Cranium COPY
Fénymásolás - nyomtatás - írószer A II-es és III-as kollégiumban és az ET-ben 7 Ft/oldal
Immár elérkeztünk a félév utolsó lapszámához. A szemeszter során a tudás mellett nagyon sok élménnyel is gazdagodtunk, így nem csoda, hogy több beszámoló is helyet kapott a decemberi Medikus Lapban. Kretzer András finnországi útjáról mesélt, míg Cserháti Zoltán egy walesi konferencián szerzett tapasztalatairól számolt be. Azonban voltak, akik nem utaztak olyan messze, mint a Sántha Kálmán Szakkollégium tagjai, akik ezúttal Sopronba, illetve Bécsbe látogattak el. Nem is oly’ lassan elérkezik a karácsony is. E téma több cikkírónkat is megihlette, így ezúttal ezzel kapcsolatban olvashattok egy meghökkentő mesét, illetve megismerhetitek az ajándékozás pszichológiáját. A félév során krimivel, illetve több ízben novellákkal kibővült irodalmi rovatban ezúttal egy új alkotóval is megismerkedhettek: versével bemutatkozik Oláh Dóra. A jó olvasgatás mellé kellemes ünnepeket és sikeres vizsgaidőszakot kívánunk! Jövőre találkozunk!
A főszerkesztő
Medikus Lap
VIII. évfolyam, 4. szám A DEOEC hallgatóinak hivatalos, ingyenes kiadványa
04 06 09 10
Aktuális - Hírek a nagyvilágból Aktuál-tudomány A magyar kultúra megismerése Science is fun! - Interjú Shigekazu Nagata-val 12 Tanár is volt diák... - Dr. Panyi György 14 Beszámoló - Wales Medical Undergraduate Conference 2012 15 Beszámoló - Bécs, Sopron 16 Interjú - “Sky is no longer a limit“ 18 Beszámoló - 2in1: nyelvtanulás és gyakorlat Finnországban 20 Vers 21 Irodalmi igényesség 22 Koccintás a végzettel - Ötödik és hatodik fejezet 26 Zöld 27 Interjú - DEOEC Stand Up Comedy 28 Meghökkentő mesék 31 Huan Hoang Tran’s Easy Recepies 32 Pszichó - Ajándékozz pszichológiával! 34 Plájk - Agymenők 35 A Fun rovat
tartalom
Címlap: Pauliczky Balázs Címlapfotó: Dr. Tajti Gábor
Továbbra is várjuk minden DEOEC-es hallgató, illetve hallgatói szervezet cikkét, versét, fotóját, beszámolóját, bármilyen közérdekű közlendőjét! Az újsággal kapcsolatos észrevételeket, kritikákat, tanácsokat is várunk a medikuslap@gmail.com e-mail
Felelős kiadó és főszerkesztő: Piller Róza Szerkesztők: Gyüre Adrienn, Puhl Eszter, Szűcs József Senior szerkesztő: Dr. Lánczi Levente, Tóth Máté, Kovács Kázmér Olvasószerkesztő: Bálint Adriána Cikkírók: Barkász Heléna, Barta Barbara, Cserháti Zoltán, Csontos Bence, Kelemen Viktor, Kolumbár Réka, Kretzer András, Dr. Lánczi Levente, Mikó Mátton, Oláh Dóra, Pálmai Zsolt Ágoston, Plásztán László, Szerdahelyi Bence, Huan Hoang Tran Illusztrátor: Pauliczky Balázs Nyomdai munkálatok: Főnix Nyomda, Debrecen Megjelenés: négyhetente, szemeszterenként négyszer, alkalmanként 1000 példányban www.deoechok.hu medikuslap@gmail.com
címen, vagy keressétek személyesen a szerkesztőket a HÖK-irodán, a Markusovszky Lajos Kollégium III-as épületében! A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza! Bármilyen utóközlés csak a szerkesztőség beleegyezésével lehetséges! Minden jog fenntartva. © 2012 Postacím: Medikus Lap, DEOEC HÖK iroda, III-as Kollégium 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22. E-mail: medikuslap@gmail.com Telefon: 30/5070407 Az újság elérhető a http:// deoechok.hu/kozelet/medikuslap/ oldalon vagy a facebookon
3
Aktuális Az edzés okosabbá tesz! A Michigan Állami Egyetem legfrissebb kutatása szerint a fizikailag fitt, edzett gyerekek nem csupán a sportban múlják
Vizeletből állítottak elő agysejteket! Agysejtek
felül kortársaikat, de tanulmányi eredményeik is sokkal jobbak,
bőséges
mint kevésbé sportos osztálytársaiké. A Journal of Sports
lehet a jövőben az
Medicine and Physical Fitness című lapban megjelent tanulmány
emberi vizelet kínai
az első, amely rámutat a gyerekek állóképessége és tanulmányi
kutatók tanulmánya
eredménye közötti összefüggésekre. Amint arról a kutatást
szerint,
vezető Dawn Coe beszámolt, a vizsgálat során a testzsírt, az
viszonylag egyszerű
izomfelépítést, a rugalmasságot és az állóképességet egyaránt
módszert
figyelembe vették annál a 312 diáknál, akiket egy nyugat-
arra, hogy az emberi
michigani iskolából válogattak össze. A felmérés során a 6-8.
vizelettel
kiürülő
osztályos gyerekekkel számos tornagyakorlatot végeztettek,
sejteket
értékes,
majd összevetették a különféle iskolai teszteken, dolgozatokon
akár a neurodegeneratív betegségek terápiájában
elért eredményeiket. A vizsgálat kimutatta, hogy minél
is felhasználható idegsejtekké alakítsák át. A Nature
sportosabb és fittebb volt valaki, annál jobb jegyei voltak az
Methods című szakfolyóiratban ismertetett eljárásban
iskolában, függetlenül az illető nemétől, vagy attól, hogy éppen
nem használnak embrionális őssejteket, amelyek
a pubertáskorban volt-e vagy sem. A szakemberek a fentiek
beültetése tumorképződési kockázattal jár. Az új
alapján úgy vélik, nem helyes, ha az iskolai tanórák számát a
módszer a vizeletben lévő közönséges sejtekből
testnevelés rovására növelik meg az iskolák, sőt inkább minél
indul ki, azokat alakítja át idegi elősejtekké (neurális
több mozgásra kellene lehetőséget adniuk a diákok számára,
progenitor sejtek). Az idegi elősejtek felhasználásával
hiszen a fittség hatására a tanulmányi eredményeik is javulni
a jelenlegi módszereknél gyorsabban, ráadásul a
fognak, ez pedig jövőbeni sikereik záloga lehet.
páciensek szélesebb köre számára állíthatnak elő
[Betegszoba.hu]
forrása
akik találtak
egyénre szabott sejteket a jövőben. A kutatók ma már rutinszerűen programoznak vissza szövetekből származó bőr- és vérsejteket indukált pluripotens őssejtekké (iPS-sejt), de a vizelet sokkal hozzáférhetőbb sejtforrást jelent. Tuancsing Pej, a kínai tudományos akadémia Kuangcsou Biomedicina és Egészségügyi Intézetének a kutatója olyan vektorral juttatta be a sejtekbe a pluripotenciát biztosító géneket, amely - a korábban használt retrovírusvektorral ellentétben - nem épül be a sejtben lévő genomba. A létrehozott idegi elősejteket újszülött
patkányok
agyába
ültették
be,
hogy
biztonságosságukról meggyőződjenek: a sejtekből nem keletkezett tumor, ellenben felvették az érett idegsejtek alakját és molekuláris jellemzőit - olvasható a nature.com című tudományos portálon. [MTI]
4
Medikus Lap
A test többet árulhat el az érzelmekről, mint az arc? Az uralkodó elméletekkel ellentétben a testbeszéd többet árul el az intenzív érzelmekről, mint az arckifejezés - derül ki amerikai és izraeli kutatóknak a Science tudományos magazinban közzétett tanulmányából. A New York-i, a Princeton és a jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársai kísérletsorozatukban úgy találták, hogy a külső szemlélők pontosabban azonosították a képeken szereplő emberek erőteljes negatív vagy pozitív érzelmeit, ha az arc volt kitakarva, mint amikor a testet nem láthatták. Az első kísérletsor fényképei professzionális teniszjátékosokról készültek, amint megnyertek vagy éppen elveszítettek egy pontot. Közös jellemzőjük volt a fotóknak, hogy minden esetben nagyon erőteljes reakciók látszódtak a játékosok arcán. A tesztalanyok vagy a teljes képet látták, vagy csak az arcot, vagy csak a testet kitakart arccal. A teljes kép láttán az önkéntesek könnyen azonosították, hogy ki vesztett és ki nyert, és úgy vélték, hogy erre a játékosok arckifejezéséből jöttek rá. Az érzés “előjelének” azonosítása abban az esetben is könnyen ment, ha csak a testet látták a fotón, amikor azonban csak az arcot látták, akkor találgatással döntötték el, és ennek megfelelő volt a találati arány is. Következő vizsgálatsorban az élethelyzetek szélesebb spektrumában készült képeket mutattak a kísérletbe bevont embereknek. Ezeken öröm, élvezet és győzelem, illetve gyász, fájdalom és vereség volt a szereplők által átélt érzés. Ebben az esetben sem tudták a tesztalanyok pusztán az arc alapján megállapítani, hogy pozitív vagy negatív előjelű érzelemről volt-e szó. A kutatók azonban tovább mentek ennél, és az arcokat más előjelű érzelemhez tartozó testekkel is összeillesztették. Ekkor az alanyok az érzelem előjelét anélkül, hogy tudatosult volna bennük - aszerint határozták meg, amilyen a testhez tartozó érzelem volt. “Ezek az eredmények azt mutatják, hogy amikor különösen erőssé válnak az érzelmek, akkor a pozitív és negatív arckifejezések közti különbség elmosódik. A megállapítás cáfolja az idegtudomány, a szociálpszichológia és a közgazdaság klasszikus viselkedési modelljeit, amelyekben a negatív és pozitív töltetek távoli pólusai nem konvergálnak” - mondta Hillel Aviezer kutatásvezető. [MTI]
Több figyelmet igényel a grapefruit és egyes gyógyszerek kölcsönhatása A grapefruit és egyes gyógyszerek közötti, esetlegesen kilökődés megelőzésére adott immunszupresszánsok. veszélyessé váló kölcsönhatásra hívják fel a figyelmet kanadai
A grapefruit leve furanokumarin-vegyületeket tartalmaz,
kutatók a Canadian Medical Association Journal című orvosi amelyek gátolják az úgynevezett citokróm enzimrendszer folyóiratban. A grapefruitlé nagyobb mennyiségű fogyasztása működését. Gátlásuk következtében több gyógyszer éli túl egyes gyógyszerek túladagolását okozhatja, mert például az emésztőrendszert, mint amennyit testünk kezelni képes. naringin és hidroxi-bergamottin tartalma gátolja a gyógyszerek A felodipin hatóanyagú vérnyomáscsökkentő szernek például lebontásában elsőrendűen fontos citokróm p-450 enzimrendszer háromszor nagyobb volt a mért vérszintje, miután a páciensek méregtelenítő folyamatait a bélrendszerben és a májban. A kanadai egy pohár grapefruitlevet ittak, mint amikor egy pohár vizet Lawson Egészségügyi Kutatóintézet munkatársai - akik elsőként ittak. Az így kialakuló véletlen túladagolás miatti mellékhatások azonosították a kapcsolatot a grapefruitlé és egyes gyógyszerek jellege attól függ, hogy milyen gyógyszerről van szó, de köztük hatása között - arra hívják fel a figyelmet, hogy míg 2008-ban 17 lehet a gyomorvérzés, a szívritmuszavar, a vesekárosodás és a gyógyszerről volt ismert a kölcsönhatás, addig ma már 43 szerről hirtelen halál is. “Egy tabletta egy pohár grapefruitlével bevéve tudják ezt. A gyógyszerek között különböző állapotok kezelésére olyan lehet, mintha 5-10 tablettát vettek volna be egy pohár szolgáló vannak,
készítmények vízzel. Akaratlanul felmehet valaki a terápiás szintről a mérgezés például szintjére csupán azzal, hogy grapefruitlevet fogyaszt” - mondta
vérnyomáscsökkentők, David Baileyt, a kutatók egyike. r á k g yó g y s z e r,
A grapefruithoz hasonló hatása van néhány más citrusfélének
k o l e s z t e r i n s z i n t - is, például a lime-nak, vagy a Sevilla narancsnak (Citrus aurantium csökkentő sztatinok és L.) is. a szervátültetés után a
[MTI]
Összeállította: Pálmai Zsolt Ágoston
5
AKTUÁL-TUDOMÁNY
A koleszterin vakcina 1984. március 26-án a TIME magazin a címlapján hozott, és tényként tálalt egy tudományosan
A
táplálkozás
csak
nem alátámasztott vélekedést, miszerint a magas koleszterinszintért elsősorban a tojás és a
elhanyagolható
zsírban dús táplálkozás felelősek. A cikk lavinát indított el, és orvosi körökben is hamarosan
befolyásolja
elterjedt ez a nézet, pedig semmilyen felmérés vagy komolyabb kutatás nem igazolta. A lakosság
koleszterin mennyiségét, utóbbit
többsége azóta is abban a tudatban él, hogy a zsír és a tojás káros az egészségre, a testükben lévő
ugyanis
koleszterin pedig mint valami Damoklesz kardja lebeg a fejük fölött. Ennek megfelelően a világon
A
ma hatalmas mennyiségben gyártják a koleszterin- és zsírszegény ételeket, a koleszterincsökkentő
koleszterinből
gyógyszerek előállítása pedig dollármilliárdos üzlet a gyógyszeriparnak. Ám a 20. század eleje
gramm sem kerül be a véráramba,
óta gyártott margarinról ekkor terjesztették el, hogy az lesz a mi megmentőnk. Még ma is
ellenben a máj 3-4-szer annyi
szívbarát margarinról beszélnek, pedig már több éve ismert a margarinban lévő transzzsírsavak
koleszterint termel magától, mint
súlyosan káros hatása. Kóros elhízást, érelmeszesedést és cukorbetegséget is okoz többek
amennyit megeszünk. A máj akkor
között, alapvetően csökkenti a szervezetben lévő HDL-koleszterin szintet, ráadásul bizonyítottan
emeli
meddőséget is okoz. Az úgynevezett orvosszakértők a zsírmentes táplálkozást népszerűsítik,
szintet, ha valami ellen védekeznie
miközben elfelejtik kihangsúlyozni, hogy az élelmiszeripar által felhasznált zsír java transzzsír.
kell
Mindeközben pedig nagyot hallgatnak az esszenciális zsírsavakról, melyekből egy gramm sincs az
koleszterin-agyagcsere
élelmiszeripari termékekben.
idő után valóban plakkosodáshoz,
mértékben a
a
vérben
máj
táplálékkal
föl a
a
lévő
szabályozza. elfogyasztott
közvetlenül
egy
szérum-koleszterin
szervezetnek.
A
hibás hosszú
majd később érelmeszesedéshez Számtalan Ravnskov:
tudományos
munkából,
Koleszterinmítoszok
többek
dr.
Uffe
vezethet, de mivel ez a jelenség már valami okán jelentkezik,
kiterjedő,
között
nagy
nem a koleszterinszintet kell csökkenteni, hanem a kiváltó
mintákon végzett vizsgálatokon alapuló munkájából tudhatjuk, hogy a
okot kellene megszüntetni. A koleszterin-anyagcsere
koleszterinszint nem oka, se nem befolyásolója azoknak a betegségeknek,
felborulása afféle civilizációs betegségként értékelhető. A
melyeket neki tulajdonítanak. Sőt, épp az ellenkezője igaz! Kiderült,
szervezet védekezik valami ellen, ami gyakran az állandó
hogy a koleszterinszegény diétán élőknek dupla akkora az esélye, hogy
stressz, de lehet a szennyezett levegő, a táplálkozás során
szívinfarktust kapjanak, mint azoknak, akik tartósan magas koleszterinszinttel
bevitt ártalmas anyagok (tartósítószerek, élelmiszer
élnek. Főként, ha közben margarint is esznek. Ráadásul, akinek magasabb
adalékok, színezékek, stb.) valamint az egyéb környezeti
a koleszterinje, az nehezebben betegszik meg egy sor betegségben. A
ártalmak, mint pl. a háztartásban használt vegyi anyagok
koleszterin ugyanis nem egy káros anyag a szervezetben, hanem a szervezet
gőzének belélegzése, vagy bőrön keresztüli felszívódása,
anyagcseréjének és működésének fontos alkotóeleme. Ha létezne “rossz”
és a munkánk, vagy életünk során történt mérgezések.
koleszterin, akkor az evolúció során alaposan kifinomult szervezetünk le
Mivel a stressz önmagában védekezésre kényszeríti a
tudná azt bontani. Az emberi és állati szervezetek egyikében sincs olyan
szervezetet, ezért minden olyan dolog, ami stresszel jár,
enzim, ami az LDL (a “rossz” koleszterin) lebontására képes lenne. A
okozhat magas koleszterinszintet. A városi zajtól kezdve a
szervezet vigyáz a koleszterinre, hiszen szüksége van rá. Koleszterinből van
munkahelyi hajszoltságig bezárólag.
c.
mindenre
az idegsejteket óvó myelinburok, és a sejtek közötti minőségi összeköttetést biztosító gliaszövet is, ami az agysejtek pontos kommunikációjához nélkülözhetetlen. Hiányában többet hibázik az agy, romlik a memória, a reakcióidő, a figyelem. A koleszterin a zsíranyagcserében is nagyon fontos szerepet játszik, belőle készülnek ugyanis az epesavak is, melyek a zsírok lebontásához szükségesek. A koleszterin felelős még többek között a sejtek membránjainak rugalmasságáért, de belőle készül számos hormon prekurzora is, melyekből aztán többek között mellékvesekéreg hormonok és nemi hormonok lesznek. Igaz, hogy a kiugróan magas LDL-szint, alacsony HDL (“jó” koleszterin) mellett jelezhet bizonyos egészségtelen folyamatokat a szervezetben, a magas LDL-szint önmagában nem jelent semmit sem, ha a HDL is arányosan követi.
6
Medikus Lap
Az emberek fejében a koleszterinszint-csökkentés azonos a
Az
érelmeszesedés
az
artériák
belső
részének
koszorúér-elmeszesedés és az infarktus kivédésével. Ez azonban
jellegzetes elváltozása, mely a lipidek, kötőszöveti elemek és
messze nincs így. Például az American Journal of Cardiology
véralkotórészek változó arányú gócos lerakódásával jár, amihez
2003 augusztusi számában megjelent vizsgálat kimutatta, hogy
rostos szövetképződés, meszesedés és tunica media károsodás
a
nem
is társul - mindez az ér lumenének szűkülését eredményezi. A
csökkentette az érfalakon képződő plakkok arányát. Egy ugyanitt
beszűkülés több lépcsőben zajlik le. Először zsírlerakódás, majd
megjelent 2004-es vizsgálat szintén úgy találta, hogy a koronáriákban
plakk-képződés, végül a kombinált laesió szakasza következik.
képződő plakkok arányát nem befolyásolták a sztatinok. Az
A plakk-képződés szakaszában a lipid-lerakódások körül
International
2003-as tanulmánya
intenzív sejtburjánzás indul meg. A macrophagokból kialakulnak
gyakorlatilag nem talált kapcsolatot a koleszterinszint és a plakk-
az ún. habos sejtek, melyek nagy mennyiségű koleszterin
képződés között. Egy 2004-ben az Arteriosclerosis, Thrombosis,
észtert tárolnak. A burjánzó sejtek sok rostos elemet és más
and Vascular Biology-ban megjelent vizsgálat szerint a vizsgálati
kötőszöveti mukopoliszacharidot termelnek, így alakul ki a
személyek megfelelően alacsony szinten tartott koleszterinszintjük
lipidlerakódás körül egy kötőszövetes párna, mely jellegzetesen
ellenére nagy számban kaptak infarktust, vagyis az alacsonyan tartott
bedomborodik az ér lumenébe. Ezek a puha plakkok rendkívül
koleszterinszint nem feltétlen véd a kardiovaszkuláris eseményekkel
sérülékenyek. A következő lépésben kalcium lerakódás indul
szemben. A Journal of American Medical Association 2002-
meg. Ezzel az érintett érszakasz keménnyé, merevvé válik. A
ben közölte egy igen nagy mintán, 10 355 betegen végzett nyolc
kalcifikálódott plakk rostos fala felszakadhat, tovább rontva az
éves követéses vizsgálat eredményét, mely szerint a gyógyszeres
áramlási feltételeket, és így a plakk megnagyobbodásának esélye
koleszterinszint-csökkentés
a
jelentősen megnő. Az érelmeszesedés okát és kialakulásának
kardiovaszkuláris kockázatot. A betegek fele koleszterinszint-
pontos mechanizmusát még nem ismerjük, bár magyarázatára
csökkentőt kapott, a másik fele diétázott. Az úgynevezett CARE-
több elmélet is született.
koleszterinszint
gyógyszeres
Journal
of
csökkentése
Cardiology
semmivel
nem
egyáltalán
csökkentette
vizsgálatban öt éven át 4159 beteget követtek. A betegek fele
Az
érelmeszesedés
rizikófaktorai
közé
tartoznak
a
placebot kapott, a másik fele sztatint. A placebocsoporthoz képest
nem befolyásolható, genetikai hátterű rizikófaktorok, pl.
a sztatint szedők közül 2.4%-kal kevesebben kaptak infarktust, 1.2%-
a veleszületett anyagcserezavarok (diabetes, metabolikus
kal kevesebben agyvérzést. Hasonló eredményt mutatott a PROSPER-
szindróma), a gyógyszeres kezeléssel sem befolyásolható magas
vizsgálat, amely a placebocsoporthoz képest 2.1%-kal csökkentette
vérnyomás, inzulinrezisztencia, magas lipoprotein, emelkedett
az összes kardiovaszkuláris eseményt. A halálos infarktusok száma
LDL- és VLDL-szint, alacsony HDL-szint, továbbá az életkor, a
0.9%-kal csökkent. Szinte ugyanilyen eredményeket hozott a
nem és a személyiségtípus. Valamint a befolyásolható kockázati
Skóciában végzett WOSCOPS-vizsgálat. Az ASCOTT-LLA az infarktus
tényezők, mint a magas koleszterin-, triglicerid- és vércukor-szint,
és stroke kockázatban 1.2%-os csökkenést ért el 3.3 év alatt. Ezek
a magas vérnyomás, a dohányzás, transzzsír fogyasztás, a fertőző
a statisztikák emberi nyelvre lefordítva úgy hangzanak, hogy kb. 50-
ágensek, az elhízás, a mozgásszegény életmód, a fogamzásgátló
100 embernek kell öt éven át sztatint szednie, hogy közülük 1 ember
tabletta, a stressz, stb. Ezek a rizikófaktorok leginkább
megússza az infarktust, míg a placebocsoportban lesz 1 infarktus. Beszédesebbek a teljes halálozási aránnyal kalkuláló elemzések, ezekben ugyanis összegződnek a
életmódbeli változtatásokat tesznek
szükségessé.
rejtett káros mellékhatások is. A WOSCOPS-vizsgálatban öt év alatt 0.9%-os, a HPS-vizsgálat 1.8%-os,
Az
a 4S-vizsgálat 4%-os, az ASCOTT-LLA 0%-os javulást mutatott az összhalálozásban, míg a PROSPER
leggyakoribb szövődményei
egészséges embereknél semmilyen preventív előnyt nem talált. Öt nagy sztatinvizsgálat metaanalízise
az ischaemiás szívbetegség,
azt mutatta ki, hogy az egészséges szívű embereknél prevencióként alkalmazva a sztatinokat, csak 0.3%-
angina
os összhalálozási előnyt lehetett elérni. A már szívbetegeknél egy másik metaanalízis 1.8%-os előnyt
szívinfarktus,
tudott csak az összhalálozásban kimutatni a sztatinok javára. A legnagyobb probléma, hogy a vizsgálatok
perifériás érbetegség, és
rövidtávúak, míg a szervezet enzimrendszereibe való beavatkozásnak hosszú távon van igazi kockázata. A
a
Sentara Health Plan-vizsgálatban 66 800 nőt 35 éven át követve azt találták, hogy akik egy éven át szednek
szövődmények gyakoriságát
sztatint, azoknak később duplájára nőtt a mellrák kockázata. A CARE-vizsgálatban a sztatint szedő nők
jelzi, hogy hazánkban a
csoportjában 12 mellrák fordult elő, míg a placebocsoportban egy. A 12 mellrákos betegből négyet arra
halálozások
hivatkozva negligáltak, hogy már eleve rákosak voltak, vagy a vizsgálat elején alakult ki náluk a rák, de
ban
az arány még így is nyolc az egyhez. A PROSPER-vizsgálatban 25%-kal több új rákos megbetegedés
eredetű. A nők között ez
fordult elő a sztatint szedők körében. Más vizsgálatok enyhe emelkedést találtak a rákra való kockázatban
a mutató különösen rossz,
a tartósan sztatint szedők körében. Egyre komolyabb aggodalmat kelt az is, hogy a sztatinok rontják
a
a memóriát, a reakcióidőt, a figyelmi képességeket. Ennek hátterében az idegeket bevonó gliaszövet
felelős az érelmeszesedés.
érelmeszesedés
magas
pectoris, stroke,
vérnyomás.
oka
A
40%-
szív-érrendszeri
halálozások
58%-áért
károsodását tételezik fel.
7
Horváth
István
professzor
elmélete
szerint
az
A
hatás
valószínűsíthető
elméleti
magyarázata
szerint
érelmeszesedés első lépését a szervezetben lévő antikoleszterin az érelmeszesedés beindulásakor a szervezetben csökken az antitest mennyiségének a csökkenése váltja ki. Ezt követően indul antikoleszterin antitest szintje, s emelkedik az LDL relatív vagy be az érelmeszesedés folyamata. Az antikoleszterin antitest a abszolút mennyisége. Egyre kevesebb antikoleszterin antitest szervezetben előforduló LDL-koleszterinhez kötődik, és a felületét kötődik a koleszterin tartalmú lipoproteinekhez, mindenekelőtt betakarva, a HDL-koleszterinhez hasonló felületűvé alakítja. az LDL-hez, így a koleszterin májba kerülése gátolt. Hiába magas Hangsúlyos, hogy a felületét, mert az LDL- és HDL-koleszterin a vér koleszterin szintje, mégis “koleszterin-éhezés” jöhet létre között még nagyon sok tulajdonságbeli különbség van annak ellenére, a szervezetben, ami fokozza a belső koleszterin-termelést. Az hogy maga a koleszterin-molekula mindkét koleszterinféleségben immunizálás hatására egyre több antikoleszterin antitest találkozhat kémiailag pontosan azonos. Amennyiben nincs elég antikoleszterin a koleszterin tartalmú LDL-komplexekkel, ami növeli a komplexben antitest, a vérben lévő LDL-t a szervezet nem tudja hasznosítani. a proteinarányt, és elősegíti kötődését a májban. A koleszterinszint A sejtek egy visszajelző mechanizmuson keresztül jelzik koleszterin relatív csökkenése a keringésben beindíthatja a plakkokban igényüket. Ennek hatására fokozódik a koleszterin termelődése. “tárolt”, lerakódott koleszterin mobilizálódását. (Ezt, tehát a Ám a megtermelt koleszterin csak részben HDL-koleszterin, a már kialakult plakkok visszafejlődését nem hivatalos eredmények másik része LDL, mondhatnánk “konzerv koleszterin” formájában már alátámasztják.) A fokozódó koleszterin-kötődés a májban képződik. A szervezetben az antikoleszterin antitest játssza a növelheti mindenekelőtt az epe termelődését. Érdemes szem előtt “konzervnyitó” szerepét a hasznosításhoz. Amennyiben bőven tartanunk, hogy erre használódik fel a koleszterin több mint 90%-a, van konzervnyitó, a konzerv koleszterin nem halmozódik fel, sőt s ez szinte az egyetlen lehetőség, hogy a koleszterin kikerülhessen a korábban termelődött koleszterin is felhasználásra kerülhet. a
szervezetből.
Az
érelmeszesedéses
betegeken
végzett
Ez a felhasználás azért fontos, mert a koleszterin a szervezetben immunizálástól azt várják, hogy az antikoleszterin antitestszintet kulcsfontosságú molekula. Hiánya esetén gyorsabban öregszik az egészséges emberekre jellemző értékekre emeli, ami a plakkok a szervezet, csökkent tevékenységre képes az idegrendszer, lebontását eredményezi. kevesebb epesav termelődik, és a nemi hormonok termelése is mérsékeltebb.
Horváth István professzor majdnem 25 éve küzd azért, hogy megkapja a klinikai kísérletekhez szükséges engedélyeket az Európai
A Horváth professzor és munkatársai által előállított antigénnel Gyógyszerügynökségtől, és pénzügyi támogatást a Magyar Államtól. serkenteni képesek a szervezetet saját antikoleszterin antitestjének (Ezt az engedélyt évről-évre minden influenzaoltás megkapja.) termelésére. Ennek eredményeként növekszik a koleszterin- Mivel amerikai kutatók hasonló oltóanyaga az állatkísérletek során felhasználás, ami együtt jár az említett tünetek és hiányok csúfos kudarcot vallott, a vakcinának külföldön is terjedt a híre. megszűnésével. Eddigi hivatalos megfigyeléseiket nyúlon végezték, Egy korábban műtött és új bypass operációra már alkalmatlannak várhatóan emberen is hasonló eredményeket kapnak. (Nem nyilvánított betegnél alkalmazták az oltóanyagot Ausztráliában: hivatalos körülmények közt megtörtént igen jó eredményekkel.) a használat teljes sikerrel járt. Ezt követően jelent meg az első Csak emberen végzett klinikai vizsgálattal dönthető el véglegesen, vevő, maga az immunizálással megmentett milliárdos, aki százmillió hogy koleszterin antigénnel végezhető-e az érelmeszesedést dolláros vételárat kínált az oltóanyag titkáért. A magyar tudós kivédő és gyógyító immunizálás. Antigénjük mikrococcus méretű, azonban nem adta el a szert. A „multik” és a bankárok sem jártak nagytisztaságú koleszterin, amely nem olvad össze nagyobb sikerrel a vételi szándékukkal. „A találmány értékét a magyar méretű részecskékké. Stabilitására jellemző, hogy több mint 7 gazdaság számára szeretnénk megőrizni” – fogalmazott dr. éves (1999.02.15.) hűtőszekrényben (+5C) történő tárolás után a Horváth. Mivel oltóanyagát önmagán való kipróbálás után más partikulák fizikai tulajdonságai változatlanok, jól szuszpendálhatók, önkénteseknek is rendelkezésére bocsájtotta, nem hogy támogatást mikroszkópos morfológiájukat megőrizték. A kísérleti állatokon nem kapott, de 2011 szeptemberében kuruzslás vádjával eljárás végzett immunizálás hat héten keresztül, heti 9 (3-2-1-1-1-1) indult ellene. Noha a vakcinákért pénzt sosem fogadott el, ami intravénás oltást jelent. Az embereken végzett immunizálást hasonló a kuruzslás elengedhetetlen tartozéka, minden, az oltóanyaggal protokollal tervezik, önként vállalkozó, érelmeszesedéses betegek kapcsolatos dokumentumot és felszerelést elkobzott tőle a VIII. részvételével a szükséges vizsgálatok és megfelelő felvilágosítás kerületi rendőrkapitányság. A tudós ennek ellenére nem adja fel. után. A kockázatok és mellékhatások valószínűsége kicsi, mivel a Úgy fogalmaz, mulasztásával nem kíván részt vállalni annak az évi beteg szervezetében a vérkeringésben és a vérereken kicsapódva 10-15 ezer magyar ember tétlenséggel előidézett halálában, akik sokkal több koleszterin található, mint a bevitt 1mg koleszterin 45-65 éves korukban keringési betegségekben vesztik életüket, partikula. A szőlőfürtszerű képződmények kialakulását bevitelkor miközben megmentésükhöz rendelkezésre áll a megfelelő szer. a saját szérum, később a plazma gátolja. A partikulák méretüknél Folytatni kívánja a „közösségi ismeretterjesztés, a humán kutatásfogva könnyen áthatolnak a kapillárisokon. A kedvező hatás nem fejlesztés” érdekében végzett korábbi tevékenységét. Ennek direkt a bevitt koleszterintől, hanem közvetve, az általa kiváltott érdekében további kölcsönök, támogatások mellett szeretné, ha antikoleszterin antitest-szint emelkedésétől várható.
8
Medikus Lap
a gyógyításra kész orvosok és az egészségpolitika irányítói a hazai forgalmazáshoz vezető utat egyengetnék.
Pálmai Zsolt Ágoston
A magyar kultúra megismerése A Debreceni Egyetemen tanuló nemzetközi és magyar hallgatók integrációját célzó programsorozatot rendezett egy éven keresztül a Tudományegyetemi Karok Nemzetközi Kapcsolatok Központja. A 27,5 millió forintból megvalósuló, Kultúrák Találkozása a Debreceni Egyetemen (EIA/2011/1.2.11) című pályázat végéhez közeledve a résztvevő külföldi hallgatók alapos ismeretekkel rendelkezhetnek már a magyar kultúráról. Tokaji borkóstolóval indult az őszi szemeszter kiránduló programja, november elején ugyanis az észak-kelet magyarországi történelmi emlékeket keresték fel a hallgatók, akik így megnézhették Kossuth Lajos monoki szülőházát és megismerhették az Andrássy-kastély szépségeit. Hazánk vidéki életének megismerése után a főváros felé vették az irányt a harmadik országból – nem az Európai Unióból – érkezett diákok, akik november utolsó hétvégéjén láthatták Budapestet és nevezetességeit. A Terror Házában bemutatott borzalmakra éppúgy rácsodálkoztak, mint a háromórás városnézés idején a főváros szépségeire: a Városliget, a Hősök tere, a Gellért-hegy, a Halászbástya és a Mátyás-templom egyaránt elbűvölte őket. A pesti kirándulás megismételhetetlen élménye volt a dunai hajókázás és a magyar politikai döntéshozás épületének, a Parlamentnek a megtekintése. Az egy éves program december 14-én már karácsonyi hangulatban eltöltött szemeszterzáró bulival ér véget a Lovardában, ahol a vizsgaidőszak és az ünnepek előtt még együtt lehet a több száz külföldi és magyar hallgatóból álló közösség. A rendezvényen a nemzetek bemutathatják saját ünnepi szokásaikat.
A p r o j e k t a z E u ró p a i U n i ó E u róp a i I n t e g rá c i ó s A l a p j á n a k t á mo g a t á s á v a l v a l ó s u l m e g.
9
S
cience is fun! Interview with Professor Shigekazu Nagata, prize winner of Debrecen Award for Molecular Medicine
First of all, congratulations for your Debrecen Award! You are the 10th in the row, but have you ever heard about University of Debrecen or
It was a totally different country and culture.
Debrecen Award?
How did these years influence your career?
Honestly, I have never heard about Debrecen Award
Everything was new for me. Eppendorf tubes, for
before. First I got an air mail from the center president
example. I was shocked by the laboratory methods,
that I will get Debrecen Award. I was very surprised and
too. I learnt the recombinant DNA technique and
I did not know what is it. I checked it on internet and I
moreover how to do science.
saw how many famous researcher received this award earlier and I felt very much honoured and very happy
At the end of your lecture you showed a
about that.
photograph of your research team. It was full of young researcher. How do you develop your
Maybe you even know the earlier awardees
team?
personally...
I have a lucky situation, I work at a University in
I know Axel Ullrich, at Genentech. When I was in Zurich,
Kyoto where I can work together with master and PhD
I worked on interferon in the laboratory of Charles
students. We work together, for long years. They spend
Weissmann. There is a big competition between the
some years abroad, in Europe or in the US where they
Zurich group and Genentech on interferon research. I
can learn new methods - like I did.
have known him since 1980. It is very nice competition. I know Alain Fischer, as well. We just identified Fas
The importance of Fas system is inevitable
mutation in lpr mice, developing splenomegaly and
during the mechanism of apoptoisis. Can be
adenopathy. We thought that similar disease must be
this pathway used during cancer therapy?
present in a human patient. Half a year later there was
At the moment we are not focusing on cancer research
a French-Japanese workshop years ago in a French
- altough it is very important. Fas is available on
château where we met. He just presented the first
both cancer and healthy cells. So it is difficult to
human case of Fas mutation. Since then we are very
target cancer cells on the Fas pathway. For example,
close friends.
in fulminant hepatitis there is an excess of Fas on hepatocytes. So, in this case it is a good idea to block
You started your scientific career in the 1970’s.
the Fas system. We have a collaboration on it with
Back to that time molecular medicine methods
a Japanese pharmaceutical company. A caspase
and the whole research environment has been
inhibitor is under development there, that can be used
changed enormously.
in hepatic or central nervous system diseases. It takes
Everything has changed. I was a PhD student in Tokyo
long time to have a drug in clinical use since the initial
between 1972-1977. We purified enzymes. It is the time
basic research.
when reverse transcriptase was found and recombinant DNA technology just developed - but was not even
Can the Fas pathway blocking used only in
available in Japan. So I decided to go abroad to learn
autoimmune hepatitis or in viral hepatitis, as
the technique. Finally I went to Zurich, to Charles
well?
Weissmann’s laboratory to learn the method and I spent
I think in both.
4 years there.
10
Medikus Lap
What is more important: discovering new
You identified Fas receptor. What is the key
things in laboratory or translate your results
role of it?
into clinical applications?
It has key role in immune system: in cytotoxic T cells
Both are important. For me it is essential to have
that use Fas ligand to kill infected cells. The Fas-Fas
new findings. To find new pathways and nodes that
ligand system has importance eliminating T cells
are important during different cell mechanisms. We
after solving the bacterial or viral infection, too.
can show it to other colleges who can discover drugs and apply it for clinical use - this is not my field of
How can you define the cell death process?
research.
It is a very interesting and a major biological process.
Cell death is a very interesting process. We still have
We do not know many details of it and we still
not found many details of it. It is essential to keep
have work hard to understand the details. Without
homeostasis: cell proliferation and cell death should
this process cancer can be developed and on the
be in balance. Apoptosis is a key player during this
other hand, cell death overactivity can cause tissue
process.
damage - so it should be balanced very well to keep homeostasis of the human body. What is the next question you try to answer during your research? There are many questions to answer. A key apoptotic event
is
phosphatidil-serin
expression
on
the
apoptotic cell’s membrane surface. By my opinion it can cause lupus-like autoimmune disease. It is still an unknown process and we work on it. Another important topic for me is finger development. Apoptotic cell death is present during the development of fingers. It is an interesting story to understand this. We do not know the triggers of apoptotic cell death of interdigital tissue. It is an interesting problem that we do not know about. The Debrecen Award winners are a quite colorful company. An American professor, Bruce Spiegelman was soccer (European football) fanatic, last year’s awardee Salvador Moncada married a Belgian duchess... Can you show something similar to us, for example, do you have any kind of weird hobbies? Difficult question... When I was in Zurich, I learned and started to ski. And I really like it. Since then, I try to go skiing every year, even in Japan. And a last question: do you have a special message to the students of University of Debrecen? If you like what you do, you will have success in it. Science is fun!
Dr. LĂĄnczi Levente
11
Tanár is volt diák...
Dr. Panyi György
November 29-én ismét Tanár is volt diák… elnevezésű
programon vehettek részt a Sántha Kálmán Szakkollégium aktív hallgatói. A vendég ezúttal Dr. Panyi György volt, aki az este folyamán nagyon lelkesen és érdekfeszítően mesélt élete meghatározó történeteiről.
Az est első részében Tanár Úr képeket mutatott a világ több táján tett utazásairól. Rengeteg gyönyörű táj került így egy picit közelebb hozzánk. Voltak fotók a Grand Canyonról, Maci Laci lakhelyéről (gyk.: Yellowstone Nemzeti Park), Velencéről és Izraelről is. Ezeket a képeket nem lehet sajnos leírni, látni kell eme csodás tájakat a két szemünkkel! A beszélgetés további részében Tanár Úr néhány fontos állomását emelte ki karrierjének, illetve családi életének. Ám ez az este, a megszokottól eltérően nem kérdezz-felelek alapon működött, sokkal inkább Tanár Úr történeteit és jó tanácsait hallgattuk.
Középiskolás tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte, matematika tagozaton. Elmondása szerint az akkori oktatás össze sem hasonlítható a mostani gimnáziumokban folyó tanítással. Ezzel akkor szembesült, mikor lánya az érettségire készült, és nem kérte a segítségét, mert csak azt fogják tőlük számon kérni, ami a füzetben jegyzetként fellelhető. Ez mélységesen felháborította, és sajnálattal tapasztalta, hogy nincs ez másképp az orvosira került hallgatók oktatásával kapcsolatban sem. TDK munkáját is a Biofizika Intézetben kezdte, ahol a fluoreszcenciát vizsgálta, akkoriban még Damjanovich Professzor Úr vezényletével. Nagyon vonzotta a külföldi csereutazás, így mindent meg is tett annak reményében, hogy kijuthasson más országokba. Reményei valóra is váltak, ugyanis három hónapot tölthetett Hollandiában, ahol rendkívül aktív kutatómunkát végzett. Innen hazatérve módosította kutatói tevékenységét, és az ioncsatornákkal kezdett el foglalkozni, ez a mai napig szívügye. Damjanovich Professzor Úr nagy hatással volt rá, és hallgatótársaira is. Neki köszönhetően maradt a biofizikánál, és az ő érdeme az is, hogy szinte soha sehonnan nem késik el, ugyanis oktatója megkövetelte tőlük a pontosságot, rendet és fegyelmet. Manapság ezt Tanár Úr nagyon is hiányolja a felsőoktatásban résztvevőktől.
1991-ben kitűnő diplomával végezte el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karát. Olyan neves évfolyamtársakkal együtt, mint Vereb György, Nagy László, Ács Géza, Katona Éva, és még sokan mások. Mi sem jelzi jobban az akkori évfolyam magas színvonalú tudását, hogy azon a diplomaosztón négy Weszprémi-díjat is kiosztottak. Két alkalommal (1994-1996, 2004-2006) is több évre az Amerikai Egyesült Államokba került, ahol Carol Deutsch, a híres Pennsylvania-i Egyetem élettan professzora lett a munkatársa, majd az évek során nagyon jó barátja is.
12
Medikus Lap
Hazatérései után mindig Ő volt a legjobban támogatott oktató, köszönhető ez annak, hogy produktív munkát végzett az USA-ban, és annak is, hogy a kint alkalmazott technikákat igyekezett importálni, és az itteni intézetben is kamatoztatni.
Életét rendkívüli módon befolyásolták az amerikai utak, nem csupán a munkához való hozzáállás terén, hanem az USA-ban élő emberek kultúrájáról való vélekedésben is. Sokan a mi kis országunkban is úgy gondolják, az amerikai emberek nem szeretik a kulturális dolgokat, csupán a gyorséttermekben való időtöltés ad számukra szociális élményeket. Ez így is van, de csak bizonyos rétegekre jellemző ez a viselkedés. Tanár Úr elmondta, hogy Carol rendszerint a nagyobb ünnepek előtt a kollégáinak a Philadelphia Orchestra-ba szóló hangverseny bérleteket ajándékozott. Az első amerikai út után több ember is csatlakozott kutatócsoportjához, például Varga Zoltán és Hajdú Péter. Azóta is rengeteg értékes hallgató megfordult a kezei alatt, Szakkolink egykori elnöke, Pethőe Zoltán, és V. éves hallgatótársam Zákány Florina is. Tanár Úr hibájaként vetette fel, hogy csak a profizmus az elfogadható számára, mind a kutatásban, mind a hallgatók hozzáállásánál. Elmondása szerint éppen ezért olyan poláris a megítélése a hallgatók körében, hiszen Ő nem tolerálja, ha egy orvostanhallgató úgy megy oda a vizsgára, hogy semmit sem tud az adott témáról, ami a tételében szerepel. Természetesen nem várja el azt mindenkitől, hogy éljen-haljon a bifizért, de egy minimális tudással minden elsőévesnek rendelkeznie kell a vizsgára menetelkor. De azoknak, akik komolyabban akarnak foglalkozni az általa oktatott témával, nagyon szívesen segít. Ennek is köszönhető az, hogy már négy alkalommal is megválasztották az Év Oktatójának.
Hallhattunk még arról is, anno hogyan zajlottak az évfolyamestek. Volt arra is példa, mikor a hallgatók elhívtak több oktatót, és a rájuk jellemző stílusban „kifigurázták” őket. Tanár Úr támogatja az ún. tanár-diák meccseket, legyen az foci vagy kosárlabda, tehát a tavaszi idényben nyugodtan fel lehet őt keresni ezzel kapcsolatban. Összességében egy olyan estén vehettünk részt, ahol kicsit kinyílt előttünk egy másik világ annak köszönhetően, hogy egy világhírű kutató-oktató elfogadta meghívásunkat, és szánt arra időt, hogy saját élményeit megossza velünk. Köszönjük neki!
Kolumbár Réka
13
Beszámoló
Néhány héttel ezelőtt a Meducation.net – Medical Education Network egyetemi képviselője lettem. A szervezet célja, hogy iránymutató szerepet töltsön be az orvosi oktatásban, ezért a honlapon mintegy 30 ezer videó, eset, podcast, powerpoint
WALES MEDICAL UNDERGRADUATED CONFERENCE 2012 Képviselőként, első feladatom volt, hogy a saját egyetememen
előadás, kép és vizsgakérdés segíti a tanulást. Egy olyan orvosokból és orvostanhallgatókból álló közösség használja a mindennapokban ezt az oldalt, akik fontosnak tartják a kollaborációt, valamint szeretnének egy olyan nemzetközi szervezet tagjai lenni, ahol kérdéseiket is feltehetik, várva, hogy azt a több mint 23 ezer felhasználó közül valaki megválaszolja. tanár jelenléte nélkül. Erről pedig beszámolnak a többieknek.
résztvevőket toborozzak az első “Wales Medical Undergraduated
Ez az, amit a Meducation.net is sürget, hogy alakuljanak
Conference”-ra, melyet Cardiffban, Wales fővárosában rendeztek
olyan kis hallgatói/egyetemi csoportok szerte a világban,
meg. Sajnos a nagyon szűk határidő miatt, végül is csak ketten
akik egymás között vitatnak meg egy orvosi esetet, vagy
(Szabó Pálma, V. évf.) vágtunk neki a hosszú útnak. Miután
bármilyen
megkaptam a visszajelzést, hogy a bizottság elfogadta a “Stem
szert, amit nem lehet tankönyvekből megtanulni. Olyan
cell markers in human melanoma” c. poszterem absztraktját,
együttműködési szellem és előadói készség alakul ki bennük,
lefoglaltam a szállást és az utazáshoz szükséges jegyeket.
kérdést,
témát.
kellett
káprázatosak.
válaszolni
(University
Hospital
otthont
konferenciának,
a
of
kórház
Wales) a
előnyre
tesznek
A poszter szekciónál kb. 3 percben
épült házakkal, melyek élőben valóban egyetemi
olyan
amely segítségükre lehet, bárhol is vannak a világban.
A város tele van viktoriánus stílusban Az
Így
adott
összefoglalni az
a
munkámat
esetlegesen
és
felmerülő
kérdésekre. A poszterek témája nagyon
Cochrane
változatos volt, voltak tudományosabbak,
Könyvtárban volt a poszter szekció, a Griffith
és
Lecture Hall-ban pedig a többi 5 kategória
áttekintések
kevésbé
tudományos,
előadásait tartották. A regisztráció után
került sor a díjátadásra, amikor is az egyik
is.
A
konferencia
irodalmi végén
- Pálmával egyetemben - kiállítottuk a
pillanatban Thomas Lemon - az egyik
posztert, résztvettünk a megnyitón és a
főszervező - kimondta a nevem. Néhány
többi hallgatótársunk előadásain is, melyek
másodpercig csak ültem és meg sem tudtam
5 percesek voltak a professzori kérdésekkel együtt.
mozdulni. A Medical Protection Service Award-
Az előadásokat hallgatva érdekelni kezdett, hogy mi az oka
ot
annak, hogy olyan könnyedséggel és magas előadói/szakmai
kategóriájának győztese kaphatja meg. Ezúton is szeretném
nyertem
meg,
melyet
a
poszterek
“International”
színvonalon tartják meg előadásukat a harmad-, ill. negyedéves
megköszönni témavezetőimnek, akik mindenben támogattak!
kollégáink. Később választ kaptam a kérdésemre, miszerint
Amire örökké emlékezni fogok az Professor Patricia Price záró
a kulcs a kollaboráció. Az egyetemen 4-5 hallgató összeül és
előadásának egyik mondata: “Thank you being part of our future!”
kapnak egy kérdéskört/esetet/témát, amit 7-10 nap alatt
Remélem, hogy hosszútávú barátságok köttettek Cardiffban,
megbeszélnek, prezentációkat készítenek, átnézik az irodalmat,
és szeretném, ha jövőre újra találkozhatnánk velük. Sőt, akkor
a MCQs-kat és egymás között megbeszélnek mindent, mindezt
már nagyobb számú debreceni küldöttségre is számítok!
Cserháti Zoltán
14
Medikus Lap
Bécs, Sopron
Beszámoló a Sántha Kálmán Szakkollégium kirándulásáról Advent-Bécs-Vásár. Valahogy ez a három szó annyira összeforrt sok ember, köztük rengeteg honfitársunk fejében, hogy így ünnepek előtt elárasztják nyugati szomszédunk fővárosát. Én abszolút megértem őket. Ha az ember egyszer átéli, ahogy a helybéliek mondják (Wiener Adventzauber) a bécsi adventi varázslatot, nehezen tud tőle szabadulni. A főtéren felállított számtalan apró bódé között a gyanútlan turista tüdejét teljesen eltölti a karácsonyi édességek, a forralt bor és puncs illata. Ezek az ingerek minden Homo Sapiensben beindítják a vásárlási ösztönt. No nem az önző "shoppingolásra" gondolok, hanem arra, amikor át akarod adni azt az örömteli meghitt hangulatot, amely itt megérinthet. Többek között ezért az életérzésért szervezett a Szakkollégium kirándulást Lajtán túli "sógoraink" központjába. Másrészről szerencsére jutott idő két híres császári palota: a Schönbrunni-kastély és a Hofburg kiállításaiba is betekinteni. Nagyon érdekes volt számomra, hogy az osztrák császárok a mérhetetlen gazdagságuk mellett is alapvetően szolgálatnak tekintették az uralkodást. Például szokás volt, hogy húsvétkor a felséges úr saját kezeivel mosta meg a szerencsés hajléktalanok lábát, akik e mellé 40 ezüstpénznyi "bónuszt" is kaptak. (Bár ilyenek lennének a mai felsővezetők is!) Egy másik nagyon érdekes tárlat a híres Sissivel foglalkozott. Kiderült általa, hogy egyik oldalról nézve mennyire el tudott szigetelődni egy kiegyensúlyozatlan, romantikus különc a császári udvartartásban. Másfelől mennyire tud a sajtó mítoszt teremteni egy csak igazán kevesek által ismert királynéból. Két napos bécsi körutazásunk után látogattunk el Sopronba. Annak ellenére, hogy csak néhány órát töltöttünk a hűség városában, nagyon megfogott rendkívül egyedi, különleges atmoszférája. Szerintem a hangulatos kis utcák, a barátságos vendéglők és a rendkívüli múzeumok mindenkit arra sarkallnak, hogy visszatérjen ebbe a határon fekvő "mágikus ékszerdobozba". Persze ezek a kirándulások nem csak a látványosságokról szólnak. Mint minden alkalommal, így most is nagyon jó kis csapat verődött össze, akikkel öröm együtt bulizni. Ha érdekelnek a hasonló kirándulások vagy más érdekes programok, keresd a Sántha Kálmán Szakkollégiumot a Facebookon vagy személyesen az irodájukban, a 3-as koli földszintjén! Szerdahelyi Bence
15
Interjú
“Sky “Sky is is no no longer longer a a limit” limit”
Hogy kerül a NASA szupertitkos kiképzőközpontjába egy Debrecenben végzett orvos? Dr. Garami Zsolt 1996-ban végzett a DOTE-n, idén karácsonykor pedig a Nemzetközi Űrállomáson az ő segítségével végeznek először agyi ultrahangvizsgálatot. Két vizsgálat között sikerült elkapnunk és néhány kérdést feltennünk neki a Debreceni Egyetem Alumni magazinja számára, melyből egy kivonatot közlünk e helyen. Hogy kerül egy Debrecenben végzett orvos a NASA-
tanítani egy asztronautát, és már nagyon várom, amikor először
hoz?
az űrben ultrahangozunk.
A jó Isten szerette volna, hogy egy magyar ultrahangozza az asztronauták agyát! Már 2005 óta dolgozom velük különböző
Kanyarodjunk vissza kicsit Debrecenbe, és a ‘90-es
projekteken: joystick vezérelt ultrahangfejet, agyi erek keringését
évekre. Milyenek voltak akkoriban az egyetemi évek?
stimuláló fantomot készítettünk egy kutatócsapattal külsősként.
Mintha tegnap lett volna. Szerettem a 3-as kolit. Jó kis csoportunk
2011 óta kettős állampolgár vagyok, a NASA hívott is azonnal.
volt. A legnagyobb utolsó élményem a Postás üdülőben tartott
Örömmel mentem – olyan ez, mint egy gyermekkori álom.
búcsúbuli, ahol az egész évfolyam együtt ünnepelt. Én pedig
Magam is sokat utazom, ez gondolkodtatott el azon is, hogy az
másnap repültem Amerikába. Nem csak az egyetemtől búcsúztam
egyik magyar készülékkel teszteljem magam repülés közben.
akkor, hanem barátoktól, családtól is. Óriási élmény volt, minden
Ez egy vérnyomásmérőhöz hasonló eszköz, amellyel az ereim
csoport meghívhatta kedvenc tanárait. Szerencsére összetartó
életkorát, flexibilitását különböző légnyomásviszonyok mellett
csapat voltunk, az évfolyamunkon mindenki ismert mindenkit.
és magasságban mérem. Mostanában rengeteget repültem sajnos, túl sokat is –, de szerencsére nem űrhajóval. Az elmúlt
És szakmai vonalon?
két hónapban megjártam Vancouvert, Sarasotát, Párizst, Londont,
A TCD egy régi szerelem számomra, mely még szintén a
Frankfurtot, New York-ot, Las Vegast, Québecet... Konferenciák,
diákéveimre vezethető vissza. Hallgatóként ebből akartam írni
műtéti konzultációk, kutatás – izgalmas a tudományos élet a sok
a diplomamunkámat és nagyon hálás vagyok Csiba es Fülesdi
meghívással, és élmény a pódiumon magyar cowboyként olyan
professzoroknak, hogy annak idején időt szakítottak rám, mert
dolgokat mutatni, amiket én csináltam először.
most nem Houstonból beszélgetnénk, az tuti. TCD-t először
Imádom, amit csinálok és talán még a NASA-s dolognál is
Fülesdi professzor úr adott a kezembe, az első absztraktomat
büszkébb vagyok arra, amikor szívbillentyű katéteres behelyezése
is vele írtam. Csiba professzor úr pedig még hallgató koromban
alatt a műtőasztalon kialakuló stroke-ot detektálom, és fél órával
támogatott, én pedig segítettem neki az első magyar stroke
később már ki is vesszük a vérrögöt az agyból, a páciens pedig pár
konferencia szervezésében. Itt ismerkedhettem meg azzal az
nap múlva a saját lábán, boldogan távozik a klinikáról. Viszont a
amerikai orvossal, akinél Ohioban előbb gyakorlatot töltöttem,
NASA-s kutatásnak nagy hatása volt a mindennapi munkámra is:
majd később állást is kaptam tőle.
próbálom megfejteni a szédülés, testpozíció és a légzésvisszatartás kapcsolatát, de ezt majd egy debreceni előadáson mondom el
A buffalói cseregyakorlatról szóló keretmegállapodás
hamarosan.
1995-ben született. Te részt tudtál venni a buffalói cseregyakorlaton?
Mire tanítottad az asztronautákat? Milyen tudományos
Én még a „nem hivatalos” programon voltam. Ellenben büszkén
vagy épp gyakorlati haszna várható?
mondhatom, hogy a szobatársam, Pirkó István (jelenleg a Mayo
Egy orvoskolléga is tagja lesz a következő asztronauta csapatnak,
Clinic neurológiáján dolgozik) volt az első „hivatalos” buffaloi diák.
akik a napokban, a terv szerint december 19-én indulnak a
Ez most rosszul hangzik, hogy nem jöttünk haza. De érvényesülni
Nemzetközi Űrállomásra. Őt képeztem ki a TCD használatára.
egy idegen országban másfajta kihívás, talán sokkal nehezebb.
Persze folyamatos összeköttetésben leszünk és a Földről figyeljük,
Egyedül vagy, a családtól távol, és nem segít depressziós
irányítjuk majd, amikor az agyi ultrahang protokollt végzi. A
ellenszerként az itthoninál magasabb fizetés sem.
súlytalanság állapotában a keringés annyira megváltozik, hogy a
Visszatérve Buffalóra: akkora hatással volt rám, hogy szülész
különböző testrészek megduzzadnak, sőt, az agyi funkciók sem
akartam lenni. Forgách Péternek köszönhetem ezeket az első
működnek az első pár napon. Próbáljuk megfejteni, hogy a vénás
élményeket. Ő egy gyöngyösi származású szemészorvos, aki ’56-
áramlási zavart tudjuk-e az űrben vizsgálni. Számomra talány, hogy
ban hagyta el Magyarországot és Buffalóban lett szemész, gyöngyösi
eddig ezzel miért nem foglalkoztak, és csak a látóideg vastagság
diákokat támogatott. Szállást adott és két hónapig a szülészeten
mérését végezték. Szív és végtagi ultrahang protokollok már voltak
dolgoztam. Buffalóban megismerkedtem Krisztinicz Iréne-nel és
használatban eddig is. Elmondhatatlan az űrállomás moduljában
Ivánnal, és így lettem az Amerikai Magyar Orvosszövetség (azaz a
16
Medikus Lap
Hungarian Medical Association of America, röviden HMAA) tagja is. Folytatom a diákok cseregyakorlatát, emlékezve
N é v j e g y
hogy én honnan jöttem. Jelenleg is két magyarországi diák van gyakorlaton a houstoni kórházamban. Az életem első angol nyelvű előadását a hagyományos sarasotai HMAA konferencián 1995-ben tartottam. Azóta már a hasgörcseim elmúltak, és ha kell, a világ legnagyobb endovaszkuláris konferenciáján, a VEITH Symposiumon mondok el minden újdonságot a TCD-ről 5 perc alatt! Milyennek látod az orvoslás jövőjét? Hol helyezkedik el benne az ultrahang-diagnosztika? Biztos vagyok abban, hogy a vérnyomást, annak szabályozását
Dr. Garami Zsolt - „Mr. Doppler”
az agyi áramlás tanulmányozásával jobban meg tudjuk majd
» radiológus szakorvos
érteni. Azt hiszem, nagyon jó kézzel és jó masinával pontosan
» 1996-ban végzett a Debreceni Orvostudományi
lehet diagnosztizálni. A houstoni szabályok egyike: „Zsolt
Egyetemen.
always right!” – nem emlékszem túl sok esetre, amikor
» Szigorlóként Buffalóban, majd Ohióban töltött
tényleg nem volt egyetértés az ultrahangom és egy másik
gyakorlatot.
diagnosztikai technika között. Nagyon jól szűrünk és a másik dologgal is hadd dicsekedjem: a Földön – nem a Marson –
Munkahelyek:
én végeztem először az agyi MR angiográfia (a koponyán
» Medical College of Ohio, Toledo, OH
belüli artériák MR-rel történő megjelenítése) és transcranialis
» Intermountain Stroke Center, Salt Lake City, UT
duplex ultrahang képalkotás (TDI) fúzióját 2009-2010-ben
» Semmelweis Egyetem, Budapest
egy GE E9-es masinán. Tehát, az MRI és az ultrahang fúziós
» Methodist Hospital, Houston, TX
képével egyszerre két modalitással vizsgálunk! Folyt. köv.,
»Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) Board
remélem – egyszer majd itthon is.
of Directors tagja.
HMAA BUFFALOI HATODÉVES CSEREGYAKORLAT Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) ismét meghirdeti nagysikerű 3 hónapos buffaloi cseregyakorlatát hatodéves orvostanhallgatók számára. A program keretein belül eddig több mint 100 magyar orvostanhallgató utazott az Egyesült Államokba és 30 amerikai diák jött Magyarországra tanulni. A hallgatók bármely hatodéves gyakorlatot kint tölthetik, amelyet a magyar egyetemek elfogadnak. Négy turnusban lehet kiutazni az alábbi kezdési időpontokkal: 2013. július, 2013. október, 2014. január, 2014. április. Turnusonként négy hallgató vehet részt a gyakorlaton és szállhat meg az Orvosszövetség apartmanjában. A diákok szállását, tandíját, és biztosítását a Szövetség fedezi. A felmerülő további költségek megtérítésére lehetőség nyílik a HAESF (Hungarian Americal Enterprise Scholarship Fund) ösztöndíj programján keresztül, amit külön kell megpályázni (www.haesf.org). A cseregyakorlatra ötödévesen kell jelentkezni. Hatodéves hallgatóknak abban az estben van lehetőségük pályázni, amennyiben a hatodévet két év alatt teljesítik. A pályázat feltétele a TOEFL nyelvvizsga (www.toefl.org) sikeres letétele, ponthatár nincs megszabva. A pályázathoz csatolni kell:
További információ: www.amosz.extra.hu
• Kitöltött jelentkezési lap
Kérdéseiddel és a pályázat összeállításával kapcsolatos
• Ajánlólevél a dékántól
további információkért, részletekért fordulj bizalommal
• Ajánlólevél két tanszékvezető tanártól
az Amerikai Magyar Orvosszövetség debreceni hallgatói
• Index fénymásolat és iskolalátogatási igazolás
kapcsolattartóihoz:
• Önéletrajz
Dr. Lánczi Levente (lanczilevente@gmail.com)
• Motivációs levél
Szilágyi Gergő (szilagyi.istvangergo@gmail.com)
• TOEFL bizonyítvány
Zákány Florina (zakany_florina@t-online.hu)
Jelentkezési határidő: 2013. január 09.
Felejthetetlen élményekben gazdag 3 hónapot kívánunk!
17
2in1: ngyyaeklvtoralantulás
BESZÁMOLÓ
és
Finn-fan vagyok, nem tagadom. Személyes kapcsolatom az országgal 9 évre nyúlik vissza, 2003 nyarán látogattuk meg a
finn barátainkat családommal, akiknél édesanyám több mint 40 évvel ezelőtt vendégeskedett középiskolai énekkarosként. Az első látogatás után kezdtem finnt tanulni, ami aztán 5 évig szünetelt és itt Debrecenben két éve kezdtem újra. Ezek után nem nagy meglepetés, hogy mióta elsős egyetemistaként először hallottam az Erasmus nyújtotta lehetőségekről, elhatároztam, hogy szeretnék így kijutni a kedvenc országomba. Ahogy jött a lehetőség, éltem is vele, és bár Tamperével (ahol a barátaim laknak) nincs az egyetemünknek kapcsolata, nekem Kuopio is tökéletesen megfelelt. Kuopio Közép-Kelet Finnországban található, kb. 100 ezer lakosa van és a magyar testvérvárosa Győr. 1775-ben alapították és az 5 (!) orvosi egyetem egyike itt található. A külföldi gyakorlattal az egyik legfontosabb célom a finn nyelvtudásom fejlesztése volt, ezért elhatároztam, hogy megpróbálok fogadó családot találni magamnak a 3 hónapra, hogy garantáltan finn nyelvi környezetben lehessek. Ez nem ment teljesen zökkenőmentesen, kiutazásomkor még nem tudtam, hogy hol fogok aludni 6 nappal később, amikor átmegyek Tamperéből a gyakorlatom helyszínére. Utólag visszagondolva így nekivágni elég merész volt, de akkor ez egyáltalán nem tűnt fel, csak valahogy éreztem, hogy minden rendben lesz. Végül a FinnMagyar Baráti Kör segítségével oldódott meg a helyzet, egyik este kaptam egy SMS-t és kicsivel utána egy e-mailt, amiben felajánlotta egy régi magyar kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjas házaspár, hogy lakhatok náluk. Aki tehát most a nemzetközi Erasmus diákélet híres-hírhedt programjainak beszámolóját várja, csalódnia kell… Én a nyugodt, stresszmentes, igazi finn életbe akartam integrálódni és ez tökéletesen sikerült is. A gyakorlat kezdete előtt már három munkanappal meg kellett jelenni, hogy az adminisztratív dolgokat elintézzük. A számomra kijelölt Erasmus buddy kedvesen megmutatott mindent és egészen gördülékenyen mentek a dolgok. Nem mondom, hogy gyorsan, de legalább mindenhol pontosan meg volt mondva, hogy mit kell tenni. Azzal pedig hihetetlen szerencsém volt, hogy a „mindenható” kórházkártyámat
a
lelkes
belgyógyász
tutorom
már
előre
megcsináltatta, ugyanis ennek megszerzése másoknak igen sok utánajárást és fejfájást okozott, tekintve, hogy augusztus közepén még gyakorlatilag zárva volt az ezzel foglalkozó iroda. Elsőre soknak tűnhet a diákigazolványért fizetendő több, mint 80€ (az is!!), de az ára két tamperei hétvége alatt megtérült. Az aranyáron kínált vonatjegyekre ugyanis 50% kedvezményt biztosított. Nagy szerencsém volt, hogy a kórháztól mindössze 15 perc sétára laktam, így a városi buszokat egyáltalán nem kellett használnom. A városközpont már 40 perc gyaloglás volt, de legalább ez is hozzájárult a finn egészséges életmód mindennapi megéléséhez.
18
Medikus Lap
Finnországban
8 hét belgyógyászattal kezdtem, amit két részletben töltöttem, 4 hetet egy gastroenterologiai és infektológiai osztályon, 4 hetet pedig a belgyógyászati SBO-n. Mindenhol tudtak róla, hogy érkezem és nagyon kedvesen fogadtak. Sokat számított, hogy beszéltem finnül, még ha csak alapszinten is. Ez azonban nap mint nap fejlődött, hiszen napközben is a finn beszédet hallgattam, este pedig otthon 1,5-2 órát finneztünk minden nap. A gyakorlat mellett volt lehetőségem egy kis utazgatásra is. A barátaimnál Tamperében többször is jártam, még a nyaralójukba is kimentünk egy szeles-esős októberi hétvégén. Ha befagyott tóba nem is, de 9-10 fokosba sikerült beleugranom a szauna után ezen a családias hangulatú hétvégén. Kicsit hosszabb volt a vonatozás, de eljutottam északra is, Rovaniemibe. A legendásan szép finn ősz színeit csodálva kirándultam az erdőben és benéztem egy köszönésre a Mikuláshoz (Joulupukki) is a Sarkkörnél. Helsinkiben kétszer jártam a három hónap alatt, nagyon élhető városnak tűnik, sok zöldterülettel, csodálatos szigetvilággal. Bár összesen csak félmillióan lakják, hangulat és városkép szempontjából bármelyik nyugateurópai (fő)várossal felveszi a versenyt. A vidéki városok
A helyi Finn-Magyar Baráti Kör megkért, hogy tartsak
azonban hétvégén feltűnően üresnek tűnhetnek, vasárnap
előadást
délben nyitnak a boltok (ha egyáltalán kinyitnak), és délelőtt
úgyhogy összesen 4 iskolában 5 alkalommal több mint
Magyarországról
általános
iskolásoknak,
a jelzőlámpák sem működnek. A bevásárlóközpontokban
120 diáknak beszéltem szép hazánkról. A hatodik
péntek délután viszont ugyanolyan tömeg van, mint itthon.
előadásom egy nyugdíjasklubban volt, ahol a ’Ki járt
Finnországban egyetemistának lenni igen jó állapot.
már Magyarországon?’ kérdésre szinte az összes kéz a
Bekerülni elég nehéz, de akinek sikerül, az mindenféle
magasba lendült. A kórházban is a legtöbb orvos járt
tanulmányi átlagtól függetlenül havi kb. 500€-t kap az
már nálunk, a finnek meghatóan komolyan veszik a finn-
államtól, tekintet nélkül arra, hogy hány év alatt végzi el
magyar barátságot.
az egyetemet. Más úton is támogat az állam, például az
Október 23-a kapcsán szervezték a Magyar Hetet,
étkezés 1,93-2,7€, amiben a salátabár is benne van. Az
ahol a fő program egy magyaros ételeket kínáló vacsora
egyetem folyamán szinte kizárólag írásbeli vizsgáik vannak,
volt, ahol magyar zenét is játszottak és engem pedig még
még a szakvizsga is írásban történik. Negyedév után a
hetekkel korábban felkértek, hogy énekeljek magyar
hallgatók
népdalokat.
nyaranta
egészségközpontokban
dolgoznak
és az évközi gyakorlat is munkának számít, amiért több
Milyen kicsi a világ… szoktuk mondani, és valóban.
ezer eurós havi bért kapnak. Az órarendjük hétről hétre
A magyar esten egy Tokajból kivándorolt családdal
változik, blokkokban tanulják a tárgyakat. Az egészségügyi
találkoztam, akikkel még közös ismerősökre is bukkantam.
ellátórendszer legfontosabb különbsége, hogy a nálunk
Lappföldön pedig egy olyan magyar családba botlottam
működő háziorvosi rendszer ott integrálva van úgynevezett
egy múzeumban, akik már évek óta kint élnek, mivel a férj
egészségközpontokba, tehát nincsenek háziorvosi rendelők
a Novartis gyógyszercég képviselője.
és külön körzetek, hanem kis kórházakba mennek az
Összességében
elmondhatom,
hogy
életem
nagy
emberek első ellátásért. Ennek megfelelően az egyetemi
álma vált valóra ezzel a három hónappal, amiért nagyon
kórházból a lehető leghamarabb irányítják tovább a
hálás vagyok. Én csak ajánlani tudom Finnországot,
betegeket a városi kórházba, vagy pedig a lakóhely
akár nyaralás, akár Erasmus céljából. Az egészségügyi
szerinti illetékes egészségközpontba. Alapvetően sokkal
ellátás példaértékű, az infrastruktúra rendkívül fejlett, a
egészségesebbek a finnek, ott nyugdíjazás után még 15-20
természet és a természetközeliség lenyűgöző, az emberek
boldog éved van, amikor ráérsz mindarra, amire korábban
nagyon barátságosak (főleg magyar ’rokonaikkal’), hetente
a munka miatt nem. És meg is engedheted magadnak.
háromszor megy fapados repülő… kell ennél több?
Kretzer András
19
Kult
Oláh Dóra: Költészettan modernebb időkben Visszaidézlek a zajban, a bajban, e bábeli perckor Édeni, ódoni, ókori római hexameter sor! S libben a daktilus értelem ércein éteri sajkán Ízzel, stíllel, színnel a dalnok dajkai ajkán.
Phyllis McCormack, kórházi ápolónő: Crabbit Old Woman - Look Closer!/Láss nővérem, ne csak nézz! Sunnyside Hospital, Montrose, 1966 Mondd nővérem, mondd, hogy mit látsz? Mit gondolsz, mikor rám nézel? Ráncos, zsémbes, komor vénlányt, ezer gonddal, nem sok ésszel. Hol elréved, sután keres, ruhájára csorgó levest maszatolja rongykendővel, kérdik; motyog. Rég nem felel. Azt gondolod, észre se vesz, téged ki százszor összeszedsz fél pár cipőt, kósza szennyest, utána, mit folyton elveszt. Mit kapsz, nővér? Nagy jutalmat… Dajkálhatod csak naphosszat. Ez minden, mit rólam gondolsz? Ezt látod, ha élve boncolsz? Nyisd ki jobban azt a szemet! Nem lát-e tán más egyebet?! Megmondom hát, ki vagyok én! Mint kívántad, hát itt ülvén, ahogy mondod, én úgy eszem. Utasítasz, hát megteszem. Legkisebbik gyerkőc vagyok, arcom csipkedik a nagyok, vánkosom paplan takarja: Anyám ölén Apám karja. Kamasz, vagyok angyal szárnnyal! Fürge, kecses táncos lábbal, alig tizenhat évesen, herceg csókjára éhesen.
20
Medikus Lap
Fiatal menyasszony szívem mellkasomon jó nagyot rúg. Figyelmeztet, tartsam híven fogadalmam, mit meg is súg.
Egyre gyengébb minden tagom, gyakran sajdul a bal karom. Kecs, báj nincs egy vénasszonyban, szívem helyén kődarab van.
Szempillantás és gyermekem ringatom el szép csendesen. Nyugalmat és biztonságot lel karomban, s békés álmot!
Porhüvelyben, hűlt hamuban, mégis egy kis láng fellobban, utoljára, önfeledten táncot lejt a sziklakertben.
Évtizedek hogy repültek, nagy zsivajjal menekültek kiságyukból a csemeték. Húrként feszült a kötelék.
Fáradt lelkem újra éled, minden emlék most felébred, gyászénekem kél, nászdalom, minden szépség és fájdalom.
Negyven lettem, elpattant hát. Meggyászoltam, mint halottját csatában ki el is esett. Hitvesem kért, úgy etetett.
Mézeskalácsszívem újra, könnycseppek cukrásza gyúrja, s belém hasít a hideg kés; közeleg már az átkelés.
Századfélen kisgyerekek zsongnak megint, mint a legyek, görbe térdem, szoknyám körül. Kacagás is meg-megkerült.
Tovább nem állhatok ellent,
De egy napon váratlanul egy maradtam, páratlanul. Koromsötét éj tornyosult. Megálmodtam én nyomorult.
Nézz rám nővér, mondd mit látsz most?
Gyermekeim elfeledtek, a kicsikkel perlekednek, észre már rég nem vennének, megmaradtam szép emléknek. Kezem kérges, ruhám daróc, úgy festhetek, mint egy bohóc. Időkéssel vésett főfa, kegyetlenül űzött tréfa.
követem ki előttem ment. Ágyam vetve, sáros rögök, miket végül összetörök.
Zsörtölődő, vén magányost. Tétováz, hisz jön a halál. Arra gondolj, mit nem talál…
Nekem ezek a téli hónapok mindig komoly gondot okoznak, mert önkéntelenül is olyan érzésem támad, hogy az olvasók elvárják az igazi téli hangulatú cikkeket. De nem lehet ám mindig klasszikus témában írni! Sőt, nem is hiszem, hogy az érdekes lenne. Találtam egy, a kettő közötti megoldást. Bár a cím kimondottan ünnepi tartalmat sejtet, az elkövetkezőkben nem egy szokásos karácsonyi giccs, hanem egy értékes, elgondolkodtató, és csak félig-meddig az ünnepről szóló történetbe vezetlek benneteket. Emlékeztek azokra a nyomasztó irodalmi órákra, amikor a tanár hosszú órákon át magyarázott költőkről, meg tehetséges, nagyszerű emberekről, akik lehetőség híján olyan körülmények között rekedtek, melyben sosem bontakozott ki a tehetségük? Unottan hajtogattuk a szamárfület, firkáltuk a széljegyzeteket, és nem nagyon akartunk belegondolni ezekbe a dolgokba. Szerintem nem is nagyon mertünk. Rossz lett volna komolyan venni, és kicsit beleképzelni magunkat egy olyan ember helyzetébe, aki tehetséges, okos, lehetőségek garmadája állna nyitva előtte, ha jó táptalajt kapna. De az élet cudar, és ezt még részletezhetnénk. A lényeg, hogy a mai napig is aktuális ez a téma, hogy vagy nincs munka, vagy van, de nem olyan, amilyet mi elképzeltünk. Látjátok, legyintettünk a régi regényhősökre, pedig mi is kicsit olyanok vagyunk. Nálunk is megvan a rizikó, hogy nem a legmenőbb, l e g j o b b a n fizető állásba csöppenünk egy szép napon. A kérdés csak az, hogy tudjuk-e kamatoztatni a könyvek adta legnagyobb ajándékot, azaz a mások hibái alapján szerzett tapasztalatot, s tanulni ezekből? A gipszangyal főszereplője egy olyan ember, aki erre példát statuál. De vajon ez jó-e, és mi egyet értünk-e vele? A „mit vegyek karácsonyra” kérdése megfogalmazódik Kosztolányi főhősének fejében is. Varjú Péter egyszerű tanyasi tanító. Övé a pusztaság és a magány. Sem közege, sem lehetősége nincs többre. Egyhangú élete állóvizét csupán az olyan események kavarhatják fel, mint egy ünnepre szánt meglepetés. A tanító húga és annak férje Pesten élnek. A jó anyagi körülmények között élő házaspár igényeit nem könnyű kielégíteni, ezért a főhős minden évben sokat gyötrődik, mert nagyon szeretne megfelelni az elvásárásaiknak. Erős törekvése mögött azonban valószínűleg ott bújik az a vágy is, hogy ne tűnjön kispolgárinak a nagyszerű pesti életben sütkérező rokonok előtt. Nem meglepő, hogy az ajándékok, melyekre végül a választása esik, egytől egyig drágák, látványosak és túlzóak.
Irodalmi Igényesség
Kosztolányi Dezső: A gipszangyal
Az idei ünnepen is ugyanaz a program várja hősünket; a szokásos együtt töltött Szenteste. Viszont ez alkalommal megreked az “ajándék-ötletelés”. Ugyan mivel lehetne überelni az eddigieket? A budapesti üzletek forgatagában egyszerűen semmit nem talál, ami megütné a mércét. Mígnem egy lesre kész eladó elkapja és berángatja az üzletébe, ahol rátukmál egy nem éppen hétköznapi lehetőséget. Az ajándék akkora, mint egy tízéves kislány, és végül is formájában szintén arra emlékeztet: hiszen egy angyalka. Méghozzá gipszből. Égre emelt szemekkel, imára kulcsolt kézzel, és édes mosollyal próbálja elnyerni a vevők tetszését. A tanító fejében lepörög, hogy ennél nagyszabásúbb dolgot úgysem fog találni, márpedig ez felülír mindent, amivel valaha előrukkolt. Az árusok és segédek hízelgése és biztatása végül gyümölcsözőnek bizonyul, és megnyugodva hagyja el az üzletet, hiszen úgy érzi, megtalálta, amit keresett. Aztán hazaér, és kételkedni kezd. Biztos, hogy ez a legjobb, amit adhat? Vajon nem fizette túl? Lehet, hogy becsapták? És mi lesz, ha mégsem nyeri el a testvére tetszését? Végül, mégis úgy döntött, hogy odaadja. Az ajándék azonban furcsa lavinát indított el maga után. A testvérének és férjének meglepetést és egy kis mosolyt csalt az arcára. De ez nem az a fajta öröm volt, mint mikor nagyon elnyeri a tetszésünket valami. Sajnos ezt a tanító is észreveszi, és onnantól kezdve elszáll az est teljes ünnepi hangulata. Varjú Péterben lejátszódik gondolatban egész addigi élete, hogy hol tartott rég, és mi lett belőle most. Eszébe jutott, hogy soha nem látta még húgáéknál az általa adott értékes holmikat, amiből arra a következtetésre jutott, hogy ezek a dolgok nem sokat jelentenek mások számára. Sőt, ő maga sem, hiszen már rég csak árnyéka önmagának. Ő a szegény vidéki rokon, és semmi több. Az ártatlanul mosolygó gipszangyalkából karácsonyi botrány lesz, kimondott indulatokkal és sérelmekkel. De vajon ez megoldhatja a helyzetet? Vagy tényleg csak félreértés történt? Van esély kitörni a megszokottból és változtatni a jelenen? És ha igen, mi ez az esély? Ti mit tennétek, ha egy nap azon kapnátok magatokat, hogy csak árnyéka vagytok önmagatoknak? Kaptok rá egy mintát a történetből, csak kérdés, hogy ez követendő-e. Kosztolányi a tőle megszokott kesernyés fűszerességgel írta meg ezt a rövidke novellát, olyan csattanóval, ami rávesz benneteket, hogy többször is elolvassátok ezt az egyáltalán nem sablonos, karácsonyi témával írt művet. Ha unjátok az ünnepi gyertyákkal, feldíszített fenyőkkel kidekorált könyveket, akkor üdítő változatosság lesz számotokra ez a pár oldal! Barkász Heléna
21
Koccintás a végzettel Írta: Kelemen Viktor Ötödik fejezet
Nagy elmék, ha találkoznak
M
arcus kővé dermedve figyelte az eseményeket a láda mögül. Lelőtték a legjobb barátját! Nem látta a belépő férfi arcát, csak a hangját hallotta. Ismerősen csengett... Akárki is legyen, a fiú úgy döntött, valahogy kideríti, ki volt, és a törvény kezére juttatja.
Ekkor megszólalt az idegen. - Jól van, Cyrus, nem kell komédiázni. Melléd lőttem. Kelj fel, még felfázol itt nekem! - Ööö... Richard? Úgy értem, Stiefel felügyelő? Jó estét! Valóban a nagydarab városőr állt az ajtóban. Elég haragosnak látszott. - Mégis, hogy képzelted?! Betörsz az áldozathoz, hogy kirámold a házát? Azért mindennek van
határa, fiam! Háromig számolok, és ha azután is itt talállak, úgy beváglak a tömlöcbe, hogy egy hétig nem kelsz fel! - Félreérted, én csak segíteni akartam a nyomozásban! - Azzal, hogy feltúrsz itt mindent, és még jobban megnehezíted a munkánkat?! Mintha nem lenne így is éppen elég bajom miattatok. Meg mit gondoltál, nem figyeljük egész nap a házat? Már kezdtem azt hinni, a gyilkosunk tért vissza. Úgyhogy sipirc, mielőtt más is észreveszi, hogy vannak itt benn! - Azért előtte hadd mutassak valamit! Marcus, te meg gyere elő nyugodtan! Nem lőttek le, ne izgulj! Csak tudod, van az a régi szokásom, hogy elvágódok, ha fegyvert sütnek el rám. Olyankor mindig odajönnek hozzám, megnézni, élek-e még, jóindulatúan szabadon
hagyva az állcsúcsukat.
No de nem emiatt jött ide a felügyelő úr. Tessék, Richard, ezt a dobozt mi találtuk. Jó mélyen el volt rejtve egy hordóban, egy rakás kacat között. - Nocsak. Pedig Clamson tizedes meg mert volna esküdni arra, hogy minden zugba benézett. Ti és az a nyavalyás tolvajszerencsétek! - a felügyelő nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. Akármennyi gondot is okozott neki az utcagyerekek köre, valahogy mindig megoldották, hogy ne haragudjon rájuk. Cyrussal és a társulatával már évek óta ismerték egymást, és jó néhányszor működtek együtt olyan helyzetekben, amikor a törvény adta eszközökkel nem lehetett boldogulni. Richard cserébe szemet hunyt a kisebb kihágásaik fölött, és gondoskodott arról, hogy ne nagyon macerálja őket a rendőrség. - Nem bánom, elfogadom a kazettát bocsánatkérés gyanánt. De csak most az egyszer! - Megmondtam, nem? Az az arany szíved fog egyszer a sírba vinni. - Vagy ti, ha így folytatjátok. De miért akartok nyomozni? - Tartozunk neked ennyivel. Meg húsz korona jár érte! - Valahogy lelkem mélyén gyanítottam, hogy nem puszta szívjóságból... Egye fene, úton az őrszoba felé elmondok ezt-azt. A te díszes társaságod, Cyrus, úgyis hamarabb megtud mindent, mint a legényeim. No meg mióta megtaláltátok Adler gróf elveszett lányát, nem kételkedem az eszedben. Hadd hallom, mire jutottatok eddig! Miután Cyrus beszámolt a maga gondolatmenetéről, és mindarról, amit a gyerekek találtak addig, Stiefel is belevágott a magáéba: - Gyanítom, a helyszínt legalább néhányan láttátok is. A földön feküdt az öreg Rufus, nyaka köré tekerve egy egész jó minőségű női selyemharisnya. Nem dúlták fel a környéket, tehát néhány perc alatt végeztek vele. Elég vékony volt a harisnya, az ujjait sem tudta bedugni alá. Mást viszont nemigen találtunk. Csak a szokásos sikátori díszlet: üvegek, szemét, üres zsákok, mindenféle eredetű tócsák, no meg patkányok. A csatorna, régi jó szokásához híven, bűzlött a szennytől, ám Bradley tizedes oda is lement. Ám ő sem bukkant semmi használhatóra.
22
Medikus Lap
Koccintás a végzettel
- Nos, akkor szerintem így történhetett: találkozót beszélt meg valakivel, aki később érkezett nála, valahogy mögé lopózott, és megfojtotta. Rufusnak esélye sem volt védekezni. Pár perc múlva a gyilkos kimegy a sikátor másik végén. Nem tűnik fel senkinek. Hm, egész hatékony, bár még én se mernék ennyit kockáztatni. - Azt őszintén reméltem. No, holnapra meglesz a doktor jegyzőkönyve, meg a dobozt is csak feltörjük addig. Majd estefelé nézzetek be az Arany Sárkányba, én ott leszek. És ha lehet, most egy ideig a zsebetekben tartsátok a kezeteket! Hideg van, nem szeretnélek a hűvösbe vágni titeket. Jó éjt! - Jó éjt, felügyelő! Búcsút intettek egymásnak, és mentek a maguk útján. Richard a kapitányságra, a fiúk meg végre aludni.
Hatodik fejezet
In vino veritas
J
óval elmúlt már dél, mire Marcus hazaért a munkából. Mostanában már többen fogadták fel, hisz az idő egyre csípősebb lett odakinn. Ugyan tiszta volt az ég, ám a csontig hatoló széltől a fedett kocsi minden köpönyegnél jobban védett. Karikás szemekkel zuhant be a Starling-kúriába. Megmaradt erejével bevonszolta magát
a szobájába, és ruhástól bevágódott az ágyába. Nem szokott ő hozzá az éjszakázáshoz, és a díszes társaságból egyike volt azon keveseknek, akik idejük nagy részét becsületes munkával töltötték. Késő délutánig aludt, arra ébredt, hogy nem tudja eldönteni, az éhségtől vagy a hidegtől nem jön-e álom a szemére. Mert a tűzre elfelejtett tenni, a reggelit meg ahogy volt kihagyta, úgy sietett. Reménykedve ment le a konyhába, hátha van valami, amit még nem ettek meg előle. Cyrus mint egy gróf ült a székén, elégedetten hátradőlve, arca kisimult, és olyan szemtelenül mosolygott, ahogy csak azok a tolvajok tudnak, akik jóllakottan és kipihenten szemlélik fáradt, éhes és legfőképpen tisztességes munkával foglalkozó barátaikat. - Hogy telt a napod, drága barátom? Úgy látom, tudtál volna még aludni. - Ezt akár most azonnal abba is hagyhatod. Nem te lennél az első, akit a lócsutakolóval nyakon vágok! Inkább azt mondd meg, mire jutottál ma! - Nos, először is délig aludtam, aztán... jól van, nem kell így nézni! Szóval, mivel a pénz nem boldogít, kizsebeltem Rodericket a Keresztutakból. Olyan szomorúnak látszott, gondoltam, hadd örüljön végre. No meg kölcsönvettem Hugo bá’ zsebóráját, majd valamelyikünk becsületes megtaláló lesz, és némi hála fejében visszaadja neki. Most még hadd keresse, legalább addig se unatkozik. Ó, ha egyszer éreznéd te is a vadászat örömét... - Cyrusnak megcsillant a szeme. - Ahogy csendben megfigyeled az áldozatodat, elvegyülsz a tömegben, szép lassan közelítesz
felé, megvárod, míg nem
figyel oda és HOPP lecsapsz! Majd emelt fővel és teljesen természetesen odébbállsz, nehogy még gyanút fogjon. - Ügyes vagy. Hát a nyomozással hogy állunk? - Csak úgy, ahogy eddig is, azaz sehogy. Volt időm gondolkodni, de nagyon kétlem, hogy bármit is tudunk még. Gyere, nézzünk el a kocsmába, hátha ott van már a felügyelő. Jeges szél csapott az arcukba, amint kiléptek az ajtón. Az ősz utolsó erejével próbálta visszatartani a telet. Felhők takarták az eget, de néhol még át tudott törni a gyenge erejű nap. Alig látni már vándormadarat, a fák is kezdték levetni aranyló ruhájukat. Égő avar illata töltötte be a levegőt, és a metsző szél felkavarta a port. Marcus összehúzta magán a köpönyegét, mialatt a csapszék felé mentek.
23
Koccintás a végzettel
Benn az Arany Sárkányban sokkal kellemesebb idő fogadta őket. Sült hús és vadas mártás illata töltötte be a levegőt, a kandallóban vidáman lobogott a tűz, a vendégek arcát pedig a fűszeres forralt bor pirosította. Kaspar, a hegedűs, sommerseti népdalokat játszott, a lánya énekelt hozzá. Cyrus jókedvűen könyökölt a pultra, hátha Monty ajánl valami finomat, ami átmelegíti. - Vörösboros szép jó estét kívánok a ház urának! Hogy szolgál kedves egészsége? - Viszont. Jól vagyok, de egy kis alvás nem esne rosszul. Viszont ha elkezdenék itt lazsálni, még szomjan pusztulnak a népek, azt meg nem venném a lelkemre! - Hát a kezeddel mi történt, hogy be van kötve? Megvágtad magad? - Nem magam, a fát. Amint bezárom a kocsmát, mehetek haza takarítani, fát vágni, behordani, meg ilyesmi. Valami átkozott szálka belemehetett a kezembe, jól be is gyulladt. Ezer szerencsém, hogy az unokahúgom besegít itt a főzésben, máskülönben nem tudnám, mi lenne velem. - Hát otthon? Édesanyád hogy érzi magát? - Köszönöm, javulgat. De hát az ő korában már lassan gyógyul az ilyen. - Nocsak! Akkor meg fog gyógyulni? Végre, valami jó hír! - Bem, a lábát továbbra sem fogja tudni mozgatni. Ezer hálám az öreg Maurice-nak, amiért az a kerekes kisszéket kifaragta neki. Viszont a karja gyógyulóban van. Waldemar doktor begipszelte, most várjuk, hogy összeforrjon. - Mi történt vele? Ezt nem is hallottam! - Ment a piacra a kiskocsival, amikor megcsúszhatott valamin, és beleborult az árokba. Még szerencse, hogy Anne otthon volt, és meghallotta. Rögtön el is vitte az orvoshoz, úgyhogy nagyobb baja nem lett. Ajj, a baj mindig százával jön... Te meg ne haragudj már, hogy itt untatlak, nem is hagylak szóhoz jutni.
24
Medikus Lap
Koccintás a végzettel
- Semmi baj! Beszéld csak ki magadból nyugodtan – Cyrus megértőn Monty vállára tette a kezét. - Minden elismerésem, hogy egyedül elvezeted a kocsmát, és még mindemellett gondját viseled Wisteria néninek és Anne-nek. Az a legkevesebb, hogy meghallgatlak. - Köszönöm, Cyrus. No, de visszatérek inkább a munkához, mert van elég. Mit parancsoltok, mit ennétek, mit innátok? Húsz perc múlva már ott gőzölgött az asztalon a vadas szelet zsemlegombóccal, mellette egy-egy korsó jóféle angol sör. Marcus, miután kitörölte a tányért az utolsó cseppig, elgondolkodva megszólalt. - Ez nagyon jólesett! Olyan kellemes itt minden, mintha nem is történt volna semmi sem a múltkor. Komolyan, senkiről nem tudnám elképzelni, hogy ilyesmire vetemedjen. - Érdekes. Én itt bárkiről el tudnám. Ott van például Marissa, akinek felbontották az eljegyzését. Mi van, ha a vőlegénye Rufustól kért kölcsön, és nem tudta kifizetni? Aztán mondjuk Robertsby ezredes, akit oly gyakran fuvarozol a, khm, vörös lámpás negyedbe. Kinézem a mi néhai köztiszteletben álló polgárunkból, hogy zsarolta az öreget, annak meg elege lett belőle. Vagy akár Kaspar. Zálogba adta az egyik családi hegedűjét, és sehogy sem tudta visszavásárolni. No és a legviccesebb: engem rajtakaphatott egy tolvajláson, és el kellett hallgattatnom... - Cyrus szája a füléig ért. - Ha te azt tudnád, hogy ez a jótét lélek mennyit ügyködött a háttérben! Szerintem ölt is már embert, csak nem tudták rábizonyítani. Mindegy, akárki tette is, nagy szolgálatot tett a városnak ezzel. Megnyikordult az ajtó, Richard Stiefel felügyelő lépett be. Egy feles lélekmelegítő után csatlakozott is a fiúkhoz. - No, csak megbirkóztunk azzal a ládikóval! Az öreg Rufus bevételeinek listái voltak benne. Ahogy sejtettük, pénze tekintélyes részét uzsorakölcsönnel, orgazdasággal, védelmi pénz beszedésével, lányok futtatásával és zsarolással szerezte. Fizetett neki Roderick a Keresztutakból, Monty innen, Lucas Biuret a patikából, madame Miriam a … fogadójából, a piac nagy része, meg a kisebb üzletek is. Aztán, adósa Robertsby ezredes, az öreg Shipwright, Gilbert Starling, Jim Ranct, tudjátok, Marissa vőlegénye – Cyrus diadalmas mosollyal figyelte, ahogy leesik Marcus álla –, Woodloud doktor, Morriston atya, meg még csomóan a városból. Majd megmutatom, ha akarjátok. - No és mit mondott Waldemar? Tud mindent a hulláról? - Hát, fogjuk rá. Azt furcsállta, hogy már rég megmerevedett, amikor odavitték neki. Monty ezek szerint úgy talált rá, hogy már vagy hat órája halott volt, de simán lehetett kétszer vagy háromszor annyi is. Aztán, valahogy az se tetszett neki, hogy szinte minden ellenkezés nélkül fulladt meg, ezért megnézte, nincs-e benne valami méreg. Viszont nem talált se arzént, se ciánt, se semmit, amit ismert volna. Márpedig egy ekkora városban csak nem találunk kígyót vagy skorpiót! De nem, a doktor szerint az összes méreg benne valami aldid vagy aldicid vagy ilyesmi volt, ami meg a macskajajra utal. Igaz ami igaz, a halála előtti napon én vittem haza, és eléggé felöntött a garatra. Mindenesetre, amíg jobb
ötletünk nincs, annyiban maradtunk, hogy a meglepetés erejével csaptak le rá, és elrejtették a
holttestét, aztán valahogy előkerült. Hát ti mit gondoltok? - Énnekem – kezdte Marcus – nincs sok ötletem. Szerintem még mindig bárki lehetett. Túl kevés nyomunk van, amivel kezdhetnénk valamit. Cyrus? - Kevés? Van itt épp elég, még sok is! De nem baj, kiszedegetjük a magvakat a hamuból. Szépen, egyesével összerakjuk a kirakóst. - Cyrus széttárta a karjait, csillogott a szeme - Csak el kell képzelni az egészet, az elejétől a végéig. Ha valami nem passzol, az egészet újra! Aztán, ha már minden részlet a kezünkben van... lecsapunk! Végre, valami igazi izgalom is történik velünk! Richard, nagyon köszönöm a híreket! Marcus, te pedig jól kösd fel a nadrágod! A vadászat elkezdődött!
25
Ha már beszéltünk a környezetbarát toilettekről és a töménytelen –mondhatni ész nélküli- WC-papír felhasználásról, akkor nem lehet szó nélkül elmenni Csontos Bence, másodéves gyógyszerész-hallgató mellett sem, aki sokak által furcsának tartott hatalmas WC-papír guriga gyűjteménnyel rendelkezik. - Először is szeretném megköszönni, hogy vállaltad
amiért megszabadulnék tíz év gyűjtő munkájának
a felkérést! Valójában mióta gyűjtöd a gurigákat és
gyümölcsétől. Maradnak nálam a gurigák!
mekkorára rúg már a gyűjteményed? - Sziasztok! Már 2001 óta gyűjtöm a WC-papír gurigákat, - Mi a véleményed arról, hogy a gyártók észrevétlenül amiből kb. 10.000 azaz tízezer darab boldog tulajdonosa vagyok.
egyre kevesebb papírt tekernek a gurigákra? - Mondhatnám, hogy ez nekem nagyon jó, mert gyorsabban gyűlnek a gurigák, de ez nem így van, nem vagyok
- Annyi más hétköznapibb dolgot gyűjthetnél. Miért pont
akkora fanatikus ahhoz, hogy környezetünk épségét ne
erre esett a választásod?
részesítsem előnyben a gyűjteményemmel szemben.
- Az ötlet a gyűjtés kezdeti évében ötlött fel bennem, mikor
Sajnos ez marketingfogás, ahogyan a többrétegű papírok
egy általános iskolás osztálytársam öccse kidobott 200
forgalmazása is. Az előző cikkben is olvashatóak voltak a
darabot. Akkor tettem fel magamba a kérdést, hogy miért
számadatok, melyek számomra is elkeserítőek. Ha régen
ne gyűjthetném én is a gurigákat. 2001 januárjában félre
elég volt egy fonott kenderkóc kötél ahhoz, akkor nem
is tettem az első darabokat, és az elmúlt 11 év alatt egy
értem, hogy most miért nem elég az egyrétegű papír.
sem került nálunk bele a szemetesbe! - Ha már előző cikk, akkor gondolom láttad, hogy a - Gondolkoztál már azon, hogy e hatalmas gyűjteményt
gurigákból számos ötletes lakásdíszt lehet készíteni.
egyszer esetleg újrahasznosítsd?
Esetleg te is készítettél már belőlük valamit?
- Többször kérdezték már tőlem, hogy mi a célom a -
Igen,
vannak egy
speciális télapó,
darabok: amit
távcső,
egy
korona,
gyűjtéssel, de igazából konkrétumot nem tudtam mondani,
vár-részlet,
középiskolás
csak annyit, hogy be szeretnék kerülni a Guinness
osztálytársamtól kaptam, de van dedikált gurigám
Rekordok könyvébe (ezzel a tervemmel alábbhagytam).
is, melyből legkedvesebb darabomat a gólyatábori
Szüleim egy-egy rosszabb cselekedetemkor riogattak
csoportomtól kaptam. Ezúton is szeretnék köszönetet
azzal, hogy felégetik az egészet, de erre gondolni sem
mondani nekik és elnézést, hogy még mindig nem
merek, nem ez a legjobb módja az újrahasznosításnak.
küldtem képet a vitrinről.
Jelen állás szerint építeni szeretnék belőle valami rendkívülit, de idő és hely hiányában az ötletem kezdeti - Gyűjtesz még esetleg valami más dolgot is? stádiumban marad még egy darabig. Ha jól tudom, - Aktívan jelenleg semmit a gurigákon kívül, maximum papírhulladékként felvásárolhatók lennének a gurigák,
a sikeres vizsgákat, de régen gyűjtöttem sörös dobozt,
de reális gondolkodásmóddal nincs az a pénzösszeg,
szalvétát, tusfürdős dobozt, Buddha szobrokat, sörös címkéket, vonatjegyet, buszbérletet, stb. Mindezeken kívül még annyit, hogy minden évben megveszem a
Guinness
World
Records
könyvet,
melyből
a
Magyarországon megjelent példányokból három darab hiányzik, de a beszerzésük folyamatban van. A három részes cikksorozat végére érve úgy gondolom, van még mit tanulnunk és van hova fejlődnünk ezen a téren is. Jó tanácsom a jövőre vonatkozóan csupán csak annyi volna, hogy mindenképp igyekezzünk figyelni a lehúzásnál használt víz mennyiségére, és ne hagyjuk magunkat átverni az áruházak polcán sorakozó különböző fehérített-illatosított papírok kínálatával!
26
Medikus Lap
Barta Barbara – Tajti Gábor
Bizonyára majdnem mindenki hallott már a DEOEC kulturális-humorális nevettető rendezvényéről, a DEOEC Stand Up
Comedy-ről. A program célja az unalmas, fapofával telő napok megszínesítése egy-egy kiemelkedően jó humorú medikus segítségével, akik poénjaikkal csempészik be a jókedvet a hétköznapokba. A rendezvény házigazdája/apja jómagam (Csontos Bence) vagyok, én gondoskodok a fellépők széles palettájáról. Jelenleg nincs feltétele a szereplésnek, nem kell magasnak, vagy alacsonynak lenned, legyenek jó sztorijaid, jó kiállásod, és aztán állj ki és mond! A minap sikerült elérnem egyik legkiemelkedőbb fellépőnket, Nemes Dánielt, másodéves gyógyszerészhallgatót, és pár kérdéssel megbombázva készítettem vele egy interjút. CSB: Szia Dani! Ha jól tudom te már léptél fel a DEOEC Stand Up Comedy-n?! Válaszolnál pár kérdésemre? ND: Szia Bence! Igen persze, nagyon szívesen állok rendelkezésedre. CSB: Honnan szereztél tudomást a rendezvényről? ND: A rendezvényről tőled szereztem tudomást, jelek szerint elég erős amnéziád van. CSB: Látom humorérzékből a vizsgaidőszak közeledtével sincs hiány. Kikkel léptél fel? ND: Általában csoporttársaimmal, mint Te, vagy Bóta Fanni és Kelemen Viktor, de volt már szerencsém a facebook mágus Plásztán Lászlóval is egy színpadon szerepelni. CSB: Szoktál izgulni fellépések előtt/közben? ND: Változó, eddig két fellépésből egynél halál nyugodt voltam, míg a másiknál sík ideg. Annyi megállapítható, hogy barátnőm jelenléte megnyugtat. CSB: Mellesleg hogy készülsz fel egy ilyen fellépésre, mennyi időt vesz igénybe egy sztory felépítése, összerakása? ND: A fellépések után már egyből gyűjtöm az anyagot, a következőhöz, úgy, hogy jóformán félévig készülök egy-egy alkalomra. Ilyenkor a baráti körben elsütött történeteket rendszerezi az ember, mi az ami ütni fog, mi az ami csak annak vicces, aki átélte. Mi az ami túl magasröptű, mi az ami, túl sekélyes. Nagy segítséget jelent a barátnőm, mint első számú kritikusom és rajongóm, mindig neki mondom fel főpróba gyanánt az egész anyagot, de az ő agráros történteiből is szemezgetek elég gyakran. CSB: Milyennek látod a szervezést? ND: Szerintem kiváló a szervezés, főleg a marketing, mindig jönnek is szép számmal az emberek. CSB: Milyen a helyszín és a közönség? ND: Sem a helyszínre, sem a közönségre nem lehet panasz, bár az időjárás lehetne hozzánk kegyesebb, mert a Mosaic bár teraszát használva több ember férne el egy-egy fellépés során. CSB: Terveid között szerepel-e egy újabb fellépés? ND: Természetesen igen, már gyűlik az anyag, csak a jó poén is olyan, mint a bor, a minőséghez idő kell, én pedig prémium kategóriába szeretnék tartozni.:) CSB: Köszönöm, hogy a rendelkezésemre álltál és megosztottál pár kulisszatitkot. További sikeres fellépést kívánok! ND: Én köszönöm a lehetőséget, és kívánok neked eredményes szervezést, hogy még több ilyen rendezvénnyel szórakoztathassuk a DEOEC hallgatóságát.
27
MEGHÖKKENTŐ MESÉK
ácsony r a k s i K
Ismét nyakunkba szakadt a karácsonyi ünnepkör. A ma emberének ez inkább feszültséget és bosszúságot, mint valami izgatottan várt kellemes eseményt jelent. Évről évre egyre korábban eszünkbe juttatják, hogy ideje lenne már megvásárolni a feleslegesnél feleslegesebb ajándékokat. A szupermarketek gondoláin természetesnek számít a halottak-napi mécsesek garmadáját letúró csokimikulás seregek látványa. A teljes ünnepi káosz közepette egyetlen kisgyereknek sincs halványlila dunsztja sem, hogy pontosan mit, kit és mikor kellene megünnepelnünk. Sajnos úgy sejtem, a szülőknek sem. Ugyanis a boltokban már mindenszentek
valami régi pogány fényünnep emlékére,
előtt megjelennek a piros margarinfigurák
meg ugye fenyő nélkül nincs karácsony.
és
Még
az
ünnepi
dekoráció.
A
kötelező
pogányoknak
csak-csak
lehetett
fenyőjük, de Jézuskának a sivatagban aligha.
ünneplése, ami csöppnyi hazánkban (még)
Elengedhetetlen tartozék még a hal, a töltött
nem hagyomány, tehát kimerül egy inkább
káposzta, a mézeskalács meg a bejgli is, amiknek
tragikomikus,
maskarában
látszólag az egészhez semmi köze, valószínűleg
A tévében
a pogányok nem ismerték a bejglit, akkora
novemberre érkezik a Mikulás, aki egyes
sötétségben meg nem is foglalkozhattak azzal,
források szerint kólás kamionnal, mások
hogy bejglit tekergessenek. Nyilván az északi
szerint
közlekedik.
sarkon, vagy a sivatagban sem. De hagyomány
utolsósorban
és finom. Néhány elvetemült ismerős elmegy
reklámok tömkelege regél az északi sarkon
éjféli misére is, ahol boszorkányt keresgélnek.
élő hebehurgya, ducmó öregemberről, aki
Magukra vessenek, ha ünnepelnék helovínt,
a kéményen bemászva kandallóra akasztott
láthattak volna eleget. Hogy a hanuka micsoda,
harisnyákban helyezi el az ajándékokat. De
arról halvány segéd fogalmuk sincsen, csak
kinek van kandallója? És ki hord manapság
annyi, hogy akik ünneplik, Jézuskáról hallani
harisnyát? A tény, hogy dolgát nálunk már
sem akarnak. Ezt persze tiszteletben kell
december 6-án letudja, csak azért viselhető
tartani, nehogy megbántsuk őket, és erről
el, mert így kétszer is történik ajándékozás.
is meg kell emlékezni. Brüsszelben már
Közben vasárnaponként folytatódik a mécses
karácsonyfát sem állítanak a főtéren, nehogy
gyújtás, immár nem a temetői koszorún,
valaki lelkébe gázoljanak. Helyette óriási
hanem az adventin. Hogy karácsonykor ki
állványzatra aggatott képernyőkön sugároznak
jön, az teljes rejtély. A rokonok általában
közhelyes műfeelinget a plebsnek. A lényeg az,
találkoznak
több
hogy egy politikailag korrekt család ablakából
ismerősökről
a 7 ágú gyertya sem hiányozhat, egyeseknek
mint
ijesztő
történő becsületsüllyesztésben.
Filmek,
is
van,
rénszarvasszánon rajzfilmek
a
és
nem
„Jézuskával”,
családtagokról
elkeresztelve,
mint
és
amiből
Keresztapa
Jézuskája,
9 ágú. A fát pedig jobb, ha kevésbé látható
Nagymama Jézuskája, stb. Mások angyalkákat
helyre rakják. 24-én itt a szerepek ünnepe,
emlegetnek. Néhány unalmas tévéműsor és a
verejtékszagú
nagyi szerint is Jézuska egy csecsemő, akinek
eltart szilveszterig, amikor végre becsülettel
a születésnapja van. Hogy ez alkalomból miért
berúghat az ember. Aztán mikor leszedjük
ő küld ajándékot, érthetetlen. Ráadásul a
a fát, kiderül, hogy másoknak még csak
sivatagban született, nem is az északi sarkon.
éppen akkor köszöntött be az újév. Az egész
A legtöbb film és mese alapján inkább a Télapó
katyvaszban egyetlen dolog mégis van, ami
jön, világító orrú rénszarvasokkal. Főleg olyan
biztos: a pénzköltés.
házakba, amiket égősorokkal aggattak tele és wasp kisgyerekek lakják. Fát is kell állítani,
28
a
temetőlátogatás lezavarása után jön helovín
Medikus Lap
ajándékozás,
jópofizás,
ami
nagyker ár on
Egyre drágább és drágább ajándékok jobb esetben félretett pénzből, rosszabb esetben hitelre, gyorskölcsönre, magas kamatokkal. A kölcsönök, kamatok és az adósság már az ünnep elengedhetetlen tartozékai. Anyagias fogalmak, melyek ahogy cseperedünk, egyre fontosabb szerepet játszanak a mi életünkben is. Mivel manapság a felhasználható források univerzális váltóeszköze a pénz, mindnyájan kivédhetetlenül kapcsolatba kerülünk a pénzügyekkel. Optimális esetben, ha az ember dolgozik, anyagi vagy szellemi terméket állít elő, cserébe pénzt kap. Jövedelméből adót fizet, amiből az állam biztosítja mindazt, ami szükséges egy társadalom jó működéséhez és fejlődéséhez. A megmaradó részből pedig fedezi önmaga és családja szükségleteit és az extra kiadásokat, mint a karácsonyi ajándékokat is. Ha az ember józanul gazdálkodik, annyit költ, amennyit megengedhet magának. Így el tudja kerülni, hogy adósságai legyenek. Elvileg. Sajnos azonban tudjuk, hogy aki fizetésből él, annak bizony nincsen könnyű dolga. Miért van az, hogy a családalapításhoz, otthonteremtéshez, nyári pihenéshez, vagy akár csak egy nagyobbacska kiadáshoz, mint egy tönkrement háztartási gép cseréje, egy átlagos tisztességesen dolgozó polgárnak hitelt kell felvennie? Hogyan lehetséges az, hogy manapság a családoktól a vállalkozásokon keresztül az államig mindenki el van adósodva? A kérdés megválaszolása bizony nem egyszerű. Egészen a kezdetektől, történelmünk szerves részét
az a személy, aki ezt a fizetési igérvényt átnyújtja,
képezte a gazdaság és a kereskedelem. Mivel a
rendelkezik
cserekereskedelem nem minden esetben praktikus,
arannyal, ezüsttel, drágakövekkel, amit a trezorban
ugyanis egy egész disznókonda nem fér el az ember
őriznek. Így praktikusan lehetett fizetni bárhol, ahol a
farzsebében, hamar megjelent az igény egy könnyen
dokumentumot elfogadták. A kincstár némi megőrzési
hordozható, univerzális valutára. Kezdetben kagylókat,
díjat számolt fel a megőrzésért, ebből származott a
gyöngyöket, féldrágaköveket, kakaóbabot használtak
jövedelme. Azonban voltak olyanok, akiknek nem
erre, majd megjelent egy egységesebb, központilag
volt pénze valamilyen vállalkozás beindításához és
forgalomba helyezett forma az eleinte nemesfémekből
kölcsönökért folyamodtak a kincstártulajdonosokhoz,
előállított pénz. Ezek egyértelműen önmagukban is
akiknek saját vagyonuk is egyre nagyobb volt. Erre a
értéket képviseltek, hiszen az erős valuták ritka aranyat
kölcsönadott pénzre kamatot számoltak fel, ami ismét
vagy ezüstöt tartalmaztak. Csakhogy hamar rájöttek,
jövedelmeket hozott a kincstárnoknak. A kölcsönt
hogy a pénz nemesfémtartalmának csökkentésével,
igénylők egyre csak érkeztek, és a hitelek fedezésére
tehát a pénz rontásával nagy vagyonokra lehet szert
szánt összeg elfogyott. Európa gyarmatosító törekvései
tenni. Ezen kívül a nehéz talléros szütyők hurcolása
hatalmas összegeket emésztettek fel, azonban busás
sem volt kényelmes. Az igény megteremtette a papír
haszonnal kecsegtettek. Balgaság lett volna ekkora
alapú pénzt, ami eleinte fizetési igérvény volt, amit
üzletből kimaradni.
az
azon
feltüntetett
kézzelfogható
egy kincsestár adott ki annak igazolására, hogy Ekkor jött az ötlet, ami eleinte igen jónak tűnt és valójában az is volt, ám mai hitelválságunknak egyik legfőbb okozója, a pénzteremtés mechanizmusa. A bankok elkezdtek úgy is hiteleket kiadni, hogy a kiadott pénznek csak egy részére volt tényleges anyagi fedezetük. Ezt a részleges hiteltartalék rendszere tette lehetővé, hogy a valódi fedezet töredék rész legyen, amire a politikai vezetők lehetőséget adtak. Mindaddig, amíg nem rohanja meg minden betétes egyszerre a bankot, hogy kivegye vagyonát, a dolog működőképes. Főleg, hogy a magánbankok és a központi bank összetett rendszert alkot, így ha az egyik fiók fedezet szűkében van, a rendszer a segítségére siet. Ennek alapján minden hiteligénylő pénzhez jut, amiből fedezheti vállalkozását, végül a haszonból visszafizetheti a tőkét és a kamatokat. A fedezet nélküli pénzteremtéssel mindenki jól jár, ahogy erről egy bankárok által előszeretettel hangoztatott tanmese is szól, a cowboy esetéről. A távoli vadnyugaton, egy verőfényes napon cowboyunk bemegy a kocsmába. Kér egy italt, majd bizalmasan a kocsmároshoz fordul és megkéri, hogy vigyázzon a százdollárosára, mert ő most a hegyekbe megy vadászni, ahová veszélyes lenne magával vinni az értékes bankót. A csapos hónapokig vár, ám a cowboy csak nem jön. Az ivó igen rozoga, ideje lenne már renováltatni. Némi vívódás után végül meggyőzi magát, hogy a legényt már biztosan megölték az indiánok. A pénzből felújítja a kocsmát. Aki a munkálatokat végezte, annak a kerítéséhez kellett a pénz. A kovács kertesíteni akart, a kertész
29
utat akart a házához, és így tovább… A lánc végén egy örömapa állt, aki a lányát házasította ki. Hatalmas lakodalmat csapott a kocsmában. A nagy dínom-dánom után másnap váratlanul betoppant a cowboy, aki csodálkozva jegyezte meg: abból a porfészekből micsoda takaros kis hely lett! Most pedig kéri a százasát. A kocsmáros rezzenéstelen arccal benyúl a kasszába és visszaadja a százdolláros bankót, ami kézen-közön visszakerült hozzá. Mire a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére a cowboy a kandalló tűzébe dugta a pénzt és rágyújtott vele. Simlis mosollyal az ábrázatán, füstkarikákat pöfékelve csak ennyit mondott: A százas hamis volt, nem ért semmit. A történet valójában egészen jó példa. Mégis miért van az, le, könnyen beláthatjuk, hogy a gazdaság nem lesz képes hogy a mesében mindenki jól jár, fejlődik a gazdaság, az lépést tartani. A hitelek bedőlnek, a vállalkozások leállnak, infrastruktúra, a valóságban pedig regresszió van és válság? a munkahelyek megszűnnek, az emberek elszegényednek, Azért, mert a valóságban a cowboy (bank) bár hasonlóan nem tudnak vásárolni, kevesebbet lehet termelni, építeni teremt „hamis” pénzt, kamatot számol fel a kölcsönért. és eladni stb. És egyszer csak bumm, nyakunkon a válság. A kamat, amit a vállalkozások profitjából teremtenek Ezen kívül, a kamatok miatt lassan minden kézzelfogható meg, valódi értéket, munkát, ingó és ingatlan vagyont érték a nem létező pénzre, létező értékfedezetű kamatot képvisel, amelyek ellenértékének egy része kamatként szedő bankok tulajdonába vándorol. A bankárok korán végül a banknál köt ki. A bank a semmiből, fedezet nélküli rájöttek arra is, hogy érdemesebb államoknak, mint „virtuális” pénzt teremt, amire már fedezettel bíró „valódi” jogutód nélküli uralkodóknak kölcsönöket adni, hiszen ha pénzt - kamatot- szed. Egy-egy kölcsön esetén a virtuális egy király megbukik, nem fizeti vissza az adósságát, egy pénz létére a fedezetet a kölcsönt igénylő vagyontárgyai állam és polgárainak sokasága azonban a végtelenségig biztosítják. Így vagy a hitelfelvevő által végzett munka adós maradhat. Gazdag bankárcsaládok ezt felismervén értékéből, vagy a bedőlt hitelt fedező vagyontárgyakból tesz előszeretettel támogatták többek között a nagy francia szert haszonra a bank. Gondoljuk csak végig, ha végtelenhez forradalom
kitörését
is,
hozzájárulva
egész
Európa
közelítő számú virtuális pénz jön létre, annak kamatai is a szerte a „demokratikus” államok kialakulásához. Ebből végtelenhez tartanak. A bank a visszafizetés után a tőke a szempontból érthető, miért kavart hatalmas port a összegét eltünteti, nehogy a túl sok forgalomban lévő pénz magyar jegybank állami felügyelet alá helyezésére irányuló miatt infláció, vagyis pénzromlás következzen be. Ám a törekvés. Ahogy Nathan Rothschild az egyik legnagyobb kamatok fedezetéhez előállított valós értékek (termékek) bankárcsalád tagja mondta: “Add a kezembe egy ország kellenek, tehát gazdasági fejlődés kell! Mivel a pénzkibocsátásának jogát, s én nem törődöm vele, hogy ki folyamat exponenciális függvénnyel írható hozza annak törvényeit”. A probléma tehát több összetevőből ered. Először is abból, hogy vannak, akik kézzelfogható vagy szellemi érték előállítása nélkül, csupán pénzügyi tranzakciók, trükközések segítségével kívánnak hatalmas vagyonra szert tenni. Ennek ellehetetlenítésére találták ki például a tranzakciók megadóztatását, hogy egy befektetőnek jobban megérje egy alapból kockázatosabb, ám valóságos értéket előállító vállalkozásba fektetni vagyonát. Másodszor abból, hogy pozícióikat mindig akad, aki betöltse: utódok, örökösök, egészen a végtelenségig. Harmadszor, hogy ezen körök hatalmas politikai lobbival rendelkeznek érdekeik érvényesítésére és a megfelelő politikai környezet megteremtéséhez. Negyedszer, ami a rendszer matematikai sajátosságaiból adódik, hogy a gazdaság - a föld és az emberek véges tartalékai miatt - nem képes az exponenciális növekedésre. Az évente bejelentett gazdasági növekedés százalékos értéke nem egy konstans függvény mutatója, hanem az előző évi állapothoz mért és az adott időszakban kiadott hitelek által teremtett, virtuálisan „elképzelt” gazdasági növekedéshez képest megállapított exponenciális növekedés mérőszáma. Tehát ha a gazdaság ugyanannyira növekszik, mint előző évben, az gazdasági visszaesésnek tűnik, regressziónak. Sajnos előbb-utóbb elkerülhetetlen a gazdasági-pénzügyi összeomlás, amely a most következő második világgazdasági válsághullámnál is jóval nagyobb méreteket ölt majd. Persze nem arról van szó, hogy a bankokat és a tőzsdét ellenségként kellene kezelni, hiszen a gazdaság olajozott működéséhez szükség van rájuk. Sokkal egyértelműbb károkat okoznak például a cashback rendszerek, akik átláthatatlannak tűnő számításokkal és MLM rendszerekkel, valamint bepalizott, önjelölt menedzserek segítségével szuszakolják be magukat a vásárló és a forgalmazó közé, növelve ezzel az árrést. Amit végül persze a fogyasztó fizet meg. Ki más?! Pálmai Az ilyenZsolt cashback rendszerek, Ágoston bennfentes közvetítőirodák és hasonlók nyugodtan nevezhetők a gazdaság parazitáinak, melyek ha
30
Medikus Lap
közvetve is, de nagymértékben növelik a munkájukkal értékeket előállítók terheit.
Hogy van-e megoldás a válságra? Először is, a fent említett problémák megoldása, „fent”. Ami nem könnyű. De sokat tehetünk mi is. Például azzal, hogy csak a lehető legszükségesebb esetben veszünk fel hitelt, alapos vizsgálódás után, a lehető legjobb hitelkonstrukcióval. Hogy átgondoljuk családunk valóságos szükségleteit és csak arra költünk, ami tényleg nélkülözhetetlen. Érdemes lenne összehangolni a kiadásainkat a bevételeinkkel. Óvakodnunk az olyan ajánlatoktól, akik semmi munkáért nagy pénzeket ígérnek. Sajnos, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, általában nem is igaz. Amikor csak lehet bartelezzünk, munkát cseréljünk munkára, terméket termékre, így elkerülve a pénzügyi ügyeskedésből élők támadásait. Érdemes lenne a buddhista közgazdaságtan elveit követnünk egy hosszútávon fenntartható, munkán alapuló gazdaság reményében. Egy olyan államközösséget teremtve, ahol a fejlődés legfontosabb mértékét a nettó nemzeti boldogság jelentené. Ez a karácsony jó alkalmat adhat a változtatásra, hogy utódaink ünnepe ne a pénzváltóról, hanem a megváltóról szóljon.
Pálmai Zsolt Ágoston
Huan Hoang Tran’s Easy Recepies
Spicy turkey in mint sauce Ingredients: • 250g grinded turkey • Peppermint leaves • 150g mushroom
• Rosemary leaves • 2 tomatoes • 1 green bean can
• 1 bell pepper (yellow) • Salt, pepper
First the meat must be seasoned with salt & pepper, additional seasoning with rosemary leaves to enhance the sweet and spicy fresh taste is optional. After half an hour, fry the seasoned meat on hot plate with medium fire, chopped tomato & bell pepper should be added after. Mix them well, try to separate any sticking pieces. Then, chopped mushroom is to be added. Green bean should be washed carefully from the can with running water, then be given onto the mixture. Finally peppermint leaves are to be cut and added. Salt and pepper may be added according to taste. If the mixture seems not watery enough, some hot water may be added.
31
Pszichó
Ajándékozz pszichológiával! Miért az manapság ból presztízskérdés? Miért lett a karácsony kként? Tárgyakban ndé ajá sik mit vár el a mérce, hogy a má a a másik ember? y mit jelent számunkr mutatjuk ki azt, hog cia egyre inkább. A yen, mégis ez a tenden Nem kéne, hogy így leg den lehetőséget min és , ig nagyon élvezi ezt kapitalizmus világa ped nk. Karácsonyi tnu oga vál ől y legyen mib megteremt ahhoz, hog gpróbálunk utána összeállításomban me hangulatra kiélezett n az ajándékozás. éri el célját napjainkba járni, hogy mennyire
Ajándék
=
vallomás
Az ajándék olyan, mint a virágnyelv. Körbeírjuk vele a valós érzéseinket, utalunk rájuk anélkül, hogy bármit mondanánk. Nem kell kinyilatkoztatni, hiszen a látvány magáért beszél. De ez valahogy mégsincs így jól, mert előtérbe került az értékekkel, árakkal, márkákkal való “érzelem-kifejezés”. Szeretsz valakit, ezért azt gondolod, csak valami nagyon értékessel mutathatod ki, hogy milyen fontos neked. Ha kevesebbet költesz az ajándékra, azzal olyan lesz, mintha azt üzennéd, nem is ér neked sokat. Szóval mélyen a zsebbe kell nyúlni, és kiválasztani azt a bizonyos dolgot, ami találó, nagyszerű, praktikus és még drága is. Ja, és ami egyébként nem létezik. Mert tárgyakban nem mutatható ki a szeretet. De ez már egy másik történet.
Az ajándékozás típusai
Egyesek szerint az ajándék tudattalanul is üzen. Nem véletlenül választjuk ki azt a bizonyos tárgyat, amit végül szép csomagolás között nyújtunk át. Tulajdonképpen azt tükrözi, hogy az ajándékozó hogyan látja az ajándékozottat. Persze vannak esetek, amelyek nagyon távol állnak ettől. Nem kell bemutatni az olyan típusú ajándékozókat, akik azt veszik meg másnak, amit igazából önmaguknak vennének meg. Ez általában azért történik, mert vagy nem ismeri jól a másik embert, vagy mert a vágyak tárgya túl drága lenne, és bűntudatot keltene, ha önmagának venné meg. Így ellensúlyozódik a belső feszültség, mert hozzá lehet kötni a megnyugtató címkét, hogy „hiszen karácsony van, és XY-nak legalább ilyenkor ennyit megvehetek”. Vagy vannak az úgynevezett hatalmi ajándékok, amik státusz szimbólumként szolgálnak. Értékükben vagy akár méretükben felsőbbrendűséget fejeznek ki. Gyakori ez esetben a kellemetlen kontraszt, amikor az ajándékozó által adott érték mellett, a mi „ellenszolgáltatásunk” apróságnak tűnik. Viszont higgyétek el, vannak emberek, akik épp erre játszanak. Jó érzés nekik érezni, hogy az értékek láthatatlan mérlegének nyelve feléjük billen. Ez általában a belül önbizalom hiányos emberek jellemzője, hiszen tipikusan ők azok, akik tárgyakkal, külsőségekkel próbálják ellensúlyozni belső kisebbrendűség érzésüket. A mártír típusú ajándékozó megveszi a legtutibb, pénztárcagyilkos ajándékokat, míg amikor rá kerül a sor, kijelenti, hogy nem kér semmit. Persze utólag sopánkodva meséli, hogy ő mennyire kitett magáért, és mégis, milyen keveset kapott cserébe… A tradícionális típusú ajándékozók viszont nem az árcímkét nézik, hanem az élményt. Próbálnak kedvében járni a másiknak, és elsősorban az ő fejével gondolkodni az ajándék tárgyának kiválasztása során. Nem feltétlenül a „toronyóra lánccal” kategória a kitűzött cél. Az anyagi és lelki keretek a józan ész határain belül mozognak, sőt néha minimális összegből. Lehetnek akár kézzel készítettek is, viszont garantáltan nagy örömet okoznak annak is, aki adja, és annak is, aki kapja őket.
32
Medikus Lap
Hogyan ajándékozzunk jól?
Ősi bölcsesség, hogy ahhoz, hogy eltaláljuk mit szeretne más, először az ő fejével kell gondolkodnunk. Képzeljük bele magunkat a helyzetébe, és döntsük el, mire van szüksége, mi jönne neki jól, minek tudna örülni. Mivel a pszichológusok mindent szeretnek megvizsgálni, ezért nem maradhatott ki az ajándékozás pszichológiája sem a sorból. Néhány harvardi és stanfordi kutató egy új vizsgálatában kimutatta, hogy (legalábbis az Észak-Amerikai kultúrára igaz ez) az emberek jobban szeretik, hogy ha valami olyasmit vesznek nekik, amit ők előre kiválasztanak. A romantikus ajándékbontogatós kép, amikor körbeüljük a fát, és óriási masnikkal borított, színes csomagolópapírokat tépkedünk az ajándékunkról, majd nagy meglepetést mutatunk… ezennel összedőlt. A huszonegyedik század kapitalista ajándékgyárában már nincs helye a meglepetéseknek. Praktikusságra törekszünk, és szeretjük azt kapni, amit elvárunk. Egy második kísérletben ajándéklistát írattak a résztvevőkkel. Azok, akik a listán szereplő tárgyak egyikét kapták meg, sokkal pozitívabb élményekről számoltak be, mint azok, akik olyan meglepetés dolgot kaptak, amit nem kértek. A kísérletek azonban azt is megállapították, hogy az ajándékozók legtöbbször nem gondolnak bele, hogy minek örülne a másik. Úgy vannak vele, hogy mindegy mit adunk, úgyis örömet fog okozni. Persze a gyakorlatban ez nem feltétlenül lesz így, de ez már más kérdés.
Atombiztos tipp tehát, hogy szépen, óvatosan derítsük ki, hogy mire vágyik a másik. Persze lehet célzottabban, direkten rákérdezni is, ami fantasztikus módszer, de nem igazán emeli az ünnepi hangulatot. Nem feltétlenül a legdrágább dolgok okozzák a legnagyobb örömet! És még valami: itt is, csak úgy, mint alapvetően a boldogságnál, a közös élmények számítanak. Ahhoz pedig nem kell bankot rabolni.
Tippek ide vagy oda, nem nagyon tetszik, hogy már ennyire nagy figyelmet kap az ajándékozás, és főleg a pénz. Nekem a legjobban a szüleink történetei tetszettek a régi karácsonyokról, világból,
egy
ahol
olyan
még
nem
voltak Prada táskák, meg hasonló
felesleges
szimbólumok. tudtak,
ha
státusz
Ahol
narancsot
örülni vagy
csokit hozott a Mikulás, és ahol
egy ilyen világnak, és annak, ha nem lenne annyira fontos a csillogás és a megfelelés, hogy tudományos kutatások kelljenek a sikeres ajándékválasztáshoz.
Barkász Heléna
a karácsony legjobb része a fa feldíszítése volt. Jobban örülnék
33
“Jaj, de hülye vagy!”
- napjaink során oly
sokszor hallhatjuk ezt a rövid mondatot. Egy tréfa során
Ezen nem elhanyagolható tényezők következtében a jellem teljes egészében komikus.
átvitt értelemben, vagy a hagyományos értelemben is, de
Sheldon legjobb barátja és egyben lakótársa Leonard,
szinte már fel sem tűnik számunkra. Életünk folyamán
aki tudós létére megpróbálja a hétköznapi emberek életét
elég kis lehetőség van a zsenikkel való mindennapos
élni, próbál szocializálódni, melyben Pennyvel folytatott
találkozásokra,
kapcsolata miatt jelentős sikereket ér majd el.
így
gondolkodásmódjuk,
valamint
viselkedésük sem ismeretes számunkra. Sorozatok sem
Howard az örök próbálkozóként van jelen a történet
foglalkoztak ilyen témával eddig, de az Agymenők igencsak
folyamán,
kellemes formában tette ezt számunkra elérhetővé.
foglalkozik kevés sikerrel. Próbálkozását nem segíti, hogy
A sorozat, mely eredetileg a The Big Bang Theory (magyarul: A Nagy Bumm-elmélet) címet viseli, egy 2007-
ugyanis
állandóan
a
nők
elcsábításával
még mindig édesanyjával él, aki fontos szerepet tölt be életében.
ben indult amerikai szituációs komédia. Hogy mindez
Raj a fóbiája miatt - nők közelében egyáltalán nem
miben valósul meg, arról pillanatokon belül le is hullik
tud megszólalni - csak barátai körében él szociális életet.
majd a lepel. A történet komikusságát elsősorban itt is
Szótlansága és frappáns közbeszólásai miatt rengeteg
az a tényező adja meg, hogy az állandó szereplők az adott
komikus helyzet szereplője lesz.
szituációkra hogyan reagálnak.
Penny a gyönyörű női karakter, aki szociális tudása,
A történetnek a kaliforniai Pasadena szolgál helyszínül,
valamint tapasztalatai miatt a négy barátot többször hozza
ahol is két lángelme lakik egy lakásban. Az egyik Sheldon
vicces helyzetbe, de cserébe a tudományok terén tanúsított
Cooper elméleti fizikus, míg a másik Leonard Hofstadter
tudatlansága révén ő is sokszor válik “szenvedő” alannyá.
kísérleti fizikus. Az ő barátaik a zsidó Howard Wolowitz,
A komikus helyzetek sokaságát okozza a négy barát
aki mérnökként dolgozik a NASA-nak, valamint a sorozat
hétköznapi emberekkel folytatott viselkedése, valamint a
másik színfoltja az indiai származású Rajesh Koothrappali
különböző személyiségek ütközése. Élvezetességét fokozza
(alias Raj [Rádzs]), asztrofizikus agytröszt. A sorozat
az a tényező, hogy akár az egyszeri nézőnek is rengeteg
állandó és nélkülözhetetlen női szereplője Penny, aki mint
vidám pillanatot tud okozni, hisz a részek közt nincs
“szimpla” hétköznapi ember és szomszéd koronázza meg
hatalmas kohézió. Így sok más sorozattal ellentétben,
a komédiát.
könnyebben “eladható” a nézőközönségnek is, melyet az
A sorozat kezdetén érkező Penny adja a sorozat alap
eddig elkészült 6 évad sikeressége igazolni hivatott.
komédiáját, hisz jelenléte miatt a két vele szemben lakó
A színészek játékára semmi panaszunk nem lehet
tudós életét változtatja meg. De nézzük csak meg ezeket
(Emmy-díj jelölések, TCA-díj), így az egy-egy rész
a jellemeket!
nyújtotta 20-25 perc könnyed felüdülés lehet mindenki
Sheldon
a
megtestesült
tudomány,
hisz
a
számára a rohanó mindennapok folyamán, valamint a
mindennapjait a színtiszta logika irányítja. Életében az
vizsgaidőszak nehézségei közepette, mikor félrerakja az
emberi érzelmek halvány szikrája sem jelenik meg, így
ember a tanulnivalót.
viselkedésében túlzott merevséget vélhetünk felfedezni.
34
Medikus Lap
Plásztán László
Viccek: Kelemen Viktor, Mikó Márton, Dr. Tajti Gábor Sudoku: Puhl Eszter
- Melyik egységnek szólnak a laktanyán, ha szomorúak a katonák? - A felderítőknek. Láttam Munkácsynak az egyik festményét, Karóbahúzó Vlad szüleit ábrázolja a nászéjszakán. Az a címe, hogy Tepes-csinálók. A legjobb munka az, amit a lábszár végez, mert az legjob. - Mit termelnek a rontást okozó baktériumok? - Átok-szint. Farsang: - Pistike, te minek öltöztél be? - Csak. Az autóbusz elindul a megállóból. Rohan utána egy asszony, üvöltözik: - Állítsák meg a buszt, mert elkések a munkából! Az utasok megkérik a sofőrt, hogy álljon meg. Az asszony felszáll és megkönnyebülten mondja: - Sikerült...na, jegyeket, bérleteket! - Miben hasonlít az esti meccs és a konyhásnéni? - Mindkettő ebédöntő. - Miért terjedt el a póker Magyarországon? - Mert nem tudták Kordában tartani... - Mi lesz Süsüből, ha megfőzik? - Zöldbábfőzelék.
A Fun rovat
Ha az október hatos mártírok egyikét bebörtönzik, akkor Dessewffy Arrested? - Mi van a macska fején? - Cirmos cica haj. - Mikor lehet a gyerek szájába hamuzni? - Hamutál.
SUDOKU: 1
Pistike nagyon szomorú. Megkérdi az egyik pajtása: - Mi történt Pistike? - Eltörtem a nagyi szemüvegét... - És mit csinált a nagymamád? - Rossz szemmel nézte.
3
4
5
5
1
3 4
9 6
8
3 4
5
4
9
2
3 5
1
2 7
8
4
5
6
9
6
2 3
8
7
4
2
1 7
5
1
3
8
2 3
Mú jobb orvos mint mű, mert a műtét során mú, csak egy ért talált el, ezzel szemben két ért el mű... - Miért volt füst szag az Anatómia Intézetben 2012. február 22-én? - Mert hamvazó szerda volt.
1
- Mit mondtál mitokondrium? - Semmit csak a cito-szól!
6
- Anyád szól? - Nem, gél...
6
3
- Anyaaa!Játszunk fekete-fehérigen-nemet? - Ilyen későn? - Igeeeen! - Vesztettél,takarodj aludni! HIM JA (Himalája)
8
7
9
7
5
6
9
2
3
5
8
7
6
4
9
2
7
1
8
5
4
1
7 2
9 2
4
6
9
6
3 3
1 5
6
5
5
2
4
7 7
5
9
2
1
7
5 3
8 7
4 6
1 9
9
4
2 5
3
35