Cranium Copy
Fénymásolás - nyomtatás - írószer A II-es és III-as kollégiumban és az ET-ben 7 Ft/oldal
Immár
a
szemeszter
felénél
04 Aktuális - Hírek a nagyvilágból 06 DOTE OPEN; járunk,
túl
az
első
számonkéréseken is... A demók fáradalmai között azonban igyekszünk Nektek egy kis kikapcsolódást
DOE Csere-TDK Program
07 The Brazilian exchange 08 Tanár is volt diák... - Prof. Dr. Gomba Szabolcs
nyújtani és minél változatosabb témákkal megtölteni a lapot, valamint mindig valami újat nyújtani.
10 Napfivér néhány milliárd szívdobbanása
Ettől a hónaptól egy krimi szálai kezdenek bonyolódni a
13 Mesék a kriptából... - Schüssler-só
Medikus Lap hasábjain, melyeket majd csak a félév végén bogoz ki írójuk. Emellett újdonságként egy kis illemlecke is jutott. Tudtad például, hogy kellene illedelmesen enni az epret? Esetleg a békacombot? Összeállításunkból
terápia 14 Pszichó - Mit üzen az írásunk? 16 Proto(KO)ll
most megtudhatod! Az ehavi szám kicsit a gyerekkorba
17 Kult - Vers
is visszanyúlik, hiszen Kiss Károly nem másról, mint a
18 Zöld
legózásról mesélt nekünk, amelyet –, mint az interjúból
20 Koccintás a végzettel - Első és második
kiderül –, nem csak gyerekek űznek. Ugyancsak beszélt, többek között gyerekkoráról is Prof. Dr. Gomba Szabolcs, a legutóbbi “Tanár is volt diák...“ előadás meghívottja. Persze a szokásos rovatok sem maradtak ki, így
fejezet 24 KLIKK - Kockák kicsiknek és nagyoknak 26 Kabaladolog
olvashattok a Schüssles-só terápíiáról, kicsit közelebb
27 Debrecen Lifestyle;
kerülhettek a grafológiához és megtudhatjátok, milyen
“földönkívüli lény“ kering nap, mint nap a fejünk fölött.
28 Programajánló
A főszerkesztő
Medikus Lap
VIII. évfolyam, 2. szám A DEOEC hallgatóinak hivatalos, ingyenes kiadványa
tartalom
Címlap: Pauliczky Balázs Címlapfotó: Lőrincz Gergely
Huan Hoang Tran’s Easy Recepies
30 A Fun rovat Továbbra is várjuk minden DEOEC-es hallgató, illetve hallgatói szervezet cikkét, versét, fotóját, beszámolóját, bármilyen közérdekű közlendőjét! Az újsággal kapcsolatos észrevételeket, kritikákat, tanácsokat is várunk a medikuslap@gmail.com e-mail címen, vagy keressétek személyesen a szerkesztőket a
Felelős kiadó és főszerkesztő: Piller Róza Szerkesztők: Gyüre Adrienn, Dr. Horváth Krisztián, Puhl Eszter Senior szerkesztő: Dr. Lánczi Levente, Tóth Máté, Kovács Kázmér Olvasószerkesztő: Bálint Adriána Cikkírók: Barkász Heléna, Barta Barbara, Csontos Bence, Kelemen Viktor, Kolumbár Réka, Sami Lajevardi, Mikó Mátton, Fredrik Odland, Pálmai Zsolt Ágoston, Pauliczky Balázs, Piller Róza, Dr. Tajti Gábor, Huan Hoang Tran Fotó: Lőrincz Gergely Nyomdai munkálatok: Főnix Nyomda, Debrecen Megjelenés: négyhetente, szemeszterenként négyszer, alkalmanként 1000 példányban www.deoechok.hu medikuslap@gmail.com
HÖK-irodán, a Markusovszky Lajos Kollégium III-as épületében! A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza! Bármilyen utóközlés csak a szerkesztőség beleegyezésével lehetséges! Minden jog fenntartva. © 2012 Postacím: Medikus Lap, DEOEC HÖK iroda, III-as Kollégium 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22. E-mail: medikuslap@gmail.com Telefon: 30/5070407 Az újság elérhető a http:// deoechok.hu/kozelet/medikuslap/ oldalon vagy a facebookon
3
Aktuális A jövőre emlékszünk? Egy új felfedezés szerint a memória inkább azért
saját életük köré. Qi Wang kutatásaiból az derül ki, hogy a
jött létre az evolúció során, hogy képesek legyünk előre
kínai szülők a múlt elbeszélése kapcsán kevesebb személyes
jelezni a jövőt, és nem azért, hogy felidézhessük a múltat.
élményt elevenítenek fel, azokat is kisebb részletességgel
A memória a múltbeli események felidézésekor sokszor
és kevesebb emocionális tartalommal, mint az amerikai
kudarcot vall: nem emlékszünk az életünk kulcsfontosságú
szülők. Ennek eredményeképp a kínai emberek memóriája
eseményeire vagy netán olyan eseményekre emlékszünk,
felnőttkorban is kevésbé személyes, inkább a társadalmi
amelyek valójában meg sem történtek. Az ilyen hibák
vagy történelmi eseményekre fókuszált. A kínaiak akkor
megtörténte mindaddig rejtélyes, amíg azt gondoljuk, hogy
is kevesebb személyes elemről tesznek említést, amikor
a memória feladata a múlt rögzítése, azonban a memória-
a jövőbeli eseményekről beszélnek. Mint David Robson
kutatók manapság arra jönnek rá, hogy ez nem is így van.
megjegyzi cikkében: a múlthoz fűződő viszonyunk erősítése
Az elképzelés, miszerint a memória feladata valójában az,
révén
hogy segítsen elképzelni a jövőt Endel Tulving munkásságával
poszttraumás stresszbetegségre. Mark Williams pszichológus
kezdődött, aki megfigyelte egy páciensét, aki elvesztette
életben maradt öngyilkosokat vizsgált, és azt találta, hogy
epizodikus memóriáját (a személy életében korábban történt
ezek az emberek gyorsabban és jobban emlékeznek
eseményekre való emlékezés képességét), de a tényekre
negatív élményeikre, mint a pozitívakra. A depresszióban
való emlékezés képessége megmaradt. Mint kiderült, a
szenvedőkre is jellemző, hogy a múltbeli dolgokra inkább csak
páciens nem tudta megtervezni a jövőjét, azt sem, hogy
általánosságban emlékeznek, konkrétumokat nehezen ásnak
milyen tevékenységeket fog végezni aznap este. Azóta fMRI
elő, így például a kérdésre, hogy mikor voltak boldogok,
vizsgálatokkal is igazolták a megfigyelést, és egyre inkább
inkább azt válaszolják pl., hogy a házasságuk első éveiben,
bizonyítást nyer az elmélet, miszerint amikor a lehetséges
és nehezen tudnak konkrét eseményeket említeni – holott
jövőre gondolunk, az önéletrajzi memóriánk elővesz a
a konkrét pozitív múltbeli események felidézése ad reményt
múltunkból kapcsolódó emléktöredékeket, amiknek alapján
a jövővel kapcsolatban. Ez a túl általános emlékezet (over-
a jövő egy lehetséges forgatókönyvét rakja össze – ez a
general memory). A túl általános emlékezet a probléma-
folyamat az előrelátás és az alkotóképesség alapja, azonban
megoldást is nehezíti, így nem meglepő az a megfigyelés, hogy
a múltra való emlékezésben pontatlanságot okoz, hiszen a
a depresszióban szenvedők probléma-megoldási készsége
feldarabolt és újra összerakott képek már nem tükrözik
gyenge. Azonban a túl általános emlékezet önmagában még
pontosan a múltat. Nem meglepő, hogy összekeverednek
nem vezet depresszióhoz, csak akkor, ha az egyén hosszú
a fejünkben az emlékképek és az imagináció, mivel e két
távú stressznek van kitéve. Az ilyen emberek a poszttraumás
folyamat alapvető folyamatai azonosak. A gyerekek azon
stresszbetegségre is hajlamosabbak: a múltjukból csak kevés
képessége, hogy el tudják képzelni és meg tudják tervezni a
konkrét dologra emlékeznek, de azok negatív, traumatikus
jövőt ugyanakkor fejlődik ki, mint az önéletrajzi emlékezet.
emlékek.
leszünk
hajlamosak
depresszióra
és
Az önéletrajzunk és az önképünk a múltban velünk
Mindezekből következik, hogy a túl általános emlékezet,
történt események alapján épül fel, azonban mi döntjük el, ha
valamint a gyógyszereknek és a kognitív terápiának ellenálló
sokszor nem is tudatosan, hogy mely konkrét eseményeket
depresszió kezelhető egy újfajta módszerrel, ez pedig a
válasszuk be az önkép-építésbe. Minek alapján szelektálunk?
„memória specificitási tréning”, aminek során a betegek
Robyn Fivush memória-kutató szerint a személyiségünk
megtanulnak belemélyedni az emlékeikbe. Akik a leginkább
döntően befolyásolja, hogy mire emlékszünk, illetve a
képesekké válnak a speciális, konkrét emlékek előhívására,
szüleink szerepe is alapvető: azok a gyerekek, akiknek a
azok mutatják a legnagyobb javulást a depresszióban.
családtagok nagy részletességgel mesélik el a személyes eseményeket, maguk is részletesebb narratívát építenek
4
Medikus Lap
[Medical Online]
Összeállította: Pálmai Zsolt Ágoston
kevésbé
Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből
során a differenciálatlan őssejteket sikerült két gén átmeneti
egérkísérletekben, a módszer a későbbiekben lehetővé teheti
felhasználásával olyan irányba “terelniük”, hogy azokból a
a pajzsmirigyhormon hiányában szenvedő páciensek kezelését
pajzsmirigy hormonelválasztást végző sejtjei, a thyreocyták
- számoltak be eredményükről belga kutatók a Nature
alakultak ki a laboratóriumi tenyészetben. Második lépésként
tudományos folyóiratban. A pajzsmirigy abnormális fejlődése
Costagliola csoportja olyan egerekbe ültette be az őssejt-
vagy csökkent működése következtében túl alacsony lehet a
eredetű thyreocytákat, amelyeknek nem volt működőképes
pajzsmirigyhormon szintje a vérben, ami számos testi funkció,
pajzsmirigyük. Négy héttel a transzplantáció után a kísérleti
így a növekedés, az anyagcsere és a szívműködés zavarához
állatokban a pajzsmirigyhormon szintje elérte a normális értéket.
vezethet. Sabine
A kutatók jelenleg hasonló, de immár humán sejtekre Costagliola
és
kutatócsoportja
a
Brüsszeli
alapozott módszer kifejlesztésén dolgoznak, amelyben emberi
Szabadegyetemen elsőként dolgozott ki egérkísérletekben
bőrsejtekből
módszert arra, hogy őssejtekből kiindulva hatékonyan lehessen
őssejteket (iPS) átalakítva hoznának létre működő humán
működőképes
pajzsmirigyszövetet.
pajzsmirigyszövetet
előállítani.
Kutatásaik
visszaprogramozással
előállított
pluripotens
[MTI]
Evolúciós csökevény a placebohatás?
Lehetséges, hogy az immunrendszernek létezik egy, az elme
öntudatlanul reagálunk a kezelésre - még akkor is, ha az nem
által működtetett kapcsolója, amelyet egy álpirula is aktiválhat. A
igazi -, mert ez biztosítékot szolgáltat arra, hogy meggyengíti
New Scientistben bemutatott kísérlet alapötletét az adta, hogy
a fertőzést, így lehetővé teszi az immunrendszerünk számára,
sok állatnál megfigyeltek a placebohatáshoz nagyon hasonló
hogy gyorsan elbánjon a kórral anélkül, hogy kimerítené a test
jelenséget. A szibériai hörcsögök például alig küzdenek egy
energiaforrásait. Trimmer szimulációja arra a feltételezésre épül,
fertőzés ellen, ha a ketrecek megvilágítása a téli rövid nappalokat
hogy az állatoknak értékes erőforrásokat kell felhasználniuk
és hosszú éjszakákat utánozza. Ha azonban “nyárira” változtatják
a gyengébb fertőzések leküzdésére is. A modell feltárta, hogy
a megvilágítást (hosszú nappalok, rövid éjszakák), akkor teljes
nehéz környezetben az állatok tovább élnek és több utódot
erővel beindul az immunválasz az állatoknál. Ehhez hasonlóan
képesek felnevelni, ha immunválasz nélkül tűrik a fertőzéseket.
azoknál az embereknél, akik azt hiszik, hogy gyógyszert kapnak,
Kedvezőbb körülmények közt azonban jobban jár az állat,
pedig csak hatóanyag nélküli szert, azaz placebót adnak nekik,
ha beindítja az immunreakciót, és a lehető leggyorsabban
kétszer olyan erős lesz az immunválasz, mint ha egyáltalán nem
meggyógyul. Az Evolution and Human Behavior folyóiratban
kaptak volna tablettát. A szibériai hörcsögnél és az embernél
megjelent eredmények egyértelmű evolúciós előnyét mutattak
is a beavatkozás egy olyan mentális jelet hozhat létre, amely
ki annak, hogy az immunrendszer a környezeti feltételektől
beindítja az immunreakciót - mondja Peter Trimmer, a Bristoli
függően kapcsolódik be és ki.
Egyetem biológusa.
De mi a helyzet az embernél? Az elmúlt 10 000 évben
Trimmer szerint erre létezik egy egyszerű magyarázat.
meghonosodott földművelés és más újítások azt eredményezték,
Az immunrendszer működtetése annyira erőforrásigényes,
hogy az emberek jelentős részének stabil a táplálék-utánpótlása,
hogy az erős és hosszantartó immunválasz veszélyesen
és bármikor biztonságosan indíthatja be az immunválaszt.
lecsökkenthetné a hörcsögök energiatartalékait. Az elképzelés
Úgy látszik azonban, hogy a tudatalatti kapcsoló még nem
nem új. Nicholas Humphrey, a londoni School of Economics
alkalmazkodott ehhez, mondta Humphrey. A placebo becsapja
nyugalmazott professzora már egy évtizeddel ezelőtt felvetette
az elmét, hogy azt gondoljuk, eljött az idő az immunválasz
a gondolatot. Bizonyítékot azonban csak most sikerült rá
bekapcsolására. Paul Enck, a Tübingeni Egyetem munkatársa
találni Trimmernek és munkatársainak. Humphrey elképzelése
szerint izgalmas a brit kutatók elmélete. Rámutatott azonban
szerint a szibériai hörcsögben a “nyár” jele tudat alatt váltja ki
arra, hogy a betegségektől függően sokféle placebohatás létezik,
a reakciót. Nyáron ugyanis elegendő a táplálék ahhoz, hogy
és nem valószínű, hogy egyetlen mechanizmus képes lenne
fenntartsa az energiaigényes immunválaszt. Szerinte mi is
magyarázatot nyújtani mindegyikre. [Origo.hu]
5
DOTE OPEN Október 6-án hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre
a
DOTE
II.
Kolllégium
mögötti
műfüves focipálya ünnepélyes átadásával egybekötött I. Nyílt Football Torna, ahol négy plusz egy fős OEC-es csapatok mérhették össze erejüket. Az egész napos viadalon a színvonalas meccsek és a jó hangulat mellett, zene és barbeque party várta az érdeklődőket. A kupát végül a csoportmeccseket és a kieséses szakaszt is veretlenül végigküzdő gárda, az FC Retek fantázianévre keresztelt csapat hódította el Monyók Ádám csapatkapitány vezetésével. Ezúton köszönjük mindenkinek a részvételt, és gratulálunk a győztes csapat tagjainak! A nagy sikerre való tekintettel, a torna minden szemeszterben megrendezésre kerül majd, úgyhogy ne feledjétek: találkozunk tavasszal! Pauliczky Balázs
Utazz és tanulj a DOE Csere-TDK Programmal külföldön! Gondolkodtál már azon, hogy egy nyáron át külföldi egyetemeken kutass, és nemzetközi kapcsolatokat építs? Kitűnő lehetőséget biztosít számotokra a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete, hisz a CsereTDK Program keretein belül számos fogadó ország közül választhatsz Brazíliától kezdve Bahreinen át, egészen Bulgáriáig! A program keretein belül 4 héten át élvezheted a választott országbeliek vendégszeretetét, mindemellett bepillantást nyerhetsz nemzetközileg elismert egyetemeken folyó kutató munkákba. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, ne habozz és keress fel minket! A jelentkezés feltétele egy pályázat leadása december 7-ig. A pályázat részleteiről tájékozódhatsz a DOE honlapján (http://doe.dote.hu) vagy személyesen is megkereshetsz bennünket a DOE Irodában, Markusovszky III-as kollégium aljában. Fogadóóra: minden szerdán 16-18 óra E-mail: Berta Tibor - lore.debrecen@humsirc.hu
6
Medikus Lap
The Brazilian Exchange My first day of research “Well at least it didn’t have diarrhea” I said as I cut open the third colon specimen that I had been given. In fact that was one of the few good points about my day thus far. It was my first day in a laboratory in Brazil doing research work and not only had I gotten lost on my way to the laboratory but I was also quite hungry. After entering the lab I was introduced to the research group I was going to work with and to my delight only two out of the six spoke English (the professor not being one of them), but seeing how that had never stopped me learning in university I did not really mind. Our project was about “the role of Oxidative Stress in an animal model of Sepsis” and my first task would be to clean a rat’s colon (which involves what you think it does) and to check if there were any ulcers (small wounds/holes). The job was straight forward enough, but I saw one small problem: where were the specimens? And as if some god was answering my question I heard a loud squeak followed by a big thumping sound and when I turned around I saw the professor standing at the sink with a headless rat in her hands. The girls I worked with ran over to her, grabbed the rat and started dissecting it and before I knew it I had a piece of a colon that I had to open. As I continued with my work (which I was so bad at that the girls told me to sit and watch instead) the body count of rats increased. At first I felt bad for the rats as they squeaked before being decapitated, but by the tenth rat I was starting to feel a bit indifferent. At the twentieth I started feeling guilty again about being part of this and by the fortieth I was just glad that we were finally done. And as if having to watch the pesticide (or is it ratocide?) at work wasn’t enough, the rats they had not killed were progressively getting sicker and sicker, which meant that their bodily functions grew more and more ineffective. That meant that the last 15 rats did in fact have diarrhea (making the cleaning process even more unpleasant). After the last specimen was cleaned, I was told that that was all the work they had for me at that moment and that I would have a week off from work. At first I was annoyed, I was sacrificing my first weeks in university to be there, I wanted to do something productive! But then it struck me: I had one week off in Brazil, while the people in Debrecen were in university. Well, why not? That’s what I thought at the time. If I had known that three guys were going to hit on me in the upcoming week, maybe I would have thought otherwise... But that is another story to be told... Fredrik Odland
7
Tanár is volt diák...
Prof. Dr. Gomba Szabolcs Már hagyománnyá vált, hogy szemeszterenként néhány alkalommal neves oktatókat hívunk el egy, a szokásostól eltérő előadásra, ugyanis ezeken a kora esti alkalmakon rendszerint a hallgatók tesznek fel kérdéseket a tanároknak, nem pedig fordítva. Idei első szeánszunk vendége Prof. Dr. Gomba Szabolcs volt, aki nagy örömmel vállalta a „fellépést”. Köszönjük Tanár Úrnak a jelenlétet! Kezdjük az elején, meséljen egy keveset a gyermek- illetve fiatalkoráról! Én köszönöm a megtisztelő felkérést. Nagyon régen volt már az Kedveském, én már a 80. évemet taposom. Törökszentmiklóson születtem, korán elkerültem a szülői háztól, Kisújszállásra mentem református iskolába. Aztán a gimnázium közepe táján otthon is alakult egy vallásos iskola, így hazamentem, és ott érettségiztem le, elég jó eredménnyel. Ezt követően egyből orvosi egyetemre felvételizett? Igen, habár az én időmben még máshogy zajlott a felvételi. Akkoriban a KISZ titkár és a dékán vizsgáztatott. Véleményem szerint sokkal nehezebb volt akkoriban bejutni az orvosira. Hogyan zajlott az egyetemi élet? Nos, elmondhatom, hogy nagyon aktív hallgató voltam, benne voltam a dolgok sűrűjében. Nagyon szerettem már akkor is rajzolni, az egyetemi újságba rendszerint rajzoltam karikatúrákat. Néptáncoltam is, és egész jó táncosnak számítottam. Orvosként egy alkalommal én tanítottam be a gólyabálon a nyitótáncot, ami nagyon szép emlék számomra. Miért éppen patológus lett? Gyerekkoromban egy alkalommal volt egy egér a szobámban, ami elpusztult, engem meg érdekelt, hogy milyen belülről, így felboncoltam. Semmelweis azt mondta: „ A modern medicina forrása a patológiában keresendő”. Ez a mondat megragadt bennem. No meg imponált az, hogy a patológián voltak szabad szobák a dolgozók számára, így a feleségemmel beköltözhettünk az intézetbe. Ez így összességében nagyon imponáló volt. Vannak emlékezetes esetei praxisa során? Voltak maradandóak. Egy idős hölgyből két aranygyűrű került elő a caecum feltárásakor, mint később kiderül a néni nagyon zsugori volt, és így próbálta menteni értékeit. Egyszer egy megpucolt vöröshagymát szedtünk ki a delikvens mediastinumából, aki rekordot akart dönteni a halálos mutatvánnyal. De akadt olyan is, hogy valaki bolushalált halt, egy lecsókolbász okozta a fulladását. Voltak kedvenc tanárai, esetleg példaképei? Endes Pongrác nagy hatással volt rám, miatta kezdtem el foglalkozni a juxtaglomeruláris apparátussal, ebből lettem kandidátus. Egyénként számos oktató volt pozitív hatással rám, az én időmben még több volt a tisztelet az idősebbek iránt.
8
Medikus Lap
Sokan úgy tartják számon Professzor Urat, hogy Ön az, aki két kézzel rajzol a táblára. Valóban. Ám ez nem az én specialitásom, én is tanultam. Anno Szentágothai professzort láttam a tévében, ahogyan két kézzel rajzolt egy előadáson. Én is megpróbáltam, és úgy tűnik, sikerült megtanulnom. Azt tapasztalom, hogy ha az óra 30. percénél rajzolok egyet ezzel a technikával, akkor a hallgatók felébrednek. Tanár Úr szeret oktatni? Igen, habár sok esetben nehéz ügynek számít, de abszolút megéri a fiatalok fejlődését nyomon követni. Érdekes, hogy miből lesz a cserebogár. Egyszer volt egy hallgató, aki az indexben aláhamisította a nevemet. Ebből nem csináltam ügyet (szemmel tartva az úriember előmenetelét az egyetemen), de négyszemközt nagyon leteremtettem. Majd évekkel később felhívott, eljött hozzám, és a kezembe adott egy neves angol lapot, amiben az ő elsőszerzős cikke szerepelt. Jól esett, hogy évek múltán emlékezett, és ilyen formában kért bocsánatot a hibájáért. Mennyire tartja magát szigorú vizsgáztatónak? Nem hiszem, hogy az lennék, sőt! Mindig azt néztem/nézem, hogy mit tud a hallgató, nem pedig azt, hogy mit nem. Így nehéz helyzetbe kerültem, mikor az a szabály jött be, miszerint aki a metszetet nem ismeri fel, az megbukik. De összességében, én nem szoktam szőrösszívű lenni. Mi Tanár Úr hobbija? A mai napig szeretek rajzolni. (Ezt remekül jelzi a cikkhez mellékelt illusztráció is.) Manapság rengeteg szépirodalmat olvasok, szakmai dolgokkal már nem igazán foglalkozok. Biciklivel járok mindenhova, illetve naponta egyszer az új bicikliúton tekerek egyet. Estére aztán ujjbenyomat marad a sípcsontom a felett, meg aztán kétszer is ki kell menni a mosdóba az éjjel során, no de maguk már tudják, hogy ez mit jelent. Utolsó kérdésként mit tanácsolna a mai fiataloknak? Saját tapasztalat alapján, mivel én is töltöttem másfél évet Svájcban, azt tudom mondani, hogy anyagilag nagyon megéri kimenni külföldre. Viszont nagyon szeretem a hazámat, így hazajöttem. Tehát azt tudom mondani, menjenek ki pár évre külföldre, és aztán térjenek haza, mert szükség van itthon a jó szakemberekre, mint amilyenek maguk is lesznek. Nagyon
szépen
köszönjük
Professzor Úrnak a megjelenést és a jó tanácsokat! Jó egészséget kívánunk! Rendkívül érdekes volt hallgatni egy ilyen sok mindent megélt ember beszámolóját az életéről. No meg arról, hogy lépésről- lépésre hogyan jutott el odáig, hogy ma a hallgatók döntő többsége az egyik legjobb, legtapasztaltabb, oktatónak
tartja
legfelkészültebb a
Patológia
Intézetben. Ha nem szeretnétek lemaradni a soron következő előadásokról, nincs más dolgotok, mint beiratkozni a Sántha Kálmán Szakkollégiumba, így tagjai lehettek egy értékes közösségnek.
Kolumbár Réka
9
MEGHÖKKENTŐ MESÉK
Napfivér néhány milliárd Egyre többször hallani manapság arról, hogy újabb és
szívdobbanása
újabb, életre valószínűleg alkalmas bolygókat fedeznek
reménye, mely a jövőben elérhetővé válhat. Sajnos nem vagyunk
fel az univerzumban. Életre alkalmasnak lenni ez esetben
képesek másra, csak nettó szüretelni. Mint egy majom az érett
nagyjából annyit jelent, hogy egy Naphoz hasonló méretű
gyümölcsöt. Miért vagyok ennyire borúlátó?!
csillag körül találtak egy Földhöz hasonló méretű bolygót,
Az emberi technika egyre fejlettebb.
amely az úgynevezett „élhető zónában” kering csillaga
Egyszer talán lehetséges, hogy a
körül. Az élhető zónának az a lényege, hogy a benne
teljesen kimerült, mocskos és
keringő égitest sem túl messze, sem túl közel nincs a
mérgező Földet hatalmas
napjához, tehát felszíni hőmérséklete nem szélsőségesen
teherűrhajókon
hideg, vagy meleg. Így ha mérete és tömege a Földhöz
hagyhatja
el
hasonlatos, a hőmérséklet és nyomásviszonyoknak
emberiség
színe-
hála, a felszínén található víz feltehetőleg folyékony
java egy új, élő
állapotban van. A hidrogén és az oxigén elég közönséges
bolygót
anyagok, mindenfelé előfordulnak az univerzumban.
ki céljául! Hát
A víz folyékony állapota elengedhetetlen bármiféle,
az
tűzve
lófütty!
Nagy-
csekélyke értelemmel megáldott földlakók által elképzelhető
nagy
lófütty
életforma létrejöttéhez. Ha ez a feltétel adott, már csak pár,
és
ugyancsak gyakori elem, mint a szén, nitrogén, foszfor, néhány fém
kesernyés
és a Napból, vagy nukleáris bomlásból származó energia kellenek a
hahota,
kicsi zöld emberkék létrejöttéhez. Ha e feltételek már évmilliókkal
tarkón
ezelőtt is adottak voltak, akkor mára még az amcsi sci-fi sorozatok
lekezelő
garmadája által felvonultatott összes antropomorf karikatúránál
kísérve,
is sokszínűbb életformák létezhetnek szerte az univerzumban.
mérnök
Ha a világegyetemben csillagaik körül keringő bolygóknak csak
sztájliszt pálya babérjaira
milliószor-milliószor- milliomod része alkalmas az élet kialakulására,
törni
már az is emberi ésszel felfoghatatlanul sok, a hátán életet hordozó
csemetéjét. Ugye tudjuk, hogy a fény
planéta. (Nagyjából háromszeptrillió, vagyis 3x1024-en csillagot
sebességét elérni és meghaladni tömeggel
saccolnak csak az általunk megismerhető világegyetemben.)
rendelkező testek számára lehetetlen (a CERN akármekkora
A többé vagy kevésbé szerencsés, de minden bizonnyal
kaján, egy csattanó taslival mellyel apa
illeti
készülő,
szenzációt
is
a oktondi
blöfföljön,
hogy
igazolja,
mennyire
megéri
emlékezetes találkozásra való törekvésen kívül egy civilizációnkban
finanszírozni méregdrága türelemjátékait). A fénysebességet még
régebben még csak szunnyadó, azonban egyre inkább kiteljesedő,
megközelíteni is igen bajos. Egyrészt a gyorsulásra szánt temérdek
igencsak megoldhatatlannak tűnő probléma megoldásának trükkös
energia a nagyobb sebességek esetén a testnek egyre inkább a
kulcsát is magában hordozhatja egy élő bolygó felfedezésének
tömegét és mind kevésbé a mozgási energiáját képes csak növelni.
ténye. A Föld napjai meg vannak számlálva. Az emberi faj minden
Másrészt a fénysebességhez közelítő eszközök haladás irányú
erejével azon munkálkodik, hogy nagyüzemi szinten tegye tönkre
mérete kontrakciót szenved, így térfogatuk egyre csökken. E két
bolygóját. Amit csak lehet kiaknáz, felszámol, beszennyez és megöl.
hatás eredményezi, hogy ha nyugalmi tömeggel rendelkező testet
Mint ahogy egy metabolikus szindrómás dohányos
–amolyan
fénysebességre gyorsítunk, annak elérése előtt fekete lyukká omlik
tipikus beteg– teszi ezt saját magával, úgy az emberi civilizáció
össze. Harmadrészt egy elegendően nagy sebességgel haladó
is menthetetlenül elpusztítja önmagát. És ehhez, jobb esetben
eszköz olyan gyakran találkozna az űrben egyébként igen ritkán
önkéntelenül én is hozzájárulok, ahogy Ön is kedves Olvasó.
kószáló részecskékkel, hogy azok áthatolhatatlanul sűrű közeget
Ha akarnánk sem tudnánk kivonni magunkat a ránk erőszakolt,
jelentenének. A hozzánk legközelebbi csillag a Proxima Centauri
mesterségesen otrombára és hatalmasra duzzasztott fogyasztói
is 4,34 fényévre található a Földtől. Tehát a fénynek is több mint 4
létforma minden hatása alól. Ezen a tényen az üzleti érdekek által
évet és 4 hónapot venne igénybe a Földről való utazás megtétele.
vezérelve kampányszerűen felkapott „zöld-ség” sem változtat,
Egy földi menekültekkel tömött járműnek, amelynek elég
hiszen néhány kérész életű energiatakarékos égő, vagy állatkertben
nagynak kellene lennie ahhoz, hogy elég olyan utazója legyen, akik
megmentett pandamaci súlya nagyságrendekkel elmarad az
fenn tudják tartani fajukat és az utazók hosszútávon is fenntarthassák
ökológiai mérleg másik serpenyőjében tespedő öltönyös fehér
önmagukat-, olyan hatalmas lenne a tömege, hogy a jelenleg ismert
menedzser hájas fenekének tömegétől. És a bajt csak tetézi egy
technológiával esélyünk sem lenne eléggé felgyorsítani magunkat
új esély, egy másik, teljesen tiszta és érintetlen, gazdag bolygó
ahhoz, hogy átvészelhető időn belül odaérjünk. Mivel a földi
10
Medikus Lap
önfenntartó sátor kísérletek teljes kudarcot vallottak, az utazást
megúszva a dolgot kiszállnak és hanyatt-homlok menekülnek, ki
igyekeznünk kellene minél gyorsabban lezavarni. Erre alkalmas
merre lát. Szegény földönkívüli megszeppenve tér haza és kíváncsi
utazási technikánk bizony még a láthatáron sincsen, az utazás a
hallgatóságának a következőket meséli: Szörnyű, iszonyatos
jelenleg legfejlettebb technológiával több tízezer évig tartana.
dolgokat látott. Amint közeledett a felszínhez, rengeteg élőlény
Ellentétben egy várható földi összeomlással. Távol a Napunk
szaladgált rendezetten, szépen sorban egymás után egy sima úton.
energiájától, víztől, levegőtől, ásványkincsektől és természeti
Kitűnően alkalmazkodtak a körülményekhez, hiszen világítottak
értékektől, melyekből észrevétlenül is folyton merítünk, a Föld
a sötétben, hangosan dudáltak, ha túl közel kerültek egymáshoz,
töltött részecskéktől védő mágneses pajzsától, és a legújabb
gurulva haladtak egyik pontból a másikba. Ő is hasonló tülköléssel
megfigyelések szerint, fiziológiás működésünkhöz
próbált velük kommunikálni, hátha megértik, hogy meg szeretné
létfontosságú gravitációs terhelésétől, semmi
értetni magát velük. A látványára láthatóan összezavarodtak.
esélyünk nem lenne a túlélésre, a világűrben
Összeütköztek egymással, megrongálódott szép, áramvonalas,
még a legközelebbi csillagig való utazás során
színes kültakarójuk. Ezután az oldaluk felszakadt, belső szerveik
sem. Ráadásul az Alfa Centauri hármas
kifordultak és furcsa zajok közepette tekeregve kiözönlöttek a
csillagrendszer
legközelebbi
testből, amely aztán mozdulatlanul, üresen, összeroncsolódva
tagja a fent említett Proxima Centauri)
hevert ott a sötétben, egymás hegyén-hátán. Soha többet nem
körül még nincs is lakható bolygó…
lenne szabad ellátogatni a Földre, gondolta a kamion méretű
És ha mégis rendelkezésünkre is állna
földönkívüli küldött, kinek csak legbelső szervei álltak puhább
a megfelelő technológia? Ha egyszer
szövetekből. Kívülről bonyolult, elektromos árammal működő,
elindulhatnánk
vehető
karbon-szálakból, könnyűfém cellákból és kerámiákból álló erőteljes
felfedezni/
szervekkel fedett volt a teste. Biolumineszcens kinövésekkel,
megtörtént,
csillogó, színes kültakaróval és erős izomzattal rendelkezik. S aki
hogy a számunkra legtökéletesebb és
fontosnak tartotta hallgatóságának megemlíteni, hogy a legszebb
lakható kifosztani?
a
bolygókat Már
legkifinomultabban önfenntartó,
(melynek
számba sorra
egyszer
igényeinkre
védelmező
szabott,
űrbázisunkat
élőlények a Föld bolygón alighanem a toronydaruk, tehervonatok és repülőgép anyahajók lehetnek…
tönkretettük. A saját szülőbolygónkat. Mégis
Mégis, mi választja el az élőt az élettelentől? Az élőlények például
mi garantálná, hogy egy sokkal primitívebb és
termodinamikai szempontból nem egyensúlyi rendszerek. Az
jövőbeli
entrópia törvénye alapján a sejtjeikben zajló lefutó (exergonikus),
űrhajóra jobban vigyáznánk a bolyongás évezredei, talán
sérülékenyebb
emberi
szerkezetre,
egy
kiegyenlítődés felé vezető folyamatok hatására közelítenének
évmilliói alatt?
a számunkra halált jelentő termodinamikai egyensúlyhoz. Ezért
Keresgélünk, kutakodunk, kiabálunk a csillagos ég felé, mint
azt kiegyensúlyozzák a termodinamikai egyensúlytól távolító
a tehénlepénybe ragadt fióka. Értelmes élet után kutatnak
-entrópia ellenes-, felfutó (endergonikus) folyamatokkal, és így
értelmetlen SETI programok. Vajon mi történne, ha valaki egyszer
visszanyerik a termodinamikai egyensúly fölötti „távolságukat”. A
visszaköszönne? Ha az általunk megadott koordináták alapján
felfutó folyamatokhoz tartozik például az aktív transzport. Ez a
felkeresne egy olyan civilizáció, ami technikailag képes arra, hogy
sejtek anyagforgalmában igen jelentős, biológiai forrásból eredő
felkeressen minket és elutazzon idáig? Mit tennénk, ha földön
energia felhasználásával végbemenő szállítási folyamat. Olyan, a
kívüli életre bukkannánk? A vicc az, hogy ez, bizonyos értelemben
sejt membránjának aktív működéséhez szükséges anyagáramlás,
már megtörtént. Csak szokásunkhoz híven nem látjuk a fától az
amely energiát igényel, fizikai és kémiai törvényekkel nem
erdőt. Képzelhetjük, mennyi esélyünk van arra, hogy a népszerű
magyarázható és (kísérletileg létrehozott pumpákkal tűzdelt
sorozatokból megismert kacifántos hajzatú és ruhájú statisztákhoz
membránokat kivéve) csakis élő szervezetben létezik. A sejtfal
hasonlatos életformákra bukkanjunk, akik a világ minden szegletéből
a számára szükséges anyagokat beszállítja, a feleslegeseket kiveti
érkezve tiszta angolsággal értetik meg magukat velünk és egymással.
magából. Az életfolyamatokhoz a földlakók nagy részének végtére
Pedig jelenleg valami hasonlóra számít az UFO rajongók többsége.
is a szerves kémiai kötésekben tárolt napenergia szolgáltat forrást,
Földi agyunkkal, földi gondolkodásunkkal szinte lehetetlen „nem
egy-két mélytengeri kemotróf bacitól eltekintve. Emellett az
földi” módon gondolkodni és a földi léttől valóban elrugaszkodott
élőlényekre az is jellemző, hogy bár egyes részecskéik viselkedését
élőlényeket elképzelni. Ha teljesen eltérő létformára bukkanunk,
fizikai törvények határozzák meg, a szervezetek maguk annyira
honnan tudjuk majd, hogy egyáltalán rábukkantunk?
összetettek, hogy viselkedésüket nem lehet előre kiszámítani
Lássunk egy példát, hogy a problémát könnyebben megértsük.
a kezdeti feltételek és a fizikai törvények alapján. Bauer Ervin
Képzeljünk el egy földönkívüli űrhajóst, aki leszáll egy forgalmas
Elméleti biológia című könyvében az életet így határozta meg:
autósztrádán a forgalom kellős közepébe, hogy a legnagyobb
“Az élő rendszer munkája, bármilyenek is a környezeti feltételek,
jóindulattól vezérelve megismerkedjen a földlakókkal. Mikor
annak az egyensúlynak a bekövetkezése ellen irányul, amelynek az
épp landol, az autók összekoccannak, az emberek karcolásokkal
adott környezetben és az adott rendszer kezdeti állapota alapján
11
fel kellene lépnie, és munkát végez annak az egyensúlynak a
pillanatban gyakorlatilag végtelen. A rendkívül komplex mágneses
létrejötte ellenében is, amelyet éppen ez a környezet és a rendszer
térhez tehát egy rendkívüli komplexitású, a mágneses térrel az
kezdeti állapota határoz meg a fizikai és kémiai törvények alapján.
újratermeléshez szükséges módon összehangolt sebességtér
Az élő és csakis az élő rendszerek soha sincsenek egyensúlyban,
(áramló közeg) kell, hogy tartozzon. Ha ez a finomhangolás
és szabadenergia-tartalmuk terhére állandóan munkát végeznek
nem állna fenn, akkor a mágneses tér nem termelődne újjá. Az
annak az egyensúlynak a beállta ellenében, amelynek az adott
újratermelésnek olyan szigorú feltételei vannak, amely rendkívüli
külső feltételek mellett a fizikai és kémiai törvények értelmében
finomhangolást jelent. Ha ezektől a szigorú feltételektől akár csak
létre kellene jönnie.”
kicsit is eltérne a Nap belső áramlásainak sebessége, akkor az
Ezek alapján nem is tűnik olyan beteg kérdésfelvetésnek
eredmény nem az újratermelés, hanem a lecsengés lenne. A fizika
Grandpierre Attila polihisztor ötlete: lehet-e élőlény a Nap?
törvényei szerint a naptevékenység gyorsan elhalna, és rendkívüli
Először is, a Nap nem-egyensúlyi rendszer, nincs termodinamikai
véletlen lenne, ha egyszer is újratermelődne. Pontosabban,
egyensúlyban, mert napfoltokat, napkitöréseket hoz létre, vagyis
rendkívüli véletlenek egész sorozata, hiszen az összehangoltságnak
öntevékeny. Az élettelen tárgyaknak nincs öntevékenységük,
a Nap egész belsejében, pontról pontra fenn kell állnia. Ráadásul
ahogy a halott élőlényeknek sincs már. A naptevékenység rendkívül
nemcsak egy adott pillanatban, hanem folyamatosan, a Nap egész
különös jelenség. A csillagászat, a fizika mindmáig nem képes
eddigi élettartama alatt… Ez a rendkívüli összehangolódás-sorozat
megmagyarázni, előre jelezni a naptevékenységet. A Nap –ahogy
pedig már félmilliárdszor képes volt újratermelni a Nap mágneses
a fentebb említett Bauer-elv megköveteli– rendszeresen átalakítja
terét, és ezzel magát a naptevékenységet (mivel a mágneses tér
belső szerkezetét, újratermeli mágneses terét, amely irányítja
irányítja a naptevékenységet).
öntevékenységét, nem rövid, hanem hosszú távon, 4 milliárd éve, újratermelve a termodinamikai egyensúlytól mért távolságot.
Ez a fizikai törvények alapján végtelenül valószínűtlen, csillagászati nagyságrendű számmal jellemezhetően komplex és rendszeresen
A Nap tehát rendszeresen munkát fektet be ahhoz, hogy
ismétlődő eseménysorozat. Tehát nem lehet egyszerűen a véletlen
saját tevékenységét újratermelő tevékenységet indítson be,
következménye. Be kell, hogy lássuk, a naptevékenység éppen
amelyik úgy tűnik, az azonos kezdeti feltételekből induló fizikai
olyan életjelenség, mint például a ritmusos szívverés. A szív
rendszer viselkedésétől eltér (a naptevékenységet modellezni
csakis a szervezeten belül életképes, azon kívül a szívverés egy-
akaró dinamók igen hamar leállnak). Ehhez a rendszeresen
két dobbanás után leáll. Az élőlények szervezetén belül azonban
ismétlődő,
célravezető
egy életút folyamán képes néhány milliárd dobbanásra. Érdekes,
munkabefektetéshez algoritmikus komplexitás tartozik. A Nap
hogy ha a naptevékenység ciklusát a szívdobbanással állítjuk
mágneses tere felmérhetetlenül gazdag komplexitást hordoz,
párhuzamba, mindkettő néhány milliárdszor ismétlődik egy élet
hiszen pontról pontra változik és ráadásul spontán termelődnek
alatt… A naptevékenységhez tehát algoritmikus komplexitás
benne önálló mágneses képződmények (áramszálak, áramlapok,
tartozik.
áramgömbök). Ezt a mágneses teret komplexitásával együtt a Nap
komplexitást termel újjá. Az algoritmikus komplexitás az élőlények
saját maga termeli. Elfogadott tény, hogy a mágneses tér irányítja
és az ember által létrehozott gépek sajátsága. És a Nap bizony
a naptevékenységet. Ez pedig azt jelenti, hogy a Nap maga termeli
nem ember által létrehozott gép. Ha a Nap saját maga hozta létre
a tevékenységét irányító programot, önmaga kezdeményezi saját
algoritmikus komplexitását, az olyan, mintha egy számítógép saját
változásait.
maga írná a programot önmaga számára, és ez alapján a program
hasonló
jelenséget
eredményező,
A
naptevékenység
újratermelése,
algoritmikus
A mágneses tér újratermeléséhez a belső áramlások és az óriási
alapján működne. Ebből a szemszögből nézve a Nap egyfajta
komplexitást hordozó mágneses tér szerkezete össze kell legyen
kozmikus élőlénynek tekinthető, kinek evolúciója megegyezik
hangolva. A mágneses teret ugyanis a Nap belsejében csakis a
saját egyedfejlődésével. Az élőlények egyik definíciója ugyanis,
mágneses teret magukkal ragadó áramlások tudják mozgatni,
hogy információ által irányított természetes rendszerek. Csak a
változtatni. Ahhoz, hogy az áramlások mindig a megfelelő
Nap a földi élőlényekkel ellentétben önfenntartó, nincs szüksége
irányban és mindig a megfelelő sebességgel vigyék maguk előtt
táplálékfelvételre. Energiaszükségleteit magfúzióval fedezi. Talán
a mágneses tér újratermeléséhez az adott pontban szükséges
egyszer a Nap kitöréseire, a napfoltok megjelenésére és eltűnésére,
erősségű és irányú mágneses teret, az áramlásoknak pontról-
esetleg csillagunk valamiféle kommunikációs tevékenységére
pontra megfelelő sebességűnek és irányúnak kell lenniük. Éppen
is fény derülhet. Azt hiszem, nem ilyen „földönkívüli életre”
az adott helyen található mágneses tér irányának és erősségének
számítottunk. Egyszer talán valami közelítő képet kaphatunk,
megfelelően. A Nap tömege háromszázezer Földtömegnek felel
térben és időben számunkra felfoghatatlan nagyságrendekben,
meg. Elemi részeinek száma nagyjából 1057-en. Mivel minden
léteznek-e
pontszerű részecskéje a tér három irányába mozdulhat, ezért az
például elektromágneses, esetleg gravitációs hullámok útján a
elemi részek szintjén a Nap lehetőségeinek (szabadsági fokainak)
világmindenség végtelennyi csillaga, mint magányos óriások között.
száma körülbelül 3x1057-en. Ha pedig mágneses erőterének
Ha egyáltalán megéri az emberiség.
változási lehetőségeit tekintjük pontról-pontra, ezek száma minden
12
Medikus Lap
kölcsönhatások,
vagy
valamiféle
kommunikáció
Pálmai Zsolt Ágoston
Mesék a kriptából... avagy gyógykúrák, amik kívül állnak az orvostudományon - 9. rész
Schüssler-só terápia Amikor azt hinnénk, hogy már semmi újat nem mutathat számunkra az ezoterikus gyógymódok buja világa, akkor derül ki, hogy akár egy dobozka sónak is lehet életmentő hatása. Persze nem a hagyományos konyhasóról van ám szó, mielőtt még a koleszterinbetegek nagy morajlás közepette a szívükhöz kapnának. Ezek olyan különleges sóesszenciák, melyeknek tizenkét válfaját tabletta formában forgalmazva érheti el az arra anyagilag érdemes egyén. Dr. Schüssler ásványi sókat alkalmazó terápiája állítólag az öngyógyítás egyik lehatékonyabb formájához vezet bennünket. A titulus elgondolkodtató: vajon tényleg van okunk a kételkedésre, ha elvégre egy orvosféle nevéhez köthető az egyre népszerűbb találmány?!
Amit a névadóról tudni érdemes
Visszajelzés a fogyasztóktól
A közvéleményt egy emberként rázta meg Dr. Med.
Ami a vásárlói véleményeket illeti, nos, megoszlanak eléggé. Egyes
Wilhelm Heinrich Schüßler 1873-ban kiadott közleménye,
fogyasztók arról számoltak be, hogy legnagyobb felháborodásukra
mely
“Egy egyszerűsített homeopátiás terápia” címmel
gyógyszertárakban nem lehet megvásárolni a jótékony szereket. Miért
kijelentette, hogy a “klasszikus” értelemben vett gyógyszerek
nem? Mert a patikusok még soha nem hallottak róluk. Lehet standard
nélkülözhetők. Amennyiben gyógyulni vágyik nála valaki,
csomagot összerakatni és rendelni a netről. Az más kérdés, hogy be
csak 12 szervetlen sóval óhajtja gyógyítani. Ezek a sók az
is fog-e válni. Egyesek szerint a szkepticizmus az oka annak, hogy a
akkori
biokémiai
legtöbb ember nem nagyon érez világrengető változást a szerek
szerint
nélkülözhetetlenek
fogyasztását követően sem. Mások szerint az a baj,
a szervezet számára, mivel
hogy rossz „szakemberhez fordultunk”, mert nem
részt vesznek az élettani
mindenki találja ki jól a vásárlói igényeket…
ismeretek
folyamatokban.
és persze, mert sok közöttük a csaló. Egy lelkes felhasználó hölgy elmondása
A módszer lényege A
mai
kutatások
szerint neki kimondottan beváltak
igazolták
feszültségre,
idegességből
fakadó
Dr. Schüßler elméletét és
befulladásra, zaklatott lelkiállapotra,
a
„szájszáradásra, tárgyalás- és fontos
modern
gyártásánál
multivitaminok is
figyelembe
találkozó előtti szorongásra, nyáron
veszik ezeket az eredményeket
lábvizesedésre, szájban fémízre”(!)
(!). A különbség az, hogy amíg a
a
komplex készítmények anyagot visznek be, addig Dr. Schüßler homeopátiás
hígításban
kívánta
bevinni a szervezetbe ezt a 12 ásványi anyagot. A két módszer között lényeges különbség van. Sokak számára ismert, hogy egyes betegek hiába szednek például vas készítményeket, a vérkép
csodasók.
Azzal
indokolta
az
elégedetlenkedők sikertelenségét, hogy az ő szervezetük más, és sajnos előfordul, hogy egyes szervezetek egyáltalán nem reagálnak ezekre az anyagokra.(!) Hát ez pech, pláne, ha már a tranzakció végrehajtása sikeresnek bizonyult a netes befizetés során.
folyamatosan rossz eredményeket mutat. Ennek oka, hogy
Mennyi az annyi?
hiányzik egy információ a szervezetben, ami beépítené
A kis bogyókat 3x1 alkalommal kell naponta adagolni. Lehet persze
a vasat a megfelelő helyre. A Schüßler-sók éppen ezt az
csupán egy-két fajtát is rendelni, de az nem az igazi, főleg ha az ember
információt viszik be a szervezetbe, így hatékonyabbak, mint
tartós hatást akar. Azonban mind a 12 sótabletta megrendelése drága
a komplex vitaminok.
mulatság lenne, mivel egy dobozka ára közel 2000 Ft. Aki viszont
A különleges sófajtákat persze nem szórhatjuk kényünkre-
nagyon vágyik a gyógyulásra, az nyilván bevállalja. Azonban óvatosak
kedvünkre a vasárnapi húsleves közepére! Ahány van,
legyünk a netes rendelés előtt! Sok elégedetlen, kiábrándult vélemény
annyiféle felhasználási területre lehet őket alkalmazni. Például
biztonyítja, hogy bár Schüssler elmélete alapvetően nem volt rossz, a
a magnesium phosporicum a görcsoldásban válik be, míg
kuruzslók már réges rég lecsaptak a sópiac lehetőségeire, és rengeteg
a silicea a bőrt, a szőrzetet és a körmöket ápolja, erősíti a
a csalás, átvágás és sajnos jó eséllyel placebo az, amit egyesek
csontokat és szilárdítja a kötőszöveteket. Aki ennél is többet
csodaszerként vesznek. Szóval csak óvatosan, nehogy a végén a
szeretne megtudni róluk, annak számos honlap szolgálgat
repülősó után kelljen kapni!
értékes információkról a sók nevéről, hatásáról, és ha már itt tartunk, az áráról is…
Barkász Heléna
13
Pszichó
? k n u s á ír z a n e z M it ü
A grafológia máig sokat vitatott tudomány. Egyesek szerint egyáltalán nem is kellene tudománynak nevezni, hiszen az egész nem más, mint olcsó szemfényvesztés. Mégis -ha feltűnt- nem a „Mesék a kriptákból” rovatom egyik újabb fejlesztéseként konferálom fel nektek ezt a témát. Hogy miért nem? Mert bár el kell ismerni, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a grafológia és a pszichológia közé, mégis komoly összecsengéseket találni a két tudományág között. Tényleg elegendő lenne néhány sornyi írás egy ember lényének felderítéséhez?
Grafótöri
en elég ó atyjairól. Legy a grafológia alapít lni cse tré an as mos grafológiai hossz ntéseiben is szá tok, nem fogok és Szüton kijele z Ha nem haragszo os tri mé De i, alált, légből leron m egy pár éve kit Arisztotelész, Fa ett szól, hogy ne annyi, hogy már ell am i am , írás-olvasás ék onyít kötelezettség, az tehát az első biz an nem volt iskola kb utalás volt. Íme do za szá i ra ető ko nh en már na tenbergnek köszö l van szó. Azonba tán Johannes Gu kapott valamirő az lt, vo lga do t híres írója, yire a szerzetesek mtatásról. A Faus dott a könyvnyo tudománya többn ko os nd go létezésében. nis ugya lelki konfliktusok kora szükség, ő tokban kifejeződő erre sem volt ak ula zd mo egy bolognai n, ba ok szkodjatok meg, ttan hitt a gesztus zést kért. De kapa lem Goethe köztudo se írá n sá gismerhetjük pc ka me nek yan egy levélből iognómustól en út és a mód, ahog z Lavater svájci fiz „A ét csk ll még ve ke t ny bé kö olyte Michon ab -ben kiadott egy a sort Jean-Hipp a orvosdoktor 1622 rv zá re vid Rö k. .” ne és tulajdonságait ezést az írásjelek írójának jellemét zichológiai értelm adott először ps ő en -b 75 18 n ze megemlíteni, his
Szkeptikusok figyelmébe ajánlva
Elmondhatom, hogy régebben jómagam is szkeptikusan közelítettem meg a témát. A pszichológia híveként el sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen íráselemzésnek bármi köze lehet a valósághoz. Aztán találkoztam egy grafológussal, aki olyan íráselemzést adott, aminek hallatán már nem lehetett letagadni ezt a módszert. Leesett az állam, amikor megmondta az írásomból a családtagjaimmal való kapcsolataim jellegét, szorosságát, azt, hogy van-e testvérem és milyen nemű, milyen korú, a párkapcsolatom minőségét, vagy egy gyermekkori betegségem időtartamát. Minden stimmelt, hiába kerestem magamban az ellenérveket. Lenyomozni nem tudott, kedves kételkedő barátaim, mivel aznap látott először, a véletlen műve, hogy egyáltalán összetalálkoztunk. Szóval, aki nem akar hinni benne, ne higgye, de a tények magukért beszélnek…
14
Medikus Lap
A módszer lényege
A „régi grafológia” megfele léseket keresettt az írásjegy ek – pontosabban a normát és a jellemvonások között. ól eltérő írásjegyek – Német nyelvterületen ezt írás pszichológiának nevezik. Az grafológia hangsúlyozza az úgynevezett újabb írás-jellegzetességek sokrétű jelentését. Tehát ugyanaz a írásban –az adott kézírás telje sajátosság más-más sségének összefüggésében – más-más értelmezést nye rendelnek egy-egy írásjelh rhet. Ma már nem ez szigorú jelentést. Amikor meg ítélik az írásminőséget, a krit az írás nem tartalmaz közhely érium az, hogy ha eket, túlzásokat, durvaságo kat, és nem kötődik feltűnő eleven és formaképzésében en iskolapéldához, eredeti, akkor jónak mondha tó az írásszint. Az elemzés során nem eleg endő egy lefirkantott szó, han em legalább tizenöt-tizenhét sorn szöveg szükséges. A könyvb yi kötetlen ől kimásolt szöveg nem jó, és az sem, ha egy verset ír személy. Kútfőből, szabado le az elemzésre váró n, mindentől elvonatkoztatv a kell írni néhány sort. Amikor az írás megvizsgálá sára kerül sor, szó szerint min den része ki lesz elemezve sortávolság, a szótávolság, a szövegnek. A a margók mérete minden irán ybó l, a címsor elhelyezkedése, elhelyezkedése, és persze egy az aláírás, a szöveg esével a betűk. Lehet sejteni, hogy igazi szis zifuszi munka egy ilyen elem zés elkészítése, hiszen a szöv kezdve a „t” betűn lévő áthú egtömb irányától zásig minden számít.
oztathatunk magunkra is vonatkírás Néhány példa, amitt aká odban! Az írásminta nyilván atsz r saját magad is megvizsgálh
sséget, ami , hogy Nézzünk meg pár érdeke tjából lesz jó. Ez arra utal ék megvizsgálása szempon mat nyo írás az ami ítsd zül, vékony papírlapra kés Amikor leírsz valamit, ford magát a mindennapokba. bele veti val rgiá ene is vel, nem hév emberünk mekkora te semmit nem érzel, és k vonalát. Amennyiben szin betű a l dda ujja az a meg tod álga meg a lapot, és tapintsd sal éled napjaid. Megcsin nem túl nagy erőbedobás y hog , utal arra az n, b lapo yob túloldalon, annál nag látszik átnyomódás a él erősebb az átnyomás a beléjük sok energiát. Min feladataid, de nem fektetsz ember. hévvel működik egy adott betűnek látszik? Ezt s „n” betű az írásban „u” formát, amikor a szabályo a azt é s magyarul boltívet jelent. Vagy ki nem ismern jezé kife ád girlanddá változik”. Az árk ád árk „az y hog tik, ege „u” betűre szaknyelven úgy eml az „m” betűre. Állítólag az t feszül. Gondoljatok csak kén tető tegy min tve, ekö kötöttséget Íve két oszlopot össz and ugyanis felfelé nyitott rosszat. Az úgynevezett girl nt jele nül étle felt nem hasonlító átalakulás ott magatartás jele. adó, alkalmazkodó és nyit szöveget mutat, ami az elfogadó, oda tehát minimum egy teljes dani szokás, egy jel nem jel, mon ben kek ber us ológ hogy ilyen vagy Persze, ahogy azt graf juk jelenti egy emberről, vizsgálni ahhoz, hogy ki tud meg ben gésé efüg össz textusában kellene mindenféle hiszen ha a teljes szöveg kon sem jelent feltétlenül jót, i lenn ak osn and girl t olyan. Ugyanígy tehá mszeretet, megalkuvás, stb. t. Például: locsogás, kényele lehe is e ntés jele atív neg r vizsgáljuk, akkor aká
Mindenesetre ha képet szeretnétek kapni lelketek jelenlegi működéséről, érdemes elgondolkodni egy grafológus véleményének kikérésén, vagy legalábbis nyitottnak lenni erre a tudományra is.
Barkász Heléna
15
Proto(KO)ll
Illem, etikett, protokoll. E szavak hallatán ezernyi információ eszébe jut az embereknek, de tudják-e vajon mit is jelentenek pontosan? Az illemet még csak-csak, hisz legtöbbünk tudja, mit kell tenni akkor, ha egy idősebb ismerőssel találkozik az ember. Tisztában vagyunk vele, ki köszön először és ki nyújtja a másik felé jobbját. Az etikett és protokoll szavak felcsendülésekor már vészesebb a helyzet, csak információ foszlányok rémlenek, egy átlag ember csak hebeg-habog, nem tudja miről van szó. Ez nem is csoda, hisz a protokollnak is több szintje van. Vannak olyanok, amit minden nap tudtunk nélkül alkalmazunk (lásd feljebb), de léteznek olyanok is, amit a XXI. századi ember csak megmosolyog. Ezek általában nem a középosztály helyes viselkedésének példázatára szolgálnak, hanem a felsőbb, úri körökben mozgóknak, hisz hiszitek vagy sem, egy miniszterelnöknek nem mindegy, hogy mellette melyik oldalon áll a más országból fogadott kormányfő/ uralkodó felesége! Filmeken láthattunk már olyat, hogy egy főétkezéskor az asztalon egy ember előtt annyi evőeszköz van, mint máshol egy családban összesen (lásd Titanic), de az etikett szerint ez így van rendjén. Gondolom kevesen tartanak, és még kevesebben használnak otthon ebédkor erőleves kanalat, desszertkanalat, tojáskanalat, halvillát, homárvillát és még sorolhatnám. Minden ételnek meg van a maga elfogyasztási módja, mely megfelel a protokollnak! Lássunk is pár példát nem mindennapi ételekből és elfogyasztási módokról:
Békacomb:
A leginkább a franciák körében közkedvelt, nálunk alig ismert ételt, kézzel illik enni, akár a csirkelábat. A csontocskákat a tányér szélére helyezzük.
Eper:
Általában már megtisztítva, kocsányától megfosztva kerül az asztalra, esetleg cukorral vagy tejszínhabbal; ilyenkor desszertkanállal kell enni. A friss epret, meghagyva rajta a zöld szárát és a kis levélkét, gyakran szolgálják fel porcukorral. Ilyenkor a porcukorból veszünk egy kanálnyit a tányérunkra, az epret száránál fogva megfogjuk, belemártjuk a cukorba, majd leharapjuk. A zöld szár- és levélmaradványt a tányér szélére helyezzük (ugyanez érvényes a szederre, szamócára is).
Kenyér:
Ha az előételhez zsemlét, köménymagos kiflit vagy más effélét kínálnak, akkor ezt a péksüteményt már előre odakészítik az asztalra, tányérunktól balra egy kistányéron. A pirítósnak frissen kell érkeznie, s még meleg, amikor körbekínálják vele a vendégeket. Kézzel kivehetjük a kenyérkosárból. Ha a pirítóshoz vaj is kerül, ezt minden vendég a vajtányéron találja, vajkés társaságában (vagy vajtartóból kínálják körbe). Használat után a vajkést a vajastányérra helyezzük vissza.
Ugye milyen érdekes és megmosolyogtató a protokoll? Gondolj bele, te így eszed otthon az epret vagy a kenyeret? Pedig így kellene illemtudóan… Forrás: Ottlik K., Protokoll, Panoráma, Budapest, 2004 Összeállította: Csontos Bence
16
Medikus Lap
Múlón fénylő, súgott, szellőtó kéken érző hangom indigó.
és nem hagynád csak csendesen, hullámzó hang lelkeden, hát szépen szól.
Mély mellemen, jól hallanád; ha rekedten is, szépen szól.
Hallanál és nem lennél és nem lennék és nem jönnél. Én sem mennék,
És értenéd, így kellenék, és éreznéd, és kellenél,
csak tehozzád és ez minden mennyország kis semmiség, a kéklő sár, a poros ég összekulcsolt kezünkben.
Kult
Feelin’ blue, so mood indigo...
Ha kérnélek, megbocsájtanál, ölelnélek és csókolnál csendesen csak, kedvesem. Néznélek, Te is néznél tartanálak, s Te nyomnál a mellemen. Szeretnélek, Te imádnál, nem keresnél s megtalálnál melletted, a helyemen. Pálmai Zsolt Ágoston
17
ZÖLD
Mindenki másképp csinálja
[1. rész]
Először is a cikkemet rendhagyóan azzal kezdeném, hogy életembe először döntöttem úgy, hogy a Zöld rovat mostani témáját teljes mértékben a Medikus Lap lelkes készítőire bízom. Így történt az, hogy mikor megkérdeztem a szerkesztőséget, hogy a mostani számban vajon miről írjak, a vártnál is sokkal meghökkentőbb ötletet kaptam! De hát akkor „challenge accepted” és igen, most egy piszkos témáról lesz szó.
A közfelfogás szerint az illemhelyről illetlenség beszélni, pedig eredete egyidős az emberiséggel, mivel már az őskorban is el kellett végezniük az embereknek a szükségleteiket. Akkoriban azonban még mindegy volt, hogy hová, de mikor elkezdtek letelepedni és házakban lakni, elérkezett az idő, hogy már ne akarjanak közvetlenül együtt élni a „piszkos” dolgokkal. Az ókori WC-k koedukáltak voltak, és inkább latrinákhoz hasonlítottak, amely alatt egy vízzel teli csatorna volt található, amely a lakóhelytől távoli folyóba vezettek ki. Rómában a korabeli WC öblítése olykor tengervízzel történt, amivel azt is el tudták érni, hogy a sós öblítővíz a kórokozók nagy részét elpusztítsa. Az ókor vívmányát a középkorban már sajnos nem találjuk meg, e téren óriási volt a visszalépés. Nem voltak csatornák, a szennyvíz a városokban rendszeresen az utcán folyt, és egyes történetírók szerint a középkor nagy járványainak jó részét is a csatornázatlanság számlájára lehet írni. Valamikor a XV. században jelent meg a “francia WC”, a ma árnyékszéknek nevezett illemhely, amelyet nem épületen belül, hanem az udvarokban állítottak fel, de a szennyvíz továbbra is az utcákra folyt. Ami pedig az újkort illeti, a ma ismert vízöblítéses WC-t Angliában találták fel, amit a szifon követett. Ez azt a célt szolgálja, hogy bűzzárat képezett a csatornavezeték és a helyiség légtere között. Nem sokkal később pedig megjelent a WC-kagyló, amit a múltszázad k ö z e p é t ő l porcelánból készítenek. Ezen
18
Medikus Lap
a ponton el is érkeztünk a probléma forrásához, mégpedig a nagymértékű vízfelhasználáshoz, amit a toalett leöblítésekor pazarolunk el. Egy magyarországi háztartásban csak WC-öblítésre egy nap fejenként átlagosan 11-26 liter víz megy el. A legmegdöbbentőbb az, ha belegondolunk, mindez értékes ivóvízzel történik. A nálunk fejlettebb országokban ez a szám még ennél is nagyobb. A svéd International Development Cooperation Agency 2001-ben végzett számításai szerint évente 15 ezer liter víz szükséges 37 kilogramm fekália és 487 liter vizelet elvezetéséhez. Ennek következtében viszont a keletkező fekália egyre inkább haszontalan, sőt problémás hulladékká vált. Hiszen míg korábban a „pottyantósban” felhalmozódott ürüléket többnyire helyben komposztálták, és a mezőgazdaságban hasznosították, ma már a többi kommunális szennyvízzel együtt hosszú utat tesz meg a szennyvíztisztítóig (már amelyik egyáltalán eljut odáig), ahol legfeljebb csak jó esetben hasznosul biogázként. A „nagyüzemi” fekáliaeltüntetés mellett, ha lassan is, de egyre gyakrabban találkozhatunk alternatív, környezetkímélő módszerekkel. Ezek között van olyan, ami egyáltalán nem vagy csak m i n i m á l i s mennyiségű vizet igényel, vagy az ürülék komposztként hasznosul.
Először is szeretnék ismertetni egy remekművet, ami egyesíti a mosdót és a WC-t. Ez a módszer összehasonlítva a hagyományos öblítőrendszerrel ellátott WC-vel, 25%-kal kevesebb vizet fogyaszt azáltal, hogy a mosdóból a WC-tartályba vezeti a már felhasznált vizet. A szerkezet ezen kívül tartalmaz egy automatikus tisztító rendszert, amely megakadályozza a baktériumok és a szagok beszivárgását a víztartályba. Használhatunk még gazdaságos WC-tartályokat is, ami annyit jelent, hogy a tartályból kizúduló víz mennyisége 1-6 liter között akaratlagosan szabályozható az igénytől függően. Egy másik kímélő megoldás, ha alkalmazzuk nagyszüleink bevált „találmányát”, a jó öreg pottyantós WC-t, persze kissé újragondolva. A komposzt-toalett fő része a komposztkamra, mely a toalettülőke alatti helyiségben (pl.:pincében) helyezkedik el. Ide hullik a fekália és a konyhai, illetve kerti szerves hulladék, amelyet vékony humuszréteg borít. Ez a réteg elszívja a felesleges nedvességet, és a benne lakó talajbaktériumok segítségével beindítja a komposztálási folyamatot. Belsejét természetesen szellőzést biztosító levegőztető csatornák járják át. Az ide hulló hulladék folyamatosan komposztálódik és az eltávolító kamrába csúszik. Három-négy év alatt steril, szagtalan, biológiailag aktív komposzttá alakul és tömegének 1/5-1/10-ére csökken, így a tulajdonos félévenként akár 1-2 talicskányi anyagot is kihordhat a kertbe. A komposzt-toalett további előnyei, hogy évenként kb. 20 kg biohumuszt nyerhetünk személyenként, a háztartási vízfelhasználás 1/3dal csökken, az elszállított háziszemét mennyisége akár 40%-kal is csökkenhet. Ami pedig az erősebb nemet illeti már megérkeztek a vízmentes piszoárok is, amellyel megspórolhatjuk a víz- és csatornadíjakat is. A módszer lényege, hogy a pórusmentes felületüknek köszönhetően minimálisra csökkentik a vizeletmegtapadást. Ennek és a baktériumok életfeltételéül szolgáló víz hiányának köszönhetően, az elérhető maximális higiénia biztosítható. A berendezés működése két eszköz használatán alapul: speciális kialakítású bűzzáró szelepen, és a piszoár felületének rendszeres karbantartásához szükséges szagközömbösítőés vízlepergető hatású szeren. Szerencsére elmondhatom, hogy a „kutató munkám” során számos ötletes megoldást találtam, de ezek is egyelőre csak a tüneti kezelést hivatottak biztosítani, a végleges megoldás még várat magára.
Természetesen ilyenkor jogosan merülhet fel bennünk az a kérdés, hogy vajon miért húzzuk le az erdőinket is a WC-n? Folytatása következik... Barta Barbara
19
Koccintás a végzettel Írta: Kelemen Viktor Első fejezet
Cleavenford városa
N
égyet ütött a templomtorony órája. Az ólomszürke ég esőt ígért. Mint errefelé oly gyakran, köd borult ismét a városra. Ősz vége közeledett, hamarosan fagyni fog. A fák zöldből aranybarnába öltöztek, a vándormadarak pedig megkezdték útjukat dél felé.
Marcus Schneider kocsislegény végre letehette a gyeplőt. A várva várt váltás immáron megérkezett.
Nehéz ám idegenként a ködös Albion földjén boldogulni! Viktória királynő Angliája, zord időjárása és furcsa szokásai ellenére mégis valahogyan fiává fogadta az ifjú Marcust, aki még jóval fiatalabb korában a Monarchiából szökött ki szerencsét próbálni. Azóta úgy ismeri már Dorset megyét, mint a tenyerét. Habár kedvelte a nyüzsgő Londont is, valahogy mégis ott szeretett legjobban dolgozni, ahol annak idején kitette a Lucretia, egy új és szebb jövö ígéretével. Egy hosszú és fárasztó hét állt mögötte. Most, úton kedvenc csapszéke felé, végiggondolta, hogy férhet bele hét napba ennyi fuvar. Elhaladt Szent Dorian temploma előtt, ahová a város új lelkészét, Nardenn atyát hozta a megye túlvégéről, Sommerhamptonból. Innen nyílt a Wayward Street, ahol a jómódú Robertsby ezredes lakott, örökös agglegény, minden csütörtök estéjét és éjszakáját a Winton Street sarkán álló szállóban töltötte, Madame Miriam és bájos alkalmazottai társaságában. Az ezredesre bizton lehetett számítani, péntek hajnalban megmaradt költőpénzét borravaló formájában mindig Marcusnak adta. Ez három shilling és két korona között ingadozott, és mennyisége mindig Robertsby hangulatát tükrözte. A piactéren Clara néni, jó szokásához híven, úgy ordított, mint a sakál. Hogy miért nem használta saját magán is a gyógyfőzeteit, többek között a hallásjavítót, mindmáig rejtély. Tény, hogy zengett a piac a „Frissen szedett macskagyökér, hársfakéreg, kamillavirág, lándzsás útifű és csipkebogyó! Étvágyjavító, hallásélesítő, hasfogó! Minden van itt, kedveskéim!” és hasonló reklámoktól. A többi árus alig győzte túlkiabálni, de senki nem bánta, hogy ott ordít a nénike. Hozzátartozott a hangulathoz. Néhányan hasznot is húztak belőle. Jeremy Whistleblowert, a kolbászsütőt például sokkal ritkábban zaklatta a városőrség, mióta Clara néni hasfogót is árult. Valahogy a fiúnak nem igazán volt jó érzéke megtalálni az egyensúlyt a kolbászok minősége, kora és ára között... Ezt végiggondolva Marcus kezdte felfedezni a szövevényes szálakat a piac árusai között. Shipwright bátya, a kiszolgált tengerész, saját rumjából kínált kóstolót, ami égette az ember gyomrát. Muszáj volt mellé vásárolni Jeremy kolbászaiból és Johnstonné frissen sült kenyeréből. Akkorra már megszomjazott a vásárló és Otto Marsch jóféle bajor söréből kellett leküldjön egy-két korsóval, ám annak (valószínűleg szándékos) utóízét Miriam néni sós perece nyomta csak le, vagy Cristine Antler házi tejkaramellája. Másnap pedig mindenki baját kaján vigyorral orvosolta Clara néni és már-már boszorkányos főzetarzenálja. Szegény Marcusnak most minden vágya egy jó korsó Guinness, egy hatalmas szelet félig átsült marhahús és egy puhára vetett ágy volt. Ebből kettővel tudott szolgálni Monty, az Arany Sárkány pultoslegénye, kinek csapszékében az ifjú kocsis oly gyakran töltötte szabad óráit. Cleavenfordban alig volt ennél jobb hely. Vele csak a Keresztutak vehette fel a versenyt, amely fogadóként is üzemelt, és igen drága volt. Marcus időnként ellátogatott oda is, ha különösen busás borravalóval zárta a napot. Ez nagyjából félévente esett meg (azért az ezredes sem szórta a pénzt). Mivel Monty főztje sem volt lemaradva ettől, inkább most hozzá tért be. Pletykákban sem igazán volt hiány, és az általános jó hangulatra is bizton lehetett számítani. Hátradőlt hát a leghátsó sarokban, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és várta, hogy a jóféle sör és főfogás kellemes homályt borítson megfáradt elméjére.
20
Medikus Lap
Koccintás a végzettel Második fejezet
Éjféltájt
T
eltek-múltak az órák. Péntek lévén igen nagy volt az Arany Sárkány forgalma. Itt ivott a város színe-java. Montynak igencsak mozgalmas estéje ígérkezett, mint ahogy megszokhatta. A kocsma ugyan nem az ő tulajdonában állt, mégis mindenki Monty kocsmája néven utalt rá. Kedvelték itt őt az emberek. Azt is tudták, hogy egyedül ápolja rokkant édesanyját és neveli gyermekágyi lázban meghalt nővérének egyetlen leányát. Alig harminc esztendeje látta meg a napvilágot, mégis néha úgy érezte, idősebb, mint a kocsma népének java része. Sóhajtott egyet, miközben törölgette a poharakat, majd elmosolyodott, miközben végignézett a díszes társaságon. Bill Shipwright, vén tengeri medve lévén, ötödik deci rumja is ugyanolyan lelkesedéssel mesélte kalandjait a Makrancos Hölgy fedélzetén. A korsó sörök és feles rumok számának növekedésével egyenes arányban nőtt a fél kézzel lebirkózott kalózok és győzedelmes tengeri csaták száma, ahogy azt a hallgatóság megszokhatta. Így szerették az öreget. Anthony Cransh őrmester épp nem volt szolgálatban. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a jelvénye a pult mögötti polcon pihent, ő maga pedig a sörtől ázott asztalon. Havonta egyszer megengedhette magának a kikapcsolódást, és habár négy korsó után elálmosodott, két órán belül mindig tökéletesen magához tért, és onnantól jóformán ihatott amennyit óhajtott. Most épp Richard Stiefel felügyelővel jött, akinek fő feladata az Anthonyra való felügyelet volt. A muzsikát Kaspar szolgáltatta, az öreg hegedűs. Édes-bús dallammal foltozta összetört szívét Marissának, akinek nemrég bontotta fel élete szerelme az eljegyzését. Az ifjú Cyrusnak, akit a környék utcagyerekei csak Mesternek neveztek maguk között, pedig komolyzenét játszott. A fiú az árvaházból küzdötte fel magát már-már értelmiségi szintre, saját pénzéből vett könyveken tanult meg olvasni. Az igazsághoz hozzátartozott viszont, hogy azt a pénzt besurranótolvaji és zsebmetsző képességei nélkül nem tudta volna előteremteni. Viszont akárki beszélt is róla, azt kellett mondja, stílusa az volt a huszonakárhány éves fiúnak, és valószínűleg élesebb is lehetett az elméje, mint a város jó néhány tisztes polgárának. Most egy korsó sör mögül szemlélte az iddogáló népet, és álmos félmosollyal az arcán hallgatta Kaspar muzsikáját. Monty asztaltól asztalhoz sietett. Sehogy sem akarták nyugton hagyni. – Montykám! Még egy rumot a kalózok rémének! Há-há-hááá!
21
Koccintás a végzettel
– Ha lenne egy fél perced, újra tudnád tölteni a korsóm? – Elfogyott a borom, hé! Gyere csak ide! – Én... uhh... talán egy barackot... még... Ez utóbbi a nagy bajuszú Rufus Kelding volt, a régiségkereskedő. Már a sokadik korsó sör után járt, kissé elnehezült a feje. Ehhez hozzásegítette a négy feles barackpálinka is. Zúgott a feje, összefolytak előtte a festmények a falon, és az ájulás kerülgette. Végül el is érte. Monty megcsóválta a fejét és hagyta aludni. Éjfélre kezdett elszéledni a nagynép. Már csak Rufus feküdt az asztalra borulva és Richard felügyelő támogatta Anthony őrmestert. Rufus barátai, többé-kevésbé tudva, merre járnak, elhagyták a kocsmát, de előtte megígértették Montyval, hogy ha zárásig nem térne magához az öreg, vigye haza. Megbíztak benne, volt már számtalanszor rá példa, hogy az álmos vendéget nem tudták magához téríteni időben, ilyenkor a pultos gondjaira bízták. Mivel Anthony a saját lábán el tudott indulni, Richard felügyelő felajánlotta, segít elvinni Rufust, mert az nem akart még mindig kijózanodni. Közös erővel felnyalábolták hát, és miután Monty bezárt, végigcipelték a városon a házáig. A zsebében tartotta mindig a kulcsait, így könnyen be tudtak jutni. Befektették az ágyába, bezárták rá az ajtót, majd az ablakon át távoztak. – Köszönöm, Richard. Ez a szerencsétlen soha nem tudja, hol a határ. Mikor fogja megtanulni végre, hogy nem szabad keverni... – Soha, barátom. – No nem baj, legalább fogyasztott egész éjjel. – Így igaz! – nevetett Stiefel – No de amint megkondul a templomtorony harangja, nekem kezdődik az éjjeli őrjárat, úgyhogy igyekszem is a kapitányságra. Jó éjszakát, és vigyázz magadra! – Köszönöm, viszont kívánom neked is, rend éber őre! Azzal vigyorogva búcsút intettek egymásnak. Nem gondolták, hogy másnap éjjel megint találkozni fognak, ezúttal az őrszobán. Másnap este ugyanis Rufus nem ivott a megszokott helyén. Először azt gondolták, még tart a másnap. Nem így volt. Az este ugyanúgy kezdődött, mint általában. Morriston atya rendelt egy üveg bort magának és Cranson sekrestyésnek, egy bonyolult teológiai vita megtárgyalásához. Ha nem nagyzolt volna az atya ügyességével, miszerint ki tudja nyitni az üveget úgy, hogy az asztal széléhez vágja, nem kellett volna Montynak kiborítania egy liter üvegszilánkokkal dúsított muskotályt a csatornába. Ám mivel Morriston keze felett is eljárt az idő, a szegény pultosfiú kelletlenül kimasírozott, remélve, hogy nem fúrják meg a kasszáját azalatt. Hangos kiáltásra lett figyelmes mind a kocsma népe, valamint Pearson hadnagy, aki arra járőrözött. Montytól származott, vegyült az „Úristen” a „Szentséges ég!”-gel. Odarohant a hadnagy, és látta a halálra vált arcú pultost, amint egy földön heverő testre mutat. Rufus feküdt a csatornafedél mellett, természetellenes testtartásban, nyaka körül fekete selyemharisnyával. Szemei az égre meredtek, de már nem látták a döbbent városőrt és a reszkető kocsmárost...
22
Medikus Lap
A teherhordó és a három leány története Ki ne hallott volna Seherezádéról és azokról a híres mesékről, melyekkel álomvilágba ringatta a török királyság zavart elméjű uralkodóját? De számunkra csak a buja tömjén, a hastáncot járó háremhölgyek, a mesés kelmék és a kelet színei ugranak be a remekmű kapcsán. Azonban a török világ meséi nemzedékeket vezettek át az élet nehézségein, hiszen olyan tanításokat rejtettek magukban, melyeket az ember csak sok keserűség árán kaphat meg. Ezek ugyanis nem bugyutaságok, a józan élet tanulsága szunnyad bennük. Kevesen tudják, hogy bár az iszlám világ mindennél többre tartotta Allah tiszteletét, a bőséget, a gazdagságot és szerelmet, semmit sem büntetett olyan kegyetlenül, mint a hűtlenséget. Ez utóbbi alatt főleg az asszonyok csalfaságára kell asszociálni. Ki gondolta volna, hogy a világirodalom eme remekének épp ez a téma volt a kiindulópontja? Amennyire ismerős volt Seherezádé, legalább annyira lesz ismeretlen az ezeregyéjszaka meséinek két főhősének neve. Sahriár és Sáh-Zemán királyok, és egyben testvérek is voltak. Mindketten szerencsésnek érezték magukat, hiszen erős és gazdag birodalmuk és gyönyörű feleségük volt. Egy nap azonban a földi paradicsom véget ért a fivérek számára; megtudták, hogy feleségeik megcsalják őket. Az eset Sahriárt jobban megviselte, hiszen ezek után fogadalmat tett, hogy nem várja meg, míg újra felszarvazzák. Hűtlen aráját lefejeztette, s ezután minden nap újabb háremhölgyet vett feleségül, akiket a nászéjszaka után azonnal kivégeztetett. Végül a helyzet odáig fajult, hogy háremhölgyek fogytán a birodalom hajadonai között kezdte keresni újabb áldozatait. Az emberek megrémültek, és mindenki rejtegetni kezdte a lányát. Azonban a szultán fő tanácsadójának lánya, Seherezádé önként jelentkezett feleségnek. Jól tudta ugyanis, hogy a szultán lelki sebeit meg kell gyógyítani, ehhez pedig a meséken keresztül vezet az út. Olyan világhírű történeteket találhattok meg az ezeregyéjszaka meséi között, mint az „Ali baba és a negyven rabló”, vagy az „Aladdin és a bűvös lámpa”. Ám októberi rovatunkban Seherezádé és Sahriár nászéjszakájának egy másik történetéből mutatok egy kis ízelítőt. A teherhordó egyszerű ember volt, aki kevés pénzért cipelte haza a piacon bevásárló gazdagok csomagjait. Egy átlagosnak induló napon egy gyönyörű fiatal nő kérte meg, hogy cipelje az általa vásárolt árukat, amit ő a szokottnál is nagyobb örömmel teljesített. Furcsállta ugyan a lány költekezését, és a vásárolt portékák mennyiségét, de úgy döntött csendben kivárja a sorsát. A lány egy hatalmas és díszes házban lakott, de ami a teherhordó minden várakozásán túl tett, két másik gyönyörű nővel együtt. Azt gondolta, bármit megtenne, ha ilyen szépségeknek dolgozhatna és nem kellene a piacon senyvednie. Így kikönyörögte a lányoknál, hogy hadd maradhasson náluk. A lányok összevitatkoztak a döntésen, de végül beleegyeztek abba, hogy a teherhordó mostantól őket szolgálja. Egyetlen kérésük hozzá az volt, hogy ne kérdezzen semmit, akármilyen furcsa dolgot is tapasztalna. Ez már kezdett gyanús lenni az önmagát még mindig végtelenül mázlistának tartó férfinak, de inkább nem szólt semmit. Kisvártatva újabb vendégek
érkeztek; három koldus és álruhában maga az uralkodó, Harún al-Rasíd kalifa, kíséretével. Az uralkodó gyakran élt a mi jó Mátyás királyunk módszerével, és szegénynek öltözve járta birodalmát, hogy belelásson népe életébe. A lányoknál töltött este azonban sokáig elvette kedvét ettől a szokásától. Még alig kezdték el magukat kiszusszanni a vendégek, amikor a három lány furcsa dolgokat kezdett művelni. Kezdetben énekeltek és zenéltek, de ahogy levettek egy-egy réteg ruhát a tánchoz, ütésnyomok látszottak a bőrükön. A lányok eredetileg szórakoztatásra szánt műsora ijesztő szeánsszá k e z d e t t alakulni, ami elől a vendégek legszívesebben elmenekültek volna. De a kapuk zárva maradtak, és senki sem adott magyarázatot a furcsa történésekre. Végül az egyik óvatlan koldus mégis rákérdezett a lányok titkára. A kíváncsiságának viszont ára volt: életükkel kellett volna fizetniük érte, menekülni pedig csak egyetlen módon tudtak volna: ha mindannyian elmondanak önmagukról, addigi életükről és annak tanulságáról egy igaz történetet.
Irodalmi Igényesség
Az ezeregyéjszaka meséi:
„A népnek nagyobb szüksége van mesékre, mint kenyérre”. Így tartották a hajdani piaci mesélők, akik közül a tehetségesebbeknek hatalmas állandó hallgatói köre volt. Az emberek annyira vágytak a csodás fordulatokkal, kincsekkel, dzsinnekkel, varázsszőnyegekkel tarkított történetekre, hogy akár a napi betevőről is lemondtak értük. Nem furcsa tehát, hogy éppen ezt követelték a különös vendégsereg fogva tartói. Minden vendég elmondta a maga történetét, tele olyan fordulatokkal, melyeket az iszlám világ hétköznapjaiból merít. Szerelemről és hűtlenségről, szenvedélyről és féktelen dühről, hazugságról és testvérféltékenységről, hitetlenségről és büntetésről. De vajon csak a sors fintora, hogy éppen ezek a vendégek keveredtek a furcsa hölgytrió házába azon az éjjelen? Vajon elegendő lesz egy-egy történet ennyi élet megmentéséhez? És ki emlékszik az ezeregyéjszaka meséinek végére? Seherezádé végül megmenekül a selyemkötél okozta haláltól? Megtudod, ha engedsz a csodák világának! Barkász Heléna
23
KLIKK
e
kn i s c i k ockák
K
!
k a n k o y g k és na
A LEGO-t senkinek sem kell bemutatni. Valószínűleg nehezen találnánk olyat, akinek rögtön nem a színes műanyag kockák jutnának eszébe erről a szóról, vagy gyerekkorában ne játszott volna velük. És vannak olyanok is, akik felnőve sem fejezték be a legózást. Ilyen embereket gyűjt közösségbe a KLIKK, mely az építés mellett igyekszik a nagyközönséggel is megosztani az elkészült alkotásokat. Erről mesélt nekünk Kiss Károly, másodéves ÁOK-s hallgató, aki az egyetem követelményei mellett a LEGO-közösség vezetését is magára vállalta.
Honnan jött a KLIKK ötlete? A KLIKK-et kicsivel több, mint egy éve alapítottuk. A kezdeményező én voltam, ezért az elejétől fogva én vezetem a csapatot. A magyar játékipar 20-22%-a a LEGO-é. Ez hatalmas pénzt, milliárdokat jelent egyetlen márka számára. S bár a termékek kereskedelmét tekintve ezen ötödön belül is felosztott a piac, szolgáltatások terén eléggé elmaradott. Kevésbé szórakoztató kiállítások és LEGO-s események voltak eddig az országban, ezért mondhatni, egy kihasználatlan területen próbálunk érvényesülni és maradandót alkotni. Ha üzleti oldalról közelítem meg a megalakulásunkat, akkor az ok mindenképp ez a lehetőség, amit meg kellett ragadni. Természetesen a történetet csak nehezen lehet üzleti oldalról nézni. Minden csapattag dolgozik vagy tanul, így munkánkat inkább értékelném úgy, mint hobbink, fanatizmusunk önzetlenné válása. Magunknak gyűjtünk, de nem csak magunknak építünk. Szeretnénk mindenkinek megmutatni hatalmas építményeinket. Szeretnénk mindenkihez eljuttatni az önfeledt építés örömét, a felnőttekben felidézni gyermekkoruk legózással töltött óráit. És szeretnénk olyan rendezvényeket szervezni, amelyeket Magyarországon még nem láthattak a LEGO-rajongók. Mellesleg pedig barátokká lettünk a munka során. Miben különbözik ez a hobbi a gyerekkori legózástól? Változott a méret: ma már nem építőlapban, hanem négyzetméterben számolunk. Nem egy készletben, hanem tucatnyiban. Az alkatrészeket külön rendeljük; jóval hosszabb időn át építünk és tervezünk, akár számítógépen is. És az alkotás nem marad otthon a polcon, hanem kiállításról kiállításra jár. Honnan jönnek az ötletek az építéshez? Mind a 10 csapattagnak más az érdeklődési köre. Van, aki a régi készletekért rajong, más a Star Wars világáért, a harmadik a történelmi témákért, és így tovább. Én például várost építek, valamint dolgozom több film LEGO kockába öntésén is.
24
Medikus Lap
Mennyi idő megépíteni egy olyan alkotást, mint amilyenek a kiállításokon is szerepelnek? Az igazán nagy építmények éveken át épülnek.Egyébként általánosságban elmondható, hogy egy nagyobb, 3-4 négyzetméteres asztalhoz legalább egy-másfél év szükséges. Nagyságrendileg hány kockát és figurát használtok fel egy-egy terepasztalhoz? Ez változó. Főleg attól függ, mekkora tárgyakat kell építeni és hány figura szükséges. Egy-egy városi ház 3000-8000 kockából áll, az igazán nagyok a 20000 kockát is elnyelik. Becslésem szerint a mostani, megközelítőleg 70 négyzetméternyi kiállítható anyagunk körülbelül egymillió kockát tartalmazhat. Honnan jött a Kockafeszt ötlete? Milyen programok várták a látogatókat? A Kockafeszt a létező legnagyobb (rendelhető) produkciónk. Egy Kockafeszten bemutatjuk mind a 70 négyzetméternyi terepasztalt, van börze, játszóház, vendégkiállítási lehetőség, versenyek, nyeremények. A Kockafeszt fő részét, a kiállítást a külföldi nagy LEGO kiállítások mintájára, saját ötleteinkkel bővítve szervezzük meg, a többi elem változó, a körülményekhez igazítjuk őket. Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban a Piller Róza által tervezett Borcsának beöltözött hostess várta a vendégeket, fényképezkedni lehetett vele, illetve szavazni a megrajzolt figurára. A gyerekeknek Ninjago pörgettyűverseny is volt nyereményekkel. Bárki elhozhatta saját építményét kiállítani, ezekre aztán a látogatók szavaztak s a három legjobbat értékes nyereményekkel jutalmaztuk. Volt játszóház, melyet a dán LEGO központ is szponzorált, valamint börze, ahol LEGO alkatrészeket és készleteket vásárolhattak a látogatók. Volt távirányítható LEGO busz vezetés is - ezt nem terveztük előre, így alakult. Mennyire érzed sikeresnek a kiállítást? Milyenek voltak a visszajelzések a látogatóktól? Rengeteg elismerést és gratulációt kaptunk. 3150 látogatót fogadtunk három nap alatt. Elfogadta a meghívásunkat több nagy LEGO bolt vezetője, a LEGO Hungária Kft. képviselői és cseh munkatársaik, a XIV. kerület országgyűlési képviselője és még sokan mások. A sikert pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg négy helyszínnel tárgyalunk hasonló rendezvényről. Remélem, egyszer Debrecenben is lesz egy Kockafeszt.
LEGO Cuusoo A Cuusoo a LEGO 2008-ban elindított project-je, melyben bárki feltöthet az oldalra saját tervezésű készletet, figurát vagy kockát, mely ha 10000 támogatót szerez, lehetőség nyílik arra, hogy a terv valósággá váljon. A KLIKK által készített felmérés alapján a kalocsai népviselet az egyik, melyet a magyar LEGO-rajongók szívesebben látnának gyűjthető minifiguraként, így idén nyáron “megszületett” “Borcsa”. Ha Ti is támogatnátok a tervet, az alábbi oldalon tehetitek meg: http://lego.cuusoo.com/ideas/view/23584 Piller Róza
25
26
Medikus Lap
Debrecen Lifestyle
IKON Restaurant & Lounge For this review we are putting IKON Debrecen under the microscope. A restaurant of elegance and the lounge lifestyle, where you can drift away and forget all about your problems and the only thing left on your mind is “How can I kidnap the chef and keep him in my kitchen?”. Talented Peter Pataky, a self-made chef, starting a revolutionary road in Debrecen, providing a place for lunch, afternoon tea & fine dining. The restaurant also provides a booth for private parties and a chefs table with a tasting menu for you to experiment with a number of fine meals right in chef Pataky’s kitchen! Their astonishing three course lunch menu, which varies day by day, prepared with fresh ingredients from the daily market, served to you in 30 minutes at a reasonable price. The weekly menu which makes this place so appealing, provides for different tastes and diets; such as their outstanding steaks, which are aged for weeks or their juicy delicious salmon, which bring a whole new level of competition for restaurants of the capital. The fresh appetizers and their heavenly deserts such as cold bean’s soup and the delightful apple tart give a mouthwatering start and grand ending to your dining experience, all served by a warm and prestigious staff. Last but not least, their amazing bartender insures each of his tables has a good vibe and is just the right tipsy by serving different cocktails according to your taste and appropriate to the season. After a long day, who would say no to an espresso martini? Personally, as a social columnist, I can recommend this place with my eyes closed, so don’t hold back, go enjoy yourselves! Sami Lajevardi
Huan Hoang Tran’s Easy Recepies
Sweet love of mine Ingredients:
The secret of this dish is the Five-spice powder and sweet soya sauce that
• 250g ground beef
sauce its sweet and tasty flavor.
provides excellent taste to the beef; also the Lavender and Thyme give the
• 1.5 can of red kidney beans • Half a celery stick
• First the meat is seasoned with Five-spice powder, thyme and sweet soya
• Hoisin sauce (or sweet soya sauce)
sauce.
• Onion, garlic
• After half an hour, throw in some garlic and onion. Fry the seasoned meat
• Five-spice powder
on a hot plate with medium heat for around ten minutes and turn occasionally.
• 2 tomatoes
• Then, add the chopped tomatoes and celery.
• Lavender buds
• The red kidney beans should be washed carefully from the can with cold
• Thyme
running water and then added to the mixture. • Finally, approx. one teaspoon of lavender buds is added. • Salt and pepper may be added according to taste. If the mixture doesn’t seem watery enough, some hot water may be added.
27
Programajánló 28
Medikus Lap
Quality Line, Eufória, Líceum november 2. HNO3 Műhely, 19:00
„ Azt meséld el Pista!”Örkény István életéről november 7. Kölcsey Központ, 19:00
Anima Sound System november 2. Roncs Bár, 20:00
Haydn- Mozart koncert november 8. Bartók terem, 19:30
Bakator zenekar, Magyar Vista Social Club, Kunos Tamás és barátai november 2. Hajdú Táncház, 20:00
NK-szakest november 8.
Hipsztéria, Gordon Shumway november 2. Bárka Music Pub, 21:00 Bürkös zenekar, Tükrös zenekar, Buda Folk Band november 3. Hajdú Táncház, 20:00 Black Jack Acoustic, Fáziskésés november 3. Nyugati Söröző, 20:00 Auróra, Zero Help, Beholder, Don Gatto november 3. Roncs Bár, 20:00 Falusi Mariann és Bíró Eszter estje november 5. Kölcsey Központ, 19:00 Debussy és Mahler dalok november 6. Liszt Terem, 19:00 Debreceni Irodalmi Napok november 7-9.
This Is Bihar! fellépők: Billy The Kid (CR), Hanoi, Beholder, Heavy Eyes november 8. Kaptár, 19:00 Magashegyi Underground november 9. Roncs Bár, 20:00 Gólyabál november 10. Ladánybene 27 november 10. Roncs Bár, 20:00 Szakvezetéses séta az Állatkertben november 11. Szentpétervári FesztiválHattyúk tava november 13. Főnix Csarnok, 19:00 DExpo november 14-15. Pardon november 14. Havanna Bár, 20:00 FOK-szakest november 15.
Harcsa Veronika Quartet november 16. Kölcsey Központ, 19:00 The Grenma, Our Youth, Reflected, dAsh november 16. Roncs Bár, 20:00 Compact Disco, The Carbonfools, Colorstar november 16. Lovarda 100 Folk Celsius november 17. Kölcsey Központ, 09:00 Akusztikus esték a Sikkben fellép: Grund, Meet Me Midway, Mars, Acoustic Dream, Flying Circus november 17. Sikk Klub, 18:30 IV: Full Of Anger Death/ Black Metal Festival fellép: Angerseed, Nigromantia, Marchosias (RO), The Konstellation, Krepuskul (RO) november 17. Roncs Bár, 17:00 Sonus Ütőhanszeres Együttes november 18. Kölcsey Központ, 17:00 Debussy Fest november 20. Debreceni Egyetem Aula, 19:00
150 éves a debreceni zeneoktatás november 23. Kölcsey Központ, 19:00 Intim Torna Illegál november 23. Roncs Bár, 20:00 Ossian, Kárpátia november 23. Lovarda Lars Mlekusch november 24. Liszt Terem, 19:00 A Nyughatatlan november 24. Roncs Bár, 20:00 Avery Corman: Kramer Kontra Kramer november 25. Kölcsey Központ, 19:00 Presser Gábor szerzői estje november 28. Kölcsey Központ, 19:00 Stand Up Dumaszínház fellép: Csenki Attila, Kiss Ádám, Szupkay Viktor november 29. Lovarda, 19:30 The Southern Oracle, Last Charge, The Banished november 30. Roncs Bár, 20:00
Élettudományi Galéria Holló László-díjas alkotók kiállítása november 10-23. Pr. Dr. Varga Zoltán november 24-től Elméleti Galéria Katona Bálint képzőművész november 11-23. Uzonyi Ferenc festőművész november 25-től Állandó programok: Táncház a Sugalló Zenekarral minden második hétfőn Sikk Klub Acousteria minden kedden Roncs Bár Acoustic Gallery minden szerdán Roncs Bár DEOEC party minden csütörtökön Klinika Egyetemi Klub Desert Royal minden csütörtökön Roncs Bár Salsagyakorlás és buli minden csütörtökön Sikk Klub
Kolumbár Réka
29
Viccek: Mikó Márton, Tajti Gábor, Kelemen Viktor Sudoku: Puhl Eszter
Valencia egyik legszebb elővárosa Prevalencia. Én örök tinédzser maradok, amolyan Konstantteen! - Hogy hívják a leértékelt Viagrát? - Akciós potenciál. Hallottam, Görögország megvette a sorozat forgatási engedélyét Amerikától. Úgyhogy ezentúl a Dallas Athéné. Fizikusok bújócskáznak. Einstein a hunyó, úgyhogy eltakarja a szemét és elkezd visszaszámolni 50-től. A fizikusok meg elbújnak. Egyedül Newton nem talál egyetlen szabad helyet sem, így leül a földre és rajzol maga köré egy 1×1 méteres négyzetet. Einstein persze azonnal megtalálja: - Megvagy, Newton! - Nem, nem, Albert,tévedsz. Én egy Newton vagyok egy négyzetméteren, úgyhogy Pascalt találtad meg! Két székely vágja a fát télen, nagyon hideg van. - Te koma, hol van a füles sapkád? - Amióta balesetem volt vele, azóta nem hordom! - Milyen baleset? - Megkínáltak pálinkával és nem hallottam.
30
Medikus Lap
A Fun rovat Két hallgató összefut a kocsmában. Kérdi az egyik a másikat: - Mit iszol? - Nekem nyolc! - Nekem is! - Csapos! Tizenhat kisfröccsöt!
SUDOKU: 1
2
8
3
6
6
7
5
1
9
8
3
4
3 5
9
2 6
3
5
9
4
6
2
1
7
2
1
6
8
8
5
2
6
1
8
4
6
8
5
4 7
4
9
- Hogy hívják az oxigénszállító manót? - Hemogoblin. Egy nagyon tekintélyes kardiológus meghalt, és a kórház ahol élete nagy részét ledolgozta, saját halottjává nyilvánította és megszervezte a temetését. Egy hatalmas,virágokból összeállított szív állt a koporsó mögött a ravatalozóban. A gyászbeszédek elhangzása után a szív ketté nyílt, és a koporsó begördült rajta keresztül a falba épitett díszsírhelybe majd a szív becsukódott, örökre magába fogadva a doktort. Ekkor az egyik gyászoló fékezhetetlen nevetésben tört ki. Amikor ráeszmélt, hogy minden szem rámered nevetéstöl fuldokolva ennyit mondott: - Bocsánat, nagyon sajnálom, de elképzeltem a saját temetésemet, nőgyógyász vagyok ...
1
3
8
- Mit ad a segítőkész gyógyszerész? - Support.
9 8
9
1 6
5
6
7
2
7 4 5
6 3
5
3 8
3 4
1
8
5
6
5 4 5
9
3
2
9 5
6
7
8
6
2
2
1
4
5
4
8
7
6
1
8
7
7
6
5
5
9
1
9 6
3
Az előző számban megjelent képrejtvény megfejtése: Tarajos Goethe
4
31