megfagyott muzsikus 201212 by megfagyott muzsikus

“You can’t do this as a student. A student is just flesh and blood and can be ignored or destroyed. But as a Muzsikus... as a Muzsikus, You can be incorruptible, everlasting.”

Tele vitaminnal

03 - Smiló Dávid: Miért pont BSc - Kádár Bálint interjú 08 - Meszes Márton: Beszédes építészet - építészeti beszéd 10 - Székely Márton: Forster Gyula (mű)emlékhivatal 12 - Janáky István emlékére 16 - Mester Tamás: Add magad! 18 - Koncz Péter: ArchiCAD - HELP 20 - Vancsura Zsófia: EASA - European Architecture Students Assembly 24 - Plakát 26 - Paczolay Zsófia, Szőke Zsófia: Architherapy 33 - Meszes Márton: Hiánypótló műalkotások és hulladékidő hasznosítás 36 - Smiló Dávid: Előremenekülés - Benkő Melinda interjú 41 - Kaszai Márton: Törökörszág - Európa? Ázsia? Közelkelet? 45 - Keserű Balázs: Levelek egy ifjú építészhallgatóhoz

Megfagyott Muzsikus Felelős kiadó: Dávida Eszter HÖK Elnök Felelős szerkeszető: Fekete Dóra EHK Főszerkesztő: Tóth Katalin Szerkesztők: Smiló Dávid, Székely Márton, Koncz Péter, Keserű Balázs, Meszes Márton Köszönet: Benkő Melinda, Kádár Bálint, Kaszai Márton, Mester Tamás, Paczolay Zsófia, Szőke Zsófia, Vancsura Zsófia, Ludwig Múzeum 2012 december

muzsikus

„

A kommunista építészek 1949. november hó 26-i aktívája megtárgyalta az építészetünkben jelentkező erős nyugati kozmopolita behatások veszélyeit, és a vita alapján elhatározta, hogy haladéktalanul megindítja a kíméletlen harcot az imperializmusnak az építőművészet területén s a formalizmuson, kozmopolitizmuson keresztül megnyilvánuló támadása ellen, s a szocialista, realista építőművészet hazánkban való megteremtéséért.

„

A Kommunista magyar építészek határozata 2

megfagyott

SMILÓ DÁVID

Miért pont BSc?

Öszvér képzésben tanulunk, aminek egyre több hátulütője kezd megmutatkozni. A rosszul kialakított struktúra okán több száz hallgató ragadt bele a szakirányválasztási procedúrába, miközben a BSc képzés fél gőzzel működik. Bár a jogi aggályokat már felszámolták, etikai aggályok továbbra is felmerülnek. Képes lehet az Építész Kar naprakész válaszokat adni hallgatói számára egy átalakuló világban? Kádár Bálintot, az Urbanisztika tanszék oktatóját, a tanszék BSc Komplex konzulensét kérdeztük. Megfagyott Muzsikus: Egy olyan tendencia van kialakulóban, hogy a hallgatók egy esetleges sikertelen szakirányválasztás után évet ismételnek, csak azért, hogy újrapróbálkozva bekerülhessenek valamelyik szakirányra. Teszik ezt részben azért, mert egyes oktatók dehonesztálóan nyilatkoznak a BSc képzésről. Mi arra lennénk kíváncsiak, hogy miért lehet előnyös, de legalábbis miért lehet ugyanúgy teljes értékű az osztott képzés? Kádár Bálint: Személyesen nem hallottam kollégákat a BSc képzés ellen érvelni, azt viszont látom, hogy nincsenek a hallgatók kellő módon informálva arról, hogy az osztott képzésben mik a lehetőségeik. Ez egy nagy hiányosság, amit pótolni kell. MM: Hogy jelentkezhet ez a hiányosság egy hivatalosan bevezetett képzéssel kapcsolatban? KB: A BSc-MSc képzés bevezetése egy hirtelen jött politikai döntés volt, amire az Építész Kar és vele együtt a tanszékek és az oktatók nem tudtak

kellő módon felkészülni. Meghagyták a régi képzés lehetőségét is, ezért mindenki félszívvel vezette be. Senki sem tudta végiggondolni, hogy pontosan milyen lehetőségek rejlenek az osztott képzésben, ezért arra sem fordítottak sok gondot, hogy a BSc után mi lesz. Nyilván nehéz tiszta szívvel hirdetni valamit, ha bizonytalan az abból való továbblépés lehetősége. Így talán érthető, hogy egy olyan oktató, aki építészetet akar átadni a Műegyetemen, felelősségteljesen azt tudja csak javasolni, hogy minél többen próbáljanak inkább az ötéves képzésbe bekerülni. Hiszen ez az, amit ő is tanult, aminek oktatásában gyakorlata van, amit mindenki ismer. Ez a vélemény tiszta és teljesen érthető, de fontos leszögezni, hogy egy mulasztás eredménye. Ugyanis a BSc-MSc képzés nem az ördögtől való. Bár a gyanús nyugatról jött - és ez sokakban ellenszenvet kelt -, azért érdemes végiggondolni, hogy mik az értékei. Ahogyan a világ változik, és ahogy a válság az építész szakmát egyre erősebben érinti, látni kell, hogy érdemes ezt a képzési formát is komolyan venni. Oktatói oldalról is a jövőbe menekülés egyre fontosabb eleme lesz ez, ezért meg

muzsikus

merem jósolni, hogy az osztott képzés egyre több tanszék számára válik majd elfogadhatóvá, még akkor is, ha eleinte nem volt így. MM: Miért kell egy gazdasági világválság és az építőipar mélyrepülése ahhoz, hogy komolyan vegyenek egy már bevezetett képzést? KB: Magyarországon megszokott, hogy mindig olyankor lépünk, amikor kényszer van. De nagyon fontos, hogy nem azért jó a BSc, mert most válság van, és emiatt ez a megfelelőbb. Egy olyan korban élünk, ahol a szakma folyamatosan változik és fejlődik, akár van válság, akár nincs. Ezt a fejlődést pedig sokkal jobban le tudja követni egy osztott képzés, mint egy ötéves monolitikus. A tapasztalatok legalábbis ezt mutatják.

EGY OLYAN KORBAN ÉLÜNK, AHOL A SZAKMA FOLYAMATOSAN VÁLTOZIK ÉS FEJLŐDIK, AKÁR VAN VÁLSÁG, AKÁR NINCS. EZT A FEJLŐDÉST PEDIG SOKKAL JOBBAN LE TUDJA KÖVETNI EGY OSZTOTT KÉPZÉS, MINT EGY ÖTÉVES MONOLITIKUS MM: Milyen ilyen irányú tapasztalatokról beszélhetünk? KB: Tény, hogy aki építész diplomát szerez, az a mai gazdasági helyzetben nagy nehézségek elé néz. Az is tény, hogy a fiatal építészhallgatók több, mint fele legalább fél évig keresi, hogy hol is tudna elhelyezkedni. Soha ennyi építész nem ment külföldre dolgozni, mint most. De azt is tudnunk kell, hogy ha sikerül olyan országba kerülniük, ahol van 4

építészeti munka, akkor - mondjuk úgy – a legalacsonyabb részét fogják elvégezni annak. Bedolgozók lesznek a rajzolásban, makettezésben. Ez nem az, amire sokan vágynak, hogy majd kimennek és valami jó nevű irodánál tapasztalatot szereznek. Kimennek és beállnak gépnek egy helyre, amit ha szintén elérnek a leépítések, akkor itt is őket fogják elküldeni először. Esélyük sem lesz specializálódni, önállósulni, vagy a közelébe kerülni azoknak a „mestereknek”, akiktől oly sokat tanulhatnának, és aminek a fontosságára a magyar építészoktatás oly sokat ad. MM: Ezek elég súlyos tények. Milyen válaszokat ad erre a BSc? KB: A BSc képzés úgy van kitalálva, hogy adjon egy alapot: egy nagyon általános alapot. Amikor az építész kollégák azt mondják, hogy a BSc diploma nem építész diploma, abban van némi igazság. Hát persze hogy nem, hiszen ez egy BSc diploma, ami nagyon hasonló ahhoz, amit régen főiskolai diplomának hívtak. A nagy különbség azonban az, hogy a nevében már benne van, hogy utána folytatódhat, illetve folytatódnia kell a tanulásnak. Érdemes egy szakmai gyakorlattal folytatni, amely szakmai gyakorlat után tisztább képet kaphat az ember arról, hogy milyen szakosított MSc képzésre menne. Ilyen építészeti MSc-ből rengeteg van a világban, és néhány már nálunk is megjelent az egyetemen. Az MSc diploma már nem olyan általános tudást ad, mint amit egy osztatlan adhat. Itt már konkrétan ki van mondva, hogy mire specializálja a hallgatókat az adott képzés. MM: Ez hogyan köszönhet vissza a munkaerőpiacon? KB: Fontos tény, hogy akik elvégeznek egy ötéves képzést és utána találnak állást, azoknak a nagy százaléka olyan

megfagyott

muzsikus

munkát fog végezni - külföldön és itthon is - amelyhez bőven elég egy BSc is. Az osztatlan képzésben részt vevő hallgatók tehát úgy ölnek még két vagy több évet saját maguk képzésébe, hogy semmi eredménye nem lesz annak a munkaerőpiacon. Persze, ha olyan helyre kerülnek, ahol feljebb tudnak lépni, akkor nyilván fontos az a két év, de mivel válság van, elég nehéz klasszikusan feljebb jutni a ranglétrán. Sokkal jobb, ha az ember tud magától specializálódni. Az oktatásnak meg ez lenne a feladata, hogy valamilyen módon eladható, hasznos és releváns tudást adjon a hallgatóknak. És ez az, amit egy ötéves képzés sokkal rugalmatlanabbul ad, mint egy osztott képzés. 3-4 év alatt meg lehet szerezni az alapokat az építészetben, a szemléletet is. Mi BSc komplexen például mindig a meglévő épületállomány energetikai, szociális, funkcionális és persze formai megújítására koncentrálunk, mert ilyen munkákkal még itthon is, rögtön diploma után van esélyük találkozni. Gazdaságilag nem túl racionális lépés még éveket várni arra, hogy bekerüljön a hallgató egy szakirányra a kettőből, melyek elvégzése végén megint csak egy olyan általános valaki válik belőle, mint az évente kilépő 300 építészből. Ha viszont elvégez egy BSc-t, és választ a rengetegféle itthoni és külföldi MSc képzésből, ott olyan specializált tudást kaphat, amit megszerezve komolyabb munkákat is elvállalhat. MM: Mi a baj azzal, ha valaki mindenhez ért? KB: Ha valaki diploma után kimegy nyugatra dolgozni, és véletlenül tényleg sikerül egy jó építészirodába bekerülnie, akkor könnyen tapasztalhatja azt, hogy az ő munkatársai kevesebbet tudnak nála. Egyszerűen úgy fogja érezni magát, mint egy professzor, amivel csak egy baj van: nem úgy fognak bánni vele. 6

A nyugati specializáció miatt nem is kíváncsiak a véleményére, arra ott vannak a szakágak, főnökök. Persze a mi képzésünknek vannak előnyei is: cseh és szlovák szakmai körökben irigylik a magyar építészet minőségét, saját oktatásukat pedig hiányosnak találják. A képzés hátránya viszont ugyanaz, mint az előnye: a sok egyenrangú tudásból egy jó minőségű, de általános, sokszor nem gyakorlatias tudáshalmaz áll elő.

SZERINTEM MAGYARORSZÁGNAK MINDIG IS AZ VOLT A BAJA, HOGY NEM VOLTAK TISZTA HELYZETEK. MINDIG KICSIT JÓ VOLT ÉS MINDIG KICSIT ROSSZ. EZÉRT PICIT VÁLTOZTATGATTUNK, HOGY JOBB LEGYEN, DE IGAZÁBÓL MINDEN MINDIG MARADT UGYANOLYAN MM: Ha valaki úgy dönt, hogy BSc diplomát szerez, az milyen eséllyel indul az általad is említett sokrétű MSc képzésekbe való felvételért? Mennyire kompatibilis az európai rendszerrel a magyar építész BSc? KB: Kompatibilis olyan szempontból, hogy a magyar BSc az alapja tud lenni bármelyik európai MSc-nek. Vannak olyan képzések, ahol az osztatlan képzés 3+2 évet jelent. Ezeknek mi bőven megfelelünk, hiszen a négy év több kreditet ad a továbblépéshez, mint a három. Biztonságilag túl van játszva a BSc építész képzés Magyarországon, de ez nem baj. Én hiszem, hogy így olyan

megfagyott

sokrétű szemlélettel rendelkező hallgatók kerülnek ki a mi BSc-nkről is, akik bőven versenyképesek az európai átlag BSc-s hallgatókkal. A külföldi MSc azonban csak egy opció; azért említettem meg, mert rengeteg van, nagyon jók és nagyon sokfelé specializáltak, akár a tervezésen belül is. Akkora kapu tárul ki egy MSc-zni kívánó hallgató előtt, amekkorát most még el sem tud képzelni ebben a képzési rendszerben. Saját szakmai fejlődésem fontos része volt az Erasmus évem, de teljesen más, ha egy specializált tudás megszerzése miatt lehet külföldre menni, nem „csak” a kultúra és egyes tantárgyak megismerésére. Persze Magyarországon is ugyanúgy megvannak a lehetőségek, amelyek eddig azért nem voltak nyitottak, mert nem volt BSc kimenet. Eddig – ahogyan az az első kérdésnél szóba is került - mindenki bent ragadt a szakirány választási procedúrában, mert nem ismerték eléggé a BSc nyújtotta lehetőségeket. Így például az Urbanista építészmérnök Msc, amit a város tanszék indított tavaly, még minimális létszámmal megy, de megy, és fel is fog futni, ha elegen diplomáznak BSc képzésen. MM: Úgy tűnik, arra lenne szükség, hogy a hallgatók elkezdjenek befektetésként tekinteni a saját tanulmányi éveikre. Hogy látod, elindult ez az öntudatra ébredés? KB: Biztos, hogy a mostani hallgatók sokkal tudatosabbak. Ez a válság – amit mi válságnak hívunk –egy hatalmas trendfordulat a világon és az építészetben. Az egyik legkomolyabb hatása, hogy az emberek óvatosabbak lettek, és ez nem baj. Volt egy korszak, amikor mindent lehetett - az építészetben is. Ez volt a sztárépítészet korszaka, amikor gyakorlatilag az építész volt a legnagyobb művész, aki bármit megtehetett. Teljesen mindegy volt, hogy miről is van szó, csak

lehessen bele nyomni a sok pénzt. Most nem így van, amit a hallgatók is éreznek, és egyre jövőtudatosabban gondolkodnak. Ennek megfelelően igényelnének jövőtudatosabb képzéseket is. Ezen igény kielégítésében azonban az építészkar meglehetősen rosszul áll, de valami azért elindult. Mi az Urbanisztika tanszéken például már készítjük elő a második, angol nyelvű, több kar szaktudására építő képzést adó MSc-nket. Én hiszem, hogy az osztatlan képzés rugalmasabb választ tud adni korunk kihívásaira. Főleg egy ilyen nagy műszaki egyetem esetében, ahol nem stúdiók vannak, hanem sok szakág, sok szaktanszék, sok szaktantárgy. Nincs akadálya annak, hogy az általános BSc képzés mellet szerteágazó MSc képzések jöhessenek létre. MM: Szerinted el kell dőlnie, hogy csak osztott vagy csak osztatlan képzés legyen? Vagy ez a helyzet így tartható, egy teljes értékű ötéves és egy teljes értékű osztott képzéssel? KB: Szerintem Magyarországnak mindig is az volt a baja, hogy nem voltak tiszta helyzetek. Mindig kicsit jó volt és mindig kicsit rossz. Ezért picit változtatgattunk, hogy jobb legyen, de igazából minden mindig maradt ugyanolyan. Én hiszek a tiszta lapban. Én hiszek abban, hogy ha csinálunk valamit, akkor azt csináljuk jól és rendesen. Ezzel szemben ugye van egy örökölt struktúra, egy műegyetemi hagyomány, amiben fut mind a két képzés. Nem az én gondolataimon fog múlni, hogy merre fog tovább haladni. Az Egyetem gazdasági helyzete még bizonytalan a jövőben, és nem biztos, hogy ez csak átmeneti állapot -valamit előbb vagy utóbb racionalizálni kell. Ugyan ez már politikai, gazdasági kérdés is, én hiszek abban, hogy az irányt a BSc-MSc képzés felé kéne vinni. Ehhez viszont nagy változás kell.

muzsikus

MESZES MÁRTON

Beszédes építészet – építészeti beszéd

mottó helyett: Worüber man nicht sprechen kann, darüber muss man zeichnen.*

Mert az építészek rajzban kommunikálnak. De mi van, ha mégsem. Amikor mégis beszélni kell, magyarázni, árnyalni a vonalakat, vagy éppen az elképzelést (víziót, koncepciót, gondolatcsírát). Különösen fontos ez az egyetemen, amikor éppen csak belecsöppentünk ebbe az építészesdibe; tanuljuk a szakmát, a rajzi kommunikációt, a terminológiát. Ilyenkor meghatározó lehet, hogy hogyan közvetítik felénk mindezt. Elég csak az egyszeri építészhallgató esetére gondolni, aki novemberben már sírva fakadt a „absztrahálás” szó hallatán. Pedig erről a szóról még a szinonimaszotar.hu is így nyilatkozik: „Hoppá-hoppá, nincs találat.” Mindent ő sem tudhat. Hiszen valószínű, hogy a szóban forgó munka túl direkt volt, esetleg szájbarágós vagy didaktikus. Ez pedig nem szép. A szépség kemény magva nem törhető fel ilyen egyszerűen. A szépség vad és szelídíthetetlen. És ha már itt tartunk, mi a szép? Hányféle definícióval és megközelítéssel éltek, éltünk már ezzel kapcsolatban. Kerülgetjük azt a bizonyos kását, miközben – mintegy véletlenül – újabb fahasábokat lökünk a tűzre. Vannak dolgok, amelyek nem írhatók le egyértelműen, nem létezik egzakt megfogalmazás. Ilyenkor csak hasonlítani lehet, érzékeltetni, rámutatni valami hasonlóra. Keresve az idevágó szavakat, kifejezéseket. Ez azonban a legtöbbször bonyolult (Tandori szavával: bonyi). A szónak nincs jelentése, csak szóhasználata. Néha már ez a használat is belterjessé válik. Gondoljunk csak az „elefesre”. Mennyire más súlya, színezete van ennek a szónak az internátus falai között, mint a „civilek” számára, 8

akik ezt egyáltalán nem érthetik. Az a tapasztalatom, hogy sokszor, akiknek kevésbé értékelik a munkájukat, azok értik a legkevésbé, miért kaptak rossz jegyet. Gyorsan záródik a kör, iparkodni kell, ha nem akarunk kiszorulni belőle. És ilyenkor legtöbbször hiába magyarázunk. Jóllehet, a nyelvvel természeténél fogva szorosabb viszonyt ápolunk, de ezt a regisztert is szokni kell. Meg hát azt se felejtsük el, hogy a rajzi kommunikációval szemben sokkal többet használt anyanyelvünket is csak kevesen művelik igazán magas szinten. Olyat is láttunk már, hogy valaki jó építész és rossz előadó. Hogy a szavakba öltött gondolat sekélyes és közhelyszerű, miközben az épület „önmagáért beszél”. Vizsgáljuk meg kicsit, hogyan is működnek ezek a kifejezések, leírások; a nyelvi megfogalmazás mankói. Ha például azt mondjuk, hogy az alaprajz nem elég feszes. Hasonlat. Vagyis lötyög, nem találja a helyét. Megszemélyesítés. Ez a rajz így kicsit izzadtságszagú. Szinesztézia. A nyelv olykor elnéző és bőkezű. A költői képek észrevétlenül másznak bele az

megfagyott

(építész) mindennapokba. Innen már tényleg nem tűnik nagy ugrásnak a lépcsőt körülírt zuhanásnak jellemezni. Hozzáteszem, azért mégiscsak az.

nem. Valahogy így működik ez egy-egy prezentáció, vagy koncepcióismertetés alkalmával is. A tervre utólag ráhúzott koncepció mindig szorít valahol.

Biztos mindenki őriz magában egy-egy hasonló jellegű, frappáns megfogalmazást. Személyes kedvencem: „ez a rajz olyan, mintha pörköltet ennél pacallal”. Vannak olyan mondatok, amiktől hirtelen világossá válik valami, megértjük a feladatot, esetleg még mosolyra is fakaszt. Azt gondolom, az építészetről való beszédnek különösen fontos szerepe van akkor, amikor olyasvalakikkel kell megértetnünk egy-egy koncepciót vagy építészeti megoldást, akik nem annyira értik a rajzokat, nehezebben rakják össze a térkapcsolatokat, esetleg

Szerepelt már a gondolatcsíra szó. Ha ezt a képet tovább bontogatjuk – amit megtettek már előttem -, akkor láthatjuk, ahogyan ebből a csírából kinő egy ház. Nekünk már csak le kell rajzolni. Persze, általában több csírát is elvetünk, és meglehetősen résen kell lennünk, hogy a sok gaz között meglássuk, melyikből lesz jó ház. Ebben lehet segítségünkre a gondosan megfogalmazott koncepció. Egyfajta önkontroll. Segít ellenőrizni, megtartani az irányt.

ELÉG CSAK AZ EGYSZERI ÉPÍTÉSZHALLGATÓ ESETÉRE GONDOLNI, AKI NOVEMBERBEN MÁR SÍRVA FAKADT A „ABSZTRAHÁLÁS” SZÓ HALLATÁN nincsenek hozzászokva a képviselt gondolkodásmódhoz, értelmezni, magyarázni kell. Lehet itt szó hallgatóról, megrendelőről, más szakmák képviselőiről. De a szakmán belül is gyakran nélkülözhetetlen szerepe van a nyelvi kommunikációnak. A szöveg és épület közötti kapcsolat mind a tervezés alatt, mind utána fennáll. Az őszinteség, hitelesség kérdése az építészeti minőségen belül vizsgálva is fontos szempont. De működik mindez az épületről megfogalmazott mondatokkal is. Kritikában, konzultációban, koncepcióalkotásban. (Alliteráció.) Maga a tervező is tehet hibás állításokat, ha nincs résen. Amikor valaki leírja – például - azt, hogy „fa”, és közben valóban érzékeli azt a fát, az megjelenik a papíron. Egyébként

Egy másik megállapítás szerint: a rajzok kevesebb teret engednek a hazudozásnak (mellébeszélésnek?). Ez legtöbbször igaz, mégis azt gondolom, hogy fontos helye van az írásnak, beszédnek az építészetben. Meg kell azonban találnunk a helyét és szerepét. Egy tervezési folyamatot a felmerülő, alapvető kérdések megválaszolásával kezdeni – úgymint hely vagy építési feladat -, ahelyett, hogy „szellemképek megfogalmazásával” indítanánk, sokkal messzebbre vihet. Az viszont már régen rossz, ha a kész épületből folyton az építész locsog hozzánk. A jó építészetnek fel kell emelnie az embert, nem pedig lyukat beszélnie a hasába. Akkor már szerencsésebb, ha mi beszélünk. A pontos szöveg egyértelmű, mégis szabad teret enged a formának, a különböző terek és struktúrák létrehozásának. Ilyen értelemben pedig a nyelvi megfogalmazás a végén építészeti absztrakcióvá válik. felhasznált források: Le Corbusier, Cságoly Ferenc, Esterházy Péter, Ottlik Géza, Pilinszky János, Petri György, Üveges Gábor, Vukoszávlyev Zorán, Ludwig Wittgenstein, Peter Zumthor *Amiről nem lehet beszélni, azt le kell rajzolni.

muzsikus

SZÉKELY MÁRTON

Forster Gyula (mű)emlékhivatal

Széleskörű megdöbbenést keltett szeptember elején a KÖH megszűnésének híre. A hazai műemlékvédelem intézménye 1872 óta számtalan névváltoztatáson ment keresztül, végül Kulturális Örökségvédelmi Hivatal néven érte a végzet. Kezdetben súlytalan civil szervezetként működött, később fokozatosan telítődött meg hatósági tartalommal. Az első világháború előtt még szinte kizárólag a késő középkorig épült objektumokat tartották védendőnek. Ezek részletes katalógusát az 1900-as évek hajnalán publikálták, a hivatal akkori elnöke, Forster Gyula szerkesztette reprezentatív kiadású sorozatban. Forster úr később bárói rangot és felsőházi tagságot nyert jutalmul. A szervezet később, a ’30-as években tovább fejlődött, erősítve a korszerű európai műemlékvédelmi elvek hazai meggyökeresítését. E korszak eredménye: az esztergomi vár rekonstrukciója mai napig a magyar régészet és műemlékvédelem talán legnagyobb diadala. Megjegyzendő, hogy ez főként az erős politikai támogatásnak volt köszönhető. Gömbös Gyula miniszterelnök egyenesen a hadi kiadásokból csoportosított át forrásokat e beruházásra. Hivatalunk fénykora mégis a második világháború után kezdődött. A háborús pusztítások, az új poltikai gazdasági környezet szülte átrendeződések 10

és az újonnan adódott lehetőségek egyenesen elárasztották feladattal a műemlékvédelmet. Lévén a pártállam kirakatként kezelte a kultúrát, a hivatal is jelentős anyagi és szellemi támogatást kapott felülről. Jogkörei így szélesedtek ki. Felvette az Országos Műemlékfelügyelőség nevet. Az ötvenes évekre kialakult szerepe a honi építésügyön belül. A műemlékek nyilvántartása, körük bővítése és a

megfagyott

hozzájuk kapcsolódó beruházások felügyelete is a hivatal osztályrésze volt. Ellátta az építési engedélyezési hatóság szerepét a védett épületeket érintő építkezések, felújítások esetén. A szakma máig meghatározó emlékű egyéniségei dolgoztak itt ekkoriban, mint például Dercsényi Dezső, vagy éppen Gerő László, akit sokan még ma is a magyar műemlékvédelem pápájaként tartanak számon.

ÚGY TŰNIK, HOGY A RENDSZERVÁLTÁSKOR ORSZÁGOS MŰEMLÉKVÉDELMI HIVATALRA ÁTKERESZTELT INTÉZMÉNY NEM REAGÁLT, TALÁN NEM IS REAGÁLHATOTT MEGFELELŐEN AZ UTÓBBI 20 ÉV ÁTRENDEZŐDÉSEIRE. AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEM FÖLÜL ELPÁROLGOTT AZ ÁLLAMNAK A RENDSZERVÁLTÁST MEGELŐZŐ PATRIARCHÁLIS VÉDELME Úgy tűnik, hogy a rendszerváltáskor Országos Műemlékvédelmi Hivatalra átkeresztelt intézmény nem reagált, talán nem is reagálhatott megfelelően az utóbbi 20 év átrendeződéseire. Az örökségvédelem fölül elpárolgott az államnak a rendszerváltást megelőző patriarchális védelme, s hirtelen gazdasági-politikai érdekek útjában találta magát. Így hamar elfogyott

körülötte a levegő. Először elvették legfontosabb jogkörét: az engedélyezést, amit ezután mindenhol a helyi önkormányzatokhoz rendeltek, a KÖH már csak véleményezési jogú szakhatóság lett. Idén szeptemberben pedig meg is szüntették. Utódja, a Forster Gyuláról elnevezett „szolgáltatóközpont”, csak a kulturális javakkal kapcsolatos jogköröket kapja meg, míg az építésügyek és régészeti feltárások engedélyezésével kapcsolatos komolyabb, a beruházásokkal összefüggő hatósági feladatok a kormányhivatalokhoz kerülnek. A KÖH-öt ért folyamatos kritikák ellenére egy 140 éve folytonosan fejlődő, alakuló műhelyt teljesen kidobni az ablakon elég kétséges eredményre vezethet, gondoltuk akkor. Két hónappal később eltűnik egy Pollack által jegyzett palota Budapest belvárosából. Helyesbítek, csak a homlokzata tűnt el, ház már nem volt mögötte. Faszadizmus: ízlés kérdése. De ha még az se? Mert valóban igaz: drágább pepecs munkával az évszázados homlokzatot megszilárdítani – miután statikailag lehetetlen helyzetbe hozták – mint egy széles mozdulattal ledönteni, majd megnyugtatni mindenkit, hogy vissza lesz építve ugyanúgy, aggodalomra semmi ok. De mi már csak azon aggódunk, hogy a – minden valószínűség szerint – vasbeton falra applikált tagozatok legalább gipszből lesznek-e, vagy mindjárt polisztirolból (népiesen: habszivacs). Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen motivációi voltak az örökségvédelem átszervezésének. Mert nem szeretnénk azt hinni, hogy a fentihez hasonló „balesetek” megkönnyítése érdekében. Ha véletlenül mégis, akkor csak egy kérdés marad már. Ki a fenének és mégis hogyan jutott eszébe erre ráhúzni szegény boldogult Forster báró úr nevét?

muzsikus

megfagyott

Amikor az istenség még nem vette le a kezét az emberek sorsáról, a művészet előmenetelének a nyilvánosság volt a hajtóereje. A művészeti értékek az emberek közösségeinek közreműködésével és támogatásával keletkeztek (beleértve a közösségbe a despotát és alattvalóit egyaránt). Mára megfordult a helyzet: a nyilvánosság most már gátolja a művészi érték létrejöttét, mert módszereinek elfajulása eredményeképpen apatikus, gonosz óriássá torzult, mint a Stephen King állattemetőjében feltámadt rémek. Valaha a nagyon lassan ide-oda áramló emberi sokaság volt az értesülések szállító közege. Ma már teljes sebességgel üzemel a világ eddig létrehozott produkcióit közvetítő nagy gépezet, ezért aki értesülni akar, annak nincs szüksége az emberekkel való kapcsolatokra. Elrejtőzködhet és vélheti úgy, hogy a közösségben való elvegyülés nélkül is gondosan dolgozhat. A remetelakban létrejön a mű, a dolog és a létrehívó rögtön választásra kényszerül: belevesse-e munkáját a mindent mindenhova eljuttató közvetítő hálózatba, vagy rejtegesse-e. Ha belebocsájtja, akkor dolgának erényei közül azok, amelyek a remeteség erkölcsén alapszanak, megbecstelenednek. A más valamik ledörzsölik kényes színét, a zsibvásárban való hánykolódások következtében sérülések borítják el, korróziója gyorsan halad. Sőt, a nyilvánosságra hozatallal a mű a legtöbb esetben a lényegét veszíti el. - Ha viszont rejtegeti, akkor a dolog a nyakán marad, ismeretlen és hatástalan lesz. Mit szól a becsvágy? És mit szólnak a barátok? Vagy mi történik a kontroll hiányában, amely ez esetben nem lép működésbe? Kontroll nélkül a rejtőzködés minőségének megítélése nagyon nehéz. De lehet, hogy magányos emberünket e veszélyek nem riasztják. Lehet, hogy a századok és ezredek munkája ás

tapasztalata nyomán kialakult értékítélet birtoklása, az a képesség, hogy a jót és szépet ki tudjuk választani és mértékét is meg tudjuk állapítani, feleslegessé teszi a közszemlére tételt, a népítéletre bocsájtást. Így előfordulhat, hogy a mű létrehozása és értékelése a rejtőzködés barlangjának mélyén lejátszódó tünemény lesz, amiből kint nem látszik, nem hallatszik semmi. Vannak könnyű rejtőzködések. Vannak találtak és kényszerűek is. Az építész rejtőzködése igen nehezen megoldhatónak látszik. Az ő élőhelye az elemek viharzásának kellős közepén terül el. Kivonulása az életébe kerülhet. - Jelentős terjedelmű rejtett építészet ezért inkább az építészek közreműködése nélkül folyó, vagy a szerepüket erősen korlátozó építési tevékenységek körében lelhető fel. Az építészeti eldugottság legszembetűnőbb jellemzője az intimitás. Az intimitás fogadott gyámja pedig az önkénytelenség. Ez afféle tudattalanság, vagy tudatalattiság, amikor az érték nem manifesztálódik, vagy a kinyilvánítása, megnyilvánulása egészen szűk körben történik meg. - Találunk ezen a vidéken magasrendű építészeti jeleneteket, amelyek az önfeledtség, valamely kis terű helyi elzártság körülményei között keletkeztek, mindenféle szervezett építészeti kitekintés, egyetemes, hivatalos összehasonlítás nélkül. E házak hosszú életük során sohasem lépnek fel a műtörténészek, teoretikusok, managerek, bankárok, gazdag építők építészeti színpadán. Inkább ellenkezőleg lehet: mintha sajátos teljességük biztosítéka éppen a rejtettségük lenne. Mint a vak barlangi állatok esetében. Nyilván nem képzelhető el „a rejtőzködők klubja”, „a rejtőzködési adó” , „a rejtőzködők társkereső irodája”. A magának való mások számára talán amúgy

muzsikus

is unalmas. Munkájának gyümölcse csupán önmagát illeti és e munka eleve nem párbeszédszerű. Nem tanításszerű. Nem az ilyet és olyat tárgyalja, hanem a magáét. Belső erkölcse alkalomadtán elfogadhatatlan lehet közösségi viszonyok közepette. - Az építészet erkölcsét valamikor a stílus regulázta. A rejtőzködő építészet kénytelen elhagyni a stílust. Titkos törvénykezését így aztán nevezhetjük belső erkölcsi önszabályozásnak is. Az árvaságot vágyó építésznek be kell tudni rendezkednie a magányosságra. Ez olyan, mintha ellentmondás volna. A magányosság bármilyen nagy belső térfogatához igen kicsi kívülről látszó felület tartozik, míg az általában ismeretes építészeti tevékenység teljes egészében erősen szem előtt lévő valami. - „Miért foglalkozik akkor maga pont építészettel, ha ilyen zárkózó természetű?” - kérdezi valaki, hátradőlve a foteljében, zsebre dugva a két kezét, felhúzott szemöldökkel lökve előre sekély tekintetét. - „Uram, ne akarja kirekeszteni az építészetet a magány táplálékai közül, ha kérhetem” - suttog a válaszoló - „Az építészet nagy, nagyobb mint amilyennek gondolja és tagoltabb is. Elég öreg is ahhoz, hogy rejtelmei legyenek, olyan, elzárt helyeken képződött remekei, mint a barlangok járhatatlan ágaiban nőtt hihetetlen alakzatok” - folytatja. - „Ne mondja” hallatszik a fotelből egy halk böffentéssel együtt - „Ne mondja”. - A válaszolót az érdektelenség savanyú szaga csapja meg.

megismerik egymást, konferencia szerveződik, megírják a búvás tankönyvét, egymással történő megismerkedésük ideges unalomba fullad. Az újságírók meg elégedetten ülnek kényelmessé alakított magaslesükön, esznek-isznak és a szépség ideájától tökéletesen mentesen szemlélik a világot. („Jövök” - mondta Krisztus, de nem jön, mert úgy véli, hogy most már hiába is jönne: a hírverés, a fogadás formái eltakarnák jelensége értelmét.) Hogy az efféle gusztustalan szatíra ne fordulhasson valóra, a rejtőzködésnek tökéletesnek kell lennie. Ez csak úgy lehetséges, ha az eltűnni akaró lemond a kultúrához való mindennemű hozzájárulásról, azt nem kívánja gyarapítani. Mert önzőségének mértékén múlik a léte mértéke.

Végül egy pillantást szeretnék még pontosan leírni. - A rejtőzködők többsége nem erdei odúkban él, hanem a hemzsegő városokban, fel-felbukkannak mindenfelé. Látják egymást. És látják egymás munkáját is, mert - ahogy megfigyeltem - valami enyhe, érdeklődés nélküli cinkosság van közöttük. Pillantásuk azért bölcs, mert pontos ítéletükkel nem csak a saját értéküket ismerik fel, de finom mérlegükkel milligrammra mérni tudják a másokét is. Látják a kincseket, de nem szólnak egy szót sem. Nem üdvözlik egymást kis dudálással, vagy fényszóróvillantással, mint a Volkswagenbogarasok. Csak elsuhannak egymás mellett és mikor már távolodnak az úton, akkor még az a kis bizsergés is hamar A rejtőzködők némán és tétlenül veszik múlik, amit közeledéskor a régi közös semmibe a hírvivőket. Boldogságuk záloga, munkák idejére emlékezés ébresztett. hogy keveset tudnak egymásról is. A Pillantásuk ekkor ismét nyugodttá és a médiák azonban olyanok mint a sintérek, végtelenbe veszővé válik. akik a már elfogott kutyáknak újabb és újabb társakat keresnek. Olyanok, mint Janáky István: A rejtőzködő a hajtókkal és elhozó ebekkel felszerelt vadászok, akik hamarosan felverik 1997. július hó a rejtekeket. A felfedezett rejtőzők 14

megfagyott

muzsikus

MESTER TAMÁS

Add magad! Ahhoz, hogy értékes ember legyél, nem elég az értékeket hordoznod, közvetítened is kell őket. Régen ez egyszerűen ment... amikor még csak egy építész volt a faluban, mindenki tudta, hogy ki az az egy, aki az épülettervezés és kivitelezés értékét hordozza. Amikor két építész lett, akkor is még pontosan tudták, hogy az egyik a szerkezethez ért, a másik pedig szépen tud faragni. Amikor már 5 volt, meg kellett kérdezni a szomszédot, hogy szerinte ki az, akire nekünk szükségünk van. De az első nagy fordulópont nagyjából akkorra tehető, amikor a létszám elérte a 10-et. Ekkor jelent meg az első olyan a 10 között, aki ügyetlenebb volt, mint a többi, mégis azt hitték róla, hogy ő a legjobb. Zavar támadt az erőben! Valaki hazudott? Rossz hírét keltette másoknak? Többet mondott magáról, mint ami? Nem… legalábbis nem feltétlen. Egész egyszerűen csak arról volt szó, hogy a zárt közösség nem volt felkészülve arra, hogy hirtelen annyi ember, és velük együtt annyi új információ kerül a faluba – ami addigra valószínűleg már város lett –, amennyit nem tudnak befogadni. Az egyetlen kommunikációs csatornának – a szóbeszédnek – nem volt akkora „sávszélessége”, amekkora elbírt volna egy ilyen „adatforgalmat”. Így hát félinformációk alapján hibás döntések születtek. Most akkor gondoljunk bele, hogy Budapest apró falvában, ahol az Építész Kamarának nem 10, hanem 3949 bejegyzett tagja van, mennyi félinformáció keletkezik. Mondhatnánk, hogy, „á, most minden más”, már nem a szóbeszéd az egyetlen forrásunk. Ott van az internet, a televízió, a rádió, az újság… sőt: a közösségi média. De sajnos az az igazság, hogy ezek közül egyik sem megoldás. Ezek csupán eszközök – egy internetes blog, egy cikk a Metro-ban, egy jól sikerült médiaszereplés – amiket tudni kell használni. 16

És ez a probléma: nem tudjuk. Honnan is tudnánk? Hiszen nem tanítja nekünk senki az egyetemen. (Eltekintve attól a néhány forradalmártól az oktatói gárdában.) És itt nem csak az építészekről van szó. Majdnem

MAJDNEM MINDEN KÉPZÉSI TERÜLETEN ELŐKERÜL, HOGY AZ EGYETEMI HALLGATÓK NEM TUDJÁK AZT, HOGY HOGYAN KOMMUNIKÁLJÁK MAGUKAT HATÉKONYAN

minden képzési területen előkerül, hogy az egyetemi hallgatók nem tudják azt, hogy hogyan kommunikálják magukat hatékonyan. Hogyan mutassák meg azt az értéket, amit ők képviselnek – és főleg azt, hogy ez az érték miért jó a többi embernek is. Ezt egész egyszerűen nem tanítják meg. Marketing, kommunikáció, self-branding, értékesítés. Igazi szitokszavak, nem? Nem! Oké, ezek hülye szakszavak, de mégis egy nagyon fontos üzenetet fednek: az értékeidet közvetítened kell. Nem (csak) saját magad miatt, a többi ember

megfagyott

miatt is. Hogy mindenki ott segíthessen, ott formálhassa a világot, ahol a saját képességei szerint a legjobban tudja és – ahol valószínűleg éppen emiatt – a legboldogabban teszi ezt. 4 dolog, ami mostanában nagyon fontos önmagunk kommunikálása szempontjából: Oszd meg a tudásodat. Ugye, mennyire rossz érzés az, hogy te bent vagy az összes épszerk előadáson, és mindenki rólad másolja a kézijegyzeteket. Tudom, nyilván én sem adnám oda a sok lógósnak a helyedben. Viszont azt is tudom, hogy arról az egy emberről, aki mégis odaadta, 200 másik mentette el az agyába, hogy ő az, aki elég penge épszerkből, és ő az, aki elég nyitott ahhoz, hogy érdemes legyen vele együtt dolgozni a jövőben. Az eddigi munkád 10%-át arra fordítsd, hogy kommunikáld magad széles körben. Van, aki ezt ösztönösen elkezdi: tumblr blog, publikálás, kutatás, eseményeken való megjelenés, különböző szervezetekben való aktivitás, PechaKucha előadás – csak hogy a legáltalánosabbakat említsem. Aki nem, annak még mindig ott lehetőség, hogy egy jó diplomamunkával bedolgozza magát a tanára cégénél egy kellemes rajzolói pozícióba... Egyébként itt hangsúlyoznám, hogy attól, hogy építész hallgató az ember, nem kell feltétlenül, hogy az építészet foglalkoztassa – ha téged az animáció készítés köt le, akkor beszélj arról. Egyértelműen és őszintén mondd el, hogy ki vagy. Itt egy fogorvos ismerősömet hoznám fel példának. Egy éve végzett az egyetemen, és máris egész sok friss páciense van – sok egykori évfolyamtársának még egy sincsen. Megkérdeztem tőle, hogyan csinálja, és elárulta: semmilyen nagy trükkje sincs. Megfigyelte, hogy amikor az

évfolyamtársait megkérdezik random emberek, hogy mivel foglalkoznak, nagyjából valami ilyesmit mondanak: “Hát, már végeztem az egyetemen fogorvosként. Most kezdtem el dolgozni a klinikán.” Mi derül ki ebből? Az, hogy kezdő, és nincs gyakorlata. A barátom mit mond: “Fogorvos vagyok, a belvárosi klinikán dolgozom. Múltkor például egy koronát tettem fel egy…” Miben különbözik ez? Abban, hogy azt mondja el, mire képes, és nem arra utal, hogy mi az, amire nem. (Mindketten meg tudják csinálni ugyanazt a munkát.) Kövesd a trendeket. (Ne a divatot, trendet!) “A 2010-ben legkeresettebb 10 munka 2004-ben egyáltalán nem létezett a munkaerőpiacon.” (egy gondolat a Shift Happens felmérésből) Mégegyszer hangsúlyoznám: attól, hogy építészetet tanulsz, nem feltétlenül leszel építész. És hogy legyen egy egyértelműen pozitív gondolat is a cikkben: a BME építészkar egy kiváló oktatási intézmény, mert itt nem csak tudást kapunk a tanároktól: kompetenciát, készségeket, gondolkodásmódot is. Egy nagyon változó világban élünk. Nincsenek többé biztos pontok, ezért nagyon fontos, hogy folyamatokat lássunk, és amikor egy új irányba fordul a világ, ne sodródjunk ki a kanyarban. Legyen szó akár szakmai dologról (“feltalálták az új szuszpenziós ultra autonóm házat”), akár annak a kommunikálásáról (“a Facebookra már lehet forgatható google sketchup látványterveket feltölteni”). Persze lehetnek más szabályaink, a lényeg a tudatosság: ha gondoskodunk róla, hogy az erényeinket mások is felismerjék, nem csak a fióknak maradnak meg majd a terveink – vagy bármi, amit érdemesnek tartunk magunkból arra, hogy megmutassuk a világnak.

muzsikus

Koncz Péter

ArchiCAD HELP

Az építészek számára létrehoztak több olyan fórumot és adatbázist, amely hasznos lehet az egyetemi, majd pedig a valós munkák során. Számomra a leghasznosabb egyértelműen az ArchiCAD Wiki. A nevéből adódóan - a Wikipédiához hasonlóan - egy olyan egymáshoz kapcsolódó cikkekből álló adatbázist takar, amelyben rákereshetünk a minket érdeklő témákra, értesülhetünk a legfrissebb javításokról, felfedezett hibákról, és tippeket olvashatunk a hatékonyabb vagy magasabb szintű ArchiCAD használat elsajátítása érdekében. Az itt található keresőmotor immár minden Graphisofthoz kapcsolódó, releváns portálon is kutat, tehát érdemes a tájékozódást itt kezdeni. A Frontpage gyakori látogatásával mindig naprakészek lehetünk a változásokat illetően, és egy-két jó tippel vagy tutorial videóval is találkozhatunk. A fent említett kereséskor egy más, inkább közösségi jellegű fórumról is érkezhetnek találatok. Ez az ArchiCAD18

Talk, amely lehetőséget ad a közösséget is érintő kérdések felvetésére, és a válaszok megismerésére. A fórumozók mellett a terméktámogató szakemberek is rendszeresen olvassák a bejegyzéseket, és ismert vagy nehéz problémák esetén

BÖNGÉSSZÉTEK AZ ARCHICAD YOUTUBE CHANNELT. ITT RENGETEG VIDEÓT TALÁLHATTOK AZ ÚJ FUNKCIÓKRÓL ÉS ESZKÖZÖKRŐL. AZ ALAPOZÓ TUTORIALOK MELLETT HALADÓ MODELLEZÉSI TIPPEKET IS TALÁLHATTOK tőlük is lehet pontos információt kapni. A rejtélyes hibaüzenetek lenyomozása mellett olyan újdonságokat is tanulhatunk, amely hatékonyabb szoftver használatot, s így kevesebb

megfagyott

rajzolást eredményez. A fórum témái között rátalálhatunk arra az eszközre, amelyet eddig nem tudtunk használni, vagy észretéveleket tehetünk a program használatával kapcsolatban.

modellezési tippeket is találhattok, amivel sok időt lehet spórolni, és elkerülhető a külső programokba való egyoldalú exportálás, ahonnan általában nincs visszaút.

A harmadik tartomány, amelyben a keresés folyik, a Graphisoft.com portál, amelyről elsősorban a downloads oldalt szeretném ajánlani. Itt lehetőségetek van a legújabb frissítések letöltésére, illetve kiegészítőket szerezhettek az ArchiCAD mellé. Tudtátok például, hogy van polygonszámláló eszköz vagy kétirányú Cinema 4D kapcsolatot létrehozó kiegészítő? Beszerezhető továbbá a BIMx virtuális épületbejáró szoftver, amellyel interaktív prezentációt készíthetünk a tervünkről. A hosszas renderelés helyett azonnal bejárhatjuk, bemutathatjuk a tervet, vagy csak lejátsszuk az előre rögzített videót és galériát, akár egy egyetemi bemutatás alkalmával is.

A legérdekesebb dolgot a végére hagytam, mely kialakulásának már én is tanúja voltam. Ez a BimComponents Portál, amely egy internetes elem adatbázis elsősorban ArchiCAD-hez. A változatos formátumú modellek konvertálása helyett most egyenesen az ArchiCADbe húzhatjuk a kívánt tárgyat, amelyet kifejezetten a szoftverre optimalizáltak. A feltöltött tárgyak között találhatunk diákok, építészek és ArchiCAD szakemberek által feltöltött anyagot is, illetve, ha kedvet kaptok a modellezéshez, ti is feltölthettek saját tárgyakat, amelyet akár a világ túlsó feléről is elérhetnek majd. Ha pedig tanulni szeretnétek, mert egy munkahelyre magas szintű ArchiCAD ismeretet kérnek feltételként, böngésszétek az ArchiCAD Youtube channelt. Itt rengeteg videót találhattok az új funkciókról és eszközökről. Az alapozó tutorialok mellett haladó

Végül összefoglalnám, hogy mire is lehet használni ezeket az oldalakat egy valósnak tűnő, de eltúlzott példán. Vajon miért van az, hogy az alaprajzon szerkesztett fal nem látszik a 3D ablakban? Megkeresem a Wikin, hátha találok valamit. Van is itt egy cikk, ami azt mondja, hogy az átépítés szűrőt kell figyelni, gyorsan le is ellenőrzöm: tényleg, a falam ‘Új szerkezet’, ami ezen a szűrőn láthatatlan. Ha ezt nekem kellett volna kitalálni, itt ültem volna egész este... Viszont elég üres ez a nappali, kellene bele egy jó kanapé. Felmegyek a BIMComponents portálra, letöltök gyorsan valamit. Van itt egy spanyol diák, aki tök jókat modellezik, ebből választok egyet. Nyomok neki egy lájkot is. Ehhez passzoló fotelt viszont nem találtam, jó lenne, ha én is modellezhetnék egyet! Viszont ez az új ‘Alakzat’ eszköz nekem tök kínai, megnézek pár Youtube videót, vagy rákeresek a Wikin. Szerencse, hogy találtam elég sok anyagot róla, például inkább ezt a design széket modellezném meg a videó alapján. Elég jó is lett, feltöltöm a BIMComponents-re, hátha másnak is jól jöhet egy ilyen bútor. Megnézem a Talk-on, hogy a tegnapi bejegyzésemre érkezett-e válasz... Azt írja a fazon, hogy az ilyen hibaüzenet hibás modell miatt ugorhat fel, nézzem meg, nincs-e valahol nulla paraméter beállítva. Hogyne lenne, az ablaktokot szerettem volna eltüntetni. Megírom neki, na erre varrjon, gombot! Már jön is a válasz, hogy használjam ezt az XY elemet, aminek amúgy sincsen tokja. Na ez is megoldódott, mehetünk sörözni. Még a székemre is kaptam egy lájkot a spanyol diáktól :)

muzsikus

VANCSURA ZSÓFIA

EASA – European Architecture Students Assembly Amikor az EASA-ról esik szó – mindenkinek, aki valaha is kapcsolatba került vele – más és más jut az eszébe. Egyeseknek egy nonprofit szervezet, egy nyári alkotótábor vagy egyszerűen csak érdekes előadások és építészeti viták színtere, míg másoknak inkább kapcsolatteremtést és tapasztalatszerzést jelent a különböző országokból érkező hallgatókkal eltöltött idő, közös kirándulások, beszélgetések alkalmával. A szervezet 1981 nyarán, Liverpoolban kezdte meg működését. Az akkor még csak pár fős csapat összeült, és az angliai téli egyetemek mintájára aktuális építészeti elképzelésekről beszélgetett. Ma már több mint 40 ország 400 építészhallgatója vesz részt a minden évben megrendezett nyári találkozón. Az alkotótábor workshopjai lehetőséget teremtenek egy adott ország adott városának kontextusbeli vizsgálatára, ezen keresztül városépítészeti víziók kialakítására, vagy akár kisebb beavatkozások megvalósítására. Emellett az építészetben felbukkanó új, akár számítógépes, akár manuális technikák megismerése, és az elméleti workshopok kezdeményező légköre is színesíti a palettát a nyári EASA-k alkalmával.

ember úgy érezheti magát, mintha minden országban járt volna egy kis időre, egyszerre jelenik meg egész Európa. Ezen az estén, és az együttgondolkodások alkalmával a hallgatók megismerkednek egymással, és naprakész információkhoz jutnak az egyes országok egyetemi oktatásával és építészeti munka lehetőségeivel kapcsolatban is.

A munka mellett lehetőség nyílik a rendező ország kultúrájának, építészetének feltérképezésére is. Ezt a szervezők előadásokkal, épületlátogatásokkal, helyi építészek által tartott kerekasztalbeszélgetésekkel teszik lehetővé. A tábor alatt kirándulásokat is szerveznek a környékbeli tájakon, és az első hét végén elérkezik a National Evening is. Ez az este kiváló alakalom arra, hogy különböző országokból érkező fiatalok bemutassák országukat, nemzeti ételeiket, italaikat, és vendégül láthassák a többieket. Az

A fent említett nyári találkozó csak az egyik példája az EASA által megrendezett 3 fajta konferencia közül. A legfontosabb persze a nyári esemény /EASA – Summer Assembly/, ahol minden európai ország 8 delegálttal vesz részt. A nyári alkotótábort szervező ország minden évben meghatároz egy témát, ami köré felfűzi a találkozók műhelyeit. Erre a hívószóra várják az európai építészhallgatóktól a beérkező pályamunkákat. A rendező csapat által minőséginek vélt workshop-javaslatok bekerülnek a 30 műhelymunkát felölelő

Az idei évben Helsinki adott otthont a rendezvénynek. A projektek sokszínűsége kimagaslóan volt az eddigi évekhez képest. Egyes munkákon látszott az alapos téri struktúra átgondolása, és a kivitelezésük is igényesen és szépen sikerült. A Light Lab 5.1 Pavilion egy a természetes fénnyel kísérletező alkotás volt, amelyet még az Archdaily is posztolt a blogján.

megfagyott

muzsikus

nyári alkotótáborba. A műhelyvezetők itt lehetőséget kapnak az ötletük kibontására a résztvevőkkel együtt gondolkodva. Ezt a pályázatot az év első harmadában bírálják el. A résztvevők kiválasztása országonként egy-egy helyi pályázat útján zajlik a workshop kiválasztások után. Ezt Magyarországon az Építész Szakkollégium Nemzeti Kapcsolattartói bonyolítják le. Az EASA kötetlenebb, kisebb létszámmal lezajló párja a SESAM /Small European Students of Architecture Meeting/, ahol szintén egy workshop keretén belül valósul meg a kitűzött cél. Általában ilyenkor egy téma, egy műhely köré csoportosulnak a résztvevők, és mindenki ugyanazon a projekten dolgozik. Tavaly például a Svájci Alpokban több iglu hókunyhót építettek a hallgatók. Megtanulták, hogy mikor kell kivágni az elemeket a hóból (hajnali órákban), hogyan lehet kiemelni a tömböt, és egy kunyhó megvalósítása milyen lépésekből áll. Ezt az építést svájci hallgatók szervezték. A SESAM típusú találkozók kis létszáma miatt a résztvevők egyből az adott országhoz nyújtják be részvételi pályázatukat. A harmadik konferencia típus az INCM (Intermediate National Contact Meeting), amely alatt az országok küldöttei (National Contact) értékelik az előző éves találkozókat, és konszenzusra jutva választják ki az EASA rendezésére pályázó országok közül a következő alkotótáborok szervezőit, helyszínét. Megvitatják egy-egy SESAM létjogosultságát, és tanácsokkal látják el az egyes redezvényeket lebonyolító országokat. Emellett kerekasztal beszélgetések folynak a szervezeti felépítésről és a fejlődési lehetőségekről. Magyarország már régóta aktív tagja a közösségnek. A szervezet megalakulása óta küld hallgatókat Európa különböző pontjaira. 2006-ban a nyári workshopok pedig Budapesten zajlottak le a közhelyek – commonplace téma köré szervezve. A 22

delegáltakat a Dunán egy Duna-tengerjárón és egy vontatóhajón szállásolták el. Volt még egy érdekes helyszíne a találkozóknak: egyszer egy igen hosszú vonatszerelvényen helyezték el a résztvevőket, és a világot járva zajlott le az akkori EASA. Ezek után a résztvevők fantáziája könnyen beindult, és olyan ötletek is felmerültek, hogy a következő nyári tábort tengeralattjárón vagy repülőgépen kellene megrendezni. Az EASA nem csak egy építészhallgatók által az építészhallgatóknak szervezett rendezvényeket lebonyolító közösség, hanem egy hálózat is. Minden országnak van egy vagy több internetes megjelenési felülete, ahol a saját országa felé közvetíteni tudja az elkövetkező események időpontját, helyszínét. A magyar weblap fejlesztés alatt áll, de az információk az Építész Szakkollégium honlapján már megtalálhatóak. Az internet segítségével a nemzetek diákjai között élénk eszmecsere folyik, és napra kész információkkal látják el egymást gazdasági, kulturális és építészeti témákban. Nem utolsó szempont, hogy a hallgatók utazásaik során minden országban találnak egy-egy helyi ismerőst, aki segítségükre lehet a város megismerésében. Ha többet szeretnél tudni az EASAról, akkor keresd fel az egyes országok honlapjait. Ha viszont az EASA Spiritre vagy kíváncsi, akkor keress rá egy egy EASA TV epizódra az interneten, vagy látogass el a tavalyi összefoglalót bemutató oldalak egyikére. A személyesebb élménybeszámolókért keress meg egy-egy korábbi résztvevőt – biztosan szívesen mesélnek az élményeikről. A tavaly lezajlott találkozóról itt találhattok több információt: http://www.wastelands.fi/ A szlovén csapat által rendezendő 2013-as EASA honlapja: http://www.easa013.si/

megfagyott

Példák a Magyar műhelyvezetők által levezényelt workshopokból: 2005, Bergün, Svájc: Rab Judit, Steiner Balázs: Mental Map; Deigner Ágnes, Berényi Zsófia: The Pavilion 2006, Budapest, Magyarország: Hajnal Benedek, Jobbágy Bernadett: Public to Common; Polyák Levente: Metalepsis; Dömötör Tamás: Soul of Magdalena; Kádár Bálint, Riedel Miklós: Homo Ludens; Janesch Péter: Rivebank Landing; Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schrek Ákos: Uni-Verse; Szemerey Samu, Csornay Péter, Divinyi Gábor, Tóth-Zs. Szabolcs: Common Places in Motion 2007, Elefsina, Görögország: Lilienberg Sándor: Beam workshop 2008, Letterfrack, Írország: Csiszér András, Dömölky Dániel, Lilienberg Sándor: Light&Space 2010, Manchester, Egyesült Királyság: Németh Roland Dániel, Pásztor Bence: Walking thru walls 2011, Cadiz, Spanyolország: Farkas Anett, Németh Roland Dániel: Para-Mat 2012, Helsinki, Finnország: Szőke Zsófia, Paczolay Zsófia: Kuki Wonderland muzsikus

megfagyott

muzsikus

PACZOLAY ZSÓFIA, SZŐKE ZSÓFIA

Architherapy

két hét kutatás az építészeti vakfoltunk után

Szeretjük a táborozások összezártságkényszerét, például azért, mert könnyen “emberünkre akadhatunk”, esetünkben közel 400 építészhallgató képezte koncentrátumból mazsolázva. Finnországot pedig elfogultan, mindenestül, úgy, ahogy van. Így fokozott elvárással és két hétre szánt (ám sem elég melegnek, sem megfelőlen vízhatlannak bizonyuló) cuccal megpakolva utaztunk Stockholmon keresztül, és egy tengerjáró kemény szőnyegpadlóján forgólódva vészeltünk át egy könnyű skandináv éjszakát. Majd reggel kissé imbolyogva partot értünk, és a kikötői piacon gigantikus helyi epreket majszolva normalizáltuk elvesztett egyensúly- és időérzékünket: a nyári napfordulóhoz közel jártunk még, vagyis éjszaka 3-kor még, reggel 6-kor pedig már világos volt. Időközben a kéthetes EASA tábor egyik workshopjának vezetésre készültünk, hogy végül a Workshop Fair-en jópár gyanútlan építészhallgatót csalogassunk be az 26

építészként szuperrendhagyónak szánt kísérletünkbe. Aminek kimeneteléről akkor persze még gőzünk se volt. Voltak előzetesen összegyűjtött szövegeink, előképek, videók, filmek, gondolatok, és az aktivitásra serkentő, adott helyszínünk, a Wastelands (parlagon heverő terület Suvilahti városrészben) ipar által hátrahagyott csigahéjai. Ott voltunk mi fizikai valónkban: négyen, akik a workshopot vezettük: Patrick és Ana Bécsből, és a két tőspesti Zsófi, plusz két önkéntes kortárs mozgásoktatónk: Gesa és Judit, akik a gyakorlatok egy részét irányították. Valamint kilenc résztvevő, akikkel a közös beszélgetések alkalmával rájöttünk, hogy a kutatásunk eszközei valójában mi magunk vagyunk. Egyetemi és életbeli feladataink során általában valamilyen külső problémára irányítjuk a figyelmünket: hosszasan elgondolkodunk rajta, és szakmánknál fogva az építészeti

megfagyott

megoldását kezdjük keresni - “odabent”. Majd kezünket gondosan irányítva rajzolunk, izaminkat megfeszítve makettezünk, fűrészelünk, ragasztunk, építünk: modellezzük a valóságot. A napi hajtásból kiszakadva viszont lehetőséget kaptunk szemlélődni, két hét alatt ugyanezen energiát saját magunk csiszolására fordítani. Másképpen: igyekeztünk kreatívan önfejleszteni, ennek kapcsán más tervezési stratégiákat találni. Az első pár nap azzal telt, hogy megismerkedtünk egymással, kissé szokatlan módon - az oktatókon kívül mindenféle szóbeli bemutatkozás nélkül. A mozgásművészeten túl az oktatás területe felé is nyitott mentorunk, Gesa bölcs húzással egy szomszédos ifjúsági klubot, gyakorlatban az emigráns fiatalok otthonát választotta az első lépések megtételéhez. Beterelt minket a Happi (Oxigén) “diszkrimináció-mentes terület” feliratokkal kitáblázott, színes

előterébe, ahol pár térelválasztóval otthonos, intim, felfedezésre váró teret kanyarítottunk le. Aztán jött a mélyvíz... check-in to your body Gyakorlati feladatokat hajtottunk végre. Értelmeztük az egyensúlyi helyzet jelentését, csontvázunkon állva értékeltük az ernyedt izmok lényegvesztett szerepét. Érzitek a gravitációt? Tudatosítani próbáltuk a testünk struktúráját: sétáltunk, leültünk, láncot alkotva összekapcsolódtunk, majd megálltunk. Testi mivoltunkkal teret alkottunk, rendszert képeztünk, felbomlottunk, átrendeződtünk. Kis atomokként molekulákba álltunk össze, és amikor a tudatosság halvány szándéka rajzolódni látszott a periférián, borult minden, új alakzatot írtunk. Tökéletes figyelem élesedett ki belsőnk felé és később a csoport többi tagjára irányítva is. Hallás, ízlelés, és tapintás. Emlékeztek?

muzsikus

Akik látványos táncmozdulatokra, eszement formációkra számítottak, az első alkalom után visszatértek a biztonságot nyújtó EASA nyüzsgéshez. Hiszen ahhoz, hogy mindezt élvezni lehessen, első körben belső fegyelemre volt szükség. Jó volt látni azt, hogy a szélsőségesen különböző hátterű csoporttagok milyen magas szintű empátiával kísérik nyomon egymás fejlődését. Élénk diskurzusok folytak a tapasztalatokról, sőt rajtakaptuk a grúz párt, hogy a spanyol, a bolgár, az ausztrál, a szlovén, a szerb lányokkal és svájci srácokkal együtt buliznak, koherensen képviselve a kukizmust. recept a dögletesen ismétlődő formák* ellen A harmadik napon a forgószél elsöprő erejével érkezett hozzánk Kéri Judit, a magyar kortárs táncszcéna karizmatikus alakja. Húztuk, tartottuk, emeltük egymást. Pörögtünk, kiabáltunk, improvizáltunk. Egyedül és csoportban, a Wastelands epicentrumában, a helsinki táncművészeti főiskola impozáns tánctermében, a természetben, moháktól zöldellő sziklákon, a helyi használaton kívüli gázgyár sötét és mérgező belső terében, vagy a finn strandszezonban is csak 17°osra hevülő tengerben. Hangokkal kísérleteztünk a sötétben, vagy némán vonultunk az utcán a saját gondolatainkba mélyedve ahol, amit, ahogy a helyzet kívánta. Egyéni szokásainkon erőt véve minden nap reggeli tornát tartott csoportunk a Wastelands lakóinak. A kezdeti katonai gimnasztikai gyakorlatok sorát utóbb a résztvevők jóga- és táncmozdulatai színesítették. A csoportfoglalkozásokon mindennapossá 28

váltak a fantáziafejlesztő gyakorlatok, amely Erdély Miklós szerint „egy állandó készenléti állapot ébrentartása kedvéért van (...) mert minden szituációra másképp, bizonyos fokig kreatív módon kell reagálnunk.”* this is the new utopia! Furcsa, de a csoport vezetőivel és résztvevőivel az esti buliban kezdtünk el igazán beszélgetni. Ezt az EASA-k ismerkedős lázától hajtott, a bárban fizetésre használt tokenek csökkenő számával magyarázható közvetlenséget csúnyán kihasználtuk, és váratlan megfigyelési feladatokkal tetéztük. A résztvevők egymás viselkedését rögzítették kirívó téri helyzetekben: például miért is a szűk rozoga lépcsőn tömörül mindenki? Illetve hol alakulnak ki központi és periférikus buliközpontok a tánctér közelében? De kár lenne azt hinni, hogy csak a felszínen folytak szét az esték: a szauna, ahol hagyományosan az amúgy egymás torkának eső finn képviselők demarkációs vonala is húzódik, bensőséges beszélgetéseknek adott helyet. Vigyázat, mindez elképesztően hamar napi rutinná válhat! A finn főszervezőkre, Pekkáékra az ultrapaleo étrendű fizikai tápon túl sem lehetett panasz. Számtalan izgalmas kísérletező koncert és előadó tette tiszteletét a Cirko nevű csarnoképületben. Fénypont volt az OpenMic keretében rappelő építészsámán, Tomas Touivonen, aki utópisztikus teóriáit spoken word stílusban, erős ütemmekel támogatva szavalta, majd a tömeget talpra állítva skandáltuk vele együtt, hogy itt az Új Világ.

megfagyott

KUKI WONDERLAND: house is our second skin Aki sokáig lovagol elvadult vidéken át, vágyódni kezd egy város után. Végre megérkezik Isidorába, a városba, ahol a palotákban tengeri csigaházakkal borított csigalépcsőket talál, ahol kézművesek művészien gyártanak távcsöveket és hegedűket, ahol ha az idegen két nő között habozik, talál egy harmadikat, ahol a kakasviadalok véres verekedéssé fajulnak a fogadásokat kötő emberek között. Az utazó végiggondolta mindezt, miközben egy város után vágyódott. Isidora tehát álmainak városa: egyetlen apró eltéréssel. Az álmodott városba ő fiatalon jutott volna el; Isidorába idősen érkezett. A főtéren ott áll az öregek fala, innen szemlélik az előttük ellépdelő fiatalokat; ő is beül közéjük a sorba. A vágyak már csak emlékek. (Italo Calvino, Láthatatlan városok) Van valahol egy kis sziget az építészetet gyakorlók körében, ahol talán titokban megengedett, hogy művelői a legjobbat hozzák ki magukból. És ezen kell, hogy még legyen egy parlagon heverő, gondolatnyi hely, ami olykor meglepő, felszabadító és innovatív termést hozhat. Itt bújik meg a Wastelands-en belül - Wonderland. A taktilitás (tapintóképesség) elvesztésével az építészet embertelenné, valótlanná válik. Színpadi látvánnyá alakul át, kizárólag a szem szórakoztatására, elvesztve minden hitelességét anyag és szerkezet tekintetében. (Pallasma, 2005) Megszállott téralkotókként nézünk körbe a vizuális jólét csúcsához közeledve, merre lépjünk tovább? A haptikus építészeti szemléletből kiindulva természetesen következik számunkra az a vágy, hogy használatba vegyük a látás mögé rendelődött, öncenzúrázó érzékszerveinket, hogy testünket érző tereket alkothassunk. Célunk nem más, mint hogy fizikai valónkon keresztül terjesszük ki a tervezői gondolkodást, arra alkalmas technikákkal vizsgáljuk épített környezetünket, mely révén érzékelési határaink kitágulhatnak. Ha egy adott tervezési folyamatban az addigiaktól független megoldást keresünk, az a saját magunk által megélt, részben tudattalan emlékeinkből építkezik. De hogyan oldódhat fel az előbbi paradoxon, és hogyan válhat e kulcslépés gyakorlatban könnyebben irányíthatóvá, vagyis tudatosabbá? Moshé Feldenkrais alapján: a mozgáson keresztül. A felvilágodás óta test és lélek dualizmusára épül kultúránk filozófiája. Ezen olvasatban a test nem több mint gépezet, médium a világ jelenségeinek megtapasztalásában. Ezzel szemben a szomaesztétika az emberi test és szellem egységét állítja a vizsgálódás középpontjába, mint az esztétikai élmények kizárólagos instrumentumát. A Wastelands-en tehát Juhani Pallasmaa építészeti gondolataira támaszkodva, Richard Shusterman, a szomaesztétika útját egyengető pragmatista filozófus gyakorlati alapú utasításait követtük. Azaz kipróbáltuk Feldenkrais gyakorlatait, és sok más különböző módszert: az alternatív szomatikus gyakorlatokat, a kortárs táncművészet elemi, legkevésbé sem látványos bevezető praktikáit, avantgarde pedagógiai fogásokat. Utólag visszatekintve két oldala is van a workshopnak. Ahhoz, hogy valaki képes legyen megragadni egy építészeti feladat lényegét - Peter Zumthor szavait értelmezve - hagynia kell, hogy kicsit rezonáljon az adott hellyel. Ahogy egy húr sem adhat ki tiszta hangot a hangolás előtt, úgy az egyensúlyi állapotot is nehezebb elérni pusztán gondolati síkon, hogy egyszerre lehessünk koncentráltak és lazák, amikor a hely megfejtésébe bekapcsolódunk, bejelentkezünk. Ebben az érzékeny és lassú folyamatban meg kell tanulnunk elengedni az énünk analitikus és racionális oldalát, és a különböző diszciplináktól távolságot tartva ismét olyan ösztönös kíváncsisággal viselkedni, mint amikor gyerekek voltunk. muzsikus

muru kultuuri Helsinkit, köztudattan a világ egyik legélhetőbb városát sem hagyták Pekkáék kihasználatlanul. Marco Casagrande, akit korunk egyik legfrissebb építészalkotójának és gondolkodójának tartanak, az 5-ös számú kultúrvillamoson adott előadást. Nektek is ajánljuk Mia Pajunen vele készült riportját a Wastelands magazinban. Mia helyi segítőnk, önkéntes fotóriporterünk a Táncművészeti Akadémián tanul, és párhuzamosan tájépítészetet is hallgat az Aalto Egyetemen, így multi-szakértőnek bizonyult a mi Wonderlandünk résztvevőjeként. Vele beszélgetve kristályosodott ki az a közös sejtés, hogy az építészet és a mozgásművészet lényege iránti kíváncsiskodásunk igenis hasonló struktúrák mentén fejthető fel (ld. elméleti háttér). A második hét elején már az érdekelte a csoportot, hogy kiélesedett érzékeinket bevetve vajon hogyan hat ránk Helsinki szövevényes városi rétegei? Az egyik külső házigyakorlatunk eredményeképp - amikor a résztvevőknek kis csoportokban mentális térképet kellett előadni a város különbözői tereihez, sarkaihoz ízeket kapcsolva - egy íztérkép formálódott, például a szatyorból megfelelően előkapva a “joghurt frisseségű tengerhez vezető szűk utca” említésénél. Közösen „céltalanul bolyongva” [derivé] fedeztük fel a város lényegtelen zugait, éppúgy reagálva rá, mint egymás mozdulataira. Tizenkét fős csoportunk saját dinamikáját folyamatos visszacsatolással 30

alakítva pásztázta körbe a kéthárom óra alatt bejárható területet. Anyagokat, felületeket tapogattunk meg, kívülálló emberekkel kezdtünk instant párbeszédeket, szerepet cseréltünk, kívülállóként megfigyeltünk, utcákon és tereken át szegélytől felüljáróig hömpölyögtünk. Tereket, építményeket, tárgyakat most „máshogyan” használtunk, a városról alkotott hétköznapi fogalmainkat átértelmeztük. Játékos térmegfigyelésünk kísérlet volt egy másfajta térérzékelés kifejlesztésére, melynek legfontosabb mércéje az emberi test, külön-külön és közösséget alkotva. Kívülről szemlélve csak egy csapat eszelős garázdálkodott a táborhelyhez közel eső külvárosi gettóban. Ez a koncentrált fókusz a saját testünk és pszichénk működése irányába rendkívül fáradságos munka volt. Gesa kedvesen, ám állandó apró irányváltoztatásokkal tartotta ébren a figyelmünket. Eközben pedig belső kérdések záporoztak, csaptak hirtelen arcon, és maradtak megválaszolatlanul. Hozzám szólnak-e egyáltalán Gesa gyakorlatai? Honnan tudja, érzi hogy mit adhat át nekünk? Mire vagyok felkészülve fizikai és mentális értelemben? Képes leszek-e együttműködni társaimmal, vagy elszigetelt maradok? Vajon a ‘push your limits’ meg a ‘get out of your comfort zone’ fitneszfasisztának csengő jelszavak üresen pattannak le rólam két hét elteltével? Mindenerről nehéz irodalmi nyelvezet híján beszélni, hiszen végtelen egyszerű gyakorlatokról van szó, amit megmutatni és átélni pofonegyszerű, körülírni vagy pálcikaembereket rajzolgatni róla annál körülményesebb. De igényünk már megkérdőjelezhetetlenné vált

megfagyott

egy újfajta finomságú eszközrendszer felsorakoztatására ahhoz, hogy végül ne a Lakner-féle egérgörgető izmok erősítése** hozzon közelebb minket az emberi lényünket egyre kevésbé hiányoló világhoz. final presentation A katartikus élményosztásnak hamar híre futott, a Wastelandsen körbekérdezve a Kukit valami misztikum lengte körül. Minden nap akadt egy-egy jelentkező, aki be akart kapcsolódni a szeánszainkba. Végül a workshopok eredményeiről szóló prezentáción úgy gondoltuk, hogy szavakkal és képekkel felesleges volna bemutatni ezt a sűrű, személyenkét változó élményadagot. Inkább próbáljuk ki együtt!

Így összefoglalás helyett egy kis játékkal készültünk: a jelenlévő 300 fős tömeg segítségével működésbe hoztuk az első Body Surfing Machine-t, amivel a jelenlévők vagányabb felének lehetőséget adtunk a tömeg felett, kézről-kézre sodródni. Nem is egyszer. Még részletezzük, hogy miért tört ránk a poszt-easa-depresszió, vagy legközelebb jöttök ti is? EASA 2013, Szlovénia! * Kreativitási gyakorlatok, fafej, indigo - Erdély Miklós művészetpedagógiai tevékenysége 1975-1986 **Aki még nem látta Lakner Antal Munkaállomás c. kiállítását, irány a Ludwig!

muzsikus

„

Ki kell mondanom: az építészek közt – legalábbis azok közt, akik alkotnak – általában nem volt kommunista (szocialista) – és ma sincs –, aki pedig annak vallotta – vallja – magát, azt a gyanút ébresztette – és ébreszti – bennem, hogy nem is építész.

„

Major Máté, 1984 32

megfagyott

MESZES MÁRTON

Hiánypótló műalkotások és hulladékidő hasznosítás Lakner Antal Munkaállomás c. kiállításáról

Lakner Antal neve a Téreltérítés c. tárgy kapcsán lehet ismerős, amit külsős előadóként oktat az egyetemen. Szeptember közepe óta a Ludwig Múzeumban találkozhatunk munkáival. A rendkívül izgalmas, interaktív tárlat január 6-ig látogatható. A kiállítótérbe lépve a fekete, ruganyos gumipadló tűnik fel először. Tovább haladva egy szokatlan és abszurd edzőterembe csöppenünk. Nehéz úgy eljutni a kiállításra, hogy az ember ne tudjon ezt-azt a kiállított anyagról, mégis kicsit bizonytalanul állunk meg a FOREST MASTER névre hallgató fűrészelőgép előtt. A teremőrök mellett lelkes önkéntesek is kószálnak a teremben: egyikük segítségünkre siet, és mondja, hogy minden eszközt ki lehet próbálni. (Mert ezt el kell mondani.) Mi pedig rögtön ki is próbáljuk a szerkezetet. (Mert ezt ki kell próbálni.) A fűrészlap ide-oda siklik a rögzített sínen, az átmetszett fémhenger belsejében még valami ellenállást is kifejt, de mindeközben nem változik semmi. Ahogyan a függesztett súlyokkal dolgozó festőgép, vagy a futószalagra szerelt talicskázógép esetében sem. A városi ember életéből kivesző mozdulatok tárháza ez. Használati műtárgyak, amik átértelmezik a kiállítási tárgyakhoz fűződő viszonyt,

és kritikát állítanak az előre építkező társadalommal szemben. Mindezt a látogató bevonásával és humorral - de erről majd később. Átsétálunk a következő blokkhoz. Fémegerek mágnespadon, okostelefon görgethető „minifutószalaggal”, bankautomata imitátor. Átfordul a dolog: ugyanaz a narráció most a berögzött mozdulatokat tárja elénk, amikre érdemes

… LAKNER ANTAL VALAHOL MARCEL DUCHAMP ÉS A MOTHY PYTHON KÖZÖTT FÉLÚTON HELYEZKEDIK EL „rágyúrnunk”. A terem túlsó felén pedig hulladékidőnk felhasználási javaslatai: metrószörfözés, lifttorna és mozgólépcső-lovaglás. Számomra az egyik legizgalmasabb kontextusba helyezett munkák ezek; a kényelmet és fáradtságmentes közlekedést szolgáló

muzsikus

eszközök felhasználása edzésre, testmozgásra. Ahogy bukósisakban hasalok a felfújható mozgójárdasiklón, két kézzel markolva a korlátra illeszthető rudat, akaratlanul is valami modern burleszkben érzem magam. Az edzőterem után hiánypótló, határfeszegető elgondolások sora fogad. A láthatatlan szobanövény, a magszínező tea, vagy Isztambul (fiktív) metrótérképe mind egy-egy felismert hiányra, jelenségre reflektál. A munkák többsége csak dokumentáció, legtöbbjük „élesben” lett kipróbálva. Az isztambuli metróvonal térképe a főpályaudvaron volt látható,

RÁADÁSUL AZ ÉPÍTÉSZHALLGATÓKNAK JÁRÓ SZAKMAI JEGGYEL JUTÁNYOS ÁRON KÉTSZÁZ FORINTÉRT JUTHATUNK EGY KÖNNYŰ KIS TESTEDZÉSHEZ reménykedő lakosokkal és értetlen turistákkal övezve. Az izlandi hadsereg harci eszközei pedig most nem is a kiállítótérben, hanem a múzeum előtt kaptak helyet. A katonasággal nem, de NATO-tagsággal rendelkező ország – a kis létszámra való tekintettel – egyszemélyes megfigyelő eszközöket kapott. A mérnökök bevonásával készült projekt egy kémlelő nyílásokkal ellátott, páncélozott vízi egység és egy szárazföldi figyelősátor. Egyedülálló módon az eszközök mozgásképtelenek, és teljesen ártalmatlanok. Biztos sokunknak akadt már „hasonló” ötlete. „Milyen poén lenne.” A legfontosabb különbség, hogy itt hiányzik a feltételes mód. A 34

passzív munkaeszközök mindegyike formatervezett, jól használható eszköz, dokumentációval, reklámplakáttal. Még márkájuk is van. „INES – The Power” olvashatjuk a gépek oldalán. A kivitelezés pontos és körültekintő. A metrószörfnek saját tokja van, és még a kompatibilis szerelvények is fel vannak tüntetve a tájékoztatón. Valahol azonban mégis ott bujkál a feltételes mód. Hiszen ha ezek az eszközök gyártósorra kerülnének, és megjelennének az utcán, akkor nem egyik sem lenne több, mint egy újabb értelmetlen tömegcikk. Így viszont, ebben a kicsit talán átmeneti állapotban: műtárgy. Ebben az ellentmondásos helyzetben, amit a steril kiállítótér közege és a tárgyak egyértelmű „használati eszköz” jellege eredményez, ezek a munkák egészen másról szólnak. Egy merész, de talán kifejező képpel azt mondanám: Lakner Antal valahol Marcel Duchamp és a Monty Python között félúton helyezkedik el. A humor nagyon fontos eleme szinte kivétel nélkül minden munkának. Az értelmezés, befogadás szerves része. Ami nagyon fontos: ezek a művek nem rajtunk, hanem velünk nevetnek. Hiszen az értelmetlen, abszurd gépek alapos, átgondolt munkával jöttek létre. Amikor használatba vesszük őket, mi csak befejezzük a munkát. És nevetnünk kell magunkon is. A kiállításon szereplő projektek mindegyike megtalálható a neten. A tárlat látogatása ezúttal nem igazán a pontosabb megismerésről, vagy megcsodálásról szól, hanem az interakcióról. Ez az, amiért érdemes elmenni és megnézni (értsd: kipróbálni), ráadásul az építészhallgatóknak járó szakmai jeggyel jutányos áron kétszáz forintért juthatunk egy könnyű kis testedzéshez.

megfagyott

muzsikus

SMILÓ DÁVID

Előremenekülés

Az Urbanisztika Tanszék nyáron megválaszott új vezetőjét Benkő Melindát kérdeztük

Megfagyott Muzsikus: A nyár folyamán tanszékvezető lettél. Mik a terveid? Tervezel-e változásokat, esetleg elindult-e már valami? És mik azok a kezdeményezések, amiket folytatni szeretnél?

kapcsolatban megindult egy karok közötti párbeszéd, sőt már összeállt az úgynevezett létesítési anyag is, amit a Gazdaságtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszékével közösen készítettünk elő.

Benkő Melinda: Azt az irányvonalat szeretném folytatni, amit az elmúlt tíz évben felépítettünk. A tanszék oktatói között van egyfajta közös szemlélet, ami szerintem mindig is jellemző volt ránk: ez a nyitottság, a hallgatók motiválása az önálló útkeresésre, a kortárs nemzetközi elméleti és gyakorlati trendek figyelemmel kísérése és az aktív részvétel különböző hazai és külföldi szakmai rendezvényeken. Hiszek abban, hogy az egyetemi létnek ez a lényege. Ugyanígy azt is fontosnak tartom, hogy az oktatóink a saját egyéni ambícióikkal is előremozdítják a tanszék ügyeit. Úgy gondolom, sok jó tanár van, akik több irányból közelítik meg az építészetet és a várost, így a hallgatóknak különböző és hiteles tapasztalatokat tudnak átadni. Sajnos nem egy egyszerű időszakban lettem tanszékvezető, erre előre nem lehetett felkészülni. Jelenleg is sok a bizonytalanság, de amennyire lehet, próbálunk előre menekülni. A cél az, hogy megerősödve jöjjünk ki ebből a helyzetből. Ha minden jól halad, 2014 szeptemberében el tudjuk indítani angol nyelven azt a jövőtudatos településfejlesztő MSc képzést, amivel

SAJNOS NEM EGY EGYSZERŰ IDŐSZAKBAN LETTEM TANSZÉKVEZETŐ, ERRE ELŐRE NEM LEHETETT FELKÉSZÜLNI. JELENLEG IS SOK A BIZONYTALANSÁG, DE AMENNYIRE LEHET, PRÓBÁLUNK ELŐRE MENEKÜLNI. A CÉL AZ, HOGY MEGERŐSÖDVE JÖJJÜNK KI EBBŐL A HELYZETBŐL

MM: A jövőbe menekülés egyik lehetséges opciójaként merült akkor fel nálatok az MSc képzés. Miért lehet az, hogy a sok tanszék közül egyelőre a város tanszék az, amelyik a legkomolyabban veszi az osztott képzést? BM: Az osztott képzés kérdésköre rendkívül összetett. Az a nehéz benne, hogy most már egészen máshogy kell erről gondolkodni, mint ahogyan a 2006-

megfagyott

muzsikus

os bevezetése előtt lehetett. Mi 2005ben tanszéki szinten úgy döntöttünk, hogy a szakterületünk szempontjából az osztott képzés egy jó perspektíva, hiszen a BSc képzésről kikerülő érdeklődő hallgatókat így a városépítészet és a településtervezés irányába MSc szinten vihetjük tovább. Emellett persze jelentős szerepet vállalunk az osztatlan képzésben is. A város témaköre nemzetközileg is mindenhol egyre inkább előtérbe kerül, ez korunk egyik - az építészeket is foglalkoztató - alapkérdése. Az első pillanattól úgy gondoltunk, hogy ezek között a képzések között nincs lényeges minőségi különbség, hanem más lehetőségek és feladatok rejlenek bennük. Az osztatlan képzésben mindenkinek egy általános környezetérzékeny szemléletet kell átadni, illetve be kell vezetni a nagy léptékben való gondolkodást a tervezésbe. Aztán ha valaki minket választ komplexhez, diplomához, akkor már el lehet mélyíteni ezt a tudást. Az Urbanista építészmérnök MSc más műfaj, mivel központi kérdése a város, a város alakítása. A tanszék vesztese a kialakult helyzetnek, mert még mindig nem megfelelő a kari BSc kimenet, amire elsősorban alapozhatjuk az MSc-t. Ennek ellenére 2011-ben a karon elsőként elindítottuk az MSc képzést. MM: Hogy látod, az MSc az osztatlan képzésben tanulók számára is kínálhatja a továbblépés lehetőségét? BM: A jelenlegi formában nem igazán. Nem a mi döntésünk volt, de a 20052006-os időszakban azt lett kimondva, hogy minden építészkaron minden MScnek építészmérnöki irányba kell mennie, ami az „E”, vagyis tervezői tervezési jogosultság felé vezet. Így a négy MSc képzés - ami másfél éves rendszerű lett - egységes szintén építészmérnök kimenetet ad. Így ha valaki elvégezi az osztatlan képzést és építészmérnök 38

lesz, ezek után részt kellene vennie egy MSc képzésben csak azért, hogy aztán urbanista építészmérnöknek is nevezzék, és ez már nem felétlenül éri meg. Viszont minél előbb szeretnénk megteremteni a lehetőségét annak – és ez már inkább szakmapolitikai kérdés –, hogy építészként a településtervezéshez minél többen csatlakozzanak úgy, hogy egy osztatlan után (ahol esetleg már pre-master jelleggel specializálódnak) elvégzik az urbanista felsőfokú szakirányú továbbképzésünk, vagy egy TT-re jogosító második MSc-t, amit elfogad a kamara is a településtervezői jogosultság alapjaként. MM: Ez jelentheti azt, hogy a 2005-ben körvonalazódott helyzet változhat a piaci helyzet változásait követve? BM: Szerintem változnia kéne, csak nem olyan egyszerű ezt megvalósítani. Minden ilyen esetben országos szintű egyetemi egyeztetésekről van szó. Ez egy meglehetősen bonyolult folyamat, de fontos lenne kimondani, hogy az MSc képzések végén specializált diplomák vannak, és nem pont ugyanazt kapja és tudja mindenki. MM: Hogyan függ ez össze a tervezendő angol MSc képzéssel? Feltételezem, oda nemzetközi hallgatókat is vártok, így szóba kerül, hogy mennyire kompatibilis a magyar osztott építészképzés Európai szinten. BM: Várunk külföldi hallgatókat, de az angol képzésnél nem ez a fő szempont. Ez a tervezett MSc a településfejlesztésre koncentrál, amelynek jelenlegi jogszabályi, pályázati környezete egyértelműen angol, így ezt ezen a nyelven lenne fontos tanulni. Ez egy egészen más képzés lesz, nem versenytársa az urbanista MSc-nek - hiszen ez másfél év helyett két éves

megfagyott

lesz -, sem pedig a szakmérnökinek, de még az osztatlannak sem. A képzés létrehozásában a GTK Szociológia és Kommunikáció tanszék a partnerünk, de a többi kar szakembereit is bevonjuk a képzésbe. Ugyanakkor mi leszünk az úgynevezett gesztor tanszék, azaz miénk a koordináló, irányító szerep. MM: Látva ezt az együttműködést, úgy tűnhet, hogy az osztott képzés messze szélesebb lehetőséget biztosít a társszakmákkal való kommunikációra. Jogos ez alapján összevetni az osztatlan képzéssel? BM: Szerintem abszolút jogos, mert rengeteg előnye van az osztatlannak is. Ugyanakkor az építészet és az építészek elég speciálisak ahhoz, hogy a világon a legtöbb eltérő jellegű képzéssel rendelkezzenek. Van ötéves építészmérnök BSc és 3 éves építész BA is. 1-2 éves MSc-k és MA-k, osztatlan képzések. És a végén mindenki ugyanabba a szakmába érkezik… Azért mondom ezeket, hogy látható legyen, milyen nehéz meríteni a nemzetközi példákból, hiszen nagyon sokszínű a kép.

karon belül is - vagy nem. Én nem félnék felvállalni azt, hogy ez két párhuzamos út, aminek a végén lehet, hogy teljesen ugyanoda érkeznek az emberek, de lehet, hogy kicsit máshova. A magyar oktatással szemben mindig fel szokott merülni az a kritika, hogy pont akkor, amikor már idősebb fejjel tudatosabban lehetne szakterületet választani, akkor gyengül el az egész. Inkább motiváltságának, képességeinek megfelelően akkor bontakozzon ki mindenki, és a különböző specializációk ezt segítsék. Nagyon károsnak látom, ha azt mondjuk, hogy színvonalbeli különbség van az osztatlan és osztott képzés között. Ez két külön út, és szerintem az, hogy ki melyiket járja végig, nagyon komolyan függ saját személyiségétől, lehetőségeitől is. Lehet, hogy vannak, akik úgy állnak hozzá, hogy egy osztott képzés második szintjén egy teljesen más területen akarnak tovább tanulni itthon vagy külföldön, és erre lehetőségük van. De vannak olyanok, akiknek nagyon jó, hogy öt évig fix helyen, egy színvonalas képzésben juthatnak el valahova. Ezek között minőségbeli különbséget én semmiképp sem tennék.

MM: Tehát az a hibrid rendszer, ami kialakult nálunk a szakirány választási procedúrával együtt, az is egy megoldásnak nevezhető?

MM: Egy esetleges, az államilag támogatott helyeket érintő csökkentés szerinted milyen tendenciákat hívhat elő? Milyen módon alakulhat át a ma tömegképzésként definiált képzés?

BM: Erről most mindenki gondolkodik a Karon. Az én véleményem szerint sokkal tisztább lenne azt mondani, hogy a kettő között ne legyen tömeges átjárás (ettől az évtől ebbe az irányba mozdultunk), és akit BSc-re felvettek, az végigcsinálja a BSc képzést, majd választ egyet az MSc képzések közül. Akit meg felvettek osztatlanra, az csinálja meg az öt évet (hacsak közben nem akar mindenképp egy BSc diplomával kiszállni a rendszerből), és az öt év végén meglátja, hogy akar-e még mást tanulni - akár a

BM: Idén ez nem érintett minket, de ma már tény, hogy jövőre húsz százalékkal fog csökkenni a keretszám a műszaki felsőoktatásban. Az, hogy az építészképzésben ez pontosan mit is jelent - negyven százalékot vagy nulla százalékot -, még bizonytalan. Hogy a tömegképzés jó-e vagy sem, az egy másik kérdés. Ott van például a Milánói Politechnikum, ahol az 1975-ös reform óta évente tizenötezer építészhallgató tanul, és mégis sokan hirdetik büszkén magukról, hogy oda jártak és remek

muzsikus

építészek lettek. De a többségük valószínűleg nem a szakmában dolgozik. A nagyobb létszámú képzésnek más oktatási módszertana van, mint egy kis létszámúnak, de az is biztos, hogy az építészképzésen belül kellenek olyan tárgyak, ahol megmarad a kiscsoportos munka és a személyes konzultáció. Az osztott képzés erre is választ adhat. Sok helyen a BSc képzést úgy kezelik, mint a tömegképzési szintet: aki önálló és dolgozik, az majd végez. Az MSc azonban már egy válogatott kis csapatra koncentrál. MM: A másik sarkalatos kérdés a felvételi. Elengedő, hogy valaki kedvelje a matekot és a fizikát, hogy bekerülhessen egy építészképzésbe? Nem túl sovány ez?

ÉN ABBAN SOHASEM HITTEM, HOGY AZ ÉPÍTÉSZT AZ A KÉT DOLOG MINŐSÍTI, HOGY GIMNÁZIUMBAN MATEKBÓL ÉS FIZIKÁBÓL MIT TANULT. EZ SOK SZEMPONTBÓL FONTOS TÉNYEZŐ A LOGIKUS GONDOLKODÁS FELMÉRÉSÉHEZ, DE A SZAKMA TELJESSÉGE SZEMPONTJÁBÓL KEVÉS BM: Én abban sohasem hittem, hogy az építészt az a két dolog minősíti, hogy gimnáziumban matekból és fizikából mit tanult. Ez sok szempontból fontos tényező a logikus gondolkodás felméréséhez, de a szakma teljessége szempontjából kevés. A felvételi tárgyak között jobbnak tartanám a matek vagy fizika és történelem vagy magyar párosítást. De azt is figyelembe kell venni, 40

hogy egy műszaki egyetemen vagyunk, így nem biztos, hogy ez könnyen realizálható. Másfelől a rajz felvételit szerintem mindenképp pontszámmal kellene értékelni, nem pedig igennel és nemmel, és nagy szükség lenne egy általános IQ felmérésre és a szakmai motiváltság feltárására. A Bevezetés az építészetbe tantárgy zh-inak javításakor a dolgozatok húsz százalékánál elgondolkozom, hogy ha az adott hallgató ennyire nem érdeklődő a szakma iránt, ennyire nem ért semmit az építészetből, akkor miért pont ezt a kart jelölte meg és tényleg öt évig itt kell-e maradjon. MM: Egy személyes kérdés. Az előadásaid minősége alapján feltételezem, szeretsz oktatni. Azzal, hogy tanszékvezetővé váltál, mennyire korlátozódik irodai munkává az egyetemi oktatói lét számodra? BM: Nekem messze a legfontosabb az oktatás. Igazából így sodort az élet, hogy a szervezői kötelességek mindig megtalálnak, de én elég keményen küzdök azért, hogy az oktatás (és az ezt támogató kutatás és tervezés) maradjon a legfontosabb - mert ki tudja, hogy az ember hány évig lesz tanszékvezető. Ugyanakkor szerintem nagyon fontos rendszerben látni a kart, a szakmát, és ehhez a tanszékvezetői pozíció hozzásegít. Természetesen nem vagyok lelkes a mai oktatásszervezési és pénzügyi helyzet, és az ezzel kapcsolatos feladataim miatt. Ebben a félévben is több új előadást hoztam létre városépítészetből, ami nagyon ösztönző munka volt. Remélem, jövőre megjelenik egy kis könyvem, amit a Bevezetés az építészetbe előadások alapján írtam. Mindemellett publikálnom kellene, mindenhol jelen lenni, pályázni… Törekszem rá, de az biztos, hogy ez így párhuzamosan kegyetlenül sok. Nem mindig egyszerű.

megfagyott

KASZAI MÁRTON

Törökország – Európa? Ázsia? Közel-Kelet?

Benyomások Erasmus diákként Európa egyik legváltozatosabb országáról

Kicsit mindhárom egyszerre. Egy muszlim ország, ahol a nőket ugyanolyan jogok illetik meg, mint nyugati társaikat. Egy egykor a fél muszlim világot átfogó birodalom romjain létrejött állam, amely 1923-ban latin betűs írásra tért át, és megtisztította altáji eredetű nyelvét az arab és perzsa hatásoktól, ótörök szavakat felújítva és sok francia jövevényszót átvéve. Egy nép, amely Közép-Ázsiából származik, és rokonnépként tartja számon a magyarokat, a finneket, de még a japánokat is. Egy nép, amelyben embertanilag a Balkán, a Közel-Kelet és a hozott ázsiai gének keverednek, így nem kell meglepődni, ha valaki kék szemű, sötétszőke törökbe botlik. És végül a világ egyik legrégebbi civilizált területe, amelyen számos birodalom hagyta lenyomatát az utókornak. Milyenek a törökök? Rendkívül vendégszeretőek. Büszkék, de befogadóak, főleg, ha az ember érdeklődést mutat a kultúrájuk iránt. A forgalmas turistahelyeken valóban a pénzt látják a külföldiben, máshol azonban szó szerint körülrajongják. Mi a helyzet a törökmagyar barátsággal? Nagyon szeretnek minket, és ha megtudják, hogy magyar vagy, gyakran szóba hozzák a rokonság kérdését és Attilát (amely egyébként egy gyakori keresztnév ott is).

Az egyetem Amikor tavaly tavasszal Erasmus ösztöndíjra jelentkeztem, egy számomra új, felfedezésre váró helyet szerettem volna megismerni, így esett a választásom Törökországra. Az ankarai Közel-keleti Műszaki Egyetem (ODTÜ) hallgatója voltam. Itt a hallgatók majdnem fele külföldi, például sok perzsa, pakisztáni, arab diákot is megismerhettem a zömében nyugat-európai Erasmus diáktársak mellett. Az oktatás angol nyelven folyik. A Times Higher Education listáján idén bekerült a világ 100 legjobb egyeteme közé, egyedüliként eddig Törökországból. A régebbi Isztambuli Műszaki Egyetem mellett az ország legnívósabb műszaki egyeteme. Hogy milyen az építészképzés Törökországban? A tervezési stúdiumok kisebb csoportokban folynak, szorosabb az oktatókkal való viszony, sokkal jobbak a műhelymunkához való egyetemi adottságok, nem törekednek tömegképzésre. Ugyanakkor az itthoni 4-5-ös rajzi „előéletemmel” szinte csodálták a skicceimet, az épszerk és kivitel együtt be van tuszkolva pár félévbe, építészettörténeti tárgyak vannak, de nincsenek táblai gyakorlatok. Igaz, a kar nevében az építészmérnökből

muzsikus

hiányzik a mérnök, de úgy érzem, mi egy jóval sokoldalúbb képzést kapunk. Ankara és a modern török identitás Ankara egy 4,5 milliós nagyváros, amely annyira pezsgő a kulturális és éjszakai életében, mint máshol egy pár százezres város. Ugyanakkor biztonságos – kivéve, ha megtámad pár kóbor kutya az éjszaka közepén. Aki pezsgő világvárosra vágyik, menjen Isztambulba. Talán a legnagyobb tévhitünk, hogy Törökországban mindenhol meleg van. Mielőtt megérkeztem, az egyik hajnalban -22 fok volt, március végén pedig még egy röpke havazás is borzolta a kedélyeket. Ennyit számít az ezer méteres fekvés, illetve a Torosz és a Pontusz ölelése. Nyáron viszont 35-40 fokra vált át az időjárás. Ankara (Angora) az ókor óta lakott város, így például megcsodálhatjuk Ulusban Augustus Templomát is pár középkori mecset között. Az 1910-es években viszont mindössze 20 ezer ember lakott itt. Miért lett főváros? Két oka van. Az egyik a függetlenségi háború. Nyilvánvaló volt, hogy az Oszmán Birodalomnak vége, de az antant olyan békekötésre kötelezte a sèvres-i békében a törököket, mely mindössze Közép-Anatóliát és a Fekete-tenger vidékét hagyta volna meg. Fegyverrel tartották meg egész KisÁzsiát, egyedül hat hatalommal szemben; ebben az időben tették át székhelyüket a jól védhető Ankarába a Mustafa Kemal (Atatürk) vezette csapatok. A másik ok ideológiai. Atatürk, aki a lausanne-i béke után az ország első elnöke lett, radikálisan szakított az oszmán örökséggel, ezért favorizálta Ankarát Isztambullal szemben. Az ankarai kopár dombok egy tabula rasa volt számára egy új, építészetében is nyugatias főváros felépítéséhez. 42

Ennek megfelelően számos fontos állami épületet a 20-as és 30-as évekből külföldiek jegyeznek, zömében német nyelvterületről. Volt, aki tisztábban követte a két világháború közti modernt, volt aki kicsit adaptálta stílusát a török építészeti örökséghez, mint például a parlament osztrák tervezője, Clemens Holzmeister. Nagy hangsúlyt fektettek az építészképzésre. Az új török építészgeneráció első nagy sikere Atatürk mauzóleuma volt. Elsőre ugyan kizárták a hazai építészeket, de végül az építész társadalom nyomására Emin Onat és Orhan Arda terve nyert. A korai köztársaság építészete szorosan függött a politikától; jól mutatja Atatürk tekintélyét, hogy az „első nemzeti stílus” (európai eklektika formaképzése oszmán építészeti elemekkel) az ő nyomására is fordult át a 20-as évek végén az „első nemzetközi stílusba”. Az 50-es évektől jött egy korszakváltás, az építészet elszakadt a politikától, és differenciálódni kezdett. Ankara (Isztambul még jobban) azóta csak nő, a külvárosokban mindenhol építkezéseket látni. Összegezve Ankara nem egy izgalmas város, inkább a „nagy” és „nyugis” (még földrengések sincsenek...) ellentétpár jellemezhetné. Viszont aki szeretné megérteni a modern Törökországot, annak kialakulását, az a legjobb helyen jár. Végül: hogy állnak az Európai Unióval? Úgy érzem, csak dacból folytatják a csatlakozási folyamatot, még az atatürki, européer vonalat követő baloldali ellenzék hívei sem vágynak többnyire az EU-ba. Mindössze elismerésre vágynak Európa részéről, annyi elutasítás után. Ahogy egy kinti, egyébként nyugatias értékrendű tanárom mondta: „Mi nem vagyunk Európa. Mi egy híd vagyunk nyugat és kelet között, egyik lábunkkal Európában, a másikkal azon kívül.”

megfagyott

muzsikus

„

Ez egy nagyon érdekes folyamat, ma az emberek erre a dologra [a szocreál] sokkal pejoratívabb jelzőket akasztanak, mint amennyire ez a korszak megérdemli. Mi akkor fiatalok voltunk, elhittük – és én most öregen is azt mondom, hogy joggal hittük el –, ma is hiszem, hogy abban egy nagyon pozitív akarat volt. Azért is érzem igazságtalannak ma a felhördülést általában, az egyszerű lesöprést, mert sokkal emberségesebb építészetet produkált, mint ami később létrejött.

„

Farkasdy Zoltán-interjú. Készítette Szabóné Dér Ilona, 1983– 87. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 52. sz. 44

megfagyott

KESERŰ BALÁZS

Levelek egy ifjú építészhallgatóhoz1

Kedves tanítványom,

Budapest, 2012.09.03.

Köszönöm leveledet, örülök, hogy szépen haladsz a tanulmányaiddal. Láttam a mellékelt rajzaidat, de tudnod kell, hogy közel férkőzni egy műalkotáshoz pusztán a kritika szavaival jóformán nem is lehet. Az események java része olyan helyen játszódik, ahová a szó még soha nem ért el. Így fontosnak tartom elmondani, hogy tervezett épületed nem igazán mutat önálló jelleget, pedig fontos, hogy egészen magadénak érezd alkotásodat. Azt kérdezed jó-e, amit csinálsz, és valószínű, hogy másoktól is ezt kérdezed. Folyamatosan összehasonlítod saját alkotásodat más házakkal. Nyugtalanít, ha valaki nem dicséri. Arra kérlek, hagyd abba mindezt. Te kifele tekintesz, és ebben a helyzetben pont ezt nem szabad tenned. Sokszor nem a megfelelő választ kell keresnünk, hanem a jó kérdést! Mélyedj el magadban, és kérdezd meg: kell-e, hogy épületeket tervezzek? Kell-e hogy házakat alkossak? Áss le a szívedbe, hogy választ találj. A legfontosabb és legmélyebb dolgokban egyedül vagyunk. Üdvözlettel, Konzulensed

muzsikus

Elnézésedet kérem,

Budapest, 2012.10.02.

hogy csak most tudtam leveledre válaszolni. Látom, hogy újabb változásokon ment át a terved. Úgy látom, hogy haladtál vele, de a lényegi részt még nem sikerült megragadnod. Először is ne hagyd, hogy erőt vegyen rajtad az önirónia. Állítsd azt, az alkotás szolgálatába, keresd a dolgok mélyét, odáig az soha nem ér el. Tanácsaimmal nyújtanék neked némi segítséget: Menj ki a természetbe, és nézz körül! De ne csak körülnézz, hanem figyelj meg értő szemmel. Az alkotó számára nem létezhet sivár hely a teremtett világban. Tekints gyerekkorodra, mint kimeríthetetlen kincstárra. S e múltból való visszatérésből új és élő dolgok születnek majd, s nem fogod megkérdezni jó-e az, amit csinálok. Mindenképpen ajánlom figyelmedbe a Mester: Írások című könyvét. Egy világ fog téged körülvenni, melynek bősége és megfoghatatlansága hatalmas. Lehetőleg kevés esztétikai-kritikai írást olvass, ezek élettelen keménységükben értelmetlenné válnak. Ma igaznak tartják, holnap hamisnak. Hagyd, hogy belső életed természetesen növekedjen, ítéleteid is majd innen fognak fakadni. Sok sikert kívánok útjaidhoz! Konzulensed

megfagyott

Pár napja,

Drezda, 2012. 11.05

jöttem Drezdába, egy darabig most itt leszek. Kérdéseidre tekintve azt kell, hogy mondjam, hogy csak emberi mivoltunkat megőrizve lehetünk értéket alkotó építészek. Tudom, hogy éjszakáid rajzolással telnek, és étkezésed is rendszertelen, mégis arra kérlek, hogy próbáld meg ezeket a dolgokat a helyén kezelni. Természetesen néztem a tervedet, jó hatással volt rád a csendes egyedüllét, mely ilyen házat inspirált. Látom, kezded már megtalálni vonalaidat, melyek már nem olyan érzéketlenek. Szépen alakulnak az épület belső terei. Kezdem látni az ott létrejövő élet közegét. Örülök, hogy kézi rajzokat küldtél, ez az, amit igazán átjár a személyes hatásod. Végül pedig zárd be a szívedet azok előtt, akik meg akarják rontani azt a tiszta fejlődést, ami most elindult benned.

A legjobbakat kívánva, Konzulensed

muzsikus

Kedves barátom,

Budapest, 2012. 12.01.

úgy látom, egyre érettebb gondolataid vannak. Kérdésedre azt tudom válaszolni, hogy a mérnöki rajz és kialakítás csupán formája a benned meglévő művészi tartalomnak. De tudnod kell, hogy még sokat kell tanulnod. Ahogy életed halad előre, úgy egyre színesedik körülötted a világ. Legyél világosság a körülötted lévők között, olyan, aki alázattal tud az általa létrehívott értékre tekinteni. Nem szabad tehát türelmetlennek lenned. Jó látni, hogy szenvedélyesen szereted azt, amit csinálsz. Ami ebben a félévben elindult benned, az egész pályafutásodat meghatározza majd. A házad készen áll arra, hogy feldolgozva egy hét múlva leadd. Örülök, hogy társad lehettem ezen a rövid úton.

Minden jót kíván Neked, Konzulensed

R. M. Rilke: „Levelek egy ifjú költőhöz” levelezés alapján

megfagyott

1 muzsiku s1204 megfagy ott

A Megfagyott Muzsikus kiöregedett szerkesztősége leköszön. Azonban hisszük, az a közel 100 éves hagyomány amit a Muzsikus jelent, amit a Muzsikusok jelentenek , nem veszik el soha...

elment眉nk, cs贸k!