20130321_hu_budapest

Page 1

súlyos vádak 28. oldal

2013. március 21. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

budapest

Sok a kéretlen reklámlevél Spam. Magánszemélyek és egyéni vállalkozók előzetes hozzájárulással kaphatnának reklámot Vadhajtás. Előfordult, hogy gyászhírnek álcázták a hirdetést Bejelentés. 3000 forintba kerül, ha a médiahatósághoz fordulunk Büntetés. Kisebb összegű bírságokat szabnak ki 8–9. oldal

Tíz éve támadta meg Irakot Amerika

Tévedések

10–11. oldal

Ma már az Egyesült Államok akkori külügyminisztere, Colin Powell is úgy véli, hibás döntés volt az invázió

/ getty images

Kevés lakást biztosítanak

7000 forint az átlagköltés

A kabaré száz évének java

2011-hez képest százezerrel nőtt azoknak a száma, akik biztosítás nélküli ingatlanban élnek, noha az átlagos havidíj 2434 forint. 2. oldal

A hazai vásárlók 43 százaléka említette valamelyik plázát kedvelt vásárlási helyeként, a látogatók harmada azonban csak nézelődik. 4–5. oldal

Vida Péter színész szerint a Thália készülő új előadása nemcsak szórakoztat, hanem egyfajta lelki időutazás is lesz. 14. oldal

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Bajban a hokis


1 hírek

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Kevesebb a biztosítás Ingatlan. Százezerrel nőtt tavaly azok száma 2011-hez képest, akik biztosítás nélküli lakásban élnek

A nem biztosított lakóingatlanok aránya (megyei bontás 2012, százalék) Nógrád

Győr-MosonSopron

KomáromEsztergom

21

Vas

Mintegy 42 ezerrel csökkent tavaly 2011-hez képest azoknak a lakóingatlanoknak a száma, amelyekre kötöttek biztosítást. Lakásonként átlagosan két-három lakóval számolva 2012-ben 100 ezerrel nőtt azok száma, akik biztosítással nem rendelkező ingatlanban élnek – derül ki az AEGONdirekt.hu adataiból. Hajdú-Biharban csaknem a házak felére (46%) nem kötöttek biztosítást, de Bács-Kiskunban (43) és Békésben (40) is sok ingatlan nincs biztosítva. Az átlagos éves biztosítási díj 29 200 forint volt tavaly – ez havi szinten 2434 forint, nem

Borsod-AbaújZemplén

18

27

Veszprém

27

Zala

23

Somogy

Tolna

33

22 Forrás: AEGONdirekt.hu metropol-grafika

33

34

37

BácsKiskun

43

Jász-NagykunSzolnok

31

46

Békés

Csongrád

39

Gyűjti az aláírásokat a Fidesz Tegnap hivatalosan is elindította aláírás-gyűjtési akcióját a rezsicsökkentés megvédése érdekében a Fidesz. Az első aláíró a budapesti Kálvin téren látta el kézjegyével a petíciót, majd Rogán Antal (képünkön), a Fidesz parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, ahol közölte: a következő napokban az ország minden pontján megjelennek a kormánypárt aktivistái, és kizárólag törvényes eszközökkel megkezdik az aláírások gyűjtését. mti

Az MSZP szerint

„A rezsicsökkentésről szóló aláírásgyűjtés csak álca az újabb listázásokhoz” – olvasható az MSZP közleményében.

2%

több, mint egy családi pizza ára. Mégis növekszik azoknak a tábora, akik anyagi okok miatt nem költenek házuk, illetve lakásuk védelmére. Nekik jelenthet megoldást az önrészes lakásbiztosítás, amely

tűz

alacsonyabb díj mellett megtéríti a több százezres vagy sokmilliós károkat. Ez esetben az ügyfelek magukra vállalják a gyakoribb, de kisebb károk – például beázás vagy üvegtörés – megfizetését. metropol

47%

6%

vízkár

lopáskár

3% felelősség Kitüntetés

Szaniszló Ferenc visszaadja a díjat Visszaadja a Táncsics-díjat Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének Szaniszló Ferenc. Ezt az újságíró jelentette be tegnap az Echo tv-ben. Szaniszló szerint rágalomkampányt indítottak ellene, és ezzel sikerült megtéveszteni a minisztert. mti Cozma-ügy

Tárgyalják a garázdaságot is

Akik már nem tudják fizetni

A lap úgy tudja, a javaslat szerint az egyik lehetőség a forintosítás: a pénzintézetek a fennálló tartozást a jelenlegi árfolyamon átváltanák forintra, majd az összeg egy részét elengednék, így csökkentve a törlesztőrészletet. A másik opció, hogy az adós marad a devizahitelben, de tartozásának részleges elengedésével alkalmassá ten-

34%

meteorológiai kár

31

A bankok hozzákezdtek a devizahiteleseknek szánt újabb mentőcsomag kidolgozásához. A program akár néhány hónapon belül elindulhat – tudta meg a Népszabadság.

A forintosítás is felmerült

8%

egyéb

Baranya

Banki egyeztetések. A legalább 90 napja nem fizetők helyzetére keresik a megoldást

A bankok most az olyan adósok helyzetére keresnek megoldást, akik már legalább 90 napja nem tudják fizetni jelzálogkölcsönük törlesztőrészletét. Jelenleg mintegy 110 ezer ilyen devizahiteles van. Az adósok egy részén a Nemzeti Eszközkezelő segíthet majd lakásuk megvásárlásával, ám 70-80 ezren e programba sem férnek bele.

Veszélynemek megoszlása (2012)

40

Újabb mentőcsomag a devizahiteleseknek Rezsicsökkentés

Szabolcs-SzatmárBereg

Hajdú-Bihar Pest

Fejér

13

33 29

Heves

A bankszövetség szerint nem lesznek drámai megoldások / kálló péter Elbukták a pert

A bíróság elutasított egy keresetet az AXA Bank magyarországi fióktelepe ellen. • Egy pertársaság tisztességtelen üzlet miatt  perelte volna a bankot, de azt nem jelölték meg, hogy a szerződés mely pontjára gondolnak. • A bíróság kimondta, hogy a szerződés szerint fizetett forintösszegek átváltására alkalmazott átváltási árfolyam nem költség, ezért azt a hitelszerződésnek nem kell tartalmaznia.

nék arra, hogy élhessen az árfolyamgát adta lehetőséggel, azt ugyanis csak azok kérhetik, akiknek nincs 90 napot meghaladó tartozásuk.

A Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött, hogy a Szombathelyi Törvényszék tárgyalja másodfokon a Cozmagyilkosság ügyének garázdaság részét, hogy a büntetőügy pártatlan elbírálásába vetett bizalom ne rendüljön meg. Marian Cozmát, a Veszprém kézilabdázóját 2009-ben gyilkolták meg. mti

Még nincs határidő

Aligha lesz heteken belül megállapodás a bankok és a kormányzat között a devizahitelesek kisegítésének újabb megoldásairól – cáfolta a Magyar Bankszövetség a Népszabadság tegnapi értesüléseit. A Napi Gazdaság úgy tudja: bár a szövetség vezetői néha találkoznak kormányzati képviselőkkel, a javaslatok konkrétizálása még további egyeztetéseket igényel. mti/metropol

Szerencsejáték

Magyarországon is lesz eurólottó A jövőben Magyarországon is elérhetővé válik az eurólottó, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt is érintő költségvetési bizottsági módosító javaslat szerint. mti



2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Hazai Kiskereskedelem. Hazánkban 120 bevásárlóközpont működik, az ezer lakosra jutó plázák számában ezzel az európai középmezőnybe tartozunk A hazai vásárlóerő csökkent az elmúlt években, a válság miatt a bevásárlóközpontoknak is nehéz éveik voltak. A plázastop pedig egyelőre csak a nevében az.

Pláza, nem pláza

Tegnap megnyílt Budapesten az Árkád 2. Ezzel a kvázi bővítéssel az Örs vezér téri pláza lett hazánk legnagyobb bevásárlóközpontja, a két épületben összesen csaknem hetvenezer négyzetméternyi bérbe adható felület van. Bár itthon a rendszerváltást megelőzően is épültek a bevásárlóközpontokhoz hasonló üzletközpontok, szigoHIRDETÉS

háttér 4

körkép

Az ezer főre jutó pláza-alapterület (m2)

eu-átlag

246,6

Norvégia

Egyesült királyság

261,6

692,7

luxemburg

382,2

lengyelország

212,2

ausztria

322,7

Magyarország

131,4 71,3 46,1

rú értelemben plázának csak az előbb említett példához hasonló, hatalmas alapterületű épületek számítanak. Pontos definíciót a Magyar

Bevásárlóközpontok Szövetségének éves kiadványában találtunk. Eszerint bevásárlóközpontnak azokat a legalább 5000 négyzetméternyi bérbe

bulgária

boszniahercegovina

adható felülettel rendelkező kereskedelmi épületeket nevezhetjük, melyekben több vállalkozás és szolgáltatás működik egymástól elkülönülve,

de szerves egységet alkotva. Emellett jellemző, hogy kevés bejárat van, így ösztönözve a látogatókat, hogy végigsétáljanak a komplexumon. Jelenleg ilyen központból Budapesten 38, a vidéki városokban pedig összesen 82 található. Bár ez elsőre soknak tűnhet, érdemes megnézni a Cushmann and Wakefield kimutatását, amely az európai országokat állítja sorrendbe az alapján, hogy hány négyzetméternyi pláza jut ezer lakosra. Ebben a rangsorban hazánk a tizedik helyen áll a vizsgált 34 ország között. Norvégiában jut a legtöbb pláza ezer lakosra, a sereghajtó pedig Bosznia-Hercegovina.

A helyszín fontos

Ezekhez a nyers számokhoz azonban talán érdemes odatenni az európai országok vásárlóerő-indexeit is. A GfK adatai szerint például a szomszédos Ausztriában az elkölthető jövedelem összege mintegy négyszerese a magyarnak, ehhez képest pedig „csak” körülbelül két és félszer több pláza jut ezer


háttér 5 fotók: kálló péter

Így járunk plázákba

A hazai vásárlók 43 százaléka említette valamelyik plázát mint kedvelt bevásárlási helyszínét – derül ki a GfK tavalyi felméréséből. • A vizsgált bevásárlóközpontok látogatóinak 57 százaléka nő, 43 százaléka férfi volt, de van olyan központ is, ahol a férfiak aránya meghaladja a 60 százalékot. • Az ideális bevásárlóközpont három legfontosabb ismérve a különböző árszínvonalú üzletek jelenléte, a közelség,

Plázaátadások

illetve a könnyű megközelíthetőség és a hosszú nyitva tartás. • Nem utazik 30 percnél többet a látogatók csaknem 80 százaléka, hogy meglátogasson egy bevásárlóközpontot. • Kivételek a nagy alapterületű, de egyedi attrakcióval is rendelkező fővárosi helyszínek, vagy néhány vidéki központ. • Csak nézelődni érkezik,  az összes látogató egy-

harmada, ők jellemzően költés nélkül távoznak. Akik vásárolnak, 7000 forintot költenek. • 64 perc  országosan egy látogatás átlagos időtartama. A kisebb alapterületű helyszíneken fél órát töltenek a látogatók, míg a legnagyobb alapterületű plázákban átlagosan 100 percet. • Leginkább a 30 év alatti  korcsoportból kerülnek ki a plázákat kedvelők, az idősebbek kevésbé plázakedvelők.

1996 1997

0

2 2 2

1999 2000

lakosra. Úgy tűnik, kissé sok a hazai központ a jelenlegi magyar vásárlóerőhöz képest. Igaz, a hazai üzemeltetőknek nem is voltak könnyű éveik. – Jelenleg szinte csak a felújítások tartják mozgásban a hazai bevásárlóközpont-piacot – mondta Balatoni Judit. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára szerint a válságot a hazai plázák is nehezen vették. Egyrészt elapadtak a beruházásokhoz szükséges banki hitelek, másrészt a hazai vásárlóerő-csökkenés miatt kevesebbet költöttek a boltokban.

található bevásárlóközpontok kihasználtsága 100 százalék körül van. Ezzel szemben a kedvezőtlenebb elhelyezkedésű épületekben a bérbeadásra kínált felületek akár negyven százaléka is üresen állhat. Pedig a megfelelő bérlőkört, vagyis a különböző boltok és szolgáltatások kedvező arányát ott lehet kialakítani, ahol van is jelentkező az üzletekre.

Nem is annyira plázastop

Elsőre úgy tűnhet, hogy a 2011 decemberében elfogadott, plázastopként emlegetett szabály is gátolta a hazai központok terjedését.

A 2012 januártól hatályos és 2014-ig érvényben lévő rendelkezés szerint ugyanis 300 m2-nél nagyobb kereskedelmi beruházásokat csak a gazdasági, a vidékfejlesztési, illetve a fejlesztési minisztérium által delegált bizottság javaslata alapján, s a nemzetgazdasági miniszter külön engedélyével lehet elkezdeni. Kivételnek számítanak azok a tervezett plázák, melyeknek a törvény hatálybalépésének idején már érvényes építési engedélyük volt. Ilyen az Árkád 2 is. Tavaly év végéig 101 kérelem érkezett a bizottsághoz, ebből 54-et utasítottak el. Jellemzően 2–4 ezer négyzetmé-

2002

6

0

2 3 2 2 3 3 3

2005

7

1

2006

7

1

2007 2008

7

1

2001

2003

Budapest Vidék

5

1998

2004

A GfK Hungária tavaly nyári, a bevásárlóközpontok megítéléséről készült felméréséből kiderül, hogy a plázákba járók többségének a legfontosabb szempont a megközelíthetőség. Így vélhetően azok a központok tudták leginkább megtartani a vásárlókat, amelyek megfelelő helyen vannak. Balatoni Judit kiemelte: a bevásárlóközpontok tervezésénél a legfontosabb szempont a lokáció. Ennek megfelelően a plázák „állapotát” leginkább jellemző kihasználtsági mutató is igen vegyes képet ad. A városközpontban vagy közlekedési csomópontoknál

4

1 2

14

0

19 1

2009

0

8 5

10

15

20

teres központok kaptak zöld utat, de szerepel ezek között egy 60 ezer négyzetméteres kecskeméti pláza is.

Kiss András

www.metropol.hu HIRDETÉS


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

Vass Virág

Követelni a lehetetlent Utoljára hetvenhatban keveredtem utcai verekedésbe, elő is állítottak mindjárt a csendes pihenő után. Akkor megtanultam, hogy jöhet ki legjobban az ember egy ilyen ügyből. Mindent beismer azonnal. Aztán elbőgi magát. Végül az összes óvónő engem vigasztalt. Talán túlságosan is mélyen vésődött be ez az emlék, mert megint megtörtént. Ismét megragadtam egy embert. Hórihorgas, rövidlátó, keszeg férfi, könnyű zsákmány. Kerülte a pillantásomat. Mint aki a vesztét érzi, mint akinek azt súgják az ösztönei, az őrangyalai, hogy legyen résen, mert hamarosan inzultálni fogják. Utána kiabáltam. Úgy tett, mintha nem hallaná. Elindultam felé döngő léptekkel (abban a csizmában, amit máskülönben kímélni szoktam, éppen a divatos sarokív okán), majd megragadtam a hunyorgó áldozat tollkabátját. Jó erősen szorítottam, és vonszoltam magam után. Tiltakozni próbált, de aztán hozzám igazította másfél méteres lépteit, fejét leszegte, mint az elítéltek, hogy az összes arra járó lássa, ő egy magatehetetlen zsákmány. Mit mondjak, ezzel pontosan azt a hatást érte el, mint egykoron Dini a mászókánál. No mercy. Nincs bocsánat! Egy hölgy a túloldalon dühödten lengette felé a retiküljét. Egy Ladából, amely nagyjából hasonló évjáratú volt, mint az én előző utcai konfliktusom, kipattant két anorákos férfi, hogy felajánlja a segítségét. Nem a túsznak. A támadónak. Nem kértem belőle, ez az én harcom. – Itt vagyunk! – jelentettem ki, és kényszerítettem, hogy nézzen szembe az automatával, dobálja bele a százasokat és kétszázasokat, amelyeket kifejezetten erre a célra Városi parkolás gyűjtögetek. A férfi habozott megtenni. Kibúvókat kere„A férfi habozott meg- sett. Az utcának ez a fele már tenni. Kibúvókat kere- nem is hozzá tartozik, miért próbálkozom másik sett. Az utcának ez a fele nem automatánál, mobilparkomár nem is hozzá tarto- lással, parkolókártyával, ő zik, miért nem próbál- nem dobálni jött, ellenőrizni. Mi köze hozzá, hogy nekem kozom másik automakét perc múlva kezdődik tánál, mobilparkolással, az olvasótalálkozóm, ő sem traktál engem a munkahelyi parkolókártyával.” zűrjeivel, pedig higgyem el, van bőven, itt van mindjárt ez a rabság. Még erősebben kapaszkodtam a dzsekijébe. – Tessék dobálni! – követeltem. Egykedvűen kezdte hajigálni az érméket, mint aki pontosan ismeri a szánalmas próbálkozások kimenetelét: úgy is van, az automata visszadobja valamennyit. – Hívja a központot! – vezényeltem, de most először a hórihorgas fellázadt, megmakacsolta magát. Nem mozdult. A fejéhez vágtam, hogy biztosan nem kalibráltak. De igen. De nem. De igen. De nem. A pénzérmék súlya és anyagös�szetétele folyamatosan változik. Akár mágneseződhet is, az ellen hiába – magyarázta mérhetetlen leereszkedéssel. – Napok óta készülök erre a fontos parkolásra. Gyűjtöm az érméket – csuklott el a hangom. – Negyedórányi időt hagytam, hogy megtaláljam a környéken a legjobb automatát. Megkocogtattam a kétszázasokat a járdaszélen, ahogy a járókelők tanácsolták. Mindent megtettem azért, hogy itt hagyhassam az autóm, csak a mobilom maradt otthon – éreztem, hogy forró patakokban folynak a könnyek kétoldalt az arcomon. Ez bevált. – Van itt egy hölgy. Érmefixált… – súgta óvatosan a központnak. Aztán csak somolygott, intett, hogy menjek már, ne is lásson, csak az utca másik oldalán.

gazdaság 6

Leminősítés. Négy hazai bankot érintett a Moody’s legújabb bejelentése A Budapest Bank, a K&H Bank, az Erste Bank Hungary és az MKB besorolásait rontotta különböző mértékben a Moody’s. A döntés nyomán az MKB felmondta eddig minősítési szerződését a hitelminősítővel. A Moody’s az egyre gyengülő magyarországi gazdasági és működési környezettel,

Tőzsde

BUX: 18 311,05 (+305,38) Mol 16 800

Richter 33 450

OTP 4566

Telekom 409

Új rekord

21 630

milliárd forintra nőtt a magyar államadósság idén február végére.

valamint a bankok folytatódó eszközminőség-romlásával indokolta az átsorolásokat. mti

ÁRFOLYAMOK USD EUR CHF 235,56 304,98 249,68

Ismét Fundamenta Lakásvásár a hétvégén

PROMÓCIÓ

Kiállítás. Péntektől vasárnapig rendezik meg Magyarország legnagyobb lakáspiaci seregszemléjét A 21. Fundamenta Lakásvásárt a SYMA Rendezvényés Kongresszusi Központban tartják meg. A kínálatban új és használt lakások, valamint kedvezményes hitellehetőségek is lesznek. Ebben az évben egy alkalommal, az előttünk álló hétvégén rendezik meg a lakásvásárt, egy időpontban és közös helyszínen

A közel 40 kiállítóval az egész piacot lefedik

a Legjobb Otthon lakberendezési kiállítással. A lakáspiac mostani helyzetében a Lakásvásár ismét a piac szinte teljes egészét lefedi, így aki most gondolkodik vásárlásban, annak mindenképp érdemes kilátogatnia a SYMA csarnokba. Mint Borsi

Résztvevők

• Kiállítók:  A rendezvényen az új és használt lakások kínálói, illetve a bankok mellett kiállítóként jelen lesznek kész- és passzívházépítők, tanácsadással áll rendelkezésre a Nemzeti Adó-

és Vámhivatal és a szakmai szövetségek. • A Fundamenta-Lakáskaszsza  az utóbbi években az egyik legaktívabb volt a lakáshitelezésben.

László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke elmondta, a tavalyi év tükrében és az idei adatokat látva biztosak lehetünk benne, hogy az ingatlanpiac – árak és forgalom szempontjából – elérte mélypontját. – Mivel számottevő korrekcióra már nem lehet számítani az árakat illetően – különösen a fővárosban –, és az államilag támogatott kedvezményes lakáshitelek januártól már több pénzintézetnél elérhetők, az eddig elhalasztott vásárlásokat érdemes most megfontolni, illetve feltérképezni ehhez a piacot – emelte ki Borsi László. metropol

HIRDETÉS

2013. MÁRCIUS 20-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP HRK

302 305,50 233 236,99 247 252,99 349 359 38,50 41,99

www.metropol.hu



2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

háttér 8

Sok a kéretlen e-mail,

Az internetes hivatkozáson felkínált leiratkozási lehetőség önmagában kevés / kálló péter

Reklámlevelek. Magánszemélyeknek még a vállalati e-mail címre sem lehet küldeni kéretlen hirdetést Magyar vállalkozások tucatjai küldenek kéretlen reklámokat e-mailben, miközben a jogszabályok szerint magánszemélyeknek csak előzetes hozzájárulás mellett lehetne elektronikus hirdetést eljuttatni. Még akkor is, ha a cégjegyzékből gyűjtik a címeket. – Csak akkor nincs szükség a címzett előzetes hozzájárulására, ha egy cég e-mail címére érkezik a levél, minden más esetben jogsértő a kéretlen levél küldése – tudtuk meg a spamekre vonatkozó alapszabályt Nagy Balázstól, a Hatházi Vera Ügyvédi Iroda kommunikációs jogra specializálódott szakértőjétől. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a korlátozás nem vonatkozik a vállalatok központi postafiókjára, a szervezeti egységek címére, illetve az office@ cegnev.hu és az info@cegnev. hu-hoz hasonló címekre.

Az ügyfélszolgálatnak mehet

Ám hiába a céges postafiók, ha a kukac előtt valakinek a neve szerepel. Ilyen esetben a küldemény magánszemélyhez érkezik, vagyis a beleegyezése nélkül jogellenes reklámokkal bombázni. Nagy Balázs szerint ezért nem érdemes olyan címekre reklámokat küldeni, amelyek nevet tartalmaznak. Egyéni vállalkozóknak el-

juttatott hirdetések esetében még könnyebb illegalitásba csúszni: ők ugyanis magánszemélyek, ezért akárhogyan is néz ki az e-mail címük – akár info vagy ügyfélszolgálat is lehet a kukac előtt –, minden esetben tilos a kéretlen hirdetés. Ránézésre persze lehetetlen megmondani egy címről, ki is áll mögötte, a hirdetések küldői ezért vékony jégen járnak. A jogellenesség tényén az sem változtat, ha a levélben felajánlják a leiratkozás lehetőségét. A jogász szerint még az is a spam kategóriájába tartozik, ha egy honlapon úgy juthat Illegális

„Egyéni vállalkozóknak eljuttatott hirdetések esetében még könnyebb illegalitásba csúszni.” Nagy Balázs jogász

Panaszok a médiahatóságnál

Bejelentés

Kérelem

2010 646 23 2011 479 28 2012 458 38

forrás: NMHH

valaki kedvezményhez vagy ajándékhoz, hogy például tíz ismerősének el kell küldeni egy előre megfogalmazott levelet. Erről a gyakorlatról már hatósági határozat is kimondta, hogy jogsértő. Megkerestünk néhány olyan magyar céget, amelyek cégjegyzékben szereplő, de egyértelműen magánszemélyhez kötődő címre küldtek kéretlen reklámokat. Tapasztalataink szerint heti két-három ilyen levél érkezik egy-egy postafiókba. Az egyik vállalkozás a jog-

Spam vagy hirdetés?

Noha a legtöbb kéretlen üzenetet spamnek nevezzük, a jog másként osztályoz. • Elektronikus hirdetésnek számít  az e-mailben, SMSben vagy MMS-ben küldött gazdasági reklám, a társadalmi célhoz kapcsolódó, de reklámnak nem minősülő tájékoztatás, valamint az, ha hozzájárulást kérnek a hirdetés elküldéséhez. • A vírusok által küldött, az adathalász üzenetek, illetve a lánclevelek, hoaxok (téves információk) nem tartoznak ebbe a kategóriába, ezért

Bírság 300 000 Ft (3 ügyben) 650 000 Ft (6 ügyben) 50 000 Ft (1 ügyben)

a médiahatóság ilyen ügyekben nem indít eljárást. • A médiahatóságnak csak a Magyarországról küldött,  illetve a Magyarországra irányuló kéretlen elektronikus hirdetések esetében van hatásköre. • Az idegen nyelvű hirdetésekkel  sem tud mit kezdeni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), így a hamis potencianövelőt vagy ingyenes letöltéseket kínáló angol, illetve orosz nyelvű levelek feldolgozását jobb, ha a spamszűrőre bízzuk.

szabályváltozásokról szóló heti értesítést kínált. Felhívtuk a megadott telefonszámot, és szóvá tettük a spamet, mire a vonal túlsó végén bejelentkező férfi állította, hogy törvényesen járt el. A hangjából ítélve meg volt lepődve, amikor tájékoztattuk a jogi háttérről, és azt ígérte, utánanéz a szabályoknak. Mint megtudtuk, saját módszerekkel nyerték ki a cégjegyzékből a címeket.

Gyászhírnek álcázott reklám

Egy másik, kulcsrakész weboldalt reklámozó cég ügyvezetője viszont azt mondta, vásárolt címlistára küldték ki a leveleket, és eddig senki nem panaszkodott. Külön érdekesség, hogy a spam végén részletes jogi érvelés olvasható arról, miért nem ütközik törvénybe a levelük kiküldése. Mikor kifogásoltuk a kéretlen e-maileket, az ügyvezető a médiahatóság által külön nekik készített állásfoglalásra hivatkozott, amely szerint – állította a férfi – a cégek elérhetőségeként feltüntetett címek semmilyen esetben nem minősülnek privát címeknek. A cégvezető még azt is felajánlotta, hogy e-mailben továbbítja az állásfoglalást, erre – óvatosságból – egy kevésbé

fontos postafiókot adtunk meg. Ám a levél azóta sem érkezett meg, pedig még a levélszemét mappát is átnéztük. Nemrégiben egy különösen ízléstelen reklámlevél jelent meg a neten, amelyet vélhetően több ezren kaptak meg. A hirdetés egy gyászhírrel próbált meg autós kiegészítőt eladni. A levéllel kapcsolatos panaszok nyomán a Magyar Reklámszövetség, az IAB Hungary, az Önszabályozó Reklámtestület, valamint a Direkt és Interaktív Marketingszövetség vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a hirdetés tartalma nem felel meg az etikai-erkölcsi normáknak. Emellett bejelentést tettek a hatáskörrel rendelkező hatóságoknál.

Leiratkozás postai levélben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tapasztalatai szerint három fő csoportba sorolhatók a kéretlen reklámok, bár szerintük az utóbbi években az elektronikus hirdetők többsége kifejezetten törekszik a jogszabályok betartására. A legnagyobb arányt, mintegy 60 százalékot képviselnek azok a levelek, amelyek feladói tisztában vannak a jogsértéssel, ezért igyekeznek felderíthetetlenek maradni. Dobogó

70,8

százaléka a hazai e-mail forgalomnak spam volt januárban a Symantec adatai szerint. Ezzel Magyarország harmadik a világon, a globális arány 64,1 százalék volt.


háttér 9

ám kevés a bírság Mit tehetünk?

Két hatóságnál is bejelenthetjük a kéretlen elektronikus megkereséseket. • A személyes adatok kezelésével kapcsolatos jogsérelem esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordulhatunk. • A leggyakoribb példa az adatkezeléssel való visszaélésre, ha valaki hiába kéri, ne keressék többet e-mailen, telefonon, mégsem törlik az adatbázisból. • Ha a kéretlen reklámüzenetek jogsértőek, ingyenes bejelentést lehet tenni a médiahatóságnál. A hatóság ilyenkor mérlegeli, indít-e eljárást.

Ezekkel szemben általában tehetetlen a hatóság. A másik csoportba tartozó hirdetők nem szeretnének magánszemélyeknek levelet küldeni, de a megvásárolt

vagy az innen-onnan összegyűjtött adatbázisba olyan címek is bekerülnek, amelyeknél előzetes hozzájárulásra lenne szükség. A leiratkozással kapcso-

latos gondok jelentik a panaszok harmadik csoportját. Ilyen esetekben a magánszemélyek hozzájárultak a hirdetésekhez, de nem tudnak leiratkozni.

Egyébként, jegyzi meg a médiahatóság, az internetes hivatkozáson biztosított leiratkozási lehetőség kevés. A törvény szerint minden esetben lehetőséget kell adni az

• Háromezer forintos illeték  megfizetése mellett a médiahatóság minden esetben eljárást indít. • A bírság összege NAIHeljárás esetén 100 ezertől 10 millió forintig terjedhet, hírközlési hatóság eljárásnál 50 ezertől 500 ezerig. • Az elektronikus hirdetésekre  vonatkozó szabályokról az NMHH honlapján lehet tájékozódni. • A reklámjogi, fogyasztóvédelmi és adatvédelmi szabályozásról közérthető információk találhatók a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség által indított tiszteltvasarlo.postr.hu blogon.

e-mailes és a postai úton történő leiratkozásra is.

suhajda zoltán metropol.hu

HIRDETÉS


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

háttér 10

Tíz éve törtek be az Évforduló. 2003. március 20-án Szaddám Huszein állítólagos tömegpusztító fegyvereire hivatkozva az USA hadat üzent Iraknak – tíz év múltán se találtak ilyen fegyvereket, ellenben tízezrek haltak meg – Az Amerikai Egyesült Államok népe, barátaink és szövetségeseink nem fognak olyan rezsim jóindulatában megbízni, amely a békét tömegpusztító fegyverekkel veszélyezteti. A fenyegetéssel hadseregünk néz szembe – mondta 2003. március 20-án George W. Bush.

A szabadság nevében ölni

A chicagói származású Alejandro Villatoro ekkor 20 éves volt és katona. – A szabadság nevében mentem ölni, de a problémák azonnal megkez-

dődtek. Amikor az országban voltunk, terjedt már a hír arról, hogy nincsenek tömegpusztító fegyvereik és kapcsolatuk az al-Kaidával – mondja. Amikorra George W. Bush elnök egy „feladat: teljesítve” felirat előtt landolt repülőgépével, már egyértelmű volt, hogy a háború ingatag alapokon indult. – A kezdeti cél a rezsimváltás volt, és ezt hamar sikerült elérni. A gond a megszállási fázissal volt, ami különbözött Irak Kuvaitból való kiűzésétől. A Bush-kormány azon feltételezése, hogy az irakiak meg akarnak szabadulni Huszeintól és tárt karokkal fogadják a megszállást, bizarr volt – mondja Michael Codner, a londoni katonai kutatóközpont, a RUSI katonatudományi intézetének igazgatója. Az iraki háború épp olyan ellentmondásos megítélésű, mint annak idején a vietnami volt. Nem találtak tömegpusztító fegyvereket, de meghalt közel 4500 amerikai katona, 350 más nemzetiségű társával

Meggondolatlan tett

„Az Egyesült Államok hibát követett el. Végig kellett volna gondolni a következményeket.” Colin Powell az USA akkori külügyminisztere A nőknek rosszabb lett

„Egymillió katonánk van. Miért nem vigyázhat legalább a tizedük a nőkre?” Yanar Mohammed egy bagdadi női menedék vezetője

és 110 ezer irakival együtt. Az amerikai adófizetőknek ös�szesen 1 trillió dollárjába került eddig a háború.

Az áldozatok ellenére a helyiek nem fogadták szívesen a koalíció katonáit. Villatorót nem lepte meg a dolog. – Nyomás alatt álltunk, valamit találnunk kellett volna, így hát elkaptunk mindenkit, akinél fegyver volt, és lehetséges terroristaként bántunk vele. Sokszor gyerekek próbáltak megállítani bennünket, amire azt mondták, hogy egy támadási kísérlet része, így ilyenkor sosem szabad megállnunk. Később rájöttem, hogy csak ennivalót szerettek volna tőlünk kérni. Hazaérve azon gondolkoztam, hogy tudtunk ennyi mindent elpusztítani – mondja.

Az iraki–kuvaiti határon amerikai katonák a Bagdad elleni offenzíva megindulását

Elnyomott nők

A nők életét tönkretették Yanar Mohammed, egy bagdadi női menedék vezetője szerint. – A háború előtt nem létezett iszlamizmus, ma pedig az iszlamisták és a törzsi vezetők irányítják az országot. A háború előtt nem gyakorolta senki a poligámiát, ma pedig ez bevett gyakorlat, sőt, a kormány biztatja erre a férfi-

Joe Wilson Az egykori diplomata volt az első, aki a Bush-kormány megszállásra vonatkozó indokairól elmondta: hamisak voltak. Nagy árat fizetett érte.

Oda a tekintélyünk Míg Bush elnök és tanácsadói meg voltak győződve arról, hogy Irakban tömegpusztító fegyvereket próbálnak készíteni, és ehhez Nigériából vásárolnak alapanyagokat, a CIA nem volt olyan biztos ebben. Az ügynökség Joseph Wilsont, az egykori karrierdiplomatát kérte meg, hogy utazzon Nigériába és vizsgálódjon. Wilson így is tett, és arról számolt be, hogy nem talál bizonyítékokat. A Bush-hivatalnokok cserébe leleplezték Wilson feleségét, Valerie Plame Wilsont, aki a CIA titkos ügynöke volt – ez bűncselekmény. A történtekről készített hollywoodi filmben Wilsont Sean Penn személyesítette meg, Naomi Watts pedig Valerie Plame Wilsont játszotta.

Névjegy

• Kor:  63 év • Karrier:  veterán amerikai diplomata, az első Öbölháború idején Bagdadban állomásozott. • Család:  Mindkét házasságából ikergyermekei vannak. Jelenleg Új-Mexikóban él.

Tíz évvel a megszállás kezdete után mit gondol, származott bármi pozitívum a háborúból? – Nem. Ez a konfliktus nem volt szükséges, választás kérdése volt, Irak, az irakiak és a térségbe küldött katonák számára pedig tragédia. Az egyik dolog, amit elvesztettünk, az

erkölcsi tekintélyünk volt. Az amerikai vezetőség tekintélyét a háború, Abu Graib és Guantánamo elvette. Nem tudom, hogy tudunk innen felállni. Nem ironikus, hogy állítólagos tömegpusztító fegyverek miatt kezdődött a háború, míg Amerika nem tesz semmit Irán és Izrael ellen, amely országok esetében erősebb bizonyítékok vannak, hogy nukleáris fegyvereket fejlesztenek? – A történtek fényében nagyon nehéz Irán ellen háborút kezdeni, hacsak nincs nagyon egyértelmű bizonyíték a birtokunkban atomfegyverek építésére. Nem indíthatunk többé csak azért háborút, mert nekünk

erősebb hadseregünk van. A háború csak a legvégső eszköz lehet. CIA-ügynök identitását felfedni törvényellenes, mégsem bűnhődött senki felesége leleplezéséért. Valaki legalább bocsánatot kért önöktől? – Nem, semmiért sem. Az egyetlen dolog, amit RiSzemélyes sérelmek

„Nem vártam bocsánatkérést. Elég időt töltöttem el ezeknek az embereknek a társaságában.” Joe Wilson

chard Armitage (Colin Powell külügyminiszter első embere – a szerk.) mondott, az az volt, hogy nem érezte magát jól attól, amit tett. De nem vártam bocsánatkérést. Elég időt töltöttem el ezeknek az embereknek a társaságában. Gyermekei vannak. Amikor már idősebbek lesznek, mit mond majd nekik erről az egészről? – A gyermekeim tizenhárom évesek, átélték mindezt. Ennél a stációnál már csak forgatták a szemüket. Aztán egy nap Sean Penn eljött hozzánk vacsorára, és azt mondták, ez a legjobb dolog – nem a rólunk szóló film miatt, hanem mert egy új gengszterfilmben szerepel. Metro World News

ha

/ fo


onák át

háttér 11

amerikaiak irakba akat. A tinédzser és a huszonéves nők számára Irak rossz hely. Egymillió katonánk van – miért nem vigyázhat legalább tizedük a nőkre?

Sikertörténet?

hallgatják Bush elnököt, amint bejelenti / fotók: getty images, washington post

Még 2011-ben is úgy gondolta az amerikaiak többsége, hogy az iraki háború sikertörténet. Valóban demokratikusan megválasztott parlament vezeti ma az országot, a kormány pedig relatíve jóindulatú. De a küldetés ennek ellenére még nincs teljesítve. – Nem mehetünk el csak úgy. Az amerikaiaknak egy

olyan speciális csapatot kell itt hagyniuk, amely az irakiak rendelkezésére áll, ha arra van szükség – mondja Codner. Villatoro még kilenc évet maradt a hadseregben, Irakban és Afganisztánban is szolgált, de az idők során az iraki háború ellenzőjévé vált. – Még nincs vége. Én magam is megkíséreltem öngyilkos lenni. Több katonát vesztettünk öngyilkosság miatt, mint a harctéren – mondja.

Elisabeth Braw

Metro World News

Kronológia

• 2003. március 18.: George W. Bush 48 órát ad Szaddám Huszeinnek és fiainak, Udájnak és Kuszájnak, hogy feladják magukat és elhagyják Irakot. Április 9-re Bagdad az amerikaiaké.

• 2003. december 13-án  elfogják Szaddám Huszein, és három év múlva kivégzik. • 2005 januárjában megtartják az első szabad választásokat.

• 2003 augusztusáig egyre többször támadják meg a koalíciós csapatokat helyi lázadók.

• 2011. december 14.:  a 2008-as megállapodás szerint az utolsó amerikai katona is elhagyja Irakot.

Iraki vélemény. Nincs nagy különbség az akkori és a mai rezsim között Namir Szallu volt olyan szerencsétlen helyzetben, hogy az iraki hadsereg katonájaként szolgált akkor, amikor a megszállás elkezdődött. – Számítottunk rá, persze, de így is meglepetés és sokk volt számunkra. Mindenki félt. Sokan voltak elégedetlenek Szaddámmal, de nem beszélhettünk az ilyesmiről. Főként a hadseregben nem lehetett erről szót ejteni, aki kritizálta Szaddámot, azt kockáztatta, hogy lelövik. Láttuk a képeket a tömegsírokról – mondta. Szallu egysége a Bagdad melletti autóutak felügyeletével volt megbízva, de az iraki hadsereg – az ellenség túlereje és saját akaraterejének hiánya miatt – hamar meghajolt az amerikaiak előtt. – Akkoriban azt hittem, hogy

Szallu ma egy civil szervezetnél dolgozik

a megszállás jó dolog. Most már úgy érzem, nincs különbség az előző és a mostani rezsim közt. Korábban a háborútól, a rendőrségtől és a Bász párttól féltünk. Most az erőszaktól tartunk. Néha találkozom amerikaiakkal, de soha nem mondok nekik semmit a háborúról. elisabeth braw HIRDETÉS


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Külföld 12

Lengyelország. Sikerült kimenteni 19 bányászt, aki a föld alatt rekedt Mintegy 600 méter mélyen rekedt 19 bányász egy kedd éjszakai földrengés miatt az alsó-sziléziai Polkowice egyik rézbányájában. Az aknában futó távközlési vonalak megsérültek, így semmilyen ös�szeköttetésük nem volt a felszínnel, a lezúduló sziklák pedig elzárták a kiutat. A bányamentők többórás munkával alagutat vájtak egy

hatalmas sziklán keresztül, hogy elérjék a vájatban rekedt embereket, majd a szűk nyíláson keresztül kijuttatták őket. Két bányász könnyebben megsérült, a többiek azonnal hazatérhettek. Sőt, mi több, ma már újra munkába is állhatnak. A rézbánya Sziléziában, a lengyel–német határ közelében fekszik, 1974 óta üzemel. mti

Obama Izraelben tárgyal Barack Obama tegnap Jeruzsálemben megígérte: az Egyesült Államok minden szükséges lépést megtesz annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Az amerikai elnök izraeli kollégájával, Simon Peresszel folytatott tárgyalásai után kifejtette: a térségnek Izrael és Palesztina egymás mellett létezését biztosító megoldásra van szüksége, az izraeli fiatalok pedig terrormentes jövőt érdemelnek. / mti Ma létrejöhet a kurd–török tűzszünet

A bebörtönzött kurd lázadóvezér, Abdullah Öcalan állítólag ma történelmi bejelentést tesz: tűzszünetre szólítja fel a kurd harcosokat, véget vetve a csaknem 30 éve zajló fegyveres konfliktusnak, amely 40 ezer halálos áldozatot követelt Törökországban. OSSIBLE SETTLEMENT BÉKEFOLYAMAT: ROADMAP: ÉletbePKK lép(Kurdistan a PKK (KurdiszP LEHETSÉGES Workers’ táni Munkáspárt) Party) ceasefire tűzszünete frommárcius March 21-től. 21, withdrawal Harcosaof ik visszavonulnak fighters to northern Észak-Irakba, Iraq andaeventual török parlament disarmamentt in pedig return engedményeket for greater rights tesz for a kurdok Kurds jogai ügyében.

RM Ö

Ocalan: GEORGIA GRÚZIA Öcalan: PKK leader, A PKK vezein Turkish tőjét 1999-ben custodyelsince U R Ö K E KY O R S Z Á G fogták Kenyában, TT Ö his capture Kurdish population: azóta török in Kurd népesség: Kenya in 1999 15m – 20% of total börtönben ül 15 millió – a teljes 20%-a

. YO

ÉN

Nagyobb Large Kurdish kurd population népesség

Észak-iraki by Controlled kurd autonóm Kurdistan terület a Kurdisztáni Regional Regionális Government Kormány (KRG) (KRG) in uralma Iraq alatt

KandilMountains: hegység: PKK stronghold PKK-erősség

Van

Ceyhan

I R A Á N Arbil

SS ZY Í RR I I AA I R A Q K

Gazdaság. Az EU a nicosiai parlament mentőjavaslatára vár, a ciprusi vezetők az oroszokkal tárgyalnak Félórás telefonbeszélgetést folytatott az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal a ciprusi elnök, Nikosz Anasztasziadisz, miután kedd este a ciprusi parlamentben egyetlen képviselő sem szavazta meg az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek ajánlatát. Eszerint 10 milliárd eurós mentőcsomagot kapott volna az eladósodott szigetország, amennyiben saját forrásból, elsősorban a bankbetétek 10 százalékig terjedő egyszeri megadóztatásából, hozzátesz 5,8 milliárd eurót. A ciprusi pénzügyminiszter még kedd este Moszkvába utazott.

1500

Kirkuk

Olajvezeték Oil pipeline Baghdad Bagdad KRG-Turkey KRG–Törökország pipeline csővezeték, to open 2014-ben 2014nyílik meg

100km 100 km 62 miles

Turkey Törökország hopesreméli, to findhogy enough elégshale Turkey Törökország is alsoamajor fő kereskedelmi trading gas palagázt reserves talál, toés reduce így nem dependence szorul partner partnerefor azKRG, észak-iraki importing kurdcrude területoil on energiaimportra. energy imports, A Dadas with Dadas agyagpalaShale in nek exchange (KRG), kőolajat for diesel, cserél andbenzinexporting basin medence seen erre as hot jó esélyt prospect nyújt. grains re, és gabonát, and construction gépeket materials exportál Forrás: Turkish Association of Petroleum Geologists, TransAtlantic Petroleum

Közben az Európai Bizottság szóvivője, Olivier Bailly kijelentette: most a ciprusi kormányon a sor, várják, a fennMagyar érdekeltségek

Aleppo Aleppó

PalagázShale gas tartalék reserves Törökországban: in Turkey: 1,81.8 ezer trillion milliárd cubic köbméter* metres* (becslés) (est.)

Oroszországtól remél pénzügyi mentőövet Ciprus

Az EU ragaszkodik a banki adóhoz

Dadas agyagpalamedence Diyarbakir

Felajánlotta az egyház vagyonát a válságkezeléshez a ciprusi keresztény ortodox vezető, II. Krizosztomosz / mti

© GRAPHIC NEWS

olyan offshore cég van, amely Ciprushoz köthető és van valamilyen érdekeltsége magyar vállalatokban – derült ki az Opten céginformációval foglalkozó társaság közleményéből. Ciprusi kötődésű magyar cégből körülbelül 4500 van, a legnagyobb ilyen az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt., és az első tízben van a West End Beruházó és Kereskedelmi Zrt. és a Bonbonetti Choco Édesipari Kft. is

tartható adósságkezelésre a javaslatukat. A hírek szerint az 5,8 milliárd eurós önrészből 4,2 milliárdot a ciprusi kabinet a nyugdíjpénztári eszközök államkötvénnyé alakításából teremtene elő, illetve ös�szevonnák a két legnagyobb bankot. Kettéosztanák a portfólióikat jó és rossz eszközökre, és a „jó bankot” egy orosz pénzintézetnek ajánlanák föl megvételre. Az EU, az IMF és az Európai Központi Bank trojkája szerint azonban ez kezelhetetlenné tenné a ciprusi államadósságot, így nem támogatnák, és a kiszemelt orosz bank, a VTB is jelezte, nem szándékozik ciprusi bankot venni.

Veszélyben az orosz pénzek is

A ciprusi bankbetétek 30–40 százaléka orosz kézben van, ezek összértékét közel 30 milliárd dollárra becsülik a BBC szerint. Ciprus államcsődjével viszont 70 milliárd dollárnyi orosz befektetés kerülne veszélybe – írta a Napi Gazdaság. Ráadásul Oroszország 2011-ben 2,5 milliárd eurós hitelt nyújtott Ciprusnak, a szigetország kormánya egyrészt ennek átütemezésében reménykedik. Csakhogy erre az esélyt elbukta azzal, hogy Oroszország kihagyásával kezdett egyezkedni az Európai Unióval – írta a Vedomosztyi orosz napilap kormányzati értesüléseire hivatkozva. Londoni elemzők szerint a játszma tétje tulajdonképpen az, hogy Oroszország kitermelési jogot akar kicsikarni a Ciprus déli partjai előtt fekvő tengeri földgázmezőkre, ami-

Bankzárlat

Elég készpénzt vigyenek magukkal a Ciprusra utazók – figyelmeztetett tegnap a magyar Külügyminisztérium. • Keddig zárva maradhatnak az öt napja bezárt bankok, és várhatóan korlátozzák a külföldi banki átutalásokat – közölte a dpa német hírügynökség. A hírt hivatalos forrás nem erősítette meg. • Aranyjárat:  Egymillió euró készpénzt „utalt át” egy repülőgéppel a brit kormány a Cipruson szolgálatot teljesítő katonáinak és kiszolgáló személyzetüknek, összesen mintegy 3500 brit állampolgárnak. A pénzt vésztartalékként küldték, ha nem lehetne készpénzhez jutni Cipruson.

hez képest elenyésző veszteség lenne az orosz bankbetétek egy részének elveszítése.

Minket is megfertőzhet a baj

A ciprusi adóparadicsom jelentős magyar érdekeltségű pénzeket is vonzott. 170 milliárd forintnál nagyobb ös�szegről van szó – véli a vagyonosok szokásaival foglalkozó Blochamps Capital vezetője az enpenzem.hu-nak adott nyilatkozatában. Tavaly, amikor Cipruson először érződött a gazdasági pánikhangulat, a magánszektorban kb. 15 milliárd forint körüli pénzt mentettek ki havi szinten a szigetországból. Emellett 4500 magyar cégben van érdekeltsége ciprusi offshore cégeknek. metropol


Budapest 13

Tarlós: mintaszerű Ferencváros és a főváros kapcsolata Megállapodás. Területcseréről, hajléktalanellátásról és városrehabilitációról egyeztetett a főpolgármester a IX. kerület vezetőjével

jelezte, megállapodás közelében vannak egyes területek cseréjének ügyében. Rendezik a tulajdoni viszonyokat például a CET épületegyüttes környékén. A főpolgármester elmondta, hogy megállapodást fognak kötni a hajléktalanok foglalkoztatása ügyében is, a kerület ugyanis több mint 200 érintettet foglalkoztat. Ezzel összefüggésben Bácskai János arról számolt be: abban kérték a főváros segítségét, hogy akiknek munkát adnak, azok szinte automatikusan szállást kaphassanak a fővárostól. A kerületvezető kiemelte a városrehabilitációs programot is. Elmondta: nemcsak házakat újítanak fel, hanem növelik a zöld felületeket is. A

Területcserékről, a hajléktalanellátásról és városrehabilitációs pályázatokról egyeztetett Tarlós István főpolgármester és Bácskai János (Fidesz–KDNP), a IX. kerület polgármestere tegnap. A találkozó után Tarlós István mintaszerűnek nevezte a főváros és a kerület kapcsolatát, és

Városrehabilitáció

130

milliárd forint magántőkét vonzott a ferencvárosi városrehabilitációs program, amelyre az elmúlt két évtizedben 25 milliárd forint fővárosi és 45 milliárd kerületi forrást fordítottak.

program kapcsán a főpolgármester jelezte: június végéig kiírják a következő pályázatot, hogy Ferencváros folytathassa a színvonalas munkát. A találkozó után Tarlós István – aki beszédében többször is utalt arra, hogy nagy rajongója a Fradinak – megtekintette az előző nap nyílt Albert Flórián-emlékkiállítást.

Folytatják Újpesten a Baross utcai idősek otthonának rekonstrukcióját A rekonstrukció első üteme a szerződésben vállalt határidőre befejeződött, a kivitelező átadta a megépült új épületszárnyakat. Az építési hatóság 2013. március 1-jén megadta az elkészült épületrészek hasz-

nálatbavételéhez a hozzájárulását. A lakók át is költözhettek, és birtokba vehették új szobáikat. Az átköltözést követően átadták az eddig lakott, rossz műszaki állapotban lévő, a 20. század elején emelt épületet

a kivitelezőnek. A második ütem befejezéséig az intézmény egyelőre nehezebb körülmények között működhet, mivel a régi épületben volt a konyha, az ebédlő és sok kiszolgálóhelyiség, a raktárak, rendelők, tornaszobák

és irodák. Amíg az építkezés tart, egy másik idősotthonból szállítják a Baross utcai intézménybe az élelmet. A rekonstrukciói második üteme a kivitelezővel kötött szerződés értelmében várhatóan október közepén zárul,

és ezzel befejeződik a teljes rekonstrukció. A felújított és kibővített intézményben 150 idős ember gondozására, ápolására nyílik lehetőség. A kivitelezés eddig az eredeti ütemtervnek megfelelően halad.

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül. HIRDETÉS

www.metropol.hu


2

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 14 Kállai Tóth Anett

vida Péter

kultúr

Bombaüzlet?! címmel mutatja be a Thália jövő péntek este a pesti kabaré száz évének legjavát egybegyűjtő darabot Benedek Miklós rendezésében. Vida Pétert a közös munkáról és a kabaré műfajáról is kérdeztük.

Játékosság és alázat

Rod Stewart

Új albummal jelentkezik A Time című lemez különlegessége, hogy a veterán brit popsztár, Rod Stewart közel két évtized után most jelentkezik először saját szerzeményű dalokkal. A lemezen hallható tizenkét dal közül tizenegy szövegét a 68 éves énekes írta, és a produceri munkálatokat is ő végezte. Az album május 6-án kerül a magyarországi boltokba. Az albumon megszólaló dalokat többségében az énekes 2012 novemberében megjelent, Rod című önéletrajza ihlette. MTI

Mivel csalogatná erre a darabra azt a nézőt, aki nem ismeri a kabaré világát? – Egy nem teljesen gyakorlati, hanem inkább lelki időutazásra válthat jegyet. Száz évvel ezelőttről egészen máig jutunk el, hisz a történelem viharait csak humorral élhetjük át, és meg, és túl. Egy olyan korba helyezkedhetünk bele, amely direkt utalások nélkül is a mára mutat. Azt fontos megjegyezni, hogy ez egy összeállítás, amelyet Benedek Miklós és Benedek Albert készített az elmúlt száz év anyagából, a szereposztás ismeretében. Egy kicsit a játszó színészek személyiségére alakították ki a darabot. A néző prózából, dalból, táncból is kap majd... – A kabarésanzonokban, kuplékban életérzések, filozófiák, sorsok, történetek szólalnak meg, eleganciával és könnyedén – az elgondolkodtatáson túl a szórakoztatás is mindig feladata volt a műfajnak. A figyelmet folyamatosan fenn kellett tartani, ha ez nem így alakult, ellenérzéseiket keményen kifejezték a nézők.

Ennek következményeképp sokféle szerepkörben kell minden színésznek megjelennie a színpadon. Mennyire megerőltető ez? – A pályájukat nemrég kezdő színészektől a nagy öregekig mindenkitől nagyfokú játékosságot és színpadi alázatot követel meg az, hogy itt például a másik szólója alatt táncolni kell, mert nincs tánckar – Schell Judit számában, a Cheek to Cheekben mind a hat férfi színész kartáncosként szerepel. Egyszer a karban, másszor kiemelt helyzetben. Ez a jellemző felállás, így válnak az egyes mozaikelemek egy sajátos darabbá. Ez volt Benedekék célja. A színésznek referenciának sem utolsó, hogy három nagy, két közepes és hat kicsi száma van egy este folyamán. Olyan ez a szerkezet, mint egy miniévad. Sok mindent tud az ember magából, magáról mutatni, ez a színész számára nagyon izgalmas. Milyen Benedek Miklóssal és fiával, Alberttel együtt dolgozni? – Nekem megadatott, hogy sokszor dolgozzak a keze alatt. Tudja, érti, érzi a kabarét, ez nála apai örökség,

Vida Péter

1973-ban született Miskolcon. • Gimnazistaként  is játszott a Kilátó Színpad, az Art Stúdió, a Miskolci Nemzeti Színház Stúdiójának produkcióiban. • Kerényi Imre osztályába  járt a Színház és Filmművészeti Főiskolán, gyakorlatát a Katona József Színházban végezte. • Társulatai: 1996–98 Miskolci Nemzeti Színház, 1998–2002 Szigligeti Színház Szolnok, 2002–2008 Nemzeti Színház, Budapest, 2008–2012 Miskolci Nemzeti Színház, 2012– Thália Színház.

és saját igény és ízlés dolga is. Amikor nyáron beszélgettünk, azt mondta, már nem tud mit mondani a kabaréról, aztán két hét múlva felolvasta nekem a darab szövegét, és együtt nagyokat nevettünk. Majd napról napra változtatott rajta, és ez máig így van. Ez imponáló számomra, szeretem ezt a fajta próba- és munkamódszert.

Megvan benne a gondolkodó színészre való igény, nem csak beidomítani akar valamire. Megnyitja az embert, és ebben nagyon jó társa Benedek Albert. Már másodszor látom őket együtt dolgozni – én nem biztos, hogy így együtt tudnék működni az édesapámmal. Albertet látom felnőni, de nem gyerekként, hanem írói agyként, és még rendezőasszisztensként is dolgozik az előadásban. A kabaréról okvetlenül beugrik az embernek a stand up is, amit egyesek szembeállítanak a régebbi műfajjal. Ön hogy látja a kabaré és a stand up viszonyát? – Minden létezett már korábban is, legfeljebb máshogy hívták, mint ma. Nem érdemes szembeállítani a sörbetet a fagyival, és Judy Garland is rappelt, csak azt akkor még nem így hívták. Hofi is stand upos volt, csak akkor nem ismertük még ezt az elnevezést. Nem kell alá-fölé rendeltségben gondolkodnunk, a darabban lesz utalás a stand upra is.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu


Kultúr 15 Zene

Színház

A húsvéti ünnepkör zenéi

Repertoárt cserélnek

A nagyhét zenei hagyományaihoz illően idén olyan művek hangzanak el a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amelyek Krisztus szenvedéstörténetéről szólnak, illetve az újjászületés pillanatait idézik meg. Johann Sebastian Bach Máté-passióját Philippe Herreweghe vezényletével hallgathatja meg a közönség. mti

Lehetőséget kínál egymás darabjainak bemutatására a pécsi Janus Egyetemi Színház (JESZ) és a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn – DBU) egy együttműködés keretében, melyet ma írnak alá. Ezután a DBU Margit jelenete a 89. oldaltól című előadását be is mutatják az egyetemi színháznak is otthont adó Zsolnay Kulturális Negyedben. mti HIRDETÉS

Anna Karenina egy kicsit másképp a Bárka Színház rendhagyó bemutatóján Vlad Troickij ismert kijevi rendező állítja színpadra a Bárkában az Anna Kareninát: a rendhagyó színpadi változat alapjául Volodimir Klimenko Tolsztoj-adaptációja szolgál. Ez nem a prózai mű egyszerű feldolgozása, hanem a végzetes szerelem költői igényű megfogalmazása. / Katona László HIRDETÉS


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 16

Monaldi és Sorti Szent Péter trónja – A pápaválasztás titkai címmel jelent meg az olasz szerzőpáros kötete, amelyben a tizenhetedik század egyházának és konklávéinak titkairól rántják le a leplet. A kötet kapcsán nyilatkoztak a Metropolnak.

A konklávék nem változnak

Rita Monaldi és Francesco Sorti nevét a történelmi regények rajongói az Imprimaturkönyvsorozatról ismerhetik: a filológus–zenetörténész végzettségű házaspár regénysorozata a tizenhetedik század intrikáiba vezeti be az olvasót. A napokban jelent meg magyarul a Szent Péter trónja – A pápaválasztás titkai című könyvük, amely a múlt héten lezajlott konklávé fényében különösen érdekes. Miben volt más egy tizenhetedik századi konklávé, mint egy mai? – Semmiben, azt leszámítva, hogy ma már a világ minden tájáról érkeznek bíborosok. A tegnap piszkos politikai trükkjei épp olyanok, mint a maiak. De a minden erőn felülemelkedő Szentlélek ugyanaz ma is. Hogyan fogalmaznák meg konkrétabban, hogy melyek a fő hasonlóságok? – A gyakorlatban úgy, hogy könyvünk XII. Ince megvá-

lasztásáról szóló fejezeteit könnyen lehetne alkalmazni Ferenc pápa megválasztására is. Mindkét esetben váratlan, meglepetéseredmény született – olyasmi, amit csak a Szentlélek munkájának eredményeként lehet értelmezni. Milyen forrásból táplálkozott a Szent Péter trónja című könyvük? – Az Atto Melani apát írta titkos jelentésből, amelyet a Napkirály titkos ügynökeként írt az uralkodónak. Atto Melani baráti kapcsolatot ápolt sok bíborossal, kiváló forrásai voltak a római udvarban, és az 1667-es konklávén azt tanácsolta, hogy a francia udvar barátját, Rospigliosi bíborost támogassa, aki IX. Kelemen néven lett pápa. Rospigliosi Melanihoz hasonlóan Pistoiából származott, színdarabokat írt, amelyek egy részében a kasztrált Melani is fellépett színészként és énekesként. Az ő sikere nagy lökést adott Melani politikai karrierjének: így a lehető legexkluzívabb szent-

Monaldi–Sorti

Az olasz házaspár az egyetemen ismerkedett meg, ezután újságíróként kezdtek dolgozni. • Támadások is érték őket  választott témáik – maffia, egészségügyi botrányok, korrupció – érzékenysége miatt, lakásukat is többször feltúrták. • Ezek után döntöttek úgy,  hogy inkább regényírásba kezdenek, ám az Imprimaturral is akadályokba ütköztek, Olaszországban a Vatikán nyomására betiltották. • Ezt követően egy holland  kiadóhoz szerződtek, itt adják ki hétkötetesre tervezett regényük darabjait.

széki körökbe juthatott be. Szerencsétlenségére azonban Kelemen két évvel megválasztása után elhalálozott.

A könyv tartalmaz néhány titkot a konklávékkal kapcsolatosan – melyik volt a legérdekesebb az önök számára? – Egy olyan, amelyik mindmáig érdekes. Atto javaslata szerint ahhoz, hogy a Szentszék tagjairól bizalmas információkat tudjunk gyűjteni, a szolgáik körében kell kérdezősködnünk, mert ők a legjobb információforrások. És ki lopta el Ratzinger titkos papírjait, melyek kiszivárogtatásával a Vatileaks-botrány kitört? A háznagya! Milyen meglepő titkokról olvashatunk még a könyvben? – Találtunk Rómában egy olyan bizalmas dossziét, amely Atto Melaniról szól, és amelyet eddig nem ismertek a történészek. XI. Incének készült, annak a pápának, akit Melani negatívan ítél meg a Szent Péter trónjában. Ince az ebben a dossziéban található információkat arra használta fel, hogy megnehezítse Melani karrierjét. Ahogy

láthatja, vatikáni titkos ügynöknek lenni azokban az időkben sem volt egyszerű ügy. Milyen befolyása volt akkoriban a pápának a világ dolgaira? – Sokkal konkrétabb volt az egyház politikai ereje, mint ma. A kiátkozás egy államférfi vagy király számára komoly problémákat okozott. Az egyháznak jelentős tulajdonai voltak egyes királyságokban, maga választhatta ki a helyi vezetőket – a püspökök is ide tartoztak –, akiknek komoly politikai és néha katonai hatalmuk volt, ahogyan azt első könyvünkben, az Imprimaturban is megírtuk. Ma másfajta hatalma van a pápának, a média ezen jobban tud alakítani, a modern társadalom gyors változásai és változó érzékenysége pedig tovább finomít rajta.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu


Tudomány

Nobel-díjasok látogatása

Végh-művek Újlipótvárosban Végh András festőművész 2011–2013-as alkotásaiból rendez tárlatot az Újlipótvárosi Klub-Galéria. A kiállítás április 8-ig tekinthető meg. / D. E.

Ismét Nobel-díjas kutatók érkeznek Szegedre: Bert Sakmann német fiziológus és Aaron Ciechanover izraeli kémikus az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) döntőjére látogat a Tisza-parti városba. Március végén és április elején a harmincegyedik OTDK döntőjének négy – orvos- és egészségtudományi, állam- és jogtudományi, biológiai, valamint testnevelési és sporttudományi – szekcióját rendezik meg Szegeden. mti

Cirkuszi helyszínnel bővül a Sziget Fesztivál. Fiatal artistatehetségeké lesz a porond a legnagyobb hazai nyári fesztiválon Korábban is találkozhattunk látványos cirkuszi produkciókkal a Szigeten, de idén már saját helyszínt is kap a szóra-

koztató műfaj. – A Cirque du Sziget késő esténként a fiatal hazai artistatehetségek által az idei Szigetre komponált „újcirkuszi” produkcióknak ad otthont – mondta Szép Fruzsina programigazgató. 2012-ben a Magic Mirrorban egy magyar artistacsoport hozta létre a Recirquel produkciót, egyben társulatot, átütő sikert aratva. Éjszakán-

ként visszatér a fesztiválra ez a produkció, sok egyéb előadás mellett. A helyszín az 1890-es évek vándorcirkuszait idézi majd meg, a repertoáron lesz délutáni interaktív program is. Kora este végzős artistanövendékek emelkednek a magasba. Éjszaka jön a Recirquel, a napot pedig a Swing & Circus show zárja majd. Metropol HIRDETÉS

HIRDETÉS

Kultúr 17


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

könyvtár 18 PROMÓCIÓ

A cigánybáró daljáték jókai műve nyomán

Operett. A művet 1885. október 24-én mutatták be Bécsben. Még Strauss életében 140 színházban adták elő.

Eltért a szokásostól

„Strauss most annyira eltért szokásos stílusától, hogy visszatérése a régihez – lehetetlen. Szaffi alakja messze elüt a többi szereptől. Ilyen tökéletes rajzú ember az operettirodalomban nincs.”

Ifj. Johann Strauss operettjének, A cigánybárónak a sztoriját azok is ismerik, akik nem tudnak róla, hiszen ez nem más, mint a Szaffi, a nyolcvanas évekből ránk maradt kitűnő rajzfilm. Híres operettek

A történet röviden: a száműzetésből a birtokára hazatérő főhős, Barinkay Sándor egy bárókisasszonyt akar elvenni, de az mást szeret. Aztán Barinkay megismeri Szaffit, a cigánylányt, és abba is beleszeret, a baronesszt meg elfelejti. Közben a cigányok poénból vajdává választják, azaz

Népszerű

1905

Max Kalbeck bécsi kritikus A cigánybáróról a Dunántúli Naplóban, 1886. január 28-án

májusában az Operaház színpadára is eljutott ez az operett, és 1969 májusáig 196 alkalommal játszották.

cigánybáróvá, majd Szaffi álma nyomán megtalálja az elásott ősi kincset, Szaffiról pedig kiderül, hogy az utolsó temesvári pasa lánya. Még néhány bonyodalom, és a fiatalok egymásra találnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A librettót Jókai Mór műve

alapján a Petőfit először németre – meglehetősen szabadon – fordító Ignaz Schnitzer írta. Strauss 1883-ban kezdett valami egzotikus, magyar témát keresni, és találkozott Jókai Mórral, aki odaadta neki a Szaffit. Jókai úgy fellelkesült az ötlettől, hogy zenei ötle-

tekkel is előállt, felajánlotta, hogy eltűnőfélben lévő cigánydalokat énekel, ha valaki lekottázná. A cigánybárót 1885. október 24-én, Strauss hatvanadik születésnapjának előestéjén mutatták be Bécsben, a Theater an der Wienben. Óriási siker volt, ahogy Pesten, Párizsban, Berlinben és Prágában is. Még Strauss életében 140 színházban adták elő. Magyarországon, magyar nyelven először 1886 márciusában került színre, és azóta többször is bejárta az országot. A Budapesti Operettszínház 1999. május 1-jén mutatta be legutóbb. metropol

Johann Strauss

Az operettszerző és keringőkirály Johann Strausst (1825–1899) mint ifjabb Johann Strausst ismerjük.

20 kötetes könyvsorozat CD-melléklettel. • Az újságárusoknál már kapható  a 3. kötet: Johann Strauss A cigánybáró című operettje. • A sorozat könyvesboltokban nem kapható, csak az újságárusoknál, illetve megrendelhető a Kossuth Kiadónál (kossuth.hu).

• Az idősebb  Johann, azaz az apja, maga is híres zenész, a bécsi szórakoztatóipar egyik legfontosabb alakja volt, és mindent megtett, nehogy a három fia zenész legyen. Aztán azok lettek, de csak a kis Johann vált világhírűvé, a testvérei inkább a Strauss-féle vállalkozás menedzselésével foglalkoztak. Ez pedig főképpen a zenekarok, koncertek szervezését jelentette.

• Az ifjabb Strauss kibékíthetetlen ellentétben  állt az apjával, még az 1848-as bécsi forradalomban is az ellentétes oldalon vonultak fel zenekarukkal – az apa császárhű volt –, egy ideig gátolta is a fiatalabb érvényesülését az idősebb tekintélye. • De aztán felülmúlta az apját,  ontotta a keringőket, egy idő után már több zenekart is vezetett egyszerre, hihetetlenül népszerű volt, minden este fellépett, turnézott a nagyvilágban, Amerikában is vezényelt egy 800 (!) tagú zenekart; olyan

hajszolt életet élt, mint ma egy rockzenész. • Háromszor nősült, elszánt ember volt, a harmadik párja, Adele Deutsch kedvéért áttért az evangélikus hitre, a pápa ugyanis nem engedte korábbi házassága egyházi bontását. • Majd a hetvenes években  sorra írta az operetteket, A denevér, a Karnevál Rómában, A királynő csipkekendője, az Egy éj Velencében ma is népszerű, és mindenekelőtt itt van nekünk a nagy kedvenc, A cigánybáró.



+

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

trend 20 getty images

Hamarosan betölti az ötvenet – érzi a kapuzárási pánikot? – Már húsz éve tart, és nem is krízisként, hanem nagy kalandként fogom fel. Nem fogok Corvette-et venni vagy hasonlók. Lehet, hogy nem tervez e téren semmi extravagánsat, ugyanakkor örömmel vesz fel pink pólóruhát. Élvezi, ha meglepő ruhát visel? – Imádom, mert – őszinte leszek – a feltűnéskeltést élvezem. Voltak évek, amikor nem akartam a sajtóval találkozni, egyáltalán nem érdekelt a megjelenésem. Ahhoz, hogy élvezni tudjam a munkámnak ezt a részét, néha pink ruhát kell felvennem, vagy bőrruhát, esetleg kiltet. És az is igaz, hogy számomra öröm, amikor vásárolni megyek, megtalálom a megfelelő ruhát, és élvezem, amikor hordom. Ettől szerintem jobb tervező is vagyok, mert nem csak vizet prédikálok.

PLUSZ

Marc Jacobs A Diet Coke – itthon Coca Cola Light – 30. születésnapján Marc Jacobs divattervezőt is megkérte, hogy tervezzen palackot. Interjúnkban arról is beszél, hogyan dolgozik és mi a legrosszabb szenvedélye.

Szex, divat és üdítő Divat

Új kollekciót készített a Daalarna Tavasz–nyári és alkalmi ruháival együtt mutatta be 2013-as esküvői kollekcióját Benes Anita divattervezőnő márkája, a Daalarna: klasszikus és visszafogottabb darabok mellett a sok csipke használata, a muszlin és a zsorzsett előretörése jellemzi az idei Daalarna-menyasszonyt. A kiegészítőknek nagy szerep jut, a fátylat bordűrök díszítik, gyakori a ruhán az öv is. Egészen a bordó és a korallszín ruhákig terjed a színpaletta, és rövid szoknyás, illetve a nagy nap közben átalakítható modellek is bekerültek a kollekcióba. metropol

Vettel vagy Alonso?

Milyen a kapcsolata Kate Moss-szal? – Kate Moss? Épp most írt nekem SMS-t, már nyaraltunk is együtt Ibizán. Sok időt töltöttünk együtt az évek során, őszintén kedveljük egymást. Általában ő zárja az ön divatbemutatóit – ön kéri fel erre, vagy fordítva? – Mindkét megoldás létezik. Ő is érdeklődik, és én is. Az elmúlt években a Vuittonshow az egyetlen, amit vállal. Az elmúlt évek Louis Vuitton-show-iban a szexualitás komoly szerepet kapott. Hogyan hat ez a munkájára? – A szex a mindennapi életem komoly része – és ez így van a legtöbb emberrel, akár PROMÓCIÓ

Döntsd el te, ki lesz a győztes a Hungaroringen

Vidd haza a Forma–1-es versenyek izgalmát a Carrera Go!!! Hungaroring szettel. A játék autók igazi szerelmeseinek örökös vágyálma, hogy a legvalósághűbb modellekkel hasíthassanak a versenypályákon. A Carrera, Európa vezető vájatvezetéses (slot car) modellautórendszere napjaink legvagányabb, legsikeresebb sportautóit hozza el a gyerekszobákba, a nappaliba, és tölti meg az autóversenyzés óriási izgalmával a mindennapokat. Miközben a valós világban már útjára indult a Forma–1, amelyben

Fernando Alonso és Sebastian Vettel fej fej mellett hasítanak a világbajnokság futamain, addig te magad is eldöntheted a nappalidban, a Carrera Go!!! Hungaroring szett versenypályáján, hogy ki legyen a győztes. A lélegzetelállító hurkok, az éles kanyarok és a szédületes sebesség tökéletesen adják vissza az igazi Forma–1-es versenyek torokszorító izgalmát. Ráadásul a magyar Hungaroringpályát a szó szoros értelmében „gyerekjáték” felépíteni a Carrera letölthető útmutatója segítséTovábbi információk: www.carrera-toys.com

gével, és innen már tényleg csak egy lépés, hogy a Forma–1-es versenyek szabályosan életre keljenek melletted. Ezt aztán megnéznéd, ugye? Nos, van egy jó hírünk: te is szá-

K

JSÁTÉ ARO

guldhatsz az 1:32 méretarányú Hungaroringen március 23-án, szombaton a Duna Plazában, a Carrera Játszótéren 12.00 és 18.00 óra között, ugyanis a Carrera egy Forma–1-es versenyt rendez a slot car szerelmeseinek, ahol kicsiben, játék autó formájában mérkőzik meg Vettel és Alonso, de még akár Jenson Button is célba érhet. A nyertes pedig hazaviheti a Carrera Go!!! Hungaroring szettet. Hab a tortán, hogy ha a rendezvényre magaddal hozod ezt a Metropol újságot, akkor egy apró, ingyenes ajándékot is kapsz a Carrerától. Herpai Gergely (BadSector)


trend 21 Névjegy – Marc Jacobs

• New Yorkban született,  49 éves, jelenleg Párizsban él. • 15 évesen kezdett kifutófiúként  dolgozni egy butikban, a nyolcvanas évektől tervez saját neve alatt. • 1997 óta a Louis Vuitton  kreatív igazgatója, ő készítette az első ready-to-wear kollekciójukat. • A pletykák szerint  a Christian Diornál John Galliano utóda lehet. • Homoszexualitását nyíltan vállalja, tervezett már a melegházasság mellett állást foglaló pólót is saját márkájának.

bevallja, akár nem. Álmaimban sötétség, melankólia és szexuális feszültség is van: azokban a kollekciókban, amelyekre a legbüszkébb vagyok, sok a személyes érzés. Nem gondolja, hogy túl sok mostanában az együttműködés a tervezők és bizonyos cégek közt? – Nem, nem, ez mindig a két félen múlik. Ha senkit sem érdekelnének például egy dizájner által a Coca Colának tervezett dobozok, akkor nem is kérnének meg arra, hogy a Diet Coke-nak palackot tervezzek. A keresletről szól a dolog. Cigaretta, kávé és diétás kóla – addiktív típusú személyiségnek tartja magát? – Azért a cigaretta nem ugyanaz, mint a kóla. A dohányzás rossz szokásom, a legrosszabb – ezt nem is tagadom. Michael Peckett, MWN Divat

Fiatal tervezők a pop-up boltban A mai naptól jövő hét csütörtökig a budapesti Hajós utca 41.-ben levő Projekt Showroomban fiatal magyar divattervezők kapszulakollekcióit, illetve korábbi, tavaszi–nyári sikerdarabokat lehet megnézni és megvásárolni. A havonta változó tematikájú pop-up boltban a ruhák árának felső határa 30 ezer forint. A szervezők célja, hogy a vásárlókhoz és általában mindenkihez közelebb hozzák a minőségi magyar divatot. A ruhák tervezői között olyan nevek szerepelnek, mint Je Suis Belle, Nanushka vagy Szegedi Kata. metropol

Ünnepi hét a Macskáknak Harminc éve mutatta be először a Madách Színház a Macskák című musicalt. Az évforduló alkalmából ünnepi hetet szerveztek: hétfőn kiállítással kezdődtek a programok, amelyek között egy tigris örökbefogadása, flashmob és a megújult darab bemutatója is szerepelt. A kiállításon Kanyó Béla és Mohos Angéla fotói láthatók. mti / Fotó: Kálló Péter HIRDETÉS


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

zöld 22

Így menthetik meg a Földet a helyes állatok

RI LEOPÁRD AMU

A pandákat mindenki szereti – ezért ideális jelképei környezetvédelmi akcióknak / mwn

Állatvilág. Mindenki szereti a kedves állatokat, és sokan áldozatokat is hoznak értük. Ez más fajoknak is jó hír, hiszen ha a cukik túlélik, megmenekül az ökoszisztéma is. Indonézia erdőségei elképesztő mennyiségű állatfajnak adnak otthont: ott él a Föld emlőseinek 12, hüllőinek 16 és madarainak 17%-a. A fakitermelés és a bányászat miatt egyre kisebb az erdőkkel borított terület, ám az orangutánoknak köszönhetően változhat a helyzet. „Rengeteg ember megélhetése múlik az erdőkön, jobb tehát, ha az orangutánokra leselkedő veszélyeket hangsúlyozzuk. Ez sokkal hatásosabb, hiszen az orangután szimbolikus faj” – mondta Teguh Surya, a Greenpeace aktivistája. Világszerte akadnak állatok, amelyek cukiságuk miatt nagyköveti szerepet töltenek be: ha az ő sorsuk jobbra fordul, a kevésbé szép fajok

is kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek, ami segíti az ökoszisztéma fennmaradását. „Az emberek a szőrös, hatalmas szemű állatokért vannak oda, nem a csúszómászókért” – magyarázta Dilys Roe, a Nemzetközi Környezetvédelmi és Fejlesztési Intézet (IIED) természeti erőforrások csoportjának vezető kutatója. „A WWF azért választotta a pandát jelképéül, mert a faj sorsa megindítja az embereket és megnyitja a pénztárcájukat. Azóta más természetvédelmi csoportok is követték a példájukat” – tette hozzá. Az utóbbi időben a Greenpeace is népszerű állatokkal kampányol. „Komoly problémát jelent az óceánokban a túlhalászás és a járulékos fogás (a hálókba akadó más állatok). A cápák száma emiatt jelentősen megcsappant, így, Szimpátia

„Az emberek a szőrös, hatalmas szemű állatokért vannak oda, nem a csúszómászókért.” Dilys Roe a Nemzetközi Környezetvédelmi és Fejlesztési Intézet kutatója

ha róluk és a teknősökről beszélünk, könnyebben célhoz ér az üzenetünk” – mondta Oliver Knowles, a Greenpeace munkatársa. Ugandában és Ruandában a gorillák népszerűsége mentett meg a faj életben maradása szempontjából fontos területeket a pusztulástól. Ha ők nincsenek, az erdőségeket egyszerűen kiirtották volna. Brazíliában az arany oroszlánmajmocskának köszönhető ugyanez: a fakitermelés ütemének jelentős csökkenése más ott élő fajok túlélését is megalapozta. A közelmúltban több szervezet is felmérte, mely állatok szimpatikusak az embereknek. Kiderült: nem mindig a klasszikus szépség a vonzó. A Rare például egy kicsit sem különleges kinézetű békát választott egyik latin-amerikai programjának jelképéül, mert a helybelieknek az tetszik. „Ha népszerű állat áll a középpontban, könnyebben rá tudjuk venni az embereket, hogy kivegyék a részüket az erőfeszítésekből” – jegyezte meg Dilys Roe.

Elisabeth Braw

Metro World News

A

HELYI KEDVENC

A világ legritkább nagymacskája (a vadonban csak mintegy 40 példány élhet) a helyiek büszkesége, tiszteletére évente fesztivált rendeznek.

Egyperces

Üzlet, túl a profiton Simon Lee, az RSA Insurance Group biztosítótársaság vezérigazgatója. Miért költenek pénzt a környezetvédelemre? – A biztosítás az egyik olyan iparág, amely erősen kötődik a környezethez. A klímaváltozás következményeinek jelentős hatásuk van erre a területre. Ezzel együtt minden vállalkozásnak meg kell értetnie az ügyfeleivel és a dolgozóival, hogy van üzlet a profiton túl is. A vállalatok felelősek a környezetvédelemért? – Igen. Számunkra a klímaváltozás közvetlen kockázatot jelent, így a

környezetvédelem olyan terület, amelybe érdemes bevonnunk az alkalmazottainkat is. A kollégáinkat a világ minden táján évente versenyre hívjuk, hogy megtaláljuk a „legzöldebb” üzleti ötletet. Emellett társultunk a WWF-fel, hogy lássuk a folyamatokat a természetvédelem területén, és lobbizunk, amikor szükséges. Más vállalatok nyilván másfajta környezeti problémákkal szembesülnek, de az biztos, hogy mindegyikük tudja csökkenteni az ökológiai lábnyomát. E. B.


A LEGARANYOSABB AKTIVISTÁK Helyesek és értékesek – A veszélyeztetett fajok megmentésével megmenthetjük a bolygót is T

NCOIS-LANG RA

India, a Himalája lábánál fekvő síkságok

PEVADDISZ ÖR

F

Délkelet-Oroszország Primoje régiója, Északkelet-Kína Csilin tartománya

Nyugatés Észak-Európa

ÁRVÍZVÉDELEM

A füves területek az esős évszakban biztonságot adnak az állatoknak, a száraz évszakban pedig magasan tartják a talajvíz szintjét.

ÚR

ÖKOTURIZMUS

Kínán kívül Vietnamban van a legtöbb Francois-langur. A kíváncsi turisták miatt sokat fektetnek az ökoturizmusba.

Líbia, Egyiptom

E

ÁSPANDA ÓRI

ÜZLET

Ú YSZÁJ ORRS EN

ÖKOTURIZMUS

Namíbia

GERI VIDR A TEN

A KERTÉSZEK LEGJOBB BARÁTJA

PANDADIPLOMÁCIA

Hatalmas étvággyal pusztítja a bogarakat és a csigákat. Egyetlen éjszaka alatt 200 rovart falhat fel.

Kína a 8. század óta küld pandákat jó szándéka jeléül. Egy újságíró szerint, ha az állatoknak osztanának Nobel-békedíjat, a panda biztosan megkapná.

Üzlet. Neves vállalatok is sokszor kampányolnak a környezetvédelemért A bolygó megmentésével már nemcsak a természetvédők foglalkoznak, számos cég is aktívan kiveszi a részét a feladatokból. Az IKEA kizárólag LED-es izzókat árul, a Puma biológiai úton lebomló ruhákat dob piacra, míg a Boeing az indonéz esőerdők megmentésén fáradozik. Johan Kuylenstierna, a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet igazgatója régóta tanulmányozza a cégek közreműködését a környezetvédelemben. „Aktívabbá váltak, ami a környezetvédelmet illeti, ám részvételük mértéke eltérő. Általános, hogy a globális vállalatok többet tesznek a környezetért, mint a helyiek. Ennek oka egyszerű: jobban szem előtt vannak, nagyobb

Globalizáció

„A globális vállalatok többet tesznek a környezetért, mint a helyiek.” Johan Kuylenstierna a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet igazgatója

nyomást gyakorolnak rájuk a civil szervezetek és a fogyasztói csoportok.” „A turizmusnak mindenképpen többet kellene tennie a környezetvédelem terén, hiszen az egész iparág alapja a tiszta környezet. Persze létezik az ökoturizmus, de az egyelőre rendkívül kis piac” – fűzte hozzá Kuylenstierna. Elisabeth Braw, mwn

A teknőst ábrázoló szuvenírek eladásából befolyó pénzt a beduinok kapják, akik éppen ezért óvják is az állatokat.

RVÚ ZA

KES K

EURÓPAI SÜN

MI IPTO TEKN GY

ŐS

Kína, Szecsuan tartomány

Vietnam

Rengetegen indulnak szafarira, hogy láthassák őket.

HÍNÁRKERTÉSZEK A vidrák imádják a tengeri uborkát, amely hínárral táplálkozik. Így megmarad az egyensúly, és azoknak a halaknak az élettere, amelyeket halásznak.

FORRÁS: WWW.SAVEOURSPECIES.ORG; IUCN RED LIST; BRITISH HEDGEHOG PRESERVATION SOCIETY; UNIVERSITY OF GEORGIA; COLORADO STATE UNIVERSITY

HIRDETÉS

HIRDETÉS

zöld 23


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

zöld 24

Kapcsoljuk le a világítást legkevesebb egy órára! Figyelemfelhívás. Szombaton hetedik alkalommal rendezik meg itthon is a Föld Órája akciót Tavaly világszerte több mint kétmilliárdan vállalták, hogy egy órára lekapcsolják a villanyt és egyéb elektromos berendezéseiket. A mérhető hatás elenyésző, a cél inkább a figyelemfelkeltés. A WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének hazai csoportja március 23-án 19 órára várja az érdeklődőket a West End tetejére. Hazánkban idén nemcsak a főváros díszkivilágítását fogják a jelen lévő hírességek közösen lekapcsolni, ezt követően meggyújtják az ország legnagyobb gyertyáját is. Emellett itt hirdetik ki a Föld Órájának Fővárosát is, vagyis azt a magyar települést, ahonnan a legtöbben regisztráltak az esemény hazai weboldalára. Ebben az évben a szervezők hosszabb távú környezetvédelmi vállalásokra is szeretnék ösztönözni a résztvevőket.

További infók: www.csekkcsokkento.hu

A Parlament kivilágítva... / mti

Az akció felhívja a figyelmet a túlfogyasztás okozta problémákra

...és sötétben / mti

A Big Ben sötétben... / mti

Elkezdtünk spórolni

Szokásaink átalakításával jelentősen visszaszoríthatjuk az áramfogyasztásunkat. Mint Király Zsuzsannától, az Energiaklub szakértőjétől megtudtuk: hazánkban egy átlagos háztartás éves villamosenergia-fogyasztása 2100-2200 kilowattóra körül alakul. Ez az érték az elmúlt évtizedben nem változott jelentősen, bár néhány éve csökkent. Ennek oka lehet a szakértő szerint a válság miatti spórolás, illetve a hatékonyabb háztartási gépek terjedése is. – Ahol villanybojlerrel melegítik a vizet, ez a készülék a fő áramfaló, hiszen egész évben használják – mondta Király Zsuzsanna. – Ahol van légkondicionáló, ott a nyári hónapokban emiatt ugorhat meg a fogyasztás, akár havi 250 kWh-val is. Emellett jelentős részt tesz ki az áramszámlában a hűtő és a fagyasztó működtetése, a szórakoztatóelektronika és a világítás is. Ha spórolni akarunk, akkor első lépésként a szokásainkat érdemes átalakítani, ez ugyanis nem igényel befektetést.

Ha spórolni akarunk, akkor a szokásainkat kell átalakítanunk / kálló péter

Ez a Föld Órája

2007-ben indult a világméretű önkéntes kezdeményezés. • A résztvevők  minden év márciusának utolsó szombatján este lekapcsolják egy órára a fölösleges világítást.

...és fényben úszva / mti

Egyszerű praktikák

– Bánjunk takarékosan a meleg vízzel, tekerjük alacsonyabb hőfokra a bojlert, ne hagyjuk stand-by üzemmódA bruttó villamosenergiafogyasztás forrásmegoszlása százalékban (Mavír Zrt.)

Atomenergia Földgáz Import Lignit Megújulók Szén Olaj

36 százalék  28 százalék 16 százalék 12 százalék 5 százalék 2 százalék 1 százalék

• 2012-ben  150 ország, 6525 város és 2 milliárd ember csatlakozott az akcióhoz.

ban a berendezéseinket és fölöslegesen égni a villanyt – sorolta a tippeket Király Zsuzsanna, aki szerint ezekkel az egyszerű lépésekkel is több tízezer forintot takaríthatunk meg éves szinten. Nyilván az öreg, áramfaló háztartási gépek cseréje komolyabb beruházást jelent egy családnak, de addig is több kisebb, olcsóbb eszköz is segítségünkre lehet az áramfogyasztás visszaszorításában. Egy billenő kapcsolós elosztóval például egyszerre áramtalaníthatjuk a hifit és a számítógépet is: ezzel évente

• Magyarországon  tavaly 93 település, 467 vállalat és intézmény és 9000 magánszemély vett részt az akcióban. • Hazánkban ebben az évben  a szervező WWF Magyarország március 1-je és 17-e között gyertyagyűjtési akciót hirdetett, ennek során több mint

Sötétségbe borulnak

1551

látványosság borul sötétbe világszerte, többek között a gizai piramisok, az Eiffel-torony, az Akropolisz, a Big Ben, a Colosseum és az Empire State Building.

egyhavi áramszámlát spórolhatunk. A gyakran használt helyiségekben pedig, ha egyetlen 100 wattos hagyományos izzót kompakt fénycsőre cserélünk, évente 3–5 ezer forintot takaríthatunk meg.

1300 gyertyát gyűjtöttek össze. Ezekből öntötték újra Magyarország legnagyobb gyertyáját, mely öt méter magas lesz. A március 23-i lekapcsoló rendezvényen ezt fogják meggyújtani, miután hazai hírességek segítségével 20.30 órakor lekapcsolják Budapest dísz­ világítását.

Jelentős a veszteség

A spórolás mellett az energiatakarékosság már csak azért is fontos lehet, mert az elektromos áram előállítása, szállítása során jelentős a veszteség. Ahhoz, hogy egy kilowattóra áramot felhasználjunk az otthonainkban, körülbelül 3 kWh-nyi energiát fektet be egy erőmű. Vagyis, ha egyetlen kilowattóra áramot megspórolunk otthon, azzal 3 kilowattórányi primer energiát menthetünk meg, ennyit nem kellett elégetni, kibányászni, szállítani. kiss andrás



2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

pályafutás 26

Egészségügyi felnőttképzés: számos lehetőség nyílik az elhelyezkedésre Oktatás. Az egymásra épülő képzési formáknak köszönhetően nőnek a karrieresélyek Az elhelyezkedés könnyű, csak a fizetés kérdéses – az egészségügyi területen megszerezhető szakképesítések közt sok a hiányszakma, az ilyen végzettséget szerzők könnyen el tudnak helyezkedni itthon. Sokan azonban már úgy iratkoznak be a tanfolyamokra, hogy a külföldi munkavállalás a céljuk – mondja Siklósi Marianna, a Vincotte Akadémia szakképzési főmunkatársa. – Az ápolók és a fogászati asszisztensek könnyen el tudnak helyezkedni, a gyógyszertári asszisztensek piaca már telítettebb – tette hozzá Siklósi Marianna.

Sok a lehetőség

Azon képesítések skálája, amelyeket felnőttképzési rendszerben e területen meg lehet szerezni, meglehetősen széles: ápolói, általános as�-

Bérezés

89 000

forint kezdő fizetésre számíthat a közalkalmazotti bértábla alapján, aki OKJ-s ápolói végzettséget szerez.

A dentálhigiénikusok elhelyezkedési lehetőségeit kiemelte: itthon és külföldön jó lehetőségekhez juttat ez a szakma, mellyel önállóan is dolgozhatnak egy fogorvosi rendelőben. Megéri hiányszakmát választani / kálló péter

szisztensi, radiográfusi, mentőápolói, betegkísérői végzettséget is lehet szerezni. Az ápolói és az asszisztensi alapképzésre ráadásul számos szakápolói és szakasszisztensi modul épülhet rá, így nőnek a munkaerőpiaci és karrieresélyek. – A mai világban nem jó, ha a megszerzett képesítéssel hátradőlünk. Nagy az elvárás a munkaerőpiac felől is, ráadásul számos technikai újí-

HIRDETÉS

n OKTATÁS

n ÁLLÁS

tás van, és sokszor nem elég az, amit tíz éve egy államilag elismert képzésen elsajátítottunk – sorolja Siklósi Marianna. Az egészségügyben ráadásul állandó továbbképzéseken kell kötelező kreditpontokat begyűjteniük a dolgozóknak, így a folyamatos képzés ezen a területen jogos elvárás.

Önállósodhatnak is

Csányi Miklós, a Pannon Kincstár Tanoda szakmai re-

Gyors elhelyezkedés ferensének elmondása szerint egy egészségügyi szakképesítés megszerzésére körülbelül másfél évet kell rászánni. Ez általában az alapképzést jelenti, a ráépülő képzések további hónapokat jelentenek, de általában már kevesebbet az alapképzésnél. – A legtöbben ápolói, fogászati asszisztensi és az arra ráépülő dentálhigiénikusi szakképzést választják nálunk – mondja Csányi Miklós.

A hiányszakmákat választók is megtalálják számításukat: ápolókat folyamatosan keresnek, amit az is bizonyít, hogy már kórházi gyakorlatuk alatt a tanoda ápolóhallgatóinak rátermett része állásajánlatot kap. Így a biztos elhelyezkedés tudatában hagyhatják el az iskolapadot. metropol HIRDETÉS

n ÁLLÁS


pályafutás 27

Több a testnevelésóra, de gond van a felszereltséggel Közoktatás. Az intézmények 75%-a szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének első üteme jól sikerült A kormány által még nem tárgyalt összegzés szerint a legnagyobb problémát a tornatermek, sportpályák és a felszerelések hiánya okozza. Egy tavaly őszi felmérés szerint az iskolák 58,9%-ának nincs elegendő tornaterme és sportpályája, több mint 30%-uknál nincs megfelelő sportfelszerelés, és az iskolák több mint egytizedének nincs elég pedagógusa. Az idén ősztől előírt újabb 30 ezer többlet testnevelésóra miatt 1350 tel-

Fiatalok

Két ifjúsági szervezet alakult

Hivatalos vélemény

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint a meglévő, ismert hiányosságok ellenére vállalni kellett a mindennapos testnevelés bevezetését.

Javult a fiatalok egészségi állapota / kálló péter Pozitív hatás

67

százaléka a megkérdezett 22 000 iskolának azt mondta, a mindennapos testnevelés bevezetése javított a fiatalok egészségi állapotán.

jes pedagógus-álláshely nyílik meg. Tornateremmel 457 település nem rendelkezik, uszodával pedig 1684 (a Nemzeti Alaptanterv minimális óraszámban ugyan, de a korábbiakhoz hasonlóan a diákok teljes körére kötelező úszásoktatást ír elő), míg

• Több mint hétezer pedagógus továbbképzését tervezi a sportszövetségekkel az államtitkárság.

sportpálya 147 településen nincs. Az összegzés kitér arra is, hogy a mindennapos testnevelés bevezetéséhez 2012 szeptemberében a központi költségvetés – tudatosan – semmilyen bérjellegű vagy dologi hozzájárulási többletet nem biztosított. mti

Állami általános iskolák. Fejlesztés. Könyvtári Hit- és erkölcstanból is kísérők segítik a halláslehet majd buktatni és a látássérülteket Szeptembertől az állami iskolák első és az ötödik osztályában kötelező lesz a hittan vagy az erkölcstan, a többi általános iskolai évfolyamon felmenő rendszerben vezetik be az új tantárgyat. Arról, hogy ki melyiket választja, a szülő dönt. A tanulmányok értékelésének

módját az iskola pedagógiai programjában kell meghatározni, és azonosnak kell lennie a hittan-, illetve az erkölcstanórákon. Főszabály szerint ez osztályzatokkal történik, de az iskola dönthet úgy, hogy szöveges értékelést alkalmaz. mti

Jelnyelvi tolmácsok segítik márciustól a siketeket és nagyothallókat az ELTE Egyetemi Könyvtárában; új és tervezett szolgáltatásait március 27-én délután mutatja be az érdeklődőknek az intézmény. Az esélyegyenlőség jegyében a könyvtár a látás-

sérültek és vakok számára kísérőt biztosít az épületben való eligazodáshoz, továbbá számos eszköz és szoftver könnyíti meg számukra a dokumentum- és számítógéphasználatot a könyvtári portál akadálymentes verziójától a Braille-nyomtatásig. mti

n INGATLAN

n UTAZÁS

HIRDETÉS

Megalakult a Magyar Ifjúsági Foglalkoztatási Tanács, amely egyesületként működik, és az első olyan magyarországi szervezet, amely kifejezetten a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeivel foglalkozik. Tegnap bejelentette megalakulását az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum is. A céljaik között szerepel a gyermekvállalás és a családalapítás népszerűsítése, elősegítenék a fogyatékkal élők integrációját, és hangsúlyt kap az egészséges életmódra nevelés is. Elsőként egy új, sportolói ösztöndíjat vezetnek be idén ősztől. metropol

25 év alattiak

28,4

százalék a korcsoport munkanélküliségi rátája ma Magyarországon. Ez 1,3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. HIRDETÉS


3 sport

A Valcea nem akar korábban játszani Kifogásolja az Oltchim Valcea vezetősége, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) az eredeti kiíráshoz képest korábbra tűzte ki a Győr elleni női Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójának időpontját. A román csapat elnöke közölte: beadványban kérték az európai szövetségtől az eredeti program betartását, vagyis azt, hogy ne április 11-én, csütörtökön legyen a visszavágó, hanem 13-án vagy 14-én. Az első mérkőzést Kovacsics Anikóék (képünkön) április 6-án játsszák, magyar idő szerint délután 5 órakor.

sport 28

A hokikapus cáfolja a zaklatás vádját Jégkorong. Hetényi Zoltán, a magyar válogatott kapusa reméli, megbocsátják neki, hogy vasárnap hajnalban az USA-ban egy bárban Amerikaellenes és rasszista megjegyzéseket tett Az eddig az Orlando Solar Bearsben védő kapust a Gwinnett Daily Post értesülései szerint azzal is vádolták, hogy fogdosott egy pincérnőt – ezért őrizetbe is vették. A magyar szövetség kedden úgy tudta, a játékos szabadlábra került, és szeretne mielőbb visszatérni Budapestre. „Nem követtem el, amivel vádolnak, biztos vagyok benne, hogy a tárgyaláson tisztázni fognak a szexuális tettlegesség vádja alól” – írta a hazai szövetség honlapján

Kézilabda

metropol/mti

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Névjegy – Hetényi Zoltán

• A Dunaferrben kezdett védeni, 2004-től az Alba Volán játékosa volt. • Szerepelt a válogatottban  a 2008-as divízió 1-es világbajnokságon. • A 2011–2012-es szezonban  a finn Jokeritben játszott.

Hetényi szeretne csatlakozni a budapesti vb-re készülő válogatotthoz / mti Reakció

„A szövetség tovább tájékozódik az ügyben, addig is fenntartja az ártatlanság vélelmét Hetényi Zoltánnal kapcsolatban.” a Magyar Jégkorong Szövetség közleményéből

Futás. A hatodik Balaton Szupermaratonnal indul az idei futószezon Siófokról indul ma 11 órakor az idénynyitó 6. BSI Balaton Szupermaraton, melynek mezőnye a Balatont megkerülve, vasárnap 11 óra tájban érkezik vissza Siófokra. Tegnapig – a tavalyi létszámot Labdarúgás

15 százalékkal meghaladva – több mint 1100 futó adta le a nevezését, összesen 15 ország képviseletében. A külföldiek közül a legtöbben Németországból érkeznek. mti Kosárlabda

Kezdődhet az új stadion építése

Klubcsúcsot döntött a Denver

A Market Építő Zrt. építheti fel az új Albert Stadiont 13,5 milliárd forintért. Közben a Ligakupa elődöntőjének első meccsén az FTC – Vácon – 3-1-re nyert az Eger ellen. mti

A Denver Nuggets sorozatban 13. győzelmét aratta kedden az Oklahoma ellen (104-114) az észak-amerikai profi ligában (NBA), s ezzel megdöntötte a klubcsúcsot. mti

tegnap megjelent nyilatkozatában Hetényi Zoltán. Hozzátette, „végtelenül sajnálja”, hogy felelőtlenül viselkedett, szégyent hozott magára, csapatára és legfőképp a hazájára. „Az, hogy a csapatommal ünnepeltem, nem mentség arra, hogy megbántottam másokat” – fogalmazott. Abban reménykedik, viselkedésével, valamint játékával jóvá tudja tenni e hibát, s megbocsátanak neki.

• 2012-ben szerződtette  a Milwaukee Admirals, 2013 februárjától az Orlando Solar Bears kapusa.

Az East Coast Hockey League-ben (ECHL), azaz a harmadik osztályban játszó Orlando Solar Bears az eset után szerződést bontott a kapussal, és hasonlóan döntöttek az American Hockey Leagueben (AHL) szereplő és Hetényi másodosztályra vonatkozó játékjogával rendelkező Peoria Rivermennél is. mti

HIRDETÉS

12. heti nyerőszámok: Gépi húzás:

8 11 19 22 23 25 30

Kézi húzás:

4 15 16 18 23 24 27

NYEREMÉNYEK:

7 találatos: nem volt, 6 találatos: 229 945, 5 találatos: 5455, 4 találatos: 1110 forint

HIRDETÉS

2013. március 20. (szerda)

4 6 8 12 14 18 22 26 33 36 40 50 57 62 63 65 66 68 70 77


Fekete mágia

Räikkönen abroncsainak állapota az Ausztrál Nagydíj végén / getty images

sport 29

Forma–1. A hétvégén Malajziában kiderül, hogy a Lotusnak csak a taktika segített-e az Ausztrál Nagydíjon A hétvégi Maláj Nagydíj előtt mindenki azon töri a fejét, hogyan tudott Kimi Räikkönen és a Lotus az évadnyitón eg�gyel kevesebb kerékcserével simán nyerni. A boxkiállások időzítéséből úgy tűnik, hogy az első kerékcseréje után tudott valamit a finn, amit a többiek nem, illetve a Lotus már az időmérőn elkezdte a taktikázást. Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének utolsó harmadában, a Q3 végén mindenki feltette a lágyabb keveréket, és a felszáradó pályán 2-3 mért kört is futott, míg a Lotusok csak egyetlen mért körrel kvalifikálták magukat a 7., illetve a 8. helyre. A megkíméltebb gumik a rajtnál sem jöhettek rosszul, ám Grosjean példája mutatta, hogy nem ekkor számítottak. Räikkönen két pozíciót javított a rajt után – miközben csapattársa ugyanennyit veszített –, ám a két Ferrari is képes volt két pozíciót fogni. A frissebb gumik ezután jöttek jól a finnek: bár beragadt két körig Hamilton mögé, de miután megelőzte, néhány kör alatt visszazárkózott Vettel és a két Ferrari mögé. Az első kerékcseréje nem volt nagyon elnyújtott: két körrel Vettel után, Alonsóval

egy időben, a 9. körben ment a boxba a közepes keverékű abroncsokért. A talány az, hogyan tudott ezekkel 25 kört menni úgy, hogy Alonso csak 19-et, Vettel csak 16-ot. Egy lehetséges magyarázat, hogy a Red Bull és a Ferrari is túl pesszimista volt a közepes gumikat illetően, ugyanis a következő szettel Vettel már 21 kört bírt ki, Räikkönen 24 körös utolsó etapjával szemben. Ha így van, valóban igazat mondott Räikkönen, aki a verseny után egyszerűen a tökéletes boxtaktikával magyarázta a győzelmét. Csakhogy elgondolkodtató, hogy a finn az Ausztrál Nagydíj utolsó előtti körében, 23 körös gumikon leggyorsabb kört ért el. Továbbá, hogy a melbourne-i aszfalthőmérséklet a futamon nagyságrendileg mindössze 24 Celsius-fok volt, márpedig a Lotusok tavaly 30– 35 fokosnál hidegebb aszfalton küszködtek az abroncsok megfelelő felmelegítésével, és a forró versenyeken – Bahrein, Valencia, Hungaroring, AbuDzabi – voltak igazán versenyképesek. Most hétvégén elválhat, hogy a Lotus tényleg csak A Lotus éve

1978

Ebben az évben győzött legutóbb Lotus a szezonnyitón, és akkor Mario Andretti az egyéni, a csapat pedig a konstruktőri világbajnokságot is megnyerte.

Számmágia

7

pilóta is állt az élen időlegesen az Ausztrál Nagydíjon. Ilyenre eddig csak négyszer volt példa az F1ben: 1971-ben az Olasz, 1973ban a Kanadai, 1975-ben a Brit és 2008-ban szintén a Kanadai Nagydíjon.

7

éve két kivétellel mindig az lett a világbajnok, aki a szezonnyitót megnyerte. A két kivételből az egyik nem számít, mert 2010-ben nem Ausztráliában, hanem Bahreinben indult a szezon, ahol Alonso nyert ugyan, de végül nem lett bajnok. Tavaly Button nyert Ausztráliában, de Vettel lett a bajnok.

7

-es rajtszámmal a 7. rajtkockából lett győztes Räikkönen Ausztráliában.

beletrafált a „fekete mágiába” egy verseny erejéig, vagy nem volt véletlen a győzelme. Mindenesetre a lélektani hadviselésben Räikkönent tovább erősítheti az a tény is, hogy 2003-ban élete első futamgyőzelmét Malajziában aratta a McLarennel. Ha nem önti el majd a monszuneső a sepangi pályát, forró verseny várható. An�nyi bizonyos, hogy a Pirelli a legkeményebb és a közepes keveréket szállítja majd a versenyre.

Sipos Zoltán

www.metropol.hu

Két helyszínen is lehet szurkolni holnap a magyar válogatottnak Labdarúgás. Holnap 20.30 órakor kezdődik a magyar–román vb-selejtező

A D csoportban a magyar és a román válogatott is 9-9 ponttal várja a péntek esti csatát. A románok ma már a meccs helyszínén, a Puskás-stadionban tréningeznek, a 10.30 órakor kezdődő edzésnek azonban csak az első 15 perce lesz sajtónyilvános. A szurkolók azonban még ennyi ideig sem láthatják élőben a két felet – a FIFA már sokszor idézett döntése miatt a találkozót zárt kapuk mögött kell megrendezni. A magyar szövetség pénteken 18 órától az 56-osok terére várja a szurkolókat ingyenes meccsnézésre; a programot 19 órától a Magna Cum Laude

Zászlóégetési ügy

Megbüntették a Rapidot, mert a bukaresti csapat szurkolói a hétfői, kolozsvári bajnoki mec�csen magyar zászlót égettek. • 30 ezer lej  (több mint 2 millió forint) bírságot szabott ki a klubra a romániai Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). • Az eset miatt  az MLSZ kedden hivatalos levélben fordult a román szövetséghez, az RMDSZ pedig felje-

koncertje nyitja. A stadion Dózsa György úti bejáratához is szerveznek egy rendezvényt, itt bemelegítésként nemzeti rockzenekarok koncerteznek. Lapunk érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete azt az információt adta, hogy a rendőrségnek e két nyilvános eseményről

A múlté a vádlisérülés

lentést tett az ügyészségen és a rendőrségen. • Bocsánatot  kért a történtek miatt a román szövetség. • Elítélte  a magyar zászló elégetését Victor Ponta is. A miniszterelnök azt mondta, „a román kormány tiszteletet kér bármely állam nemzeti szimbólumai iránt, és a román állam nemzeti szimbólumai iránt is”.

van tudomása. A kettő közül a BRFK a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény megtartását tudomásul vette. A másik esetben a területfoglalási engedélyt az illetékes önkormányzat adta ki. Arra, hogy a közterületen zajló rendezvényeket milyen létszámban biztosítja a rendőr-

„Varga József sérülése rendbejött, így teljes intenzitással edzhet.” a magyar szövetség honlapjának információja

ség, konkrét szám nem hangzott el. A BRFK válaszában az ilyenkor szokásos „megfelelő erőkkel” kifejezést használta. Arról viszont semmiféle információt nem kaphattunk, lesznek-e rendőri egységek a stadion területén, s hogy egy zárt kapus sportesemény biztosítása milyen pluszfeladatot jelent az állomány számára. Mivel a pótselejtezőre jogosító második hely megszerzése szempontjából kulcsfontosságú találkozó előtt állunk, vélhetően felfokozott lesz a hangulat az utcákon, tereken is. A rendőrség – hangzik a

BRFK állásfoglalása – „felkészült a rendezvény biztosítására, amelynek kapcsán minden tudomására jutott jogsértéssel szemben fel fog lépni”. Kérdésünkre, számítani lehet-e arra, hogy szurkolók vagy szurkolói csoportok a FIFA tiltása ellenére megkísérelnek bejutni a stadion területére, a BRFK felhívta a figyelmet arra, hogy „bűncselekményt követ el az, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogosulatlanul belép, ott tartózkodik, vagy e területre bármit bedob”. A rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy – provokatív céllal – külföldi drukkerek jönnének Budapestre. A mérkőzés kapcsán útlezárásokra, illetve jelentős forgalomkorlátozásokra kell felkészülni. A konkrét változásokról a police.hu oldalon lehet tájékozódni. METROPOL


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

sport 30

Tizedszer is győzött a Pittsburgh A Penguins 2-1-re nyert a Washington Capitals ellen kedden az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) , és ezzel sorozatban már a tizedik győzelmét aratta. mti / Fotó: getty images

Birkózás. Sleisz Gabriella az ötödik helyen zárt az Európa-bajnokságon A Tbilisziben zajló Európa-bajnokság tegnapi versenynapján az 59 kilósok bronzmérkőzésén Sleisz Gabriella 3-0-ra kikapott az ukrán Tatjana Lavrencsuktól.

Tegnap a másik három magyar versenyző – Juhász Bence (55 kg), Molnár József (60) és Kőrösi Kitti (51) – kiesett, mivel legyőzőjük nem jutott el a döntőig. mti

HIRDETÉS

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 31 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

A Föld Órája alkalmából szombat este fél 9-től lekapcsolják számos épület kivilágítását. Ön csatlakozik-e az akcióhoz?

„Nem kapcsolom le a villanyt, nem hiszem, hogy a háztartások hozzájárulása sokat számítana. Inkább arra figyelek, hogy energiatakarékos izzót használjak.”

„Csatlakozni fogok, de szerintem kevés az egy óra. Gyakrabban is lehetne ilyen akciót tartani, sőt, akár kötelezővé is tehetnék időnként a villanyoltást.”

„Minden évben csatlakozunk, lekapcsoljuk otthon a világítást. A családom számára persze ezen túl is fontos a környezet védelme.”

Kupi László 28, tanár, Budapest

Mezei Ádám 16, tanuló, Pécel

Deli Dorottya 16, tanuló, Pécel

egyik ellenőr hölgynek szóltam, hogy nem kellene megengedni, hogy lábon vigye le a kutyát a mozgólépcsőn. Ha nem bírja felvenni, le lehetne állítani az egyik felfelé jövő mozgólépcsőt, hogy ott gyalog lemehessenek. Az ellenőr hölgy közömbösen vonogatta a vállát, hogy ez a gazda dolga. A kutya gazdája sem örült, hogy beleszóltam a dolgába, végül szerencsésen leértek a mozgólépcsőn. De a korábbi két baleset miatt nekem már mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha kutyát látok a mozgólépcsőn a saját lábán utazni. Nem tudom, miért nem megoldható, hogy az ellenőröket felkészítsék arra, hogy figyelmeztessék a kutyatulajdonosokat a balesetveszélyes helyzetre? Miért nem lehet leállítani ilyenkor az egyik mozgólépcsőt? Így is maradna még mindkét irányba egy-egy működő. És mi van, ha vakvezető kutyával akar utazni valaki? Azok is általában nagytestű kutyák és egy vak embertől egyébként sem várható el, hogy kutyával a karján mozgólépcsőzzön. Tudom, a BKV munkatársainak ez pluszfel-

adatot jelentene amúgy sem egyszerű és sok türelmet igénylő munkájukban. De segítségükkel biztos vagyok benne, hogy sok jövőbeli baleset elkerülhető lenne.

Olvasói levelek

Kutyabalesetek a mozgólépcsőn Már kétszer is láttam a Ferenciek terén, hogy a metróaluljáróban a mozgólépcső becsípte egy kutya lábát. Ez elég brutális baleset, tócsában áll a vér, a kutya iszonyatosan sír fájdalmában. A mozgólépcső tetején minden alkalommal álltak ellenőrök, és én azon csodálkoztam, hogy ha már a kutya gazdája nem tudja, hogy a mozgólépcsőn csak ölben szabad szállítani kedvencét, akkor az ellenőrök miért nem figyelmeztetik? Néhány hete megint láttam, hogy valaki kutyával készül lefelé menni a mozgólépcsőn. Szerettem volna figyelmeztetni, mert rögtön eszembe jutott a korábban látott két baleset, de sajnos a férfi nem volt abban a lelkiállapotban, hogy bármilyen tanácsot elfogadjon, mert éppen összeveszett az ellenőrökkel azon, hogy a kutyájának is kell-e jegy. Az is igaz, hogy a kutya jó nagy testű volt, lehetett vagy 40 kg. Álló mozgólépcső nem volt, kettő felfelé jött, egy pedig lefelé ment. Az

Kútvölgyi Lilla, Dunakeszi

Mosolygós banki ügyintézés Egy korábbi kedves olvasói levél késztetett írásra. Egy hirdetés láttán az összes maradék 1-2 forintosomat bevittem a Magyar Nemzeti Bankba. Volt még régi külföldi pénzérmém is, kértem, olvasszák be, ne kelljen kidobnom. A pénztárosnő az átvétel után közölte, ha van időm, a múzeumban díjmentesen megnézhetem a pénzgyártás folyamatát. Én válaszoltam: voltam már ott, sőt meg is mértek, mennyit érek aranyban. A súlyom tömbértéke: 226 800 000 forint! No de ki ad értem ennyit? – mondtam a pénztárosnőnek. Akik ott voltak, mind mosolyogtak ezen, talán még a nap is szebben sütött ennyi vidám mosoly kíséretében. S.-né Zöld Júlia, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Ismétlődő eső várható Győr

Miskolc

13°

Budapest

7° Békéscsaba

Pécs

PÉNTEK

Borult lesz ma az ég, csak a nyugati határ mentén szakadozhat fel

SZOMBAT

északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon, estétől középen és

max: 3° tartósan délután a felhőzet. Sokfelé várható ismétlődő eső, a kömin: 0° zépső és délnyugati tájakon jelentős csapadék is hullhat. Az északi,

max: 2° északkeleten viharossá is fokozódik. A csúcshőmérséklet általában min:-5° 6 és 9 fok között alakul, ÉK-en azonban 10, 14 fok valószínű. További információk: INTERNETEN: www.met.hu



HIRDETÉS

Palackot tervez a divatguru

Marc jacobs élvezi a feltűnő öltözködést 12. oldal

2013. március 21. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

országos

Kevés lakást biztosítanak

Ingatlan. Százezerrel nőtt 2011-hez képest azok száma, akik biztosítás nélküli ingatlanban élnek Statisztika. Hajdú-Bihar megyében a legkevesebb a díjfizető; mindössze 54 százalék Kiadások. Havi bontásban az átlagos biztosítási díj nem több egy családi pizza áránál 2. oldal

Egyre mélyülő ciprusi válság Előreláthatólag jövő keddig nem nyitnak ki a már napok óta zárva tartó szigetországi bankok, és várhatóan meghatározatlan ideig korlátozzák a külföldi bankátutalásokat is. 6–7. oldal

A színészekhez is igazították a darabot Vida Péter szerint a pesti kabaré száz évét bemutató, a Tháliában a jövő héttől látható új produkció egyúttal lelki időutazás is. 8. oldal

Lengyel bányaomlás

Túlélték

6. oldal

Sértetlenül sikerült felhozni azt a 19 vájárt, akik 600 méteres mélységben rekedtek

/ mti


1 hírek

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Kevesebb a biztosítás Ingatlan. Százezerrel nőtt tavaly azok száma 2011-hez képest, akik biztosítás nélküli lakásban élnek

A nem biztosított lakóingatlanok aránya (megyei bontás 2012, százalék) Nógrád

Győr-MosonSopron

KomáromEsztergom

21

Vas

Mintegy 42 ezerrel csökkent tavaly 2011-hez képest azoknak a lakóingatlanoknak a száma, amelyekre kötöttek biztosítást. Lakásonként átlagosan két-három lakóval számolva 2012-ben 100 ezerrel nőtt azok száma, akik biztosítással nem rendelkező ingatlanban élnek – derül ki az AEGONdirekt.hu adataiból. Hajdú-Biharban csaknem a házak felére (46%) nem kötöttek biztosítást, de Bács-Kiskunban (43) és Békésben (40) is sok ingatlan nincs biztosítva. Az átlagos éves biztosítási díj 29 200 forint volt tavaly – ez havi szinten 2434 forint, nem

Borsod-AbaújZemplén

18

27

Veszprém

27

Zala

23

Somogy

Tolna

33

22 Forrás: AEGONdirekt.hu metropol-grafika

33

34

37

BácsKiskun

43

Jász-NagykunSzolnok

31

46

Békés

Csongrád

39

Gyűjti az aláírásokat a Fidesz Tegnap hivatalosan is elindította aláírás-gyűjtési akcióját a rezsicsökkentés megvédése érdekében a Fidesz. Az első aláíró a budapesti Kálvin téren látta el kézjegyével a petíciót, majd Rogán Antal (képünkön), a Fidesz parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, ahol közölte: a következő napokban az ország minden pontján megjelennek a kormánypárt aktivistái, és kizárólag törvényes eszközökkel megkezdik az aláírások gyűjtését. mti

Az MSZP szerint

„A rezsicsökkentésről szóló aláírásgyűjtés csak álca az újabb listázásokhoz” – olvasható az MSZP közleményében.

2%

több, mint egy családi pizza áránál. Mégis növekszik azoknak a tábora, akik anyagi okok miatt nem költenek házuk, illetve lakásuk védelmére. Nekik jelenthet megoldást az önrészes lakásbiztosítás, amely

tűz

alacsonyabb díj mellett megtéríti a több százezres vagy sok milliós károkat. Ez esetben az ügyfelek magukra vállalják a gyakoribb, de kisebb károk – például beázás vagy üvegtörés – megfizetését. metropol

47%

6%

vízkár

lopáskár

3% felelősség Országgyűlés

Újra változhat az alkotmány A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy még a héten benyújtja a Fidesz az ötödik alkotmánymódosítást. Az alaptörvényben és a Btk.-ban tiltja meg a Fidesz–KDNP kormánytöbbség a vörös csillag és a horogkereszt viselését. mti Cozma-ügy

Tárgyalják a garázdaságot is

Akik már nem tudják fizetni

A lap úgy tudja, a javaslat szerint az egyik lehetőség a forintosítás: a pénzintézetek a fennálló tartozást a jelenlegi árfolyamon átváltanák forintra, majd az összeg egy részét elengednék, így csökkentve a törlesztőrészletet. A másik opció, hogy az adós marad a devizahitelben, de tartozásának részleges elengedésével alkalmassá ten-

34%

meteorológiai kár

31

A bankok hozzákezdtek a devizahiteleseknek szánt újabb mentőcsomag kidolgozásához. A program akár néhány hónapon belül el indulhat – tudta meg a Népszabadság.

A forintosítás is felmerült

8%

egyéb

Baranya

Egyeztetések. Az illetékesek állítólag egyelőre csak szakmai elvekről tanácskoznak

A bankok most az olyan adósok helyzetére keresnek megoldást, akik már legalább 90 napja nem tudják fizetni jelzálogkölcsönük törlesztőrészletét. Jelenleg mintegy 110 ezer ilyen devizahiteles van. Az adósok egy részén a Nemzeti Eszközkezelő segíthet majd lakásuk megvásárlásával, ám 70-80 ezren e programba nem férnek bele.

Veszélynemek megoszlása (2012)

40

Megmenthetik a devizahiteleseket Rezsicsökkentés

Szabolcs-SzatmárBereg

Hajdú-Bihar Pest

Fejér

13

33 29

Heves

A bankszövetség szerint nem lesznek drámai megoldások / kálló péter Elbukták a pert

A bíróság elutasított egy keresetet az AXA Bank magyarországi fióktelepe ellen. • Egy pertársaság tisztességtelen üzlet miatt  perelte volna a bankot, de azt nem jelölték meg, hogy a szerződés mely pontjára gondolnak. • A bíróság kimondta, hogy a szerződés szerint fizetett forintösszegek átváltására alkalmazott átváltási árfolyam nem költség, ezért azt a hitelszerződésnek nem kell tartalmaznia.

nék arra, hogy élhessen az árfolyamgát adta lehetőséggel, azt ugyanis csak azok kérhetik, akiknek nincs 90 napot meghaladó tartozásuk.

A Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött, hogy a Szombathelyi Törvényszék tárgyalja másodfokon a Cozmagyilkosság ügyének garázdaság részét, hogy a büntetőügy pártatlan elbírálásába vetett bizalom ne rendüljön meg. Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját 2009-ben gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. mti

Még nincs határidő

Aligha lesz heteken belül megállapodás a bankok és a kormányzat között a devizahitelesek kisegítésének újabb megoldásairól – cáfolta a Magyar Bankszövetség a Népszabadság tegnapi értesüléseit. A Napi Gazdaság úgy tudja: bár a szövetség vezetői néha találkoznak kormányzati képviselőkkel, a javaslatok konkrétizálása még további egyeztetéseket igényel. mti/metropol

Parlament

Magyarországon is lesz eurólottó A jövőben Magyarországon is elérhetővé válik az eurólottó, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt is érintő költségvetési bizottsági módosító javaslat szerint. mti


háttér 3

Kapcsoljuk le a villanyt legalább egy órára! Figyelemfelhívás. Szombaton hetedik alkalommal rendezik meg itthon is a Föld Órája akciót Tavaly világszerte több mint kétmilliárdan vállalták, hogy egy órára lekapcsolják a villanyt és egyéb elektromos berendezéseiket. A mérhető hatás elenyésző, a cél inkább a figyelemfelkeltés. A WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének hazai csoportja március 23-án 19 órára várja az érdeklődőket a West End tetejére. Hazánkban idén nemcsak a főváros díszkivilágítását fogják a jelen lévő hírességek közösen lekapcsolni, ezt követően meggyújtják az ország legnagyobb gyertyáját is. Emellett itt hirdetik ki a Föld Órájának Fővárosát is, vagyis azt a magyar települést, ahonnan a legtöbben regisztráltak az esemény hazai weboldalára. Ebben az évben a szervezők hosszabb távú környezetvédelmi vállalásokra is szeretnék ösztönözni a résztvevőket.

További infók: www.csekkcsokkento.hu

A Parlament kivilágítva... / mti

Az akció felhívja a figyelmet a túlfogyasztás okozta problémákra

...és sötétben / mti

A Big Ben sötétben... / mti

Elkezdtünk spórolni

Szokásaink átalakításával jelentősen visszaszoríthatjuk az áramfogyasztásunkat. Mint Király Zsuzsannától, az Energiaklub szakértőjétől megtudtuk: hazánkban egy átlagos háztartás éves villamosenergia-fogyasztása 2100-2200 kilowattóra körül alakul. Ez az érték az elmúlt évtizedben nem változott jelentősen, bár néhány éve csökkent. Ennek oka lehet a szakértő szerint a válság miatti spórolás, illetve a hatékonyabb háztartási gépek terjedése is. – Ahol villanybojlerrel melegítik a vizet, ez a készülék a fő áramfaló, hiszen egész évben használják – mondta Király Zsuzsanna. – Ahol van légkondicionáló, ott a nyári hónapokban emiatt ugorhat meg a fogyasztás, akár havi 250 kWh-val is. Emellett jelentős részt tesz ki az áramszámlában a hűtő és a fagyasztó működtetése, a szórakoztatóelektronika és a világítás is. Ha spórolni akarunk, akkor első lépésként a szokásainkat érdemes átalakítani, ez ugyanis nem igényel befektetést.

Ha spórolni akarunk, akkor a szokásainkat kell átalakítanunk / kálló péter

Ez a Föld Órája

2007-ben indult a világméretű önkéntes kezdeményezés. • A résztvevők  minden év márciusának utolsó szombatján este lekapcsolják egy órára a fölösleges világítást.

...és fényben úszva / mti

Egyszerű praktikák

– Bánjunk takarékosan a meleg vízzel, tekerjük alacsonyabb hőfokra a bojlert, ne hagyjuk stand-by üzemmódA bruttó villamosenergiafogyasztás forrásmegoszlása százalékban (Mavír Zrt.)

Atomenergia Földgáz Import Lignit Megújulók Szén Olaj

36 százalék  28 százalék 16 százalék 12 százalék 5 százalék 2 százalék 1 százalék

• 2012-ben  150 ország, 6525 város és 2 milliárd ember csatlakozott az akcióhoz.

ban a berendezéseinket és feleslegesen égni a villanyt – sorolta a tippeket Király Zsuzsanna, aki szerint ezekkel az egyszerű lépésekkel is több tízezer forintot takaríthatunk meg éves szinten. Nyilván az öreg, áramfaló háztartási gépek cseréje komolyabb beruházást jelent egy családnak, de addig is több kisebb, olcsóbb eszköz is segítségünkre lehet az áramfogyasztás visszaszorításában. Egy billenő kapcsolós elosztóval például egyszerre áramtalaníthatjuk a hifit és a számítógépet is: ezzel évente

• Magyarországon  tavaly 93 település, 467 vállalat és intézmény és 9000 magánszemély vett részt az akcióban. • Hazánkban ebben az évben  a szervező WWF Magyarország március 1-je és 17-e között gyertyagyűjtési akciót hirdetett, ennek során több mint

Sötétségbe borulnak

1551

látványosság borul sötétbe világszerte, többek között a gizai piramisok, az Eiffel-torony, az Akropolisz, a Big Ben, a Colosseum és az Empire State Building.

egyhavi áramszámlát spórolhatunk. A gyakran használt helyiségekben pedig, ha egyetlen 100 wattos hagyományos izzót kompakt fénycsőre cserélünk, évente 3–5 ezer forintot takaríthatunk meg.

1300 gyertyát gyűjtöttek össze. Ezekből öntötték újra Magyarország legnagyobb gyertyáját, mely öt méter magas lesz. A március 23-i lekapcsoló rendezvényen ezt fogják meggyújtani, miután hazai hírességek segítségével 20.30 órakor lekapcsolják Budapest díszvilágítását.

Jelentős a veszteség

A spórolás mellett az energiatakarékosság már csak azért is fontos lehet, mert az elektromos áram előállítása, szállítása során jelentős a veszteség. Ahhoz, hogy egy kilowattóra áramot felhasználjunk az otthonainkban, körülbelül 3 kWh-nyi energiát fektet be egy erőmű. Vagyis, ha egyetlen kilowattóra áramot megspórolunk otthon, azzal 3 kilowattórányi primer energiát menthetünk meg, ennyit nem kellett elégetni, kibányászni, szállítani. kiss andrás



2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

Vass Virág

Követelni a lehetetlent Utoljára hetvenhatban keveredtem utcai verekedésbe, elő is állítottak mindjárt a csendes pihenő után. Akkor megtanultam, hogy jöhet ki legjobban az ember egy ilyen ügyből. Mindent beismer azonnal. Aztán elbőgi magát. Végül az összes óvónő engem vigasztalt. Talán túlságosan is mélyen vésődött be ez az emlék, mert megint megtörtént. Ismét megragadtam egy embert. Hórihorgas, rövidlátó, keszeg férfi, könnyű zsákmány. Kerülte a pillantásomat. Mint aki a vesztét érzi, mint akinek azt súgják az ösztönei, az őrangyalai, hogy legyen résen, mert hamarosan inzultálni fogják. Utána kiabáltam. Úgy tett, mintha nem hallaná. Elindultam felé döngő léptekkel (abban a csizmában, amit máskülönben kímélni szoktam, éppen a divatos sarokív okán), majd megragadtam a hunyorgó áldozat tollkabátját. Jó erősen szorítottam, és vonszoltam magam után. Tiltakozni próbált, de aztán hozzám igazította másfél méteres lépteit, fejét leszegte, mint az elítéltek, hogy az összes arra járó lássa, ő egy magatehetetlen zsákmány. Mit mondjak, ezzel pontosan azt a hatást érte el, mint egykoron Dini a mászókánál. No mercy. Nincs bocsánat! Egy hölgy a túloldalon dühödten lengette felé a retiküljét. Egy Ladából, amely nagyjából hasonló évjáratú volt, mint az én előző utcai konfliktusom, kipattant két anorákos férfi, hogy felajánlja a segítségét. Nem a túsznak. A támadónak. Nem kértem belőle, ez az én harcom. – Itt vagyunk! – jelentettem ki, és kényszerítettem, hogy nézzen szembe az automatával, dobálja bele a százasokat és kétszázasokat, amelyeket kifejezetten erre a célra Városi parkolás gyűjtögetek. A férfi habozott megtenni. Kibúvókat kere„A férfi habozott meg- sett. Az utcának ez a fele már tenni. Kibúvókat kere- nem is hozzá tartozik, miért próbálkozom másik sett. Az utcának ez a fele nem automatánál, mobilparkomár nem is hozzá tarto- lással, parkolókártyával, ő zik, miért nem próbál- nem dobálni jött, ellenőrizni. Mi köze hozzá, hogy nekem kozom másik automakét perc múlva kezdődik tánál, mobilparkolással, az olvasótalálkozóm, ő sem traktál engem a munkahelyi parkolókártyával.” zűrjeivel, pedig higgyem el, van bőven, itt van mindjárt ez a rabság. Még erősebben kapaszkodtam a dzsekijébe. – Tessék dobálni! – követeltem. Egykedvűen kezdte hajigálni az érméket, mint aki pontosan ismeri a szánalmas próbálkozások kimenetelét: úgy is van, az automata visszadobja valamennyit. – Hívja a központot! – vezényeltem, de most először a hórihorgas fellázadt, megmakacsolta magát. Nem mozdult. A fejéhez vágtam, hogy biztosan nem kalibráltak. De igen. De nem. De igen. De nem. A pénzérmék súlya és anyagös�szetétele folyamatosan változik. Akár mágneseződhet is, az ellen hiába – magyarázta mérhetetlen leereszkedéssel. – Napok óta készülök erre a fontos parkolásra. Gyűjtöm az érméket – csuklott el a hangom. – Negyedórányi időt hagytam, hogy megtaláljam a környéken a legjobb automatát. Megkocogtattam a kétszázasokat a járdaszélen, ahogy a járókelők tanácsolták. Mindent megtettem azért, hogy itt hagyhassam az autóm, csak a mobilom maradt otthon – éreztem, hogy forró patakokban folynak a könnyek kétoldalt az arcomon. Ez bevált. – Van itt egy hölgy. Érmefixált… – súgta óvatosan a központnak. Aztán csak somolygott, intett, hogy menjek már, ne is lásson, csak az utca másik oldalán.

gazdaság 4

Leminősítés: négy hazai bank érintett Hitelminősítés. Most ért véget a Moody’s decemberben indult felülvizsgálata Négy magyar bank – a Budapest Bank, a K&H Bank, az Erste Bank Hungary és az MKB – besorolásait rontotta különböző mértékben a Moody’s Investors Service. A döntés nyomán az MKB felmondta eddig minősítési szerződését a Moody’s-zal. A hitelminősítő az egyre gyengülő magyarországi gazdasági és működési környezettel, valamint a bankok folytatódó eszközminőségromlásával indokolta az átsorolásokat. Ezen okok mellett említették a továbbra is fennálló euróövezeti járványkockázatot, a magyar kormány által

Államadósság-rekord

• Két hónap alatt  910 milliárd forinttal nőtt a központi költségvetés adóssága, és korábban sosem látott szintre emelkedett – derült ki az Állami Adósság Kezelő Zrt. jelentéséből. • A devizaalapú adósság lódult meg,  ennek értéke február végén 570 milliárddal volt magasabb, mint egy hónappal korábban, és több mint 700 milliárddal haladta meg az év végi szintet. • Egy átlag magyarra a tízmillió fős becsléssel számolva is idén 91 000 forintnyi plusz adósságteher jutott, míg egy év alatt összesen 104 600 forinttal nőtt az egy főre jutó eladósodás.

jóváhagyott adóintézkedéseket, amelyek a hitelminősítő akkori értékelése szerint növelhetik a bankok hitelképességére nehezedő nyomást, a bankok egyre gyengébb kapacitását a fenntartható jövedelemtermelésre, valamint a bankok eszközminőségét terhelő nyomást. A Moody’s a múlt hónapban – szintén a decemberben kezdett leminősítési vizsgálat folyományaként – negatív minősítési lépéseket jelentett be három másik magyar bankra, az OTP Bankra, az OTP Jelzálogbankra és az FHB-ra is. A hitelminősítő decemberi elemzése szerint a pénzügyi tranzakciós illeték, valamint a bankokra kirótt különadó fenntartása miatt valószínűleg ebben az évben is veszteséges marad a magyar bankrendszer, és ez még tovább rontja a bankok hitelezési képességét. mti

20 ezer háztartást lát el árammal a Shams 1 Abu Dzabiban megnyitották a világ legnagyobb naperőművét, melynek kifejlesztése 600 millió dollárba került. A 100 megawattos Shams 1 a legnagyobb koncentrált napenergia-technológiával működő naperőmű. mti Európai autóipar

Élvonalban a hazai cégek Európa egyik legversenyképesebb autóipari piaca a magyar a gyártási költségeket tekintve – állapította meg Európai Autóipari Felmérésében az Ernst and Young. A megkérdezett autóipari gyártók és beszállítók szerint a kontinensen Magyarország a harmadik helyen szerepel a listán. A felmérést a kontinensen működő 300 autóipari gyártó és beszállító megkérdezésével készítették. metropol

HIRDETÉS


gazdaság 5

Ismét Fundamenta Lakásvásár a hétvégén

PROMÓCIÓ

Kiállítás. Péntektől vasárnapig rendezik meg Magyarország legnagyobb lakáspiaci seregszemléjét A 21. Fundamenta Lakásvásárt a SYMA Rendezvényés Kongresszusi Központban tartják meg. A kínálatban új és használt lakások, valamint kedvezményes hitellehetőségek is lesznek. Ebben az évben egy alkalommal, az előttünk álló hétvégén rendezik meg a lakásvásárt, egy időpontban és közös helyszínen

A közel 40 kiállítóval az egész piacot lefedik

a Legjobb Otthon lakberendezési kiállítással. A lakáspiac mostani helyzetében a Lakásvásár ismét a piac szinte teljes egészét lefedi, így aki most gondolkodik vásárlásban, annak mindenképp érdemes kilátogatnia a SYMA csarnokba. Mint Borsi

Résztvevők

• Kiállítók:  A rendezvényen az új és használt lakások kínálói, illetve a bankok mellett kiállítóként jelen lesznek kész- és passzívházépítők, tanácsadással áll rendelkezésre a Nemzeti Adó-

és Vámhivatal és a szakmai szövetségek. • A Fundamenta-Lakáskaszsza  az utóbbi években az egyik legaktívabb volt a lakáshitelezésben.

László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke elmondta, a tavalyi év tükrében és az idei adatokat látva biztosak lehetünk benne, hogy az ingatlanpiac – árak és forgalom szempontjából – elérte mélypontját. – Mivel számottevő korrekcióra már nem lehet számítani az árakat illetően – különösen a fővárosban –, és az államilag támogatott kedvezményes lakáshitelek januártól már több pénzintézetnél elérhetők, az eddig elhalasztott vásárlásokat érdemes most megfontolni, illetve feltérképezni ehhez a piacot – emelte ki Borsi László. metropol

Életünk és az űrkutatás Az űrkutatás hétköznapokra gyakorolt hatásáról nyílt meg a budapesti Erzsébet téren egy európai uniós vándorkiállítás, látványos bemutatókkal és tematikus előadásokkal. metropol / katona lászló HIRDETÉS


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

külföld 6

Megsegíthetik Gazdaság. Az EU a nicosiai parlament mentőjavaslatára vár, a ciprusi vezetők az oroszokkal tárgyalnak Félórás telefonbeszélgetést folytatott az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal a ciprusi elnök, Nikosz Anasztasziadisz, miután kedd este a ciprusi parlamentben egyetlen képviselő sem szavazta meg az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek ajánlatát. Eszerint 10 milliárd eurós mentőcsomagot kapott volna az eladósodott szigetország, amennyiben saját forrásból, elsősorban a bankbetétek 10 százalékig terjedő egyszeri megadóztatásából, hozzátesz 5,8 milliárd eurót. A ciprusi pénzügyminiszter még kedd este Moszkvába utazott, és tárgyalásba kezdett.

Obama először jár Izraelben Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama először jár Izraelben, ahol azt hangoztatta: el kell érkeznie a békének a Szentföldre. Elsőként Simon Peresz elnök üdvözölte őt, azután Benjámin Netanjahu miniszterelnök köszönetet mondott Obamának, hogy elismeri Izrael jogát az önvédelemhez, majd Izrael stabil és biztos béke iránti vágyáról beszélt. / mti Ma létrejöhet a kurd–török tűzszünet

A bebörtönzött kurd lázadóvezér, Abdullah Öcalan állítólag ma történelmi bejelentést tesz: tűzszünetre szólítja fel a kurd harcosokat, véget vetve a csaknem 30 éve zajló fegyveres konfliktusnak, amely 40 ezer halálos áldozatot követelt Törökországban. OSSIBLE SETTLEMENT BÉKEFOLYAMAT: ROADMAP: ÉletbePKK lép(Kurdistan a PKK (KurdiszP LEHETSÉGES Workers’ táni Munkáspárt) Party) ceasefire tűzszünete frommárcius March 21-től. 21, withdrawal Harcosaof ik visszavonulnak fighters to northern Észak-Irakba, Iraq andaeventual török parlament disarmamentt in pedig return engedményeket for greater rights tesz for a kurdok Kurds jogai ügyében.

RM Ö

Ocalan: GEORGIA GRÚZIA Öcalan: PKK leader, A PKK vezein Turkish tőjét 1999-ben custodyelsince U R Ö K E KY O R S Z Á G fogták Kenyában, TT Ö his capture Kurdish population: azóta török in Kurd népesség: Kenya in 1999 15m – 20% of total börtönben ül 15 millió – a teljes 20%-a

. YO

ÉN

Nagyobb Large Kurdish kurd population népesség

Észak-iraki by Controlled kurd autonóm Kurdistan terület a Kurdisztáni Regional Regionális Government Kormány (KRG) (KRG) in uralma Iraq alatt

Dadas agyagpalamedence Diyarbakir

KandilMountains: hegység: PKK stronghold PKK-erősség

Van

Ceyhan

I R A Á N Arbil Aleppo Aleppó SS ZY Í RR I I AA

PalagázShale gas tartalék reserves Törökországban: in Turkey: 1,81.8 ezer trillion milliárd cubic köbméter* metres* (becslés) (est.)

I R A Q K

Kirkuk

Olajvezeték Oil pipeline Baghdad Bagdad KRG-Turkey KRG–Törökország pipeline csővezeték, to open 2014-ben 2014nyílik meg

100km 100 km 62 miles

Turkey Törökország hopesreméli, to findhogy enough elégshale Turkey Törökország is alsoamajor fő kereskedelmi trading gas palagázt reserves talál, toés reduce így nem dependence szorul partner partnerefor azKRG, észak-iraki importing kurdcrude területoil on energiaimportra. energy imports, A Dadas with Dadas agyagpalaShale in nek exchange (KRG), kőolajat for diesel, cserél andbenzinexporting basin medence seen erre as hot jó esélyt prospect nyújt. grains re, és gabonát, and construction gépeket materials exportál Forrás: Turkish Association of Petroleum Geologists, TransAtlantic Petroleum

© GRAPHIC NEWS

Az EU ragaszkodik a banki adóhoz

Közben az Európai Bizottság szóvivője, Olivier Bailly kijeBrazília

Földcsuszamlás, 27 halott

Bankzárlat

Elég készpénzt vigyenek magukkal a Ciprusra utazók – figyelmeztetett tegnap a magyar Külügyminisztérium. • Keddig zárva maradhatnak az öt napja bezárt bankok, és várhatóan korlátozzák a külföldi banki átutalásokat – közölte a dpa német hírügynökség. A hírt hivatalos forrás nem erősítette meg. • Aranyjárat:  egymillió euró készpénzt „utalt át” egy repülőgéppel a brit kormány a Cipruson szolgálatot teljesítő katonáinak és kiszolgáló személyzetüknek, öszesen mintegy 3500 brit állampolgárnak. A pénzt vésztartalékként küldték, ha nem lehetne készpénzhez jutni Cipruson.

lentette: most a ciprusi kormányon a sor, várják, milyen fenntartható adósságkezelést javasol a kabinet. Mint korábban közölte a Bizottság:

Mintegy 600 méter mélyen rekedt 19 bányász egy kedd éjszakai földrengés miatt az alsó-sziléziai Polkowice egyik rézbányájában. Az aknában futó távközlési vonalak súlyosan megsérültek, így semmilyen összeköttetésük nem volt a felszínnel, a lezúduló sziklák pedig elzárták a kiutat. A bányamentők többórás munkával alagutat vájtak egy

mti

HIRDETÉS

Felrobbantottak buszokat Két férfi egy zsúfolt buszba hajtott egy robbanószerrel megrakott személyautóval Kano városában. A merényletben 44 ember meghalt, 65 megsebesült, öt luxusautóbusz pedig porrá égett. A merénylet az ország túlnyomórészt muzulmánok lakta kereskedelmi központjának egyik keresztény többségű negyedében történt. mti

elfogadható számára, ha a bankbetétek egyszeri megadóztatása alól mentesülnek a 100 ezer euró alatti betétek, de az adóra szükség van.

Lengyelország. Sikerült kimenteni 19 bányászt, aki a föld alatt rekedt

Legkevesebb 27 halálos áldozata és többtucatnyi sebesültje van annak az esőzések miatti földcsuszamlásnak, amely a Rio de Janeirótól északra fekvő Petrópolisban történt. A hatóságok több embert még eltűntként tartanak nyilván. 2011 elején a Petrópolistól mintegy 50 kilométerre fekvő Teresópolisban csaknem ezren haltak meg az árvizekben.

Nigéria

Felajánlotta az egyház vagyonát a ciprusi

hatalmas sziklán keresztül, hogy elérjék a vájatban rekedt embereket, majd a szűk nyíláson keresztül kijuttatták őket. Két bányász kön�nyebben megsérült, a többiek azonnal hazatérhettek. Sőt, mi több, ma már újra munkába is állhatnak. A rézbánya Sziléziában, a lengyel–német határ közelében fekszik, 1974 óta üzemel. mti

ker


rusi

az oroszok Ciprust Magyar érdekeltségek

1500

olyan offshore cég van, amely Ciprushoz köthető és van valamilyen érdekeltsége magyar vállalatokban – derült ki az Opten céginformációval foglalkozó társaság közleményéből. Ciprusi kötődésű magyar cégből körülbelül 4500 van, a legnagyobb ilyen az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt., és az első tízben van a West End Beruházó és Kereskedelmi Zrt. és a Bonbonetti Choco Édesipari Kft. is

keresztény ortodox vezető, II. Krizosztomosz a válságkezeléshez / mti

Veszélyben az orosz pénzek is

Az összképet bonyolítja, hogy a bankbetétek 30–40 százaléka orosz kézben van, amelynek 10 százaléka elveszne az

adóval, viszont 70 milliárd dollárnyi orosz pénzügyi befektetés kerülne veszélybe a ciprusi csőddel – írta a Napi Gazdaság. Ráadásul Oroszor-

szág 2011-ben 2,5 milliárd eurós hitelt nyújtott Ciprusnak, a szigetország kormánya egyrészt ennek átütemezésében reménykedik. Csakhogy erre az esélyt elbukta azzal, hogy Oroszország kihagyásával kezdett egyezkedni az Európai Unióval – írta a Vedomosztyi című orosz napilap kormányzati értesüléseire hivatkozva. Lapzártánkig nem érkezett hír arról, hogy a ciprusi pénzügyminiszter, Mihalisz Szarrisz kapott-e konkrét ajánlatot Moszkvában, és elkezdődtek a találgatások, mi

lehet az ára az orosz pénznek. Londoni elemzők szerint a nagy játszma tulajdonképpen arról szól, hogy Oroszország kitermelési jogot akar kicsikarni a Ciprus déli partjai előtt fekvő tengeri földgázmezőkre, amihez képest elenyésző veszteség lenne az orosz bankbetétek egy részének elveszítése.

Minket is megfertőzhet Ciprus

A ciprusi adóparadicsom jelentős magyar érdekeltségű pénzügyi befektetéseket is vonzott. 170 milliárd forintnál nagyobb összegről van szó – véli a vagyonosok szokásaival foglalkozó Blochamps Capital vezetője az enpenzem.hu-nak adott nyilatkozatában. Tavaly, amikor Ciruson először érződött a gazdasági pánikhangulat, a magánszektorban kb. 15 milliárd forint körüli pénzt mentettek ki Ciprusról. Emellett 4500 magyar cégben van érdekeltsége ciprusi offshore cégeknek. Mindebből akár az is következhet, hogy a ciprusi vírus Magyarországra is könnyedén átterjedhet. metropol

külföld 7 Szíria

Hadműveleteket tervez a NATO A felkelők támogatására katonai műveletek előkészítésén dolgoznak több NATO-tagországban, hogy véget vessenek a két éve tartó szíriai véres polgárháborúnak – mondta az Európában állomásozó amerikai erők legmagasabb rangú parancsnoka, James Stavridis. A katonai szerepvállalást az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatban kell engedélyeznie. mti Franciaország

Házkutatás Lagarde-nál Házkutatást tartottak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója, volt francia gazdasági- és pénzügyminiszter, Christine Lagarde párizsi otthonában. Az ügyészség gyanúja szerint még 2008-ban az állam megkárosításával részesített előnyben egy üzletembert. Mti HIRDETÉS


2

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 8 Kállai Tóth Anett

vida Péter

kultúr

Bombaüzlet?! címmel mutatja be a Thália jövő péntek este a pesti kabaré száz évének legjavát egybegyűjtő darabot Benedek Miklós rendezésében. Vida Pétert a közös munkáról és a kabaré műfajáról is kérdeztük.

Játékosság és alázat

Rod Stewart

Új albummal jelentkezik A Time című lemez különlegessége, hogy a veterán brit popsztár, Rod Stewart közel két évtized után most jelentkezik először saját szerzeményű dalokkal. A lemezen hallható tizenkét dal közül tizenegy szövegét a 68 éves énekes írta, és a produceri munkálatokat is ő végezte. Az album május 6-án kerül a magyarországi boltokba. Az albumon megszólaló dalokat többségében az énekes 2012 novemberében megjelent, Rod című önéletrajza ihlette. MTI

Mivel csalogatná erre a darabra azt a nézőt, aki nem ismeri a kabaré világát? – Egy nem teljesen gyakorlati, hanem inkább lelki időutazásra válthat jegyet. Száz évvel ezelőttről egészen máig jutunk el, hisz a történelem viharait csak humorral élhetjük át, és meg, és túl. Egy olyan korba helyezkedhetünk bele, amely direkt utalások nélkül is a mára mutat. Azt fontos megjegyezni, hogy ez egy összeállítás, amelyet Benedek Miklós és Benedek Albert készített az elmúlt száz év anyagából, a szereposztás ismeretében. Egy kicsit a játszó színészek személyiségére alakították ki a darabot. A néző prózából, dalból, táncból is kap majd... – A kabarésanzonokban, kuplékban életérzések, filozófiák, sorsok, történetek szólalnak meg, eleganciával és könnyedén – az elgondolkodtatáson túl a szórakoztatás is mindig feladata volt a műfajnak. A figyelmet folyamatosan fenn kellett tartani, ha ez nem így alakult, ellenérzéseiket keményen kifejezték a nézők.

Ennek következményeképp sokféle szerepkörben kell minden színésznek megjelennie a színpadon. Mennyire megerőltető ez? – A pályájukat nemrég kezdő színészektől a nagy öregekig mindenkitől nagyfokú játékosságot és színpadi alázatot követel meg az, hogy itt például a másik szólója alatt táncolni kell, mert nincs tánckar – Schell Judit számában, a Cheek to Cheekben mind a hat férfi színész kartáncosként szerepel. Egyszer a karban, másszor kiemelt helyzetben. Ez a jellemző felállás, így válnak az egyes mozaikelemek egy sajátos darabbá. Ez volt Benedekék célja. A színésznek referenciának sem utolsó, hogy három nagy, két közepes és hat kicsi száma van egy este folyamán. Olyan ez a szerkezet, mint egy miniévad. Sok mindent tud az ember magából, magáról mutatni, ez a színész számára nagyon izgalmas. Milyen Benedek Miklóssal és fiával, Alberttel együtt dolgozni? – Nekem megadatott, hogy sokszor dolgozzak a keze alatt. Tudja, érti, érzi a kabarét, ez nála apai örökség,

Vida Péter

1973-ban született Miskolcon. • Gimnazistaként  is játszott a Kilátó Színpad, az Art Stúdió, a Miskolci Nemzeti Színház Stúdiójának produkcióiban. • Kerényi Imre osztályába  járt a Színház és Filmművészeti Főiskolán, gyakorlatát a Katona József Színházban végezte. • Társulatai: 1996–98 Miskolci Nemzeti Színház, 1998–2002 Szigligeti Színház Szolnok, 2002–2008 Nemzeti Színház, Budapest, 2008–2012 Miskolci Nemzeti Színház, 2012– Thália Színház.

és saját igény és ízlés dolga is. Amikor nyáron beszélgettünk, azt mondta, már nem tud mit mondani a kabaréról, aztán két hét múlva felolvasta nekem a darab szövegét, és együtt nagyokat nevettünk. Majd napról napra változtatott rajta, és ez máig így van. Ez imponáló számomra, szeretem ezt a fajta próba- és munkamódszert.

Megvan benne a gondolkodó színészre való igény, nem csak beidomítani akar valamire. Megnyitja az embert, és ebben nagyon jó társa Benedek Albert. Már másodszor látom őket együtt dolgozni – én nem biztos, hogy így együtt tudnék működni az édesapámmal. Albertet látom felnőni, de nem gyerekként, hanem írói agyként, és még rendezőasszisztensként is dolgozik az előadásban. A kabaréról okvetlenül beugrik az embernek a stand up is, amit egyesek szembeállítanak a régebbi műfajjal. Ön hogy látja a kabaré és a stand up viszonyát? – Minden létezett már korábban is, legfeljebb máshogy hívták, mint ma. Nem érdemes szembeállítani a sörbetet a fagyival, és Judy Garland is rappelt, csak azt akkor még nem így hívták. Hofi is stand upos volt, csak akkor nem ismertük még ezt az elnevezést. Nem kell alá-fölé rendeltségben gondolkodnunk, a darabban lesz utalás a stand upra is.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu


Kultúr 9

1

Janikovszky Éva-évforduló

Anna Karenina egy kicsit másképp Vlad Troickij ismert kijevi rendező állítja színpadra a Bárkában az Anna Kareninát: a rendhagyó színpadi változat alapjául Volodimir Klimenko Tolsztoj-adaptációja szolgál. Ez nem a prózai mű egyszerű adaptációja, hanem a végzetes szerelem költői igényű megfogalmazása. / Katona László

2 3

1

HIRDETÉS

Fesztivál

Cirkuszi helyszín is lesz a Szigeten

4

11 nagyvárosban mutatják be. Vándorkiállítással emlékeznek

Janikovszky Éva halálának 10. évfordulója alkalmából az írónő életét és munkáit bemutató vándorkiállítást szervezett az életművét gondozó Móra Kiadó. A kiállítást összesen tizenegy nagyvárosban mutatják majd be az év során. metropol

2

Rajzpályázat gyerekeknek. HA ÉN FELNŐTT VOLNÉK

5–10 éves gyerekek rajzait várják, amelyeket a Ha én felnőtt volnék című Janikovszky-könyv ihletett. Az A/4-es méretű alkotásokat a Móra Kiadó címére (1134 Budapest, Váci út 19.) március 31-ig kell elküldeni. metropol

3

Színjátszó csoport kerestetik. Kire ütött ez a gyerek?

Gyermek színjátszó csoportok részére az írónő azonos című könyvéhez kapcsolódó előadásokat töltsék fel a YouTube-ra, és küldjék el a linket e-mailben a kovacs. zsanett@mora.hu címre november elsejéig. metropol

4

Meseíró pályázat. „AZ ÚGY VOLT…” két kategóriában

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár március 25. és április 25. között immár 10. alkalommal hirdeti meg a Janikovszky Éva meseíró-pályázatot (www.fszek.hu). metropol

Már korábban is találkozhattunk látványos cirkuszi produkciókkal a Szigeten, idén pedig már saját helyszínt is kap a szórakoztató műfaj. A Cirque du Sziget késő esténként a fiatal hazai artistatehetségek által az idei Szigetre komponált „új-cirkuszi” produkcióknak ad otthont. 2012-ben a Magic Mirrorban egy magyar artistacsoport hozta létre a Recirquel produkciót, egyben társulatot, átütő sikert aratva. Éjszakánként visszatér a fesztiválra ez a produkció, sok egyéb előadás mellett. metropol

Tudomány

Nobel-díjasok látogatása Ismét Nobel-díjas kutatók érkeznek Szegedre: Bert Sakmann német fiziológus és Aaron Ciechanover izraeli kémikus az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) döntőjére látogat a Tisza-parti városba. Március végén és április elején a harmincegyedik OTDK döntőjének négy szekcióját rendezik meg Szegeden. mti Színház

Repertoárt cserélnek Lehetőséget kínál egymás darabjainak bemutatására a pécsi Janus Egyetemi Színház és a szekszárdi Magyarországi Német Színház egy együttműködés keretében. mti


2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

könyvtár 10 PROMÓCIÓ

A cigánybáró daljáték jókai műve nyomán

Operett. A művet 1885. október 24-én mutatták be Bécsben. Még Strauss életében 140 színházban adták elő.

Eltért a szokásostól

„Strauss most annyira eltért szokásos stílusától, hogy visszatérése a régihez – lehetetlen. Szaffi alakja messze elüt a többi szereptől. Ilyen tökéletes rajzú ember az operettirodalomban nincs.”

Ifj. Johann Strauss operettjének, A cigánybárónak a sztoriját azok is ismerik, akik nem tudnak róla, hiszen ez nem más, mint a Szaffi, a nyolcvanas évekből ránk maradt kitűnő rajzfilm. Híres operettek

A történet röviden: a száműzetésből a birtokára hazatérő főhős, Barinkay Sándor egy bárókisasszonyt akar elvenni, de az mást szeret. Aztán Barinkay megismeri Szaffit, a cigánylányt, és abba is beleszeret, a baronesszt meg elfelejti. Közben a cigányok poénból vajdává választják, azaz

Népszerű

1905

Max Kalbeck bécsi kritikus A cigánybáróról a Dunántúli Naplóban, 1886. január 28-án

májusában az Operaház színpadára is eljutott ez az operett, és 1969 májusáig 196 alkalommal játszották.

cigánybáróvá, majd Szaffi álma nyomán megtalálja az elásott ősi kincset, Szaffiról pedig kiderül, hogy az utolsó temesvári pasa lánya. Még néhány bonyodalom, és a fiatalok egymásra találnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A librettót Jókai Mór műve

alapján a Petőfit először németre – meglehetősen szabadon – fordító Ignaz Schnitzer írta. Strauss 1883-ban kezdett valami egzotikus, magyar témát keresni, és találkozott Jókai Mórral, aki odaadta neki a Szaffit. Jókai úgy fellelkesült az ötlettől, hogy zenei ötle-

tekkel is előállt, felajánlotta, hogy eltűnőfélben lévő cigánydalokat énekel, ha valaki lekottázná. A cigánybárót 1885. október 24-én, Strauss hatvanadik születésnapjának előestéjén mutatták be Bécsben, a Theater an der Wienben. Óriási siker volt, ahogy Pesten, Párizsban, Berlinben és Prágában is. Még Strauss életében 140 színházban adták elő. Magyarországon, magyar nyelven először 1886 márciusában került színre, és azóta többször is bejárta az országot. A Budapesti Operettszínház 1999. május 1-jén mutatta be legutóbb. metropol

Johann Strauss

Az operettszerző és keringőkirály Johann Strausst (1825–1899) mint ifjabb Johann Strausst ismerjük.

20 kötetes könyvsorozat CD-melléklettel. • Az újságárusoknál már kapható  a 3. kötet: Johann Strauss A cigánybáró című operettje. • A sorozat könyvesboltokban nem kapható, csak az újságárusoknál, illetve megrendelhető a Kossuth Kiadónál (kossuth.hu).

• Az idősebb  Johann, azaz az apja, maga is híres zenész, a bécsi szórakoztatóipar egyik legfontosabb alakja volt, és mindent megtett, nehogy a három fia zenész legyen. Aztán azok lettek, de csak a kis Johann vált világhírűvé, a testvérei inkább a Strauss-féle vállalkozás menedzselésével foglalkoztak. Ez pedig főképpen a zenekarok, koncertek szervezését jelentette.

• Az ifjabb Strauss kibékíthetetlen ellentétben  állt az apjával, még az 1848-as bécsi forradalomban is az ellentétes oldalon vonultak fel zenekarukkal – az apa császárhű volt –, egy ideig gátolta is a fiatalabb érvényesülését az idősebb tekintélye. • De aztán felülmúlta az apját,  ontotta a keringőket, egy idő után már több zenekart is vezetett egyszerre, hihetetlenül népszerű volt, minden este fellépett, turnézott a nagyvilágban, Amerikában is vezényelt egy 800 (!) tagú zenekart; olyan

hajszolt életet élt, mint ma egy rockzenész. • Háromszor nősült, elszánt ember volt, a harmadik párja, Adele Deutsch kedvéért áttért az evangélikus hitre, a pápa ugyanis nem engedte korábbi házassága egyházi bontását. • Majd a hetvenes években  sorra írta az operetteket, A denevér, a Karnevál Rómában, A királynő csipkekendője, az Egy éj Velencében ma is népszerű, és mindenek előtt itt van nekünk a nagy kedvenc, A cigánybáró.



+

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

trend 12 Hamarosan betölti az ötvenet – érzi a kapuzárási pánikot? – Már húsz éve tart, és nem is krízisként, hanem nagy kalandként fogom fel. Nem fogok Corvette-et venni vagy hasonlók.

PLUSZ

Marc Jacobs A Diet Coke – itthon Coca Cola Light – 30. születésnapján Marc Jacobs divattervezőt is megkérte, hogy tervezzen palackot. Interjúnkban arról is beszél, hogyan dolgozik és mi a legrosszabb szenvedélye.

Szex, divat és üdítő Divat

Új kollekciót készített a Daalarna Tavasz–nyári és alkalmi ruháival együtt mutatta be 2013-as esküvői kollekcióját Benes Anita divattervezőnő márkája, a Daalarna: klas�szikus és visszafogottabb darabok mellett a sok csipke használata, a muszlin és a zsorzsett előretörése jellemzik az idei Daalarnamenyasszonyt. A kiegészítőknek nagy szerep jut, a fátylat bordűrök díszítik, gyakori a ruhán az öv is. Egész a bordó és korallszín ruhákig terjed a színpaletta, és rövid szoknyás, illetve a nagy nap közben átalakítható modellek is bekerültek a kollekcióba. metropol

Lehet, hogy nem tervez e téren semmi extravagánsat, ugyanakkor örömmel vesz fel pink pólóruhát. Élvezi, ha meglepő ruhát visel? – Imádom, mert – őszinte leszek – a feltűnéskeltést élvezem. Voltak évek, amikor nem akartam a sajtóval találkozni, egyáltalán nem érdekelt a megjelenésem. Ahhoz, hogy élvezni tudjam a munkámnak ezt a részét, néha pink ruhát kell felvennem, vagy bőrruhát, esetleg kiltet. És az is igaz, hogy számomra öröm, amikor vásárolni megyek, megtalálom a megfelelő ruhát, és élvezem, amikor hordom. Ettől szerintem jobb tervező is vagyok, mert nem csak vizet prédikálok. Milyen a kapcsolata Kate Moss-szal? – Kate Moss? Épp most írt nekem SMS-t, már nyaraltunk is együtt Ibizán. Sok időt töltöttünk együtt az évek során, őszintén kedveljük egymást.

Névjegy – Marc Jacobs

• New Yorkban született,  49 éves, jelenleg Párizsban él. • 15 évesen kezdett kifutófiúként  dolgozni egy butikban, a nyolcvanas évektől tervez saját neve alatt. • 1997 óta a Louis Vuitton  kreatív igazgatója, ő készítette az első ready-to-wear kollekciójukat. • A pletykák szerint  a Christian Diornál John Galliano utóda lehet. • Homoszexualitását nyíltan vállalja, tervezett már a melegházasság mellett állást foglaló pólót is saját márkájának.

rel. Álmaimban sötétség, melankólia és szexuális feszültség is van: azokban a kollekciókban, amelyekre a legbüszkébb vagyok, sok a személyes érzés.

Általában ő zárja az ön divatbemutatóit – ön kéri fel erre, vagy fordítva? – Mindkét megoldás létezik. Ő is érdeklődik, és én is. Az elmúlt években a Vuittonshow az egyetlen, amit vállal.

Nem gondolja, hogy túl sok mostanában az együttműködés a tervezők és bizonyos cégek közt? – Nem, nem, ez mindig a két félen múlik. Ha senkit sem érdekelnének például egy dizájner által a Coca Colának tervezett dobozok, akkor nem is kérnének meg arra, hogy a Diet Coke-nak palackot tervezzek. A keresletről szól a dolog.

Az elmúlt évek Louis Vuitton-show-jaiban a szexualitás komoly szerepet kapott. Hogyan hat ez a munkájára? – A szex a mindennapi életem komoly része – és ez így van a legtöbb ember-

Cigaretta, kávé és diétás kóla – addiktív típusú személyiségnek tartja magát? – Azért a cigaretta nem ugyanaz, mint a kóla. A dohányzás rossz szokásom, a legrosszabb – ezt nem is tagadom. Michael Peckett, MWN

Vettel vagy Alonso?

PROMÓCIÓ

Döntsd el te, ki lesz a győztes a Hungaroringen

Vidd haza a Forma–1–es versenyek izgalmát a Carrera Go!!! Hungaroring szettel. A játék autók igazi szerelmeseinek örökös vágyálma, hogy a legvalósághűbb modellekkel hasíthassanak a versenypályákon. A Carrera, Európa vezető vájatvezetéses (slot car) modellautórendszere napjaink legvagányabb, legsikeresebb sportautóit hozza el a gyerekszobákba, a nappaliba, és tölti meg az autóversenyzés óriási izgalmával a mindennapokat. Miközben a valós világban már útjára indult a Forma–1, amelyben

Fernando Alonso és Sebastian Vettel fej-fej mellett hasítanak a világbajnokság futamain, addig te magad is eldöntheted a nappalidban, a Carrera Go!!! Hungaroring szett versenypályáján, hogy ki legyen a győztes. A lélegzetelállító hurkok, az éles kanyarok és a szédületes sebesség tökéletesen adják vissza az igazi Forma–1-es versenyek torokszorító izgalmát. Ráadásul a magyar Hungaroringpályát a szó szoros értelmében „gyerekjáték” felépíteni a Carrera letölthető útmutatója segítséTovábbi információk: www.carrera-toys.com

gével, és innen már tényleg csak egy lépés, hogy a Forma–1-es versenyek szabályosan életre keljenek melletted. Ezt aztán megnéznéd, ugye? Nos, van egy jó hírünk: te is szá-

K

JSÁTÉ ARO

guldhatsz az 1:32 méretarányú Hungaroringen március 23-án, szombaton a Duna Plazában, a Carrera Játszótéren 12.00 és 18.00 óra között, ugyanis a Carrera egy Forma–1-es versenyt rendez a slot car szerelmeseinek, ahol kicsiben, játék autó formájában mérkőzik meg Vettel és Alonso, de még akár Jenson Button is célba érhet. A nyertes pedig hazaviheti a Carrera Go!!! Hungaroring szettet. Hab a tortán, hogy ha a rendezvényre magaddal hozod ezt a Metropol újságot, akkor egy apró, ingyenes ajándékot is kapsz a Carrerától. Herpai Gergely (BadSector)


Egészségügyi felnőttképzés: lehetőség az elhelyezkedésre Oktatás. Az egymásra épülő képzési formáknak köszönhetően nőnek a karrieresélyek Az elhelyezkedés könnyű, csak a fizetés kérdéses – az egészségügyi területen megszerezhető szakképesítések közt sok a hiányszakma, az ilyen végzettséget szerzők könnyen el tudnak helyezkedni itthon. Sokan azonban már úgy iratkoznak be a tanfolyamokra, hogy a külföldi munkavállalás a céljuk – mondja Siklósi Marianna, a Vincotte Akadémia szakképzési főmunkatársa. – Az ápolók és fogászati asszisztensek könnyen el tudnak helyezkedni, a gyógyszertári asszisztensek piaca már telítettebb – mondja Siklósi Marianna.

Sok a lehetőség

Azon képesítések skálája, amelyeket felnőttképzési rendszerben e területen meg lehet szerezni, meglehetősen széles: ápoló, általános as�szisztens, radiográfus, mentőápoló, betegkísérő végzettséget is lehet szerezni. Az ápolói és az asszisztensi alapképzésre ráadásul számos szakápolói és szakasszisztensi modul épülhet rá, így nőnek a munkapiaci és karrieresélyek. – A mai világban nem jó, ha a megszerzett képesítéssel hátradőlünk. Nagy az elvárás Bérezés

89 000

forint kezdő fizetésre számíthat a közalkalmazotti bértábla alapján, aki OKJ-s ápolói végzettséget szerez.

n OKTATÁS

HIRDETÉS

Megéri hiányszakmát választani / kálló péter

a munkaerőpiac felől is, ráadásul számos technikai újítás van, és sokszor nem elég az, amit tíz éve egy államilag elismert képzésen elsajátítottunk – sorolja Siklósi Marianna. Az egészségügyben ráadásul állandó továbbképzéseken kell kötelező kreditpontokat begyűjteniük a dolgozóknak,

így a folyamatos képzés ezen a területen jogos elvárás.

Önállósodhatnak is

Csányi Miklós, a Pannon Kincstár Tanoda szakmai referensének elmondása szerint egy egészségügyi szakképesítés megszerzésére körülbelül másfél évet kell rászánni. Ez

általában az alapképzést jelenti, a ráépülő képzések további hónapokat jelentenek, de általában már kevesebbet az alapképzésnél. – A legtöbben ápolói, fogászati asszisztensi és az arra ráépülő dentálhigiénikusi szakképzést választják nálunk – mondja Csányi Miklós. A dentálhigiénikusok elhelyezkedési lehetőségeit kiemelte: itthon és külföldön jó lehetőségekhez juttat ez a szakma, mellyel önállóan is dolgozhatnak egy fogorvosi rendelőben.

Gyors elhelyezkedés

A hiányszakmákat választók is megtalálják számításukat: ápolókat folyamatosan keresnek, amit az is bizonyít, hogy már kórházi gyakorlatuk alatt a tanoda ápolóhallgatóinak rátermett része állásajánlatot kap. Így a biztos elhelyezkedés tudatában hagyhatják el az iskolapadot. metropol HIRDETÉS

n ÁLLÁS

HIRDETÉS

pályafutás 13


3 sport

Kézilabda

A Valcea nem akar korábban játszani Ellenzi az Oltchim Valcea vezetősége, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) az eredeti kiíráshoz képest korábbra tűzte ki a Győr elleni női Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójának időpontját. A román csapat elnöke közölte: beadványban kérték az európai szövetségtől az eredeti program betartását, vagyis azt, hogy ne április 11-én, csütörtökön legyen a vis�szavágó, hanem 13-án vagy 14-én. Az első mérkőzést Kovacsics Anikóék (képünkön) április 6-án játsszák, magyar idő szerint délután 5 órakor. metropol/mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

2013. március 21. csütörtök www.metropol.hu

sport 14

Szexuális zaklatással vádolják a hokikapust Jégkorong. A hírek szerint Hetényi Zoltán vasárnap hajnalban egy amerikai bárban fogdosta a pincérnőt, és Amerika-ellenes kijelentéseket tett Amerikai lapinformációk szerint őrizetbe vették Hetényi Zoltánt, a magyar jégkorongválogatott és az Orlando Solar Bears kapusát. A Gwinnett Daily Post információi szerint a kapus helyi idő szerint vasárnap hajnalban Duluth városának egyik bárjában fogdosta a pincérnőt, és Amerika-ellenes, illetve rasszista megjegyzéseket tett. Hetényi Zoltán azért tartózkodott az amerikai városban, mert csapatával a helyi Gwinnett Gladiators ellen játszottak. A lap birtokába került letartóztatási jegyzőkönyv szerint Hetényi kétszer a pincérnő fenekét, egyszer pedig a mellét markolta meg. Ezenkívül a kapus azt kiabálta, hogy „utálok minden amerikait

Névjegy – Hetényi Zoltán

• A Dunaferrben kezdett védeni, 2004-től az Alba Volán játékosa volt. • Szerepelt a válogatottban  a 2008-as divízió 1-es világbajnokságon. • 2010-ben Junior Prima  díjban részesült. • A 2011–2012-es szezonban  a finn Jokeritben játszott.

Amerikai csapata az incidens után szerződést bontott Hetényivel / mti Reakció

„A szövetség tovább tájékozódik az ügyben, addig is fenntartja az ártatlanság vélelmét Hetényi Zoltánnal kapcsolatban.” a Magyar Jégkorong Szövetség közleményéből

és niggert”. A Daily Post szerint a kapust három rendbeli szexuális zaklatással, illetve rendbontással vádolják. Az amerikai harmadosztályban szereplő Orlando közölte: szerződést bontott a magyar sportolóval, és ezt jelezte a hokis másodosztályra vonatkozó játékjogával rendelkező Peoria Riverment is. Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ)

Zárt kapus büntetés a zászlóégetésért Labdarúgás. A bukaresti Rapid szurkolói a hétfői kolozsvári meccsen fölgyújtottak egy magyar zászlót A romániai első osztályú labdarúgó-bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga 30 ezer lej (több mint kétmillió forint) bírsággal, és a következő otthoni bajnoki mérkőzés zárt kapus megrendezésével sújtotta a bukaresti Rapidot.

Állami szimbólumok

„A román kormány tiszteletet kér bármely állam nemzeti szimbólumai iránt, és a román állam nemzeti szimbólumai iránt is.” Victor Ponta Románia miniszterelnöke a zászlóégetésről

Az ügy előzménye, hogy a kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid hétfő esti bajnoki mérkőzésén a bukarestiek szektorában a szurkolók felgyújtottak egy magyar zászlót. A zászlóégetés miatt feljelentést tett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A Román Labdarúgó Szövetség tegnap bocsánatot kért, „egy felelőtlen szurkoló minősíthetetlen tettének” nevezve a történteket. A magyar és a román válogatott holnap 20.30 órától játszik vb-selejtezőt zárt kapuk mögött Budapesten, a Puskásstadionban. metropol/mti

• 2012-ben szerződtette  a Milwaukee Admirals, 2013 februárjától az Orlando Solar Bears kapusa.

szakmai alelnöke szerint a kapus kedden már szabadlábon volt, Budapestre tartó repülőjeggyel rendelkezik, és szeretne mielőbb csatlakozni az április 14-én kezdődő, budapesti divízió I-es világbajnokságra készülő válogatotthoz. Az MJSZ alelnöke hozzátette: hisz Hetényi ártatlanságában, és bízik benne, hogy mielőbb megoldódik az ügy. Metropol/mti

Jégkorong

Tizedszer is nyert a Pittsburgh A Pittsburgh Penguins 2-1-re nyert a vendég Washington Capitals ellen az észak-amerikai profi liga (NHL) keddi játéknapján, és ezzel sorozatban már a tizedik győzelmét aratta. mti

Futás

Maratonnal indul a futószezon Siófokról indul ma 11 órakor az idénynyitó 6. BSI Balaton Szupermaraton, melynek mezőnye a Balatont megkerülve, vasárnap 11 óra tájban érkezik vissza Siófokra. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 15 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

A Föld Órája alkalmából szombat este fél 9-től lekapcsolják számos épület kivilágítását. Ön csatlakozik-e az akcióhoz?

„Nem kapcsolom le a villanyt, nem hiszem, hogy a háztartások hozzájárulása sokat számítana. Inkább arra figyelek, hogy energiatakarékos izzót használjak.”

„Csatlakozni fogok, de szerintem kevés az egy óra. Gyakrabban is lehetne ilyen akciót tartani, sőt, akár kötelezővé is tehetnék időnként a villanyoltást.”

„Minden évben csatlakozunk, lekapcsoljuk otthon a világítást. A családom számára persze ezen túl is fontos a környezet védelme.”

Kupi László 28, tanár, Budapest

Mezei Ádám 16, tanuló, Pécel

Deli Dorottya 16, tanuló, Pécel

egyik ellenőr hölgynek szóltam, hogy nem kellene megengedni, hogy lábon vigye le a kutyát a mozgólépcsőn. Ha nem bírja felvenni, le lehetne állítani az egyik felfelé jövő mozgólépcsőt, hogy ott gyalog lemehessenek. Az ellenőr hölgy közömbösen vonogatta a vállát, hogy ez a gazda dolga. A kutya gazdája sem örült, hogy beleszóltam a dolgába, végül szerencsésen leértek a mozgólépcsőn. De a korábbi két baleset miatt nekem már mindig görcsbe szorul a gyomrom, ha kutyát látok a mozgólépcsőn a saját lábán utazni. Nem tudom, miért nem megoldható, hogy az ellenőröket felkészítsék arra, hogy figyelmeztessék a kutyatulajdonosokat a balesetveszélyes helyzetre? Miért nem lehet leállítani ilyenkor az egyik mozgólépcsőt? Így is maradna még mindkét irányba egy-egy működő. És mi van, ha vakvezető kutyával akar utazni valaki? Azok is általában nagytestű kutyák és egy vak embertől egyébként sem várható el, hogy kutyával a karján mozgólépcsőzzön. Tudom, a BKV munkatársainak ez pluszfel-

adatot jelentene amúgy sem egyszerű és sok türelmet igénylő munkájukban. De segítségükkel biztos vagyok benne, hogy sok jövőbeli baleset elkerülhető lenne.

Olvasói levelek

Kutyabalesetek a mozgólépcsőn Már kétszer is láttam a Ferenciek terén, hogy a metróaluljáróban a mozgólépcső becsípte egy kutya lábát. Ez elég brutális baleset, tócsában áll a vér, a kutya iszonyatosan sír fájdalmában. A mozgólépcső tetején minden alkalommal álltak ellenőrök, és én azon csodálkoztam, hogy ha már a kutya gazdája nem tudja, hogy a mozgólépcsőn csak ölben szabad szállítani kedvencét, akkor az ellenőrök miért nem figyelmeztetik? Néhány hete megint láttam, hogy valaki kutyával készül lefelé menni a mozgólépcsőn. Szerettem volna figyelmeztetni, mert rögtön eszembe jutott a korábban látott két baleset, de sajnos a férfi nem volt abban a lelkiállapotban, hogy bármilyen tanácsot elfogadjon, mert éppen összeveszett az ellenőrökkel azon, hogy a kutyájának is kell-e jegy. Az is igaz, hogy a kutya jó nagy testű volt, lehetett vagy 40 kg. Álló mozgólépcső nem volt, kettő felfelé jött, egy pedig lefelé ment. Az

Kútvölgyi Lilla, Dunakeszi

Mosolygós banki ügyintézés Egy korábbi kedves olvasói levél késztetett írásra. Egy hirdetés láttán az összes maradék 1-2 forintosomat bevittem a Magyar Nemzeti Bankba. Volt még régi külföldi pénzérmém is, kértem, olvasszák be, ne kelljen kidobnom. A pénztárosnő az átvétel után közölte, ha van időm, a múzeumban díjmentesen megnézhetem a pénzgyártás folyamatát. Én válaszoltam: voltam már ott, sőt meg is mértek, mennyit érek aranyban. A súlyom tömbértéke: 226 800 000 forint! No de ki ad értem ennyit? – mondtam a pénztárosnőnek. Akik ott voltak, mind mosolyogtak ezen, talán még a nap is szebben sütött ennyi vidám mosoly kíséretében. S.-né Zöld Júlia, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Ismétlődő eső várható Győr

Miskolc

13°

Budapest

7° Békéscsaba

Pécs

PÉNTEK

Borult lesz ma az ég, csak a nyugati határ mentén szakadozhat fel

SZOMBAT

északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon, estétől középen és

max: 3° tartósan délután a felhőzet. Sokfelé várható ismétlődő eső, a kömin: 0° zépső és délnyugati tájakon jelentős csapadék is hullhat. Az északi,

max: 2° északkeleten viharossá is fokozódik. A csúcshőmérséklet általában min:-5° 6 és 9 fok között alakul, ÉK-en azonban 10, 14 fok valószínű. További információk: INTERNETEN: www.met.hu




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.