20140619_hu_budapest

Page 1

a hangját adta 8–9. oldal

2014. június 19. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

budapest

Nem fogjuk be a szeleket

Szélenergia. A hazai teljes villamosenergia-termelésnek jelenleg mindössze az 1,7 százalékát adja Lehetőségek. A 330 MW-nyi kapacitás a szakértők szerint akár 1500 MW-ra is bővülhetne Háztartások. A fel nem használt energia visszatáplálható a hálózatba 2. oldal

Kiestek a címvédő spanyolok

Megvan a brazíliai futball-vb első szenzációja: a címvédő Spanyolország – Hollandia után – tegnap Chilétől is kikapott 2-0-ra, így az utolsó csoportmeccs eredményétől függetlenül kiesett. Öten a vert seregből: David Silva (b), Diego Costa, Sergio Busquets, Andres Iniesta és Xabi Alonso. Chile mellett a B csoportból továbbjutott Hollandia is, amely hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte Ausztráliát. / fotó: getty 26–28. oldal

Törvény írja át Fegyverszünet a szerződést Ukrajnában

280 kutyát tanított be

A devizahitel-adósoknak nem a mostani árfolyamon kell majd fizetniük a törlesztőrészleteket – mondta a fideszes Gulyás Gergely. 6. oldal

Halász Árpád szerint a Fehér Isten című film forgatásánál nagyon figyeltek az állatvédelmi szempontokra. 10. oldal

Kicserélik halottaikat a szemben álló felek Luhanszkban. A szakértő szerint lehet fennakadás az Európába irányuló gázellátásban. 4. oldal

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Gerard butler


1 hírek

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Nem fogjuk be itthon a szelet 101–1000 MW

MSZP

1001–10 000 MW 10 001 MW fölött

4470

Finnország

448

Norvégia

280 Lettország 62 Litvánia 279

10

4772

Hunvald Györgyöt választották az MSZP VII. kerületi elnökének. Erzsébetváros volt polgármesterének a büntetőpere harmadfokon a Kúrián zajlik. Közben a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc elmondta: azt tartja az elmúlt években elkövetett legnagyobb hibájának, hogy 2004-ben elvállalta a miniszterelnökséget az MSZP-vel a háta mögött. mti

Oroszország

Észtország

Dánia

Egyesült Királyság

Hunvald György kerületi elnök lett

Svédország

nincs adat

2037

– Az ügyészség váderedményessége változatlanul kedvező, tavaly 96,4% volt, vagyis a bírói ítéletek tanúsága szerint az ügyészség az esetek 96%-ában helyesen emelt vádat – derül ki Polt Péter legfőbb ügyész (a képen) beszámolójából. Az ügyészségekre tavaly 1 198 943 ügy érkezett, ebből 901 635 (75,2%) a büntetőjogi, míg 297 308 (24,8%) a közjogi szakágat érintette. Tavaly 377 829 bűncselekményt regisztráltak, ez az előző évhez képest 20%-os csökkenés. Polt Péter emlékeztetett: az új Btk. egyik jelentős rendelkezése a büntethetőség kiterjesztése volt a 12–14 év közöttiekre. Tavaly 18 ügyben 19 ilyen korú gyermek gyanúsítotti kihallgatására került sor, egy esetben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, a többi esetben rablás bűntette miatt. A legjellemzőbb elkövetés a 14–18 év közötti társakkal megvalósított csoportos rablás volt. mti

A Fidesz budapesti kerületi polgármesterjelöltjeiről tárgyalt tegnap a párt önkormányzati választási egyeztető bizottsága. A testület mind a 23 kerület esetében állást foglalt. mti

0–100 MW

Írország

Eredményes maradt az ügyészség

Fidesz: tárgyaltak a jelöltekről

Kiépített szélenergia-kapacitások Európában

768

Jog

Választás 2014

15

Fehéroroszország

3

Lengyelország 531 Hollandia 2693 Németország 3390 Belgium

Ukrajna 1651 33 730 Csehország 371 Luxemburg Szlovákia 269 Franciaország 58 Ausztria 3 Svájc 1684 Magyaro. Románia 8254 60 Szlovénia 329 2599 Olaszország 2 Horváto. Szerbia 302 0 Bulgária 8551 Portugália 681 4724 Spanyolország 22 959

Törökország

2956

Görögország

1865

Szélenergia. 2020-ig további, legalább 420 MW-nyi kapacitásbővítést kellene elérni Vasárnap, a szélenergia napján a világ számos országában szakmai és a nagyközönségnek szóló programokon hívták fel a figyelmet a megújuló energiahordozók hasznára. Magyarországon évek óta nem épült új szélerőmű, erre lehetőséget adó engedélyeket ugyanis – először és utoljára – 2006-ban osztott ki az állam. A piac egyszerűen megállt a szakértők szerint.

Lemaradásban vagyunk

Tavalyig mindössze 6%-ra sikerült feltornászni a megújuló energiahordozók arányát a magyarországi villamosenergia-termelésben, pedig az uniós vállalás szerint időarányosan 8,8%-ig kellett volna jutni ahhoz, hogy 2020-ra az összes energiafogyasztás 14,65%-a megújuló energián alapuljon. Az országosan beépített erőművi teljesítményen belül a szélenergia csupán 3%-ot tesz ki, ez az a 330 MW-nyi kapacitás, melynek előállítá-

Ciprus

Málta 0

147

sára nyolc évvel ezelőtt kaptak engedélyt a beruházók. A szakma szerint ennek többszöröse, akár 1000-1500 MW is beépíthető lenne, ám a bővítést lehetővé tevő pályázatokra régóta hiába várnak a szakemberek. – Reméljük, hogy rövidesen megjelenik a kiírás, hiszen a probléma – ha a vállalást vesszük figyelembe – égetővé kezd válni – mondta a Metropolnak Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) elnöke.

alapjának területe csupán 13 négyzetméter –, és a működtetéséhez sem kell más, csak szél – fűzte hozzá az MSZIT elnöke. Jelenleg 172 szélerőmű működik Magyarországon, legtöbbjük a Kárpátok és az Alpok találkozásánál. – Több hegységben is vannak huzatosabb területek, lokális szélcsatornák, ahol jobban felgyorsul a levegő, így alkalmasak lehetnek arra, hogy oda szélerőművet építsenek – mondta Lendvay Péter.

Kihasználatlan szélcsatornák

Otthon is lehet szélgenerátor

A szakember szerint ahhoz, hogy érezhetően növekedjen a megújuló energiák aránya, a legnagyobb mértékben a szélenergiával lehetne előrelépni. – Egy szélturbina egy négyzetméter alapterületre vetített teljesítménye egy biomasszakiserőműhöz képest igen magas – egy 2 MW-os torony Energiatermelés

1,7

százalékát adta tavaly a szélenergia Magyarország teljes villamosenergiatermelésének.

Kellően szeles területen akár családi- vagy társasház mellé is érdemes lehet szélgenerátort telepíteni, ez azonban nem olyan egyszerű, mint a napelemek vagy a napkollektorok felszerelése. Felépítése bizonyos magasság fölött engedélyköteles, ráadásul a szomszéddal is meggyűlhet a bajunk a zaj vagy a lapátok vetette vibráló árnyék miatt. A házi szélerőművel előállított villamos energia azonnal el nem használt része vis�szatáplálható a hálózatba.

Horn AndrEA

www.metropol.hu

Hazánkban a türkmén államfő Tegnaptól kétnapos hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodik Gurbanguly Berdimukhammedow (b), Türkmenisztán elnöke, aki Áder János köztársasági elnök meghívására érkezett Budapestre. Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Annamuhammet Gochiev türkmén miniszterelnök-helyettes aláírta a két ország közötti gazdasági együttműködési megállapodást. mti



2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

külföld 4

Fegyverszünetet kértek az ukránok Ukrajna. A keddi vezetékrobbanás után is folytatódott a gázszállítás Európába

Ideiglenes fegyverszünetet hirdettek ki Luhanszkban, hogy az ukrán hadsereg és az oroszbarát fegyveresek kicseréljék a halottaikat. A szakadár „luhanszki népköztársaság” sajtóosztálya szerint a fegyverszünetet az ukrán fél kezdeményezte.

Száz koporsót szállítottak el

Szemtanúk szerint mintegy száz koporsót szállítottak a közigazgatási hivatal épületéhez. Az ukrán fél már átvette a halottait. A lázadók Szcsasztya városba utaztak, ahol a csere második részét lebonyolítják. Korábban 3 kárpátaljai katona életét vesztette, ötnek nyoma veszett a Luhanszk környéki harcokban.

Pokolgép robbanhatott

Arszen Avakov belügyminiszter szerint pokolgép okozta az Urengoj–Pomari–Ungvár (Testvériség) gázvezetéken Poltava megyében kedden bekövetkezett robbanást. Elrendelték a gázszállító rendszer védelmének megerősítését. „Rossz állapotban volt a gázvezeték” – erősítették meg a Gazprom tájékoztatóján. A Mol vezérigazgatója nem zárta ki, hogy fennakadások HIRDETÉS

Van, aki szerint a robbanást szivárgás okozhatta, mert a vezeték régi volt / mti Éleződő feszültség

Doneck és Luhanszk megyében nő a szakadár fegyveres csoportok által elkövetett gyilkosságok, kínzások és emberrablások száma – áll az ENSZ jelentésében. • Legalább 356 emberrel,  köztük 257 polgári személ�lyel végeztek. A konfliktus 34 ezer lakost kényszerített otthona elhagyására. • Közelítő orosz katonai repülők ellenőrzésére szálltak fel brit vadászgépek balti támaszpontokról.

lehetnek az Európába irányuló orosz földgázszállításokban a robbanás miatt. Molnár József elmondta: egyelőre azonban nem észleltek zavarokat a gáztranzitban.

Növekedhet a gázszállítás

Magyarország egyetért azzal, hogy növelni kell az Európából Ukrajnába irányuló földgázszállítások mennyiségét – állította tegnap az ukrán energetikai és szénipari minisztérium sajtószolgálata. A tájékoztatás szerint Jurij Prodan szakminiszter és Andrij Kobolev, a Naftohaz ukrán gázipari cég vezérigazgatója Magyarországon tárgyalt Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel. A találkozón megvitatták az európai energetikai biztonság, valamint a magyar– ukrán energetikai együttműködés kérdéseit. „A felek megállapodtak a Magyarországon keresztül Ukrajnába irányuló gázszállítások növelésének célszerűségéről” – közölte az ukrán fél. mti/metropol

Európai Parlament

Martin Schulz a frakcióvezető Martin Schulzot, az Európai Parlament eddigi elnökét választotta meg tegnap az EP szociáldemokrata képviselőcsoportja a frakció vezetőjének. Hét tagállam 48 képviselője részvételével újra megalakul az euroszkeptikus brit Nigel Farage vezette Szabadság és Demokrácia Európája képviselőcsoport. mti

Schulz frakcióvezetőként nem maradhat EP-elnök / mti

Székelyföld. RMDSZ: morális kötelesség lenne az autonómia megadása Nincsen olyan jogi erővel bíró nemzetközi egyezmény, amely előírná Romániának, hogy autonómiát adjon Székelyföldnek – közölte álláspontját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). – Romániának elsősorban morális kötelessége lenne az autonómia biztosítása – áll az RMDSZ sajtóirodája által Izsák Balázsnak címzett váIrak

laszlevélben. Az RMDSZ arra reagált, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke nyílt levélben kért állásfoglalást Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettestől autonómiaügyben azt követően, hogy a román kormány az SZNT petíciójára válaszolva közölte: Romániának semmi nem írja elő a székelyföldi területi autonómia biztosítását. mti Franciaország

Légi támogatást kért a kormány

Illegális telepet számoltak fel

Bagdad hivatalosan azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy nyújtson légi támogatást az előretörő dzsihádisták ellen. mti

Újabb illegális cigánytelepet számolt fel a rendőrség Marseille-ben. A romacsaládok korábban elhagyták a telket. mti



2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

Vass Virág

A világ nem elég Réka bejött a szobába, nyugtalanul köhögött: – Csakhogy értsük egymást. Az egészhez semmi kedvem. Nem akarok ilyen állást. Felnéztem a kéziratból, amelyből éppen a jelzőket irtottam. – Milyet? – Hát, tudod. Bejárósat. A barátnőm húga hónapok óta nyavalygott, hogy segítsünk neki munkát találni, mert huszonhét is elmúlt, és nem volt még állandó munkahelye. Értelmes lány, több nyelven beszél, nem volt nehéz ajánlani. Le is csaptak rá, de ő visszakozott. Nyáron nem akart kezdeni, mert egy dán fafaragócsoportot kísér tolmácsként Erdélybe, meg jönnek a fesztiválok, ugye… Ültömből félig felemelkedtem, és rettenetes hangon beszéltem vele, mire az orrom elé tolta a tabletjét. „Hagyd a fenébe az állásod, utazd be a világot!” – javasolta a „Hátizsákos planéta” bloggerinája. A harmincéves német lánynak nincs állandó lakcíme, munkahelye, utazó bloggerként afféle digitális vagabond. A hátizsákjában lapul, ami a munkájához kell: okostelefon, laptop, SIM-kártyák a világ minden tájáról. Az irodája egy loftlakás Berlinben, egy tengerparti bár vagy prágai kiskocsma, mikor merre jár. Az oldalát elárasztják a hirdetők, havi hétezer eurót keres, miközben nem tesz egyebet, mint amit a legjobban szeret: hátizsákkal utazgat. Réka ilyen munkát szeretne. Ez volna a jövő: a boldog munkaidő? A trendkutatók szerint igen. A másik oldalon viszont a hetvenöt százalékos munkanélküliségi rátát sem tartják elképzelhetetlennek Jövőkép a 21. század végi Európában. Egyre intelligensebb „Ahogy az irodákból algoritmusok váltják ki a szakértelmünket. Az ipari lassanként kikopik az izomerőt a papír, egyes elemzők forradalomban pótolták a gépek, elsősorban szerint úgy fog kikopni az alulképzettek aggódhattak a munkájukért, a digitális az alkalmazott is.” forradalomban a döntéshozó ember is helyettesíthető. A történelem során először a technológiai fejlődés több munkahelyet szüntet meg, mint amennyit életre hív. Évszázados iparágak mennek csődbe vagy válnak a Szilíciumvölgyből kinőtt villámvállalkozások beszállítóivá. Az egyik legnevesebb német autógyár vezetője szerint az autónk is hamarosan négykerekű adathordozóvá válik. A Facebook, az Amazon, a Google, a Twitter, az Ebay, az Instagram dimenziójában minden villámgyorsan történik, az apró, innovatív „startup” vállalkozások dollármilliókért kelnek el. Sosem lehet tudni, melyik lesz a jövő nagy dobása, így a mai menő cégek inkább bekebelezik, mielőtt az kebelezné be őket. Bárki felkerülhet a nemzetközi platformra, a munka internetes piacterén ugyanakkora eséllyel indul a háziasszony, mint a professzor egy eredeti ötlettel. Viszont a vásárló is kimazsolázza magának a legolcsóbb terméket. Az iTunes a zeneipart, az Amazon a könyvszakmát rengette meg. Mindig a Szilícium-völgyi fiúk győznek! Az ingyenes letöltések persze csak látszólag ingyenesek, adatainkat, digitális ujjlenyomatunkat hagyjuk ott cserébe, amelyből máris kisakkozható a következő trend. Ahogy az irodákból lassanként kikopik a papír, egyes elemzők szerint úgy fog kikopni az alkalmazott is. Más elemzők nem látnak ilyen sötéten: ahol a kreativitás, az intuíció számít – minden szakmában számít – ott az ember nélkülözhetetlen. A munka nem vész el, csak átalakul. Egészen a törtető, furkálódó, becsvágyó robotok koráig.

Gazdaság 6

Devizahitelek. Nem a mostani árfolyamon kell majd törleszteni – A Kúria döntése lehetővé teszi az államnak, hogy beavatkozzon a devizahitel-szerződésekbe, tehát az adósoknak nem a jelenlegi árfolyamon kell majd fizetniük a törlesztőrészleteket – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gulyás Gergely. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes vezetője, parlamenti alelnök úgy vélekedett: mindenképpen érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy a devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forinthitelesek. Ugyanakkor a kormánypárti politikus úgy látja, hogy a svájci

frankban eladósodottaknak erre nem is nagyon lenne esélyük. A politikus elmondta, a devizahitelesek helyzetét véglegesen rendező, minden lakásjelzálog-hitelre kiterjedő törvényjavaslat hamarosan elkészül. A tervezet szeptemberben kerül a Fidesz képviselőcsoportja elé, és ez lesz az őszi parlamenti ciklus első beterjesztett törvényjavaslata. Gulyás Gergely véleménye szerint az árfolyamrés 100 milliárd, az egyoldalú szerződésmódosítások pedig 300 milliárdos kárt okoztak az ügyfeleknek. Inforádió, Mti

Az igazságügyi tárca tanulmányozza a jogegységi döntést

– Az Igazságügyi Minisztérium örül annak, hogy megszületett a Kúria jogegységi határozata a devizahitelesek ügyében, és elemzi, milyen jogalkotási feladata származik belőle – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter. • Várhatóan szeptemberre  lesz álláspont arról, hogy milyen feladatokat kell

végrehajtani a jogegységi döntéssel összefüggésben. • Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy olyan megoldás születik, amely nemcsak a lakáscélú hiteleket, hanem a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is érinti, azt mondta, a munkacsoport foglalkozik majd ezzel a kérdéssel is.

Közszolgáltatók. Nem lesz nonprofit az áramés a gázszolgáltatás Seszták Miklós fejlesztési miniszter egy tv-interjúban elmondta, hogy az áram- és gázszolgáltatásban nem fog érvényesülni a nonprofit elv. Hozzátette: ősszel benyújtják a nonprofit közműszolgáltatók szabályozásáról szóló törvényt az Országgyűlésnek, amely alapvetően a szemét, HIRDETÉS

2014. JÚNIUS 18-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP HRK

306,25 308,50 226,00 228,79 249,00 255,49 378,50 389,99 39,00 41,99

www.metropol.hu

víz- és csatornaszolgáltatásra vonatkozik majd. A miniszter beszélt arról is, hogy jó irányba haladnak az E.ON lakossági üzletágának és két gázelosztó cégének a megvásárlásáról szóló tárgyalások. A Főgáz-tranzakció Seszták Miklós szerint kora ősszel zárulhat le. portfolio.hu

Tőzsde

BUX: 18 971 (+275,76, +1,48%) Mol 12 950 OTP 4490

Richter 4210 Telekom 333

EUR CHF USD 307,03 252,09 226,20 Kormányhatározat

Lázár János az új főtárgyaló Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki a kormány a 2014–2020-as programozási időszak tervezésének koordinációjáért felelős uniós főtárgyalónak. Lázár feladata, hogy a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapok ügyében egyeztessen az Európai Bizottsággal, vezesse a tárgyalásokat, és képviselje a magyar álláspontot. mti GDP-rangsor

Luxemburg az első az EU-ban Az EU-ban vásárlóerő-paritáson számolva Luxemburgban a legnagyobb az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP): az egy főre jutó GDP 264%-a volt az EU átlagának. Az EU-ban 11 tagország egy főre jutó GDP-je volt az átlag fölött, 17 tagországé az átlag alatt. Épp nem érte el az átlagot Olaszország (98%) és Spanyolország (95%). Magyarországon az egy főre jutó GDP az EU-átlag 67%-a volt. mti


Budapest 7

Nyárra átmenetileg bezár a Földalatti Vasúti Múzeum Katona László

Közlekedés. Ügyfélközpontot alakítanak ki a Deák téri aluljáróban Június 22-ig még várja a látogatókat a Deák téri aluljáróban működő múzeum. A BKK ügyfélközpontot alakít ki az aluljáróban, az intézmény a kivitelezési munkálatok idejére – várhatóan három hónapra – zár be. A létesítmény 1975-ben nyílt meg a Közlekedési Múzeum és a BKV együttműködésében. A kiállítási térben a látogatók a kisföldalatti egykori alagútszakaszába léphetnek, amely a metróépítések miatt az ötvenes években vált feleslegessé. A kiállítás az európai kontinens első – 1896. május 2-án átadott – földalattijának állít emléket. A múzeum kialakításakor az itt látható, eredeti járműveket a födém megnyitásával, a Deák térről

Tavaly nyáron a világ számos közlekedési egyenruháját bemutató kiállítás volt a Földalatti Vasúti Múzeumban / mti

emelték be. A földalatti megindulásának 100. évfordulójára, 1996-ban a múzeum is megújult. Bár a Földalatti Vasúti Múzeum idén nem vesz részt a múzeumok éjszakáján, a BKV és a közlekedés szerelmeseinek nem kell lemondaniuk a

késő esti múzeumlátogatásról. Pénteken, a szentendrei múzeumok és galériák éjszakáján számos helyi muzeális és kulturális intézmény készül különleges programokkal, amelyhez a BKV Szentendrei Múzeuma, a Városi

Tömegközlekedési Múzeum csatlakozik meghosszabbított nyitvatartási idővel: 21 óráig várják a közlekedés iránt érdeklődőket. A Deák téri múzeum szombaton és vasárnap a szokásos nyitvatartási rend szerint, 17 óráig lesz látogatható.

Rendezvény

Zenés megemlékezés az elesett hős katonákra A múzeumok éjszakáján, szombaton 21 órától a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum előtt a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárjának Központi Zenekara több neves művész közreműködésével nagyszabású ingyenes koncertet ad. Az első világháború kitörése 100. évfordulója alkalmából a budai várban emlékeznek a hősökre. Az eseményen Szabó Imre őrnagy és Pálinkás Péter vezényel, a megemlékezésen többek között Szente Árpád Csaba és Körtvélyessy Zsolt is közreműködik. A részletes program a budapest.hu-n olvasható.

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül. HIRDETÉS


2

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 8

kultúr

getty images

Az első film fantasztikus sikert aratott: meglepte-e, hogy ilyen jól fogadta a közönség? – Sejtelmem sem volt, hogy ilyen jól teljesíthet. De amikor megnéztem, nem hittem a szememnek. Mindmáig az egyik kedvenc animációs filmem. Azt hiszem, a siker titka az animáció, a repülés élménye. Továbbá a Hablaty és Fogatlan közt kialakuló Zene

A YouTube több videót is leállíthat Napokon belül blokkolhatja a YouTube videomegosztó portál egyes előadók, például Adele (képünkön) és az Arctic Monkeys videoklipjeit, mivel kiadóik nem írták alá a portál előfizetéses zeneszolgáltatásokról szóló új szerződését – közölte a Financial Times. Az üzleti napilap szerint a Google tulajdonában lévő videomegosztó portál már megegyezett a zeneipar 95 százalékát képviselő kiadókkal az új előfizetéses tarifákról. Egyes független kiadók, mint az Adele lemezeit is jegyző XL Recordings, azonban ellenállnak, mivel a feltételeket különösen előnytelennek és tárgyalásra alkalmatlannak tartják. A független francia producerek egyesülete bejelentette, hogy amennyiben a YouTube nem vizsgálja felül álláspontját, a szektor szakmai szervezetei kénytelenek lesznek az Európai Bizottsághoz fordulni annak megállapítására, hogy a Google visszaél-e piaci erőfölényével. mti

Irodalom

Elhunyt Daniel Keyes Életének 86. évében, délfloridai otthonában, egy tüdőgyulladás szövődményei következtében elhunyt Daniel Keyes, a Virágot Algernonnak című regény szerzője, akinek művéből Oscar-díjas film is készült. Egy sci-fi magazinban 1959-ben publikált novellából, amelyért 1960ban elnyerte a Hugo-díjat, évekkel később írta meg a Virágot Algernonnak című könyvet, amelyet 1966-ban adtak ki. mti Körutazás

Indul a Szabadság Expressz Augusztus 29-én indul Gdanskból, és Varsón, Budapesten, Temesváron, Sopronon, Pozsonyon, valamint Prágán keresztül szeptember 12-én ér Berlinbe a kelet-középeurópai rendszerváltás, a kommunizmus bukásának 25. évfordulójára emlékező Szabadság Expressz. Az érdeklődő fiatalok még június végéig jelentkezhetnek rá. mti

kapcsolat voltak igazán erőteljesek és mágikusak. Hogyan emlékszik vissza, annak idején mi keltette fel az érdeklődését a film iránt? – Amikor megkérdezték, hogy akarnám-e az Így neveld a sárkányodat című animációs filmben egy falu főnökének a hangom adni, azonnal izgatott lettem. Mérföldkövet HIRDETÉS

Szeretett helyek

„Három kedvenc helyem van a földön: Skócia, India és Izland. Hacsak ezekre az országokra gondolok, izgalomtól szorul el a gyomrom.” Gerard Butler

jelent az ember karrierjében, ha egy animációs film főszerepére kérik fel, mert ez azt jelenti, hogy az arcod nem is érdekes, a hangodat és a képességeidet akarják. Ha ilyesmi bekövetkezik, az ember úgy érezheti, megérkezett. Nem őt, hanem a hangját akarják. A vikingfilm ötlete is tetszett, és megszerettem a karakteremet.


Kultúr 9

HIRDETÉS

Gerard Butler Ma kerül a hazai mozikba az Így neveld a sárkányodat című animációs film második része. A Pléhpofa hangját kölcsönző skót színész mesél a folytatásról.

Egy sikeres skót srác A folytatás híréhez mit szólt? – Először úgy gondoltam, lehetetlen az első részt túlszárnyalni, de mégis sikerült a dolog. Csodás meglepetésekkel van tele a film, és Pléhpofa másik oldalát is megismerhetjük. A Fogatlannal, a sárkánnyal való kapcsolatának alakulását különösen kedvelem, szerintem így lesznek ezzel a nézők

is, mert ismerős élethelyzetet mutat be. Hogyan találkozunk Hablattyal a film elején? – Kicsit könnyebb a vikingek élete, mint korábban volt. Most már nem ellenségeik, hanem barátaik a sárkányok, az élet a faluban jó, Pléhpofának pedig jövendőbeli menye is van Asztrid személyében. Nagyon büszke a lányra,

és valamennyire a fiára is, de vele azért vannak még összeütközései. Úgy gondolja, Hablaty nem elég felelősségteljes ahhoz, hogy a jövőben a falut vezesse majd. Ilyen körülmények közt érkezik az új ellenség, aki a vikingek jövőjét veszélyezteti. Pléhpofának komoly skót akcentusa van önnek köszönhetően. Élvezi?

– Fantasztikus, de szerintem megőrjítettem mindenkit. Az első film legelső megtekintése után azt mondtam, tetszik a dolog, de nekem még van tennivalóm, mert nem elég erős az akcentusom. A szövegem háromnegyedét újra felmondtam, mert nem voltam tökéletesen elégedett. A második filmnél már kilencven százalékot csináltam meg másodjára is, bár azt hiszem, nem mindet használták. A nézők ismét számíthatnak megindító jelenetekre? – Vannak különleges pillanatok a filmben. Boldog vagyok, hogy az emberek sokfelé a világban megtapasztalhatják őket. Milyen közel áll a szívéhez, hogy viking főnököt alakíthat? – Nekünk, skótoknak viking vér is folyik az ereinkben. Minden, amit színészként kaptam, a kultúrámból, a véremből származik. Így hát fantasztikus ajándék volt ez a szerep nekem. Skóciában harcos mentalitással élünk. Amikor a 300-at forgattuk,

akkor is a skót hegyekre gondoltam, és arra, amin az őseim átmentek. Az országom iránt érzett szenvedélyt vittem át a filmbe. Három kedvenc helyem van a földön: Skócia, India és Izland. Hacsak ezekre az országokra gondolok, izgalomtól szorul el a gyomrom. Persze Skócia jelenti nekem a legtöbbet, mert övé az életem. Ott nőttem fel, ott döntöttem el, hogy színész leszek, és el akarok jutni Hollywoodba. Mindig skót srácként gondolok magamra, akinek most nagyon jó a dolga. Egy jelenetben dalra is fakad – persze, mindez nem lehetett újdonság, hiszen Az Operaház fantomjában is így tett fantomként… – Abban a filmben a kedvenc jeleneteim azok voltak, amikor nem is énekeltem, hanem inkább éneklő hangon beszéltem, suttogtam. Itt is ezt akartam tenni. Pléhpofa valódi viking, de ebben a jelenetben szinte gyereknek érzi magát. Élettel tölti meg ezt a dalt. metropol HIRDETÉS


+

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

trend 10 katona lászló

Halász árpád 280 kutyával dolgozott a Fehér Isten című Mundruczó Kornél-filmben a Gödöllői Kutyasport Központ vezetője. De hogyan tudtak ennyi ebet betanítani és együtt mozgatni?

Nem ismer lehetetlent

PLUSZ

Pontosan hány kutyával dolgoztak? – 280 kutya szerepelt összesen a filmben, egy jeleneten pedig 200 dolgozott egyszerre. Ilyenre még nem volt példa filmben, eddig legfeljebb 50-nel forgattak. Mindenki azt mondta, hogy ezt nem lehet megcsinálni, csak utómunkával. Mi viszont az első perctől kezdve tudtuk, hogy igenis meg lehet. Mi volt a legnehezebb? – Ha egy kutyás látja ezt a filmet, azt kérdezi: hogyan tudott ennyi állat együtt lenni úgy, hogy nem rivalizáltak? Mi több mint tíz éve használunk erre módszereket. Ösztönkezelési és együttélési technikákkal érjük el azt, hogy a kutya mással vezesse le a feszültséget, és ne kelljen más állatokkal rivalizálnia. A filmben az akciókkal, a futással vezették le ezt az energiát. A kihívást tehát az jelentette, hogy 200 kutya ne arra figyeljen, melyikük fut elöl, hanem a feladatára. Egy volt a fontos: hogyha sípot hallanak, a hang irányába fussanak, és figyeljenek a tréner kézjeleire.

Film

Halle Berry mellett dolgozik Obama lánya Az Oscar-díjas hollywoodi színésznő, Halle Berry mellett próbálhatja ki magát a filmiparban Barack Obama amerikai elnök idősebb lánya, a 15 éves Malia (a képen). Ő az Extant című sorozat produkciós asszisztense – erősítette meg a korábbi híresztelést a CBS csatorna. Halle Berry asztronautát alakít a július 9-én bemutatkozó sorozatban. MTI

Az, hogy kutyatelepről érkezett az állatok java, nagyobb kihívás volt? – 150 kutyát hoztunk menhelyről, ami kihívás és könnyebbség is volt. Ha nincs olyan kutyánk, amelyik képes arra, amit egy filmforgatás megkíván, általában kölcsönkérünk másoktól, de azt nem lehet megoldani, hogy 200 kutya jelenjen meg 200 gazdával egy forgatáson. A telepeken kiválasztott kutyák a produkció segítségével kombinált és veszettség elleni oltást és csipet is kaptak, féregtelenítettük, majd kiképeztük őket, így később nagyon könnyű is volt őket örökbe adni. Még azok a kutyák is, amelyek visszahúzódóbbak voltak, mentálisan nagyon megerősödtek attól, hogy feladatot hajthattak végre egy falka részeként. Szinte szemmel látható centiket nőttek.

Hagent a filmben harci kutyává képezik ki. Ilyen módszerrel teszik meg ezt a valóságban is? – Illúzió az egész, és szeretnénk, ha az is maradna. A néző gondolatvilágával játszunk. Az utómunka, a hangok és a fények sokkal ijesztőbbé tették a jelenetsort, mint amilyen a forgatáson volt. Minden jelenet játék volt a kutyáknak, és nagy kaland a trénereknek. Az embereket mennyire kellett idomítani a kutyákhoz? – Komoly előírások voltak a stáb részére. Nem simogathatták, etethették őket, nem ehettek a közelben. A kutyának a feladatára kellett koncentrálnia. Élelemmel motiváltuk őket, amit egy szendvicsező világosító is megzavarhatott volna. Jól megtanulta ezt a stáb. Azonban az egyik nagy futtatás után a stábtagok kaptak egykét pórázt, és visszavihették a helyükre a kutyákat. Szerintem erre minden résztvevő jó szívvel emlékszik vissza. Mitől függ, hogy mi az, ami megvalósítható? – Első az állatvédelmi szempont. Meg lehet-e oldani a feladatot anélkül, hogy az állatnak bármi baja legyen? A másik az idő. Vannak olyan feladatok, amelyeket két hét alatt nem lehet megtanítani. A harmadik pedig az, hogy a befektetett munkát meg tudja-e fizetni a megrendelő. Melyik jelenetet élvezte a legjobban? – Amikor 200 kutya egyszerre megmozdult: mindegy volt, min kellett keresztülszaladniuk. Jó volt a menhelyről kitöréses jelenet. Kornél azt kérte, cunamiként jöjjenek ki a kutyák, legyen átütő erő benne. Hát volt. Utána Kornél hozott a csapatnak egy whiskyt elismerése jeléül.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu

HIRDETÉS


2014. június 19. CSÜTÖRTÖK

BUDAPEST

KERESKEDELMI MELLÉKLET

Itt a strandolás

ideje Egész évben arról álmodozunk, hogy végre hét ágra süt a nap, a VAKÁCIÓ összes betűje felkerül a táblára, és mindenki kiveheti jól megérdemelt szabadságát. Hogy a várva várt nyaralás igazán jól sikerüljön, hogy egy-egy hosszúra nyújtott hétvégét a lehető legjobban kihasználjunk, érdemes szemezgetni a hazai fürdők kínálatából. Világhíres tavak, hatalmas csúszdaparkok, kényeztető szállodák, gyógyító vizek csalogatnak bennünket, hogy végre elmondhassuk: hurrá – itthon – nyaralunk!

HIRDETÉS


2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

fürdőző 12

Elkerülhető hibák az utazás szervezésénél

Az internet sokat segít manapság egy-egy úti cél feltérképezésében, vagy a kedvező árú és a kívánt szolgáltatást nyújtó szálláshelyek felkutatásában. Olykor azonban a becsületes oldalak között feltűnnek olyanok is, amelyek valótlan információkkal szedik rá az utasokat. Minden turisztikai oldallal kapcsolatban elmondható, hogy érdemes gyanakodni, ha hiányosak a kapcsolattartásra vonatkozó információk (pl. csak egy e-mail cím szerepel az oldalon), ha túl olcsónak tűnik az ajánlat, ha „gagyik” a képek, vagy ha éppenséggel túl jónak (máshonnan kölcsönvettnek vagy illusztratív képeknek) tűnnek HIRDETÉS

a fotók. Egy szállásgyűjtő oldalon szereplő hotel jellemzéséből nem biztos, hogy kiderül, amúgy gyerekbarátként is hirdeti magát, ezért például romantikus nyaralásra vágyó pároknak aligha ideális. Mindig ajánlott körbenézni az adott hotel saját weboldalán is. Habár a kuponos oldalak saját jó hírük és üzleti érdekeik miatt is igyekszenek megbízható ajánlatokat kínálni, mégis előfordulnak visszaélések. Előfordult, hogy 400 embert vert át egy nem létező szálloda, ahová 18 ezer forintért (tehát „nem gyanús” áron) lehetett két éjszakát foglalni az egyik kuponos oldalon. Volt olyan is, hogy

• Nem mindent fedez   az általános utasbiztosítás. Különleges sportnak számít például a búvárkodás, amire kiegészítő vagy speciális biztosítást kell kötni, miközben a sznorkelezés (az uszonyos, maszkos, légzőcsöves felszíni búvárkodás) közben szerzett sérüléseket általában fedezik az általános konstrukciók. Drágább fényképezőgépek és műszaki cikkek esetén ellenőrizzük a biztosításban szereplő értékhatárt. • Az autónak  külföldre induláskor legyen zöldkártyája, mert több országban is elkérhetik. Az autós asszisztenciabiztosítás szervizeléskor és kisebb baleset esetén hasznos.

egy egzotikus úti célra kínáltak fél áron utakat – ezeket a kuponokat is elkapkodták. Ilyenkor jó, ha a lelkesedés hevében bevillan, hogy ellenőrizni kell az út szervezőjét vagy magát a szállodát. Nem mindegy, hogy egy szálláshely család-, gyerek- vagy bababarát. Ezeket a fogalmakat egyéni értelmezés szerint használják, ezért sok bosszúságot megspórolhat, aki megválaszolatlan kérdés HIRDETÉS

www.metropol.hu

Jó tanácsok. A weboldalakat vagy a közösségi oldalakat böngészve, vagy biztosításkötésnél is sok bosszúságtól menthet meg egy kis odafigyelés

Speciális esetek

esetén felveszi a kapcsolatot a kinézett szálláshellyel. Legyen elég hely a szobában a gyerekes család csomagjainak is, legyen etetőszék az ebédlőben, babamedence a legkisebbeknek stb. Praktikus rákérdezni arra is, hogy meddig kell elhagyni a szobát, igény esetén délutánig ott hagyható-e a bőrönd. A késői érkezést illik előre jelezni, nehogy kiadják a lefoglalt szobát.

Ne csak a szálláshely típusa legyen jól átgondolt döntés, hanem az elhelyezkedése is. Hova lehet kirándulni a környéken, van-e fürdő, elérhető közelségben orvosi ügyelet, milyen gyerekprogramok, kulturális rendezvények, fesztiválok várják a látogatókat. Programokból a kínálat általában sokkal szélesebb, mint amit a szálláshelyek a saját oldalaikon feltün­tetnek. Metropol


fürdőző 13

KERESKEDELMI MELLÉKLET

Sportra fel!

katona lászló

Mozgás. A nyaralás nem csak a napozásról, a lángos- és a sülthal-evésről szólhat: számtalan lehetőség kínálkozik, hogy aktívan pihenjük ki a dolgos hétköznapokat. Különleges sportok várják, hogy kipróbáljuk őket, ma már szinte minden szálloda kínálatában találunk olyan programokat, amelyeket a sportolni vágyók igényei szerint alakítottak ki. Tegyük úgy felejthetetlenné a nyaralásunkat, hogy az egészséges életmódra is figyelmet fordítunk. HIRDETÉS

AJÁNLÓ

Ezeket a sportokat a nyári nagy melegben lehet igazán élvezni. • Aquafitness:  A fitnesz vízi változata amellett, hogy rendkívül hatásos, hiszen átmozgatja a teljes izomzatunkat és egyben kíméletes az ízületekhez, azért is remek választás, mert nem kell különböző termekben izzadnunk, hanem a hűsítő vízben végezhetjük el a különböző gyakorlatokat. • Strandröplabda: Taktikai érzék és különleges technika kell ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen ebben a játékban, a kezdőknek persze már az is sikerélményt fog okozni, ha talpon maradnak és megtanulnak futni a homokon. Ezt a játékot mindenkinek érdemes kipróbálnia. • Vízisí:  Az egyik legelterjedtebb vízi sport, könnyen megtanulható, és már a kezdetektől remekül lehet szórakozni. katona lászló

• Vízibicikli:  Ha Balaton, akkor vízibicikli! Remek program az egész családnak, bár nem igazán számít sportnak, mégis jó láberősítő, főleg, ha egyedül teker az ember. • Wakeboard:  A szörfözés ihlette ezt az extrém sportot, ma már itthon is egyre több hódolója akad. • Evezés:  Legyen szó vadvízi evezésről, kajakról vagy kenuról, ez a mozgásforma szinte mindenkit lázba tud hozni. Hazánkban számtalan helyen bérelhetünk hajót, és már csak a jó társaság kell, hogy ez a kaland a nyár meghatározó élménye lehessen.


2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Fürdőző 14 katona lászló

A gyógyvizek országa vagyunk Fürdők. Hazánk a világ egyik leggazdagabb országa, ha gyógyvizeinek számát vesszük alapul, hiszen Izland után nálunk van a legnagyobb felszíni termálvízkészlet. HIRDETÉS

A legismertebb fürdővárosaink között akad olyan, ahol már több ezer éves hagyománya van a felszínre törő víz gyógyászati hasznosításának, és van, ahol a kőolaj és földgáz utáni kutatás során véletlenül bukkantak a település életét megváltoztató gyógyforrásra. Mára a gyógyfürdők az ország legfontosabb turisztikai termékeinek számítanak. Az idei turisztikai marketingstratégia adatai szerint az elmúlt években hazánkba látogató külföldiek 14 százaléka gyógyulni jön Magyarországra, a szállodákban eltöltött külföldi vendégéjszakák 23 százaléka gyógy-, illetve wellnesshotelekben realizálódik. A turizmusban tehát láthatóan kiemelkedő szerepe van ezeknek a különleges hatású gyógyvizeknek, illetve a forrásokra alapozott turisztikai fejlesztéseknek. Ezt a megállapítást a Központi Statisztikai Hivatal adatai is igazolják, hiszen a vendégéjszakák száma alapján a legismertebb hazai fürdővárosok számítanak a legnépszerűbb turistacélpontoknak. A fürdők fővárosa is Az első helyezett természetesen Budapest, turisztikai kínálatában is fontos szerepet játszanak a történelmi fürdők – a város kulturális élete vagy az épített örökség mellett. Budapest az egyetlen olyan

Gyógyító vizeink

150

meleg vizes gyógyfürdő található hazánkban, sok közülük különleges összetételű, hatásuk miatt sokan keresik fel őket külföldről is.

főváros, mely egyben fürdővárosnak is számít, egyes létesítmények több százéves múltra tekinthetnek vissza. Nem csoda hát, hogy fürdői általában az első négy között szerepelnek a külföldi lapok összeállításaiban: a CNN a Gellért fürdőt, a Guardian a Palatinus fürdőt, a Spiegel Online a Széchenyi fürdőt sorolta a legjobbak közé. Már az ókorban is itt gyógyultak A főváros után, több mint egymillió külföldi és belföldi vendégéjszakával, Hévíz számított a második legnépszerűbb hazai úti célnak 2013-ban. A fő látványosság természetesen itt is a víz: a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, melynek jótékony hatásait már vélhetően az ókori rómaiak is ismerték, ahogy a népvándorlás során erre megfordult germán és szláv népek is. A forrás a 18. században került a Festetics család birtokába, amely sokat tett a mai fürdőélet megalapozásáért.


Fürdőző 15

KERESKEDELMI MELLÉKLET

A folyékony arany hazája A lista harmadik helyén is egy ismert fürdőhely található: Hajdúszoboszló. Ennek az addig álmos alföldi településnek az élete 1925-ben változott meg, ekkor tört felszínre a szénhidrogén-kutatások nyomán 1091 méter mélységből a földgáz mellett a különleges, 73 Celsius-fokos gyógyvíz. A város olyan jól gazdálkodott a „folyékony arannyal”, hogy hamar nemzetközi turisztikai célponttá vált, az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően pedig – a gyógyfürdő mellé épült stranddal, akvaparkkal és élményfürdővel – itt található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. A dobogósokon kívül persze még számtalan gyógyvizes fürdő található, a legtöbb az Alföldön, a Dunántúlon és a közép-magyarországi régióban. Az egészséges életmód népszerűségének terjedését figyelembe véve ezek a méltán híres gyógyvizek komoly turisztikai potenciált jelenthetnek az országnak, sok külföldi kimondottan ezek miatt látogat el hazánkba. Nekünk, magyaroknak pedig utaznunk sem kell sokat, hogy elmerüljünk egyegy fürdő vizében, és megtapasztaljuk, miért számít Magyarország a gyógyvizek hazájának. metropol

Turizmus

A magyar gyógyvizek messzi földről vonzzák a turistákat • A magyar hévízkutatás  úttörőjének Pávai-Vajna Ferencet tartják. Az 1886 és 1964 közt élt geológusnak köszönhetjük a szegedi, a hajdúszoboszlói, a karcagi, a debreceni és a szolnoki gyógyés hévizeket, valamint ő tűzte ki a budapesti Rudas fürdőnél is a nagy mennyiségű gyógyvizet adó fúrások helyét. • Hazánkban 36 speciális – többek között radioaktív, kénes-savas, sósbrómos-karbonátos, jódos vizet tartalmazó – fürdő található. Európa egyetlen barlangfürdője a tapolcai, Hévíz pedig több nemzetközi felmérés szerint is a kontinens legismertebb meleg gyógyvizű tava. • A gyógyszállókba  a legtöbb vendég Németországból, Oroszországból és a szomszédos országokból érkezik.

Hajdúszoboszló vár Turizmus. Újdonságok a Hungarospa hajdúszoboszlói fürdőkomplexumban E hónap végén a hajdúszoboszlói fürdőkomplexumban befejeződik egy átfogó felújítás, fejlesztés, így

számos újdonság várja idéntől a látogatókat. A szolgáltatásbővítés során a Hungarospa minden korosztályra gondolt: az idősebb generáció kényelmét szolgálja, hogy megújult a gyógyfürdő termálcsarnoka, a pihenőterek bővültek, új típusú kabinos széndioxid-kezelőhelyek, továbbá egy Cryo hidegszauna is segíti a betegek gyógyulását. A fiatalok vágya is teljesült: az Aquapark területének egyhektáros bővítésével egy extrém zóna létesült, ahol hat új, izgalmas óriáscsúszda (szabadesős alagút,

vízhurok, szuperhullám, cunami, űrcsónak, vízcső) épült. A bátrabbak a csúszdázás mellett a sziklamászást is kipróbálhatják a látványos vízeséses mászófalon. A 6–12 éves gyerekek számára pedig kalandmedencék épültek. Természetesen a családok kedvence, a strandfürdő is tartogat újdonságokat júliustól: az Omega medencébe új élményelemek kerültek, köztük vízisport-pályák, sodróvíz-zóna, jakuzzi. A mediterrán tengerpart mellett habshowhelyszín létesült, valamint egy gyermekshow-színpad. metropol HIRDETÉS




2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

fürdőző 18

Szeretni való kis strandok Pihenés. Néha nem kell a nagy élet, a sok ember vagy a pörgős zene. Most kisebb, kevésbé ismert strandokat aján­lunk Gyömrői Tófürdő Az 1920-ban feltörő vízre ala­pozva néhány év alatt strandfürdő épült, amely hamar népszerű lett. A II. világháború után megtört a fejlődés, de az utóbbi évtizedben jelentős fejlesztéseket végeztek a területen. Kikotorták a medret, rendezték a partot, megépítették a tófürdő közepén lévő, vörösfenyő cölöpökön álló koktélbárt és a HIRDETÉS

vizesblokkot. Üzletek, vendéglátóhelyek is épültek a kis­település házai között található tó mellé. Ha a látogatók nem csak hűsölnének, úszkálnának a vízben, kölcsönözhetnek vízibiciklit és kajakot is. Arló, Suvadásos-tó A Mátrától északkeletre, a Heves– Borsodi-dombság (Ó-Bükk) keleti részén található település gyönyörű

természeti környezetben fekszik. A 19–20. században robbantásokkal bányászták itt a barna kőszenet, és az így keletkező kis földmozgások nyomán több darab is leszakadt a Csahó-hegyből, elzárva a Szuhony-patak völgyét. Az egyre emelkedő tó vízszintszabályozása után a hétvégi házak sora mellett hamarosan megépült a strand, ma pedig még egy kemping is várja

a fürdőzőket, horgászokat, evezni vágyókat. Nyáron koncertek és más kulturális programok jelentenek pluszvonzerőt, június 30-tól például kézműves tábort és csoportos kézműves foglalkozásokat, táncházat, koncerteket szerveznek az idei Suvadásra. A környéken kirándulni is érdemes, például a Tarna­vidéki Táj­védelmi Körzetben található Gyepes-völgybe.

Vadása-tó, Hegyhátszentjakab Az Őrségben barangolni minden évszakban más élményt ad. Nyáron a zöldellő természet, az őrségi kézművesek remekei és a környék rendezvényei jelentik a fő vonzerőt. És persze a melegben felfrissülést nyújtó tavak is, például a Hegyhátszentjakabtól északra található, kristálytiszta vizű Vadása-tó, amelyet az azonos nevű patak


KERESKEDELMI MELLÉKLET

fürdőző 19

HIRDETÉS

duzzasztásával alakítottak ki. A strand fövenyén napozva, a környező erdő tükröződését bámulva hamar elfeledhető a hétköznapok rohanása. A pihenés kirándulásokkal is összeköthető, hiszen itt futnak össze az Őrségi Nemzeti Park turistaútjai. A tó mellett egy kemping is várja a látogatókat. Gébárti-strand, Zalaegerszeg A várostól északra található mesterséges tavat két kis patak felduzzasztásával hozták létre, nevét pedig egy eltűnt középkori településről kapta. Sok füves területtel, fákkal várja a fürdőzőket és a vízi sportok kedvelőit. A strand kínálatát itt is egy kemping egészíti ki, ahol rönkfa házakban is meg lehet szállni. Ha rosszra fordulna az idő, vagy ha valaki egy kis pezsgésre vágyik, a közeli Zalaegerszegi Termálfürdőben megtalálhatja a számítását. Több napra érkezve pedig érdemes meglátogatni az olajipari múzeumot, a Kézművesek Házát, a csácsi arborétumot, a Göcseji Múzeumot és a falumúzeumot, vagy kirándulni a Kis-Balaton­hoz, a kápolnapusztai bivalyrezer­vátumba vagy Keszthelyre. Palatinus-tó (Sátorkőpusztai-tó), Esztergom-Kertváros Az egykori bányató vize rendkívül tiszta. A neve is ezzel kapcsolatos, ugyanis régen a Budapestről érkező fürdőzők úgy vélték, a Margitszigeti Palatinus strandhoz hason­ lóan jó minőségű az itteni víz. A tó partján horgászházak és fás-bokros területek váltják egymást. Az északi parton van a strand és a búvárbázis. Utóbbiról érhető el a Búvármúzeum, és akár egy elsüllyedt hajót is láthatnak a vízfelszín alatti világot kedvelők. Szanazug, Doboz A Körösök szabályozása után kialakult holtágak területe hamar üdülőterületté fejlődött, és a horgászatot és a vízitúrákat kedvelők paradicsoma lett. A Fekete- és Fehér-Körös összefolyásánál lévő strandon különleges környezetben fürdőzhetünk. A gyulai oldalról a dobozi oldalra személyi komppal is át lehet jutni. Metropol


2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

A víz katona lászló

HIRDETÉS

KERESKEDELMI MELLÉKLET

fürdőző 20

és a csúszdák birodalma Akvaparkok. Élmény lehet a nyaralás, ha a család legkisebb tagjaira is gondolunk a program kiválasztásakor: hazánkban már szinte mindenhol találunk olyan fürdőket, ahol a gyerekek kedvükre lubickolhatnak, sőt sok helyen extra programokkal készülnek

Újabb Nemzetközi Guinness-rekordkísérlethez csatlakozik a budapesti Aquaworld Élményfürdő is: június 20-án hazánkat ismét a budapesti vízibirodalom képviseli „A Világ legnagyobb úszóleckéje” (WSL - World Largest Swimming Lesson) Guinness-rekord-kísérletben. A 2012-es nemzetközi kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos úszásoktatásra és a biztos úszástudás fontosságára. Tavaly negyven országban, összesen 44 873 fő vett részt a világ legnagyobb úszóleckéjén, így a rekordkísérlet sikerült. Idén 50 000 főt szeretnének vízbe csábítani a szervezők, közel 1100 helyszín bevonásával. Ezen a napon párhuzamosan, egy időben a világ élményfürdői, uszodái és egyéb vízi létesítményei adnak otthont a rendezvénynek, hazánkban 17 órakor kezdődik a különleges program. Magyarországot idén 100 gyermek képviseli majd, hozzájárulva a rekordkísérlet várható sikeréhez. metropol



2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

pályafutás 22

Megéri duális képzésben tanulni A magyar munkaadók körében végzett Manpowerfelmérés szerint itthon a globális átlagnál jóval nehezebb megfelelő munkaerőt találni: Magyarországon a munkaadók 45 százaléka, míg világszerte 36 százaléka panaszkodott a szakemberhiányra. Hazánkban a felmérés szerint a szakmunkásmunkakört tudNövekvő érdeklődés

„A képzésben részt vevő diákok száma folyamatosan növekszik, az osztályok idén szeptemberben is elindulnak.” Virágh Adrienn a Siemens kommunikációs igazgatója HIRDETÉS

n OKTATÁS

ják a legnehezebben betölteni a munkaadók. Láthatóan felértékelődik az aktuális piaci igényeknek megfelelő tudással rendelkező szakmunkás hazánkban is. A szakképzés effajta rendszerében az oktatási intézmény és a vállalat együttesen járul hozzá a tanulók szakképzéséhez. Az iskola a szakmai elméleti oktatási kötelezettséget és annak a feltételeit biztosítja. A gyakorlati oktatás a gazdálkodó szervezetek (vállalatok, magánmunkáltatók, vállalkozók, költségvetési szervek, szövetkezetek, kisiparosok, kereskedők stb.) feladata. Ezzel a megoldással a cégek is biztosítani tudják a szakember-utánpótlásukat. A későbbi munkavállalás szempontjából is megérheti duális képzésben tanulni. A fiatalokat a piacon aktívan jelen lévő cégek az aktuális technológiák segítségével készítik fel az adott szakma elvégzésére. Mivel Magyarországon sok külföldi cég is együttműködik iskolákkal,

katona lászló

ezért az idegennyelv-oktatás és a külföldi gyakorlat is szerepel a tantervekben. A duális képzés iránt pedig érezhetően nő az érdeklődés, a fiatalok is kezdik felismerni, hogy egy jó szakmával kön�nyen el tudnak helyezkedni. – Két éve kezdtük el hegesztőképzésünket a gödöllői Madách Imre Szakiskolával közösen, tavaly óta pedig már ipari gépész szakot is indí-

További infók: www.dualis.hu

tunk. A képzésben részt vevő diákok száma folyamatosan növekszik, az osztályok idén szeptemberben is elindulnak – nyilatkozta lapunknak Virágh Adrienn, a magyarországi Siemens kommunikációs igazgatója. Mint a többi duális képzést nyújtó intézményben, itt is nagy hangsúly van a nyelvtanuláson (angol, német), a legjobban teljesítő diákokat pedig a képző cégek továbbfoglalkoztatják. Munkavállalásukat jelentősen megkönnyíti a modern gépeken, nagyvállalati környezetben szerzett tapasztalat, de a kül-

HIRDETÉS

n OKTATÁS

Oktatás. A 16 éves kor betöltése után választhatják a fiatalok a duális képzést


HIRDETÉS

pályafutás 23 Magáncégek

Az utóbbi hetek híreiből

• Mérnökképzés indul  Ajkán 2015 szeptemberétől. A tervek szerint az induló duális szakképzés bázisa a győri Széchenyi István Egye-

• Évente 250 szakmunkástanuló  vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; május közepén 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál. Győrben 2001 óta működik a duális képzés, azóta 1400 diák végzett ott.

földi gyakorlat is. Ráadásul egyre több cég és az állam is úgy gondolja, hogy érdemes szakma felé csábítani a még iskoláskorú fiatalokat. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából félezer diák tanulhat a német duális szakképzési modell szerint. A 2015. június 30-ig tartó programban 16 szakmában részesülnek

európai uniós duális képzésben az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi, a közép-dunántúli, a nyugatdunántúli és a dél-dunántúli régióban tanulók. A duális képzésbe a felsőoktatás is bekapcsolódott már: a Szolnoki és a Kecskeméti Főiskola is nyújt ilyen lehetőséget, és már Nyíregyházán is dolgoznak a képzés elindításán. metropol

n ÁLLÁS

• Új tréningközpontot  létesít 170 millió forintból a Robert Bosch Elektronika Kft. a hatvani gyárban. A tervek szerint 2015-ben nyitják meg a központot, ahol évente 56 hallgatót oktatnak majd.

tem lesz. Egy májusi felmérés szerint a helyi gazdasági társaságok az elkövetkező öt évben 120 műszaki végzettségű szakembert kívánnak foglalkoztatni.

HIRDETÉS

n OKTATÁS

www.metropol.hu


2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Fesztivál hulladék nélkül

zöld 24 Fotók: everness.hu

Harc a tengerfenék kincseiért Új-Zéland környezetvédelmi hivatala tegnap elutasította a Trans Tasman Resources (TTR) nevű cég kezdeményezését, amely szerint a vállalat a Dél-Taranaki-öbölben bányászott volna a tengerfenéken. A hivatal azzal indokolta döntését, hogy bizonytalan, milyen hatást gyakorolna a projekt a környezetre. Az ügynek azonban még nincs vége: a TTR bejelentette, hogy megvizsgálja, milyen módon tudna a döntés ellen fellebbezni. 50 km

Taranakihegy

DélTaranakiöböl projekt (65,76 km2)

Nelson

DélT a r a n a k iöböl

Bányászati érdekeltség a tenger alatt Pápua Új-Guinea

1000 km

Salamon-szigetek Vanuatu Fidzsiszigetek AUSZTRÁLIA Csen des-óceán Cookszigetek ÚJ-ZÉLAND

Wellington

Kezdőpozíció 20–42 méteres mélység

Horgony

Rendezvény. Balatonakarattyán a környezettudatosság is középpontba kerül Európa első újrahasznosító fesztiválját rendezik meg júli­ us 2–6. között a magyar tenger partján: a második Everness Fesztiválon az öntudatosság és a környezettudatosság egy­ aránt hívószó. Az egészséges életmód, az alternatív gyógyá­ szat, a pszichológia éppúgy terítékre kerül az eseményen, mint a környezettudatosság, az újrahasznosítás és a jövő zöld technikái. Az ötnapos rendezvényen napközben változatos té­ mákban megtartott előadá­ sok, sportprogramok, work­ shopok, kézműves és alkotó foglalkozások gondoskodnak az időtöltésről. A szervezők a családdal érkezőkre is gondol­ tak: a 12 év alattiaknak ingye­ nes a belépés, a legkisebbekre

További infók: everness.hu

pedig egész nap szakképzett óvónők és animátorok vigyáz­ nak. Az Everness úttörő mó­ don zöld is lesz: a mobil WC-k mellett alomszékeket, azaz komposzttoaletteket is használhatnak a látogatók, a telepített zuhanyzók pedig napelemek segítségével szol­ HIRDETÉS

Programok, látogatók

650

különböző program várja a látogatókat, akik több mint 30-féle mozgásformát próbálhatnak ki. Tavaly mintegy 1500 látogatója volt az Everness Fesztiválnak, idén már 8–10 ezer emberre számítanak.

n INGATLAN

HIRDETÉS

0m

Úszó feldolgozó, tároló és kirakodó jármű (FPSO)

30

gáltatják a meleg vizet. Az Eartship Hungary jóvoltából különleges passzívház-építési technológiával ismerkedhet­ nek meg az érdeklődők, a méregmentes és tiszta koz­ metikumokról is szólnak majd előadások, és sokféle ökopraktikát megismerhet­ nek azok, akik Akarattyára látogatnak. A Terracycle jó­ voltából minden műanyag-, papír- és szerves hulladékot újrahasznosítanak – a mű­ anyag tányérok és villák jö­ vőre bútorokként térhetnek vissza a rendezvényre. Külön­ leges színfoltja lesz az idei Evernessnek az elektromos autók bemutatkozása is: a Nissan Leaf mellett a Tesla is jelen lesz a fesztiválon. Az estéket zene és tánc teszi teljessé: többek között Palya Bea és Laár András is fel­ lép majd. metropol

A hajó négy horgony segítségével követi a lánctalpas fúrót. Ürítőcső Áramés vízfejlesztő Feldolgozó Bányafelszerelés

Az üledéket felpumpálják a lánctalpasból az FPSO-ba. Az FPSO mágnesek és örlőgépek segítségével különíti el a vasércet.

A vasérckoncentrátum a szállító járműre kerül. Lánctalpas fúró: Az óceánfenékbe 2–11 méter mély járatot vág. Óránként A hulladékot visszatöltik a lánctalpas fúrta járatba. 8 ezer tonna üledéket képes kifúrni. Forrás: Trans Tasman Resources, hírügynökségek

HIRDETÉS

© GRAPHIC NEWS



3 sport

Újabb holland siker

Kobe dél-amerikai döntőt vár Brazília–Argentína döntőt vár Kobe Bryant amerikai kosarassztár, aki a helyszínen követi a labdarúgó-világbajnokság eseményeit. A Los Angeles Lakers ötszörös NBA-bajnokára – aki nagy futballrajongó – a németek is kedvező benyomást tettek, de annyira nem tartja jónak Joachim Löw tanítványait, hogy eljussanak a döntőig. MTI

B csoport

B csoport. A holland válogatott fordulatos mérkőzésen győzött Hiába lőtte a világbajnokság talán legszebb gólját Tim Cahill, és hiába küzdött hősiesen az ausztrál válogatott, csak ráijeszteni tudott a hollandokra, pontot szerezni nem. Pedig közel állt a bravúrhoz a vb mezőnyében a FIFA-ranglistán legalacsonyabban jegyzett együttes. A hollandok sokáig csak keresték a fogást a stabilan bekkelő riválison, majd a 20. percben Arjen Robben sprintelt végig a félpályán, és okosan a hosszú sarokba lőtt. Egy percig sem örülhetett azonban Louis van Gaal együttese: egy beadás után Cahill a 16-os vonaláról lőtt kapásból, a labda a felső lécről pattant a hálóba. A hollandok nem tudtak újítani, ráadásul a félidő végén elveszítették Bruno Martins Indit sérülés miatt. A védő helyett azonban szélsőt hozott be a szövetségi kapitány Memphis Depay személyében – ő pedig később nyerő embernek bizonyult. A szünet után a Daryl Janmaat kezezése miatt meg-

A csoport

Sztárszurkoló

labdarúgó-vb 26

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Brazília–Horvátország 3-1 Mexikó–Kamerun 1-0 Brazília–Mexikó 0-0 Kamerun–Horváto. lapzártánk után Kamerun–Brazília június 23., 22.00 Horvátország–Mexikó június 23., 22.00

Állás

1. Brazília 2. Mexikó 3. Kamerun 4. Horvátország

2 1 1 0 3-1 4 2 1 1 0 1-0 4 1 0 0 1 0-1 0 1 0 0 1 1-3 0

E csoport

Svájc–Ecuador 2-1 Franciaország–Honduras 3-0 Svájc–Franciaország június 20., 21.00 Honduras–Ecuador június 21., 0.00 Honduras–Svájc június 25., 22.00 Ecuador–Franciao. június 25., 22.00

Állás

1. Franciaország 2. Svájc 3. Ecuador 4. Honduras

1 1 0 0 3-0 3 1 1 0 0 2-1 3 1 0 0 1 1-2 0 1 0 0 1 0-3 0

3

HOLLANDIA Cillessen De Vrij Martins Indi (Depay, 48.) Janmaat Vlaar Blind Sneijder De Guzmán (Wijnaldum, 78.) N. de Jong Van Persie (Lens, 87.) Robben

A 20 éves Depay a hollandok legfiatalabb vb-góllövője / getty

ítélt büntetőt Mile Jedinak lőtte be, de négy perccel később Robin van Persie használta ki a védők rossz lestaktikáját, és egyenlített. A csatár Chile ellen nem lehet a pályán, mert megkapta második sárga lapját. A nyomást a 68. percig bírták az ausztrálok: Depay tá-

B csoport

Spanyolország–Hollandia 1-5 Chile–Ausztrália 3-1 Hollandia–Ausztrália 3-2 Spanyolország–Chile 0-2 Ausztrália–Spanyolo. június 23., 18.00 Hollandia–Chile június 23., 18.00

Állás

1. Hollandia 2. Chile 3. Ausztrália 4. Spanyolország

Az én vb-m

2 AUSZTRÁLIA Ryan McGowan Davidson Spiranovic Wilkinson Jedinak McKay Bresciano (Bozanic, 51.) Oar (Taggart, 77.) Leckie T. Cahill (Halloran, 68.)

Porto Alegre, 42 877 néző, v.: Dzsamel Hajmúdi (algériai) Gólok: Robben (20.), Cahill (21.), Jedinak (54., tizenegyesből), Van Persie (58.), Depay (68.) Sárga lap: Cahill (43.), Van Persie (47.) Labdabirtoklás: 52%–48% Lövés: 15/10 Kapura: 14/8

voli, pattogós lövése meglepte Mat Ryan kapust. Van Gaal a meccs után elismerte, az első félidőben jobban játszott az ellenfél, de a szünet után több helyzete volt csapatának, így megérdemelt a siker. Kiemelte Nigel de Jong teljesítményét. metropol

C csoport

Kolumbia–Görögország 3-0 Elefántcsontpart–Japán 2-1 Kolumbia–Elefántcsontp. jún. 19., 18.00 Japán–Görögország június 20., 0.00 Japán–Kolumbia június 24., 22.00 Görögo.–Elefántcsontpart jún. 24., 22.00

Állás

2 2 0 0 8-3 6 2 2 0 0 5-1 6 2 0 0 2 3-6 0 2 0 0 2 1-7 0

1. Kolumbia 1 1 0 0 3-0 3 2. Elefántcsontpart 1 1 0 0 2-1 3 3. Japán 1 0 0 1 1-2 0 4. Görögország 1 0 0 1 0-3 0

Argentína–Bosznia-Hercegovina 2-1 Irán–Nigéria 0-0 Argentína–Irán június 21., 18.00 Nigéria–Bosznia-H. június 22., 0.00 Nigéria–Argentína június 25., 18.00 Bosznia-Hercegovina–Irán jún.25., 18.00

Németország–Portugália 4-0 Ghána–USA 1-2 Németország–Ghána június 21., 21.00 USA–Portugália június 23., 0.00 USA–Németország június 26., 18.00 Portugália–Ghána június 26., 18.00

F csoport

Állás

1. Argentína 2. Nigéria Irán 4. Bosznia-H.

1 1 0 0 2-1 3 1 0 1 0 0-0 1 1 0 1 0 0-0 1 1 0 0 1 1-2 0

G csoport

Állás

1. Németország 2. USA 3. Ghána 4. Portugália

1 1 0 0 4-0 3 1 1 0 0 2-1 3 1 0 0 1 1-2 0 1 0 0 1 0-4 0

Fehér csaba 41-szeres válogatott játékos, a NAC, a PSV és a Willem II korábbi futballistája

A kényszerű csere döntött Számítottam arra, hogy szenvedni fognak a hollandok, nekik inkább a nagy téttel bíró meccseken megy jobban a játék. Ahogy az első körben ők állították meg a spanyolokat, most úgy rontották el az ő játékukat az ausztrálok, hiszen alig tudták kihozni a labdát. A hollandok Martins Indi sérülése után álltak át a háromcsatáros játékra, és ez bevált, hiszen az őt váltó Depay szerezte a győztes gólt, igaz, ehhez kellett a kapus hibája is. Le a kalappal a bátran futballozó ausztrálok előtt, míg a hollandok erejét az mutatja, hogy az általam jogtalannak tartott tizenegyes után is felálltak és fordítottak.

D csoport

Uruguay–Costa Rica 1-3 Anglia–Olaszország 1-2 Uruguay–Anglia június 19., 21.00 Olaszország–Costa Rica jún. 20., 18.00 Olaszország–Uruguay június 24., 18.00 Costa Rica–Anglia június 24., 18.00

Állás

1. Costa Rica 2. Olaszország 3. Anglia 4. Uruguay

1 1 0 0 3-1 3 1 1 0 0 2-1 3 1 0 0 1 1-2 0 1 0 0 1 1-3 0

H csoport

Belgium–Algéria 2-1 Oroszország–Dél-Korea 1-1 Belgium-Oroszország június 22., 18.00 Dél-Korea–Algéria június 22., 21.00 Dél-Korea–Belgium június 26., 22.00 Algéria–Oroszország június 26., 22.00

Állás

1. Belgium 2. Dél-Korea Oroszország 4. Algéria

1 1 0 0 2-1 3 1 0 1 0 1-1 1 1 0 1 0 1-1 1 1 0 0 1 1-2 0

HIRDETÉS

2014. június 18. (szerda)

2 4 9 18 23 27 28 33 35 38 44 46 52 57 68 71 72 75 77 79


Búcsúzott a Címvédő B csoport Meglepetés. Nyeretlenül kiesett Spanyolország; Chile és Hollandia már a nyolcaddöntőben A chileiek kezdték idegesebben a találkozót – már ami a szurkolókat illeti. Pár száz jegy nélküli drukker ugyanis áttört a beléptetésen, és törtzúzott a Maracana stadion sajtóterületén, még sokkolókat is bevetettek ellenük. A pályán viszont az első pillanattól érezhető volt, hogy Spanyolország a vesztét érzi. Pedig a két csapat eddig 10-szer találkozott, és a chileiek még sosem nyertek, döntetlent is csak kétszer értek el. Vicente del Bosque két barcelonait hagyott ki a spanyol kezdőcsapatból, Gerard Piquét és Xavi Hernandezt. Utóbbi 2008 óta soha nem kezdett a kispadon a válogatottban. A spanyol zavar éppen úgy a védelmen látszott elsősorban, mint a hollandok ellen, aminek az lett az eredménye, hogy a 20. percben Charles

0

Spanyolo. Iker Casillas Azpilicueta Sergio Ramos Javi Martínez Jordi Alba Xabi Alonso (Koke, 46.) Busquets Pedro (Cazorla, 76.) Iniesta Silva Diego Costa (Torres, 64.)

2 chile Bravo Mena Medel Jara Isla Vidal (Carmona, 88.) Aránguiz (F. Gutiérrez, 64.) M. Díaz F. Silva Sánchez Vargas (Valdívia, 85.)

Rio de Janeiro, 74 101 néző, vezette: Mark Geiger (amerikai) Gól: Vargas (20.) , Aránguiz (44.) Sárga lap: Vidal (26.), X. Alonso (40.), Mena (61.) Labdabirtoklás: 56%–44% Lövés: 15/9 Kapura: 7/4

Aránguiz befűzte Sergio Ramost, Eduardo Vargas pedig megforgatva Iker Casillast megszerezte a chilei vezetést. Válasz gyanánt Diego Costától csupán egy oldalhálóra futotta. A gyorspasszos spanyol játékot blokkolták a chileiek.

Vb-hírek

Vargas labdája Casillas és Ramos között talált a kapuba / getty images

A 44. percben egy gyors Barca–Real párbaj következett. A chileiek szabadrúgását a katalán klub csatára, Alexis Sánchez tűzte rá 22 méterről, a Real Madrid kapusa, Casillas pedig kiöklözte – éppen Aránguiz elé, aki levette, és bevágta a második chilei találatot. A második félidőre Chile behátrált, a kontrázási lehetőségekre várva. Ekkor a spanyoloknak több nagy lehetőségük is adódott, de Sergio Busquets még 3 méterről is képes volt az üres kapu mellé pöccinteni. És egyre szaporodtak a veszélyes chilei kontrák. Aztán Santi Cazorla beállásával egy pillanat alatt három helyzetet dolgoztak ki a spanyolok, akik egyre kétségbeesettebben támadtak, de rendre fennakadtak a chilei védelmen, nem egyszer már csak a remek Claudio Bravo kapuson. Sőt, a végén még hatperces hosszabbítást is kaptak – de hiába. Az előző, dél-afrikai világbajnokságon is a csoportkörökben esett ki a címvédő, Olaszország, illetve 2002-ben Franciaország esett ki címvédőként ugyanígy. metropol

legjobb góllövők

Csak háromszor volt telt ház

Ronaldo térde nem javul

Eddig átlagosan 50 380-an látták a helyszínen a mérkőzéseket. Ez meccsenként 710-tel jobb a négy évvel ezelőtti vb-hez képest. Eddig csak a brazil–horvát, a német–portugál és a brazil– mexikói találkozón volt telt ház. mti

A portugál válogatott a németektől elszenvedett 4-0-s vereség után hétfőn játszik az USA ellen. Cristiano Ronaldo a tegnapi edzést korábban abbahagyta jeges kötéssel a térdén. Lehet, hogy vége számára a világbajnokságnak? metropol

3 gólos: Thomas Müller (német) Arjen Robben (holland) Robin van Persie (holland) 2 gólos: Karim Benzema (francia) Neymar (brazil) Tim Cahill (ausztrál)

labdarúgó-vb 27

Előzetes. Wayne Rooney új szerepkörben játszhat a sorsdöntő mérkőzésen A D csoport két pont nélküli csapata, Anglia és Uruguay találkozik egymással ma este Sao Paulóban, ahol a tét az, hogy melyik együttes marad versenyben a nyolcaddöntőbe jutásért. A találkozót az angolok várhatják optimistábban, az Olaszország elleni nyitómeccsük után Roy Hodgson szövetségi kapitány a vereség ellenére azt mondta: nem látta még ilyen jól futballozni csapatát. „Nem hiszem, hogy sokat kellene változtatnunk a játékunkon, csak egy kis szerencsére lett volna szükségünk szombaton is. Most viszont a a jó eredményre van szükség” – mondta Daniel Sturridge, az angolok eddigi egyetlen góljának szerzője. Az angoloknál a legnagyobb kérdés Wayne Rooney szerepköre. A 28 éves játékos az olaszok ellen a szélen szerepelt, és bár gólpasszt adott, nem játszott veszélyesen. Hodgson várhatóan középre vezényli Uruguay ellen, így a szélen Raheem Sterling rohamozhat majd. Clarence Seedorf, a korábbi 87-szeres holland válogatott labdarúgó ugyanakkor a Daily Mailnek azt mondta: Rooney-t vagy Sturridge-ot a kispadra kellene ültetni, mert csereként beállva több hasznuk lenne. A legutóbbi vb-n negyedik, 2011-ben Copa Americagyőztes uruguayi együttesnél nagyon bíznak benne, hogy a válogatott legnagyobb sztárja,

Az angolok hangulatán a ma esti győzelem még javíthat / getty images

Mai mérkőzések Június 19., csütörtök Kolumbia–Elefántcsontpart Brazíliaváros 18.00 Uruguay–Anglia Sao Paulo 21.00 Japán–Görögország Natal 24.00

Luis Suarez már ott lehet a pályán ma. „Százszázalékos állapotban vagyok, más esetben nem is lennék itt” – nyilatkozta Suarez, aki az angol bajnokság gólkirálya lett a legutóbbi szezonban. Az uruguayi csapatkapitány, Diego Lugano viszont biztosan hiányozni fog térdproblémák miatt. A C csoportban Kolumbia és Elefántcsontpart is győzelemmel rajtolt, így egymás ellen akár a csoportelsőségről is dönthetnek. Az viszont bizonytalan, hogy Didier Drogba ezúttal kezdő lesz-e. Görögország és Japán a versenyben maradásért küzd majd. metropol/mti HIRDETÉS

25. heti nyerőszámok: Gépi húzás:

2 4 19 22 23 24 28

Kézi húzás:

3 5 18 29 31 34 35

NYEREMÉNYEK:

7 találatos: nem volt, 6 találatos: 220 775, 5 találatos: 5270, 4 találatos: 1045 forint


labdarúgó-vb 28

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Mintha kint lennénk a vb-n Meccsnézés. Jó társaságban még izgalmasabbak a meccsek a WestEnd tetőkertjében Lehet-e jobb a közös meccsnézésnél egy langyos nyári estén? A focirajongók szerint aligha. Jól látszik ez abból is, hogy a brazíliai világbajnokság minden egyes eddigi mérkőzését ezrek követték figyelemmel a szabadtéri kivetítőkön, bár még csak a második csoportkörök kezdődtek el. A közösségi élményre vágyó drukkerek egyik kedvenc találkozóhelye a WestEnd tetején működő, az MTVA és a Metropol támogatásával megnyílt vb-terasz, ahol a torna összes meccsét közvetítik, kezdődjön az délután hatkor vagy hajnali háromkor. Sokan bevásárlás vagy ügyintézés után ugranak be, hogy megnézzék az éppen futó mérkőzést, és legurítsanak egy hűsítő italt. Mások viszont rákészülnek az érkezésre, nagyobb társasággal, HIRDETÉS

Ha nem csak a foci érdekli

• Június 21.:  Szent Iván-éji Night Shopping • Június 23-tól: arcfestés, brazil szamba- és dobshow, nyereményjátékok. • Július 7–8.: ketrecfocimérkőzések

Mindegy, milyen napszakban van a meccs, itt adják / katona lászló

kedvenc csapatuk színeibe öltözve, zászlókkal felszerelkezve foglalnak helyet a hatalmas, 6-szor 4 méteres LED-fal előtt, amely a háromhektáros terület szinte min-

den pontjáról látható. A terasz 1000 ülőhelye közül 300 fölött sátorponyva feszül, így egy futó zápor miatt sem kell lemaradni a legizgalmasabb jelenetekről.

Akik a mérkőzések között megéheznek, a vb-teraszon a TGI Friday’s amerikai ételkülönlegességeiből válogathatnak, a fogásokat pedig jóféle sörökkel is leöblíthetik.

Jövő hétfőtől a közvetítések mellett egyéb programokkal is készülnek a szervezők. Minden este lesz szurkolói arcfestés, és szambatáncosok meg brazil dobosok teszik majd még forróbbá a hangulatot. Amire egyébként már most sem lehet panasz: a kevésbé érdekes meccseket is több százan nézik a vb-teraszon, a rangadókon pedig szinte forr a levegő, igazi stadionhangulat uralkodik. A drukkerek közül sokan olyan országokból érkeztek, amelyek csapata a tornán is szerepel, és a többieknek is szívesen megtanítják például a csapatukat éltető rigmusokat. metropol



2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

sport 30

A bajnoki cím a Fradi célja Labdarúgás. Német csatárral erősítette meg a keretét Thomas Doll együttese A Ferencváros leigazolta a 32 éves Benjamin Lauthot. Az ötszörös német válogatott csatár az 1860 München, a Hannover és a Hamburg együttesében is szerepelt, a Stuttgarttal pedig bajnoki címet szerzett. A rutinos játékos elmondta, hogy több forrásból tájékozódott, és mindenki azt javasolta neki, hogy fogadja el a zöld-fehérek ajánlatát. Rajta kívül a

Benjamin Lauth a Fradi ezredik igazolt játékosa / getty images Erősítés

„Sok a változás a keretben, fontos, hogy az új játékosokat hamar beépítsük.” Thomas Doll, az FTC vezetőedzője

25 éves középpályás, Stjepan Kukuruzovic is aláírta szerződését a legutóbbi szezonban bronzérmes zöld-fehérekhez. Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója közölte: még nem járnak az igazolások végén, egy jobb oldali védő megszerzését indokoltnak nevezte. A klubvezető beszélt arról is, hogy az új idényben a bajnoki cím a cél. „Egyrészt az FTC-nél máshogy nem is lehet elkezdeni egy szezont, másrészt a nyári erősítés és a legutóbbi, tavaszi szereplés feljogosít a merészebb célok megfogalmazására” – mondta. mti

Vízilabda

Tenisz

Hibátlan a Benedek-csapat

Czink kiesett Wimbledonban

Harmadik mérkőzését is fölényesen megnyerte a magyar férfiválogatott a világliga dubaji nyolccsapatos szuperdöntőjében: Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese 16-9-re győzött az Egyesült Államok ellen, és csoportgyőztes lett. Varga Dániel 4, Madaras Norbert és Szivós Márton 3-3 gólt szerzett. A magyar együttes ma a kínai válogatottal találkozik az elődöntőbe kerülésért.

A wimbledoni bajnokság selejtezőjének második fordulójában búcsúzott Czink Melinda. A magyar játékos 6:3, 7:6 (7-2) arányban kapott ki a magyar származású svájci Timea Bacsinszkytól. A férfiaknál Fucsovics Mártonnak még egy győzelemre van szüksége a főtáblára kerüléshez. A viadalon párosban Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic a 14. kiemelt lesz. Babos Tímea egyesben és vegyes párosban is főtáblás. mti

mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 31 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Beindult a strandszezon. Ön a strandokat vagy a természetes vizeket kedveli jobban?

„Van otthon medencénk, a kánikulai napokon abban hűsölünk. Ha kimozdulunk, általában a Balatonhoz megyünk, idén is tervben van az ottani pihenés.”

„Strandokra nem járok, inkább a természetes vizeket részesítem előnyben. A hangulat miatt szívesen fürdőzök a bányatavakban is.”

„Nyáron inkább természetes vizekhez járok, a strandokat kerülöm a tömeg és a fertőzésveszély miatt. Télen kizárólag gyógyvizes fürdőkbe járok.”

Mórucz Andrea 31, eladó, Vámosmikola

Pekker János 28, csoportvezető, Budapest

Penke Szilvia 38, pénzügyi asszisztens, Kistarcsa

a labdarúgó-világbajnokság a tévében.

is megfordultam, hajthatatlan maradt. Közölte, hogy kérjem el tőlük, s ha megkaptam, jelentkezzek be újabb vizsgálati időpontra, és hozzak magammal akkor egy kis üvegben vizeletet is. Így aztán hiába vártak aznap a kórház kardiológiáján, azóta sem mentem vissza. A munkaügyi osztályon visszakaptam az irataimat, együtt téptük szét a több tucat kitöltött belépési papírt, amellyel az ügyintézők feleslegesen dolgoztak. Visszaúton Budapestre azon gondolkodtam, hogy a létszámhiánnyal küzdő egészségügyben miért tették lehetetlenné egy jelentkező munkába állását? Nem hiszem, hogy a győri oktatókórházban a „jó zsaru – rossz zsaru” leosztás van divatban, s az igazgatónő csak azért fogad mindenkit kedvesen, hogy később majd az üzemorvosi rendelőben nyelesse le a keserű pirulát a főorvosnő mindazokkal, akiket nem akarnak felvenni. A jóhiszemű jelentkezők – pláne a 140 kilométerről odautazók – ezt nem érdemlik meg.

Olvasói levelek

Szerencsétlen időzítés Talán jobb lett volna, ha nem megyünk el a Hősök terén rendezett koncertre, ahol hihetetlen tömeg volt. A fél 7-es kezdést több mint egyórás emlékezés vezette fel, mivel kétszer vetítették le ugyanazt az összeállítást, majd egy koncert, amelyet szimfonikusokkal próbáltak megtámogatni, de fölöslegesen, mert igen erőltetett lett. Az énekesnek hangja már nem volt, a segédeknek úgyszintén, így valóban nemcsak a zene, de az egész élvezhetetlenné vált. A Scorpions együttes dinamikus zenéje próbált valamit enyhíteni a rengeteg elégedetlenkedő mobiltelefonáló dühén. Talán tényleg nem ezen a napon kellett volna megrendezni a koncertet, ami inkább csak csali volt a politika részéről, mert ekkora tömeget talán politikai gyűlésen még nem láttunk. A kifütyülésből mindenkinek kijutott. Ekkora tömeg megérdemelte volna a pontosságot, a tiszteletet, ha ingyen is volt a rendezvény, és ha közben ment is

Név és cím a szerkesztőségben

Üzemorvosi anomália Egy felejthetetlen állásinterjúról számolt be egy olvasó a június 13-i Metropolban. Nekem két éve nem a HR-essel, hanem az üzemorvossal volt problémám az alkalmassági vizsgálaton. 2012. március elején a győri kórház ápolási igazgatónője kedvesen fogadott. Megbeszéltük, hogy a 15-i hosszú hétvége után kezdhetek, és szállást is kapok. 19-én reggel meg is érkeztem a fővárosból a csomagjaimmal. Szerződésem aláírásra várt, beosztásom is elkészült, a beköltözésemhez és a munkába állásomhoz csak az üzemorvosnő bélyegzője hiányzott. A főorvosnő alaposan megvizsgált, mindent rendben talált, majd kérte a mentős kartonomat. Hiába mondtam, hogy a Nógrád Megyei, majd a Pest Megyei Mentőszervezetnél 1975 és 1980 között dolgoztam, s azóta már több kórházban

zoltán tamás, budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Napsütés gomolyfelhőkkel

26°

26°

Miskolc

Győr

Budapest

27° 28° Békéscsaba

26°

Pécs

29°

PÉNTEK

Komolyabb változás ma még nem lesz időjárásunkban, folytatódik a

SZOMBAT

nagy részén nem várható csapadék, futó záporok legfeljebb délkele-

max: 24° kellemesen meleg, nyári idő. Sok napsütésre számíthatunk, melyet min: 13° csak a megnövekvő gomolyfelhőzet zavarhat időnként. Az ország

max: 22° ten lehetnek. Pénteken megerősödő északnyugati szél kíséretében min: 11° egy hidegfront vonul át felettünk, hűvösebbre fordul az idő. További információk: INTERNETEN: www.met.hu



gerard butler büszke a skót akcentusára 8. oldal

2014. június 19. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

országos

Nem fogjuk be a szeleket

Szélenergia. A hazai teljes villamosenergia-termelésnek jelenleg mindössze az 1,7 százalékát adja Lehetőségek. A 330 MW-nyi kapacitás a szakértők szerint akár 1500 MW-ra is bővülhetne Háztartások. Az el nem használt energia visszatáplálható a hálózatba 4. oldal

Mexikó a döntetlent ünnepli

A futball-vb házigazdájával szembeni 0-0-s döntetlent követően ünnepel Mexikó. A legtöbb dicséretet a csapat kapusa, Guillermo Ochoa kapta, aki védéseivel főszerepet játszott a Brazília elleni pontszerzésben. A 28 éves játékos eddig az Ajaccio légiósa volt, de most sztárklubok érdeklődnek utána. Orosz kollégája, Igor Akinfejev viszont óriásit hibázott Dél-Korea ellen, ez a találkozó 1-1 lett. / fotó: getty 22. oldal

Törvény írja át Fegyverszünet a szerződést Ukrajnában

280 kutyát tanított be

A devizahitel-adósoknak nem a mostani árfolyamon kell majd fizetniük a törlesztőrészleteket – mondta a fideszes Gulyás Gergely. 6. oldal

Halász Árpád szerint a Fehér Isten című film forgatásánál is nagyon figyeltek az állatvédelmi szempontokra. 18. oldal

Kicserélik halottaikat a szemben álló felek Luhanszkban. A szakértők szerint lehet fennakadás az Európába irányuló gázellátásban. 7. oldal

HIRDETÉS

újra pléhpofa hangja lehetett


1 hírek

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Világháborús eszköz robbant Várpalotán Tűzszerészet. 2001ben szintén Várpalotán ketten haltak meg egy lövedék miatt Megműtötték Győrben azt a két tizenéves várpalotai fiút, akik kedden egy családi ház udvarán felrobbant robbanószerkezet miatt szenvedtek életveszélyes sérüléseket. Oláh Attila, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója azt mondta, a gyerekek már nincsenek közvetlen életveszélyben, koponyasérülés miatt valószínűleg nem kell már operálni őket. Ám további beavatkozásokra szükség lehet, mivel végtagjaik tele vannak repeszekkel. A robbanás kedden kora délután történt, két másik fiúnak súlyos, illetve kön�-

Bejelentések

• Évente mintegy 2500 bejelentés érkezik bomba miatt a Magyar Honvédség Tűzszerész Ügyeletére. • Ha száraz helyen vannak  a szerkezetek, akár száz évig is működőképesek maradhatnak.

A két gyermek már nincs közvetlen életveszélyben / mti

nyebb sérüléseket okozott a robbanás. Az elsődleges szakvélemény szerint egy első világháborús tüzérségi eszköz indítószerkezetének detonátora robbanhatott fel. A veol.hu arról írt, hogy egy utcabeli szerint korábban az egyik gyermek nagyapja és testvére halt meg hasonló körülmények között. 2001-ben

Hazánkban a türkmén államfő

Jog

Keveset hibázik az ügyészség – Az ügyészség váderedményessége változatlanul kedvező, tavaly 96,4% volt, vagyis a bírói ítéletek tanúsága szerint az ügyészség az esetek 96%-ában helyesen emelt vádat – derül ki Polt Péter legfőbb ügyész (a képen) beszámolójából. Az ügyészségekre tavaly 1 198 943 ügy érkezett, ebből 901 635 (75,2%) a büntetőjogi, míg 297 308 (24,8%) a közjogi szakágat érintette. Tavaly 377 829 bűncselekményt regisztráltak, ez az előző évhez képest 20%-os csökkenés. Polt Péter emlékeztetett: az új Btk. egyik jelentős rendelkezése a büntethetőség kiterjesztése volt a 12–14 év közöttiekre. Tavaly 18 ügyben 19 ilyen korú gyermek gyanúsítotti kihallgatására került sor, egy esetben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, a többi esetben rablás bűntette miatt. A legjellemzőbb elkövetés a 14–18 év közötti társakkal megvalósított csoportos rablás volt. mti

valóban meghalt egy 52 éves férfi és hároméves unokája egy 40 kilogrammos tüzérségi lövedék okozta robbanásban. A tragédia akkor történt, amikor a férfi megpróbálta szétszerelni a várpalotai lőtéren talált lövedéket. A férfi birkákat legeltetett a lőtéren, ahonnan összegyűjtötte és eladta a fémtárgyakat. metropol

Tegnaptól kétnapos hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodik Gurbanguly Berdimukhammedow, Türkmenisztán (b) elnöke, aki Áder János köztársasági elnök meghívására érkezett Budapestre. Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Annamuhammet Gochiev türkmén miniszterelnökhelyettes aláírta a két ország közötti gazdasági együttműködési megállapodást. Tavaly a magyar export meghaladta a 110 millió dollárt. mti

Táborra 18–30 ezer forint jut Szünidő. Az árak 2013hoz képest csökkentek

Ennek a hétnek az elején mintegy 1,3 millió diák kezdte meg szünidejét. Ahogy minden évben, idén is nyári táborok sokasága közül válogathatnak a szülők. Az árak az előző évhez képest csökkentek a taborfigyelo.hu adatai szerint. A napközis táborokra átlagosan 18 ezer forintot, míg az ottalvósokra mintegy 30 ezer

Így válasszunk

„A legfontosabb az, hogy ne magunkból induljunk ki, ne olyan tábort próbáljunk választani a gyereknek, amelyben mi jól éreznénk magunkat, hanem próbáljunk vele közösen döntést hozni.” Tóth Béla a taborfigyelo.hu vezetője

forintot szánnak a szülők. Az árak persze ennél sokkal szélesebb skálán mozognak: Tóth Béla, a honlap vezetője az Inforádiónak elmondta, hogy 10 ezer forint és 150 ezer forint között mozoghat az az összeg, amelyet egy táborért elkérnek. Egy felmérés szerint a legnépszerűbb nyári táborok a kalandtáborok, de sokan választják a sport- és a nyelvi táborokat, nagy az igény a tánc-, a készségfejlesztő és a kézművestáborokra is. metropol/inforadio.hu

• Akár több százezer  világháborús bomba lehet még az országban. • Aki robbanótestet vagy annak látszó tárgyat talál, semmiképp se nyúljon hozzá. Ha nem mozgatják, nagy baj nem történhet. • Ha bombát talál valaki,  köteles jelenteni a helyi rendőrségnek, ahol nincs ilyen, ott a jegyzőnek.

Választás

Felülvizsgálják a szavazóköröket Tart a szavazókörök felülvizsgálata az önkormányzati választásra. A kialakításnál többek között figyelembe kell venni, hogy a választókerület összefüggő terület legyen, illetve hogy a kerületekben nagyjából azonos legyen a választói létszám. mti Költözés

Szolnokra kerülhet a vízügy A vízügyi államtitkárság Szolnokra költöztetését kezdeményezik a térség fideszes képviselői. Új Néplap

MSZP

Tisztújítás Hunvalddal Új vezetőnek Hunvald Györgyöt választották meg a VII. kerületi szocialisták. A politikus bírósági ügye, amelyben hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással vádolják, jelenleg a Kúria előtt van. 444.hu



2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

háttér 4 Katona László

Nem fogjuk be a szelet Szélenergia. 2020-ig további, legalább 420 MW-nyi kapacitásbővítést kellene elérni

0–100 MW 101–1000 MW 1001–10 000 MW 10 001 MW fölött

Vasárnap, a szélenergia napján a világ számos országában szakmai és a nagyközönségnek szóló programokon hívták fel a figyelmet a megújuló energiahordozók alkalmazásának hasznára. Magyarországon évek óta nem épült új szélerőmű, erre lehetőséget adó engedélyeket ugyanis – először és utoljára – 2006-ban osztott ki az állam. A piac egyszerűen megállt a szakértők szerint, pedig a szélenergia hasznosításában hatalmas, egyelőre kihasználatlan lehetőségek rejlenek.

Lemaradásban vagyunk

Tavalyig mindössze 6%-ra sikerült feltornászni a megújuló energiahordozók arányát a magyarországi villamosenergia-termelésben, pedig az uniós vállalás szerint időarányosan 8,8%-ig kellett volna jutni ahhoz, hogy 2020-ra az összes energiafogyasztás 14,65%-a megújuló energián alapuljon. Az országosan beépített erőművi teljesítményen belül a szélenergia csupán 3 százalékot tesz ki, ez az a 330 MW-nyi kapacitás, melynek előállítására nyolc évvel ezelőtt kaptak engedélyt a beruházók. A szakma szerint a rendszerbe akár ennek a többszöröse, 1000-1500 MW is beépíthető lenne, a bővítést lehetővé tevő pályázatokra azonban régóta hiába várnak a szakemberek. – Reméljük, hogy rövidesen megjelenik a

gon, legtöbbjük a Kárpátok és az Alpok találkozásánál, a Kisalföld térségében kialakult szélcsatornában. – Több hegységben is vannak huzatosabb területek, lokális szélcsatornák, ahol jobban felgyorsul a levegő, így alkalmasak lehetnek arra, hogy oda szélerőművet építsenek – fűzte hozzá Lendvay Péter.

Kiépített szélenergia-kapacitások Európában

Svédország

nincs adat

4470

Finnország

448

Norvégia

768

Írország

2037

Dánia

Egyesült Királyság

10

4772

Otthon is lehet szélgenerátor

Oroszország

Észtország

280 Lettország 62 Litvánia 279

15

Fehéroroszország

3

Lengyelország 531 Hollandia 2693 Németország 3390 Belgium

Ukrajna 1651 33 730 Csehország 371 Luxemburg Szlovákia 269 Franciaország 58 Ausztria 3 Svájc 1684 Magyaro. Románia 8254 60 Szlovénia 329 2599 Olaszország 2 Horváto. Szerbia 302 0 Bulgária 8551 Portugália 681 4724 Spanyolország 22 959

Törökország

2956

Görögország

1865

Málta 0

Energiatermelés

1,7

százalékát adta tavaly a szélenergia Magyarország teljes villamosenergiatermelésének.

kiírás, hiszen a probléma – ha a vállalás teljesítését vesszük figyelembe – égetővé kezd

válni – mondta a Metropolnak Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) elnöke.

Kihasználatlan szélcsatornák

A szakember szerint ahhoz, hogy érezhetően növekedjen a megújuló energiák aránya a magyar villamosenergiarendszerben, potenciálisan a legnagyobb mértékben a szélenergiával lehetne előrelépni.

Ciprus

147

– Már csak azért is, mert egy szélturbina egyetlen négyzetméter alapterületre vetített teljesítménye például egy biomassza-kiserőműhöz képest igen magas – egy 2 MW teljesítményre képes torony alapjának területe csupán 13 négyzetméter –, és a működtetéséhez sem kell más, csak szél – fűzte hozzá az MSZIT elnöke. Jelenleg 172 szélerőmű működik Magyarorszá-

Kellően szeles területen akár családi vagy társasház mellé is érdemes lehet szélgenerátort telepíteni, ez azonban nem olyan egyszerű, mint a napelemek vagy a napkollektorok felszerelése. Felépítése bizonyos magasság fölött engedélyköteles, ráadásul a szomszéddal is meggyűlhet a bajunk a zaj vagy a lapátok vetette vibráló árnyék miatt. A házi szélerőművel előállított villamos energia azonnal el nem használt része visszatáplálható a hálózatba, ehhez persze szerződni kell a helyi áramszolgáltatóval. A háztartási kiserőművek esetében nem előírás a termelés mennyiségének előrejelzése – az ipari méretű szélturbináknál ezt kötelező megtenni, az ettől való eltérést a Magyar Villamosenegia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. bünteti. A hálózatba táplált energiát a szolgáltató a háztartás éves fogyasztásának mértékéig azért az összegért veszi át, amennyibe a fogyasztónak kerül egy kilowatt. Ez most körülbelül 40 forint. Az azon felül megtermelt áramért azonban már csak az áramdíj 80 százalékát – körülbelül 15 forintot – fizetik ki.

Horn AndrEA

www.metropol.hu



2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

Vass Virág

A világ nem elég Réka bejött a szobába, nyugtalanul köhögött: – Csakhogy értsük egymást. Az egészhez semmi kedvem. Nem akarok ilyen állást. Felnéztem a kéziratból, amelyből éppen a jelzőket irtottam. – Milyet? – Hát, tudod. Bejárósat. A barátnőm húga hónapok óta nyavalygott, hogy segítsünk neki munkát találni, mert huszonhét is elmúlt, és nem volt még állandó munkahelye. Értelmes lány, több nyelven beszél, nem volt nehéz ajánlani. Le is csaptak rá, de ő visszakozott. Nyáron nem akart kezdeni, mert egy dán fafaragócsoportot kísér tolmácsként Erdélybe, meg jönnek a fesztiválok, ugye… Ültömből félig felemelkedtem, és rettenetes hangon beszéltem vele, mire az orrom elé tolta a tabletjét. „Hagyd a fenébe az állásod, utazd be a világot!” – javasolta a „Hátizsákos planéta” bloggerinája. A harmincéves német lánynak nincs állandó lakcíme, munkahelye, utazó bloggerként afféle digitális vagabond. A hátizsákjában lapul, ami a munkájához kell: okostelefon, laptop, SIM-kártyák a világ minden tájáról. Az irodája egy loftlakás Berlinben, egy tengerparti bár vagy prágai kiskocsma, mikor merre jár. Az oldalát elárasztják a hirdetők, havi hétezer eurót keres, miközben nem tesz egyebet, mint amit a legjobban szeret: hátizsákkal utazgat. Réka ilyen munkát szeretne. Ez volna a jövő: a boldog munkaidő? A trendkutatók szerint igen. A másik oldalon viszont a hetvenöt százalékos munkanélküliségi rátát sem tartják elképzelhetetlennek Iroda és alkalmazottak a 21. század végi Európában. Egyre intelligensebb „Ahogy az irodákból algoritmusok váltják ki a szakértelmünket. Az ipari lassanként kikopik az izomerőt a papír, egyes elemzők forradalomban pótolták a gépek, elsősorban szerint úgy fog kikopni az alulképzettek aggódhattak a munkájukért, a digitális az alkalmazott is.” forradalomban a döntéshozó ember is helyettesíthető. A történelem során először a technológiai fejlődés több munkahelyet szüntet meg, mint amennyit életre hív. Évszázados iparágak mennek csődbe vagy válnak a Szilíciumvölgyből kinőtt villámvállalkozások beszállítóivá. Az egyik legnevesebb német autógyár vezetője szerint az autónk is hamarosan négykerekű adathordozóvá válik. A Facebook, az Amazon, a Google, a Twitter, az Ebay, az Instagram dimenziójában minden villámgyorsan történik, az apró, innovatív „startup” vállalkozások dollármilliókért kelnek el. Sosem lehet tudni, melyik lesz a jövő nagy dobása, így a mai menő cégek inkább bekebelezik, mielőtt az kebelezné be őket. Bárki felkerülhet a nemzetközi platformra, a munka internetes piacterén ugyanakkora eséllyel indul a háziasszony, mint a professzor egy eredeti ötlettel. Viszont a vásárló is kimazsolázza magának a legolcsóbb terméket. Az iTunes a zeneipart, az Amazon a könyvszakmát rengette meg. Mindig a Szilícium-völgyi fiúk győznek! Az ingyenes letöltések persze csak látszólag ingyenesek, adatainkat, digitális ujjlenyomatunkat hagyjuk ott cserébe, amelyből máris kisakkozható a következő trend. Ahogy az irodákból lassanként kikopik a papír, egyes elemzők szerint úgy fog kikopni az alkalmazott is. Más elemzők nem látnak ilyen sötéten: ahol a kreativitás, az intuíció számít – minden szakmában számít – ott az ember nélkülözhetetlen. A munka nem vész el, csak átalakul. Egészen a törtető, furkálódó, becsvágyó robotok koráig.

Gazdaság 6

A kormány szándékai szerint törvénnyel írják át a szerződéseket Devizahitelek. Nem a jelenlegi árfolyamon kell majd fizetni a törlesztéseket – A Kúria döntése lehetővé teszi az államnak, hogy beavatkozzon a devizahitel-szerződésekbe, tehát az adósoknak nem a jelenlegi árfolyamon kell majd fizetniük a törlesztőrészleteket – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának vezetője, Gulyás Gergely parlamenti alelnök.

Beavatkozhat az Országgyűlés

– Miután az Alkotmánybíróság márciusi döntése egyértelműen lehetővé teszi a törvényalkotó számára, hogy ezeknek a szerződéseknek a tartalmába beavatkozzon, úgy gondolom, hogy itt is van feladatunk, s nem hiszem, hogy

Fennállnak a speciális feltételek

„Rendkívül ritka esetben teszi lehetővé a polgári törvénykönyv, hogy a törvényhozó korábban létrejött szerződések tartalmába beavatkozzon, de itt valamennyi olyan speciális feltétel fennáll – előre nem látható változás volt, tömeges társadalmi méretű károkat okozott, egyértelműen az egyik félre nézve vált terhessé a szerződés –, amelyeket az Alkotmánybíróság és egyébként a Kúria is korábbi gyakorlatát tekintve megkíván.” Gulyás Gergely a Fidesz országgyűlési képviselője, a törvényalkotási bizottság vezetője

helyes lenne, ha a jelenlegi árfolyamon történne a jövőben a törlesztés – hangsúlyozta a politikus, megerősítve, hogy törvénnyel írják át a szerződéseket.

Nem járhatnak jobban

Gulyás Gergely szerint mindenképpen érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy a devizahitelesek nem jár-

Az igazságügyi tárca tanulmányozza a jogegységi döntést

– Az Igazságügyi Minisztérium örül annak, hogy megszületett a Kúria jogegységi határozata a devizahitelesek ügyében, és elemzi, milyen jogalkotási feladata származik belőle – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter. • Várhatóan szeptemberre  lesz álláspont arról, hogy milyen feladatokat kell végrehajtani a jogegységi döntéssel összefüggésben. • Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy olyan megoldás születik, amely nemcsak a lakáscélú hiteleket, hanem

a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is érinti, azt mondta, a munkacsoport foglalkozik ezzel a kérdéssel is. • Hétfői jogegységi döntésében a Kúria kimondta: a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető, az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött.

hatnak jobban, mint a forinthitelesek. Ugyanakkor a kormánypárti politikus úgy látja, hogy a svájci frankban eladósodottaknak erre nem is nagyon lenne esélyük. – Még mindig több mint ötszázezer jelzálogalapú devizahitel-szerződés van, ráadásul ezek mögött gyermekes családok állnak. Ha csak egy-két gyereket számolunk átlagosan, akkor is másfél-kétmillió emberről beszélünk – mutatott rá a politikus. Gulyás Gergely jelezte, a devizahitelesek helyzetét véglegesen rendező, minden lakásjelzálog-hitelre kiterjedő törvényjavaslat hamarosan elkészül. A tervezet szeptemberben kerül a Fidesz képviselőcsoportja elé, és ez lesz az őszi parlamenti ciklus első beterjesztett törvényjavaslata.

400 milliárd forintos kár

A kormánypárti politikus szerint a legfőbb bírói fórum által lényegében megsemmisített árfolyamrés 100 milliárd, az egyoldalú szerződésmódosítások pedig 300 milliárdos kárt okoztak az ügyfeleknek. Inforádió, mti

Közszolgáltatók. Nem lesz nonprofit az áramés a gázszolgáltatás Seszták Miklós fejlesztési miniszter egy interjúban elmondta, hogy az áram- és gázszolgáltatásban nem fog érvényesülni a nonprofit elv. Arról is beszélt a tárcavezető, hogy ősszel benyújtják a nonprofit közműszolgáltatók szabályozásáról szóló törvényt az Országgyűlésnek, amely alapvetően a szemét, víz- és csatornaszolgáltatásra

fog vonatkozni. A miniszter beszélt arról is, hogy a földgáz- és áramszolgáltatásra nem fog vonatkozni a törvény, vagyis ott továbbra is érvényesülni fog a profitelvű működés. Seszták beszélt arról is, hogy jó irányba haladnak az E.ON lakossági üzletágának és két gázelosztó cégének megvásárlásáról szóló tárgyalások. portfolio.hu

Kormánydöntés

Lázár János az új főtárgyaló Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki a kormány a 2014–2020-as programozási időszak tervezésének koordinációjáért felelős uniós főtárgyalónak. Lázár feladata, hogy a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapok ügyében egyeztessen az Európai Bizottsággal, vezesse a tárgyalásokat és képviselje a magyar álláspontot. mti


külföld 7

Fegyverszünetet kértek az ukránok Ukrajna. A keddi vezetékrobbanás után is folytatódott a gázszállítás Európába

Ideiglenes fegyverszünetet hirdettek ki Luhanszkban, hogy az ukrán hadsereg és az oroszbarát fegyveresek kicseréljék a halottaikat. A szakadár „luhanszki népköztársaság” sajtóosztálya szerint a fegyverszünetet az ukrán fél kezdeményezte.

Száz koporsó

Szemtanúk szerint mintegy száz koporsót szállítottak a közigazgatási hivatal épületéhez. Az ukrán fél már átvette a halottait. Az oroszbarát lázadók Szcsasztya városba utaztak, ahol a csere második részét lebonyolítják. A város térségében tegnap viszonylagos nyugalom volt.

Ukrajna szerint pokolgép volt

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter szerint pokolgép okozta az Urengoj– Pomari–Ungvár (Testvériség) gázvezetéken az ukrajnai Poltava megyében kedden bekövetkezett robbanást. Elrendelték a gázszállító rendszer védelmének megerősítését.

Van, aki szerint a robbanást szivárgás okozhatta, a vezeték régi volt / mti Titkos találkozó nálunk

Az ukrán–orosz krízis és az ahhoz kapcsolódó gázválság miatt széles körű, és a magyar kormány által titkosan kezelt nemzetközi egyeztetés színhelye lett kedden és tegnap a magyar főváros – közölte az Index.hu. • Számos külföldi állam energiaügyi felelős vezetője érkezett Budapestre, hogy egyeztessen az orosz gázexport okozta problémákról. A keddi ukrán gázvezetékes robbantás egyébként a legfrissebb hírek szerint önmagában is okozhat némi fennakadást az orosz gázszállításokban.

Az energetikai tárca szerint továbbra is megbízhatóak az ukrán gázsszállítások. A Mol vezérigazgatója nem zárta ki, hogy fennakadások lehetnek az Európába irányuló orosz földgázszállításokban a robbanás miatt. Molnár József elmondta: egyelőre nem észleltek zavarokat a gáztranzitban.

Emberrablások, félelem

Az állandó félelem légköre alakult ki a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében, ahol töretlenül emelkedik a szakadár fegyveres csoportok által elkövetett gyilkosságok, kínzások és emberrablások száma – írja az ENSZ friss jelentése. mti/metropol Egyesült Államok

Folytatódnak a kivégzések

A vasutassztrájk 8. napja

Franciaországban tegnap 24 órával meghosszabbították sztrájkjukat az államvasút (SNCF) dolgozói. A tiltakozást – amely 8. napja tart – az váltotta ki, hogy a kormány törvényterveze stabilizálná az SNCF által felhalmozott 40 milliárd eurós (12 ezer milliárd forintos) adósságot, és megnyitnák a személyszállítási vasúti piacot a konkurencia előtt. A vasúttársaság szerint a sztrájkolók aránya alacsony, 14%. / mti

A balul végződő áprilisi oklahomai kivégzés óta először hajtottak végre halálos ítéleteket az USAban, Georgiában és Missouri államban. A georgiai Jacksonban az 59 éves Marcus Wellonsnak adták be a méreginjekciót. A férfi 1989-ben megerőszakolt és megfojtott egy 15 éves lányt. Kivégezték a missouri Bonne Terreben a 43 éves John Winfieldet is, aki egy lövéssel megvakította barátnőjét, valamint megölte a nő lánytestvérét és barátnőjét. Az elhíresült április 29-i oklahomai esetben a halálra ítélt Clayton Locketnek szétrepedt a vénája, emiatt leállították a kivégzést, de a férfi szívrohamban meghalt. mti

HIRDETÉS

EP-választás

Martin Schulz a frakcióvezető Martin Schulzot, az Európai Parlament eddigi elnökét választotta meg tegnap az EP szociáldemokrata képviselőcsoportja a frakció vezetőjének. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a német politikus erősítse a szociáldemokraták pozícióit az uniós intézményekben zajló tisztújításban. mti

Schulz most köszönt le az EP-elnöki tisztségről / mti

Székelyföld. RMDSZ: morális kötelesség lenne az autonómia biztosítása Nincsen olyan jogi erővel bíró nemzetközi egyezmény, amely előírná Romániának, hogy autonómiát biztosítson Székelyföldnek – közölte álláspontját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). – Romániának tehát elsősorban morális kötelessége Hiányolt konkrétum

„Sajnálatos, hogy az általam feltett konkrét kérdésekre nem kaptam érdemi választ.” Izsák Balázs az SZNT elnöke

lenne az autonómia biztosítása – áll az RMDSZ sajtóirodája által kiadott, Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének címzett válaszlevélben, amelyet a Krónika erdélyi magyar napilap ismertetett. Az RMDSZ arra reagált, hogy Izsák Balázs múlt szerdán nyílt levélben kért állásfoglalást Kelemen Hunortól autonómiaügyben azt követően, hogy a román kormány – amelyben Kelemen miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be – az SZNT petíciójára válaszolva közölte: Románia számára semmi nem írja elő a székelyföldi területi autonómia biztosítását. mti HIRDETÉS


2 kultúr

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 8

Gerard Butler Ma kerül a hazai mozikba az Így neveld a sárkányodat című animációs film második része. A Pléhpofa hangját kölcsönző skót színész mesél a folytatásról

Egy sikeres skót srác

Zene

A YouTube több videót is leállíthat Napokon belül blokkolhatja a YouTube videomegosztó portál egyes előadók, például Adele (képünkön) és az Arctic Monkeys videoklipjeit, mivel kiadóik nem írták alá a portál előfizetéses zeneszolgáltatásokról szóló új szerződését – közölte a Financial Times. Az üzleti napilap szerint a Google tulajdonában lévő videomegosztó portál már megegyezett a zeneipar 95 százalékát képviselő kiadókkal az új előfizetéses tarifákról. Egyes független kiadók, mint az Adele-t is jegyző XL Recordings azonban ellenállnak, mivel a feltételeket különösen előnytelennek és tárgyalásra alkalmatlannak tartják. A független francia producerek egyesülete bejelentette, hogy amennyiben a YouTube nem vizsgálja felül álláspontját, a szektor szakmai szervezetei kénytelenek lesznek az Európai Bizottsághoz fordulni annak megállapítására, hogy a Google visszaél-e piaci erőfölényével. mti

Az első film fantasztikus sikert tudhatott magáénak: meglepte, milyen jól fogadta a közönség? – Sejtelmem sem volt, hogy ilyen jól teljesíthet. De amikor megnéztem, nem hittem a szememnek. Mindmáig az egyik kedvenc animációs filmem. Azt hiszem, a siker titka az animáció, a repülés élménye, továbbá a Hablaty és Fogatlan közt kialakuló kapcsolat voltak igazán erőteljesek és mágikusak. Hogyan emlékszik vissza, annak idején mi keltette fel az érdeklődését a film iránt? – Amikor megkérdezték, hogy akarnám-e az Így neveld a sárkányodat című animációs filmben egy falu főnökének a hangom adni, azonnal izgatott lettem. Mérföldkövet jelent az ember karrierjében, ha egy animációs film főszerepére kérik fel, mert ez azt jelenti, hogy az arcod nem is érdekes, a hangodat és a képességeidet akarják. Ha ilyesmi bekövetkezik, az ember úgy érezheti, megérkezett. Nem őt, hanem a hangját akarják. A vikingfilm ötlete is tetszett, és megszerettem a karakteremet. A folytatás híréhez mit szólt? – Először úgy gondoltam, lehetetlen az első részt túlszárnyalni, de mégis sikerült a dolog. Csodás meglepetésekkel van tele a film, és Pléhpofa másik oldalát is megismerhetjük. A Fogatlannal, a sárkánnyal való kapcsolatának alakulását különösen kedvelem, szerintem így lesznek ezzel a nézők

getty images

is, mert ismerős élethelyzetet mutat be. Milyen körülmények közt találkozunk Hablattyal a film elején? – Kicsit könnyebb a vikingek élete, mint korábban volt. Most már nem ellenségeik, hanem barátaik a sárkányok, az élet a faluban jó, Pléhpofának pedig jövendőbeli menye is van Asztrid személyében. Nagyon büszke a lányra, és valamennyire a fiára is, de vele azért vannak még összeütközései. Úgy gondolja, Hablaty nem elég felelősségteljes ahhoz, hogy a jövőben a falut vezesse majd. Ilyen körülmények közt érkezik az új ellenség, aki a vikingek jövőjét veszélyezteti. Szeretett helyek

„Három kedvenc helyem van a földön: Skócia, India és Izland. Ha csak ezekre az országokra gondolok, izgalomtól szorul el a gyomrom.” Gerard Butler

Pléhpofának komoly skót akcentusa van önnek köszönhetően. Élvezi? – Fantasztikus, de szerintem megőrjítettem mindenkit. Az első film legelső megtekintése után azt mondtam, tetszik a dolog, de nekem még van tennivalóm, mert nem elég erős az akcentusom. A szövegem háromnegyedét újra felmondtam, mert nem voltam tökéletesen elégedett. A második filmnél már kilencven százalékot csináltam meg másodjára is, bár azt hiszem, nem mindet használták. A nézők ismét számíthatnak megindító jelenetekre? – Vannak különleges pillanatok a filmben. Boldog vagyok, hogy az emberek sokfelé a világban megtapasztalhatják őket. Milyen közel áll a szívéhez, hogy viking főnököt alakíthat? – Nekünk, skótoknak viking vér is folyik az ereinkben. Minden, amit színészként kaptam, a kultúrámból, a véremből származik. Így hát fantasztikus ajándék volt ez a szerep nekem. Skóciában

harcos mentalitással élünk. Amikor a 300-at forgattuk, akkor is a skót hegyekre gondoltam, és arra, amin az őseim átmentek. Az országom iránt érzett szenvedélyt vittem át a filmbe. Három kedvenc helyem van a földön: Skócia, India és Izland. Ha csak ezekre az országokra gondolok, izgalomtól szorul el a gyomrom. Persze Skócia jelenti nekem a legtöbbet, mert övé az életem. Ott nőttem fel, ott döntöttem el, hogy színész leszek, és el akarok jutni Hollywoodba. Mindig skót srácként gondolok magamra, akinek most nagyon jó a dolga. Egy jelenetben dalra is fakad – persze, mindez nem lehetett újdonság, hiszen Az Operaház fantomjában is így tett fantomként… – Abban a filmben a kedvenc jeleneteim azok voltak, amikor nem is énekeltem, hanem inkább éneklő hangon beszéltem, suttogtam. Itt is ezt akartam tenni. Pléhpofa valódi viking, de ebben a jelenetben szinte gyereknek érzi magát. Élettel tölti meg ezt a dalt. metropol


2014. június 19. CSÜTÖRTÖK

országos

KERESKEDELMI MELLÉKLET

Itt a strandolás

ideje Egész évben arról álmodozunk, hogy végre hét ágra süt a nap, a VAKÁCIÓ összes betűje felkerül a táblára, és mindenki kiveheti jól megérdemelt szabadságát. Hogy a várva várt nyaralás igazán jól sikerüljön, hogy egy-egy hosszúra nyújtott hétvégét a lehető legjobban kihasználjunk, érdemes szemezgetni a hazai fürdők kínálatából. Világhíres tavak, hatalmas csúszdaparkok, kényeztető szállodák, gyógyító vizek csalogatnak bennünket, hogy végre elmondhassuk: hurrá – itthon – nyaralunk!


2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Fürdőző 10

Elkerülhető hibák az utazás szervezésénél

Jó tanácsok. A weboldalakat böngészve, a közösségi oldalakon, a bizto­sítás­kötésnél, a családi szolgáltatások között válogatva is sok bosszúságtól menthet meg egy kis odafigyelés Az internet sokat segít manapság egy-egy úti cél feltérképezésében, vagy a kedvező árú és a kívánt szolgáltatást nyújtó szálláshelyek felkutatásában. Olykor azonban a becsületes oldalak között feltűnnek olyanok is, amelyek valótlan információkkal szedik rá az utasokat. Minden turisztikai oldallal kapcsolatban elmondható, hogy érdemes gyanakodni, ha hiányosak a kapcsolattartásra vonatkozó információk (pl. csak egy e-mail cím szerepel az oldalon), ha túl olcsónak tűnik az ajánlat, ha „gagyik” a képek, vagy ha éppenséggel túl jónak (máshonnan kölcsönvettnek vagy illusztratív képeknek) tűnnek a fotók. Egy szállásgyűjtő oldalon szereplő hotel jellemzéséből nem biztos, hogy kiderül, amúgy gyerekbarátként is hirdeti magát, ezért például romantikus nyaralásra vágyó pároknak aligha ideális. Mindig ajánlott körbenézni az adott hotel saját weboldalán is. Habár a kuponos oldalak saját jó hírük és üzleti érdekeik miatt is igyekszenek megbízható ajánlatokat kínálni, mégis előfordulnak visszaélések. Előfordult, hogy 400 embert vert át egy nem létező szálloda, ahová 18 ezer forintért

(tehát „nem gyanús” áron) lehetett két éjszakát foglalni az egyik kuponos oldalon. Volt olyan is, hogy egy egzotikus úti célra kínáltak fél áron utakat – ezeket a kuponokat is elkapkodták. Ilyenkor jó, ha a

lelkesedés hevében bevillan, hogy ellenőrizni kell az út szervezőjét vagy magát a szállodát. A közösségi értékeléseket is érdemes kritikusan szemlélni. Ha bárki írhat az adott weboldalra, akkor a hozzászólások között felbukkanhatnak a rosszakarók lehúzó jellemzései, vagy épp a valótlant állító pozitív megjegyzések. Minél többet érdemes ezekből elolvasni, és több információ beszerzése (fotók, más oldalakon szereplő adatok, internetes vagy telefonos megkeresés) után dönteni. A közösségi szálláskereső oldalakon csak a korábbi lakók írhatnak

értékelést, ezeket pedig a szállás tulajdonosa szűri, ennélfogva ezek valódiak, de a negatívumok (például, hogy a szomszédban előszeretettel rendeznek éjszakába nyúló házibulit, vagy hogy az ablak a szomszéd konyhájára vagy a földszinti étteremre nyílik) nem mindig derülnek ki belőlük. Ezekre érdemes rákérdezni, a tulajdonosok ugyanis mindig szívesen válaszolnak. Nem mindegy, hogy egy szálláshely család-, gyerek- vagy bababarát. Ezeket a fogalmakat egyéni értelmezés szerint használják, ezért sok bosszúságot megspórolhat, aki megválaszolatlan kérdés esetén felveszi a kapcsolatot a kinézett szálláshellyel. Legyen elég hely a szobában a gyerekes család csomagjainak is, legyen etetőszék az ebédlőben, babamedence a legkisebbeknek stb. Praktikus rákérdezni arra is, hogy meddig kell elhagyni a szobát, igény esetén délutánig ott hagyható-e a bőrönd. A késői érkezést illik előre jelezni, nehogy kiadják a lefoglalt szobát. Ne csak a szálláshely típusa legyen jól átgondolt döntés, hanem az elhelyezkedése is. Hova lehet kirándulni a környéken, van-e fürdő, elérhető közelségben orvosi ügyelet, milyen gyerekprogramok, kulturális rendezvények, fesztiválok vannak. Programokból a kínálat általában sokkal szélesebb, mint amit a szálláshelyek a saját oldalaikon feltün­tetnek. Metropol

Speciális esetek

• Nem mindent fedez   az általános utasbiztosítás. Különleges sportnak szá­ mít például a búvárkodás, amire kiegészítő vagy spe­ ciális biztosítást kell kötni, miközben a sznorkelezés (az uszonyos, maszkos, légzőcsöves felszíni búvár­ kodás) közben szerzett sé­ rüléseket általában fedezik az általános konstrukciók. Drágább fényképezőgé­ pek és műszaki cikkek esetén válasszunk olyan biztosítási terméket, amely nagyobb értékhatárt kínál ezen eszközök sérülése, lopása esetére. A külön­ leges biztosítások között léteznek akár a strand­ lopást fedezők is. • Az autónak  külföldre induláskor legyen zöldkár­ tyája, mert több országban is elkérhetik (ez igazolja, hogy az autós itthon fizeti a kötelező felelősségbizto­ sítást). Általában az autók tízéves koráig lehet autós asszisztenciabiztosítást kötni, ami szervizeléskor és kisebb baleset esetén is többféle szolgáltatást nyújt a nyaralás folytatása vagy a hazajutás érdekében. • Az összeghatár  sem mindegy. Ha valaki Euró­ pán kívülre utazik, sokkal magasabb költségekre számíthat. Az USA-ban pél­ dául egy combnyaktörés­ sel kapcsolatos biztosítási összeg körülbelül 20 millió forint.


Fürdőző 11

KERESKEDELMI MELLÉKLET

Sportra fel!

katona lászló

Mozgás. A nyaralás nem csak a napozásról, a lángos- és a sülthal-evésről szólhat: számtalan lehetőség kínálkozik, hogy aktívan pihenjük ki a dolgos hétköznapokat. Különleges sportok várják, hogy kipróbáljuk őket, ma már szinte minden szálloda kínálatában találunk olyan programokat, amelyeket a sportolni vágyók igényei szerint alakítottak ki. Tegyük úgy felejthetetlenné a nyaralásunkat, hogy az egészséges életmódra is figyelmet fordítunk. HIRDETÉS

AJÁNLÓ

Ezeket a sportokat a nyári nagy melegben lehet igazán élvezni. • Aquafitness:  A fitnesz vízi változata amellett, hogy rendkívül hatásos, hiszen átmozgatja a teljes izomzatunkat és egyben kíméletes az ízületekhez, azért is remek választás, mert nem kell különböző termekben izzadnunk, hanem a hűsítő vízben végezhetjük el a különböző gyakorlatokat. • Strandröplabda: Taktikai érzék és különleges technika kell ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen ebben a játékban, a kezdőknek persze már az is sikerélményt fog okozni, ha talpon maradnak és megtanulnak futni a homokon. Ezt a játékot mindenkinek érdemes kipróbálnia. • Vízisí:  Az egyik legelterjedtebb vízi sport, könnyen megtanulható, és már a kezdetektől remekül lehet szórakozni. katona lászló

• Vízibicikli:  Ha Balaton, akkor vízibicikli! Remek program az egész családnak, bár nem igazán számít sportnak, mégis jó láberősítő, főleg, ha egyedül teker az ember. • Wakeboard:  A szörfözés ihlette ezt az extrém sportot, ma már itthon is egyre több hódolója akad. • Evezés:  Legyen szó vadvízi evezésről, kajakról vagy kenuról, ez a mozgásforma szinte mindenkit lázba tud hozni. Hazánkban számtalan helyen bérelhetünk hajót, és már csak a jó társaság kell, hogy ez a kaland a nyár meghatározó élménye lehessen.




2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Fürdőző 14 katona lászló

A gyógyvizek országa vagyunk Fürdők. Hazánk a világ egyik leggazdagabb országa, ha gyógyvizeinek számát vesszük alapul, hiszen Izland után nálunk van a legnagyobb felszíni termálvízkészlet. HIRDETÉS

A legismertebb fürdővárosaink között van olyan, ahol már több ezer éves hagyománya van a felszínre törő víz gyógyászati hasznosításának, és van, ahol a kőolaj és földgáz utáni kutatás során véletlenül bukkantak a település életét megváltoztató gyógyforrásra. Mára a gyógyfürdők az ország legfontosabb turisztikai termékeinek számítanak. Az idei turisztikai marketingstratégia szerint az elmúlt években hazánkba látogató külföldiek 14 százaléka gyógyulni jön Magyarországra, a szállodákban eltöltött külföldi vendégéjszakák 23 százaléka gyógy-, illetve wellnesshotelekben realizálódik. A turizmusban tehát láthatóan kiemelkedő szerepe van ezeknek a különleges hatású gyógyvizeknek, illetve a forrásokra alapozott turisztikai fejlesztéseknek. Ezt a megállapítást a Központi Statisztikai Hivatal adatai is igazolják, hiszen a vendégéjszakák száma alapján a legismertebb hazai fürdővárosok számítanak a legnépszerűbb turistacélpontoknak. A fürdők fővárosa is Az első helyezett természetesen Budapest, turisztikai kínálatában is fontos szerepet játszanak a történelmi fürdők – a város kulturális élete vagy az épített örökség mellett. Budapest az egyetlen olyan

Gyógyító vizeink

150

meleg vizes gyógyfürdő található hazánkban, sok közülük különleges összetételű, hatásuk miatt sokan keresik fel őket külföldről is.

főváros, mely egyben fürdővárosnak is számít, egyes létesítmények több százéves múltra tekinthetnek vissza. Nem csoda hát, hogy fürdői általában az első négy között szerepelnek a külföldi lapok összeállításaiban: a CNN a Gellért fürdőt, a Guardian a Palatinus fürdőt, a Spiegel Online a Széchenyi fürdőt sorolta a legjobbak közé. Már az ókorban is itt gyógyultak A főváros után, több mint egymillió külföldi és belföldi vendégéjszakával, Hévíz számított a második legnépszerűbb hazai úti célnak 2013-ban. A fő látványosság természetesen itt is a víz: a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó, melynek jótékony hatásait már vélhetően az ókori rómaiak is ismerték, ahogy a népvándorlás során erre megfordult germán és szláv népek is. A forrás a 18. században került a Festetics család birtokába, amely sokat tett a mai fürdőélet megalapozásáért.


Fürdőző 15

KERESKEDELMI MELLÉKLET

A folyékony arany hazája A lista harmadik helyén is egy ismert fürdőhely található: Hajdúszoboszló. Ennek az álmos alföldi településnek az élete 1925-ben változott meg, ekkor tört felszínre a szénhidrogén-kutatások nyomán 1091 méter mélységből a földgáz mellett a különleges, 73 Celsius-fokos gyógyvíz. A város olyan jól gazdálkodott a „folyékony arannyal”, hogy hamar nemzetközi turisztikai célponttá vált, az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően pedig – a gyógyfürdő mellé épült stranddal, akvaparkkal és élményfürdővel – itt található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. A dobogósokon kívül persze még számtalan gyógyvizes fürdő található, a legtöbb az Alföldön, a Dunántúlon és a közép-magyarországi régióban. Az egészséges életmód népszerűségének terjedését figyelembe véve ezek a méltán híres gyógyvizek komoly turisztikai potenciált jelenthetnek az országnak, sok külföldi kimondottan ezek miatt látogat el hazánkba. Nekünk, magyaroknak pedig utaznunk sem kell sokat, hogy elmerüljünk egyegy fürdő vizében, és megtapasztaljuk, miért számít Magyarország a gyógyvizek hazájának. metropol

Turizmus

A magyar gyógyvizek messzi földről vonzzák a turistákat • A magyar hévízkutatás  úttörőjének Pávai-Vajna Ferencet tartják. Az 1886 és 1964 közt élt geológusnak köszönhetjük a szegedi, a hajdúszoboszlói, a karcagi, a debreceni és a szolnoki gyógyés hévizeket, valamint ő tűzte ki a budapesti Rudas fürdőnél is a nagy mennyiségű gyógyvizet adó fúrások helyét. • Hazánkban 36 speciális – többek között radioaktív, kénes-savas, sósbrómos-karbonátos, jódos vizet tartalmazó – fürdő található. Európa egyetlen barlangfürdője a tapolcai, Hévíz pedig több nemzetközi felmérés szerint is a kontinens legismertebb meleg gyógyvizű tava. • A gyógyszállókba  a legtöbb vendég Németországból, Oroszországból és a szomszédos országokból érkezik.

Hajdúszoboszló vár Turizmus. Újdonságok a Hungarospa hajdúszoboszlói fürdőkomplexumban E hónap végén a hajdúszoboszlói fürdőkomplexumban befejeződik egy átfogó felújítás, fejlesztés, így

számos újdonság várja idéntől a látogatókat. A szolgáltatásbővítés során a Hungarospa minden korosztályra gondolt: az idősebb generáció kényelmét szolgálja, hogy megújult a gyógyfürdő termálcsarnoka, a pihenőterek bővültek, új típusú kabinos széndioxid-kezelőhelyek, továbbá egy Cryo hidegszauna is segíti a betegek gyógyulását. A fiatalok vágya is teljesült: az Aquapark területének egyhektáros bővítésével egy extrém zóna létesült, ahol hat új, izgalmas óriáscsúszda (szabadesős alagút,

vízhurok, szuperhullám, cunami, űrcsónak, vízcső) épült. A bátrabbak a csúszdázás mellett a sziklamászást is kipróbálhatják a látványos vízeséses mászófalon. A 6–12 éves gyerekek számára pedig kalandmedencék épültek. Természetesen a családok kedvence, a strandfürdő is tartogat újdonságokat júliustól: az Omega medencébe új élményelemek kerültek, köztük vízisport-pályák, sodróvíz-zóna, jakuzzi. A mediterrán tengerpart mellett habshowhelyszín létesült, valamint egy gyermekshow-színpad. metropol HIRDETÉS


2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Fürdőző 16

Szeretni való

Fotók: MTI

kis strandok Pihenés. Néha nem kell a nagy élet, a sok ember vagy a pörgős zene. Most kisebb, kevésbé ismert strandokat aján­lunk Gyömrői Tófürdő Az 1920-ban feltörő vízre ala­pozva néhány év alatt strandfürdő épült, amely hamar népszerű lett. A II. világháború után megtört a fejlődés, de az utóbbi évtizedben jelentős fejlesztéseket végeztek a területen. Kikotorták a medret, rendezték a partot, megépítették a tófürdő közepén lévő, vörösfenyő cölöpökön álló koktélbárt és a vizesblokkot. Üzletek, vendéglátóhelyek is épültek a kis­település házai között található tó mellé. Ha a látogatók nem csak hűsölnének, úszkálnának a vízben, kölcsönözhetnek vízibiciklit és kajakot is.

hamarosan megépült a strand, ma pedig még egy kemping is várja a fürdőzőket, horgászokat, evezni vágyókat. Nyáron koncertek és más kulturális programok jelentenek pluszvonzerőt, június 30-tól például kézműves tábort és csoportos kézműves foglalkozásokat, táncházat, koncerteket szerveznek az idei Suvadásra. A környéken kirándulni is érdemes, a Tarna­vidéki Táj­védelmi Körzetben található Gyepes-völgy és a patak megfelelő úti cél lehet.

Arló, Suvadásos-tó A Mátrától északkeletre, a Heves– Borsodi-dombság (Ó-Bükk) keleti részén található település gyönyörű természeti környezetben fekszik. A 19–20. században robbantásokkal bányászták itt a barna kőszenet, és az így keletkező kis földmozgások nyomán több darab is leszakadt a Csahó-hegyből, elzárva a Szuhony-patak völgyét. Az egyre emelkedő tó vízszintszabályozása után a hétvégi házak sora mellett

Vadása-tó, Hegyhátszentjakab Az Őrségben barangolni minden évszakban más élményt ad. Nyáron a zöldellő természet, az őrségi kézművesek remekei és a környék rendezvényei jelentik a fő vonzerőt. És persze a melegben felfrissülést nyújtó tavak is, például a Hegyhátszentjakabtól északra található, kristálytiszta vizű Vadásató, amelyet az azonos nevű patak duzzasztásával alakítottak ki. A strand fövenyén napozva,

n UTAZÁS

HIRDETÉS

a környező erdő tükröződését bámulva hamar elfeledhető a hétköznapok rohanása. A pihenés kirándulásokkal is összeköthető, hiszen itt futnak össze az Őrségi Nemzeti Park turistaútjai. A tó mellett egy kemping is várja a látogatókat. HIRDETÉS

Gébárti-strand, Zalaegerszeg A várostól északra található mesterséges tavat két kis patak felduzzasztásával hozták létre, nevét pedig egy eltűnt középkori településről kapta. Sok füves területtel, fákkal várja a fürdőzőket és a vízi sportok kedvelőit. A strand kínálatát itt is egy kemping egészíti ki, ahol rönkfa házakban is meg lehet szállni. Ha rosszra fordulna az idő, vagy ha valaki egy kis pezsgésre vágyik, a közeli Zalaegerszegi Termálfürdőben megtalálhatja a számítását. Több napra érkezve

pedig érdemes meglátogatni az olajipari múzeumot, a Kézművesek Házát, a csácsi arborétumot, a Göcseji Múzeumot és a falumúzeumot, vagy kirándulni a Kis-Balaton­ hoz, a kápolnapusztai bivalyrezer­ vátumba vagy Keszthelyre. Palatinus-tó (Sátorkőpusztai-tó), Esztergom-Kertváros Az egykori bányató vize rendkívül tiszta. A neve is ezzel kapcsolatos, ugyanis régen a Budapestről érkező fürdőzők úgy vélték, a Margitszigeti Palatinus strandhoz hason­ lóan jó minőségű az itteni víz. A tó partján horgászházak és fás-bokros területek váltják egymást. Az északi parton van a strand és a búvárbázis. Utóbbiról érhető el a Búvármúzeum, és akár egy elsüllyedt hajót is láthatnak a vízfelszín alatti világot kedvelők. Metropol


Fürdőző 17

KERESKEDELMI MELLÉKLET

Rekord. „A Világ legnagyobb úszóleckéje” elnevezésű nemzetközi Guinnessrekordkísérletben magyar gyerekek is részt vesznek

Abirodalma víz

Újabb Nemzetközi Guinness-rekordkísérlethez csatlakozik a budapesti Aquaworld Élményfürdő is: június 20-án hazánkat ismét a budapesti vízibirodalom képviseli „A Világ legnagyobb úszóleckéje” (WSL – World Largest Swimming Lesson) Guinness-rekord-kísérletben. A 2012-es nemzetközi kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos úszásoktatásra és a biztos úszástudás fontosságára. Tavaly negyven országban, összesen 44 873 fő vett részt a

világ legnagyobb úszóleckéjén, így a rekordkísérlet sikerült. Idén 50 000 főt szeretnének vízbe csábítani a szervezők, közel 1100 helyszín bevonásával. Ezen a napon párhuzamosan, egy időben a világ élményfürdői, uszodái és egyéb vízi létesítményei adnak otthont a rendezvénynek, hazánkban 17 órakor kezdődik a különleges program. Magyarországot idén 100 gyermek képviseli majd, hozzájárulva a rekordkísérlet várható sikeréhez. metropol HIRDETÉS


+

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Trend 18 katona lászló

PLUSZ

Halász Árpád 280 kutyával dolgozott a Fehér Isten című Mundruczó Kornél-filmben a Gödöllői Kutyasport Központ vezetője. De hogyan tudtak ennyi kutyát betanítani és együtt mozgatni?

Nem volt lehetetlen

Mozi

Halle Berry mellett forgat Obama lánya Az Oscar-díjas hollywoodi színésznő mellett próbálhatja ki magát a filmiparban Barack Obama amerikai elnök idősebb lánya, a 15 éves Malia (a képen). Ő az Extant című sorozat produkciós asszisztense – erősítette meg a korábbi híresztelést a CBS csatorna. Halle Berry asztronautát alakít a július 9-én bemutatkozó sorozatban. MTI

Pontosan hány kutyával dolgoztak? – 280 kutya szerepelt összesen a filmben, egy jeleneten pedig 200 dolgozott egyszerre. Ilyenre még nem volt példa filmben, eddig legfeljebb 50-nel forgattak. Mindenki azt mondta, hogy ezt nem lehet megcsinálni, csak utómunkával. Mi viszont az első perctől kezdve tudtuk, hogy igenis meg lehet.

le a feszültséget, és ne kelljen más állatokkal rivalizálnia, még akkor sem, ha domináns. A filmben az akciókkal, a futással vezették le ezt az energiát. A kihívást tehát az jelentette, hogy 200 kutya ne arra figyeljen, melyikük fut elöl, hanem a feladatára. Egy volt a fontos: hogyha sípot hallanak, a hang irányába fussanak, és figyeljenek a tréner kézjeleire.

Mi volt a legnehezebb? – Ha egy kutyás látja ezt a filmet, azt kérdezi: hogyan tudott ennyi állat együtt lenni úgy, hogy nem rivalizáltak? Mi több mint tíz éve használunk erre módszereket. Ösztönkezelési és együttélési technikákkal érjük el azt, hogy a kutya mással vezesse

Az, hogy kutyatelepről érkezett az állatok java, nagyobb kihívás volt? – 150 kutyát hoztunk menhelyről, ami kihívás és könnyebbség is volt. Ha nincs olyan kutyánk, amelyik képes arra, amit egy filmforgatás megkíván, általában kölcsönkérünk másoktól, de azt nem lehet megoldani, hogy 200 kutya jelenjen meg 200 gazdával egy forgatáson. A telepeken kiválasztott kutyák a produkció segítségével kombinált és veszettség elleni oltást és csipet is kaptak, féregtelenítettük, majd kiképeztük őket, így később nagyon könnyű is volt őket örökbe adni. Még azok a kutyák is, amelyek visszahúzódóbbak voltak, mentálisan nagyon megerősödtek attól, hogy feladatot hajthattak végre egy falka

Ami megvalósítható

„Az első az állatvédelmi szempont: meg lehet-e oldani anélkül, hogy a kutyának valami baja legyen? A második fő szempont az idő, a harmadik a pénz.” Halász Árpád a Gödöllői Kutyasport Központ vezetője

részeként. Szinte szemmel látható centiket nőttek. Hagent a filmben harci kutyává képezik ki. Ilyen módszerrel teszik meg ezt a valóságban is? – Ez fikció. Illúzió az egész, és szeretnénk, ha az is maradna. A néző gondolatvilágával játszunk. Az utómunka, a hangok és fények sokkal ijesztőbbé tették a jelenetsort, mint amilyen a forgatáson volt. Minden jelenet játék volt a kutyáknak, nagy kaland a trénereknek, és ajándék is nekünk. Az embereket mennyire kellett idomítani a kutyákhoz? – Komoly előírások voltak a stáb részére. Nem simogathatták, etethették őket, nem ehettek a közelben. A kutyának a feladatára kellett koncentrálnia, nem másra. Élelemmel motiváltuk őket, amit egy szendvicsező világosító is megzavarhatott volna. Jól megtanulta ezt a stáb. Azonban például egy nagy futtatás után a stábtagok kaptak egy-két pórázt, és visszavihették a helyükre a kutyákat. Szerintem erre minden résztvevő jó szívvel emlékszik vissza.

Kaptak már visszajelzést arról, hogy akik lehetetlennek hitték korábban a feladatot, azok most mit gondolnak? – Ezt nem tudom. A világ viszont felfigyelt arra, ami a filmen megvalósult. Sok megkeresést kapunk. Mitől függ, hogy mi az, ami megvalósítható, és mi az, ami nem? – Első az állatvédelmi szempont. Meg lehet-e oldani a feladatot anélkül, hogy az állatnak bármi baja legyen? A másik az idő. Vannak olyan feladatok, amelyeket két hét alatt nem lehet megtanítani. A harmadik pedig az, hogy a befektetett munkát meg tudja-e fizetni a megrendelő. Melyik jelenetet élvezte a legjobban? – Amikor 200 kutya egyszerre megmozdult: mindegy volt, min kellett keresztülszaladniuk. Jó volt a menhelyről kitöréses jelenet. Kornél azt kérte, cunamiként jöjjenek ki a kutyák, legyen átütő erő benne. Hát volt. Utána Kornél hozott a csapatnak egy whiskyt elismerése jeléül.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu


Trend 19

Kutatás. Már mobil eszközön történik a hazai oldalletöltések tizede Egyre bővül az okostelefonok piaca Magyarországon a gemiusMobileTracking legfrissebb felmérése szerint. Tavaly év végén közelítették meg a 10 százalékos határt az okostelefonos vagy táblagépes hazai oldalletöltések, az év eleji adat szerint pedig a magyar internetfelhasználók 57 százaléka rendelkezik már okostelefonnal. Az előrejelzések azt mutatják, hogy jövő évre kétharmadosra nő ez az arány, azaz 2015-re 3,25 millió fő, a 15 év fölötti népesség közel 40 százaléka rendelkezik majd okostelefonnal. Az okostelefon-tulajdonosok 29 százaléka az elmúlt Robbanásszerű növekedés

57

százaléka a magyar internetfelhasználóknak rendelkezik okostelefonnal, jövő évre a számuk elérheti a 3,25 milliót. A legnépszerűbbek a keresők, navigációs szolgáltatások és a közösségi oldalak.

Hirdetések

1,943

milliárd forint volt tavaly a mobilhirdetési költések összértéke, ami a digitális reklámpiac 5 százaléka.

egy évben tett szert a készülékére, de magas a legalább két éve ilyen készüléket használók aránya is: 43 százalék. A legnépszerűbb tartalmak a keresők, a navigációs szolgáltatások és a közösségi oldalak, míg a legkevésbé népszerűek a szórakozással, egészséggel és fitnesszel kapcsolatos tartalmak, és a mobilvásárlás sem érdekel nagy tömegeket. Érdekesség, hogy bár globálisan 10 százalék az iPhone részesedése a piacon, itthon a mobilokról kezdeményezett oldalletöltések 19 százaléka érkezik az Apple telefonjairól. A kutatás eredménye szerint a táblagépek is egyre népszerűbbek, mindennapjaink részévé váltak. METROPOL

Kalapköltemények az idei Royal Ascoton fotók: mti, getty images

Kedden elkezdődött Anglia legnagyobb lóversenye, a Royal Ascot. Az eseményen hagyományosan megjelenik a brit elit színe-java és a nemzetközi sztárvilág fényes csillagai. A dresscode nagyon szigorú: a királynői páholyba a férfiak csak fekete vagy szürke zsakettben, a hölgyek kosztümben vagy koktélruhában kalappal léphetnek be, és az elegancia természetesen a lelátókon is kötelező. A „királynő lóversenye” ma már legalább annyira híres kalapkölteményeiről, mint versenylovairól. METROPOL

HIRDETÉS


2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

zöld 20

Génmódosított szúnyogokkal a malária ellen Betegség. Kutatók olyan moszkitóval kísérleteznek, amely 95 százalékban csípésre képtelen hím utódokat hoz

Új módszerrel próbálkoznak a malária elleni küzdelemben a londoni Imperial Collage kutatói: olyan génmódosított (GM) moszkitókat – trópusi szúnyogokat – hoztak létre, amelyek 95 százalékban hím utódokat eredményeznek. Mivel csak a nőstények csípnek, így csak ők terjesztik a maláriát, a kutatás áttörést jelenthet az évente több mint egymillió ember haláláért felelős betegség elleni harcban. A tudósok szerint mintegy hat generáció alatt jelentősen csökkenne a moszkitópopuláció.

Fotók: getty images

Pozitív hatások

„A rövid távú következmény az lenne, hogy több csípésképtelen hím egyed születne. Hos�szabb távon kipusztíthatnánk a moszkitókat, vagy legalábbis nagymértékben csökkenthetnénk a számukat.”

Megváltoztatott X-kromoszóma

A kutatók egy penészfajta génjét ültették be a moszkitóba. A gén hozzákapcsolódott a moszkitó X-kromoszómájához, szétszaggatva a kromoszóma DNS-ének egy részét. Az eredmény a hím utódok számának komoly növekedése lett, ráadásul a vadon élő moszkitók továbbra is hajlandók voltak párosodni a GMszúnyogokkal, így továbbörökítették a gént. – Ez a génmódosítás komoly áttörés – mondta Andrea Crisanti, aki egy 2008-as, hasonló kutatásban is részt vett. Az a kísérlet félresikerült, és olyan szúnyogokat eredményezett, amelyek sterilek voltak, így jelentős mértékben korlátozódott a gén átörökítésének lehetősége.

Korábbi próbálkozások

Az ötlet nem új: már ötven éve felvetődött ennek a lehetősége, ám a szükséges technológia akkor még nem állt rendelkezésre. Halottak

1

milliónál is több ember hal meg évente maláriában.

Andrea Crisanti a kutatás egyik résztvevője

Hasonló kezdeményezések voltak a közelmúltban is. Brazíliában a dengue-láz elleni küzdelemben idén áprilisban engedélyezték, hogy az Oxitec brit cég moszkitóit használják, amelyeknek utódai még a felnőttkor elérése előtt elpusztulnak. Ugyanilyen szúnyogokat akartak használni Floridában is, ám lakossági akciók miatt a projektet végül elhalasztották.

Küzdelem a malária ellen

A génmódosítás mellett természetesen hagyományosabb módszerekkel is küzdenek a betegség ellen. • Jelenleg nem létezik olyan vakcina, amely teljes védettséget adna a malária ellen. • A szaporodásra alkalmas területek csökkentése:  mivel a moszkitók állóvízben szaporodnak, jelentősen csökkentheti a moszkitók, és így a malária okozta problémákat az állóvizek leszivat�tyúzása vagy lefedése. • Riasztás: rovarriasztó anyagokkal csökkenthető a moszkitócsípések esélye.

• Szúnyogháló:  az apró szemű háló – különösen rovarirtó szerrel preparálva (ITN) – hatékonyan tartja távol a moszkitókat. 2000–2008 között az ITN-ek mintegy 250 ezer ember életét mentették meg a becslések szerint. 2008ban ugyanakkor az afrikai háztartásoknak csak mintegy 31 százaléka rendelkezett legalább egy ITN-nel. • Rovarirtó a házon belül (IRS):  mivel a moszkitók vérszívás után gyakran a ház belső falán pihennek, közkedvelt stratégia ezeknek a felületeknek a befújása rovarirtó szerrel. A legnagyobb

Bizonytalan hatások

probléma ezzel az, hogy az állatok egy idő után rezisztenssé válnak. • Az oktatás  is sokat segíthet a malária elleni küzdelemben: minél korábban ismerik fel ugyanis a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra.

Noha a GM-moszkitók közvetlen hatása egyértelműnek tűnik, bizonytalan, mik lehetnek a hos�szú távú következmények. – Az ember nagyon sok élőlényt pusztított ki, ám csak kettőt szándékosan: a himlőt és a marhavészt okozó vírusokat. Valóban az Anopheles gambiae legyen a harmadik? – tette fel a kérdést Luke Aphey, az Oxitec alapítója. A kutatás ellenzői szerint kiszámíthatatlan, hogy a GM-szúnyogok szabadon engedésének milyen következményei lehetnek az ökoszisztémára. Kálmán Gábor


pályafutás 21

Megéri duális képzésben tanulni katona lászló

Magáncégek

Az utóbbi hetek híreiből • Új tréningközpontot  létesít 170 millió forintból a Robert Bosch Elektronika Kft. a hatvani gyárban. A tervek szerint 2015-ben nyitják meg a központot, ahol évente 56 hallgatót oktatnak majd. • Mérnökképzés indul Ajkán 2015 szeptemberétől. A tervek szerint az induló duális szakképzés bázisa a győri Széchenyi István Egyetem lesz. Egy májusi felmérés szerint a helyi gazdasági társaságok az elkövetkező öt évben 120 műszaki végzettségű szakembert kívánnak foglalkoztatni. • Évente 250 szakmunkástanuló  vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; május közepén 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál. Győrben 2001 óta működik a duális képzés, azóta 1400 diák végzett ott.

www.dualis.hu

nyújtó intézményben, itt is nagy hangsúly van a nyelvtanuláson (angol, német), a legjobban teljesítő diákokat pedig a képző cégek továbbfoglalkoztatják. Munkavállalásukat jelentősen megkönnyíti a modern gépeken, nagyvállalati környezetben szerzett tapasztalat, de a külföldi gyakorlat is. Ráadásul egyre több cég és az állam is úgy gondolja, hogy érdemes szakma felé csábítani a még iskoláskorú fiatalokat.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából félezer diák tanulhat a német duális szakképzési modell szerint. A 2015. június 30-ig tartó programban 16 szakmában részesülnek európai uniós duális képzésben az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi, a közép-dunántúli, a nyugatdunántúli és a dél-dunántúli régióban tanulók. A duális képzésbe a felsőoktatás is bekapcsolódott már: a Szolnoki és a Kecskeméti Főiskola is nyújt ilyen lehetőséget, és már Nyíregyházán is dolgoznak a képzés elindításán.

Egyre több az ingyenes képzés Fél év alatt közel a duplájára emelkedett az ingyenes online egyetemi kurzusok (MOOC) száma a világon, jelenleg 2625 óra közül válogathatnak a tanulni vágyók – derült ki az Európai Bizottság számaiból. Az Open Education Europe honlapja szerint a legtöbbet spanyol intézmények kínálják Európában, a régiónkból csak egy szlovák egyetem előadás-sorozatára jelentkezhetünk. A Mathias Corvinus Collegium úgy látja, ez a gyakorlat hozzásegíti az intézményeket a hírnév megalapozásához, s a magyar egyetemek is fel fogják ismerni ezt a lehetőséget. metropol Munkahely

Segítenek állást keresni A sikeres álláskereséshez nyújt ingyenes segítséget munkanélkülieknek, köztük pályakezdő fiataloknak az Ökumenikus Segélyszervezet a tegnap elindított Soproni Jóleső Segítség program keretében. A szervezet 2009-ben álláskeresőket segítő centrumot hozott létre Ygen Humánerőforrás Központ néven, amely az elmúlt években 2000 álláskeresőnek segített. mti

metropol HIRDETÉS

www.metropol.hu

A magyar munkaadók körében végzett Manpowerfelmérés szerint itthon a globális átlagnál jóval nehezebb megfelelő munkaerőt találni: Magyarországon a munkaadók 45 százaléka, míg világszerte 36 százaléka panaszkodott a szakemberhiányra. Hazánkban a felmérés szerint

További infók:

n OKTATÁS

Oktatás. A 16 éves kor betöltése után választhatják a fiatalok a duális képzést

a szakmunkásmunkakört tudják a legnehezebben betölteni a munkaadók. Láthatóan felértékelődik az aktuális piaci igényeknek megfelelő tudással rendelkező szakmunkás hazánkban is. A szakképzés effajta rendszerében az oktatási intézmény és a vállalat együttesen járul hozzá a tanulók szakképzéséhez. Az iskola a szakmai elméleti oktatási kötelezettséget és annak a feltételeit biztosítja. A gyakorlati oktatás a gazdálkodó szervezetek (vállalatok, magánmunkáltatók, vállalkozók, költségvetési szervek, szövetkezetek, kisiparosok, kereskedők stb.) feladata. Ezzel a megoldással a cégek is biztosítani tudják a szakember-utánpótlásukat. A későbbi munkavállalás szempontjából is megérheti duális képzésben tanulni. A fiatalokat a piacon aktívan jelen lévő cégek az aktuális technológiák segítségével készítik fel az adott szakma elvégzésére. Mivel Magyarországon sok külföldi cég is együttműködik iskolákkal, ezért az idegennyelv-oktatás és a külföldi gyakorlat is szerepel a tantervekben. A duális képzés iránt pedig érezhetően nő az érdeklődés, a fiatalok is kezdik felismerni, hogy egy jó szakmával kön�nyen el tudnak helyezkedni. – Két éve kezdtük el hegesztőképzésünket a gödöllői Madách Imre Szakiskolával közösen, tavaly óta pedig már ipari gépész szakot is indítunk. A képzésben részt vevő diákok száma folyamatosan növekszik, az osztályok idén szeptemberben is elindulnak – nyilatkozta lapunknak Virágh Adrienn, a magyarországi Siemens kommunikációs igazgatója. Mint a többi duális képzést

Felsőoktatás


3 sport

Ilyen a kapusok sorsa

fotók: getty images

Bravúrok. Máris több klub érdeklődik Guillermo Ochoa iránt

Labdarúgás

Német támadó a Fradiban A Ferencváros leigazolta a 32 éves Benjamin Lauthot (a képen). Az ötszörös német válogatott csatár az 1860 München, a Hannover és a Hamburg együttesében is szerepelt, a Stuttgarttal pedig bajnoki címet szerzett. Rajta kívül Stjepan Kukuruzovic is aláírta szerződését a legutóbbi szezonban bajnoki bronzérmes zöld-fehérekhez. A horvát származású 25 éves középpályás Svájcban született, és eddig ott is játszott: a Thun és a Zürich együttesében fordult meg. Az Európa Liga selejtezőjében is érdekelt FTC korábban már szerződtette a válogatott Bosnjak Predragot, illetve Tomislav Hajovicot, Michal Nalepát és Nagy Dánielt. METROPOL

labdarúgó-vb 22

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Új mexikói szuperhős született kedden: Guillermo Ochoa elképesztő bravúrokat mutatott be a brazilok elleni, fortalezai találkozón, a kapus remeklésének köszönhetően végződött gól nélküli döntetlenre az A csoport rangadója. Neymar fejesét a gólvonalról tolta ki, Thiago Silva közeli próbálkozását pedig óriási reflexszel hárította. A meccs után mindkét szövetségi kapitány a 28 éves játékost dicsérte. „Rendkívüli mentéseket mutatott be, nem emlékszem, hogy láttam volna valaha mexikói kapust így védeni vb-n” – mondta Miguel Herrera mexikói kapitány, míg a brazil Luiz Felipe

H csoport

1

1

oroszország Akinfejev Berezuckij Ignasevics Jescsenko Kombarov Glusakov (Gyeniszov, 72.) Szamedov Fajzulin Satov (Dzagojev, 60.) Zsirkov (Kerzsakov, 71.) Kokorin

dél-korea Dzsung Szung R. Li Jong Hong Dzsong Ho (Hvang Sz. H., 73.) Jun Szuk Jung, Kim Jung Hvon Ki Szung Jung Han Kuk Jung Li Csung Jong Szon Hung Min (Kim Bo Kjung, 84.) Ku Dzsa Csol Pak Csu Jung (Li Kun Ho, 56.)

Cuiabá, Pantanal Aréna, 37 603 néző, vezette: Néstor Pitana (argentin) Gólok: Kerzsakov (74.), illetve Li Kun Ho (68.) Sárga lap: Satov (49.), illetve Szon Hung Min (14.), Ki Szung Jung (30.), Ku Dzsa Csol (91.) Labdabirtoklás: 48%–52% Lövés: 16/10 Kapura: 10/6

Scolari Ochoa nyugodtságát és magabiztosságát emelte ki. A kapus – aki 2005-ben Magyarország ellen mutatkozott be a válogatottban – a legutóbbi két vb-n is a keret tagja volt. Az elmúlt három szezont az Ajaccióban töltötte, de nem ajánlottak neki új szerződést – keddi teljesítménye után a menedzserének nem lesz nehéz dolga új klubot találnia a számára, már az Arsenal, a Milan és a Liverpool érdeklődéséről is hallani. Kevésbé volt szerencsés egy másik kapus, az orosz Igor Akinfejev: Dél-Korea ellen végig bizonytalanul védett, és a vb eddigi legnagyobb potyagólját kapta. Szerencséjére csapata hat perccel később egyenlíteni tudott. Akinfejev gyermetegnek nevezte a hibát, és elnézést kért érte, de Fabio Capello, az oroszok szakvezetője nem okolta kapusát. metropol

A csoport

0

Brazília Júlio César Dani Alves Thiago Silva David Luiz Marcelo Luiz Gustavo Paulinho Oscar (Willian, 84.) Ramires (Bernard, 46.) Neymar Fred (Jo, 69.)

0

Mexikó Ochoa Aguilar Rodríguez Márquez Moreno Layún Vázquez Herrera (Marco Fabian, 76.) G. dos Santos (Jimenez, 84.) Guardado Peralta (Javier Hernandez, 74.) Fortaleza, 60 000 néző, vezette: Cüneyt Cakir (török) Sárga lap: Ramires (45.), Thiago Silva (79.), illetve Aguilar (59.), Vázquez (62.) Labdabirtoklás: 53%–47% Lövés: 14/13 Kapura: 8/3

C csoport

A csoport Brazília–Horvátország 3-1 Mexikó–Kamerun 1-0 Brazília–Mexikó 0-0 Kamerun–Horváto. lapzártánk után Kamerun–Brazília június 23., 22.00 Horvátország–Mexikó június 23., 22.00

Állás

1. Brazília 2. Mexikó 3. Kamerun 4. Horvátország

2 1 1 0 3-1 4 2 1 1 0 1-0 4 1 0 0 1 0-1 0 1 0 0 1 1-3 0

B csoport

Állás

1 1 0 0 5-1 3 1 1 0 0 3-1 3 1 0 0 1 1-3 0 1 0 0 1 1-5 0

Állás

1 1 0 0 3-0 3 1 1 0 0 2-1 3 1 0 0 1 1-2 0 1 0 0 1 0-3 0

F csoport

Állás

Állás

1. Costa Rica 2. Olaszország 3. Anglia 4. Uruguay

1 1 0 0 3-1 3 1 1 0 0 2-1 3 1 0 0 1 1-2 0 1 0 0 1 1-3 0

Németország–Portugália 4-0 Ghána–USA 1-2 Németország–Ghána június 21., 21.00 USA–Portugália június 23., 0.00 USA–Németország június 26., 18.00 Portugália–Ghána június 26., 18.00

Állás

1. Franciaország 2. Svájc 3. Ecuador 4. Honduras

1 1 0 0 3-0 3 1 1 0 0 2-1 3 1 0 0 1 1-2 0 1 0 0 1 0-3 0

H csoport

Argentína–Bosznia-Hercegovina 2-1 Irán–Nigéria 0-0 Argentína–Irán június 21., 18.00 Nigéria–Bosznia-H. június 22., 0.00 Nigéria–Argentína június 25., 18.00 Bosznia-Hercegovina–Irán jún.25., 18.00 1. Argentína 2. Nigéria 2. Irán 4. Bosznia-H.

Uruguay–Costa Rica 1-3 Anglia–Olaszország 1-2 Uruguay–Anglia június 19., 21.00 Olaszország–Costa Rica jún. 20., 18.00 Olaszország–Uruguay június 24., 18.00 Costa Rica–Anglia június 24., 18.00

G csoport

E csoport Svájc–Ecuador 2-1 Franciaország–Honduras 3-0 Svájc–Franciaország június 20., 21.00 Honduras–Ecuador június 21., 0.00 Honduras–Svájc június 25., 22.00 Ecuador–Franciao. június 25., 22.00 1. Franciaország 2. Svájc 3. Ecuador 4. Honduras

Állás

1. Kolumbia 1 1 0 0 3-0 3 2. Elefántcsontpart 1 1 0 0 2-1 3 3. Japán 1 0 0 1 1-2 0 4. Görögország 1 0 0 1 0-3 0

D csoport

Spanyolország–Hollandia 1-5 Chile–Ausztrália 3-1 Ausztrália–Hollandia lapzártánk után Spanyolország–Chile lapzártánk után Ausztrália–Spanyolo. június 23., 18.00 Hollandia–Chile június 23., 18.00 1. Hollandia 2. Chile 3. Ausztrália 4. Spanyolország

Kolumbia–Görögország 3-0 Elefántcsontpart–Japán 2-1 Kolumbia–Elefántcsontp. j ún. 19., 18.00 Japán–Görögország június 20., 0.00 Japán–Kolumbia június 24., 22.00 Görögo.–Elefántcsontpart jún. 24., 22.00

1 1 0 0 2-1 3 1 0 1 0 0-0 1 1 0 1 0 0-0 1 1 0 0 1 1-2 0

Belgium–Algéria 2-1 Oroszország–Dél-Korea 1-1 Belgium-Oroszország június 22., 18.00 Dél-Korea–Algéria június 22., 21.00 Dél-Korea–Belgium június 26., 22.00 Algéria–Oroszország június 26., 22.00

Állás

1. Belgium 2. Dél-Korea 2. Oroszország 4. Algéria

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek

1 1 0 0 2-1 3 1 0 1 0 1-1 1 1 0 1 0 1-1 1 1 0 0 1 1-2 0


posta 23 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Beindult a strandszezon. Ön a strandokat vagy a természetes vizeket kedveli jobban?

„Van otthon medencénk, a kánikulai napokon abban hűsölünk. Ha kimozdulunk, általában a Balatonhoz megyünk, idén is tervben van az ottani pihenés.”

„Strandokra nem járok, inkább a természetes vizeket részesítem előnyben. A hangulat miatt szívesen fürdőzök a bányatavakban is.”

„Nyáron inkább természetes vizekhez járok, a strandokat kerülöm a tömeg és a fertőzésveszély miatt. Télen kizárólag gyógyvizes fürdőkbe járok.”

Mórucz Andrea 31, eladó, Vámosmikola

Pekker János 28, csoportvezető, Budapest

Penke Szilvia 38, pénzügyi asszisztens, Kistarcsa

ment is a labdarúgó-világbajnokság a tévében.

is megfordultam, hajthatatlan maradt. Közölte, hogy kérjem el tőlük, s ha megkaptam, jelentkezzek be újabb vizsgálati időpontra, és hozzak magammal akkor egy kis üvegben vizeletet is. Így aztán hiába vártak aznap a kórház kardiológiáján, azóta sem mentem vissza. A munkaügyi osztályon visszakaptam az irataimat, együtt téptük szét a több tucat kitöltött belépési papírt, amellyel az ügyintézők feleslegesen dolgoztak. Visszaúton Budapestre azon gondolkodtam, hogy a létszámhiánnyal küzdő egészségügyben miért tették lehetetlenné egy jelentkező munkába állását? Nem hiszem, hogy a győri oktatókórházban a „jó zsaru – rossz zsaru” leosztás van divatban, s az igazgatónő csak azért fogad mindenkit kedvesen, hogy később majd az üzemorvosi rendelőben nyelesse le a keserű pirulát a főorvosnő mindazokkal, akiket nem akarnak felvenni. A jóhiszemű jelentkezők – pláne a 140 kilométerről odautazók – ezt nem érdemlik meg.

Olvasói levelek

Szerencsétlen időzítés Talán jobb lett volna, ha nem megyünk el a Hősök terén rendezett koncertre, ahol hihetetlen tömeg volt. A fél 7-es kezdést több mint egyórás emlékezés vezette fel, mivel kétszer vetítették le ugyanazt az összeállítást, majd egy koncert, amelyet szimfonikusokkal próbáltak megtámogatni, de fölöslegesen, mert igen erőltetett lett. Az énekesnek hangja már nem volt, a segédeknek úgyszintén, így valóban nemcsak a zene, de az egész élvezhetetlen volt. A Scorpions együttes dinamikus zenéje próbált valamit enyhíteni a rengeteg elégedetlenkedő mobiltelefonáló dühén. Talán tényleg nem ezen a napon kellett volna megrendezni a koncertet, ami inkább csak csali volt a politika részéről, mert ekkora tömeget talán politikai gyűlésen még nem láttunk. A kifütyülésből mindenkinek volt része. Ekkora tömeg megérdemelte volna a pontosságot, a tiszteletet, ha ingyen is volt a rendezvény, és ha közben

Név és cím a szerkesztőségben

Üzemorvosi anomália Egy felejthetetlen állásinterjúról számolt be egy olvasó a június 13-i Metropolban. Nekem két éve nem a HR-essel, hanem az üzemorvossal volt problémám az alkalmassági vizsgálaton. 2012. március elején a győri kórház ápolási igazgatónője kedvesen fogadott. Megbeszéltük, hogy a 15-i hosszú hétvége után kezdhetek, és szállást is kapok. 19-én reggel meg is érkeztem a fővárosból a csomagjaimmal. Szerződésem aláírásra várt, beosztásom is elkészült, a beköltözésemhez és a munkába állásomhoz csak az üzemorvosnő bélyegzője hiányzott. A főorvosnő alaposan megvizsgált, mindent rendben talált, majd kérte a mentős kartonomat. Hiába mondtam, hogy a Nógrád Megyei, majd a Pest Megyei Mentőszervezetnél 1975 és 1980 között dolgoztam, s azóta már több kórházban

zoltán tamás, budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Napsütés gomolyfelhőkkel

26°

26°

Miskolc

Győr

Budapest

27° 28° Békéscsaba

26°

Pécs

29°

PÉNTEK

Komolyabb változás ma még nem lesz időjárásunkban, folytatódik a

SZOMBAT

nagy részén nem várható csapadék, futó záporok legfeljebb délkele-

max: 24° kellemesen meleg, nyári idő. Sok napsütésre számíthatunk, melyet min: 13° csak a megnövekvő gomolyfelhőzet zavarhat időnként. Az ország

max: 22° ten lehetnek. Pénteken megerősödő északnyugati szél kíséretében min: 11° egy hidegfront vonul át felettünk, hűvösebbre fordul az idő. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


labdarúgó-vb 24

2014. június 19. csütörtök www.metropol.hu

Vb-hírek

Csak háromszor volt telt ház Eddig átlagosan 50 380an látták a helyszínen a világbajnokság mérkőzéseit – közölték a brazíliai torna szervezői. Ez meccsenként 710-tel jobb a négy évvel ezelőtti, dél-afrikai viadal adataihoz képest: akkor az egész torna során 49 670-en voltak meccsenként. Az abszolút nézőrekordot az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokság tartja 69 ezres átlaggal. Eddig csak a Brazília–Horvátország, a Németország– Portugália és a Brazília– Mexikó találkozóra adták el az összes jegyet. mti

H csoport

2

Belgium Courtois Vertonghen Van Buyten Kompany Alderweireld Dembélé (Fellaini, 65.) Chadli (Mertens, 45.) Witsel Lukaku (Origi, 58.) Hazard De Bruyne

1 Algéria M’Bolhi Hallis Gulam Mosztefa Medzsani (Ghilasz, 84.) Bugerra Bentaleb Mahrez (Laszen, 71.) Feguli Taider Szudani (Szlimani, 66.)

Belo Horizonte, 56 800 néző, vezette: Marco Rodríguez (mexikói) Gólok: Feguli (25. – büntető), Fellaini (70.), Mertens (80.) Sárga lap: Vertonghen (24.), Bentaleb (34.) Labdabirtoklás: 65%–35% Lövés: 16/10 Kapura: 3/1

Tenisz

Győzelmi kényszer Rangadók. Wayne Rooney új szerepkörben játszhat Uruguay ellen A D csoport két pont nélküli csapata, Anglia és Uruguay találkozik egymással ma este Sao Paulóban, ahol a tét az, hogy melyik együttes marad versenyben a nyolcaddöntőbe jutásért. A találkozót az angolok várhatják optimistábban, mivel az Olaszország elleni nyitómeccsükön nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Roy Hodgson szövetségi kapitány a vereség ellenére azt mondta: nem látta még ilyen jól futballozni csapatát. „Nem hiszem, hogy sokat kellene változtatnunk a játékunkon, csak egy kis szerencsére lett volna szükségünk szombaton is, de a pozitívumokra tudunk építeni. A lényeg viszont, hogy szükségünk van a jó eredményre, ezzel mindenki tisztában van” – mondta Daniel Sturridge, az angolok eddigi egyetlen góljának szerzője. Az angoloknál a legnagyobb kérdés Wayne Rooney szerepköre. A 28 éves játékos az olaszok ellen a szélen szerepelt, és bár gólpasszt adott, nem játszott veszélyesen. Hodgson várhatóan középre vezényli Uruguay ellen, így a szélen Raheem Sterling rohamozhat majd. Ennél is továbbment azonban Clarence Seedorf, a korábbi 87-szeres holland váloVízilabda

Czink kiesett Wimbledonban

Hibátlan a Benedek-csapat

A wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában búcsúzott Czink Melinda. A világranglistán 667. magyar játékos 6:3, 7:6 (7-2) arányban kapott ki a harmadik helyen kiemelt, magyar származású svájci Timea Bacsinszkytól. A férfiaknál Fucsovics Márton 6:2, 7:6 (7-4)-ra nyert a német Andreas Beck ellen, és a főtáblára jutáshoz még egy győzelemre van szüksége. A szintén német Tim Pütz elleni találkozója lapzártánk után ért véget. Közben kiderült, hogy a viadalon párosban Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic a 14. kiemelt lesz. A magyar teniszező egyesben és vegyes párosban is főtáblás. mti

Harmadik mérkőzését is fölényesen nyerte meg a férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji nyolccsapatos szuperdöntőjében: az utolsó csoporttalálkozón Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese 16-9-re győzött az amerikaiak ellen. Varga Dániel négy, Madaras Norbert és Szivós Márton három gólt szerzett. A világbajnok magyar együttes holnap a másik csoport negyedikjével, minden bizon�nyal a kínai válogatottal találkozik az elődöntőbe kerülésért. „Koncentráltan kezdtünk, a végén egy picit kiengedtünk védekezésben” – mondta Benedek Tibor, aki szerint remekül védekezett és támadott a csapata. mti

Góllövőlista*

Az angolok hangulatán a ma esti győzelem még javíthat / getty images

gatott labdarúgó, aki a Daily Mailnek azt mondta: Rooney-t vagy Sturridge-ot a kispadra kellene ültetni, mert csereként beállva több hasznára lehetnének az angol válogatottnak. A legutóbbi vb-n negyedik, 2011-ben Copa Americagyőztes uruguayi együttesnél nagyon bíznak benne, hogy a válogatott legnagyobb sztárja, Luis Suarez már ott lehet a pályán a mai meccsen, és Diego Forlannal meg Edinson Cavanival együtt eredményes lesz a támadójátékuk. „Százszázalékos állapotban vagyok, más esetben nem is lennék itt” – nyilatkozta Suarez, aki az angol bajnokság gólkirálya lett a legutóbbi szezonban. A C csoportban is rangadót rendeznek: Kolumbia és Elefántcsontpart is győzelemmel

rajtolt, így egymás elleni találkozójuk akár a csoportelsőségről is dönthet. „Ez a mérkőzés olyan lesz, mintha a csoport döntője lenne” – mondta az elefántcsontparti válogatott szövetségi kapitánya, Sabri Lamouchi. A 42 esztendős francia szakember kitért csapata legnagyobb sztárjára, a japánok ellen csereként beálló Didier Drogbára is, akinek kezdőcsapatba jelölésén erősen gondolkodik. „Görögország ellen bizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani, helyzeteket kialakítani, és be is lőjük őket” – dicsérte együttesét a Kolumbiát irányító, 64 éves argentin José Pekerman, aki kifejtette, az első mérkőzésén minden játékosa úgy teljesített, ahogy elvárta, így csapata magabiztosan várja a folytatást.

3 gólos: Thomas Müller (német) 2 gólos: Benzema (francia) Neymar (brazil) Robben (holland) Van Persie (holland) 1 gólos: Armero (kolumbiai), A. Ayew (ghánai), Balotelli (olasz), Beausejour (chilei), Bony (elefántcsontparti), Brooks (amerikai), Cahill (ausztrál), Campbell (Costa Rica-i), Cavani (uruguayi), Dempsey (amerikai), De Vrij (holland), Duarte (Costa Rica-i), Feguli (algériai), Fellaini (belga), Gervinho (elefántcsontparti), T. Gutiérrez (kolumbiai), Honda (japán), Hummels (német), Ibisevic (bosnyák), Kerzsakov (orosz), Li Kun Ho (dél-koreai), Marchisio (olasz), Mehmedi (svájci), Mertens (belga), Messi (argentin), Oscar (brazil), Peralta (mexikói), J. Rodríguez (kolumbiai), A. Sánchez (chilei), Seferovic (svájci), Sturridge (angol), Urena (Costa Rica-i), Valdivia (chilei), E. Valencia (ecuadori), Xabi Alonso (spanyol) Öngól: Marcelo (brazil, a horvátok ellen), Kolasinac (bosnyák, az argentinok ellen), Valladares (hondurasi, a franciák ellen) * A vb első 17 meccse alapján

Mai mérkőzések Június 19., csütörtök Kolumbia–Elefántcsontpart Brazíliaváros 18.00 Uruguay–Anglia Sao Paulo 21.00 Japán–Görögország Natal 24.00

metropol/mti

a nap képe

Szurkolói karaván Több tízezer argentin drukker utazott Brazíliába, hogy a kedvenceinek szurkoljon. Az argentin szövetség összesen 55 ezer jegyet kapott a csoportmérkőzésekre, de ezrek vágtak neki az útnak jegy nélkül is. A nemzeti színekre festett és a játékosok képével díszített lakóautók karavánja a Copacabana mellett parkol. metropol / getty images



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.