20160112_hu_budapest

Page 1

13. OLDAL

7. OLDAL

Lionel Messi

69 ÉVESEN ELHUNYT A ROCKLEGENDA, DAVID BOWIE

Az FC Barcelona futballistája nyerte el a 2015-ös FIFA-Aranylabdát. Az argentin válogatott immár ötödször érdemelte ki ezt az elismerést.

2016. január 12. KEDD | www.metropol.hu

BUDAPEST

4. OLDAL

MTI

OSZLOPPER: FOLYTATÁS MÁRCIUS ELEJÉN

2. OLDAL

16. OLDAL

AKI HORKOL, AZ A VEZETŐI ENGEDÉLYÉT IS ELVESZÍTHETI

MILLIÁRDOS KÁRT OKOZ A JÁTÉKOK HAMISÍTÁSA

12. OLDAL DÖNTETLEN A GÖRÖGÖKKEL A PÓLÓ EB-N

Saul fia: Golden Globe

DÍJ. Nemes Jeles László alkotása kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Aranyglóbuszt HÁTTÉR. 27 év után először került be magyar film a mezőnybe, s ez az első, amely nyert OSCAR. Csütörtökön jelentik be, rajta lesz-e a díjra jelöltek listáján 7. OLDAL


2016. január 12. kedd

hírek

www.metropol.hu

SOKFÉLE HANG LÉTEZIK

A Kövér László és Kovács Ákos által a nők szerepvállalásáról kirobbantott vitában megszólalt Bagdy Emőke pszichológus is, akinek véleménye több szempontból hasonlított a politikus és a zenész álláspontjához. Emiatt pszichológusok egy csoportja felhívta a figyelmet arra, hogy „sokféle hang létezik szakmán belül, s nem helyes ismertebb pszichológusok nyilatkozatát a pszichológia álláspontjaként értelmezni". 444.HU

Műszaki vizsga matrica nélkül A sikeres műszaki vizsga után az autók hátsó rendszámára január 1-jétől már nem ragasztanak olyan matricákat, amelyek igazolják a vizsga letételét, illetve a jármű környezetvédelmi besorolását. A közutak bekamerázása révén a hatóságok immár a központokból ellenőrizhetik a forgalomban részt vevő autók adatait – írta a Magyar Nemzet. Az ellenőrző rendszerbe a mobil traffipaxok és a rendőrautók fedélzeti komputereit is bekapcsolták, így könnyebb elkapni a gyorshajtókat és a szabálytalankodókat. A műszaki vizsga előtt már kötelező elvégezni egy próbavizsgát is, és azok a gépkocsik, amelyek fennakadnak, nem is kerülnek a vizsgabiztosok elé. Így nem kell fizetni a bukott vizsgáért; a műszaki díja 16 290 forint.

időJÁRÁS

8/–3

A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható. Helyenként előfordul záporeső, esetleg jégdarával. Sokfelé megélénkül, északkeleten meg is erősödik a délnyugati szél. Budapest 7/0°C 39%

Ny 15/45 km/ó

Győr 7/–4°C 44%

DNy 15/45 km/ó

Pécs 11/–3°C 75%

DNy 20/35 km/ó

Debrecen 7/–1°C 76%

DNy 15/40 km/ó

Szeged 9/–3°C 79%

2

hazai

DNy 15/35 km/ó

Szerda

Csütörtök

Péntek

7/–3

5/–3

3/–2

További információk: www.met.hu

Veszélybe kerülhet a horkolók jogsija Vezetői engedély

Az orvosi alkalmassági során az alvászavart is vizsgálni kell, de a gyakorlatban még nem történt változás Suhajda Zoltán Januártól minden uniós tagállamban ellenőrzik, nem szenvednek-e a járművezetők alvászavarban. A szigorítást az indokolja, hogy az egészséges közlekedőkhöz képest kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel okoznak balesetet az úgynevezett obstruktív alvási apnoé szindrómával küzdő betegek. Magyarországon már március vége óta hatályban van az EU-s direktívának megfelelő jogszabály, ám egyelőre nem sok változás történt. Szakács Zoltán, a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke azt mondta, tavaly összesen három-négy hivatásos sofőrt vizsgáltak alvási apnoé gyanújával, és csak egyiküknél igazolódott be a betegség. Pedig a becslések szerint a szindróma a lakosság kettő– négy százalékát érinti, vagyis több százezer emberről lehet szó Magyarországon. – A háziorvosok egyelőre nincsenek felkészülve a feladatra, ezért rövidesen kiadunk egy hivatalos ajánláson alapuló módszert a betegség szűrésére – mondta az elnök. Az apnoét ugyanis a jogosítvány megújításához vagy megszerzéséhez szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat során kell ellenőrizni, vagyis a feladat a háziorvosokra és az üzemorvosokra hárul. Szakács Zoltán bízik abban, hogy az orvosok belátják, mennyire fontos az alapos szűrés, mert egy baleset utólagos vizsgálata során nekik is felelősségük lehet, ha beigazolódik, hogy nem ellenőrizték a páciens alvászavarát.

ILLUSZTRÁCIÓ: KÁLLÓ PÉTER

Persze az is előfordulhat, hogy a beteg megpróbálja letagadni, hogy alvászavarban szenved, mert nem szeretné a jogosítványát vagy akár a

munkáját elveszíteni. Szakács Zoltán szerint azonban van egy jobban érintett csoport, a 40–60 év közötti, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenve-

A BETEGSÉG Az obstruktív  alvási apnoé szindróma egy olyan alvászavar, amely során a garatizmok ellazulása miatt a felső légút elzáródik, és az alvó tíz másodpercnél hosszabb ideig nem kap levegőt. A szervezet érzékeli  az így kialakult oxigénhiányt, és felébreszti az alvót, hogy aktivizálja elernyedt légúti izmait és elkerülje a fulladást. Mivel ez a folyamat  akár több százszor is megismétlődhet az alvás folyamán, a mikroébredések megakadályozzák a valódi pihenést jelentő folyamatos mélyalvás létrejöttét. A betegség súlyosságát  az egy alvásóra alatti légzészavarok száma szerint állapítják meg. A jogosítvány szempontjából már a mérsékelt fokú alvási apnoé, azaz az óránként

15–29 légzészavar is gondot okozhat, akárcsak a 30 fölötti, súlyosnak számító állapot. Tünetei  a többi között a nappali fáradtság, a túlzott nappali aluszékonyság, a váratlan elalvás, az ingerlékenység, illetve a koncentrációs képesség jelentős csökkenése. Évek alatt  közrejátszhat a magas vérnyomás, a kettes típusú cukorbetegség és keringési rendellenességek kialakulásában, hosszabb távon pedig akár stroke-hoz, szívinfarktushoz, elbutuláshoz, korai elhalálozáshoz vezethet. Túlsúlyosaknál  akár fogyással is megszüntethetők a tünetek. Gyógyszeres kezelésre is van lehetőség, de súlyosabb esetekben csak a lélegeztetőkészülékre hasonlító berendezések segíthetnek.

dő férfiaké, akik hajlamosak a horkolásra, rájuk az orvosoknak is jobban kell figyelniük. Ha pedig a páciens megkérdőjelezi a doktor gyanúját, akkor alá kell vetnie magát egy otthoni műszeres alvásvizsgálatnak. Ennek 10–15 ezer forint az ára, amelyet saját zsebből fizet az érintett, de ha beigazolódik az alvási apnoé szindróma, akkor a kezelést már finanszírozza a társadalombiztosító. Ha a terápia javulást hoz, a páciens ismét vezethet. – Az alkalmassági vizsgálatokon naponta 150–200 embernél jöhet szóba az alvási apnoé gyanúja, várhatóan felüknél-harmaduknál be is igazolódik majd a betegség – ismertette számítását a jogosítványok száma, illetve a betegek aránya alapján a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke. Szakács Zoltán hozzátette, a környező országokhoz képest jól áll a hazai alvásterápia, elegendő alváslabor működik az országban, és a kapacitásuk is nagyjából megfelelő.


hazai

Ezentúl később utalják a fizetéseket Közszféra

Az új rendszerben már csak 5-ig vagy 10-ig kell megkapniuk járandóságaikat a munkavállalóknak

RÖVIDEN

Kevés a szakember a készházakhoz

Megnövelte a készházgyártók, illetve a forgalmazók megrendeléseit a lakások áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése, a cégeknek azonban gondot jelent a szerelőcsapatok hiánya, amelyek nagy része a válság után külföldre, főleg Németországba ment dolgozni – mondta Kárpáti József. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke szerint a szerelőcsapatokat az ottani bérek itthoni megadásával lehet hazacsábítani. MTI

Átadták az első e-személyit

Az első új típusú, elektronikus személyazonosító igazolványt tegnap adták át Budapesten. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, valamint a tajkártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. Az új okmányt először január 4-én lehetett igényelni. Öt munkanap alatt 39 204 új személyi igazolványt igényeltek az ügyfelek, ebből 6900 esetben érvényes igazolványt cseréltek le újra. Az új okmányok 94 százalékát chippel látták el. MTI

Az oktatás terén állunk legjobban Hat afrikai, három ázsiai és egy amerikai ország került a világ tíz legrosszabb helyzetű államának listájára a Legatum Institute elemzése szerint. Magyarország a 142-es rangsor 45. helyét foglalja el. Ami a részleteket illeti: a legjobban az elemzés szerint az oktatásban állunk, e téren a 34. legjobb ország vagyunk, az egyéni szabadságot tekintve viszont csak a 99. hely a mienk. A lista elején Norvégia, Svájc, Dánia, Új-Zéland és Svédország található. VG.HU

Sikerült rendezni a bérekkel kapcsolatos korábban felmerült panaszokat, ugyanakkor továbbra is folyamatosan lehet jelezni az esetleges problémákat – mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke tegnap az M1 műsorában. Az elnök emlékeztetett, hogy tavaly szeptember 1-vel

A MÁK csaknem

900000, az állami szférában dolgozó munkavállalónak végzi el a bérszámfejtését.

egy új, az úgynevezett központosított illetményszámfejtési rendszerre (kira) tértek át. Kifejtette: az e-mailben érkező bejelentéseket haladéktalanul kivizsgálja az államkincstár. Mint mondta, az átállás során lehetségesek eltérések, ráadásul egy szokásjogot is megváltoztattak,

3

a tárgyhavi számfejtés eredményeként a munkavállalók adott hónap 5-ig, illetve 10-ig kapják meg illetményeiket. A változtatás által ugyanakkor az államnak nem kell megelőlegeznie egy hétre a béreket, ami éves szinten 2 milliárd forintos megtakarítás a központi költségvetésnek. MTI HIRDETÉS


www.metropol.hu

2016. január 12. kedd

VÉLEMÉNY

Magyar Glóbusz Nemes Jeles László első munkája, a Saul fia Golden Globe-ot nyert a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Hatalmas siker ez: az Oscar előszobájaként is emlegetett díjat magyar rendező még soha nem kapta meg. Szabó István kétszer is ott volt a jelöltek szűkebb körében, de mindkétszer lemaradt az elismerésről, más kérdés, hogy a Mephisto Oscarja kárpótolhatta őt. De a Nemes Jelesmű sikersorozatának sincs még feltétlenül vége: a friss fejlemény tükrében minden okunk megvan abban bízni, hogy a híres szobrocska is az övé lesz végül. Az Oscarokat február 28-án osztja ki az Amerikai Filmakadémia. Az első kommentár, amely szembejött velem az interneten, nem az örömről, de nem is a fanyalgásról szólt. Hanem a fanyalgás megelőlegezéséről. Juszt László tévés újságíró – biztos vannak, akik még emlékeznek rá és munkásságára – ezt tartotta fontosnak kiírni Fb-jére: „A következő napokban-hetekben rengeteg gyalázatot, frusztrált lekicsinylést és gyűlölködést fognak olvasni a filmmel és a sikerrel kapcsolatban.” Lehet, hogy tökfej vagyok, hogy foglalkozom vele, de a jelenség tényleg szimptomatikus. Jól jellemzi a politikai-kulturális kettéosztottság reménytelenségét. Nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy ti mit fogtok mondani, hisz úgyis csak azt mondhatjátok, amit szerintünk mondanotok kell. Ebben a világképben mindenki csak műanyag figurácska a skatulyácskájában. Nem vitás, egy holokausztfilm megítélése mind a mai napig minimum kétszintű. Bár a mozirajongók számára a megvalósítás, a kép, a történet, az élmény, a hatás – a katarzis – mind fontosabbak minden egyébnél, a szélesebb közvélemény ilyenkor nem okvetlenül bír elvonatkoztatni a politikai kontextustól. Sokaknak el sem kell menniük a moziba, hogy legyen véleményük. Ismerik a témát, hozzáolvasnak egy-két interjút a rendezővel, és máris tudják, hogy a mi fiunk vagy az ellenségünk az alkotó. Ebben nincs minőségi különbség a kétfajta frusztráció között: a zsigeri elutasítás és a gyalázkodás megelőlegezése egy tőről fakad. Ugyanúgy, mint Kertész Imre Nobel-díja esetében. Ezrek utálták az írót anélkül, hogy akár csak egy könyvébe is beleolvastak volna, és másmilyen ezrek mutogattak százezrekre, hogy: na tessék, ilyenek vagytok! Pedig a lényeg az, hogy nem ilyenek és olyanok vagyunk, hanem sokfélék. Ráadásul bármilyenek lennénk egyenként, ez a Golden Globe történetesen a mienk is. Nagyon remélem, hogy jóval többen tartunk igényt belőle a magunk részére, mint ahogy azt a Juszt Lászlók gondolják.

Újfent a bontás leállítását kérik

A Mahir szakszerűtlennek tartja az oszlopok bontását, amit a főváros vitat MTI

Hirdetőoszlopper

A Mahir szerint 5,5-17 milliárdos bevételtől eshet el 15 év alatt

A Mahir összesítése szerint január 9-ig az elbontott

Metropol /MTI

oszloppal számolva 60–600 millió forint közötti kára keletkezhetett.

A hirdetőoszlopok bontásának leállítására kért ideiglenes intézkedést a Mahir Cityposter Kft.-t képviselő ügyvéd a cég és a Fővárosi Önkormányzat közötti per első, tegnapi tárgyalási napján. Magyar György továbbá kérte az eredeti állapot helyreállításának elrendelését is. A Mahir szerint az általa jog- és szakszerűtlennek tartott oszlopbontás miatt új helyzet állt elő a közte és a főváros közötti jogvitában. A Fővárosi Törvényszék HIRDETÉS

Gazda Albert

újságíró

MAGYARORSZÁG Belvíz

4

hazai

120

gazdasági kollégiumában zajló perben – amelyben a cég kétségbe vonta a Fővárosi Önkormányzattal kötött 25 évre szóló szerződés felmondásának jogszerűségét – a bíróság korábban már utasított el hasonló Mahir-kérelmet. A most benyújtott kérelemről az átadott dokumentumok áttanulmányozása után a bíró azt mondta, hogy sürgősen dönt.

Az Origo szerint a bírósági tárgyalás ideje alatt is folytatódott az oszlopok bontása. Magyar György kitért arra, hogy oszloponként 50–500 ezer forint káruk is keletkezhetett a szakszerűtlen bontásból, roncsolásból fakadóan. Úgy számolt az ügyvéd, hogy ha a főváros valóban felbontja a 2031-ig szóló szerződést, akkor a kontraktusból hátralévő 15 évben a Mahir 5,5–17 milliárd forint bevételtől esik el. A főváros ügyvédje az elmaradt haszonról szóló Mahirnyilatkozatot nem tartotta a benyújtott számításokkal pontosan alátámasztottnak. Nagy József Levente szerint évi mintegy 93–160 millió forint többletbevételre is szert tehetnének, ha nem a Mahircéget bíznák meg. A bíró tájékoztatta a feleket, hogy elsősorban azt kell bizonyítania az alperes fővárosnak, hogy fennálltak a rendkívüli felmondás indokai, jelölnie kell azokat a konkrét pontokat, ahol a hirdetőcég szerződést, illetve jogot sértett. A jelenlegi alperesi előadás és dokumentumok alapján ez nem teljesen tisztázott – állapította meg a bíróság. HIRDETÉS

2016. JANUÁR 11-I ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre)

Az előrejelzések szerint a hét közepétől sokfelé, főleg az északi országrészekben várható, hogy a hatóságok elrendelik az elsőfokú készültséget –hangzott el tegnap az M1 híradójában. A havazás, majd a hirtelen jött olvadás után ugyanis sok helyen problémát okoz a belvíz. MTI

VÉTEL

ELADÁS

EUR

315,00 317,49

USD

288,50 290,99

HRK

39,70 42,69


5

hazai

Gyanús földárveréseket Kapacitásbővítés vizsgáltatna az ellenzék volt a Spar bicskei húsüzemében

Földvásárlás

Arra is kíváncsiak, miből finanszírozták az ügyleteket

Kereskedelem

A Spar-csoport saját üzeme több ezer négyzetméterrel bővült tavaly

Metropol/MTI Vagyonnyilatkozati eljárásokkal és feljelentésekkel kezdeményezi a Jobbik az általuk gyanúsnak tartott állami földárverések kivizsgálását – közölte Magyar Zoltán. Az ellenzéki párt parlamenti képviselője elmondta, minden olyan esetben feljelentést tesznek, ahol arról kapnak tájékoztatást, hogy valaki a törvényben előírt 300 hektáros maximumnál több földre tesz szert. A Jobbik emellett a parlamenti képviselők és családtagjaik esetében vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez annak kiderítésére, hogy milyen forrásból finanszírozták a földvásárlást. Példaként említették L. Simon László államtitkár feleségét, akinél

Metropol FOTÓ: MTI

AZ ÖTLETGAZDA IS VÁSÁROLT Győrffy Balázs  (Fidesz), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is vásárolt területet a földárverések során – írta meg a Blikk. Az állami földek eladásának egyik kezdeményezője 15 hektárt vett meg Veszprém megyében 22 millióért. Ő volt az, aki elérte egy módosítójával, hogy a földet nyerő gazdák emelhessék a bérleti díjaikat.

elmondásuk alapján azért kezdeményeznek vizsgálatot, mert 246 millió forint értékben vásárolt termőföldet. Az LMP feljelentést tesz L. Simon feleségének földvásárlásához kapcsolódóan, a párt szerint ugyanis a Velencei-tó környéki területet alulértékelve bocsátották árverésre. Sallai R. Benedek, az LMP politikusa elmondta: független értékbecslővel kívánta alátámasztani állítását, ám az általa megkeresett négy emberből egy sem vállalta a feladatot.

Még keresik a fertőzés okát Egészségügy

Egyelőre 83 betegről tud a fővárosi Kormányhivatal Lábadoznak, sőt többségében már meg is gyógyultak azok a halásztelekiek, zömmel gyerekek, akik a múlt hét végén hányásos, hasmenéses tünetekkel betegedtek meg. Elképzelhető, hogy hamarosan kiderül, mi okozhatta a tömeges fertőzést – közölte a Pest megyei település polgármestere. Szentgyörgyi József (MSZP) korábban azt mondta, hogy több mint százötvenen betegedtek meg, valószínűleg valamilyen vírus miatt. Szombatra virradóra, éjjel 2 óráig mintegy 50-en, majd napközben további 30-an fordultak a város orvosi ügyeletéhez, hányingerre, hányásra,

A GYANÚ Először arra gyanakodtak,  hogy a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Gimnázium önkormányzati fenntartású konyháján főzött étel okozhatta a bajt, de később valószínűbbé vált, hogy valamilyen vírusos fertőzés állhat a háttérben. Erre utal, hogy olyan emberek is rosszul lettek, akik nem ettek a napi ezer adagot főző konyhán készült ételekből.

hasmenésre panaszkodva. Az ügyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vizsgálódik. – Mindenhol zajlik a fertőtlenítés, a gyerekek valószínűleg kedden már mehetnek közösségekbe – nyilatkozta tegnap a fővárosi Kormányhi-

vatal sajtófőnöke. Szivák Bernadett elmondta, hogy eddig 83 megbetegedettről tudnak, és jelenleg is tart a betegek és a szülők kikérdezése. Az eddigi hivatalos információk szerint egy gyermek került kórházba, akit már hazaengedtek. MTI HIRDETÉS

Oktató- és kutatóközponttal, valamint felvágott- és sajtszeletelő részleggel bővült a Sparcsoport tizenkét éve nyitott üzeme Bicskén. A 3000 négyzetméteres bővítéssel járó beruházás 1,7 milliárd forintból valósult meg. A bicskei üzemből nemcsak friss sertés- és marhahús, hanem több tucat különböző, kiváló minőségű saját márkás termék is kikerül. Az üzemet tavaly ősszel Kiváló Magyar Sertéshús védjeggyel is elismerte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A bicskei húsüzemben tavaly 2700 szarvasmarhát, 1,6

A 70 saját márkás termékből

11,5

millió kilogramm készült az üzemben, ami a megelőző évhez képest 20 százalékos növekedést jelent. millió kilogrammnyi bontott marhahúst, 400 ezer félsertést és 14,6 millió kilogrammnyi bontott sertéshúst dolgoztak fel. A Spar, az Interspar és a franchise üzletek számára hétmillió tálca húst csomagoltak itt, ezzel a feldolgozott hús volumene is nőtt 2014-hez képest. A Spar saját márkás termékei is Bicskéről kerülnek ki, ebben a szegmensben is növekedést hozott a cégcsoport számára a tavalyi év. HIRDETÉS


www.metropol.hu

2016. január 12. kedd

RÖVIDEN

Focicsapat busza zuhant egy folyóba

Az Atoyac folyóba zuhant egy amatőr labdarúgócsapatot és szurkolóit szállító busz Mexikóban. Huszonegy ember meghalt, hárman megsérültek. A szerencsétlenséget a jármű nagy sebessége okozhatta. MTI

Engedélyezni kell a felvonulást Bírósági ítélet kötelezi Marosvásárhely polgármesterét, hogy engedélyezze a Székely Nemzeti Tanács március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulását. A hivatal eredetileg elhárította a felvonulásra előterjesztett kérés elbírálását. MTI

Eljárás egy török műsorvezető ellen Terrorpropaganda vádjával indítottak nyomozást Beyaz Öztürk, az egyik legnépszerűbb török műsorvezető ellen. A vád szerint a showman műsorában támogatta a Kurdisztáni Munkáspárt tevékenységét. MTI

Kölnben külföldiek voltak a célpontok Németország

Faymann osztrák kancellár az általánosításoktól óvott Metropol/MTI

Kölnben egyre nő a feszültség a szilveszter éjjelén elkövetett erőszakos támadások miatt. Ismeretlenek külföldiekre támadtak vasárnap éjjel a város pályaudvarának környékén. Két pakisztáni és egy szíriai férfi megsérült. Az Express című lap szerint a támadók, rocker- és huligáncsoportok tagjai, a Facebookon szervezték meg, hogy a belvárosban találkoznak, és bántalmazzák a külföldieket – ezt a rendőrség is megerősítette. 153 embert

Bíróság előtt a spanyol hercegnő Metropol/MTI Elkezdődött a spanyol király testvérének, Krisztina hercegnőnek a pere Mallorcán. Ez az első alkalom Spanyolországban, hogy a királyi család egyik tagját bíróság elé állítják. Az 50 éves infánsnőt adócsalásban való bűnrészességgel vádolják. Az ügyészség szerint ugyanis Krisztina tisztában volt azzal, hogy férje, a volt válogatott kézilabdázó, Iñaki Urdangarin 6,1 millió euró közpénzt sikkasztott el egy nonprofit alapítványon keresztül. HIRDETÉS

külföld

hallgattak ki, közülük tizenhármat korábban már szélsőjobboldali nézetekhez kapcsolódó kihágások miatt ismertek a hatóságok, de senkit sem vettek őrizetbe. Megerősítették a rendőri jelenlétet a városban, főleg a dóm környékén. Észak-Rajna–Vesztfália belügyminisztere közben azt mondta: a szilveszteri támadások elkövetői szinte kivétel

nélkül külföldi származásúak. Észak-Afrikából és az arab világból érkezettekről van szó, és menedékkérők is vannak a gyanúsítottak között. Voltak köztük olyanok is, akik az elmúlt egy évben érkeztek az országba – közölte Ralf Jäger. A tárcavezető szerint a rendőrség súlyos hibákat követett el. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter arról

KÖLNBEN LEHETETT A PÁRIZSI TÁMADÓ IS élt Recklinghausenben. A Bild Németországban  nők című lap szerint szilveszterkor fogdosásáért és más bűncsemég Kölnben tartózkodhatott. lekményekért is elítélték már Svédországban  is előazt a feltehetőleg tunéziai fordult lányok csoportos férfit, akit múlt csütörtökön zaklatása, egy nyári fesztiválőttek le Párizsban, mert késsel támadt egy rendőrkapitánylon. A rendőrség elhallgatta az ügyet, emiatt vizsgálat indult. ságra. Egy menekülttáborban

beszélt, hogy alkalmazni kell a jog által biztosított lehetőségeket, valamint szigorítani is kell a szabályokon, lehetőleg minél előbb. Ezzel együtt óva intett a külföldiekkel, menekültekkel szembeni általánosítástól. Ausztriában is tettek bejelentéseket nők elleni molesztálások miatt, a legtöbbet, nyolcat Salzburgban. A tartomány vezetője, Wilfried Haslauer szigorúbb migrációs politikát, befogadási létszámkorlátot és a menekültek szociális támogatásának csökkentését szorgalmazta. Ugyanakkor Werner Faymann kancellár tegnap Bécsben azt fejtegette: nem szabad a menekülteket a terrorszervezetek tagjaival és a bűnelkövetőkel azonosítani.

JAPÁN A felnőtté válás napja

MEGVAN AZ ELNÖK A katalán parlament  Carles Puigdemontot választotta az autonóm közösség új elnökévé rendkívüli ülésén, mindössze két órával az előtt, hogy a törvényi határidő lejárta miatt új választásokat kellett volna kiírni. Az infánsnő védőügyvédje és az ügyész is azt kérte, hogy ejtsék a vádat, mivel nem az adóhatóság és az állam, hanem egy harmadik fél, a Tiszta Kezek nevű civil csoport beadványa képezi a vád alapját.

6

Január második hétfője a felnőtté válás napja Japánban: ilyenkor ünneplik a 20. életévüket betöltő, nagykorúvá lett fiatalokat, akik ekkor nyerik el a választójogot, ettől a naptól kezdve dohányozhatnak és fogyaszthatnak szeszes italt. A lányok általában kimonót viselnek, míg a fiúk zakót, és ünnepségeken vesznek részt, például a vidámparkokban. Fukusimában a fiatalok azokra a kortársaikra is emlékeztek, akik meghaltak a 2011-es földrengésben. Idén 1,21 millió japán fiatal ünnepelhette a felnőtté válást. MTI


7

2016. január 12. kedd

kultúr

www.metropol.hu

ÁPRILISBAN JÖNNEK A ZOMBIK

Április 11-én, az amerikai premierrel egy időben kezdődik Magyarországon is a Fear The Walking Dead második évada. Feliratos verzióban a rajongók már hajnali 3 órakor megnézhetik az első részt, a szinkronos változatot pedig este 10-kor vetíti az AMC. Cliff Curtis (a képen) és társai történetének második évada 15 részes lesz: az első fél évadot május 23-ig, a másodikat szeptember elejétől láthatjuk. METROPOL

A Saul fia Golden Globe-díjat kapott

Elhunyt David Bowie

Film DÍJ Golden Globe

Nemes Jeles László filmjének már csak az Oscar-díj hiányzik Metropol/MTI

Legutóbb 27 éve került be magyar film a Golden Globe-díj jelöltjei közé, olyan pedig még sosem történt, hogy magyar film vitte volna el a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó elismerést. Mindez megváltozott magyar idő szerint vasárnap este, amikor a Los Angeles-i díjátadón kihirdették: Nemes Jeles László filmje győzött a kategóriában. – A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot – mondta a díj átvételekor a rendező, aki köszönetet mondott a stábnak, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának. – A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni – nyi-

Legjobb film – dráma

GETTY IMAGES

A visszatérő

Molnár Levente (b) és Röhrig Géza színész, Nemes Jeles László rendező, illetve Sipos Gábor és Rajna Gábor producer MTI

vígjáték

Mentőexpedíció Legjobb rendező

Alejandro G. Inarritu, A visszatérő

latkozta a rendező, hozzátéve: ez a veszély minden korban fennáll.

Legjobb színész – dráma

Leonardo DiCaprio, A visszatérő

Legjobb színésznő – dráma

Brie Larson, A szoba

Legjobb színész – vígjáték

Matt Damon, Mentőexpedíció Legjobb színésznő – vígjáték

Jennifer Lawrence, Joy

Legjobb férfi mellékszereplő

Sylvester Stallone, Creed – Apollo fia Legjobb női mellékszereplő

Kate Winslet, Steve Jobs Legjobb idegen nyelvű film

Saul fia (Magyarország) Legjobb animációs film

Agymanók

Legjobb forgatókönyv

Aaron Sorkin, Steve Jobs

Legjobb betétdal: Writing’s

on the Wall, 007 Spectre, Sam Smith Legjobb filmzene

Ennio Morricone, Aljas nyolcas Fotók: Twentieth Century Fox Film Corporation, A24, New Regency Pictures © GRAPHIC NEWS

A Saul fia eddig szinte az összes nagy filmes eseményről díjjal térhetett haza.

Elnyerte a zsűri nagydíját, a fesztivál technikai nagydíját, a külföldi kritikusok díját és a fontos társadalmi témákat feldolgozó filmeknek járó elismerést Cannes-ban, valamint számos filmfesztiválon szerepelt, a szarajevóit például meg is nyerte. A Los Angeles-i, a New York-i, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobbjának választották.

– Mindenkire másképp hat, furcsa, dermesztő elveszettség érzését kelti, szinte tudatállapot-módosulást idéz elő – mondta a filmről Réz András filmesztéta az M1-en. – Egyedülálló a világon, ahogy a film beszél, nem lehet elmenni mellette, elsodor, megdermeszt – tette hozzá. Réz András megjegyezte: az is mutatja az alkotás erejét, hogy a Golden Globe-ot nem filmkritikusok, hanem a világ különböző részeiből származó újságírók ítélik oda. Magyarország természetesen ezt a filmet jelölte az Oscar-díjra, amelynek jelöltjeit csütörtökön hirdetik ki. A 9 alkotásból álló „shortlisten” mindenesetre szerepel.

Cannes óta, háromnegyed éve meg sem álltunk Krezinger Szonja Alig néhány órája vehették át a legjobb külföldi filmnek járó díjat a Saul fiáért. Hogyan emlékszik vissza a gálára? – Felemelő volt, ez a legjobb szó rá, euforikus, alig találok szavakat. Nagyon jó érzés volt meghallani a filmünk címét. A kritikusok nagyon szerették a Saul fiát, de talán ennek ellenére sem úgy mentek el a gálára, hogy a győzelem biztos. – Nem, ez nem így megy. Nagy érdeklődéssel, izgalommal mentünk oda, ami egyre fokozódott. Az ember elképzeli azt is, hogy a filmjének címét mondják majd, de elgondolkozik azon is, hogy mi van, ha mégsem.

Sipos Gábor a Golden Globedíjas Saul fia producere Los Angelesből nyilatkozott a Metropolnak a gálát követően

Nagyon vegyes, szorongató, de felemelő is volt egyben ez az este. Elképesztő időszakon vagyunk túl, a díjakat nagyon komoly munka előzi meg. Az alkotók erőfeszítései tehát nem értek véget azzal, amikor a film elkészült és bemutatták? – Ezt hinni teljes félreértés. Minden filmnek, a magyarnak is akkor van jövője, ha tudjuk, hogyan juttatjuk el a közönséghez. A Saul fia nagy segítséget, ismertséget kapott Cannesban, és komoly díjat is. A kritikusok, a közönség szerették, a forgalmazási stratégiában nagyon fontos volt ez a korai szakasz. De azt kell mondjam, hogy Cannes óta, háromnegyed éve meg sem álltunk. Folyt

a munka mind a rendező, mind Röhrig Géza részéről, rengeteget utaztak, a producerek oldaláról pedig Budapesten és a fontos helyszíneken zajlott ugyanez. Nagyon sok munkát adott a film, de hatalmas segítség volt, hogy a Sony Pictures Classics képében olyan partnerre találtunk, amely szereti, érti a filmet, de így van ez más országok forgalmazóival is. Az ünneplés mellett az Oscar-jelöléseken is gondolkoznak? – Régóta tudjuk, hogy van ez a két díj egymás után, most elkezdtük megélni is a dolgot, készülünk. Nagy amerikai kampányunk folyik, lehetett is látni, hogy komoly kritikusszervezetektől kaptunk díjat.

Metropol/MTI Meghalt 69 éves korában David Bowie brit rockzenész és színész. – Békésen halt meg családja körében a rákkal folytatott 18 hónapnyi bátor küzdelem után – olvasható a művész Facebook-oldalán. Az énekes-dalszerző és producer múlt pénteken ünnepelte 69. születésnapját, ekkor adta ki legújabb albumát, a Blackstart. A rendkívül sokoldalú művész rengeteg stílusban kipróbálta magát, ám hangja, dallamvilága szinte bármilyen környezetben felismerhető maradt, ezért is hívták a pop kaméleonjának.

DAVID BOWIE 1947. január 8-án született  Londonban, David Robert Jones néven. Tizenévesen kezdett szaxofonon  játszani iskolai zenekarokban. Pályája nehezen indult,  első sikere, a Space Oddity című szám a holdra szállás kapcsán született. A zenetörténetbe  The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című albumával írta be magát. A londoni mod szubkultúra és a japán kabuki, a rock és a színház ötvözésével alkotta meg Ziggy Stardust nevű földönkívüli alteregóját. Színészként  is voltak sikerei: szerepelt többek között az Elefántemberben a Broadwayn. Magyarországon  is járt: először 1990-ben, aztán 1997-ben.


www.metropol.hu

RÖVIDEN

PROMÓCIÓ

A legnagyobb oktatási kiállítás

Minden érdeklődőt vár az ingyenes Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás január 21–23. között a SYMA rendezvényközpontban. Hazai és külföldi egyetemek, főiskolák, szakképzések, nyelviskolák, mester- és duális képzések az ország legnagyobb oktatási kiállításán. METROPOL Információk: educatiokiallitas.hu

A NAV is készítheti az adóbevallást Január végéig azok dönthetnek a bevallási nyilatkozat mellett, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. A magánszemélyek azon a nyomtatványon (15M30), amelyet munkáltatójuktól kapnak tavalyi jövedelmükről, egy „X” jelölésével február 1-ig kérhetik a NAV-ot a bevallás elkészítésére. MTI HIRDETÉS

n ÁLLÁS

8

állásles

2016. január 12. kedd

A munkába járás idejét is sokan elszámoltatnák Felmérés

Pluszpénz vagy munkaidő-rövidítés lehetne a kompenzáció Metropol A magyar munkavállalók jelentős része támogatná, ha a munkába járás is a munkaidő részének számítana – derül ki a profession.hu kutatásából. A válaszadók 39 százaléka elsősorban órabérként való kifizetésként látna szívesen egy pluszösszeget, míg 22 százalék szerint a munkahelyen töltött időből kellene levonni az utazási időt. A megkérdezettek harmada ellenezne egy ilyen gyakorlatot, egyértelműen az ellenőrizhetőség nehézsége miatt. A felső vezetők több mint fele (57%) nem ért egyet azzal, hogy az irányelv a fix munkavégzési hellyel rendelkezőkre is vonatkozzon.

A magyar munkavállalók közel egyharmada ingázik naponta másik településre vagy országba KÁLLÓ PÉTER Egy ilyen kezdeményezés érvényesülésével a munkáltatók

előnyben részesítenék a munkavégzés helyéhez közelebb élő pályázókat

– ezt a trendet valószínűsítik a kutatók. Más részről pedig, ha a munkába járás időtartama a napi kötelező nyolc óra részét képezné, ebből a munkavállalók akár napi két órát is utazással töltenének, ami alatt nem történne munkavégzés.

Értelemszerűen a munkáltatók számára ez a szükségesnek véltnél több munkavállaló foglalkoztatását, így a bérköltségek megnövekedését eredményezné, ami egyértelműen negatív hatással lenne a vállalat versenyképességére.


n ÁLLÁS


www.metropol.hu

2016. január 12. kedd

Állami program is segíti az 55 évesnél idősebb nők munkakeresését Munkaerőpiac

10

állásles

A támogatás időtartama személyenként legfeljebb 8 hónap

KÖZMUNKÁSOK Február 1-jén indul  a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” elnevezésű, 3 milliárd forintos keretösszegű program. A tervek szerint

20–25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra. Tervezik még a gyakornoki program kibővítését is.

Elindult a Nők 40+ program, amellyel az álláskeresőként nyilvántartott és döntően a koruk miatt rosszabb elhelyezkedési esélyű nők foglalkoztatását segítenék. A programban azok a legalább

egy hónapja álláskeresőként nyilvántartott nők vehetnek majd részt, akik 60. életévüket betöltötték, esetükben a jogosultsági idejüket nem veszik figyelembe. Beléphetnek to-

vábbá az 55. életévüket betöltöttek is, nekik azonban rendelkezniük kell legalább 37 év jogosultsági idővel. Azoknak a munkaadóknak, akik vállalják, hogy a program keretében

foglalkoztatják a célcsoportba tartozó nőket, a munkabér (legfeljebb 146 000 forint) és a ténylegesen kifizetett szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát téríti meg az állam. A program keretében főszabály szerint a teljes munkaidős, napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, de lehetőség van részmunkaidős (napi 4–6 órás) munkavégzés támogatására is. MTI

RÖVIDEN

Érsebészből van a legnagyobb hiány 14 egészségügyi szakma számít országosan, 9 pedig Budapesten hiányszakmának az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ által közzétett lista szerint. Országosan és Budapesten is az első három helyen az érsebészet, a gyermek- és ifjúságpszichiátria és a fül-orr-gége gyógyászat áll. Nógrád megyében valamennyi szakorvosból hiány van. Csak a tavalyi első fél évben 912 egészségügyi dolgozó hagyta el az országot, többségükben fiatal orvosok. METROPOL

HIRDETÉS

n OKTATÁS

n ÁLLÁS

n ÁLLÁS

Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás Syma Rendezvényközpont 2016. január 21-23. educatiokiallitas.hu

www.metropol.hu


11

útravaló

Nyíregyháza új fejlesztések előtt látnivaló

Megújul a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstói Múzeumfalu is

Légi közlekedés

Három új útvonalat nyit a Wizz Air tavasszal Ferihegyről Metropol

FOTÓ: MTI

programnak köszönhetően felújítják a múzeumfalu nádfedeles épületeinek tetőzetét. A tavaszra befejeződő munkálatok a legveszélyeztetettebb tetőszerkezeteket érintik. A Nyíregyházi Állatpark komplex fejlesztését is elkezdik előkészíteni, ez a vidéki állatkertek megújítását célzó kormányzati program része.

Itt is lesznek addig újdonságok, ugyanis márciusban nyílik az Andok világa nevű, Dél-Amerika állatvilágát bemutató új épületegyüttes. Állami beruházásként idén megépül a Nyíregyháza és Tokaj közötti 30 kilométeres kerékpárút, és felújítják a városközpontban lévő Kállaykúriát is.

Rekorddöntés Horvátországban

Rekordszámú magyar turista járt tavaly Horvátországban: több mint 470 ezer vendég 2,5 milliót meghaladó vendég­ éjszakát töltött az adriai államban. A két adat 16%-os növekedést mutat 2014-hez képest. A horvátok számára legfontosabb tíz küldő állam között ez a legnagyobb arányú bővülés. MTI

A magyar piacról Váradi József vezérigazgató elmondta: a részesedésük 28 százalékos, és az utasforgalomban 2015ben az előző évhez képest 12 százalékos bővülést értek el. Idén nyolc új, nagyobb Airbus A321-es repülőt vesznek át a gyártótól. Ezek közül kettő kerülhet Budapestre. Az új gépektől azt is remélik, hogy az érintett vonalakon 5 százalékkal csökkennek a jegyárak. Ezekre a várakozások szerint csökkentőleg hat az olajárak esése is.

RÖVIDEN

A Wizz Air járatai Liverpoolba és Reykjavíkba március 27től hetente kétszer (szerdán és vasárnap) közlekednek. A harmadik újdonság Ibiza, amely június 18-tól (szombati járatokkal) szerepel a társaság útvonalhálózatában.

Metropol Több milliárd forint értékben készít elő fejlesztéseket 2016ban Nyíregyháza, ezek között vannak turisztikai jelentőségűek is. A Modern városok program beruházásai közül elkezdődik a gyógyhellyé nyilvánított Sóstógyógyfürdőn – amely a település része – egy négycsillagos, több mint százszobás szálloda építésének előkészítése. Az engedélyeztetés után a munkálatok 2017-ben indulnak – írta az MTI. A Sóstói Múzeumfalu másfél milliárdos rekonstrukció­ jának tervezése is elkezdődik. Időközben egy másik

Izland közvetlenül Budapestről

Turistacsalogató telefonok

Brüsszel városvezetése utcai telefonokat helyezett el a fővá­ rosban, amelyeknek segítsé­ gével helyi lakosokkal kerülhet közvetlen kapcsolatba az oda készülő turista már utazása előtt (infó: call.brussels). A cél, hogy eloszlassák a párizsi terrortámadások és a tettesek belgiumi kapcsolatai miatt kialakult félelmeket. MTI HIRDETÉS


12

2016. január 12. kedd

sport

www.metropol.hu

OVECSKIN 500. GÓLJA

Alekszandr Ovecskin (a képen) megszerezte 500. gólját az NHL-ben. A Washington Capitals orosz sztárja a 43. játékos, aki elérte ezt a határt. Csapata vasárnap 7-1-re győzött a vendég Ottawa Senators ellen. Ovecskin a 801. találkozón ütötte be a jubileumi találatot. Nála gyorsabban csak Wayne Gretzky (575 mérkőzés), Mario Lemieux (605), Mike Bossy (647) és Brett Hull (693) érte el a félezredik gólt. MTI

Döntetlennel kezdte az Eb-t a férficsapat Vízilabda

Csoportkör, I. forduló

8

Az oroszok elleni meccs lesz várhatóan a kulcsmérkőzés

MAGYARORSZÁG

Metropol – Ez már egy másik csapat, mint amelyet a korábbi tornákon láttak a szurkolók. Harcosan, rendezetten pólóztunk, s javultunk az emberelőnyök kihasználásában is. Kétgólos vezetésünknél még volt egy emberelőnyünk, ha azt belőjük, minden másként alakulhatott volna. Lélekben erősebbek voltunk, csak épp a labda nem lehetett nálunk a negyedik negyedben. A játékvezetők két komoly hibát is vétettek a

A kapus Nagy Viktor bravúrosan védett a hajrában MTI hajrában, emiatt a zsűri is sajnálkozott, de nem sokra megyünk vele. Kicsit így már mások kezében is van a sorsunk. Vélhetően az orosz meccs

gólkülönbsége dönt a csoportelsőségről; pech, hogy mi játszunk velük előbb, hiszen így a görögök már tudják, mi a számukra kedvező eredmény.

8

GÖRÖGO.

De mi mindent megteszünk, a többit pedig majd meglátjuk – ezt mondta a tegnap esti belgrádi magyar–görög csata után Benedek Tibor szövetségi kapitány az M4-nek. A mérkőzés javarészt szoros küzdelmet hozott, a hajrában azonban már 8-6-ra is vezettek a mieink, innen egyenlítettek a görögök – némi bírói segítséggel. A magyar együttes góldobói Hárai, Varga Dénes (3-3), Varga Dániel és Hosnyánszky (1-1) voltak.

Bogdán Ádám akár még a kispadról is lecsúszhat Labdarúgás

STATISZTIKA Az újonc  Bournemouth és a Liverpool kapusai is három meccsen potyáztak a Premier League-ben, ez a legrosszabb mutató az angol élvonalban – olvasható a statisztikákkal foglalkozó Opta nevű oldalon.

Visszarendelte eddigi harmadik számú kapusát a Liverpool Metropol A Liverpool visszarendelte az eddig az Aberdeennél kölcsönben védő Danny Wardot, ami azt is jelentheti, hogy a közeljövőben már nem Bogdán Ádám őrzi a „vörösök” hálóját. A 22 éves kapus eredetileg nyár végéig maradt volna Skóciában, ahol eddig mindig kez-

„Végigkövettük Danny aberdeeni fejlődését, szóval nem volt nehéz döntés.” Jürgen Klopp edző Ward visszahívásáról

Decemberben, rögtön az első meccsén nagyot bakizott Bogdán Ádám a Watford elleni bajnokin GETTY IMAGES dő volt, és az eddigi 29 meccséből 11-en nem kapott gólt. Így viszont, ha az első számú kapusként elkönyvelt belga Simon Mignolet újra játékra fogható lesz (holnap

várhatóan ő lép pályára az Arsenal ellen), akár még az is előfordulhat, hogy Bogdán a kispadra sem fog odaférni. A magyar kapus a Watford ellen védett először a Poolban

a Premier League-ben, de egy szögletnél a labdát kiejtve gólt ajándékozott az ellenfélnek, végül 3-0-ra kikapott a csapata. Bár addig a Ligakupában végig biztosan őrizte a hálót, a Stoke elleni elődöntő első meccsén Mignolet került a kezdőcsapatba. A negyedosztályú Exeter elleni FA-kupa-meccsen aztán Jürgen Klopp újra Bogdánt választotta, aki ezúttal szögletgólt kapott, és döntetlen lett a meccs, amelyet így újra kell játszani (2-2).

RÖVIDEN

Visszatér Sopronba Honti Kata

Visszatér a bajnoki címvédő UNIQA Sopron kosárlabdacsapatához a magyar válogatott Honti Kata. A 27 éves kosárlabdázó a vasárnapi, PINKK-Pécs elleni rangadón léphet pályára ismét nevelőegyesülete színeiben. Honti 2011-ben igazolt külföldre, a török bajnokság előtt a spanyol és az olasz élvonalban is játszott. MTI

Törölnék a britek a világcsúcsokat A Brit Atlétikai Szövetség a sportág megújulása és hitelességének visszaszerzése érdekében 14 pontos javaslatcsomagot állított össze. Ebben a világcsúcsok törlése mellett többek között szerepel, hogy a doppingesetek minimális büntetését nyolc évre kell növelni, így az érintetteket két olimpiai ciklusból is kizárnák, illetve, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) minden doppingellenőrzést nyilvános rendszerben vezessen. MTI

Kiemeltek között a női pingpongosok A férfiaknál 94, a nőknél pedig 84 válogatott nevezett a Kuala Lumpurban február 28. és március 6. között sorra kerülő asztalitenisz csapatvilágbajnokságra. A magyar női együttes a 16. kiemelt: az úgynevezett első divízióban, azaz a legjobbak között szerepel majd, míg a 27. helyre rangsorolt magyar férfigárda a második divízióban. MTI

Jégpályák éjszakája határon innen és túl Január 23-án rendezik meg első alkalommal a magyar hoki napját a Városligeti Műjégpályán és szintén azon a napon tartják a jégpályák éjszakáját. A Városligetben húsz, kis méretű jégpályán játszanak majd az U8-as és U10-es korosztály csapatai, illetve a 3-3 elleni játékot is ki lehet majd próbálni. A jégpályák éjszakájához csatlakoznak erdélyi helyszínek, például Csíkkarcfalva és Csíkszentimre is. A Magyar Jégkorong Szövetség január 15-ig várja a csarnokok jelentkezését. MTI


sport

TENISZ: MAGYAROK A JUNIOR MEZŐNY ÉLÉN

13

A junior világranglistát a lányoknál és a fiúknál is magyar teniszező vezeti: Gálfi Dalma (a képen) már a tavalyi évet is az első helyről kezdte, hozzá csatlakozott most Valkusz Máté is. A profik között a múlt heti, sencseni tornán elődöntős Babos Tímea 11 helyet javítva az 59. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul Serena Williams vezet. A férfiaknál továbbra is Novak Djokovic az első, míg Fucsovics Márton bekerült a legjobb 200-ba (193.). METROPOL/MTI

Lionel Messié lett az Aranylabda Labdarúgás

Brazil futballista vehette át Zürichben a FIFA Puskás-díjat Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet tegnap a FIFA zürichi gáláján adtak át. A 28 éves Messi 2009, 2010, 2011 és 2012 után ötödször érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban megnyerte a spanyol bajnokságot, a Spanyol Kupát és a Bajnokok Ligáját. Lionel Messi a Real Madrid háromszoros portugál győztesét, Cristiano Ronaldót, illetve csapattársát, a brazil Neymart előzte meg a szavazáson. MTI

AZ ÉV LEGJOBB... ...női játékosa:  Carli Lloyd (amerikai, Houston Dash) ...edzője férficsapatnál:  Luis Enrique (spanyol, FC Barcelona) ...edzője női csapatnál:  Jill Ellis (amerikai, USA) FIFA Puskás-díj:  Wendell Lira (brazil, Goianesia) FIFA Fair Play-díj:  minden klub és szövetség, amely segítette a menekülteket HIRDETÉS

A roppant elegáns Neymarra szurkolók százai vártak a díjkiosztó helyszínén

Lionel Messinek ez az ötödik, klubjának, az FC Barcelonának pedig immár a 11. Aranylabdája FOTÓK: MTI HIRDETÉS

Carli Lloyd alig jutott szóhoz a meghatottságtól

Wendell Lira a FIFA Puskásdíjjal GETTY IMAGES HIRDETÉS


www.metropol.hu

2016. január 12. kedd

Összeomlott a rúgó Amerikai futball

A Vikings kickere 27 yardos kísérletet hibázott el, s így továbbjutással ajándékozta meg a Seahawkst

S. Tóth János Ült a Minnesota Vikings öltözőjében, s válla rázkódott a zokogástól. S valahányszor valamely csapattársa, edzője vagy egy stábtag próbálta vigasztalni, kétségbeesetten kapkodott levegő után. Blair Walsh élete legdrámaibb pillanatát élte át múlt vasárnap a TFC Bank Stadiumban, az amerikaifutball-liga (NFL) wild card körében a Seattle Seahawks elleni mérkőzés hajrájában. Már csak 22 másodperc volt hátra

az NFL történetének harmadik leghidegebb időjárási

körülményei között megvívott meccséből, amikor, 10-9-es seattle-i vezetésnél, 27 yardos mezőnygólkísérlethez jutott a házigazda Vikings. Walsh e szezonban 34 kísérletéből

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

A Packers irányítója, Aaron Rodgers 210 passzolt yardot és két touchdown-átadást jegyzett MTI csak ötöt rontott el, s 30 yardon belülről pályafutása során a 34 próbálkozásból csupán egyet. Ezen az estén is betalált már 22, 43, sőt 47 yardról is. Ez alkalommal azonban csúnyán mellé lőtt, s ezzel az NFC-főcsoport elődöntőjébe segítette a Seahawks gárdáját, mely vasárnap majd a Carolina Panthers vendége lesz. Walsh magára vállalta a felelősséget a kínos blamázsért, s elzárkózott attól, hogy a legenyhébb kritikával illesse a to-

14

sport

jáslabdát hátrapasszoló Kevin McDermottot vagy a labdát leállító Jee Locke-ot. Miután valamelyest megnyugodott, elindult haza. Társai abban reménykedtek, nem kezdi el böngészni a Twittert, melyet elárasztottak a kíméletlen szurkolói kommentárok. A nap másik meccsén a Washington Redskins 11-0-s előnyt szerzett a Green Bay Packers ellen, de lehetett volna nagyobb is a különbség, ha DeSean Jackson a jelölőbója

KÍNOS BAKIK Az ESPN  összeállította azon rúgók listáját, akik 2001 óta a rájátszásokban, a meccsek utolsó 2 percében a legrövidebb kísérleteket rontották el, hosszabbítástól vagy győzelemtől fosztva meg ezzel csapatukat: Blair Walsh,  Vikings, 27 yard; 2015, wild card kör Billy Cundiff,  Ravens, 32; 2011, AFC-döntő Neil Rackers,  Cardinals, 34; 2009, wild card kör Lawrence Tynes,  Giants, 36; 2007, NFC-döntő Doug Brien,  Jets, 43; 2004, AFC-elődöntő

mellett elrobogva nem a hóna alatt tartja a labdát, hanem belógatja a célterületre. Így viszont 4 pontot eltékozoltak a hazaiak (touchdown helyett mezőnygólt értek el), majd Jordan Reed touchdownja után Dustin Hopkins vacakolta el a jutalomrúgást. A folytatást pedig már a Packers uralta: előbb egy 18-0-s rohammal fordított, s végül 35-18-ra nyert. Így az NFC másik elődöntőjében, szintén vasárnap, az Arizona Cardinalsszal meccsel.

RÖVIDEN

Nyert és élre ugrott a MAC Budapest

A MAC Budapest hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Debrecent a jégkorong MOL Liga tegnapi mérkőzésén. Sikerével az újonc együttes a tabella élére ugrott, s azonos pontszámmal (92) áll a DVTK Jegesmedvékkel. MTI

Hanga Ádám lett a legértékesebb A Laboral Kutxa Vitoria legjobbjának bizonyult Hanga Ádám korábbi csapata, a Manresa ellen (86-76-ra nyert) a spanyol kosárlabda-bajnokság 15. fordulójában. A kezdő ötösben pályára lépő magyar légiós 33 perc alatt 14 pontot és 6 lepattanót gyűjtött. Az egyéni statisztikákon alapuló VAL-értéke 20 lett, s ezzel együttese leghasznosabb játékosának bizonyult. MTI

Szucsánszki és Nagy a legjobb A nőknél Szucsánszki Zita, míg a férfiaknál Nagy László lett 2015 legjobb kézilabdázója a magyar szövetség döntése értelmében. A Ferencváros játékosa 2011 után másodszor, míg az MVM Veszprém átlövője 2009-et és 2013-at követően harmadszor érdemelte ki az elismerést. MTI

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


15

posta Hazånkban Êvente tÜbb milliård forintos kårt okoznak a hamisított jåtÊkok. Önnek adtak mår el hamisított vagy rossz minősÊgŹ termÊket, amellyel kÊsőbb problÊmåja akadt? „Soha nem adtak mÊg el nekem hamis termÊket. Ruhåt, cipőt Ês elektronikåt is mårkaboltban veszek, mert így hosszabb az Êlettartamuk.�

„KßlfÜldi aukciós portålon vettem ruhåt Ês Êkszert is. Mindkettő åtverÊs volt a leíråshoz, a kÊpekhez kÊpest, ezÊrt tÜbbet nem rendeltem.�

TĂ“TH KRISZTINA, 33, TAKARĂ?TĂ“NĹ? BUDAPEST

MĂ K JĂ“ZSEF, 19, DIĂ K BUDAPEST

JĂ RĂ SI HENRIETTA, 23, DIĂ K BUDAPEST

Munka nĂŠlkĂźl, kiszolgĂĄltatottan

OLVASĂ“I LEVELEK

„Egyszer diszkontban vettem Üblítőt, jóval olcsóbban, mint szoktam. Kiderßlt, hogy felhígítottåk, azóta kerßlÜm ezeket az ßzleteket.�

Januår 6-ån megjelent, irodalmi színvonalú levelÊben Tóth Antal szuggesztív Ês megråzó kÊpet rajzolt egy munkanÊlkßli fÊrfiról. TÊny, hogy az Êvekig tartó hiåbavaló ållåskeresÊs felőrli az embert, kikezdi a szemÊlyisÊgÊt. Van, aki nem tud megållni a lejtőn, a munkahelye utån elveszti a csalådjåt Ês a lakåsåt is, a jÜvedelemnÊlkßlisÊg a sorstragÊdiåjåvå vålik. KevÊs szó esik arról, hogy kerßlheti ezt el az ember, pedig manapsåg bårki juthat ilyen helyzetbe. Nagy szßksÊg lenne egy sŹrŹ szÜvÊsŹ szociålis hålóra, amely nem engednÊ a semmibe hullani a tårsadalom addig hasznosnak tekintett tagjait. Sokan ugyanis Ünhibåjukon

kívßl kerßlnek az utcåra, Ês nem vårható el, hogy egyedßl kßzdjenek meg a krízishelyzettel. Magam is hasonló cipőben jårok, de szerencsÊre mår túllÊptem azon a tÊnyen, hogy fÜlÜs pÊldånynak szåmítok. Tanåri diplomåval, kÊt felsőfokú nyelvvizsgåval Ês Üt egyÊb vÊgzettsÊggel nem talålok munkahelyet. Håtrånyomra szolgål a korom (50), a nemem (nő) Ês a politikai meggyőződÊsem. Råadåsul nincsenek befolyåsos ismerőseim sem a versenyszfÊråban, sem az ållami szektorban. RÊgebben nagyon båntam, hogy nem szßletett gyerekem, de ebben a helyzetben ez előnnyÊ lÊpett elő, így nem kell åtÊlnem, hogy esetleg „humanitårius katasztrófåba� sodródjon a csalådom. Azt gondolom, hogy az

emberi Êlet ÜnÊrtÊkkel bír, Ês mindenkinek joga van akkora mÊrtÊkben hozzåjutni az alapvető javakhoz, hogy megőrizhesse a mÊltósågåt. Annak a megtalålåsa, hogy ez mikÊnt biztosítható, szerintem a 21. szåzad egyik kulcskÊrdÊse, måskßlÜnben utódaink tÊnyleg åtÊlhetik a Nyugat alkonyåt. T. R. BUDAPEST

Chip híjån nem kerßlt volna haza SzeretnÊm megosztani az olvasókkal a kutyåm tÜrtÊnetÊt, aki egy Êv utån kerßlt haza, Ês a chip nÊlkßl talån sohasem lett volna meg. „NÊmet juhåszkutya vagyok, 2010. december 24-Ên, szenteste szßlettem. 2014. december 1-jÊn elvesztem Budakeszin, az ónos esőben. Az erdőben

szimatomat vesztettem, csak rohantam‌ Hónapokig kóboroltam, míg februårban Pilisszentivånon egy fiatalember mobillal lefÊnykÊpezett. A gazda megismert, elindult Êrtem, de addigra egy hazug csaló elvitt, hogy az ő tulajdona vagyok. Låncra verve hónapokig kßzdÜttem, hogy kiszabaduljak. Szeptemberben sikerßlt, elindultam hazafelÊ. TÜrÜkbålinton 2 hónapig minden håznål szimatoltam, de nem volt a gazdi sehol. Az emberek etettek, itattak, de Ên csak bolyongtam tovåbb, míg hålóba nem fogtak. A ZÜldsziget ållatmenhelyen talåltam magam. Vadul vÊdekeztem, de nagy ÜrÜm Êrt. A nevemen szólítottak: RÊ! December 1-jÊn, pontosan egy Êv múlva, újra az otthonomban voltam. Vårt a gazdi, a labdåm, a låbasom,

A leveleket az alåbbi címre kßldjÊk: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak nÊvvel Ês címmel ellåtott leveleket kÜzlßnk. A leveleket szerkesztve Ês rÜvidítve kÜzÜljßk. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztősÊg ållåspontjåval.

a szĹ‘nyegem, a hĂĄzikĂłm. VĂĄrt az almĂĄskert, a barackos, a diĂłfa ĂĄrnyĂŠka. Most mĂĄr mindent elfelejtek, ami rossz volt. KĂśszĂśnĂśm az ĂĄllatbarĂĄt embereknek, akik etettek, ĂŠs kĂśszĂśnĂśm a menhely dolgozĂłinak, hogy hazahoztak.â€? NÉV ÉS CĂ?M A SZERKESZTĹ?SÉGBEN


www.metropol.hu

16

háttér

2016. január 12. kedd

Hamis a baba Fogyasztóvédelem Milliárdos kárt okoz a játékok hamisítása az Európai Unióban és Magyarországon is

Bordohányi Alexandra A hamis játékok nagyjából 1,5 milliárd eurós (434 milliárd forint) éves bevételkiesést okoznak – derült ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának legfrissebb kutatásából. Ez a kiesés a játékszektor teljes forgalmának 12,3 százaléka. A kutatás elsősorban az olyan játékcsoportokat vizsgálta, mint a babák, az akciófigurák, a plüssállatok, a társasjátékok, a kártyák, a játék hangszerek és a kirakós játékok. A hamis játékszoftverek és konzolok okozta kárt nem vizsgálták.

Állások szűnnek meg

A tanulmány hangsúlyozza, hogy a veszteség nemcsak a játékiparra, hanem egyéb szektorokra is hatással van. 2007–2012 között a hamis játékok 2,3 milliárd euró (710 milliárd forint) kárt okoztak az EU-nak, emellett 370 millió euró (115 milliárd forint) adóveszteséget is. A hamis játékok a munkaerőpiacra is hatással vannak, hiszen közvetlenül a játékiparban 6150-en váltak munkanélkülivé a vizsgált időszakban, egyéb szektorokkal együtt pedig 13 168-an vesztették el az állásukat. Főként a kisebb méretű cégek érintettek, hiszen a tanulmány szerint a játékszektorhoz kapcsolódó 5200 vállalkozás 99 százalékát olyan kis- és középvállalkozá-

Az EU játékszektorának

10,6

milliárd euró lehet a forgalma (a konzolok, mobiltelefonos és PC-s játékok nélkül), és 53 ezer embert foglalkoztat.

ILLUSZTRÁCIÓK: KÁLLÓ PÉTER

sok adják, ahol átlagosan 8 főt foglalkoztatnak. A játékhamisítás hazánkat is érinti, a kár nálunk évente 3,41 milliárd forint lehet – számolt be róla a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A testület titkárától, Németh Mónikától megtudtuk, hogy az elmúlt években növekedett

Az EU játékhamisításból eredő teljes játékpiaci veszteségének

60

százaléka négy tagállamot sújt: Németországot, Spanyolországot, Olaszországot és Franciaországot.

az EU határain belül előállított hamis termékek aránya, de még mindig Kínából érkezik a legtöbb hamis termék: az árumennyiség 66 százaléka. Bendzsel Miklós elnökhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon az elmúlt években átlagosan 351 fő vesztette el munkáját a hamis játékok miatt, ez a hazai játékipari dolgozók 16,5 százalékát jelenti.

A vásárlókon múlik

Az elnökhelyettes véleménye szerint a további elbocsátások ellen a fogyasztói magatartás megváltozása és az uniós tagállamok egységes fellépése lenne a megoldás. A hamis termékek vásárlója az esetleges minőségi panaszával nem tud kihez fordulni, mert a gyártó ismeretlen, így márkaképviselet sincs, a forgalmazók pedig rendszerint nem adnak számlát a vásárlásról. Ezeket az információkat kell a vásárlókban tudatosítani, hogy az

eredeAz eredeti márkák ti termaesetében sok mékeket gyar pénzt fordítanak keressék a piacon a biztonságra is hamisítványok is – mondta helyett. Józsa Krisztina. – Az elvek szintjén jól álA gyermekjátékokat forlunk: a HENT 2015-ös fogyasz- galmazó Formatex Kft. martói kutatása szerint a megkér- ketingese hozzátette: a hamis dezettek 81 százaléka nem játékok az eredeti márka forvásárolna hamis terméket, a galmazóinak is jelentős probgyakorlatban azonban mégis lémát okoznak. többen elcsábulnak. Például a A játékboltok szempontjámegkérdezettek 20 százaléka ból sem szerencsés a hamivásárolt már hamis ruhát – sítványok készleten tartása, mondta Németh Mónika. hiszen az alacsonyabb minőA hamis játékok az egész- ség miatt sokkal több vásárlói ségre nézve is nagy kocká- reklamáció érkezik az üzlezatot jelentenek. Az eredeti tekbe. termékek előállítói rengeteg – A hamisítványok minősépénzt és munkát ölnek abba, ge általában meg sem közelíti hogy a termék ne legyen ká- az eredeti játékok minőségét, ros az egészségre, ami viszont így sokkal rövidebb az élettara hamis termékekről nem tamuk. Az a veszély is fennmondható el. áll, hogy ezek a játékok nem Megtörtént már az is, hogy nyújtanak olyan játékélményt a hamis játékokat hulladék- a gyerekeknek, mint amit az ból állították elő, vagy nem eredeti márka forgalmazói biztonságos technológiával. beharangoznak a reklámokElőfordult például, hogy egy ban. hamisított Rubik-kocka szétJózsa Krisztina azt is elpattant kirakás közben, ma- mondta, hogy vásárlóként radandó károsodást okozva a nem könnyű felismerni a kéz mozgatóidegeiben. hamisított játékokat, hiszen csak apró eltérések vannak a Silány minőség olcsón játékok csomagolásán az ere– A legtöbb népszerű, a piacra deti csomagoláshoz képest. erős marketingtámogatással – Az árak, illetve az értékesítési főként televíziós reklámmal – pontok lehetnek még árulkobevezetett játéknak szinte biz- dóak – tette hozzá a marketintosan létezik hamisítványa a ges.


8. OLDAL

A lekszandr Ovecskin megszerezte 500. gólját az észak-amerikai hokiligában (NHL) a Washington orosz sztárja

2016. január 12. KEDD | www.metropol.hu

3. OLDAL

ÁTADTÁK AZ ELSŐ E-SZEMÉLYIT

ORSZÁGOS HIRDETÉS


www.metropol.hu

háttér

2016. január 12. kedd

Hamis a baba Fogyasztóvédelem Milliárdos kárt okoz a játékok hamisítása az Európai Unióban és Magyarországon is

Bordohányi Alexandra A hamis játékok nagyjából 1,5 milliárd eurós (434 milliárd forint) éves bevételkiesést okoznak – derült ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának legfrissebb kutatásából. Ez a kiesés a játékszektor teljes forgalmának 12,3 százaléka. A kutatás elsősorban az olyan játékcsoportokat vizsgálta, mint a babák, az akciófigurák, a plüssállatok, a társasjátékok, a kártyák, a játék hangszerek és a kirakós játékok. A hamis játékszoftverek és konzolok okozta kárt nem vizsgálták.

Állások szűnnek meg

A tanulmány hangsúlyozza, hogy a veszteség nemcsak a játékiparra, hanem egyéb szektorokra is hatással van. 2007–2012 között a hamis játékok 2,3 milliárd euró (710 milliárd forint) kárt okoztak az EU-nak, emellett 370 millió euró (115 milliárd forint) adóveszteséget is. A hamis játékok a munkaerőpiacra is hatással vannak, hiszen közvetlenül a játékiparban 6150-en váltak munkanélkülivé a vizsgált időszakban, egyéb szektorokkal együtt pedig 13 168-an vesztették el az állásukat. Főként a kisebb méretű cégek érintettek, hiszen a tanulmány szerint a játékszektorhoz kapcsolódó 5200 vállalkozás 99 százalékát olyan kis- és középvállalkozá-

Az EU játékszektorának

10,6

milliárd euró lehet a forgalma (a konzolok, mobiltelefonos és PC-s játékok nélkül), és 53 ezer embert foglalkoztat a szektor.

ILLUSZTRÁCIÓK: KÁLLÓ PÉTER

sok adják, ahol átlagosan 8 főt foglalkoztatnak. A játékhamisítás hazánkat is érinti, a kár nálunk évente 3,41 milliárd forint lehet – számolt be róla a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A testület titkárától, Németh Mónikától megtudtuk, hogy az elmúlt években növekedett

Az EU hamis játékokból adódó teljes játékpiaci veszteségének

60

százalékát négy tagállam adja: Németország, Spanyolország, Olaszország és Franciaország.

az EU határain belül előállított hamis termékek aránya, de még mindig Kínából érkezik a legtöbb hamis termék: az árumennyiség 66 százaléka. Bendzsel Miklós elnökhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon az elmúlt években átlagosan 351 fő vesztette el munkáját a hamis játékok miatt, ez a hazai játékipari dolgozók 16,5 százalékát jelenti.

A vásárlókon múlik

Az elnökhelyettes véleménye szerint a további elbocsátások ellen a fogyasztói magatartás megváltozása és az uniós tagállamok egységes fellépése lenne a megoldás. A hamis termékek vásárlója az esetleges minőségi panaszával nem tud kihez fordulni, mert a gyártó ismeretlen, így márkaképviselet sincs, a forgalmazók pedig rendszerint nem adnak számlát a vásárlásról. Ezeket az információkat kell a vásárlókban tudatosítani, hogy az

eredeAz eredeti márkák ti termasok pénzt és munmékeket gyar kát fordítanak keressék a piacon a biztonságra is hamisítványok is – mondta helyett. Józsa Krisztina. – Az elvek szintjén jól álA gyermekjátékokat forlunk: a HENT 2015-ös fogyasz- galmazó Formatex Kft. martói kutatása szerint a megkér- ketingese hozzátette: a hamis dezettek 81 százaléka nem játékok az eredeti márka forvásárolna hamis terméket, a galmazóinak is jelentős probgyakorlatban azonban mégis lémát okoznak. többen elcsábulnak. Például a A játékboltok szempontjámegkérdezettek 20 százaléka ból sem szerencsés a hamivásárolt már hamis ruhát – sítványok készleten tartása, mondta Németh Mónika. hiszen az alacsonyabb minőA hamis játékok az egész- ség miatt sokkal több vásárlói ségre nézve is nagy kocká- reklamáció érkezik az üzlezatot jelentenek. Az eredeti tekbe. termékek előállítói rengeteg – A hamisítványok minősépénzt és munkát ölnek abba, ge általában meg sem közelíti hogy a termék ne legyen ká- az eredeti játékok minőségét, ros az egészségre, ami a hamis így sokkal rövidebb az élettartermékekről nem mondható tamuk. Az a veszély is fennel. áll, hogy ezek a játékok nem Előfordult az is, hogy a nyújtanak olyan játékélményt hamis játékokat hulladék- a gyerekeknek, mint amit az ból állították elő, vagy nem eredeti márka forgalmazói biztonságos technológiával. beharangoznak a reklámokElőfordult például, hogy egy ban. hamisított Rubik-kocka szétJózsa Krisztina azt is elpattant kirakás közben, ma- mondta, hogy vásárlóként radandó károsodást okozva a nem könnyű felismerni a kéz mozgatóidegeiben. hamisított játékokat, hiszen csak apró eltérések vannak a Silány minőség olcsón játékok csomagolásán az ere– A legtöbb népszerű, a piacra deti csomagoláshoz képest. erős marketingtámogatással – Az árak, illetve az értékesítési főként televíziós reklámmal – pontok lehetnek még árulkobevezetett játéknak szinte biz- dóak – tette hozzá a marketintosan létezik hamisítványa a ges.


8. OLDAL

5. OLDAL

Pete Carroll

69 ÉVESEN ELHUNYT A ROCKLEGENDA, DAVID BOWIE

A tavaly döntős, 2014-ben NFLbajnok Seattle-t az NFC elődöntőjébe vezette a szakember: a Seahawks Minnesotában nyert 10-9-re

2016. január 12. KEDD | www.metropol.hu

ORSZÁGOS

3. OLDAL

MTI

OSZLOPPER: FOLYTATÁS MÁRCIUS ELSEJÉN

2. OLDAL

10. OLDAL

AKI HORKOL, A VEZETŐI ENGEDÉLYÉT IS ELVESZÍTHETI

JAVÍT A CÉG IMÁZSÁN, HA CSALÁDBARÁT

4. OLDAL KÜLFÖLDIEKRE VADÁSZTAK KÖLNBEN

Saul fia: Golden Globe

DÍJ. Nemes Jeles László alkotása kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Aranyglóbuszt HÁTTÉR. 27 év után először került be magyar film a mezőnybe, s ez az első, amely nyert OSCAR. Csütörtökön jelentik be, rajta lesz-e a díjra jelöltek listáján 5. OLDAL


hírek

SOKFÉLE HANG LÉTEZIK

A Kövér László és Kovács Ákos által a nők szerepvállalásáról kirobbantott vitában megszólalt Bagdy Emőke pszichológus is, akinek véleménye több szempontból hasonlított a politikus és a zenész álláspontjához. Emiatt pszichológusok egy csoportja felhívta a figyelmet, hogy „sokféle hang létezik szakmán belül, s nem helyes ismertebb pszichológusok nyilatkozatát a pszichológia álláspontjaként értelmezni". 444.HU

Műszaki vizsga matrica nélkül A sikeres műszaki vizsga után az autók hátsó rendszámára január 1-jétől már nem ragasztanak olyan matricákat, amelyek igazolják a vizsga letételét, illetve a jármű környezetvédelmi besorolását. A közutak bekamerázása révén a hatóságok immár a központokból ellenőrizhetik a forgalomban részt vevő autók adatait – írta a Magyar Nemzet. Az ellenőrző rendszerbe a mobil traffipaxok és a rendőrautók fedélzeti komputereit is bekapcsolták, így könnyebb elkapni a gyorshajtókat és a szabálytalankodókat. A műszaki vizsga előtt már kötelező elvégezni egy próbavizsgát is, és azok a gépkocsik, amelyek fennakadnak, nem is kerülnek a vizsgabiztosok elé. Így nem kell fizetni a bukott vizsgáért, a műszaki díja 16 290 forint. MNO.HU

időJÁRÁS

8/–3

A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható. Helyenként előfordul záporeső, esetleg jégdarával. Sokfelé megélénkül, északkeleten meg is erősödik a délnyugati szél. Budapest 7/0°C 39%

Ny 15/45 km/ó

Győr 7/–4°C 44%

DNy 15/45 km/ó

Pécs 11/–3°C 75%

DNy 20/35 km/ó

Debrecen 7/–1°C 76%

DNy 15/40 km/ó

Szeged 9/–3°C 79%

2

2016. január 12. kedd

www.metropol.hu

DNy 15/35 km/ó

Szerda

Csütörtök

Péntek

7/–3

5/–3

3/–2

További információk: www.met.hu

Veszélybe kerülhet a horkolók jogsija Vezetői engedély

Az orvosi alkalmassági során az alvászavart is vizsgálni kell, de a gyakorlatban még nem történt változás Suhajda Zoltán Januártól minden uniós tagállamban ellenőrzik, nem szenvednek-e a járművezetők alvászavarban. A szigorítást az indokolja, hogy az egészséges közlekedőkhöz képest kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel okoznak balesetet az úgynevezett obstruktív alvási apnoé szindrómával küzdő betegek. Magyarországon már március vége óta hatályban van az EU-s direktívának megfelelő jogszabály, ám egyelőre nem sok változás történt. Szakács Zoltán, a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke azt mondta, tavaly összesen három-négy hivatásos sofőrt vizsgáltak alvási apnoé gyanújával, és csak egyiküknél igazolódott be a betegség. Pedig a becslések szerint a szindróma a lakosság kettő– négy százalékát érinti, vagyis több százezer emberről lehet szó Magyarországon. – A háziorvosok egyelőre nincsenek felkészülve a feladatra, ezért rövidesen kiadunk egy hivatalos ajánláson alapuló módszert a betegség szűrésére – mondta az elnök. Az apnoét ugyanis a jogosítvány megújításához vagy megszerzéséhez szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat során kell ellenőrizni, vagyis a feladat a háziorvosokra és az üzemorvosokra hárul. Szakács Zoltán bízik abban, hogy az orvosok belátják, mennyire fontos az alapos szűrés, mert egy baleset utólagos vizsgálata során nekik is felelősségük lehet, ha beigazolódik, hogy nem ellenőrizték a páciens alvászavarát.

ILLUSZTRÁCIÓ: KÁLLÓ PÉTER

Persze az is előfordulhat, hogy a beteg megpróbálja letagadni, hogy alvászavarban szenved, mert nem szeretné a jogosítványát vagy akár a

munkáját elveszíteni. Szakács Zoltán szerint azonban van egy jobban érintett csoport, a 40–60 év közötti, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenve-

A BETEGSÉG Az obstruktív  alvási apnoé szindróma egy olyan alvászavar, amely során a garatizmok ellazulása miatt a felső légút elzáródik, és az alvó tíz másodpercnél hosszabb ideig nem kap levegőt. A szervezet érzékeli  az így kialakult oxigénhiányt, és felébreszti az alvót, hogy aktivizálja elernyedt légúti izmait és elkerülje a fulladást. Mivel ez a folyamat  akár több százszor is megismétlődhet az alvás folyamán, a mikroébredések megakadályozzák a valódi pihenést jelentő folyamatos mélyalvás létrejöttét. A betegség súlyosságát  az egy alvásóra alatti légzészavarok száma szerint állapítják meg. A jogosítvány szempontjából már a mérsékelt fokú alvási apnoé, azaz az óránként

15–29 légzészavar is gondot okozhat, akárcsak a 30 fölötti, súlyosnak számító állapot. Tünetei  a többi között a nappali fáradtság, a túlzott nappali aluszékonyság, a váratlan elalvás, az ingerlékenység, illetve a koncentrációs képesség jelentős csökkenése. Évek alatt  közrejátszhat a magas vérnyomás, a kettes típusú cukorbetegség és keringési rendellenességek kialakulásában, hosszabb távon pedig akár stroke-hoz, szívinfarktushoz, elbutuláshoz, korai elhalálozáshoz vezethet. Túlsúlyosaknál  akár fogyással is megszüntethetők a tünetek. Gyógyszeres kezelésre is van lehetőség, de súlyosabb esetekben csak a lélegeztetőkészülékre hasonlító berendezések segíthetnek.

dő férfiaké, akik hajlamosak a horkolásra, rájuk az orvosoknak is jobban kell figyelniük. Ha pedig a páciens megkérdőjelezi a doktor gyanúját, akkor alá kell vetnie magát egy otthoni műszeres alvásvizsgálatnak. Ennek 10–15 ezer forint az ára, amelyet saját zsebből fizet az érintett, de ha beigazolódik az alvási apnoé szindróma, akkor a kezelést már finanszírozza a társadalombiztosító. Ha a terápia javulást hoz, a páciens ismét vezethet. – Az alkalmassági vizsgálatokon naponta 150–200 embernél jöhet szóba az alvási apnoé gyanúja, várhatóan felüknél-harmaduknál be is igazolódik majd a betegség – ismertette számítását a jogosítványok száma, illetve a betegek aránya alapján a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke. Szakács Zoltán hozzátette, a környező országokhoz képest jól áll a hazai alvásterápia, elegendő alváslabor működik az országban, és a kapacitásuk is nagyjából megfelelő.


hazai

Keresik a tömeges fertőzés okát Lábadoznak, sőt többségében már meg is gyógyultak azok a halásztelekiek, zömmel gyerekek, akik a múlt hét végén hányásos, hasmenéses tünetekkel betegedtek meg. Elképzelhető, hogy hamarosan kiderül, mi okozhatta a tömeges fertőzést – közölte a Pest megyei település polgármestere. Szentgyörgyi József (MSZP) korábban azt mondta, hogy több mint százötvenen betegedtek meg, valószínűleg valamilyen vírus miatt. Szombatra virradóra, éjjel 2 óráig mintegy 50-en, majd napközben további 30-an fordultak a város orvosi ügyeletéhez, hányingerre, hányásra, hasmenésre panaszkodva. Az ügyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vizsgálódik. MTI

FERTŐZÉS LEHET Először arra gyanakodtak,  hogy a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Gimnázium önkormányzati fenntartású konyháján főzött étel okozhatta a bajt, de később valószínűbbé vált, hogy valamilyen vírusos fertőzés állhat a háttérben. Erre utal, hogy olyan emberek is rosszul lettek, akik nem ettek a napi ezer adagot főző konyhán készült ételből.

Újfent a bontás leállítását kérik Hirdetőoszlop-per

A Mahir szerint 5,5-17 milliárdos bevételtől eshet el 15 év alatt

Metropol /MTI A hirdetőoszlopok bontásának leállítására kért ideiglenes intézkedést a Mahir Cityposter Kft.-t képviselő ügyvéd a cég és a Fővárosi Önkormányzat közötti per első, tegnapi tárgyalási napján. Magyar György továbbá kérte az eredeti állapot helyreállításának elrendelését is. A Mahir szerint az általa jog- és szakszerűtlennek tartott oszlopbontás miatt új helyzet állt elő a köztük és a főváros közötti jogvitában. A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumában zajló perben – amelyben a cég kétségbe vonta a Fővárosi Önkormányzattal kötött 25 évre szóló szerződés felmondásának jogosultságát – a bíróság korábban már utasított el hasonló Mahir-kérelmet. A most benyújtott kérelemről az átadott dokumentumok áttanulmányozása után a bíró azt mondta, hogy sürgősen dönt. Az Origo szerint a bírósági tárgyalás ideje alatt is folytatódott az oszlopok bontása. Magyar György kitért arra,

3

RÖVIDEN

Kevés a szakember a készházakhoz

Megnövelte a készházgyártók, illetve a forgalmazók megrendeléseit a lakások áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése, a cégeknek azonban gondot jelent a szerelőcsapatok hiánya, amelyek nagy része a válság után külföldre, főleg Németországba ment dolgozni – mondta Kárpáti József. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke szerint a szerelőcsapatokat az ottani bérek itthoni megadásával lehet hazacsábítani. MTI

Átadták az első e-személyit A Mahir szakszerűtlennek tartja az oszlopok bontását, amit a főváros vitat MTI

A Mahir összesítése szerint január 9-ig az elbontott

120

oszloppal számolva 60–600 millió forint közötti kára keletkezhetett.

hogy oszloponként 50–500 ezer forint káruk is keletkezhetett a szakszerűtlen bontásból, roncsolásból fakadóan. Úgy számolt az ügyvéd, hogy ha a főváros valóban felbontja a 2031-ig szóló szerződést, akkor a kontraktusból hátralévő 15 évben a Mahir 5,5–17 milliárd forint bevételtől esik el.

A főváros ügyvédje az elmaradt haszonról szóló Mahirnyilatkozatot nem tartotta a benyújtott számításokkal pontosan alátámasztottnak. Nagy József Levente szerint évi mintegy 93–160 millió forint többletbevételre is szert tehetnének, ha nem a Mahircéget bíznák meg. A bíró tájékoztatta a feleket, hogy elsősorban azt kell bizonyítania az alperes fővárosnak, hogy fennálltak a rendkívüli felmondás indokai, jelölnie kell azokat a konkrét pontokat, ahol a hirdetőcég szerződést, illetve jogot sértett. A jelenlegi alperesi előadás és dokumentumok alapján ez nem teljesen tisztázott – állapította meg a bíróság.

Az első új típusú, elektronikus személyazonosító igazolványt tegnap adták át Budapesten. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, valamint a tajkártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. Az új okmányt először január 4-én lehetett igényelni. Öt munkanap alatt 39 204 új személyi igazolványt igényeltek az ügyfelek, ebből 6900 esetben érvényes igazolványt cseréltek le újra. Az új okmányok 94 százalékát chippel látták el. MTI

Gyanús földárveréseket Kapacitásbővítés vizsgáltatna az ellenzék volt a Spar bicskei húsüzemében

Földvásárlás

Arra is kíváncsiak, miből finanszírozták az ügyleteket

Kereskedelem

A Spar-csoport saját üzeme több ezer négyzetméterrel bővült tavaly

Metropol/MTI Vagyonnyilatkozati eljárásokkal és feljelentésekkel kezdeményezi a Jobbik az általuk gyanúsnak tartott állami földárverések kivizsgálását – közölte Magyar Zoltán. Az ellenzéki párt parlamenti képviselője elmondta, minden olyan esetben feljelentést tesznek, ahol arról kapnak tájékoztatást, hogy valaki a törvényben előírt 300 hektáros maximumnál több földre tesz szert. A Jobbik emellett a parlamenti képviselők és családtagjaik esetében vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez annak kiderítésére, hogy

AZ ÖTLETGAZDA IS VÁSÁROLT Győrffy Balázs  (Fidesz), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is vásárolt területet a földárverések során – írta meg a Blikk. Az állami földek eladásának egyik kezdeményezője 15 hektárt vett meg Veszprém megyében 22 millióért. Ő volt az, aki elérte egy módosítójával, hogy a földet nyerő gazdák emelhessék a bérleti díjaikat.

FOTÓ: MTI

milyen forrásból finanszírozták a földvásárlást. Példaként említették L. Simon László államtitkár feleségét, akinél elmondásuk alapján azért kezdeményeznek vizsgálatot, mert 246 millió forint értékben vásárolt termőföldet. Az LMP feljelentést tesz L. Simon feleségének földvásárlásához kapcsolódóan, a párt szerint ugyanis a Velencei-tó környéki területet alulértékelve bocsátották árverésre.

Metropol Oktató- és kutatóközponttal, valamint felvágott- és sajtszeletelő részleggel bővült a Sparcsoport tizenkét éve nyitott üzeme Bicskén. A 3000 négyzetméteres bővítéssel járó beruházás 1,7 milliárd forintból valósult meg. A bicskei üzemből nemcsak friss sertés- és marhahús, hanem több tucat különböző kiváló minőségű saját márkás termék is kikerül. Az üzemet tavaly ősszel Kiváló Magyar Sertéshús véd-

jeggyel is elismerte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A bicskei húsüzemben tavaly 2700 szarvasmarhát, 1,6 millió kilogrammnyi bontott marhahúst, 400 ezer félsertést és 14,6 millió kilogrammnyi bontott sertéshúst dolgoztak fel. A Spar, az Interspar és a franchise üzletek számára hétmillió tálca húst csomagoltak itt, ezzel a feldolgozott hús volumene is nőtt 2014-hez képest. A Spar saját márkás termékei is Bicskéről kerülnek ki, ebben a szegmensben is növekedést hozott a cégcsoport számára a tavalyi év. A 70 saját márkás termékből 11,5 millió kilogramm készült az üzemben, ami a megelőző évhez képest 20 százalékos növekedést jelent.


www.metropol.hu

2016. január 12. kedd

VÉLEMÉNY

Magyar Glóbusz Nemes Jeles László első munkája, a Saul fia Golden Globe-ot nyert a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Hatalmas siker ez: az Oscar előszobájaként is emlegetett díjat magyar rendező még soha nem kapta meg. Szabó István kétszer is ott volt a jelöltek szűkebb körében, de mindkétszer lemaradt az elismerésről, más kérdés, hogy a Mephisto Oscarja kárpótolhatta őt. De a Nemes Jelesmű sikersorozatának sincs még feltétlenül vége: a friss fejlemény tükrében minden okunk megvan abban bízni, hogy a híres szobrocska is az övé lesz végül. Az Oscarokat február 28-án osztja ki az Amerikai Filmakadémia. Az első kommentár, amely szembejött velem az interneten, nem az örömről, de nem is a fanyalgásról szólt. Hanem a fanyalgás megelőlegezéséről. Juszt László tévés újságíró – biztos vannak, akik még emlékeznek rá és munkásságára – ezt tartotta fontosnak kiírni Fb-jére: „A következő napokban-hetekben rengeteg gyalázatot, frusztrált lekicsinylést és gyűlölködést fognak olvasni a filmmel és a sikerrel kapcsolatban.” Lehet, hogy tökfej vagyok, hogy foglalkozom vele, de a jelenség tényleg szimptomatikus. Jól jellemzi a politikai-kulturális kettéosztottság reménytelenségét. Nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy ti mit fogtok mondani, hisz úgyis csak azt mondhatjátok, amit szerintünk mondanotok kell. Ebben a világképben mindenki csak műanyag figurácska a skatulyácskájában. Nem vitás, egy holokausztfilm megítélése mind a mai napig minimum kétszintű. Bár a mozirajongók számára a megvalósítás, a kép, a történet, az élmény, a hatás – a katarzis – mind fontosabbak minden egyébnél, a szélesebb közvélemény ilyenkor nem okvetlenül bír elvonatkoztatni a politikai kontextustól. Sokaknak el sem kell menniük a moziba, hogy legyen véleményük. Ismerik a témát, hozzáolvasnak egy-két interjút a rendezővel, és máris tudják, hogy a mi fiunk vagy az ellenségünk az alkotó. Ebben nincs minőségi különbség a kétfajta frusztráció között: a zsigeri elutasítás és a gyalázkodás megelőlegezése egy tőről fakad. Ugyanúgy, mint Kertész Imre Nobel-díja esetében. Ezrek utálták az írót anélkül, hogy akár csak egy könyvébe is beleolvastak volna, és másmilyen ezrek mutogattak százezrekre, hogy: na tessék, ilyenek vagytok! Pedig a lényeg az, hogy nem ilyenek és olyanok vagyunk, hanem sokfélék. Ráadásul bármilyenek lennénk egyenként, ez a Golden Globe történetesen a mienk is. Nagyon remélem, hogy jóval többen tartunk igényt belőle a magunk részére, mint ahogy azt a Juszt Lászlók gondolják.

Gazda Albert

újságíró

JAPÁN A felnőtté válás napja

külföld

Három külföldit bántalmaztak Németország

Már ötszáznál is több feljelentés érkezett a kölni támadások miatt Metropol/MTI Kölnben egyre nő a feszültség a szilveszter éjjelén elkövetett erőszakos támadások után. Ismeretlenek külföldiekre támadtak vasárnap éjjel a város pályaudvarának a környékén. Két pakisztáni és egy szíriai férfi megsérült. Az Express című lap szerint a támadók, rocker- és huligáncsoportok tagjai, a Facebookon szervezték meg, hogy a belvárosban találkoznak és bántalmazzák a külföldieket – ezt később a rendőrség is megerősítette. 153

KAPCSOLÓDÓ SZÁLAK Németországban  nők fogdosásáért és más bűncselekményekért is elítélték már azt a tunéziai férfit, akit múlt csütörtökön lőttek le Párizsban, mert késsel támadt egy rendőrkapitányságra. Egy menekülttáborban élt Recklinghausenben. A Bild szerint szilveszterkor még Kölnben tartózkodhatott.

amiért a kölni főpályaudvarnál szolgálatot teljesítők nem kértek erősítést, valamint annak módját is, ahogyan a közvéleményt tájékoztatták. Már 516 feljelentés érkezett a rendőrségre, és ezek 40 százaléka szexuális jellegű támadásról szól.

Bíróság előtt a hercegnő Metropol Elkezdődött a spanyol király testvérének, Krisztina hercegnőnek a pere Mallorcán. Ez az első alkalom Spanyolországban, hogy a királyi család egyik tagját bíróság elé állítják. Az 50 éves hercegnőt adócsalásban való bűnrészességgel vádolják. Az ügyészség szerint ugyanis Krisztina tisztában volt azzal, hogy fér-

RÖVIDEN

Focicsapat busza zuhant egy folyóba

Az Atoyac folyóba zuhant egy amatőr labdarúgócsapatot és szurkolóit szállító busz Mexikóban. Huszonegy ember meghalt, hárman megsérültek. Az előzetes vizsgálatok szerint a szerencsétlenséget a jármű nagy sebessége okozhatta. MTI

Szíriába értek a segélyek Megérkezett a humanitárius segélyszállítmány a szíriai kormányerők által ostrom alatt tartott Madaja városához. Több tízezer éhező várta a mintegy 40 tehergépkocsi élelmiszert és gyógyszert. MTI Január második hétfője a felnőtté válás napja Japánban: ilyenkor ünneplik a 20. életévüket betöltő, nagykorúvá lett fiatalokat, akik ekkor nyerik el a választójogot, ettől a naptól kezdve dohányozhatnak és fogyaszthatnak szeszes italt. A kimonós lányoknak a tokiói Tosimajen Vidámparkban rendeztek ünnepséget. MTI

embert hallgattak ki, közülük tizenhármat korábban már szélsőjobboldali nézetekhez kapcsolódó kihágások miatt ismertek a hatóságok, de senkit sem vettek őrizetbe. Megerősítették a rendőri jelenlétet a városban. Észak-Rajna–Vesztfália belügyminisztere közben azt mondta: a szilveszteri támadások elkövetői szinte kivétel nélkül külföldi származásúak. Észak-Afrikából és az arab világból érkezettekről van szó, és menedékkérők is vannak a gyanúsítottak között. Voltak köztük olyanok is, akik az elmúlt egy évben érkeztek az országba – közölte Ralf Jäger. A tárcavezető szerint a rendőrség súlyos hibákat követett el. Bírálta a rendőrséget,

4

Zsidó tanárt ért támadás Késsel megsebesített egy feltehetően gyenge idegállapotú kiskorú fiú egy zsidó fejfedős tanárt Marseille-ben. MTI

je, a volt válogatott és olimpiai bronzérmes kézilabdázó, Iñaki Urdangarin hatmillió

MEGVAN AZ ELNÖK A katalán parlament  Carles Puigdemontot választotta az autonóm közösség új elnökévé rendkívüli ülésén, mindössze két órával az előtt, hogy a törvényi határidő lejárta miatt új választásokat kellett volna kiírni. HIRDETÉS

euró közpénzt sikkasztott el egy nonprofit alapítványon keresztül. Ha bőnösnek találják, a hercegnő férje 19 és fél éves börtönbüntetést kaphat, míg Krisztinára 8 év várhat a rácsok mögött. Az ügynek rajtuk kívül összesen 16 vádlottja van, de mindannyian tagadták a vádakat. A mallorcai bíróság épülete előtt a monarchiát ellenzők egy csoportja tüntetett.


5

2016. január 12. kedd

kultúr

www.metropol.hu

ÁPRILISBAN JÖNNEK A ZOMBIK

Április 11-én, az amerikai premierrel egy időben kezdődik Magyarországon is a Fear The Walking Dead második évada. Feliratos verzióban a rajongók már hajnali 3 órakor megnézhetik az első részt, a szinkronos változatot pedig este 10-kor vetíti az AMC. Cliff Curtis (a képen) és társai történetének második évada 15 részes lesz: az első fél évadot május 23-ig, a másodikat szeptember elejétől láthatjuk. METROPOL

A Saul fia Golden Globe-díjat kapott

Elhunyt David Bowie

Film DÍJ Golden Globe

Nemes Jeles László filmjének már csak az Oscar-díj hiányzik Metropol/MTI

Legutóbb 27 éve került be magyar film a Golden Globe-díj jelöltjei közé, olyan pedig még sosem történt, hogy magyar film vitte volna el a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó elismerést. Mindez megváltozott magyar idő szerint vasárnap este, amikor a Los Angeles-i díjátadón kihirdették: Nemes Jeles László filmje győzött a kategóriában. – A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot – mondta a díj átvételekor a rendező, aki köszönetet mondott a stábnak, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának. – A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni – nyi-

Legjobb film – dráma

GETTY IMAGES

A visszatérő

Molnár Levente és Röhrig Géza színész, Nemes Jeles László rendező, illetve Sipos Gábor és Rajna Gábor producer MTI

vígjáték

Mentőexpedíció Legjobb rendező

Alejandro G. Inarritu, A visszatérő

latkozta a rendező, hozzátéve: ez a veszély minden korban fennáll.

Legjobb színész – dráma

Leonardo DiCaprio, A visszatérő

Legjobb színésznő – dráma

Brie Larson, A szoba

Legjobb színész – vígjáték

Matt Damon, Mentőexpedíció Legjobb színésznő – vígjáték

Jennifer Lawrence, Joy

Legjobb férfi mellékszereplő

Sylvester Stallone, Creed – Apollo fia Legjobb női mellékszereplő

Kate Winslet, Steve Jobs Legjobb idegen nyelvű film

Saul fia (Magyarország) Legjobb animációs film

Agymanók

Legjobb forgatókönyv

Aaron Sorkin, Steve Jobs

Legjobb betétdal: Writing’s

on the Wall, 007 Spectre, Sam Smith Legjobb filmzene

Ennio Morricone, Aljas nyolcas Fotók: Twentieth Century Fox Film Corporation, A24, New Regency Pictures © GRAPHIC NEWS

A Saul fia szinte az összes nagy filmes eseményről díjjal térhetett haza.

Elnyerte a zsűri nagydíját, a fesztivál technikai nagydíját, a külföldi kritikusok díját és a fontos társadalmi témákat feldolgozó filmeknek járó elismerést Cannes-ban, valamint számos filmfesztiválon szerepelt, a szarajevóit például meg is nyerte. A Los Angeles-i, a New York-i, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobbjának választották.

– Mindenkire másképp hat, furcsa, dermesztő elveszettség érzését kelti, szinte tudatállapot-módosulást idéz elő – mondta a filmről Réz András filmesztéta az M1-en. – Egyedülálló a világon, ahogy a film beszél, nem lehet elmenni mellette, elsodor, megdermeszt – tette hozzá. Réz András megjegyezte: az is mutatja az alkotás erejét, hogy a Golden Globe-ot nem filmkritikusok, hanem a világ különböző részeiből származó újságírók ítélik oda. Magyarország természetesen ezt a filmet jelölte az Oscar-díjra, amelynek jelöltjeit csütörtökön hirdetik ki. A 9 alkotásból álló „shortlisten” mindenesetre szerepel.

Cannes óta, háromnegyed éve meg sem álltunk Krezinger Szonja Alig néhány órája vehették át a legjobb külföldi filmnek járó díjat a Saul fiáért. Hogyan emlékszik vissza a gálára? – Felemelő volt, ez a legjobb szó rá, euforikus, alig találok szavakat. Nagyon jó érzés volt meghallani a filmünk címét. A kritikusok nagyon szerették a Saul fiát, de talán ennek ellenére sem úgy mentek el a gálára, hogy a győzelem biztos. – Nem, ez nem így megy. Nagy érdeklődéssel, izgalommal mentünk oda, ami egyre fokozódott. Az ember elképzeli azt is, hogy a filmjének címét mondják majd, de elgondolkozik azon is, hogy mi van, ha mégsem.

Sipos Gábor a Golden Globedíjas Saul fia producere Los Angelesből nyilatkozott a Metropolnak a gálát követően

Nagyon vegyes, szorongató, de felemelő is volt egyben ez az este. Elképesztő időszakon vagyunk túl, a díjak komoly munkát igényelnek. Az alkotók erőfeszítései tehát nem értek véget azzal, amikor a film elkészült és bemutatták? – Ezt hinni teljes félreértés. Minden filmnek, a magyarnak is akkor van jövője, ha tudjuk, hogyan juttatjuk el a közönséghez. A Saul fia nagy segítséget, ismertséget kapott Cannesban, és komoly díjat is. A kritikusok, a közönség szerették, a forgalmazási stratégiában nagyon fontos volt ez a korai szakasz. De azt kell mondjam, hogy Cannes óta, háromnegyed éve meg sem álltunk. Folyt

a munka mind a rendező, mind Röhrig Géza részéről, rengeteget utaztak, a producerek oldaláról pedig Budapesten és a fontos helyszíneken zajlott ugyanez. Nagyon sok munkát adott a film, de hatalmas segítség volt, hogy a Sony Pictures Classics képében olyan partnerre találtunk, amely szereti, érti a filmet, de így van ez más országok forgalmazóival is. Az ünneplés mellett az Oscar-jelöléseken is gondolkoznak? – Régóta tudjuk, hogy van ez a két díj egymás után, most elkezdtük megélni is a dolgot, készülünk. Nagy amerikai kampányunk folyik, lehetett is látni, hogy komoly kritikusszervezetektől kaptunk díjat.

Metropol/MTI Meghalt 69 éves korában David Bowie brit rockzenész és színész. – Békésen halt meg családja körében a rákkal folytatott 18 hónapnyi bátor küzdelem után – olvasható a művész Facebook-oldalán. Az énekes-dalszerző és producer múlt pénteken ünnepelte 69. születésnapját, ekkor adta ki legújabb albumát, a Blackstart. A rendkívül sokoldalú művész rengeteg stílusban kipróbálta magát, ám hangja, dallamvilága szinte bármilyen környezetben felismerhető maradt, ezért is hívták a pop kaméleonjának.

DAVID BOWIE 1947. január 8-án született  Londonban, David Robert Jones néven. Tizenévesen kezdett szaxofonon  játszani iskolai zenekarokban. Pályája nehezen indult,  első sikere a holdra szállás kapcsán született, a Space Oddity című szám. A zenetörténetbe  The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című albumával írta be magát. A londoni mod szubkultúra és a japán kabuki, a rock és a színház ötvözésével alkotta meg Ziggy Stardust nevű földönkívüli alteregóját. Színészként  is voltak sikerei: szerepelt többek között az Elefántemberben a Broadwayn. Magyarországon  is többször járt: először 1990-ben, aztán 1997-ben.


www.metropol.hu

2016. január 12. kedd

6

állásles

plusz

KOMOLY HIÁNY ÉRSEBÉSZBŐL

14 egészségügyi szakma számít országosan, 9 pedig Budapesten hiányszakmának az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ által közzétett lista szerint. Országosan és Budapesten is az első három helyen az érsebészet, a gyermek- és ifjúságpszichiátria és a fül-orr-gége gyógyászat áll. Nógrád megyében valamennyi szakorvosból hiány van. METROPOL

A munkába járás idejét is elszámoltatnánk Felmérés

Pluszpénz vagy munkaidő-rövidítés lehetne a kompenzáció

A NAV is készítheti az adóbevallást

A magyar munkavállalók közel egyharmada ingázik naponta másik településre vagy országba KÁLLÓ PÉTER

előnyben részesítenék a munkavégzés helyéhez közelebb élő pályázókat

– ezt a trendet valószínűsítik a kutatók. Más részről pedig, ha a munkába járás időtartama a napi kötelező nyolc óra részét képezné, ebből a munkavállalók akár napi két órát is utazással töltenének, ami alatt nem történne munkavégzés.

Elindult a Nők 40+ program, amellyel az álláskeresőként nyilvántartott és döntően a koruk miatt rosszabb elhelyezkedési esélyű nők foglalkoztatását segítenék. A programban azok a legalább egy hónapja álláskeresőként nyilvántartott nők vehetnek majd részt, akik 60. életévüket betöltötték, esetükben a jogosultsági idejüket nem veszik figyelembe. Beléphetnek továbbá az 55. életévüket betöltöttek is, nekik azonban rendelkezniük kell legalább 37 év jogosultsági idővel. Azoknak a munka-

KÖZMUNKÁSOK Február 1-jén indul  a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” elnevezésű, 3 milliárd forintos keretösszegű program. A tervek szerint 20–25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra. A tervek között szerepel még a gyakornoki program kibővítése is. adóknak, akik vállalják, hogy a program keretében foglalkoztatják a célcsoportba tartozó nőket, a munkabér (legfeljebb 146 000 forint) és a ténylegesen kifizetett szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát téríti meg az állam. A program keretében főszabály szerint a teljes munka-

Értelemszerűen a munkáltatók számára ez a szükségesnek véltnél több munkavállaló foglalkoztatását, így a bérköltségek megnövekedését eredményezné, ami egyértelműen negatív hatással lenne a vállalat versenyképességére. HIRDETÉS

idős, napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, de lehetőség van részmunkaidős (napi 4–6 órás) munkavégzés támogatására is. MTI HIRDETÉS

n ÁLLÁS

Egy ilyen kezdeményezés érvényesülésével a munkáltatók

n ÁLLÁS

A támogatás időtartama személyenként legfeljebb 8 hónap

Minden érdeklődőt vár az ingyenes Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás január 21–23. között a SYMA rendezvényközpontban. Hazai és külföldi egyetemek, főiskolák, szakképzések, nyelviskolák, mester- és duális képzések az ország legnagyobb oktatási kiállításán. METROPOL educatiokiallitas.hu

Program indul az 55 év feletti álláskereső nőknek Munkaerőpiac

PROMÓCIÓ

Információk:

Metropol A magyar munkavállalók jelentős része támogatná, ha a munkába járás is a munkaidő részének számítana – derül ki a profession.hu kutatásából. A válaszadók 39 százaléka elsősorban órabérként való kifizetésként látna szívesen egy pluszösszeget, míg 22 százalék szerint a munkahelyen töltött időből kellene levonni az utazási időt. A megkérdezettek harmada ellenezne egy ilyen gyakorlatot, egyértelműen az ellenőrizhetőség nehézsége miatt. A felső vezetők több mint fele (57%) nem ért egyet azzal, hogy az irányelv a fix munkavégzési hellyel rendelkezőkre is vonatkozzon.

RÖVIDEN

A legnagyobb oktatási kiállítás

Január végéig azok dönthetnek a bevallási nyilatkozat mellett, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. A magánszemélyek azon a nyomtatványon (15M30), amelyet munkáltatójuktól kapnak tavalyi jövedelmükről, egy „X” jelölésével február 1-ig kérhetik a NAV-ot a bevallás elkészítésére. MTI


7

útravaló

Nyíregyháza fejlesztések előtt látnivaló

Megújul a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstói Múzeumfalu is

Légi közlekedés

Három új útvonalat nyit a Wizz Air tavasszal Budapestről Metropol

FOTÓ: MTI

programnak köszönhetően felújítják a múzeumfalu nádfedeles épületeinek tetőzetét. A tavaszra befejeződő munkálatok a legveszélyeztetettebb tetőszerkezeteket érintik. A Nyíregyházi Állatpark komplex fejlesztését is elkezdik előkészíteni, ez a vidéki állatkertek megújítását célzó kormányzati program része.

Itt is lesznek addig újdonságok, ugyanis márciusban nyílik az Andok világa nevű, Dél-Amerika állatvilágát bemutató új épületegyüttes. Állami beruházásként idén megépül a Nyíregyháza és Tokaj közötti 30 kilométeres kerékpárút, és felújítják a városközpontban lévő Kállaykúriát is.

Magyar rekord Horvátországban

Rekordszámú magyar turista járt tavaly Horvátországban: több mint 470 ezer vendég 2,5 milliónál több vendég­ éjszakát töltött az adriai államban. A két adat 16%-os növekedést mutat 2014-hez képest. A horvátok számára legfontosabb tíz küldő állam között ez a legnagyobb arányú bővülés. MTI

A magyar piacról Váradi József vezérigazgató elmondta: a részesedésük 28 százalékos, és az utasforgalomban 2015ben az előző évhez képest 12 százalékos bővülést értek el. Idén nyolc új, nagyobb Airbus A321-es repülőt vesznek át a gyártótól. Ezek közül kettő kerülhet Budapestre. Az új gépektől azt is remélik, hogy az érintett vonalakon 5 százalékkal csökkennek a jegyárak. Ezekre a várakozások szerint csökkentőleg hat az olajárak esése is.

RÖVIDEN

A társaság járatai Liverpoolba és Reykjavíkba március 27től hetente kétszer (szerdán és vasárnap) közlekednek. A harmadik újdonság Ibiza, amely június 18-tól (szombati járatokkal) szerepel a társaság útvonalhálózatában.

Metropol Több milliárd forint értékben készít elő fejlesztéseket 2016ban Nyíregyháza, ezek között vannak turisztikai jelentőségűek is. A Modern városok program beruházásai közül elkezdődik a gyógyhellyé nyilvánított Sóstógyógyfürdőn – amely a település része – egy négycsillagos, több mint százszobás szálloda építésének előkészítése. Az engedélyeztetés után a munkálatok 2017-ben indulnak – írta az MTI. A Sóstói Múzeumfalu másfél milliárdos rekonstrukció­ jának tervezése is kezdetét veszi. Időközben egy másik

Izland közvetlenül Budapestről

Turistacsalogató telefonok

Brüsszel városvezetése utcai telefonokat helyezett el a fővá­ rosban, amelyeknek segítsé­ gével helyi lakosokkal kerülhet közvetlen kapcsolatba az oda készülő turista már utazása előtt (infó: call.brussels). A cél, hogy eloszlassák a párizsi ter­ rortámadások és azok belgiumi kapcsolatai miatt kialakult félelmeket. MTI HIRDETÉS


8

2016. január 12. kedd

sport

www.metropol.hu

OVECSKIN 500. GÓLJA

Alekszandr Ovecskin (a képen) megszerezte 500. gólját az NHL-ben. A Washington Capitals orosz sztárja a 43. játékos, aki elérte ezt a határt. Csapata vasárnap 7-1-re győzött a vendég Ottawa Senators ellen. Ovecskin a 801. találkozón ütötte be a jubileumi találatot. Nála gyorsabban csak Wayne Gretzky (575 mérkőzés), Mario Lemieux (605), Mike Bossy (647) és Brett Hull (693) érte el a félezredik gólt. MTI

Összeomlott a rúgó Amerikai futball

A Vikings kickere 27 yardos kísérletet hibázott el, s így továbbjutással ajándékozta meg a Seahawkst

S. Tóth János Ült a Minnesota Vikings öltözőjében, s válla rázkódott a zokogástól. S valahányszor valamely csapattársa, edzője vagy egy stábtag próbálta vigasztalni, kétségbeesetten kapkodott levegő után. Blair Walsh élete legdrámaibb pillanatát élte át múlt vasárnap a TFC Bank Stadiumban, az amerikaifutball-liga (NFL) wild card körében a Seattle Seahawks elleni mérkőzés hajrájában. Már csak 22 másodperc volt hátra az NFL történetének harmadik leghidegebb időben megvívott meccséből, amikor, 10-9-es seattle-i vezetésnél, 27 yardos mezőnygólkísérlethez jutott a házigazda Vikings. Walsh e szezonban 34 kísérletéből csak ötöt rontott el, s

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

A Packers irányítója, Aaron Rodgers 210 passzolt yardot és két touchdown-átadást jegyzett MTI 30 yardon belülről pályafutása során a 34 próbálkozásból csupán egyet. Ezen az estén is betalált már 22, 43, sőt 47 yardról is. Ez alkalommal azonban csúnyán mellé lőtt, s ezzel az NFC-főcsoport elődöntőjében segítette a Seahawks gárdáját, mely vasárnap majd a Carolina Panthers vendége lesz. Walsh magára vállalta a felelősséget a kínos blamázsért, s elzárkózott attól, hogy a legenyhébb kritikával illesse a tojáslabdát hátrapasszoló Kevin McDermottot vagy a labdát

leállító Jee Locke-ot. Miután valamelyest megnyugodott, átöltözött, és elindult haza. Társai abban reménykedtek, nem kezdi el böngészni a Twittert, melyet elárasztottak a kíméletlen szurkolói kommentárok. A nap másik meccsén a Washington Redskins 11-0-s előnyt szerzett a Green Bay Packers ellen, de lehetett volna nagyobb is a különbség, ha DeSean Jackson a jelölőbója mellett elrobogva nem a hóna alatt tartja a labdát, hanem belógatja a célterületre. Így

KÍNOS BAKIK Az ESPN  összeállította azon rúgók listáját, akik 2001 óta a rájátszásokban, a meccsek utolsó 2 percében a legrövidebb kísérleteket rontották el, hosszabbítástól vagy győzelemtől fosztva meg ezzel csapatukat: Blair Walsh,  Vikings, 27 yard; 2015, wild card kör Billy Cundiff,  Ravens, 32; 2011, AFC-döntő Neil Rackers,  Cardinals, 34; 2009, wild card kör Lawrence Tynes,  Giants, 36; 2007, NFC-döntő Doug Brien,  Jets, 43; 2004, AFC-elődöntő

viszont 4 pontot eltékozoltak a hazaiak (touchdown helyett mezőnygólt értek el), majd Jordan Reed touchdownja után Dustin Hopkins vacakolta el a jutalomrúgást. A folytatást pedig már a Packers uralta: előbb egy 18-0-s rohammal fordított, s végül 35-18-ra nyert. Így az NFC másik elődöntőjében, szintén vasárnap, az Arizona Cardinalsszal meccsel.

RÖVIDEN

Korosztályos vb-n a junior curlingesek Bronzérmet nyert a magyar junior női curlingválogatott a finnországi B csoportos világbajnokságon, ezzel indulási jogot szerzett a márciusban Törökországban sorra kerülő korosztályos vb-re. MTI

Hanga Ádám lett a legértékesebb A Laboral Kutxa Vitoria legjobbjának bizonyult Hanga Ádám korábbi csapata, a Manresa ellen (86-76-ra nyert) a spanyol kosárlabda-bajnokság 15. fordulójában. A kezdő ötösben pályára lépő magyar légiós 33 perc alatt 14 pontot és 6 lepattanót gyűjtött. MTI

Karrierje legjobb helyén Babos A múlt heti, sencseni tornán elődöntős Babos Tímea 11 helyet javítva az 59. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul az amerikai Serena Williams vezet. A férfiaknál továbbra is Novak Djokovic az első, míg Fucsovics Márton bekerült a legjobb 200ba (193.). MTI

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


9

posta Hazånkban Êvente tÜbb milliård forintos kårt okoznak a hamisított jåtÊkok. Önnek adtak mår el hamisított vagy rossz minősÊgŹ termÊket, amellyel kÊsőbb problÊmåja akadt? „Soha nem adtak mÊg el nekem hamis termÊket. Ruhåt, cipőt Ês elektronikåt is mårkaboltban veszek, mert hosszabb az Êlettartamuk.�

„KßlfÜldi aukciós portålon vettem ruhåt Ês Êkszert is. Mindkettő åtverÊs volt a leíråshoz, a kÊpekhez kÊpest, ezÊrt tÜbbet nem rendeltem.�

TĂ“TH KRISZTINA, 33, TAKARĂ?TĂ“NĹ? BUDAPEST

MĂ K JĂ“ZSEF, 19, DIĂ K BUDAPEST

JĂ RĂ SI HENRIETTA, 23, DIĂ K BUDAPEST

Munka nĂŠlkĂźl, kiszolgĂĄltatottan

OLVASĂ“I LEVELEK

„Egyszer diszkontban vettem Üblítőt, jóval olcsóbban, mint szoktam. Kiderßlt, hogy felhígítottåk, azóta kerßlÜm ezeket az ßzleteket.�

Januår 6-ån megjelent, irodalmi színvonalú levelÊben Tóth Antal szuggesztív Ês megråzó kÊpet rajzolt egy munkanÊlkßli fÊrfiról. TÊny, hogy az Êvekig tartó hiåbavaló ållåskeresÊs felőrli az embert, kikezdi a szemÊlyisÊgÊt. Van, aki nem tud megållni a lejtőn, a munkahelye utån elveszti a csalådjåt Ês a lakåsåt is, a jÜvedelemnÊlkßlisÊg a sorstragÊdiåjåvå vålik. KevÊs szó esik arról, hogy kerßlheti ezt el az ember, pedig manapsåg bårki juthat ilyen helyzetbe. Nagy szßksÊg lenne egy sŹrŹ szÜvÊsŹ szociålis hålóra, amely nem engednÊ a semmibe hullani a tårsadalom addig hasznosnak tekintett tagjait. Sokan ugyanis Ünhibåjukon

kívßl kerßlnek az utcåra, Ês nem vårható el, hogy egyedßl kßzdjenek meg a krízishelyzettel. Magam is hasonló cipőben jårok, de szerencsÊre mår túllÊptem azon a tÊnyen, hogy fÜlÜs pÊldånynak szåmítok. Tanåri diplomåval, kÊt felsőfokú nyelvvizsgåval Ês Üt egyÊb vÊgzettsÊggel nem talålok munkahelyet. Håtrånyomra szolgål a korom (50), a nemem (nő) Ês a politikai meggyőződÊsem. Råadåsul nincsenek befolyåsos ismerőseim sem a versenyszfÊråban, sem az ållami szektorban. RÊgebben nagyon båntam, hogy nem szßletett gyerekem, de ebben a helyzetben ez előnnyÊ lÊpett elő, így nem kell åtÊlnem, hogy esetleg „humanitårius katasztrófåba� sodródjon a csalådom. Azt gondolom, hogy az

emberi Êlet ÜnÊrtÊkkel bír, Ês mindenkinek joga van akkora mÊrtÊkben hozzåjutni az alapvető javakhoz, hogy megőrizhesse a mÊltósågåt. Annak a megtalålåsa, hogy ez mikÊnt biztosítható, szerintem a 21. szåzad egyik kulcskÊrdÊse, måskßlÜnben utódaink tÊnyleg åtÊlhetik a Nyugat alkonyåt. T. R. BUDAPEST

Chip nÊlkßl nem kerßlt volna haza SzeretnÊm megosztani az olvasókkal a kutyåm tÜrtÊnetÊt, aki egy Êv utån kerßlt haza, Ês a chip nÊlkßl talån sohasem lett volna meg. „NÊmet juhåszkutya vagyok, 2010. december 24-Ên, szenteste szßlettem. 2014. december 1-jÊn elvesztem Budakeszin, az ónos esőben. Az erdőben

szimatomat vesztettem, csak rohantam‌ Hónapokig kóboroltam, míg februårban Pilisszentivånon egy fiatalember mobillal lefÊnykÊpezett. A gazda megismert, elindult Êrtem, de addigra egy hazug csaló elvitt, hogy az ő tulajdona vagyok. Låncra verve hónapokig kßzdÜttem, hogy kiszabaduljak. Szeptemberben sikerßlt, elindultam hazafelÊ. TÜrÜkbålinton 2 hónapig minden håznål szimatoltam, de nem volt a gazdi sehol. Az emberek etettek, itattak, de Ên csak bolyongtam tovåbb, míg hålóba nem fogtak. A ZÜldsziget ållatmenhelyen talåltam magam. Vadul vÊdekeztem, de nagy ÜrÜm Êrt. A nevemen szólítottak: RÊ! December 1-jÊn, pontosan egy Êv múlva, újra az otthonomban voltam. Vårt a gazdi, a labdåm, a låbasom,

A leveleket az alåbbi címre kßldjÊk: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak nÊvvel Ês címmel ellåtott leveleket kÜzlßnk. A leveleket szerkesztve Ês rÜvidítve kÜzÜljßk. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztősÊg ållåspontjåval.

a szĹ‘nyegem, a hĂĄzikĂłm. VĂĄrt az almĂĄskert, a barackos, a diĂłfa ĂĄrnyĂŠka. Most mĂĄr mindent elfelejtek, ami rossz volt. KĂśszĂśnĂśm az ĂĄllatbarĂĄt embereknek, akik etettek, ĂŠs kĂśszĂśnĂśm a menhely dolgozĂłinak, hogy hazahoztak.â€? NÉV ÉS CĂ?M A SZERKESZTĹ?SÉGBEN


www.metropol.hu

2016. január 12. kedd

riport

Ha egy cég családbarát, az versenyelőny is

10

Munkahely

Már egyetemen is működik babamama/papa szoba Bordohányi Alexandra

Évente egyre többen indulnak a Családbarát Vállalat címért, egyre több a bababarát, családbarát intézkedés a cégeknél – mondta Ujvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom projektmenedzsere, a díj zsűrijének elnöke.

A hitelesség fontos

– A díj mellé pénzjutalom nem jár, a cégeknek teljesen más motivációjuk van: a legfiatalabb munkavállalói generációknál előkelő helyen áll a munkahelyválasztáskor az a szempont, hogy mennyire hiteles az adott cég, illetve márkanév. Ha csak papíron, plakátokon látják azt, hogy egy cég családbarát, de nincsenek emögött konkrét intézkedések, és nem ez az átélhető szervezeti kultúra, az éppen ellentétes, elriasztó hatást válthat ki – magyarázta Ujvári Enikő. A mozgalom projektmenedzsere szerint egyelőre a hiteles márka még csak versenyelőnynek számít egy cégnél, de néhány év múlva ez már megkerülhetetlen feltétel lesz, hogy egy vállalat versenyképes maradjon munkaerőpiacon.

Az ingatlan.com Zrt. családbarát helységei

Babaszoba a Károli Gáspár Református Egyetemen

Kulturális kérdés is

A bababarát, családbarát munkahely nem csak nagyvállalatnál lehet jellemző, hiszen ahány vállalat, annyi vállalati kultúra létezik, és léteznek olyan intézkedések, amelyek egy kisebb vállalatnál akár jobban is működhetnek. – Pályázóink példáiból véve egyet: egy IT-cég kisokost készített újdonsült apukáknak a gyermekvállalásról és a születésről, és volt olyan vállalat is, amely minikönyvtárat hozott létre párkapcsolati, családi kiadványokból – mesélte Ujvári Enikő. Sok vállalatnál van külön baba-mama/papa szoba, ahova be lehet vinni a gyereket pár órára a munkaidő alatt. A munkavégzés rugalmassága tekintetében a munkaidő csúsztatása jellemzően családbarát intézkedés, vagy a távmunkavégzés lehetősége, ha nem is általánosan, de egyszer-egyszer. Vagy például a

EGYETEMEN IS MŰKÖDIK Hallgatói igényre  reagálva Az egyetem  szerint, mivel hallgatóik így tudják, hogy létesített nemrég baba-mama babájuk biztonságban van, szobát a Károli Gáspár Református Egyetem vezetősége, teljesen az oktatásra tudnak a kisbabával rendelkező koncentrálni, ha pedig kell, hallgatók tanulmányainak seakár ki is mehetnek az órákról néhány percre, hogy ellássák gítése, zavartalanabbá tétele érdekében. Így, amíg az anyuka a kisbabát. előadáson vagy gyakorlaton A szobát jelenleg  hat van, addig az apuka vagy hallgató használja, de az igényfelméréskor 30 hallgató a nagymama ebben a szobájelezte, hogy hamarosan ban vigyázhat a babára, szeretné igénybe venni. és a hozzátartozók nem a folyosón vagy az egyetem Az első baba-mama szoba környékén várnak az anyára, a Bölcsészettudományi Kar hanem egy, a kisgyermekek Pszichológiai Intézetében jött igényeinek megfelelően felszelétre, s az egyetem vezetése tervezi, hogy hamarosan relt, fűtött és tiszta szobában, játékok és más gyerekek más épületeikben is létesít között tölthetik az időt. baba-mama szobákat.

maradék munkaidőt be lehet osztani, ha van egy törzsidő a meetingek szervezésére. Egy 3–5 fős vállalat esetén általában természetesebben kialakul ez a fajta családbarát hozzáállás és az a bizalmi légkör, amelyben meg lehet beszélni a felmerülő igényeket. A családbarát programok nemcsak a gyermekekre terjeszthetők ki, hanem akár az idősebb rokonokra, szülőkre, nagyszülőkre is, hogy a munkát jobban össze lehessen egyeztetni a magánélettel. – Ahhoz, hogy egy vállalat fenntartható legyen, szükség van a terhelhető, munkabíró emberekre. A legtöbb intézkedésre, főként a nagyobb költségűekre, úgy kell gondolni, mint hosszú távú befektetésekre, amelyek néhány év múlva hozzák vissza a befektetett összegeket, azonnal forintokban mérhető eredménnyel nehezebb számolni – véli Ujvári Enikő.

Egy nyertes példa

Az ingatlan.com Zrt. hosszú távú családbarát intézkedéseinek elismeréseként nyerte el a Családbarát Munkahely címet 2013-ban. A családbarátság szempontjából nagy jelentőségű a távmunka, illetve a részmunkaidős és rugalmas munkavégzés lehetősége a cég munkavállalói számára. Emellett rendelkeznek egy kétfunkciós baba-mama/papa szobával is, ahol egy mobil munkaállomás és számtalan gyermekjáték áll a gyermekkel érkező kollégák rendelkezésére.

„A családbarát intézkedések forintosíthatók, mérhető hasznot hajthatnak a vállalatoknak. Például ha megmaradnak a régi dolgozók, jelentősen kevesebbet kell fordítani toborzásra, betanításra.” Ujvári Enikő a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom projektmenedzsere

– Azokon a napokon, amikor nincs bent kis vendég az irodában, bárki elvonulhat ide, aki egy kis nyugalomra, pár perc kikapcsolódásra vágyik. Nálunk a tulajdonos és a vezetőség nagyon családközpontú. Ezt a munkahelyet többnyire olyan munkavállalók találják meg, akiknek a magas színvonalú szakmai munkán és a folyamatos fejlődési lehetőségen túl az is fontos, hogy meg tudják teremteni az egyensúlyt a munkájuk és a magánéletük között – fejtette ki Márta Bettina, az ingatlan.com HR-tanácsadója. A legutóbbi elégedettségi és elkötelezettségi felmérés szerint a kollégáik több mint 90 százaléka elégedett, örömmel végzi napi feladatait, kezelhetőnek tartja a munkával járó stresszt, és nem érezi úgy, hogy választania kellene a munka és a családja között, akár csak napi szinten.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.