Fotóhónap 2019 Hungarian Month of Photography by Magyar Fotóművészek Szövetsége

DOBOKAY MÁTÉ: DENZITÁS / DENSITY

DÓKA BÉLA: STUDIO PANINDIGAN

2019. szeptember 19. – október 25.

2019. október 8. – november 4. / 8 October – 4 November 2019

/ 19 September – 25 October 2019

Faur Zsófi Galéria / Faur Zsófi Gallery

acb Attachment

1114 Budapest, Bartók Béla út 25.

1067 Budapest, Eötvös utca 2.

galeriafaur.hu

acbgaleria.hu MAIJA TAMMI: WHITE RABBIT FEVER BAUHAUS 100 – KÁRÁSZ JUDIT

2019. október 10. – november 17. / 10 October – 17 November 2019

2019. szeptember 26. – december 20.

PaperLab / Mai Manó Ház / Mai Manó House

/ 26 September – 20 December 2019

1065 Budapest, Nagymező utca 20.

Magyar Fotográfiai Múzeum

maimano.hu

/ Hungarian Museum of Photography 6000 Kecskemét, Katona József tér 12.

KOCSIS ISTVÁN TAMÁS:

fotomuzeum.hu

EGYÜTT SZENTEBBÜL MEGÚJULT / RENEWED MORE SACRED TOGETHER

VADÁSZI ZOLTÁN – RAJNAI ÁKOS:

2019. október 12. – november 5. / 12 October – 5 November 2019

ILLUSION OF KNOWING

SIGIL Galéria / SIGIL Gallery

2019. szeptember 27. – november 14.

2626 Nagymaros, Váci út 21.

/ 27 September – 14 November 2019

sigil.hu

MyMuseum 1074 Budapest, Dohány utca 30/a

NOBUYOSHI ARAKI – ÉRZELMES UTAZÁS

mymuseum.co

/ SENTIMENTAL JOURNEY 2019. október 15. – 2020. január 19.

BRUT - TÍZEMELETESEK, ÜRES TEREK ÉS JÁTÉK

/ 15 October 2019 – 19 January 2020

/ BRUT BOREDOM. HIGH-RISES, EMPTINESS AND PLAY

Mai Manó Ház / Mai Manó House

2019. október 1–31. / 1–31 October 2019

1065 Budapest, Nagymező utca 20.

ISBN könyv+galéria X BRUT

maimano.hu

/ ISBN books+gallery X BRUT 1084 Budapest, Víg utca 2.

NÁDOR KATALIN: FELÜLET ÉS FORMA

isbnbooks.hu / bruteurope2018.eu

/ SURFACE AND SHAPE 2019. október 17. – december 8. / 17 October – 8 December 2019

MFSZ ÖSZTÖNDÍJASOK / THE SCHOLARSHIPS OF

Capa Központ / Capa Center

THE ASSOCIATION OF HUNGARIAN PHOTOGRAPHERS

1065 Budapest, Nagymező utca 8.

2019. október 3–6. / 3–6 October 2019

capacenter.hu

Art Market Budapest 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20. (Millenáris) artmarketbudapest.hu

TÜKRÖK – PERNECZKY GÉZA KONCEPTUÁLIS

ÁLOVITS BÁLINT: ACCLIMATE

FOTOGRÁFIÁJA AZ 1970-ES ÉVEKBŐL

2019. október 24. – november 23.

/ MIRRORS – GÉZA PERNECZKY’S CONCEPTUAL

/ 24 October – 23 November 2019

PHOTOGRAPHY FROM THE 1970S

TOBE Gallery

2019. október 17. – december 8. / 17 October – 8 December 2019

1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36.

Capa Központ / Capa Center

tobegallery.hu

1065 Budapest, Nagymező utca 8. capacenter.hu

NEGATÍVBÓL POZITÍV – A FÉNYTÖRŐK ALKOTÓCSOPORT KIÁLLÍTÁSA / FROM NEGATIVE

ERDÉLYI LAJOS: ERDÉLYI MOZAIK

TO POSITIVE – THE EXHIBITION OF FÉNYTÖRŐK

/ TRANSYLVANIAN MOSAIC

2019. október 25–31. / 25–31 October 2019

2019. október 21. – november 8. / 21 October – 8 November 2019

Műgyűjtők Háza / Art Collectors’ House

Artphoto Galéria / Artphoto Gallery

1023 Budapest, Zsigmond tér 8.

1119 Budapest, Bartók Béla út 30.

mugyujtokhaza.hu

artphoto.hu GYUKICS PÉTER: ÉG ÉS FÖLD TALÁLKOZÁSA AZ FFS ÚJ TAGJAINAK BEMUTATKOZÓ KIÁLLÍTÁSA

A KORSZERŰ TEMPLOMÉPÍTÉSZETBEN 2. RÉSZ

/ NEWCOMERS SHOW – STUDIO OF YOUNG

/ THE MARRIAGE OF HEAVEN AND EARTH

PHOTOGRAPHERS

IN MODERN CHURCH DESIGN, PT. 2

2019. október 22. – november 13.

2019. október 25. – november 30.

/ 22 October – 13 November 2019

/ 25 October – 30 November 2019

K.A.S. Galéria / K.A.S. Gallery

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat,

1114 Budapest, Bartók Béla út. 9.

Folyosó Galéria / Budapest 12th District, Hegyvidék

kasgaleria.tumblr.com

Municipality, Corridor Gallery 1126 Budapest, Böszörményi út 23-25.

AGÓCS JÓZSEF: ABSTRACTION

hegyvidek.hu

2019. október 24. – november 13. / 24 October – 13 November 2019

SZAMÓDY ZSOLT OLAF:

József Attila Művelődési és Konferencia Központ, Előtér Galéria

TENGEREN INNEN – MÉLYFELSZÍN

/ József Attila Cultural and Conference Center, Foyer Gallery

/ ON THIS SIDE OF THE SEA – DEEP SURFACE

3100 Salgótarján, Fő tér 5.

2019. október 25. – november 30.

salgoremek.hu

/ 25 October – 30 November 2019 Leica Budapest Boutique, Staféta Galéria

INKEY ALICE: FILMEK ÉS SZÍNÉSZEK

1071 Budapest, Damjanich utca 11.

/ FILMS AND ACTORS

leica-budapest.hu

2019. október 24. – november 15. / 24 October – 15 November 2019 FilmesHáz 1092 Budapest, Ráday utca 31/k filmeshaz.hu

NYILAS ILONA: CHAPTER –

VARGA TAMÁS: IDŐSZÁMÍTÁSOM UTÁN

RÉSZLET EGY ÉLETMŰKIÁLLÍTÁSBÓL

/ AFTER MY TIME

/ CHAPTER – FROM AN ŒUVRE EXHIBITION

2019. november 13. – december 6.

2019. november 4–17. / 4–17 November 2019

/ 13 November – 6 December 2019

Csödei Alkotóház / Csöde Artists’ Retreat

B32 Galéria és Kultúrtér / B32 Gallery

8999 Csöde, Erdész út 4.

1111 Budapest, Bartók Béla út 32. ujbuda.hu

LENERGY – AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA 2019 / THE NATURE PHOTOGRAPHER OF THE YEAR 2019

GYUKICS PÉTER: MI MARADT? - 100 ÉV UTÁN

2019. november 6. – december 31.

MEDGYASZAY ISTVÁN ÉPÜLETEIBŐL / WHAT HAS

/ 6 November – 31 December 2019

REMAINED? - OF ISTVÁN MEDGYASZAY’S BUILDINGS,

Magyar Természettudományi Múzeum

AFTER 100 YEARS

/ Hungarian Natural History Museum

2019. november 18–30. / 18–30 November 2019

1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.

Magyar Építőművészek Szövetsége, Kós Károly terem

naturart.hu

/ Association of Hungarian Architects, Kós Károly Hall 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.

VÉKÁS MAGDOLNA:

meszorg.hu

FÉM ÉS KŐ – NEW YORK ÉS BUDAPEST / METAL AND STONE – NEW YORK AND BUDAPEST

MAIJA ASTIKAINEN: ONE-DOG POLICY

2019. november 11. – december 6.

2019. november 21. – 2020. január 5.

/ 11 November – 6 December 2019

/ 21 November 2019 – 5 January 2020

Artphoto Galéria / Artphoto Gallery

PaperLab / Mai Manó Ház / Mai Manó House

1119 Budapest, Bartók Béla út 30.

1065 Budapest, Nagymező utca 20.

artphoto.hu

maimano.hu

KEDVES LÁTOGATÓNK!

A 2019-től már évenként megrendezésre kerülő Fotóhónap fesztivál ismét egy világhírű alkotóval ismerteti meg a magyar közönséget: a Nobuyoshi Araki életművét bemutató tárlat méltán az idei fesztivál egyik legfontosabb programja. Az országos fotófesztivál minden évben arra is törekszik, hogy a kortárs szcéna legismertebb magyar alkotóit állítsa reflektorfénybe a nemzetközi alkotókkal párhuzamosan, így az idén a külföldi kortárs és a történeti kiállítások mellett közel húsz, kortárs magyar alkotó mutatkozik be a fesztiválon. Araki a Mai Manó Házban, a Magyar Fotóművészek Szövetségének ösztöndíjasai az Art Market Budapest művészeti vásáron, Perneczky Géza a Capa Központban, a Bauhaus 100 eseménysorozat keretében Kárász Judit életműve a Magyar Fotográfiai Múzeumban lesz látható. Mindezekkel párhuzamosan a fiatal generáció legeredményesebb alkotói közül többen is csatlakoztak a Fotóhónaphoz, így Dobokay Máté az acb Galériában, Vadászi Zoltán és Rajnai Ákos a MyMuseumban, Varga Tamás a B32 Galériában mutatja be legújabb sorozatát. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója pedig az új tagok bemutatkozó kiállításával csatlakozik a programsorozathoz, a Magyar Fotóművészek Szövetségén belül működő szervezet a legkiválóbb fotográfusok alkotásait mutatja be a 35 év alattiak generációjából. Külön öröm, hogy idén új kiállítóterek és galériák is csatlakoztak a fesztiválhoz. A Fotóhónap fesztivál látogatószáma tavaly meghaladta a 20 ezer főt, így Magyarország legnagyobb országos fotófesztiváljává vált.

Baki Péter

DEAR VISITOR,

The Hungarian Month of Photography, which is being held annually from 2019, once again presents to the public in Hungary a world-famous photographer: the oeuvre exhibition of Nobuyoshi Araki is one of the most important parts of this year’s festival. The national photography festival also strives each year to put a spotlight on the most renowned Hungarian photographers on the contemporary scene – alongside the international artists. Accordingly, in addition to the foreign contemporary and historical exhibitions, the works of nearly twenty contemporary Hungarian photographers will be presented at the festival. The Araki exhibition is being held at the Mai Manó House, while works by the scholarship holders of the Association of Hungarian photographers can be seen at the Art Market Budapest, the photography of Géza Perneczky at the Capa Center, and the oeuvre of Judit Kárász at the Hungarian Museum of Photography (as part of the Bauhaus I00 series). Concurrently, several of the most successful artists in the younger generation are participating in the Month of Photography with their most recent works, including Máté Dobokay at the acb Gallery, Zoltán Vadászi and Ákos Rajnai at the MyMuseum Gallery, and Tamás Varga at the B32 Gallery. Meanwhile, the Studio of Young Photographers is taking part in the series of events with an exhibition of photographs by its new members; the Studio, which operates under the auspices of the Association of Hungarian Photographers, presents works by outstanding photographers in the under-35 generation. A special pleasure this year is the participation of new exhibition halls and galleries in the festival. Last year, more than twenty thousand people attended the Hungarian Month of Photography festival; it has thus become Hungary’s largest national photo festival.

Péter Baki

Fotó / photo: Tóth György

MOTOO HISZAKO: KI AZ A NOBUYOSHI ARAKI? „Az én fotóim sokat beszélnek” – mondja Araki. Azt is mondja: „Ha az ember élete unalmas, a fotói is unalmasak lesznek.” Neki a fényképezőgépet elkattintani olyan természetes, mint ahogy levegőt vesz, ahogy pulzusa van. „A fényképezés maga az élet.” Minden gondolat, személyiség és cselekvés az életben újra és újra komplex íveket húz, melyben az igazság és a hazugság egyszerre van jelen, és ez a fényképezőgépen keresztül kapcsolódik a külvilághoz. Amikor egy egész élet áramlik az exponáló gombot megnyomó ujjból a keresőbe, a valóság fény által megérintett körvonala egyszerű látványból látványossággá válik. Ezért is személyes fotók Araki fotói. Araki azt mondja: „Aki kifejezi magát, az a (fényképezőgép előtt álló) alany (legyen az ember, egy utca vagy az égbolt), én összesen annyit teszek, hogy igyekszem ezt a kifejezést elkapni és a lehető legmegkapóbb módon lefényképezni.” A fotó nem más, mint a hatás és ellenhatás lecsapódása az alany és Araki között. Azt is mondja: „A fénykép csak akkor készül el igazán, amikor valaki ránéz és olyan kapcsolat alakul ki, melyben a művet saját történetéhez tudja fűzni.” Araki 1940-ben Tokió belvárosában született és itt is nőtt fel. Gyermekkorában édesapja, akinek a fotózás volt a hobbija, mindig megengedte, hogy segítsen neki. Bár csak hobbifotós volt, édesapját olyan tehetségesnek tartották, hogy a környékbeliek gyakran felkérték, hogy készítsen fotókat családi ünnepekkor. „Egy 4x5 inches fényképezőgép függönye mögött a világ tótágast áll. Igazán izgalmas volt!” Miután elvégezte a rangos Ueno középiskolát, családja hozzájárult, hogy fotózást tanuljon, mindaddig, amíg állami egyetemről van szó, így a Csiba Egyetem fotómérnöki karán tanult tovább. Egyetemi mestermunkájával, a Szaccsin című művével elsőként nyerte el a Nap magazin díját. 1963-ban fotográfusként helyezkedett el a Dentsu nevű nagy reklámügynökségnél. Itt találkozott Yokóval, aki később imádott felesége lett. Araki munkái mindig is innovatívak voltak, megosztó vitákat szültek. 1971ben magánkiadásban kiadta az Érzelmes utazás című albumát, mindössze 1000 példányban, fénymásolópapír minőségű papíron, durva fekete-fehér nyomtatásban. Ez a kötet Yokóval közös nászútját örökítette meg kíméletlen őszinteséggel, szembemenve az objektivitással, a társadalmi érzékenységgel és a fototechnikai tudással, melyeket akkoriban lényegüknél fogva a fényképezés alapelveinek tekintettek – így robbant be a korabeli japán fényképészvilágba. Személyes fotókat készítő fényképészként tett hitvallása, mely az Érzelmes utazással vette kezdetét, egyértelműen túlmutat minden addig látott személyes fotón (családi- vagy emlékfotón). „Teljesen magától értetődő volt számomra. Szerintem minden fotós készített

HISAKO MOTOO: WHO IS THIS NOBUYOSHI ARAKI? “My photos tell you a lot,” says Araki. He also says: “If someone’s life is boring, their photos will be boring too.” For him, snapping a camera is as natural as breathing the air or having a pulse. “Taking photos is life itself.” Every thought, personality and action in life repeatedly draws convoluted curves, in which both truth and untruth are present at the same time, and this is linked to the outside world by a camera. When an entire life flows from the finger pushing the shutter button to the viewfinder, the light-touched outline of reality is transformed from a simple view or sight into a spectacle. This is also why Araki’s photos are personal photos. As Araki says: “The one expressing him/her/itself is the subject in front of the camera (whether it be a person, a street or the sky); all I do is seek to catch that expression and then photograph it in the most impressive way possible.” A photograph is nothing other than the interplay of effect and counter-effect between the subject and Araki. He then says: “A photograph is only truly made when someone looks at it, and a relationship unfolds that enables the viewer to link the work to his or her own story.” Born in downtown Tokyo in 1940, Araki grew up in the city. In his childhood, his father, whose hobby was photography, always let him help. Although his father was only a hobby photographer, he was regarded as so talented that local people often asked him to take photos at family celebrations. “Behind the shutter curtain of a 4x5 inches camera lies the whole wide world. It was truly exciting!” After Araki graduated from the prestigious Ueno High School, his family consented to him studying photography, so long as he did so at a state university. Thus, he studied film and photography at Chiba University. With Satchin, a work made for his master’s degree, he won the first Taiyo Award (1964). In 1963 he began work at the major advertising agency Dentsu, where he met Yoko, who later became his adored wife. As we look back at Araki’s works, it is striking how they were always innovative and controversial. In 1971 he self-published Sentimental Journey, a book of black and white photos printed on photocopying paper and published in only a thousand copies. The photobook recorded his honeymoon with Yoko, doing so with brutal honesty and thus going against the objectivity, social sensitivity and photo-technical knowledge that were regarded at the time as the linchpins of photography – this is how he exploded onto the photography scene in Japan. As a photographer he committed himself to taking personal photographs, beginning with Sentimental Journey and clearly going beyond any previously produced personal photos (family and commemorative photos). “For me, it was completely self-evident. I think every photographer has taken nude shots of his wife,” Araki says. The only question is

11 whether they make them public. A founding principle of Japanese photographic art is a kind of personal and varied subjectivity, exerting a great effect on the younger generations and encouraging them to publish photos of family and friends. Today, if we look at the social media platforms – at Instagram, for instance – all we see are personal photos. In Japan it was then that the seed of this culture was sown. (Incidentally, Araki does not use a mobile phone, computer or digital camera.) Having got married, Araki almost immediately began work as a freelance photographer. He did not follow the beaten path, preferring to do things his own way. He was full of original ideas: for instance, he opened guerrilla exhibitions in telephone kiosks, cafeterias and outdoor carparks. More and more people came to an understanding of his art, and he published more and more photography books. In the 1980s, magazines such as Photo Age published his photos of women dressed in kimonos or naked and bonded, as well as a series on street prostitution. Apparently, the editor of Photo Age often found himself summoned to the police station and forced to submit a written apology. Ever since the Edo period, bondage has had a ritual aspect that reveals the essence of erotica. Still, it was difficult to draw a clear line between nude photography and pornography, for in Japan it was only in the late 1980s that photography became a recognised form of art, with the appearance of museums and galleries specialising in art photography. At the time, Araki’s reputation as a photographer was limited to erotic nudes, while his many experimental pictures and instinctively conceptual photographs (in his words, “off-the-cuff ideas”) were appreciated only by editors and curators with knowledge of the world of photography. Araki recorded every moment of his twenty-year marriage to Yoko, who died young. “I had always thought I would do portrait photography only in old age, but thanks to Yoko I started much earlier.” In late January 1990, on hearing that Yoko was critically ill, Araki rushed to the hospital with a bunch of magnolia branches. The white magnolia blossomed in the room where his wife gave her last breath – it was following the black and white photo of this scene that he began to photograph flowers on the balcony, as well as empty rooms that were missing Yoko’s flower arrangements. Ever since then, flowers have been an important motif in his oeuvre, including in the recent work Secrets of Flowers, in Flower Shade with its black and white photos on a white background, in Flower Song with its close-up shots, in Painting Flowers with its painted flower photos made with a ring flash, as well as in several recent series, namely It was Once a Paradise, Flower Game, and The Soul of Flowers, where he photographed arrangements of flowers and dolls in natural light. In 1992, his major solo exhibition in Graz (Austria) received great acclaim; since then, as a travelling exhibition, it has been on view in the major European cities. He has also published such works as Pseudo-Diary (made with a date stamp camera on 35mm film), Tokyo, Car Window (a series of 450 photographs that Araki took while

12 már aktképet a feleségéről.” – mondja Araki. A kérdés csak az, hogy ezeket azután nyilvánosságra hozzák-e. A japán fotóművészet egyik alappillére egyfajta személyes és sokszínű szubjektivitás, mely nagy hatást gyakorolt és egyben bátorságot adott a fiatalabb generációknak arra, hogy nyilvánosságra hozzanak olyan fotókat, melyeken saját környezetüket ábrázolják. Manapság, ha megnézzük a közösségi média felületeket, az Instagramot, csupa személyes fotót láthatunk – e kultúra magját Japánban ekkoriban vetették el. (Egyébként Araki nem használ sem mobiltelefont, sem számítógépet, sem digitális fényképezőgépet.) Házasságkötését követően szinte azonnal szabadúszóvá vált. Nem járt a kitaposott úton, csak a sajátján, melyet teletűzdelt eredeti ötleteivel: gerillakiállításokat nyitott például utcai telefonfülkékben, kifőzdékben vagy kültéri parkolókban. Egyre többen lettek, akik megértették művészetét, egyre több albumot publikált. Az 1980-as években a Fényképezés kora (Shashin Jidai) és más magazinokban jelentetett meg kimonóba öltözött vagy meztelen, kikötözött nőket, valamint utcai prostitúciót ábrázoló fotósorozatokat. Állítólag a felelős szerkesztőt többször behívták a rendőrségre és írásbeli bocsánatkérést kellett benyújtania. A kikötözés az Edo kortól kezdve rendelkezik az erotika lényegét feltáró rituális aspektussal. Nehéz volt azonban egyértelmű határt húzni az aktfotózás és a pornográfia között, hiszen Japánban a fényképezés csak az 1980-as évek végén vált elismert művészetté, a fotóművészetre specializálódott múzeumok és galériák megjelenésével. Abban az időben Araki fényképészeti hírneve csupán erotikus alkotásaira korlátozódott, az általa nagy számban készített kísérleti fényképeket és ösztönös koncepciójú felvételeket (ezeket ő maga „ujjából kirázott ötleteknek” nevezi) csak a fényképészet világában jártas szerkesztők és kurátorok értékelték. A fiatalon elhunyt Yokóval közös húsz évnyi házasságának minden pillanatát megörökítette. „Mindig azt hittem, hogy csak öregkoromban foglalkozom majd portréfotózással, de Yokónak köszönhetően sokkal előbb belevágtam.” 1990. január végén, amikor hírt kapott arról, hogy Yokó kritikus állapotban van, Araki egy bimbózó japán liliomfa-ággal sietett a már jól ismert kórházba. A liliomfa-ág abban a kórházi szobában hozott fehér virágokat, ahol felesége kilehelte lelkét – az erről készült fekete-fehér fotó után kezdett el virágokat fényképezni az erkélyen, valamint üres szobákat, melyekből hiányoztak a Yokó által készített virágkompozíciók. A virágok azóta is fontos szimbólumok munkájában, akár legújabb művét, A virágok titkait (Kayu) nézzük, akár a fehér hátterű, fekete-fehér fotókat tartalmazó A virágok árnyékát (Hanakage) akár a közeli képekből álló Virágdalt (Kakyoku), akár a gyűrűs vakuval készült, festékkel összekent virágokat ábrázoló Szenvedélyes virágokat (Hana shikijo) akár legújabb sorozatait, az Elbukott Paradicsomot (Shitsurakuen), a Virágjátékot (Hana asobi), és A virágok lelkét (Hanarei), melyekben virágokból és babákból készült beállításokat fotózott természetes fénynél. 1992-ben az Araki műveit nagyszabású módon bemutató, Grazban

15 slouched in the back of a taxi as it roamed the streets of Tokyo), and Erotos, formed from Eros and Thanatos (Araki’s own wordplay). The year 1998 saw the publication of his 20-volume (non-exhaustive) retrospective collection, mostly comprising his more recent works. In the 1990s, Araki’s photography became increasingly wellknown abroad. The nickname Grand Maestro spread in Japan too, where he was already a well-established artist. In Japan, people were living the final days of the economic bubble that had arisen in the latter half of the 1980s. Huge sums of public money were being spent on culture, while commercial spending on advertising increasing exponentially and the large retail stores were even founding museums. Fashion and advertising photographers were the great favourites of the period; the public knew them from the media. Araki, who viewed himself principally as an artist, counted as an exception. His avant-garde working methods and self-expression, coupled with his original appearance and behaviour, earned him an outstanding reputation. Although he had been practising his craft for nearly thirty years, Araki’s passion for photography had not faded. There had been no change in his vividness and honesty, in his childlike innocence, in his sense of duty, and in his sensitivity towards others. Araki’s triumphant advance did not come to a halt in the 2000s. Magazines in several countries issued special editions containing his photography, and curators and reporters from all over the world came to visit him. His photobooks were published abroad in rapid succession. In Japan, he worked on the project Faces of Japan, in the course of which he traversed the entire country, making portraits of a thousand families in each prefecture. He self-published the series The End of the Century and the series Fotoku the New Century, for as he says: “If I’ve photographed something, I want it published immediately.” In addition to photography, he also made many photo-paintings (painted photo works), using watercolour and ink. In many countries, solo exhibitions of his work were held at major museums: for instance, the exhibition Self, Life, Death (2005) at the Barbican Centre in London. In 2008, he won the Austrian Decoration for Science and Art, becoming a life member of the Austrian Academy of Sciences and Arts. In 2009 he was diagnosed with prostate cancer, for which he received surgery the following year. Even during his struggle with the disease, he did not abandon photography. On the contrary, he documented his illness as a kind of uninvited guest in Posthumous Works and Posthumous Works II. In 2010, his beloved cat, Chiro, died at the age of twenty-two. Araki always points out that both Eros and Thanatos feature in his pictures. By photographing the deaths of his father, mother, wife and beloved cat, he marked their loss in his memory for ever. “A photograph stops the flow of time through the aperture on its opening and closure.” For him, photography is a medium that “serves the reflection of things”, while he himself “merely places time in a frame”. The endless number of cause-effect relationships between time in gentle motion and

16 megrendezett egyéni kiállítása komoly visszhangot kapott, amely azóta is a nagyobb európai városokat járja vándorkiállításként. Egyre-másra jelentek meg olyan művei, mint a dátumkijelzős fényképezőgéppel, 35 mm-es filmre készült Pszeudo-napló, a Tokió, valamint egyéni kiállításai kapcsán az általa meglátogatott városok utcáin sétálva vagy a taxi ablakából készített Kocsiablak és az Eros és Thanatos nevéből összevont Erotos (Araki saját szójátéka). 1998-ban jelent meg 20 kötetes, nem teljes retrospektív gyűjteménye, mely elsősorban aktuális műveit tartalmazta. Az 1990-es években Araki munkássága egyre ismertebb lett külföldön, a Grand Maestro becenév pedig elterjedt Japánban is, ahol Araki művészként való elismerése addigra szilárd alapokon állt. Japánban az 1980-as évek második felében kialakult buborékgazdaság végnapjait éltük. Általános volt, hogy a költségvetésből tetemes összegeket költenek kultúrára: a nagy cégek reklám- és hirdetési költségei az egekbe rúgtak, a nagy áruházak múzeumokat alapítottak. A kor nagy kedvenceivé azok a divat- és reklámfotósok váltak, akiket a médiából ismert a közönség. Araki, aki önmagát elsősorban művésznek tekintette, kivételnek számított. Avantgárd munkamódszerei és önkifejezése, eredeti megjelenése és viselkedése kimagasló hírnevet szerzett számára. Noha közel 30 éve űzte mesterségét, Araki fényképészet iránti szenvedélye eddigre sem halványult el. Nem változott élénksége és őszintesége, gyermeki ártatlansága, kötelességtudata, és az, hogy milyen érzékenységgel fordul mások felé. Araki diadalmenete a 2000-es években sem torpant meg. Fényképeiből több országban rangos magazinok állítottak össze különszámokat, a világ minden tájáról látogatták meg kurátorok és riporterek, könyvei egyre-másra jelennek meg külföldön. Japánban a Japánok arca nevű projekten dolgozott, mely során bejárta az ország összes prefektúráját és mindenhol 1000 családról készített portrét. Magánkiadásban, kereskedelmi forgalomba hozás nélkül kiadta az Évszázadvégi fotókat, majd Az újévszázad fotóit, mert mint mondja: „ha már lefotóztam, azonnal publikálni is akarom”. A fényképezésen kívül akril és tusfestékek alkalmazásával fotófestményeket is készített. Számos országban nagy múzeumokban nyílt egyéni kiállítása, például a londoni Barbican Art Centerben megrendezett Self, Life, Death (2005). 2008-ban elnyerte az osztrák kormány művészetek és a tudományok érdemrendjét és az Osztrák Tudományos és Művészeti Akadémia örökös tagja lett. 2009-ben prosztatarákkal diagnosztizálták és a következő évben műtéten esett át. A betegséggel való harc közben sem hagyta abba a fotózást: betegségét, mint valami hívatlan vendéget a Posztumusz művek és a Posztumusz művek 2. című kötetekben dokumentálta. 2010-ben szeretett macskája, Csiro 22 éves korában elpusztult. Araki mindig azt mondja, képein szerepel Eros és Thanatos. Azzal, hogy lefényképezi édesapja, édesanyja, felesége és szeretett macskája halálát, szerettei elvesztését örökre emlékezetébe vési. „A fénykép megállítja a rekeszen nyitáskor- záráskor átfolyó időt.” Ezért mondja, hogy a fénykép egy médium, ami „a dolgok

18 visszatükrözésére szolgál”, ő maga pedig „csak bekeretezi az időt”. A finoman mozgó idő valósághoz fűződő ok-okozati kapcsolatai, melyek végtelen számban léteznek, a fényképezés pillanatában leválnak a való világról, de az általuk létrehozott képzeletbeli világ kapuja bárki számára láthatóvá válik. A jelen folyamatosan elhal, de a képként megörökített fotó az emlékek legmélyével áll összeköttetésben, képes oda-vissza közlekedni az emberek múltja, jelene és jövője között. A buddhizmus szerint a legigazabb megvilágosodás az, amikor megértjük, hogy minden csak illúzió. A lét (világi vágyak) és nemlét (üresség) soha véget nem érő körforgásában a fényképész az egyszeri és megismételhetetlen jelen felé fordítja minden szeretetét. 2013-ban agyi trombózis miatt elveszítette látását jobb szemére. Ekkor jelentette meg a Szerelem a bal szemmel (szójáték az Araki által igen kedvelt Ed van der Elsken Szerelem a bal parton fotóalbum címével) és a Félszem (Katame) című sorozatokat. Araki, aki 2020-ban tölti be 80. életévét, azt mondja: „Ahogy megöregszik és egyre többet fényképez az ember, annál jobbak lesznek a fényképei.” Ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk, lelki szemeink is egyre tágabbra nyílnak. Legújabb műveiből érezhető az egyre növekvő életenergia, mely a halál egyre közelebbi, egyre erősebb jelenlétéből születik. Nem kétséges, hogy Araki, aki maga is úgy fogalmaz, hogy a fényképezőgép keresője az ő igazi Paradicsoma, saját magát is beleviszi fotóiba, de a nézők is könnyen megtalálhatják önmagukat műveiben. Az sem kizárt, hogy az, amit Araki fényképein keresztül az élet és halál drámáját támogatva mindvégig próbált nekünk átadni, lényegében véve mindig is az egész világ iránt érzett szeretet volt.

19 reality are detached from the real world in the moment a photograph is taken. At the same time, the door to the imaginary world created by photographs becomes visible to anyone. The present is continuously dying away, but the photo recorded as a picture stands in connection with the deepest of memories and can go back and forth between the past, present and future of people. In Buddhism, the truest enlightenment is when we come to understand that everything is mere illusion. In the never-ending cycle of existence (mundane desires) and non-existence (emptiness), the photographer turns all his love towards the unique and unrepeatable present. In 2013, Araki lost his sight in the right eye, owing to a retinal artery obstruction. It was then that he published the series Love on the Left Eye (a play on words with Love on the Left Bank, the title of a photography book by Ed van der Elsken, whom Araki much admires) and another series titled One Eye. Araki, who will turn eighty in 2020, says: “As one gets older and photographs even more, the cameras get better and better.” As we grow in experience, our spiritual (inner) eyes open ever wider. In his most recent works, the ever-increasing life energy can be felt, arising from the ever closer and stronger presence of death. There can be no doubt that Araki – whose true Paradise, as he himself has said, is the camera viewfinder – puts his whole being into his photos. Yet viewers too can find themselves in his works. It may well be that what Araki has sought to give us by way of his photography and in support of the drama of life and death, has always been, in its essence, love felt for the whole world.

DOBOKAY MÁTÉ: DENZITÁS / DENSITY 2019. szeptember 19. – október 25. / 19 September – 25 October 2019 acb Attachment

Dobokay Máté konceptuális művész munkássága a fotográfia határait feszegeti. Gyakran kamera nélkül, hosszú kutatási folyamatok eredményeként fedi fel a fotográfia belső szerkezetét, nyersanyagát, kémiai és fizikai alkotóelemeit. A papírt, a fotográfiai vegyszereket és a kémiai reakciókat a vizsgálódásainak eszközeivé teszi, így a fotográfiai kísérletei révén létrejövő munkáit szinte már nem is nevezhetjük fotográfiáknak. A Denzitás című kiállítás Dobokay három különböző, 2013 és 2019 között kidolgozott sorozata köré épül, és a fotográfia materialitását fürkésző művész praxisára mutat rá absztrakt képeken és tárgyakon keresztül. A válogatás egyszerre foglalkozik a médiumot, az anyagot érintő kérdésekkel, valamint a fotográfia és a festészet kapcsolatával.

The conceptual work of Máté Dobokay pushes the boundaries of photography. It is often without the use of a camera, in the course of lengthy research, that he exposes the inner workings of photography, its raw material, chemical and physical components. The paper, the chemicals and chemical reactions of photography become the tools of his investigations, and the works that arise in these photographic experiments can almost no longer be called photographs. The exhibition, Density is centred around three different series Dobokay created between 2013–2019, and lays bare, with the help of abstract images and objects, the praxis of an artist who studies the materiality of photography. The selection looks at questions related to the medium, the material, and the relationship of photography and painting.

Dobokay Máté Silver on Paper 2019, ezüst és papír / silver and paper 19 × 14 cm

BAUHAUS 100 – KÁRÁSZ JUDIT 2019. szeptember 26. – december 20. / 26 September – 20 December 2019 Magyar Fotográfiai Múzeum / Hungarian Museum of Photography

Kárász Judit (1912–1977) az idén 100 éves Bauhaus növendéke volt. Azonban a dessaui évek előtt, 1930-ban letett érettségije után a párizsi École de la photographie hallgatójaként is folytatott fotográfiai tanulmányokat. 1932-től tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, ahol szociofotográfusként tevékenykedett; később sokfelé dolgozott, többek között a DEPHOT képügynökség munkatársa volt 1932-től 1935-ig. 1949-ben történt hazatérése után az akkori kultúrpolitika miatt invenciózus munkára nem látott lehetőséget, ezért abbahagyta az alkotói fotografálást, 1950-től mint múzeumi fotográfus dolgozott Budapesten. A Fotóhónap 2019 rendezvénysorozat részeként bemutatott tárlat a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött képeken keresztül kíván átfogó képet adni az életműből.

Judit Kárász (1912–1977) was a student of the Bauhaus, whose 100th anniversary is celebrated this year. However, she also studied photography before her Dessau years, at the Paris École de la photographie, after she left grammar school in 1930. In 1932 she joined the Szeged Youth Art Society, taking socially conscious photographs. She went on to work for diverse clients, including the DEPHOT agency, whose contributor she was between 1932–1935. After she returned to Hungary in 1949, the prevailing cultural policy seemed to make inventive work impossible. She stopped producing creative photography, and worked as the photographer of a museum from 1950. This exhibition, a part of the Hungarian Month of Photography event series, seeks to offer a comprehensive overview of her oeuvre with pictures from the Hungarian Museum of Photography’s holdings.

Kárász Judit Gyár / Factory 1928, zselatinos ezüst nagyítás / gelatin silver print 22,6 × 17 cm © Magyar Fotográfiai Múzeum

VADÁSZI ZOLTÁN – RAJNAI ÁKOS: ILLUSION OF KNOWING 2019. szeptember 27. – november 14. / 27 September – 14 November 2019 MyMuseum Ahogy Vadászi Zoltán és Rajnai Ákos kiállított művei az érzékelés és a valóság, az anyagok és gondolatok határaival játszanak, a tárlat folyamatosan illúziókat hoz létre és semmisít meg. Az Illusion of Knowing arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az illúzió milyen könnyen elfedheti a tudatlanságot, és hogy emiatt az illúzió a világ megismerésének útjába áll. Rajnai munkái univerzális és filozofikus nézőpontot alkalmaznak, és hangsúlyozzák, szükséges látni a részt, hogy megértsük az egészet. Vadászi munkái ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az egyén felelőssége, hogy megpróbálja felfedni az illúzióval elfedett igazságot, és annak ismeretében hozzon döntéseket. A kiállítás arra az anyagiságra koncentrál, amit az emberek a legkevésbé szoktak megkérdőjelezni. Rajnai munkái rászedik az elménket, és arra kényszerítenek, hogy a textúrák és anyagok szemlélésekor igyekezzünk belátni a felszín mögé. Vadászi kézzelfogható művei – szemben a vetítettekkel – a megjelenítésnek a valóságtól legtávolabb található rétegét foglalják el, aminek köszönhetően az ember kevésbé bízik a tárgyakban, és jobban a gondolatokban. Az Illusion of Knowing arra szeretné rávenni a látogatót, hogy kérdőjelezze meg, amit lát. Rajnai esetében a tudományos háttér és a műveket meghatározó fotográfiai eljárás, Vadászi munkáinak pedig az orvostudományi kontextusa jelenti azt a területet, ahol a közösségi tudás megkérdőjelezése különösen fontos lenne, és ahol az emberek a leginkább bíznak abban, amit érzékelnek, és amit mondanak nekik. The show continuously creates and breaks illusion as the displayed artworks by Zoltán Vadászi and Ákos Rajnai play with the border between perception and reality, materials and thoughts. ‘Illusion of knowing’ aims to raise awareness of how easily ignorance can be hidden by illusion, and therefore how illusion blocks the way of understanding the world. Rajnai’s works emphasise a universal and philosophical perspective, highlighting the necessity of seeing the part to understand the whole. At the same time Vadászi’s works draw attention to the individual’s responsibility in making an attempt to unveil the truth behind the illusion and making decisions accordingly. The exhibition focuses on materiality, as this is what humans tend to question the least. Rajnai’s works trick our mind and force us to see behind the surface when it comes to texture or substances. Vadászi’s tangible works in contrast with the projected ones are the furthest in representation layers from reality, which makes one trust objects less and thoughts more. ‘Illusion of knowing’ intends to make viewers question what they can see. The scientific background, the photographic procedure in the centre of Rajnai’s works and the medical context in Vadászi’s pieces, provides a platfrom where questioning communal knowledge may be of paramount importance and challanges people in a field where their trust is the strongest towards what they can perceive and what they are told.

Vadรกszi Zoltรกn 1/0 2018, 4 channel HD video, installation view

BRUT - TÍZEMELETESEK, ÜRES TEREK ÉS JÁTÉK / BRUT BOREDOM. HIGH-RISES, EMPTINESS AND PLAY 2019. október 1–31. / 1–31 October 2019 ISBN könyv+galéria X BRUT / ISBN books+gallery X BRUT

A kiállítás Marija Nemcenko és Tüdős Anna közelmúltban megjelent, azonos című könyvét mutatja be. A projekt a múlt és a jelen lakótelepeit vizsgálja, az Európa különböző részeiből vett példák alapján. A BRUT sokrétű vállalkozás, amelynek műalkotások, előadások és workshopok képezik részét, illetve mostantól egy kötet is. Célja a késő 20. század építészeti örökségét övező általános narratíva megváltoztatása és a brutalista építészet felfedezése, nem csupán esztétikai alapokon, hanem társadalmi, kulturális és politikai szempontok figyelembevételével is. A projekt a II. világháború utáni Európa városainak képét megváltoztató betonépítményeket igazi valójukban értékeli: mint megfizethető lakásokat. Ahogyan az együttélésről, a közösségről, az egyéni és nyilvános tapasztalatokról szóló gondolatokban, úgy a kiállításban és a kiadványban is központi helyet foglalnak el az emberek, ezeknek az épületeknek a lakói. A kiállítás segít a látogatónak átértékelni a városi épületek jövőjéről alkotott elképzeléseit, az épített környezet és a múlt utópiáinak alaposabb megismerése révén, de foglalkozik az ilyen típusú lakások lebontása nyomán támadt űrrel is, az emlékek, élmények és elmélkedések alkotta immateriális örökséggel.

The exhibition presents the recent book by Marija Nemcenko and Anna Tudos, under the same title. Their project investigates residential blocks of the past and the present, touching upon various examples from all over Europe. BRUT is a multi-fold project, which encompasses a network of artworks, public lectures, workshops and now a publication. Its aim is to change the common narrative around the built heritage of the late 20th century and to explore brutalist architecture not just through an aesthetic argument, but also taking social, cultural and political aspects into consideration. In this project, the concrete edifices that changed Europe’s urban face in the post World War II climate are discussed for what they really are – as affordable housing structures. Just like the ideas of communal living, community, private and public experiences, the publication and the exhibition have the people, the tenants at their cores, who inhabit these buildings. In the exhibition, visitors will be able to reconsider the future of urban structures through better understanding the built environment and the utopian visions of the past. We are addressing the emptiness that remains past demolition, physical eradication of this type of housing and intangible inheritance such as memories, experiences and speculations that remain.

Chris Leslie Red Road Underground 2016, short film, 7’51” chrisleslie.com

MFSZ ÖSZTÖNDÍJASOK / THE SCHOLARSHIPS OF THE ASSOCIATION OF HUNGARIAN PHOTOGRAPHERS ART PHOTO BUDAPEST 2019 2019. október 3–6. / 3–6 October 2019 Art Market Budapest

A Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíjprogramot hirdetett a felsőoktatásban tanulók részére. A Szövetség elkötelezett a sokrétű látásmód mellett, ezért azokat a hallgatókat kívánta támogatni, akik tanulmányaik mellett szeretnék megvalósítani önálló projektjeiket is. A Fehér Vera, Balogh Viktória, Lakos Máté és Vadászi Zoltán 2018-ban nyerték el a Szövetség ösztöndíját és már számos szakmai sikert könyvelhettek el az ösztöndíj keretében létrejött alkotásaikkal. A 2014-ben fotóművészeti szekcióként létrehozott Art Photo Budapest, az Art Market Budapest helyszínén megrendezésre kerülő kísérővásár, Közép- és Kelet-Európa egyetlen fotóművészeti vására, amely egy teljes, különálló kiállítási csarnokot tölt meg több kontinens fotóművészeti válogatásával.

The Association of Hungarian Photographers launched a scholarship programme for students in tertiary education. The Association is committed to the complexity of outlooks, and consequently wants to support those who want both to study and to realize their own projects. Vera A Fehér, Viktória Balogh, Máté Lakos and Zoltán Vadászi won the Association’s scholarship in 2018, and the works they have created with its support have already earned them numerous professional acknowledgements. Created in 2014 as the photography section of Art Market Budapest, Art Photo Buda pest is now the former’s sister event at the same venue, the only fair of photographic art in Central and Eastern Europe to fill an entire exhibition hall with a selection of photography from several continents.

Balogh Viktória UNKNOWN #4 2019, giclée nyomat / giclée print 153 × 103 cm

DÓKA BÉLA: STUDIO PANINDIGAN 2019. október 8. – november 8. / 8 October – 8 November 2019 Faur Zsófi Galéria / Faur Zsófi Gallery

Ideiglenes stúdiójával Dóka Béla Palawan halászainak őszinte egyszerűségét és méltóságát ünnepli. A filippínó panindigan szó jelentése „meggyőződéssel cselekedni”. Kiállni valami mellett a nehézségek vagy nézeteltérések dacára is. Bizonyos tekintetben a harc valamilyen meggyőződés vagy életforma mellett. Jelentésében ott van a kitartás és méltóság is. Amikor Dóka elhatározta, hogy Palawan halászait fogja fényképezni, a szó a vállalkozás központi eleme lett. Egy fatáblára felfestette, hogy „Studio Panindigan”, a jelet pedig a háttérként használt gyékényszőnyeg fölé akasztotta. Egyszerű főhajtás ez az egyszerű, keményen dolgozó emberek előtt. Dóka nem akarta őket zavarni a munkában, úgyhogy reggel és este készítette a portrékat egy-egy órán át. Arra kérte a helyieket, megélhetésük valamilyen jelképével álljanak modellt: a halász az összefogott hálójával, a tahót (édes szójasodót) árusító a fémtartályaival, a taxisofőr a triciklijével.

Hungarian photographer Bela Doka set up a makeshift studio that extols Palawan fishermen’s genuine simplicity and dignity. Panindigan is a Filipino verb that means “to act with conviction”. It is to uphold something in spite of hardship or disagreement. To some extent, it is the act of fighting for a belief or a way of life. There is a sense of dignity and persistence. When Hungarian photographer Bela Doka decided to photograph the fishing folk of Palawan, he made the word central to the project. On a wood board he painted “Studio Panindigan”. He had the signage float above a screen made of banig (woven mat). It is a simple tribute to simple, hardworking people. Doka did not want to get in the way of their work so he held the portrait sessions one hour in the morning and another in the afternoon. He also asked the townspeople to pose with an emblem of their livelihood: The fisherman’s cascading net, canisters of taho (soy custard with a sweet sauce) hauled by the shoulder, and the driver’s tricycle.

Dóka Béla “Fisherman Henry” with net 2014, giclée nyomat / giclée print 72 × 90 cm

MAIJA TAMMI: WHITE RABBIT FEVER 2019. október 10. – november 17. / 10 October – 17 November 2019 PaperLab / Mai Manó Ház / Mai Manó House

„Mindennek, aminek eleje van, vége is kell, hogy legyen?”

Létünket az idő korlátozza, vagy inkább keretezi. A halál az eleve az életben gyökerező alapvető élmény. Maija Tammi a halálhoz és a betegséghez való különféle viszonyulásokat vizsgálja tudományos, ugyanakkor költői és absztrakt képi megközelítéssel. A White Rabbit Fever (Fehér nyúl láz) képzeletbeli megbetegedés, a betegség archetípusa. A sorozat a járványokhoz, betegségekhez és magához a halálhoz való viszonyunkat faggatja, azáltal, hogy naturalisztikus módon jeleníti meg őket. A munka magja két kronológia köré szerveződik: az első egy nyúl oszlása és eltűnése között húzódik, a másikban pedig halhatatlan emberi sejtek láthatók, amelyek túlélték, vagy túl fogják élni a betegeket, akikből származnak. A Fehér nyúl láz különböző szintjeivel Maija Tammi arra vesz rá minket, hogy az élet és a halál perspektívájából szemléljük az időt. Maija Tammi (1985), doktori fokozattal rendelkező finn művész, aki Helsinkiben él és dolgozik. Fotóival, szobraival és videoinstallációval az undor és az elragadtatás, a tudomány és az esztétika határait vizsgálja. Azok a valós és absztrakt helyek és helyzetek érdeklik, ahol a látás közelít korlátaihoz.

‘Is it so, that everything with a beginning must have an ending?’

Our existence is limited, or more precisely, framed by time. Death is a primary experience embedded in life itself. Maija Tammi investigates different approaches towards death and sickness through a scientific, yet poetic and abstract visual manner. White Rabbit Fever is a term created by the artist that refers to an imaginary illness, the archetype of a disease. In her series, the artist questions our relation to epidemics, diseases and death itself by showing them in a naturalistic way. The core of the work orbits around two timelines: the first reveals the decay and eventual disappearance of a rabbit, and the other shows the growth of immortal human cell lines that have outlived or will outlive the patients from whom they were extracted. Through the different layers of White Rabbit Fever, Maija Tammi makes us look at time through the perspective of life and death. Maija Tammi (b. 1985) is a Finnish artist and Doctor of Arts, based in Helsinki, Finland. Tammi’s photographs, sculptures and video installations examine the borders of disgust and fascination, science and aesthetics. In her practice, Tammi is interested in the physical and abstract places where seeing approaches a limit.

Maija Tammi Day 11 924, Pa-Ju, from the series White Rabbit Fever 2015, archival inkjet print on backlit film 12 × 12 cm

KOCSIS ISTVÁN TAMÁS: EGYÜTT SZENTEBBÜL MEGÚJULT / RENEWED MORE SACRED TOGETHER 2019. október 12. – november 5. / 12 October – 5 November 2019 SIGIL Galéria / SIGIL Gallery

A nagymarosi Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus plébániatemplom a Dunakanyar egyetlen, ma is álló középkori keresztény műemléke. A templom, mint története során oly sokszor, most is a marosi polgárok összefogása révén közadakozásból és állami támogatásból kívül-belül megújult. Így jelenleg az épület szinte minden részlete, Nagymaros és a Dunakanyar egyedülálló szépségében bemutatható művészet-, ipar- és vallástörténeti kincse: a restaurált ablakrendszer, a Mátyás korabeli késő gótikus torony, Lohr Ferenc szekkói, Zsellér Imre festett, historizáló ablakai, az Angster orgona, a Szlezák és Thury harangok, a Bebó Károly készítette főoltár. A kiállítás Együtt Szentebbül Megújult címmel nagyméretű fotókon és magyarázó táblákon mutatja be e nemzeti kincsünk részleteit, történetét, az alkotók életútját, és a marosi polgárok időtlen összefogását.

The Church of the Exaltation of the Holy Cross, a Roman Catholic parish church in Nagymaros, is the only extant medieval Christian monument in the Danube Bend. Like so often during its history, the church was recently renovated on the initiative of locals, through public contributions and support from the government. The building abounds in beauties of art, applied art and religious history that are unique in Nagymaros and the Danube Bend, including the restored windows, the late gothic spire from the period of King Matthias, Ferenc Lohr’s seccos, Imre Zsellér’s historicizing painted windows, the Angster organ, the bells by Szlezák and Thury, and the high altar made by Károly Bebó. Entitled Renewed More Sacred Together, the exhibition features large photos and figures to introduce the details and history of this piece of national treasure, the life of the artists, and the timeless collaboration of the residents of Nagymaros.

Kocsis István Tamás Gerendázat / Timbers 2019, digitális print / digital print 100 × 57 cm

NÁDOR KATALIN: FELÜLET ÉS FORMA / SURFACE AND SHAPE 2019. október 17. – december 8. / 17 October – 8 December 2019 Capa Központ / Capa Center

A kiállítás egy eddig a nagyközönség számára ismeretlen, ám rendkívüli életművet mutat be, amely Kepes György és Moholy-Nagy László munkásságának folytatásaként is értelmezhető és a hazai konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításán dolgozó művészközösség, a Pécsi Műhely tevékenységébe is szervesen beágyazható. Nádor Katalin (1938-2018) a pécsi Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósaként dolgozott. Munkája nemcsak a múzeumba kerülő néprajzi tárgyak, régészeti leletek dokumentálása, hanem a kortársak és az elődök műveinek megörökítése is volt. Az elsősorban dokumentumként használt fényképek készítése során érdek lődésének középpontjába a fény természetének, tér-és formateremtő erejének, valamint a különböző felületeknek és anyagoknak a tanulmányozása került.

Együttműködő partner: acb Galéria

The exhibition presents an extraordinary oeuvre that has been unknown to the wider public, and which can be looked upon as a continuation of the work of György Kepes and László Moholy-Nagy. It was also closely knit with the work of Pécsi Műhely, an artist community that sought to revitalize the Hungarian constructivist and avant-garde traditions. Katalin Nádor (1938–2018) photographed artworks for the Janus Pannonius Museum, Pécs. Alongside ethnographic objects and archaeological finds, she also captured the artworks of contemporaries and their predecessors. While she took the photos whose primary function was documentation, she became engrossed by the nature of light, its power to create space and form, and by studying surfaces and materials.

Cooperating partner: acb Gallery

Nádor Katalin Cím nélkül / Untitled 1970 k. / c 1970, zselatinos ezüst nagyítás / gelatin silver print 21 × 14,8 cm

TÜKRÖK – PERNECZKY GÉZA KONCEPTUÁLIS FOTOGRÁFIÁJA AZ 1970-ES ÉVEKBŐL / MIRRORS – GÉZA PERNECZKY’S CONCEPTUAL PHOTOGRAPHY FROM THE 1970S 2019. október 17. – december 8. / 17 October – 8 December 2019 Capa Központ / Capa Center

Tükrök című kiállításával a Capa Központ Perneczky Géza (Keszthely, 1936) munkásságának első átfogó múzeumi tárlatát nyújtja. A középpontban az 1970–1975 között, Perneczky kölni emigrációja alatt született korai konceptuális fotómunkák állnak. Perneczky ezen rövid időszak alatt alkotta leghíresebb munkáinak zömét, amelyek ma olyan nagyhírű gyűjteményekben találhatók meg, mint a New York-i Metropolitan Museum és Museum of Modern Art (MoMA), ill. a párizsi Centre Pompidou. A svájci művészettörténész, Patrick Urwyler által rendezett kiállításon a fényképekből készült alapos válogatást a Perneczky Géza magánarchívumából származó vázlatok és dokumentumok egészítik ki. „Aztán az a szó, hogy art, ott tükröződik a szappanbuborékokon, mielőtt kipukkannak...” Perneczky jól ismert Művészetbuborék (1972) sorozata a legkiemelkedőbb munka, amelynek koncepciója a tükröződés jelenségére támaszkodik. A tükrök visszatérő motívumot alkotnak Perneczky fotografikus munkásságában, és a jelen kiállításnak is vezérfonalát alkotják. Az évek során a művész különféle művekben, különböző módokon használt tükröket: a mű főszereplőjeként (Concepts like Commentary, 1971; Yes No Concept, 1971), kellékeként (Mirror, 1972), segédeszközként (Reflex, 1974), vagy egy igazán egyedi önarckép elkészítéséhez (Cyclops, 1975). Perneczky tükrei lényegi elemei fotóművészetének, amely maga is a korabeli művészet tükörképét adja. A kiállítás másként gondolkodó művészként mutatja be Perneczky Gézát, aki olyan előremutató ikonikus fényképészeti koncepciókat hozott létre, amelyek a kelet és a nyugat között reflektálnak lényegre törően a művészetre és az életre.

With the exhibition Mirrors, the Capa Center dedicates the first comprehensive museum presentation to the artist Géza Perneczky (*1936, Keszthely, Hungary). The focus is on the artist’s early conceptual photographic work created1970-1975; the period that coincides with Perneczky’s emigration to Cologne. It was largely during this short period of time that Perneczky created his most famous works, that are now represented in renowned collections, among others the Metropolitan Museum NY, MoMA NY, and the Centre Pompidou. Curated by Swiss art historian Patrick Urwyler, the exhibition brings together a comprehensive selection of photography, sketches and documentary material from Géza Perneczky’s private archive. «[…] Then you’ll see the word art reflection on the soap bubbles before they dissolve…» Perneczky’s well known Art Bubble (1972) series is the most prominent work that uses reflections and mirroring effects in its concept. Mirrors represent one of the leitmotifs of Perneczky’s photographic work and they act as a red line that guides through the exhibition. Mirrors were used over the years by the artist in various works and functions: As a protagonist (Concepts like Commentary, 1971 and Yes No Concept 1971), a requisite (Mirror, 1972), a technical aid (Reflex, 1974) or to produce a truly unique self-portrait (Cyclops, 1975). Perneczky’s mirrors are constitutive for his photographic work, which at the same time represents a mirror image of art in its time. The exhibition presents Géza Perneczky as a dissident artist who created iconic photographic concepts, that offer foresight and concisely comment on art and life between east and west.

Perneczky Géza Cyclops 1975, zselatinos ezüst nagyítás / gelatin silver print 24 × 30 cm Courtesy of Géza Perneczky / Chimera-Project www.gezaperneczky.de / www.chimera-project.com

ERDÉLYI LAJOS: ERDÉLYI MOZAIK 2019. október 21. – november 8. / 21 October – 8 November 2019 Artphoto Galéria / Artphoto Gallery

Idén ünnepli 90. születésnapját Erdélyi Lajos, aki újságíróként és fotográfusként is az életét arra tette föl, hogy Erdély és a Kárpát-medence történetét dokumentálja. A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjünk ezzel a különleges sorsú, rendkívüli művésszel, aki idős korával személyében, munkásságában pedig rendkívül érzékeny alkotásaival reprezentálja Erdély és a Kárpát-medence sokrétű, társadalmilag, politikailag, kulturálisan különösen gazdag és összetett történetét.

Lajos Erdélyi, who as a journalist and photographer has dedicated his life to documenting the history of Transylvania and the Carpathian Basin, has turned 90 this year. The exhibition provides an opportunity to become acquainted with the extraordinary art and special life of Erdély, whose person and sensitive works represent the socially, politically and culturally complex history of Transylvania and the Carpathian Basin.

Erdélyi Lajos A Pirító oldalában fekvő izraelita temető / Jewish cemetery on the side of Pirító Hill 1979, zselatinos ezüst nagyítás / gelatin silver print 30 × 40 cm

AZ FFS ÚJ TAGJAINAK BEMUTATKOZÓ KIÁLLÍTÁSA / NEWCOMERS SHOW – STUDIO OF YOUNG PHOTOGRAPHERS 2019. október 22. – november 13. / 22 October – 13 November 2019 K.A.S. Galéria / K.A.S. Gallery

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) új tagjainak hagyományos bemutatkozó kiállításának célja, hogy a különböző szemlélettel, alkotói attitűddel rendelkező fiatal alkotók számára bemutatkozási teret biztosítson egyéni és csoportos munkák kiállítására, illetve lehetőséget adjon a közösségteremtésre és szakmai párbeszédre. Az „új tagok” minden tagja egyenrangú alkotója, szervezője a kiállításnak, így mindegyik kiállító részese az eseménynek. A kiállítás kimondott célja a szakma megszólítása, kurátorok, gyűjtők, intézményvezetők meghívása és a párbeszéd segítése, valamint a nagyközönség felé való nyitás.

With the traditional debut exhibition of its new members, the Studio of Young Photographers (FFS) aims to provide a space for young artists with different approaches and creative attitudes to introduce their individual and collective works, and enable them to create a community and engage in professional dialogue. Each “new member” is a creator and organizer of the exhibition in an equal manner, and every exhibitor is a participant of the event. The exhibition has such stated goals as to engage the profession, to invite, and arouse the attention of, curators, collectors and heads of institutions, to facilitate dialogue, and to make the public aware of these creators. Kiállítók / Artists: Belicza László Gábor, Szalay Krisztina, Szécsi Noémi, Váczi Lilla, Varga Domonkos, Varga Viktor

Belicza László Gábor Egész / Whole 2013, digitális nyomat / digital print 60 × 80 cm

AGÓCS JÓZSEF: ABSTRACTION 2019. október 24. – 2019. november 13. / 24 October – 13 November 2019 József Attila Művelődési és Konferencia Központ, Előtér Galéria, Salgótarján / József Attila Cultural and Conference Center, Foyer Gallery, Salgótarján

Agócs József képei kompozit képek, azaz több képből, rétegből állnak, olyanok, mint egy-egy palimpszeszt. A palimpszesztekhez hasonlóan, hol könnyebben, hol nehezebben „olvashatók”, azaz a képi információ sűrű rétegekben mutatkozik meg. Bonyolultságukat, sokrétűségüket az is jellemzi, hogy nagyon különböző képeket, képi világokat mixelnek, hiszen egyrészt a szépet, az öröknek is tekinthető női test szépségét, másrészt az esetlegességet, névtelenséget, esetenként a csúnyaságot, azaz különböző falfelületek firkáit, graffitijeit, textúráit, harmadrészt tájképi elemeket, fákat, füvet. A női testek, a testek részletei hol eltűnnek, hol felbukkannak, indaként fonják át a különböző falfirkákat, táji elemeket. Pontosabban, nem tudni, mi mit fon át, mivel a különböző részletek széttéphetetlenül és illuzionisztikusan kapcsolódnak egyetlen komplex és színpompás egységbe, felületbe.

József Agócs’s images are composites, comprising several layers, like so many palimpsests. And like in palimpsests, the thick visual information of the layers can be read with varying degrees of difficulty. It accounts for their complexity and intricacy that they mix very different images or visual worlds: the eternal beauty of the female body; the contingency, anonymity and occasional ugliness of scrawls, graffiti and the textures of wall surfaces; and elements of landscapes, trees and grass. The female bodies and their details now disappear, now come to the fore, entwine the graffiti and elements of natural scenery. Or rather, it is impossible to tell what entwines what, because the different details are knit together in a single complex and brilliant unity or surface, inseparably and an illusionistic manner.

Agócs József Takarva / Covered Up 2019, giclée nyomat / giclée print 30 × 40 cm

INKEY ALICE: FILMEK ÉS SZÍNÉSZEK / FILMS AND ACTORS 2019. október 24. – november 15. / 24 October – 15 November 2019 FilmesHáz

Inkey Alice minden kétséget kizáróan egy nagy generáció tagja és fotográfus szemtanúja. Több évtizedes pályája során, mely alatt 53 játékfilmet, majdnem ugyanannyi TV-filmet, továbbá színdarabot, azaz szinte minden fontos, sőt legendás alkotást, és nagyon nagy magyar színészt látott a kamerája. Fotói a szabályos, gyakran a klasszikus festészetre utaló kompozíciójú portrétól egy-egy elkapott jelenetig, és kicsit saját impresszióinak megörökítéséig ívelnek, hol fekete-fehér, hol színes nyersanyagon. Fényképezőgépe ott volt Fábri Zoltán, Kósa Ferenc, Palásthy György, Hintsch György, Bacsó Péter, Kovács András, Sára Sándor és még sokan mások filmjeinél. A magyar film-és színháztörténet olyan felülmúlhatatlan mestereit örökítette meg „munka” közben, mint Gobbi Hilda, Dajka Margit, Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc, Rajz János. De képein nemcsak egy-egy filmforgatás jeleneteit láthatjuk, hanem magát a rendezőt is, így az általa tanítómesterének tartott Illés Györgyöt vagy éppen Fábri Zoltánt. Képei számtalan kiállításon, és korabeli szakmai: filmes, színházi, és nem szakmai lapokban is megjelentek. Képeit nézve mi magunk is a nagy idők tanúivá válunk egy színpompás időutazáson keresztül.

Alice Inkey is without doubt the member of a great generation—as well as its photographer eye witness. In the course of decades, her camera was there at the creation of 53 feature films, almost as many TV films and plays—she and it saw almost every important, even legendary, production, and the greatest Hungarian actors. Her photos, whether black-and-white or colour, run a gamut from regular portraits whose composition often references classical painting, to snapshots and the capturing of her own impressions. She was there at the shooting of films by Zoltán Fábri, Ferenc Kósa, György Palásthy, György Hintsch, Péter Bacsó, András Kovács, Sándor Sára, and many others. She portrayed such unmatched masters of Hungarian film and theatre at work as Hilda Gobbi, Margit Dajka, Zoltán Latinovits, Ferenc Bessenyei, and János Rajz. Besides the production shots, she photographed the directors as well, like György Illés, whom she considered her mentor, and Zoltán Fábri. Her photos were presented at countless exhibitions, in the specialist journals of film and theatre, and in magazines. Looking at her photos is a brilliant journey back in history, where we ourselves can become the witnesses of great times.

Inkey Alice Latinovits Zoltán Az öreg című filmben / Zoltán Latinovits in the film, Az öreg 1976, zselatinos ezüst nagyítás / gelatin silver print 50 × 40 cm

ÁLOVITS BÁLINT: ACCLIMATE 2019. október 24. – november 23. / 24 October – 23 November 2019 TOBE Gallery

Az Acclimate projekt célja, hogy bemutassa, miként formálódik lakottá egy olyan területe a bolygónak, ahol alapvetően nem adottak a feltételek az emberi élet kialakítására. A sorozat szemlélteti, hogy az ember hogyan alkalmazkodik a szélsőséges természeti körülményekhez, mesterségesen miként formálja át a nyers természetet, miközben kölcsönhatásba kerül vele. A külső szemlélő számára a projekt helyszíne földöntúli tájakra emlékeztethetnek, ahol a természet nagysága teljességgel megkérdőjelezhetetlen. Ezen erő és a mindennapi tárgyak közti különbség szintén szürreálisan hat a nézőre. Mindemellett az Acclimate képei a természet és az ember békés együttélését tárják elénk, megváltoztatva ezzel az álláspontunkat az ember alkalmazkodóképességére vonatkozóan.

Acclimate documents how an inhabited area is formed where natural conditions are basically unsuitable for human life. The project aims to represent how mankind adapts to extreme natural conditions by shaping its habitat and how manmade objects redefine raw nature while interacting with it. Through foreign eyes, the location of the works can recall alien landscapes where the magnitude of nature is unquestionable. The contrast is so enormous between this power and everyday use objects that the settings seem almost surreal. However, the photographs of Acclimate unfold a peaceful coexistence between man and nature, thus changing our viewpoint on how adaptable humans are.

Álovits Bálint Acclimate No. 4 2017, digiális fotográfia, archív pigment nyomat / digital photography, archival pigment print © Bálint Álovits - courtesy TOBE Gallery

NEGATÍVBÓL POZITÍV – A FÉNYTÖRŐK ALKOTÓCSOPORT KIÁLLÍTÁSA / FROM NEGATIVE TO POSITIVE – THE EXHIBITION OF FÉNYTÖRŐK 2019. október 25–31. / 25–31 October 2019 Műgyűjtők Háza / Art Collectors’ House

Az elmúlt évek fotográfiai útkeresése kiállításunk központi témája. A negatívból pozitív cím kettős értelmű. Egyik gondolata technikai jellegű, hiszen az elmúlt 20 évben a csoport a filmes technikáról áttért a digitális technikára, majd az elmúlt években néhány tagunk ismét visszatért a hagyományos filmes fotózásra. A másik gondolat a világról alkotott véleményünk, igyekszünk érzékenyek lenni a körülöttünk zajló világra, a sok negatív élményből, környezetünk problémáiból megpróbáljuk a pozitív, az előre mutató gondolatokat és élményeket rögzíteni és megmutatni. Így bemutatandó képeink az ember és környezete, a természetes és az épített környezet viszonya és kölcsönhatása körül forog. Középpontban azonban az ember, aki reményeink szerint többször pozitív, mint negatív.

The central theme of this exhibition is our search for directions in photography in the recent years. The title, From Negative to Positive, has two meanings. One of the senses is technical, because over the past 20 years, the group moved on from the analogue technique to the digital, and in recent years some of our members returned to the use of traditional film. The other sense concerns how we think about the world: we seek to be sensitive of our surroundings, try to capture and show progressive ideas and experiences amidst all the negative occurrences and problems. Therefore, the pictures we present are centred around the relationship and interaction of humans and their surroundings, the natural and the built environment. However, it is man who stands in the focus, hopefully more often in a positive than in a negative light.

Kiállítók / Artists: Ágh András, Hohl Tibor, Kovács István, Németh Csaba, Varga Róbert

Ágh András Utam közben (részlet a sorozatból) / During My Journey (excerpt from the series) 2019, digitális nyomat / digital print 85 × 70 cm

SZAMÓDY ZSOLT OLAF: TENGEREN INNEN – MÉLYFELSZÍN / ON THIS SIDE OF THE SEA – DEEP SURFACE 2019. október 25. – november 30. / 25 October – 30 November 2019 Leica Budapest Boutique, Staféta Galéria

Szamódy Zsolt Olaf számára a tenger leginkább a partról nézve nyer értelmet. Zsolt a filmtekercs őszinteségét és érzékenységét is kihasználva, azt a képet igyekszik megragadni, amelyet generációkon át a tenger emberei - hajósok, halászok, kalandorok és magányos tengeri farkasok - formáltak, alakítottak. Azt a képet, amelyet mostanság csak a régmúlt meséiből lehet összerakni. Alkotásaiban az emberi jelenlétet és színvilágot minden habozás és megalkuvás nélkül kiiktatja, mivel ábrázolásuk csábítása magában hordozza a narratív, illetve festői közhelyek megjelenésének lehetőségét. A tenger emberei által hagyott nyomok sajátos ujjlenyomatokként jelennek meg: érdesek, lágyak, mulandóak. Ezeket a nyomokat feltárva, Zsolt képeiben egy, a civilizáció által hosszasan csiszolt part sajátos költői régészete kristályosodik ki, ami azonban fokozatosan újra visszanyeri az ősidőkre jellemző makulátlan szabadságát.

For Zsolt Olaf Szamódy, the sea is most meaningful when viewed from the shore. Making use of both the honesty and sensitivity of the film roll, Zsolt seeks to capture the image which the people of the sea – sailors, fishermen, adventurers and lonely wolves of the sea – shaped in the course of generations. The image that now can only be put together from the lore of the past. In his works, he eliminates, without hesitation or compromise, any human presence and palettes, because representing them comes with the allure of narrative and painterly platitudes. The marks left by the people of the sea appear as curious fingerprints: they are interesting, tender, transient. As he reveals these marks, a special, poetic archaeology materializes in Zsolt’s pictures, that of a shore long polished by civilization—and gradually, it regains the pristine freedom that marked it in time immemorial.

Szamódy Zsolt Olaf Žut - Kornati 2004-1-35 2014, zselatinos ezüst nagyítás / gelatin silver print 30 × 40 cm

NYILAS ILONA: CHAPTER – RÉSZLET EGY ÉLETMŰ KIÁLLÍTÁSBÓL / CHAPTER – FROM AN ŒUVRE EXHIBITION 2019. november 4–17. / 4–17 November 2019 Csödei Alkotóház / Csöde Artists’ Retreat

Nyilas Ilona képei egy gazdag és változatos, évtizedeken és kontinenseken átívelő halmazt alkotnak, amelyet egy erős elem, a fotográfus maga, szubjektivitása, észlelési módja tart össze és strukturál. A képek színtere Európa, Amerika, Ázsia, olyan sűrűsödési pontokkal, mint Párizs, Miami, Dubai, Saigon. A képeken átívelő fonal a fotós érzékenysége, megfigyelései pontossága, váratlansága, észlelésmódjának líraisága. Olyan pillanatokat örökít meg, amelyeket egy átlagember, egy turista valószínűleg soha nem venne észre, mert nem egy város vagy táj reprezentatív képét örökíti meg, hanem azokat a váratlan eseményeket, hangulatokat, amelyek épp akkor bomlanak ki, amikor a fotós kóborlásai során arra vetődik.

Ilona Nyilas’s photos comprise a rich and diverse set that spans decades and continents, and which is kept together and structured by a powerful element, the photographer herself, her subjectivity and mode of perception. Europe, America and Asia provide the stage of the pictures, with such points of thickening as Paris, Miami, Dubai, and Saigon. The thread that runs through the images is the photographer’s sensitivity, the keenness and surprising quality of her observations, the lyricism of her mode of perception. She captures moments the man in the street or a tourist would miss, because instead of the impressive views of a city or countryside, she trains her lens on unexpected events and moods that happen to unfold when she passes by.

Nyilas Ilona Make up 1984, zselatinos ezüst nagyítás / gelatin silver print 18 × 24 cm

LENERGY – AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA 2019 / THE NATURE PHOTOGRAPHER OF THE YEAR 2019 2019. november 6. – december 31. / 6 November – 31 December 2019 Magyar Természettudományi Múzeum / Hungarian Natural History Museum

A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége immár 27. alkalommal rendezi meg a térség legnagyobb természetfotós pályázatát és kiállítását. Kevesen tudják, hogy a természetfotó a legsikeresebb művészeti ág Magyarországon. Természetfotósaink rendszeresen sikereket aratnak a világ legnagyobb pályázatain, itthon pedig mindegyikük Az év természetfotósa címet szeretné elnyerni. Nem volt ez másképp az idei pályázaton sem, és a kiállítás képei megmutatják, hogy a pályaművek talán minden eddiginél színvonalasabbak voltak, és a zsűrinek valóban nehéz volt a mintegy 3300 képből a legjobb 100-at kiválasztani. A fődíjért idén a hazai természetfotózás két gigásza: Daróczi Csaba és Máté Bence csapott össze. Hogy melyikük nyert, az a kiállítás megnyitóján kiderül. Várunk mindenkit november 5-én 17.00-kor a Magyar Természettudományi Múzeumban az eredményhirdetésen!

naturArt – The Association of Hungarian Nature Photographers has been organizing the region’s largest nature photographers’ competition and exhibition for the 27 th time. Only few people know that nature photography is the most successful art branch in Hungary. While our fellow nature photographers have been winning on the most prestigious photo competitions all over the World, at home they all want to win the Nature Photographer of the Year award. 2019 was no different at all and the pictures on the exhibition show, that artistic level is probably the highest ever, and the Jury has had truly difficult task to choose the best 100 out of the 3300 pictures in the competition. This year there was an exciting battle for the highest award between the two giants of Hungarian nature photography: Csaba Daróczi and Bence Máté. If you want to know who won, please come and join us the award ceremony, and exhibition opening on 5 November at 5 pm at the Hungarian Natural History Museum.

Daróczi Csaba Háború és béke / War and Peace 2019, giclée print / giclée nyomat 70 × 100 cm

VÉKÁS MAGDOLNA: FÉM ÉS KŐ – NEW YORK ÉS BUDAPEST / METAL AND STONE – NEW YORK AND BUDAPEST 2019. november 11. – december 6. / 11 November – 6 December 2019 Artphoto Galéria / Artphoto Gallery

Vékás Magdolna a fotó-anyagiságot rendkívül érdekes projektben fejlesztette és tágította a végletekig. A fém- és kőlapokra nagyított képek két, a kiállításon különleges kapcsolatba kerülő város, New York és Budapest világát mutatják be a fotográfia történetében teljesen unikális megjelenési formában. A képek anyagisága összekötődik a városok fizikai valóságának érzetével, azzal a megfoghatatlan hangulattal és kulturális telítettséggel, amely kollektív emlékezetünkben azok képét újra és újra előhívja.

Magdolna Vékás developed the materiality of the photograph, and pushed it to its extremes, in very interesting projects. Two worlds, New York and Budapest, enter into a special relationship at the exhibition, thanks to a form of appearance that is unique in the history of photography, as the pictures are printed on metal and stone plates. The materiality of the pictures is linked to a sense of the cities’ physical reality, to the intangible mood and cultural saturation that keep evoking their image in our collective memory.

Vékás Magdolna New York és Budapest 2. / New York and Budapest nr. 2 2002, fotóemulzió offset lemezen/ photographic emulsion on offset plate 40 × 50 cm

VARGA TAMÁS: IDŐSZÁMÍTÁSOM UTÁN / AFTER MY TIME 2019. november 13. – december 6. / 13 November – 6 December 2019 B32 Galéria és Kultúrtér / B32 Gallery

„Az idő nekem is egy irányban halad, egyre fontosabbá válik… A fotográfia saját időm motorja, vele kelek és fekszem, támpont a tájékozódásban, jó útitárs. Az időmből kiragadtam 1 évet. 1 év, 3 kiállítás; lesznek, megtörténnek és elmúlnak, a tematika szempontjából a saját időszámításomat használom. A saját időszámításom kezdete 2010. Ekkor készült az első, még nehezen kivehető nedves kollódiumos lemezem.” Varga Tamás 2019 áprilisában Varga Tamás Időszámításom előtt című tárlatán, korábbi, fiókban tartott Sűrítés (2009) és Jakes (2008) sorozatait mutatta be. Jelenlegi, Időszámításom után című kiállításán válogatás látható a 2010 után, nedves kollódiumos eljárással és zselatinos száraz üveglemezre készült képeiből. A felvételek zömében egyedüli példányok, hagyományos módon nem sokszorosíthatóak, mindegyik magán viseli alkotója jellegzetes „keze nyomát”. A kiállítás egyben Varga Tamás: Silver című fotográfiai albumának hivatalos bemutatója is.

“For me too, time is moving in one direction, it’s becoming increasingly important... Photography is the motor of my own time, I rise and sleep with it, it is a basis for orientation, a great travelling companion. I chose a year from my time. One year, three exhibitions; they will come, happen and pass, and I use my own time as regards the themes. My own time begins in 2010. This was when I made the first wet collodion plate, still difficult to make out.” Tamás Varga The April 2019 exhibition of Tamás Varga, Before My Time, presented series he had relegated to the drawer, Thickening (2009) and Jakes (2008). His current show, After My Time, selects from works created since 2010, made with the wet collodion process and on silver gelatin dry glass plates. Most of the pictures are single copies, cannot be duplicated with traditional methods, and each bears its creator’s distinctive “touch.” The exhibition is also the official introduction of the photographic album, Tamás Varga: Silver.

Varga Tamás hEM 2016, ambrotípiák / ambrotypes 6 db, egyenként 16 × 16 cm / 6 pcs, 16 × 16 cm each

GYUKICS PÉTER: MI MARADT? - 100 ÉV UTÁN MEDGYASZAY ISTVÁN ÉPÜLETEIBŐL / WHAT HAS REMAINED? - OF ISTVÁN MEDGYASZAY’S BUILDINGS, AFTER 100 YEARS 2019. november 18–30. / 18–30 November 2019 Magyar Építőművészek Szövetsége, Kós Károly terem / Association of Hungarian Architects, Kós Károly Hall

Szubjektív dokumentarista stílusú képeimben a rész és egész viszonyával szeretném bemutatni a harmóniát, láttatni az ismeretlent. Fotózásaim során mindig az vezérelt, hogy akkor és olyan nézőpontból, olyan időben exponáljak, amikor a fotózandó tárgy fotogén arcát mutatja, hogy a fény és az árnyék izgalmas játékában fényképezzem le azt, amit látok. Ennek a nézőpontnak a megtalálása, kivárása sok időt vesz igénybe, de csak így tudom láthatóvá tenni azokat a részleteket, amelyek bár mindennaposak, mégsem látják azokat az emberek. Úgy gondolom, hogy az építész, a tervező szándékát is így tudom megmutatni. 2018 óta fotózom a II. világháború után épített templomokat. A templomok építészetére különösen igaz Callmayer Ferenc megfogalmazása: „A rossz épületet kön�nyű leírni. A jó épületet nagyon nehéz. Odaállok nézem, szeretem és nem tudom miért.” A Medgyaszay életmű fotózása során a rárósmulyadi és ógyallai templomnál találkoztam ezzel az érzéssel, s ez a különös, megfoghatatlan érzés váltotta ki belőlem az elhatározást: kutassam fel, fotózzam le Medgyaszay életművét.

With pictures whose style I would describe as subjective documentarian, I’d like to show harmony, and reveal the unknown. When taking a photo, I’ve always been driven by the desire to find the viewpoint and time whence and when the subject shows a photogenic face; I’ve always wanted to involve the exciting play of light and shadow when photographing something I see. It takes a lot of time to find the right viewpoint and moment, but that is the only way to make such details visible that may be everyday, but remain unseen by people. This, I believe, is also the key to revealing the intentions of the architect, the designer. I have been photographing churches built after the Second World War since 2018. When it comes to churches, it is particularly true what Ferenc Callmayer said: “It is easy to describe a bad building. You are hard put to do that with a good building. I stand there, look at it, love it, and I don’t know why.” While photographing Medgyaszay’s works, I first had this sensation at the churches of Rárósmulyad and Ógyalla, and this strange, difficult-to-identify feeling drove me on to find and photograph all of Medgyaszay’s works.

Gyukics Péter Rárósmulyad, templom / Rárósmulyad, church 2016, digitális nyomat / digital print 34 × 35 cm

MAIJA ASTIKAINEN: ONE-DOG POLICY 2019. november 21. – 2020. január 5. / 21 November 2019 – 5 January 2020 PaperLab / Mai Manó Ház / Mai Manó House

A kutyák családtagok, szőrös gyermekeink lettek. A vadon megtestesítői, ugyanakkor otthonainkban mintha különleges emberek is lennének. Úgy viselkednek, mint mi, olyanok, mint mi, csak egy másik világból való fajt alkotnak. A One-Dog Policy című sorozat azokat a szerepeket vizsgálja, amelyeket a kutyákra osztunk. A fotók az antropomorfizmussal, az állatok emberi tulajdonságokkal való felruházásával játszanak. A hasonlóság illúziója téves értelmezéshez vezet. A kutyák emberi tulajdonságokra tesznek szert, bűnbánónak vagy depres�sziósnak tűnnek, nevetnek vagy vádaskodnak. Képzeletbeli személyekké válnak. Maija Astikainen (1985) Helsinkiben élő fotóművész. Az Aalto University Képző-, Iparművészeti és Építészeti Karán szerezte alap- és mesterfokozatú diplomáját, és 2008 óta hozza létre személyes projektjeit, illetve vállal megbízásokat. Saját munkásságában az ember, a természet és a város viszonya izgatja.

Dogs have become our family members and furry babies. They are the representatives of wild nature inside our homes, but at the same time, they seem to be some kind of special humans. They behave like us, they are like us, but still, they are species of a different word. The series One-Dog Policy contemplates the roles that we assign to dogs. The photos play with anthropomorphism, the habit of adding human characteristics to animals. The illusion of likeness leads to misinterpretation. Dogs take on human characteristics, they look guilty or depressed, laughing or blaming. They become imaginary persons. Maija Astikainen (b. 1985) is a photographer based in Helsinki, Finland. She has studied BA and MA in Photography at Aalto University School of Arts, Design and Architecture, and has worked with both commissioned and personal projects since 2008. In her personal work, she is interested in the relationship between human, nature and urbanism.

Maija Astikainen Heku, from the series One-Dog Policy 2016, Digital C-print 25 × 29 cm

TÁMOGATÓK / SUPPORTERS

A FOTÓHÓNAP 2019 TÁMOGATÓI / SUPPORTERS OF HUNGARIAN MONTH OF PHOTOGRAPHY 2019

Capa Capa Center Központ www.capacenter.hu

69 A MAGYAR FOTÓMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE TÁMOGATÓI / SUPPORTERS OF THE ASSOCIATION OF HUNGARIAN PHOTOGRAPHERS

Emberi Erőforrások Minisztériuma

IMPRESSZUM / IMPRINT Fotóhónap 2019 a Magyar Fotóművészek Szövetsége fesztiválja / Hungarian Month of Photography 2019 festival of the Association of Hungarian Photographers

2019. október 15. – 2019. november 30.

A szövegeket gondozta / Copyeditor

fotohonap.hu

Baki László, Cséka György, Eiter Tamás

Fesztiváligazgató / Head of the festival

Fordítás / Translation

Baki Péter

Andrew Gane (oldalak / pages 7–19), Hajnal Krisztina (oldalak / pages 8–19),

Kurátorok / Curators

Mihály Árpád

Baki Péter, Bárdi Zsuzsanna, Borbély László, Csizek Gabriella, Kiss Imre, Kopeczky Róna,

Nyomdai előkészítés / Photo editing

Motoo Hiszako, Tomas Opitz, Puskás Bea,

Colorcom Media Kft.

Schuller Judit Flóra, Szendrő Veronika, Török Tünde, Tüdős Anna, Patrick Urwyler

Arculat, grafikai tervek / Layout, graphic design Szmolka Zoltán

ISBN 978-615-81102-2-8

PR és sajtókapcsolatok / PR and Press

Nyomdai munkák / Printed by

NaszPressz Kft.

EPC Nyomda 2040 Budaörs, Baross utca 77.

Felelős kiadó / Publisher Magyar Fotóművészek Szövetsége / Association of Hungarian Photographers Baki Péter elnök / Chairman Szövegek / Texts: Baki Péter, Cséka György, Csizek Gabriella, Ferenczy Bálint, Frank Márta Éva, Gyukics Péter, Istvánkó Bea, Karácsony Iván, Kocsis István Tamás, Kopeczky Róna, Motoo Hiszako, Ramona Novikov, Schuller Judit Flóra, Török Tünde, Patrick Urwyler