Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
2015. március 22. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
Müpa rádió
Müpa Rádió Élmény minden pillanatban. Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!
mupa.hu
22 March 2015 Béla Bartók National Concert Hall
2015. március 22. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Daniel Oren and the Daniel Oren és Hungarian Radio a Magyar Rádió Symphony Orchestra Szimfonikus Zenekara Featuring: Hungarian National Choir (choirmaster: Mátyás Antal), a soloist of the Hungarian Radio Children Choir (chief choirmaster: László Matos, assistant choirmaster: Sándor Kabdebó) Bernstein: Chichester Psalms Ravel: Boléro Beethoven: Symphony No. 5 in C minor (“Fate”), op. 67 I. Allegro con brio II. Andante con moto III. Allegro IV. Allegro
The English summary is on page 15.
Közreműködik: Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), a Magyar Rádió Gyermekkórusának szólistája (vezető karnagy: Matos László, társkarnagy: Kabdebó Sándor) Bernstein: Chichesteri zsoltárok Ravel: Boléro Beethoven: V. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67 I. Allegro con brio II. Andante con moto III. Allegro IV. Allegro
Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
3
Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Ritkán fordul elő, hogy egy hangverseny műsorán szereplő mű interpretációtörténete és az előadó személyes élete között olyan erős kapocs mutatkozzék, mint amilyen a ma esti koncert bevezető száma, Leonard Bernstein (1918–1990) Chichesteri zsoltárok (Chichester Psalms) című kompozíciója, és az est karmestere, Daniel Oren pályája között megfigyelhető. A Chichesteri zsoltárok második tételében (Az Úr az én pásztorom…) fiúszopránt hallunk: az ő szólama idézi fel Dávid alakját. Ezt a szólamot (amelyet Bernstein szerzői utasítása szerint szükség esetén felnőtt kontratenor is előadhat, nő azonban soha) tizenhárom évesen Daniel Oren is énekelte: az izraeli fiút maga Bernstein választotta ki a feladatra. Az egykori kamasz felnőttként Leonard Bernstein elismert karmester lett, világszerte sikerrel vezényli Fotó © Paul de Heuck, a szimfonikus és operai repertoárt – de érthető, hogy courtesy The Leonard Bernstein Office, Inc. karmesterként is előszeretettel eleveníti fel Bernstein művét, amelynek korai interpretációtörténetéhez előadói teljesítményével maga is hozzájárult. Bernsteint a dél-angliai Sussexben található Chichester kilencszáz éves gótikus katedrálisának orgonistája, John Birch és a templom esperese, Walter Hussey felkérte: írjon művet a Southern Cathedrals Festival (Déli Katedrálisok Fesztiválja) számára, amelyet nyaranként Chichesterben tartottak, a szintén katedrálisairól híres Winchester és Salisbury templomi zenészeivel szövetkezve. (Chichesternek jelentős zenei hagyománya volt, amely a katedrális hírneves orgonista‑zeneszerző jével, Thomas Weelkesszel kezdődött, még a 17. században.)
Bár a chichesteri katedrális anglikán templom, Bernstein, akinek előző (1963-ban befejezett) műve a III. szimfónia, a Kaddish volt, a felkérésre ismét egy jellegzetesen zsidó művet írt, s így életművének két olyan alkotása, amely legmarkánsabban kapcsolódik a zsidó azonosságtudathoz és annak vállalásához, kronológiailag egymás mellé került.
Csakhogy míg a Kaddish súlyos és sötét problémákkal viaskodó alkotás, amelyben a Lélek az Ószövetség prófétáit megidéző módon Istennel perlekedik, addig a Chichesteri zsoltárok komoly, de derűs és energikus zene. A két mű tehát együtt teljes világot alkot, ellentéteik harmonikusan kiegészítik egymást. Bernstein a művet kórusra és zenekarra komponálta. Kiemelten fontos szerep jut a partitúrában Dávid hangszerének, a hárfának (magyar párhuzam: a Psalmus Hungaricusban is akad olyan szakasz, amelyben Kodály jelentős szerepet szán a bibliai hangszer színének). Bernstein két hárfát is használ. Szólamukat előre megírta, és szorgalmazta, hogy a játékosok az előadásokon a szokástól eltérően ne a pódium oldalsó szegletében, hátul helyezkedjenek el, hanem legelöl, közvetlenül a karmester előtt, hogy szerepük fontossága kellő hangsúlyt kapjon. A Chichesteri zsoltárok ciklusa négytételes, az első tétel elé Bevezetés illeszkedik. A zene a bevezetésben a 108., az első tételben a 100., a másodikban a 23. és a 2., a harmadikban a 131., végül, a fináléban a 133. zsoltár részleteit zenésíti meg, héber nyelven. Nemcsak a többtételes tagolódás, de a tételek karaktere is azt az érzést kelti a hallgatóban, hogy a mű, bár ilyen jellegű definícióval a szerző nem él, inkább szimfónia, mint kantáta jellegű (van scherzo típusú szakasz, van lassú tétel). Ha pedig mindezt számba vettük, aligha kerülhetjük el, hogy meg ne említsük a Chichesteri zsoltárok nagy elődjét, amelyre Bernsteinnek egészen biztosan gondolnia kellett a mű megkomponálásakor: Stravinsky egyik „amerikai” művét 1930ból, a Zsoltárszimfóniát, amelyet a zeneszerző a Bostoni Szimfonikusok ötvenéves jubileumára írt, Serge Koussevitzky megrendelése nyomán. Bár ez a mű nem négy-, hanem háromtételes, és a megzenésített zsoltárok választott nyelve nem a héber, hanem Stravinsky neoklasszikus korszakának kedvelt nyelve, az érzelmek lehűtésére és az elidegenítésre oly alkalmas latin, a zenetörténeti rokonság nyilvánvaló. A Zsoltárszimfónia nélkül a Chichesteri zsoltárok bizonyosan nem születtek volna meg. Bernstein partitúrája azonban nem csak a közelmúlt tanulságaiból táplálkozik, előre is mutat: Steve Reich tizenhat évvel később, 1981-ben keletkezett, szintén négyrészes Tehillim (Zsoltárok) ciklusa felé. Az ősbemutatón, 1965. július 15-én, a New York-i Philharmonic Hallban a szólót John Bogart énekelte, a New York-i Filharmonikusok és a Camerata Singers élén Leonard Bernstein állt.
A Chichesteri zsoltárok a 20. század második felének kortárs zenéje, de közönség barát muzsika, amellyel az is könnyen megbarátkozik, aki a kor avantgárd komponistáihoz nem talál utat. Ennek oka, hogy Bernstein stílusa a klasszikus hagyomány
Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
5
6 Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
és a modernség színes ötvözete. Nagyon fontos benne az aszimmetrikus ritmus és metrum (a számmisztika szempontjából fontos 7-es képlet szerepe meghatározó), és ez az izgalmas, felemás lüktetés magával ragadja a hallgatót. Jelentős az ütőhangszerek szerepe – ez is népszerű vonás. Ami a dallamokat és a harmóniákat illeti, ennek a zenének a forrásvilága igen sokféle: bekerültek a műbe Bernstein különböző musicaljeinek (így a West Side Storynak is) kihagyott részletei, a hallgatónak emlékezetébe idéződik Carl Orff erőteljesen ritmikus fogantatású zenéje, de a második tétel refrénszerűen visszatérő, lírai Adonai ro’i lo ehsar dallamának szó-ré-dó témafeje hallatán Offenbach operájából, a Hoffmann meséiből Antónia románca is óhatatlanul eszünkbe ötlik. Egy gyakorló karmester fejében ott zeng-zsibong az egész zenetörténet, és ha ez a karmester történetesen zeneszerző is, aligha tudja megállni, hogy emlékeiből bele ne írjon egyet-mást saját műveibe. Bernsteinnél ez a posztmodern áthallásokkal teli eklektika mindenfajta skrupulus nélkül, felszabadultan működik: zenéje átöleli és befogadja szinte a teljes zenetörténetet (hasonló okokból hasonló jelenség tanúi vagyunk Dohnányi műveit hallgatva is). A Chichesteri zsoltárok mély hittel és feltétlen azonosulással megírt személyes vallomás az Isten felé forduló, reményteli emberi lélekről – felemelő és szeretetre méltó műalkotás. Bevezetés 108. zsoltár, 3. vers Serkenj fel te lant és hárfa, hadd keltsem fel a hajnalt! I. tétel 100. zsoltár Vígan énekelj az Úrnak te egész föld! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!
II. tétel 23. zsoltár, 1–4. vers Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. 2. zsoltár, 1–4. vers Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket. 23. zsoltár, 5–6. vers Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig. III. tétel 131. zsoltár Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után; sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. A milyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem. Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké! IV. tétel 133. zsoltár, 1. vers Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak! (Károli Gáspár fordítása)
Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
7
8 Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
A 19–20. századi francia zene nagyjai feltűnő vonzalmat mutattak a spanyolos egzotikum, az ibér kolorit iránt. Példák hosszú sora illusztrálhatná ezt, kezdve Bizet Carmenjével, folytatva Chabrier España című rapszódiájával, Debussy Ibériaszvitjével. A divat olyan erős volt, hogy a csínytevésekre mindig szívesen vállalkozó Erik Satie szükségét érezte a gúnyolódásnak: Españaña című zongoradarabjában megírta a spanyolkodó francia komponisták paródiáját. Természetesen Maurice Ravel (1875–1937) sem maradhatott ki a spanyolos zeneművek komponálásából. Neki éppenséggel jó életrajzi oka is volt arra, hogy nosztalgikusan vonzódjék az ibér ízekhez-karakterekhez: a Pireneusok lábánál, egy baszk kisvárosban látta meg a napvilágot. Ibér hatást mutató művei közül legkézenfekvőbb a négytételes Spanyol rapszódiát említeni, de szóba jöhet a L’heure espagnol címet viselő, egyfelvonásos opera is, vagy a Pavane egy infánsnő halálára. Legnépszerűbb spanyolos ihletésű műve kétségkívül a Boléro (1928). A mű eredetileg balettnek készült: Ida Rubinstein, a híres orosz színésznő és táncosnő felkérte Ravelt, hangszerelje meg számára Albéniz Ibéria című zongoraciklusát, Ravel azonban a munka során megtudta, hogy Enrique Arbós spanyol karmester már elkészítette a tételek hangszerelését, és a szerzői jog nem engedi újabb változat létrehozását. Félbe kellett tehát hagynia a munkát (igaz, Arbós, értesülvén Ravel szándékáról, azonnal jelezte: készséggel lemond jogairól – addigra azonban már a zeneszerző gondolatai máshol kalandoztak).
Maurice Ravel
9
Ida Rubinstein
Több vargabetűt követően Ravel kikötött egy különös dallamnál, amelyről úgy gondolta, nagyon makacs. Zseniális terv született meg a fejében, mely egyszerű volt, de nagyszerű – mint Kolumbusz tojása. Elhatározta, olyan művet ír, amelyben nem lesz főtéma, melléktéma, zárótéma, nem lesz kidolgozás, kontraszt, tematikus fejlesztés – semmi, amit a kompozíciós gyakorlat korábban egy mű elengedhetetlen alkotóelemének tartott. (Egy darab – zene nélkül, ahogy állítólag önironikusan mondta.) Kizárólag egyetlen téma ismétlődik majd, újra és újra és újra és újra – vég nélkül, őrjítő monotóniával.
A fokozás dramaturgiai eszközéről persze nem mondott le Ravel: ez az egyetlen olyan mozzanat, amely a bolero-ritmus állandó, egyhangú dobolása közben kígyózótekergő dallamot mindig magasabb szintre emeli: a zeneszerző mesterien rakja fel az újabb hangzásrétegeket, növelve a dinamikát, lassan, ördögi kéjjel juttatva el a folyamatot a végső robbanásig. Démoni darab a Boléro, s ebben rokona és előzménye egy másik raveli táncköltemény, a La Valse (1906–1914/1919–1920), amelynek vége szintén robbanás, össze omlás, kataklizma. És sötéten erotikus mű is mindkettő: nyugtalanító, fojtott levegőjű, haláltáncszerű. Az ember legszívesebben rájuk ragasztaná a feliratot: csak 18 éven felülieknek! A Boléro lett végül is Ravel életművének legnépszerűbb opusa – meglepetésére a zeneszerzőnek, aki azt hitte, a zenekarok vissza fogják utasítani. Nem így történt. A kirobbanó sikerű ősbemutatón a legenda szerint egy asszony azt kiabálta, hogy Ravel őrült. A zeneszerző, mikor az esetet elmesélték neki, az anekdota szerint azt mondta: az a nő megértette a darabot. Mikor kezdődött a zenében a romantika? A kérdésre sokféle válasz adható, de talán nem tévedünk nagyot, ha Ludwig van Beethoven (1770–1827) művei között kezdünk keresgélni, és talán az sem félrevezető, ha Beethoven termésén belül is valamelyik szimfóniára gondolunk – végtére is ezek voltak a legnagyobb hatású alkotásai. Ha viszont szimfónia, akkor a romantika kezdeményezőjeként mindjárt hármat is meg kell említenünk: a Harmadikat, az Ötödiket és a Hatodikat.
A III. a romantikus hőskultuszt jósolja meg, az V. a küzdés és a győzelem liszti dramaturgiáját, a VI. pedig a programzene eljövetelét.
Az V. szimfóniának van némi előnye is a másik kettőhöz képest: ez a mű nem csupán egy fontos témakört és/vagy műfajt előlegez, mint a III. és a VI. szimfónia, hanem olyan, primeren zenei jellegzetességei is vannak, amelyek a 19. század romantikájának zenei gondolkodásmódját vetítik előre. Az V. szimfónia egyrészt a teljes művön belül megvalósuló tematikus egység előremutató példája: a nyitótétel ti-ti-ti-tá motívuma így vagy úgy, de legalább jelzésszerűen az összes további tételben jelen van, tehát egyfajta monotematizmus valóLudwig van Beethoven sul meg itt. Másrészt az V. szimfónia még modernebb és még távolabbra mutat előre, egyenesen a minimalizmusig és a repetitív gondolkodásig. Bármilyen meglepő, ez így van. A nyitótétel alaptémája (amely az egész műnek is alaptémája), mint jeleztük, négy hangból áll, majd ez a négy hang szekvenciálisan fejlődik tovább a hangsor egy másik fokáról (g–g–g–esz; f–f–f–d). Igen ám, de mint látható, az első négy hangból három ugyanaz, vagyis a téma csak kéthangos, majd ez a két hang ismétlődik szekvenciálisan, vagyis az egész V. szimfónia voltaképpen egyetlen kéthangnyi dallamcsírára – egy tercre – vezethető vissza. Egyetlen „zenei atom” alkotja az alapgondolatot: mi ez, ha nem a 20. század minimalizmusának igen korai előlegezése?
Ami pedig a repetitív tendenciákat illeti: ezek Beethovennél mindenütt erősek, de ebben a szimfóniában kiváltképp. Később Schubertnél, Brucknernél is nagyon fontos lesz a motívumok mániákus ismételgetése – de ez kétségtelenül itt, Beethovennél kezdődik, és az V. szimfónia e jelenség egyik legszebb példája. A mű egyébiránt, miközben forradalmian új, egy másik (formai) olvasatban meglepően hagyományos (leszámítva persze a kezdőmotívum későbbi tételekbeli visszaidézését). Négy szokványos tétel: a két saroktétel szonátaforma, az Andante con moto variációs forma, a scherzo pedig triós szerkezet (A–B–A). Ennél azonban fontosabb, hogy a hallgató a bevezető motívum visszatéréseit mementószerűnek érzi, és jelentéssel ruházza fel. Ezt a jelentést nem Beethoven adta. A „sors” jelzőt nem ő, hanem titkára, Anton Schindler aggatta a műre: „így kopog a fátum az ajtón”, mondta az első tétel négy hangjára. Önkényesség tehát az V. szimfóniát Sors-szimfóniának nevezni, és a szenvedve küzdő, majd a sors felett győzedelmeskedő ember történetét képzelni bele a folyamatba. Viszont ez az önkényes bánásmód már 1808, a mű befejezése óta tart, és elválaszthatatlanul összenőtt a mű recepciótörténetével. Sőt a zenetörténettel. Immár a művelődéstörténet része, hogy az Ötödiket „Sors-szimfóniaként” hallgatjuk – és mi tagadás, Schindler hasonlata találó, illik a műre. Fogadjuk hát el, hiszen nem az a fontos, hogy az alkotó mit akart mondani a művével (az alkotó soha nem ismerheti olyan jól a művet, mint a közönség: túl közel van hozzá, nincs rálátása), hanem az, hogy mit mond a mű. A darabot, amely c-moll–C-dúr hangnemű és a 67-es opusszámot viseli, 1808. december 22-én a Theater an der Wienben mutatták be, egy mai teherbíró képességünkhöz mérten irreálisan hosszú koncerten, többek közt a VI. szimfónia, a G-dúr zongoraverseny és a Karfantázia társaságában, Beethoven vezényletével – és csekély sikerrel. A siker azonban alig néhány éven belül a mű mellé szegődött – és azóta is hűségesen kitart mellette. Az V. szimfónia minden idők egyik legjátszottabb klasszikus zeneműve, az európai kultúra egyik nevezetes jelképe. Írta: Csengery Kristóf
Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
11
12
Daniel Oren muszlim apától és zsidó anyától született Izraelben, 1955-ben. Karmesteri tanulmányokat folytatott, majd 1975-ben megnyerte az első nemzetközi Herbert von Karajan Karmesterversenyt. Európa-szerte és az Egyesült Államokban vezényel operaprodukciókat, emellett sikeres hangverseny-dirigens. 2007 óta a salernói Verdi Operaház művészeti igazgatója. Vezényelt a londoni Covent Gardenben, a New York-i Metropolitanben, a Veronai Arénában, a bécsi Staatsoperben, valamint Róma, Trieszt, Genova, Firenze, Parma, Torino, Velence, Buenos Aires, San Francisco, Tokió, Houston operaházaiban, vendégszerepelt Firenze, Köln, Stuttgart, Frankfurt szimfonikus zenekarai, az Accademia di Santa Cecilia Zenekara és a Berlini Filharmonikusok élén. Repertoárjának legfontosabb részét Verdi és Puccini, valamint Bellini, Halévy, Bizet és Giordano művei alkotják.
Daniel Oren
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Dohnányi Ernő alapította: az együttes 1943 októberében mutatkozott be a nyilvánosság előtt. Élén 1945 után előbb Ferencsik János, majd Polgár Tibor, Somogyi László és Bródy Tamás állt. 1964-től 1989-ben bekövetkezett haláláig Lehel György munkássága határozta meg az együttes fejlődését. A legutóbbi negyedszázadban olyan muzsikusok váltották egymást a zenekar vezetői tisztében, mint Ligeti András, Vásáry Tamás, Fischer Ádám, Steven D’Agostino és Vajda Gergely; jelenleg Kovács János a vezető karmester. Fennállása során az együttes számtalan kortárs zeneművet mutatott be, hanglemezek, rádió- és tévéfelvételek sokaságát készítette, és világszerte koncertezett. A Nemzeti Énekkart (Állami Énekkar néven) a Magyar Állami Népi Együttes kórusából 1986-ban alapította Pászti Miklós. Az ő halálát követően Elláné Bodonyi Katalin és Ugrin Gábor állt az együttes élén, amelynek vezetésére 1990-ben Antal Mátyást kérték fel. A Nemzeti Énekkar a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral szimbiózisban működő, nagy létszámú kórus, amely kiválóan alkalmas az oratóriumrepertoár remekműveinek megszólaltatására, de a cappella koncerteket is rendszeresen ad. Repertoárja a barokk művektől a kortárs zenéig terjed, felvételek sokaságát készítette, nemzetközi hírű karmesterek keze alatt dolgozott, fellépve a világ minden táján.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
13
Még több Müpa!
Élmény! Minden tekintetben.
regisztráljon ingyenes hűségprogramunkba, válassza ki az Önhöz illő müpa+ kártyát, és élvezze a kedvezményeket!
mupa.hu/mupaplusz
Summary Today’s concert is a special one, as world-renowned conductor Daniel Oren takes to the podium with the Hungarian Radio Symphony Orchestra, beginning the programme with a rarely heard 20th century composition in Leonard Bernstein’s Chichester Psalms. Premièred in 1965, the work played a key part in the career of the Israeli conductor, who turns 60 this year: at the age of 13, he was chosen by the composer himself to sing the ethereal boy soprano part in the second movement. Bernstein was commissioned to write the Chichester Psalms by John Birch, organist of the Gothic Chichester Cathedral in southern England, and its then Dean Walter Hussey. The text comprises excerpts from the original Hebrew Psalms 2, 23, 100, 108, 131 and 133. A work of 20th century music bearing witness to religious faith, it is nevertheless accessible with its post-modern, eclectic language absorbing and transubstantiating innumerable influences from music history. The remainder of the programme features two true hits of the classical music repertoire. Ravel’s Spanish-inspired Boléro (1928) reiterates a single melody over an ostinato rhythmical backing of snare drums and constantly changing, increasingly rich orchestration. One of the most effective pieces of dance music in history, the work was originally conceived as a ballet, but lives on today as a concert piece in its own right. Beethoven’s Symphony No. 5 in C minor (1808) is one of the most greatest influences on the great Romantic tradition. It is well known for its conciseness and emotional depth, and for the revolutionary and innovative way in which the main motif of the opening movement is recalled in subsequent movements. The Fate nickname assigned to the symphony originates not from the composer himself, but from his secretary Anton Schindler, but this scarcely alters the fact that the work’s dramatic progress paints a perfect portrait of a hero resolutely combating destiny – and finally triumphing over it. Schindler merely put into words a reading of the work that was there waiting to be found.
Daniel Oren and the Hungarian Radio Symphony Orchestra
15
Händel: Nagy Sándor ünnepe
A Litván Nemzeti Opera és a Művészetek Palotája közös produkciója, félig szcenírozott előadás Vezényel: Rolf Beck Rendező: Káel Csaba
2015. március 28.
Litván Nemzeti Opera és Balettszínház Fotó © Martynas Aleksa
Stabat Mater
Verdi és Rossini
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar Vezényel: Carlo Montanaro
2015. április 2.
Carlo Montanaro
Baráti Kristóf és vendégei
Kim Kashkashian, Várdai István, Jean-Efflam Bavouzet 2015. április 8.
Baráti Kristóf Fotó © Strammer Jacqueline
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Bertrand de Billy és a Nemzeti Filharmonikusok
2015. április 23.
Bertrand de Billy Fotó © Marco Borggreve
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
DanteXperience
Közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Vittorio Bresciani
2015. április 24.
SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
2015. május 3.
Várdai István
előzetes,
AJÁNLÓ
Kiadta a Művészetek Palotája Nonprofit Kft. stratégiai partnereink:
stratégiai médiapartnereink:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Daniel Oren Tervezés: Hammer Advertising Kft. A Művészetek Palotája fotóit Csibi Szilvia, Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette. A szerkesztés lezárult: 2015. március 5. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000