DISCOVERIES – YOUNG GENIUSES, CLASSICAL ORCHESTRAS GERGELY KOVÁCS, JEONGHEON NAM AND THE SZEGED SYMPHONY ORCHESTRA
Featuring: Gergely Kovács – piano Jeongheon Nam – cello
Conductor: Sándor Gyüdi
Schumann: Faust Overture, WoO 3
Schumann: Piano Concerto in A minor, Op. 54
1. Allegro affettuoso
2. Intermezzo: Andantino grazioso
3. Allegro vivace Dvořák: Cello Concerto in B minor, Op. 104
1. Allegro
2. Adagio, ma non troppo
3. Finale: Allegro moderato – Andante – Allegro vivo
The English summary is on page 10.
2022. szeptember
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
FELFEDEZÉSEK – IFJÚ GÉNIUSZOK, KLASSZIKUS ZENEKAROK KOVÁCS GERGELY, JEONGHEON NAM
ÉS A SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR
Közreműködik: Kovács Gergely – zongora Jeongheon Nam – cselló
Vezényel: Gyüdi Sándor
Schumann: Faust-nyitány, WoO 3
Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54
I. Allegro affettuoso
II. Intermezzo: Andantino grazioso
III. Allegro vivace
Dvořák: h-moll csellóverseny, op. 104
I. Allegro
II. Adagio, ma non troppo
III. Finale: Allegro moderato – Andante – Allegro vivo
Élete utolsó két évét Robert Schumann (1810–1856) elmegyógyintézetben töltötte a ma már Bonnhoz tartozó Endenichben, miután 1854 februárjának végén egy düsseldorfi pontonhídról a jeges Rajnába vetette magát. Hosszú ideje rémálmok, látomások gyötörték, felesége beszámolója szerint egyik éjszaka felpattant az ágyból, hogy lejegyezzen egy témát, amelyet „dicsőséget ígérő angyalok súgtak neki”, reggel viszont szörnyű állapotban jött ki szobájából, azt állítva, az angyalhangok démonhangokká változtak, és borzalmas zene kíséretében közöl ték vele: bűnös, és a pokolba fogják taszítani. A pszichiátria tudománya ekkor még gyermek cipőben járt, később, halála után ötven évvel bipoláris zavarként diagnosztizálták Schumann betegségét, amelyet egy előrehaladott stádiumban lévő, fiatalkorban elkapott szifilisz is súlyosbított. Ma mindkettőre lenne orvosság, kortársai azonban úgy vélték: képzeletének szüleményei – amelyek egyébként műveit is létrehozták – vették át a hatalmat elméje felett. Az „őrült” jelző egyet jelentett a társadalmi kirekesztettséggel, hozzátartozóinak pedig a szégyenérzettel – mégiscsak a német zenei élet ünnepelt zsenijéről volt szó! Az őt negyven évvel túlélő özvegy, Clara és szűk köre a közvetlenül az elmegyógyintézetbe vonulás előtt keletkezett – a korábbiaknál kétségtelenül elvontabb, introvertáltabb, formailag nehezen besorolható – műveket egy hanyatló elme szüleményeinek tekintette. Nem kevés kompozícióról van szó, és nem is akármilyenekről: ilyen például a nagyszabású Missa sacra, a Requiem, A rózsa zarándokútja, a Nachtlied vagy a négy nagy kórusballada. Nem maradt fenn a ma elveszettként nyilvántartott Öt románc gordonkára, Clara ugyanis megsemmisítette a sorozatot, valószínűleg már 1853 novemberében (létezéséről csak Schumann feljegyzéseiből tudunk). Megdöbbentő történet a Hegedűversenyé, melynek egy anekdota szerint mégiscsak köze lehet a démonokhoz. Az 1853 őszén befejezett művet Schumann a 19. század egyik legjelentősebb hegedűsének, Joseph Joachimnak ajánlotta, aki azonban soha nem adta elő, sőt rejtegette, végrendeletében pedig a Berlini Porosz Állami Könyvtárra hagyományozta a kéziratot azzal, hogy legkorábban a zeneszerző halála után száz évvel, 1956-ban lehet publikálni. Egy londoni spiritiszta szeánszon azonban Joachim nővérének hegedűművész unokahúgain, a Bartók-élet rajzból is ismert Arányi Jellyn és testvérén, Adilán keresztül egy magát Schumann-nak nevező hang hírt adott a lappangó kompozícióról, egy másik „üzenetből” pedig azt is megtudták, hol található a kézirat. A szenzációs felfedezés híre bejárta a világot, a Hegedűversenyt 1937 novemberében mutatták be Berlinben, tíz nappal később Yehudi Menuhin játszotta el New Yorkban, a következő év februárjában pedig Arányi Jelly Londonban. Az 1810-ben született Schumann életműve csak a 21. század elejére lett teljes egészében hozzáférhető – zeneművein és írásain kívül verseit is kiadták már –, és bizonyos kompozíciói még mindig rehabilitálásra várnak. Ilyen az 1862-ben bemutatott, a ma esti koncerten nyitányával képviselt Jelenetek Goethe Faustjából, amelynek koncerttermi megszólalása még mindig kuriózum, bár a Benjamin Britten vezényletével 1973-ban készült felvétel sokat lendí tett elismertségén.
Schumann polcain ott sorakozott Goethe negyvenkötetes életműkiadása, valamint hátrahagyott műveinek húsz kötete is, a Faust-téma pedig – mint megannyi 19. századi zeneszerzőt –egész életében foglalkoztatta. Már tizenhét évesen, egy irodalmi-zenei esten felolvasott a drámából, mielőtt egy zongoraversenyt adott volna elő amikor pedig 1844-ben Oroszországba indult, hogy feleségét elkísérje egy koncertkörútra, a Faustot vitte magával. Már akkor operát akart belőle írni, de a dráma filozofáló, pszichologizáló jellegű második részét, amely különö sen érdekelte, nem tudta összeegyeztetni az operaszínpad igényeivel. „Minek zene ilyen töké letes költészethez?” – tette fel a kérdést egy barátjához írt levélben. Végül – tíz éven át újra és újra visszatérve a kompozícióhoz – egyedi formában valósította meg elképzelését. Utolsónak a nyitányt fejezte be, ugyanakkor, amikor az említett Hegedűversenyt is: 1853-ban. Goethe színművét három részben dolgozta fel énekes szólistákra, kórusra és zenekarra, jellemző módon épp azokat a részeket hagyva ki, amelyek zenével látványosabban, hatásosabban lehettek volna ábrázolhatók. Az első szakasz a tragédia első képéből emel ki három jelenetet, a máso dik a Napfelkelte, az Éjfél és a Faust halála című szakaszokból áll, a harmadik pedig a bibliai szereplőket is megjelenítő misztikus-filozofikus zárójelenet, amelyet jó ötven évvel később Gustav Mahler is monumentális szimfóniatételben zenésített meg. Az 1845-ben bemutatott a-moll zongoraverseny története jóval egyszerűbb, gondolhatnánk, hiszen nemcsak Schumann, hanem az egész versenymű-irodalom egyik legtöbbet játszott darabja; a remekművek természetességével szól, szinte húz magával az első akkordtól az utolsóig. Ennek ellenére ez sem született meg olyan könnyen: a zeneszerző az 1820-as évek végétől, már leendő apósa, Friedrich Wieck zongoranövendékeként is több zongoraversenybe kezdett bele, de egyikkel sem volt elégedett. Ha zenetörténeti dokumentumok segítségével visszamegyünk kicsit az időben, könnyen megérthetjük, miért. Az 1800-as évek elején a zongora forradalmi fejlődésen ment keresztül: hangterjedelme elérte a szimfonikus zenekarét, a korszerű öntvénynek köszönhetően erősebb húrokat bírt el, emiatt hangerőtartománya jelentősen tágult. A zengőbb húroknak köszönhetően a megszólaló hang minősége is javult, felhangdúsabbá vált, a billentyűk mechanikája pedig a korábbinál többféle játékmódot, billentést tett lehetővé. (Schumann arra számított, hogy a hangszer idővel az orgonához hasonló pedálsort is kap, a prototípusból neki is volt egy.) Az új lehetőségektől megittasult zeneszerzők – akik egyben előadóművészek is voltak – joggal érezték úgy, hogy a zongora mellett nincs szükség zenekarra. Az általa alapított Új Zenei Újság egy 1839-es cikkében Schumann azt is megjegyezte, hogy megcsappant az új zongoraversenyek száma, de ha születnek is, azok nem méltók a műfaj Bach, Mozart, Beethoven nevével fémjelzett múltjához; az ifjú zeneszerzők túl könnyed kompozíciókkal jelentkeznek, amelyekben nemigen találják a zenekar helyét-szerepét a szólózongora csillogó futamai mellett. „Nincs mit tennünk, meg kell várnunk a géniuszt, aki bebizonyítja, hogyan kapcsolódhat a zenekar a zongorához úgy, hogy a zongorát uraló muzsikus hangszerének és művészetének minden
gazdagságát kibontakoztathassa, mialatt a zenekar nem puszta szemlélő, hanem változatos karaktereivel művészien gazdagítja a zenei folyamatot.” Schumann végül nem várt: ő maga lett az a géniusz, aki az a-moll zongoraversenyben megvalósította ezt az ars poeticát. Először a nyitótétellel készült el, melyet 1841-ben még önálló darabként mutatott be Fantázia zongorára és zenekarra címmel. Később felesége biztatására tett hozzá egy gyors tételt, valamint egy ahhoz átvezető közjátékot. Ha belehallgatunk a korban keletkezett más zongoraversenyekbe – Moscheles, Kalkbrenner, Chopin, Mendelssohn alkotásaiba –, megállapíthatjuk, hogy Schumann műve egyikre sem hasonlít. Sőt, a műfaj hagyományaihoz sem kapcsolódik: a zenekar és a szólóhangszer szimbiózisban él együtt, formailag pedig a szabad fantázia és a kötött forma közt helyezkedik el az arany középúton, ez adja varázsát, spontán szépségét. Schumann újrafogalmazta a zongoraverseny műfaját, kihasználva a hangszer technikai újdonságait, számítva a szólista virtuozitására, de mindezt szervesen ötvözve a zenekar adta lehetőségekkel. Egyúttal megalkotta a 19. századi verseny művek etalonját, azt a kompozíciót, amelyhez akarva-akaratlanul később Grieg, Csajkovszkij, Brahms és Liszt is kapcsolódott. A zongora népszerűsége mellett a gordonkát mint szólóhangszert viszonylag későn fedezte fel a 19. század. Brahms szívesen adott neki szólószerepet szimfóniában, zongoraversenyben, de amikor versenyműben használta – az a-moll kettősversenyben –, akkor csak a hegedű oldalán jelent meg. Talán épp Schumann volt az, aki a romantikusok közül elsőként írt gordonkaversenyt, szintén „őrült” korszakában; ez a mű is elvont, enigmatikus és formabontó. A nála egy generációval, harmincegy évvel fiatalabb Antonín Dvořák (1841–1904) is inkább zenekari színként gondolt a hangszerre – milyen csodálatos is a VIII. szimfónia kezdete! –, mert mint mondta, „a magasban sivít, a mélyben dörmög”. Igaz, huszonéves korából fennmaradt egy félkész gordonkaverseny ötvenpercnyi(!) anyaga, élete vége felé, New York-i éveiben azonban elérkezett az a pillanat, amikor érett és befutott szerzőként úgy gondolta: kilenc szimfónia, egy hegedű- és egy zongoraverseny, továbbá megannyi koncertnyitány és kamaramű után csellóversenyt komponál. A kor első számú cseh gordonkása, Hanuš Wihan évtizedek óta unszolta, hogy írjon neki versenyművet, de egy másik csellista, Victor Herbert is inspirációs forrást jelentett számára. Herbert a Dvořák vezette New York-i Konzervatórium tanára volt, a IX. szimfónia bemutatóján is a zenekarban ült, és maga is foglalkozott zeneszerzéssel –második csellóversenyét Dvořák is hallotta New Yorkban. „Én vagyok a legjobban meglepve, hogy csellóversenyt komponálok” – nyilatkozta az ötvenes éveiben járó zeneszerző, amikor a h-moll koncerten dolgozott. A londoni ősbemutatón és még számos további előadáson a brit Leo Stern játszotta a csellószólamot, noha az ajánlás Wihannak szól. Az első olyan koncertnek, amelyen Wihan működött közre és a zeneszerző vezényelt, épp a pesti Vigadó adott helyet 1899. december 20-án. Az eseményt óriási várakozás előzte meg, hiszen a legnagyobbak között számontartott két művész közös fellépése igazi szenzációnak ígérkezett. (Dvořák más
protokollrendezvényeken is megjelent akkor Budapesten.) Talán a fokozott izgalom okozta, esetleg bal lábbal kelt fel, vagy egyszerűen nem értett a zenéhez, de a Budapesti Napló munkatársa elveszett a részletekben – kritikája a h-moll gordonkaverseny óriási népszerűsége fényében ma már megmosolyogtató; csak azért idézzük, mert jól érzékelteti azt a hangulatot, amellyel Dvořákot fogadták, és elénk idézi az embert is: „Dvorzsák Antal a lipótvárosi kaszinó keddi estélyén egyszerű fekete szalonruhában jelent meg. Ma fölrakta összes rendjeleit. Az egyik – különösen díszes példány – hosszú veres szalagon lógott a nyakában. Érthetetlen hiúság egy művésztől, egy poétától, akinek nem volna szabad másra is büszkének lenni, mint a saját tehetségére és a közönség tapsaira. Akit az Isten maga tüntetett ki ragyogó zsenivel, minek annak más kitüntetés? Minek annak olyan dekoráció, amit akármelyik szorgalmas bürokrata megkaphat harminc évi akta-piszmogás után? Ám mutogassa rendjeleit a királyi tanácsos, a diplomata, a büszke nyárspolgár, a hiú stréber. Poétának nem áll jól. Ahelyett, hogy fölemelné, közönségessé teszi. A derék Wihan Jánosnak nem volt semmiféle rendjele, de hogy meglegyen a harmónia közte és illusztris honfitársa közt: piros zsebkendőt dugott a fekete mellénye fölé. Messziről ez is úgy festett, mint egy ismeretlen ordó piros szalagja. Dvorzsák Antal sokkal idősebbnek látszik, mint amennyi éves. Mindössze ötvennyolc esztendős (1841-ben született), de ősz haja, szakálla és öreges külseje hetvenet mutat. Arca sem mondható kiválóan szelle mesnek. A Liszt, Wagner Rikárd, Rubinstein szép, erős tekintete és érdekes, sokatmondó arc játéka itt hiányzik. (…) A gordonkaverseny túlságig hosszú szerzemény, de nem hosszadalmas, sőt legnagyobb részében érdekes. Wihan János kitűnően adta elő, különösen a második részt [tételt]. (…) Dvorzsák a saját szerzeményeit maga dirigálta élénk gesztusokkal, erős lendülettel. De mint dirigens nem éppen első rangú.”
Írta: Várkonyi Tamás
Kovács Gergely négyéves korában kezdett zenét tanulni. Tizenkét évesen már az Országos Nyíregyházi Zongoraverseny nagydíjasa lett, ezzel egy időben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségeknek fenntartott osztályába; az intézményben 2019-ben diplomázott Némethy Attila és Réti Balázs növendékeként. Számos versenyen – Olasz országban, Spanyolországban, Szerbiában – ért el nagyszerű eredményeket; 2018-ban a Budapesti Nemzetközi Chopin Zon goraversenyen második helyezett lett (első díjat nem adtak ki), és ugyanebben az évben Junior Prima díjjal tüntették ki. Külföldi fellépései közül kiemelkedik a jeruzsálemi Zeneakadémián adott koncertje, valamint szólóestje a New York-i Carnegie Hallban.
Az 1993-ban született Jeongheon Nam 2013-ban szerezte meg diplomáját a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetemen, de ezt megelőzően a nagy múltú szentpétervári Rimszkij-Korszakov Kon zervatóriumban is tanult 2003 és 2008 között. Később Várdai István növendéke lett Mannheimben, majd Pieter Wispelwey osztályában Düsseldorfban és Fenyő Lászlóéban Karlsruhéban képezte magát. Emellett Frans Helmerson, Lluís Claret, Arto Noras, Tilmann Wick, Laurence Lesser, Young-Chang Cho és Varga Tamás mesterkurzusain tökéletesítette tudását. Több versenyen is kiemelkedő eredménnyel szerepelt, többek között Bulgáriában, Dél-Koreában, Németországban és Olaszországban.
Miután elvégezte a Szegedi Tudományegyetem matematika–fizika szakát, majd Szeged városának ösztöndíjasaként a Zeneakadémiát, Gyüdi Sándor 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színház karigazgató-karmestere lett, és átvette a városi Vaszy Viktor Kórus vezetését is, tizenegy évvel később pedig kinevezték a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagyává. A szegedi zenei élet egyik meghatározó alakjaként szolgálta és szolgálja a zene ügyét a városban és a régióban, élvonalbeli magyar és külföldi művészekkel ad koncerteket és vezényel operákat, de külföldön is rendszeresen vendégszerepel. 2008 és 2018 között a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója volt, jelenleg a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője.
Fotó © Andrej GrilcA Szegedi Szimfonikus Zenekar jogelődje 1919-ben alakult. 1934-től egy évtizeden át a ké sőbb világhírűvé vált Fricsay Ferenc vezette, ekkor olyan művészóriások is az együtteshez látogattak, mint Willem Mengelberg, Erich Kleiber, a saját operáját dirigáló Pietro Mascagni, továbbá Dohnányi Ernő, Jacques Thibaud, Alfred Cortot és Szigeti József. A zenekar történeté nek másik legendás korszaka 1969-ben kezdődött, amikor Vaszy Viktor vette át az irányítását, fellendítve a szegedi operajátszást is. A későbbiekben vezényelte a zenekart többek között Lamberto Gardelli, Carlo Zecchi, Ferencsik János, Fürst János, Kocsis Zoltán és Kovács János; vezető karmestere 1999 óta Gyüdi Sándor.
SUMMARY
Making their debuts in the Discoveries series are two outstanding young musicians playing classic works from the Romantic concert literature. Hungarian pianist Gergely Kovács graduated from Budapest’s Liszt Academy in 2019 and has achieved splendid results at numerous competitions, including in Italy, Spain and Serbia. In 2018, he took second place at the Budapest International Chopin Piano Competition (no first prize was awarded), and received the Junior Prima Award as a promising artistic personality in that same year. Standing out among his international appearances are his concert at the Jerusalem Academy of Music and Dance and his solo recital at New York’s Carnegie Hall. From him, we’ll hear Robert Schumann’s Piano Concerto in A minor, first premièred in 1845. With its free-flowing melodies, fantasy-like character and spontaneous beauty, it has deservedly became one of the most performed piano concertos of all time. The other young soloist to be discovered this evening, South Korea’s Jeongheon Nam studied in Russia, South Korea and Germany, and since 2020 he has been a student of László Fenyő at Hochschule für Musik Karlsruhe. He has won numerous awards at international competitions, including first prize and three special prizes at the Allegra International Competition, as well as third prize and a special prize at the International Johannes Brahms Competition. He plays on a cello made by Matteo Goffriller, which is being loaned to him by the Landessammlung Streichinstrumente Baden-Württemberg. He will perform the most popular of all cello concertos, written in the United States towards the end of his life by the Czech composer Antonín Dvořák, after yielding to the long pleading of a friend of his. ”I am more surprised than anyone to find myself composing a cello concerto,” he said, but for this we can thank the friend in question, Hanuš Wihan, with whom he presented the work for the first time in 1899 – in Budapest.
Before the two concertos, we will get to hear the overture – an exciting and wonderful musical composition brimming with emotions – from Robert Schumann’s regrettably rarely performed oratorical work Scenes from Goethe’s Faust. Taking the conductor’s podium will be Sándor Gyüdi, who has been active in the Hungarian music world for decades, since 1999 at the helm of the Szeged Symphony Orchestra, a key component of the cultural life of Southern Hungary with a significant history in the performance of opera.
ELŐZETES
Varga Judit Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
2022. október 6.
JUDIT SZERZŐI
FŐSZEREPBEN: BOLDOCZKI GÁBOR
Közreműködik: Boldoczki Gábor – trombita, Varga Judit, Borbély László – zongora, Schlanger Tamás – ütőhangszerek, Tóth-Vajna Zsombor – csembaló, Liszt Ferenc Kamarazenekar Vezényel: Vajda Gergely
2022. október 10. LISZT ÜNNEP
MICHAEL VOLLE ÁRIAKONCERTJE WAGNER TÁRSASÁG 150
Közreműködik: Schöck Atala – mezzoszoprán, Michael Volle – bariton, a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Pinchas Steinberg
2022. november 1.
MINDENSZENTEK
BERLIOZ: REQUIEM
Közreműködik: Andrew Staples – tenor, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), Honvéd Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Howard Williams
Michael Volle Fotó © Carsten Sander Andrew Staples2022.
PRUNYI ILONA
2022.
Szereplők:
Temesvári Bence © Draskovics Prunyi Ilona Fotó © Valuska Gábor Patrick Grahl Fotó © Kirsten NijhofKÉT
EGY JEGGYEL!
Müpa-jeggyel a Ludwig Múzeumba
Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu
Nyitvatartás
Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.
A címlapon: Kovács Gergely
A szerkesztés lezárult: 2022. szeptember 21.
A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Stratégiai partnerünk:
A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.