Müpa Műsorfüzet - Spányi Miklós, Emanuel Abbühl és a Concerto Armonico (2023. március 4.)

2023. MÁRCIUS 4.

RÉGIZENE FESZTIVÁL SPÁNYI MIKLÓS, EMANUEL ABBÜHL

ÉS A CONCERTO ARMONICO

BAROKK OBOAVERSENYEK

mupa.hu

4 March 2023

Festival Theatre

EARLY MUSIC FESTIVAL MIKLÓS SPÁNYI, EMANUEL ABBÜHL AND THE CONCERTO ARMONICO

BAROQUE OBOE CONCERTOS

Featuring:

Seung Eun Lee – oboe

Geminiani: Concerto Grosso in E minor, Op. 3, No. 3

Albinoni: Oboe Concerto in D minor, Op. 9, No. 2

Corelli—Geminiani: Concerto Grosso in D minor (“La Folia”), H. 143

A. Marcello: Oboe Concerto in D minor

Vivaldi: Oboe Concerto in C major, RV 451

Vivaldi: Concerto for Three Violins and Orchestra in F major, RV 551

Vivaldi: Concerto for Two Oboes and Orchestra in A minor, RV 536

The English summary is on page 11.

2

2023. március 4.

Fesztivál Színház

RÉGIZENE FESZTIVÁL SPÁNYI MIKLÓS, EMANUEL ABBÜHL

ÉS A CONCERTO ARMONICO

BAROKK OBOAVERSENYEK

Közreműködik:

Seung Eun Lee – oboa

Geminiani: e-moll concerto grosso, op. 3, No. 3

Albinoni: d-moll oboaverseny, op. 9, No. 2

Corelli—Geminiani: d-moll concerto grosso („La Folia”), H. 143

A. Marcello: d-moll oboaverseny

Vivaldi: C-dúr oboaverseny, RV 451

Vivaldi: F-dúr versenymű három hegedűre és zenekarra, RV 551

Vivaldi: a-moll versenymű két oboára és zenekarra, RV 536

3

Concerto, concerto grosso: a két műfaj kialakulását a barokk stílus idejére teszi a zenetörténetírás. A concerto valószínűleg a latin concertare szóból származik, ami utalhat vitatkozásra, de együttműködésre is. A szó olasz megfelelője „rendezni, megállapodni, összejönni” jelentéssel bír. A műfajmegjelölés először 1519-ben bukkan fel az un concerto di voci in musica megfogalmazásban, ami egyértelműen énekegyüttesre utal. Nem véletlenül: a concerto korai megjelenési formái vokális művek, az instrumentális repertoár csak később kezdi használni a terminus technicust. A barokk hangszeres concerto egy vagy több szólistát és zenekart foglalkoztató mű, amely kiforrott háromtételes alakban a 18. század elejétől számít jellemzőnek. Ez a forma, amelyben Vivaldi, Bach, Händel ismert vonós- és billentyűsversenyművei keletkeztek, a bécsi klasszikus és romantikus, sőt a 20. századi versenyműveknek is elődje. A gyakran csupán egyetlen szólistát foglalkoztató, túlnyomórészt háromtételes concertóval ellentétben a concerto grosso szólisták kis csoportját (concertino) állítja szembe a zenekarral (ripieno vagy tutti), és tételeinek száma – bár lehet három is – nemegyszer négy, öt vagy hat. Händel op. 6-os Tizenkét concerto grossójában hét öt-, két négy- és három hattételes művet találunk, míg háromtételeset egyet sem. A Händel számára mintául szolgáló híres Corellisorozat, a szintén op. 6-tal jelölt Tizenkét concerto grosso is főként öt- és hattételes műveket tartalmaz. Fontos még, hogy a concerto jórészt gyors–lassú–gyors beosztású tételrendje helyett a concerto grosso igen változatos tempódramaturgiát tesz lehetővé, és ezáltal rendkívül nagy mozgásteret kínál a zeneszerzőknek. A concerto grossókban a szvitek tánctételei is felbukkannak: menüett, hornpipe, polonaise, allemande, corrente, gavotte, sarabanda. Ha a concertóban a későbbi bécsi klasszikus és romantikus versenymű elődjét ismertük fel, a concerto grossót bizonyos vonásai a bécsi klasszikus korszak mannheimi zeneszerzői által kifejlesztett sinfonia concertante műfaji elődjévé teszik. A két műfajt nemcsak az rokonítja egymással, hogy mindkettőben szólista vagy szólisták állnak szemben zenekari együttessel, hanem legalább ennyire az is, hogy mindkettő középponti kategóriája a virtuozitás, a reprezentatív hangszeres játék. Olyan művekről beszélünk, amelyek hódítani, lebilincselni akarnak: briliáns technikával, energiával, változatossággal, színekkel. Mindezzel persze az előadóknak is lehetőséget kínálnak a hódításra. Nem csoda, hogy mind a concerto, mind a concerto grosso igen népszerű műfaja lett a barokk zenének, s ha egy zeneszerző aktív volt a világi hangszeres műfajok terén, érdekében állt szerencsét próbálni e műformákban. A műveket a kor szokásainak megfelelően leggyakrabban hatos vagy tizenkettes opusokba rendezve jelentették meg nyomtatásban. Hangversenyünk változatos utazásra hív az olasz barokk concertók és concerto grossók világában, hangzás szempontjából is színes tájakon, hiszen a csembalóval kiegészülő vonósegyütteshez fúvós hangszer: oboa is csatlakozik. Hallunk kizárólag vonósokra komponált concerto grossókat, három olyan versenyművet, amelyben egy oboa a szólista, egyet, amelyben kettő, sőt, egy háromhegedűs versenymű is gazdagítja a műfaji kínálatot. A gyakran kimért, sokszor büszke és elegáns francia barokkal és a kor fegyelmezett, intellektuális, nemegyszer elvont

4

német muzsikájával ellentétben az olasz barokk zene fontos jellemzője az életörömöt sugárzó érzékiség, az energia áradása, a hangzás zamata, az ékesszóló virtuozitás, és persze az éneklő dallamosság, amely a vokális műfajok mellett a hangszeres kifejezési formák világára is jellemző.

A hangverseny öt zeneszerzőjének művei a kor itáliai barokk hangszeres termésének körképét kínálják. Figyelemreméltó, hogy ötből négyen nemcsak komponisták, de virtuóz hegedűsök is, és az is, hogy az öt muzsikusból hárman a páratlan gazdagsággal burjánzó velencei zeneéletet képviselik.

Az öt komponista legidősebbje, Arcangelo Corelli (1653–1713) a romagnai Fusignanóban született, tanulmányait azonban Bolognában és Rómában végezte, és pályája is nagyrészt ez utóbbi városban bontakozott ki. „Az új Orfeusz” a korabeli római zeneélet egyik vezéralakjává vált, akit a legtöbb nemesi család palotájában szívesen láttak. Fontos előmozdítója volt a szonáta és a concerto fejlődésének, benne látják a concerto grosso műfaj létrehozóját. Alkotói tevékenységét negyvennyolc triószonáta, tizenkét hegedűszonáta és tizenkét concerto grosso fémjelzi. Hatott Händel, Bach, Vivaldi, Torelli, Muffat, Telemann és mások munkásságára. Tomaso Albinoni (1671–1751) egy gazdag papírkereskedő gyermekeként Velencében látta meg a napvilágot, és ott is halt meg. Hegedülni és énekelni tanult. Míg életében főként operáiról volt híres – melyeknek Velence, Genova, Bologna, Mantova, Udine, Piacenza, Nápoly tapsolt –, az utókor mindenekelőtt hangszeres zenéjét, elsősorban concertóit tartja számon. Ennél is sajátosabb, hogy amit ma legnépszerűbb darabjának tartanak, a filmzeneként is használt és könnyűzenészek által gyakran feldolgozott g-moll Adagio valószínűleg nem is az ő szerzeménye: hamisítvány. Akárcsak Corelli, Albinoni is hatott Bachra, aki két fúgát komponált az olasz szerző témáira. Az Albinonihoz hasonlóan velencei születésű Alessandro Marcello (1673–1747) a zenetörténet kisszámú zeneszerző testvérpárjainak egyikébe tartozik. Öccsét, Benedettót (1686–1739) jobban ismeri az utókor. A Marcellók nemesi családból származtak, Alessandro gazdagságban nőtt fel egy szenátor fiaként, és a zene iránti érdeklődése is akadálytalanul bontakozhatott ki. Számos concertót, kantátát, áriát, canzonettát, hegedűszonátát írt. Akárcsak az előző két zeneszerzőről, róla is elmondhatjuk, hogy művészete felkeltette Johann Sebastian Bach érdeklődését, és kivívta nagyrabecsülését.

A koncert legnépszerűbb zeneszerzője, Antonio Vivaldi (1678–1741) szintén velencei volt: egy jól hegedülő borbély hat gyermekének egyikeként látta meg a napvilágot. Asztmája nem akadályozta meg abban, hogy virtuóz hegedűs váljék belőle. Édesanyja óhajának megfelelően egyházi szolgálatba lépett, erről tanúskodik vörös hajára utaló gúnyneve: „a rőt pap”. Életének fontos helyszíne volt egy árvaház, az Ospedale della Pietà, ahol huszonnégy éves korától tanított. Lenyűgöző termékenységgel ontotta magából a versenyműveket. Ma leginkább ezeket játsszák, ám elismert operaszerző is volt. Sorsa a szerencse forgandóságát példázza: egy sikeres élet alkonyán zenéje divatjamúlttá vált. VI. Károly támogatását remélve kéziratainak

5

eladásával szerzett pénzt, hogy Bécsbe utazhasson, a Habsburg császár azonban nem sokkal Vivaldi megérkezése után meghalt, így az egykor ünnepelt komponista – aki Bachra is érdemi hatást gyakorolt – szegénységben hunyta le szemét a zene városában. Az est öt zeneszerzője közül talán a luccai születésű Francesco Geminiani (1687–1762) volt a legmozgékonyabb. A kiváló zeneszerző, hegedűs és elméletíró, akit kortársai Händellel és Corellivel tartottak egyenrangúnak, Alessandro Scarlatti, Carlo Ambrogio Lonati és Corelli növendéke volt. Működött Nápolyban, sikereket aratott Londonban, élt Párizsban, majd miután átmenetileg visszatért a brit fővárosba, Írországba ment, és Dublinban érte a halál. Kiváló hegedűsként tartották számon, expresszív ritmikája miatt Tartini úgy nevezte: „az őrült”. Traktátust is írt a hegedűjátékról. Életművének legjelentősebb része háromsorozatnyi concerto grossója az 1730-as és ’40-es évekből. A pódiumra lépő művészeken kívül van a koncertnek még egy fontos szereplője: az oboa, amely a hét mű közül négyben egy-egy versenymű karcsú-elegáns, virtuóz dallamainak megszólaltatója. A fafúvósok csoportjában a nádnyelves hangszerek családjába tartozik, s azon belül a kettős nádnyelvvel ellátott instrumentumok közül való (oboa, fagott), ellentétben egyszerű nádnyelves társaival (klarinét, szaxofon). Őse az ókori görög aulosz, modern változatával először a barokkban találkozunk, ekkor még csak két billentyűje van, ezek száma a klasszikában nyolcra emelkedik. A modern oboa már több mint húsz billentyűvel rendelkezik, mechanikája bonyolult, hangterjedelme megközelítőleg három oktáv. Barokk rokona az oboa d’amore, a romantikában és a későbbi évszázadokban pedig a fátyolos hangzású angolkürt vált az oboa váltóhangszerévé. A hangszer irodalma csekélyebb, mint a fuvoláé, mindazonáltal jelentős szóló- és kamaraművek születtek oboára Bachtól Brittenig, Händeltől Hindemithig, Schumanntól Stockhausenig.

Geminiani 1733-ban keletkezett e-moll concerto grossójában figyelmet kelt a Grave lassú bevezetés utáni Allegro moderato nyitótétel merész kromatikája, az Andante kéthangos tagolódású legato motívumainak sóhajt utánzó effektusa, a pergő virtuozitású Allegro finálé legfőbb hatáseleme pedig a hangismétlés, ám a temperamentumos tétel dinamizmusához a tizenhatod-skálamenetek és a ruganyos daktilusok is jelentősen hozzájárulnak.

Alessandro Marcello d-moll oboaversenye 1717-ben jelent meg Amszterdamban. A nyitótétel Andante e spiccato előadói utasítása fontos karaktermeghatározó információ a szólóhangszer egyenletes mozgását kísérő nyolcadok élesen „megcsipkedett” jellegéről. A deklamáló, díszített Adagio bensőséges vallomás, míg a 3/8-os Presto fináléban a hallgatót rabul ejti a szólóhangszer játékának élénk ritmikája és dinamizmusa. A művet a fiatal Bach szólócsembalóra dolgozta át (BWV 974).

Geminiani d-moll concerto grossója Corelli La Folia-szonátájának (op. 5, No. 12) zenekari átdolgozása. A mű egyetlen monumentális variációs tétel (Bach d-moll Chaconne-jának elődje).

A korban népszerű, spanyol eredetű dallam és huszonhárom változata mindkét műben erős

6

szenvedély bemutatására és lebilincselően virtuóz fogalmazásra ad alkalmat, a hatásosságot Geminiani zenekari verziójában a nagy együttes dúsabb hangzása is fokozza. Albinoni d-moll oboaversenye a zeneszerző 1722-ben, szintén Amszterdamban megjelent, 12 concertót tartalmazó sorozatának legismertebb darabja, az Adagio mellett az életmű legnépszerűbb alkotása. A nyitó Allegro e non presto jellegzetes lépő lüktetésének kötöttségét a pontozott apró ritmusértékek oldják. A B-dúr Adagio hosszabb hangjai beszédes díszítések alkalmas terepeként kínálnak lehetőséget arra, hogy a szólista megmutassa kreativitását. Feszes, energikus, sodró lendületű a 6/8-os Allegro finálé zenéje. A műsor utolsó három száma Vivaldi három concertója, három különböző előadó-apparátusra: előbb egyetlen oboa, majd három hegedű, végül két oboa vállalja a szólista feladatát. A C-dúr oboaverseny Allegro molto nyitótételében élvezzük a zakatoló ritmus izgalmát és az anapesztusok lendületét, az a-moll Largóban a szélesen éneklő oboadallam alatt a vonósok szaggatott közbeszólásai képviselik a fő hangulatteremtő mozzanatot. Az Allegro finálé a felhasznált ritmikai formulák pazar változatosságával nyűgöz le. Az F-dúr háromhegedűs verseny, mint várható, valóságos tobzódás: egyrészt a három szólista triójának dús hangzásában, másrészt a párbeszédes lehetőségekben, a témákkal és motívumokkal való „labdázás”, kérdések és feleletek, visszhanghatások játékaiban. Ezt az élményt főként az Allegro nyitótétel kínálja, a basszussal magára hagyott három szólista közül az egyiknek az arpeggio, a másiknak a pizzicato, a harmadiknak a cantabile játékmódot kínáló, d-moll Andante ziccertétele elvarázsolt sziget, végül kicsattanó energiájával szinte lehengerel az Allegro finálé.

Az a-moll kétoboás versenymű nyitó Allegrójának egyik jellegzetessége, hogy a két fúvós, mint két iker, elválaszthatatlan egymástól: mindvégig párhuzamos mozgásban játszanak. A másik: az oboaduó és a zenekar igen sűrűn, rövid dallami egységekben gondolkodva felelget egymásnak. Ábrándos-melankolikus dalolás jellemzi a párhuzamos C-dúrban fogalmazott, ¾-es metrumú Largót. Az ismét ¾-es finálé azt példázza, hogy Vivaldi bármilyen egyszerű zenei alkotóelemből – esetünkben hangzatfelbontásokból, skálamenetekből és repetíciókból

ámulatba ejtőn hatásos zenét képes komponálni.

Írta: Csengery Kristóf

7

–

Spányi Miklós csembaló- és orgonaművész, klavikordjátékos, zenetudós és tanár 1962-ben született Budapesten. A Zeneakadémián 1980-tól Gergely

Ferenc és Sebestyén János növendéke volt, majd 1987-ben az Antwerpeni Királyi Konzervatóriumban Jos van Immerseel tanítványa lett. Nemzetközi

csembalóversenyt nyert Nantes-ban (1984) és Párizsban (1987). 1983-ban megalapította a Concerto Armonicót. 1990 és 2012 között a finnországi Ouluban és a helsinki Sibelius Akadémián tanított. Pedagógiai tevékenysége olyan intézményekre is kiterjed, mint a Mannheimi Zeneművészeti Főiskola, a budapesti Zeneakadémia vagy az Amszterdami Konzervatórium. Carl Philipp Emanuel Bach műveinek világszerte elismert előadója.

Emanuel Abbühl 1959-ben született Bernben. A svájci oboás, karmester és pedagógus hangszerének nemzetközi hírű játékosa. Tanulmányai során Bázelben André Lardrot, Freiburg im Breisgauban Heinz Holliger növendéke volt. A nyolcvanas években sikerrel vett részt nemzetközi versenyeken (München, Genf, Prága). A kilencvenes években és a kétezres évek elején a Bázeli Szimfonikusok, a Rotterdami Filharmonikusok és a Londoni Szimfonikusok szólóoboása volt. 1994-től rendszeresen lépett fel vendégszólistaként az Európai Kamarazenekar hangversenyein. Pedagógiai tevékenységének színhelye a Rotterdami Konzervatórium, a Mannheimi és a Bázeli Zeneművészeti Főiskola. Világszerte vezet mesterkurzusokat.

8

Seung Eun Lee dél-koreai oboaművész. Mesterfokozatát a Szöuli Nemzeti Egyetemen szerezte meg 1992-ben, ezt követően Svájcban, Norvégiában, Angliában, Hollandiában és Németországban tökéletesítette tudását. 2005-ben az ausztráliai Adelaide szimfonikus zenekarának szólamvezetője lett, 2009-ben azonban visszatért Európába, hogy a Mannheimi Zeneművészeti Főiskolán tanítson. Megalapította a Trio D’anche Suave és a Trio Cornucòpia együtteseket. Híres nemzetközi fesztiválok vendége volt, mesterkurzusokat vezetett Spanyolországban, Szlovéniában, Horvátországban, Dél-Koreában, Japánban, Kínában, Malajziában, Vietnámban, Kolumbiában. 2012 óta a ljubljanai Nemzetközi Zenekari Akadémia tanára.

A Concerto Armonico barokk együttest a budapesti Zeneakadémia hallgatói alapították 1983-ban. Megalakulásakor tagjai közé tartoztak olyan művészek is, akik később más műhelyekben a hazai historikus előadásmód meghatározó alakjaivá váltak. A művészeti vezető a kezdetektől Spányi Miklós. Az együttes az európai régizenei élet elismert szereplőjeként sikerrel koncertezett többek közt Regensburg, Párizs, Avignon nemzetközi fesztiváljain. Olyan művészekkel működtek együtt, mint James Bowman, Michael Chance vagy Malcolm Bilson. Carl Philipp Emanuel Bach összes billentyűsversenyművének felvételét a svéd BIS hanglemezcég gondozásában készítették el. 2015 óta a Concerto Armonico koncertmestere Homoki Gábor.

9

A ZENEKAR TAGJAI:

Csembaló

Spányi Miklós

Hegedű

Homoki Gábor

Papp Dániel

Bartha Mátyás

Veér Csongor

Czirók Györgyi

Brácsa

Jobbágy Andor

Dráfi Kálmán

Cselló

Kárász András Péter

Nagybőgő

Jobbágy Csongor

10

This concert offers a colourful and varied panorama of Italian Baroque instrumental music. In it we will hear concertos and concerto grossos. Both genres evolved during the Baroque period: the generally three-movement concerto is based on the collaboration of one or more solo instruments and an orchestra, while in the concerto grosso the same collaboration takes place between a small group of solo instruments and the orchestra, and the piece can be as long as five or six movements. The Baroque manifestation of the concerto is the ancestor of the Viennese Classical, Romantic and modern concertos, while in the concerto grosso we can recognise the predecessor of the sinfonia concertante, developed at the hands of composers working in Mannheim during the Viennese Classical period. Although the concert programme includes a concerto for three violins, the main focus of the evening is on the oboe, as three of the seven works being performed are oboe concertos, and the closing number is a concerto for two oboes. Within the woodwind family, the oboe is one of the reed instruments and, together with the bassoon, is one of the two employing a double reed. In the Baroque period, it only had two keys, a number that increased to eight in the Classical period, while the modern oboe can now boast complicated mechanics and more than twenty keys, with a range close to three octaves.

The concertos and concerto grossos on the programme were written by Arcangelo Corelli (1653–1713), Tomaso Albinoni (1671–1751), Alessandro Marcello (1673–1747), Antonio Vivaldi (1678–1741) and Francesco Geminiani (1687–1762). It is typical that four out of these five figures were not only composers, but also virtuoso violinists, and three of them are representatives of the flourishing Venetian music scene. Their instrumental music both conquers and captivates: with brilliant technique, energy, variety and colours. Its key features are a sensuality that radiates joie de vivre, overflowing energy, the delicious flavour of its sound, its eloquent virtuosity, and of course the singing melodiousness that in Baroque Italy was characteristic not only of the vocal genres but also of the world of instrumental forms of expression.

Concerto Armonico, the instrumental ensemble taking the stage tonight, has been operating since 1983 and is a representative of the Hungarian style of historically informed early music performance that has achieved such international success. Its leader, Miklós Spányi (born in 1962), is a world-renowned master of the harpsichord, organ and clavichord, as well as a distinguished teacher. Swiss oboist Emanuel Abbühl is a virtuoso of his instrument recognised throughout Europe who teaches at leading European music academies and serves as a soloist for major orchestras. South Korea’s Seung Eun Lee is another globe-trotting soloist engaged in passing on her knowledge to students from several continents at numerous master classes.

11

SUMMARY

2023. március 31.

BARTÓK TAVASZ