23 September 2024
Béla Bartók National Concert Hall
PHILIP GLASS, GODFREY REGGIO: KOYAANISQATSI – LIFE OUT OF BALANCE (1982)
FILM CONCERT FEATURING THE PHILIP GLASS ENSEMBLE
Music: Philip Glass
Written and directed by: Godfrey Reggio
Conductor, music director: Michael Riesman
Philip Glass Ensemble
Dan Bora – sound, Peter Hess – saxophone, Ryan Kelly – onstage sound, Mick Rossi – keyboards, Sam Sadigursky – saxophone, flute, Andrew Sterman – flute, piccolo
Guest musician: Feico Deutekom – keyboards
Philip Glass Ensemble production manager: Michael Amacio
Featuring: Cantemus Mixed Choir (choirmaster: Soma Szabó), Budapest Academic Choral Society (choirmaster: Ildikó Balassa), Budafok Dohnanyi Orchestra
Publisher of the sheet music: Chester Music Ltd.
The English summary is on page 13.
2024. szeptember 23.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
PHILIP GLASS, GODFREY REGGIO:
KOYAANISQATSI – KIZÖKKENT VILÁG (1982)
FILMKONCERT A PHILIP GLASS ENSEMBLE KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL
Zene: Philip Glass
Írta és rendezte: Godfrey Reggio
Vezényel és zenei vezető: Michael Riesman
Philip Glass Ensemble
Dan Bora – hang, Peter Hess – szaxofon, Ryan Kelly – színpadi hang, Mick Rossi – billentyűk, Sam Sadigursky – szaxofon, fuvola,
Andrew Sterman – fuvola, piccolo
Vendég: Feico Deutekom – billentyűk
A Philip Glass Ensemble produkciós menedzsere: Michael Amacio
Közreműködik: Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma),
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó),
Budafoki Dohnányi Zenekar
A mű kottájának kiadója: Chester Music Ltd.
„A Qatsi-trilógia egyetlen törekvése, hogy saját érzéseink szabadságában, a Philip Glass-zenék lélegző »narrációjának« ölelésében új szemmel nézzük világunkat.”
Az amerikai rendező, Godfrey Reggio ezekkel a szavakkal foglalta össze az emberiség sorskérdéseivel foglalkozó monumentális vállalkozásának célkitűzését. A sorozat első darabja az 1982-ben bemutatott, azóta kultikus alkotássá vált
Koyaanisqatsi. A hopi indiánoktól kölcsönzött szó jelentése: egyensúlyából kibillent, kizökkent világ – őrült, zűrzavaros élet, olyan állapot, amely más életmódot kíván. Reggio filmjének nincs cselekménye, nincsenek dialógusai, színészei, mégis elementáris erővel képes hatni nézőjére. Ennek a hatásnak nélkülözhetetlen eleme Philip Glass zenéje, amely nemcsak kíséri a mozgóképet, hanem az alkotás szerves része. A Koyaanisqatsi sikerét követően Reggio és Glass intenzitásában példa nélküli együttműködéséből született meg a trilógia két további darabja, amelynek címe ugyancsak egy-egy hopi szó: a Powaqqatsi (Változó világ, 1988) az ősi kultúrák eltűnésével, a Naqoyqatsi (Erőszakos világ, 2002) a modern technológiák társadalomra gyakorolt elidegenítő hatásával foglalkozik. A Philip Glass Ensemble mai és holnapi filmkoncertjén a trilógia első és utolsó darabját láthatja-hallhatja a Müpa közönsége, a kép és hang tökéletes illeszkedése révén megvalósuló páratlan audiovizuális élmény részeseként.
SZEMBENÉZNI A VILÁGGAL, AMELYBEN ÉLÜNK
A Qatsi-trilógiával Godfrey Reggio rendkívüli érzelmi hatású filmstílust teremtett, költői képeivel pedig számos alkotót inspirált az elmúlt évtizedekben. Szavakat mellőző, kép és zene fúziójára épülő formanyelvéről a rendező így vallott: „Úgy érzem, a nyelv, tragikus módon, már nem írja le a világot, amelyben élünk; ezt a világot antik eszmékkel és régi formulákkal közelítjük meg.” Az „egy kép többet mond ezer szónál” kijelentés Reggio filmjeire épp fordítva igaz – ő ezer képet kínál, hogy közvetítse egyetlen szó erejét. „A Koyaanisqatsi, a Powaqqatsi és a Naqoyqatsi tulajdonképpen arra tesz kísérletet, hogy újra megnevezze a világot, amelyben élünk, és megkérdőjelezze azt, amit a mindennapi élet normáinak tekintünk.”
A trilógia egyszerre Reggio magyarázata és víziója világunkról, amelyet így érzékeltet: „A technológiát nem használjuk, hanem élünk benne; mindenütt jelen van,
mint a levegő, amelyet belélegzünk. A technológia az új környezet, az új természet. Minden, ami valaha az isteniről elmondható volt, ma már a technológiáról is elmondható. Világunkat a számítógép képére és hasonlatosságára teremtjük újra. A technológia igazsága lesz az Igazság. Mivel mindezt érzékeljük, eggyé válunk környezetünkkel; azzal, amit látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk, megérintünk. Ahogy a környezet radikálisan megváltozik, úgy változunk mi is.”
A radikális környezetváltozásról Godfrey Reggio saját életében is meghatározó tapasztalatokat szerzett. Egy interjúban elmondta: már négyévesen érezte, hogy baj van az emberekkel, hogy rombolják az őket körülvevő világot. Nem is tudott beilleszkedni ebbe a világba, egyre veszélyesebb kalandokba keveredett, majd szakítva korábbi életével, tizennégy évesen belépett egy katolikus szerzetesközösségbe. Több mint egy évtizedet töltött csendben, imádkozva, az 1960-as években pedig Új-Mexikóban tanított különböző iskolákban. Társadalmi érzékenysége egyre több tevékenységében mutatkozott meg, foglalkozott fiatalok utcai bandáival, közösségépítéssel, orvosi ellátás megszervezésével – radikálisan küzdött saját és mások igazságáért. 1975 és 1982 között dolgozott a Koyaanisqatsin, ezzel a filmmel debütált rendezőként és producerként. A címadó szót egy barátjának, az arizonai hopi indián tanítónak, David Monongye-nak köszönhetőn ismerte meg. Reggiót mélyen megérintette Monongye üzenete: „Minden, amit ti normálisnak neveztek, számunkra nem normális, minden, amit valóságosnak neveztek, számunkra irreális, minden, ami számotokra épeszű, számunkra őrült.”
ZENE, AMELY A HALLGATÓ LELKÉIG ÉR
Megvolt tehát a szó, amely nem viselt magán kulturális terheket; amely a rendező számára mélyebb jelentéssel bírt, mint anyanyelvének bármely szava. Előtte állt a feladat, hogy filmet készítsen az emberiség romboló tevékenységéről úgy, hogy ezen az egyetlen kifejezésen kívül nem használhat más szavakat. Szüksége volt a képek mellett a zene egyenrangú, teremtő erejére. „Ma egyetlen nap alatt több képet látunk, mint amennyit a középkorban egy ember egész életében látott. Úszunk a képekben. Nehéz szabadulni tőlük, elmenekülni előlük. Ezért tudtam, hogy zenét akarok.” Amikor megismerte Philip Glass zenéjét, Reggio azonnal tudta, hogy rá van szüksége. Így beszélt a felfedezésről: „Úgy éreztem, ez a zene nem akar irányítani, nincs tudatában önmagának. Egyenesen a hallgató lelkéig ér, nem metaforákon keresztül
hat. A tudatalattihoz szól. Mindenki más képet lát. Mindenki más hangot hall. Philip Glass áldás volt számomra.”
A rendező már forgatta a Koyaanisqatsit, amikor felkérte Glasst az együttműködésre. A zeneszerző ekkor, az 1970-es évek végén ért el átütő sikert Einstein on the Beach című operájával, amelyet Robert Wilsonnal közösen hozott létre, és amellyel sokszorosan átlépte a hagyományos operajátszás kereteit. Ha ma valaki meghallja Philip Glass nevét, és találkozott már a zenéjével, szinte biztos, hogy van is róla véleménye: lenyűgözőnek, magával ragadónak vagy épp unalmasnak, önismétlőnek tartja. Sokak szerint újjáélesztette, mások szerint tönkretette a zenét. Ez a kettősség kezdettől kíséri műveinek fogadtatását.
ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS
Philip Glass stílusát leggyakrabban minimalistának nevezik, ő maga azonban sohasem szerette ezt a kifejezést. Inkább úgy hivatkozik magára, mint aki „ismétlődő struktúrájú zenét” komponál. Ha bizonyos alkotóelemek, például a harmónia szempontjából gyakran valóban minimalista is, legtöbb műve egyszerűségében is rendkívül komplex. Alkotói termése sem minimális, hiszen mára több mint harminc operát, tizennégy szimfóniát, tizenhárom versenyművet, vonósnégyeseket, szólózongoraműveket, filmzenéket és még számtalan hagyományos és rendhagyó műfajú darabot komponált.
A minimalizmus ugyanakkor mégiscsak hasznos fogalom, ha meg szeretnénk érteni azt az új stílust, amellyel az 1960-as években többen is kísérletezni kezdtek Amerikában (köztük Terry Riley, Steve Reich, Moondog, La Monte Young), és amelynek azóta számos követője, továbbfejlesztője lett Európában is (például Henryk Górecki vagy Arvo Pärt). Az egyszerűségre való törekvés, a bonyolult avantgárd irányzatokkal való szembefordulás fontos eleme a minimalista műveknek, amelyek szándékosan limitált zenei anyaggal, repetitív mintázatokkal, állandó lüktetéssel, frázisok ismétlésével, a statikus harmóniák felett változó ritmusokkal dolgoznak. Példaként a klasszikus versenyművek narratíváját említve, Philip Glass így magyarázta a saját zenéje és a hagyományos formák között feszülő ellentétet: „A legtöbb zene bevezetéssel kezdődik, aztán egyre fejlődik, mindenféle kalandokat él át, némelyik boldog, némelyik szomorú, aztán a végén kikeveredik belőlük.” Glass zenéje
ehelyett elkezdődik, folytatódik, majd abbamarad anélkül, hogy sok minden történne benne, kivéve az energia folyamatos áramlását és az állandó változást.
Ez az állandóság: a változás állandósága képes előidézni azt a hipnotikus állapotot, amely miatt olyan sokan szeretik Glass művészetét. Kiragad az időből, a hétköznapok ritmusából, és közelebb hoz a létezés egyszerűbb, elemibb megtapasztalásához.
Ez a hatás Twyla Tharptól Allen Ginsbergig, Leonard Cohentől David Bowie-ig számtalan alkotót inspirált, akik a legkülönbözőbb műfajokban dolgoztak együtt a zeneszerzővel.
A TALÁLKOZÁS ÉLMÉNYE
Godfrey Reggio és Philip Glass együttműködése mindkettőjük életében kivételes helyet foglal el: közel ötven éve barátok és alkotópartnerek. A zeneszerző az elsők egyike, akikkel a rendező megosztja formálódó ötleteit, amelyek aztán több éven át készülő filmjei alapjául szolgálnak. A Koyaanisqatsi esetében három évig dolgoztak kép és zene összeillesztésén, Glass gyakran a vágószobában is jelen volt, hogy együtt igazítsák a képekhez zenéje összes részletét, legkisebb gesztusait is. Mozgókép és zene hatását ma este még intenzívebbé teszi az élő előadás: a Philip Glass Ensemble tagjai Michael Riesman vezetésével, a Cantemus Vegyeskar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével játszanak. Csak rajtunk múlik, mennyire engedjük át magunkat az élménynek, mennyit fogadunk be az összművészeti produkcióból. A zenének, illetve Reggio slow motion és time-lapse technikájának köszönhetően a Koyaanisqatsi nem egyszerű dokumentumfilm arról, ahogyan a technológia életünket uralja, hanem érzékeinkre elevenen ható, zsigeri tapasztalat, amelyből magunk dekódolhatjuk a számunkra releváns üzeneteket. A film arra ösztönzi a nézőt, hogy az önmaga számára érvényes jelentéseket, értékeket keresse. Reggio egyenesen úgy fogalmaz, hogy ha rendezőként lehettek is szándékai a film megalkotásakor, tisztában van azzal, hogy a Koyaanisqatsi bármilyen jelentése vagy értéke a nézőtől származik. Mindezt pedig a néző és a film találkozásának élménye hozza létre.
ÚJ PERSPEKTÍVÁK
A Koyaanisqatsiban egyedülálló perspektívából láthatjuk a természet csodáit, a felhőket, a viharokat, a fényeket éppúgy, mint a nagyvárosok forgatagát, a zsúfolt utcákat, a soha le nem álló gyártósorokat, a pusztítás részleteit. A sebesség, a tempóváltások élménye a mozgóképek és a zenei frázisok egymásutánjában is fontos, nézőként pedig izgalmas magunkon is megfigyelnünk, mennyire követjük lelassult vagy épp felgyorsult állapotban a kép- és hangsorokat. Figyelhetjük, hogyan hat ránk a filmélmény: gyönyörködtető, erőszakos, költői, kínzó, borzongató, lehangoló, magával ragadó?
Philip Glass és Godfrey Reggio a maguk nyelvén mindketten mesterei a kontrasztoknak: míg a filmben sokszor az emberi törékenység és a gépek kíméletlensége feszül egymásnak, a zenében egy-egy új hangszín vagy – talán legdrámaibban – az emberi hang megszólalása hoz új fordulatot. Tim Page, a New York Times kritikusa így fogalmazott: „A Koyaanisqatsi zenéje felvillanyozó, gyakran borzongatóan szép, és szinte rendkívüli egységet alkot a képernyőre vetített látomásokkal… Reggio képei kísértik a nézőt, a valaha írt egyik legelképesztőbb és legeredetibb filmzene kíséretével.” Hasonlóan lelkesedett a filmért Merill Shindler, a Los Angeles Magazine újságírója is: „A Koyaanisqatsi szinte azonnal magával ragad… A képek napokra, hetekre elárasztják az elmédet… Elkápráztatnak, mégis Glass lenyűgöző zenéje az, ami vezet, az apokalipszis wagneri érzetét adva az »itt és most«-ban, ugyanakkor érzékeltetve az életerőt is, amely olyan erősen jelen van városainkban.”
Elgondolkozni azon, amit készen kapunk – nézőként, befogadóként ez is célunk lehet. Godfrey Reggio szándéka, hogy ehhez a munkához maradandó benyomásokat keltsen bennünk. Ugyanakkor kételyeket is ébreszt: „Ahogy – mint Einstein mondta – a halak ismerik meg utoljára a vizet, úgy talán az ember lesz az utolsó, aki megismeri a technológiát – azt a láthatatlan »vizet«, amelyben úszunk.” Ha teljességében talán soha nem is ismerhetjük és érthetjük meg környezetünket, a Koyaanisqatsi olyan kapaszkodó, amely legalább abban segít, hogy új nézőpontból, új színekben lássuk a világot.
Írta: Belinszky Anna
Michael Riesman sokoldalú zeneszerző, karmester, billentyűs és lemezproducer, aki elsősorban a Philip Glass Ensemble újító szellemű zenei vezetőjeként gyakorol hatást napjaink zeneéletére. Fél évszázada tartó közös útjuk alatt Riesman Glass több Oscar-díjra jelölt filmzenéjét (köztük a Truman Show és az Egy botrány részletei című filmekét) vezényelte, és legmeghatározóbb darabjaiból készített felvételeket. A Philip Glass Ensemble-lal való munkája mellett olyan zenészek albumain is közreműködött, mint Paul Simon, Mike Oldfield vagy David Bowie. Riesman mindemellett maga is komponál, ezt tanúsítja például Formal Abandon című albuma, amelyet a koreográfus Lucinda Childsszal együttműködve hozott létre, és amelyet zeneszerzőként, producerként és előadóként is jegyez.
A Philip Glass Ensemble (PGE) Philip Glass zenéjének legfontosabb előadója. Glass 1968-ban zenei műhelyként alapította az együttest New Yorkban azzal a céllal, hogy az itt játszó zenészek a lehető legfelkészültebben szólaltassák meg darabjait. A Philip Glass Ensemble az elmúlt évtizedekben a világ legmeghatározóbb koncerttermeiben és fesztiváljain töltötte be feladatát, játékukat számtalan lemez őrzi.
A zeneszerző leghíresebb művei közül többet kifejezetten számukra komponált, ezek közé tartozik a Music in Twelve Parts és az Einstein on the Beach is. A Philip Glass Ensemble munkájának szerves részét képezi a fiatal zenészgenerációk nevelése mind a turnékon, mind a New Yorkban működő New School rezidens együtteseként.
The Philip Glass Ensemble Fotó © Ryuhei Shindo
A Cantemus Vegyeskar elődje, a Nyíregyházi Cantemus Kórus több mint négy évtizede alakult, vezetője Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy volt. Az elsőként megalakult Cantemus Gyermekkórusból nőtt ki az a kóruscsalád, amelynek egyik tagja az 1998 óta működő Cantemus Vegyeskar. Megalakulása óta a kórus számos kiemelkedő versenyeredményt tudhat magáénak, rangos zenekarokkal lépett pódiumra, részt vett hazai és nemzetközi fesztiválokon, európai koncertturnékon. A Cantemus Vegyeskar repertoárján megtalálhatóak az oratorikus és a cappella irodalom darabjai a reneszánsztól napjaink zenéjéig. A kórust jelenleg Szabó Soma vezeti, a Liszt-díjas karnagy egyben a Banchieri Énekegyüttes alapító tagja és művészeti vezetője is.
Fotó © Kubassy Zoltán
A Budapesti Akadémiai Kórustársaság 1957-ben alakult a KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi Énekkaraként. 1980-ban Hollerung Gábor vette át a kórus irányítását, jelenlegi karigazgatója Balassa Ildikó. Az énekkar sikerrel vett részt Európa neves kórusversenyein, legnagyobb elismerése a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíja és a Llangollen International Musical Eisteddfod első díja volt, ahol az énekkar „A Világ Kórusa” címet is megkapta. Állandó fellépője kórusolimpiák gálakoncertjeinek, rendszeresen részt vesz különböző hazai fesztiválokon, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny egyik kezdeményezője és társrendezője. Az énekkar nagy hangsúlyt fektet a zenei utánpótlás nevelésére, a kortárs zene ápolására és új magyar kórusművek bemutatására.
A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország egyik legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekara. A fenntartó Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata jóvoltából 1993 óta hivatásos együttes Hollerung Gábor irányításával rövid idő alatt előkelő helyet vívott ki magának a magyar zenei életben. A zenekar olyan hazai és külföldi muzsikusokkal játszott együtt, mint Shlomo Mintz, Elena Bashkirova, Jaakko Ryhänen, Miklósa Erika, Rost Andrea, Rivka Golani, Jörg-Peter Weigle, Michael Stern, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Bogányi Gergely, Baráti Kristóf, Kokas Katalin vagy Kelemen Barnabás. 2018 januárjában Guido Mancusi lett a zenekar első vendégkarmestere, rezidens zeneszerzője pedig Gyöngyösi Levente, generációjának egyik legkiemelkedőbb képviselője.
SUMMARY
“To re-see our world in the freedom of our own feelings, embraced by the breathing ‘narration’ of the Philip Glass scores, is the single aspiration of the Qatsi Trilogy.” This is how American director Godfrey Reggio summed up the objective of his monumental undertaking addressing the fate of humanity, which opened with Koyaanisqatsi. Released in 1982, it has since attained cult status. The title, borrowed from the language of the Hopi Indians, means “life out of balance” – a crazy, chaotic life, a state of life that calls for another way of living. Despite its lack of any plot, dialogue or actors, Reggio’s film is nevertheless able to impact viewers with elemental power. A crucial element of this effect is the music of Philip Glass, which not only accompanies the images, but constitutes an integral part of the work. After the success of Koyaanisqatsi, two more chapters of the trilogy emerged from the collaboration, unprecedented in its intensity, between Reggio and Glass: 1988’s Powaqqatsi (‘Life in Transformation’) deals with the disappearance of ancient cultures, while 2002’s Naqoyqatsi (‘Life as War’) takes on the alienating effect that modern technologies have on society. At the Philip Glass Ensemble’s two film concerts, the Müpa Budapest audience will get to watch the first and last pieces of the trilogy coupled with a live performance of the soundtrack, thus promising a perfectly matched audiovisual experience.
Together, the moving images and the music exert an almost psychedelic effect on the viewer, and this effect is made even more intense when the music is performed live: playing under the direction of Michael Riesman, the members of the Philip Glass Ensemble will be joined by the Cantemus Mixed Choir, the Budapest Academic Choral Society and the Budafok Dohnanyi Orchestra. The music combines with Reggio’s slow motion and time-lapse technique to make Koyaanisqatsi more than a simple documentary about how technology dominates our lives: it becomes a visceral experience that vividly affects our senses, one from which we ourselves can decode valuable or interesting messages. Although Reggio has clearly stated that while he himself might have had his own differing intentions as the director creating the film, he is well aware that any meaning or value to Koyaanisqatsi ultimately comes from the viewer. And all of this is a result of the experience of the viewer’s encounter with the film.
Vaszilij Petrenko
Fotó © Mark McNulty
2024. október 11.
LISZT ÜNNEP
VASZILIJ PETRENKO
ÉS A ROYAL PHILHARMONIC ORCHESTRA
Vezényel: Vaszilij Petrenko
Közreműködik: Balog József – zongora, Royal Philharmonic Orchestra
2024. október 19.
METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN
JEANINE TESORI: GROUNDED
A Met új produkciója
Vezényel: Yannick Nézet-Séguin
2024. október 28.
SNÉTBERGER FERENC:
MOVEMENTS
Concerto gitárra és zenekarra – ősbemutató
Közreműködik: Snétberger Ferenc – gitár, Fenyő László – cselló, Ensemble Movements
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Emily D’Angelo Fotó © Paola Kudacki, MetOpera
2024. október 30.
TON KOOPMAN 80 –
HÄNDEL: ESZTER A főszerepben
Julia Lezsnyeva
Közreműködik: Julia Lezsnyeva, Maarten Engeltjes, Andreas Wolf – ének, Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus
A csembaló mellől vezényel: Ton Koopman
2024. november 1.
MINDENSZENTEK
MESSA PER ROSSINI –MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ
Verdi és kortársai
Közreműködők: Celeng Mária, Láng Dorottya, Giorgio Berrugi,
Mihai Damian, Liang Li – ének, a Magyar Rádió Énekkara
(karigazgató: Pad Zoltán), a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Nánási Henrik
2024. november 12.
KELEMEN BARNABÁS
KAMARAKONCERTJE
Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Kokas Katalin – brácsa, Perényi Miklós – cselló, Shai Wosner – zongora
Julia Lezsnyeva
Fotó © Emil Matveev
Nánási Henrik
Müpa Budapest
Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Központi információ:
Tel.: (+36 1) 555 3000
E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu
Nyitvatartás
Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.
Címlapon:
The Philip Glass Ensemble © Ryuhei Shindo
A szerkesztés lezárult: 2024. augusztus 16.
A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Stratégiai partnereink:
A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.