Müpa Műsorfüzet - Philippe Herreweghe és együttesei: Beethoven-est (2024. november 26.) by Müpa Budapest

2024. NOVEMBER 26.

26 November 2024

Béla Bartók National Concert Hall

PHILIPPE HERREWEGHE AND HIS ENSEMBLES:

AN EVENING OF BEETHOVEN

Featuring: Kristian Bezuidenhout – piano, Sunhae Im – soprano, Sophie Harmsen – mezzo-soprano, Benjamin Hulett – tenor, Samuel Hasselhorn – baritone, Collegium Vocale Gent, Orchestre des Champs-Élysées

Conductor: Philippe Herreweghe

Beethoven: Piano Concerto No. 4 in G major, Op. 58

1. Allegro moderato

2. Andante con moto

3. Rondo. Vivace

Beethoven: Mass in C major, Op. 86

1. Kyrie

2. Gloria

3. Credo

4. Sanctus

5. Agnus Dei

This programme is being organised by Müpa Budapest within the framework of the Hungarian Presidency of the Council of the European Union.

The English summary is on page 13.

2024. november 26.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

PHILIPPE HERREWEGHE ÉS EGYÜTTESEI: BEETHOVEN-EST

Közreműködik: Kristian Bezuidenhout – zongora, Sunhae Im – szoprán, Sophie Harmsen – mezzoszoprán, Benjamin Hulett – tenor, Samuel Hasselhorn – bariton, Collegium Vocale Gent, Orchestre des Champs-Élysées

Vezényel: Philippe Herreweghe

Beethoven: IV. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58

I. Allegro moderato

II. Andante con moto

III. Rondo. Vivace

Beethoven: C-dúr mise, op. 86

I. Kyrie

II. Gloria

III. Credo

IV. Sanctus

V. Agnus Dei

Az előadás a Müpa szervezésében, az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének keretében valósul meg.

A mai est műsoráról első pillantásra azt gondolhatná a koncertlátogató: össze nem illő műfajú és hangvételű darabok párosítása. A versenymű célja, hogy lehetőséget teremtsen a szólista számára hangszeres virtuozitása megcsillogtatásához, a mise pedig liturgikus kompozícióként a vallásos áhítatot képviseli. A valóság azonban az, hogy a hangverseny programján szereplő két alkotás több szálon is kapcsolódik egymáshoz: szerzőjük pályájának azonos időszakában, nem sokkal egymást követően keletkeztek, és mindkét mű (a mise esetében a darab két tétele) elhangzott a komponista életének legnagyobb szabású szerzői estjén. Ami pedig a legfontosabb: mindkét opus több szempontból is új elemekkel gazdagította műfajának fejlődéstörténetét.

ZENESZERZŐ KORSZAKHATÁRON

Ahhoz, hogy Ludwig van Beethoven (1770–1827) G-dúr zongoraversenyét megértsük, tisztán kell látnunk a dimenzióváltást, amely a stílusfejlődésben a zeneszerző fellépésével fokozatosan bekövetkezik. Haydn (1732–1809), Mozart (1756–1791) és Beethoven: e három alkotót nevezi a közmegegyezés bécsi klasszikusnak. A hosszú pályát befutó Haydn, aki túlélte Mozartot, a stíluskorszak első fejezetének idején több műfaj – köztük a szimfónia és a vonósnégyes – történetében játszik úttörő szerepet. Mozart a kiteljesedett középső fázis szerzője (ahogyan az érett, majd az öregedő Haydn is az), Beethoven pedig a kései bécsi klasszikát képviseli – a stílus átalakulásának azt a szakaszát, amely már előkészíti a romantika forradalmát.

Beethovennel megváltozik a terjedelem, a hangvétel, a súly, a jelentőség. Ezzel összefüggésben az életmű tömörebbé válik. Mozart negyvennél is több szimfóniát írt, Beethoven kilencet, Mozartnak huszonhét zongoraversenye keletkezett, Beethovennek öt. A Mozart műveit tartalmazó Köchel-jegyzékben az utolsó, befejezetlenül maradt kompozíció, a Requiem száma 626-os, Beethoven viszont összesen 138 opusszámmal ellátott művet írt.

Beethoven műhelyében nemcsak az œuvre arányai változnak: ugyanez a folyamat a műveken belül is végbemegy. Kevesebb opus születik, de szélesebbek a gesztusok,

Ludwig van Beethoven

erőteljesebbek a hangsúlyok, szimfonikusabb a hangzás, és olyan pátosz, szenvedély, indulat jelenik meg, amelyet a klasszika korábbi szerzői, ha ismertek is, jórészt elkerültek. Nagyobbak a kontrasztok, minden nyomatékosabb. Dimenzióváltásnak, monumentalizálódásnak vagyunk tehát tanúi. A zene határozottan halad előre a romantika felé vezető úton, és ennek az útnak fontos állomása Beethoven negyedik, G-dúr zongoraversenye.

TÚL A VIRTUÓZ VERSENYMŰ IDEÁLJÁN

A kompozíció 1805/06-ban keletkezett, olyan művek közelségében, mint a Waldsteinés az Appassionata-szonáta, a Hármasverseny, a Razumovszkij-vonósnégyesek, a IV. szimfónia és a Hegedűverseny. Az utóbbi kiváltképp fontos, mivel a vonóskoncert bizonyos értelemben a G-dúr zongoraverseny testvérműve: meghaladva a virtuóz versenymű ideálját, Beethoven mindkettőben új, kontemplatív zenei magatartásformát talál a műfaj számára, olyan jelentős újítást vezetve be, amely a 19. és a 20. században is érezteti hatását.

A darabot barátjának, zongoratanítványának és mecénásának, Rudolf főhercegnek ajánlja. A G-dúr zongoraversenynek két bemutatója volt: egy zárt körű, Lobkowitz herceg estélyén, 1807 márciusában, a Coriolan-nyitány és a IV. szimfónia társaságában, majd egy nyilvános, Beethoven pályafutásának legnagyobb jelentőségű, maratoni szerzői estjén, 1808. december 22-én, a Theater an der Wien fűtetlen termében. A monstruózus műsorban felhangzott a VI. szimfónia, az Ah! Perfido hangversenyária, a C-dúr mise Gloriája, a G-dúr zongoraverseny, az V. szimfónia, a C-dúr mise Sanctusa, Beethoven zongoraimprovizációja (a későbbi op. 77-es g-moll fantázia), és végül a Kórusfantázia. A zongoraverseny magánszólamát mindkét alkalommal maga Beethoven tolmácsolta – zongoraművészként a szerzői esten lépett életében utoljára közönség elé.

Bár a nyomtatott partitúra megjelenésekor, 1809 májusában az Allgemeine

Musikalische Zeitung kritikusa azt írta, hogy a G-dúr zongoraverseny „a legcsodálatosabb, legegyedülállóbb, legművészibb és legösszetettebb versenymű, amelyet

Beethoven valaha is írt”, az első nyilvános megszólalás után a darabot a hangversenygyakorlat több mint negyedszázadon át, 1836-ig mellőzte: ekkor Mendelssohnnak köszönhetően került ismét közönség elé.

MEDITÁCIÓ, JELENET, TÁNC

Az első három zongoraverseny mindegyikében Allegro con brio a nyitótétel tempójelzése, a zenét tehát hévvel, tüzesen kell játszani. A G-dúr zongoraverseny nyitó Allegrójának előadói utasítása viszont a mérsékletre intő moderatóval egészül ki.

A formai konvenciókat betartva Beethoven az első három koncert mindegyikének nyitótételében előbb a zenekaron mutatja be a szonátaforma expozícióját, miközben a zongora hallgat, s a szólóhangszer az expozíció variált ismétlésekor lép be először.

A G-dúr zongoraversenyben ez is másként alakul. A művet meghökkentő módon a szólózongora indítja kíséret nélkül, néhány meditatív, lassú és halk, ismételgetett akkorddal – mintha csak rögtönzést hallanánk.

Az élmény nem is kelti igazi gyors tétel benyomását, jó ideig még azután sem, hogy a zenekar is csatlakozott. Beethoven felrúgja a konvenciót, megmutatva, hogy egy versenymű nyitótétele nem csak olyan lehet, amilyennek a bécsi klasszikus hagyomány elfogadta. Bár idővel kialakul a hallgató „gyorstétel-érzete”, az alapvető tapasztalat nem a feszes ritmus és a virtuozitás, hanem a zene áradása és hullámzása, a lélek kitárulkozása és a vallomásos jelleg.

Az e-moll Andante con moto barokkosan pontozott ritmikájú, túlnyomórészt egyszólamú, hangsúlyozottan rideg zenekari recitativo-dallama és a zongora ezzel váltakozó, fájdalmasan könyörgő megszólalásai párbeszédet alkotnak, barokk operajelenet drámai atmoszféráját teremtve meg. A minta a 17. századi olasz és francia operák úgynevezett ombra (árny) jeleneteinek kísérteties hangulata, ennek alapján

Beethoven első életrajzíróinak egyike, Adolph Bernhard Marx nem véletlenül asszociált Orfeusz és a fúriák párbeszédére Hadész kapuja előtt. Végül a rondóformájú finálé ujjongása, táncos karaktere és a daktilusokban bővelkedő ritmika e tételben játszott meghatározó szerepe ismét archaikus görög képzettársításokat sugall, olyan antik ünnep légkörét teremtve meg, amelyet a – szintén a daktilusok igézetében fogant – VII. szimfónia idéz majd fel Beethoven későbbi művei közül.

„…ELVISELHETETLENÜL NEVETSÉGES ÉS UTÁLATOS…”

Ha hihetünk az anekdotának, a C-dúr mise első megszólalásához kapcsolódik

Beethoven alkotói pályájának legkeserűbb megaláztatása. A művet Esterházy II. Miklós herceg rendelte meg felesége, Maria Josepha névnapjára. Korábban Haydn tiszte volt e kompozíciók megírása: 1796-tól 1802-ig évente misével hódolt a hercegnő védőszentje előtt. Beethoven tehát, aki – igaz, félreértések-sértődések feszültségei közepette – korábban órákat vett Haydntól, mestere örökébe lépett a hercegi óhaj teljesítésekor. Az első előadás 1807. szeptember 13-án zajlott le Eisenstadtban, az Esterházy-rezidencia templomának falai között.

A legenda szerint a herceg a mű elhangzása után így fejezte ki nemtetszését: „De kedves Beethovenem! Mit művelt már megint!” Súlyosbította a helyzetet, hogy a zeneszerző eddigre Bécs legelismertebb muzsikusává lett, s hogy az éles kritikát – szintén a legenda szerint – az Esterházyak szolgálatában álló Hummel is hallotta. A herceg véleménynyilvánítása aligha lehetett meggondolatlan kifakadás, sőt, vélhetően mérsékelte is magát a zeneszerző előtt, később ugyanis egy levelében még keményebben fogalmazott: „Beethoven miséje elviselhetetlenül nevetséges és utálatos; nem hiszem, hogy valaha is megszólalhat vonzó előadásban. Mérges és csalódott vagyok.”

Tudjuk, hogy a darabot nem próbálták megfelelően, kérdés tehát, hogy a méltatlan előadás mennyit mutatott fel a kompozíció értékeiből. Beethovennek nem volt célja a megbotránkoztatás, hiszen opusát e sorok kíséretében juttatta el a herceghez: „Mély elfogódottsággal nyújtom át a misét Fenségednek, mivel tudom, hogy a nagy Haydn utánozhatatlan mesterműveihez szokott.” Ugyanakkor tudatos alkotóként azt is tisztán látta, miben tér el munkája a konvencióktól: „Azt hiszem, úgy kezeltem benne a szöveget, ahogyan még kevesen” – írta a miséről kiadójának.

ÁLLANDÓSÁG ÉS VÁLTOZÁS

Magát a művet is megismerhetjük és megérthetjük, miközben arra keressük a választ, mi idézte elő a bemutatót követő elutasítást. Mindenekelőtt: Beethoven távol állt attól, amit a kor szellemében egyházi muzsikusnak nevezhetünk. A klasszikus stílus egyik legalaposabb elemzője, Charles Rosen szerint „mindkét miséje koncertpódiumra való; hatásuk templomi előadásban elvész”. Elfogadta a liturgikus műfaj kereteit, de ezeket személyes tartalommal töltötte ki – ne feledjük, hogy a C-dúr mise egyívású egy 1804 és 1808 között keletkezett másik C-tonalitású (c-moll–C-dúr) művel: az V. szimfóniával.

Elemzői említik a C-dúr mise és kései, nagy párja, a Missa solemnis hasonlóságait, a korábbi művet némiképp a későbbi előtanulmányának tartva. Abban a C-dúr mise mindenképpen szerves előzmény, hogy szerzője nem vallásos művet ír, hanem felekezetek feletti érvénnyel, a hívő ember elfogulatlan természetességével fordul a mise fogalmai – és mindenekelőtt: Isten – felé. Közvetlenség és érzelemgazdagság: ezek is olyan tulajdonságok, amelyekről olvashatunk a C-dúr mise elemzéseiben.

Hogyan fogadhatta volna el egy liturgikus műben – amelytől a 18. században „régi stílust”, fegyelmet és szigort vártak – ezeket a felszabadult megnyilvánulásokat a merev etikett világa?

Beethoven legfőbb „hibája” a C-dúr mise bemutatásakor alighanem olyasmi, amiről végképp nem tehet: az, hogy ő nem Haydn. Nem írt „forradalmi” művet, és nem is provokált, ez igaz (bár máskor gyakran tette ezt), de úgy látszik, az is felforgatásnak minősült, hogy mást és másképpen írt, mint Haydn, hiszen néhány év alatt a bécsi klasszika – éppen Beethoven jóvoltából – jelentősen átalakult. Hallgatói ezt nem elemezték, de érezték. Ez a mű más volt, mint amit megszoktak, és az arisztokrácia nem a változást szerette, hanem az állandóságot, a változásban a forradalom veszélyét sejtve meg, 1789 után különösen. Ne lázadjon senki, még a zenében sem!

EGYSÉG ÉS RÉSZLETGAZDAGSÁG, LÍRA

ÉS DRÁMA

Lázadás? A C-dúr mise mai hallgatója arányos és nemesen tiszta kifejezésvilágú, átszellemült művel találkozik: nem érti, mi háborította fel a mű arisztokrata megrendelőjét a 19. század elején. Azt azonban biztosra vehetjük, hogy Miklós herceget irritálta a sok nagy fortissimo csúcspont és a mű dramaturgiájának éles kontrasztrendszere – feltételezhetjük, hogy mindkét tulajdonságot illetlennek, a hagyományok megsértésének találta. Kétségtelenül újítás, hogy Beethoven a két sokszövegű miserész, a Gloria és a Credo megzenésítésekor nem rövid tételek sorozatában gondolkodik, ahogyan az korábban a misemegzenésítések gyakorlatában általános volt, hanem egyetlen nagy – igaz, sokrétűen tagolt – zenei folyamatot hoz létre. Így az elődök soktételes miséi helyett öttételes mű keletkezik: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei. A folyamat elaprózását kerülő, nagy egységeket létrehozó komponálásmód alapján a mise koncepcióját sokan szimfonikusnak nevezik.

Hasonlóképpen újdonság, hogy a C-dúr mise erős tematikus-motivikus egység igényében fogant. Ez aligha meglepő, ha megismételjük, hogy ez idő tájt keletkezik a már említett V. szimfónia, amelynek ez az egyik legfontosabb tulajdonsága. A nagy felületeket kialakító és tematikus-motivikus koherenciára törekvő zeneszerző azonban rendkívül sokszínű karaktervilággal fordul a szövegábrázolás és hangulatfestés lehetőségei felé – mintha minden egyes szónak, fogalomnak meg akarná rajzolni a portréját. Fontos egyéni vonása a C-dúr misének az is, hogy Beethoven liturgikus műtől meglepően személyes hangot üt meg, nem térve ki sem a lírai, sem a drámai megszólalásmód lehetőségei elől. Ennek megfelelően a mű hallgatója ellágyulásoknak éppúgy tanúja lehet, mint indulatkitöréseknek. Mindez szervesen előlegezi a Missa solemnis éles ellentétekből építkező komponálásmódját.

Írta: Csengery Kristóf

A Londonban élő, dél-afrikai születésű ausztrál Kristian Bezuidenhout (1979) a régi billentyűs hangszerek specialistája. Mestere volt Malcolm Bilson (fortepiano) és Arthur Haas (csembaló). Huszonegy évesen első díjat nyert a Bruges-i Nemzetközi Fortepiano-versenyen. Olyan együttesek hangversenyein lépett fel, mint a Freiburgi Barokk Zenekar, a Concerto Köln vagy a Les Arts Florissants, olyan karmesterek vezényletével, mint John Eliot Gardiner, Trevor Pinnock, Frans Brüggen vagy Giovanni Antonini.

Sunhae Im első sikereit régizenei produkciókban aratta, ma már repertoárja a 20. századig ível. A dél-koreai szoprán tanulmányait hazájában kezdte, később Németországban, Karlsruhéban folytatta. Európai bemutatkozásakor Mozart-művekben lépett fel Philippe Herreweghe vezényletével, operaénekesként Frankfurtban debütált a Figaro házasságában. Gyakran vesz részt René Jacobs produkcióiban, de dolgozott Fabio Biondival, Sigiswald Kuijkennel, William Christie-vel, Zubin Mehtával, Riccardo Chaillyval és Fischer Ivánnal is, rendszeres vendége vezető operaházaknak, zenekaroknak és fesztiváloknak.

Sophie Harmsen diplomataszülők gyermekeként Kanadában látta meg a napvilágot, de Dél-Afrikában nevelkedett. A német mezzoszoprán a Buenos Aires-i Teatro Colóntól a bécsi Konzerthausig Európa és Amerika számos operaházában és hangversenytermében vendégszerepelt. Repertoárja az opera területén Mozarttól Gounod-n és Bizet-n át Brittenig, a dal és az oratórium világában Bachtól Wagneren és Bruckneren át Dvořákig ível. Olyan karmesterekkel dolgozott, mint Daniel Harding, Kent Nagano vagy René Jacobs.

Fotó © Marco Borggreve

Fotó © Jongbeom Kim

Fotó © Tatjana Dachsel

A brit tenor, Benjamin Hulett az oxfordi New College és a londoni Guildhall School of Music and Drama hallgatójaként végezte tanulmányait. Fellépett London, Hamburg, München, Berlin, Bécs, Lyon, Madrid operaszínpadain, Glyndebourne, Salzburg, Edinburgh és Baden-Baden fesztiváljain. Énekelt a Máté-passióban és Az árnyék nélküli asszonyban, Az aranyifjúban és A pásztorórában. Partnerei között olyan karmestereket találunk, mint Simon Rattle, Charles Dutoit, Roger Norrington vagy Vladimir Jurowski.

Samuel Hasselhorn a 2018-as brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen aratott győzelmével alapozta meg nemzetközi hírnevét. A német bariton a Staatstheater Nürnberg társulatának tagja, de gyakran koncertezik Európa-szerte és a Távol-Keleten opera-, dal- és oratóriuménekesként. Repertoárja széles: Bachtól Wagnerig, Mozarttól Rossiniig, Brittentől Viktor Ullmannig a legkülönfélébb szerzők műveit szólaltatja meg. Olyan karmesterekkel dolgozott, mint Daniel Barenboim, Ivor Bolton vagy Laurence Equilbey.

Philippe Herreweghe Belgium flamand részén, Gentben született, ahol zenei tanulmányai mellett egyetemi végzettséget is szerzett. Az elmúlt évtizedekben több együttest is alapított, mindig egy meghatározott repertoárnak megfelelő profillal: először a Collegium Vocale Gent jött létre, majd a párizsi székhelyű La Chapelle Royale, végül az Orchestre des Champs-Élysées. Herreweghe a világ egyik legelismertebb karmestere, akinek egyéni interpretációit díjakkal ismerik el, új terveit, projektjeit pedig nagy várakozás övezi. Művészi szabadságának megőrzése érdekében saját lemezkiadót is alapított, amellyel tovább bővíti izgalmas és sokszínű repertoárját.

Fotó © Wouter Maeckelberghe

Fotó © Helena Cooke

Fotó © Nikolaj Lund

Az 1991-ben alapított Orchestre des Champs-Élysées repertoárja a Haydn és Mahler közötti zenetörténeti időszakot fogja át. A zenekar keletkezésük korának hangszerein szólaltatja meg a műveket. Az együttes évekig a párizsi Théâtre des Champs-Élysées, illetve a brüsszeli Palais des Beaux-Arts rezidenseként működött, művészeti vezetője mellett rendszeresen vezényli többek között Daniel Harding, Christian Zacharias, Louis Langrée és René Jacobs is.

A Collegium Vocale Gent szintén Philippe Herreweghe kezdeményezésére alakult 1970-ben, a Genti Egyetem akkori hallgatóiból. Vokális együttesként az elsők között valósított meg historikus szemléletű produkciókat, kiemelt figyelmet szentelve a szövegnek és a zenei retorikának. A rugalmas és sokoldalú, széles repertoárral rendelkező kamarakórus több mint száz felvételből álló gazdag diszkográfiát épített fel.

Fotó © Arthur Pequin

Fotó © Bas Bogaerts

SUMMARY

Ludwig van Beethoven (1770–1827) wrote his Piano Concerto No. 4 in G major in 1805/06, while his Mass in C major, commissioned by Prince Nikolaus Esterházy II, for the name day of his wife, Maria Josepha, dates from 1807. The former was premiered with the composer himself at the keyboard at a massive composer’s concert held at the Theater an der Wien on 22 December 1808. The mass was first performed on 13 September 1807, at the church of the Esterházy residence in Eisenstadt.

The audience of the time found two aspects of the concerto surprising: first, the structural innovation of opening the work with the unaccompanied playing of the soloist, and second, the subordination of the ideal of decorative glitter to a more contemplative attitude. The dramatic dialogue between the piano and the orchestra in the middle movement reminded one early biographer of Beethoven of the dialogue between Orpheus and the Furies at the gates of Hades. The dance-like character and dactylic rhythms of the finale can also be considered a precursor to the Seventh Symphony. Instead of the discipline expected of church music, the mass adopts a direct tone: the believer portrayed by Beethoven in this composition abounding in both lyrical and dramatic elements turns to God with unabashed naturalness. Important features are the thematic unity, with the whole divided into five movements rather than many, and the exceptional detail with which the text is illustrated. It took more than a quarter of a century for the piano concerto to find its place in the repertoire, and the mass was indignantly rejected by the client.

Born in 1947, Belgian Philippe Herreweghe is one of the most important conductors of our time. Regarded as a leading figure in the historically informed performance of early music movement, now and then he also likes to present a work by Brahms, Dvořák, Mahler or Stravinsky. His choir, the Collegium Vocale Gent, has been active since 1970, and his orchestra, the Orchestre des Champs-Élysées, since 1991. The two ensembles enjoy great prestige worldwide: their concerts and recordings are received with unanimous approval by the general public and critics alike.

The South African-born and London-based Australian Kristian Bezuidenhout is a world-renowned specialist in historic keyboard instruments. The soloists for the mass, South-Korean Sunhae Im (soprano), Germans Sophie Harmsen (mezzo-soprano) and Samuel Hasselhorn (baritone), and Briton Benjamin Hulett (tenor), are leading international singers of their generation.

Keresd a Libriben, a jobb újságárusoknál és a Bortársaság üzleteiben!

TITKOK A MICHELIN-CSILLAGOS SÉF FELESÉGÉNEK KONYHÁJÁBÓL

Hat fejezet, hat történet, hatvanöt tuti recept

ELŐZETES

Fassang László

2024. december 2.

FRED NIBLO: A HÁROM TESTŐR (1921) –NÉMAFILM IMPROVIZÁLT ORGONAKÍSÉRETTEL

Fassang László – orgona

2024. december 5.

EÖTVÖS PÉTER EMLÉKÉRE

Közreműködik: Gőz László – harsona, basszustrombita, Dés András – ütőhangszerek, Fenyvesi Márton – gitár, elektronika, a Magyar Rádió Gyermekkórusa (művészeti vezető: Dinyés Soma), Modern Art Orchestra Vezényel, valamint trombitán és elektronikán közreműködik: Fekete-Kovács Kornél

2024. december 21–28.

4 éves kortól

MAGYAR ÁLLAMI NÉPI

EGYÜTTES: CSODAVÁRÓ

BETLEHEMES

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

2025. január 1.

ÚJÉVI HANGVERSENY HAYDN: AZ ÉVSZAKOK

Közreműködik: Baráth Emőke, David Fischer, Sebestyén Miklós – ének, Concentus Musicus Wien, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Fischer Ádám

2025. január 23.

FABIO LUISI, BALÁZS

JÁNOS ÉS A DÁN NEMZETI SZIMFONIKUS ZENEKAR

2025. január 28.

Jordi Savall

2025. január 30.

JORDI SAVALL ÉS EGYÜTTESEI

Mozart: c-moll mise

Közreműködik: Giulia Bolcato, Elionor Martínez, Lara Morger, David Fischer, Matthias Winckhler – ének, Manfredo Kraemer – koncertmester, La Capella Nacional de Catalunya, Le Concert des Nations

Vezényel: Jordi Savall

2025. február 21.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

WILLIAM CHRISTIE ÉS A

LES ARTS FLORISSANTS

„Happy Birthday, Bill!”

Közreműködik: Ana Vieira Leite, Juliette Mey, Rebecca Leggett, Bastien Rimondi, Matthieu Walendzik – ének,

Les Arts Florissants

Vezényel: William Christie

Riccardo Chailly

William Christie

2025. február 26.

GAUTIER CAPUÇON, RICCARDO CHAILLY

ÉS A FILARMONICA DELLA SCALA

Benedetta Mazzucato

2025. február 28.

RÉGIZENE FESZTIVÁL

AZ ACCADEMIA BIZANTINA

ÉS A PURCELL KÓRUS

Közreműködik: Benedetta Mazzucato, Arianna Vendittelli, Martin Vanberg, Riccardo Novaro – ének

Vezényel: Ottavio Dantone

2025. március 3.

KELEMEN BARNABÁS, ANDREAS OTTENSAMER ÉS MŰVÉSZTÁRSAIK KAMARAKONCERTJE

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Andreas Ottensamer – klarinét, Kokas Katalin, Kelemen Gáspár – hegedű, brácsa, Fenyő László – cselló, Fejérvári Zsolt – nagybőgő

Andris Nelsons

2025. március 12.

ANDRIS NELSONS ÉS A LIPCSEI GEWANDHAUS

ZENEKARA

Közreműködik: Nikola Hillebrand – ének

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ:

Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu

Nyitvatartás

Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

A szerkesztés lezárult: 2024. november 18.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnereink:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.