Julia Fischer és a RundfunkSinfonieorchester Berlin Vezényel: Vladimir Jurowski
ÁRPILIS 1. | 19.30
Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall
Suk: Fantasztikus scherzo • Scherzo fantastique, op. 25 Dvořák: a-moll hegedűverseny • Violin Concerto in A minor, op. 53 I. Allegro ma non troppo II. Adagio ma non troppo III. Finale: Allegro giocoso ma non troppo szünet • interval Rachmaninov: Szimfonikus táncok • Symphonic Dances, op. 45 I. Non allegro II. Andante con moto. Tempo di Valse III. Lento assai – Allegro vivace For the English version, see page 7
1
Josef Suk: Fantasztikus scherzo, op. 25 1902–1903 Suk életének legkiegyensúlyozottabb, legboldogabb időszaka volt, melyet az ekkor írt két ikerkompozíció, a hegedűre és zenekarra komponált Fantázia és a Fantasztikus scherzo fémjelez. Utóbbi a szerző egyik legszellemesebb darabja, színes részletekből összeállított, virtuózan hangszerelt zenei tabló, melyen a népzenei kolorit is nyomot hagyott. A darab sokféle – a 19. századi scherzókhoz kapcsolódó – hangvételt pendít meg, alaptónusa valamiféle tündéri mese-, illetve fantáziavilágra utal, ugyanakkor helyet kap benne a groteszk és félelmetes is. Egyes elemzők Dukas Bűvészinasa közeli rokonának tekintik. Antonín Dvořák: a-moll hegedűverseny, op. 53 Néhány nappal azután, hogy 1879-ben, újév napján Lipcsében bemutatták Johannes Brahms Hegedűversenyét, a nagyszerű hegedűs, Joseph Joachim és Brahms Prágába indult koncertezni. Természetesen nem mulasztották el felkeresni Dvořákot, s talán már ekkor felmerülhetett egy hegedűverseny gondolata, melyet természetesen Joachim mutathatott volna be. Mindenesetre néhány nap múlva a cseh zeneszerző levelet kapott zeneműveinek berlini kiadójától, Fritz Simrock arról érdeklődött, hogy „szeretne nekem írni egy hegedűversenyt? Egy igazán eredeti és dallamos darabot jó hegedűsök számára?” Dvořák örömmel fogadta a felkérést, és a darabot ki másnak, mint Joachimnak ajánlotta. A kompozícióval viszonylag gyorsan elkészült, megmutatta Joachimnak, sőt, meg is látogatta őt Berlinben. A hegedűs kisebb-nagyobb módosításokat javasolt, melyeket a zeneszerző el is fogadott, ám a későbbiekben Joachim újabb és újabb ötletekkel állt elő, a közös munka így Dvořák számára egyre terhesebbé vált, ugyanakkor nagyon szerette volna, ha a darabot Joachim mutatja be. Három év is eltelt, és a darab nem került közönség elé, végül Joachim el is állt a premier lehetőségétől, így egy fiatal cseh művész, František Ondříček szólaltatta meg első ízben a darabot, teljes odaadással szolgálva szerzőt és művet. Az 1883. október 14-i premier nagy sikert aratott.
2
Szergej Rachmaninov: Szimfonikus táncok, op. 45 Az 1940-ben befejezett Szimfonikus táncok a szerző utolsó kompozíciója. Eredeti címe Dél – Alkony – Éjfél volt, és egy balettelőadás számára kezdte el írni. A mű Rachmaninov kompozíciós stílusának összefoglalása, ugyanakkor a korábbi művekre jellemző puha, érzékien telített hangzás ebben a munkájában szikárabb és áttetszőbb lett. Nyelvezetében közelebb került olyan honfitársai stílusához, mint Prokofjev és Stravinsky. A Szimfonikus táncok jellegzetes tónusához nagyban hozzájárul az altszaxofon hangja, és Rachmaninov több korábbi darabjából is idéz a tételekben. A művet a Philadelphia Orchestra élén Ormándy Jenő mutatta be 1940-ben. A komponista és a zenekar között hosszú múltra visszanyúló kapcsolat volt, Rachmaninov vezényelte is az együttest, illetve első három zongoraversenyét, majd a Paganini-témára írt rapszódiáját is a philadelphiaiakkal mutatta be. Amikor befejezte a „táncokat”, úgy döntött, a korábban tervezett „fantasztikus” jelzőt inkább „szimfonikusra” cseréli, nehogy a plakátokról tájékozódó közönség félreértse. Sőt, „csak Táncoknak kellett volna nevezni – mondta egy riporternek –, de attól tartottam, az emberek jazz-zenekarra írt tánczenére fognak gondolni.” „Remekmű a javából – írta jóval később Kovács Sándor –, még ha türelmetlen avantgardista fiatalok számára annak idején, a negyvenes években kissé anakronisztikusnak tűnhetett is alapvetően késő romantikus hangjával. A vége furcsa haláltánc (a háborús időszak elején!), amelyben ott bujkál az utolsó ítélet, a Dies irae dallama (mint oly sok más Rachmaninov-kompozícióban), s végül diadalra jut.”
3
JULIA FISCHER
4
Julia Fischer Julia Fischer a nemzetközi zenei élet egyik vezető hegedűművésze, sokoldalú muzsikus, aki koncertzongoristaként, kamarazenészként és pedagógusként is kivételes képességekkel rendelkezik. Már háromévesen hegedűt vett a kezébe, és nem sokkal később, édesanyja irányításával zongoratanulmányait is megkezdte. Pályafutásán 1995-ben mérföldkövet jelentett a Yehudi Menuhin Verseny első díja. A világ legkiválóbb zenekaraival lép fel rendszeresen, olyan neves karmesterekkel dolgozik, mint Herbert Blomstedt, Riccardo Muti, Esa-Pekka Salonen, Jurij Tyemirkanov és Franz Welser-Möst. A legutóbbi koncertévadban a hamburgi Elbphilharmonie-ban és a New York-i Carnegie Hallban adott koncerteket. Tanári pályáját 2006-ban kezdte, a Frankfurti Zeneművészeti Egyetem professzora lett. 2011-ben nevezték ki a müncheni Zeneakadémia hegedű professzorává, korábbi tanára, Ana Chumachenco tanszékét vette át. A komolyzenei piacon új utakat törve 2017-ben elindította saját zenei platformját, a JF CLUB-ot, amelyen – amellett, hogy betekintést enged munkájába – exkluzív hang- és videofelvételek, valamint új felvételeinek ízelítői is elérhetőek. Vladimir Jurowski Amikor néhány évvel ezelőtt Jurowskit egy szimfonikus együtteshez hívták vezetőnek, a felkérést visszautasította, mivel az együttes igazgatója úgy vélte, „nem szabad elfelejteni, hogy amit csinálunk, az elsősorban szórakoztatás”. Vladimir Jurowski ugyanis úgy véli, hogy a „társadalmi interakciók átalakulásának idejében a zenének is meg kell találnia helyét és szerepét a társadalomban”. Nem meglepő tehát, hogy olyan műsorpolitikát követ, mellyel szorosan kapcsolódhat a közösséget leginkább foglalkoztató kérdésekhez, illetve oldhatja a klasszikus zenével szembeni általános szorongást, tartózkodást. Egész tevékenységét a korlátok lebontásának és a félelmek feloldásának szenteli – nagy energiát fordítva például a kortárs zenével szembeni idegenkedés megszüntetésére. „Rajtunk, zenészeken múlik, hogy a közönséget lekössük, bizalmat építsünk, és kézen fogjuk őket”. A cél elérésének egyik eszköze lehet, hogy „figyelmen kívül hagyjuk a műveket övező mítoszokat, és egyenesen a partitúrához fordulunk.”
5
Fotó: Simon Pauly
RUNDFUNKSINFONIEORCHESTER BERLIN
Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin A Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara (RSB) hosszú ideje tölt be vezető pozíciót a német rádiózenekarok körében. Az együttes 2001 és 2016 között komoly elismerést szerzett magának, Marek Janowski vezetésével a német romantikus és késő romantikus repertoár specialistájává fejlődött: a tízrészes Wagner-ciklus és a Hans Werner Henze összes szimfóniáját felölelő lemezsorozat nagy nemzetközi sikert hozott a zenekarnak. Janowski előtt Rafael Frühbeck de Burgos irányította a zenekart, 2017-ben pedig Vladimir Jurowski vette át a vezető karmesteri és művészeti igazgatói posztot. Az együttes története 1923-ig, a Berlini Rádió zenei adásainak indulásáig nyúlik vissza, az elmúlt közel száz év alatt olyan dirigensek dolgoztak a zenekarral, mint Sergiu Celibidache, Eugen Jochum, Hermann Abendroth, Rolf Kleinert és Heinz Rögner.
6
Josef Suk: Scherzo fantastique, Op. 25 1902–1903 saw Suk at his most balanced and happy, and his Fantasia for violin and orchestra and the Fantastic Scherzo mark this period as a kind of twin composition. The latter is one of the composer’s wittiest pieces, a musical tableau of colourful details and virtuoso orchestration, with a touch of folk music colouring. The piece employs a wide range of tones – all related to the world of 19th-century scherzos – and its underlying manner brings in mind a fairy-tale or fantasy world, though it also features grotesque and frightening elements. Some analysts consider it a close relative of The Sorcerer’s Apprentice by Dukas. Antonín Dvořák: Violin Concerto in A minor, Op. 53 A few days after New Year’s Day 1879, the Leipzig premiere of Johannes Brahms’s Violin Concerto, Joseph Joachim, the great violinist, and Brahms set off for Prague to give a concert. They were not remiss to visit Dvořák, and perhaps the idea of a violin concerto, which of course Joachim could have presented, was already on their minds. In any case, a few days later the Czech composer received a letter from the Berlin publisher of his music, Fritz Simrock, asking if he would like to “write a violin concerto for me? Highly original, tuneful and for good violinists?” Dvořák was delighted to accept the request and dedicated the piece to – who else but – Joachim. He finished it relatively quickly, and showed it to Joachim, whom he even visited in Berlin. The violinist suggested changes of various magnitude, which the composer agreed to. However, as time went on, Joachim came up with more and more ideas, and the work became more and more burdensome for Dvořák, who was nonetheless keen to have Joachim perform the piece. Three years later the work still had not been performed, and Joachim had turned down the opportunity to premiere it. In the end, the first performance was by a young Czech artist, František Ondříček, who manifested complete dedication to the composer and the work. The premiere, on 14 October 1883, was a great success.
7
Sergei Rachmaninoff: Symphonic Dances, Op. 45 Finished in 1940, the Symphonic Dances were the composer’s last work. Originally meant to be music for a ballet, its working title was Noon – Twilight – Midnight. It provides a synthesis of Rachmaninoff’s compositional style, though the softness and sensuous saturation that marks the former works give way to a leaner, more translucent sound. Its idiom is closer to the style of such Russian composers as Prokofiev and Stravinsky. The distinctive tone of the Symphonic Dances owes a great deal to the alto saxophone, and Rachmaninoff quotes from several of his earlier works in the movements. The Symphonic Dances were premiered by the Philadelphia Orchestra under the baton of Eugene Ormándy in 1940. The composer had had a long-standing relationship with the orchestra, which he had conducted and which premiered his first three piano concertos, as well as the rhapsody he based on a Paganini theme. When Rachmaninoff finished the “dances,” he decided to change the previously planned title of “fantastic” to “symphonic,” so as not to be misunderstood by those who would learn about it from the posters. “It should have been called just Dances,” he told an interviewer, “but I was afraid people would think I had written dance music for jazz orchestra.” “A bona fide masterpiece,” Sándor Kovács wrote much later, “even if for the impatient avant-garde youths of the 1940s it might have seemed a bit anachronistic with its essentially late romantic sound. The end is a strange danse macabre (at the beginning of the war!), in which lurks the melody of Judgement Day, the Dies Irae (as in so many other compositions by Rachmaninoff), which finally triumphs.”
8
JULIA FISCHER
Julia Fischer Julia Fischer is an internationally celebrated violinist, a versatile musician who also excels as a concert pianist, chamber musician and educator. She took up the violin at age three, and soon thereafter started her piano studies with her father. The first prize of the 1995 Yehudi Menuhin Competition was a milestone in her career. She regularly appears in concert with the world’s best orchestras, working with such renowned conductors as Herbert Blomstedt, Riccardo Muti, Esa-Pekka Salonen, Yuri Temirkanov and Franz Welser-Möst. The last season saw her perform at the Elbphilharmonie in Hamburg and the Carnegie Hall in New York. She started her teaching career in 2006, when she became professor of the Frankfurt University of Music and Performing Arts. She was appointed Professor of Violin at the Munich Academy of Music in 2011, taking over the chair from her former teacher, Ana Chumachenco. Breaking new ground in the classical music market, in 2017 she has launched her own music platform, the JF CLUB, which offers exclusive audio and video footage, previews of her new recordings as well as personal insight into music and her work.
9
Vladimir Jurowski When Vladimir Jurowski was invited to lead a symphony orchestra a few years ago, he declined because the director of the orchestra believed that “we must remember that what we do is first and foremost entertainment.” The conductor believes that “at a time that sees social interactions transform, music must also find its place and role in society.” It is thus barely surprising that he pursues a programming policy that can be closely linked to the issues that matter most to the community, and can help to alleviate the general anxiety and reserve towards classical music. He commits his work to breaking down barriers and dissolving fears, devoting a lot of energy, for example, to dispelling dislike for contemporary music. “It’s up to us musicians to engage the audience, build trust and hold their hands.” One means of achieving this goal may be to “ignore the myths surrounding the works and go straight to the score.” Rundfunk-Sinfonieorchester Berlin The Berlin Radio Symphony Orchestra (RSB) has long been a leader among German radio orchestras. Between 2001 and 2016, the ensemble gained great acclaim, becoming a specialist in the German Romantic and late Romantic repertoire under the direction of Marek Janowski: their recording of Wagner’s ten-piece cycle and Hans Werner Henze’s complete symphonies brought the orchestra considerable praise internationally. Vladimir Jurowski became principal conductor and artistic director in 2017, following Rafael Frühbeck de Burgos and Marek Janowski in the position. The history of the orchestra dates back to 1923, when the Berlin Radio began broadcasting music, and over the past 100 years it has worked with such conductors as Sergiu Celibidache, Eugen Jochum, Hermann Abendroth, Rolf Kleinert and Heinz Rögner.
10
Photo: Simon Pauly
VLADIMIR JUROWSKI
Fotó: Matthew Placek
PROGRAMAJÁNLÓ
ÁPRILIS
Fotó: James Bort / Warner Classics
7.
Anthony Roth Costanzo és az Orfeo Zenekar
ÁPRILIS
14.
David Fray és a Liszt Ferenc Kamarazenekar
A címlapon: Julia Fischer Címlapfotó: Uwe Arens