KEDVES KÖZÖNSÉGÜNK!
A tél beköszöntével a karácsony és az újév közelsége minden évben alkalmat ad az elmélyülésre, a régen várt találkozásokra, míg az ünnepekhez kapcsolódó, jól ismert és szeretett szertartásaink, szokásaink meghitt és emel kedett keretet adnak a zimankós hónapoknak. Advent idején hagyományosan a várakozás jóleső izgalmával tekintünk a jövőbe, az új esztendő pedig a vágyott meg újulás lehetőségét és a reményt hordozza magában.
Kiszámíthatatlan időkben azonban kétségkívül komoly ki hívást jelent derűsen várni a holnapot, és az is vitathatat lan, hogy mindennapjainkat közel három éve a folytonos újratervezés határozza meg: a világjárvány megjelenése óta életünket szűnni nem akaró bizonytalanság jellemzi, a közelmúltban pedig ismét újabb nehézségekkel kellett szembenéznünk. Az egyensúlyát vesztett világban egyre emberpróbálóbb feladat felszabadultan átadni magunkat a pillanatnak, felkutatni azokat a fogódzókat, amelyek segítségével megteremthetjük saját belső békénket és harmóniánkat. Pedig minél nagyobb a kiszámíthatatlan ság körülöttünk, annál elemibb szükségünk van olyan élményekre, amelyek biztonságot adnak, támaszt nyújta nak a nehéz percekben, új árnyalatokkal és ismeretekkel gazdagítják a világról alkotott képünket, gyönyörködtet nek vagy egyszerűen csak átmeneti kilépési lehetőséget kínálnak napi terheink súlya alól.
Az elmúlt években a Müpában minden erőnkkel és tudá sunkkal azért dolgoztunk, hogy minél több olyan pilla nattal ajándékozhassuk meg Önöket, amelyek segítenek kiszakadni a hétköznapokból, inspirációval szolgálnak, és végül, de nem utolsósorban elmélyítik a közösséget alkotó, előadó és befogadó között. A civilizáció fejlődése során az emberiség alapos okkal emelte a művészetet szükségletei közé, hiszen fizikai igényeink kielégítésén túl a lelki és szellemi feltöltődés az, ami valóban segít átvészelni a nehéz időszakokat. Mélyen hisszük, hogy az előadóművészet nem pusztán örömforrás, de általa köze lebb kerülhetünk a minket körülvevő világ megértéséhez és elfogadásához is. Ez, valamint a nálunk színpadra lépő kivételes művészekkel és Önökkel, vagyis közönségünk tagjaival alkotott szövetség pedig reményeink szerint erőt ad mindahhoz, ami a Müpa falain túl vár minket – hiszen minden teher könnyebb, ha tudjuk, nem egyedül viseljük. Lapozzák végig a kínálatot, tekintsék át, milyen kulturális ínyencségekkel várjuk Önöket az első tavaszi napsuga rakig! Válogassanak az ünnepi programokból, keressék kedvenceiket, de bátran fedezzenek fel újakat is: jöjjenek el hozzánk, és hagyják kint a nagyvilág zaját!
Élményekben gazdag telet és békés ünnepeket kívánok Önöknek!
Káel Csaba vezérigazgatóTARTALOM
Programok műfajonként 7
Programok 2022. december–2023. február 13
Müpa Junior programok 93
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum 113
Tavaszi ajánló 119
Jegyvásárlási lehetőségek 124 Jegytérkép 126 Szolgáltatások 128 Kapcsolat, nyitvatartás 131
PROGRAMOK MŰFAJONÉNT
KLASSZIKUS ZENE • OPERA • SZÍNHÁZ
12.03. Próbatermi vendégség .............................................................................................................................. 14 12.03. Barokk adventi koncert 16 12.07. Nina Stemme áriaestje ............................................................................................................................. 20 12.08. Óvilág és Újvilág 23 12.09. Tiszta forrásból .........................................................................................................................................23 12.10. Kevin Puts: Az órák / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN 25 12.11. Drámai és játékos szerelem....................................................................................................................... 26 12.12. Philippe Herreweghe és a Collegium Vocale Gent ..................................................................................... 29 12.13. Dmitrij Maszlejev és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 31 12.14. Catalina Vicens és kamaraegyüttesei / KARÁCSONYI ORGONAKONCERT ..............................................33 12.15. The King’s Consort – Händel: Messiás / KARÁCSONYI HANGVERSENY 36 12.18. Adventi koncert / MÜPA HOME ................................................................................................................ 40 12.20. Karácsonyi koncert 44 12.23. Ünnepre várva........................................................................................................................................... 46 2023 01.01. Haydn: Az évszakok / ÚJÉVI HANGVERSENY 48 01.07. A Budafoki Dohnányi Zenekar újévi koncertje ......................................................................................... 49 01.07. Bellini: Az alvajáró / MÜPA HOME 49 01.08. Zenemánia ............................................................................................................................................... 50 01.12. MÁV Szimfonikus Zenekar 53 01.14. Giordano: Fedora / METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN .................................................53 01.14. Gardiner 80 – John Eliot Gardiner és az Angol Barokk Szólisták .............................................................. 54 01.14. MÁV Szimfonikus Zenekar / MÜPA HOME .............................................................................................. 56 01.16. Andris Nelsons és a Bécsi Filharmonikusok ............................................................................................. 58 01.18. Kelemen Barnabás és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 61 01.19. Budapesti Fesztiválzenekar...................................................................................................................... 62 01.20., 21. Budapesti Fesztiválzenekar 64 01.22. Anton Gerzenberg és a Miskolci Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK – IFJÚ GÉNIUSZOK, KLASSZIKUS ZENEKAROK 65 01.25. Bogányi Gergely zongoraestje / MVM KONCERTEK – A ZONGORA .........................................................67 01.27. Lelkében virágzó ...................................................................................................................................... 69 02.01. Korngold–Shakespeare: Sok hűhó semmiért 74 02.04. Prokofjev-maraton ...................................................................................................................................74 02.08. Thierry Escaich és a Concerto Budapest 78 02.09. MÁV Szimfonikus Zenekar .......................................................................................................................79 02.10. Budapesti Fesztiválzenekar 80 02.11., 12. Budapesti Fesztiválzenekar ............................................................................................................... 82 02.19. Lawrence Brownlee és vendégei............................................................................................................... 86 02.22. Werther 88 02.24. Tromba Veneziana / RÉGIZENE FESZTIVÁL ........................................................................................... 89 02.25. Próbatermi vendégség 91
TÁNC • ÚJCIRKUSZ
12.03. FrenÁk Társulat: Secret Off_Man .............................................................................................................. 15 12.04. FrenÁk Társulat: Secret Off_Man 16 12.08. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: A hűtlen feleség.................................................................................... 22 12.13. Duna Művészegyüttes: Szépséges Mezőség ............................................................................................ 30 12.19. Győri Balett: GisL ........................................................................................................................................ 41 12.20. Győri Balett: GisL ...................................................................................................................................... 43 12.27., 28., 29., 30., 31. Recirquel: My Land 47 2023 01.06., 07. Magyar Nemzeti Táncegyüttes: A hűtlen feleség 49 01.16. Recirquel: My Land ................................................................................................................................... 56 01.17. Recirquel: My Land 60 01.18., 19. Recirquel: My Land .............................................................................................................................. 61 01.20. Recirquel: My Land................................................................................................................................... 64 01.31., 02.01. Győri Balett: Movements to Stravinsky / Mimi 73 02.05. A népzene ünnepe – A táncháztól a világzenéig / Cigány táncház – Khamoro .......................................76 02.05. A népzene ünnepe – A táncháztól a világzenéig / Magyar táncház – Budapest Mezőség Band 77 02.11. Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent.................................................................................. 81 02.12. Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent 82 02.15., 16., 17., 18. Recirquel: Solus Amor ........................................................................................................... 85 02.22. Győri Balett: One Way to Heaven .............................................................................................................87 02.23. Győri Balett: One Way to Heaven 88
JAZZ • VILÁGZENE • KÖNNYŰZENE
12.01. Kaltenecker–Markó feat. David Maxim Micic & Orsovai Reni / JAZZMŰHELY .......................................... 14 12.04. A „sebőzés” 50 éve ................................................................................................................................... 17 12.06. The Great Hungarian Songbook 3 18 12.09. Los Orangutanes – Budapest Latin Fiesta ............................................................................................... 24 12.14. Nesrine 34 12.17. Chris Potter és a Söndörgő ........................................................................................................................ 38 12.19. A Kordbársony Dzsesszklub bemutatja: Carson Coma Ensemble 43 12.21. A Kordbársony Dzsesszklub bemutatja: Carson Coma Ensemble............................................................ 46 2023 01.08. Budapest Klezmer Band – Klezmer Varázs 50 01.11. László Attila 70 – Time to Groove! / JAZZMŰHELY ................................................................................... 52 01.17. Mariza 60 01.21. Magyar Atom / MÜPA HOME ................................................................................................................... 64 01.24. Koncz Zsuzsa koncert – Szabadnak születtél 66 01.24., 25. Beck@Grecsó: Hoztunk valamit magunkból ......................................................................................67 01.27., 28., 29. Jazz-tehetségbörze / JAZZ SHOWCASE ..................................................................................... 68 01.27. Barabás Lőrinc & Niklas Paschburg / JAZZ SHOWCASE 69 01.28. KRIZ & Jesús Molina / JAZZ SHOWCASE ................................................................................................. 70 01.29. jazzbois feat. Kaláka / JAZZ SHOWCASE 70 02.05. A népzene ünnepe – A táncháztól a világzenéig .....................................................................................76 02.14. The Best of Goran Bregović 84 02.24. Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A folyó ............................................................................................... 90 02.25. Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A folyó ................................................................................................ 91
IRODALOM• FILM • KIÁLLÍTÁS
12.31-ig. Időgép. Új válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből / LUDWIG MÚZEUM ................................ 114 2023.01.15-ig. Kisebb világok. Dioráma a kortárs képzőművészetben / LUDWIG MÚZEUM 115 12.05. Casanova / MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA ........................................... 18 12.12. Solymosi Bálint-est / LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN ....................................................... 30 12.16–23.02.26. Keresztes Zsófia: Az álmok után: Merek dacolni a károkkal / LUDWIG MÚZEUM................. 116 12.19. Zenekari próba / MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA .................................. 42 2023
01.16. A nők városa / MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA ..................................... 56 01.16. Szvoren Edina-est / LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN 60 01.30. És a hajó megy / MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA.................................. 72 02.04. Rettegett Iván / PROKOFJEV-MARATON 75 02.04. A jégmezők lovagja / PROKOFJEV-MARATON......................................................................................... 75 02.06. Nagy László / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN................................................................................................ 77 02.13. Az élet értelme – Egypercesek száz percben / LITERÁRIUM EXTRA 82 02.13. Ginger és Fred / MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA .................................. 84 02.24–03.05. Bach, a tudós zeneszerző / RÉGIZENE FESZTIVÁL 88 02.27. Interjú / MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA................................................ 91
KÖZÖ S SÉGI MÉDIA
KÖVESS MINKET ONLINE IS!
2022. december 1., csütörtök / 20.00
Fesztivál Színház
JAZZMŰHELY
KALTENECKER–MARKÓ FEAT. DAVID MAXIM MICIC & ORSOVAI RENI
Kaltenecker Zsolt – billentyűs hangszerek, Markó Ádám – dob Közreműködők: David Maxim Micic – gitár, Orsovai Reni – ének
Rendező: Müpa Jegyárak: 3500 / 3900 / 4900 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
2022. december 3., szombat / 18.00
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbaterme PRÓBATERMI VENDÉGSÉG
A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR ÉS A NEMZETI ÉNEKKAR MŰVÉSZEINEK
KAMARAKONCERTJE
Házigazda: Buzás Aida – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar programmenedzsere
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok Jegyár: 2900 Ft
2022. december 3., szombat / 19.00
Fesztivál Színház
FRENÁK TÁRSULAT SECRET OFF_MAN
Előadják: Anibal Dos Santos, Kaiser Fruzsina, Lőrincz Emma, Vasas Erika, Eoin Mac Donncha, Maurer Milán, Keresztes Patrik
Zene: Halász Gábor, Hunyadi Máté
Látvány: Victoria Frenák
Díszlet: Kiss Péter, Molnár Szabolcs
Jelmez: Henez Mariann
Smink: Ipacs Szilvia
Fény: Vajda Máté
Hang: Horváth András
Dramaturgiai konzultáns: Dr. Horváth Nóra
Koncepció: FrenÁk
Koreográfia: R_Társulás
Az előadás megtekintését 18 éven aluli nézőink számára nem ajánljuk.
A bemutató a Bartók Tavasz keretében a FrenÁk Társulattal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.
Rendező: Müpa
További előadás: 2022. december 4.
Jegyárak: 3900–7000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
Kovács Ágnes Fotó © Raffay Zsófia
2022. december 3., szombat / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
BAROKK ADVENTI KONCERT
Közreműködik: Kovács Ágnes, Pintér Ágnes – szoprán, Thurnay Viola – alt, Megyesi Zoltán – tenor, Melkovics Zoltán – basszus Purcell Kórus Orfeo Zenekar Vezényel: Benjamin Bayl
Erlebach: Fürchtet euch nicht – kantáta Buxtehude: Kommst du, Licht der Heiden – kantáta, BuxWV 66 J. S. Bach: Nun komm, der Heiden Heiland – kantáta, BWV 62 Händel: B-dúr concerto grosso, op. 3, No. 2, HWV 313 J. S. Bach: D-dúr Magnificat, BWV 243
Rendező: Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítvány Jegyárak: 2400 / 3600 / 4800 / 5900 Ft
2022. december 4., vasárnap / 19.00
Színház
Lásd a 15. oldalon.
A „SEBŐZÉS” 50 ÉVE
Sebő Együttes: Soós Réka, Tímár Sára, Barvich Iván, Nagy Albert, Perger László, Sebő Ferenc Közreműködik: Sebestyén Márta, Andrejszki Judit, Jordán Tamás, Gryllus Dániel, Székely Levente, ifj. Csoóri Sándor, Éri Péter Rendező: Müpa Jegyárak: 2500–6500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 5., hétfő / 19.00
Előadóterem
MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA
CASANOVA (IL CASANOVA DI FEDERICO FELLINI, 1976)
Olasz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Federico Fellini Házigazda: Réz András
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa Jegyár: 1600 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 6., kedd / 19.00 Fesztivál Színház
THE GREAT HUNGARIAN SONGBOOK 3
Közreműködik: Behumi Dóri, Pál Dénes – ének, a vonósokkal és fúvósokkal kiegészített Jazzical Trio (Káel Norbert – zongora, Oláh Péter – bőgő, Lakatos Pecek András – dob)
Vezényel: Riederauer Richárd Zenei vezető, hangszerelő: Káel Norbert Díszlet: Túri Erzsébet Rendező: Böhm György
Rendező: Müpa Jegyárak: 3500–6000 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
MÜPA FIL M KLUB
SZÉLESVÁSZNÚ ÉLMÉNYEK
Élvezze a filmművészet remekeit hétfőnként este 7 órától az Előadóteremben!
FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA
2022. december 5. CASANOVA (IL CASANOVA DI FEDERICO FELLINI, 1976)
2022. december 19. ZENEKARI PRÓBA (PROVA D’ORCHESTRA, 1978)
2023. január 16. A NŐK VÁROSA (LA CITTÀ DELLE DONNE, 1980)
2023. január 30. ÉS A HAJÓ MEGY (E LA NAVE VA, 1983)
2023. február 13. GINGER ÉS FRED (GINGER E FRED, 1986)
2023. február 27. INTERJÚ (INTERVISTA, 1987)
2022. december 7., szerda / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
NINA STEMME ÁRIAESTJE
Közreműködik: Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Markus Stenz
Wagner: Tannhäuser – nyitány Tannhäuser – „Allmächt’ge Jungfrau, hör mein Flehen” (Erzsébet imája, III. felvonás) Parsifal – előjáték és átváltozás zene, I. felvonás (részletek)
Trisztán és Izolda – előjáték és Izolda szerelmi halála Lohengrin – a III. felvonás előjátéka Lohengrin – az I. felvonás előjátéka Wesendonck-dalok – 5. Träume (hegedűre és kamarazenekarra)
Az istenek alkonya – Siegfried halála, III. felvonás
Az istenek alkonya – „Starke Scheite schichtet mir dort” (Brünnhilde zárójelenete, III. felvonás)
Rendező: Müpa
Jegyárak: 4900 / 7500 / 10 500 / 13 500 / 17 900 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 8., csütörtök / 19.00
Fesztivál Színház
MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES A HŰTLEN FELESÉG
A feleség: Oltárczy Mária
A férj: Tókos Attila
Barcsai, a szerető: Barka Dávid
Falusi nép: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai (művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán)
Katonák, pásztorok, bírák: Honvéd Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd)
Zene: Eredics Benjamin
Népzenei szerkesztő: Papp István Gázsa, D. Tóth Sándor
Forgatókönyv, dramaturgia, jelmez, társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlet: Tóth Kázmér
Fény: Kósa Dániel, Niederkirchner István
Animáció: Fabók Szilvia, Konta Boáz
Koreográfus, rendező: Zsuráfszky Zoltán
Az előadásban elhangzik Kodály Zoltán két kórusműve.
A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.
Rendező: Müpa
További előadás: 2023. január 6., 7.
2022. december 9., péntek / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
TISZTA FORRÁSBÓL
Közreműködik: Sung-Won Yang – cselló
Rab Gyula – tenor Balla Sándor – bariton
A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Eötvös Péter
Eötvös Péter: Sirens’ Song
Eötvös Péter: Cello Concerto Grosso
Bartók: Négy zenekari darab, op. 12, Sz. 51, BB 64 Bartók: Cantata profana, Sz. 94, BB 100
Rendező: Pannon Filharmonikusok
Jegyárak: 3000 / 3990 / 4990 / 5990 / 6990 / 7990 Ft
2022. december 8., csütörtök / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
ÓVILÁG ÉS ÚJVILÁG
Közreműködik: Ingrid Fliter – zongora Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Krzysztof Urbański
Kilar: Orawa – szimfonikus költemény vonószenekarra Chopin: II. (f-moll) zongoraverseny, op. 21 Dvořák: IX. (e-moll, „Az Újvilágból”) szimfónia, op. 95
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok Jegyárak: 2900 / 3900 / 4900 / 5900 / 6900 Ft
Yang Fotó © Jean Lim
Sung-Won Ingrid Fliter Fotó © Gary HoulderLOS ORANGUTANES – BUDAPEST LATIN FIESTA
Los Orangutanes: Krecsmáy Zsolt – dob, Herr Attila – basszus, Frimmel Jakab – zongora, Szarvas Dávid – konga, Élő Márton – harsona, Táborszky Bence – trombita, Pásztor Ákos – szaxofon, fuvola, Árkosi Szabolcs – harmonika, charango, ének, Tabeira Iván – ének, güiro, Közreműködik: Takács Márton – ütőhangszerek, Murad Abbas – harsona, Meggyes Ádám – trombita, Kováts Gergő – szaxofon
Latin vendégek: Angel „Chino” Cruz – ütőhangszerek, ének, Guillermo Macsotay – ének, gitár, Alex Torres – ének, gitár, Lucio Dominguez – ének
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3500–6000 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
Fesztivál Színház, Előadóterem METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS
KEVIN PUTS: AZ ÓRÁK A MET VILÁGPREMIER PRODUKCIÓJA
Clarissa Vaughan: Renée Fleming
Laura Brown: Kelli O’Hara
Virginia Woolf: Joyce DiDonato
Leonard Woolf: Sean Panikkar
Louis: William Burden
Richard: Kyle Ketelsen
Dan Brown: Brandon Cedel
Barbara / Mrs. Latch: Kathleen Kim
Kitty / Vanessa: Sylvia D’Eramo
Sally: Denyce Graves
Szállodai alkalmazott: John Holiday Közreműködik: a Metropolitan Opera Ének- és Zenekara
Vezényel: Yannick Nézet-Séguin
Librettó: Greg Pierce
Díszlet, jelmez: Tom Pye
Fény: Bruno Poet
Vetítés: Finn Ross
Koreográfus: Annie-B Parson
Dramaturg: Paul Cremo
Rendező: Phelim McDermott
A Metropolitan Opera Live in HD közvetítések partnerünk, a liveincinema.eu s.r.o. közreműködésével valósulnak meg.
Rendező: Müpa
Jegyárak a Fesztivál Színházban: 3900 / 5500 Ft
Jegyár az Előadóteremben: 5500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
DRÁMAI ÉS JÁTÉKOS SZERELEM
MANCUSI, RAVEL, STRAVINSKY
Közreműködik:
Feledi Project, Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Guido Mancusi Koreográfus: Feledi János
Guido Mancusi: Klangfiguren für Orchester
Ravel: Daphnis és Chloé – II. szvit Pulcinella bosszúja – táncjáték Stravinsky Pulcinella című műve nyomán
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa
Jegyárak: 2000 / 3900 / 4900 / 5900 / 6900 / 8900 Ft
w w w. i nf o s t a r t . h u
Philippe Herreweghe Fotó © Michiel Hendryckx2022. december 12., hétfő / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
PHILIPPE HERREWEGHE ÉS A COLLEGIUM VOCALE GENT
Közreműködik: Eleanor Lyons – szoprán, Eva Zaïcik – mezzoszoprán, Ilker Arcayürek – tenor, Thomas E. Bauer – basszus Orchestre des Champs-Élysées Collegium Vocale Gent Vezényel: Philippe Herreweghe
Beethoven: Missa solemnis, op. 123 Rendező: Müpa Jegyárak: 4900 / 7500 / 10 500 / 13 500 / 17 900 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 12., hétfő / 20.00
Üvegterem
LITERÁRIUM
–
KORTÁRS
ÍRÓK A MÜPÁBAN
SOLYMOSI BÁLINT-EST
Közreműködik: Jászberényi Gábor – színművész, Czitrom Ádám – gitár Műsorvezető-házigazda: Jánossy Lajos Rendező: Balog József
Rendező: Müpa Jegyár: 2500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 13., kedd / 19.00 Fesztivál Színház
DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES SZÉPSÉGES MEZŐSÉG
Közreműködik: Navratil Andrea – ének, Tóth Károly – próza, Barcza Zsolt – tangóharmonika, cimbalom, Árendás Péter – brácsa, Gönczöl zenekar Zenei szerkesztő: Dulai Zoltán, Koncz Gergely, Mohácsy Albert, Navratil Andrea Díszlet: Michac Gábor Jelmez: Winklerné Petri-Kis Borbála Fény, animáció: Lendvai Károly Táncmesterek: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Farkas Ágnes, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs Szakmai tanácsadó: Varga Sándor Koreográfus: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Juhász Zsolt, Farkas Tamás A rendező munkatársai: Bonifert Katalin, Soós Gyula András Rendező: Juhász Zsolt
A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.
Rendező: Müpa Jegyárak: 3500–6000 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
DMITRIJ MASZLEJEV ÉS A MAGYAR RÁDIÓ
SZIMFONIKUS ZENEKARA CSAJKOVSZKIJ, MUSZORGSZKIJ
Közreműködik: Dmitrij Maszlejev – zongora Vezényel: Kovács János
Csajkovszkij: I. (b-moll) zongoraverseny, op. 23 Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen Csajkovszkij: Francesca da Rimini – szimfonikus fantázia Dante nyomán, op. 32
Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei Jegyárak: 2000 / 3000 / 4000 / 5000 / 6000 Ft
2022. december 14., szerda / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
KARÁCSONYI ORGONAKONCERT
CATALINA VICENS ÉS KAMARAEGYÜTTESEI
„LUCENTE STELLA” – FÉNYKERESÉS A KÖZÉPKORBAN
Catalina Vicens – organetto, orgona Közreműködik: Ensemble Servir Antico, Trio Friman-Ambrosini-Vicens
Perotinus: Alleluia Nativitas gloriosae de Bornelh: Reis glorios, veray lums e clartatz de Montanhagol: A Lunel lutz una luna luzens Ismeretlen szerző (14. század): Benedicamus Domino (Las Huelgas-kódex) Bölcs Alfonz: Mui grandes noit’ e día (cantiga) Ismeretlen szerző (14. század): Stella splendens (Llibre vermell) Bölcs Alfonz: Ben sab’ a que pód’ e val fisica celestial Ismeretlen szerző (15. század): Ave maris stella (Faenzai Kódex) Landini: Per allegrezza Ismeretlen szerző (14. század): Lucente stella (Rossi-kódex) Chominciamento di gioia (istampitta, Itália, 14. század)
Machaut: Christe, qui lux / Veni, creator / Tribulatio Ismeretlen szerző (15. század eleje): Lunne Plaine Két zsoltár Nuckőből (Lena Schönberg után): I himmelen; Nu haver denna dag Redeuntes in idem (Buxheimi Orgonáskönyv, 15. század közepe) Dufay: Ave Regina Mit ganczem willen (Lochamer-daloskönyv, 15. század vége): Brassart: Cristi nutu sublimato Brassart: Ave Maria Ismeretlen szerző (15. század): Benedicamus Domino (Faenzai Kódex) Senfl: Christe qui lux es et dies Smert: Nowell: The borys hede (karácsonyi ének)
A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel r endelkezők. A beszélgetés házigazdája Fazekas Gergely
Rendező: Müpa Jegyárak: 2500 / 3500 / 4900 / 6500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 14., szerda / 20.00
Fesztivál Színház
NESRINE
Nesrine Belmokh – ének, cselló
Közreműködik:
Maxime Barcelona – gitár, Elvin Bironien – basszusgitár, Adriano Tenorio – ütőhangszerek
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3900 / 4900 / 5900 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
CHRIS POTTER ÉS A SÖNDÖRGŐ
Chris Potter – szaxofon
Söndörgő: Dénes Ábel – nagybőgő, tapan, Eredics Áron – prímtambura, csellótambura, darbuka, tapan, Eredics Benjamin – brácstambura, trombita, Eredics Dávid – prímtambura, basszprímtambura, klarinét, altszaxofon, kaval, Eredics Salamon – basszprímtambura, harmonika, hulusi, pásztorfurulya, csellótambura
Müpa Live Webcast: Az előadást élőben követhetik honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon.
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3900 / 4900 / 5900 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
MÜPA HOME ADVENTI KONCERT
Közreműködik: Zemlényi Eszter – szoprán, Balogh Eszter – alt, Pálfalvi Tamás – trombita, Vigh Andrea – hárfa, Fassang László – orgona
Cantemus Kórus (karigazgató: Szabó Dénes, Szabó Soma)
Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter)
Vezényel: Szabó Soma, Szabó Dénes
Britten: A Ceremony of Carols – részletek
Kocsár: Missa in A – Gloria
Kocsár: O magnum mysterium
Kodály: Angyalok és pásztorok
Kocsár: Agnus Dei
G. Gabrieli: Angelus ad pastores ait
Eric Whitacre: Lux aurumque
Wade–Szabó Soma: Ó jöjjetek, hívek (Adeste fideles)
Vivaldi–Bach: D-dúr concerto, BWV 972
Händel: Sámson, HWV 57 – Let the bright Seraphim
Vivaldi: Gloria, RV 589
2022. december 19., hétfő / 19.00
Fesztivál Színház
GYŐRI BALETT GISL
Giselle: Herkovics Eszter Adria
Albrecht: Daichi Uematsu
Myrtha / A vad: Guti Gerda
Hilarion: Luka Dimić
Villik: Tetjána Baranovszka, Szendrey Rebeka, Joó Lea Napsugár, Marjai Lili Anna, Tatjána Sipilova, Kovács Eszter, Matuza Adrienn, Tüű Barbara
Férfiak: Engelbrecht Patrik, Gémesi Máté, Golubkovics Gergely, Luigi Iannone, Szentiványi Richard, Jekli Zoltán, Téglás Bánk, Thales Henrique
Közreműködő zenészek (felvételről): Lajkó Félix – hegedű, Sidoo Attila – gitár, Kertész Endre – cselló, Barcza Horváth József – nagybőgő, Mazura János – tuba, Czirják Tamás – dob
Díszlet: Szendrényi Éva
Zene: Lajkó Félix
Dramaturg: Csepi Alexandra
Jelmez: Győri Gabi
Fény: Stadler Ferenc
A koreográfus munkatársa: Kara Zsuzsanna
Koreográfus: Velekei László
A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Győri Balettel és a Fonó Budai Zeneházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.
Rendező: Müpa
További előadás: 2022. december 20.
Jegyárak: 3500–6000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022.
Előadóterem
MÜPA FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA ZENEKARI
PRÓBA
(PROVA D’ORCHESTRA, 1978)
Olasz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Federico Fellini
Házigazda: Réz András
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa
Jegyár: 1600 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 19., hétfő / 20.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A KORDBÁRSONY DZSESSZKLUB BEMUTATJA: CARSON
COMA ENSEMBLE
Carson Coma: Bóna Zsombor – gitár, Fekete Giorgio – ének, gitár, Gaál Péter – ütőhangszerek, dob, Héra Barnabás – dob, ének, Jónás Attila – basszusgitár, Kun Bálint – billentyűk, ének
Budapest Orchestra Project: Tomba Ábel – zenekarvezető, karmester, Almási Attila – harsona, Bille Gergely – trombita, szárnykürt, Csapó Krisztián – harsona, Gáspár Olivér – harsona, Gergely Edvárd – altszaxofon, fuvola, Janák Gergely – basszusharsona, Mihályfi Márk – trombita, Nagy Zsófia – tenorszaxofon, szopránszaxofon, Pusztaszegi Ákos – trombita, Sándor Norbert – altszaxofon, Szelevényi Vito – trombita, Uher-Győrfi Bálint – tenorszaxofon, klarinét, Vincze Marcell – baritonszaxofon, basszusklarinét
Rendező: Müpa
További előadás: 2022. december 21. Jegyárak: 2500–9000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2022. december 20., kedd / 19.00 Fesztivál Színház
GYŐRI BALETT GISL
Lásd a 41. oldalon.
KARÁCSONYI KONCERT
Közreműködik: Mihail Pletnyov – zongora, Kolonits Klára – szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – alt, Bernhard Berchtold – tenor, Sebestyén Miklós – basszbariton Kodály Kórus Debrecen (vezető karnagy: Kocsis-Holper Zoltán) Concerto Budapest Vezényel: Keller András
Csajkovszkij: I. (b-moll) zongoraverseny, op. 23 Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125
Rendező: Concerto Budapest Jegyárak: 2200 / 3100 / 3900 / 4800 / 5900 / 7500 Ft
fidelio.hu
Mert művészet nélkül minek?
2022. december 23., péntek / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
ÜNNEPRE VÁRVA A NEMZETI FILHARMONIKUSOK
Közreműködik: Baráth Emőke – szoprán, Balogh Eszter – alt, Megyesi Zoltán – tenor, Najbauer Lóránt – basszus
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Vashegyi György
J. S. Bach:
2022. december 21., szerda / 20.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A KORDBÁRSONY DZSESSZKLUB BEMUTATJA: CARSON COMA ENSEMBLE
Lásd a 43. oldalon.
KARÁCSONYI HANGVERSENYE
Karácsonyi oratórium – 1. kantáta („Jauchzet, frohlocket, auf, preiset die Tage”), BWV 248/1 Karácsonyi oratórium – 2. kantáta („Und es waren Hirten in derselben Gegend”), BWV 248/2 „Süßer Trost, mein Jesus kömmt” – kantáta, BWV 151 Karácsonyi oratórium – 3. kantáta („Herrscher des Himmels, erhöre das Lallen”), BWV 248/3
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Jegyárak: 2900 / 3900 / 4900 / 5900 / 6900 Ft
2022. december 28., szerda / 19.00 és 21.00 2022. december 29., csütörtök / 19.00
2022. december 30., péntek / 19.00 2022. december 31., szombat / 19.00 Fesztivál Színház
RECIRQUEL MY LAND
Artisták: Andrej Maslov, Roman Khafizov, Sergii Materynskyi, Yevheniia Obolonina, Andrii Pysiura, Mykola Pysiura, Andrii Spatar
Zene: Szirtes Edina, Terjék Gábor
Népzenei szakértő: Both Miklós Cirkusz-szakértő: Kristóf Krisztián
Művészeti tanácsadó: Illés Renátó, Zsíros Gábor Tervezőmérnök: Tárnok Zsolt
Technikai vezető: Vladár Tamás
Jelmez: Kasza Emese
Fény: Lenzsér Attila, Pető József
Hang: Terjék Gábor
A koreográfus munkatársa: Maday Tímea Kinga
A rendező munkatársa: Schlecht Aliz rendező, koreográfus, látvány: Vági Bence
A bemutató a Müpa szervezésében valósult meg.
Rendező: Müpa
További előadások: 2023. január 16., 17., 18., 19., 20. Jegyárak: 3500–6000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
12–16 éveseknek
2023. január 1., vasárnap / 16.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
ÚJÉVI KONCERT
FIATALOKNAK
HAYDN: AZ ÉVSZAKOK – RÉSZLETEK
Hanna: Rácz Rita (szoprán)
Lukács: Megyesi Zoltán (tenor)
Simon: Sebestyén Miklós (basszus)
Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Fischer Ádám
Rendező: Müpa
Jegyár: 2500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
2023. január 1., vasárnap / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
ÚJÉVI HANGVERSENY
HAYDN: AZ ÉVSZAKOK
Közreműködők:
Hanne: Baráth Emőke (szoprán)
Lukas: Uwe Stickert (tenor)
Simon: Sebestyén Miklós (basszus)
Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Fischer Ádám
Rendező: Müpa Jegyárak: 5900 / 8500 / 11 500 / 15 500 / 20 900 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 6., péntek / 19.00
2023. január 7., szombat / 19.00
Fesztivál Színház
MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES A HŰTLEN FELESÉG
Lásd a 22. oldalon.
2023. január 7., szombat / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR ÚJÉVI KONCERTJE
Vezényel: Hollerung Gábor
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
Jegyárak: 4900 / 5900 / 7900 / 9900 / 11 900 / 14 900 Ft
2023. január 7., szombat / 20.00
MÜPA HOME BELLINI:
AZ ALVAJÁRÓ
Rodolfo gróf: Mirco Palazzi
Amina: Zuzana Marková
Elvino: Konu Kim
Lisa: Zemlényi Eszter
Teresa: Simon Krisztina
Alessio: Dobák Attila
Myrtha, a villik királynője: Kozmér Alexandra
Jegyző: Bejan Miklós Máriusz
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté) Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Riccardo Frizza
Díszlettervező: Szendrényi Éva Jelmeztervező: Zöldy Z Gergely Rendezőasszisztens: Polgár Etelka
Rendező: Némedi Csaba
Az előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. koprodukciója.
Az előadást honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon követhetik.
A felvétel a Müpa 2020. február 9-i koncertjén készült.
Rendező: Müpa
2023.
Fesztivál Színház
ZENEMÁNIA
Műsorvezető és vezényel: Dinyés Dániel
Beethoven: I. (C-dúr) szimfónia, op. 21
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok Jegyár: 2900 Ft
JAZZMŰHELY LÁSZLÓ ATTILA 70 – TIME TO GROOVE!
László Attila – gitár, Oláh Kálmán, Oláh Tzumo Árpád – zongora, billentyűs hangszerek, Lattmann Béla – basszusgitár, Borlai Gergő, Szendőfi Péter, Zombori Attila – dob
Pecze Balázs – trombita, Soso Lakatos Sándor – szaxofon, Csapó Krisztián – harsona
Közreműködik: Tony Lakatos – szaxofon Charlie, Szőke Nikoletta, Veres Mónika – ének
Rendező: Müpa
2023. január 12., csütörtök / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR BEETHOVEN-EST
Közreműködik: Kolonits Klára – szoprán, MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kovács János
Beethoven: I. (C-dúr) szimfónia, op. 21 Ah, perfido! – koncertária, op. 65 V. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67
Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
Jegyárak: 3000 / 5000 / 7000 / 9000 Ft
2023. január 14., szombat / 18.55
Fesztivál Színház, Előadóterem
METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉS A MÜPÁBAN GIORDANO: FEDORA A MET ÚJ PRODUKCIÓJA
Fedora: Szonja Joncseva
Olga: Rosa Feola
Loris Ipanoff: Piotr Beczała
De Siriex: Artur Ruciński
Közreműködik: a Metropolitan Opera Ének- és Zenekara
Vezényel: Marco Armiliato
Díszlet: Charles Edwards
Jelmez: Brigitte Reiffenstuel
Fény: Adam Silverman
Rendező: Sir David McVicar
A Metropolitan Opera Live in HD közvetítések partnerünk, a liveincinema.eu s.r.o. közreműködésével valósulnak meg.
Rendező: Müpa
Jegyárak a Fesztivál Színházban: 3900 / 5500 Ft
Jegyár az Előadóteremben: 5500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 14., szombat / 20.00
MÜPA HOME MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
Közreműködik: Juan Pérez Floristan – zongora Vezényel: Jesús López-Cobos
Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio, op. 34 de Falla: Éjszakák a spanyol kertekben Ravel: Spanyol rapszódia de Falla: A háromszögletű kalap – I. és II. szvit
Az előadást honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon követhetik.
A felvétel a Müpa 2017. február 23-i koncertjén készült.
Rendező: Müpa
2023. január 16., hétfő / 19.00 Előadóterem
MÜPA FILMKLUB –FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA
A NŐK VÁROSA
(LA CITTÀ DELLE DONNE, 1980)
Olasz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Federico Fellini Házigazda: Réz András
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa Jegyár: 1600 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 16., hétfő / 19.00 Fesztivál Színház
RECIRQUEL MY LAND
Lásd a 47. oldalon.
Válasszon büféink gazdag kínálatából, rendeljen előre, és a szünetben élvezze a frissítő üdítőket és finom falatokat kényelmesen, sorban állás nélkül!
2023. január 16., hétfő / 20.00
Üvegterem
LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN SZVOREN EDINA-EST
Közreműködik: Török-Illyés Orsolya – színművész, Razvaljajeva Anasztázia – hárfa Műsorvezető-házigazda: Jánossy Lajos Rendező: Balog József
Rendező: Müpa Jegyár: 2500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 17., kedd / 19.00 Fesztivál Színház
RECIRQUEL MY
LAND
Lásd a 47. oldalon.
2023. január 17., kedd / 20.00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MARIZA
Mariza – ének Luís Guerreiro – portugál gitár Carlos (Phelipe) Ferreira – akusztikus gitár Adriano Alves (Dinga) – basszusgitár João Freitas – ütőhangszerek João Frade – harmonika
Rendező: Müpa Jegyárak: 3900–16 500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
Szvoren Edina Mariza Fotó © Miguel Angelo2023. január 18., szerda / 19.00
Fesztivál Színház
RECIRQUEL MY LAND
Lásd a 47. oldalon.
2023. január 18., szerda / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
KELEMEN BARNABÁS ÉS A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
Vezényel: Vajda Gergely
Ravel: Spanyol rapszódia Saint-Saëns: Bevezetés és rondo capriccioso, op. 28 Hubay: Carmen-fantázia, op. 3, No. 3 de Falla: A háromszögletű kalap – I. és II. szvit Ravel: Bolero
Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei Jegyárak: 2000 / 3000 / 4000 / 5000 / 6000 Ft
2023. január 19., csütörtök / 19.00
Fesztivál Színház
RECIRQUEL MY LAND
Lásd a 47. oldalon.
BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR MAHLER
Vezényel: Fischer Iván
Mahler: IX. (D-dúr) szimfónia
Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar További előadások: 2023. január 20., 21. Jegyárak: 3300 / 5500 / 6900 / 9800 / 11 000 / 15 500 Ft
NYUGDÍJ A SKEDVEZMÉNYEK
ÚJ ÉLMÉNYEK VÁRJÁK!
Kedvezményes jegyek nyugdíjas vendégeinknek
Nyugdíjas-igazolvánnyal rendelkező kedves vendégeink személyenként két darab jegyet igényelhetnek az alább felsorolt előadásokra, korlátozott számban: Regisztrálni az 555-3307-es telefonszámon lehet a koncert előtt egy héttel a koncertet megelőző napig, a jegypénztár nyitvatartási idejében. A jegyek ára 2000 Ft/darab.
2022.12.04. A „SEBŐZÉS” 50 ÉVE / 2022.12.07. NINA STEMME ÁRIAESTJE / 2022.12.13. DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES: SZÉPSÉGES MEZŐSÉG / 2023.01.22. ANTON GERZENBERG ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR / 2023.02.05. A NÉPZENE ÜNNEPE – A TÁNCHÁZTÓL A VILÁGZENÉIG 2023.02.08. THIERRY ESCAICH ÉS A CONCERTO BUDAPEST / 2023.02.19. LAWRENCE BROWNLEE ÉS VENDÉGEI
2023. január 20., péntek / 19.00
Fesztivál Színház
RECIRQUEL MY LAND
Lásd a 47. oldalon. CSAK ONLINE
2023. január 20., péntek / 19.45 2023. január 21., szombat / 15.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR MAHLER
Lásd a 62. oldalon.
2023. január 21., szombat / 20.00
MÜPA HOME MAGYAR ATOM
Magyar Atom:
Az előadást honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon követhetik.
A felvétel a Müpa 2020. szeptember 22-i koncertjén készült.
Rendező: Müpa
FELFEDEZÉSEK – IFJÚ GÉNIUSZOK, KLASSZIKUS ZENEKAROK ANTON GERZENBERG ÉS
A
MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR
Közreműködik: Anton Gerzenberg – zongora Vezényel: Török Levente
Rachmaninov: II. (c-moll) zongoraverseny, op. 18 Liszt: Prométheusz – szimfonikus költemény Dohnányi: fisz-moll szvit, op. 19
A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők. A beszélgetés házigazdája Becze Szilvia
Rendező: Müpa
Jegyárak: 2500 / 3500 / 4900 / 6500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 24., kedd / 20.00
2023. január 25., szerda / 20.00
Fesztivál Színház
BECK@GRECSÓ: HOZTUNK VALAMIT MAGUNKBÓL
LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
Beck Zoltán – ének, gitár, zongora, billentyűs hangszerek, Grecsó Krisztián – ének, gitár
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3500–6000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 25., szerda / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MVM KONCERTEK – A ZONGORA BOGÁNYI GERGELY ZONGORAESTJE
Mozart: F-dúr szonáta, K. 332
Mendelssohn: Variations sérieuses, op. 54
Brahms: Változatok és fúga egy Händel-témára, op. 24
Rendező: Jakobi Koncert Kft.
Jegyárak: 2500 / 3000 / 4000 / 5000 / 6500 / 8500 Ft
Bogányi Gergely Fotó © Posztós János Beck Zoltán, Grecsó Krisztián Fotó © Bátori ‘Jim’ Gábor2023. január 27–28–29., péntek, szombat, vasárnap / 16.30 és 18.00 Fesztivál Színház
JAZZ SHOWCASE
JAZZ-TEHETSÉGBÖRZE
2023. január 27., péntek / 16.30 NAGY
NOÉMI QUARTET
Nagy Noémi – ének, Horváth Balázs – zongora, Jónás Géza – bőgő, Jónás Fülöp – dob
2023. január 27., péntek / 18.00 TRIO
JOHNOLOGY
Egri János Jr. – zongora, Jónás Géza – bőgő, Fazekas Tamás – dob
2023. január 28., szombat / 16.30 SYMBIOSIS 5
Kapolcsi-Szabó Levente – zongora, Drippey Máté – szaxofon, Virág Benedek – gitár, Gyányi Tamás – bőgő, Majsai Roland – dob
2023. január 28., szombat / 18.00 INEFFABLE
Regián Réka-Kata – fuvola, ének, Lukács Márton Örs – zongora, billentyűs hangszerek, Szereceán Tihamér – basszusgitár, Szereceán Osszián – dob
2023. január 29., vasárnap / 16.30
SÁRKÖZI DINA QUINTET
Sárközi Dina – ének, gitár, Golarits Márton – billentyűk, vokál, Horváth Botond – gitár, Ambrus András – basszusgitár, vokál, Horváth Máté – dob, vokál
2023. január 29., vasárnap / 18.00
VARGA BALÁZS / EXPRESSION
Varga Balázs – gitár, Horváth Béla – zongora, billentyűs hangszerek, Bundzik Lénárd – vibrafon, Dani Norbert – bőgő, basszusgitár, Fábry Adonisz – dob, Danyi Diána – vokál
Műsorvezető: Jazzkovács László
Rendező: Müpa A belépés díjtalan.
2023. január 27., péntek / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
LELKÉBEN VIRÁGZÓ
Közreműködik: Olli Mustonen – zongora Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Bogányi Tibor
Grieg: a-moll zongoraverseny, op. 16 Dohnányi: II. (E-dúr) szimfónia, op. 40
Rendező: Pannon Filharmonikusok Jegyárak: 3000 / 3990 / 4990 / 5990 / 6990 / 7990 Ft
2023. január 27., péntek / 20.30
Fesztivál Színház
JAZZ SHOWCASE BARABÁS LŐRINC & NIKLAS PASCHBURG
Barabás Lőrinc – trombita, zongora, elektronika, Niklas Paschburg – harmonika, zongora, ütőhangszerek, elektronika
A rendezvény szakmai partnere a Magyar Jazz Szövetség.
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3900–7000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 28., szombat / 20.30
Fesztivál Színház
JAZZ SHOWCASE KRIZ & JESÚS MOLINA
Csapó Krisztián – harsona, Pecze Balázs – trombita, Soso Lakatos Sándor – szaxofon, Tálas Áron – zongora, Fender Rhodes, Mike Gotthard – gitár, Gudics Martin – basszusgitár, Gudics Marcell – dob
Vendég: Jesús Molina – zongora, billentyűs hangszerek
A rendezvény szakmai partnere a Magyar Jazz Szövetség.
Rendező: Müpa Jegyárak: 3500–6000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 29., vasárnap / 20.30
Fesztivál Színház
JAZZ SHOWCASE
JAZZBOIS
FEAT. KALÁKA
Molnár Bencze – billentyűs hangszerek, Sági Viktor – gitár, basszusgitár, Czirják Tamás – dob
Közreműködik: Kosztolánszki Dominik ’Dombeats’ – szaxofon, fuvola
Vendég: Kaláka együttes (Gryllus Vilmos – gitár, ének, Gryllus Dániel – furulyák, citera, ének, Becze Gábor – nagybőgő, Radványi Balázs – gitár, mandolin)
A rendezvény szakmai partnere a Magyar Jazz Szövetség.
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3900–7000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 30., hétfő / 19.00
Előadóterem
MÜPA
FILMKLUB – FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA
ÉS A HAJÓ MEGY
(E LA NAVE VA, 1983)
Olasz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Federico Fellini Házigazda: Réz András
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa
Jegyár: 1600 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. január 31., kedd / 19.00
2023. február 1., szerda / 19.00
Fesztivál Színház
GYŐRI BALETT MOVEMENTS TO STRAVINSKY / MIMI
Movements to Stravinsky:
Táncolják: Tetiana Baranovska, Téglás Bánk, Guti Gerda, Herkovics Eszter Adria, Engelbrecht Patrik, Marjai Lili Anna, Gémesi Máté, Kovács Eszter, Thales Henrique, Tatiana Shipilova, Szentiványi Richard, Borna Cicak
Zene: Igor Stravinsky
Jelmez: Lukács András, Herwerth Mónika
Fény: Lukács András, Dragos Dániel
Díszlet, koreográfus: Lukács András
Mimi: Mimi: Matuza Adrienn
Fiúk: Luca Dimic, Jekli Zoltán, Luigi Iannone
Egy alak: Szentiványi Richard
Egy mandarin: Daichi Uematsu
Zene: montázs
Jelmez: Győri Gabi
Díszlet: Velekei László, Győri Gabi
Fény: Stadler Ferenc
Koreográfus: Velekei László
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3500–6000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 1., szerda / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
KORNGOLD–SHAKESPEARE:
SOK HŰHÓ SEMMIÉRT
Közreműködik:
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor Díszlet- és jelmeztervező: Árva Nóra
Rendező: Gábor Sylvie
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa
Jegyárak: 2000 / 3900 / 4900 / 5900 / 6900 / 8900 Ft
2023. február 4., szombat / 10.30–22.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Fesztivál Színház, Előadóterem, Üvegterem
PROKOFJEV-MARATON
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
10 éves kortól 10.30
BUDAPESTI VONÓSOK
Moderátor: Lakatos György
Prokofjev: Péter és a farkas, op. 67
12.30
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
Vezényel: Farkas Róbert
Prokofjev: V. (B-dúr) szimfónia, op. 100
15.00
GYŐRI FILHARMONIKUS ZENEKAR
Vezényel: Berkes Kálmán
Prokofjev: Rómeó és Júlia – I. szvit, op. 64bis (részletek) Prokofjev: Rómeó és Júlia – II. szvit, op. 64ter (részletek)
17.00
BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR
Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű
Vezényel: Hollerung Gábor
Prokofjev: I. (D-dúr) hegedűverseny, op. 19
Prokofjev: Kizsé hadnagy – szvit, op. 60
19.00
PANNON FILHARMONIKUSOK
Közreműködik: Balog József – zongora Vezényel: Vass András
Prokofjev: I. (D-dúr, „Klasszikus”) szimfónia, op. 25 Prokofjev: I. (Desz-dúr) zongoraverseny, op. 10
21.00
BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR
Vezényel: Fischer Iván Prokofjev: Hamupipőke – szvit, op. 107
Fesztivál Színház
11.30
PALOJTAY JÁNOS ZONGORAKONCERTJE
Prokofjev: IV. (c-moll) szonáta, op. 29 Négy zongoradarab, op. 3 II. (d-moll) szonáta, op. 14
13.30
SZABÓ ILDIKÓ, LAJKÓ ISTVÁN, PIVON GABRIELLA ÉS MALI EMESE KAMARAKONCERTJE
Szabó Ildikó – cselló, Pivon Gabriella – fuvola, Lajkó István, Mali Emese – zongora
Prokofjev: Ballada csellóra és zongorára, op. 15 cisz-moll szonáta szólócsellóra, op. 134 D-dúr szonáta fuvolára és zongorára, op. 94
16.00
PUSKER JÚLIA ÉS A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR MUZSIKUSAINAK KAMARAKONCERTJE
Pusker Júlia – hegedű, Dani Imre – zongora A Budapesti Fesztiválzenekar vonósnégyese: Iván Tímea, Molnár Noémi – hegedű, Juhász Barna – brácsa, Szabó Péter – cselló
Prokofjev: Öt melódia hegedűre és zongorára, op. 35bis Prokofjev: II. (F-dúr) vonósnégyes, op. 92
18.00
BÁLL DÁVID ÉS A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR MUZSIKUSAINAK KAMARAKONCERTJE
Közreműködik: Eckhardt Violetta, Bujtor Balázs – hegedű, Sipos Gábor – brácsa, Sovány Rita – cselló, Ács Ákos – klarinét, Bogányi Bence, Tallián Dániel, Rapi Péter, Duffek Mihály – fagott, Báll Dávid – zongora
Prokofjev: Nyitány héber témákra, op. 34 Humoresque Scherzo, op. 12bis Rómeó és Júlia: Tíz zongoradarab, op. 75 (részletek) – No. 2: Jelenet: Ébred az utca – No. 4: A fiatal Júlia – No. 5: Álarcosok – No. 6: Montague-k és Capuletek – No. 8: Mercutio – No. 10: Rómeó és Júlia elválás előtt
EVELINA DOBRAČEVA ÉS NYIKOLAJ BORCSEV DALESTJE
Közreműködik: Maria Urbanovic – zongora
Prokofjev: Anyutka, op. 66a, No. 2 Rasztjot sztrana (Gyarapszik a haza), op. 66b, No. 1 Szeroje platyice (A szürke ruhácska), op. 23, No. 2 Doverszja mnye (Bízz bennem), op. 23, No. 3 Szoszni (Fenyőfák), op. 73, No. 1 V tvoju szvjetlicu (A szobádba), op. 73, No. 3 Szolnce komnatu napolnyilo (A nap betöltötte a szobát), op. 27, No. 1 Nasztojascsuju nyezsnoszty (Igazi gyengédség), op. 27, No. 2 Nad poljarnim morjem (A sarki tengereken), op. 79, No. 3 Rómeó és Júlia – balettszvit szólózongorára Na garje-to kalina (Bangita a hegyen), op. 104, No. 3 Katyerina, op. 104, No. 4 Sznyezski bjelije (Fehér hógolyók), op. 104, No. 5 Szásenyka, op. 104, No. 6 Dunyuska, op. 104, No. 11
Előadóterem 15.00
RETTEGETT IVÁN (IVAN GROZNIJ, 1944)
Orosz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Szergej Eisenstein / Házigazda: Réz András Vendég: Mácsai János
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik. 18.30
A JÉGMEZŐK LOVAGJA (ALEKSZANDR
NYEVSZKIJ, 1938)
Orosz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Szergej Eisenstein / Házigazda: Réz András Vendég: Mácsai János
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Az Előadóteremben megtekinthető koncertfilmekkel és az Üvegteremben látogatható ingyenes koncertekkel kapcso latban a későbbiekben adunk tájékoztatást honlapunkon.
Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar, Müpa Jegyárak: 2500 Ft – koncertek / 1600 Ft – filmvetítések Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
kortól
2023. február 5., vasárnap / 15.00 Üvegterem
A NÉPZENE ÜNNEPE – A TÁNCHÁZTÓL A VILÁGZENÉIG
MÍVES MESTERSÉGEK GYERMEKKONCERT
Közreműködik:
Páll Éva – mese, ének, hegedű, Bolgovics Gergő – ének, tánc, Kovács Márton – hegedű, Kerékgyártó Gergely – brácsa, citera, Barcza Zsolt – harmonika, cimbalom, Bartók József – nagybőgő, ütőgardon
Rendező: Müpa
A belépés díjtalan.
2023. február 5., vasárnap / 18.30 Átrium
A NÉPZENE ÜNNEPE – A TÁNCHÁZTÓL A VILÁGZENÉIG
CIGÁNY TÁNCHÁZ – KHAMORO
A belépés díjtalan.
2023. február 5., vasárnap / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A NÉPZENE ÜNNEPE –A TÁNCHÁZTÓL A VILÁGZENÉIG
Közreműködik: Básits Branka, Tímár Sára és zenekara, Borbély Mihály Polygon, MORDÁI, Magyar Banda, Kanizsa Csillagai
Házigazda: Eredics Gábor
Rendező: Müpa Jegyárak: 2500–8000 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 5., vasárnap / 22.00 Átrium
A NÉPZENE ÜNNEPE – A TÁNCHÁZTÓL A VILÁGZENÉIG
MAGYAR TÁNCHÁZ – BUDAPEST MEZŐSÉG BAND
Budapest Mezőség Band: Kalász Máté, Kovács Márton, Fekete Márton „KisPuma”, Fekete Antal „Puma”, Lelkes András
A belépés díjtalan.
2023. február 6., hétfő / 20.00 Üvegterem
VERS-ESTEK A MÜPÁBAN NAGY LÁSZLÓ
Közreműködnek: a Nemzeti Színház művészei, Darvas Ferenc – zongora A műsort összeállította: Zalán Tibor Rendező: Rubold Ödön
Rendező: Müpa
Jegyár: 2500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 8., szerda / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
THIERRY ESCAICH ÉS A CONCERTO BUDAPEST
Vezényel: Káli Gábor
Thierry Escaich: A napbárka – magyarországi bemutató
Franck: E-dúr korál
Franck: Az elátkozott vadász – szimfonikus költemény
Thierry Escaich: Improvizáció – hommage à Franck
Franck: Cantabile
Thierry Escaich: Az idő négy arca (III. orgonaverseny) – magyarországi bemutató
Az előadást 18.30-tól Előhang címmel beszélgetés előzi meg. További részletekről a koncert előtti hetekben a honlapunkon tájékozódhatnak.
Rendező: Müpa
Jegyárak: 2900 / 4500 / 6500 / 8500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 9., csütörtök / 19.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR MAHLER & CSAJKOVSZKIJ
Közreműködők: Elisabeth Leonskaja – zongora MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Farkas Róbert
Mahler: Blumine – az I. szimfónia eredeti második tétele Csajkovszkij: G-dúr zongoraverseny, op. 44
Mahler: I. (D-dúr, „A titán”) szimfónia
Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
Jegyárak: 3000 / 5000 / 7000 / 9000 Ft
Elisabeth Leonskaja Fotó © Marco Borggreve Bartók Béla Nemzeti HangversenyteremBUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR RAVEL, SAINT-SAËNS
Közreműködik: Jean-Efflam Bavouzet – zongora Vezényel: Louis Langrée
Ravel: Lúdanyó meséi – zenekari szvit Ravel: D-dúr zongoraverseny bal kézre Saint-Saëns: III. (c-moll, „Orgona”) szimfónia, op. 78
Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar További előadások: 2023. február 11., 12. Jegyárak: 3300 / 5500 / 6900 / 9800 / 11 000 / 15 500 Ft
2023. február 11., szombat / 19.00
Fesztivál Színház
SZEGEDI KORTÁRS BALETT CONCERTO / VADAK / A SZENT
Közreműködik: Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gyüdi Sándor Fény: Stadler Ferenc Koreográfus, művészeti vezető: Juronics Tamás
A koreográfus munkatársa: Czár Gergely Balettigazgató: Pataki András
Concerto:
Bartók Béla: Csetényi Vencel
Pásztory Ditta: Bocsi Petra Kékszakállú herceg: Czár Gergely
Judit / A haza allegóriája: Letizia Melchiorre
Mandarin: Kiss Róbert
Mimi: Miriam Munno
Fából faragott királyfi: Adam Bobák
Királylány: Dusana Heráková
Pók: Diletta Ranuzzi
Sátán: Vincze Lotár
További szereplők: Nier Janka, Francesco Totaro, Diletta Savini, Désirée Bazzani, Szorre Dorka, Schrott Dániel
Zene: Bartók Béla
Jelmez: Mojzes Dóra Koncepció: Juronics Tamás
Vadak: Lány: Diletta Ranuzzi Vadak: Adam Bobák, Schrott Dániel, Letizia Melchiorre, Czár Gergely, Diletta Savini, Désirée Bazzani, Dusana Heráková, Kiss Róbert, Nier Janka, Francesco Totaro, Vincze Lotár, Miriam Munno
Zene: Lázár Dániel: Együtt vagy egyedül – A mű a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottja Jelmezkoncepció: Heim Boglárka Jelmezkivitelezés: D’Ange
A szent: A szent: Bocsi Petra Zene: Molnár Viktor: Mars Mission – A mű a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottja Látványkoncepció: Juronics Tamás
A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Szegedi Kortárs Balettel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.
Rendező: Müpa
További előadás: 2023. február 12. Jegyárak: 3500–6000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 11., szombat / 19.45
2023. február 12., vasárnap / 15.30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR RAVEL, SAINT-SAËNS
Lásd a 80. oldalon.
2023. február 12., vasárnap / 19.00
Fesztivál Színház
SZEGEDI KORTÁRS BALETT CONCERTO / VADAK / A SZENT
Lásd a 81. oldalon.
2023. február 13., hétfő / 19.00
Fesztivál Színház
LITERÁRIUM EXTRA AZ ÉLET ÉRTELME –EGYPERCESEK SZÁZ PERCBEN MÁCSAI PÁL ÉS LUKÁCS MIKLÓS ÖRKÉNY ISTVÁN-ESTJE
Rendező: Mácsai Pál
Rendező: Müpa Jegyárak: 2900 / 3500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
KORTÁRS ÍRÓK A MÜPÁBAN
2023. február 13., hétfő / 19.00
Előadóterem
MÜPA FILMKLUB –FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA GINGER
ÉS FRED
(GINGER E FRED, 1986)
Olasz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Federico Fellini Házigazda: Réz András
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa Jegyár: 1600 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 14., kedd / 20.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
THE BEST OF GORAN BREGOVIĆ
Közreműködik: Goran Bregović & his Wedding and Funeral Band Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor
Rendező: Müpa Jegyárak: 4900–18 500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 15., szerda / 19.00 2023. február 16., csütörtök / 19.00 2023. február 17., péntek / 19.00 2023. február 18., szombat / 19.00 Fesztivál Színház
RECIRQUEL SOLUS AMOR
Előadják: Bagdi Gergely, Farkas László, Fehér Ádám, Horváth Zita, Illés Renátó, Téri Gáspár, Várnagy Kristóf, Veress Zsanett, Wittmann Csilla, Zsíros Gábor
Zene: Szirtes Edina
Bábok: Janni Younge
Díszlet: Klimó Péter
Lebegőfüggöny-design: Klimó Péter, Vági Bence, Vladár Tamás
Jelmez: Kasza Emese
Jelmezkivitelező: Muladi Klára
Hang: Terjék Gábor
Fény: Lenzsér Attila, Pető József
Reptetéstechnikai tervező, technikai vezető: Vladár Tamás Próbavezető: Horváth Zita
Levegőakrobatika-koreográfus: Illés Renátó
A rendező kreatív munkatársa: Zsíros Gábor
A rendező munkatársa: Schlecht Aliz
Koreográfus, rendező: Vági Bence
A bemutató a Recirquellel közös programként a Müpa szervezésében valósult meg.
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3500–6000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 22., szerda / 19.00
Fesztivál Színház
GYŐRI BALETT ONE WAY TO HEAVEN
Egy férfi: Luigi Iannone
Nők az életéből: Kovács Eszter, Matuza Adrienn, Tatiana Shipilova
Lányok: Tetiana Baranovska, Guti Gerda, Herkovics Eszter Adria, Joó Lea Napsugár, Kovács Eszter, Tüű Barbara, Szendrey Rebeka
Fiúk: Luka Dimic, Engelbrecht Patrik, Gémesi Máté, Jekli Zoltán, Thales Henrique, Téglás Bánk, Daichi Uematsu
Közreműködik: Jamie Winchester – ének, gitár
Hrutka Róbert – gitár
Giret Gábor – basszusgitár Markó Ádám – dob
Galambos Zoltán – billentyűk
Dely Domonkos – ütőhangszerek, vokál
Csonka Gábor, Szabó Árpád – hegedű
Haraszti Krisztina – brácsa
Gál Kinga – cselló
Asszisztens: Artem Pozdeev
Zene: Jamie Winchester, Hrutka Róbert
Jelmez: Győri Gabi
Szcenika: Katavics Lajos, Vargha Tamás
Fény: Stadler Ferenc
Dramaturg: Csepi Alexandra
Koreográfus-rendező: Velekei László
Rendező: Müpa
További előadás: 2023. február 23. Jegyárak: 3500–6000 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
2023. február 22., szerda / 19.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
WERTHER
Charlotte: Véronique Gens Werther: Tassis Christoyannis Sophie: Hélène Carpentier Albert: Thomas Dolié A tiszttartó: Patrick Bolleire Schmidt: Artavazd Sargsyan Johann/Brühlmann: Laurent Deleuil Közreműködik: Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Énekkara (karigazgatók: Sapszon Borbála, Sapszon Ferenc) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Vashegyi György
Massenet: Werther – koncertszerű előadás A hangverseny a Palazzetto Bru Zane és a Nemzeti Filharmonikusok koprodukciója.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok Jegyárak: 2900 / 3900 / 4900 / 5900 / 6900 Ft
2023. február 23., csütörtök / 19.00 Fesztivál Színház
Lásd a 87. oldalon.
2023. február 24., péntek–március 5., vasárnap Előcsarnok
RÉGIZENE FESZTIVÁL BACH, A TUDÓS ZENESZERZŐ – KIÁLLÍTÁS
Rendező: Müpa A belépés díjtalan.
TROMBA VENEZIANA BOLDOCZKI GÁBOR ÉS A WROCŁAW BAROQUE ORCHESTRA
Művészeti vezető, cselló: Jarosław Thiel
Dall’Abaco: D-dúr versenymű több hangszerre, op. 5, No. 6
Vivaldi: A-dúr versenymű oboára, hegedűre, vonósokra és basso continuóra, RV 548 (trombitaátirat)
Vivaldi: g-moll versenymű vonósokra, RV 157
Vivaldi: D-dúr versenymű hegedűre, vonósokra és basso continuóra, RV 230 (trombitaátirat)
Albinoni: II. (C-dúr) szonáta, op. 2, No. 3
Manfredini: g-moll concerto grosso, op. 3, No. 10
Torelli: D-dúr versenymű trombitára, vonósokra és basso continuóra
A koncertet 18 órai kezdettel, Prelúdium címmel műismertető előadás előzi meg. A programon a koncertre jeggyel rendelkezők vehetnek részt.
Rendező: Müpa
Jegyárak: 3500 / 4900 / 6500 / 8500 / 10 500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
KOLLÁR-KLEMENCZ KAMARAZENEKAR: A FOLYÓ
LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
Kollár-Klemencz Kamarazenekar: Kollár-Klemencz László – ének, gitár, Mákó Kató – ének, ütőhangszerek, Valkó Béla – cselló, ifj. Csoóri Sándor – brácsa, Vajdovich Árpád – bőgő, vokál, Csernovszky Márk – zongora, vokál, Bordás Zoltán – ütőhangszerek
Rendező: Müpa További előadás: 2023. február 25. Jegyárak: 3500–6000 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
2023. február 25., szombat / 18.00
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbaterme
PRÓBATERMI VENDÉGSÉG
A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR ÉS A NEMZETI ÉNEKKAR MŰVÉSZEINEK KAMARAKONCERTJE
Házigazda: Tóth Antal – a Nemzeti Énekkar menedzsere
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok Jegyár: 2900 Ft
2023. február 25., szombat / 20.00
Fesztivál Színház
KOLLÁR-KLEMENCZ KAMARAZENEKAR: A FOLYÓ
LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
Lásd a 90. oldalon.
2023. február 27., hétfő / 19.00
Előadóterem
MÜPA FILMKLUB –FEDERICO FELLINI ELVARÁZSOLT VILÁGA INTERJÚ (INTERVISTA, 1987)
Olasz nyelven, magyar felirattal
Rendező: Federico Fellini Házigazda: Réz András
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa Jegyár: 1600 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
MÜPA JUNIOR PROGRAMOK
éveseknek
Kéthetente hétfőn / 10.15 és 11.30 Üvegterem
BABAKONCERT
ELSŐ TALÁLKOZÁSOK AZ ÉLŐ ZENÉVEL
Időpontok: 2022. december 5., 2023. január 16., 30., február 13., 27.
Rendező: Müpa
Jegyár: felnőtteknek 1000 Ft, gyermekeknek a belépés díjtalan. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
0–3 éveseknek
Szerdánként / 10.00 és 10.45 Kék terem
RINGATÓ
ZENÉS FOGLALKOZÁSOK KISGYERMEKEKNEK
Időpontok: 2022. december 7., 2023. január 18., 25., február 1., 8., 15., 22.
Rendező: Müpa
Családi jegy: 1500 Ft. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
0–3 éveseknek
2022. december 17., szombat / 9.45 és 11.00 Üvegterem
KARÁCSONYI RINGATÓ
Vendég: Gryllus Vilmos – gitár, ének
Rendező: Müpa Jegyár: felnőtteknek 1000 Ft, gyermekeknek a belépés díjtalan. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
kortól
2023. február 5., vasárnap / 15.00
Üvegterem
A NÉPZENE ÜNNEPE – A TÁNCHÁZTÓL A VILÁGZENÉIG
MÍVES MESTERSÉGEK GYERMEKKONCERT
Közreműködik: Páll Éva – mese, ének, hegedű, Bolgovics Gergő – ének, tánc, Kovács Márton – hegedű, Kerékgyártó Gergely – brácsa, citera, Barcza Zsolt – harmonika, cimbalom, Bartók József – nagybőgő, ütőgardon
Rendező: Müpa
A belépés díjtalan.
0–12 éveseknek
Vasárnaponként / 10.00–13.00
Előcsarnok
CIFRA PALOTA
INTERAKTÍV CSALÁDI PROGRAMOK
Időpontok: 2022. december 4., 11., 18., 2023. január 15., 22., február 5., 12., 19., 26.
Rendező: Müpa
A belépés díjtalan.
1,5–3 éveseknek
Hétfőnként / 10.00 és 10.45 Kék terem
TESZ-VESZ MUZSIKA
Időpontok: 2022. december 12., 19., 2023. január 16., 23., 30., február 6., 13., 20., 27.
Rendező: Müpa
Családi jegy: 1500 Ft. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
3–7 éveseknek
Csütörtökönként / 17.00 Lépcsőterem
TESZ-VESZ ÓVODA
Időpontok: 2022. december 1., 8., 15., 2023. január 19., 26., február 2., 9., 16., 23.
Rendező: Müpa
Családi jegy: 1500 Ft. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
2023. január 28., szombat / 11.00
BOGNÁR SZILVIA: FARSANGI TITOKTOK CSALÁDI KONCERT
Bognár Szilvia – ének, Bede Péter – szaxofon, furulya, Gyulai Csaba – ütőhangszerek, Hámori Máté – gitár, Kovács Zoltán – nagybőgő
Zene: Kovács Zoltán
2023. február 11., szombat / 11.00
HÓHULLÁSBAN AZ ESZTER-LÁNC MESEZENEKAR INTERAKTÍV TÉLIMESE-KONCERTJE
Kárász Eszter – ének, ukulele, Bata István – gitár, ének, Szirmai Pál – ütőhangszerek, Becze Gábor – nagybőgő, Veér Csongor – hegedű
Rendező: Müpa Jegyár: 2000 Ft. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
4–12 éveseknek 2023. január 22., vasárnap / 11.00 és 15.00 Fesztivál Színház
BUDAPEST TÁNCSZÍNHÁZ
LÁZÁR ERVIN: A LEGKISEBB BOSZORKÁNY
TÁNCJÁTÉK
Előadják: a Budapest Táncszínház táncművészei Hangfelvételről közreműködik: Borbény Kriszta, Boros Borka Vilma, Boros Zoltán, Fehérvári Péter, Kontha Nelli, Magyar Bernadett, Merk László, Pásztor Máté, Szabó Anikó, Szuromi Detti, Tóth Alex – színművészek, Esszencia Produkció – zene
Zene: Lakatos Róbert
Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa Dramaturg, narrátor: Boros Zoltán Rendező-koreográfus: Földi Béla
Rendező: Müpa Jegyár: 2500 Ft Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
2022. december 28., szerda / 11.00 2022. december 29., csütörtök / 11.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES CSODAVÁRÓ BETLEHEMES
Előadják: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara, a Budapesti Énekes Iskola Kórusa (művészeti vezető: Bubnó Tamás, Mezei János) Hangfelvételről közreműködik: Szerencsés Martina, Hetényi Milán, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és vendégeik
Zenekarvezető: Radics Ferenc
Tánckarvezető: Ágfalvi György
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Farkas Máté, ifj. Zsuráfszky Zoltán
Zenei rendező, szerkesztő, zeneszerző, művészeti vezető: Pál István „Szalonna”
Koreográfusok: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Mihályi Gábor
Jelmez: Michac Gábor
Díszlet: Cziegler Balázs
Animáció: Varga Vince
Dramaturg: Kocsis Rozi
Rendező-koreográfus, együttesvezető: Mihályi Gábor
Az előadásban részlet hangzik el Szabó T. Anna Hóhullásban című verséből, Michael Praetorius Terpsichore, musarum aoniarum quinta című gyűjteményének 21-es számú tételéből, a Suite de Gran Ballet-ból, valamint elhangzik Gárdonyi Géza Fel nagy örömre! című verse is.
Az előadás a Müpa és a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes együttműködése keretében jött létre.
Rendező: Müpa
Jegyárak: 2500–8000 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők.
5–9
éveseknek
Kéthetente szombaton / 11.00
Lépcsőterem
ZENEBONA – NE CSAK HALLGASD! KREATÍV JÁTÉK HANGOKKAL ÉS HANGSZEREKKEL
Időpontok és tematika: 2022. december 3., február 11.: Rezgő levegő (Aerofon hangszerek) 2022. december 17., február 25.: Rezgő hártyák (Membranofon hangszerek) 2023. január 14.: Rezgő húrok (Chordofon hangszerek) 2023. január 28.: Rezgő testek (Idiofon hangszerek)
Rendező: Müpa Jegyár: a fenti időpontokban gyermekenként 1500 Ft. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
5–12 éveseknek
Havonta egyszer vasárnap / 12.00
Üvegterem
HETEDHÉT TÁNCHÁZ
ZENÉS, TÁNCOS, ÉNEKES
FOGLALKOZÁS
MESÉVEL – GYEREKEKNEK
Közreműködik: Agócs Gergely / Benedek Krisztina – ének, játék, mese Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” – táncmesterek
A tájegységek hagyományőrző hangszeres mesterei: Fonó Zenekar / Mihók Attila, András Orsolya – hegedű, ütőgardon / Mihók Attila és zenekara / Korinda Zenekar
Időpontok és tematika: 2022. december 4.: Széki táncok 2023. január 15.: Moldvai táncok és a koboz 2023. február 12.: Gyimesi héjszák és az ütőgardon
Rendező: Müpa A belépés díjtalan.
5–14 éveseknek
2023. január 21., szombat / 15.00
Üvegterem
ZENEZSÁMOLY A TITOKZATOS KOTTA
Közreműködik: Budapesti Vonósok (művészeti vezető: Botvay Károly) Műsorvezető: Lakner Tamás
Arezzói Guido: Szent János-himnusz Mozart: Kis éji zene, K. 525 Brahms: V. magyar tánc Csajkovszkij: D-dúr vonónégyes, op. 11 – II. Andante cantabile (részlet) ifj. Johann Strauss–Josef Strauss: Pizzicato polka, op. 234 Bartók: Mikrokozmosz – részletek (átirat vonószenekarra)
Elton John: Oroszlánkirály – Érzed már a szív szavát (Can You Feel The Love Tonight)
Rendező: Budapesti Vonósok Jegyár: 1800 Ft
6–10 éveseknek
Kéthetente szombaton / 11.00 Lépcsőterem
MUS-E – ZENÉN INNEN, ZENÉN TÚL
Időpontok: 2022. december 10., 2023. január 7., 21, február 18.
Rendező: Müpa Jegyár: gyermekenként 1500 Ft. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
10 éves kortól 2023. február 4., szombat / 10.30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
PROKOFJEV-MARATON BUDAPESTI
VONÓSOK
Moderátor: Lakatos György
Prokofjev: Péter és a farkas, op. 67
Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar, Müpa
Jegyár: 2500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
8–14 éveseknek – Operamatiné
10–14 éveseknek – Érzelmek iskolája
Mindig vasárnap / 11.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem / Fesztivál Színház
MATINÉKONCERTEK
Időpontok és előadások:
2022. december 11., vasárnap / 11.00 Fesztivál Színház
MATINÉKONCERTEK –ÉRZELMEK ISKOLÁJA ALAPÉRZELMEK A ZENÉBEN –ÖRÖM
Közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar Szélpál Szilveszter – ének Kerényi Mariann – zongora Vezényel: Cser Ádám Moderátor: Szélpál Szilveszter
Csajkovszkij: Ifjúsági album zongorára, op. 38 – No. 8: Keringő, No. 10: Mazurka, No. 14: Polka Csajkovszkij: A diótörő-szvit, op. 71a – Induló, Trepak (Orosz tánc), Virágok keringője Beethoven: A mormotás fiú dala, op. 52, No. 7 Mozart: Figaro házassága, K. 492 – Nyitány Mozart: A varázsfuvola, K. 620 – „Ein Mädchen oder Weibchen” / „Egy tűzről pattant lányka” (Papageno áriája, II. felvonás) J. Strauss: Tere-fere polka, op. 214 Beethoven: V. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67 – IV. tétel
MATINÉKONCERTEK
SZAFFI
–
OPERAMATINÉ
JÓKAI MÓR A CIGÁNYBÁRÓ CÍMŰ REGÉNYE NYOMÁN
Botsinkay Jónás: Szélpál Szilveszter
Szaffi: Nagy Zsófia Cafrinka: Vajda Júlia Loncsár: Cseh Antal Arzéna, Loncsár lánya: Stefanik Márta Feuerstein lovag, a Kormányzó: Szanitter Dávid Puzzola Giuseppe: Nemes Roland Menyus / Szaffi macska: Fehér Dániel Gyermekszereplők: Rabe Natasa, Oláh Vince Közreműködik: Sinfonietta Erudita (művészeti vezető: Tötös Krisztina)
Vörösmarty Vegyeskar (karigazgató: Gyombolai Bálint)
Korrepetitor: Mazalin Wanda
Vezényel: Oberfrank Péter
Magyar nyelvű dalszövegek: Fischer Sándor
Vetítés: Czeglédi Zsombor, Tóth Norbert
Jelmez: Varjas Zsófia
Forgatókönyv: Dargay Attila, Nepp József, Romhányi József azonos című rajzfilmje alapján
Zene: ifj. J. Strauss
Rendezőasszisztens: Oláh-Fenyvesi Judit
Rendező: Toronykőy Attila
Az előadás előtt, 9.45–10.30 óráig, Ráhangoló címmel ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat, illetve egyéni jelentkezőket várunk. Előzetesen jelentkezni legkésőbb az előadást megelőző kedd éjfélig a junior@mupa.hu címen lehet, a résztvevők létszámának és életkorának megadásával.
A foglalkozást minimum hat főnek tartjuk meg.
2023. február 26., vasárnap / 11.00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MATINÉKONCERTEK – OPERAMATINÉ
JÉGKORSZAKI SZAKIK
GIOACHINO ROSSINI BRUSCHINO ÚR CÍMŰ OPERÁJA NYOMÁN
Florville: Hajdú András
Sofia: Stefanik Márta Gaudenzio: Kiss András öreg Bruschino: Bognár Szabolcs
Filiberto: Szélpál Szilveszter ifjabb Bruschino: Pintér Zsolt
Marianna: Farkasréti Mária
Közreműködik: Presto Kamaraegyüttes (művészeti vezető: Weidemann-Tóth Krisztina) Korrepetitor: Mazalin Wanda Vezényel: Oberfrank Péter Rendezőasszisztens: Oláh-Fenyvesi Judit Látánytervező, rendező: Toronykőy Attila
© Csibi Szilvia, Müpa
Az előadás előtt, 9.45–10.30 óráig, Ráhangoló címmel ingyenes interaktív, játékos foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat, illetve egyéni jelentkezőket várunk. Előzetesen jelentkezni legkésőbb az előadást megelőző szerda éjfélig a junior@mupa.hu címen lehet, a résztvevők létszámának és életkorának megadásával. A foglalkozást minimum hat főnek tartjuk meg.
Rendező: Müpa
Jegyár: 2500 Ft. Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesíthetők, és a vásárlás után dupla hűség pontot írunk fel.
12–16 éveseknek 2023. január 1., vasárnap / 16.00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
ÚJÉVI KONCERT FIATALOKNAK
HAYDN: AZ ÉVSZAKOK – RÉSZLETEK
Hanna: Rácz Rita (szoprán)
Lukács: Megyesi Zoltán (tenor)
Simon: Sebestyén Miklós (basszus)
Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Fischer Ádám
Rendező: Müpa
Jegyár: 2500 Ft
Az előadásra a Müpa+ hűségprogram kedvezményei érvényesít hetők, és a vásárlás után dupla hűségpontot írunk fel.
PEDAGÓGUSOKNAK AJÁNLJUK
Az előadásokra, előzetes írásbeli egyeztetés alapján (junior@mupa.hu), kizárólag nevelési- és oktatási intézmények regisztrálhatnak, illetve válthatnak jegyet.
3–7 éveseknek
Péntekenként délelőtt Lépcsőterem
TESZ-VESZ ÓVODA
Rendező: Müpa A belépés díjtalan és regisztrációhoz kötött.
4–12 éveseknek
2023. január 23., hétfő / 10.00 Fesztivál Színház
BUDAPEST TÁNCSZÍNHÁZ LÁZÁR ERVIN: A LEGKISEBB BOSZORKÁNY TÁNCJÁTÉK
Előadják: a Budapest Táncszínház táncművészei Hangfelvételről közreműködik: Borbény Kriszta, Boros Borka Vilma, Boros Zoltán, Fehérvári Péter, Kontha Nelli, Magyar Bernadett, Merk László, Pásztor Máté, Szabó Anikó, Szuromi Detti, Tóth Alex – színművészek, Esszencia Produkció – zene
Zene: Lakatos Róbert Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa Dramaturg, narrátor: Boros Zoltán Rendező-koreográfus: Földi Béla
Rendező: Müpa Jegyár: 500 Ft
5–15 éveseknek
Hétköznaponként délelőtt Lépcsőterem
ZENEBONA – NE CSAK HALLGASD! KREATÍV JÁTÉK HANGOKKAL ÉS HANGSZEREKKEL
Rendező: Müpa
A belépés díjtalan és regisztrációhoz kötött.
8–14 éveseknek
Havonta egyszer szerdán / 10.00
Zászlótér
ZENÉS TÍZÓRAI
Időpontok és előadások: 2022. december 14., szerda / 10.00 és 12.00
ETHNOSOUND: CSENGŐ-BONGÓ CSENGETTYŰK KÖZÖS ZENÉLÉS KÜLÖNBÖZŐ HANGOLÁSÚ CSENGETTYŰKKEL
A programot vezeti: Fehér Károly és az Ethnosound csapat tagjai
2023. január 18., szerda / 10.00
PÁRATLAN JAZZ A PERPĒTUUM JAZZ NYELVEN
Girincsi Fruzsina – ének
Takács Dániel – gitár
Sárosi Áron – basszusgitár
Telek Attila – dob
2023. február 22., szerda / 10.00
EGY HÚRON PENDÜLÜNK! A PENGETŐS TRIÓ IZGALMAS HANGSZERBEMUTATÓJA
Pengetős Trió: Berta Alexandra – citera, ének, Csenki Zalán – koboz, Horváth Bálint – tambura
Rendező: Müpa A belépés díjtalan.
Pengetős Trió
Változó napokon / 11.00
Fesztivál Színház
ISKOLÁSKONCERTEK
Időpontok és előadások: 10–14 éveseknek 2022. december 12., hétfő / 11.00
LUCÁTÓL KARÁCSONYIG – TÉLI NÉPSZOKÁSOK
Közreműködik: Kistarcsai Pannónia Táncegyüttes ifjúsági csoportjának lány tagjai, „Barkóca” és „Berkenye” gyermekcsoportjai és zenekara Benedek Krisztina – népi ének, mesemondó Koreográfusok: Benderné Jelinek Eszter, Szengyel István, Kiss Anna, Máté Móric, Horváth May Dániel, Bíró Éva Rendező-műsorvezető: Farkas Zoltán „Batyu”
Az előadásra oktatási intézmények válthatnak jegyet, a junior@mupa.hu e-mail-címen történő előzetes írásbeli foglalás alapján. Az előadás után Lecsengető címmel a Zászlótérben ingyenes foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat várjuk.
10–14 éveseknek 2023. február 8., hétfő / 11.00
ÉRZELMEK
ISKOLÁJA
Közreműködik: Fülei Balázs – zongora Szélpál Szilveszter – ének Szakértő: Fülei Balázs Műsorvezető: Szélpál Szilveszter
– ALAPÉRZELMEK A ZENÉBEN
Schumann: A költő szerelme, op. 48 – No. 10: Hör’ ich das Liedchen klingen (Hallom a kedves hangját) Chopin: E-dúr etűd, op. 10, No. 3 („Tristesse” / „Szomorúság”)
Schumann: Gyermekjelenetek, op. 15 – No. 11: Megfélemlítés
Schubert: A halál és a lányka, D. 531
Csajkovszkij: Ifjúsági album zongorára, op. 38 – No. 8: Keringő, No. 10: Mazurka, No. 14: Polka
Beethoven: A mormotás fiú dala, op. 52, No. 7
Bartók: Allegro barbaro, Sz. 49, BB 63
Schumann: A költő szerelme, op. 48 – No. 7: Ich grolle nicht (Nem haragszom)
10–14 éveseknek
2023. február 20., hétfő / 11.00
FARSANGI VIGALOM – TÉLBÚCSÚZTATÓ NÉPSZOKÁSOK
Közreműködik: ELTE Néptáncegyüttes, Püspökhatvani Gyermektáncegyüttes
Benedek Krisztina – népi ének, mesemondó
Zene: Flaska banda
Koreográfus: Szokolik Szabolcs
Rendező-műsorvezető: Farkas Zoltán „Batyu”
Az előadásra oktatási intézmények válthatnak jegyet, a junior@mupa.hu e-mail-címen történő előzetes írásbeli foglalás alapján. Az előadás után Lecsengető címmel a Zászlótérben ingyenes foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat várjuk.
Rendező: Müpa
Jegyár iskolai csoportoknak: 500 Ft
12–18 éveseknek 2023. január 30., hétfő / 11.00
MONTEVERDI & LÓCI ZENEBONCOLÁS
Lóci játszik zenekar (Csorba Lóránt – akusztikus gitár, ének, Dobozy Ágoston – zongora, Fábián Tibor – dob, Fülöp Bence – gitár, Rácz Dániel – trombita, Vadász Gellért – szaxofon) Kalafszky Adriána – szoprán Pétery Dóra – csembaló Tokodi Gábor – lant Polónyi Ágnes – hárfa Krommer Lúcia – viola da gamba Műsorvezető: Fazekas Gergely
Monteverdi: Zefiro torna – madrigál Lóci: Minden úgy jó, ahogy van
Az előadásra oktatási intézmények válthatnak jegyet, a junior@mupa.hu e-mail-címen történő előzetes írásbeli foglalás alapján. Az előadás után Lecsengető címmel a Zászlótérben ingyenes foglalkozást tartunk, amelyre az előadásra jeggyel rendelkező csoportokat várjuk.
Rendező: Müpa Jegyár iskolai csoportoknak: 500 Ft
10–16 éveseknek
Mindig kedden / 10.00
Üvegterem
HANGULAT JUNIOR
Műsorvezető: Eckhardt Gábor / Fülei Balázs
Időpontok: 2022. december 6., 2023. január 10., 24., február 7., 21.
Rendező: Müpa A belépés díjtalan és regisztrációhoz kötött.
8–18 éveseknek
Változó napokon Előadóterem
OPERATÚRA
OPERABEAVATÓ ISKOLAI CSOPORTOK SZÁMÁRA
Házigazda: Banai Sára – mezzoszoprán
Rendező: Müpa Jegyár: 500 Ft
14–18 éveseknek
Havonta egyszer csütörtökön / 11.00 Zászlótér
LITERÁRIUM JUNIOR
Időpontok és tematika: 2022. december 8., csütörtök / 11.00
MIRE JÓ AZ IRODALOM? AZ IRODALOM OKA, CÉLJA, HASZNOSSÁGA 45 PERCBEN – GRECSÓ KRISZTIÁN ÍRÓVAL
2023. január 19., csütörtök / 11.00 2023. február 23., csütörtök / 11.00
AZ ISMERETLEN PETŐFI
Közreműködik: Szálinger Balázs – költő
Rendező: Müpa A belépés díjtalan és regisztrációhoz kötött.
KÉT ÉLMÉNY EGY JEGGYEL!
Müpa-jeggyel a Ludwig Múzeumba
Érvényes Müpa-jeggyel egy tetszőleges alkalommal* a Ludwig Múzeumba is ingyenesen ellátogathat. * Az előadás napjáig
Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
2022. december 31-ig.
IDŐGÉP. ÚJ VÁLOGATÁS A LUDWIG MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL
Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai valónkat. A múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást.
A múzeum mintegy nyolcszáz darabot számláló gyűjteményéből olyan művek kerültek a válogatásba, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor személyes nézőpontjából. A kiállítást az idővel, az idő múlásával és nevezetes dátumokkal kapcsolatos művek vezetik be, majd családi fotókon, naplókon keresztül kapunk betekintést egyéni életsorsokba és családtörténetekbe, a közép-kelet-európai magántörté nelembe. A műveken mint dokumentumokon keresztül megismerhetjük a közelmúlt történelmét, a hétköznapokat és a sorsfordulókat, így többek között a kelet-európai rendszerváltást és ennek összefüggéseit a történelmi avantgárddal. Elgondolkodhatunk az emlékművek sorsáról, valamint a művészet, a társadalom és a politika összefüggéseiről. Szó esik a társadalmi utópiákról és azok kudarcáról, forradalmakról és háborúkról, illetve irodalmi utópiákról és inspirációkról, jelszavakról és fogalmakról.
Lost Year Motel (részlet), 2020 vegyestechnika, plasztika videóval 70 x 127 x 70 cm
A Studio la Città, Verona jóvoltából
2023. január 15-ig
KISEBB VILÁGOK. DIORÁMA A KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETBEN
Bazári látványosság, tudományos szemléltető eszköz, gyermekjáték vagy terápiás eszköz? A művészet és a szórakozta tóipar határmezsgyéjén eredetileg rafinált festői fényjátékként született dioráma a 20. század eleje óta a természettu dományi múzeumok kedvelt szemléltető eszköze. Ez a festészeti eljárásokat, szcenikai megoldásokat és optikai illúziót ötvöző prezentációs forma lehatárolt doboztérben, a realitás illúzióját keltve, immerzív installációként hivatott egy-egy természettudományi vagy antropológiai eredményt, elméletet szemléltetni a laikusok számára. A dioráma minden művészeti ágban megjelenik, mégis kevéssé tárgyalt fogalom. A kiállítás a laikus közönség számára is érthető, sőt szórakoztató, ugyanakkor szakmai szempontból dolgozza fel a dioráma műfaját és művészettörténeti szerepét, emellett olyan, sokszor nem tudatos lélektani folyamatokra is felhívja a figyelmet, amelyek a diorámák révén előtérbe kerülnek. A fizikai alkotások mellett virtuális, digitális, valamint videódiorámák is láthatóak lesznek. Ilyen volumenű, a területet képzőművészeti műfajként bemutató kiállításra még nem került sor Magyarországon. A kiállító művészek között hazai, amerikai, angol, holland, lengyel, német, szlovák, trinidadi alkotók is szerepelnek, így a Ludwig Múzeum úttörője lesz a műfaj művészeti-pszichológiai-filozófiai bemutatásának.
A kiállítás a Liszt Ünnep keretében a Müpa és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum közös programja.
Keresztes Zsófia: Az álmok után: merek dacolni a károkkal (részlet), Fotó: Biró Dávid
2022. december 16. – 2023. február 26.
KERESZTES ZSÓFIA: AZ ÁLMOK UTÁN: MEREK DACOLNI
A KÁROKKAL
AZ 59. VELENCEI KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉ MAGYAR PAVILONJÁNAK KIÁLLÍTÁSA
Velence után hagyományosan Budapesten is bemutatjuk a Képzőművészeti Biennálé magyar anyagát. Keresztes Zsófia szobrászművész Velencében nagy sikert aratott kiállítása az identitáskeresés stációival foglalkozik. Mozaiktechnikával készített amorf szobrai, testfragmentumai egy nagyszabású installációvá állnak össze, amely négy nagyobb egységben a múlt és jelen jövőhöz való ambivalens viszonyát és a szubjektum önazonosságának, az identitás feltérképezésének állo másait jelenítik meg. A kiállítás koncepciója a művész egy korábbi kiállításához kapcsolódóan Arthur Schopenhauer sün disznódilemmájához nyúlik vissza. A filozófus által használt metafora az intimitás természetét hivatott érzékeltetni. Az ember mint társadalmi lény képtelen arra, hogy egyedül éljen, ezért folyamatosan keres másokat, akikkel megoszthatja a gondolatait, az érzéseit és szeretetét, de a közelség egyúttal sérülésekkel, sebekkel is jár. A schopenhaueri gondolat meneten továbbhaladva a velencei kiállítás asszociatív kiindulópontját Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének egy mozzanata adta. A regény főhőse a nászútján Velencéből Ravennába érkezve egyedül indul felfedezni a mozaikokat, hogy felidézze gyermekkorát. A sündisznódilemma tökéletesen illeszkedik a regény történetéhez: a hajdanvolt kultúrák emlékei nemcsak arra ébresztik rá a főhőst, hogy az egyén a saját társadalmi-kulturális meghatározottságából nyeri ön azonosságát, hanem arra is, hogy jelene óhatatlanul a múlt fragmentumaira épül. A kiállítás nem a regény cselekményét parafrazeálja, hanem költői analógiaként használja fel a főhős mozaikokkal való találkozásának misztikus élményét, a megtapasztalás azon pillanatát, amikor a teljességélmény szétrobban, és az addig szilárdnak hitt világkép megkérdőjele ződik. A kétely révén ugyanakkor az ember képessé válhat arra, hogy szembenézzen folyamatosan változó önmagával.
Nemzeti biztos: Fabényi Julia Kurátor: Zsikla Mónika
SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK MÜPA P O DCAST
Autóban, buszon, otthon vagy futás közben? Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin.
TAVASZI AJÁNLÓ
2023. március 11.
LISZTES JENŐ CIMBALOM PROJECT FEAT. BIRÉLI LAGRÈNE
A négyéves kora óta cimbalmozó, később különféle zenekarokkal a világ meghatározó koncerttermeiig eljutó Lisztes Jenő saját triójával, a Lisztes Jenő Cimbalom Projecttel alapvetően improvizatív jazzt játszik. A francia gypsy jazz virtuóza és a Django Reinhardt-i örökség talán legméltóbb hordozója, Biréli Lagrène sokszoros díjnyertes gitáros pedig a django jazz egyik nagysága. A két zenész 2009-ben, egy lyoni django fesztiválon játszott együtt először, Magyarországon azonban ez lesz az első alkalom, hogy kettejüket egy színpadon láthatjuk.
2023. március 3.
JAZZMŰHELY TONY LAKATOS: BLUE CHILI
Tony Lakatos 1981 óta Németországban él, de mindig úgy jött zenélni Magyarországra, mintha hazatérne. Többnyire vendégszólistának hívták, így itt volt már az ideje, hogy végre saját csapatát, saját lemezanyagát hozza el: ez a Blue Chili, csupa szerethető dallal. Az „all star” zenekar minden tagja mestere a bluesnak, és olyan tüzes hangulatot képes varázsolni, mint a csilipaprika. Európai turnéjuk végén érkeznek a Müpába.
2023. május 5.
JAZZTAVASZ 2023
CAMILLE THURMAN ÉS A DARRELL GREEN QUARTET
Camille Thurman nem kisebb jelentőségű együttestől kapja ajánlólevelét, mint a Jazz at Lincoln Center Orchestra, amelynek 2018 és 2020 között volt állandó tagja, számos koncerten és nemzetközi turnén vett részt a zenekar szaxofonosaként. Már ekkor megcsillogtatta énektehetségét is, mára pedig éppoly elismert zeneszerző és énekes, mint fúvós hangszeres művész. Miután Darrell Green dobos kvartettjével egyesítette erőit, közös lemezanyagon kezdtek dolgozni; a Fortitude 2023 tavaszára várható.
2023. május 7.
JAZZTAVASZ 2023
DAYMÉ AROCENA
Daymé Arocenában Aretha Franklin és Celia Cruz tökéletes kombinációját hallhatjuk – írták róla Sonocardiogram című lemezének méltatásában. A kubai énekesnő, zeneszerző és kórusvezető csillaga hihetetlen gyorsasággal emelkedik. Zenéjében egyaránt megtalálhatók a gazdag, sokszínű kubai hagyományok, a santería és a rumba, valamint a nyugati klasszikus tradíció elemei. Kirobbanó energiája, varázslatos személyisége bárkit elbűvöl, arcáról a mosoly átragad minden hallgatójára.
KULISSZATITKOK NYOMÁBAN
Pillantson be a színfalak mögé! Az alkotókkal beszélget: FENYŐ GÁBOR
2022. december 14. A MÜPA BEMUTATKOZIK
2023. január 11. GARDINER 80 – JOHN ELIOT GARDINER ÉS AZ ANGOL BAROKK SZÓLISTÁK (01.14.)
2023. január 25. PROKOFJEV-MARATON (02.04.) THIERRY ESCAICH ÉS A CONCERTO BUDAPEST (02.08.)
2023. február 8. LAWRENCE BROWNLEE ÉS VENDÉGEI (02.19.)
2023. február 22. A RÉGIZENE FESZTIVÁL (02.24.—03.05.)
Egy tiszta hang önmagáért beszél.
A Müpa partnere a Ricola.
JEGYVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK
A MÜPA ÁLLANDÓ JEGYPÉNZTÁRAI
MÜPA-JEGYPÉNZTÁR
1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1. Tel.: (+36-1) 555-3300, (+36-1) 555-3301 E-mail: jegypenztar@mupa.hu
ANDRÁSSY ÚTI JEGYPÉNZTÁR
1061 Budapest VI., Andrássy út 15. Tel.: (+36-1) 555-3310, (+36-1) 555-3311
A MÜPA IDŐSZAKOS JEGYPÉNZTÁRA
(DECEMBER 31-IG)
Allee Bevásárlóközpont, 2. emelet 1117 Budapest XI., Október huszonharmadika u. 8-10. Kérjük, hogy az aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.
A Müpa saját rendezésű előadásaira jegyét Müpa-ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MKB SZÉP-kártyája szabadidő alszámlájának terhére is megvásárolhatja személyesen és online egyaránt. Személyes vásárlás során elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványát és az Edenred ajándékkártyáit (Juttatási és Családi kártyák).
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
Kezelési költség nélkül a www.mupa.hu honlapon.
DINAMIKUS JEGYÁRAZÁS
A fenti ikonnal ellátott előadásainkra a jegyeket dinamikus árképzési rendszerben értékesítjük.
BIZTONSÁGOS JEGYVÁSÁRLÁS
A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.
KEDVEZMÉNYEK
• Diákok a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ben és a Fesztivál Színházban rendezett előadásokra, valamint a Literárium és Müpa Filmklub program jaira a kezdés előtt egy órával – diákigazolvány felmutatásával – 500 forintért válthatnak belépőt az állóhelyekre.
• A Ludwig Múzeum a Müpa érvényes belépőjegyeivel egy tetszőleges alkalommal (az előadás napjáig) ingyenesen látogatható.
• Az ingyenes Müpa+ hűségprogram már a belépés pillanatától számos kedvezményt nyújt. A jegypénztárainkban, illetve honlapunkon regisztrált tagok kártyájára minden Müpa saját rendezésű előadásra elköltött 100 Ft után 1, családi és ifjúsági programoknál 2 hűségpontot írunk fel. Az Ezüst szint kedvezményei és szolgáltatásai már 500 ponttól elérhetők.
Az Arany szinthez 1500, a Platina szinthez 3500 hűségpont összegyűjtése szükséges.
Részletes információ: www.mupa.hu/husegprogram
• Kerekesszékes látogatóink a számukra fenntartott helyek mértékéig előzetesen (legkésőbb az adott előadás előtt egy héttel) ingyenes belépőjegyet igényelhetnek jegypénztárunkban a (+36-1) 555-3300 telefonszámon. Kísérőik – amennyiben a férőhelyek száma még engedi –az adott koncert jegyárainak legalacsonyabb kategóriájában válthatnak a pótszékre jegyet. Az előadás előtt a földszinti információs pultnál kell jelentkezni, ahonnan kerekes székes vendégeinket munkatársaink felkísérik.
• Hírlevélben – az Önt érdeklő műfajok bejelölésével – személyre szabott tájékoztatást kaphat a Müpa saját rendezésű előadásairól és a Müpához kapcsolódó aktualitásokról, érdekességekről. Regisztráció a mupa.hu honlapon.
AJÁNDÉKUTALVÁNYOK
Ajándékutalványok a Müpa saját rendezésű programjaira jegypénztárainkban és online, szabadon választható összegben vásárolhatók. Az ajándékutalvány a rajta szereplő határidőn (legalább hat hónapon) belül és kizárólag a Müpa saját produkcióira történő jegyvásárlásra használható fel.
JEGY TÉRKÉP
BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM
Kerekesszékes helyek
III. emelet oldalerkély
Diák-állóhelyek
II. emelet oldalerkély
I. emelet oldalerkély
I. emelet orgonaülés
Földszint
Kerekesszékes helyek
II. emelet középerkély
Földszint páholyok
III. emelet középerkély I. emelet középerkély
Kerekesszékes helyek
JEGYTÉRKÉP
JEGY TÉRKÉP
FESZTIVÁL SZÍNHÁZ
Oldalerkély
Diák-állóhelyek
Páholyok Földszint
Kerekesszékes helyek
Középerkély
Kerekesszékes helyek
SZOLGÁLTATÁSOK
előadások napján az első szünet végéig, ha nincs szünet, az előadás kezdetéig. Tel.: (+36-1) 555-3380 www.vincekiado.hu
RÓZSAVÖLGYI CD- ÉS KOTTABOLT
Nyitva: hétfő–vasárnap 17–22 óráig, de legálabb az esti előadás utolsó szünetének végéig, előadás nélküli napokon zárva. Tel.: (36-1) 555-3368 www.rozsavolgyi.hu
ETHNOSOUND HANGSZERBOLT
Nyitva: hétfő–vasárnap 15–18 óráig, előadások napján az esti előadás utolsó szünetének végéig. Tel.: (+36-1) 555-3370 www.ethnosound.hu
WI-FI
A Müpa közönségforgalmi területein és a kültéren a Wi-Fi díjmentesen elérhető.
PARKOLÁS
A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. Napközben 15 perces díjmentes parkolás segíti a jegyvásárlókat és tájékoztatást kérőket. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása megtalálható a mupa.hu honlapon.
HÁZIREND
A Müpa házirendje megtekinthető az előcsarnokban található információs pultnál, illetve a www.mupa.hu honlapon a RÓLUNK menüpont alatt.
Az aktuális járványügyi intézkedéseinkről bővebben a www.mupa.hu/rolunk/hazirend oldalról tájékozódhatnak.
Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu oldalon.
KAPCSOLAT, NYITVATARTÁS
KAPCSOLAT
Müpa 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. Központi információ: Tel.: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu
Ludwig Múzeum Tel.: (+36-1) 555-3444 E-mail: info@ludwigmuseum.hu www.ludwigmuseum.hu
NYITVATARTÁS
Müpa: Aktuális nyitvatartásunkról érdeklődjön a www.mupa.hu weboldalon.
Ludwig Múzeum: Időszaki kiállítások: kedd–vasárnap 10–20 óráig Állandó kiállítás: kedd–vasárnap 10–18 óráig (a múzeum hétfőn zárva tart)
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató A szerkesztés lezárult: 2022. október 28. Projektvezető: Kálózi Erika Szerkesztő: Tóth Endre
A programok rendezői a szereplő-, műsorés árváltoztatás jogát fenntartják!
Müpa 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Központi információ: Tel.: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu
Nyitvatartás mindennap 10 órától az utolsó előadás végéig,egyéb esetben 18 óráig
A programok rendezői a szereplő-, műsorés árváltoztatás jogát fenntartják!
Aktuális nyitvatartá sunkról tájékozódjon a www.mupa.hu oldalon.
Stratégiai partnerünk: A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
mupa.hu