3 minute read
Zeneszínezés
A Tárkány Trió
A tél közeledtével-beköszöntével mintha a minket körülvevő világ is fakóbb, szürkébb, homályosabb árnyalatokat találna,de ennek nem kell így is maradnia: a Müpa családi és ifjúsági programjai novemberben is új színeket visznek a hétköznapokba.
Egy letűnt, mégis velünk lévő világ színeit kívánja egy régész pontosságával és elkötelezettségével élővé varázsolni Tárkány-Kovács Bálint, aki hosszú ideje dolgozik azon, hogy a Kárpát-medence cimbalomprímás hagyománya a köztudatban elfoglalja az őt megillető helyet. 2008-ban alapított csapata, a Tárkány Trió, melyben a cimbalom mögött helyet foglaló zenekarvezető mellett Fekete Márton brácsán, Molnár Péter bőgőn működik közre, a magyar népzenekincsre specializálta magát. Azt régóta jól tudjuk, hogy prímás, azaz első a népi zenekarokban általában és hagyományosan a hegedűs, de ebben a felállásban valami egészen más történik. A cimbalomprímás — a zenekar nemrég megjelent, hiánypótló első lemezének is okkal ez a címe — viszi itt a prímet, hűséges társai pedig odaadóan követik az általa kijelölt úton.
A Zászlótérben nagy örömmel csapnak a húrok közé a Tárkány Trió tagjai, hogy szöveges-zenés ízelítőt adjanak abból a lenyűgöző nagyságú és minőségű zenei kincsesbányából, amelyet csak egy cimbalom-brácsa-bőgő összeállítású zenekar képes megmutatni. Tárkány-Kovács Bálint gazdag, sokrétű munkásságának kulcsa a tegnap hagyománya és a jelen valósága közötti termékeny ingázás és kapcsolatteremtés. A cimbalom és a városi folk alcímet viselő esemény a két, látszólag egymástól fényévnyi távolságra eső terület közös pontjait is feltérképezi, miközben vonzóvá teszi a páratlanul gazdag magyar cimbalmos hagyományt.
A Müpa ifjú látogatói már jól ismerik és a visszajelzések alapján nagyon várják is az Alapérzelmek a zenében című sorozat újabb epizódjait. A minőségi zene folyamatosan hatással van ránk, és talán nem is olyan nagy baj, ha elsősorban nem az értelmünkre, hanem az érzelmeinkre hat. A népszerű széria azt vizsgálja, hogy a pszichológia által azonosított alapérzelmek vajon hogyan születnek, fejlődnek és jelennek meg a komolyzene régebbi és újabb mestereinek muzsikájában. Az eseményeken közreműködő Szélpál Szilveszter természetesen jóval több egyszerű műsorvezetőnél: a jeles operaénekes maga is részt vesz a kiválasztott zeneművek értő interpretálásában.
Novemberben a félelem és meglepetés áll a középpontban: talán nem a legkedveltebb, mégis alapvető emóciók, amelyeket valamilyen inger vagy egy váratlan esemény vált ki belőlünk. Korántsem minden meglepetés kellemes, gondoljunk csak a Don Giovannihoz betoppanó kőszobor hátborzongató históriájára! A félelem ennél alattomosabb, nehezebben körvonalazható, megfoghatatlan érzés: Schubert A halál és a lánykában, Muszorgszkij az Éj a kopár hegyen című szimfonikus költeményben gondolkodik különböző aspektusairól.
Közeleg az év vége, karácsony előtt két héttel mi más kerülhetne sorra az alapérzelmek közül, mint az öröm. Az ünnep kapujában természetesen nem maradhat ki vizsgálódásunkból Csajkovszkij Diótörő-szvitjének több szívmelengető részlete, de a zeneirodalom egyik legvidámabb nagyságaként számon tartott Mozart műveiből is kapunk ízelítőt, sőt még a komoly Beethoven Sors-szimfóniájának is felcsillannak az örömteli aspektusai…
Ha már ennyi szó esett a színekről, természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a Hangulat Junior méltán népszerű sorozatának A zene színei című epizódja sem. Előbb magáról a szériáról: a Müpa közismerten számos módon törekszik a következő generációk megszólítására, de a leendő zeneértők és -művelők bevonásának alighanem egyik legizgalmasabb módja ez a felállás. Itt ugyanis a színpadon és a nézőtéren ülők közötti életkori olló nem nyílik túl szélesre, sőt éppen ellenkezőleg. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem új tehetségek gondozására szakosodott oktatói tanítványaiknak bemutatkozási lehetőséget biztosítanak, és a játékos-zenés ismeretterjesztés során talán a közönség tagjai közül is többen kedvet kapnak, hogy hamarosan hangszert vegyenek a kezükbe.
A zene színei fókuszában a két világháború közötti francia zene nálunk talán kevésbé ismert, mégis jelentékeny alakja, a fuvolavirtuóz—karmester—zeneszerző Philippe Gaubert háromrészes műve áll. Az éppen száz éve fuvolára, csellóra és zongorára komponált Három akvarell kapcsán a sorozat egyik állandó moderátora, Fülei Balázs zongoraművész arra kíváncsi, vajon a komponisták palettáján milyen színek találhatók meg? Hogyan lehet kikeverni sötétebb kéket, netán világosabb zöldet hangokkal és hangokból? És mi a helyzet a lágy vagy éppen vaskosabb kontúrokkal? Egyetlen zeneművön belül hogyan jutunk el a széles jó kedvvel meghúzott ecsetvonásoktól a múló idő fölött érzett nosztalgia finom részletekkel megrajzolt képéig? Ilyen és hasonló kérdésekre kapunk választ november 22-én az Üvegteremben. Jászay Tamás
Fülei Balázs
2022. november 16.
Zászlótér ZENÉS TÍZÓRAI
TÁRKÁNY TRIÓ: CSAPJUNK A HÚROK KÖZÉ!
— A CIMBALOM ÉS A VÁROSI FOLK
Tárkány Trió: Tárkány-Kovács Bálint — cimbalom Fekete Márton — brácsa Molnár Péter — bőgő
2022. november 20.
Fesztivál Színház MATINÉKONCERTEK
ALAPÉRZELMEK A ZENÉBEN
— FÉLELEM ÉS MEGLEPETÉS
Közreműködik: Szélpál Szilveszter — ének, moderátor Kerényi Mariann — zongora Alba Regia Szimfonikus Zenekar Vezényel: Dobszay Péter
2022. december 11.
Fesztivál Színház MATINÉKONCERTEK
ALAPÉRZELMEK A ZENÉBEN
— ÖRÖM
Közreműködik: Szélpál Szilveszter — ének, moderátor MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Cser Ádám
2022. november 22.
Üvegterem HANGULAT JUNIOR
A ZENE SZÍNEI
Közreműködik: Réti Boglárka Eszter — fuvola Kasza Margit — cselló Dömötör Máté — zongora Moderátor: Fülei Balázs