2 minute read
a népzene nélkül”
Andrejszki Judit
Fotó: Csibi Szilvia, Müpa
„A MAGYAR RÉGIZENE NEM ÉRTHETŐ A NÉPZENE NÉLKÜL”
ANDREJSZKI JUDIT már biztos régizenei alapokkal rendelkezett, amikor viszonylag későn felfedezte a népzenét is, amit azóta második otthonaként tart számon. A két terület közötti átjárásokról és egy meghatározó barátságról is beszélgettünk.
Miért kezd valaki a nyolcvanas évek Magyarországán a régizenével foglalkozni?
Orgonálni tanultam a Konziban, és amikor 1987-ben a Musica Profana régizene együttes csembalistát keresett, jelentkeztem: úgy hittem, aki tud orgonálni, annak a csembaló sem okoz nehézséget. A valódi áttörés akkor jött, amikor először hallottam egy kontratenort barokk áriákat énekelni. Akkor megállt velem a világ, és tudtam, hogy nekem ez a zene kell. Mesterkurzusok következtek, Lengyelországban sokat tanultam és játszottam: nem a diploma érdekelt, hanem hogy minél többet magamba szívjak ebből a világból.
Egy énekesnek muszáj tudnia hangszeren magas színvonalon játszania?
Ártani nem árt, illetve ha arra gondol, hogy annak idején önmagukat kísérték csembalón az énekesek, akkor kifejezetten előnynek bizonyul. A kilencvenes években egy hazai barokk énekversenyen volt ezzel kapcsolatban egy érdekes élményem: én magamat kísértem, ahogy azt megszoktam, ám amikor kiderült, hogy a zongorakísérő aznap mégsem tud eljönni, én lettem a vetélytársaim kísérője is. Kaptam is különdíjat érte.
A szépen épülő régizenei karrierbe miért és hogyan kapcsolódott be a népzene?
Ma már szinte számomra is hihetetlen, de a viszonyom sokáig ellentmondásos volt a népzenével. Mi voltunk az a generáció, amelyiknek a népzene csak kötelező penzum volt: bevallom, régen a rádiót is kikapcsoltam, ha népzene szólt… Évekbe telt, míg felfedeztem, milyen szoros a két terület kapcsolata témákban, motívumokban, zenei megoldásokban.
Amiben komoly érdemei vannak Sebestyén Mártának, akihez baráti és szakmai kapcsolat fűzi.
Márti minden koncertemen ott ült, és jegyzetelt. Képzelheti, miket gondoltam: nyilván a hibáimat gyűjti. Persze szó sem volt erről, ő akkor már pontosan tudta, hogy a magyar régizene nem érthető a népzene nélkül. 2009-ben kezdődött a közös utunk, és máig rácsodálkozunk egy-egy gyönyörű megoldásra. Meghallgat egy éneket, és közli, hogy milyen népi motívumot ismert fel, aztán mutat valamit, amire én egy barokk részlettel felelek. Szerencsésnek érzem magam, hogy a tanítványaimnak már a saját, nagyszámú tapasztalatom birtokában beszélhetek minderről.
Nemrég Szerelmes daloskönyv címmel virágénekeket publikált. Ott is van átjárás a népzene irányába?
Hogyne lenne: a dalok közül soknak egyértelműen népzenei alapja van, akár a szöveg, akár a dallam szintjén. És persze a 16–17. századi szövegekbe foglalt képek, motívumok rendszeresen visszaköszönnek a népdalokban.
Az előzmények után talán nem túlzás azt állítani, hogy néhány éve még meglepte volna, ha valaki azt mondja, hogy Sebő Ferenccel fog a Müpa színpadán állni.
Sebő Ferit mindig ámulva hallgattam: amikor közös turnén voltunk, csak úgy repült az idő az ő társaságában. De amit a meglepetésről mond, igaz; azzal egészíteném még ki, hogy óriási megtiszteltetés, hogy része lehetek a jubileumi koncertjének. Jászay Tamás
2022. december 4.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem