NEW technology 2021. II. szám

Page 10

elektronika

Magyar fejlesztésű egylapos IoT számítógép és perifériái Az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH Európa egyik vezető elektroniKiss Zoltán, kai alkatrész disztribútora az IoT területén eddig leginkább alkatrésztáexport igazgató mogatás oldalról vett részt, azonban a COVID-19 pandémia biztosította „szabadidő” hasznos eltöltésére saját termékfejlesztésbe fogott. A budapesti Endrich Bauelemente kompetencia központ felvázolt egy lehetséges termék és szolgáltatás strukVertriebs GmbH túrát a menedzsment felé, akik ezt lelkesen fogadták és megteremtették a lehetőséget a saját fejlesztésű portfolió kidolgozására. A magazin hasábjain már korábban bemutatott IoT bemutató rendszer, - mely tartalmaz minden olyan hardver-szoftver és szolgáltatás elemet, ami ezen a területen szükséges - azt a célt szolgálja, hogy a partnerek számára egységes, könnyen hozzáférhető és átlátható minta rendszert tegyen elérhetővé. A megoldások hardver és szoftver elemei szabadon hozzáférhetők, az Endrich IoT ökoszisztéma egyes szolgáltatásai, mint például az Endrich Cloud Database vagy az Endrich Visual Gateway szolgáltatás bizonyos feltételekkel a fejlesztőmérnökök számára ingyenesen rendelkezésre áll Írásunkban a 2020-as Ipar Napjai kiállítás nagydíjas hardver család „zászlóshajóját” a GigaDevice 32 bites RISC-V architektúrájú mikrokontroller köré épített egylapos IoT számítógépet és a hozzá tartozó perifériákat szeretnénk bemutatni. Manapság rengeteg miniszámítógép kapható kereskedelmi forgalomban, gondoljunk csak a népszerű Arduino, Raspberry Pi vagy ESP32 eszközökre, azonban az Endrich saját fejlesztésű SBC (Single Board Computer) megoldása az ipari kivitel (hőmérséklet tartomány) mellett számos extra funkciót is hordoz, mint például a környezeti paraméterek mérésére szolgáló szenzorok nyújtotta lehetőségek, és az integrált NB-IoT/LTE-M modem, ami IoT célú GSM kommunikációval egészíti ki az alapfunkciókat.

A teljes egészében magyar fejlesztésű E-IoT ökoszisztéma bemutatására a müncheni Electronica, a nürnbergi EmbeddedWorld és a magyarországi TechFerence és Ipar Napjai kiállításokon és a rendezvényekhez kapcsolódó konferenciákon került sor, az Endrich kiemelt témája volt az IOT Show és az Ipar Napjai 2020 kiállításokon is.

alapuló döntéseket hozni. Egy fontos alkalmazási terület lehet például a prediktív karbantartás, érzékelők megfigyelései és a bekövetkező különféle hibák összevetéséből kinyerhető minták időben jelezhetnek előre egyes karbantartási feladatokat, figyelembe véve az előrejelzésnél a cserélendő alkatrész szállítási idejét is. Ezzel a kopó-fogyó anyagok raktárkészletértékeit lehet optimális szinten tartani, mely sokkal gazdaságosabb működést tesz lehetővé. Előre látható, hogy az elkövetkező évtized kiemelt feladata a szenzorok adataiból felépülő, az emberiség egyetemes tulajdonát képező „BIG DATA” analízise és az ebből származtatott következtetések levonása és beprogramozása az MI alapú rendszerekbe. A mesterséges intelligencia adatot igényel, az adatokat a szenzorok hálózata szolgáltatja és az ezt a komplett rendszert kiszolgáló infrastruktúra az IoT, a „Dolgok Internete”. Az IoT rendszerekhez cégünk, mint Európa egyik vezető komponens disztribútora minden szakmai területen illeszkedik.

Az IoT rendszer elsődleges feladata, hogy a mesterséges intelligencia algoritmusok számára adatokat gyűjtsön szenzorok alkalmazásával, ezeket az adatokat egy távoli, jellemzően felhő alapú adatbázisba juttassa valamilyen kommunikációs eszköz segítségével és gondoskodjon ezek megjelenítéséről is. Megfelelő nagyságú adathalmaz statisztikai alapú kiértékelést tesz lehetővé, nincs szükség szabályrendszereket ágyazni az AI mikroprocesszoraiba, elegendő az adatokból nyert mintázatok feldolgozásán

10

NEW technology

A cég szenzorkínálata több mint 40 év munkájával alakult azzá a széleskörűen elismert portfolióvá, ami magában foglalja az optikai szenzoroktól, a mágneses térérzékelés, az akusztikai, ultrahangos és radar szenzorok területén át, a hőmérsékletmérésre, gázérzékelésre és jelenlétérzékelésre alkalmas eszközöket is. A mikrovezérlőktől az egylapos számítógépeken keresztül a panel PC-k és okos kijelzők kínálata biztosítja a vezérlést az IoT rendszer számára, ezek széles körét kínálja az Endrich partnereinek.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Szerszám korrekció a szerszám- és formagyártásban

2min
page 68

Szabad pálya a szerszámnak, biztos megfogás a darabnak?

1min
page 66

A Kennametal bemutatja a HARVI I TE négy forgácshornyos, gömbvégű szármaróját

1min
page 66

Abrazív szerszámok finiseléshez a szerszámgépben

4min
pages 64-65

Speciális eljárás fogazott alkatrészek gyártásához

4min
pages 62-63

A CAM, mint lehetőség az alkatrészgyártásban

2min
pages 60-61

Satu prizmatikus és kör keresztmetszetű alkatrészek befogására

1min
page 58

Mutatjuk, melyik a Big Kaiser jelenlegi legkisebb fúrófeje

1min
page 58

Bővülő furatmegmunkálási termékpaletta

1min
page 57

Két évtized sikerei a Walter Hungáriánál

2min
pages 56-57

A legkeményebb anyagok megmunkálásához

4min
pages 54-55

Rendkívül erős önmetsző menetes betétek norelem kínálatában

1min
page 53

Növelje acélesztergálási termelékenységét új keményfém minőségekkel

2min
page 52

Szerszám Lovász minőségben

2min
page 50

Új, a nagy előtolásoknak megfelelő leszúrási geometria

1min
page 49

Szakértelem a csövek és perselyek megmunkálásában

2min
pages 48-49

A finoman állítható szerszámok szakértői

2min
pages 44, 46

Gyors, hatékony, válságálló megoldás az FMCG iparágban

4min
pages 42-43

Az űrben is működhet a 3D nyomtatás

2min
page 41

Automatizált szállítóeszközök hódítása a raktárakban

5min
pages 39-41

Újjászületnek az ipari kiállítások és vásárok

5min
pages 37-38

„Ha a munka megváltozik, vele változunk mi is”

2min
page 36

A MEWA törlőkendői a legmodernebb ipari üzemek munkáját is segítik

2min
page 35

Elektromos utasszállító repülők a láthatáron

3min
pages 32, 34

0-ról 1200-ra

4min
pages 30-31

Figure 4 Rigid White – Megérkezett a 3D Systems legújabb végtermék gyártásra tervezett alapanyaga

2min
pages 28-29

A szimulátor-technológia a 21. századi hegesztőképzésben

2min
pages 26-27

Megérkezett a „Robotlégy”

2min
page 25

Trendek a megújuló energia piacán

4min
pages 22-23

A munkatársak tudása mellett fontosak a kiváló gépek is

4min
pages 20-21

Robotok hemzsegnek Amerika autóiparában

1min
page 19

Digitalizációs díj az élenjárónak

2min
pages 18-19

Minden műhely ezt a mintát kövesse!

3min
pages 16, 18

Szeptemberben fizikai ELECTROSUB vár minden szakembert!

1min
page 15

Magyar fejlesztésű egylapos IoT számítógép és perifériái

8min
pages 10-14

Sípályára fel! Elkészülni, vigyázz, rajt!

4min
pages 8-9

3D nyomtatott alkatrészek az 1825 lóerős Bugatti Bolide-ban

1min
page 7

Emissziót csökkentő acélgyártó technológiát dolgoztak ki

1min
page 7

Két városban is innovációs park létesül

1min
page 7

Már 133 napot kell várni egy építőipari szakemberre

1min
page 6

A hidegebb napelem több áramot termel

1min
page 6

Gebrüder Weiss – Márkaintegráció Lengyelországban

1min
page 6

Az alagút végén ott a fény

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.