gépipar jövőjének újragondolása és a digitalizációval zajló átalakulás évek óta szilárdan jelen van a DMG MORI vállalati DNS-ében.”
Öt kategóriát alkottak meg:
„A technológia vezető szereplőjeként a digitalizációs stratégiánkat következetesen és holisztikusan bővítettük a teljes értékláncra vonatkozóan” – hangsúlyozza Christian Thönes. „Ez egyrészt belső folyamatként zajlik, a vállalat saját alkalmazásainak, termékeinek és szolgáltatásainak tesztelésével, másrészt pedig külsőleg, a velünk szorosan együttműködő partnereink segítségével, mint például a Microsofttal. Meggyőződésem szerint a digitálisan összekapcsolt pontok döntő jelentőséggel bírnak a növekedés és a versenyképesség terén.”
• „Növekedés” – ami az érettséget, a növekedést és
Pontosan ez a következetesség és holisztikus fejlesztés szükséges a digitalizáció területén. A zsűrit az e téren végzett munka, valamint az ezzel párosuló eredmény győzte meg. Hatvan ipari vállalat nyújtotta be a pályázatát a díjra, s ezek közül került ki győztesen a DMG MORI megoldása. Az elismerést minden évben olyan vállalatok kapják, amelyek példamutató fejlesztésekkel rukkolnak elő. A kitüntetéssel az innovációban történt munkát, valamint az új üzleti és munkamodellekben rejlő lehetőségeket díjazzák.
• „Innoválj!” – ami a technológiák alkalmazását díjazza.
annak mértékét díjazza.
• „Értékteremtés” – ami az optimalizálási és az értékesítési lehetőséget díjazza.
• „Elképzelés” – ami a kézzelfogható transz formációt díjazza.
• „Oktatás” – ami az új tudományos meg közelítéseket díjazza.
„A Microsoft Intelligens gyártás díja nagyszerű megerősítést jelent az egész vállalatunk számára, az eredmény láttán tovább folytatjuk az innovációt, hiszen óriási motivációt kaptunk” – mondja Christian Thönes a díj elnyeréséről. „Az elmúlt években folyamatosan bővítettük digitális kínálatunk minőségét és mennyiségét. A következetes üzleti stratégiánknak köszönhetően most abban a helyzetben vagyunk, hogy közösen lépjünk a jövő felé a partnereinkkel.” Némethi Botond NEW technology magazin
ROBOTOK HEMZSEGNEK AMERIKA AUTÓIPARÁBAN A robotok iránti kereslet növekedését mi sem mutatja jobban, mint az amerikai autóiparban új rekordot jelentő szám: 10 000 alkalmazottra 1287 telepített egység jut a gyárakban. Ezzel az Amerikai Egyesült Államok a hetedik helyet foglalja el. A robotsűrűség hasonlóképpen alakul Németországban 1311 egységgel és Japánban 1248 egységgel. Kína ettől valamelyest lemaradva a tizenkettedik helyet foglalja el 938 egységgel – írja az IFR.org. „Az automatizálás nemcsak egy válasz a pandémiát követő időszakra, hanem a világjárvány utáni növekedés, valamint a fejlődés kulcsa” – hangsúlyozza Milton Guerry, a Nemzetközi Robotikai Szövetség elnöke. „A 2008as pénzügyi válság utáni fellendülésben a nagyvállalatok, mint a General Motors, a Ford, a Fiat-Chrysler és a Tesla, hatalmas összegeket fektettek a robotizációba, illetve az automatizálásba. Ennek eredményeként több ezer új munkahely jött létre az autóiparban. Az elmúlt időszak tapasztalataira és az iparág fejlődésére építve lehetőségünk van tanulni ebből a sikertörténetből, s innovatívabbá válni, mint korábban.” A robotsűrűség az általános iparban még mindig viszonylag alacsonynak mondható, 10 000 alkalmazottra mindössze 139 egység jut. Az Egyesült Államokban a nem a gépjárműiparban alkalmazott robotok éves megrendelései 2020-ban először haladták meg az autóipari robotok megrendelési mennyiségét. Az egységek eladása az Államokban 2019-hez képest 7 százalékkal nőtt.
Az élettudományokkal kapcsolatos iparágakban 72 százalékkal, az élelmiszer- és egyéb fogyasztási cikkek esetében 60 százalékkal, a műanyag- és gumiiparban 62 százalékkal növekedett a megrendelések száma. Hogyan alkalmazzuk a robotikát „A robotika, az MI, a gépi látás és a kapcsolódó automatizálási technológiák sikeres alkalmazásának megismertetése érdekében megtartottuk az Automate Forward virtuális eseményünket, amelyre március 22-26-án került sor” – mondja Jeff Burnstein, az Automatizálás Fejlesztéséért Egyesület elnöke. „Ipari szakértők és több mint 250 automatizálási beszállító számolt be a legsikeresebb felhasználási eseteiről, valamint arról, hogy mit ajánlanak az ezen a területen az útjukat megkezdő vagy bővíteni vágyó vállalatok számára.” Némethi Botond, NEW technology magazin
NEW technology
19