NEW technology 2021. II. szám

Page 25

Izgalmas robotikai megoldás látott napvilágot A kémtörténetek írói évtizedek óta fantáziálnak apró, rovarméretű megfigyelőrobotokról. Az álmukat egy MIT-s kutatócsoport váltotta valóra, Kevin Yufeng Chen vezetésével. A professzor – aki a munkája során együttműködött a Harvarddal és a Hongkongi Egyetemmel is – olyan mesterséges rovart alkotott, amely egy az egyben képes utánozni az élő ízeltlábúak lenyűgöző repülési képességeit.

„A nagyobb nem mindig jobb”, vallja a kutatásvezető, aki szerint a ma ismert drónok túl termetesek és lassúak, vagyis képtelenek szűk helyeken navigálni. Csak szabadban használhatók, miközben sok olyan élethelyzet van, amikor kifejezetten szűk, komplex terekben is szükség lenne repülő robotokra. A legnagyobb kihívást az apróságok felépítése jelentette, hiszen amíg egy hagyományos drónt egyértelmű, hogy milyen motorokkal szerelnek fel, ekkora méretekben csak teljesen szokatlan konstrukciók jöhettek számításba.

Tehát változatos fizikai tulajdonságokkal rendelkező, akár rendkívül szűk környezetben is stabilan repülő robotlegyeket hoztak létre, azonban egy probléma még mindig akad, és ez nem is olyan kicsi: vezetékről táplálják őket, hiszen az intenzív mozgásuk nagyon energiaigényes. Ahhoz, hogy egyszer ne csak laboratóriumban, hanem a való világban is használatba kerüljenek, valahogyan meg kell oldani, hogy saját akkumulátorról és jóval energiatakarékosabban működjenek. Addig a terep kizárólag a tudományé: a rovarszerű drónok új ablakot nyitnak az ízeltlábúak repülését kinematikai szempontból tanulmányozó kutatók számára. „Ha megzavarjuk őket, akkor jól megfigyelhető, hogy ez hogyan befolyásolja a mozgásukat, vagyis segít megérteni a repülési tulajdonságaikat”, magyarázta Chen, hozzátéve: ennél sokkal többre, széles körű gyakorlati használat megteremtésére törekszik.

robotika

MEGÉRKEZETT A „ROBOTLÉGY”

A professzor azt reméli, hogy a robotlégy egy nap részt vehet növények mesterséges beporzásában, romok között zajló mentőakciókban, más eszközzel megközelíthetetlen helyszínek kutatásában vagy komplex gépek navigálásában – fokozva a biztonságot és a funkcionalitást. Utóbbira egy turbinamotor példáját hozta fel: egy ilyen szerkezet belsejében is biztosan repülő, kamerával felszerelt drón a legapróbb részletekig képes feltérképezni az esetleges repedéseket, sérüléseket, hibákat. Hasonló célokat, de talán még pontosabb működést eredményezhet Chen új projektje is: egy robot szitakötő prototípusával ugyancsak kísérletezik. Gábor János, NEW technology magazin

Először kerámiaalkatrészekkel próbálkoztak, ám hiába sikerült repülni velük, a szerkezetek túl törékenynek bizonyultak. És éppen ez a gond: ha egy rovar mozgását kell imitálni, nem lehetséges, hogy ne érjen hozzá semmihez, hiszen egy méh is másodpercenként legalább egyszer nekiütközik valaminek. Chen ellenálló drónt akart alkotni, ezért puha és rugalmas darabokból építette fel a meghajtást. A motor egy gumihengerbe ágyazott szénalapú nanocsőből áll, ami kis cilinderekben végződik. A nanocsőbe vezetett áram elektrosztatikus mezőt kelt, ami heves pulzálást idéz elő, mozgásba lendítve a cilinderekhez kapcsolt szárnyakat. Az igazi bravúr viszont az, hogy milyen apró méretben sikerült mindezt megvalósítani: a szerkezet 0,6 grammos, vagyis nagyjából megegyezik egy darázs tömegével. A szárnyaival 500-szor verdes másodpercenként, minden környezeti hatásra reagál, sőt, képes magához térni és navigálni, miután „lecsaptuk”. Több másik robottal is összekapcsolható: alakzatban repülve nagyjából egy felszálló magnókazettára emlékeztetnek.

NEW technology

25


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Szerszám korrekció a szerszám- és formagyártásban

2min
page 68

Szabad pálya a szerszámnak, biztos megfogás a darabnak?

1min
page 66

A Kennametal bemutatja a HARVI I TE négy forgácshornyos, gömbvégű szármaróját

1min
page 66

Abrazív szerszámok finiseléshez a szerszámgépben

4min
pages 64-65

Speciális eljárás fogazott alkatrészek gyártásához

4min
pages 62-63

A CAM, mint lehetőség az alkatrészgyártásban

2min
pages 60-61

Satu prizmatikus és kör keresztmetszetű alkatrészek befogására

1min
page 58

Mutatjuk, melyik a Big Kaiser jelenlegi legkisebb fúrófeje

1min
page 58

Bővülő furatmegmunkálási termékpaletta

1min
page 57

Két évtized sikerei a Walter Hungáriánál

2min
pages 56-57

A legkeményebb anyagok megmunkálásához

4min
pages 54-55

Rendkívül erős önmetsző menetes betétek norelem kínálatában

1min
page 53

Növelje acélesztergálási termelékenységét új keményfém minőségekkel

2min
page 52

Szerszám Lovász minőségben

2min
page 50

Új, a nagy előtolásoknak megfelelő leszúrási geometria

1min
page 49

Szakértelem a csövek és perselyek megmunkálásában

2min
pages 48-49

A finoman állítható szerszámok szakértői

2min
pages 44, 46

Gyors, hatékony, válságálló megoldás az FMCG iparágban

4min
pages 42-43

Az űrben is működhet a 3D nyomtatás

2min
page 41

Automatizált szállítóeszközök hódítása a raktárakban

5min
pages 39-41

Újjászületnek az ipari kiállítások és vásárok

5min
pages 37-38

„Ha a munka megváltozik, vele változunk mi is”

2min
page 36

A MEWA törlőkendői a legmodernebb ipari üzemek munkáját is segítik

2min
page 35

Elektromos utasszállító repülők a láthatáron

3min
pages 32, 34

0-ról 1200-ra

4min
pages 30-31

Figure 4 Rigid White – Megérkezett a 3D Systems legújabb végtermék gyártásra tervezett alapanyaga

2min
pages 28-29

A szimulátor-technológia a 21. századi hegesztőképzésben

2min
pages 26-27

Megérkezett a „Robotlégy”

2min
page 25

Trendek a megújuló energia piacán

4min
pages 22-23

A munkatársak tudása mellett fontosak a kiváló gépek is

4min
pages 20-21

Robotok hemzsegnek Amerika autóiparában

1min
page 19

Digitalizációs díj az élenjárónak

2min
pages 18-19

Minden műhely ezt a mintát kövesse!

3min
pages 16, 18

Szeptemberben fizikai ELECTROSUB vár minden szakembert!

1min
page 15

Magyar fejlesztésű egylapos IoT számítógép és perifériái

8min
pages 10-14

Sípályára fel! Elkészülni, vigyázz, rajt!

4min
pages 8-9

3D nyomtatott alkatrészek az 1825 lóerős Bugatti Bolide-ban

1min
page 7

Emissziót csökkentő acélgyártó technológiát dolgoztak ki

1min
page 7

Két városban is innovációs park létesül

1min
page 7

Már 133 napot kell várni egy építőipari szakemberre

1min
page 6

A hidegebb napelem több áramot termel

1min
page 6

Gebrüder Weiss – Márkaintegráció Lengyelországban

1min
page 6

Az alagút végén ott a fény

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.