NEW technology 2021. 6. szám

Page 58

HOVÁ TŰNTEK A TEHERAUTÓ VEZETŐK? A hiányuk egyre nagyobb fennakadásokat okoz az ellátási láncokban, és a probléma messze túlmutat az Egyesült Királyság határain. A zűrzavar megértéséhez muszáj benézni a COVID-ot és a Brexitet ostorozó érvek mögé, mert egész Európa hasonló gondokkal küzd. Az Unióban kb. 400 ezer teherautó vezetői állás betöltetlen. Vajon segíthetnek ezen képzési programok és ideiglenes vízumok, vagy ideje több szerepet szánni a vasútnak – addig is, amíg az önvezető technológiák üzembiztossá válnak? Megannyi kérdés, amelyek mögött kényelmetlen igazságok húzódnak. Nagy-Britanniában legalább százezer ember hiányzik a szegmensből, de ezt csak részben okozta a Brexit miatt távozó 16-20 ezer külföldi sofőr, hiszen rajtuk kívül további 40 ezer vezetői engedélyét törölték a járvány alatt. Ezzel a COVID előtt már eleve 60 ezres hiányt sikerült tetézni, ráadásul az év végi nagyüzem előtt. Érdekes, de a kontinensen messze nem az angolok vannak a legnagyobb bajban, hanem a szűk 38 millió lakossal rendelkező Lengyelország, ahol a Transport Intelligence szerint már 2020-ban 124 ezer teherautó vezetőt kerestek hiába.

Ez kb. háromszorosa a 83 milliós Németországban lévő 45-60 ezer betöltetlen pozíciónak és a Nagy-Britanniával szinte azonos népességű, 67,4 milliós Franciaország 43 ezres hiányának. Utánuk következnek az olaszok és a spanyolok, akik 15-15 ezer sofőrt nélkülöznek. Ennél sokkal kisebb, 2-5 ezer fős kiesés is elég volt viszont egy skandináv országnak ahhoz, hogy legalább kísérleti szinten forgalomba engedjen néhány önvezető teherautót. Az elektromos és autonóm megoldások nemcsak a so­ főrök eltűnésére adhatnak – hosszútávon akár szignifikáns – választ, hanem az ezzel összefüggésben fellépő üzemanyag-ellátási zavarokra is. Bár a nem csak Nagy-Britanniára korlátozódó probléma a hivatalos közlések szerint nem jár együtt gázolajhiánnyal, jelzésértékű a szállítás akadozása miatt helyenként már bevezetett kvótarendszer. Egyes angol benzinkutak a kiesések okán még Magyarországról is kínosan alacsonynak tűnő 30 fontos (kb. 12.700 forintos) felső limitet szabtak meg, elkerülendő az indokolatlan pánikvásárlást. A már-már válságosnak tűnő helyzet főleg nagyobb államokban jelentkezik. Az alig 160 kilométer széles Észak-Írország éppen ezért értetlenül pislog a híradóra, mert az Egyesült Királyság többi részéhez képest kevésbé függ uniós vendégmunkásoktól. Kényelmes helyzetük oka az, hogy az üzemanyag-fuvarozás itt átlagon felül jól fizetett, kevesebb munkaórával járó állásnak számít, tehát a helyiek is boldogan betöltik. Az angolok többféle kivezető utat vázoltak fel, és néhányat nem árt, ha elkezdünk ízlelgetni. Tűzoltás gya-

58

NEW technology


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

NAGY ÁTMÉRŐJŰ FURATOK DÖRZSÁRAZÁSA A HORNNAL

1min
page 63

Németh Zoltán: A HAHN+KOLB NÉV MOSTANRA A HAZAI IPARBAN JELENTÉSSEL ÉS JELENTŐSÉGGEL BÍR

2min
pages 61-62

HOVÁ TŰNTEK A TEHERAUTÓ VEZETŐK?

4min
pages 58-60

Piaci siker intelligens, ötletes és kreatív megoldásokkal

2min
page 57

Vállalati telekommunikáció és ügyfélszolgálat a felhőből

1min
page 56

A világon az első digitális nyomásmérő IO-Linkkel, amely akár akkumulátorról is működtethető

3min
pages 54-55

Gyártósori tesztelés az autóipari elektronikában

2min
pages 52-53

Ha leáll a berendezése, azonnal tudja pótolni a kiesést?

3min
pages 50-51

Rapid adagolástechnika

1min
page 49

A GrECo-ról pár szóban

2min
page 48

A MEWA negyedszer egymás után lett Business Superbrand

1min
page 46

“A munkaerőpiacon gyakorlatilag nincs ember”

2min
pages 44-45

MEGOLDÁS: A GYÁRTÁS TELJES AUTOMATIZÁLÁSA

2min
page 43

A CSAPBÓL IS TECHNOLÓGIA FOLYIK

6min
pages 40-42

Absolute Scanner AS1 lézerszkenner manuális és automatizált 3D mérésekhez

2min
pages 38-39

AZ AUTOMATIZÁCIÓ FEJLESZTÉSE A JÖVŐBEN VERSENYELŐNNYÉ VÁLHAT

1min
page 36

IOT MÉRŐRENDSZER A NYOMÁSMÉRÉSBEN

7min
pages 32-34

RITTAL Moduláris kábelátvezető - Egyszerűen szerelhető, rugalmas tömítőrendszer

1min
page 30

Mit gondolnak a szerszámgépek és szerszámok a hatékonyságról és a biztonságról?

5min
pages 26-28

Központosított befogás – egyszerű, mint még soha

1min
page 24

3D nyomtatott gyógyszertapaszt fejlesztettek

1min
page 22

Síkmarás kiváló felületminőséggel

1min
page 22

MARÁS ATOMI SZINTEN

1min
page 20

Az új generációs INTEGREX i-H-gépcsalád lelke az automatizáció

2min
pages 19-20

Automatizált gyártás a teljes folyamatban

3min
pages 16, 18

E-Tudásbázis 2021

3min
pages 13-14

A hűtésteljesítmény befolyásolása axiális hűtőventilátorok alkalmazásakor

6min
pages 10-13

NEWTECHTALK: CSAK OKOS INFRA STRUKTÚRÁVAL MŰKÖDIK AZ ELEKTROMOBILIZÁLT JÖVŐ

1min
page 7

KUTATÁS: AZ AUTOMATIZÁLÁS OKOZTA SZORONGÁS NÖVELI A HALANDÓSÁGOT

1min
page 7

NEHEZEBB TEREPEN IS KÉZBESÍT AZ LG ÚJ ROBOTJA

1min
page 6

SZIMULÁLNI MÁR TUDJÁK A FÚZIÓS ERŐMŰVET

1min
page 6

NAPSÜTÉSSEL ÁLLÍTANAK ELŐ TISZTA HIDROGÉNT

1min
page 6

És megnyitott a TECHference…

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.