NEW technology 2020. VI. szám

Page 6

Megfizethető protéziseket készít egy startup állatok számára

röviden

A pandémia megerősítette a 3D nyomtatás iparágat

A gyárakra óriási szükség van továbbra is, mert különböző eszközöket és anyagokat készítenek alapvető szolgáltatásokhoz, különösképp az egészségügy számára. A 3D nyomtatás egy rugalmas és fejlett gyártási folyamat, amely könnyen telepíthető és mozgatható, így gyorsan ki tudja szolgálni az egészségügy igényeit. A 3D nyomtatás digitális sokoldalúsága és gyors prototípus-gyártása lehetővé teszi a technológia terjedését, a veszélyhelyzetekre adott rapid reakciót. Az online megosztott tervek felhasználásával bárki elkészítheti a szükséges alkatrészeket. Ezenkívül a 3D nyomtatás additív jellege miatt a testre szabás és összetett tervezés is lehetővé válik. A technológia többek közt alkalmas – a különböző arcmaszkok, orvosi alkatrészek mellett – az ideiglenes sürgősségi helyiség elkészítésére, a karanténba zártak elszigetelésére. A hagyományos építési módszerekhez képest a 3D nyomtatott objektumok rövid idő alatt készülnek el, és alacsonyabb munkaerőköltséget igényel, valamint a felhasznált alapanyagok környezetbarátak. Az építmények könnyen szállíthatók és elhelyezhetők olyan területeken is, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Egyes állatok több gondozásra szorulnak, mint mások. Születhetnek végtagok nélkül, súlyos sérüléseket szenvedhetnek, amputációra szorulnak, vagy az idős kor sajnálatos mellékhatásaitól szenvednek. Derrick Campana, a Pennsylvania Egyetem egykori hallgatójának startupja, a Bionic Pets az ő életüket szeretné könnyebbé tenni. Az elmúlt években az állati protézisek fejlesztésének folyamata egyre inkább összefonódott a 3D nyomtatási technológiával. A 3D nyomtatási folyamat támogatása érdekében a Bionic Pets a New Jersey-i Boontonban található DiveDesign termékfejlesztő stúdió segítségét vette igénybe.

Némethi Botond, NEW technology magazin

Üzemanyagcellás teherautók már Svájcban is

A Hyundai október 7-én bemutatta az első hét hidrogénüzemű teherautóját svájci ügyfeleinek. Az autóipari vállalat az idei évben összességében 50 ilyen típusú jármű leszállítását tervezi Európában, amivel az osztrák, német, holland és norvég klientúráját célozza meg. A gépjárműgyártó cég Svájcra próbatételként tekint, ahol a teherszállítás a terepviszonyok miatt nehézkesebb, az üzemanyagcellás járművek tesztelésére azonban ideálisak a viszonyok. A Hyundai együttműködik több svájci vállalattal, melynek köszönhetően olyan értékláncot épít ki, amely magába foglalja a hidrogén-meghajtású járművekhez tartozó üzemanyag kinyerését a vízenergiából, a hidrogén-töltőállomások telepítését, valamint a tehergépjárművek szervizelését és karbantartását. A Hyundai tervei közt szerepel, hogy 2021-ig évi 2000 egységnyi Xcient üzemanyagcellát gyárt le annak érdekében, hogy megfelelő mennyiséggel támogassa a terjeszkedési terveiket, miközben növekszik a tiszta közlekedés iránti igény. Némethi Botond, NEW technology magazin

6

NEW technology

A DiveDesign új folyamatot dolgozott ki, amely négy fő lépésből áll. Először 3D-ben szkennelik be az állatról készült mintát [amelyet az ügyfél az öntőkészlet segítségével előállított]. Ezután feltöltik egy számítógépre, és a saját algoritmusukkal állítják elő belőle a protézist. Ezután egy éjszaka alatt kinyomtatják a TPU-ból egy nagy formátumú FDM 3D nyomtatóval, végül pedig az utómunkálatok után kiszállítják. Ez a módszer drámai módon csökkenti a protézisek gyártásának idejét (körülbelül 15 órás kézi munkáról egyetlen órára). Így sok idő szabadult fel Campana számára, amit ő arra fordít, hogy még több állaton segítsen. A DiveDesign elmondta, hogy két hónap alatt már több mint harminc 3D nyomtatott protézist szállítottak a Bionic Pets számára, köszönhetően a LANDAU Design + Technology tervezési algoritmus szakértőjének és a Gcreate nyomdaüzemének. NEW technology magazin


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Intelligens hulladékgyűjtés

1min
page 55

TIMOCOM fuvarpiaci barométer: áttörték a 10 milliós határt

2min
page 54

Mikor jobb a horizontális és mikor a vertikális raktárelrendezés?

3min
pages 52-53

A technológia segíti át az amerikai ipart a járvány miatt kialakult válságon

2min
page 51

Születőben a Magyar Nemzeti Űrstratégia

6min
pages 48-50

A rugalmasság pontos méréssel párosulva tökéletes megoldást biztosít

2min
pages 46-47

Az energiamegtakarítás lehetőségei

3min
pages 44-45

Összesen 300 előadót támogat a Raktárkoncertsorozat

1min
page 43

A hidrogén teljesen átalakítja a globális energiaértékláncot

3min
pages 42-43

A világ robotjai 2020-ban

4min
pages 40-41

Ittasan vagy betegen már nem dolgozhatsz

6min
pages 37-39

Az MI új lendületet ad a vizuális minőségellenőrzésnek

2min
page 36

A repülőgépipar lehet a digitális szabványok úttörője

3min
pages 34-35

A fenntarthatóság elve a MEWA-nál több mint száz éve napi szintű gyakorlat

2min
page 32

A hidraulika hálózatba kapcsolhatósága felsőfokon

3min
pages 29-30

Mire számíthatunk, ha high-tech ipari 3D nyomtatót használunk?

2min
page 28

Változóban az alkatrésztisztítás világa

5min
pages 25-27

G3015E-22Q és 35Q kombinált lézervágógépek

1min
page 23

X3015 fiber lézervágó

1min
page 22

A pandémia felgyorsította a fejlesztést

2min
page 21

Digitális ikrek – a legjobb eszköz a termelés hatékonyságának növelésére

4min
pages 18-19

A DMG MORI gyártási folyamata 2021 januártól teljesen CO2 semlegessé válik

1min
page 17

Távolról is elérhető segítség a megmunkálásban

1min
page 16

Mire van még szükség a tökéletes önvezető járművekhez?

4min
pages 14-15

Okosóra helyett itt az öngyógyító e-bőr

1min
page 13

Még soha nem volt ilyen egyszerű energiát vinni az alkalmazásaiba

1min
page 12

Látható fény szenzorok illesztése mikrokontrollerhez IoT alkalmazásokban

5min
pages 8-10

Milyen pozitív változásokat köszönhetünk a COVID-19-nek?

1min
page 7

Bemutatták az Ipar Napjai díjazottjait

1min
page 7

Szupergyors elektróda jelenthet előrelépést az akkumulátorok terén

1min
page 7

Megfizethető protéziseket készít egy startup állatok számára

1min
page 6

Üzemanyagcellás teherautók már Svájcban is

1min
page 6

A pandémia megerősítette a 3D nyomtatás iparágat

1min
page 6

Csak előre, mint mindig…

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.