NEW technology magazin - 2022. 4. szám

Page 13

Jelentősen növeli gyártókapacitását a Bosch Makláron Az Év Beszállítója díjjal elismert gyár a világ több mint száz járműgyártójának szállít kormányrendszereket és alkatrészeket Az új termékek felfutására számít idén a Bosch maklári gyára, különösen a teherautóknál használt hidraulikus Servocom kormánymű esetében, amelynek gyártásának előkészítését májusban kezdték meg. A Robert Bosch Automotive Steering Kft., amely a világ több mint száz járműgyártójának – többek között elektromos meghajtású és önvezető járművekhez – szállít kormányműveket és alkatrészeket a folyamatban lévő beruházásainak köszönhetően a következő években jelentősen növeli gyártókapacitását. kutatás-fejlesztésnek is, amelyet a gyártáshoz hasonlóan a legmodernebb, Ipar 4.0 megoldások támogatnak. Önvezető járműveket használnak az alapanyagok szállítására, emellett pedig Big Data és virtuális valóság technológiát alkalmaznak az elemzéshez, valamint a tervezéshez. A technológiai fejlesztések a környezetvédelmet is szolgálják, ennek köszönhetően a cég tavaly 90 százalékkal csökkentette a folyékony veszélyes hulladék kibocsátását. AUTÓGYÁRAK IS ELISMERTÉK A MAKLÁRI GYÁR TELJESÍTMÉNYÉT

A vállalat 2024-re hetvenezer négyzetméteren alakít ki új termelési és logisztikai területet. Ennek keretében high-tech gyártási és összeszerelési területeket, szerszámüzleteket, egy logisztikai raktárt, valamint egy integrált szerviz- és irodaközpontot alakítanak ki, hos�szú távon biztosítva ezzel a vállalat versenyképességét. A megkezdett, 2023 végéig zajló beruházások összértéke meghaladja az 52 milliárd forintot. A cég tavaly az árbevétele majdnem öt százalékát, mintegy 8,5 milliárd forintot fordított beruházásokra, és további 6,7 milliárd forintot szánt kutatás-fejlesztésre. Az elmúlt 12 hónapban több mint kétszáz új munkavállalót vett fel a termelési és a támogató területre.

A Makláron zajló munka eredményességét mutatja az is, hogy az autógyárak és gyártók szavazatai alapján a Robert Bosch Automotive Steering Kft. elnyerte az Év Beszállítója 2022 díjat. A kitüntető címet azok a Magyarországon termelő, fejlesztő vagy szolgáltató, autóiparban érdekelt vállalatok kaphatják meg, amelyek komoly beruházást, létszámbővítést és fejlesztést hajtottak végre Magyarországon. bosch.hu

A JÖVŐ KORMÁNYRENDSZEREI MAKLÁRON KÉSZÜLNEK

A Makláron gyártott kormányrendszerek és alkatrészek már most is sokmillió jármű alapvető biztonsági elemeit jelentik világszerte, a gyár kifejezetten a jövőorientált technológiákra fókuszál. Az autóipar átalakulásával egyre nagyobb igény van az elektromos kormánymű-rendszerekre, amelyek az elektromos és önvezető járművek kulcselemei. Makláron kiemelt helye van a

NEW technology

13


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

A SZERSZÁMVILÁG NAGYÁGYÚI

9min
pages 58-61

Ilyen a fenntartható hulladékkezelés

2min
page 56

A TERVEZÉSNEK CSAK A SZÁMÍTÓGÉP SZABHAT HATÁRT

4min
pages 54-55

3D szkenneléssel a minőség szolgálatában

5min
pages 52-53

3D NYOMTATÁS AZ ŰRBEN: ÍGY KÉSZÜLHETNEK A JÖVŐ MŰHOLDANTENNÁI

3min
page 51

Fémnyomtatott csonkállvány generatív módszerrel történő tervezése és gyártása

5min
pages 46, 48

3D nyomtatás: hogyan, s miért?

5min
pages 44-45

ÉLETEKET MENT A 3D NYOMTATÁS UKRAJNÁBAN

3min
page 43

3D NYOMTATÓ, AMI UGRÓDESZKA AZ IPAROSODÁSHOZ

3min
page 42

Hatékonyabb gyártási műveletek high-tech kompozit 3D nyomtatással

5min
pages 40-41

Ipar 4.0: lehetőség a fenntarthatósági gondolat megvalósítására

3min
page 34

MUNKADARABOK RÖGZÍTÉSE KIEMELKEDŐ STABILITÁSSAL

5min
pages 32-33

Kézzel elérhető kiterjesztett valóság a gyártásban

2min
page 31

Tradicionális gyártás modernizálása

2min
page 30

AZ INNOVÁCIÓ ÜNNEPE LESZ A VISSZATÉRŐ AUTOMECHANIKA

2min
page 28

E-IoT alkalmazása - 3. rész

5min
pages 26-27, 29

ARANYÁR helyett energetikai megoldások

4min
pages 24-25

NÖVÉNYEK INSPIRÁLTÁK A JÖVŐ NAPELEMEIT

2min
page 23

A jövő szinonimája: automatizáció

3min
page 21

Nyílt Napokat tartott a CHIRON Csoport

4min
pages 18, 20

Kompakt szerszámgép kiváló paraméterekkel

1min
page 17

ELKÖTELEZETTSÉG A FENNTARTHATÓSÁG ÉS AZ INNOVÁCIÓ MELLETT

3min
pages 16-17

Látványos visszatérés a FANUC standján

3min
page 15

A Mazak új lézergépet mutatott be kis átmérőjű csövek vágásához

2min
page 14

Jelentősen növeli gyártókapacitását a Bosch Makláron

2min
page 13

A repülőgépalkatrész-gyártáshoz is csúcsminőségű gépek kellenek

3min
pages 11-12

Ahol havonta akár 2500 kerék hagyja el a gyártóüzemet

4min
pages 10-11

AKKOR LESZ BOLDOG EGY VÁLLALAT, HA…

4min
pages 8-9

IDÉN NOVEMBERBEN TECHMANIA KIÁLLÍTÁS

1min
page 6

NEW technology magazin - 2022. 4. szám

1min
page 6

NEW technology magazin - 2022. 4. szám

1min
page 6

NEW technology magazin - 2022. 4. szám

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.