Sign&Display magazin 2021. 3. szám

Page 6

6

Izgalmas új színeket eredményez a „Fény ereje” Az Avery Dennison négy új járműfóliát mutatott be friss, a ’Fény ereje’ fantázianéven megjelent kollekciójában. A rejtett átmenetekkel, szinte hipnotikusan szikrázó effektekkel piacra dobott prémiumszínek igazán megmozgatják a kreativitást, és lélegzetelállító külsőt kölcsönöznek a járműveknek.

A cég portfólióját bővítő színek illeszkednek az autóipar aktuális divatjához és az Avery Dennison innovációra törekvő szemléletéhez. Matt Khanna észak-amerikai termékmenedzser elmondta: globális trendekből merítenek inspirációt, amikor egy-egy új fóliát alkotnak meg, és a folyamatos munkának köszönhetően már több száz színnél és textúránál tart a kínálat. A termékeiket szupertartósra tervezik – a honlapjuk szerint akár 12 évig a helyükön maradnak, és megőrzik fényüket, de még ennél jóval később is könnyen eltávolíthatók, ha szükséges. A felhelyezésük szintén nem okoz fejfájást, köszönhetően az Easy Apply RS ragasztóanyagnak. „Ezek a fényes filmek a legnépszerűbb színeinket reprezentálják”, mutatott a fekete és indigó változatokra Abby Monnot marketingigazgató, hozzátéve: az ilyen fóliával felszerelt járművek „kompromisszumoktól mentes gazdagságot és minőséget” sugallnak. A szürke és a zöld árnyalatokról szólva kijelentette: ezekkel sikerült kitolni az írizáló fényjátékok határait, megjelenésük pedig azonnal megfogja a vásárlók figyelmét, hiszen jól kifejezhetik velük saját stílusukat és személyiségüket. Az Avery Dennison nem bíz semmit a véletlenre: az autó új színvilágát online tervezőben saját kézzel is elkészíthetjük, majd egy kattintással megtalálhatjuk a legközelebbi műhelyt, ahol elvégzik a kivitelezést. Sign Builder Illustrated / Sign&Display magazin Avery Dennison® Supreme Wrapping™ Film

Minden eddiginél jobb járműfóliázási megoldással állt elő a 3M A piac valószínűleg legjobb járműfóliázási megoldását sikerült piacra dobni: a könnyebb felhelyezés és a tartósság jegyében kombinálták a cég Print Wrap Film IJ280 és Gloss Wrap Overlaminate 8428G termékét. A fóliázás folyamata ezzel kivételesen egyszerűvé, pontossá és gyorssá vált, illetve kevesebb lett az utómunkára szánt idő is – a kereskedelmi járművek dekorálásával foglalkozó vállalkozások legnagyobb örömére. „A 3M-nél elhivatottan keressük az esztétikus, minél innovatívabb és egyedülállóbb grafikai megoldásokat, amelyekkel könnyű dolgozni, és más szempontból is megfelelnek az iparág elvárásainak”, fogalmazta meg a cég küldetését a Digital Print Films portfólióvezetője. Scott Wheaton hozzáfűzte: „Az új 3M Print Wrap Film IJ280 nemcsak jobb minőséget, tartósságot és kényelmet jelent, hanem csökkenti a költségeket, hiszen a használatuk esetén csak minimális rádolgozásra van szükség.” A 3M Print Wrap Film IJ280 és a 3M Gloss Wrap Overlaminate 8428G együttes alkalmazása rendkívül jól teljesített a gyártó tesztjein. Az Avery Dennison és az Arlon hasonló termékeivel összehasonlítva húsz százalékkal gyorsabb a felhelyezésük, és feleannyi visszaemelést, majd igazítást igényelnek, sőt, alacsonyabb hőfokon is lehet velük dolgozni. A ragasztó azonnal tapad, viszont könnyen újrapozícionálható a felületen, és a későbbi eltávolítása is minden eddiginél tisztább folyamatot ígér. Az anyagokra kiváló minőségben lehet nyomtatni, a tartósságot pedig globális 3M MSC garanciával szavatolja a cég. Image Magazine / Sign&Display magazin


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Számos új termék – kiváló fogadtatás

4min
pages 71-72

Japán minőség – profiknak gyártva!

3min
pages 69-70

Az új Acuity Prime síkágyas és az Acuity Ultra R2 tekercses nyomtatók

4min
pages 66, 68

Óvják a környezetet – de gazdaságosak is

2min
page 64

A megoldás: DM DTF a Digitmaster Kft.-től

2min
pages 61-62

Forradalmi virtuális bemutatóterem a Showdowntól

1min
pages 60-61

Érintésalapú vendégélményt kínál a Litemax

2min
pages 59-60

Elektroforetikus kijelzők, avagy az elektronikus papír

4min
pages 56-58

Ipari nyomtatás Mimaki UJF-7151 Plus síkágyas UV printerekkel

3min
pages 53-54

Minőség és produktivitás = új XpertJet széria

1min
page 52

Integrated Systems Europe – 2021-es szakmai események

3min
pages 50-51

Roland DG a Fespa nyomtatott ruházati virtuális eseményén

1min
page 48

A neon csodálatos alternatívái

4min
pages 45-47

Konica Minolta Premierek Napja & Technológiák bemutatója

5min
pages 42-44

A Zünd új tekercsadagolórendszert mutat be

1min
pages 40-41

APEX UV 7110 LED UV nyomtató

1min
page 39

HT 1600 UV hybrid LED UV nyomtató

1min
page 39

Halványfekete és narancs a Nazdartól

1min
page 35

Ismerje meg az S400 CO2 lézergravírozó és vágógép sokoldalúságát!

1min
page 35

Az innováció beléjük gravírozódott

1min
page 34

swissQprint Impala

2min
pages 32, 34

Alapos körültekintéssel kiválasztani a legjobbat!

6min
pages 28-30

Szélesítse látókörét!

2min
pages 26-27

Formáljuk együtt a holnapot széles formátumú nyomtatóinkkal!

4min
pages 24-26

A nyomdaipar leáldozóban van, vagy éppenhogy virágzik?

4min
pages 22-23

PONGS testre szabható és funkcionális prémium építészeti textilek az Igepától

3min
pages 20-21

Pontosabb munkavégzést eredményező feliratok

1min
pages 18-19

Az Epson gyanta alapú tintát használó, széles formátumú nyomtatója

2min
pages 15-16

Mikor minden fény kialszik, láthatóvá válik a lényeg

4min
pages 12-14

Hat nyomdai termék, amellyel növelheti haszonkulcsát

1min
pages 10-11

Széles formátumú, 3D és csomagolástechnika – egy kézből!

4min
pages 8-9

GINOP Plusz – 1.2.1-21 pályázat

1min
page 7

Arany és ezüst tonert ad ki a Ricoh

1min
page 7

Minden eddiginél jobb járműfóliázási megoldással állt elő a 3M

1min
page 6

Izgalmas új színeket eredményez a „Fény ereje”

1min
page 6

Sokkal több jó ötlettel tartozunk neked

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.