Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Vendégek! Engedjék meg, hogy egy picit személyes legyek. Gergely Nórát több évtizede ismerem és van, hogy – újlipótvárosiak lévén – naponta találkozunk, amikor a környéken gyönyörű Totó kutyáját, a hófehér bolognese-t sétáltatja. A személyesség másik része viszont szakmai: idén nyáron rendezhettem az animArt című kiállítást a Fővárosi Állatkertnek azon szabadtéri területén, amit egykoron Vidámparknak hívtak, mára pedig a Holnemvolt Park nevet kapta. A lényeg az, hogy az egész nyáron nyitva tartó tárlatra három tucatnyi művészt kértem fel, hogy olyan – az időjárás viszontagságait álló –szobrokat, plasztikákat készítsen/adjon be, melyek az állat-és növényvilág illetve az organikus természet megjelenítésére, átiratára vállalkoznak. Gergely Nóra, nem tagadva meg indíttatását, mármint azt, hogy Schrammel Imre tanítványa volt (de mesterei között említhetném Kovács Ferencet ás Józsa Bálintot is), egy Csiga című kerámia plasztikát hozott, ami a posztamensen egy üveglapra volt állítva, így az alacsony lombozatú fák alatt, a tükröződés által, a valós tér égboltja, felhőzete, lombkoronája alatt az üveglap virtuális terében megjelent a műtárgy, a csiga egy másik nézete is. Magyarul: nem csak sokszorosította a művet, hanem mintegy idézőjelbe téve azt, egyféle térbeli-konceptuáis keretet teremtett ahhoz. Azért említettem ezt az előjátékot, mert a jelen kiállításon is valami hasonló történik. A művész – aki korábbi munkáiban is párhuzamosan készített figurális, ábrázoló és absztrakt műveket (akár párhuzamosan egy adott síkbeli vagy 3D-s munkáján belül) – most és itt a kéz főmotívuma köré csoportosítja kétdimenziós és a térbe léptetett alkotásait, ez adja a tárlat kerettörténetét. A jelen kiállításon egyaránt találhatunk szabadkézi rajz, kréta, szén, tempera, guash alapú műveket, fotó technikával, számítógépes beavatkozással készült digitális nyomatokat, printeket, valamint 1000 fokon égetett agyagot, terrakottát, alumíniumból és rézből készült, dróthálóval borított munkákat. A kiállítás az oeuvre nagyon szűk válogatását adja 1987-től 2015-ig, azaz a mai napig. A kezek a művész kezei, jobbal ábrázolja a balt, bár kétkezes. A kézhez kapcsolódva eszünkbe juthat a tapintás útján történő érzékelés, az érintés, a simogatás, az ölelés, a védettség. A nyitott tenyér, a kézfej mindig pozitívumot sejtet, a barátság, az egymás felé közeledés, a béke egyik alapvető, ősi értelmezése, szimbóluma, míg az ököl, a zárt kézfej támadást, agressziót sugalló, vagy éppen védekezésünk egyik testi eszköze. Gergely Nóra nem támad, nem védekezik, hanem egészen egyszerűen ad. Úgy ábrázolja, nyitogatja kezét, (az emlékezés jegyében készült kézpárlenyomatát), ahogy azt a szeretetet adó és a szeretetre éhes emberek teszik. Úgy nyitogatja azt, hogy abban elférjen egy kedvenc –általa alkotott – tárgy is, ezzel még személyesebbé teszi expresszív jelenlétét, beavatja a nézőt háttértörténetébe, magánmitológiájába. Fekete-fehér és színezett kezeibe nem csak állatfigurákat – nyulat-baglyot – helyez, hanem azokról lenyomatott vesz agyagban és kollázsolja is azokat. A kezek olyan kivételes szerepet játszanak, hogy hátterükben szinte glorifikált formában egy erőtér, egy aura jelenik meg. A
kéz motívuma megjelenik a hármas tördelésű terrakottában és átvezet amforáihoz és edényplasztikáihoz. Ezek a tárgyak nem csak az emberi, alkotó kézre utalnak, csatolnak vissza, hanem a formázás és ölelés által újra megjelenik az óvó, őrző, védő szándék. Egyik edényplasztikáján – melyre festett szilvamagokat telepített, applikált egy folyamatosan és organikusan megújuló jövő reményében – még direktben is feltűnik a kéz motívuma, míg a rézhálós rendszerbe telepített edénye szintén valamiféle védettséget, az örökkévalóság álmát sugallja. Szürke polcos reliefje valójában egy talált tárgy, objet trouvé, amire az általa készített mini-plasztikákat állította ki: baglyot, sellőt, széket, emberi figurát ábrázoló terrakottákat, a személyesség jegyében beavatva a nézőt privát szférájába, hiszen a művésznek gyakorlatilag az a dolga, hogy mutogassa titkait, féltett kincseit, feltárja előttünk pszichéje szeméremtestét. Gergely Nóra nem meditál azon, hogy mit oszthat meg velünk, egész egyszerűen megosztja az Ő képi világát, vizuális kalandozásait. Ennek jegyében készítette el négy darabból álló Töltések sorozatát is, amin elsőre csak amorf, egymást ellenpontozó elemeket fedezhetünk fel, de valójában ezek a narancsló-vöröses lávakitörések az öntés folyamatának absztrahált megjelenítései. Ezen munkáin visszafogott, redukált a színhasználat, míg amfóráin, tépett szélű kompozícióin harsány, dübörgő. A tárlatot záró Izzás I-II. digitális nyomatok akár Rochamptesztek is lehetnének. Valójában a művész az öntés műveletének olyan pillanatait ragadta meg és értelmezte újra, melyek szimbolikája túlmutathat konkrét tárgyi ábrázolásain és talán az alkotót – aki egész életművével azt bizonyítja, hogy otthonosan mozog - a kerámia kiválasztott szerepén túl - a grafika, a festészet, a fotó és az installáció világában, új vizeken fogja hajóztatni, talán az absztrakció útjára tereli. Az is lehetséges, hogy kezeit, egykezeseit, többkezeseit megtartva további üzeneteket fog küldeni kiszámíthatatlan, ám mindenképpen független művészi világából.
Kozák Csaba Elhangzott 2015. november 16-án az Újlipótvárosi Klub-Galériában Gergely Nóra képzőművész kiállításának megnyitóján.