Gergely Nóra és a síkplasztikák Hölgyeim és Uraim, az itt látható kamarakiállítás bármennyire szerény méretű is, érdekes és fontos, általános és személyes művészeti jelenségek keresztezéspontján áll. Az egyik vonulat, amely az utóbbi két év terméséhez, Gergely Nóra újabb műveihez vezet, e művek kissé rendhagyó műfaja. Ezt a műfajt ritkán használt szakszóval asszamblázsnak nevezzük; mondjuk tárgykollázsnak, és nem falon függő változatait a francia objet ’tárgy’ szó után objekt-nek is. Egy 1997-ben rendezett kiállítás alkalmából, amely a hasonló műfajú hazai művek szemléje volt, a paradox hangzású „síkplasztika” névre próbáltam magyarosítani a nálunk jobbára ismeretlen asszamblázs szót. De nem csak a szó, a műfaj sem eléggé ismert, mint ahogyan ez a sorsuk általában is mindazoknak az átmeneti és köztes műfajoknak, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem illeszthetők a közönség által jól ismert festmény-szoborgrafika szentháromságába. A síkplasztika főként azért bújik ki a hagyományos műfaji keretekből, mert nem írható le, mint azok, a készítés technikájával. Merőben új gesztusok határozzák meg: a találás, a felismerés, és az összeillesztés különféle módjai. Általában funkciójukat vesztett, talált tárgyakból alkotott művekről van szó, ahol a tárgyak és tárgytöredékek új kapcsolatai és viszonylatai egy nem-pragmatikus belvilág szokatlan és meglepő hangulatait keltik életre. Gyorsan tegyük hozzá, hogy ezek az új gesztusok, ez az újdonság nagymama korú: Gergely Nóra bizonyára megéli (remélem, mindannyiunkkal együtt) az asszamblázs századik születésnapját, valamikor a 2010-es évek elején. Ez idő alatt ezerféle változata alakult ki a műfajnak, szinte minden avantgárd irányzatnak vannak objektjei és síkplasztikái, sőt, a DADA és a szürrealizmus nem is született volna meg a talált tárgy és az összeillesztéses elvű alkotómódszer nélkül. Ez az alkotói módszer végigkísérte a múlóban lévő XX. századunkat, ha nem is mindig a felszínen, hogy aztán a Pop Art-ban élje új fénykorát. Ennyi idő elteltével az asszamblázs módszerét, az ún. montázsvagy kollázs-elvet is bízvást besorolhatjuk abba a terjedelmes fegyvertárba, amelyből, a művészettörténet évszázadai alatt összegyűlt eljárások és eszközök közül, a mai művész tetszése szerint válogathat. Ez tehát az egyik szál, amely az ősidőktől napjainkig, és Gergely Nóra jelenlegi kiállításáig vezet. A másik szál az iparművészettől érkezik. Az utóbbi két évtizedben nagy változások, átrendeződések zajlottak le az úgynevezett iparművészet területén. Azért mondom, hogy úgynevezett, mert eközben már maga a fogalom is kérdésessé vált. Sokan inkább design-ról beszélnek. Jól jelzi a változásokat, hogy pl. a zürichi Kunstgewerbemuseum (Iparművészeti Múzeum) épp ezalatt
változtatott nevet: most Museum für Gestaltung (Alakítás, formálás Múzeuma). S a mi Iparművészeti Főiskolánk már Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Háttérbe szorultak, némileg piacukat vesztették a hagyományos kézi eljárások pl. a textilművészetben, vagy a kerámia területén. Nálunk a politikai változások is hozzájárultak ehhez: ma már nincs szükség arra, hogy a korszerű képzőművészet rejtetten, az iparművészet örve alatt kaphasson nyilvánosságot. Így aztán számosan változtattak pályát, s találtak maguknak habitusuknak megfelelő más műfajt, általában a képzőművészet világában. Gergely Nóra eredeti szakmája keramikus. Művészetében tehát egy majd évszázados modern műfaj és az ősi kézmívesség tradíciója találkozik. Kerámiáit, porcelánjait mostani síkplasztikáival a tárgyformálás iránti erős vonzalma köti össze. Egyáltalán, a formálás, a csinálás, sajátságos félig kézmíves, félig képzőművészeti indíttatású vágya erősen meghatározza a művésznő munkásságát. Az a par excellence képzőművészeti és avantgárd szemlélet, ami a századelő friss és előítéletektől mentes, optimista és lelkes művészi tevékenységét áthatotta, mintha újjászületne Gergely Nóra művészetében. Támogatja őt ebben a szabad, kötetlen, csak a műre összpontosító tevékenységében az önmaga által kialakított életformája, amely függetlenséget ad; biztosítja azt a lehetőséget, hogy a művészethez kapcsolódó járulékos, külsőséges dolgokat mellőzhesse. Művészetét nem gátolják az élet gyakorlati velejárói. Ez azért is fontos, mert az általa művelt műfajnál, talán jobban, mint más téren, nagyobbak a hiteles, öntörvényű belvilág megteremtésének a nehézségei. Az innen-onnan származó, önmagukban élettelen és rideg tárgyak összekapcsolásával megindítani a műben az élet keringését, szuverén alkotásokká kovácsolni a tárgyi világ egymástól távol eső hulladékait. Gergely Nóra síkplasztikái arról tanúskodnak, hogy a művésznő teljes valójával, emlékeivel, érzéseivel van jelen műveiben. Ez a szakmai hitelű, egyszersmind személyesen nőies vonás emeli munkásságát az átlag fölé, és teszi érzékelhetővé mindannyiunkra ható egyéni atmoszféráját. Kérem, fogadják szeretettel a kiállítást. Elhangzott a Napvilág Könyves Galériában 1999. szeptember 19-én