Brian McGilloway Határvidék
GABO
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 3
2015.02.13. 10:06
Első fejezet 2002. december 21., szombat
Nem mondott ellent a józan észnek, hogy Angela
Cashell végső nyughelye átlógjon a határ mindkét oldalára. Feltehetően sem azok, akik megszabadultak a holttesttől, sem azok, akik 1920-ban kijelölték az Észak- és Dél-Írországot elválasztó határt, nem fogták fel, milyen bonyodalmakkal jár, hogy a lány teste félig északon, félig délen, a határvidéknek nevezett területen hever. Az ír határ híre messze ér. Nyolcvan évvel ezelőtt olyan állami alkalmazottak jelölték ki mezőkön, farmokon és folyókon keresztül, akik csak alig valamivel tudtak többet a vidékről annál, mint amennyit egy térképről ki lehet silabizálni. Ma az emberek már együtt élnek a következményekkel; olyan házakban laknak, ahol a tévék üzemeltetési engedélyét északon váltják ki, viszont a működéshez szükséges áramért délen izetnek. Amikor olyan körzetben követnek el bűncselekményt, amely nem tartozik egyértelműen az egyik vagy a másik állam törvénykezése alá, az Ír Köztársaság An 7
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 7
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
Garda Síochána nevű rendfenntartó ereje és az ÉszakÍrországi Rendőrség együttesen dolgozik. Mindkettő megadja a másiknak mindazt a gyakorlati segítséget és jó tanácsot, amit csak tud, és a vezető nyomozót általában a holttest megtalálásának helyszíne vagy az áldozat nemzetisége szerint jelölik ki. Így történhetett, hogy az An Garda tagjaival, azaz kollégáimmal együtt álltunk a folyón át süvöltő, havat hordó szélben, és belebámultunk az északról érkezett kollégák képébe. Felettünk az ég a haldokló nap sugaraiban sebvörös és sárga színt öltött, és semmi jóval nem kecsegtetett. Kezet ráztunk mindenkivel, üdvözöltük egymást, majd odamentünk, ahol a lány a hasára fordulva feküdt, és az egyik keze az ég felé mutatott. A rendőrségi halottkém – egy helyi orvos, akit John Mulrooney-nak hívtak – a lány mezítelen holtteste mellett térdelt, és az izmait vizsgálta, sebesülések és a hullamerevség jelei után kutatva. A lány hajszálai a végük felé szőkék voltak, de a fejbőrhöz közelebb mézszínben sárgállottak; a bőre fehér és tiszta volt, nem számítva a hátán és a lábán látható vékony karcolásokat. Ezeket azok a tüskebokrok okozták, amelyeken a lány keresztülzuhant. Egy helyszínelő közel hajolt a holttesthez, vizsgálgatta a sérüléseket, amelyeket az orvos mutogatott neki, és fényképeket készített róluk. Figyeltük, ahogy három-négy rendőr közeledik felénk, hogy segítsenek átfordítani a holttestet. Hátralép8
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 8
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
tem, és átnéztem a folyó északi oldalára, ahol a lombok fázósan ágaskodtak a hófelhők irányába, és a fekete faágakat ide-oda csapkodta a téli szél. – Felismeri a lányt, uram? – fordult felém az egyik északi. Visszafordultam a holttest felé, a lány arca már láthatóvá vált. A folyó felett átsüvítő szélrohamtól egy pillanatra könnybe lábadt a szemem. A látómezőm aztán kitisztult, odaléptem a holttesthez, letérdeltem a lány mellé, és elhessegettem a rám törő késztetést, hogy levegyem a kabátomat, és betakarjam a testet, legalább arra az időre, amíg a helyszínelő rendőrök végeznek. – Ez Johnny Cashell lánya – mondta az egyik egyenruhás rendőr –, Clipton Place-ről. Bólintottam. – Igaza van – mondtam, és odafordultam az északról érkezett felügyelő felé, akinek Jim Hendry volt a neve, és ugyanolyan beosztású volt, mint én, de lényegesen nagyobb tapasztalattal rendelkezett. – Attól tartok, a lány hozzánk tartozik – mondtam neki. Bólintott, anélkül, hogy rám nézett volna. Hendry legalább egy fejjel magasabb volt nálam, jóval száznyolcvan felett járt. Szikár, magas alak volt, piszkosszőke hajjal. Vékony, homokszínű bajusza volt, amit húzogatni szokott, ha izgatott volt; most is így tett. – Szegény lány – suttogta. A lány arca friss volt és iatal: olyan tizenöt-tizenhat éves lehetett. Olyasféle sminket használt, amitől a lá9
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 9
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
nyomra, Pennyre emlékeztetett, amikor még kicsi volt, és felnőttesdit játszott a feleségem kozmetikumaival. Túl erősen kente fel a kék szemhéjfestéket, amely éles kontrasztot képzett vörösben játszó szemével. A szemgolyó erei az utolsó pillanatokban elpattantak. Arca valamilyen világoskékes árnyalatot vett fel. Szája kissé nyitva volt, mintha eltorzult volna a fájdalomtól; a fényes piros rúzs, amelyet olyan gondosan kent az ajkára, elmázolt csíkokban éktelenkedett az arcán. Kis keblein bíborszínű horzsolásokat, sebeket láttam, amelyek mérete és formája alapján arra gyanakodtam, hogy férikéz művei. Az egyik kisebb és sötétebb volt a többinél, és szerelmes harapás nyomának tűnt. Hópelyhek hullottak a lány bőrére, lágyan, akár a csókok, és nem olvadtak el. Törzse és combja elefántcsontszínű volt, bár keze és lábszára a kozmetikumoktól származó napbarnított színben játszott, így a sok horzsolás meg az elmázolt smink még jobban láthatóvá vált sápadt bőrén. Mellkasán és lábán rózsaszínes árnyalat kezdett eluralkodni. Egyszerű, fehér, kifelé fordított pamutbugyi volt rajta. – Nos, doki – fordultam az orvoshoz –, mit gondol? Felállt, és elkezdte lehúzni a gumikesztyűjét, majd ellépett a test mellől, és elvette a cigarettát, amivel az egyik rendőr megkínálta. – Nehéz ezt így elsőre megmondani. A test eléggé merev, de hideg is volt ma éjszaka, úgyhogy nem igazán tudnám megbecsülni a halál időpontját. Hat óránál 10
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 10
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
régebben következett be, de nem több mint tizenkét órával ezelőtt. Többet fogunk tudni a boncolás után. És a halál oka… erről sem tudok teljesen biztosat állítani, csak annyit, hogy a mellkason lévő horzsolások jelentenek valamit. Az arc kékes színét fulladás vagy a mellkas összenyomása okozhatta. Ez, és a mellkas horzsolásai talán fojtogatásra utalnak, de ez csak az előzetes véleményem. A kékesszürke szín arra utal, hogy a testet a lány halála után hozták ide, bár ezt nélkülem is tudják. Meztelen hölgyek nemigen langálnak a mező közepén. – Van jele dulakodásnak? – kérdezte Hendry. – Valaminek azért van jele. A körmeit annyira lerágta, hogy kételkedem benne, hogy találnak-e alattuk valamit. Nagyon sajnálom, Ben, több segítséggel nem szolgálhatok – fordult felém. – Csak annyit tudok, hogy valaki meggyilkolta, és idehozta, így az ügy a maguké. A patológus is megjön, amilyen hamar tud. – Feltételezem, szexuális bűntény történt – mondtam. – Nem tudhatjuk biztosan. A patológus természetesen DNS-mintákat fog venni. Személy szerint valószínűnek tartom, hogy szexuális bűntény történt. Sok szerencsét, Ben. Vigyázzon magára. Ezzel a táskájába dobta a kesztyűjét, felemelte a táskát, majd felment a töltésen a kocsijához. Alig vetett egy pillantást a holttestre, ahogy elhaladt mellette. Újra lenéztem a lányra. Keze a test alatt lévő leveleken pihent, a fényes vörös körömlakk nemigen volt 11
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 11
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
összhangban apró ujjaival és tövig lerágott körmeivel. A körmök környékén némi piszkot láttam, és egy aszszisztens hamar nejlonzacskót húzott mindkét kézre, amit a csuklók körül rögzített. Észrevettem, hogy a lány jobb kezének egyik ujján aranygyűrűt viselt, amelybe valamilyen zöld kő volt belefoglalva. A gyűrű ódivatúnak tűnt egy ilyen korú lány ujján; családi ékszer lehetett, amit talán az egyik szülő vagy nagyszülő ajándékozhatott neki. A kő zöldes árnyalatú volt, akár egy holdkő, és gyémántok szegélyezték. Megkértem a fotóst, hogy erről is készítsen egy képet. Ahogy fényképezett, a vaku villanása megvilágított valamilyen vésetet a gyűrűn. – Mintha valami írás lenne rajta, uram – mondta a fotós, és azonnal letérdelt a test mellé. Egyik kezével a fényképezőgépet tartotta, a másikkal kissé megfordította a lány kezét, majd ráfókuszált a gyűrűre. – Azt hiszem, AC van belevésve. A neve kezdőbetűi. Bólintottam, magam sem tudom, miért, majd újra az északiak csoportja felé fordultam. – Elég rohadt dolog az ilyesmi karácsony előtt, mi, Devlin? Sok szerencsét! – mondta Hendry, miközben eloltotta a cigarettáját, és a csikket a zsebébe dugta, nehogy valami zavaró tárgyat hagyjon a bűntény színhelyén. Ez csak amolyan vicc volt. A helyi zsaruk itt, Donegal megye hátsó felében nem igazán vetekednek az FBI-osokkal, és eltekintve a tucatnyi rendőrtől, a várakozó mentőautó személyzetétől meg a testet felfedező orvvadászok csoportjától, csak isten tudja, hányan 12
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 12
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
trappoltak el a holttest mellett, és az úton, ahol a hullát ideszállítók valószínűleg megálltak. Keréknyomok, lábnyomok és hasonlók után kutattunk; megpróbáltunk bármilyen értékelhető bizonyítékot találni, de a hely, ahol a testet hagyták, kihaltnak tűnt, annak ellenére, hogy csak pár száz méternyire volt a helyi Cineplex mozi mögött. Hétvégéken meg esténként ezt az útszakaszt ellepik a parkoló kocsik; mindenki tiszteletben tartja a másikat, engedelmeskedve a magánszférára vonatkozó, íratlan szabályoknak. Én is így tettem, amikor még iatalabb voltam, és végre megkaphattam apám kocsiját, hogy furikázhassak a barátnőmmel. Az autótípusok azóta megváltoztak, és ahogy magamnak is mondogatom az álszent felháborodás pillanataiban (bár azért belátom, hogy nincs feltétlenül igazam), az a fajta tevékenység, amiben a párok elfoglalják magukat, valószínűleg ugyancsak megváltozott. Mindennek ellenére a hely ugyanolyan maradt – ugyanolyan sötét és titkos, mint azok az ügyetlen ölelések, amelyek megesnek errefelé a kocsik hátsó ülésén. Még az is lehet, hogy Angela Cashell is egy ilyen kocsiban találkozott a végzetével. – Valahol onnan, maguk felől kellett hogy jöjjenek – mondtam Hendrynek, felmutatva a töltés tetejére, ahol a holttestet ideszállítók valószínűleg leparkoltak. – Lehet – felelte –, de ez a holttest akkor is a maguké. Ez lesz itt a maguk első gyilkossága… – …1883 óta – vetette közbe egyikünk. – És fel is akasztották a tagot! 13
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 13
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
– Rohadtul így volt – vetette közbe az egyik északi. – Voltak azóta mások is – mondtam. – Csak éppen a hullákat nem találtuk meg. Hendry felnevetett. – Minden segítséget megadunk, Devlin, de maga felel az ügyért. Újra rápillantott a lány holttestére. – Csinos kislány volt. Nem szívesen vinném el a családnak a hírt. – Jézusom, egy szava se lehet – mondtam. – Maga nem ismeri az apját, Johnny Cashellt. – Dehogynem ismerem – felelt Hendry komor arccal, és rám kacsintott. – Azért még nem húzták le a vécén a titkosszolgálatot. Ezzel kezet ráztunk, majd Hendry elindult a saját oldala felé, beledőlve a határvidéken tomboló szélbe, ami felénk sodorta a folyó szagát.
Johnny Cashellt jól ismerte minden helyi rendőr,
a keresztnevén is szólította, annyi éjszakát töltött már a város közepén álló rendőrőrs cellájában. Amikor a megyénél elhatározták, hogy kicsinosítják az egész várost, lámpaoszlopokat helyeztek el a kockakővel burkolt főtér körül, és az oszlopokra az oda kirakott padok mentén virágtartókat akasztottak fel. A rendőrség előtti padot Sadie Padjának neveztük el, annak a hosszú időnek az emlékére, amit Sadie, Cashell felesége ezen a helyen 14
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 14
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
töltött el, miközben arra várt, hogy a férjét reggelente kiengedjék a piásoknak fenntartott fogdából. Cashell önfejű, makacs alak volt, és utált mindenkit, aki csak egy kicsivel is iskolázottabb volt nála. Nagydumás előadásokat tartott a helyi kocsmákban, és kérkedett mindazzal, amit csak elért az életben, annak ellenére, hogy már tizennégy éves korában maga mögött hagyta az iskolát. Valójában nem volt más, csak egy kisstílű bűnöző, aki telefonfülkéket fosztogatott, vagy megdézsmálta az Üdvhadsereg tálkáiba dobott aprópénzt, meg hazafelé menet lehugyozta a kaszárnya oldalát. Függetlenül attól, milyen mélyre süllyedt az ő Johnnyja, Sadie mindig várt rá, még akkor is, amikor Johnny ellopta saját anyósa nyugdíját. Mindennek ellenére mindnyájunknak át kellett értékelnünk Sadie hűségét, amikor a féri kilenc hónapnyi börtönbüntetését letöltve hazatért. Három hónappal később Sadie lánynak adott életet: ő volt az egyetlen a családban, aki nem örökölte Johnny élénkvörös hajszínét, fejét szőkés-fehér hajfürtök ékesítették. Az Angela nevet kapta, és Johnny legalább úgy törődött vele, mintha a sajátja lett volna, legalábbis addig, amíg senki sem kérdőjelezte meg a gyermek származását. Mindnyájan feltételeztük, hogy titokban azért sértve érzi magát, a hirtelenszőke annyira elütött testvérei vörös hajszínétől. Gyengébb pillanatainkban, amikor Johnny annyi disznóságot kiabált fel a cellájából, hogy már elviselni sem tudtuk, gúnyolni kezdtük szőke kislánya miatt, és közöltük vele, 15
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 15
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
hogy a kis szőke a legcsinosabb gyerek az összes között. A legvisszafogottabb megjegyzés is elegendő volt ahhoz, hogy elhallgattassuk, és az is átaludhassa az éjszakát, akinek éppen őmiatta kellett éjszakai szolgálatot teljesíteni. Már elállt a havazás, amikor megérkezett a helyettes patológus, kezében fekete orvosi táskájával. A folyó mellett álldogáltam, amíg a nő dolgozott, és azon tűnődtem, mit mondjak Johnny Cashellnek, miközben néztem, ahogy a nap egyre lejjebb ereszkedik a látóhatár felé, és először rózsaszínre, majd bíborra, később narancsszínűre festi a felhőbordákat.
Cashell hordómellkasú, vörös képű ember volt, sű-
rű, göndör, vörös haját lófarokban viselte. Ruházatából ítélve mintha csak a jótékonysági boltokból öltözködött volna, és holmijaiból dohos, nyirkos szag áradt. Lábbelijére nagyobb gondot fordított, és sose találkoztam még vele úgy, hogy ugyanaz az edzőcipő lett volna rajta: mindig vadonatújat viselt, és mindig a legdivatosabb márkákat választotta. Amikor az ember hozzá beszélt, tekintetét a föld felé fordította, és állandóan látni lehetett izgő-mozgó lábujjait a cipőn keresztül. Amikor ő szólt valakihez, akkor nem nézett a másik szemébe, hanem elfordította a fejét, mintha másvalakihez beszélt volna. Ezt a szokását a gyermekei is átvették tőle, és ezt a szociális gondozó egészen addig udvariatlanságnak tartotta, amíg jobban meg nem ismerte őket. 16
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 16
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
Ahogy a háza kapujában álltunk, Cashell egyre csak a cipőjére bámult, miközben beszámoltam neki lánya haláláról, és megkértem, hogy jöjjön el azonosítani a holttestet. Aztán elnézett a fejem mellett, és a tekintetében harag vagy fájdalom csillant. Kifújta a levegőt, amit mintha azóta a tüdejében tartott volna, hogy odaérkeztem, és talán alkoholszagot is éreztem a dohány bűze mellett. – Ez ő lesz – mondta. – Tudom, hogy ő lesz az. Nem volt itthon az elmúlt két napba’. Csütörtökön elment Strabane-be. Egy kicsit hátradőlt, mintha meg akarta volna támasztani magát az ajtófélfán, és a napfény bearanyozta kézfejének vörös pihéit. Ekkor Sadie Cashell tűnt fel mögötte, arca hamuszínű volt; biztosan meghallotta, miről beszéltünk. Kezét a konyharuhába törölgette. – Mi történt, Johnny? – kérdezte gyanakvó hangon. – Megtalálták Angelát – mondta a férje. – Azt hiszik, hogy meghalt. Istenem!
17
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 17
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
Ezzel Johnny ajka lebiggyedt, arca összeesett. Elsírta magát, a könnye végigfolyt az állán. A szeme nem csillogott tovább, ahogy a lenyugvó nap sugarai eltűntek az égről, és a világ szinte észrevétlenül besötétedett. – Hogy történt? – kérdezte Sadie. Beszéd közben az arcizmai meg-megremegtek. – Még… még nem tudjuk, Sadie – feleltem. – Attól tartok, valószínűleg megölték. – Itt valami félreértés lesz – mondta a nő. Hangja hisztérikusan felerősödött, ujjai elfehéredtek, ahogy a férje karját markolta. – Maguk tévednek. – Sajnálom, Sadie – mondtam. – Én… mi megteszünk mindent, amit csak tudunk. Megígérem. A nő rám nézett: mintha azt várta volna, hogy mondok még valamit. Aztán sarkon fordult, és bement a házba. Johnny Cashell szipákolt egyet, és Strabane város irányába fordult. Sadie a házban feltehetően éppen beszámolt a történtekről a többi gyermekének, mert hallottam a lányok egyre hangosabb kiáltozását. – Kérem, jöjjön el a hullaházba, Mr. Cashell. Hogy azonosítsa a lányt. Legyen szíves. – Nem kell az neki, hogy ott legyék. Hozzák ide haza – mondta. – Mr. Cashell, vannak olyan dolgok, amiket el kell végezni, hogy megállapíthassuk, mi történt vele. Attól tartok, egy-két napig még nem viheti el a lányát.
18
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 18
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
Előhalászott egy fémdobozt a zsebéből, kivett belőle egy saját kezűleg sodort cigarettát, a szájába tette, és rágyújtott. Aztán kiköpött egy nyelvére tapadt dohányszálat, és újra elnézett mellettem, valamerre a vállam felett. – Tudom, mi történt vele – szólalt meg. – Majd én elintézem. – Mit akar ezzel mondani? Mit gondol, mi történt vele, Mr. Cashell? – Nem érdekes – mondta, még mindig rám se nézve. Felesége újra megjelent a ház ajtajában. – Hol van a lányom, John? – kérdezte a férjét. A nő felém bökött a hüvelykujjával. – Az úr itt aszongya, hogy még nem hozhatjuk el. Még nem lehet velünk. – Ki tette? – kérdezte Sadie. – Még… még nem tudjuk, Mrs. Cashell – mondtam, és a férjére pillantottam. – Még dolgozunk az ügyön. – Rohadt gyorsak, amikor egy ártatlant kell elcsípni az utcán, aki megivott egy pohárral. Most meg hirtelen milyen lassúak lettek. Ha valami gazdag pasas lányáról lenne szó, lefogadom, csipkednék magukat. – Mrs. Cashell, megígérem, hogy olyan hamar végzünk az üggyel, amilyen hamar csak lehet. Beszélhetnék a többi lányával is? Sadie először rám pillantott, majd a férjére, aki megrándította a vállát, és félreállt az ajtóból, még mindig cigarettázva. Aztán a nő beengedett a házba.
19
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 19
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
Angela lánytestvérei a konyhaasztal körül ültek. Fel-
tűnően hasonlítottak egymásra. Az egyikük egy kisbabát tartott a karjában, akinek egyetlen öltözéke egy pelenka volt, az anyja mellére tapadt, és kis kezével az asszony fehér blúzába kapaszkodott. Leültem az asztalhoz, és elővettem egy doboz cigarettát. – Nem cigizünk itt a picikém körül! – szólt a iatal anya, miközben saját cigarettájának hamuját eltaposta a linóleumpadlón. Nem tettem vissza a dobozt, de nem is gyújtottam rá. A legiatalabb lány még mindig sírt, de a két másik egyre csak bámult rám, az egyiknek vöröslött a szeme, a másik meg zavartan, kihívóan nézett, mintha nem akart volna érzelmeket mutatni egy rendőr előtt. – Segítségre van szükségem, hogy megtudjam, mi történt Angelával – mondtam a lányoknak. – Talán ti tudtok olyanokról, akikkel együtt volt, iúkról, barátokról, ilyesmi. A legiatalabb lány kinyitotta a száját, mintha mondani akart volna valamit, de a másik, aki a keblén tartotta a kisbabát, közbevágott. Őt emlékeim szerint Christine-nek hívták. – Nem tudunk mi semmit se, felügyelő úr! Határozottan kihangsúlyozta beosztásom minden egyes szótagját, és olyan megvetően beszélt, ahogy csak tudott. Feligyeltem rá, hogy ő volt az egyetlen a három testvér közül, aki nem sírt, amikor meghallotta 20
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 20
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
a hírt. Szeme tiszta volt és könnytelen. Megérezte, hogy bámulom, úgyhogy inkább félrehajtott fejjel lenézett a babára. Odafordultam a legiatalabbikhoz. – Akartál valamit mondani, nem igaz? – kérdeztem. – Segíteni akartál? A lány lopva a testvérére pillantott, majd lehajtotta a fejét, és az ölében összekulcsolt kezére nézett. Alultápláltnak tűnt, csontos, rózsaszín ujjai fészekben ülő madáriókákhoz hasonlítottak. Christine újra megszólalt: – Ahogy már mondtam magának, mi nem tudunk semmit se. Ezzel felemelte a cumisüveget, és etetni kezdte a babát, miközben nagyokat slukkolt a szájából lógó cigarettából. Megkértem Sadie-t, hogy mutassa meg Angela szobáját. Csendben felvezetett a lépcsőn, kitárta az egyik hálószoba ajtaját, majd félreállt, hogy beléphessek. Kicsit meglepődtem a szoba tisztaságán, de el is szégyelltem magam, annyira méltatlan volt a gondolat. A szoba távolabbi falát a hátsó kertre nyíló, nagy ablak foglalta el. Úgy tűnt, mintha a szobát frissen festették volna, levendulaszínűre; a szőnyeg és a bútorhuzatok halványzöldek voltak. A szekrény tele volt ruhákkal, amelyeket rendesen raktak a helyükre, méret és típus szerint elrendezve. Feltűnt, hogy az ágytakaró alól kilóg valamilyen puhakötésű könyv sarka. Észrevettem, hogy ugyanaz 21
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 21
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
az író írta, akinek a könyveit Debbie, a feleségem is szokta olvasni. Ahogy szórakozottan átlapoztam a kötetet, találtam benne egy útlevélbe való fényképsorozatot, amelyet Angela tartott benne könyvjelzőnek. Két lány proilképét láttam, arcuk a képet keretező fehér csík felől fordult befelé, úgy vigyorogtak. Egyikük Angela volt. Az utolsó képen a két arc gyengéden összeért, Angela itt már nem mosolygott, de az arckifejezése azért elégedettnek tűnt. Elszomorodtam, annyira élőnek, elevennek nézett ki. Sadie felé tartottam a fotókat, és megkérdeztem, ismeri-e a másik lányt, de csak a vállát vonogatta, és visszakérdezett, hogy végeztem-e már. Visszatettem a képsorozatot, vigyázva, hogy az eredeti helyére rakjam be, még mielőtt ráébredtem volna, mennyire hiábavaló a gesztus. A szoba sarkában egy öreg CD-lejátszó és egy műanyag CD-tartó állt, benne úgy tucatnyi lemezzel. A lejátszót egy lábakon álló tükör alatt helyezték el. A CD-k között furcsamód felfedeztem a Divine Comedy banda egyik lemezét. A zenekar egyik Dublini fellépésén, néhány évvel ezelőtt, magam is ott voltam. A lemez valahogy kilógott a iúbandák albumai közül. Megkérdeztem Sadie-t a CD-ről. Megint csak megrándította a vállát, és kifelé indult, mintha tudtomra akarta volna adni, hogy jelenlétem a lánya szobájában a továbbiakban nem kívánatos. Megköszöntem, hogy beléphettem a szobába, újra részvétet nyilvánítottam, és lementem
22
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 22
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
a földszintre, majd kiléptem az ajtón, és Johnnyhoz fordultam, hogy megbeszéljem vele a holttest azonosítását. A féri még mindig a kertkapuban állt, amikor kiléptem a kertből, és az elszáradt loribundarózsák maradékait tépdeste. Az elszáradt, megbarnult virágok súlyosak voltak, a föld felé hajoltak. Johnny puszta kézzel tördelte le a virágokat, keze tele volt a halott szirmokkal. – Még egyszer fogadja részvétemet, Mr. Cashell – mondtam, miközben kezet ráztam vele. – Még egy utolsó kérdés. Meg tudná mondani, milyen ruhát viselt Angela, amikor utoljára látta? – Farmert, talán. Egy olyan kékcsuklyás izét, amit az anyja vett neki a születésnapjára, gondolom. Az a múlt hónapba’ volt. Mér’? Nem tudja, mi volt rajta? Apaként nem tudtam megingatni a feltételezésében, hogy lánya holtában is megőrzött valamennyit a méltóságából. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de kettőnk között éles és hideg volt az elhalt rózsák illatát hordozó levegő, és nem tudtam megfelelő választ adni.
Amikor visszatértem az őrszobára, Burgess, az elő-
csarnokban posztoló ügyeletes őrmester szólt nekem, hogy a főfelügyelő azonnal látni akar. Costello – akit mindenki Elvisnek becézett, persze csak a háta mögött – híres volt Lifordban, ahol már vagy harminc évet leszolgált, hol egyenruhában, hol civilben. Azt feltételez-
23
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 23
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
ték róla, hogy ismeri mindazoknak a családi titkoknak a legtöbbjét, amelyeket a legtöbben mélyen a föld alatt szerettek volna tudni. A kisvárosban mindenki egyöntetűen csodálta, de titokban bizalmatlanok is voltak vele, holott sosem használta fel az általa megszerzett információkat, csak ha a helyzet abszolút szükségessé tette. Ráadásul szemet hunyt sok régi bűneset felett, azon az alapon, hogy ha akkoriban nem részesült büntetésben az elkövető, most már felesleges lenne piszkálni az ügyet. Igazság szerint Letterkennyben kellett volna szolgálnia, a donegali körzet közepén, de néhány évvel ezelőtt felesége, Emily mellét leoperálták; ekkor kérelmezése után engedélyt kapott arra, hogy székhelyéül Lifordot válassza. Beceneve nemcsak családi nevéből származott, hanem még keresztneve, az Olly is közrejátszott: többször is megtörtént, hogy amikor a rendőröket rendzavarás kapcsán vezényelték ki, a részeg randalírozók az „Oliver bandája!” ordítozással fogadták őket, annak ellenére, hogy neve eredetileg Alphonsus volt. Az „Oliver bandája” gúnynév nagyjából úgy maradt rajta a lifordiakon, ahogy az Elvis becenév Costellón. Ugyan sosem mondta, de gondolom, titokban büszke volt a becenevére, a szeretet jelének, a beosztása iránti tiszteletnek vette. – Ez a Cashell nevű pasas Corkból származik – mondta, miközben az irodai ajtó mögötti tükör előtt állva megkötötte a nyakkendőjét. Beosztása azzal járt, hogy egyedül neki lehetett külön szobája, míg mi, a töb24
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 24
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
biek egy helyiségbe szorultunk. Persze, Elvis volt olyan gondos, hogy nem élt vissza az előjogaival: a szobában szedett-vedett, olcsó bútorok voltak. – Tényleg? – kérdeztem. Nem tudtam, mi jár a fejében. – Igen. Hároméves volt, amikor ideköltöztek. Sokan közülünk arra gondoltak, hogy valamilyen vándorcigányok, de a család kibérelt egy házat St. Johnston mellett. Aztán, amikor Sadie-t először teherbe ejtette, átköltöztek Clipton Place-be. Nem igazán sikerült beilleszkedniük. – Igen, erről tudok – mondtam. – Az egyik szomszédot az állandó zajongással kergették el, a másikat meg szeghúzó kalapáccsal fenyegették. – És mindezt megúszta egy igyelmeztetéssel. De akkor is rettenetes ez az ügy. Cashell hogy fogadta? – Gondolhatja. Összetört. Úgy láttam, az egyik lánya akart valamit mondani, de a család többi része összezárt. – Ez nem meglepő, Benedict, az ebédlőasztalnál éveken át azt tanulhatták, hogy senkiben sem bízhatnak. Costello az egyik az ismerőseim közül, aki a teljes keresztnevemen szólít, mintha udvariatlanság lenne a becenevemet használnia. – Hagyj neki egy vagy két napot, majd próbálkozz újra. Talán akkor, ha a család majd nem nyüzsög körülöttetek. – Igen, uram. – Van valami rendes zakód? – kérdezte, és rábökött a farmeromra és pulóveremre. 25
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 25
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
– Itt az őrsön nincs. – Akkor eredj haza, és öltözz át. Ötkor sajtótájékoztatót fogsz tartani. Itt lesz az RTE tévé, meg páran északról, úgyhogy tűnj kompetensnek. Már az ajtónál álltam, amikor hozzátette: – Még mindig nem találták meg a gyerek ruháit, Benedict. Felkértem a vízirendőrséget, hogy reggel kezdjenek kutatni a folyóban. Az északiak is megígérték, hogy segítenek. Holnap korán kezdünk.
Ez volt életem első sajtótájékoztatója. És bár nem volt
valami lancos esemény, elég riasztó volt szembenézni a fényszórókkal, kamerákkal és mikrofonokkal. Costello felolvasott egy előre megírt nyilatkozatot, majd várta a kérdéseket. Az én szerepem, ahogy tudtomra adták, csak annyi volt, hogy üljek a helyemen, hogy Costello be tudjon mutatni a kameráknak. Így az igazság nem marad arctalan, mondta egy csepp irónia nélkül. Az is a feladatom volt, hogy olyan technikai kérdésekre válaszoljak, amelyekre Costello nem tudott volna felelni, bár azt is a lelkemre kötötték, hogy ne nagyon menjek bele a részletekbe. Furcsa volt hallani, ahogy a szavaink kis késéssel visszhangoztak a teremben, mintha azon gúnyolódtak volna, hogy mindannak ellenére, amit elmondtunk a nagyközönség megnyugtatására, fogalmunk sem volt, ki ölte meg Angela Cashellt, hogyan ölték meg, vagy – ami még nyugtalanítóbb volt – hogy 26
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 26
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
miért kellett valakinek egy tizenöt éves gyereket meggyilkolni, és meztelen holttestét a folyóparton hagyni.
Penny és Shane anyai felhatalmazással fennmarad-
hatott a szokásos időponton is túl, hogy megnézzék a papát a tévében. Aztán persze majdnem elaludtak az első hír bejátszása alatt, amelyben az amerikai elnök bejelentette, hogy ötvenezer katonát küldenek a KözelKeletre, a már ott állomásozó hatvanezer támogatására. A Cashell-gyilkosságról szóló rövid riportot is bejátszották, beágyazva a lakhatási költségek emelkedéséről szóló jelentés és egy Dublinban meggyilkolt kábítószerterjesztő sztorija közé. A hírszerkesztők látványosabban aggodalmaskodtak a lakhatási költségeken, mint egy nevenincs díler halálán. Ahogy letettem Shane-t a kiságyba, hallottam, hogy valaki kopog a kapun, majd meghallottam Debbie hangját is, amint éppen valamilyen látogatót invitál a házba. Kinéztem a hálószoba ablakán, és láttam, hogy szomszédunk, Mark Anderson kis teherkocsija parkol a házunk előtti felhajtón. Mark otthona ugyan vagy fél kilométernyire volt a miénktől, de az övé volt a két ház között húzódó, teljes földterület, ahol a birkáit és marháit legeltette. Mark furcsa, kellemetlen alak volt, és magam is meglepődtem, hogy itt látom. Legutoljára akkor beszéltünk, amikor enyhítést kért ia, Malachy számára, akit éppen akkor vettem őrizetbe, miután raj27
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 27
2015.02.13. 10:06
BRI AN M c GIL L OWAY
takapták, hogy a ház előtti fáról belesett Sharon Kennedy hálószobájába. Sharon férje még aznap este kivágatta a fát. Amikor leértem a lépcsőn, Mark már ott ült a szófán, de annyira a szélén, hogy félő volt, mindjárt lecsúszik róla. Ahogy beléptem a nappaliba, felállt, én meg rámosolyogtam, és kezemet kinyújtva üdvözöltem: – Boldog karácsonyt, Mark! Örülök, hogy látom. Mark nem viszonozta a mosolyt, kezet sem nyújtott, egyszerűen csak így szólt: – A maga kutyája állandóan zargatja a birkáimat. – Bocsásson meg – mondtam, majd arrébb léptem az ott ülő Debbie felé. – A maga kutyája állandóan zargatja a birkáimat. Láttam. A kutyánk egy hatéves basset hound, Frank a neve. Debbie-nek vettem, az ötéves házassági évfordulónkra, amikor már úgy tűnt, hogy nem lesz gyerekünk. Ám négy hónappal később Debbie rádöbbent, hogy várandós Pennyvel, így Frank gyakorlatilag az én saját kutyám lett. Most, hogy Penny már nagyobb lett, egyre jobban ragaszkodott Frankhez. Éjjelre a kutyát mindig bezártuk az ólba, amelyet mi készítettünk, és ezt el is mondtam Andersonnak. – Tudom, amit tudok – erősködött. – Ha valami történik bármelyik birkámmal, szétlövöm a kutyája fejét. Ne mondja, hogy nem szóltam.
28
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 28
2015.02.13. 10:06
H ATÁRV IDÉ K
Penny, aki a vita kezdetekor elfordult a tévétől, most tátott szájjal bámult Andersonra. – Nem kell fenyegetőznie, Mark. Frank jó kutya, és nem hiszem, hogy zavarná a birkákat. Biztos vagyok benne, hogy valami tévedés lesz a dologban, de nagyon fogunk rá vigyázni. Akár egy összeesküvő, úgy kacsintottam Pennyre. A lányom megpróbált visszamosolyogni, de csak egy bizalmatlan tekintetre futotta. – Nem mondhatja, hogy nem igyelmeztettem. Ha az a kutya megjelenik a földemen, szétdurrantom a fejét – ismételte, majd biccentett, mintha csak az időjárásról beszélgettünk volna, és boldog karácsonyt kívánt. Ahogy kitette a lábát, Penny odacsoszogott hozzám, és belekapaszkodott a nadrágszáramba. – Bántani fogja Franket, apa? Ahogy beszélt, a hangja elcsuklott, a szeme kivörösödött. – Dehogy, szívem – vigasztalta Debbie. – Apa majd vigyáz rá, hogy Frank minden éjszaka idebent maradjon. Igaz, apa? – nézett rám, majd felemelte a kislányt, és meghintáztatta a karjában. – Igen, szívem, így lesz – mondtam. – Frankkel nem lesz semmi baj.
29
Brian McGilloway - Határvidék_001-356.indd 29
2015.02.13. 10:06