9
Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival együtt is eleve esélytelen volt Hannes Bergtalerral szemben. Judith már az út kezdetén – a lázasan fürkésző tekintetéből, az üdvözlő idegenvezetői csókból, az expedíciós kofferből – látta, mekkorát hibázott, amikor elfogadta az ajándékot. Azzal vigasztalódott, hogy ez az utolsó ilyen jellegű hiba, amit elkövetett. Egy kis, négycsillagos hotelben szálltak meg a 426 történelmi híd egyikének lábánál. Hannes mindet ismerte. Judithnak egyet sem kellett megjegyeznie. Azt lehetett hinni, Velencében nőtt fel. Pedig Hannes jó néhányszor bizonygatta, hogy nem járt itt korábban. Mindenesetre már-már jobban ismerte Velencét, mint a város saját magát. Hamarosan az utazás mélyebb értelmével is előállt – a méllyel és a felszínnel, vagyis a teljessel –, azzal, hogy közelebb hozza Judithhoz, aki eleinte kísérletet sem tett az ellenállásra. Hannes igyekezete, hogy a lábai elé helyezze (ezúttal Velence képében) a világot, tántoríthatatlan és kérlelhetetlen volt. A szexet éjszakáról éjszakára halogatták a fáradtság okán (Judith részéről), és mert a szex úgysem szemléltetheti Velencét (Hannes részéről). Egy földrajzilag tervezett rendszer alapján lebonyolított múzeumlátogatásokból, fontos és kevésbé fontos látnivalók megtekintéséből, szigorú időkorlátok közé szorított kávészünetekből – ez utóbbiak során Hannes rövid építészeti magánórákat tartott – álló napi program mellett kirándultak a város szélére is, hogy felfedezzék „a titkos, rejtőzködő, de hamisítatlan és valódi Velencét”. Mindhárom estére neves éttermekben foglalt asztalt, és előre leszervezte a legjobb 70
Orokke tied_beliv_125x205.indd 70
2/18/13 2:23:32 PM
hegedűkoncert- és színházjegyeket. Hannes valószínűleg még a kabátjuknak is előre bérelt helyet a ruhatárban. Mindebből Judith érzékelhette, mivel is foglalkozott az elmúlt két hétben. Ismét be kellett látnia, bármilyen érzelmekkel viseltetik is Hannes iránt, azokat a lekötelezettség kapcsolta össze. Ezúttal hálával és elismeréssel tartozott neki. Hisz valóságos két lábon járó elsőrangú útikalauzként működött, a kabátujjából húzta elő a varázskártyákat szerelme folyamatos igazolására. Ha azonban három napon át óránként kell álmélkodni, az már nem húzható elő akárhonnan. Két nap múlva Judithnak elege lett a krónikusan túlpörgetett Bergtaler-Velencéből. Migrént színlelt. A harmadik, egyben utolsó éjszakán rossz álomból riadt fel. A hátán feküdt, beszorulva Hannes karjai és lábai közé. Igyekezett anélkül kiszabadulni, hogy felébresztené. Gyűlölte magát érte: magát is és őt is, amiért ebbe a helyzetbe kerültek. Ráadásul az egésztől pánikba esett, és a csendből, valamint sötétségből eredő mélyebb érzéssel keveredve közeledett a kétségbeeséshez. Szabadon maradt jobb kezével kitapogatta a kapcsolót, fölkattintotta a filigrán mennyezeti csillárt. Először az üvegkristályok ragyogtak fel – világos színei Judith gyerekkorát idézték. Aztán lassan összefolytak, és feloldódtak a könnyeiben. Végül mindent elmostak a szeméből áradó könnyek. A zokogását elfojtotta, már amennyire tudta. Még észrevétlenül át akart vészelni néhány órát ebben az iszonyatos mozgásképtelenségben. Velence után azonnal elő kell hozakodnia vele. Muszáj megmondania neki. Mi több: muszáj úgy megmondania, hogy megértse. Muszáj lesz közös megegyezéssel szakítaniuk. Rettegett már a gondolatától is.
71
Orokke tied_beliv_125x205.indd 71
2/18/13 2:23:32 PM
Ötödik fázis
1
– Nem te tehetsz róla – fogott hozzá. Mindjárt az elején szemenszedett hazugság. Judith három kockacukrot dobott a kávéscsészéjébe. Hannes tekintete – Judith egyáltalán nem akarta tudni, melyik típusú – egy pohár vízbe merült. Nem tudott olyan nagyszerű lenni egy kapcsolat, hogy igazolta volna a szakítás kínlódását. – Pillanatnyilag egyszerűen nem vagyok kész egy szoros kötődésre. A fenébe is, Hannes miért nem vág dühödten a szavába? Miért mosolyog rá ilyen jóságosan? – Hannes, én… nagyon sajnálom. Hannes a hüvelykujjával elmorzsolt egy könnycseppet Judith orra hegyén, aki elhatározta, hogy ez volt az utolsó. – Nagyszerű ember vagy – folytatta. – Különbet érdemelsz nálam, olyat, aki biztos az érzelmeiben, olyat, aki viszonozni tudja, amit adsz, olyat, aki… 73
Orokke tied_beliv_125x205.indd 73
2/18/13 2:23:32 PM
Nem csoda, hogy Hannes alig hallotta. Papírlapot húzott elő egy vékony, nagy alakú mappából, kiterítette az asztalra. – Észrevetted? – kérdezte huncutul, a helyzethez képest túlságosan is feldobottan. A Sóhajok hídjánál egy kávézóban örökítette meg őket egy utcai rajzoló. Szóval ezért kellett percekig egymáshoz szorítani az arcukat. Hannesét egész jól eltalálta, de a sajátján tükröződő boldogság idegen volt tőle. Honnan is sejthette volna egy velencei rajzoló, hogy is nézett ki, amikor szerelmes volt? – Hannes, jobb, ha most egy darabig… – Minden világos – szakította félbe –, a rajzot megtarthatod, kedves emlék. – Köszönöm. Ideges volt. Azért mégsem lehet ilyen a búcsú. – Lehet, hogy túl sok mindent zsúfoltunk Velencébe. – Nem, dehogy. Úgy volt tökéletes, ahogy volt. A legszebb emlékeim közé fog tartozni, megígérhetem. (Érezte, hogy tetőtől talpig elszégyelli magát. Ilyen ócska frázisokkal még az apja sem traktálta volna az anyját.) – Most gyűlölsz? – kérdezte Judith zavara tetőpontján, annak reményében, hogy határozott és egyértelmű Igen! lesz a válasz. Nem sikerült időben megakadályoznia, hogy Hannes megragadja, és a szájához húzza a kezét. Mit kell még elviselni, ha elhagy valakit az ember?! – Téged gyűlölni? – Elmosolyodott. – Kedvesem, nem tudod, miket beszélsz. Még rosszabb. Ettől rettegett. Fogalma sincs, miről beszélek. Jobb lenne, ha szép lassan leszokna róla, hogy kedvesemnek szólít – fogalmazta meg magában Judith. – Hát akkor… – szólalt meg, egy immár elviselhetetlenül hosszúra nyúlt szünet után. 74
Orokke tied_beliv_125x205.indd 74
2/18/13 2:23:33 PM
– Hát akkor! – vágta rá Hannes, de úgy, mintha visszhang lenne. Már a nyelvén volt a „Biztosan összefutunk még valamikor”, de fájdalomcsillapítóként belekevert egy adag kényszeroptimizmust, és azt mondta: – Biztosan nem tévesztjük szem elől egymást. Hannes most a teljes fehér fogsorával nevetett: – Nem, egész biztosan nem. Judith felpattant, és megelőzve a drámai búcsúcsókot, rögtön a kijárat felé vette az irányt. – Egész biztosan nem, kedvesem! – kiáltotta utána még egyszer.
2
Este minden jó és rossz tévécsatornához fohászkodott, hogy néhány pohár vörösbor támogatásával zsibbaszszák el az agyát. Sehol sem találta a helyét. Nem akart embereket látni, sőt a barátainak sem akart beszámolni professzionálisan lebonyolított kudarcáról. Azt azonban nagyon is jól tudta – de szívesebben megtartotta magának –, hogy Hannes volt az utolsó férfi, akivel anélkül próbálkozott, hogy igazán szerelmes lett volna belé, hogy biztos lett volna a saját képességeiben, és tartósan el tudta volna viselni maga mellett. Sem magának, sem másnak nem kívánt még egy ilyen megalázó visszavonulást. Este tíz óra tájban a mobilja pittyegése szakította ki egy szappanopera-sorozat alá bevágott nevetőgörcsből. Hannes írt: „SMS-ezhetek, ha nem vagyok jól?” – „Persze, amikor csak akarsz” – küldte el rossz lelkiismerettől gyötörten a választ, egyben hálát adva azért, hogy ilyen tapintatosan próbálja feldolgozni a frusztrációját. Ezután kikapcsolta a telefont. 75
Orokke tied_beliv_125x205.indd 75
2/18/13 2:23:33 PM
Éjjel számtalanszor felriadt. Minden egyes alkalommal meg kellett győződnie róla, hogy Hannes nem fekszik mellette. Végül beletörődött. Minden lámpát felkapcsolt a lakásban. A lépcsőházból beszűrődő zajok ellen feltette a fejhallgatót, a szemét pedig T. C. Boyle legújabb regényének fejezetcímeivel nyugtatta, amíg csak a rádióvekker meg nem váltotta. Reggel sietséget és kapkodást erőltetett magára. Mikor becsukta maga mögött a ház kapuját – bár ne nézett volna vissza! –, megütközött a szeme a kilincsre akasztott „AZ ÉN JUDITHOMNAK!” feliratú nejlonzacskón. Három, papírba csomagolt sárga rózsát talált benne. Mellette a rejtélyes „MI EZEKBEN…” mondattöredéket és a beismerő vallomással felérő, vastag hegyű ceruzával rajzolt Hannesszívet. Még ma el kell magyaráznia neki, hogy azonnal hagyja abba a megszégyenítését a virágaival. Egyáltalán, mit keresett az ő kapujában?
3
– Főnökasszony, betegnek tűnik – vélekedett Bianca délelőtt az újonnan érkezett lüttichi lámpaszállítmány fényénél. – Dehogy, csak rosszul sminkeltem – felelte Judith. Az ilyen nyomós érvekkel szemben Bianca megadta magát. – Főnökasszony? Judith már a hangszínéből érezte, hogy valami kellemetlenre számíthat. – Volt itt a barátja, és ideadta ezt. Nagyon sietett, csak azt kérdeztem, akar-e valamit üzenni magának. Mire ő: „Igen, akarok. Méghozzá azt akarom üzenni neki, hogy 76
Orokke tied_beliv_125x205.indd 76
2/18/13 2:23:33 PM
mindenekfelett szeretem.” Hát nagyon cuki! Ilyen pasit akarok egyszer én is! Átnyújtotta a virágokat: három sárga rózsa a cédulával, rajta a vastag ceruzával rajzolt rémálomszívbe foglalt semmitmondó üzenet: „…ÉS EZEKBEN…” Judith bezárkózott az irodába, és bekapcsolta a mobiltelefonját, hogy letiltsa Hannest a virágokról. Tizenegy új üzenet várta. Tizenegyszer Hannes neve. Tizenegy üzenet ugyanazzal a szöveggel. Kettő óra tizenhárom perc: „Nem vagyok jól.” Három óra tizenhárom perc: „Nem vagyok jól.” Négy óra tizenhárom perc: „Nem vagyok jól.” Hannes összesen tizenegyszer nem volt jól. Percre pontosan óránként, tekintet nélkül arra, hogy éjjel volt vagy nappal. Érezte, hogy negyedóra sem telik el, és megint nem lesz jól. Ha pedig elfelejtené vagy ki akarná verni a fejéből – pontosan emlékezteti majd rá. Beütötte Hannes számát, de rögzítőre volt kapcsolva. – Hannes, hallgass meg, légy szíves! Ne küldj több ilyen SMS-özönt, kérve kérlek! Semmi értelme. És hagyj fel a rózsákkal is! Tartsd tiszteletben a döntésemet, ha jelentek még neked valamit! Én sem vagyok valami jól, hidd el. De így kellett lennie. Fogadd el, kérlek! Keservesen gályázta végig a munkanap hátralévő részét. Hannes mindenesetre a hívása után felhagyott az SMS-ezéssel. Judith már csak a rózsarohamoktól rettegett. Végigszorongta a hazautat, egyfolytában érezte a jelenlétét. Hátha pont félúton jön szembe. Hátha eléugrik valamelyik sarkon. Hátha mögötte ólálkodik. Hátha már a sarkában is van. Elővigyázatosságból kerülő úton ment a Flachgassén parkoló Citroënjéhez. Már messziről felismerte az ablaktörlő alá tűzött, hosszúkás, fehér csomagot. Három sárga rózsa, cédula, töredékes üzenet: „…ÉS EZEKBEN…” – ugyanabban a túlságosan vastagon rajzolt szívben. Azzal 77
Orokke tied_beliv_125x205.indd 77
2/18/13 2:23:33 PM
áltatta magát, hátha Hannes még a panaszos telefonhívását megelőzően rakta le a virágot. A feszültsége csak akkor enyhült, amikor végre magára zárta a lakásajtót. A nyugalom nem tartott sokáig. A nappaliban, az okkersárga kanapén feküdt, épp egy kis fényterápiával kényeztette magát a rotterdami aranyesőlámpa alatt, amikor megszólalt az ajtócsengő. A sokk azonnal dühbe váltott. – Hannes? – ordította. Megesküdött, hogy a pokolba küldi. – Én vagyok az, Grabnerné, a házmester – válaszolt egy megszeppent hang. – Van nálam valami, amit oda kell adnom magának. – Kitől érkezett? – érdeklődött Judith, szelíd hangot erőltetve magára a már nyitott ajtóban. – Egy futár volt itt. – Megkérdezhetem, hogy mikor? – Még délelőtt, úgy tizenegy körül. – Szóval tizenegy körül. Nagyon köszönöm, Grabner né! A virágokat bontatlanul dobta a szemétbe. Mielőtt széttépte a cédulát, egy darabig bámulta a szív alakba foglalt új üzenetet: „…A RÓZSÁKBAN…” Gondolatban összeillesztette a mondattöredékeket: „MI EZEKBEN ÉS EZEKBEN ÉS EZEKBEN A RÓZSÁKBAN…” Még mindig nem volt teljes a mondat. Valószínűleg további ajándékokra számíthat.
4
– Mindet megtaláltad, kedvesem? – érdeklődött Hannes. Számíthatott a hívására, mert azonnal felvette a telefont.
78
Orokke tied_beliv_125x205.indd 78
2/18/13 2:23:33 PM