2012
A
telefon az éjszaka közepén szólalt meg. Az ébresztőóra három óra húsz percet mutatott. Birdie azonnal felült az ágyban. Az olvasólámpa még világított, a tea pedig hidegen árválkodott az éjjeliszekrényen. Cseng a telefon? Ki lehet az ilyenkor? Aztán eszébe jutott a randevúja, és meleg, szirupos melegség öntötte el. Talán India hívja, hogy megtudja, mik a fejlemények. Amióta Bill meghalt, India őrületes álmatlanságban szenvedett, néha akár hetvenkét órát is ébren volt egyhuzamban. Vagy talán Hank telefonál, mert nem tud aludni. Birdie felkapta a kagylót. Egy síró nő hangja. Birdie azonnal tudta, hogy Chess az. Az anya mindig megismeri a gyermeke sírását, akkor is, ha az a gyermek már harminckét éves. Ösztönösen megérezte, hogy mit fog hallani, anélkül, hogy a lánya egy szót is szólt volna. Összeszorult a szíve, de rögtön tudta, hogy mi van. – Vége, Birdie. – Vége? – kérdezett vissza az asszony. – Vége. Birdie visszahúzta magára a takarót. Anyaként ez volt az ő egyik nagy pillanata, és eltökélte, hogy pazar alakítást nyújt. – Meséld el, hogy történt! – kérte Chesst. lasztása.
A
társalgást a következő héten újabb beszélgetések követték; beszélgetések beszélgetések hátán. Birdie még életében nem beszélgetett ennyit. Ahogy azt sejteni lehetett, az egyik legnehezebb beszélgetése Granttel történt, amire este kilenckor vállalkozott, amikor a férfi már hazatért az irodájából a lakásába. – Grant, azért hívlak, mert Chess felbontotta az eljegyzést – közölte. – Esküvő lefújva. – Lefújva? – kérdezte a férfi. – Lefújva. Csend. Az asszony azon tűnődött, vajon hogyan reagál Grant a hírre. Ugyanis még harminc év házasság után sem tudta volna megmondani. Arra tippelt, hogy leginkább a lányuk miatt fog aggódni, és amint rájön, hogy éppen ő idézte elő ezt a helyzetet, akkor pedig a
pénz miatt. Birdie várta a kérdések áradatát, de egy sem jött. – Grant? – Igen? – Mit gondolsz? – Mégis mit kellene gondolnom? Nem akarod elmesélni, hogy mi történt? Hát persze, Birdie gondolhatta volna, hogy addig nem mond semmit, amíg ő el nem magyarázza neki, hogyan kellene éreznie magát. Mindig is hagyta, hogy a felesége végezze helyette az érzelmi munkát. – Chess akarta így. Nem szerelmes belé. – Nem szerelmes belé? – Röviden ez a lényeg. – Birdie-nek immár nem kellett Grant elől elrejteni a gyermekeivel kapcsolatos kellemetlen igazságokat. Ahogy neki, az apjuknak is meg kellett küzdenie velük. – Nem szerelmes belé. Nem akarja vele leélni az életét. – Nem értem – mondta Grant. – Úgy lesz – ígérte Birdie. – Viszonthallásra.
M
ájus huszadikán, ami történetesen Birdie és Grant házassági évfordulója is volt valaha, Chess felhívta az anyját, és közölte, hogy felmondott a Glamorous Home magazinnál. A háttérből beszűrődő utca- és szirénazajból Birdie arra következtetett, hogy a lánya az utcáról telefonál. Ami a hírt illeti, elakadt tőle a szava. – Tényleg felmondtál? – hüledezett. – Kiléptél? – Kiléptem – erősítette meg Chess. – Épp elküldtük a júliusi számot a nyomdába, és úgy éreztem: ennyi volt. Birdie elgondolkodott azon, hogy mi folyik itt. Vajon az a tény, hogy az idősebbik lánya egymás után két fő elkötelezettségét is felrúgta, a kezdődő elmebaj jele? – El sem tudom hinni! – mondta. – Olyan régóta dolgoztál nekik! – Nyolc éve – felelte Chess. Nyolc éve dolgozott a magazinnak, egy hónappal a harmincadik születésnapja előtt nevezték ki a gasztrorovat vezetőjének. Birdie mérhetetlenül büszke volt rá. Az ő lánya csodagyerek; a gasztronómai újságok Mozartja, aki egy nap a magazin kreatív igazgatója vagy főszerkesztője lesz. Most viszont ez egyszerűen elképzelhetetlenné vált. Ha
jól értette a lányát, akkor kevesebb, mint két hét felmondási idővel hagyta ott a magazint. Birdie a lányai gyermekkora óta folyamatosan amiatt aggódott, hogy kiváltságos helyzetük inkább hátrányukra, mint javukra válik majd. Ez a félelem most újra felszínre tört, hiszen Chess felrúgott egy egyezséget, majd felmondott a munkahelyén. Mégis mit tervez, hogyan fog pénzt keresni? Kér pénzt az apjától? (Birdie belsője összerándult. Mert ugyanis ez volt az, amit ő tett, ha pénzre volt szüksége.) Az asszony vágyott rá, hogy felhívja Hanket, és kikérje a véleményét. Az utóbbi időben már minden hétvégén találkoztak, és Hank sokszor nála is aludt. Ő volt a legmelegebb szívű, legkedvesebb és legérettebb férfi, akit valaha ismert. Nemcsak virágot vitt neki, de képes volt két órán át térdepelve közösen gyomlálni a kertben. Elvitte a Jersey Boys musicalre, aztán pezsgőt ittak és elfeleztek egy zacskó sült krumplit a Bar Americainben. Hazafelé egész úton énekelt az asszonynak, majd ölben vitte fel a hálószobába, mint egy menyasszonyt. Egy másik hétvégén Greenwich Village-be kirándultak, és arra buzdította Birdie-t, hogy nyugodtan menjen be néhány üzletbe ruhákat próbálni, ahol nála húsz évvel fiatalabb ügyfelekre tervezték a kollekciót. Afféle erotikus divatbemutató kerekedett ebből, mert Hank sokszor bekukucskált a próbafülke ajtaja felett. Birdie nem akarta a Hankkel való kapcsolatát a Chess-szel kapcsolatos problémákkal terhelni. Nem szerette volna azt a képet festeni a lányáról, hogy kész csődtömeg. Chess volt az ő makulátlan, tökéletes lánya, aki csak akkor hagyná ott a Glamorous Home magazinnál végzett munkáját, ha már szert tett egy még káprázatosabb állásra a Bon Appétit vagy a Food and Wine magazinnál. Ám most az utcáról hívta. Lehet, hogy mégis egy csődtömeg? – És mit tervezel? – tette fel a kérdést Chessnek. – Vár rád valami más? – Nem – hangzott a válaszol, olyan szenvtelenül, hogy Birdie azon töprengett, tényleg a lánya hívta-e fel. Vagy inkább egy telefonbetyár? – Utazgatni szeretnék. – Utazgatni? És ez mit takar? – Indiára gondoltam – közölte Chess. – Vagy talán Nepálra. – Indiára? – kérdezett vissza Birdie, és igyekezett normális hangszínt megütni. – Nepálra? – Figyelj, Birdie, nem beszélhetnénk ezt meg, ha hazaértem? – Haza? –Birdie nem akart hinni a fülének.
– Kiadtam nyárra a lakásomat. Jövő hétvégén hazaköltözöm hozzád.
Több mint harminc métert zuhant egy szikláról Moabban. Nyakát
szegte és azonnal meghalt. Ez volt az igazi válság. Ez volt az igazi hisztéria. A hír hallatán (Michael öccse, Nick telefonált) Chess sikoltozni kezdett, de úgy, mint akit ölnek. Birdie berohant a szobájába, ahol a lány a földön ült, vizes bikiniben. (A hétvége javarészét a country klub medencéje mellett töltötték, klubszendvicseket majszolgatva és a Vogue magazin mögé bújva az ismerősök elől.) – Chess, mi történt? – kérdezte Birdie. Chess pedig leengedte a kezében a telefont, ránézett az anyjára, és így szólt: – Meghalt, anya! Meghalt! Egy vészterhes pillanatig Birdie azt hitte, Grant halott, és úgy megszédült, hogy majdnem ő maga is a padlóra került. A gyerekek elveszítették az apjukat; már csak ő maradt nekik, és neki erősnek kell lennie – de hogyan is lehetne erős, ha Grant meghalt?! Birdie maga sem emlékezett már, hogyan érzett rá végül, hogy Michael Morgan halt meg, nem pedig a volt férje. Talán abból, amit Chess mondott Nicknek, vagy talán magából a tényből, hogy Nick van a vonal végén. Birdie összerakta a fejében a történetet: Michael és Nick sziklát mászni voltak Moabban. Minden jól ment, élvezték a sportot. Szép volt az idő, tökéletesek a körülmények. Hétfő reggel Michael hajnalban kelt és egyedül indult megmászni egy sziklát a Labirintus-kanyonban. Nem megfelelően állította össze a felszerelését, kicsúszott a lába alól a sziklába vert ék, és ő leesett. Egy parkőr talált rá. A temetést pénteken a Bergen megyei presbiteriánus templomban tartják. Birdie nem tudta, mihez kezdjen. Felhívta Hanket, de a férfi már úton volt Brewsterbe a gyerekeivel, hogy meglátogassa Caroline-t, így nem zavarhatta meg a hírrel. Aztán Granttel próbálkozott, akinek a hangpostája kapcsolt be, ami azt jelentette, hogy golfozik. (Na persze, Grant minden munkaszüneti napon golfozott.) Feltárcsázta a körzeti orvosuk, Burt Cantor otthoni számát is. Ő is golfozni ment, de a felesége, Adrienne nővérként dolgozott, és odaszólt a gyógyszertárba,
hogy kiválthasson egy doboz Ativant. Chess, arcát a párnába fúrva zokogott, bömbölt, ordított, Birdie pedig mellette ült az ágyon, kezét a lánya hátán nyugtatva, és meg kellett állapítania, hogy még soha életében nem érezte magát ilyen tehetetlennek. Arra gondolt, ha Chess most ennyire ki van borulva, mi lenne a helyzet, ha Michael még mindig a jegyese? Vagy talán épp így nehezebb neki – Birdie nem tudta. Az asszony arcán könnyek folytak végig, miközben Evelyn Morganre gondolt. Vajon miféle poklot kell most megjárnia? Elveszítette egy gyermekét. Elveszítette jóképű, okos, tehetséges, bűbájos, sportos elsőszülöttjét, aki Evelyn számára még mindig csak egy kisfiú volt. Birdie masszírozta Chess hátát, kisimította szép haját, amely klórszagú és szálkás volt még a medencében való úszástól. A világ legnagyobb kiváltsága anyának lenni. De, isten tudja, büntetés is volt egyszerre. – Adrienne Cantor intézett neked nyugtatót. Átszaladok a Fenwick’sbe, és elhozom. Chess felemelte a fejét. Az arca szinte darabokra volt hullva. Igyekezett megszólalni, de csak értelmetlen motyogásra volt képes. Birdie csitította, majd egy zsebkendőt nyújtott oda neki. Chess egy óriásit trombitált, majd így szólt: – Ez az én hibám. – Nem, Chess, szó sincs róla! – Átölelte a lányát, és ringatni kezdte. – Nem a te hibád. Lezuhant. Baleset történt. – De vannak dolgok, amikről nem tudsz. – Ha szeretnéd, beszélhetsz róluk. De bárhogy is nézzük, akkor is az fog kiderülni, hogy nem a te hibád. Chess a párna alá dugta a fejét és fojtottan nyögdécselt. – Rendben – hagyta rá Birdie, miközben felállt. Vajon biztonságos itt hagynia? De muszáj bevennie valamit, ez kétségtelen. – Egy perc, és itt vagyok.
B
irdie remegve szállt be az autóba. Káprázatos, a zöld és az arany utánozhatatlan színeiben úszó késő délután volt. A szomszédjai most tartották az év első szabadtéri sütését. Csupán egy órával korábban még faszénen grillezett hamburgerről álmodott, amikor Chess-szel visszaérkeztek a házhoz. Igazán nem fair, hogy a dolgok minden figyelmeztetés nélkül történnek. Valaki lezuhan, a nyakát szegi, jön a telefonhívás, és a valóság egyik pillanatról a másikra megváltozik.
Birdie hitetlenkedve tolatott ki az utcára. A gyógyszertárba vezető úton eszébe jutott valami. Az én hibám. A gyönyörű nap szinte gúnyolódni látszott azon, hogy mi történik benn, a házban. Erről Birdie-nek eszébe jutott… mi is? Ó, igen, a húga, India.
Másnap, kedden fel is hívta Indiát a Pennsylvaniai Szépművészeti
Akadémián található irodájában. Úgy tűnt, India asszisztense szívesen lerázná a hívót, azzal érvelt ugyanis, hogy a főnöke a kiállítási részlegen van, de Birdie közölte, hogy a nővére, és fontos ügyben keresi. És lám, mintha varázspálcával suhintott volna, az asszisztens máris kapcsolta Indiát. – India, én vagyok – mondta Birdie. Mire India: – Mi a baj? Így aztán Birdie őszintén elmagyarázta a helyzetet, már amit ismert belőle: a felbomlott eljegyzést, az otthagyott állást és Michael Morgan halálát. – Meghalt? – kérdezett vissza India, mintha feltételezné, hogy Birdie e részletnél tévedett. – Meghalt. – Hány éves volt? – Harminckettő. – Egy pillanatra mindketten elhallgattak, és Birdie elképzelte magát harminckét évesen: Grant feleségeként, a hétéves Chess és az ötéves Tate anyjaként, mégis annyira, de annyira fiatalon. Aztán így folytatta: – Van egy javaslatom. – Jesszus! – szúrta közbe India. – A lányokkal Tuckernuckra megyünk – folytatta Birdie. – Két hetet terveztünk, de most azon gondolkodom, hogy egész júliusra maradunk. Chessnek időre lesz szüksége… távol, nagyon távol mindentől… és arra gondoltam… neked már meg kellett küzdened hasonló veszteséggel. Többet segíthetsz neki, mint én. Azt szeretném, ha velünk tartanál. – Tuckernuckra? – kérdezte India. – Egész júliusra? – Őrület, tudom – válaszolta Birdie. – És azt is, hogy tele vagy munkával. De muszáj volt legalább megkérdeznem. – Nem is tudod, milyen mázlid van – felelte India. – Mert az a hely-
zet, hogy én is úgy érzem, muszáj elmennem valahová. Ne érts félre, Caprira vagy a Kanári-szigetekre gondoltam, egyáltalán nem a rozzant, öreg tuckernucki házra. Limoncello járt a fejemben, nem egy hónap zuhanyozás hideg vízzel. – Kérlek! – esengett Birdie. – Eljössz, ugye? – Biztos, hogy engem akarsz? Nem fogok betolakodni az értékes időbe, amit anya a lányaival tölt? – Nem akarlak – magyarázta Birdie –, hanem szükségem van rá, hogy ott légy. És ők a te lányaid is, ezt te is tudod. India szipogott. Birdie szinte látta maga előtt, amint néhai férje olvasószemüvegének lencséjét törölgeti, ami szokása volt, ha elakadt a szava. – Mégis kit akarunk ámítani? – kérdezte India. – Én vagyok a mázlista.
B
irdie később halk csikorgással benyitott Chess hálószobájába. A lánya már aludt, és úgy horkolt, mint egy öregember, aki elájult. Birdie harangok hangját hallotta. Megpördült, és megtalálta a dallam forrását: Chess telefonját a szemetesben. A kijelzőn látta, hogy Nick Morgan az. Birdie finoman letette a telefont, és várt, amíg a csengés abbamarad. (Emlékezett még rá, hogy nézett ki India kocsifelhajtója, miután kiderült, hogy Bill öngyilkos lett. Tömve volt autókkal: ügyvédek, riporterek, régiségkereskedők, és mindegyiknek a füléhez ragadt a telefonja. India kihajolt a galéria nagy ablakán, és magából kikelve üvöltötte: Mégis mit mondhatnának? Küldd el őket, Bird! Tüntesd el őket innét!) Harminc nap a rozzant, öreg tuckernucki házban mindannyiunknak jót fog tenni, állapította meg Birdie.