1
Ismernek olyan embert, aki megünnepli a válását? Mert én igen. Rendszerint a házasulandók szoktak havajozni egy nagyot. Szombat délután konvojban hajtanak a városháza elé, és dudálnak, mint a veszettek, de már pénteken bohócnak kinéző vagy félpucér emberek hordái vonulnak az utcákon. Nagy trombitaszóval meg dobpergéssel teszik közszemlére, hogy vége a facérságnak, temetik az ifjúságukat… nemegyszer harmincöt éves korukra. És a statisztikák szerint egy éven belül a tizenkilenc százalékuk elválik, immár mellőzve a konfettihajigálást. Nos, Jérôme igenis megünnepelte a válását. Az első két esküvőjén nem voltam ott, a harmadikon már igen. Harminckét évesen túl volt három esküvőn és három váláson, ez azért már teljesítmény, nem? Ha igaz az a régi görög bölcsesség, amely szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni, akkor Jérôme három különböző folyóba gázolt, de nem kétséges, hogy mindháromból ugyanarra a partra evickélt vissza.
AllitsdLeMagadJulie-2.indd 5
7/25/13 3:23 PM
Őszintén megvallva nekem sokkal rokonszenvesebb volt a válási bulija, mint a lakodalma. Nincs nagyzolás, hókuszpókusz, mindenféle illemszabály, nem kell fűnek-fának gratulálni, kiöltözni és olyan magas sarkú cipellőt húzni, hogy az ember a nyakát törheti, ha véletlenül megbotlik, elmarad az adománygyűjtés a templom tatarozására, továbbá a díszvacsora is a pompázatos menüsorral és ehetetlen fogásokkal, nincs hülye adomázás Gérard bácsikáról, aki persze nincs is a meghívottak közt. Csak olyanok vannak jelen, akikkel Jérôme-nak igazi kapcsolata van, és akiknek becsülettel megvallotta: „Ezt is elbaltáztam, de tihozzátok ragaszkodom.” Hát így kerültem egy októberi szombat estén egy szép lakásba összezsúfolódó társaságba, amely, Jérôme-nak hála, remekül érzi magát. Még nem jár későre, de máris van közös téma, mindenki nagy mosolyogva arról beszél, hogy mit rontott el az életében, mit csinálna másképp, a hangulat enyhén szürreális, de kellemesen oldott. Az „Anonim Flúgosok Társaságában” hinné magát az ember. Jérôme adta meg az alaphangot: – Köszönöm, hogy eljöttetek. Nincs semmi ünnepelnivaló, de öröm, hogy ismerhetlek benneteket. Mindannyian részesei vagytok az életemnek. Sietek leszögezni, hogy nászajándékot nem adok vissza, és nem térítem meg azoknak a kárát sem, akik költségekbe verték magukat, jelzem, nem voltak valami sokan. Ma este nem vagyok elegáns szerelésben, nem számítok rá, hogy fedezitek a nászutamat, jó, igaz, feleségem sincs éppen, akit nászútra vinnék. Nem hittem volna, hogy ilyen perverz gondolat valaha is felmerülhet az agyamban, de eszembe jutott, hogy vajon nem azért váltam-e el Marie-tól, hogy a ma estét veletek tölthessem. Úgyhogy mindent magamra vállalok. Az a válási ajándékom számotokra, hogy kijelentem: én vagyok a mélypont, a mínusz harminchetedik szint a béka feneke alatt. Ha ne adj’ isten valaha is rossz napotok lesz, gyalázatos hangu-
AllitsdLeMagadJulie-2.indd 6
7/25/13 3:23 PM
latba kerültök, vagy bűntudatotok támad, amiért elrontottatok valamit, gondoljatok rám, és őszintén remélem, hogy azon nyomban jobb kedvre derültök. Mindenki nevetett, tapsolt, aztán egy lány elmesélte, hogy három hete hogy rúgták ki az irodából: egy vérmes kis pasi elkezdett udvarolni neki, ő meg a képébe nevetett. Hormontúltengéses ügynököcskének nézte, de nem az volt, hanem a tulaj legnagyobb partnercégének szerelmes természetű ifjú elnökvezérigazgatója. Most munkanélküli, de folyton könnyesre röhögi magát. A többiek pedig követték a példáját. Sorra jöttek a vallomások, a buli szuperül beindult, mindenkit feszített a sok mondanivaló. Nem esett szó a tévéről meg a többi baromságról, ami elrabolja az időt az élettől. Senkinek se kellett bepiálnia, hogy jól érezze magát, és villogtassa a humorát. Ha győztest ünneplünk vagy születésnapot, örvendetes családi eseményt, sosincs ilyen hangulat. Mindig van a sztár vagy a sztárpár a rivaldafényben, a többiek meg körülállják, és néznek ki a fejükből. Talán jobban járnánk, ha a kudarcainkat ünnepelnénk. Nem kell pódium, nem kell áldicsfény, elég az öröm, hogy élünk és együtt vagyunk. Alighanem több sajnálni-, mint büszkélkednivalót tudunk megosztani egymással. Jó sok komplexusoszlatót hallottam azon az estén, mégse mertem megszólalni. Féltem és szégyelltem magam, merthogy annyi, de annyi mesélnivalóm lett volna! Hogy én mi mindent elrontottam vagy elmulasztottam életemben, azt hónapokig tartana végigmondani, még ha nagyon hadarnék, akkor is. Azért mentem el Jérôme-hoz, hogy kikapcsolódjak, és mondhatom, sikerült, jól éreztem magam. Hanem a sors azért mindig ott settenkedik, szemmel tartja az embert, sosem tudhatni, mikor támad hátba. Engem pont azon az estén szemelt ki magának, és fura egy alak volt a küldönce.
AllitsdLeMagadJulie-2.indd 7
7/25/13 3:23 PM
Kimentem az erkélyre friss levegőt szippantani, és ott találtam egy csomó bagóst: megannyi rovott múltú, aki fél az újabb büntetéstől. Hűvös volt, sötét. Lenéztem a városra. Jérôme az ötödiken lakik, szép kilátás nyílik a házakra és a szomszédos parkra. Rákönyököltem az alumíniumkorlátra. Jéghideg volt. Mélyet lélegeztem, de nem a friss éjszakai levegő töltötte meg a tüdőmet, hanem annak a jointnak a füstje, amit egy langaléta pasas szívott a közelemben. Köhintettem, és újra próbálkoztam. Ezúttal teljes siker. Lám, érdemes kitartani. Béke, derű, harmónia. A nappaliból kihallatszó zsivaj összevegyült a város morajával. Jó volt, borzongatóan jó. Azon tűnődtem, hogy mi minden történt velem az utóbbi hónapokban. Elég erőt éreztem magamban, hogy immár némi távolságból tekintsek vissza, mintha valaki másról volna szó, akinek érzelemmentesen ítélhetem meg a viselt dolgait. Arról persze szó sem lehet, hogy az igazi kérdések kerüljenek elő. Rengeteg igazi kérdés van, és eleve nehéz megválaszolni őket. Nem, én most hideg fejjel, tárgyilagosan mérleget akartam vonni, helyesebben egy futó pillanatra szerettem volna elhitetni magammal, hogy tulajdonképpen minden rendben, én csak hadvezérként, egy biztonságos magaslatról letekintve megszemlélem a csatateret. És akkor megéreztem, hogy valaki néz. Odafordultam. Egy huszonéves srác állt mellettem, amolyan hippifazon, kinyúlt pulóverben. Tiszta mókuspofa, villant azonnal az eszembe. Aprócska, fekete szempár, enyhén rángatózó orrcimpa, és olyan fogsor, hogy azzal könnyűszerrel diót lehet roppantani. Isten hozott, sors küldönce! Kitartóan nézett. – Szia! – Szia! – Kevin. És te? – Julie. – Jérôme barátja?
AllitsdLeMagadJulie-2.indd 8
7/25/13 3:23 PM
– Mint mindenki, aki ma este itt van. – Mondd, Julie, mi volt a legkreténebb dolog, amit valaha csináltál? Nem is a kérdés vágott fejbe, hanem az azonnal feltoluló válaszok. Hogy egyszer a lépcsőn lefelé szaladtamban húztam pulóvert, úgy taknyoltam el. Kartörés, bordarepedés, egy hónapon túl gyógyuló színváltós állzúzódás. Vagy amikor egy bedugott konnektort akartam visszaerősíteni a falhoz, és mindkét kezemre szükség volt a csavarozáshoz, ezért ahhoz az elmés megoldáshoz folyamodtam, hogy a számmal tartottam a zsinórt. Utána egy órán át szikrát hányt a szemem. Öt tucat választ tudtam volna adni, egyik röhejesebb, mint a másik, de nem mondtam semmit. A kérdése olyan volt, mint egy pofon. Nem tudom, ki az a Kevin, azóta se beszéltem vele, de akkor, ott tiszta erőből forrt az agyam. Hogy mi volt a legkreténebb dolog, amit életemben elkövettem? Ezt végig kellett gondolnom, annyi volt. Rendezhettem volna ábécébe vagy időrendbe, kívánság szerint. De egyvalami biztos: magamnak muszáj válaszolnom. Nem úszhatom meg. Nincs kibúvó, vészkijárat. Mintha csak erre a jelre várt volna az agyam, hogy nekem szegezze a kérdést, a létkérdést, amelyre eladdig nem voltam hajlandó válaszolni. Eltökéltem, hogy őszinte választ adok, nem köntörfalazok. Világgá kürtölöm, hogy mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha elkövettem.
AllitsdLeMagadJulie-2.indd 9
7/25/13 3:23 PM