Greg Egan: Diaszpóra by Olvasoterem

ad astra

Greg Egan Ausztráliában élő programozó matematikus és science fiction író, aki elsősorban matematikai és metafizikai témájú hard sci-fi történeteiről ismert. Előszeretettel járja körbe a genetika, a szimulált valóságok, a tudatátvitel, az aszexualitás és a mesterséges intelligencia kérdéseit. Írásait John W. Campbell emlékdíjjal, Hugodíjjal, Locus-díjjal és Szeiun-díjjal jutalmazták.

Íme, az árva! Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, virtuálispolgárszondák, műholdak és szerverek végtelen hálózatában, mely átszövi az egész Naprendszert a külső bolygóktól a Nap háborgó felszínéig. A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikusan megváltozott. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költöztek. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. A Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek egy része gyökeres átalakuláson ment át, mások élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak. A polgárok gondtalan nyugalmának azonban egy csapásra vége szakad, amikor egy nem várt katasztrófa lakhatatlanná teszi a Földet, és a poliszok jövőjét is különös asztroﬁzikai folyamatok fenyegetik. Az emberiség szétrajzik az űrbe, hogy választ találjon a rejtélyre. Kezdetét veszi a diaszpóra. 3490 Ft/11,90 EUR

Greg Egan • Diaszpóra

Greg Egan

„ Az univerzum talán különösebb, mint ahogyan képzeljük, de nehéz dolga van, ha túl akarja szárnyalni Greg Egant.” New Scientist

Greg Egan Diaszpóra

Karpal egyelőre csak egy háromperces keringési periódusbeli anomáliát tudott felmutatni, meg rengeteg találgatást. Megbízhat-e egyáltalán önnön ítélőképességében kilenc év magány és a kelleténél jóval nagyobb kozmikus sugárzás után? Kapcsolatba kell lépnie az aszteroidaövben dolgozó kollégáival, megmutatni nekik az adatokat, és higgadtan megvitatni a lehetőségeket. És ha mégis igaza van? Mennyi idejük van még hátra a húsvéreknek, mielőtt a Gyík csillagképben a Napnál hatezerszer fényesebb gammasugarak villannak fel? Karpal többször is ellenőrizte a számításait, graﬁkonokon ábrázolta a különböző változókat, végigpróbált minden létező extrapolációs módszert. Minden esetben ugyanazt a választ kapta. Négy nap.

Greg Egan Diaszpóra

Greg_Egan_Diaszpora_borito.indd 1

2013.02.11. 17:01:09

Greg Egan

Diaszp贸ra

Ad Astra 2013

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 3

2013.02.18. 20:45:14

A fordítás alapjául szolgáló mű: Diaspora by Greg Egan Gollancz, 2008, London Fordította Huszár András Szerkesztés Kleinheincz Csilla

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 4

2013.02.18. 20:45:14

4. gyíkszív

BULLIALDUS OBSZERVATÓRIUM, HOLD 24 046 104 526 757 CST 2996. ÁPRILIS 2. 16:42:03.911 UT Karpal egy teljes holdhónapig feküdt a hátán a regoliton, felnézett a kristálytiszta mozdulatlanságba dermedt világegyetemre, és buzdította, hogy mutasson neki valami újat. Ez volt a hatodik kísérlete, de az első öt alkalommal semmilyen szabad szemmel észlelhető változás nem következett be. A bolygók megjósolható pályájukon keringtek, és olykor feltűnt ugyan egy-egy fényes aszteroida vagy üstökös, de ezek eltévedt űrhajókra emlékeztették: inkább zavaró tényezőkként takarták ki az előtérből a képet, mint hogy annak részei lettek volna. Aki közvetlen közelről látta a Jupitert, az utána fényszennyezés és elektromágneses zaj forrásnak fogja tekinteni, nem pedig komoly csillagászati érdeklődésre számot tartó égitestnek. Karpal szerette volna, ha minden előzmény nélkül egy szupernóva lobbant volna fel a sötétségben, ha a neutrínódetektorok éktelen sípolással figyelmeztették volna egy messzi apokalipszisra – bármi, csak ne egy óramű pontos97

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 97

2013.02.18. 20:45:17

sággal lezajló, dögunalmas esemény legyen a Naprendszerben, amely csak kicsit izgalmasabb és jelentősebb, mint egy menetrend szerint érkező, utánpótlást szállító űrrepülő. Egy hónap elteltével, amikor a Föld ismét újföld fázisba érkezett az égen, vörös koronggá halványulva a vakító Nap mellett, Karpal felállt, és óvatosan meglengette a karját, hogy ellenőrizze, nem gyengültek-e le az aktuátorai a hőfeszültségtől. Akkor sem lett volna gond, mert a nanotech gépek pikk-pakk behegesztették volna a mikrorepedéseket, mindazonáltal időnként muszáj volt megmozgatnia az illesztékeket, hogy lássa, hol merül fel probléma, hol kell javítani. Minden rendben volt. Komótosan visszaballagott a Bullialdus-kráter peremén felállított megfigyelőbarakkhoz. A létesítmény nyitva állt a légüres térben, de valamennyire védte a műszereket a szélsőséges hőmérsékleti változásoktól, az erős sugárzástól és a mikrometeoritoktól. Mögötte ott tornyosult a kráter hetven kilométer széles fala; Karpal még éppen ki tudta venni a lézerállomást a tetején, közvetlenül a barakk fölött. A sugarakat sehonnan nem láthatta, mivel nem volt, ami szórja a fényt, de Karpal csak úgy tudta elképzelni felülnézetből a Bullialdust, hogy felfestett rá egy kék L betűt, mely derékszögben összeköti a kráter peremének három pontját. A Bullialdus a TERAGO nevű, egész Naprendszerre kiterjedő obszervatórium részét képező gravitációshullám-detektor volt. A berendezés kettéosztott egy lézersugarat, két egymásra merőleges irányba elindította, majd újra egyesítette őket; ha a kráter körüli tér akár csak egykvadrilliomod résszel megnyúlt vagy öszszepréselődött, a két fénynyaláb hullámhegyei és -völgyei fáziseltolódásba kerültek, és az apróbb geometriai változások következtében összintenzitásuk fluktuációkat mutatott. Önmagában egy detektor semmivel nem tudta volna jobban meghatározni a torzulás forrását, mint egy regolitra fektetett hőmérő a Nap pon98

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 98

2013.02.18. 20:45:17

tos helyét, de a bullialdusi események időpontját a tizenkilenc másik TERAGO detektor adataival összevetve rekonstruálhatóvá vált az egyes hullámfrontok Naprendszerben való terjedése, megközelítő pontossággal meghatározván az irányukat, ez alapján pedig hozzájuk lehetett kötni valamely égitestet, vagy ha mást nem, nagyjából belőni, hová esnek. Karpal belépett a barakkba, ahol az elmúlt kilenc évben élt. Távollétében semmi nem változott, ahogy a megérkezése óta sem sok minden; a falaknál sorakozó optikai számítógépek és jelfeldolgozók úgy csillogtak, mint új korukban, a vésztartalékdobozokat és makroszerszámokat alig használta, ugyanott hevertek, ahová annak idején tette őket. Nem volt teljesen egyedül a Holdon – tucatnyi holdgeológus gleizner kutatott az északi sarknál –, de látogatója eleddig egy sem érkezett. A gleiznerek közül szinte mindenki más az aszteroidaövben dolgozott: a csillagközi flottát építette, az ellátást biztosította valamilyen formában, vagy lényegében táborkísérő szerepet játszott. Ő is ott lehetett volna a dolgok sűrűjében – a TERAGO adataihoz bárhol hozzáfért, az pedig, hogy személyesen jelen volt az egyik állomáson, nem sok előnnyel járt, hiszen egyidejűleg húsz helyszínen kellett felügyelnie a karbantartást –, de túl nagy volt a magány csábítása, és hogy munka közben semmi nem tereli majd el a figyelmét: egy hétig, hónapig vagy akár évig egyetlen problémának szentelheti az idejét. Eredetileg nem úgy tervezte, hogy majd hónap hosszat fekszik a regoliton, és bámulja az eget, de felkészült rá, hogy kicsit be fog csavarodni, és ezt a hóbortot még a tűréshatáron belül érezte. Eleinte félt, hogy lemarad valami fontos eseményről: mondjuk egy szupernóváról, vagy hogy egy távoli galaxis középpontjában egy fekete lyuk bekebelez néhány gömbhalmazt. Persze a legutolsó részadat is feljegyzésre került, de hiába telt évezredekbe a gravitációs hullámoknak eljutni a Holdig, valós időben történő megfigyelésük azonnali jellege még99

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 99

2013.02.18. 20:45:17

is felvillanyozta. Karpal számára a most a téridő tízmilliárd éves keresztmetszetét jelentette, amely fénysebességgel gyűlik össze a műszereiben és az érzékszerveiben. Később már részben az állomáshelye elhagyásával járó kockázat adta a dolog varázsát. Hogy kihívta maga ellen a sorsot. Karpal megnézte a nagy monitort, és halk, impulzuskódolt infravörös nevetést hallatott; az enyhe hő visszaverődött a barakk falairól. Nem maradt le semmiről. Az ismert források listáján a Lac G-1-nél anomáliát jeleztek a műszerek, de ezen már meg sem lepődött, a Lac G-1-nél ugyanis rendszeresen tapasztalt anomáliákat. A TERAGO egyrészt nem várt katasztrófák rögzítésére szolgált, másrészt folyamatosan figyelt néhány száz periodikus forrást. Csak rendkívül heves események hatására szabadulhatott fel olyan mértékű gravitációs sugárzás, amit az univerzum másik végén észleltek a műszerek, viszont még egy átlagos pálya menti mozgás is gyenge, ám állandó gravitációs hullámokat bocsátott ki. Ha a hullámkibocsátásért felelős objektumok nagy tömegűek voltak, akár a csillagok, nagy sebességgel keringtek egymás körül és nem estek túlságosan messze, akkor a TERAGO rá tudott hangolódni a mozgásukra, ahogy a hidrofon hallgatja le a vizet felkavaró hajócsavart. A Gyík csillagképben található Lacerta G-1 két, egymástól mindössze száz fényévre lévő neutroncsillagot takart. Noha a neutroncsillagok egészen kicsik, s ezért nem lehet megfigyelni őket – nagyjából húsz kilométer átmérőjűek, és ez a maximum –, egy komplett csillag mágneses terét és gravitációs mezőjét sűrítik bele ebbe az apró térfogatba, amely lélegzetelállító hatást tud gyakorolni a közelükbe kerülő anyagra. A neutroncsillagok egy részét pulzár voltuk miatt fedezték fel: ezek gyorsan forgó mágneses terében a mozgó, töltött részecskék rádiónyalábot bocsátanak ki; más esetekben röntgenforrásként látszanak, melyek 100

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 100

2013.02.18. 20:45:17

sugárzása a körülöttük lévő anyagfelhőből – vagy egy hétköznapi kísérő csillagról – elszipkázott, összesűrűsödő és sok millió fokra hevülő gázból ered. Ugyanakkor a Lac G-1 több milliárd éves volt; már rég elfogyott a környékéről minden gáz és por, amely röntgensugárzást bocsáthatott volna ki, rádiósugárzása pedig vagy túlságosan gyengévé vált a műszerek számára az évmilliók alatt, vagy másfelé irányult, elkerülve a Naprendszert. A rendszer tehát nem mutatott aktivitást az elektromágneses spektrumon, létét kizárólag a halott csillag orbitális süllyedésével járó gravitációs sugárzás árulta el. A nyugalom nem tarthatott örökké. A G-1a csupán félmillió kilométer távolságra volt a G-1b-től, és az elkövetkezendő hétmillió évben a gravitációs hullámok fokozatosan elhordják az egymásba zuhanásukat meggátoló impulzusmomentumot. Amikor aztán összeütköznek, mozgási energiájuk nagy része intenzív neutrínó-felvillanássá alakul, melyet gammasugárzás kísér, egyesülésükből pedig egy fekete lyuk jön létre. A távoli megfigyelő számára a neutrínók nem jelentenek komolyabb veszélyt. A kísérőjelenség, a gammasugárzás már annál inkább: a szerves életformák még száz fényév távolságban sem érezhetnék magukat biztonságban. Akár megérik ennek bekövetkeztét a húsvérek, akár nem, Karpal szerette volna azt hinni, hogy egy vállalkozó szellemű mérnök majd magára veszi a feladatot, és kidolgozza a Föld bioszférájának védelmi rendszerét, kellően nagy és átlátszatlan pajzsot állítva a gammakitörések útjába. Végre hasznát vehetnék a Jupiternek! Még így sem lenne könnyű dolguk; a Lac G-1 túl magasan helyezkedett el az ekliptikus sík felett ahhoz, hogy a leárnyékolásához elég legyen a Naprendszer valamelyik bolygóját a pályája megfelelő pontjára terelni. A Lac G-1 sorsa elkerülhetetlennek látszott, és a TERAGOhoz beérkező jelek is az objektumok pályájának fokozatos sülylyedését támasztották alá. Egyvalami fölött viszont nem bírt 101

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 101

2013.02.18. 20:45:17

napirendre térni: az első megfigyelései alapján a G-1a és a G-1b bizonyos időközönként a kelleténél kicsivel gyorsabban haladtak spirális pályán egymás irányába. Az eltérés mértéke sosem haladta meg az egy ezreléket – a hullámok olykor néhány napig egy nanoszekundummal gyorsultak fel –, de a legtöbb kettőspulzár pályájának változása a méréshatáron belül tökéletes pontosságú görbét követett, úgyhogy még a nanoszekundumnyi elmozdulásokat sem lehetett kísérleti hibának vagy jelentéktelen zajnak betudni. Karpal úgy képzelte, hogy ennek a rejtélynek a megoldásával fogja a magány és a kitartás első babérjait learatni, de teltek-múltak az évek, és nem talált elfogadható magyarázatot. Ha egy harmadik testnek elég nagy tömege lett volna ahhoz, hogy megzavarja az objektumok pályáját, annak összetéveszthetetlen lenyomata megjelenne a gravitációs sugárzásban. Ha kicsiny gázfelhők sodródtak volna a rendszerbe, melyeken keresztül a neutroncsillagok szétsugározhatták volna az energiaveszteségüket, akkor a Lac G-1 rendszer rengeteg röntgensugarat bocsátana ki. Karpal egyre vadabb és hajmeresztőbb modelleket dolgozott ki, de mindegyik megfeneklett az ezt megerősítő bizonyítékok hiánya miatt, vagy mert teljes képtelenségnek tűntek. Az energia és az impulzus nem tűnhetett el nyomtalanul a vákuumban, és mégis, már majdnem ott tartott, hogy kész, feladja, képtelen száz fényév távolságból megtalálni a hiányzó láncszemet. Majdnem. Karpal nagyot sóhajtott, s mint akinek a fogát húzzák, megérintette a kiemelt nevet a képernyőn, mire megjelent a Gyík csillagkép által kibocsátott hullámok előző havi görbéje. Első pillantásra látta, hogy valami nem stimmel a TERAGOval. A képernyőn százával megjelenő hullámoknak egyformának kellett volna lenniük, ugyanakkora hullámhegyekkel, ha egyszer a jel óramű pontossággal mindig ugyanazzal a maximális intenzitással, a pálya ugyanazon pontján ismétlődött. Ehelyett 102

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 102

2013.02.18. 20:45:17

a hónap második felében egyenletesen emelkedett a hullámhegyek magassága, vagyis a TERAGO kalibrációs műszerei kezdtek tönkremenni. Karpal bosszúsan felnyögött, és átkapcsolt egy másik periodikus forrásra: egy kettőspulzárra a Sas csillagképben. Ezen a grafikonon gyengébb és erősebb hullámhegyek váltakoztak, mivel a pulzár pályája erősen ellipszis alakot vett fel, de a hullámhegyek ettől még azonos szinten maradtak. Összevetette az adatokat öt másik forráséval. Egyiknél sem tapasztalt kalibrálási elcsúszást. A tanácstalan Karpal visszatért a Lac G-1 adataihoz. Elolvasta a grafikon feletti szöveges összefoglalást, és döbbenetében köpni-nyelni nem tudott. Ha hihetett az összegzésnek, akkor a hullámok periódusa a távollétében közel három perccel csökkent. Nevetséges. Huszonnyolc nap alatt a Lac G-1-nek 14.498 mikroszekundumot kellett volna lenyesnie egyórás pályájából, plusz-mínusz néhány tisztázatlan nanoszekundum. Nincs mese, valahol meghibásodott az elemzőszoft ver; biztosan beszennyeződött, megrongálta a sugárzás, egyes egységeit véletlenszerűen, észrevétlenül kozmikus sugarak találták el, és nem kerültek kijavításra. Egy olyan grafikonra váltott, amely a hullámok periódusát mutatta, nem pedig a hullámokat. Az elején minden annak rendje s módja szerint ment: egyetlen vízszintes vonal 3627 másodpercnél. Aztán az adatfelvétel tizenkettedik napja körül lassan, de biztosan, egyre meredekebben lefelé kezdett kúszni az egyenes. A görbe 3456 másodpercnél ért véget. A neutroncsillagok csak egy esetben állhattak volna kisebb, gyorsabb pályára, mégpedig ha vesztenek az orbitális energiájukból, amely egymástól távol tartja őket – ahhoz pedig, hogy ne tizennégy mikroszekundummal, hanem három perccel rövidüljön a periódusuk, egy hónap alatt akkora energiavesztést kellett volna produkálniuk, mint az előző egymillió évben összesen. 103

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 103

2013.02.18. 20:45:17

– Badarság. Karpal megnézte, nem érkezett-e valami hír a többi obszervatóriumból, de a Gyík csillagképben nem észleltek aktivitást: sem röntgen-, sem ultraibolya-sugárzást, sem neutrínókat, semmi az égvilágon. A Lac G-1 elvileg annyi energiától szabadult meg, mintha a Hold megsemmisítené antianyagból készült párját. Az ilyesmi még száz fényév távolságból is aligha maradhat észrevétlen. Az is bizonyos, hogy a hiányzó energia nem gravitációs sugárzássá alakult, annak ugyanis csak tizenhét százalékkal nőtt meg az energiaszintje. Miközben a periódus öt százalékkal csökkent. Karpal gyors fejszámolást végzett, majd részletes megerősítést kért az elemzőszoft vertől. A gravitációs hullámok intenzitásának pontosan ennyivel kellett növekednie ahhoz, hogy kijöjjön a periódus csökkenésének tapasztalt mértéke. A közelebbi, gyorsabb pályák erősebb gravitációs sugárzást eredményeztek, és a képtelen adatok minden ponton igazolták a képletet. Karpal kizártnak tartotta, hogy bármilyen szoft verhiba vagy félrekalibrálás képes lenne ilyenformán eltorzítani az adatokat – méghozzá csak az egyik forrásnál, a többinél nem –, és egyszersmind csodával határos módon megtartani a hullámok energiája és frekvenciája közti fizikai összefüggést. A jel kétségkívül valódi volt. Azaz az energiaveszteség is. Mi a fene történik ott? Vagy történt egy évszázaddal korábban? Karpal áttanulmányozta a neutroncsillagok keringési idejéből kiszámított távolság számoszlopait. A megfigyelés kezdete óta egyenletes sebességgel, naponta hozzávetőleg 48 milliméterrel kerültek közelebb egymáshoz. Az elmúlt huszonnégy órában ehhez képest több mint hétezer kilométerrel csökkent a távolságuk. Karpal egészen beleszédült a pánikba, de fél perc múlva már csak nevetett magán. Ez az elképesztően ijesztő mértékű zuha104

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 104

2013.02.18. 20:45:17

nás úgysem tartható fenn sokáig. A gravitációs sugárzáson kívül csak kétféleképpen lehetett energiát lopni egy ilyen irdatlan nagy tömegű kozmikus lendkeréktől: gázzal vagy porral való találkozás következtében fellépő súrlódási veszteség útján, amitől csillagászati mértékben megugrana a hőmérséklet – ezt a lehetőséget kizárja az ultraibolya- és röntgensugarak hiánya –, vagy tömegvonzás általi energiaátvitellel egy másik rendszerbe: ez esetben egy láthatatlan idegen test, mondjuk egy kicsi fekete lyuk haladna el mellette. De bármi, ami képes elnyelni a G-1 impulzusmomentumának akár a töredékét, mostanra feltűnt volna a TERAGO-nak, a jelentéktelenebb testek pedig hamar félrelökődtek volna, mint a köszörűkőről lepattanó kavics, vagy szétszakadnak, mint egy felrobbanó centrifuga. Karpal kiértékeltette a szoft verrel a TERAGO hat legközelebbi detektorának utolsó adatait, mert nem bírta kivárni azt az egy órát, amíg a berendezés megküldi az egész csomagot. Továbbra sem utalt semmi idegen test jelenlétére – csak a kéttest-rendszer klasszikus lenyomatát látta –, de az energiavesztés nemhogy abbamaradt volna, még szintre sem akart beállni. Ehelyett egyre fokozódott. Hogyan lehetséges ez? Karpalnak hirtelen eszébe jutott egy korábbi ötlete, amellyel egy rövid ideig a kisebb anomáliákat próbálta magyarázni. Az egyedi neutronok mindig színtelen kombinációban kötötték össze a részecskéket – egy vörös, egy zöld és egy kék kvarkot. Ha viszont a két mag „összeolvadna”, és a kiszabadult kvarkok tetszés szerint mozoghatnának, akkor a színük nem feltétlenül semlegesítené mindenhol egymást. A Kozuch-elmélet megengedte a vörös, zöld és kék kvarkok tökéletes szimmetriájának megtörését; ez az állapot normál esetben rendkívül rövid ideig állt fenn, de a neutroncsillagok közti kölcsönhatás stabilizálhatta. Bizonyos színű kvarkok „lokálisan nehezebbek” lennének az egyik magban, ezért kicsivel lejjebb 105

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 105

2013.02.18. 20:45:17

süllyednek, ahol a többi kvark vonzása felszínen tartja őket; a másik magban az egyező színű kvarkok könnyebbé válnának, és felemelkednének. Ezenkívül az árapály- és forgási erők befolyását sem lehetne elhanyagolni. A színek szétválása csupán minimális mértékű volna, ám drámai hatást gyakorolna: a két körpályán keringő, polarizált magból erős töltésű mezonok zápora indulna ki, ezek pedig lefékeznék a neutroncsillagok keringését – a gravitációs sugárzás egyfajta nukleáris megfelelőjeként, mely azonban erős kölcsönhatáson keresztül valósul meg, így sokkal nagyobb energiát hordoz. A mezonok szinte egyből elbomlanának más részecskékre, viszont a másodlagos sugárzás fókuszáltsága rendkívül erős volna, és mivel a Naprendszer onnét nézve jóval a Lac G-1 pályasíkja fölött helyezkedik el, a sugarakat sohasem észlelnénk szemből. A csillagközi anyagba csapódva nyilván vakító fénnyel ragyognának fel, de alig tizenhat nap elteltével még mindig a neutroncsillagok által az elmúlt évmilliárdok során tisztára söpört, viszonylag nagyvákuumú térségben terjednének. Az egész rendszer olyan lenne, mint egy hatalmas, fordított, forgó tűzijáték, ahol a szikrák visszafelé, a saját forgásirányukkal ellentétes irányba szóródnak. Az impulzusmomentum elszivárgásával a gravitáció egyre közelebb vonzza egymáshoz a két csillagot, amelyek egyre gyorsabban forognak. A múltban észlelt nanoszekundumnyi elmozdulások jelezhettek olyan mozgó kvarkokat, amelyek rövid ideig kis csoportokba gyűltek, majd újra különálló neutronokká álltak össze. De nem ez a lényeg. Ha a mag teljesen megolvad, a folyamat megállíthatatlanná válik: minél közelebb kerülnek a csillagok, annál polarizáltabbá válnak, annál sűrűbb részecskezáport lövellnek ki, és annál gyorsabban zuhannak egymás felé szűkülő, spirális pályájukon. Karpal tudta, az elmélet alátámasztásához rettenetesen bonyolult számításokat kellene elvégezni. Az erős kölcsönhatás és a 106

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 106

2013.02.18. 20:45:17

gravitáció hatásainak kimutatásába a legnagyobb számítási kapacitással bíró számítógépeknek is beletörne a bicskája, a tényleg megbízható pontosságú szoft veres szimulációk pedig a valós időnél sokkal lassabban futnak, melynek következtében előrejelzésre teljességgel alkalmatlanok. Csakis úgy jósolhatta meg a Lac G-1 sorsát, ha előrevetíti magukat az adatokat. Az elemzőszoft ver segítségével a neutroncsillagok perdületének csökkenő értékeit egy folytonos görbén ábrázolta, majd extrapolálta a jövőbe. Az esés üteme fokozódott, eleinte még enyhén, aztán meredeken zuhanva. Karpalnak megfagyott a vér az ereiben: ha végül minden két neutroncsillagból álló rendszerre ez a sors vár, az megmagyaráz egy ősrégi rejtélyt. De nem szolgált jó hírrel. A csillagászok évszázadok óta figyelték a távoli galaxisok felől érkező gammasugár-kitöréseket. Ha ezeket a kitöréseket – amint azt sejtették – összeütköző neutroncsillagok okozták, akkor közvetlenül az ütközés előtt – amikor a neutroncsillagok a legszűkebb, leggyorsabb pályán keringtek – a kibocsátott gravitációs hullámok olyan erősek lettek volna, hogy a TERAGO akár több milliárd fényév távolságból is észlelhetné azokat. Márpedig ilyen hullámokat sohasem észleltek. Most viszont úgy látszott, hogy a Lac G-1 által kibocsátott mezonzápor képes teljesen lefékezni a neutroncsillagok keringését, méghozzá olyan fázisban, amikor a köztük lévő távolság még mindig több tízezer kilométer. A forgó tűzijáték végső győzelmet aratva kialszik. A vég mégsem egyre gyorsuló spirálmozgással, hanem nyugodt, csendes zuhanással következik be – amely csupán töredékét bocsátja ki az egyébként várt gravitációs sugárzásnak. Aztán a két hegy méretű, de csillagnyi tömegű mag egymásba csapódik, mintha soha nem is érvényesült volna a centrifugális erő, amely addig távol tartotta egymástól őket. Mindkét 107

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 107

2013.02.18. 20:45:18

csillag felszínéről nézve úgy tűnne, mintha a másik egyenesen lezuhanna az égből, és a becsapódás nyomán felszabaduló hőmennyiséget ezer fényévvel arrébb is érezni lehet majd. Karpal ingerülten kiverte a fejéből a képet. Egyelőre csak egy három perces keringési periódusbeli anomáliát tudott felmutatni, meg rengeteg találgatást. Megbízhat-e egyáltalán önnön ítélőképességében kilenc év magány és a kelleténél jóval nagyobb kozmikus sugárzás után? Kapcsolatba kell lépnie az aszteroidaövben dolgozó kollégáival, megmutatni nekik az adatokat, és higgadtan megvitatni a lehetőségeket. És ha mégis igaza van? Mennyi idejük van még hátra a húsvéreknek, mielőtt a Gyík csillagképben a Napnál hatezerszer fényesebb gammasugarak villannak fel? Karpal többször is ellenőrizte a számításait, grafikonokon ábrázolta a különböző változókat, végigpróbált minden létező extrapolációs módszert. Minden esetben ugyanazt a választ kapta. Négy nap.

Greg_Egan_Diaszpora_beliv.indd 108

2013.02.18. 20:45:18

ad astra

Greg Egan • Diaszpóra

Greg Egan

„ Az univerzum talán különösebb, mint ahogyan képzeljük, de nehéz dolga van, ha túl akarja szárnyalni Greg Egant.” New Scientist

Greg Egan Diaszpóra

Greg_Egan_Diaszpora_borito.indd 1

2013.02.11. 17:01:09