Laurell K. Hamilton: Micah by Olvasoterem

„Hamilton minden egyes könyvével csak jobb lesz.” Publishers Weekly „Hamilton könyvei erotikusak és démonian borzongatóak. Szexi, szókimondó és maróan ironikus stílusa magával ragadja az olvasót, és nem ereszti egyedi világából. Hamilton történetmesélése egyetlen szóval jellemezhetô: hibátlan.” Jayne Ann Krentz „Anita Blake szúr, mint a kihegyezett karó, és kemény, mint egy ezüst pisztolygolyó.” J. D. Robb „Letehetetlen. Nem lehetünk elég hálásak, hogy Hamilton rendíthetetlenül írja az egyre izgalmasabb folytatásokat.” UK Edition „Az izgalom egy percre sem hagy alább, a végkifejletet körömrágva várjuk. Csak ínyenceknek!” New York Review of Science Fiction „Pergô és élvezetes, tele furcsa figurákkal, szellemes párbeszédekkel és gyilkos akcióval.” VoYA „Anita Blake teljesen egyedi világa olyan, mint egy gyönyörûen és aprólékosan megalkotott festmény. A sötét és komor, horrorosan fekete árnyalatot idônként a kék és zöld üde és életvidám színei váltják fel, hogy azután az egész kavalkád nyakon legyen öntve egy nagy adag erotikus és vadítóan perverz vörössel. Mestermû, minden egyes pillanatával.” Böjtös Gábor, Fangoria Horrormagazin

A szerzô eddig megjelent mûvei az Agave Könyvek gondozásában: Anita Blake-sorozat: Bûnös vágyak A nevetô holttest A kárhozottak cirkusza Telihold kávézó Véres csontok Gyilkos tánc Égô áldozatok Sápadt hold Obszidián pillangó Leláncolt Nárcisszusz Égkék bûnök Lidérces álmok Haláltánc A Harlekin Fekete vér Fogat fogért Végzetes flört Merry Gentry-sorozat: Árnyak csókja Az alkony ölelése A holdfény csábítása Az éjfél simogatása Misztrál csókja Fagyos érintés

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Laurell K. Hamilton: Micah The Berkley Publishing Group, New York, 2006

Fordította: Török Krisztina

ISBN: 978 61 5527 203 5 Agave Könyvek Felelôs kiadó: Varga Bálint, Meznerics Gergely A kötetet tervezte: Kuszkó Rajmund A borítót tervezte: Demeter Zsuzsa Felelôs szerkesztô: Csurgó Csaba Szerkesztô: Rácz I. Péter Korrektor: Bordás Veronika

Készült: az Aduprint Kft. nyomdájában, Budapesten, 2012-ben Felelôs vezetô: Tóth Béláné ügyvezetô igazgató

Mûfaj: fantasy

Elképzelésem a szerelemrôl nem esik egybe min denki elképzelésével. Akadnak, akiket megtört már a súlya. Ezt a könyvet Jonnak ajánlom, aki a szerelmet nem tehernek, hanem ajándék nak tartja.

1. fejezet

Hajnaltájt megszólalt a telefon. Az éjszaka elsô álmát zúzta apró szilánkokra, hogy még csak nagy vonalakban sem emlékeztem rá. Levegô után kapkodva, zavarodottan ébredtem, olyan keveset aludtam, hogy pocsékabbul éreztem magam, mint lefekvés elôtt. – Mennyi az idô? – morogta mellettem Nathaniel. – Túl korán van még – jött Micah mély, álomittas hangja az ágy másik felérôl. Megkíséreltem a felülést, de beszorultam kettejük közé, mert általában így aludtunk: én voltam a szendvics tölteléke. Ráadásul a kezem belegabalyodott Nathaniel hajába. Általában lazán befonta alváshoz, de az este még a mi mércénkkel is késôn estünk haza, dôltünk is be az ágyba szinte ruhástul.

Laurell K. Hamilton

– Beszorultam – nyögtem, és igyekeztem valahogy eligazodni a nagy hajtömegben, hogy lehetôleg ne tépjem meg túlságosan közben. Volt mibe belegabalyodni, mert dús, bokáig érô zuhatag volt. – Majd felveszi a rögzítô – könyökölt fel Micah is, hogy rálásson az órára. – Alig egy órát, ha aludtunk – elégedetlenkedett. De ez az egy óra arra elég volt, hogy az ô haja is összekócolódjon, ziláltan hulljon a vállára, keretezze a félhomályban rejtve maradt arcát. Végül csak sikerült kiásnom magamat Nathaniel meleg, vaníliaillatú hajából. Az oldalamra gördültem, és úgy vártam, hogy bekapcsoljon végre a rögzítô, és halljuk, hogy engem keres-e a rendôrség, vagy Micah-t a Bundás Koalíció. Nathanielt nem gyakran keresték a vészhívások óráján. Egy vetkôzôtáncost valahogy nem. Vajon milyen lehet egy sztriptízes vészhelyzet? Úgy éreztem, így hajnalban semmiképpen se szeretném megtudni, mert ami beugrott mint lehetôség, az vagy totális baromság volt, vagy velejéig romlott. A kütyü tíz csengést várt ki, utána szólalt meg Micah gépre mondott üzenete. – Mégis ki állította a másik vonalat tíz csengésre? – érdeklôdött közben élôben is a hang gazdája. – Én – jelentkezett Nathaniel. – De akkor még jó ötletnek tûnt. Nemrég kértünk egy második vonalat is, mert Micah a helyi alakváltó segélyhívó vonal egyik aktivistája volt, pontosabban AZ

Micah

aktivista, akit a fiatal vérállatok bármikor megcsörgethettek, ha úgy érezték, nyakukig ér a szósz. Olyasmire kell gondolni, hogy például: „Figyi, itt vagyok egy kocsmában, és érzem, hogy kicsúszik a kezembôl a dolog, gyere értem, mielôtt még a nagy plénum elôtt alakot váltok, és baj lesz.” Mert ugyan elméletileg nincsenek konkrét törvények az alakváltók ellen, csakhogy az újakkal megesik, hogy kicsúszik a kezükbôl az irányítás, és hopp, felfalnak valakit, mielôtt még az eszükhöz térnének. És akkor a saját tárgyalásukat sem érik meg, mert a rendôrök úgy lepuffantják ôket, mint egy veszett kutyát. És ha ezüstgolyót kap, akkor itt véget is ér a sztori, végleg, ám ha nem, akkor jön csak az igazi vérzivatar. Micah tökéletesen megértette a bundások efféle (és egyéb) gondjait, értenie is kellett, hiszen ô volt a helyi leopárdkirály, a Nimir-Raj. Ôrült lihegés hallatszott a vonal másik végén, amitôl egybôl felültem az ágyban. – Anita, Anita, Larry vagyok. Ott vagy? – jött a rémültnek hangzó folytatás. Nathaniel kapta fel a kagylót: – Hahó, Larry, itt van, adom – és már passzolta is át nekem. Larry Kirkland szövetségi rendôrbíró, animátor és vámpírhóhér kolléga már rég nem volt az az ijedôs fajta. Felnôtt a feladathoz, vagy csak túl sokat látott már, amióta együtt melózunk. – Mi a baj, Larry?

Laurell K. Hamilton

– Hála az égnek, Anita! – sóhajtott fel nagy megkönnyebbülésében, így máris a legrosszabbra számítottam. Mert valamit kérni akar, de nagyon, valamit, ami rettenetesen nyomasztja. – Mi a baj, Larry? – ismételtem hát meg a kérdést, és magam is meglepôdtem saját aggodalmas hangomon. – Velem semmi – nyelt nagyot Larry –, csak Tammy nincs jól. Szorítani kezdtem a telefont. A felesége Tammy Reynolds nyomozó, a helyi Természetfeletti Nyomozócsoport tagja. Elsôre az ugrott be, hogy munka közben történt vele valami. – Mi történt Tammyvel? Micah hozzám simult, és Nathaniel is csendben maradt. Ôk is ismerték, mind a hárman ott voltunk a lakodalmukon. Mit ott voltunk?! Én voltam Larry tanúja. – A baba, Anita. Elkezdôdtek a fájások. Ettôl meg kellett volna könnyebbülnöm, és mégsem. – De hiszen még csak az ötödik hónapban van, Larry. – Tudom, tudom. És a dokik próbálják is leállítani a dolgokat, csak épp nem nagyon megy… – halt el a hangja a mondat közepén. Tammy és Larry már jártak egy ideje, amikor Tammy teherbe esett, és négy hónapos volt a pocaklakó, amikor összeházasodtak. És most lehet, hogy az a gyerek, aki miatt mindketten felborogatták az életüket, meg se születik. Vagy ha meg is születik, nem marad életben. Ó, a fenébe is.

Micah

– Larry, figyelj… Jézus, Larry, iszonyúan sajnálom. Mit tehetek értetek? – kérdeztem, mert bár gôzöm se volt, miféle hasznomat vehetnék egy ilyen helyzetben, bármire kész voltam értük. Larry jó barát, és most annyira odavan. – Reggel nyolckor gépre kéne ülnöm, hogy elrepüljek halott kelteni az FBI-nak. – Ja, a szövetségi tanú, aki meghalt, mielôtt még vallomást tehetett volna – bólintottam, még ha azt nem is láthatta. – Igen. Szövetségi rendôrbíró halottkeltôt akartak, mert a bíró csak úgy fogadja el egy zombi vallomását. – Igen, emlékszem – bólintottam megint, sokkal nyomorultabbul. Nem fogom visszautasítani, hiszen szegény Tammy kórházban fekszik, csak ne utálnék ennyire repülni. Bocs, nem utálom, csak rettegek. Hogy cseszné meg. – Tudom, hogy mennyire utálsz repülni – mondta éppen Larry, mire önkéntelenül is elmosolyodtam, hogy még a nagy aggodalom kellôs közepén is ilyen figyelmes. – Nem gond, Larry. Máris utánanézek, hogy van-e még hely a járaton, ha nincs, megyek egy késôbbivel. – Az ügy dossziéja bent van az irodában, a Halottkeltô Rt.-ben. Épp összeszedtem mindent, amikor Tammy hívott, szóval egyben van, és ha halovány emlékeim nem csalnak, a földön hever az aktatáskám, amibe elraktam. Az ügynököt úgy hívják… – itt el-

Laurell K. Hamilton

akadt. – Nem jut eszembe. Jaj, a francba is, Anita, nem emlékszem a nevére – kezdett bepánikolni. – Semmi gáz, Larry, megtalálom. Felhívom az ügynököt, hogy új szereposztás van. – Bert ki fog akadni – jegyezte meg Larry. – Neked majdnem négyszeres a díjad, mint az enyém. – Egy kialkudott szerzôdésen már nem változtathatunk. – Nem. Épp azért fog Bert kiakadni. Hogy meg se próbáljuk. Elnevettem magam, annyira igaza volt. Bert volt régebben a fônök a Halottkeltônél, de aztán mi, halottkeltôk kisebb palota forradalommal üzleti igazgatóvá fokoztuk le. Kész tények elé állítottuk, hogy ez van, ezt kell szeretni. Vagy lehet nem szeretni, és akkor lehet venni a kalapot. Persze rögtön elkezdte szeretni, amikor megtudta, hogy a pénze ugyanannyi marad. – Bemegyek az irodába az anyagért, és repülök. Szó szerint. A meló miatt ne aggódj, csak magadra vigyázz. Meg Tammyre. – Köszönöm, Anita. Nem is tudom, hova lennék… most mennem kell, itt a doki – és letette. Visszaadtam a kagylót Nathanielnek, aki a helyére tette. – Mekkora a baj? – érdeklôdött Micah. – Fogalmam sincs – vontam meg a vállamat. – Szerintem Larry se tudja pontosan – és már másztam is ki a langyos test melegbôl. – Hova mész? – kérdezte akkor Micah.

Micah

– Repjegyet kell szereznem, és meg kell találnom bizonyos iratokat. – Egyedül akarsz valahová elrepülni? – ült fel Micah. Felhúzta a mellkasához a térdét, és átkarolta, úgy nézett rám. – Aha – néztem rá meglepetten. – És mikor jössz haza? – Holnap. Vagy holnapután. Legkésôbb. – Akkor minimum két jegyet foglalj. Nem esett le egybôl, de aztán persze koppant a tantusz. Ha lottkeltô vagyok és vámpírhóhér. Legalábbis a rendôrség szemében ennyi. És szövetségi rendôrbíró, mert minden vámpírhóhért, aki átvergôdött valahogy a fegyveres vizsgán, és eltalálta a céltáblát, felvettek a szövetségiek, hogy növeljék a jogköreinket és persze a sajátjukat felettünk. Elméletileg legalábbis. Ugyanakkor viszont St. Louis Vámpírurának, Jean-Claude-nak is a halandó szolgája voltam, amirôl nyilván már nem tudtak a zsaruk, de attól még az voltam, és ezzel megnyertem tôle, mármint Jean-Claudetól pár igen különös képességet. Köztük az ardeurt, ami annyit tesz, hogy a testemet nem csak kajával kell táplálnom, hanem szexszel is, és ha egy-két étkezés kimarad, abba belebetegszem. Ami önmagában még nem lenne nagy ügy, ha ezzel nem árthatnék azoknak, akik metafizikailag hozzám kötôdnek. De nem egyszerûen árthatok, akár zéróra is meríthetem az életenergiájukat. Vagy B verzióként az ardeur választ magának kaját. Ez annyit

Laurell K. Hamilton

tesz, hogy akaratomtól függetlenül életre kel bennem, és áldozatot választ magának. És nekem ebbe a választásba nem kifejezetten enged beleszólást. Ami több mint ciki. Ezért aztán a pasijaim és néhány jó barát voltak az élelmiszerraktár. Folyamatosan nem lehet mindig ugyanazzal az egy emberrel táplálkozni, mert a végén még halálba szeretném, szó szerint. Jean-Claude évszázadok óta együtt él ezzel, de a bennem lakó ardeur kicsit más, vagy csak az ô kontrollja sokkal jobb, mint az enyém. Dolgozom rajta, nem az, de még messze van a tökéletestôl, és a rossznál is rosszabb ötlet lenne egy zsúfolásig megtelt repcsin elveszítenem az uralmamat fölötte. Vagy egy szövetségi zsarukkal teli furgonban. – Akkor most mi legyen? – tanácstalanodtam el. – Nem vihetem magammal a pasimat egy szövetségi eseményre. – Csakhogy most nem szövetségi rendôrbíróként mész – ingatta a fejét Micah. – Most halottkeltônek hívnak, vagyis mondhatod, hogy az asszisztensed vagyok. Arra nem mondhatnak semmit. – És miért te mennél? – nyúlt el az ágyban Nathaniel, fejét a párnájára feltámasztva, a takarót sejtelmesen az ágyékára gyûrve. – Mert legutóbb te tápláltad – felelte rá magától értetôdôen Micah, és biztatón meglapogatta a vállát. – Ráadásul én gyakrabban megetethetem anélkül, hogy rosszul lennék, vagy elgyengülnék.

Micah

– Persze, mert te Nimir-Raj vagy, én meg csak egy mezítlábas leopárd – morogta duzzogva a másik, majd nagyot sóhajtott. – Nem mûsorozok, csak épp még soha nem hagytatok tök egyedül ebben a nagy házban. Összenéztünk Micah-val, és mindketten ugyanarra gondoltunk. Vagy fél éve éltünk hárman együtt, ôk ketten egyszerre bútoroztak be hozzám. Vagyis külön-külön egyikükkel se jártam. Persze, volt, hogy kettesben randiztam valamelyikükkel, és szexelni se szexeltünk mindig csoportosan, de aludni mindig együtt aludtunk. Nathanielnek ráadásul, Micah-val és velem ellentétben nem is nagyon volt igénye arra, hogy egyedül legyen. Nem az a magányos farkas típus. Fogalmazhatnék úgy is, hogy utál egyedül lenni. – Akarsz Jean-Claude-hoz költözni erre a pár napra? – vetettem fel. – Gondolod, nélküled is szívesen látna? – kérdezett vissza. Értettem én, hogy mire céloz, de… – Kedvel téged. – Nem hinném, hogy bánná – csatlakozott Micah is. – Asher meg pláne nem. Volt valami a hangsúlyban, amire felkaptam a fejemet. Asher Jean-Claude szárnysegéde volt. És a barátja, ellensége, szeretôje, ismét ellensége és a hosszú, boldogtalan évszázadok sorában né-

Laurell K. Hamilton

hány boldog évtizedig társa egy asszony mellett, akit mindketten mélységes szerelemmel imádtak. – Mi ez a hangsúly? – Asher Jean-Claude-nál jobban kedveli a férfiakat – adta meg a magyarázatot Micah. – Vagyis bepróbálkozott nálad meg Nathanielnél? – vontam össze a szemöldökömet. – Nem, ugyan – nevette el magát Micah –, Asher mindig rendkívül óvatos velünk. Tekintve, hogy már nemegyszer osztottuk meg vele és Jean-Claude-dal meg veled az ágyat meztelenül, azt kell mondjam, hogy Asher született úriember. – Akkor meg mi ez a duma, hogy jobban kedveli a pasikat, mint Jean-Claude? – Csak ahogy bámulja Nathanielt, amikor nem figyelsz. – Téged nem zavar Asher? – pillantottam az ágyamban heverô másik meztelen pasira. – Nem – rázta meg a fejét Nathaniel. – És neked feltûnt, hogy bámul? Vagy csak Micah vette észre? – Naná, hogy feltûnt – vonta meg a vállát békésen Natha niel. – És mégse zavar? – Táncos vagyok, Anita – mosolyodott el –, vetkôzôtáncos. Elég sokan bámulnak rám úgy. – De velük nem alszol együtt meztelenül.

Micah

– Asherrel sem alszom együtt. A véremet veszi néha, hogy meg tudjon téged dugni. És lehet, hogy elég érzéki a dolog, de nem a szexrôl szól, hanem arról, hogy vámpír, és a véremet szívja. Próbáltam valahogy agyban megoldani a szerelmi életem gordiuszi csomóját. – Micah viszont arra céloz, hogy Asher a kajánál többet lát benned. – Nem célzok semmire – javított ki Micah. – Csak azt mondom, hogy ha Asher nem gondolná, hogy te meg Jean-Claude berágnátok rá, már rég megkérte volna Nathanielt, hogy legyenek többek barátoknál. – Ez komoly? – pislogtam egyikrôl a másikra. Kórusban bólintottak, mintha tükör elôtt begyakorolták volna. – És ti tudtátok? Megint a bólintás. – És eddig miért nem mondtátok? – Mert eddig te vagy én mindig ott voltunk, hogy vigyázzunk Nathanielre. Most meg nem leszünk. Erre csak sóhajtani tudtam. – Nem lesz semmi baj – legyintett Nathaniel. – Ha majd nagyon aggódom az erkölcseim miatt, legfeljebb Jasonnel alszom – mosolygott még ragyogóbban. – Na és most mi olyan vicces? – kérdeztem dühödten. Utáltam, hogy nekem fel se tûnt ez az egész dolog Asherrel. Néha olyan

Laurell K. Hamilton

lassúnak éreztem magam. Néha meg totálisan bénának ezzel a sok pasival az életemben. – Olyan aggodalmas és döbbent arcot vágsz – ugrott négykézlábra az ágyon, és szépséges meztelenségében kúszni kezdett felém. Eddigre az ágy végén ültem, és egyszerre csak ott volt velem szemközt, hogy már menekülni se maradt idôm, s ahogy elhúzódtam volna, egyszerûen legurultam a padlóra. Ültem a pucér seggemen a földön, és igyekeztem felmérni, hogy maradt-e néhány apró morzsányi méltóságom még. – Ha azt mondom, hogy ez édi volt – hajolt le hozzám Nathaniel vigyorogva az ágyról –, nagyon dühös leszel? – Aha – bólogattam, de nem lehetett nem mosolyogni. – Akkor nem mondom – hajolt még közelebb, hogy megcsókoljon, de ahhoz nekem is fel kellett volna még térdelnem, hogy elérjen. – Szeretlek, Anita. Feltérdeltem. – Én is szeretlek – suttogtam bele a csókjába. – Mondd meg, hová utazunk, és már intézem is a jegyeket! – hallottam Micah hangját az ágyról. – Philadelphiába – szakítottam meg a szó erejéig a csókot. Nathaniel az ágy lábába kapaszkodott fél kézzel, könnyedén tartotta magát, karizmai szépségesen belefeszültek, ahogy a másik kezével kisodorta a hajamat az arcomból. – Hiányozni fogsz.

Micah

– Te is nekem – bólintottam, és tényleg komolyan gondoltam. Egy asszisztenst még csak benyel valahogyan az FBI, de kettôt már sehogy se tudnék kimagyarázni. Akkor menthetetlenül megindulna a pletyka és gyanakvás, hogy ugyan miben kell engem ennyire asszisztálni. Legalábbis én így gondoltam. Persze, Nathaniel meghökkentôen lila szemeiben elmerülve már nem is voltam annyira biztos benne, hogy izgat, mit gondol felôle az FBI. Nem annyira. De kevéske kételyem azért csak maradt.