1. 1.
AGYUNK HATALMA Az agyi mûködés és az észlelés mítoszai
mítosz: A legtöbb ember agyi kapacitásának mindössze 10%-át használja
Ha a magunkfajta, agykutatással foglalkozó ember kiteszi a lábát az elefántcsonttoronyból, hogy nyilvános elôadásokat tartson, vagy nyilatkozzon a médiának, az egyik leggyakoribb kérdés, amivel találkozik, hogy „Vajon igaz-e, hogy agyunknak csupán 10%-át használjuk?” A „Sajnálom, attól tartok, ez nem igaz” válasz nyomán tapasztalt csalódott arckifejezések pedig arra engednek következtetni, hogy a 10% mítosza egyike azoknak a reményteljes közhelyeknek, amelyek nem adják meg magukat egykönnyen, egyszerûen azért, mert annyira piszkosul jó lenne, ha igaz volna (Della Sala, 1999; Della Sala & Beyerstein, 2007). Kétségtelen, hogy olyan mítoszról van szó, amely rendkívül széles körben elterjedt, még a pszichológia szakos hallgatók és más, magasan képzett emberek körében is. Egy felmérésben arra a kérdésre, hogy „Mit gondol, a legtöbb ember hozzávetôleg hány százalékát használja ki agyi kapacitásának?”, a pszichológia szakosok harmada felelte, hogy 10%-át (Higbee & Clay, 1998, 471. o.). Brazíliában egy fôiskolát végzettekbôl vett minta 59%-a hitte hasonlóképpen, hogy az emberek csupán agyuk 10%-át használják (Herculano-Houzel, 2002). Figyelemre méltó adalék, hogy ugyanebbôl a felmérésbôl az is kiderült, hogy még a neurológusok 6%-a is egyetért az említett állítással! Hát persze, hogy egyikünk sem utasítana vissza egy kis agytuningoló edzést, ha lehetôségünk nyílna rá. Épp ezért nem meglepô, hogy a reklámszakemberek kitûnôen profitálnak a tömegek dédelgetett reményeibôl, amelyek arról szólnak, hogy végre sikerülhet áttörést elérniük az önfejlesztésben, és végeláthatatlanul ontják magukból a 10% mítoszra alapozott, kétséges hatású programokat és eszközöket. A média, ami szinte vadászik az „érezd jól magad” sztorikra, óriási szerepet játszik ennek az
40
| Agyunk hatalma ` Ìi`ÊÜ Ì ÊÌ iÊ`i ÊÛiÀÃ Ê v v ÝÊ*À Ê* Ê ` Ì ÀÊ
50 Mítosz 352 H press.indd 40
/ ÊÀi ÛiÊÌ ÃÊ Ì Vi]ÊÛ Ã Ì \ÊÜÜÜ°pdfediting.com
11/12/10 2:27 PM
optimista mítosznak az életben tartásában. Sok törvényes termék reklámja a mai napig tényként hivatkozik a 10% mítoszra, általában abban a reményben, hogy így hízelegjen potenciális vevôinek, akik úgy látják, nekik sikerült túllépniük agyuk korlátain. Scott Witt például a How to Be Twice as Smart (Hogyan legyünk kétszer okosabbak) (1983) címû, népszerû könyvében a következôt írta: „Ha olyan vagy, mint általában az emberek, akkor csupán agyad tíz százalékát használod.” 1999-ben egy légitársaság a következô szlogennel igyekezett megfogni lehetséges utasait: „Azt mondják, agyunk kapacitásának csak 10%-át használjuk. Ha Ön a ____ (a vállalat neve) gépeivel repül, ez a szám sokkal nagyobb.” (Chudler, 2006). Ugyanakkor egy, az Egyesült Államok Nemzeti Kutatási Tanácsa által összehívott szakértôi bizottság arra az álláspontra jutott, hogy – sajnálatos módon – akár a többi, csodás önfejlesztéssel kapcsolatos állításnál, ebben az esetben is az igazság az, hogy a kemény munkát semmivel sem lehet megspórolni, ha az ember boldogulni akar az életben (Beyerstein, 1999c; Druckman & Swets, 1988). Ez a kellemetlen hír azonban nem igazán tántorította el azok millióit, akik továbbra is abba a hitbe ringatják magukat, hogy egy csapásra elérhetik beteljesületlen álmaikat, ha megtalálják a nyitját, miként aknázzák ki hatalmas, és állítólagosan parlagon heverô cerebrális kincsesbányájukat (Beyerstein, 1999c). A hôn áhított elôléptetés, a fényes tanulmányi átlag, a következô sikerkönyv csupán karnyújtásnyi távolságra van, állítják a vonatkozó varázsszerek forgalmazói. Még ennél is kétségesebbek a New Age nevû utópisztikus mozgalom (ezoterikus) guruinak az ajánlatai, akik azt ígérik, hogy mindenféle kétes, agyra ható bigyó segítségével optimálisra pallérozzák állítólagos szunnyadó pszichikus képességeinket. Az önjelölt médium, Uri Geller (1996) például úgy fogalmazott, hogy „A legtöbb ember csupán agya 10%-át használja, a legjobb esetben.” A Gellerhez hasonló nyilvános szereplôk azt sugallják, hogy rejtett pszichikus képességeink az agy maradék 90%-ában rejlenek, amit az egyszerû halandók, akik arra vannak kárhoztatva, hogy rabszolgaként a 10%-on vegetáljanak, sosem tanultak meg használni. Miért kételkedne egy agykutató azon állításban, miszerint az átlagos ember agyának 90%-a kihasználatlanul hever? Ennek számos oka van. Elôször is, agyunk a természetes szelekció produktuma. Az agyszövet létrehozása és mûködtetése drága dolog; míg testtömegünknek csupán 2-3%-át teszi ki, a felvett oxigén több mint 20%-át fogyasztja el. Valószínûtlen, hogy az evolúció megengedte volna forrásaink ily mértékû
Agyunk hatalma |
41 ` Ìi`ÊÜ Ì ÊÌ iÊ`i ÊÛiÀÃ Ê v v ÝÊ*À Ê* Ê ` Ì ÀÊ
50 Mítosz 352 H press.indd 41
/ ÊÀi ÛiÊÌ ÃÊ Ì Vi]ÊÛ Ã Ì \ÊÜÜÜ°pdfediting.com
11/12/10 2:27 PM
pazarlását, csak hogy felépítsen és fenntartson egy ennyire masszívan kihasználatlan szervet. Továbbá, ha a nagyobb agy hozzájárul a flexibilitáshoz, amely a túlélés és a szaporodás alapja – amik pedig a természetes kiválasztódás lényegét képezik –, nehéz elhinni, hogy bármilyen apró, a feldolgozási kapacitásban bekövetkezett növekedésre ne csapna le azonnal valamelyik már meglévô agyi rendszer, hogy így növelje az egyed esélyeit a boldogulásért és szaporodásért folytatott állandó harcban. A 10%-os elképzeléssel kapcsolatos kételyeket a klinikai idegtudomány és a neuropszichológia eredményei is alátámasztják – ezek a tudományágak az agyi károsodások megértését és gyógyítását tûzték ki célul. Ha az agyat ért károsodások arányát tekintjük, sokkal kevesebb, mint 90% is elég, hogy katasztrofális következményekkel kelljen számolnunk. Gondoljunk például a sokat idézett vitára, amely Terri Schiavo, a fiatal floridai nô eszméletlensége és idô elôtti halála körül alakult ki, aki 15 éven át feküdt folyamatos vegetatív kómában (Quill, 2005). A történet 1990ben kezdôdött, amikor egy szívinfarktus nyomán kialakult oxigénhiányos állapot következtében az agyvelô 50%-a elpusztult – ez az agy felsô, éber tudatért felelôs része. A modern agytudományok szerint az „elme” egyenlô az agyi mûködéssel. Ezért az olyan betegek, mint Ms. Schiavo, maradandóan elveszítik a gondolkodási, észlelési, emlékezeti és érzelmi képességeiket, amik pedig az emberi lét lényegét jelentik (Beyerstein, 1987). Jóllehet néhányan azt állították, hogy a tudatosság jeleit vélték felfedezni Schiavón, a legtöbb pártatlan szakember nem talált bizonyítékot, hogy bármilyen magasabb szintû mentális folyamat épen maradt volna a fiatal nônél. Ha valóban igaz, hogy az agy 90%-a szükségtelen, ez a történet bizonyára nem így alakult volna. A kutatások azt is igazolták, hogy nincs az agynak olyan területe, amelynek agyi katasztrófa vagy fejsérülés nyomán bekövetkezett elhalása ne járna a beteg mûködéseinek súlyos sérülésével (Kolb & Whishaw, 2003; Sacks, 1985). Ahogyan a különbözô területek idegsebészi beavatkozások alkalmával történt elektromos ingerlése sem mutatott ki egyetlen „csendes zónát” sem, ahol a vizsgálati személyek ne tapasztaltak volna észlelési, érzelmi vagy motoros mûködést a gyenge áram bevezetése után (az idegsebészek ezt a mutatványt tudatos pácienseken is képesek elvégezni, lokális altatásban, ugyanis az agyban nincsenek fájdalomérzékelô receptorok). Az elmúlt évszázadban tanúi lehettünk, ahogy egyre kifinomultabb technológiák jelentek meg az agyi aktivitás kifürkészésére (Rosenzweig, Breedlove, & Watson, 2005). Az olyan agyi képalkotó eljárások segítségével, mint például az elektroencefalogram (EEG), a pozitron emis�-
42
| Agyunk hatalma ` Ìi`ÊÜ Ì ÊÌ iÊ`i ÊÛiÀÃ Ê v v ÝÊ*À Ê* Ê ` Ì ÀÊ
50 Mítosz 352 H press.indd 42
/ ÊÀi ÛiÊÌ ÃÊ Ì Vi]ÊÛ Ã Ì \ÊÜÜÜ°pdfediting.com
11/12/10 2:27 PM
sziós tomográfia (PET) és a funkcionális mágneses rezonanciás képalkotás (MRI), a kutatóknak számos pszichológiai mûködést sikerült lokalizálniuk az agyban. Állatoknál, és néha neurológiai kezelés alatt álló betegeknél is elôfordul, hogy felvevô szondákat ültetnek az agyba. Még ilyen részletes feltérképezés mellett sem találtak azonban egyetlen csendes területet sem, amely arra várna, hogy új feladatokat rendeljenek hozzá. Sôt, általában a legegyszerûbb mûködésekhez is olyan feldolgozási régiók közremûködésére van szükség, amelyek gyakorlatilag az egész agyat behálózzák. Az idegélettan két másik, jól megalapozott elve szintén problémákat vet fel a 10% mítosszal kapcsolatban. Az agy azon területeivel, amelyek sérülés vagy betegség következtében kiesnek a használatból, rendszerint két dolog történhet. Vagy elsorvadnak, „degenerálódnak”, ahogyan az idegtudósok mondják, vagy bekebelezik ôket a környezô területek, amelyek alig várják, hogy a kihasználatlan részeket a saját céljaikra fordítsák. Bármelyik variáció álljon is elô, tökéletesen ép, de a használatból kiesett agyszövet nem marad sokáig parlagon. A kutatási eredmények összességében azt mutatják, hogy nem létezik agyi pótkerék, amit az önfejlesztô ipar segítségével felszerelhetnénk. De ha a 10% mítosz ilyen rosszul megalapozott, hogyan születhetett meg egyáltalán? A mítosz eredetének felderítésére tett erôfeszítéseink során ugyan nem sikerült egyértelmû bizonyítékokhoz jutnunk, néhány árulkodó jelet mindenesetre találtunk (Beyerstein, 1999c; Chudler, 2006; Geake, 2008). Az elsô nyom a pszichológia amerikai úttörôjéhez, William Jameshez vezet a 19. század végére és a 20 század elejére. James egyik nagy nyilvánosságnak szánt írásában úgy fogalmazott, kétli, hogy az átlagember több mint 10%-át megvalósítaná intellektuális potenciáljának. James azonban minden esetben alulfejlett lehetôségekrôl beszélt csupán, és sosem kapcsolta össze ezeket azzal, hogy az agy hány százaléka érintett a kérdésben. A „pozitív gondolkodás” gurujai, akik a nyomába eredtek, már nem voltak ilyen óvatosak. Így történhetett, hogy lehetôségeink 10%-ából agyunk 10%-a lett (Beyerstein, 1999c). Kétségtelen azonban, hogy az önsegítô ipar tiszttartói akkor kapták a legnagyobb lökést, amikor az újságíró Lowell Thomas William Jamesnek tulajdonította az agy 10%-áról szóló állítást. Tette ezt a mai napig az egyik legsikeresebb önsegítô könyv, Dale Carnegie Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket 1936-os elôszavában (magyarul 2008-ban jelent meg). A mítosz pedig azóta sem veszített a lendületébôl. A 10% mítosz népszerûsége a korai agykutatók tudományos írásainak félreértelmezésébôl is eredhet. Azáltal, hogy az ember agyi féltekéinek
Agyunk hatalma |
43 ` Ìi`ÊÜ Ì ÊÌ iÊ`i ÊÛiÀÃ Ê v v ÝÊ*À Ê* Ê ` Ì ÀÊ
50 Mítosz 352 H press.indd 43
/ ÊÀi ÛiÊÌ ÃÊ Ì Vi]ÊÛ Ã Ì \ÊÜÜÜ°pdfediting.com
11/12/10 2:27 PM
nagy százalékát „csendes kéregnek” nevezték, ezek a kutatók azt a téves benyomást kelthették, hogy a ma már „asszociációs kéregnek” nevezett területek nem rendelkeznek funkcióval. Jelenlegi tudásunk szerint az as�szociációs kéreg elengedhetetlenül fontos a nyelvi mûködésekhez, az elvont gondolkodáshoz és a bonyolult szenzomotoros feladatok végrehajtásához. A korai kutatók rokonszenvesen szerény kijelentései, miszerint az agy 90%-áról nem tudják, mit csinál, ugyancsak hozzájárulhattak a mítosz kialakulásához. A tévhit egy másik lehetséges forrását a laikusokban a gliasejtekrôl kialakult elképzelések jelenthették – ezek olyan agysejtek, amelyek száma körülbelül 10-szer meghaladja az agyi neuronok (idegsejtek) számát. Jóllehet a gondolkodáshoz és egyéb mentális mûködésekhez a neuronok biztosítják a helyszínt, a gliasejtek alapvetô támogatófunkciót töltenek be a súlyemelést végzô neuronok mellett, hogy képletesen fogalmazzunk. És végül azok, akik megpróbáltak fényt deríteni a 10% mítosz keletkezésére, gyakran botlottak bele abba az állításba, miszerint Albert Einstein egy alkalommal az erre való hivatkozással magyarázta saját lángelméjét. Mindazonáltal az Albert Einstein-archívum dolgozóinak segítségével végzett alapos kutatásunk során nem találtuk nyomát, hogy a tudós valaha ilyen kijelentést tett volna. Nagyon valószínû, hogy a 10% mítosz terjesztôi egyszerûen a saját céljaikra használták Einstein presztizsét (Beyerstein, 1999c). A 10% mítosz kétségkívül sok embernek adott ösztönzést, hogy kreatívabbá és termékenyebbé tegye az életét, ez pedig tagadhatatlanul hasznos dolog. Mindaz a vigasz, buzdítás és remény, amely belôle fakadt, bizonyosan nagyban hozzájárult tartósságához. De, amint arra Carl Sagan (1995) felhívta a figyelmünket (lásd Bevezetés 28. oldal), ha valami túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, valószínûleg nem is az.
2.
mítosz: Egyes emberek bal, mások jobb agyféltekések
Legközelebb, ha valaki azzal az ígérettel próbál meg eladni nekünk egy könyvet vagy eszközt, hogy a segítségével megedzhetjük állítólagosan elpuhult jobb agyféltekénket, vegyük elô a tárcánkat. Aztán szorítsuk jó erôsen a mellkasunkhoz, és szaladjunk el olyan gyorsan, ahogy csak bírunk. Ahogyan néhány más, ebben a könyvben szereplô mítoszban, ebben is van egy cseppnyi igazság. Csakhogy ezt a cseppnyi igazságot nem könnyû megtalálni az ôt elnyelô téves információk tengerében. Valóban léteznek jobb és bal agyféltekés emberek? Jó okunk van azt feltételezni, hogy az agy két fele, vagyis az agyféltekék különbözô funkci-
44
| Agyunk hatalma ` Ìi`ÊÜ Ì ÊÌ iÊ`i ÊÛiÀÃ Ê v v ÝÊ*À Ê* Ê ` Ì ÀÊ
50 Mítosz 352 H press.indd 44
/ ÊÀi ÛiÊÌ ÃÊ Ì Vi]ÊÛ Ã Ì \ÊÜÜÜ°pdfediting.com
11/12/10 2:27 PM
ót látnak el (Springer & Deutsch, 1997). Például az agy egyik felét ért sérülés egyes képességeket jobban befolyásol, míg másokat kevésbé, továbbá agyi képalkotó eljárásokkal is kimutatható, hogy a különbözô mentális feladatokat végzô embereknél eltérô mértékû a féltekékben létrejött aktivitás. A funkcionális lateralitás – valamelyik agyfélteke dominanciája bizonyos feladatok elvégzésénél – mindez idáig legmeggyôzôbb bizonyítéka azonban a „hasított agy” (split-brain) mûtéten átesett betegektôl származik. A ritkán alkalmazott bevatakozás során sebészi úton roncsolják az agy bal és jobb féltekéjében található szemközti pontok idegi ös�szeköttetését, a súlyos epilepszia kezelésére tett végsô kísérletképpen. A nagy idegpályát, amely a két féltekét összekapcsolja, és amely a hasítottagy-operáció legfôbb célpontja, corpus callosumnak (kérgestestnek) nevezik. Roger Sperry 1981-ben megosztott Nobel-díjat kapott hasított agyú pácienseken végzett úttörô tanulmányaiért, és valóban lenyûgözôen érdekes dolgokat tapasztalt (Gazzaniga, 1998). A mûtét utáni felépülést követôen ezek az emberek a mindennapok során megtévesztôen normálisnak tûntek. De amint Sperry laboratóriumi vizsgálatnak vetette alá ôket, nyilvánvalóvá vált, hogy agyuk két fele egymástól függetlenül mûködik. Vagyis mindkét oldal anélkül végezte a dolgát, hogy tudatában lett volna a másiknak. Sperry laboratóriumi kísérleteiben a páciensek egy képernyô közepére fókuszálnak, amelyen egy rövid idôre szavak és képek villannak fel. Miközben a szem mozdulatlan, a fixációs ponttól balra vetített információ a jobb agyféltekébe kerül, a ponttól jobbra vetített információkra pedig épp ennek ellenkezôje igaz (ez azért van, mert a vizuális tér két oldaláról kiinduló látóidegek az agyban a másik oldalra kötnek át, azaz keresztezôdnek). Átlagos helyzetben az információk ilyen elkülönülése nem történik meg, hiszen a páciens folyamatosan mozgatja a szemét a környezet pontja közt, és így az input végül mindkét féltekébe eljut. Amikor azonban nem így történik, határozottan furcsa dolgokat tapasztalunk. A jobb félteke tehát a test bal oldaláról érkezô inputot fogadja, és az ezen az oldalon történô mozgásokat irányítja, míg a bal agyfélteke ugyanezt végzi a jobb oldal esetében. Szinte minden jobbkezes embernél, ahogyan a legtöbb balkezesnél is, a nyelvi feldolgozás és produkció a bal agyféltekéhez kötôdik. Így, ha az új információ bemenetét a jobb agyféltekére korlátozzuk, a bal agyfélteke – amelyik verbálisabb a jobbnál – nem lesz képes megmondani, mi volt az input, és zavartan nézi, ahogy a bal kéz az elkülönült információ szerint cselekszik, mert fogalma sincs, mi okból teszi.
Agyunk hatalma |
45 ` Ìi`ÊÜ Ì ÊÌ iÊ`i ÊÛiÀÃ Ê v v ÝÊ*À Ê* Ê ` Ì ÀÊ
50 Mítosz 352 H press.indd 45
/ ÊÀi ÛiÊÌ ÃÊ Ì Vi]ÊÛ Ã Ì \ÊÜÜÜ°pdfediting.com
11/12/10 2:27 PM