Első fejezet
Én, Hasszán Hadzsi, hat gyerek közül másodikként nagyapám étterme felett születtem a Napean Sea Roadon, akkor még NyugatBombayban, két évtizeddel azelőtt, hogy azt a hatalmas várost visszakeresztelték volna Mumbaira. Gyanítom, hogy sorsom már a kezdetekkor meg volt írva, mert az életből legelőször a macshlí ka salan, a fűszeres halcurry illatát éreztem meg, ami a padlódeszkákon át szivárgott fel az étteremből a szüleim szobájában álló kiságyamhoz. A mai napig emlékszem az érzésre, ahogy 2-3 éves gyerekarcomat nekiszorítom az ágy hűvös rácsának, hogy minél jobban ki tudjam dugni az orromat, és megtaláljam a levegőben azt a kardamom-, halfej- és pálmaolaj-aroma egyveleget, ami már zsenge korom ellenére valahogy azt sejtette velem, hogy az ágyon kívüli szabad világban valami mérhetetlen gazdagság várja, hogy felfedezzem és megízleljem. De hadd kezdjem az elején. Nagyapám 1934-ben jött Bombayba Gujaratból: egy fiatalember egy gőzmozdony tetején megérkezik a nagyvárosba. Manapság számos feltörekvő család van Indiában, akik egyszer csak, csodák csodája, felfedezik, hogy nekik micsoda nemes elődeik vannak – híres rokonok, akik a kezdet kezdetén Mahatma Gandhival dolgoztak együtt Dél-Afrikában –, de én nem dicsekedhetem ilyen előkelő származással. Mi szegény muszlimok voltunk, jó esetben önellátó parasztgazdák a poros Bhavnagarban, mígnem a harmincas években a gyapotföldeket pusztító penész miatt nagyapámnak nem maradt más választása, mint hogy az 9
szazlepes_001-304.indd 9
10/18/11 2:59 PM
éhezéstől menekülve elvándoroljon Bombayba, a nyüzsgő metropoliszba, és mint annyi más kisember, ott próbáljon szerencsét. Az én konyhai életem tehát már igen korán, a nagyapám nagy éhségével kezdetét vette. És az a háromnapos zötyögés a vonat tetején, a tűző napon, a kétségbeesett csimpaszkodás, míg az a forró vasdoboz keresztülpöfögött India síkjain, az volt az én családom nagy utazásának nem túl biztató kezdete. Nagyapa sose szeretett beszélni az első bombayi időszakról, de a nagymamámtól, Ammitól tudom, hogy éveken át lényegében az utcán aludt, és abból élt, hogy ételdobozokat hordott ki a Brit Birodalom hátsó fertályát működtető indiai hivatalnokoknak. Azt a Bombayt, ahonnan én jövök, úgy lehet megérteni, ha az ember csúcsforgalomban kimegy a Victoria nagypályaudvarra. Az az indiai élet esszenciája. A kocsikban külön férfi és női szakaszok vannak, és az utasok szó szerint fürtökben lógnak az ablakokban és az ajtókban, ahogy a vonatok a Victoria és a Churchgate állomások felé zakatolnak. Akkora a tömeg, hogy a bejárók ebédes dobozainak sem jut hely, azok külön vonatokon érkeznek, miután a csúcsforgalom lezajlott. Ezeket a gondos feleségek által feladott, dál, gyömbéres káposzta és fekete borsos rizs szagát árasztó éthordókat – több mint kétmillió ütött-kopott, fedeles fém dobozt – szétválogatják, taligákra rakják és precízen eljuttatják Bombay bármely pontjára, minden biztosítási ügynökhöz és banktisztviselőhöz. Ezt csinálta a nagyapám. Éthordókat szállított. Dabba-wallah volt. Ételkihordó. Nem több. Nem kevesebb. Nagyapa meglehetősen morc ember volt. Mi Bapadzsinak hívtuk, és arra emlékszem, ahogy ramadankor naplemente előtt ott guggolt az utcán, éhségtől és dühtől sápadt arccal, és szívta a beedijét. Még most is látom vékony orrát, drótkefeszemöldökét, a piszkos sapkáját és kurtáját, ritkás fehér szakállát. 10
szazlepes_001-304.indd 10
10/18/11 2:59 PM
Morc ember volt, de volt érzéke a szolgáltatáshoz. Huszonhárom éves korára majdnem ezer éthordót juttatott célba naponta. Tizennégy küldönc dolgozott neki, szaporán szedték a lábukat a lungijukban, a szegények által viselt férfi szoknyában, gurították a taligájukat a zsúfolt bombayi utcákon, hogy aztán a Scottish Amicable- vagy az Eagle Star-épületnél lepakolják az ebéddel teli éthordókat. Azt hiszem, már 1938 volt, amikor végül Ammit is maga után hívta. Tizennégy éves koruk óta voltak házasok, nagymama olcsó karkötőkkel felékszerezve érkezett meg a gujarati vonattal: egy olajosan sötétlő bőrű kis parasztasszony. A vasútállomáson gomolygott a gőz, a srácok a vágányok között végezték el a dolgukat, a vízhordó fiúk kiabáltak, fáradt utasok és hordárok áradata hömpölygött a peronon. Hátul, a harmadosztályon, a batyuival az én Ammim. Nagyapa odavakkantott neki valamit, és már indultak is, az engedelmes falusi feleség tisztelettudóan, több lépésnyi távolságra az ő bombayi férje mögött. A második világháború előestéjén építették fel deszkaházukat a Napean Sea Road melletti nyomornegyedben. Bombay volt a szövetségesek ázsiai hadműveleteinek hátországi központja, nemsokára egymilliónyi katona érkezett ide a világ minden tájáról. Sokuk számára ezek voltak a béke utolsó pillanatai a burmai vagy a Fülöp-szigeteki ádáz harcok előtt, fiatalemberek lófráltak a tengerparti utakon, lógott a szájukból a cigaretta, úgy fixírozták a Chowpatty Beachen munkálkodó prostituáltakat. Nagymama ötlete volt, hogy áruljanak nekik ennivalót, nagyapám végül bele is egyezett, így bővült ki az éthordó-biznisz több biciklis büfével, amelyek a péntek esti csúcsforgalom idején a Juhu Beachen fürdőző katonáktól még átruccantak a Churchgate pályaudvar előtti sokadalomba is. Árultak mézes-diós édességet, te11
szazlepes_001-304.indd 11
10/18/11 2:59 PM
jes teát, de a legtöbbet az újságpapírtölcsérbe töltött bhélpúríból adták el, ebben volt puffasztott rizs, csatni, krumpli, hagyma, paradicsom, menta és koriander, jól összekeverve és vastagon megfűszerezve. Isteni étel, higgyék el; nem csoda hát, hogy a biciklis büfék jó üzletnek bizonyultak. Úgyhogy a jó szerencsén felbuzdulva nagyszüleim a Napean Sea Road túloldalán letakarítottak maguknak egy elhagyott telket, és ott alakítottak ki egy kezdetleges, út menti éttermet. A konyhába három tandoori sütő került – meg több nyílt tűzrakó hely a faszén tüzeknek, amiken vas kadaikban állt a birka maszálá –, mindez egyetlen amerikai katonai sátor alatt. Egy léggyökerű fügefa árnyékában felállítottak pár összetákolt asztalt, és függőágyakat lógattak fel. Nagymama felvett egy keralai faluból felkerült szakácsnőt, Bapput, ezzel a saját, északias repertoárját olyan ételekkel bővítette, mint a hagymatheal és a fűszeres sült garnéla. A katonák, tengerészek, pilóták angol szappannal kezet mostak egy olajoshordóban, a kitett törölközővel megtörölköztek, aztán bemásztak az árnyas fa alá felaggatott függőágyakba. Addigra újabb rokonok érkeztek a nagyszüleimhez Gujaratból, ezek a fiatalemberek voltak a pincéreink. Ideiglenes asztalnak deszkákat raktak keresztbe a függőágyakon, gyorsan megpakolták őket sült csirkés, bászmatís tálakkal, vajas-mézes édességekkel. A nyugalmasabb időszakokban Nagymama előbukkant a hoszszú blúzában és nadrágjában, amit mi salwar kameeznek hívunk, körbejárt a himbálózó függőágyak között, elcsevegett a honvágytól szenvedő, otthoni ízek után sóvárgó katonákkal. – Te mit szeret eni? – kérdezte. – Te mit eszik othon? És az angol katonák meséltek neki a vesés pitéről, hogy abból micsoda illat száll fel, amikor a kés belevág a ropogós tésztába, és a töltelékben előtűnnek a csomós belsőségek. Mindenki túl akart 12
szazlepes_001-304.indd 12
10/18/11 2:59 PM
tenni a másikon, a sátor hamarosan sóhajoktól, „jaj, anyám!”októl, hencegő felkiáltásoktól volt hangos. És az amerikaiak se akartak lemaradni a britek mögött, ők is beszálltak, a lehető legékesebb szavakkal igyekeztek leírni a floridai mocsári füvön hízott marhából készült, roston sült steaket. Ammi pedig a jártában-keltében összeszedett tudásával visszavonult a konyhába, és tandoori kályháján a hallottakból megalkotta a saját kreációit. Volt például afféle indiai vajaskenyérpuding, friss szerecsendióval megszórva, amit imádtak az angol katonák; az amerikaiak pedig, mint Ammi megfigyelte, különösen kedvelték a mogyoróvajjal és mangó csatnival töltött nán kenyeret. Úgyhogy szinte észre se vettük, és a konyhánk híre már eljutott a górkháktól az angol katonákhoz, a barakkokból a hadihajókra, és egész nap jöttek a dzsipek a Napean Sea Road-i sátrunkhoz. Ammi egészen rendkívüli volt, szinte teljesen neki köszönhetem, hogy az lettem, ami és aki. Nincs finomabb az ő szalagos tarkasügérénél, édes-csili maszálával megszórva, banánlevélbe tekerve és tawán, egy csepp kókuszolajjal megsütve. Számomra ez, kimondom, az indiai kultúra és civilizáció legteteje, egyszerre robusztus és kifinomult, s mindent, amit valaha is főztem, ehhez a csúcsponthoz, nagyanyám kedvenc ételéhez mérek. És nagyanyámban megvolt a profi séfeknek az a bámulatos képessége, hogy egyszerre többfelé tudott figyelni. Egész gyerekkoromban azt láttam, hogy ez a kicsi, mezítlábas asszony ide-oda cikázik a földpadlós konyhában, padlizsánszeleteket mártogat villámgyorsan a csicseriborsó lisztbe, a kadaiban kisüti őket, egy szakácsnak lekever egy pofont, nekem odadug egy mandulás süteményt, s még arra is van érkezése, hogy rosszallóan rámorduljon a nagynénémre. Az egészben persze azért az volt a lényeg, hogy Ammi út menti bodegájából rövid idő alatt aranytojást tojó tyúk lett, és a nagyszüleimnek hirtelen elkezdett nagyon jól menni, úgyhogy kisebbfajta 13
szazlepes_001-304.indd 13
10/18/11 2:59 PM
vagyont halmoztak fel a Bombayban megforduló milliónyi katona, tengerész és pilóta által ott hagyott keményvalutából. És a sikerrel együtt jöttek a problémák is. Bapadzsi notóriusan zsugori volt. A legkisebb dolgokért is üvöltött velünk, például ha szerinte túl sok olajat tettünk a tawára. Tulajdonképpen kicsit belebolondult a spórolásba. És mivel mind a szomszédokra, mind a gujarati rokonainkra állandóan gyanakodott, kávésdobozokba kezdte dugdosni a pénzét, majd minden vasárnap elutazott egy titkos helyre, vidékre, ahol elásta a féltve imádott dobozait. 1942 őszén aztán jött a nagy lehetőség, amikor a brit hatóságok, akiknek minden pénzre szükségük volt a háborúhoz, komolyabb ingatlanárverésbe kezdtek. Az ingatlanok legtöbbje a Salsette szigeten volt, ez az egyik nagyobb sziget, amelyre Bombay épült, de néhány előnytelen fekvésű földsávot, üres telket Colaba szigetén is áruba bocsátottak. A kijelölt telkek között volt az a Napean Sea Road-i elhagyott ingatlan is, ahová az én családom bevette magát. Bapadzsi valójában paraszt volt, és mint minden paraszt, ő is többre tartotta a földet minden papírpénznél. Úgyhogy egy szép napon kiásta a dobozait, és egy írástudó szomszéddal az oldalán felkereste a Standard Chartered Bankot. A bank segítségével Bapadzsi megvásárolta a négy angol holdas (bő másfél hektáros) Napean Sea Road-i parcellát, miután az árverésen 1016 angol fontot, 10 shillinget és 8 pennyt fizetett a Malabar Hill lábánál lévő földért. Nagyszüleimre akkor és csak akkor jött el a gyermekáldás. Apámat, Abbasz Hadzsit a híres bombayi kikötői lőszerrobbanás éjjelén segítették világra a bábák. Az esti égen tűzgolyók robbantak, szinte az egész városban óriási dörejek rázták meg az ablaktáblákat, amikor nagyanyám vérfagyasztó sikolyt hallatott, Papa pedig, a robbanásoknál és a saját anyjánál is hangosabban üvöltve a világra pottyant. Ezen mindig jót nevettünk, amikor Ammi el14
szazlepes_001-304.indd 14
10/18/11 2:59 PM
mesélte a történetet, mert aki ismerte apámat, az mind egyetértett benne, hogy a hangkulissza pontosan el volt találva az érkezéséhez. A két évvel később született nagynéném már sokkal nyugodtabb körülmények között látta meg a napvilágot. A Függetlenség és a Felosztás jött és elmúlt. Hogy ama dicstelen időszakban mi történt a családunkkal: rejtély, azóta is; Papától egyetlen kérdésünkre sem kaptunk egyenes választ. – Ó, hát tudjátog, milyen rosz volt – mondta, ha nagyon erőszakosak voltunk. – De kibirtug. Mos pedig elég a kihalgatásból. Eredjetek, hoszátog ide az újságomat. Annyit biztosan tudunk, hogy apám családját, mint sok más családot is, kettészakították. Rokonaink többsége Pakisztánba menekült, de Bapadzsi Mumbaiban maradt, és egy hindi üzlettárs raktárának pincéjében rejtette el a családot. Ammitól hallottam egyszer, hogy nappal aludtak, mert éjszaka állandóan felébredtek a sikoltozásra és a pinceajtó előtt zajló torokelvágásos gyilkolászásra. A lényeg, hogy Papa az ő apjához képest már egy másik Indiában nőtt fel. Nagypapa írástudatlan volt; Papa egy bevallottan nem túl jó helyi iskolát végzett el, de mégis eljutott az ahmedabadi Vendéglátóipari Főiskolára. A tanulás persze mindig betesz a régi törzsi szokásoknak, Papa is Ahmedabadban ismerkedett meg Tahirával, a könyvelést tanuló, világos bőrű lánnyal, aki az anyám lett. Papa azt mondta, hogy először az illatába szeretett bele. Éppen egy könyvtári könyvet olvasott nagy buzgón, amikor kábító erejű csapáti- és rózsavízillat csapta meg az orrát. És az, mondta, az volt az anyád.
Y
15
szazlepes_001-304.indd 15
10/18/11 2:59 PM