Bennünk Élő Istennők - Jean Shinoda Bolen

JEAN SHINODA

BOLEN

f TV T

BENNÜNK ÉLŐ

ISTENNŐK H-

W' 4

-0*

i?_

,

1

m UilHJilUEIHJilHIilHJil eras

JHrSJHJHJEfHIiUHIErHIHJi

Anyámnak, Dr. Megumi Yamaguchi Shinodának, aki eltökélte: segít úgyfelnőnöm (ahogy neki nem sikerült), hogy szerencsének érezzem, hogy lánynak születtem, és mindent el tudjak érni, amire majd nőként törekszem.

Jean Shinoda Bolen

JEAN SHINODA BOLEN

BENNÜNK ÉLŐ

ISTENNŐK

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Jean Shinoda Bolen: Goddesses in Everywoman Fordította: Dr. Karczag Judit

A szöveget az eredetivel egybevetette: Dr. Herskovits Mária Copyright © Jean Shinoda Bolen, M. D., 1989 Hungarian edition © Stúdium Effektive Kiadó, 2008

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is.

A kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmiféle formában (fotókópia, mikrofilm vagy más hordozó) nem sokszorosítható.

ISBN 963 8279 12 5

Kiadja a Stúdium Effektive Kiadó Felelős kiadó: Lipták Erzsébet

Tipográfia: Kedves László Borítóterv, grafika: Vass Ági Nyomta és kötötte: Imi Print, Nyíregyháza

Tartalom

A fordító előszava Köszönetnyilvánítás

7 9

BEVEZETÉS

Istennők pedig vannak

10

ELSŐ FEJEZET Istennők, mint belső képek

19

MÁSODIK FEJEZET Az istennők munkálni kezdenek

28

HARMADIK FEJEZET

A szűz istennők: Artemisz, Athéné és Hesztia

38

FEJEZET Artemisz: a vadászat és a Hold istennője, versenytárs és nővér

45

ÖTÖDIK FEJEZET Athéné: A bölcsesség, a mesterségek és a stratégia istennője, apja lánya

75

NEGYEDIK

HATODIK

FEJEZET

Hesztia: a házitűzhely és a templom istennője, bölcs nő és „hajadon nagynénénk” HETEDIK

108

FEJEZET

A sebezhető istennők: Héra, Démétér és Perszephoné

135

NYOLCADIK FEJEZET Héra: a házasság istennője, az elkötelezett nő, afeleség

141

KILENCEDIK FEJEZET Démétér: a termékenység, a gabonafóldek istennője, táplálékadó, anya

170

TIZEDIK FEJEZET Perszephoné: a leány és az alvilág királynéja, fogékony nő, „anyja lánya”

198

TIZENEGYEDIK

FEJEZET

Az alkimista istennő: Aphrodité

224

TIZENKETTEDIK FEJEZET Aphrodité: a szerelem és szépség istennője, kreatív nőés szerető

232

TIZENHARMADIK FEJEZET Melyik istennő kapja az aranyalmát?

260

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

A hősnő minden földi nőben

272

Függelék

289

A fordító előszava

Embert próbáló időket élünk. Sokan fordulnak a lélektanhoz, vagy éppen a parapszichológiához, keresve azokat a belső fogódzókat és tartalékokat, melyek a fennmaradásban vagy a továbbjutásban segítenek.

Ez a könyv - amellett, hogy igen szórakoztató - segít.

A japán származású szerző, dr. Jean Shinoda Bolen az amerikai Kalifornai Egyetem pszichiátriai klinikájának professzorasszonya, és mint gyakorló terapeuta, a jellegzetesen nyugat-európai jungi pszichoanalízis művelője. Egy időben a feminista mozgalomhoz is csatlakozott. Anyagát a nő új lélekrajzához a görög mitológiából és saját mai gyógyítói tapasztalataiból merítette.

Alázatra intő, hogy mindebből egy itt és most, sőt, bárhol és bármikor használható személyiségelmélet kerekedett ki: az örök nő lélekrajza.

Nem csak korok és kontinensek, istenek és emberek találkoznak ebben a könyvben. Mi is találkozunk önmagunkkal, és szeretteinkkel vagy ellenfeleinkkel is.

A hét olümposzi hölgy alakjában felismerjük anyánkat, nagyanyánkat vagy leányunkat, szomszédasszonyunkat, barátnőnket, s megértjük olykor „lehetetlen” viselkedésük titkos, ám kíméletlenül erős rúgóit: az istennők nevével és meséivel fémjelzett (archetipikus) vonásokat. Felfedezzük a miénktől eltérő gondolkodás- és viselkedésmódok előnyös oldalait, és kevésbé haragszunk önmagunkra is, amikor a mi viselkedésünk válik látszólag irreálissá.

Találkozunk örök szerepeinkkel, és megtanuljuk Bolentől azt is, hogyan lehet (és kell) ezektől a szerepektől szépen elbúcsúzni, hogy életünk folyamán mindig újabb és újabb szerepekbe bújhassunk anélkül, hogy ezt kudarcnak éreznénk, anélkül, hogy belebetegednénk a veszteségbe.

Az „istennők”: az őstípusok valóban bennünk élnek. Magunkhoz szólíthatjuk, kifejleszthetjük őket önmagunkban, hogy egy-

8

BENNüNK éLó ISTENNőK

egy szerepünket: a feleségét, az anyáét vagy az üzletasszonyét jobban be tudjuk tölteni. Fölismerhetjük, ha egy bizonyos szerep nem nekünk való, s így elkerülhetjük a sorozatos kudarcot.

Ha megismerjük és megzabolázzuk a bennünk munkáló istennőket, ha tudjuk, hogy melyik próbál eluralkodni rajtunk, kézben tarthatjuk indulatainkat, és - Bolen szavaival - főszereplőivé válhatunk saját életünknek.

Pszichológusként, őszülő nőként is tapasztalom, hogy az évek során változunk ugyan, de bizonyos domináns személyiségvonások életünk végéig elkísérnek. Az, hogy senki nem tud kibújni a bőréből, nem jelentheti azt, hogy rosszul kell magunkat érezni a

bőrünkben.

A pszichoterápia lényegében önmagunk tanulása valaki másnak, jelesül egy terapeutának a segítségével. Bolen igazi terapeuta.

Junggal együtt vallja, hogy egyéni történetünk nem a fogamzással kezdődik. Ahogyan az állatok ösztöneiket, úgy mi, emberek úgynevezett archetipikus vonásokat hozunk magunkkal, melyek az ösztönkésztetés erejével hatnak, s melyekben az egész emberiség tapasztalati anyaga tükröződik. Érdemes ezt a könyvet többször is, akár öt-hat évenként elővenni. Minden életkorra van mondanivalója.

Segít a gyereknevelésben, pálya- és párválasztásban, a veszteségek elviselésében, munkahelyi és házassági konfliktusok, emberi kapcsolatok és elsősorban önmagunk mélyebb megértésében.

Carl Gustav Jung teljes életműve csak most jelent meg magyar nyelven. Ez a könyv azonban a jungi pszichológia beható ismerete nélkül is élvezhető. Akinek Jung olykor talán nehézkes tudományos nyelvezete, egyedi, bonyolult fogalomkészlete elvette volna a kedvét az egész jungiánus irodalomtól, azt megnyugtathatom: dr. Jean Shinoda Bolen írásmódja egyszerű, fogalmai nem lépik túl az ismeretterjesztés szintjét, gondolatmenete világos és követhető, ugyanakkor a legmodernebb pszichiátriai iskolák sem találnának benne kivetni valót.

Az olvasó számára külön gyönyörűséget jelenthet a mitológiai tanulmányok fölfrissítése és Homérosz idézett sorainak tovább olvasása Devecseri Gábor fordításában.

Dr. KarczagJudit, pszichológus

Köszönetnyilvánítás

E könyv minden fejezetének számos névtelen társszerzője van - betegek, barátok, kollégák -, akik példásan képviseltek egy-egy istennő-archetípust, vagy adalékokkal szolgáltak azokhoz. Ezek a lélekrajzok tehát számtalan nő vonásaiból tevődtek össze, akiket igen változatos körülmények között ismertem meg, legtöbbjüket több évtizedes pszichiátriai gyakorlatom során. Megtiszteltetésnek érzem, ha azok, akik megbíznak bennem, föltárják előttem lelkűk mélységeit, s így mások, valamint önmagam pszichés működését is jobban megismerhetem. A betegeim a legjobb tanítóim. Köszönet mindnyájuknak.

Erős támaszt jelentett a családom is, hiszen zajló életük kellős közepén dolgoztam kéziratomon. Elhatároztam, hogy nem vonulok el, és nem zárkózom be, rendelkezésükre állok munka közben, és a tapintatukra bízom magam. Jól számítottam: férjem, Jim, és a gyerekeink, Melody és Andy az egész vállalkozás során mellettem álltak. Jim, amellett, hogy érzelmi támaszt nyújtott, időről időre a szakember szemével is betekintett munkámba és biztatott, hagyatkozzam csak az ösztöneimre.

Szívből mondok köszönetét mindazoknak, akik a lelket tartották bennem, hogy be tudjam fejezni a munkát. Valahogy mindig akkor jelentek meg, amikor éppen ott tartottam, hogy elegem van az egészből. Ilyenkor valaki mindig megjegyezte, hogy ez a könyv hasznára lehet másoknak, ki kell hát tartanom, míg el nem készül.

Megtettem, hiszen ez volt a dolgom. Tudtam, hogy ha egyszer végre kiadják, önálló életre kel majd, és egészen biztosan eljut azokhoz, akiknek szól.

Jean Shinoda Bolen

BEVEZETÉS

Istennők pedig vannak minden nőben

Saját, kibontakozó élettörténetében minden egyes nő főszerepet játszik.

Pszichiáterként immár egyéni sorsok százainak történetét hallgattam végig, és megállapítottam, hogy mindegyikben vannak misztikus vonások. A nők zöme csak akkor fordul szakemberhez, amikor már teljesen munkaképtelennek érzi magát, és nem talál kiutat, mások - a bölcsebbek - akkor, ha fölismerik, hogy megfeneklettek egy bizonyos helyzetben, amelyet sürgősen meg kell érteniük, és változtatniuk kell az életükön. Bárhogyan is legyen, szerintem végül is azért kérik a nők egy terapeuta segítségét, hogy megtanulják tőle, hogyan lehetnének jobb hősnők, vagy főszereplők saját élettörténetükben. Ehhez azután tudatos döntések sorát kell majd meghozniuk, melyek a későbbiekben fontos változásokat hozhatnak. Ahogyan a nők általában nincsenek tisztában a külső sztereotípiák: a társadalom részéről rájuk ható szerepelvárások nyomásával, úgy a pszichéjükben munkáló erők sem ismertek előttük. Ebben a könyvben ezekről a hatalmas erőkről szólok majd.

Nő és nő között óriási különbségek vannak, s ezeket a különbségeket a belső viselkedési minták különbözősége okozza. Ősi mintákról, Jung kifejezésével élve archetípusokról vagy őstípusokról lesz szó, s ezeket görög istennők alakjaival szemléltetem majd. Az archetípusok vagy szimbólumok az emberi élet alaphelyzeteit és alapvető viszonyulásait tükrözik. Az egyik nőnek például ahhoz, hogy élete teljes legyen, monogám házasságra, a másiknak feltétlenül gyermekre van szüksége. Van, aki mindenekfölött el akarja érni egyéni,személyes célját, és a hagyományos női szerepek betöltésénél jobban becsüli a függetlenségét, a munkáját. Végül ismét egészen más az a nő, aki az intenzív érzelmi élményeket keresi, és egyik kapcsolatot a másik után, egyik

ISTENNőK PEDIG VANNAK

11

kreatív tevékenységet a másik után próbálja ki és hagyja oda. Ami az egyik nő számára életfontosságú, a másik számára érdektelen lehet aszerint, hogy kiben melyik őstípus, melyik „istennő” munkál éppen, vagy melyik vonul a háttérbe.

Ugyanabban az asszonyban is több „istennő”, több archetípus aktivizálódhat egyszerre, s minél differenciáltabb, bonyolultabb egy nő pszichéje, annál több a valószínűsége, hogy nem csupán egyetlen domináns „istennő” lakja őt.

Az istennőkről vagy archetípusokról szerzett ismereteink segíthetnek, hogy jobban értsük önmagunkat és kapcsolatainkat a férfiakhoz, más nőkhöz, szüléinkhez, gyermekeinkhez, munkánkhoz.

A különböző istennők történetei, viselkedésmintái magyarázatot adnak arra is, hogy mi az, ami némely nőket motivál (sőt kényszerít) valamire, vagy éppen frusztrál, kielégít vagy dühít, másokat viszont hidegen hagy. E szimbólumok segítségével ráismerhetünk egymásra is, és tudhatjuk, melyik nőtársunktól mit várhatunk.

A férfiak számára is érdekes stúdium ez, hiszen könnyebben megérthetik általa a „bonyolult és ellentmondásos” női viselkedést.

Hasznos klinikai ismeretekkel szolgál az „istennőkre” vonatkozó tudás terapeuták (pszichoterápiát végzők) számára is a betegek interperszonális (személyek közötti), és intrapszichés (önmagukkal való) konfliktusairól. Ezek a minták magyarázatul hívhatók személyiségjegyek, lelki zavarok, pszichiátriai tünetek elemzéséhez. Könyvemben minden egyes archetípusnál kitérek arra is, hogy mik a fejlődés lehetséges útjai.

A nő pszichológiájának új elmélete bontakozik ki ebből a könyvből. A görög istennők imázsaira épül ez az elmélet, rájuk, akik több mint három évezreden át maradtak elevenek az emberi képzeletben. Ez az új pszichológiai látásmód merőben különbözik azoktól a tudományos vagy laikus elképzelésektől, melyek szerint a „normális nő” az, aki megfelel egy bizonyos modellnek vagy meghatározott személyiségstruktúrának. Elméletem a mitológiából kölcsönzi alakjait, azonban nagyon is földi nők között előforduló normális variációk sokféleségének megfigyelésén alapul.

Amit a nőkről megtanultam, annak nagy részét hivatásom gyakorlása közben tanultam meg. Pszichiáterként és jungiánus analitikusként dolgozom, tanítottam a Kaliforniai Egyetem pszichiátriai klinikáján, és a San Franciscó-i C. G. Jung Intézet szuper-

12

BENNüNK éLő ISTENNőK

víziót végző analitikusa vagyok. Az az elemzés azonban, amely a következő lapokon olvasható, nem csupán a hivatásom körében szerzett tapasztalatokon nyugszik. Mindabból, amit tudok, nagyon sok minden egyszerűen arra vezethető vissza, hogy nő vagyok magam is, női szerepekben élek, mint szüleim leánygyermeke, mint feleség, mint egy fiú és egy lány anyja. Felismeréseim többek között beszélgetések során keletkeztek, melyeket barátnőimmel, kolléganőimmel, vagy női csoportokkal folytattam.

Mind a négyszemközti, meghitt helyzet, mind a csoportszituáció alkalmas rá, hogy fölismerjük vagy tükröztessük egymásban önmagunk egyes vonásait, hogy megmerítkezzünk egy másik nő tapasztalataiban, és esetleg tudatossá váljék valami, amit korábban nem méltattunk figyelmünkre. Olykor fölfedezzük azt, ami közös bennünk, máskor olyasvalamit, ami nagyon különbözővé tesz.

Ismereteimet a nő pszichológiájáról egy történelmileg pontosan meghatározható korszakban szereztem: 1963-ban kezdtem pszichiáterként dolgozni. Ugyanabban az esztendőben két esemény adott lökést a nőmozgalmak kibontakozásához: Betty Friedan The Feminine Mystique című könyve, melyben megfogalmazódik annak a női generációnak a kiürültsége és elégedetlensége, melynek tagjai másokért és mások által éltek. A szerző szerint ennek a boldogtalan létnek az oka az identitás vagy énazonosság zavara, ami a fejlődés, a felnövekedés megakadására vezethető vissza. Leszögezi, hogy ezt a problémát maga a kultúra idézi elő, amikor nem engedi meg a nőknek, hogy kielégítsék a fejlődésre, a kiteljesedésre irányuló igényeiket, és emberi lényként kiaknázhassák a bennük szunnyadó lehetőségeket. Azáltal, hogy Friedan leszedte a szenteltvizet a kulturális sztereotípiákról, a freudi dogmákról, és rámutatott, hogyan manipulálják a nőket a médiában, könyve olyan gondolatokat röppentett föl, melyek számára éppen megérett az idő. Olyan gondolatok voltak ezek, melyek felszínre hozták a lefojtott keserűséget, és a nők felszabadításáért vívott harc zászlóbontásához, majd később a NOW (Nemzeti Nőszervezet) megalakulásához vezettek. Még ugyanabban az évben, 1963-ban hozta nyilvánosságra a John F. Kennedy által létrehozott bizottság a nők helyzetéről készített beszámolóját, mely felfedte az Egyesült Államok gazdasági rendszerében fennálló igazságtalanságot, egyenlőtlenséget: a nők ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, mint a férfiak, esélyeik a

ISTENNőK

PEDIG VANNAK

13

hivatali előmenetelre rosszabbak, és az alkalmaztatásban is hátrébb szorulnak. A női szerep leértékelésének és korlátainak kiáltó bizonyítékai voltak ezek a feltárt anomáliák.

Abban az időszakban kezdtem tehát dolgozni, amikor az Egyesült Államokban mozgalom indult a nők egyenjogúságáért.

A hetvenes években öntudatosságom beérett: megállapíthattam ugyanis, hogy a férfiak által fölállított játékszabályokon alapuló társadalom akkor ismeri el a nőket, ha megfelelnek hagyományos szerepeiknek, és akkor bünteti, ha ezeket elutasítják. így történt, hogy csatlakoztam az Észak-Kaliforniai Pszichiátriai Társaság és az Amerikai Pszichiáterek Szövetsége tagjaiból alakult maroknyi feminista csapathoz.

A NŐK PSZICHOLÓGIÁJA - KÉT SZEMSZÖGBŐL Már feminista szemmel néztem körül a világban, amikor jungiánus analitikai képzésem folyt. Miután 1966-ban szakvizsgáztam pszichiátriából, jelentkeztem a San Franciscó-i C. G. Jung Intézet kiképző programjára, és tíz évvel később megszereztem analitikus képesítésemet.

Miközben a jungisták és a feministák között ingáztam, az volt a benyomásom, hogy két világ közé építek hidat. A Jung Intézetben kollégáim nemigen törődtek vele, hogy társadalompolitikai síkon mi történik körülöttük; legtöbbjük aligha volt tisztában a nőmozgalmak jelentőségével. A pszichiátriai osztályon dolgozó feminista barátnőim pedig - amennyiben egyáltalán gondolkoztak azon, hogy mi is lehet a jungi analízis - egyfajta speciális, elfogadott módszerként és emellett ezoterikus, misztikus tanként kezelték ezt a gyógymódot. Hogy köze lenne a nőkérdéshez, arra bizonyára nem is gondolt senki. Megéreztem, hogy ha a két megközelítést valamiképpen ötvözni tudnám, a megértés új távlatai nyílnának meg előttünk. A jungi és a feminista látásmód együttesen ad plasztikusabb bepillantást a nő pszichológiai sajátosságaiba, s ezt teljes mélységében ki kell aknáznom. A jungi szemléletmód alapján jutottam arra a gondolatra, hogy a nőket hatalmas belső erők, késztetések befolyásolják: az archetípusok, vagy őstípusok, s ezek a görög istennők alakjaival megszemélyesíthetők.

14

BENNüNK éLő ISTENNőK

Voltaképpen minden nőre úgy tekinthetünk, mint olyasvalakire, aki már önmagában is két malomkő között őrlődik: belülről az istennők, kívülről a társadalmi szerepelvárások szorítják. Ha megismerjük ezeket a belső erőket, a velünk született típusokat: a bennünk munkáló istennőket, önmagunkról szerzünk hasznos tudást; ösztönerőinkről, ezek hierarchiájáról, természetéről és - ami a legfontosabb -, ezeknek az erőknek a kezeléséről is. így a nő is képessé válhat arra a meglepő dologra, hogy olykor olyan döntést hozzon, mellyel saját érdekeit szolgálja, ha ezekkel mások esetleg nem is értenek egyet.

Mivel belső istennőink a férfiakhoz fűződő kapcsolatainkat is igencsak befolyásolják, megismerésük a párkapcsolatok konfliktusaiba is mélyebb bepillantást enged majd. Magyarázatot kapunk rá, miért van az, hogy egyes nők csakis a sikeres, hatalommal rendelkező férfiakhoz vonzódnak, míg mások inkább a kreatív, de elesettebb, és megint mások a kisfiús partnert keresik társul. Az archetipikus minták ugyanis a döntést és a kapcsolat tartósságát is befolyásolják.

Más kapcsolatok is magukon hordják ezeket a jegyeket. Apalánya, fivér-nővér, anya-fiú, anya-lánya, szerető-szerető: minden páros egy meghatározott istennőnek megfelelő konstelláció.

Minden nőnek vannak olyan képességei, melyeket „az istennők adományoztak neki”, melyekről tudomást kell szereznie, és hálával kell fogadnia. Vannak azonban káros hajlamai is, melyeket ugyancsak jó fölismerni - és lehetőség szerint le kell azokat küzdeni.

A MÍTOSZOK, MINTA MEGISMERÉS ESZKÖZEI A mitológiai alakok viselkedésmintái és a nő pszichológiája közötti összefüggésre Erich Neumann jungiánus analitikus Ámor és Pszükhé című könyvében mutat rá. Neumann a mitológiát eszközként használja föl a nő pszichológiájának leírására.

A feldolgozott mítoszban például Pszükhé első feladata egy óriási halom különféle mag szétválogatása. Első reakciója - nemcsak erre, a többi három feladatra is - a kétségbeesés. Megállapítottam, hogy számos betegemre ráillik a mítosz: feladathelyzetben kétségbeesnek. Egyik páciensem egy diáklány volt, aki úgy

ISTENNőK

PEDIG VANNAK

15

érezte, hogy az egyetemi vizsgák meghaladják a képességeit, fogalma sem volt, hogyan teremthetne valami rendet a hatalmas anyagban. A másik beteg egy depresszióban szenvedő anya, aki képtelen rá, hogy valamilyen időbeosztással eleget tegyen számtalan feladatának, és még kedvenc időtöltését: a festést is folytathassa. Mindkettőjüknek - akárcsak Pszükhének - az volt az érzése, hogy több a tennivalója, mint amennyit el tud végezni, holott mindketten maguk határozhatták meg, hogy mit csináljanak.

A mítoszok az érzelmeket szólítják meg, és a képzelet segítségével tanítanak, témáik az emberiség kollektív örökségének részei. Miközben személyesen szólítanak meg bennünket, közös emberi tapasztalatok igazsága cseng ki belőlük - ezért megunhatatlanok, és mindig időszerűek.

Egy mítosz értelmezése nyomán intellektuális vagy intuitív tudásra teszünk szert. Olyasmi ez, mint egy álom, melynek szimbolikus jelentése van, s melyre akkor is visszaemlékszünk, ha nem értjük ezt a jelentést. Joseph Campbell szerint „Az álom megszemélyesített mítosz, a mítosz elszemélytelenedett álom.”1 Ha egy álmot helyesen értelmeznek, az álmodéban hirtelen fölismerés támad, amit a pszichológia „ahá-élmény”-nek nevez.

A helyzet, melyre az álom vonatkozik, egycsapásra válik világossá egy helytálló értelmezés nyomán, s az álmodó ösztönösen megragadja ezt a tudást, és nem is ereszti el többé.

Amikor egy mítosz értelmezése nyomán ahá-élményünk támad, a mítosz szimbolikusan érint olyasmit, aminek személyes vonatkozása van: fölfogunk egy igazságot, amely rólunk szól.

Számtalanszor tapasztaltam ezt a jelenséget hallgatóim körében. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején a nő pszichológiájáról tartott szemináriumokba bevontam a görög mitológia elemeit is. Oktatómunkám állomásai: Kaliforniai Egyetem, Santa Cruz, a C. G. Jung Intézet, San Francisco, majd a következő tizenöt évben Seattle, Minneapolis, Denver, Kansas City, Houston, Portland, Fort Wayne, Washington, Toronto, New York és a San Franciscó-i öböl vidéke, ahol lakom. A Pszükhé-mítosszal kezdtem, hiszen ez olyan nőt személyesít meg, akinél első helyen az emberi kapcsolatok állnak. A következő Atalantáról szólt, egy nőről, aki nem tehernek, hanem kihívásnak érzi, ha akadályokat kell legyőznie és feladatokat kell megoldania.

16

BENNüNK éLó ISTENNőK

Tanítás közben tanultam is: gondolkozni kezdtem a többi istennő természetén, történetükön, s azon, hogy milyen értelmezési lehetőséget rejtenek a nő lélektanának kidolgozásához. így szereztem a magam ahá-élményeit. Egy napon például egy féktelenül tomboló féltékeny asszony kereste fel a rendelőmet, akiben a dühös, megalázott Hérát ismertem föl: Zeusz feleségét, a házasság istennőjét. Férje szerelmi kalandjai úgy kiborították, hogy - akárcsak maga Héra - a világ végén is megkereste és megsemmisítette volna azt a „másik” nőt.

Bosszúfantáziái voltak, kémkedett a pár után, s annyira megszállta a törlesztés gondolata, hogy úgy érezte, rövidesen megtébolyodik. Dühét - akárcsak az istenasszony - nem a férje, hanem a csábító nő ellen fordította. Ezen a betegen is nagyon sokat segített a fölismerés, hogy férje hűtlensége Héra-reakciót váltott ki belőle, elborította és maga alá gyűrte a düh, s ez pusztítóan hat rá is. Belátta, hogy ahelyett, hogy bosszúszomjas Hérává változna egészen, szembesítenie kell férjét a viselkedésével, és közösen kell megoldást találniuk a házassági krízisre.

Röviddel ezután történt, hogy egy kolléganőm felszólalt egy általam támogatott törvénymódosítás ellen, amely a női egyenjogúságot szolgálta volna. Dühöm és sértettségem mellett ismét ahá-élményem volt: rádöbbentem, hogy kettőnk párharcában két archetípus csapott össze; én, mint Artemisz, az őstipikus Nagy Nővér, ő pedig Athéné, az Apja-lánya, aki a patriarchális értékeket védelmezi.

Egy más alkalommal, amikor az újságban egy gazdag házaspár lányának elrablásáról olvastam, az esetben Perszephoné mítoszát ismertem föl. Hamarosan valóban istennőket láttam minden földi nőben. Ki van jelen például, ha egy nő éppen a háztartásában ügyködik?

A válasz egyszerű, csak azt kell megfigyelni, mit főz vacsorára az illető, és mi történik, ha a férje egy hétre elutazik? Ha egy Héra nő (ezt a kifejezést a továbbiakban annak rövidítésére használom, hogy melyik archetípus befolyásolja leginkább) vagy egy Aphrodité nő vacsorázik egyedül, az esemény meglehetősen lehangoló.

Egy ilyen nőnek bármi megteszi, amit a hűtőjében talál, akár az üres túró műanyag dobozból. Bezzeg, ha a férj otthon van, változatos és ínyenc étkeket tálal gyertyafénynél - az Ő számára, persze. Mert a jó feleség (Héra) kötelessége a férj ellátása; vagy mert

ISTENNőK

PEDIG VANNAK

17

tetszeni akar a férjének (Aphrodité). Bezzeg Hesztia akkor is szépen megterít, és tisztességes vacsorát készít, ha egyedül van, akkor is tesz virágot a vázába, ha maga van, otthona azért lakályos, mert ő ott él, nem mások számára tartja azt fenn.

Következő kérdésem ez volt: „Vajon mások is használhatónak fogják találni a nők mitológiai fényben megvilágított pszichológiáját?” A választ azokon az előadásokon kaptam meg, amikor „Bennünk élő istennők” címmel beszámoltam fölismeréseimről.

Hallgatóimat teljesen lenyűgözte ez a módszer, érzelmileg mélyen megérintették őket a történetek, és a mitológiát a megismerés igen hasznos eszközének találták.

Ötletemet különböző konferenciákon, szakmai fórumok előtt is elővezettem pszichológusoknak, pszichiátereknek. A könyvem egyes fejezeteit első ízben az American Academy of Psychoanalysis, az International Association for Analytic Psychology, az American Psychiatric Association és más testületek előadásain is fölolvastam, s kollégáim úgy találták, hogy ez a szemlélet klinikai fölhasználásra is igen alkalmas. Legtöbbjük számára ez volt a nő pszichológiájának első jungiánus leírása.

Csak a jungi irányzatban jártas kollégáim és kolléganőim tudták, hogy valóban új elméletet állítottam föl, mely ugyancsak eltér C. G. Jung koncepciójától. A női őstípusokra támaszkodó pszichológiai tanítás megkérdőjelezi a jungi „animus-anima” elmélet általános érvényét is.2 Számos jungiánus írt viszont görög istenekről és istennőkről mint archetípusokról. Hálával tartozom nekik tudásukért, fölismeréseikért, és idézem is műveiket. Azzal azonban, hogy hét görög istennőt kiválasztottam, és három kategóriába soroltam őket, új tipológiát hoztam létre s egy új eszközt a lelki zavarok megértéséhez. A jungi elmélet által leírt célorientált és függő tudat kategóriáihoz egy harmadikat fűztem: az Aphrodité-tudat kategóriáját (1. 11. fejezet: Az alkimista istennő).

Könyvemben olyan gondolatokat és információkat rögzítettem, melyek hasznosak a pszichoterapeuták számára is, ámde mindenkihez szeretnék szólni, azokhoz is, akik önmagukat, s azokhoz is, akik a hozzájuk közel álló nőket akarják mélyebben megérteni. Legfőképpen persze nőtársaimnak ajánlom munkámat, akik olvasás közben fölfedezhetik majd az istennőket önmagukban.

ELSŐ

FEJEZET

Istennők, mint belső képek

Ann barátnőmnek egyszer egy beteg csecsemőt tettek a karjába, egy ún. „blue baby”-1, elkékült babát, aki súlyos szívhibával született. Ahogy Ann magához szorította a kis csomagot, és a kislány elkékült arcát nézte, valami nagyon erős érzelmi felindulás fogta el. A mellcsontja alatt szinte fizikai fájdalmat érzett, s közte és a baba között másodpercek alatt megmagyarázhatatlan kapcsolat jött létre. Ann ezt követően rendszeresen meglátogatta a csecsemőt, hogy amíg csak lehet, fenntartsa ezt a kapcsolatot. Sajnos, a kislány nem élte túl a szívműtétet. Csupán néhány hónapot élt, Annben mégis mély nyomot hagyott, mert amikor először a kezébe vette, a csecsemő - és valamiért éppen ez a csecsemő - egy benső, érzelmekkel telített imágót (képet, képzetet) érintett meg Ann lelkében.

Anthony Stevens azt pszichiáter és szakíró egy Athén melletti árvahazban a kora gyermekkori kötődéseket vizsgálta. Megfigyelései szerint az, ami egyes gondozónők és egyes kisbabák között érzelmi síkon kialakul, megegyezik Ann élményével. Stevens azt tapasztalta, hogy bizonyos babák és bizonyos gondozónők különösen erős vonzást gyakorolnak egymásra, s ha ez kölcsönös, olyan érzelmi kötődés jön létre, amely az „egymásba szeretés” jelenségéhez hasonlítható.

Stevens megfigyelései mintha cáfolnák azt az elméletet, hogy a szeretet lassan, fokozatosan, a szoptatás és gondozás során alakul ki. Azt kellett ugyanis tapasztalnia, hogy a csecsemők jó egyharmada éppen egy olyan nővérkével alakított ki különleges kapcsolatot, aki alig vagy egyáltalán nem foglalkozott vele a szokásos ápolási feladatok során. Viszont ha a sajátos kötődés létrejött, kivétel nélkül minden gondozónő törődni kezdett az „ő” csecsemőjével, s nem csak azért, mert az viszondzta vonzódásukat, hanem azért is, mert a gyerek „kikövetelte” magának a „saját” gondozónőjét, például azzal, hogy nem engedte, hogy más ellássa.1

20

BENNüNK éLó ISTENNőK

Némely anya erős kötődést érez gyermeke iránt abban a pillanatban, hogy megszülte. Amint a hasára teszik, vagy a kezébe veheti a tehetetlen, törékeny kis testet, fölébred oltalmazó ösztöne, és mélységes gyengédséget és szeretetet érez iránta. Azt mondhatjuk, hogy ezeknél a nőknél az újszülött életre kelti az anyaarchetípust, míg más asszonyokban ez jóval később, akár a baba nyolc-kilenc hónapos korára fejlődik csak ki.

Ha egy nőben a gyermeke megszületésekor nem aktivizálódik az anya archetípusa, többnyire maga is érzi, hogy valami nem úgy történt, mint a többi nőknél, hogy nem érzi azt, amit pedig más gyermekek vagy kicsiny állatok jelenlétében már érzett. Ilyenkor a gyerek is nélkülöz: nélkülözi azt az életfontosságú kapcsolatot, melyre aztán egy életen át mindig vágyódni fog. Ez a soha létre nem jött kölcsönös vonzalom utáni vágy (melyet, mint láttuk az árvaházi példán, nem csak a gyerek biológiai anyja tölthet be), még felnőtt korában is kínozhat valakit. Egy női csoportban együtt voltam egy negyvenkilenc éves nővel, aki sírt, amikor az anyja haláláról beszélt, mert most már végleg fel kell adnia a reményt, hogy egy ilyen kapcsolat valaha létrejöjjön.

Az „anya” csak egyike a „beprogramozott” archetípusoknak, belülről meghatározott szerepeinknek.

Az anya őstípusa Démétér, a leánygyermeké Perszephoné, a feleségé Héra, a szeretőé Aphrodité, a nővéré Artemisz, a hőst oltalmazó stratégáé Athéné és a házitűzhely őrzőjéé Hesztia.

C. G. Jung volt, aki bevezette a pszichológiába az archetípus fogalmát. Az archetípusok (vagy őstípusok) szerinte a kollektív tudattalanban meglévő „ösztönös viselkedési alapminták”. A kollektív tudattalan pedig a tudattalannak az a rétege, amely nem individuális, hanem általános természetű, azaz olyan viselkedésmódokat hoz létre, és olyan tartalmai vannak, melyek az egész világon, minden kultúrában többé-kevésbé azonosak.2 A mítoszok és mesék is olyanok, mint az álmokban megjelenő archetipikus képek. Az emberiség minden tagjában meglévő közös minták miatt a különböző kultúrák népmeséi és mítoszai nagyon hasonló elemekre épülnek. Ezeket az archetípusokat már megszületésünkkor hordozzuk, erősen befolyásolják viselkedésünket, és azt is, hogy miképpen reagálunk embertársaink viselkedésére.

ISTENNőK,

MINT

BELSő KéPEK

21

AZ ISTENNŐK: ARCHETÍPUSOK Valamikor, az iskolában hallottunk az olümposzi istenekről és istennőkről, láttuk a róluk készült szobrokat, vázaképeket, vagy legalábbis ezekről készült fényképeket. A rómaiak is ugyanezeket az isteneket tisztelték, de más néven, latinul szólították meg őket.

A görögök egyébként nagyon is emberi tulajdonragokkal ruházták föl isteneiket: „antropomorf”, ember formájú isteneket imádtak, akik „földi” érzelmeket tápláltak még egymás iránt is. Ismerősek ezek az istenalakok, mert archetipikusak, azaz: azokat a létés magatartásformákat testesítik meg, melyeket valamennyiünk közös, kollektív tudattalanjában is felfedezni vélünk.

Az istenalakok között is a tizenkét olümposzi a leghíresebb: eredetileg hat férfi és hat nőalak, nevezetesen Zeusz, Poszeidón, Hádész, Apollón, Árész, Hephaisztosz, valamint Héra, Hesztia, Démétér, Artemisz, Athéné és Aphrodité. A tizenkettek egyikét, Hesztiát később a bor istene, Dionüszosz váltotta föl, s így a nemek aránya 7:5 lett a férfiak javára. A hat női archetípuson kívül szerepel ebben a könyvben Perszephoné is, Démétér leánya, kinek mítosza elválaszthatatlan az anyjáétól.

A hét istennőt három kategóriába soroltam, éspedig a szüzek, a sebezhetők és az alkimista istennő kategóriájába; ez utóbbit Aphroditének tartottam fenn. Mindegyik csoport tagjaira sajátos tudati jelleg, viselkedésmód és késztetés jellemző. Eltérő a kölcsönös kapcsolatok iránti igényük, kapcsolataik súlya és tartóssága is, valamint az a mód, ahogyan a nekik fontos személyekkel szemben viselkednek. Ahhoz, hogy egy nő élete során képes legyen értelmes munkára, mély szerelem átélésére, hogy kreatív és érzéki legyen, minden kategória istennőinek hosszabb-rövidebb időre szót kell kapnia a lelkében.

A CSALÁDFA Hogy jobban megismerjük az istennőket, lássuk, honnan eredtek, milyen kapcsolatokat tartottak fenn egymással - azaz: nézzük meg őket először is a maguk mitológiai közegében. Hésziodosznak kell köszönetét mondanunk, amiért „Az istenek születése”

22

BENNüNK éLó ISTENNőK

(i. e. VII. század) című munkájában elsőként próbálta áttekinthetővé tenni és rendszerezni az istenvilág sokrétű hagyományait.3 Hésziodosz szerint kezdetben Khaosz, a tátongó üresség létezett. Belőle keletkezett először a Sötétség, majd Gaia, a Föld és Erósz. (Más mítoszok szerint Erósz - vagy Cupido, illetve Ámor Aphrodité fia.)

Gaia önmagából hívta létre Uranoszt, az Eget, majd párosodott vele, mert a szerelem, bárhogy is nevezzük, már akkor jelen volta világban, és az Ég a Föld után vágyódott. Gaia e nászsorozatból világra hozta a százkezű hekatonkheireket, a titánokat és az egyszemű küklopszokat, valamint számos természeti istenséget, akik az olümposzi istenek szülei és nagyszülei voltak.

Hiába szülte azonban Gaia a gyermekeit, Uranosz sorra elrejtette és száműzte őket, s a földön nyüzsgő élet helyett csupán a nemzés aktusa létezett. Gaia végül megelégelte a dolgot, ami szörnyű kínokat és szenvedést jelentett csak a számára, és gyermekeihez fordult segítségért. Senki nem mert szembeszállni Uranosszal a titánok közül, csupán Kronosz (a rómaiaknál Saturnus), a legfiatalabb, aki válaszolt Gaia segélykiáltására. Anyjától kapott sarlóval kezében megleste apját, amikor az ismét közeledett Gaiához, nagy hirtelen lemetszette a nemi szervét, és bedobta azt a tengerbe. Ezt követően ő, Kronosz lett a leghatalmasabb.

Kronosz felesége titán testvére, Rheia volt, aki hat gyermeket szült; ők lettek az olümposzi istenek közül a legjelentősebbek, az „első generáció”: három nővér, vagyis Hesztia, Démétér és Héra, majd a három fivér; Hádész, Poszeidón és Zeusz.

Kronosz nagyon félt, hogy utódai majdan az ő uralmára törnek, amint ő is letaszította Uranoszt a trónusáról, s ezt megelőzendő megszületésük után azonnal elnyelte őket, éspedig anélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna rájuk. így azt sem tudta, fiút nyelte vagy lányt.

Haraggal és bánattal telvén gyermekei sorsa láttán Rheia is fellázadt: szüleihez, Gaiához és Uranoszhoz fordult segítségért, akik azt tanácsolták neki, hogy utolsó gyermekét Kréta szigetén szülje meg, s helyette egy pólyába bugyolált követ nyújtson át Kronosznak lenyelés végett. Rheia így is tett, s a kis Zeuszt titokban nevelték föl egy rejtekhelyen. Amikor felnőtt, rászedte apját, hogy sorra kiokádja testvéreit. A varázsszert, mely Kronoszt gyermekei ki-

ISTENNőK,

MINT

BELSő KéPEK

23

öklendezésére kényszerítette, Métisz, az Ész istennője adta Zeusznak; az a Métisz, akivel később Paliasz Athénét nemzette. Zeusz hosszas harcot vívott Kronosszal a hatalomért, de végül idősebb testvérei segítségével (akik születésük fordított sorrendjében kerültek elő apjuk bendőjéből, vagyis elsőként a bepólyált kő és utolsónak Hesztia) győzött, és ő lett a legnagyobb közöttük, istenek és emberek atyja.

A győzelem után a három fivér kockát vetett, és fölosztották a világot egymás között. Zeusznak jutott az ég, Poszeidónnak a tenger, Hádésznek a föld mélyén lévő alvilág. Noha a földet és az Olümposzt közös vagyonnak tekintették, Zeusz később erre a területre is kiterjesztette uralmát. A három nővér - Hesztia, Démétér és Héra - a görög vallás és társadalom patriarchális jellegének megfelelően semmiféle tulajdonnal nem rendelkezett.

Zeusz lett a következő istengeneráció apja; részben kalandjai következtében, részben pedig feleségének, a fenséges Hérának köszönhetően számos gyereke született. Ikergyermekeinek: Artemisznek és Apollónnak Létó, Kronosz testvéreinek leánya volt az anyja, Athénét Métisszel nemzette, Perszephonét Démétérrel, azaz saját nővérével, Hermészt, az istenek követét Maiával, egy szép hajú nimfával, míg Árészt, a hadak és a háború istenét, valamint a kovács Héphaisztoszt Héra szülte. Aphrodité „származásáról” kétféle mítosz is élt: Hésziodosz szerint már Zeusz előtt létezett, mert ahol Kronosz a tengerbe dobta Uranosz nemi szervét, ott kelt ki a habokból (ezt a jelenetet ábrázolja Botticelli híres képe, a Vénusz születése). A másik mese úgy szól, hogy Aphrodité anyja Deióné, Okeanosz és Téthüsz leánya volt (ez Homérosz verziója). Végül Dionüszosz anyja egy halandó nő, Szemeié volt, Kadmosz királyának lánya.

A könyv végén rövid „ki kicsoda” található, ahol áttekintést adok e meglehetősen bonyolult családfáról - a könnyebb tájékozódás kedvéért.

TÖRTÉNELEM ÉS MITOLÓGIA A mitológia, ahonnan ezek a görög istenek kilépnek, az ősidők homályától a megismerhető történelemig fogja át a görögök művésze-

24

BENNüNK éLő ISTENNőK

tét, filozófiáját, mindennapjait. Patriarchális ihletésű mondavilág ez, mely Zeuszt és a hősöket dicsőíti, s a matriarchális társadalomban élő népek leigázását a győztesek szemszögéből mondja el.

Marija Gimbutas, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem régész professzora az őskori európai civilizációról merőben más képet mutat be. Leírja, hogy a patriarchális társadalomnál mintegy huszonötezer évvel korábban a Mediterráneumban egy ősi anyajogú társadalom élt, melynek földdel és tengerrel összeforrott békés, megállapodott kultúrája és művészetszerető, egyenjogúságban élő népe volt.4 A sírokban talált leletek tanúsága szerint ezt az osztályok nélküli társadalmat egy északról és/vagy távoli keletről betörő félnomád indoeurópai nép igázta le. A hódítók mozgékonyak és harciasak voltak, értékrendjük központjában olyan férfias erények álltak, mint az erő, a bátorság és a harci ügyesség, és tökéletesen közömbösek voltak a művészetek iránt. Ideológiájuk nem a földhöz és a tengerhez, hanem az éghez kötődött.

A hódítók önmagukat természetesen felsőbbrendű népnek tartották, mert sikerült leigázniuk a Nagy Istennőt imádó régi telepeseket. A patriarchális vallások előtti Nagy Istennőt hívei „telephelyétől” függően számos névvel illették - (Asztarté, Istár, Inanna, Nut, Izisz, Asztarót, Auxészia, Háthor, Nina, Nummu és Ningal) -, „halhatatlannak, változatlannak és mindenhatónak” tekintették, akinek volt ugyan szeretője, de csak a maga kedvtelésére, nem azért, hogy gyermekeinek apát adjon... Az apaság fogalmát még nem vezették be a vallásos gondolkodásba, és nem voltak férfi istenek.”5 Az indoeurópai inváziók egymást követő hullámai lassacskán Nagy Istennő trónfosztásához vezettek. A különböző kutatók a i. e. 4500 és 2400 közé teszik ezeknek az invázióknak a kezdetét.

A hódítók a maguk patriarchális kultúráját és harcias vallását erőszakolták rá a leigázott népekre. A Nagy Istennő feleség lett a győzők istenének oldalán, és alávetett szerepre kárhoztatták. Jelzőit és attribútumait elrabolták tőle, és a férfi istenségekre ruházták át. A mítoszokban egyszer csak felbukkan a megerőszakoltatás témája, vagy a Nagy Istennő szimbólumainak (pl. a kígyóknak) a megölése. A görög mitológia a Nagy Istennő egykori jelképeit és tulajdonságait - azaz hatalmát - számos istennő között osztja fel.

Jane Harrison ókori régész és mitológiakutató megállapítja, hogy a

ISTENNőK,

MINT

BELSő KéPEK

25

korlátlan hatalmú anyaistennő kisebb, korlátozott hatalmú istennő-alakokká hullott szét, s mindegyiküket felruházták egy-egy jelképpel, melyek régen egyedül a Nagy Istennő szimbólumai voltak. Héra „kapta” a megszentelt házasság rítusait, Démétér a misztériumokat, Athéné a kígyókat, Aphrodité a galambokat, míg Artemisz a „vad dolgok úrnője” funkcióit és méltóságát.6 Az indogermán hódítók által letaszított Nagy Istennő sorsát - ahogy Merlin Stone megállapítja - a később fellépő héber, keresztény és iszlám vallás végleg megpecsételte. A középpontba az Atyaúristen került. A női istenségek - a földi nőkkel egyetemben - meglehetősen háttérbe szorultak.

ISTENNŐK ÉS ARCHETÍPUSOK A Nagy Istennő az élet teremtője és elpusztítója volt, tőle ered a termékenység - de a természet pusztító ereje is. A kollektív tudattalanban a Nagy Istennő archetípusa még mindig jelen van. Betegeimben legalábbis gyakorta megéreztem hatalmas, pusztító jelenlétét. Egyik betegünk a pszichiátriai osztályon, Gwen, közvetlenül gyermeke megszületése után lett pszichotikus. Abban a meggyőződésben élt, hogy lenyelte a világot, hallucinációk gyötörték, és depressziós időszakai is voltak. Nyugtalanul járt-kelt a klinika társalgójában, bűntudatos és levert volt, szemlátomást igen nyomorúságosán érezte magát. Valahányszor odaléptem hozzá, ezt mondta: „Felfaltam és elpusztítottam a világot”. Terhessége alatt az életadó Nagy Istennővel azonosult, a pszichózisban pedig a pusztítóval, akinek hatalmában áll megsemmisíteni saját teremtményeit. Meggyőződése, hogy ezt meg is tette, annyira elhatalmasodott rajta, hogy egyáltalán nem volt képes tudomásul venni azt a szívderítő tényt, hogy a világ még létezik.

Amint a Nagy Istennő hatalma is korlátlan volt, míg őt tisztelték, archetípusa is az összes többihez képest a legerősebb hatást gyakorolja. Ez abban nyilvánul meg, hogy irracionális félelmeket gerjeszt, és teljesen el tudja torzítani a tisztánlátást. A görög istennőknek kevesebb hatalommal kellett beérniük, mindegyik csak a saját birodalmáért volt „felelős”, és ennek megfelelő jogokkal rendelkezett. A földi nő pszichéjében is mérsékeltebb a görög isten-

26

BENNüNK éLő ISTENNőK

nők archetípusainak ereje, mint a Nagy Istennőé: kevésbé csorbítják a realitásérzéket, és érzelmileg is kevésbé gyűrik maguk alá áldozatukat.

A hét istennő közül, akik a nő meghatározó, általános archetipikus mintáit reprezentálják, Aphrodité, Démétér és Héra befolyásolják a legmarkánsabban a viselkedést, talán azért, mert ők szorosabb rokonságban állnak a Nagy Istennővel, mint a többi négy. Aphrodité a termékenyítésben, Démétér az anyaságban, és Héra az ég királynéjának szerepében a Nagy Istennő kisebb hatalmú „utóda”. Erejük ugyan nem olyan átütő, mint az övé, mégis mindhárman jelentős ösztönerőket mozdítanak meg, melyek csaknem ellenállhatatlanul követelik jogaikat - amint azt a következő fejezetekben látni fogjuk.

Azoknak a nőknek, akiknek a lelkében e három istennő egyike jelentős hatalomra tett szert, meg kell tanulniuk, hogy ellenálljanak domináló archetípusuknak, mert ha nem teszik, az egész életvezetésüket károsan befolyásolhatja. Aphrodité, Démétér és Héra - akárcsak a nevüket viselő istennők a mitológiában - nem azzal törődnek, hogy a halandó nőnek vagy a halandó nő másokkal való kapcsolatának mi a legelőnyösebb lépés. Az őstípusok - akárcsak az istenek - időn kívül léteznek, és tökéletesen közömbösek a mi életünk és igényeink iránt.

A maradék négy istennő közül három szűz volt, ők: Artemisz, Athéné és Perszephoné az istenek második generációjához tartoztak (mind a háromnak Zeusz az apja), tehát még távolabb álltak a Nagy Istennőtől, mint a fenti három; archetípus-mivoltukban is kevésbé ellenállhatatlanok, s inkább a személyiségjegyeket befolyásolják, mint az ösztönkésztetéseket.

Ami Hesztiát, a legidősebbet illeti, ő töltötte a leghosszabb időt Kronosz gyomrában, ő kapta az istennők közül a legtöbb tiszteletet, s ő az, aki teljesen kitért a hatalom útjából. Hesztia a nő spirituális oldalát képviseli, s minden földi nő igen bölcsen teszi, ha tiszteletben tartja őt.

ISTENNőK, MINT BELSő KéPEK

27

GÖRÖG ISTENNŐK MAI LÁNYOK ÉS ASSZONYOK A görög istennők az ember képzeletvilágában több mint háromezer éve élnek. A nő lényének modelljei vagy paradigmái ők, de viselkedési mintáik szélesebb skálán mozoghatnak, és több hatalommal is rendelkeznek, mint amennyi földi nőnek valaha is megadatott. Szépek és erősek.

Ezek az istennők nagyon különbözőek, mindegyiknek vannak pozitív és potenciálisan negatív tulajdonságai. Mítoszaikban föltárul, hogy mi volt fontos számukra, és mit tettek, s ez - jelképesen persze - sugallja, hogy mit tegyen az a nő, akinél egyik vagy másik őstípus áll az előtérben. Ha a lelkében több istennő is verseng a főhelyért, neki kell eldöntenie, hogy egy adott időpontban, életszakaszban melyiknek ad elsőbbséget, mert ha nem, ösztönei és vágyai hol erre, hol arra fogják ráncigálni.

A görög istennők, csakúgy, mint mi, apajogon szerveződő társadalomban éltek, hiszen az eget, a földet, a tengert, de még az alvilágot is a férfiak uralták. Ehhez a realitáshoz minden istennő a maga módján alkalmazkodott, s vagy egyenrangú társként csatlakozott a férfiakhoz, vagy távol tartotta őket magától, vagy visszavonult önmagába. Mindegyikük, akinek egy kapcsolat nagyon fontos volt, sebezhetővé, sérülékennyé vált, és a többieknél gyengébbnek bizonyult, hiszen a férfiak megtagadhatták tőle, amit szeretett volna, és még uralkodhattak is rajta. Az istennők viselkedési mintái végül is bármely patriarchális kultúra életviszonyai között elképzelhetőek.

MÁSODIK

FEJEZET

Az istennők munkálni kezdenek

Az ókori Görögország asszonyai tudták, hogy sorsuk vagy foglalkozásuk által megszabott szerepükben egy bizonyos istennő uralma alatt állnak, akit tiszteltek is. A szövőnőknek Athéné védelmére volt szükségük, a fiatal lánykákat Artemisz patronálta, a férjes asszonyok Hérához fohászkodtak. A gyermekszülés fájdalmaitól Artemisz válthatta meg a nőket, a házat otthonná tenni csak Hesztia segítségével tudták. A tisztelettel övezett istennők oltárain áldozatokat mutattak be, fohászokat mondtak nekik, ajándékokkal próbálták maguk felé fordítani őket. Tették ezt már csak azért is, mert féltek, hogy ha elhanyagolják hatalmas pártfogóikat, azok elfordulnak tőlük, s így az élet megpróbáltatásai közepette védtelenekké válnak.

Az istennők manapság már „csak” archetipikus formában élnek a nő pszichéjében, s uralkodnak rajta, akár tudja, akár nem, hogy éppen melyik istennő „munkál” benne, azaz: melyik vált éppen aktívvá.

Megesik például, hogy egy serdülő lány hirtelen fülig szerelmes lesz valakibe, és kiteszi magát egy|nemkívánatos terhesség kockázatának anélkül, hogy tisztában lenne azzal: most éppen Aphrodité befolyása alatt áll. Ennek az istennőnek az egyesülésre és a termékenyülésre való igen erős késztető ereje magával ragadhat mindenkit, hiszen, mint említettem, áz istennők nem sokat törődnek a földi halandók érdekeivel. Egy másik serdűlő lány Artemisz védelme alatt - mondjuk - lóbolond, élsportoló, vagy lelkes cserkészlány lehet. Ha ifjú Athéné, úgy a könyvtárakat bújja, és tanulmányi versenyeken vesz részt, hiszen a bölcsesség istennője erre sarkallja.

Van kislány, akiben megmozdul Démétér abban a pillanatban, amikor babát kap, és arról álmodozik, hogy egyszer saját gyermeke is lehet. S ha Perszephoné archetípusa a legtevékenyebb, akkor serdülő leánykánk a legkevésbé tevékeny; szűzies társaival egyetemben virágot szed a mezőn, és arra vár, hogy majd „elrabolja” valaki.

AZ

ISTENEK MUNKÁLNI KEZDENEK

29

Nem mindenkiben válik aktívvá valamennyi viselkedési minta, amelyet az archetípusok reprezentálnak. Egy-egy energetizá-

lódik, előtérbe lép, a többi nem, vagy alig mozdul.

Az archetípust a csírában vagy magban lévő, előre beprogramozott tervhez vagy mintához is lehet hasonlítani. A növény egésze „benne van”, de a növekedés attól függ, hogy milyenek az időjárási- és talajviszonyok, mennyi tápanyagot kap a növény és mennyi ápolást.

Hasonlóképpen az, hogy melyik istennő (vagy istennők, hiszen több is jelen lehet egyszerre) aktiválódik egy bizonyos nő életében, s hogy éppen mikor, az igen sok tényező kölcsönhatásától függ. Ilyen tényező talán elsősorban a velünk született hajlam (a prediszpozíció), az öröklött személyiségvonások, a család, a neveltetés; (egyáltalán: a kultúra, melyben felnövekedünk), a hormonháztartás, mások befolyása, véletlen hatások és körülmények, választott tevékenységünk vagy hivatásunk, s végül még az életkorunk is.

VÉL ÜNK SZÜLETETT HAJLAMOK

Már az újszülöttek viselkedésén, sírásán is fölfedezhetők bizonyos személyiség-összetevők csírái. Életük első heteiben már megmutatkozik, hogy nyugodtak vagy mozgékonyak; szelídek és türelmesek vagy erőszakosak; nevetősek vagy komolyak; lusták vagy kíváncsiak. Vannak babák, akiket nyugodtan egyedül lehet hagyni, mások társas lények, és csak akkor nyugszanak meg, ha a látóterükben van valaki.

Egy két- vagy hároméves kislányon már megfigyelhetők olyan tulajdonságok, amelyek egyik vagy másik archetípusra jellemzőek. Az engedelmes jókislány, aki megelégszik azzal, hogy azt tegye, amit az anyja kíván tőle, erősen különbözik attól, akinek állandóan a sarkában kell lenni, mert pillanatok alatt eltűnik szem elől, és valahol a szomszédságban köt ki, vagy éppen az utcán, ahová felfedező útra indult. Ez a különbség Perszephoné és Artemisz között.

30

BENNüNK éLó ISTENNőK

A CSALÁDI KÖRNYEZET Azok a követelmények és remények, melyeket a család egy leánygyermekkel szemben támaszt, egyes istennők jelenlétét erősíthetik, és kedvezően hathatnak azok dominanciájára, másokat viszont háttérbe állítanak. Ha a szülők például azt várják a leánykájuktól, hogy „a ház napsugara” legyen, aki szorgalmasan segít a mamának a ház körül, akkor a Perszephoné és Démétér tulajdonságokat erősítik benne, ezeket jutalmazzák. Az a lány, aki tudja, mit akar, és elvárja, hogy a fiútestvérével azonos jogai legyenek a családban, könynyen megkaphatja, hogy akaratos, makacs, pedig csak következetesen ki akarja fejezni Artemisz-természetét, és ezért korholják - hiába. Vannak szülők, akik kétségbe esnek, ha a kislányuk mindig a fiúkkal tart, holott nem a túl korai szexuális érdeklődés vezérli, csupán pajtáskodó Athéné-természetét éli ki.

Még szomorúbb azonban, ha egy lányt, aki legszívesebben otthon ülne és „kismamát” vagy „kis háziasszonykát” játszana, örökösen nyúznak, hogy sportoljon, vagy járjon külön órákra - ami nem okoz örömet neki -, mert a szülei intellektuális pályára szánják.

A gyermekben bontakozó istennő-minták a család elvárásaival együtt hatnak a fejlődő személyiségre. Ha a család rosszallja egyegy istennő befolyását, a kislány ugyanúgy érez, mint addig, de megtanulja, hogy el kell nyomnia természetes hajlamait, s ezt az önbecsülése megsínyli. Ha viszont a családi elvárás és a belső késztetés között egybeesés van, előfordul, hogy a személyiségfejlődés egyoldalúvá válik. Ha például egy Perszephoné-kislányt nagyra értékelnek alkalmazkodó lénye miatt, nagyon nehezen fogja „megtalálni önmagát”, hiszen mindig azért jutalmazták, mert mások akarata szerint viselkedett. A jó tanuló Athéné osztályelső lehet, és képességeit is kiválóan kibontakoztathatja a szülői elismerés hatására, de ezért esetleg a kortársakkal szövődő barátságok hiányával kell fizetnie.

A KULTÚRA HATÁSAI Milyen „istennőket”, milyen női szerepeket támogat: a társadalom? A patriarchális kultúrákban gyakori, hogy csak a szűz, a

AZ

ISTENEK MUNKÁLNI KEZDENEK

31

feleség és az anya szerepe elfogadott, azaz: Perszephoné, Héra és Démétér. Aphroditét - eltorzítva és megfosztva értékétől ennek az archetípusnak az érzékiségét és kreativitását - egyszerűen csak „kurvának” vagy csábító nőszemélynek tekintik. Az önérvényesítésre törekvő, haragos Héra könnyedén megkapja a „házsártos aszszony” vagy „hárpia” címkéjét. A múlt és a jelenkor egyes társadalmaiban a nőknél a függetlenség, az intelligencia és szexualitás megnyilvánulásait berzenkedve elutasítják, vagyis Artemisz, Athéné és Aphrodité jelentkezését csírájában igyekeznek elfojtani.

A nem is oly régen Kínában még divatos szokás: a nők lábának elkötözése a nőket még fizikai függetlenségüktől is teljesen megfosztotta. Nem csoda, ha ilyen körülmények között bizonyos istennők csak a mítoszokban élhetnek. Maxine Hong Kingston Nőfegyverben című regényében érzékletesen ábrázolja a nők máig is tartó leértékelését és megaláztatásait. Ennek ellensúlyozásaként születnek a nőkről szóló hősi mítoszok, melyekben kiélhető mindaz, ami a mindennapi életben egy istennő aktivizálásához hiányzik.

A nők életét egy adott korban és kultúrában az éppen elismert szerepek és az uralkodó nőideál határozza meg. Az Egyesült Államokban is időről időre változik az elképzelés arról, milyen az „igazi nő”. A második világháború utáni demográfiai hullám a Démétér- és Héra-típusoknak kedvezett, hiszen az anya és a feleség állt előtérben. Az Athéné- és Artemisz-lelkű nőkre, akik egy hivatásban vagy intellektuális területen szerették volna megvalósítani vágyaikat, nehéz idők jártak, mert akkoriban egy asszonynak otthon volt a helye. A lányok leginkább „férjet fogni” jártak egyetemre, s abban a pillanatban mondtak le tanulmányaik befejezéséről, amint ez sikerült. Az ideál, amelyre törekedtek, a „szép családi élet” volt egy elővárosi kertes házban. Akkoriban az amerikai nők nem álltak meg két gyereknél, legalább hármat szültek, de nem volt ritkaság az öt- vagy hatgyerekes család sem. A születések arányszáma 1950-ben az Egyesült Államokban (először és utoljára) elérte Indiáét.

Artemisz és Athéné jó húsz évvel később, a hetvenes évek nőmozgalmai idején kaptak szót. Akkor a korszellem is támogatta az ambiciózus nőket, színre léptek a feministák, az egyetemeken több lány tanult, mint valaha, és a végzettek orvosként, jogász-

32

BENNüNK éLó ISTENNőK

ként, közgazdászként helyezkedhettek el. Ezzel egy időben persze a házassági esküt is egyre gyakrabban szegték meg, „ásó-kapanagyharang” helyett a bíróságok választották el a párokat, és csökkent a születések arányszáma is. Démétér és Héra már szinte nem is számíthatott a társadalom támogatására.

A HORMONOK HATÁSA AZ ARCHETÍPUS AKTIVITÁSÁRA A serdülés, a terhesség és a klimax idején, amikor a nő hormonháztartása erőteljesen átalakul, egyes archetípusok előnyhöz jutnak mások rovására. A pubertás során a nemi szervekre ható hormonok természetesen Aphroditének kedveznek, hiszen a szexualitást, az érzékiséget stimulálják, és a testápolás, a szépítkezés is ilyenkor válik fontossá. Vannak azonban serdülő lányok, akiknél mind a havi vérzés, mind a keblek növekedése megindul, mégsem mutatnak érdeklődést a másik nem iránt, hiszen viselkedésüket nem csupán a hormonok, hanem a hormonok és az archetípus együttese szabja meg.

Vannak, akiknek a terhesség az élet legboldogabb hónapjait jelenti; termékenység-istennőnek, Démétérnek érzik magukat, s vannak, akik alig foglalkoznak terhes állapotukkal, és a megszokott módon dolgoznak a szülés napjáig.

A változás korában, amikor a menstruáció elmarad, és az ösztrogéntermelődés hirtelen lecsökken, egyes nők „üres fészek” depressziótól szenvednek - szaknyelven involúciós depressziónak is nevezik ezt a kellemetlen zavart -, másokban pedig, mint Margaret Mead szociálantropológus rámutat, kifejezetten új életkedv ébred. Valószínű, hogy ilyenkor egy eddig háttérben lévő istennő kezd tevékenykedni, és látja el energiával az érett korban új távlatokat kereső asszonyt.

A hormonális változásokra érzékenyebb nők még egy cikluson belül is érzékelhetik hangulat- sőt motivációváltásaikat, melyek mögött az archetípusok „tülekedése” sejthető. Ez olykor a menstruációt megelőzően konfliktusok forrása lehet.

AZ ISTENEK

MUNKÁLNI KEZDENEK

33

AZ ISTENNŐK ÉLETRE KELTÉSE Egy istennőt életre hívhat egy esemény vagy személy is. Vannak nők, akik, ha például barátnőjük vagy közeli rokonuk bajba kerül vagy panaszkodni kezd, azonnal a gondoskodó Démétér köntösébe bújnak, és csapot-papot feledve törődni kezdenek a más dolgával. Még az sem tartja vissza őket, hogy hivatali előmenetelük esetleg kárát vallja a nagy segítőkészségnek, hiszen a dolog többnyire a munka rovására megy, és vég nélküli telefonbeszélgetésekkel jár. Van, aki attól sem tart, hogy elbocsátják, képes munkaidő alatt elrohanni, hogy másokat kihúzzon a csávából.

Van, akit egy terméketlen vitával eltöltött szakszervezeti gyűlés változtat harcos Artemisszé; elhatározza, hogy nem nézi tovább tétlenül a munkáltatók cinizmusát, vagy a munkavállalók gyávaságát, s hirtelen fölerősödik benne a testvéri szolidaritás.

Előfordul az is, hogy valaki, aki mindeddig egyáltalán nem foglalkozott pénzügyekkel, egy hirtelen támadó anyagi nehézség hatása alatt egy csapásra előrelátó Athénévé változik, és fillérre egyezteti a bolti blokkokat az árcédulákkal, nehogy a rövidebbet húzza.

Végül, ha egy nő beleszeret valakibe, ez a változás az összes előző prioritást - vagyis azokat a dolgokat, amiket a többi elé helyezett - veszélybe sodorja. Ha Aphrodité aktivizálja magát, Athéné befolyása is csökkenhet, s meglehet, hogy immár nem a hivatás, hanem az új szerelem áll az első helyen.

Ha bizonyos körülmények folytán egy istennő negatív aspektusa aktivizálódik, lelki betegség tünetei alakulhatnak ki. Gyermek, vagy közel álló személy elvesztésekor a nő gyászoló Démétérré változhat, feladatait elhanyagolja, egyre mélyebb depresszióba süllyed, s egyre megközelíthetetlenebbé válik. Akadhat a férjnek is futó kalandja egy kolléganővel vagy szomszédasszonnyal, s ez oly mértékben életre keltheti a bosszúszomjas Hérát, hogy a féltékeny feleség valóban nehezen szerethető hárpiává alakul át, gyanakszik és árulást szimatol ott is, ahol annak nyoma sincs, azaz paranoid lesz.

34

BENNüNK éLő ISTENNőK

CSINÁLD - ÉS OLYAN LESZEL Van egy tréfás magyar mondás: „Ne csináld, mert úgy maradsz!”

Ennek az ellenkezője is áll: a tevékenység visszahat a személyiségre. Az istennők bizonyos cselekvési módokkal - melyeket ki-ki maga választ magának - meg is idézhetők, életre is hívhatók.

A rendszeres meditáció gyakorlata például Hesztiát, a befelé fordulást erősítheti. Mivel önmagában véve a meditáció - csakúgy, mint a meditációs gyakorlatok hatása szubjektív, a változást csak az észleli, aki végigcsinálja a gyakorlatokat. Viszont meglehet, hogy már napi ötperces gyakorlás után az ember úgy érzi, sokkal összeszedettebben tudja ellátni házi teendőit, és élvezi a Hesztiára jellemző jó közérzet csendes pillanatait. Néha mások is észlelik a változást; egyik szociális gondozónőnk esetében az osztály dolgozóinak is föltűnt, hogy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, mióta jógázik.

A meditáció lassú hatásával ellentétben az a nő, aki drogokat szed vagy alkoholizál, hirtelen változtatja meg észlelő képességét.

Noha a hatás általában átmeneti jellegű, egy idő után észrevehető negatív személyiségváltozás következhet be. Ha például az, akin általában a józan és gyakorlatias Athéné uralkodik, pszichedelikus drogokat (hallucinogén vagy serkentőszereket) vesz be, vagy fölhajt egy pohár konyakot, esetleg eddig soha nem tapasztalt érzéki örömet is átélhet. Észlelése intenzívebb lesz, szebbnek látja maga körül a dolgokat, belefeledkezik a zenébe, és érzékinek, transzcendentáltnak, „átlényegültnek” érezheti magát egy darabig. Van, aki csak így képes érinkezésbe lépni a benne szunnyadó

—

Aphroditével.

Más a csillagok bámulásába feledkezik bele, s egy ideig egynek véli magát Artemisszel: holdistennőnek, vadásznak érzi magát.

A drogok megtapasztalása azonban veszedelmes kaland: legtöbbször az „alvilágba” vezet, ahol megfoghatatlan, tudattalan, irracionális tartalmait éli át az ember, hallucinációi horrorisztikusak lehetnek, s páni félelem béníthatja, mintha Perszephoné elrablásának élménye kísértené.

Ha egy nő eltökéli, hogy tovább tanul, ezzel Athéné-minősége kifejlődését mozdítja elő. Ha úgy dönt, hogy gyermeket akar, és boldogan készül az anyaságára, Démétér jelenlétét erősíti meg, s

AZ

35

ISTENEK MUNKÁLNI KEZDENEK

ha egy biciklivel, sátorral és hátizsákkal nekivág a hegyeknek, Artemisz lesz a kísérője. Néhány szép ruhadarab vagy márkás szépítőszer megvásárlása vagy a műélvezetre szánt szabadidő Aphroditének kedvez.

Ha tehát úgy érezzük, hogy személyiségünk valamelyik dimenziója feltöltésre, fejlesztésre szorul, leginkább egy tevékenység rendszeres folytatása vezet célhoz.

AZ ISTENNŐK MEGSZÓLÍTÁSA Homérosz himnuszainak zöme lényegében fohász, „invocatio”, az istenek és istennők megszólítása. Álljon itt egy a legrövidebbek közül:1

Hesztiához

Hesztia, isteni Pűthóban ki a messzelövő nagy Phoibosz Apollón megszentelt házára vigyázol, s hajfürtödről sima olaj cseppen szakadatlan, lépj be a házba, a bölcs Zeusszal jöjj, véle a lelked egy legyen, és add meg báját is, kérlek, a dalnak.

(Devecseri Gáborfordítása)

A himnusz tehát dicsőíti az istennőt, szemünk elé idézi a képét, részletezi tulajdonságait, megemlíti állandó jelzőit, és áldását, segítségét kéri. Az antik görögök tudtak valamit, amit egyébként mi is megtanulhatunk: elképzelni, s aztán megszólítani az isteneket.

Az olvasó az egyes istennőkről szóló fejezeteknél talán megállapítja majd, hogy bizony eleddig nem sokat tudott ezekről a hölgyekről. Meglehet, fölfedezi azt is, hogy egy-egy archetípus nagyon is „jól jönne”, nagy segítséget jelentene számára, hiszen egyegy személyiségvonás, tulajdonság ugyancsak hiányzik, vagy csak kevéssé van kialakulva a jellemében.

Egy-egy istennőt meg lehet idézni, meg lehet szólítani, ha tudatosan arra törekedünk, hogy a jelenlétét érezzük, hogy megerősítsen bennünket. Képzeletünk fókuszába hozhatjuk őket, s

36

BENNüNK éLő ISTENNőK

végül még fohászkodhatunk is hozzájuk. A következő megszólítások, fohászok vagy invocatiók szolgáljanak példaként: - Athéné, segíts, hogy világosan át tudjam gondolni ezt a helyzetet!

- Perszephoné, segíts, hogy nyitott és befogadóképes tudjak

maradni!

- Héra, segíts, hogy el merjem kötelezni magam, és hű tudjak maradni!

- Démétér, segíts, hogy türelmes, nagylelkű és jó anya legyek!

- Artemisz, segíts, hogy távoli célomat ne tévesszem szem elől!

- Aphrodité, segíts, hogy szeretni tudjak, és örömemet leljem a testemben!

- Hesztia, tisztelj meg jelenléteddel, hozz nekem békességet és nyugalmat magányomban!

ISTENNŐK ÉS ÉLETKOROK Életünk során mindannyian különböző fázisokon, korokon lépkedünk át, s minden egyes szakasznak megvan a maga domináló istennője. Megélhetünk azonban olyan archetipikus mintát is, amely több életszakaszon át domináns marad - végigkíséri életünket. Ha idősebb korban visszatekintünk, fölismerhetjük, hogy mikor melyik istennő hatása alatt álltunk, ki vagy kik „uralkodtak” rajtunk.

Fiatal korunkban főleg az iskolára koncentrálunk, ahogy magam is, amikor az orvosi egyetemre jártam. Artemisz segített, hogy célomra koncentráljak, és bizonyára segítségül hívtam Athénét is, hogy a nem kevés tananyagot meg tudjam emészteni. Számos évfolyamtársam már a szakvizsgák letétele előtt átpártolt Hérához vagy Démétérhez: férjhez mentek, vagy gyermeket szültek.

Az élet középső szakasza amolyan átmeneti állapot, amely gyakorta őrségváltást is jelent. Valamikor a harmincas-negyvenes évek tájékán haloványul a korábbi esztendőkben leghatékonyabb őstípus befolyása, és más istennők jelentkeznek „szolgálatra”.

A fiatalasszony fáradozásainak gyümölcse ilyenkor már beérik (otthon, karrier, család, férj és pozíció, vagy ezek valamilyen kom-

AZ

ISTENEK MUNKÁLNI KEZDENEK

37

binációja), és új energiák szabadulnak föl valami más számára, ami egy másik istennő befolyását feltételezi. Talán Athéné lesz, aki arra ösztönzi a nőt, hogy tanuljon, vagy éppen Démétér, aki arra figyelmeztet, hogy „most vagy soha”, ha a gyermekáldás még hátra van.

Később, az idős kor kezdetén újabb változás következik. A házastárs vagy partner elveszítése, a gyermekek felnövekedése és távozása, nyugdíjaztatás, a menopauza vagy egyszerűen az öregedés érzése miatt bekövetkezhet egy váltás. A megözvegyült asszony, aki soha nem foglalkozott üzleti ügyekkel, adóbevallásokkal és számlák kiegyenlítésében sincs jártassága, egy lappangó Athénét fedezhet fel magában, s még a befektetés csínját-bínját is kitanulhatja. A kényszerű magány kedélyes egyedüllétté változhat, ha Hesztia lép színre, vagy értelmetlenné, üressé válik az élet, ha eluralkodik Démétér, és gyászruhába öltözteti a nő lelkét az üres fészek láttán. Mint minden életszakaszban, a dolog kimenetele most is azon múlik, hogy melyik istennőt kultiváljuk, melyiket akarjuk kimunkálni a lelkűnkben - s persze attól is, hogy milyen a reális helyzetünk, s hogy milyen döntést hozhatunk egyáltalán.

HARMADIK

FEJEZET

A szűz istennők: Artemisz, Athéné és Hesztia

A három olümposzi szűz: Artemisz, a vadászat és a Hold; Athéné, a bölcsesség és a női mesterségek istennője, valamint Hesztia, a házitűzhely és a templom őrzője. A nő pszichológiai vonatkozásában ez a három őstípus testesíti meg a függetlenség, az aktivitás és a kapcsolat-nélküliség vonásait. Artemisz és Athéné kifelé forduló, extravertált archetípusok, céltudatosak és teljesítményorientáltak, míg Hesztia befelé forduló, introvertált, spirituális lényegű. E három archetípus a nő belső motivációját képviseli a tehetség kibontakoztatására, az érdekérvényesítésre, a versengésre, a problémák megoldására, a környezet rendezett kialakítására, vagy éppen arra, hogy befelé forduló, szemlélődő életmódot folytassunk. Minden nő, akiben valaha is fölébredt a vágy egy „saját szoba” iránt1, aki otthon érzi magát a természetben, vagy nagyra becsüli az egyedüllét óráit, lelkileg e három istennő valamelyikével rokon.

A szűz istennő aspektusa a nő lelkének az a része, melyet egyetlen férfi sem vehet birtokába, ahová nem képes „behatolni”, mert ennek a lélekrésznek nincs igénye a férfira, még abból a célból sem, hogy önértékeit rajta keresztül ismerje föl. Önbecsülését önmagából meríti, „saját jogán” van neki, anélkül, hogy mások elismerését igényelné. Ha valaki egy szűz istennő archetípusát éli ki, ez csak azt jelenti, hogy személyiségének tetemes része érinthetetlen, és nem azt, hogy a szó fiziológiai értelmében szűz.

A szűz fogalma azt jelenti: makulátlan, érintetlen, még nem nyúltak hozzá, nem munkálkodtak rajta, nem ismerték meg, sértetlen. Ez fejeződik ki a szűz hó, szűz terület, szűzföld, szűz vadon, érintetlen pecsét stb. összetételekben.

A három szűz istennő kivételként emelkedik ki a férfi istenek által uralt vallási rendszerből, és a férfiak által uralt korból. Ezek az istennők soha nem mentek férjhez, soha férfi isten vagy hálán-

A

SZŰZ ISTENNŐK: ARTEMISZ, ATHÉNÉ ÉS HESZTIA

39

dó le nem győzte őket, érintetlenek maradtak - még Aphrodité mesterkedése sem tudta szerelemre gyújtani őket.2

A SZŰZ ISTENNŐ, MINT ARCHETÍPUS Ha a nő pszichéjében Artemisz, Athéné vagy Hesztia őstípusa dominál, úgy a nő - ahogy Esther Harding jungiánus analitikus leírta - „egy önmagával”, azaz: hű marad önmagához, erős énidentitással, énazonossággal rendelkezik. Lelkének lényeges része nem tartozik „senki fiához” sem. Harding asszony így ír erről: „A szűz azonos önmagával, és hű marad önmagához. Amit tesz, nem azért teszi, mert tetszeni akar, nem is azért, hogy szeressék vagy elismerjék, még csak nem is a saját önbecsülése kedvéért, nem hatalomvágyból, és nem föltűnési vágyból, hanem egyszerűen azért, mert amit tesz, az az igaz, az a hiteles. Meglehet, viselkedése nem mindig konvencionális. Talán éppen nemet mond, amikor igent mondani könnyebb lenne, és az elvárásoknak is az felelne meg. Szűz lévén azonban nem áll külső befolyások hatása alatt, melyek a nem szüzeket - házasok avagy sem arra késztetik, hogy vitorláikat a szélnek feszítsék, és alkalmazkodjanak a szükségszerűséghez.”3 Ha egy nő hű önmagához, arra érez késztetést, hogy belső értékeinek megfelelően éljen, s azt tegye, ami számára fontos, ami őt elégíti ki - függetlenül attól, hogy mások minderről hogyan vélekednek. Sem a társadalmi szerepelvárások, sem az egyes férfiak által támasztott követelmények nem érintik ezt az autonómiát.

A szűzies archetípus rejtett vagy nyílt nőpártiságban, akár kifejezett feminizmusban is megjelenhet, de olyan ambíciók formájában is, melyektől a nőket általában óvni szokták. Példaként említhetjük Amelia Earhart pilótanőt, aki mindig oda akart repülni, ahol mások még soha nem jártak. A szűzies archetípus jellemzi a költőnőket, muzsikusokat vagy festőket, akiknek kreativitása a női lét tapasztalataiból fakad.

Ennek az őstípusnak a kifejeződési formái azok a nőszervezetek, melyek az önismeret fejlesztésére, önsegélyezésre vagy bizonyos jogok biztosítására alakulnak.

40

BENNüNK éLő ISTENNőK

A SZÜZEK TUDATA MINTA REFLEKTOR FéNYCSóVáJA Mindhárom istennő-kategóriához sajátos tudati minőség rendelődik. A szűz istennőket az élesre állított tudat jellemzi. Akik hozzájuk hasonlítanak, azoknak megvan az a képességük, hogy teljes erővel a fontos dolgokra koncentráljanak, és teljesen elmerüljenek valamilyen tevékenységben. Olyan ez a tudat - amivel csak ők rendelkeznek -, mint egy erősen fókuszált és szándékosan egyvalamire irányított fénysugár, amely csak azt világítja meg, amire vetődik, minden egyebet homályban hagy. Élesre állított tudattal könnyebb megoldani egy problémát, hiszen a céltól sem a magunk, sem mások szükségletei nem térítenek el. Osztatlan figyelmet szentelhetünk annak, amivel éppen foglalkozunk, bármi legyen is az.

Danielle Steel, akinek több mint húsz kötetét tizenkilenc nyelven már vagy ötvenmillió példányban adták el, kitűnő példa erre a tudatműködésre. Az írónő önmagát „túlteljesítő”-nek nevezi, mondván: „Nagyon intenzíven dolgozom, általában napi húsz órán át. Ez hat hétig, heti hét napon így megy” (amíg be nem fejez egy regényt).

A Hesztia-jellegű, tehát introvertált őstípusra a hosszan tartó meditáció jellemző. Sem a külvilág ingerei, sem az esetleg kényelmetlen testhelyzet nem téríti el a koncentrálástól.

LÉTFORMÁK ÉS VISELKEDÉSMÓDOK Azok a nők, akik hajlamaik és tehetségük hívására élsportolók, aktív feministák, tudományos kutatók, cégvezetők, női zsokék vagy éppen minta-háziasszonyok, apácák vagy egy ashram tagjai lesznek, tipikus példái a szűz istennők által befolyásolt személyiségeknek. Ezek a nők vonakodnak a társadalom által elvárt hagyományos szerepek betöltésétől, és inkább saját hajlamaikat követik.

Fogós kérdés: ezt miképpen engedhetik meg maguknak anélkül, hogy környezetük haragját magukra vonnák? Alkalmazkodniuk is kell a férfivilághoz, de belső önmagukhoz is hűnek kell maradniuk. Nem könnyű feladat.

A szűz ISTENNőK:

ARTEMISZ,

ATHéNé éS

HESZTIA

41

A mitológia szerint mind a három istennő hasonló kihívással nézett szembe, s mindegyik a maga sajátos megoldását kínálja mintául. Artemisz, a vadász lemondott a városról, kerülte a férfiakat, és idejét az őt követő nimfacsapattal a vadon mélyén töltötte.

Alkalmazott módszerét a férfibefolyástól való különválás, a kivonulás jelenti. A mai nők, akik feminista csoportokhoz, vagy csak nők által vezetett közösségekhez csatlakoznak, hasonló magatartást követnek. Az Artemisz-nők egyszersmind „megrögzött individualisták” is, útjukat egyedül járják végig.

Athéné - az előbbi magatartással ellentétben - egyenrangú vagy felsőbbrendű társként a férfiak mellé szegődött. A leghevesebb harcban is megőrizte hidegvérét, és igen ravasz stratéga hírében állt. Alkalmazkodási módja a férfiakkal való azonosulás - „olyan” lett, mint egy férfi. Athéné útját ma is számos nő járja, akik betörnek az üzleti világba, vagy hagyományosan férfifoglalkozásokat választanak.

Hesztia, a házitűzhely istennője a befelé fordulást, a visszavonulást választotta alkalmazkodási stratégiájául. Belső világába húzódott, anonim alakot öltött, s így magára maradhatott. Az a nő, aki elfedi nőiességét, hogy a férfiak nemkívánatos érdeklődését elkerülje, aki nem áll be a versenybe, hanem inkább a nyugodt életet választja, s közben teljesen feloldódik napi teendőiben és a meditációban, Hesztia módjára él.

A három szűzi istennőt nem változtatták meg a másokkal szerzett tapasztalatok sem, nem engedték, hogy akár saját érzelmeik, akár más istenek legyűrjék őket, immunisak voltak a szenvedésekkel szemben, és nem kötelezték el magukat soha.

Ha egy földi nő így tesz, bizonyára sok mindentől megfosztja magát. Nem tudja meg, mi az igazi érzelmi közelség, s esetleg „szakbarbárként” egyoldalú, magányos életre kényszerül.

Míg azonban egy istennő változhatatlan, a földi nő élete során mindig fejlődhet, változhat, gazdagodhat lelkiekben is. Meglehet, lénye egy ideig teljesen valamelyik szűz istennő uralma alatt áll, de aztán szerelmes lesz, férjhez megy, és gyermekekre vágyik, s akkor ráébred, hogy Aphrodité, Héra és Démétér is tartogat számára fontos dolgokat.

42

EGY

BENNüNK éLó ISTENNőK

ÚJ ELMÉLET

Amikor Artemiszt, Athénét és Hesztiát pozitív, aktív női mintákként jellemzem, hagyományos pszichológiai elméleteket cáfolok.

Ha ugyanis a freudi vagy a jungi álláspontból indulunk ki, a szűz istennőkre vonatkozó megállapításokat vagy „tünetek”-ként, patológiás megnyilvánulásokként kezelhetjük, vagy a nő pszichéjében nem egészen tudatos maszkulin (férfias) vonásokként. Ezek az elméletek a szűz istennő típusának megfelelő nőket gátlásos, kompenzáló, önbecsülésükben sérült személyeknek tekintik.

Számos nő tarthatná magát Freud szemlélete alapján deviánsnak, természetellenesnek, mert nem anyaszerepre, hanem hivatásában karrierre vágyik. Aki Jung elméletében jártas, jó, ha óvakodik attól, hogy véleményt nyilvánítson, hiszen Jung szerint a női lények gondolkodóképessége eleve gyengébb, s ráadásul előítéletek befolyása alatt állnak.4 Freud szerint a nő pszichológiája péniszcentrikus. A nőkre vonatkozó közléseit arra alapozza, ami az anatómiájukból hiányzik, s nem arra, amit testi-lelki vonatkozásban föl tudnak mutatni.

Freud szerint a nők - pénisz híján - csonkák és csökkent értékűek, éppen ezért kellőképpen irigykednek is a férfiakra. E jelenségnek - a péniszirigységnek - csinos tünettana is van : mazochizmus, narcisszizmus és gyengébb felettes én (vagyis fejletlenebb lelkiismeret) jellemzi az egyébként „normális” nőt. A pszichoanalízis dogmatikusai a női viselkedést ekképpen látták: - Az a nő, aki kompetens és magabiztos, aki elért valamit az életben, s aki szemlátomást élvezi, hogy intelligenciáját és képességeit kibontakoztathatja, „férfikomplexus”-ban szenved. Úgy tesz, mintha azt hinné, hogy nincs kasztrálva, pedig természetesen ez a helyzet. Valójában nincs az a nő, aki valamivel ki akarna tűnni - ha mégis, akkor ez a „férfikomplexus” tünete és a „realitás” tagadása.

- A nő, aki gyereket akar, tulajdonképpen szintén péniszre vágyik, és ezt a kívánságát szublimálja azzal, hogy egy gyermek utáni vágyat állít a pénisz utáni vágy helyére.

- A nő azért vonzódik szexuálisan a férfiakhoz, mert fölfedezte, hogy az anyjának nincs pénisze. (Freud eredeti elmélete szerint a női heteroszexualitás arra a traumatikus pillanatra vezet-

A SZŰZ

ISTENNŐK: ARTEMISZ, ATHÉNÉ ÉS HESZTIA

43

hető vissza, amikor fölfedeztük, hogy nincs péniszünk, és rájöttünk, hogy az anyánknak sincs, s így libidónkat anyánkról az apánkra vittük át - akinek van pénisze.)

- Egy nő, aki szexuálisan ugyanolyan aktív, mint egy férfi, nem élvezi a szexualitást és érzékiségének kifejeződését. Csupán kényszeres viselkedésről van szó, amellyel az ilyen nő kasztrációs félelmétől próbál megszabadulni.

Jung elmélete a nők pszichológiájáról jóval „előzékenyebb” a nőkkel szemben, mint Freudé, már csak azért is, mert ő nem tekinti a nőt csonka férfinak. Jung abból a föltevésből indul ki, hogy a női és férfi lelki alkat közti különbség a kromoszómák eltérésére vezethető vissza. Azt vallja, hogy a nőknek tudatos női személyiségük s egy tudattalan férfikomponensük -animusuk - van, míg a férfiak tudatos férfiszemélyiséggel és tudattalan női résszel - animával - rendelkeznek.5 A női személyiséget Jungnál a befogadás, a passzivitás, a tápláléknyújtás vágya és szubjektivitás jellemzi, míg a racionalitás, a spiritualitás és a személytelen, objektív döntések meghozatalának képessége férfitulajdonságok. Ha egy nő - bármilyen fejlett formában is - ilyen tulajdonságokkal rendelkezik, mindenképpen hátrányban van, minthogy nem férfi, s ha eszes, kompetens és viszi valamire az életben, ezt pusztán jól fejlett animusának köszönheti. Ez az animus azonban - minthogy kevésbé tudatos - eleve kisebb értékű. Az animus ráadásul ellenséges is lehet, hatalomra vágyó, irracionálisán dogmatikus és fontoskodó - legalábbis Jung és egyes követői ezeket a jellegeket hangsúlyozzák az animus működésének leírásakor.

Jung tehát nem tekinti ugyan eleve fogyatékosnak a nőket, de azt bízvást elmondhatjuk róla, hogy kevésbé kreatívnak, objektívnek és határozottnak véli őket, és feladatukat leginkább a férj oldalán a társ, az ihlető szerepének betöltésében látja.

Ez az elmélet kifejezetten lehangoló. Jung egy helyen így ír: >yA nő, aki férfi-hivatást választ, úgy tanul és dolgozik, mint egy férfi, olyasmit tesz, ami női természetével nincs összhangban - ha éppen nem káros rá nézve.6 Az új elmélet, melyet magam dolgoztam ki, s melyre ez a könyvem épül, az archetipikus viselkedési minták létezésén alapul, vagyis egy olyan koncepción, melyet C. G. Jung dolgozott ki, és

44 vezetett be a pszichológiába.

BENNüNK éLő ISTENNőK

Nem utasítom el teljesen Jung modelljét, ami a nő lélektanát illeti, de úgy vélem, az nem univerzális: egyes nőkre ráillik, másokra azonban nem. A sebezhető istennőkről és Aphroditéről szóló fejezetekben bizonyos mértékig tovább finomítom Jung okfejtését, de a három következő - Artemiszről, Athénéről és Hesztiáról szóló - fejezetben új viselkedési mintákat mutatok be, melyek messze túlmutatnak Jung koncepcióján.

NEGYEDIK

FEJEZET

Artemisz:a vadászat és a Hold istennője, versenytárs és nővér Artemisz, az istennő

Artemisz (a rómaiaknál: Diana) a vadászat és a Hold istennője volt. Zeusz és Létó szépséges, sudár leánya leginkább a vadon mélyén, a hegyek között szeretett csatangolni, réteken és tisztásokon nyargalt át nimfacsapatával és kedves vadászkutyáival.

Ruhája rövid kithón és ujjatlan tunika volt, fegyverét, az ezüstíjat mindig a hátán hordta, kezében vitte a nyilakkal teli tegezt.

Tévedhetetlenül célba találó íjász hírében állt. Mint holdistennőt, aki „fényhozó”, gyakran ábrázolták fáklyával, vagy éppen a Holddal a vállán, csillagokkal a feje körül.

Minthogy ő volt a vadak és kiváltképpen a fiatal vadállatok védnöke is, tulajdonságait olykor egy-egy állat jelzőivel hasonlították össze: tünékeny, mint a szarvas, az őz és a nyúl, mert hol itt, hol ott bukkan föl, s aztán hirtelen köddé válik. Uralkodó és fejedelmi, mint az oroszlán és könyörtelen, mint a vaddisznó. Ez utóbbi jelző Artemisz jellemének destruktív oldalára utal. Legfőbb jelképállata azonban a nősténymedve, ez az istennő gyermekeket védelmező szerepét emeli ki. A régi görögök az ő kegyeibe ajánlották a kislányokat, öttől tizenkét éves korukig barna ruhában járatták és „arktoi”-nak, medvebocsnak nevezték őket. Végül a vadló azért került Artemisz jelzőállatai közé, mert ugyanúgy száguldozik társaival árkon-bokron át, mint az istennő a nimfákkal.

EREDETE ÉS MITOLÓGIÁJA Artemisz anyja Létó volt, két titán leánya. Zeusz beleszeretett Létóba, őt is és magát is fürjjé változtatta, és így nemzette vele Artemiszt és Apollóm, a napistent.

46

BENNüNK éLő ISTENNőK

Héra féltékeny dühében a Püthón kígyót uszította szerencsétlen várandós Létóra, aki kétségbeesetten menekült előle, de senki nem merte befogadni, hiszen mindenki rettegett Héra bosszújától. Végül egy Délosz melletti kopár sziget fogadta be, s ott szülte meg Artemiszt. A féltékeny feleség, Héra bosszúja azonban mégiscsak lesújtott Létóra: kilenc napon és kilenc éjjelen át vajúdott Apollónnal szörnyű kínok között, s az éppen világra jött Artemisznek kellett segítségére lennie. Az istennő tehát, amint megszületett, azonnal a bába szerepét töltötte be saját anyja mellett. így lett a vajúdó asszonyok pártfogója is. A nők nehéz órájukban hozzá fohászkodtak, „aki enyhíti a kínt, akihez fájdalom nem ér el” -és hozzá imádkoztak könnyű halálért is végórájukban.

Amikor Artemisz három éves volt, Létó felvitte őt az Olümposzra, hogy bemutassa apjának, Zeusznak és isteni rokonságának. Kallimakhosz alexandriai költő Artemiszhez című himnuszában így írja le a jelenetet: „ . .. mikor atyjának térdérefölült, és/még csak alig kislány, atyjához ilyen szavakat szólt: Add nekem, édesapus, hogy örökké szűz legyek én és/soknevű, hogy Phoibosz vélem versengni ne tudjon. /Adj nyilat és íjat. ../hadd hordjak fáklyát, és hogy csak térdemig érjen/tarka ruhám, engedd: jobban tudok így vadat ölni. ” S még hozzátette: „...én hegyeken lakozom, városbeliekhez olyankor/látogatok csak, hogyha egy éles-kín-letekerte/asszony kéri segítségem. .. -s bólintott, nevetett Zeusz,/s míg simogatta,felelt: Ha az istennők nekem ily lányt/szülnének mindig, féltékeny Héra haragját/ennyire se bánnám.

Vedd gyermek, bármit is óhajtsz.

Ráadásul mindarra, amit kért, még azt az előjogot is megkapta a kislány, hogy ő választhasson magának mindenből.

Artemisz ezek után elindult, hogy kiválassza maga mellé a legszebb nimfákat. Majd leereszkedett a tengerhez, és megparancsolta a kűklópszoknak, hogy kovácsoljanak számára ezüstíjat és nyilakat. Végül Pánt, a félig ember, félig kecske erdei istenséget kereste föl, aki legjobb vadászkutyái közül adott neki néhányat.

Mire mindez megvolt, már leszállt az este. Artemisz azonban türelmetlen volt, azonnal ki akarta próbálni új szerzeményeit, így

—

hát fáklyafénynél vadászott.2 Mítoszai szerint az istennő gyorsan és elszántan lépett a tettek mezejére, ha valaki segítséget kért tőle, de ugyanilyen gyors volt a büntetésben és bosszúállásban is.

ARTEMISZ

47

Egyszer például, amikor Létó éppen Delphi felé igyekezett, hogy meglátogassa Apollóm, Titüosz, az óriás nekiesett, és meg akarta erőszakolni. Artemisz villámgyorsan anyja segítségére sietett, és tévedhetetlenül célba találó nyilával halálba küldte a tola¬

kodót.

Szörnyű sorsra jutott Niobé, a halandó királyné is, aki elég ostoba és elbizakodott volt ahhoz, hogy a Létó tiszteletére egybegyűlt asszonyok előtt fennen hangoztassa, hogy ő bizony nem tisztel olyasvalakit, aki csupán egy fiút és egy leányt szült, mert neki bezzeg hat (más források szerint hét) gyönyörű fia és hat leánya van.

Létó a gyermekeihez fordult haragjában, hogy boszszulják meg a rajta esett sérelmet. Az isteni ikerpár nem sokat teketóriázott: Artemisz a hat leányt, Apollón a hat fiút nyilazta halálra, Niobé pedig síró kőszoborrá változott.

Megjegyzendő, hogy az istennők közül egyedül Artemisz volt az, aki újra és újra anyja segítségére sietett, de más nők is a segítség reményében fordulhattak hozzá védelemért. Arethusza, az erdei nimfa, vadásztársnője is érte kiáltott, amikor a folyó istene erőszakot akart tenni rajta. Történt ugyanis, hogy a nimfa, visszatérve a vadászatról, meztelenül fürdött a folyóban. A folyó istene megkívánta és üldözőbe vette a pucér leányzót. Artemisz meghallotta a rémült sikoltozást, ködfelhőbe burkolva kimenekítette Arethuszát szorult helyzetéből, és a további bajok megelőzése céljából vízeséssé változtatta.

A legismertebb, és a festők (pl. Tintoretto, Tiepolo, Rembrandt) által is gyakran megörökített történet Aktaión, a vadász esete. Ez is Artemisz könyörtelenségét példázza. Az istennő rejtekhelyén, egy sziklák közé zárt forrásnál fürdött társnőivel, amikor Aktaión, szerencsétlenségére, vadászat közben odatévedt, és megpillantotta a szépséges leányokat, s a közülük kimagasló, sudár Artemisz!.

A látványtól nem tudott szabadulni, földbe gyökerezve állt ott, míg a tomboló Artemisz - íja nem lévén a keze ügyében - vizet fröcskölt az arcába és a fejére. Ettől az ifjú rögvest szarvassá változott, a saját vadászkutyái vették üldözőbe, és tépték széjjel.

Artemisz megölt egy másik vadászt is: Oriónt, akit pedig kedvelt. Az egyik mondái változat szerint vél'etlen - ma úgy mondanánk: gondatlanságból elkövetett - gyilkosság volt, ám az okozója Apollón volt. Az isteni ikertestvért sértette nővére Orion

48

BENNüNK éLó ISTENNőK

iránti szerelme, és cselt eszelt ki. Egy este látta, hogy a vadász belegázol a tengerbe, s amikor már csak a feje látszott, Apollón megkereste a közelben tanyázó Artemiszt, s az óceánban úszó parányi pontra mutatva így szólt: „Fogadjunk, hogy nem találod el!” A gyanútlan istennő, testvére gúnyos kihívásától sarkallva, azonnal kilőtte nyilát, és megölte az egyetlen férfit, akit kedvelt.

Egy másik - ugyancsak jellemző - változat szerint Artemisz megharagudott Oriónra, mert a vadász azzal kérkedett, hogy minden vadat leterít a Földön, vagy talán mert elcsábította az egyik nimfát. Nos, az összes mítoszban közös mozzanat, hogy Artemisz megbánta tettét, és Óriónt kedvenc vadászkutyája társaságában az égboltra emelte a csillagok közé. Azóta is ott vadászik, a kutya: Szíriusz kíséretében.

Bár elsősorban vadászként emlegették, Artemisz a Hold istennője is volt. Otthonosan mozgott az éjszakában, ahol hold- vagy fáklyafénynél bebarangolta vadonbirodalmát. Holdistennői minőségében még két másik hölggyel osztozott: Szeléné a mennybolton, Hekaté az Alvilágban, a titkok, varázslatok és misztériumok világában, Artemisz pedig a földön uralkodott.

AZ AR TEMISZ-ŐSTÍPUS Artemisz, aki a vadászat és a Hold istensége, a független női lélek megszemélyesítése. Az archetípus, amelyet képvisel, lehetővé teszi a nő számára, hogy saját céljait kövesse a maga választotta területen.

SZŰZ ISTENNŐ Artemisz szüzessége egyben azt is jelentette, hogy immunis volt a szerelemmel szemben. Soha nem erőszakolták meg, vagy rabolták el, mint Démétért és Perszephonét, és soha nem volt feleség egy férfi-nő párosban. A szűz őstípusa az érintetlenség és sebezhetetlenség tudatát, a „megállók én a magam lábán is” biztonságát, és a „tudok magamra vigyázni” öntudatosságát jelenti, a független szellemet képviseli. Ez az archetípus lehetővé teszi a nő számára, hogy férfi nélkül is egész embernek érezhesse magát, a férfiak tetszése

ARTEMISZ

49

vagy jóváhagyása nélkül is föloldódhasson a munkában, követhesse saját céljait, és megválaszthassa érdeklődése irányát. Identitása (énazonossága), önértéktudata nem függ attól, hogy férjnél van-e, s hogy ki a férje. Manapság a leánykori névhez való ragaszkodás, ami az önállóságot hangsúlyozza, tipikusan szűz Artemisz-vonás.

A CÉLRA TARTÓ ÍJÁSZ Bármilyen közeli vagy távoli célt szemelt is ki, Artemisz tudta, hogy nyila tévedhetetlenül el fogja azt találni. Ez az archetípus a nőt veleszületett, intenzív koncentrációs képességgel ruházza föl.

Az érdeklődésüknek vagy érdekeiknek megfelelő tevékenységre olyan erővel tudnak összpontosítani, hogy sem saját szükségleteik, sem másokéi, sem a versenytársak megjelenése nem zavarja meg őket. A versengés lehetősége egyébként kifejezetten emeli szemükben a „zsákmány” értékét.

Céltudatosság, kitartás akadályok ellenére is a választott úton; a tünékeny, hol felbukkanó, hol meg elillanó „vad” kitartó követése olyan Artemisz-vonások, melyek lehetővé teszik a legmerészebb pályaálmok megvalósítását, a legnagyobb teljesítmények elérését is.

ARTEMISZ ÉS A NŐMOZGALMAK Ez az istennő olyan tulajdonságokat testesít meg, melyeket a nők egyesületei, szövetségei és mozgalmai is eszményítenek: a teljesítményre való képességet, az önállóságot, a férfiaktól és megítéléseiktől való függetlenedést, valamint a többi nő védelmét, szolidaritást az elnyomottakkal, a gyengébbekkel és a fiatalokkal. Artemisz segített anyjának a gyermekszülésnél, megmentette őt és Arethuszát attól, hogy nemi erőszak áldozataivá váljanak, megbüntette a tolakodó Titüoszt és a leselkedő Aktaiónt, és védelmezője volt a serdülő leánykáknak.

Könnyű fölfedezni ugyanezt az érdekeltséget a nőmozgalmak által alapított jótékony célú intézményekben. Ilyenek a jogsegélyszolgálatok, a megerőszakolt nők számára alapított rendelők, ilyen a szexuális zaklatás elleni hivatalos föllépés, az önvédelmi

50

BENNüNK éLő ISTENNőK

képzés, vagy a bántalmazás ellen menekülő nők számára fenntartott átmeneti otthonok alapítása. A nőmozgalom tűzte zászlajára az erőszakos szülésvezetés elleni harcot, a nő választási jogáért vívott küzdelmet abortusz és fogamzásgátlás dolgában, valamint az incesztus és a pornográfia elleni föllépést is. Mindezen tevékenységek eredeti célja a nők és gyermekek védelme, és mindazok megbüntetése, akik kárt tesznek bennük.

A NŐVÉR Artemisz nem magányos istennő. Az általa kiszemelt nimfák, a természet különféle helyszíneit: hegyeket, forrásokat, fákat megszemélyesítő lenge nőalakok kísérték útjain. Lánycsapata korlátlan szabadságot élvezett, nem kellett sem a házimunka, sem a divat, sem a férfiak meghatározta társadalom nyűgeit és kritikáját elviselniök. Távol állt tőlük minden kényszer, amely arra ösztönözte volna őket, hogy azt tegyék, amit „egy nőnek tennie kell”.

A „Nagy Nővér” oltalma és fennhatósága alatt álltak. Minthogy a nőmozgalmakat az Artemisz-őstípus inspirálja, nem csoda, hogy tagjaik a nők testvériségét hangsúlyozzák.

Az amerikai Ms Magazine társalapítója, szerkesztője és - többek között - az Angela Davis törvényes védelméért indított kampány vezéralakja, Gloria Steinem újságírónő jellegzetes mai Artemisz.

Valóságos legendává nőtt azokhak a szemében, akik az istennő imázsát láthatták benne. A nyilvánosság számára egy létező, húsvér asszony, követői számára pedig egy magas, sudár Artemisz, társai koszorújától övezve.

Gloria Steinem - az őt körüllengő Artemisz-misztikának megfelelően - soha nem ment férjhez, bár életében több férfihoz is fűzték szerelmi kapcsolatok. Az istennő archetípusát követve mindig a rendelkezésére állt azoknak a nőknek, akik a segítségét kérték. Ezt magam is megtapasztalhattam, amikor meghívtam őt az Amerikai Pszichiátriai Egyesület évi közgyűlésére. Némi erősítésre volt szükségünk, ugyanis néhányan, akik részt vettünk a nőmozgalomban, el akartuk érni, hogy az Egyesület is támogassa azoknak az államoknak a bojkottját, amelyek nem ratifikálták az Egyenlő Jogok Módosítását (Equal Rights Amendment: ERA).

ARTEMISZ

51

A bojkottot természetesen a mozgalom kezdeményezte. Nos, lenyűgöző volt annak a megtapasztalása, hogy férfi kollégáink, akik közül számosán „támadták” Glóriát, mekkora hatalmat tulajdonítottak neki. Utóbb úgy reagáltak, mintha egyenesen Aktaión sorsában kellene osztozniok. Egyes pszichiáterek, akik nyíltan szembehelyezkedtek vele, később kifejezték azt a (teljesen megalapozatlan) félelmüket, hogy anyagilag tönkre fogják tenni őket, vagy éppen a kutatásra kapott támogatást vonják meg tőlük, ha ez az „istennő” büntető hatalmával lesújt rájuk.

A TERMÉSZETSZERETŐ ARTEMISZ Artemisz vonzalma a vad és érintetlen természet iránt olykor archetipikus élményben bontakozik ki. Megállunk egy erdővel borított hegycsúcson, elnyom az álom a csillagos ég alatt, vagy egy elhagyatott partszakaszon sétálunk - és egyszer csak nagyon azonosnak érezzük magunkat a természettel, melyben szinte spirituálisán feloldódunk.

Lynn Thomas The Backpacking Woman című regényében így ír egy Artemisz-szerű természeti élményről: „Mindenekf 'elett a ragyogás és a csend, a tiszta víz, a tiszta levegő. És a távolság áldása is... a lehetőség, hogy kilépj a kapcsolataidból, a napi rutinból... és az energia adománya. A vadon különös energiája zúdul a testedbe. Emlékszem, egyszer Idahóban a Snake River partján feküdtem és nem tudtam elaludni. Ereztem, hogy a természet erői a markukban tartanak. Elborított az ionok és atomok tánca, és egész testemben éreztem a hold átható vonzását. ”

A HOLDFÉNY-LÁTÁSMÓD Artemisz, a vadász a célpontra szegzi tiszta, éles pillantását, ám ez csak egyike a neki tulajdonítható látásmódoknak. Mint a Hold istene, olyannak is látja a világot, ahogyan az a holdfényben lebeg előttünk: sejtelmesen összeolvadó részleteivel a táj gyönyörű és titokzatos. A tekintet a csillagos égboltra téved, vagy a határtalanság panorámáján kalandozik. Holdfényben, Artemisz érintésétől

52

BENNüNK éLő ISTENNőK

elvarázsolva, egy időre a természet részévé válunk, mintegy egyesülünk vele.

Woman in the Wilderness (Nők a vadonban) című könyvében China Galland egyenesen azt állítja, hogy amikor egy asszony az erdőben sétál, voltaképpen önnön mélységeibe hatol be: „Amikor bemegyünk a vadonba, egyszersmind önmagunk vadonába is belépünk.

Egy ilyen élmény legfőbb értéke talán az a fölismerés, hogy mennyire egyek vagyunk a természet világával. ” Akik tehát követik Artemiszt a rengetegbe, egy idő után azt veszik észre, hogy gondolkodásmódjuk elmélyültebbé válik, s a befelé figyelés következtében gyakori, hogy élénkebben álmodnak. A „holdfényben” - mintegy az éles napvilágnál látható kézzelfogható realitás ellentéteként feltárul előttük egy belső birodalom, az álmok szimbólumvilága.

ARTEMISZ KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN Azok, akik azonosulni szeretnének ezzel az archetípussal, azonnal fölismerik önmagukban a vonzalmat Artemisz iránt, mások meg úgy érzik, szívesen megismerkednének vele, s végül azok, akik tudatában vannak, hogy ez a tulajdonságegyüttes dominál bennük, szükségét érezhetik, hogy erősítsék magukban az istennő befolyását. Hogyan munkálhatjuk ki, hogyan „kultiválhatjuk” hát Artemisz-részünket? Más szóval: hogyan erősíthetjük magunkban ezt az archetípust? S végül: hogyan segíthetjük az Artemiszjelleg fejlődését lányaink személyiségében?

Egy cél elérése olykor drasztikus eszközöket igényel. Egy igen tehetséges írónő esete legalábbis ezt példázza. Az asszony jól írt, könyveinek sikere volt, és a munka fontos volt számára. Valahányszor azonban egy férfi lépett az életébe, abbahagyta az írást. A férfi eleinte mámorossá tette, majd rövidesen nélkülözhetetlen szükségletévé vált, mint a kábítószer. Egész élete a szerelme körül forgott, s ha az eltávolodott tőle, vagy szakított, az írónőt egyre hevesebb és viharosabb őrjöngés fogta el. Miután egy jó barátja rámutatott, hogy valóságos beteges függőség alakult ki nála a férfiak iránt, az asszony ezt helytállónak találta, és döntött. Ha komolyan akarja venni a munkáját és az írást, „hideg szoborrá” kell válnia, és szent fogadalmat tennie, hogy egy időre lemond a szerelemről. így is tett.

ARTEMISZ

53

Vidékre költözött, csak néha kereste föl régi barátait, magányában dolgozott, és lelkében kimunkálta Artemiszt.

Aki nagyon korán megy férjhez, a kislányszerepből azonnal a feleség szerepébe lép (archetipikus fogalmaink szerint Perszephonéból mindjárt Héra lesz), s az Artemisz-tulajdonságok értékét csak később, esetleges válása után fedezi föl, vagy amikor életében először egyedül marad. Megesik, hogy ilyenkor egy nő nagy nehezen rászánja magát, hogy egyedül utazzék el szabadságra, és meglepve tapasztalja, hogy remekül érzi magát, vagy rájön, hogy milyen jó érzés reggelente kilométereket futni egyedül, vagy egy kutyával, mások meg éppen egy női klubban vagy önismereti csoportban találják meg a helyüket.

Gyakori az az eset is, hogy egy fiatal lánynak egymás után több sikertelen kapcsolata van, s két fiú, vagy két férfi között értelmetlennek érzi az életét és értéktelennek önmagát. Ha azonban kimunkálja magában az Artemisz-archetípust, komolyan eldönti, hogy soha nem megy férjhez, és ha van bátorsága is, hogy szembenézzen ezzel a lehetőséggel, s ennek megfelelően átszervezi az életét a barátai és a kedvtelései köré, egy idő után átéli majd a „megállók a magam lábán” és „egész ember vagyok, tudok magamra vigyázni” jó érzését. Ezt adja a nőnek ennek az szűz istennőnek a kiművelése: „önmagával egy” lesz.

Amerikában vannak kifejezetten nők számára szervezett túrák, melyek - különösen, ha a csoportos menetet magányos útszakaszokkal kombinálják - jó lehetőséget kínálnak Artemisz előhívására.

Leányaink nevelésében is jó odafigyelni ennek az erőt és önállóságot adó őstípusnak a fejlesztésére. A sportolás, a táborozás, tanulmány- vagy csereutak távoli országokba vagy országrészekbe, nyári munkavállalás egy más kultúrkörben, részvétel környezetvédelmi vagy természet megfigyelő csoportok munkájában csupa olyan lehetőség, amit kár elmulasztani, ha leányunk Artemiszoldalának kibontakozását akarjuk elősegíteni.

ARTEMISZ, A FÖLDI NŐ Az artemiszi tulajdonságok igen korán megmutatkoznak. Az ilyen kislányok már egészen pici korukban hosszasan, elmélyülten szem-

54

BENNüNK éLó ISTENNőK

lélnek számukra ismeretlen tárgyakat, s inkább aktív, mint passzív csecsemők. A szülők így szokták kommentálni ezt a jelenséget: „Kiszemel magának valamit, és azzal óraszám le tudja kötni magát.

Ahhoz képest, hogy még csak kétéves, nagyon jó a megfigyelő képessége.” Az Artemisz-kislányokról hangzik el a panasz is, hogy „nagyon makacs gyerek” és az is, hogy „Vigyázz, hogy mit ígérsz neki, mert megjegyzi és könyörtelenül behajtja rajtad”; „Ennek a lánynak olyan memóriája van, mint egy elefántnak.” Hajlama, hogy új utakat fedezzen fel, abban a percben kiütközik, amint fel tud állni a járókájában, ahonnan rögtön kikívánkozik, hogy birtokba vegye a nagyvilágot.

Artemisz nagy fontosságot tulajdonít elveinek és céljainak is.

Védelmére kel a gyengébbeknek, és az elnyomás minden formájára fokozottan érzékeny. „Ez nem fair”; „így nem ér!”; „Ez nem igazság!” - süvölti, mielőtt még nekilátna, hogy jobbra fordítsa a helyzetet. Ha egy családban a fiúkat favorizálják - például nekik kevesebb házimunkát kell végezniük, mint a lányoknak -, az Artemiszek, ahelyett, hogy beletörődnének sorsukba, és jámborul tűrnének (mint Perszephoné tenné), folyvást lázadoznak az igaztalan bánásmód ellen. A lelkes feministák közül sokan valaha elnyomott kishúgok voltak, vagy kihasznált nővérek, akik már kora gyermekkorukban kezdték az egyenlő jogokért vívott harcot.

A SZÜLŐK SZEREPE Annak az Artemisz-nőnek, aki magabiztosan halad útján, békében él önmagával, mint emberrel, és még örül is, hogy nőnek született, valószínűleg egy szeretetteljes Létó volt az anyja, és egy büszke Zeusz az apja; magyarán: a szülei szeretettel és elismeréssel segítették Artemisz-lehetőségei kibontakoztatását. Ahhoz, hogy egy nő beálljon a versenybe, sikereket arasson, és konfliktusoktól mentesen tudjon jó eredményeket elérni és teljesíteni, nagyon fontos, hogy már korán megkapja az apai elismerést, sőt, hogy az apja büszke legyen rá.

Nagyon sok apa van, aki - akárcsak maga Zeusz - úgy segíti leányát céljai elérésében, hogy biztosítja számára azokat az „ajándékokat”, amelyekre szüksége van, hogy végig tudja járni a maga

ARTEMISZ

55

választotta utat. Nem is mindig kézzelfogható ajándékok ezek.

Meglehet, hogy az apa csak éppen megosztja leányával az érdeklődését, vagy fölfedezi és ápolja a tehetségét - legyen az bármi.

Konkrét ajándék lehet a különórák kifizetése, vagy bizonyos eszközök (számítógép, hangszer, szövőszék) beszerzése. Jimmy Evert, Chris Evert Lloyd teniszbajnoknő apja a lánya edzője is volt, és saját ütőjét ajándékozta neki a hatodik születésnapján.

Ha egy Artemisz-lánynak modern felfogású szülei vannak, akkor az élet nem annyira olümposzi immár, de gond akkor sincsen. A kislány azt látja, hogy mindkét szülője karriert csinál, megosztják a házimunkát, együtt utaznak vagy sportolnak, s ezzel mintát nyújtanak a fejlődéséhez és az Artemisz-vonások megerősödéséhez is. Ráadásul nem kell azt gondolnia, hogy önálló életvezetése nem nőies, vagy nem egyeztethető össze az anyasággal vagy a családi élettel.

Bajok akkor vannak, ha szülők nem tudják elfogadni az Artemisz-kislányt és állandóan kritizálják, szapulják, mert nem olyan, amilyennek elképzelték és látni szeretnék. Ha az anya amolyan odabújós, cicás, nyugodt és simulékony babát szeretett volna, és ehelyett egy aktív, korlátokat nem tűrő, makacs, akaratos kis teremtéssel kell nap mint nap megbirkóznia, csalódott lesz, vagy úgy érzi, hogy a kislánya elutasítja őt. Aki azt remélte, hogy gyermeke majd a szoknyájába kapaszkodik és belátja, hogy „az anyu jobban tudja”, nem tud mit kezdeni azzal az Artemisz-kislánnyal, aki már háromévesen is önállóan akar dönteni, nem lehet ráadni a habos-fodros ruhácskákat, és eszében sincs, hogy a mama barátnőivel aranyosan elbeszélgessen. Ráadásul mindig a nagyobb gyerekek közt lóg, és örökké szemmel kell tartani, mert minduntalan eltűnik valamerre.

A serdülő Artemisz minden tiltásra és korlátozásra, ami a „nem lánynak való” kijelentés kíséretében hangzik el, vad ellenállással reagál. Ha nem tudja keresztülvinni az akaratát, ha a fiútestvérei nagyobb szabadságot élveznek, passzivitásba vonul, megsértődik.

Különösen az bántja az önérzetét és rombolja önbizalmát, ha a rajongva szeretett és nagyra tartott apa kritizálja „nőietlen” viselkedéséért, és nemcsak hogy nem kezeli úgy, mint Zeusz a „kedvencét”, de még le is szólja tehetségét, ambícióit, terveit.

Hogy ilyenkor mi megy végbe, azt a pszichiátriai gyakorlatomból jól tudom. Ha az apa nem enged, vagy gúnyos - ami különösen

56

BENNüNK éLő ISTENNőK

bántó -, az Artemisz-leány látszólag fenntartja a dac pózát, ám ez csak a felszín, lelke mélyén meg van sebezve. Látszólag nem befolyásolja az apa véleménye, és csak arra vár, hogy a maga ura lehessen, de a következmények többé-kevésbé súlyos formában a felnőtt korig hatnak. Az Artemisz-nő, ha konfliktusba került az apjával, felnőttként a saját kompetenciájával kerül konfliktusba.

Kicsit egyszerűbben: a kétségek kicsíráznak benne, és ellene fordulnak. Az apai kritika a tudatába fészkelte magát. Harcol ugyan az érzésekkel, melyek azt súgják neki, hogy „kevés” valamihez, de valahányszor új lehetőség előtt áll, elbizonytalanodik, habozni kezd, és kisebb feladatot vállal, mint amivel képességei alapján jól meg tudna birkózni. Még akkor is maradnak kétségei önmaga kompetenciája felől, ha sikereket ért el. A személyiségnek ez a megroppanása azokban a kultúrákban gyakori, ahol a fiúgyermeket előnyben részesítik a lányokkal szemben, s olyan családokban, ahol ez az előítélet teret is kap, s a lányoktól hagyományos női szerepet várnak el - vagy követelnek meg.

Egy Artemisz-asszony, aki résztvevő volt egyik szemináriumomon, a következőket mondta: „Édesanyám egy aranyos kis Perszephonét szeretett volna, az édesapám pedig egy fiút. És én jutottam nekik.” Egyes anyák azért kritizálják vagy restellik saját Artemiszlányukat, mert az olyan célokat tűz maga elé, amelyekkel nem tudnak azonosulni, amelyeket sem ők, sem, a szűkebb környezetük nem értékel. Lebeszélni nem tudják ugyan erről a célróía leányt, de az anyai rosszallás (ha ez nem isi olyan súlyú, mint a nagyobb tekintélyű és befolyású apáé), mindenképpen kedvét szegi. Általános anya-leány probléma, hogy az Artemisz-lányok anyja gyakorta passzívnak vagy gyengének bizonyul. Sokan rossz házasságban élő áldozatok, alkoholisták, vagy éppen csak teljesen éretlen nők, akikről a gyerekük később így nyilatkozik: „Én voltam az anya szerepében.” „Nekem kellett vigyázni a saját anyámra.” Ha mélyebbre tekintünk, a terápia során elmondják, hogy nagyon fájt nekik az anya gyengesége és az, hogy nekik maguknak nem volt erejük ahhoz, hogy megfordítsák a sorsát.

Míg az istennő mindig tudott segíteni Létónak, a földi leányoknak ez gyakran nem sikerül.

Az Artemisz-nők szűzistennő-vonásait erősíti az anya gyengesége és az a szomorú tény, hogy nem lehet őt igazán tisztelni. Mi-

ARTEMISZ

57

vei semmiképpen sem akarnak anyjukhoz hasonlítani, minden függőségi igényt jól elfojtanak magukban, még véletlenül sem mutatkoznak sebezhetőnek, és szentül megfogadják, hogy soha nem mennek férjhez.

Nem szerencsés az Artemisz-leány akkor sem, ha az anyja valamelyik hagyományos női szerepben érzi magát teljesnek, és mint ilyet nem tudja tisztelni őt. Azzal, hogy nem akar azonosulni az anyjával, a nő egyszersmind elutasít mindent, ami nőies: a gyengédséget, a törődést másokkal, a fogékonyságot, az elköteleződést és az anyaság iránti vágyat is. A meg nem felelés, az elégtelenség érzése ebben az esetben a női identifikáció, a női szereppel való azonosulás képtelensége miatt keserítheti az Artemisz-nő életét.

ARTEMISZ, A SERDÜLŐ ÉS A FIA TÁL LÁNY Az Artemisz-őstípus kislány korában már sportversenyeket nyer, kitartó, bátor, mindenáron győzni akar. A végsőkig elmegy, hogy célját elérje. Nem kell kelteni, hajnalban indul edzésre. Fiús vadóc, aki fejszét fog, hogy fát vágjon a tábortűzhöz, csavarog, fára mászik, a szabadban alszik, és akárcsak maga Artemisz, kiváló céllövő. Félreismerhetetlen Artemisz-kislány a lóbolond, vagy a lány focicsapat tagja.

A tinédzser Artemiszben egy nagy fölfedező veszett el. Minden erdőt és dombot bebarangol a környéken, és ha városlakó, feltétlenül tudni akarja, hogy mi van a sarkon túl - és persze, a következő sarkon túl is. Előszeretettel megy el a végállomásokig. Nem tűri, hogy korlátozzák, és nagyon nehezen viseli el, ha féltik. Kevésbé kezelhető, mint kortársai, mert tudja, mit akar, és nem ösztönzi szófogadásra, kompromisszumokra a vágy, hogy másoknak megfeleljen.

Iskolai nehézségei lehetnek, makacsnak, önfejűnek, lázítónak bélyegzik, akiben „egy szemernyi nőiesség sincs”.

Ha kikerül a szülői házból, maradéktalan örömét leli a függetlenségben. Teljes lélekkel veti bele magát a maga választotta feladatba, és szívesen áll versenybe. Általában megtalálja rokon lelkekből álló csapatát. Ha ez valamilyen politikai szervezet, hamarosan tisztségviselő lesz.

58

BENNüNK éLő ISTENNőK

ARTEMISZ-NŐ A MUNKA VILÁGÁBAN Egy Artemisz-nő nem csak a fizetésért dolgozik; számára a munkának szubjektív értéke is van. Ha versenghet valakivel, valósággal megtáltosodik, s ha munkáról van szó, csaknem fáradhatatlan. Ha segítő foglalkozást vagy jogi pályát választ, döntését valószínűleg egy példakép is befolyásolta. Ha üzletasszony, olyan terméket árusít, amelyben hisz, vagy amely segített neki, hogy megtegyen valamit, amit nagyon szeretett volna. Ha viszont alkotómunkát végez, az bizonyára sajátos látásmódját fejezi ki. Politikusként, közéleti emberként valószínűleg egy nőszervezetben, vagy a környezetvédők között található. Amiben kitünteti magát, abban általában eredményes is: pénz, siker és hatalom, vagy hírnév az istennőtől „örökölt” vonások evilági jutalma.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy akiben erős az Artemiszőstípus, az feltétlenül ezt az utat járja be. Számos képviselője ennek az archetípusnak egyáltalán nem foglalkozik olyasmivel, ami fényes pályafutással, köztisztelettel vagy vastag pénztárcával kecsegtet. Vagy olyasmivel foglalkoznak, ami kívül esik a közérdeklődésen, vagy olyan időrabló dologgal, hogy mind az előmenetel, mind a jó kapcsolat hiánya az, ami eleve garantálható a pályán, s pusztán a cél felé törekvés az, amivel a nő megfelel Artemisz- jellegének. A vesztes ügyek szószólója, a mellőzött reformer, aki „pusztába kiáltja a szót”, az el nem ismert művésznő valószínűleg Artemisz-nő. (Ha művész, akkor Aphrodité befolyása is érvényesül: a kreativitás és a szubjektív élmény hangsúlya.)

Minthogy az Artemisz-nő nem tiszteli a hagyományokat, sőt, hangsúlyozottan nonkonformis, mind önmagával, mind pedig a környezetével konfliktusokba keveredhet még ma is. És ki tudja, hány Artemisz-nő született „túl korán” ahhoz, hogy kibontakoztathassa képességeit - és tört meg lelkileg a támogatás hiánya miatt.

KAPCSOLATA A NŐKKEL: TESTVÉRI Az Artemiszeknek kifejezetten érzékük van hozzá, hogy nőtársaikkal szövetségre lépjenek. Mint az istennő is, aki nimfákkal vette körül magát, nagy gondot fordítanak nőkapcsolataikra, s ez

ARTEMISZ

59

már kisiskolás korukban megnyilvánul. Lánycsapatot szerveznek „legjobb barátnőkéből, akik hasonló érdeklődésűek, s ezek a barátságok olykor évtizedeket fognak át.

A munkahelyen is hasonlóképpen működnek, mindenféle szakszervezet és önsegélyező társulás lelkes tagjai, gyengébbek mentorai, fiatalok „mentsvárai” - minthogy mindez a nővérarchetípus természetes megnyilvánulása.

A női egyenjogúságnak még az egyébként individualista Artemisz-nők is lelkes hívei. Meglehet, anyáik sorsát látva éreznek szolidaritást minden nővel, vagy éppen az anyák elmulasztott lehetőségei, ki nem élt ambíciói mozgatják őket. Különösen a hetvenes években volt gyakori, hogy a hivatást választó nő az anyja pályaálmát valósította meg. A II. világháború után ugyanis, amikor ezek az anyák fiatalok voltak, a demográfiai robbanás nem tette lehetővé, hogy az akkori Artemiszek megtagadják a hagyományos női szerepek betöltését. Gyakori tapasztalatom, hogy az Artemisz-nő mögött a háttérben egy lelkesen helveslő anya tapsol feminista leányának.

Artemisz természetéből fakad, hogy szimpatizál a feministákkal, hiszen a nőmozgalom olyan húrokat penget, melyekre az ő lelke ugyancsak könnyen rezonál. Egy Artemisz-nőnek nagyon nincs ínyére az olyan bölcs tanács, hogy „ne vegye észre az a férfi, hogy milyen okos vagy”, vagy: „hagyd győzni a fiút” (vitában vagy teniszpályán). A sablonos női szerep nem neki való.

SZEXUALITÁSA Az Artemisz-nő ezen a téren is hasonlíthat az istennőre: megőrzi szüzességét, vagy éretlen, szunnyadó benne a szexualitás. Manapság ez az eset persze meglehetősen ritka. Valószínűbb, hogy a felnőtt Artemisz akképpen tapasztalja meg a szexet és a szerelmi életet, ahogyan bármi mást fölfedez és kipróbál, újdonságokra, kalandra, ismeretlen tájakra vágyódva.

Az Artemisz szexualitása egy kicsit hasonlíthat egy nagyon elfoglalt férfiére. Mindketten másodlagosnak tekintik a párkapcsolatokat, a munka, a karrier vagy az ügy, amelyet szolgálnak, előbbre való a léhaságnál. A szex inkább felüdülés, kikapcsolódás

60

BENNüNK éLó ISTENNőK

vagy a fizikai erőnléthez szükséges feltöltődés eszköze, semmint érzelmi intimitás, lelki igény és elkötelezettség - mint Héránál -, de nem is az érzékiség belső, ösztönös kifejezése, mert ehhez Aphrodité jelenléte kellene.

Amennyiben egy Artemisz-nő leszbikus, úgy általában valamilyen homoszexuális csoport vagy közösség tagja. Mind a hetero-, mind a homoszexuális Artemisz számára fontos a nőkkel kötött intenzív és szoros barátság, az utóbbi azonban még a szexuális intimitást, a testi kapcsolatot is a barátság egy dimenziójaként éli meg, nem úgy, mint azok a nők, akiknek a kapcsolat elsőrendű tartalma és indítéka az érzékiség.

A leszbikus Artemisz párja vagy egy tükörkép-imágó, akivel szinte ikerkapcsolatban van, vagy egy lágy, nimfaszerű, nála jóval nőiesebb és kevésbé markáns személyiség.

Az Artemisz-nő - bármilyen párkapcsolatban - kerüli azokat a partnereket, akik uralkodni akarnak rajta, akik babusgatni akarják, és azokat is, akik anyáskodó magatartást várnak el tőle.

HÁZASSÁGA A férjhez menés gondolata meglehetősen távol áll az Artemiszektől, különösen fiatal korukban, amikor a tanulás és a munkakezdés teljesen leköti őket. A „fészekrakás”, a megállapodottság sem különösen vonzó annak, aki legszívesebben mindig úton lenne. Ha az Artemisz-nő vonzó és népszerű, meglehet, számos szeretője akad, mondhatni „tarolja a mezőnyt” az egyetemen - de nem kötteti be a fejét. Az élettársi kapcsolat még valahogy elviselhető számára, s gyakori, hogy tartósan együtt él egy férfival, de nem megy hozzá.

Ha mégis házasságot köt, férje általában volt osztálytárs, évfolyamtárs, kolléga, sporttárs vagy klubtárs. Házassága két egyenrangú és egyenjogú ember szövetsége. Manapság gyakori, hogy az asszony házasságában is megtartja leánykori nevét.

ARTEMISZ

61

KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL: TESTVÉRI Az istennő ikertestvére Apollón, a sokoldalú napisten volt Artemisz férfipárja. Birodalmukat is megosztották testvériesen: Artemiszé volt a vadon, Apollóné a város, a fivéré a Nap, a nővéré a Hold; Apollón a nyájak pártfogója volt, Artemisz a vadon élő állatoké. Apollón a lantján muzsikált, Artemisz körtáncra szólított a hegyek között. Második generációs olümposzi lévén Apollón inkább a fiúk, semmint az apák nemzedékébe tartozott. Egyrészről a jognak és a törvényeknek a védnöke és gyógyító volt, tehát a racionalitással állt kapcsolatban, másrészről a jóslás istene és a művészeteké, és így az irracionalitás területén is otthon volt.

Nővéréhez hasonlóan ő is „androgűn”, azaz nőies férfi, amint Artemisz is férfias nő. Mindkettőjüknek vannak olyan tulajdonságaik, amelyeket általában a másik nemre tartanak jellemzőnek.

Az Artemisz- Apollón ikerjelleg az Artemisz-nő minden férfikapcsolatában föllelhető, legyen az barátság, választott munkatársi vagy házastársi viszony. Megfigyelhető az is, hogy az Artemisznőket azok a férfiak találják vonzónak, akiknek a személyiségében erős az esztétizáló, a gyógyító, az alkotó hajlam, vagy zenei érdeklődésűek. Hivatásukat tekintve művészek vagy segítő foglalkozásúak, társukkal azonos intellektuális szinten állnak, és érdeklődési körük is vagy azonos, vagy kiegészíti a párjukét.

Az Artemisz-nőt a legkevésbé sem vonzza a domináns férfi, egy „én - Tarzan, te - Jane”-szerű kapcsolat. Azokat a férfiakat, akik arra várnak, hogy körülöttük forogjon a világ, nagy ívben elkerüli. Nem érzi jobban magát akkor sem, ha a gondoskodó anya szerepét várják tőle, de végképpen nevetségesnek és méltatlannak találná, hogy „az aranyos kicsi asszonykája” legyen bárkinek is. Maga az istennő a mítoszok szerint igen magas, a társnői közül jó fejjel kimagasló nő volt - a földi Artemisz pszichésen „áll fölötte” egy ilyen szerepnek.

Gyakori, hogy az Apollón-Artemisz kapcsolat a szabadidő eltöltésénél is közös érdeklődésben fonódik össze; ez lehet valamilyen szabadban űzhető sport, sziklamászás, vitorlázás vagy íjászat.

Ha egy Artemisz-nő nem tudja megosztani a férfival kedves sportját, úgy érzi, hogy a kapcsolatból valami elementárisán fontos dolog hiányzik.

62

BENNüNK éLő ISTENNőK

—

Férfibarátságaiból - ha minden összejön rendszerint pajtásházasság lesz, melyben a szexualitásnak igen mérsékelt szerepe van, de a felek egymás legjobb barátai. Egyes Artemisz-nők akár homoszexuális férfiakkal is összeházasodnak, és igen nagyra becsülik azt a bajtársiasságot és függetlenséget, amit egy ilyen frigy megkötői egymásnak nyújthatnak. Az Artemisz-nők általában válás után is igen jó viszonyban maradnak volt férjükkel.

Ahhoz, hogy egy Artemisz-Apollón házasság igazi és teljes legyen, még két istennőnek: Hérának és Aphroditének kell jelen lennie, nélkülük ez az együttélés alig több egy testvérkapcsolatnál.

Gyakori az a helyzet is, amelyben Artemisz párja olyan férfi, aki „megszelídíti” asszonyát, akinél az asszony „hazatalál”. Ilyenkor a férj az, aki megtanítja a feleségét az érzelmek fontosságára, tapintatra, körültekintésre, és ő az is, aki gyereket akar.

Kevésbé sikeres házasságokban a meg nem felelő apa-lány viszony ismétlődik meg. A férj nem nézi jó szemmel az Artemiszasszony hivatásgyakorlását, lekicsinylőén, gúnyosan nyilatkozik róla, ha csak alkalma van rá. Az asszony - akárcsak lánykorában az apja ellen - dacol és lázadozik, nem hagyja ott a munkáját, de önértékelése már léket kapott. Végül, lelkileg sérülten, boldogtalanul, de esetleg alkalmazkodik a férj értékrendjéhez.

Megesik - az Artemisz-Orión regének megfelelően -, hogy Artemisz egy erős férfit szeret meg, ám képtelen a versengés elemét kizárni a kapcsolatból, és ezzel meg is öli azt. Ha a férj elér valamit az életben, és az asszony nem büszke rá, hanem irigyli, igyekszik elhomályosítani a sikerét, úgy a férj szerelme hal meg, ha pedig a férj nem méltányolja Artemisz teljesítményét, úgy a nő szerelme alszik ki. A férfiak pedig erősen hajlanak rá még ma is, hogy a feleségük ambícióit félreértelmezzék, és saját leértékelődésük veszélyét szimatolják benne. Márpedig ha a házaspár nem képes leállítani a rivalizálást, úgy a síeléstől a társasjátékig szinte mindenből halálosan komoly kihívás lesz.

Jó, ha azok a férfiak találják meg az igazit egy Artemisz-nő személyében, akik valóban egy „ikerpárt” - a „másik felüket” ismerik föl benne. A férfi saját női hasonmása felé vonzódik, a vele egyenlő felé, aki mellett önmaga lehet, és akinek az oldalán szembe tud nézni a feladataival, és elérheti céljait. Meglehet persze, hogy a „másik fél” a kiegészítő; éppen azok a tulajdonságok ra-

ARTEMISZ

63

gadják meg a férfit, amelyek belőle hiányoznak, vagy csak halványan vannak meg: a lelki függetlenség, az akaraterő, a céltudatosság, a kitartás, vagyis mindaz, amit saját én-ideáljukként kergetnek, de nem tudnak elérni.Ezek a férjek éppen „nőietlen” tulajdonságaikért imádják és állítják piedesztálra Artemiszüket. Egyszer véletlenül kihallgattam, amint nyolcéves fiam barátja egy kislánytársuk bátorságáról áradozott. Barátnőjét szókimondó, merész és nagyon szép lánynak írta le, de a legfontosabb az volt a számára, hogy számítani lehetett rá: „És tudod, ha valaki szemétkedik velem, csak szólok neki, és egy pillanat alatt ott van.” A csodálatnak és a kapcsolatból merített büszkeségnek ugyanezt a hangsúlyát gyakran hallottam férfi betegeimtől, akik Artemisz-nőt szerettek, és kedvesük teljesítményeit, tetteit és nagyszerűségét ecsetelték nekem.

A harmadik lehetőség, amelyet említenem kell, ha a férfit az Artemisz-archetípus tisztasága, szűziessége és az őstermészettel való azonosulása ejti rabul. A görög mitológiában ezt a vonzalmat testesítette meg Hippolütosz, a bájos ifjú, aki Artemisz tiszteletének szentelte magát, s mert ellenállt Phaidra csábításának, korai halállal kellett lakolnia. Szüzessége ugyanis sértette Aphroditét, aki bűnös szerelemre gyújtotta iránta mostohaanyját, aki aztán a visszautasítás miatt csúnyán elbánt vele. Akik tisztaságáért szeretik Artemiszt, azok inkább az égi, mint a földi szerelem bajnokai, de lehet, hogy maguk is szüzek még, mert éppen a kamaszkor végén járnak, mint az ifjú Hippolütosz.

ARTEMISZ, v4Z ANYA Artemiszről nehezen állítható, hogy „kotlóstyúkszerű” anya lenne.

A terhesség elnehezítő állapota, a szoptatás és csecsemőgondozás „rabsága” nem az ő világa. Alakja elformátlanodását kifejezetten nehezen viseli el, és nem is érez erős késztetést, hogy szüljön (ehhez Démétér jelenléte kell), viszont nagyon szereti a gyerekeket.

Azok a nők, akiknél Artemisz a domináns őstípus, egyáltalán nem érzik „fogyatékosnak” magukat, ha úincsen saját gyermekük, mivel sajátos anyai érzelmeiket - melyek leginkább egy ifjú és megértő nagynéniéihez hasonlatosak - igen jól ki tudják élni

64

BENNüNK éLő ISTENNőK

mások gyerekein. Patronálni egy leányokból álló cserkészcsapatot, egy gyermekvédő egyesület kuratóriumi tagjának lenni, pótmamaság a családban betegség vagy utazás esetén, keresztanyaság vagy nevelőanyaság: ezek az Artemisz-nő anyai érzéseinek legmegfelelőbb helyzetek és tevékenységek, ilyenkor csilloghat leginkább az istennő gyermekeket - s főként kislányokat védelmező szerepében.

Ha saját gyermekei vannak, általában nagyon jó anya - akárcsak legfőbb jelképe: a nőstény medve. Gyerekei önállósodási kísérleteit szívvel-lélekkel támogatja, ő az az anya, aki megtanítja őket arra is, hogy hogyan védjék meg önmagukat, de maga is körömszakadtáig védelmezi őket. Az Artemisz-anyák gyermekei meg vannak győződve róla, hogy anyjuk alkalomadtán a halálos fizikai küzdelmet is vállalná értük.

Artemisz nem emlegeti nosztalgiával azokat az időket, amikor a gyerekei kisbabák vagy „totyisak” voltak, és minden téren rá voltak utalva, sőt: alig várja, hogy utódai minél önállóbbakká váljanak. Az örökmozgó kisfiúk és lánykák, akik szeretik fölfedezni maguk körül a nagyvilágot, lelkes társra találnak egy ilyen anyában. Az Artemisz keble dagadozik a büszkeségtől és boldogságtól, ha gyerekei egy jól fejlett vízisiklóval állítanak be, és nagyon szívesen megy velük síelni, vitorlázni, sátorozni.

Gondok akkor vannak, ha gyerek passzív és önállótlan. A „lábraállás” korai erőltetése csak rontja a helyzetet, a kicsik valósággal belecsimpaszkodnak anyjukba, ahelyett, hogy leválnának, s közben érzik, hogy az anya nincs velük megelégedve. Az Artemisz-nő félénk, szorongó gyereke, aki mozgásában is suta, sokáig hurcolja magában az elégtelenség, a meg nem felelés érzését, bármilyen okos vagy tehetséges is intellektuális téren.

ARTEMISZ, AZ ÉRETT NŐ A 33-55 év közötti Artemiszek - hacsak nincs más archetípusoknak jelentős befolyása személyiségükre - a középkorú nő krízisét élhetik át. Ez a jelleg ugyanis a célratörő, fiatal, lendületes nőnek felel meg, aki a maga választotta utat járja. Érettebb korban azonban, sajnos, váltani kell. Kevesebb immár a feltérképezetlen terű-

ARTEMISZ

65

let, a „szűz vadon”, amit átkutathat, s vagy elérte már a célját, vagy kudarcot vallott.

A középkorú Artemisz számára jó megoldás, ha a vadászat istennőjének befolyása helyett „átvált” a Hold istennőjének hívására, vagyis megnyitja magát a befelé fordulás, a saját „rengetegében” való kószálás érzékenyebb, bölcsebb korszaka előtt. A klimaktérium fantáziái és álmai is segíthetik az extravertált, vagyis eredetileg kifelé forduló asszonyokat a belső lényeg meglátásában.

A szellemi „utazás” közben fel-felbukkannak a múlt „kísértetei” is, régóta mellőzött, szőnyeg alá söpört érzéseket, vágyakat fedve föl.

A változó korban a nő befelé fordulása, átlényegülése, bölcs belátása Hekaténak, a varázslatok, szellemek és titkok ismerőjének, az éjszaka, a sötét Hold alvilági birodalmával rendelkező háromtestű istennőjének köszönhető. Hekaté is, Artemisz is holdistennők, kettejük kapcsolata az öregedő Artemisz-nőkön figyelhető meg, akik éppoly szenvedélyesen kezdik faggatni a belső, a pszichikai, a spirituális, az „alvilági” szellemvilágot, mint ahogyan fiatal korukban a külvilágot fedezték föl.

A KÉSŐI ÉVEK Egyáltalán nem ritkaság, ha az Artemisz-jelleg a nő idős korában is megmarad. Fiatalos aktivitása soha nem csillapodik, nem állapodik meg sem testi, sem szellemi értelemben. Ő a nyugdíjas utazó, aki mindig új terveket sző, s amint hazaérkezik, máris a következő útját készíti elő. Gondolkodása nyitott marad, és a fiatalok iránti vonzalma sem csökken; ez megóvja őt attól, hogy „hajlott korban” lévőnek, vagy „öregnek” érezze magát késői éveiben.

Több éltes Artemiszt ismertem. Ilyen volt Elisabeth Terwillinger természetrajz-tanárnő, aki hetvenes évei derekán is diákok hadait vezette erdőkön-réteken át a hegyek közé és a vízmosásokhoz. Diadalmasan kotort elő egy mások számára fölfedezhetetlen, ritka gombát egy fa gyökerei közül, csinos kígyókat lengetett meg a feje felett, és ehető növényeket csipegetett a domboldalakon, mindenkinek körbeadva a vadsóskát, hogy kóstolják csak meg.

A természet iránti határtalan lelkesedésében immár gyerekek és felnőttek számos, általa nevelt generációja osztozik.

66

BENNüNK éLó ISTENNőK

A másik, már-már manószerűvé aszalódon éltes Artemisz Frances Horn, akit felfedező kedve az emberi természet ösvényeire vitt. Hetvenévesen lett a pszichológiai tudományok doktora, és hetvenöt volt, amikor I Want One Thing (Egy dolgot szeretnék) címmel publikálta önéletrajzi művét, mely jegyzeteit és maradandó értékűnek ítélt kutatásait is tartalmazza.

PSZICHÉS ZA VAROK Az istennő maga választotta birodalmát a maga választotta társakkal járta, és azt tehette, ami neki tetszett. Míg más istennők áldozataivá váltak valakinek (általában férfi isteneknek), Artemisz nem szenvedett el méltánytalanságot, és nem vált áldozattá soha, sőt, azoknak kellett lakolniuk, akik megsértették őt, vagy valakit azok közül, akik a védelme alatt álltak. Az Artemisz-típusú nők esetleges pszichés zavarai is abból erednek, hogy inkább másoknak okoznak fájdalmat, mint önmaguknak.

AZONOSULÁS ARTEMISSZEL „Artemiszként” élni annyit tesz: kitűzött céljaink felé törekedni, elmerülni a munkában. Ez kielégítő lehet egy mai nő számára, különösen, ha a munkáját hivatásának tekinti, s elegendő energiával is rendelkezik. Mozgalmas életet élhet, utazhat, kiküldetésbe mehet, nem hiányolja az otthoni hátteret, a „támaszpontot”, élvezheti a szabadságát. Ha a Héra- vagy Démétér-archetípus nem jelent erős késztetést, úgy legfeljebb a családja vagy a környezete gyakorol rá bizonyos nyomást, hogy menjen már férjhez, és szüljön gyerekeket. Ha nincs is közeli, intim kapcsolata, és nem is kötelezi el magát egyetlen férfinak sem, kárpótlást talál a mindkét nembeli társakkal kötött tartós barátságban, és elegendő örömet a mások gyerekeivel való együttlétben.

Az Artemisszel való azonosulás markánsan meghatározza a jellemet. Szüksége van kihívásokra, versenypályára, személyes győzelmekre és sikerekre. Ha mindez elmarad, az archetípus zátonyra fut, nem talál kifejezési formát, az Artemisz-nő frusztrált,

ARTEMISZ

67

s végül depressziós is lehet. Ez történt - mint már említettem - a II. világháborút követő években, amikor a bőséges gyermekáldás nem engedett választást a nőknek: a sok rájuk váró szerep közül az anyaságot kellett - illett - választaniuk.

Ha a mitológiából fölidézzük, hogy Artemisz milyen kegyetlen tudott lenni azokkal, akikre megharagudott, nem lepődünk meg, ha azok a nők, akik tudattalanul bár, de Artemisszel azonosulnak, igen sok szenvedést okozhatnak másoknak. A következőkben ezekről a negatív erőkről lesz szó.

A SEBEZHETŐSÉG MEGVETÉSE Az Artemisz-nőt általában csak addig érdekli egy férfi, amíg „a vad menekül”, amíg a „hajtás” eleme fontos része a kapcsolat¬

nak. Amint a fiú „megadja magát”: érzelmileg függővé válik tőle, feleségül szeretné venni, vége a vadászat izgalmának. S nem elég, hogy az Artemisz elveszti érdeklődését; még meg is veti imádóját, ha az a „gyengeség” jeleit mutatja, és nem rejti jól véka alá, hogy szüksége van a hölgyre. Mindebből következik, hogy az őstípussal azonosuló nőnek sorozatosan olyan kapcsolatai lehetnek, melyek addig kielégítőek csupán a számára, ameddig a férfi érzelmi távolságot tart, és nincs mindig kéznél. Ez a helyzet szinte bizonyosan beáll, ha egy nő azonosul az istennő szűzi mivoltával, és hű marad önmagához, a „megállók a magam lábán” biztonságához, tagadja, hogy szüksége lenne bárkire is, és sebezhetetlenségét őrzi. Ahhoz, hogy megváltozzék, fel kell fedeznie, hogy egy másik ember iránt érzett szerelem és intimitás nagyon is becses lehet a számára.

Mindaddig azonban, amíg ez be nem következik, az Artemisznő férfiszempontból leginkább egy életveszélyes szirénhez hasonlítható: félig gyönyörű, csábos nő, félig hideg és könyörtelen lény.

Esther Harding jungiánus pszichoanalitikus így jellemzi a szűz istenséggel azonosuló földi nőket: ,A női természetnek ezt az aspektusát a Hold hidegsége és a holdistennő szívtelensége szimbolizálja. A gyöngédség hiánya és az érzéketlenség ellenére, ami ezzel jár— talán a személytelen erotika közönyössége miatt is - többnyire vónzza aférfiakat. ”} Azzal a férfival, aki nem érdekli többé, Artemisz nagyon komisz tud lenni. Egyik napról a másikra kiteszi a szűrét, és a továb-

68

BENNüNK éLő ISTENNőK

biakban úgy bánik a még szerelmes partnerrel, mint egy nemkívánatos betolakodóval.

DESTRUKTÍV TOMBOLÁS: A KALÜDÓNI VADKAN MÍTOSZA Artemisz állatszimbólumai közül a vadkan az istennő tomboló és mindent letaroló dühét jelképezi.

Az idevágó mítosz pedig úgy szól, hogy a kalüdóni Oineusz király egyszer, amikor a termés zsengéiből áldozatot mutatott be az isteneknek, Artemiszről megfeledkezett. Megharagudott az istennő, és egy hatalmas vadkant szabadított rá Kalüdón földjére.

Ovidius Átváltozások című művének egyik epizódjában leírja, hogy a vadkan szemei tűzben égtek, sertéi lándzsaként meredeztek, roppant lábai akár az indiai elefánté. A zsendülő vetést letaposta, a szőlőtőkéket és az olajfákat gyökerestül szaggatta ki agyarával, a nyájakat és a gulyákat megvadította, és vad mészárlás közepette szétkergette. Az őrjöngő rombolásnak ez az érzékletes képe a tombolva harcba szálló Artemisz metaforája.

Artemisz dühét talán csak a Héráé múlja fölül, s bár az érzés intenzitása hasonló, iránya egészen más. Míg Héra dühe mindig „a másik nő” felé irányul, Artemiszé egy férfira (vagy a férfiakra általában), ha becsmérelni merészeli, megfeledkezik róla, vagy ha nem tisztel valamit, amit ő nagyra tart.

(Egy zárójel erejéig visszatérve a hetvenes évek nőmozgalmaira: ezek a megmozdulások számos igen pozitív változást eredményeztek. Amikor azonban egyes Artemiszek ráébredtek, hogy a társadalom milyen méltatlanul bánik a nőkkel, olyan agresszivitást tanúsítottak, amely a sérelemhez, a provokációkhoz és az eseményekhez mérve ugyancsak eltúlzott volt. Az óvatosabb szemlélők bölcsen félre is húzódtak az útból, amikor a hetvenes évek elején a „Kalüdóni vadkan” és a „hímsoviniszta disznó” összecsaptak. Az öntudatébresztő gyűlések Artemisz-szónokai ráadásul nagyon sok nőt lehülyéztek, és alaposan megsértettek. ) A mítosz úgy folytatódik, hogy Oineusz király összehívta egész Görögországból a hősöket, és kihirdette, hogy aki megöli a vadkant, megkapja a bőrét jutalmul. Eljött Árkádiából egy hős leány

ARTEMISZ

69

is: Atalanté. Senki nem tudta megsebesíteni a bestiát, mert az irhája vastagabb volt, mint egy pajzs. Végül, amikor Atalanté szembekerült vele, érezte, hogy most vagy ő öli meg az állatot, vagy az őt. Kivárt, egészen közel engedte magához, és dárdáját az egyetlen sebezhető pontba: a vadkan szemébe döfte, mire az kiadta páráját.

Artemisz tomboló dühét csak úgy lehet leállítani, ahogyan azt Atalanté tette. Az istennőnek - és a földi nőnek - saját destruktivitásával kell szembetalálkoznia, konfrontálódnia. Látnia kell, hogy a „vadkan” személyiségének az a része, amelyet neki magának kell megzaboláznia, mielőtt fölemésztené őt, és lerombolná kapcsolatait. Nem könnyű a bennünk dúló vadkannal szembefordulni, bátorság kell annak a fölismeréséhez, hogy kárt tehetünk önmagunkban és másokban. Rá kell ébrednünk, hogy artemiszi mivoltunk hatalma korlátozott, igaza pedig kétséges. A megszégyenülés azonban jó lecke: visszatérít az emberséges útra - nem vagyunk bosszúálló istenek, gyarló emberek vagyunk, s ez kötelez is bennünket.

„MINTHA OTT SE LENNÉNK” Az istennő egyik állandó jelzője: „távoli”, a „távolságtartó”, „hozzáférhetetlen” értelemben. Földi megfelelőjét is az érzelmi távolságtartás jellemzi, hiszen minden figyelmét saját céljára, vagy aktuális foglalatosságára fordítja, s így nemigen veszi észre, hogy mit éreznek a körülötte lévők. Figyelmetlensége miatt azok, akik a környezetéhez tartoznak, s akiknek az ő személye fontos, egy idő után úgy érzik mellőzi őket, keresztülnéz rajtuk, s ettől megbántódva elhúzódnak tőle, vagy neheztelnek rá.

Ezen is a szembesülés, a tudatosság segít: az Artemisz-nőnek oda kell figyelnie a másikra, hogy meghallja és figyelembe vegye, amit mond. Környezetének viszont azt kell megtanulnia, hogy legjobb kivárni a megfelelő pillanatot, amikor Artemisz oda tud figyelni az őt megszólítóra. (Ha akkor próbálja valaki megkörnyékezni, amikor éppen elmélyül valamiben, a koccanás elkerülhetetlen.) Maga az istennő is - akárcsak a vad, melyet űzött -, hol folbukkant, hol pedig eltűnt szem elől. Mivel az erős koncentrálás

70

BENNüNK éLő ISTENNőK

azzal jár, hogy az ember valósággal megszűnik a külvilág számára, az Artemisz-nőnek is tudatosan kell fenntartania a kontaktust azokkal, akiket nem akar megbántani. Valószínűleg éppen ez történik, amikor egyszer csak fölbukkan egy intenzív jelenlét erejéig, s aztán ismét eltűnik -, akár csak napokra, akár hosszabb időre. Egyszerűen szüksége van rá, hogy olykor magára maradhasson, és semmi ne vonja el a figyelmét arról, amit csinál.

KÖNYÖR TELENSÉG Artemisz könyörtelensége számos mítoszban előfordul. Aktaión, a vadászó királyfi például merő véletlenségből botlott a fürdőző leánycsapatba, és föl se fogta, mekkora bűnt követett el, amikor meglepetésében még egy kicsikét bámészkodott ottan. (A mítosz szerint a nimfák megpróbálták körülvenni és eltakarni Artemiszt, de ő jóval magasabb volt náluk.) Aktaiónnak szarvassá kellett változnia, és a saját kutyái tépték szét. Amikor a fennhéjázó Nióbé megsértette Létót, Artemisz és ikertestvére a királyné összes gyermekének elpusztításával vett elégtételt, egyet sem hagytak életben.

Amilyen pozitív Artemisz tettre készsége, határozottsága, gyorsasága a bajba jutottak védelmében, és a közösség vállalása nőtársaival, olyan elborzasztó a kegyetlensége is, amellyel büntet.

Kérlelhetetlen ítélkezés veszélye jellemzi a földi Artemiszeket: fekete-fehér, jó vagy rossz. Középutat mások tetteinek megítélésekor nemigen ismernek, s hasonlóképpen viszonyulnak embertársaikhoz is: vagy egészen elfogadják, vagy teljesen elutasítják, amit tesznek, s ezért mindig „jogosnak” vélik a törlesztést.

Aki úgy érzi, sok Artemisz-vonás van benne, jól teszi, ha igyekszik kimunkálni magában a megértés, a beleélés, az empátia képességét. Ha az érés folyamán ez nem történik meg, a kegyetlenség, a könyörtelen ítélkezés képessége marad előtérben, s ezek bizony nem előnyös attitűdök. Az Artemisz-őstípus olykor úgy érkezik a felnőttkor küszöbére, hogy nagyon erősnek, magabiztosnak, sebezhetetlennek érzi magát. Csak a negatív élettapasztalatok tanítják meg méltányosságra, megértésre, a szánalom és a megbocsátás nagyon fontos képességeire. Érett korára belátja, hogy az emberek bonyolultabbak, mint vélte, s hogy mindenki követhet el hibát.

ARTEMISZ

71

FÖLÁLDOZNI VAGY MEGMENTENI? Iphigeneia története az artemiszi döntés kettősségét példázza.

A trójai háborúba induló Agamemnon király hajóhada Aulisz kikötőjében vesztegelt, mert a szél csak nem akart föltámadni.

A katonák már zúgolódtak, s egyre valószínűbbnek tetszett, hogy a kedvezőtlen időjárást valamelyik isten hozza rájuk. A király konzultált is a hadjárat jövendőmondójával, aki közölte vele, hogy egy vadászat alkalmával egy szarvas elejtésekor (az istennő szent állatának lenyilazása pillanatában) megsértette Artemiszt, mondván: „Maga Artemisz sem talált volna jobban a célba!”

A jós szerint nem is támad föl a szél addig, amíg Agamemnón föl nem áldozza kedvenc leányát Artemisz oltárán engesztelésül.

A király erre azzal az ürüggyel, hogy a hős Akhilleuszhoz akarja feleségül adni a lányt, odahívta feleségét, Klütaimnesztrát és Iphigeneiát Auliszba. Ami ezután történt, azt kétféleképpen őrzi az emlékezet, azaz: a mondának kétféle változata ismeretes. Az egyik szerint Iphigeneia megtudta, hogy miről van szó, és önként vállalta az áldozatot, ami annak rendje-módja szerint meg is történt, és a had jó széllel kihajózhatott. A másik verzió szerint azonban Iphigeneia nem halt meg: az istennő egy szarvastehenet varázsolt helyébe az oltárra, őt pedig a tauroszok földjére ragadta egy felhőbe takarva, és saját szentélye papnőjévé tette.

E kétféle végkifejlet az Artemisz-hatás kettősségét jelképezi: egyfelől menti a nőket és a feminin értékeket az elnyomó, lealacsonyító patriarchális erőktől, másfelől viszont kíméletlenül feláldozza a nőiséget, a hagyományosan nőies vonásokat, az érzékenységet, a gondoskodást, az áldozatkészséget a kemény céltudatosság oltárán. Iphigeneia ebben az értelemben Artemisz maga azaz: az istennő feminin oldala. így van ez a földi Artemiszeknél is: mindegyikükben szunnyad egy Iphigeneia, egy ifjú, bizalomteli, hűséges és sérülékeny, gyönyörű leány, aki alárendeli magát mások akaratának, és képes az intimitásra is. A nagy kérdés az, hogy vajon meg tudja-e menteni az Artemisz-nő a személyiségének ezt a törékeny részét, miközben éli a maga életét, és céltudatosan tör előre? Vagy meg kell ölnie magában az lphigeneia-részt ahhoz, hogy a lehető legsebesebben, a legegyenesebb úton haladjon afelé, ami érdekli, ami betölti, ami célként áll előtte?

72

BENNüNK éLő ISTENNőK

A FEJLŐDÉS ÚTJAI A földi nőnek elsősorban érzékenységét és kapcsolatteremtő készségét kell fejlesztenie, ha át akarja lépni Artemisz árnyékát. Az is előnyére válik, ha egy kicsit veszít serdülőkori sebezhetetlenségéből és öntudatosságából, ha tudatosan ráhangolódik embertársaira, örömét leli az intimitásban, a szerelemben, párja vagy gyermekei gondozásában, vagy akár egy másik nővel való kapcsolatban. Meg kell tanulnia szeretni és elfogadni mások szeretetét.

Ez az előnyös változás általában csak azután következik be, miután Artemisz „kifutotta a formáját"; miután eltalált néhány célpontot, megélte - vagy éppen elmulasztotta - a sikereket, és vége a vadászatnak. A férfinak, aki Artemiszt szereti, ki kell várnia, míg mindez bekövetkezik, vagy amíg Aphrodité a segítségére siet, amint azt az alábbi mítosz elbeszéli.

AZ A TALANTÉ-MÍTOSZ: A PSZICHÉS, FEJLŐDÉS METAFORÁJA

Jóslatot kért a szép Atalanté királyleány az istenektől, hogy ki lesz a férje. Ezt a választ kapta: „Megállsz te a magad lábán is, Atalanté, de ha férjhez mégy, elveszíted önmagadat.” A rémült leány, hogy kérőinek a zaklatásától szabaduljon, kihirdette, hogy annak lesz a felesége, aki versenyfutásban legyőzi őt, de aki alulmarad, annak meg kell halnia. Egyik versenyfutás a másikat követte; a sebeslábú Atalanté mindig győzött, és a kérők életükkel fizettek vakmerőségükért.

Hippomenész, a tenger istenének dédunokája nem volt ugyan atléta, de igazán beleszeretett a lányba, és némi habozás után rászánta magát, hogy akár az élete árán is próbálkozzék. A verseny előtti éjszakán azonban Aphroditéhez fohászkodott segítségért, és az istennő meghallgatta őt. Küproszi kertjének fájáról három aranyalmát hozott Hippomenésznek és kioktatta, hogy mit tegyen velük.

Az 1. alma: intés, hogy múlik az idő. Jelt adtak a kürtök, kezdődött a verseny. Az első almát a pálya első harmadában dobta Hippomenész a lány útjába, aki már jóval előbbre járt nála.

ARTEMISZ

73

Atalantét kíváncsivá tette a csillogó aranytárgy, lassított és lehajolt érte. Miközben a fiú egérutat nyert, a leány ránézett az almára és annak görbületében, mint egy torz tükörben, meglátta a saját arcát. „Ilyen leszek, ha megöregszem” - gondolta.

Nagyon sok aktív nő nem gondol az idő múlásával. Csak élete derekán döbben rá, hogy ideje véges: akkor, amikor a kihívások száma apad, a verseny irama csökken, és az elérendő célok halványulnak. A nő ráébred, hogy nem lesz mindig fiatal, s el kell tűnődnie a jövőjén, az úton, amelyen jár, és az út végén, ahová érkezik majd.

A 2. alma:figyelmeztetés a szerelemfontosságára. Atalanté egykettőre lehagyta Hippomenészt, de amikor a fiú a második almát elébe vetette, visszapillantott rá. Megakadt a szeme a szép és kedves arcon, és halott szerelmére, Meleagroszra gondolt, aki röviddel azután, hogy megölték a kalüdóni vadkant, a karjai között halt meg. Elfogta a vágy a testi-lelki közelség után.

Ha az asszony ráébred, hogy múlik az idő, és hogy a szerelem nagyon fontos része az életnek, figyelmét új célra: a társkeresésre összpontosíthatja.

A 3. alma: az anyai ösztön és az alkotási vágy ébredése. A cél már ott volt a futók előtt, váll-váll mellett repültek előre. Atalanténak

már csak néhány ugrás hiányzott, hogy lehagyja és elveszejtse versenytársát, amikor Hippomenész a harmadik almát is eldobta, kicsit félre az útból, hogy nagyobb kitérőre kényszerítse a lányt.

Atalanté tétovázott, hogy engedjen-e a hívogató aranyalma csábításának, de Aphrodité kényszerítette fá, hogy fölvegye ezt is, sőt, isteni varázserejével még meg is növelte az alma súlyát. Hippomenész győzött, de Atalanta is örült, hogy elveszítette a versenyt, és Hippomenésznek nyújthatja a kezét - már nem félt attól, hogy elveszíti önmagát.

Aphrodité (Démétér segédletével) fölébreszti a nők reprodukciós ösztönét, amit szebben anyai ösztönnek nevezünk. Ez számos Artemisz karrierjét fékezi le: harmincas éveik derekától egyre sürgetőbbnek érzik, hogy gyermeket hozzanak a világra, s egyre kevésbé fontos nekik a munka és teljesítmény.

A harmadik alma azonban nem csak a „reprodukciót”, hanem a „produkciót”, vagyis nemcsak az anyaság, hanem az alkotás, az önkifejezés vágyát is szimbolizálja, azaz nem csupán a biológiai,

74

BENNüNK éLó ISTENNőK

hanem a szellemi - esetleg művészi - alkotás ösztönzője is. A középkorú Artemisz-nőnél csökken a társadalmi karrier, a győzelem fontossága, és növekszik az egyéni önkifejezés vágya, ami Aphrodité termékenyítő hatására az élmények és tapasztalatok egyedi, eredeti megjelenítésében ölthet testet.

Az Artemisz-nő egyoldalúságát - bármennyire kielégítő volt is az a maga számára - a szerelemmel való találkozás megváltoztathatja, és egy sokoldalúbb, gazdagabb személyiség kialakulásához nyithat utat. Befelé fordulva, figyelmét saját igényeire irányítva nem csupán a külső célra tart, belső világát is fölfedezi ez a másik ember szerelmén megtorpanó „hosszútávfutó” nő. Ráébredhet, hogy az intimitásra éppen olyan nagy szüksége van, mint az önállóságra, és - ha megismeri az igazit - akárcsak Atalanténak, lesznek döntő pillanatai, amikor választania kell, hogy mi a fontosabb a számára.

ÖTÖDIK

FEJEZET

Athéné: a bölcsesség, a mesterségek és a stratégia istennője, apja-lánya

A THÉNÉ, AZ ISTENNŐ Athénét, a tudomány, a női munka és a mesterségek istennőjét, a városvédőt és a hősök támogatóját Minerva néven tisztelték a rómaiak. Szűz istenség ő is, akárcsak Artemisz, az örök tisztaságot és a hajadon létet képviseli a mitológiában. Fenséges és gyönyörű harcosnő volt, aki védelmezte és segítette az általa kiválasztott hősöket, valamint a nevét viselő várost, Athént, ahol legszebb és legnagyobb temploma, a Parthenon állott. Ő az egyetlen olümposzi istennő, akit mindig teljes harci díszben ábrázolnak, csak a sisakrostélya van fölcsapva, hogy látni engedje rendkívüli szépségét. Karján pajzs, kezében lándzsa van.

Kettős szerepére utaló ábrázolás, ha Athéné egyik kezében a harci lándzsát, másik kezében a békeidőkre utaló, az asszonyi szorgalmat és mesterségeket jelképező tálka vagy orsó van. Athéné ajándékozta meg az embereket a számok tudományával és a női mesterségekkel: a fonással, szövéssel, a fazekassággal, ő találta föl a zablát és az ökrök nyakába való igát, továbbá a gereblyét, az ekét és a szekeret. Az ő adománya az olajfa, és ő tanított az olajligetek művelésére és az olajütésre, védnöke továbbá a hajózásnak, a jognak és az igazságnak - vagyis meglehetősen sokoldalú hölgy volt.

Gyakran ábrázolták a tulajdonságait jelképező bagollyal, ami bölcsességére és mindig nyitott, éles látású szemére utal. Pajzsán vagy a ruhája szegélyén két összefonódó kígyó is látható.

Ha Athéné mellett még egy másik alak is szerepel, az kivétel nélkül férfi figura. Vagy az ülő Zeusz mellett látjuk, amint harci pózban őrzi fenséges atyját, vagy az Iliász és Odüsszeia legnagyobb hősei: Akhilleusz és Odüsszeusz mellett vagy mögött áll, a pergamoni oltáron meg éppen a Gigászok harcában vesz részt.

76

BENNüNK éLó ISTENNőK

Az Athéné által felügyelt hadi és ház körüli ténykedések mindegyike tervezést, előrelátást, céltudatos meggondolást igényel.

Az istennő különleges bölcsességét a stratégiai gondolkodás, a gyakorlatiasság és az eredmény kézzelfoghatósága fémjelzi. Athéné nagyra tartja a racionalitást, s az ösztönös vagy intuitív működéssel szemben a tiszta ész és az akarat fölényét hirdeti.

Athéné szelleme a városokban otthonos - ellentétben Artemiszével -, szerinte a vadont meg kell szelídíteni, s a természetet alá kell vetni az emberi céloknak.

EREDETE ÉS MITOLÓGIÁJA Athéné meglehetősen drámai körülmények között lépett az olümposziak közé. Felnőtt nőként, teljes fegyverzetben pattant elő atyja, Zeusz fejéből, kezében lándzsával, fején sisakkal és ajkán egy vad csatakiáltással. Ráadásul olyan szép volt, hogy még a Nap is megállította a fogatát az égen, hogy megcsodálja. Egyes források szerint afféle császármetszés történt: Zeusznak szörnyű főfájása támadt, amikor Athéné megszületésének ideje elérkezett, s fájdalmaitól Héphaisztosz, a tűz és a kovácsmesterség istene szabadította meg apját oly módon, hogy pörölyével meglékelte az isteni koponyát, és utat nyitott Athéné számára. (Más mítosz szerint Héphaisztosz jóval később született.)

Athéné ezek után úgy tekintette önmagát, mint akinek csak apja van: Zeusz, akivel örökre össze van kötve. Ő lett az apja jobb keze, „ ... mert minden lánya között egyedül/néki adott Zeusz arra jogot, hogy döntsön akár ő” - írja Kallimakhosz „Pállasz fürdőjéhez” című himnuszában. Egyedül őrá bízta hatalma jelvényeit: a mennydörgést és az égiszt.1 Az istennőnek igazság szerint igenis volt anyja: Métisz, de őt Athéné nem ismerte el, mintha egyáltalán nem létezett volna.

Márpedig Métisz nagyon is létezett: Okeanosz leánya és az Ész istennője volt. Ő segítette Zeuszt Kronosz elleni cselvetésében, még a varázsszert is ő adta neki, amivel kihányatta vele a gyermekeit. Amikor Métisz teherbe esett, Zeusz parányivá varázsolta, és lenyelte őt, mert egy jövendölés szerint egyik gyermeke, egy leány olyan bölcs és bátor lesz, mint maga Zeusz,

ATHéNé

77

a másik, egy fiú, letaszítja majd a trónjáról - ahogy az már isteneknél lenni szokott - és istenek-emberek ura lesz. Métisz lenyelésével Zeusz kijátszotta a sorsot, és felesége tulajdonságait is magáévá tette.2 Athéné lett a hősök védelmezője, tanácsadója és menedéke.

A harcosok névsora, akiket támogatott, valóságos „Ki kicsoda?” olvasmány lehetne. Ő segített Perszeusznak (aki mellesleg testvére is volt, mert Zeusz nemzette Danaéval aranyeső formájában) levágni egy görgő, a Medúsza fejét. Ez a Medúsza egy igen ocsmány nőstény szörnyeteg, a haja kígyókból volt, a foga akár a disznó agyara, karmai rézből valók, s oly dermesztő volt a pillantása, hogy aki ránézett, menten kővé vált. Athéné tükrös pajzsot adott Perszeusznak, aki célpontját a pajzs tükrében figyelve úgy tudta levágni az iszonyú fejet, hogy elkerülte gyilkos tekintetét.

Athéné segített laszónnak és az argonautáknak (azaz: az „Argó” legénységének) a hajóépítésben, amikor Peliasz király megbízta őt az aranykos gyapjának elrablásával. Ő adott aranyzablát Belleroponthésznak, hogy megszelídíthesse a szárnyas Pégaszoszt (ismertebb nevén: Pegazus), és legyőzze az amazonokat, de ő segített Heraklésznek is (a rómaiaknál: Hercules), aki mellesleg „balkézről” szintén testvére volt, hogy tizenkét nehéz és veszélyes feladatát elvégezze - hogy csak néhány hőst említsünk.

Athéné természetesen igen aktív szerepet vállalt a trójai háborúban is a görögök oldalán. Ő oltalmazta legkiválóbb hősüket: Akhilleuszt és társait, s ő segített a hazatérésben a hányatott sorsú Odüsszeusznak.

A hősök támasza és a főistenatyához legközelebb álló olümposzi lévén természetesen a patriarkátus támogatója volt. A nyugati irodalom első bírósági jelenetében, az Oresztész elleni perben is ő adta le a döntő szavazatot a vádlott felmentése mellett. A hagyomány szerint, melyet számos színműíró is feldolgozott, Oresztész megölte anyját, Klütaimnésztrát, hogy bosszút álljon rajta apja megöléséért. Némi hányattatás után Athénban a városi törvényszék elé került. A bírák szavazata egyenlő volt, de végül Athéné Oresztész védőjének, Apollónnak a szavait idézve fölmentette, mondván, hogy nagyobb bűn férjet, mint anyát megölni. Az istenek az apajog primátusára voksoltak.

78

BENNüNK éLő ISTENNőK

Athéné egész mitológiájában csupán egyetlen történet szól egy halandó nőről: Arakhnéról, az ügyes szövőnőről. A gyászos eset pedig úgy történt, hogy a híres szövőasszony Athénétől tanulta ugyan a mesterségét, de ügyessége oly elbizakodottá tette, hogy magát az istennőt is versenyre hívta. Mindketten sebesen és csodaszépen dolgoztak, Arakhné azonban szövetén Zeusz legpajzánabb kalandjait mintázta meg. Ezen a szűzies Athéné olyannyira felháborodott, hogy eredményhirdetés helyett menten pókká változtatta Arakhnét, hogy örökké függve kelljen szőnie, utódaival egyetemben.

Meg kell jegyeznünk, hogy az istennő nem a kihívás szemtelensége, hanem az apján esett nyilvános sérelem miatt büntette meg társnőjét. A faliképeken többek között Léda volt látható, a férjezett királyné, amint - hattyú képében - Zeusz udvarlását fogadja, továbbá Danaé, akit az isten aranyeső képében ejt éppen teherbe, s végül Európé, a föníciai királylány, akit a főisten bika formájában rabol el. Nos, ez sok volt Athénénak. A képeket elszaggatta és hozzávágta a kihívójához.

A pórul járt iparművésznő neve egyébként fennmaradt: a zoológusok máig arakhnoidáknak nevezik a pókokat.

/ÍZ A THÉNÉ-ARCHETÍPUS

Mint a bölcsesség istennője, Athéné győztes haditerveiről és gyakorlatias megoldásairól volt híres. Mint őstípus, olyan viselkedési minta, amely arra készteti a nőt, hogy ne a szívére, hanem az eszére hallgasson.

Feminin archetípus - gyönyörű nő volt -, ami arra utal, hogy helyesen gondolkodni, forró pillanatokban hideg fejjel mérlegelni, és jó taktikát követni konfliktusos helyzetben nőknek is lehet, sőt: az ilyen viselkedés természetes női adottságként is tekinthető. Nem arról van tehát szó, hogy egy nő, ha így tesz, úgy működik, „mint egy férfi” - nem az animusa, a férfias és kevésbé tudatos oldala munkál helyette, hanem ő maga az, aki világosan gondolkodik, és helytáll önmagáért. Amikor az Athéné-őstípust tételezzük, megint csak a jungi koncepciót kérdőjelezzük meg. A női gondolkodás nem valamely maszkulin oldal, mely feltehetően

ATHéNé

79

elkülönül a női „ego”-tól, a női éntől. Ha egy nőnek kiváló a matematikai gondolkodása, ha gyakorlatias, ha tovább lát az orránál és tervezni képes, nem kell azt hinnie, hogy egyszersmind „nőietlen” - vagyis valami nincs vele rendben -, sőt, nagyon is pozitív képet alkothat önmagáról.

Amennyiben - s ez a leggyakoribb eset - Athéné csupán egy a nőben aktív istennői archetípusok közül, úgy igen hathatós segítséget jelent a „többiek” számára. Ha - mondjuk - Héra érezteti velünk, hogy jó lenne férjhez menni, mert egyedül nem élet az élet, Athéné segíthet nekünk a helyzet felmérésében és a férj megszerzésére legalkalmasabb stratégia kimódolásában. Vagy, ha Artemisz a fő inspirátor, Athéné politikai éleselméjűsége segíthet, hogy egy érdekszövetség, közösség vagy mozgalom céljait leginkább szolgáló terveket és lépéseket agyaljunk ki. Még egy érzelmi vihar kellős közepén is hasznos, ha a bennünk lakozó Athénéhez fohászkodunk segítségért, bölcsességért, vagy hogy megleljük a kivezető utat.

SZŰZ ISTENNŐ Az érinthetetlenség és sebezhetetlenség Athénét éppúgy jellemzi, mint Artemiszt. Őt is megpillantotta fürdőzés közben egy pásztor (kedvenc nimfa-barátnőjének a fia), de ez a halandó valamivel jobban járt, mint Aktaión: őt „csak” megvakította az istennő, majd a jövőbe látás képességével ruházta fel.3 Athéné - ellentétben Artemisszel és Hesztiával - férfiak társaságát keresi. Sem a szabad természetbe, sem a ház falai közé nem vonul, sőt, abban leli kedvét, ha zajlik körülötte az élet - olykor éppen a halál, hiszen a legvéresebb csaták közepén van elemében, ahol kemény férfiak csapnak össze a hatalomért. Szűzi mivolta megóvja attól, hogy romantikus vagy szexuális afférjai legyenek azokkal, akikkel együttműködik. A földi Athéné-nő is képes rá, hogy akár az üzlettárs, akár a kolléga vagy a bizalmas szerepében elkerülje mind a szerelmi, mind az erotikus közeledéseket.

Athéné kész felnőttként toppant az Olümposzra. A róla szóló mítoszokban is eleve bizonyos élettapasztalatok birtokában vesz részt világi ügyekben, archetípusa tehát érettebb, idősebb szüzet

80

BENNüNK éLő ISTENNőK

reprezentál, mint Artemiszé. Értelmes, józan felnőtt, akiből hiányzik mind a romantika, mind az idealizmus. Gyakorlatias, a hagyo¬

mányos normák képviselője.

A STRATÉGA Ahhoz, hogy a versenytársak ki tudják cselezni egymást, az üzleti életben is, meg a csatamezőn is Athéné bölcsességére van szükség. Ő volt az, aki a trójai háborúban cseleivel és beavatkozásaival győzelemhez jutatta a görögöket. Ez az archetípus érvényesül a tudományban és az üzleti életben éppúgy, mint a politikában vagy a hadviselésben.

Athéné éleslátása kell ahhoz, hogy egy nő fölismerje, mire van szüksége az előmeneteléhez a tehetségén és a tudásán kívül. Képességeit nem feltétlenül egyéni céljaira fordítja: ideális társa és tanácsadója lehet egy ambiciózus férfinek is. Fölismeri a csapdákat, észjárása gyakorlatias és célratörő, nem befolyásolják érzelmek vagy szentimentális aggályok.

Főként a diplomácia berkeiben csilloghat, hiszen itt aztán nagy szerep jut a stratégiai húzásoknak, a megtévesztő manővereknek. Clare Booth Luce - híres szépség, színműíró, kongreszszusi tag, olaszországi követ és az amerikai hadsereg tiszteletbeli generálisa - mindezekkel az Athéné-minőségekkel rendelkezett.

Csodálták és kritizálták is elegét, amiért intelligenciáját és kapcsolatait arra használta föl, hogy a férfiak dolgaiba avatkozzék.

Tisztelői azt a higgadtságot csodálták benne, amelyet „meleg” helyzetekben is tanúsított, bírálói ugyanezért „hideg, számító” nőnek nevezték. (Férje, Henry R. Luce a Time magazin alapítója, s a maga területén afféle Zeusz volt.)

Athéné erényeivel kell rendelkezniük azoknak a nőknek is, akik sikeres tudományos pályát futnak be. Ahhoz, hogy valakit a kellő minősítések megszerzése után véglegesen kinevezzenek egy egyetemre, kutatóhelyekre kell bejutni, kutatásokban részt venni, publikálni, pályázatokat elnyerni, és részt venni a legkülönbözőbb testületek és bizottságok munkájában. Magyarán: tudni kell, honnan fúj a szél, részt kell venni a „társasjátékokban”, és meg kell szerezni a szükséges pontokat. Társakra, támogatókra,

ATHéNé

81

mentorokra és szponzorokra is nagy szükség van egy tudományos karrierhez - az intellektuális képességek csak feltételei, de nem zálogai a sikernek. Még az egyetem, a tanszék, a professzor és a téma megválasztása sem közömbös.

Rosalyn Yalow Nobel-díjas vegyész bizonyára briliáns Athéné volt. Amikor munkája örömeiről beszélt, megemlítette, hogy egyforma élvezettel dolgozik a fejével és a kezével (az istennő bölcsességét és kézügyességét birtokolva), s nyilvánvalóan ügyes stratégának is kellett lennie, hogy kutatási eredményeit elérhesse.

AZ IPARMŰVÉSZNŐ Athéné az úgynevezett „szép mesterségek” - ma így mondanánk: az iparművészet - istennője is volt. Köze volt mindazon tárgyak készítéséhez, amelyek hasznosságuk mellett a szemet is gyönyörködtetik. Legtöbbször a szövést említik, mint olyan mesterséget, ahol a kéznek és a szellemnek együtt kell működnie. Egy szövet vagy falikárpit elkészítésekor a művésznőnek előbb meg kell terveznie a mintát, majd megfesteni a fonalat, s aztán sorról sorra meg kell szőnie a képet. Ez a szemlélet jellemzi leginkább ezt az archetípust; fő erőssége az előrelátás, a tervszerűség, a míves kivitelezés és a türelem.

A régi vadnyugat első telepeseinek asszonyai, akik maguk fonták a szálat, szőtték és varrták a család ruhatárát, a háztartás birodalmában testesítették meg az Athéné-képességeket. Férjükkel vállvetve hódították el a termőföldet a vadontól, megszelídítve és uralmuk alá vonva a természetet és biztosítva a túlélést utódaiknak is.

Athéné-vonásokkal kell rendelkezniük az ipari formatervezőknek is, hiszen az esztétikum és a praktikum ötvözése ehhez az istennőhöz kötődik.

AZAPJA-LÁNYA Mivel - mint láttuk - Athéné az apja leánya, erősen vonzódik a tekintélyes, hatalommal is rendelkező férfiakhoz, azokhoz, akik

82

BENNüNK éLó ISTENNőK

magukhoz ragadják a kezdeményezést, és vállalják a felelősséget.

Azokhoz a férfiakhoz szegődik tehát, akik az „atya” vagy a „főnök”, esetleg a „hős” patriarchális őstípusainak felelnek meg. Az apja-lánya vonásnak köszönhetően az Athéné-nőtől feltétlen lojalitást várhat el felettese, mentora, vagy az a férfi, akivel közös érdekek szolgálatára társul. A földi munkatársnő is, ha már egyszer elkötelezte magát valakinek, úgy nélkülözhetetlen jobbkezévé és leghevesebb védelmezőjévé válik, aki ügyesen sáfárkodik a férfi tekintélyével, és megbízhatóan őrzi előjogait.

Az Athéné-nők között számos tántoríthatatlan titkárnőt találunk, akik akár egész életüket is a főnöknek áldozzák. Az általuk kiszemelt nagy ember iránti lojalitásuk kikezdhetetlen. Ha Nixon elnök titkárnőjére, Rosemary Woodsra gondolunk, s arra a bizonyos tizennyolc perces törlésre a Watergate ügy magnószalagján, aligha kétséges, hogy Athéné keze volt a dolgokban. Akárcsak az istennő, Rosemary Woods is fölismerte, hogy bölcsebb eltüntetni egy ilyen bizonyítékot, és bűntudat nélkül törölt.

Az „apja-lánya” vonás teszi, ha a nő a patriarchális jogok és a férfivilág értékeinek szószólójává válik. Az Athéné-nők gyakorta támogatják a status quo fennmaradását, és a megállapodott normákat fogadják el zsinórmértékül. Konzervatív politikai nézeteket vallanak, nem szimpatizálnak a sikertelenekkel, az elnyomottakkal és a rebellisekkel sem.

Igen tipikus példa erre a működésre az amerikai Phyllis Schlafly története. A hölgy a Radcliffe Egyetemen szerzett doktorátust, és igen értelmes, rendkívül összeszedett nő volt. Ő szervezte meg STOP ERA név alatt az Egyenlő Jogok Törvénymódosítása (ERA) ellenzékét, éspedig hihetetlenül eredményes módon. Az ő föllépése előtti időszakban a ratifikációt szinte kész ténynek lehetett tekinteni. A STOP ERA működését megelőző 12 hónapban 30 állam ratifikálta már a törvénymódosítást, amikor azonban 1972 októberében Schafly csatasorba állt, az ügy egyszerre megfeneklett. A következő nyolc évben mindössze további öt állam ratifikált, és a korábban csatlakozott 35 állam közül öt „meggondolta magát” és visszavonta a ratifikációt. Phyllis, akit életrajzírója az azonos című könyvben „a csendes többség kedveséinek nevezett, igazi modern Athéné volt, aki apja-lányaként védelmezte a patriarchális érdekeket saját nemével szemben.

ATHéNé

83

AZ ARANY KÖZÉPÚT Ha az archetípus befolyása erős, a nő hajlamos rá, hogy mindent mértékkel tegyen, az athéni ideál szerinti „arany középúton” maradjon. A szélsőségek forrása egyébként is olyasmi, ami a higgadt és racionális Athéné jellemétől távol áll: erős érzelmi felindulás, kínzó hiányérzet, szenvedélyes igazságkeresés, kapzsiság vagy gyávaság ennél az archetípusnál valószínűtlen. Az arany középút és mértékletesség jegyében irányítja az eseményeket, fölmérve azok várható következményeit, és azonnal fordítva egyet a dolgok menetén, ha egy akció meddőnek látszik.

A PÁNCÉLOS ATHÉNÉ Az istennő talpig páncélban érkezett az Olümposzra a már leírt sajátos módon. Ennek megfelelően az Athéné-nők lelke is „fel van vértezve”; az intellektuális elhárítás mind saját fájdalmuknak, mind mások szenvedésének átélésétől megvédi őket. Nyugodtak maradnak a legviharosabb érzelmeket felkavaró zűrzavar vagy a legélesebb veszekedés közepette is, higgadtan figyelik és elemzik az eseményeket, s csendben eldöntik, hogy mitévők legyenek.

A versenyek világában Athéné előnyben van Artemisszel szemben. Artemisz is beáll a versenybe, és egyenesen a cél felé tör, ám páncélja nincs, hiszen testét csupán egy rövid kithón és ujjatlan tunika fedi. Felvértezetlen minden váratlan támadás, agresszió vagy csalárdság ellen, mindent magára vesz, és személye elleni támadásnak tekint, megsértődik, fölfortyan, és indulatossága a hatékonyság rovására megy. Ugyanilyen helyzetben Athéné hűvösen fölméri, hogy mi is történt valójában.

A THÉNÉ KIM UNKÁLÁSA Tanulás vagy munka révén azok is kialakíthatják a fenti személyiségvonásokat, akik nem született Athénék. Maga a tanulás feltételez bizonyos önfegyelmet, módszerességet és mértékletességet mindenben - ha egy lány igazán komolyan akarja venni az iskoláit.

84

BENNüNK éLő ISTENNőK

Athéné-készségeket igényel a matematika, a kutatás, a tanulmányok megírása is. A munka hatása is hasonló. A „profi” viselkedés azt jelenti, hogy az illető objektív, személytelen és rátermett. Ha egy mások iránt mélyen érző nő orvos vagy ápolónő lesz, tapasztalnia kell, hogy Athéné területére merészkedett, és sürgősen meg kell tanulnia az érzelemmentes megfigyelést, a logikus gondolkodást, és mindebben alapos gyakorlatra is szert kell tennie.

Ennek az archetípusnak a fejlődését minden tanulási folyamat serkenti, még a negatív tapasztalatokból való tanulás is. Egy durva, veszélyeztető családban felnövekvő kislány megtanulja például, hogy érzelmeit elrejtse, „páncélt öltsön”, felvértezze a lelkét, ha másként nem érezheti magát biztonságban. Megtanul jól megfigyelni eseményeket, fölmérni azok várható kimenetelét, és kifejleszteni a maga túlélési stratégiáját. Athéné bármikor aktivizálódhat, ha egy nő, akivel méltatlanul bánnak, terveket kezd szőni, hogy miképpen szabadulhatna szorult helyzetéből.

Walter F. Otto The Homeric Gods (A homéroszi istenek) című munkájában Athénét „a mindig közel álló”-nak nevezi, mert anélkül, hogy mások látták volna, mindig az általa választott hős közelében állt, fülébe súgta jó tanácsait, józanságra intette, vagy előnyhöz juttatta őket riválisaikkal szemben.4 A hétköznapok hősnőinek, akik a munkában vagy a tanulásban versenyben vannak a férfiakkal, és olykor fárasztó helyzetekbe kerülnek, „még közelebb” kell hívniuk a józan és higgadt Athénét.

ATHÉNÉ, A NŐ A nyugati kultúrában kialakult egy nőtípus, az Athéné-tulajdonságok legpontosabb megtestesítője: a megbízható, nyugodt, de befelé forduló, értelmes, dolgozó nő. Gyakorlatias és fesztelen, öntudatos, de nem csap zajt maga körül. Általában jó egészségnek örvend, nincsenek lelki „gubancai”, és fizikailag is aktív, rekreációs sportokat űz, ami el is várható egy Athénétől, hiszen Athéné Hügieia az egészség istennője is volt. Lelki szemeink előtt ez az asszony egyszerű, jól szabott kosztümben, vagy szoknya-blúzban jelenik meg, öltözéke mindig „nett”, és mentes minden túlzástól, valamint független a napi divattól is. Ruhatára praktikus, tartós,

ATHéNé

85

jó anyagból készült darabokból áll, melyek soha nem feltűnőek.

A „kortalan” és „uniszex” viselet felel meg legjobban ennek az archetípusnak: pólók, garbók, kihajtott nyakú ingek és angolos

szoknyák vagy nadrágok.

A GYERMEK ATHÉNÉ Athéné, a kislány éppoly feltűnő koncentrációs készséggel rendelkezik, mint Artemisz, de intellektuális érdeklődése lényegesen élénkebb: Megesik például, hogy három-négy éves korában magától megtanul olvasni! Ám akárhány éves is lett légyen, amikor az első könyv a karmai közé került, az bizonyos, hogy attól kezdve nemigen lehet kiszedni a kezéből az olvasnivalót. Ha pedig nem olvas, úgy az apját nyúzza: „Apu, miért..? vagy: „Apu, ez hogy működik?” vagy - ez a leggyakoribb -: „Apu, mutasd meg nekem is” (A legritkább eset, hogy kérdéseivel az anyját bombázza, kivéve, ha Athéné-anyja van, aki megadja neki a pontos és logikus válaszokat, amelyekre vár.)

ATHÉNÉ SZÜLEI Ha Athéné egy sikeres apa kedvenceként nevelkedik, s az apa büszke rá, hogy a nyomdokaiba lép, úgy megkapja a segítséget tehetsége kibontásához, ahhoz, hogy természetes hajlamát kövesse.

Fontos, hogy az apa áldását adja erre a szerepmodellre, mert így a saját képességeibe vetett bizalom szinte „születési előjoggá” lép elő. Egy ilyen kislány biztonságban nő fel, nem lesznek konfliktusai azért, mert okos és ambiciózus. Felnőttként is nyugodtan gyakorolhatja hatalmát, befolyását és föltárhatja képességeit.

Nem minden Athéné-kislánynak van azonban Zeusz-édesapja, akinek ő a szeme fénye. Márpedig, ha ez hiányzik, úgy egy igen fontos fejlődési tényező hiányzik az életéből. Egyes sikeres, Zeusz-szerű apák annyira elfoglaltak, hogy nincs idejük és energiájuk Athéné-leánykájukra. Más apák azt várják, hogy a gyerek viselkedjék úgy, ahogy kislányhoz illik. „Ne tömd tele az aranyos fejecskédet ilyesmivel”, vagy: „Ez nem kislányoknak való játék

86

BENNüNK éLó ISTENNőK

ám!” - ugratják őket kedvesen, vagy ezzel rázzák le: „ez nem érdekel téged”, „ez üzleti ügy”, „nem neked való” stb. Az ilyen ártatlannak tetsző megjegyzések azt a hiedelmet plántálják a gyerekbe, hogy ő így, ahogy van, nem elfogadható, s később - ha belép a munka világába, ha nem - kisebbrendűségi érzés fogja el, valahányszor latba kell vetnie képességeit.

Még borúsabbak a bontakozó Athéné esélyei, ha az apja egyáltalán nem Zeusz-szerű, hanem például sikertelen üzletember, alkoholista, félreismert művész vagy elfuserált irodalmár. Az ilyen apák lányai egyáltalán nem is törekednek rá, hogy kibontakoztassák tehetségüket, s ha mások szemében sikeresnek is tetszenek, úgy érzik magukat, mint valami női imposztor, aki a „jég hátán is megél”.

Az anya - hacsak nem Athéné maga is - örökké úgy érzi, hogy ez a gyerek „nem is az övé”, „nem értékeli őt”, „nem tudni, milyen fából van faragva”. Ha olyan asszony, akinek fontosak a meleg, intim kapcsolatok, esetleg úgy érzi: a kislánya nem is kötődik hozzá. Akár saját érzéseiről beszél, akár másokról, rokonokról, szomszédokról, a gyerek mintha ott se lenne. Bezzeg az nagyon is izgatja, hogy mi mire való, hogyan működik, mi van benne, és meggyőződése, hogy az anyjának sejtelme sincs ezekről a roppant fontos dolgokról - de nem is kíváncsi rájuk. A valóban fennálló különbség miatt az Athéné-leány egy idő után nem tekinti az anyját kompetens személynek. Egy ilyen anya egyszer így panaszkodott nekem: „Tízéves korában olyan volt, mintha harminc lett volna!” Leggyakrabban ezt a mondatot hallotta a lányától: „Jaj, anyám, gyere már le a fellegekből!” „Néha az volt az érzésem” mondta az anya tűnődve -, „mintha ő lett volna a felnőtt, én meg afféle hülyegyerek!”

Még ennél is keservesebb az anya-gyerek kapcsolat, ha a kislányban sikerül fölkelteni a gyanút, hogy valami nincs nála rendjén. „Olyan vagy, mint egy számítógép!” „Nincs neked szíved!” vagy: „Próbálj már néha úgy tenni, mintha lány lennél!”

Azok a nők, akik teljesen ki tudják bontakoztatni Athénéjellemüket, önérzetük biztos alapokon nyugszik, és igényszintjük magas, valószínűleg olyan szerencsések, hogy szüleik a ZeuszMétisz párhoz hasonlatosak. Az előtérben egy sikeres, hatalommal is bíró apa áll, a háttérben pedig egy tápláló (mellesleg Ész-

ATHéNé

87

istennő) anya, helyzetük pedig az elsőszülött fiúéhoz hasonlatos.

Ez a testvérhelyzet olykor „jobb híján” is bekövetkezhet a családban, ha Athéné-lány a legidősebb nővér, ha egyetlen gyermek, vagy ha a bátyja testileg vagy szellemileg fogyatékos, esetleg az apa a fiútestvérrel nagyon nincs megelégedve. Bárhogy is áll elő ez a helyzet, végeredményben az Athéné-leány lesz az apai remények letéteményese, és az a társ, akivel a családfő megosztja örömeit, gondjait, érdeklődését.

A pozitív énképpel rendelkező Athéné, akinek az ambíciói nem jelentenek gondot, egy sikeres anya vagy egy közös karriert befutó szülőpáros lánya is lehet. Ebben az esetben az anya egyben szerepmodellt is nyújt, s mindkét szülő támogatja őt abban, hogy önmaga lehessen.

SERDÜLŐ- ÉS FIA TALKORA Az Athéné-lányok belenéznek a kocsi motorházába. Ők azok, akik kitalálják, hogyan lehet a legegyszerűbben és legbiztonságosabban rögzíteni a csomagokat. Az osztályból elsőként esnek neki a számítógépnek, és mindent tudni akarnak róla; még a programozásba is úgy ugranak fejest, mint kiskacsa a tóba, ami nem csoda, hiszen gondolkodásuk lineáris, logikus, világos, és közben a részletekre is tudnak figyelni. Vannak Athéné-kamaszlányok, akik még a tőzsdeügyletekben is jártasságot szereznek, s ők lesznek a család leghatékonyabb megtakarító és befektető tagjai. Általában úgy nyilatkozik a többi kislányról, mint a fiúk szoktak ebben a korban: „ostobák, nyafkák, sötétek”. Ő bezzeg, ahelyett, hogy sikoltozva menekülne, megragadja és meghatározza a leghevesebben kalimpáló bogárritkaságot is. Lánytársai kényeskedését, magakelletését értetlenül és kissé megütközve szemléli, viszont bármikor felveszi a kesztyűt, ha egy lány - akárcsak a „pókul járt” Arakhné - kihívja versenyre.

A fiatal Athéné általában ügyes kezű, jól varr, köt vagy sző. Örömmel tanulja meg egyik kézimunkafajtát a másik után, és különösen a tervezésre fordít nagy gondot.' Ebben a foglalatosságában végre találkozik hagyománytisztelő anyjával, nagyanyjával vagy leánytársaival. A babaruhavarrás nem kenyere, még magá-

88

BENNüNK éLó ISTENNőK

nak is csak azért varr olykor, mert élvezi a dolog eredményességét és az elismerést.

Ezekkel a kamaszlányokkal - ellentétben a többiekkel - általában nincs sok baj. Nem tartoznak a „nehezen nevelhető” vagy „problémás” gyerekek közé. Hisztizés, kiabálás és könnyes jelenetek nélkül nőnek föl, hangulataikat, viselkedésüket még a hormonális változások sem befolyásolják. Középiskolás éveiket a velük azonos szellemi nívón álló fiúk társaságában töltik. Sakkoznak vagy önképző körökbe járnak, szerkesztik az iskola újságját vagy évkönyvét, indulnak á tanulmányi versenyeken, különösen természettudományok terén hoznak dicsőséget iskolájukra. Délután, szabadidőben is a nyelvi laboratóriumban, könyvtárban vagy a számítógép terem környékén találhatók.

Az extravertált, társasági téren érdeklődést mutató Athéné megfigyelőképességét is jól kihasználja. A kis hölgy mindig pontosan tudja, hová mit kell felvenni, mikor kivel kell kapcsolatot tartani, milyen barátságot érdemes ápolni. A versenybe ugyanis beszáll, de érzelmileg nem akar „mindent bedobni”.

Jövőjét már tini korában eltervezi, pontosan tudja, hogy érettségi után mit fog csinálni. Ha a család anyagi helyzete engedi, hogy tovább tanuljon, szinte tévedhetetlenül választja ki a neki leginkább megfelelő tanintézményt és szakot. Ha pedig a család nem tudja állni a költségeket, az ösztöndíjat vagy tanulmányi szerződést maga intézi el, csak hogy tanulhasson.

A kollégiumi életet az Athéné-lányok szinte fölszabadulásként élik meg; az egyetemek testi és szellemi épülést szolgáló lehetőségeivel sokkal szabadabban élhetnek itt, mint a középiskola és az otthon jóval korlátozóbb keretei között. Általában koedukált tanintézetet választanak, hiszen a fiútársaság jobban megfelel nekik, mint a lányoké.

ATHÉNÉ A MUNKA VILÁGÁBAN Athéné célja, hogy „valaki” legyen belőle. Ennek érdekében keményen dolgozik, tudomásul veszi a realitásokat és alkalmazkodik, tehát produktív is. Az archetípus erejét mutatja az a lendület, amivel logikáját és stratégiai képességeit latba veti a teljesítmény,

ATHéNé

89

az erő és a pénz világában is. Otthonában a „szép mesterségekben” mutatkozó jártassága révén tart rendet, háztartása takarékos, racionális, lakása tetszetős.

Ha a középiskolából egyenesen dolgozni kell mennie, bizonyára megtalálja a módját, hogy jó előre elvégezzen egy esti tanfolyamot vagy nyári kurzust, ahol olyasmit tanítanak, amit érettségi után azonnal hasznosíthat. Nem afféle Hamupipőke, aki várja, hogy jöjjön a herceg fehér lován. Az álmodozás nem kenyere, és nem is akar jól férjhez menni.

Ha azonban mégis rászánja magát, hogy férjhez menjen, és saját háztartást vezet, itt is igen jó szervező. Minden házi teendőre van egy bevált szisztémája. Arra sem kell megtanítani, hogy háztartáskönyvet vezessen, hiszen a takarékosság, a beosztás úgyszólván a vérében van. Akár egy hétre előre megtervezi a legolcsóbb és legkiadósabb étrendet. Meghatározott napokon vásárol, és valóságos sportot csinál belőle, hogy a megadott keretet ne lépje túl, és a lehető legjobban vásároljon.

Ennek a típusnak a képviselői közül kerülnek ki a legkiválóbb tanárnők. Világosan, tárgyszerűen és élvezetesen magyaráznak, adataik mindig naprakészek és pontosak. Erősségük olyan bonyolult folyamatok (például kémiai reakciók) levezetése, melyek lépésről lépésre következnek. Athéné valószínűleg a legtöbbet követelő pedagógus, de persze önmagával szemben is ugyanilyen igényes. Nem lehet „megetetni” gyászos mesékkel és suta kifogásokkal, és érdemtelenül nem osztogat jó jegyeket. A legnagyobb öröm számára, ha a tanítványa kedvéért meg kell erőltetnie magát - persze intellektuális kihívásokról van szó. Azokat a diákjait szereti, akik vele tudnak repülni, és kevesebb gondot fordít a lemaradókra, mint „Démétér tanárnő”, aki persze éppen azoknak nyújtja a legtöbb segítséget, akik a legjobban rá vannak utalva.

Ha iparművész vagy formatervező, esztétikai és funkcionális szempontból egyaránt jó darabokat készít. Nem hanyagolja el munkái kiállítását, reklámozását és eladását sem. Büszke rá. hogy a kisujjában van a mestersége minden csínja-bínja. Örömet leli abban is, ha ugyanazt a darabot több változatban is elkészítheti.

A tudomány területén tehetséges kutatónak bizonyul. Logikája és figyelemkoncentrációja, a részletek iránti érzéke türelemmel, nyugalommal és kitartással párosul, ami mind az adaLgyűj-

90

BENNüNK éLő ISTENNőK

tés, mind a feldolgozás olykor nyűgös munkájában rendkívül hasznos. Kifejezetten kedveli a férfifoglalkozásokat és tudományterületeket, és remekül érzi magát a férfi kollégák között.

KAPCSOLATA A NŐKKEL Már serdülőkorban, sőt előbb, amikor a tartós barátságok köttetnek, megfigyelhető, hogy az Athénéknek nincs barátnőjük. A lányok megosztják egymással félelmeiket, titkaikat, szorongásaikat, változásban lévő testükkel kapcsolatos élményeiket. Elpanaszolják egymásnak, ha szüleik nem értik meg őket, és a bizonytalan jövőről pusmognak. Vannak, akiknek a szex a legfőbb témájuk, másoknak a drog vagy a zűrös társaság okoz gondot, és van, aki verseket ír, vagy más művészi tevékenységbe van nyakig belegabalyodva. Ez az a korszak, amikor a serdülőket a halál, a betegség, az elmebajok gondolata, vagy misztikus, vallásos kérdések foglalkoztatják. Ilyesmit csak olyan társunkkal tudunk megbeszélni, akit hasonló dolgok foglalkoztatnak, ám a racionális, józan és romantikamentes Athénével semmiképpen sem.

Egy kevésbé ismert görög mítosz hagyománya szerint Athénének volt egyszer egy barátnője, lodamé, akit testvéreként szeretett. Egy játékos verseny a két szűz között halállal végződött, mert az istennő lándzsájával véletlenül halálra sebezte barátnőjét. Ha az empátia hiánya nem fosztja meg Athénét a barátkozásra alkalmassá tévő tulajdonságaitól, úgy ezt elvégzi a győzni akarása akárcsak a mítoszban. A földön ez úgy zajlik, hogy a lehetséges barátnő elriad attól, hogy az Athéné-lány - feledve kapcsolatuk fontosságát - föláldozza őt, akár árulással is, a saját győzelme érdekében, s ezzel föltárja személyiségének azt az oldalát, amely lehetetlenné teszi a vele való közeli barátságot.

Hogy a többi nő iránt nem sok rokoni érzést táplál, az már kicsi korában megmutatkozik, amikor apját bálványozza, és anyjától minden tekintetben különböző módon kezd fejlődni. Később ez a különállás fokozódik, és a közeli nőkapcsolatok hiányával ötvöződik. Az Athénék sem a feministákkal, sem a hagyománykövetőkkel nem szolidárisak, jóllehet az előbbiekhez látszólag hasonló módon működnek, különösen azok, akik hivatásukban sikeresek.

ATHéNé

91

A „nővéreim” (t. k. „nőtestvéreim” = feministák közötti megszólítás) idegen fogalom számukra.

Homérosz szerint az „apja-lánya” Athéné adta le a döntő szavazatot Oresztész és a patriarchális értékrend mellett. Nos, manapság ugyanezt teszik azok, akik a női egyenjogúság és a szabad abortusz ellen emelik föl a szavukat - igen gyakran eredményesen. Emlékszem, valahányszor egy gyűlésen az ERA mellett kardoskodtunk, a hallgatóság soraiban mindig fölugrott egy hölgy - Phyllis Schlafly helyi változata-, és elrikkantotta magát: „Én is nő vagyok, és ellenzem az ERA-t!” - mire a főként férfiakból álló, és főként csendes ellenzék azonnal mögé állt.

Arakhné történetével is vonhatnánk mai párhuzamokat. Ő azért bűnhődött, mert Zeusz csábításait, házasságtöréseit és kujonkodását publikussá merte tenni a képein, amiket szőtt. Manapság sajnos egyre gyakoribb, hogy hatalommal rendelkező férfiak visszaélnek a rájuk bízott fiatalkorú lány kiszolgáltatottságával, vagy hogy főnökök molesztálják beosztottaikat. Előfordul, hogy pszichiátriai beteggel él vissza a kezelőorvos. Nem híres vagy különleges nők és kislányok ezek, „senkik”, akárcsak Arakhné az istennőhöz képest, mégis egyre gyakoribb, hogy panaszt mernek emelni, és nyilvánosságra hozzák, ami velük történt.

Athéné ilyenkor nem az elkövetőre dühös, hanem azt szólja le, aki a sérelmét szóvá merte tenni. Azzal szokta vádolni az áldozatot, hogy kihívó viselkedésével ő maga provokálta a nagy embert, s most szégyenszemre még kritikának is ki meri tenni.

A feministák nem kedvelik az Athéné típusú és sikeres asszonyokat, mert a férfijogú status quo védelmezésével útjukban állnak, ellenben azokat a jogokat és előnyöket, amiket a nők a tanulás, a pályaválasztás és a karrier vonatkozásában kiharcoltak, alaposan kiaknázzák. A férfiak által meghatározott helyzetekben is díszhelyet elfoglaló Athénét a feministák csak „méhkirálynő”-nek csúfolták. Az ilyen asszony nem segíti „nővéreit” a feljebb jutásban, sőt, igazság szerint csak nehezíti a dolgukat.

92

BENNüNK éLő ISTENNőK

KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL Athéné az egyetemen valószínűleg az évfolyamelsővel járt. A hivatalban kiszemeli a felfutó ágban lévő férfit, azt, akiből előbbutóbb első ember lesz. Hatodik érzéke van a győztes kiválasztásához és a hatalom jóindulatának elnyeréséhez. Erre egyrészről azért van szüksége, mert saját útját mentorként általában egy idősebb és sikeres úr egyengeti, másrészről - ez a hagyományosabb megoldása - maga áll társként, feleségként, titkárnőként vagy főnővérként egy tehetséges és ambiciózus férfi mellé. Az Athéné-nő számára - ahogy azt Henry Kissinger szellemesen megállapította - „a hatalom a legjobb nemi ajzószer”.

Athéné nem szenvedheti a kedves bolondokat, türelmetlenné teszik az álmodozók, a ködevők, hidegen hagyják a túlvilág felé tekintő guruk és próféták, és nagyon ellenszenvesnek találja azt a férfit, aki sokat teketóriázik, mielőtt cselekedne. Nem tud mit kezdeni a művészlelkekkel, az éhező, félreismert zsenikkel, és egyáltalán nem bűvölik el a férfinak álcázott örök kamaszok sem.

Athéné szótárában a „jólelkű”, „érzékeny” vagy „neurotikus” jelzők mind a „vesztes” szinonimái. Ha már férfiakról van szó - hősök előnyben.

Athéné általában maga választja ki az emberét. Nem randevúzik, és nem vállal együttműködést, ha a partner nem felel meg a kívánalmainak, viszont miután kiszemelte a megfelelően sikeres és nagy reményekre jogosult „áldozatot”, észrevétlenül, finom stratégiai eszközeivel a közelébe férkőzik, és elhiteti vele, hogy a férfi választotta őt. Végül ösztönösen pontos időzítéssel, miután kiismerte az illetőt, esetleg megemlíti a munkakapcsolat vagy a házasság lehetőségét.

Ha munkakapcsolatról van szó, Athéné mindent megtesz, hogy képességeit és munkabírását észrevetesse. Ha már nélkülözhetetlen, vagy ő a második ember, ezt teljesen kielégíti. A „nagy ember” hatalma az övé is. Színfalak mögötti játszmák, bizalmas értesülések és titkos üzleti praktikák terén folülmúlhatatlan. Tanácsai általában találóak és használhatók - ha olykor kíméletlenek is. Az agyafúrt, Odüsszeuszhoz hasonló férfiakat kedveli leginkább.

ATHéNé

93

SZEXUALITÁSA Az Athéné-nő a fejével dolgozik, s előfordul, hogy megfeledkezik a testéről, amit egyébként a haszonelvűség alapján úgy kezel, mint valamit, ami jó, hogy van, de amíg nincs vele gond, addig nem kell vele foglalkozni. Ezért aztán még akkor sem érzéki vagy szexis, ha kimondottan szép.

Jobban kedveli a férfiakat baráti vagy párfogói minőségükben, mint szerelmes társként. Artemisszel ellentétben a szeretkezés számára nem kaland, és nem rekreációs gyakorlat. Ahhoz, hogy a szex örömöt okozzon neki, vagy hogy teljes lélekkel el tudja magát kötelezni, Aphrodité és/vagy Héra markáns befolyásának kell érvényesülnie. Ennek hiányában a szex csupán a szerződés része, együtt jár a kapcsolattal, vagy éppen kiszámított akció. Bármint legyen is, ha Athéné egyszer már rászánja magát arra, hogy szexuális életet éljen, akkor alaposan ki is tanulja annak minden elsajátítható fortélyát.

Az archetípus erős hatása alatt a nők sokáig nem mennek férjhez, hiszen minden energiájuk a tanulásra és a munkára, minden figyelmük a hivatásukra fordítódik. Sőt, a kiválasztott nagyfőnökök odaadó titkárnői hajlott korukig pártában maradnak, megelégedve a „hivatali felesége” szerepével.

Ha Athéné a házasságban is megtartja azonosulását ezzel az istennővel, a házasélet körülbelül ugyanazt jelenti számára, mint bármely más testi funkció olyasvalami, amit rendszeresen csinál az ember, és még jót is tesz neki. Arról nem is szólva, hogy a dolog a feleség szerepének szerves része, tehát rendjén való.

Ha meggondoljuk, hogy az Athéné a patriarchális viszonyok támogatója, vonzódik a hősökhöz, és hiányzik belőle a női szolidaritás, bizonyára meglepőnek fogjuk találni, hogy milyen gyakori ez a típus a leszbikus nők között. A homoszexuális Athéné általában hozzá hasonló partnert keres. Rendszerint mindketten törekvő, hivatásuknak élő és nagyon keményen dolgozó nők, akik esetleg munkakapcsolatban ismerkednek meg, s később válik a viszonyuk szerelemmé.

Tisztelik és nagyra tartják egymás intellektusát, számon tartják egymás sikereit, „hősies” tetteit és vonásait. A bajtársiasság előbbre való az ilyen kapcsolatban, mint a szenvedély, s még a szex

—

94

BENNüNK éLó ISTENNőK

sem különösebben fontos számukra. Általában el is tudják titkolni, hogy együttélésük milyen jellegű. Az évekig tartó viszony még azt sem sínyli meg, ha egyiküknek hivatalos ügy vagy tanulmányút miatt hosszabb időre el kell utaznia.

HÁZASSÁGA Amíg a nőknek nem sok esélyük volt a karrierre egy saját maguk által választott hivatásban, az Athéné-nők „jól mentek férjhez”.

Szorgalmas, magas igény- és teljesítményszintről tanúskodó férfit választottak, akit tiszteltek is. Manapság is inkább a bajtársi partnerkapcsolat jellemzi a házasságukat, semmint a szenvedélyes egyesülés.

Az Athéné-nő valószínűleg igen pontosan fölmérte a párját, amikor kiszemelte magának, így azután pompásan összeillenek.

Az asszony segítőtárs, támasz, „közel áll”, és mindig érdeklődik férje munkája, előmenetele, üzleti ügyei iránt, és szükség esetén segít a kellő stratégiai lépések eltervezésében. Csakúgy, mint az istennő, aki megállította Akhilleusz kardját, amikor az le akart sújtani a saját vezérére, Agamemnónra, az Athéné-feleség is bölcsen mérsékletre inti a férjét, ha az valami szenvedélytől vezérelt ostobaságra készül.

Ha a férj házasságkötéskor már jól szituált, beérkezett idősebb úr, úgy Athéné a férje társadalmi összeköttetéseinek ápolását tartja fő feladatának. Ugyanígy tesz, ha házastársa olyasmivel foglalkozik, amibe szakmai tanácsadással nem tud belefolyni.

Amellett, hogy férjét a fenti módokon előbbre segíti, mint már említettem, Athéné kitűnő háziasszony is, és a kapcsolat minden velejáróját, tehát a gyermeknevelést is példásan ellátja.

A házaspár igen jól megérti egymást, amikor konkrétumokról: eseményekről, tényekről vagy tervekről van szó. Érzelmekről, érzésekről, elvont vagy transzcendentális dolgokról azonban szinte képtelenség eszmét cserélni Athéné asszonnyal. Párja hamarosan fel is hagy az ilyesmivel, mert belátja, hogy a kommunikáció reménytelen.

Igaz ugyan, hogy Héra is, Athéné is a Zeusz-jellegű férfiakhoz vonzódik, de az, amit ettől a kapcsolattól várnak, homlokegyenest

ATHéNé

95

ellenkező természetű dolog. Héra birtokolni akarja a férjét, tulajdonának tekinti, akinek - akárcsak egyéb javainak - az a feladata, hogy az ő igényeit kielégítse. Kötődése mély és ösztönös. Ha megtudja, hogy megcsalták, vérig van sértve, és bosszúja tárgya mindig a másik nő, akinek a személye óriási jelentőségű lesz a féltékeny Héra szemében.

Athéné ezzel szemben mintha be lenne oltva féltékenység ellen. Házasságát kölcsönös előnyökkel járó társkapcsolatként éli meg. Számítani lehet a lojalitására, és ugyanezt el is várja társától, de számára ez nem azonos a házastársi hűséggel. Egyébként nemigen tudja elképzelni azt sem, hogy egy futó kaland veszélyeztetheti a kapcsolatot.

Jellegzetesen Athéné-feleség volt Jacqeline Kennedy Onassis.

Először Kennedy szenátorhoz ment, akiből az Egyesült Államok elnöke lett, majd amikor megözvegyült, Onassisnak, a világ leggazdagabb, talán leghatalmasabb és legkegyetlenebb milliomosának nyújtotta a kezét. Mindkét férjéről köztudott volt, hogy nem veti meg a nőket. Kalandjaikat nem is rejtették véka alá. Kennedy jóképű szoknyabolond volt, Onassisnak pedig nyílt, hosszan tartó viszonya volt az opera világsztárjával, Maria Callas-szal. Mármost Jacqueline vagy jól tudott színlelni, vagy valóban nem zavarták a vetélytársnők. Amíg a házasságot nem veszélyezteti, az Athénénőt nem zavarja a szerető jelenléte.

Előfordul azonban, hogy az asszony alaposan alábecsüli a másik nő fontosságát a férje életében. Ezt a vakfoltot alighanem saját szenvedélymentes érzelmi élete okozza; nem veszi számításba, hogy a szerelemnek, a szexualitásnak, az érzékiségnek az életben igenis nagy szerepe lehet - még a férje életében is. így aztán készületlenül éri a közlés, hogy házastársa egy másik nő kedvéért elhagyja, és válni akar.

Ha ezzel szemben az asszony kezdeményezi a válást, ugyancsak meglepődik a férj heves érzelmi reakcióján, ő ugyanis minden érzelmi megrázkódtatás és keserv nélkül kiteszi a szűrét az amúgy „igazán kedves” fickónak. Gyakorlatomban nem egy ilyen válást láttam; a legjellemzőbb egy harminckét éves tőzsdeügynöknő esete volt. A házasság mindkét fél karrierjének jót tett, és megfelelőnek látszott mindaddig, míg a férjet, aki hirdetésszervező volt, el nem bocsátották a laptól. Ekkor a férfi - ahelyett, hogy

96

BENNüNK éLő ISTENNőK

szívósan munkát keresett volna - felesége növekvő ingerültsége közepette odahaza kezdett téblábolni. Az asszony egyre kevésbé tudta respektálni munkanélküli párját, és egy év után közölte, hogy válni akar. Körülbelül úgy bánt el vele, mint egy munkaadó az alkalmazottal, ha nincs vele megelégedve, és megfelelőbb embert talált a helyére. Athéné-kliensem nagyon sajnálta ugyan, hogy így alakult a dolog, és elég nehezen mondta ki a végső szót, de miután ezen túl volt, óriási megkönnyebbülést érzett.

Bármelyik fél kezdeményezze is a válást, Athéné korrekt; vele minden, a vagyonmegosztás és a gyerekek ügye is könnyes jelenetek, és keserű szemrehányások nélkül elintézhető. Nem érez bosszúvágyat, és nem tekinti személyes sérelmének, ha a férje egy másik nő mellé áll, és őt elhagyja. Gyakori, hogy válás után is barátságos marad a viszony, sőt, az esetleges üzlettársi kapcsolat még folytatható is.

Aránylag új jelenség a világban, hogy egy házaspár mindkét tagja a hivatásának éljen. Az ilyen életvezetésben azonban az Athéné-asszonyoknak jóval több esélyük van a sikerre, mint a többieknek. Ahhoz ugyanis, hogy mindketten helyt tudjanak állni a munkában, és meg tudják valósítani távolabbi céljaikat is, fenntartva mindemellett a feltörekvő pár számára nélkülözhetetlen külszínt és társadalmi kapcsolatokat - nos, ehhez Athéné esze és szervezőképessége kell. Ráadásul Athéné konzervatívabban közelíti meg a hagyományos női szerepeket, és nem állítja a dézsa mellé a férjét csupán az elv kedvéért. Inkább ő sem áll oda.

Fölülvizsgálja a háztartást, gépesít, hathatós segítség után néz, alkalmazottat tart, és igénybe veszi a szolgáltatásokat. Szuperháziasszony képét mutatja, aki a pályáján is sikeres, „nagy házat visz” vendégeskedésekkel, igényes berendezéssel, és a férjét is segíti fölfelé, mint legbizalmasabb tanácsadója.

A THÉNÉ, AZ ANYA Az Athéné-asszony alig várja, hogy gyerekei akkorák legyenek, hogy már beszélni, tervezgetni lehessen velük, és meg tudja nekik mutatni, ami a világban látni való. Ellentéte ő Démétérnek, a „földanyának”, aki akkor boldog, ha anyává lehet, ha kisbabát

ATHéNé

97

szoríthat a karjába, és azt kívánja, bár soha ne nőnének nagyra a gyerekei. Athéné ezzel szemben valószínűleg azonnal „béranyát” szerződtetne, amint lehetne, már csak azért is, hogy tudja, kik a gyerek felmenői, s miután kihordatta magzatát, dadákra és egyéb anyahelyettesekre bízná, míg föl nem nőnek egy kicsit, mert a korai gondozásuk nem neki való foglalatosság.

Az Athéné-anya boldogsága akkor teljes, ha extravertált, élénk szellemű, kíváncsi és minden versenybe beálló fiúgyereke van, aki az ő leendő kis hőse, szívesen fogadja az anyai tanítást és a buzdítást is, hogy mindenkit hagyjon maga mögött. Hajlamos rá, hogy „egy fiú nem nyafog”-szerű sztereotip intésekkel már egészen kicsi korától sablonos férfiviselkedésre nevelje a gyereket.

Jól boldogul azokkal a lánygyerekekkel is, akik hasonlítanak rá: logikusan gondolkodnak, és önállóak, akárcsak ő, hiszen megfelelő szerepmodellt tud nyújtani nekik. Ha azonban a kislány jelleme nagyon távol áll az övétől, akkor inkább a fiúgyerekével foglalkozik, az álmodozó, érzékeny kislányt bölcs toleranciával szemléli, de idegen tőle. A lányok általában megérzik ezt a távolságtartást, és csökkenő önbizalommal vagy némi bűntudattal nyugtázzák, hogy nem tudnak megfelelni anyjuk elvárásainak.

A legnehezebben azokkal a gyerekekkel tud bánni Athéné, akik könnyen elsírják magukat - akár fiúk, akár lányok. A helyzet természetesen a gyerekek számára terhes, hiszen ha elfogadják anyjuk értékítéletét, azzal a tudattal nőnek föl, hogy teszetosza „bőgőmasinák” csupán, s felnőttkorukban is túl érzékenyek maradnak. A gyakorlatias, két lábbal a földön álló Athéné azt is berzenkedve veszi tudomásul, ha gyermeke élénk fantáziájú művészlélek vagy nappali álmodozó.

Az Athéné-anya azt várja a gyerekeitől, hogy tegyék a dolgukat, fejlődjenek „lelki csipkék” nélküli „jó katonák”-ká, akik megállják a helyüket az életben, akárcsak ő maga.

AZ ÉRETT A THÉNÉ Akiben ez az archetípus dominál, rendszerint úgy érzi, hogy az érett kor élete legkielégítőbb szakasza. Minthogy a dolgokat mindig is úgy látta, amilyenek, nincsenek illúziói, tehát nem is veszít-

98

BENNüNK éLő ISTENNőK

heti el azokat. Ha minden a tervei szerint történik, élete 35-40 éves korára normális mederben folyik, képességeit már kibontakoztatta beérkezett.

A középkorú Athéné ilyenkor számot vet önmagával, felméri a helyzetét, és annak rendje-módja szerint fölkészül a következő életszakaszra. Ha hivatása van, fölméri, mit tett, mit ért el eddig, mire képes még, kik támogathatják, mennyire biztos a helyzete.

Ha családanya, fölkészíti magát arra az időre, amikor a gyerekeinek már nem lesz szükségük az állandó jelenlétére, és kedvére munkálkodhat.

Sajnos, nem ritka azonban, hogy Athéné élete éppen ebben a váratlan időszakban borul föl. Érzelmi viharok csapnak le a jól elrendezett házra, és Athéné egy házassági krízis kellős közepén találja magát, ami kibillenti egyensúlyából, és mélyebb érzések felé rántja. Az addig, jól bevált bajtársházasság a férjnek egyszer csak kevésnek bizonyul. A szenvedély hiánya a férfit más, érzelmileg vagy erotikusán fűtöttebb nőhöz vonzza. Ha - híven eddigi önmagához - az asszony higgadtan fogadja az elpártolást, a válás fájdalommentes lesz. Ebben az életkorban azonban más istennők is könnyen aktiválódnak, és előfordulhat, hogy Athéné - életében először - kiszámíthatatlanul reagál.

A menopauza e típusnál nem okoz gyászreakciót, hiszen az anyaság soha nem volt elsődleges szerepe, a fogamzóképesség elveszítése nem viseli meg. A fiatalság és szépség sem olyan tulajdonságok, amelyek önértéktudatát valaha is megalapozták volna, hiszen az intellektuális képességein, kompetenciáján és nélkülözhetetlensége tudatán nyugszik. Az öregedés tehát semmiféle veszteséggel nem jár, sőt: Athéné befolyása nő, tanácsait szívesebben fogadják, és tapasztaltabb, bölcsebb és magabiztosabb lehet, mint valaha.

A KÉSEI ÉVEK Athéné az évtizedek során nem sokat változik. Élete végéig megmarad energikus, gyakorlatias teremtésnek, aki mindig megfogja a dolog végét, akár munkahelyen, akár otthon tevékenykedik, s később esetleg önkéntesként egy jótékony szervezetben vagy közösségben. Támogatója a hagyományos intézményeknek, minél

ATHéNé

99

konzervatívabbak, számára annál szimpatikusabbak. A középosztálybeli vagy felső középosztálybeli Athéné a helyi egyházközösségi vagy vöröskeresztes szervezet motorja, kuratóriumi tag a legkülönbözőbb alapítványok, egészségvédő egyesületek, érdekvédelmi közösségek vezetőségében, kórházak, gyermekintézmények jótevője, és minél idősebb, annál nagyobb tekintélyre tesz szert.

Az „üres fészek” fölötti kesergés nem kenyere; ha a gyerekek elköltöznek otthonából, végre időt szakíthat további önképzésre, hobbijára, kézimunkázásra vagy olyan munkára, amit szívesen végez. Felnőtt gyermekeivel általában jó a viszonya, hiszen éppen ő mozdította elő önállóságukat, soha nem volt velük erőszakos vagy követelőző, és jól viseli a távollétüket. Ezért mind gyermekei, mind unokái körében közszeretetnek örvend, s nem csak szeretik, de tisztelik is. Igaz, külsőségekhez nem ragaszkodik, és érzelmeivel sem árasztja el a családot, mégis összetartja őket a hagyományok megőrzésével, egyes események méltó megünneplésével, közös nyaralások szervezésével. Számos idős Athénéből köztiszteletben álló matróna, a közösség oszlopa válik. A „kis tornacipős nénike” szerepe nagyon távol áll tőle, és bizonyára nem ő az, aki a részvényesek közgyűlésén általános derültséget keltő kérdéseket tesz föl. Mások zavaros, előítéletes gondolkodása vagy félművelt szövege nem vezeti félre, és élete végéig ragaszkodik a férfitekintély primátusához.

A megözvegyülés sem éri készületlenül, hiszen általában idősebb férfihoz megy feleségül, s tudja, hogy életkilátásai jobbak, mint a párjáé. Pénzét, vagyonát maga kezeli, befektet a tőzsdén, vagy özvegyi jogon folytatja az üzletet férje megürült helyén. Az özvegy vagy elvált Athéné - bármilyen élénk társasági vagy üzleti életet is él egyébként - magában szeret lakni. A szűz istennők „megállók a magam lábán” tulajdonságát hajlott koráig megőrzi, ha egészsége jó, és kellőképpen aktív és magabiztos tud maradni.

PSZICHÉS ZAVAROK VESZÉLYE, Racionális nő soha nem veszíti el a fejét, a szívét és az önkontrollját. Az arany középúton lépdel, nagy indulatok, heves érzelmek

100

BENNüNK éLő ISTENNőK

nem háborgatják, irracionális félelmek nem kerülgetik. Az összes többi istennők - Hesztia kivételével - vagy másokra zúdították érzelmeiket és indulataikat, s ezzel szenvedést okoztak, vagy maguk váltak mások szenvedő áldozatává érzelmi ügyek miatt. Az istennők földi másainál sincsen ez másként. Athéné más: beavatkozásai a halandók dolgaiba inkább önkényesek, hőspárti magatartása sem impulzív, inkább ravasz, számító. Az Athéné-nő is mintegy föl van vértezve önmaga és mások indulatai ellen. Pszichés problémái, érzelmi zavarai is ebből a vonásból fakadnak. Az egyoldalú fejlődés következtében elzár maga elől olyan utakat, amelyeket pedig végig kellene járnia.

AZONOSULÁS A THÉNÉVEL Athéné módjára élni annyit tesz, mint a saját fejünk után menni, intellektuális és gyakorlati dolgokkal foglalkozni és céltudatosan cselekedni. Aki így él, egyoldalú létet választ, hiszen csak a munka világában van otthon. Élvezheti ugyan mások társaságát, de a nagy szenvedélyeket, a meleg barátságot, a forró szerelmet, az erotikus gyönyört, az intimitást és a gyengédséget soha nem ismerheti meg. Igaz, megkímélődik a mély bánattól, a kínzó gyötrelmektől is, amit a másokkal való szoros kapcsolat okoz, vagy azoknak a hiánya, akikhez szorosan kötődtünk. A racionális Athénével való kizárólagos azonosulás azt jelenti, hogy egy nő elzárkózik az emberi indulatok széles skálája elől, érzelmeit takarékra állítja, és nem tér le az arany középútról. Nem hatnak rá kedélyeket felkorbácsoló viták, de mély érzéseket kifejező művészi alkotások sem, nem tudja magát beleélni más helyzetébe (nincs empátiás készsége), és nincsenek misztikus vagy transzcendentális élményei sem.

Athéné „a fejében tárolja önmagát”, ezért nem is éli át élményszinten az egész testét. Az érzékek világáról nem sokat tud, nem ismeri a gyönyör „lába ujjától a feje tetejéig” ható érzését, és azt sem tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor valaki testi ereje végső határához ér el. A páncélos istennő az „ösztönök felett” tartja követőjét, megfosztva így az anyaság, a szexualitás vagy a szaporodás késztetésének valódi átélésétől is.

ATHéNé

101

Ahhoz, hogy átlépjük Athéné árnyékát, énünk más oldalait is ki kell munkálnunk. Erre a nők csak lassacskán, fokozatosan szoktak rájönni, amikor észlelik, hogy Athéné-mivoltuk korlátozza őket mások megértésében. Amikor ugyanis mélységes megrendüléséről, repeső boldogságáról, vagy őrjítő szerelméről beszél valaki, Athéné csak nagy nehezen tudja követni, miről is szól a történet. Föl kell ismernie, hogy a feladatokra való koncentrálás és a száraz szkepticizmus eltávolítja tőle embertársait, és nem engedi, hogy érzelmi és spirituális mélységeket és magasságokat járjon be.

Minden nővel előfordulhat azonban, hogy valamilyen váratlan esemény, például egy nagy megrázkódtatás hatására kilép Athéné vonzásából, elöntik az érzelmei vagy a tudattalanból feltörő ösztönkésztetések. Ilyen - traumatikus - esemény lehet egy gyermek megbetegedése vagy balesete, vagy ha valaki bántalmazza a gyerekét. Egyszeriben kitör belőle az artemiszi anyamedve, és tomboló düh önti el. Máskor a rivális megjelenése, a házasság veszélybe sodródása ébreszti föl benne a szunnyadó Hérát, a fájdalmat és a féltékenységet. Drogok hatására is elveszíthető a racionális, hűvös Athéné, aki ilyenkor általában kiborul, és megretten saját tudattalan impulzusaitól.

A MEDÚSZA-HATÁS Az Athéné archetípusnak megvan az a képessége, hogy azokat, akik nem olyan kompetensek, mint ő, zavarba hozza, megfélemlítse, megfossza a spontán cselekvés képességétől és a kreativitástól. Ezt nevezem Medúsza-hatásnak.

Az istennő olykor a mellvértjén viselte Zeusz hatalmának és erejének szimbólumát, egy gorgófej jel, a Medúsza fejével díszített kecskebőrt: az égiszt. A fej a maga ocsmányságában is félelmetes: a haja helyén kígyók tekeregnek, és a pillantása oly dermesztő, hogy aki ránéz, menten kővé válik rémületében. A gorgó az Athénénő egyik - persze metaforikus - vonása, mert ha valami nem olyan mederben folyik, ahogyan ő szeretné, képes rá, hogy megdermeszsze a partnerét, tegyen róla, hogy „megálljon a levegő” és bennszakadjon a szó a másikban, akár egy egész értekezlet összes tagjá-

102

BENNüNK éLó ISTENNőK

ban is. A résztvevők egyszercsak azon kapják magukat, hogy egy tárgy élénk és szenvedélyes megvitatásából részletek száraz felsorolása lesz, s az addig személyesnek tetsző viszony hirtelen rideggé, távolságtartóvá válik. Kritikus attitűdjével, a dolgok kíméletlen boncolgatásával Athéné akaratlanul is megsértheti mások érzékenységét. Oly kevéssé veszi tekintetbe azokat a finom szellemi vagy morális mozzanatokat, melyeknek mások nagy fontosságot tulajdonítanak, hogy az már az empátia szinte teljes hiányát jelenti. Ez pedig gyilkos dolog, főként, ha Athéné érzelmi ügyekben tanúsított értetlenségét és a gyengeség minden formája iránti türelmetlenségét is számításba vesszük.

Ha mindez csupán társasági helyzetben zajlik, a Medúszahatás legfeljebb kínos vagy bosszantó, ám ha Athénének hatalom is van a kezében („főnökasszony”), ez az effektus félelmetes és bénító lehet. Ha például egy fontos tárgyalás során a „gorgószemű” Athéné gyilkos pillantásával találkozik valaki, úgy érzi, ez a személytelen és átható tekintet minden titkát fölfedi, minden szándékába és gyengeségébe behatol, s hogy minden kérdés ezek után az elevenjére tapint. Az élveboncolásnak ezen kevéssé elviselhető élményétől menekülni akarván az áldozat szinte „kővé dermed”.

Egy kolléganőm elmondta, hogy egyszer, éppen azon a megbeszélésen, ahol az előléptetéséről volt szó, maga is átélte a Medúsza-hatást. Társnőm igen képzett és nagyon jó terapeuta, főleg a súlyosabb zavarokban szenvedő betegekkel találja meg a hangot. Ösztönösen és intuíciói segítségével tapint rá az irracionális viselkedés mögött megbúvó szimbolikus jelentéstartalmakra, s ez kiváló pszichiáterré teszi. Az előlépése szerencsétlenségére egy Athéné-főnökasszonytól függött. A beszélgetés során - mint beszámolt róla : „Tökéletesen kiürült az agyam, szó szerint megkukultam, képtelen voltam gondolkodni, vagy egy szót is kinyögni... Egyetlen vizsgám sem volt ennyire szörnyű”. Amióta nem csak férfiaktól függ valakinek a továbbtanulása vagy előléptetése, az égiszt sem csak Zeusz, hanem egyre gyakrabban Athéné viseli, akinek így hatalmában áll zátonyra futtatni egy karriert, megbuktatni egy diákot.

Gyakori, hogy az Athéné-nő nem is tudja, milyen hatást gyakorol a másikra, sőt, nincs is szándékában elbátortalanítani vagy

ATHéNé

103

megfélemlíteni másokat. Egyszerűen csak végzi a dolgát, amilyen jól csak tőle telik. Adatokat gyűjt, kérdez, tényeket akar látni, megvizsgálja a premisszákat, és minden szálat megrángat, hogy lássa, milyen az anyag szerkezete, mennyire támasztják alá bizonyítékok azt, amit a másik állít. Közben akaratlanul megvalósítja Goethének azt a megfigyelését, hogy az elemzett dolgoknak gyilkosaivá leszünk. A rideg tárgyilagosság, a pontos, metszőén éles kérdések fényében elsikkad a másik félnek az az igyekezete, hogy összefüggéseiben, egészként tárja föl a tárgyát, és kapcsolatot teremtsen a kérdezővel. így vész el a dolgok lelke. A hatékony kommunikáció föltárhatná, de a Medúsza-hatás megfojtja az eleven lényeget.

Saját terápiás óráimon is előfordul, hogy betegem merőben intellektuális síkról közelíti meg élete eseményeit, és tényfelsorolást tart nekem anélkül, hogy bármilyen érzelmi anyagot hozna, vagy érzelmi reakciókat mutatna. Ilyenkor azon veszem észre magam, hogy csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudok kontaktusban maradni vele, küszködve az unalom és az érdektelenség felfeltörő hullámai ellen. Az élettelen és tárgyilagos beszámoló még engem is elnémít, s rá kell ébrednem, hogy betegem minden kapcsolatában ugyanilyen hatást tesz másokra. Ezért hiányzik az intim közelség az életéből, ezért magányos. Ha egy nő Athéné páncélját viseli, a Medúsza-fejes égisszel a mellvértjén, sebezhetetlennek látszik. Intelligenciával is megvasalt védekező mechanizmusai és éles kritikai szemlélete mindenkit érzelmi távolságtartásra késztet.

Az Athéné-nőnek, ha a Medúsza-hatás boldogtalanná teszi, emlékeztetnie kell önmagát arra, hogy az égisz olyasmi volt, amit az istennő hol magara öltött, hol pedig levetett. így járhat el a földi Athéné is dermesztő viselkedésével, ha „leteszi páncélját és égiszét”, azaz felhagy kritikai attitűdjével és belátja, hogy éppenséggel neki van tanulnivalója másoktól. Ha meg akarja osztani az életét egy társsal, jó, ha „levedli” a gorgófejes kecskebőrt, és akkor

a Medúsza-hatás elmarad.

104

BENNüNK éLő ISTENNőK

„A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT” A cél az, hogy eljussunk valahová, vagy megoldjunk egy feladatot.

Athéné ez ügyben úgyszólván egyetlen kérdést tesz föl: „Mi a teendő? Hogyan?”, esetleg: „Menni fog ez így?” Ha célja eléréséről vagy ellenfele legyőzéséről van szó, igen agyafúrt, és nem sokat teketóriázik.

Ez a ravaszság nagyon is jellemző volt az istennőre. Jó példa rá az a mítosz, amelyik a trójai háború két hősének: Akhilleusznak és Hektórnak a döntő összecsapását beszéli el. Athéné meglehetősen „piszkos taktikával” vitte győzelemre védencét, Akhilleuszt. Először is rávette Hektóit, hogy kiálljon a harcra. „...Déiphoboszhoz volt érchangra s alakra hasonló./Oldala mellé állt s hozzá szárnyas szavakat szólt:/» Testvérem, be nagyon rég üldöz afényes Akhilleusz, .../ most már álljunk meg s kergessük vissza mi kelten. «” Hektór tehát - abban a hiszemben, hogy kedvenc testvére mögötte áll, mint fegyverhordozó - kiállt a hős ellen, csak amikor utolsó dárdáját is eldobta, „ ... hát a fehérpajzsos hős Déiphoboszra kiáltott,/hogy kelevézt adjon: hanem ez nem volt közelében./Ekkor a szívében sorsát meglátva kiáltott:hjaj, hát isteneink elhívtak már a halálba./Azt hittem, hogy az oldalamon van Déiphobosz hős;/csakhogy a bástya mögött áll ő; így csalt meg Athéné. «”5 Az istennőt egyáltalán nem foglalkoztatta a kérdés, hogy az ilyen párviadal sportszerű-e vagy sem, erkölcsös dolog vagy sem.

Az egyetlen, amivel törődött, az volt, hogy a stratégia hatékony legyen. Ez is árnyoldala az Athéné-nő személyiségének. Összefügg ez azzal is, hogy gondolkodásmódja érzelemmentes, tehát nem elemzi, hogy rendes dolog-e így vagy úgy cselekedni; fő, hogy a doloi* működjék. Elég nehezen érti meg azt is, hogy miért vannak egyesek úgy megütközve bizonyos amorális vagy etikátlan viselkedéseken, kivált, ha azok nem érintik személyesen a háborgókat. Azzal az érveléssel sem tud mit kezdeni, hogy egy eljárás „idegen lenne a dolog lényegétől” (pl. a törvény szellemétől), hiszen szerinte a cél valóban szentesíti az eszközt.

Az Athéné egyetemi hallgatónők valószínűleg értetlenül fogadták a hetvenes évek diáktüntetéseit. Sem a vietnami háború, sem a kambodzsai invázió, sem a Watergate-botrány nem vitte ki őket az utcára. Meglehet, közönyösséggel vagy erkölcsi érzéket-

ATHéNé

105

lenséggel vádolták őket, de az Athénék - karrierjüket tartva szem előtt - valószínűleg nem hagyták el a könyvtárakat és a laboratóriumokat.

A FEJLŐDÉS ÚTJAI Minden istennő-archetípusra áll az a tétel, hogy ha az egyiket meg akarjuk haladni, úgy a többieket kell egy kicsit jobban kimunkálnunk magunkban. Az Athéné-nőknek azonban számos más lehetőségük is van rá, hogy átlépjenek az istennő fenyegető árnyékán, azaz: levetkezzék hátrányos tulajdonságaikat.

BEFELÉ FORDULNI A munka világában élő Athénét valósággal foglyul ejtheti az üzleti élet, a politikai csatározás, a hivatali munka, s egyszer csak azon kaphatja magát, hogy valóságos mókuskerékben fut, képtelen leállítani az agyát, kipihenni magát, mert örökösen valami terv vagy feladatmegoldás jár a fejében. Ha ráébred, hogy a munka lassacskán őt magát falja föl, s hogy némi nyugalomra van szüksége, hogy egyensúlyát visszanyerje, Athéné, az asszonyi mesterségek istennője nyújthat neki segítő kezet, hogy kiszakíthassa magát a nyüzsgésből.

Athéné legkedvesebb szép mestersége a szövés volt. Ismerősöm, egy sikeres üzletasszony is rátalált erre a hobbira, és így számolt be róla: „Nem tudok elképzelni megnyugtatóbb tevékenységet. Fölveszem a szövőszék ritmusát, kiürül az agyam, és teljesen feloldódom a munkában. A kezem jár, a fejem pihen, és végül egy gyönyörű falikárpit kerül le a szövőszékről.”

Lehet, hogy más úgy tapasztalja: a varrás az, ami megszabadítja a hivatali gondoktól. Gyakorlati szempontból is előnyös, ha Athéné maga állítja elő ruhatárát, s kreativitása, tervező készsége is teret kap itt. A legfinomabb szöveteket vásárolja meg, és valóságos szalonmunkát végez, aminek köszönhetően a kész kabát vagy ruha tízszer annyit ér, mint amennyibe az anyag került. Végtelen türelemmel ücsörög a varrógép mellett, és esküszik rá, hogy a

106

BENNüNK éLő ISTENNőK

szabás-varrás a legjobb munkaterápia, mert nagyon jól kikapcsolja őt.

A korongozás, a fazekasság vagy bármilyen kézimunka is összekapcsolhat bennünket a mesterségek istennőjével, és megteremtheti a külső és belső terhelések egyensúlyát.

VISSZA TALÁLNI A G VERMEKHEZ A mítosz úgy mondja: Athéné kész nőként pattant elő Zeusz koponyájából. A felnőttként megszülető nő metaforája nem is áll messze az ilyen asszonyok valódi élményétől. Ha legrégebbi emlékeikre kérdezünk rá, ilyesmiről számolnak be: „kíváncsi voltam, mi van benne”, „tudni akartam, hogy működik”, „olyan okosakat mondtam mindenféléről”. Ezeknek a tényanyaggal telitömött fejű kislányoknak az életéből azonban a szubjektív élmények egész tartománya szinte hiányzik. Ez a hiány felnőttkorban már szükségletként jelentkezhet. Ilyenkor tehát föl kell fedezniük magukban azt a gyermeket, akit egy új élmény egyszerűen csak gyönyörködtet, vagy zavarba ejt; a gyermeket, aki soha nem voltak.

Visszatalálni gyermeki énünkhöz annyit tesz, mint tágra nyílt szemmel rácsodálkozni valamire, a felfedezés izgalmával közelíteni az élet dolgaihoz, és nem az „okos felnőtt” attitűdjével azonnal magyarázatot keresni rájuk. Ha egy gyereket valami új dolog lenyűgöz, akkor azt teljes egészében fogadja be, nincsenek eleve megformált elképzelések a fejében arról, hogy milyennek kellene annak a valaminek lennie, nem kételkedik benne, és nem is akarja rögtön beledugni egy címkével ellátott dobozba, hogy aztán, mint megismert dolgot, „kipipálhassa” és félretehesse. Ha valaki olyan jelenségről vagy érzésről mesél Athénének, amilyet még soha nem élt át, hallgassa meg nyitott lélekkel, és próbálja meg elképzelni a jelenetet azokkal az érzésekkel együtt, amelyekről a közlő beszámol. Ha pedig netán maga az Athéné-asszony kerül érzelmileg érintett helyzetbe, ne próbáljon azonnal kilépni abból, és ne vegye föl az égiszt sem. Hagyja, hogy mások megismerjék, és esetleg kiengeszteljék vagy megvigasztalják. Ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkban az elveszített gyereket, sírnunk, nevetnünk és játszanunk is kell néha.

ATHéNé

107

FÖLFEDEZNI AZ ANYÁ T A hagyomány szerint Athéné igen büszke rá, hogy csak egy szülője: apja van, és teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy volt egy anyja is: Métisz, akit Zeusz volt szíves lenyelni. Az Athéné-nők metaforikusán többféle értelemben is „anyátlanok”: föl kell fedezniük és meg kell becsülniük az anyát - saját szülőanyjukat is, és a bennük szunnyadó gondoskodó, tápláló anyát is.

Jótékonyan hat az Athéné-nők személyiségfejlődésére, ha megismerik azokat a matriarkális értékeket, melyeket az emberiség jóval a görögök előtt tisztelt és vallott. A mai Athénét intellektuális érdeklődése is elvezetheti a történelem, a régészet vagy a pszichológia ismeretén át a feminin értékekhez, vagy akár a feminista eszmevilághoz is. így új nézőpontból tekinthet anyjára, önmagára, és a többi nőre. Ha pedig egy Athéné megváltoztatja gondolkodásmódját, előnyösen fog változni a viszonya az emberekhez, és kapcsolatai javulni fognak.

HATODIK

FEJEZET

Hesztia: a házitűzhely és a templom istennője, a bölcs nő, „hajadon nagynénink ”

HESZTIA, AZ ISTENNŐ Hesztia a tűzhely - helyesebben: egy kerek tűzhelyen égő tűz istennője. Az olümposziak közül őt ismerik legkevésbé. Hesztiát (vagy ahogyan a rómaiak nevezték: Vestát) nagyon ritkán ábrázolták szobor formájában, reliefeken vagy falfestményen emberi alakban, mivel mind az otthonokban, mind a templomokban, mind a városközpontban eleven tűz alakjában volt jelen. Jelképe a kör, mivel a templomok, a középületek és az otthonok áldozati tűzhelyei is kör alakúak voltak. Csak az ő jelenléte szentelte meg a házat, de ha ő belépett, mind az otthont, mind a templomot megszentelte. Ez az istennő tehát - amellett, hogy a szent tüzet: a fényt, a melegséget és az ételek elkészítéséhez szükséges hőt adta az embereknek - spirituális jelenlétet is képviselt.

EREDETE ÉS MITOLÓGIÁJA Hesztia Rheia és Kronosz elsőszülött leánya, az első generációs olümposziak közt a legidősebb nővér, és a második generáció nagynénje. Őt okádta ki Kronosz legutoljára, így ő a legidősebb és a legfiatalabb is egyben. A születés jogán egyike volt a tizenkét legfőbb istenségnek, mégsem az Olümposzon lakozott. Még csak nem is nehezményezte, amikor Dionüszosz, a szőlőművelés, a bor és a mámor istene fölváltotta őt, s mint a tizenkettek egyike, elfoglalta a helyét a halhatatlanok között. Minthogy sem a háborúkban, sem a szerelmi afférokban nem vett részt soha - márpedig a görög mitológia leginkább ezekkel foglalkozik - az izgalmasabb történetekben

HESZTIA

109

nem sok szó esik róla. A halandók mégiscsak őt tisztelték legjobban, ő kapta a legbecsesebb áldozati ajándékokat is.

Homérosz „tisztes szűz”-nek nevezi, egyikét tiszteli benne ama háromnak, kiket Aphrodité sem tud legyőzni csábításával. „Édes vágyat Zeusz se hajított szívébe” és ” ...a tisztes Hesztia sem kívánja, mit Aphrodité ád”. Álljon itt egy hosszabb idézet is: „Hesztia, minden nagy házában az elnemenyésző égilakóknak, a földön járó emberi népnek, nemmúló lakodat kaptad, tisztelnek erősen.

Szép a te tiszteleted s nemes is, lakomát a halandók el nem kezdenek és sose hagynak nélküled abba, áldozatul neked önt édes bort mindig az első.

Aphrodité addig mesterkedett, míg a tenger istene, Poszeidón és a Nap istene, Apollón is beleszeretett Hesztiába. Mindketten megkívánták, és erősen ostromolták, ő azonban szilárdan ellenállt, és Zeusz fejére megesküdött, hogy szűz marad örökre. Erre amint azt Homérosz írja: „Násza helyett a magas Zeusztól szép tiszteletet nyert, /minden ház közepén ott ül, s dús áldozatot kap, /minden szentélyben részt élvez a tiszteletekből/s legmagasabb istennek tartják őt a halandók. ”

SZERTARTÁSOK ÉS TISZTELETADÁS Hesztiát, mint említettem, nem a róla szóló mítoszok és ábrázolatok tették ismertté, mint a többi isteneket. Az ő jelentősége azokban a rítusokban testesül meg, melyeket a tűz szimbolizál. Ahhoz, hogy egy házból otthon váljék, Hesztia jelenlétére volt szükség. Amikor egy pár egybekelt, a menyasszony édesanyja fáklyát gyújtott a saját tűzhelyén, átvitte az új otthonba, és mielőtt az új házasok átlépték volna a küszöböt, meggyújtotta vele a háztartáselsőként fellobbanó tüzét. Ez a szertartásos aktus szentelte föl az új otthont.

A második szertartás akkor következett, amikor az újszülött világra jött. Ötnapos korában - amikor már valószínű, hogy a csecsemő életképes - körbejárták vele a tűzhelyet, és ez azt jelentette, hogy a család befogadta a jövevényt. Az aktust ünnepi lakoma követte.

110

BENNüNK éLó ISTENNőK

Minden görög városállamnak volt egy közös tűzhelye is, amely a „városháza” legnagyobb csarnokában állott. Itt fogadták hivatalosan az idegenből jött vendégeket, és a követeket. Es valahányszor egy kolónia új települést hozott létre, magukkal vitték a szent tüzet saját városukból az új település központjába. így azután valahányszor egy új pár vagy egy új nemzetség fölkerekedett, hogy otthont alapítson, magukkal vitték a szent tűz képében Hesztiát, hogy összekösse a régit az újjal, a régi otthont és a régi rokonságot is behozva a házba, talán a folytonosság, a kapcsolat, a közös tudat és identitás jelképeként is.

A rómaiak később Vesta néven imádták az istennőt. Az ő tüze egyesítette egyetlen családdá Róma polgárait. Templomaiban a szent tüzet a Vesta-szüzek őrizték, akiknek személyükben kellett megtestesíteniük úrnőjük anonimitását és érintetlenségét. Bizonyos értelemben Hesztia - illetve Vesta - emberi képviselői, eleven képmásai voltak, akiket a reliefeken és szobrokon, fal- vagy vázaképeken is ekként örökítették meg.

A Vesta-szűznek kiválasztott leánykákat nagyon korán, alig hatéves korukban vitték be a szentélybe. Egyenruhát adtak rájuk, a hajukat is egyformára nyírták, és igyekeztek mindent eltüntetni, ami egyedi volt rajtuk. Az emberi társadalomtól elkülönítve és tisztelettől övezve éltek. Elvárták tőlük, hogy Hesztia módjára éljenek, és irtózatos következményeket helyeztek kilátásba annak, aki megszegte volna szüzességi fogadalmát.

Ha egy Vesta-szűznek férfival akadt dolga, úgy magát az istennőt szentségtelenítette meg. Büntetésből élve eltemették egy apró, levegőtlen föld alatti kamrába, egy szövétnek, némi olaj és egy kevéske élelem került csak mellé, valamint egy fekvőhely. A földet pedig úgy elegyengették fölötte, mintha nem lett volna ott semmi.

Ha megszűnt a Vesta-szűznek az istennőt megtestesítő tisztasága, úgy oltották ki az életét, ahogyan a parázsló szenet szokás a tűzrakó helyen: néhány lapát földdel.

Hesztiát gyakorta együtt említik Hermésszel, a hírvivővel, akit a rómaiak Mercurius néven tiszteltek. Hermész ékesszóló, és agyafúrt istenség volt, az úton lévők vezetője és védelmezője, a szónoklat istene, valamint a kereskedők és tolvajok patronálója.

Korai megjelenítője egy oszlopszerű kő volt, amit „herm”-nek neveztek. A régi görög otthonokban Hesztia kerek tűzhelye a ház

HESZTIA

111

közepén, Hermész fallikus oszlopa pedig kívül, a küszöbnél állt.

Hesztia tüze meleget adott, és megszentelte az otthont, Hermész pedig az ajtóban állt, hogy termékenységet hozzon, és távol tartsa a gonosz dolgokat. így kapcsolódtak össze ezek az istenségek a templomokban is. Rómában például a Vesta-templomhoz vezető lépcső jobb oldalán állt Mercurius szentélye.

Láthatjuk hát, hogy mind a háznál, mind pedig a templomban együtt, de egymástól elkülönülve volt jelen a két istenség. Mindkettő nagyon fontos szerepet töltött be. Hesztia a családi köteléket, az együttlétet szentelte meg és azt a helyet, ahová hazatérnek az emberek, Hermész meg a kapu őrzője volt és útitársa azoknak, akik kilépnek a világba, ahol nagy fontossága van a kommunikációnak, az utak ismeretének, a ravaszságnak, és az is előny, ha szerencséje van az utasnak.

HESZTIA, AZ ARCHETÍPUS Hesztia a házban és a templomban egyaránt a mindennapi élet centrumában volt. Archetipikus jelenléte a női személyiségben ugyanilyen fontos: ez nyújtja számunkra az érintetlenség és az „egész”-ség belső élményét.

SZŰZ ISTENNŐ Hesztia a legidősebb a három szűz között. Nem kalandozik a fölfedezés vágyától űzve a vadonban, és nem is alapít várost, mint húgai. Benn marad az építményben, amely a tűzhelyét körülfogja.

Az anonim (nem éppen névtelen, de arctalan) istennőnek látszólag nem sok köze van a gyorsan és sokat cselekvő Artemiszhez, vagy a harcias Athénéhez, alapjában mégis megegyezik velük abban, hogy érinthetetlen, sebezhetetlen, és nem lehet neki fájdalmat vagy szenvedést okozni. Akárcsak amazok, ő is megáll a maga lábán, és az foglalkoztatja, ami őt érdekli. Figyelmét éppúgy összpontosítja, mint két húga, és senki fiának az igényei nem térítik el attól, amire figyel.

112

BENNüNK éLő ISTENNőK

ÖNMAGÁRA FÓKUSZÁLÓ TUDAT Ez az archetípus éppúgy egy gyújtópontba szűkíti a tudatot, mint a másik két szűzé. (Latinul a focus tűzhelyet jelent!) Míg azonban Artemisz és Athéné külső célba helyezik figyelmük gyújtópontját, egy célpont vagy egy terv lebeg előttük, addig Hesztia befelé, önmagába néz, és a szubjektív élményre koncentrál. Teljesen feloldódik például a meditációban.

Hesztia módjára szemlélni a világot annyit tesz, mint magunkba nézni, belső hangjainkra figyelni, és intuíciónkra hagyatkozni. így mindig arra koncentrálunk, ami nekünk fontos, ami számunkra hordoz egyszemélyes jelentést, ami hozzánk szól. Ez hozzásegít ahhoz, hogy mindig kontaktusban maradjunk valódi, belső értékrendünkkel. A Hesztia-nő ezen a módon - önmagán átszűrve - jut el a helyzetek lényegéhez, embertársai indítékainak, jellemének megértéséhez is. Ez a belső perspektíva mintegy átvilágít a dolgokon, és rendet teremt az ingerek zavaró sokaságában.

Mivel az introvertált Hesztia önmagába mélyed, környezete iránt érzelmileg elkötelezetlen, s olykor perceptuális szinten figyelmetlen. Az önállóság és függetlenség mindhárom szűz istennőt jellemzi, Hesztia azonban társaságkerülő is, magának való lény, aki nagyon szereti a csendet és a nyugalmat, s ezt általában a magányban találja meg.

A HÁZITŰZHELY Hesztia, a házitűzhely istennője lehet az uralkodó archetípus azoknál a nőknél, akik a házimunkát értelmes és kielégítő tevékenységnek, nem pedig nyűgnek érzik. A Hesztia-nő számára az otthoni munka eszköz, mellyel énjét és házát rendben tartja.

Olyan asszony, aki a belső harmóniát nyeri el, amikor napi teendőit végzi, mert ilyenkor Hesztia-oldalával lép érintkezésbe.

A háztartás részleteire gondot fordítani olyasmi, mint a meditáció. Ha egy Hesztia-nő könyvet írna belső folyamatairól, valószínűleg azt a címet adhatná neki: „Zen, avagy a háztartás művészete”. A házimunka önmagában is fontos számára, de szereti is csinálni. Belső békével tölti el olyasformán, mint a női szerzetes-

HESZTIA

113

rendek tagjait, akik minden tevékenységet isten szolgálatában végeznek. Ha Hesztia elvégezte, amit aznap akart, jó érzés szállja meg - ellentétben Athénével, akit sokkal inkább a teljesítmény, valami kézzel foghatónak a létrehozása érdekel. Artemisz meg bizonyára iszonyúan unja a háztartást, s ha végzett, legfeljebb annak tud örülni, hogy végre valami mást csinálhat.

Ha Hesztia jelen van, a nő úgy végzi egyik házi teendőjét a másik után, hogy közben úgy érzi, mindenre rengeteg ideje van.

A szeme sarkából sem pillog a faliórára, mert nincs szigorú órarendje vagy beosztása, így aztán sohasem kergeti az idő. Olyasmiben él, amit talán „időtlen időnek”, vagy „időtlen óráknak” nevezhetnénk. Hesztia „részt vesz” az időben, és ez rendkívül megnyugtató és üdvös (mint ahogy minden, amit úgy csinálunk, hogy közben megfeledkezünk a múló időről). Ahogyan széjjelválogatja a szennyest vagy összehajtja a száraz ruhát, ahogy mosogat vagy rendet csinál, sietség nélkül, az maga a feladatban való békés feloldódás.

A házvezetőnők mindig a háttérben maradnak és megőrzik névtelenségüket. Általában természetesnek vesszük jelenlétük áldásait, de se nem híres, se nem hírhedt személyek, akikről sok szó esnék.

A TEMPLOMI OLTÁR Vallási közösségekben, s különösen azokban, melyekben a csend kultusza is jelen van, számos Hesztia-nőt találunk. A katolikus, kontemplatív apácarendekben éppolyan jól érzik magukat, mint a meditáción alapuló keleti vallások követői között.

Az apácák is feladják világi énjüket, s akárcsak a Vesta-szüzek, leteszik családi nevükkel együtt identitásukat, és megváltoztatják a keresztnevüket is. Egyenruhát öltenek, igyekeznek levetkőzni egyéniségüket, és szüzességi fogadalmat tesznek. Egész életüket a vallás szolgálatába állítják.

Mióta nyugaton is terjedőben vannak a keleti vallások, az ashramokban szinte ugyanannyi Hesztia-'típusú nő talál otthonra, mint a zárdákban. Mindegyik életforma a befelé forduló imára, az elmélyülésre vagy a meditációra helyezi a fő súlyt, másod-

114

BENNüNK éLő ISTENNőK

lagosan pedig a közösség fenntartása, az összetartás és a háztartás ellátása a cél, amit éppen olyan áhítatos, önfeladó módon végeznek, mint ahogyan imádkoznak vagy meditálnak.

Hesztia templomaiban névtelen nők végzik észrevétlenül mindennapos lelki és ház körüli szolgálatukat. Híressé váló személyiségek is vannak köztük, akik más istennőket is képviselnek. Avilai szent Teréz például, aki extatikus írásaival vált híressé, Aphrodité bizonyos oldalát ötvözte Hesztiával, a Nobelbékedíjas kalkuttai Teréz anya pedig Démétért és Hesztiát. Számos rendfőnöknő és apátnő, akik szellemiekben is motiváltak, és a rend életének megszervezése terén is jeleskednek, a szűz istennő tulajdonságai mellett Athéné-vonásokat mutatnak.

Hesztia otthoni és szentélybeli lénye a családi vallásos ünnepek alkalmával eggyé válik. Ezt figyelhetjük meg például akkor, amikor egy vallásos zsidó asszony a Széderre készül otthonában.

Ahogyan takarít, ahogy főz, ahogy előkészíti az ünnepi edényt, és megteríti az asztalt, minden mozdulatán látszik, hogy tevékenysége szent előtte, rituális szertartás, amelynek minden mozzanata éppoly fontos, mint a pap és a ministránsgyerek néma együttműködése egy katolikus misén.

A BÖLCS MATRÓNA Hesztiát, mint az első generációs olümposziak nővérét, a második vonal nagynénjét bizonyos tisztelet övezte az istenek körében is.

Rokonai intrikái és vetélkedései fölött állt, s a pillanat szenvedélye sem ragadta el soha. Ha tehát ez az archetípus dominál egy nőben, másképpen hatnak rá a dolgok, mint a többiekre.

Hesztia belső jelenléte esetén egy nőt nem rendítenek meg annyira a drámai események sem, nem válik mások rabjává, felette áll a hatalomnak, a tülekedésnek, és úgy érzi magát egésznek, ahogy van. Az énjét soha nem állítja csatasorba. Minthogy identitása nem lényeges, a körülmények nem hatnak rá végzetesen, nem borul ki, és nem is repes a boldogságtól, bármi történik.

Amint T. S. Eliot írja Négy kvartett című versében:

HESZTIA

115

,yA bentifüggetlenség a gyakorlati vágytól

A szabadulás testtől és tűréstől, szabadulás a benti És kinti kényszertől, de körül Az érzékelés kegyelme, nyugvó és mozdulófehérfény. ”2 (Vas István fordítása)

Hesztia szenvtelensége „bölcs matróna” jelleget kölcsönöz ennek az archetípusnak. Olyan, mint egy bölcs öregasszony, aki már jót-rosszat átélt anélkül, hogy kifordult volna önmagából, anélkül, hogy jellemét az események megváltoztatták volna.

Az istennőt az összes többi isten templomában is tisztelték. Ha Hesztia megosztja „szentélyét” - a nő személyiségét - más archetípusokkal, úgy ő az, aki a többiek céljainak és szándékainak bölcs színezetét adja. Ha egy Héra-asszony rájön, hogy férje hűtlen hozzá, Hesztia jelenlétében (vagyis: ha a Héra archetípus mellett Hesztiának is jut szerep) fájdalma sokkal könnyebben elviselhető.

Az összes többi őstípus túlkapásait, szélsőséges megnyilvánulásait enyhíthetik Hesztia bölcs tanácsai, jelenlétének tudata, ami biztonsággal tölthet el, és spirituális tisztánlátást tesz lehetővé.

A SZEMÉLYISÉG KÖZÉPPONTJA Hesztia a befelé fordulás istennője; ha ő segít, megleljük énünk belső magvát, a „sarkalatos pontot”, amely cselekvésünknek értelmet ad, kiemel bennünket a külvilág káoszából, és megteremtheti saját, belső rendünket. Életünk belső értelmét, célját világosítja meg, s így kiment minket a mindennapok nyüzsgéséből.

A kör alakú áldozati tűzhely - vagy oltár a szentély közepén ugyanolyan alakzat, mint a mandala, az a kép, amelyet a meditációban a teljesség szimbólumaként használnak.

Jung szerint a mandala-szimbólumok alapmotívuma a személyiség magvának megérintése. Valamely középpont ez a lélek mélyén, melyhez minden egyéb viszonyul, mely köré a dolgok rendeződnek, s amely maga is energiaforrás. A középpont energiája csaknem ellenállhatatlan kényszerítő erővel sarkall és űz, hogy azzá legyünk, amik vagyunk, amint minden élő szervezet késztetve van, hogy azt a formát öltse, ami a természetére jellemző,

—

116

BENNüNK éLő ISTENNőK

függetlenül a körülményektől. E centrumot nem úgy érezzük, s nem is úgy gondolunk rá, mint az ego-ra (én-re), hanem, mondhatnánk talán úgy, mint „Selbst”-re, „self’-re, vagyis úgy érzékeljük, mint „önmagunk”-at.3 A „self’ az, amit akkor érzékelünk, amikor úgy érezzük; egyek vagyunk egy másik lényeggel, a világmindenséggel, ami körülvesz bennünket; amikor érezzük közös mivoltunkat minden dolog lényegével. Ezen a spirituális ponton - paradox módon kapcsolat és függetlenség ugyanazt jelenti. Amikor úgy érezzük, kapcsolatban vagyunk a meleg és a fény belső forrásával (metaforikusán: a szellemi tűz világa fölmelegít bennünket), ez a „tűz” felmelegíti a házunk népét, azokat, akiket szeretünk, és összeköt azokkal, akik távol vannak tőlünk.

Hesztia szent tüze a templomok oltárain és a házak tűzhelyein is égett. Az istennő és a tűz egy és ugyanaz, összeköti a családokat a családtagokkal, a városállamokat a kolóniákkal. Hesztia volt a szellemi kapocs, amely az ókorban mindenkit összekötött.

HESZTIA ÉS HERMÉSZ: AZ ŐSI KETTŐSSÉG Az oszlop és a kör alakú gyűrű a férfi és női princípium jelképévé is vált. Az ókorban a görögöknél a „herm”, az oszlop kinn Hermészt, a kör alakú tűzhely benn Hesztiát jelképezte. Indiában is és másutt is együtt jelenik meg az oszlop és a kör. A felmeredő, fallikus lingam áthatol a feminin joní-n vagy körön. A rómaiknál Hesztia és Hermész szétválik; Vesta és Mercurius külön jelenik meg. Ennek a szétválásának további hangsúlyt ad Hesztia szűzi mivolta, no meg az a körülmény, hogy ő Hermész legidősebb nagynénje, vagyis a frigy valószínűtlen.

Ezt a kettőségét a görögöktől kezdve az egész nyugati kultúra hangsúlyozza, s valóságos törésvonalat helyez maszkulin és feminin, szellem és test, logosz és érosz, aktív és befogadó közé, s ez a szakadás végül felsőbb- és alsóbbrendű értékek tételezését is jelenti. Amikor Hesztiát és Hermészt egyaránt tisztelték a templomokban és a házaknál, Hesztia volt a fontosabb, ő kapta a nagyobb tiszteletet és több áldozatot. Abban az időben ez a kettőség dualitást, egymást kiegészítő egységet jelentet' Hesztiát azóta „leérté-

HESZTIA

117

kelték” és elfeledték az emberek, szent tüzét nem gyújtják meg, és nem adják tovább, s azt sem tisztelik immár, amit képvisel.

Hesztia nélkül nem találjuk meg legbenső célunkat és menedékünket, mint egyének. Az otthon is elveszíti a melegét, az együttlétek, az összetartozás színhelyének fontosságát, szétesik a család is. Ráadásul elvész az emberek közötti összetartozás érzése, a folytonosság biztonsága, megszűnik a polgároknak a városukhoz, a népeknek a többi néphez fűződő rokoni kötődése és az emberiség közös, spirituális szövetsége is.

HESZTIA ÉS HERMÉSZ MISZTIKUS EGYSÉGE A Hesztia- és Hermész-archetípusok misztikus szinten: a tűz, a középpontban lobogó tűz képzetében is rokonok. HermészMercurius alkimista isten volt, szelleme olykor tűz képében jelent meg. Az elemi tűz ez, a misztikus szellemek megvilágosítója, amely az ókor hite szerint a föld középpontjában ég.

Mind Hesztia, mind Hermész (a „lélekvezető”) szellem és lélek archetipikus képviselői. Hermész a szellem, mely lángra lobbantja a lelket. Ebben az összefüggésben olyan, mint a szél, ami az izzó rönkök közé fúj, és fellobbantja azokat. Ugyanígy éleszthetnek mély érzéseket, vagy réges-régen tudott, de soha meg nem fogalmazott gondolatokat a szavak, melyeknek istene Hermész, aki így megvilágosítja elménket.

HESZTIA KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN Az istennőt fölfedezhetjük a csöndes magányban éppúgy, mint az elmélyülten végzett házimunka értelmes rendjében. A megfontoltan, sietség nélkül végzett tevékenységben egy nő teljesen föl tud oldódni, s munkája végeztével élvezi a maga teremtette harmóniát. Mindenki föl tud idézni magában olyan eseteket, amikor ez az archetípus uralkodott el rajta, még azok az asszonyok is, akik pedig szívből utálnak minden házimunkát.

Egy lomtár vagy kamra kitakarítása közben minden darabról el kell döntenünk, hogy mit dobjunk el, és mi tartozzék továbbra

118

BENNüNK éLő ISTENNőK

is hozzánk. Közben emlékezünk és végiggondoljuk a jövő lehetőségeit. A végeredmény pedig egy rendes, takaros, jól használható kamra, ami minket magunkat is tükröz - s közben elszállt egy jól töltött nap. Hesztiát éljük át, ha rendet rakunk a fényképeink között. Szortírozunk, selejtezünk, ragasztgatunk és van, amit kidobunk, s közben jól érezzük magunkat. Jó érzéseink a tevékenységből magából, emlékeinkből, s végül a tevékenység eredményéből táplálkoznak.

Azok a nők, akiknek ez nem alaptermészetük, elhatározhatják, hogy egy kis időt Hesztiára - azaz: önmagukra - szánnak, némi csendes elvonulásra, magányos ténykedésre. Ilyesmire persze nem könnyű időt és helyet találni, kiváltképpen azoknak nem, akik örökké másokkal vannak elfoglalva, folyvást nyüzsögnek, és nagy büszkén arra szoktak panaszkodni, hogy egyetlen perc nyugtuk sincs.

Ha a mindennapos házi teendőkhöz Hesztiát szólítjuk segítségül, ez szándékos szemléletváltást jelent a háztartásvezetésben.

Az első lépés, hogy amikor nekiállunk egy feladatnak, hagyjunk rá bőven időt. A mosott ruha leszedése és összehajtogatása a legtöbb nő számára visszatérő megpróbáltatás, amelyen minél előbb túl akar lenni. Hesztia attitűdjével viszont már előre örülhetünk, hogy a ruha valószínűleg száraz, mert alkalmunk lesz rá, hogy hajtogatás közben megpihentessük gondolatainkat és kikapcsolódjunk. Ahhoz, hogy Hesztia jelenlétét biztosítsuk, egyszerre egy feladatra koncentráljunk, olyasmire, amit egy helyiségben és egyvégtében könnyedén el lehet végezni a rendelkezésre álló időben.

Olyan odaadással, a szolgálattétel szinte szertartásos érzésével kell tennünk-vennünk, minden mozdulatnak megadva a méltóságát, mintha - mondjuk - egy japán teaszertartáson vennénk részt. Csak így tudja átvenni a belső nyugalom annak a zsongásnak a helyét, amely általában betölti az agyunkat. Munkánkat természetesen csendben (rádió, tévé harsogása nélkül) végezzük, s a minősége nekünk magunknak is okozzon örömöt. Csak így áldozhatunk a bennünk lakozó szűz istennőnek; a kényszerű szolgálat tudatában, örökké versenyt futva az idővel semmiképpen.

A befelé forduló - introvertált -, saját szükségleteire figyelő archetípus kibontakozását a meditáció is segíti. Aki egyszer rászánja magát, annak mindennapos gyakorlatává válhat, hiszen így

HESZTIA

119

lesz megközelíthetővé Hesztia, ez adja a teljesség, a „kerek egész” belső békéjét, s ez a megvilágosodás forrása is.

Hesztia jelenlétének megérzése egyesekből költői megnyilvánulásokat is kicsalhat. May Sarton író és költőnő így vall: „Csak akkor tudok verset írni, amikor a kegyelem állapotában vagyok, amikor legmélyebb forrásaim is megnyílnak, felkavart, ugyanakkor egyensúlyi állapotban. Ilyenkor a vers szinte akaratomon kívül, mint egy ajándék érkezik hozzám.” Leírásában a jungi „Selbst” élményére ismerhetünk, amely mindig az ego, az én fölött áll, és a kegyelem ajándéka.

HESZTIÁRA TALÁLNI KÉNYSZER Ű MA GÁNYBAN Csaknem mindenkivel előfordul élete során, hogy egy időre magányos lesz. Ezek a korszakok többnyire veszteséggel kezdődnek, gyásszal, elhagyatottsággal, vágyakozással a másik ember, a társ után. Egy újságírónő, Ardis Whitman férje például egy napon gyors öleléssel elköszönt feleségétől, betette maga mögött az ajtót, és elszaladt hazulról. Többé nem tért haza, mert szívrohamot kapott, és meghalt. Az özvegy hét évvel később így írt a magány nem várt jótéteményéről: „Mint az első bágyadt napsugár eső után, úgy kúszik az emberbe valami kis melegség, ami éppoly szerves velejárója a kényszerű magánynak, mint maga a bánat. Az emlékezés táplálja. . ., de saját identitásunk megérzése is. Ha emberekkel körülvéve élünk, indulataink, vonzalmaink, fölismeréseink egy része átfolyik a súlytalan beszélgetések szűrőjén, és nyomtalanul elszivárog. Legmerészebb pillanataiban az ember úgy érzi, hogy amit tesz, az a végső és legfontosabb emberi cselekvés: egy lélek kimunkálása. Az élet ereje belülről árad; menj oda a forrásához. Imádkozz; meditálj. Érkezz el a benned fénylő tisztásokhoz.”4

120

BENNüNK éLő ISTENNőK

HESZTIA, A FÖLDI NŐ Hesztia földi megfelelője ugyanolyan nyugodt és visszafogott, mint az istennő, jelenléte békés, meleg rendet sugall. Általában introvertált személyiség, keveset szól, kedveli a magányt.

Van egy barátnőm, akihez nagyon szívesen megyek látogatóba, mert amint belépek, megérzem a kapcsolatot személyisége és Hesztia között. A ház mindig tiszta, derűs és rendezett. Az asztalon virágok pompáznak egy vázában, és a konyha felől frissen kisült házi kenyér vagy sütemény illata szökik be. Valami megfoghatatlannak a jelenlétét érzem itt mindig, ami az otthont szentéllyé avatja. Csendes, békés hely ez, ahol az emberről lehull a külvilág minden nyűge, és átjárja az időtlen nyugalom.

HESZTIA, A KISLÁNY A Hesztia-őstípus kislánykorban úgy nyilvánul meg, mint a Perszephoné: kellemes, jól kezelhető, problémátlan gyermek mindkét típus képviselője. Még a „dackorszak” is szinte észrevétlenül zajlik náluk, kínos jelenetek, sírások és toporzékolás nélkül. A Hesztia- és a Perszephoné-gyerekek között azonban vannak apró különbségek. Az utóbbi ugyanis másoktól várja, hogy irányítsák, és mások tetszését akarja elnyerni, az előbbi pedig megteszi ugyan, amit kérnek tőle, vagy amitkell, de aztán köszöni, hagyják békén, ha lehet; boldogan eljátszik egyedül is.

A kis Hesztia nyugodt és magának való leányka, ha megüti magát, vagy elkeseredik, nem biztos, hogy az édesanyjához fut; a szobája sarkában egyedül vigasztalódik meg. Viselkedése miatt a felnőttek koravénnek szokták tartani, és „kis bölcs”-nek nevezik.

A Hesztia-kislányok nem hívják föl magukra a figyelmet, és nem váltanak ki erős érzelmeket a környezetükből. Olykor megdicsérik őket, mert szép rendet tartanak a szobájukban, vagy éppen noszogatják, hogy tartsanak a családdal, vagy hogy lépje¬

nek már ki a nagyvilágba.

HESZTIA

121

HESZTIA SZÜLEI Az istennő volt az, akit Kronosz elsőként nyelt le, és utoljára öklendezett ki, így aztán ő tartózkodott testvérei közül legtovább apja bendőjében, ő szenvedte el a leghosszabb elnyomatást, s végül egyedül maradt. Boldog gyermekkornak ez aligha nevezhető.

Kronosz kegyetlen, zsarnoki apa volt, Rheia pedig gyenge és alávetett lény, aki semmit nem tett gyermekei - enyhén szólva „bántalmazása” ellen mindaddig, amíg az utolsót is meg nem szülte. Talán Hesztia hasonlít rá leginkább - ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről.

Pszichiátriai gyakorlatom során számos Hesztia-nővel találkoztam, akinek gyermekkorában nagyon hasonlóak voltak a körülményei. Zsarnok, gyermekeit bántalmazó apa és tehetetlen, gyenge anya mellett nevelkedtek, s az utóbbi olykor még kifejezetten depressziós is volt. A családban a gyermekek minden megnyilvánulását „lenyelte” az apai hatalmaskodás. Ebben a környezetben a gyerekek általában a felnőtteket utánozzák: a nagyobb fiúk basáskodnak a kisebbeken, verekednek, s végül az utcára kerülve meggyűlik a bajuk a rendőrséggel is. A lányok közül a Démétér-archetípusok megpróbálják gondját viselni a kicsiknek, a Hérák gyorsan fognak egy fiút, és férjhez mennek.

A Hesztia-kislány a zaklatott családi környezetben teljesen becsukódik. Magányosnak érzi magát testvérei közt, elszigetelődik zajos családtagjaitól, akiktől valóban nagyon különbözik.

Megpróbál észrevétlen maradni, passzivitását védőpajzs gyanánt tartja maga elé, s közben megőrzi belső biztonságát, ami azt sugallja, hogy nem kell neki ebben a felfordulásban részt vennie, mert ő más, minta többiek. Végül is így válik „személytelenné”, mint maga az istennő.

A jól működő középosztálybeli családokban viszont, ahol a szülők védik és támogatják a gyerekeket, a Hesztia-vonások nem is ütköznek ki ilyen nyilvánvaló módon. Igaz, olykor már óvodáskorukban bátorítgatni szokták őket, hogy ne legyenek már ilyen „szégyellősek”. Ez a címke az introverzió vagy befelé fordulás helyettesítésére szolgál. A jó családból való Hesztiák jól beilleszkedő, kellemes, szociábilis nővé serdülnek, csak éppen egy kicsit mindig biztatni kell őket, hogy tanuljanak jól, járjanak külön-

122

BENNüNK éLő ISTENNőK

órára, sportoljanak, menjenek el a túrára, vigyázzanak már egy kicsit a kisebbekre, s végül, hogy menjenek el a randevúra. Látszatra eleget is tesznek mindezen kívánalmaknak, legbelül azonban hűségesek maradnak Hesztia-önmagukhoz: függetlenek, semlegesek, és érzelmi távolságot tartanak mindenkitől.

SERDÜLŐ- ÉS IFJÚKORA A serdülő Hesztia éppúgy távol tartja magát a társasági drámáktól, szerelmektől, barátságoktól és szakításoktól, ahogyan az istennő is kimaradt a pikánsabb vagy vérgőzösebb mítoszokból, míg isteni rokonai mindebbe alaposan beleártották magukat, s egymással is örökösen civódtak - vagy szeretkeztek. Perifériás helyzetét maga választja, s a többiek tiszteletben tartják, mert szemlátomást nem szenved az egyedülléttől. Vehemensebb iskolatársai időnként felcsattannak, látván, hogy soha nem áll ki semmiért, nem foglal állást egyetlen vitában sem, és nem szívügye, hogy az osztály csapata első legyen.

A serdülőkor az az időszak az életében, amikor találkozik a vallással, és azt esetleg elhivatottságként éli meg. Ebből a szüleivel is konfliktusa támadhat, hiszen megeshet, hogy a család boldog és büszke, hogy a lány apáca szeretne lenni, de az sem kizárt, hogy kétségbeesetten tiltakoznak a szerzetesrend gondolata ellen. Újabban igen sok Hesztia-lány követi a hetvenes évektől Amerikában is erősen terjedő keleti vallások hirdetőit. Ha az ashram vonzza a fiatalt, a szülők pánikba esnek, mert - tévesen - azt gondolják, hogy engedelmes, hajlítható lányukat, aki íme, még a nevét is eldobja, és érthetetlen nyelven dünnyög, gonosz erők elszakítják a családtól, és a maguk szolgálatába állítják. Az apai szigor és az anyai kétségbeesés természetesen egyként eredménytelen. Hesztiát nem lehet hitétől eltántorítani, és egyébként is azt teszi, amit ő akar, nem pedig azt, amit a szülei tanácsolnak neki.

Ha egy Hesztia egyetemre megy - ami Amerikában a kollégiumi életformával is egyet jelent - leginkább a névtelen eltűnés lehetőségét élvezi, és azt. hogy saját, pici szobája van. Azok azonban, akiknél nincs más istennő a háttérben, ritkán mennek egye-

HESZTIA

123

temre; nincs mit keresniük arrafelé. Sem férjfogás, sem sport, sem

az intellektuális kihívások nem csalogatják. Vagy egy másik archetípus, vagy szülői kérés hatására választanak szakot maguknak.

HESZTIA A MUNKA VILÁGÁBAN A fentiekből is kitetszik, hogy a „hajtós” munkahelyek, ahol versengés folyik, ahol zűrös és változatos tevékenységet kell végezni, nem egy Hesztiának valók. Belőle hiányzik a hajtóerő is, az elismerés utáni vágy is, nem értékeli a hatalmat, a feltörekvés stratégiái tökéletesen idegenek számára. Világos, hogy leginkább a hagyományos női hivatások vonzzák őt.

A Hesztia-nők ott érzik jól magukat, ahol láthatatlanok, ahol természetesnek veszik, hogy a munka el van végezve, vagy éppen elismerik, mint „gyöngyszemet”, aki kitartóan, megbízhatóan és egyenletesen dolgozik, távol tartja magát a hivatali pletykáktól, intrikáktól és férfikollégáktól, egyebekben pedig a rend és otthonosság légköre veszi körül. Ha éppen titkárnő, szívesen viszi be a kávét a többiek szobájába is, nem csak a főnöknek, és örömmel csinosítja a munkahelyét.

Főként azokon a munkahelyeken tűnik ki, ahol fontos a nyugalom és a türelem. Ideális fotómodell lehet például, mert befelé forduló, „önmagába néző” tekintete és öntudatlan kecsessége macskaszerűvé teszi, s egészen föl tud oldódni a pózban, melybe beállították.

Számos Hesztia érvényesül a kamera másik oldalán is, mint fényképész vagy fotóművész. Türelme itt is megtérül, hiszen ezen a pályán sokáig kell várni egy megfelelő pillanatra, gesztusra, fényre vagy kifejező mozdulatra, hogy egy spontán kompozíció létrejöjjön. Legtöbbször azonban a Hesztia-nő más „istenségekkel” szövetkezik munkára. A legjobb gyógypedagógusok, óvónők, gyógytornászok Hesztia- és Démétér-őstípusok kombinációi.

Egy ilyen óvónőről mondták a kolléganői: „A fene tudja, hogyan csinálja. Talán átragad a gyerekekre a komolysága. Az ő csoportja soha nem zűrös. Képes rá, hogy egy terem'nyi figyelemért versengő kis porontyból eleven, összetartó csoportot varázsoljon. Soha nem siet, egyszerre több felé figyel, az egyiknek képeskönyvet ad,

124

BENNüNK éLő ISTENNőK

a másiknak építőkockát, amazoknak egy közös játékot ajánl, és a gyerekek szépen letelepednek köréje.”

KAPCSOLATA A NŐKKEL Hesztiának kevés igazi jó barátnője van, de velük szeret időről időre összejönni. Valószínű, hogy azokkal van jó kapcsolata, akik szintén hordoznak némi Hesztia-jelleget, és ezt becsülik benne is.

Politikai vitákat és pletykacseréket bizonyára nem folytatnak, és intellektuális társalgásokba sem bocsátkoznak. Hesztia legszebb adottsága, hogy a másik mondandójának a velejére koncentrálva meghallgatja a legzűrösebb eseményekről szóló beszámolókat, s ezzel mintegy meleg helyet kínál a tűzhelye mellett a zivatartól menekült utazónak.

SZEXUALITÁSA A szex egyáltalán nem játszik fontos szerepet ennél az archetípusnál. Még azoknál is így van ez, akiknek van orgazmusuk. Hesztiaasszonyok a férjükkel egybehangzóan számolnak be róla, hogy a szeretkezés kezdeményezéséig szexualitásuk mintha szunnyadna, ám ha sor kerül rá, igen lelkesek és érzékenyen reagálnak. Egy Hesztia-asszony, aki azt állította, hogy még igen rövid előjáték esetén is van orgazmusa, elmondta, hogy férje „ha éppen aktív korszakában van, akkor egyszer, egyébként kéthavonta” kezdeményezi a házaséletet. Az asszony - ha éppen megtörtént - nagyon élvezte a szeretkezést, de ha nem, hát nem, úgy is jó. Az ilyen asszonyoknál Hesztia áll az előtérben, de amikor sor kerül a házaséletre, Aphrodité egy szempillantás alatt elővarázsolható, máskor meg mintha szunyókálna valahol, mintha nem is létezne szexualitás a világon.

Azok az asszonyok, akiknek soha nincs orgazmusuk, a szexualitást „szép és szeretetteli élmény”-nek vélik, amivel ráadásul a párjuknak is örömöt okoznak. Egy ilyen asszony mondta: „Nagyon jó érzés, amikor belém hatol. Ilyenkor nagyon közel érzem magamhoz, és örülök, hogy együtt vagyunk”. A férj számára ezzel

HESZTIA

125

az asszonnyal a szeretkezés „olyan, mintha hazamenne az ember”, vagy „egy áhítatos szertartás”.

Leszbikus kapcsolatban is ugyanez a helyzet: a szex egyáltalán nem lényeges eleme a kapcsolatnak. Ha a partner is passzív, megeshet, hogy mindketten a másikra várnak, s így hosszú-hosszú ideig békésen élhetnek egy fedél alatt anélkül, hogy egymáshoz nyúlnának.

HÁZASSÁGA A Hesztia-asszony tökéletesen megfelel a „jó feleség” hagyományos eszményképének. Kitűnő háziasszony. Nincsenek merész ambíciói, és nem rivalizál a férjével, nem is zsémbeskedik vele, hogy miért nem hajt jobban. Kalandok, félrelépések kizárva.

A hűség nem olyan fontos számára, mint egy Hérának, de ő maga éppolyan hűséges, mint a Héra-feleségek. Igaz, nincs is kitéve kísértésnek - ha csak Aphrodité meg nem érinti őt.

Hesztia látszatra a férje árnyékában élő, függő helyzetű nő, aki hagyományos szerepében jól érzi magát. A látszat azonban csalóka, mert Hesztia mindig megőrzi belső autonómiáját, énjének egy része mindig megmarad az „énazonos”, vagy „önmagával egy” szűz istennőnek, akinek nincs szüksége férfira ahhoz, hogy érzelmileg kiteljesedjék, és jól érezze magát a bőrében. Ha nem lenne férje, más életet élne ugyan, de az sem lenne értelmetlen vagy céltalan élet.

A hagyományos asszonyi hivatás aszerint kap más-más hangsúlyt, hogy melyik istennő a legaktívabb a nő személyiségében.

Ha Héra, akkor a feleségé, ha Démétér, akkor az anyáé, ha Athéné, akkor az olajozottan működő mintaháztartás vezetőjévé, és végül, ha Hesztia, akkor az otthonteremtőé a főszerep.

KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL Hesztia azokat a férfiakat vonzza, akik csendes, nyugodt, kevéssé önérvényesítő nőket keresnek, akik nem túlzottan igényesek, és jó feleségre vágynak. Ezek a férfiak jól érzik magukat a hagyó-

126

BENNüNK éLő ISTENNőK

mányos „kenyérkereső családfő” szerepében. Azok, akik szexis asszonykára vágynak, vagy egy anyára, vagy éppen egy társra, aki inspirálja és buzdítja őket a társadalmi ranglétrán való kapaszkodásra, jobban teszik, ha másfelé tekintgetnek.

A földi Hesztia azokra is hatással van, akik a nőben vagy a madonnát tisztelik, vagy a kurvát látják csupán. Akit nem érdekel a szex, naiv és tapasztalatlan, az „rendes nő” és szentként imádják, aki pedig szexepiles és fogékony a szerelemre, az „rossz nő” vagy „megéri a pénzét”. Az ilyeténképpen osztályozó férfiak általában feleségül veszik az előbbit, és kellemetes kalandokba bocsátkoznak az utóbbival. Ezeknek a férfiaknak a Hesztia-asszonyai akár életük végéig is tájékozatlanok maradnak a szerelem igazi örömei felől, mivel férjüknek nincs szüksége olyan asszonyra a hitvesi ágyban, akinek megvannak a maga igényei.

Számos házasság voltaképpen tartalmas Hermész-Hesztia szövetségnek mondható. A férj agilis üzletember, utazó, közvetítő, szervező vagy bróker, aki a külvilágban bonyolítja ügyleteit, míg az asszony a házitűzhely lángját őrzi, s ez mindkettőjüknek nagyon jól megfelel. Ki-ki örömét leli tevékenységében a maga helyén, s ez az elégedettség közvetve a másik boldogulását is elősegíti.

A férfi nagyon hálás, hogy nem kell az otthoni dolgokkal törődnie, és háztartása rendben van, hiszen asszonya ezt kiválóan, és anélkül, hogy „szívességet tenne”, maga is elintézi. Az asszony pedig - két „bevetés” között - biztosítja férjének a kikötőt, a kellemes, csendes és meleg otthont, ahonnan újra meg újra kihajózhat a világ háborgó vizeire. Tetszik neki az asszony független szellemisége is.

A Hermész-férj Hesztia-felesége nagyon élvezi, hogy otthon maga dönthet a háztartás dolgai felől, és hogy anyagilag el van látva, így nyugodtan foglalkozhat azzal, ami érdekli, amit szeret csinálni. Férjének nincs szüksége sem a tanácsaira, sem a buzdítására, sem arra, hogy valaki tartsa benne a lelket, hiszen Hermész magától is állandóan mozgásban van, ösztönei, megérzései után megy, és mindig új csapásokat keresve megszokta, hogy csak önmagára számítson. Még Athéné-asszony stratégiai zsenijére sem lenne rászorulva, nemhogy egy Hesztia vagy akár Héra tanácsaira.

Nem is nyaggatja asszonyát, hogy kísérje el őt hosszadalmas és fárasztó üzleti útjaira, vagy hogy menjen el vele unalmas koktélpartikra, s ezt a Hesztia-feleség nagyon is jó néven veszi.

HESZTIA

127

Az ilyen háziasszony legszívesebben maga fogad vendégeket otthonában, megteszi az előkészületeket, gondoskodik ételről és italról, megteremti a hangulatot, s aztán a háttérben marad, míg erre rátermettebb párja szórakoztatja a társaságot. Az előkészítésre fordított órákért nem szokott elismerést kapni (nem is várja), az este sikerében vállalt szerepét természetesnek tartják, és nem méltányolják különösebben a fáradozásait. Akárcsak az istennő, a Hesztia-asszony is szinte névtelen annak ellenére, hogy ő a ház lelke.

HESZTIA ÉS GYERMEKEI Ha lelkében valamelyest Démétér is munkálkodik, Hesztia igen jó anya lesz. Igaz, mivel gyakran befelé figyel, szeretete nem látványos, és személytelennek, szenvtelennek tűnhet. Valójában nagyon figyelmes, elfogadó attitűddel fordul a gyermekei felé.

Nem nyomasztja őket túlzott elvárásaival, nem is ösztökéli őket nagy teljesítményekre, s így lehetővé teszi számukra, hogy igazán önmaguk lehessenek. Gondoskodik róluk, és biztonságot nyújt nekik. Hesztia gyerekeinek nincs okuk lázadásra vagy kitörésre.

Ha felnőttkorukban pszichoterápiát igényelnek, soha nem az anyjukkal való konfliktusokat kell feldolgozni velük.

Viszont való igaz, hogy Hesztia nem tud segíteni a gyerekeinek, ha társas kapcsolataik gubancossá válnak, vagy ha versenyhelyzetben meg kell küzdeniük valakivel.

AZ ÉRETT HESZTIA Úgy tetszik, Hesztia érett korára teljesedik ki. Ha férjhez ment, ő az otthonteremtő úrnő, aki elégedett a szerepével. Ha pártában maradt, az sem föltűnő, mivel lényéhez tartozik valami „vénlányos”, „vénkisasszonyos” jelleg, egyedülálló mivolta egy cseppet sem zavarja, és semmi kedve hozzá, hogy fölcsípjen magának egy fiút.

Békében van magával. Akár hivatalban, akár zárdában, ashramban, vagy kommunában él, olyan, mintha a „hely tartozéka” lenne, és rendületlenül, derűsen teszi a dolgát, bármi légyen is az.

128

BENNüNK éLő ISTENNőK

Tapasztalatom szerint gyakori, hogy a Hesztia-nő élete derekán dönti el, hogy belép egy közösségbe, szerzetesrendbe vagy szektába, megváltoztatja a nevét, és egy bizonyos spirituális irányzatnak szenteli az életét. Ő maga természetesnek találja ezt az átmenetet, úgy érzi, csupán elmélyítése ez egy elhivatottságnak, elkötelezettségnek, amit voltaképpen eddig is gyakorolt. Rokonait éri váratlanul a döntése, hiszen a zárkózott Hesztia mindaddig soha nem fedte föl előttük, hogy az életnek ez az oldala menynyire fontos a számára. Értetlenül állnak döntése előtt.

HESZTIA AZ ÉLET ALKONYÁN Ebben az archetípusban mindig van valami „öreg és bölcs”, méltóságteljes, a költői fordítás szerint „tisztes”. Jól alkalmazkodik a magányhoz, hiszen olykor hosszú életszakaszokon át egyedül van, vagy akár egész életét is így éli le. A „bölcs nagynéni” szerepében rokonai és családtagjai gyakran kérnek tőle tanácsot vagy segítséget.

A hagyományos szerepeket betöltő asszonyokat két nagy érzelmi krízis fenyegeti: a megözvegyülés és a gyerekek távozásának élménye. Miután azonban Hesztiának - legyen bár férje is, gyermeke is - ezek a szerepek nem létfontosságúak, a veszteség sem rendíti meg annyira, mint egy Héra- vagy Démétér-nőt, akit annyira megvisel a férj halála vagy a gyerekek elköltözése, hogy ilyenkor depressziós lehet. Hesztiának a külvilágban való boldogulás jelent nagy megpróbáltatást. Ha „otthonteremtő” hivatásából válás vagy haláleset miatt kicsöppen, és anyagilag meg kell állnia a maga lábán, ezt sokkal nehezebben viseli, mint bármi mást. A létfenntartásért folyó kemény küzdelemre sem a természete, sem a tapasztalatai nem teszik alkalmassá. A megözvegyült vagy elhagyott Hesztia-asszony hajlott korára a tisztes szegények sorába lép.

Meglehet, hogy az idős Hesztia rászorul a társadalom gondoskodására is, ám „lelki szegénység”, a szellem kamráinak kiürülése nála ilyenkor sem következik be. Élete alkonyán általában egyedül él, de nem sajnál semmit, amit elmulasztott, nem bán meg semmit, amit megélt, és nem fél a haláltól.

HESZTIA

129

PSZICHÉS ZA VAROK VESZÉLYE Hesztia a mély, belső bölcsesség őstípusa, s így hiányzik belőle a negativitás. Talán ez magyarázza, hogy a szokásos kóros tünetek igen ritkák ennél a konstellációnál. Az a hagyomány, hogy ez az istennő soha nem került szoros kapcsolatba sem istenekkel, sem halandókkal, a földi Hesztia elmagányosodását, elkülönülését, akár elszigetelődését jelenthetné, de nem ez okozza a lehetséges gondokat, hanem olyasvalami, ami hiányzik az archetípusból: és ez a személyiség. Egyedül ő az az istennők közül, akinek szinte semmilyen ábrázolása nem maradt fenn, csak „egy Vesta-papnő” formában utalnak rá a művészek is.

AZONOSULÁS HESZTIÁ VAL Hesztia módjára létezni annyit tesz: személytelenül, észrevétlenül és szerényen meghúzódni egy háztartásban (közösségben, munkahelyen), melynek azonban mi vagyunk a „lelke”. Ennek a szerepnek a hátulütőit sok nő ismeri. A munkáját magától értődőnek, természetesnek találják, érzéseit, igényeit azonban nem veszik figyelembe. Az önérvényesítés (asszertivitás) képessége egyszerűen hiányzik belőle, és nagyon ritkán emel szót azért, mert méltatlanul bánnak vele. A házimunka csendes örömöt és a belső rend kivetítését jelenti számára, de ezt az értelmét azonnal elveszíti, amint mások megbontják a rendet, és tönkreteszik a szorgoskodás eredményét. A házitűzhely táplálója és őrzője is „kiég”, ha fáradozását értelmetlennek látja.

A távolságtartó és gátlásos Hesztia-nő csak közvetve, nagyon diszkréten, apró gesztusokkal fejezi ki, ha valakit szeret, vagy valaki iránt érdeklődik. Az „ott mély a folyó, ahol csendes” jól kifejezi Hesztia befelé fordult érzelmeit, melyek soha nem törnek a felszínre, hallgatagok, észrevétlenek. így azután nem ritka, hogy azok, akiket pedig igazán szeret, soha nem tudják meg, hogy milyen helyet töltenek be az életében. Egyedülléte, amelyet egyébként nagyon is kedvel, így elszigetelődéssé torzulhat. Szomorú helyzet az is, amikor egy férfi nagyon vágyik a Hesztia-nő szerelmére, és bár elnyeri azt, soha nem lehet biztos benne, hogy valóban

130

BENNüNK éLő ISTENNőK

szeretik. Ez a szeretet és gyengédség kissé személytelen, távolságtartó és hűvös, sőt, leginkább utalások formájában nyilvánul meg.

Ha egy nő át szeretné lépni Hesztia árnyékát, első feladata az, hogy megtanulja kifejezni az érzelmeit úgy, hogy azt azok is érezzék, akiket szeret. így elkerülhető az elszigetelődés veszélye is.

HESZTIA LEÉRTÉKELÉSE Mind a házasság, mind pedig az életfogytig tartó elkötelezettséget jelentő szerzetesi élet megfelelő közeg a Hesztia-nő számára, mivel védelmet biztosít szellemi élete kiteljesedéséhez. Az életre szóló intézményes oltalom nélkül azonban Hesztia nagyon is védtelen. Úgy érzi magát, mint egy páncéljától megfosztott teknősbéka, akinek ráadásul egy agárversenyen kell indulnia. Ő bizony nem az, aki tagsági igazolványok gyűjteményét tartja a levéltárcájában, és az uborkafa sem az a hely, ahová föl óhajtana kapaszkodni. Politikai eszmék és célok nem hevítik, hiszen még személyes ambíciói sincsenek; nem akar nyomot hagyni a világban. Nem csoda hát, ha a törtetők, az akarnokok, az egyesületek alapító tagjai, a nagyralátók és a minden áron jót akarók, akik kézzelfogható „mit tudsz felmutatni” mércéikhez mérik embertársaik értékét, bizony átnéznek rajta, félreismerik és főleg leértékelik.

Az alábecsülés nem tesz jót egyetlen ember önértékelésének sem. Hesztia is úgy érzi, hogy ez a világ nem neki való, itt ő nem rúghat labdába, képtelen alkalmazkodni, és ha elfogadja, és önmagára is érvényesnek tartja mások mércéit, valóban gátlásossá és szorongóvá válik; úgy érzi, semmilyen téren nem állja meg a helyét.

A FEJLŐDÉS ÚTJAI Azoknak a nőknek, akiknél ez az archetípus dominál, mindig meggyűlik a bajuk, ha kilépnek otthonuk vagy templomuk szentélyéből, és a nagyvilágban próbálnak szerencsét. Ha ki nem munkálják személyiségük újabb oldalait, esélytelenek lesznek, amikor introvertált, pasztellszínű személyiségükkel a harsányabb, gyorsabb, változatosabb és kihívásokkal teli világgal kell megbirkózniuk.

131

HESZTIA

AZ ALKALMAZKODÓ „PERSONA ” KIMUNKÁLÁSA A „persona” - magyarul: személy, személyiség, arculat - a latin „álarc” vagy „maszk” megfelelője. Az ókorban a színészek álarcokkal, maszkokkal közvetlenül is jelezték a színre lépve, hogy ki az, akit megszemélyesítenek. Egyes értelmezések szerint az indoeurópai nyelvek „személyiség” szava is a „personare” áthangzani (t. i. a maszkon át hangzik a színész szava) fogalomból ered.5 Jung eszmerendszerében a „persona” a társas alkalmazkodás maszkja, az az arc, amit a személy énje (ego) a külvilág felé mutat, a mód, ahogyan mások előtt megnyilatkozik, az, aminek valaki láttatni akarja magát. Jól működő persona birtokában az ember olyan, mint egy gazdag ruhatárral rendelkező hölgy, aki mindig az alkalomhoz illő ruhát vehet föl, amely egyben illik a személyiségéhez, alkatához, életkorához és helyzetéhez is.

Nos, egy Hesztia-típusú hölgy természetétől ugyancsak távol áll minden ilyen jellegű megfontolás. Ő aztán a legkevésbé sem gondol vele, hogy miképpen keltsen jó benyomást, hogy ki kicsoda, és kivel hogyan kellene viselkedni. Ha azonban nem vonul zárdába, és nem marad élete végéig ashramban, akkor kénytelen éppúgy kapcsolatra lépni másokkal, kommunikálni, megméretni és beszélgetni, mint bárki más, aki egy kompetitív kultúrában él. Neki azonban nincsenek veleszületett kommunikációs készségei, el kell azokat sajátítania, és ez a folyamat olykor igen fájdalmas epizódokkal jár.

Ha sok ember közé kell mennie, Hesztia kínban van, csetlik-botlik, gátlásos, megfelelőpmona híján olyan, mint akinek „nincs mit fölvennie”. Ez a kínos élmény köszön vissza rémálmaiban is, amikor meztelenül vagy hiányos öltözékben látja magát. Olykor éberen is - álmának metaforikusán megfelelve - nagyon is „meztelenül” mutatkozik, azaz túlontúl őszinte, olyasmit is fölfed önmagáról, amit mások hasonló helyzetben nem árulnának el.

Ahhoz, hogy egy Hesztia-nő sikeresen megbirkózzék azokkal a helyzetekkel, melyek elkerülhetetlenek: egy vizsga, egy interjú, egy tárgyalás nehézségeivel, tudatosan ki kell munkálnia egy personát, egy hozzá illő stílust és viselkedést, amelyet alkalomadtán „magára ölt”, s ha már elég gyakran „viselte”, egyre inkább természetesnek érez.

—

132

BENNüNK éLő ISTENNőK

AZ ÖNÉRVÉNYESÍTÉS A persona kialakításán kívül Hesztiának az önérvényesítés készségeit is el kell sajátítania. Ha kapcsolatra lép másokkal, ha egyedül kénytelen magát fenntartani, személyisége aktív oldalát is ki kell dolgoznia. Az istennő semmiféle hatalmat nem kívánt, és ama bizonyos almáért sem szállt ringbe, de még az Olümposzt is elkerülte. A földi Hesztia ezt a luxust nem engedheti meg magának.

Ha képtelen kilépni otthona falai közül, ha nem tanulja meg érvényesíteni akaratát és megmutatni képességeit, úgy valóban tehetetlen és kiszolgáltatott lesz, aki megadja magát a sorsának.

Hesztia kétféleképpen is legyőzheti önmagát: vagy a két szűzi istennő archetípusát erősíti, vagy fölfedezi és érvényre juttatja a benne szunnyadó animust, a kevésbé tudatos férfias személyiségrészt. A maszkulin tulajdonságok ugyanis az aktivitás hordozói.

Artemisz és Athéné előhívható és fejleszthető is, ha Hesztia fiatal korában gyakran vett részt sportversenyeken, jól tanult az iskolában, vagy nyáron táborozott valamerre, esetleg voltak fiútestvérei, akikkel szeretetteljes családi kapcsolatban élt. Az archetipikusan főként Hesztia-lányka meleg légkörben hamar rájön, hogy hozzá kell szoknia a társas helyzetekhez, és meg kell olykor felelnie az extravertált személyiségekkel szemben támasztott követelményeknek is. Ebben segíti, ha a két másik sebezhetetlen szűz: Artemisz és Athéné archetípusát is személyisége részévé teszi.

Gyakori, hogy a Hesztia-nő úgy érzi, a külvilági tapasztalatok tulajdonképpen nem is érintik meg lényének legbelső magvát: otthon ülő, befelé forduló, nőies énjét. Meglehet, azon kapja magát, hogy versenyző külvilághoz való alkalmazkodás során egy tőle szinte idegenszerű, férfias attitűd alakul ki benne. Ez az animus. Egy jól fejlett animus olyan, mint egy láthatatlan testőr, akit szükség esetén elő lehet füttyenteni, hogy kiálljon értünk, és képviselje érdekeinket. Mindazonáltal bármilyen kemény legény is legyen ez az animus, Hesztia úgy érzi, személyiségének ez az aspektusa „nem-én” része.

A nő viszonya saját animusához egy kicsit a Hesztia-Hermész viszonyhoz is hasonlít, amelyet a házasságával kapcsolatosan már leírtunk. Hermész a „küszöb előtt” védelmezi az otthont, és a szent tüzet a betolakodók és az ártó hatalmak ellen, és ő védelmezi

HESZTIA

133

Hesztiát a „kinti” világban is. Igaz, egy ilyen Hermész-animus nincs mindig kéznél, s meglehet, hogy éppen szunyókál, amikor szükség lenne rá, üdvös tehát, ha a nő önérvényesítéséért nem csak az animus felel.

Vannak politikus- és írónők, akik úgy érzik, két énjük van: az egyik egy meditatív háziasszonyé, akinek hobbija a konyha, és földi mennyországot varázsol az otthonából, a másik pedig a „világnak szóló”, a metszőén okos, az érdekeit pontosan artikuláló és magabiztos „én”.

LÉGY HŰ ÖNMAGADHOZ Apollón is és Poszeidón is megpróbálkozott vele, hogy elcsábítsa Hesztiát, elvegye a szüzességét és megtörje „önmagával egy” függetlenségét. Nem sikerült egyiknek sem, Hesztia örök szüzességet fogadott. Ellenállása szimbolikus értékű. Megfelel annak a tapasztalásnak, hogy a női lelket egyensúlyából mind az intellektuális (Apollón), mind az érzelmi (Poszeidón) erők kilódíthatják.

Hesztia a jungi „Selbst” (önmagunk) képviselője, a női személyiség intuitív úton megismerhető centrumát jelképezi, azt, ami élete értelmét adja a nőnek. Ez a központ sérülhet, ha engedünk „Apollónknak.

Apollón a nap istene volt, s a nap, a világosság, a „logosz” vagy „tan”, azaz az intellektuális élet jelképe is. Apollóni annyit jelentett: logikus, világos, az értelem primátusát hirdető dolog. Ha Apollón rávesz valakit, hogy adja föl hesztiai szüzességét, az érintett nő rögtön aprólékos, tudományos kutakodás tárgyává teszi saját intuitív élményeit. Ezzel mintegy érvényteleníti azt, amit érez, de nem tud szavakba önteni, s amit mindeddig „bölcs aszszony” lévén tudott, azt most megkérdőjelezi, ha nincsenek rá kézzelfogható bizonyítékok. Ha engedjük, hogy eluralkodjék rajtunk a tudományosság férfias szkepticizmusa, behatoljon spirituális élményeinkbe, és „bizonyosságokat” követeljen, úgy kétségtelenül elveszítünk valami fontosat a „szüzességünkéből, erőszakot teszünk ártatlanságunkon és érintetlenségünkön.

Ha Hesztiát Poszeidón csábítaná el, úgy a tenger istene győzné le. Ő a mindent elárasztó érzelmek veszélyét jelképezi, vagy azt,

134

BENNüNK éLő ISTENNőK

hogy olyan tartalmak törnek fői a nő tudattalanjából, melyek veszélyeztetik az egyensúlyát. Ha egy nőt ilyesmi fenyeget, gyakran azt álmodja, hogy egy hatalmas hullám temeti maga alá, ébrenléte óráiban pedig olyan megszállottan foglalkozik egy érzelmileg kimerítő helyzettel, hogy képtelen bármi másra összpontosítani.

Ha érzéseinek „dagálya” végül depresszióba sodorja, Poszeidón vize „kiolthatja a tüzet” Hesztia tűzhelyén - ha csak egy időre is.

Ha egy Hesztiát akár Apollón, akár Poszeidón környékez meg, a magányban kell megtalálnia „önmagával egy” mivoltát. A csöndes nyugalomban, intuíció segítségével egyszer csak rátalál majd az egyensúlyához vezető útra.

HETEDIK FEJEZET

A sebezhető istennők: Héra, Démétér és Perszephoné

A három sérülékeny istennő: Héra a házasság, Démétér a termékenység és a gabonaföldek istennője, és Perszephoné, Zeusz és Démétér leánya, akit Korénak, a Leányzónak is neveznek a görögök, s aki utóbb az Alvilág királynéja lett. A hagyományos női szerepek archetípusai ők: a feleségé, az anyáé, és a leányé, pontosabban: az anyja-lányáé. Énazonosságuk: identitásuk és jólétük meghatározó kapcsolataik függvénye, vagyis jelképesen a nő kötődési igényét fejezik ki.

Mindhármukat valamiképpen bántalmazták a férfi istenek: elrabolták, megcsalták, megalázták, becsapták vagy megerőszakolták őket. Szenvedtek akkor is, amikor fontos kapcsolataik megszakadtak, vagy egy kötődés miatt megszégyenítő helyzetbe kerültek.

Reakcióik is igen jellegzetesek: Héra a hántásra dühvei, bosszúvággyal reagál, Démétér és Perszephoné pedig a lelki betegségre kétféleképpen emlékeztető módon süllyed depresszióba. Azok a földi nők, akiknek személyiségében ezek az archetípusok dominálnak, szintén sérülékenyek. E három istennő megismerése is az önismeretet segíti, de emellett arra is rávilágít, hogy milyen szerepe van életünkben kötődéseinknek, és hogyan éljük át ezek elvesztését.

A mitológia - sajátos módon - még a gyógyulás útjait is kijelöli.

Ha e három istennő valamelyike vezet bennünket, fontosabb számunkra egy-egy kapcsolat, mint saját karrierünk, önállóságunk; autonómiánk, vagy akár új dolgok megismerése. Ennek megfelelően tudatunk is másokra irányul, s így a sérülékeny istennőkkel azonosuló nő jóval fogékonyabb embertársai érzései és igényei iránt, mint az, aki valamelyik „szűz”-re hasonlít. Rájuk a kapcsolatok hozadéka hat ösztönző erővel; a másoktól rájuk áramló szeretet, elfogadás, figyelmesség, gyengédség. A fő motiváló erő azonban mégiscsak a szerep betöltése, vagyis az anyaság, a házasság és a függőség szükségletei.

136

BENNüNK éLó ISTENNőK

TUDA TŰK A SZÓR T FÉNYHEZ HASONLÓ Említettük már, hogy minden archetípusra sajátos tudati jelleg is jellemező. A sebezhető istennőknél - ellentétben a szüzekkel, akiknek a tudata egy fénycsóvához hasonló - ez leginkább egy nappali szobában függő lámpa diffúz és erős megvilágításához hasonlítható, amely meleg fényével mindenre rávetül, ami csak a szobában van. Ez a fénykörére kiterjedő figyelem teszi képessé a nőt arra, hogy a legapróbb részletekig észleljen minden érzelmi változást a másikon, aki a környezetéhez tartozik, akár a háttérben zajlik a dolog, akár előtte. A diffúz éberség teszi lehetővé a szülőknek, hogy meghallják, ha a kisgyerek a szomszéd szobában nyöszörögni kezd, hiába folyik a legélénkebb eszmecsere. Az aszszony észleli, olykor már az ajtó nyitódásából és csukásából, hogy férje milyen hangulatban tért haza. Az érzékeny, befogadó tudat az adott helyzet egészként (pszichológiai szakkifejezéssel: gestaltként ) való fölfogására alkalmas. Ennek éppen ellentéte a szűz istennőkre jellemző „fényszóró”, amely mindent, ami nem esik a fénysugár egyenes útjába, homályban hagy.

Amikor két totyogós korban lévő gyerekem volt, magam is megtapasztaltam, hogyan változtatják meg az anyák viselkedését a gyerekek úgy, hogy az anya állandóan a diffúz figyelem állapotában legyen.

Ha csendben játszottak a szomszéd szobában, és én mosogattam, vasaltam, rakodtam vagy egy árjegyzéket böngésztem, esélyem volt rá, hogy tevékenységemet jó ideig folytathatom, akár befejezhetem, amit elkezdtem. Ha azonban arra vetemedtem, hogy kihasználva a csendes játék idejét elolvasok egy szakcikket, vagy olyasmiben merülök el, ami teljesen leköt, úgy számíthattam rá, hogy egy-két perc múlva felhangzik az apró lábak szapora csoszogása, és megzavarnak. Úgy rémlett, kicsinyeim valami hatodik érzékkel rendelkeznek, megérzik, hogy „áthangolódtam”, és azonnal tesznek róla, hogy ne koncentráljak másra. Ez általában sikerült nekik, hiszen iszonyúan nehéz odafigyelni valamire, ha folyton félbeszakítják az embert. Le is szoktam róla, hogy a jelenlétükben, vagy ébrenlétük óráiban szellemi munkával kísérletezzem.

Nem csupán a kisgyermekek reagálnak így, ha egy nő, aki az igények kielégítése szempontjából fontos, másra figyel. Betegeim

A

SEBEZHETŐ ISTENNŐK: HÉRA, DÉMÉTÉR ÉS PERSZEPHONÉ

137

is számtalan ilyen helyzetről számoltak be. Volt, aki tanfolyamra járt, volt, aki félbehagyott tanulmányait akarta folytatni, vagy nyelvet tanult. Ebbéli igyekezetük szinte törvényszerűen súrlódások forrásává vált. Kit a férje, kit a gyermekei, kit a vele élő anyja zavart meg, amint nekiült a tanulásnak. Általában maga a tanulni vágyó asszony is nehezen tudja kikapcsolni a környezetéből érkező ingereket, mert befogadó, érzékeny tudata miatt könnyen elterelődik a figyelme a céljától.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a férj és a gyermekek is riválist szimatolnak a tanulásban, olyasmit, ami elveszi tőlük a jól megszokott szolgálattevő személyt. Mintha kikapcsoltak volna egy láthatatlan meleg sugárzást, s ez a hozzátartozókban valami furcsa, bizonytalan szorongást ébreszt, mintha nem lenne rendjén valami a házban. Ha a férj, a gyerek vagy az anya valami semmiséggel megzavarja a koncentrálni kívánó nőt, az általában frusztráltan, dühödten reagál a dologra, s ezzel elmélyíti hozzátartozóiban azt a hiedelmet, hogy elutasítja, mellőzi őket. Nem egy házasság fut zátonyra emiatt. Minden pár, akiknek el tudtam mondani, hogyan is működik ez a rossz mechanizmus, nagyon hálás volt, és ahol a férj a szívén viselte az asszony előmenetelét, és nem tekintette személyes sérelemnek, ha a neje figyelme olykor beszűkül, még meg is lehetett menteni a kapcsolatot.

SEBEZHETŐSÉG, ÁLDOZATTÁ VÁLÁS ÉS DIFFÚZ ÉBERSÉG A sérülékeny istennőket becsapták, elnyomták, rosszul bántak velük. Hérát a férje, Zeusz alázta meg örökös nőügyeivel, Démétért anyai érzéseiben sértették meg, amikor a lányát egyszerűen elrabolták tőle, és rabságban tartották. Egyébként Démétért és Perszephonét meg is erőszakolták. Mindezek a bántalmazások - hasonlóan a földi nőkhöz - pszichiátriai tüneteket okoztak a sérülékeny istennőknél.

Azok, akik ezekhez az archetípusokhoz tartoznak, akiknek tudatára a diffúz éberség jellemző, hajlamosak arra is, hogy áldozattá váljanak - szemben a szűz istennőkkel azonosuló nőkkel, akik „tudnak vigyázni magukra”. Artemisz jól meg tudja húzni a

138

BENNüNK éLó ISTENNőK

határt önmaga és mások között, Athéné mindent átgondol jó előre, és kidolgozza a lehetséges stratégiát Hesztiába, mivel annyira „magánakvaló”, nem lehet belekötni.

Hogy egy nő ne váljék áldozattá, jól teszi, ha céltudatos, szapora léptekkel jár, kihúzza magát és szemét útirányán tartja, hiszen aki látszólag céltalanul kószál, az hamar kihívja a bajt. Igaz, egy mások irányában figyelmes, fogékony és megközelíthető nő meleggé teszi az otthont és a kapcsolatot, de ugyanezek a tulajdonságai ki is szolgáltatják őt.

Egy magányosan kirakatot nézegető, álmodozó vagy kávézgató nő számíthat rá, hogy rövidesen leszólítja egy férfi, akinek szent meggyőződése, hogy a senkihez sem tartozó nő szabad préda. Ha az illető ráadásul kedves, nem akar senkit megsérteni, naiv vagy segítőkész, barátságos viselkedését azonnal félremagyarázzák, és szexuális kihívásként értelmezik. Ha a nő ezek után visszautasító, könnyen durvaság, becsmérlés, sőt akár bántalmazás tárgyává válik. Gondolnunk kell rá, hogy a férfiak minden magányos nőt kaphatónak, és minden nőt tulajdonnak tekintenek. Ez utóbbi társadalmi vélekedésnek köszönhetően az a nő, aki tartozik valakihez, általában „tabu”. Férfi kíséretében még szemezni sem szoktak egy nővel.

A Démétér- és Perszephoné-nők rémálmokkal küszködnek.

Olyan szorongásos álomtartalmak gyötrik őket, hogy rájuk tör valaki, amíg alszanak, vagy az utcán üldözik őket durva fickók.

Ezek az üldözők olykor ismerősek is; olyan személyek, akiknek a kritikájától tartanak, vagy akiknek dühkitöréseitől, ütlegeitől, vagy szemérmetlen viselkedésétől nappal is rettegnek. Ha egy nő kislánykorában kiszolgáltatott volt, vagy szemérem elleni bűncselekmény áldozatává vált, felnőttkorában is olykor bántalmazójáról álmodik, vagy ugyanabban a környezetben zajlik az álomtörténés, melyben a trauma érte őt.

Természetesen nem minden kapcsolatorientált és sérülékeny istennővel azonosuló nőnek vannak rémálmai, és ha vannak, akkor sem egész életében. Akárcsak az istennők, ők is élhetnek boldogan és védett környezetben, félelem nélkül hosszú évekig is. Ám ilyenkor is álmodhatnak néha rosszakat. Az álmok sebezhető mivoltunkra figyelmeztetnek bennünket.

A SEBEZHETŐ ISTENNŐK: HÉRA, DÉMÉTÉR

ÉS PERSZEPHONÉ

139

BOLDOGAN ÉS BOLDOGTALANUL A mitológiában mind a három istennőnek volt boldog és beteljesedett korszaka, volt egy korszak, amikor áldozatává vált valamelyik férfiistenségnek, és volt egy „gyógyulási” fázisa, amikor a szenvedését - amely lelki betegség tüneteivel is járt - kiheverte; megváltozott, átváltozott. Mindegyik a földi asszony életének egy korszakát reprezentálja, egy szakaszt, amelyen gyorsan áthaladhat vagy ahol hosszabban elidőzhet.

Egy nő, aki fölfedezi magában az itt következő nőalakokhoz való hasonlóságát, többet is megtudhat önmagáról, ha megérti azokat a párhuzamokat, melyek egy-egy istennő archetípusához hasonlóvá teszik. Erősségei, hajlamai, fogékonysága mellett - amelyek pozitív női vonások - jó, ha előre látja azt is, milyen gondjai lehetnek éppen ezek miatt a tulajdonságok miatt, s így igen sok szenvedéstől megóvhatja magát.

Egy Héra-nő igen bölcsen teszi, ha nem ugrik fejest egy kétes házassági ajánlatba. Minél „Hérább”, annál fontosabb, hogy jól kiismerje majdani párja jellemét, mielőtt elkötelezné magát, hiszen az ő sorsát a férje határozza meg. Hasonlóképpen Démétér sem engedhet meggondolatlanul az anyaság vágyának, minthogy a benne munkálkodó istennő - aki kényszerítő erővel egy kisbaba birtoklási vágyát sugallja neki -, mit sem törődik a következményekkel. S végül az ifjú Perszephoné igen bölcsen jár el, ha mielőbb kikerül otthonról, egyetemre megy, vagy dolgozni kezd, mert különben igen valószínű, hogy „anyja-lánya” marad, amíg csak él.

Á TLÉPNI ÖNMA G UNK ÁRNYÉKA T Mivel e három istennő jellemrajzából hiányoznak az érvényesüléshez szükséges vonások, át kell lépnünk az árnyékukat, ki kell nőnünk őket, ha ebbe a kategóriába tartozunk, és ambícióink is vannak. Üdvös, ha föl tudjuk fedezni magunkban Athéné eszét, Artemisz kíváncsiságát és versengő kedvét, vagy éppen énünk „maszkulin” oldalát, az animust, ami előre vihet. Van, aki Hesztia vagy Aphrodité spirituális, vagy érzéki örökségének birtokában válik egész és boldog emberré.

140

BENNüNK éLó ISTENNőK

A következő három fejezet Héra, Démétér és Perszephoné lélekrajzába enged bepillantást, de utal arra is, hogy miképpen hatnak ezek az archetípusok azokra a személyekre, akikkel együtt élnek, s akik a fontos kapcsolat másikfelét alkotják, mint férj, gyermek, szülő vagy barát.

Minden nő, aki valaha késztetést érzett, hogy férjhez menjen, gyermekeket szüljön, vagy úgy érezte, vár; arra vár, hogy történjék vele valami, amitől megváltozik az élete - azaz, szinte minden nő -, rokon vonásokat fog találni a sebezhető istennők egyikévelmásikával, legalábbis élete bizonyos korszakát illetően.

NYOLCADIK

FEJEZET

Héra: a házasság istennője, az elkötelezett nő, a feleség

HÉRA, AZ ISTENNŐ A méltóságteljes, fejedelmien szépséges „hókarú” Héra, akit a rómaiak Juno néven tiszteltek, a házasság istennője volt, de a gyermekáldás védelmezője is. Hitvestársa Zeusz (Jupiter), az olümposzi istenek feje, ég és föld ura volt. Héra nevét a görög „hős” nőnemű alakjából származtatják (hérosz, héra)\ A költők gyönyörű, nagy szeméről „a tehénszemű”-nek is nevezték. Szimbólumai a tehén, a Tejút, a liliom virága és a páva farktollán lévő szivárványos „szem”, ami a mindent látó Héra éberségére utal. A szent tehén a táplálékadás örök jelképe, vagyis a Nagy Anya imágója, ősképe, és a Tejút is, mely nevében (galaktika) a görög gala (anyatej) szót rejti, a történelem előtti korok hiedelmeit tükrözi. A monda szerint a Tejút a Nagy Istennőnek, az Egek Királynőjének kebléből fröccsent az égre. Ez később Héra mítoszának is része lett.

Az ő tejéből lett a Tejút, s ami a földre cseppent, abból lett a liliom virága. A liliom - ugyancsak egy pre-hellén hiedelem szerint - a női nemi szerv önmegtermékenyítő képességét szimbolizálja.

Héra jelképei tehát arra utalnak, akárcsak konfliktusai Zeusszal, hogy a férfi főisten uralmát a Nagy Istennő hatalma, uralkodása és kultusza előzte meg. A görög mondavilágban Héra kétarcú istenség. A templomokban a házasság hatalmas, gyönyörű védnöke, akit ünnepélyes és fennkölt rítusokkal tisztelnek meg, Homérosznál pedig olykor bosszúszomjas, gyűlölködő, féltékeny és házsártos nőszemély.

142

BENNüNK éLó ISTENNőK

EREDETE ÉS MITOLÓGIÁJA Héra is Rheia és Kronosz leánya volt. Akárcsak a testvéreit, apja őt is lenyelte, amint a világra jött. Mire Kronosz gyomrából kikerült, már szép nagylány volt, akit két természetistenség, két titán: Okeanosz és felesége, Téthüsz fogadott örökbe.

Héra gyönyörű fiatal lánnyá cseperedett, s amikor bátyja, Zeusz legyőzte Kronoszt, és így főistenné küzdötte föl magát, megakadt a szeme rajta, és eltökélte, hogy megszerzi magának. (Ne zavarjon bennünket, hogy testvérek; az olümposziaknak megvoltak a maguk sajátos szokásai, ha intim kapcsolatokról volt szó.) Hogy a szűz leánykához közelebb férkőzzék, Zeusz reszkető kismadárrá változott. Héra megszánta és a keblébe rejtette, hogy felmelegítse.

Ekkor Zeusz ismét férfi alakját öltötte, és megpróbálta leteperni Hérát. Ez azonban nem sikerült neki, mert Héra ellenállt, mindaddig, míg Zeusz meg nem ígérte, hogy elveszi feleségül, és maga mellé ülteti a trónra. Felhőtlen boldogságuk háromszáz esztendeig tartott.

Amikor azonban letelt a háromszáz évnyi boldogság, a mézeshetek valóban odalettek. Zeusz újra ugyanolyan gáláns kalandokba bocsátkozott, mint legénykorában. (Hérával kötött házassága előtt hat szeretője volt, akik számos utódot szültek neki.) Héra egyre tombolóbb féltékenységében rettenetes haragra gerjedt riválisai iránt. Nem a férje ellen fordult hát, aki megcsalta és megalázta őt, hanem „a másik nőt” akarta tönkretenni (akit mellesleg Zeusz általában éppen úgy megtévesztett, elcsábított vagy megerőszakolt, mint ahogy őt is becsapta kismadár képében). Ha csak tudott, bosszút állt a versenytárs Zeusztól fogant gyermekén, és ártatlan kívülállókon is.

Héra bosszújáról a mitológia számtalan története emlékezik meg. Amikor például Zeusz elragadta Aeginét egy szigetre, hogy ott a magáévá tegye, Héra egy hatalmas sárkányt küldött utánuk, aki szinte az egész sziget lakosságát kiirtotta. Dionüszosz anyját, a halandó Szemeiét még várandós állapotban elveszejtette, s amikor nem sikerült elpusztítania a gyermeket, a nevelőszüleire őrületet bocsátott dühében.

Az Artemisz kíséretéhez tartozó Kallisztó nimfa is egyike volt azoknak a szerencsétlen szépségeknek, akik a Zeusz-Héra párharc

HéRA

143

kereszttüzébe kerültek. Zeusz egy másik isten képében közel férkőzött hozzá, teherbe is ejtette. Egyes hagyományok szerint Héra medvévé változtatta az asszonyt, s csaknem megölette a tulajdon fiával, más mítoszok szerint meg Zeusz akarta Héra előtt eltitkolni az ügyet, s ő változtatta medvévé kedvesét, és a Nagy Medve és a Kis Medve képében az égboltra menekítette kisfiával együtt.

Hérát rettenetesen megalázták Zeusz kalandjai, hiszen az isten semmibe vette a házasság szentségét, amely oly fontos volt Héra szemében. Hogy fokozza a fájdalmát, törvénytelen gyerekeit még kényeztette is, és rengeteg kedvezményt biztosított számukra a törvényes gyerekei hátrányára. Hogy a büszke Hérára szinte megsemmisítő csapást mérjen, és a sértést fokozza, kedvenc leányát, Athénét maga hozta világra, hogy bebizonyítsa a feleségének: még ebben a minőségében sincs rá szükség. (Egyes változatok szerint Dionüszoszt is Zeusz „hordta ki” a saját combjában, miután Szemeiét Héra egy csellel elpusztíttatta.)

Hérának számos gyermeke született Zeusztól, de hogy elégtételt vegyen a szégyenért, amelyet Zeusz Athéné világra hozásával a fejére hozott, elhatározta, hogy fiút szül ő is - apa nélkül. Ekkor fogant benne Héphaisztosz, a tűz és a kovácsmesterség istene, aki azonban sajnálatos módon dongalábbal született, sánta volt; fogyatékos fiú a tökéletes Athénével szemben. Héra ellökte magától ezt a gyermekét, és letaszította az Olümposzról.

Egyes utalások szerint Héra (mások szerint Gaia) volt az egyetlen szülője Tüphónnak, egy könyörtelen, romboló szörnyetegnek is. Héra és Zeusz fia volt Árész, a háború istene, akit Zeusz megvetése sújtott, mert harc közben elveszítette a fejét; s volt két fakó leányuk is, az egyik Hébé, az ifjúság istennője és az istenek pohárnoka, a másik Eileithüia, aki a szülést segíti elő, Artemisszel osztva meg ezt a feladatkört.

Héra minden újabb csalást megtorolt. A harag és a bosszú azonban csak egy a megaláztatásra adott reakciói közül: a mítoszok szerint volt idő, amikor visszavonult, megsértődött és „világgá ment”. A föld egyik végétől a másikig vándorolt hegyeken, tengereken és sivatagokon át a legmélyebb sötétségbe burkolózva, elszigetelve magát Zeusztól és az olümposziaktól. Egy mítosz szerint a hegyek közé tért meg, oda, ahol ifjúsága boldog napjait töltötte. Amikor Zeusz látta, hogy feleségének semmi kedve vissza-

144

BENNüNK éLő ISTENNőK

térni hozzá, megpróbálta újra felszítani a féltékenységét, s bejelentette, hogy új asszonyt visz a házhoz, feleségül vesz egy hercegnőt. Rendezett is egy bohókás esküvőt, ahol a menyasszonyt egy női szobor „domborította”. Ez a kópéság földerítette Hérát, megbocsátott, és visszatért trónjára.

TISZTELETE Említésre méltó, hogy bár a görög mitológia több helyen is kiadótaglalja Héra megaláztatását és bosszúszomjas féltékenysége rémtetteit, tisztelete a templomokban töretlen volt és őszinte.

A nevéhez fűződő vallási rítusok három jelzővel illetik Hérát, és az év három szakában háromféle minőségében ünnepük meg.

Héra Parthenosz: Héra, a Szűz, a Leány, őt tisztelték a tavaszi időszakban. Héra Teleia: Héra, a Tökéletes, a Beteljesedett, ebben a mivoltában tisztelték nyáron és ősszel, s végül télen a Magányos Hérát, Héra Khérát ünnepelték a templomokban.

Héra három arca az asszonyi élet három szakasza, s ez három görög vallási rítusban jelenik meg. Tavasszal Héra a fürdőbe merül, szimbolikusan helyreállítva az istennő tisztaságát, érintetlen szűzi mivoltát. Nyáron egy rituális esküvő hoz beteljesülést Hérának, míg télen a rituálé a Zeusszal folyó viszálykodást jeleníti meg, a bejelentést, hogy elhagyja férjét és trónját, és elrejtőzik előle a magány periódusában. sán

HÉRA, AZ ARCHETÍPUS Hérát, a házasság védnökét tisztelték és becsmérelték, imádták és megalázták. Kétarcúsága, igen markáns jó és rossz tulajdonságai megkülönböztetik a többi istennőktől. így van ez földi követőivel, az erős Héra-archetípussal rendelkező nőkkel is, akik éppoly intenzíven tudnak elmerülni a párkapcsolat boldogságában, mint a fájdalomban.

HéRA

145

A FELESÉG Ez az archetípus mindenekelőtt a nő házasság utáni vágyát testesíti meg. Akinél az őstípus erős és aktív, az szinte fogyatékosnak érzi magát, ha nincs férje, hiszen erős, „istenadta” ösztöne hajtja a házasság kötelékébe. Ha hajadon, vagy elvált, fájdalma, hiányérzete éppoly kínzó, mint azé a nőé, akinek nem lehet gyermeke, holott leghőbb vágya az anyaság (Démétér).

Pszichiáter lévén nagyon is jól tudom, mit érezhet egy Héranő, ha az életéből hiányzik az értelmet adó férj. Nem egy asszony osztotta meg velem gyászát, bánatát. Egy sikeres ügyvéd így zokogott: „Harminckilenc éves vagyok, és még nem tudtam férjhez menni! Annyira szégyellem!” Egy harminckét éves, igen csinos elvált ápolónő ezt mondta: „Úgy érzem, mintha egy hatalmas luk tátongana a lelkemben, vagy inkább egy seb, ami soha nem fog behegedni. Istenem, mennyire egyedül vagyok! Igazán eleget vagyok emberek között, de egyetlen komoly ajánlatot sem kapok”.

A házasságra vágyó nőt az élettársi kapcsolat nem elégíti ki akkor sem, ha a maga részéről az elkötelezettség szükségletét ki tudta elégíteni. A törvényes feleség státusa, a „Valakinévé lenni” vágya sarkallja a férjesett állapot minden előnyével, a tisztelettel, ami az asszonyoknak kijár, és a presztízzsel, amelyet a férj neve hordoz. Még ma sem akar „vadházasságban” élni, holott ez már semmilyen hátránnyal vagy megbélyegzéssel nem jár. Fontosak a külsőségek is: a legnagyobb templomban, a legelegánsabb házasságkötő teremben és a legszebb ruhában akar esküt tenni.

A Héra-menyasszony az esküvő napján igazi istennőnek érzi magát, sugárzó szépsége a násznépet is meggyőzi, hogy valóban a beteljesülés boldogságát éli át.

A közelmúlt egyik First Ladyje, Reagan elnök felesége, Nancy Reagan a Héra-archetípus valóságos megtestesítője volt. Soha nem rejtette véka alá, hogy számára a házassága a legfőbb dolog a földön.

Valamennyi Héra-társnője nevében vallott így: „Nem is éltem igazán, amíg Ronnie-val nem találkoztam. Ó, tudom, az ilyen vallomás ma már nem divatos. Ma elvárják, hogy független légy, esetleg a rend kedvéért legyen melletted egy ember. Nekem azonban Ronnie a boldogságom, én nem tudok másként érezni. Nagyon boldogtalan lennék nélküle, és nem is tudom, mi célja lenne az életemnek.

146

BENNüNK éLó ISTENNőK

A nyugati kultúrkörben Nancy Reagan nézetei a legutóbbi időkig elfogadottak voltak: a nő férjhezmenetelét szinte kötelességnek tartották, s még ma is, amikor a munka, a képzettség előtérbe került, a legtöbb nő érzi a „férjhez kell menni” nyomást.

A Héra-archetípus társadalmi támogatottsága igen nagy. Érvényesül a „Noé bárkája”-effektus is: az embernek párosával kell előfordulnia, mint a cipőnek meg a zokninak. A pártában maradt nők ma is úgy érezhetik magukat, mint akik lemaradtak a szekérről.

A patriarchális kultúra csökkent értékűnek tekinti a nőt, ha nem választotta őt egy férfi - lehetőleg minél tekintélyesebb férfi - párjául. Ez az archetípus azonban mégsem lehet csak ennek az elfogultságnak a „terméke”, hiszen még a leszbikus nőkben is erős a vágy, hogy elkötelezzék magukat, állandó párjuk legyen, és ugyanolyan igényük a hűség is, mint a férjes asszonyoknak. Pedig az ő kapcsolatukat a társadalom inkább kárhoztatja, hogysem támogatná.

EL

TUDJA MAGÁT KÖTELEZNI

A Héra-archetípus segít a nőnek, hogy hűséges, kitartó és állhatatos legyen, és minden nehézség ellenére kitartson partnere mellett. Héra elkötelezettsége feltétel nélküli és örök. „Jóban-rosszban”, „ásó-kapa-nagyharang”.

Ha Héra hiányzik a személyiségből, a nő az egyik tiszavirágéletű kapcsolatból a másikba kap, lelép az első nehézségnél, de akkor is, ha a szerelmi mámor elillan. Meglehet, soha nem megy férjhez és így is jól érzi magát. Előfordul, hogy egy nő úgy megy férjhez, hogy Héra még az esküvő napján sincs jelen, s ilyenkor a legdíszesebb esküvő sem köti a párjához.

Ilyenkor valami nincs rendjén. Héra nélkül valami nagyon fontos hiányzik a házasságból: az elkötelezettség, az „isten és ember előtti összetartozás” érzése. Egy negyvennégy éves fotoriporternő így beszélt a házasságáról: „Igazán kedvelem a férjemet, és jó felesége is vagyok, mégis sokszor úgy érzem, az lenne inkább nekem való, ha egyedül élnék. Néha kikezdenek vele a nők, amikor én is ott vagyok. Ugratja, bátorítja őket, és a szeme sarkából engem les, hogy dühös vagyok-e? Mindig csalódott, mert a félté-

HéRA

147

kenységnek nyomát sem tudja fölfedezni rajtam. Azt hiszem, gyanítja szegény, hogy nem ő a legfontosabb az életemben. A viselkedésemben nem lehet ugyan kifogást találni, de a lelkem mélyén egyáltalán nem vagyok egy áldozatos feleség.” Mindkét fél bánatára Héra még húszévnyi házasság után sem tudott helyet szorítani magának az asszony lelkében.

A HÁZASSÁG SZENTSÉGE A házasságkötésnek több jelentése is van: beteljesítése annak az igényünknek, hogy valakinek a társává szegődjünk, másrészről férfi és nő szövetségének hivatalos elismertetése. Van még egy ősi jelentéstartalma is: a teljességre törekvés misztikus szintjén létező „szentség”, amit a vallási szertartások mindig is kiemelnek.

Spirituális, szellemi szintű egységre lép a pár, s e szentség révén lehet elnyerni a kegyelmet. E rítusok a Héra-szertartások modern változatai.

A Héra-archetípus szakrális mivoltát magam is megtapasztalhattam. Amolyan protestáns középutas nevelést kaptam, vallási szertartásainkból mindenféle misztikus elem hiányzott, még az Úrvacsora emlékezetére is csak szőlőlevet ittunk. így aztán váratlan és nagyon megrendítő volt, amikor a San Franciscó-i Kegyelem Templomában saját esküvőmet oly félelmetesen mély belső élményként éltem át. Úgy éreztem, hogy egy nagyon is erőteljes rítus részévé váltam, amely valóban a szentséget szólítja meg.

Mintha olyasvalamit éltem volna át, ami túlmutat a mindennapi realitásokon, valami titokzatos, emberfölötti és kifejezhetetlen, Jung kifejezésével élve: „numinózus” érzést, amely az archetipikus élményeket jellemzi. Amikor az eskü szavait mondtam, úgy éreztem, valóban szent rítus részese vagyok.

Ha a házasság szentsége álomban jelentkezik, az intenzitás hasonló lehet. Amire az álmodó emlékezni szokott, az az élmény félelmetes ereje. „Mintha áramütés ért volna” - magyarázza, „amikor összekapcsolódtunk”. A teljesség érzése, amit az álom nyújt, voltaképpen a maszkulin és feminin jelleg intrapszichés egységének a jelzése. Amikor az álmodót a párja átöleli, az erotikus öröm, az üdvösség és az egyesülés élménye keveredik össze. Az ilyen

148

BENNüNK éLő ISTENNőK

álom is „numinózus”, kifejezhetetlen, archetipikus érzelmi hatást tesz az álmodéra. Ébredéskor megrendülve állapítja meg: „Ezt az álmot valóságosabbnak éreztem, mint bármit, amit ébren átéltem.

Csodálatos volt, amikor a karjában tartott. Olyan, mint egy misztikus újraegyesülés. Nem tudom kifejezni... mélységes béke öntött el, ugyanakkor fel is villanyozott. Nagyon fontos álom volt.”

HÉRA KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN A harmincadik életév körül bizonyos nőkben fölmerülhet az az igény, hogy egy kissé hasonlítsanak már Hérához. Meglehet, mindaddig számos férfikapcsolatuk volt, vagy éppen fontosabb volt a hivatásuk, mint a családalapítás. Vagy Aphrodité vonzáskörében éltek tehát, vagy Athéné dominált az életvezetésükben, ám az is lehetséges, hogy Perszephoné módjára várták: történjék már velük valami, de az elkötelezettségtől ódzkodtak. Több archetípus hatása keresztezhette, ki is olthatta egymást, és Héra valahogy a háttérben maradt.

Ha a házastársi kapcsolat keresése nem erős ösztönző erő, úgy tudatosan kell azt kimunkálni - feltéve persze, hogy az ember fölismerte magában a házasságban való beteljesülés vágyát, és lehetősége is van a férjhez menésre. Ha megszeret egy férfit, aki megköveteli, vagy nagyon erősén igényli a hűségét, a nőnek döntenie kell: vagy a szabadság Aphrodité promiszkuitásával és Artemisz célratörésével, vagy a monogámia, és Héra fölébresztése a lelke mélyén. A tudatos döntés maga is segít abban, hogy a sokfelé kötődő asszonyból igazi jó feleség váljék.

Az sem mindegy, hogy a választott férfi milyen értékeket tekint döntőnek a házassággal kapcsolatban. Ha az elkötelezettség nem túl fontos számára, akkor nyilván a partnerében sem fog kialakulni az igény, hogy abszolút feleség legyen, ha már eddig sem volt Héra-típus. Ha azonban hagyományos értékekhez ragaszkodó, életre szóló házasságra vágyó férfi jelenik meg a láthatáron, úgy a nőnek kell felülvizsgálnia nézeteit, ha élete derekán mégiscsak családra vágyik.

HéRA

149

HÉRA, A, FÖLDI NŐ A földi Hérát könnyű fölismerni. Ő az, aki mint sugárzó menyaszszony, boldogan ereszkedik le a templom lépcsőin ura karján a beteljesedés órájában. És ő az is, aki megcsalt nőként tajtékozva, mint egy fúria rohan be vetélytársa munkahelyére. A mai Héra szűzen megy férjhez (vagy az első szexpartnerével sikerül egybekelnie), és évtizedekig is hű marad a párjához. (Ha magyar aszszony, így beszél róla: „az uram”.)

Az okoz neki örömöt, ha a férjét helyezheti az élete középpontjába. Mindenki tudja róla, hogy mintafeleség, még a gyerekek is tudomásul veszik, hogy mindig a családfőé az első falat és az utolsó szó. A barátok és ismerősök egy-kettőre rájönnek, hogy képtelenség a legcsekélyebb dologban megállapodni a Héra-nővel, mert mindenre az a válasza, hogy előbb megbeszéli a párjával.

Vannak az archetípussal erősen azonosuló asszonyok, akik amellett, hogy „főfoglalkozású” feleségek, az évek során még bizonyos „nagyasszonyos” jelleget is öltenek. Az ő férjük - bárki légyen is - Zeusz, a mindenek fölött álló. S vannak azután asszonyok, akiknek a „héraság” csupán egy vonás a sok közül, amely személyiségük sajátos szerkezetét adja. Látszatra nem Hérák, de ha közelebbi ismeretséget kötnek az istennővel, talán egyes vonásait mégiscsak ismerősnek fogják érezni, s rájönnek, hogy ez az őstípus nem is olyan idegen tőlük, mint gondolták.

HÉRA, A KISLÁNY A Héra-kislány már az óvodában azt játssza, hogy ő a feleség, aki ebédet főz. „Te leszel az apuka, menj a dolgozódba!” - tuszkolja játszópajtását „kifelé”, hogy aztán fűből-homokból, gyurmából készült csemegékkel várja a nap legszebb pillanatát: azt, amikor a férje hazajön és asztalhoz ül.

Kisiskolás korra a nemek elkülönülése már olyan fokú, hogy a kisfiúk nem kaphatók többé szerepjátékokra, és a Héra-lánykának a páros helyzetről le kell mondania. Fiúk és lányok külön csapatokat alkotnak, s a párválasztás és az esküvő csak jóval később kerül elő mind a játékban, mind a fantáziában.

150

BENNüNK éLó ISTENNőK

HÉRA SZÜLEI Héra szülei: Kronosz és Rheia. Egy kegyetlen, hatalmát féltő apa és egy tehetetlen, kiszolgáltatott anya, aki nem tudja megvédelmezni a gyermekeit. Ezek a szülők a patriarchális házasság torzképét vetítik elénk. A férj zsarnok, a feleség alávetett, és cselhez kell folyamodnia a kegyetlenséggel szemben. Hérának azonban nevelőszülei is voltak: két titán, akiknél idilli körülmények között nevelkedett, miután Kronosz kiokádta.

A kettő szülőpáros - vagy a kétféle házassági modell - számos Héra-aszszony életében ismerős téma. A rossz családi körülmények között nevelkedő gyerekek olykor magának a házasság intézményének tagadásával reagálnak; nem így a Héra-leánykák, hiszen az istennőnek jó tapasztalata is volt a két természeti istenséggel, akik gondjaikba vették. A Héra megtalálja a kiutat a legnehezebb helyzetből is: férjhez megy. A szerencsésebbek szüleik jó házasságában mintát kapnak, amit majdan asszonyként követhetnek.

.

SERDÜLŐ- ÉS FIATALKORA A serdülő Héra akkor érzi jól magát a bőrében, ha állandó fiúja van. Ő az, aki már az érettségi banketten büszkén csillogtatja a jegygyűrűjét, nyakában viseli a vőlegénye csillagképének a jelét is a magáé mellett, fényes esküvőjét tervezgeti, és előre gyakorolja aszszonyneve leírását a naplójában. Nagy súlyt helyez rá, hogy állandó partnere - lehetőleg gyűrűs vőlegénye - legyen. Az sem mindegy, hogy az illető kicsoda. Környezettől, lakóhelytől és társadalmi helyzettől is függ persze a kívánatos jegyes, de mindenképpen „valakinek” kell lennie, olyan fiatalembernek, aki előtt nagy jövő áll, s akinek máris van valamelyes tekintélye a társai között. A kapcsolat érzelmi biztonságot jelent az ifjú Hérának, s erre nagy szüksége van. Ha azután megtalálja a végleges párját, mindenhol megjelenik vele, maga is szervez összejöveteleket, és hérasága olümposzi magasából büszkén tekint le a még magányosan lézengőkre. Ilyen Héra az egyetemi évek alatt - olykor még később is.

Vannak, akik érettségi után azonnal férjhez mennek, hogy minél előbb a „ház asszonya” szerepébe kerülhessenek. Sajnos, azon-

HéRA

151

ban a középiskolai románcoknak igen gyakran keserves csalódás a vége, s az első komoly kapcsolat megszakadása egyben az első súlyos érzelmi törés is, ami mélyen megsebzi a Héra-lányt. Új vadászterülete mostanság a főiskola és az egyetem, ahol - feltéve, hogy elég tehetséges is - jól halad tanulmányaiban. Csupán a tanárainak okoz csalódást, ha azt hiszik, hogy Héra komolyan veszi a tanulmányait, és képességeit teljesen az előmenetelébe fekteti. Számára - mint tudjuk - tanulás és siker csupán eszköz, amivel biztosítania kell magának a szociális státust, a szellemi hátteret ahhoz, hogy jó házasságot köthessen.

Amíg a megfelelő férjjelölt föl nem tűnik a színen, Héra egyetemi évei alatt egyre jobban szorong. Számtalan évfolyamtársamra emlékszem az ötvenes évekből, akik már harmadévben pánikoltak, hogy ha nem sikerül gyorsan megfogniuk egy fiút, vénlányok maradnak. Egy Héra számára különösen fájdalmas a rokonok tapintatlan érdeklődése: „No, és mikor mégy férjhez? Van már valami kilátásban?” Amúgy is csonkának és üresnek érzi magát, míg be nem kötik a fejét, hát még ha ezt mások is folyton fölemlegetik'

HÉRA A MUNKA VILÁGÁBAN Héra életében a munka is éppoly másodlagos szerepet játszik, mint a tanulás vagy egy sportteljesítmény. A munkáját vagy a hivatását soha nem érzi igazi énje szerves részének.

Hiába végzi kitűnően a munkáját, és hiába kapja meg érte az ői megillető fizetést, vagy erkölcsi elismerést is; ha nincs férjnél, mindez nem teszi boldoggá. Az egyetlen dologban, ami az ő értékrendjében fontos, kudarcot Vallott, és ezt nem pótolja sem a szakmai siker, sem az anyagi jólét.

A munka világában gőzhengerként hajtó nők más istennők hatása alatt állanak. Héra akkor is alárendeli a saját karrierjét a férje előmenetelének, ha házasságban él. A kettős karrier ebben a párosban csak látszat: Héra teljesítménye, életműve a házassága Manapság, amikor a családoknak mindkét szülő fizetésére szükségük van, nagyon sok Héra-nő dolgozik. Ők azonban soha nem egyeznének bele abba, hogy akár rövid időre is elszakadjanak a társuktól egy kedvezőbb ajánlat vagy kiküldetés reményében.

152

BENNüNK éLó ISTENNőK

„Ahová te mégy, oda megyek én is” felkiáltással odahagyják saját munkahelyüket, akár karrierjüket, és követik a férjüket. Ahhoz, hogy saját érdekeiket is képesek legyenek képviselni, vagy egyáltalán felfogni, más istennők befolyásának is érvényesülnie kell.

KAPCSOLATA A NŐKKEL Héra nem sokat ad arra, hogy más nőkkel jó kapcsolatokat tartson fenn, s általában nincs is igazi barátnője. Legszívesebben az ura mellett van, s mindent együtt csinál vele. Ha netán mégis van barátnője, azért egy másik archetípus befolyásának lehet hálás.

Amíg nem ment férjhez, és legfőbb tevékenysége a partiképes férfi felkutatása, szívesen csatlakozik más magányos nőhöz, s együtt mennek el olyan helyekre, ahol egyedül kínos lenne megjelenniük. Amint azonban horogra akadt a megfelelő partner, Hérának nincs többé ideje magányos barátnői számára, sürgősen meg is szünteti velük a kapcsolatot.

Nem így azokat a kapcsolatait, melyek előremozdítják a férj előmenetelét. Csak a „jobb” társasági kapcsolatokat tartja fontosnak, a többit - legyen az férfi vagy női barátság, ismeretség - elsorvasztja.

Héra úgy viszonyul más férjes asszonyokhoz, mint egy páros egyik feléhez. A független nőt - kivált, ha férjük a legcsekélyebb figyelem jelét mutatja irányában - riválisként kezelik, vagy, ha a veszélynek semmi jele nincs: lenézik. Ha bármilyen tevékenység asszonytársak közé sodorja őket, az minden valószínűség szerint kapcsolatban van a férj hivatásával, vagy érdekeivel.

Házaspárok barátkozása esetén a Héra inkább szövetségest lát a másik nőben, semmint barátot, és egy-kettőre szélnek ereszti a válás miatt magára maradt, vagy megözvegyült feleséget, akár sok évi barátkozás után is. Férfi nélkül a nő számára senki és semmi.

Számos megkeseredett özvegy költözik el lakóhelyéről, mert a régi társaságban nincs helye többé a párja nélkül, és sértett büszkesége nem engedi, hogy ott maradjon csalódása színhelyén a „kihűlt” barátok között.

HéRA

153

KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL Héra és Zeusz házasságának aktusáról a görögök évről évre megemlékeztek templomaikban, és le is játszották magát a szertartást.

Ilyenkor Zeuszt „teleiosz”-na.k, „beteljesítő”-nek nevezték. A mai Héra-nő is azzal a várakozással fordul a férfi felé, hogy az tegye őt teljessé.

Hérára is csak a sikeres férfiak hatnak igazán, akárcsak Athénére. Éhező művészek, foltos fenekű poéták, félreállított zsenik és csodabogár szobatudósok nem méltók a figyelmére, és azokat sem tartja vonzónak, akiket politikai nézeteik miatt üldöznek.

Különösen fogékony azonban a Héra-nő a melegségre vágyó nagy ember iránt. Ez az a helyzet, amelyet Zeusz állított elő, amikor didergő kismadár alakjában férkőzött Héra közelébe, s csak azután mutatta meg főisteni mivoltát. Gyakori, hogy a világban sikeres, hatalmas, Hérára vonzóan ható férfi érzelmileg éretlen, kisfiús, ha nőkről van szó, s ezt Héra nagyon pontosan megérzi.

Az ilyen férfi teljesen az övé lehet, mert ezek a férfiak nem képesek szoros barátságra, más bajával nem sokat tőrödnek, és empátiás készségük fejletlen.

A pénzes és hatalmas, de érzelmileg éretlen férfiak azonban hajlamosak rá, hogy egyik nőtől a másikhoz szaladjanak, keresve a változatosságot, és éppen ez az, amit Héra képtelen elviselni. Az üzletemberek vagy ügyvédek, akik vidéki útjaik során futó kalandokat bonyolítanak le, úgy vélik, hogy amiről az asszony nem tud, az nem is fáj neki. Élvezik a hódítást, a szex izgalmát és gyűlölik, ha a házastársi hűség vagy a kapcsolat hosszas lelkizés tárgya, vagy ha az ilyesmit számon kérik. A bölcs Héra el is kerüli a balhézást.

Ha egy Héra-asszonynak csélcsap és hazudós férj jutott, amolyan igazi Zeusz, és ha újra meg újra szavát veszi - ami jellemző, merthogy mindig szüksége van biztosítékra -, rendre csalódnia kell, és csak gyűjti a sebeket. Párját nem tudja megérteni, meri képtelen átlátni a férj viselkedésének valódi hátterét. Végül boldogtalan lehet a Héra-feleség akkor is, ha a „beteljesülés” archetipikus vágya túl erős, és a valóság és e vágy között nagyon nagy a szakadék.

154

BENNüNK éLó ISTENNőK

SZEXUALITÁSA Héra számára szex és házasság együtt jár, így nem ritkaság, hogy ma is szűzen megy férjhez, de legalábbis az eljegyzésig őrzi érintetlenségét. Tapasztalatlanságából következik, hogy érzékiségét csak a férje ébresztheti föl. Ha ezt a párja elmulasztja, megeshet, hogy a szeretkezést az asszony csupán mélyen átélt hitvesi szerepe részeként éli meg. A kötelességszerű odaadás mindenképpen Héra-találmány lehet.

Előfordul, hogy különösen a házasság kezdetén - a Héranőnek orgazmusa sincsen. Hogy ez később változik-e, részint a férjén, részint az Aphrodité-archetípus aktivizálódásán múlik

—

majd.

HÁZASSÁGA Az esküvő napja Héra életének legfontosabb dátuma. Ő bezzeg nem tartja meg a lánykori nevét! Ez az a nap, amelyre egész eddigi életében várt.

Közép-Amerika a Hérák paradicsoma. Itt a férjek mindig azonos időben mennek dolgozni és jönnek haza, és a szabadidőt a házaspárok együtt töltik. A férfiak csak férficsapatban, egymás között ütik el az időt, nem kell őket félteni holmi kósza nőktől.

Asszonyaikat tisztelik, elvárják tőlük, hogy megfeleljenek hitvestársi és háziasszonyi szerepüknek, és a házasságot életre szólóan kötik. Mind a társas élet szokásai, mind a családi szokások és a jól körülírt szerepek a házasság stabilitását szolgálják - a Héra-nők nagy megelégedésére.

Van egy foglalkozás is, ami kifejezetten a Héra-asszonyok számára van kitalálva, és ez a diplomatáké. Az asszony kötelező tartozéka a külképviseletek tagjainak, együtt jelennek meg, szinte együtt dolgoznak és együtt állnak tovább, ha a kiküldetésnek vége. Hérának a férje az egyetlen fontos kapcsolata, nem esik hát nehezére a vándorélet. Mások bezzeg, akiknek a hivatásuk jelent valamit, vagy akik mély barátságokat kötnek, valósággal gyászba borulnak, ha ott kell hagyni egy helyet, egy barátságot vagy munkát, mert ’ejár a k'’"'ldetés ideje.

HéRA

155

Héra boldogsága azon múlik, hogy a férje mekkora jelentőséget tulajdonít a házasságuknak, mennyire ismeri el a felesége odaadását, és mennyire hűséges természetű.

Vannak modern Zeuszok, akik a házasságukat amolyan társadalmi díszletként mutatják föl, és akként is „használják”. Saját rétegükből, de lehetőleg felsőbb rétegből nősülnek, és ha a meghívó úgy szól, akkor a fontos eseményeken nejükkel a karjukon jelennek meg. Ez a konstelláció érdekházasság a férfi és tragédia a Héranő szemszögéből. Bármelyik más archetípus dominanciája esetén elfogadható lenne a nő számára egy olyan szerződés, amelynek csupán ennyi a tartalma, de Hérának ez maga a pokol. Párja nyakig elmerül a politika vagy az üzleti élet dolgaiban, és sem az örömeit, sem a gondjait nem osztja meg a feleségével. Az asszonyok zöme a „jó házasság”, „tökéletes pár” látszatán munkálkodva igyekszik kompenzálni fájó hiányállapotát. Ilyen házaspárok láthatók az operaházak évadnyitó előadásain, a jótékony célú koncertek első soraiban, és ők a jótékonysági bálok díszvendégei. A parádés együttlét azonban csak a nyilvánosságnak szól, a magánéletüket nem jellemzi.

A Héra-nők a házasság balsikere ellenére sem gondolnak soha válásra; maga az istennő is inkább tűrte a szégyent, és csak egyetlen mítosz szól arról, hogy elkószált bánatában. Földi követői is igen tűrőképes feleségnek bizonyulnak, a válást elfogadhatatlannak tartják még akkor is, ha velük esik meg.

Ha a férj bejelenti, hogy mást szeret és válni akar, a Héra-feleség úgy tesz, mintha nem hallaná. Számára a házasság archetipikus élmény és örökre szóló állapot. Még a válás kimondása után is férjes asszonynak érzi magát, s mindennap újra belesajdul a fájdalom, hogy már nem az. Ez a válásképtelenség mások számára súlyos gondot, önmaga számára pedig állandó szenvedést okoz.

Héra terápiás órák sokaságán át küszködik az archetípusából eredő nehézségekkel, olykor már a házassága alatt is, de a válás után különösen nehéz beteg. Pszichiátriai gyakorlatom során Héra minden elgondolható hatásával találkoznom kellett. Az elvált Héra a fájdalom, gyász, depresszió és a dühödt bosszúfantáziák között hánykolódik, ráadásul képtelen fölfogni, hogy már nem törvényes feleség többé.

156

BENNüNK éLő ISTENNőK

Olykor a férj a kliens, akit elvált Hérája naponta zaklat telefonhívásaival, máskor pedig az új feleség, aki képtelen elviselni, hogy a volt asszony örökösen betör az életébe, feldúlja az új pár együttléteit, és minden elképzelhető módon kellemetlenséget okoz. Hitelkártyáján és iratain a volt férj nevét használja, nem lehet kiszorítani az életükből.

HÉRA GYEREKEI Hérába - hacsak nem jelentkezik időben a Démétér-hatás is nem sok anyai érzés szorult. Mindazonáltal szül és nevel gyereket; ezt a funkcióját is hitvestársi szerepe részeként fogja föl.

Ahhoz, hogy szívesen együtt csináljon valamit a gyerekekkel, Artemisznek és Athénének kell aktívnak lennie.

Ha egy nő képtelen rá, hogy gyermekeivel kialakítsa az elemi erejű anya-gyerek kapcsolatot, kudarcát a kicsik a szeretet és védelem hiányként érzékelik. Még akkor is éreznek bizonyos merevséget és távolságtartást, ha az anya egész nap velük van, és a család fizikai ellátásán kívül egyebet nem csinál.

Ha döntenie kell, hogy az ura vagy a gyerekei mellé álljon, Héra bizonyosan, a gyerekei érdekeit is föláldozva az előbbit választja, csak hogy megtarthassa a férjét. Számos felnőtt betegem számolt be róla, hogy hagyományos családszerkezetben nevelkedett, a ház feje, ura és parancsolőja az ellentmondást nem tűrő atya volt. Anyjukra úgy emlékeztek, hogy gondoskodó és támaszt is jelentő asszony volt, de nem volt rá példa, hogy köztük és apjuk között a „puffer” szerepét vállalta volna - azaz: nem tompította az ütközéseket, mindig magukra hagyta a gyerekeket, s egyedül kellett megküzdeniük az igazukért, bármennyire nyilvánvaló volt olykor, hogy az az ésszerű, amit ők képviselnek és nem az, amit a

családfő.

Amikor ezek a betegek az analízisben fölidézik gyermekkoruk fájdalmas emlékeit, úgy vélik: nehézségeik, jelenlegi tüneteik fő oka az apával vívott örökös küzdelem. Olykor elhatalmaskodik rajtuk a vágy, hogy a jelenben szembesítsék apjukat, és valamelyes elégtételt vagy legalább elismerést csikarjanak ki tőle, ha ez egyáltalán lehetséges.

HéRA

157

Egy pályáján igen sikeres, harmincas évei végén járó nőbetegem így számolt be az apjával vívott keserves küzdelméről, amely egész gyermek- és serdülőkorát átszőtte: „Akármit csináltam,

semmi sem volt elég jó neki. Bármiről volt szó, ahhoz én hülye voltam, vagy azt mondta, dilis vagyok, ha ilyesmit egyáltalán a fejembe veszek. Mindent kigúnyolt, ami fontos volt nekem, és mindent, amit én értéknek tartottam, megpróbált lepiszkolni.”

Kliensem is azok közé tartozott, akik legalább most, felnőttkorukban szerettek volna némi elismerést kicsikarni teljesítményeikért, és arra is vágyott, hogy egyszer végre megmondja az apjának, milyen nehéz éveket okozott neki annak idején.

Egy napon rászánta magát, hogy felhívja a szüleit telefonon.

Mint mindig, most is együtt voltak otthon, és együtt vették föl a kagylót a két készüléken. Mellesleg betegem nem emlékezett rá, hogy valaha is beszélt volna bármelyikükkel a másik távollétében.

Nos, most megpróbálta a szavait kifejezetten az apjához intézni, s kérte, hogy ne szakítsa őt félbe, mert valami fontosat szeretne neki mondani, hallgassa végig. Ezek után, anélkül, hogy ingerültté vált vagy kiborult volna, szép nyugodtan sorolni kezdte múltbéli sérelmeit. Meglepetésére az apa azt tette, amit kért tőle. Egyszerűen végighallgatta. Az anya azonban úgy reagált, mintha a lánya legalábbis gyalázkodó szavakkal szidalmazta volna a férjét. „Nincs hozzá jogod, hogy így beszélj az apáddal!” - csattant föl. Az anyának ez a beavatkozása ébresztette rá kliensemet, hogy mindig is ezt a szerepet töltötte be az életükben.

Az anya megnyilvánulása tipikus Héra-reakció volt, lojalitása egyértelműen a férjéé. Hogyan is merészeli egy gyerek konfrontálni az apját? Hiszen ő Zeusz maga, mindenek fölött álló atyaúristen, és senki se merészeljen egy rossz percet okozni neki! Hiszen oly érzékeny és sebezhető, mint ama reszkető kismadár, aki Héra melegségére és védelmére szorult.

AZ ÉRETT HÉRA Hogy Héra élete kiteljesedett-e, hogy boldog és elégedett-e, az attól függ, hogy miként sikerült a házassága. Az erős és hatalmas férfi oldalán élő, a férj sikereiben is sütkérező asszony számára

158

BENNüNK éLő ISTENNőK

ezek a legszebb évek, különösen, ha a férje elismeri az érdemeit.

A pártában maradt, elvált, vagy megözvegyült Héra ezzel szemben szerencsétlen és elesett teremtés.

Az élet derekán a házasságok gyakorta veszélybe kerülnek, s ez az a helvzet, amellyel Héra nem tud megbirkózni. Ha a szent kötelék íazulóban van, Héra csak ront a dolgon örökös féltékenykedésével, gyanúsítgatásával, megszállott jelenetezésekkel téve még terhesebbé a kapcsolatot a férj számára, mint addig volt.

Amint megsejti, vagy megtudja, hogy egy másik nő fontos lehet a férje számára, soha nem tapasztalt bosszúvágy tör fel benne, annak minden szörnyűségével. Ez még veszélyesebb a házasságra nézve, mint a vetélytársnő, hiszen ellenszenvessé teszi a Héra-aszszonyt párja szemében, aki pedig mindennél fontosabb számára.

A KÉSŐI ÉVEK Ha Héra, a szűz „beteljesült”, majd magányos Hérává válik, az élet alkonya a legnehezebb éveket hozza számára. A férjüket túlélő asszonyok milliói vannak hasonló helyzetben, Héra azonban özvegységével nem csupán férjét, hanem élete értelmét veszíti el.

Identitása, férjes asszony volta szűnik meg, úgy érzi, jelentéktelen senkivé vált.

Ha tehát Héra nem fejleszti ki tudatosan személyisége többi oldalát, nem bontakoztatja ki saját képességeit, férje elveszítésekor elhúzódó gyászreakcióval, majd krónikussá váló depresszióval számolhat. Gazdátlan jószágként, magányosan tengődik, s ezt annak köszönheti, hogy előzőleg bizony egy meglehetősen beszűkült, csak a férj köré szerveződő életet élt. Még saját gyermekeihez sem áll közel, hiszen mindig elébük helyezte az urát. Nincsenek meghitt barátai, barátnői sem, hiszen mindig csak mint egy pár egyik tagja vett részt a társas életben, s most, hogy magára maradt, éppúgy záródik ki minden közösségből, ahogyan ő is kerülte azokat a nőket, akik társtalanok voltak.

Az özvegy Héra életminősége attól függ, hogy mennyire tudott más istennőket integrálni, és hogy milyen anyagi helyzetben maradt egyedül. Vannak Héra-asszonyok, akik soha nem heverik ki a veszteséget, amely a férjük hálásával érte őket.

HéRA

159

A szerencsés Hérák párjukkal kéz a kézben lépik át az öregkor küszöbét, s még az aranylakodalmukat is megülik. Szeretik őket az istenek - mondhatnánk hiszen megadták nekik azt, ami életük értelmét adta, s kiteljesedett mindaz, ami archetipikus sorsukban meg volt írva.

PSZICHÉS ZA VAROK Héra kétségkívül igen sok nő életére gyakorol valamelyes befolyást. Amennyiben sikeres ennek az őstípusnak a megtestesülése egy asszony sorsában, úgy bizonyára nagyobb boldogságot, teljesebb teljességet hoz, mint bármely más istennő, akiknek archetípusa talán kisebb részt kér magának, de kevesebbet is árt; olyan romboló ereje, mint Hérának, egyiknek sincsen. Fokozottan tudatosítanunk kell önmagunkban ezt az archetípust, hogy kézben tudjuk tartani akkor is, amikor indulataink kényszerítő erővel elragadnának.

AZONOSULÁS HÉRÁ VAL Héraként élni annyit tesz, hogy a feleség szerepével azonosulunk.

Hogy ez elegendő-e az élet értelmének kitöltéséhez, az a párunk hűségétől függ, és az egész házasság minőségétől. Hozhat ez r>z azonosulás boldog beteljesülést éppúgy, mint a személyiségünk teljes eltorzulását, önmagunk és mások életének tönkretételét.

Héra megszállottan és szinte ösztönkésztetés hatására keresi a párját, s ha ez nem sikerül neki, fájdalom és gyász tölti el. bármilyen az élete egyébként. Olykor már az iskolában, vag> az elsi munkahelyén leginkább ez foglalkoztatja, olyan társaságot keres ahol remélheti, hogy társára talál.

Miután bekötötték a fejét, teljesen férjének szenteli magát. Ha az ifjú férjnek anyagi támogatásra van szüksége, hogy tanulmányait befejezhesse, Héra munkába áll. Ha „főfoglalkozású” feleség kell neki, Héra otthagyja a befejezetlen egyetemet, vagy a hivatását. Ha a férjet máshová rendeli a foglalkozása, szedi a sátorfáját, és költözködik. Gyakorta kedvenc sportjáról vagy hobbi-

160

BENNüNK éLő ISTENNőK

járói is lemond, és megszakítja régi kapcsolatait barátaival, barátnőivel.

Aki Héra-nőt vesz feleségül, esetleg megrökönyödve tapasztalhatja, hogy nem ugyanaz a nő él mellette, akinek udvarolt. Házasságkötésük előtt sokkal színesebb volt, több dolog érdekelte, és még a szexuális élet is jobb volt vele. A szexualitás megváltozása Héraasszonyoknál meglehetősen gyakori, és a nászéjszakán szokott bekövetkezni. Az összes többi archetípus befolyása ugyanis - így Aphroditéé is - hirtelen háttérbe szorul, amikor a pár egybekel.

Héra bezzeg virul az esküvő után is. A sugárzó menyasszonyból boldog asszonnyá lesz. Ha az ura igazi Zeusz, és szereti őt, azonosulása az istennők úrnőjével teljességet ad életének, és az összes többi őstípus elhalványul a személyiségében.

Nagyon fontos, hogy ez az egysíkúvá válás semmiképpen ne következzék be egy asszony életében, hiszen ez magát a házasságot is veszélyeztetheti. Hogy mennyire szorul be egy nő Héra korlátái közé, az természetesen attól is függ, hogy a férje mennyire támogatja vagy ösztökéli, hogy lépjen át ezeken a korlátokon, s hogy eredetileg milyen erősek voltak személyiségének más dimenziói.

Azok a birtokolni vágyó és féltékeny férjek, akik elvárják asszonyuktól, hogy mindenben megfeleljen elképzeléseiknek és igényeiknek, fölerősítik az őstípus hatását és a beszűkülés, a pusztán Héra-befolyásolta életvezetés felé terelik őt.

CSALÓDÁSOK Azt hiszik ezek az asszonyok, hogy a házasság majd megváltoztatja a férjüket is. Ha nem is tudatosítják ezt a várakozásukat, remélik, hogy ő lesz a „teleiosz” - Zeusz, a teljességadó. Megesik azonban, hogy az új menyecske úgy érzi, hogy a fiú ja valahogy nem váltott be egy ígéretet, amely pedig benne volt az egyezségben. Valójában csupán arról van szó, hogy a férjnek Zeusz teleiosz-szá kellene válnia, azzá, ami az asszonyka archetipikus várakozásának megfelel, azzá, amit a nő látni akar benne, s amit bele is vetít valamiképpen.

A helyzet ugyanis az, hogy a legtöbb Héra egy idealizált férj képét vetíti az urára, s ha ez nem illik rá egészen, kritizálni kezdi, és dühös lesz rá. Az ilyen asszony - mint Homérosz mondja Hérá-

HéRA

161

ról - „házsártossá” válik, és örökösen azért nyaggatja az emberét, hogy változzék át olyanná, amilyennek látni szeretné. Más archetípusba tartozó nők lényegesen reálisabb képet alkotnak a társukról, nem várják, hogy a házasság csodát tegyen velük, és persze arra is képesek, hogy a nem megfelelő házastárstól, ha kell, elváljanak.

AZ ŐSTÍPUS ÉS A KÜLVILÁG CSAPDÁJÁBAN Minthogy az archetipikus késztetés és a külvilági szokásrend szépen fedi egymást, a Héra-nők szinte belehajszolódnak a házasságba, s aztán - hajó, ha nem - benne is rekednek. A női szerepről és a női lényegről alkotott kép a legtöbb kultúrában erősíti azt a hiedelmet, hogy a férfi az, aki a nőt kiteljesíti. A belső és a külső erő is azt sugallja, hogy a mese vége: „Megtartották a lakodalmat, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.” Az archetípus által képviselt állhatatossággal a családi érdekek és a gyermekek érdekei is egybecsengenek. Héra akkor sem válik, ha a férje iszik, vagy bántalmazza őt.

RABSZOLGA VAGY ZSARNOK Áttekintve a Héra-lét konzekvenciáit elmondhatjuk, hogy igen nyomasztó lehet ebben a cipőben járni. Amíg férjhez nem megy a lány, félembernek, csonkának, fogyatékosnak érzi magát, s könynyedén zuhan bele egy katasztrofálisan rossz házasságba is. Onnan aztán nem tud kikeveredni, s ennek saját személyisége látja kárát: házsártos, veszekedős, kákán csomót kereső, elégedetlen emberré válik, aki a társa életét is megkeseríti azzal, hogy érezteti vele: elégedetlen, mást vártak tőle. Ha pedig azt hiszi, hogy oka van a féltékenységre (és ne adj’ isten, valóban oka van rá!), Héra valóságos fúriává silányul. Veszélyes érzelmi helyzet persze az is, ha képtelen elhagyni egy férfit, aki méltatlanul bánik vele.

Az istennők között talán Héra szenvedett a legtöbbet, és sajátos módon ő volt az is, aki a legtöbbet ártott másoknak. „Zabolátlan bajkeverő” - mondja róla Homérosz. A legdestruktívabb személyiség az Olümposzon: bosszúja mindenkit elért, aki akarva vagy inkább akaratlan (mert féltek tőle) megsértette őt. A mai

162

BENNüNK éLő ISTENNőK

Hérák zsarnokoskodása az ítélkező, kritikus magatartástól a nyíltan ártó tettekig igen változatos módokon nyilvánul meg.

Azok a nők, akik kihívják egy földi Héra haragját, ma is számíthatnak kegyetlen bírálatára, még a gyerekeik sem lehetnek tőle biztonságban. Ők a társadalom szigorú bírái, célpontjaik leginkább Aphrodité-típusú nők. Ha csak lehet, buzgón üldözik és eltávolítják a csinos, szabad, egyedülálló vagy elvált nőket a környékükről, hiszen bűvkörükbe vonhatják a férfiakat, és veszélyeztethetik a házasság szilárdságát. Kritikájuk azonban nem csak a csinos nőket ostorozza, a hajadon anyákról és a szexuális bűncselekmények áldozatairól is megvan a véleményük. Héra szerint a nő egyetlen szerepben elfogadható: ha egy sikeres férfi felesége.

Jómagam akkor fedeztem föl Héra-vonásaimat, amikor csatlakoztam a feminista mozgalomhoz, és férjemmel együtt eljártam az összejövetelekre. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy férjem karján a párokhoz csatlakozom, és kerülöm azokat a magányos nőket, akiknek a társaságát egyébként, amikor nem társasági eseményen, hanem munkaértekezleten találkoztunk, nagyon is élveztem. Igencsak elszégyelltem magam, amikor ezt a jellegzetes Héra-magatartást fölfedeztem magamon, hiszen ez a legkevésbé sem méltó egy feministához. És én még azt hittem, hogy fölötte állok az ilyen Héra-vonásoknak! íme, bennem is munkál egy Héra-rész! És éppen az őstípus negatív oldala! Attól kezdve nem válogattam meg a társaságot páros vagy páratlan szempontból, és nem néztem olyan kritikus szemmel az „X. Y. né”-s megnyilvánulásokat, hiszen íme, én sem vagyok mentes ennek az őstípusnak a lappangó előítéleteitől.

A MÉDEIA -SZINDR ÓMA A Médeia-mítosz igen találóan mondja el a megcsalt és eldobott Héra bosszúját, amely végzetessé válhat. A történet azt példázza, hogy a férjének elkötelezett asszony mindenre képes, ha ráébred, hogy a hitvesi kötelék semmit sem jelent a férje számára.

Médeia kolkhiszi királylány volt, az aranygyapjút őrző Aiétész király varázslatokhoz is értő lánya. Amikor az argonauták laszónnal az élükün országába érkeztek az ott őrzött gyapjúért, segít-

HéRA

163

ségre volt szükségük, s ezt Médeia, aki halálosan beleszeretett a vezérbe, meg is adta nekik, mert laszón megígérte, hogy ha a vállalkozás sikerül, feleségül veszi őt, és mellette marad, „míg a halál végzete körül nem fogja” őket. Médeia szenvedélyétől vezetve és Iaszónhoz tartozása tudatában meglopta apját, hagyta, hogy laszón orvul megölje féltestvérét, és elárulta saját népét.

Varázserejével több rettenetes szolgálatot is tett imádott urának.

A pár végül Korinthoszban telepedett le. Két fiuk született.

Médeia idegen volt a városállamban, és helyzete ugyanolyan volt, mint bármelyik közönséges asszonyé, laszón azonban elhidegült tőle, és feledte, hogy mi mindent köszönhet neki, s amikor Kreón, a király felajánlotta neki saját leánya, Glauké kezét, eltaszította magától Médeiát, akinek két fiával távoznia kellett volna. Csupán egy nap haladékot kapott, s ezt arra használta föl, hogy iszonyú bosszút álljon riválisán. Méregbe áztatott, gyönyörű köntöst küldött neki, s amikor a gyanútlan lány fölvette, a kelme ráégett a testére. Médeia egyes hagyományok szerint magára hagyta gyermekeit is, amikor elment Korinthoszból, s a felháborodott nép megölte őket, más források úgy tudják, hogy saját kezével vetett véget gyermekei életének csak azért, hogy laszónt megfossza tőlük.2 A szörnyeteg módjára viselkedő Médeia a Héra-alkat beteges, klinikai esete, a destruktív rész képviselője volt. Az a szükséglete, hogy laszón hitvese legyen, megszállottá, őrültté tette. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy az aranygyapjú megszerzésében Athéné és Héra segíteni akartak laszónnak, ezért vették rá Aphroditét, hogy kérje meg fiát, Éroszt: gyújtsa szerelemre Médeiát. Az isteni mesterkedés tette hát rémdrámává a földi királylány történetét.

Szerencsére a mítoszban leírt rémségek szó szerint igen ritkán esnek meg, metaforikus szinten azonban igen gyakoriak. Ha egy nő Héra és Aphrodité kettős közbenjárására megy férjhez, mint Médeia, akkor ösztönei és szenvedélye mindenek fölé emelik ezt a kapcsolatát. Elhagyja családját, megtagadja értékeit, és minden egyéb köteléket elvág, ha erre van szükség. Nagyon sok asszony hiszi, hogy házassága az égben köttetett, óriási áldozatokat hoznak férjükért, s utóbb a gátlástalan és nagyra törő laszónok kihasználják és elhagyják őket.

164

BENNüNK éLó ISTENNőK

A „csábító” harmadiknak persze nem kell feltétlenül nyomorultul elpusztulnia egv mérgezett ajándéktól, de a megcsalt feleség képzeletében gyakorta megkísérli az érzelmi bosszú kivitelezését, vagy el is követ valamit, amivel riválisát tönkreteheti. Akár hazugság árán is megpróbálja lerombolni a becsületét, megrágalmazza, vagy fizikai értelemben támad rá.

Az sem éppen ritka jelenség, hogy - Médeia nyomán - az elhagyott nőben erősebb a bosszúvágy, mint az anyai szeretet. Elvált asszonyok rendre megpróbálják tönkretenni a gyerekek kapcsolatát az apiukkal. Nem engedik, hogy találkozzanak, eldugják a leveleket, vagy olyan traumatikus eseménnyé teszik az apai látogatásokat, hogy a kapcsolattartás szinte lehetetlenné válik.

Megesik az is, hogy az új feleség a Héra-nő, aki attól való félelmében tartja távol férjétől az előző házasságból származó gyermekeket, hogy azok „visszacsábítják” a régi családjához.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy még a legpusztítóbb Héra-asszony: Médeia sem a férjét ölte meg. így vannak ezzel a mai Hérák is. Bárkinek előbb gyűlik meg velük a baja, mint az őket elhagyóknak. Különösen a gyermekeiknek ártanak igen sokat.

A FEJLŐDÉS ÚTJAI Ha fölismerjük önmagunkban Héra befolyását és hajlamait, első dolgunk legyen, hogy legyűrjük őt, és túllépjünk a gyengeségein.

Visszatekintve múltbeli tapasztalataikra, igen sokan állapítják meg, hogy számos ígéretes kapcsolatuk azért feneklett meg, mert mindenáron férjhez akartak menni.

Héra erős befolyására a lányok az első adandó alkalommal kezüket nyújtják a valamelyest partiképes fiúnak anélkül, hogy fölmérnék a házasság esélyeit, és jobban megismernék partnerüket. Márpedig annak, aki tartós kapcsolatra készül, fokozottan ügyelnie kell rá, hogy a házasság szentségét illetően hasonló elveket valló, hasonló értékrend szerint élő, kellőképpen érett férjet találjon. Csak hosszabb ismertség után derülhet ki, hogyan is éreznek egymás iránt, mit várnak egymástól, mennyire illenek össze a felek. Márpedig ezeknek a kérdéseknek a megnyugtató

HéRA

165

megválaszolása kardinális fontosságú éppen Héránál, akinek egész jövője, élete boldogsága függ ettől a választástól.

LÉPJÜK Á T HÉRA ÁRNYÉKA T! Bármekkora csábítást jelent, hogy egy Héra-nő teljesen a feleség szerepére korlátozza saját személyiségét, ne engedjünk ennek a csábításnak még akkor sem, ha ez a vágyunk találkozik a párunk tetszésével is. Ha ez a szerep a férj halála, vagy válás miatt elvész az életünkből, személyiségfejlődésünk megtörik, és ez súlyos alkalmazkodási nehézségekkel is járhat. Amint említettem, a gyerekeknek sem felhőtlen öröm egy kizárólag feleségszerepben boldog anya mellett nevelkedni.

Akár haláleset, akár válás miatt következzék be a szakadás, végül is egy nő bármely életkorban fölfedezheti magában azokat a szunnyadó erőket és képességeket, melyek gazdaggá és teljessé tehetik az életét. Magának a házasságnak is jót tehet, ha nem állítja eleve takarékra ezeket az erőket. Aki nem korlátozza magát egyetlen szerepre, az nem is veszít el mindent egyszerre.

Fontos, hogy bármilyen elfogadott is egy társadalomban a „férfi dolga-asszony dolga” munkamegosztás, ne váljunk áldozatává ennek az előítéletnek. Egyes nők szinte perverz büszkeséggel hirdetik, hogy nem tudnak beverni egy szöget, nem tudnak kitölteni egy adóívet, vagy kicserélni egy elkormosodott gyertyát a kocsiban, mert az a férjük dolga. Amikor aztán akár csak egy betegség miatt átmenetileg magukra vannak utalva, tehetetlen kiszolgáltatottság vesz rajtuk erőt.

A „főfoglalkozású” feleségnek önmaga iránt érzett felelősségből is ügyelnie kell rá, hogy ez a szerep ne korlátozza személyisége kibontakozását, s főként ne károsítsa. E veszély fölismerése az első lépés, hogy ellenálljunk Hérának, és átlépjük ennek a fenséges, de veszedelmes istennőnek az árnyékát. Mint mindig, a legjobb módszer, ha a többi istennőt hívjuk segítségül, hogy a kizárólagos feleség szerepét letehessük, és anyává, empátiás nővé, mások aszszonytársává, saját testünket és sikereinket élvező, egész emberekké válhassunk.

166

ELŐZZÜK MEG A

BENNüNK éLó ISTENNőK

BAJT!

Ha a Héra-nő önismerete sekélyes, önértéktudata pedig bizonytalan, akkor fokozottan ki van téve a féltékenység kellemetlenségeinek is. A legkisebb jelben is férje hűtlenségére lát bizonyítékot, és a legcsekélyebb figyelmetlenség is nyilvános megszégyenítésként vagy mellőztetésként hat rá. Ha ezek a reakciói alaptalanok, úgy két eset lehetséges: vagy teljesen elvadítja magától a férjét örökös szemrehányásaival és gyanúsítgatásaival, vagy megpróbálja a hatékony kommunikáció eszközeivel rávezetni, hogy mit tehet, vagy mit ne tegyen, hogy felesége rossz érzései elmúljanak, vagy ki se alakuljanak. A házasság tehát vagy megromlik, vagy összekovácsolódik a pár.

A férjnek nem esik nehezére például, hogy ha később megy haza, telefonáljon, vagy előre mondja meg, hová megy, meddig marad. Ha - önállóságát őrizve - ezt az információt mindig visszatartja, az asszony bizalmát ássa alá csupán, ő attól nem lesz függetlenebb. Egy Héra férje egyszer így vallott nekem erről: „Ma már tudom, hogy ha elmaradok, haza kell szólnom. Meg is teszem, és ha közbejön valami, inkább kétszer is jelentkezem, nehogy magára maradjon a féltése és a féltékenysége démonaival, mert akkor, mire hazaérek, kibírhatatlanná válik.”

A Héra-asszonynak időről időre el kell döntenie, hogy kinek hisz inkább: a benne lakozó istennőnek, vagy a férjének. Mellesleg nem csak Héra, minden féleség jobban teszi, ha a hűség és a támasz reményében inkább a párjának ad hitelt.

Van még egy igen hatékony és társadalmilag elfogadható módja a Héra-feszültség levezetésének, s ezt éppen az istennő fia: Héphaisztosz (a rómaiaknál Vulcanus) esete példázza.

A tűz- és a kovácsmesterség istene, Zeusz és Héra igen rusnya és sánta fia volt. Egyes mítoszok szerint, mint Athéné fejezetében leírtuk, Héra maga alkotta ezt a gyermekét bosszúból, Zeusz közreműködése nélkül. Olyan potenciális belső erőt szimbolizál ez a mitológiai alak, amit Héra elvetett (ellökte magától ezt a gyermekét; Árészt, a háború istenét jobban szerette), de a földi nő számára még elérhető. Héphaisztosz, miután anyja lehajította az égből, két tengeri istenség pártfogása alatt nevelkedve egy barlang mélyén fejlesztette ki kovácstudományát, majd egy vulkán kráte-

HéRA

167

rében üzemeltette kovácsműhelyét. Jelképe ez annak is, hogy egy tűzhányó lehet kártékony és pusztító, de a tűz alkotó energiává változtatásával fegyvert és munkaeszközöket kovácsolhatunk, sőt, még művészi alkotások is létrehozhatók az erejével. így fordítható munkába a feszültség.

Ha a Héra-asszony úgy érzi, rögtön felrobban, megteheti, hogy ahelyett, hogy önmagát emésztené, és mások idegeit őrölné, munkába fojtja a mérgét, és így vezeti le indulatait. így tett szegény Héphaisztosz is, akit szépséges felesége, Aphrodité minduntalan

felszarvazott.

Igen jól levezeti az agressziót az agyagozás, a korongozás, a fazekasság, de festhet, írhat, kifestheti, kiírhatja magából a sötét indulatokat, mielőtt azok ellene vagy mások ellen zúdulnának.

A feszültség művészi vagy egyéb alkotótevékenységbe való átfordítását a pszichológiában szublimációnak nevezzük, és sokkal egészségesebb lelki mechanizmusnak tartjuk, mint a parttalanul szabadon eresztett indulatokat, melyek magát a dühöngőt is tönkretehetik.

MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG Visszatér-e Zeusz?

Minden Hérának tudnia kell, hogy ha a férje netán elhagyja, ezt nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lesz képes megemészteni. A Héra-feleség hajlamos rá, hogy elhárítsa magától a valóság tudomásul vételének kényszerét, babonásan hisz a csodában, abban, hogy akárcsak Zeusz a mitológiában, férje vissza fog térni hozzá, nem tud meglenni nélküle.

Mindaddig, amíg egy asszony nem veszi tudomásul azt, ami már bizonyosság, nem fog tudni megbirkózni a veszteség feldolgozásának feladatával, és nincs az a pszichoterapeuta, aki ki tudná gyógyítani fájdalmából. Ha már nem reménykedik abban, hogy férje megbánja hűtlenségét, és visszatér hozzá, elsirathatja a házasságát, megkönnyebbülhet, és gyógyultan kezdhet új életet.

Sajnos, a Héra-feleségek közül igen sokan várják hiába a hűtlen férj visszatérését. Itt ismét utalnunk kell a már említett mítoszra: Héra egy alkalommal föladta a reményt, hogy férje meg-

168

BENNüNK éLő ISTENNőK

változhat, föladta a bosszút lihegő fúria sértettségét, és elhagyta Zeuszt. Ezzel lélektani szempontból igen fontos dolgokat tett meg. Zeusz - miután Héra képes volt elhagyni őt és változtatni a magatartásán - fölismerte, hogy asszonya valóban fontos a számára, utánament a hegyek közé, és egy nőnek öltöztetett kőszoborral mókás esküvői szertartást mímelt. Talán ezért vidult föl Héra, s ezért bocsátott meg: megértette, hogy Zeusznak nincs igazi párja rajta kívül, a többiek, akárcsak a kőszobor, csupán jelképek; kalandok, de nem igazán fontosak.

Az élet produkál ugyan meseszerű happy end-eket, de csak nagyon ritkán. Az asszonynak általában tapasztalnia kell, hogy a válás nem változtatta meg férje érzelmeit, nem tér vissza, sőt, szemlátomást belehabarodott egy másik nőbe, aki egész életét betölti, és egyáltalán nem hiányzik neki a régi párja. Á földi nőnek szembe kell néznie a valósággal. Csak így tud megküzdeni a veszteség okozta gyásszal, és élni tovább a maga életét.

A MEGÚJULÁS KÉPESSÉGE Egy korszak lezárásának és a megújulásnak a lehetősége nagyon is benne van Héra mitológiájában. Említettem már, hogy az istennő tiszteletében nagy szerep jutott az évszakok váltakozásának: tavasszal Hérát, a szüzet, nyáron és ősszel Hérát, a beteljesült úrnőt, és télen a magányos Hérát ünnepelték és imádták az ókori Görögországban hosszú évszázadokon át. Minden tavasszal visszatért az istennő szüzessége és ifjúsága, és a ciklus elölről kezdődött. Ennek az archetipikus lehetőségnek és képességnek a tudatosításával Héra, a földi nő megszabadulhat a kínzó, megaláztatást és szenvedést jelentő házasságtól. Érzelmileg kihűl, kiürül, lelkileg elmagányosodik, és kilép a kapcsolatból, ami nem a beteljesülést jelentette. így - most már bölcsebben - újra kezdheti az életét, és akár új, jobb házasságot is köthet, amelyben valóban rátalál az emberére.

Terápiás munkámban tapasztaltam, hogy a megújulás a belső élmény szintjén is megtörténhet, ha egy nő feladja azt a szükségletét, hogy feleség legyen, és más teljesítse ki őt egy szerepben.

Kliensem, egy megözvegyült idős hölgy, tíz évvel a menopauza

HéRA

169

beállta után azt álmodta, hogy újra menstruál. Ő maga értelmezte álmát igen fontos szimbolikus jelzésként. Újra gyógyultnak, egésznek érezte magát, késznek arra, hogy egy új életszakaszban új élmények termékenyítő hatással legyenek rá. Lélektani értelemben újra Héra, a leány lett.

KILENCEDIK

FEJEZET

Démétér: a termékenység, a gabonaföldek istennője, táplálékadó, anya

DÉMÉTÉR, AZ ISTENNŐ Démétér a termékenység, a szántóföldek istennője és a bőséges aratás úrnője volt. A rómaiak latinul Ceresnek nevezték, nevét néhány európai nyelv a „gabona” szóban őrzi (cereal, Zerealie, céreale).

Homérosz így szólítja meg:1 „Dús hajú Démétért, kegyes istennőt dalolom most, őt s szép hajú leányát, kit Hádész ragadott el, mert neki adta a messzire dörgő, menny kövező Zeusz.

Távol aranykarú, szép termésű anyjától játszott. .. ”

Démétér legjellemzőbb szimbóluma az érett gabona, a legtöbb ábrázoláson kalászt tart a kezében. A falfestményeken a dús, „kéveszín” haj jeleníti meg a gabonát; az istennőt kék köntösben, gyönyörű asszonyként ábrázolták, a szobrokon középkorú, ülő alaknak.

Nevében a „métér” rész talán anyát jelent (mater), de az előtag jelentése nem világos. Mindenképpen istenanyaként tisztelték, elsősorban mint a gabona, a termés, a termékenység anyját, és mint az alvilág királynőjévé lett Koré - később Perszephoné - anyját.

Démétér Rheia és Kronosz másodszülöttje volt, az ő élete is atyja bendőjében kezdődött a már említett sanyarú körülmények között, majd ő is - akárcsak később Héra - Zeusz felesége lett.

A frigyből csupán egy gyermek: Perszephoné született, akivel a mitológia teljesen összekapcsolja.

A két istennő történetét a már idézett homéroszi himnusz igen részletesen ismerteti. A költemény középpontjában Perszephoné

DéMéTéR

171

elrablása áll, s mindaz, amit Démétér ezután tett, hogy gyermekét visszakapja.

Az istennő nevéhez fűződnek az eleusziszi misztériumok, az ókori görögség mintegy kétezer évig megünnepelt fontos vallási ünnepségei és szertartásai, melyek anya és leánya újraegyesülésének, találkozásának állítottak emléket. Az 5. század végén betörő gótok rombolták le Eleusziszban a szentélyt.

PERSZEPHONÉ ELRABLÁSA Perszephoné, másik nevén Koré, társnőivel virágot szedett egy mezőn, amikor hirtelen csodálatos, soha nem látott virág sarjadt ki előtte a földből. Utána nyúlt, hogy leszakítsa, ám abban a pillanatban meghasadt előtte a föld, s a nyiladékon át Hádész fekete paripákkal vont szekere tört elő. Az alvilág istene - egyébként Zeusz tudtával, és félig-meddig beleegyezésével - magával ragadta a hangosan sikoltozó lányt. „S vitte magával a védekező és sírva kiáltó/lányt aranyos szekerén; éles hangon kiabált ősapját hívta... I Nem hallotta meg isten sem, sem földi halandó,/'.. .csak barlangjából Perszaiosz lánya, a gyengéd/gondolatú Hekaté, kit fényes fátyola díszít”. Hanem az utolsó sikolyt Démétér is meghallotta. „És kín szorította szívét el; kék köpenyét mindkét válláról földre vetette/s úgy sietett el, mint a madár, kikutatni leányát/tengeren ésföldön, s az igazságot neki meg nem/mondta sem isten, sem rövidéletűföldi halandó”. Kilenc napon és kilenc éjszakán át bolyongott Démétér, égő fáklyákkal a kezében szárazföldön és tengeren, bánatában nem evett, nem ivott és fürdővízzel sem frissítette magát.

A mítosz egyik változata szerint kétségbeesett és hiábavaló bolyongásai közben meglátta és megkívánta őt a tenger istene, Poszeidón. Szerelemre gerjedve utána vetette magát. Démétér, hogy megszabaduljon tőle, sebtében kancává változott, és megpróbált elvegyülni Onkosz ménesében. Poszeidónt azonban nem tudta becsapni: az isten csődörré változott, és megerőszakolta nővérét.

A tizedik nap hajnalán végül szembejött Hekaté, a sötét hold és az útkereszteződések istennője, fátylával a kezében. Homérosz szerint így szólt:

172

BENNüNK éLó ISTENNőK

„Bőkezű Démétér úrnő, ki hozol nyarat és őszt, Perszephonét melyik égilakó vagy földi halandó vitte magával, kedves szíved megszomoritva?

Mert hallottam a hangját, ám nem láttam a rablót. .. ”

Hekaté tanácsára Démétér a Naphoz, Hélioszhoz ment, aki az égbolton járva mindent lát. Tőle azután megtudta az igazságot, s azt is, hogy Zeusz tudott a dologról, ő adta bátyja kezére a lányt.

Héliosz vigasztalni is próbálta Démétért, mondván, hogy nem akármilyen vő Hádész, „Sokak-őre,/testvéred, veled egy helyről jött s tiszteletéül/nyerte a harmadik országot, kezdetben a sorstól/s ott a lakása, azok közt, kiknek most fejedelme. ”

Démétér nem kért sem az alvilági vőből, sem a vigasztalásból.

Szívét most már a leánya elvesztésén érzett fájdalom mellett a Hádész iránti gyűlölet és a Zeusz iránt érzett harag is betöltötte, amiért az elnézte ezt a gyalázatot. Hátat fordított az Olümposznak és az összes isteneknek. Álruhában, halandó vénasszonynak öltözve, alakját elváltoztatva járta a földi városokat és falvakat.

Bolyongásai közben Eleusziszba érkezett, leült az út szélén a kút mellé, és várta, hogy a városbéliek vízért jöjjenek. Senki nem ismerte föl az anyókában Démétért, Keleosznak, Eleuszisz királyának a leányai sem, de az istennő valami különös vonzóerőt gyakorolt rájuk, hát megszólították. Démétér kalandos mesét adott elő nekik, s megjegyezte, hogy szívesen szolgálna, ha befogadnák valahová. A lányok örömmel vitték haza dajkának, mert anyjuk, Metánéira akkor szült éppen egy kései fiúgyermeket, szemefényét, Démophoónt.

Az istennő gondozása nyomán a fiúcska úgy fejlődött, mint egy igazi isteni sarjadék. „Mert nem evett ételt, nem táplálták anyatejjel, t nappal a szépkoszorús Démétér ambróziával/ kente meg őt..., s őrizte a keblén. ” Már-már valóban halhatatlanná tette volna Démétér a fiúcskát, de egy este Metánéira váratlanul belépett a terembe, és meglátta, amint az istennő tűz fölé tartja a fiát, hogy a halandóságot kiégesse belőle, s rettenetes pánikba esve sikoltozni kezdett.

Démétér megsértődött, amiért a balga földi asszony nem bízott benne, fölfedte kilétét, és megparancsolta, hogy építsenek neki templomot a városban. Ezek után visszaváltozott azzá, aki volt:

DéMéTéR

173

szépséges istennővé. Szőke haja a vállára omlott, arca messzire ragyogott, és a ruhájából csodálatos illat áradt. A terem, ahol állt, megtelt fénnyel.

Amikor a templom fölépült, bevonult a szentélybe az oltárhoz, a fejére húzta a köpenyét, és a továbbiakban semmi egyebet nem tett, csak elrablott leányát gyászolta. Mivel minden egyéb kötelességét elhanyagolta, attól kezdve nem született és nem tenyészett semmi. „Szépkoszorús Démétér elrejtette vetését;/görbe ekéket hasztalanul vonszoltak az ökrök, /hasztalanul hullt földbe az árpavetés, a fehérlő./S elpusztítja talán gyökerestül az emberifajtát/gyötrő éhséggel, s megfosztja az áldozatoktóllés az ajándéktól az olümposzi ház urait mind,/hogyha a nagy Zeusz nem veszi észre s meg nem előzi. ” Zeusz azonban észbe kapott, és elkezdett küldöncöket küldeni az istennőhöz, hogy ne haragudjon már, térjen vissza az Olümposzra, és lásson a dolgához. Először írisz, a szárnyas küldönc talált rá. Kérlelni kezdte, de Démétér hajthatatlan volt. Ekkor Zeusz sorra küldte hozzá testvéreit ígéretekkel és ajándékokkal mindhiába. A rendíthetetlen anya kijelentette, hogy addig nem teszi a lábát az Olümposzra, s nem is ébreszti föl a természetet, amíg leányát vissza nem kapta.

Zeusznak cselekednie kellett. Hermészt küldte a testvéréhez, Hádészhoz, hogy a lányt „. .. éji homályból/hozza a napfényre, s hozzájuk föl, hogy az anyja/megláthassa szemével s szűnjék meg haragudni/szörnyen az égi lakókra, mivel most szörnyű a terve: elpusztítja a gyenge halandó népet a földön. ” Hermész sietve leszállt az alvilágba, s ott egy kereveten találta Hádészt, sápadtan bánkódó hitvese mellett.

Amint Perszephoné meghallotta, hogy mehet, örömmel ugrott föl, hogy kövesse Hermészt. Hádész gyorsan egy gránátalma-magot adott neki, s bár addig asszonya semmit nem vett magához odalenn, ezt gyorsan megette.

Hermész kölcsönkérte Hádész szekerét, kezébe vette az ostort, a fekete paripák pedig pillanatok alatt az eleusziszi templom előtt termettek az aranyos szekérrel. Démétér már várta, anya és leánya egymás karjaiba rohantak, örömük leírhatatlan volt. Démétér aztán félve kérdezte a lányát, evett-e valamit az alvilágban, mert ha igen, úgy - jól tudta - már nem lehet egészen az övé. Mivel Koré elfogadott egy gránátalma-magot a férjétől - bár ő azt állította utóbb, hogy erőszakkal etette meg, ami nem volt igaz -, az év

174

BENNüNK éLő ISTENNőK

egyharmad részét férjénél kellett töltenie a Tartaroszban (ilyenkor tél van a földön), s kétharmad részét anyja mellett az olümposziakkal.

Miután anya és leánya újra találkoztak, kivirult a mező, mert Démétér termékennyé tette, „...és az egész föld. megtelt drága virággal”. Ezek után, mielőtt visszatért volna az Olümposzra, megmutatta a törvényt szolgáló királyoknak, az „igaz vezetőknek” az eleusziszi misztériumok szolgálatrendjét: a „szent szertartást”, „melyről nem szabad ejteni szót, se pedig tudakolni, sem terjeszteni, mert nem tűri a szent hit a hangot. ” Akik pedig ismerték a misztériumot, azok hitük szerint a boldog élet birtokában voltak, és nem féltek a haláltól.

DÉMÉTÉR - AZ ARCHETÍPUS Démétér az olümposziak között az anya őstípusa. Legfontosabb funkciója, hogy Koré - vagy Perszephoné - anyja, és hogy mint a termékenység és a termőföldek istennője, gondoskodik a test, és mint az eleusziszi misztériumok istennője, a lélek táplálékáról.

Igaz, más istennők is anyává lettek (Héra és Aphrodité is), de nekik nem a gyermekük volt a legfontosabb, meghatározó kapcsolatuk, mint Démétérnek. Egyébként ő volt a legbőkezűbb is az is¬

tennők között.

Az erős Démétér-archetípussal rendelkező földi asszony elsősorban anyaságra vágyik, s ha ez teljesül, elégedett az életével. Az anya-gyermek imázs, amely a nyugati civilizációban a Madonna és a Gyermek ábrázolásának felel meg, mélységesen megérinti az ilyen nőket.

Az anyai ösztön arra indít, hogy gondoskodjunk másokról, nagyvonalúak, bőkezűek legyünk, enni adjunk, és ebben érezzünk kiteljesedést. Ugyanez a késztetés viszi a segítő foglalkozásokhoz a Démétér-nőket, amikor pályát választanak.

ANYAI ÖSZTÖN Az istennő archetípusa biológiai értelemben is parancsoló: arra késztet, hogy teherbe essünk, szüljünk és szoptassunk.

175

DéMéTéR

Van, aki akár kisgyermek korától is tudatában van ennek a vágynak, s éppen ezért óvatos, okosan megtervezi a szülés kellő idejét, de van, aki ennek az erős archetipikus hatásnak nincs tudatában, és „véletlenül” teherbe esik.

Hogy mi történik, amikor egy nő fölfedezi nem kívánt és ugyancsak rosszkor jött állapotát, az attól függ, hogy milyen erős Démétér befolyása. Ha minden józan és felelős érv amellett szól, hogy a babát nem szabad megszülni, elvégezteti a beavatkozást, és megkönnyebbül. Nem így a Démétér-nő. Hiába szól minden körülmény a terhesség megtartása ellen, képtelen rá, hogy elvetesse a magzatot, hiszen ezzel legerősebb ösztönein tenne erőszakot. Megszüli a gyermeket, és ezzel egész életútját meghatározza. Tanulmányait megszakítja vagy el sem kezdi, éretlenül dönt.

Ha a Démétér-nőnek már számos gyermeke van, vagy valamilyen ok mégiscsak a terhesség megszakítása mellett szól, hosszan tépelődik, szinte felőrli a gyötrelem a döntése miatt, s ha túl van rajta, semmilyen megkönnyebbülést nem érez, inkább gyászt és depressziót, mélységes szomorúságot. Azt hihetnők, hogy ha valaki ennyit kínlódik, óvatos lesz, és jobban vigyáz. Különös, de nem így van. A Démétér-nőknél igen gyakori a terhesség gyötrődés - abortusz - gyászreakció ciklus újbóli és újbóli ismétlődése. Az ördögi kör egyre nagyobb szenvedésekkel jár, minthogy a teherbe esés késztetését minden egyes abortusz csak erősíti.

Ha valamilyen okból a Démétér-nőnek nem lehet saját gyermeke, megtalálja a módját anyai ösztönei kiélésének. Örökbe fogad, mások gyerekeit dajkálja, vagy olyan foglalkozást űz, ahol módja van pici gyermekeket dajkálni, ahogy az istennő tette, amikor saját leánya távollétében Démophoónt kényeztette. Gyakori, hogy miután az anya saját gyermekei már kirepülnek, intézeti vagy menekült gyerekeket visz a házhoz. A legközismertebb európai példa Josephine Baker fekete bőrű párizsi énekesnőé volt, akinek nem volt saját gyereke, de tizenkét különböző nemzetiségű gyereket fogadott örökbe, s mindegyiket sajátjaként nevelte föl, idősebb korában már meglehetősen heroikus erőfeszítés árán.

—

176

BENNüNK éLó ISTENNőK

AKI ENNI AD Démétér másik ösztönkésztetése a táplálékadás. A földi Démétér akkor boldog, ha etethet másokat. A szoptatás is különös örömöt jelent számára, de szívesen rendez bőséges, szépen tálalt traktákat családjának és vendégeinek. Amikor dicsérik a főztjét, jó anyának érzi magát, és nem jó szakácsnénak, mint - mondjuk - Athéné, akinek a teljesítmény a fő örömforrása. A munkahelyén szívesen készít szendvicset a többieknek is, és nem okoz neki gondot, hogy ő főzze a kávét. Artemisz bezzeg felháborodva utasítaná vissza ezt a feladatot, mint alantas és méltatlan ténykedést - kivéve, ha felváltva főzik a kávét, és a férfiakra is sor kerül.

Démétér, a szántóföldek és a földművelés istennője megtanította az embereket a vetésre és az aratásra, de magáért a termékenységért ő volt felelős. Az istennő „természetanyánk,” avagy „anyatermészet” aspektusát testesítik meg azok a nők, akik a városból kiköltöznek vidékre, konyhakertecskéikben zöldséget termesztenek, befőznek, savanyúságot tesznek el, és maguk sütik a kenyerüket, amit megosztanak másokkal is.

AZ ÁLLHATATOS A démétéri vonások közül az egyik legjellemzőbb az állhatatosság, a kitartás és csökönyösség, amellyel az anyák minden nehézség és veszély ellenére makacsul képviselik a gyerekeik érdekét.

Számos alapítvány és gyógypedagógiai iskola köszönheti a létét annak, hogy az anyák nem adták föl a küzdelmet azért, hogy fogyatékos vagy beteg gyermekük megfelelő intézményben tanulhasson, fejlődhessen. A huszadik század nem egy alkalmat adott az anyáknak a tüntetésre, ülősztrájkra, tiltakozásra. Állhatatosság és türelem olyan Démétér-tulajdonságok - amint ezt Zeusznak is meg kellett tapasztalnia melyeknek még a leghatalmasabb úr vagy intézmény sem tud ellenállni.

DéMéTéR

177

A BŐKEZŰ Démétér az istennők közül a legnagylelkűbb. Ő adta az emberiségnek a földművelést, és ezzel a megélhetést, a gazdag aratást és az állatok termékenységét. Segített Démophoón nevelésében, csaknem halhatatlanná tette védencét, és ő adta az eleusziszi misztériumokat az arra érdemeseknek. Az adakozó kedv a földi Démétér-nőt is jellemzi. Van, aki valóban enni ad, és van, aki lelki táplálékot vagy támaszt nyújt, mások szellemi, spirituális ajándékkal szolgálnak. Igen sok vallási vezető nő rendelkezett ilyen vonásokkal, s követőik anyaként is tisztelték őket. Ilyen Démétérvonásokat visel a béke Nobel-díjas kalkuttai Teréz anya; a Christian Science elnevezésű vallás alapítója a Mary Baker Eddy, vagy az Aurobindo ashram vallási vezetője, egy indiai asszony, akit egyszerűen csak „Anyó”-nak neveznek.

Az adakozás e három szintje megfelel annak, amit a Démétéranyák a saját gyermekeiknek nyújtanak. A kisbaba fiziológiai, testi szükségleteivel kötődik az anyjához, a növekvő gyerek érzelmi támaszt és megértést keres nála, s végül a felnőtt is anyjához fordul az élet nehézségei közepette, ha bölcs tanácsra van szüksége, ha mély bánata van, vagy ha élete értelmét keresi.

A BÁNKÓDÓ Ha egy nő személyiségében igen erősek a Démétér-archetípusra valló vonások, és még sincs gyermeke, sajátos „üresség”-érzése van, s ez a felnőtt gyermekek távozásakor fellépő „üres fészek”depresszió tüneteire emlékeztet. Megesik, hogy valaki önhibáján kívül veszíti el az anyaság lehetőségét: betegség vagy öröklött baj miatt meddő marad, a gyermek meghal vagy eltávozik. Az anyaságot hivatásszerűen gyakorló nő elveszítheti állását, s így megfosztják klienseitől, betegeitől vagy tanítványaitól. A Démétér-nő ilyenkor nem azokat hibáztatja, akik a veszteséget előidézték (mint egy Héra-nő tenné), hanem depressziós lesz, úgy érzi, élete értelmetlenné vált, kiürült, céltalan.

Az Illinoisi Egyetem szociológiai tanára, dr. Pauline Bart több mint ötszáz depressziós nőbeteg kórrajzát tanulmányozta. Mind-

178

BENNüNK éLó ISTENNőK

egyiküket negyven és ötvenkilenc éves kora között vették föl első ízben kórházi osztályra ezzel a zavarral. Vizsgálatából kiviláglik, hogy a nagyon odaadó, anyaságukban teljesen feloldódott asszonyok a legsúlyosabb esetek.

Betegségüket megelőzően ezek a nők „szuperanyák” voltak, élettörténetükben nagy szerepet kapott a gyermekükért hozott áldozat. Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébbek, valamenynyien ezt felelték: „a gyermekeimre”. Egyikük sem említette, hogy más területen valamilyen sikere lett volna, anyai szerepük megszűntével tehát úgy vélték, életük értelme ment veszendőbe.

Amikor egy középkorú asszony lehangolt lesz, morózus és elégedetlen, mert a gyerekei fizikai vagy érzelmi értelemben eltávolodtak tőle, szinte bánkódó Démétérré válik maga is. Vesztesége érzésétől egy percre sem tud szabadulni, érdeklődése beszűkül, aktivitása semmivé válik, egész személyiségfejlődése leáll.

A bánatával „megszállt” Démétér valójában nehezen különböztethető meg a hasonló zavarban szenvedő betegtársnőktől. A tünetek azonosak: az arc mimikátlan, maszkszerű, a tartás roskadt, ha a beteg ül, és szinte vonszolja magát, ha mégis elindul valahová.

Hasonló az is, ahogyan a panaszaikat kifejezik, és a hatás is, amelyet másokra gyakorolnak. A depressziós nőbeteg tehetetlenséget, bűntudatot és védekezést vált ki a környezetéből, s persze az ilyen érzések nyomán törvényszerűen fellobbanó haragot is.

A DESTRUKTÍV Amikor a bánkódó Démétér megmakacsolta magát, és nem látta el feladatait, semmi sem sarjadt többé, semmi nem szaporodott, és az emberiséget az éhhalál fenyegette. Démétér nem úgy árt másoknak, ahogyan Artemisz vagy Héra, az ő destruktivitása a passzivitásban ölt testet; visszatartja azt, amire másnak szüksége van. Megesik, hogy az anya éppen a szülés időpontjában veszíti el egy közeli hozzátartozóját, és mély gyászban van. Ilyenkor, mint gyermekágyas anya „nem működik”, s ez szinte az életét veszélyezteti a csecsemőnek. Az orvos vagy a védőnő csak azt tapasztalja, hogy a baba nem szopik rendesen, súlygyarapodása nem indul meg, sőt, mintha sorvadna, aluszékony és közönyös.

DéMéTéR

179

Vannak, akik mély gyászukban napokig nem szólnak az újszülötthöz, vagy el is különítik maguktól egy időre. Előfordul, hogy maga az anya beteg, depressziós, vagy agresszív. Súlyos pszichés zavarok forrása az ilyen életkezdés.

A szélsőséges eseteknél azonban lényegesen gyakoribb, hogy az anya akkor vonja meg elismerését, az elfogadás és az öröm kifejezését a gyermekétől, amikor az önállósodni kezd, függetlenedik tőle. Az anyai elismerés pedig minden egyes lépés megtételénél igen fontos, hiszen ez a későbbi önértékelés alapja is. A nő depressziós állapota ebben az esetben nem érhető olyan könnyen tetten, mint az „üres fészek” esetében, mégis erről van szó. A „főfoglalkozású” anya ugyanis a gyerek önállósodását önmaga érzelmi elveszítéseként éli meg. Mintha már nem is lenne rá szükség.

DÉMÉTÉR KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN Amikor éppen komoly megfontolás tárgyává tesszük, hogy szüljünk-e vagy sem, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, tulajdonképpen Démétért élesztgetjük a lelkűnkben. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a város teli van terhes nőkkel - mintha még soha ennyien nem lettek volna! -, meglátogatjuk azokat a barátainkat, akiknek már vannak gyerekeik, és minden babakocsit jól megnézünk - a tartalmával egyetemben. A Démétér-típusú nőknél ez az állapot normális, állandó beállítódás.

Amikor gyakrabban látogatjuk terhes barátnőnket, igyekszünk jelen lenni a szoptatásnál, és mély megindulást érzünk, ha a kezünkbe adják a csecsemőt, ez az őstípus kezd helyet követelni magának a személyiségünkben. Akikben erős az anyai ösztön, azoknál Démétér egy-kettőre átveszi az uralmat.

Meglehet azonban, hogy valaki nem ilyen természetű, de szeretné kibontakoztatni ezt az oldalát is. Vagy a férje szeretne sok gyereket, vagy egy bizonyos gyerek iránt akar melegebb érzéseket táplálni, vagy éppen azt szeretné, ha egy gyerek megkedvelné őt. Ilyenkor maga a gyerek az, aki előhívja az őstípust, hiszen a nő igyekszik érzéseit és vágyait követve minél elfogadóbb és türelmesebb lenni. És miközben anyáskodó módon viselkedik, és anyai érzéseket táplál, Démétér archetípusa helyet talál egy asszony személyiségében.

180

BENNüNK éLő ISTENNőK

DÉMÉTER. A FÖLDI NŐ A Démétér-nó elsősorban „anyás”. Kapcsolataiban adakozó, gondozó, segítő, etető és gondoskodik mindenkiről, aki csak a közelébe kerül. Olykor maga a jótékonyság, aki elébe megy a szűkölködőknek, és azt adja, amire éppen szükségük van: egy meleg levest, egy bátorító ölelést, egy jó szót vagy anyagi támogatást, amivel kihúzza a barátot a csávából. Egész magatartása ezt sugallja: „Gyere anyádhoz, amikor csak szükségét érzed.”

A Démétér-nőknek van valami sajátos „földanya” légkörük.

Valóban „két lábbal állnak a földön”, erősek, szilárdak és megbízhatóak; amit tesznek, azt meg is kell tenni, éspedig éppen olyan gyakorlatias és ugyanakkor érzelemmel átitatott módon, ahogyan ők teszik. Démétér kifelé forduló, nagyvonalú ember, természetesen empátiás, és olykor a csökönyösségig lojális, akár személyekről, akár eszmékről van szó. Nézeteihez, kialakult véleményéhez keményen lartja magát, és ha olyasvalakiről kell döntést hozni, aki számára fontos, rendíthetetlennek bizonyul.

DÉMÉTER, A KISLÁNY Egyes kislányokról már igen kis korukban kiderül, hogy igazi Démétér válik majd belőlük. Anyáskodók, örökösen babáznak, ringatják, etetik, öltöztetik bábuikat. Főleg a Barbie-szerű, fésülhető és fürdethető babákat kedvelik. Az óvodában elsőként szaladnak oda pórul járt, síró társaikhoz, hogy megvigasztalják őket, szerepjátékokban mindig ők az anyukák, és kilenc-tíz éves korukban a megtiszteltetéstől boldogan vigyáznak kistestvéreikre vagy a szomszéd gyerekekre.

A SZÜLŐK Démétér is Rheia, a földistennő leánya, de Gaia, a Földanya unokája is. Gaia minden élő ősanyja, még Uranosznak is ő adott életet, akihez később feleségül ment.

A termékenységszimbólum tehát nagyanyai örökség lehet Dé-

DéMéTéR

181

métérnél. Van azonban még valami, ami közös a három nemzedékben. Gaia, Rheia és Démétér egyaránt szenvedtek, amikor férjük kárt tett a gyermekeikben. Uranosz, Gaia férje a gyermekeit születésük után a föld mélyébe (vagyis vissza, anyjuk testébe) zárta el, Kronosz maga nyelte le a gyerekeit, Zeusz pedig megengedte, hogy Hádész elrabolja és az alvilágba zárja el Démétér leányát. Az apai érzelmek mindhárom istenségből ugyancsak hiányozhattak.

A Nagy Istennő addigra már nem volt sehol, az anya-istenségek semmit sem tehettek hatalmasabb férjeik ellen, tehetetlenül kellett nézniük gyermekeik bántalmazását. Mindazonáltal nem nyugodtak bele a dologba, és kitartották mindaddig, míg utódaik föl nem szabadultak az apai terror igája alól. A föld-istennők szemében az anya-gyermek kapcsolat a legerősebb kötelék.

A földi élet fentiekkel párhuzamba hozható helyzete, ha egy erős anyai ösztönökkel megáldott asszony és egy apaságra, gyengéd érzésekre alkalmatlan férfi köt házasságot. Ilyenkor a lánygyermekek az anyjukkal azonosítják magukat, és nem kötődnek az apához. A férj viselkedése a gyerekeivel való versengéstől az érdektelenségen át a kegyetlen bánásmódig sokféle lehet. A Démétér-leány önértékelése ilyen légkörben igen alacsony marad, s leginkább arra van esélye, hogy maga is áldozattá váljék. Megesik persze az is, hogy ő kezd anyáskodni a családban.

Természetesen Démétér-jellegű kislányok jó családban, gyengéd apától is születnek. Ez a szerencsés, hiszen ha az apa elismeri az anyáskodó kislányt, megerősödik benne a vágy, hogy ő is jó szülő legyen, ha felnő. Nem tart a férfiaktól, nem választ ugyanolyan durva férjet, mint az apja volt (ami igen gyakori, mert a lányok azt remélik, hogy férjük majd megvédi őket, vagy tudattalanul azonosulva anyjukkal ugyanolyan férfi áldozatául esnek, mint annak idején ő). A gyermekkori tapasztalatok ilyenkor csak javítanak a Démétér-lányka életkilátásain.

SERDÜLŐKORA ÉS FIATALSÁGA Amikor a pubertás idején a hormonok is lökést adnak az anyai ösztön kibontakozásának, biológiai lehetőséggé válik egy sai«» kisbaba birtoklása. Vannak lányok, akik már ilyenkor is erősen

182

BENNüNK éLó ISTENNőK

vágyódnak a terhesség és a gyermek után. Veszélyes állapot ez, ha elhanyagolt, vagy kevéssé értelmes, más életcélok iránt nem fogékony serdülőről van szó, aki a korai, akár futó szexuális kapcsolatból is szívesen, örömmel vállalja terhességét, mint valami megoldást az életére. Egy tizennégy éves kismama, akivel egy átmeneti otthonban tálátkoztam, így nyilatkozott: „Én már akkor is kisbabát szerettem volna, amikor a többi lány még bicajozott, meg ilyesmi. Nagyon örülök, hogy terhes maradtam.”

Szerencsére a Démétér-tini többnyire mégsem esik teherbe, hiszen Héra párszerző mohósága vagy Aphrodité ösztönzése nem készteti, nincs oka a túl korai szexuális tapasztalatszerzésre.

A 'egtöbb Démétér- típusú leány korán megy férjhez, különösen a munkáscsaládokban, ahol igyekeznek a lányokat mindjárt a középiskola elvégzése után férjhez adni. A belső késztetés és a családi nyomás itt tehát egybeesik.

A felsőoktatásban részt vevő Démétér valószínűleg valamilyen segítő foglalkozást választ. Jó osztályzatokra nem vadászik, sem a sportsikerek, sem a tanulmányok nem hevítik, nem különösebben intellektuális beállítottságú, noha lehet igen jó tanuló is. A Héradiáklányokra jellemző sznobizmus róla igazán nem mondható el, barátait a legtágabb körből toborozza, de ha van a környezetében külföldi, peremhelyzetű vagy testi fogyatékos évfolyamtársa, azért bizonyára mindent megtesz, hogy jól érezze magát, és biztonságban folytathassa tanulmányait.

DÉMÉTÉR A MUNKA VILÁGÁBAN Említettem, hogy az anyás jellemvonások a segítő foglalkozások (csecsemőgondozó, ápoló, tanító, óvónő, orvos, családgondozó, gyógytornász stb.) felé terelik a Démétér-nőket. Számos pszichoterapeuta is ebbe a típusba tartozik. Az önkéntes véradók, elsősegélynyújtók, vöröskeresztes aktivisták vagy a szociális otthonok önkéntes munkatársai is hasonló hajlamaiknak engednek, amikor ellenszolgáltatás nélkül is segítenek másokon.

Egyes Démétér-nők jótékonysági szervezetek, alapítványok vagy intézmények motorjává tudnak válni. Néhány ilyen intézmény alapítása és fenntartása úgyszólván csak nekik köszönhető.

DéMéTéR

183

Azt tapasztalom, hogy számos vezető pozícióban lévő Démétér-nőnek kellett pszichológiai segítségért hozzám fordulnia.

A szervezet, melyet alapítottak vagy vezettek, szinte minden energiájukat és idejüket fölemésztette, nem is tudtak családot alapítani, s így a saját gyermek utáni vágyuk kielégületlen maradt. Önmagukkal is konfliktusba kerülnek emiatt, de a környezetükkel is, mely szintén elvárná a támasznyújtást, a segítséget, de erre már nem marad energiájuk. Gyakori a vezető állásban lévő Démétérnőknek az a konfliktusa is, hogy a rosszul vagy keveset dolgozó, fölkészületlen munkatársakat sem tudják konfrontálni vagy elbocsátani, mert sajnálják őket, és bűntudatuk van, ha fájdalmat kell okozniuk vagy meg kell szégyeníteniük valakit. Végül az már csak természetes - ami a férfi vezetőket soha nem terheli -, hogy a vezető asszonytól a munkatársaik azt is elvárják, hogy személyesen viselje szívén a sorsukat, és meg vannak bántva, ha ez netán elmarad.

KAPCSOLATA A NŐKKEL Démétér nem verseng sem férfiakért, sem karriersikerekért. Irigységet, féltékenységet legfeljebb gyermekek miatt érez. A gyermektelen Démétér alacsonyabb rendűnek, értéktelennek érzi magát kortársa mellett, ha az már anya. Ha nem lehet gyereke, természetesen irigyli azokat, akik minden szenvedés és megalázó procedúra nélkül, könnyedén fogamzanak, és keserűséggel gondol azokra, akik elvetetik a magzatukat. Később esetleg azokat irigyli, akik közelebb laknak a gyerekeikhez, mint ő, vagy akiket sűrűbben látogatnak a gyerekeik. Ugyanez még időskorban is lejátszódhat az unokákkal, dédunokákkal.

A feminista mozgalmak és szervezetek vegyes érzelmeket váltanak ki a Démétér-nőkből. A feminizmus szerintük igenis leértékeli az anyaságot, márpedig az ő életük tartalma ez, másrészről viszont mélységesen egyetértenek avval, hogy a gyermekek és nők bántalmazása ellen föl kell lépni.

A Démétér-típusú nők között szoros barátságok köttetnek.

Gyakori, hogy egy időben, egy klinikán szülő asszonyok hosszú évekig kapcsolatban maradnak egymással. Sokan előbb fordulnak

184

BENNüNK éLó ISTENNőK

lelki támaszt keresve, vagy kézzelfogható segítségért ehhez a társnőjükhöz, mint a saját családjuk nőtagjaihoz, vagy a férjükhöz.

Egy asszony például ezt mondta: „Amikor a műtétem volt, Ruth, a barátnőm leitta el az én családomat is. Ruth azóta a barátnőm, mióta együtt szültük az első gyerekünket. A saját öt gyereke mellett főzött az én négy gyerekemre és a két férfira is. Hasonló helyzetben én is megtenném neki ugyanezt”. Jellemző, hogy az aszszonynak eszébe nem jutott: egy anya betegsége esetén a férj, jelesül a négy gyerek apja is elláthatná a háztartást.

Azokban a családokban, ahol az erős Démétér-vonás öröklődik, anya és leánya olykor családostul együtt maradnak egy „nagy ház” szoros kötelékében, akár több generáción át is. Az anya-lánya viszony más nőkre is átvihető, akik nem rokonok.

A Démétér-nő bárki fölött, akiben Perszephonét sejdít, anyáskodni kezd. Fő, hogy a partner kellőképpen tapasztalatlan és határozatlan legyen.

Olykor leszbikus párok is a Démétér-Perszephoné mintára állnak össze. A tapasztaltabb és általában idősebb Démétér boldogan talál Perszephonéra éretlenebb kedvesében, aki mellett kreativitása is kivirágzik. Árt azonban a kapcsolatnak, hogy függőségben tartja és kisajátítja magának partnerét, akire valósággal rátelepszik gondoskodásával és szerelmével.

A Perszephoné viszont ifjú és befolyásolható lény, megeshet, hogy egy férfi hatással lesz a leszbikus kapcsolatban élő nőre, s akkor Démétér legrosszabb sejtelmei valóra válnak: Hádész elragadja mellőle a kedvest.

KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL Sok férfi vonzódik az anyás nőkhöz, így Démétér nemigen választ párt: őt választják. Megesik, hogy szánalomból él együtt valakivel, s nem is vár sokat házastársától. Démétér szerint a férfiak olyanok, mint a gyerekek.

Mindazok, akik sem egy Athéné-, sem egy Héra-nőnek nem keltik föl a legcsekélyebb érdeklődését sem, számíthatnak Démétérre. A párkapcsolat akkor is az anyja-fia viszonyra emlékeztet, ha az asszony nem idősebb. A férfi általában érzékeny, meg nem

DéMéTéR

185

értett tehetség, akit a világ nem ismer el (bezzeg a kedvese!), vagy akinek a felelőtlenségét és lustaságát senki nem nézi el (csak a kedvese). A férfi éretlen, saját nézeteibe belegabalyodott személyiség is lehet, aki meg van győződve róla, hogy más, mint a többiek. Ezt a hitét természetesen csak Démétér-párja osztja, aki teljesen azonosul ezzel az önértékeléssel, és újra meg újra elnézi társának, ha önző vagy tapintatlan módon bánik vele, vagy kihasználja. A fiúnak csak annyit kell mondania: „Mi is lenne velem nélküled?!” - és minden el van felejtve.

Akiknél erős ez az őstípus, képtelenek nemet mondani, és könvnyű prédájává válnak a szociopatáknak (magyarán: csirkefogóknak), akiket igencsak gyakran látni körülöttük valamilyen minőségben, akár férjként is.

A Démétér-asszony - pszichopata (vagy szociopata, ahogyan a pszichológusok a csirkefogókat nevezik) férj konstelláció felszínesen hasonlít az anya-fiú, azaz: nagyasszonyos anya és szerető kapcsolatára a házasságban. A pszichopata mindem megmozdulását az a föltevés vezérli, hogy pusztán az igényei fölhatalmazzák őt arra, hogy bármit elfogadjon. Érzelmi intimitásra éppúgy képtelen, mint a hálára. Egész magatartása és attitűdje ezt sugallja a másiknak: „Na, ma mit teszel értem?” S mert a pszichopata gyorsan felejt, asszonya nagylelkűségét és áldozatát éppúgy elfelejti, mint a saját arcátlanságát. Szükségleteit jól felnagyítja, igényességével nagylelkű Démétér-reakciókat provokál. A két ember ily módon egymás reakcióit erősíti ugyan, de az évek során Démétér éppúgy kiszipolyozódhat érzelmileg, mint ahogy a bankszámlája apad.

Démétérre vadásznak azok a férfiak is, akik olyan lányt szeretnének a házhoz vinni, „mint az én drága jó mamám”. A négy-öt éves korban lezajlott ún. ödipális korszak után húsz évvel még mindig az anyut szeretnék feleségül venni, anyaölbe hajtani megfáradt fejüket. Boldogok lennének, ha gondoskodnának róluk; táplálnák, becézgetnék őket, megvennék a zoknijukat, szólnának, hogy fogorvoshoz kell menni, és ha lehet, megszerveznék a társas életüket is. Igényeik érthetőek, s a helyzet előnyösebb, mint a pszichopaták esetében, mert az ilyen férfi nyújt is valamit a gondoskodásért, vagy legalábbis hálás érte, és Démétér úgy érezheti, boldoggá teszi őt. Külön előny, hogy nem tiltakozik, ha rendet

186

BENNüNK éLó ISTENNőK

csinálnak az íróasztalán vagy a polcain, és nem lázad a kiskorúsítás ellen.

Minden típus közül, akikre Démétér anyás tulajdonságai vonzóan hatnak, az egyetlen méltó társ az érett és nagylelkű férfi, aki sok gyermeket akar, nagy családot, meleg otthont, és méltó társát keresi maga is. Az ilyen férfi mindkettőjük álmát megvalósíthatja, hiszen jó apja lesz a gyerekeknek, és még a feleségének is gondját viseli. Megesik, hogy a jólelkű Démétér képtelen nemet mondani valamilyen túlzott kérésre, s a párja áll ki azért, hogy saját szükségleteit is fontosnak tekintse a másoké mellett.

A családapa típusú férfi éppúgy partnere Démétérnek az önmegvalósításban, mint Zeusz Hérának, amikor feleségül veszi.

A másik három férfitípusnak csak útjában áll a gyerek, s ha Démétér teherbe esik tőlük, mindig fölvetik az abortusz lehetőségét.

A nő krízishelyzetbe kerül ilyenkor, hiszen vagy azt a férfit veszíti el, aki fölött anyáskodik, vagy elveti a valódi anyaságot. Képtelen választási helyzet ez, szinte olyan, mintha két gyermeke közül kellene egyet föláldoznia.

SZEXUALITÁSA A Démétér-archetípus számára a szex nem túl lényeges. Érzelmes, meleg, szerető lény, igen nőies és nem kifejezetten erotikus késztetésekkel. Inkább becézgetni, simogatni, ringatni szereti a párját, mint szeretkezni vele. Nem is különösebben szexis, inkább dajkaszerű, öltözködése is puritán, akárcsak ő maga. A közösülés nem gyönyörűség számára, inkább a férj igényeinek egyfajta kielégítése, és mint ilyen: gondoskodás, adakozás. Vannak, akik szinte önmaguknak sem merik bevallani, hogy a szoptatás nagyobb testi szenzáció volt az életükben, mint a szeretkezés.

HÁZASSÁGA Démétér leginkább azért megy férjhez, hogy a gyermekeinek apjuk legyen, éspedig törvényes apjuk. Maga a kapcsolat egyáltalán nem olyan fontos, xrrnt azt Héránál láttuk. Amikor Démétér férj-

DéMéTéR

187

hez megy, jól teszi, ha Héra és Aphrodité őstípusát is megidézi.

Egyéb vonatkozásokról a fér fi kapcsolatoknál már szót ejtettünk.

DÉMÉTÉR GYERMEKEI Miután Démétér minden vágya, hogy gyermekeket szüljön, boldogtalan, ha ez nem sikerül neki, de azért alkalomadtán kiváló nevelőanya, „édes mostoha” válhat belőle. A gyermekek hiánya azonban feltétlenül megviseli. Bezzeg Athéné vagy Artemisz gyermek nélkül is jól tudná érezni magát, vagy éppen jól megvan mások gyerekeivel.

A Démétér-nők ellentmondást nem tűrően állítják magukról, hogy kiváló anyák, és hogy egyedül a gyerekek érdekét tartják szem előtt. Ezzel szemben az a sanyarú valóság, hogy míg egy részük valóban kiváló anya, más részük szörnyű, mindent beszippantó, bekebelező, mindenkire rátelepedő anyának bizonyul.

Ha felnőtt gyermekei neheztelnek rá, vagy őt okolják bizonyos nehézségeikért, Démétér összezavarodik, értetlen és kétségbeesett lesz. Képtelen megérteni, hogy miért nem méltányolják az áldozatosságát, nem veszi tudomásul, hogy személyisége egyes vonásai megmérgezik élete legfontosabb kapcsolatát.

Ha visszanyúlunk a mítoszhoz, mondhatnók: ha Démétér olyan, mint az „elrablás előtt” volt, akkor jó anya, de ha olyan, mint Koré elrablása után, akkor baj van. Addig ugyanis tette, amit kellett, és bízott benne, hogy minden rendjén van. A lánya elrablása után azonban teljesen elborította a bánat és a düh, nem tudott semmi mással foglalkozni, csak a gyászával, és pusztító sztrájkba fogott.

Vannak anyák, akik folyamatosan attól rettegnek, hogy valami szörnyűség fog történni a gyerekkel. Félelmükben minden normális önállósodási kísérletét csírájában fojtják el, olykor még a kortársaiktól is eltiltják, attól tartva, hogy elveszítik a szeretetét.

Olykor - szerencsére ritkán - a körülmények is hozzájárulnak ehhez a magatartáshoz. Egy kliensem elmondta, hogy kislánya hatéves koráig boldog és nyugodt volt. Ekkor azonban olyasmi történt, ami az „elrablásához hasonló: egy szomszéd, miközben ő elment, és valakire rábízta a gyereket, szexuálisan molesztálta a

188

BENNüNK éLó ISTENNőK

kislányát. Ettől kezdve a kicsi szorongó, gátlásos lett, rémálmai voltak, és még a saját apjától is idegenkedett.

Az anya dühöngött, emésztette magát, és szörnyű lelkiismeretfurdalása volt, mert nem volt ott, amikor kellett volna, és nem tudta megakadályozni a bajt. Ettől kezdve állandó rettegés volt az élete, végül pszichoterápiára szorult.

A Démétér-nő gyermekei minden bajáért önmagát teszi felelőssé. Az a képtelen meggyőződése ugyanis, hogy neki tökéletes anyának kell lennie, aki a világ összes bajától megóvja kicsinyeit.

Igyekezetében, hogy tökéletesen töltse be szerepét, túlzott óvatosságával, féltésével és gondoskodásával valósággal fojtogatja a gyerekeit. Minden felelősséget levesz róluk, megvédi őket akkor is, ha magukat kellene már megvédeniük, minden lépésüket ellenőrizni akarja. Ha a gyerek nem elég erős, úgy függő, dependens lénnyé válik, „anyámasszony katonájáévá, aki képtelen megbirkózni feladataival, normális kapcsolatot létesíteni embertársaival.

Előfordul, hogy a lelki köldökzsinór soha nem vágható el, a gyerek az anyja mellett éli le az életét annak haláláig. Akik házasságot kötnek, azok is anyjuk árnyékában maradnak-férjük, feleségük legnagyobb bosszúságára. Az új háztartásban is a domináns Démétér-anyós dönt, s a házastárs vagy megszökik, vagy a másodhegedűs szerepére fanyalodik. Van asszony például, aki nem megy el nyaralni, mert „nem hagyhatja magára a mamát olyan hosszú időre”.

A keményebb fából faragott gyerekek megpróbálnak kitörni az aranykalitkából, és élni a maguk életét.

Van a Démétér-anyának egy tulajdonsága, ha nem is általános: ő az az anya, aki képtelen nemet mondani a gyerekeinek. Neki nem lehetnek szükségletei, vágyai meg éppenséggel nem; ő csak adakozhat és szolgálhat. Azt akarja, hogy a gyerekeinek „mindenük meglegyen”. Ha a gyermek óhaja olyan összegbe kerülő dolog, amely jóval meghaladja az anya lehetőségeit, vagy meghozza az aránytalan áldozatot, vagy kutyául érzi magát. Még kínosabb, hogy a viselkedés tekintetében is képtelen megszabni a határokat, s így a gyerekei már kicsi korukban is kellemetlenek, követelőzők, nyávognak, zsarolnak és önzőek. Felnövekedvén meg vannak győződve róla, hogy mindent megtehetnek, senkire nem

DéMéTéR

189

kell tekintettel lenniük, és nekik minden kijár anélkül, hogy a legcsekélyebb erőfeszítést kellene tenniük. Magatartási zavaraik már az iskolában kiütköznek. Mivel nincsenek felkészülve az alkalmazkodásra, munkahelyükön is meggyűlik a bajuk, amikor bizonyos szabályok betartását kérik tőlük számon. Démétér tehát igyekezetében, hogy tökéletes anya legyen, sok bajt okozhat.

A KÖZÉPKORÚ DÉMÉTÉR Ez az életszakasz igen jelentős a Démétér-nők életében, hiszen a biológiai óra lejár, s ha eddig nem estek teherbe, most már egyre kevesebb reményük lehet erre. Egyszer csak minden gondolatuk e körül a téma körül sűrűsödik, férjüknek egyre gyakrabban példálóznak, és órákat töltenek a nőgyógyászati rendelések vagy genetikai tanácsadók várótermében. Fölmerül az örökbefogadás gondolata is.

Kritikus évek ezek akkor is, ha Démétér már anya, hiszen fontossága halványulni kezd, a gyerekek növekednek, és minden önállósodási lépésük egy-egy megpróbáltatás, próbája annak, hogy el tudja engedni őket. Úgy érzi, kellene még egy „kései” gyereket szülni.

Ha az asszony valamilyen szervezetet vagy intézményt hozott létre, és anyai hivatását ott töltötte be, azzal a konfliktussal küszködik, hogy immár nem képes minden feladatot egymaga ellátni, minden döntést kézben tartani, és meg kellene osztani az „anyaságot”, a felelősséget. Ha a nő pszichéjében nem munkál egy jó stratégiát sugalmazó Athéné, megeshet, hogy ő maga futtatja zátonyra a hajót, amit ő épített egész fiatalsága feláldozásával.

Végül kritikusak ezek az évek mindenképpen, mert ilyenkor kell az embernek végiggondolnia, mi fog hiányozni neki élett hátralévő részében, s hogy mivel fogja kitölteni azt az űrt, amely a gyerekek kiröpülésével vagy a munka felelősségének föladásával keletkezik benne.

190

BENNüNK éLő ISTENNőK

AZ ÉLTES DÉMÉTÉR Az idős Démétér-nők nagyjából két csoportra oszthatók. Sokan szépnek és beteljesedettnek tartják ezt az életkort. Ők ugyanolyan szorgalmas és aktív emberek maradnak, mint amilyenek voltak; ők azok, akik megtanulták az embereket úgy elfogadni, ahogy vannak, és megszerezték azt a „két lábbal „a földön álló” bölcsességet, amely ebben az életkorban is jó szolgálatot tesz. Ők már fiatalon megtanulták: az embereket nem kell visszatartani attól, hogy kockázatokat vállaljanak, nem kell szorosan magunkhoz kötni őket, és azt sem kell hagyni, hogy kihasználjanak. Mindig is egymás kölcsönös tiszteletben tartását és mások függetlenségét tekintették értéknek. Gyerekek, tanítványok és betegek generációi szeretik és tisztelik ezeket a Démétér-nőket. Olyanok ők, mint az istennő, aki a történet végén ismét megajándékozta az embereket áldásával. Éppen az ellenkező élethelyzet jellemző azokra, akik örökké áldozatnak tekintették magukat. Most úgy érzik, nem volt érdemes, álmaik nem teljesültek, fáradozásaik veszendőbe mentek, és elégedetlenek, boldogtalanok. Örökös panaszkodásuk hallatán mindenki nagy ívben igyekszik elkerülni őket. Életük alkonyán - azonosulva az istennővel - ott ülnek templomukban talpig megbántottságba és gyászba burkolózva, és nem engedik, hogy bármi is növekedjék és sarjadjon. Nem tudnak mit kezdeni magukkal, és egyre keserűbb, egyre kellemetlenebb öregasszonyokká válnak.

PSZICHÉS ZA VAROK VESZÉLYEI Démétér igen jelentős alakja volt az Olümposznak, és fontos funkciója volt az emberiség életében. Amikor beszüntette a tevékenykedését, és megállt az élet, számos isteni rokona járult elé, hogy rimánkodjék neki: ugyan állítaná már vissza a termékenységet a földön. Mégsem tudta megakadályozni leánya elrablását, kikényszeríteni azonnali visszatérését. Alávetették a férfiak akaratának, elutasították, meg is erőszakolták, hagyták bánkódni és mély depresszióba zuhanni. A földi Démétérekkel valami hason-

DéMéTéR

191

ló szokott történni: erőszak, rászedés, kihasználás, elnyomás, majd ennek reakciójaként a dührohamok és végül a depresszió.

Körülbelül így fest a Démétér-nők kórelőzménye.

AZONOSULÁS DÉMÉTÉRREL Az a nő, akinek a jellemében Démétér regnál, bőkezű és korlátlanul adakozó anyafigura. Ha valakinek szüksége van rá, képtelen nemet mondani. Általában tovább ül tehetetlenül a telefonkagylóval a fülén, mint szeretne, mert feltétlenül meg kell hallgatnia egy kiborult ismerőst, egyetlen szabad délutánját rendre mások ügyeinek intézésére fordítja ahelyett, hogy önmagának tartaná fenn, és ha van nála véletlenül éppen egy összeg, hát kölcsönadja.

Démétér munkál abban a pszichológusban is, aki nehéz és zsúfolt napja egyetlen szabad óráját ajánlja föl szorongó kliensének egy soron kívüli találkozásra, akinek az estéit rendre megzavarják a hosszadalmas telefonhívások, és akinek a tiszteletdíja mindig a megengedett skála legalsó szintjén mozog. Ez az állandó hasznosságra, rendelkezésre állásra késztető ösztön végül teljesen ki tud készíteni egy segítő foglalkozású nőt. Az eredmény: kiégés, apátia, belefáradás mindenbe és mindenkibe. Szerencse, ha a női szervezet idejekorán tiltakozik a teljes kizsákmányolás ellen, és a testi kimerültség tünetei előbb jelentkeznek, mint a lelki kiégés.

A TERHES ANYASÁG Megesik, hogy a Démétér-nő nem tud ellenállni a teherbeesés csábításának. „Elfelejt” védekezni a nem kívánt terhesség ellen, s így cinkosává válik a benne munkáló, de érdekeit figyelmen kívül hagyó istennőnek.

Ha egy Démétér-nő boldog anyaságot szán magának, nagyon meg kell választania az apát is és az időpontot is, amikor a terhessége kívánatos.

Az agyonhajszolt, magukat örökké túlvállaló anyák jellegzetes panaszai: fejfájás, fáradtság, hát-, láb- és derékbán talmak, gyomorfekély, emésztési zavarok, menstruációs görcsök. Testi tüneteik

192

BENNüNK éLó ISTENNőK

fő oka az, hogy képtelenek hangot adni indulataiknak vagy nemet mondani, amikor a környezet túlterheli őket. Ezekkel a panaszokkal közvetett módon rimánkodnak egy kis kíméletért: „Fájdalmaim vannak, ki vagyok zsigerelve, ne kényszerítsenek rá, hogy még többet vállaljak!” Egyébként ugyanezek a tünetek - némi alvászavarokkal fűszerezve - az enyhe, krónikus depresszió kísérői is.

A FÜGGŐSÉG KÖLDÖKZSINÓRJA A Démétér-asszonyok szinte infantilizálják a környezetüket azzal, hogy folyamatosan nélkülözhetetlenné teszik magukat. „Hagyd, kicsim, majd én!” „Add csak ide, az anyu ezt jobban tudja”. „Neked ez még nem való.” Ezek az üzenetek gyermeki sorban és abban a biztos tudatban tartják azt, akihez szólnak, hogy ő maga tehetetlen, és anyja nélkül el lenne veszve.

Igen jellegzetes példája ennek a viselkedésnek, amikor egy anya meg akarja tanítani főzni a lányát, biztatja is, ki is viszi a konyhába, de minden mozdulatát ellenőrzi, kritizálja, és minden műveletet ő fejez be.

Ugyanez a helyzet, ha a munkahelyén tanít be valakit. Az anyaszerű nő a mentor, az ész, aki jobban tudja, megoldja, gyorsabban elintézi. A többiek pedig szépen elengedik magukat, eredeti ötleteiket sem adják elő, önbizalmuk lelombozódik, és végül a Démétér-vezetőnő azon kapja magát, hogy ő húz a „gyerekei” helyett is - a végkimerülésig.

A szorongó nő számára valóságos áldás, ha másoknak szükségük van rá, mert ez ad neki biztonságot. Ha viszont ugyanők kompetensekké, függetlenekké válnak, szinte fenyegetve érzi magát. így aztán a jó viszony feltétele, hogy a „többiek” - bárkik - úgyszólván belemerevedjenek függő helyzetükbe, és fogadják el Démétér gondoskodását akkor is, amikor erre már csak neki magának van szüksége.

Az a Démétér-anya vagy vezető, aki biztos magában, akinek van önértéktudata, inkább egy jó kertészhez hasonlatos, aki megteremti a növekedéshez szükséges feltételeket.

DéMéTéR

193

PASSZÍV ELLENÁLLÁS Amikor Démétér végképpen kimerül, az egész világra megharagszik. Nem szól, hiszen az önérvényesítés képessége hiányzik belőle, inkább megpróbál „rátenni egy lapáttal”. Képtelen belátni, hogy a munkaereje véges.

Viselkedése hamarosan a passzív agresszió jeleit mutatja. Elfelejti megvenni a szomszédasszonyának, amit az kért, elkésik egy nagyon fontos megbeszélésről, vagy nem tartja be a határidőt.

Ilyen kerülő utakon próbálja lerázni magáról a már túlzott terheket, és összekaparni függetlensége morzsáit. Sokkal hatékonyabb lenne, ha egyenesen közölné azzal, aki kér valamit, hogy nem tud segíteni, hiszen ez a passzívan agresszív viselkedés olyan színben tünteti föl, mintha megbízhatatlan lenne, ráadásul még lelkiismeret-furdalása is van. Ha közöljük a hozzánk fordulóval, hogy kérésének ezért meg ezért nem tudunk eleget tenni, ez egy világos üzenet, és még csak haragudni sem lehet miatta. A passzívan agresszív viselkedés ezzel szemben egy megtévesztő üzenet, éspedig igen barátságtalan akcióba csomagolva.

Olykor előfordul, hogy a másik fél fütyül a mi igényeinkre, és saját szükséglete kielégítéséhez ragaszkodik - a mi kárunkra is. a Ilyenkor kell tettekkel is hangsúlyozni, hogy nem vagyunk kizsákmányolhatóak többé. Zeusz sem sokat törődött Démétér gyászával és fájdalmával, amíg az „sztrájkolni” nem kezdett.

Ha egy Démétér-nő tudatára ébred, hogy kihasználják, és az ő szükségleteit nem veszik figyelembe, legjobban teszi, ha sürgősen szól, hogy segítségre vagy kíméletre szorul, és ha ezt nem kapja meg, nem hajlandó tovább egymaga ennyi feladatot ellátni.

ÜRES FÉSZEK ÉS KIÜRÜLT LÉLEK Amikor Démétér életének értelme, anyasága véget ér, mert az utolsó gyereke is elköltözik, az asszony úgy érzi, elvesztette erejét, hatalmát, fontosságát, élete értelmét. Ül az üres fészekben, lélekben is kiürülve.

Az „üres fészek-depresszió” szakkifejezés; az életüket családjuknak áldozó nők reakcióját írja le, és meglehetősen elterjedt

194

BENNüNK éLő ISTENNőK

zavar. Hasonló a vezetést átadó, nyugdíjba menő főnöknők reakciója is.

Megesik, hogy az archetípus oly erős és aktív, hogy a nő mindenfajta működésre képtelenné válik, és pszichiátriai kezelésre szorul. Valósággal megtestesíti a Perszephonét tébolyodottan kereső Démétért: nem eszik, nem alszik, nem tisztálkodik. Kezeit tördelve, nyughatatlanul járkál föl-alá a kórházi folyosón, ki nem fogy a panaszból és vádaskodásból, vagy - mint az istennő a maga szentélyében - magába roskadtan ül, és nem reagál semmire.

A depresszió mindkét formáját ellenséges érzelmek színezik át; Démétér dühös, mert megfosztották élete értelmétől.

Ezt az állapotot meg lehet és meg is kell előzni.

Aki tudatában van, hogy hajlamos a fenti viselkedésminták követésére, a lelki egészség négy megtartó fogását kell gyakorolnia.

Először is azt kell megtanulnia, hogy elfojtás helyett kifejezze dühét, haragját, negatív érzéseit - természetesen úgy, hogy kapcsolatai ne sérüljenek.

Másodszor meg kell tanulnia nemet mondani, és ezzel elkerülni a kiégést és a kimerültséget. Le kell szokni a mártíromságról, és arról a tévhiedelmünkről, hogy mindent nekünk kell megoldanunk. Ha megtanulunk nemet mondani, mások is megtanulják figyelembe venni a mi igényeinket.

Harmadszor anyaként tudatosan elő kell segítenünk gyermekeink önállósodását, és felkészíteni önmagunkat is, őket is a leválásra. Ugyanez a helyzet a beosztottak esetében is.

Végül a többi archetípus kimunkálása önmagunkban képessé fog tenni az anyaságon kívül más célok követésére, és utat nyit más örömök felé is.

A LELKI FEJLŐDÉS ÚTJAI Az „üres fészek” depresszió csupán egy a lehetséges veszélyek közül.

Vannak más gondok is, és azokat is meg lehet előzni. Az erős anyai és anyáskodási ösztönt, a nemet mondás képtelenségét mindenki könnyedén fölismeri magában. Vannak azonban az ön-

DéMéTéR

195

ismeretnek bizonyos gátjai. Ilyen vakfoltja az önismeretnek, ha valaki nincs tudatában azoknak a negatív és ellenséges érzelmeknek, melyekkel mások iránt viseltet, és nem veszi észre azt sem, ha - legjobb szándékai ellenére - a viselkedése másokra rossz hatással van. Nehezíti a dolgot, hogy a Démétér-asszonyok valóban jóindulatúak és segítőkészek, s nem könnyű annak belátása, hogy a pokolba vezető út jóindulattal van kikövezve - a közmondás szerint. Az ilyen nők állandóan védekeznek: „Csak neked akartam jót”, „én csak segíteni akartam”, „emlékezz, akkor is, amikor. . .” és sorolják valódi jótetteik listáját, nagylelkűségük bizonyítékait.

Démétér nem tud nemet mondani, és nem tud haragudni sem, azaz: képtelen elismerni, hogy haragszik arra, akit egyébként szeret, s mivel a jó anya mindig jó anya, azt sem ismeri be önmagának, hogy olykor „sztrájkol”. Nem is tartja függőségben azokat, akiket szeret. Ő csak örülne, ha önállóbbak lennének. Nem ismerik el őt, ez tény, de ő sincs önmagával megelégedve, hiszen soha nem ér a dolgai végére.

LÉGY ÖNMAGAD DÉMÉTÉRJE IS! Ha sikerül bevilágítanunk személyiségünk homályos területeit, és felismerni személyiségünk negatív vonásait, túl is tudunk lépni azokon - átléphetjük az árnyékunkat. A két feladat közül a beismerés a nehezebb, a változtatás könnyebb.

A Démétér-nő a maga számára is kiaknázhatja őstípusát ahelyett, hogy ösztönösen kizárólag mások érdekében működtetné azt, mintha bizony ő lenne az istennő maga. A gondoskodó részvétet, ami oly könnyedén fölébred benne mások iránt, fordíthatja olykor önmaga felé is. Például, amikor egy újabb feladattal akarják megbízni, egy további felelősséget akarnak a vállára rakni, amikor valaki azzal a mosollyal közeledik, amely mögött mindig egy icipici kérés van, itt a pillanat, hogy a Démétér-nő föltegye magának a kérdést: „Kell ez most nekem?” „Biztos, hogy meg akarom ezt tenni neki?” „Van nekem erre most időm és energiám?” „Mit is akartam én most csinálni?”

Amikor a környezete nem megfelelően bánik vele, Démétér természetét használja fel önmaga védelmére, és ne legyen rest

196

BENNüNK éLó ISTENNőK

közölni is azzal, akit illet, hogy mit érez, mire van szüksége, mit szeretne.

A legtöbb anya keserűen jegyzi meg, hogy mi mindenről kell lemondania.

Ha egy nő nem csinál helyet az életében az anyaságán kívül semmi másnak, akkor ebbe az egy szerepébe ugyancsak belezápulhat.

Kifogás természetesen mindig akad. Egy férjes nő, akinek gyerekei vannak, el tud-e menni a barátnőjéhez? Vagy a férjével, társaságba, gyerekek nélkül? Van-e ideje sportolásra, kézimunkázásra, tanulásra, hobbijára, olvasásra, meditációra? Van-e pénze, energiája arra, hogy szépítgesse magát? Hogy kószáljon egyet egyedül a városban vagy a természetben? Démétérnek természetesen soha semmire nincs ideje, ha csak nem szól rá önmagára: „Nem élet ez így, lányom, eredj és lazíts egyet, különben kiborulsz!”

GYÓGYULÁS A DEPRESSZIÓBÓL A depressziós Démétér-nő valakit vagy valamit gyászol: egy szerepet, egy kapcsolatot, egy hivatást vagy munkahelyet, amiért küszködött, és ami értelmet adott az életének; valamit, ami mindennél fontosabbnak tetszett.

A görög istennők mindegyikére áll azonban a tétel, hogy változnak az idők, és mi is változunk. Az istennők mítoszában is vannak a fejlődésre, a változásra utaló mozzanatok. Démétér is kigyógyult, amikor visszakapta a leányát, és munkálkodni kezdett.

Végleges gyógyulása előtt, amikor hiába kereste Perszephonét, egy másik gyermeket dajkált, vagyis megpróbált megküzdeni a veszteséggel egy másik kapcsolatban. A mítosz tehát két utat is mutat a gyógyulás felé.

Amikor a depresszió elmúlik, valami olyasmi történik, mint Démétér és Perszephoné egyesülése: az ifjúság archetípusának visszatérése. Hogy ez miképpen következik be és miért, az a pszichiáterek előtt is meglehetősen homályos. Egyszer csak abbamarad a sírás, elszáll a harag. Ahogy múlik az idő, új érzések kezdenek kibontakozni a betegben. Egyszer csak meghallja, hogy énekel egy madár, észreveszi, hogy kék az ég, hirtelen megrendíti valaki másnak a szenvedése. Aztán kedve kerekedik, hogy valami

DéMéTéR

197

finomat főzzön, vagy elővegyen egy régen félretett munkát. Az érzelmi tavasz beköszöntének finom jelei ezek. Röviddel azután, hogy az életnek ezek az előhírnökei jelentkeznek, a nő ismét önmaga lesz, életkedve, ereje, nagyvonalúsága a régi, és újra egyesül énjének sokáig hiányolt részével.

Több is lehet ez, mint egyszerű gyógyulás. Meglehet, hogy a Démétér-aszszony bölcsességben és spirituálisán is gyarapodva kerül ki szenvedése bugyraiból. Démétér és Perszephoné mítosza azt a belső tapasztalatot formálja tanulsággá, hogy az ember a szenvedés által fejlődni, épülni is képes. Akárcsak az istennő maga, a földi asszony is elfogadhatja, hogy az emberi lélek is ki van téve az évszakok váltakozásának, s ezáltal olyan tudásra tesz szert, amely magát a természetet tükrözi. Az ilyen nő megtanul tovább élni, bármi történjék, mert tudja: a változó emberi élmények éppúgy feloldják egymást, ahogyan a tavasz megolvasztja a tél jegét.

TIZEDIK FEJEZET

Perszephoné: az alvilág királynéja, fogékony és alkalmazkodó nő, „anyja-lánya”

PERSZEPHONÉ,

ISTENNŐ

Koré (leány), vagy későbbi nevén Perszephoné (a latinoknál Proserpina) történetét is a Démétérhez szóló homéroszi himnuszból, valamint Ovidius „Átváltozások” c. művéből ismerjük.

Két alakban tisztelték: Koré karcsú, lenge, gyönyörű leányka, akit vagy a termékenység jelképeivel: gabonaszálakkal vagy gránátalmával ábrázoltak, vagy egy nárciszszerű virággal, ami az elrablásakor csalétkül szolgált. Az alvilág istennőjeként Perszephoné érett nő, aki a holtak szellemein uralkodik, és vezeti azokat az eleveneket, akik valamilyen okból lelátogatnak oda. Tudja, mit akar, és azt el is éri.

Noha nem tartozik a tizenkét első generációs istenség közé, ő volt a központi alakja az eleusziszi misztériumnak, az ókori görögség legfontosabb vallási szertartásának. Ezekben a misztériumokban élték meg a görögök az élet visszatérését, megújulását a halálból - amiképpen Perszephoné is évről évre visszatért az alvilágból.

EREDETE ÉS MITOLÓGIÁJA Koré Démétér és Zeusz leánya volt. Fogantatása körülményeit a görög mitológiában merőben szokatlan hallgatás övezi.

A történetét az előző - anyjáról szóló - fejezetben már leírtuk ugyan, de a meséket többször is jó elmondani és meghallgatni.

Ennek a történetnek is több változata van, de a lényege ugyanaz.

Perszephoné Okeánosz lányaival játszadozott a mezőn, és virágot

PERSZEPHONé

199

szedett. Hogy a nüszai mezőn történt-e a dolog, vagy a szicíliai Ennában, vagy Hermionéban vagy valahol Kréta szigetén, ezt a krónikások már nem tudták. Az alvilág ura. Hádész mindenesetre beleszeretett, amikor egyszer alvás közben megleste, és megkérte Zeusztól, testvérétől a leánya kezét. Az hallgatólagosan beleegyezett, de Démétérnek nem mert szólni a dologról.

Koré nagyanyja, Gaia, hogy elcsábítsa a lánykát társnői közül, egy gyönyörű, soha nem látott virágot sarjasztott az útjába, s mikor Perszephoné lehajolt, hogy leszakítsa, megnyílt a föld, és halhatatlan fekete lovakkal vont aranyos szekerén megjelent Hádész, és magával ragadta a sikoltozó lányt.

Hogy azután mi történt: tudjuk. Démétér nem nyugodott bele a gazságba, haragjában elvonult, és nem csinált semmit, mire a föld terméketlen lett és a természet halott. így kényszerítette ki Zeusztól gyermeke visszatérését.

Zeusz Hermészt, az istenek küldöncét bízta meg, hogy a lányt visszahozza. Hermész egy vigasztalan, kényszeredett asszonyt talált odalenn, aki boldogan ugrott föl, amint megtudta, hogy viszszamehet az anyjához. Örömét kihasználva a ravasz Hádész ekkor egy gránátalmamagot adott neki, s ezt Perszephoné megette. Aztán felült Hermész szekerére, és sebesen Démétérhez hajtattak az eleusziszi szentély elé. Itt anya és leánya boldog ölelésben olvadt össze. Démétér azonnal aggódva érdeklődött, hogy evett-e a lány valamit odalenn, a holtak birodalmában? Amikor megtudta, hogy egy gránátalmamagot evett a férje kezéből, nagyon elbúsult, mert tudta, hogy a házasság érvényes, és hogy nem tarthatja örökké maga mellett a gyermekét. Perszephoné egyébként füllentett, mert azt mondta, hogy Hádész akarata ellenére etette meg vele a magot, de ez nem változtatott semmit azon, hogy az év egyharmadát Hádész mellett kellett töltenie, s a további mítoszok tanúsága szerint nem is érezte ott olyan rosszul magát.

Perszephoné az alvilág úrnője, királynője és az elevenek ottani vezetője lett. Ahányszor csak egy hős vagy hősnő leszállt a holtak közé, Perszephoné volt az, aki fogadta és kalauzolta. (Érdekes módon mindig jelen volt. Annak ellenére, hogy az év kétharmadát az olümposziak között tölthette, egyetlen látogató sem talált egy cédulát az alvilág kapuján ezzel a felírással: „Hazamentem anyámhoz”.)

200

BENNüNK éLő ISTENNőK

Odüsszeuszhoz is Perszephoné küldi a holt asszonyok lelkét, amikor jóslatért az alvilágba érkezik. Ebben a korszakában nem virágszedő leányka immár, hanem a „riadalmas”, a „magasztos” és „fennkölt” - ezekkel a jelzőkkel illeti Homérosz.1 Ámor és Psyche mítoszában Psyche kapja a feladatot, hogy leszálljon az alvilágba egy tégellyel, amit majd Perszephoné szépségbalzsammal tölt meg Aphrodité számára.2 A hős Heraklész utolsó és legnehezebb munkája az volt, hogy hozza fel az alvilágból a kaput őrző háromfejű kutyát, a Kerberoszt. Perszephoné kilépett palotája kapujából, testvéreként üdvözölte a hőst, majd kölcsönadta neki a kutyát.

Perszephoné nem szült Hádésznak gyermekeket, s egyes hagyományok szerint nem is csalta meg. Van azonban egy gyanús történet, s ez a gyönyörű szép Adónisz históriája. Állítólag Aphrodité és Perszephoné is beleszeretett. Aphrodité a csecsemő Adoniszt - aki az ő mesterkedése folytán született, és életveszélybe került - egy ládába dugta, és Perszephonéra bízta, hogy rejtse el.

Perszephoné azonban kíváncsi volt, kinyitotta a ládát, és a palotájába vitte a szépséges kisfiút, aki utóbb a szeretője lett.

Aphrodité azonban rájött erre, lerohant hozzá, és visszakövetelte a fiút. Zeusznak kellett volna ítélkeznie a dicstelen vitában, de ő Kalliopéra bízta a dolgot, a múzsára, aki úgy döntött, hogy mind a két istennő megmentette Adónisz életét, tehát mind a kettőnek joga van rá. Az évet három egyenlő részre osztotta; egy-egy rész Aphroditéé, illetve Perszephonéé lett, a harmadik harmadban pedig Adónisz kipihenhette magát, mert ekkor egyedül lehetett.

A PERSZEPHONÉ-ŐSTÍPUS Ez az archetípus nem úgy ösztönzi cselekvésre viselőjét, mint akár Héra, akár Démétér. Ha ez a földi nő domináns vonása, inkább passzív, mint aktív: a dolgok általában megtörténnek vele, de nem ő irányítja azokat. Másokkal szemben engedékeny, tartózkodó.

Koré, a leány lehetővé teszi viselőjének, hogy őrökké fiatalnak lássék.

A kettős alak a földi nő archetipikus jellemében is jelen van: a leányé is, az alvilág úrnőjéé is. A Perszephoné-nőt befolyásolhat-

PERSZEPHONé

201

ja csak az egyik, vagy csak a másik, de fejlődése során át is léphet az egyik formából a másikba.

KORÉ - AZ ARCHETIPIKUS LEÁNY Koré annyit tesz: leány. Démétér és Zeusz lánya tehát úgyszólván névtelen volt, „azt sem tudta, kicsoda”, nem volt tudatában sem szépségének, sem hatalmának, sem vágyainak. A legtöbb fiatal lány életében van egy ilyen „öntudatlan” korszak, mielőtt pályát választ vagy férjhez megy, és vannak köztünk nők, akik életük végéig kislányok maradnak. Nem is kötelezik el magukat sem egy pálya, sem egy kapcsolat mellett, jóllehet van munkájuk, kedvesük, férjük, és gyakran még hivatásuk is, amit egy egyetemen tanultak ki - és mégsem. Bármit is csinálnak éppen, úgy rémlik nekik, hogy ez még „nem az igazi”. Attitűdjük az örökösen habozó kamaszéhoz hasonlatos, aki nem igazán tudja, kicsoda, mivé legyen, ha nagy lesz, és mindig várakozik. Vár valamire vagy valakire, aki majd megszabja az élete útját.

AZ ANYJA-LÁNYA A két istennő olyan egységet képez, melyben a lány túlságosan közel áll az anyjához, közelebb, semhogy önálló, független lénnyé nőhetné ki magát. A kapcsolat mottója: „Anya jobban tudja.”

A Perszephoné-leány minden vágya az, hogy az anyja meg legyen vele elégedve. Igyekszik „jó kislány” lenni, engedelmes, hajlítható, készséges és óvatos, kerüli a kockázatnak még a lehetőségét is. A „széltől is óvott” lányról szól az a bugyuta mondóka is, amely némileg döcögős fordításban valahogy így fest: „Édesanyám, úszni mennék!

Lányom, miért ne mennél?

De a tóhoz ne menj közel, Nehogy beleessél!”

202

BENNüNK éLő ISTENNőK

Az anya ereje és önállósága megtévesztő. Azzal, hogy magához köti a lányát, úgyszólván önmagát hosszabbítja meg, az ő bőrébe bújva is a maga életét éli. Ennek jellegzetes példája a színésznőleány és színházi rendező-anya kettőse.

A nyugati kultúra még ma is arra neveli a kislányokat, ami már keleten sem általános, hogy nőiesek, passzívak legyenek, a feminin vonásokat pedig a függő, alárendelődő, „gyenge” viselkedéssel hozzák összefüggésbe. A lány Hamupipőke vagy Csipkerózsika módjára csak várja a herceget fehér lován. Ez a társadalmi elvárás természetesen akadályozza a sokoldalúság kibontakozását.

„ANIMA-NŐK” Egy igen kiváló jungiánus analitikus, M. Esther Harding The Way of All Women (Minden nőnek útja) című könyvében leírja a „mindenki asszonya” típusát. No, nem egy kurtizánról van itt szó, hanem az ún. „anima-nő”-ről, aki a férfi minden kívánságát teljesíti, tökéletesen alkalmazkodik hozzá és „úgy szép, hogy ő vonzónak lássa”. Szubjektív élményeiről nem is igen tud számot adni, mert ahhoz túl kevéssé ismeri önmagát. „Általában igen kevéssé öntudatos, nem boncolgatja, hogy ki is ő, mit szeretne, és mik a céljai, csak van, létezik, él benne a világban, megformálatlanul. ” Harding megjegyzi, hogy az ilyen nő igen könnyen válik a férfi tükörképévé, animájává. Fogékony lévén leképezi a férfi tudattalan nőimágójának kivetülését, s szinte belebújik abba a képbe, mint egy ruhába. „Olyan az anima-nő, mint egy sokoldalú kristály, amely akaratlanul, szinte automatikusan fordítja hol ezt, hol azt a felszínét a rátekintőfelé, s mindig azt az oldalát, lapját, amelyik aférfi animáját az adott pillanatban a legjobban tükrözi. ”3 A Perszephoné-nőt veleszületett fogékonysága, befogadóképessége teszi ilyen hajlékonnyá, vagy, hogy a fenti hasonlatnál maradjunk, fordulékonnyá. Ha a számára fontos személy jelzi, hogy mit szeretne, vagy milyennek szeretné őt látni, nem áll ellen, különösen nem azonnal. Az „anima-nő” az egyik férfi mellett vagány sportlady, a másik mellett kertészkedő háziasszony, és ha a harmadik szobrász, aki az ártatlan szüzet szeretné megmintázni róla, akkor ennek sincs akadálya, mert az ő számára az lesz.

PERSZEPHONé

203

A GYEREK-ASSZONY Amikor Hádész megpillantotta az alvó Korét, egy gyermeket kívánt meg, aki nem volt tudatában sem szépségének, sem szexuális vonzerejének.

A szexualitás és ártatlanság archetipikus kombinációja a huszadik század végén egy időre szinte áthatotta az Egyesült Államok fogyasztói kultúráját. A kívánatos nő egy szexis cica, egy nagyon fiatal leányka, aki ajkán buja mosollyal pózol a Playboy magazin fotósának - meztelenül. A Pretty Baby című filmben a főszereplő egy tizenkét éves kislány, akit a bordélyházban annak adnak el, aki többet kínál az ártatlanságáért. Több ilyen film is készült, például a Kék lagúna és a Végtelen szerelem, s a farmernadrágok reklámjai is ugyanerre vannak „kihegyezve”. A frivol filmek kis főszereplőiről megírják a lapok, hogy féltve őrzött kis Perszephonék, akiket kardos édesanyák menedzselnek.

Az életkor egyébként nem lényeges, mert Perszephoné szexualitása később sem ébred föl, asszony korában sem, és nem is tartja magát „szexisnek” vagy szenvedélyesnek soha. Jólesik neki, ha a férfiak szeretik, de az igazi nagy érzelmekre nem képes, és orgazmusa sincs gyakran.

Japánban nagyon kedvelik a Perszephoné-típusú nőket, és igyekeznek is ilyenné alakítani a lányokat. A japán nő nyugodt, tudja, mi az illem és a szokás, szolgálatkész és soha nem mond nyíltan nemet. Neveltetése folytán kerüli a harmónia megzavarását akadékoskodással vagy ellenvéleményekkel. Kecsesen jelen van, de háttérben marad, finom ösztönnel találja ki az ura gondolatait és kívánságait. Legalábbis látszólag belenyugszik a sorsába.

AZ ALVILÁGI VEZETŐ Perszephoné - szó, ami szó - leányrablás áldozataként szerezte első alvilági élményeit, később azonban az alvilág királynője, Hádész palotájának úrnője lett, és vezetője minden halandó, de még élő látogatónak, akinek éppen odalenn akadt dolga. Az archetípusnak ez az oldala - akárcsak a mítoszban - lassan, tapasztalatszerzés és érés során alakul ki.

204

BENNüNK éLó ISTENNőK

Értelmezésünkben az „alvilág” a lélek mélyebb rétegeit jelképezi, azt a „helyet”, ahol az emlékképek és az érzések „el vannak temetve”: a személyes tudattalant; valamint azt, ahol az emberiség közös képzetei, imágói, viselkedésmintái, ösztönei szunnyadnak: a kollektív tudattalant. Amikor a pszichoanalízisben ezeket a területeket föltárjuk, a mély rétegekben lévő képek egyszer csak megjelennek a kliens álmaiban. Olykor egy pincében találja magát, gyakorta számos folyosóval és több helyiséggel tagolt pincében, amely egy labirintusra emlékezteti az álmodót. Máskor „valahol a föld alatt” emberekkel, állatokkal vagy tárgyakkal találkozik, melyektől elfogja a rettegés, vagy éppen a kíváncsiság, attól függően, hogy énjének ettől a bugyrától fél-e, vagy sem.

Perszephoné, mint a lelkek vezetője, egy átjárót kínál. Azt a lehetőséget szimbolizálja, hogy személyiségünk tudatos, „valós” realitása és tudattalan vagy archetipikus realitása között ide-oda „járhatunk”. Akiknél a Perszephoné-őstípus igen aktív, azok előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a két szint között maguk is közvetítsenek, s mindkettőt személyiségükbe ötvözzék. „Idegenvezetőként” is szolgálhatnak másoknak, akik saját álmaik és fantáziáik „alvilágát” kívánják fölkeresni, és segíteni tudnak azokon is, akiket „elraboltak”, s akik elveszítették kontaktusukat a valósággal.

Hannah Green I Never Promised You a Rose Garden (Soha nem ígértem neked rózsakertet) című önéletrajzi regényében leírja betegségének, kórházi kezelésének és gyógyulásának történetét. A tizenhat éves lány egy maga-teremtette birodalomba menekült a valóság elől. Az írónőnek nagyon élénken kellett emlékeznie élményeire, mert igen érzékletesen írja le azokat. Yr királysága, az általa kitalált ország kezdetben menedék volt, saját időszámítással, nyelvvel és sajátos alakokkal volt benépesítve.4 Egy idő után azonban ez az „alvilág” foglyul ejtette a lányt, rettenetes „valósággá” vált, ahonnan nem tudott menekülni. „Csak körvonalakat látott, szürkét a szürkén, semminek nem volt mélysége. Mintha egyfényképet nézett volna. ” A gyógyult pszichiátriai betegek vezetőként segíthetik azokat, akik saját alvilágukban bolyongva értelmet próbálnak adni különös élményeiknek. Ilyen volt Sylvia Plath The Bell Jár (Az üvegbura) című kisregénye és költeményei is, vagy Doree Previn dalai.

PERSZEPHONé

205

Ezeket a fiatal nőket elragadta az alvilág, amikor betegségükkel pszichiátriai osztályra kerültek, s gyógyulásuk után megírták a depresszió és a téboly világába való „elragadtatásuk” történetét.5 Személyesen ismerek néhány kiváló pszichoterapeuta kolléganőt, akik fiatal korukban maguk is kezelés alatt álltak. Átmenetileg „foglyul ejtette” őket tudattalan tartalmaik egy része, s elveszítették kapcsolatukat a valósággal. Minthogy ekképpen a saját bőrükön tapasztalták meg mind a mélység, mind a visszatérés élményét, ma már kiválóan tudják segíteni mások „visszajövetelét”.

Végül vannak Perszephonék, akik anélkül is kiváló alvilági vezetők, hogy valaha is átélték volna a fogoly Koré élményét: terapeuták, pszichológusok vagy pszichiáterek, akik otthonosan mozognak klienseik múltjában, álmaiban, képzeletében, és igen jól tudnak dolgozni ezekkel a képekkel anélkül, hogy a tudattalan csapdába ejtené őket. Intuitív képességük teszi lehetővé számukra, hogy ismerjék és megszelídítsék az alvilágot. Perszephoné, a vezető az az archetípus, amely lehetővé teszi egyes nőknek, hogy egy szimbolikus nyelvet, egy rítust, egy őrült gondolatot vagy műalkotást, vagy akár egy extatikus misztikus élményt ismerősnek találjanak, és élvezni vagy értelmezni tudják azt.

A KIKELET SZIMBÓLUMA Koré, avagy a névtelen leány mindannyiunknak ismerős abból az életkorunkból, amikor még nagyon öntudatlanok, határozatlanok és persze nagyon fiatalok voltunk, még nem dőlt el semmi, a fejlődés számos útja állt előttünk. Az az időszak volt ez, amikor mind arra vártunk, hogy történjen valami, jöjjön valaki, ami (vagy aki) formába önti az életünket, mielőtt egy másik (bármelyik) archetípus aktivizálódott volna, és új korszakot nyitott volna az életünkben. Az élet évszakai közül Perszephoné a kikeletet jelképezi.

Ahogyan a tavaszra nyár, a nyárra ősz, aratás és szüret következik, mielőtt beköszöntene a terméketlen tél, majd újra fényesebb, melegebb napok jönnek, és újabb rügyfakadás, úgy válik Perszephoné újra aktívvá a nő életében a veszteségek és a depresz-

206

BENNüNK éLó ISTENNőK

szió átmeneti korszaka után. Mindannyiszor, ahányszor csak a lélek felszínére tud törni Perszephoné („kikelet”!), a nő ismét fogékonnyá válik új élmények, eszmék, érzések befogadására, és képessé arra, hogy maga is változzék.

PERSZEPHONÉ KIMUNKÁLÁSA ÖNMAGUNKBAN A fogékonyság vagy hefogadókészség olyan vonása ennek az ősnőnek fejlesztenie kellene magában. Kütípusnak, amit igen lönösen az egyfelé fókuszáló, Artemisz- vagy Athéné-tudattal rendelkező nők esetében van ez így. Ők ugyanis hozzászoktak, hogy „tudják, mit akarnak”, és azt tűzön-vízen át véghezviszik, akár mások igényein átlépve is. Nem tudják kivárni - mint Perszephoné hogy a dolgok megmutatkozzanak a maguk mivoltában, és azt sem, hogy érzéseik eligazítsák őket akár a fontossági sorrend tekintetében.

Perszephoné - vagy még inkább Koré - nyitottságát, rugalmasságát a Héra- és Démétér-nők tudnák igen jól hasznosítani, ha nem is olyan mértékben, mint amennyire Koré alkalmazkodik. (Héra másoktól - leginkább a férjétől - vár el túl sokat, Démétér pedig mindig mindent jobban tud, mint mások - különösen a gyerekei -, ezért kellene nyitottabbnak és rugalmasabbnak lenniük.)

Az archetípus jó tulajdonságainak beépítésénél az első lépés az lehet, ha a fogékonyságot, a befogadókészséget pozitív tulajdonságnak tekintjük - amint hogy az is. A mások iránti fogékony attitűd tudatosan is fejleszthető és tanulható is, ha értő figyelemmel hallgatunk meg másokat, saját érzéseinket mintegy zárójelbe téve, s megpróbáljuk az ő nézőpontjukból szemlélni a szóban forgó témát. Értékítéleteinket, kritikus gondolatainkat és megoldási ötleteinket természetesen érzéseinkkel együtt félre kell tennünk, ha rá akarunk hangolódni valakire.

Bármilyen meglepő, még a saját pszichés állapotunk is érdemes rá, hogy ezt a fogékonyságot önmagunkon is gyakoroljuk. A legfontosabb, hogy mindenekelőtt szeretetre méltónak lássuk önmagunkat, és ne önkritikusan. Sajnos mi, nők éppen akkor ostorozzuk magunkat a legszívesebben, amikor a „padlón vagyunk”.

PERSZEPHONé

207

Lelki hullámvölgyeink igen gyakran a jótékony pihenés nagyon is szükséges időszakai, melyek - amint azt sokan nagyon jól tudják tapasztalatból - általában nagyon aktív, termékeny, vagy nagyon nehéz hetek és hónapok után szoktak bekövetkezni. Általában átmeneti állapotról van szó, és semmiképpen sem vétkes semmittevésről vagy gyengeségről.

Haszonnal járhat az is, ha olykor odafigyelünk a saját álmainkra. Ha ébredéskor megpróbáljuk erősen fölidézni és röviden leírni őket, a képek elevenek maradnak. Ha emlékszünk rájuk, és elgondolkodunk róluk, magunk lehetünk álmaink legjobb megfejtői.

Vannak, akik a bennük spontán felötlő képek megragadásával tudnak telepatikus, vagy más, érzékszerveinken kívül eső, ún. extraszenzoriális észleletekhez jutni.

A FÖLDI PERSZEPHONÉ A Perszephoné-nő mindenekelőtt fiatalos. Teljesen mindegy, hogy hány éves éppen, mert koránál sokkal fiatalabbnak látszik, és a személyiségében is van valami kislányos, afféle „tessék törődni velem, hiszen én olyan kicsi vagyok” kisugárzás, amely élete végéig elkíséri. Úgy vélem, a Perszephoné-nőt sajátos hajlékonysága készteti rá, hogy mindig alkalmazkodjék egy erősebb egyéniséghez vagy a körülményekhez. Hajlik ide is, oda is, de kiegyenesedik, ha az erők már nem hatnak rá, és szinte teljesen érintetlenül kerül ki élményekből és tapasztalatokból mindaddig, amíg egy kapcsolatban vagy egy hivatás mellett el nem kötelezi magát.

A GYERMEK PERSZEPHONÉ A tipikus Koré nyugodt és igénytelen kislány, „nagyon jó gyerek”, akit gyakran öltöztetnek habos-fodros rózsaszír ruhácskákba. Nem piszkítja össze magát, jól viselkedik, és megteszi, amit kérnek tőle. Azt a ruhát veszi föl, amit megvesznek, és odakészítenek neki.

Hajlamát, hogy engedelmes és óvatos legyen, a túlféltő anya csak megerősíti. Törékeny babaként kezeli a gyereket egészen ki-

208

BENNüNK éLő ISTENNőK

esi korától. Az első lépéseinek sem tud igazán örülni: attól fél, hogy elesik és megüti magát. Ahelyett, hogy kitörő lelkesedéssel üdvözölné az első suta lépcsőn mászási kísérletét, elküldi az első üzenetét arról, hogy a világ veszélyes, és új dolgokat kipróbálni nagyon kockázatos. Később is ez a nóta, ha a kislány kezdeményezni merészel valamit nélküle. A korholás így hangzik: „Ezt előbb meg kellett volna kérdezned tőlem!” Az igazi, mögöttes üzenet pedig ez: „meg kell várnod, hogy segítsek neked”, s a tudattalan, ki nem mondott kívánság ez: „maradj csak függőségben!”

A Köré-leányka valószínűleg introvertált, befelé forduló, amolyan „kicsit magának való” gyerek, aki előbb hosszasan szemléli a dolgokat, mielőtt hozzálátna valamihez. Nem úgy vesz részt a játékban sem, mint az extravertált gyerekek, akik belevágnak, és a maguk bőrén vagy kárán tanulnak; ő előbb bizonyos távolságból figyeli, hogy miről is van itt szó, mik a szabályok, s csak aztán kapcsolódik be - ha egyáltalán beáll. A Perszephoné-kislánynak előbb el kell képzelnie, milyen is lenne az, ha ezt vagy azt tenné, mielőtt eldönti, hogy teszi-e, vagy sem. Az anyja és olykor az óvónője vagy tanítója is tévesen félénkségnek értelmezi ezt a késedelmeskedést. Noszogatják, csupa jó szándékból, mielőtt a maga „menetrendje” szerint készen állna egy feladatra. Ily módon soha nem áll rendelkezésére elegendő idő a döntéshez. Le is szokik róla. Amikor rászólnak: „Döntsd már el, hogy mit akarsz!” - úgy dönt, ahogyan a másik személy elvárja, és nem úgy, ahogyan maga döntene, ha hagynák.

Ha azonban a nevelői nem türelmetlenek, és hagyják, hogy a maga tempójában szemügyre vegye a dolgokat, és a saját kedvére döntsön, akkor a kislány megtanulja, hogy bízzék saját ítéleteiben, melyeket a belső utak megjárása után meghoz. Akit így nevelnek, az bízik az intuícióiban, veleszületett fogékonyságában, és abban, hogy a maga módján és a maga idejében jól fog választani.

Vonzalmait szubjektív módon ismeri föl, de senki ne kívánja, hogy megokolja, miért éppen úgy választott, mert a számára kedvező döntéseket sohasem logikai úton hozza meg, és a folyamat, melynek során eljutott ezekhez a következtetésekhez, nem fogalmazható meg valamely oksági láncolat mentén.

PERSZEPHONé

209

PERSZEPHONÉ SZÜLEI Ha a kislány anyja történetesen Démétér-nő, akkor Perszephoné szinte elválaszthatatlan tőle. Az anya választja meg a társaságát, kedvteléseit, különóráit, a sportágat és az idegen nyelvet, sőt még a barátait is, minthogy - mint Démétér lélekrajzánál említettük -, Perszephoné mintegy az ő meghosszabbítása, önmaga kiterjesztése. Amit ő nem tehetett meg, nem kapott meg, vagy nem tanult meg, azt most a lánya pótolja - ha akarja, ha nem.

Egy Athéné-anya, akinek fontos a hivatás és az előmenetel, bizonyára hüledezve szemléli saját leánykáját: „Honnan csöppent ide ez a kis hercegnő?!” Olykor kifejezetten örül neki, hogy egy ilyen kislány anyja lehet, de gyakorta türelmetlen és elégedetlen, mert a kis Perszephoné határozatlan, habozó, képtelen kimondani, hogy mit gondol, vagy hogy mit szeretne. Az Artemisz-anya frusztrációja egészen más eredetű. Ő könnyebben elfogadja a kislány szubjektivitását és érzéseit, viszont erősen irritálja, hogy a gyerekből szinte hiányzik az akarat. Korholja is eleget: „Ne hagyd magad!” „Állj már a sarkadra!” „Nyisd csak ki a szád!”

Mind az Artemisz-, mind az Athéné-anya segítheti a Perszephoné-kislány személyiségfejlődését, ha okosan, pozitív visszajelzésekkel kialakítják benne azokat a viselkedésmintákat, amelyeket ők értékelnek. A leghatékonyabb módszer persze itt is a modellnyújtás. Ügyelniük kell viszont arra, hogy sokat árthatnak, ha örökös elégedetlenségükkel, noszogatásukkal és kritikájukkal az önértéktudatát nem engedik kialakulni, hiszen ilyen nevelés hatására a kislányban csak az ügyefogyottság, az elégtelenség érzése rögződik.

Olykor az apa a domináló és erőszakos szülő, aki a lánya függőségét konzerválja. Vaskalaposan szigorú, állandóan ellenőrző és számon kérő attitűd esetén nagyon valószínű, hogy az apa leánya irányt érzett erős - általában nem tudatos - vonzalma ez, amelyet a ridegséggel palástolnia kell.

Egyébként a Perszephoné-lányoknak nincs szoros kapcsolatuk az apjukkal. Általában a gyermekét birtokló Démétér nem enged be harmadik személyt a kapcsolatba, de az sem ritka, hogy a hagyományokhoz hű férfi büszke rá, hogy még soha nem tett tisztába egy csecsemőt, és valamilyen oknál fogva úgy alakul,

210

BENNüNK éLő ISTENNőK

hogy később is távol tartja magát a leányneveléstől, mondván, az az anyja dolga, s ő inkább a fiával foglalkozik.

Az ideális szőlők egy Koré/Perszephoné serdülő számára azok, akik tiszteletben tartják befelé forduló természetét, és bíznak benne, hogy a maga módján és a maga szempontjából jól fog dönteni.

Megkínálják az élet dolgaival, de nem lökik bele a dolgok megtapasztalásába. Általában azok a szülők ilyenek, akik megtanulták értékelni a saját introverziójukat.

SERDÜLŐ- ÉS FIATAL FELNŐTTKORA A serdülő Perszephoné középiskolás korában is kislány, továbbra is „anyu tudja jobban”, és még a programokat is az anyja tartja fejben. Miután a lányán át látja a világot, a Démétér-anya igen roszszul viseli, ha kiderül, hogy az valamit nem mondott el neki.

A kamaszoknak azonban már szükségük van a magánéletre, és olykor titkot is kell tartaniuk. Ebben a korban egy túlságosan intenzív szőlő („nekem a lányom a legjobb barátnőm” - „az én legjobb barátnőm az anyukám”) csak akadályozza a külön énazonosság, az identitás, az egyéniség kibontakozását.

Tipikus, hogy a középosztálybeli Perszephoné csak azért megy főiskolára vagy egyetemre, mert a társadalmi helyzete így diktálja. Küszködik is erősen a számára lényegében érdektelen anyaggal, hiszen elég könnyen eltéríthető a figyelme, és az önbizalom sem teng túl benne. Jellemző, hogy váltogatja a szakokat, amelyeket fölvesz. Inkább a kisebb ellenállás irányában választ, nem hivatástudat hajtja.

PERSZEPHONÉ A MUNKA VILÁGÁBAN Ugyanez az állhatatlanság jellemzi Perszephonét, ha dolgozni megy. Ott próbál elhelyezkedni, ahol barátai vagy családtagjai tevékenykednek, és csapong, hátha valami megtetszik neki, vagy érdekelni kezdi. Megesik, hogy ugyanúgy a „pálya széléről” nézi a munkálkodókat, mint óvodás korában, és elbocsátják; részben azért, mert nem túl lelkes, részben azért, mert nem tartja be az

PERSZEPHONé

211

alapvető szabályokat. Késik, elmulasztja a határidőket, vagy túl sokat hiányzik a munkahelyéről.

Koré - ha már mindenképpen dolgoznia kell -, olyan helyen válik be, ahol egy határozott főnöke van, akinek ő is meg akar felelni, vagy ahol olyan a munka, hogy halogatni képtelenség, de nem kíván gyors döntéseket és kezdeményező készséget.

A munka Koré számára soha nem fontos, nem is akar fényes pályát befutni - szemben Perszephonéval, az alvilág úrnőjével. Ő bezzeg, ha megtalálja önmagát egy kreatív, művészi vagy szellemi tevékenységben, egészen másképpen áll a feladatához. Perszephoné kitűnő festő, költő, terapeuta, természetgyógyász vagy pszichológus lesz. Bármit csinál, az eredeti, mélységesen személyes, és gyakran szabálytalan. Általában egyedül, és igen egyéni módon dolgozik, és olykor úgy, hogy az adott területen nem is szerzi meg a szükséges végzettséget vagy fokozatot.

KAPCSOLATA A NŐKKEL Koré jól érzi magát a hasonszőrű lányok társaságában, s minden új helyzetet általában velük együtt próbál ki.

Ha csinos, azok a leány- vagy asszonytársai kedvelik, akik nem tartják magukat eléggé nőiesnek, és kényeztetik őt, szárnyuk alá veszik, anyáskodnak fölötte. Mindenki úgy kezeli, mint egy törékeny virágot, és ezen ő nem is csodálkozik. Legjobb barátnője általában egy tenyeres-talpas, nagyszájú lány. Idősebb korában is minden nőtársából anyai érzéseket hív elő kislányosságával, mindenki óvja, és a kedvét keresi, még a Hérák sem látnak benne riválist.

KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL Férfiakkal szemben mindig inkább Koré, a lány, a gyermekaszszony: bizonytalan, tapasztalatlan és üdén fiatalos. Ő az, aki a legkevésbé fenyegető az összes istennő közül, és ő a legkialakulatlanabb is. Amikor azt mondja: „csináljuk azt, amit te akarsz” akkor úgy is gondolja.

212

BENNüNK éLő ISTENNőK

Ehhez az archetípushoz a férfiak három csoportja vonzódik: azok, akik maguk is olyanok, mint ő; a nyers, kemény legények; és végül azok, akik nem eléggé magabiztosak a „felnőtt” nők mellett.

Az első kategóriának a „gyermekszerelem” felel meg. Mindkét fél tapasztalatlan. A második kategória párosa úgy fest, hogy adva van egy kemény fickó, akit teljesen elbűvöl a lehetőség, hogy egy „jó házból való, elkényeztetett üvegházi virág” (körülbelül ez felel meg az őstípusnak) oldalán feszíthetnek, Korét meg ezeknek az erős, kicsit durva fiúknak a személyes vonzereje, szexuális aurája és domináns személyisége nyűgözi le.

A harmadik csoportba azok a férfiak tartoznak, akik valamilyen ok miatt azt szeretik, ha a nő fiatal, gyenge, lehetőleg nem túl okos, de legalábbis képzetlenebb, alacsonyabb és törékenyebb, mint ők, vagyis egy kis Koré az álmuk. Egy ilyen nő mellett bárki erősnek, okosnak és határozottnak tudhatja magát. Mellesleg lehet tapasztalatlan, ügyefogyott vagy gyenge is, nyilvánvaló, hogy ezért nem kap kritikát a párjától.

A férfikapcsolat eszköz lehet, melynek segítségével Koré leválik az anyjáról, és esélye van rá, hogy Perszephoné legyen.

Ha anyja Démétér, nehéz helyzet állhat elő, melyben a fiatalasszony csupán bábu, akit domináló férje és domináló anyja kétfelé rángat.

Megesik az is, hogy az anya minden eszközzel megpróbálja megakadályozni a lány választását, kérdésessé teszi az ítélőképességét, a kompetenciáját, az erkölcseit. Vőjelöltként senki nem elég jó neki.

A dicstelen küzdelem Perszephoné elrablása ellen általában Hádész javára dől el: a férfi egy idő után megelégeli a tili-tolit, és követeli, hogy menyasszonya nyíltan szálljon szembe az anyjával, vagy hagyjon fel a kísérletezéssel, hogy megnyerje az egyetértését.

Olykor a pár hivatalos esküvő nélkül együtt él, vagy elköltöznek a közelből.

Amikor a férfikapcsolatot választja, és megszűnik anyu jó kislánya lenni, Perszephoné azt a kockázatot vállalja, hogy domináló anya után egy domináló férjjel kell szembenéznie. Miután azonban az anyjával már megküzdött, nem az a függő és alárendelt lény többé, aki volt. A kibékülés az anyával később, amikor már elnyerte érzelmi szabadságát és függetlenségét, be szokott következni; ha előbb nem, az első unoka születésekor.

PERSZEPHONé

213

SZEXUALITÁSA Koré olyan, mint az alvó Csipkerózsika, vagy Hófehérke, aki a herceg csókjára vár. Szexualitása is szunnyadó, nem tudatos. Miután azonban szerencsésen „fölébresztik” őket, a Perszephoné-aszszonyok közül sokan ugyancsak lelkes, orgazmusképes nők lesznek, s ez sokat lendít az önbecsülésükön is. Mielőtt szexualitásukat fölfedezték volna, úgy érezték magukat, mint a nőnek maszkírozott kislányok.

HÁZASSÁGA Ennél az archetípusnál a házasságkötés is olyan esemény, amely „megtörténik vele”. Úgyszólván „belecsábítják” a dologba akképpen, hogy valaki megkéri a kezét, és meggyőzi, hogy igent kelt mondania. Elsodorja a társadalmi elvárás, a szabadulás vágya és a férfi akarata, mivel Perszephoné egyáltalán nem érzi úgy, hogy feltétlenül férjhez kellene mennie.

Ha férjhez megy, sorsa párhuzamos lehet az istennő mítoszával: kénytelen-kelletlen menyasszony, vagy anya és férj közt rángatott bábu lesz belőle. Megeshet azonban, hogy - ugyancsak a mítosznak megfelelően - a házasság anélkül, hogy bárki így akarná, vagy ennek érdekében tenne valami különlegeset, alaposan megváltoztatja a fiatalasszonyt. Az örök leányka, a szűzies áldozat kivirul, öntudatos feleség, jó anya és szexuálisan aktív társ lesz belőle. A mi nyelvünkre lefordítva az eseményeket: a házasság megkötésével aktívvá válik Aphrodité, Héra és Démétér; a személyiség kiszíneződik, gazdagodik.

Nincs ez mindig így. Vannak Perszephoné-nők, akik a házasságukban is Korék maradnak. Minden alkalommal úgy tesznek, mintha megerőszakolnák őket durva és kíméletlen nagybácsikáik: Hádész-férjeik.

Azok a Perszephonék, akik kénytelen házasságban élnek, soha nem kötelezik el magukat testestől-lelkestől, mindig vannak fenntartásaik. Egy kliensem így beszélt a férjéről: „Nem ő volt a Nagy Ő, akiről az ember álmodik, de a munkám unalmas taposómalom volt, és albérletben laktam. Végül is mind a ketten családot akar-

214

BENNüNK éLó ISTENNőK

tünk, otthont, gyerekeket, hát hozzámentem.” Kliensem a házasságában is más férfiakról álmodozott, érzelmileg kívül maradt.

PERSZEPHONÉ ÉS GYERMEKEI Ahhoz, hogy Perszephoné kompetens anyának érezhesse magát, a Démétér-archetípus jelenlétére van szüksége. Ő ugyanis mindig „gyerek”, és úgy érzi, hogy a saját anyja az „igazi anya”, ő csupán halvány másolat. Elégedetlensége önmagával csak fokozódik, ha anyja igazi Démétér és most a nyomuló nagymama szerepében remekel. Kiveszi a lánya kezéből a csecsemőt, fürdet, ellátja mindkettőjüket, tisztába teszi, s épphogy meg nem szoptatja unokáját.

A Perszephoné-anya önbizalmát már a kezdet kezdetén aláássa az ilyen üzenetekkel: „Hagydj majd én azt jobban tudom...”, „Te most csak pihengessél...” „Úgy látszik, nem lesz elég tejed, csinálok pótlást, ki ne száradjon ez a kicsi” - és így tovább. Meglehet, egyik-másik olvasónak volnának további példái.

A Perszephoné-anyára a gyerekei különböző módon reagálnak, ki-ki a maga természete szerint. Ha a gyerek elég erős és akaratos, hamarosan ő határozza meg, hogy mit tegyen az anyja és nem fordítva. Ha fiú, teljesen leigázza, ha lány, akkor az is előfordul, hogy ő kezd el anyáskodni a saját anyja fölött, s később a terápiában esetleg így emlékszik vissza a serdülő korára: „Mintha nem is lett volna anyám. Inkább én voltam az anya.” Ha anya is és lánya is erős Perszephoné-archetípussal van megáldva, előbbutóbb egyre jobban hasonlítanak egymáshoz, különösen, ha együtt is laknak. Végül az évek múlásával inkább nővéreknek nézik őket, mint szülőnek és gyermekének.

Az erős akaratú kisfiúk Perszephoné-mamája sem sikeres anya.

Miután képtelen „megmutatni, hogy ki az úr a háznál”, már a totyis kisgyerek is a fejére nő: elbátortalanítja és szinte lebénítja nyilvános toporzékolásával vagy bömbölésével, minthogy nagyon is emlékeztet egy apró, de „erős férfi”-re. Anyja hátrál, enged, és nem jelöli ki a határokat. Mókázással, kedveskedéssel próbálkozik, hogy elterelje a gyerek figyelmét arról, amit akart, de közben megbántódik, és valójában áldozatnak érzi magát. Gyakori az is, hogy a Koré-mama hüppögve sírást mímel, vagy úgy

PERSZEPHONé

215

tesz, mintha megsértődött volna, és ezzel bűntudatot kelt a gyere¬

kében.

Vannak Perszephoné-anyáknak viruló gyerekeik is, akik ki tudnak bontakozni, mint személyiségek, hiszen szelíd, háttérben maradó anyjuk van, aki szereti őket, és tiszteli bennük az övétől oly különböző független szellemiséget. Akiben Perszephoné-archetípus munkál, segítheti gyerekei képzeletvilágának lombosodását is azzal, hogy mesél nekik és játszik velük, vagyis részelteti őket énjének pozitív gyermeki vonásaiból. Ha már érett nő, vagyis túllépett Korén, utat mutathat gyermekeinek a belső világ labirintusaiban, és rávezetheti őket, hogy fantáziavilágukat a kreativitás forrásaként értékesítsék.

AZ ÉRETT PERSZEPHONÉ Az archetípus eredetileg Koré, a leányka ugyan, de a földi nő nem marad örökké ifjú. Lassanként elveszíti üdeségét, fiatalos rugalmasságát, és minden ránc egy-egy csapást jelent neki. A valóság ráébreszti, hogy sok minden, amiről álmodozott, már nem valósulhat meg, és számos lehetőség bezárul előtte. Perszephoné ebben az életszakaszban hajlamos a depresszióra.

Ha megmaradt a Koréval való azonosulásban, úgy a valóság tagadásán fáradozik. Külleme arra mutat, hogy minden igyekezete a fiatalság látszatának fenntartására összpontosul. Hajviselete, ruhatára és sminkje egy nála jóval fiatalabb nőhöz illenék. Viselkedése, mozgása suta, kapkodó, szertelen, látszik, hogy mindig csinos akar lenni, és az egész jelenség úgy, ahogy van, egyre kevésbé illik a korához; ez egyre kirívóbb, egyre szánalmasabb.

Ha a középkorú Perszephoné nem akar többé Koré lenni, hanem érett nő, úgy elkerüli a nevetségessé válás veszélyét is. A depresszió egyébként, ami ilyenkor kerülgeti, fordulatot is hozhat az életébe: vagy jóra, vagy rosszabbra fordul a sorsa, de mindenképpen történik valami. Lehet egy ilyen epizód a tartós, és élete végéig lesújtó melankólia első jelentkezése, de lehet a meghosszabbodott „serdülés” vége, és az érett, kiegyensúlyozott kor kezdete is.

216

BENNüNK éLő ISTENNőK

AZ ÉLTES PERSZEPHONÉ Az évek során az archetípus hordozója Koréból, a leányból Perszephonévá, az alvilág királynőjévé, magasztos és fennkölt úrnővé válik, amint Homérosz szólt róla. Vagyis - ha minden jól megy hatvanöt éves korára, s azon is túl ő lehet az a bölcs és fejedelmi egyéniségű öregasszony, aki ismerője mindazon titkoknak, amik életnek és halálnak értelmet adhatnak. Túl van már riadalmasán misztikus vagy lelki élményeken, felfakasztotta már önmaga spirituális mélységeinek forrását, s éppen ezért nem fél sem öregedéstől, sem haláltól. Ha valóban megérett, elkötelezte magát és kifejlesztette énjének más oldalait is, de közben fenntartja a kapcsolatot a benne élő Koréval, akkor személyisége, lénye egy része örökké fiatalos marad.

PSZICHÉS ZAVAROK VESZÉLYE Az istennő gondtalan leányka volt, amikor Hádész elragadta és kényszerű menyasszonyává tette. Igaz, az anyja jóvoltából megszabadulhatott, de miután evett a férje kezéből, s a holtak eledeléből, az év egyharmadát a Tartaroszban kellett töltenie. Itt csak később, s a maga erejéből lett úrnővé, és vezetővé az árnyak világában.

Minden mitológiai mozzanatnak lehet megfelelője a földi nő életében. Végig lehet járni az érés folyamatának lépcsőit, de fenn is lehet akadni valahol. A sebezhető istennők közül Hérának és Démétérnek földi „megszállottja” el kell, hogy nyomja magában az archetípus erős késztetését ahhoz, hogy fejlődni tudjon, és boldoguljon. Perszephoné őstípusa engedelmességet, önalávetést és passzivitást jelent, azt, hogy tudomásul vesszük: mások rendelkeznek velünk. A hét hölgy közül ő a legkevésbé tevékeny, viszont előtte áll a fejlődés útjainak legnagyobb választéka is.

AZONOSULÁS KORÉVAL Perszephoné, a leány bőrében élni annyit tesz, mint az örök kislány szerepében maradni, aki nem kötelezi el magát sehová és senkihez,

PERSZEPHONé

217

hiszen a végleges döntés bezárná előtte az összes többi lehetőség kapuját. Az ilyen nő úgy érzi, hogy még nagyon-nagyon sok ideje van a döntésig, és nyugodtan kivárhatja, amíg valami megérinti és megmozdítja. Egy Soha-soha országban él, mint a Pán Péter* című mesében Wendy az elveszett kisfiúkkal, valahol, ahol az élet csupa játék. Ha fel akar nőni, vissza kell térnie a való életbe. Wendy természetesen választ. Istenhozzádot mond Péternek, s az ablakon át visszamászik a gyerekszobába, amit oly régen elhagyott, és tudomásul veszi, hogy fel kell nőnie. Az a küszöb, amelyet Korénak át kell lépnie, hogy Perszephoné legyen, pszichés természetű.

A növekedés feltétele az, hogy a nő elkötelezze magát, és eleget is tegyen a kötelezettségeinek. Ez eléggé nehezére esik. Nehezen mond igent, és nehezen tartja be a szavát. A szabályokhoz alkalmazkodnia sokkal megerőltetőbb, mint személyekhez. Akinek az élet csupa játék, annak ugyancsak kemény dió iskolai tanulmányokat befejezni, megülni egy munkahelyen, határidőket betartani, férjhez menni és gyerekeket nevelni. Az érés azt kívánja, hogy keservesen harcoljon meg a saját passzivitásával, határozatlanságával, felületességével és sodorhatóságával. Akkor is ki kell tartani a döntés mellett, ha az már nem okoz akkora örömet, mint eleinte.

Harminc- és negyvenéves kor között az örökifjúság illúziója elszáll. A nő úgy érzi, valami még sincs rendjén. A biológiai óra üt: már szülni kellett volna. Már tudja, hogy a foglalkozása untatja, hogy nincs jövője a dolognak, s a tükörbe nézve fölfedezi az öregedés jeleit. Ha körülnéz a környezetében, látja, hogy a kortársai már családot alapítottak, befutottak, megállapodtak, lehagyták őt. Nyomot hagytak valamiképpen a világban, s ezzel véglegesen, megmagyarázhatatlanul mások, mint ő.

Amíg a nő Koré, nem megy férjhez, vagy csak úgy tessék-lássék köt házasságot, hiszen archetipikus képzetében - miután Hádész a holtak birodalmába vitte le - a házasság egyet jelent a meghalással. Ez a képzet éppen ellentéte Hérának, akit a Zeusszal kötendő frigy a mennyországba visz - ég és főid úrnőjévé tesz -, kiteljesít. Perszephoné, a Koré borzad önmaga elveszejtésétől.

218

BENNüNK éLő ISTENNőK

PERSZEPHONÉ CSAPDÁI Amikor anya és leánya egymás karjába rohantak, Démétér első kérdése ez volt: „Ettél-é valamit, kislányom, vagy nem, amíg lent voltál, mondd meg, mindketten hadd tudjuk a titkot.

Mert ha nem, akkor visszajöhetsz te a gyűlöletestől. .. ” „Perszephoné, a nagyon szép, választ adva, ekképp szólt: Édesanyám, semmit sem hallgatok el teelőtted.

Hogy Hermész, a szerencsehozó, gyors hírnök, apámtól jött. .. hogy láss a szemeddel •sfölhagyj szörnyű haraggal, dühhel az égiek ellen, rögtön örömmel pattantam föl, csakhogy a férjem édes gránátalmamagot tett titkon a számba, s kényszerített rá, hogy nyeljem le, pedig nem akartam. .. ”7

Nos, ez nem felel meg teljesen a valóságnak. Perszephoné anyjában azt a hitet táplálta, hogy nem volt ura a sorsának, holott éppen ő intézte úgy a mag önkéntes lenyelésével, hogy az idő egy részét lent tölthesse az alvilágban.

A kibúvók keresése, a felelősség áthárítása, füllentések és manipulációk a Perszephoné-nők lehetséges jellemgyengeségei. Ennek alapja, hogy okkal vagy ok nélkül, mindig gyengének, más, hatalmasabb vagy erősebb emberektől függőnek érzik magukat, s így rátanulnak a kerülőutak és kibúvók keresésére céljuk elérése vagy a konfliktus elkerülése érdekében. Olykor kivárják a megfelelő időpontot, vagy éppen hízelgéssel, lekenyerezéssel, lefegyverző viselkedéssel próbálkoznak. Részigazságokat mondanak csak el, s ahelyett, hogy szembesülnének valakivel, inkább hazudnak valamit.

Perszephoné azért kerüli a konfliktust, mert attól tart, hogy valaki - aki nyilván erősebb, mint ő - megharagszik rá. Ezen az alapon szüleit, tanárait, főnökét és férjét egyaránt afféle pártfogónak tekinti, akinek a jóindulatát ki kell udvarolni, ha az ember nem akarja a rövidebbet húzni.

A másik csapda, amely a Perszephoné-nő jellemét fenyegeti, a nárcizmus - magyarán: hiúság és önszeretet. A Koré-nők idővel

PERSZEPHONé

219

annyira szorongóvá válnak, hogy szinte képtelenek másokhoz kapcsolódni. Gondolataik örökké önmagukkal, kétségeikkel vannak elfoglalva: „Hogy nézek ki?” „Elég szórakoztató vagyok?” „Elég intelligensen szóltam hozzá?” Minden fillérjük ruhára, fodrászra, kozmetikusra megy el. Szabadidejük nagy részét üzletekben vagy a tükör előtt töltik. Embertársaiknak egyetlen funkciót szánnak: jelezzenek vissza. Biztosítsák őt, hogy fantasztikusan néz ki, nagyon értelmes, és ő a legjobb nő a környéken. A többi ember tehát csupán tükör lehet, ami a saját nagyszerűségüket vetíti vissza rájuk.

AZ ALVILÁGBAN A mítosz szerint Koré az elrablása után bánatos, egykedvű volt, nem evett és nem mosolygott. Ez az időszak a lelki betegség megfelelője, amit egyes Perszephoné archetípussal rendelkező nőknek, úgy tetszik, el kell szenvedniük.

Ez az őstípus - akárcsak Démétéré, csak másképpen - hajlamosít a depresszióra, kivált, ha a nő úgy érzi, hogy azok, akik magukhoz láncolták, elnyomják őt, és korlátozzák a szabad mozgásban.

Ahelyett, hogy indulatait kiadná magából, önmaga ellen fordítja negatív érzéseit, s a „ represszió ”-ból (A.ío\tá.s) „depresszió” \csz, azaz melankóliás megbetegedés. Csökkent önértéktudat, önvádfás és elszigetelődés esetén a lelki betegség szkizoid jellegű, mint Sylvia Plath írónő esetében, de kétségkívül gyakoribb a depresszió.

Ez a melankólia nem jár panaszkodással, mint Démétérnél, nem is látványos, nincs kéztördelés, fel-alá járkálás és lamentáció.

Az indulatoknak semmiféle útjuk nincsen kifelé, a felszín felé. Az elszigetelődés egyre fokozódik, a passzivitás szinte teljes. Az egész alak valahogy lengévé válik, valószerűtlen lesz mind testi, mind lelki vonatkozásban. Nem eszik, nem szól. A depresszió mélyülésével a nő lénye egyre inkább hervadó virágra emlékezteti a szemlélőt.

Egy magyar klasszikus nőalak kívánkozik ide, Vörösmarty Szép Ilonkája:

220

BENNüNK éLő ISTENNőK

„És ha láttál szépen nőtt virágot Elhajolni belső baj miatt, Úgy hajolt el, félvén a világot Szép Ilonka titkos bú alatt...

Hervadása liliomhullás volt: Ártatlanság képe s bánaté. ”8 A szenvedő Perszephoné nem borzolja mások idegeit. Mintha mindenkivel szakított volna. Míg a depressziós Démétér jelenléte a házban súlyos megpróbáltatás mindenkinek, mert ő tesz róla, hogy senki ne érezze jól magát körülötte, Perszephoné olyan, mintha a hátsó szobába húzódott volna vissza.

Vannak kislányok, akik már gyermekkorukban képzeletviláguk, álmodozásaik árnyvilágába vonulnak el a fenyegető valóság; a harsány anya vagy az iszákos apa elől. Egyik betegem mesélte: „Voltak külön kis helyeim, például a nappali sarkában a barna karosszék mögötti zug, vagy a szomorúfűz lecsüngő ágai alatt egy kis tisztás, ahol jól el tudtam rejtőzni. Órákat töltöttem ezeken a helyeken nappali álmodozással, mindig azt képzeltem, hogy máshol vagyok, messze ettől a háztól és ezektől a felnőttektől.”

Ha a valódi világ túlságosan fenyegető, vagy túl sokat követel az embertől, elhatalmasodik rajtunk a belső világ: a képzeleté.

Egy ponton azonban a menedékhely börtönné válhat. Tenessee Williams nőalakja, Laura, The Glass Menagerie (Az üvegmenazséria) című darab főszereplője is Perszephoné-nő, aki saját fantáziavilága foglyává válik, és képtelen visszatérni a valóságba. így csúsznak bele egyes Koré- vagy Perszephoné-nők a pszichotikus állapotba is. Világuk merő szimbólum és ezoterikus jelentés, immár önmagukról is csak torzított tudomásuk van. Előfordul, hogy éppen a pszichózis indítja el a lelki érést, utat nyitva a nőnek, hogy kitörjön a korlátok és tilalmak közül, amelyek beszűkítik az életét. Van, aki éppen egy átmeneti pszichotikus állapotot követően talál utat saját érzései szélesebb skálájához és a mélyebb önismerethez.

Természetesen mind a pszichózisnak, mind a melankóliának kockázata is van. A legrosszabb, ami egy Perszephoné-nővel megtörténhet, az, hogy nem gyógyul ki a depresszióból, vagy - mint Ophelia a Hamletben - a pszichotikus állapotból, és örökre az

PERSZEPHONé

221

alvilág foglya marad. Idejekorán megkezdett pszichoterápiával és orvosi ellátással, ha ez szükséges, meg lehet akadályozni mindezt, és a legtöbb esetben Perszephoné megtanulja, hogyan fejlődhet felnőtté, hogyan nyerheti el függetlenségét, érvényesítheti akaratát.

Amikor Perszephoné visszatért az alvilágból, Hekaté szegődött melléje kíséretül: Hekaté, a sötét hold, az útkereszteződések, valamint a titokzatos démoni erők istennője, a varázslás ismerője. Ő volt az is, aki meghallotta Koré sikolyát, és Démétért útbaigazította. A pszichózisából felgyógyult nő gazdagabbá válik egy hatodik érzékkel, mellyel felfogja a dolgok és események szimbolikus jelentését is. Gyógyulása, a valós világba való visszatérése után már egy másik dimenzióból is érti a dolgokat, s ezt jelképesen úgy is kifejezhetjük, hogy Hekaté jár a nyomában.

A FEJLŐDÉS ÚTJAI Ahhoz, hogy valami vagy valaki mellett el tudja magát kötelezni, a földi nőnek mindenekelőtt le kell győznie a benne munkáló (vagy inkább játszadozó) Korét. Jó, ha férjhez megy, és teljes szövetséget köt társával, akihez testileg-lelkileg tartozni akar, mert a házasságban érett asszony lehet. Ha erre nincs lehetősége, akkor a pályaválasztás és a választott hivatás melletti kitartás érlelheti felnőtté.

Lehullik a Koré-alkat arról is, aki valamilyen szerencsétlenség folytán magára marad, és egyedül kell megbirkóznia az élet minden nehézségével. Számos „jó házból való úrilány” életében erre csak a válás után kerül sor, mindaddig azt teszi, amit vártak tőle.

Lovagol, teniszezik, egyetemre jár, majd férjhez megy egy rendes fiúhoz. A válás oka nem egyszer csupán az, hogy a fiatalasszony börtönnek érzi az otthonát. A házasságkötés nem változtatott rajta, s úgy érzi, a válás lesz a kiút. S aztán a szükség megtanítja a számlák és csekkek kezelésére, a biztosíték cserélésére, a szerelőkkel való egyezkedésre, és arra, hogy a munkájából megéljen.

Ez az archetípus - mint említettük - a fejlődés igen sokféle útját teszi lehetővé egy nő számára.

222

BENNüNK éLő ISTENNőK

ALVILÁG APHRODITÉJA Perszephoné - különösen Koré-változatban - egyáltalán nem szenvedélyes szexpartner. Vagy úgy érzi, erőszakot tesznek rajta, vagy engedelmesen részt vesz az aktusban. A rendelőben így nyilatkoznak erről: „Elmúlik egy hét, és akkor tudom, hogy már megint a szex miatt van mosolyszünet”. „Receptekre szoktam gondolni közben vagy ilyesmire.” „Néha tényleg fáj a fejem”. Vagy nyíltabban: „Nem kedvelem a szexet.” Nem kellene ennek így lennie.

Számos példát tudnék sorolni azok közül, akik megosztották velem ezt a gondjukat, hogy egy Perszephoné-nő is szenvedélyes, lelkes szexpartnerré válhat, ha akar.

A mitológiában is van egy mozzanat, amely Perszephonét és Aphroditét összekapcsolja, s közelebb viheti a földi asszonyt saját érzékisége fölfedezéséhez. Perszephoné tulajdonképpen az alvilág Aphroditéja, hiszen odalenn ő képviseli a szépséget és a szerelmet, a szunnyadó, mély szexualitást. A gyönyörű Adónisz is mindkét istennő szeretője volt, és egyiknek is, másiknak is a gránátalma a jelképes tartozéka (attribútuma).

Amikor a kényszerű menyasszony elfogadja Hádész kezéből az alma magját, ezzel azt jelzi, hogy önként is visszatért volna hozzá.

Ezzel az aktussal meg is szűnt a kényszer, feleség immár: királynő és a palota úrnője, nem pedig fogoly.

Ugyanez megeshet a földi nővel is, ha - akár több évi házasság után is - megszűnik az az érzése, hogy egy alvilági alak hálójában kell vergődnie, akinek kelletlenül az asszonya maradt. Megláthatja férjében az esendő, derék és becsületes embert, aki szereti őt. Ha pedig megváltozik a kapcsolatról alkotott képe, akkor vonzalmat érezhet a férje iránt, eldöntheti, az oldalán marad, és a bizalom és megbecsülés új légkörében még a szexuális élete is megváltozhat.

„IDEGENVEZETÉS” AZ ALVILÁGBAN Perszephoné és Hekaté lelki rokonsága lehet az oka, hogy egyes Perszephoné-nők sajátos, olykor extatikus papnői jelleget is ölthetnek. Valósággal megmámorosodnak a rítusoktól, mélyen átélik a vallást.

PERSZEPHONé

223

Az alvilági vezető szerepe a földi világban a spiritiszta szeánszok médiumaié. Ezek a médiumok diffúz, meghatározatlan, légies és a koncentrációs képesség hiányával jellemezhető személyek, akik alkalmasint extraszenzorális percepcióra (ESP) is képesek. Fogékonyságuk kialakulásának feltétele persze az, hogy levessék Korémivoltukat, és a Perszephoné-Hekaté elemet fedezzék föl önmagukban; vagyis ne borzadjanak el az ismeretlentől, a rejtélyestől, otthon legyenek az alvilágban, és, mint Hekaté, bölcsen tudják azt is, hogy melyik a helyes út, a biztonságosabb ösvény.

Ha egy Perszephoné-nő leszállt az alvilágba: saját tudattalanja mélységeibe, fölfedezte az archetipikus világ rejtett birodalmát, és visszajött onnan, úgy közvetíthet e két oldal között. Aki feljött, és nem fél visszamenni, hogy újra szemügyre vegye ezt az élményt, meg is tudja fogalmazni a különbséget a közönséges és nem közönséges realitások között.

Van, aki mint Sylvia Plath, vagy „Renée” Egy szkizofrén lány önéletrajza című könyvében - át tudta menteni, tapasztalattá tudta érlelni félelmetes és iszonyatos vízióit, hallucinációit, ominózus találkozásait. Magam is nagy haszonnal forgattam ezeket a könyveket mint pszichiáter, amikor elmeosztályon dolgoztam. Igen eleven képet festenek arról, milyen élmény lehet a pszichózis. Az alvilágból gyógyultan visszatérő Perszephoné terapeuta is lehet, lelki vezető, aki kapcsolatot tud létesíteni mások és saját mélységei között, és kalauzolni tudja betegeit, klienseit, s így segít nekik megtalálni mindannak a szimbolikus értelmét, amivel odalenn találkoztak.

—

TIZENEGYEDIK

FEJEZET

Az alkimista istennő: Aphrodité

Aphroditét, a szépség és a szerelem istennőjét külön, és csak az ő számára fenntartott kategóriába sorolom annak ellenére, hogy mind a szűz, mind pedig a sebezhető istennőkkel mutat közös vonásokat is. Ide egyetlen istennő tartozik: az alkimista Aphrodité, aki egyedül birtokolja az átváltozás és átváltoztatás folyamatához szükséges mágikus hatalmat. A görög mitológiában ez az istennő tiszteletet parancsoló, sőt félelmetes jelenlétet képviselt, hiszen az ő befolyására estek szerelembe, s hoztak létre új életeket istenek és halandók. Csupán a három szűzzel: Artemisszel, Athénével és Hesztiával nem tudott elbánni. Pügmalión kedvéért még egy kőszobrot is hús-vér nővé változtatott. (Bezzeg Athéné eleven embereket változtatott kővé!) Ő ihlette a költőket és szónokokat, s máig ő szimbolizálja a szerelem mindenkit átformáló és alkotásra késztető erejét.

Számos szeretője lévén természetesen nem volt szűz, mégis azt tette, ami neki tetszett - akárcsak Artemisz, Athéné és Hesztia.

Voltak gyermekei is szép számmal, mégsem volt sérülékeny, és nem vált a férfiak áldozatává soha. Minden kapcsolata kölcsönös szenvedélyen alapult. A szenvedély fontos volt számára, a hosszú távra szóló elkötelezettség azonban nem.

Aphrodité beteljesült kapcsolatokat köt, és a szeretkezéssel új életet teremt. Erre ösztönzi mindazokat, akik kapcsolatba kerülnek vele. A teljesítménnyel szemben közömbös - ebben Hesztiához hasonlít-, értékítélete merőben szubjektív.

Bárkit vagy bármit töltsön is be szépségével, hatása ellenállhatatlan. Magnetikus vonzás keletkezik körülötte, a két kiszemelt „áldozata” között pedig kémiai kötés alakul ki, és semmire nem vágynak úgy, mint hogy egyesüljenek. Erős kényszert éreznek a közeledésre, a beteljesülésre, a szeretkezésre, egymás „megismerésére” - ahogy a Biblia kifejezi ezt az aktust. Noha maga a kényszer merőben szexuális természetű, a késztetés gyakorta jóval mé-

AZ

ALKIMISTA ISTENNŐ: APHRODITÉ

225

lyebb, spirituális és intellektuális is egyszerre. A „közösülés” szó az „egyesülés” szinonimája, s mindez a beteljesülést, a befejezettségre való törekvést is megvalósítja. Eggyé olvadni és megismerni annyit jelent, mint valóban megérteni a másikat. Aphrodité ebben az értelemben a megismerés és megismertetés vágyát gerjeszti fel. Ha ez testi intimitássá lesz, úgy fogamzás és új élet keletkezik. Ha az egyesülés, a megértés szellemi természetű, úgy a „kémiai folyamat” az értelemben, az érzelmekben vagy a szellemiségben, spirituális szinten zajlik, és az új élet, amely ennek nyomán sarjad, ugyancsak a pszichológiai, érzelmi vagy szellemi élet újszülöttje lesz.

Ebből következik, hogy Aphrodité befolyása nem korlátozódik a szerelemre vagy a szexualitásra. A „plátói” szerelem, a lelki kapcsolat, a mély barátság, együttérzés vagy megértés mind az elfogadás, a szeretet kifejeződése. Mindannyiszor, amikor valami megvalósul, létrejön, kialakul, szárba szökken: egy tanulási folyamat, egy kapcsolat terapeuta és kliens között, egy terv megvalósulása, egy tanács vagy segítség áldásos hatása; Aphrodité jelen van, és inspirálja a résztvevőket.

TUDATA: „ RIVALDAFÉNY ” Az archetipikus „Aphrodité-tudat” egészen sajátos dolog. Ebben is ötvözi mind a szüzek, mind a sérülékenyek képességeit, mert egyetlen gyújtópontba képes fókuszálni a figyelmét, mint az előbbiek, de befogadó is (emlékeztetőül: szórt fény egy jól világított szobában), mint az utóbbiak. Aki ilyen tudattal rendelkezik, az át is látja a terepet, de őrá is hatni tud a környezet.

Az ilyen tudat tehát sem a lézersugár éles és pontszerű jellegéhez, sem a lámpa fényéhez nem hasonlít, hanem leginkább úgy tudjuk elképzelni, mint egy színpadot megvilágító rivalda fényét.

Ha ebben a fényben nézünk valamit, annak a ránk gyakorolt hatása jóval nagyobb, drámaibb, sőt - mintha nagyítón át néznénk - még meg is nő. Magunkénak érezzük, amit így látunk és hallunk, reagálunk, rezonálunk is rá. Akik pedig a színpadon vagy a pódiumon vannak, azok ihletet nyernek a közönség reakcióiból, érzékelik a rájuk irányuló figyelem minden rezdülését, és energiát merítenek belőle.

226

BENNüNK éLő ISTENNőK

Amit az Aphrodité-tudat arany fényében látunk, magához vonz, elbűvöl, felold, s könnyedén koncentrálunk rá, legyen ez egy emberi arc vagy egyéniség, egy elmélet a világegyetemről, vagy egy szép porcelánváza áttetsző formái.

Mindenki, aki beleszeret egy emberbe, egy helybe, egy eszmébe, vagy egy tárgyba, Aphrodité-tudattal összpontosít rá és fogadja be, ez a tudat tehát többé-kevésbé valamennyiünk előtt ismerős.

Csakhogy nem mindenki szerelmes ám, aki így közeledik valamihez vagy valakihez! Azok a nők, akik megtestesítik ezt az őstípust, olyan odaadóan közelednek embertársaikhoz, mintha azok valóban elbűvölőek, érdekesek és szépek lennének.

Az Aphrodité-tudat a borszakértőéhez hasonlatos, akinek az a feladata, hogy egy új borfajtát törzskönyvezzen. Az illető természetesen szereti a hivatását, és a bort is, mint ahogyan az Aphrodité-nők is szeretik az embereket, és olyasformán közelednek hozzájuk, akár egy információ megszerzése érdekében, mint borszakértőnk, aki örömmel lát a feladathoz. A fény felé tartja a poharat, amelyben a drága nedű illatozik. Meghatározza a színét, megállapítja a tisztaságát, belélegzi a bor bukéját, s lassan belekóstol, forgatja, nyelve alá teszi, ízlelgeti a karakterét, édességét vagy szárazságát, s még az utóízét is megfigyeli. Óriási tévedés lenne azonban feltételezni, hogy az a pohár bor, amit a szakértő ily módon kitüntetett „szeretetteljes figyelmével”, valami különlegesség, ritka fajbor, vagy akár élvezhető lenne.

Ugyanilyen tévedésben szoktak lenni azok a személyek, akikhez egy Aphrodité-tudatú nő odafordul. Sütkéreznek a rivaldafényben, vonzónak és érdekesnek találják magukat, és elfogadottnak is, hiszen Aphrodité pozitív és kedves módon reagál mindenre, amit mondanak, nem kritizál, és nem vizsgáztat. Ami éppen érdekli, annak, ha átmenetileg is, de teljesen odaadja magát ilyen az archetípus stílusa. Megtévesztően csábító hatással van ez a stílus a másik személyre, aki azt hiszi, elbűvölte partnerét, s hogy az már bele is szeretett - holott erről esetleg szó sincs.

AZ

ALKIMISTA ISTENNŐ: APHRODITÉ

227

KREATIVITÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ Az Aphrodité- tudatot akkor fedeztem föl, amikor éreztem, hogy a pszichoterápiás munkámban ugyanaz a tudati minőség vezet, amely a művészeket is, amikor éppen alkotnak.

A terápiás ülés során elmélyülten hallgatom a beteget, aki teljes figyelmemet és empátiámat leköti. Ugyanakkor élénk agymunkát is végzek, amikor a hallottakat a régebben hallott és tudott dolgokkal összevetem. Olykor fölmerül bennem egy kép, egy hasonlat, egy gondolat vagy ötlet, valami, aminek jelentősége lehet. Vagy éppen az, amit a beteg mond, az anyag, amit hoz, vagy az, ahogyan mondja, egy érzelmi reakciót mozdít meg bennem, amit megjegyzek, és elraktározok magamban. Miközben éppen az stimulál, serkent, hogy elmerülök a másik személyben, élénken dolgozik az értelmem is.

Amikor az átalakulásán dolgozunk, erőteljes érzelmi klíma alakul ki közöttünk, amely mindkettőnket áthat. Amint C. G. Jung meg is állapította: az analízis mindkét személyiség teljességét belevonja a folyamatba. „Két személyiség találkozása olyan, mint amikor két elem találkozásából vegyidet keletkezik, ha a kötések egyáltalán létrejönnek, s mindkettő megváltozik. ” Az Aphrodité-tudat minden alkotómunkában jelen van; ott is, ahol a mester vagy a művész egyedül van. Ilyenkor a „párbeszéd” az anyaggal folyik.

Jó példa erre a festőművész munkája, aki teljes elmélyültségben dolgozik, folytonosan reagálva arra a véletlenre is, amelyet egy ecsetvonás hoz létre. Miközben energikusan és merészen keveri és rakja fel a vászonra az árnyalatokat, mindig ötvöződik a spontaneitás és a szakértelem, anyag és ember között kialakul a kölcsönhatás. S miközben a részletekre figyel, a festő tudatában van az egész vászonnak, annak, ami majd rákerül. Olykor hátralép, hogy objektíve is megtekintse, amit szubjektíve létrehozott.

A művész és az anyag közötti játék során pedig megfogan és megszületik valami, ami eddig nem létezett.

A pozitív, hatékony kommunikációs folyamatokban ugyanaz a kölcsönhatás figyelhető meg, mint a kreatív tevékenységben. Egy beszélgetés lehet semmitmondó, üres, félreértésekre és sértődésekre okot adó esemény, de ölthet művészi formát is, ugyanakkor

228

BENNüNK éLő ISTENNőK

olyan spontán, megindító és jóleső lehet, mint egy zenei improvizáció, v agy jam session, „örömzene”, amikor a jazz-zenészek lelke együtt repül a muzsikával és a társukéval is. A beszélgető felek olykor ugyanígy átszellemülnek, és egyre újabb dolgokat fedeznek föl önmagukban és a másikban is, hiszen rezonálnak egymás gondolataira. Ilyenkor mindkét fél átéli az Aphroditétudat rivaldafényét, melyben a kommunikáció kibontakozik.

Minden esetben, amikor emberek Aphrodité-tudattal fordulnak egymás felé, energia keletkezik, és ez az energia alkotókészséggel, jó érzésekkel tölti el a résztvevőket, legyenek bár egy szerelmespár, egy jazz-formáció, vagy egy lakóház terveinek a megbeszélői. Az ilyen tevékenység sohasem fárasztó, inkább stimulál.

Teljesen elmerülünk abban, amit teszünk, és a másik emberben, akivel együtt vagyunk abban a tevékenységben. Az idő észrevétlenül repül. Időérzékünk elveszítése általában vagy Hesztia, vagy Aphrodité jelenlétéhez kötődik.

AZ ÁLMOK HORDOZÓJA Téved, aki azt hiszi, hogy ahhoz, hogy álmaink valóra váljanak, elegendő megtervezni, elgondolni azokat, s aztán szorgosan munkálkodni a megvalósításukon. Van még egy eleme az álmok megvalósulásának, s olykor éppen ez a döntő: egy másik ember, aki hisz benne, hogy álmunk valóra fog válni. Ez a „másik” az álmok hordozója.

Dániel Levinson Seasons of a Man’s Life (A férfi életének korszakai) című munkájában úgy véli, hogy ezt a szerepet egy fiatalember kamaszkora és felnőtté válása között egy „speciális” - meglehet, rendkívüli - nő játssza, aki segíti megvalósulni az álmot, melylyel maga is valamiképpen kapcsolatban van. Részt vesz a megformálásban, az átélésben, és mélységesen hisz a fiatalemberben, mint az álom főhősében, áldását adja rá, elkíséri útjain és menedéket nyújt neki, ahol reményeit színezgetheti, és új erőre kaphat.1 Erről a „rendkívüli nőről” C. G. Jung volt kliense, majd tanítványa és munkatársa, Toni Wolff azt írja, hogy a férfihoz fűződő kapcsolata egyszerre erotikus és baráti, s emellett határozottan intellektuális jellegű. Olyan ez a nő, mint az ógörögök társadalmá-

AZ

ALKIMISTA ISTENNŐ: APHRODITÉ

229

ban a hetérák voltak. A szó, illetve a fogalom kulturált, művelt, s az akkori időkben szokatlanul szabad nőt jelentett, a japán gésához hasonlót. Ő lehet az inspiráló asszony, a múzsa. Toni Wolff szerint a hetéra megtermékenyíti a férfi kreativitását, és segít neki az alkotásban. Némelyek szerint Tóni nemcsak kollégája, de szeretője is volt a mesternek, s meglehet, éppen az ő termékenyítő közegében alkotta egyik-másik elméletét.2 Vannak asszonyok, akiket nemcsak egy, hanem több, olykor számos tehetség is inspirálójának tekint, mert mindegyikükben fölismeri a valóra váltható álmot, és hisz bennük. Ilyen volt Lou Andreas Salomé, számos híresség szellemi és szerelmi társa, így Rilkéé, Nietzschéé és Freudé is.3 Sokan tűnődtek már azon, hogy miért van oly kevés híres festőművésznő, karmesternő, filozófus vagy mesterszakácsnő.

Gondolom, azért, mert a nőknek éppúgy szükségük lenne álmaik hordozójára, a „másik”-ra, egy rendkívüli férfira, aki Aphroditétudattal szemlélve munkálkodásukat elősegítené, hogy naggyá váljanak. Hát erre a szerepre a férfiak nemigen vállalkoznak...

A tények ezen borús állása részben a sematikus szerepelvárásoknak köszönhető, melyek megbéklyózzák a nők álmait és fantáziáját, korlátozzák a lehetőségeiket. Igaz, a kézzelfogható korlátok („Nőket nem alkalmazunk”) lassacskán lebomlottak, s ma már a lehetőségek jóval szélesebb skáláján választhatunk, mint akár néhány évtizede.

A PÜGMALION-HATÁS Úgy gondolom, hogy az álom hordozója - terapeuta, pártfogó, tanár, vagy szülő, aki .,jó kertésze” mások fejlődésének - olyasmit idéz elő, amit Robert Rosenthal kutató pszichológus „Pügmaliónhatás”-nak nevezett el.4 A dolog lényege, hogy a pozitív elvárások igen erős hatást gyakorolnak az emberre. Pügmalión története pedig a következő: Pügmalión Küprosz (Ciprus, Aphrodité szigete) királya volt, és sokáig nem volt asszonya. Egyszer aztán elefántcsontból csodálatos nőalakot faragott védőjével, oly tökéleteset, hogy maga is elcsodálkozott rajta. Úgy látta, ilyen arccal, ilyen alakkal még soha élő asszony nem járt a földön. Alaposan bele is

230

BENNüNK éLő ISTENNőK

szeretett a saját művébe. Csókolgatta, beszélt hozzá, becézgette,

simogatta s még ajándékokat is vitt neki: kagylókat, kerek kavicsokat, tarka madarakat és sokféle virágot, még a Nap lányainak könnyeiből született borostyánkövet is. A szobor azonban szobor maradt. Végül eljött Aphrodité ünnepe, amit az egész sziget nagy pompával ült meg. Maga az istennő is megjelent, és amikor a király áldozatot mutatott be neki, meghallgatta titkos kérését, és eleven nővé változtatta a szobrot. Ő lett Galateia. A történetet Ovidius Átváltozások című művéből ismerjük, G. B. Shaw is erre utal darabja címében (Pygmalion).

Rosenthal kimutatta, hogy az iskolások részben a tanárok pozitív vagy negatív várakozásának megfelelően fejlődnek. Gettólakó fekete gyerekek például annál rosszabb előmenetelt tanúsítanak, minél régebben járnak iskolába. Tanítóik mélységes meggyőződése ugyanis az, hogy ezek a gyerekek csak gyenge teljesítményre képesek. A kutató kísérleti körülmények között vizsgálni próbálta azt is, hogy mi volt előbb: a pedagógusok alacsony igényszintje tanulóikkal szemben, vagy a tanulók teljesítményszintje? Vizsgálódása azzal az eredménnyel zárult, hogy elvárásaink erősen befolyásolják mások teljesítményét akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában.

Egy kliensem, Jane, elmondta, hogy miután spanyol anyanyelvű bevándorlók gyereke volt, eleinte nemigen mert megszólalni az iskolában, és a tanítói meg voltak győződve róla, hogy buta.

Negyedik osztályban még mindig alaposan le volt maradva a tananyagban. Ekkor azonban új osztálytanítója lett, aki más szemmel nézte őt, szóra bírta, és olyan feladatokat adott neki, amelyeket megítélése szerint meg tudott oldani. A „rivaldafény”-ben a kilencéves kislány megtáltosodott, kitűnő tanuló, s később kiváló tanítónő lett belőle, aki maga is segíti tanítványai képességeinek maximális kibontakoztatását.

Aphrodité Pügmalión-hatása összefügg azzal, amit az istennő alkímiájának neveztem. Az alkimisták a középkorban, mint tudjuk, egyrészt „aranycsinálók” voltak, azaz fáradhatatlanul ügyködtek azon, hogy kevésbé értékes anyagokat arannyá változtassanak, másrészt olyan titkok tudói, melyek őket magukat is átváltoztatták. Az alkímia ebben az értelemben ezoterikus pszichológiai törekvés az er bér személyiségének átváltoztatására. Amikor na-

Az

ALKIMISTA ISTENNŐ: APHRODITÉ

231

gyón beleszeretünk valakibe, akkor érezzük meg igazán Aphrodité

alkímiáját. Megrázó erővel tör ránk a változás: magunk is „aranynyá válunk” a másik szemében, és ő is a mi szemünkben, mert széppé és értékessé tesszük egymást azzal, hogy betöltjük szemetünkkel, és figyelmünk reflektorfényébe állítjuk őt.

Mint már említettem, a szerelem csupán egy - jóllehet igen találó - példa. Aphrodité kreatív, alkimista hatására bármilyen közönséges, banális, mindennapi dolog, „kevésbe írtékes anyag” felfénylik, és arannyá válik úgy, ahogy Pügmalion elefántcsont szobra Galateiává változott a szerelem erejétől.

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Aphrodité: a szerelem és szépség istennője, kreatív nő és szerető

APHRODITÉ, AZ ISTENNŐ Aphrodité, a szerelem és szépség istennője, akit a rómaiak Venusnak neveztek, valamennyi istennő közül a legszebb volt. Arca és alakja szépségét, dús aranyhaját, lágy bőrét, ragyogó szemét és csodálatos kebleit számos költő megénekelte, s róla maradt fenn a legtöbb ábrázolás is. Homérosz szerint „édes mosolyú” istennő, „az égilakókban ki édes vágyakat ébreszt, és ki igája alá veti múló emberi fajtánk/és az egek röpülő madarát, s a vadak sokaságát, /mind valahányat a fold táplál s valahányat a tenger. .. ” Az ókorból számtalan vázafestmény, dombormű és lenyűgöző szobor maradt fenn róla, melyek meztelenül, vagy félig öltözötten ábrázolják, hogy a bájos, érzéki test jól érvényesüljön. Ilyen - hogy csak a leghíresebbeket említsem - a méloszi (milói) Vénusz, a kürénéi és a knidoszi Aphrodité. Legtöbbjük római másolatban maradt fenn. Az újkori festőknek is kedves témája: Botticelli Vénusz születése című képe a firenzei Uffizi kincse, de megfestette Giorgione, Tiziano, Rubens és még sokan.

A leggyakoribb jelző az „arany”, amit a görögök az istennővel társítottak. Ez annyit jelentett: „szép.” Aphrodité jelvényei az enyelgő galamb, a szépségéről és páros életéről híres hattyú; virág - kivált rózsa - a szerelmesek hagyományos ajándéka és jelkép-virága, édes gyümölcsök, s főként a gránátalma (ez Perszephoné jelvénye is).

EREDETE ÉS MITOLÓGIÁJA Aphrodité születésének, származásának két változatát ismerjük, mivel Hésziodosz és Homérosz két merőben más történetet mond el ezzel kapcsolatban.

APHRODITé

233

Homérosz szerint Aphrodité a szokásos módon jött a világra, Zeusz és egy tengeri nimfa, Dióné vagy Deinóné leánya.

Hésziodosz története úgy szól, hogy amikor Kronosz Gaia tanácsára egy sarlóval levágta apja, Uranosz nemi szervét, a tengerbe hajította azt, s a tajtéktól - az elcseppent ondótól - fogant, ami megtermékenyítette a tengert. A habokból gyönyörű fiatal nőként kelt ki az istennő.

Ezt a jelenetet tette halhatatlanná Botticelli képe, melyen Vénusz bájos, a reneszánsz ízlésnek megfelelően telt alak, szép hosszú szőke hajjal, amit a szélistenek fújnak, s mellyel kissé eltakarja szemérmét. Egy jókora kagylón áll, s körben rózsák hullnak rá. A hagyomány szerint Küthéra (Ciprus) szigete mellett történt mindez, ezért nevezik Aphroditét vagy Vénuszt Küthereiának is.

Miután Ciprus szigetén partra lépett, csatlakozott volna Éroszhoz (aki e szerint a változat szerint már előtte létezett, a másik változat szerint Arésznak maga szülte Aphrodité). Szépsége számos istent elvakított, s többen is szerették volna feleségül venni, de Aphrodité, aki szabadon választott, Héra eltaszított, sánta kovácsisten fia mellett döntött - akit utóbb sűrűn fölszarvazott. Meglehet, hogy a kézművesség és a szépség frigyéből születő művészetet szimbolizálja ez a házasság.

Aphrodité egyébként az olümposziak második generációjával: Zeusz, Poszeidón és Hádész fiaival szerelmeskedett. Árésszel, a hadistennel, Zeusz és Héra másik fiával - azaz a sógorával hosszas kapcsolata volt, melyből két fiú származott, éspedig Deimosz (Erőszak) és Phoibosz (Félelem). E kettővel vonult Árész a csatákba. További három gyermekük született még. A legismertebb Erósz, aki segít anyjának szerelembe ejteni a kiszemelt „áldozatokat,” s aki a rómaiaknál az Ámor vagy Cupido nevet kapta.

Keletkezéséről - akárcsak az anyja születéséről - több eredetmonda is van. Egyes hagyományok szerint Erósz a teremtés őserői közé tartozik, s mint ilyen, már az istenek és titánok előtt is létezett, s Uránosz megcsonkítása után a habokból kikelő Aphroditét ő kísérte a szelekkel együtt Kütheré szigetéig.

Később ifjúként, nyíllal ábrázolták, vagy leggyakrabban Ámor és Psyche történetével kapcsolatosan szárnyak és nyíl nélkül.

Nem volt olyan jelentékeny, hogy az Olümposzra került volna, s a

234

BENNüNK éLó ISTENNőK

képzőművészetben az újabb korok már pufók csecsemőként ábrázolják angyalszárnyacskákkal és göndör fürtökkel. Árész gyermeke volt Anterósz, a viszontszerelem, és Harmónia, aki Kadmosz királyának felesége lett.

Másik kedvesétől, Hermésztől, az istenek küldöncétől Aphroditének csak egy gyermeke született, aki mind az apja, mind az anyja nevét és nemét viseli: Hermaphroditosz. Ovidius, a költő úgy tudta, férfinak született, s mert szülei szépségét is örökölte, egy nimfa beleszeretett. Hermaphroditosz elutasította a nimfát, de az patak képében körülfogta és könyörgött az isteneknek, hogy egyesítsék testüket. így lett kétnemű.

Szimbolikus értelemben és a szóhasználatban is a biszexualitást, a mindkét nem iránti vonzódást jelenti ez a mitológiai alak.

Orvosi nyelven ma is hermafroditizmusnak nevezik azt a születési rendellenességet, amikor valakin mind a férfi, mind a női nemi szervek kifejlődnek.

APHRODITÉ ÉS A HALANDÓK Aphrodité mítoszaiban nagy szerepet játszik a halandókkal való kapcsolata. Többször megesett, hogy halandó férfiakon segített, ha azok könyörgésükkel hozzá fordultak. Hippomenész imáját is meghallgatta ama bizonyos futóverseny előestéjén, s adott is neki három aranyalmát, hogy megnyerje a versenyt, Atalantét, és az életet. Pügmalión is az ő segítségével tudta csak életre kelteni gyönyörűséges elefántcsont szobrát.

Magát Zeuszt is gyakran űzte halandó nők karjába, s Homérosz szerint ő, a főisten „hajított édes vágyat a szívébe” egy halandó iránt; „ne lehessen egymaga ártatlan, ki halandó ágyba sosem szállt”. 1 Ida hegyén legeltette barmait egy gyönyörű ifjú -„alakja akár csak az égi-lakóké”: Ankhíszész, amikor Aphrodité, alaposan kicsípve magát, szűz hajadonként elébe állt, és megvallotta neki szerelmét. Természetesen lángra lobbant iránta Ankhíszész is, és sátrában magáévá tette az istennőt, aki ezek után mély álmot küldött rá. Amikor az ifjú fölébredt, Aphrodité megmutatkozott előtte isteni mivoltában is, azonban nem büntette meg, amiért meglátta őt, mint Athéné és Artemisz, hanem naggyá tette az

APHRODITé

235

emberek között, és megszülte fiát, Aineiaszt, aki később Rómát alapította.

Adónisz gyászos históriájáról volt már szó Perszephoné fejezetében. Földi halandó volt ő is. Születésének körülményei azonban meglehetősen pikánsak.

Aphrodité egyik papnője, Szmürna (vagy Mürrha) az istennő szörnyű parancsára beleszeretett a saját apjába. Hogy miért sújtotta ez a büntetés, arról megoszlanak a vélemények. Egyes változatok szerint Aphrodité azért keltett benne tiltott szenvedélyt, mert Szmürna anyja azzal kérkedett, hogy leánya még magánál az istennőnél is szebb, mások szerint elmulasztotta az illő tiszteletadást az oltáránál. Bárhogy is történt, tény, hogy álruhában besurrant atyjához, és a szeretője lett. Az atya néhány együttlét után fedezte föl, hogy a csábító nő a saját leánya. Rémületében és iszonyatában meg akarta ölni. Műrrha azonban akkor már Adoniszt hordta a szíve alatt. Apja haragjától tartva elmenekült otthonról, s addig bolyongott, míg az istenek megszánták, és illatos fává (mirha) változtatták. Adónisznak születésekor a fa kérgét kellett átszakítania. Csodálatos gyorsasággal növekedett - így az egyik változat s ekkor, bátor vadászként látta meg Aphrodité, aki forró szerelemre gyulladt iránta. A másik változat, hogy egy ládában Perszephoné gondjaira bízta a csecsemőt, aki az alvilágban serdült fel, s első szeretője az alvilág úrnője lett volna.

Aphrodité tehát beleszeretett Adóniszba, leszállt az Olümposzról, elhanyagolta kedves szigetét is, és beállt kedvese mellé vadászni. Veszedelmes vadra azonban soha nem lőtte nyilát, és óvta ettől Adoniszt is. Az ifjú azonban, alighogy egy kis időre magára maradt, egy hatalmas vadkant sebzett meg, amely rárohant a vadászra, és kegyetlenül szétszaggatta.

Halála után - s itt már a két mítosz találkozik - egy időre minden évben feljöhetett az alvilágból Aphroditéhoz. Minden csepp véréből virág fakadt: a tavasszal sárgán, nyáron vérpirosán virító gyenge szirmú hérics (Adonis). Az Adónisz-kultusz lényege a halálból való visszatérés és a termékenység visszatérése, amit oly sok mítoszban fölfedeztünk már.

Aphrodité haragja lesújtott egy ifjúra, aki nem tisztelte őt, és csak Artemisz oltárát díszítette vadvirággal. Hippolütosz, Thészeusz és egy amazon fia volt ez az áldozat. Aphrodité bosszút for-

236

BENNüNK éLó ISTENNőK

ralt ellene, s feltüzelte iránta mostohaanyja, az ifjú Phaidra vágyát. Egyszer, amikor Thészeusz távol volt otthonról, Phaidrából kitört a titkolt szenvedély, Hippolütosz azonban felháborodva utasította vissza mostohaanyja közeledését. Phaidra megalázottságában önkezével vetett véget az életének, de búcsúlevelében azt írta férjének, hogy mostohafia megerőszakolta őt. Amikor Thészeusz hazatért, és megtudta, mi történt, hitelt adva a vádnak Poszeidónhoz fohászkodott, hogy pusztítsa el a hálátlant. Az a tengerből egy szörnyet bocsátott a parton kocsizó Hippolütosz lovai elé, azok pedig rémületükben felborították a kocsit, és halálra hurcolták a fiút. Artemisz sem tudta megmenteni. Aphrodité elégtételt vett - Phaidra élete árán.

Atalanta és Psyche jobban jártak az istennővel való kapcsolatukban. Atalan tárói volt már szó: bátor vadász volt, Artemiszhez hasonlatos. Aphrodité hatására felvette Hippomenész almáit, vállalta a szerelmet és az elkötelezettséget: megváltozott.

Psyche történetéről még lesz szó ebben a könyvben. Ez a földi leány olyan szép volt, hogy Aphrodité másának nevezték, és olyan hódolattal adóztak neki, amilyen csak az istennőknek jár. Psyche tudta, hogy szépsége és tisztelete sérti Aphroditét, ezért fölkereste az istennőt, aki feladatokat rótt rá. Ezeket segítség nélkül képtelen lett volna megoldani, segítséggel azonban sikerült elvégeznie mindazt, amivel Aphrodité megbízta. Az istennő olyan átváltoztató erővel bírt, hogy a sebezhető, halandó leány halhatatlanná

válhatott.

Az Aphrodité-archetípus „Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan szakadás ma a szál, vágy nehezül rám; mert a sudár, szép Aphrodité letepert! szerető, szerető kell ma nekem már!”

(Szappho: Töredék. Radnóti Miklós fordítása)2

Ez az őstípus hordozza a szerelemben, a szépségben, a szexualitásban lelt örömünket. Ereje, ösztönző hatása legalább akkora,

APHRODITé

237

mint két másik, ösztönjellegű társáé: Héráé és Démétéré. Aphrodité kényszerítő erejével mind a kreatív - (alkotó) mind a prokreatív (teremtő) funkciók betöltése felé löki a nőket, az ő hatása tehát, ha megfogan bennünk valami - vagy valaki.

A SZERETŐ Minden nő, aki kölcsönös szerelembe esik valakivel, valóságos megtestesítője lesz az archetípusnak. Közönséges halandóból - ha csak egy időre is - egy csapásra istennővé válik, úgy érzi, hatalma van, vonzó és érzéki őstipikus szerető: Aphrodité maga.

Akinél általában ez az archetípus dominál, nagyon könnyen lesz szerelmes, és könnyen bele is lehet szerelmesedni, mert szexepiles. Erotikusán fűtött vonzáskörében a férfiak szexuális öntudata fokozódik. Mindketten vonzónak érzik magukat, a feszültség magasba szökken, és a pár egymás bűvkörébe kerül.

Azokban a kultúrákban, ahol a szexualitásról azt tartják, hogy lealacsonyítja a nőket - mint a zsidó-keresztény és az iszlám kultúrában s más patriarkális társadalmakban is -, a szerető, az Aphroditét megtestesítő nő csábító vagy szajha. Aki tehát ki is éli ezt az archetípust, összeütközésbe kerül az érvényes erkölcsi normákkal. A bibliai időkben ezeket a nőket megkövezték, s van iszlám ország, ahol még ma is halálbüntetés vár rájuk.

Amíg a szerelem kölcsönös, mindkét fél Aphrodité-tudata aranyfénybe vonja a másikat is és önmagát is. Ebben az „aranyló” térben minden érzéki benyomást fokozott intenzitással él át az ember: az ízek ízesebbek, a zene érthetőbb, a színek élénkebbek. a szeretett személy szavai, érzései közvetlenül jutnak el hozzánk, érintése felfokozódik.

Ha azonban olyasvalakibe szeretünk belé, aki nem viszonozza érzelmünket, valóságos megszállottjaivá válhatunk a boldogtalan szerelemnek. Úgy járhatunk, mint Phaidra, hiszen minél intenzívebb a szerelem, annál fájóbb és megalázóbb az elutasítás.

238

BENNüNK éLő ISTENNőK

AZ ARCHETÍPUS AKTIVIZÁLÓDÁSA Ahogy az istennő eredetének is két mítosza van, két útja van annak is, hogy ez az őstípus feléledjen a személyiségünkben.

Az első egy drámai indítás, amikor is Aphrodité teljes nagyságában és félelmetes valójában, mint parancsoló jelenlét kél ki a tudattalan tengeréből. Ha a szexualitást ösztönkésztetésként éli át a nő, úgy annak vajmi kevés köze van a szerelemhez vagy vonzalomhoz a férfi iránt, aki a vágyát fölébresztette. Amolyan „lemetszett” szexualitás az csupán, ahogy Hésziodosz leírja az istennő születését.

Az ilyen érzékiség el van vágva az intimitástól, gyengédségtől.

Hirtelen erővel feltámadó szexualitásról nem egy nő számol be a pszichoterápiás foglalkozásokon. „Olyan szenvedély töltött el, amit el sem tudtam képzelni. Csodálatos volt és ijesztő is”3- mondta egy betegem. A fiatal lányok egy része, ha fölismerte Aphrodité hatalmát, keresi is a másik nem közelségét. Mások óvatosabbak.

Egy kliensem elmondta például, hogy a tanulásba menekült, nem randevúzott, és ragaszkodott hozzá, hogy csak lányokat oktató iskolába járhasson. „Úgy gondoltam, valami szellemi kolostorba kell vonulnom, amíg biztonságosan férjhez nem megyek. Addig jobb, na kísértésbe se esem.” Az Aphrodité-nő már az első alkalom után tudja, hogy amint a figyelme erotikus módon egy férfi felé fordul, és a teste felajzott lesz, ellenállhatatlan vágy löki a szeretkezés felé, s meg is akarja ismételni, amit már átélt. Egybe akar olvadni a férfival, és szenvedélyét az orgasztikus kielégülésig, az :mberfeletti csúcsig ki akarja élni.

Vannak nők, akik nem óvakodnak ettől az élménytől. Egy másik kliensem nyilatkozata példázza ezt a magatartást: „Emlékszem, mennyire vártam a randevút, és nagyon élveztem, bár ma már tudom, hogy csak a szexet szerettem benne.”

A lassan kibontakozó archetípus Aphrodité születésének másik mítoszával magyarázható. Ez az az út, amikor az érzékiség egy kapcsolatban, a szeretet és szerelem biztonságban ébredezik, a bizalomban, ami lassan lebontja a gátlásokat. Homérosz analógiája ez, mely szeri... Aphrodité Zeusz és Dioné nimfa leányaként nőtt fel.

Egy asszony, akinek a férje előtt is több szeretője volt már, két éve együtt volt mára férjével, mikor átélte az első orgazmusát. „Mintha a testem csak most tudná, hogyan kell” - mondta.

APHRODITé

239

A TEREMTÉS ÖSZTÖNE Aphrodité képviseli a fajfenntartás ösztönét is, hiszen a szexuális késztetés és szenvedély istennője, tehát a teremtés, az új élet edényévé változtathatja a nőt hacsak nem szed fogamzásgátlót.

Ellentétben a Démétér-nővel, aki azért szeretkezik, hogy gyermeke legyen, az Aphrodité hatása alatt álló nő kifejezetten a szexuális vagy szerelmi élményre, a férfira vágyik. Még az óvszer használatát sem tartja megfelelőnek, hiszen az elvesz az élmény spontaneitásából.

Növeli a nem kívánt terhesség kockázatát, hogy egyes nők a menstruációt követő tizennegyedik nap körül, tehát a terhesség létrejöttének legvalószínűbb napjaiban érzik legerősebben Aphrodité befolyását. Ilyenkor a legfogékonyabbak, erotikus álmaik vannak, és ha nincs partnerük, ilyenkor érzik leginkább a szexuális élet hiányát.

-

ALKOTÁS LEHETŐSÉGE Aphrodité változtató ereje lenyűgöző. Rajta keresztül árad a vonzás, az egyesülés, a megtermékenyülés, az érés és az új élet születése. Ha pusztán férfi és nő közötti testi folyamatról van szó, úgy az új élet egy kisbaba. A dolgoknak ez a sorrendje azonban minden alkotási folyamatban ugyanaz: vonzás, egyesülés, fogamzás, érlelődés és egy új mű születése. így rögzíti ezt a nyelv is. Az alkotás eredménye lehet bármilyen elvont, akár két eszme ihletett egybe olvadása, ami alkalmasint egy új elmélet megalkotásához visz.

Alkotómunka szenvedélyes kötődés nélkül alig gondolható el.

Kötődhetünk bármilyen tárgyhoz, tudományhoz, nyelvhez vagy művészi kifejezésmódhoz a szerelem vak szenvedélyével. Az új teremtmény, amelyet életre hívunk, egy kézirat, egy festmény, egy zenemű vagy egy koreográfia lesz, esetleg egy új elmélet vagy gyógyszer. Az alkotó számára az alkotás tárgya áll az Aphroditétudat rivaldafényében, s az egész úgy fest, mint egy szerelmi történet, szenvedélyekkel, csalódásokkal, szenvedéssel, kihordással, szüléssel és az „újszülött” fölötti extatikus örömmel.

240

BENNüNK éLó ISTENNőK

Az alkotó éppúgy nagynak, mindenhatónak érzi magát az ihlet óráiban, mint a szerelmes, akit viszontszeretnek. Minden érzéke élesebbé válik, számtalan csatornán fogadja be az érzéki benyomásokat, s ezek mind együttműködnek az alkotás létrehozásán.

Olykor a kreatív tevékenységek egész sorára készteti ez az archetípus a hordozóját. Ha az egyik terv a megvalósulás fázisába jut, máris fölmerül egy újabb lehetőség, amely lelkesíti.

Előfordul, hogy egy nőben Aphrodité romantikus és kreatív aspektusa egyenlő erővel munkál. Az ilyen asszony intenzív kapcsolatokba bocsátkozik - egyikbe a másik után -, s közben elmerül a saját alkotómunkájában is. Azt követi, ami és aki éppen elbűvöli, és általában szabálytalan életet visz, mint Isadora Duncan vagy George Sand.

APHRODITÉ KIMUNKÁLÁSA Aphrodité azt az őstípust képviseli, amely a legszorosabb kapcsolatban áll az érzéki és érzékszervi élményekkel. Ha tehát érzékelésünk finomságán munkálkodunk, és megtanulunk az „itt és most” élményében elmerülni, ennek az őstípusnak nyitunk ajtót - önmagunk felé.

A szerelmesek természetes módon hangolódnak rá egymás ízére, illatára, formáinak szépségére. A zene és a simogatás fokozza örömüket. A szexuálterapeuták éppen arra tanítják meg a párokat, hogy miképpen lehet elmerülni a pillanat örömében, az érzékek élvezetében anélkül, hogy valamely cél lebegne a szemük előtt.

A bűntudat és az erénycsősz attitűd akadályozza a szeretkezés örömét, éppúgy, mint a kritikai hozzáállás a műélvezetet. A szigorú erkölcsök tiltják az örömöt, a játékot és minden egyéb „fölösleges” aktivitást is, mint a szex. A szerelemre és szépségre való törekvést sokan a legjobb esetben frivolitásnak, a legrosszabb esetben bűnnek tartják. Az Athéné- és Artemisz-nők megvetik az Aphrodité-nőt, mert a pillanatnak él, Héra és Démétér pedig az értékeiket - a monogámiát és az anyaszerepet - féltik tőle. Perszephoné- és Hesztia-nők részéről - minthogy ők kevésbé fogékonyak a „külső” varázserőre, ami introverziójuknak köszönhető - kevesebb kritika éri az Aphroditéket.

APHRODITé

241

Ha valaki értéknek tekinti mindazt, „mit Aphrodité ád”, s megpróbálja fejleszteni személyiségének ezt a dimenzióját, máris nagy lépést tett a gazdagodás felé. Ezután időt és alkalmat kell adnia Aphroditének a helyfoglalására. Áldásos lehet, ha a házaspár olykor gyerekek nélkül megy nyaralni, és fesztelen környezetben tudnak foglalkozni egymással, szórakozni, beszélgetni és szeretkezni. A masszázs sem a professzionális hölgyek előjoga, bármelyik asszony megtanulhatja - és megtaníthatja rá a férjét is.

Mindenféle ritmikus torna vagy tánc hozzájárul ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a testében - ami fontos feltétele annak, hogy jól tudja magát érezni az ágyban. Érzéki örömet okozhat a költészet, a zene és mindenféle művészet élvezete is. Az esztétikai öröm is Aphrodité befogadásának egy módja. A művészi képességek is fejleszthetők, s ha valaki nem is jegyzett alkotó, teljesen feloldódhat a vizuális, auditív vagy kinesztetikus élményekben, magyarán: festhet, muzsikálhat, dalolhat és táncolhat a maga kedvére.

APHRODITÉ, A FÖLDI NŐ Amióta az istennő pompás meztelenségében, szőkén és nagy domborulatokkal kilépett a tengerből, a szerelem istennőjét a dús, szőke szépségek testesítik meg, mint Brigitte Bardot vagy Marilyn Monroe. Olykor a külsőségek megvannak ugyan: a dús keblek, az érzéki száj, a szőkeség és a karcsú derék, valami mégis hiányzik.

Az Aphrodité-nő inkább vonzerejéről, semmint külső tartozékairól ismerszik meg. Ennek az őstípusnak „karizmája”, személyes varázsa van, valami magnetikus légkör, amely körülveszi, és a nőies külsőhöz társulva Aphroditévé avatja.

Hiba lenne azt hinni, hogy az Aphrodité-nő a terem másik végéből is magához vonzza a hímnemű közönséget. Akik azonban közel kerülnek hozzá, elbűvölőnek és kedvesnek találják. Számos olyan nő, akiből „tizenkettő egy tucat”, ha csak a külsejét vesszük szemügyre, személyisége vonzó melegségével és öntudatlan érzékiségével hat másokra. Ezeknek a „kis szürke verebeknek” mindig van férfi az életében, valaki mindig legyeskedik körülöttük, míg tehetségesebb, szemre is csinosabb nővérük esetleg óraszám

242

BENNüNK éLő ISTENNőK

bűvöli a telefont, és hiába várja, hogy felkérjék táncolni. „Mit esznek rajta?” - tűnődik húga sikerein.

APHRODITÉ, A KISLÁNY A gyermek Aphrodité ártatlan, kacér kis jószág lehet. Olykor már pici korban sajátos módon kezeli a férfiakat, mintha valami tudattalan érdeklődés lappangana benne a másik nem iránt, amit szinte érzéki pillantásokkal és mosolyokkal fejez ki. A rokonokat és látogatókat viselkedése ilyesféle megjegyzésekre indítja: „Na, vigyázhattok rá eleget, míg felnő!” „Ezt a lányt hamar férjhez kell majd adni!” „Csak úgy nyüzsögnek majd az udvarlók a házban!” Nagyon élvezi, ha a középpontban lehet, szereti a szép ruhákat, olykor két-három évesen már a tükör elé áll anyja bizsujával a nyakában. Általában nem félénk, sőt, ha nem figyelnek rá, mókázással, trükkökkel is felhívja magára a figyelmet.

Nyolc-kilenc évesen már alig várja, hogy sminkelhesse magát, és felnőttes ruhákat hordhasson. Titokban minden kozmetikumot kipróbál. Tinédzserként rajong a rockzenészekért, vagy egyes énekesekért, színészekért. Némelyikük már serdülő korában vonzó, és ezt tudja is. Nagyon élvezi a hatalmát - különösen az idősebb férfiak fölött.

A SZÜLŐK SZEREPE Vannak szülők, akik előszeretettel hangsúlyozzák leánykájuk szépségét. Öltöztetik, fényképezik, szépségversenyre viszik, valósággal menedzselik a kis Aphroditét - mindaddig, amíg fel nem serdül.

Amint eljön a nemi érés ideje, a szülők egy félfordulattal az ellenkezőjét kezdik erőltetni mindannak, amit eddig ápoltak, s most azért büntetik a kislányt, amit eddig helyeseltek. Vagyis előbb büszkélkednek a kiváló portékával, aztán az erénycsősz rémületével megpróbálják a pult alá dugni.

Különösen az apák viselkedése kritikus ilyenkor. Vannak, akik hangos jelenetekkel, számonkérésekkel építik a falat önma-

APHRODITé

243

guk és a lányuk közé. Némelyek a legszigorúbb tiltásokig és a legmegalázóbb ellenőrzési kísérletekig is elmennek. A lányok szemlátomást együttműködnek ebben a civakodásban, s ez mindkét felet megóvja a vérfertőző gondolatoktól. Más apák viszont kifejezetten csábítóan viselkednek, s minden fölbukkanó udvarlót igyekeznek lefokozni.

Különböző az anyák viszonya is a szárba szökkenő virágszálhoz. Vannak, akik igen szigorúan ítélik meg az öltözködését, hajviseletét, zenei ízlését, még akkor is, ha az a korcsoportjának teljesen megfelelően alakul. Igyekeznek olyan ruhadarabokat rátukmálni a serdülő lányra, melyek minél többet eltakarnak, és ők is a tiltások hívei. Vizsla szemekkel méricskélik leányuk mindkét nembéli kapcsolatait, és hajlamosak rá, hogy mindenkiben „szexmániás” lényt sejdítsenek.

Az apák és az anyák viselkedése egyaránt emlékeztethet egy börtönőrére és egy szigorú nevelőnőére, aki tolakodó módon kutat az Aphrodité-lány holmija között, azzal az ürüggyel, hogy „rajta tartja a szemét”. A találkák minden apró részletéről tudni akar az olyan anya, aki - mint Démétérnél említettem - a lányán keresztül újra akarja élni az életét, s hogy eleget lehessen neki tenni, ugyancsak sok sikert kell learatni a fiúk körében.

Egyes anyák féltékenyek ezekre a sikerekre, mivel a magukét érzik fenyegetve általuk. Flörtölnek leányuk udvarlójával, olykor lekicsinylőén nyilatkoznak róla, vagy idétlen összehasonlításokat tesznek, aláásva a saját lányuk nőiességét.

A segítőkész szülők nem becsülik túl az Aphrodité-kislány tulajdonságait, s főleg nem azokat tartják egyedül fontosnak és ápolásra méltónak. Mindketten éppen úgy örülnek a kislány vonzerejének, mint annak, ha például intelligens, barátságos, ügyes a sportban, vagy valamilyen művészeti ágban. A kimaradást illetően - a bizalom kiépítése mellett - olyan intelmekkel látják el, és olyan korlátokat szabnak neki, amelyek életkorának és érettségének megfelelnek. Attraktivitását, a fiúkra gyakorolt vonzerejét neki is, családjának is tudatosítani kell, azt tényként el kell fogadni, és magát a kislányt nem szabad emiatt hibáztatni.

244

BENNüNK éLő ISTENNőK

SERDÜLŐ- ÉS IFJÚKORA Meglehetősen kritikus az Aphrodité-nők serdülőkora. A lányokat más mércével mérik, mint a fiúkat, nekik komolyabban kell mérlegelniük a korai szexuális tapasztalatok következményeit, holott ugyanolyan erősen vágynak ilyenekre, mint a fiúk. Ha egy fiatal lány enged az ösztönkésztetéseinek, könnyen rossz hírbe is keveredhet, s ennek énképe, önértékelése láthatja kárát. Megeshet, hogy a „rendes lányok” kiközösítik, azok a kamaszok pedig, akiknek fő témájuk a szex, körülötte rajzanak, de állandó partnerként már nem „járnak” vele.

Az elhanyagoló családban nevelkedő Aphrodité-lánykát mind a megerőszakolás, mind a nem kívánt terhesség fenyegetheti, nem is szólva a nemi betegségekről. Később nagy a rák kockázata is.

A fiatal lányok igen kevés segítséget kapnak ahhoz, hogy a gyakorta ugyancsak erőszakosan jelentkező Aphrodité-archetípussal bánni tudjanak. Ha kiélik nemiségüket, kockázatokat vállalnak, ha elnyomják, elfojtják, bűntudatot éreznek, még azok is, akik vallási okokból viselkednek így, mert még a gondolatot is tisztátalannak vélik, s úgy érzik, az érzéseik „elfogadhatatlanok”. Akik egy állandó kapcsolattal védekeznek - főként, ha a Héra-archetípus is erős -, túl korai házassággal fizetnek biztonságukért.

Legjobb kilátásai annak vannak, akiben az Athéné-elem is hat.

Az ilyen fiatal lány azt mondja magában: „Mivel tudom, hogy nagyon könnyen beleesem a fiúkba, ráadásul ez a tulajdonságom még erős szexvággyal is párosul, nem fogom túl komolyan venni minden kapcsolatomat. Egyet azonban nagyon komolyan veszek: a fogamzásgátlást. Jól megnézem azt, hogy kicsoda-micsoda a fiú, és az életemnek ezt a részét magánügyemnek tekintem.”

Ha egy Aphrodité-lány egyetemre vagy főiskolára megy, nem annyira a tanintézet igényessége lebeg a szeme előtt, mint az, hogy mennyire zajlik a kollégiumban a társadalmi élet. Általában nem készül nagy karrierre, s ha olyasmit kell tanulnia, ami nem érdekli, vagy túl nehéznek bizonyul, azonnal elmegy a kedve az egésztől. Színészi pályán azonban nagyon sikeres lehet.

APHRODITé

245

APHRODITÉ A MUNKA VILÁGÁBAN Olyan foglalkozást kell keresnie az Aphrodité-nőnek, amely érzelmileg is leköti. Az egyhangú rutinmunka, mint a háztartás, a hivatali adminisztráció, gyári vagy laboratóriumi tevékenység egyáltalán nem köti le, és mélységesen untatja. Jó teljesítményt akkor nyújt, ha a munkához a kreativitására is szükség van. Ezért találunk annyi Aphrodité-nőt a művészetek területén, vagy olyan helyen, ahol rendkívüli emberek dolgoznak. Számos költő- és írónő, festők, muzsikusok, valamint tanárok, terapeuták és szerkesztők dolgoznak sikeresen, akiknek ez a vezető archetípusa.

Elmondhatjuk, hogy az Aphrodité-nők vagy utálják a munkahelyüket, és csak közepesen teljesítenek, vagy szeretik, és akkor minden erőfeszítés nélkül kiválóan megfelelnek. Ha választhatnak, inkább egy rosszabbul fizető, de érdekes és változatos munkát vállalnak el, mint egy unalmasat, amiért többet fizetnek. Sikeresek lehetnek, ha lelkesednek a munkájukért, de nem törekednek sikerre úgy, mint az Artemisz- vagy Athéné-nők.

KAPCSOLATA A FÉRFIAKKAL Az Aphrodité-nők nem a szerint vonzódnak a férfihoz, hogy az jó-e hozzájuk, vagy megfelelt-e az igényeiknek. Ha más archetípus nincs előtérben, választottjuk hasonlít hozzájuk: kreatív, sokszínű, szeszélyes, vagy szenvedélyes, mint Hephaisztosz, Arész vagy Hermész. Nem törekszik csúcspozícióba vagy hatalomra, még családfő vagy atya sem akar lenni, sőt, férj sem feltétlenül.

A befelé forduló, de heveskedő Hephaisztosz-típusú férfi alkotó munkába fojthatja indulatait. A kovácsistenséghez hasonlóan meglehet, hogy művész is, és (érzelmi értelemben) fogyatékos is.

Gyakori, hogy a szüleivel - mint az istennek - nagyon rossz volt a kapcsolata. Meglehet, őt is eltaszította az anyja, aki valamiért csalódott benne, s az apjával sincs kapcsolata. így aztán a nők iránt nagyon vegyes érzelmekkel viseltetik: imádja és egyszersmind gyűlöli őket, mert rettenetesen nagy szüksége van rájuk, de nem tud bízni bennük. Férfiakkal szemben is gátlásai vannak, így baráti társasága sincsen. Az Aphrodité-nő figyelme az, ami ha rá-

246

BENNüNK éLő ISTENNőK

irányul, fel tudja oldani őt, s ilyenkor érzi magát értékes embernek.

Ha a Hephaisztosz-férfi Aphrodité vonzáskörébe kerül, s kialakul a kölcsönös, vibráló erőtér körülöttük, pillanatok alatt fellángol a kapcsolat. A Hephaisztosz-férfi tüzes érzelmeit Aphrodité hasonlókkal viszonozza. Más nőket riasztana ennyi hév, ő azonban örömmel veti bele magát a kapcsolatba, s ha az elég érdekes, még a férj munkájába, vagy tevékenységébe is bevonódik.

Problémák is adódhatnak egy indulatos férfi iránti szerelemből, s hogy ezek mekkorák, az attól is függ, hogy a férfi milyen mértékben ura a saját indulatainak. Ha annyira, mint maga az isten tudniillik Hephaisztosz—, akkor nincs nagyobb baj, mert ő képes volt rá, hogy leküzdje még a féltékenységét is. Ha szereti a feleségét, és nem paranoid, magányos medve, hanem az érzelmek széles skáláján tud játszani, kreatív, és a munkájában megtalálja az örömét és feszültségének szublimációs lehetőségét, jó kapcsolat lehet közöttük, bár az asszony mindig egy kicsit úgy érezheti, hogy egy működő vulkán mellett él, amely bármikor kitörhet.

A férfi ereje azonban mindig érzelmi támaszt jelent, és elkötelezettsége biztosítja az Aphroditének oly fontos stabilitást.

Vonzódhat Aphrodité az Arész-típusú férfiakhoz is, akiknek élettörténete olykor nagyon hasonlít a hadistenéhez. Az anya megkeseredett, megcsalt nő, aki egyedül neveli a fiát, miután a férj elhagyta őket. Szenvedélyes, kérkedő férfivá serdül, „nagylegény” allűrökkel, mivel apja nem foglalkozott vele, nem volt férfiminta a neveltetésében, anyjától pedig bármit kizsarolhatott. Türelmetlen, indulatos, nem tűri a frusztrációt. A felelősséget szívesen elvállalja, ám amikor élesedik a helyzet, és gyors döntésre kényszerül, elveszti a fejét, ezért nem jó vezetőnek.

Arész és Aphrodité könnyen lobbannak szerelemre egymás iránt, kapcsolatuk apró háborúk sorozatából áll, és általában nem túl hosszú életű. Mindketten hajlamosak rá, hogy a pillanatnak éljenek. Pénzügyi helyzetük is meglehetősen ingatag, főként Arész óvatlansága miatt, ami olykor az állásába kerül, olykor egy jókora érvágásba - a bankszámláján. Felesége hajlama a flörtölésre csak olaj a tűzre: birtoklási vágyát és „majd én megmutatom” attitűdjét egyaránt fokozza. Esetenként erőszakos, sőt brutális jelenetekre is sor kerülhet a pár között.

—

APHRODITé

247

Állandó szikrázásuk ellenére megesik, hogy viszonylag harmonikus Aphrodité-Arész kapcsolat alakul ki, főként, ha a férfi jó, szerető családi környezetből került ki, s ha az asszonyban van valamennyi Hérából is.

Vonzó hatást gyakorol Aphroditére a csalafinta, sokoldalú és játékos Hermész-férfi is, az örök kamasz. Beszédkészsége lenyűgözi, képességei bámulatba ejtik, hiszen rendkívül szórakoztató, és igen jó érzéki, játékos szerető.

Sajnos, a Hermész-férfi - ha ábrándozik is arról, hogy majd feleségül veszi kedvesét, és együtt él vele - igen állhatatlan, és a legritkább esetben tesz eleget kötelezettségeinek. Felbukkan a nő életében, nagyon jelen van, hiszen ő is a pillanat embere, majd odébb áll. így aztán vagy megfelel a hasonló adottságú Aphroditének, s akkor a kombináció működik (esetleg mint nyitott házasság is), de, ha Héra is jelen van, Hermész csak szenvedést és csalódást okoz Aphroditénak csélcsap ügyeivel. A szexuális életük ugyanis nagyon intenzív, és az asszonyt örökösen gyötri a féltékenység, ha már a házasság egyáltalán létrejött.

Az érett, hivatásuknak élő Hermész-férfiak (akik, mint említettük, gyakran vesznek Hesztia-nőt feleségül) el tudják kötelezni magukat egy kapcsolatban is, erősebb bennük az üzletember vagy a közvetítő, mint a csapongó kamasz. Ha ez a helyzet, a házasság kiváló lehet, túlélheti a flörtöket, sőt, a félrelépéseket is, minthogy egyik fél sem féltékeny természetű, és nem is akarják kisajátítani a másikat. Ráadásul még élvezik is egymás társaságát és stílusát.

Mindkettőjüknek nagyon megfelel, hogy az egyik pillanatban erősen kötődnek egymáshoz, de a másikban már esetleg függetlenek.

HÁZASSÁGA Ha Héra archetípusa is erős, és Aphrodité csupán egyike a nőben lakozó istennőknek, akkor vitalizálja, szenvedélyessé és szexuálisan is élénkké teszi a házasságot. Minél erősebb azonban Aphrodité, annál nehezebb egy nőnek monogám házasságában megmaradni. Megesik, hogy házasságok egész sorát köti, egyiket a másik után, mint Elizabeth Taylor, aki a nyilvánosság szemében a modern Aphrodité megtestesítője volt évtizedeken át.

248

BENNüNK éLó ISTENNőK

KAPCSOLATA A NŐKKEL Nem csoda, hogy a nők - kivált a Hérák - igen bizalmatlanok ezzel az őstípussal, hiszen veszélyes rivális. Egy nagy összejövetelen például hosszas, erotikus töltésű társalgásba elegyedik a legérdekesebb férfival, aki ott jelen van. Ez nem szül jó vért, különösen azok a nők bántódnak meg, akik kénytelenek megállapítani, hogy férjük felvillanyozódott az Aphrodité-tudat aranyló bűvkörében.

Aphroditét meglehetősen sokkolóan érinti a bosszúszomjas és rosszindulatú Hérák dühe. Ő maga nem ellenséges, és nem is féltékeny, értetlenül fogadja hát a felé áramló ellenszenvet.

Olykor barátnők hada veszi körül - Héra persze nincs közöttük -, és számos ismerőse van, akiknek tetszik a spontaneitása és vonzó lénye. Sokan hozzá hasonlóak, mások inkább afféle udvarhölgyek, akik kísérőként csatlakoznak hozzá, mert kedvelik a társaságát, vagy mert szerelmi ügyei meghallgatásában élik ki saját szerelmi kalandvágyukat. Barátsága azokkal a nőkkel lehet tartós, akik hamar megszokják, hogy az ígéreteit nem kell nagyon komolyan venni.

Leszbikus kapcsolatban a helyzet ugyanaz, csak az érzékiség tárgya más. Ugyanúgy beleviszi Aphrodité-tudatát a nőkapcsolatba, és ugyanúgy reagál a másik nő alkímiájára. Nagyon intenzíven és gyakran lesz szerelmes, így fontos kapcsolatok egész sorát tarthatja fönn. Mivel mindent ki akar élvezni, „amit csak felkínál az élet”, olykor férfi és nőpartnerei is vannak. Kedvesét - talán még inkább, mint heteroszexuális ellenpárja - maga választja ki és csípi föl.

A téma ismerői és feldolgozói közül többen is rámutatnak, hogy számos nő egy másik nővel való szexuális kapcsolatában ébred rá saját érzékiségére, csak így fedezi föl Aphroditét önmagában. A másik nő érintése, saját szépségének mintegy a tükörben való megpillantása mindkét nőnek lehetővé teszi, hogy saját női érzékiségét kibontakoztassa.4

APHRODITÉ ÉS GYERMEKEI Az Aphrodité-nők szeretik a gyerekeket - és a gyerekek is őket.

Egy gyermek megérzi, ha nem kritikus, hanem elfogadó, elismerő

APHRODITé

249

szemmel nézik. Minden érzését, vagy minden képességét felszínre tudja hozni, ha szépnek és okosnak érzi magát egy barátságos pillantás fényében. Aphrodité jelenléte biztonságot ad a gyereknek, aki ettől szinte megtáltosodik. Nagyon könnyen beleéli magát a játékba, és pillanatok alatt megnyeri a gyerekek bizalmát, akik mindent megtesznek a kedvéért. Csodálatos anyai tulajdonságok ezek, kivált, ha még némi Démétér-jelleg is társul melléjük.

Az Aphrodité-anya teljesen le tudja bilincselni a gyerekeit intenzív jelenlétével, Démétér-tulajdonságokra pedig azért van szüksége, mert törődni kell a gyerekek biztonságigényével is, különben úgy érzik: az egyik pillanatában gyönyörű és varázslatos anyjuk minden figyelmét nekik szenteli, de már a másik pillanatban elvesztik lábuk alól a talajt, mert úgy érzik, nincs is ott.

Egyik betegemnek ilyen anyja volt, s rendszeresen hosszabb időre a házvezetőnő gondjaira bízta a kislányt. Hazatérését, ami különleges esemény volt, betegem így írta le: „Anyám kitárt karokkal rontott be a házba, és üdvözölt engem. Úgy éreztem, hogy én vagyok a legfontosabb ember a világon.” Anyja magával hozta a napsugarat; mintha maga az istennő tért volna meg. A kislány neheztelt ugyan, amiért elment, még a hazatérése hírét is morcosán vette tudomásul, de aztán mindent elfelejtett, és boldogan sütkérezett az anya karizmatikus Aphrodité-fényében. Később annak ellenére, hogy rendkívül tehetséges volt, mindig kételkedett a képességeiben, és meg kellett küzdenie az értéktelenség és depreszszió érzésével, amit anyja távolléte okozott.

A fiúgyereknek sem tesz jót, ha állhatatlan Aphrodité-anyja van, aki hol ráirányítja figyelme minden fényét, hol sötétben hagyja. Ez kihat későbbi önértéktudatára, a nőkhöz való viszonyára, és hajlamossá teszi a depresszióra is. Megesik, hogy az anya magához láncolja a kisfiúban szunnyadó férfit, s azután másfelé fordul. Ez lehet egy új szerelem egy férfi iránt, vagy bármi, ami az anyát föllelkesíti, és egy időre leköti. A gyerek tehetetlennek, legyőzöttnek és csökkent értékűnek érzi magát, olykor megaláztatásként éli meg a különböző riválisok felbukkanását, akikkel szemben ő törvényszerűen alulmarad. A lányok általában megkímélődnek ezektől az érzésektől, de a fiúk felnőtt korukban is azt az intenzitást és azt a kivételezettséget keresik a nőknél, amelyet korábban az anyjuknál éreztek, csakhogy most ők akarják kézben

250

BENNüNK éLó ISTENNőK

tartani a helyzetet. Nem bíznak a női hűségben, s éppen ezért gyakran nem is tudják azt megtartani.

A KÖZÉPKORÚ APHRODITÉ Ha egy Aphrodité-nő életében a vonzereje volt a legnagyobb örömforrás, megeshet, hogy az öregedés, amit megakadályozni nem tud, megsemmisítő csapásként éri. Amint tudatára ébred szépsége hervadásának, vagy csak fél ettől, visszahúzódik egy kissé, és nem oldódik már föl egészen egy másik személy iránti figyelemben. Meglehet, nincs is tudatában annak, hogy éppen ez volt az az Aphrodité-tulajdonsága, amely hozzá vonzotta az embereket, és nem a szépsége!

A középkorú Aphrodité kezd elégedetlenné válni a párválasztásával. Most ébred csak rá, hogy milyen gyakran döntött rosszul, milyen gyakran hatottak rá gazfickók, vagy nem hozzáillő férfiak.

Esetleg szeretne megállapodni, és a férjhez menés esélyeit latolgatja, amit mindeddig igyekezett elkerülni.

Nem rossz ez az életkor annak, aki valamilyen kreatív tevékenységet folytat. Fenntartja lelkesedését, és újult erővel veti magát a munkába, melyet érett kora gazdag tapasztalatai és kiforrott mesterségbeli tudása egyre kifejezőbbé tesz.

AZ IDŐS APHRODITÉ Vannak Aphrodité-nők, akik életük végéig meglátják a szépet és szeretnivalót abban, ami leköti a figyelmüket. Kecses és vitalitással teli öregasszonyokká válnak. Mások iránti érdeklődésük és a kreatív tevékenység iránti lelkesedésük nem hagyja el őket. Fiatalkori hajlamaikat követve kíváncsian fordulnak egyik embertől a másikhoz, egyik élmény felé a másik után, és izgatottan várják, mit hoz még az élet. Mivel szívükben örökké fiatalok, vénen is maguk köré vonzzák az embereket, és minden korosztályból akadnak barátaik.

APHRODITé

251

PSZICHÉS ZA VAROK VESZÉLYE Erős Aphrodité-archetípussal élni nem leányálom. Ha a földi nő követi az istennő ösztönzését, saját szexuális késztetése csapdájába is beleeshet, és másokat is megsebezhet azzal, hogy erotikus energiákat szabadít fel bennük. Ha úgy él, ahogy igazán szeretne, megvetik és szajhának tartják, ha nem, akkor „végzet asszonyának”, aki csak ugratja a férfiakat, de nem ad semmit.

AZONOSULÁS APHRODITÉVEL A tetőtől talpig Aphrodité általában extravertált, azaz kifelé forduló, társas lény, csupa tűz és életkedv. Szereti a férfiakat, attraktivitásával vonzza, kitüntetett figyelmével pedig lenyűgözi őket, mert hatása alatt rendkívülinek és ellenállhatatlannak érzik magukat. Ez a kitüntetett figyelem nem marad hatástalan, válaszul ugyanilyen hevesen fordul a férfi is Aphrodité felé, s a két ember között erotikus mágneses vonzás keletkezik, vágy, hogy szexuálisan is „megismerjék” egymást. Ha a nő azonosulása teljes, enged is ennek a hívásnak anélkül, hogy a következményeket fontolgatná. A következmények: a társadalom elítélő véleménye, egy sor felszínes kapcsolat, a veszély, hogy kihasználják azok, akik csak szexuális örömöket keresnek, s végül az önértékelés zavara Ezt az őstípust tehát kordában kell tartani, és csak ott és akkoi engedni neki, amikor a körülmények ezt lehetővé teszik, és nem hozzák a nőt megalázó helyzetbe.

Aphroditénak a kapcsolatok keletkezésénél tanúsított meleg, kitüntető figyelmét a férfiak általában félreértik, s ha aztán célzásaikat elhárítja, azzal vádolják, hogy kacér, és játszik mások érzelmeivel. Olykor becsapottak és dühösek is, amire Aphrodité is hasonlóképpen reagál, s olykor nem is érti, mibe keveredett. Fontos, hogy az a nő, akiben ez az archetípus erősen munkál, tanulja meg kordában tartani a vele kapcsolatban álló férfiak csírázó vagyait is, ha azok nem kívánatosak számára. Jelezze a másiknak, hogy „nem jön össze a dolog”, vagy viselkedjék személytelenebbül, mint szokott.

252

BENNüNK éLó ISTENNőK

APHRODITÉ TAGADÁSA Megesik, hogy egy Aphrodité-nő puritán környezetben nevelkedik, ahol a női szexualitás minden megnyilvánulását elítélik.

Ilyen légkörben az ember természetesen megpróbálja elfojtani a másik nem iránti érdeklődését, és olykor valóban bűnösnek, roszsznak tartja magát, amiért szexuális vágyai vannak. Ha mégis megkísérli kiélni ezeket a vágyakat, konfliktushelyzetbe kerül, bűntudata elmélyül, s ez szorongáshoz és depresszióhoz vezethet.

Ha viszont sikeresen átveszi a puritán nő szerepét, érzékisége leválik a tudatáról, s szexualitásával együtt elveszti a kapcsolatot legbensőbb énjének: „se//”-jének, önmagának egy igen fontos részével. Ilyenkor elvész vitalitása és természetessége is.

A „PILLANATNAK ÉLNI” VESZÉLYES Az őstípus hajlamosít rá, hogy a nő a pillanatnak éljen, s úgy fogja föl az életet, mintha az érzéki tapasztalaton kívül nem is létezne más. Viselkedésének következményeivel nemigen számol, de még azokkal a kötöttségekkel sem, melyekkel ütközhet, amit éppen tesz. Nem csupán meggondolatlanságról van szó, amivel sért másokat, hanem ennél többről. Felelőtlen költekezésről például, amikor megvesz magának egy szép holmit, holott nincs rá pénze, vagy rendszeresen átejti az ismerőseit. Nagy lelkesedéssel megbeszél egy találkozót, merész terveket sző utazásról vagy kirándulásról, közös programokról ábrándozik, és általában komolyan is gondolja. Csakhogy mire elérkezik a megvalósulás ideje, ő már másra figyel, őt már egészen más foglalkoztatja - és a többiek hoppon maradnak.

Fájdalmas leckék ezek, de az Aphrodité-nőnek a maga tapasztalatából kell tanulnia. Tudomásul kell vennie, hogy az emberek nem veszik jó néven, ha megfeledkeznek róluk, és ha többet költ, mint amennyije van, előbb-utóbb bajba kerül. Keserves tapasztalatok és nehéz napok árán kell rájönnie, hogy nem viselkedhet úgy, mintha a holnap soha nem jönne el.

Ha az Aphrodité-nő megtanul számolni a következményekkel, mielőtt cselekedne, nyilván kevésbé meggondolatlanul és több

APHRODITé

253

felelősséggel él majd, de azt a hajlamát, hogy inkább a szívére, mint az eszére hallgasson, nem fogja levetkőzni Az érzelmi megfontolások mindig meg fogják előzni a gyakorlati szempontokat; s meglehet, a viselkedése még így is bántani fog másokat.

A SZERELEM ÁLDOZA TAI A férfiak olykor ugyancsak megsínylik, ha egy Aphrodité-nő szereti, majd dobja őket. A nő ugyanis nagyon könnyen beleszeret valakibe, és azt hiszi, megtalálta az igazit. Minden alkalommal ezt hiszi. A férfi pedig a pillanat varázsában istennek érzi magát, aki egy istennővel egyesült a szerelemben, s aztán egyszer csak az ajtó előtt találja magát, és már másvalaki van odabenn. Megeshet, hogy Aphrodité nyomában egész sor eltaszított, sérült, dühös és megalázott férfi marad, akik úgy érzik, kihasználták őket.

Az Aphroditék viharos szerelmi kapcsolatok egész sorában érezhetik úgy, hogy halálosan szerelmesek (vagyis elárasztja őket az archetipikus élmény). Hogy ez mégse menjen így a végtelenségig, meg kell tanulniuk elfogadni valakit „szőröstül-bőröstül”, valakit, aki inkább tökéletlen emberi lény, semmint isten. Mindenekelőtt a felületes belehabarodásoknak kell gátat szabni, s ez csak a kellemetlen tapasztalatok nyomán szokott bekövetkezni, de meg kell lennie, hiszen akinek „minden férfi megtetszik”, aki valamiért vonzó lehet, az képtelen fölfedezni a szerelem igazi, mély emberi értékeit, és nem tudhat önmaga, valamint partnere gyengeségei ellenére tartós, kielégítő kapcsolatot fenntartani.

„Á TKOZOTT SZERELEM” Aphrodité hatalma - mint mitológiájából is láttuk - lehet romboló, kártékony hatású. A legkézenfekvőbb bizonyíték erre, hogy a viszonzatlan szerelem a nőket is éppúgy sújthatja, mint a férfiakat. Van tilos, vagy szégyellni való szenvedély, van olyan, amit viszonozni nem lehet, s van, amely konfliktusokat, megaláztatást jelent minden résztvevőnek, és csak tönkreteszi a nőt, aki pozitív tulajdonságait is elveszítheti egy ilyen élmény kapcsán.

254

BENNüNK éLó ISTENNőK

Ilyen „átkozott szerelem” sújtotta Médeiát, Mürrhát és Phaidrát, akik betegei lettek a szerelemnek. Amikor Aphrodité megharagudott Psychére5, meghagyta Ámornak, hogy egy szörnyeteg iránt gyújtsa szerelemre a lányt. (Az isten azonban maga szeretett bele, és nem engedelmeskedett anyjának). Az istennő nagyon jól tudta, hogy a szerelem gyötrelmes élmény lehet.

Aphrodité modern áldozatai azok a nők, akik szerelmük kapcsán áldatlan függőségbe kerülnek, és képtelenek a kompetens életvezetésre. Sokan pszichiáternél keresnek segítséget. Saját gyakorlatomban két tipikus forma tűnt föl. Az egyik eset, amikor a nő olyan férfiba szerelmes, aki megalázza vagy méltatlanul bánik vele. A nő néhány morzsányi figyelmesség reményében egész életét, minden igényét háttérbe szorítja, és aláveti magát szerelmének. A kapcsolat lehet rövid életű, de akár évtizedekig is fennmaradhat ezen a felemás módon. A nő - minden ellenkező bizonyíték ellenére - erőlteti a kapcsolat fennmaradását, és igyekszik meggyőzni magát arról, hogy a férfi igenis szereti őt, és szüksége van rá. Boldogtalan és deprimált ugyan, de bármennyire szeretné, képtelen felszámolni a viszonyt és változtatni méltatlan helyzetén. Márpedig ahhoz, hogy ezt a pusztító állapotot megszüntesse, mégiscsak ki kell lépnie függőségéből.

A másik alaphelyzet még ennél is reménytelenebb és megalázóbb. Ez akkor következik be, ha a nő olyasvalakibe szeret bele, akinek esze ágában sincs kapcsolatra lépni vele, és ezt világosan ki is nyilvánítja. Minden alkalommal kitér a nő útjából, és valóságos istencsapásnak érzi a szerelmét, amit nem akar viszonozni. Ez az átkos kötődés is évekre megmaradhat, és lehetetlenné tehet minden egyéb kapcsolatot. A szeretett férfi utáni hajszában a nő például utána is költözhet egy másik városba (egyik betegem ezt tette), megesik, hogy letartóztatják garázdaság, rendbontás, csendzavarás miatt, és erőszakkal kidobják a házból.

Nehéz kiszabadulni Aphrodité csapdájából. A nőnek föl kell ismernie az ilyen kapcsolat pusztító voltát és akarnia kell a szabadulást. Óriási önfegyelemre van szüksége, hogy ne akarja újra meg újra felhívni vagy meglesni a férfit, mégis le kell erről tennie, hogy érzéseit jobb helyre tudja „befektetni”.

APHRODITé

255

A FEJLŐDÉS ÚTJAI Minden nő számára nagy segítség, ha ismeri saját archetipikus hajlamait, késztetéseit, de az Aphrodité-nők esetében kiváltképpen így van. Megtudhatják, hogy „istenadta” természetükből fakad, hogy könnyen lesznek szerelmesek, gyorsan lobbantják fel a férfiak vágyát, s hogy erős szexuális késztetésük van, ami más nők esetében nem mondható el - legalábbis nem általánosan. Már pusztán azért is érdemes ezt tudni, hogy ne érezzen bűntudatot az, aki ilyen. Nem kevésbé fontos azonban szem előtt tartani, hogy az istennők csak archetipikus tulajdonságaikat „kölcsönzik” a földi nőknek; gondolkodni és érdekeiket képviselni, életükért felelősséget vállalni nekik maguknak kell.

Aphrodité mellett más őstípusok nemigen szoktak előfordulni, legfeljebb a háttérben, lappangó módon vannak jelen. A fejlődés egyik lehetősége, ha előcsalogatjuk őket. Bizonyos élettapasztalatok nyomán, vagy a tanulás során, egyes készségek és képességek gondozása folytán az Athéné- vagy Artemisz-jelleg előtérbe kerülhet. Ha Aphrodité férjhez megy, és gyerekei lesznek, Héra és Démétér jótékony, stabilizáló hatását érezheti. Az erotikus hatások könynyebben elháríthatok, ha meditáció segítségével Hesztiát is magunkhoz hívjuk, s végül aki Perszephoné módjára fordul befelé, az a valóság helyett fantáziájában is kiélheti azt a szexuális élményt, amely egyébként kárára válna.

Aphrodité - amint tudatában van viselkedése rugóinak - könynyedén változtathat a viselkedésén, ha azzal másoknak árt, vagy önmagának nem használ. Az eredmény olykor igen látványos.

A nő képes rá, hogy felmérje cselekedetei következményét, fontossági sorrendet tud felállítani az életében, és kapcsolatai is javulnak. Psyche mítosza is kijelöl egy utat, amit a fejlődni, „gyógyulni” akaró Aphrodité bejárhat.

PSYCHE MÍTOSZA 5 Psyche gyönyörű halandó királyleány voít, akire Aphrodité igen féltékeny lett, mert „második Aphroditédnek mondták, és ez sértette az istennő hiúságát. Ezért aztán meghagyta fiának, Erósz-

256

BENNüNK éLó ISTENNőK

nak (Ámornak), hogy keltsen szerelmet a királylányban egy szörnyeteg iránt. Az isten azonban maga is beleszeretett, egy csodapalotába vitte, és minden éjszakát vele töltött. A lány teherbe esett. Férje megtiltotta neki, hogy a kilétét tudakolja, de Psyche irigy nővérei sugallatára - megszegte a tilalmat. Ámornak el kellett hagynia őt. Az áldott állapotban lévő Psyche keserves kutatásba kezdett, s rájött, hogy ha újra találkozni akar hitvesével, ki kell engesztelnie Aphroditét, és ezért meg is jelent az istennő előtt. Az - hogy próbára tegye, és éreztesse vele hatalmát - négy megoldhatatlan feladat elé állította menyét, Ámor azonban párja segítségére sietett, aki végül bejutott a halhatatlanok közé. Gyermekük Hédoné - a Gyönyör.

Aphrodité négy feladványa mind szimbolikus értékű, s a jungiánus gondolkodók éppen ezért nem egyszer a nő lelki fejlődésének analógiájaként dolgozták fel ezt a mítoszt. Minden feladat megoldásához olyan képességekre van szükség, melyeket egy nőnek - önmegvalósítása érdekében - ki kell magában fejlesztenie. Minden feladat az animusszal, a női lélek tudattalan férfirészével van összefüggésben. A Psyche-archetípusoknak nagy erőfeszítésébe kerül ezeknek a tulajdonságoknak a kialakítása.

Psychefeleség - mint Héra, anya - mint Démétér, és természetesen szerető, mint Aphrodité. A mítosz során lemegy az alvilágba, és visszatér onnan - akárcsak Perszephoné. A tanulság lényegében az, hogy a kapcsolat-orientált nőknek ki kell fejleszteniök azokat a készségeket, melyek a feladatorientált nők (illetve az animus) „férfias” sajátjai. E feladatok megfelelői és változatai egyébként számos népmesében, így a magyar népmesékben is megjelennek.

1. feladat: a magok szétválogatása. Aphrodité egy terembe vezette Psychét, és egy óriási halom összekevert magra mutatva megparancsolta neki, hogy még az est beállta előtt válassza szét fajtánként a kölest, borsót, árpát, mákot, lencsét és babot, külön kupacokba.

A feladat megoldhatatlannak látszott, ám Ámor egy seregnyi hangyát küldött segítségül, s a szorgos, szerény állatkák szemről szemre széthordták a roppant halmot, és minden fajtát külön raktak.

Hasonlóképpen, ha egy nőnek fontos döntést kell hoznia, előbb szét kell választania egymástól a benne keveredő érzéseket, szempontokat, versengő vágyakat. Különösen bonyolult a hely-

APHRODITé

257

zet, ha Aphrodité keze van a dologban. „A magok szétválogatása”

ilyenkor belső feladat, amely megköveteli, hogy nő nagyon őszintén önmagába nézzen és elválassza a lényegest a lényegtelentől, a fontosat a mellékestől, mielőtt dönt.

Ha egy nő meg tudja állni, hogy egy zavaros helyzetben is kitartson, és ne döntsön, ne cselekedjék addig, amíg nem lát tisztán, akkor megtanulta, hogy bízzék a „hangyáiban”. Ezek megfelelnek az intuitív folyamatnak, melynek eredményei túlmutatnak a tudatos megfontolásokon. Egyébként az is éppoly könnyen lehetséges, hogy miután az ember tudatosan szétválogatta és logikusan fölmérte a dolgokat, és kijelölte a legfontosabbat, a helyzet világos és egyértelmű lesz, és a döntés meghozható intuíció nélkül is.

2. feladat: szerezni az aranygyapjúból. Ez a feladat szerepelt már az idézett mítoszok között: laszón és az Argosz hajósai is a félelmetes napkosok gyapjáért indultak útnak, s ők is csak varázslattal juthattak hozzá. Psychének sem volt sok esélye, hiszen ezek a napkosok félelmetes bestiák voltak, hatalmas szarvaikkal naphosszat harcoltak egymással a mezőn. Ha halandó a közelükbe kerül, s megpróbál csak egy szálat is szerezni tőlük a drága szőrzetből, biztosan összetiporják.

Most egy zöld nádszál segített Psychének: azt súgta neki, várja meg a naplementét, amikor a kosok levonulnak a mezőről és elszélednek, s akkor a bokrokról összeszedheti a fennakadt szálakat.

Az aranygyapjú a hatalmat jelképezi. Ha a nőnek meg Kell szereznie, nagyon kell közben ügyelnie, nehogy belepusztuljon.

Ha egy Aphrodité, vagy egy sebezhető archetípusú nő kikerül a versengés világába, ahol mindenki ádáz küzdelmet folytat mindenki ellen a hatalomért, a pozíciókért és az „aranyért”, vagyis a pénzért, megsérülhet, elveszítheti illúzióit, sőt, lábbal taposhatják, ha nem okos. A tetőtől talpig felvértezett Athéné bezzeg ott állhat a csatamező közepén, a harc sűrűjében, neki nem eshet bántódása! Ő közvetlenül is részt vehet a politikában, kimódolhatja a legjobb közgazdasági stratégiákat. Psyche jobban teszi, ha figyel, kivárja a harc végét, s inkább közvetett módon jut a hatalomhoz.

A feladat metaforája: megszerezni a hatalmat, és nőnek maradni.

Pszichiáteri munkám során megállapítottam, hogy minden nőnek, aki megtanul érvényesülni, jót tesz, ha nem felejti el ezt a feladatot.

Aki csak arra koncentrál ugyanis, hogy saját szükségleteinek és

258

BENNüNK éLó ISTENNőK

igényeinek hangot adjon, és soha nem kapcsol át a másik értő, empátiás meghallgatására, annak a „párbeszédei” elidegenítő szembesítések lesznek csupán, és nem segítik abban, hogy el is érje, amit szeretne, mert nyers, destruktív, ártó színben tűnik föl mások előtt.

3. feladat: a kristályserleg megtöltése. Harmadik feladatként Aphrodité egy kis kristályserleget adott Psychének azzal a paranccsal, hogy töltse azt meg egy tiltott folyó vizével. Ez a folyó egy olyan forrásból ered, amely a világ legmagasabb sziklaszirtjéről az alvilág legmélységesebb mélyébe zuhog le, mielőtt újra a föld felszínére törne. Ez a folyó tehát átvitt értelemben az életnek a cirkulációja, melybe Psychének bele kell merítenie edényét, hogy megtöltse.

Ahogy Psyche lepillantott a sziklákba mélyen beágyazódott jeges áradatba, melyet még jókora sárkányok is őriztek, a feladat megoldhatatlannak tűnt számára. Ám ekkor egy sas sietett a segítségére. A sas azt a képességet testesíti meg, hogy egy tájat, egy helyzetet nagyon messziről, a távlat perspektívájából tekintsünk át, s aztán lecsapjunk és megragadjuk, amire szükségünk van. Ez a Psyche-jellegű nőknek aligha sajátja, hiszen ők „nem látják a fától az erdőt”.

Különösen az Aphrodité-nők számára fontos, hogy kapcsolataikban tartsanak érzelmi távolságot, hogy mindig átlássák a helyzetüket, és ki tudják szemelni azokat a részleteket, melyeket az adott pillanatban meg kell ragadni. így tudják beépíteni tapasztalataikat a reakciókészletükbe, és így tudnak életük irányítóivá

válni.

4. feladat: megtanulni nemet mondani. Utolsó feladatként isteni „anyósa” egy tégelyt adott Psychének, hogy ugyan ereszkedjék már le vele az alvilágba, és kérje meg Perszephonét, hogy töltse meg azt a kis tégelyt szépségbalzsammal Aphrodité számára.

Psyche azt hitte, ez maga a halál, de ezúttal egy torony adott neki hasznos tanácsot.

Több volt ez a feladat, mint egy hős bátorságának és eltökéltségének próbája, mert Aphrodité még nehezített is rajta. Közölte ugyanis az asszonnyal, hogy útja során igen szánandó emberekkel fog találkozni, akik segítségért könyörögnek majd, s neki háromszor kell bezárnia szívét a végzetes könyörületesség előtt, mert ha nem tesz úgy, mintha meg sem hallaná a jajszavakat, és nem megy tovább, örökre lent kell maradnia az alvilágban.

APHRODITé

259

Kitűzni egy célt, és azt mások szükségleteinek jelentkezése ellenére sem föladni - a szűz archetípusokat kivéve - minden nő számára nehéz. Az anyás Démétér- és a szolgálatkész Perszephoné-nők azonnal odafordulnak, ha valaki kér tőlük valamit; a Hérák és Aphroditék kevésbé, de ők sem érzéketlenek.

A feladat, amelynek Psyche eleget tesz, amikor háromszor mond nemet: a döntés, a választás gyakorlása. Nagyon sok nő, miközben éppen önmagáért tesz valamit, hagyja, hogy mások eltérítsék eredeti szándékától; attól, hogy kielégítse a saját igényét. így nem tudják befejezni, amit elkezdtek, nem érik el, amit szerettek volna, és soha nem teszik azt, ami nekik a legjobb, hacsak meg nem tanulnak nemet mondani. Akár a társaságára, akár a vigasztalására vágyik valaki, akár egy erotikus kapcsolat csábításáról van szó, mindaddig, amíg a nő nem tanul meg nemet mondani arra, amire egyébkéntfogékony, nem lesz képes a kezébe venni a saját élete irányítását.

A négy feladat teljesítése során Psyche fejlődik, és méltóvá válik a halhatatlanságra. Kifejlődik benne a bátorság és a határozottság, amit Aphrodité próbára tett. Ám mindannak ellenére, amit elér, alaptermészete változatlan, és ami érték volt, az érték is marad a számára. Mindent kockáztat a szerelemért, és győz.

TIZENHARMADIK FEJEZET

Melyik istennő kapja az aranyalmát?

Az istennők közötti versengés, konfliktusok és szövetkezések éppúgy megjelenhetnek a női lélekben, mint egykor az Olümposzon. Melyikre figyelünk? Melyiket mellőzük éppen? Van-e a nőnek egyáltalán választása? Ezek a bennünk munkáló istenalakok igen erős archetipikus viselkedésmintákat képviselnek, és éppoly hevesen küzdenek az elsőbbségért, mint annak idején a görög istennők az aranyalmáért; a díjért, amelyet Parisz ítélete juttatott a legszebbnek.

PARISZ ÍTÉLETE Minden olümposzi isten és istennő, és minden halandó és halhatatlan meg volt híva Péleusz, a király és Tethisz, egy tengeri nimfa esküvőjére, kivéve Eriszt, a viszály istennőjét, mivel őt sem a vőlegény, sem a násznagy: Kherión, a kentaur nem akarta ott látni.

Erisz rettenetes dühre gerjedt, és bosszút forralt. Leszakított egy almát a Heszperiszek kertjében, és belekarcolta az arany gyümölcs héjába: „a legszebbnek” - és begurította a lakodalmas házba.

Még meg sem állt az alma, máris hárman tartottak rá igényt: a gyönyörű Héra, aki a legfőbb isten felesége lévén úgy vélte, ő „hivatalból” a legszebb; Athéné, a szűz, akinek szeméből az értelem sugárzik; és Aphrodité, aki a szerelem istennője, és meggyőződése, hogy nála senki szebb nem lehet.

Látta Zeusz, hogy baj lesz a dologból, s mert ő maga vonakodott ítélkezni, elküldte Hermészt az Ida hegyére Pariszért, aki rangjarejtett királyfi létére éppen ott pásztorkodott. Döntse el ő, a legszebb férfi a halandók között, hogy kié legyen az aranyalma.

Hermész a három istennővel együtt fölkereste Pariszt a barlangjában. A három szépség mindegyike megpróbálta megvesztegetni a pásztort. Héra azt ígérte, egész Ázsia királyává teszi. Athé-

MELYIK ISTENNő KAPJA

AZ

ARANYALMáT?

261

né ezt mondta: „Minden művészetemre megtanítalak, és szülővárosod hős oltalmazójává teszlek!1 Aphrodité teljes szépségét feltárta Parisz előtt, és édes mosolylyal ezt súgta neki: „Én a legszebb földi asszony szerelmével foglak megjutalmazni.” Parisz habozás nélkül Aphrodité mellett döntött, magára zúdítva Athéné és Héra haragját.

Ez az esemény vezetett később a trójai háború kitöréséhez. Parisz ugyanis trójai királyfi volt, a legszebb földi asszony pedig történetesen egy görög király: Menelaosz felesége, Helené. Parisz - nem nagy nehézségek árán, mivel maga is isteni szépség volt behajtotta a bíráskodásért járó honoráriumát, elrabolta Helenét, és hazavitte Trójába. így tört ki a tíz évig tartó háború, amely Trója pusztulásával végződött.

Az olümposziak nagy kedvvel vetették bele magukat a háborúba, amiben - halhatatlanok lévén - sok veszteni valójuk nem volt.

Héra és Athéné természetesen a görögök oldalára állt, hiszen nehezteltek Pariszra az ítélete miatt. Hozzájuk csatlakozott Poszeidón, Hermész és Hephaisztosz. Négy istenség: Aphrodité, Arész, Apollón és Artemisz a trójaiak pártját fogta.

PARISZ ÍTÉLETE A FÖLDI NŐ ÉLETÉBEN Minden mai nő szembesül saját Parisz-dilemmájával. A kérdés pedig ugyanúgy hangzik, mint ahogyan azt az olümposzi vendégek feltették a pásztornak: kié legyen az aranyalma? Ehhez manapság még egy kérdés társul: ki hozza meg a döntést?

MELYIK ISTENNŐ KAPJA AZ ARANYALMA T? A mítoszban a jelen lévő istennők közül csak három vetélkedik az elsőségért: Héra, Athéné és Aphrodité. A nő személyiségében többen vannak, és mások is beállhatnak a versenybe, meglehet, csak ketten, de lehet, hogy négyen is. A hét istennő minden variációban versenghet a másik hattal: az aktivizálódott őstípusok az elsőbbségért küzdenek.

262

BENNüNK éLő ISTENNőK

Ha a mítoszban eredetileg versenyző istennőket tekintjük, megállapíthatjuk, hogy azok három alapvető irányt képviselnek, amelyet egy nő élete során követhet, s melyek bizony gyakorta konfliktusba kerülnek egymással. Héra a házasság elsőbbségét vallja, Athéné az intellektusét, s aki neki adja az aranyalmát, az a hivatására, karrierjére szavaz, s végül Aphrodité a szépséget, a szerelmet és a szenvedélyt részesíti előnyben, és a kreativitást tartja a legfőbb értéknek. Az a nő, aki rá voksol a teljesítményekkel és a tartós kapcsolatokkal szemben, az élénk érzelmi életet választja.

Alapvetően különbözőek ezek a választások, hiszen a három istennő mindegyike más-más kategóriába tartozik. Athéné szűz, Héra sebezhető, és Aphrodité az alkimista. Egy nő életében a három kategória által képviselt jelleg közül csak egy szokott uralomra jutni.

KIÉ A VÁLASZTÁS LEHETŐSÉGE? A mítoszban egy halandó férfira ruházzák a döntés jogát. A patriarchális kultúrákban ez már csak így van. S ha férfiak döntik el, hogy hol a nő helye, akkor természetesen úgy döntenek, ahogy nekik megfelel. A legtöbb német nő életének korlátáit szinte századokon át csaknem a mai napig „három K” jelölte ki: Kinder, Küche, Kirche (gyermekek, konyha és templom).

Személyes szinten az aranyalma odaítélésének kérdése folyamatos és állandó versengést jelent. Kezdik a szülők, folytatják a nevelők és tanárok, az osztálytársak és barátnők, az udvarlók, férjek és még a gyerekeink is. Mindegyik egy-egy kis Parisz, akinek a zsebében ott lapul a mi aranyalmánk, s ha nekik úgy tetszik, odanyújtják - ha kedvükre való, ahogyan viselkedünk -, ha pedig nincs ínyükre, amit teszünk vagy tenni akarunk, akkor visszadugják.

Mind a hét istennő részletes fejezetében leírtam, hogyan befolyásolja - segíti, vagy akadályozza - a szülői ház egy kislányban egy-egy archetípus dominanciájának alakulását. Ha egy nő másokra bízza annak az eldöntését, hogy mi fontosabb a számára, úgy a szülei várakozásának fog megfelelni, az ő „hajlamaikat” fogja kiélni, és a család társadalmi rétegében uralkodó normákhoz fog igazodni.

MELYIK ISTENNő KAPJA AZ ARANYALMáT?

263

Ha egy nő maga dönti el, hogy „melyik istennő kapja az aranyalmát”, és ítéletét - befelé „fülelve” - arra az erőre alapozza- melyet egy benne munkáló archetípus képvisel, akkor minden döntése, amit élete során hoz, a maga szempontjából célirányos és értelmes lesz. Meglehet, a család vagy az adott kultúra nem támasztja alá a döntéseit, de attól azok még hitelesek lesznek.

ISTENNŐK ÜTKÖZÉSE, A „BIZOTTSÁG" MINT METAFORA Meglehet, hogy egy nő lelkében viszály támad az istennők között. többen is ácsingóznak az alma után, valahányszor döntés előtt áll.

Ilyenkor mi a helyzet? A nő dönt, vagy a benne tülekedő istennők - vagyis az ösztönei, hajlamai, viselkedési mintái, amelyek egymással viaskodnak?

Mesterem és mentorom, Joseph Wheelwright jungiánus analitikus szerint úgy kell elképzelnünk azt, ami a fejünkben végbemegy, mint egy bizottsági értekezletet. Személyiségünk különböző oldalai egy kerek asztal körül ülnek. Vannak közöttük hölgyek és urak, ifjak, vének és középkorúak, egyesek harsányak és követelőzők, mások hűvösek és távolságtartók. Ha némi szerencsénk van, akkor egy egészséges ego (én) ül az asztalfőn és ő elnököl, eldöntve, hogy mikor ki kaphat szót és ki nem. Az elnöknek figyelmes résztvevőnek és hatékony vezetőnek kell lennie, hogy fenn tudja tartani a rendet. Ezek a tulajdonságai egy jól funkcionáló énnek is. Ha az ego (az én) jól működik, akkor megfelelő, a helyzethez illő viselkedés jön létre.

Nem könnyű feladat elnökölni egy olyan bizottságban, ahol, mint minden nő lelkében, több istennő magának perli a hatalmat, s közben egymással is vitában állnak. Ha egy nő énje képtelen fenntartani a rendet, akkor valamelyik istennő közbelép, és a kezébe veszi a gyeplőt. Metaforikusán ez úgy értendő, hogy ilyenkor egyetlen istennő uralja a nő személyiségét; „nem tud Daiancsolni az ösztöneinek”. Megesik, hogy kitör az „istenek háborúja”, ha egyformán erős késztetések versengenek egymással.

264

BENNüNK éLő ISTENNőK

MINDENKI SZÓT KAPHA T Ha egy bizottság jól működik, akkor az elnök a megfigyelő posztját foglalja el, és a megfelelő információk alapján világos döntést hoz. Ilyen az egészséges ego. Ismeri a bizottság valamennyi tagját, és tisztában van az igényeikkel és kívánságaikkal is, tudja, mi motiválja őket. A személyiség összes adekvát szempontja meghallgattatik, a realitások figyelembe vétetnek, és még a feszültség is rendjén való. Mivel minden istennő egy bizonyos ösztönzést képvisel, egy meghatározott értékért vagy a nő személyiségének egy részéért (azaz: egészéért, egészségéért) emel szót, a felszólalás időtartama attól függ, milyen erős az adott archetípus, mennyiben érintett a terítéken lévő napirendi pontban, s hogy az ego, mint elnök, mennyi teret ad neki.

A döntések súlya nagyon különböző. Például el kell dönteni, hogy mit tegyünk vasárnap. Hesztia egy nyugodt, otthon töltött nap mellett áll ki, Héra szerint meg kell látogatnunk a férjünk rokonait, Athéné arra emlékeztet, hogy a szerződéses munkánk oroszlánrésze még hátra van, Artemisz egy kiadós sétára vágyik a hegyek közt.

Egyszer el kell döntenünk azt is, hogy mit kezdjünk életünk második felével. Ilyenkor is minden istennőnek jól fölfogott érdeke fűződik a döntésünkhöz.

Most, hogy a gyerekek felnőttek, akár el is válhatunk, hiszen a házasságot csak miattuk tartottuk fenn. Vagy éppen ideje lenne föladni a függetlenségünket, és egy megbízható társ mellett elkötelezni magunkat. Meglehet, pótolni akarjuk, amit eddig elmulasztottunk, és minden erőnket a hivatásunkra koncentráljuk.

Van, aki ilyenkor arra vágyik, hogy valamilyen „szép mesterscg” darabjai kerüljenek ki a kezéből, van, aki arra, hogy az unokáinál pótolja, amit a gyerekeinél elmulasztott.

Az élet középső szakasza tehát új konstellációt, eddig háttérbe szorult istennők uralmát hozhatja. Váltás azonban máskor is lehetséges, így a serdülőkorban, nyugdíjba menetelkor, vagy a változás korában is. Ha megkezdődik az átmenet időszaka, a nő elnöklő énje (feltéve, hogy valóban egészséges) tudatosan számba veszi a jelentkező értékeket, elsőbbségeket, meglévő kötelezettségeket, s mindezt a realitáshoz igazítja. Ha a különféle prioritások harcolnak egymással, nem erőlteti a döntést, amíg minden témát

MELYIK ISTENNő KAPJA

AZ ARANY ALMáT?

265

alaposan meg nem tárgyaltak. Ez tarthat öt percig, ha arról van szó, hogy mi legyen a vasárnapi program, de tarthat ö' évig is, ha az a kérdés, hogy a nő szüljön-e, vagy sem.

Ismertem egy asszonyt, aki évekig küszködött a . gyerekproblémával”. Az ilyen nők képtelenek dönteni az anyai ösztön és az érvényesülés vágya között. Es mit tegyenek, ha köztük és a férjük között sincs egyetértés? Ha az egyikük szeretne gyereket és a másik semmiképpen nem? Mit tegyen, amikor harmincas éveiben jár immár, és sürgeti az idő?

Olykor Héra is, Athéné is Démétér ellen foglal állást. A döntésnek azonban úgy kell megszületnie, hogy a nő ne nehezteljen miatta senkire, és ne érezze úgy, hogy voltaképpen nincs is választása. Ez minden döntés esetében így van. Ha az ember úgy érzi, hogy külső körülmények kényszerítő hatása alatt, vagy éppen úgy, hogy belső kényszer hatására cselekedett, akkor tehetetlennek, dühösnek és lehangoltnak érzi magát a döntés után. A neheztelés pedig elszívja életerejét, nem tud arra figyelni, amit csinál, bármilyen fontos is legyen az a számára. Mindannyiunknak el kell tudni viselni, hogy esetleg valami elmarad, kimarad az életünkből egy döntés nyomán, s aztán ismét bele kell merülnünk az értelmet adó dolgokba, legyenek azok bármilyen jellegűek. Énünk nem lehet passzív, megfigyelője az archetípusok tülekedésének, végül ki kell tudni mondani: „Én döntöttem így. Tudom, ki vagyok, és tisztában vagyok a körülményeimmel is. Elfogadom magam ezekkel a tulajdonságokkal, és elfogadom a valóságot is.”

Csak így szabadulhat föl újabb célokra az az energia, amelyet a probléma megoldásába fektettünk.

AMIKOR AZ ELNÖK TEHETETLEN A döntések meghozatalának normális folyamata a lehető legjobb eredményt hozná, de sajnos nem ez az egyetlen mód, ahogyan belső konfliktusainkat kezeljük. Ha az ego tehetetlenül sodródik mindig az erősebb oldal felé, akkor viselkedésünk pontosan úgy fest, mintha kívülről rángatnának ide-oda.

Megesik például, hogy egy asszony képtelen eldönteni, hogy szakítson-e a szeretőjével, vagy sem, mert tudja, ha folytatja a vi-

266

BENNüNK éLó ISTENNőK

szonyt, ez a házasságába fog kerülni. A benne zajló

konfliktus

éppen olyan megoldhatatlan és végeérhetetlen lehet, mint a trójai háború volt. A nem eléggé hatékony ego azt eredményezi, hogy az asszony szakít a szerelmével, de aztán újra meg újra visszahívja.

A trójai háború találó metafora erre a helyzetre. Helené, a zsákmány, akiért küzdöttek, éppen olyan passzív volt, mint egy tehetetlen ego egy szakítsak - ne szakítsak konfliktusban, túszhoz hasonlatos, akit hol az egyik, hol a másik párt ejt el.

A görögök vissza akarták vinni Helenét a férjéhez. Mellettük állt mindenekelőtt Héra, a házasság védelmezője, aki ragaszkodott hozzá, hogy a harc addig folytatódjon, míg Trója rommá válik, és Ménelaosz visszakapja az asszonyát. Hephaisztosz, az istenek kovácsa is a görögök mellett állt, ő készített pajzsot Akhilleusznak, a hősnek, érthető rokonszenvvel a férj iránt, hiszen őt Aphrodité alaposan felszarvazta. Poszeidón, a tenger erősen patriarchális istene is a görögöket támogatta Athénével, a patriarchális értékek védelmezőjével egyetemben. A törvényes férj oldalára, Parisz ellenfeleinek oldalára állt, hiszen Héra is, ő is engesztelhetetlen ellenségei voltak a trójai királyfinak ama bizonyos alma miatt.

Ezek az olümposzi alakok a házasság fenntartásának irányába ható késztetéseket jelképezik. A szent köteléket, a törvényt, és mellesleg azt a nézetet, hogy az asszony a férj tulajdona.

Aphrodité, az alma elnyerője, és a szerelem istennője természetesen a trójaiak mellé állt, már csak azért is, mert ő maga ajánlotta fel Helenét Parisznak. Szeretője és több gyerekének apja, Arész is Tróját támogatta, és érdekes módon Apollón és Artemisz is mellettük foglalt állást. A kétnemű ikerpár férfiak és nők nem sematikus szerepeit képviselik, ezeknek a betöltése azonban csak akkor lehetséges, ha a patriarchátus hatalma megroppan, vagy kérdéses¬

sé válik.

Ez a négy istenség képviseli azokat a késztetéseket, melyek a szerelmi viszony fenntartása mellett hatnak egy nő pszichéjében.

A szenvedély és a szexualitás mellett voksolnak, kiállnak a nő autonómiájáért, és vallják, hogy szexualitása a sajátja és nem a házasság intézményéé vagy a férjéé. Mind a négyen impulzív archetípusok, és lázadnak a hagyományos szerepek ellen. A férj elleni hadüzenetnek tekinthető szerelmi viszonyt tehát egyetértéssel fogadják.

MELYIK ISTENNő KAPJA

AZ

ARANYALMáT?

267

Ha egy nő passzívan sodródik egy szerelmi háromszög konfliktusában a mindenkori erősebb felé, az mindenkinek árt: neki, a két férfinak, és mindhármuk jövőbeli kapcsolatainak is.

KÁOSZA BIZOTTSÁGBAN Ha egy nő lelkében dúl a vihar és az ego képtelen rendet tartani, a normális folyamat el sem tud kezdődni. Több bizottsági tag egyszerre emeli föl a hangját, belső hangzavar tör ki, mintha minden istennő egyszerre akarná kikiáltani a maga véleményét, túlharsogva a másikat. Az elnöklő ego nem érti egyiket sem, és óriási feszültség keletkezik benne. A káosz kellős közepén úgy érzi, tennie kell valamit, s ez a késztetés leggyakrabban akkor tör rá, amikor képtelen világosan gondolkodni.

Egy negyvenes évei derekán járó betegem lelkében pont ilyen zavaros állapotok uralkodtak, amikor el akarta hagyni a férjét.

Nem volt szerető a dologban, a házasság húsz éve működött, és minden külső szemlélő ideálisnak vélte. Amíg kliensem csak fontolgatta a válás lehetőségét, minden szempontot többé-kevésbé racionálisan szemügyre tudott venni. Amikor azonban közölte a férjével, hogy mire készül, és elment, hogy át tudja gondolni a dolgot, kitört a belső káosz. Mint mondta, úgy érezte, „mintha egy mosógép járna a fejében” vagy „mintha egy mosógépbe dugták volna”. Egyes személyiségrészei félelemmel és riadózással reagáltak kockázatokkal járó, de autentikus döntésére.

Egy időre teljesen lemerevedett - az énje szinte megbénult a rázúduló tehertől. Ahelyett azonban, hogy föladta volna, és hazament volna a férjéhez, tartotta magát ahhoz az igényéhez, hogy számba vegye és szétválogassa magában a dolgokat, és a barátainál maradt, míg tisztázni tudta magában a helyzetét. Énje lassan átvette az uralmat, elfoglalta szokott helyét az elnöki székben, és az asszony meg tudta hallgatni a félelem és riadalom hangjait is. Végül elvált, és egy év múlva már biztos volt benne, hogy jól döntött.

Ilyen helyzetben sokat segít, ha megbeszélhetjük valakivel a bennünk ütköző érzéseket és félelmeket, vagy ha le tudjuk írni azokat, hogy az egymásnak ellentmondó érzéseket szét tudjuk választani. Ha a problématömeget tagoljuk, és rangsoroljuk a

268

BENNüNK éLó ISTENNőK

szempontok fontosságát, akkor nem nehezedik már elviselhetetlen teher az ego- ra.

A „bizottsági káosz” általában átmeneti állapot; akkor keletkezik, amikor valamit újnak és fenyegetőnek találunk. Az ego röviddel ez után rendet teremt. Ha azonban nem tudja helyreállítani a bizottság normális működéséhez szükséges állapotokat, a mentális káosz összeomláshoz vezethet. Agyunk telítődik egymásnak ellentmondó érzésekkel, gondolatokkal és képekkel, lehetetlenné válik a logikus gondolkodás, és a személy képtelenné válik a hatékony működésre.

AZ ELNÖK ELFOGULT Az ego, mint elnök, elfogult: egyes bizottsági tagokkal kivételez, másokról nem vesz tudomást, és elhallgattatja azokat az igényeket, érzéseket vagy véleményeket, melyeket elfogadhatatlannak vagy megengedhetetlennek minősít. Mindent cenzúráz, amit nem akar látni vagy hallani, s így a felszínen úgy tetszik, mintha nem is lenne konfliktus. A „kedvenc istennő” helye csupán egy vagy két archetípus számára van fenntartva. Ezek azok, akikkel az énünk azonosul.

A kegyvesztett, vagy mellőzött istennők szempontjai és értékrendje ezenközben háttérbe szorul, elnyomják, elfojtják a hangjukat. Olykor nem is nyitják ki a szájukat, és úgy tesznek, mintha benne sem lennének a bizottságban. Befolyásukat leginkább a „folyosón” - azaz a tudattalan berkeiben lehet fölfedezni. Bizonyos akciók, pszichoszomatikus tünetek és kedélyhullámzások azonban a cenzúrázott istennők jelenlétéről árulkodnak. „Acting out”-nak, németül „Ausagieren”-nek nevezik a pszichológia tolvajnyelvén azt a tudattalan által motivált viselkedésmódot, amellyel az ellentmondó és elfojtott érzelmek nyomán keletkező feszültséget ki szokták üríteni azok, akik hajlamosak az ilyen viselkedésre. Általában impulzív, hirtelen, a személy által is megmagyarázhatatlan cselekvésről van szó, de ilyen lehet egy elfelejtés is. Mások hajlamosabbak testi tünetekre, vagy gyakori hangulatváltozásokra.

MELYIK ISTENNő KAPJA

AZ ARANY ALMáT?

269

AZ ÁTKAPCSOLÁS MŰVÉSZETE Sokan mondják magukról, hogy „mintha nem is egy ember lennék”, amikor több istennő váltja egymást - akár naponta - a kormányhídon. Carolyn például biztosítási kötvényeket ad el, évente több, mint egymillió dollár értékben. Ezernyi részletet kell kézben tartania és erőszakosan kell a kliensek nyomába erednie. Otthon azután a „karriertigris” magányosan sétáló macskává szelídül, aki boldogan és elégedetten tesz-vesz egyedül a házában, és a kis kertjében, mint bármelyik született Hesztia.

Leslie egy nagy reklámügynökség ötletgazdája. A hirdetések, amiket kitalál, sziporkáznak, s hála kreativitásának és meggyőző erejének, igen sikeres. Artemisz-Athéné dinamikus keverékének tetszik, ám ha hazamegy, könnyedén átváltozik férje engedelmes Perszephonéjává.

Mindketten tudják, hogy kétféleképpen viselkednek otthon, és a munkahelyükön, s ez a naponként megismétlődő átkapcsolás egészen természetes módon megy végbe. Úgy érzik, mindkét viselkedésük énazonos: ez az ő normális működésük, csak éppen itt így, amott meg úgy, s lényegében hívek maradnak önmagukhoz mindenhol.

A személyiségtesztek - pontosabban: a személyiség-kérdőívek, vagy skálamódszerek - kitöltésénél azok a nők, akik tudják, hogy viselkedésük attól függ, hogy éppen hol vannak, vagy milyen hangulatban töltik ki ezeket a teszteket, meg is szokták ezt jegyezni. Vannak, akik örülnek a vagy-vagy válaszoknak, vannak, akik egy kicsit megzavarodnak ezektől. Válaszaikat az befolyásolja, hogy kérdőívet a hivatását betöltő nő, a magánember, az anya vagy - mondjuk - a benne lappangó művészlélek tölti-e ki, következésképpen a kialakuló „profil” vagy személyiségkép is attól függ, hogy melyik „bennük élő istennő” tölti ki a kérdőívet. Egy pszichológusnő például így kommentálta a vizsgálatot: „Társaságban nagyon is extravertált vagyok, és ez nem valami fölvett álarc, vagy a partinak szóló bájmosoly, ott én szórakozom. Hanem, ha munka közben lepne meg valaki a kutatólaborban, egy egészen más nőt láthat”. Az egyik környezetben tehát csillogó Aphrodité, a másikban gondos Athéné.

270

BENNüNK éLó ISTENNőK

Általában mindenkiben él egy uralkodó (vagy domináns) archetípus, amelyik áthatja a személyiséget, s így eldönthető például, hogy az illető kifelé vagy befelé forduló-e. Minthogy azonban tiszta típusokat sohasem találunk, és ilyeneket egyetlen személyiségelmélet sem tételez, amikor valódi emberekre alkalmazza a kategóriáit, ez sem kötelező. Ha két vagy több istennő dominál, olykor az egyik, olykor a másik reagál a külvilág eseményeire a körülményektől, vagy a megoldandó feladattól függően. Minél többen vannak, annál gazdagabb a személyiség, és annál több lehetősége van rá, hogy a legkülönbözőbb területeken hatékonyan működjék.

TUDA TOSSÁG ÉS DÖNTÉS Ha egy nő a bizottságban elnöklő és jó megfigyelő ego- ja segítségével tisztába jön az „asztal körül ülő” archetípusok jellegével, és azzal a folyamattal, amely benne zajlik, máris két fontos önismereti eszközhöz jutott. Egyrészt érzékeny füllel figyelhet befelé, és megállapíthatja, hogy éppen „ki beszél” és hamarosan rájöhet, hogy mely istennők befolyásolják. Ha ezek az istennők személyiségének konfliktuózus oldalát képviselik, ellentétes igényeket, melyeket összhangba kellene hozni, mindegyikre rá tud hangolódni, azaz: az elnök szót adhat mindenkinek, s aztán maga dönti el, hogy neki mi a legjobb, melyik szempont előbbre való.

Meglehet, egyes istennők tartózkodóak, vagy rejtőzködnek, s csak ideges tünetek vagy hangulati labilitás jelzi jelenlétüket. Jól tesszük, ha időt hagyunk magunknak, hogy kiderüljön, ki akar kerülő úton érvényesülni. Ha már fogalmunk van az őstípusokról, és tudjuk, hogy milyen viselkedésmintákat képviselnek, sokkal könnyebb felismerni, hogy éppen ki „működik” olyan hevesen, vagy ki az, akit alkalmasint „hívogatni” kellene.

Minthogy velünk születő viselkedésmintákról van szó, melyek minden egyes nőben, mint lehetőségek, megvannak, megfogalmazhatjuk igényeinket egy-egy istennő átmeneti jelenlétére is, magunkhoz híva őt segítségül. Amikor barátnőm, Dana a disszertációján dolgozott, rettenetesen nehezen szánta rá magát a könyvtári adatgyűjtésre. Aztán elképzelte, hogy ő most Artemisz, aki vadászni indul a rengetegbe, és ez megadta neki a lökést ahhoz, hogy

MELYIK ISTENNő KAPJA

AZ

ARANYALMáT?

271

nekiinduljon, és kikeresse a szükséges cikkeket. Amint elképzelte magát Artemiszként, feltöltődött a szükséges energiával.

Segíthet a bennünk uralkodó archetípus felismerésében, ha megpróbáljuk elképzelni az istennőt, mint eleven nőalakot. Akár szóba is elegyedhetünk vele, ha a kép elég élénk. A Jung által feltárt „aktív fölidézés” folyamatában akár kérdéssel is fordulhatunk ezekhez az alakokhoz, s meglehet, válaszolnak majd. Ha ismételten próbálkozunk ezzel a fogékony ráhangolódással, és fülelünk a válaszra, amit tudatosan nem találtunk, egy idő után szinte mintha valóban beszélgetnénk valakivel, aki voltaképpen a saját énünk archetipikus része, amelyet egyre jobban megismerünk.

Ha egy nő rá tud hangolódni önmaga különböző oldalaira, és meg tudja figyelni és érezni különféle értékeit, vetélkedő vonzalmait, akkor arra is képes, hogy felállítsa a neki legjobban megfelelő fontossági sorrendet. Döntései és választásai így tudatosak lesznek: ha konfliktusba kerülnek az igényei, meg tudja állapítani, melyiket helyezze a másik elé, és mit tegyen előbb, mit utóbb. így a döntések nem végeérhetetlen belső harcot robbantanak ki, hanem feloldják a konfliktust. Lépésről lépésre válhat tudatos választóvá, aki maga ítéli oda az aranyalmát.

TIZENNEGYEDIK

FEJEZET

A hősnő minden földi nőben

Minden földi nő potenciális hősnő. Főszereplője saját élettörténetének, annak az utazásnak, amely a születésével kezdődik, és egész élete folyamán tart. Amint járja a maga útját, bizonyára találkozik szenvedéssel, magánnyal, bizonytalansággal, sebeket kap, és korlátok, akadályok keresztezik szándékait. Megtalálhatja az élete értelmét, kiérlelheti személyiségét, megélheti a szerelmet, vagy a kegyelem állapotát, és bölcsességre tehet szert.

Az ember lényét, emberségét döntései, a bizalomra és a szeretetre való képessége formálja, az, hogy tapasztalataiból épül, és vállalja mindazt, amire elkötelezte magát. Ha nehézségek adódnak, föl tudja mérni, mit tehet, eldönti, mit akar tenni, és értékeinek és érzéseinek megfelelően cselekszik, akkor saját mítosza hőseként viselkedik.

Az élet tele van ugyan adott dolgokkal, melyekre semmi befolyásunk nincs, de éppígy vannak pillanatai a döntésnek is: metszőpontok, válaszutak, amelyek meghatározzák az eseményeket, és hatással vannak a jellemünkre is. Hogy saját hősies utazásunk főszereplői lehessünk, mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk önmagunkban, hogy a választásainknak jelentősége van (első lépésként már az is biztató, ha úgy teszünk, „mintha”). Ha ebből az alapállásból kiindulva kezdünk működni, valami érdekes fog történni: döntéshozókká válunk, olyan főszereplővé, aki maga dönti el, hogy mi akar lenni. Több, vagy kevesebb lesz az által, amit tesz, vagy nem tesz, és az attitűd által is, amelyet képvisel.

A betegeim tanítottak meg rá, hogy az ember nem attól lesz olyan, amilyen, ami megtörténik vele, hanem attól, ami benne történik meg. Nem az ártalmak mértéke volt az, ami eldöntötte, hogy mivé lettek, hanem az, amit éreztek, ahogy belül, vagy a viselkedés szintjén reagáltak ezekre az ártalmakra. Találkoztam például emberekkel, akik gyermekkorukban nélkülöztek, durva, sőt kegyetlen bánásmódban volt részük, verték vagy szexuálisan

A

HŐSNŐ MINDEN FÖLDI NŐBEN

273

is bántalmazták őket. Hogy, hogy nem, mégsem váltak olyanokká (mint az ember gondolná), mint azok a felnőttek, akik a visszaéléseket elkövették rajtuk. Rossz tapasztalataik ellenére együtt érző emberek voltak, akkor is, és ma is azok. A traumatikus élmények természetesen nyomot hagytak; ezek az emberek bizonyos mértékig sérültek, de a bizalom, a szeretetképesség, a remény és az öntudat gyökere megmaradt bennük. Amikor tűnődni kezdtem, hogy mi lehet ennek az oka, rájöttem, hogy az áldozat és a hős között különbség van, s hogy ennek mi a lényege.

Gyerekkorukban ezek az emberek valamiképpen egy rémdráma főszereplőiként tekintettek önmagukra. Mindegyiküknek volt egy saját belső mítosza, egy képzeletbeli élete, vagy fantáziatársa. Egy leány, akit iszonyatosan durva apja rendszeresen vert és megalázott, depresszív anyja pedig képtelen volt megvédeni, fölidézte, hogy gyermekként mindig azt mondta magának: neki ehhez a szörnyűséges, primitív családhoz tulajdonképpen semmi köze, ő ugyanis egy hercegnő, akit ezekkel a szenvedésekkel tesznek próbára.

Egy másik betegem, akit szintén vertek, s még szexuálisan is zaklattak, ugyancsak nem vált felnőttként durva anyává. Ő egész fantáziavilágot épített föl magának, ahol minden másképpen volt, mint a valóságban. Egy harmadik fantáziáiban Harcosnak képzelte magát. Ezek a kislányok előre gondolkoztak, és elképzelték, hogyan menekülhetnének meg, ha már elég nagyok lennének. Azt is eldöntötték, hogy addig is hogyan reagáljanak. Az egyik ezt mondta: „Soha senki nem láthatta, hogy sírok.” Kiszaladt a dombra, elbújt, és ott sírt, ahol nem láthatták. Egy másik így emlékezett: „Azt hiszem, a lelkem elhagyta a testemet. Ahányszor hozzám nyúlt, én már mintha ott se lettem volna.”

Ezek a gyerekek hősök és döntéshozók. Megőrizték önmagukat, függetlenül attól, ahogyan bántak velük. Fölmérték a helyzetet, eldöntötték, hogy miképpen reagáljanak a jelenben, és terveket szőttek a jövőre.

Természetesen nem olyan hősök ezek a gyerekek, mint a görög félistenek, Akhilleusz vagy Heraklész, akik még a mitológiában is erősebbek a halandóknál (és több védelmet is kapnak). Ezek a gyerekek inkább koraérett kis hősök, mint Jancsi és Juliska, akiknek az eszüket kellett használniuk, vagy Dorothy az Ozban, aki

274

BENNüNK éLő ISTENNőK

hosszú utazása során társakat keres, hogy egymást kölcsönösen segítve mindegyikük megtalálja az övéit.

AZ ÚT Minden úton vannak fontos elágazások, ahol választani kell. Melyik útra térjek? Melyik irányt kövessem? Menjek tovább a magam feje után, vagy csatlakozzam a többiekhez? Legyek becsületes, vagy csaljak? Menjek egyetemre, vagy inkább dolgozzam?

Megtartsam a terhességemet, vagy megszakíttassam? Szakítsak vele, vagy maradjak mellette? Hozzámenjek, vagy ne menjek hozzá? Mutassam meg az orvosnak ezt a csomót a mellemben azonnal, vagy ne foglalkozzam vele? Válasszak másik pályát, vagy próbáljak csak egy másik helyet keresni? Belemenjek egy viszonyba és kockáztassam a házasságomat, vagy ne? Dobjam be a törülközőt, vagy tartsak ki? Hogyan döntsék? Melyik utat válasszam?

Mi lehet az ára a döntésemnek? Élénken emlékszem még egyetemi tanulmányaimból egy gazdasági meghatározásra: valaminek a valóságos ára az, amiről a dolog birtoklása kedvéért lemondunk. Ebben a hasonlatban az ár az az út, amelyre nem lépünk rá. A felelősség vállalása egy döntésért borzasztóan fontos és nem is egyszerű dolog. A hős azért és attól hős, hogy vállalja ezt a felelősséget.

Az antihős ezzel szemben sodródik, és mások döntése szerint halad tovább. Ahelyett, hogy elhatározná, mit is akar valójában, fél szívvel egyetért a másikkal, hogy aztán önmaga áldozatává váljék, amikor azt mondja: „Nem én akartam, a te ötleted volt!” Olykor még nyafog is: „Mindig az van, amit te akarsz!” Nem ismeri be, hogy soha nem volt önálló ötlete, vagy ha volt, akkor se vallott színt. Arra a legegyszerűbb kérdésre, hogy „Mit akarsz csinálni ma este?”, szokás szerint azt válaszolja: „Amit te akarsz”. És aztán egyszer csak úgy érzi, hogy kicsúszott a kezéből a saját élete.

A másik antihősnő-viselkedésminta az, amikor valaki megáll az útkereszteződésben, és rosszul érzi magát. Hogy mit is érez valójában, azt nem tudja, nem akar dönteni, mert nem akarja megadni a döntés árát, egyetlen lehetőséget sem szeretne elszalasztani.

Nemegyszer igen értelmes, tehetséges és csinos nők játsszák el az

A

HŐSNŐ MINDEN FÖLDI NŐBEN

275

életüket egy útelágazásnál. Nem mennek bele kapcsolatokba, mert túl komolynak látszanak, nem választanak jó pályákat, mert túl sok erőfeszítéssel járnak, vagy túl sok időt venne igénybe a tanulás.

Viselkedésük, hogy tudniillik nem döntenek, természetesen döntés: nem csinálnak igazán semmit, csak toporognak a kereszteződésben akár tíz évig is, ki tudja, mire várva, mire ráébrednek, hogy elment mellettük az élet.

A nőnek tehát hősként a kezébe kell vennie a sorsát, ahelyett, hogy áldozat, mártír vagy gyönge bábu lenne, akivel mások sakkoznak, vagy akit a körülmények taszigálnak ide-oda. Hősnővé változni valakinek, akinek a jellemét egy sebezhető istennő archetípusa uralta, különösen megvilágosító lehetőség. Önérvényesítő módon kiállni az igényeiért heroikus feladat például egy engedelmes, önalávető Perszephoné számára, vagy egy Hérának, aki az urát teszi az első helyre, nem is beszélve Démétérről, aki mindenki másnak a szükségleteiért előbb kiáll, mint a sajátjáért. Ráadásul neveltetésük sem igen kedvez az önérvényesítő viselkedés kialakításának.

Számos asszony számára, akik azt hitték - tévesen -, hogy döntésképesek, valóságos sokkot okoz, ha hirtelen olyan helyzetbe kerülnek, hogy tényleg a döntéshozó szerepét kell felvállalniuk.

A szűz archetípusokra gondolok, akik „fel vannak vértezve”, mint Athéné, függetlenek, mint Artemisz, és beérik önmagukkal, mint Hesztia. És egyszer csak az a hősies feladat tornyosul eléjük, hogy bizalmat és intimitást éljenek meg, felelősséget érezzenek mások iránt, vagy hogy elkötelezzék magukat, szükségük legyen valakire. Magyarán: szűz létükre sebezhetőkké váljanak, férjhez menjenek, gyereket szüljenek. Nekik ehhez kell a bátorság, nem ahhoz, hogy egy üzletben kockázatot vállaljanak vagy a nyilvánosság előtt elmondják, amit gondolnak.

A döntés előkészítésekor mindig el kell végezni Psyche első munkáját: a magok szétválasztását. Enélkül egyik úton sem tanácsos elindulni, hiszen amíg szét nem választottuk értékeinket és indítékainkat, nem raktuk rendbe és sorba azokat, nem tudjuk, milyen döntések állnak nyitva előttünk, s hogy mi az az ár, amelyet egy döntésért még meg tudunk fizetni.

Első könyvemben, pszichológia Tao-jában, kifejtettem, menynyire fontos, hogy „szívvel válasszunk utat”. Értem én, hogy az

276

BENNüNK éLő ISTENNőK

embernek előbb mérlegelnie kell, és csak azután cselekedni, s végig kell zongorázni minden ésszerű lehetőséget, ám a választást végül úgy kell megejteni, hogy a szívünk is amellett szóljon, ami mellett kikötöttünk. Nincs az az ember, aki érzelmi dolgokban tanácsot tudna adni, és a logika sem adfeleletet.

Gyakori eset, hogy ha egy nő ilyen vagy-vagy választás elé kerül, valaki megpróbál „segíteni” neki az életét meghatározó döntés meghozatalánál ekképpen: „Menj férjhez!” „Szüld meg!” „Add el a házat!” „Menj másik állásba!” „Mondj fel!” „Válj el!” „Költözz el!” „Mondj igent!” „Mondj nemet!” Ilyenkor elviselhetetlen érzelmi és intellektuális presszió hatása alatt kell döntenie a nőnek, s ezt a nyomasztó légkört egy másik személy türelmetlensége teremti meg. Önállóan dönteni akkor képes az ember, ha ragaszkodik hozzá, hogy majd akkor határoz, ha megérett rá az idő, és kiérlelte önmagában a döntést, amely végül is az ő életét változtatja meg, s a következményeket neki kell viselnie.

A helyzet feltisztulása érdekében természetesen a belső görcsösségtől is meg kell szabadulni, attól a nyomástól, amelyet a „bizottság” hangzavara idéz elő. Jellemző harsányságuk és ösztönös reakcióik segítségével eleinte a céltudatosak: Artemisz, Aphrodité vagy Héra és Démétér dominálhatnak, elnyomva Hesztia érzéseit, Perszephoné befelé tekintő pillantását vagy Athéné világos gondolatait. Ha egy nő szépen kivárja, amíg mindenki szóhoz jut, és figyelmet szentel személyisége összes belső hangjának, teljesebb képet kap a helyzetéről, és bizonyos, hogy jobban fog dönteni, mintha elhamarkodná, csak hogy túl legyen a nehezén, és hagyják már békén.

AZ UTAZÁS Ha egy nő jár a hősök útján, ő is feladatokkal, nehézségekkel, akadályokkal és veszélyekkel találkozik. Ahogyan reagál ezekre, ahogyan cselekszik, úgy változik ő maga is. Útközben rájön, hogy mi a fontos számára, és mi nem, s hogy van bátorsága cselekedni azért, amit fontosnak talált. Próbára tétetik a jelleme is, az együttérzése is, akár a népmesékben. Találkozik személyisége árnyoldalaival és rémeivel is, esetleg éppen akkor, amikor ereje kibon-

A

HŐSNŐ MINDEN FÖLDI NŐBEN

277

takozik és bizonysággá válik. Olykor megnő az önbizalma; máskor legyűri a félelem. Valószínűleg megismeri a gyászt is, ha veszteség éri, korlátok közé szorul, vagy legyőzik. A hősnők útja a felfedezés és a fejlődés útja, melynek során önmaguk különböző oldalait, részeit bonyolult, de egész személyiséggé ötvözik.

A KÍGYÓK HATALMÁNAK VISSZAPERLÉSE Ezúttal nem az édenkerti kígyóról szólunk, hanem azokról, melyek évezredeken át az istennők hatalmi jelvényei voltak. Hogy megértsük, miért kell visszaperelnünk a kígyók hatalmát, ismét az istennőkhöz és a nők álmaihoz kell fordulnunk.

Héra számos szobrán vannak kígyók, melyek az öltözékét díszítik, Athéné ábrázolásain pedig a pajzson vagy a vérten láthatók, koszorús elrendezésben. A kígyók a görögök előtti Európa Nagy Istennőjének hatalmi szimbólumai voltak, s később is a női istenségek hatalmát (vagy annak maradványait) jelképezték. Az egyik legismertebb, Krétáról származó istenségszobor i. e. 2000-1800 között készült, s egy fedetlen keblű nőalakot ábrázol, mindkét kinyújtott kezében egy-egy kígyót tartva.

Minden nőnek vissza kell követelnie a kígyó hatalmát, hogy hősnő lehessen. Álmainkban a kígyó olykor ismeretlen, félelmet keltő szimbólumként merül föl, melyhez az álmodó akkor kezd óvatosan közelíteni, ha már úgy érzi, lassan kezébe tudja venni a saját élete feletti kontrollt.

Egy válófélben lévő, harmincéves asszony, aki éppen arra készült, hogy a maga lábára álljon, a következő álomról számolt be: „Egy ösvényen mentem, magam elé néztem és láttam, hogy egy fa alatt vezet majd az utam. Fölnéztem, és láttam, hogy a legalsó, vastag ágon egy hatalmas nőstény kígyó tekereg igen békésen. Tudtam, hogy nem mérges, és nem is undorodtam tőle. Valójában nagyon szép volt, de azért én mégis megtorpantam”. Számos ilyen kígyós álomról számoltak be a betegeim; tudták, hogy a kígyónak ereje, hatalma van, de nem éreztek rettenetét vagy félelmet: „Az íróasztalom alatt egy kígyót láttam, összétekeredve feküdt ott.. „.. .és a verandán egy kígyó tekergőzött sebesen...” „Három kígyó is van a szobában. . .”

278

BENNüNK éLó ISTENNőK

Valahányszor egy nő úgy érzi, itt az ideje, hogy tiszteljék, tekintélye legyen, döntéseket hozzon, vagy valódi személyes vagy politikai hatalomra tesz szert, előfordulhatnak ilyen kígyós álmok. Mintha az új erőt képviselnék. Azt a hatalmat is, amely valaha az istennőké volt, és a fallikus vagy férfias hatalmat is, amelyet az animus képvisel. Az álmodok olykor meg is jegyzik, hogy hím vagy nőstény állatot láttak álmukban, s ez jelzés is egyben arra nézvést, hogy miféle hatalomról lehet szó.

Ezekkel az álmokkal egyidejűleg az ébrenlét ilyen kérdéseket vethet föl abban, aki valamilyen új szerepet tölt be, hatalmi vagy tekintélyes pozícióba lép: „Fog ez nekem menni?” „Sikeres leszek-e?” „Hogyan fogok megváltozni ennek a helyzetnek a hatására?” „Ha erős leszek, akkor is szeretni fognak?” „Nem kerülnek veszélybe emiatt fontos kapcsolataim?” Mintha azt mondanák ezek az álmok: aki még nem tapasztalta meg a saját erejét, hatalmát, közelítsen hozzá óvatosan, mint egy ismeretlen kígyóhoz, amelyről tudjuk, hogy veszélyessé válhat.

Szerintem azok a nők, akik tudatára ébrednek saját erejüknek és szakértelmüknek, lényegében „visszaperlik a kígyó hatalmát”, amit a női istenségek éppúgy elveszítettek, mint a földi nők, amikor a patriarchális vallások megfosztották az istennőket a hatalmuktól, és a kígyót az Édenkertben a Gonosz megtestesítőjévé tették, a nőt pedig a gyengébbik nemmé fokozták le. Miközben pedig ezen tűnődöm, egy olyan ábrázolás merül föl az emlékezetemben, amely számomra azt a lehetőséget testesíti meg, hogy a nő ismét ereje, szépsége és életadó képességei birtokába juthat. Egy terrakotta szoborra gondolok, amit Rómában, a Terme Múzeumban őriznek, s a művészettörténészek Démétér-ábrázolásnak vélik: gyönyörű nőalak emelkedik ki a földből, mindkét kezében egyegy marék búzaszálat, virágot és egy kígyót tartva.

AZ ANYAMEDVE EREJE A döntéshozó hősnőt - férfi párjával ellentétben - az anyai ösztön ellenállhatatlan ereje legyűrheti. Teherbe eshet a legalkalmatlanabb időpontban, a legkedvezőtlenebb körülmények között is, ha nem tud ellenállni Démétér vagy Aphrodité csábításának.

A

HÓSNÓ MINDEN FÖLDI NŐBEN

279

Ilyenkor letérhet a magaválasztotta útról: a saját ösztönei csapdájába esik.

Egy ismerősöm például csaknem elvesztette a célját szem elől egy ilyen epizód miatt. Éppen a doktori disszertációján dolgozott, amikor hirtelen szinte megszállottan vágyódni kezdett egy kisbaba után. Ekkor álmodta a következőket: egy hatalmas nőstény medve a fogai közé kapta a karját, és nem engedte el, hiába próbált kétségbeesetten szabadulni tőle. Férfiak próbáltak a segítségére sietni hiába. Álmában addig vándorolt, míg egy szoborcsoporthoz nem ért, amely egy anyamedvét ábrázolt a bocsaitól körülvéve. Amikor a kezét a szoborra helyezte, a medve elengedte őt.

Az álom jelentésén tűnődve rájött, hogy a medve az anyai ösztönt jelentette. A medvék igen jó és elszánt anyák. Amikor eljön az ideje, ők maguk hajtják el a bocsaikat maguk mellől, hogy önállóak legyenek, és védjék meg magukat, hiszen elég nagyok és erősek már. Az anyaságnak ez a szimbóluma tartotta fogva az aszszonyt, s nem is engedte szabadon, míg egy anyamedve szobrát meg nem érintette.

Ismerősöm megfejtette az álom üzenetét. Ha megígéri magának, hogy két év múlva (amikor ledoktorál) meg fogja szülni a gyermeket, akire most annyira vágyik, a terhességre vonatkozó kényszerképzete is elmúlik. Megbeszélte a dolgot a férjével, és mindketten elhatározták, hogy a megfelelő időpontra betervezik a gyereket. A döntés bevált, az ösztönkésztetés nem kínozta többé az asszonyt, aki ettől kezdve ismét tanulmányaira és munkájára

tudott koncentrálni.

Az archetípusok időtlenek, ami azt jelenti, hogy az emberi élet idején is kívül vannak, mintegy felette állnak a mi megfontolásainknak, vagy érdekeinknek. Ha valamelyik istennő egyszer csak erősen aktivizálja magát, és érvényre akarja juttatni befolyását, a hősnőnek vagy igent, vagy nemet kell mondania a követelésére, vagy azt, hogy: „Nem most!” Ha nem tudatos a döntés, akkor az őstípus kerekedik felül. Aphrodité vagy Héra hatalmának alkalmasint éppúgy ellen kell állnunk, mint Démétérének, az „anyamedve hatalmának”, amit elismerünk, és nem becsüljük le a jelentőségét, de nem engedjük ki a döntést a kezünkből.

280

BENNüNK éLő ISTENNőK

A HALÁL ÉS PUSZTULÁS ELHÁRÍTÁSA A hősök mítoszaiban éppúgy, mint a népmesékben és a nők álmaiban, a főszereplő útja során minduntalan valami pusztító vagy veszélyes erővel találkozik, amely megsemmisítheti őt.

Egy ügyvédnő kliensem például azt álmodta, hogy amikor kilépett egy templomból, ahová gyermekkorában járt, két vad fekete kutya ugrott a torkának. Ahogy felemelte a karját, hogy a támadás ellen védekezzék, föl is ébredt a rémálomból. Az asszony egy helyhatósági hivatalban kapott állást, és nagyon elkeserítette az, ahogyan kezelték őt. A férfiak minduntalan titkárnőnek nézték, de azok is semmibe vették, akik tudták, hogy kicsoda. Úgy érezte, átnyúlnak a feje felett, s egyre keserűbbé, ellenségesebbé és kritikusabbá vált.

Amikor az álmát elemezni próbálta, először úgy gondolta, az azt fejezi ki, hogy „állandóan támadásoknak van kitéve”. Aztán azon tűnődött, van-e valami benne magában, ami a vad kutyákra emlékeztetne. Végiggondolta, hogy mi történt vele ezen a munkahelyen, és maga is elszörnyedt a fölismerésen: „Tényleg, olyan vagyok már, mint egy acsarkodó szuka!” Fölidézte a békésebb időket, amikor még boldog volt, és barátságosan viselkedett mindenkivel, s ezt az állapotot összefüggésbe hozta a gyermekkorban látogatott templommal, ahonnan kilépett - elhagyta azt a helyet, elmúltak azok az idők. Nagyon fontos álom volt ez. Kliensem megértette belőle, hogy személyiségét az a veszély fenyegeti, hogy az agresszivitása, ellenséges érzései, amelyeket mások felé áraszt, őt magát pusztítják el. Cinikussá és rosszindulatúvá kezdett válni.

Mind a valóságban, mind az álomban ő volt kitéve a veszélynek, és nem azok, akik ellen fordult.

Mint az előző fejezetekben is láttuk, az istennők negatív vonásai vagy árnyoldalai is kártékonyak lehetnek. Héra dühös, gyanakvó, bosszúálló arca megmérgezheti az életünket. A nő, akit ilyen érzések kerítenek hatalmukba, és ezt tudja is, örökösen a bosszúvágy és a döbbenet között ingadozik, amiért így érez, vagy így tesz. Miközben a hősnő az istennővel birkózik a lelkében, olyasmiket álmodhat, hogy kígyók támadják meg (jelezve, hogy az álmodó számára a hatalom: a kígyó veszélyt hordoz). Egy álomban, amit hallottam, egy mérges kígyó a nő szívére csapott le, egy

A

HÓSNÓ MINDEN FÖLDI NŐBEN

281

másikban a hüllő a nő hokájába mélyesziette a fogait, és nem engedte el. Mindkét asszony éppen azzal küszködött az életében, hogy megcsalták a férjüket, s igyekeztek túljutni alattomos („kígyó a fűben”) viselkedésükön, mert érezték, hogy az megmérgezi az életüket. Az ő álmuknak is kettős jelenrése volt: arra is utalt, ami velük, és arra is, ami bennük történt, éppen úgy, mint a kutyás álomban.

Ha az álomban a veszélyt emberi alak hordozza, mint támadó, vagy rosszat jelentő férfi vagy nő, akkor az ártalom inkább egy ellenséges kritika vagy destruktív szerep. Az állatok - úgy tetszik - inkább az érzéseket és az ösztönöket jelképezik álmunkban.

Egy asszony, akinek kisiskolás gyerekei voltak már, álmában be akart menni az egyetemre, ahol annak idején tanult. Egy hatalmas testű, börtönőrszerű matróna állta el az útját. Az alak, aki mellett el kellett surrannia, úgy tetszett, az anyja negatív értékítéletét szimbolizálta, de azt az anyaszerepet is, amellyel ő maga azonosult; az álom arra utalt, hogy ez az azonosulás börtönt jelent az álmodó számára.

A belső álomalakok ítéletei gyakorta becsmérlőek és rombolóak; mint például: „Nem teheted, mert rossz, csúnya, alkalmatlan, buta, tehetségtelen vagy.” Bárhogyan is hangozzék a konkrét szózat, a lényege az, hogy „Nincs jogod hozzá, hogy többre törekedj!” - és ezek az üzenetek igen alkalmasak arra, hogy aláássák egy nő önbecsülését, önbizalmát, és rontsák a kilátásait a sikerre.

Az efféle támadó kritikát az álom általában egy férfi szájába adja, vagy egy fenyegető férfialak képében jeleníti meg. Általában arról a negatív értékelésről van szó, amellyel az illető a környezete részéről találkozik, ezeket visszhangozzák az álombéli alakok. Pszichológiai szempontból primitív, fejletlen, csökevényes, torz vagy démoni figurák ezek, általában úgy tűnik, hatalmukba akarják keríteni az álmodót. Miközben a vad kutyák vagy a kígyók rátámadtak betegeimre, és ezek látszólag külső támadók voltak, leginkább az fenyegette őket, ami bennük ment végbe. Az ellenséges démon ugyanis lehet a nő pszichéjének negatív része, árnyoldala, amely a másik, a pozitív, az együtt érző lélekrészt fenyegeti, legalább annyira, mint amennyire mások üldözik vagy fenyegetik az embert. Általában ez is, az is megtörténik olykor.

282

BENNüNK éLő ISTENNőK

VESZTESÉG ÉS GYÁSZ Veszteség és bánat éppúgy része a hősnők életútjának, mint a mítoszok szereplőinek. Meghal valaki, vagy ott kell hagyni az út során valahol, és tovább kell menni. A földi nő életében a veszteségek nagyon fontosak, hiszen mi hajlamosak vagyunk a kapcsolataink, nem pedig a teljesítményeink szerint értékelni önmagunkat. Ha valakink meghal, a veszteség kettős: elvész maga a kapcsolat, és elvész a kapcsolat mint az identitás forrása is.

Vannak nők, akik egy kapcsolatban oly mértékben függő helyzetben voltak, hogy csak a veszteség elszenvedése után térnek a maguk útjára. Az áldott állapotban lévő Psychét elhagyta Erósz.

Miközben az asszony arra törekedett, hogy újra egyesüljön vele, hála a feladatoknak, amelyeket megoldott, fejlődni tudott. Szerelmének: Meleagrosznak, a vadásztársnak a halála késztette Atalantét, hogy visszatérjen apja házába, és kiálljon versenyre nem kívánatos kérőivel.

Metaforikusán halálesetnek nevezhetnénk minden olyan alkalmat, amikor valaki elmarad mellőlünk, vagy föl kell adnunk egy kapcsolatot, s meg kell gyászolnunk a veszteséget. A halál lehet akár egy személyiségrészünk elhalása is, vagy egy régi szerep, egy munkakör, a szépségünk, a fiatalságunk, bármi, ami elhagy és meggyászoljuk, de lehet egy álom is, amelyik soha nem vált valósággá. Meggyászolhatjuk azt a barátunkat is, aki külföldre köli tözik.

A kérdés az, hogy a nőben élő hősnő kilábal-e a gyászból, túléli-e a veszteséget? Elsiratja a veszteségét, és tovább megy? Vagy feladja, megkeseredik, úrrá lesz rajta a depresszió, és zátonyra fut az élete? Ha képes rá, hogy továbbmenjen, a hősnők útjára lép.

AZ ÁTJÁRÓ Útja során a legtöbb hősnek át kell kelnie valamilyen veszélyes helyen, általában egy sötét alagúton, hegy gyomrában, vagy az alvilágon, olykor egy labirintuson, melynek végén ott a fény. Máskor egy sivatagon kell átjutni, vagy egy üveghegyen, és odaát már zöld mező várja a hőst. Ez az utazás analóg a depresszióval. A me-

A

HŐSNŐ MINDEN FÖLDI NŐBEN

283

sében is, és az életben is akkor sikeres az út, ha a hős végig mozgásban van, teszi a dolgát, szem előtt tartja a célt, akár egyedül van, akár mások is elkísérik, nem állhat le, és nem adhatja fel (még akkor sem, ha úgy érzi, elveszett), hogy fenntartsa a reményt a sötétségben.

A sötétség valószínűleg a depressziós személy érzéseit jelképezi, a szorongást, a bűntudatot, a feleslegesség, a szomorúság, csalódottság és kétségbeesés sivatagát. A lélek sötét éjszakája ez, ahonnan hiányzik a szeretet fénye. Az élet értelmetlennek rémlik, mintha csak egy kozmikus tréfa lenne. A depresszióból kivezető út szenvedésből és megbocsátásból áll. Ezután térhet vissza a fény és az élet.

Jó tudni, hogy a halál és újjászületés a mítoszban és az álmokban is a veszteség, a depresszió és a gyógyulás metaforája. Visszapillantva megállapíthatjuk, hogy számos ilyen sötét vagy sivatagos korszak voltaképpen egy átjáró volt valami magasabb rendű, valami értékesebb felé, s közben fejlődtünk, érettebbek lettünk.

Meglehet, egy ideig az alvilág fogva tart, de aztán akár mások vezetőjévé is válhatunk.

A TRANSZCENDENS FUNKCIÓ A hősökről szóló mítoszok főszereplője, miután nekiindul, hogy megkeresse, amit meg kell keresnie, minduntalan veszélyekkel, sárkányokkal, miegyébbel találkozik, s ha legyőzte őket, újabb áthághatatlan akadály tornyosul elé, vagy éppen csapdába kerül, ahonnan azután se ki, se be, se előre, se hátra. Olykor egy rejtélyt kell megfejtenie, mielőtt megnyílik az út. Mit tegyen, ha a józan ész már nem elegendő? Vagy ha a helyzet ambivalenciája oly rémséges - mondjuk: két rossz közt kellene választani -, hogy a döntés szinte lehetetlen? Ha cseberből vödörbe esne, bármit tenne?

Ha a döntéshozó hősnő ilyen patthelyzetbe kerül, két tűz közé, vagy holtpontra jut, a legelső próbatétele az, hogy önmaga tud-e maradni? A nők minden kritikus helyzetben hajlamosak rá, hogy áldozattá váljanak. Ha azonban hívek maradunk hősnő-önmagunkhoz, megállapítjuk, hogy bajban vagyunk, meglehet, elveszítjük a játszmát, de fenntartjuk magunkban a reményt, hogy fordul

284

BENNüNK éLó ISTENNőK

a kocka. Ha áldozattá válunk, másokat hibáztatunk, vagy a sorsunkat átkozzuk. Ennél is gyászosabb megoldás, amikor a próbatétel során egy asszony alkoholhoz, kábítószerhez nyúl, vagy önmagát kárhoztatja, elhagyja magát és öngyilkosságot tervezget.

A benne munkáló hősnő ilyenkor elbukik, megdermed, vagy hisztérikus, ésszerűtlen, impulzív pánikreakciókat ad.

A mesékben és mítoszokban csakúgy, mint az életben, az egyetlen segítség, ha a hősnő ilyenkor minden erejével önmaga marad, hű az elveihez és értékeihez, és várakozó álláspontra helyezkedik. „Ahol a legnagyobb a szükség, ott a legközelebb a segítség” - így a mondás, s ez olyasvalami, amit Jung transzcendens funkciónak nevezett. A várakozás közben ugyanis megteremtődik az a sajátos klíma, amely lehetővé teszi a segítség eljutását a hőshöz. A transzcendens funkciót Jung úgy értette, hogy egyszer csak valami kipattan a tudattalanból, ami megoldást sugall, vagy utat mutat az egonak, megadja azt a kis lökést, amelyre éppen szüksége van, hogy el tudjon valamerre indulni.

Erósz és Psyche mítoszában a megoldhatatlannak látszó feladatokat a hangyák, a nádszál és a torony segít elvégezni, s végül a sas. Hippomenésznek Aphrodité segített az aranyalmákkal, hogy legyőzze és elnyerje Atalantét.

Ezek a „valami megment bennünket” sémák archetipikus helyzetek. A megmentés akkor érkezik, amikor senki nem tagadja, hogy válságos a dolgok állása, ám az ember nem adja meg magát, nem esik pánikba, és nem cselekszik félelmében. Sokan ilyen helyzetben imádkoznak, vagy meditálnak a megvilágosodás reményében - és a megoldás ki tud szabadulni a tudattalanból.

Kolléganőm, aki ama bizonyos medveálmot látta, amikor az aspirantúra közben gyermeket szeretett volna szülni, mély válságban volt. Úgy érezte, bármi történjék, boldogtalan lesz, mert vagy a doktorálásról és a további előmenetelről kell lemondania, vagy az anyaságról. Meg kellett éreznie, hogy mi a megoldás, mert logikai úton képtelen volt azt megtalálni. Végül is a tudattalanja segített rajta ezzel az álommal, mert archetipikus síkon azt sugallta, hogy ha fenntartja a gyermek utáni vágyát, nyugodtan elodázhatja a terhességet.

A transzcendens funkció egyik módja tehát, amikor az álommal üzenünk önmagunknak, s ez is elég meglepő, hát még ha a

A

HÓSNÓ MINDEN FÖLDI NŐBEN

285

megoldás kívülről jön! Egyszer-egyszer mindenkivel megesik, hogy valami nagyon erősen foglalkoztatja, és ugyanakkor - szinte hátborzongató csodaként - a kritikus időpontban valamilyen külső esemény egybeesik azzal, ami éppen akkor a legfontosabb. így járt egy kliensem, aki egy női önsegélyező csoportot alapított, és össze kellett volna szednie egy jókora összeget, hogy egy alapítvány megkétszerezze azt. Már csak napok voltak hátra a határidő lejártáig, és fogalma sem volt, honnan szerezhetne pénzt, ami pedig nagyon fontos lett volna, e nélkül a csoport már nem maradhatott fenn. Az utolsó előtti napon postán érkezett egy csekk, pontosan a hiányzó összeggel. Valaki megadott egy nagyon régi tartozást, amelyről kliensem már meg is feledkezett, régen lemondott róla.

Ezt a jelenséget nevezzük szinkronicitásnak.

A legtöbb ilyen esemény persze nem kézzelfogható megoldást, hanem inkább csak érzelmi megvilágosodást hoz, vagy jelképes útmutatást ad. Nekem is volt egy ilyen élményem, s éppen ezzel a könyvemmel kapcsolatban. Előző kiadóm arra akart kényszeríteni, hogy a kéziratot adjam oda egy bizonyos személynek, akinek az lett volna a feladata, hogy könyvemet lényegesen megkurtítsa, és az abban kifejtett gondolatokat öntse népszerű formába, közérthetőbb stílusban. Két éve kaptam már ezeket a „nem jó ez így” üzeneteket, és torkig voltam az egésszel. Énem egyik része (mint engedelmes Perszephoné) már hajlott rá, hogy átengedje ezt a munkát valaki másnak, csak hogy már legyen végre készen, s már-már meggyőztem magam, hogy így lesz jó. A kritikus héten azonban, éppen akkor, amikor át kellett volna adnom a kéziratot az illetőnek, egy szinkronisztikus esemény történt. Egy Angliából érkezett vendégünk, egy szakkönyv szerzője elmondta, hogy a könyvét a kiadó átadta ugyanannak a személynek átírásra. És akkor ez az angol szerző kimondta azt, amitől tartottam, de nem mertem megfogalmazni: „A lelket vették ki a könyvemből!” Nekem sem kellett több.

Közöltem a kiadóval, hogy magam keresek valakit, aki megszerkeszti a könyvemet, és én fogom befejezni a munkát.

A szinkronisztikus esemény üzenete kétségtelen volt, s az események igazolták, hogy helyesen cselekedtem. Hálás voltam a leckéért, eszembe jutott egy régi kínai közmondás. „Ha a tanítvány készen áll, megérkezik a mester is.”

286

BENNüNK éLő ISTENNőK

Az alkotó folyamat hasonlít a transzcendens funkcióhoz.

A kreatív munka során a művész, a mérnök, vagy a tudós bízik benne, hogy a problémára, amelyen dolgozik, van válasz - ha ő még nem is talált rá -, és nem adja fel. Bízik az érési folyamatban, amiből majd kipattan valami új. Klasszikus példája ennek Kekulé von Stradonitz kémikus esete, aki a benzolmolekulák szerkezetét kutatta. Sokat küszködött a problémával, mígnem egy éjjel álmában egy kígyót látott, a saját farkával a szájában. Ebből rájött, hogy a szénatomok gyűrűstruktúrát alkotnak.

AZ ÁLDOZA TTÓL A HŐSNŐIG Miközben a hősnő utazásáról tűnődtem, eszembe ötlött, hogy milyen hatékonyan változtatja hőssé és hősnővé az AA (Anonim Alkoholisták) szervezete az áldozatokat. Ma már világszerte elterjedt klubhálózat ez, ahol a gyógyult alkoholisták „kezelik ki” a még szenvedélybetegségben küszködő társaikat. Az AA is egy transzcendens funkció segítségével változtatja döntéshozóvá az embereket.

Az alkoholbeteg mindenekelőtt elfogadja, hogy vigasztalan dilemma kátyújába került: nem ihat tovább, és nem képes abbahagyni az ivást. Ha belép az AA szervezetbe, olyanok közé kerül, akik ugyanebben a cipőben járnak, és egymáson segítenek. Megmondják neki, hogy önmagánál erősebb hatalmat kell megidéznie, ha ki akar jutni krízishelyzetéből.

A bölcsesség, amelyet az AA is vall, a már ismerős fohász: „Add, Uram, hogy el tudjam fogadni azt, amin változtatni nem tudok, add, hogy legyen erőm megváltoztatni azt, amit megváltoztathatok, és adj bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni a kettő között.” Az alkoholbeteget a többiek megtanítják, hogy csak egyetlen napot kell kibírnia. Mindig csak egyet: a következőt.

A beteg fokozatosan, lépésről lépésre fedezi föl, hogy van segítség, az énjénél erősebb hatalom, van egy közösség, melynek tagjai segítik egymást, és megbocsátanak egymásnak. Rájön, hogy ő is felelősséget tud érezni másokért, és együtt tud érezni másokkal.

Hasonló individualizációs folyamat, énkeresés egy hősnő utazása is. Útját járva megtalálhatja, elveszítheti, és újra megtalálhat-

A HŐSNŐ MINDEN

FÖLDI NŐBEN

287

ja mindazt, ami fontos a számára. Akadályok, veszélyek szegélyezik ezt az utat, de végül már nem kell tartania attól, hogy elveszíti önmagát.

A rendelőmben kiakasztottam egy képet, amit sok-sok évvel ezelőtt festettem. Egy csigaház keresztmetszetét ábrázolja; és arra emlékeztet, hogy az út, amelyen járunk, olykor spirál alakú. Újra meg újra visszavezet végzetünk közelébe, mellyel szembe kell néznünk, és le kell győznünk. Valahányszor megteszünk egy kört, és odaérkezünk, ahol a próbatétel vár, mindig tudatosabban és bölcsebben reagálunk, míg végül nyugodtan elhaladunk a végzetes hely mellett, megőrizve belső békénket, egyensúlyunkat, legmélyebb értékrendünket, és egyáltalán nem esik bántódásunk

többé.

UTAZÁS VÉGE Mi a mese vége? Ámor és Psyche újra egymáséi lesznek, házasságukat az Olümposz elismeri, és Psyche megszüli a leányát, akinek a neve Gyönyör. Atalanté az almákat választja, elveszíti a futóversenyt, és feleségül megy Hippomenészhez. A hősnő bizony nem az a magányos cowboy, aki a filmek végén a lenyugvó nap felé léptet a lován, a hősnő, miután bizonyította bátorságát és állhatatosságát, párja oldalán otthonra talál. Az ő útja itt ér véget.

Az individualizáció - az én teljességének pszichológiai keresése - az ellentétek egyesülésében fejeződik be; a személyiség „férfias” és „nőies” vonásainak belső „házasságában”, amit a keleti szimbólum: a körben egyesülő jin és jang mond nekünk az ábra nyelvén. Ha immár nem a nemekre vonatkoztatjuk mindezt, elmondhatjuk, hogy a teljesség felé vezető úton az önmegvalósítás felé haladunk, és eljuthatunk oda, hogy aktívak és befogadók, autonóm és intimitásra kész, szeretni és dolgozni is tudó emberekké váljunk. Mindezen képességek velünk született részei énünknek, de életünk során tapasztalati úton kell megtanulni bánni velük. T. S. Eliot írja a Négy kvartett című versében:1

288

BENNüNK éLó ISTENNőK

„És nem hagyhatjuk abba a kutatást És az lesz a kutatásunk vége, Ha megérkeztünk oda, ahonnan elindultunk És először ismerjük fel azt a helyet. ” (Vas István fordítása)

Nem különösebben látványos egy-egy ilyen történet vége.

A gyógyult alkoholbeteg - miután megjárta a poklokat - mint normális, józan nő éli az életét. A hősnő, aki megküzdött ellenségeivel és istennőivel, és visszaperelte a hatalmát, ugyanilyen hétköznapi nőnek látszik, aki békességben él önmagával. Csakhogy, mint a hősnők, és mint minden földi nő, sohasem tudhatja, hogy mikor vár rá új kaland, amely ismét próbára teszi az emberségét.

Valahányszor közös munkánk végeztével elbúcsúzom egy betegemtől, mindig úgy tekintek magamra, mint egy idegenvezetőre, aki az utazás végén búcsút vesz attól, akit elkísért. Gondolom, életük nehéz és fontos szakaszán szegődöm klienseim mellé, s amikor eljön az ideje, egyedül kell tovább menniük. Talán foghattam a kezüket, amikor egy szakadék szélén álltak, talán a hazavezető ösvényt segítettem megtalálni nekik, vagy egy sötét alagútban igyekeztünk együtt a fény felé. Mindig az volt a célom, hogy segítsek másoknak a tisztánlátásban és abban, hogy ki-ki meg tudja hozni a saját döntéseit a maga életében.

Kedves Olvasóim! Most, hogy a könyvem végére értem, remélem, hogy egy darabon Önöket is elkísérhettem útjukon, s azzal, hogy megosztottam Önökkel mindazt, amit megtanultam, talán több nőnek is segítettem meghozni a maga döntéseit.

Szeretettel:

Jean Shinoda Bolen

Függelék

KJ SO O

ÖSSZEFOGLALÁS /.

Istennő

Kategória

Artemisz (Diana) A vadászat és a Hold istennője

szűz

Athéné (Minerva) A bölcsesség és a női mesterségek istennője

szűz

Hesztia (Vesta) A tűzhely és a templom istennője

szűz

Tűzhelyek őrzője, bölcs nő.

Nincs kitüntetett személy

HéraQuno) A házasság istennője

sebezhető

Feleség, elkötelezett asszony.

Férje (Zeusz).

Démétér (Ceres)

sebezhető

Anya, táplálékadó.

Leánya (Perszephoné), gyerekek.

Archetipikus szerepek

Akik fontosak számára

Nővér, versenytárs, nők szövetségese.

Leánytársak (nimfák), anyja (Létó), fivére (Apollón).

Apja-lánya, stratéga, hősök

Apja (Zeusz), választott hősök.

támogatója.

CÖ

tn Z

Z

Perszephoné (Proserpina)

Aphrodité (Venus) A szerelem és a szépség istennője

sebezhető

alkimista

Anyja-lánya, fogékony nő.

Szerető (érzéki nő), kreatív nő.

Anyja (Démétér), férje (Nádész, illetve Dionüszosz).

Szeretői (Arész, Hermész), férje (Héphaisztósz).

o z

* r

ö*

5 H m

z z

o-

*

Istennő

Jungi típus/időérzék

Pszichés veszélyek

Erősségei, képességei

Artemisz

általában extravertált általában intuitív általában érző

Érzelmi távolságtartás, kegyetlenség, tomboló düh.

Célratörés, függetlenség, autonómia,; szövetség és barátság a nőtársakkal.

Athéné

általában extravertált kimondottan gondolkodó általában érzékelő

Érzelmi távolságtartás, ravaszság, az empátia hiánya.

Helyesen gondolkodik, gyakorlatias probléma megoldó és stratéga; erős szövetséget köt férfiakkal.

Hesztia

kimondottan intovertált általában érző általában intuitív

Érzelmi távolságtartás, szociális perszóna hiánya.

Kedveli a magányt; spirituálisán fogékony, bölcsesség, belső rend.

Héra

általában extravertált általában érző általában érzékelő

Féltékenység, bosszúszomjas düh, képtelen megszakítani a már rom boló kapcsolatot is.

Képes életre szólóan elkötelezni magát; hűséges, párjával szolidáris.

Démétér

általában extravertált általában érző

Depresszió, kiégés, a függőség fenntartása, meggondolatlan terhesség.

Anyáskodó, másokat segít, táplál; nagylelkűség, nagyvonalúság.

Perszephoné

általában introvertált általában érzékelő

Depresszió, masok manipulálása, visszavonulás az irrealitásba; nárcizmus.

Aphrodité

m r

n*

Kimondottan extravertált kimondottan érzékelő

Futó kapcsolatok sora, promiszkuitás; nehezére esik a következmények mérlegelése.

Fogékonyság, befogadókészség, pontosan értékel álmokat,

fántáziaképeket; potenciális pszichés képességek. Élvezni tudja a szépséget és az örömöt, érzéki és kreatív.

NJ

VO

292

BENNüNK éLó ISTENNőK

JEGYZETEK Általános megjegyzések: A szerző Carl Gustav Jung (1875-1961) iskolateremtő svájci pszichológus műveinek angol összkiadására hivatkozik, s eszerint adja meg a forráshelyeket is. Collected Works (CW), Princeton University Press kiadása, fordította: R F. C. Hull. E munkára a jegyzetben nem minden esetben utalunk, helyette a magyarul elérhető műveket ajánljuk.

A könyv bőségesen felhasználja a magyar származású Kerényi Károly (1897-1973) ókorkutató főként idegen nyelven megjelent munkáit. A tudós 1943-ban Svájcba emigrált, ahol szoros barátságot kötött Junggal, s a két tudós szellemileg kölcsönösen termékenyítő közös munkát végzett. Társszerzőkként adták ki Einführung in das Wesen dér Mythologie c. művüket.

A külön meg nem jelölt versek Devecseri Gábor fordításában szerepelnek. A mindeddig csupán angol nyelven megjelent művek címleírását fejezetenként adjuk meg - követve a szerző módszerét, de csupán azok a művek szerepelnek, melyekből részletesen idéz.

Bevezetés 1. Joseph Campbell: The Hero with a Thousand Faces, Princeton Univ. Press, 1968. 3—41. old.

2. Animus és anima: ellenkező nemű lélekrészeink. A férfilélekben az anima képviseli a női régiót, a nő belső világában pedig az animus a férfiszférát. Bővebben I. C. G. Jung: A lélektani típusok 163. old.

1.fejezet: Istennők, belső képek 1. Anthony Stevens: Archetypes: A Natural History of the Self, New York, Morrow, 1982. 1-5. old.

2. C. G. Jung: The Concept of the Collective Unconscious (1936) CW, vol. 9. part I. (1968) 44. old. és Archetypes of the Collective Unconscious (1954) CW, vol. 9. part I. (1968) 3ÿ1. old.

3. Hésziodosz nyomán, 1. lásd még: Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék és Kerényi Károly. Görög mitológia. Varázslatos irodalmi feldolgozása Druon: Zeusz emlékiratai.

FüGGELéK

293

4. Robert Graves: A görög mítoszok I—II. Európa, 1981.

5. Jane Ellen Harrison: Mythology, New York, Hartcourt Brace Jovanovich 1963. 49. old.

6. Merlin Stone: When God Was a Woman (Amikor Isten egy nő volt), New York, Harvest, 1978. 228. old.

2. fejezet: Az istennők munkálni kezdenek 1. A homéroszi himnuszokat részben a Helikon Klasszikusok sorozat Homérosz-kötete, részben - ugyancsak Devecseri Gábor újabb fordításában - a „Mi a mitológia?” c. tanulmánykötet tartalmazza. Mi az előbbi forrást használtuk (Iliász, Odüsszeia, Homéroszi költemények, Magyar Helikon, 1960. 841. old.).

3. fejezet: A szűz istennők 1. Utalás Virginia Woo I.: Saját szoba c. esszéjének címére (Európa, 1986).

2. 1.: Homérosz N. himnusza: Aphroditéhoz.

3. Harding M. Esther: The Virgin Goddess. In: Woman’s Mysteries. New York, Bantam Books, 1973. 115-149. old.

4. A szerző Freud korai, 1905-ös esszéjére utal, valamint „A nemek közti anatómiai különbségek egyes lélektani következményei” c. cikkére (1925), illetve „A női szexualitás” (1931) c. munkát foglalja össze.

5. C. G. Jung: Animus and Anima (1934) CW, vol. 7. (1966) 188-211. old.

6. C. G. Jung: Woman in Europe (1927) CW, vol. 10. (1964) 113. old.

4. fejezet: Artemisz 1. Kallimakhosz: Artemiszhez c. himnusza.

2. Trencsényi-Waldapfel Imre nyomán.

3. M. Esther Harding: Woman’s Mysteries, New York, Bantam Books 1973. 140. old.

5.fejezet: Athéné 1. Az égisz: Zeusz kecskebőrből készült pajzsa, amit időnként átenged leányának.

294

BENNüNK éLő ISTENNőK

2. Athéné születését bölcsen és kedvesen interpretálja Druon (1. ajánlott irodalom) : „Nem igaz, hogy felfaltam unokanővéremet... Kigondoltam Athénét, amikor nemzettem; igazából bennem fogant meg, lám, így értendő, amikor azt mondják, hogy a fejemből pattant ki” (Zeusz emlékiratai, 53. old.)

3. A történetet Devecseri Gábor dolgozza föl „A vak jós és a szűz istennő” című elbeszélésében.

4. Alapmű, és szinte minden fejezetben forrásként feltüntetett munka Walter F. Otto: The Homeric Gods (New York, Thame, 1979), ill. Walter F. Otto: Die Götter Griechenlands (Bonn, 1929) című műve is.

5. Homérosz: Iliász, Huszonkettedik ének.

6.fejezet: Hesztia 1. Homérosz: Hermészhez és Hesztiához (XXIX. himnusz) (id. mű 844. old.) .

2. In: T. S. Elliot: Versek - Drámák, Macskák könyve. Európa, 1986.

3. Jungnál a Selbst (angolban self) lényünk központja, az én legbenső magva, foglalata, lényege: „önmagunk”. A szó fordításával sokan kínlódnak hol személyiségcentrumnak, hol „mélymagunk”-nak fordítják.

4. Ardis Whitman: Secret Joys of Solitude. Reader’s Digest 122. no., 732 (April 1983) 132. old.

5. Persone, personality, Persönlichkeit stb. A jungi „persona” fogalmáról többet 1. C. G. Jung: A lélektani típusok 159. old.

Bodrog Miklós utószava

—

8. fejezet: Héra 1. Héra három elnevezését Kerényi Károly nyomán vettem bele a fordításba (1. ajánlott irodalom).

2. Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban? 157. oldal.

9. fejezet: Démétér 1. A fejezetben szereplő idézetek forrása: Homérosz II. himnusza Démétérhez.

FüGGELéK

295

10. fejezet: Perszephoné 1. Homérosz Odüsszeia. Tizenegyedik ének.

2. „Ez a történet egyedül Apuleiusnál, az i. sz. 2. századi római szerzőnél olvasható. Ezért a szereplők latin nevét használjuk” írja Edith Hamilton 12. fejezet 5. jegyzet. A „Görög és római mitológia” című könyvében (fordította: Köves V.) Holnap Kiadó, 1993. A többi fejezetben is ehhez tartottam magam, Psyche valóban csupán ezzel az írásmóddal terjedt el.

3. M. Esther Harding: The Way of All Women. New York, Putnam, 1970. 4. old.

4. Hannah Green: Never Promised You a Rose Garden. New York, Signet Books, 1964.

5. Sylvia Plath: Az üvegbura. (fordította: Tandori D.) Európa Zsebkönyvek, 1981.

6. Magyarul: J. M. Barrie: Peter Pan és Wendy. Officina Nova, 1989.

7. Homérosz: Démétérhez.

8. A fordító kiegészítése.

11. fejezet: Az alkimista istennő 1. Dániel J. Levinson: The Seasons of a Man’s Life New York, Ballantinn, 1979. 109. old.

2. Tony Wolff A Few Thoughts on the Process of Individuation of Women Spring,1941. 91-93. old.

3. A magyar Dénes Zsófia volt ilyen különleges nőalak - író és múzsa.

4. Robert Rosenthal: The Pygmalion Effect Lives. Psychology Today, Sept. 1973, és Rosenthal-Jacobson: Pygmalion in the Classroom, New York, Holt, 1968.

12. fejezet: Aphrodité 1. Homérosz: Aphroditéhoz. IV. himnusz.

2. ugyanott.

3. Erich Neuman. Amor and Psyche: NewYork, Pantheon, 1956 4. Robert Johnson: She Understanding Feminine Psychology.

New York, Harper and Row, 1977.

5. A görög átírása „Pszükhé” lenne, de ez a név „Psyche” (Amor és Psyche) formában, latinos írásmódban terjedt el.

296

BENNüNK éLő ISTENNőK

13. fejezet: Melyik istennő kapja az aranyalmát?

1. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása.

14. fejezet: A hősnő minden földi nőben 1. In: T. S. Elliot: Versek-Drámák, Macskák könyve. Európa, 1986.

AJÁNLOTT IRODALOM Druon, Maurice: Zeusz emlékiratai (ford. Philipp Berta) Budapest, 1967. Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I. (ford. Saly Noémi) Budapest, 1994.

Földényi F. László: A Medúza pillantása Budapest, 1990.

Franz, Marie-Louise von: Női mesealakok (ford. Bodrog Miklós) Budapest, 1992.

B. Gáspár Judit: Harmadmagam Pécs, 1993.

Graves, robert: A görög mítoszok I II. (ford. Szíjgyártó László)

—

Budapest, 1981.

Graves, Robert: Görög mítoszok. Képes kiadás (ford. Szíjgyártó László) Budapest, 1985.

Hamilton, Edith: Görög és római mitológia (ford. Köves Viktória) Budapest, 1992.

Homérosz: íliász, Odüsszeia, Homéroszi költemények (ford.

Devecseri Gábor) Budapest, 1960.

Jung, Carl Gustav: A lélektani típusok (ford. Bodrog Miklós) Budapest, 1988. Kallimakhosz himnuszai (ford. Devecseri Gábor) Budapest, 1977.

Kerényi Károly: Görög mitológia (ford. Kerényi Grácia) Budapest, 1977. Ovidius: Átváltozások (ford. Devecseri Gábor) Budapest, 1982.

Plath, Sylvia: Az üvegbura (ford. Tandori Dezső) Budapest, Európa K. Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék Budapest, 1973.

Zamarovsky, Vojtech: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban Budapest, 1970.

.Ez Igen! Ettől a könyvtől valóban gazdagab¬

bak lesznek olvasói. Nagy segítségemre volt érett éveim energiáinak megértésében: hogyan vehetem hasznukat együttérzéssel és humorral, és hogyan tudom újra felszítani a lángot amikor esetenként csak pislákol. A JEAN 8miiODA Bouts által felkínált öregkort nekem találták ki.’

Isabel AUende, a Daughter of Fortune (Szerencse lánya) című könyv szerzője.

.ABENNüNE éLő IDőSöDő isnssőa-ben olyan vidám képet kapunk az Idős korról, ami gyö¬

keresen meg foga változtatni az öregedésről alkotott elképzeléseinket. Teljesen másképp fogunk tudni a tükörbe nézni. Bolen a legmagasabb fokú tudományos háttérrel és határtalan bölcsességgel szövi össze személyes tapasztalatait az Amerikából Induló nőmozgalomról a nőkben kibontakozó egyetemes folyamatok beható Ismeretével. Az eredmény ez a mérföldkőnek számitó könyv, amely segít a nők valamennyi korosztályának elmélyíteni és kiteljesíteni nőlségét egész élete során."

Dr. Rachel Naomi Remen, a My Grandfather’s Blessings (Nagyapám Jókívánságai) és a Kitchen Table Wisdom (Bölcsességek a konyhaasztal mellől) című művek szerzője.

.A BENNüNK éLő IDőSöDő ISTENNőK arra ösz¬

tönzi a nőmozgalom mára már Idősebb és bölcsebb aktivistáit, hogy újra változtassák

meg tárwaHalmiinkflt-" Marianne Williamson, az Imagine: What America Could Be In the 21st Century (Milyen Is lehetne a XXI. század Ameri¬

kája?) szerkesztője.

JEAN SHINODA BOLEN junglánus pszichoanalitikus, a San Franclsco-1 pszichiátriai Klinika professzora. Legismertebb könyvel: BENNÜNK ÉLŐ ISTENEK BENNÜNK ÉLŐ ISTENNŐK A PSZICHOLÓGIA TAO-JA A HATALOM GYŰRŰJE

BF.NNÜNK ÉLŐ I

D

ő

>

Ő

I)

Ő

ISTENNŐK

*

* 1

mm _

ft

JEAN SHINODA BOLEN sikersorozatának első könyvét tartja kezében a Tisztelt Olvasó, melyet az új kiadás tiszteletére új külsővel Jelentettünk meg.

A BENNüNK éLő ISTENNőK a nagyközönség és a szakemberek körében egyaránt népszerű lett, jelezve, hogy a szerző sikeresen öntötte közérthető, érdekes, szórakoztató formába a szakmailag is megbecsült tartalmat.

A japán származású amerikai pszichiáternő a San Franclscól Pszichiátriai Klinika professzora, ajungi Iskola követője. Könyvében több évtizedes tapasztalatát osztja meg velünk - arra biztat, hogy váljunk saját életűnk főszereplőjévé. Irányítójává. Bebizonyítja, hogy ez úgy, és csak úgy lehetséges, hogy a környezetünk és magunk által megjelenített elvárásokat (sztereotípiák) és a belső hajlamainkat (archetípiák) összhangba hozzuk.

Sokféleségünket épp az adja, hogy az alaptípusok - melyeket a szerző a görög mitológia Istennőivel személyesít meg, Ilyen a női önállóságot Jelképező Artemisz, a bölcs és sebezhetetlen Athéné, a belső értékek felé forduló Hesztta, az örök asszony, Héra, az anyaságot Jelképező Démétér, az elbűvölő Aphrodité, vagy éppen az alvilág királynéjaként Ismert Perszephoné - közül melyik az uralkodó a személyiségünkben, és ehhez milyen arányban társul a többi.

A BENNüNK éLő ISTENNőK című könyv bemutalja az említett archetípusokat, segít abban, hogy beazonosítsuk a személyiségünket formáló fő típust (típusokat). így sokkal könnyebben megérthetjük saját belső mozgatóerőinket, és tudatos munkával alakíthatjuk személyiségünket. Ez az út vezet oda, hogy kezünkbe vegyük saját életünk Irányítását, gazdagítsuk személyiségünket és felülkerekedjünk egy sor olyan lelki konfliktuson, amelyre így sokkal jobban ráláthatunk.

Saját magunk megismerésén túl a más nőkkel való kapcsolatainkban Is hasznosak lesznek a könyvben leírtak. Férfi olvasóink számára Is fontos olvasmány, ha feleségüket, édesanyjukat, lánygyermeküket, testvérüket vagy épp munkatársnőiket szeretnék jobban megismerni, megérteni.

Jó szívvel ajánljuk JEAN 8HINODA BOLEN többi sikerkönyvét Is: BENNüNK éLő ISTENEK BENNüNK éLő IDőSöDő ISTENNőK A PSZICHOLÓGIA TAO-JA A HATALOM GYŰRŰJE

IW: 9789638 279125