KEN WILBER: A PSZICHOPATOLÓGIA SPEKTRUMA
Wilber, a kóros lelki működésekkel kapcsolatban arra a megállapításra jut, hogy a tudat spektruma egyben a lehetséges patológia spektruma is. Ha a tudat szakaszosan fejlődik, akkor a fejlődés megszakadásának egy bizonyos szinten, bizonyos fajta pszichopatológia kialakulásával kell járnia. A diagnózishoz és a kezeléshez pedig egyaránt elengedhetetlen a tudat fejlődésének az ismerete, annak struktúráival, szintjeivel és dinamikájával együtt. Wilber pszichológiai fejlődésmodelljében a pszichés struktúrák vagy alakzatok /lelki helyett pszichést használok/, két általános típusra oszthatóak: alapstruktúrákra és átmeneti struktúrákra. Az alapstruktúrák azok a szerkezetek, amelyek, miután megjelennek a fejlődésben, hajlamosak viszonylag független egységekként, vagy alegységekként megmaradni a későbbi fejlődés során is a holonokhoz hasonlóan.
Az átmenő struktúrák viszont olyan egyes szakaszra jellemzők és ennyiben ideiglenes szerkezetek, amelyeket általában többé-kevésbé felváltanak a későbbi fejlődési szakaszok. Az én vagy én-rendszer járja végig ezt a strukturális fejlődést, amely az azonosulás, az akarat, védekezés és a szerveződés és az anyagcsere központja. Vagyis a strukturális növekedés és fejlődés minden szintjét én emészti meg, vagyis az én rendszer, emészti meg az élményeket. Tehát a három alap: alapstruktúra, átmeneti szakaszok és én rendszer. Alapstruktúrák:
A tudat alapstruktúráinak az a jellemző tulajdonsága, hogyha már kialakult az emberi fejlődés során, akkor általában az egyén későbbi élete és fejlődése során is fennmaradnak. De ahol az én továbblép, magasabb alapstruktúrákba, így meghaladja az előzőt, és alárendeli az előző alapstruktúrát a következőnek, de az
megtartja viszonylagos autonómiáját és funkcionális függetlenségét az új magasabb alapstruktúrán belül is. 8. Első szint: a szenzoros fizikai. Az anyag, az érzékelés és az észlelés birodalma. fordulópont Az első három buddhista szkandha. A második szint a fantazmikus érzelmi, vagy az érzelmi szexuális szint, ez a bioenergia, a libidó, vagy a prána védőburka. És a negyedik buddhista szkandha. Csak képeket alkalmaz a tárgyakról a kettes szint, tudomásul veszi, és nem gondolkozik róla. A harmadik szint a leképező elme. A leképező elme két szakaszban fejezi ki önmagát, az első a szimbólumok, ezek a kettő-négy év között, a második a fogalmak szintje négy és hét év között. A szimbólum túlmegy az egyszerű képen, a fantazmikus érzelmi szinten, mégpedig abban, hogy a kép képszerűen, (vagy verbálisan) ábrázolja a tárgyakat, míg a szimbólum nem képileg vagy verbálisan tudja ábrázolni azokat. A fa szó egyáltalán nem hasonlít a valódi fára. A fogalom olyan szimbólum, amely nemcsak egyetlen tárgyat vagy cselekvést reprezentál, hanem a tárgyak vagy cselekvések osztályát. A szimbólum utal, a fogalom jelent. Szabályszerep szint a negyedik, ez a konkrét műveleti szakasz elődjétől abban különbözik, fel tudja venni mások szerepeit. És szabályokkal kapcsolatos műveleteket tud végrehajtani. Mindsight. Az ötödik formális reflektív elme, nemcsak a világról tud gondolkodni, hanem magáról a gondolkodásról is. Ezért ez az első szint, amely tisztán, introspektív, és tükrözni tudja önmagát. És ki tud alakítani egy egyetemesebb szemléletet. Tükrözi az EGOT. Hatodik szint: víziólogika, formális elmekapcsolatokat hoz létre, a víziólogika hálózatokat teremt ezekből a kapcsolatokból, a formális szint fölött működik, felfogja a gondolatok hatalmas hálózatát, ahogy ezek egymással kapcsolódnak. Ez a magasrendű szintetizáló képesség kezdete, mely összefüggéseket teremt, igazságokat kapcsol össze, gondolatokat tesz egymás mellé, fogalmakat integrál. Ez a személyes szint legmagasabb integratív struktúrája. Az intuíció jellemzi.
Ezen túl kezdődik a transzperszonális fejlődés, amelynek a hetedik szintje az okkult, az okkult szintet felfoghatjuk a víziólogikai szint és a víziós belátások csúcspontjaként. Ez a hatodik csakrához tartozik. A harmadik szem (Agna), ez a transzcendens, transzperszonális vagy kontemplatív fejlődés kezdetét vagy megnyílását jelzi. A kognitív és perceptuális képességek szemmel láthatóan meg sokszorozódnak, és egyetemessé válnak. Túlnyúlnak a személyesen, az egyén elkezdi megtanulni, hogyan kell nagyon finoman megfigyelni az elme kognitív és perceptuális képességeit, és így ennek arányában elkezdi meghaladni, transzcendálni őket. A belső látás (gyógyító erő) perceptuális (érzékelési) ereje nagyobb és közvetlenebb, mint a gondolkodás perceptuális ereje. A megvilágosultnál még nagyobb tudatosságot teremt, az igazság meglátása és az igazság fénye, valamint annak meglátása és megragadó ereje révén. A gondolkodó elmét közvetlen belső látással és inspirációval világítja meg. Finomabban és bátrabban körvonalazza a dolgokat. Nagyobb megértést biztosít, mint amire a gondolati fogalomalkotás képes. És magában foglalja a teljesség erejét. Nyolcas szint: ez a szubsztilis /finom/, itt vannak a tényleges archetípusok, transzcendens belátások, és a feloldódás székhelye. Ez a személyes Isten alak otthona. A szavikalpa szamádhi. Ez a megvilágosulás, az elragadtatás és a kezdeti transzcendentális belátás birodalma. A kilencedik szint a kauzális. Kauzális szintre azt mondják, hogy az összes alsóbb struktúra meg nem nyilvánuló forrása, vagy transzcendentális alapja. Hívhatják mélységnek, ürességnek, formanélküliségnek, és nirvikalpa szamádhinak, és hívhatják dnyána szamádhinak. Kicsúcsosodó, erőfeszítés nélküli belátásnak is hívják. Megjelenik az egyetemes és forma nélküli Én /Atman/, amikor ez a felettes elme leszáll, akkor a központosító énérzet teljes mértékben alárendelődik, elvész a létezés nagyságában és végül eltűnik. Átveszi a helyét a tág, kozmikus észlelés, és a határtalan egyetemes Én (Atman). Az egység korlátlan tudatossága, amely mindent áthat. És ez egy a legfelsőbb Énnel, Atman, Belső lényegiség és az abszolút közelébe kerülünk. A tizedik a legvégső. Miután az egyén áthatolt a meg nem nyilvánult kauzális feloldódás állapotán, a tudat végén mire ráébredt korábbi és örök lakhelyére az abszolút szellemként /lélek, Atman/, amely sugárzik, és mindent áthat, amely egy
és sok, az egyetlen és az összes, a megnyilvánult forma, és a megnyilvánulatlan forma nélküli teljes integrációja és azonossága. Ez a túrija állapota abszolút és jellemezhetetlen tudatosság. Szigorú értelemben véve a végső nem csak egy szint a többi közül, hanem 8. maga az összes szint valósága, állapota vagy ilyensége. Turijatita. fordulópont Az átmeneti szakaszok. Az átmeneti szakaszok nem vesznek részt a későbbi fejlődésben, vagy nem rendelődnek alá, hanem szétoszlanak, vagy lecserélődnek. Az alapstruktúrák olyanok, mint egy létra, amelynek minden foka a lét nagy láncolatának egyik szintje. Az én, vagy én-rendszer az, aki a létrán mászik. Az én a kapaszkodás minden fokán más szemszögből látja a valóságot, más a rálátása, eltérő az identitása, másfajta a moralitása, eltérő én szükségletekkel bír. Ezekre az én érzésben és a valóság észlelésben fokról-fokra bekövetkező változásokra az átmeneti struktúrák, vagy még gyakrabban az én struktúrák kifejezéssel utalunk. Tehát, amikor a negyedikről az ötödik szintre kapaszkodik az én, akkor a negyedik létrafokra jellemző korlátoltabb szemlélet módját felváltja az ötödik szint új perspektívája. A négyes szint megmarad, de látásmódjának korlátai nem. Tehát a tartós szerkezet a tudat alapstruktúrája, az én szakaszok átmenetiek, ideiglenesek, vagy fázis specifikusak. Tehát minden alapstruktúra különböző fázis specifikus, átmeneti struktúrákat vagy én szakaszokat támogat. Különféle én szükségleteket, én identitásokat, morális válaszkészleteket. Például, amikor az én a szabályszerep szinten azonosítja önmagát, akkor a valahová tartozás, az én szükséglete, én érzése konformista, morális érzéke pedig konvencionális. Ha utána a formális reflektív szintre azonosul, akkor az önbecsülés a szükséglete, én érzése individualista, morális érzése posztkonvencionális. AZ ÉNRENDSZER
Most, aki kapaszkodik, azt figyeljük, ezt én struktúrának, vagy én rendszernek hívjuk. Az én rendszer az alábbi alapvető jellegzetességekkel bír: 1. Identifikáció, az én az azonosulás központja, amit énnek nevez a nem énnel szemben. Felosztják úgyis, hogy van szubjektív, ez a belső, és
objektív, ez a külső. Angolul a belsőt, azt nagy I betűvel jelzik, a külsőt pedig me jelzi. 2. Szerveződés. Az én az, ami egységet biztosít, az elme részére. Majdnem azonos a szelf /a leképezett tartalom, az énkép, másképp mondva, a másoktól elkülönülten megélt én/. „A szelf nem csupán mögöttes lelki részek, vagy alstruktúrák szintézise, hanem független rendező erő, vonatkoztatási keret, amelyhez viszonyítani lehet az említett alstruktúrák tevékenységét, vagy állapotait. 3. Akarat. Az én a szabad akarat központja is, de a szabadság csak annyiban értendő, amennyiben az én aktuális alkalmazkodó szintjének korlátai azt lehetővé teszik. Pl.: a 3. létrán lévő én (mágikus-mitikus) még nem annyira szabad, hogy hipotéziseket tudna megfogalmazni, amelyek csak az 5. szinten, a formális műveletek szintjén fognak megjelenni nála. 4. Elhárítás. Az én az elhárító mechanizmusok központja is. Az elhárításokat általában normálisnak, szükségesnek és helyénvalónak tartjuk, ha azonban túl sokat, vagy túl keveset élnek vele akkor betegséggé, vagy patologikussá válnak. 5. Anyagcsere. Az Én egyik központi feladata, hogy megeméssze, a fejlődés egy-egy létrafokán szerzett élményeit. Az élményeket és tapasztalatokat a magunkévá kell tennünk ahhoz, hogy kialakuljon belőlük az alapstruktúra. Lehet beszélni testi eledel, érzelmi eledel, mentális eledel, spirituális eledelről. Ez megfelel a tárgykapcsolatok szintjeinek, és nagyon fontos, hogy hogyan kezeli az én ezeket a táplálék tárgyakat. /szerv tárgyakat/. 6. Irányválasztás. A szintek között az én számára az a kérdés, hogy emelkedjen, vagy süllyedjen. Előre vagy hátrafelé haladjon, hogy egyre mélyebb struktúrákkal járó egyre differenciáltabb és ugyanakkor integráltabb szintekre emelkedjen, vagy inkább visszafelé fejlődjön (regresszió).
AZ EGÉSZ FEJLŐDÉS ÖSSZEFOGLALÁSA
Ha az én lényegileg azonosul egy bizonyos alapstruktúrára, vagyis létrafokkal, akkor az én, vagy az ént fenntartó késztetés megpróbálja megszilárdítani, integrálni, és megszervezni az ennek eredményeként előálló objektumot. A kezdeti azonosulás 8. az adott alapstruktúrával teljesen normális, szükséges, és az adott fázisnak megfelelő folyamat. És ezért alakul ki az adott alapstruktúrához fordulópont kapcsolódó, vagy az általa támogatott én-szakasz. Ha azonban az én szeretne felfelé haladni, az alapstruktúrák fejlődésének hierarchiájában, vagyis növekedni, akkor el kell engednie vagy löknie magától a kizárólagos azonosulását az adott alapstruktúrával, hogy a fejlődés létrájának a következő fokával azonosulhasson. Ezért az alsóbb szint meghal benne, elhagyja, és közeledik a következő fejlődési szint nagyobb egységét, differenciációját és integrációját biztosító szinthez. Ezzel együtt jár egy új én érzés, új én szükséglet, új morális érzékenység, új tárgykapcsolatok, új életformák, új halálformák, új feldolgozandó táplálékok és így tovább. Az alsóbb alapstruktúra megmarad, mint a tudat fejlődésének egyik szükséges létrafoka, ezért integrálni kell az újonnan kialakuló tudat szintre, egyénre. Kialakul a megtartás és megtagadás, /másképpen az élet és a halál/ egyaránt szemmel láthatóan fontos fázis specifikus feladatok elvégzéséhez járul hozzá. Az én pszichológiában a pszichoanalízis én pszichológiai irányzatában a két ösztönös elmélet valójában az érosz elméletévé nőtte ki magát, amely integráló, megszilárdító, összerendező vagy megtartó erő, az agresszió /thanatosz/ pedig differenciáló, leválasztó, szétoszlató vagy tagadó erő. Az alapösztönök közül az elsőnek, a megtartásnak, vagy érosznak az a célja, hogy egyre nagyobb egységeket hozzon létre, és ezeket meg is őrizze. A tagadásnak pedig ezzel szemben az a célja, hogy megoldja a kötelékeket. A differenciáció /szeparáció - megtagadás/ a szintézissel /integráció - fenntartás/ együtt az egyén fontos pszichés funkciója. A libidó a kapcsolatot keresi, míg az agresszió a szeparációra és az individuációra törekszik, és azt igyekszik fenntartani. Az agressziót, vagy megtagadást tehát már nem kell kimondottan ellenségesnek vagy romboló erőnek tartani. Az agresszív késztetés a fejlődést és az önérvényesítést segíti elő, és nem ellenséges vagy romboló hatású. Tehát létezik egészséges agresszió, és létezik beteges agresszió. A megtartás és megtagadás fontos fázis specifikus célokat szolgál, akkor indulnak be kóros folyamatok, ha a két feladat közül az egyik, vagy mindkettő irányt téveszt. Akkor beszélünk beteges fenntartásról, amikor egy bizonyos szinten egészséges azonosulásokat és tárgykapcsolatokat az én nem tudja elengedni, hogy újabbak és magasabbak előtt nyíljon meg. Tehát a beteges megtartás nem más, mint fixáció.
Az egészséges vagy normális megtagadás horizontálisan segít differenciálni, elkülöníteni az én és tárgyreprezentációkat (a semlegesített agresszió erőt biztosít a szeparáció - individuáció felé hajtó nyomásnak). Vertikálisan abban segít, hogy az én eloldozza azonosulását, differenciálódjon, leváljon, meg meghaladjon egy alsóbb szintet egy magasabb kedvéért. A beteges megtagadás ezzel szemben azt jelenti, hogy az én olyan komponensről igyekszik leválni, vagy feladni az azonosulást vele, amelyet még nem integrált, nem emésztett meg, és nem asszimilált kellően. Ilyenkor az adott komponenst egyszerűen leválasztja a személyiségről. A beteges megtagadás tehát egyszerűen disszociáció vagy hasítás, attól függően, hogy milyen elhárító mechanizmusok működnek/. Poszt traumás stresz betegségek. PTSD. A PSZICHOLÓGIA FEJLŐDÉSI DIMENZIÓI A neurózisok és a határeseti-narcisztikus személyiségzavarok között legnagyobb különbség az, hogy a neurózisokban valamilyen konfliktus vagy elfojtás van az én struktúrán belül /Az ego például: elfojt egy ösztönkésztetést/, míg a borderline és narcisztikus esetekben túl gyenge még az én struktúrája, hogy végrehajtsa az elfojtást. És ilyenkor az én struktúra annyira fejletlen, hogy összekeverednek, összeolvadnak az én és tárgy reprezentációk, az ént pedig elborítja a világtól vagy a megsemmisüléstől való félelem, de az is előfordulhat, hogy a tárgyakat és a személyeket csupán a grandiózus és a világgal összefolyt állapotban lévő önmaga kiterjesztéseként kezeli. Most már kialakultak olyan kezelési módok, hogy lehet kezelni a határeseti patológiákat is, erre azért van lehetőség, mert kidolgozták az archaikus indulat áttétel fogalmát, és nagyon alaposan megnézték az első három év fejlődését, az elakadásokat, a torzulásokat, a strukturális szerveződés hibáit. Először a csecsemőfejlődést, Mahler elvei szerint vizsgáljuk. Mahler azt találta, hogy az én struktúra kifejlődése három fázison megy keresztül a születés és a harmadik életév között. Az első az autisztikus, a második a szimbiotikus, a harmadik pedig a szeparáció individuáció, amely további négy alszakaszra oszlik: differenciáció, gyakorlás, újraközeledés és konszolidáció. Tehát összesen hat szakasz van. 1.
Autisztikus fázis, nullától egy hóig. Ez ilyenkor az újszülött pusztán
biológiai élőlénynek tűnik, reflexesen reagál. A libidó zsigeri helyzetben van, nem tesz különbséget külső és belső között. Ezért Mahler ezt zárt monádikus rendszernek, vagy elsődleges differenciálatlan mátrixnak nevezi. 8. fordulópont 2. Szimbiotikus fázis, /egytől öt hó/. Ebben úgy működik a csecsemő, mintha ő és anyja mindenható rendszer lenne, duálunió, melyet egy közös határ vesz körül. Az én még nem vált el a nem éntől, a belső és a külső csak fokozatosan kezd elkülönülni. 3. Differenciáció alfázis. Ez az öttől kilencedik hó. Ezt kikelésnek is hívják, a csecsemő szenzoros - fizikai - testi énje kikel a szimbiotikus állapotból. A csecsemő elkezd elszakadni az anyjától, elkezdi megkülönböztetni a saját testét az anyja testétől. Ez a konkrét differenciáció alapvetően a szenzoros-fizikai testi énnek a környezettől való megkülönböztetésére vonatkozik, mivel a csecsemő elméje (az újonnan kialakuló fantazmikus vagy képi szint) és érzései (az érzelmiszexuális szint) még nem differenciálódott a környezettől. Érzelmileg még egy az anyjával, összeolvadt állapotban vannak az érzelmek és az én képek. Az anya számára ez egy újraélési helyzet a saját szimbiózis fázisának. 4. Gyakorló alfázis, /kilenctől - tizenöt hó/, a grandiózus exhibicionista narcizmus itt éri el a csúcsát. A gyerek megmámorosodik saját képességeitől, és világának nagyságától. Felvillanyozódik saját képességeitől, folyamatosan örül a táguló világban tett felfedezéseinek, és beleszeret a világba, valamint saját nagyságába és mindenhatóságába. Az én és tárgyi reprezentációk összeolvadt egységben vannak. 5. Az újraközeledési alfázis /15-24 hó/. Ez egy kulcsfontosságú szakasz, itt az én és a tárgy reprezentációk végül elkülönülnek. Különálló és elkülönült fantazmikus - emocionális én bukkan fel végre és különül el az érzelmi libidinális (szeretett) tárgyi reprezentációktól. Pszichológiai értelemben megszületett az emberi csecsemő. Tehát először van a születés, utána van a kikelés, és utána következik be a pszichés megszületés, tehát a pszichének a megszületése, a pszichés én megszületése. Ezzel a születéssel együtt jár a grandiózus - narcisztikus fúzió az én és a tárgy egységek között, megjelenik a szeparációs szorongás, és az elhagyásos depressziós érzés. A kisgyereknek fokozatosan és fájdalmasan fel kell adnia a saját nagyságáról szóló tévképzeteit. Ebben a fázisban a gyermek elméje és teste
még szoros egységet alkot, még összeolvadt. 6. Konszolidáció és érzelmi tárgy állandóság /huszonnégy - harminchat hó/ Az én és a tárgyak reprezentációinak világos és viszonylagos tartós differenciációja jön létre. A rész én képek egy egész szelf reprezentációt alakítanak ki. A résztárgy képeknek egésztárgy reprezentációba integrálása megtörténik. Mahler azt vallja, hogy a borderline tünetek legfontosabb kórtörténeti előzménye az újraközeledési fázisban bekövetkezett törés. Az én struktúrának még nem sikerült világosan elkülönülnie, leválnia a korábbi szimbiotikus és gyakorló alfázisok grandiózus - omnipotens szoros egységéről; ez a fejlődési megrekedés vagy az önstrukturalizálás törése a határeseti személyiséget nyitva hagyja az érzelmek elborítása, elárasztása, a fúziós pánik vagy az én - és - tárgy grandiózitás előtt. Mivel az én struktúrája nem alakul ki megfelelően ezen a kezdetleges szerveződési szinten, a borderline személyiségnek nem állnak rendelkezésére a magasabb vagy másképpen neurotikus elhárító mechanizmusok /az elfojtás, a racionalizáció, az áttolás/; inkább a kezdetleges és fejlődéstanilag a neurotikus szint alatti elhárításokra kell bíznia magát /különösen a hasításra, a tagadásra, a bekebelezésre és a disszociációra/. Másrészt viszont Blanck és Blanck /1979/ szavaival összefoglalva: „Ha a szimbiotikus fázist és a szeparáció - individuáció alfázisait megfelelőképpen éli meg, akkor a kisgyermek elérkezik a valódi önazonosság /identitás/ szintjére amikor már elkülönülnek az én- és a tárgyreprezentációk, és már megvan a képessége arra, hogy a szükségleti állapotától függetlenül is fenntartsa a tárgyreprezentációkat (ha haragszom is éppen az anyámra az az anyám marad. Ez tulajdonképpen az „érzelmi tárgy állandóság” definíciója). A stmkturalizáció jó esetben a normális, rossz esetben a neurotikus szerveződés felé halad, de a borderline - szerveződést elkerüli. Ha az egyén eléri és abszolválja a szeparáció individuáció e stádiumát, akkor az én struktúrája már elég erős és egyedi ahhoz, hogy képes legyen a neurózis létrehozására; jöhet az ödipális korszak, amit vagy megold /normális lesz/, vagy eltéved benne /pszichoneurotikus lesz/.
egész szelfrepre-
egész tárgy-
zentáciék
reprezentációk
8. fordulópont
Az első fordulópont /az autisztikus, szimbiotikus és differenciációs alfázisaival/ a „kikelés” szakasza, melynek során az én rendszernek el kell érnie, hogy kialakuljanak a lét fizikai és szenzoros - perceptuális alapstruktúrái. Ha ez a kikelés véletlenül sérülne, akkor az én, nem tud lekerülni az autisztikus szimbiotikus röppályáról, és a legrosszabb esetekben nem képes még saját szenzoros fizikai énjét sem megkülönböztetni a szenzoros fizikai környezettől /autisztikus és szimbiotikus pszichózisok/, ennek következtében nem tud áttérni a második, következő fordulópontra, fantazmikus - emocionális szeparációra, individuációra.
egész fantazmikus emocionális szelf
egész fantazmikusemocionális tárgyak
konszolidáció
újraközeledés egesz fizikai én
szenzoros-
egesz
szenzoros-
fizikai tárgyak
differenciálódás gyakorlás
szimbiotikus
autisztikus
Ezen a ponton az Én bekerül a fejlődés második pontjába, ahol el kell érnie, hogy kialakuljanak a lét következő nagy alapstruktúrái, az emocionális - fantazmikus struktúrák Ezen a ponton általában kialakulnak a lét alapstruktúráinak következő, újabb és magasabb struktúrái; ebben az esetben a fantazmikus - emocionális. Pontosan ez az újonnan kialakult szerkezet vezet az újabb és magasabb szintű fúziós állapothoz, amelyet magát is az én-szerveződés új és magasabb szintjén kell leválasztani és megkülönböztetni /szeparáció - differenciáció/. Ebben az esetben ez a második fordulópont.
A legkorábbi szakaszban még nincs világos határvonal a /csecsemő/ mint elkülönült /testi/ egység és a külvilág között. Még valószínűleg nincs tudatában annak, hogy feszült állapota a saját testéből jön, vagy, hogy szükséglet kielégüléseit és lelki 8. feszültségeinek enyhítéseit valaki másnak köszönheti, aki nem ő. Fokozatosanfordulópont azonban az önmagával és a másikkal kapcsolatos érzékszervi /szenzoros/ benyomásai révén elegendő mentális /fantazmikus/ kép halmozódik fel benne önmagáról és a külvilágról /a második fordulópont kialakulása/. Ebben a második szakaszban /tehát a második fordulóponton/ viszont az ön- és tárgyleképezések még minden bizonnyal nagyon torzak /összekeverednek, vagy összeolvadnak/, ami a projektív és introjektív mechanizmusoknak köszönhető. A második fordulópont tehát már új, magasabb és minőségileg más fúziós /fantazmikus - emocionális/ állapot, mint az első /szenzoros - perceptuális/, így már egy új, magasabb rendű és minőségileg más, szeparációs - individuációs folyamatnak kell felváltania. Az ödipális szakaszt is meglehetősen nagy pontossággal határozhatjuk meg fogalmi tárgyállandóság
érzelmi tárgyállandóság
fizikai tárgyállandóság
fordulópontként vagy szeparációs - individuációs pontként. A szeparációs-individuációs alfázis /a második fordulópont/ bejezésekor a kisgyermek fantazmikus-emocionális énje elválik a környezetéről, de a gyermek /fantazmikus és korai szimbolikus/ elméje és /érzelmi-libidinális/ teste még nem vált el egymástól. Amikor /a magasabb rendű szimbólumokkal és fogalmakkal/ kialakul a leképző elme, kezdetben még arra is jellemző az elme és a test fúziója.
A harmadik fordulópontnál: a /leképező/ elme és az /érzelmi - libidinális/ test differenciádója/integrádója történik meg. Ha ennél a fordulópontnál szakad meg a fejlődés, akkor neurotikus én-struktúra alakul ki: a központi én leragad, fixálódik bizonyos testi késztetéseknél /beteges fenntartás/, vagy pedig elfojt, esetleg disszociál bizonyos testi késztetéseket /beteges megtagadás/. Ha azonban a harmadik fordulópontot is sikerül jól teljesíteni, akkor az elme és a test világosan kettéválik, és új, magasabb rendű fogalmi én-struktúrába integrálódik, amelyben szerepet kap egy új és magasabb rendű internalizáció /a felettes én/. És amely már képes a fogalmi tárgyállandóságra - vagyis megvan rá a lehetősége, hogy egy egész fogalmat vagy a tulajdonságok egy osztályát egységben lássa anélkül, hogy például libidinális vágyai nyomán, összekeverné az elemeit, vagy szétesne a fogalmi kategória.
mátrix
Az én fejlődés három fordulópontja tulajdonképpen nem más, mint az, hogy az én felkapaszkodott a nagy alapstruktúrák létrájának első három fokára.
8. Az én mindegyik fordulópont fordulópontnál azonosul /normális megtartás/ az aktuális alapstruktúrával, így kezdetben összeolvad az adott struktúrával és annak tárgyaival, vagy nem válik el tőlük. Ezt követi a szeparáció-differenciáció /normál megtagadás/ időszaka, amelyben az én rendszer vagy én struktúra megtanulja megkülönböztetni magát mind az adott szintre jellemző tárgyaktól, mind pedig az előző szint alanyától /vagyis meghaladja a korábbi és kizárólagos szubjektív azonosulását a korábbi és alsóbb alapstruktúrával/. Ha bármely fordulópontnál beteges megtartás /fixáció/ vagy beteges megtagadás /hasítás, disszociáció, elfojtás, allergia/ alakulna ki, akkor megjelenik az annak a szintnek megfelelő patológia is, amelyen a törés bekövetkezett.
Kernberg én-fejlődési szakaszai: 1.
szakasz: normál „ autizmus ” vagy elsődleges differenciálatlan szakasz.
Ez a szakasz az élet első hónapját fedi le, és megelőzi a „jó” differenciálatlan én-tárgy konstelláció megszilárdulását. Ha a fejlődés megszakad, vagy leragad ennél a szintnél, akkor ezt a szintet az autisztikus pszichózisok kialakulása jellemzi. 2.
szakasz: normális „szimbiózisEz a fázis az élet második hónapjától
nagyjából a hat-nyolc hónapos korig tart. A 2. szakasz kóros fixációja, vagy a 2. szintre történő visszalépés jellemzi a gyermekkor szimbiotikus pszichózisát, a felnőttkori szkizofrénia legtöbb típusát és a depresszív pszichózisokat. 3.
szakasz: az én megkülönböztetése a tárgyreprezentációktól. Nyolc
hónapos korban kezdődik, és a tizennyolcadik vagy a harminchatodik
hónap között fejeződik be. A végén ötvöződnek a „jó” és a „rossz” én reprezentációk, és integrált én - fogalom alakul ki /ez minden bizonnyal énkép lesz, mivel a fogalmak nem alakulnak ki a negyedik életévig/; valamint „egész” /tehát nem részekből álló/ tárgyreprezentációkban integrálódnak a „jó” és a „rossz” reprezentációk. Ha a fejlődés ebben a szakaszban vall kudarcot, akkor határeseti személyiségszerveződésről beszélünk. /Ebbe a tág kategóriába Kernberg beleérti a határeseti tüneteket, a függőségeket, a narcisztikus zavarokat, a „mintha” és antiszociális személyiségzavarokat. E szakasz folyamán működésbe lép az elhárítások korai készlete, amelyek a hasítás vagy a primitív disszociáció körül csoportosulnak, és kedveznek a többi korai elhárításmódnak: a tagadásnak, a primitív idealizációnak, a projektív identifikációnak, az omnipotenciának és a devalválásnak.
4. szakasz: a magasabb szintű intrapszichés tárgykapcsolatokból származó struktúrák. A szakasz tipikus pszichopatológiáját a neurózisok és a
„magasabb szintű” karakterpatológiák adják. Az elfojtás válik a szakasz legfontosabb elhárító mechanizmusává. 5.
szakasz: A felettes én és az én integrációjának megszilárdulása. Ezt az
/ödipális időszak utáni/ fejlődési szakaszt az én - identitás fokozatos fejlődése jellemzi. Masterson /1981/ azt vetette fel, hogy a narcisztikus és határeseti állapotok ugyan nagyon közeli kapcsolatban állnak egymással, fejlődéstanilag mégis különbözőek. Masterson szerint a határeseti személyiségzavarok elsődleges fejlődéstörténeti lelki sebei az újraközeledési fázis /F-2b/ sérülésére vezethetők vissza, míg a narcisztikus zavarok fejlődéstörténeti törése minden bizonnyal ez előtt megtörtént már /vagyis a gyakorló alfázisban F-2a/. A narcisztikus zavarokat a grandiózus én és az omnipotens tárgyvilág közötti fuzionált egység jellemzi, ami a gyakorló alfázisban tipikus. Az újraközeledési alfázist már a grandiózus-omnipotens fuzionált én-tárgyegységek felbomlása vagy differenciálódása jellemzi, így Masterson szerint ez nem lehet a narcisztikus zavarok fejlődési törésének pontja. „A narcisztikus személyiségzavarok fixációjának már az /újraközeledési krízis/ előtt meg kell jelennie, mivel a páciens klinikailag úgy viselkedik, mintha a tárgyreprezentáció szerves részét képezné a saját szelf reprezentációjának - a kettő együtt mindenható, duális unió A határeseti személyiség viszont „úgy viselkedik, mintha az egész élet nem lenne más, mint egy hosszú-hosszú
újraközeledési válság”. Mindegyik fordulóponton belül három alfázist különböztethetünk meg. Az a) 8. alfázis a fordulópontfordulópont differenciálatlan alapja, a b) alfázis a vertikális és horizontális szeparáció - individuáció folyamata, a c/d alfázis pedig az ideális megoldás az újonnan differenciált én és tárgyrészek megszilárdulása és integrációja. Kernberg fordulópontok
Főbb egoisztikus-fogalmi konszolidáció ödipális korszak elme-test differenciálatlanság érzelmi konszolidáció újraközeledés gyakorlás differenciálódás szimbiotikus autisztikus
Ha az érzelmi én már kialakult és megszilárdult, a gyermek mentális énje kezd kialakulni és kifejlődni, mely folyamatot jelentősen segíti a nyelv elsajátítása. A mentális én különösen gyorsan fejlődik a harmadik és a hatodik életév között, mely idő alatt a gyermek megtanul, nemcsak érezni, hanem gondolkodni, azaz nyelvileg megfogalmazni, beszélni és mentálisan uralkodni a viselkedésén. Ám azt is megtanulhatja, hogy bizonyos /különösen a szexuális és az agresszív/ érzései, és viselkedései elfogadhatatlanok a környezete számára ezért megpróbálhatja „megtagadni” vagy „elfojtani” ezeket az érzéseket. Bizonyos értelemben a mentális én /és annak gondolatai/ megtanulja, hogyan kell elfojtani a korábbi érzelmi ént /és annak érzéseit/. Ha ez az elfojtás súlyos és hosszan tart, akkor az elfojtott érzések kerülő úton és fájdalmas alakban újból megjelenhetnek,
amelyeket „neurózisok” néven szoktunk összefoglalni /Pl. fóbiák, kényszerek, megszállottságok, hisztériák, függőségek stb./ 8. A neurózisok esetében az egyént arra bíztatják, hogy „feltárja” az elfojtott fordulópont érzelmeit és érzéseit, és közvetlenebbül élje át őket újra /ezeket „feltáró technikáknak” nevezik, ilyen például a klasszikus pszichoanalízis is/. A határeseti zavar esetén viszont nem annyira az érzelmi én van elfojtva, hanem inkább arról van szó, hogy az még nem stabilizálódott. Az érzelmi határok ilyenkor olyannyira képlékenyek és változóak, hogy a terápia célja nem az, hogy bármit is „feltárjon”, hanem, hogy kiépítse az én elkülönült és individualizált érzését /ezeket a technikákat ennek megfelelően „struktúraképző technikáknak” nevezik/. A PSZICHOPATOLÓGIA SPEKTRUMA I.RÉSZ: A preperszonális tartomány patológiái.
A személyiségtipológia háromdimenziós modell, amelyben a személyiségtípus, a személyiségszerveződés szintje és az alkati vagy öröklött terheltség foka ötvöződik.
1. fordulópont
1a: autisztikus pszichózisok 1b/c: szimbiotikus infantilis pszichózisok, a legtöbb felnőttkori szkizofrénia, depresszív pszichózisok.
2. /fordulópont
2a: narcisztikus személyiség zavarok
„A narcisztikus személyiségzavar főbb klinikai jellemzői a grandiozitás, a rendkívüli én involváltság, valamint az érdeklődés és az empátia hiánya mások irányában, holott a személy betegesen hajszolja az embereket, hogy kiváltsa csodálatukat, és elfogadásra leljen náluk. A narcisztikus személyiségzavarral jellemezhető páciens a jelek szerint szakadatlanul a tökéletességre törekszik mindenben, amit csak tesz, gazdagságra, hatalomra és szépségre vágyik, és igyekszik olyan emberekre találni, akik tükrözik és csodálják az ő nagyságát /grandiozitását/. E védekező jellegű „homlokzat” mögött ott rejtőzik az üresség állapota és a harag, valamint ami a legfontosabb: az intenzív irigység. A narcisztikus személyiségzavar intrapszichés struktúrája megőrzi az infantilis grandiozitást és az omnipotens tárgyhoz fűződő narcisztikus köteléket.” /Masterson, 1981/ A nárcisztikus személyiség struktúra én- és tárgyreprezentációi konkrétan a grandiózus én és a mindenható tárgy fuzionált egységéből állnak. A másik személyt nem különálló egyénként /vagy elkülönült „egész tárgyként”/ élik meg, akiknek saját jogaik és kívánságaik vannak, hanem saját grandiózusexhibicionista énjük kiterjesztéseként, akiknek az a célja, hogy az elsődleges szükségletek kielégítésén munkálkodjanak. /Kohut, 1971/. Az egész világnak csak egyetlenegy feladata van: tükrözni az én tökéletességét. A grandiózus én és az omnipotens tárgy fuzionált egysége alkotja a központi ént, és ez az összeolvadás olyannyira „légmentesen” zárt, hogy látszólag elfedi a mögöttes üres-, haragos- irigy fuzionált egységet, és az annak eredményeként kialakuló mély, elhagyásos depresszió érzését. Jellegzetes elhárító mechanizmusai a devalválás, az elutasítás, a tagadás, az elkerülés, a hasítás /különösen a grandiózus én és a mindenható tárgy fuzionált egységét hasítja le az üres (agresszív/depresszív egységről), valamint az acting-out. A narcisztikus szerkezettel ellentétben a határeseti személyiségnél már részben vagy majdnem differenciálódtak az én- és a tárgyreprezentációk. Elkezdett kiemelkedni egy elkülönült egyén, de én - struktúrája még olyannyira erőtlen vagy gyenge, hogy folyamatosan attól retteg, hogy elnyeli, vagy elhagyja a másik. A határeseti én - szerkezet egy tehetetlen, függő, megfelelni akaró én - részre, és egy „teljesen haszontalan”, „romlott”, „velejéig gonosz” én-részre hasad, ahol az előbbi védekezése a csimpaszkodás, az utóbbié a távolságtartás vagy a visszahúzódás. A megfelelni akaró, csimpaszkodó én-részhez egy csupa jó,
jutalmazó és védelmező résztárgy kapcsolódik, a „romlott-visszahúzódó” én részhez pedig egy csupa rossz, dühös, támadó és bosszúálló résztárgy. 8. A differenciációk fordulópont nincsenek integrálva, ezért a határeseti személyiség szerkezetében rengeteg töredékstruktúra vagy részegység található. A határeseti személyiség ennek következtében folyamatosan ingadozik a majdnem teljes vagy szinte kaméleonszerű megfelelési vágya - mely a „jó”, „elfogadottság” vagy „biztonságos” érzéseket kelt - és a másoktól való visszahúzódás és morcos távolságtartás között. Mivel a többi ember (akiket ilyenkor dühösnek, bosszúállónak és lebecsülőnek él meg) hatására romlottnak, féregnek, teljesen értéktelennek, megvetendően rossznak éli meg önmagát /olykor öngyilkossági gondolatai is támadnak/.
3. fordulópont
3a: határeseti neurózisok
Ezek a kórképek vagy a szeparációs - individuációs alfázis hiányosságaival megterhelt neurotikus fejlemények, vagy pedig részleges visszalépés a határesethez közelibb állapotokhoz a túlságosan megterhelő neurotikus - ödipális fejlemények hatására. Két rövid példával szemléltetve: ha a genitális szexualitást az újraközeledési alfázis hiányosságai terhelik meg, a személy torzítva észleli a szexuális válaszokat, fenyegetést érez, hogy csapdába esik, vagy elnyelődik. Ha viszont a narcisztikus tükrözés feldolgozatlan terhei nyomasztják, akkor a diadalérzés az énje nagyságának birtokló kiterjesztése vagy a dühös-szadisztikus uralkodás irányába történik a torzítás.
3b: pszichoneurózisok
A jól ismert neurotikus zavarok /a neurotikusszorongás, a megszállottkényszeres tünet együttes, a neurotikus depresszió, a fóbiák, a hisztéria, a hipochondria, függőségek/ tartoznak ide.
A legalacsonyabb én - fejlődési struktúrák /az autisztikus, a szimbiotikus és a narcisztikus/ általában monádikus természetűek; a határesetiek diádikusak, a pszichoneurotikus struktúrák pedig triádikusak. A 2. és 3. év környékén azonban az én ráébred a saját nemi identitására, és ezzel három szereplő lép színre: én, a nőnemű anya és a hímnemű apa. Gender. A központi én most már egy szimbolikus - fogalmi szerkezettel azonosul, és akként létezik, nevezetesen a leképező elme egójával: már nem fantazmikus libidinális én, hanem fogalmi ego szerű én. Az ego szerű én, tehát ideális esetben már három feladatot is megoldott, mire idáig eljutott. 1. / Horizontálisan differenciálódott az új, fogalmi tárgykapcsolataitól, 2. / Megszilárdította és integrálta saját struktúráját, amely most már új és magasabb internalizációkat is tartalmaz /a szuper egót/, és 3. / Vertikálisan differenciálódott a korábbi szinttől, a libidinális éntől, /vagyis meghaladta azt/ - a kizárólag libidinális Ént megtagadja és transzcendálja, de maga a libidó /vagy az ösztön Én /megmarad, mint alapvető, megfelelő és szükséges létezési alapstruktúra. Kialakul a 3. fordulópont énjének háromrészes szerkezete: ego - szuperego - id /én, felettes én, ösztönén/. Míg az F-2 színt énjének legtöbb konfliktusa személyek közötti /interperszonális/ volt, az F-3 színt énjénél személyen belüli /intrapszichés/. Ahol a differenciáció - integráció nem világos, vagy nem befejezett, ott háború dúl: a felettes én és az ösztön-én között /gátlás/, az ösztönén és az én között /szorongás, megszállottság/, a felettes én és az én között /bűntudat, depresszió/. Az F-3 szintű én háromrészes szerkezete jó kulcsot ad a kezünkbe ahhoz is, hogy mit jelentenek a pszichoneurózisok a fejlődés és a patológia teljes spektrumában,
mivel az én folyamatosan kapaszkodik felfelé a létezés alapstruktúráinak létrafokain az anyagtól a testen, az elmén és a pszichén a lélek felé. 8. A test, a természethez tartozik, az elme azonban nem létezik történetiség nélkül; a fordulópont testet késztetések irányítják, az elmét a gondolkodás. A test csupán szubjektív, az elme azonban interszubjektív, szabadon felveszi más szubjektumok szerepét a kölcsönös kommunikáció és a szimbolikus gondolatcsere közben. A test egy pusztán jelenlévő érző ént alkot, az elme viszont táptalajt nyújt az időben és tematikusán létező énnek, amely történeti hermeneutikus (értelmezőmagyarázó), intencionális (szándékolt, szándékos), értelmez/het/ő, jelentést kereső, gondoskodó, morális szerepe/ke/t játszó sors- és forgatókönyvi én. Ödipális szakasz sors- és forgatókönyvei /szkriptjei/ és társas szerepei azonban meglehetősen durvák és egyszerűek, különösen a későbbiekkel összehasonlítva. Kezdjük azzal, hogy a szerepek száma és fajtái nagyon egyszerűek: van gyermeki, szülői, testvéri. Maguk a forgatókönyvszerepek továbbá majdnem teljesen /vagy legalábbis túlnyomórészt/ pusztán libidinális programok, örömelv által vezéreltek. II.RÉSZ: A perszonális tartomány patológiái
A szerepek átvételének igazi képessége kimondottan az ödipális szakasz utáni fejlemény a 7-8 életév betöltésével. A gyermek teljesen normális és egészséges módon oldja meg az ödipális konfliktust, hogy aztán zátonyra fusson a szerepzavar és az identitászavar feladatain, mégpedig olyan okokból, amelyeknek az égvilágon semmi közük nincs az ödipális konfliktusokhoz vagy gondokhoz. E konfliktusok sokkal inkább kognitív, mintsem pszichodinamikai természetűek és eredetűek, de éppen olyan gyengítő és lesújtó hatással járnak. A kognitív identitással kapcsolatos és egzisztenciális gondok egész körét „középső” vagy „személyes” tartománynak nevezthetjük, amelyeket „kognitívforgatókönyvi”, „identitás” és „egzisztenciális” szinteknek nevezhetünk.
4. fordulópont
A szerep-én és a kognitív forgatókönyvpatológia
A központi én meghaladja a leképező elmével történt kizárólagos azonosulását / és ödipális kivetítéseit/, majd elkezd a szabály/szerep - elmével azonosulni. A szabály/szerep elme /másképpen: formális műveletek szintje/, az első olyan szerkezet, amely már nemcsak utánozni, hanem valóban felvenni is képes mások szerepét. Az F-4 szintű én élethalálharcai viszont már inkább a szabályokkal és a szerepekkel kapcsolatosak - a vágyak a beilleszkedéssel, a valahová tartozással, a többiek között a saját helyünk vagy szerepünk megtalálásával kapcsolatosak. Meg szeretnénk érteni a szabályokat, és ennek megfelelően félünk attól, hogy „elveszítjük az arcunkat”, kiesünk a szerepünkből, megszegjük a szabályokat. Ennek a szakasznak a legkiemelkedőbb elhárító mechanizmusa a „dupla fenekű tranzakció, amikor az egyén mást kommunikál a felszínen /Pl. „Csak a legjobbat akarom neked!”/ és mást a rejtett szinten /Pl. „Ne hagyj el!”/. Ha felfedjük előtte a rejtett üzenetet, akkor az egyén azt körömszakadtáig tagadja.
5. fordulópont
Identitásneurózis
A formális reflektív alapstruktúra kialakulása lehetővé teszi az F-5 szintű én fejlődést: a magas szinten, differenciált, reflektív és introspektív én szerveződést. A én el tud gondolni lehetséges /másképpen: hipotetikus/ jövőket, amelyek teljesen új célokkal, új lehetőségekkel, új vágyakkal /ez az élet/ és új félelmekkel /ez a halál/ járnak. Fel tudja fogni a lehetséges sikereket és a lehetséges kudarcokat. Elég erős-e ahhoz, hogy megszabadítsa magát a szabály/szerep elmétől, és a saját lelkiismereti elveire támaszkodjon? Lesz-e elég mersze saját véleményt alkotni? Vajon legyőzi-e majd a szorongás és a depresszió, amikor elkezd kialakulni? Az ilyen aggodalmak - amelyeket sajnos sok tárgykapcsolat - elméleti gondolkodó az F-2 szint szeparációs-individuációs dimenzióira redukál alkotják az F-5 szintű én magját és annak identitáspatológiáját. A filozófiai problémák az F-5 szintű fejlődés szerves részét képezik, ezért ezen a szinten a filozófiai tájékoztatás a terápia szerves és legitim részét alkotja.
6. fordulópont.
Egzisztenciális patológia
Különbséget kell tennünk az „egzisztenciális”, mint az én-fejlődés egy bizonyos 8. szintje /F-6/ és az „egzisztenciális, mint egy olyan konfliktus között, amely az énfordulópont fejlődés minden szintjén előfordulhat és elő is fordul. Az utóbbi /az ún. „egzisztenciális konfliktus”/ nem más, mint az én-fejlődés minden egyes szintjén előforduló élet/halál, illetve megtartás/megtagadás küzdelmek egyik látásmódja, az emberi lét mély és jelentőségteljes eseményeivel kapcsolatosak. Minden szakasz központi dilemmáját és késztetéseit felfoghatjuk az élet/halál, a megtartás/megtagadás problémájának, vagy másképpen egzisztenciális problémának, bár az egzisztenciális küzdelem megnyilvánult formái szintrőlszintre változnak. Az „egzisztenciális szint” az alapstruktúra-fejlődés egy konkrét szintjére /a „víziólogika” szintjére/ és a neki megfelelő én-fejlődési szintre /a „kentaurra”/ utal. 1. / Az egzisztenciális elme Heidegger: egész személyes filozófiáját csodálatosan áthatja ez a tudatossági szint. 2. / A szint én-struktúrája olyan, hogy „az elme és test egyaránt az integrált én tapasztalatának a része”. Ez a személyes elme-test integráció - innen jön a kentaur elnevezés. 3. / Ez a szint a személyes tudatosság legmagasabb szintje. Az F-6 vagy egzisztenciális én legfőbb gondjai a következők: személyes autonómia és integráció, hitelesség, valamint önmegvalósítás. Az ezzel együtt járó affektusok pedig: érdeklődés az élet /vagy a világban való lét/ átfogó értelme iránt, küzdelem a személyes mulandósággal és végességgel, megtalálni a léthez szükséges bátorságot a magányos és váratlan halállal szemben. Míg a formális műveletekre képes elme elkezdi felfogni az élet lehetőségeit, és belemenekül ebbe az újonnan megtalált szabadságba, addig az egzisztenciális elme /a víziólogika révén/ összeadja a lehetőségeket, és megállapítja: a személyes élet nem más, csak egy szikra a kozmikus űrben. Az F-6 szint patológiájának központi kérdései közé tartozik, hogyan sikerül az
egzisztenciális énnek kezelni az új autonómia- és önmegvalósítási lehetőségeket, és hogyan sikerül megküzdenie a végesség, a halandóság és a látszólagos értelmetlenség problémáival. A leggyakrabban előforduló tünetek: 1. Egzisztenciális depresszió - globális-diffúz depresszió, vagy az „életben való elakadás” a látszólagos értelmetlenséggel szemben. 2. Hiteltelenség - Az egyénből hiányzik a saját végességének és halandóságának mély tudatossága-elfogadása. 3. Egzisztenciális elszigeteltség és „ borzongás ” - az én elég erős, mégsem érzi otthon magát az ismerős világban. 4. Elakadt önmegvalósítás - Maslow /1971/: Figyelmeztetem önöket, hogyha szándékosan lejjebb rakják a lécet, mint amit egyébként át tudnának ugrani /az önmegvalósításban/, akkor egész életükben mélyen boldogtalanok lesznek.” 5. Egzisztenciális szorongás - az egyén világban való létezésének önreflektív módjait fenyegető halál vagy veszteség. Az egzisztenciális közönynek viszont sajátos és eltéveszthetetlen „íze” van: erős és nagyon differenciált-integrált én-struktúra jeleníti meg a tünetet: meggondolt, makacs, aggodalmas és mély depresszióról van szó, amelyből hiányzik a határeseti személyiség „vonítása” vagy a neurotikus bűntudata. „Miért is élek én? Miért is kellene vágynom bármire? Miért is tegyek bármit?” Ismét más szavakkal: „van-e olyan értelme az életemnek, amely nem pusztul el a rám váró elkerülhetetlen halállal?”
III.RÉSZ: A transzperszonális tartomány patológiái.
8. fordulópont A transzperszonális tartomány is három nagyobb fejlődési szintre, és a nekik megfelelő patológiákra oszlik, amelyeket okkultnak, szubtilisnak és kauzálisnak nevezzük.
7 fordulópont
okkult zavarok
Az okkult patológia, amelyek: 1. / Minden viszonylag fejlett lélekben spontán módon kialakulhatnak, 2. / Komoly stressz helyzet /Pl. pszichotikus epizódok/ esetén a fejlődés bármely korábbi alsóbb szintjét eláraszthatják, 3. / Valamely kontemplatív irányzat kezdő gyakorlóját lepik meg. 1. A legdrámaibb hatású okkult patológia a spirituális okkult energiák vagy képességek általában spontán és nem keresett felébredésének köszönhető. A kundaliní ébredése például: lelki dinamitként hathat. 2. A múló szkizofrén kitörések vagy pszichózisszerű epizódok egyik legrejtélyesebb vonása az, hogy gyakran mély spirituális meglátásokat közvetítenek, de neurotikus, borderline vagy akár egészen pszichotikus /különösen paranoid pszichotikus/ én-struktúra közvetítésével.
3.
Kezdő meditálók bajai:
a. Pszichés infláció - az okkult szint egyetemes - transzperszonális energiáit és meglátásait kizárólag az egyéni én vagy a kentaur szolgálatába állítják, ami rendkívüli módon felboríthatja az egyensúlyt /különösen, ha a nárcisztikus alfázis maradványai megtalálhatók az én szerkezetben/. b. A spirituális technika hibás gyakorlásából fakadó spirituális bizonytalanság. Általában enyhe, szabadon lebegő szorongásban, vagy pszichoszomatikus konverziós tünetekben /fejfájások, kisebb szívritmuszavarok, bélpanaszok, stb./ jelenik meg. c. A „lélek sötét éjszakája” - ha a lélek már közvetlenül megízlelte vagy megtapasztalta az Istenit, az ezzel együtt járó látomásokat, elragadtatást és tisztaságot, és az élmény kezd elhalványulni /kezdetben ez elkerülhetetlen/, akkor a lélek mély elhagyásos depressziót élhet át /. d. Egymással versengő életcélok - például: „Alapítsak családot, vagy a meditációnak éljek?” A felső és az alsó én szükségletek közötti mély hasadás egyik formáját fejezi ki, amely hasonlít a kóros sors- és forgatókönyvekre, a neurózisok elfojtására, stb. e. „Áldukha” Az Áldukha gyakran a fejlődés okkult szintjének egzisztenciális, neurotikus vagy még gyakrabban, borderline maradványainak hatására alakul ki. Az ember ilyenkor ahelyett, hogy csak megtapasztalná az élet keserűségét, maga keseredik meg. f. energiájának
Pránikus zavarok: ez
a
kundaliní
iránytévesztésére utal az energia felébredésének korai stádiumában. A pránikus zavarokat általában a helytelenül végzett vizualizációs és koncentrációs gyakorlatok okozzák. Általában elemi erejű pszichoszomatikus tünetek kísérik, többek között alig kontrollálható izomgörcsök, erőteljes fejfájások, légzési nehézségek, stb.
g. „Jógabetegség” Az okkult és finom energiák nagy intenzitása tulajdonképpen túlterhelheti az „alsóbb áramköröket”, ami /Aurobindo szerint/ sok mindent eredményezhet, az allergiáktól az emésztési panaszokon 8. át a szívzavarokig. Ha Aurobindo ma is élne, talán hozzátehetné fordulópont még ezekhez a rákot is.
Finom zavarok
Az F-8 szintű patológia két sebezhető pontja a következő: 1./ a korábbi mentális okkult dimenzió differenciációja- szeparációja -meghaladása /transzcendálása/ és 2./a szubtilis archetípusos én és annak tárgykapcsolataival való azonosulás integráció - konszolidáció. 1. Ennek a törésnek egyetlen alapvető oka van: az Archetípusok. Jelenléttel vagy éberséggel történő azonosulás megköveteli a mentális okkult én halálát. E megaláztatás elszenvedése helyett az én visszahúzódik saját elkülönült létezésébe, így széttöri a magasabb és elsődleges archetípusos identitást. Az Archetípusos Jelenlét töredékei ilyenkor a még mindig duális tudat tárgyaiként jelennek meg ahelyett, hogy az egész Archetípusos jelenlét válna a transzcendentális tudatosság megérzett szubjektumává. Ahelyett, hogy Archetípusos Éberség lenne /mint szubjektum/ az én a meditációban csupán annak töredékeit szemléli /mint tárgyakat/. Nem éri el a megszilárdulás /8c/ szintjét. 2. Álnirvána - ez egyszerűen azt jelenti, hogy a finom vagy archetípusos formákat, megvilágosulásokat, elragadtatásokat, önkívületeket, megértéseket vagy feloldódásokat összetévesztik a végső megszabadulással. 3. Álfelismerés. A felismerés szintjén minden tudattartalom félelemkeltőnek, nyomasztónak, undorítónak, fájdalmasak megvetendőnek tűnik: hihetetlen fizikai fájdalmak és intenzív mentálisokkult nyugtalanság érezhető. Ez azonban nem ennek a szintnek a patológiája, hanem teljesen normális ezen a szinten, amelynek velejárója, hogy az ember intenzíven rálát a jelenségek végső soron nem kellemes természetére, ha a numenontól elkülönülve szemléli őket. Ez az erős fájdalom és érzelmi fordulat motivációként hat az irányba, hogy az ember meghaladjon minden felfogható megnyilvánulást a nirvánaszerű feloldódásban.
9. fordulรณpont
Kauzรกlis zavarok
1. A differenciáció kudarca - ha valaki nem képes elfogadni az
archetípusos én végső halálát /amely nem más, mint az elkülönült én-érzés legfinomabb szintje/, akkor leragad a megnyilvánult világ valamely aspektusához kötődésében. A Nagy Halál soha nem jelenik így meg, aForma Nélküli Tudatosság pedig nem tud leválni a megnyilvánult világról, és nem tudja meghaladni azt. Az én, nem tud a szívbe hullani, mert elzárja előle a legfinomabb összehasonlítás, kapaszkodás, keresés vagy vágyakozás; a végső akadály: a megszabadulás utáni vágy. 2. Arhat betegség. A tudatnak sikerül megkülönböztetnie önmagát minden
tudattárgytól, vagy az egész megnyilvánult világtól, olyan mértékben, hogy semmilyen tárgy nem bukkan fel a figyelmében. Ddnyána, szamádhi, nirvikalpaszamádhi, nirvána/.
Bevezetés a transzperszonális pszichológiába, Ursus Libris, 2006.