HUG Magazin 2018 - 2. szám (№10) by PAIGEO - Pallas Athene Innovation and Geopolitical Foundation

2018

HUNGARIA N G EOPOLITICS

HUG 10.

HUNGARIAN GEOPOLITICS

Toljuk keletebbre Európát! Közép-Európa ugyanis számos lehetőséget tartogat. A kontinensen jelenleg itt a legjelentősebb a gazdasági növekedés, szigorú pénzügyi stabilitással, itt a legkisebb az államadósság mértéke és a munkanélküliség is folyamatosan csökken, miközben a versenyképesség erősödik. Közép-Európa mindig is fontos része volt és fontos része is lesz Európának, a visegrádi országoknak pedig érdeke egy erős Európa.

2018 2

2018 / II.

ISSN 2498-647X

ÚJ VILÁGREND KONFERENCIA TÖBBPOLUSÚ VILÁGREND A VILÁG 2035-BEN KÍNA SZEREPE A NEMZETKÖZI TRENDEKBEN AZ EGY ÖVEZET EGY ÚT EURÓPAI SZEMSZÖGBŐL AZ AIIB HATÁSA EGY PÉNZÜGYPOLITIKAI DÖNTÉS GEOPOLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEI A CIVILIZÁCIÓ LÉNYEGE

ELŐSZÓ

Bevezetés David A. Jones a Varsói Egyetem Amerikai és Európai Tanulmányok Intézetének professzora a PAIGEO konferenciájá előadásában azt tanácsolta: toljuk keletebbre Európát! Közép-Európa ugyanis számos lehetőséget tartogat, a térség már nem olyan, mint egy évtizeddel korábban volt. A kontinensen jelenleg itt a legjelentősebb a gazdasági növekedés, szigorú pénzügyi stabilitással, itt a legkisebb az államadósság mértéke és a munkanélküliség is folyamatosan csökken, miközben a versenyképesség erősödik. KözépEurópa mindig is fontos része volt és fontos része is lesz Európának, a visegrádi országoknak pedig érdeke egy erős Európa. Egy új világrendben élünk, a globalizáció új korszakába, a technológia és tudás korszakába lépett. A földrajz felemelkedésének lehetünk szemtanúi, a geopolitikai folyamatokat a geo-ökonómiai folyamatok váltják fel, a területszerzés helyett a piacokért folyik a verseny. Ez a hálózatok és a fúziók kora, az összekapcsolt világban a komplex megközelítés válik a legfontosabbá. A világgazdaság pólusa ismét kelet felé tolódik. Míg a 19. század a Brit-Birodalom évszázada volt, a 20. század pedig az Egyesül Államoké, a 21. század már egyértelműen Ázsia évszázada. Szemtanúi lehetünk az eurázsiai kontinens felelmélkedésének, amelyben vezető szerepet játszik Kína, az eddig ütközőzónaként aposztrofált Közép-Kelet-Európa pedig hídfőtérséggé válhat. Kína hosszú távú fejlesztési programja, az „Egy övezet, Egy út” célja, hogy az Új Selyemút kiépítésével vis�szaszerezze Eurázsia egykori történelmi, kulturális, gazdasági és kereskedelmi jelentőségét. Az Új Selyemút vasútvonalakból, tengeri és szárazföldi kikötők fejlesztéséből, logisztikai központok fejlesztéséből áll. Kulturális, pénzügyi, oktatási együttműködésekből és tudáshálózatokból, amelyek gazdasági folyosókon keresztül valósulnak meg. A kiépülő hálózatok főbb csomópontjai átrajzolják az egyes térségek jelentőségét is, és új központok jelennek meg. A kezdeményezéshez eddig 64 ország csatlakozott, és Kína jelentős szerepet szán Magyarországnak is: hazánkban egyszerre 3 selyemút-hálózat találkozik.

Amit már biztosan látunk az Új Selyemút eredményeként, hogy 38 kínai város és 36 európai város között összesen 3673 vonat közlekedik, és a beruházás eddig több mint 180 ezer új munkahelyet teremtett. A Pireuszi kikötő ugyanis 20 nappal rövidítheti le a tengeri szállítás hosszát, a Xian- Duisburg vasútvonal pedig 24 nap alatt ér oda a korábbi 42 nap helyett. Egy új fejlődési tengely alakul ki, amely Pireuszt kapcsolja össze az észak-nyugat európai kikötőkkel (Rotterdammal és Hamburggal), és amely Közép-Kelet Európán keresztül vezet. Ezért is fontos a 16 közép-kelet-európai országok és Kína együttműködése: míg Budapest a pénzügyi-szolgáltatási, a kulturális és a tudományos együttműködések központjaként működhet, addig Varsó elsősorban a szállítás és a logisztika területén kap kiemelt figyelmet. Kínában más szemszögből nézik a térképeket. Ezen a világtérképen Ázsiától Északra található Amerika, Európa és Ázsia pedig egy kontinensként szerepel, amelynek kiemelt térsége a nyugati kapu – a középkelet-európai tagországok övezete.

Tisztelettel:

Csizmadia Norbert Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kuratóriumi elnök HUG főszerkesztő

TARTALOMJEGYZÉK

Az Új Világrend Konferencia

Toljuk Európát keletebbre

Többpólusú vagy széttagolódott világ

Az új világrend és a régimódi ENSZ: fenntartható?

42 54 72

A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára! Kína szerepe a nemzetközi rendben

A kínai geopolitika fejlődése

Milyen európai külpolitika adhat választ a jelen és a jövő geopolitikai kihívásaira?

Az „Egy Övezet, Egy Út” az Európai Unió szemszögéből: kihívás vagy lehetőség

104

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

126

ASEAN 50 + EU 60 = 40 éves együttműködés

134

Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére

146

Egy pénzügypolitikai döntés geopolitikai következménye

158

A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások

170

GeoDebates a negyedik ipari forradalom hatásairól

174

A civilizáció lényege

192

Könyvajánló

194

Howard W. French: Everything Under the Heavens – How the Past Helps Shape China’s Push for Global Power – könyvismertető

ร j Vilรกgrend

Az Új Világrend Konferencia A PAGEO által november 29-én megrendezésre került konferencia egy időbe esett a kínai miniszterelnök budapesti látogatásával, melynek apropója a 16+1-es csúcstalálkozó volt. E világeseménnyel párhuzamosan, a közel másfél száz érdeklődő előtt megtartott konferencia a következő kérdésekre kereste a választ: vajon még mindig egy egypólusú világról beszélhetünk? Talán egy újabb kétpólusú világrend küszöbén állunk (új résztvevőkkel), vagy egy multipoláris világrend létrejöttének lehetünk szemtanúi? Vajon a feltörekvő országok elfogadják majd a meglévő struktúrákat, vagy elkerülhetetlenné válik a rendszer teljes megreformálása? Az előadók ezekre a kérdésekre próbáltak válaszokat adni előadásaikban.

és Közép-Kelet Európa együttműködésének lehetőségeit és annak pozitív hatásait régiónkra. Kínai „Marshall tervhez” hasonlította a 16 CEE országgal kezdeményezett gazdasági együttműködést, mely jelentős szerepet játszhat a Közép Kelet Európai régió Európában betöltött szerepének erősítésében. Kiemelte, hogy Kína meghívót küldött régiónknak, és hogy azzal hogyan élünk, az csak rajtunk múlik. Nagyon fontosnak tartotta a fiatalok bevonását a kapcsolatok építésébe, és kiemelte az interkulturális kommunikáció ismeretének fontosságát, ami a jó kapcsolatok kiépítésének záloga. Az oktatás és a cserekapcsolatok jelentősége tehát kulcsfontosságú.

A NEMZETKÖZI INTÉZMÉNYEK SZEKCIÓ (moderátor: Bendarzsevszkij Anton, Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány igazgatója). Elsőként Oleg Buklemisev (Moszkvai Állami Egyetem Közgazdasági Tanszékének docense): Multipolar or Fragmented World: An Economist’s View című előadása következett. Kiemelte, hogy véleménye szerint a világ kevésbé lett multipoláris, mint inkább darabolt, szakadozott. A végbemenő változások pedig inkább lassúak és körülményesek, mint gyorsak és fenntarthatók. A nemzetközi intézmények elfogadottsága és jelentősége komoly mértékben csökkent. Véleménye szerint az irányítási problémákat elsősorban a valódi globális vezetés hiánya okozza, nem pedig az elhibázott lépések, melyek már inkább csak a következmények.

Oleg Buklemisev

A konferencia három fő szekcióra tagolódott, a nemzetközi intézmények szerepére, Kína és a feltörekvő Ázsiáról szóló panelre, és az Európai Unió szerepére a változó világrendben.

Csizmadia Norbert

Az eseményt Csizmadia Norbert a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Beszédében ismertette az alapítvány eddig elért jelentős eredményeit, a PAGEO elkötelezettségét a Sino-Euro tudományos és gazdasági kapcsolatokban. Kiemelte, hogy új geopolitikai korszak hajnalán vagyunk, most ebben az ún. geopillanatban dől el, hogy kik lehetnek az új kor nyertesei és vesztesei. Fontos kérdéseket vetett fel, melyek feszegetik a beköszöntő új kor szerkezetét. Hangsúlyozta, hogy ebben az új korban a kapcsolódási pontok, a konnektivitás és a komplexitás kapja a legnagyobb szerepet. Most körvonalazódnak az új rendszer formái, a globális, okos városok, a tudás kikötők, a HUB-ok, stb. formájában. Azonban rámutatott, hogy az új körvonalak megrajzolásához egy jó térkép és egy iránytű mellett, egy jó tollra van szükségünk, amivel újrarajzolhatjuk a formálódó új világ képét. Ehhez a tollhoz szolgáltat egy jó adag tintát a 16+1 kezdeményezés, melyhez kapcsolódva sikerült ezt a nagy érdeklődéssel várt konferenciát létrehozni. Első előadóként David A. Jones (Varsói Egyetem Amerikai Tanulmányok Központjaának a professzora): Move Europe East: Seizing an Opportunity to Make Central and Eastern Europe’s Economic Wealth Equal or Surpass that of Western Europe címmel tartott vitaindító előadást, melyben bemutatta Kína geopolitikai és geoökonómiai stratégiáit. Előadásában kiemelte Kína

David A. Jones

Su Changhe

Ezt követően Su Changhe (A Fudan Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Közügyek Iskolájának a dékánja): The Coming of a New Era of International Relations and it’s Theoretical Implications címmel tartotta meg előadását. 10 kérdésen keresztül vezette végig és elemezte a világban a globalizáció indukálta jelenségeket, problémákat, ellentmondásokat (pl: nyitott világgazdasági rendszer vs. protekcionalizmus) és azokra adható nemzeti és nemzetközi válaszokat. Világrendünkben az egyik alapvető probléma, hogy a szakadék gazdagok és szegények között nemhogy csökkenne, hanem egyre mélyül és hiányzik a globális felelősségvállalás.Univerzális érdekek helyett a professzor közös érdekekről tett említést.

A második előadó Szabó Dávid (Századvég Alapítvány külügyi igazgatója) volt, Power projection in today’s international arena: the role of international organizations című előadásával. Az előadó kiemelte a nemzetközi intézmények fontosságát, de rávilágított az intézmények hiányosságaira is. Az ENSZ reformjának szükségességét kiemelten hangsúlyozta. Ezt követően Dusan Prorokovic (Stratégiai Alternatívák Intézet igazgatója, Szerbia) következett, aki a New world order and Old Fashioned UN: Is it Sustainable? című pezentációjában az elmúlt évtizedek változásait mutatta be, melyek hatással vannak jelenlegi geopolitikai helyzetre. Előadásában leszögezte, hogy a világpolitika alakulását még mindig a nagyhatalmak határozzák meg, de az erőviszonyok lassan átrendeződnek és ez az ENSZ szervezeteiben nem tükröződik. Ennek megoldására vannak javaslatok, de ezek alapvető amerikai politikai érdekeket sértenek. Megoldást mindenki szeretne, de ettől még a szervezet messze van.

Az Új Világrend Konferencia

remteni egy nyitott, mindenkit magába foglaló, tiszta és korrekt világot, amely élvezi a tartós béke, a teljes biztonság és a közös gyarapodás gyümölcseit. A BRI és a 16+1 kezdeményezések egyértelműen ezt támasztják alá.

Eszterhai Viktor

Oleg Buklemisev, Szabó Dávid, Dusan Prorokovic, Szőke Diána

A következő előadó Szőke Diána (Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője) volt: The World in 2035: A geopolitical forecast című előadását egy frappáns, 1922-es Niels Bohr idézettel kezdte („Prediction is very difficult, especially if it’s about the future.”), mellyel rámutatott arra, hogy a jelenlegi világpolitikai helyzet mennyire összetett. Ennek ellenére képesnek kell lenni, elemzések útján, meghatározott témák mentén, valamiféle lehetséges jövőképet felvázolni, hogy fel tudjunk készülni a kihívásokra. Ehhez kapcsolódik a „The World in 2035” projekt, mely előrejelzést kíván adni a világban történő változásokról. A három legvitatottabb témaként – melyekben a legkevésbé látják a jövőt -, a populizmust, Oroszországot és a gazdasági együttműködéseket említette, valamint a „Black swan” eseményeket, melyekkel kapcsolatban jelenleg szinte alig van információ, ám később jelentős hatást gyakorolhatnak a világra. Végső megállapításként ismertette, hogy a kutatás egyértelműen erőeltolódást jelez Ázsia irányába, és a multipoláris világrend kialakulását erősíti meg. Valamint az előrejelzés pesszimista a politikai változásokat illetően, de optimista a gazdasági fejlődés szempontjából.

KÍNA ÉS A FELTÖREKVŐ ÁZSIA szekció (moderátor: Baranyi Tamás, Antall József Tudásközpont kutatási vezetője)

Kong Tianping A szekció első előadója Kong Tianping (Kínai Tudományos Akadémia Európai Tanulmányok Intézetének a senior kutatója) volt, China’s role in changing international order című előadásával. Érdekes adalékokkal szolgált Kína békés felemelkedéséről és jövőbeni szerepéről az új világrend kialakításában. Az előadó szerint a kelet-ázsiai nagyhatalom fő célja, hogy olyan közösséget építsen, amely közös elhivatottságot érez az emberiség jövője iránt és képes megte-

Eszterhai Viktor (Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány, kutatási igazgatóhelyettes – Kína vezető elemzője) What is the interest of the EU within the BRI? című előadása következett. Az USA vezette világrend évtizedeken keresztül kedvező környezetet biztosított az EU-nak. Az előadás arra a kérdésre keresett választ, hogy az átalakuló világrend kínai alternatívája , az „Egy övezet egy út” tartogat-e együttműködési lehetőségeket az EU számára. A jelenlegi világrend alapjai egyértelműen az USA és az EU, melyen Kína hosszú távon egyértelműen változtatni szeretne. A kínai törekvéseket jól szolgálja a BRICS együttműködés, amely a jövőben jelentősen háttérbe szoríthatja az Euroatlanti erővonalakat, gazdasági súlyát és népességét tekintve egyaránt. Azonban a BRI mindkét fél részére komoly gazdasági jelentőséggel bír. Azonban egyfajta mézes madzag is, hiszen hosszú távon a kezdeményezés Kína további gazdasági erősödését segíti elő, mely előnyöket biztosít Európa számára is, azonban a cél mégiscsak az EU nemzetközi jelentőségének erodálása. Szunomár Ágnes

Szunomár Ágnes (Világgazdasági Intézet- tudományos munkatárs, a fejlesztés-gazdaságtani kutatócsoport vezetője): Belt & Road – Implications for the CEE region című rendkívül aktuális előadásában, a Kínai Népköztársaság és Közép-Kelet Európa gazdasági kapcsolatairól szolgált információkkal, melyek megerősítették az éppen Budapesten zajló 16+1 csúcstalálkozó jelentőségét. A régió rendkívül fontos Kína számára, hiszen komoly gazdasági potenciál rejlik az itt található országokban, melyet a BRI és a 16+1 kezdeményezés rendkívül komolyan vesz. Kulcsrégió és belépési pont Európa nyugati irányába történő terjeszkedéshez, olcsó és jól képzett munkaerővel rendelkezik, valamint kevésbé érzékeny politikai és gazdasági témákra, mint a kontinens nyugati fele. Ugyanakkor a CEE térség is lehetőségként tekint a Kínával történő együttműködésre, befektetési, kereskedelmi és diverzifikációs szempontból. Azonban az együttműködés haszna mellett, negatív hatások is felszínre kerülnek, mint például a CEE-EU és KínaEU viszony alakulása. Előbbit a kiábrándultság, utóbbit az emberi jogok és Tibet helyzete árnyékolja be. A szekcióban utolsóként

Ramachandra Byrappa Ramachandra Byrappa (Eörvös Loránd Tudományegyetem, Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének a docense): Tango or tangle: Let us leave southernization to India címmel tartott tömör és lényegre törő előadást. Kitért Kína és India speciális helyzetére és jövőbeni világpolitikai lehetőségeikre. Ismertette az északi és déli rendszer elméletét, melyben a két ország földrajzi elhelyezkedéséből adódó természetes érdekszféráját határozta meg, valamint az eltérő ideológiai alapokat, melyből a két ország merítkezik. AZ EURÓPAI UNIÓ SZEREPE A VÁLTOZÓ VILÁGRENDBEN (moderátor: Vasa László, Külügyi- és Külgazdasági Intézet, igazgató helyettes).

Az Új Világrend Konferencia

A szekció első előadását David Criekemans (Antwerpeni Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének docense) tartotta, What European foreign policy to address today’s and tomorrow’s geopolitical challenges? címmel. Az előadó szerint az Európai Uniót érintő külpolitikai folyamatok hatást gyakorolnak a közösség közös megoldási mechanizmusainak kialakítására. A belső problémák akadályozzák az EU komolyabb világpolitikai szerepvállalását. Pedig az USA új külpolitikai doktrínája komoly kihívásokat jelent Európa számára, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben idáig sem estek egybe a két világhatalom érdekei (pl. Eurázsia). Az Európai Unió nem ismerte fel, hogy az ukrajnai eseményeknek komoly geopolitikai következményei lehetnek Oroszországgal szemben. Azonban a megromlott viszony rendezésének módja még kérdéses. Kína egyértelmű felemelkedése az erőegyensúly (“balance of power”) politikájának adaptálását igényli az EU-tól is. Azonban a belső stabilitás biztosítása elsődleges cél kell, hogy legyen.

Péti Márton Ezt követően Perger István (Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének a helyettes vezetője) következett, The Future of Europe – Possible Scenarios című előadásával. Az Unió jövőjét érintő kérdések megoldása egyre sürgetőbb, hiszen a világ politikai és gazdasági helyzete folyamatosan változik és az előrejelzések az EU számára elég negatívak. Az előadás taglalta a Juncker által prezentált 5+1 lehetséges fejlődési utat, és azok pozitív és negatív hatásait, valamint a várható időrendet az Unió politikai döntéseinek meghozatalára.

Putyin rendelkezik a válaszadók véleménye szerint a legnagyobb befolyással. További érdekesség, hogy az európai Unióval fennálló nézeteltérések ellenére a közösség megítélése inkább jó, mint rossz. A női és férfi válaszadók az EU működésének megítélésekor szignifikánsan nem tértek el, a nők mégis valamivel pozitívabban viszonyulnak Európához. A kérdőív kitért az Ázsia megítélésére és a világ jövőjével kapcsolatos kérdésekre is. Izgalmas és minőségi szakmai vitáktól sem mentes geopolitikai rendezvény volt a PAGEO által szervezett Új Világrend konferencia.

Anton Bendarzsevszkij

David Criekemans

Péti Márton (Corvinus Egyetem, Geostratégiai Intézet intézetvezetője): Changing potentials of European development bringing cohesion and diversity című előadásában az EU belső problémáival kapcsolatban szolgált mélyebb elemzéssel. A gazdasági válság miatt a globális politika jelentősége a 2000-es évek eleje óta háttérbe szorult. Az Unió világgazdasági szerepe folyamatosan csökken, miközben Ázsia súlya fokozatosan nő. 2050-re a helyzet az USA és Európa szempontjából tovább fog romlani. A megoldatlan, belső gazdasági és kulturális különbségek komoly hátrányt jelentenek. Eltérő külgazdasági orientáció, makro regionális különbségek nehéz jövőt jósolnak Európának.

Perger István

Végül Anton Bendarzsevszkij (Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány igazgatója): Attitudes and interests of Hungarian population towards global foreign policy, USA, EU and China című előadása hangzott el. A magyar lakosság hozzáállásáról és érdeklődéséről a világpolitikai szereplőkkel kapcsolatban szolgált friss információkkal egy – a PAGEO által készített – reprezentatív kérdőív eredményei kapcsán. Az elvégzett és ismertetett kutatásból kiderült, hogy a TV információközvetítő szerepe továbbra is a legjelentősebb (58,6 %), közel háromszorosa az online médiának (22,9 %). Kiderült, hogy Magyarországon az európai vezetők közül Emmanuel Macron az egyik legkevésbé ismert politikus, és Vlagyimir

Toljuk Európát keletebbre Szerző: David A. Jones

Kína „Egy Övezet, Egy Út” (One Belt, One Road, röviden OBOR) elnevezésű, innovatív kezdeményezése, úgy tűnik, több erősséggel és lehetőséggel bír, mint gyengeséggel és fenyegetéssel. Kína ún. „kék óceán” stratégiát valósít meg: nyersanyagokat tud beszerezni és szállítani, valamint olyan termékeket tud forgalmazni és értékesíteni, amelyeket az éppen fejlődésnek induló országokban vagy térségekben gyárt vagy szerel össze. A háttérben potenciális adósságterhek bújnak meg, amelyek Kína lakosságát és az OBOR által érintett országok népeit gúzsba kötik, valószínűleg nem egyformán, és nem is méltányosan. Az OBOR-ra várhatóan úgy fog tekinteni a történelem, ahogyan az Charles Dickens egyik könyve, a „Két város regénye” kezdő soraiban is olvasható: „Derüs napok jártak, de viharosak is.” 1 Az OBOR néhány haszonélvezője valószínűleg derűs időket köszönhet majd neki. Mások – Kínát magát is beleértve – növekvő kihívásokkal, pénzügyi megkötésekkel találják szembe magukat, amelyek kiváltképpen ebből az egyre burjánzó adósságból és az ahhoz kapcsolódó kockázatokból erednek.

BEVEZETÉS Ez a cikk a szerző 2017. november 29-én Budapesten, a Pallasz Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO) és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával megrendezett „Új Világrend” Konferencián elhangzott vitaindító előadásának átdolgozása, amely Kína „Egy Övezet, Egy Út” (angol rövidítéssel: OBOR) kezdeményezését igyekezett megközelíteni körülbelül úgy, mintha egy olyan magas épület lenne, mint a Hong Kong-i Nemzetközi Pénzügyi Központ (International Finance Centre, röviden IFC2) az oldalára fordítva. Más szóval, mintha egy „felhőkarcolóból” „földkarcolót” csináltunk volna, ha el tudjuk fogadni ezt a szimbolikus képi világot a jelen pillanatban, mert a toronyházak és az OBOR közös alapvető erényekkel és alapvető kockázatokkal rendelkiknek, továbbá mindkettő esetében több az erény, mint a kockázat, amennyiben a kockázatokat ellenőrzés alatt tartják. Sajnos nem minden kockázatot sikerült ellenőrzés alatt tartani, nem minden kockázatot lehet ellenőrzés alá vonni. Ahogyan azt Huang Jig, kínai származású amerikai állampolgár, aki a Szin-

David A. Jones gapúri Nemzeti Egyetem professzora volt, mielőtt 2017. augusztus 07-én kiutasították kémkedés vádjával, még 2016-ban vészjóslóan előre megmondta: „Más szóval, ha gazdasági szempontból mindenki egy csónakban evez, akkor ha Kínának jól megy, akkor mindenkinek jól megy; míg ha Kínának rosszul megy, akkor mindenkinek rosszul megy. Ez áll az elképzelés hátterében.” Ez hát az OBOR kezdeményezés veszélye: túl sok tojás van egy óriási, egész Eurázsiát átölelő kosárban. Úgymond „nem bebiztosítható”, sok tekintetben hasonlóan ahhoz, ahogyan egy toronyházat is a kivitelező biztosít az építkezés ideje alatt, de amint az

épület költözhetővé válik, már a banki hitelezők viselik a biztosítást. Ebben az értelemben Kína az OBOR „kivitelezője”, az OBOR menti országok laknak majd a „lakásaiban”, tulajdonosként vagy bérlőként. „Míg bizonyos nyugati országok visszafelé haladnak és »falakat« építenek, addig Kína hidakat tervez építeni, mind fizikai, mind szimbolikus értelemben” – áll a Xinhua hírügynökség egyik nyilatkozatában, amellyel az Egyesült Államoknak, és különösen annak elnökének, Donald J. Trumpnak kívántak odadöfni. A Swiss Partners Group ázsiai divíziójának nemrégiben kinevezett elnöke, Dr. Kevin Liu szerint: A hidak kulcsfontosságú szerepet töltenek be Kína stratégiájában. Az USA nagyban a szövetségesei által kínált biztonsági hálónak köszönhetően tett szert szuperhatalmi státuszra. Geopolitikai szempontból Kína már régen meghozta azt a döntést, hogy biztonságot ajánlani túlságosan drága dolog. Helyette ez az új szuperhatalom összekapcsolódást ajánlhat. A hidak valóban összekapcsolódást kínálnak, amennyiben nem hajlanak meg és törnek össe, vagy nem záródnak el valami miatt, pl. politikai okokból, természeti vagy ember gerjesztette katasztrófák miatt. Bármely ilyen helyzetben az összekapcsolódás, amelyre addig számítani lehetett, kötelezettséggé válik. Beleborzongunk, ha lelki szemeink előtt az sejlik fel, hogy az OBOR is olyan véget ér majd, mint az a híd, amelyet a Szovjetunió kezdett építeni a Jangce folyó felett Wuhannál 1955-ben: az 1956-os politikai nézeteltérések miatt leálltak az építkezéssel, és végül Kínára maradt, hogy az „összekapcsolódást” befejezzék 1957-ben. Ha az OBOR csak részben valósul meg, más eurázsiai

„A hidak kulcsfontosságú szerepet töltenek be Kína stratégiájában. Geopolitikai szempontból Kína az új szuperhatalom összekapcsolódást ajánlhatja.” országoknak kell majd beavatkozniuk-, gondolunk itt az Oroszországi Föderációra, Törökországra, Indiára. A Kína-Pakisztán gazdasági folyosó mentén már fokozódott a feszültség. India miniszterelnöke, Narendra Modi vehemensen elleni, azzal vádolva Kínát, hogy a saját, 21. századi verzióját akarja lejátszani annak a játszmának, amely Nagy-Britannia és Oroszország között zajlott egy évszázaddal ezelőtt. A vádakra a kínai Xinhua hírügynökség azzal vágott vissza, hogy az „Új Selyemút” nem leplezett újkori gyarmatosíts, és soha nem is lesz az, „mivel ez Kína számára nem lehetőség új hegemónia bevezetésére, hanem csupán esély a régi hegemónia megszüntetésére”. Mivel nehéz elképzelni az Egyesült Államok „hegemóniáját” Eurázsiában, ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Kínának a célja mindenféle új játszma leállítása az eurázsiai kontinensen, bármelyik hatalom is indítsa azt. Ez vajon azt jelenti, hogy Kína legalább hallgatólago-

A szerző által szimbolikusan oldalra fordítva egy „földkarcoló” ábrázolására

Forrás: Nemzetközi Pénzügyi Központ (IFC) 2 Hong Kongban. Fotothing.com

Toljuk Európát keletebbre

1. ábra

Folyosóból (China-Pakistan Economic Corridor, CPEC), amelyre a kínai OBOR kezdeményezés szárazföldi részeként van szükség, és engedélyezze a gátépítést Pakisztánnak saját finanszírozásból, hivatkozással olyan ésszerűtlen árukapcsolási követelményekre, amelyeket Kína illesztett be a CPEC projekt gáttal kapcsolatos részébe. Egy másik magyarázat szerint a Diamer-Bhasha gát költségstruktúrája majdnem megháromszorozódott 5 milliárd dollárról 14 milliárd dollárra, így a vártnál sokkal költségesebb lett, jól tükrözve azokat a súlyos adósságterheket, amelyeket az OBOR ró minden résztvevőjére, Kínát magát is beleértve. Egy harmadik magyarázat az, hogy a gát leválasztása az OBOR számára alapvető fontosságú CPEC-ről stratégia volt Kína részéről, amellyel a világnak kívánta bizonyítani, hogy betartja a globális játékszabályokat, és kész megkurtítani a vitatott területeken végzett fejlesztéseket. Még ha több probléma nem is lenne – márpedig igenis sok probléma van –, Kína OBOR kezdeményezését úgy is sújtanák azok a vitás kapcsolatok, amelyek Kína és az OBOR nyomvonala mentén fekvő országok miriádjai között állnak fenn, és még több problémát szülnek majd az OBOR által va-

saa az Oroszországi Föderációt vagy Törökországt, mint már meglévő vagy potenciális „új” eurázsiai hegemónt veszi célba, és szándékában áll eltéríteni őket – ha nem is fizikálisan, de szimbolikusan – ha nem is a Himalája, de az Urál hágójánál? A Xinhua hírügynökség „Belt and Road” könyvtárában pontos terv érhető el az OBOR jelenleg tervezett nyomvonaláról. Ahogyan a konferencián beszélgettünk, különböző nézőpontok láttak napvilágot annak jelentőségével kapcsolatban, hogy Pakisztán visszautasítot-

lószínűleg felbőszített „szomszédok szomszédjai” között jelenleg fennálló kapcsolatokban megjelenő viták. Ezek az országok nem feltétlenül Kína szomszédjai, hanem egymásé, esetenként Kínától igen messze. Ez nem olyan, mint a dámajáték, amelyben a „dáma” átugorhatja a tábla mezőit. Az OBOR keretében szállított áruknak át kell haladniuk az egyik országon, hogy elérhessék a másikat, majd pedig sok további országon kell áthaladniuk, míg elérik a célállomásukat. Minden olyan ország, amelyet érint az OBOR, kisebb-nagyobb mértékű akadályt, „kátyút” jelent az úton , ahogyan az a lenti 2. ábrán is látható. Ezen kívül néhány országon belül,sőt, még Kína bizonyos régióin belül is, főleg Hszincsiang tartományban, a helyi konfliktus nagyban veszélyezteti a folyamatos teherszállítást , és a zűrzavar várhatóan úgy nő majd, ahogy az OBOR növekdik, és ahogy Kína és kereskedelmi partnerei egyre inkább támaszkodnak rá valószínűleg egymás kárára. Várhatóan még az egyes országokon belül is a késedelmes kifizetések, a nemfizetések, az adósság átütemezésének kockázata régióról régióra változik. Egy adott ország központi kormányzatának összeomlása esetén az egész ország veszélybe kerül; máskülönben a kockázat az ország fővárosának vagy központjának közelében

ta azt a kínai segélyt, amely lehetővé tette volna a 14 milliárd dollár költségvetésű Diamer-Bhasha duzzasztógát megépítését. A gát a jelenleg pakisztáni fennhatóságú, de India által is magánat követelt Kasmír régióban található, és mind az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asia Development Bank, ADP), mind a Világbank csoport (World Bank Group, WBG) elzárkózott a finanszírozásától, a terület vitatott szuverenitása miatt. Pakisztán kérelmezte, hogy Kína vegye ki a gátépítést a 60 milliárd dollár költségvetésű Kína-Pakisztán Gazdasági

Toljuk Európát keletebbre

kisebb lnne, és a perifériák felé haladva nőne – ezt nevezzük „központ-periféria disszonanciának”. Néhány meglévő és jövőbeli OBOR partnerország már kifejezte elégedetlenségét, és törölt vagy elhalasztott bizonyos kínai OBOR projekteket, főleg vízierőmű-projekteket. Esetenként néhány ország, például Pakisztán ahhoz folyamodott, amit „kiszemezgetésnek” nevezhetnénk: az OBOR projekt egészében részt kívánnak venni, de a nekik kevésbé tetszetős projektekből kihátráltak, így például a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó szempontjából kulcsfontosságú Diamer-Bhasha gát-projektből is, azzal az ürüggyel, hogy Kína pakisztáni érdekeket sértő pénzügyi feltételeket szabott. Azt az eléggé nyilvánvaló tényt már ritkábban említik, hogy amennyiben a CPEC meghiúsul, az OBOR-t tetemes csúszás fenyegeti. Nincs túl sok alternatív útvonal, és ami van, azok életképessége is megkérdőjelezhető különböző megfontolásokból, a politikaitól kezdve a katonain át a környezetvédelmiig. A szabotázs és a terror más formáinak kockázata is fennáll. A legkeletibb és a legnyugatibb oldaláról nézve az OBOR-t a 2. ábra jól mutatja az érintett hatalmas távolságot. Szárazföldön és tengeren egyaránt sok az akadály, de tengeren a Szuezi-csatorna a lehetséges szűk keresztmetszet, amely az egyetlen tengeri átjáró Ázsia és Európa között, leszámítva a hosszadalmas utazást a dél-afrikai Jóreménység-foka körül. Ha a Szuezi-csatorna stabilitása nem fenntartható – amely kétségkívül egyik fő oka Kína fokozott haditengerészeti jelenlétének a térségben – akkor az OBOR-t, úgy tűnik, jobban biztosítják a tengeri, mint a szárazföldi részei. Ha a kínai befektetések továbbra is ömlenek Pireuszba, az Athén melletti tengeri kikötőbe, akkor elvileg ez lesz a kínai „Marshall-terv”, amely menetközben megmenti Görögországot a szegénységtől, és felvirágoztatja a közép- és kelet-európai (KEK) országokat, mivel a tervek szerint akár 1,5 billió dollár értékű árut is kipakolhatnak Pireusz kikötőjében úton az európai célállomások felé. A szárazföldi vagy a tengeri OBOR végül a „birodalmi takarón túli nyújtózkodás” klasszikus példája lesz, ahogyan azt máris állítják róla, részben mert a kínai összadósság GDP-hez viszonyított aránya, amely 2008-ban 150 százalék volt, azóta legalább kétszeresére, 300 százalékra nőtt, és akár a 400 százalékot is elérheti az olyan „rejtett” kötelezettségek révén, amelyek az OBOR hitelek nem teljesítése miatt csapódhatnak le.

A kínai OBOR mentén elhelyezkedő országok szerencsétlenségére, és valószínűleg a meglehetősen gyorsan eladósódó Kína szerencsétlenségére is, az előrejelzések szerint az OBOR költségeit hitelekből fizetik majd vissza, olyan gigászi adósságterhet kreálva ezzel, amelyet kezdetben legalább mindazon országoknak viselniük kell, amelyeken az OBOR áthalad, ahogyan azt a 3. ábra mutatja. Ez az adósság Kína saját pénzügyi terhévé válik nem-fizetés esetén, és az egyik szomszéd nemfizetése elég ahhoz, hogy a szomszédos országok is csakhamar nem-fizetőkké váljanak, a maghasadáshoz hasonlatosan. Bizonyos országok, különösen India azon dühöng, hogy Kína esetleg elfogad majd tisztességtelen törlesztéseket is, például Pakisztántól, olyan formában, hogy – azon törekvésük részeként, hogy Indiát közösen bekerítsék – az megengedi Kínának fegyverek felhalmozását, megsértve ezzel a hasadóanyagok alkalmazásáról szóló szerződést (Fissile Material Cutoff Treaty, FMCT), amelyet egyedül Pakisztán nem volt hajlandó aláírni . Ezzel Kína nyíltan megsértené az FMCT-t – valószínűleg nem vállalná a kockázatát annak, hogy megbízható globális partneri hírnevé, és különösen OBOR imázsát bepiszkítsa. Attól, hogy az FMCT-t megsértve fegyvereket halmozzon fel, vagy bármilyen egyéb nemzetközi egyezményt felrúgjon, Kínát minden másnál jobban visszatartja az, hogy a „kék óceán” gazdasági hasznát learassa Eurázsiában a hagyományos verseny hiányában. Ezt a lehetőséget rövidre zárhatná a szabálytalan magatartás következményeként valószínűsíthető nemzetközi retorzió.

2. ábra: A kínai OBOR szárazföldön és tengeren megépített, illetve tervezett részei 2015 decemberében

3. ábra: Az OBOR finanszírozásának adósságterheit viselő országok

Az OBOR lényegében párhuzamosan fut Kína azon törekvésével, hogy a főleg üzemi gyártáshoz szükséges ásványi anyagok ellátáslánc-menedzsmentjét biztosítsa, ahogyan azt a 4. és az 5. ábra mutatja egymást bizonyos mértékig átfedő, különböző adatbázisok alapján. Ennek az ellátási láncnak egy része kiváltja majd a mostani, Afrikában és másutt lévő ásványianyag-utánpótlást, amelyek távolabb vannak, és így szállításuk költségesebb. A tervek szerint az OBOR biztosítja a Kínában összeszerelt áruk Európába szállításához szükséges vasúti és közúti infrastruktúrát, a hasonló célokat szolgáló tengeri infrastruktúrával együtt. Továbbá az OBOR munkára akarja fogni az OBOR menti országokat: Kínába egyre több nyersanyag és energia jut el, amelyek a kínai gyártáshoz szükségesek, ugyanakkor az OBOR menti országok fokozatosan átven-

Toljuk Európát keletebbre

4. ábra : Az OBOR és Kína globális ellátási lánc menedzsmentje 2016-ban

nék a gyártás egy részét Kínától, mivel a munkaerő ott olcsóbb és Kína amúgy is arra törekszik, hogy a környezetszennyezéssel járó gyártási tevékenységeit más országokba telepítse át, saját környezete rendbetételének érdekében, összhangban a Párizsi Klímavédelmi Megállapodással, amelyet csak Szíria és az Egyesült Államok nem írt alá. „Toljuk Lengyelországot nyugatabbra” „Toljuk Lengyelországot nyugatabbra” – titokban erre az egyezségre jutott Joszif Sztálin szovjet marsall és Winston Churchill brit miniszterelnök az 1943. november 28. és 1943. december 01. között zajló teheráni konferencián, amelyet Franklin Delano Roosevelt amerikai elnökkel közösen tartottak ugyan, de ő akkor tartózkodott Lengyelország sorsának megvitatásától attól való félelmében, hogy az negatív hatással lehet az 1944-es elnökválasztásra , amelybeyihatmilliónyi lengyel származású amerikai is rész vett. 1944-es megválasztása után Roosevelt támogatta a „toljuk Lengyelországot nyugatabbra” tervet, amelyet az 1945. február 01.-11. között megrendezett Jaltai konferencián nyilvánosan be is jelentettek, megkurtítva ezzel

Németország keleti tartományát, engedve Sztálin azon követelésének, hogy Lengyelország soha többet ne lehessen „folyosó egy Oroszország elleni támadáshoz”. Ehelyett a pireuszi tengeri kikötő megépülésével Kelet- és Közép-Európa általánosságban, Lengyelország pedig konkrétan egy olyan folyosó lesz, amely az Ázsiában készült vagy összeszerelt termékek terjesztését segíti Európa piacain, és amelyen keresztül Európa ellátja nyersanyagaival Kínát. Az Ázsiából, így Kínából is származó árukat a pireuszi kikötőben tervezik lerakodni, amely befejezése után 1-1,5 billió dollár értékű árut tud fogadni. Ennek az értéknek egy része azoknak az áruknak a költségcsökkenéséből származik majd, amelyeket jelenleg Európa legforgalmasabb teherkikötőin – Rotterdamon, Antwerpenen, Hamburgon és Amszterdamon – keresztül szállítanak Ázsiából Európába. Nyugat-Európa első, második és negyedik legforgalmasabb teherkikötője Hollandiában, a harmadik legforgalmasabb pedig Németországban található, ahogyan az a 6. ábrán is látható. Ha Pireusz feljön a 20. helyről mondjuk a 10. helyre, és ehhez

5. ábra

párosul az Egyesült Királyság várható kilépése az Európai Unióból (a „Brexit”), akkor ez valójában azt jelenti, hogy „toljuk Európát keletebbre” a „központ” és a „periféria” tekintetében, és csak az a kérdés, hogy mennyire és milyen gyorsan? Ez a főbb változóktól függ. 2015-ben a Rotterdamba, Nyugat-Európa legnagyobb teherkikötőjébe érkező áru 25%-a Ázsiából származott. Az Ázsiából Európába érkező teherforgalom nagy részének nem lesz érdemes kikerülnie Pireuszt, hogy aztán keletre közúton vagy vasúton jussanak vissza. Feltehetőleg ezért pontosan előre jelezhető, hogy Rotterdam Ázsiából érkező TEU konténer volumenének legalább fele Pireuszba tevődik át, amint az a kikötő teljes kapacitással tud működni. Ha ez a paradigma bekövetkezik, gyakorlatilag azt jelenti majd, hogy Európa gazdasági központja keletre tolódikz Ez önmagában talán nem jelenti azt, hogy Nyugat-Európa veszít javaiból a világ többi részéhez viszonyítottan, de mindenképpen azt jelzi, hogy Kelet-Európa javai Nyugat-Európához viszonyítva emelkedni fognak, azaz ez egygűzéróösszegű” játszma. Cserébe előbb vagy utóbb a KKE országok gazdasági

befolyásra tesznek szert Brüsszelben is, és szinte bizonyosan sokkal több közvetlen külföldi befektetést fognak vonzani az Egyesült Államokból és olyan ázsiai óriásoktól, mint maga Kína, vagy Japán és Dél-Korea. Funkcionálisan ez úgy értelmezhető, hogy „toljuk Európát keletebbre”. A 7. ábra mutatja, melyek voltak Európa legnagyobb teherkikötői 2015-ben, jól érzékeltetve nemcsak egymáshoz való közelségüket, hanem a különböző célállomásoktól való távolságukat is. Három éve Európa legtöbb jelentősebb kikötője Nyugat-Európában helyezkedett el, meglehetősen távol a Közép- és Kelet-Európai célállomásoktól. Ez a paradigma általánosságban megváltozik az OBOR-ral, különösen a pireuszi görög kikötő kibővítésével. Ez a térkép minden kikötő helyét fontos belvízi útvonalakhoz, például a Dunához képest mutatja, amely szintén fogadni tudja a Pireuszban kirakodott rakományt. Ahogyan a közép- és kelet-európai kikötők növekedésnek indulnak, úgy fognak egyre zsugorodni a nyugat-európai kikötők. Ez segíteni fogja, hogy „Európát keletebbre toljuk”.

Toljuk Európát keletebbre

6. ábra: Top 20 európai konténerkikötő 2015-ben – 1000 TEU kezelt konténervolumen alapján [TEU= 20 láb hosszúságú szabványkonténer]

7. ábra: Főbb teherkikötők Európa adatszolgáltató országaiban 2015-ben, a kezelt rakomány bruttó tömege aapján

Forrás: Főbb teherkikötők Európa adatszolgáltató országaiban 2015-ben, az áthaladó rakomány bruttó tömege alapján (Main cargo ports in the reporting countries 2015 by gross weight of goods handled.png); Eurostat Statistics Explained; 2017. január http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/ Maritime_ports_freight_and_passenger_statistics

KONKLÚZIÓ Egy olyan kezdeményezés, mint az OBOR, valószínűleg minden résztvevőjének nyerő helyzetet teremt, még ha gazdasági és politikai kockázatokat is jelent. Szinte bizonyos, hogy a KKE országok számára nyerő helyzetet teremt majd, habár nem feltétlenül egyenlő mértékben. Nagy valószínűséggel Görögország lesz a legnagyobb nertes,: pireuszi kikötője Európában a 20. helyről a élre, vagy annak közelébe ugrik. Ez átrendezi majd Európa kereskedelmi felépítését. Az olyan országok, mint Magyarország és Lengyelorzág –amelyeken hatalmas számú konténer áramlik majd keresztül, érkezzenek akár a szárazföldön, Dél-Ázsia felől köz- vagy vasúton, akár a tenger felől Pireuszba, hogy aztán a szárazföldön, köz-, vasúton vagy belvízi úton érjék el célállomásaikat —, a részvényeik árfolyamainak megugrását fogják tapasztalni. Azok a területek, amelyeken keresztül Kína OBOR kezdeményezése áthalad, illetve a célállomások többnyire „kék óceán” környezetté válnak, és az előre látható jövőben fenntarthatók lesznek. Elvileg ez azt jelenti, hogy Európa javai keletebbre tolódnak, és a javakkal együtt a politikai befolyás is, „Új Világrendet” vetítve előre.

Többpólusú vagy széttagolódott világ

A közgazdász szemével

A „multipolaritás” kifejezést széles körben használják a világ jelenlegi állapotának leírására. Az olyan egyszerű mérőszámok, mint a globális GDP és a katonai kiadások eloszlása, vagy a tartalékvaluták szerepének elemzésével kimutatható, hogy Kína szemmel látható felemelkedése ellenére a világ aligha van közelebb a multipolaritáshoz, mint a 21. század kezdetén. A teljes multipolaritás beköszönte még várat magára, és ennek okai között megtalálható az állomány és a forgalom közötti különbség figyelmen kívül hagyása, az intézményi és pszichológiai tehetetlenség, és részben az új vezetők vonakodása új felelősségek vállalásától. Kijelenthető, hogy miközben az USA veszít hatalmából, a világ inkább széttagoltabb, és nem multilaterálisabb lesz.

Olyan sokszor jelentették már ki az akadémikusok és a politikusok világunkról, hogy multipoláris, azaz többpólusú, hogy azt már természetesnek vesszük. A történetet már ismerjük: a 2. világháború utáni kétpólusú uralom 1991-ben megszűnt a Szovjetunió fizikai és ideológiai összeomlásával – amelyet az USA, a „nélkülözhetetlen nemzet” kizárólagos dominanciájának időszaka követett. Állítólag ennek az új évezred kezdetén lett vége, amikor gyors gazdasági fellendülése után Kína rivális hatalomként megjelent, nyomában Indiával és Brazíliával, illetve az orosz vezetés is új igényekkel állt elő a Szovjetunió parlagon heverő geopolitikai örökségét illetően. Ami azt illeti, 1997. április 23-án Oroszország és Kína aláírták „A többpólusú világról és az új világrend kialakításáról szóló közös nyilatkozatot”, és elkötelezték magukat az új egyensúly megteremtése és nemzetközi kapcsolataik fejlesztése mellett.

cikk a szerző 2017. november 29-én, Budapesten megA rendezett Új Világrend Konferencián megtartott előadásán alapul.

2000-ben

25,2%

2016-ban Egyesült Államok 30,4%

32,0%

24,7%

Japán

3,6%

26,3%

Egyéb

EU Kína

Kína 14,5%

Egyesült Államok

21,8%

6,6% 14,9%

Japán Egyéb Adatok forrása: IMF

Szerző: Oleg Buklemisev

Bevezetés

1. grafikon: Relatív gazdasági hatalom (top 5 ország a GDP nagysága szerint folyó árakon)

Oleg Buklemisev

és/vagy igazságosságot, amely két-/egypólusú

olyan globális hatalmi egyensúlyt ír le, amikor ket-

forgatókönyvekből hiányzik; mások ezzel ellentétben kitartanak amellett, hogy ez a felállás eredendően instabil. A békeidős multipolaritás klasszikus múltbéli példája a bécsi kongresszusi rendszer – a napóleoni háborúk és a krími háború közötti időszak nemzetközi berendezkedése –, amikor a vezető európai hatalmak együttes fellépéssel próbálták a globális színtért ellenőrzésük alatt tartani. Bár a mások tudása tisztelendő, azért vannak, akik maguk szeretnének kiválasztani egy pozitív megközelítést, és ellenőrizni, hogy az abban foglaltak mennyire valósultak meg ezidáig, illetve hogy a világban nemrégiben lezajlott jelentős változás miatt indokolt-e multipolaritásról beszélni. Máskülönben a téves benyomások, amelyek hibás döntéshozatalhoz vezetnének a nemzetközi politikában, sok bajt okoznának.

tőnél (vagy háromnál, ha a hárompólusú világ külön eshetőség) több vezető ország vagy nemzetállam (vagy „civilizáció”) összehasonlítható mértékű nemzetközi gazdasági, ideológiai, katonai és kulturális befolyással bír. A hatalom megoszlásának több ágazati mérőszáma alkalmazható, de a gazdaságiaknak maximálisan fontosnak kell lenniük, mivel a határokon átnyúló befolyás más formái is nagyban függenek az adott ország gazdasági képességétől.

Ez a feladat nem egyszerű, mivel a különböző típusú polaritásnak nincsen egyetemlegesen elfogadott tudományos definíciója. Általában ez a kifejezés

A multipolaritás ellenőrzése Számos nyilvánvaló hibája ellenére, a bruttó hazai terméknek, a GDP-nek egyelőre nem nagyon van hiteles alternatívája a nemzetgazdasági teljesítmény mérésében betöltött szerepét tekintve. Mivel főleg külső pénzügyi potenciált mérünk a relatív belföldi vásárlóerő helyett, nemzetközi összehasonlításokhoz a nominális GDP-t választjuk a vásárlóerő-paritás alapján korrigált értéke helyett (lásd 1. grafikon).

Az egy főre jutó GDP-növekedése 2000–2015 között A „multipolaritás” kifejezés azóta gombamód elszaporodott a nemzetközi szaknyelvben, és még az USA magas rangú politikusai is – Madeleine Albrighttól kezdve Barack Obamáig – használni kezdték ezt a közhelyet. A főleg a nyugati országokat sújtó 20072008-as globális pénzügyi válság, valamint a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) 2009-2011 közötti intézményesülése megerősítette ezt a trendet. Vannak szerzők, akik szerint a multipolaritásnak kellene lennie a normatív megközelítésnek a nemzetközi kapcsolatokat érintő és a biztonsági kérdésekben, mivel megadja a világnak azt a stabilitást

Forrás: World Bank – UNDP - New Economics Foundation, Peter Aldhouse, http://www.peteraldhous.com/fourways. html

Többpólusú vagy széttagolódott világ – a közgazdász szemével

2. grafikon: Katonai kiadások (top 5 ország, globális összkiadás % -a)

2000-ben

2016-ban Egyesült Államok

25,2%

30,4%

Egyesült Államok 32,0%

Japán

3,6% 14,5%

4. grafikon A vezető valuták aránya a nemzetközi hivatalos tartalékokban, %

Kína 6,6%

Egyéb

26,3%

6,3% 2,8%

0,3%

2016-ban

1,4%

24,7%

Euró

Kína

Japán yen

Egyéb

14,9%

1,8% 0,2% 2,5% 2,0% 4,2% 4,4% 1,1%

Font sterling

18,8%

Japán

21,8%

USA dollár

70,5%

Svájci frank Egyéb

19,7%

64,0%

USA dollár Euró Kínai renminbi Font sterling Japán yen Kanadai dollár Ausztrál dollár ???? ????

Adatok forrása: Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) Adatok forrásai: IMF, ECB

3. grafikon: Az USA, Kína és Oroszország katonai kiadásai milliárd dollárban, folyó árakon

5. grafikon: Devizák aktivitásának aránya a bel- és külföldi kifizetésekben, %

700 600 500 200

400

150 100 50 0 1992

1997

2002 USA

Kína

Való igaz, hogy az Egyesült Államok (és az EU) részesedése a világ GDP-jéből csökkent a 21. század első 15 évében, de ez ténylegesen nem vezetett egyetlen gazdaságilag hasonló nagyságrendű, jelentős „pólus” (versenyző) megjelenéséhez sem. Míg Kína részesedése jelentősen nőtt, azt körülbelül ki is egyenlítette Japán hanyatlása (alapjában véve Japán és Kína helyet cseréltek a „tabellán”). Az elmúlt évek főbb gazdasági haszonélvezői az „egyéb” országok voltak, de „Észak” gazdasági vezető szerepének eróziója kétségkívül nem hozott létre multipolaritást. Azonban önmagában a gazdasági méret egyik mérőszáma sem bír sok jelentéssel. A méretet mint tényezőt le lehet (de nem feltétlenül szükséges) fordítani hatalomra (vagy „vezetői szerepre”) több csatornán keresztül, például:

2007

Katonai kiadások, milliárd USA dollár

800

2012

Oroszország Forrás: Sandler, T. and George, J. (2016) • kereskedelmi és befektetési vonzerő; • hatalmas humánerőforrás-bázis; • katonai kiadások; • tartalékvaluta kibocsátása; • nemzetközi szervezetekben betöltött vezetői szerep; • puha hatalmi („soft power”) képességek, stb. Ezen tényezők némelyike nem mérhető közvetlenül vagy pontosan, de vannak, amelyek mérésére szerencsére természetes módszerek állnak rendelkezésre. Például a katonai kiadások tekintetében az Egyesült Államok erejét senki nem múlta még felül azon kijelentések ellenére, hogy a világ hatalmi bázisa többé már nem egypólusú. A 2. grafikon mutatja, hogy jelenleg, csakúgy, mint az évezred kezdetén, az USA veszi ki messzemenően a legnagyobb részt a globális katonai kiadásokból.

Forrás: SWIFT (2018)

Függetlenül attól, hogy Kína és Oroszország nemrégiben jelentősen megnövelte a fegyveres erői finanszírozására fordított összeget, még ha össze is adjuk ezeket a kiadásokat (és itt stratégiai szempontból nagyon nagy „ha” van), akkor sem lesznek köszönőviszonyban az USA ezen célú (ráadásul a közös NATOerőfeszítések nélkül számolt) kiadásaival, ahogyan az a 3. grafikonon látható. Fontos: ebben a konkrét esetben az „egyebek” többnyire hanyatlanak, de a katonai koncentráció tartja az ütemet, habár megint csak nem találjuk egyértelmű jelét a multipolaritásnak (ugyanakkor figyelembe kell venni Kína és Oroszország azon egyre erősödő elhatározását és képességét, hogy katonai erőt vessenek be közeli külföldi területeken). Az egyes nemzetek globális befolyásának másik fontos mutatója a tartalékvaluta-státuszban ölt testet. A nemzetközi kereskedelemben és befektetésekben

széles körűen használt nemzeti valuta kibocsátójának – Charles De Gaulle szófordulatával élve – „túlzott kiváltságot” ad, amely abból áll, hogy a valutakockázat eltűnik, a belföldi vállalkozások tranzakciós költsége csökken, az országba tőke áramlik be, a tőke olcsóbb, az ország pénzügyi szektora felvirágzik, a pénzkibocsátás pedig új lendületet kap, miközben a főbb tartalékvaluták nemzetközivé tételének költsége sokkal kisebb nagyságrendű. Becslések szerint az Egyesült Államok több mint 100 milliárd dollár halmozott éves haszonra (másszóval, az amerikai GDP durván 1%-ára) tesz szert a dollár globális valuta státuszának köszönhetően. A közelmúltban megjelent tanulmányok megerősítik, hogy ez szorosan összefügg a geopolitikai (különösen a katonai) helyzettel (például bebizonyosodott, hogy a katonai szövetségek 30 százalékponttal

Többpólusú vagy széttagolódott világ – a közgazdász szemével

6. grafikon: Devizák aktivitásának aránya a külföldi kifizetésekben, %

lehetséges ellenfelei között a szakadék áthidalhatatlannak tűnik az utóbbiak jelenleg folyó fejlesztései ellenére is. Ugyanez az érvelés vonatkozik más, az idő során felhalmozott anyagi jellegű készletekre, például a befektetésekre is. • Tehetetlenség és a status quo előnyben részesítése, „a megszokás hatalma” Erre jó példa, hogy a nemzetközi szervezetekben a fejlődő országok jelenlegi szerepe mennyire nem tükrözi valós súlyukat. Az IMF kvóták körüli „saga” jól mutatja, hogy az intézményes tehetetlenség és a politikai ellenállás milyen fontos késleltető tényezők. A G20 országok még 2010-ben megállapodtak, hogy

Forrás: SWIFT (2018)

7. grafikon: A kínai valuta piaci részesedése a nemzetközi kifizetésekben, % 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0 0,5

2011

Forrás: The Economist (2017. október 14.)

növelik egy adott valuta részesedését a partnerországok devizatartalékaiban). Ebben az értelemben a tartalékvaluta-státusz a vezetői szerep mutatójának tekinthető, amely magában foglal olyan tényezőket, mint a gazdasági méret, a pénzpiacok szélessége és a strukturális minőség (makrogazdaság-politika, pénzügyi szabályozás, intézményes jellemzők. Ha megnézzük a tartalékvaluták jelenlegi állását és összehasonlítjuk a 2000-es helyzetükkel (4. grafikon), akkor látjuk, hogy a dollár dominanciája töretlen. A kínai renminbi szerepe a bel- és külföldi pénzforgalomban még mindig kisebb a japán yenénél vagy az angol fonténál, megegyezik a kanadai és az ausztrál dolláréval (lásd 5. grafikon), és még kisebb, ha csak a nemzetközi kifizetéseket vesszük figyelembe (6. grafikon).

Annak ellenére, hogy az IMF 2015-ben úgy döntött, bevonja a kínai valutát az SDR-kosárba, és Peking hatalmas erőfeszítéseket tett valutája nemzetközivé tétele érdekében, a renminbi előretörése megtorpant, sőt, visszájára fordult (7. grafikon). A fejlődő országok, élükön Kínával, valóban figyelemreméltó gazdasági és társadalmi haladásról adtak tanúbizonyságot, és a globális rendszerben határozottan nagyobb részesedésre és befolyásra tettek szert. Mindazonáltal számos mutató alapján még korai lenne kijelenteni, hogy a világ többpólusúvá vált. A többpólusú világ korlátai Az új versenyzőknek a vártál tovább tart kikövetelni az „őket megillető” részt a globális ellenőrzésből. Számos okot találunk arra, miért van ez így. • Az „állomány” és a „forgalom” közti különbség A nemzetközi összehasonlításokban használatos több mutatóra is igaz az, amit a gazdasági nyelvben az „állomány” és a „forgalom” közötti különbségként jellemezhetünk. Például az A ország kemény hatalmi dominanciája a B ország fölött nem akkor érhető el, amikor A jelenlegi katonai költségvetése (a forgalom) nagyobb lesz B költségvetésénél, hanem amikor ugyanez a kapcsolat az „állomány”, azaz a teljes katonai erő szintjén is megjelenik az éves forgalom felhalmozódásának eredményeképpen. Bármekkora is az előző évek éves forgalmára alkalmazott „diszkontálási faktor”, ha ezt az egyszerű koncepciót figyelembe vesszük, a hadászat terén Amerika és

szükség van az IMF szavazati jog megreformálására a globális gazdaságban bekövetkezett változások, valamint a fejlődő és feltörekvő országok növekvő szerepének lekövetésére. Mindazonáltal a módosítás öt évbe tellett az amerikai Kongresszus republikánus képviselőinek ellenkezése miatt. Mindemellett az Egyesült Államok továbbra is több mint 15%-os IMF kvótát tartott meg magának, amellyel hatékonyan tud vétójogot gyakorolni, az OECD országok a szavazatok csaknem 2/3-ával rendelkeznek (PPP részesedésük a világgazdaságban manapság nem éri el az 1/2-et), míg több jelentősebb fejlődő ország – különösen Kína, India és Indonézia – még mindig erősen alulreprezentált. Habár a kvóták felülvizsgálata már elfogadott módszer lett, a jövőben a további reformok kapcsán is lehet, hogy hasonló késlekedéssel kell számolni. Ez azt is jelenti, hogy a tartalékvaluta státusz szintén hasonló rutinokon illetve formális/informális üzleti konvenciókon alapszik, és ezek csak rendkívül lassan változnak. A történelmi tapasztalatokból az szűrhető le, hogy jó nagy adag tehetetlenség is van ebben; sokszor valamilyen jelentős sokkhatás kell ahhoz, hogy az egyensúlyi helyzet egy másikba mozduljon el. • Az újoncok vonakodnak, vagy nem tudnak vezetői szerepet vállalni Az új vezető szereplők feltörekvését övező ellenállás részben annak a teljesen jogos aggálynak is köszönhető, hogy még nem állnak készen vagy nem akarják a kezükbe venni a kormánykereket. Egyelőre csak találgathatunk, mik az új potenciális vezetők szándékai (azon felül, hogy a jelenlegi szabályokkal nem értenek egyet), és ez hogyan fogja a nemzetközi helyzetet átrendezni. Ez különösen fontos egy olyan korban, amikor a világ a „Kindleberger-csapdával”, hatalmi vákuummal néz szembe: a globális vezetői szerep hiánya katasztrofális

következményekhez vezethet, ha az USA Trump elnöksége alatt visszavonul a nemzetközi színtértől. Még Kínában is erős az a vélekedés, hogy az országnak nem kell aktívabb globális szerepet vállalnia, mert az csak összeesküvés, amely az országot kusza regionális problémák csapdájába ejti. Az elmúlt években azonban sok területen egyáltalán nem az látszott, hogy Kína vonakodna új kötelezettségeket vállalni. Konklúzió Az USA viszonylagos gyengülése és a nemzetközi színtértől való visszavonulása jelenthetné azt, hogy az egypólusú világ hamarosan véget ér. Ugyanakkor Kína gyors felemelkedése ellenszelet is kavar bel- és külföldön egyaránt – ami a globális vezetői státusz ellen hat. A lényeges tények – a globális GDP megoszlása, relatív katonai hatalom, és végül a nemzetközi tartalékvaluták pozíciója – elemzése után kijelenthetjük, hogy még nincs szó multipolaritásról. Mielőtt a multipolaritás beköszöntene (ha beköszönt egyáltalán), a tudósok továbbra is különbözőképpen próbálják leírni „szép, új világunkat”. Samuel Huntington volt az, aki megalkotta erre az egy-többpólusú hatalmi egyensúly kifejezést; másszóval, Amerikának más, alacsonyabb szintű hatalmi központokkal kell kiegyensúlyoznia dominanciáját ahhoz, hogy az véget érjen. Ennek alternatívájaként Richard Haass kikiáltotta a polaritás nélküli kort, amikor az államok, a nemzetközi szervezetek és nem állami szereplők lépnek kölcsönhatásba és versenyeznek egymással a világszíntéren. Mivel a Facebook és más globális technológiai óriások hatalmas mennyiségű adatot halmoznak fel, ők is – a vezető nemzetek mellett – ténylegesen jelentős szereplőkké válhatnak a jövőben. Azonban a jövőbeli főbb szereplők érdekeinek nagymértékű differenciálódása (még ha figyelmen kívül is hagyjuk az olyan erős befolyással bíró, felkelő szereplőket, mint az ISIS) megnehezíti a közöttük zajló kommunikációt, és a termékeny szövetségek létrehozását. Előfordulhat, hogy a közös program leszűkül arra a néhány témára, amely a legellentmondásosabb – és ezek általában nem a legfontosabbak. Az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács 2008-ban azt jelezte előre, hogy két évtizeden belül „globális többpólusú rendszer” alakul ki. Még nem bizonyosodott be, hogy helyes volt-e ez az előrejelzés, de a számos, függőben lévő, akut globális probléma ellenére – bármi is történjék még menetközben –, a világ valószínűleg széttagoltabb lesz, és nem többpólusú.

Az új világrend és a régimódi ENSZ: fenntartható? Szerző: Prof. Dr. Dušan Proroković

A nemzetközi politikát továbbra is kétségkívül a nagyhatalmak fogják meghatározni. A katonai, gazdasági és politikai hatalmukban rejlő potenciáltól függően alakul a világpolitikai rendszer szerkezete egy-, két- vagy többpólusúvá. Azonban ki kell emelnünk a nemzetközi szervezetek fontos szerepét, mindenekelőtt az ENSZét. Mindamellett a nemzetközi szervezetek szerepét nem szabad túlbecsülni sem. Az ENSZ egész egyszerűen nem reagált megfelelően, vagy nem hagyták, hogy reagáljon a szovjet beavatkozás utáni magyarországi vagy csehszlovákiai válsághelyzetben, illetve a számtalan latin-amerikai válság során, amikor az Egyesült Államok beavatkozott.

1. táblázat: Változik a világ: a vásárlóerő-paritás (PPP) alapján számított globális GDP megoszlása 1989-től 2014-ig Állam USA Kína Japán Németország Franciaország Brazília Egyesült Királyság Olaszország Oroszország India Kanada Ausztrália Spanyolország Mexikó Dél-Korea Indonézia Törökország Szaúd-Arábia Argentína Dél-Afrika

2014/1989 (A)/(R) – 6,14 (–27,56) +12,25 (+300,98) –4,39 (–49,94) –2,65 (–43,44) –1,75 (–42,27) –0,72 (–19,25) –1,29 (–35,34) –2,26 (–53,42) –0,17 (–4,89) +3,11 (+83,60) –0,60 (–28,84) –0,19 (–15,83) –0,78 (–34,98) –0,65 (–24,71) +0,45 (+37,50) +0,56 (+28,57) +0,01 (+0,72) +0,10 (+7,19) +0,01 (+1,15) –0,23 (–26,14)

2014 (%) 16,14 16,32 4,40 3,45 2,39 3,02 2,36 1,97 3,30 6,83 1,48 1,01 1,45 1,98 1,65 2,48 1,40 1,49 0,88 0,65

2009 (%) 16,98 13,71 4,90 3,72 2,65 3,18 2,53 2,36 3,44 6,09 1,54 1,04 1,70 2,03 1,67 2,27 1,34 1,38 0,89 0,68

2004 (%) 19,64 9,68 5,79 4,20 3,07 3,08 2,96 2,88 3,47 4,91 1,73 1,09 1,94 2,21 1,64 2,03 1,38 1,28 0,81 0,70

1989 (%) 22,28 4,07 8,79 6,10 4,14 3,74 3,65 4,23 3,72 2,08 1,20 2,23 2,63 1,20 1,96 1,39 1,39 0,87 0,88

(A) – abszolút változás; (R) – relatív változás

Az 1990-es évek kezdetéig az ENSZ a kétpólusú világrendben létezett, majd 2008-ig egypólusúban. 2008 óta a világ politikai rendszere nyilvánvalóan átalakulóban van többpólusú renddé. Érdekes módon a legjelentősebb hatalmak előre látták ezeket a fejleményeket, és támogatták a G20 létrehozását. A G8 helyett új multilaterális alakulat jött létre, amely a világ legfontosabb országait foglalja magában. Azonban a G20 nem helyettesíti az ENSZ-t. Egész egyszerűen azért, mert az ENSZ-en belüli mechanizmus több mint 60 év alatt fejlődött ki, konszenzuson és világszerte elfogadott alapelveken alapul, és az ENSZ olyan gazdag jogi örökséget hozott létre, amely szintén jelentős – az ENSZ tagjai olyan regionális hatalmak és kis államok is, amelyek fontos szerepet játszanak a regionális biztonság tekintetében a világ különböző részein. A nagyhatalmak a leginkább felelősek a globális biztonságért, de sem most, sem a jövőben nem ők határozzák meg a regionális biztonsági dinamikát a regionális hatalmak és a kis államok bevonása nélkül. Ezért az ENSZ-nek nincs alternatívája. Azonban a belső szerkezete miatt az ENSZ előtt jelenlegi formájában nem áll nagy jövő. Alapvető reformok és szerkezeti változások szükségesek, hogy hatékonyabbá váljon, és segítse a rendszer strukturális átalakulásának le-

tonsági Tanácsának állandó tagja lesz, számottevően kisebb lesz az esélye széthullásának, destabilizációjának. A változások szükségesek, erre az előző évek is rámutattak.

hető legnyugodtabb lezajlását. Mindenekelőtt ez az ENSZ Biztonsági Tanácsának belső reformját érinti. A mai struktúra a 2. világháború hozadéka: a győztes hatalmak létrehoztak egy olyan rendszert, amelyben 5 állam állandó, vétójoggal rendelkező tag. Természetesen ennek volt is értelme. Mindazonáltal szem előtt kell azt is tartanunk, hogy milyen világban élünk: már nem a 2. világháború után kialakult nemzetközi viszonyok dinamikáját követi. Hatalmas változások zajlottak – akár a gazdasági mutatókról, akár az államok haderejéről, akár a demográfiai mutatókról beszélünk. A Biztonsági Tanács öt állandó tagja jelenleg a világ GDP-jének 47,8%-át adja, ebből az USA és Kína adja a 39,4%-ot, míg az Egyesült Királyság, Franciaország és Oroszország mindössze 8,4%-ot. A gazdasági paramétereket látva természetesen felmerül a kérdés, hogy például Japán és Németország miért nem állandó tagok? Az öt állandó tag a világ lakosságának 26,3%-át öleli fel. Ebből 18,3% Kínáé, míg a fennmaradó 8% megoszlik a többi négy ország között. Ha ezt a mutatót nézzük, Indiának is állandó tagnak kellene lennie, hadereje is indokolttá teszi ezt. India jó úton halad afelé, hogy a negyedik nukleáris hatalommá váljon, amely nemcsak a dél-ázsiai regionális biztonságért felelős, hanem

1993-ban az ENSZ felállított egy nyílt végű munkacsoportot a Biztonsági Tanácsban való méltányos képviselet és a taglétszám növelése érdekében. Azonban ezen testület, immáron 25 éves fennállása és működése alatt, szinte semmilyen eredményt nem tudott felmutatni. 2005-ben Kofi Annan főtitkár azt szorgalmazta, hogy a Biztonsági Tanácsot 24 tagra bővítsék ki. A testület átalakításához két alternatív javaslattal állt elő. (Lásd 2. táblázat.)

a globális biztonságért is. Brazília szintén olyan ország, amelynek hadereje növekszik, és megkerülhetetlen tényezője az egész latin-amerikai térség regionális biztonságának. Brazília is állandó tagságra pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Afrika jövőben várható eseményeinek tudatában fontos, hogy ezen a kontinensen is legyen egy ország, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsában állandó tagként van jelen. Ha Nigéria az ENSZ Biz-

Az első forgatókönyv – az A modell – azt jelenti, hogy az állandó tagok számát hat állammal, a nem állandó tagok számát három állammal megemelik. Így a vétójoggal rendelkező államok száma 11-re emelkedik. A második forgatókönyv – a B modell – szerint a vétójoggal rendelkező állandó tagok száma öt marad, és a kétévre beválasztott nem állandó tagok számát megnövelik eggyel, továbbá bevezetnek egy új kategóriát: nyolc nem állandó tagot, amelyek négy évre kapnak tagságot. Annan javasolta a meglévő csoportok megszüntetését és új formációk létrehozását is, kizárólag a kontinensekhez való tartozás szerint. (Lásd 3. táblázat.)

Az új világrend és a régimódi ENSZ: fenntartható?

India ENSZ BT állandó tagságát határozottan és nyíltan támogató országok

Kishore Mahbubani kompromisszumos javaslatot terjesztett elő: a Biztonsági Tanács 21 tagra bővülne, három csoportra osztva: állandó tagok, félig állandó tagok és nem állandó tagok. Mindegyik csoportot hét állam alkot. Az állandó tagok az alábbiak lennének: USA, Kína, Oroszország, India, Brazília és Nigéria, to-

Uniting for Consensus (UfC)

vábbá egy helyet kapna az EU. A félig állandó tagokat regionális alapon választanák. Ezek a helyek a regionális hatalmakat illetnék. Így néhány ország – például Japán, Pakisztán, Németország és Mexikó – négy évenként taggá válhatna. Ez nagyon fontos lenne, mert, ahogyan azt Mahbubani is megjegyezte, India

2. táblázat: Kofi Annan javaslata Jelenlegi szerkezet 5 10 -

Állandó tagság Kétéves tagság Négyéves tagság

A modell 11 13 -

B modell 5 11 8

3. táblázat: Kishor Mahbubani javaslata Státusz Állandó Félig állandó

Nem állandó

∑ 7 7

Tagok (Államok) USA, Kína, Oroszország, India, Brazília, Nigéria és az EU Ázsia-csendesóceáni térség: Japán, Pakisztán, DélKorea, Banglades, Fülöp-szigetek, Irán, Thaiföld, Vietnám, Indonézia

Nyugat-/ Kelet- Európa: Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Spanyolország, Olaszország, Törökország, Lengyelország, Kanada Latin-Amerika / Afrika: Dél-Afrika, Karibi térség: Etiópia, Kenya, Argentína, Mexikó, Algéria, Kongói Kolumbia, Venezuela Dem. Köztársaság, Tanzánia, Egyiptom Minden más állam (ENSZ tag)

∑ 7 28

két évtizeden át, 1992 és 2011 között nem volt a Biztonsági Tanács tagja. Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi állandó tagok hivatalosan támogatják az ENSZ reformját, de nem hivatalosan már más a hozzáállásuk. A „Wikileaks”nek köszönhetően nyilvánosságra került az USA ENSZ-nagykövete, Zalmay Khalilzad és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter közötti levelezés, amelyben ez áll: „a Biztonsági Tanács jelenleg megfontolás alatt álló modellek szerint történő kibővítése csökkentené az amerikai befolyást a testületben. Az új, vétójoggal rendelkező állandó tagok beválasztása potenciálisan nagyobb kockázatot jelentene az amerikai érdekekre.” Ha több ország kap vétójogot, a hatalom megoszlik, és ennek következményeként a jelenlegi öt állandó tag meggyengül a globális politikai rendszerben. Az ENSZ reformját legkövetkezetesebben négy ország követeli: Brazília, India, Japán és Németország. Az ENSZ-en belül létrehozták az ún. G4-et, amely aktívan lobbizik a változásért. Az ennek szükségességéről folyó viták során Japán és Németország nem győzi hangsúlyozni a tényt, hogy az ENSZ költségvetéséhez legtöbbel hozzájáruló országok között vannak. (21) 82 ország pedig támogatta azt a törekvést, hogy India állandó taggá váljon.

A Uniting for Consensus (UfC) mozgalom az 1990-es években jött létre, az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagságának esetleges kibővítése ellen. A mozgalom vezetői Olaszország, Kanada, Mexikó, Argentína, Dél-Korea és Pakisztán. Ők szerényebb javaslattal álltak elő: a BT tagok számát 25-re növelnék, a jelenlegi állandó tagok megtartanák a vétójogukat, és a 10 új tag nem állandó tagságot kapna. Ezek az országok nemigen támogatják azt az elképzelést, hogy a G4 állandó tag legyen a BT-ben. Úgy vélik, ez a fennálló regionális viszonyokat veszélyeztetné. Pakisztán ellenzi, hogy India állandó tagságot kapjon a BT-ben, mint ahogy Dél-Korea Japán, Mexikó és Argentína pedig Brazília állandó tagságát ellenzi. Kínának is jelentős fenntartásai vannak Japán ezirányú törekvéseit illetően. Németország állandó tagsága bizonyos európai államok részéről nem kívánatos, de a világ más országainak részéről sem, mivel ebből a térségből két ország már állandó tag – Nagy-Britannia és Franciaország. Ahogyan azt Paul Kennedy írja: „Mindenki egyetért abban, hogy a jelenlegi struktúra elhibázott. De továbbra sincs konszenzus abban, hogyan lehetne kijavítani.” Az ENSZ jelenlegi struktúrája nem tükrözi a valós nemzetközi viszonyokat.

158

A világ 2035-ben:

geopolitikai előrejelzés

A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés

Szerző: Szőke Diána

A geopolitikai előrejelzések alapján készült tanulmány azokat a főbb politikai, gazdasági és társadalmi trendeket összegezi, amelyek valószínűleg formálják majd a nemzetközi fejleményeket az elkövetkező két évtized során. Gazdasági vonalon optimizmus övezi a feltörekvő országokban – különösen az ázsiai-csendes-óceáni térségben – tapasztalható globális gazdasági és demográfiai növekedést. Azonban a politikai kilátások már sokkal komorabbak: a szakértők konfliktusokkal terhes, többpólusú világrendre figyelmeztetnek, amelyben a nemzetközi intézményeknek csak korlátozottabb szerep jut. A technológia gyors ütemű fejlődése, az ember okozta éghajlatváltozás elleni küzdelem és a fosszilis üzemanyagok jövőbeli mellőzése adja majd ezen változások hátterét. A cikk kitér a geopolitikai előrejelzések irodalmának legvitatottabb kérdéseire is, mint például a populista pártok választási esélyei a nyugati demokráciákban, Oroszország jövőbeli szerepe a nemzetközi színtéren, továbbá a gazdasági elszigetelődés potenciális trendje és a kereskedelmi korlátok növekvő száma.

Bevezetés

Módszertani áttekintés

A 2010-es évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a hidegháború végét követő posztbipoláris világrend mélyreható átalakuláson megy keresztül. Olyan meglepő, olykor tragikus események jelezték ezt, mint az Arab Tavasz, az ukrajnai polgárháború, a Brexit, és Donald Trump 2016os elnökké választása az Egyesült Államokban. Mindezen fejlemények felvetik azt a kérdést, hogyan fog a világ az elkövetkezendő évtizedekben változni, és milyen potenciális, bár most még ismeretlen folyamatokkal kell geopolitikai előrejelzéseinkben kalkulálnunk. Ez a cikk az elmúlt néhány évben megjelent geopolitikai előrejelzések értékelése alapján próbál meg némileg fényt deríteni ezen milliónyi problémára. Nem csak felvázolja azokat a legfontosabb politikai, gazdasági és társadalmi trendeket, amelyek középtávon valószínűleg a világrendet formálni fogják, hanem kitér a szakirodalom néhány igen vitatott témájára is. Továbbá azt is részletezi, hogyan kellene értékelnünk az ismert ismeretleneket és az olyan nem ismert ismeretleneket, mint amilyenek az ún. „fekete hattyú” események.

Jelen tanulmány az elkövetkezendő évtizedek geopolitikai dinamikájával és a globális világrend ennek megfelelő változásával foglalkozik. Először is természetesen szükség van a „világrend” fogalmának tisztázására, mivel ennek a kifejezésnek nincs végleges, normatív jelentése. Jelen cikk összefüggéseiben a „világrend” három lehetséges szinten értelmezhető: 1) államok közötti kapcsolatok (pl. politikai és diplomáciai kötelékek országok között, gazdasági verseny, katonai konfliktus, stb.); 2) állami és nem állami szereplők közötti kölcsönhatás (pl. kormányközi szervezetek, transznacionális vállatok, fegyveres csoportok, stb.); és 3) a globális környezet, amelyben ezek az interakciók kibontakoznak (pl. a természeti környezet, az uralkodó ideológiák, demográfiai trendek, stb.).

Ezt az elemzést a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére 2017. tavaszán végezte el. Módszertani szempontból túlnyomórészt deduktív, ami azt jelenti, hogy az eredményeket az elérhető szakirodalom alapján állapítottuk meg. A projekt a világ vezető kutatóintézetei (think tank) által kiadott geopolitikai előrejelzések elemzésén alapult, és az alábbi kérdésekre keresett választ: · Merre tart a világ, ha feltételezzük, hogy a hidegháború utáni világrend véget ért? · Milyen kulcsfontosságú tényezők formálják a jövőt? · Milyen fontosabb globális politikai, gazdasági és társadalmi trendek várhatók? Mik a legvitásabb kérdések és a legbizonytalanabb tényezők az

Szerző megjegyzése: A cikk kibővített változata a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) magyar nyelvű tudományos folyóiratának, a Külügyi Szemlének 2017/4. számában jelent meg „A világrend 2030-ban. A globális politikai, gazdasági, és társadalmi trendek vizsgálata” címmel, társszerzők: Szalai Máté (kutató, KKI) és Garai Nikolett (projektkoordinátor, KKI).

· ·

előrejelzésekben?Mivel ennek a témának hatalmas a szakirodalma, kutatásunkat leszűkítettük a lenti kiválasztási szempontok alapján. Ezért olyan előrejelzéseket kerestünk, amelyek: szerzője nemzetközileg elismert kutatóintézet, kor mányzati szerv, nemzetközi szervezet vagy tanácsadó testület; közép- vagy hosszútávú prognózist nyújtanak (azaz 2030-2050-ig, vagy akár 2010-ig bizonyos megatrendek esetében); az elmúlt 5 évben láttak napvilágot (2013-2017 között); és a geopolitikai fejleményeket holisztikusan próbálják megközelíteni.

A földrajzi reprezentativitás nem játszott jelentős szerepet a kiválasztásban; ennek eredményeképpen a tanulmányozott publikációk többsége Észak-Amerika vagy Európai területén készült. Természetesen kulcsfontoságú az a kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e előre jelezni a jövőt. A globális kilátásokat sok olyan tényező befolyásolja, amelyeknél magas az eshetősége a drasztikus vagy váratlan változásoknak vagy bizonyos események tovább gyűrűző hatásának. Következésképpen a stratégiákban felvázolt fő trendeket bizonyos fokú fenntartással kell kezelni. Mindazonáltal az ezen előrejelzések megfogalmazása mögött húzódó stratégiai

A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés

gondolkodási módszer gyakran érdekesebb, mint maguk az előrejelzések. Nem feledkezhetünk meg a gondolkodásunkban gyökeret verő lehetséges pszichológiai torzításokról sem: például ha a meglévő trendeket szeretnénk extrapolálni úgy, mintha folytatódásuk természetes lenne, vagy ha hajlamosak vagyunk a jelenlegi problémákat túlhangsúlyozni. Az ideológiai preferenciák és a személyes meggyőződések szintén torzíthatják a jövőről alkotott előrejelzéseinket. Főbb globális geopolitikai trendek A 2035-ös előrejelzésben foglalt általános trendeket úgy összegezhetjük, hogy az előrejelzés politikailag inkább pesszimista, de gazdasági szempontból már optimistább. A kutatási projekt keretében tanulmányozott előrejelzések főbb tanulságait nyolc fontosabb mozzanat mentén mutatjuk be. Az állam szerepe Az államok maradnak a nemzetközi színtér domináns szereplői, de a (elméletileg) nemzetállamok ún. vesztfáliai globális rendszere tovább erodálódik. A nyugati típusú állammodell hanyatlása különböző okokra vezethető vissza, például a jóléti rendszer válságára, a posztkapitalista ideológiák térnyerése, és gya-

korta a képviseleti demokráciákba vetett hit meggyengülése. A nyugati típusú modell küszködése nyomán alternatív kormányzati formák válhatnak vonzóbbá (például a kínai vagy az orosz esetben).

1. ábra A primerenergia-szükséglet változása 2016-2040 között (Mtoe – millió tonna olajegyenérték)

A vesztfáliai rendszer erodálódásával párhuzamosan a nem állami szereplők – vállalatok, vallási csoportok, nemzetközi szerveztek, félkatonai erők, stb. – jelentősége megnő. A digitalizáció, az IT innovációk és a közösségi média szintén hatással lehet a politikára és a civil társadalomra. Például előtérbe kerülhetnek a politikusokkal folytatott kommunikáció és a határokon átívelő együttműködések újfajta módszerei, valamint az online népszavazások is. Geopolitikai egyensúly Az előrejelzések meglehetősen borúlátók a geopolitikai egyensúly 2035-ig bekövetkező elmozdulását illetően. Lényegében azt állítják, hogy a világnak hegemón hatalom nélküli életre kell berendezkednie. Valószínűleg többpólusú világrend alakul ki, amelyben nagyobb mozgásteret kapnak a regionális hatalmak (azaz Oroszország, Brazília, India). Ez nagyobb versenyhez és több államközi konfliktushoz vezethet. A nemzetközi biztonsági helyzet továbbra is mélyreható átalakuláson megy keresztül. Egy konfliktusok-

tól terhesebb globális rendben a katonai és védelmi kiadások valószínűleg növekedni fognak. Már most felbukkannak új biztonsági kihívások, például az energiabiztonság, az éghajlatváltozás biztonsághoz kapcsolódó mozzanatai, a migráció, a kiberbiztonság, vagy az informatikai hadviselés. Ezek a problémák alapvetően más megközelítést igényelnek a hagyományos, szűk fókuszú katonai nézőpont helyett. A kiértékelt publikációk többsége úgy véli, hogy az Egyesült Államok szuperhatalom marad, habár relatív ereje némileg csökken. Kína valószínűleg folytatja globális felemelkedését, és sok tekintetben gyökeres változásokat hozhat. Felemelkedése már most vitathatatlan, köszönhetően a töretlen gazdasági növekedésének és a nagyobb befolyásának a nemzetközi diplomácia terén. Így hát nem meglepő, hogy középtávon az USA és Kína közötti viszony lesz a legfontosabb globális kétoldalú partnerség. Az elemzők többsége pesszimista Európa globális szerepét illetően, és a tömb további gyengülésére számít. Ezeknek a belső repedéseknek már látható jeleik vannak, például az eurozóna válsága, a Brexit, vagy a tömeges migráció kezelésében tapasztalható nézeteltérések. Úgy tűnik, Európa meglehetősen töredezett érték- és érdekszövetséggé válik, habár a gazdasági egymásra utaltság megnőhet az elkövetkezendő években. A szakirodalomban sok vita övezi Oroszország jövőbeli szerepét (amelyre ezen cikkben később még részletesebben kitérünk). Összességében a legtöbb előrejelzés

Oroszországot regionális szereplőnek látja Eurázsiában. Dél- és Kelet-Ázsia lényeges politikai és gazdasági sikerre számíthat. Eközben a Közép-Keletet és szubszaharai Afrikát valószínűleg továbbra is konfliktusok sújtják majd, párhuzamosan a demográfiai növekedéssel és a környezetre nehezedő növekvő nyomással. LatinAmerika feltehetőleg továbbra is megszenvedi majd, hogy nagyban függ a nyersanyagok világpiaci árának ingadozásától.

„A 2010-es évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a hidegháború végét követő posztbipoláris világrend mélyreható átalakuláson megy keresztül.” Nemzetközi intézmények Ami a globális intézményeket és a kormányközi együttműködéseket illeti, a geopolitikai kilátások ebben a tekintetben is pesszimizmust tükröznek. Az előrejelzésekben sok szó esik a multilateralizmus végéről és a 2. világháborút követően létrehozott globális intézmények legitimációs válságáról. Ez végső soron a nemzetközi intézmények és általánosságban a multilaterális gyakorlatok meggyengüléséhez vezethet.

A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés

2. ábra A világ népességének várható alakulása 2015-2050 között

Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) várhatóan szűkebb felhatalmazással bír majd az elkövetkezendő évtizedekben, és inkább az olyan „puhább” kérdések állnak majd figyelme középpontjában, mint a humanitárius segítségnyújtás a konfliktusövezetekben és a fenntartható fejlődés. A jövőben is folytatódik a heves vita az ENSZ Biztonsági Tanácsának összetételéről és szerepéről, azt sürgetve, hogy más hatalmakat (azaz Japánt, Németországot, Brazíliát, Indiát) is vonjanak be a vétójoggal rendelkező állandó döntéshozó tagok körébe. Globális gazdasági trendek Általános az egyetértés a 2035-ig várható globális gazdasági trendeket illetően, és a szakirodalom is sokkal optimistábban fogalmaz a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. A fejlődő országok lesznek a középtávú nemzetközi gazdasági növekedés motorjai. Különösen az ázsiai-csendes-óceániai térség fog a globális gazdaság fókuszpontjává emelkedni. A méret tekintetében várhatóan Kína, India, az Egyesült Államok, Indonézia és Brazília lesz az évszázad közepére a top öt gazdaság.

Annak ellenére, hogy a világgazdaság súlypontja Ázsia felé tolódik, a Nyugat megtartja több meglévő globális gazdasági / pénzügyi strukturális előnyét: például valószínűleg az amerikai dollár marad a domináns nemzetközi valuta. Közben a transznacionális vállalatok mérete és lobbiereje tovább növekedik, és potenciálisan leszűkíthetik bizonyos államok mozgásterét. Az előrejelzések egyik jelenlegi vitatémája, hogy a gazdasági interdependencia mélyülni fog-e a következő évtizedekben, illetve hogy a protekcionizmus és a kereskedelmi akadályok még hangsúlyosabbak lesznek-e. Ideológiák és értékek Rendkívül nehéz azonosítani még a jelenlegi ideológiákat és világnézeteket is, nemhogy a jövőbelieket. Mindazonáltal létezik egy általános nézet a vizsgált szakirodalomban, mely szerint a liberális multilateralizmus mögött megbúvó értékek és gyakorlatok az elmúlt években alaposan megtépázódtak. A hidegháborút követő korszak nemzetközi liberalizmusa talán hanyatlásnak indult, de nem nagyon jelent meg alternatívája.

A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés

A tanulmányozott geopolitikai előrejelzések listája · Észak-atlanti Tanács · Brookings Intézet · Bruegel Intézet · Globális Biztonsági Kutatási Központ (Center for Global Security Research) · Nemzetközi Kormányzati Innovációs Központ (Center for International Governance Innovation) · Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (Center for Strategic and International Studies) · Európai Külkapcsolati Tanács · ESADE Üzleti és Jogi Főiskolája · Európai Parlament Kutatószolgálata · Európai stratégiai és politikai elemzési rendszer · EY · Foreign Affairs · Nemzetközi Energiaügynökség · Nemzetközi Békekutató Intézet · Millennium Project · NATO · Oxfordi Energiakutató Intézet (Oxford Institute for Energy Studies) · PricewaterhouseCoopers · Rand Corporation · Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet · Stratfor · The Economist · USA Nemzeti Hírszerzési Tanácsa · Világbank · Világgazdasági Fórum

Az ideológiák vonatkozásában nem csak politikai irányváltásról van szó. Tulajdonképpen a 2008-as globális pénzügyi válság filozófiai síkon is lecsapódott, és a laissez-faire kapitalizmus némileg hitelét vesztette. Az elkövetkezendő évtizedekben a nyugati országok túllépnek a hagyományos baloldali és a jobboldali ellentéten. Az egyik lehetséges ideológiai ellentét a globalizációt támogató és a globalizációt ellenző pártok között alakulhat ki. Technológia és innováció Szinte tökéletes az egyetértés a szakirodalomban, hogy a 2035-ig tartó időszakban a technológiai fejlődésben folyamatos, forradalmi léptékű haladás lesz tapasztalható. A kulcsfontosságú szektorok, amelyekben a leg-

nagyobb fejlődés várható, a big data, a biotechnológia, a nanotechnológia és a robotika lesznek. Sok tekintetben a gyors technológiai haladás kétélű fegyver. Egyrészt az innováció hatalmas előnyt jelent majd az emberiség fejlődése, az orvostudomány, az oktatás, az életszínvonal stb. szempontjából. Másrészt bizonyos tudományos áttörések veszélyeket is rejtenek majd magukban. Ezek a kockázatok lehetnek etikai jellegűek (pl. mesterséges intelligencia), biztonsággal kapcsolatosak (pl. a kritikus infrastruktúrát érő kibertámadások) vagy társadalmi-gazdasági vonatkozásúak (pl. a munkakörök automatizálásának következményei). Továbbá a technológiai fejlődés haszna egyenetlenül fog eloszlani a világ különböző térségei között. A technológiai haladás egyik sarkalatos pontja a globális energiaiparhoz kapcsolódik. Az összesített makrogazdasági energiaszükséglet mintázatai várhatóan a globális gazdasági kilátások trendjeit fogják követni. A primerenergia-szükséglet valószínűleg leggyorsabban Kínában, Indiában és Délkelet-Ázsiában (dinamikus gazdasági növekedésüknek köszönhetően), továbbá a szubszaharai Afrikában (a demográfiai robbanás miatt) fog növekedni. Azonban a globális energetikai térkép tovább fog változni. Az ún. „olaj-korszak” várhatóan lassan ér majd véget, inkább nyöszörögve, mint egy hirtelen, nagy durranással. A földgáz és a megújuló energiaforrások egyre nagyobb szerepet játszanak majd a szén és a kőolaj rovására. A szakértők arra számítanak, hogy 2040-re a világ energiaszerkezete nagyjából négy részre oszlik: kőolaj, szén, földgáz és fosszilis üzemanyagok. Az egyéb főbb trendek között megtalálható az elektromos járművek és az önvezető autók elterjedése, a cseppfolyósított földgáz növekvő jelentősége, valamint az energiahatékonyság és az okos városi infrastruktúra hangsúlyossá válása. Demográfia A globális statisztikai adatbázisok alapján viszonylag könnyen előre jelezhető a népesség jövőbeli mérete, valamint az egészségügyi trendek, a járványok, az urbanizáció, stb. is. A világ népessége az évszázad közepére valószínűleg eléri a 9 milliárdot. A fejlődő és a fejlett országok demográfiai kilátásai között éles a kontraszt: a feltörekvő országok demográfiai robbanást fognak tapasztalni, amely a globális középosztály kiszélesedéséhez vezet. Ezzel párhuzamosan a fejlett világot az elöregedés társadalmi és gazdasági következményei sújtják majd. Relatív értelemben a legnagyobb népeségnövekedés a szubszaharai Afrikában várható, amelyhez legnagyobb mértékben a kongói De-

mokratikus Köztársaság, Etiópia és Nigéria járul hozzá. Lakosainak számát tekintve India valószínűleg megelőzi Kínát az elkövetkezendő évtizedekben. Ami a hosszútávú kilátásokat illeti, bizonyos előrejelzések szerint a globális népesség növekedése végig folyamatos maradhat a 21. században, 11 milliárdot is meghaladó csúcsértékekkel. Más előrejelzések ennél árnyaltabb képet festenek: a demográfiai robbanás 2050-ig tart majd, utána stagnálni fog a népességszám. Az urbanizáció egy másik kulcsfontosságú trend. Az évszázad közepére a Föld lakosainak többsége városokban él majd. Ez új kihívásokat hordoz magában a közlekedés, az egészségügyi ellátás, a levegőminőség és a közművek területén. Természeti környezet Az egész bolygó szintjén folyamatos, nyomasztó probléma lesz az ember által okozott éghajlatváltozás, amely az elkövetkezendő évtizedekben meghatározó elemként fog szerepelni a globális diplomáciai napirendben. Jelei már most tapasztalhatók: a tengervízszint növekszik, az Északi-sark jégtakarója olvad, nagy arányú az elsivatagosodás. A rendkívüli időjárási jelenségek (pl. hurrikánok, földcsuszamlások, aszályok stb.) gyakorisága középtávon megnő. Még több erőfeszítésre lesz szükség a párizsi klímacél alatt tartani a globá-

lis felmelegedés mértékét. Az éghajlatváltozás eredményeképpen a természeti környezet egyre jobban összekapcsolódik a biztonsággal, még mikro szinten is. A természeti erőforrásokhoz való hozzáférés 2035-re állandó konfliktusforrás lesz – olyan következményekkel, mint az éhínség, a megművelhető földterületek és az ivóvíz hiánya, a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés miatt kirobbanó fegyveres összecsapások, az ún. „klímamenekültek” tömeges kivándorlása. Általánosságban a fejlődő országok fogják leginkább megszenvedni ezeket a változásokat. A szubszaharai afrikai országok helyzete igen kockázatos, míg a Közel-Kelet a súlyos vízhiánytól szenved majd. Bizonyos kicsi, fejlődő szigetországoknak továbbra is szembe kell nézniük a létüket fenyegető éghajlatváltozással és tengervízszintemelkedéssel. Bizonytalanságok, vitatott prognózisok Az előző fejezetben olyan jelentősebb geopolitikai dinamikákkal foglalkoztunk, amelyekkel kapcsolatban általános az egyetértés a vizsgált szakirodalomban. Azonban az előrejelzésekben találunk visszatérő vitatémákat is, amelyeket szintén érdemes megvizsgálni. Ezek olyan kérdések, amelyeket az előrejelzések sokféleképpen értelmeznek, így meglehetősen ellentmondásosak. Az első sokat vitatott előrejelzés a populista politika

A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés

nyugati kilátásaira vonatkozik: hosszúéletűnek bizonyul ez a trend, vagy idővel elsikkad? A populizmus jövőjének előrejelzése részben azért nehéz, mert magát a fogalmat sem egyszerű meghatározni. Általában véve a populista pártok és politikusok nem helyezhetők el a hagyományos baloldali-jobboldali ideológiai felosztás mentén, ehelyett sokszor elitellenes vagy status quo-ellenes álláspontra helyezkednek. Így a populista tendenciák mögött a szavazók aggodalmai – például a globalizáció, a munkahelyek biztonsága, a változó kulturális identitás stb. keltette félelmek – húzódhatnak meg. Ennek eredményeképpen nagyon nehéz lenne bekalibrálni, hogy a populista tendenciák tartósan megvetik-e a lábukat a világpolitikában. Sok-

ha azt feltételezzük, hogy a globalizáció a nagy országokat és a nagy gazdaságokat közelebb hozza egymáshoz, mint valaha, de ennek vegyes fogadtatása lesz a politikában.

kal logikusabb az a feltételezés, hogy többször, különbözőképpen is felerősödhetnek az adott időszak és az adott helyszín legsürgetőbb gazdasági és kulturális problémáitól függően.

„fekete hattyú” események esélye is fennáll. A „fekete hattyút” úgy definiálhatjuk, mint kiszámíthatatlan és előre nem látható, gyakran rendkívüli következményekkel járó eseményeket, amelyek bekövetkezése esetén a többi előrejelzés, prognózis érvényét veszti.3 Ebben az értelemben a „fekete hattyúk” lehatárolják jóslataink érvényességét.

Az előrejelzések második vitatott kérdése Oroszország szerepe a nemzetközi rendszerben az elkövetkezendő évtizedek során. Ez részben azért is váltott ki sok vitát, mert az elmúlt néhány évben a címlapok másról sem szóltak, mint külföldi ténykedéseiről – a grúziai és az ukrajnai háborúról, vagy az állítólagos belepiszkálásáról a 2016-os amerikai elnökválasztásba. A fő kérdés az, hogy Oroszország elfogadja-e a globális status quo-t, és betartja-e a nemzetközi normákat (mint a határok sérthetetlensége, vagy a megnemtámadási, illetve a benemavatkozási elv).2

Fekete hattyúk Niels Bohr dán fizikus állítólag egyszer azt mondta: „A jóslás nagyon bonyolult dolog, különösen, ha a jövőről van szó.” Minden előrejelzés, amely megpróbálja meghatározni, milyen főbb geopolitikai trendek fogják formálni a világrendet 2035-ben, nagyfokú bizonytalansággal találja magát szembe. Nemcsak lehetetlen minden lehetséges tényezőt figyelembe venni, de az ún.

A vizsgált előrejelzésekben olyan példákat találunk potenciális „fekete hattyúkra”, mint például Kína demokratikus átalakulása, a klímaváltozás felgyorsulása, nyílt nukleáris háború, az eurozóna hirtelen összeomlása, világméretű járvány kirobbanása.4 Röviden összefoglalva: sok az ismert ismeretlen… és talán még több a nem ismert ismeretlen. Konklúzió

Ez végső soron kapcsolódik ahhoz a vitához is, hogy milyen szerepet játszik majd Oroszország Közép-Ázsiában, Kelet-Európában és a Kaukázusban. Idővel az orosz külpolitikai fejleményeket gazdasági tényezők is erősen befolyásolják majd, például az energiahordozók viszonylag alacsony világpiaci árainak hatása a fosszilis üzemanyag exportjára. A harmadik téma, amelyet sok vita övez, a globális gazdasági viszonyokra vonatkozó előrejelzés. Az elkövetkezendő évek fokozódó gazdasági egymásrautaltságot hoznak majd, vagy az elszigetelődés és a kereskedelmi korlátok új hullámának leszünk szemtanúi? Ez ismét egy olyan téma, amely Donald Trump amerikai elnök globalizációellenes álláspontja miatt került előtérbe. A populizmus befolyása a nyugati országokban ebben a tekintetben is érezhető. Nem tévedünk nagyot,

Összességében a legtöbb geopolitikai előrejelzés pes�szimista a politikai fejleményeket illetően, de optimista a gazdasági növekedés vonatkozásában. A politika terén többpólusú, konfliktusokkal terhes világot festenek elénk, amelyben a nemzetközi intézményeknek csak korlátozott szerepük van. Legalább a 2030-as évekig a gazdaság és demográfia fő motorjai a fejlődő országok (különösen az ázsiai-csendes-óceániai térségben) lesznek. Ezekhez a folyamatokhoz továbbra is a gyors ütemű tudományos és technológiai fejlődés, a klímaváltozás elleni küzdelem szolgál majd háttér gyanánt. Azonban a szakirodalomban ezeket a témákat sok vita övezi, és az ún. „fekete hattyú” események hatásait sem hagyhatjuk figyelmen kívül

Tangó vagy béklyó

hagyjuk a déliesítést Indiára! 52

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!

Szerző: Dr. Ramachandra Byrappa

A tangó művészete abban áll, hogy a káoszból rendet teremtünk, összehangoljuk az egyént és a társas létet, a mozgást és az egyensúlyt. A tangó lényege röviden annyi, hogy úgy foglaljuk el a teret és a területet, hogy közben nem lépünk a partnerünk lábára, és együttműködésünket a művészet és a szimbiózis magasabb szintjére emeljük. Ezek pont azok a képességek és jellemzők, amelyekre Indiának és Kínának szüksége van ahhoz, hogy Ázsiát az új világrend középpontjába helyezze az elkövetkezendő években és évtizedekben. Mindkettőjüknek tanulniuk kell a múltból ahhoz, hogy jövőt építhessenek.

Mielőtt az európaiak betörtek volna Ázsiába, Kína rendelkezett Kelet-Eurázsia nagy része felett, India pedig a peremvidékek és a Déli rendszer felett. Együtt egyensúlyt, harmóniát és jólétet teremtettek, és Ázsiát irigyelte az egész világ. Úgy tűnik, eljött az az idő, hogy újra egyesítsék erőiket, és nyitottságon, egymás öröksége és kultúrája iránti kölcsönös tiszteleten és a világ erőforrásaihoz való méltányos hozzáférésen alapuló, békés világrendet hozzanak létre. Azonban a történelem leckéül szolgálhat, de a jövő követendő mintája nem lehet. Indiának és Kínának rendkívül óvatosnak és felelősségteljesnek kell lennie, hogy az átmenet a remélt új világrend felé békés legyen. A nyugati típusú világrend sok pozitívummal bír, de korábban soha nem tapasztalt mértékű nyomorúságot és hamis reményeket is hozott, és az emberiséget helyrehozhatatlan természeti katasztrófába sodorta. A Nyugat nem kötelezte el magát szívvel-lélekkel a kultúrák és rasszok közötti hidak építése mellett; épp ellenkezőleg, minden tekintetben nő a gyűlölet. A fehér közösségek világszerte egyre inkább úgy érzik, hogy státuszuk a világban és a világ erőforrásai fölött gyakorolt privilégiumaik veszélyben vannak. Ebben a tekintetben az új világrend drasztikus szemléletbeli és hozzáállásbeli változást jelent. Az India és Kína közötti együttműködés lehet az első és legfőbb olyan változás, amely az új világrend katalizátoraként szolgálhat.

lom, amiben én jó vagyok, te azt csinálod, amiben te jó vagy, és aztán összefésüljük a dolgokat” munkamódszer alapján. Sok tekintetben a világ elitje sokkal egységesebb, mint gondolnánk. Habár ez az elit egységes és egymással összekapcsolódik, ütköző érdekeik és rokon vonásaik összetett rendszerét minden másnál ügyesebben kell menedzselni. Ez nagy tapasztalatot igényel a konfliktusmentes konszenzuskeresés terén, amelyhez gazdasági befolyásnak és pénzkibocsátási hatalomnak is társulnia kell – ez pedig testreszabott lehetőség India és Kína számára. Ezt a jelenséget egy másik számottevő tényező is előre vetíti: a világ embertömegei a globalizáció révén egyre

az egymástól való félelmet illeti. Ez azt jelenti, hogy új kormányzati módszerekre lesz szükség. A jelenlegi esetében a legitimitás hiánya tűnik az egyik legnagyobb problémának. Mindezt összevetve azt látjuk, hogy a különböző elitek, illetve a pluralista gondolkodású egyének és csoportok integrációját elősegítő, átfogó rendszerekre lesz szükség. A birodalmak, mint például az Oszmán Birodalom vagy az Orosz Birodalom nagyon jól tudtak integratív rendszereket fenntartani rövid távon, de a későbbi összeomlásuk bebizonyította ezen képességük végességét, pedig az Orosz Birodalom kulturális befolyása áthatóbb volt. A jelenlegi helyzetben egy megfelelőbb és átfogóbb rendszerhez korábbi civilizációk visszatérésére van szükség, különösen az indiai és

inkább azonosan viselkednek a mindennapi élet számos mozzanatát tekintve, különösen, ami a jövőtől és

kínai civilizációk visszatérésére, amelyek a világrendet mindenki javára szabályozzák.

Ramachandra Byrappa

Bevezetés A dolgok igazi rendje az, ha engedjük az elemeket természetes hajlamuknak megfelelően a helyükre kerülni bárminemű kényszer, feszültség, vagy erőszak nélkül. Olyan rend, amelyben gondolkodás- és életmódunk hierarchiától mentes. Az új világrend akkor lesz optimális és hatékony, ha mindenki azt teheti, amiben a legjobb. Így elkerülhető a világrend bénító diszfunkcionalitása és kizökkenése. Ideális esetben a nagyhatalmak konszenzusa által irányított többpólusú világban több lesz a kohézió, de úgy érzem, ez önmagában nem lehet a végső cél. A többpólusú rendszer jelentheti a specializáció megoszlását, specializációs központok jönnek létre, az „én azt csiná-

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!1

Visszatérés a civilizáció élvonalába Ezen a ponton lép be a képbe az ázsiai civilizáció modellje. Mind az indiai, mind a kínai civilizáció saját hatókörében képes volt bizalomra és kölcsönös tiszteletre épülő rendet kiépíteni és fenntartani, előnyben részesítve a konfliktusokat kiiktató, az együttműködésre összpontosító mechanizmusokat. Jelenleg azonban India és Kína pozíciója nem elég erős civilizációs mis�sziójuk bevégzéséhez. Nem mindenki hisz ebben a békés rendezésben, vannak, akik – teljesen jogosan – éppen ennek ellenkezőjére figyelmeztetnek: „A Nyugat hanyatlása még szembetűnőbb a Kelet, nevezetesen Kína felemelkedése mellett. (Nehéz megmondani,

tikai légköre jelenleg polarizálódik, és lehet, hogy több korrekciót és kemény reformot kell betervezni és megvalósítani, amely időbe telik. Ha mélyebbre ásunk, az a benyomásunk, hogy a két ország mindössze a nyugati rendszer strukturális erőszakját sáncolja körbe, de egyáltalán nem a belföldi és nemzetközi mélyreható változások időszakára készül fel. Csaknem hárommilliárd ember energiája megy pocsékba, mert a két ország elitje nem hajlandó egy lépést tenni hátrafelé, és a tágabb összefüggéseknek megfelelően cselekedni. Ha ezt tették volna a múltban és ezt tennék a jövőben, megértenék, hogy pontosan azt csinálják, amit a Nyugat elvár tőlük: belebonyolódnak a nacionalista megosztottság és rombolás pitiáner játszmáiba. Ahogyan

A modern ázsiai nacionalizmus az elit olyan nyugati műveltségű tagjainak terméke, mint például Nehru, Gandhi, a Kuomintang, de még a Kínai Kommunista Párt is. Az alapelképzelés az volt, hogy a nyugati országok azért tudták Ázsiát leigázni, mert erős nemzetállamok voltak, és ezért Ázsiát hagyni kell, hogy olyanná váljon, mint ezek, a saját fegyverüket fordítva ellenük – egy egyre növekvő rakás téves feltételezés és ugyanilyen téves következtetés az egész. Nemcsak a nacionalizmus kicsinyes szintjére rántja le a nagy civilizációkat, de a közös értékek gazdag mozaikjából is csak kiragad egy partikuláris értékhalmazt; a civilizáció nem fordítja az embereket egymás ellen, hogy megossza őket és uralkodjon felettük. A jelenkor Ázsiájának és világrendjének

lekkel állnának elő, amelyek a múltban jól működtek. Természetesen változnak az idők és az összefüggések, de ennek a civilizációs örökségnek egyes részei még mindig életképesek.

hogy Oroszország felemelkedőben vagy hanyatlóban van-e; de bárhogy is legyen, zavart kelt.) Ritkán lehetett egy felemelkedő hatalmat békésen beilleszteni egy rozoga nemzetközi rendszerbe. Talán a legmagasabb rangú nyugati és kínai államférfiak megakadályozzák egy nagyobb háború kitörését; de ez történelmi szempontból jutalom lenne.” Sajnos jó okunk van hinni ilyen eshetőség bekövetkezésében, mert az ázsiai nagyhatalmak módszerei nem ázsiaiak, hanem a Nyugattól kölcsönvett koncepciók. Ezek alapján Kína öles léptekkel halad előre, és felkészültnek tűnik, de úgy vélem, csak elméletben; az egy dolog, hogy megy a szekér, de az már más, ha nem. Ami Indiát illeti, poli-

azt Jerry H. Bentley írta egykoron: „Kivétel nélkül minden ország és minden nép populáris és tudományos történelmi feljegyzéseiben egyaránt egyértelműen megnyilvánul a mítoszok azon ereje, hogy a múlt egyoldalú és eltorzított értelmezését szolgálják, sőt történelmi kitalációkhoz adnak ihletet. Ám a párhuzamos mítosz-történelmek létrehozása, amelyek a nemzeti, etnikai, faji, vallási és egyéb csoportok kollektív pszichéjét jólesőn simogatják, miközben a vélt múltbeli igazságtalanságok emlékeit is táplálják, gyűlöletet szítva a feltételezett elnyomók ellen, a katasztrófával egyenlő az elképesztően hatékony pusztító technológiákban bővelkedő világunkban.”

(világegyensúlyának) az a nagy tragédiája, hogy India és Kína – úgy tűnik – kényszeresen tör előre partikuláris programjával a civilizációk újjáélesztése helyett. Míg Kínában a Han kínaiak dominanciáját erősíti Kínán belül, addig Indiában a peremvidéki mezopotámiaiak (északnyugat-indiaiak) nyíltan megkérdőjelezik és felforgatják a tolerancia azon elveit, amelyek a kínai és indiai civilizációk alapját képezték. Ez elkerülhetetlenül két dologhoz vezet: belföldön senki sem érzi magát biztonságban a döntéshozatal partikuláris jellege és ezen döntések társadalmi-gazdasági következményei miatt. Ez a hazai szinten megnyilvánuló intolerancia azt mutatja a világ lakosságának globálisan, hogy ez az ázsiai ikerpár veszélyt jelent társadalmilag-gazdaságilag (viszonylag) összehangolt rendszereikre. Kína és Ázsia felemelkedését közvetlen veszélynek fogják értelmezni.

lenne szükségük. Az indiaiak esetében ez a szám 123 év. Ázsia összes katonai költségvetése 72 évig nem éri el az Amerikai Egyesült Államokét.” Semmiképpen nem azt akarom mondani, hogy Ázsia azért ragadja magához a hatalmi gyeplőt, mert annyira dúskál anyagi javakban, hogy meg tudja venni a globális kormányzás pilótafülkéjét. Azt szeretném mondani, hogy a Nyugat, és annak egyirányú világrend-modellje kiszívta a világból a létfontosságú erőforrásokat a privilégiumok, az egyfajta faji jogosultságok világrendjének létrehozásával. Ahogyan azt egy éleslátó megfigyelő dióhéjban összefoglalta: „Dél-Afrika fehér lakosai a nyugati civilizáció letéteményeseinek tartják magukat, de az igazság az, hogy ott soha nem volt semmilyen civilizáció. Helyette kialakult egy olyan életmód, amelyben eluralkodott a mohóság és az opportunizmus. Olyan durva mellékhatásai voltak, és olyannyira híján volt az alapvető emberi erényeknek, hogy még jóval a fehérek hatalmának bukása után is rémálomként emlékeznek rájuk DélAfrikában.” Van, aki ezt a kijelentést provokatívnak tekinti, de jól leírja a világ sok részének jelenlegi állapotát. Ez a folyamat egy feltöltődésre képtelen, lakói biztos megélhetését aligha biztosító, megfáradt bolygót hagyott maga után. Ezért úgy vélem: Ázsiának nem anyagi sikerei, hanem hatékony és kiemelkedő civilizációs modellje miatt kell legitimálnia a világ vezető szerepére tartott igényét. Sem Kínának, sem Indiának nem a „nacionalista” kifutást kell erősítenie, és nem egy civilizáció nélküli modellt kell támogatnia Ázsiában.

Így ez a két ország nemcsak lerombolja vagy ledegradálja a civilizációját, hanem a bolygónk sóvárgó tömegei számára kínálkozó alternatívákat is tönkreteszi. Indiának és Kínának le kellene állnia ezzel az „önpusztítással”, és nem az ezeréves civilizációk újjáélesztésének dicsőséges indítékának okán, hanem mert az egész világrendszer túlélésének szükségszerűségei ezt diktálják. A Han kínai nacionalizmus és az indiai peremvidéki mezopotámiaiak súrlódáshoz, megosztottsághoz, diszkriminációhoz, a kormányzati és zsarnoki erőszak alkalmazásához vezető erők. A mai világnak elege van ezekből a veszélyes végtermékekből, amelyeket a nyugati rend termelt ki. Az éghajlatváltozás és az erőforrások fokozódó szűkössége miatti zűrzavarban a világnak mindenekelőtt a gyógyulás és az osztozkodás nyújthat vigaszt – amennyiben India és Kína a jelenlegi úton marad, nem lesznek képesek a világ számára legitim alternatívát kínálni. Ezen körülmények között a legjobb az lenne Indiának és Kínának, és mindenki másnak is, ha tanulnának a múltból, és olyan model-

Amikor az új világrend modelljéről van szó, természetesen nem gazdasági fejlődésről vagy anyagi jólétről beszélünk. Ez az egész lényege: habár a gazdasági jólét nagyon fontos, strukturálisan nem lenne szabad közvetlen hatással lennie az egymáshoz való viszonyainkra. Anyagilag Ázsia sehol sincs. Egy szakember így fogalmazott: „Még a jelenlegi feszített növekedési ütem mellett is az átlagos ázsiainak 77 évébe telne elérnie az átlagos amerikai jövedelmét. A kínaiaknak ehhez 47 évre

Kölcsönvett elképzelésekre építeni a jövőnket sosem helyes dolog, mert ez azt jelenti, hogy más szabja meg, hogyan gondolkodjunk és éljünk. Ahogyan az már elmagyaráztam, a nyugati etika és hatalomra kerülés gyökere a banditizmus volt, amelyet a kifinomult banditizmus újabb formái követtek mindenféle álca alatt. A válasz nem lehet a banditizmus demokratizálása,

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!1

sem pedig normalizálása. Az lenne a szükséges és a helyénvaló, hogy India és Kína vezetői hátrébb lépjenek a szakadék szélétől, és lesöpörjék a port, a nyugati narratívákat a civilizációikról, és a „gazdag örökségből” inspirációt merítsenek. Walter D. Mignolo helytállóan így fogalmaz: „Manapság a műemlékek felkeresésével, a régészeti és az antropológiai munkálatokon keresztül, az európai konkvisztádorok és misszionáriusok korabeli krónikáinak és beszámolóinak tanulmányozása révén és a modern nemzetközi kapcsolatok és a világrend egyenetlenségeinek megfigyelésével el tudjuk képzelni, milyen volt a világ 1500 előtt. És mindenekelőtt azoknak a nem nyugati népeknek az emlékezetén keresztül, akik elkezdték felemelni a szavukat az ellen, hogy történel-

Ha leporoljuk a mai világot, tulajdonképpen három, esetleg négy civilizációs lehetőség áll előtte: az indiai civilizáció, a kínai civilizáció, a szláv-tatár civilizáció és a keresztényi-humanista civilizáció. Ez a nézet nem tűnik összeegyeztethetőnek a világrend univerzalista felfogásával, és nem is az. Az új világrendről alkotott egész elképzelés ennek a civilizációs mozaiknak és kölcsönhatásainak a tükröződése. Eddig mindenki abban az illúzióban élt, hogy a Nyugat univerzalista világforradalmat hoz majd a világrendbe. Mindenki átlátta, hogy ez nem volt más, mint a „British Museum-szindróma” vagy -logika: „kifosztottuk az egész világot, ezért mi vagyunk a világcivilizáció”, amely szerint a görög márványszobrok ellopása egyúttal gyors

mük, civilizációjuk, életmódjuk és gondolatrendszerük olyan rossz, démoni, hagyományokhoz ragaszkodó, mitikus, téves vagy furcsa lenne, mint amilyennek az Európán kívüli világ tűnik a nyugati narratívákban. El kell felejtenünk, amit a kanonizált – akár szakrális, akár szekuláris – narratívák tanítottak nekünk. A „globális dél” jelentésének mai feltérképezése ennek a folyamatnak a része.” Egyértelműen kívánatos és szükséges visszatérni a gyökerekhez, az alapokhoz, az emberiség ábécéjéhez, azaz röviden: vissza a civilizációhoz.

hozzáférést jelent a görög civilizációhoz is. Ennek a narratívának többé már nincs legitimitása, kivéve néhány, a „fehér felsőbbrendűséget” hirdető, elfajzott csoportban. Az új narratíva a valódi civilizációk valódi együttműködését hirdeti. Az elsők között kell lennie a kínai és a szláv-tatár civilizációk közötti együttműködésnek, pontosabban a türk-tatár országok övezete mellett az Északi rendszert alkotó Kína és Oroszország közötti együttműködésnek.

Kína-Oroszország és az Északi rendszer A mostani környezet paradoxona az, hogy mindenki meglepődik vagy megijed azon az elméleti lehetőségen, hogy Kína lesz a domináns hatalom, és azon az ugyanannyira elméleti felvetésen, hogy saját rendet vezet majd be. Az alábbi kérdés merül fel a fejekben: Miért szeretné Kína megváltoztatni azt a rendszert, amely jelenlegi státuszát tálcán kínálta elé? Mi készteti rá, hogy kirántsa a talajt a saját lába alól? Azért, mert ez a rend támadható? Mindebben az a kérdés bujkál, hogyan fogja Kína integrálni a világrendet: lépésenként vagy hirtelen, rendszerszintű változás formájában? Vannak, akik Trump amerikai elnök megválasztásában az amerikai hatalom összeomlását látják, amely kikövezi az utat a türelmetlen Xi elnöknek, hogy az fitogtathassa erejét a szakadék szélén himbálódzó világ előtt. Azonban az elbizakodottságnak nem szabad önámításhoz vezetnie; bölcs dolog lenne, ha Kína figyelmét saját történelmi távlataira fordítaná. Jelenleg Kína úgy gondolkodik, hogy egy laza acélhálót (az Egy Övezet, Egy Út, röviden OBOR kezdeményezést) dob a bolygóra, amelyet aztán fokozatosan szorosabbra húzhat a saját javára. Lehet, hogy Kína ki tudja használni helyzetét ebben az összezavarodott világban, ugyanakkor bizonyos, hosszú ideje fennálló geopolitikai struktúrák meggátolhatják a kínai hegemón pozíció kialakításának folyamatát. Két ilyen jelentősebb kockázat az, hogy Kína figyelmen kívül hagyja az Északi, illetve a Déli rendszer strukturális dinamikáját, és alábecsüli azokat a veszélyeket, amelyek ezt a két rendszert fenyegetik. Habár vannak, akik tartanak Kína felemelkedésétől, ennek az esszének a szerzője inkább Kína kudarcától és az ebből adódó teljes működésképtelenségtől tart. Egyértelműen szükséges megállni kicsit, és átgondolni a helyzet realitását. A mobilitás mindig is az „eurázsiai” világrend fő alkotóeleme volt. Ha az OBOR-on keresztül Kína fokozott mobilitást kínál, akkor van rá esély, hogy a folyamat közben kialakuló rend tartós lesz. Azonban, ha megpróbálja a mobilitás irányát is megszabni, akkor az általa kínált rend elutasításba ütközik vagy felforduláshoz vezet: „Azzal, hogy az ázsiai államok berajzolták a határvonalakat a sztyeppéken, a lakosság mozgását is szabályozták: a menekültekét, a nomádokét, a törzsekét, a kereskedőkét, a katonákét, és más, fokozottan mobilis csoportokét. Az államoknak nemcsak az emberek mozgását kellett korlátok közé szorítaniuk, hanem új osztályozási rendszerre is szükségük volt

annak meghatározására. hogy ki él az új határokon belül illetve kívül. A csak nagyjából meghatározott határövezetek helyébe világosan kijelölt határvonalak léptek; a képlékeny etnikai identitásokat merevebb meghatározások közé szorították. A néprajzi atlaszok, csakúgy, mint későbbi megfelelőik, a földnyilvántartás, a népszámlálás és a birodalmi atlaszok az embereket, a földeket és az identitásokat új módszerekkel határozták meg. A 17. és a 18. századi Eurázsiában a határok és a térképek együttesen korlátozták a mobilitást.” Az Északi rendszer – csakúgy, mint a Déli rendszer – egy élő szervezethez hasonlítható, ahol a mozgás és a helyváltoztatás szinte mindennek két alapvető eleme. Ahogyan Peter C. Perdue magyarázza: „A sztyeppe határvidékének bezárulása a mozgékonyság korának végét jelentette…” Megnyirbálása zavart okoz, az egész rendszer megakad és összeomlik. Az Északi rendszer gyakorta olyan volt, mint a tangóharmonika: hol szét-, hol összehúzódott. A történelem különböző időszakaiban a kínai királyságok, a mongol hordák vagy a cári Oroszország ellenőrzése alatt állt, de a geopolitikai struktúra tekintetében az áramlás és a mozgás igazából sosem változott. Az Északi rendszert a hatalom állandó változása és átrendeződése jellemzi. Akár azt is mondhatnánk, hogy szinte természetes jelenség volt ez, szinte a civilizációs folyamat velejárója. Ez nem jelenti azt, hogy a geostratégiai „székfoglalós játék” tagjai mindannyian ugyanazzal a módszerekkel, ugyanazokkal az eredményekkel és ugyanazokkal a társadalmi-gazdasági és kulturális hatásokkal bírnak. A játékosok között csak mozgásterük tekintetében van különbség. Dzsingisz Kán kitolta a határokat a Földközi-tenger keleti partvidékéig, itt Törökország állt a sor élére, és a határokat kitolta Észak-Afrika és az Ibériai-félsziget túloldalára. Idővel mindkettő visszahúzódott, és egyre inkább teret engedett az orosz terjeszkedésnek. A szovjetek többékevésbé érintetlenül hagyták az Orosz Birodalmat. Az Orosz Föderáció Jelcin elnöksége alatt sok geostratégiai pozícióját eldobta magától, Putyin elnök pedig eddigi elnökségének nagy részét azzal töltötte, hogy visszaszerezzen egy keveset az egykori befolyásból. Az a fő kérdés, hogy mennyi ideig marad a harmonika a jelenlegi állásban? Még ha Oroszország meg is engedné Kínának, hogy a határok mentén lefaragjon területéből, Törökország, az északi kvartett másik kulcsfontosságú tagja is megengedné-e, hogy Kína a török pályára lépjen? Azonban úgy tűnik, Kína mindkettőt kicselezte azzal, hogy hálóját egészen Közép- és KeletEurópáig, a török és orosz érdekek hagyományos ütkö-

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!1

zőteréig kidobta. A nagy kérdés az: az OBOR és a 16+1 kombinációja ismét a harmonika mozgásának kezdete? És kinek származik majd előnye belőle? Az embernek az a benyomása, hogy a nyugati rend által fokozatosan hátrahagyott vákuumot a kínai rend tölti ki, méghozzá átmenet és – ha lehet – konfliktus nélkül. Az elképzelés az, hogy Indiát kihagyják minden olyan megállapodásból, amely a jövőben Nyugat és Kína között köttetik, Oroszországgal pedig elhitetik, hogy érdekszférája sértetlen marad. Másfelől ez úgy is értelmezhető, hogy az Északi rendszer, Kína és Oroszország együttműködése teljeskörűen kiépült és teljes gőzzel működik. Ugyanakkor úgy is nézhetjük, hogy Kína megragadja azt a történelmi lehetőséget, hogy olyan pozíciót hozzon magának létre, amilyenben még soha nem volt része. Ezért Kína különböző intézményi struktúrákat hozott létre, amelyekkel észrevétlenül beavatkozhat. Például a 16+1 fórumot, úgy tűnik, azért találták ki, hogy egyszerre elerodálja mind a szláv civilizáció, mind a nyugati szféra erejét. Ez lehet a világrend kialakulásának egyik fordulópontja és történelmi pillanata. Ez kétségkívül azt bizonyítja, hogy Putyin elnök ezt már jóval előre látta. Amikor Putyin az Orosz Föderáció elnöke lett 2000ben, felismerte a szláv-tatár civilizáció megerősítésének szükségességét. Napjaink egyik legnagyobb realistájaként – a szó szoros értelmében – látta, hogy Kelet-Európa és a balkáni államok letérnek Oroszország civilizációs keringési pályájáról, gazdaságilag egyre inkább Németország és tágabb értelemben az Európai Unió, illetve a NATO pályájára hangolódnak rá. A hidegháborús időszak negatív szovjet tapasztalatai, majd az azt követő Orosz Föderáció gazdasági gyengesége miatt szinte lehetetlen volt Putyin elnök számára a szláv és a tatár területek újraegyesítése. Ezen felül a tatár területre két másik, hagyományos pályázó is volt – Törökország és Kína. A 19. század második felében sok szó esett a Közép-Ázsiáért folytatott angol-orosz versenyről. Azonban ez csak átmeneti volt, mert az igazi pályázók, Törökország és Kína átmenetileg strukturális válságon mentek keresztül. Csajnem egy évszázadnyi távolmaradás után ezek a regionális gyökerekkel rendelkező játékosok visszatértek, és egyre inkább fitogtatják az erejüket. Egyszerűen megfogalmazva: az Orosz Föderáció elnöke három komoly és ambiciózus pályázót talál a küszöbön állva, akik mindannyian arra várnak, hogy jó mélyen behatolhassanak Oroszország érdekszférájába: Törökországot, az EU-NATO-t és Kínát.

Putyin elnök mind hazai, mind globális szinten reagált ezekre a befolyását veszélyeztető fenyegetésekre. Belföldön megpróbálta stabilizálni a gazdaságot, amely az 1997-98-as pénzügyi válság óta zuhanórepülésben volt. Miután a gazdaságot stabilizálta, megpróbált egységes, hazafias irányultságot adni ennek. Ezeknek a politikáknak a sikere jól mérhető abban, hogy az orosz középosztály csaknem megduplázódott, és az orosz demokratikus rendszer reális tartalmat kapott. A nyugati média kétségkívül politikai megfontolásokból negatívan festette le a belföldi helyzetet, de még a legszigorúbb kritikusok is elismerik, hogy Oroszország öles léptekkel halad előre a szovjet rendszer összeomlása óta. Miután hazai pályán ilyen fejlődést ért el, az orosz elnök a legvégsőkig elment,

békát, és odáig ment, hogy maga is NATO-tagnak ajánlkozott, de ezt a kérését kereken elutasították. A helyzet az volt, hogy a nyugat már bekebelezte Kelet-Európát, és azon a ponton volt, hogy olyan részbe harapjon bele, amely Oroszországnak többszörösen fájt volna: kikövezték volna Ukrajna útját az Európai Unióba. Oroszország becsapva érezte magát: erőfeszítései, hogy a Nyugattal bizalmat és stabil kapcsolatokat építsen ki, nem vezettek semmire, csak ő hozott áldozatokat. A britek sok mindenért felelnek az Oroszországgal való fagyos viszonyokat illetően, mivel Thatcher volt az, aki sürgette az Európai Unió gyors kibővítését Kelet-Európa felé.

ra ellenségként tekintenem. Már a kérdésfeltevés sem tesz jót sem Oroszországnak, sem a világnak. Már maga a kérdés is árthat. Oroszország méltányos és nyílt kapcsolatokat szeretne kialakítani partnereivel. Az itt a fő probléma, hogy vannak, akik elvetik a közös, előzetesen egyeztetett eszközöket – különösen a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos problémák rendezésének terén. Nyitottak vagyunk a méltányos együttműködésre, a partnerségre. Úgy vélem, beszélhetünk a NATO-val való mélyebb integrációról, de csak akkor, ha Oroszországot egyenlő partnernek tekintik. Ön előtt ismeretes, hogy a NATO keleti bővítése ellen állandóan felszólaltunk.

Így esett, hogy Oroszország elhatározta: visszaszerzi az

DAVID FROST:

hogy civilizációs hidat építsen ki az orosz szféra illetve a Nyugat és Törökország között. A legkeletebbre fekvő területeket illetően racionálisan felmérte Kína gazdasági felemelkedését, és megkezdte az esetleges viszályok és konfliktusok csillapítását. Kína ugyanezen észjárást követte, és szerette volna az orosz medvét megnyerni a közép-ázsiai lépések megkezdése előtt, így kész volt megegyezni a kínai-orosz kapcsolatok status quo-ját illetően. Mindemellett Oroszország baráti gesztusokkal nyitott az Egyesült Államok felé is, és megerősítette régi barátságát az indiai szubkontinenssel is. 2000 és 2009 között azt lehetett látni, hogy Oroszország, bár már csak árnyéka volt az egykori szuperhatalomnak, sikeresen a világ bölcse státuszba lépett át, felajánlva segítségét a mediációban itt, az együttműködésben amott. A világon mindenki, a tudósoktól kezdve az átlagemberekig, megkönnyebbült annak láttán, hogy a nyugat heves és lehengerlő tendenciaival éles ellentétben álló, érett világhatalom lép a globális színtérre. Oroszország stabilizáló és kiegyenlítő szerepet töltött be.

irányítást a központi érdekszférája felett. Ugyanakkor Putyin elnök nagyon is reálisan közelítette meg ezt a témát: igyekezett koherenciát kialakítani, és megértette, hogy a megoldás egy békés, szabályokon alapuló Eurázsia. Az egész 20. század során ez volt talán az egyik legőszintébb és legnyitottabb javaslat, amelyet a világ egyik vezetője tett. Szavait mindig tett is kísérte. A BBC riportere, David Frost készített Putyin elnökkel egy meglehetősen kitárulkozó interjút, amelyben így látta a dolgokat:

Lehetséges Oroszország NATO-csatlakozása?

A Nyugat ezzel szemben alaposan melléfogott, amikor Oroszország puha és szelektív megközelítését a gyengeség jeleként értelmezte. A Nyugat, különösen az Európai Unió és a NATO kettőse új politikai eszközöket léptetett életbe, pl. a keleti szomszédságpolitikát, amely strukturálisan a Nyugat és befolyásának területi terjeszkedését jelentette. Hasonló politikai struktúrákat fogadtak el a Földközi-tenger déli és keleti peremén elhelyezkedő országok is. Egyikük sem szánt szerepet Oroszországnak, és sosem egyeztettek vele. Ami még ennél is rosszabb, az Oroszországot különösen sújtó 2009-2010-es másodlagos jelzáloghitel-válság csúcsán a Nyugat megszellőztette annak lehetőségét, hogy Ukrajnát és Grúziát felveszi a NATO-ba. Ez a megmozdulás megkongatta a vészcsengőt Moszkvában, ahol ezt a bizalommal való súlyos visszaélésként értékelték. Oroszország lenyelte a

„a tangó művészete abban áll, hogy a káoszból rendet teremtünk, összehangoljuk az egyént és a társas létet, a mozgást és az egyensúlyt.” A BBC riporterének, David Frostnak az interjúja Vlagyimir Putyinnal: DAVID FROST: Meséljen, kérem, a NATO-ról alkotott nézeteiről. A NATO-t potenciális partnernek, riválisnak vagy ellenségnek látja? PUTYIN: Oroszország az eurázsiai kultúra része. Nem tudom országomat Európától és az úgynevezett civilizált világtól elszigetelten elképzelni. Így hát nehéz lenne a NATO-

PUTYIN: Miért ne? Nem zárnám ki ezt a lehetőséget, de – ismétlem – csak akkor, ha Oroszország szempontjait egyenlő partnerhez illően figyelembe veszik. Ezt ismételten szeretném hangsúlyozni. Az interjú fenti részlete több mindent elárul arról a helyzetről, amivel szembe kellett néznie, illetve az adott körülményekre vonatkozó megoldásáról – Oroszország egyedül nem tudta működtetni az Északi rendszert. Ideális esetben, gondolta Putyin, semelyik másik hatalom sem uralja a rendszert; jobb, ha olyan struktúra jön létre, amelyben egy szabályokon alapuló rendszer működne a strukturális kiigazításhoz kötődő konfliktusok rizikójának elkerülése érdekében. Oroszországnak mindig egyensúlyoznia kellett a két felet, a szláv és a tatár fél között. A gazdasági és kulturális rokon vonásokat felmérve Putyin elnök úgy érezte, hogy nyugati szomszédságával szemben őt illeti az elsőbbség, hogy ezt a folyamatot elkezdje és fokozatosan kiterjessze kelet felé, még Japánra is. Ha keleten kezdte volna el ezt a folyamatot, nyugati szomszédjai azzal vádolhatták volna, hogy egy nyugat-ellenes szövetséget épít. Mivel közte, Chirac elnök és Schröder kancellár között nagy egyetértés és igaz barátság volt, Putyin elnök helyénvalónak látta a nyugattal való integrációt befejezni, mielőtt a folyamatot átviszi keletre, az egyre erősödő Kínába. A Sanghaji Együttműködési Szervezet létrehozásának kezdeményezésével, majd jóval később a BRICS szerveződés/fórum létrehozásáról szóló előtárgyalásokkal Putyin elnök – úgy tűnik – párhuzamosan előkészítette a békés eurázsiai átalakulást célzó terv második részét is. A folyamatot azonban megzavarta az Oroszország, és konkrétan Putyin elnök ellen folytatott angol-amerikai lejáratókampány, amelynek nyilvánvaló okai voltak: az

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!1

Oroszországgal közös kontinentális konszolidációt érdekeiket veszélyeztetőnek tekintették, mert az kiiktatta volna a nyugati erő egyik pillérét – az Eurázsiában uralkodó zűrzavart, káoszt és irányvesztettséget. Ennek eredményeképpen sikeresen zűrzavart okoztak az Orosz Föderáció kelet-európai és közép-ázsiai környezetében. Ez ahhoz vezetett, hogy a mélységesen csalódott Oroszország magasabb fokozatra kapcsolt, és felpörgette eurázsiai stratégiájának második szakaszát. Így reagált arra, hogy a Nyugattal kötött barátság hamis ígéretekkel, ámításokkal és közvetlen biztonsági fenyegetettséggel tarkított aknamező lett. 2010 és 2015 között Oroszország szilárd partneri viszonyt alakított ki Kínával, amely

tetlen segítséget jelenthetne a globális elismertségre és elfogadottságra törekvő Kínának. Az első a szláv-tatár civilizáció grammatikája lenne, a zárt és a nyitott rendszerek közötti különbség, amelyet Kína nem ért, de nagy szüksége lenne rá. Kína a bolygót keresztbe-kasul átszelő Utakról és Övezetekről meg szabadkereskedelemről beszél, de tagadhatatlan, hogy Kína egy nagyon zárt, elszigetelt rendszer, amely tetszés szerint nyitható vagy zárható. Ha a Földön minden ország olyan zárt és szelektív lenne, mint Kína, mindegyik egyhelyben toporogna. Az Oroszország befolyása alatt álló Északi rendszer nyílt rendszer, még ha Nyugaton a média és a politikai nyilatkozatok rossz színben is tüntetik fel. Oroszország és az Északi rendszer hidat verhetne a türk területek és a szláv

addig csak vágyakozhatott ilyen létfontosságú geopolitikai eszköz után. Neki is szüksége volt a békés, lecsendesült közegre, mert a csendes-óceáni peremvidéken nem állt túl jól a szénája: nemcsak az Egyesült Államokra, de Japánra, Tajvanra és Vietnámra is figyelnie kellett. Szüksége volt egy stabil és alkalmazkodó Északi rendszerre a háta mögött. Oroszország több tekintetben is mérhe-

civilizációs szféra között. Fennáll annak veszélye, hogy Kína ezt a rugalmasságot és nyíltságot elfojthatja azzal, ha mindent a saját hasznára akar fordítani. Ahogyan azt Putyin elnök a BBC-nek adott interjúban kifejtette David Frostnak: „…de csak akkor, ha Oroszország szempontjait, egyenlő partnerhez illően, figyelembe veszik. Ezt ismételten szeretném hangsúlyozni.” Ez azt jelenti,

Az eurázsiai szuperkontinens fô geopolitikai térségei az orosz geopolitikai stratégiák szempontjából

„a tangó lényege annyi, hogy úgy foglaljuk el a teret és a területet, hogy közben nem lépünk a partnerünk lábára, és együttműködésünket magasabb szintre emeljük.” hogy Putyin az egyenlőség fenntartására törekszik mind a nyugati országok által támogatott NATO-val, mind a Kínával való kapcsolataiban. Kína ambíciói kudarcba fulladnak, ha a Nyugathoz hasonlóan félreérti az orosz civilizációs „matekot”. A trockisták és bolsevikok által előidézett tragédia miatt sokakban az a téves benyomás alakult ki, hogy Oroszország és az Északi rendszer zárt rendszert alkot. A valóság más, ahogyan azt Marlene Laruelle helytállóan megfogalmazta egyik írásának Oroszország és az antiliberális európai civilizáció c. fejezetében: „Továbbá Putyin folytatta az Eurázsiai Unió népszerűsítését, amelyben a tagállamok polgárai (és a migráns munkavállalók) szabadon mozoghatnak, az orosz lakosság kifejezett xenofóbiája ellenére.” Ami Marlene Laruelle állításában ennél is érdekesebb, hogy létezik az, amit ő úgy nevez: „Oroszország hármas civilizációs grammatikája: Európa, a Nyugat, és a többi.” A nyugati fogalmakhoz és terminológiához mérten az orosz identitás képlékeny, ahogyan azt Laruelle magyarázza: „Az orosz nézet szerint három lehetőség közül választhatunk az identitásunkat illetően: olyan európai ország vagyunk, amely a nyugati fejlődési utat követi; olyan európai ország vagyunk, amely nem-nyugati fejlődési utat követ; vagy nem európai ország vagyunk. Ha Oroszországot úgy határozzuk meg, hogy melyik »civilizációhoz« tartozik, mindig Európa a viszonyítási alap, sosem Ázsia.” Az Ázsiával való rokonság és az eurázsianizmus nem természetes az orosz elit számára, de mivel az Európai Unió és a NATO betolakodik az orosz érdekszféra szláv részébe és kizárólagosságot követel, úgy az orosz elit-

nek szembe kell néznie a túlnyomórészt ázsiai identitással. Mivel nem hajlandó megelégedni azzal, hogy ez az identitás csak részlegesen jusson kifejezésre, Putyin elnök egyre nyitottabbá teszi az Északi rendszert azzal, hogy Eurázsiai Uniónak nevezi. A nyugati típusú túláradó nacionalizmus fitogtatása helyett Putyin elnök visszatért ahhoz, ami mindig is Oroszország szívében lakozott – a hazafiassághoz. Természeténél fogva a hazafiasságnak nincsenek határai, és sosem keverhető össze a xenofób nacionalizmus eretnekségével. Ez sokkal könnyebbé tehetné a kínai behatolást Közép-Ázsiába, és egy lépésre onnan Európába, a Kína-ellenes érzelmek nem lennének napirenden az orosz politikában. Másrészt, ha Kína lepaktálna a Nyugattal, hogy a jelenlegi működésléptelen rendszert fenntartsa, vagy hogy fokozza a világ erőforrásainak kiaknázását a nyugati „koreográfia” használatával, Oroszország habozás nélkül ismét kinyilvánítaná civilizációs felsőbbrendűségét Eurázsia nagy része felett, tekintet nélkül arra, hogy milyen a gazdasági helyzet és mi ennek az ára, ahogyan azt már többször láthattuk a múltban.

Kínának nem szabad megfeledkeznie arról, hogy – bármennyire is vonzónak tűnnek számára az olyan helyek, mint pl. Nagy-Britannia – strukturálisan nem tud szilárd partneri viszonyt kiépíteni ezekkel az országokkal. A brit külpolitikát mindig is a kétszínűség és a visszakozás jellemezte. A The Independent c. lapnak az alábbiakat nyilatkozta egy európai diplomata: „A brit külügyminiszter bejelentéseit mindig némileg szkeptikusan fogadják. Az egyik nyugat-európai ország nagykövete egyszer azt mondta: »Csak egy példa: ez az az ember, aki azt a Brexit-kampányt vezette, amely hamisan azt állította, hogy Nagy-Britanniába 100 millió török jöhet, ha Nagy-Britannia az EU-ban marad. Majd a Brexit után Törökországba utazott, és azt nyilatkozta, Nagy-Britannia megtesz minden tőle telhetőt, hogy Törökország csatlakozhasson az Európai Unióhoz«.” Őszintén szólva Boris Johnson nem sok mindenben különbözik elődeitől. Kína megfeledkezik arról, hogy Indiához és Kínához képest Európában későn alakult ki a civilizáció. A történelem különböző időszakaiban a Nyugat többször ért olyan ponthoz, ahonnan már nem volt visszaút a halál és rettegés torkából. A halál és a gonoszság ismét visszatérhet, és nem lenne helyénvaló alábecsülni a civilizációs kockázatokat, amikor valaki a Nyugattal üzletel. Bölcs lenne nem elfelejteni azt a tényt, hogy egészen a 19. század végéig a Nyugat a méltóságot és a tiszteletet fosztogatással és szervezett banditizmussal szerezte meg, és ennek egyik legnagyobb áldozata Kína, illetve India

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!1

volt. A nemzetközi rend rendszere a Nyugat velejárója, mert szándékosan így alakították. A rendkívüli tárgyi fejlődés álcája alatt a Nyugat üzembe helyezte a világ erőforrásait kisajátító, igen komplikált és kidolgozott rendszerét. Valójában semmi különbség nincs eközött és azon nemes úriemberek összeszövetkezése között, akik az 5. században kifosztották és porig égették Rómát. A Nyugat mindig megpróbálja elérni a civilizációt, de mindig visszacsúszik a barbarizmusba. A nagybetűs Civilizációnak az az elsődleges funkciója, hogy hidakat verjen a kultúrák és a közösségek közé. A megtévesztés és a fosztogatás semmilyen formája nem egyenlő a civilizációval. Kínának többet kellene az Északi rendszer építésébe fektetnie nyitottabb látószögű és a figyelmét

gek máris több mint 2,5 milliárd dolláros lyukat ütöttek a pakisztáni államkasszán.” A pakisztáni helyzet napról napra rosszabb lesz, és olyan zuhanás van a végén, amely most még nem is látható. A Voice of America is beszámolt róla, hogy az elmúlt néhány hónapban Pakisztán, Nepál és Mianmar nyíltan visszautasították a további kínai OBOR projektekben való részvételt: „Csupán néhány hét leforgása alatt Pakisztán, Nepál és Mianmar törölt, illetve parkolópályára tett három jelentős, kínai vállalatok által tervezett vízierőmű-projektet. A csaknem 20 milliárd dollár összértékű három projekt visszautasítása komoly csapást jelent a kereskedelmet összekapcsoló kínai projektnek, az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésnek.” Mindezen statisztikák elhalványul-

kevésbé elterelő külpolitikával. Így meg tudná erősíteni a civilizációs kapcsolatokat az Északi rendszeren belül. Például ilyen figyelemelterelés volt Kína betörése a Déli rendszerbe. Az Egy Övezet, Egy Út projekt sokak számára ártalmatlannak tűnt a tervezőasztalon. Élesben azonban óriási az ellentét az ígért remény és barátság földje, és a kegyetlen felismerés között, hogy ez csak egyirányú stratégia, melyből csak Kínának van haszna. Nem sokkal ezelőtt a South China Morning Post részletes cikket közölt arról, hogyan változott a projekt rémálommá Pakisztán számára, amely az elsők között vett részt az „Egy Övezet, Egy Út” projektben: „A hasonlóságok napról napra nyilvánvalóbbak. Pakisztánban például a politikusok egyre erősebb kritikával illetik az ún. Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosót annak kizsákmányoló jellege miatt: kötelezi Iszlámábádot, hogy nagy összegű hiteleket vegyen fel Kínától. Ezekből azokat a kínai állami vállalatokat finanszírozzák, amelyek megveszik a kínai nyersanyagokat annak az infrastruktúrának az építéséhez, amelyből főleg Kína húz hasznot; eközben Pakisztán vállára akkora adósságteher nehezedik, amely összeroppanthatja a helyi gazdasági tevékenységet.” Azok, akik figyelemmel kísérik a pakisztáni fejleményeket, tudják, hogy mi lesz ennek a vége – ahogyan arra a South China Morning Post is felhívja a figyelmet: „Ha Peking a túlkapacitását csökkentő ütemben és számban valósít meg projekteket, elkerülhetetlenül fehér elefántokat hoz létre, eddig soha nem látott mértékben pocsékolva el a pénzt és elősegítve a korrupciót.” Ami a költség-haszon elemzést illeti, az Asia Times online-nak is megvan a véleménye: „Az 56 milliárd dolláros Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó (China-Pakistan Economic Corridor, CPEC) – Kína „Egy Övezet, Egy Út” víziójának része – egyelőre még nem idézte elő azokat a sorsfordító változásokat, amelyet támogatói megálmodtak. Ami ennél is rosszabb, a példátlan mértékű adókedvezmények és a növekvő biztonsági költsé-

nak, ha elolvassuk a pakisztáni Vízügyi és Erőmű Fejlesztési Hatóság (Water and Power Development Authority, Wapda) elnökének, Muzammil Hussainnek a Közelszámoló Bizottságnak (Public Accounts Committee, PAC) adott a nyilatkozatát: „A Diamer-Bhasha gát finanszírozására vonatkozó kínai feltételek nem voltak teljesíthetők, és sértették érdekeinket.” Ez nagy csapás Kína mint külföldi befektető presztízsének és hitelességének egy olyan ország részéről, amely állítólag Kína elsőszámú és legjobb barátja az egész világon. A problémák nem szorítkoznak az OBOR projekt gazdasági vonatkozásaira. A projekt által közvetlenül vagy közvetve előidézett korrupció szintje miatt ugyanez a turbulencia szippantja magába a különböző politikai közösségeket. Nem sokkal ezelőtt az ausztrál miniszterelnök azzal vádolta Kínát, hogy ausztrál földön folytat „titkos” műveleteket: „A média beszámolói arra engednek következtetni, hogy a Kínai Kommunista Párt azon munkálkodik, hogy titokban beavatkozzon a médiánkba, az egyetemeinkbe és még a megválasztott képviselők azon döntéseibe is, amelyeket éppen itt, ebben az épületben (a Parlamentben) hoznak. Ezeket a beszámolókat igen komolyan vesszük.” A politikusoktól kezdve az átlagemberekig, Ausztráliától Afrikáig mindenhol érezhető az ingerültség amiatt, hogy miközben Kína a világra akarja kényszeríteni a saját akaratát, megfeledkezik a kulcsfontosságú elemről: a helyi emberek érdekeiről. Természetesen nem csak Kínának kell szembenéznie ilyen kritikákkal és helyzetekkel, de az OBOR projekt ambícióját és Kína azon vágyát elnézve, hogy kolosszusként törtessen át a bolygón, a megvalósulás kudarca hosszú ideig kihathat Ázsia geostratégiai pozíciójára és erejének visszaszerzésére. Ha valamilyen okból csillapodik Kína nemzetközi kalandvágya, ahogyan az a történelem során többször is megtörtént, a rend belső konszolidációja és Ázsiának a globális politika vezetőjeként

történő felemelkedése több évtizedre elnapolódik. Ezen eshetőség elkerülése érdekében Kínának vissza kell térnie civilizációja tanításaihoz, és nem szabad a dominancia nyugati eszközeit a „kínai sajátosságokkal” ös�szeházasítania. A kínai civilizáció a Ming-dinasztia alatt tökéletesedett ki, és sikerének pillérei a többi ázsiai hatalom felé tanúsított „nyitottság” és a velük való „harmónia” volt. Önmagában nem épített ki és nem működtetett egy ázsiai rendet (abban az időben világrendet). Alkalomszerűen kötelezte el magát, és a többieknek is megengedte ezt, ha a helyzet azt kívánta. Ma eljött az idő, hogy az ázsiai hatalmak, ideértve Oroszországot is, együttműködjenek. Röviden összefoglalva: a történelmi tanulságok világosak: Oroszországot segíteni kell, hogy az Északi rendszerben újra kiemelkedő legyen, Indiát pedig hagyni kell, hogy a Déli rendszerben és a déliesítésben kiemelkedő kegyen, különben megint „a barbárok” lesznek „a kapuknál”. India és a Déli rendszer (déliesítés) Az, hogy a jelenlegi rendszer nem hatékony, nagyban összefügg a gazdasági források áramlásának egyenlőtlenségével. Ezeket az áramlásokat szabályozzák: a kisajátított forrásokon csak a kijelölt országok vagy az elsődleges szereplők osztozhatnak a rendszerben.

A liberális rend sosem volt liberális és sosem volt rend. Az erőforrásokat szupersztráda-rendszerben szabályozta, és bőkezűségét csak a kiválasztottak élvezhették. Ha itt-ott létrehozunk egy-egy liberális övezetet, attól nem világrendszer jön létre, hanem az egyensúlyhiány és a közelgő zűrzavar rendszere, vagy éppen tartós káosz. A nyugati rendszer tehát sosem hozná egyensúlyi helyzetbe a világrendet. Kína ma a kontinenseket átszelő, fizikai sztrádákat akar építeni, ahol az áramlásokat szabályozhatja, és egyes kiválasztottak vonatkozásában a liberalizmust, míg másutt a kommunizmust alkalmazná, mennyiben ezt megfelelőnek és szükségesnek tartja. Ha a mozgás joga csak a kiválasztottaknak adatik meg, a világrend részlegessé válik, vagy akár meg is szűnik. Kína építményeket emel, hogy árui eljussanak a világ minden szegletébe. A kérdés az, hogy hajlandó lesz-e Kína ezeket az építményeket arra használni, hogy a gazdasági beavatkozása miatt állásukat elvesztő embereket beeressze? Nem titok, hogy Kínának szó szerint több tízmillió emberre van szüksége a kínai demográfiai hiány miatt. Tavaly ősszel a China Daily online az alábbiakról számolt be: „A 15 és 59 év közötti munkaképes korú lakosság létszáma 2011-ben érte el a csúcsot, 925 millió fővel. Azóta ez a létszám évről évre folyamatosan csökken: 2012-ben 3,45 millió, 2013-ban 2,44 millió, 2014-ben 3,71 millió, 2015-ben pedig 4,87 millió volt

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!1

a csökkenés.” És ez a szám egyre csak nőni fog. Ennek a trendnek az ellensúlyozására Kína több bevándorlót engedett be? A Nemzetközi Migrációügyi Szervezet (az ENSZ egyik ügynöksége) szerint Kína csak néhány ezret engedett be, többnyire észak-koreaiakat vagy délkeletázsiai kínai etnikumúakat. Nem történelmi tény az, hogy rendszeresen milliók vándoroltak ki Kínából a világ más térségeibe, a különböző nehézségek elől menekülve? Azok a rendszerek, amelyek a kezüket nyújtották az elszegényedett kínai migránsok felé, nyílt rendszerek voltak. természetesen voltak kulturális különbségek, de az együttélés nem volt lehetetlen. Miért aggódik Kína annyire a kulturális integráció miatt, mint egy nemzetállam? A CPEC elkészült Pakisztánban – Kína befogad

ben. A konfliktust minden szinten azonnal feloldották, nem úgy, mint a Nyugatot évszázadokig nyomorító feudális rendszerben. Ugyanígy nem volt szükség basáskodó politikai „leviatánra” sem. Az egész rendszer kis, független és egymással kapcsolatban álló, mégis önálló közösségekből állt. „A vidéki jólét, a városi növekedés, a politikai konszolidáció és a táguló kereskedelmi hálózatok nyújtotta feltételek hozzájárultak a buddhista szangha (közösség/gyűlés) intézményes szerveződéséhez, amely az anyagi jólét, és nem a nehézség teremtette környezetben szökkent szárba.” A rendszer olyan harmonikus és békés volt, hogy Asóka császár mintegy 80.000 oszlopot és sztúpát állíttatott, amelyek az együttélés és az önrendelkezés

tikai kölcsönhatásait, civilizációin belüli és civilizációi közötti viszonyait, és a politikai egységei/entitásai/ szereplői között a rendszer hegemón státuszáért folytatott versenyt jelenti. Ennek alapvetően előfeltétele, hogy a politikai egységek/entitások/szereplők csoportja meglehetősen állandó vagy folyamatos viszonyokat tartson fenn egymással. Térben és területileg egy rendszer egy adott földrajzi területet fed le, de ha a megszabott regionális és területi határokat abszolút értéken határozzuk meg a világpolitikai rendszer koncepciójának kidolgozásakor, az nem fedi le a politikai birodalom valós kiterjedését. A regionális határok általában rugalmasak, a periférián lévő politikai entitások időnként belesimulnak a rendszerbe, időnként

hista szerzetesek számára is, akik a városi központok, a Buddha életéhez kapcsolódó vallási helyszínek és az első kolostorok között szabadon közlekedhettek.” A fenntartás nemcsak a kereskedelmi útvonalak fizikai állapotának javítását, hanem az igazságosság alapelvének fenntartását, valamint a korrupt hivatalnok és a rendszerbe állandóan beszivárgó botcsinálta bráhminok kigyomlálását is szolgálta. A 7. századtól kezdve Észak-Indiában a rendszert állandóan megtámadták és elfoglalták az arab megszállók, de a félsziget, amely a rendszer magját alkotta, csaknem érintetlen maradt a 16. századig, amikor is az európai szerencsevadászok kezdtek érkezni a Déli rendszerbe. Még akkor is minden sértetlenül működött, mert mindenki látta, hogy a rend-

több millió pakisztáni fiatalt, hogy azok Kínába mehessenek és a gyárakat ellássák munkaerővel? Vagy a pakisztáni elittel kötött barátság már nem ereszkedik le a pakisztáni nép szintjére?

alaptörvényeit hirdették; sietve lemondott trónjáról, és feloszlatott minden központi (hegemón) hatalmat. Asóka rendeleteinek további elemzéséből az látható, hogy a derék császár tetteivel csak megpróbálta vis�szaállítani azt a rendet, amelyet megzavartak a mezopotámiai határok felől érkező szervezett bandák és csoportok – a bráhminok új kasztja. Asóka rendeleteinek egyik szakértője így fogalmaz: „…ezek az új, különleges helytartók felhatalmazást és utasítást kaptak, hogy a számtalan dhammát az egész társadalom igényeihez igazítsák, hogy az államnak kevesebbszer kelljen drasztikus kényszerítéshez és büntetéshez nyúlnia az Arthasásztra igazgatási rendszerében…” A bráhminok zsarnokian, parazita módon kezdtek bele a kormányzási „szakmába”, így hatalmukat négy részre kellett osztani. Az államnak túl sok hatalma volt az egyének fölött, és a társadalom megfelelő működésének és a gazdasági jólét elérésének legnagyobb kerékkötője volt. Jól gondolták, hogy leginkább az egyéni szabadságjogok kezeskedtek mindenért, mert a vak hit a mezopotámiai bráhminok alantas terveinek kedvezett. Asóka császár az oszlopfeliratokkal arra kérte népét, hogy gondolkodjanak, és ne essenek a bráhminok sarlatánságának csapdájába. Asóka és a buddhizmus sikeresen állította vissza az etikai rendet, amelyet a sebzett saivizmus már nem tudott biztosítani Dél-Ázsiai északi részeiben. A társadalmigazdasági rendszer ismét önszabályozó lett, és mindenfajta zsarnokságot távol tartott magától.

pedig távol maradnak tőle. A rendszerek osztályozása tehát nem kifejezetten az abszolút, regionális határok meghatározásán alapszik, hanem inkább a rendszer által felölelt régióban működő hegemón hatalmak politikai kapcsolatainak, kölcsönhatásainak és hatalmi rendszereinek figyelembevételén.” Lényegében az Asóka utáni időszak a pán-regionális integráció dinamikus és rugalmas rendszere volt, ahol a mozgás folyamatos és akadálytalan volt. Nem voltak fizikai határok és korlátok, a „kisebb egységekből – falvakból, kisvárosokból és nagyvárosokból – álló társadalmigazdasági régiók” mellérendelt viszonyban álltak. Így az emberek, a termékek és a jólét szétáramlása nem ütközött akadályba és nem okozott rendszerszintű zavarokat sem. Jason Neelis a rendszer hatékonyságát kereskedelmi útvonalain keresztül írja le: „A kereskedők és a zarándokok elnevezései nem csak az útvonalaikra, hanem a rugalmas határokkal és az egyszerre több különböző társadalmi-vallási vonatkozással bíró földrajzi régiókra is vonatkoztak. Az ezen szárazföldi és tengeri útvonalak mentén létrejött találkozások, kapcsolatok és cserék hatására megváltozott a bennfentesek és a kívülállók fogalma, elhatárolva a tisztaságra vonatkozó normákat a szennyezéstől, és szembeállítva a buddhista és ortodox brahmanista xenológiákat. A vallási mobilitás mintái visszavezethetők, ha feltérképezzük a kereskedelmi hálózatokat és csomópontokat.” Minden figyelem középpontjában a mobilitás állt.

szer mennyire kiváló.

Ebből a nézőpontból Dél-Ázsia termékeny talajnak bizonyult, ahol a tökéletes világtársadalom magjait el lehetett vetni, ahol a békés együttélésé volt a főszerep. Nerses Kopalyan, a Nevadai Egyetem adjunktusa tömör leírást ad az általa indiai rendszernek hívott berendezkedésről: „A rendszer elsősorban az adott világpolitikai rendszer által felölelt régió poli-

Az állam felelőssége ezért nem a határok megvédése volt, mint a modern nemzetállamokban, hanem a mobilitást biztosító vérkeringés fenntartása. Neelis ekképpen fogalmaz: „Az Asóka feliratait tartalmazó leletek világosan arra utalnak, hogy az utakat hosszú utazások megkönnyítése miatt tartották fenn a hivatalnokok és a hadseregek, és valószínűleg a kereskedők és a budd-

A világ sok szegletében jogos az a félelem, hogy Kína építményei csak a világ erőforrásainak kisajátítását fokozzák Kína javára, és mások fizetik az ezzel járó gazdasági és környezeti pusztítás után a számlát. Ennek tetejébe jogos az a gyanú, hogy Kína a kliensországokban a zárt rendszereket támogatja, és meg akarja tartani gazdasági elsőbbségét ezekben az országokban. Sokan attól tartanak, hogy ez a hozzáállás a helyi rezsimeket még elnyomóbb, önkényesebb kormányzati módszerekre bírja rá. Az új kínai rend lényege a zárt rendszerek, amelyek csak Kína felé nyitnak, elnyomó rezsimek irányítása alatt állnak, és úgy teljesítik Kína parancsait, mint Szudán és Zimbabwe, hogy csak néhányat említsünk. Ha ez igaz lenne, az rosszabb lenne még a működésképtelen nyugati rendnél is. A világ, különösen a fiatalabb nemzedék, belefáradt a jelenlegi helyzetbe, és kétségbeesetten kutat egy igazságosabb és szabadabb együttélési forma után. Egy olyan rendszer után, amely már létezett egyszer, és amely még most is, noha darabokban, de létezik: kicsit rozsdás ugyan, de a magja máig erős maradt. Az első és leghatékonyabb világrendszert Dél-Ázsia, pontosabban a Déli-félsziget működtette. A rendszer már i.sz. 500 előtt kezdett kialakulni. A politikai rendszer mellett a társadalmi-gazdasági rendszert is nagyban befolyásolta Dél-Ázsia uralkodó vallása, a saivizmus. Ez a vallás nem az erős és kollektivista vallásos tömegekben, hanem a lelki üdvösség egyéni elérésében hitt, a gondolkodók olyan közösségében, akik a békés párbeszédet voltak készek használni a kard helyett a mindent átfogó rend elérése érdeké-

A portugálok, amikor meghódítottak néhány stratégiai elhelyezkedésű indiai-óceáni szigetet, azt gondolták, hogy az indiai rendszert hódítják meg, és ennek megfelelően új szerzeményüknek is az „Estado da India” nevet adták. Leonard Y. Andaya így ír erről: „Sokat írtak már az Estado da India, azaz az Indiai állam 16. századi fénykoráról, amely egy átfogó közigazgatási kifejezés volt a portugál birodalom azon részére, amely a Jóreménység-fokától keletre terült el.” A továbbiakban az is kiderül, hogy az addig legyőzhetetlen portugál tengeri hatalom egy másik szinten is az indiai rendszer struktúrái felé terjeszkedett és mélyült. Fizikailag csak az indiai rendszer pici részét tartották ellenőrzésük alatt, de szentül meg voltak róla győződve – és ezzel dicsekedtek otthon és külföldön egyaránt –, hogy az egész rendszer az övék. De mit jelentett, hogy az egész rendszert ellenőrzésük alatt tartották? Sar Desai ezt úgy magyarázza, hogy mindenki nevezheti magát uralkodónak, de a valóságban mindenkinek számos szinten konszenzust kell elérnie: a „…az afrikai és délkelet-ázsiai muszlim uralkodókkal fenntartott korai portugál kapcsolatok vizsgálatából általánosságban az derül ki, hogy a portugálok szövetségeseket kerestek a bennszülött uralkodókban, vallási meggyőződésüktől függetlenül. Tehát Diogo Lopes de Sequeira, akit a portugál király küldött Malakába, kifejezetten azt az utasítást kapta, hogy a bennszülött uralkodókkal kölcsönös bizalmi viszonyt alakítson ki, így biztosítva a nyereséges és oda-vissza működő kereskedelmet, amely „minden tettünk fő mozgatórúgója.” Senki sem élné túl, ha az egész államapparátus fölött áveszik az ellenőrzést. Egy híres tudós is erre figyelmeztet: „…az állam teljesen összefonódott a helyi társadalmi erőkkel, és a ’hivatal’ maga sem tudott a császári akarat érvényesítésének nyomatékos eszközeként szolgálni a helyi szokások és gyakorlatok ellenében.”

Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára!1

A mobilitás és a közérdek volt a két irányelv: „A legtöbb korabeli beszámoló Malakára a világ leggazdagabb városaként utal. Ez nem biztos, hogy igaz; de kétségkívül ez volt a legkézenfekvőbb találkozási pont Arábia, Perzsia, India, Pegu, Java és Kína kereskedői számára. A Malakai Királyság 1403-as megalapítása óta a malakai uralkodók arra törekedtek, hogy Malaka kereskedelme és lakossága megtartsa kozmopolita jellegét.” Ez azt mutatja, hogy a rassz, a nemzetiség vagy más miatt megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetést – amely a rendszerellenes berendezkedésre jellemző – azonnal kiirtották, és ezért mindenki mindenáron elkerülte. Bárki is érkezett az indiai rendszerbe, kénytelen volt kulturális, gazdasági és társadalmi-politikai berendezkedését megváltoztatni. Amikor ettől az elvtől eltértek, a rendszer „hűtlen” lett a trónkövetelőhöz, mert valahogy ragadozóvá változtatta. „…kimondatlanul is, a trópusokon vagy másutt a túlélés kulcsa a helyi levegőhöz, a helyi növényekhez, a helyi szokásokhoz és a helyi nyelvekhez való alkalmazkodás volt. Tulajdonképpen többé-kevésbé, részlegesen és tudat alatt a portugálok már egy ideje ezt tették mind Ázsiában, mind Brazíliában.” Talán emiatt a felismerés miatt gyűlölték a portugálok a Déli rendszer összes többi európai betolakodóját, amelyek a partikuláris európai háttérből hozott előítéletekkel szennyezték be azt: „Diplomáciai és katonai szinten a békét tekintették (helyesen) létfontosságúnak. Európában Pedro nem volt hajlandó csatlakozni Franciaországhoz és szövetséget kötni Hollandia ellen, míg az Indiai-óceánon az Estado arra törekedett, hogy a különböző szomszédos indiai államokkal elkerülje az elidegenedést.” A rendszer olyan jól egybeépült, hogy mindenkinek számolnia kellett vele, külkereskedőknek, a helyi termelőknek és a közvetítőknek is: „A mogul külkereskedelem a szélesebb gazdasági környezet hozadéka volt, és vagyona szorosan kötődött a mezőgazdasági hátországokban, a helyi piacokon és városi raktárakban folyó termeléshez és árucseréhez.” Ugyanez a mozaikos integrációs rendszer húzódott a Dél-Ázsiai Déli-félszigeten fekvő hátországoktól Afrika partjáig, a Malaka-szorosig és még azon túl is: „Surat baniyā kasztú tengeri kereskedői még a Perzsa-öbölben és a Vörös-tenger térségében is fenntartottak hosszabb ideig ott élő ügynökökből és (főleg a baniyā kasztból származó) írnokokból álló, kiterjedt rendszert. Azonban a baniyā kereskedők az indiai tengeri kereskedelemben még talán ennél is fontosabb szerepet játszottak: ellátták a hajótulajdonosokat és a többi tengeri kereskedőt export árucikkekkel, valamint ezek ügynökei és brókerei is ők voltak.”

A rendszer nyílt volt, de helyet kaptak benne a fékek és ellensúlyok komplex rétegei, és gondosan átszőtték a társadalmi-gazdasági érdekek is. Így tehát még mindig a világ integrációjának és a világrendnek ideális modelljét képviseli. Kínának észre kellene vennie és meg kellene értenie a rendszer lényegét. Konklúzió Kína rossz Útra tévedt. Az OBOR-ral, és alprogramjaival Kína a rendszer uralásához kövezi ki az utat ugyanúgy, ahogyan azt az Egyesült Államok tette a 2. világháború után: a vele szerződő országokra rótt több milliárdnyi adóssággal. Ezzel hatalmas befolyásra tett szert, amel�lyel megszorongathatta őket, és rájuk kényszerítette az ENSZ-t és az USA dollár-alapú rendszert. Az OBOR projekttel Kína pontosan ugyanezt kívánja tenni több billiónyi többletével. Ha a stratégia sorai között olvasunk, és mélyebben beleásunk abba, min ment keresztül Srí Lanka és Pakisztán az OBOR projekt kapcsán, megérjük, hogy az egész folyamat elődleges célja az „eladósodottság” megteremtése, a szó több értelmében is. Majd ezt követi az adott ország szuverenitásának kisajátítása az adósság elengedéséért cserébe. A kikötők és a létesítmények száz évre szóló lízingje nemcsak az infrastruktúra, hanem az adott ország jövőbeli pénzügyi és így gazdasági és politikai folyamatainak ellenőrzés alatt tartását is jelenti. Ebben az értelemben Kína nem eredeti, és valószínűleg nem fog új világrendet teremteni, amelyre a világ lakossága olyan kétségbeesve vágyik; Kína a dominancia nyugati rendszerét erősíti meg, csak egy „made in China” címkét biggyeszt rá – új világrend kínai sajátosságokkal, azaz még kevesebb lesz az átláthatóság, mint eddig. A rend megteremtése azt jelenti, hogy szembeszállunk a világ kaotikus jellegével, nem pedig kijátsszuk azt. Minden hibájával és hiányosságával együt, India alaposabb tudással rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan kell egy rendszerben működni, ha kaotikus a környezet. Igaz, hogy még India is távolodik a rend civilizációs modelljétől, de még nem késő irányt váltani. Mind Indiának, mind Kínának fel kell ismernie, hogy civilizációk és nem nemzetállamok. A civilizáció, jellegüknél fogv, adnak életet a nemzeteknek, a nyíltság irányelvének táptalaján. Ezért Kínának nem szabad sietnie, segítenie kell az Északi és a Déli rendszer konszolidációját a további, világszintű integráció előtt. Építsenek utakat minden eszközzel, de ne feledkezzenek meg a hidakról sem; ne pusztítsák a zöld mezőket, különben azt kockáztatják, hogy minden pusztaság lesz. Kína nagyszerű civilizáció volt egykor, és nincs, mi megakadályozhatná, hogy ismét azzá váljon, az egész világ javát szolgálva.

KĂna szerepe a nemzetkĂśzi rendben

Kína szerepe a nemzetközi rendben Szerző: Kong Tianping

Az elmúlt három évtizedben olyan történelmi horderejű eseményeknek voltunk tanúi, amelyek óriási mértékben befolyásolták a világrend alakulását. A kommunizmus véget érése Kelet-Európában, a berlini fal leomlása, Németország egyesülése és a Szovjetunió széthullása mind a kétpólusú világrend összeomlását és a hidegháború végét jelezték. A NATO katonai beavatkozása Jugoszláviában, valamint közép- és kelet-európai bővítése az Amerikai Egyesült Államok európai dominanciáját erősítette. A maastrichti szerződés aláírása, az Európai Unió létrejötte és a közös európai pénznem bevezetése, valamint az EU három körben lezajló kibővítése révén az Európai Unió jelentős szereplővé vált a nemzetközi porondon.

A 9/11-es terrortámadás miatt Amerika háborúba bonyolódott Afganisztánnal és Irakkal. A 2008-as gazdasági világválság globális gazdasági visszaesést eredményezett, az eurozóna hitelválsága az európai gazdaságot, egy időre még az euro létét is veszélyeztette. Mivel Kína 1978-ban elkezdett gazdasági reformokat bevezetni és nyitni a világ felé, a piacorientált reform meghozta gyümölcsét: Kína képes volt fenntartani a világszinten legmagasabb gazdasági növekedést, és a globális gazdaság egyik motorja lett. Már zajlanak a világot megrengető változások, a világrend kialakulóban és átalakulóban van. A világ akadémikusait nagy intellektuális kihívás elé állítja az, hogyan is jellemezhető a jelenlegi világrend. A különböző tudósok különböző véleménnyel vannak erről a kérdéskörről. Vannak, akik szerint világrend helyett inkább világrendetlenségről beszélhetünk, míg más megfigyelők szerint mindig még mindig egypólusú világban élünk, megint mások azt feltételezik, hogy világunk többpólusú, Simon Tisdall pedig azt állítja, hogy „hárompólusú világ” jött létre, „amelyet az Amerikai Egyesült Államok, az újjáéledő Oroszország és Kína ural.” Vannak tudósok, akik a jelenlegi világrendet poszthidegháborús világrendként aposztrofálják, és bár a hidegháború kétségkívül véget ért Európában az 1990-es évek elején, Ázsiában, különösen a Koreai-félszigeten

Kong Tianping erről még korántsem beszélhetünk: az észak-koreai atomválság kényes kérdése Északkelet-Ázsia biztonságára is kihat. A világrendről számos leírás született, például G2 (nevesítve Amerikát és Kínát), G3 (nevesítve Amerikát, Kínát, illetve Európát vagy Oroszországot), illetve Ian Bremmer a 2008-as gazdasági válság után G-zéróként, azaz globális vezető nélküliként jellemezte a világot, Joseph Stiglitz közgazdász is hasonló nézetet vallott, és úgy vélte, a két szuperhatalom uralta világ felől elmozdultunk az egy szuperhatalom által urat felé, most pedig egy vezető nélküli, többpólusú világ felé, az új G0 világ felé. Ahogyan ezt Kína egyik magas rangú egykori diplomatája megfogalmazta: az Egyesült Államok vezetése alatt álló világ változni kezdett, amelyben

a fordulópontot valószínűleg a 2008-as gazdasági világválság jelentette, és a 2017-es év jelezte az új kezdetet. Henry Kissinger arra mutat rá, hogy soha nem is létezett igazán globális „világrend”. Ezt a meglátását az egyes civilizációk, például Európa, Kína és az iszlám különböző történelmi korszakokban érvényes világrend-koncepciójára alapozza. Feltételezése szerint azt a rejtélyt kell megoldani, hogy az eltérő történelmi tapasztalatok és értékek hogyan formálhatók egy közös renddév. A mai világban minden ország valamilyen világrendben él, akár tetszik az adott országnak, akár nem. A világrend idővel változik: a készségek nemzetközi rendszerben való eloszlása és a nagyhatalmak interakciói a világrend fokozatos vagy radikális változásához vezethetnek. A világrend jelenleg az egypólusútól a többpólusú felé mozdul el. A világpolitika főszereplői az Egyesült Államok, Kína, az Európai Unió és Oroszország. Habár Amerika relatív súlya csökkent, még mindig ő az egyedüli szuperhatalom, amely erős szövetségesekkel bír Európában és Ázsiában is. Jól működő piacgazdasága van, magáénak mondhatja a világ legnagyobb gazdaságát, és 2015-ben a világ GDP-jének 24,3%-át adta. Dinamikus pénzügyi rendszere van, az amerikai dollár továbbra is a legnagyobb nemzetközi tartalékvaluta. Hadereje a legerősebb a világon, katonai jellegű kiadásai a legmagasabbak: ebben a tekintetben 2016-ban 611 milliárd dollárral világelső volt, amely a globális kiadások 36%-ának felel meg, és amely triplája a második helyen álló Kína katonai kiadásainak. Amerika áll az élen a legkorszerűbb technológiák és az innovációk terén is, a 2017-18-as Globális Versenyképességi Jelentésben második helyet érte el. A Trump adminisztráció az „Amerika az első” politikáját követi a külkapcsolatok terén: felmondták a Transz-csendes-óceáni Partnerséget, újratárgyalták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény feltételeit, kiléptek az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodásból, nyomást gyakoroltak a NATO-szövetségesekre a katonai kiadások növelése érdekében. Ezek a lépések megleptek bizonyos megfigyelőket, akik szerint Trump elnök felborította a világrendet. Ezek az intézkedések reculer pour mieux sauter (kb. „hátralépés a nagyobb ugrás érdekében”) megközelítésként is érzékelhetők. Másrészről a Trump adminisztráció agresszív álláspontra helyezkedett Kínával és Oroszországgal szemben,

„riválisként” állítva be őket a nemzetközi védelmi stratégiában, akiket meg kell büntetni az amerikai hatalom, befolyás és érdekek veszélyeztetése miatt. Várhatóan az Egyesült Államok még mindig globális hegemóniája fenntartására törekszik. 28 tagállamával az Európai Unió olyan nemzetek felett átívelő szervezet, amely civil vagy normatív hatalomnak tekinthető. Gazdasági ereje nagy, de katonai ereje korlátozott. Egyoldalúság helyett sokoldalú kapcsolatokra törekszik. Az EU a világ legnagyobb kereskedelmi csoportosulásaként hatással van a globális gazdaságra, a 19 tagállammal bíró monetáris unió, az euróövezet pedig globálisan szerteágazó. Az EU kül- és biztonságpolitikája egyelőre gyerekcipőben jár, a védelmi együttműködés még vita tárgya. Az EU vezető szerepet vállal a klímaváltozás globális megoldásában. 2004-es robbanásszerű bővülése után az EU több válságot is megélt, az alkotmányos válságtól kezdve az euróövezeti államadósság-válságig, az ukrajnai válságtól a biztonsági válságig, a migrációs válságtól a Brexit-válságig. Az EU, valamint Lengyelország és Magyarország között zajló vita a demokrácia, a jogállamiság és az EU működése körül felfedte az EU-n belüli szakadékot. Ezek a válságok alálássák az EU, mint hiteles nemzetközi szereplő hírnevét. Amikor az EU-nak szembe kell néznie azzal a bizonytalansággal, amelyet a Trump adminisztráció jelent a nemzetközi rend iránti elkötelezettség tekintetében, egyúttal lehetőséget is kap a nemzetközi rendszerben betöltött szerepének átgondolására is. Annak ellenére, hogy a világrendet másképpen érzékelik, és alkalmanként súrlódás tapasztalható Európa és Amerika között, több a közös érdekük, mint a nézetkülönbségük a Nyugat által uralt világrend megvédésének kérdésében. Nincs értelme eltúlozni az EU és Amerika közötti különbségeket. Oroszország, mint a Szovjetunió és a cári Oroszország utódállama fontos szereplő marad az eurázsiai kontinensen. A Szovjetunió felbomlása miatt Oroszország már nem birodalom többé. Birodalma elvesztését még nem sikerült kihevernie; ezt mutatja az is, hogy Putyin elnök a 20. század legnagyobb geopolitikai tragédiájaként utalt a Szovjetunió széthullására. Miután Putyin hatalomra került, Oroszország elkezdett konfrontációs politikát folytatni a Nyugat felé, elkezdte ellenezni a NATO kibővítését, vis�szanyerni befolyását a korábbi Szovjetunió területe felett, visszaszerezni nagyhatalmi státuszát a világban. Oroszország kezdeményezte a korábbi szovjet

Kína szerepe a nemzetközi rendben

tagköztársaságokat egybekovácsoló Eurázsiai Unió létrejöttét az EU befolyásának ellensúlyozására. Oroszország érdekszférájának tekinti a korábbi szovjet területeket, és minden alkalmat megragad elvesztett területei visszaszerzésére. Nem habozik erejét érdekei megvédésére használni: például kihasználta az Ukrajna politikai válságából adódó alkamat a Krím-félsziget elcsatolására, ezzel KeletUkrajnát állandósult konfliktuszónává téve. Igen kritikus a Nyugat által uralt világrenddel szemben, nem rejti véka alá azt a vágyát, hogy ennek a világrendnek vége legyen, és egy posztnyugati világrend jöjjön létre. Oroszország és a Nyugat kapcsolata nem korlátozódik geopolitikai versengésre: Oroszország állítólagos beavatkozása az Egyesült Államok és más nyugati országok elnökválasztásába jól mutatja a kapcsolatok bonyolultságát. Az ország erős katonai hatalom, de gazdasága nagyban függ a kőolaj- és földgázexporttól - gazdasága megsínyli, ha ezek ára alacsonyabb. Gazdasági növekedése 2008 óta lassú: a megtorpant strukturális reformok és a nyugati szankciók útját állják a gazdasági növekedésnek. A globális hatalmi egyensúly elmozdulásának egyik tényezője Kína békés felemelkedése. Amióta Kína bevezette a piacorientált reformokat 1978-ban, gazdasági rendszerét a központi tervgazdaságból piacgazdasággá alakította át, és az elmúlt négy évtizedben a gazdaság növekedése figyelemre méltó

rekordot ért el. A gazdaság megreformálása hozzájárult az emberek jólétéhez, több mint 800 millióan ki tudtak emelkedni a szegénység csapdájából. Kína GDP-je 2009-ben meghaladta Japánét, és a világ második legnagyobb gazdasága lett. Az Egyesült Államokénál is gyorsabb növekedési ütemet látva már csak idő kérdése, hogy mikor hagyja le Amerikát, és lesz a világ legnagyobb gazdasága. Kína fontos szerepet játszik a globális gazdaságban, a világ 2008 utáni növekedéséhez Kína járult hozzá a legnagyobb mértékben. 2012-2016 között az ország átlagos éves hozzájárulása a globális növekedéshez elérte a 30,2%-ot, míg Amerika hozzájárulása csak 17,8%, az Eurozónáé 5,3%, Japáné 3,8% volt. Miután Kína 2001-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez, külkereskedelme gyorsan növekedésnek indult, 2012-re pedig a legnagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolító ország lett, megelőzve az Egyesült Államokat is. Kína kifelé irányuló közvetlen külföldi tőkebefektetése (outward foreign direct investment, OFDI) lényegesen megnőtt a 2000-es évek közepétől: az OFDI áramlása a 2006-os 20 milliárd dollárról majdnem 200 milliárd dollárra nőtt 2016-ra, és globálisan Kína vált a külföldi tőkebefektetések fő forrásává, ugyanakkor külföldi fúziós és felvásárlási tevékenysége megugrott az elmúlt évtizedben. A Fortune magazin 500-as listájában jegyzett vállalatainak száma 9-ről 115-re nőtt 2000 és 2017 között. Kína gazdasági felemelkedése komoly hatással

bír a nemzetközi rendre is. A fenntartható gazdasági fejlődés miatt Kínának lehetősége nyílik katonai kiadásainak növelésére, és lépéseket tett fegyveres erőinek modernizálására. Kína elkezdte ledolgozni hátrányát a tudományok és a technológia terén is. A Globális Innovációs Indexben a 29. helyről a 22.-re lépett elő 2011-től 2017-ig. Megvannak a csúcstechnológiás vállalatai, például az Alibaba, a Tencent, a Huawei, a Baidu stb. Kína elmúlt négy évtizedben lezajló fejlődése hatással van a hatalom globális szintű átalakulására. A világrend átalakulóban van, a fejlett Nyugat bukása és a fejlődő országok felemelkedése az egymáshoz viszonyított erejük változását fogja hozni. A. Brexit

a fejlődéshez annak érdekében, hogy a fejlett Nyugatot utolérjék. A felemelkedő hatalmak megerősödése és a nagyhatalmak közötti kapcsolatok megváltozása révén alapjaiban alakul át a hatalmi egyensúly és a nemzetközi rend formája.

A hidegháborút követő korszakban Kínának alkalmazkodnia kellett a változó nemzetközi rendhez, és meg kellett találnia a helyét benne. Az elmúlt években Kína szerepe a nemzetközi rendben sokat vitatott téma lett, akár a Müncheni Biztonsági Konferenciáról, akár a Valdaj Fórumról van szó. Igaz, hogy Kína hi-

és Trump elnökké választása meglepte a világot, de ezek az események még nem jelentik az ún. liberális rend végét, még ha Trump protekcionista meggyőződése és elszigetelődésre való hajlama sértik is a liberális rendet. A protekcionizmus, a gazdasági nacionalizmus, a populizmus és az etnikai nacionalizmus térnyerése a Nyugaton ahhoz vezetett, hogy a nyugati országok nem képesek hatékonyan megbirkózni a politikai, gazdasági és társadalmi kihívásokkal. A globalizációellenes és a globalizációs erők közötti küzdelem még korántsem ért véget. Amikor a globális gazdaságban az Egyesült Államok visszavonulót fújt, Kína lett a nyílt globalizáció és a szabadkereskedelem leglelkesebb pártolója. Kína és más felemelkedő hatalmak még mindig a gazdasági fejlődésre fókuszálnak, kihasználjak viszonylagos előnyüket

vatalosan ritkán használja a „világrend” kifejezést, a „nemzetközi rend” (vagy a nemzetközi rendszer) azonban sűrűn előkerül hivatalos dokumentumokban és beszédekben, ahogyan azt Fu Jing, a kínai nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke is kiemelte két évvel ezelőtt a Müncheni Biztonsági Konferencián tartott beszédében. Kína megkülönbözteti a világrendet és a nemzetközi rendet, mivel a világrend az USA által vezetett világrenddel egyenlő. Fu Jing feltételezése szerint az USA által vezetett világrend három pilléren nyugszik: az első az amerikai értékrend, amelyre nyugati értékrendként is tekintenek; a második az USA katonai összehangoló rendszere, amely az amerikai vezető szerep biztonsági alapja; a harmadik pedig a nemzetközi szervezetek, köztük az ENSZ rendszere. Kína véleménye az, hogy a nemzetközi rendszer az

Kína szerepe a nemzetközi rendben

„A globális hatalmi egyensúly elmozdulásának egyik tényezője Kína békés felemelkedése. ” multipolaritás, a gazdasági globalizáció, az IT alkalmazása és a kulturális sokszínűség töretlenül halad előre; a globális kormányzási rendszer és a nemzetközi rend egyre gyorsabban változik; az országok egyre inkább összekapcsolódnak és kölcsönösen függenek

az ENSZ-alapú rendszer, amely magában foglalja a nemzetközi intézményeket és normákat. Fu Jing hangsúlyozta: Kínában az ehhez a rendhez tartozás érzése igen erős, mivel Kína ennek a rendnek egyik alapítója, egyben haszonélvezője és támogatója is, valamint reformtörekvéseinek is részét képezi. Hszi Csin-ping elnök ekképpen magyarázta el Kína szerepét 2015-ben Seattle-ben megtartott beszédében: „ami a már meglévő nemzetközi rendszert illeti, Kína annak részese, építője és támogatója. Szilárdan kiállunk olyan nemzetközi rend és rendszer mellett, amely az ENSZ-karta céljain és alapelvein alapszik”. Kijelentette: „nagyszámú ország, különösen fejlődő ország, igazságosabb és méltányosabb nemzetközi rendszert szeretne látni, de ez nem azt jelenti, hogy a teljes rendszert le akarják bontani, majd elölről kezdeni az egészet. Ehelyett a rendszer megreformálását és fejlesztését szeretnék, lépést tartva a változó időkkel. Ez minden ország és az egész emberiség közös érdekét szolgálná”. A Kína által elképzelt nemzetközi rend nem teljesen kompatibilis az Amerika által uralt világrenddel. Kína nem érzi teljesen magáénak az USA által uralt világrendet. Egyrészről Kína támogatója a jelenlegi nemzetközi rendnek, másrészről reformere is. Nem áll érdekében a jelenlegi nemzetközi rend összeomlása, ezért annak megvédésére törekszik, és

igyekszik helyét abban megtalálni. Ennek értelmében, ahogyan azt Hszi Csin-ping is kihangsúlyozta a tavalyi, 19. pártkongresszuson tartott nyitóbeszédében: Kína rendíthetetlenül támogatni fogja a nemzetközi rendet. Kína világrendről alkotott jövőképe abban az elképzelésében mutatkozik meg, hogy közös jövővel rendelkező közösséget építsen ki az emberiség számára. Ezzel az elgondolással Hszi elnök állt elő, folytatva a poszthidegháborús korszak korábbi elképzeléseit, például az új politikai és gazdasági rend kiépítését, a békés fejlődés útján való haladást és egy harmonikus világ kialakítását. Hszi Csin-ping részletesen kifejtette Kína jövőképét a Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusán, és kijelentette, hogy „Minden ország népét felkérjük az együttműködésre, hogy közös jövővel rendelkező közösséget építsünk az emberiség számára, és hogy olyan nyílt, befogadó, tiszta és szépséges világot építsünk, amelyet tartós béke, egyetemes biztonság és általános jólét jellemez.” A kormánypárt értékelése a nemzetközi helyzetről nagymértékben meghatározza a külpolitikák irányultságát. Hszi Csin-ping úgy fogalmazott: „A világ nagyszabású fejlődésen, átalakuláson és átrendeződésen megy keresztül, de a béke és a fejlődés a jelenben is hívószavak maradnak. A globális

egymástól; az országok egymáshoz viszonyított ereje egyre kiegyensúlyozottabb lesz; a béke és a fejlődés pedig visszafordíthatatlan trendek maradnak”. Az egész emberiség számára közös jövővel bíró közösség kiépítésének jövőképe és a nemzetközi helyzet megítélése alapján küldte Hszi Csin-ping az üzenetet a világnak, hogy milyen szerepet fog Kína a nemzetközi rendben játszani. Az üzenet egészen világos: Kína a világbéke nagykövete, a globális fejlődés rendíthetetlen támogatója, a nemzetközi rend elkötelezett híve lesz. Diplomácia tekintetében Kína kommunikációra és nem konfrontációra törekszik, partnerségeket keres és nem szövetségeseket. Kína független és békés külpolitikát folytat, megvédi jogos érdekeit, és elkötelezi magát, hogy a nagyhatalmakkal stabil és kiegyensúlyozott kapcsolati kereteket építsen ki. A Kínai Kommunista Párt 18. országos kongres�szusa után Kína maga mögött hagyta a „meghúzza magát és sosem tör az élre” politikáját, amelyet még az 1990-es évek elején Teng Hsziao-ping jelölt ki, és proaktív külpolitikát vezetett be. Az, hogy Kína gazdasági motorként emelkedett fel, sokként érte a Bretton Woods-i rendszeren alapuló globális gazdasági rendet, hiszen a Bretton Woods-i rendszert sosem tették még próbára. Kína megértette, hogy a jelenlegi globális gazdasági rendbe nem illeszkedik bele, és a globális gazdasági rend átalakulásának igazodnia kell szükségleteihez. Kína elképzelése a globális kormányzásról azon az elven alapszik, hogy közös növekedést kell elérni a globális kormányzásban való részvétel során zajló egyeztetéseken és együttműködéseken keresztül. Kína ígéretet tett rá, hogy kiveszi részét a globális kormányzásból, aktív szerepet vállal a globális kormányzati rendszer megreformálásában és fejlesztésében, és a kínai bölcsességgel és erővel hozzájárul a globális

kormányzáshoz. Ennek a politikának az egyik legfontosabb kezdeményezése az Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road, röviden OBOR). Ez olyan közjavaknak tekinthető, amelyeket Kína nyújt a világ számára. Az OBOR átfogó kezdeményezés, amely magában foglalja a politikai kommunikációt, a politikák összehangolását, az infrastruktúraépítést, az ös�szeköttetést, a kereskedelmet és a beruházásokat, a pénzügyi integrációt, valamint az emberek közötti kapcsolatokat is. Az OBOR inkább geoökonómiai elképzelés, mintsem geopolitikai stratégia. AZ OBOR nem geopolitikai rivalizáláson alapul, hanem inkább gazdasági együttműködésen, kölcsönös bizalmon és kölcsönös előnyökön. Ha megvizsgáljuk a hivatalos kommunikációt és narratívát, látjuk, hogy mes�sze túlmutatnak a geopolitikai megfontolásokon. Ahogyan egy magas rangú döntéshozó fogalmazott a Boao Fórumon 2014-ben: “Kína vezetői egyértelművé tették, hogy a kezdeményezések megvalósításakor Kína fenntartja a »barátság, őszinteség, kölcsönös előnyösség és a bevonás« szellemét, amely Kína szomszédsági diplomáciájának is vezérfonala, és Kína nem avatkozik bele az országok belügyeibe, illetve nem tör dominanciára a regionális kapcsolataiban vagy az érdekszférájában. Az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés a nyílt együttműködést szolgálja, középpontjában a gazdasági és a kulturális együttműködés áll. Célja nem exkluzív tömbök létrehozása vagy a meglévő többoldalú mechanizmusok kikezdése.”Az OBOR nem a jelenlegi globális gazdasági rendet szándékozik aláásni és destabilizálni. Kína a globalizáció egyik haszonélvezőjeként lelkes támogatója a globalizációs folyamatnak, és ellenzője a különböző típusú protekcionizmusnak. Ahogyan az Hszi elnök tavaly, a Világgazdasági Fórumon megtartott beszédében is kiemelte: Kína határozottan támogatja a szabadkereskedelmet és a gazdasági globalizációt. Az OBOR lényegében a nyitás politikájának folytatása. Az OBOR Kína sok országra kiterjedő, regionális integrációs kezdeményezésének tekinthető - egy laza, rugalmas szerveződés, szöges ellentéte az általában szerződésalapú vagy szabályalapú integrációs modelleknek. Az AIIB és a Selyemút Alap kiegészítik a globális és regionális, multilaterális fejlesztési bankokat és nem pedig helyettesítik azokat. A Kína által létrehozott új pénzügyi intézmények, például az AIIB és a Selyemút Alap a jelenlegi globális gazdasági és pénzügyi rendben működnek. Az OBOR az elmúlt három évtized egyik legfontosabb kezdeményezése; ha megfelelő módon megvalósul, átformálja a globális gazdasági rendet.

Kína nemzetközi rendben betöltött szerepét korlátozzák kapcsolatai a világ nagyhatalmaival, különösen az Egyesült Államokkal. Sokan foglalkoztak már azzal, hogyan alakul a nemzetközi politikában a viszony egy felemelkedő és egy hegemón hatalom között: amikor a felemelkedő hatalom megkísérli a hegemón hatalmat kiszorítani, konfliktus következik – ezt a forgatókönyvet hívják „Thuküdidész csapdájának.” Amikor Hszi Csin-ping elnök hatalomra került, a fő kihívást az jelentette, hogyan kezeljék a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokat. Hszi elnök javasolta, hogy az Egyesült Államokkal alakítsanak ki egy új nagyhatalmi modellt, amelyet konfliktusmentesség, konfrontációmentesség, közös tisztelet és kölcsönösen előnyös együttműködés jellemez. Amikor Hszi elnök 2015-ben látogatást tett az Egyesült Államokban, kijelentette: Thuküdidész csapdája nem létezik, azonban, ha a nagyhatalmak időről időre stratégiailag elszámítják magukat, akkor csapdába ejthetik magukat. Kína egykori franciaországi nagykövete, Wu Jianmin rámutatott, hogy Kína és az Egyesült Államok nem esnek bele „Thuküdidész csapdájába”. A kereskedelmi vita és a geopolitikai rivalizálás Kína és a Trump adminisztráció által vezetett Egyesült Államok között fenyegetést jelenthet a globális stabilitásra, a nemrégiben napvilágra került amerikai nemzetbiztonsági stratégia riválisként tekint Kínára, azzal vádolva, hogy megkísérli az amerikai biztonságot és jólétet kikezdeni. A pekingi és washingtoni döntéshozókat próbára teszi, hogyan tudják okosan kezelni a gazdasági és biztonsági nézeteltéréseket és konfliktusokat. Az Egyesült Államok kivételével a nagyobb európai országok kifejezték aggodalmukat Kína növekvő befolyása miatt. A Müncheni Biztonsági Konferencián Németország távozó külügyminisztere, Sigmar Gabriel azzal vádolta Kínát – Oroszország mellett -, hogy „állandóan próbára teszi és aláássa az Európai Unió egységét”, „cukorral és korbáccsal” befolyásolva az egyes államokat. Nem kímélte Kína Egy Övezet, Egy Út kezdeményezését sem, azt állítva, hogy Kína hatalmas összegeket fordít a nyugati értékrendtől eltérő értékrend népszerűsítésére. Angela Merkel német kancellár nemrégiben figyelmeztette a kínai kormány által vezetett infrastrukturális kezdeményezésekben részt vevő uniós tagállamokat arra a veszélyre, hogy aláássák az Unió Kínával szembeni

közös külpolitikai álláspontját. Az európai hatalmak ellenséges hozzáállása Kína felé rontott a Kína és Európa közötti hangulaton. Komolyan kell venni, hogy a „kínai fenyegetés” retorikája terjedőben van Nyugaton. Az EU-val, az európai nagyhatalmakkal és Oroszországgal kialakított rendezett, szilárd kapcsolat hozzájárulhat a nemzetközi rend zökkenőmentes átalakulásához. Felemelkedő hatalomként Kínának meg kell tanulnia együtt élni a már létrejött hatalmakkal, és megvédeni a feltörekvő hatalmak érdekeit. Kína még nem ért reformfeladatainak a végére, és nem áll szándékában fejlődési modelljét és ideológiáját külföldről behozni. Amikor külpolitikákat fogalmazunk meg, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Kína még mindig a szocializmus első szakaszában jár, és még mindig a legnagyobb fejlődő ország. A globális ambíciókat a nemzet erejéhez kell szabni – Kína annyi nemzetközi felelősséget vállal majd, amennyi nem haladja meg képességeit. Kína nemzetközi rendben betöltött szerepét végső soron a belföldi fejlődése határozza meg, hiszen a kínai nemzet nagyszerű újjászületése egyelőre még befejezetlen vállalkozás. Fu Jing globális rendre tett érdekes megjegyzése jól tükrözi bizonyos kínai döntéshozók véleményét a globális rendről: „felülemelkedhetünk a vitán, és létrehozhatunk egy azon átívelő koncepciót, például a »globális rendet«. Ennek a lehető leginkább illeszkednie kell a globális kormányzáshoz, a világhatalmak koordinációjához, a regionális együttműködéshez, az Észak és Dél közötti dialógushoz stb.” Úgy vélte, a globális rendnek közös gyökereket kell nyújtania mindenki számára. A globális rend ezen közös ernyője három fő intézményes képességgel kell, hogy bírjon: a világbéke garantálása; globális fenntartható fejlődés biztosítása; és megoldás találása a problémákra együttműködésen keresztül. Három pillér köré kell felépíteni: a nagyobb országok koordinációja, multilaterális keretek teljes körű szerepe, együttműködési normák és szokások. A többpólusú világban elkerülhetetlen a globális rendről alkotott különböző elképzelések ütközése, az új globális rend csak a különböző elképzelések közötti kölcsönhatások nyomán alakítható ki.

A kínai geopolitika fejlődése Szerző: Horváth Levente

Európában és Amerikában egyre nagyobb hangsúlyt kap a politikai földrajzi és a geopolitikai gondolkodás, s eközben a Kínai Népköztársaság a 21. század legnagyobb geopolitikai és geoökonómiai programját indította be – ez az „Egy övezet, egy út” projekt. Mára Kína vált a világ egyik vezető geopolitikai országává.

többnyire csak az európai és amerikai nagy gondolkozókról hallhatunk, olvashattunk, azonban a kínai geopolitika fejlődéséről kevés információval rendelkezünk, döntően a kínai nyelv nem ismerete miatt. A nyugati geopolitikai gondolkodásmód kialakulása és fejlődése alatt mi történt Ázsiában, legfőképpen Kínában? Az 5000 éves kultúrával rendelkező Kínában hogyan viszonyultak a politikai földrajz és geopolitikai gondolkodáshoz? – tehetjük fel ezeket a kérdéseket. E tudománypolitikai hiányosságok feloldására teszek kísérletet – részben a kínai nyelvű szakirodalom feldolgozásával – tanulmányomban, amelyben a kínai geopolitika fejlődését mutatom be az ókori kínai stratégáktól és filozófusoktól kezdve a császári dinasztiák tanácsadóin és tudósain át egészen a modernkori kínai vezetőkig, napjaink politikusaikig. Tanulmányomban továbbá a nyugati és kínai geopolitikai gondolkodásmódot is összehasonlítom, hogy még tisztább képet kaphassunk a kínai geopolitikai tudományról és még könnyebben megérthessük a Kínai Népköztársaság kormányának geopolitikai gondolkodásmódját, lépéseit. A geopolitika nyugati értelmezése A nemzetközi viszonyok térbeli és földrajzi jellegzetességeinek tanulmányozása, a politika, továbbá a geográfia, a természeti környezet, a demográfia és az államilag szervezett társadalom kapcsolatának, egymáshoz való viszonyának vizsgálata a 19. század végén került a tudományos érdeklődés előterébe. Új tudományágak születtek: a geopolitika és a politikai földrajz, amely fogalmak a politikatudomány és a földrajztudomány szemléletmódjának, módszertani hagyományainak, kutatási területeinek összekapcsolására irányultak (Szilágyi I. 2013)

A geopolitika szó megalkotója Johann Rudolf Kjellen (1868-1922) svéd politológus professzor, aki a szóösszetételt 1899-ben használta először az Ymer című svéd folyóiratban megjelentetett írásában. Azonban a politikai földrajzi és geopolitikai gondolkodás mély történelmi gyökerekre vezethető vissza. Már a klasszikus ókori görög filozófusok is tanulmányozták az emberek, a városállamok és a földrajzi környezet közötti viszonyokat.

Kjellen az alábbiak szerint definiálta a geopolitika fogalmát: „A geopolitika az államnak, mint földrajzi szervezetnek és térbeli jelenségnek az elmélete; vagyis azt vizsgálja, hogy az állam, mint tér (ország), terület, uralom vagy attól jelentős mértékben különbözve, mint birodalom, hogyan működik. Mint politikatudomány mindig az állam egységét tartja szem előtt. A geopolitika az állam, mint földrajzi organizmus térbeli megnyilvánulásának a tudománya” (Szilágyi, 2013: 15). Ratzel elmélete szerint „A geopolitika a földrajzi feltételeknek és sajátosságoknak, különösképpen pedig a nagy terek államok életére gyakorolt hatásának a tudománya; az egyén és az emberi társadalom lakott tértől való függését vizsgálva állítja, hogy a földrajz törvényei a meghatározóak. Hozzájárul a politikai viselkedés és a kormányzás földrajzi értelemben vett meghatározásának szükségességéhez” (Szilágyi, 2013: 15) A geopolitika korai képviselői a földrajzi fekvés, a domborzat és a klíma hatásait vizsgálták az államok társadalmi-gazdasági fejlődésére, nemzetközi kapcsolatrendszerére, világpolitikai súlyára.

A továbbiakban kisebb-nagyobb szünetekkel, de folyamatos változott a politikai földrajzi és a geopolitika gondolkodás, amelyeket az országok döntéshozatalában is hasznosítottak, főként az I. és a II. világháború idején élte újabb aranykorát, de a 21. században is az egyik legfontosabb diplomáciai eszközzé vált. Észak-Amerikában a 19. században kezdték átvenni az európai elméleteket, ekkor kezdődött a földrajz politikai és geopolitikai gondolkodás erősödése. Az amerikai geográfus, Ellen Churchill Semple (1863-1932), Ratzel tanítványa terjesztette kezdetben a politika és a földrajztudomány ötvözésének gondolkodásmódját, Sample munkásságában Ratzel földrajzi determinizmusát és történelemszemléletét érvényesítette. Az amerikai politikai földrajz és geopolitika fontos szereplője volt Alfred Thayer Mahan (1840-1914) admirális is, aki a tengeri hatalmak történelemre gyakorolt hatásait vizsgálta, ezzel elnyerve a „tengeri hatalom geopolitikai teoretikusa” címet, továbbá őt tartják a geostratégia megalapítójának is.

Arisztotelész (i.e. 383-322) a „Politika” című művére vezethető vissza a politikai térbeli folyamatok kölcsönhatásának elemzése és földrajzi determinisztikus megfogalmazása. Az ideális városállamokat földrajzi szempontokból is definiálta: a szárazfölddel, tengerrel és az egész vidékkel kapcsolatban kell állnia. A politikai földrajz és geopolitika első nagy szakaszára a környezeti determinisztikus felfogás volt jellemző. A történelem során Arisztotelész után is számos nagy filozófus foglalkozott a politikai földrajz kérdéseivel, mint például a görög Strabon (Kr. e. 64-24), az arab történész Ibn Khaldún (1331-1406), az olasz politikus, gondolkodó Machiavelli (1469-1527), a francia filozófus, író és gondolkodó Montesquieu (1689-1755), valamint a német filozófus Kant (1724-1804). A politikai földrajz és geopolitikai gondolkodás folyamatosan formálódott és fejlődött Európában az évszázadok során, végül a 19. század végén, 20. század elején jelent meg az akadémiai tudományosság, a politikai gondolkodás és a politikai döntéshozatal világában. A modern politikai földrajz és geopolitika megalkotói a 19. század végén, 20. század elején német Friedrich Ratzel (1844-1904) és a már említett svéd Johann Rudolf Kjellen (1864-1922).

A kínai geopolitika fejlődése

– Kína a történelem során gazdaságilag és politikailag is mindig fejlettebb volt a szomszédos országoknál, ebből kifolyólag az az elképzelés ívódott bele a kínai közgondolkodásba, hogy Kína a világ közepe. Ez a gondolat megfigyelhető az ország kínai elnevezésében is: Középső Birodalom. olitikai földrajz és geopolitika kifejezések P Kínában Kínában jelenleg 2 szóösszetételt használnak, ha a politikai földrajzról vagy a geopolitikáról van szó. A politikai földrajz (地理政治 – Geopolitics) az Angliában és Amerikában elterjedt politikai földrajz tudományra, míg a geopolitika (地缘政治 – Geopolitik)

Jól látható, hogy a politikai földrajz és a geopolitika gyökerei már az ókori görög korban felfedezhetők és a történelem során számos európai politikus, filozófus foglalkozott a politika és a földrajz kapcsolatával. Ez idő alatt, az Európától távol eső, de a mai globalizált, „összeszűkült” világban már a „közelben” elhelyezkedő Kínában voltak-e hasonló elméletek? – tehetjük fel a kérdést. Kína 5000 éves kultúrájában számos, nemzetközileg híres és a nyugat által is kutatott filozófus, stratéga, bölcs tevékenykedett. Míg Európában Arisztotelész kezdte meg a városállamok és földrajzi elhelyezkedésükről az elmélkedést, Kínában felmerültek-e vajon hasonló gondolatok? Kínai geopolitika A Kínai Népköztársaság a 21. században már a világ második legerősebb gazdasági országává fejlődött, számos sikeres geopolitikai és geoökonomiai stratégiát, politikát folytatott az elmúlt években. Ezek közül is a legnagyobb és jelenleg is a legaktuálisabb kínai geopolitikai stratégia az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés. Megválaszolandó, hogy Kína átvette-e a 19. és 20. századi, nyugati politikai földrajz és

geopolitikai gondolkodásmódot és azt hasznosította-e a gyakorlatban, majd a 21. században tökéletesítette-e? Vagy a kínai észjárásban régóta jelen van az efféle gondolkodás? Kína történelmét, kultúráját és a korabeli filozófusok munkáját kutatva a fennmaradt dokumentumokban megtalálhatjuk a feltett kérdésekre a választ és megismerhetjük a kínai politikai földrajz és geopolitika gyökereit és fejlődését. Kína a geopolitika értelmezését a 20. század végéig a mai Kína területén és a környező országok közötti kapcsolatra, regionális szintre vetítette ki, nem volt az USA-hoz és Oroszországhoz hasonló, a világra kiterjedő geostratégiája, csak a 21. századtól helyezte a geopolitika gondolkodást globális szintre. Ennek két oka van: – Kína a történelme során többnyire egy zárt geográfiai térben működött, határvidékeinek nagy része természetes földrajzi határ: keleten a Bohai-öböl, a Sárga-tenger, a Kelet-kínai-tenger és délen a Dél-kínai-tenger, azaz 18.000 km hosszú tengerpart határolja az országot, dél-nyugaton, nyugaton a Himalája és a Tibeti-fennsík, és északon a Góbisivatag védi a külvilágtól az országot.

a német geopolitikai iskolára utal. Habár a kettő nem ugyanaz, de a kínai nyelvű tanulmányokban és kutatásokban a két szóösszetételt azonos jelentéssel használják. A 10 évente frissülő „Cihai” nevű kínai értelmező nagyszótárban az alábbiak szerint definiálják a geopolitika szót: „geopolitika, más néven földrajzpolitika, a földrajzi és az emberi tényezők együttes hatása a nemzetközi politikai jelenségekre, a 19. század végén, 20. század elején alakult ki, holisztikus kutatási módszertant használja, összegyűjtve az ismereteket a területekről, éghajlatokról, erőforrásokról, földrajzi elhelyezkedésekről, népességeloszlásról, kultúráról, kereskedelemről stb., vizsgálja, magyarázza és vetíti előre a világ és regionális területek stratégiai pozícióit, továbbá az országok politikai döntéseit.” (Cihai, 1999: 1512)

kell bánni. A „Liu Tao” című művében a földrajzi adottságok vizsgálatát is fontosnak tartja a harcok során és a hadseregnek a határon túli mozgásával kapcsolatban is fontos elemzéseket tesz. A „Tavasz és ősz korszak” (i.e. 770-476) végén élt Guan Zhong (i.e. 723-645) reformer politikus. „Guan-ce” című művében geopolitikai viszonylatban elemzi, hogy a kis országoknak hogyan kell viszonyulniuk a nagyobb nemzetekhez, és a nagy országnak miként kell építeni a kapcsolatokat, hogy ne érje váratlan támadás, amely a gyengék közé vetné vissza őket. Fő gondolatai közé tartozik, hogy a közeli országokat kell behódoltatni – nem feltétlenül katonai eszközökkel –, és a távoliakra fenyegetően hatni, ugyanakkor tiszteletben tartani őket. Érdekesség, hogy Guan Zhong a geoökonomiához hasonló elméleteket feszeget. A geoökonómia fogalma Edward Luttwak (1990) politológus nevéhez fűződik, ő műveiben az alábbiak szerint definiálja a geoökonómiát: „az nem más, mint a nemzetek közötti ősi fegyveres rivalizálás folytatása új gazdasági eszközökkel, s így a háborút helyettesíti a gazdasági hódítás, a gazdasági versengés.” (Bernek, 2010: 34) Guan Zhong i.e. 600-as években már a kereskedelmi-háború nagymestereként győzött le több környező országot. Művének 76. fejezetében leírja, hogy az A kínai függőleges és vízszintes geopolitika történelmi alapja Forrás: saját készítés

A kínai geopolitika gyökerei Kína katonai stratégái Kínát először Kr. e. 221-ben egyesítette Qin Shihuang, Qin császár uralkodása előtt a kínai történelem számos ország hadakozásáról szólt, az egységes Kína előtti időszak a sokatmondó „hadakozó fejedelemségek kora” (i.e. 403-221) nevet kapta. E korai korból maradt fenn az első geopolitikai gondolatokat tartalmazó hadtudományos irodalmi mű, a „Liu Tao”, magyar fordításban „Hat titkos tanítás”. Jiang Ziya (i.e. 1156-1017) kínai tábornok az éppen alakuló Nyugati-Zhou dinasztia (i.e. 1046-771) királyait támogató munkásságát mutatja be művében. Jiang Ziya fő stratégiája a jóakarat és igazságosság geopolitikája, és arról értekezik, hogy más országokkal és nemzetségekkel igazságosan és jól kell bánni, minden ország a saját érdekeit nézi, bármit teszünk, igazságosan kell eljárni, a szomszéd országokkal winwin szituációra kell törekedni. Továbbá hangsúlyozta, hogy a közeli szomszédos országokkal tisztelettel

A kínai geopolitika fejlődése

uralkodónak meg kell vizsgálni a környező országok fő export termékeit, gazdasági berendezkedését, az évszakok változásainak hatását a terményekre és gazdaságra, végül „gazdasági-statisztikai” számításokkal uralma alá vonhatja a szomszédos országokat. És valóban, Guan Zhong katonai irányításával országa kisebb-nagyobb kereskedelmi háborúkkal több nemzetet is békésen bekebelezett. 100 évvel később élt a világszerte ismert Szun-ce (i.e. 545-470), akinek „A háború művészete” című, magyarul is megjelent könyve a kínai geopolitikai egyik alapműve. Szun-ce tanításait nem csak Kínában, hanem az egész világban a mai napig alkalmazzák a hadtudományi oktatásban, a politikai stratégiákban, de a „kereskedelmi harcokban” is. Szun-ce tanításaiban nagy fontosságot tulajdonított a geográfiai viszonyoknak mind a csatamezőn, mind az országok tekintetében. A stratégiai döntések meghozatala előtt teljes földrajzi kutatásokat hajtott végre, kitérve minden apró geográfiai részletre. Szun-ce művéhez hasonlóan számos kínai hadviselési könyv született, amelyekben mind fellelhető a geopolitikai gondolkodás csírái. Ezek közül is kiemelendő a „Szema-fa” című mű, amely több nagy kínai stratéga cselekedeteit foglalja össze. Ebben a könyvben a szerzők már nem azt taglalják, hogyan kell háborúzni, hanem hogy szükségszerű-e a háború, milyen célból induljanak háborúba. Ha a háború elkerülhetetlen, akkor tanulmányozni kell minden részletet a két ország kapcsolatairól és a lehetséges háború kimeneteléről. Továbbá az alábbi fontos megállapítást teszik: „Ezért aztán bár lehet hatalmas az ország, de ha kedvét leli a háborúkban, akkor bizonyos, hogy el fog pusztulni. (Másrészről viszont) hiába van béke az ég alattiban, aki a háborúról megfeledkezik, az egészen biztos, hogy veszélybe kerül.” (Szun-ce, 2006: 136) Összegezve kijelenthetjük, hogy a kínai kultúra folyamatos fejlődésének, a földrajzi adottságoknak és történelmi eseményeknek köszönhetően a mai Kína területén számos nagy katonai stratéga született, akik ötvözni tudták a természet iránti fogékony kultúrát a hadviseléssel. Ebből kifolyólag a kínai stratégák i.e. 600-700 évvel ezelőtt már lefektették a kínai geopolitikai gondolkodás alapjait. Kína nagy filozófusai a geopolitika tükrében Kína nagy filozófusainak tanításaiban is megtalálhatóak a geopolitikai gondolkodás gyökerei. A teljesség igénye nélkül két híres filozófus említendő meg, az

egyik az „Út és erény könyve” írója, Lao-ce (i.e. 571471), másik pedig Konfuciusz tanítványa, Mo-ce (i.e. 476-390). Lao-ce a békés geopolitikai gondolkodás tanítója, művében a bizalomra, a hitelességre és a kölcsönös tiszteletre tette a hangsúlyt. Az országoknak egymással békességben kell élniük, egymást segítve, támogatva tudnak fejlődni. A háború a rosszat és a gonoszságot szüli, amelynek végeredménye a káosz. Ellenzett minden háborút, tanításai szerint a „Dao” (Tao, vagy „út”) irányítja a világot, nem az emberiség, ezért a Dao szabályai szerint élve béke és boldogság lehet a földön. De ha az ember akarja irányítani a világot, akkor az harcokat, szomorúságot és bajt okoz. Mo-ce tanításai is a békés együttlétről szólnak. A „Hadakozó fejedelemségek korában” Mo-ce és tanítványai járták a fejedelmeségeket, hogy agitálásukkal lebeszéljék őket a harcokról. A „támadás-nélküli békét” hirdette, tanítása szerint a háború nem válik egyik fél javára sem, sőt, további gondokat fog eredményezni. Mo-ce amikor tudomást szerzett arról, hogy a Chu ország támadást akart indítani a Song nemzetség ellen, azonnal felkereste Chu ország vezetőjét, és sikeresen lebeszélte a harcokról. Ugyanis elmélete szerint a nagy országnak a kis ország elleni támadása nem csak a kis országnak okoz gondot, de a nagy országra is veszedelmes. Mo-ce továbbá azt tanította, hogy az országoknak szeretniük kell egymást és együttműködésben, harmóniában kell élniük. Az önzőség okozza a terjeszkedést és háborút, e helyett viseltessenek a többi országgal úgy, mint a saját nemzetükkel, az erőforrásokat pedig osszák meg egymás között, így békében élhetnek egymással. A kínai filozófusok az államokat már a ratzeli gondolatokhoz hasonlóan élő organizmusként fogták fel és azok szintjén vizsgálták a békés együttélést, amelyek kihatnak az emberek életére is. A kínai kultúrában nagyon fontos helyet foglal el Lao-ce és Konfuciusz tanítása, amelyek a mai napig a kínai kisiskolások kötelező memoriterei! Kínai geopolitika hajtásai Ókor végétől a kínai modernkorig A lefektetett tanításokat az évezredek során tovább fejlesztették a kínai filozófusok, gondolkodók, így a geopolitikai gondolkodás is további fejlődésen ment keresztül. A konfuciuszi tanításokat hirdető Meng-ce (i.e. 372-289) már kijelentette, hogy egy országnak 3 kincse van: föld, nép és politika. A világon elsőként de-

finiálta az államot, a klasszikus hármas felosztás szerint, ezen belül a földterület fontosságát hangsúlyozta. Su Qin (i.e 4. sz. – 284) a „függőleges geopolitika”, Zhang Yi (i.e. 4. sz. – 309) pedig a „vízszintes geopolitika” nagymesterei lettek – akkoriban Kína területén 7 ország hadakozott egymással, Su Qing egy függőleges, észak-dél mentén próbálta egyesíteni az országokat, Zhang Yi vízszintesen, kelet-nyugat tengely mellett akarta összefogásra bírni 3 országot (1. ábra). Fan Sui (i.e. 3. sz. – 255) politikus és stratéga szerint a távoli országokkal baráti diplomáciai kapcsolatokat kell kiépíteni, a közeli országokat pedig harc útján bekebelezni. Ennek a gondolkodásnak az alapja a folyamatos terjeszkedés, hiszen a közeli országok bekebelezésével a távoliakból előbb-utóbb szomszéd ország lesz. Fan Sui gondolatát a későbbiekben több filozófus és stratéga átvette, a mondás (远交近攻) a jelenlegi hétköznapi életben is használatos. I.sz. 80-ban megjelent az első politikai földrajzkönyv, a „Han könyv földrajzi monográfia”, amelyben leírták az akkori pontos határokat, városok, falvak számát és népességeik adatait, közlekedési útvonalakat stb. Hasonlóan e monográfiához”, Li Jifu (758-814), Tangdinasztia politikusa és földrajztudósa megírta a „Yuanhe tartomány térkép könyvét”, amely pontos leírást ad a tartomány politikai földrajzi helyzetéről. A Mingdinasztia végén, Qin-dinasztia elején élt Gu Yanwu (1613-1682) híres politikus, filozófus és földrajztudós, aki az ország földrajzi helyzetét, adottságait tanulmányozta, az erőforrásokról, továbbá a közigazgatási egységekről, méreteikről, gazdasági helyzetükről értekezett a „Könyv az ország előnyeiről és betegségeiről” című könyvében, amelyben leírja az ország geográfiai előnyeit és hátrányait. Kínai modernkor 2700 évvel ezelőtt a kínai bölcsek már feszegették a geopolitikai gondolkodás alapjait, amelyek közül

számos stratégiát a mai kínai vezetés is átvett, ha máshogy nem is, de retorikai szinten mindenképpen. A jelenlegi kínai kormányzás is nagy hangsúlyt helyez a békés együttműködésre, mint ahogy azt Lao-ce és Mo-ce is tanították. De a kormányzat geoökonómiai törekvéseikben is fellelhető a Guang Zhong által megkezdett geoökonómiai gondolkodás, ezenben belül a gazdasági terjeszkedés. A kínai filozófusok és stratégák nem csak azt vizsgálták, ami volt, ami van, hanem azt is, ami lehetne, aminek lennie kellene, sőt azt is, ami lesz, tehát nem csak a jelenről írtak, de a jövőbe is tekintettek (Palotás, 1943). Folytatva a kínai stratégák és filozófusok munkáját, Kínában a 18. és 19. században is tovább fejlődött a kínai geopolitikai gondolkodás. Az európai országok erőszakos terjeszkedésével – 1839-42. évi ópiumháború – a külföldi katonai egységek és kalandorok megjelenésével a nyugati geopolitikai gondolkodásmód is megérkezett Kínába. Két neves geopolitikai gondolkodót érdemes kiemelni ebből a korból: Lin Zexu (1785-1850) politikus, filozófus és költő, továbbá a nemzetközileg elismert Szun Jat-szen (1866-1925) kínai forradalmár képviselik a kínai modernkor geopolitikai irányzatát. Lin Zexu jól ismerte a kínai és nemzetközi politikai eseményeket, az ópiumháború idején tanulmányozta Kína földrajzi adottságait és a külföldi katonai egységek megjelenését a térségben., Két geopolitikai veszélyre hívta fel a figyelmet: délen az angol tengeri flotta akadályozását sürgette, meglátása szerint, ha az angol haditengerészet bejut a Jangce folyón, akkor az a kínai nemzet végét hozhatja, ezért a tengerparti és a Jangce folyó menti tartományokat jelölte ki a harcok bázisának. Északon az orosz cár hadseregei fenyegették a kínai határokat, meglátása szerint a cári seregek Ujguria területeit szeretnék bekebelezni, amely nagyban meggyengítené Kína hatalmát, ezért az északi határvédelem megerősítését is sürgette. Lin Zexu volt az első kínai geopolitikai gondolkodó, aki a geopolitikai változásokat és veszélyeket a közeli és távoli jövőben vizsgálta, és az elképzelései szerint rendelte el az ország védelmét. Szun Jat-szen nem csak a „kínai forradalom atyja”, hanem a kínai geopolitika nagy filozófusa is volt. Kína földrajzi adottságait a világpolitika szintjén tanulmányozta, műveiben kijelentette, bár Kína nagyrészt szárazföldi területtel rendelkezik, de a hosszú tengerpartjából kifolyólag 5:2 arányban definiálta Kína szárazföldi és tengeri határait. Ezért hibásnak ítélte meg

A kínai geopolitika fejlődése

Kína eddigi bezárkózását és a tengeri utazások tiltását a történelem során. Szun Jat-szen már nem csak a szárazföldi erők, hanem a haditengerészet fejlesztését is megkezdte. Elsőként hirdette Kínában a légierő fontosságát, ugyanis filozófiája szerint az ország csak akkor tud békésen tovább fejlődni, ha meg tudja védeni a határait földön, vízen és levegőben egyaránt a külföldi agresszorok ellen. A modernkorban számos kínai fiatalnak lehetősége adódott, hogy Európába utazzon tanulmányokra. A visszatérő földrajztudósok elkezdték Kínában terjeszteni a nyugati geopolitikai tanulmányaikat, Kínában egyre többen megismerhették a mackinderi gondolatokat, továbbá európai és amerikai geopolitikai

közül kell választani egyet – vallotta, ez volt az „egy oldalra dőlés” politikája. Az 1950-es években az volt a geopolitikai kérdés, hogy melyik oldal választásával nyerhet Kína nagyobb biztonságot. Mao a szovjet szövetséget választotta. Az 1960-as években már egy „középső övezetről” értekezett, amely Amerika és Szovjetunió, a két nagy tábor között van. A „középső övezetet” gazdasági fejlettségük szerint is két félre lehet osztani: ázsiai, afrikai és dél-amerikai, gazdaságilag elmaradottabb országok és az európai fejlett országok. 1973-ban Mao Kissingerrel folytatott tárgyalása során az „egy vonal” geostratégiai elméletét mutatta be. Ekkorra Kína és Szovjetunió kapcsolata megrom-

könyveket kezdtek lefordítani kínai nyelvre. E mellett egyre több kínai földrajztudós, politikus, katonai vezető publikált könyvet Kína problémáiról geopolitikai aspektusból.

lott, Kína szövetségeseket keresett a szerinte lehetséges szovjet agresszió letörése érdekében. Az „egy vonal” elmélet szerint Kína, USA, Japán, Pakisztán, Irán, Törökország és Európa azonos szélességi körén elhelyezkedő országok és a körülöttük levő ázsiai, afrikai és dél-amerikai országok összefogásával visszaszorítható a szovjet egyeduralkodói törekvés. Az 1970-es években Mao az addigi geopolitikai gondolatait továbbfejlesztve a világot már nem a kapitalizmus és a szocializmus szembenállása alapján osztotta fel, hanem fejlettség szerint, erről szólt Mao egyik leghíresebb geopolitikai elmélete, a „három világ” felosztás. Az első világba a szuperhatalmakat, az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót sorolta; a másodikba a fejlett országokat, idetartoztak a nyugateurópai kapitalista országok és Japán, valamint a közép- és kelet-európai szocialista országok. A harmadik világ kifejezés a fejlődő országokat jelentette, amelyekhez a függetlenségükért küzdő afrikai és ázsiai országok mellett Kína is tartozott (Vámos, 2006).

A kínai geopolitika újkora A Kínai Népköztársaság megalakulása után a geopolitikát, mint tudományágat a „nyugati kapitalizmus ördögi termékének” tulajdonították, ezért kezdetben nem készültek geopolitikával foglalkozó tanulmányok, de jelen volt a geopolitikai gondolkodásmód. A Kínai Népköztársaság vezetői között több geopolitikai stratéga is megtalálható, akik műveikben is tanulságot adtak a geopolitikai gondolkodásmódról. Mao Ce-tung (1893-1976) Mao kínai forradalmár, politikus, stratéga és költő volt, a forradalom és a Népköztársaság megalapítása során is folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett a kínai és külföldi földrajzi ismeretek használatára a politikában. A politikai és egyéb fontos stratégiai döntésekben objektív tényezőként tekintett a geográfiai adottságokra. Mao a „Kínai forradalmi háború stratégiai kérdései” című tanulmányában az alábbiak szerint ír: „A tapasztalt parancsnok, ha lelkiismeretesen tanul, tökéletesen megérti alakulatának valamennyi megkülönböztető sajátosságát, tökéletesen megérti az ellenség alakulatainak megkülönböztető sajátosságait, és megérti valamennyi többi feltételt is, amely befolyással van a hadműveletek menetére: a politikai, gazdasági, földrajzi, éghajlati stb. feltételek.” (Mao Ce-tung, 1952: 348-349) Mao geopolitikai külpolitikáját a 30 év alatt folyamatosan fejlesztette, változtatta, kezdetben a világot két részre osztotta, az imperialistákra és a szocialistákra. Az ország a történelme során hol az egyikhez közeledett, hol a másikhoz. Nincs harmadik út, a kettő

Teng Hsziao-ping (1904-1997) Teng kínai reformer, kommunista politikus volt, de emellett nagy geopolitikai stratéga is. 1978-ban Teng kezdeményezésére a Kínai Népköztársaság megkezdte a „reform és nyitás” politikáját, amely a kínai geopolitikai gondolkodást fejlesztette és segítette. Teng műveiben nagy hangsúlyt tett az ország diplomáciai nyitottságára, hogy nemzetközi színtéren Kína egyre fontosabb szerepet tölthessen be, továbbá elindította Hong Kong, Makaó és Tajvan visszatérítését és az ország egységesítését. Ezért fogalmazta meg az „egy ország, két rendszer” politikáját. A politikai nyitásnak köszönhetően egyre több nyugati geopolitikai gondolkodó műve jelent meg kínai fordításban az ottani könyvpiacon, ezzel fellendült a geopolitikához kapcsolható tudományos élet Kínában is.

Szerző ZHOU Jieming CHEN Li ZHANG Wenkui WANG Zhengyi WANG Guoliang XIAO Xing ZHU Ning YE Zicheng LIU Congde XU Xiaojie CHENG Guangzhong Forrás: saját készítés

Fontosabb művek kínai geopolitikai kutatóktól

Könyv címe Kína politikai földrajza Stratégia földrajzi elve Politikai földrajz tanulmányok Modern politikai földrajz Világpolitikai földrajz Politikai földrajz alapjai Ki lesz a következő század legerősebb országa – a következő 20 év Kína-Amerika verseny geopolitikája és stratégiája Geopolitika és Kína diplomáciája Geopolitika tudomány alapja, módszere és a világ helyzete Az új évezred az olaj-geopolitikában Kína lehetőségei és kihívásai Geostratégia

Teng Hsziao-ping geopolitika szempontjából két nagy kérdéssel foglalkozott: a béke és fejlődés. A világot a két kérdés alapján kétféleképpen osztotta fel. – Kelet-Nyugat ellentéten múlik a világbéke. Keleten a Szovjetunió, Nyugaton USA próbál egyeduralomra törni, ami veszélyezteti a világbékét. Ha a KeletNyugat probléma megoldódik, a világ népei békében élhetnek tovább. – Észak-Dél problémája a gazdasági fejlődés akadálya. Az északi félteke fejlettebb a déli félgömbnél, a fejlett országok kihasználják a fejlődésben lévő országok gyengeségeit, ezáltal egyre nagyobbak lesznek a gazdasági különbségek, így a világ nem tud a megfelelően gazdaságilag tovább fejlődni. Az Észak-Dél probléma megoldásával a gazdasági fejlődés is megoldódna. Mindkét probléma egyformán fontos, hiszen béke nélkül nincs gazdasági fejlődés, gazdasági fejlődés nélkül nincs lehetőség békére. A kínai geopolitika újkorában a kínai vezetők már nem csak regionális szinten foglalkoztak az ország geopolitikai stratégiájával, hanem globálisan tanulmányozták azt. A vezetők geopolitikai elméleteikben fellelhető az ókori gondolkodásmód, mint például Mao Ce-tung „egy vonal” stratégiája hasonló Zhang Yi „vízszintes geopolitika” stratégiájához. Teng Hsziaoping pedig Lao-ce-hoz hasonló filozófiát folytatott – béke és fejlődés. A kínai geopolitikai tudomány A Kínai Népköztársaság megalapítása után a földrajztudósok megkezdték a geopolitika tudomány „alapozását” a népességföldrajz, településföldrajz, társadalomföldrajz, szociálgeográfia, gazdaságföldrajz, az éghajlat-földrajz stb. területek kutatásaival. Az 1970-es évek végéig nem volt kifejezetten geopo-

Évszám 1989 1990 1991 1993 1993 1995 1997 1998 1998 1998 1999

litikai tudománnyal foglalkozó tanulmány („a nyugati kapitalizmus ördögi terméke”), a földrajz különböző területeinek vizsgálásával próbálták behozni a nyugati kutatásoktól való lemaradásukat, ezzel megalkotva számos geopolitikai irodalmi művet. A „reform és nyitás” politika (1978) után elérhetővé váltak a nyugati geopolitikai szakkönyvek Kínában is, ekkor ismerkedhettek meg a kínai kutatók Alfred Thayer Mahan, Halford John Mackinder, Giulio Douhet, Nicholas John Spykman, Zbiegniew Brenzinski, Samuel P. Huntington stb. műveivel. Az 1980-as évektől kezdve a társadalomföldrajz és a szociálgeográfia fejlődésével a geopolitika tudomány is fontos kutatási területté vált. Kínában legelőször Li Xudan (1911- ), híres társadalomföldrajz kutató írt „Politikai földrajz” címmel tanulmányt (Li Xudan, 1984: 208). 1986-ban és 1988-ban Bao Juemin (1909-1994) több esszében értekezett a politikai földrajz tudományáról. Li és Bao a kutatásaikkal lefektették a kínai politikai földrajz alapjait. 1991-ben Zhang Wenkui megírta Kína első „Politikai földrajz tanulmányok” című könyvét, amelyben bemutatja a külföldi és kínai politikai földrajz kutatások kezdetét és fejlődését. 1989-től kezdték meg a ma is híres kínai geopolitikai kutatók kiadni a saját elemzéseiket (1. táblázat), a Kínai Nemzeti Könyvtár és a Peking Egyetem Könyvtárának statisztikái alapján 2004-ig már 65 db geopolitika témájú könyv jelent meg! 1998-ban, Ye Zicheng a „Geopolitika és Kína diplomáciája” című könyvében így ír a kínai geopolitikai kutatásokról: „Az elmúlt években nem született elég kínai geopolitikai kutatás, szaklapokban, folyóiratokban nagyon ritkán látható a ’geopolitika’ szó, csak a nemzetközi politika és diplomácia bemutatásakor

A kínai geopolitika fejlődése

találkozhatunk egyre többször a geopolitikai gondolkodásmóddal” (Ye Zicheng, 1998: 5). 1990-1994 között geopolitikai témáról 124 db, geoökonómia címmel 34 db tanulmányt adtak ki folyóiratokban. Az 1990-es évek végén jött a változás a geopolitikai kutatásokban, a kínai geopolitikai kutatók a NATO keleti bővítésével kapcsolatban készítettek tanulmányokat, majd az USA közép-keleti terjeszkedéséről (2001. Afganisztán, 2003. Irak) értekeztek. Gyorsan elsajátították a Nyugat geopolitikai gondolkodásmódját. Az 1990-es években az egyetemi oktatásban is elin-

tül eljuthatunk a szomszédos tartományokba; azt, amelynek birtoklója hatással lehet az egész birodalomra, kulcsfontosságú terepnek nevezzük.” (Szunce, 2006: 64) A kínai kutatók csak azt ismerik el, hogy a geopolitika, mint tudomány, elsőként jelent meg a nyugati tudományos világban, de a geopolitikai gondolkodás alapjait semmiképpen sem tulajdonítják a nyugati világ találmányának. – A kínai kultúrában az országot a mai napig „középső birodalomnak” nevezik. A történelem során a császárok és a kínai nép is abban a hitben élt, hogy Kína a világ közepe. Ezért a mackinderi „heartland” elméletet nem tudják elfogadni, hiszen a kínaiak több ezer éven át úgy gondolták, hogy

dult a politikai földrajz, mint a földtudományok kar és a nemzetközi politika kar választható tantárgya. 2010 és 2013 között már 392 db vs. 476 db volt az arány a geopolitikai és geoökonómiai tanulmányok terén. Kínában a „World Regional Studies”, a „Human Geography” és az „Economic Geography” lettek a zászlóshajós kínai nyelvű geopolitikai szaklapok. 2012-ben a Kínai Tudományos Akadémia létrehozta a World Geography and Resources Kutatóközpontot, több kínai egyetem is megalapította a saját geopolitikai kutatóközpontját, továbbá 2012 óta minden évben megrendezik a „Geográfia és Kína globalizációs stratégiája” című magasszintű fórumot. Bár lassan indult el Kínában a politikai földrajz és a geopolitika oktatása és tanulmányozása, de a 2000es évek elejére Kínában már kinevelődött egy erős, képzett geopolitikai szakember gárda, akikkel közösen dolgozzák ki az ország geopolitikai stratégiáját. E llentétek és különbségek a kínai és nyugati geopolitika között A nyugati rendszerezett geopolitika tudomány nagy hatással volt a kínai kutatásokra, de vannak tézisek, amelyekkel a kínai kutatók nem feltétlenül értenek egyet, így: – A geopolitikai gondolkodás Európában fejlődött volna ki? A kínai történelem során jól látható, hogy a kínai stratégák, filozófusok a nyugati gondolkodókat megelőzően már dokumentálták geostratégiájukat. Ye Zicheng kínai geopolitikai kutató rámutat arra is a „Geopolitika és Kína diplomáciája” című könyvében, hogy a mackinderi „heartland” elméletet Szun-ce 2300 évvel ezelőtt – más kifejezéssel – már megírta: „Azt a terepet, amelyen keresz-

• aki uralkodik Kínában1, az kormányozza a magterületet, • aki uralkodik a magterületen, az kormányozza a világszigetet, • aki uralkodik a világszigeten, az kormányozza a világot. Mint láttuk, a kínai geopolitikai gondolkodásmód az európaitól függetlenül alakult ki és fejlődött az évezredek során. Megvan a sajátos logikája és nézőpontja, amely a 19-20. században a nyugati geopolitikai gondolkodásmóddal vegyült. A kínai kutatók átvették a nyugati geopolitikai tudomány kutatási módszereit és tanait, de eközben a kínai geopolitikai kultúra tanulmányozását is folytatták. Így alakult ki a kínai típusú geopolitikai tudomány, amelynek megértéséhez nem elég a nyugati geopolitika tudomány alapos ismerete, de az ókori kínai stratégák és filozófusok műveit is tanulmányozni kell. A kínai típusú geopolitika és a nyugati geopolitika különbségei a következők: – Míg Európában a geopolitikai gondolkodásmóddal filozófusok és kutatók csak elméleti szinten foglalkoztak, addig Kínában az ókorban és a császárságok idején a kínai stratégák a gyakorlatban fejlesztették magas szintre a geopolitikai gondolkodást. Ebből kifolyólag a nyugati geopolitika a földrajzi tényezőkre teszi a hangsúlyt (heartland, Lenaland, tengeri hatalom, légtér stb.), a kínai pedig a politikai tényezőket tartja fontosnak. – Nyugaton makro-geopolitikáról beszélhetünk, Kínában mikro-geopolitikáról. Nyugaton a 19-20. században kezdődött meg a geopolitika tudományos kutatása, abban az időben a nyugati országok folyamatosan terjeszkedtek a világban, ezért a geopolitikai gondolkodást az egész világra kivetítet1

mackinderi „heartland” elmélet Kelet-Európa fontossáA gát emeli ki, a kínai elmélet szerint azonban a kínai terület a fontos (saját szerkesztés)

ték. Kínában azonban a geopolitikai gondolkodás a történelem során csak a közeli országokra, a határos térségre terjedt ki, a szomszédos országokkal való kapcsolatok kialakítása során hasznosították a geopolitikai gondolkodást. Számos geopolitikai elmélet a határvédelemmel, határbiztonsággal, határrendészettel volt kapcsolatos. A szomszédos országokkal kapcsolatban minden kisebb ügyre megvan a megfelelő geopolitikai válasz. Ez a nyugati geopolitika szemszögéből apróságoknak tűnhet, de Kínában a geopolitikai gondolkodásmódban az országok közötti politikai kapcsolaton volt mindig a hangsúly. – Nyugati kultúrában a „szomszéd ország lehet, hogy ellenség” felfogás alakult ki, Kínában azonban a békés együttműködésen alapszik a környező országokkal a kapcsolat kiépítés. Korábban az országok a terjeszkedés korát élték. Egymást figyelték, hogy kinek lesz nagyobb területe vagy erősebb birodalma a gyarmatosítások során, folyamatos volt a versengés, a növekvő és erősödő országokban mindenki az ellenséget látta. Azonban Kína nem terjeszkedett, az elmúlt 2000 év alatt az ország mérete nem sokat változott – kivéve a mongol hódítások idején –, a változások nagy része sem erőszakos terjeszkedésnek, gyarmatosításnak tudható be, hanem különböző békés egybeolvadások eredményének. – A nyugati országok fontosnak tekintették a terjeszkedési lehetőséget, míg Kína az ország határainak védelmére tette a hangsúlyt, nem áhítozott nagyobb területekre. Továbbá míg a nyugati nagyhatalmak felügyelték a környező országokat, az USA Dél-Amerikát, a Szovjetunió Kelet-Európát, és gyakran beleavatkoztak az országok belpolitikájába, addig Kína együttműködő partnereket és barátokat keresett a szomszédos országok között, de ugyanakkor nem avatkozott bele a belpolitikájukba. – A kínai típusú geopolitika egyik különlegessége, hogy a geostratégiára teszi a hangsúlyt a geopolitikai kutatások során. A geostratégián belül is a geodiplomáciai stratégiát és a geohadviselési stratégiát teszik az első helyre a kínai geopolitikai kutatók (Ye Zicheng, 1998). Összegzés A kínai nyelvű szekunder forrásokból összegyűjtött dokumentumokból jól látható, hogy míg az egyetemes geopolitikai tudomány Arisztotelészhez köti a geopolitikai indulást, addig távol Európától, Kí-

nában már korábban megkezdődött a geopolitikai gondolkodásmód kialakulása. A kínai történelem és földrajzi adottságoknak köszönhetően a nyugati geopolitikai alapvetéshez képest korábban elkezdődött a geopolitikai gondolkodás fejlődése, amelynek több hajtása is született. Az ókori kínai stratégák és filozófusok ránk hagyott műveit tanulmányozva azt láthatjuk, hogy Kínában a geopolitikai gondolkodás sokrétű, tartalma és logikája különbözik a nyugati geopoltikai elméletektől, már-már egy külön geopolitikai irányzatnak is nevezhetjük. A geoökonómiai elképzelés sem volt újdonság a kínaiak számára, erről már Guang Zhong – megelőzve Edward Luttwak 1990-es műveit – is értekezett i.e. a 600-as években. A kínai kultúrában és filozófiában folyamatosan jelen volt a geopolitikai gondolkodásmód, a kínai vezetők is ezeknek megfelelően döntöttek az országot érintő kül- és belpolitikai ügyekben, kezdetben csak a mai Kína területén, majd regionális szinten és mára már, a nyugati geopolitikai eszméket ötvözve a kínaival, világszinten is. A kínai geopolitikai gondolkodásmód függetlenül a nyugati eszméktől önállóan fejlődött az évezredek során. A 19-20. században a nyugati geopolitikai kutatások irányvonalai, tételei, eredményei elérték Kínát, ahol ötvözni kezdték a több ezeréves kínai geopolitikával. Ennek köszönhetően egy új, kínai típusú geopolitikai szemlélet alakult ki, amelynek megértéséhez nem elegendő a nyugati geopolitikai kutatások tanulmányozása, hanem a kínai stratégák, filozófusok műveit is el kell sajátítani. Bár a geopolitikai kutatások elmaradnak a nyugati kutatókétól, de a gyakorlatban – ahogy ez a kínai geopolitikai gondolkodásmód fejlődése során is látható volt – Kína a 21. századra már az egyik legnagyobb geopolitikai hatalommá vált. Az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés is egy gondosan felépített geopolitikai, geoökonómiai és geostratégiai kezdeményezés, amelyben fellelhető az ókori, modernkori és újkori geopolitikai gondolkodásmód. A kezdeményezést gyakran támadják, hiszen a geopolitika nyugati értelemzése szerint csak egyetlen rejtett célja lehet: a politikai-gazdasági beavatkozás szándéka, ahogy ezt egyébként számos nyugati elemző vallja e kínai kezdeményezésről. Ezzel szemben a geopolitika sajátos, kínai értelmezése, és a kínai kormány kommunikációja a kezdeményezés be nem avatkozó jellegét hangsúlyozza.

Milyen európai külpolitika adhat választ a jelen és a jövő geopolitikai kihívásaira?

Szerző: Dr. David Criekemans

Jelenleg a világ gyors geopolitikai változásokon megy keresztül. Jelen munka ezekről a fejleményekről, és az EU külpolitikai intézkedéseire gyakorolt hatásukról oszt meg néhány gondolatot. Mit taníthat meg nekünk a geopolitika arról a pillanatról, amelyben élünk, és arról, milyen európai külpolitikára lenne szükség? Több nagyobb fejleményre kitérünk: Európa angolszász szövetségeseinek (átmeneti) használhatatlansága, az Oroszországgal való kapcsolat felülvizsgálatának szükségessége, Kína elkerülhetetlen felemelkedése, strukturális instabilitás a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, valamint a belső instabilitás, mint az EU összekovácsolásának eszköze.

Bevezetés A világ jelenleg gyors geopolitikai változásokon megy keresztül. Az Európai Uniót mind belső, mind külső sokkhatások érik. Ahhoz, hogy az EU hatékonyan működjön, következetes és egységes európai külpolitikára van szükség a jelen és a jövő geopolitikai kihívásainak megválaszolása érdekében. Jelen munka ezekről a fejleményekről, és az EU külpolitikai intézkedéseire gyakorolt hatásukról oszt meg néhány gondolatot. Az EU erős szuperhatalom. Bizonyos erőket a nemzetek feletti szinten összpontosít, de továbbra is a tagállamok mondják ki a végső szót külpolitikai kérdésekben. A külpolitika terén az integráció a szuverenitás megosztásán alapulva zajlik. Az EU „normatív szereplő” próbál lenni, és „hatékony multilateralizmust” sürget. Az EU tárgyal a nemzetközi

kereskedelmi tárgyalásokon, vezeti a éghajlatváltozási politikákat, rendelkezik szomszédságpolitikával, egyesíti a nézeteket energiaügyekben, támogatja az emberi jogokat, külpolitikai lépései kiterjednek olyan területekre is, mint az igazságszolgáltatási és a rendőrségi ügyek, a fejlesztési célú támogatások terén vezető szerepet tölt be, egységes külpolitika kialakítására törekszik stb. A legtöbb kihívás, amellyel az európai társadalmaknak jelenleg szembe kell nézniük, többdimenziósak: • Először is, az energiaválság környezetvédelmi dimenzióval is bír. Az, hogy az európai országok mit választanak az energiaszerkezetüket illetően, bizonyos térségekben hatással van a környezet pusztulására, szennyezésére. Az „energiabiztonság” fogalma felé mozdulunk el, amely nemcsak az olyan hagyományos aggályokra fókuszál, mint a külkapcsolatok, a honvédelem, vagy a megfizethetőség,

hanem kitér a környezetvédelmi fenntartásokra is. Az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás révén ez még inkább fontossá válik a jövőben. A kérdés tehát az, hogyan tarthatunk fenn olyan fejlett társadalmakat, amelyekben az energia elérhető és megfizethető, mégsem ront a már éppen eléggé labilis helyzeten, tekintettel a bolygó felmelegedésére, a környezetpusztulásra és a biológiai sokféleség csökkenésére. • Másodszor, hagyományos védelmi megközelítésünk külső fenyegetésre irányult, míg a közelmúlt terrorizmushoz kapcsolódó kihívásai rámutattak, hogy ennek belső dimenziója is van (például a fiatalok radikalizálódása) – a belső és a külső biztonság közötti választóvonal tehát elpárologni látszik. Míg a múltban a biztonság külső problémaként volt beskatulyázható, amellyel a védelmi minisztériumoknak van dolga, a közelmúltban lezajlott, terrorizmushoz kapcsolódó változások felnyitották a szemünket. Az Iszlám Állam térnyerése nem korlátozódott a Közel-Keletre. A külföldi származású fiatalok körében tapasztalt radikalizálódás, amely belügyi probléma, összefonódott a külügyekkel. A különböző városokban, pl. Párizsban, Brüsszelben, Barcelonában, Berlinben, és másutt végrehajtott

támadások bebizonyították, hogy az európai országoknak egységesebb biztonságpolitikai megközelítésekre van szükségük, amelyek túlmutatnak a „belső” és a „külső” biztonság hagyományos szétválasztásán. • Harmadszor, az ukrajnai válságból kiderült, hogy az egykori Szovjetunió országaival kötött geoökonómiai partnerségek kialakítására tett kísérletek fontos, új geostratégiai kihívásokat és fenyegetéseket is szíthatnak. Az EU azon stratégiája, hogy társulási megállapodást kössön Ukrajnával 2013-ban nem vette figyelembe annak potenciális geostratégiai következményeit az EU és Oroszországi Föderáció viszonyára nézve. Az EU hajlamos azt gondolni, hogy ezek a területek külön dimenziókat képviselnek, pedig a geoökonómia, a geopolitika és a geostratégia egyértelműen egymással szorosan összekapcsolódnak. • Negyedszer, az Iszlám Állam megerősödése olyan kihívásokat is felvet, mint a biztonságpolitika „kemény” és a „puha” megközelítése; hogy inkább a kemény, katonai félelem-nélküliség politikáját kövessük, vagy az inkább politikai jellegű nélkülözés-nélküliség megközelítését alkalmazzuk, amely

a globális kormányzás kereteit részesíti előnyben. Ha az európai országok csak a „kemény” biztonságpolitikára összpontosítanak a radikalizmus és a terrorizmus elleni küzdelemben, azok okait nem lesznek képesek kiirtani. Az elmúlt másfél évben Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is egy közép-hosszú távú stratégia kidolgozására törekedett az Európai Unió határzónáinak stabilizálása érdekében. Ezekben a térségekben több mint egy emberöltőbe kerül majd a kormányzást fokozottabban érvényre juttatni, de mindenképpen szükséges lesz azoknak az alapvető biztonságpolitikai kihívásoknak a kezeléséhez, amelyekkel az EU most szembesül. • Ötödször, a „Brexit” kihívás elé állítja az Egyesült Királyság és egyúttal a kontinens geoökonómiai és geopolitikai kapcsolatait. Ezen cikk megírásakor még mindig nem egyértelmű, milyen kapcsolatban áll majd az Egyesült Királyság és a 27 EU tagállam a Brexit után. Ez azonban átírja majd a térség geopolitikáját, és az EU-n belül is új, ám egyelőre nem teljesen világos geopolitikai dinamikát hoz létre.

Ennélfogva az aktuális európai geopolitika nem választható külön az energia – környezet – gazdaság háromszögében lejátszódó legújabb fejleményektől. Mindazonáltal az elmúlt év során az Európai Unió tett néhány, intézményi szempontból érdekes lépést. A fokozott európai védelmi politika, az állandó strukturált együttműködés, röviden PESCO (Permanent Structured Cooperation) lendületet kapott a „Brexit” és a francia elnök, Emmanuel Macron megválasztása nyomán. A cél közösen létrehozni védelmi kapacitásokat, és elérhetővé tenni ezeket az EU katonai műveletei számára. A NATO és az EU között már meglévő Berlin Plusz egyezmény mellett 2016-ban az EU és a NATO együttes nyilatkozatot adott ki, amelyben mindkét szervezet egyetértését fejezte ki arra vonatkozóan, hogy fokozzák az együttműködést a különböző területeken, például a hibrid fenyegetések, a kapacitáskiépítés, a kiberbiztonság és -védelem, illetve a tengeri biztonság terén. Az új képességek kifejlesztésére vonatkozó kutatások támogatására az EU most kezdi el a koordinált éves védelmi szemlét (Coordinated

Milyen európai külpolitika adhat választ a jelen és a jövő geopolitikai kihívásaira?

Annual Review on Defence, röviden CARD) és most indítja be az Európai Védelmi Alapot (European Defence Fund, EDF).

biakban számba veszünk néhány olyan fontosabb fejleményt, amelyek egyre nehezebben hagyhatók figyelmen kívül:

2016 októberében az EU külügyminiszterei döntöttek róla, melyek a legfontosabb stratégiai prioritások az EU új globális stratégiájának megvalósításában. Ezek az alábbiak: • Először is, biztonság és védelem, az EU és állampolgárai védelmének fokozása érdekében; • Másodszor, ellenálló-képesség kialakítása és a konfliktusok, válságok integrált megközelítése. Az EU-val délen és keleten szomszédos területek prioritást képeznek, de például Közép-Afrika is

1. EURÓPA ANGOLSZÁSZ SZÖVETSÉGESEI (ÁTMENETILEG) HASZNÁLHATATLANOK:

megemlítésre kerül. Fontos lesz a gyors fellépés a megelőzés érdekében, valamint több figyelem fog irányulni a konfliktust követő szakaszra; • Harmadszor, a belső/külső viszonyok kezelése. A külső biztonság akkor biztosítható, ha az EU szakpolitikák a belső dimenzióval is foglalkoznak, például a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelem, a migráció. a fenntartható fejlődés és a kiberbiztonság kapcsán; • Negyedszer, a meglévő stratégiák frissítése és újak megfogalmazása. A hagyományos diplomáciának, valamint a védelmi és biztonságpolitikának hatékony klíma-, gazdasági és kulturális diplomáciával kell párosulnia. • És végül a nyilvános diplomácia erősítése. Ebben a tekintetben az „Erasmus+” oktatási csereprogram és a „Horizon 2020” tudományos kutatóprogram olyan eszközként kerülnek említésre, amelyek megjelenítik annak vízióját, hogy mit is jelent az EU. Ezek mind gyümölcsöző és szükséges lépéseknek tekinthetők, amelyek még jobban megerősítik az Európai Unió szerepét a változó világrendben. Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint az EU globális stratégiájának folyamata segített nem szem elől téveszteni, hogy az együttműködésen alapuló világrend az Európai Unió stratégiai érdeke: „Segített bennünket, hogy egységünket megtartva, és kulcsfontosságú prioritásaink köré erős szövetségeket építve úszni tudjunk az árral szemben”. Azonban az intézményes megközelítés mellett szükséges a jelen és a jövő geopolitikai kihívásainak geopolitikai elemzése is. Mit taníthat meg nekünk a geopolitika arról a pillanatról, amelyben élünk, és arról, milyen európai külpolitikára lenne szükség? Az aláb-

A 2016. júniusi, Brexitről szóló népszavazás és Donald Trump amerikai elnökké választása 2016. novemberében egyértelműen kihat az Európai Unióra. A 2. világháború befejezése óta ezek az angolszász hatalmak hagyományosan szövetségesei voltak annak a formációnak, amiből később az Európai Unió lett. Az Egyesült Államok még mindig elkötelezettnek tűnik a NATO mellett, de erre a partnerségre teher nehezedik. Trump merkantilista módon értelmezi a kapcsolatot, nevezetesen: az EU-nak több amerikai fegyvert kellene vásárolnia. Ugyanakkor a legnagyobb katonai kiadásokkal bíró európai ország – az Egyesült Királyság – 2019. áprilisára kilép az Unióból. Ez azt jelenti, hogy a geopolitikai viszonyokban új egyensúlyt kell teremteni. Az európai védelmi együttműködés csak viszonylagos haszonnal jár majd a transzatlanti stratégiai kapcsolathoz képest. Most lehetőség van arra is, hogy az európai védelmi kiadásokat saját know-how-ba és szakértelembe fektessük be, amelyből egy jövőbeli üzleti modell is eredhet. Az EU követheti például Észtország példáját a kiberbiztonság területén. Az EU még sok éven át függeni fog az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok védelmi kapacitásaitól, de az olyan kulcsterületeken, mint a szállítás, a tengeri dimenzió és a logisztikai tervezés az EU fokozatosan megáll majd a saját lábán is. Miután az Egyesült Királyság egyfajta „geostratégiai hídként” ott áll Amerika és Európa között, azt várhatnánk, hogy ez is hatással lesz ezen szereplők geostratégiai prioritásaira. Eljöhet az a nap, amikor rájövünk, hogy az amerikai geostratégiai terv nem mindig egyezik teljesen a kontinentális Európáéval. 2. A Z OROSZORSZÁGGAL VALÓ KAPCSOLAT FELÜLVIZSGÁLATÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE A 2014-es ukrajnai válság óta súlyosan megromlott a kapcsolat az Európai Unió és az Oroszországi Föderáció között. Az EU tisztviselői 2013-ban nem számoltak azzal, hogy az Ukrajnával kötendő, geoökonómiai társulási megállapodást előkészítő tárgyalásoknak geostratégiai következményei is lehetnek az EU és Oroszország kapcsolatára nézve. Moszkva inkább támadó, vagy inkább védekező módon reagált? Többféle iskola is létezik. A Krím-félszigeten, Donyeckben

és Luhanszkban kialakult helyzet egyhamar nem lesz visszafordítható; épp ellenkezőleg. Több EU-s ország is szankciós politikát folytatott Moszkvával szemben, követve a Barack Obama vezette amerikai adminisztrációt. Ez nem oldotta meg, inkább csak megnehezítette az Európai Unió és az Oroszországi Föderáció viszonyát. Azonban papíron mindkét szereplőnek szüksége van a másikra. A külföldi jövedelemért cserébe adott földgáz kritikus fontosságú ebben a tekintetben. Oroszországban a Stabilizációs Alap nagyrészt kiapadt a nyugati szankciók (és az olaj- és gázárak ezzel párhuzamos csökkenése) következtében. Csak a kb. 75 milliárd eurónyi Jóléti Alap marad, akár tetszik, akár nem. Ha ez is kiapad 2019 végére, komoly politikai instabilitás uralkodhat el Oroszországon. Ez nem áll az Európai Unió érdekében. A legrosszabb forgatókönyv szerint Putyin helyébe keményvonalas vezető kerülne. A kérdés tehát úgy tehető fel: hogyan lehet az EU és Oroszország kapcsolatának új lendületet adni? A jelenlegi egyensúly-

vesztés megszüntetésének egyik módja lehet a két fél kapcsolatának oktatási-tudományos, kulturális és gazdasági diplomácia útján történő újraindítása. 3. KÍNA ELKERÜLHETETLEN FELEMELKEDÉSE Ugyanakkor szemtanúi vagyunk, hogy a 19. pekingi pártkongresszus után Kína a fejlődés következő szakaszában találja magát. Geoökonómiai szempontból Kína újból elfoglalja azt a helyet a világban, amelyet az 1820-as évek előtt töltött be. Peking tőkefeleslegét olyan új kezdeményezésekbe fekteti, mint a Selyemút Gazdasági Övezet, és a Tengeri Selyemút. Idővel sok európai ország is profitálhatna ezekből a kezdeményezésekből. Ma már több európai ország nem regionális tagja az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Banknak (Asian Infrastructure and Investment Bank, röviden AIIB). Köztük van Magyarország, Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Lengyelország, Portugália, Hollan-

Milyen európai külpolitika adhat választ a jelen és a jövő geopolitikai kihívásaira?

dia és Svédország. Ahogyan Kína geoökonómiai súlya tovább nő, úgy fog geopolitikai hatalommá átfordulni. Ebben a tekintetben helyénvaló, hogy az Európai Unió is megpróbál „beszállni az üzletbe”. Azonban a globálisabb jellegű geopolitikai változások eredményeképpen az EU-nak egyre jobban „hatalmi egyensúlyi” megközelítést kell alkalmaznia mind geoökonómiai, mind geopolitikai szempontból. Az ilyen akrobatamutatvány egységesebb külpolitikát is követel az EU részéről, de olyat, amelyen a központ és a tagállamok szorosan együtt dolgoznak. Ahelyett, hogy pusztán bürokrata szempontból tekintenénk a kereskedelemre, az elemzésnek számolnia kell a geostratégiai dimenziókkal is. Több kül-

Az észak-afrikai és közel-keleti stabilizálás második szakasza több mint egy emberöltőbe telik majd. Az EUnak át kell irányítania fejlesztési együttműködéseinek nagy részét ebbe a térségbe. A stabilitás visszaállítása után gazdaságilag is stabillá kell tennie ezeket az országokat, és biztosítania kell hozzáférésüket a belső piachoz. Ezek közül az országok közül soknak fiatal a népessége. Ha nem tudják megélhetésüket biztosítani, más eszközökhöz folyamodnak. Ugyanakkor az éghajlatváltozás évről-évre jobban sújtja a Földközitenger térségét. Egységes szakpolitikai megoldások kellenek majd a legsúlyosabb csapások enyhítéséhez.

ső hatalom is versengeni fog a befolyásért Európában és szomszédos országaiban.

a saját szomszédságában, az Unió nem tudja ellátni egyik alapvető feladatát: a biztonság biztosítását.

4. S TRUKTURÁLIS INSTABILITÁS A KÖZÉP-KELETEN ÉS ÉSZAK-AFRIKÁBAN

5. B ELSŐ STABILITÁS MINT AZ EU ÖSSZEKOVÁCSOLÁSÁNAK ESZKÖZE

Az ún. „arab tavasz” óta eltelt időszak megmutatta mennyire instabil sok közép-keleti és észak-afrikai ország. Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője igen helytállóan azt mondja: „az ő problémáik a mi problémáink is”. A líbiai francia-angol beavatkozás 2011-ben a „felelősségünk megvédeni” elve alapján lehet, hogy hiba volt, legalábbis a konfliktus rendezését követő időszak feladatainak tekintetében. A szíriai válságra vonatkozó nyugati álláspont de facto a rivális Szaúd-Arábia és Katar elképzelését támogatta. A Közép-Keleten ma már világosan látható a hatalmi harc Szaúd-Arábia és Irán között. Míg bizonyos EU-országok és Szaúd-Arábia között megromlott a kapcsolat azon vádak miatt, hogy a múltban szaúdi illetőségű személyek pénzelték a dzsihádista terrorizmust, a legtöbb EU-ország még mindig kiáll a Közös átfogó cselekvési terv mellett, amely a nemzetközi közösség és Irán között köttetett az atomdúsításra vonatkozóan. Az EU és az USA között egyértelmű feszültségek tapasztalhatók ezekben a kérdésekben. Európa és Washington geoökonómiai érdekei óhatatlanul ütköznek.

Jelenleg magán az EU-n belül is számos egyensúlytalanság tapasztalható: • Először is, az eurózónában a feszültségek a gazdagabb északi és a szegényebb déli államok között vitát szítottak a felelősség kontra szolidaritás témakörében, amely máig megoldatlan maradt. Néha feledésbe merül, hogy az olyan országok, mint Németország és Hollandia lényeges hasznot húznak a gyengébb euróból a korábbi, erősebb nemzeti valutájukkal összehasonlítva. Ez Dél-Európa gyengébb gazdaságainak köszönhető. Ennek eredményeképp Berlin költségvetési többletet tud produkálni. Angela Merkel német kancellár azonban ezeket a többleteket nem forgatta vissza Dél-Európában. A pénzügyi-gazdasági válság idején a dél-európai államok, Görögország, Spanyolország és Olaszország a „felelősségteljesség” zászlaja alatt megszorító politikák bevezetésére kényszerültek. Most, hogy ezek a gazdaságok évek óta kemény szakpolitikákat hajtanak végre, még mindig ott lebeg a kérdés, hogy vajon Észak-Európának nem kellett volna több szolidaritást tanúsítania saját bankjai megmentésén túlmenően? Csak akkor lehet eredményesebben kezelni a gazdagabb Észak és a szegényebb Dél között húzódó politikai feszültségeket, ha megértjük, hogy minden euróövezeti ország sorsa egymáshoz kapcsolódik. Ehhez a dimenzióhoz kapcsolódóan azt is figyelembe kell venni, hogy a szegényebb Dél most is és a jövőben is szembenéz olyan geopolitikai kihívásokkal, amelyeket kiegyensúlyozottabban kell kezelni, és amelyeket az egész Európai Uniónak vállára

A szíriai válság, a líbiai válság és a régebbi jemeni válság nagyfokú regionális instabilitáshoz vezettek, amelyben virágzásnak indulhatott a dzsihádista terrorizmus. Emellett kirobbant a migrációs válság is, amely még mindig csak a „tűzoltási szakaszban” van. Az olyan vészmegoldások, mint az egyes EU-országok – pl. Magyarország – határain felépülő kerítések és az EU és Ankara között létrejött ún. „törökországi alku” után új politikákat kell kidolgozni.

Ha az EU nem képes „stabilizálni” az ún. „tűzgyűrűt”

„Ha az eu nem képes »stabilizálni« az ún. »tűzgyűrűt« a saját szomszédságában, az unió nem tudja ellátni egyik alapvető feladatát: a biztonság biztosítását.” kell vennie. Az egyik ilyen az éghajlatváltozás, a másik pedig a migráció az EU szomszédos térségeiben növekedő feszültségnek köszönhetően. • Másodszor, az európai projekt főleg gazdasági jellegű volt eddig, középpontjában a belső piaccal. Ez a neoliberális Európa azonban nem tudott egy Társadalmi Uniót létrehozni. Nem véletlen, hogy a populizmus különböző formáinak politikai súlya megnő ilyen légkörben. A jelenlegi Európai Unió főleg gazdasági projekt. Az 1989-es forradalom nyomán a belső gazdasági határokat eltörölték. Ez sok-sok beruházást hozott Közép- és Kelet-Európában, és egybekovácsolta az EU-t. A fokozódó verseny azonban lefelé nyomta a béreket és a szociális védőhálót. Habár van az Európai Bizottságnak szociális ügyekért felelős tagja, a belga nemzetiségű Marianne Thyssen, az eredmények egyelőre mérsékeltek. Csak a szociális dömping tekintetében történt némi előrelépés az elmúlt néhány évben. A globalizáció szintén hozott strukturális változásokat Európa különböző gazdasági szektoraiban. Ez a folyamat még inkább felgyorsulni látszik. Ki is váltotta a neheztelését bizonyos, felzárkózni képtelen térségeknek. Ez már önmagában kitermeli a populizmust, mivel a szavazók úgy érzik, megélhetésük veszélybe került. A Brexit hatására az EU elvégezte a saját, befelé irányuló elemzését. Az egyik következtetés az volt, hogy az európai állampolgárok több védelmet szeretnének, szociális szempontból is. Az elkövetkezendő években az lesz a kihívás, hogyan lehet egy Szociálisabb Európát építeni a neoliberális paradigma ellensúlyozására, amely talán túl messzire ment már. Ez a feladat nem lesz egyszerű, mivel az Unió északi, keleti, nyugati és déli részeinek gazdasági változói meglehetősen eltérnek.

• Harmadszor, mostanában várható a harmadik ipari forradalom, amelyben a teljes életciklusú („cradleto-cradle”) megoldásokat és a fenntarthatóbb üzleti modelleket alapul véve még inkább az igényekre szabottabbak lesznek a termékek. Ez az európai megújulás ígéretével kecsegtethet, amennyiben a kormányok bölcsen fektetnek be. A jelenleg fejlesztés alatt álló új technológiák fenntarthatóbb jövőt ígérnek, amelyben a hulladék újrahasznosul, az energia termelése és felhasználása megújulóbb formában történik, a gazdasági növekedést pedig az innovatív technológiai kihívások hajtják. Az erre irányuló ambíció a tudományos kutatóprogramokon, pl. a Horizon 2020-on valamint a közszféra és a magánszektor együttműködésén keresztül megújulást hozhat Európa gazdasági felépítményében. Az EU népessége az egyik legiskolázottabb a világon, és megvan benne a potenciál, hogy megragadja az ezekhez a gazdasági kihívásokhoz kapcsolódó lehetőségeket. Ha az Európai Unió országai következetesen és egységesen invesztálnak ezekbe a technológiákba, úgy az EU innovatív gazdaságként geoökonómiailag az élre törhet. Ezen a téren Kína és az Amerikai Egyesült Államok között már folyik a verseny. Az EU-nak ki kell dolgoznia stratégiáját az általa kifejlesztett szellemi tulajdon védelmére is olyan területeken, mint például a megújuló energiatechnológia, hogy képes legyen azt a globális gazdaságban maximálisan értékesíteni. Geoökonómiai szempontból az EU-nak új üzleti modellre van szüksége. Ugyanakkor ez terheket ró a belső munkaerőre, mivel bizonyos szektorokban strukturális munkanélküliség jöhet létre a legújabb technológiák, például az önvezető autók, a gépi tanulás vagy a jövőben a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt. Ha az EU bölcsen fektet be a munkaerő átképzésébe, új „geotechnikai eszköztárat” hozhat létre, amelynek segítségével Európa ellensúlyozni tudja demográfiai hanyatlását az élvonalbeli technológiákkal, és így a globális színtér számottevő szereplője marad. Ez csak úgy lehetséges, ha összehangolt a cselekvés az európai, az országos és az az alatti szinteken is ebben a tekintetben. Az EU-n belüli régiók számára ez új kihívásokat és új lehetőségeket is teremthet. Sok más probléma is van az EU belső stabilitásával kapcsolatosan. Ugyanakkor azonban ezek lehetőségeket is teremtenek az EU-nak a megújulásra. Egy ilyen megújulási folyamatnak köszönhetően az EU ismét követendő példa lehet a változékonyabb és kiszámíthatatlanabb új világrendben.

Az „Egy Övezet, Egy Út” az Európai Unió szemszögéből: kihívás vagy lehetőség

Szerző: Eszterhai Viktor

A kínai külpolitika központi kezdeményezése az Egy Övezet, Egy Út a nemzetközi rend multipolarizációjával egyetemben új környezetet teremt az Európai Unió számára. Az elemzés az Egy övezet egy út Európai Uniót érintő kihívásait és lehetőségét veszi számba.

Az EU helye az USA vezette nemzetközi rendben A második világháborút követően az európai országok integrálódtak az Egyesült Államok vezette liberális nemzetközi rendbe, amely a hidegháborút követően az USA egypólusú, globális hegemóniájává alakult. Egyesült Államok hatalma jellemzően négy pilléren nyugodott: a világgazdaságban és pénzügyi életben betöltött vezető szerepen; a katonai dominancián, melyet a világon egyedülálló katonai kapacitása és a szövetségesi rendszere biztosított; a nemzetközi intézményrendszeren, amelyet összefoglalóan Bretton Woods-i rendszernek nevezünk; és végül a nyugati szabályokon és normákon, amelyek a nemzetközi életben univerzálissá váltak. A második világháborút követően a nyugat-európai országok jellemzően az Egyesült Államok vezette nemzetközi rend aktív támogatói voltak. Ennek nem csak az volt az oka, hogy nem rendelkeztek olyan gazdasági, katonai kapacitásokkal, amelyekkel

az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagságából kettőt – Nagy-Britannia és Franciaország – európai állam tölt be, és a nyugat-európai országokról általánosságban is elmondható, hogy – a gyakran kisebb gazdasági súlyuk ellenére is – jellemzően nagyobb szerephez jutottak a legfontosabb nemzetközi gazdasági szervezetekben is, mint a Nemzetközi Valutaalapban (International Monatery Found, IMF), vagy a Világbankban (World Bank). Végül a nemzetközi kapcsolatok nyugati eredetű szabályai az európai államok számára természetesnek és univerzálisnak voltak tekinthetők, mert döntően az európai vesztfáliai államközi rendszer alapjaiból nőttek ki. Mivel az EU döntéshozói az USA-hoz hasonlóan látták a világot, gyakran azzal együttműködve igyekeztek ezeket a szabályokat és elveket a nemzetközi életben érvényesíteni és a többi szereplőtől elvárni, olykor normatív minta átadásával (kelet-közép-európai államok integrációja, vagy a Keleti Partnerség Program), másszor fegyveres kényszerítő erővel (pl. Líbia). Mindezek alapján jól látható, hogy bár az EU a nemzetközi rendben egyfajta alárendelt helyzetbe került az USA-val szemben és csak másodrangú hatalom szerepét tudta betölteni, ez alapvetően a számára nyújtott előnyök miatt kedvező volt, mivel komolyan támogatta is a fennmaradását. Az EU döntéshozói – a Gramsci

féle analógia alapján – tehát egy olyan elitet hoztak létre, amely nemcsak elfogadta, de aktívan támogatta is az amerikai hegemónián alapuló nemzetközi rendet. A nemzetközi rend multipolarizálódása és Kína – alternatív nemzetközi rend kezdeményezése A 2008-2009-es pénzügyi válságot követően egyre gyakrabban kérdőjeleződött meg a fennálló nemzetközi rendnek a hidegháború vége óta tapasztalható, egypólusú jellege. Az USA „relatív hanyatlása” mellett, egyes vélemények szerint a fejlődő országok – pl. Kína, India vagy Oroszország – nemzetközi súlyának növekvő szerepe miatt a világ hamarosan egy többpólusú időszakba térhet vissza. A klasszikus geopolitikai irányzatok és a nemzetközi kapcsolatok elméletének strukturális realista irányzata szerint a többpólusú struktúra nagyobb instabilitást és versenyt jelent a nagyhatalmak között. Más megközelítés szerint a nagyhatalmi rivalizálás nem feltétlenül jelent konfliktust, ha a szereplők megtalálják az utat az együttműködéshez, leginkább az újonnan létrehozott intézmények és transzregionális mechanizmusok, vagy egy új nemzetközi rend megvalósítása révén. A multipolarizáció tehát nem jelenti automatikusan egy új szabályokon alapuló nemzetközi rendszer létrejöttét, de biztosan olyan

ténylegesen versenyre tudtak volna kelni az USAval, hanem az is, hogy a nemzetközi rendszer számos előnyt is biztosított a számukra. Az USA ugyanis „közjót” biztosító szereplőkén, ténylegesen hozzájárult az európai országok gazdasági fejlődéséhez. A második világháborút követő összeomlásból való gyors kilábalásban jelentős szerepet játszott a Marshall-segély, de jelentős faktort jelentett az amerikai piac nyitottsága, vagy a tengeri szállítási útvonalak biztosítása is. Az USA továbbá támogatta, hogy a második világháborút követően NyugatEurópa, majd az Európai Unió (EU) a világgazdaság fontos centrumává váljon. Emellett az USA az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) keretein belül katonai védelmet biztosított Nyugat-Európának a hidegháború alatt, és azt követően is, lehetővé téve ezzel, hogy az EU országok többsége csak meglehetően kis összeget fordítson katonai védelemre. Egy harmadik fontos tényező, hogy a nemzetközi intézményrendszer bár amerikai központú volt, az európai országok is kiemelt szerephez jutottak benne. Legszemléletesebben ezt az szimbolizálja, hogy

Az „Egy Övezet, Egy Út” az Európai Unió szemszögéből: kihívás vagy lehetőség

lalva állami, gazdasági, intézményi szereplőket, csakúgy, mint városokat, magánszemélyeket, nem-kormányzati szerveket, stb. A kezdeményezés mindezek miatt több mint egy nagyszabású infrastrukturális program, valójában Kína az „öt összeköttetésen” keresztül egy új, az eurázsiai kontinenst a központba helyező, nemzetközi rend hardverjét teremti meg. Ázsia, Európa és Afrika elmélyülő integrációja megváltoztathatja a jelenlegi globális rendszervezeti struktúra geopolitikai alapját, amelyet a nyugati hatalmak eredetileg a tengeri kereskedelem és a tengeri kereskedelmi útvonalak irányítása révén hoztak létre, kezdve a 16. századi gyarmatosítástól. Kína azonban nem csupán egy új hálózat megteremtésével hat a fennálló nemzetközi rendre, az Egy Övezet, Egy Út jelentette keretrendszert megkezdte új, „párhuzamosan működő” intézményeivel is megtölteni. Ezek közé tartoznak az egyes régiók és Kína kapcsolatát új mederbe terelő transzregionális intézmények, mint a KínaAfrika Együttműködési Fórum (FOCAC), vagy a „16+1 Együttműködés”, de az ázsiai ország nagy figyelmet kapott új pénzügyi intézménye, az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) is.

megváltozott környezetet és feltételeket teremt, amelyhez minden szereplőnek alkalmazkodnia kell, függetlenül attól, hogy az kedvező, vagy kedvezőtlen a számára. Az USA hegemóniájának jelenlegi potenciális kihívói – egy kivételével – jellemzően nem rendelkeznek koherens világrend elképzeléssel, továbbra is elsősorban az USA hegemón szerepének a kritikus szemlélete és az amerikai hegemónia lebontásának a vágya közös bennük. Az egyetlen kivételt a Kína által életre hívott grandiózus léptékű Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés jelenti. Az Egy övezet egy út Az Egy Övezet, Egy Út (hosszabb néven Selyemút gazdasági övezet és Tengeri Selyemút) kezdeményezést a Kínai Népköztársaság elnöke, Xi Jinping hirdette meg 2013 szeptemberében Kazahsztánban. A kezdeményezés leginkább úgy ragadható meg, mint egy vázlatos elképzelés, amelynek célja újradefiniálni Európa, Ázsia és Afrika kapcsolatrendszerét. A hangsúly a régiók új összeköttetésén van, amelynek a hivatalos állami dokumentumok öt típusát azonosítják. Az első a politikai koordináció, amely egyes nemzeti, regionális, és nemzetközi intézmé-

100

nyek politikáinak az összehangolását jelenti. A második a fizikai infrastruktúra megvalósítása, amely új, és már meglévő közúti, vasúti, olaj- és gázvezeték és optikai hálózatok összekapcsolásából áll, kiegészülve egymással együttműködő ipari parkokkal, logisztikai központokkal és tengeri kikötőkkel, átírva ennek a hatalmas régiónak a termelő központjai, piacai és nyersanyagforrásai közötti hagyományos gazdasági kapcsolatokat. A harmadik típus a kereskedelem akadálymentes biztosítása, amely kezdetben a kereskedelem útjában álló bürokratikus akadályok csökkentését jelenti, de hosszabb távon szabadkereskedelmi övezetek kiterjesztését is magában foglalja. A negyedik a pénzügyi integráció, amely célja a pénzügyi szolgáltatások harmonizálása és közös szabályozása, az érintett régiók valutáinak a cseréje. Végül az ötödik típus a humán szféra kapcsolatainak az erősítése, amely nagy hangsúlyt fektet a kultúra, valamint a kutatás és fejlesztés területén történő együttműködésre, támogatva a turizmust, ösztöndíj lehetőségeket és csereprogramokat nyújtva diákoknak, szakértőknek, kutatóknak. Az újjászülető kapcsolatok miatt az Egy Övezet, Egy Út leginkább egy hálózatként ragadható meg, amely térben rendkívül rugalmasan bővíthető, magába fog-

Az Egy Övezet, Egy Út egy olyan kezdeményezés, amely céljai szerint át kívánja alakítani a nemzetközi rendet. Mindezek miatt valamennyi érintett szereplő kénytelen egyfajta választ adni erre az új kihívásra. A kérdés az EU számára is feszítő, hiszen a kínai elképzelés egy új eurázsiai kapcsolatrendszerrel számol, amelyben magától értetődően az EU-nak is kiemelt szerepet szánna. Az Egy övezet, egy út és az EU Az EU és Kína közti kapcsolat az elmúlt évtizedekben rendkívül ambivalens volt. Egyrészt egymás fontos partnerei, amelynek szimbolikus jelképe, hogy 2003 októberében átfogó stratégiai partnerségi megállapodást kötöttek egymással. Az EU és Kína közötti kereskedelem az utóbbi évtizedekben drasztikusan növekedett, és a két fél egymás fontos kereskedelmi partnere. Másfelől a két oldal kapcsolatát korábban is számos érdekellentét és véleménykülönbség jellemezte, amely homlokterében gazdasági, politikai, normatív, ideológiai elemek együttesen merülnek fel. Mindez olyan keretet teremt, amely erősen befolyásolja az EU-n belül az Egy Övezet, Egy Útttal kapcsolatos vélekedéseket. Nem meglepő, hogy uniós szinten nem született egységes álláspont a kezdeményezéssel kapcsolatban.

A tanulmány igyekszik számba venni a legfontosabb lehetőségeket és kihívásokat az EU számára kezdeményezéssel kapcsolatban. Kihívások Az egyik leggyakrabban hangoztatott kritika az EU-n belül az Egy Övezet, Egy Úttal kapcsolatban, hogy az lényegében egy vázlatos vízió, amelyben nem egyértelmű az egyes érdekelt felek pontos feladata. Nem ismert, hogy mely kínai intézmények felelősek a tervezésért, és hogy az EU egyes alrendszereinek kivel kellene együttműködni. Az Unió egyes döntéshozói álláspontja az, hogy ilyen körülmények között nem lehet hatékonyan tervezni, és a kínai vezetés nem várhatja el, hogy lelkesen támogasson egy olyan kezdeményezést, amellyel kapcsolatban számos kérdőjel van. A kezdeményezéssel szemben gyakran felhozott bírálat, hogy a keretében eddig megvalósult projektek – főként az infrastrukturális beruházások és annak finanszírozási formája – átláthatatlanok, ellentmondanak az uniós jogszabályoknak (közbeszerzés, környezeti hatásvizsgálat, műszaki szabványok stb.) és kihívást jelentenek az európai elveknek és értékeknek. A projektek megvalósítása azonban nem csupán az Unión belül jelent kihívást az EU számára, hanem a szomszédos országok és régiók (pl. Keleti partnerség, Közép-Ázsia) esetében is, ahol Brüsszel az elmúlt évtizedekben egyfajta normatív szereplőként igyekezett fellépni. Kína új szabályai és normái ezekben az országokban egy újonnan megjelenő alternatívát jelentenek. Az Egy Övezet, Egy Út keretében megvalósuló projektek (pl. vasútvonalak, vagy úthálózat révén) jobb összeköttetést biztosítanak a kínai vállalatok számára a környező országokkal, amely természetszerűleg növekvő versenyt jelenthet az EU egyes vállalatai számára. Mindez továbbá kiegészül a kínai gazdaság folyamatban lévő struktúraváltásával: a növekvő bérek és a szigorúbb belső szabályozás miatt Kína az innováció-vezérelt magas színvonalú ipari termelés irányába lép, amely támogatására a kínai kormány meghirdette az okos ipari gyártás, azaz az információs technológia és a termelés összefonódását fókuszba helyező modernizációs programját (Made in China 2025). Az egyre magasabb hozzáadott értékkel termelő kínai vállalatok pedig elkerülhetetlenül fokozzák a versenyt az európai feldolgozóipari vállalatok számára. Nem elhanyagolható gazdasági hatás az sem, hogy míg

101

Az „Egy Övezet, Egy Út” az Európai Unió szemszögéből: kihívás vagy lehetőség

„a kínai külpolitika központi kezdeményezése az egy övezet, egy Út a nemzetközi rend multipolarizációjával egyetemben új környezetet teremt az európai unió számára”

a fennálló rendben számos előnyel rendelkezik, amit értelemszerűen több belső érdekcsoport sem kíván feladni. Az aktív szerepvállalás az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésben biztosan kihatna az EU-USA kapcsolatokra, hozzájárulna a jelenlegi rend további szétforgácsolásához, amely előregmeg nem jósolható gazdasági, politikai és katonai következményekkel járna. Az EU különösen katonai területen tűnik felkészületlennek egy ilyen új helyzetre, ugyanis a kínai kezdeményezés támogatása szinte biztosan a NATO egyidejű meggyengülésével járhat. Egyes vélemények szerint a kezdeményezés ráadásul direkt biztonságpolitikai kihívást is támasztha, azáltal, hogy Kínának a beruházásain keresztül növekvő befolyása sérti

rendelkezik, mint a fejlett piacok. Pontosan ezeket a lehetőségeket kívánták megragadni azon európai országok, amelyek alapítótagként csatlakoztak az AIIB-hoz, az USA nyílt rosszallása ellenére is. A grandiózus projektek megvalósítása jelentős megrendelést jelenthet az európai építőiparnak, amel�lyel áttételesen más iparágak (gépipar, elektronika stb.) és szolgáltatások számára is kedvező lehet. Ráadásul a kezdeményezés keretében megvalósítandó kelet-nyugati kapcsolatok megerősítése jelentős átfedés mutat az Európai Bizottság Befektetési Terve Európára programmal (ismertebb nevén „Juncker terv”), amelynek egyik célja az infrastrukturális szűk keresztmetszetek – mindenekelőtt a közép-kelet-

egységesebb védelmi és külpolitikát követel meg, amely elengedhetetlen lenne az EU számára, hogy jobban biztosíthassa érdekeit.

a legfontosabb (elsősorban tengeri) szállítási útvonalak – az USA által biztosított – szabadságát, veszélyeztetve a nemzetközi kereskedelmet.

ködését, jobban tudja elképzeléseit, gazdasági és társadalmi normatív sztenderdjeit propagálni. Mindezzel nagyobb hatást érhet el az Egy Övezet, Egy Út formálásában, mint annak kívülállóként való kritizálásával.

korábban a fontosabb kereskedelmi útvonalak – a jellemzően nagyobb EU-n belüli befolyással rendelkező országokban található – nyugat-európai kikötőkben koncentrálódtak, az Egy Övezet, Egy Út keretében megvalósuló új infrastruktúra (pl. vasúti szállítás) az EU keleti tagállamait és a mediterrán kikötőket (pl. Pireuszt) részesíti előnyben. Végül az európai vállalatok, még ha érdeklődnének is a kezdeményezés projektjeiben való részvétel iránt, az átláthatóság hiánya miatt biztosan versenyhátrányba kerülnének a kínai vállalatokkal szemben.

Lehetőségek

európai régióban történő – megszüntetése. Az Egy Övezet, Egy Út projektjei összehangolhatók továbbá más európai fejlesztési programokkal is, mint az EUKína Összeköttetési Platform, vagy a Keleti Partnerség, ahol a Kína bevonása elvi szinten növelheti a projektek hatékonyságát. Végül az EU gazdasága számára a növekvő kínai befektetések az EU-ban nem csupán kihívást jelentenek, hanem jelentős tőke- és a jövőben technológia bevonást is, amelyre az EU dinamikusabb gazdasági növekedése érdekében a jövőben növekvő szükség lehet. Mindezt több korábbi sikeres akvizíció (Volvo, Pirelli & C. SpA, BorsodChem) is igazolj, annak ellenére, hogy ez elmúlt években megerősödött a kínai befektetésektől való félelem. A kínai befektetésben különösen az EU elmaradottabb (Dél-Európa, Közép-Kelet-Európa) államaiban tekintenek megragadandó lehetőségnek, amely segítheti saját társadalmi-gazdasági modernizációjukat.

A felsorolt érvek alapján látható, hogy az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés komoly kihívásokat, de egyben lehetőségeket is tartogat az EU számára. Mindez azonban rendkívül megnehezíti egy közösségi szinten egységes külpolitikai stratégia létrehozását, mert a kezdeményezés mind az egyes nemzetállamok, mind a különböző érdekcsoportok számára másként képeződik le. Elméletileg az EU három választ adhat: nem foglalkozik vele, elutasítja, vagy részt vesz a formálásában. Bármelyik válasz is születik, biztosan kijelenthető, hogy minden érintetett állam és érdekcsoport nem lesz egyformán a kedvezményezettje

Gyakran hangoztatott érv az is, hogy a kezdeményezéshez kapcsolódó új intézményeket (pl. AIIB, Silk Road Fund stb.) az EU aktív részvétele nélkül hozták létre, amelyhez az csak csatlakozni tud. A szabályalkotó jogról való lemondás egyfajta kényszerhelyzetet teremt, amely azt tükrözi, hogy Kína úgy szeretné az EU támogató hozzáállását megszerezni a kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy abban jellemzően passzív és befogadó szerepet szán Európának Végül a kritikus hangok szerint Kína Egy Övezet, Egy Út kezdeményezése nyíltan geopolitikai célokat szolgál. Először is megosztja az EU-t, tagállamait támogatókra (jellemzően a közép-kelet-európai és dél-európai államok) és ellenzőkre bontva, amely az „oszd meg és uralkodj” elv értelmében lehetőséget teremt Kínának, hogy beavatkozzon az EU belügyeibe. Tágabb kontextusban pedig a kezdeményezés célja, hogy aláássa a fennálló, globális amerikai vezetéssel jellemezhető nemzetközi rendet. A bevezetőben ismertetett okból kifolyólag azonban az EU

102

A sűrűn hangoztatott kritikák mellett akadnak optimistább vélemények is. A kezdeményezés támogatói szerint mindenekelőtt a gazdaság területén tartogat számos lehetőséget az EU számára. Az Egy Övezet, Egy Út keretében megvalósuló új összeköttetések ugyanis nem csupán nagyobb versenyt, de új piacokat is jelenthetnek az európai vállalatoknak. Az egymás mellett lévő régiók viszonylagos elzártsága ugyanis az európai vállalatokat is sújtja, míg a megvalósulandó új infrastruktúra és hozzá kapcsolódó szolgáltatások (pl. logisztika) számukra is előnyt jelenthetnek. Jól példázza ezt a folyamatot az eurázsiai vasúti szállítás, amelyre az Egy Övezet, Egy Út szimbolikus megvalósulásaként szoktak hivatkozni, de valójában először a német multinacionális vállalatok kezdeményezésére jött létre, évekkel a kínai terv bejelentése előtt. A szállítási költségek csökkentése az új infrastruktúra révén tehát további lehetőségeket tartogat, amely jótékonyan hathat az EU kereskedelmére. A támogató hangok szerint a kezdeményezés projektjei sok esetben kiváló befektetési lehetőséget jelenthetnek az európai pénzügyi szektor számára. Kína, bár számtalan befektetési bankot és pénzügyi alapot hozott létre az elmúlt években, egyedül képtelen lesz a grandiózus terveket megvalósítani, ezért minél több állami és piaci szereplő bevonására lesz szüksége. Az Egy Övezet, Egy Út ráadásul számtalan olyan országot érint, amely előreláthatólag a jövőben dinamikusabb növekedési potenciállal

A gazdasági szféra mellett a BRI politikai és geopolitikai lehetőségeket is tartogathat az EU számára. Kétségkívül z BRI egyes, az EU-t érő kihívással mérséklésében is hatásos lehet, mert a közös gazdasági fejlesztés révén stabilizálhatja a környezetét, valószínűleg csökkentve a migrációs nyomás, vagy a terrorizmust. Valójában a legizgalmasabb kérdést az jelenti, hogy a BRI támogatásával átalakíthatjae Európa évszázados atlanti fókuszát, nagyobb teret engedve az eurázsiai orientációnak. Az új orientáció az USA EU-n belüli befolyásának és nemzetközi szerepének a csökkenésével járna, amely annak lehetőségét tartogatja az EU számára, hogy kitörhet alárendelt, másodrendű szerepéből és a nemzetközi rend teljes jogú nagyhatalmává válhatna. Természetesen ez a gyökeresen új geopolitikai orientáció egy

Végül a kezdeményezésben való aktív részvétel biztosítaná az EU számára, hogy aktívan, szabályalkotó szereplőként vegyen részt a környezetében történő változásokban. Kelet-, Közép- és Dél-Ázsiában az EU a 2008-as gazdasági válságot követően jelentős mértékben teret vesztett. Az Egy Övezet, Egy Úttelvi szinten egy olyan platform lehet, amely ebben fordulatot hozhat. Az aktív részvétel ugyanis azt eredményezné, hogy az EU könnyebben tudja befolyásolni a kezdeményezés keretében létrejövő intézmények mű-

Konklúzió

Valójában a nemzetközi rend átalakulása és egyre inkább multipolárissá válása egy másik kérdést is felvet: mennyiben mellőzheti az EU az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés által generált változásokra a környezetében történő változásokat. Az Egy Övezet, Egy Út ugyanis várhatóan egyre nagyobb hatást fog gyakorolni Ázsia, Kelet-Európa, a Közel-Kelet és Afrika életére. Ezekben a régiókban az EU – többek között NagyBritannia kilépése é, a belső gazdasági és társadalmi problémák miatt – várhatóan egyre kevésbé lesz képes versenyezni Kínával, így a kezdeményezés elutasítása és ignorálása könnyen az Unió nemzetközi befolyásának további drasztikus csökkenésével járhat, kiegészülve egyfajta nemzetközi elszigetelődéssel. A nemzetközi rend átalakulása tehát olyan kényszerítő erővel járhat, amely esetleg egy, az EU döntéshozóinak vágyaival ellentétes politika megvalósítását eredményezi.

103

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése Szerző: H orváth Marcell, Badics Eszter, Bartók László, Jávori Tamás, Kudar Gábor, Pintér Vivien Anett, Zajka Gábor

A Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban bejelentett „Egy övezet, egy út” („One Belt, One Road” – OBOR) kezdeményezés fogadtatása az európai országokban nem volt teljesen egyöntetű. Általánosságban elmondható, hogy az öreg kontinens államai eleinte inkább bizalmatlansággal viszonyultak a projekthez, s az óvatos közeledést, majd később a konkrét együttműködés(eke)t szolgáló lépésekre csak 2015-től kezdődén, fokozatosan került sor. A Kelet-Ázsia legnagyobb országa által útjára indított projektre az európai országok többsége főként azért tekintett gyanakvással, mert a globalizmus további erősödését látta benne és tartott attól, hogy a gazdasági színezetű tervet a kínai vezetés végül politikai törekvések – a nagyhatalmi pozíció megerősítésének – szolgálatába állítja. Tény, hogy a gazdaságilag felemelkedő és egyre erősödő Kína sok fejlett európai ország számára jelent igen komoly vetélytársat. Az országot – egyebek mellett – már az a vád is érte, hogy célja nem más, mint az Európai Unió egységének megtörése. Sokan látják úgy, hogy a kínai gazdaság rendkívül önközpontú („self-centered economy”), így elsősorban az Európában közvetlenül megvalósuló projektekben érdekelt, s nem abban, hogy az európai vál-

104

lalatok könnye(be)n bejuthassanak a kínai piacra. Ezt támasztja alá a Kínában befektetni szándékozó európai vállalatok elé gördített számos adminisztratív és egyéb akadály, a működési engedélyek nehézkes megadása, illetve annak technológiai transzferhez kötése. Az európai vállalatok emellett a diszkriminatív bánásmódra, a nem fair (nagy számú állami vállalat részvételével zajló) piaci versenyre és a kiberbiztonsági kérdések figyelmen kívül hagyására is gyakorta panaszkodnak, s azt is nehezményezik, hogy sokszor kényszerítik őket joint venture vállalkozásba kínai cégekkel. Mindezek ellenére a legtöbb európai ország meglátta/meglátja az OBOR-ban azokat a lehetőségeket, amelyek kedvező földrajzi elhelyezkedésüknél, előnyös gazdasági helyzetüknél, fejlett pénzügyi infrastruktúrájuknál, vagy akár valamely konkrét ágazatban – legyen az ipari, mezőgazdasági, technológiai oktatási vagy éppen kulturális – meglévő előnyüknél fogva számukra nyitva állnak. Az együttműködést Európa az egyenrangú partnerségre, a kölcsönös bizalomra, a mindenki által elismert szabályokra, valamint az olyan alapvető elvekre, mint a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása szeretné alapozni.

Az összefoglaló azt mutatja be, hogy az európai kontinens országaiban miként változott az OBOR projekt megítélése, melyik állam csatlakozott a programhoz és mely területeken, milyen intenzitással működik kiemelten együtt Kínával. Az elemzés Franciaország, NagyBritannia, Svájc, Belgium, Hollandia, Németország, a Balti államok és a Mediterrán térség országainak (Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália, Málta és Ciprus) kínai kapcsolatait veszi górcső alá. BEVEZETÉS – AZ OBOR KEZDEMÉNYEZÉS Kínának az elmúlt évtizedekben tapasztalt dinamikus gazdasági növekedés lassulásával a következő stratégiai kihívásokra kell megoldásokat találnia, ha el akarja kerülnie a közepes jövedelem csapdáját: 1. hosszú távon ki kell elégítenie a hazai ipar energia és nyersanyagéhségét, 2. a gazdasági növekedés fenntartása érdekében új piacokat kell találnia, 3. az egyes szektorokban jelentkező többletkapacitásokat exportálnia kell (pl. építőipar) és 4. diverzifikációt kell végrehajtania. A fenti célok megvalósítása érdekében hirdette meg Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnök 2013-ban az „Egy övezet, egy út" kezdeményezést. Kína az „Egy Övezet, Egy Út" (One Belt One Road – OBOR) keretein belül 1000 milliárd dollárt tervez vasút-, kikötő-, és útépítésbe fektetni, hogy összekösse Európát és Kínát és így egy Eurázsiái konnektivitást hozzon létre, amely hálózat egy újfajta harmóniát teremthet a világrendben. Az OBOR nemzetközi elismerését jelzi az is, hogy mindezidáig több mint 100 ország és nemzetközi szervezet jelezte csatlakozási szándékát a kezdeményezéshez, valamint több mint 40 együttműködési megállapodást írt alá Kína az OBOR égisze alatt. A kezdeményezésben résztvevő országokkal folytatott kereskedelme 2017-ben elérte az 1140 milliárd dollárt, amely az előző évhez képest 17,8%-os növekedést jelent. Az ehhez kapcsolódó pénzügyi együttműködés elsősorban hitelek formájában valósulhat meg, így a program hosszú távú befektetéseket jelent Kína számára. Az OBOR finanszírozásában részt vesz: • Fejlesztési bankok: Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB), Új Fejlesztési Bank (NDB) • Befektetési alapok (Silk Road Fund, Kína-KKE Befektetési és Együttműködési Alap, Sino-KKE Alap, China-EU Co-Investment Fund)

• Kínai kereskedelmi (BOC, ICBC, China Construction Bank) és policy bankok (kínai Exim bank, China Development Bank, Agricultural Development Bank of China) • Kínai állami tulajdonban lévő más pénzügyi intézmények (pl. China Investment Corporation, China International Trust and Investment Company) Sokan látják úgy, hogy a kínai gazdaság rendkívül önközpontú („self-centered economy”), így elsősorban az Európában közvetlenül megvalósuló projektekben érdekelt, s nem abban, hogy az európai vállalatok könnye(be)n bejuthassanak a kínai piacra. Ezt támasztja alá a Kínában befektetni szándékozó európai vállalatok elé gördített számos adminisztratív és egyéb akadály, a működési engedélyek nehézkes megadása, illetve annak technológiai transzferhez kötése. Az európai vállalatok emellett a diszkriminatív bánásmódra, a nem fair (nagy számú állami vállalat részvételével zajló) piaci versenyre és a kiberbiztonsági kérdések figyelmen kívül hagyására is gyakorta panaszkodnak, s azt is nehezményezik, hogy sokszor kényszerítik őket joint venture vállalkozásba kínai cégekkel. Mindezek ellenére a legtöbb európai ország meglátta/meglátja az OBOR-ban azokat a lehetőségeket, amelyek kedvező földrajzi elhelyezkedésüknél, előnyös gazdasági helyzetüknél, fejlett pénzügyi infrastruktúrájuknál, vagy akár valamely konkrét ágazatban – legyen az ipari, mezőgazdasági, technológiai oktatási vagy éppen kulturális – meglévő előnyüknél fogva számukra nyitva állnak. Az együttműködést Európa az egyenrangú partnerségre, a kölcsönös bizalomra, a mindenki által elismert szabályokra, valamint az olyan alapvető elvekre, mint a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása szeretné alapozni. Az elemzés megvizsgálja, hogy a nyugat-európai, a dél-európai és észak-európai országok milyen álláspontot képviselnek a kezdeményezés kapcsán. RANCIAORSZÁG ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” F ELNEVEZÉSŰ KEZDEMÉNYEZÉS A kínai vezetés által útjára indított „Új selyemút” terv sokáig nem élvezett prioritást Franciaországban, így sem az Hollande-kormány, sem pedig a 2017 májusában megalakult Macron-kabinet nem foglalkozott érdemben a kérdéssel. 2017 végére azonban már láthatóvá vált, hogy a francia vállalati szféra sem

105

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

támogatni a kezdeményezést, ha a kínai vezetés – ígéreteivel összhangban – transzparens módon, a reciprocitás elvét és a pénzügyi fenntarthatóságot figyelembe véve valósítja meg a projekt céljait. Christian Vicenty, a francia pénzügyminisztérium Új selyemút projekttel foglalkozó szakértője a Dauphine Egyetemen tartott előadása során feltett kérdésre, miszerint Franciaország miért nem köteleződik el egyértelműen a tervet illetően, a következőt válaszolta: a franciák az 1980-as évek végétől zajló globalizmust egyáltalán nem éli meg pozitív eseményként. így nem csoda, hogy egy ilyen nagyszabású, a globalizációt egyértelműen erősítő projektben való részvétel a választók nagy részében félelmet kelthet, s Kína nagyhatalmi törekvéseire a párizsi vezetés is gyanakvóan tekint. A francia

szeretne kimaradni a kínaiak által 2013-ban elindított gazdasági kezdeményezésből. Ezt támasztja alá az is, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó IRIS (Institut de Relations Internationales et Stratégiques) think thank 2017 november végén nagyszabású gazdasági konferenciát rendezett az „Új selyemút” programmal kapcsolatban. 2018 januárjában Emmanuel Macron többek között azzal a céllal látogatott Kínába, hogy jelezze Peking felé: Franciaország is részt kíván venni a kezdeményezésben. A francia köztársasági elnök azonban jelezte, hogy a projektben való részvétel nem feltétlenül a Franciaországban közvetlenül megvalósuló kínai beruházásokat jelenti, hanem azt, hogy a francia vállalatok készek „segíteni” a selyemút mentén eszközölt infrastrukturális beruházásokat, legyen szó akár Ázsiában vagy Afrikában megvalósuló befektetésekről. Emmanuel Macron azt is elmondta, hogy Párizs természetesen nem zárkózik el a kínai befektetők elől, de – liberális gazdaságpolitikai szemlélete ellenére – a stratégiai szektorok védelmét kiemelten fontosnak tartja. Bízik továbbá abban, hogy a kínai partnerek is tiszteletben tartják a reciprocitás elvét, amely hangsúlyosan megjelenik a Franciaország, Németország és Olaszország által 2017 júliusában kiadott közös kommünikében is. A francia elnök hangsúlyozta, hogy a projekt nem lehet egyoldalú és egyirányú, hanem

106

a kölcsönös együttműködésen alapuló gazdasági programként kell megvalósulnia. Emmanuel Macron a kínai látogatás során azt is jelezte, hogy Párizs kész részt venni a pekingi vezetés által 2017 júliusában útjára indított „Zöld selyemutak” (Green Silk Roads) elnevezésű kezdeményezésben, amit a francia vállalati szféra megújuló energiaforrások fejlesztése és egyéb környezetvédelmi beruházások kivitelezése terén meglévő tapasztalatai és erősségei indokolnak. A francia vállalati szektor elsősorban az előremutató és magas hozzáadott értéket képviselő projektekben kész részt vállalni. Hat hónappal Emmanuel Macron francia elnök kínai látogatása után Édouard Philippe miniszterelnök is felkereste a távol-keleti országot, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel a januárban már felvázolt gazdasági és kereskedelmi együttműködések megvalósításáról tárgyalt. A júniusi találkozó sikereként lehet elkönyvelni, hogy Peking eltörölte a francia marhahúsra 2001-ben bevezetett embargót, jóllehet, a szankció fél éven belüli megszüntetésére a francia elnök már év elején ígéretet kapott. A kínai fél emellett megerősítette, hogy üdvözli a fiatal, innovatív francia vállalatok megjelenését Kínában. A találkozón Édouard Phillipe a kínai „Új selyemút” kapcsán elmondta, hogy abban az esetben tudják

Szenátus Külügyi, Nemzetvédelmi és a Hadügyi bizottsága 2018. május 30-án hozta nyilvánosságra az Új selyemútért felelős munkacsoportja által készített átfogó jelentést, amely „Az Új selyemút Franciaország számára egy egyszerű gazdasági projektet, vagy egy új világrendet jelent?” címet viseli. A beszámoló megerősíti, hogy a Kína, Európa és Franciaország közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot kell teremteni, így a jelentés készítőinek véleménye szerint fontos, hogy – a multilaterális együttműködések jegyében – a kereskedelmi partnerkapcsolatok a kölcsönösség elvén, a verseny tiszteletben tartásán, az átláthatóságon és a szellemi tulajdonjogok védelmén alapuljanak. A jelentés az előbbiek elérése érdekében földrajzi, gazdasági és környezeti ajánlásokat fogalmazott meg. z eddig megvalósult beruházások bemutatása A Az OBOR projekt francia vonatkozásait illetően az alábbi eseményeket érdemes kiemelni: • 2016 áprilisában érkezett meg az első, kínai árukat szállító tehervonat Whaunból Lyonba. • 2017 novemberében a francia Decathlon sportszer áruházlánc, nem sokkal később pedig a PSA Peugeot-Citroén francia autóipari konszern Kínában gyártott termékeivel megrakott vasúti szállítmány érkezett az észak-franciaországi Dourges városába. A Decathlon bejelentette, hogy 2018-tól kezdve várhatóan havi egy tehervonatnyi árut ezen az útvonalon fognak a kínai Vuhanból a francia városba szállítani. Ez azt is jelenti, hogy Dourges feliratkozhat az „Új selyemút” potenciális végállomásainak listájára. • A z Actility francia startup az OBOR együttműködés keretein belül vezeték nélküli hálózatot fog kiépíteni Beilin régió 23 km2-nyiterületén.

• 2018 februárjában adták át a Marseille International Fashion Centert, melyben kínai termékeket értékesítenek majd. Bár az üzletközpont nem kapcsolódik közvetlenül az OBOR projekthez, a Challenge5 magazin szerint a központ átadása előjele annak, hogy a déli kikötőváros az egyik potenciális tengeri célállomása lehet a kínai gazdasági kezdeményezésnek. • A CMA CGM marseille-i hajózási vállalat 2015ben együttműködési megállapodást írt alá a kínai China Merchants Holdings Internationallel a „Selyemút” keretein belül. A megállapodás egy 1 milliárd dollár értékű hitelkeretet is tartalmazott, amelyet a francia partner kínai teherhajók vásárlására használhat fel. • Áttételesen ugyan, de a francia Total olajipari vállalat is számára is jár némi haszonnal az „Új selyemút” projekt, hiszen az Oroszország északi partjainál fekvő jamali folyékonygáz-mezők kiaknázáshoz a Selyemút Alap kulcsfinanszírozóként jelent meg. A Total a projektben 20%-os részesedéssel bír. • A China Mobile International Limited (CMI) 2018. március 2-án nyitotta meg párizsi leányvállalatát. A China Telecom Corporation Limited és a China Unicom után, a China Mobile a harmadik kínai telekommunikációs vállalat, mely belépett a francia piacra. A China Mobile szolgáltatását nemcsak a Franciaországban jelen lévő kínai vállalatok, hanem kínai turisták is igénybe vehetik. A cég hosszú távú célja, hogy az afrikai frankofón országokra is kiterjesszék tevékenységüket, mivel e régióban további, az OBOR-hoz köthető beruházások várhatóak. • A francia XL Airways már nem csak Észak-Amerika, a Karib-térség vagy Izrael desztinációit kínálja utasainak, hanem Kínával kapcsolatosan is jelentős utasforgalomra számít. Az XL Airways 2018. július 9-én indította el első járatát a Paris Charles De Gaulle repülőtérről a Santung tartomány fővárosába, Csinanba. A társaság a közeljövőben várhatóan Pekingbe és Shanghaiba is indít repülőjáratokat. AGY-BRITANNIA ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” N KEZDEMÉNYEZÉS Földrajzi elhelyezkedése miatt Nagy-Britanniáról azt gondolhatnánk, hogy teljesen kimarad a Peking által 2013-ban útjára indított OBOR projektből, hiszen annak egyetlen útvonala sem fut keresztül a szigetországon és végső hubot sem találhatunk ott. Ennek ellenére London már a kezdetektől érdeklődött a kezdeményezés iránt.

107

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

z eddig megvalósult beruházás A és kezdeményezés bemutatása A kínaiak által útjára indított program keretében Nagy-Britannia vonatkozásában a következő projekt valósult meg: • A Kína és az Egyesült Királyság közötti első vasúti teherszállítmány 2017 elején érkezett meg NagyBritanniába, három hónappal később pedig Londonból indult Kínába vasúti szállítmány. • Az Oxfordi Egyetem berkein belül 2017. szeptember 13-án elindult az első, az Új selyemúttal foglalkozó kutatási program Európában. Az egyetem jogi karán található programot Prof. Denis Galligan vezeti. A kutatási projekt célja a selyemútra vonatkozó jogszabályok és kereskedelmi megállapodások vizsgálata.

Az első hivatalos lépésekre 2015-ben került sor, amikor George Osborne, akkori pénzügyminiszter látogatást tett Kínában, majd nem sokkal később London az elsők között csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz (Asian Infrastructure Investment Bank – AIIB). A szigetország vezetése komoly lehetőséget látott az OBOR kezdeményezésben és számolt a brit gazdasági és pénzügyi szereplők érdeklődésével. A China-Britain Business Council által 2015-ben készített szakmai anyag szerint a brit vállalatok a következő területeken játszhatnak jelentős szerepet az OBOR projekt révén: infrastrukturális, pénzügyi és egyéb szakmai tanácsadás és szolgáltatásnyújtás, mezőgazdaság, megújuló energetikai és egyéb környezetvédelmi megoldások, közlekedés-technológia, energiaipar és nyersanyagbányászat, e-kereskedelem és logisztika. Emellett az egészségügyi technológiák, a „life science”, a turizmus, valamint a kreatív és kulturális ipar területein vannak jó esélyei a brit üzleti szektornak. 2016 júniusától – a Brexit népszavazás után – a brit politika és üzleti szféra érdeklődése még inkább az OBOR projekt felé fordult. A kormányzó konzervatívok a voksolás után nyilvánvalóvá tették, hogy a szigetország az eddiginél is aktívabban kíván élni a globalizáció adta lehetőségekkel, s ennek egyik lehetséges módja a Peking által útjára indított kezdeményezésben való részvétel.

108

Theresa May ennek ellenére óvatos maradt és még az idén januárban, Kínában tett látogatása során sem volt hajlandó aláírni az OBOR projekt támogatását. Ez annak volt betudható, hogy a brit – és sok más nyugat-európai – vezetés még mindig gyanakodva tekint az „Új selyemútra”. Sokan nem látnak benne mást, mint a kínai gazdasági expanzió kiterjesztését, a hazai piacok kínai termékekkel való elárasztását és a brit (és egyéb európai) innovatív vállalatok felvásárlását. A brit miniszterelnök azonban utalt arra, hogy országa továbbra is elkötelezett az OBOR projektben való brit részvétel mellett. Nagy-Britannia előnyei az OBOR projektből A Financial Times csoport kéthavonta megjelenő befektetési melléklete, az fDi Magazine szerint az Egyesült Királyság több előnnyel is indul a kínai kezdeményezésben való részvételt illetően. Elsősorban azért, mert az angol nyelv a globális világ „lingua franca”-jának szerepét tölti be, amit eklatánsán példáz az, hogy a kínai diákok 93%-a tanulja a nyelvet az általános iskolában. Jelentős tényező emellett a „common law”, amelyen nemcsak az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok, hanem Ausztrália és India jogrendszere is alapul, s amely több nemzetközi szabályozás jogi alapját is képezi. További előnye a szigetországnak, hogy a világ legjobb egyetemeinek ad otthont, ami annak egyik biztosítéka, hogy Nagy-Britannia bővelkedjen a tehetségekben.

kereskedelmi bankok szerepe A és a jegybank állásfoglalása London leginkább a pénzügyi szolgáltatási szektorban tehet szert jelentős előnyre annak köszönhetően, hogy New York mellett a brit főváros számít a világ legnagyobb jüan-kereskedési piacának a világon. Amíg azonban New York messze esik az OBOR övezettől, addig London számára nem jelent akadályt a kapcsolódás, így a City kulcsszerepet játszhat a kezdeményezéshez kapcsolódó pénzügyekben. így nem véletlen, hogy a londoni City 2017 decemberében partneri megállapodást kötött a hongkongi székhelyű Infrastructure Financing Facilitation Office-szal (IFFO) annak érdekében, hogy megerősítsék a brit pénzügyi központ és a kínai bankok közötti együttműködést az OBOR-hoz köthető projektek terén. Banki szakértők szerint Nagy-Britannia az egyes projektek pénzügyi háttérfeladatait is el tudja majd látni, így készíthet például kockázatkezelési, jogi és egyéb pénzügyi elemzéseket, de összeállíthat szakértői javaslatokat is. A brit bankok pedig pénzügyi közvetítőként is meg tudnak jelenni az egyes projektekben, amit jól mutat, hogy a Standard Chartered brit bank már most is több mint 40 projektben vesz részt. A HSBC bank 2017. szeptember 17-én elnyerte az Asiamoney New Silk Road Finance Awards díjátadón a „legjobb nemzetközi bank” címet, amellyel a brit bankot választották meg az OBOR projektben részvevők vezető pénzügyi partnerének. SVÁJC ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” KEZDEMÉNYEZÉS A svájci kormány kivételes lehetőségnek tartja a pekingi vezetés „One Belt, One Road” kezdeményezését, melyben az alpesi ország jelentős szerepet kíván

vállalni. Svájc több szempontból is előbbre jár a Kínával való együttműködés terén, mint európai versenytársai, hiszen a kontinens országai közül elsőként kötött szabadkereskedelmi egyezményt Pekinggel. Az ország „Új selyemút” projektben való elkötelezettségét az is jelzi, hogy segítette a kínai vezetés munkáját az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank létrehozásában, majd 2016 első felében csatlakozott is a szervezethez. A svájciak érdeklődését jól mutatja az is, hogy a 2017 májusában Pekingben megrendezett OBOR Fórumon – a nyugat-európai országok többségével szemben – Svájc elnöki szinten képviseltette magát Doris Leuthard személyében, ami egyértelmű diplomáciai üzenet volt a kínai vezetés számára. Svájc nemcsak Kínával fejleszti a kapcsolatokat, hanem a projektben részt vevő más közép-ázsiai országokkal is – köztük Tádzsikisztánnal, Kirgizisztánnal és Kazahsztánnal melyeket Ueli Maurer pénzügyminiszter 2017 folyamán sorra felkeresett és biztosította vezetőiket arról, hogy Svájc támogatja a kínai kezdeményezést, így a pénzügyi közvetítés és a társfinanszírozás terén is számíthatnak rájuk az egykori szovjet tagköztársaságok. A svájci kormány részéről mind a konföderáció elnöke, Doris Leuthard, mind pedig Ueli Maurer pénzügyminiszter pozitívan nyilatkozott az „Új selyemút” projektről, amely komoly lehetőségeket tartogat a svájci vállalati szféra számára. Jörg Gasser nemzetközi pénzügyekért felelős államtitkár meglátása szerint ez egy hosszú távú program, amely nemrég kezdődött el, így konkrét eredményeket értékelni egyelőre nem lehet, de ahhoz nem férhet kétség, hogy Kína sikeresen végig fogja vinni a projektet, hogy megvalósíthassa kitűzött céljait. Gasser szerint Svájc nem jelent fenyegetést Kínára nézve, hiszen nem tagja az Európai Uniónak, stabil a gazdasága, s az OBOR projekt pedig csak erősítheti a két ország közötti gazdasági kapcsolatot. z eddig megvalósult beruházások A és a további lehetséges együttműködés Az „Új selyemút” kezdeményezés kiváló gazdasági lehetőségeket rejt a svájci vállalati szektor számára, különösen a közlekedési és az energetikai ipar, a telekommunikációs hálózatok, a megújuló energiaforrások fejlesztése és gyártása, valamint repülőgépés az élelmiszeripar számára. További célkitűzés a program pénzügyi infrastruktúrájának kialakításában való részvétel a pénzügyi közvetítés, a biztosítási szektor és a kockázatelemzések terén.

109

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

Tekintettel arra, hogy Svájcnak nincsenek kikötői, így az alpesi ország a vasútvonalak fejlesztésén keresztül tudna leginkább csatlakozni az „Új selyemút” projekthez. A Svájc déli részén található Ticino kanton egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki az OBOR projekt egyik fontos résztvevőjével, Kazahsztánnal. Ticino már így is kiemelkedő kereskedelmi gócpont Európában, hiszen közel található Olaszországhoz és a mediterrán térség kikötőihez. A Luganoi Kereskedelmi Kamara számításai szerint növekedett a kereskedelmi forgalom a svájci kanton és az OBOR projekt más részt vevő országai között, nevezetesen a fémek, a járművek és a luxusórák exportja erősödött Hongkong (+19%), Kína (+14%) és Oroszország (+31%) irányába. A vasútvonalak fejlesztése érdekében megkezdődött a 15,4 km hosszú Ceneri-bázisalagút építése is, amelynek átadását 2020 végére tervezik. A kereskedelmi bankok szerepe A svájci hitelintézetek, biztosítók elkötelezettségét jól mutatja, hogy már több piaci szereplő – így az ABB Ltd., a Credit Suisse Group, az UBS Group és a Swiss Reinsurance – is jelezte, hogy támogatja az

110

„Új selyemút” projektet. A svájci pénzügyi szféra OBOR-ban betöltött szerepét a nemzetközi pénzügyekért felelős államtitkár is hangsúlyozta. BELGIUM ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” KEZDEMÉNYEZÉS Kris Peeters belga miniszterelnök-helyettes 2016ban, egy Kína belgiumi nagykövetségén tartott konferencián elmondta, hogy országa érdeklődik az „Új Selyemút” projektben történő részvétel iránt. A politikus hangsúlyozta, hogy Anvers és Zeebruges kikötői központi szerepet játszhatnak a kínaiak kezdeményezésében. Peeters továbbá megerősítette, hogy Belgium kész csatlakozni az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz (Asian Infrastructure Investment Bank – IAAB), ez azonban eddig még nem történt meg, Belgium jelenleg – a bank honlapja szerint is – egyelőre a leendő tagok között szerepel. Belgium és azon belül is Anvers kiemelkedő szerepét az OBOR projektben Kína belgiumi nagykövete is méltatta, a kikötőváros a tervek szerint fontos állomása lehetne az Európa, Afrika és Kína között zajló kereskedelemnek és a China Railway Expressnek.

A Vallon Export Ügynökség (Waloon Export Agency, AWEX) 2018. június 5-én workshopot szervezett a belga Louvain-la-Neuve városában, az „Egy Övezet, egy út” projekt témájában. Sébastien Goulard, a Cooperans, az „Új Selyemút” megvalósítását elősegítő, tanácsadással foglalkozó ügynökség vezetője előadást tartott belga vállalkozók és export szakértők előtt az OBOR projekt előnyeiről és azt tanácsolta, hogy vegyenek részt a transzkontinentális beruházási projektekben. A szakértő kiemelte, hogy Vallónia olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek révén fontos láncszemmé válhat az OBOR projektben. Az eddig megvalósult beruházások Az OBOR kezdeményezés keretein belül már több alkalommal érkezett áruszállítmány vasúton keresztül Belgiumba. • E zek közül is kiemelendő, hogy Zeebruges kikötőjébe a Volvo kínai üzemeiből érkezett tehervonatszállítmány. A személygépkocsikat később a kikötőből küldték tovább Európa autópiacaira. A célkitűzés az, hogy hetente négy-hat vonatszállítmány érkezzen a belgiumi kikötővárosba, aminek köszönhetően egy év alatt 30, de akár 40 ezer személygépkocsi is jöhet Kínából vasúton keresztül Belgiumba. • További fontos lépésnek számít a két ország között megkötött együttműködési megállapodás, amely-

nek értelmében a felek hatástanulmányok útján mérik fel egy lehetséges vasúti összeköttetés kiépítését Antwerpen és a kínai Caofejtien között, ami nagyban segítené a kínai és európai termékek áramlását. A felek emellett egy hajózási és kikötői tevékenységgel kapcsolatos továbbképző központot létrehozását is tervezik. • 2018 elején a kínai COSCO Shipping Corporation koncessziós jogot kapott a zeebrugesi kikötő irányítására. A felek bíznak abban, hogy a két ország közötti, eddig is jelentős kereskedelem tovább bővülhet. • 2018. május 12-én 34 konténerrel a fedélzetén megérkezett az első, „selyemút” tehervonat Tangsan városából Antwerpen kikötőjébe, ipari ásványokkal feltöltve. A kínai kormány tervei szerint havonta egy vagy két ilyen közvetlen vonat érkezne a belga városba, a két település önkormányzata pedig együttműködési megállapodást tervez aláírni. OLLANDIA ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” H KEZDEMÉNYEZÉS A holland kormányzat egy olyan keretrendszer kidolgozására törekszik, amely az OBOR projektben való részvétel előnyeit és kockázatait egyaránt felméri. A külügyminisztérium koordinációs feladatot lát el az egyes szakminisztériumok között, amelyek az

111

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

genborg és a H. Essers) közös joint venture vállalatot indított útjára New Silkway Logistics néven, melynek célja, hogy logisztikai szolgáltatásokat nyújtson Duisburg és Csungking városok között. A rotterdami kikötő mellett meg kell még említeni az „Új selyemút” keretein belül megvalósuló vasúti útvonalat is Csengdu és Tilburg között, melyen Kínából elektronikai termékek érkeznek Hollandiába, míg Hollandiából olaj- és autóipari, illetve mezőgazdasági termékeket szállítanak Kínába. 2018 márciusában továbbá új vasútvonal nyílt, amely összeköti a Sanghaj melletti Yiwu települését az amszterdami Amerikahaven kikötővel. Az útvonal összesen 11 000 kilométer hosszú és átszeli Mongó-

Egy decemberi interjúban a diplomata a két ország közötti kapcsolatokról beszélt. Elsősorban azt emelte ki, hogy a gazdasági kapcsolatok folyamatosan fejlődnek Kína és Németország között, aminek azonban természetes velejárója a konfliktus is. Az új kínai kiberbiztonsági törvényt élesen bírálta, szerinte minden cég elemi igénye, hogy az anya- és a leányvállalat biztonságos, online end-to-end kommunikációt tudjon folytatni egymással. A kínai hatóságokat ezért arra kérték, hogy folytassanak párbeszédet az érintett vállalatokkal, ez azonban mindezidáig nem történt meg. A nagykövet szerint Kína – gazdasági felemelkedése miatt – értelemszerűen egyre komolyabb verseny-

liát és Oroszországot is. A kínai Citic Telecom CPC 2017-ben, az OBOR kezdeményezés keretében felvásárolta a Linx Telecommunications BV-t. A holland távközlési vállalat számos olyan országban nyújt szolgáltatást, melyek területén átfut az „Új selyemút”. A kínai vállalat ily módon szeretné megkönnyíteni az „Új selyemút” mentén zajló információáramlást.

társat jelent Németország számára, a kínai cégek azonban sajnálatos módon nem mindig fair piaci versenyben múlják felül a német vállalatokat. Egyre több, Kínában tevékenykedő német vállalat keresi meg a nagykövetséget, hogy beszámoljon az őt ért diszkriminációkról, amelyeket az állami beavatkozások és az adminisztrációs nehézségek miatt szenvedett el. Sok vállalat számára nehézséget jelent, hogy a kínai hatóságok technológiai transzferhez kötik a tevékenységük engedélyezését és joint venture-be kényszerítik őket a kínai partnerekkel. Mindemellett – a korábbi ígéretekkel ellentétben – semmivel nem lett egyszerűbb a külföldi vállalatok számára a kínai piacra lépés. A „Made in China 2025” kezdeményezéssel kapcsolatban Michael Clauss elmondta, hogy Kína nagyon veszélyes gazdaságpolitikai kísérletbe kezdett, ami azzal fenyeget, hogy a kínai gazdaság rendkívül „önközpontú” („self-centered economy”) lesz és a külföldi vállalatoknak kevés tér jut majd. Ez azonban éppen annyira káros lehet Kínára nézve, mint a külföldi vállalatoknak. A diplomata ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy amint feláll egy új német kormány, első teendőinek egyike az lesz, hogy a kínai kormán�nyal együttműködve rendezze a vitás kérdéseket. A nagykövet azt sem akarta elhallgatni, hogy a külföldi vállalatok számára negatív irányba változik a befektetői légkör Kínában.

A kereskedelmi bankok szerepe Több holland hitelintézet is jelezte, hogy az egyes kereskedelmi ügyletek finanszírozásában, illetve a felmerülő kockázatok kezelésében szeretne részt venni. adott iparágak képviselőivel együttműködve részletesen megvizsgálják az „Új selyemút” program lehetséges hatásait. Érdemes kiemelni, hogy a hollandok elsősorban bilaterális keretek között folytatják a tárgyalásokat, így nem elkötelezettek amellett, hogy az együttműködés révén uniós, esetleg nemzetközi szintű megállapodás jöjjön létre. Hollandia alapító tagja az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Banknak (Asian Infrastructure Investment Bank – AllB) és mintegy 1,07 milliárd dollár összegű tőkével járult hozzá a hitelintézet megalakulásához, amelyben 1,07%-os szavazati joggal rendelkezik. Mark Rutte holland miniszterelnök 2018-as kínai látogatása során kifejtette, hogy a holland vállalatok szívesen részt vesznek az „ősi selyemút újjáélesztésében”, azonban ehhez ismerniük kell a részleteket. így például elvárják, hogy Kína biztosítsa a külföldi cégek diszkrimináció-mentes részvételét az OBOR projekt során, valamint a felmerülő kereskedelmi jogviták rendezésében a már létező nemzetközi szervezetekre – úgymint a Kereskedelmi Világszervezetre (WTO) – támaszkodnának.

112

Az eddig megvalósult beruházások és a további lehetséges együttműködés Hollandia Kína legnagyobb kereskedelmi partnerei között található, elsősorban a két ország között zajló tranzit-kereskedelemnek köszönhetően. A termékek nagy része főként Németországból érkezik és a rotterdami kikötőn keresztül jut el Kínába. A rotterdami Euromax Terminal kikötő működtetését végző vállalatban az „Új selyemút” keretein belül a kínai COSCO hajózási vállalat 35%-os részesedést szerzett. Kína legnagyobb hajózási vállalata a részvények akvizíciója után megerősítette, hogy a németalföldi város továbbra is a legfontosabb európai kikötő marad számára. A holland vállalatok elsősorban az Európán kívül építendő kikötők és az azokhoz kapcsolódó menedzsmentfeladatok ellátásában látnak üzleti lehetőséget. Emellett a holland mezőgazdasági szektor is lát potenciált a projektben, hiszen a vasúti pályák fejlesztése és jobb kihasználtsága révén termékeiket gyorsabban és olcsóbban tudják eljuttatni a távolkeleti országba a termelők. 2016-ban három holland kereskedelmi vállalat (a KLG Europe, a Royal Wa-

NÉMETORSZÁG ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” KEZDEMÉNYEZÉS Az OBOR projekt megítélése a német politika szemszögéből A Kínába delegált német nagykövet álláspontja Németország álláspontja az OBOR kapcsán nem egyértelmű. 2017-ben például több, szokatlanul éles hangvételű interjút is adott a South China Morning Postnak Michael Clauss, Németország Kínába delegált nagykövete. Clauss elsősorban a „16+1” kezdeményezést bírálta, amelyben az EU egysége megtörésének kísérletét látja a diplomata. Az OBOR projektről ugyanakkor elismerően nyilatkozott a diplomata, aki úgy véli, a program mind Ázsiában, mind pedig Európában hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez. Hozzátette ugyanakkor, Kínának azon kellene dolgoznia, hogy minél népszerűbbé tegye a kezdeményezést. Clauss szerint Németország gazdasági sikerei és az EU története is iskolapélda arra, hogy pozitív eredményeket csak olyan modellekkel lehet elérni, amelyek a kölcsönös bizalomra és a mindenki által elismert szabályokra épülnek.

A szövetségi külügyminiszter véleménye Augusztus 19-én interjút adott Heiko Maas szövetségi külügyminiszter, amelyben óva intett a világpolitikában egyre inkább növekvő kínai befolyástól. Maas szerint Kína egy irányító, államkapitalista, számtalan korlátozást tartalmazó modellt alkalmaz és rendületlenül küzd azért, hogy a befolyását és a saját geopolitikai céljait érvényesítse. Ezzel párhuzamo-

113

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikája, éppen ezért a felek minden olyan témát kerültek, amely esetlegesen magába hordozta volna a konfliktust. így sikerülhetett Merkelnek, hogy a találkozón egy szót sem ejtettek a selyemútról. Júliusban kormányközi egyeztetésre érkezett egy népes delegáció Németországba, élén a kínai miniszterelnökkel. A német sajtó több helyen Kína új, „sárm offenzívájának” nevezte a látogatást. A kínaiak üzenete egyértelműen az volt, hogy az országuk további nyitás mellett kötelezte el magát. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelentett írásában a kínai miniszterelnök kifejtette, hogy országa egy újfajta, szorosabb együttműködésre törekszik.

san a kínai vezetés arra törekszik, hogy saját magát a szabad világ egyik legfőbb védelmezőjének állítsa be. Maas az interjújában leszögezte, meggyőződése szerint Németországnak olyan országokkal kell szorosabban együttműködnie, amelyek hasonló értékeket képviselnek. Németország a szabadság, a demokrácia és a szabadkereskedelem elkötelezett híve, így elsősorban Kanada, Japán, Dél-Korea, vagy éppen Dél-Afrika lehetne alkalmas egy szorosabb együttműködésre. A nagykoalíciós szerződés tartalma és az új kormány lépései Mindenképpen érdemes megvizsgálni azt is, hogy a koalíciós tárgyalások során a pártok által elfogadott szerződés szövege mit tartalmazott Kínával kapcsolatban. Ebben a dokumentumban leszögezték a felek, hogy a globális erők egyensúlya az elmúlt években jelentősen eltolódott mind gazdasági, mind pedig politikai és katonai szempontból. Az USA megváltozott érdekei, Kína megerősödése és Oroszország politikája mind abba az irányba mutat, hogy Európának még inkább a saját kezébe kell vennie sorsát. Csak együtt sikerülhet közös érdekeink képviselete, valamint a szolidaritáson alapuló társadalmi modellünk megőrzése a világban. Egy erős, demokratikus, versenyképes EU a válasz a globális problémákra.

114

Ázsiával kapcsolatban a koalíciós felek leszögezték, hogy a régió dinamikus gazdasági bővülése továbbra is hatalmas lehetőségeket rejt Németország és Európa számára. Ugyanakkor a meg nem oldott konfliktusok komoly veszélyt rejtenek magukban, így Németország és Európa mind gazdasági, mind pedig társadalom- és biztonságpolitikai partnerként fel kíván lépni a régióban. Kína kapcsán kiemelték, hogy az ország befolyása várhatóan tovább fog nőni, így Németország elsődleges célja a stratégiai együttműködés elmélyítése lesz. A német és az európai piacokat a kínai fél előtt a kölcsönösség szellemében szabad csak megnyitni. A koalíciós pártok szerint az OBOR kezdeményezés is jó példa a lehetőségek és veszélyek párhuzamos létezésére Kínával kapcsolatban, így erre is közös európai választ kell adnunk. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor azt is, hogy – tekintettel a különböző kínai hatalmi és befolyásszerzési törekvésekre – Németország minden lehetséges fórumon igyekszik majd síkra szállni egy szabályok mentén működő nemzetközi rendszer és egy jól prosperáló világgazdaság kialakításáért. Emellett pedig ki fog tartani az olyan alapvető elvek mellett is, mint a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása. Májusban a kancellár hivatali látogatást tett Pekingben. Már erre a találkozóra is komoly árnyékot vetett

A kormánya mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy egyenlő bánásmódban részesüljenek a kínai és a nyugati vállalatok. Ugyanakkor nem csak Trump elnök köreiből hallani olyan vádakat, miszerint Kína a gyakorlatban éppen az ellenkezőjét teszi. A Kínában tevékenykedő külföldi vállalatok szerint azért nem hangosabbak csak a kritikák, mert sokan tartanak a következményektől. Azok, akik fel merik vállalni a véleményüket, a hatóságokat, a hiányzó jogállamiságot, a cenzúrázott internetet, és az emberi jogok helyzetét bírálták. Több tanulmány is arra a konklúzióra jut, hogy Kína csak papíron nyílik meg, vagy a tényleges engedményeket túl későn teszi. A kínai vállalatoknak, gyakran állami cégeknek már monopol helyzetük van a piacon, mire beléphetnének a nyugatiak. Igaz a kockázatok mellett a lehetőségek is hatalmasak. Nem véletlen, hogy 2016 óta Kína Németország legfontosabb kereskedelmi partnere, a német autóipari óriások, a Daimler, a BMW és a VW, valamint több közepes méretű német vállalat is Kínában realizálja a profitja nagy részét. Formálódó Uniós válasz a selyemút projektre Mint ahogyan az már a koalíciós szerződésből is kiolvasható volt, a német kormány elsősorban egy közös európai válaszban reménykedett. A német részről az elmúlt hónapokban megfigyelhető visszafogottságot a selyemút kapcsán talán azzal is lehet magyarázni, hogy a WirtschaftsWoche gazdasági lap legfrissebb értesülései szerint az EU átfogó stratégia elfogadását tervezi, válaszul a selyemút kezdeményezésre. A gazdasági lap birtokába került EU-s belső dokumentum szerint szeptember 19-én mutatja majd be Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az új, átfogó „EU/Ázsia kapcsolati stratégiát”.

A terv konkrét célja, hogy erősítse az Európa és Ázsia közötti energetikai, szállítmányozási és digitális hálózatokat, valamint az oktatás, a kutatás, az innováció, a kultúra és a turizmus terén élénkítse a kapcsolatokat. Az uniós külügyminiszterek október közepén találkoznak és ők adják majd áldásukat az elképzelésekre. A tervben komoly kritikával is illetik Kínát: az ország elképesztő összegeket fektet be egyes országokba, amelyek ezáltal egészségtelen függőségbe kerülnek és eladósodnak Kínával szemben. z OBOR projekt megítélése A a német gazdaság szemszögéből Németország egy erősen exportorientált gazdaság, és mint ilyen, erősen támaszkodik a fejlett és jól működő infrastruktúrára. Éppen ezért vált az OBOR projekt az első pillanattól kiemelten fontos témává Németországban. Maga a „selyemút” elnevezés is német „találmány”, Ferdinand von Richthofen földrajztudós nevezte el így a 19. századi expedíciós utazásai során, így ez is külön népszerűségre adott okot Németországban. A hamburgi székhelyű Kelet-Ázsia Egyesületnek (Ostasiatische Verein-OAV) 500, a régióban tevékenykedő német vállalat a tagja. Daniel Müller, az OAV munkatársa szerint az OBOR 2013-as indulásakor a német cégek többsége még nem látta a projektben a saját helyét, de az AIIB 2015-ös létrehozását követően már mindenkit a kezdeményezés tartott lázban. Ugyanakkor Müller szerint a kezdeti lelkesedés gyorsan alábbhagyott. Müller elsősorban azt kifogásolta, hogy hiányzik egy koordinációs elv Kína részéről, hiszen eddig csak átláthatatlan ötletekkel találkoztak, amelyekre „ráhúzták az OBOR lógóját”. Éppen ezért lehet az, hogy mindezidáig kevés aktivitást mutatnak a német cégek az OBOR iránt (kivételt képez a két legnagyobb német bank esete). 2017 májusában Li Ko-csiang kínai miniszterelnök harmadszor tett hivatalos látogatást Berlinben. Érkezése előtt nem sokkal a Deutsche Bank bejelentette, hogy a China Development Bankkal együttműködve a következő öt évben 3 milliárd dollárral szeretne részt venni az „Új selyemút” projekthez kapcsolódó az infrastruktúra-fejlesztésekben. Nem véletlen az érdeklődés a projekt iránt, ugyanis a Deutsche Bank legnagyobb részvényese a kínai HNA Group. A Deutsche Bank felügyelőbizottságába is delegálhat egy tagot a kínai befektetési vegyesvállalat. A kínai miniszterelnök 2018. júliusi, berlini látogatása alkalmából a Commerzbank tett egy komoly bejelentést. A német Commerzbank és a kínai ICBC

115

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

mertag) ügyvezetője, Martin Wansleben közvetlenül a 2018. júliusi kormánykonzultáció előtt azt nyilatkozta, hogy intenzívebbé kell tenni a gazdasági kapcsolatokat Kína és Németország között. Különösen az USA megváltozott gazdaságpolitikájának függvényében elengedhetetlen ez a lépés.

(Industrial and Commercial Bank of China) között 2018 júliusában létrejött együttműködési megállapodás egy már létező partnerségre építve kívánja kihasználni az új selyemút kezdeményezésben rejlő lehetőségeket. Az ICBC-nek a német pénzügyi intézmények közül csak a Commerzbankkal van együttműködési megállapodása, ugyanakkor a két bank különböző ügyletek mentén történő ad-hoc együttműködése már 20 éves múltra tekint vissza. A megállapodás szerint öt éven belül 5 milliárd dollár értékben kíván a két fél olyan projekteket finanszírozni, melyek elsődleges célja az „új selyemút” kiépítésének elősegítése. Az együttműködés kitér az OBOR projektek finanszírozására, tőkepiaci tevékenységekre, valamint a kereskedelemfinanszírozásra is. Nikolaus Giesbert, a Commerzbank igazgatósági tagja szerint a német pénzügyi intézmény hitelkihelyezési múltja az európai piacon és az ICBC kínai piacon szerzett tapasztalata együttesen jelentős segítséget nyújt majd egyrészt az európai vállalatoknak a kereskedelmi útvonalon található üzleti lehetőségek feltérképezéséhez, másrészt pedig az ázsiai vállaltoknak az Európában történő befektetésekhez. Az OBOR program kapcsán érdemes megemlíteni Németország legjelentősebb belvízi kikötőjét, Duisburgot, ahova hetente 24 tehervonat érkezik Kelet-

116

A kínai befektetések korlátozása Németországban Egy tervezet szerint a szövetségi gazdasági minisztérium a jövőben a védelmi technológiával foglalkozó vállalatok – vagy más egyéb, a nemzetbiztonságot érintő eljárással vagy termékkel – EU- n kívüli befektető általi felvásárlásakor már 15%-os részese-

Ázsiából, valamint a Deutsche Bahnt, amely szintén fokozta aktivitását Ázsiában. Bár elsőre nem tűnik kevésnek a 24 tehervonat, az üzletág még mindig veszteséges. Ez döntően arra vezethető vissza, hogy visszafelé kevés árut szállítanak a szerelvények. Daniel Müller, az OAV munkatársa szerint sokat kell még a kínai félnek javítania az átláthatóságon ahhoz, hogy a projektet népszerűvé tegye a német cégek körében és elkerülje azt a veszélyt, hogy a selyemút „egyirányú” legyen. Elsősorban a kockázatok, valamint a túl sok kínai állami vállalat szereplése folytán szkeptikusak a német cégek, akik attól tartanak, hogy nem számíthatnak fair versenyre. Jörg Wuttke, a BASF német vegyipari cég kínai üzletágának vezető képviselője is szkeptikusan tekint az OBOR projektre. Meglátása szerint túl sok eltérő és egymással versengő politikai rendszerben működő állam vesz részt a kezdeményezésben. Emellett túl nagy a különbség az infrastruktúrák fejlettségében, kezdve az eltérő feszültségektől a távkábelekben, egészen a különböző síntengely-távolságokig bezárólag. Ezzel szemben Garth Ritchie, a Deutsche Bank elnökségi tagja optimistán nyilatkozik a programról, szerinte mind Európa, mind pedig Ázsia gazdaságai számára hatalmas lehetőségek rejlenek benne. A Német Kereskedelmi- és Iparkamarákat tömörítő szervezet (Deutscher Industrie- und Handelskam-

117

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

• Kína aktív szerepet kíván vállalni az északi-sarki fosszilis energiahordozók kitermelésében. A fehér könyv szerint ugyanakkor nagy hangsúlyt kíván fektetni az alternatív energiaforrások (geotermikus, szél és egyéb tiszta források) használatára. • A halászati lehetőségek ugyancsak a régióba vonzzák Kínát. • Kína emellett fel kívánja pörgetni a sarkköri turisztikát. Az Arktisz szárazföldi területe 8 millió négyzetkilométer; területén Oroszország, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország, Kanada és az Egyesült Államok osztozik. Az elképzelés, hogy Kína nagyobb szerepet vállaljon, nem új keletű, Jin Zsuo kínai ellentenger-

moly tapasztalattal rendelkező észak-európai cég lehet vonzó partner a kínai befektetőknek. Már most látható, hogy az észak-európai országok egymással versengve fogják keresni a lehetőségét annak, hogy Sarkkört Európával összekötő folyosó részét képezhessék.

nagy már 2010-ben úgy nyilatkozott, hogy az Északisark az egész emberiséghez tartozik, így bizonyos országok nem gyakorolhatnak birtokjogot rajta. Miután a világ lakosságának ötödé Kínában él, az ellentengernagy természetesnek tekinti, hogy az ország kiemelt szerepet játsszon a régióban. Kína 2013 óta megfigyelőként vesz részt az Arktisz Tanács munkájában.

Rigában rendezték az „EU-Asia Summit” elnevezésű csúcstalálkozót. A bilaterális kapcsolatok kialakítása ezután kezdődött és több együttműködési szerződés is született azóta agráripari és logisztikai területeken. Lettország volt az első balti állam, amelyik 2016 végén – a kínai miniszterelnök első hivatalos, rigai látogatása során – aláírta az OBOR projekthez kapcsolódó együttműködési nyilatkozatot. Észtország kapcsolata Kínával bonyolultnak mondható. A kelet-ázsiai ország 2011-ben befagyasztotta gazdasági kapcsolatait a balti országgal, amiért az fogadta a Dalai lámát. 2014-ben Tallinn hivatalosan

Várható, hogy az új projekt keretében az egyes északi országok a jelenleginél szorosabbra fűzhetik az együttműködésüket a kínaiakkal. Mind a fosszilis nyersanyagok, mind a halászat, mind pedig a kereskedelmi útvonal kialakításának terén számos, kodés eladása esetén vizsgálhatná, hogy az adás-vétel nem jelent-e veszélyt a közrendre vagy a nemzetbiztonságra. Korábban ez az arány 25% volt. Ugyan eddig nem fordult elő, hogy a kormány élt volna a vétó lehetőségével, de a közelmúltban is volt rá példa, hogy aggodalmának adott hangot és ennek hatására elállt a vételi szándéktól a befektető. A tervezet ugyan nem említi konkrétan Kínát, de egyértelműen azon kínai vállaltok ellen irányul, melyek az elmúlt években különösen agresszív felvásárlási gyakorlatot folytatnak Németországban. Szakértők attól tartanak, hogy a szigorúbb ellenőrzések a külföldi befektetési kedv csökkenésével járhatnak, a gazdasági minisztérium szóvivője szerint azonban ettől függetlenül Németország a világ egyik legnyitottabb gazdasága marad és nem feltétlenül várható a jövőben sem, hogy jelentős számú beruházásnak szabna akadályt a német kormány. A Z ÉSZAK-EURÓPAI ORSZÁGOK ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” KEZDEMÉNYEZÉS Az OBOR projekt bejelentése után a legtöbb ország a kivárásra játszott és kereste a csatlakozási lehető-

118

BALTI ÁLLAMOK ÉS AZ „ÚJ SELYEMÚT” A KEZDEMÉNYEZÉS Észtország, Lettország és Litvánia is részesedni kíván az OBOR projekt kapcsán kínálkozó lehetőségekből. A három állam közül Lettország rendelkezik a legszorosabb kínai kapcsolatokkal. 2015 áprilisában,

séget. Az észak-európai országok alapvetően nem az „Új selyemút” mentén fekszenek, így egészen mostanáig csak elvétve lehetett olvasni róluk a projekt kapcsán. Kiemelendő ugyanakkor Dánia szerepe: az ország – egyedüliként a régióból – stratégiai partnerségi megállapodást kötött Kínával 2008-ban, amelyet aztán 2016-ban megújított. Az egész status quot alapjaiban változtatta meg Kína január 26-ai bejelentése, amikor is bemutatták a fehér könyvet, amely részletes útmutatást tartalmaz arról, hogy mint „sarkkör-közeli állam”, hogyan kíván jelentősebb szerephez jutni a régióban. A sarkkör klimatikus viszonyainak megváltozása alapvetően új helyzetet teremtett a dokumentum szerint, amire Kínának reagálnia kell, hiszen az érinti az ország éghajlati viszonyait, ökoszisztémáját, emellett pedig új lehetőségeket kínál a gazdaság, valamint az ipar és a mezőgazdaság számára. • Kína szempontjából az Északi sarkkör, mint új kereskedelmi útvonal lehet kiemelkedően vonzó. Egyes számítások szerint akár két héttel gyorsabb is lehet ez a tengeri útvonal, mint délen, a Szuezi-csatornán keresztül. A Sanghaj-New-York távolságot is egy héttel „le lehetne faragni” a Panama-csatornához képest.

119

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

is bocsánatot kért a történtekért Pekingtől, s ezt követően újra felélénkültek a kapcsolat. Az együttműködés legfőbb területe az agráripar. Litvániában is hasonló a helyzet, mint Észtországban: a litvánok is támogatták a Dalai lámát és a tibeti szeparatistákat. 2015 elejétől kezdve azonban már érezhető volt az enyhülés a két ország kapcsolatában, azóta több agráregyezményt kötöttek egymással a felek, valamint kínai befektetők is érkeztek az országba, hogy felmérjék a lehetőségeket.

Az „Új selyemút” térképes megjelenítése

MEDITERRÁN TÉRSÉG ORSZÁGAINAK A SZEREPVÁLLALÁSA AZ OBOR-BAN

állapodás értelmében Görögország – akkor még tulajdonátruházás nélkül – átengedte a kikötő egy részének használati jogát a kínai félnek. A 2008-ban kötött, 831,2 millió euro értékű megállapodás értelmében a konténerhajók kikötésére alkalmas terület kétharmadának irányítási jogát szerezte meg a China Ocean Shipping Company (COSCO). A kínai állami hajózási vállalat 35 éves időtartamra kapta meg a jogot, és az egyezség része volt a Pier 2-es dokk felújítása, valamint egy új dokk (Pier 3) kiépítése is, amihez új daruk telepítésével 3,74 millió TEU-ra (Twenty foot Equivalent Unit) növelték az éves konténerforgalom-kapacitást.

ményt, amelynek értelmében az COSCO az elkövetkező 10 évben újabb 350 millió eurónyi fejlesztést vállalt a kikötő korszerűsítésére. A COSCO beruházásainak, valamint a nemzetközi szállítmányozási és turistaforgalom folyamatos növekedésének köszönhetően Pireusz 2017-ben is kiváló évet tudhat maga mögött és 6,4%-os forgalom-növekedéssel, 3,691 millió TEU-s forgalommal zárta az évet. A kínai üzemeltető hosszú távú stratégiai célja, hogy Pireusz bekerüljön a világ 30 legnagyobb kikötője közé és 2019-ben már 5 millióTEU konténerforgalmat bonyolítsanak itt le. Olaszország: Velence a tengeri selyemút kapuja

Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália, Málta és Ciprus Kínával való kapcsolatának „vázát” az OBOR projekt képezi. Az elmúlt 5 évben több kétoldalú megállapodás is született a mediterrán térség országai és Kína között, a legnagyobb mértékű beruházásoknak azonban Kína és az európai országok közötti kereskedelem élénkítésére irányuló infrastrukturális fejlesztések tekinthetők, azaz a „tengeri selyemút” és a „vasúti selyemút”, amelyek kihatnak a teljes mediterrán térségre. Olaszország, mint a mediterrán térség legfontosabb gazdasági szereplője sokáig viszonylag visszafogottan állt az OBOR projekthez, azonban a 2018 júniusban megalakult Movimento 5 Stelle (M5S)-Lega kormány 2018 augusztusában jelentős fordulatot hozott a Kínával folytatott kétoldalú kapcsolatokban és kialakított egy „Task Force China” elnevezésű Kína-munkacsoportot, valamint hivatalos delegációt küldött Kínába. Olaszország gazdasági és pénzügyminisztere, Giovanni Tria és Fabio Panetta, a Banca d’ltalia ügyvezetőigazgató-helyettese 2018. augusztus 27. és szeptember 1. között látogattak Pekingbe és Sanghajba, a hivatalos programban számos intézményi találkozó szerepelt – elsősorban a pénzügyi és monetáris hatóságok képviselőivel. Tria kétoldalú megbeszélést folytatott Liu Kun kínai pénzügyminiszterrel, és találkozott Yi Ganggal, a People’s Bank of China kormányzójával is. 9.1. A „tengeri selyemút” A „tengeri selyemút” Kínából indulva Délkelet-Ázsián és Indián át, Afrika keleti partvidékét érintve a Vörös-tengeren keresztül érkezik Európába, a történelem során is jelentős geopolitikai szerepet játszó görög és olasz kikötővárosokba. Görögországban Athén kikötője, Pireusz tölt be híd szerepet Kína és Európa között, valamint ebben a kulcsfontosságú

120

Fekete vonal: gazdasági kapcsolatok; kék vonal: „tengeri selyemút”; zöld vonal: kőolaj vezetékek; piros vonal: gázvezetékek; szaggatott vonal: kivitelezés alatt Forrás: La Stampa

konténerkikötőben történik a Kínából érkező áruk újraelosztása. Olaszország szerepvállalásban 2018 augusztus végén történt jelentős előrelépés, ugyanis Tria gazdasági és pénzügyminiszter személyesen egyeztetett Wang Yanzhival, a Silk Road Fund vezetőjével. Tria a megbeszélés során hangsúlyozta, hogy az Adriai- és a Tirrén-tenger északi részein elhelyezkedő kikötőinek köszönhetően Olaszország válhat „tengeri selyemút” európai csomópontjává.

2009-ben a COSCO más nagy szállítmányozási vállalatokat (például Hewlett Packard Enterprise, Maersk Line és Mediterranean Shipping Company) is hozott Pireuszba. Ennek következtében Pireusz a világ leggyorsabban növekvő kapacitású kikötője lett és a 93. helyről a 39. helyre ugrott a világ kikötőinek rangsorában. Az OBOR projekt keretében a COSCO 2016 áprilisában 280,5 millió euróért megszerezte a Pireusz Kikötői Hatóság (Piraeus Port Authority) 51%-os tulajdonjogát, majd 2016 augusztusában tovább növelte részesedését, egészen 67%-ig. Az új egyez-

Közép-Európa felé A tengeri selyemút nagyszerű lehetőségeket rejt magában az olasz kikötők (Velence, Genova, Trieszt, Ravenna, Taranto) számára. A kínai vezetés beruházásokat tervez az európai autópálya-rendszerhez kapcsolódó velencei és genovai kikötők fejlesztése érdekében. A velencei kikötő bővítése és korszerűsítése a kínai turisták Olaszországba csábításának szempontjából is fontos tényező. Az OBOR-ral kapcsolatosan készített kínai térképeken a velencei kikötőt gyakran a tengeri selyemút európai végállomásaként tüntetik fel. Emellett tervben van a ta-

Minden bizonnyal Velence lesz az elsőszámú kikötő, hiszen itt keresztezheti egymást a tengeri és a vasúti selyemút, ezáltal juthatnak el az áruk a közép- és nyugat-európai országokba. Spanyolország és Portugália hivatalosan annak ellenére sem csatlakozott a tengeri selyemút projekthez, hogy például Barcelona és Valencia kikötővárosokban jelentős befektetésekkel rendelkeznek kínai érdekeltségű vállalatok. Görögország: Pireusz, a híd Európa és Kína között Athén kikötője, Pireusz kiemelten fontos geopolitikai szempontból Kína és az OBOR projekt számára, hiszen földrajzilag nézve három kontinenst – Európát, Ázsiát és Afrikát – köt össze. Kína első számú kereskedelmi partnere az Európai Unió, így egyértelmű előnyökkel jár számára a megfelelő kereskedelmi útvonalak biztosítása. Ennek fényében Pireusz már 2008 óta kínai érdekeltség alatt áll, a szerződést az akkori görög miniszterelnök, Kostas Karamanlis kötötte meg Hu Csin-tao kínai pártfőtitkárral. E meg-

121

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

rantói, a ravennai, a genovai és a trieszti kikötő bővítse is. Ez utóbbi azért is egyre inkább esedékesebb, mert 2017 júniusában Trieszt és Duisburg kikötőinek vezetői stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá annak érdekében, hogy erősítsék szövetségüket a „Kínai selyemút” kezdeményezésben. Egy másik, az Észak-Adriai Kikötői Szövetség (North Adriatic Port Association – NAPA) által kidolgozott és az olasz infrastruktúra és közlekedési minisztérium által támogatott kezdeményezés is csatlakozik a tengeri selyemúthoz. Ez az úgynevezett „5 kikötő projekt”, amely az észak-adriai kikötők közötti együttműködést kívánja megerősíteni, s ezzel egyfajta kaput nyitni a közép- és kelet-európai országok (Észak-Olaszország, Ausztria, Németország, Magyarország, Szlovákia, Csehország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina) és Kína között. Az „5 kikötő projektben” az olasz Marghera, Ravenna és Trieszt mellett a szlovén Koper és a horvát Rijeka városainak kikötői vesznek részt. A Sanghaj-ÉszakAdria útvonal (8630 tengeri mérföld) mintegy 2000 tengeri mérfölddel rövidebb, mint a Sanghaj-Hamburg (közel 11000 tengeri mérföld). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az adriai hajózási útvonal körülbelül 8 nappal kevesebb ideig tart, így az áruk szállítási költsége is alacsonyabb, és mintegy 135 kilogrammal kevesebb szén-dioxid kibocsátással jár. A projekt teljes költségvetése 2,2 milliárd euro, ebből 948 millió euro az olasz állami költségvetést terheli (2016-ban már 350 millió eurót különítettek el a 3 olasz kikötő felfejlesztésére), 1,25 milliárd euro pedig magánbefektetőktől származik.

122

A „Vasúti selyemút” Olasz-kínai vasúti összeköttetés Mortara és Csengtu között 2017 november végén az „Új selyemút” projekt keretében megkezdődött a vasúti szállítmányozás Olaszország és Kína között. Az első tehervonat Mortara városából (Lombardia tartomány és Észak-Olaszország logisztikai szempontból legfontosabb áruátrakó központjából) indult a Kína „szívében” található Csengtuba. Ez a szerelvény olasz gépi felszereléseket, bútorokat, fémtermékeket, csempéket és személygépkocsikat szállított. Ezek mellett a „Made in Italy” legmeghatározóbb árucikkeit (divatárucikkeket, élelmiszereket, borokat) szállítják Kínába ezen a kereskedelmi útvonalon. Az ázsiai országból pedig különböző kínai termékek érkeznek Olaszországba. A 17 vagonból álló szerelvények 34 konténer szállítására alkalmasak, a vonatok megközelítőleg 18 nap alatt teszik meg a körülbelül 10 800 km-es utat és 6 országot érintve jutnak el Kínába. E tehervonatok jelenleg heti 1, 2018 végére pedig 2-3 alkalommal fognak közlekedni oda- vissza Olaszország és Kína között. Olaszország emellett két, az „Új selyemutat” érintő alagútprojektben is érintett, amelyeknek köszönhetően jelentősen csökken az áruk szállítási ideje, az ország pedig versenyképesebbé válik. Az egyik a 2016-ban átadott Szent Gotthárd-alagút, amely az Olaszország-Svájc-Németország vasútvonalat gyorsította fel. Az alagút megépítéséhez Svájc 21,5 milliárd euróval, Olaszország pedig 12 milliárd euróval járult hozzá. A másik, a tervek szerint 2020-ban elkészülő Lötschberg-alagút megépítése, mindkettő az Olaszország (Milánó) és Svájc (Zürich) közötti vasúti közlekedés időtartamának lerövidítését szolgálja.

Spanyol-kínai vasúti összeköttetés Madrid és Yiwu között A vasúti selyemút projekt keretében Kína és Spanyolország 2014 novemberében indította útjára közös, vasúti szállítmányozással kapcsolatos projektjét, amely a világ leghosszabb vasúti összeköttetése Kína-Kazahsztán-Oroszország-FehéroroszországLengyelország-Németország-Franciaország-Spanyolország között. A Madrid-Yiwu, úgynevezett „Yixinou” vonal alacsonyabb értékű rakományok, többek között karácsonyi vásárokra szánt áruk, elektronikus termékek, játékok és papír-írószerek szállítására szolgál Kínából Európába. A visszaút során pedig luxus divatcikkeket,

a rakomány fuvarozása. A vasútvonal segítségével az áruk például feleannyi idő alatt jutnak el Kínából Spanyolországba, mint teherhajón. Emellett ez környezetkímélőbb szállítási mód is, mint a teherautóval történő szállítmányozás, ugyanis a vonatok 62%-kal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a kamionok. Spanyol elemzők szerint azonban a projekt eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Amíg Kínából Spanyolországba még árukkal teli vonatok érkeznek, a visszaút során sokkal kevesebb terméket szállítanak. A vonatot a két ország közötti kereskedelmi egyensúlyépítés lehetséges eszközének tekintették, de jelenleg nem teljesen járul hozzá

bort, olívaolajat, ásványvizet, gyümölcslevet, parafadugót szállítanak. A kezdeményezés igen kecsegtető kereskedelmi kilátásokat vetített előre a két ország között, már csak azért is, mert Yiwu városa Kína egyik legfontosabb ipari területe. A távol-keleti országból heti két alkalommal induló szerelvények körülbelül 21 nap alatt teszik meg a több mint 13 000 km-es utat. A Kínából induló vonatok 6 országot érintve érkeznek meg Spanyolországba, s az utat sokkal gyorsabban teszik meg, mintha hajón vagy kamionnal történne

a spanyol külkereskedelmi hiány csökkentéséhez. Emellett a vonatok ritkábban (legfeljebb hetente egyszer), valamint rendszertelenül indulnak Madridból, a járatokat – más technikai problémákból adódóan – gyakran felfüggesztik, ez pedig tovább lassítja a szállítást. 2018. május 31-ig a Madrid-Yiwu közötti vonat összesen 291 alkalommal közlekedett és 23 636 konténer árut szállított. A vasúti selyemút program 2018-ban már Zaragoza városát is bekapcsolta a kereskedelmi vérkeringésbe és számos spanyol intézmény támogatja a vasútvonal továb-

123

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése

olasz és kínai vállalkozások (főleg kkv-k) növekedését, illetve nemzetköziesedését kívánja segíteni. A befektetési stratégia azokat a szektorokat célozza, amelyek megfelelnek a „Made in Italy” és a Peking 2016-2020 közötti 5 éves terv által meghatározott prioritásoknak. Az Intesa Sanpaolo és a CDP szerepvállalása A 2018 augusztusi kínai misszió alkalmából az Intesa Sanpaolo bankcsoport, illetve az olasz állami letéti és hitelpénztár együttműködési nyilatkozatot írtak alá arról, hogy megerősítsék támogató szerepüket az olasz vállalatok nemzetközivé válásában, kimondottan a Kínában tevékenykedő olasz

bi bővítését. Az egyik, Portugáliával közös javaslat alapján a vasútvonalat egészen a szomszédos országig tervezik meghosszabbítani. OBOR projektek finanszírozása: Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank Olaszország az európai országok sorában az elsők között, 2016 júliusában csatlakozott az AIIB-hez. A mediterrán térség legnagyobb gazdasági szereplője 2571,8 millió dollárt fektetett az AIIB-be, aminek köszönhetően pillanatnyilag 2,6497%-os részessel rendelkezik a beruházási bankban. Spanyolország 2017 decemberében csatlakozott az AIIB-hez, amelyben 1761,5 millió dollár befizetésével, jelenlegi részesedése 1,8149%. Portugália 65 millió dollárral szállt be a beruházási bankba, ezzel 0,0670%-os részesedéshez jutott. Málta 2016 januárjában csatlakozott az AIIB-hez, 13,6 millió dollárral 0,0140%-os részesedés tulajdonosa. Ciprus 2018. június 25-én lépett be az AIIB-be, 20 millió dollárral 0,0206%-os részesedéshez jutott. Görögország egyelőre nem tagja az AIIB-nek, ám a jövőben tervezi a Bankhoz való csatlakozást. Emellett az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) több képviseleti irodát is nyitott a dél-európai térség pénzügyi és gazdasági központjaiban, így Rómában, Milánóban, Madridban és Barcelonában is rendelkeznek képviselettel. Az OBOR projektek egy részét az ICBC-n keresztül is finanszírozzák.

124

z Olaszország és Kína közötti kétoldalú OBOR A projektek Sino-ltalian Aerospace Platform – a légügyi és űrhajózási szektor területén kialakítandó és fejlesztendő kapcsolati háló Az Olaszország és Kína közötti stratégiai partnerségi program 2015 márciusa óta tartalmazza a légügyi és űrhajózási szektorban (a továbbiakban repülőgépipar) kialakítandó és fejlesztendő kapcsolati hálót. A program hárompillérű, az állami vállalatok, a nagyvállalkozók, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) körére terjed ki. Az úgynevezett „Sino-ltalian Aerospace Platform”-on (S-IAP) keresztül elsősorban azokat az olasz vállalatokat kívánják segíteni, amelyek fokozatosan fenntartható és koordinált módon szeretnének behatolni a kínai piacra. Az S-IAP előmozdítja a kétoldalú beruházások létrejöttét, keresi a konkrét kutatási-fejlesztési projektek lehetőségét, ösztönzi és biztosítja a hatékony párbeszédet a kínai és az olasz vállalkozások között, figyeli a piacot és szervezi a promóciós tevékenységeket. Sino-ltalian Co-Investment Fund befektetési alap 2017 májusában Fabio Gallia, az olasz állami letéti és hitelpénztár (Cassa Depositi e Prestiti – CDP) vezérigazgatója és Hu Huaibang, a China Development Bank igazgatótanácsának elnöke együttműködési megállapodást írt alá egy új – 100 millió eurós – befektetési alap, a Sino- ltalian Co-Investment Fund létrehozásáról. Az elképzelések szerint az alap 150 millió euróig lesz bővíthető, és az Olaszországban vagy Kínában tevékenységüket végző

cégek és a már kínai székhellyel rendelkező olaszkínai vegyesvállalatok megsegítésére. A megállapodás értelmében Olaszország legnagyobb bankja és a CDP közösen dolgoznak ki a kínai piac körülményeire szabott ad hoc pénzügyi termékeket, valamint elköteleződtek az iránt, hogy a banki ügyletek jobban megfeleljenek a kínai piac igényeinek a hitelhez való hozzáférés és/vagy társfinanszírozás esetén. Az első konkrét projekt egy partneri kapcsolat elindítása a CDP és az Intesa között, amelynek keretében összesen 200 millió euro áll rendelkezésre olyan potenciális finanszírozási ügyletekre, amelyek az olasz vállaltok nemzetközivé válását és az olasz vállalkozások kínai leányvállalatai számára történő hitelnyújtást segítik elő. Egyetértési megállapodás a hajóépítés terén Egyetértési megállapodás született az olasz Fincantieri SpA hajóépítő vállalat és a legnagyobb kínai hajógyártó konglomerátum a China State Shipbuilding Corporation (CSSC) között, amelyben a már meglévő ipari együttműködést kiterjesztik a teljes hajógyártó ágazatra. Ennek keretében épülnek majd a kínai piacra szánt utasszállító óceánjáró hajók. Emellett a tengerészeti géptechnológia különböző területein kutatási – és fejlesztési projektek indulnak, amelyek például az olaj- és gázágazati egységek, tengerjáró kompok, különleges hajók fejlesztéséhez járulhatnak hozzá Szándéknyilatkozat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére Az olasz Snam SpA (Societá Nazionale Metanodotti) metán szállításával, tárolásával valamint újragázosításával foglalkozó vállalat és a kínai State Grid International Development Co. Ltd (SGID), a világ legnagyobb energiaszolgáltató cégének

a szintén kínai State Grid Corporation of Chinanak leányvállalata szándéknyilatkozatot írtak alá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozóan. Ennek értelmében a felek keresni fogják az együttműködés lehetőségét – mind Kínában, mind globálisan – különös tekintettel a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és az újszerű technológiákra való áttérésre. A felek az együttműködés részeként különböző biogázt és biometánt előállító létesítmények létrehozását tervezik, amelyek a megújuló forrásokból nyert villamosenergia-termelésben játszanának fontos szerepet, valamint közös kutatási és fejlesztési programokat indítanának a megújuló gáz, illetve közös villamosenergiagáz lehetőségek területén. Olasz-kínai mezőgazdasági együttműködés Han Csang-fu kínai mezőgazdasági miniszter és Ettore Sequi pekingi olasz nagykövet 2017 májusában együttműködési megállapodást írt alá a Kína és Olaszország közti mezőgazdasági kooperáció fellendítése érdekében. A felek a mezőgazdasági szektor mellett a technológiai újítások terén, illetve a vidékfejlesztésben kívánják szorosabbra fűzni kapcsolataikat. A „Tudás selyemútja” – együttműködési megállapodások Az olasz kormány az úgynevezett „Tudás selyemútja” kidolgozására is nagy hangsúlyt kíván fektetni. E körbe tartozik a turizmus, a kultúra, a kutatás, valamint 700 egyetemközi (Róma és Peking), felsőoktatási megállapodás is. 2018 januárjában, Velencében vette kezdetét a „2018 EU-Kína Turisztikai Év” elnevezésű program, amelynek fő célja, hogy a kínai turisták számára Európát a legkedveltebb nemzetközi célponttá tegye. A velencei ünnepség keretében írták alá az idegenforgalmi ágazatban való együttműködés ösztönzését, a fenntartható turizmus és a globális célpontok fejlesztését célzó, Olaszország-Kína turisztikai együttműködési megállapodást. 2017 augusztusában pedig az olasz gazdaságfejlesztési minisztérium államtitkára írt alá Csengtuban, a város polgármesterével szándéknyilatkozat egy olaszkínai kulturális és innovációs körzet létesítéséről. A kínai „Selyemút Alap” (Silk Road Fund), azaz a kínai infrastrukturális beruházások alapja 2017 áprilisában 5%-os részesedést szerzett az Atlantia csoport Autostrade per l’ltalia autópálya-kezelő társaságban.

125

ASEAN 50 + EU 60 = 40 éves együttműködés Szerző: Tózsa Réka

Különleges, hármas évfordulót írtunk 2017-ben. Az ASEAN (Association of SouthEast Asian Nations) tavaly augusztusban ünnepelte 50. születésnapját. Szintén abban az évben májusban lett 60 éves az Európai Unió, s a két szervezet 2017-ben, pontosan 40 éve létesített hivatalos kapcsolatot egymással. Jelen írás e különleges, hármas évforduló alkalmából tekinti át a világ két legsikeresebb gazdasági integrációjának kapcsolatát. A világ két legsikeresebb gazdasági integrációja Az EU és az ASEAN számokban

legerősebb gazdasági hatalma, a fejlett államokat tömörítő egységes piac 510 millió állampolgárt számlál. Az ASEAN a világ ötödik gazdasági egysége, bár tagsága többnyire fejlődő országokból áll. A két piac együttesen minden esetre a világ lakosságának 15%-át tömöríti. Az együttműködésben sok fantázia rejlik, különösképp, hogy az ASEAN még mindig a felzárkózó növekedés időszakában van, évi átlagos 5%-kal bővül a gazdasága.

A délkelet-ázsiai szövetség Az ASEAN gazdasági mérete

Mindkét szervezet viharos időkben jött létre. Európa a Második Világháború szülte politikai feszültséget igyekezett gazdasági együttműködéssel áthidalni, míg Ázsia a kommunizmus ideológiája ellen hozott létre szövetséget. Mindkettő a gazdasági együttműködés útján indult, de mára már komoly eredményeket mutat fel a biztonságpolitika, oktatás, kultúra területén. Mégis, az Európai Unió természetét tekintve egy sokkal erősebb köteléket létesített a tagállamok között 60 év alatt, mint az ASEAN a maga 40 éve alatt. Az EU a világ második

126

Az 5 alapító (Indonézia, Malajzia, Szingapúr, Fülöpszigetek és Thaiföld) 1967-ben jutott arra az elhatározásra, hogy össze kell fogniuk, ha meg akarják akadályozni a kommunista ideológia terjedését a régióban. Az összefogás laza kormányközi együttműködés formájában valósult meg, s elsődleges célja a régió stabilitásának megőrzése és a politikai radikalizáció megakadályozása volt. A további években 10 tagúra bővült a szervezt a CVLM országok (Kambodzsa, Vietnám, Laosz, Mianmar) és Brunei felvételével. Az 1990-es években azonban Kína felemelkedése és az ázsiai pénzügyi válság szorosabb gazdasági együttműködés felé terelte a tagokat. 2015-re létrejött az ASEAN Gazdasági Közösség, mely az európai verzióhoz képest egy sokkal lazább együttműködést fémjelez, bár ugyanúgy a négy szabadság megteremtésére törekszik (áruk,

127

ASEAN 50 + EU 60 = 40 éves együttműködés

szolgáltatások, emberek és tőke szabad áramlása). A jövőben az ASEAN Blueprint 2025 című dokumentumban kijelölt három pillér (közösségi vízió, politikai és biztonsági, valamint szocio-kulturális) mentén bővítik és mélyítik az együttműködést. Döntéshozatal ASEAN módra Az ASEAN sajátossága, hogy az informális folyamatokban rejlik az ereje. Az alapító atyák a kezdetekben kettő alapelvet fektettek le: a nemzeti szuverenitás sérthetetlen, a közösségi érdekek nem írhatják felül az egyes tagállamok érdekeit; másrészt egyetlen tagállam sem avatkozhat be egy másik tagállam ügyeiben “ASEAN érdek” jogcímen.

egymással közös ügyeiket. Ezt a fajta működést nevezik “ASEAN way” azaz ASEAN módinak. Egyes ironikus megjegyzések szerint az ASEAN-ban több döntés születik a golfpályán, mint a tárgyaló asztalnál. Ennek köszönhetően az ASEAN folyamatok nagyon lassúak és kevéssé transzparensek. Ahogyan Kishore Mahbubani, a Lee Kuan Yew School of Public Policy dékánja leírja, az ASEAN úgy halad előre, mint egy rák: két lépést előre, egyet vissza, egyet oldalra, és ismét előre. Ugyanakkor, kétségtelen érdeme a szervezetnek, hogy immár 50 éve békét és fejlődést hozott a térségnek, s az olyan gyújtópontokat is eredményesen kezeli, mint a Délkínai tenger ügy. ASEAN a középpontban

Az Európai Uniótól eltérően, itt nincsenek erős intézmények, melyek a döntéseket körültekintően előkészítik, előzetesen egyeztetik, majd kikényszerítik. A döntéshozatal konszenzus alapján történik, ami a gyakorlatban sokszor nem döntéshez vezet (10 nagyon különböző tagról beszélünk). Ha döntés is születik valamiről, a tagállamok maguk döntenek, hogy végső soron milyen szinten kívánják implementálni azt. De az ASEAN lényege nem is a döntés, hanem az egyeztetés. Az ASEAN egy dialógus. Egy olyan platform, mely a megfelelő vezetőket hozza össze megfelelő körülmények között, hogy megbeszéljék

128

Az „ASEAN way” egyeztetési mechanizmus mellett a másik gyakori leíró fogalom a szervezet működésére az „ASEAN centrality”. A szervezet egy olyan geopolitikai közegben működik, melyben a nagyhatalmak bizalmatlanok egymással szemben, történelmi vagy biztonsági okokból kifolyólag (Kína, Japán, USA, India). Az ASEAN tökéletes fórum arra, hogy a nagyhatalmak párbeszédet folytassanak egymással, elköteleződés és különösebb feltűnés nélkül. A biztonsági kérdések megtárgyalására hozták létre a ASEAN Regional Forumot (1994), majd később az ASEAN+3 dialógust Kína, Japán és Dél-Korea

részvételével (1997), ASEAN+6 dialógust az előbbi három és Ausztrália, Új-Zéland és India részvételével (2005), valamint az East Asia Summit-ot az előbbi hat és Oroszország, illetve az Amerikai Egyesült Államok részvételével (2005). Az ASEAN lényege a dialógus, nem pedig a látványos döntéshozatal vagy megállapodások aláírása. ASEAN és Az Európai Unió A két regionális szervezet 1977-ben rögzítette együttműködési szándékát. Innentől fél évente magas szintű dialógust szerveztek egyszer Európában, egyszer Ázsiában. 1997-ben elhidegült egymástól a két szervezet. Az EU-nak emberi jogi fenntartásai voltak a frissen felvett ASEAN tag, Mianmar ellen, ezért blokkolt részvételét a brüsszeli soros találkozón és gazdasági szankciókat vezetett be ellene. A fagyos viszony csak 2007-ben engedett fel, s megszületett az EU és az ASEAN Partnerségi dokumentum. Catherine Ashton ázsiai nyitás politikájának eredményeként tudható bexi, hogy az első akcióterv csak 2013-2017 időszakra került aláírásra. Több, mint 90 intézkedése közül a legtöbb a gazdasági együttműködés erősítésére, a kereskedelem és befektetés ösztönzésére, illetve a béke, stabilitás és biztonság fenntartására koncentrál, valamint egy állandó EU nagykövet ASEAN-hoz való akkreditálásáról rendelkezik.

Gazdasági kapcsolatok A két régió között első sorban a kereskedelmi kapcsolatok fejlettek. ASEAN az EU negyedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, míg az ASEAN számára az EU a második legjelentősebb (amennyiben nem számítjuk az ASEAN-on belül történő kereskedelmet, mely a legnagyobb szelete a tortának). Ami az EU-n belüli érdeklődést illeti, az elmúlt 10 évben majdnem duplájára nőtt az ASEAN országokkal folytatott árukereskedelem (ma 205 milliárd EUR), valamint a szolgáltatások (ma 70 milliárd EUR). Szingapúr a legattraktívabb partner nem csak az áruk, de a szolgáltatások és befektetések szempontjából is. Nem csoda, hiszen az Ease of Doing Business indexen rendszeresen magasan szerepel, míg a térség többi országa rendszeresen alacsonyan. Szingapúrral könnyű üzletelni. Érdekességképpen: míg Szingapúrba 3 órát vesz igénybe egy import dokumentáció kitöltése, addig Lao PDR-ben ugyanez 216 órát igényel. Az ASEAN gazdasági integrációs folyamat jelentős előrelépést hozott a tarifák és egyéb korlátok lebontásában a tagállamok között, de még manapság sem egyszerű átlátni a délkelet-ázsiai „tésztás tál” szerű kereskedelmi szabályokat. Az EU 2007-ben kezdett tárgyalásokat az ASEAN-nal egy szabadkereskedelmi megállapodásról, de hamar belátta, hogy hatékonyabb az egyes országokkal külön-külön megállapodnia. Jelenleg Szingapúrral és

129

Vietnámmal lépett életbe megállapodás, de Malajziával, Indonéziával, Thaifölden és a Fülöp-szigetekkel is folynak a tárgyalások. Az ASEAN számára fontos az EU-ból érkező tőkebefektetés. Valójában a régión belüli befektetések után az EU a második legnagyobb befektető (16,7%), majd Japán (14,5%), USA (11,3%) és Kína (6,8%). Az EU tőkebefektetések is első sorban Szingapúrba irányulnak, de a magasabb kockázatú Thaiföld (gyenge demokrácia, rendszeres katonai puccsok) is kedvelt célország. Bár sokat elárul a bizalmi viszonyokról a statisztika, miszerint az EU tagállamok még mindig többet fektetnek be Svájcba, mint a 600+ milliós ASEAN piacba összességében. Az ASEAN-ból kifelé irányuló oldalon a legfontosabb kereskedelmi partnerek nyugat-európai országok. Nagy Britannia, Németország, Franciaország, Hollandia, Olaszország a legnagyobb vásárlók mind árukereskedelemben, mind szolgáltatásokban. Tőkebefektetésben Hollandia, Nagy Britannia és Luxembourg vonzza a legtöbb tőkét, de ez is nagyrészben Szingapúrból érkezik. A közép-európai blokkból egyedül Magyarország érdemel említést, ugyanis az ASEAN-ból áramló tőkebefektetések kb. 0,5%-a hazánkba irányult 2015-ben, s ezzel a hatodik helyen végeztünk a népszerű nyugati országok mögött. Oktatási és kulturális kapcsolatok Az európai egyetemek vonzzák a délkelet-ázsiai fiatalokat, 2014-ben több, mint 4.000 hallgató és kutató tanult Európában valamilyen ösztöndíjjal. Az ERASMUS+ program bevezetése óta ez a szám bizonyosan bővült. Említésre méltó az EU SHARE program, melynek keretében az EU 10 millió EUR (Forint) forrást biztosít az ASEAN országoknak, hogy az Európai Felsőoktatási Térség (EHEA) és a Bologna folyamat jó gyakorlatait vizsgálják, s adoptálják a délkelet-ázsiai egységes felsőoktatási piac létrehozásához (diplomák kölcsönös elismerése, mobilitás, stb.). Az ASEAN és EU egyetemek közötti mobilitási programok ösztönzése céljából hozták létre a DUO programot, melyben az ASEM partnerországai saját költségre vállalják európai és ázsiai hallgatók és professzorok cseréjét.

130

Mit tanulhat az EU az ASEAN-tól? Az Európai Unió a világ legfejlettebb gazdasági integrációja. Évente mintegy 304 millió USA dollár támogatást nyújt az ASEAN-nak, hogy átadhassa integrációs tapasztalatait. Igaz, Ázsia Balkánja – ahogyan C.A.Fisher brit történész nevezi DélkeletÁzsiát – valószínűleg sosem fogja megvalósítani az európai típusú egységes piacot. Ennek oka a diverzitásában rejlik: Délkelet-Ázsia négy civilizációnak ad otthont (zsidó-keresztény, kínai-konfuciánus, iszlám, hindu-buddhista). A vallásilag, kulturálisan, nyelvileg és etnikailag is különböző nemzetek nehezen mondanának le a szuverenitásukról a közösség javára. De tanulhatnak jó megoldásokat Európától a fenntartható fogyasztás, klímaváltozás, egészségügy, emberi jogok védelme, jó kormányzás, stb. területén. Kevesebb szó esik arról, hogy mit tanulhatna az EU az ASEAN-tól. Ezért most erre vonatkozóan álljon itt három példa, Kishore Mahbubani, a Lee Kuan Yew School of Public Policy dékánjának ASEAN születés napi köszöntőjére alapozva. 1. Az elköteleződés politikája az elszigetelés helyett. Az EU gyakran alkalmaz gazdasági szankciókat, amennyiben valamilyen értékrendi fenntartása van partnereivel szemben (emberi jogi, demokratikus, stb.). Legutóbb Oroszországgal szemben az ukrajnai konfliktus végett, de az ASEAN térségben is elszigetelődött korábban Thaiföldtől (katonai puccs), Mianmartól (puccs és kisebbségek jogai). A szankciók etikailag helyesnek tűnnek, ám a gyakorlatban nem működnek. A tagállamok ott kerülik ki őket, ahol tudják, mivel gazdasági érdekeik ellentétesek. A partnerország körülményein sem segítenek. Ezzel szemben az ASEAN sikeresen alkalmazta az elköteleződés (engagement) eszközét a problémás geopolitikai kapcsolataiban. Példa erre az ASEAN pluszok rendszere (plusz 3 és plusz 6), mely találkozók rendszeres párbeszédet biztosítanak a térség geopolitikai nagyhatalmaival. További példa erre Vietnám (1995) és Mianmar (1997) felvétele az ASEAN-ba. Két ország, mely politikailag instabil, gazdaságilag zárkózott, és értékrendi válságban szenvedett. Mégis, az ASEAN alapítói úgy döntöttek, hogy nagyobb veszélyt jelentenek

a regionális békére és fejlődésre, ha kívül maradnak, mintha beveszik őket a közösségbe és párbeszédet folytatnak velük. S lám, Mianmar 2015-ben véget vetett 50 év katonai diktatúrának, s megtartotta az első demokratikus választásokat, Vietnám gazdasága pedig egyre nyitottabbá vált, s ma átlag éves 6%-os növekedést produkál. Végezetül pedig a kínai együttműködést hozhatjuk példaként az elköteleződés mellett. Kína az ASEAN megalakulását mélyen elítélte az 1960-as években (emlékezzünk, hogy egy anti-kommunista blokként indult), mígnem harminc évvel később dialógus partner lett az ASEAN+3 keretében és az első nagyhatalom, mely szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az ASEAN-nal (2010). 2. Pragmatizmus. Nehéz összehasonlítani a két regionális közösség szervezetrendszerét, hiszen más célt szolgálnak. Érzékeltetés képpen az EU intézményrendszer működtetésének éves költségvetése például 8,000-szer nagyobb az ASEAN Titkárság költségvetésénél, pedig az EU kevesebb állampolgárt számlál. De ha csak szigorúan a működést tekintjük, akkor az EU működésében több olyan elem is van, mely ideológiai célokat szolgál, praktikus oldala pedig nincsen. Ilyen például a többnyelvűség. Az EU 24 munkanyelvet használ, míg az ASEAN csak egyet. Ha az EU is csak az angolt használná munkanyelvként, akkor az évente 1 milliárd eurót spórolhatna. Hasonló példa az Európai Parlament strasbourgi ülésezése, bár ez utóbbi csak évi 140 millió euróra rúg. További példa az ASEAN pragmatizmusára, hogy mindig is alkalmazta a fokozatosság elvét az integrációs lépésekben, míg a többsebességű integráció előnyeit az EU csak sok nehézség árán látta be. Az EU idealista optimizmusa győzedelmeskedik olyankor is, mikor nem hoznak létre szabályokat az euró zónából vagy az unióból való kilépésre. Záró gondolat Az EU-ASEAN együttműködés az elmúlt 40 esztendő „kiaknázatlan lehetősége”. Vajon a negyedik indusztriális forradalom, az emberek, tudás, és technológia szabadabb áramlása áthidalja a földrajzi távolságot, a megannyi különbséget és egymásra talál e két szervezet?

131

Az AIIB hatása

132

a multilaterális beruházási bankok rendszerére 133

Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére

Szerző: Gere László, Pálvölgyi-Polyák Eszter, Simigh Fruzsina

A multilaterális fejlesztési bankok globális rendszere a második világháborút követően alakult ki: e rendszerben a domináns szereplő az Amerikai Egyesült Államok, amely részben magukon az intézményeken keresztül igyekszik minél szélesebb körben érvényesíteni a gazdasági és politikai érdekeit. A Kína által bejelentett Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank megalapítása éppen ezért komoly szakmai és politikai vitákat váltott ki arról, hogy vajon ez a bank a meglévő finanszírozási rendszer és politikai világrend megdöntésére tett kísérlet-e a gazdaságilag és politikailag is egyre erősebb Kína részéről, vagy csupán a térségben meglévő fejlesztési szükségleteket igyekszik kielégíteni– természetesen a saját gazdasági érdekei mentén. A cikk a bank által jóváhagyott illetve bejelentett projektek elemzése révén keres választ a kérdésre. Bevezetés Az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank (Asian Infrastructure Investment Bank – AIIB) létrehozásának 2013-as bejelentése óta folyamatos figyelem kíséri az intézmény célkitűzéseit, működése megkezdése óta pedig tényleges tevékenységét is. Számos értékelés született a bank illetve a bankot alapító Kína lehetséges gazdasági, pénzügyi és politikai reformszándékairól. Az értékelések egy része mérföldkőként, fordulópontként tekint a bank alapítására, mely teljes mértékben felforgatja a második világháborút követően kialakult globális pénzügyi rendszert, végső soron pedig a kialakult világrendet is. Mások azonban ennél óvatosabban fogalmaznak: nem tulajMegjegyzés: a cikk eredeti megjelenésének helye és ideje: Az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank megjelenésének hatásai a multilaterális beruházási bankok intézményrendszerére. KÜLÜGYI SZEMLE XVII:(1) pp. 142-166. (2018). Az alábbi cikk ennek frissített változata.

134

donítanak az AIIB-nek komolyabb, világpolitikát átformáló jelentőséget, elsősorban az ázsiai térségben meglévő infrastrukturális hiányosságokkal és fejlesztési szükségletekkel magyarázzák az intézmény létrehozásának igényét – tulajdonképpen e fejlesztési szükségletekre adott válaszként definiálva azt. Cikkünk három részre tagolódik. Az első részben igyekszünk bemutatni az AIIB megalapításának előzményeit, megvilágítva a Kínában az utóbbi években kialakult kapacitástöbbleteket és piaci nyitásának kihívásait, valamint a tágabb térség gazdasági lemaradását és ennek összefüggéseit. A bemutatás kiterjed az Egy Övezet, Egy Út (Belt and Road Initiative – BRI) kezdeményezés jelentőségére, valamint az exportvezérelt kínai gazdasági növekedésben rejlő kockázatokra. A cikk második része az intézmény működésének megkezdésével, illetve a meglévő és új intézményrendszer közötti ellentéttel foglalkozik. Ebben a kérdésben szélsőséges vélemények is megszólalnak, mindez azonban csupán elméleti diskurzus mindaddig, amíg a tényleges tevékenységeket nem tudjuk megvizsgálni. A cikk harmadik része éppen

erre tesz kísérletet: azt vizsgáljuk, hogy a már jóváhagyott, valamint a bejelentett, jóváhagyásra váró projektek finanszírozói összetétele hogyan alakul. Hipotézisünk szerint az AIIB működése önmagában nem a meglévő intézményi rendszer ellen hat, hanem valóban arra irányul, hogy a fejlesztési szükségleteket hatékonyabban kielégítse, és kiegészítse az intézményi hiányosságokat, tehát a meglévő multilaterális fejlesztési bankokkal közösen együttműködve végezze tevékenységét. Hipotézisünk bizonyítására a projektek finanszírozói összetételét vizsgáltuk meg, azt, hogy az AIIB mellett más nemzetközi intézmények is részt vesznek-e az egyes projektekben, illetve, hogy az AIIB milyen részarányban biztosít forrásokat az egyes fejlesztések megvalósításához. Az AIIB megalapításának háttere Egy 2009-es, az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank – ADB) által készített jelentés szerint 2020-ig mintegy 8000 milliárd dollárnyi fejlesztésre lenne igény az ázsiai régióban. Ennek 68%-ából új kapacitásokat alakítanának ki, ágazati megoszlás tekintetében pedig nagyjából 51%-ban elektromos

áram előállításra, 29%-ban útépítésre és 13%-ban a telekommunikációs infrastruktúra fejlesztésére használnák fel az összeget. Az AIIB felállításakor Kína többek között erre a jelentésre is hivatkozott, mondván: a Világbank a maga 220 milliárd dolláros alaptőkéjével, illetve az ADB a maga 160 milliárdjával mind nem elég arra, hogy a leggyorsabban fejlődő, tömegesen urbanizálódó régió igényeit kielégítse (más számítások szerint az ázsiai felemelkedő államoknak mintegy évi 600 milliárd dollárra lenne szüksége 2010 és 2020 között az infrastruktúra fejlesztéséhez (még több, ha számításba vesszük a klímaváltozást is). A délkelet- és dél-ázsiai országok versenyképességének növelése szempontjából alapvető fontosságú infrastruktúrájuk fejlesztése (egy példa csupán, hogy a kimélyített, nagy teherhajókat fogadni képes kikötők hiánya egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy egyes országok, mint például Kambodzsa, nagyobb mértékű árut fogadjanak be Kínából). Ezek az országok infrastruktúráik állapota miatt vannak versenyhátrányban, igényeik pedig nem megfelelően reprezentáltak a meglévő globális pénzügyi rendszerben. Kínát ezzel együtt más motivációk is vezérelték az intézmény létrehozásában. Xi Jinping az AIIB alapí-

135

Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére

export adta a gazdasági növekedés egyharmadát. Az azonban nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy a hazai kereslet ellensúlyozni tudja a hagyományos piacok keresletének lassulását. A közeljövőben még mindig az export lesz a kínai gazdaság legfontosabb hajtóereje, ezért alapvető fontosságú az ország számára, hogy új piacokat találjon magának a feltörekvő gazdaságok között, elsősorban Ázsiában, ahol olyan jelentős népességű országok találhatók, mint India vagy Indonézia. Geostratégiai szempontként ki kell emelni, hogy Kína, immár a világ második legnagyobb gazdaságaként jó ideje sürgeti a nemzetközi pénzügyi rendszer reformját, nagyobb szeletet követelve magának ebben a nyugati dominanciájú intézményrendszerben, az ehhez szükséges intézkedések azonban akadoznak, ezért is volt fontos előrelépés számára az AIIB megalapítása. Az USA-nak vétójoga van a Világbankban és az IMF-ben, Japánnak az ADB-ben, s Kína részesedése és szavazóereje messze kisebb ezekben az intézményekben, mint ami gazdasági erejéből következne. tását nagyjából egy időben jelentette be az Új Selyemúttal (Kazahsztán, 2013. szeptember), illetve a Tengeri Selyemúttal (Indonézia, 2013. október), s az intézmény tevékenységét ezért nem véletlenül kapcsolják össze az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezéssel. Annál is inkább, hiszen Xi egyértelműen kijelentette, hogy a bank elsődleges feladata tőkét biztosítani ezeknek a kezdeményezéseknek a megvalósításához. Az Új Selyemút kontinentális infrastruktúra-fejlesztést, autópálya, vasút, olaj- és gázvezetékek kiépítését jelenti Kína központjából kiindulva Közép-Ázsián keresztül Oroszországba és Nyugat-Európába; a Tengeri Selyemút pedig egy kikötők és tengerparti infrastruktúra kiépítésével összekötött hálózatot jelent Kína keleti partjaitól Délkelet- és Dél-Ázsián át a Perzsa-öböl, KeletAfrika és a Mediterráneum felé. A BRI kezdeményezés a régió államainak szorosabb integrációját szolgálja, növeli Kína „puha hatalmi” eszközeit, melyet az AIIB még inkább intézményesített formában erősít. Ez a két kezdeményezés mutatja, hogy Kína vezető szerepet kezd felvenni, mely tükrözi felemelkedő globális hatalmi pozícióját. Az ország már nem csupán a régióban számít központi szereplőnek, hanem a világgazdasági és globális politikai színtéren is. Számos elemző szerint a Selyemút kiterjeszti Kína geopolitikai érdekérvényesítő erejét, segítségével

136

könnyebben hozzáfér az energiaforrásokhoz és más erőforrásokhoz (például Türkmenisztántól, Kazahsztántól, Oroszországtól), a kereskedelmi és gazdasági kezdeményezések pedig erősítik geopolitikai pozícióját. A BRI egyértelműen szolgálja a piacszerzést is, mely Kína gazdasági növekedésének záloga. Egy másik szempont, hogy ez segíthetné az ország viszonylag perifériális, elmaradottabb nyugati részeinek bekapcsolódását a globális gazdasági vérkeringésbe, fellendítve ezeket a területeket is. A BRI az úgynevezett „Kínai álom” célját, a kínai nemzet megújulásának megvalósulását is elősegítené. Az Egy Övezet, Egy Út meghirdetésére Kína exportvezérelt gazdasági növekedése miatt is szükség volt. A 2008-tól kezdődő gazdasági válsággal ugyanis nyugati partnereinek felvevő potenciálja visszaesett, így az országnak új piacok után kellett néznie. 2008ban, a gazdasági válság előtt Kína exportnövekedése évi 20% körül volt, ami 2015-re már -2,8%-ra esett vissza. Kína hagyományos exportpiacain, az Egyesült Államokban, Európában és Japánban telítődtek a piacok, vagy nagyon lassú növekedés volt tapasztalható. Az exportorientált gazdaságról a belső fogyasztás növekedésére való átállás pedig, ahogy azt sokat hangoztatták, papíron könnyebben megvalósítható, mint a valóságban. 2000 és 2008 között az

A gazdasági mellett politikai hasznot is hoz, hogy a multilaterális intézmény ernyője alatt megvalósuló tevékenységek alapvetően politikailag is elfogadhatóbbak: a multilaterális segítségnyújtáshoz kevésbé kötődnek politikai megfontolások, semlegesebb formában segíti az együttműködést a különböző államok között, mint például egy bilaterális megegyezés. Kínának érdekében áll, hogy a negatív megítélésű nemzetközi tevékenységei – mint például a szigetviták – mellett pozitív kezdeményezések is fémjelezzék az országot.

felemelkedése iránt. Gyanúja szerint ugyanis az ország egyéb pénzügyi kezdeményezéseivel, mint például a jüan nemzetközivé tételével (amelynek egyik eleme a Nemzetközi Valutaalap valutakosarába való bekerülése) végső soron arra törekszik, hogy aláássa az USA globális pénzügyi hegemóniáját. Egyes vélemények úgy értékelik az AIIB megjelenését, hogy az csak és kizárólag a politikáról szól, illetve arról, hogyan dominálhatja Kína egész Ázsiát. A legerősebb megfogalmazás szerint az AIIB csupán egy hadipénztár, melynek célja megkenni az országokat a keletitimori Dilitől a mongóliai Ulánbátorig. Ezek a vádak nem alaptalanok, hiszen azt az Egyesült Államok is elismerte, hogy a Világbank megléte politikai befolyásának alapját jelentette, s hasonlóképpen tekint az ADB-re Japán is. Némiképp jogos tehát ezen országok félelme, hogy az AIIB megjelenése erodálhatja a befolyásukat. Bár az USA és Japán már régóta ösztönzi Kínát, hogy vállaljon gazdasági súlyának megfelelően nagyobb részt a felemelkedő államok megsegítésében, az ő elképzeléseik alapján ezt a meglévő intézményi struktúrában, a Világbankon, az IMF-en, illetve az ADB-n keresztül kellene megtenniük.

A meglévő és új intézményrendszer közötti ellentét Az AIIB megalapítása több szerző szerint az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb eseményének számít a nemzetközi pénzpiaci szférában. Egyes szakértők azt gondolják, ez egy mérföldkő Kína számára a multipoláris világrend kialakítására tett törekvésében, mások szerint inkább csupán egy kísérleti projekt, mint domináns új modell, ami nem jár a kínai befolyás további növekedésével. A következőkben a két ellentétes álláspontot, valamint a hozzájuk kapcsolódó érveket mutatjuk be. Az Egyesült Államok, ahogy arról már szó esett, kezdetektől vegyes érzelmekkel viseltet Kína gazdasági

137

Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére

Már az AIIB alapítása előtt komoly diplomáciai rivalizálás vette kezdetét az Egyesült Államok és Kína között, mely végül a csatlakozó alapító tagállamok összetételét nézve egyértelműen az USA „vereségével” zárult, így kis túlzással akár az az állítás is igaz lehet, hogy „az Egyesült Államok elvesztette a világgazdaságban mindent meghatározó, vezető szerepkörét”. De vajon valóban indokolt ez a félelem? Az AIIB méretét tekintve nem kiugró, csupán közepes méretű multilaterális fejlesztési bank, nem tűnik sem az ADB, sem a Világbank igazi kihívójának. Jelentősége azonban nem elsősorban alaptőkéjének nagyságában rejlik, a világrendépítés szempontjából puszta léte és tagországainak nagy száma is figyelemre méltó. A hegemónia-elméletekben kulcsszerepet játszik, hogy a hegemón (legyen szó világ- vagy csak regionális szintről) politikai, katonai és gazdasági hatalmát egy kiépített intézményrendszeren keresztül gyakorolja, az új szabályokat ezeken keresztül tudja érvényesíteni a nemzetközi közösség tagjai körében. Az Egyesült Államok világrendben elfoglalt helyét, így a Pax Americana, vagyis az „amerikai béke” korszakát még a II. világháborútól eredeztetjük. Ugyan az USA már az 1870-es évektől jelentős gazdasági fölénnyel rendelkezett, a britektől csak a Lend-Lease Act-en (Kölcsönbérleti szerződés, 1941) keresztül nyerte el a tengeri támaszpontok, és ezzel a világkereskedelmi útvonalak feletti felügyelet jogát. Ezután pedig már gazdasági és katonai szempontból is globálisan vezető szerepre tett szert. Az ország ezt követően építette ki a még ma is domináns, úgynevezett Bretton Woods-i rendszert, mely az IMF és a Világbank felállításával egyértelműen az USA dominanciájára épült, a Marshall-segélyen keresztül pedig segített talpra állítani (és kompetens felvevőpiaccá alakítani) a háborúban megrokkant Európát). Azonban ebben a rendszerben Kína felemelkedése komoly feszültségeket gerjeszt. Pekingben egyre komolyabb frusztráció forrása, hogy a Világbank kvótarendszerében meglehetősen alul van reprezentálva (az USA egyedüli vétóhatalommal bír a maga 17 %-os szavazati részesedésével, míg Kína csak 4,87 %-kal rendelkezik), és az amerikai Kongresszus rendszeresen meghiúsítja reformkísérleteit. Ami a japán vezetésű ADB-t illeti, Kína ott is csak az amerikai és japán szavazatok ötödével rendelkezik. Mivel

138

viszont jelentős belső motivációval és a szükséges forrásokkal is rendelkezik, logikusan következik Kína saját, alternatív intézményépítési szándéka. A nyugati szakértők és a média támadó hangvételű kommunikációján túl már az AIIB tényleges működésének kezdete előtt egyfajta „infrastrukturális háború” is elkezdődött, ugyanis például az ADB bejelentette a „Partnerség a minőségi infrastrukturális befektetésekhez Ázsia jövőjéért” nevű alapját 110 milliárd dolláros tőkével, mely 10 milliárd dollárral meghaladja az AIIB alaptőkéjét. Az AIIB 57 leendő alapító tagjának szingapúri találkozója előtt a Világbank elnöke, Jim Yong Kim bejelentett egy új, 11 milliárd dolláros pénzügyi keretet Indonézia energetikai, egészségügyi, oktatási, és tengergazdasági beruházásainak finanszírozására. Az effajta versengés fő nyertesei a térség elmaradott országai, hiszen számukra végső soron lehetőség nyílik az elmaradott infrastruktúra gyorsabb fejlesztésére. A rivalizálás narratívája természetesen nem alaptalan. Mishra (2016) elemzésében azt fejtegeti, miképpen befolyásolhatja az AIIB több szinten is Kína regionális és nemzetközi pozícióját: 1) Az intézmény alapvető fontosságú nem csupán Kína regionális gazdasági vezető szerepét illetően, de diplomáciai kezdeményezésként is; 2) Mivel az AIIB majd nagy részben jelenti az OBOR finanszírozási hátterét, ezzel hozzájárul Kína gazdasági befolyásának kiterjesztéséhez; 3) Kína célja most már a regionális gazdasági rend átformálása, ami azt is jelenti, hogy felszabadítja az ázsiai gazdaságokat a nyugati dominancia alól, azokat végső soron Ázsia felé tereli, ezzel kevésbé válik dollárfüggővé a kereskedelem. Kína e célból az AIIB mellett más fejlesztési bankokban is nagy szerepet vállal, ilyenek a BRICS számára létrehozott New Development Bank, vagy a még tervezés alatt álló Shanghai Cooperation Organisation (SCO) Development Bank. Az USA tudatában van annak, mekkora hatalmat jelent az AIIB, hiszen az Egyesült Államok évtizedekig gyakorolta gazdasági-politikai hatalmát nemzetközi pénzügyi intézményein keresztül. Amerika tehát tudja, hogy ez nem csupán gazdasági, hanem politikai és stratégiai előnyt is jelent. Az ellenérvek után a bank alapítása melletti érveket is számba kell venni. Amerika aggályaival szemben érdemes megjegyezni, hogy a fejlesztési bankok piacán Kína mellett számos más intézmény száll versenybe, így az

Az AIIB jóváhagyott és jóváhagyás előtt álló projektjeinek listája a projektek összköltségvetésének csökkenő sorrendjében Az AIIB 25 jóváhagyott projektje a projektek összköltségvetésének csökkenő sorrendjében 1. Azerbaijan: Trans Anatolian Natural Gas Pipeline Project (TANAP) 2. India: Bangalore Metro Rail Project – Line R6 3. Indonesia: National Slum Upgrading Project 4. Pakistan: Tarbela 5 Hydropower Extension Project 5. China: Beijing Air Quality Improvement and Coal Replacement Project 6. India: India Infrastructure Fund 7. India: Gujarat Rural Roads (MMGSY) Project 8. ASIA: IFC: Emerging Asia Fund 9. India: Andhra Pradesh 24x7 – Power For All 10. Philippines: Metro Manila Flood Management Project 11. Oman: Broadband Infrastructure Project 12. Bangladesh: Natural Gas Infrastructure and Efficiency Improvement Project 13. Indonesia: Regional Infrastructure Development Fund Project 14. Oman: Duqm Port Commercial Terminal and Operational Zone Development Project 15. Tajikistan: Nurek Hydropower Rehabilitation Project, Phase I 16. Georgia: Batumi Bypass Road Project 17. India: Transmission System Strengthening Project (Tamil Nadu) 18. Indonesia: Dam Operational Improvement and Safety Project Phase II 19. Pakistan: National Motorway M-4 Project 20. Bangladesh: Bangladesh Bhola IPP (Independent Power Producer) 21. Bangladesh: Distribution System Upgrade and Expansion Project 22. Myanmar: Myingyan Power Plant Project 23. Tajikistan: Dushanbe-Uzbekistan Border Road Improvement Project 24. Egypt Round II Solar PV Feed-in Tariffs Program: Al Subh Solar Power 25. Oman: Railway System Preparation Project Az AIIB 11 jóváhagyásra váró projektje a projektek összköltségvetésének csökkenő sorrendjében 1. Turkey: Tuz Golu Gas Storage Expansion Project 2. India: Mumbai Metro Line 4 Project 3. India: National Investment and Infrastructure Fund 4. Georgia: 280 MW Nenskra Hydropower Plant 5. India: Amaravati Sustainable Capital City Development Project 6. Indonesia: Strategic Irrigation Modernization and Urgent Rehabilitation Project 7. India: Madhya Pradesh Rural Connectivity Project 8. India: West Bengal Major Irrigation and Flood Management Project 9. Sri Lanka: Solid Waste Management Project 10. Sri Lanka: Climate Resilience Improvement Project – Phase II 11. Laos: National Road 13 Improvement and Maintenance Project Forrás: https://www.aiib.org/en/projects/approved/index.html, és https://www.aiib.org/en/projects/proposed/index.html, lekérdezés időpontja: 2018. 03. 02.

sem feltétlenül igaz, hogy az új bankok különösebben nagy veszélyt jelentenének az USA és Japán számára. A kínai álláspont szerint csupán az ázsiai–csendesóceáni térség fejlesztéseihez is rendkívüli összegekre van szükség, ezt pedig egyetlen intézmény sem képes egyedül biztosítani, így megfér egymás mellett a Világbank, a japán által vezetett ADB és az AIIB is. Egy multilaterális intézmény „védőernyőt” is jelent, a multilaterális segítségnyújtáshoz kevésbé kötődnek politikai megfontolások, segíti az együttműködést a különböző államok között, semlegesebb formában, mint egy bilaterális megegyezés. Ez azért is fontos Kína számára, mert korábban már külföldi befektetéseit illetően is gyakran felmerült vele kapcsolatban a „gyarmatosító” (kolonialista), illetve „imperialista” jelző kritikusai részéről.

Li és Jiang (2016) amellett érvel, hogy az AIIB mint multilaterális fejlesztéseket finanszírozó intézmény, melynek célja infrastrukturális befektetéseken keresztül támogatni a regionális gazdasági fejlődést, definíciójából adódóan nem gyakorolhat nagy hatást a globális pénzügyi kormányzásra, úgymint a pénzügyi felügyeleti együttműködésre és a nemzetközi monetáris rendszer reformjára, és nyilvánvalóan nem veszélyezteti az USA globális világrendben betöltött szerepét. Az olyan megállapítások, melyek szerint az AIIB kijelöli a „globális hatalmi viszonyok keletre tolódását” inkább benyomásokon alapulnak, mint objektív elemzéseken. Ezért a szerzők szerint az AIIB inkább a meglévő globális pénzügyi kormányzati rendszerhez alkalmazkodik. Ennek három aspektusa: 1) az AIIB üzleti gyakorlata egyértelműen együttműködésre való törekvést mutat a többi nemzetközi

139

Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére

A 2018. március 2-ig jóváhagyott projektek forrásainak összetétele (millió dollár)

A jóváhagyott projektek forrásainak összetétele (millió dollár) AIIB-hitel; 4188,60 önrész; 5384,72

Világbank-hitel; 2553,80

EIB-hitel; 1883,00

egyéb forrás; 5852,08

EBRD-hitel; 562,50 EDB-hitel; 40,00

ADB-hitel; 473,20

Forrás: https://www.aiib.org/en/projects/approved/index.html

A 2018 márciusáig bejelentett, jóváhagyásra váró projektek forrásainak összetétele (millió dollár) A jóváhagyásra váró projektek forrásainak összetétele (millió dollár) AIIB-hitel; 2355,2

önrész; 4472,5

Világbank-hitel; 1738,5

egyéb forrás; 2057,8

Forrás: https://www.aiib.org/en/projects/proposed/index.html

pénzügyi intézménnyel. Jin Liqun, az AIIB elnöke mindig is azt hangsúlyozta, hogy az AIIB kiegészítő, nem pedig helyettesítő intézmény – előreviszi, nem pedig felforgatja a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszert. 2) Az AIIB egy Dél-Dél együttműködési módot képvisel, kiegészítve a nemzetközi fejlesztési finanszírozás Észak-Dél együttműködési módját. Valószínűsíthető, hogy a Kína által vezetett AIIB sokkal nagyobb mértékben figyelembe veszi az ázsiai fejlődő országok sajátos körülményeit, ahelyett, hogy a pénzügyi segítségnyújtást politikai feltételekhez kötné. 3) Az AIIB a nemzetközi monetáris rendszer reformjának egyik katalizátora lehet, annak ellenére, hogy közvetlenül nincs hatással rá.

140

Az AIIB projektlistájának értékelése

AIIB források aránya a hitelezők között a 2018. március 2-ig jóváhagyott projektek esetében (%) (az önrész, és az egyéb, nem multilaterális hitelező intézmények által nyújtott források nélkül)

A cikk elején megfogalmazott hipotézisünk alátámasztására azokat a már jóváhagyott és jóváhagyás alatt álló projekteket vettük górcső alá, melyek az intézmény honlapján 2018. március elejéig bezáróan elérhetők voltak. Ez a lista ugyan nem engedi meg nagy ívű következtetések levonását, azonban egy átfogó képet mégis lehet alkotni a segítségével a bank jelenlegi és a közeljövőben feltételezhető tevékenységéről. A listában jelenleg 25 jóváhagyott, már folyamatban lévő, illetve 11 jóváhagyásra váró projekt szerepel (1. táblázat). Áttekintés jelleggel a projektekről néhány összefoglaló adat: a projekteket hét kategóriába sorolja a bank, ezek a közlekedési, energetikai, infrastruktúra-fejlesztési, telekommunikációs, vízgazdálkodási és városfejlesztési projektek, valamint a több ágazatot érintő, multiszektorális projektek. Megoszlásukat tekintve a jelenleg elfogadott projektek között dominálnak az energetikai (11) és közlekedési (7) projektek, a maradék legnagyobb részben multiszektorális (5) jellegű. A jóváhagyásra váró projektek sokszínűbbek: háromhárom közlekedési és vízrendszert érintő fejlesztést, két energetikai projektet, továbbá egy-egy infrastrukturális, multiszektorális és városfejlesztési projektet találunk ebben a körben. Az energetikai projektek jelenthetik az energiaellátási hálózat általános fejlesztését, hagyományos energiahordozókhoz kapcsolódó fejlesztéseket (pl. földgázvezetékek), és megújuló erőforrások kiépítését, javítását is (vízenergia, napenergia nagyobb kihasználása). A közlekedési projektek út-, vasút- és kikötőfejlesztéseket takarnak. Az infrastruktúra-fejlesztések általában városi infrastruktúra fejlesztését takarják, a multiszektorális projektek valamilyen átfogó fejlesztési alap (pl. infrastruktúrafejlesztési alap) létrehozását vagy komplex projektek kivitelezését (pl. nyomornegyed-felszámolás), mely érinti az infrastruktúrát, lakhatást, szociális hálózatot és egyéb területeket is. Szintén városi, vagy regionális infrastruktúra-fejlesztések egyéb kategóriákat is kaptak, mint telekommunikáció, városfejlesztés vagy vízgazdálkodás. Az átlagos projektméret 850 millió dollár körüli. A projektek jellege és a projektösszegek meglehetősen nagy szórást mutatnak, illetve nem fedezhető fel szignifikáns összefüggés a jelleg és a projektméret között. Ez érthető is, hiszen például az energetikai projektek között találunk viszonylag kis kapaci-

Forrás: https://www.aiib.org/en/projects/approved/index.html

AIIB források aránya a hitelezők között a 2018 márciusáig bejelentett, jóváhagyásra váró projektek esetében (%) (az önrész, és az egyéb, nem multilaterális hitelező intézmények által nyújtott források nélkül)

Forrás: https://www.aiib.org/en/projects/proposed/index.html

141

Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére

tású és erőforrás-igényű naperőmű-építést, de egy egész tartomány energetikai hálózatának kiépítését is; a közlekedési projektek között egy rövid útszakasz kiépítését, vagy akár egy nagyobb terület teljes vidéki úthálózatának fejlesztését is. A legdrágább projekt egyébként a Transz-Anatólia földgázvezeték (TANAP) kiépítése (8600 millió dollár), a legolcsóbb pedig egy ománi vasúthálózat-fejlesztést előkészítő projekt (60 millió dollár). A projektekben átlagosan nagyjából a teljes projektösszegek egyharmadát teszi ki az önrész, amit szinte minden esetben a kedvezményezett ország, vagy tartomány kormánya biztosít. Átlagosan további valamivel több mint egynegyed rész pedig egyéb forrásokból kerül finanszírozásra; ezek jelenthetnek különböző segélyalapokat vagy fejlesztéssel foglalkozó intézményeket, melyek nem bankok, vállalatokat, magánbefektetéseket, sok esetben azonban csak „egyéb partnerek” címen szerepelnek a projektköltségvetésben, kilétükről tehát nem tudunk közelebbi információt szerezni. A későbbi elemzés során, mivel cikkünk inkább a multilaterális bankok szerepére fókuszál, ezeket (az önrészt és az egyéb forrásokat) ki is vontuk a projektösszegekből. A 36 vizsgált projekt között összesen kilencet (a projektek egynegyede) találunk, melyet nem finanszíroz másik multilaterális fejlesztési bank, vagy legalább is nem részletezték a többi partner kilétét. A többi projekt esetében valamelyik másik multilaterális bankkal közösen finanszírozza azokat az AIIB. A második legjelentősebb partner a Világbank, a harmadik pedig az ADB, ez a két intézmény finanszíroz az AIIB mellett a legnagyobb mértékben projekteket a hitelösszegek nagyságát és a projektek számát tekintve (1. ábra és 2. ábra). Tehát az AIIB éppen a legnagyobb kritikusaival, az Egyesült Államokkal és Japánnal (illetve az általuk vezetett intézményekkel, a Világbankkal és az Ázsiai Fejlesztési Bankkal) működik együtt legintenzívebben a projektek finanszírozásában. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a Világbank ös�szesen 19 projektben vesz részt (11 jóváhagyott és 8 jóváhagyásra váró projektben), az ADB pedig ötben (melyek mindegyike már jóváhagyott projekt). Az EBRD és az EIB két-két projektben jelenik meg, továbbá az Eurázsiai Fejlesztési Bank (EDB) is finanszíroz egy projektet.

142

Az elemzés során azt is megnéztük, hogy a hitelezők között az AIIB forrásainak részaránya mekkora hányadot tesz ki az egyes projektek esetében. Ennek megállapításához a projektek összköltségvetéséből levontuk az önrészt, illetve minden olyan összeget, amely nem valamilyen hitelt nyújtó intézményhez kötődik, majd az így kapott értékeket arányosítottuk az AIIB forrásokhoz. Az eredményeket a lenti ábrák foglalják össze külön ábrázolva a már jóváhagyott és a még jóváhagyásra váró projekteket (3. ábra és 4. ábra). A jóváhagyott projektek között ötöt találunk, melyek esetében az AIIB források aránya meghaladja az 50%-ot. Mindegyik projekt esetében a bank gyakorlatilag egyedüli pénzintézetként vesz részt a hitelezésben. Az indiai projektben az egyetlen résztvevő partner Gudzsarát állam kormánya; a bangladesi fejlesztésben még különböző végrehajtó ügynökségeket nevez meg a projektdokumentáció (BREB és DESCO, vagyis a Banglades Rural Electrification Board és a Dhaka Electric Supply Company Limited, mindkettő bangladesi áramszolgáltató vállalat); a három ománi projekt esetében pedig helyi, koordinációs és menedzsment feladatkörökkel ellátott szervezetek jelennek még meg finanszírozókként (a vasúthálózat előkészítésében az Oman Global Logistics Group S.A.O.C. – OGLG; a kikötő fejlesztésében pedig a Special Economic Zone Authority of Duqm – SEZAD). A legtöbb projektet (12) 3050% közötti részarányban finanszírozza az AIIB, a többit pedig 30% alatt. A jóváhagyásra váró projektek között az indiai Mumbai négyes metró kiépítését teljes egészében az AIIB finanszírozza majd a tervek szerint, ezen kívül további öt projekt finanszírozási aránya 50-40% közötti, kettőt pedig kevesebb mint 20%-ban finanszíroz az intézmény. Az összes projektet egyben vizsgálva hat esetben marad alul az AIIB a Világbankkal szemben, vagyis hat olyan projekt van, ahol a Világbank-finanszírozás magasabb összeg, mint az AIIB része. További tizenegy esetben a két bank finanszírozási összege megegyezik; ez azt jelenti, hogy azok között, melyekben mindkét intézmény jelen van, eddig egy olyan projekt sem létezik, melyet az AIIB nagyobb arányban finanszírozott volna, mint a Világbank. Az ADB-vel ugyanez az összehasonlítás azt az eredményt hozza, hogy két esetben nagyobb az ADB-hitel összege, egy esetben megegyeznek és egy esetben az AIIBfinanszírozás összege magasabb. Az EBRD és az EIB,

bár viszonylag marginálisabb szereplők, mégis az AIIB-hitelek összege csupán négyből egy esetben magasabb, mint ezen bankoké. Összességében tehát a jelenleg nyilvánosságra hozott projektek elemzése alapján az állapítható meg, hogy az AIIB igen kevés esetben finanszíroz egymaga projekteket. Több másik multilaterális bankkal közösen finanszírozzák a legtöbb beruházást, sok esetben éppen az úgynevezett „riválisaival”, a Világbankkal és az ADB-vel. Sőt a közös finanszírozású projektekben is inkább egyenlő vagy kisebb hitelezőként szerepel az AIIB. Ez alapján tehát nem állja meg a helyét az a vélemény, miszerint az AIIB felforgatná a meglévő multilaterális finanszírozási rendszert azáltal, hogy domináns szereplővé lépne elő ezen a területen. Továbbá azok az aggályok sem érvényesek, miszerint a bank nem fogja tudni betartani a különböző szabványokat, hiszen mivel a legtöbb esetben társfinanszírozóként szerepel, ezért értelemszerűen a többi bank eljárásrendjéhez kell igazítania a sajátját. Az, hogy ez a későbbiekben is így marad-e, és az AIIB nem követel-e nagyobb szeletet az ázsiai fejlesztés piacából, a jövő kutatásainak kérdése lesz. Bár a nemzetközi tagság nagyban formálja az intézmény normáit, nem zárható ki, hogy az évek során jobban beágyazódó intézmény nagyobb befolyással lesz a térség országaira, mint a hagyományos intézmények, s regionális hegemóniát érhet el. Ehhez azonban az szükséges, hogy a továbbiakban is hasonló vagy gyorsabb ütemben fogadjanak be újabb projekteket az alulfinanszírozott országokban. Konklúzió Az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank már bejelentése óta megosztó intézmény. Szakértők és politikusok számos különböző álláspontot fogalmaztak meg vele kapcsolatban: egyesek a jelenleg fennálló világrend megdöntésére tett kísérletként, illetve az erre irányuló folyamat részeként tekintenek rá, mellyel Kína célja végső soron az Egyesült Államok hegemóniájának megszüntetése. Az intézmény léte

messze túlmutat önmagán, hiszen mérete és tagjainak száma alapján kevésbé lenne „fenyegető”, azonban az ellene irányuló amerikai nyilatkozatok azt sugallták, hogy valóban jelentős geoökonómiai, geostratégiai és geopolitikai változások következnek be a bank megalapításával. Amint azonban az intézmény ténylegesen megkezdte működését, ezek a viták csitulni látszódtak. Kína mindig is igyekezett azt az álláspontot képviselni, mely szerint az AIIB csupán azt a fejlesztési űrt kívánja kitölteni, mely az ázsiai–csendes-óceáni régióban már hosszú ideje tapasztalható, segítséget nyújtva az elmaradott országok meglehetősen nagy infrastrukturális fejlesztési szükségleteinek mielőbbi kielégítésében. Ezzel nem riválisként lépne fel a többi multilaterális fejlesztési bank ellenében, hanem azok mellett, velük együtt működne közre, hogy a térség minél előbb felzárkózhasson a világgazdasághoz. Ugyan Kína gazdasági és stratégiai érdekei tagadhatatlanok e tekintetben, hiszen egyrészt építőipari kapacitásainak lekötésében fontos szerepet kaphatnak az infrastrukturális fejlesztések, másrészt pedig hosszútávon mindenképpen előnyös számára, ha szomszédai jelentősebb felvevőpiacként tudnak megjelenni, ahol nagyobb arányban tudja terjeszteni késztermékeit. Ezzel együtt a bank eddigi működését tekintve, a meglévő és tervezés alatt álló projektek finanszírozói összetételét megvizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy az AIIB inkább kooperatív politikát folytat, nagymértékben együttműködik a meglévő intézményrendszerrel a projektek finanszírozását illetően, így aztán a korábbi támadó hangvételű kommentárok a világrend és a fennálló pénzügyi rendszer felforgatását illetően egyelőre alaptalannak tűnnek – ezzel együtt azok a bíráló hangok is, melyek szerint az AIIB nem fog megfelelni a nemzetközi finanszírozási rendszer szabványainak és kritériumainak, hiszen éppen azzal, hogy más bankokkal működik együtt, azok szabványait is át kellett vennie.

143

Egy pénzügypolitikai döntés

144

geopolitikai következménye

145

Egy pénzügypolitikai döntés geopolitikai következménye

Szerző: Kolozsi Pál Péter

1992. szeptember 11. péntek és szeptember 16. szerda között az egykor oly büszke és hatalmas brit birodalom kínos és fájó vereséget szenvedett a korábban épp általa dominált pénzügyi piacon a nemzetközi pénzvilágban ekkoriban megjelenő spekulatív tőkével szemben, és arra kényszerült, hogy kilépjen az európai árfolyammechanizmusból (ERM). A Soros György nemzetközi hírnevét megalapozó font elleni spekuláció jelentős mérföldkő volt mind a pénzügyek, mind az európai politikai történetében, ami az azonnali gazdasági és politikai hatásokon túl messze ható következményekkel is járt.

William Keegan, a brit pénzügyi újságírás doyenje, a jegybankvilág szakmai szervezetét, az OMFIF-et ügyvezető igazgatóként irányító David Marsh és Richard Roberts, a King’s College tanára „Six Days is September – Black Wednesday, Brexit and the making of Europe” című könyvükben egyenesen azt állítják, hogy a font elbukása volt az az esemény, ami elvezetett a 2016-os Brexit népszavazáshoz és az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséhez. A könyv – ami a címéhez hűen valóban erre a bizonyos hat napra fókuszál – telefonbeszélgetések, visszaemlékezések, interjúk, korabeli cikkek alapján rekonstruálja és helyezi kontextusba ezt a szűk hetet, szinte krimiszerűen tárva az olvasó elé a történéseket. De mi is történt pontosan ebben a hat napban és miképp illeszkedik ez a hatnapos dráma a brit euroszkeptikus hagyományokhoz? Ki hibázott, ki a felelős a szégyenletes bukásért? Mi volt a szerepe a spekulánsoknak és mi a Bundesbanknak? Hibáztatható-e a média? Esetleg nem is katasztrófa volt az ERM-ből való kilépés, hanem az egészen a globális pénzügyi válságig tartó brit gazdasági prosperitás alapfeltétele?

146

és ténylegesen is romokban hevert, a nemzetek közötti gazdasági aktivitás gyakorlatilag megszűnt. Ennek egyik fő oka az volt, hogy nem működött a kereskedelemhez szükséges nemzetközi fizetési és hitelrendszer, nem voltak konvertibilis valuták. A helyzeten a Marshall-segély lendített, az 1948 és 1952 között működő program révén ugyanis Európában jelentős dollárlikviditás jelent meg, ami lehetővé tette az érdemi gazdasági kooperációt. Ennek eredménye volt az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet 1948-as, majd pedig az Európai Fizetési Unió 1950-es létrehozása, ami 18 ország esetében tette lehetővé a nettó elszámolást. A Bretton Woods-i pénzügyi rendszerben a dollár volt a központi deviza, de egészen az 1960-as évekig a font

Királyságot és kontrollálni az ős rivális Németországot – ennek eleme volt a britekkel szembeni vétó és a francia aranytartalék radikális, évi 400 tonnával való növelése 1958 és 1966 között -, de a francia terv végül kudarcot vallott. Az évtized végére egyértelművé vált a német gazdasági hegemónia, amivel a három nagy nyugat-európai hatalom körében újra divatba jöttek a hatalmi egyensúlyra vonatkozó koalíciók. Londont az árfolyamstabilitás mellett kardoskodó Párizs egyre inkább Bonn ellensúlyának látta, a franciáknál sokkal erősebb gazdaságpolitikai koordinációt javasló német fél pedig a brit szövetséggel azt akarta bizonyítani, hogy a keleti nyitás mellett nyugati orientációja is erős maradt. Az Egyesült Királyság jelentősége tehát fel-

volt a második legfontosabb nemzetközi pénz.

értékelődött, aminek következtében 1973-ban nem is gördült akadály a brit EGK-tagság elé.

A szerzők szerint az 1956-as szuezi válság utáni világpolitikai súlyvesztés miatt merült fel Harold Macmillan brit kormányfőben az EGK-hoz való csatlakozás ötlete, amit azonban De Gaulle francia elnök – szintén geopolitikai megfontolásból, de gazdasági indokokra hivatkozva – elkaszált. Az 1960-as években a német gazdaság robbanásszerű fejlődése és a német márka felértékelődése okozott riadalmat, különösen Párizsban: De Gaulle egyszerre akarta az európai együttműködésen kívül tudni a szerinte megbízhatatlan Egyesült

A pénzügyi integráció is felgyorsult. Az erősen Európa-párti Edward Heath vezetésével London 1972 májusában csatlakozott az európai valutakígyóhoz, a brit „kaland” azonban nem volt hosszú életű: június végén London bejelentette, hogy 2,5 milliárd dollárnyi tartalék intervenciós elégetése után elhagyja a valutakígyót. A Bank of England ekkor még nem volt független, és a politikai súlya sem volt jelentős, amit jól érzékeltet, hogy a jegybank elnökét csak a döntés után értesítet-

Brit szigetek versus kontinentális Európa Az Egyesült Királyság és a kontinentális Európa közötti kapcsolat sosem volt problémamentes. Nem elfeledve a britek egyéb európai hatalmakkal vívott háborúit, a nexust az is érdemben befolyásolta, hogy az utóbbi 1000 évben a nagy európai háborúk, a vasfüggöny felépülése és lebontása, az európai történelmet nagyban alakító diktátorok hatalomra kerülése és bukása, a határok gyakran drasztikus átrajzolása mind a Csatorna európai oldalán zajlottak, a szigetlakók pedig tisztes távolból figyelhették az eseményeket. A brit-kontinentális szembenállás szinte közhely, inkább csak az a kérdés, hogy mikorra datáljuk a szakítást: egyesek szerint már akkor megtörtént, amikor a római légiók elhagyták Britanniát (400 körül), mások inkább az 1530-as évekre tennék, amikor VIII. Henrik szakított a katolikus egyházzal. „We are with Europe, but not of it” – idézik a szerzők az angol mentalitás bemutatására Winston Churchillt, aki szerint, ha választani kell, Britanniának mindig a nyílt tengert kell választania az európai kontinenssel szemben. Áttérve a közelmúltra s a gazdasági aspektusra, a második világháborút követően Európa átvitt értelemben

147

Egy pénzügypolitikai döntés geopolitikai következménye

a nagypolitikai mozgások, részben a kialakuló brit recesszió miatt olyan helyzet alakult ki, hogy szinte ez maradt az egyetlen lehetséges lépés.

Az Egyesült Királyság 1990. októberben lépett be az ERM-be. Az egyik fontos brit probléma ekkor a magas infláció volt (1990-ben csaknem 10 százalék, szemben a 3 százalék alatti német értékkel), ami recesszióval társult. Október 5-én Major telefonon értesítette az európai vezetőket, hogy az Egyesült Királyság csatlakozik a rendszerhez, mégpedig azt is megmondta, hogy

A szerzők szerint a brit politika arra számított, hogy a csatlakozás erősíti a fontot, így lehetőség nyílik a kamatcsökkentésre. Hans Tietmeyer, a Bundesbank akkori nemzetközi igazgatója és későbbi elnöke szerint érthetetlen, hogy miképp gondolhatták Londonban, hogy az ERM-csatlakozás után folyamatosan csökkenteni tudják majd a kamatokat, egyértelmű volt ugyanis, hogy a német kamatok emelkedni fognak a német újraegyesítés miatt. „Ha London valóban alacsonyabb kamatokat akart, akkor sokkal gyengébb árfolyamon kellett volna csatlakoznia, vagy ki kellett volna maradnia az ERM-ből még egy jó ideig” – összegezte véleményét a német jegybankár. A későbbi események végül a pes�szimista olvasatot igazolták, pedig eleinte semmi nem

2,95 márkás középárfolyamon. A keresztárfolyamot már sokan ekkor túlértékeltnek tartották (kiemelten a Bundesbank vezetői), másokban (Banque de France) pedig az keltett ellenérzést, hogy a britek egyoldalúan döntöttek az árfolyamról, miközben ennek kollektív döntésnek kellett volna lennie. Visszatekintve azt mindenképp szimbolikusnak tekinthetjük, hogy a brit ERM-csatlakozásra 5 nappal a német újraegyesítést követően került sor – azaz a britek akkor próbáltak felszállni az európai hajóra, amikor épp fordult a széljárás, és nem lehetett tudni, hogy ki milyen irányban halad majd tovább.

utalt komolyabb problémára. Az 1992. áprilisi választásokra jó erőben érkezett meg a brit gazdaság: elindult a felívelés, csökkent az infláció, javult a külső egyensúlyi helyzet, csökkenni tudott a kamat. Az ekkor már Major vezette konzervatívok meg is nyerték a voksolást. Pedig a mélyben már elkezdett gyűlni a feszültség. A német újraegyesítés jelentős átalakulást hozott az európai geopolitikai térben, pénzügyi szempontból pedig különösen az az amúgy erősen belpolitikai döntés bizonyult meghatározónak, hogy a kelet-német márkát egy az egyben váltották át nyugat-német márkára. Az egyesítés ebben a formában egyértelműen az inf-

Csatlakozás teljes titokban, halmozódó feszültségek

ték, hogy a font áttért a lebegő árfolyamra. 1978-ig Olaszország és Franciaország is kilépett a valutakígyóból, ami az Európai Monetáris rendszer (EMS) megalapításához vezetett 1979-ben. A márka felértékelődését és annak versenyképességi hatásait a többi európai országra is szívesen átterjesztő németek a „burden sharing” jegyében erősen támogatták az EMS projektet, a britek pedig a fontot és szuverenitásukat féltve elejétől kezdve ellenezték azt. Az Európai Monetáris Rendszer Az EMS egy fix, de kiigazítható árfolyamrendszer volt, amiben az egyes országoknak időről időre lehetőségük volt leértékelni a devizájukat. A keresztárfolyamokat viszonylag gyakran kiigazították, a rendszer első négy évében – amit természetesen erőteljesen determinált az olajválság, az iráni forradalom és a Volckerféle szigorítás az Egyesült Államokban – átlagosan nyolchavonta, majd a turbulencia csökkenésével egyre ritkábban. Az Egyesült Királyság 1979-ben formálisan csatlakozott az EMS-hez, de a rendszer magját jelentő árfolyammechanizmushoz (ERM) ekkor még nem. Az 1980-as években egyre erősödtek az ERM-párti hangok Londonban is, nem utolsó sorban azért, mert a dollár jelentősen erősödött és a font árfolyama megközelítette a megalázónak tartott 1 dolláros szintet. Ennek

148

végül az 1985-ös Plaza-megállapodás vetett véget, de a brit kormány ekkor még ellenállt – a belépésnek mindössze egyetlen nagy ellenzője volt, őt azonban Margaret Thatchernek hívták, aki még a lemondását is belengette 1985 végén, ha a font csatlakozik az európai árfolyammechanizmushoz. Az 1980-as évek második felében a brit gazdaság jelentős átalakuláson ment át. A deregulációnak köszönhetően nőtt a hitelezés, de mindeközben az infláció csökkentése érdekében magasan tartották a kamatokat, ami fékezte a növekedést. Szabadon lebegő árfolyam mellett a kamatok esetleges csökkentése a font gyengülését és inflációt okozott volna az importárak emelkedésén keresztül. Ebben a helyzetben az ERM vonzó lehetőséggé vált: a Bundesbank hitelességének importálásával úgy lehet csökkenteni az inflációt, hogy közben az árfolyam stabil és a hitelezési boom folytatódhat. Legalábbis elvileg. Az évtized végén az irányadó kamat már 15 százalékos volt, a külső egyensúly pedig vészesen romlott, ami el is vezetett az erősen euroszkeptikus Nigel Lawson pénzügyiminiszter – az ismert celebszakács, Nigella Lawson édesapja – lemondásához. Utóda az Európa-párti későbbi miniszterelnök, John Major lett. Pénzügyminiszterként Major egyik fő politikai teljesítménye az volt, hogy meggyőzte Thatchert az ERM-be való belépésről – illetve talán inkább részben

149

Egy pénzügypolitikai döntés geopolitikai következménye

(éves áltagos ütem, százalék) Egyesült Királyság Németország Franciaország

Gazdasági növekedés 1992-1999 2,7

1999-2009 2,5

2009-2016 1,2

1992-1999 8,2

1999-2009 5,2

2009-2016 7,0

1,4 2,0

1,6 1,9

1,0 0,6

8,4 10,5

9,0 8,5

5,6 9,8

lációs nyomás emelkedéséhez vezetett Németországban, ami magasabb német kamatokkal volt konzisztens. Fontos aláhúzni, hogy a Bundesbank – szemben a többi vezető jegybankkal – ekkor már független volt a kormányzattól, és törekedett is távol tartani magát a politikai szempontoktól. A német infláció 1991-ben

Augusztus végén és szeptember elején először a svéd korona került bajba, majd a finn márka el is hagyta a rendszert, illetve az olasz líra védelmére kellett több tízmilliárd dollárt költeni. A piaci feszültség egyre csak nőtt, a brit kormány felkészülés gyanánt 10 milliárd ECU-s nemzetközi hitelt vett fel a font védelme érde-

kezdett emelkedni, miközben a többi nyugat-európai országban csökkenés volt megfigyelhető, ami el is vezetett a német szigorításhoz. A német kamatok 1989-ben 3 százalékponttal voltak az amerikai kamatok alatt, 1992-ben pedig már 6 százalékponttal meghaladták őket. Ez nagyon jelentős monetáris politikai fordulatot jelentett a transzatlanti térségben és különösen Európában.

kében – nagyjából ugyanakkor, amikor Soros György is hasonló összegű forrást mozgósított a font gyengítésére és bedöntésére.

Mindez azt jelentette, hogy az Egyesült Királyság csapdába került: (1) gyorsan csökkent a brit és a német kamatok közötti különbség, ami növelte a font sebezhetőségét, (2) az infláció csökkenése miatt a reálkamatok emelkedni kezdtek, (3) a font erősödött a dollárral szemben, ami a brit exportőrök helyzetét nagyban nehezítette. Ebben az amúgy is nehéz helyzetben került sor 1991-ben a maastrichti csúcstalálkozóra, ami lerakta a gazdasági és monetáris unió alapjait, illetve céldátumot jelölt ki a közös európai valuta bevezetésére. Ezt a Bundesbank nem támogatta, és Maastricht után az inflációs nyomás emelkedésére hivatkozva újra emelték a kamatokat. A maastrichti szerződést Dánia 1992 júniusban elutasította el, majd Mitterand francia elnök bejelentette, hogy ősszel Franciaország is referendumot tart. A Bundesbank ezt követően megint kamatot emelt, ami a többi nyugat-európai államban komoly felháborodást okozott, hisz minden német kamatemelésre vagy kamatot kellett volna a többieknek is emelni, vagy pedig le kellett volna értékelniük a devizájukat – amit belpolitikai és gazdasági okokra hivatkozva mindenki elvetett. Major Kohlnál próbálta elérni a kamatcsökkentést, amit a kancellár a Bundesbank függetlenségére hivatkozva utasított vissza. A Bundesbank pedig nem engedett – Wim Duisenberg akkori holland jegybankelnök, az EKB későbbi elnöke szavait idézve: a német jegybank olyan volt, mint a tejszínhab: minél jobban verték, annál keményebb, azaz ellenállóbb lett.

150

Munkanélküliség

Az a bizonyos hat nap 1992. szeptember 11-én, pénteken esni kezdett a font, amit John Major először szóban próbált meg kezelni (verbális intervenció) – sikertelenül. A pénteki nap a líra szabadesésével kezdődött, és az olasz jegybank rögtön segítséget is kért a Bundesbanktól, amelynek elvileg ugyanúgy meg kellett volna védeni az árfolyamsávot, mint a Banca d’Italia-nak. Guilano Amato olasz miniszterelnök és Carlo Azeglio Ciampi jegybankelnök ennek megfelelően fel is hívta Helmut Schlesingert, a Bundesbank vezetőjét, aki mindenki meglepetésére közölte: a Bundesbank még az EMS létrehozásakor titkos megállapodást kötött az akkori német kancellárral, hogy amennyiben a német márka stabilitása indokolja, akkor a Bundesbank nem kötelezhető az intervencióra.Szombaton német delegáció érkezett Rómába, az olaszok bele is egyeztek a leértékelésbe, de a többi devizáról nem született döntés, amelyek így túlértékeltek maradtak a márkával szemben. Az olasz leértékelés híre szombat este érkezett meg Londonba, de Major hallani sem akart a font leértékeléséről. Hasonlóan gondolkodtak a franciák is, akik a sorsdöntő maastrichti referendumra készültek, hiszen egy pénzpiaci feszültség és különösen egy leértékelés a „nem”-ek győzelmi esélyét növelte volna. Vasárnap a brit lapok már kritikus időszakról és monetáris őrületről cikkeztek. Vasárnap a helyzet súlyosságát érzékelve Schlesinger körbetelefonálta a többi jegybankot, hogy kamatcsökkentésre készül a Bundesbank – már csak az volt a kérdés, hogy nem lépette túl későn a német jegybak, illetve elegendő lesz-e ez a piacok megnyugtatására.

Hétfőn 9:30-kor Frankfurtban összeült a Bundesbank vezetése, és 5 év után újra kamatot csökkentett. A kamatvágás azonban túl szerényre sikerült (25 bázispont), illetve sokaknak úgy tűnt, hogy a Bundesbank politikai nyomásra döntött, ami a fontot rögtön nehéz helyzetbe hozta. Schlesinger a kamatvágás utáni sajtótájékoztatón ki is fejtette, hogy nehéz volt a döntés a magas német infláció miatt, ami szintén nem nyugtatta meg a piacokat. A font-krízis egyre inkább a „mikor” kérdésévé vált. Kedden a Financial Times már arról írt, hogy a líra után a spekuláció következő célpontja a font lesz. De nem ez volt a nap szenzációja, hanem hogy Schlesinger interjút adott a Handelsblattnak és a Wall Street Journalnak. A felfordulást az okozta, hogy a Handelsblatt kedd reggel a frankfurti konfirmálás előtt szétküldte a hírügynökségeknek Schlesinger válaszait, amiben ez állt: „nem zárható ki, hogy a francia referendum előtt egy vagy két deviza nyomás alá helyeződik”. A piaci értékelések szerint ez lefordítva azt jelentette: Add el a fontot! És a kereskedők pontosan ezt is csinálták, azaz a font bedőlését közvetlenül az váltotta ki, hogy egy német újság a sajtóetika alapszabályait felrúgva szétkürtölte a német jegybankelnök szerencsétlenül megfogalmazott szavait a médiának. Már aznap este kiment egy hivatalos korrekció, de annak már nem volt hatása: a font zuhanni kezdett, Schlesinger szavai olaj voltak a tűzre

(amiért amúgy a könyvben saját írásában a német jegybankár bocsánatot is kér). A szerdai nap ennek fényében nem meglepő módon a font teljes összeomlását hozta, a spekulánsok pár óra alatt legyőzték a jegybaki világot – a szerzők szerint a küzdelem nem volt „fair”, hiszen a hivatalos oldal megosztott volt, jelentősek voltak az érdekellentétek, a piaci erők pedig mind ugyanabba az irányba álltak és eladták a fontot. A végeredmény így nem is lehetett kétséges. Szerdán a Bank of England dealerei reggel 7:30-kor jelentek meg a piacon, az eladások pedig olyan intenzívek voltak, hogy 10 órára a BoE 10 milliárd dollárt égetett el a tartalékaiból, az árfolyam pedig meg se moccant. Major ekkor egyezett bele a nap első kamatemelésébe, ami rögtön 200 bázispontos volt. A brit kormány bejelentette, hogy bármit megtesz a font védelmében, de sem ennek, sem a kamatemelésnek nem volt hatása. A támadás fokozódott, de mivel Major épp egy megbeszélésen volt a konzervatív párti politikusokkal, így nem lehetett telefonon elérni. A jegybanki vezetők a helyzet súlyoságára tekintettel személyesen keresték fel a kormányfőt, aki azonban nem szakította félbe a megbeszélést, így a font elleni támadás közepén a pénzügyi vezetésnek egy folyosói szófán kellett várnia Majorre, egészen 12:45-ig. A jegybank vezetése ekkor már az ERM-tagság felfüggesztését javasolta, a felelősséget

151

a Bundesbankra és a francia népszavazásra hárítva. Ebben az időszakban mindegy egyes perc 18 millió fontjába került a BoE-nek, a piacok azonban nem nyugodtak meg, így 14:15-kor a jegybank újabb 300 bázispontos kamatemelést jelentett be – egy napon belül a másodikat, amit a piac rögtön a gyengeség jelének értékelt. A kapituláció előtt a németek még egyszer kikosarazták a brit miniszterelnököt, a font végül 16 órakor hivatalosan is elhagyta az ERM-et, a Bank of England tartalékai teljesen kimerültek. A font rögtön 3 százalékot esett a márkával szemben, jelentős hasznot hajtva a spekulánsoknak. Olaszország is követte a briteket, a spanyol pezetát pedig leértékelték. Black vagy White? 1990 októberében az Egyesült Királyság teljes titoktartásban és a kötelező konzultációk elhagyásával csatlakozott az ERM-hez – két évvel később pedig tömegek szeme láttára esett ki onnan tragikus gyorsasággal. A fekete szerda után egy hónappal Erzsébet angol királynő Németországba utazott és azt kérdezte Schlesingertől, hogy miképp lehettek ilyen erősek a spekulánsok. A német jegybankár pedig csak annyit mondott: fix árfolyamok és nagy inflációs különbözet mellett sajnos nagyon jók a spekulánsok esélyei. Szeptember 20-án a francia választópolgárok nagyon kis különbséggel támogatták a maastrichti szerződést, ami azonnal jelentős frank-eladásokat eredményezett a piacon. Mitterand francia elnök két nappal később Párizsban fogadta Kohl kancellárt, és a francia elnöknek – brit kollégájával szemben – sikerült meggyőznie a német felet, hogy csökkenteni kell a kamatokat. „Nagy hibát vét Németország, ha Franciaországot úgy kezeli, mint Angliát – a két ország ugyanis sem gazdasági, sem politikai, sem stratégiai értelemben nem összehasonlítható” – mondta állítólag Jean Claude Trichet, a francia jegybank frissen megválasztott elnöke (későbbi EKB-elnök). A francia érvelés meggyőző lehetett, mert a két jegybank közös nyilatkozatot adott ki, illetve a héten közösen elköltöttek több mint 30 milliárd dollárt intervencióra, a francia kamatokat emelték, a németet csökkentették, a spekulációt pedig, ha ideiglenesen is, de sikerült letörni. Nem meglepő módon a franciák kivételes kezelése nem tetszett Londonnak, a Kohl-Mitterand megbeszélést ezért titkosítottak is. Párizs ellenállása ezzel együtt sem volt hosszú életű: újraindult a spekulatív támadás, 1993 nyarán pedig az árfolyamsáv +/- 15 százalékra

152

153

Egy pénzügypolitikai döntés geopolitikai következménye

a nem is olyan távoli jövőben. A könyv szerzői szerint a brit politikának három nagy tévedésért kellett fizetnie, hiszen – nem ismerte fel, hogy a közös európai pénz projektje milyen előrehaladott állapotban van, különösen a francia oldalon, ami az ERM működését is alapjaiban befolyásolta; – rosszul mérte fel a német újraegyesítés gazdasági és pénzügypolitikai jelentőségét, illetve hogy a Bundesbank ebből adódó kamatemelése következtében a brit monetáris lazítás nem lesz fenntartható; – John Major túlértékelte saját képességeit és lehetőségeit a német pénzügypolitikai befolyásolása tekintetében, hiszen a brit miniszterelnök gyakorlatilag semmilyen eredményt nem tudott elérni ezen a téren a kritikus időszakban.

szélesítésével gyakorlatilag véget ért az EMS-korszak. „A bajokat az okozta, hogy Németország nem tudta menedzselni az újraegyesítést, a költségeket pedig a többi európai országgal akarták megfizettetni» – összegezte a francia véleményt a könyv szerint Mitterand. A fontválság alapvető változásokat indított el, a hos�szabb távú következmények tekintetében azonban nincs egységes vélemény – vannak ugyanis, akik szerint nem is Black Wednesday volt ez a bizonyos szerda, hanem White Wednesday, hiszen ezt követően lett független az angol jegybank, és 15 éves felívelés köszöntött az Egyesült Királyságra. A növekedési ütem jellemzően magasabb, a munkanélküliség jellemzően alacsonyabb volt, mint a francia és a német, és bár a font leértékelődött, de ez nem járt inflációs nyomással – ami jó eséllyel a globalizálódás gyorsulásának, a kínálat oldali reformoknak és a viszonylag visszafogott bérdinamikának volt köszönhető. A könyvben még egy olyan, elsőre tán fura párhuzam is előkerül, hogy az ERM kilépés olyan volt, mint az 1940-es dunkirki evakuálás, ami ugyan semmiképp sem volt brit győzelem, de lehetővé tette az erőgyűjtést és a későbbi végső győzelmet. A pár hónappal korábban még választási győzelmet arató brit konzervatívok és különösen Major sok éven át nem tudtak talpra állni ebből a megalázó pofonból.

154

Ezt az is erősíthette, hogy a font elleni csata nyertesei nagyon is jól láthatók és beazonosíthatók voltak, különös tekintettel az ezen pár nap alatt világhírnevet szerző Soros Györgyre. A spekuláns és a hedge fundok bemutatására egy egész fejezetet szánó könyv szerint Soros jóval többet nyerhetett ezekben a napokban, mint a gyakran emlegetett 1 milliárd font, és az is beszédes, hogy a The Guardian egy későbbi interjújában Robin Leigh-Pemberton, a Bank of England akkori kormányzója szomorkásan azt mondta: jó eséllyel úgy emlékeznek majd rá, mint arra a jegybankelnökre, aki hivatalban volt, amikor Soros győzött. Zárógondolatok: első és második Brexit? A könyvben bemutatott dokumentumok, leírások, elbeszélések egyértelműen alátámasztják, hogy London jellemzően csak félszívvel vett részt az európai projektben – talán egyetlen pillanat volt, amikor ez megfordítható lett volna, épp a kérdéses ERM-tagság időszaka, ami ugyanakkor nagy bukással végződött. Az árfolyam leértékelése nem volt példa nélküli – a második világháború előtt egy font 4,86 dollárba került, 1985-ben pedig az árfolyam csaknem elérte a paritást , az 1992-es font-fiaskó azonban a körülmények és a következmények miatt kivételes esetnek tekinthető. Egy pár évtizeddel korábban még világbirodalom-

ként számontartott ország egyetlen hét alatt elégette teljes tartalékát, leértékelte a pénzét, és azzal volt kénytelen megalázottan szembesülni, hogy egy nagy politikai projektben, az újraegyesítésben támogatott Németország sem segíti ki a bajból. „Az Egyesült Királyság támogatta a német újraegyesítést, de sok brit úgy érzi, hogy magas árat kell ezért a támogatásért fizetni” – foglalta össze sokak frusztráltságát maga a brit miniszterelnök a német kancellárnak írt levelében, de mint láttuk, hiába.

Az 1992-es brit ERM-kilépés egyértelműen „összerántotta” a többi európai országot. A szerzők rámutatnak, hogy a font-krízis felgyorsította a közös európai pénz bevezetését, még a nagy ellenző Schlesinger és Issing is enyhébb hangot kezdett megütni a válság után. Issing később el is ismerte, hogy a fordulópontot egyértelműen a 1992-1993-as valutaválság jelentette, a status quo ezt követően nem volt tartható. „A líra 30 százalékot gyengült, az olasz piacra termelő dél-német vállalatok csődbe mentek, arra jutottunk, hogy a közös piac nem tudna túlélni még egy ilyen válságot” – mutatta be meglepő őszinteséggel a valós motivációkat a német jegybankár. Frankfurt ezt követően vissza is vett a szigorából, a Bundesbankot 1993 és 1999 között vezető Hans Tietmeyer lett az első olyan német jegybankelnök, aki hatéves elnöksége alatt egyszer sem emelt kamatot.

Az nem kérdéses, hogy az ERM-tagság és különösen annak csúfos vége alapjaiban határozta meg a britek hozzáállását az európai integrációhoz és az Európai Unióhoz. A könyv egyik érdekes megállapítása, hogy az 1992-es ERM-kilépés volt az „első Brexit”, amit 2016ban követetett a „második Brexit”. 1990 októberében úgy tűnt, hogy sikerült túllépni a hagyományos britkontinentális ellentéten, a szembenállás véget ért. A rózsaszín köd azonban hamar tovatűnt a maastrichti vitával és az ERM-kényszerű elhagyásával, és ez a csalódottság csúcsosodott ki a 2016-os népszavazásban, ami az 1950-es, 1960-as évek brit szeparatizmusához való visszatérést jelenti. A szerzők szerint az ERM-válság az Egyesült Királyság Európához való viszonyában egyértelműen egy inflexiós pont, ott kezdődött ugyanis az a távolodás, aminek végpontja a brit kilépés lesz

A közös európai pénz azóta bevezetésre került, az eurozónában a nemzeti jegybankokat felváltotta az Európai Központi Bank, mindez ugyanakkor nem akadályozta meg, hogy az európai országok legyenek a 2007-ben kirobbant globális pénzügyi válság egyik legnagyobb vesztesei (ső, egyesek szerint inkább fokozta a bajt). A szerzők szerint ennek többek között a nem megfelelő pénzügypolitikai rendszer volt az oka, illetve azok a „kollektív hibák” (Jacques Delors) és az az „öntelt amnézia” (Mario Draghi), ami a döntéshozókat a válság előtti időszakban jellemezte. Már csak az a kérdés, hogy 1992-ös első Brexithez hasonlóan a 2016-os második Brexit is a német-francia tengely megerősödését hozza-e magával, illetve hogy az esetlegesen ebből következő döntések pár év távlatából jobb döntésnek bizonyulnak-e a font-válság után hozottaknál?

155

156

A negyedik ipari forradalom 157

A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások Szerző: Czirják Ráhel

A 18. századtól kezdődően az ipari forradalom alapvetően változtatta meg a gazdaságot, az emberiség természethez fűződő viszonyát és a mindennapi életet is. Ez a folyamat napjainkig tart, ám ma már az úgynevezett negyedik ipari forradalomról beszélhetünk. Bár az évszázadok során született különböző technológiai vívmányokat legtöbben a fejlődés eszközeiként, jeleiként tekintik, az ipari forradalomnak nevezett komplex folyamatnak és a nyomában járó technikai haladásnak vannak árnyoldalai is. Többrészes tanulmányunkban Afrika szemszögéből vizsgáljuk az ipari forradalom legújabb szakaszát, és arra keressük a választ, hogy milyen veszélyeket és lehetőségeket hordoz a fekete kontinens számára.

A téma komplexitásából adódóan nem vállalkozhatunk annak teljeskörű vizsgálatára, hiszen egy akár több kötetből álló, sok más tudományterület szakértőjével közösen készített vizsgálat esetén is biztosan lenne olyan szegmens, melyet nem érintenénk. Ehelyett a negyedik ipari forradalom lehetséges hatásait három dimenzió – a gazdaság, infrastruktúra és a (természeti) környezet – mentén igyekszünk megragadni – az egyes dimenziókon belül is bizonyos szűkítéssel élve, tekintve, hogy a vizsgálat e nélkül még mindig túl nagyszabású lenne. Mindezeket szem előtt tartva tanulmánysorozatunk célja a gondolatfelvetés, melynek továbbgondolására, e mentén szakmai vita kibontakoztatására invitálja az Olvasókat. Az első részben a gazdaságról, másodikban az infrastruktúráról, a záró részben pedig a természeti környezetről lesz szó, Afrika perspektívájából.

158

ipari forradalom – gőzgéptől a mesterséges intelligenciáig Az ipari forradalom alapjaiban változtatta meg az emberiség természethez fűződő viszonyát, a gazdasági termelés módját, ezekből fakadóan pedig a mindennapi életet. Az eredeti tőkefelhalmozás és a polgárosodás hatására az először a Brit-szigeteken kibontakozó folyamat napjainkig tart – ám most már világszinten.Az ipari forradalom kb. negyed évezredes története különböző szakaszokra osztható. A szakirodalomban a legelterjedtebb tagolás három korszakot különböztet meg, a gazdaságra legnagyobb hatást gyakorló technológia alapján: az ipari forradalom kezdeti időszaka – más néven az első ipari forradalom – az 1760-as évektől az 1840-es évekig tartott, melynek legmeghatározóbb találmánya a gőzgép volt, mely

az állati erő használatát váltotta ki a mezőgazdaságban, az iparban pedig lehetővé tette a gépesített termelés beindítását. A második ipari forradalom – mely nagyjából az 1870-es évektől az első világháborúig tartott – legszignifikánsabb technológiai vívmánya az elektromos áram és annak széleskörű elterjedése, ehhez kötődően pedig a tömegtermelés beindulása volt. A harmadik ipari forradalom kezdete a 20. század második felére – nagyjából az 1960-as évekre – tehető, amit az elektronika, információs technológia és a termelés automatizálása fémjelez. Napjainkra pedig egy negyedik ipari forradalomról beszélhetünk, ami a harmadik szakasz digitális forradalmára épít, ám egy attól elkülönülő új korszakot képez, a technológiai fejlődés sebessége, kiterjedtsége és a rendszerre – úgy, mint a termelési rendszerre, menedzsmentre vagy a kormányzásra – gyakorolt hatása miatt – érvel Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója és ügyvezető elnöke. A negyedik ipari forradalmat a különböző technológiák fúziója jellemzi, mely elmossa a határvonalat a fizikai, digitális és biológiai szférák között, ami a különböző tudományágak, a gazdaság és az ipar átalakítása mellett az emberi lény mibenlétének kérdését is felveti. Az ipar 4.0-nak is nevezett új érát olyan találmányok és kutatási irányok jellemzik, mint a mesterséges intelligencia, robotika, a „dolgok internete” (Internet of Things – vagyis a különböző eszközök, tárgyak internet alapú összekapcsolódása), önvezető autók, 3Dnyomtatás, nanotechnológia, biotechnológia, anyagtudomány, energiatárolással kapcsolatos kutatások vagy a kvantumszámítás. A tudományos-technológiai fejlődés gyakorlati következményeként a termelés egyre rugalmasabbá válik, válhat. Ez egyrészt a gyártás során alkalmazott robotika következménye, az „okos berendezések” ugyanis a folyamat különböző paramétereit folyamatosan mérve kommunikálhatnak a környezettel, megkönnyítve ezzel a termelési eljárás kiigazítását már a folyamat közben – amennyiben az szükséges. A megnövekedett adatmennyiség pedig a vevők igényeihez való jobb alkalmazkodást is lehetővé teszi. Az internet és például a 3D-nyomtatás pedig liberalizálja a technológiához való hozzáférést, ezzel lehetővé téve a termelés decentralizációját. Vagyis az ipari forradalom jelenlegi szakaszában egyre inkább lehetségessé válik olcsón és rugalmasan termelő kis üzemek létrehozása.

A negyedik ipari forradalom tehát számos lehetőséget, ugyanakkor veszélyeket is rejt magában. A következőkben ezeket Afrika szempontjából vizsgáljuk meg. Afrika gazdasága – koraszülött dezindusztrializáció Az ipari forradalommal megkezdődött az érintett gazdaságok átstrukturálódása, ami elsősorban a foglalkozási átrétegződésben tükröződik, mely a nyugati világ országainak esetében a következő fejlődési pályát jelenti: első lépésként a munkaerő a mezőgazdaságból az iparba történő áramlásáról, azaz indusztrializációról beszélhetünk, amit később az agrárszektorból felszabaduló munkaerő nem csak az iparba, hanem a tercier szektorba történő átcsoportosulása követ (második lépés). Harmadik lépés a dezindusztrializáció, amikor az ipar fokozatosan veszíteni kezd súlyából azáltal, hogy csökken a foglalkoztatottak aránya a szolgáltató szektor javára – a primer szektor még mindig zajló háttérbeszorulása mellett. A poszt-indusztriális fejlődés fázisában pedig már csak az iparból történik átáramlás a tercier szektorba. A gazdaság szerkezeti átalakulása azért fontos kérdés, mert a gazdasági növekedés hosszútávú fenntarthatósága alapvetően ettől függ, valamint attól, hogy a gazdasági növekedés párosul-e társadalmi fejlődéssel. A növekedést generáló strukturális változás a fekete kontinensen a dekolonizáció utáni évtizedben indult meg: megkezdődött a munkaerő kevésbé termelékeny szektorokból és területekről a termelékenyebbek felé – vagyis a mezőgazdaságból a feldolgozóiparba és szolgáltatásokba, a rurális térségekből a városokba –, valamint az informálisból a formális szektor felé történő áramlása. Ám a ’80-as ’90-es évekre ez a transzformációs folyamat szinte teljesen lefékeződött, és mára – Rodrik nyomán – Afrika „koraszülött dezindusztrializációjáról” beszélhetünk, mivel az ipar súlyának csökkenése hamarabb következett be, mint ahogyan azt fejlettsége indokolta volna. 1960 és 2010 között az agrárszektorból kiáramló munkaerő 18%-a az iparba ment, aminek 88%-a feldolgozóiparban helyezkedett el. Ám az afrikai feldolgozóipart az informális kisvállalkozások dominálják, amik technológiai színvonaluk, piaci kapcsolataik és pénzügyi forrásaik révén alacsony termelékenységűek. Így a megnövekedett munkaerő ellenére is 2010-

159

A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások

Az egyes szektorok GDP-ből való részesedése régiónként (2014-2015, %) Afrika Európai Unió Kelet-Ázsia és pacifikus térség Dél-Ázsia Latin-Amerika és karibi térség Észak-Amerika

Mezőgazdaság 16 2 5

Feldolgozóipar 11 15 23

Szolgáltatások 54 74 60

18 5

16 14

53 67

ben az ipar GDP-hez való hozzájárulása csak kis mértékben nőtt az 1960-as értékhez képest: 24,3-ről 27,8%-ra.

va a poszt-fordi gazdasági átmenet következtében az olcsó munkaerő miatt kihelyeződött a termelés a centrum országokból. Ilyen módon az automatizálás leginkább az alacsony iskolai végzettséghez kötődő

A mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő 82%-a pedig – az iparénál alacsonyabb termelékenységű – tercier szektorban helyezkedett el, ami bár számottevően növelte a szolgáltatások nemzetgazdasági jelentőségét – 2010-re a GDP felét állította elő, a munkaerőnek pedig 37%-át foglalkoztatta –, ám mindez a termelékenység csökkenése mellett következett be, ugyanis a szolgáltatásokat is az alacsony technológiai színvonalú informális szektor uralja.

munkahelyek megszűnésével fenyeget – elsősorban a feldolgozóiparban.

Vagyis annak ellenére, hogy végbement a mezőgazdaságban feleslegessé vált munkaerő más szektorokba való áramlása, Afrika gazdaságában csak kismértékű strukturális átalakulás valósult meg – mivel a munkaerő zöme a termelékenyebb feldolgozóipar helyett az alacsony termelékenységű szolgáltató szektorba ment, aminek csekély a növekedésgeneráló hatása. Ebből fakadóan pedig a kontinens gazdasági növekedése alapvetően nem egy belső fejlődés eredményeként valósul meg, hanem döntően a kedvező külső körülmények hozadéka – mint amilyen az ezredforduló utáni másfél évtizedben a nyersanyagok iránt megnövekedett kereslet is volt. De vajon a negyedik ipari forradalom technológiai vívmányai milyen hatással lehetnek Afrika gazdaságára? Az új korszak egyik fontos jellemzője, hogy átalakítja a termelés módját, ami lehetőségeket és veszélyeket is egyaránt hordoz magában. A 4. IPARI FORRADALOM HATÁSA AZ AFRIKAI GAZDASÁGRA Az egyik leggyakrabban említett veszélyforrás az emberi munkaerő robotokkal való egyre szélesebb körű helyettesítése, ami növekvő munkanélküliséghez vezethet elsősorban a fejlődő országokban, aho-

160

pes, rugalmas, kisüzemi termelés beindítását. Ezek az új vállalkozások pedig – bár egyenként nem termelnek milliárdos profitot – összességében akár több millió új munkahelyet képesek létrehozni, számottevőbb hatást elérve a munkaerőpiacon, mint egy-egy nagyvállalat. A vállalkozók az innováció éllovasaiként kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a gazdaság életében az által, hogy új technológiákat és termelési módokat fejlesztenek ki, honosítanak meg. E tekintetben óriási potenciál rejlik Afrikában, ahol a világon a legmagasabb a vállalkozók aránya a munkaképes korú lakosságon belül: 22%. Ám ahhoz, hogy a magas vállalkozói

hajlandóság és az ipari forradalom legújabb szakasza által nyújtott lehetőséggel élni tudjon a fekete kontinens, alapvetően két feltételnek kell teljesülnie: megfelelő képzettség és megfelelő infrastrukturális háttér. Számos kutatás igazolta már az oktatás és az adott ország gazdasági teljesítménye közötti kapcsolatot: Barro az ezredforduló előtt kimutatta, hogy az oktatási rendszerben eltöltött plusz egy év (vagyis az átlagos iskolai végzettség egy évvel történő növekedése) 1,2%-pontos növekedést indukál a gazdaságban évente. Wilson és Briscoe számításaikban arra jutottak, hogy a beiskolázási arányszám (fiúk esetében, általános iskola után) 1%-os növekedése az egy

Ám a feldolgozóipar súlya a fekete kontinensen sokkal kisebb, mint például Délkelet-Ázsiában: a GDP csupán 10%-át állítja elő – míg Délkelet-Ázsiában ez az érték több mint kétszeres, 24% –, a munkaerőnek pedig csak 7%-át foglalkoztatja. Azonban a kevésnek tűnő 7%-os részesedés alacsonyabb területi szinten vizsgálódva sokkal nagyobb lehet. Etiópiában például az automatizálás a foglalkoztatottak 44%-át veszélyezteti. Ráadásul az előrejelzések szerint 2015 és 2030 között évente 29 millió fő lép be újonnan a munkaerőpiacra a kontinensen, így Afrikának égető szüksége van új munkahelyek teremtésére – nem pedig azok veszélyeztetésére, megszűntetésére. Ám a negyedik ipari forradalom gazdasági lehetőségeket is hordoz magában Afrika számára. A különböző találmányoknak valamint az internetnek köszönhetően egyre versenyképesebbé válik a kisipari termelés, többek között az egyre olcsóbb automatizálásnak, a termékek nagyobb fogyasztói kör esetén is lehetővé váló testreszabásának, valamint az olcsóbb alapanyagoknak köszönhetően. Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee tanulmányában bemutatja a Heartland Robotics azon törekvését, hogy olcsó robotokat gyártson, melyek „egy dobozban is elférnek”, és „amik a kisvállalkozások számára is lehetővé teszik automatizált gyár telepítését, jelentősen csökkentve a termelési költségeket és növelve a termelés rugalmasságát”. A negyedik ipari forradalom technológiai innovációi tehát helyzetbe hozhatják a kisvállalkozásokat azáltal, hogy egyre több ember számára teszik lehetővé a nagyvállalatokkal szemben is versenyké-

161

A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások

Afrika infrastruktúrájának minősége

ellátásával kapcsolatos eszközöket, felszereléseket, illetve azok szállítását, rendeltetésszerű működését biztosító létesítményeket nevezték összefoglalóan infrastruktúrának. Más források a napóleoni háborúk idejére datálják a fogalom első használatát. A mára a köznyelvben is elterjedt kifejezés jelentésével kapcsolatosan többféle nézet létezik: például van, aki a termőföld kivételével minden, az ember tevékenységével, életműködésével kapcsolatos tényezőt az infrastruktúra fogalomkörébe sorol, míg más megközelítés a makrogazdasági folyamatok teljes környezetét, így a természetet is az infrastruktúra részének tekint. Alapvetően egy műszaki tartalmat hordozó szó, ami

főre jutó GDP 1-3%-os emelkedésével jár együtt. Egy 2007-es vizsgálat pedig azt találta, hogy az oktatásban eltöltött plusz egy év Kenyában a bérek 11,3, Tanzániában pedig 8,3%-os emelkedését jelentette. Az ipari forradalom kontextusában az oktatás egyrészt nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek alkalmazni az ipari forradalom vívmányait, azokat a saját környezetükhöz igazítva képesek legyenek környezetük fejlesztésére, továbbá hogy új, innovatív ötletekkel, eljárásokkal, megoldásokkal álljanak elő. Másrészt az oktatás az automatizálás jelentette veszély kiküszöbölésében is fontos szerepet játszhat, mivel az emberi munkaerő robotokkal történő helyettesítése elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettséghez kötődő munkák terén (lesz) jellemző. De átképzéssel, a képzettségi szint növelésével lehetőség nyílik az érintett munkaerő más szegmensekben történő foglalkoztatására. A negyedik ipari forradalom gazdasági lehetőségeinek érvényesüléséhez másik fontos feltétel a megfelelő infrastrukturális háttér, melyet a következő fejezet vizsgál. infrastruktúra a fekete kontinensen Az infrastruktúra latin eredetű szó, ami magyarul alapszerkezetet, alapépítményt, általánosságban alapot jelent, azaz „valami létrejöttének, létezésének, fejlődésének az alapját, előzményét, előfeltételét”. Egyes források szerint a fogalmat először a II. világháború idején használták az Egyesült Államokban: a hadsereg

162

„nélkülözhetetlen feltétele a gazdasági tevékenységnek, a szolgáltatásoknak, az országok, régiók, települések életének, fejlődésének. Ily módon az infrastruktúra szerepe meghatározó a társadalmi-gazdasági fejlődésben”. Vagyis – visszacsatolva a gazdasági hatásokat tárgyaló fejezethez – a megfelelő infrastruktúra – a megfelelő iskoláztatás mellett – előfeltétele a negyedik ipari forradalom gazdasági lehetőségeinek kiaknázásához. A hazai és nemzetközi szakirodalomban az infrastruktúra számtalan csoportosításának módja olvasható, ám itt csak egyféle tagolást ismertetünk – mely jelen tanulmány megközelítéséhez leginkább illeszkedik. Az infrastruktúrán belül megkülönböztethető a műszaki vagy vonalas infrastruktúra, valamint szociális vagy humán infrastruktúra. Ez utóbbi foglalja magába a lakásokat; a kereskedelem és a vendéglátás létesítményeit; az egészségügyi-gyógyászati, oktatási, művelődési és kulturális intézményeket; valamint a sport, a tömeges üdülés-pihenés, a szabadidő eltöltésének céljait szolgáló különféle létesítményeket. Ám jelen írás ezekkel nem foglalkozik, helyette a gazdasági tevékenység folytatásához szorosabban kötődő műszaki infrastruktúrára koncentrál, ami körébe tartozik a közlekedés és szállítás, az energiaellátás, a vízellátás és a szennyvízelvezetés-elhelyezés, valamint a hír- és távközlés hálózati és létesítményi rendszerei. Afrika műszaki infrastruktúrájának állapotával kapcsolatosan a Világgazdasági Fórum által készített, 2017-es Afrikai Versenyképességi Jelentésben (Africa Economic Report 2017) az olvasható, hogy a kontinens fejlettségét leginkább gátló három tényező közül az egyik az infrastruktúra fejletlensége. Ezen belül a különböző ágazatok eltérő állapotúak: a víz, villamosenergia és közlekedési infrastruktúra fejlettsége „korlátozott” vagy „csalódást keltő”, míg a telefon,

M-Pesa – mobilbankolás Afrikában Az M-Pesa (M, mint mobil; a pesa pedig szuahéliül pénzt jelent) egy mobiltelefon alapú, pénzutaló, finanszírozási és mikrofinanszírozási szolgáltatás, amit 2007-ben a Vodafone indított el a Safaricomon – Kenya legnagyobb mobilhálózat-üzemeltetőjén – keresztül, a kelet-afrikai államban. A szolgáltatás azóta 10 országban közel 30 millió felhasználóval működik. Az M-Pesa gyakorlatilag egy bank nélküli bankszolgáltatás, ami lehetővé teszi az emberek számára, hogy mobiltelefonjuk segítségével – SMS-ben – pénzt fizessenek be számlára, pénzt utaljanak, vagy pénzt vegyenek le számlájukról, a bankoknál lényegesen alacsonyabb kezelési költségért cserébe. 2. ábra: M-Pesa

Tavneet Suri és William Jack, az MIT közgazdászai a rendszer társadalmi hatását vizsgálták 2008 és 2016 közötti időszakra vonatkozóan. Azt találták, hogy a szolgáltatás közel 200 000 háztartást emelt ki az abszolút szegénységből azáltal, hogy pénzügyi rugalmasságot eredményezett számukra: lehetővé tette a kis összegű kölcsönökhöz való azonnali hozzájutást, a megtakarítást, ezek következtében pedig üzleti tevékenység indítását is. Ez utóbbival kapcsolatosan a szerzőpáros azt találta, hogy az M-Pesa segítségével kb. 185 000 nő indíthatott el valamilyen vállalkozást a mezőgazdasági tevékenységen túl. kommunikáció, és bizonyos mértékig a higiéniához kötődő infrastruktúra állapota viszonylag jobb, ám még így is messze elmarad a világátlagtól. A kontinensen az áramellátás a legfejletlenebb infrastrukturális ágazat. Az afrikai közlekedési és szállítási infrastruktúrájával kapcsolatosan alapvetően megállapítható, hogy (mind mennyiségi mind minőségi szempontból) alulfejlettsége jelentős mértékben gátolja a gazdasági fejlődést a kontinens országaiban. Ugyanis – többek

között – nehezíti a termékek piacra jutását, jelentősen növeli a szállítási költségeket, és a külföldi tőkeberuházásokra is inkább taszító, mint vonzó hatással van. Afrikában átlagosan 204 kilométer út jut 1000 km2re, ami messze elmarad a világátlag 944 km/1000 km2-es értékétől. Az úthálózatnak csupán negyede rendelkezik szilárd burkolattal. Mindez nemcsak a települések – régiók, országok – közötti összeköttetésben jelent akadályt, hanem (főleg) a városokon belül is negatív hatással jár: a nagy népességkoncentrációval szembeni alacsony útsűrűség óriási közlekedési dugókat eredményez, amik számottevő forrásai a légszennyezettségnek és a közúti baleseteknek. Az afrikai vasúthálózat helyzete is hasonló: teljes hossza kb. 75 000 km, ami az összesen 30,2 millió km2 kiterjedésű kontinensen 2,5 km/1000 km2 hálózatsűrűséget jelent – mely szintén jelentős lemaradás a 23 km/1000 km2–es világátlagtól. Maga a hálózat ráadásul rendkívül fragmentált, az országok közötti összeköttetés alig megoldott – amiben szerepet játszik az is, hogy országonként eltérő nyomtávú vonalak épültek ki. Afrika 17 országa pedig egyáltalán nem rendelkezik vasútvonallal. A kontinensen közlekedő vonatok átlagsebessége 30-35 km/óra, részesedése a globális vasúti utasforgalomból 2%, az áruforgalomból pedig 7%. Mindezek következtében a szállítási költségek (beleértve annak minden módozatát) a világ legmagasabbjai között vannak Afrikában, ami a kereskedelmet drágítja, számottevően rontva ezzel az afrikai termékek versenyképességét a világpiacon. A gyenge út-, vasúthálózat és kikötői kapacitás az afrikai országok közötti szállítás költségeit akár 30-40%-kal is növelheti. A tengerparttal nem rendelkező országok számára pedig a szállítási költségek az export értékének akár a 77%-át is kitehetik. Mindezeket figyelembe véve jogos a Világbank „korlátozott”, „csalódást keltő” jelzői, mellyel a közlekedéshez kötődő infrastruktúra állapotát illették. A 4. IPARI FORRADALOM HATÁSA AZ AFRIKAI INFRASTRUKTÚRÁRA A hagyományosabb infrastrukturális elemeken túl az ipari forradalom legújabb szakaszában kiemelkedő jelentősége van az internetnek, tágabban pedig az infokommunikációs technológiáknak (IKT), melyek a földrajzi távolságokat nullára redukálva világméretű összeköttetést biztosítanak például a gazdasági szereplők között.

163

A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások

Zipline

ügyi ellátás javítása érdekében a ruandai kormány a Szilícium-völgybeli Zipline robotikai vállalattal ös�szefogva indította el a projektet, melynek keretében Muhanga régióban épült egy elosztóközpont, ahonnan a 15 darab, egyedi kialakítású drón („Zip”) száll fel. A gépek egyszerre 150 km-es utat képesek megtenni, miközben 1,5 kg vért szállítanak. A kórházak szöveges üzenetben rendelhetnek vért, amit átlagosan negyedóra alatt el is juttatnak hozzájuk a drónok, így nincs szükség a vezető nélküli repülőn a hűtés megoldására. Afrikában az IKT infrastruktúra és annak alkalmazása széleskörűen fejlődött, lehetővé téve rengeteg ember számára, hogy olyan szolgáltatásokhoz férjen hozzá, amiről korábban álmodni sem mert. A mobiltelefon emberek milliói számára tette lehetővé üzleti tevékenységük hatékonyabb irányítását, például a mobilbankolás lehetősége révén (lásd: M-Pesa). Ám ennek ellenére a kontinens fejlett országokhoz képesti lemaradása az IKT alkalmazása terén fokozódott – ma nagyobb mértékű, mint 10 éve –, ami akadályt jelent a negyedik ipari forradalom kontinensen való kiteljesedésének. A fejlődés ellenére Afrika az internet tekintetében sincs igazán jó helyzetben, ami pedig az ipari forradalom legújabb szakaszának egyik sarkalatos pontjának tekinthető. Afrika lakosságának csupán ötöde rendelkezik rendszeres internet-hozzáféréssel, ami a gazdasági fejlődés szempontjából kritikus fontosságú lenne. Ugyanis az ügyletek bonyolítása, a gazdasági tevékenység nagyrészt az interneten zajlik. Szélessávú internet-hozzáférése pedig a lakosság csupán 1,4%-ának van. De a digitális technológia nem fejtheti ki hatását, és nem alakíthatja át a kontinens gazdaságát az elektromos áram széleskörű elterjedése, vagyis a második ipari forradalom kiteljesedése nélkül.És jelenleg szubszaharai Afrikában kb. 645 millió embernek nincs

164

hozzáférése az elektromos áramhoz, ami a mindennapi élet nehézségei mellett jelentős fékező ereje a gazdasági növekedésnek is. Jelenleg az afrikai vállalkozások 39%-a az elektromosság hiányát tekinti a legnagyobb akadálynak.Egy 2016-os vizsgálat pedig kimutatta, hogy szubszaharai Afrikában az áramkimaradásokra átlagosan havonta 8,5-ször kerül sor, időtartamuk pedig 4,1 óra.A karbantartási munkálatok, valamint újabb beruházások elmaradása, ezzel párhuzamosan pedig a fogyasztók számának növekedése az elmúlt évtizedekben oda vezetett, hogy ma a kontinens elektromos hálózatai túlterheltek, gyakoriak az áramkimaradások, valamint egyenetlen az ellátás, miközben az elektromosság ára fokozatosan növekszik. Ám az új technológiák segítségével lehetőség nyílik az infrastrukturális elmaradottság kiküszöbölésére, az ebből fakadó hátrányok áthidalására. Erre láthatunk egy jó példát Ruandában, ahol 2016 októberében indult a világ első drón szállítórendszere, ami kórházak számára kézbesít vért, 15 percre rövidítve a korábbi akár több órás várakozási időt. Az „ezer domb országának” is nevezett Ruandában a domborzati viszonyok és a rurális térségekben jellemző rossz minőségű utak miatt az ország messzebbi területein élő páciensek ellátása igen nehézkes.Az egészség-

A mostani rendszer az ország nyugati részének ellátását biztosítja – több mint 18 000 km2 területen körülbelül 7 millió embert ér el. A szolgáltatás kiterjesztése érdekében egyrészt egy drón-repteret építenek Ruandában, ami a tervek szerint 2020-ra készül majd el. Másrészt a szállított termékek körét is tervezik bővíteni, hogy gyógyszereket, egészségügyi berendezéseket is lehessen ilyen módon fuvarozni. Mindazonáltal ahhoz, hogy az infrastruktúra fejlettsége a gazdaság átalakulásának alapja tudjon lenni, kritikus tömeg kell: az ilyen és ehhez hasonló innovációk széleskörű elterjedésére van szükség, melyek széles társadalmi rétegek életét változtatják meg, befolyásolják – nem csak pontszerű felvillanásokra. Ám a kontinens műszaki infrastruktúrájának jelen állapota alapján, a Világgazdasági Fórum értékelése szerint Afrika országai nem állnak készen a negyedik ipari forradalom vívmányain alapuló gazdasági modellre való áttérésre.Vagyis Afrika jelen körülmények között nem tud szélesebb körben élni a negyedik ipari forradalom nyújtotta gazdasági előnyökkel, melyet a rugalmas termelési rendszerek kínálnak az új találmányok, technológiák révén. De bármennyire is meglepő, van olyan terület, ahol az alulfejlett infrastruktúra előnyt jelenthet a kontinens számára, méghozzá a környezeti dimenzió terén.

KÖRNYEZETI HATÁS Az emberiség környezetre gyakorolt hatásának vizsgálatára többféle módon nyílik lehetőség. Jelen írásunkban egy komplex mutató, az ökológiai lábnyom értékének alakulásából kiindulva vizsgáljuk az ipari forradalom nyomában járó antropogén befolyást. Az ökológiai lábnyom megmutatja, hogy adott technológiai fejlettségi szint és erőforrás-menedzsment mellett mekkora biológiailag aktív földterület, víztest képes egy személy, népesség, vagy tevékenység számára – károsodás nélkül – megtermelni a szükséges erőforrásokat (pl. táplálék, energia stb.), és elnyelni azok melléktermékeit.Az ökológiai lábnyom mértékegysége a globális hektár, ami egy olyan egyhektáros területet fejez ki, „amelynek termelékenysége egyenlő a Föld teljes bioproduktív hektárjának átlagos termelékenységével”, azaz világátlag termőképességű földterületet jelenít meg. A különböző talajok, eltérő hasznosítású földek ugyanis igen eltérő produktivitással bírnak, ami világszinten a globális hektárban átlagolódik. Az emberiség ökológiai lábnyomát a Föld biokapacitásával – eltartó-képességével – összevetve kiderül, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat milyen mértékben használjuk. Amennyiben ez az arány – százalékban kifejezve – meghaladja a 100-at, túlhasználatról beszélhetünk, vagyis a Föld terhelése a jövő generációk rovására történik. Bár ökológiai lábnyom-kalkulációkat az erre a célra létrehozott Global Footprint Network csak 1961-től végez, a hazai szakirodalomban találunk olyan tanulmányt, ami történetileg régebbre visszamenve végez kalkulációkat, melynek segítségével demonstrálható az ipari forradalommal ugrásszerűen megnövekedő antropogén hatás a bolygónkon. A Szigeti – Tóth szerzőpáros történeti GDP-adatokból becsülte meg az ökológiai lábnyom nagyságát Kr.e. 10 000-ig vis�szamenőleg, öt kiemelt időpontra. Kutatásuk során azt találták, hogy a ma tapasztalható fenntarthatatlan fejlődés elsődleges oka nem a népesség növekedése, hanem a túlfogyasztás. Míg ugyanis közel 12 évezreden keresztül a Föld telítettsége (azaz a világ lakosságának ökológiai lábnyoma a bolygó teljes biokapacitásának százalékában) arányosan változott a népesség növekedésével, az ipari forradalommal ez megváltozott. Innentől kezdve a fogyasztás és a telítettség mértéke meghaladja a népesség növekedését (4. ábra).

165

A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások

A világ népességének és a Föld telítettségének alakulása (Kr.e. 10 000 – Kr.u. 2008)

Az ökológiai lábnyom alakulása régiónként (1961-2013)

A vizsgált dimenziók közti kapcsolatrendszer

hetően a beépített kapacitás körülbelül negyede nem hozzáférhető. A Föld túlhasználatának alakulását pedig jól szemléltetik a következő adatok: a bolygó telítettsége (ökolábnyom/biokapacitás, %) a mezőgazdaság kialakulásakor (Kr.e. 10 000) 0,05%, időszámításunk előtt 3000-ben 0,17, a nagy európai hódítások kezdetekor (1500) 5,48, az ipari forradalom hajnalán (1820) pedig 13,48% volt. Mára ez az érték majdnem eléri a 170%-ot! Vagyis a technológiai fejlődéssel párhuzamosan – egyre gyorsuló ütemben – nőtt a Föld természeti erőforrásainak igénybevétele. Míg az emberiség történetének hajnalán nagyjából 7000 évre volt szükség ahhoz, hogy a bolygó biokapacitásainak igénybevétele háromszorosára nőjön (a mezőgazdaság kialakulásától a civilizáció megjelenéséig), addig az újkorban ehhez már csak 300 évre volt szükség (a nagy európai hódításoktól a tudományos-technikai forradalomig). Az ipari forradalom kezdetétől napjainkig tartó, bő két évszázad alatt pedig több mint tízszeresére nőtt az – ilyen módon kalkulált – antropogén hatás. Ám a különböző gazdasági fejlettségű régiók, kontinensek eltérő mértékben veszik igénybe bolygónk biológiai kapacitásait. Az 5. ábráról jól leolvasható, hogy a legnagyobb ökológiai lábnyommal a fejlett világ rendelkezik (Észak-Amerika, Óceánia, Európa), míg a fejlődő kontinensek a világátlag közelében, vagy akár jóval alatta helyezkednek el. Vagyis a környezettudatos – vagy legalább is magát annak beállító –, magas életszínvonalon élő nyugati világ jóval nagyobb mértékben terheli a környezetet, mint a környezeti szempontokat kevésbé szem előtt tartó, alacsonyabb jövedelmi szinttel rendelkező globális dél. Ennek egyik oka az ipari forradalom kezdetétől kiépülő nagy infrastrukturális rendszerekben keresendő. Például a 19. század során elsősorban a fejlett világ urbánus térségeiben a közegészségügyi problémák megoldására megkezdődött a modern infrastrukturális rendszerek – vezetékes ivóvízrendszer, szenny-

166

vízelvezető-rendszer – kiépítése, amik bár kielégítik a lakosság igényeit, környezeti szempontból fenntarthatatlanok, a Föld erőforrásainak megrendüléséhez vezettek. (Másik oka a fogyasztási mintákban keresendő, ami a jövedelmi szintek és a piac kínálata alapján az egyéni döntések függvénye, így az adott gazdasági fejlettségi szint esetén oktatással, szemléletformálással befolyásolható.) E tekintetben Afrika infrastrukturális lemaradása előnyös lehet környezeti szempontból. A kontinensnek és városainak ugyanis esélye van arra, hogy „átugorják az elavult és költséges rendszereket, amelyek az ipari forradalom során létesültek” és környezeti szempontból fenntartható megoldásokat széles körben valósítsanak meg, a negyedik ipari forradalom során egyre hangsúlyosabbá váló megújuló energiahordozó-hasznosítás és a zöld technológiák alkalmazása révén. Vagyis a fosszilis üzemanyagok korának végnapjaiban az elmaradottnak számító gazdaságok előnyös helyzetben találják magukat, ugyanis nem kötik őket a hagyományos iparosodás béklyói, így lehetőségük van arra, hogy a nyugati világ forrásigényes termelési és fogyasztási szokásait átugorva lépjenek a poszt-fosszilis korszakba. „A déli országoknak tehát fontos döntéseket kell hozniuk az infrastruktúrájuk (energia-, szállítás-, szen�nyvíz- és kommunikációs-rendszerek) bevezetése és megtervezése során”, annak érdekében, hogy elkerüljék a globális észak fenntarthatatlan fejlődési pályáját, és alacsony kibocsátási szintű, forráskímélő rendszereket létesítsenek. A kontinensen az energiaellátással kapcsolatosan elmondható, hogy jelenleg a lakosság csupán csak kicsivel több, mint harmadának van hozzáférése a villamos energiához. Ráadásul a rossz minőségű infrastruktúrának és a gyenge karbantartásnak köszön-

Az elmaradottságért egyértelműen a fejletlen infrastruktúra felel, nem pedig az energiaforrások hiánya, hiszen Afrika – a kőolaj és földgáz mellett – földrajzi, földtani adottságai miatt rendkívül kedvező megújuló erőforrás-kapacitással is rendelkezik: az Afrikai Fejlesztési Bank számításai alapján potenciálisan 10 terrawatt napenergiával, 350 gigawatt vízenergiával, 110 gigawatt szélenergiával és 15 gigawatt geotermikus energiával rendelkezik – melyek ma jobbára még kiaknázatlanok. Jelenleg ugyanis az energiatermelés harmadát (33%) széntüzelésű erőműben, szintén harmadát (32%) földgáz, 12%-át pedig kőolaj felhasználásával állítják elő. Az energiatermelés kevesebb mint negyede (23%) származik a megújuló energiaforrásokból. Más források ezt az értéket csak 18,9%-ra teszik. A negyedik ipari forradalom hatására számottevő előrelépés valósulhat meg a megújuló energiaforrások alkalmazása terén, ami egyben – a természeti környezethez való fenntartható módon történő alkalmazás mellett – a kontinens infrastrukturális lemaradására is megoldást jelenthet – nevezetesen a villamosáram-ellátás tekintetében. Az okos hálózatok létesítése révén ugyanis decentralizált energiaszolgáltatást képesek nyújtani, ami az országok távolabbi, rurális térségeiben lévő otthonok számára is elérhetővé tehetik az elektromos áramot, mely által a humántőke minősége is javulhat: a gyerekek naplemente után is tanulhatnak, az ételt pedig biztonságos tűzhelyeken készíthetik el – megszűntetve ezzel a beltéri légszennyezettséget, ami évente 600 000 afrikai ember halálát okozza. KONKLÚZIÓ Tanulmányunkban a negyedik ipari forradalom Afrikára gyakorolt hatásait, lehetséges következményeit igyekeztünk megragadni. A vizsgálat során kiraj-

zolódott, hogy az ismertetett dimenziók (gazdaság, infrastruktúra, természeti környezet) szoros kölcsönhatásban állnak egymással, így az ipari forradalom legújabb szakaszának hatásai igen sokrétűek, összetettek. A dimenziók közötti kapcsolatrendszert a következőképpen lehet felvázolni: A gazdaság fejlettsége (szerkezete, technológiai színvonala, termelékenysége) szoros összefüggésben áll az infrastruktúra állapotával, mivel az bizonyos mértékben tekinthető a gazdasági tevékenység lenyomatának és előfeltételének. Ugyanis az infrastrukturális beruházásokhoz szükséges anyagi fedezet számottevő hányadát a gazdasági szereplők termelik meg, valamint az infrastrukturális rendszerek elemei biztosítják a gazdasági tevékenységhez szükséges műszaki hátteret – az infrastruktúra a gazdasági tevékenység egyik nélkülözhetetlen feltétele. E két dimenzió pedig alapvetően – de nem kizárólagosan – meghatározza adott nemzetgazdaságok, régiók természeti környezetre gyakorolt hatását az által, hogy mekkora a különböző nemzetgazdasági ágak súlya (mezőgazdaság, ipar, szolgáltatás), ezek milyen műszaki színvonalon működnek (pl. mennyire szennyeznek a gyárak), milyen energiahordozókon, nyersanyagokon alapul a gazdaság működése, stb. A gazdaság és infrastruktúra fejlettsége, továbbá a természeti környezet állapota pedig a társadalom jól(l)étét határozza meg: van-e elég munkahely az emberek számára?; az emberek bevételeik révén megfelelő életminőségen képesek-e élni – az infrastrukturális rendszerek nyújtotta szolgáltatásoknak köszönhetően?; a fizikai környezet (épített és természeti) egészséges környezetet biztosít-e számukra?; stb. Bár ez az összefüggésrendszer a valóságnak egy igen leegyszerűsített változata, szemléletesen ábrázolja, hogy az új technológiai vívmányoknak milyen szerteágazó hatásai lehetnek. Az egyes dimenziók mentén a negyedik ipari forradalom Afrikára gyakorolt hatásai kapcsán pedig a következőket találtuk: A negyedik ipari forradalom technológiai vívmányai Afrika számára gazdasági szempontból veszélyt és lehetőséget is hordoznak magukban. Veszély például az emberi munkaerő robotokkal való helyettesítése – jellemzően a feldolgozóiparban–, ami az afrikai foglalkoztatottak csupán 7%-át érintené, de alacsonyabb területi szinten ez sokkal nagyobb értéket is je-

167

lenthet: Etiópiában például a munkaerőpiacon jelenlévők 44%-át fenyegeti munkahelyük elvesztésével. Az új technológiák termelésre gyakorolt (potenciális) hatása – úgymint a rugalmasság, vevők igényeihez való jobb alkalmazkodási képesség és az olcsóbb előállítás – viszont lehetőséget jelent a kontinens számára, ugyanis a különböző innovációk és az internet révén a kisipari termelés egyre versenyképesebbé válhat. Mindez pedig munkahelyteremtő hatással lehet, ráadásul ki is aknázná a kontinens kiemelkedően magas vállalkozói aktivitását. A veszély elhárítása és a lehetőségek kiaknázása két feltételhez kötött: megfelelő iskoláztatás és megfelelő infrastruktúra. Ez utóbbival kapcsolatosan megállapítható, hogy bizonyos ágazatokban – mint például az IKT infrastruktúra – az utóbbi években számottevő fejlődés valósult meg Afrikában, ám a világátlaghoz képest – főleg az olyan hagyományosabb ágazatok terén, mint például a villamosenergia, a víz vagy a közlekedés – még így is jelentős lemaradásban van. De ahhoz, hogy a negyedik ipari forradalom egyik kulcseleme, az internet széleskörűen kifejthesse hatását, először a második ipari forradalom vívmányá-

168

nak, az elektromos áram kontinentális elterjedésének kell megvalósulnia. A Világgazdasági Fórum értékelése szerint a kontinens műszaki infrastruktúrájának állapota alapján nem áll készen a negyedik ipari forradalom vívmányain alapuló gazdasági modellre való áttérésre.Ám környezeti szempontból ez a lemaradás előnyt jelenthet Afrika számára, ugyanis lehetősége van arra, hogy a nyugati világ fenntarthatatlan műszaki fejlődési pályáját elkerülve – melynek elemei az ipari forradalom hajnalán kezdtek kiépülni – környezeti szempontból fenntartható megoldásokat széles körben valósítson meg a napjainkban egyre hangsúlyosabbá váló megújuló energiahordozó-hasznosítás és a zöld technológiák alkalmazása révén. A negyedik ipari forradalom Afrikára gyakorolt potenciális hatásai tehát rendkívül összetettek, nem beszélhetünk egyöntetűen pozitív vagy negatív következményekről. Leginkább pedig magán a kontinensen múlik, hogy milyen gyakorlati lépéseket tesz a várható veszélyek elkerülése és a lehetőségek kiaknázása végett.

169

GeoDebates a negyedik ipari forradalom hatásairól

Szerző: PAIGEO

Március 21-én, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány székhelyén került megrendezésre a GeoDebates vitasorozat negyedik része, ami azt a kérdést járta körül, hogy áthidalható-e a globális fejlettségi szakadék a negyedik ipari forradalom technológiai vívmányai révén.

Az oxfordi típusú vita ez alkalommal is négy meghívottat látott vendégül, akik ketten-ketten a két álláspontot képviselték, vagyis hogy „igen, csökkenhetnek az egyenlőtlenségek”, illetve a „nem fognak csökkenni az egyenlőtlenségek” az ipari forradalom legújabb szakaszának találmányai révén.

170

Az esemény hallgatóságának a megérkezéskor volt lehetősége arra, hogy a kiinduló kérdéssel kapcsolatosan leadja szavazatát. A vita előtt a válaszadók kereken fele gondolta úgy, hogy az egyenlőtlenségek a legújabb technológiai vívmányok révén csökkenthetők.

A konferencia elején bemutatásra került a vitaindító tanulmány, melyből kiderült, hogy az ipari forradalom legújabb szakasza milyen hatással lehet a fejlődő világra – azon belül is elsősorban szubszaharai Afrikára illetve Dél- és Délkelet-Ázsiára. A hatások a gazdaság, az infrastruktúra és a természeti környezet dimenziók mentén kerültek ismertetésre, melyekkel kapcsolatosan a konklúzió két pontban foglalható össze: egyrészt a vizsgált dimenziók egymással szoros kapcsolatban állnak, így bármiféle stratégia kidolgozása komplex, rendszerszemléletű megközelítést igényel. Másrészt a negyedik ipari forradalom hatásai nem egyöntetűen jók vagy rosszak. Lehetőségekről és veszélyekről is egyaránt beszélhetünk. A vitán az egyenlőtlenségek csökkenése mellett érvelt Haller Tamás, az IBM Global Technology Services szaktanácsadója, valamint Belényesi Pál, üzleti tanácsadó, egyetemi oktató. Meglátásuk szerint, bár az ipari forradalom kapcsán beszélhetünk kihívásokról, a lehetőségek száma jelentősebb, így a mérleg összességében pozitív, vagyis a technológiai vívmányok képesek lehetnek a fejlődő világ felzárkóztatására. Igaz ugyan, hogy ehhez is bizonyos feltételeknek kell teljesülnie, de ha ezek megvannak, akkor akár az élre is ugorhatnak a most még elmaradottnak számító térségek. Az ipari forradalom egyenlőtlenségeket csökkentő hatásával szemben érvelt Szalavetz Andrea, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ fő-

munkatársa, az MTA doktora, valamint Alföldi György építész, várostervező és -fejlesztő, a BME Urbanisztika Tanszékének tanszékvezető-helyettese. Érvelésükben többek között elmondták, hogy az eddigi történelmi tapasztalatok alapján az ipari forradalom minden eddigi szakasza a társadalmi egyenlőtlenségeket növelte, így a mostani szakaszban is erre lehet számítani. Ráadásul az internet és a különböző technológiai innovációk bár széleskörű szolgáltatásokhoz engedik hozzáférni az embereket, valójában ez a fejlett országok fejlődő világban lévő piacát bővíti – fokozva ezzel gazdasági előnyüket –, míg az elmaradottabb térségben a gazdasági termelés ezen innovációk révén nem igazán modernizálódik, mivel annak különböző feltételei (mint például az infrastruktúra) nincsenek biztosítva. Így az egyenlőtlenségek fennmaradására, sőt akár fokozódására lehet számítani. Az előadóknak viszonylag nehéz dolga volt az érvelések során, ugyanis sok esetben saját képviselt álláspontjukkal szembehelyezkedő érveket is megfogalmaztak, ami jól mutatja, hogy a negyedik ipari forradalom hatása nagyon diverz. A konferencia végén újabb szavazásra került sor a hallgatóság körében, aminek eredménye merőben eltért az első felméréstől: a vita hatására a válaszadók 70%-a gondolta úgy, hogy a globális egyenlőtlenségek nem fognak csökkeni a negyedik ipari forradalom hatására.

171

A civilizáció lényege

172

173

A civilizáció lényege Szerző: Grandpierre Attila

A civilizáció mibenlétének kérdése mindannyiunk legfontosabb kérdései közé tartozik, mert összefügg életünk értelmével, valódi önazonosságunk felfedezésével, boldogságunkkal, egészségünkkel, életvezetésünk tökéletesítésével, az emberiség egészséges jövője felé vezető út felfedezésével. Korunkban az emberiség egyik legnagyobb feladata az ökológiai válság által felvetett kérdések megoldása. Miért jutottunk ökológiai válságba? Megoldhatja-e az ökológiai válságot az a nyugati civilizáció, amely előidézte? Hogyan lehet a leghatékonyabban elősegíteni az egészséges, boldog és értelmes életet biztosító civilizációt? Mi a nyugati civilizáció lényege, legalapvetőbb jellemzője? És még előbb: mi a civilizáció lényege? A civilizáció eredeti jelentése: az élet művészetének magas szintje A „civilizálni” szó mindössze néhány száz éves múltra tekinthet vissza. Az angol nyelv végső „döntőbírója”, az Oxford English Dictionary szerint 1601-es első angol nyelvű előfordulásakor a „civilizálni” szó jelentése: kihozni a barbárságból, kioktatni az élet művészetében, felvilágosítani és kifinomultabbá tenni. Tegyük egyelőre félre a barbárság kérdését, és tekintsük a civilizáció eredeti eszméjének a magas szinten szervezett, magas értelmi szintű és magas kifinomultságú életművészet jegyében szervezett társadalmakat. A civilizáció ezen meghatározása összhangban áll a kultúra szó egyik jelentésével, amely szerint a kultúra a tanult magatartásformák szisztematikus összessége. A kultúra, magyarul műveltség a szó szélesebb értelmében az életvezetésre vonatkozó erkölcsi nemesség és társadalmi kifinomultság mellett a szellemi képzettséget is magában foglalja. Tegyük hozzá: civilizációs szempontból nem mindegy, mire irányul a szellemi képzettség. Például egy bűnöző is lehet magasan képzett, de ez a szó eredeti értelmében nem jelenti, hogy kulturáltabb, civilizáltabb lenne. Samuel P. Huntington „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című művében rámutat arra, hogy a civilizáció és a kultúra egyaránt egy adott népesség életmódjának egészére utal, és a civilizáció ugyanaz nagyobb népességre vonatkoztatva, mint a műveltség. Mindkettő lényege: életvezetés, szellemi képzettség, társadalmi kifinomultság. Rousseau megállapítása szerint bár az értelem teszi az embert, mégis az érzés az, ami vezeti

174

(J. J. Rousseau: Julie ou le Nouvelle Héloïse. 1761/1845, 211). Az életvezetésben az érzés, az erkölcs a meghatározó. Tegyük hozzá: bár életvezetésünk alapvetően az érzésen, az erkölcsön alapszik, a tudatos döntések meghozatala az értelem feladata. Ahhoz, hogy az ember ne kerüljön ellentétbe önmagával, érzéseinknek, a társadalmi erkölcsnek és racionális döntéseinknek összhangban kell állniuk egymással. Következtetésünk szerint az egészséges, harmonikus civilizáció legfőbb jellemzője eszerint érzéseink, társadalmi erkölcsünk magas szintje, mégpedig összhangban a szintén magas szintű emberi értelemmel.

sére irányuló civilizáció, úgy tűnik, hosszú távon együtt jár a hatalom alá kényszerített tényezők, a népesség és a környezet életének romlásával. A civilizáció eszméjét számunkra az teszi igazán jelentőssé, hogy benne rejlik a civilizáció célja, és ezzel az emberiség érintett részének jövője is. A civilizáció eszméjéről elfogulatlanabb és teljesebb képet kaphatunk, ha a nyugati civilizációban szokásos értelmezései mellett figyelembe vesszük a keletiek közül legalább a kínait. Kínában a civilizációt az uralkodó filozófia következményének tekintik. Az elmúlt évszázadok egyik legnagyobb kínai filozófusa, Thomé H. Fang „A filozófiai bölcsesség három típusa” című tanulmányában (Fang 1937) a filozófiát az érzelmi (qing) és a racionális (li) valóság tanulmányozásaként és szintéziseként határozta meg. A Ji Ching-et követve Fang azt a nézetet képviselte, hogy az érzés és az ész a látható világegyetem megnevezhetetlen és megfogalmazhatatlan végső forrásából származnak. Az emberiség az érzésben és az értelemben gyökerezik. Az érzés és az ész kölcsönösen meghatározzák és áthatják egymást. Fang megkülönböztette az intelligenciát (zhi), a valóságon alapuló és az észnek megfelelő tudást a bölcsességtől (hui), amely az emberi inspirációból vagy vágyból (yu) ered, az érzelmekhez tartozik

és ennek alapján követi az észt. Ennek alapján a bölcsesség három fajtája adódik: az első, amely az észre helyezi a hangsúlyt; a második, amely az érzelmi beállítottságra teszi a hangsúlyt; és a harmadik, amely az érzelmi beállítottságot és az észt egymással összhangba hozza. Fang szerint az első típust az ókori görög filozófia jelenti, mert a racionális tudásra, az észre tette a hangsúlyt, nem véve figyelembe az érzelmi valóságot. A második típust a modern európai filozófia képviseli, mert arra a vágyra épül, amely csak a haszonra vagy a hasznosságra irányul, a világ meghódítására, a Természet leigázására. A harmadik típust a kínai filozófia képviseli, amennyiben egyensúlyt tart fenn az érzelem és a gondolkodás, az érzésvilág és a gondolatvilág, az erkölcs és az értelem között. Ennek a háromfajta filozófiának a civilizáció három típusa felel meg: az ókori görög, a modern európai és a kínai. A kínai civilizáció alapja mai kínai értelmezés szerint egyrészt a filozófiai gondolkodás és kozmológia, másrészt az értékrend és világnézet (Lai Chen: The Core Values of Chinese Civilization. Springer, 2017, 1). A kínai felfogás szerint Kína nem nemzetállam, hanem civilizáció-állam (Jacques, Martin: When China rules the world: the rise of the middle kingdom and the end of the western world. Penguin, 2009), mert nem etnikai vagy

A civilizáció egyéb értelmezései Kétségtelen, hogy a civilizáció sokoldalú, és különböző szempontok alapján különböző oldalait emelhetjük ki. Az Oxford English Dictionary legújabb kiadása a civilizáció három oldalát emeli ki: a civilizáció a társadalmi fejlődés és szervezettség legmagasabbnak tekintett szintje, a társadalom, a kultúra és az életmód egységessége; a modern élet komfortja és kényelme. A nyugati civilizáció végső alapját, amely alapvetően meghatározza összes többi sajátságát, Michael Mann a hatalomban találta meg. Mann rendkívül alapos és mélyreható elemzése azt jelzi, hogy a nyugati civilizáció legfőbb célja a hatalom további összpontosulása és növekedése, és ténylegesen efelé halad. Amikor a legfontosabb szempont a hatalom növekedése, akkor minden más szempont könnyen megsérülhet. Az ökológiai válság azt mutatja, hogy a nyugati civilizáció nem jár a legjobb úton. Az elsődlegesen a hatalom fejleszté-

175

A civilizáció lényege

hatalmi erő tartja össze, hanem a filozófia és az értékrend, az értelem és az erkölcsi rend. A kínai filozófiában a család központi szerepet játszik az államszervezésben, lényegében azonos törvények irányítják a család, a nagycsalád, a nemzetség és az állam életét. Jellemző, hogy minden nap szigorúan 8 órakor van a reggeli az egész országban, 12-kor az ebéd, 18 órakor a vacsora, és ettől nem szabad eltérni. A kínai filozófia meghatározó iránya Nyugaton konfucianizmus néven ismert, de kínai nyelven ez a Konfucius előtti ősi bölcsek tanításaira épülő, élő és fejlődő rendszer (ruxue, Guan Xia: China as a “Civilization-State”: A Historical and Comparative Interpretation. 2014). Kína jelenlegi újjászületésének titka a kínai civilizáció, a család és állam egysége,

Egyetemes emberi önazonosságunk sem jelenti önazonosságunk legalapvetőbb szintjét, hiszen lényünk még mélyebb szintjén mindannyian élőlények vagyunk. Tény, hogy létezik egyetemes együttérzési képesség az emberben. Amíg civilizációs beállítottságunk nem kerül ember voltunkból fakadó együttérzésünkkel ellentétbe, addig otthonunkkal, a földi élővilággal, az állatvilággal és a növényvilággal, a Természettel érzelmi közösségben él az emberiség. Még ez sem jelenti önazonosságunk legalapvetőbb szintjét. Az ókorban általánosan ismert volt a kozmikus szimpátia eszméje, az a fajta együttérzés a csillagvilággal, amely ma már a nyugati civilizációban csak ritkán és gyengébben jelentkezik, rendszerint olyan különleges tudat-

a Menny és az emberiség egysége, az érdemek alapján történő társadalmi előbbrejutási rendszer (meritokrácia), az erkölcs és kormányzás egysége, az ősi bölcsek tanításaira épülő rendszer, amely az állami tisztviselőképzés alapja, valamint a tudás és kormányzás egysége (u.ott).

állapotokban, mint például a szerelem, vagy az ihlet. Önazonosságunk végső soron a Természetben, a Világegyetemben gyökerezik.

A civilizáció és önazonosságunk mélyebb szintjei Életünk alapfeladata önmagunk, az élet és a világ felfedezése. Az életvezetés, vagyis viselkedésünk, magatartásunk irányítása az önazonosságunkról és az életünkről alkotott felfogásunkon alapszik. Önazonosságunknak egyszerre több szintje létezik, amelyek egyidejűleg állnak fent. Ahogy azt Huntington is kiemeli: az egyéni és a nemzeti, társadalmi önazonossággal egyidejűleg létezik még mélyebb, civilizációs önazonosságunk is. Huntington szerint a civilizáció határozza meg legmélyebb önazonosságunkat (Huntington 1998, 53). Szeretnék rámutatni, hogy önazonosságunknak léteznek még alapvetőbb szintjei: az emberiséghez, az élővilághoz, a Világegyetemhez tartozás. Így például Kieran Keohane a kortárs civilizáció társadalmi patológiájáról írt könyvében amellett érvel, hogy egészségünk és jóllétünk nemcsak az egyéni és közösségi életünket jelenti, mert átfogja az emberiség egészét és kapcsolatunkat a Természettel (Keohane, Kieran: The Social Pathologies of Contemporary Civilization. 2016). Mindannyian emberek vagyunk, és ember voltunknál fogva az emberiséghez, a Homo sapiens-hez tartozunk. Tudományos kísérletekkel is kimutatták, hogy az emberi együttérzés ma is jelen van mindenkiben, még a legelvetemültebb emberben is, legalábbis szervezetének reakciói szerint (Arno Gruen: A normalitás tébolya. 1983).

176

Önazonosságunk szorosan összefügg a kultúrával. A filmnézés, a zenehallgatás, olvasás révén azonosulunk a szereplőkkel, a zenei élménnyel. Ha ez gyakran fordul elő, ismétlődik, rendszeressé válik, mély nyomokat hagyhat önazonosságunkon. Ha az elvárt társadalmi szerepek, magatartásformák összhangban állnak az adott kultúrával, a nyugati civilizációban a fogyasztói társadalom egyre alacsonyabb szintű kultúrájával, akkor ezek a ráhatások képesek önazonosságunkat kisiklatni. Énünk azonban sokkal nagyobb kincs annál, amilyen kép erről a nyugati köztudatban él.Énünk a cselekvőképességünk, és ez nem eredhet a cselekvésképtelen, élettelen anyagi világból. Énünk a kozmikus világ cselekvőképességének küldötte, postása, nagykövete. Énünk szabad, felette áll a fizikai okok gigantikus, kozmikus láncolatának. Énünk nem egy tetszőleges, önkényes rendelkezőképesség. Énünk a Mindenség előretolt hadállása ahhoz, hogy a Földön cselekedni tudjon. Énünk szabad, képes cselekvéseinket irányítani, de mégsem egy önkényes rendelkezőképesség, mert nincs egyedül, mert csak az élettel összekötve létezhet. Énünk döntéseinek az élet irányt szab, mégpedig az életnek legkedvezőbb irányt. Az élet irányadónak tekintése nélkül a tudat parttalanná és talajtalanná, tartalmatlanná válna, s ha ez túl hosszú távon így marad, akkor saját maga alól húzza ki a talajt – az életet. Szögezzük le: olyan civilizációra van szükségünk, amely összhangban áll legmélyebb, legjobb emberi lényünkkel, amely képes biztosítani a testi-lelki-szellemi jólét és boldogság magas szintjét, amelyben az emberi értelem és az erkölcs összhangban áll egymással, amely

összhangban áll az emberi együttérzéssel, beleértve a Természet, a Világegyetem iránti természetes emberi érzést is. Önazonosságunk mélységének szintje a civilizáció kulcskérdése Önazonosságunk határait a civilizációs beállítottság jelentős mértékben képes módosítani. Ha a civilizációs beállítottságunknál húzzuk meg a határt, ahogy az a nyugati civilizációra jellemző (Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása. Európa, 1998, 53), akkor természeti önazonosságunkat kirekesztjük önazonosságunkból. Ebben az esetben a civilizációs hatások válnak személyiségünk legalapvetőbb meghatározóivá. Ha viszont a még alapvetőbb, természeti világban gyökerezőként fogjuk fel önazonosságunkat, akkor a Természet az irányadó számunkra abban a tekintetben is, hogy milyen civilizációt építsünk. Önazonosságunk mélységének szintje a civilizáció kulcskérdése. A természeti népek életművészetéről: a bőség társadalma Térjünk vissza a civilizáció eredeti eszméjéhez. Létezik barbár civilizáció, ahogy azt a nyugati felfogás sugallja?

Ha igen, melyik az? Mit mondhatunk a legalacsonyabb fejlettségi szinten tengődőnek tartott természeti népek életművészetéről? Tény, hogy a gyűjtögető-vadászó életmód többmillió éven át képes volt biztosítani az emberiség fennmaradását. Richard Leakey, a világ egyik legkiemelkedőbb antropológusa szerint kérdéses, hogy a modern civilizáció képes-e akár kétszáz évig fennmaradni (Leakey, Lewin: Fajunk eredete. Gondolat, 1986, 19). Ha azt szeretnénk, hogy az emberi nem fennmaradjon, van mit tanulnunk az évmilliókon át életképes ősi társadalmaktól.Mi a helyzet az életművészet, az életvezetés, a mindennapok életminősége terén a természeti népeknél? A nyugati civilizációban közkeletű nézet szerint a gyűjtögető-vadászó népeknek kultúrájuk, civilizációjuk nincs, az élet nehéz és kemény, napjaik az éhhalál küszöbén zajlanak, erőfeszítéseik a puszta túlélés elérésére irányulnak. A tények azonban ehhez képest teljesen más képet mutatnak. A hatvanas évektől kezdve egyre több antropológus mutatott rá arra, hogy ez a természeti népekről alkotott kép alapvetően hibás. A gyűjtögetés és a vadászat jelentős tudást és ügyességet igénylő tevékenység, amelyhez a természeti világ mély megértésére van szükség. Marshall Sahlins mutatta ki először az 1970-es években, hogy a természeti népek táplálkozási igényeiket könnyedén elégítik ki, mindössze napi 3-5 óra munkával, olyannyi-

177

A civilizáció lényege

ra, hogy a természeti népek társadalma nem az ínség, hanem ténylegesen a bőség társadalma (original affluent societies). Sahlins álláspontját egész sor későbbi vizsgálat igazolta. Richard Lee 18 hónapon át vizsgálta a Kalahári sivatag szélén, különösen nehéz természeti viszonyok élő !kung busman törzs életét. A !kungok egy héten mindössze 15 órát fordítanak táplálékuk beszerzésére. Táplálkozásuk az amerikai egészségügyi minisztérium normáját mind az egészséges növényi táplálékok arányában, mind az elfogyasztott fehérjék minőségében, mennyiségében és kalóriájában jelentősen felülmúlja. Táplálkozásukat eszerint a magas szintű jólét jellemzi. Rengeteg szabadidejük egyik felét barátok és rokonok meglátogatására, másik felét vendégek fogadására fordítják. Ilyenkor énekelnek, transzba ejtő táncokat járnak, és történeteket, mondákat mesélnek. (Jeremy Cherfas, Roger Lewin: Nem csak munkával él az ember. A nem létfontosságú tevékenységek. 2000). A !kungokhoz hasonlóan az afrikai pigmeusok és busmanok rendkívül és kifinomultan együttműködők, csodálatos tiszteletet tanúsítanak az élet iránt, gyengédségük, család iránti odaadásuk lenyűgöző (John Robbins: Százévesen egészségben. Matuzsálemi kor, kivételes életerő. A titok nyitja a tudomány tükrében, 2006, 306). Egymás és az élet iránt feltétlen szeretetet tanúsítanak. Az erkölcsi szabályok legsúlyosabb megsértésének számít, ha valaki durva a gyermekekkel vagy idősebbekkel szemben (u.ott, 308). Az ősi eurázsiai műveltség nyomában: az abházok Nemrég fény derült az ősi eurázsiai magasműveltség létére, amely nyugati nevén természetvallásként, sámánizmusként, valójában magas szintű bölcseleti rendszerként egészen i.sz. 600-1200-ig fennmaradt a Kárpát-medencétől Délkelet-Ázsiáig (Grandpierre A.: Az Új Selyemút és az ősi eurázsiai civilizáció. HUG 2017/3). Ez pedig azt jelenti, hogy ebben a körzetben az eltelt néhány évszázad nem tudta teljesen eltörölni a sokezerszer hosszabb múlt nyomait. Az ősi eurázsiai műveltség fennmaradt a pentaton népzenében, a népmesékben, az Egyháromság filozófiai rendszerének nyomaiban, a hagyomány mélyrétegeiben, az életszemléletben. Az ősi eurázsiai életfelfogás a nyugati civilizációtól viszonylag legkevésbé befolyásolt körzetekben őrződhetett meg a legjobban. A nyugati civilizációban közkeletű nézet szerint a nyugati civilizációtól kevéssé befolyásolt népek a „harmadik világhoz”, a fejlődő országokhoz tartoznak, elmaradot-

178

179

A civilizáció lényege

tak, s köztük a várható élettartam sokkal alacsonyabb, mint a nyugati fejlett társadalmakban. Mit mondanak a tények? A nyugati kultúrától nem, vagy csak viszonylag későn érintett, hagyományaikat őrző népeknél a leg�gyakoribb a rendkívül hosszú, száz év feletti élettartam, és ami nem kevésbé fontos az életművészet fejlettségének megítélésében, a vidám, örömteli, egészségben zajló hosszú élet (hunzák, abházok, vilcabambák, okinawaiak – John Robbins: Százévesen egészségben. Matuzsálemi kor, kivételes életerő. A titok nyitja a tudomány tükrében, 2006). Megdöbbentő, mennyire ellentétes a kaukázusi abházok kultúrája a modern kultúrával. Az abházokra

Az ősi eurázsiai műveltség nyomában: Bhután, a földkerekség legboldogabb országa A Délkelet-Ázsiában, Kína és India határán fekvő Bhu-

egész életükben jellemző a testi-szellemi frissesség és a látható életöröm. Életükben fontos szerepet játszik az ének, a zene, a tánc. Úgy tűnik, az abházok idős korukban sem fáradnak bele a bolondozásba, folyton újabb és újabb módját eszelik ki a mókának. Lenyűgöző a jókedvük, a humorérzékük (u.ott, 27). Az abházok rendkívüli vidámsága, egészsége, hosszú élete és életöröme a jelek szerint gyermeknevelési módszerüknek és életfilozófiájuknak köszönhető. Következetesen tisztelettel bánnak az emberekkel, a gyerekekkel is. A barátságos viselkedés a legfontosabb értékeik közé tartozik. Nem szidják, nem büntetik a gyerekeket, még a hangjukat sem emelik fel. A dicséretek visszatartásával fejezik ki rosszallásukat. Egy felszólítás sem hangzik el kétszer. Az abház gyermekek érzik a megbecsülést, és rendkívül szófogadók. Az iskolában nem izegnek-mozognak, képesek órákon át ülni és figyelni. Az abházok életművészetének minőségét mi sem jellemzi jobban, mint az a nyugati civilizációban szinte teljesen ismeretlen, magas szintű boldogság, vidámság, kiegyensúlyozottság és természetes jól-lét, amely számukra nem elérendő cél, hanem a természetes, mindennapi állapot. Az abházok rendkívül nagy százaléka él meg igen magas kort tökéletes egészségben és életereje teljében, figyelemre méltó testi-szellemi frissességben és látható életörömben (u.ott, 30).

tán természeti adottsága folytán Földünk egyik legelzártabb állama. Az elmúlt több mint ezer évben elképesztő elszigeteltségben éltek. Az 1960-as évekig nem voltak aszfaltozott utak, elektromos és telefonhálózat, gépjárművek, postaszolgálat. Ősi műveltségük szerint az élet természetes állapota a boldogság, és az élet szellemi, lelki és anyagi oldala egyensúlyban kell legyenek egymással. Sikerült megőrizniük ősi hagyományaikat, életvezetésüket. Ennek köszönhetően Bhután a földkerekség legboldogabb országa. Bár léteznek a földön többé-kevésbé ellenpéldaként felfogható törzsek is, ahol az életkor és az életművészet alacsony szintű (lásd például Hill, Gurven, Keeley tanulmányait), az ősi Eurázsia legnagyobb részén, ahol az emberiség legnagyobb része élt, lényegében egységes, magas szintű műveltség állt fenn az elmúlt évmilliók során (Grandpierre 2016). Ez a kulturális egység biztosította az emberiség biológiai egységességét, azt, hogy az emberi evolúció nem vezetett olyan jelentős fajváltozatok kifejlődésére, mint ami például az elefántok esetében az afrikai és az indiai elefánt között áll fenn (Mann, Michael: The Sources of Social Power, Volume 1: A History of Power from the Beginning to AD 1760. Cambridge University Press, 1986). A dél-amerikai jekána indiánok és a gyermeknevelés jelentősége

Az ősi eurázsiai műveltség nyomában: a hunzák

A természeti népek lelki-szellemi-fizikai egészségében, boldogságában, életvezetésében kulcsszerepet játszik a gyermeknevelésről alkotott felfogásuk, amely szerint a fizikai, lelki és szellemi egészség és boldogság kulcsa a szülők és kisbabáik, kisgyermekeik szoros fizikai, lelki és szellemi kapcsolata és összhangja (Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában – A kontinuum-elv. Kétezeregy Kiadó, 2015). A délamerikai jekána indiánok nyelvéből hiányzik a kény-

A Pakisztán, Oroszország és Kína között fekvő Hunza kétezer évig csaknem teljesen el volt zárva a külvilágtól, életművészete az ősi Eurázsia felfogását őrzi. Hunzában nincsenek kórházak, elmegyógyintézetek, gyógyszertárak, kocsmák, dohányboltok, de rendőrség, börtönök, bűnözés és koldusok sem (u.ott, 72),

180

mert nincs ezekre szükség. A hunzák a legvidámabb és legkészségesebb emberek, akikkel a Hunzába látogató expedíció tagjai találkoztak (u.o., 73). A Geriátriai Társaság megbízásából Hunzában járt dr. Jay Hoffman így összegezte tapasztalatait: „Úgy tűnik, a hunzaiak a legboldogabbak a világon. Boldogok, mert igazán élnek. Boldogok, mert egészségesek” (Robbins 2006, 76).

szerként felfogott „munka” kifejezés, a muszájból, erőfeszítések árán végzett tevékenység, kevés élvezettel. Számukra minden tevékenység öröm, a megerőltető tennivalók közben vicceket mesélnek egymásnak, és jókat szórakoznak. Minden tevékenységükhez úgy állnak hozzá, életfelfogásuknak köszönhetően, hogy ezzel saját jól-létüket növeljék, beleértve a legnehezebb fizikai tevékenységeket is. Viszonyuk a szomszédos törzsekkel kifejezetten jó. Szoros üzleti kapcsolatban állnak, alapelvük, hogy a jó kapcsolat megőrzése mindig fontosabb, mint a jó alku (u.ott). A gyermekek velük született igényeit a szülők a legnagyobb örömmel teljesítik, fejlesztik. A gyermekek önazonossága nevelésük során nem sérül, ellenkezőleg, elevenen és örömteli módon fejlődik. Rácsos ágy, külön gyerekszoba, járóka, etetőszék, babakocsi nem létezik, a kisgyerekek folyamatosan szüleik társaságában élik örömteli felfedezésekben, élményekben gazdag napjaikat. Ahogy az anyaméhben minden az elvártaknak megfelelően történt, a csecsemő a továbbiakban is számít rá, mondhatni biztos benne, hogy a történések megfelelnek elvárásainak. Ez azonban a modern világban szinte soha nem következik be (u.ott). A nyugati civilizáció és az erkölcs A civilizáció fentebbi meghatározásának megfelelően az életvezetés legmagasabb szintjét kellene jelentse, az életvezetésben pedig az erkölcs kulcsszerepet játszik. A nyugati civilizációt azonban már kialakulása korszakában az anyagiasság előtérbe, az erkölcsiség háttérbe kerülése jellemezte. Maguk az ókori görögök, Strabón és Homérosz ismerik el, hogy náluk kezdődtek a bajok. Strabón (i.sz. 23 körül) ugyanis főművében Homéroszra (i.e. 800 előtt) is hivatkozva ezt írja: „a nálunk dívó életmód már majdnem minden nép között elterjedt s megrontotta az erkölcsöket, amennyiben bevitte közéjük a fényűzést, az élvhajhászást, a csalárdságot s a kapzsiság ezerféle módját... a fondorlatosságot... a vagyongyűjtést... az igazságtalankodást... a züllöttséget... a kétszínűséget...” (Strabón: Geographica. 1977, 318). Ezeken az alapokon épült fel a modern, materialista civilizáció, a világtapasztalásnak az a viszonylag új módja, amely az életet és a Kozmoszt teljes mértékben minden szentségétől megfosztottként fogja fel (Mircea Eliade: A szent és a profán. 1987, 9). A nyugati, profán civilizációban elveszett a világ, az élet varázslatossága, az emberi élet kiürült, a mindennapi örömteli tevékenységet felváltotta a mindennapi taposómalom, a hajsza a pénz, a hatalom, a siker után.

Nyugati civilizáció és az önkényszerítés folyamatos növekedése Jól ismert szólás, hogy a nyugati civilizációban „kizökkent az idő” (Shakespeare: Hamlet, 1602). Amikor a nyugati ember beleszületik és egész lényével beilleszkedik ebbe a kizökkent világba, akkor a társadalom hatásrendszerét építi be jobb sorsra érdemes belső világába, érzés- és gondolatvilágába. Így fejlődik ki a nyugati civilizációnak megfelelő beállítottság, s ezzel a nyugati ember belső világa is kizökken. Norbert Elias „A civilizáció folyamata” című világhírű könyvében kimutatja, hogyan vált az európai világszemlélet és az ennek megfelelő életművészet, magaviselet az elmúlt évezredben egyre „civilizáltabbá”. A középkorban „az egyénre nehezedő külső kényszert egyre nagyobb mértékben váltotta fel az az önkényszerítés, amely feltétele, de eredménye is a modern, erőszakmonopóliumon alapuló állam létrejöttének” (az 1987-es kiadás fülszövege szerint). Az újkorban mindez folytatódott, sőt felgyorsult a kizökkenés. Friedrich Schiller 1795ben „Levelek az ember esztétikai neveléséről” című művében felhívta a figyelmet arra, hogy a modern kor karaktere mélységesen lealacsonyodott, a történelem megrontotta, lezüllesztette az embert, erkölcsi barbárságba taszítva az emberiséget. Minden ember rendeltetése és lényege szerint „magában hord egy tiszta ideális embert, létezésének nagy feladata pedig az, hogy minden változása közepette összhangban legyen annak változhatatlan egységével”. Ennek a feladatnak a megoldása „boldogságunk legjobb része”, és ez „szorosan kapcsolódik az emberi természet morális nemességéhez”. Az államnak az lenne az alapfeladata, hogy „ezt a tiszta embert, aki többé vagy kevésbé világosan minden szubjektumban felismerhető, reprezentálja”. A nyugati állam azonban „zsarnoki igába hajtja a lesül�lyedt emberiséget”. „A haszon a kor nagy bálványa, őt kell szolgálnia minden erőnek, s előtte kell hódolnia minden tehetségnek.” „Tagadhatatlan, hogy az általa érintett egyének szenvednek e világcél átkától.” Schiller hozzáteszi: a műveltség és a kifinomulttá válás dicsősége nem írható a nyugati civilizáció javára. Az emberség az állam polgárainak szívében élő tiszta és objektív, egyetemes embereszményben, az ész és az érzés összhangjában áll, enélkül maga az ember válik töredékké, pusztán foglalkozásának, tudományának lenyomatává lesz. Ezzel szakadás áll be törvények és erkölcsök között, az élvezet elválik a munkától. Az ember ellentétévé

181

A civilizáció lényege

válik önmagának. Schiller szerint a javak legfontosabbika az emberség, az ész és az érzés összhangja. Eredeti önazonosságunkat sérti az a civilizációs berendezkedés, amely nem vesz tudomást arról, hogy az ember több, mint egy programozható gép. „A legnyilvánvalóbb tényeket felejtjük el a legkönnyebben. A jelenlegi gazdasági rend és az átalakítására kidolgozott tervek elsöprő többsége azon bukik meg, hogy figyelmen kívül hagy egy elcsépelt igazságot; nevezetesen azt, hogy még a legközönségesebb embernek is van lelke, és így az anyagi gazdagság semmilyen növekedése sem kárpótolhatja őt azért a helyzetért, amely sérti önbecsülését és csorbítja szabadságát” (R. H. Tawney 1926/2008, Religion and the Rise of Capitalism). A híres költő, T. S. Eliot a huszadik század első felében már ezt kérdi: „Hol van az az élet, amelyet elvesztettünk az életünkben? Hol van az a bölcsesség, amelyet elvesztettünk a tudásban? Hol van az a tudás, amelyet elvesztettünk az információban?” (T. S. Eliot: The Rock: A Pageant Play, Part I. 1934). Nyugati civilizáció és a kívülről irányítottság növekedése Tény, hogy a 20. század közepére a nyugati emberiség nagyobb része kívülről irányítottá vált, ahogy ezt megírta David Riesman „A magányos tömeg” című művében. Az emberi élet kívülről irányított voltát azonban nem annyira az életművészet, mint inkább a manipuláció legmagasabb szintjének tekinthetjük. A nevelés célja ugyanis az olyan önálló gondolkodásra és cselekvésre képes ember, aki lényegében minden helyzetben képes egyéni és közösségi, társadalmi életével összhangban álló értékek, erkölcsi elvek alapján cselekedni. A kívülről irányítottság az alávetettségnek az a formája, amelyben a kívülről irányított ember abban a hiszemben jár el, hogy saját önálló döntéseit hajtja végre. Az önkényszerítés intézményesülése, a személyiségbe beépülése az eredeti önazonosság többé-kevésbé lényeges módosulásával, feladásával jár. A kívülről irányítottság a hatalom-központú civilizációban az embert önmagától elidegenítő hatalom általi irányítottságot jelent. Noam Chomsky, korunk egyik legkiemelkedőbb tudósa megállapította, hogy nagyon határozott nyomás nehezedik a nyugati társadalomra, amely manipulálja a média és az értelmiség mentalitását a meghatározó hatalmi struktúrák támogatásának érdekében (Michalis Nevradakis: Interview with Noam Chomsky. http://www.x-pressed.org/?xpd_ article=interview-with-chomsky 2012).

182

Nyugati civilizáció és a természetes én lecserélése az ego-val Gordon W. Allport „A személyiség alakulása” című könyve alapműnek számít a nyugati pszichológiában. Allport felhívja a figyelmet az én jelentőségére. Az én életünk „forró mag”-ja, középpontja, legbenső lényege. Kétségtelenül a csecsemő tudatában van önmagának, de ez még természetes énje, amely lényegesen eltér énjének későbbi válfajától, a nyugati ember éntudatától. Az eredeti, természetes én lecserélése, háttérbe kerülése az első öt vagy hat életévben fokozatos tanulási folyamat révén alakul ki. Ez a leglényegesebb, legdöntőbb változás, ami az ember életében valaha is bekövetkezik. Élete első éveiben a kisgyermekben lángol a szenvedély, hajtja a világ és az élet felfedezésének ösztöne. A nyugati civilizációban azonban ez a felfedezési ösztön, a kisgyermek tevékenységének legfőbb hajtóereje rendszeresen falakba, akadályokba ütközik. A nyugati felfogás szerint ugyanis, ahogy Allport írja, a kisgyermek felfedező tevékenysége minden szülőre nézve egy csapás. A szülők a beivódott beállítódásuknak, magatartásformáknak megfelelően rendszeresen gátolják a kisgyermekben eleinte még akadálytalanul, szenvedélyesen élő felfedezés ösztönét, a képzelet szabadságát, a játékban való elmerülést, a hangos önkifejezést, a gáttalan örömöt, az önálló gondolkozást. A kisgyermek számtalan szidást, elmarasztalást kap. Ezek számára azt fejezik ki, hogy szülei nem fogadják el természetes énjét. A kisgyermek szenved, sír. Természetes indíttatásának szülői akadályozása hatására egyre növekvő félelem vagy apátia, érzéketlenség, tompaság alakul ki benne. Itt jegyezzük meg, hogy a kutatások szerint a tanult tompaság az agy öregedésére és életminőség-romlásra vezet (Lalonde, Badescu: Exploratory drive, frontal lobe function and adipsia in aging. 1995). Amikor az egyre halmozódó, természetes énjét fenyegető hatások rendszerré állnak össze, kialakul a negativizmus, a dackorszak. Kétéves korban a kisgyermek még nem hajlik a versengésre, az ismétlődő ráhatások csak hároméves korától kezdve válnak eléggé erőssé ahhoz, hogy rávegyék erre. Más kultúrákban ez is másképpen van – teszi hozzá Allport. A nyugati individualista felfogás szerint a gyermeki énnek a másoktól teljesen különváló én felé kell fejlődnie. Ez a „fejlődés” együtt jár az emberi összetartozás természetes érzésének háttérbe kerülésével. Más kultúrákban az én kevésbé élesen különül el az ’az’-tól, illetve a ’te’-től. A nyugati emberre jellemző én az az ego, amely a nyugati civilizáció elvárásai alapján meghatározott, és amely az

eredeti, természetes ént kakukktojásként lecseréli. A nyugati én a természetes én akadályozásából, megaláztatásából, annak pótlékaként alakul ki. Kialakul az alacsonyabbrendűség érzése. A felmérések szerint még a jó eredményeket elérő egyetemisták 88% százaléka is tudja, mit jelent az alacsonyabbrendűség érzésétől szenvedni (Allport 146-150). A lánglelkű és lángeszű, zseniális ember titka: a természetes én megőrzése Allport kutatási eredményei szerint a nyugati ember énje öt-hatéves korban alakul ki. Hatéves kor után a felnőttek kívánalmain alapuló viselkedési mintázat már szilárdan rögzült (Allport 1985, 152). Vessük ezt össze azzal a ténnyel, hogy a kisgyermekek rendszerint éppen öt-hatéves korukig őrzik meg eredeti, aranyos, szabad lényüket és alkotóerejük teljét. A legújabb pszichológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a kisgyermekek öt-hatéves korukig valóságos alkotó géniuszokként élik életüket. George Land és Beth Jarman 1992-ben megjelent könyvükben (Breakpoint and Beyond: Mastering the FutureToday) 1600 gyermek alkotóképességét vizsgálták meg egy egyezményes kreativitás-teszt segítségével 5 éves, majd 10 éves és 15 éves korukban (Land and Jarman 1992, 153). A felmérés szerint ugyanaz az

1600 gyermek 5 éves korában alkotóerő tekintetében szinte felülmúlhatatlan, 98%-uk érte el a nagyon kreatív, „alkotó géniusz” szintet. 5 évvel később, 10 éves korukban azonban ezt a szintet már csak 30%uk, 15 éves korukban már csak 12%-uk érte el. Később megvizsgálták, hogy 280 ezer felnőtt hogyan teljesít e teszt kitöltésében. Az eredmény: mindössze 2%-uk érte el a kreatív géniusz szintet (Marke Rillo 2016, személyes közlés). Ezek alapján arra következtethetünk, hogy amikor a nyugati civilizációra jellemző ego az eredeti, természetes éntől átveszi az irányítást, ez a folyamat együtt jár a jóformán minden emberrel veleszületett szenvedélyes, lánglelkű és lángeszű természetes én, s vele az életerő, alkotóerő, eredetiség kialvásával, az elidegenedés elhatalmasodásával, a külső kényszerek beépülésével. A gyermeknevelés és az emberiség további sorsa A külső kényszerek belső elhatalmasodása az emberiség legnagyobb erőforrását, alkotóerejét fokozza le, ráadásul óriási mértékben. Az elidegenedés belső világunk mélyrétegei iránti fogékonyság eltompulásával jár. Úgy tűnik, embervoltunk lényege nem a felszíni tudatrétegekben, hanem belső világunk legmélyén rejlik. Eredeti mivoltunk megismerése, megértése alapvető

183

A civilizáció lényege

jelentőségű önismeretünk számára. Ha pedig kiderül, hogy eredeti énünk sokkal teljesebb modern énünknél és sokkal nagyobb lehetőségeket rejt számunkra, akkor természetes énünk felfedezése még nagyobb jelentőséggel bír. A modern pszichológia kimutatta, hogy azok az emberek, akik különösen szoros kapcsolatban állnak belső világuk mélyebb rétegeivel és ezt képesek tudatosan megformálni és kifejezni, a lángeszű emberek, a zsenik (Myers nyomán Kelly et al.: Irreducible Mind. 2007, p. 482 ff.). Ha tehát gyermekkorunkban természetes énünk még összhangban állt belső világunk mélyebb rétegeivel, akkor az élet még szenvedélyesen égett bennünk, lángja az égig ért. Ha pedig később eltávolodtunk természetes énünktől, akkor ez állította

nak (Lai Chen 2017, 156). A család jelentőségéről már fentebb esett szó. A család jelenti a kínai civilizáció értékrendszerének alapját.

bennünk mesterségesen alacsony szintre az élet lángját. Ahogy Gordon W. Allport (1985, 131) amerikai pszichológus írja: „a nyugati ember énje [belső világából] úgy kiáll, mint egy feltartott hüvelykujj”. Ha összhangban állna, akkor természeti lény voltunkból fakadó, kozmikus belső erőink feltöltenék énünket eredeti rendeltetésünknek megfelelő hajtóerőkkel. Az egészséges világnézet alapvető civilizációs jelentősége abban rejlik, hogy képes újra közel hozni hozzánk az élet teljességét, szélesebbé tenni s elmélyíteni látásmódunkat, s lelkesítő, megtisztító erőként felszabadítani az emberiség teljes alkotóerejét. Úgy tűnik, itt dől el az emberiség, a következő nemzedékek sorsa: a gyermeknevelés és a családszeretet tartalmi és minőségi megújulásán áll és bukik az emberiség jövője.

mindazokat a jótéteményeket, amelyeket szüleinktől, őseinktől, a természeti világtól kaptunk. A filialitás a gyermek elkötelezettsége a szülők iránt, amelynek legfontosabb elemei a kötelességtudat, a szülők tisztelete és a szülőkhöz ragaszkodás, a szülők iránti megbecsülés érzése. Magyarul fiúság-nak nevezhetjük, ha ebbe beleértjük a lányokat is. A fiúság természetéből adódóan továbbadódik visszamenőleg a felmenők végeláthatatlan során át minden földi élet forrásáig, a kozmikus teremtőerőkig, az Élő Világegyetemig.

A kínai civilizáció értékrendje A nyugati civilizáció hatalom-kultuszát még jobban megvilágítja, ha összevetjük a kínai civilizáció értékrendjével, amely szerint „fontosabb az erkölcsösség, mint a törvény; fontosabb ez az [evilági – GA] élet, mint a túlvilági [fontosabb a filozófia, mint a vallás- GA], fontosabb a közösség, mint az egyén; fontosabb a spirituális, mint az anyagi; fontosabb a felelősség, mint a jog; fontosabb a jólét, mint a demokrácia; fontosabb a rend, mint a szabadság; fontosabb az összhang, mint a küzdelem” (Lai Chen 2017, v). A kínai civilizáció alapja: először, a filozófiai gondolkodás és kozmológia, másodszor, az értékek és a világnézet (u.ott, 1). Lai Chen könyvében öt fő értéket emel ki. Először, a társadalom állapota fontosabb, mint az egyén; másodszor, az állam gyökere a család; harmadszor, az államnak tiszteletben kell tartania az egyént; negyedszer, az összhang fontosabb eszköz a társadalmi rend fenntartásában, mint a konfliktus; ötödször, a vallások között békés együttélés és egymást kiegészítő kapcsolatok kell fennállja-

184

A kínai civilizáció egyik legfontosabb alapértékére nincs megfelelő szó a nyugati szótárban. Ez a filialitás (xiao), amelyet talán így fordíthatunk: a leszármazási viszonyok tudatosítása és tiszteletben tartása, a szülők, az emberiség, a Természet, a Világmindenség magas szintű megbecsülése, amely annak mély megértéséből fakad, hogy tőlük származunk, nekik köszönhetjük életünket, az Ő köldökzsinórjukon élünk, tőlük kapjuk az életünk kiteljesedéséhez szükséges éltető erőket. A filialitás érzése az az érzés, hogy viszonoznunk kell

A filozófia eszméje az ősi Eurázsiában A filozófia értelmezése és jelentősége Kínában a Nyugaton megszokottól nagyon eltérő. A filozófia nem az a semmibe vehető, akadémiai szőrszálhasogatásban kimerülő megismerő tevékenység, amivé a nyugati civilizációban egyre inkább válik. A filozófia a helytálló világnézet felfedezésére és ennek alkotó alkalmazására irányuló szellemi tevékenység, mégpedig az egyéni és közösségi életvezetés, a társadalom, a civilizáció és az emberiség önirányítása számára. A filozófia a civilizáció alapelveinek, a társadalom alkotmányának és törvényeinek a legszélesebb, természeti és kozmikus összefüggésekben is helytálló alkalmazása. A filozófia az emberiségnek, a Mindenségnek, az életnek elkötelezett megismerő tevékenység, amelynek legfőbb célja, hogy az ember iránytűje, kalauza, helytálló döntések meghozatalára alkalmas eszköze legyen egyéni, közösségi, társadalmi és civilizációs tevékenységében. A kínai filozófiában a társadalomirányítás kérdései évezredek óta központi szerepet játszanak. Az állami hivatalnokképzés az ősi bölcseleti hagyományokra épül. A társadalom vezetői közé csak a legkiválóbbak kerülhetnek be. Mivel a legkiválóbbak közé tehetsége alapján kimagasló érdemeket szerezve bárki bejuthat, többezer éves hagyomány, hogy az egész kínai nemzetet áthatja

A fehér színnel jelzett eurázsiai természetvallás-sámánizmus körzetének zsugorodása i.sz. 600 és 1200 között. A térképen egyedül e körzet kora nincs feltüntetve. Ennek oka, hogy ez a körzet az emberiség ősvallásának körzete, pontosabban ősi bölcseletének, hiszen abban a civilizációban a filozófia, a tudomány és a vallás nem váltak külön egymástól. Érdemes szem előtt tartani, hogy a kínai konfucianizmus és buddhizmus ugyanerre az ősi bölcseleti rendszerre épült és azzal folytonosnak tekinthető. Ha időben tovább követnénk a ma felé az ősi természetvallás körzetének zsugorodását, mára a mai Kína, Japán (sintoizmus) és Délkelet-Ázsia maradna. Civilizációs önazonosságunk évezredeken át összekötötte a Kárpát-medencét Délkelet-Ázsiával. Ennek a közös ősi eurázsiai civilizációnak a megismerése jelentős szerepet játszhat az Új Selyemút közös építésében, közös civilizációs önazonosságuk felismerésében, újra összekötve a közös hagyománnyal bíró népeket. a törekvés a kiemelkedésre, a legmegbecsültebb, legmagasabb szintű tudást igénylő hivatalok betöltésére. Így a filozófia szorosan összefonódik az államélettel, a kínai civilizáció-állam irányításával.Az emberi élet kiinduló alapténye, hogy az ember a világban él. Mivel az élet és a világ, amelybe beleszületünk, lényegében adott, az emberiségnek olyan civilizációt kell kialakítania, amely összhangban áll az élettel és a világgal. Mivel az anyagot, az életet és az értelmet irányító természettörvények összekötik az embert a Világegyetem egészével, e törvények megismerése összeköti az emberi életet és értelmet a Világegyetem életével és értelmével. Az ősi Eurázsia bölcseleti rendszere az anyag, az élet és az értelem kozmikus alapelveinek és ezek összhangjának megfogalmazása. Mivel ez a három kozmikus alapelv alkotja és irányítja a Világegyetemet, és a Világegyetem végső soron egységes egész, maga az Egy, ezért kozmikus szinten az anyag, az élet és az értelem szükségképpen összhangban áll egymással. Ebben a kozmikus triumvirátusban az élet és az értelem irányítja az anyagi világot. Az élet adja a végső értéket, az értelem adja az életnek legkedvezőbb döntést (Grandpierre, A. Lélek és Világegyetem, 2016). A nyugati civilizáció értékrendje A nyugati civilizáció lecserélte az értékeket megalapozó ősi bölcsességet az értéksemlegessé váló, modern tudással, amely az élet jelentőségének elsikkadásával

az anyagra irányul. Az anyagi világra irányuló értelem egyre meghatározóbbá válásával az ókortól kezdve az egységes világszemlélet egyre jobban széttöredezett. Szétvált a tudomány és a vallás. Szétvált a filozófia és a vallás. Szétvált a filozófia és a tudomány. Szétvált az állam és a filozófia. Szétvált az állam és az erkölcs. A nyugati civilizációban egyre többet tudunk az egyre kisebb részletekről, egyre kevesebbet az egészről. Mivel azonban elsősorban az egész mondja meg, mi a rész szerepe az egészben, az egész háttérbe szorulásával a nyugati civilizáció elvesztette átfogó szemléletét, és ezzel helytálló ítélőképességét és önirányító képességét. Ebben a helyzetben a nyugati civilizáció főáramának egyre erősödően materialista jellegű világnézete egyre akadálytalanabbul érvényesül. A nyugati civilizáció lecserélte a befolyása alá került népek eredeti világnézetét. Ezzel a nyugati társadalom valódi irányítása kikerült a társadalom kezéből. Akik a készen kapott materialista világnézet alapján állnak, azok – legyenek bármilyen magasan irányító pozícióban – csak részfeladatokat hajtanak végre. A nyugati civilizáció több ezer éves fő áramának értékrendje a pénzt, a hatalmat, a sikert tekinti elsődlegesnek. A nyugati civilizációban fontosabb a törvény, mint az erkölcs; fontosabb az egyén, mint a közösség, fontosabb az anyagi, mint a spirituális; fontosabb a jog, mint a felelősség. A nyugati kozmológia materialista. „Ez az első olyan kozmológia, amelyben nem

185

A civilizáció lényege

volt hely az embernek, nem volt hely az Istennek, nem volt magyarázat a világ eredetére. Minden hagyományos kultúra, amit az antropológusok ismernek, rendelkezett kozmológiával, amely megvilágította, hogyan jött létre a világ és hogyan folytatódott, hogyan jött létre az ember, és mit várnak az istenek az embertől. A kozmológia adott értelmet a mindennapok világának azáltal, hogy megadta azt a nagyobb összefüggést, azt a nagyobb rendszert, amelyben az ember valóságérzéke, önazonossága, és viselkedési szabályai gyökereztek. Egy kozmológia csak akkor vehető komolyan, ha hitelt érdemlő, és a tudományos forradalom után a hagyományos kozmológia tarthatatlanná vált. Az új kozmológiában a világegyetem végtelen üres tér, benne véletlenszerűen elszórt csillagokkal. Sohasem tudta teljesen kiszorítani a középkori világegyetemet az emberek szívéből, részben azért, mert annyira hiányosnak tűnt” (Abrams and Primack: Cosmology and 21st Century Culture. Science 293, 1769, 2001). Az élő Világegyetem egzakt tudományos elmélete ezen a döntő téren hoz újat azzal, hogy a Világegyetem anyagának fizikai alapelve mellett kimutatja biológiai és logikai alapelveit, megalapozva az ökológiai kozmológiát (Grandpierre A. 2018a: The Living Universe – The Scientific Foundation of the Ecological Civilization, book manuscript, submitted; 2018b: The Fundamental Biological Activity of the Universe. In: Eco-Phenomenology: Life, Human Life, Post-Human Life in the Harmony of the Cosmos. Springer. Publication Date: 08/06/2018; The Sun and a new theory of life: The Helios theory, HUG 2018/1, 205-215).Bár a nyugati iskolapedagógia a világnézeti semlegességet hangoztatja, a tananyag a materialista világnézetet építi be a gyermekek tudatába. A kötelező oktatás bevezetésével a materialista világnézet egyre mélyebben épül be az egymásra következő nemzedékekbe. A családok egyre kisebb mértékben vesznek részt a gyermeknevelésben. A gyermeki önazonosság befolyásolásában egyre nagyobb szerepet játszik a fogyasztói szemléletet közvetítő média, a szórakoztatóipar, de nem lényegtelen az élelmiszeripar szerepe sem.A nyugati világ életminőségének jellemzésére külön kifejezés született, s ez az elidegenedés. Az elidegenedés nyugati civilizációt jellemző volta összecseng azzal, hogy a nyugati ember énje úgy áll ki a belső világból, mint egy eltartott hüvelykujj. Az Egészségügyi Világszervezet, a World Health Organization (WHO) tanulmánya szerint a mai világ elsőszámú vagyis legnagyobb problémáját a magatartás-zavarok, a civilizációs ártalmak, a depresszió, az elidegenedés jelentik.

186

A civilizáció mérőszáma: a civilizációs hatékonyság A fentiek alapján bevezethetjük a civilizációs hatékonyság mérőszámát, amelyet a testi-lelki-szellemi jól-létet javító munkaidő és a teljes munkavégzésre fordított idő hányadosaként határozhatunk meg. Tegyük fel, hogy a nyugati civilizációban a napi átlagos munkaidő 10 óra. Tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy az abházoknál, hunzáknál, vicabambáknál, okinawaiaknál, !kung busmanoknál, bhutániaknál az átlagos napi munkavégzés 3-5 óra. Ha ugyanolyan boldogok, vidámak és egészségesek lennének a nyugatiak, mint az ősi eurázsiai civilizáció életmódját és életvezetését legjobban őrző, hagyományos civilizációk, akkor a hagyományos civilizáció mintegy háromszor fejlettebbnek, azaz civilizáltabbnak lenne tekinthető. A bökkenő azonban ott rejlik, hogy amíg a hagyományos civilizáció az egész életen át megőrzi a gyermekkori boldogságot és egészséget, addig a nyugati lényegesen, számszerűen nehezen kifejezhető mértékben rontja. Ha a hagyományos civilizációt boldogság- és egészségépítőnek tekintjük, akkor a nyugati civilizáció boldogság- és egészségrontónak adódik. Számításunk azt illusztrálja, hogy a nyugati civilizáció nem civilizáció a szó eredeti, életvezetést eredményesen javító értelmében. A filozófia jelentősége a civilizáció számára Az ókorban a filozófia nem valami az embertől, az élettől és a világtól elrugaszkodott spekuláció volt, hanem éppen fordítva, az ember, az élet és a világ természetes, emberi felfogása, értelmezése és megértése az emberben: a józan ész. Az ember alaptevékenysége az a testi-lelki-szellemi tevékenység, amely szüntelenül a test, a lélek és az értelem jól-létének növelésére irányul. Az emberiség alapvető szellemi tevékenysége a valóság megismerése, ez élettevékenységének alapja. A valóság a világ, az élet és a tudat. Az emberiség alapvető szellemi tevékenysége a Világegyetem, az élet és a tudat megismerése: a legmagasabb és legteljesebb, egészséges filozófia. A három kozmikus alapelv: az anyagelv, az életelv és az értelemelv Az ember a világban él. Az élet parancsa, hogy cselekednie kell. A helytálló, célravezető cselekvéshez ismernünk kell az életet, az embert és a világot. A cselekvéshez döntenünk kell, értelmeznünk és ér-

tékelnünk kell az életet és a világot, az életnek és a világnak megfelelő döntésrendszerre van szükségünk. Helytálló döntéseinket a tények között a valóságban fennálló összefüggések ismerete teszi lehetővé. A legfontosabb összefüggések azok, amelyek állandóak, amelyekre mindig és mindenhol számíthatunk, amelyek az eseményeket irányítják. Ezek kiemelkedő fontosságuk miatt külön nevet is kaptak: ezek a természettörvények. A természettörvények között is fennállnak összefüggések. A természettörvények ismerete az emberi tudást az érzékszervi megismerésnél végtelenszer hatékonyabbá teszi, mert egyetlen törvényből végtelen sok jelenség bekövetkezése látható előre. Az anyagi világ azért egységes, mert természettörvényeit egyetlen mélyebb szintű törvény foglalja össze, amelyet első elvnek nevezünk éppen azért, mert belőle származik az anyagi világ összes alapvető törvénye. A fizikában ezt az elvet a legkisebb hatás elvének nevezik. A legkisebb hatás elvének ismerete teszi a fizikát a leghatékonyabbá. Hasonlóan, az élet világa is egységes, egyetlen első elvből fakadnak alaptörvényei, ahogy azt Bauer Ervin, az egzakt elméleti biológia megalapítója bebizonyította. Hasonlóan az értelemnek is vannak természettörvényei, amelyek első elvei a logikai axiómák. Ez a három első elv egységes egészet alkot, hiszen végső soron a világ egy. Így jutunk el az Egyháromság ősi eszméjéhez, amely az ősi Eurázsia bölcseleti rendszerének lényege. Az Egyháromság bölcseleti rendszere a leghatékonyabb és legmélyebbreható, felülmúlhatatlan mélységű, széleskörű és hatékonyságú tudás. Önazonosságunk kozmikus forrásai A három kozmikus alapelv egységes egésze teszi lehetővé az anyag, az élet és az értelem összhangját, a test, a lélek és a szellem összhangját, az atom, az érzés és a gondolat összhangját. A három kozmikus alapelv egységes egésze teszi lehetővé a világnézetet. A világnézet rendkívül mélyreható, mert a három kozmikus alapelv révén magában foglalja az egész világot. A három kozmikus alapelv az embert és a Mindenséget egyaránt áthatja, és révükön a legbensőségesebb módon állunk kapcsolatban a kozmikus teremtőerőkkel. Énünk lényege a cselekvőképesség tudatos tényezője, a célkitűzés képessége, és ez, bármilyen mértékű és minőségű is, egy egyetemes adottság, minden élőlény adottsága, amely nem az anyagi világból, hanem a kozmikus világ cselekvőképességéből ered. Ez pedig azt jelenti, hogy személyes önazonosságunk kozmi-

kus adottság, a Mindenséggel köt össze bennünket. Cselekvőképességünk másik, ösztönös tényezője az életösztön, amely cselekvésre ösztönöz bennünket, és megadja az ennek végrehajtásához szükséges motivációt és energiát. Az életösztön szintén egyetemes adottság, minden élőlény adottsága, amely nem az anyagi világból ered, hanem az élő Világegyetemből. Önazonosságunk két, elválaszthatatlan tényezője, énünk és az életösztön, mindketten kozmikus eredetűek és kozmikus természetűek. Ha ezt tudatosítjuk, képesek lehetünk életünket összekötni a kozmikus világgal, a kozmikus élettel. A kozmikus élet különleges, mert a Világegyetem minden létező egységes egésze, és így maga a feltétlen lét- és életteljesség, nem függ semmi mástól, csak önmagától. A kozmikus élet megtapasztalása friss, erős és tiszta érzés, kiapadhatatlan energiaforrás és felülmúlhatatlan élmény. Ez az élmény a legvalóságosabb élmény, az ősi természetvallások alapélménye. Az ősi eurázsiai természetvallás (1. kép) legjellegzetesebb eleme a legegyszerűbb megnyilvánulásaiban is elbűvölő és fenséges Természettel történő bensőséges találkozás. Az ősi természetvallás a legmagasabb tisztelettel fordul a Természet felé, ami bámulatot és csodálatot ébreszt. Akkor találjuk meg önmagunkat, ha rátalálunk az élet teljességének, bizonyosságának érzését árasztó módjára, és ez akkor jön el, amikor az életünket kozmikus jelentőségűként éljük át. Mindannyian a kozmikus teremtőerők akaratából születtünk a Földre. Életünk értelme a Mindenségben rejlik. Egyéni és közösségi életünk, a Homo sapiens élete a Földön kozmikus jelentőségű. Énünk a kozmikus világ cselekvőképességének küldötte, postása, nagykövete. Önazonosságunk akkor ép egész, és akkor nyeri el igazi értelmét, ha összekapcsolódik kozmikus lényegével. Amikor énünkből tekintünk a bennünk élő három kozmikus teremtőerőre, ösztönökként éljük át őket. A három kozmikus teremtőerőt képesek vagyunk közvetlenül érzékelni legmélyebb érzéseinkkel. A három kozmikus alapelv áthatja testünket, lelkünket és szellemünket, és ezek alapvető irányítójaként ösztönöz bennünket az alapelveknek megfelelő viselkedésre. A három kozmikus alapelv bennünk a testi létezésre irányuló ösztön, az életösztön és a megismerés, a világ felfedezésének ösztöne. Az életösztön magában foglalja az érzésvilágunk tisztaságára és ragyogására irányuló ösztönt és a gondolatvilágunk tisztaságára és helytálló voltára irányuló ösztönt. Az emberi élet alapvető törekvése a jól-létre való törekvés. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization) szerint az egészség

187

A civilizáció lényege

a teljes testi, lelki és társadalmi jól-lét és nem egyszerűen a betegségek vagy fogyatékosság hiánya. Az érzések lehető legmagasabb szintre fejlesztésére irányuló természetes alaptörekvést, ösztönt lélekelvnek is nevezhetjük, mivel a lélek alatt első közelítésben az érzésvilág egészét értjük. Hasonlóan, a gondolatvilág lehető legmagasabb szintre fejlesztésére irányuló természetes törekvést értelemelvnek nevezhetjük, mivel az értelem alatt a gondolatvilág egészének világosságát, előrelátó és tisztánlátó képességét nevezhetjük. Az emberi egészség, az ép önazonosság az érzésvilág és a gondolatvilág összhangján és együttműködésén alapszik.

188

A világnézet, az életfilozófia

A filozófia legfőbb célja az ember, az élet és a világ megismerése s ennek alapján az emberiség, és a Világegyetem életének összehangolása. A kínai filozófia azzal az alaptételével, hogy a Menny benne van az emberekben, eléri a filozófia legfőbb célját, a Menny és az Ember összehangolását, s egyben felemeli az embert az Égbe, és lehozza a csillagokat a földre. A filozófia legfőbb célja megköveteli az emberről, az életről és a Világegyetemről alkotott felfogásunk, azaz az emberről alkotott képünk, életfilozófiánk és világnézetünk összehangolását. Az emberkép, az életfilozófia és a világnézet összehangolásának, azaz az egészséges világnézetnek a kulcsa a Világegyetem élő voltának megértésében rejlik.

és az emberkép összhangja az egészséges világnézet kulcsa

A filozófia és a világnézet viszonya

A világot, az életet, önmagunkat és közösségeinket értelmeznünk és értékelnünk kell ahhoz, hogy cselekedni tudjunk. A világ egységes értelmezési és értékelési rendszere a világnézet. Az élet egységes értelmezési és értékelési rendszere az életfilozófia. Az ember egységes értelmezési és értékelési rendszere az emberről alkotott kép. Cselekedeteink akkor ésszerűek, ha megfelelnek a valóságnak, és ez megköveteli a világnézet, az életfilozófia és az emberkép összehangolását.

A civilizáció végső alapja a filozófia, lényege az életművészet, úgy is mondhatnánk, az életfilozófia. Természetes, ha az életfilozófia és a világnézet összhangban áll, mert életünk a világban zajlik. A világnézet, más néven szemlélet, felfogás, látásmód meghatározza a filozófia szemléleti kereteit, irányultságát. A világnézet a gondolkodás irányítója, és így a filozófia alapja. Ugyanakkor a helytálló, egészséges világnézet kialakítása a filozófia feladata. Ludwig Busse, a königsbergi egye-

tem filozófia professzora szerint a filozófia története a világnézet megalapozására tett kísérletek sorozata (Ludwig Busse: Die Weltanschauung der grossen Philosophen der Neuzeit. Leipzig, 1917). A Világegyetem élő mivoltának felismerése és tudományos bizonyítása lehetővé teszi a filozófia történetének egyik legnagyobb vívmányát, az egészséges világnézet tudományos megalapozását. A világnézet kutatása mindaddig nem tekinthető sikeresnek, amíg nem jut el a Világegyetem legalapvetőbb adottságairól nyert teljes képig. A világnézet mindaddig nem tekinthető helytállónak, amíg figyelembe nem veszi a világ minden lényeges, legalapvetőbb tulajdon-

záció. A nyugati civilizáció emberképében egyre inkább a pénz és a hatalmi pozíció az értékmérő. Testi-lelkiszellemi egészségünk és emberi önazonosságunk ettől lényegesen eltérő szempontokra hívja fel a figyelmet. Az ember mélyebb összefüggéseiben nem azzal mérhető, hogy mennyi anyagi hasznot hajt a társadalom számára. A társadalmi közérzet és köztudat a társadalom legfontosabb hajtóerői közé tartozik. Az egészséges civilizáció akkor válik a civilizációt alkotó minden ember önazonosságának szerves részévé, ha minden tagjának át tudja adni egészséges világnézetét. Az egészséges világnézet attól egészséges, hogy lényegében teljes, kiegyensúlyozott, összhangban áll az emberben élő kozmikus teremtőerőkkel, és az élő Világegyetemmel.

ságát. Ha nemcsak az anyagnak, hanem az életnek és az értelemnek is megvan a maga saját, önálló, egyetemes alapelve, akkor minden olyan szemlélet, világnézet, amely ezek közül akár csak egyet is figyelmen kívül hagy, alapvetően hiányos. A világnézet attól világnézet, hogy az egész világról alkot egységes képet. A hiányos világnézet valójában nem világnézet, csak a szűkebb szemléleti keretekben látszik annak. Hiányos világnézetre alapítani a társadalom, a civilizáció irányítását olyan alapvető, súlyos tévedés, amely embermilliárdok életét képes egész életre szólóan megnyomorítani. A hiányos világnézeten alapuló civilizáció beteg civili-

A világnézet azért is fontosabb a filozófiánál, mert – ahogy arra Huntington is utalt könyvében (Huntington 1998, 27-29) – elkerülhetetlenül mindenkiben kialakul, és mert rendszerint nem tudatosan, hanem alapvető érzelmi beállítottságként van jelen bennünk. A világnézet azért is fontosabb, mint az egyes tények, gondolatok, mert az irányultság bármilyen kiinduló helyzetből képes megfelelő eredményt elérni, amelyre a gondolatok mégoly gazdag univerzuma sem képes, ha nem megfelelő az irányultsága. Ezért a világnézetet a filozófiánál is meghatározóbbnak, alapvetőbbnek tekint-

189

A civilizáció lényege

jük. Ami minden ember életében a legfontosabb, az a világnézet, mert a világnézet irányít minden mást: érzéseinket, gondolatainkat és cselekedeteinket (Naugle, David: Worldview: Definitions, History, and Importance of a Concept. 2016, 1).A civilizáció alapkérdése megítélésünk szerint mindannyiunk életének talán legalapvetőbb kérdése. Így fogalmazható meg: eredeti, valódi, természetes önazonosságunkhoz szabjuk a civilizációnkat, vagy feladjuk eredeti önazonosságunkat egy, az embertől és az élettől elrugaszkodott civilizációval azonosulás kedvéért?

190

A civilizáció végső alapja: a világnézet jelentősége

logikus civilizáció átfogó világnézetének jegyében tűzi ki az emberiséget magában foglaló s egyben rajta túl is mutató, minden élet javára szolgáló céljait. Az ökologikus világnézet szerint az embert nem a testében levő atomok összessége alkotja, hanem a végtelen és örök kozmikus alapelvek, alapvetően a kozmikus életelv és a kozmikus életből eredő én. Önazonosságunk nem merül ki az egyéni önazonosságban. Önazonosságunk akkor ép egész, ha magában foglalja közösségi, társadalmi, civilizációs és kozmikus önazonosságunkat, a Természethez való viszonyunkat is. Ökologikus önazonosságunkat az ökologikus világnézet alapozza meg. Önazonosságunk végső alapjának az ökologikus világnézetet tekinthetjük.

Induljunk ki most abból, hogy milyen civilizációra van szükségünk, és tegyük fel a kérdést: mi ennek a civilizációnak a végső alapja? Tekintsük a civilizáció legfontosabb tulajdonságának azt, hogy mennyire segíti elő az ember legjobb testi, lelki és szellemi képességeinek kifejlődését és érvényre jutását, a társadalmi közérzet és köztudat magas szintjét, az életminőséget, az erkölcsöt és az alkotóképességet. Az emberi együttműködés közösségi távlatokban képes meghatványozódni. Az emberiség békében, nyugalomban, bőségben és igazságban élhetne, ehelyett háborúban, zűrzavarban, testi, lelki vagy szellemi nyomorúságban és hazugságban él. Az emberi civilizáció akkor tud fejlettebb szintre eljutni, ha felismeri, hogyan tud megszabadulni irracionális viselkedésre kényszerítő beállítódottságaitól. Az emberi értelem akkor válik fejlettebbé, ha felismeri életünk közösségi összeköttetéseinek alapvető jelentőségét, s feltöltődik mélyreható erkölcsi, társadalmi és ökologikus tartalommal. Az etikai és szociális tartalom a magasabb rendű értelemnek ugyanolyan követelménye, mint például a fantázia vagy az absztrakció (Benedek István: Az ösztönök világa, 1948). Az értelem kibontakozását az egyre mélyebbre ható összefüggések megértése jelenti. A legmélyebbre ható összefüggések az ember és a Természet között állnak fenn, és így a közösségi önazonosság, a világnézet szintjén találhatók. A legjobb képességeinken alapuló, magas szintű együttműködést kifejlesztő civilizáció hatékonysága képes messze felülmúlni az individualista szemléletű emberekre építő, atomizált társadalomét. Az emberiség legnagyobb erőforrása az ember belső világában rejlő kozmikus alkotóerők mozgósítása.Az élő Világegyetem világnézetében az emberiség a Mindenség fontos agyközpontja. A kozmikus rendben az emberiség akkor tud jól működő agyközpontként cselekedni, ha az öko-

Induljunk ki most abból, hogy a civilizáció végső alapja a filozófia és a kozmológia, az értékrend és a világnézet (Lai Chen 2017, 1). A filozófia és a világnézet viszonyának vizsgálata arra az eredményre vezetett bennünket, hogy a világnézet a filozófiánál a gyakorlatban alapvetőbbnek tekinthető. A kozmikus életet is magában foglaló ökologikus világnézet egyszerre személyes és kozmikus, és egy életteli kozmológiát foglal magában. Az értékrend végső soron szintén a világnézet által meghatározott, hiszen a világnézet magában foglalja a világ lényegi alkotóelemei, az anyag, az élet és az értelem viszonyát. Az értékrend és a világnézet alaptípusai az anyag, az élet és az értelem oksági rendjének és ezek egymáshoz viszonyított lételméleti súlyának felelnek meg. A kiegyensúlyozott, egészséges világnézetben e három alaptényező egyformán értékes, mert mindhárom életfontosságú, ugyanakkor az élet a legalapvetőbb, mert enélkül semmiféle érték nem létezik. A nyugati civilizációban túlsúlyba került a materializmus, s vele az anyagi értékek. Európában az Aquinói Tamás és Descartes nyomán kialakult dualizmus éppen a legalapvetőbbet, az életet hagyta figyelmen kívül. Az idealizmus a szellem, az értelem jelentőségét túlozta el. Az érzés és az ész összhangja, amelyet Rousseau, Schiller és Thomé H. Fang is kiemelt, önmagában nem elegendő, bár alapvetően ezek hivatottak az emberi viselkedés irányítására. A kiegyensúlyozott világnézetben az érzés, az értelem és a cselekvés összhangja áll a középpontban. A világnézet így magában foglalja legalapvetőbb értékrendünket, az anyagi világnak, az életnek és az értelemnek tulajdonított fontosságot. Így a világnézet magában foglalja a filozófia és a kozmológia, valamint az értékrendünk lényegét. Ezen az úton haladva is arra a következtetésre jutunk, hogy a civilizáció végső alapja és leghatékonyabb eszköze a világnézet

Nem mindegy, megfelel-e világnézetünk a világna, vagy sem. Az egyoldalú világnézet hosszútávon az életvitel egyoldalúságán át a valóságtól való egyre nagyobb mértékű eltérésekre vezet. Az egyoldalú világnézeten alapuló civilizáció bármilyen magas szintet is érjen el ezen az egy téren, lényegében hiányo, és ezért beteg civilizáció, amely az érintett emberiséget hosszabb távon egyre súlyosabb válságokba dönti. Az egészséges világnézet attól egészséges, hogy teljes, átfogó képet ad a Világegyetem lényegéről. Az egészséges civilizáció kulcsa: az egészséges világnézet. A nyugati civilizáció világnézetének leghatékonyabb fegyverét a fizika tudományának sikerei jelentik. A fizika az élettelen anyag tudománya. A Világegyetem lényegének tudományos megértése megköveteli az élet

és az értelem természettudományának egzakt tudománnyá válását, megőrizve a fizika legjobb hagyományát és fogalmi apparátusát. Ahhoz, hogy az ökológiai civilizáció legalább ilyen hatékonnyá váljon, alapvető a fizika tudományát kiegészítő, önálló biológia és pszichológia egzakt megalapozása. Alapvető jelentőségű, hogy az iskolai tananyag ne csak a fizikai, anyagi világnézetre épüljön, ahogy az mindmáig világszerte. A fizikára épülő szemlélet tanítása 6 éves kortól 18 vagy 24 éves korig naponta 6-8-10 órában az új nemzedék tudatát, világnézetét, önazonosságát a fizikai világnézetre hangolja, következésképpen a nyugati civilizáció útjára tereli őket. Korunkban eljött az idő az egzakt biológia és pszichológia közérthető megalapozására és az átfogó, ökologikus világnézet tudományos megalapozására.

191

könyvajánló

Alfred W. McCoy: In the Shadows of the American Century: The Rise and Decline of US Global Power A második világháborút követően az Egyesült Államok kezében koncentrálódott a globális gyártókapacitás fele. A hidegháború végére már a világ katonai erejének 50%át is az USA birtokolta, melynek segítségével uralta a Földet. A fentieken túl viszont Washington egy felettébb hatékony, titkos, diplomáciai apparátust is működtet, ami a korábbi birodalmakkal szemben lehetővé teszi az amerikai hegemónia teljeskörű érvényesítését. Ugyanakkor, ahogy arra a szerző rámutat, a műholdak, drónok és a kiberhadviselés szinte korlátlan lehetőségei ellenére az amerikai gazdasági befolyás egyre inkább csökken, a szövetségi rendszerek meggyengültek, az USA morális vezető szerepe pedig megkérdőjeleződött. Ezzel párhuzamosan Kína válik az elsődleges gazdasági hatalommá, miközben a világpolitikában is igyekszik érvényesíteni akaratát. Ha a 19. század még Nagy-Britanniáé volt, a 20. század pedig az Egyesült Államoké, akkor kijelenthetjük, hogy a 21. század Kínáé lesz?

192

Steven Levitsky - Daniel Ziblatt: How Democracies Die: What History Reveals About Our Future A demokratikus rendszerek bukását okozhatja egy gyors coup d’état, de a legtöbb esetben mégis lassan múlnak ki, ami számos tényezőre vezethető vissza. Egy autoriter vezető megválasztása, a kormányzati hatalom visszaélései, az ellenzék elnyomása mind olyan lépések, melyekkel egyre sűrűbben találkozhatunk az utóbbi években. Annak érdekében viszont, hogy elejét vegyük a hasonló eseményeknek, azok valódi hátterét is világosan kell értelmeznünk. A Harward Egyetem professzorainak könyve a 20-21. századi történelmi példákon keresztül (Augusto Pinochettől Recep Erdoganig) mutatja be a demokráciák haláltusáját, kiemelve annak a veszélyét, amikor egy autoriter vezető súlyos krízishelyzettel találja magát szembe. A hosszú évek kutatásain alapuló munka segít megérteni a demokráciák meg�gyengülésének folyamatát – erre ma is találunk bőven példát –, egyúttal azonban a demokratikus intézmények fenntartásához, megerősítéséhez is hasznos útmutatással szolgál.

Hal Brands: American Grand Strategy in the Age of Trump Az Egyesült Államok külpolitikája jelenleg alapvető változásokon megy keresztül, hiszen Donald Trump elnökké választása és az „Amerika először” koncepció előtérbe kerülése megkérdőjelezte az USA évtizedeken át betöltött szerepét a világban. Miközben Amerika a Dél-kínai-tengertől a Közel-Keleten át Kelet-Európáig súlyos kihívásokkal kényszerül szembenézni, Washington válasza korántsem tűnik egyértelműnek. Vajon az USAnak a jövőben milyen szerepet kellene felvállalni a világban, érdemes lenne-e folytatnia a korábbi asszertív stratégiát? Hal Brands, az amerikai stratégiai gondolkodás egyik vezető kutatója a fenti és az ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ művében, rámutatva az USA nagy stratégiáját övező dilemmákra. Miközben áttekinti a külpolitika fejlődését 1945től napjainkig, felvázolja a Trump elnök előtt álló legfőbb kihívásokat, egyúttal a történelmi tapasztalatokra építve javaslatot is tesz az ideális hosszútávú stratégia kialakítására.

David C. Engerman: The Price of Aid: The Economic Cold War in India

Bruno Macaes: The Dawn of Eurasia: On the Trail of the New World Order

A külföldi segélyezéssel kapcsolatban ma is jelentős diskurzusnak lehetünk tanúi, melyek többnyire azok hatékonyságát, működőképességét, elosztásának rendszerét vitatják. A külföldi segélyezés politikai természetének vizsgálatára azonban kevesek vállalkoztak, noha különösen a hidegháború időszakában a fejlesztési segélyek mögött minden esetben felfedezhető volt a nagyhatalmi stratégiai gondolkodás. A szerző bemutatja, hogy a szuperhatalmak számára a segélyezés a hidegháború fontos részét képezte, melynek során Indiában komoly versenyfutás alakult ki a szovjetek és az amerikaiak között, elsősorban a saját geopolitikai érdekeik érvényesítése végett. Az indiai politikai elit pedig igyekezett kihasználni a lehetőséget, és a külföldi forrásokat az ország fejlődésének előmozdítására próbálták fordítani. Manapság, Kína afrikai szerepvállalására gondolva a segélyezés politikai aspektusa újra figyelmet érdemel, hiszen kulcsszerepet tölthet be a nyugati hatalmak, Kína és az afrikai államok kapcsolatrendszerében.

A könyv alapgondolata, hogy a kialakulóban lévő új világrendet legpontosabban az „eurázsiai” kifejezéssel lehetne jellemezni, amely egyúttal egy szuperkontinentális gondolkodást feltételez. Kína és Oroszország után mára Európa országai is felismerték Eurázsia stratégiai jelentőségét, ezzel együtt a két kontinens sorsának összefonódását. A szerző beutazta Európát és Ázsiát, melynek következtében a történelmi, diplomáciai dokumentumok ismertetését személyes tapasztalataival egészíti ki, valósághű portrét rajzolva az átalakuló geopolitikai erőtérről. Véleménye szerint az újjászülető eurázsianizmus nyomonkövethető Kína Új Selyemút kezdeményezésében, Hong Kong és Szingapúr egyedülálló sikereiben, Törökország megnövekedett közelkeleti szerepvállalásában, továbbá az Egyesült Államok Európához és Ázsiához fűződő kapcsolatainak az átalakulásában egyaránt.

Pankaj Mishra: Age of Anger: A History of the Present Mivel magyarázhatjuk napjainkban azt a világot átszelő gyűlölethullámot, amely az amerikai iskolai lövöldözések, az Iszlám Állam felemelkedése, Donald Trump megválasztása és a közösségi média ras�szista megnyilvánulásai esetében tapasztalható? A szerző válaszában a történelmi példák segítségével úgy érvel, hogy a modern világ kialakulásával párhuzamosan mindig voltak olyan csoportok, amelyek nem élvezhették annak előnyeit: a szabadságot és a prosperitást, ennek következtében pedig fogékonyak lettek a demagógiára. A hátramaradók és a későn érkezettek egyaránt a fiktív ellenségek iránti gyűlöletben, egy elképzelt aranykor létrehozásában és az erőszakos önbíráskodásban kerestek menedéket. A mai korban a technológiai fejlődés, az individualizmus és a haszonelvűség előretörése miatt sokan továbbra sem részesülhetnek a modernitás előnyeiből, gyakran tragikus következményeket eredményezve az egész világ számára.

193

Howard W. French: Everything Under the Heavens – How the Past Helps Shape China’s Push for Global Power – könyvismertető

relmek megbosszulásának szimbóluma, megszerzése egyet jelentene Kína nagyságának visszatérésével.Kína számára a terület fontosságát ezen felül részben a feltételezett olajkészletek, de főként a tengeri útvonalak és a gazdag halkészletek adják. Ezekhez azonban nem juthatna hozzá pusztán a Tianxia-rendszerén belül gyakorolható jelképes hatalom által, ezek kihasználásához tényleges fennhatósága alá kell vonnia a területeket. Az ezek megszerzésére hivatott lépései azonban nemcsak a régió országainak, de a nagyobb nemzetközi közösségben is komoly visszatetszést váltottak ki. A hágai bíróság 2016 nyarán meghozott döntése szerint a korallzátonyok feltöltésével kialakított szigetek nem felelnek meg a sziget jogi definíciójának, így azok kétszáz tengeri mérföldes körzete sem tartozik Kínához. Elméletben tehát a bíróság döntésével visszaállították a Fülöp-szigetek jogait az adott területeken. Gyakorlatban ezzel szemben a Fülöp-szigetek tehetetlenségét látjuk: fegyverkezési versenybe Kínával reménytelen volna lépnie, az Egyesült Államok és a nemzetközi rendszer támogatása pedig eddig sem bizonyult elegendőnek a Középső Birodalom visszafogásához.

Szerző: Maráczi Fanni

Howard W. French könyve nemcsak egy egyszerű összefoglalóját adja Kína történetének, de egyben rávilágít az ország múltjának azokra a kulcsfontosságú történéseire is, amelyek a mai napig befolyásolják a Kommunista Párt vezetését külpolitikai döntéseiben. Leírását adja az ázsiai térség országaival ápolt kapcsolatok történetének, különösképp kiemelve a Dél-kínai tengeri viták előzményeit. Legfontosabb tanulsága, hogy az a 19-20. században fennálló alárendelt szerep, amelybe a nyugati gyarmatosító hatalmak kényszerítették Kínát, valójában csak egy mintegy százéves hézagot jelentett a térség domináns nagyhatalmának többezer éves történetében.

Nemzeti megaláztatás A könyv első fejezete felvázolja a kínaiak hagyományos világnézetének – a Tianxia fogalmának történelmükre gyakorolt hatását. A Tianxia – azaz égalatti – minden említésre érdemes területet magában foglal, ami felett pedig a mindenkori kínai uralkodó rendelkezik. Ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna tisztában vele, hogy a saját illetve a velük „hűbéri” viszonyt ápoló népeken túl is léteztek egyéb csoportok által lakott területek, egyszerűen csak nem tartották azokat lényegesnek. A nem-kínai kultúrákat hagyományosan barbárokként kezelték: minél kevésbé ápolt egy népcsoport az övékéhez hasonló hagyományokat, annál jelentéktelenebbeknek tartották azt. Eszerint a besorolás szerint a japánok, a koreaiak és a vietnámiak foglalták el a legelőkelőbb helyet Kína „vazallusai” között. Ezekre a népekre gyakorolt a legnagyobb hatást a kínai civilizáció, átvették azok írásrendszerét és vallási életükben is meghatározó volt a Kínából érkezett konfucianizmus, taoizmus és a buddhizmus is.

194

Ez a világ történelmében egyedülálló rendszer – amelyben a Kína vonzáskörzetébe tartozó vazallus államok bizonyos időközönként követeket küldenek a császári udvarba és ajándékok átadásával ismételten elfogadják a kínai uralkodó felsőbbségét, – már a Han dinasztia (Kr.e. 206-Kr.u. 220) idején megjelent, és bár öltött egyfajta jelképes jelleget, az újkor végéig többé kevésbé érvényben maradt, a kínaiak gondolkodását pedig a mai napig befolyásolja. Épp ezért jelentett hatalmas sokkot Japán 19. századi megerősödése, majd Kína ellen indított támadásai, melyek először tudták megrendíteni a Tianxia-rendszert. A rendszer bemutatására érzékletes példaként említi a Ryukyu-szigetek helyzetét, amelyek mielőtt Japán részéve váltak volna Okinawa néven, egyikei voltak Kína névleges vazallusainak, csak akkor vállalva valódi hűségi viszonyukat Japánnal, mikor az határozottan Kína fölé tudott emelkedni erejében a századforduló idején. Kína számára a megaláztatások évszázadának a legfájóbb pontját tehát a Japán által elszenvedett vereségek jelentették, ezek döbbentették rá saját birodalmi

A világ nyelőcsöve

szerepének megingására. French könyve kiválóan rávilágít azonban arra, amit a kínaiak mindvégig tudtak: a Tianxia-rendszer megbomlása egy ideiglenes állapotot jelentett csak, és Kína hamarosan újra elfoglalja majd a térség legbefolyásosabb birodalmának szerepét. Szigeti barbárok Kína jelenlegi területszerzési szándékai a 20. századi Japánénál is ambiciózusabbak, azt is számba véve, hogy tengeri területekről van szó, nem pedig szárazföldiekről. Japán törekvéseivel ellentétben azonban Kína erőszak alkalmazása nélkül igyekszik terjeszkedni, ami természetesen nem azt jelenti, hogy ha mégis erre kerülne sor, katonasága ne állna rá készen. A Kína szemében ősi idők óta birtokolt területeinek kijelölésére hivatott kilencpontos vonal egy huszadik századi fejlemény, 1947-ben kerül először említésre az akkor még szárazföldi Kína területén, a Kuomintang által uralt Kínai Köztársaság idejében. A kilencpontos vonal jelentőségét nemcsak a területen fellelhető erőforrások adják, de fogalma is erősen összekapcsolódik Kína pozíciójának helyreállításával; az elszenvedett sé-

A Malaka-szorossal foglalkozó fejezet a portugálok 16. századi megjelenésével kezdi a terület történetének bemutatását, akik valószínűleg meg sem vethették volna a lábukat a térségben, ha az ottani kínai jelenlét nem szűnik meg egy évszázaddal korábban, a Ming dinasztia második felére jellemző bezárkózás hatására.Zheng He muszlim eunuch admirális 1400-as évekbeli hajóútjai nélkül nem lehet a térség történetét tárgyalni, ezek a régió nagy részét tudták a kínaiak tágan értelmezett befolyása alá vonni. Kína történelmének ez a személyisége mára a nemzeti büszkeségük egyik jelképévé vált, holott – míg a huszadik században fel nem keltette a nyugati történészek érdeklődését – nagyrészt feledésbe merült. Hódításai bizonyítékául szolgálnak nemcsak a kínaiak korabeli technológiai fejlettségének és a térségre gyakorolt befolyásuk mértékének, de remekül példázzák az ország békés szándékait, amelyekkel – a kínaiak látásmódja szerint – a mai napig viszonyulnak külkapcsolataikhoz. Mikor a kínaiak arról írnak, hogy Zheng He flottájának a régió partjainál való megjelenésekor az admirális és a helyi vezetők közötti találkozások a legtöbb esetben békésen zajlottak, hajlamosak nem említeni ennek lehetséges okait: a világ valaha épített legnagyobb, fából

195

készült hajói ugyanis nagyszámú, korszerűen felszerelt katonát szállítottak fedélzetükön, így több mint valószínű, hogy az egyes nemzetek hajlandósága az együttműködésre valójában a kínaiak egyértelmű fölényére volt vezethető vissza. Zheng He szándékainak nem kellett békésnek lennie ahhoz, hogy – az esetek többségében – harcok nélkül érhesse el célját. Zheng He személyét a nyugati gyarmatosítókkal szokták szembeállítani a kínai oldalon, ez azonban nem állja meg helyét, hiszen a flotta hajói felépítésükből adódóan is egyértelműen szárazföldi csapatok szállítására szolgáltak, céljuk a térség népeinek megfélemlítése által Kína tekintélyének növelése volt. Az admirális útjaival legitimálni Kína közelmúltbeli tevékenységét emellett azért sem szerencsés, mert hajóinak útvonala elkerülte a régió leginkább vitatott területeit, azok ugyanis a kor technikáját figyelembe véve mind rendkívül nehezen hajózható vizeken találhatóak. Így tehát míg személye bizonyos nézőpontból túlságosan is emlékeztet modern leszármazottaiéhoz, más tekintetben viszont útjai egyszerűen nem szolgálhatnak Kína ősidőkre vis�szamenő jelenlétének bizonyítására. Az admirális kalandozásainak végeztével azonban a Ming udvarban az eunuchok befolyásának háttérbeszorulásával a nagy felfedezőutak véget értek, az udvar betiltotta a tengerihajózásra alkalmas hajók építését, az ország pedig elzárta magát a külvilág hatásaitól. A kínai jelenlét hirtelen megszűnése tette lehetővé előbb a portugálok, majd a spanyolok benyomulását a térségbe és így közvetve Kína későbbi megaláztatásait és félgyarmati sorba kerülését is. Egy békés dél A fejezet Vietnám Kínához kötődő viszonyát tárgyalja, ami olyan meghatározó nemcsak az ország történelmének egészére, de jelenkori külkapcsolataira is, hogy nélküle magáról Vietnámról sem beszélhetünk. A Kr.e. hetedik században jelent meg először a kínai fél mint külső hódító és innentől kezdve végig fontos motívuma marad az ország történetének Kínával ápolt aktuális viszonyuk, a hatalmas birodalomtól való függetlenségüknek változó mértékével együtt. Míg kezdetben pusztán barbárokként, saját magukhoz képest alacsonyan fejlett kultúraként kezelték a vietnámiakat, a modernkorra már ők váltak az egyik legsinizáltabb, a kínaiakéhoz leginkább közelálló kultúrává a régióban. Földrajzi közelségüknek köszönhetően tehát a vietnámiak kiváló ismerői a Tianxia-rendszernek, melynek

196

megértéséhez saját konfuciánus gondolkodásmódjuk mellett történelmi tapasztalataik is hozzásegítették őket. A kínaiak agresszív fellépéséhez gyakran elegendő volt saját uralkodójukról mint császárról nyilatkozniuk ahelyett, hogy csupán királyként nevezzék meg, ezzel rögvest katonai csapást váltva ki északi szomszédaikból. Olyannyira magukévá tették a Tianxia gondolatát, hogy a térségbeli fölényükben maguk is Kínához hasonló birodalmi alapon kezdtek viszonyulni a náluk gyengébb délkelet-ázsiai népekhez, ami különösképp Kambodzsával való viszonyukat határozta meg. Huszadik századi történelmükben is meghatározó maradt egyrészről a Kínához való mind földrajzi, mind pedig kulturális közelségük csakúgy, mint térségbeli befolyásuk – ez tette őket vonzóvá a francia a gyarmatosítók szemében, akik Kína „hátsóbejárataként” tekintettek az országra. Kína befolyását az országra nemcsak a gyarmatosítók kiűzésében nyújtott segítségében lehet tetten érni, de a két ország kommunista pártjainak összefonódása is nagy jelentőséggel bírt. Ebben is a kínai példát követték a vietnámiak: az országot később egyesítő Ho Chi Minh a húszas években ismerkedett meg Zhou Enlaijal Franciaországban, a Vietnámi Kommunista Pártot pedig Hong Kongban hozták létre 1930-ban. Ho Chi Minh szinte hűbéruraként kezelte Ma Zedongot, Vietnám számára pedig a kulturális forradalom idejéig mindvégig Peking kommunizmusa jelentette a példát. A kapcsolatok megromlását Mao egyre erősebb paranoiája hozta el, rettegett a szovjetek északvietnámi befolyásától, ami Peking egyre nagyobb fokú elszigetelődésével végül valóban a vietnámiak elfordulásához vezetett 1969-re, ekkorra a szovjetek már évek óta támogatták őket az amerikaiakkal vívott háborújukban.A vietnámi háború lezártával létrejövő erős, egyesült Vietnám a lehető legrosszabb végkifejletet jelentette Kína számára, ezért a konfliktus lezárta előtt igyekezett bebiztosítania magát Pol Pot támogatásával Kambodzsában, a vietnámiakkal ellenséges, lenézett nép mellé állással. A konfliktus az 1979-es indokínai háborúhoz vezetett, amelyben ugyan mindkét fél győztesnek nevezte meg magát, valójában Kínának nem sikerült elérnie a célját, a vietnámiak ugyanis 1989-ig Kambodzsa területén maradtak. Ez az a háborúja Kínának, amelynek létéről igyekszik megfeledkezni – nem illik ugyanis bele mai retorikájukba, ellenkezik az állításukkal, miszerint Kína soha nem támadja meg szomszédait.

Ég fiai és naplementék French a Diaoyu/Senkaku-szigetek kérdését tárgyaló fejezetét azzal kezdi, hogy egy új korszak kezdeteként jelölné meg 2010-et, mikor Kína gazdasága maga mögött hagyta Japánét. Az biztos, hogy a két ország kapcsolata máig az egyik legfontosabb pontja Ázsia nemzetközi kapcsolatainak, ami legtöbbször a vitatott fennhatóságú szigetek problémájában csúcsosodik ki. A Diaoyu-szigetekkel kapcsolatban egyébként nem is Kína, hanem Taiwan foglalt először álláspontot 1971ben, tagadva Japán fennhatóságát, aki annak kezdetéül egyébként az 1885-ös évet szokta hagyományosan megjelölni. Peking és Deng Xiaoping a hetvenes években még bölcsen szemet hunyt a kérdés felett, többek között annak érdekében, hogy Japán segélyekkel támogassa az egyre erősödő Kínát. Viszonyukban végül a Tiananmen téri események jelentettek törést, mikor is Japán egyetlen ázsiai országként fogalmazott meg kritikát Kínával szemben, segélyeinek folyósítását is megszakítva. A rövid elhidegülés után azonban rendeződött a két ország kapcsolata, bár magasszintű látogatásokra ritkán került csak sor. Jiang Zemin 1998-as Japán útjának idejére a kínaiak már magabiztosabban és határozottabban léptek fel, bocsánatkérést követelve a japánoktól, ahhoz hasonló módon, ahogy azt Dél-Korea felé tették háborús bűneikért. Erre a japánok nemcsak, hogy nem voltak hajlandóak, de úgy tűnik a Kínához való hozzáállásuk is más irányt vett ettől az időszaktól kezdve.Japán ellenkezése egy alávetett szerep betöltésében már a Sui-dinasztia idején megmutatkozott a Kr.u. 600-as években, ekkor kezdtek el az ég fiaként utalni saját uralkodójukra, a Tang-dinasztia idejére pedig a korábbi lealacsonyító Wa ország-elnevezés helyett a Nihon szó használatát követelték a kínaiaktól. Ezt követően a tizenhatodik században uralkodó Toyotomi Hideyoshi már egyenesen Kína területeinek Japánhoz csatolását tűzte ki szándékául.A hierarchia kérdése tehát a két ország történelme során mindvégig konfliktusokhoz vezetett. Kína számára elfogadhatatlan volt, hogy egy olyan erősen sinizált ország, mint Japán, ne ismerje el őt felsőbbrendűként. Hogy ezt Koreával és Vietnámmal szemben mégis megengedhette magának a szigetország, kizárólag földrajzi adottságainak köszönhette, napjainkra azonban a két ország közötti húzódó tengeri távolság Kína technológiai fejlődésének köszönhetően már nem jelent védelmet Japán számára, ez pedig egyértelműen látszik Kínának a 2003 óta egyre erősödő jelenlétéből Japán vizein.

A Hu Jintao kormány „harmonikus társadalom” szlogenjének és a pekingi olimpia közeledtének köszönhető békés időszak véget érésével a 2010-es év eseményei hozták el jelentős megromlását a két ország kapcsolatának, mikor egy a Senkaku-szigetek közelben halászó kínai hajó kapitánya nem engedte a japán parti őrség számára hajójának átvizsgálását, diplomáciai krízist idézve elő. Az öt sziget tulajdonának kérdésére reakcióként Japán 2012-ben három magánkézben lévő szigetet vásárolt meg az állam számára, mindezt a kínai vezetőváltás időszakának közepette, amit ők egyértelműen az új elnök, Xi Jinping hatalmának meggyengítésére tett kísérletként fogtak fel. A lépés nem vezetett ugyan összecsapásokhoz, de a diplomáciai kapcsolatok megszakítása egyértelműen a két ország világháború utáni történelmének legnagyobb krízisét jelentették. A szigetek kérdése máig feloldatlan konfliktus Japán és Kína kapcsolatában, az utóbbi magatartása a két vezető találkozásakor azonban remekül illusztrálja a külpolitikájukat máig befolyásoló birodalmi protokoll túlélését. 2014-ben Abe Shinzo miniszterelnök és Xi Jinping találkozása a kínai diplomácia megszokott koreográfiája szerint zajlott: a külföldi vezető és a kínai elnök találkozásakor az előbbinek kell „odajárulnia” a kézfogáshoz csakúgy, mint ahogy azt egy császárral való találkozás esetében elvárnák. Emellett a kézfogásról készült fotó során is minden esetben a kínai fél foglalja el a baloldali pozíciót, ahonnan karját jobbra nyújtva kényelmesen megrázhatja partnere kezét anélkül, hogy testével elfordulna a kamerák elől, ahogy ezt a jobboldalon álló személy kénytelen tenni. Az Abéról és Xiről készült fotón nemcsak a megszokott felállásnak köszönhetően tűnhet kellemetlen hangulatúnak a japán fél, de Xi komor arckifejezése és szűkszavúsága is megnehezítette a helyzetét. A 2014-es fotó tehát remekül példázza Kína hozzáállását a hozzá képest alsóbbrendű, de azt be nem ismerő szigetországgal szemben. Követelések és jelölők Japán heves ellenállását látva Kína hamar délnek fordította tekintetét, először a Fülöp-szigetekkel kerülve összetűzésbe a Scarborough-zátony kérdése kapcsán. Ez azonban egy hosszú esemény-láncolatnak a kezdetét jelölte csak. 2014 májusában nagy hirtelenséggel vetette be saját gyártású mélytengeri olajfúró platformját a Paracel-szigetcsoport legdélnyugatibb pontjánál, ami

197

pedig már Vietnám kizárólagos gazdasági övezetébe tartozik, de tevékenysége megfékezésében nem bizonyult elegendőnek egykori vazallusának tiltakozása. Vietnám kommunista kormánya számára a nép bizalmának elvesztésével fenyegetett a Kína akaratának való engedelmeskedés, az utóbbi számára viszont Vietnámnak a nemzetközi bírósághoz fordulása jelentett volna arcvesztést a régióban, így hát a tárgyalóasztalhoz kényszerült a két fél. Vietnámnak az Egyesült Államokkal való partneri megállapodással való fenyegetése érte el végül a célját, és Kína időjárási viszonyokra hivatkozva visszahívta olajfúróját. Ezzel egy időben egy Hainan szigetéhez közel eső területen található, gazdag olajmezőre bukkanásuk bejelentésével tudtak

tartott Spratly környékén. A közzétett műholdas képeken tisztán láthatóak voltak az ekkorra elkészült légiés tengeri bázisok, amelyekhez tartozik egy, a legnagyobb kínai hadihajókat is fogadni képes kikötő illetve egy háromezer méter hosszú felszállópálya is. Kína a kezdeti időkben a térségbeli navigáció biztonságának megteremtésével magyarázta tevékenységét, amit minden régióbeli állam érdekében végez, pusztán a közjó érdekében; míg valójában tisztán katonai célokkal építkezett: Kína nukleáris tengeralattjáróinak az Egyesült Államok előli elrejtéséhez mélyvízű területekre van szüksége, ezeket pedig kizárólag déli irányú terjeszkedéssel tudja csak megszerezni.

valamiképp arcot nyerni.

A hágai nemzetközi bíróság Kínát elmarasztaló ítélete – ahogy azt Peking előre jelezte is – nem tudott hatni az ország stratégiájára, az ugyanis a Kínai birodalom számára sokkal hosszabb távú célok elérését szolgálja, amiben aligha lennének képesek a régió apócska országai megakadályozni őt. A szigetek körüli tevékenységével egyidőben jelentette be Kína – jó stratégiai érzékkel először a támogatásra szoruló Közép-Ázsiában – a nagyszabású Új Selyemút stratégiáját, mellyel az Európa és Kína között húzódó területek kereskedelmét élénkítené meg szerteágazó infrastrukturális fejlesztésekbe való befektetéssel. Ezt követően hirdették ki a stratégia második felét, ami hasonló módon igyekszik megnövelni a délkelet-ázsiai régió kereskedelmét és kapcsolatait, vasútvonalak helyett kikötők építésével. A projekt második felének bejelentéséhez nem véletlenül választották Indonéziát, a régió legnagyobb népességű országát, melynek szigetei a térség legfontosabb tengeri útvonalain helyezkednek el, emellett pedig az ASEAN-on belül is vezető pozíciót foglal el. Indonéziának a kezdeményezés oldalára állítása nagyban hozzájárulhat annak sikeréhez is.

Kína kezdeti megmozdulásait a térségben a „szalámitechnikával” lehetett leírni: Peking igyekezett mindvégig olyan vékony szeleteket vágni csak a régióból, ami még nem keltette fel az Egyesült Államok figyelmét, ez pedig a fangshou hagyományos stratégiájával kombinálva működni is látszott. Ez utóbbi egyfajta váltogatását jelenti a „megszorítás” és az „elengedés” időszakainak, ami a térségre vonatkoztatva az évszakok váltakozásához is szorosan kötődik: március és június hónapok között jellemzően megnő az összekülönbözések száma – ebben az időszakban az időjárás lehetővé teszi a halászatot, a területek feltérképezését és a tengeri hadgyakorlatok tartását is. A konfliktusokat május és június között a magasszintű fórumokon lehet megtárgyalni, amit követően a június és szeptember közé eső tájfun időszak lehetőséget kínál a diplomáciai konfliktusrendezésre, míg végül az október-novemberi csúcstalálkozókon a vezetők biztosíthatják egymást békés szándékaikról. Kína szigetépítéseinek kezdete nem ébresztett gyanút a térség hatalmaiban, azok még az ezzel egy időben zajló Vietnámmal való konfliktusával voltak elfoglalva. A Fiery Cross zátonyoknál épülő mesterséges szigeteket azonban nem is ekkor kezdték el létrehozni, azok kiépítése az ország gazdaságának megerősödését követően a nyolcvanas években már megkezdődtek, amire akkor a vietnámi hadsereg azonnal reagált is – az ös�szetűzésben végül 64 vietnámi katona vesztette életét. 2014 augusztusában folytatódott tehát Kína előrenyomulása a Spratly-szigeteknél, ezt követően jelentek csak meg az első jelentések szigetépítéseikről. 2015 tavaszára már egy éve zajlott a zátonyok feltöltése, mire az Egyesült Államok először tett bejelentést Peking soha nem látott mértékű szigetépítéseivel kapcsolatban, a Vietnám és a Fülöp-szigetek által is magukénak

198

Az Övezet és Út Kezdeményezés finanszírozására létrehozott Ázsiai Infrastrukturális és Befektetési Bank szervesen beleilleszkedik Kína egyre gyakrabban emlegetett, a meglévő nemzetközi rendszert újragondolni kívánó stratégiájába. Ezt a jogos elgondolást az IMF-be való befizetéseinek és a szavazati hányada között tátongó szakadék is érthetővé teszi, Kína gazdaságához mérten korántsem jut elegendő szerephez ezekben az Egyesült Államok által uralt intézményekben. Mind a térségben való egyre agresszívebb megjelenése, mind pedig a nemzetközi rendszer átalakítását célzó törekvései is azt jelzik, hogy Kína határozottan halad évezredeken át fennálló erőfölényének – tehát a Tianxia-rendszer visszaállítása felé tartó útján.

Konklúzió Egy új éra hajnalán járunk. Bár körvonalai a jövőben rajzolódnak majd ki pontosan, az biztos, hogy Kínának az Egyesült Államok méltó kihívójává válásával egy kérdés marad csak megválaszolatlanul: mit fog Kína tenni az újdonsült pozíciójával? A szerző a már létező találgatásokat igyekezett kiegészíteni az ország történelmének vizsgálata alapján valószínűsíthető geostratégiai céljainak megnevezésével. Amerikának pedig az új helyzettel való megbirkózáshoz két dologra lesz szüksége: egyrészről alaposabb ismereteket kell szereznie Kínáról és annak működéséről, másfelől pedig el kell fogadnia, hogy a legjobb végkifejlet is eltávolítja majd a kényelmes, megszokott világrendtől. Az egyik legfontosabb terület, ahol új megállapodásokat kell kötnie a két félnek, az a délkelet-ázsiai tengerek feletti hatalom megosztása lesz, hogy az stabil maradjon és hogy megőrizhessék a békés állapotokat. Az USA számára a legkedvezőbb szcenárió a legtöbb esetben annyiban merülhet ki, hogy feltartóztatja Kínát annak stratégiai céljainak maximális megvalósításában. French szerint Kína határozott fellépése mögött inkább egyfajta önbizalomhiány áll, ahogy története során is a dinasztiák sikereit az ország területének növekedése vagy zsugorodása fémjelezte, úgy Xi Jiping Kínai Álmához is létfontosságú a gyarapodásuk. A pekingi vezetők felismerik, hogy a Tianxia világának geopolitikai visszatérése soha nem volt olyan esélyes, mint most és talán soha nem is lesz az többet. Azonban bizonytalanságuk is érthető: az ország gazdasági növekedése lelassult, kezdeti előnye fokozatosan megszűnni látszik. Katonai kiadásai, hadseregének egyre modernebbé válásával egyre csak növekednek, azokban már nem jelent előnyt számára nagyszámú munkaereje, inkább technológia-és anyagintenzív fejlesztésekre lenne szüksége. Emellett pedig ugyan egyértelműen Kína az Egyesült Államok egyetlen kihívója, a két ország ereje közötti különbség a modern időkben csak az USA Szovjetunióhoz képest mért elhúzása volt nagyobb. Bár a GDP különb-

séget Kína sikerrel szűkítette le, ez a mérőszám nem árulkodik olyan hátrányokról, mint például az ország technológiai kapacitásainak relatív elmaradottsága, tudományos és mérnöki szinten való alulteljesítése, amin csak egy hosszú folyamat eredményeként tud majd változtatni. Kínának a tengerek felé nyitása a hagyományosan szárazföldi hadviseléstől elfordulva azonban egy hozzávetőlegesen új jelenség, az Egyesült Államokéhoz képest tengeri flottájának világszínvonalra való kiépítése kezdeti szakaszában van csupán. A fegyverrendszerek felfejlesztésének ára rendkívül gyorsan növekszik, hamarosan vállalhatatlanná válik majd Kína számára, aki szövetséges államok hiányában nem is számíthat más országokra, hogy azokkal együttműködve szerezze be a szükséges technológiákat. A népesség elöregedése Kína egyik legsúlyosabb megoldandó problémája – 2050-re a medián életkor negyvenkilenc évre emelkedik majd, kilenc évvel lesz magasabb, mint az USA-ban, aminek munkaerejének felöltéséről gondoskodik az egyenletes mértékű bevándorlás. A társadalom elöregedésének megállításához túl későn jött a családtervezési politika felszámolása, az ötvenes és hatvanas években született emberek száma rendkívül magas, az ő kiszolgálásukat hivatott nyugdíjrendszert pedig mindössze 2000-ben alakították ki, és már jelenleg sem képes kiszolgálni Kína társadalmának igényeit. Az ellátásra szoruló idős emberek számának növekedése megmagyarázza miért hagy fel Kína Xi irányítása alatt a Deng féle időnyerés taktikájával – bármilyen előnyt élvez jelenleg, azt hamarosan elveszítheti, így hát most kell élnie lehetőségeivel. Az a Kína, akit egyenlőként kezelnek és elismerik hozzájárulását az emberiség előrelépéséhez, ugyanakkor következetes határozottsággal lépnek fel vele, az a Kína, aki lehet hogy a jövőben tovább növekszik, azonban egyre kezelhetőbbé válik majd, és idővel eléri saját platóját – ez a Kína egyre biztosabb lehet saját erejében, ezzel a Kínával lehet majd együtt élni.

199

FORRÁSjegyzék Toljuk Európát keletebbre SHEPARD, Wade. 2016. “The Countries Building The New Silk Road -- And What They're Winning In The Process,” Forbes. 22 Nov. https://www.forbes.com/ sites/wadeshepard/2016/11/22/what-win-win-along-the-new-silk-road-reallymeans/#ddaafae7be73 BRUCE-LOCKHART, Anna. 2017. “China’s $900 billion New Silk Road. What you need to know,” World Economic Forum. 26 Jun. https://www.weforum.org/agenda/2017/06/ china-new-silk-road-explainer/ BRUCE-LOCKHART, Anna: Tudnivalók Kína 900 milliárd dolláros Új Selyemútjáról. (China’s $900 billion New Silk Road. What you need to know); World Economic Forum, 2017; jún. 26. https://www.weforum.org/agenda/2017/06/china-new-silk-road-explainer/ Chatham House és DRC: Navigálás az új norma szerint: Kína és a globális erőForrásgazdálkodás (Navigating the New Normal: China and Global Resources Governance) 2016; Amazonaws.com.https://chinadialogue-production.s3.amazonaws.com/uploads/content_image/content_image/805/OBOR_map_EN.png ChinaDialogue: ErőForrások áramlása Kínában 2014-ben (Resource Flows into China, 2014); 2015 Amazonaws.com. https://chinadialogue-production.s3.amazonaws. com/uploads/content_image/content_image/2662/Screen_Shot_2017-05-11_ at_12.25.09.png “Commentary: Is China’s B&R initiative just hegemony in disguise?” Xinhua. 13 May 2017. http://news.xinhuanet.com/english/2017-05/13/c_136279650.htm XINHUA Belt and Road Directory, Silkroad.news.cn. http://en.silkroad.news.cn/?gclid= EAIaIQobChMI3ua33bax2AIVkoWaCh2vNQHeEAEYBCAAEgKyhPD_BwE DASGUPTAL, Saibal. 2017. “In a jolt to OBOR, Pakistan rejects China dam aid,” The Times of India. 16 Nov. https://timesofindia.indiatimes.com/world/pakistan/pakistan-walksout-of-chinese-project-for-pok-dam/articleshow/61662966.cms BRADSHER, Keith. 2017a. “China Can’t Sustain Its Debt-Fueled Binge,” Moody’s Says,” The New York Times. 23 May. https://www.nytimes.com/2017/05/23/business/moodys-downgrades-china-economy-debt.html; BRADSHER, Keith. 2017b. “China’s Currency Rebounds as Economic Optimism Returns,” The New York Times. 11 Sep. https:// www.nytimes.com/2017/09/11/business/china-currency-renminbi.html CHADHURY, Dipanjan Roy. 2017. “Pakistan Rejection of China’s Dam Aimed at Showing OBOR in Line with Global Rules,” The Economic Times. 20 Nov. https://economictimes. indiatimes.com/news/defence/pakistan-rejection-of-chinas-dam-aimed-at-showingobor-in-line-with-global-rules/articleshow/61715963.cms ECONOMY, Elizabeth C. 2018. The Third Revolution: Xi Jinping and the New Chinese State. Oxford and New York: Oxford University Press. EISENMAN, Joshua, and STEWART, Kevin T. 2017. “China’s New Silk Road Is Getting Muddy,” Foreign Policy. 09 Jan. http:// foreignpolicy.com/2017/01/09/chinas-new-silk-road-is-getting-muddy/ BOKAREV, Dimitry. 2017. “OBOR and the Terrorist Threat in China,” New Eastern Outlook. 16 Dec. https://journal-neo.org/2017/12/16/china-and-t-threat/ KOROTAYEV, Andrey, ISSAEV, Leonid, and ZINKINA, Julia. 2015. “Center-Periphery Dissonance as a Possible Factor of the Revolutionary Wave of 2013-2014: A CrossNational Analysis,” Cross-Cultural Research, Vol. 49, No. 5, 461-488 at 464-467 and 470, Table 2. DASGUPTAL, Saibal, and Anjana PASRICHA. 2014. “Pakistan, Nepal, Myanmar Back Away From Chinese Projects,” Voice of America (VOA) News. 04 Dec. https://www. voanews.com/a/three-countries-withdraw-from-chinese-projects/4148094.html “CPEC in Dock After Pakistan, Nepal Withdraw from Dam Projects in China,” The Economic Times. 29 November 2017. https://economictimes.indiatimes.com/news/ defence/cpec-in-dock-after-pakistan-nepal-withdraw-from-dam-projects-in-china/ articleshow/61849911.cms BOKAREV, Dimitry. 2017. “OBOR and the Terrorist Threat in China,” New Eastern Outlook. 16 Dec. https://journal-neo.org/2017/12/16/china-and-t-threat/ Gilani, Sayed: Kína 6 varázslatos gazdasági folyosója. Egy Övezet, E gy Út – a Selyemút (China’s 6 Magical Economic Corridors ‘One Belt, One Road’ The Silk Route); 2017; Linkedin.com. március 25. https://www.linkedin.com/pulse/chinas-6-magical-economic-corridors-one-belt-road-silk-syed-gilani/ HOROWITZ, Jason, and ALDERMAN, Liz. 2017. “Chastised by EU, a Resentful Greece Embraces China’s Cash and Interests,” The New York Times. 26 Aug. https://www. nytimes.com/2017/08/26/world/europe/greece-china-piraeus-alexis-tsipras.html JONES, David A. 2015. “Hybrid Conflict and Encirclement: Reconfiguration of Eastern Europe by NATO, Trade Barriers, and a Chinese Solution for Greece,” Journal of International Relations and Diplomacy, Vol. 3, No. 8, 497-510. Aug. http://www.davidpublisher. org/Public/uploads/Contribute/55ebfd364c909.pdf CHANG, Gordon G. 2018. “The Real China Challenge: Imperial Overstretch,” The National Interest. 24 Feb. http://nationalinterest.org/feature/the-real-china-challengeimperial-overstretch-24635 DOGRA, Gaurav. 2017. “China’s debt pile growing fast despite years of efforts to contain it,” Reuters. 24 Nov. https://www.reuters.com/article/china-markets-debt/graphicchinas-debt-pile-growing-fast-despite-years-of-efforts-to-contain-it-idUSL3N1NU 37E?feedType=RSS&feedName=rbssFinancialServicesAndRealEstateNews&utm_ source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+reuters%2FUKB ankingFinancial+%28News+%2F+UK+%2F+Financial+Services+and+Real+Estate%29 GHOSHAL, Debalina. 2015. “Pakistan Increasing its Nuclear Stockpile: India the Only Threat Factor,” South Asia Program, Hudson Institute. 28 Oct. http://www.southasiaathudson.org/blog/2015/10/28/pakistans-increasing-nuclear-stockpile-india-theonly-threat-factor Kim, W. Chan, and Renée Mauborgne. 1999. Creating new market space: A systematic approach to value innovation can help companies break free from the competitive pack,” Harvard Business Review, Vol. 77, No. 1, 83-93. Jan/Feb. https://hbr.org/1999/01/ creating-new-market-space; Kim, W. Chan, and Renée Mauborgne. 2004. “Blue Ocean Strategy,” Harvard Business Review, Vol. 82, No. 10, 76-84. Oct. http://info.psu.edu.sa/ psu/fnm/ymelhem/blue%20ocean%20str.v2.pdf Mercator Institute for Chinese Studies (MERICS): A kínai hatóságok által tervezett projektek az OBOR keretén belül (Projects Subsumed under OBOR by Chinese Authorities); 2015. december https://www.merics.org/fileadmin/user_upload/pic/China-Mapping/ChinaMapping_Silk_Road_DEC2015.pdf Chatham House and DRC. 2016. “Navigating the New Normal: China and Global Resources Governance,” Amazonaws.com. https://chinadialogue-production.s3.amazonaws. com/uploads/content_image/content_image/805/OBOR_map_EN.png; ChinaDialogue. 2015. “Resource Flows into China, 2014,” Amazonaws.com. https://chinadialogue-production.s3.amazonaws.com/uploads/content_image/content_image/2662/ Screen_Shot_2017-05-11_at_12.25.09.png ZHOU, Xiaozheng, WANG, Fan, and SHI Xiaomeng. 2016. “China Signs Paris Agreement on Climate Change,” Xinhuanet.com. 23 Apr. http://www.xinhuanet.com/english/201604/23/c_135305180.htm BOHLEN, Charles E. 1973. Witness to History, 1929-1969. New York: W.W. Norton Co., Inc. LOIZOS, Demetris I. 2003. “The Polish Question at the Yalta Conference,” ANISTORITON: Essays, Vol. 7, sec. E034, 32. Dec. http://www.anistor.gr/english/enback/e034. htm “Europe’s biggest port is a barometer of the world economy,” The Economist. 19 March 2016. https://www.economist.com/news/finance-and-economics/21695096-europes-biggest-port-barometer-world-economy-shipping-news VAN DER PUTTEN, Frans-Paul, ed., MONTESANO, Francesco Saverio, VAN DE VEN, Johan, and VAN HAM, Peter. 2016. The Geopolitical Relevance of Piraeus and China’s New Silk Road for Southeast Europe and Turkey,” Clingendael Report. Den Hague: Netherlands Institute of International Relations Clingendael. Dec. https://www.clingendael.org/sites/default/files/pdfs/Report_the%20geopolitical_relevance_of_Piraeus_and_China's_New_Silk_Road.pdf DUFF, Gordon. 2017. “Misunderstanding America,” New Eastern Outlook. 18 Dec. https://journal-neo.org/2017/12/18/misunderstanding-america/

200

Tengeri kikötők teher- és utasszállítási statisztikái (Maritime ports freight and passenger statistics); Eurostat Statistics Explained, 4. táblázat, 2017. január http://ec.europa. eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Main_Page Többpólusú vagy széttagolódott világ BIS: Currency internationalisation: lessons from the global financial crisis and prospects for the future in Asia and the Pacific. BIS Papers No.61. December 2011, 247 pages. (https://www.bis.org/publ/bppdf/bispap61.pdf). BOBBITT, Phillip: The Shield of Achilles. War, Peace and the Course of History. London. Penguin Books, 2002, 921 pages. BUKLEMISHEV, Oleg, and DANILOV, Yuri:”Economic Leadership and the “Leadership Rent””. In: World Economy and International Relations. No. 10, 2015, pp. 5–17 (In Russian). CHEN, Dingding: Is China Ready for Global Leadership? In: The Diplomat. February, 27, 2017 (https://thediplomat.com/2017/02/is-china-ready-for-global-leadership/). DUGIN, Alexander: Geopolitics. Textbook for students. Moscow. Academic Project, Gaudeamus, 2011, 592 pages (http://katehon.com/ru/content/dugin-ag-geopolitikauchebnik). EICHENGREEN, Barry, and MEHL, Arnaud and CHIŢU, Livia: Mars or Mercury? The Geopolitics of International Currency Choice, NBER Working Paper 24145, December 2017, 48 pages. FRANKEL, Jakob: “Internationalization of the RMB and Historical Precedents. In: Journal of Economic Integration. No. 27(3), 2012, pp. 329-365. HAASS, Richard: “The Age of Nonpolarity. What Will Follow US Dominance”. In: Foreign Affairs, May–June, 2008 (http://acme.highpoint.edu/~msetzler/IR/IRreadingsbank/ EmpireOverNonpolarHauss.FA08.x.pdf). HUNTINGTON, Samuel: “The Lonely Superpower.” Foreign Affairs No. 78:2, March-April, 2007. MANSFIELD, Edward: “Concentration, Polarity, and the Distribution of Power”. In: International Studies Quarterly. Blackwell Publishing. No. 37 (1), March 1993 pp. 105–128. NATIONAL INTELLIGENCE COUNCIL: Global Trends 2025. A Transformed World, Washington, November 2008, 120 pages. NYE, Joseph: “The Kindleberger Trap”. In: Project Syndicate, Jan 9, 2017. (https://www. project-syndicate.org/commentary/trump-china-kindleberger-trap-by-joseph-s-nye-2017-01). ROGOFF, Kenneth: “America’s Endless Budget Battle”. In: Project Syndicate, Oct 1, 2013 (https://www.project-syndicate.org/commentary/kenneth-rogoffwhat-a-us-defaultwould-mean-for-america-and-the-world?barrier=accessreg). Russian-Chinese Joint Declaration on a Multipolar World and the Establishment of a New International Order, adopted in Moscow on 23 April 1997. SANDLER, Todd and GEORGE, Justin: “Military Expenditure Trends for 1960–2014 and What They Reveal”. In: Global Policy, No. 7, 2016, pp. 174–184. STIGLITZ, Joseph and SEN, Amartya and FITOUSSI, Jean-Paul: Mismeasuring Our Lives: Why GDP Doesn't Add up: The Report. New York, 176 pages. SWIFT: RMB Tracker (Special report), January 2018 (https://www.swift.com/our-solutions/compliance-and-shared-services/business-intelligence/renminbi/rmb-tracker/ document-centre). “The internationalisation of China’s currency has stalled”. The Economist. October 14th, 2017 (https://www.economist.com/news/finance-and-economics/21730200-andforthcoming-communist-party-congress-unlikely-kick-start-it). “The world’s most valuable resource is no longer oil, but data”. The Economist. May 6th, 2017 (https://www.economist.com/news/leaders/21721656-data-economy-demands-new-approach-antitrust-rules-worlds-most-valuable-resource). THIMANN Christian: “Global Roles of Currencies”. In: ECB Working Paper Series, №1031, 2009 (http://www.ecb.europa.eu/pub/pdf/scpwps/ecbwp1031.pdf). WALTZ, Kenneth: Theory of International Politics. New York, McGraw Hill, 1979, 256 pages. WEISBROT, Mark and JOHNSTON, Jake: “Voting Share Reform at the IMF: Will it Make a Difference?” Washington, DC: Center for Economic and Policy Research, 2016 (http:// cepr.net/images/stories/reports/IMF-voting-shares-2016-04.pdf). WOHLFORTH, William: “The Stability of a Unipolar World”. In: International Security, Summer, Vol. 24 Issue 1, 1999. A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés Atlantic Council: „Global Risks 2035: The Search for a New Normal”. In: Atlantic Council Strategy Papers. http://espas.eu/orbis/sites/default/files/generated/document/en/ Global_Risks_2035_web_0922.pdf (24.02.2018) HAAS, Richard: „World Order 2.0: The Case for Sovereign Obligation”. In: Foreign Affairs, Vol. 96 No. 1, 2017 International Energy Agency: „World Energy Outlook 2017”. https://www.iea.org/ weo2017/ (24.02.2018) LUKYANOV, Fyodor: „Putin’s Foreign Policy: The Quest to Restore Russia’s Rightful Place”. In: Foreign Affairs, Vol. 95 No. 3, 2016 NIBLETT, Robin: „Liberalism in Retreat: The Demise of a Dream”. In: Foreign Affairs, Vol. 96 No. 1, 2017 PricewaterhouseCoopers: „The Long View: How Will the Global Economic Order Change by 2050?”. In: The World in 2050: Summary Report. https://www.pwc.com/gx/en/ world-2050/assets/pwc-world-in-2050-summary-report-feb-2017.pdf (24.02.2018) ROSE, Gideon: „Out of Order? The Future of the International System”. In: Foreign Affairs, Vol. 96 No. 1, 2017 TALEB, Nassim Nicholas: The Black Swan: The Impact of the Highly Improbable. London. Allen Lane, 2011 The Economist: „Global Population Forecasts: How the World Will Look in 2050”. https://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2015/08/daily-chart-growthareas (24.02.2018) US Director of National Intelligence (DNI): „Global Trends”. In: Office of the Director of National Intelligence, 2017. https://www.dni.gov/index.php/global-trends-home (24.02.2018) Tangó vagy béklyó: hagyjuk a déliesítést Indiára! Ashok Chousalkar: Political Philosophy of Arthashastra Tradition, The Indian Journal of Political Science, Vol. 42, No. 1 (January-March 1981) Nerses Kopalyan: After Polarity: World Political Systems, Polar Structural Transitions, and Nonpolarity (doctoral thesis) , University of Nevada, Las Vegas, December 2014/2015 Ben Judah: Donald Trump's greatest weapon is white Americans' fear that they're quickly becoming a minority – because they are, The Independent (newspaper) online, Monday 7 November 2016 11:00 GMT Bessie Head: The Lack of a Civilisation, Rhodes University, English in Africa, Vol. 28, No. 1, A Great Heritage: Bessie Head's Uncollected Pieces(May, 2001), pp. 23-27, page 24 British Broadcasting Corporation: “BBC Breakfast with Frost” interview with Vladimir Putin, March 5th 2000. URL to official transcript: http://news.bbc.co.uk/hi/english/ static/audio_video/programmes/breakfast_with_frost/transcripts/putin5.mar.txt D. D. Kosambi: Notes on the Kandahar Edict of Asoka, Journal of the Economic and Social History of the Orient, Vol. 2, No. 2 (May,1959) D. R. Sar Desai: The Portuguese Administration in Malacca, 1511-1641, Journal of Southeast Asian History, Vol. 10, No. 3, International Trade and Politicsin Southeast Asia 1500-1800 (Dec., 1969), pp. 501-512, Cambridge University Press on behalf of Department of History, NationalUniversity of Singapore F.M. Shakil: China has Pakistan over a barrel on ‘One Belt, One Road’, Asia Times, April 28, 2017 2:12 PM, Ines G. Zupanov: The Catholic Frontier in India (I6th_I7th Centuries), The University of Michigan Press, Michigan, 2005 International Organisation for Migration: China, URL: https://www.iom.int/countries/ china (18-12-2017)

Jason Neelis: Early Buddhist Transmission and Trade Networks - Mobility and Exchange within and beyond the Northwestern Borderlands of South Asia, Brill Academic Publishers, Lieden – Germany Jerry H. Bentley: Myths, Wagers, and Some Moral Implications of World History, Journal of World History, Vol. 16, No. 1 (Mar., 2005), pp. 51-82, University of Hawai'i Press Jonathan Jones: The art world’s shame: why Britain must give its colonial booty back-The self-righteousnessness of British museums stops them from returning masterpieces pillaged long ago to their rightful owners. It’s time they stopped hogging the world’s treasures, The Guardian online, Tue 4 Nov ‘14 15.05 GMT Jorges Flores: The Sea and the World of the Mutasaddi: A profile of port officials from Mughal Gujarat (c.1600—1650), Journal of the Royal Asiatic Society, Third Series, Vol. 21, No. 1 (JANUARY 2011), pp. 55-71, Cambridge University Press on behalf of the Royal Asiatic Society of GreatBritain and Ireland Kim Sengupta (Defence Editor) : Pesco: Remaining EU countries agree to plan to integrate their military forces after Brexit, The Independent online, London, 14-12-2017. Leonard Y. Andaya: The 'informal Portuguese empire' and the Topasses in the Solor archipelago and Timor inthe seventeenth and eighteenth centuries, Journal of Southeast Asian Studies, Vol. 41, No. 3 (October 2010), pp. 391-420, Cambridge University Press on behalf of Department of History, NationalUniversity of Singapore M. N. Pearson (Book Review): Renascent Empire? The House of Braganza and the Quest for Stabilityin Portuguese Monsoon Asia, c. 1640-1683 by Glenn J. Ames, The International History Review, Vol. 23, No. 3 (Sep., 2001), pp. 657-659, Published by: Taylor & Francis, Ltd Minxin Pei: Asia’s Rise, Foreign Policy, No. 173 (July/August 2009), pp. 32-36, Washingtonpost. Newsweek Interactive, LLC. These estimations might change but none-the-less they show the uphill struggle if Asia wants to measure itself only in material terms. Najaf Haider: Precious Metal Flows and Currency Circulation in the Mughal Empire, Journal of the Economic and Social History of the Orient, Vol. 39, No. 3, Money inthe Orient (1996), pp. 298-364, Published by: Brill Om Prakash: The Indian Maritime Merchant, 1500-1800, Journal of the Economic and Social History of the Orient, Vol. 47, No. 3, Betweenthe Flux and Facts of Indian History: Papers in Honor of Dirk Kolff (2004), pp. 435-457, Published by: Brill Pål Kolstø and Helge Blakkisrud (editors): The New Russian Nationalism - Imperialism, Ethnicity and Authoritarianism 2000–2015, Edinburgh University Press, Edinburg, 2016. Patrick Olivelle and Mark McClish: The Arthasastra: Selections from the Classic Indian Work on Statecraft, Hackett Publishing Company, London, 2012 Patrick S. Bresnan: Awakening: An Introduction to the History of Eastern Thought, Routledge, New York, 2003 Peter C. Perdue: Boundaries, Maps, and Movement: Chinese, Russian, and Mongolian Empires in EarlyModern Central Eurasia, The International History Review, Vol. 20, No. 2 (Jun., 1998), pp. 263-286, Published by: Taylor & Francis, Ltd., page 265 Robert Skidelsky: Is western civilisation in terminal decline?, The Guardian online, Tuesday 17 November 2015 10.23 GMT Saibal Dasgupta and Anjana Pasricha: Pakistan, Nepal, Myanmar Back Away From Chinese Projects, Voice of America online, December 04, 2017 South China Morning Post: Turnbull says Australia will ‘stand up’ to China as foreign influence row heats up, South China Morning Post (online edition), comment section, Saturday, 09 December, 2017, 5:20pm, Tom Holland: Why China’s ‘One Belt, One Road’ plan is doomed to fail, South China Morning Post – online edition, 6 Aug 2016 / updated on 1 May 2017, URL: http://www. scmp.com/week-asia/opinion/article/1999544/why-chinas-one-belt-one-road-plandoomed-fail (accessed: 11-12-2017) Walter D. Mignolo: Global South and World Dis/order, Journal of Anthropological Research, Vol. 67, No. 2 (SUMMER 2011), pp. 165-188, The University of Chicago Press William R. Braisted: Nationalism in Eastern Asia, The Journal of Modern History, Vol. 26, No. 4 (Dec., 1954), pp. 356-363, The University of Chicago Press Wu Yan: China's labor market: Shrinking workforce, rising wages, chinadaily.com.cn, 2016-11-21 Kína szerepe a nemzetközi rendben TISDALL, Simon, „Munich conference: three dangerous superpowers – and we’re stuck in the middle”. In Guardian, 20170219, https://www.theguardian.com/commentisfree/2017/feb/19/munich-security-conference-nato-trump-russia-china-superpowers-europe-pig-in-middle(13.12.2017). Welcome to the G-Zero World, An interview with Ian Bremmer, president of Eurasia Group and author of Every Nation for Itself: Winners and Losers in a G-Zero, 201205, https://hbr.org/2012/05/welcome-to-the-g-zero-world(20171214.) STIGLITZ, Joseph, The Davos Disappointment-Growing Complacency in a Leaderless World?. 20130207, http://www.economywatch.com/economy-business-and-financenews/davos-disappointments-joseph-stiglitz-on-the-world-economic-forum.07-02. html(20171210.) YAFEI, He, „New world order is the inevitable trend”. In: China Daily, 2017.08.21,.http:// www.chinadaily.com.cn/opinion/2017-08/21/content_30892589.htm(12.01.2018.) KISSINGER, Henry, World Order, New York. Penguin Press, 2014., 430 pages. Russia calls for 'post-West' world order: Lavrov, 20170218, https://www.yahoo.com/ news/russia-calls-post-west-world-order-lavrov-005049841.html(20180112. Full text of Hszi Csin-ping's speech on China-U.S. relations in Seattle, 20150924, http:// www.Hszinhuanet.com/english/2015-09/24/c_134653326.htm. HSZI, Jinping, Secure a Decisive Victory in Building a Moderately Prosperous Society in All Respects and Strive for the Great Success of Socialism with Chinese Characteristics for a New Era, Delivered at the 19th National Congress of the Communist Party of China, October 18, 2017, (20171018), http://www.Hszinhuanet.com/english/download/ Hszi_Jinping's_report_at_19th_CPC_National_Congress.pdf(20180125.) YANG, Jiechi, Jointly Undertake the Great Initiatives With Confidence and Mutual Trust, At the Session of "Reviving the Silk Road: A Dialogue with Asian Leaders" at the Boao Forum for Asia Annual Conference 2014, Boao, Hainan, 20140410, http://english.boaoforum.org/ac2014news/13794.jhtml(20180115.) Full Text of Chinese President Hszi Csin-ping's keynote speech at the World Economic Forum in 2017, 20170406, http://www.china.org.cn/node_7247529/content_40569136. htm(20180210.) LI, Zhihui, China Voice: Ten reasons China, U.S. can avoid Thucydides Trap, 20150927, http://www.Hszinhuanet.com/english/2015-09/27/c_134664509.htm(20180218.） WU, Jianmin, Zhong mei buhui Hszianru “HsziuHszidide Hszianjin, 吴建民，中美不会陷入“修昔底德陷阱”，, 20160508, http://www.Hszinhuanet.com/world/201605/08/c_128967133.htm（20180123.) MILLER, Nick, China undermining us 'with sticks and carrots': Outgoing German minister, 20180219, https://www.smh.com.au/world/europe/china-undermining-us-withsticks-and-carrots-outgoing-german-minister-20180219-p4z0s6.html(20180224.) EU members must not let Chinese investment undermine bloc’s unity, Merkel says, 20180228, https://chinaeconomicreview.com/eu-members-must-not-let-chineseinvestment-undermine-blocs-unity-merkel-says/(20180228.) FU, Ying, Under the Same Roof: China’s View of Global Order, 20151102 https://www. huffingtonpost.com/fu-ying/china-global-order_b_8537918.html(20180212.) A kínai geopolitika fejlődése Bernek Ágnes (2010). Geopolitika és/vagy geoökonómia – a 21. század világgazdasági és a világpolitikai folyamatainak összefüggései. Geopolitika a XXI. Században I./1. L’Harmattan Kiadó. Cihai szótár, Sanghaj Cihai könyvkiadó, 1999. szeptemberi kiadás,（辞海（1999年9月）. 上海辞书出版社，第1512页.） Dai Xu (2010). C alakú bekerítés. Wenhu Kiadó. （戴旭（2010年）. C形包围. 文汇出版社.） Li Xudan (1984). Társadalomföldrajz – Politikai földrajz. Kínai Enciklopédia Kiadó. （李旭旦（1984年）. 人文地理学·政治地理学. 北京：中国大百科全书出版社，第208页.）

Mao Ce-tung (1952). Válogatott művei. Szikra Kiadás. Ni Shixiong (2015). Kína geopolitikája és geostratégiája. Economic Science Press. （倪世雄（2015年）. 我国的地缘政治及其战略研究. 经济科学出版社.） Palotás Zoltán (1943). A geopolitika, mint államtudomány, Hitel, 1943/2. szám, 98-109. oldal. Szilágyi István (2015). Geopolitika. IDR Publikon Kiadó. Szun-ce. A háború művészete. Carthaphilus kiadó 2006. Tóth József szerk. (2014). Általános társadalomföldrajz I.-II. Dialóg Campus Kiadó. Vámos Péter (2006). A kínai nagyhatalom születése. História 2006/1. 16-19. oldal. Wang Enyong, Wang Zhengyi (1998). Geopolitikai tanulmányok. Higher Education Press. （王恩涌、王正毅（1998年）. 政治地理学. 高等教育出版社.） Ye Zicheng (1998). Geopolitika és Kína diplomáciája. Peking Kiadó. （叶自成. 地缘政治与中国外交. 北京出版社.） Zhang Wenkui (1991). Politikai földrajz tanulmányok. Jiangsu Oktatási Kiadó. （张文奎（1991年）. 政治地理学. 江苏教育出版社.） Zhang Wenmu (2015). Kínai Geopolitika elmélet. Óceán könyvkiadó. （张文木（2015年）. 中国地缘政治论. 海洋出版社.） Milyen európai külpolitika adhat választ a jelen és a jövő geopolitikai kihívásaira? CRIEKEMANS, David: “Geopolitics and European grand strategy”, in/ KOVAC, Igor (ed.). Ljubljana, Slovensko panevropsko gibanje, 2014, p. 32-41. EUROPEAN EXTERNAL ACTION SERVICE: “Permanent Structured Cooperation (PESCO) – Factsheet, 16/11/2017.” Brussels: European Union: 3 p., https://eeas.europa.eu/ headquarters/headquarters-Homepage/34226/permanent-structured-cooperationpesco-factsheet_en EUROPEAN EXTERNAL ACTION SERVICE: “A Global Strategy for the European Union, 2017.” Brussels: European Union: 2 p., https://europa.eu/globalstrategy/en/globalstrategy-foreign-and-security-policy-european-union MOGHERINI, Federica: “From Shared Vision to Common Action: Implementing the EU Global Strategy: Year 1. A Global Strategy for the European Union’s Foreign and Security Policy. Brussels: European Union: 35 p. TIILIKAINEN, Teija: “United We Stand. The EU’s new security and defence agenda has gained support among member states”. Brussels: Friends of Europe: 3 p., http://www. friendsofeurope.org/publication/united-we-stand Az “Egy övezet, egy út” az Európai Unió szemszögéből: kihívás vagy lehetőség ACHARYA, Amitav: The End of American World Order. Cambridge, Polity Press, 2014. An Investment Plan for Europe. Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Central Bank, the European Economic and Social Committee, the Committee of the Regions and the European Investment Bank. 3 September 2014. http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=COM:2014:903:FIN (2018.05.12) BOXILL, Ian: From Unipolar to Multipolar. The Remaking of Global Hegemony. IDEAZ Special Issue 10-12. (2014). http://www.ideaz-institute.com/Ideaz%20J%20Volumes/ IDEAZ%2010-12%20TEXT-EBM.pdf (2018. 05. 04.) CALLAHAN, William A.: China’s Belt and Road Initiative and the New Eurasian Order. Norwegian Institute of International Affairs. Policy Brief 22. 2016. https://brage. bibsys.no/xmlui/bitstream/handle/11250/2401876/NUPI_Policy_Brief_22-16_William_Callahan.pdf (2018. 05. 12) COX, Robert W.: Production, Power, and World Order: Social Forces in the Making of History. New York, Columbia University Press, 1987. DUCHÂTEL, Mathieu – DUPLAIX, Alexandre Sheldon: Blue China: Navigating the Maritime Silk Road to Europe European Council of Foreign Relations, April 2018. http:// www.ecfr.eu/page/-/Blue_China_Navigating_the_Maritime_Silk_Road_to_Europe. pdf (2018. 05. 06.) Eastern Partnership, European Commission, 2017. https://ec.europa.eu/neighbourhood-enlargement/neighbourhood/eastern-partnership_en (2018.05.11) ESZTERHAI Viktor: A transzregionális együttműködés új modellje a változó nemzetközi rendben. geopolitika.hu, 2017.9. 28. http://www.geopolitika.hu/hu/2017/09/28/atranszregionalis-egyuttmukodes-uj-modellje-a-valtozo-nemzetkozi-rendben/#_ edn25 (2017. október 2.) EU ambassadors band together against Silk Road. In: Handelsblatt, 2018.04.17. https:// global.handelsblatt.com/politics/eu-ambassadors-beijing-china-silk-road-912258 (2018. 05. 05.); GRIEGER, Gisele: Why China’s public procurement is an EU issue. European Parliamentary Research Service, December 2016. http://www.europarl.europa. eu/RegData/etudes/ATAG/2016/593571/EPRS_ATA(2016)593571_EN.pdf (2018. 05. 06.) FOOT, Rosemary – MACFARLANE, S. Neil – MASTANDUNO, Michael: US Hegemony and International Organizations. Oxford University Press, 2003. GRIEGER, Gisele: One Belt, One Road (OBOR): China's regional integration initiative. European Parliament Think Tank, Briefing. (2016, July). http://www.europarl.europa. eu/RegData/etudes/BRIE/2016/586608/EPRS_BRI(2016)586608_EN.pdf (2018. 05. 05.) HEILMANN, Sebastian – MORITZ, Rudolf – HUOTARI, Mikko – BUCKOW, Johannes: China’s Shadow Foreign Policy: Parallel Structures Challenge the Established International Order. Mercator Institute of China Studies, China Monitor 18. 2014. 10.28. http:// www.merics.org/fileadmin/user_upload/downloads/China-Monitor/China_Monitor_No_18_en.pdf (2018. 05. 05.) HERRERO, Alicia Garcia – XU, Jianwei: China’s Belt and Road initiative: can Europe expect trade gains? Bruegel Working Paper 5., 5 September 2016. (Herrero–Xu, 2016) http://bruegel.org/wp-content/uploads/2016/09/WP-05-2016.pdf (2018. 05. 06.) Joint Agreed Minutes of the Second Chairs’ Meeting of EU. China Connectivity Platform. 1 June 2017. https://ec.europa.eu/transport/sites/transport/files/2017-06-01-jointagreed-minutes-second-chairs-meeting-eu-china-connectivity-platform.pdf (2018.05.12) KAVALSKI, Emilian: The European Union in Central Eurasia: still searching for strategy. In: Asia Europe Journal. March 16 (1), (2018), 51–63. KEOHANE, Robert O. After Hegemony: Cooperation and Discord in the World Political Economy. Princeton University Press, 1984. KRAUTHAMMER, Charles. The Unipolar Moment. In: Foreign Affairs. 1990/91, Winter. https://www.foreignaffairs.com/articles/1991-02-01/unipolar-moment (2018. 05. 02.) KUO, Mercy A.: Belt and Road Initiative: EU Strategic Interests In Asia Insights from Richard Ghiasy. In: The Diplomat, 2017.10.30. https://thediplomat.com/2017/10/beltand-road-initiative-eu-strategic-interests-in-asia/ (2018. 05. 05.) LAI Suetyi: Understanding Europe’s Interest in China’s Belt and Road Initiative. Carnegie, 2017.05.10. http://carnegieendowment.org/2017/05/10/understanding-europe-sinterest-in-china-s-belt-and-road-initiative-pub-69920 (2018. 05. 06.) MEAD, Walter Russell: America’s Sticky Power. In: Foreign Policy, 2009.10.29. http:// foreignpolicy.com/2009/10/29/americas-sticky-power/ (2018. 05. 02.) MOHAN, Garima: Europe’s Response to the Belt and Road Initiative. The German Marshall Fund of the United STates. March 30, 2018. http://www.gmfus.org/publications/ europes-response-belt-and-road-initiative#_ftnref4 (2018. 05. 06.) SMITH, Martin A.: Power in the Changing Global Order: The US, Russia and China. Polity. United Kingdom, 2012. Ch. 3-4. TARTAR, Andre Mira Rojanasakul and Jeremy Scott Diamond: How China Is Buying Its Way Into Europe. In: Bloomber.com, 2018.04.23. https://www.bloomberg.com/ graphics/2018-china-business-in-europe/ (2018.05.11) VARISCO, Andrea Edoardo (2013, June 3). Towards a Multi-Polar International System: Which Prospects for Global Peace? E-International Relations. http://www.e-ir.info/2013/06/03/

201

towards-a-multi-polar-international-system-which-prospects-for-global-peace/ (2018. 05. 04.) Vision and Actions on Jointly Building Silk Road Economic Belt and 21st-Century Maritime Silk Road. National Development and Reform Commission, Ministry of Foreign Affairs, and Ministry of Commerce of the People's Republic of China, with State Council authorization, March 2015. http://en.ndrc.gov.cn/newsrelease/201503/ t20150330_669367.html (2018. 06. 05. WALLACE, William: American Hegemony: European Dilemmas. In: The Political Quarterly 7. (2002), 105–118. WALTZ, Kenneth N.: Theory of International Politics. USA, Addison-Wesley Publishing Company, 1979. WÜBBEKE, Jost – MEISSNER, Mirjam – ZENGLEIN, Max J. – IVES, Jaqueline – CONRAD, Björn: Made in China 2025: The making of a high-tech superpower and consequences for industrial countries. Mercator Institute of China Studies, 2. December 2016. https:// www.merics.org/en/papers-on-china/made-china-2025 (2018. 05. 06.) ZHOU, Hong: An Overview of the China-EU Strategic Partnership (2003–2013). In: Zhou H. (eds) China-EU Relations. Research Series on the Chinese Dream and China’s Development Path. Springer, Singapore 2017. Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére ADB: Asian Development Banks Shareholders as of 31. December 2016. https://www. adb.org/site/investors/credit-fundamentals/shareholders ADB: Infrastructure for a Seamless Asia. Tokyo: Asian Development Bank Institute, 2009. https://www.adb.org/sites/default/files/publication/159348/adbi-infrastructure-seamless-asia.pdf ARRIGHI, Giovanni: The Global Market. In: Journal of World-Systems Research, Vol. V. No. 2. (1999). pp. 217–251. BRZEZINSKI, Zbigniew: The Grand Chessboard. Basic Books, New York. 1997. CALLAGHAN, Mike, HUBBARD, Paul: The Asian Infrastructure Investment Bank: Multilateralism on the Silk Road. In: China Economic Journal, 9:2, 2016. DOI: 10.1080/17538963.2016.1162970 EPSC Strategic Notes: The Asian Infrastructure Investment Bank – A New Multilateral Financial Institution or a Vehicle for China’s Geostrategic Goals. In: European Political Strategy Centre, Issue 1/2015 24 April. FAURE, Raphaëlle, PRIZZON, Annalisa, ROGERSON, Andrew: Multilateral development banks – A short guide. Overseas Development Institute, London. 2015. https://www.odi. org/sites/odi.org.uk/files/odi-assets/publications-opinion-files/10098.pdf FLEMING-WILLIAMS, Mark.: China’s New Investment Bank: a Premature Prophecy. Stratfor, 22 April 2015 https://www.stratfor.com/weekly/chinas-new-investmentbank-premature-prophecy HONG, Yu: Motivation behind China’s ‘One Belt, One Road’ Initiatives and Establishment of the Asian Infrastructure Investment Bank. In: Journal of Contemporary China, 2016. DOI: 10.1080/10670564.2016.1245894 IDS Policy Briefing: What Can the Asian Infrastructure Investment Bank Learn from Other Development Banks? Issue 113, April 2016. LI, Tao, JIANG, Zuoli: Implication of the Asian Infrastructure Investment Bank for Global Financial Governance: Accommodation or Confrontation? In: Tsinghua China Law Review, vol. 9. 2016. POLYÁK Eszter: Az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank első éves gyűlése. PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet, 5 August 2016 http://www.geopolitika.hu/ hu/2016/08/05/az-azsiai-infrastrukturalis-befektetesi-bank-elso-eves-gyulese/ SIMIGH Fruzsina: „Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank”. PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet, http://www.geopolitika.hu/hu/2015/05/13/azsiai-infrastrukturalises-befektetesi-bank/ SUZUKI, Shogo: Will the AIIB Trigger Off a New Round of Rivalry in Economic Diplomacy Between China and Japan? CSGR Working Paper No. 279/15, Centre for the Study of Globalisation and Regionalisation, University of Warwick. 2015. www.warwick.ac.uk/ csgr/papers/279-15.pdf The Economist: The Asian Infrastructure Bank. The infrastructure gap. The Economist, 21 March 2015 http://www.economist.com/news/asia/21646740-development-financehelps-china-win-friends-and-influence-american-allies-infrastructure-gap WAN, Ming: The Asian Infrastructure Investment Bank. [The Political Economy of Asia] New York: Palgrave Macmillan. 2016. DOI: 10.1057/9781137593870.0001 WHITE, Hugh: AIIB: America’s influence in the balance. Straits Times, 2014. http://www. straitstimes.com/opinion/aiib-americas-influence-in-the-balance. Quotes: MISHRA, Rahul: Asian Infrastructure Investment Bank: An Assessment. In: India Quarterly 72(2) pp. 1-14, Indian Council of World Affairs (ICWA). DOI: 10.1177/0974928416643582 WONG, Sue-Lin: China launches new AIIB development bank as power balance shifts. Reuters, 17 Jan 2016. http://www.reuters.com/article/us-asia-aiib-investmentidUSKCN0UU03Y XING, Yuqing: The Asian Infrastructure Investment Bank and China’s Role in Regional Economic Governance. East Asian Policy, 2016. YEH, T. Emily: The geoeconomics and geopolitics of Chinese development and investment in Asia. In: Eurasian Geography and Economics, 2016. DOI: 10.1080/15387216.2016.1237881 A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások Africa Energy Forum 2016: Road infrastructure in Africa. 2016.06.01., https:// www.ashurst.com/en/news-and-insights/insights/road-infrastructure-in-africa/ (2018.01.30.) African Development Bank – OECD – UNDP: African Economic Outlook 2017 – Enterpreneurship and Industrilisation. 2017, 158.oldal, https://www.afdb.org/fileadmin/ uploads/afdb/Documents/Publications/AEO_ 2017_Report_Full_English.pdf (2018.01.30.) African Development Bank: A New Deal on Energy for Africa. 2016, https://www.afdb. org/fileadmin/uploads/afdb/Documents/Generic-Documents/Brochure_New_ Deal_2_red.pdf (2018.01.30.) African Union: Sector-specific Terms of Reference for Transport Sector (PIDA), https:// www.afdb.org/fileadmin/uploads/afdb/Documents/Procurement/Project-relatedProcurement/PIDA%20-%20Sector-specific%20Terms%20of%20Reference%20 for%20Transport%20Sector.pdf (2018.01.30.) Afrikai Unió: Towards the African Intergrated High Speed Railway Network (AIHSRN) Development, https://au.int/sites/default/files/documents/32186-doc-towards_ the_african_integrated_high_speed_railway_network_aihsrn_development-e.pdf (2018.01.30.) BALOGH Lilla Sarolta: Could China Be the Winner of the Next Industrial Revolution? In: Financial and Economic Review Special Issue: The People’s Republic of China, 2017 january, Vol. 16., 73-100 pp. BARRO, Robert: Determinants of economic growth: A cross-country empirical study,1996. Working Paper No. 5698, NBER, Cambridge, Massachusetts. BRYNJOLFSSON, Erik – McAFEE, Andrew: Thriving int he Automated Economy. In: World Future Society, 2012 március-április, 27-31., http://ebusiness.mit.edu/erik/ MA2012_Brynjolfsson_McAfee.pdf (2018.01.30.) CZIRJÁK Ráhel: Kiaknázatlan lehetőségek az afrikai nyomornegyedekben. In: afrikablog, 2015.09.01., http://www.afrikablog.hu/kiaknazatlan-lehetosegek-az-afrikai-nyomornegyedekben/ (2018.01.30.) CSUTORA Mária – KEREKES Sándor: A környezetbarát vállalatirányítás eszközei. Budapest, KJK-Kerszöv, 2004, 242 Enerdata: Energy Statistical Yearbook, 2016, https://yearbook.enerdata.net/ (2018.01.30.)

202

ENSZ Gazdasági és Szociális Tanács – ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága: The Transport Situation in Africa, 2009, http://www1.uneca.org/Portals/ctrci/6th/TransportSituation-inAfrica.pdf (2018.01.30.) Föld Napja Alapítvány: Ökolábnyom-számláló, http://fna.hu/mittehetsz/okolabnyom (2018.01.30.) FREY, Carl Benedikt – OSBORNE, Nichael A. – HOLMES, Craig: Technology at Work v2.0: The Future Is Not What It Used to Be. Oxford, United Kingdom, 2016, 156. https:// www.oxfordmartin.ox.ac.uk/downloads/reports/Citi_GPS_Technology_Work_2.pdf (2018.01.30.) Global Footprint Network data: Ecological Footprint, http://data.footprintnetwork. org/#/compareCountries?type=EFCpc&cn=&yr=1961 (2018.01.30.) HARVEY, Ross: The ’fourth industrial revolution’: potential and risks for Africa. In: South African Institute on International Affairs, 2017.03.31., http://www.saiia.org. za/opinion-analysis/the-fourth-industrial-revolution-potential-and-risks-for-africa (2018.01.30.) JOSEPH, Michael: M-Pesa: the story of how the world’s leading mobile money service was created in Kenya. 2017.03.06., http://www.vodafone.com/content/index/what/ technology-blog/m-pesa-created.html# (2018.01.30.) KfW: How can education contribute to pro-poor growth? Policy implications for financial cooperation. 2007, Discussion Paper 49, Frankfurt, Germany. KISS Judit: Fejlődik, vagy csak növekszik Afrika gazdasága? In: Biedermann Zsuzsánna – Kiss Judit (szerk.): Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017, 96-124. KOVÁCS Zoltán: Népesség- és településföldrajz. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2013, 239. KPMG: Sub-Saharan Africa power Outlook, 2016, https://assets.kpmg.com/ content/dam/kpmg/pdf/2016/05/kpmg-sub-saharan-africa-power-outlook.pdf (2018.05.30.) Martin: Industry 4.0: Definition, Design Principles, Challenges, and the Future of Employment. 2017.01.16., https://www.cleverism.com/industry-4-0/ (2018.01.30.) MAWASHA, Monde: The Fourth Industrial Revolution – An African perspective. In: fin24, 2017.09.25., https://www.fin24.com/Opinion/the-fourth-industrial-revolution-anafrican-perspective-20170921 (2018.01.30.) MAYAKI, Ibrahim: Why infrastructure development in Africa matters. In: Africa Renewal, http://www.un.org/africarenewal/web-features/why-infrastructure-developmentafrica-matters (2018.01.30.) McKinsey Global Institute: Africa at work: Job creation and inclusive growth. 2012. augusztus, 4. oldal, https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web& cd=6&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjAn5aZzLvYAhUqIpoKHY3FAdMQFghXMAU& url=https%3A%2F%2Fwww.mckinsey.com%2F~%2Fmedia%2Fmckinsey%2Fdotcom %2Fclient_service%2Fstrategy%2Fpdfs%2Fmgi_africa_at_work_august_2012_executive_summary.ashx&usg=AOvVaw1pbZkuQReMh4UYyAUdB_X7 (2018.01.30.) NAUDÉ, Wim: The fourth industrial revolution in Africa: potential for inclusive growth? In: The Broker, 2017.08.10., http://www.thebrokeronline.eu/Blogs/Inclusive-EconomyAfrica/The-fourth-industrial-revolution-in-Africa-potential-for-inclusive-growth (2018.01.30.) O’MEARA, Molly (1999): Egy új nagyvárosi vízió. In: A világ helyzete 1999 – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, 146-165. o. PERLMAN, Janice E. – O’Meara Sheehan, Molly (2007): Küzdelem a városi szegénység és a környezeti igazságtalanság ellen. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője – A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest, 228-250. o. PIRIS Gábor – LÁSZLÓ Mária (szerk.): Dr. Kőszegfalvi György urbanista szakirodalmi munkássága 1963-2007. Pécs, Imeadia Kiadó, 2008, 194. http://www.ksh.hu/docs/ hun/xftp/terstat/2009/01/koszegfalvi.pdf (2018.01.30.) REES, William – WACKERNAGEL, Mathis: Urban ecologic al footprints: why cities cannot be sustainable and why they are a key to sustainability. 1996, Environ. Impact Assess. Rev. 16, 223-248. pp. RODRIK, Dani: An African Growth Miracle. 2014, Institute for Advanced Studies, School of Social Science, Princeton, Economic Working Paper No. 102. SACHS, Wolfgang: Development. The Rise and Decline of an Ideal. An Article for the Encyclopedia of Global Environmental Change. Wuppertal Insitute für Klima, Umwelt, Energie (Wuppertal Papers 108), 2000. 1-29. Safaricom: Using M-Pesa, https://www.safaricom.co.ke/personal/m-pesa/gettingstarted/using-m-pesa (2018.01.30.) SCHWAB, Klaus: The Fourth Industrial Revolution. Geneva, World Economic Forum, 2016, 198. SCHWAB, Klaus: The Fourth Industrial Revolution: what it means, how to respond. World Economic Forum, 2016.01.14., https://www.weforum.org/agenda/2016/01/ the-fourth-industrial-revolution-what-it-means-and-how-to-respond/ (2018.01.30.) SURI, Tavneet – JACK, William: The long-run poverty and gender impacts of mobile mony. In: Science, 2016.12.09., 1288-1292. SZIGETI Cecília – TÓTH Gergely: Történeti ökológiai lábnyom becslése a mezőgazdaság kialakulásától napjainkig. In: Gazdálkodás, 2014. 58. évfolyam, 4. szám, 353-363. https://www.researchgate.net/publication/277009491_Torteneti_okologiai_labnyom_becslese_a_maezogazdasag_kialakulasatol_napjainkig (2018.01.30.) The Shift Project Data Portal: Breakdown of Electricity Generation by Energy Source. http://www.tsp-data-portal.org/Breakdown-of-Electricity-Generation-by-EnergySource#tspQvChart (2018.01.30.) TOOR, Amar: Drones begin delivering blood in Rwanda. In: The Verge, 2016.10.13., https://www.theverge.com/2016/10/13/13267868/zipline-drone-delivery-rwandablood-launch (2018.01.30.) TRAN, Mark: Rwanda rail project on track to bridge Africa’s economic divide. In: The Guardian, 2013.09.30., https://www.theguardian.com/global-development/2013/ sep/30/rwanda-rail-project-bridge-economic-divide (2018.01.30.) UIC: A New Lease of Life for African Rail – Destination 2040, http://africa.uic.org/ squelettes/AFRICA_Strategic_Vision.pdf (2018.01.30.) VÁTI: Az infrastruktúra szerepe a területi fejlődésben, a térszerkezet és az infrastruktúra fogalmai. 2004, 93., http://www.terport.hu/webfm_send/295 (2018.01.30.) WILSON, Rob – BRISCOE, Geoff: The impact of human capital on economic growth: A review. 2004, Cedefop Reference Series, 54, Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg World Bank data: Manufacturing – East Asia & Pacific, https://data.worldbank.org/ indicator/NV.IND.MANF.ZS?locations=Z4&name_desc=false (2018.01.30.) World Bank data: Manufacturing – Sub-Saharan Africa, https://data.worldbank.org/ indicator/NV.IND.MANF.ZS?locations=ZG&name_desc=false (2018.01.30.) World Bank: Acces to electricity (% of population, Africa), https://data.worldbank.org/ indicator/EG.ELC.ACCS.ZS?locations=ZG (2018.01.30.) World Bank: Enterprise Surveys (2016), http://www.enterprisesurveys.org/ (2018.01.30.) World Bank: Pioneering Lending System Opens Doors to Finance for Ghana Small Enterprises. 2013, http://www.ifc.org/wps/wcm/connect/776e280040e7cb2e90ad db412e1cf4fc/StoriesOfImpact-WorldBankGroup_SME_Ghana_Collateral_Registries_WBG_FINA_REV-Enhanced.pdf?MOD=AJPERES (2018.01.30.) World Economic Forum: The Africa Competitiveness Report 2017. 2017, 161., http:// www3.weforum.org/docs/WEF_ACR_2017.pdf (2018.01.30.) Zipline, http://www.flyzipline.com/our-impact/ (2018.01.30.)

képek és ábrák jegyzéke Toljuk Európát keletebbre

A világ 2035-ben: geopolitikai előrejelzés

Nemzetközi Pénzügyi Központ

1. ábra: World Energy Outlook

1. ábra: BRUCE-LOCKHART, Anna: Tudnivalók Kína 900 milliárd dolláros Új Selyemútjáról. (China’s $900 billion New Silk Road. What you need to know); World Economic Forum, 2017; jún. 26. https:// www.weforum.org/agenda/2017/06/china-newsilk-road-explainer/

2. ábra: UN, The Economist

2. ábra: Mercator Institute for Chinese Studies (MERICS): A kínai hatóságok által tervezett projektek az OBOR keretén belül (Projects Subsumed under OBOR by Chinese Authorities); 2015. december https://www.merics.org/fileadmin/user_upload/pic/ChinaMapping/ChinaMapping_Silk_Road_DEC2015.pdf

1. ábra: a szerző saját készítése

3. ábra: Gilani, Sayed: Kína 6 varázslatos gazdasági folyosója. Egy Övezet, E gy Út – a Selyemút (China’s 6 Magical Economic Corridors ‘One Belt, One Road’ The Silk Route); 2017; Linkedin.com. március 25. https://www.linkedin.com/pulse/chinas-6-magical-economiccorridors-one-belt-road-silk-syed-gilani/ 4. ábra: Chatham House és DRC: Navigálás az új norma szerint: Kína és a globális erőForrásgazdálkodás (Navigating the New Normal: China and Global Resources Governance) 2016; Amazonaws.com. https://chinadialogue-production.s3.amazonaws.com/uploads/ content_image/content_image/805/OBOR_map_EN.png 5. ábra: ChinaDialogue: ErőForrások áramlása Kínában 2014-ben (Resource Flows into China, 2014); 2015 Amazonaws.com. https://chinadialogue-production.s3.amazonaws.com/uploads/ content_image/content_image/2662/Screen_Shot_2017-0511_at_12.25.09.png 6. ábra: Tengeri kikötők teher- és utasszállítási statisztikái (Maritime ports freight and passenger statistics); Eurostat Statistics Explained, 4. táblázat, 2017. január http://ec.europa.eu/eurostat/statisticsexplained/index.php/Main_Page 7. ábra: Főbb teherkikötők Európa adatszolgáltató országaiban 2015ben, az áthaladó rakomány bruttó tömege alapján (Main cargo ports in the reporting countries 2015 by gross weight of goods handled. png); Eurostat Statistics Explained; 2017. január http://ec.europa.eu/ eurostat/statistics-explained/index.php/Maritime_ports_freight_ and_passenger_statistics

Többpólusú vagy széttagolódott világ

A kínai geopolitika fejlődése 1. táblázat: a szerző saját szerkesztése

Az „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezés európai megítélése La Stampa

Az AIIB hatása a multilaterális beruházási bankok rendszerére 1. táblázat: https://www.aiib.org/en/projects/approved/index. html, és https://www.aiib.org/en/projects/proposed/index.html, lekérdezés időpontja: 2018. 03. 02. 1. ábra: AIIB hivatalos honlapja https://www.aiib.org/en/projects/ approved/index.html 2. ábra: AIIB hivatalos honlapja https://www.aiib.org/en/projects/ proposed/index.html 3. ábra: AIIB hivatalos honlapja https://www.aiib.org/en/projects/ proposed/index.html 4. ábra: AIIB hivatalos honlapja https://www.aiib.org/en/projects/ approved/index.html

A negyedik ipari forradalom Afrikában – lehetőségek és kihívások 1. ábra: http://www3.weforum.org/docs/WEF_ACR_2017.pdf (2018.01.30.)

1. grafikon: IMF

2. ábra: http://www.vodafone.com/content/index/what/technologyblog/m-pesa-created.html# (2018.01.30.)

World Bank – UNDP - New Economics Foundation, Peter Aldhouse, http://www.peteraldhous.com/fourways.html

3. ábra: https://www.trucks.com/2016/10/13/ups-zipline-dronedeliveries/ (2018.01.30.)

2. grafikon: Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI)

4. ábra: SZIGETI Cecília – TÓTH Gergely: Történeti ökológiai lábnyom becslése a mezőgazdaság kialakulásától napjainkig. In: Gazdálkodás, 2014. 58. évfolyam, 4. szám, 361. https://www.researchgate.net/ publication/277009491_Torteneti_okologiai_labnyom_becslese_a_ maezogazdasag_kialakulasatol_napjainkig (2018.01.30.)

3. grafikon: SANDLER, Todd and GEORGE, Justin: “Military Expenditure Trends for 1960–2014 and What They Reveal”. In: Global Policy, No. 7, 2016, pp. 174–184. 4. grafikon: IMF, ECB 5. grafikon: SWIFT 6. grafikon: SWIFT 7. grafikon: The Economist

Könyvismertető W. French, Howard: Everything Under the Heavens – How the Past Helps Shape China’s Push for Global power, Scribe 2017., 330.

203

IMPRESSZUM FŐSZERKESZTŐ Csizmadia Norbert FELELŐS SZERKESZTŐ Bendarzsevszkij Anton Szerkesztőbizottság Bernek Ágnes Bendarzsevszkij Anton Körtvélyesi László Salamin Géza Szatmári Péter Szapáry György Szilágyi István Vajas Ákos olvasószerkesztők Kálla Szilvia GRAFIKA, tördelés Nagy Gyula KIADÓ Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány 1013 Budapest, Döbrentei utca 2. KIADÁS DÁTUMA 2018. szeptember

SZERZŐINK Badics Eszter Bartók László Bendarzsevszkij Anton Buklemisev, Oleg Byrappa, Ramachandra Criekemans, David Czirják Ráhel Csizmadia Norbert Eszterhai Viktor Gere László Grandpierre Attila Horváth Levente Horváth Marcell Jávori Tamás Jones, David A. Kolozsi Pál Péter Kudar Gábor Maráczi Fanni Pálvölgyi-Polyák Eszter Pintér Vivien Anett Prorokovic, Dusan Simigh Fruzsina Szőke Diána Tianping, Kong Tózsa Réka Zajka Gábor

A HUG

jogi információ

A Hungarian Geopolitics (HUG) a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány időszakos kiadványsorozata, amely hazai és külföldi szerzők segítségével mutatja be Magyarország és a világ aktuális geopolitika, geostratégiai illetve a két témakörökhöz szorosabban köthető tudománytématerületek (társadalomtudomány, közgazdaságtan, ) legújabb és legérdekesebb értékeit, eredményeit és változásait. A HUG célja, hogy a tudományos területek mellett átfogó tudással újabb értékteremtésre ösztönözze a geopolitika iránt érdeklődő közösséget.

A HUG (Hungarian Geopolitics) kiadvány ingyenes, kereskedelmi forgalomba nem kerülhet. A HUG-ban megjelenő írások a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) szellemi termékét és tulajdonát képzik. A kiadvány tartalmának sokszorosítása, illetve a benne foglalt tartalmak felhasználása a tulajdonos az Alapítvány előzetes engedélyéhez kötött. kapcsolat A HUG kiadvánnyal kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit és problémáit a hug@paigeobudapest.hu címen jelezheti munkatársaink felé.

204

205

A PAGEO könyvműhely 4 darabos hiánypótló válogatása

George Friedman és Matolcsy György

„várd a váratlant” „döntéshozók szemével látni a világ eseményeit”

206

2018

HUNGARIA N G EOPOLITICS

HUG 10.

HUNGARIAN GEOPOLITICS

2018 2