HUG Magazin 2019 - 1. szám (№13) by PAIGEO - Pallas Athene Innovation and Geopolitical Foundation

2019

HUNGARIA N G EOPOLITICS

A Pallas Athéné Könyvkiadó célja, hogy olvasóink széleskörű és alkalmazható közgazdaságtani, pénzügyi és menedzsment ismeretekre tegyenek szert, mindemellett a világban zajló, aktuális geopolitikai kérdésekre is választ kapjanak. Kiadónk e célt szem előtt tartva, a három tudományterületen – közgazdaságtan/pénzügy, geopolitika, menedzsment – született legfrissebb nemzetközi bestseller könyvek magyar nyelven történő kiadását végzi.

HUNGARIAN GEOPOLITICS

HUG 2019 1

Pallas Athéné Könyvkiadó Eurázsia Hajnala MArco Poló világa visszatér 2019/I.

ISSN 2498-647X

A Geopolitika Elmélete Új Geopolitika Bölcs Vár, a tudás háza

ELŐSZÓ

Tisztelt Olvasó!

Három évvel ezelőtt, 2016. márciusban indítottuk el a HUG (Hungarian Geopolitics) magazinunkat. A szakmaiság megőrzése mellett a geopolitikai gondolkodás népszerűsítését szolgálja a negyedévente megjelenő szakmai magazin. A magazinnak nem titkolt szándéka, hogy behozzuk a geopolitikát a közéletbe. Az első szám megjelenése után azt írta az egyik jelentős portál, hogy a „geopolitika áttörését” hozza el a 21. század. Az elmúlt három év alatt a HUG magazin Magyarország vezető geopolitikai magazinjává nőtte ki magát. Az eddig megjelent 12 magyar és angol nyelvű szám mellett kínai nyelven is kiadtuk magazinunkat. A HUG (Hungarian Geopolitics) célja, hogy magas szakmai színvonalon, de közérthető formában mutassa be az érdeklődőknek a gyorsan változó világunkat, a geopolitikai szemlélet fontosságát, az új technológiák hatását a mindennapi életünkre, valamint Ázsia felemelkedését és Eurázsia összekapcsolódását. Szerzőink hazai és nemzetközi szakértők, világhírű professzorok és az új kutató generáció képviselői, akik mind arra vállalkoztak, hogy összegyűjtsék és bemutassák a világszerte számos helyen szétszórva megtalálható, ám mégis összetartozó információmorzsákat. A Pallas Athéné Könyvkiadó 2017 szeptemberében jött létre, célunk, hogy olvasóink széles körű és alkalmazható közgazdaságtani, pénzügyi és menedzsment ismeretekre tegyenek szert, mindemellett a világban zajló, aktuális geopolitikai kérdésekre is választ kapjanak. A Pallas Athéné Könyvkiadó, a három tudományterületen – közgazdaságtan/pénzügy, geopolitika, menedzsment – született legfrissebb nemzetközi besztszeller könyvek magyar nyelven történő kiadását végzi. Kiemelten fontosnak tartjuk az új tudás elérhetővé tételét, így könyvkínálatunkban a legnagyobb külföldi egyetemek könyveit is megtalálják. Együttműködünk többek között a következő külföldi nagy egyetemi kiadókkal: Harvard University Press, Priceton University Press, Oxford University Press, Yale University Press, MIT Press, Stanford University Press. Az elmúlt másfél évben több mint 30 kiváló geopolitikai, közgazdasági és menedzsment könyv jelent meg magyarul.

A Pallas Athéne Könyvkiadó könyvesboltja a budai Óvárosháza csaknem 800 éves épületében, a Várnegyed központjában, Buda egyik legrégebbi és legpatinásabb részén, a Szentháromság tér szomszédságában helyezkedik el. A megújított épületben ma elsősorban tudományos munka folyik, doktori iskola működik, de a nagyközönség számára nyitottak a földszinti közösségi terek, így a könyvesbolt, az érmekiállítás, a helytörténeti kiállítás, az étterem és a kávézó. A Bölcs Vár, a tudás háza névre keresztelt épületben található könyvesboltunk 2018 szeptemberében nyitotta meg kapuit; széles körű és változatos könyvkínálattal várjuk kedves vásárlóinkat. A budai Óvárosháza falai között, magával ragadó környezetben válogathatnak vendégeink a hazánkat, a magyar kultúrát, gasztronómiát, művészetet bemutató idegen nyelvű könyveink közül, mindemellett a PABOOKS saját kiadású könyvei, gazdasági, geopolitikai és önfejlesztő kiadványok is megtalálhatóak. Ebben a speciális különszámban – kapcsolódva a geopolitikához – a Pallas Athéne Könyvkiadó által megjelentetett geopolitikai könyveinket mutatjuk be, kedvet csinálva további könyveink elolvasásához is. Kérem, tartsanak velünk! Jó olvasást kívánva a 21. század izgalmas geopolitikai világának felfedezéséhez Üdvözlettel:

Csizmadia Norbert Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kuratóriumi elnök HUG főszerkesztő

TARTALOMJEGYZÉK

Pallas Athéné Könyvkiadó

Könyvbemutatóink

A kínai észjárás

Eurázsia hajnala

Marco Polo világa visszatér

A Kína-talány megfejtése

Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája

A geopolitika születésétől a geopolitika jövőjéig

A földrajz a történelem kulcsa

Új geopolitika a világ jövője

116

A zene pszichológiája

128

Az üzleti modellek radikális átalakítása

138

A koreai észjárás

150

A japán észjárás

164

Thai művészet

176

A zen szellemisége

188

A kikapcsolódás ereje

200

Bölcs Vár, a tudás háza

Pallas athéné könyvkiadó

Szakmai besztszellerek magyar nyelven

A Pallas Athéné Könyvkiadó 2017 szeptemberében jött létre. Célunk, hogy olvasóink széles körű és alkalmazható közgazdaságtani, pénzügyi és menedzsment ismeretekre tegyenek szert, mindemellett a világban zajló, aktuális geopolitikai kérdésekre is választ kapjanak. Kiadónk e célt szem előtt tartva, a három tudományterületen – közgazdaságtan/pénzügy, geopolitika, menedzsment – született legfrissebb nemzetközi besztszeller könyvek magyar nyelven történő kiadását végzi. Kiemelten fontosnak tartjuk az új tudás elérhetővé tételét, így könyvkínálatunkban a legnagyobb külföldi egyetemek könyveit is megtalálják. Együttműködünk többek között a következő külföldi nagy egyetemi kiadókkal: Harvard University Press, Priceton University Press, Oxford University Press, Yale University Press, MIT Press, Stanford University Press.

Szakterületeink Közgazdaságtan, Pénzügy A kiadó missziója, hogy a közgondolkodás formálásának aktív szereplőjeként innovációra inspiráló gondolatokat és új ötleteket közvetítsen a hazai olvasóközönség széles körei számára. Eszközeivel támogatja, hogy a jelenkor társadalmi és gazdasági folyamatai mélyebb megértést nyerjenek. Ennek érdekében a Pallas Athéné Könyvkiadó a gazdálkodástudomány és a közgazdaságtan területén

is olyan köteteket bocsát ki, melyek tudományos alapokkal rendelkeznek, a nemzetközi könyvpiacon már komoly elismerést kaptak, ugyanakkor megfogalmazásukban olvasmányos és közérthető stílust képviselnek. A gazdálkodáshoz és közgazdaságtanhoz kapcsolódó könyvek célja, hogy az általuk közvetített tartalmak továbbgondolásra késztessenek, hozzájáruljanak saját gazdálkodási rendszereink megújításához, és nem utolsó sorban izgalmas időtöltést kínáljanak a 21. századi ökonómia megismeréséhez.

tudományág meglehetősen összetett, interdiszciplináris látásmódot igénylő terület, melybe beletartozik a történelem, a politikai földrajz, valamint a

Menedzsment A menedzsment tudománya több ezer éves múltra tekint vissza, már a piramisok építése során is alkalmazták az ókori egyiptomiak a tervezés-, szervezésés irányításmenedzsment funkciókat. Ennek ellenére a menedzsment tudományának születése a XX. század elejére tehető, amely az ember által létrehozott szervezetek irányítását, a bennük lezajló tervezési, szervezési, ellenőrzési, hatalomgyakorlási és

döntési folyamatokkal kapcsolatos tevékenységek összességét jelenti. A Pallas Athéné Könyvkiadó a menedzsment könyvek mellett önfejlesztő könyvek kiadását is célul tűzte ki, mivel napjainkban egyre fontosabbá válik, hogy meglévő képességeinket továbbfejlesszük. Az előrelépés érdekében tudnunk kell, melyek azok a képességeink, amelyek akadályoznak ebben, és hogyan tudunk ezeken változtatni. Az önfejlesztő könyveink egy-egy képesség fejlesztésében nyújtanak segítséget, hogy hozzájáruljanak végső céljaink eléréséhez. Geopolitika A XXI. században zajló események megértéséhez elengedhetetlen, hogy a geopolitikai tényezőket, folyamatokat megismerjük. A geopolitika, mint

nemzetközi kapcsolatok és a diplomáciatörténet is. A geopolitika elmélete az elmúlt ötven évben gyors fejlődésnek indult. A tudományág meghatározása sokrétű, egyesek a globális egyensúly és az állandó nemzeti érdekeknek tekintett világméretű hatalmi egyensúly vizsgálatára fektetnek nagyobb hangsúlyt, mások a politikatörténeti minták földrajzi meghatározottságának fontosságát emelik ki, megint mások szerint pedig a geopolitika célja annak hangsúlyozása, hogy a politikai uralom nem csupán az emberi és anyagi erőforrások függvénye, hanem azon földrajzi körülményeké is, amelyek között a hatalmat gyakorolják. Könyvesboltunk a budai Óvárosháza csaknem 800 éves épületében, a Várnegyed központjában, Buda egyik legrégebbi és legpatinásabb részén, a Szentháromság tér szomszédságában helyezkedik el. A megújított épületben ma elsősorban tudományos munka folyik, doktori iskola működik, de a nagyközönség számára nyitottak a földszinti közösségi terek, így a könyvesbolt, az érmekiállítás, a helytörténeti kiállítás, az étterem és a kávézó. A Bölcs Vár, a tudás háza névre keresztelt épületben található könyvesboltunk 2018 szeptemberében nyitotta meg kapuit; széles körű és változatos könyvkínálattal várjuk kedves vásárlóinkat. A budai Óvárosháza falai között, magával ragadó környezetben válogathatnak vendégeink a hazánkat, a magyar kultúrát, gasztronómiát, művészetet bemutató idegen nyelvű könyveink közül, mindemellett a PABOOKS saját kiadású könyvei, gazdasági, geopolitikai és önfejlesztő kiadványok is megtalálhatóak.

At h

RÓ

IS AB

AT Ó

Pallas

nt po es

ooks Kön éB yv én

KA BA N IS

KÖNYVKIADÁS Folyamatosan jelentetjük meg a legújabb nemzetközi sikerkönyveket a közgazdaságtan és pénzügyek, a menedzsment és a geopolitika témakörében. Könyvkínálatunkban a leghíresebb amerikai és angol egyetemi kiadók műveit is megtalálják, együttműködő partnereink között van ugyanis többek között a Harvard University Press, Princeton University Press, Oxford University Press, Yale University Press, MIT Press, Stanford University Press.

KÖNYVESBOLT Könyveinket megvásárolhatod a Bölcs Várban (1014 Budapest, Úri utca 21.), ahol az eddig megjelentsaját kiadású könyveink mellett gazdasági, geopolitikai témájú szakkönyvek, illetve turisztikai, gasztronómiai és képzőművészeti albumok is megtalálhatóak, melyeket többek között olyan neves kiadóktól szerzünk be, mint a Phaidon, a Taschen, a Gestalten és a Thames and Hudson.

KÖNYVBEMUTATÓK Kiadónk kiemelten fontosnak tartja a közösségépítést, havonta több könyvbemutatót szervezünk, ahol olvasóink neves külföldi és hazai előadókkal, szerzőkkel ismerkedhetnek meg és folytathatnak izgalmas beszélgetést. Vegyél részt az ingyenes és rendszeresen tartandó könyvbemutatóinkon! Az éppen aktuális eseményt keresd a Facebook oldalunkon!

Kövess minket! www.pallasathenekiado.hu

PallasAtheneKiado

pallasathenekiado

pabookstore

Pallas Athéné Könyvkiadó

kรถnyvbemutatรณink

A Kínai Észjárás

Boyé Lafayette de Mente

Boyé Lafayette de Mente könyve közérthető bemutatását adja a kínaiak gondolkodásmódjának olyan aspektusok érintésével, mint múltjuk, vallási hagyományaik és nyelvük, számos huszadik századi történelmükre tett észrevétellel kiegészítve. Legtöbbször az üzleti kapcsolattartás megkönnyítésének szempontjából magyarázza az egyes jelenségeket, a nyugati emberek számára talán legbiztosabb ponthoz viszonyítva azokat.

A KÍNAI NYELV ÉS AZ ÍRÁS Rövid, Kínával kapcsolatos alapadatok ismertetése után a kínai nyelv jelentőségét tárgyalja. Hét, nyolc vagy akár tíz különböző kínai nyelvről beszélhetünk és több tucat eltérő nyelvjárásról. A legfontosabb nyelvek a putonghua (mandarin), a yue (kantoni) a wu (Shanghai dialektusa), a gan és a kejia (hakka nyelvek), a min (Fuzhouban beszélik), végül a xiang. A kínai minden változata hangsúlyozó nyelv, és míg a különböző válfajai más-más szókincset és kiejtést használnak, az írása mindnek megegyezik. Az ország egységének megtartásához tehát elengedhetetlen az írott nyelv, azt a legtávolabb eső területek lakói is képesek megérteni. A mandarint – a Peking körüli területek saját dialektusát Mao Zedong tette meg az ország hivatalos nyelvévé a Kínai Népköztársaság megalapítását követően, 1949-ben, azóta minden kínai beszéli saját helyi nyelvjárása mellett a putonghuát is. Az írásjegyek, kínai nevükön hanzik kezdetleges formában már háromezer évvel ezelőtt használatban voltak, régészeti leletek már több mint 4600 különböző karakter létezéséről árulkodnak. A kezdeti idők piktogramjai egyre stilizáltabbá váltak, majd Kr. e. 1000 körülre a ma ismert idiogrammokká alakultak. Az írásjegyek

Boyé Lafayette De Mente

(1928. november 12. – 2017. május 12.) Amerikai szerző, újságíró és kalandor, több mint 100 könyvet írt főként a japán kultúrához és nyelvhez kapcsolódóan, mindemellett kutatta Kelet-Ázsia és Mexikó kultúráját. A Missouri állambeli Mayberryben született, felnőtt évei alatt a tokiói Sophia University, majd az arizoniai The American Institute for Foreign Trade (ma Thunderbird School of Global Management) intézményeiben folytatott tanulmányokat. 1946 és 1948 között az amerikai haditengerészetnél szolgált kriptográfusként, majd a Hadbiztonsági Ügynökség szolgálatába állt, és Tokióban kezdett el dekódoló technikusként dolgozni. Hivatali ideje alatt megalapította és szerkeszteni kezdte a The ASA Star ügynökségi folyóiratot, majd több folyóirat szerkesztésében is részt vett (pl.: Preview Magazine, Far East Traveler, The Japan Times). 1987-ben a Tokyo Journal – Japán egyik legrégibb angol nyelvű, nemzetközileg árusított folyóiratának – társkiadója lett. Számos japán filmben vállalt szerepet az 1950-es években. Az 1950-es évek végén egy ausztrál kalandorral, Ben Carlinnal együtt egy kétéltű járművel elsőként szelték át a Csendes-óceánt.

száma hozzávetőlegesen hatezret tesz ki, de mintegy 3500-4000 karakter ismerete elegendő a mai Kínában való boldoguláshoz.

A könyv összefoglalója Könyvének négy fejezete sorrendben először a

A kínai írásjegyek latinbetűs átírásához a pinyin rendszert használják, ezt több mint egymilliárd kínai sajátította el, ami nagyban megkönnyíti a Kínába látogató külföldiek dolgát. A rendszer azonban nem az egyes betűk angol nyelvi kiejtéséhez illeszkedik, így az egyes hangzókhoz tartozó betűket meg kell tanulni. A fejezet végén felveti az angol nyelv megjelenésével és elterjedésével járó kockázatokat. Lafayette úgy látja, hogy a nyugati popkultúra népszerűvé válásával és a fiatalok angoltudásának javulásával a mandarint érő külső hatások gyengítik annak sajátosan kínai jellegét. Növekvő nyelvi és kulturális szakadékról beszélhetünk az idősebb és fiatalabb korosztályok között. Úgy látja, életben van egy, a nyelvük megőrzésére törekvő stratégia, hogy ezáltal örökítsék tovább kultúrájukat.

nyelv jelentőségét tárgyalja, bemutatja Kína etnikai sokszínűségét, a hatalmas földrajzi kiterjedéséből adódó nyelvi eltérések jelentőségét, az írásjegyek nélkülözhetetlenségét a nemzet egységének fenntartásában. Bemutatja a kínai nyelv legalapvetőbb jellemzőit, példákat szolgáltat annak mind komplexitására, mind pedig történelmi mélységeire. A kínai társadalom legfontosabb jellemzőit összegyűjtő rész olyan témaköröket tárgyal, mint az etika különböző helyzetekre vonatkozó rugalmassága, annak összefüggése Kína hagyományosan tágan értelmezett jogrendszerével, mely sokszor nem nyújt elegendő védelmet polgárai számára. A boldogulás érdekében kialakult a kommunikációjukra jellemző egyfajta óvatosság, az írott szabályok hiányában nagy szerep jut a hierarchiának. A tradicionális kultúra részeként kitér Kína hagyományos holdnaptárára, bemutat néhá-

A KÍNAI TÁRSADALOM LEGFONTOSABB JELLEMZŐI

nyat a fontosabb ünnepek közül, és érinti a küzdő-

A kínai társadalom legfontosabb jellemzőit összegyűjtő rész olyan témaköröket tárgyal, mint például az etika különböző helyzetekre vonatkozó rugalmassága, ami Kína hagyományosan tágan értelmezett jogrendszerével függ össze. A kínai jog csak szabályokat határoz meg, nem nyilatkozik az egyes emberek jogairól,

mutatja be, különösen a külső hatások által vég-

sportok vagy a kalligráfia jelentőségét is. A harmadik fejezet a kínaiak kultúrájának mai állapotát bement változásokat. Az utolsó, negyedik fejezet ötven fontos kínai szót vagy kifejezést magyaráz meg közérthető módon, ezek között mind filozófiai fogalmak, mind pedig köznyelvi szófordulatok is szerepelnek.

így nem nyújt elegendő védelmet polgárai számára. A jog értelmezését hagyományosan mindig a vezető személyére bízták, ami regionálisan jelentős eltéréseket mutatott. A szituációs etika és a jogrendszer ambivalens jellege mellett a boldogulás érdekében kialakult a kommunikációjukra jellemző egyfajta óvatosság és kettősség, nem jellemző a határozott igen vagy nem válasz. Egyet nem értésüket bonyolult körmondatokban, a témát kerülgető módon jelzik – ezeket a reakciókat sokszor nehéz értelmezniük a külföldieknek, megnehezítik a munkakapcsolatokat és az üzleti együttműködést is. Kínáé egy függőleges társadalom – ez az emberek közötti hierarchia jelentőségét jelenti, ami a konfucianizmus talán legmeghatározóbb aspektusa. A társadalomban mindenki egy bizonyos szerepet tölt be, az egymás fölé- és alárendeződés a család szintjétől egészen a felső vezetésig biztosítja a harmonikus együttélés szabályrendszerét. Mao igyekezett eltörölni ezt az ősi jelenséget és nagyobb egyenlőséget kialakítani, de ez csak részben sikerült neki. A kínaiak számára ma is rendkívüli jelentőséggel bír az osztályok megkülönböztetése, a különböző rangfokozatok az üzleti életben is meghatározóak.

A kínaiak egyik legjellemzőbb vonása a önrendelkezés igénye – a történelmük során gyakran tapasztalt éhínségek és különböző nehézségek kialakították bennük a saját lábukon való megállás erős vágyát, külföldi partnereikkel való együttműködésükben sem hajlandóak kizárólag a másikra támaszkodni, az információ és technológiák teljes megismeréséhez kötik a közös munkát. Társadalmuk sokkal formálisabb és strukturáltabb, mint a nyugati kultúráké, és bár a külföldi hatásoknak kitett kínaiak, úgy tűnhet, kevésbé ragaszkodnak merev hagyományaikhoz, valójában továbbra is meghatározzák azok üzleti életüket. Az étkezés jelentőségét szintén a gyakori éhínségek adják, az ízletes fogások egyet jelentenek a bőséggel, gondmentes élettel. Az ország földrajzi kiterjedésének és etnikai sokszínűségének köszönhetően számos különböző kínai konyháról beszélhetünk. Az ételek egészségmegőrző hatásának nagy jelentőséget tulajdonítanak, a kínai gyógyászat különböző csoportokba sorolja az alapanyagokat, a különböző típusú ételeket mindig egyenlő arányban kell fogyasztani. A nagyszabású vacsorák az üzleti életben is elengedhetetlenek, nagy lelkesedéssel vendégelik meg külföldi partnereiket, ismertetik meg velük az egyedülálló kínai ételkultúrát. A tradicionális kultúra részeként kitér ezenfelül Kína hagyományos holdnaptárára, mely valójában egy

A Kínai Észjárás

ötvözete a hold- és napnaptáraknak. Tradicionális naptáruk az egyes ünnepek idejének megállapításában fontos, mindennapi életüket a nyugati naptárhoz rendezik. A gregoriánus naptár 365 napjában minden évben más dátumra eső legfontosabb ünnepek a tavaszünnep, vagyis kínai újév, a sárkányhajó ünnep és a holdközép ünnep. Hagyományaik és ünnepeik a konfucianizmus, a taoizmus és a buddhizmus hatásainak egyvelegéből jöttek létre. A jelentős ünnepek bemutatása után kitér a küzdősportok és a kalligráfia jelentőségére is.

megnövekedése a piacgazdasággá alakulásuk által nemcsak az egyének életszínvonalának javulását hozta el, de az ország szélsebes gazdasági fejlődésével és meggazdagodásával is járt. Nagy jelentőséget tulajdonít az internet és a számítógépek megjelenésének, még a tartalmakat korlátozó cenzúra és tűzfal megléte mellett is nagy szerepet játszottak ezek Kína megnyitásában, a kínai emberek tájékozottságának javításában. A nyugati videojátékok szereplőinek individualitása nagy hatással van a kínai fiatalok gondolkodására.

A KÍNAI KULTÚRA MAI ÁLLAPOTA A Kínát érő nyugati hatások mellett Európában és az A harmadik fejezet a kínaiak kultúrájának mai állapotát mutatja be, különösen a külső hatások által végbement változásokat. A keleti és nyugati kultúrák keveredése és annak szédítő sebessége teszi igazán izgalmassá az országot. A külső hatások egyikeként a nyugati stílusú épületek elterjedését említi, a rendkívül modern és fejlett technológiákkal megtervezett épületek évtizedek alatt tudták gyökeresen megváltoztatni Kína partmenti nagyvárosainak arculatát. Az amerikai popkultúra egyre népszerűbbé válása óhatatlanul is befolyásolja a kínaiak gondolkodásmódját, a társadalmukra évezredek óta jellemző kollektivizmus mellé fokozatosan benyomul az individualizmus, az egyes emberek vállalkozókedvének és lehetőségeinek

amerikai kontinensen is egyre határozottabban érezhető a kínaiak kultúrájának megnövekedett jelentősége, egyre elterjedtebb ismerete. Nemcsak a nagyszámú külföldön élő és dolgozó kínai állampolgár viszi magával saját gondolkodásmódját és hagyományait, de az azokban való elmélyülés igénye egyre gyakrabban megjelenik a kínai piacokra betörni vágyó nyugati vállalkozók szintjén is. A rendkívül gazdag, nagyhatalmú kínai vállalatvezetők országukon kívül is egyre több befolyással bírnak, luxusingatlanjaik a világ minden táján megtalálhatóak. Kínában a nők helyzetének javulása az egyre nyitottabbá váló kínai gazdaság is kedvez az oktatásban és munkaerőpiacon egyre nagyobb számban jelen lévő és

nők számára. Az amerikai popkultúra hatása nemcsak a divatra és a szépségideálra hatott, Kína szexuális forradalmában is jelentőséggel bírt. Míg évezredekig a kényszerházasság volt a jellemző, már egyre szabadabb a légkör, a kínai fiatalok párkapcsolati szokásai a nyugatiakéhoz közelednek. A szórakoztatóiparban is megjelent a külföldi hatás, Kína nagyvárosainak bárjai és szórakozóhelyei a nyugaton megismert színvonalon működnek. A legszembetűnőbb talán mégis a külföldi gyorséttermi láncok elterjedése, ezek mára elárasztották a kínai utcákat, sőt számos kínai tulajdonú, kínai ételeket kínáló étteremlánc megjelenését idézték elő. A mai kínai társadalom életét nem lehet a vásárlás említése nélkül tárgyalni. Ma már a világ bármely luxusmárkájának boltjai megtalálhatóak az országban, a vásárlóutcák a világ bármely nagyvárosához egészen hasonló arcot mutatnak. Megjelentek emellett a külföldi szupermarketek is, melyek nyugati ételek széles választékát kínálják a fokozatosan változó ízlésű kínai vásárlók számára. Hatalmas jelentőséggel bír a nyugati sportok elterjedése, a Kínát megfertőző olimpiai láz, ami a 2008-as pekingi Olimpia megrendezésében csúcsosodott ki,

ami lehetőséget nyújtott Kína számára, hogy fejlődésének mértékét az egész világnak megmutassa. Azt látjuk, hogy a Kínát ért külső hatások nemcsak társadalmukat változtatták meg, de olyan folyamatok beindításához vezettek, amelyek eredményeként az ország számos olyan területen tudott élvonalra törni, ahol néhány évtizeddel korábban jelen sem volt. Autógyártása, filmipara világszínvonalon működik, az ország a felsőoktatás szintjén is egyre jobb eredményeket produkál. Nemzetközi szinten való megjelenésének köszönhetően saját kultúrájának fontos termékei jutnak el más országok állampolgárainak millióihoz. Kínai játékok, mint például a madzsong, világszerte ismertek, a kínai gyógyászat egyre több követőre talál, hagyományos filozófiájuk tömegek érdeklődését keltette fel, míg természetes és ember alkotta látványosságai turisták ezreit vonzza az országba. 50 FONTOS KIFEJEZÉS Az utolsó, negyedik fejezet ötven fontos kínai szót és kifejezést magyaráz meg közérthető módon, ezek között mind filozófiai fogalmak, mind pedig köznyelvi szófordulatok is szerepelnek. Ezek közül a néhány legfontosabb:

A Kínai Észjárás

Buzhidao, szó szerint „nem tudom” jelentéssel bír, valójában mély kulturális tartalmat hordoz. A konfuciánus hagyományokban gyökerező, majd Mao kommunizmusában is megerősített kollektív elszámoltathatóság gondolata mellett a kínaiak hajlamosak elhárítani magukról saját felelősségüket. Így a „nem tudom” sokszor inkább „nem érdekel”, „nincs hozzá közöm” jelentéssel bír. Használata rendkívül gyakori, sokszor kormányhivatalnokok által, de magánemberekre is jellemző, hogy nem szívesen vállalják a csak magukra vonatkoztatott felelősséget, inkább csapatban gondolkodnak. De, fordítása általában „erény”. Lao Zi tanításai szerint az emberek születésüktől fogva birtokolják az erényt; ha egy társadalmat erre építenek fel, akkor törvényekre és más megszorításokra nincs is szükség. Az uralkodó legitimitását saját erénye adja, az ilyen embert nem kísérti meg a korrupció, igazságosan vezeti országát. Ilyen vezetőből bár kevés van, de az ilyen személyt mások minden esetben gondolkodás nélkül követni fogják. A guanxi, szó szerint „kapcsolat”, egyike a kínai társadalom működésére legnagyobb hatást gyakorló kifejezéseknek. A „Nem az számít, hogy mit tudsz, hanem hogy kit ismersz” elve évezredek óta része a kínai kultúrának. Az egymásra épülő kapcsolatrendszerben képtelenség a szükséges ismeretségek hiányában előrejutni. A mianzi, melynek jelentése „arc”, a kínai kultúrának az az eleme, ami a legjelentősebb szerepet játssza mind a társadalmi, mind pedig az üzleti kapcsolatokban. Az „arc” itt egyfajta személyes becsületet jelent,

a személy társadalmi megítélését. Arcot lehet veszteni csakúgy, mint nyerni, de más számára is adható tiszteletünk kimutatása által. Más számára arcvesztést okozni nagyon komoly sértés. Qingke, szó szerint „vendégül lát” szó az étel megosztását jelenti családtagokkal, barátokkal és üzleti partnerekkel, ami Kínában különösen nagy jelentőséggel bír. Üzleti kapcsolataik sokkal személyesebbek, a szálak gyakori szorosabbra fűzésének egyik módja pedig a közös étkezés. A másik fél elhalmozása a legfinomabb ételekkel és italokkal egyenes út a sikerhez; különösen jól mutat, ha egy ilyen eseményen külföldi vendégek is részt vesznek. Wenhua – „kultúra” szót a kínaiak kultúrájukra, de sokszor kimondottan a sajátos gondolkodásmódjukra, ötezeréves civilizációjukra vonatkoztatva használják. A kulturális forradalom céljaként kitűzött „hagyományos kultúrával” való leszámolás is ezt az írásjegyet használta. Jelentőségét többek között gyakori említése adja, gyakran olyan kontextusban, mint hogy a kínaiak gondolkodásmódja élesen eltér az amerikaiakétól. Lafayette könyve igyekszik rövid, könnyed összefoglalóját adni a kínaiak gondolkodásmódjának, hogy ne csak a velük üzletet kötni vágyók, de az országuk iránt érdeklődők is jobban megismerhessék kultúrájukat. Az alfejezeteket záró megjegyzések és kérdések nemcsak az egyéni olvasót gondolkodtatják el, de izgalmas beszélgetések és viták alapjául is szolgálhatnak.

Részlet a könyvből A kínai holdnaptár A hagyományos kínai naptár úgynevezett luniszoláris naptár, vagyis a holdnaptár és a nap járásához kötött szoláris (nyugati) naptár elemei ötvöződnek benne. A legtöbb mindennapi tevékenységhez a nyugati naptárt használják, de a hagyományos kínai ünnepek pontos idejének meghatározásánál és az asztrológia gyakorlatában máig az ősi holdnaptár használatos. A holdnaptár kulturális szempontból továbbra is fontos szerepet játszik, mivel ennek alapján jelölik ki az ország legfontosabb fesztiváljainak kezdőnapjait. A hagyományokhoz erősebben ragaszkodó kínai háztartásokban ezt használják továbbá az úgynevezett „szerencsés napok” kiválasztásához is olyan fontos események időzítésénél, mint például az esküvők, temetések és üzleti tárgyalások. Ez utóbbi célra a Huang Li elnevezésű speciális naptár (szó szerinti fordításban „császári naptár”) szolgál, amely minden egyes napra nézve megjelöli, hogy az épp mely tevékenységekhez lesz kedvező. Ebben a nyugati naptár dátumai és kínai megfelelőik együtt szerepelnek, felsorolva azok asztrológiai jellemzőit is az egyes napok szerencsés vagy nem szerencsés voltának szempontjából. A holdnaptár máig megőrzött kulturális jelentősége arra utal, hogy az a belátható jövőben bizonyára továbbra is használatban marad. A kínai holdnaptár, melyet a legendák szerint a mitikus Sárga Császár (Huangdi) alkotott meg i. e. 2637-ben, a történelem leghosszabb időre visszatekintő kronológi-

ai nyilvántartási rendszerének számít, és adatai a nap mindenkori helyzetének és a hold fázisainak pontos csillagászati megfigyelésein alapulnak. Az újév kezdetét a hold ciklusai alapján számítják, így az január utolsó hetétől február közepéig bármelyik napra eshet. Egy teljes holdnaptári ciklus hatvan évet ölel fel, és ez az időszak további öt, egyenként tizenkét éves ciklusra oszlik. Mivel régebben a kínaiak túlnyomó többsége írástudatlan volt, a holdnaptár tizenkét éves ciklusaiban mindegyik évet mindenki számára felismerhető és megjegyezhető módon egy-egy állatról nevezték el. A legenda szerint Buddha a halála előtt összehívott minden állatot, de közülük csak tizenkettő jelent meg, hogy elbúcsúzzon tőle, és ő azzal jutalmazta meg őket, hogy az egymást követő éveket róluk nevezte el, abban a sorrendben, ahogy megérkeztek hozzá. Idővel a legtöbb kínai hinni kezdte, hogy saját személyiségét és életének alakulását valamiképpen befolyásolják annak az állatnak a jellemző vonásai, amelynek évében született. A tizenkét állat Buddhához érkezése sorrendjében a következő: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya és disznó. Egy-egy újabb tizenkét éves ciklus mindig páros évszámú esztendővel kezdődik: 2008 például a Patkány éve volt. Így azután 2009 a Bivaly, 2010 a Tigris, 2011 a Nyúl, 2012 a Sárkány, 2013 a Kígyó éve, és így tovább. 2019 a Disznó éve. Forrás: Boyé Lafayette De Mente: A kínai észjárás – A hagyományos kínai gondolkodásmód és kortárs kultúrára gyakorolt hatásai

A kínai észjárás TOP10 ÜZENET 1. K ína egységének megtartásához elengedhetetlen az írott nyelv. Hét, nyolc vagy akár tíz különböző kínai nyelvről beszélhetünk és több tucat eltérő nyelvjárásról. A kínai minden változata hangsúlyozó nyelv, és míg a különböző válfajai más-más szókincset és kiejtést használnak, az írása mindnek megegyezik. 2. A kínai jog csak szabályokat határoz meg, nem nyilatkozik az egyes emberek jogairól. A jog értelmezését hagyományosan mindig a vezető személyre bízták, az regionálisan jelentős eltéréseket mutatott. 3. A jogrendszer ambivalens jellege mellett a boldogulás érdekében kialakult a kommunikációjukra jellemző egyfajta óvatosság és kettősség, nem jellemző a határozott igen vagy nem válasz. Egyet nem értésüket körkörös mondatokban, a témát kerülgető módon jelzik. 4. Kínáé egy függőleges társadalom – ez az emberek közötti hierarchia jelentőségét jelenti. Társadalmuk sokkal formálisabb és strukturáltabb, mint a nyugati kultúráké. 5. Az étkezés jelentőségét a gyakori éhínségek adják, az ízletes fogások egyet jelentenek a bőséggel, gondmentes élettel. Az ország földrajzi kiterjedésének és etnikai sokszínűségének köszönhetően számos különböző kínai konyháról beszélhetünk.

6. A tradicionális kultúra része Kína hagyományos holdnaptára, amely az egyes ünnepek idejének megállapításában fontos, mindennapi életüket a nyugati naptárhoz rendezik. 7. K ínában az amerikai kultúra népszerűségének következtében, a társadalomra korábban jellemző kollektivizmus mellé fokozatosan benyomul az individualizmus. Az egyes emberek vállalkozókedvének és lehetőségeinek megnövekedése a piacgazdasággá alakulásuk által nemcsak életszínvonalbeli javulást hozott, de az ország szélsebes gazdasági fejlődésével és meggazdagodásával is járt. 8. Kína nyugat felé való nyitásában nagy szerepet játszott az internet és a számítógépek megjelenése, még a tartalmakat korlátozó cenzúra és tűzfal megléte mellett is. 9. Kínában a nők helyzetének javulása az egyre nyitottabbá váló kínai gazdaság is kedvez az oktatásban és munkaerőpiacon egyre nagyobb számban jelenlévő nők számára. 10. A Kínát ért külső hatások nemcsak társadalmukat változtatták meg, de olyan folyamatok beindításához vezettek, amelyek eredményeként az ország számos területen tudott élvonalra törni (ahol néhány évtizeddel korábban jelen sem volt). Pl.: autógyártás, filmipar, felsőoktatás.

eurázsia hajnala

Bruno Macaes

Ez az évtized nem Ázsia évtizede lesz, de nem is Európáé, sőt még csak nem is Amerikáé. Ez az évtized Eurázsia évtizede lesz. A könyv szerzője Bruno Macaes, a washingtoni Hudson Intézet vezető kutatója. Könyvének fő témája az eurázsiai kontinens, alaptézisében pedig főszerepet szán ennek a szuperkontinensnek a globális világ jövőjében. Ennek mikéntjét és miértjét vezeti le számunkra könyvében, amely tézisek alátámasztására felhasználja a hat hónapos útja során szerzett tapasztalatait.

EURÁZSIA HAJNALA Már a könyv előszavában egy érdekes meglátást vet fel a szerző, miszerint a könyvesboltok polcai tele vannak olyan könyvekkel, amelyek Oroszországról (főleg az orosz fenyegetésről), Kínáról (főleg a csodáiról) és az Európai Unióról (főleg a kríziséről) szólnak, azonban ezeknek a könyveknek az elhelyezésekor különösen ügyelnek arra, hogy az országok egymástól külön legyenek kezelve, ne pedig egyben. Az író továbbá úgy folytatja bevezetőjét, hogy ha jelenkorunkat összehasonlítjuk a régmúlttal, akkor az a különbség, hogy napjainkban a globalizációs erők arra kényszerítenek minket, hogy mindannyian egy rendszertelen közös létben éljünk. A baj ezzel az, hogy minden országnak/régiónak megvan a saját véleménye arról, hogy ennek a világnak milyennek is kéne lennie. A szerző szerint ez az évtized nem Ázsia évtizede lesz, de nem is Európáé, sőt még csak nem is Amerikáé. Könyvében megkísérel egy alternatív választ kínálni a számunkra, miszerint ez az évtized Eurázsia évtizede lesz. Ugyan megjegyzi, hogy Eurázsia önmagában is egy összetett világ (nem csak a szó, ami azt alkotja), ahol nagyon különböző politikai rendszerek keverednek, és kénytelenek együtt létezni, de szerinte ez a szuperkontinens mégis egy egyensúlyteremtő erővel bír.

A berlini fal csak egy része volt annak a vasfüggönynek, amely kettéválasztotta Európát vagy még konkrétabban Nyugat-Európát és a Szovjetuniót, ezt lehet most vonatkoztatni a bambuszfüggönyre (amely kifejezést nem túl gyakorta alkalmazzák), ez pedig az a demarkációs vonal, amely a kommunista és a kapitalista országok között húzódik Ázsiában. A második világháború után az európai országoknak el kellett fogadniuk, hogy nincs többé vezető hatalmuk a világban, mivel ezt a szerepet átvette tőlük Amerika. Most pedig a szerző véleménye szerint Kína következik a világ irányításában, és Eurázsia szerepe azért is fel fog értékelődni, mert Kína ennek fényében látja a világrendet, melyre mi sem jobb bizonyíték, mint az „Egy övezet, egy út” (Belt and Road Initative – BRI) kezdeményezésük. Ez a világnézet, habár még csak a kezdeti stádiumában van, mégis azt bizonyítja, hogy Kína már Eurázsia korában él. Csakúgy, mint Oroszország, habár nehéz optimistán beszélni az oroszokról jelenkorunkban, teszi hozzá a szerző. Ez a könyv tehát arra hivatott, hogy megváltoztassa az Eurázsiáról alkotott képünket, és rávezessen minket arra, hogy Európát egynek lássuk Ázsiával. A könyv első részében megvizsgálja Európa és Ázsia megosztottságának eredetét, valamint felkutatja azokat az erőket, amelyek képesek megszüntetni ezt, és latolgatásokba kezd, hogy az elmúlt világrend romjain milyen formát ölthet az új szuperkontinens.

A könyv második felében az író saját utazásán keresztül kapunk egy geopolitikai körképet Eurázsiáról, amelynek során több olyan kevéssé ismert országba/ városba is ellátogat, és bemutatja azokat az olvasók számára, amelyek talán a későbbiekben fontos szerepet játszhatnak a világ jövőjében. Külön fejezeteket szán többek között Kínára és Oroszországra, akik szerinte a szuperkontinens politikájának és gazdaságának alapját fogják adni. A könyv rövid ismertetése után a szerző felteszi a kérdést, hogy mikor gondoltunk magunkra úgy, mint egy eurázsiai, amit meg is válaszol azzal, hogy talán éppen tegnap, vagy talán még soha; azonban hozzáteszi, hogy most abba a korba lépünk, hogy itt az ideje ezt elkezdeni, és annál jobb, minél előbb hozzászokunk ehhez. A térkép Arnold Toynbee szerint Európát és Ázsiát, mint fogalmakat ellentétesen szokták alkalmazni, egymás kiegészítéseként pedig az ókori görög tengerészek kezdték használni, amikor az Azovi-tenger felé hajóztak. A határ Európa és Ázsia között mindig is bizonytalan és látszólagos volt. Az író Voltaire gondolatain keresztül rámutatott arra, hogy az Azovi-tengerhez érve nehéz megmondani, hogy mi Európa, és mi Ázsia. A szerző pedig úgy folytatja ezt a gondolatot, hogy szerinte a két régió közötti megosztottság nem térbeli, hanem sokkal inkább időbeli, ez pedig a modernizációt és a fejlődést jelenti, amely területeken nagy előnyre tudott szert tenni Európa az ipari forradal-

mak ideje alatt. Ez a lemaradás Ázsia számára azonban ma úgy tűnik, hogy nem behozhatatlan, de nem is ebben rejlik a dolog érdekessége, hanem abban, hogy ezek a különböző fejlődő társadalmak milyen utat választanak a modernizációra és a lemaradás behozására. Európa és Ázsia különbsége tehát nem másban rejlik, mint abban, hogy Európa évtizedekig modern úton járt, Ázsia pedig maradt a tradíciók útján. Tehát a különbség nem is igazán a két régió között volt, hanem a társadalmak különbözőségéből, vagy pontosabban az idő más szemléletéből fakadt. Azonban ezek a különbségek halványulni látszanak a modernizáció Európán kívüli gyors terjedésével. A szerző Francis Fukuyamával egyetértve leszögezi, hogy az egész világ a modern társadalom kialakulásának útján halad, azonban számtalan út és különféle víziók is léteznek arra, hogy hogyan is néz ki egy modern társadalom.

„Ez az évtized nem Ázsia évtizede lesz, de nem is Európáé, sőt még csak nem is Amerikáé. Ez az évtized Eurázsia évtizede lesz.”

Ebből a szempontból nézve láthatjuk tehát a helyzetek különbözőségének okát a múlttól egészen napjainkig. Például egy kelet felé nyomulás az Európai Unió részéről, egészen Európa széléig (ami konfliktushoz vezetett Oroszországgal), másrészről pedig Oroszország nyomulása nyugat felé (ami szintén konfliktusforrás). A Kreml ugyanis arra a véleményre jutott, hogy ahhoz, hogy megállítsák a nyugati terjeszkedést, valamint deklarálják Oroszország erejét, mint globális hatalom, úgy egy erőteljes válasz szükséges. Itt azonban egy radikális különbségre kell felhívni a figyelmet, ugyanis Brüsszel célja egy közös intézményesítés, ami csak így hozható létre; Moszkva célja viszont csak az erejének a növelése és előnyök szerzése. A szerző ezek után leírja a Dnyeszter-menti Köztársaságban tett látogatását, mely területet azért értékel fontosnak, mert ezt tartja az egyik határvonalnak Európa és Oroszország között. Ezeket a területeket úgy jellemzi, melyeket a sötétség és a káosz ural, de mégis ezek teremtik meg az egyensúlyt a két politikai hatalom között. Az író is azon az állásponton van, hogy a következő háborúkat már nem fegyverekkel fogják vívni. Úgy tartja, hogy az oroszok úgy gondolják, hogy az európaiak egy képzeletbeli világban élnek, az oroszok

viszont a valóságban. Amikor Oroszország és Kína kifejlesztették közös megaprojektjüket (gondolva itt a BRI-ra), ezzel egy szándékuk volt: bebizonyítani az Európai Unió számára, hogy az európai integrációs törekvés is csak egy a sok közül. Ugyanis míg az európaiak az egyházi modellű hatalomgyakorlás hívei, addig az oroszok többé-kevésbé az univerzalitásban hisznek, akárcsak Kína, aki jelenleg is a közös értékek fejlesztésén dolgozik. Az Oroszország és Kína által közösen megálmodott projekt Eurázsiát kötné össze egy szuperkontinenssé, amelynek három főszereplője lenne: egy nyugaton, egy keleten és egy pedig a centrumban. A szerző rávilágít arra a tényre is, hogy ezt a három központi szereplőt nem lehet értelmezni egymás nélkül, azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy ezeknek a szereplőknek a helyzete egymáshoz viszonyítva is folyamatosan változik. Jelen esetben például Moszkva politikailag közelebb áll Pekinghez, mint Berlinhez. Ez Kína szempontjából szinte csak pozitívumokat rejt, mivel így nagyobb hozzáférhetőséget kap az orosz nyersanyagokhoz, nagyobb politikai erőt tud képviselni Közép-Ázsiában, valamint magában Oroszországban is. A szerző Kína hegemónná válásának kulcspontját is az orosz kérdés végleges megoldásában látja. Azt azonban leszögezi, hogy az eurázsiai integráció mást-mást jelent Kína, Oroszor-

Eurázsia hajnala

szág és az Európai Unió számára is. Az Európai Unió számára az eurázsiai koncepciót, mint megoldást is látja, mivel így az együttműködni nem tudó kis európai államok is rá fognak eszmélni arra, hogy nem vehetik fel a versenyt egyesével olyan országokkal, mint Kína vagy India, így a szorosabb integrációban lesznek érdekeltek. Szerinte Eurázsia felemelkedése és egy egységgé való integrálódása az új nagyhatalmak születésének köszönhető, akiknek az ambíciói messze túlmutatnak a határaikon. Kína növekvő hatalma pedig együtt jár Oroszország növekvő ambícióival és az európai politikai unió hanyatlásával. A szerző azonban figyelmeztet, hogy később számolni kell egy negyedik feltörekvő hatalommal, Indiával, de nem szabad elfelejteni Japán szerepét, sőt Irán fontosságára is külön kitér. Egy kínai szakértőt idézve jellemzi az USA és Kína között lévő versenyt, amely szakértő úgy véli, hogy az ukrajnai konfliktus még tíz extra évet biztosított Kína számára arra, hogy felkészüljön a globális konfrontációra az Egyesült Államokkal, azzal, hogy újra kiéleződött az amerikai–orosz ellentét, és így a többiről levette a hangsúlyt. Vajon ez az egyesítő áramlat merről merre fog érkezni? Nyugatról keletre vagy netán fordítva? Eurázsia egy nagyobb verziója lesz az

Európai Uniónak, vagy az EU-n belül következnek be drámai változások olyan új univerzális értékek képében, amiket Oroszország és Kína is aktívan fejleszt és képvisel? Annyi bizonyos, hogy mind a három főszereplő fontos szerepet játszik az új világrend kialakításában. A modern kereskedelmi és kulturális összeköttetés kialakulása Európa és Ázsia között azzal, hogy Afrika megkerülésével jött létre, nagyban segítette a pszichológiai kettéosztottság kialakulását a két kontinens között. Azonban ez a szerző szerint változni fog, és nemcsak az előbb említett nagyhatalmak felemelkedésének köszönhetően, hanem a globális felmelegedés következtében is. Ugyanis emiatt az Északi-sarkon olyan új, eddig jég alatt lévő útvonalak olvadhatnak ki, amelyek jobb tengeri összeköttetést biztosítanának Európa és Ázsia között. Annyi bizonyos, hogy ez az átalakulási folyamat a világban, amelyet az „egésznek” tekinthetünk, az csak a részek relációjában egész, és a részek csak akkor részek, ha az egész értelmében vizsgáljuk, tehát egy igen összetett folyamatról beszélhetünk. A globális politika tekintetében ezt úgy fordíthatjuk le, hogy ahogy mi látjuk az egészet, annak tükrében fogjuk fel

a részeket. A szerző példáját idézve, ha a mi nézetünk szerint Európa áll a globális hatalom középpontjában, akkor a világ többi részének fontossága koncentrikus körökben határozható meg; minél mes�szebb van a központtól, annál jelentéktelenebb lesz a centrumhoz képest. Az utazás A könyv második részében az író megvizsgálja az új szuperkontinens néhány meghatározó és néhány kevésbé ismert országát/városát, amelyek közül párat a szerző meg is látogatott útja során. Ezekben a fejezetekben a könyv írója több országba is ellátogat, ahol az ott élő helyi emberekkel beszélget, és inkább belülről, az ő nézetükön, tapasztalataikon keresztül próbálja meg bemutatni az adott országot, és így bebizonyítani azt, hogy a világ jövője valóban az eurázsiai szuperkontinens megszületésében rejlik. Első állomása Azerbajdzsán, ahol a helyi építész szerint Baku az egyetlen igazi eurázsiai város a világtérképen nemcsak geopolitikailag, de építészetileg is, ugyanis a városban keverednek az európai és ázsiai építészeti stílusok, ami kihatással volt és van a város kultúrájára és szociális életére is. A szerző is e szerint vélekedik, szerinte Európa és Ázsia egy igazi paradoxon, két elkülönült világ egy közös földrészen, de keletnek és nyugatnak valahol találkoznia kell, már csak annyi maradt hátra, hogy ezt a pontot megtalálják. A következő állomása Kína nyugati tartománya, a főként ujgurok lakta Xinjiang, melynek minden belpolitikai problémája ellenére óriási szerepe van a BRI-projekt megvalósulásában. A következő nagyobb fejezetben rátér magára Kínára, vagyis a Kínai Álomra. A kínai siker kulcsát abban is látja, hogy Kína az internet már egy olyan új, fejlett szintjére lépett, ahol a digitális és a fizikai világ szinte teljesen összekapcsolódott. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a legtöbb kínai ember első számítástechnikai eszköze nem a laptop, hanem az okostelefon volt, amivel így folytonos ös�szeköttetést lehet fenntartani, könnyű hordozhatóságának köszönhetően pedig a távolság sem jelent akadályt. A szerző a fő okot mégis az internet más filozófiai felfogásában látja. Szerinte a kínaiak az internetet egy olyan eszköznek fogják fel, amelynek segítségével kapcsolatba kerülhetnek a világgal, ezáltal változtatásokat is tudnak benne eszközölni. Ugyanis a legnagyobb innovációs fejlesztéseket

az internettel kapcsolatban nem internetes cégek vitték véghez, hanem olyan kínai vállalatok, amelyek például ingatlannal foglalkoznak, vagy banki, illetve biztosítási szektorban tevékenykednek. Példának hozza a WeChat applikációt, ami egy sokrétű üzenetküldő alkalmazás, mellyel többek között fizethetünk, pénzt küldhetünk, parkolóhelyet kereshetünk, mozijegyet foglalhatunk, és még rengeteg másra is használhatjuk a kommunikáció mellett. Egy 2017-es felmérést is hoz bizonyítékul az applikáció népszerűségére, aminek eredménye szerint a megkérdezettek 87,7 százaléka használja az alkalmazást a mindennapi munkahelyi kommunikációjában; a telefon-, sms- és a faxhasználók aránya 59,5 százalék; a rendszeres e-mailt használók pedig a válaszadóknak mindössze 26,6 százaléka volt. A szerző szerint visszatérni Európába Kína után olyan, mintha visszamennénk az időben, ahol a készpénz még mindig használatban van. Úgy tűnik, hogy Európában és Amerikában a technológiai fejlődés értelmezése igen csalóka és határokba ütközik. Japánt is meg kell említeni, ahol ennek ugyan nincs határa, viszont ott többé-kevésbé haszontalan dolgokra fordítják ezt a határtalanságot, mint például a mindenféle funkciókkal felszerelt WC-ülőke. Egy brit tudós szerint azért vehettek ilyen irányt a dolgok, mivel a kelet-ázsiai társadalmak rá vannak kényszerítve arra, hogy felzárkózzanak a nyugatiakhoz – méghozzá minél rövidebb időn belül. Itt felmerülhet a kérdés, hogy vajon Kína megáll-e majd a fejlődésben, ha úgy érzi, hogy fel tudott zárkózni, vagy újabb fejlesztéseket fog eszközölni, aminek erőteljes hatása lesz a társadalmára, politikájára és az emberiségre is. Ahogy ezt korábban már említette az író, az Európa és Ázsia közötti szakadás annak volt köszönhető, hogy Európa továbblépett, Ázsia viszont a tradíciói rabja maradt; e tekintetben ennek a megosztottságnak lassan vége szakad. Azonban jön a kérdés, hogy a nyugat ezzel mit fog kezdeni. Az orosz nacionalisták annak idején tökéletesen megértették, hogy a nyugati felsőbbrendűség a tudományos világnézeten, a gondolkodási rendszer különálló rendszerén és a technológiához való hozzáállásán alapszik. Ennek hatására Sztálin megalkotta a szovjet rendszert, Xi Jinping pedig meghirdette a Kínai Álom koncepcióját, amelynek hasonló szerepet szán, mint amilyen a marxizmusnak volt, és ahogyan Amerika is eljárt az amerikai álom koncepciójával, amikor a világdominanciára törés útján járt. A szerző leszögezi, hogy a változás úton van,

Eurázsia hajnala

nincs ebben semmi meglepetés, e a változás egyik legfontosabb geopolitikai kezdeményezésének pedig a Kína által 2013-ban bejelentett BRI-projektet tartja. Ezt a kínai hídnak nevezik Európa felé, kelet és nyugat összekötőjének, a BRI első fontos pontjának pedig Khorgas városát tették, ahol összekapcsolódik Kína Belső-Ázsiával és így Európával, ami gyors szállítást, infrastruktúrát, kereskedelmet, pénzügyeket és kulturális kapcsolatot foglal magában. A szerzőt teljesen lenyűgözte a khorgasi szárazkikötő, főleg hatalmasságával, és annak a ténye, hogy igen távol fekszik minden tengertől, óceántól. Azonban ezt csak a kezdetnek tartja, és úgy gondolja, hogy amint teljes kapacitással fog működni ez a szárazkikötő, akkor új iparvidékek és új városok emelkednek majd a kereskedelmi útvonal mentén, és talán így újra megnyílik az ősi Selyemút. Ezzel pedig megszűnhet az az elszigeteltség és az a megosztottság, amely Eurázsiát kettéosztja, és nem lesz többé Európa az egyik oldalon, Ázsia pedig a másik oldalon, hanem végre egy kontinenssé olvadhat. Vagyis Kína lesz az eurázsiai egység egyik fő megvalósítója. A fejezet végén még Yiwu példáját hozza, amely városban rengeteg terméket gyártanak, és az ő példáján keresztül írja le a nemzetközi kereskedelem fontosságát és az összeköttetés lényegességét.

A következő fejezetben a Nagy Ussuri-szigetre tér át, ami Kína és Oroszország között fekszik. A sziget megosztásáról 2004-ben történt megegyezés, ami 2008-ban valósult meg, és adta át Oroszország Kínának a sziget egyik felét. Azóta ez a sziget lett a szimbóluma annak, hogy hogyan oszlik meg az ázsiai régió a két nagy geopolitikai hatalom között. A nyugati szankciók következtében Oroszország jövőjét a kínai kapcsolatok megerősítésében látja. Az író fel is teszi a kérdést, hogy Oroszország ma vajon úgy definiálja magát, mint európai ország? Szerinte azonban az Európából Oroszország felé irányuló negativitás miatt az oroszok számára Kína jelentheti az egyetlen megoldást, Európában ugyanis már nincs vesztenivalójuk, Ázsiában viszont igen. Ezután a kis szigetnyi kitérő után kerül sor Oroszország és az orosz identitás kérdésének tárgyalására. Különböző országrészek és városok végigjárása és bemutatása után a történelmi és a kulturális különbségek tükrében arra a következtetésre jutott a szerző, hogy Oroszország nem tekinthető európai országnak. Minderre az előbb felsoroltak mellett a legfőbb érve az, hogy Oroszország az egyetlen állam Európán kívül, amely mindig meg tudta őrizni szuverenitását és függetlenségét a nagy modern európai birodalmak alatt is. Oroszország mindig is az Európa és Ázsia

közötti szakadás középpontjában volt, éppen ezért nem csoda, hogy miért ennyire érdekelt az eurázsiai kérdésben. A következőkben az „eurázsiai alagutat” mutatja be, ami alatt nem mást, mint Törökországot érti. Először történelmi szempontból vizsgálja, majd a jelenkori helyzetet is körüljárja – főként Recep Tayyip Erdogan török elnök külpolitikájára helyezve a hangsúlyt, Törökország kapcsolatát a NATO-val és Oroszországgal, valamint a szíriai és afganisztáni helyzettel. Ezután érünk el Európába és az európai kérdés latolgatásához az eurázsiai koncepcióban, amit viszonylag kritikusan ítél meg. A szerző szerint Európa saját önképét úgy látja, mint a modern idők egy fejlettebb kontinensét, amit összehasonlítva a világ többi részével, főleg Ázsiával, csak elmaradottságát látják. Azonban ez átalakulóban van, főleg a kívülről jövő változás hatására, és szerinte ezt az EU-n belüli országok is érzik. Az elmúlt évtizedek alatt az EU-s politikusok élték a megszokott mindennapjaikat, nem igazán törődve az Európán kívüli, szerintük elmaradott világgal. Majd hatalmas sokként érte őket a kívülről érkező változás szele, amelyre a saját rendszerük nem tud megfelelő választ adni. Az a rendszer, ami eddig automatikuson működött, most hirtelen

felborult, és erre kétségbeesetten kezdték el keresni a választ, de nem politikai, hanem inkább mérnöki szempontból, hogy újra működőképessé tegyék ezt a rendszert, azonban nem biztos, hogy ez lesz a megfelelő lépés erre. A szerző három okot jelöl meg, miért gondolja azt, hogy Európának az eurázsiai koncepciót kellene szem előtt tartania. Az első indoknak Oroszországot és Kínát hozza fel. Másodiknak pedig külpolitikai tényekkel indokolja, amelyeket nem lehet kezelni és megoldani anélkül, hogy Európa és Ázsia össze ne kapcsolódna. Példaként a következőket sorolja fel: Ukrajna kérdése, menekültválság, az energia és a kereskedelem szempontja. Harmadik oknak pedig a jövőben kialakuló nagy biztonsági fenyegetéseket tartja, amelyek mind csak eurázsiai kontextusban lesznek értelmezhetőek és kezelhetőek. Minden európai krízis az elmúlt évtizedben egy extrém sokknak volt köszönhető. Az író úgy látja, hogy amikor ez a sokk kívülről érkezik, mint például a krími orosz megszállás, akkor ennek a hatása mélyen begyűrűzik az európai struktúrába és intézményekbe, ezért igyekeztek falat építeni ezek előtt az események előtt, hogy befolyásukat megakadályozzák. Azonban már nem tudják immunissá tenni magukat eme befolyásoló tényezők előtt,

Eurázsia hajnala

mert ezek túlnőttek rajtuk. Nincs más választásuk, mint megtanulni, hogy hogyan tudják érdekeiket érvényre juttatni keletebbre is, és nem azzal a felsőbbrendűségtudattal, mint a világ civilizációjának bölcsője, hanem mint az egyik eurázsiai hatalom. Szerinte Európaként eurázsiainak lenni azt jelenti, hogy a közös európai stratégia és irány megválasztásakor nemcsak Európát kell figyelembe venni, hanem túl kell lépni annak határán. Utolsóként még felhoz egy nyomós érvet arra, hogy Európának miért is érné meg az eurázsiai egység, ami pedig nem más lenne, mint az Európában zajló széthúzó erők elleni küzdelem. Az epilógust Trump amerikai elnökké való választásával kezdi, és hogy személye milyen hatással volt a nemzetközi kapcsolatok alakulására. Majd rátér a muszlim világ és Kína helyzetére a tekintetben, hogy milyen nehézségekkel állnak szemben a jövőt illetően, amit főként abban lát, hogy egy új civilizációs irányt vettek fel ezek a társadalmak, aminek fő célja a modern tudományok elsajátítása, és ezt milyen úton fogják megvalósítani. Amerika és Európa szempontjából a jövőbeni kihívásokat azonban más jellegűnek tartja. Először is a demokratikus rendszerekben minden a nemzetközi erőegyensúlyban történt változás sokkal gyorsabban és mélyebbre hatóan érződik meg. Másodszor a kialakuló új világrendben nincsenek konkrét centrumok, hanem az egyensúly pólusok között alakul ki. A világrend átalakulásának és egy új szuperhatalom emelkedésének jeleinek te-

kinti a Brexitet és Donald Trumpot. A szerző szerint ezek az események is azt szimbolizálják, hogy a globális erő Ázsiába tevődik át, ugyanis erre a régióra már egyre kevésbé tud befolyást és kontrollt gyakorolni a nyugati világ.

Bruno Macaes: Eurázsia hajnala

EURÁZSIA HAJNALA TOP10 ÜZENET 1. Ez az évtized nem Ázsia évtizede lesz, de nem is Európáé, sőt még csak nem is Amerikáé. Ez az évtized Eurázsia évtizede lesz. 2. A Berlini fal csak egy része volt annak a vasfüggönynek, amely kettéválasztotta Európát, vagy még konkrétabban Nyugat-Európát és a Szovjetuniót. Ezt lehet most vonatkoztatni a bambuszfüggönyre (amely kifejezést nem túl gyakorta alkalmazzák), ez pedig az a demarkációs vonal, amely a kommunista és a kapitalista országok között húzódik Ázsiában.

6. Eurázsia felemelkedése és egy egységgé való integrálódása az új nagyhatalmak születésének köszönhető, akiknek az ambíciói messze túlmutatnak a határaikon. Kína növekvő hatalma pedig együtt jár Oroszország növekvő ambícióival és az európai politikai unió hanyatlásával.

3. Kína következik a világ irányításában és Eurázsia szerepe ezért is fel fog értékelődni. Kína ugyanis ennek fényében látja a világrendet, melyre mi sem jobb bizonyíték, mint az Egy övezet, egy út (Belt and Road – BRI) kezdeményezésük.

7. A modern kereskedelmi és kulturális összeköttetés kialakulása Európa és Ázsia között azzal, hogy Afrika megkerülésével jött létre, nagyban segítette a pszichológiai kettéosztottság kialakulását a két kontinens között. Azonban ez változni fog, és nemcsak az előbb említett nagyhatalmak felemelkedésének köszönhetően, hanem a globális felmelegedés következtében is. Ugyanis emiatt az Északi-sarkon olyan új, eddig jég alatt lévő útvonalak olvadhatnak ki, amelyek jobb tengeri összeköttetést biztosítanának Európa és Ázsia között.

4. Az elkövetkező világrendben három központi szereplő lesz: egy nyugaton, egy keleten egy pedig a centrumban. Ezeket a szereplőket azonban nem lehet értelmezni egymás nélkül, helyzetük egymáshoz viszonyítva is folyamatosan változik. Jelen esetben például Moszkva politikailag közelebb áll Pekinghez, mint Berlinhez. Ez Kína szempontjából szinte csak pozitívumokat rejt, mivel így nagyobb hozzáférhetőséget kap az orosz nyersanyagokhoz, nagyobb politikai erőt tud képviselni Közép-Ázsiában, valamint Oroszországban magában is.

8. Európa saját önképét úgy látja, mint a modern idők egyik legfejlettebb kontinensét, amit összehasonlítva a világ többi részével, főleg Ázsiával, csak elmaradottságot látnak. Azonban ez átalakulóban van, főleg a kívülről jövő változás hatására, és szerinte ezt az EU-n belüli országok is érzik. Az elmúlt évtizedek alatt az EU-s politikusok élték a megszokott mindennapjaikat, nem igazán törődve a szerintük elmaradott Európán kívüli világgal. Most azonban hatalmas sokként érte őket a kívülről érkező változás szele, amelyre a saját rendszerük nem tud megfelelő választ adni.

5. Az Európai Unió számára az eurázsiai integráció egyfajta megoldást jelenthet, mivel így az együttműködni nem tudó kis európai államok is rá fognak eszmélni arra, hogy nem vehetik fel a versenyt egyesével olyan országokkal, mint Kína vagy India, így a szorosabb integrációban lesznek érdekeltek.

9. A demokratikus rendszerekben minden a nemzetközi erőegyensúlyban történt változás sokkal gyorsabban és mélyebbre hatóan érződik meg. 10. A kialakuló új világrendben nincsenek konkrét centrumok, hanem egyensúlypólusok jönnek létre.

MARCO POLO VILÁGa VISSZATÉR

Robert D. Kaplan

Robert D. Kaplan könyvében izgalmasan mutatja be Eurázsia és a világ várható geopolitikai folyamatait. Értékelését érdekes történelmi példák színesítik, a korábbi esetek mellett az elmúlt évtizedek több fontos politikai eseményére is reflektál.

MARCO POLO VILÁGÁNAK VISSZATÉRÉSE A nyugati civilizáció korábban sosem érte el a geopolitikai tömörség és erő olyan szintjét, mint a hidegháború alatt. A NATO robusztus katonai szövetségbe sűrítette a politikai és morális értékeket, amelyek a görög-római filozófiai örökségből, a kereszténység felemelkedéséből és a felvilágosodásból táplálkoztak. Mindez egy kontinens méretű gazdasági rendszerre támaszkodott, ami az Európai Unióban csúcsosodott ki. A Nyugat egy határozott geopolitikai paradigmát alakított ki a náci Németországgal és a Szovjetunióval szemben. Ehhez hozzájárult a két világháború szörnyű pusztítása, melyek hatására az európai elit egy egységes monetáris rendszert vezetett be a kontinens nagy részén. A 20. század közepén a francia geográfus, Fernand Braudel célozgatott arra, hogy Európa igazi déli határa nem Olaszország vagy Görögország, hanem a Szahara. Európa eddig ismert arculata azonban kezd eltűnni. A nyugati civilizáció nem semmisül meg, hanem felhígul és szétszóródik. Miközben Európa eltűnik, Eurázsia – vagy akár Afro-Eurázsia – összekovácsolódik. Nem a civilizációk harcának lehetünk tanúi, hanem mesterségesen átalakított civilizációk harcának, amely tovább mélyíti a geopolitikai megosztottságot. A pesszimisták anarchiára számítanak, az optimisták nagyobb mértékű összekapcsolódásra – valójában mindkét trend egymással párhuzamosan fog meg-

Robert D. Kaplan Robert D. Kaplan 18 népszerű külpolitikai és útikönyv szerzője. 1973-ban végzett a connecticuti egyetemen. 1975-től tizenhat évig külföldön élt és utazott. Három évtizeden át a The Atlantic magazin külügyi tudósítója volt, emellett más neves újságokban is megjelentek írásai (The New York Times, The Washington Post, Financial Times, The Wall Street Journal, The Los Angeles Times). Dolgozott a Stratfor vezető geopolitikai elemzőjeként, az amerikai tengerészeti akadémia vendégprofesszoraként, valamint a Pentagon védelempolitikai bizottságának tagjaként. Az amerikai különleges erők, a légierő és a tengerészgyalogság tanácsadója volt. Előadásokat tartott katonai kollégiumoknak, az FBI-nak, a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek, a Pentagon vezérkarának, a Védelmi Hírszerző Ügynökségnek, a CIA-nek, valamint több egyetemen és globális üzleti fórumokon. Jelenleg a Center for a New American Security vezető munkatársa, a Eurasia Group vezető tanácsadója és az amerikai tengerészet közigazgatási paneljének tagja. A The New York Times újságírói hatásában Francis Fukuyama, Paul Kennedy és Samuel Huntington mellé sorolta. A Foreign Policy magazin két alkalommal választotta a világ „Top 100 Globális Gondolkodója” közé.

valósulni. A világ minél városiasodottabb, iskolázottabb és felvilágosultabb lesz, egyúttal politikailag annál instabilabbá is válik. A határvonalak és a kulturális különbségek eróziója következtében finom fokozatok jönnek létre Közép-Európától egészen a Góbi-sivatagon túlig. A földrajz továbbra is számít, ám a jogi határok egyre kevésbé. A földrajzi elkülönülés egyszerre lesz nagyobb és kisebb, mint a 20. században. A szuverén államok száma emelkedni fog, miközben a régiók közötti különbségek mérséklődni fognak. A folyamatot elősegítik az utak, vasutak, vezetékek és optikai kábelek. A nagyobb mértékű összekapcsolódással a háborúk tétje emelkedni fog, egyúttal könnyebben át is csaphatnak egyik földrajzi térségből a másikba. A folyamatot jól illusztrálja a kínai kormány „One Belt, One Road” kezdeményezése, melynek keretében szárazföldi hidat hoznak létre Közép- és Nyugat-Ázsián keresztül Európába, valamint tengeri hálózatot az Indiai-óceánon keresztül Kelet-Ázsiába és a Közel-Keletre – lényegében egy új selyemút születik. Marco Polo útvonala jól vázolja Eurázsia várható geopolitikáját. A visszafelé vezető útvonal lefedné a 21. század elejének geopolitikai fókuszát: az Indiai-óceánt a Perzsa-öböltől a Dél-kínai-tengerig, magába foglalva a Közel-Keletet, Közép-Ázsiát és Kínát. Marco Polo idejében a mongol stratégia sokkal inkább a kereskedelemre épített, mint a háborúra. A mongol uralomnak a katonai erő helyett a kereskedelmi útvonalak képezték az alapját. Akkor ez nem tudott kiteljesedni, mert

Perzsia és Oroszország nem került kínai uralom alá, és India is külön geopolitikai sziget maradt. Oroszországot Marco Polo szőrmében gazdag pusztaságként írta le, míg Perzsia – az antik kor első szuperhatalmaként – rögtön Kína után következett a szemében. Törökország, Irán, Oroszország és Kína birodalmi múltja magyarázza napjaink geopolitikai stratégiáját. A kommunikációs technológia, a válságok növekvő összekapcsolódásából fakadó instabilitás azonban a korábbinál is nagyobb mértékben fenyegetik a birodalom-orientált centrumokat. Ezeket tekinthetjük Elhalványuló Birodalmaknak (Faded Empires), amelyek nem kinyilvánított birodalmak, de birodalmi nézet szerint működnek. Egyes esetekben kiterjedésük elmarad korábbi nagyságuktól (Törökország, Irán), míg másoknál nagyobb annál (Oroszország, Kína). Utóbbiak számára a veszélyt éppen az jelenti, hogy birodalmuk túlhalad az uralkodó etnikai és vallási csoportok területén.

„könyvében izgalmasan mutatja be Eurázsia és a világ várható geopolitikai folyamatait”

Robert D. Kaplan: Marco Polo világa könyvbemutató a Bölcs Várban

Törökország és Irán a Közel-Kelet legkoherensebb államai, köszönhetően hosszú és figyelemre méltó birodalmi örökségüknek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ös�szességében stabil államok. Törökország a történelmi gyökerekkel bíró oszmán birodalmi stratégiához törekszik visszatérni. Ez a sokszínű és többetnikumú, nem agresszív megközelítés a térség népei közti béke alapját jelentheti. Ezzel szemben a török külpolitikának a Nyugat által üdvözölt, a hidegháború középső szakaszában tapasztalt nyugati orientációja egyedül Mustafa Kemal Atatürk politikájához köthető. Míg Törökország birodalmi hagyománya az iszlám korból ered, addig Irán esetében megelőzi azt, kivéve az Oszmán Birodalommal vívott síita–szunnita háborút 1500 körül. Az iráni elit egy része Iránt egy regionális, kapitalista, kifelé nyitott gazdasági erőként képzeli el, hasonlóan Kínához, ám valószínűbb, hogy a Szovjetunióhoz hasonló berendezkedés fog fennmaradni. A részben működésképtelen hatalmi központhoz agresszív külpolitika társul, a fejlődés azonban elmarad. Mindezzel együtt Törökországot és Iránt sem fenyegeti az összeomlás veszélye. Ezenkívül mindkét állam érdeke, hogy az arab államok gyengék és megosztottak maradjanak. A vallásosság miatt azonban a két állam befolyása meglehetősen korlátozott a posztszovjet

térségekben (Kaukázus, Közép-Ázsia). Amint kelet felé haladunk Marco Polo útján, Kína befolyása egyre erősebb. Oroszország pozícióját a régióban rontja saját gyengélkedő gazdasága, miközben Kína utakat, vasutakat, hidakat és alagutakat épít a régióban, és 2013ban már számottevően nagyobb regionális kereskedelmet folytatott. Oroszország számára a kihívások gócpontja a Fekete-tenger medencéje, ahol találkozik Ukrajnával, Törökországgal, Kelet-Európával és a Kaukázussal. Itt találkozik Európa a Közel-Kelettel, és itt ütköznek a korábbi orosz, oszmán és Habsburg birodalmi érdekszférák. Eurázsiában viszont Kína nagyobb mértékben korlátozza Oroszországot, mint az Egyesült Államok. Többezer éves birodalmi múltjából eredően Kína adottnak veszi felsőbbrendűségét, és a többiekétől eltérő birodalmi nézetek alapján működik. Az új selyemút kezdeményezésétől azt várja, hogy gazdaságilag kibékíti a kínai kisebbségeket. Ennek részeként 1800 mérföldnyi autópályával és gyorsvasúttal fogja összekötni a pakisztáni Gwadar kikötőjét a kínai tartományokkal, ezzel erősítve a térségben a kínai dominanciát. A megfigyelések alapján Levante és Kína között egy állam sem képes hatékony és fejlődő kor-

MARCO POLO VILÁGA VISSZATÉR

mányzást kialakítani, így például Pakisztán kilátásai is kérdésesek. Korábban Kínának jellemzően nem volt tengerészeti tapasztalata, azonban a globalizáció szükségessé tette a tengeri erő kialakítását. Kína vertikálisan igyekszik terjeszkedni az Indiai-óceán irányába, India pedig horizontálisan az Indiai-óceán mentén, kiemelten a Perzsa-öbölben. A Himalája nem választja el többé egymástól a két nagy civilizációt. India és Irán összefogott a chabahari kikötő fejlesztése érdekében, amellyel a kínai selyemút és a gwadari kikötő versenytársat kaphat. Oroszországban és Kínában közös, hogy a növekvő befolyás belső gazdasági feszültségekkel párosul. Ezek a centralizált rendszerek a belső sérülékenységre agresszív külpolitikával válaszolnak, mert a nacionalizmus egyesítő erővel hat társadalmi stressz idején. A strukturális etnikai, politikai és gazdasági kihívások kezelése lefoglalja az eurázsiai hatalmakat, de ezután az Egyesült Államok sem lesz képes olyan mértékben befolyásolni az erőegyensúlyt, mint korábban. Elérkezett a „komparatív anarchia” kora. Zhao Huasheng, a Fudan Egyetem professzora szerint Közép-Ázsia egyedülálló abból a szempontból, hogy itt találkozik az összes nagyhatalom. Kína és Oroszország befolyása kiterjed a korábbi szovjet államokra, az Egyesült Államok továbbra is katonákat állomásoztat Afganisztánban, Irán jelen van Nyugat-Afganisztán-

ban, míg India Kelet-Afganisztánban. Közép-Ázsia így jól leképezheti a nagyhatalmak közötti kapcsolatok alakulását. Eurázsia túl nagy ahhoz, hogy egyetlen hatalom a befolyása alá vonja. De ahogy a technológia hatására lerövidültek a távolságok és javultak a kereskedelmi lehetőségek, látszólag lehetőség nyílt egyfajta eurázsiai egységre Kína, Oroszország és Irán között. Kína ebben a csoportban is első lenne az egyenlők között, mint Marco Polo idejében. Viszont míg a középkorban Kína nem jelentett kihívást Európa számára, addig a mostani technológiai szint mellett egy eurázsiai kereskedelmi hálózat kihívást jelent az Egyesült Államoknak. Az Egyesült Államok egy évszázadon át törekedett arra, hogy egy hatalom se váljon annyira dominánssá a keleti féltekén, mint amilyenné az Egyesült Államok vált a nyugati félen. Míg egy hatalom erre feltehetően nem is lesz képes, egy csoport már elérheti ezt. Ezután is az Egyesült Államok marad a legpotensebb egyéni hatalom, de ez egyre kevesebbet fog majd jelenteni. Az Egyesült Államok egy tengeri hatalom, amelynek küldetése a szabadkereskedelmi rend fenntartása. A második világháború utáni két előnyös tényező azonban fokozatosan romlik. Egyrészt az egyedüli nagyobb hatalom volt, amelynek infrastruktúrája nem szenvedett el jelentős károkat a háború során, másrészt a nagy belső piac hosszú ideig megvédte az amerikai

munkásokat a globális versenytől. A középosztály utóbbinak köszönhetően volt képes és hajlandó évtizedekig támogatni a számottevő katonai kiadásokat. Az Egyesült Államok korábban nemcsak a tengeri jelenlétének köszönhetően bírt nagy befolyással Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben, hanem azért is, mert a helyi hatalmak felismerték, hogy az Egyesült Államok – földrajzi távolsága okán – nem fog területi követelésekkel fellépni velük szemben. A befolyás a nagy távolság miatt nem lehet elhatalmasodó, ezért bíznak abban, hogy az Egyesült Államok megvédi azt a kereskedelmi rendszert, amelyből minden regionális gazdaságnak haszna származik. Amerikai szempontból ki kell terjeszteni a fókuszt az Indiai-óceánra is, követve Marco Polo útját Kínától Velencéig. Ebben a szárazföldi stratégiának másodlagos szerepet kell csak szánni a légi–vízi stratégiához képest. A hatalom fenntartásának kulcsa az, hogy nem érdemes minden csatát megvívni.

mináns hatalmaként megakadályozza egy hasonlóan domináns hatalom felemelkedését a keleti féltekén, vagy hogy megvédje a világkereskedelmet segítő tengeri kommunikációs vonalakat, illetve szövetségeseit. Emellett tekintettel kell lenni a korlátokra és a rendelkezésre álló erőforrásokra is. A megfelelően alkalmazott amorális céloknak is vannak morális hatásai. Például Izrael megsegítése 1973ban nagyhatalmi szempontok alapján történt, az Egyesült Államok így kívánt világos üzenetet küldeni a Szovjetuniónak és arab szövetségeseinek a hidegháború alatt. A balkáni beavatkozást az 1990-es években Oroszország korábbihoz képest viszonylag gyenge befolyása is lehetővé tette, míg ugyanez a Kaukázusban már nem merült fel, ahol továbbra is jobban érvényesültek az orosz érdekek. Az R2P szerepének a realisztikusan lehetséges mértéket kell elérnie, de a szerző szerint nem dominálhatja a külpolitikát. A HADITENGERÉSZET NÖVEKVŐ JELENTŐSÉGE

AZ AMERIKAI KÜLPOLITIKA TRAGÉDIÁJA A hidegháború utáni külpolitika humanitáriánus mantrája az R2P, azaz „a védelem felelőssége” volt (Responsibility to Protect). Ennek jegyében vártak több esetben is amerikai közbelépést morális-emberi jogi okokból (Bosznia, Koszovó, Líbia, Ruanda, Szíria). Az Egyesült Államok érdekei azonban nem mindig esnek egybe az értékeivel, és ezt a tragédiát el kell fogadni. Ilyen érdek lehet például, hogy a nyugati félteke do-

A haditengerészet olyan, mint az oxigén: csak a hiánya tűnik fel. A történelem során sokszor egy állam tengeri jelenléte volt a legjobb fokmérője az erejének és kilátásainak. A tengeri erő lehetővé teszi egy kisebb szárazföldi háború elvesztését katasztrofális következmények nélkül. A haditengerészet – a légierővel együtt – gyakorlatilag egy biztosítást jelent. A nagy haditengerészetek segítenek fenntartani a nemzetközi stabilitást. Ennek egyik példája, hogy korábban a brit

MARCO POLO VILÁGA VISSZATÉR

haditengerészet meggyengülése segítette azt a versengést, ami végül az első világháborúhoz vezetett. Egy másik példa, hogy miután az amerikai haditengerészet elhagyta a Fülöp-szigeteket 1992-ben, a kalózok aktivitása megötszöröződött a térségben. Az első világháború előtti nyugodt időszakban vált az Egyesült Államok jelentős tengeri hatalommá. Jelenleg az Egyesült Államok haditengerészete körülbelül 300 hajóból áll, ami fele az 1980-as évek közepi számnak. Az 1890 és 1989 közötti időszak a dominanciáról szólt, azaz melyik nagyhatalom rendelkezik a legtöbb hadihajóval. 1945-ben az amerikai haditengerészet az ellátóhajókkal együtt elérte a 6700-as darabszámot. 1950-re már csak 634 hajóból állt az állomány. A hidegháború éveiben úgy maradt fenn a hatszáz körüli érték, hogy a haditengerészet szárazföldi támogatását is hangsúlyozták (csapatok szállítása, csapásmérés). 1997-re a hidegháború utáni költségcsökkentések a haditengerészet hajóállományát 365 hajóra mérsékelték. A hajóépítések visszaesése miatt az Egyesült Államok bár továbbra is haditengerészeti hatalom, már nem igazán tekinthető tengeri hatalomnak. A csökkenő haditengerészetet a nemzetközi együttműködés ellensúlyozhatja a nemzetközi kereskedelem biztonságának fenntartása érdekében. Az „ezerhajós haditengerészet” (thousand-ship Navy) tagja lehet bármely haditengerészet, amely hajlandó megosztani információit. A haditengerészetek jellemzően jobban együtt tudnak működni, mint a szárazföldi hadseregek. Míg ez az együttműködés hatékony lehet a csempészek és a kalózok ellen, nem segíti az amerikai haditengerészet jelenlegi súlyának megőrzését. Ehelyett a hanyatlás elegáns kezelésének tekinthető. A történelmi példák alapján erős haditengerészetek viszonylag gyorsan, néhány évtized alatt létrejöhetnek (India, Kína, Japán). A kiterjedt bürokrácia lassúsága magában hordozza a sérülékenység lehetőségét. Akár évtizedekig is eltarthat, mire sikerül megállapodni egy új hajóosztályban, amire a hajó már elavulttá válik, miközben a költségek rendkívül magasak maradnak. A relatív katonai erőfölény megőrzéséhez a szerző szerint tovább kellene növelni a katonai kiadásokat. A HADVISELÉS VESZTESÉGEI Egy háborúnál számításba kell venni annak veszteségeit és költségeit is. A döntések a rövid és közép távú költség-haszon elemzésen alapulnak, nem lehet azo-

kat teljesen alárendelni a hosszú távú történelmi gondolkodásnak. A szerző olyan, katonák által ajánlott könyvek alapján igyekszik megérteni, hogy mi motiválta a háborúban szolgáló amerikai katonákat, amelyeket kis kiadók adtak ki, és csak szűkebb körben számítanak ismert írásoknak. Ezek olyan történeteket tartalmaznak, amelyeket harcosok mesélnek saját tapasztalataik alapján a közösségüknek, realista módon közelítve a történésekhez. Sokaknak, akik az 1960-as években születtek, Vietnám egy ügy volt, míg az ott harcolóknak elsősorban egy háború, a maga taktikai sikereivel és kudarcaival, dicsőséges és szégyenteli pillanataival és saját hőseivel. Míg a második világháborúban Japán és Németország az erőforrásokat csökkentő tehernek gondolta a hadifoglyokat, Észak-Vietnám politikai eszközként tekintett a fogságba esett amerikai pilótákra. A történészek 1968-at fordulópontnak tartják a háború szempontjából az Egyesült Államokban történt hangulatváltozás miatt, a hadszíntéren azonban ezzel ellenkező hangulat uralkodott, és 1972-re Dél-Vietnámban viszonylagos biztonságban lehetett utazni, még úgy is, hogy az amerikai szárazföldi erőket nagyrészt kivonták. A háború második felének az elemzések a kelleténél kisebb figyelmet szentelnek.

Eltávolodott egymástól a civil és a katonai szemlélet a hadviselésben. A katonák elidegenedése saját civiljeiktől főként a felkelés elleni műveleteknél (counterinsurgency) jellemző, amikor nincsenek világos harcvonalak, a katonák beépített területen és civilekkel kapcsolatba kerülve harcolnak, ezért az otthonmaradóknak nehezen követhető és közvetíthető a harcok alakulása. A háborúban elesettek mellett a hazatérő, ám fizikailag vagy pszichológiailag sérült katonák is áldozatot jelentenek a családjuknak és a társadalomnak egyaránt. Több százezer aktív vagy volt amerikai katona esetében állhat fenn pszichológiai zavar, amelyet nem kezeltek megfelelően. (Irakban és Afganisztánban mintegy 2,2 millió amerikai katona harcolt.) A háború következ-

véget, emiatt Kissinger egyes intézkedéseit utólag indokolatlannak tartották, de azok meghozatalakor még nem volt látható a hidegháború vége. Nem vetettek be egyes fegyvereket, de ettől még ezek a fegyverek nem voltak feleslegesek. „Az Armageddont tervezők voltak pontosan azok, akik megtartották a békét.”

ményei így eljutnak a hadszíntérről a hátországba, és a katonáktól azok családjaihoz. A több ezernyi elesett mellett több tízezernyi fizikailag sérült, és több százezer pszichológiailag sérült (depresszió, poszttraumás stressz szindróma) katonával is számolni kell. A családi kapcsolatok is megérzik a háború hatását: a hazatért házas katonák ötöde válást tervez, nem ritka a családon belüli erőszak. Nehezen veszik fel újra a civil élet ritmusát, magas körükben a munkanélküliségi ráta, a becslések szerint tízezer veterán él hajléktalanként. A vietnámi háború alatt a hajléktalan veteránok száma meghaladta a háborúban elesett katonákét. A háborúk pusztítása ugyanakkor nem érezhető a társadalom nagy része számára: „míg a hadsereg a háborúban, a nemzet a plázában van”. Ezek a háborúk nem fenyegetik közvetlenül a hátországot, és így a társadalom nagy része távolságtartással kezeli azokat.

tüntetések miatt nehéz volt, miközben az észak-vietnámiak hajthatatlanok voltak. Kissingernek úgy kellett sikeresen végrehajtania az amerikai csapatok kivonását, hogy közben ne árulja el a dél-vietnámi szövetségeseket, és ezzel fennmaradjon az Egyesült Államok tekintélye. A kivonás kellően fokozatos volt, így az Egyesült Államok nem vesztett tekintélyéből Kína és a Szovjetunió előtt.

HENRY KISSINGER VÉDELMÉBEN Henry John Temple, brit külügyminiszter és miniszterelnök külpolitikáját a brit önérdek vezette, amelyet szem előtt tartva a globális erőegyensúly fenntartására törekedett. Meg akarta akadályozni, hogy egy olyan hatalom jöhessen létre, amely fenyegetni tudja az Egyesült Királyságot. Emellett azonban liberális ösztönei is voltak. Az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedése miatt máshol is támogatta az alkotmányon alapuló kormányokat, így például az 1848-as forradalmakkal is szimpatizált. Rugalmas megközelítése segítette az átmenetet a 19. század első felére jellemző ad hoc imperializmus és a későbbi, a tudományra és a kereskedelemre épült, gőzalapú birodalom között. Henry Kissinger ehhez hasonlóan azt gondolta, hogy bizonytalan időkben a status quo megőrzése az elsődleges. A hidegháború hirtelen győzelemmel ért

A vietnámi háborúba részben idealisztikus okokból keveredett az Egyesült Államok az észak-vietnámi kommunisták tömeges gyilkosságai miatt. Hasonló szempontok játszottak szerepet a második világháborúban és az 1990-es évek balkáni szerepvállalásában is. Nixon és Kissinger tárgyalási pozíciója a hazai háborúellenes

Kissingernek voltak hibás taktikai lépései is. A diplomáciai eredmények azonban túlmutattak Délkelet-Ázsián. Egyrészt sikeresen közvetített Izrael és az arab országok között, ezzel újraépítve a diplomáciai kapcsolatokat Egyiptommal és Szíriával. Másrészt az Egyesült Államok bátorította Augusto Pinochet hatalomátvételét Chilében, hogy megakadályozzon egy baloldali fordulatot és a szovjet térnyerést. A külpolitikai realizmus azon alapult, hogy a háborút a kedvező erőegyensúly fenntartásával lehet elkerülni. SAMUEL HUNTINGTON MUNKÁSSÁGA Samuel Huntington sokkal inkább akadémiai gondolkodó volt, mint Henry Kissinger vagy Zbigniew Brzezinski. A liberális ideákat a történelem és a külpolitika mélyen konzervatív olvasatával egyesítette. Figyelme a modern világ nagy kérdéseire irányult. Míg Kissinger első könyvét a korai 19. századi európai történelem inspirálta, addig Huntington első könyvét egyetemi hallgató korszakában történt amerikai események. Tagja volt több amerikai elnök szakértői csoportjának. Munkatársaival többek között megállapították, hogy a hidegháború vizsgált éveiben a szovjet előny csak átmeneti, egyúttal ösztönözték az amerikai fegyverkezést és a gyorsreagálású katonai egységek felállítását, amik később meg is valósultak.

MARCO POLO VILÁGA VISSZATÉR

Huntington könyvei példázzák az akadémiai pozíciók (tenure) szerepét: a foglalkoztatás biztonsága megadja azt a szabadságot, hogy a kutató kifejezzen „népszerűtlen, nemkonvencionális, nem szívesen látott és merész” nézeteket. A folyamatok megértéséhez szükséges valamilyen fokú absztrakció. Az nem segít, ha valaki egy elmélet hibáira fókuszál, de nem ajánl egy jobb alternatívát. Huntington A katona és az állam (1957) című könyve a civilek és a katonaság kapcsolatát vizsgálja. A könyv akadémiai klasszikussá vált, és már a tizennegyedik kiadásnál tart. Az 1950-es évek óta hangoztatta, hogy a katonaságnak és a hírszerzésnek pesszimistán kell gondolkodnia. Úgy látta, hogy a liberálisok jók voltak a reformok terén, de nem voltak azok a nemzetbiztonság esetében. A liberalizmus nehézkesen alkalmazható a külpolitikára és a védelmi politikára. A liberalizmus akkor erős, amikor a biztonságot adottnak veheti. Egy demokrácia jobban harcolhat egy diktatúránál, mert a középső szinten lévő tisztek kockázatosabb döntéseket is meghozhatnak, azonban egy igazán liberális hadseregből hiányzik a liberális társadalom megvédéséhez szükséges hatékonyság. Ezeket a társadalmakat úgy lehet megvédeni, ha korlátot szabnak a katonai kontrollnak. Ehhez arra van szükség, hogy a katonaság szigorúan professzionálisan működjön. Földrajzi elhelyezkedése miatt az amerikai biztonságot, a nyersanyagok miatt a gazdasági fejlődést sem veszélyeztette hosszú ideig semmi. A technológiai fejlődés következtében azonban a földrajz már nem jelentett akadályt.

Az amerikai média feltételezi, hogy a világ többi része is az amerikai értékeket és politikai intézményeket akarja megvalósítani. Az 1950-es és 1960-as években a hagyományos akadémiai elgondolás az volt, hogy a különböző államok az amerikaihoz hasonló módon fognak fejlődni (demokrácia, jogrendszer). Huntington leírta, hogy a fejlődés hogyan vezet instabilitáshoz, mielőtt összetettebb intézmények alakulnának ki. Állítása szerint a demokráciák és diktatúrák közti különbségtétel kevésbé fontos, mint amilyennek tűnik. Az amerikai történelmi tapasztalatok nem megfelelőek ahhoz, hogy érthető legyen, milyen kihívásokkal szembesül egy fejlődő állam. Az amerikai történelem az angoloktól örökölt kormányzati rendszer korlátozásáról szólt, nem arról, hogyan kell egy kormányzatot az alapoktól felépíteni. Ahogy Huntington fogalmaz: „Nem a választások tartása a nehéz, hanem az intézmények létrehozása.” A körülmények jelentőségét mutatja, hogy India évtizedekig stabil demokrácia volt szegénysége ellenére is, ami annak volt köszönhető, hogy az alacsony képzettségű választók tömege egy magasan képzett, a modern kormányzati intézményeket működtetni képes elittel társult. A reformok forradalmakhoz vezethetnek, az Egyesült Államok ugyanakkor nehezen érti a forradalmakat, mert nem tapasztalt meg egyet sem. Civilizációk harca? című tanulmánya – melyből később a könyv is született – 1993-ban jelent meg. Ebben Huntington azt állította, hogy a konfliktusok alapvető forrása kulturális lesz. Tanulmánya élénk vitát gerjesztett, írását 26 nyelvre fordították le. Felhívta a figyelmet

arra, hogy a világ modernizációja nem jelenti egyúttal annak nyugatosodását is. Így míg Ázsia katonailag és gazdaságilag is növekszik, az iszlám pedig ugrásszerű demográfiai növekedést tapasztal, a nyugat relatív befolyása eközben csökken. A nyugati elgondolás, miszerint a parlamentáris demokrácia és a szabadpiac a megfelelő mindenki számára, konfliktust okoz más, eltérően gondolkodó civilizációkkal. Főként úgy, hogy a kulturális hasonlóságok összetartó ereje erősödik. AMIBEN JOHN MEARSHEIMERNEK IGAZA VAN John Mearsheimer a politikatudomány kutatója, aki 1982 óta a chicagói egyetemen tanít. A társadalomtudományi elméletek leegyszerűsítik a valóságot, és még jó esetben is az esetek talán 75 százalékában bizonyulnak helyesnek. A hibák kiemelése rontja az elmélet megalkotójának reputációját, ezért az igazán ambiciózusok inkább nem alkotnak új elméleteket. Így Chicagóban, viszonylag távol Washingtontól talált megfelelő intellektuális környezetre. Mearsheimer éles kritikát váltott ki 2006-os cikkével és abból készült 2007-es könyvével, amelyben azt a következtetést vonta le, hogy Izraelt támogató csoportok aláásták az amerikai külpolitikai érdekeket (The Israel Lobby and U.S. Foreign Policy). Mégis leginkább Kínával kapcsolatos nézeteiről és 2001-es, The Tragedy of Great Power Politics című könyvéről ismert, amelyet Fukuyama és Huntington fő művei mellett a hidegháború utáni időszak klasszikusaként emlegetnek. Az offenzív realizmus Mearsheimer által megalkotott elmélete szerint a nagyhatalmak hatalmuk folyamatos növelésére törekszenek a rivális hatalmakkal szemben. Egy nagyhatalom vezetői sem tudhatják, hogy mit terveznek más nagyhatalmak. A szándékoknak ez a bizonytalansága teremti meg a realizmus alapját. Ugyan idegen az amerikai hagyományoktól, hogy értékek helyett érdekekre fókuszál, mégis pontosan tükrözi az államok tényleges viselkedését. Miközben az államok értékalapú külpolitikára vágynak, az anarchikus (központi hatalommal nem rendelkező) nemzetközi környezet a saját érdekeik követésére kényszeríti őket. A realizmus a status quo fenntartásával igyekszik elkerülni a háborút, ezért a lehető leghumánusabb megközelítésnek is tekinthető. Egy új nagyhatalom megjelenésekor néhány állam ellenőrizni fogja azt. Például Ázsiában az Egyesült Államok Japánt és Indiát ösztönzi arra, hogy a hadsereg fejlesztésével ellenőrizni tudják Kínát. Mearsheimer

szerint ugyanakkor ezt a szerepet nem lehet átruházni, hanem az Egyesült Államoknak is jobban kell figyelnie Kínára. Annak viszonylag kicsi a jelentősége, hogy Kína demokratikus-e vagy sem, mert a demokráciák ugyanannyira törődnek a biztonsággal, mint a nem demokratikus rendszerek. Mearsheimert hideg, matematikai megközelítés jellemzi, amely nélkülözi a zavaros részleteket. A nemzetközi kapcsolatokban azonban az emberi természetnek is akkora szerep juthat, mint a politikatudományi elméleteknek. Mearsheimer elmélete mégis lehetővé tette, hogy később helyesnek bizonyuló álláspontot alakítson ki mindkét öbölháborúnál, ami csak keveseknek sikerült. 1991-ben támogatta a háborút Szaddám Huszein ellen, amely könnyű győzelmet ígért, és elkerülhetővé tette, hogy Irak regionális hatalommá váljon. 2003ban viszont nem látta indokoltnak a háború megindítását, mert Irak hatalma kontrollálva volt, a demokratizálódást nem tűnt kivitelezhetőnek katonai eszközökkel, és véleménye szerint csak elterelte a figyelmet az igazi veszélyről – Kínáról. Feltehetően a kínai folyamatok alakulása fogja igazán meghatározni Mearsheimer későbbi reputációját. Ha Kína összeomlik valamilyen gazdasági-társadalmi válságban, vagy olyan irányba fejlődik, amellyel nem jelent fenyegetést az amerikai érdekekre, az alá fogja ásni Mearsheimernek a belföldi politikákat figyelmen kívül hagyó elméletét. Ha viszont Kína egy jelentős katonai hatalommá válik, és újraformálja az ázsiai erőviszonyokat, akkor Mearsheimer elmélete is tovább él majd. REFLEXIÓK A szerző véleménye szerint Donald Trump nem nevezhető realistának a külpolitikában. A realista gondolkodás fontos eleme az óvatosság és a történelem ismerete, mert a külpolitikában bármi rossz irányt vehet. Realistaként érdemes az erőegyensúly fenntartására törekedni, ami különösen Oroszország esetében kérdésessé vált. Az ázsiai szabadkereskedelem az amerikai érdekek jobb képviseletét is lehetővé teszi, egyúttal korlátozza a kínai érdekszféra terjeszkedését. Trump ezzel szemben felkavarja a nemzetközi rendszereket, feszültséget keltve. A birodalmak történelmi szerepe az volt, hogy stabilitást és rendet biztosítsanak a különböző együtt élő népek számára. A nemzetközi szabályok és intézmények a

MARCO POLO VILÁGA VISSZATÉR

birodalmak szerepét kívánják betölteni több-kevesebb sikerrel. Az Egyesült Államok globális túlsúlya egyre csökken. A regionális hatalmak megerősödése (Oroszország, Kína, Irán) korlátozza az amerikai érdekek érvényesítését. Az amerikai külpolitika aktivitása csökkent. Kaplan úgy látja, hogy a világ közeledik a komparatív anarchia korához. Ezt a korszakot nagyobb anarchia fogja jellemezni, mint a hidegháborút vagy azutáni időszakot. A regionális konfliktusok kiszélesednek, nemzeti és azon belüli csoportok versengenek egymással. A technológiai fejlődés új frontokat nyit. Kínát és Indiát a történelem során elhatárolta a Himalája egymástól, mostanra azonban ez az akadály gyakorlatilag megszűnt. Nem léteznek többé tisztán regionális problémák. A globalizáció nem feltétlenül jelent növekedést és stabilitást, csak rengeteg gazdasági és kulturális kapcsolatot, ami akár fel is erősítheti a geopolitikai instabilitást. Az államférfiak gondolataiban sokszor felmerül, hogy „mi lett volna, ha”. Nincs tudományos formula a nemzetközi kapcsolatok megértéséhez, a politikatudomány még mindig főként csak egy törekvés erre. Számít a földrajz és a kultúra is. Az emberi eseményeket nem lehet formulákká egyszerűsíteni. A külpolitika viteléhez észszerű mértékű determinizmusra van szükség. A nagy államférfiak megpróbálják áthágni ezeket a korlátokat, és Kissinger azért vált legendássá, mert „sikerrel

járt a sors ellen”. A szerző szerint a földrajzi adottságok miatt az Egyesült Államoknak a vezetés a sorsa. A legnagyobb félelem az, hogy egy utópisztikus ideológia kerül egy félelmetes hatalom kezébe, mert egy utópiában minden lépés erkölcsileg megalapozott. A 20. század a nagyságról szólt, nagy ipari államok nagy hadseregeiről, míg a 21. század a kicsiség ideje, amikor a különböző kiber- és információs eszközök csökkentik az állami hatalmat. A totalitarianizmus rémét felváltja a káosz fenyegetése. A globalizáció az utópisztikus ideológiák felbukkanásának veszélyét hordozza, mert gyengíti a hagyományos területi és etnikai kötődéseket. A kínai történelem következő harminc éve várhatóan nem lesz olyan nyugodt, mint a korábbi harminc. Kínát felvilágosult, ugyanakkor konzervatív és kockázatkerülő autokraták és technokraták vezették, így kétpárti konszenzus alakult ki Washingtonban Kínával kapcsolatban. A kínai társadalom azonban időközben összetettebbé vált, a vezetés még inkább központosítottabb lett, a gazdaságnak folyamatos stimulusra van szüksége. A Közel-Kelet és Afrika után Kínában is összetűzés alakulhat ki, elsősorban a központi terület és az eltérő etnikumok által lakott, nyersanyagokban gazdag és az új selyemút szempontjából is növekvő jelentőségű kínai periféria között, ami egész Közép-Ázsiát magával ragadhatja.

MARCO POLO VILÁGA VISSZATÉR top10 üzenet 1. A nyugati civilizáció korábban sosem érte el a geopolitikai tömörség és erő olyan szintjét, mint a hidegháború alatt, amikor a NATO robusztus katonai szövetségbe sűrítette a politikai és morális értékeket, amelyek a görög-római filozófiai örökségből, a kereszténység felemelkedéséből és a felvilágosodásból táplálkoztak. 2. Az Egyesült Államok egy évszázadon át törekedett arra, hogy egy hatalom se váljon annyira dominánssá a keleti féltekén, mint amilyenné az Egyesült Államok vált a nyugati félen. Míg egy hatalom erre feltehetően nem is lesz képes Eurázsia méretei miatt, regionális hatalmak egy csoportja már elérheti ezt. 3. A strukturális etnikai, politikai és gazdasági kihívások kezelése egyelőre lefoglalja az eurázsiai hatalmakat, de ezután az Egyesült Államok sem lesz képes olyan mértékben befolyásolni az erőegyensúlyt, mint korábban. Elérkezett a komparatív anarchia kora. 4. Közép-Ázsia egyedülálló abból a szempontból, hogy itt találkozik az összes nagyhatalom, így jól leképezheti a nagyhatalmak közötti kapcsolatok alakulását. 5. Földrajzi elhelyezkedése miatt az amerikai biztonságot, a nyersanyagok miatt a gazdasági fejlődést sem veszélyeztette hosszú ideig semmi, a technológiai fejlődés követ-

keztében azonban a földrajz már nem jelent akadályt. 6. Az offenzív realizmus elmélete szerint a nagyhatalmak befolyásuk folyamatos növelésére törekszenek a rivális hatalmakkal szemben. 7. S amuel Huntington felhívta a figyelmet arra, hogy a világ modernizációja nem jelenti egyúttal annak nyugatosodását is. Míg Ázsia katonailag és gazdaságilag is növekszik, az iszlám pedig ugrásszerű demográfiai növekedést mutat, a nyugat relatív befolyása csökken. A nyugati elgondolás, hogy a parlamentáris demokrácia és a szabadpiac a megfelelő mindenki számára, konfliktust okoz más, eltérően gondolkodó civilizációkkal. 8. A világ minél városiasodottabb, iskolázottabb és felvilágosultabb lesz, egyúttal politikailag annál instabilabbá is válik. 9. A technológiai fejlődés új frontokat nyit. A globalizáció nem feltétlenül jelent növekedést és stabilitást, csak rengeteg gazdasági és kulturális kapcsolatot, ami akár fel is erősítheti a geopolitikai instabilitást. 10. Marco Polo útvonala jól vázolja Eurázsia várható geopolitikáját. A visszafelé vezető útvonal lefedné a 21. század elejének geopolitikai fókuszát: az Indiai-óceánt a Perzsa-öböltől a Dél-kínai-tengerig.

A KÍNA-talÁNY megfejtése

Yukon Huang

A széles körű médiajelenlét és akadémiai kutatások ellenére a Kínával kapcsolatos konvencionális tudás gyakran téves. Ebből az állításból indul ki „A Kína-feladvány megoldása” c. könyv, amely egy holisztikus, a mainstream narratívákkal szembemenő megközelítésben elemzi Kína legfontosabb gazdasági, társadalmi és külpolitikai kérdéseit. Huang nyíltan megkérdőjelezi a széles körben elfogadott, de gyakran téves nézeteket, amelyeket a kínai gazdaság elemzésekor alkalmaznak. Huang elmagyarázza, hogy ezek a téves koncepciók azért terjedtek el, mert Kína piac és állam által egyszerre vezérelt gazdasági rendszere példa és előzmény nélküli, amely megnehezíti a megfelelő elemzési keretrendszer kialakítását. Továbbá Kína mérete és regionális diverzifikáltsága, valamint egyedülálló decentralizált közigazgatási rendszere is akadályozza mind a mikro-, mind a makroszintű generalizálást és összehasonlítást. „A Kína-feladvány megoldása” egy világos és alapvetően korrekciós nézőpontot biztosít Kína legfontosabb gazdasági, társadalmi és külpolitikai kérdéseinek vizsgálatában. 1. BEVEZETÉS Kevés országra irányul akkora figyelem és érdeklődés, mint Kínára, és kevés ország gazdasági és politikai folyamatai generálnak ennyire szélsőséges érzelmeket és nézeteket. Legalább annyit lehet ol-

vasni Kína gazdasági vezető hatalommá válásáról, mint az azonnali összeomlásáról. Az autoriter rendszerét legalább annyian tartják az Achilles-pontjának, mint felemelkedése zálogának. A szerző könyvében Kína gazdasága egyes aspektusainak részletes vizsgálatán keresztül azt járja körül, hogy miért alakultak ki ezek a szélsőséges véleménykülönbségek, illetve miért nem alkalmazható a konvencionális tudás Kína esetében. Az, hogy Kínát ekkora érdeklődés övezi, nem meglepő, hiszen gazdasági felemelkedése – amelyet a mainstream nyugati receptektől eltérő modellel ért el – immáron a globális erőviszonyok átrendeződéséhez vezetett, és mint a globális gazdasági termelés negyedét kitevő gazdaság, gazdasági, külpolitikai lépései és változásai alapvetően befolyásolják a globális folyamatok alakulását. Ugyanakkor az, hogy ezek a vélemények miért különböznek ennyire, már kevésbé egyértelmű. A szerző véleménye szerint Kínával foglalkozó szakértők, közgazdászok esetében a véleménykülönbségek hátterében a közös (vagy inkább a megfelelő – a szerk.) elemzési keretrendszer hiánya áll, ugyanis Kínára nem húzhatók rá sem a szocialista gazdasági modell elméletei, és bár gazdaságának működése közelebb áll a piaci alapú gazdaságok működéséhez, ebbe a keretrendszerbe sem illeszthető be teljes egészében. Ugyanígy nem alkalmazhatók rá

a fejlődő országok gazdasági fejlődését leíró modellek sem. A közvélemény számára pedig az ország mérete és regionális diverzitása miatt nehéz a helyes következtetések levonása; a területi és térbeli tényezők ugyanis olyan irányban és mértékben befolyásolják a gazdasági folyamatokat, amelyet a klasszikus makroökonómiai indikátorok csak korlátozottan tudnak megragadni. Ez sokszor általánosításhoz és leegyszerűsítéshez vezet, amely az érzelmi tényezőkkel kiegészülve Kína gazdasági folyamatainak teljes félreértelmezéséhez és félreinterpretálásához vezet.

A könyvben a szerző ezeket a félreértéseket, félreértelmezéseket próbálja meg tisztázni Kína gazdasága egyes aspektusainak kritikai vizsgálatán keresztül. A szempontok kiválasztása nem teljes körű, a szerző azokra fókuszál, amelyek legnagyobb mértékben befolyásolják a Kínáról alkotott képet. Ehhez elsőként a 2. fejezetben részletesen bemutatja Kína gazdasági és politikai tényezők által alakított globális és regionális megítélésének ellentmondásait és különbözőségeit. A 3. fejezetben a reformok időszakát, illetve azok mechanizmusát mutatja be, amely elengedhetetlen a jelenlegi problémák megértéséhez. A 4. és

YUKON HUANG Yukon Huang tanulmányait Washingtonban, majd a Yale-en és a Princetonon folytatta. Karrierjét egyetemi oktatóként kezdte. Egy rövid, az Amerikai Kincstárnál töltött kitérőt követően hosszú ideig a Világbanknál dolgozott, ahol Malajziával, Tanzániával, Burmával, Bangladessel, Oroszországgal és végül Kínával foglalkozott. Egészen a közelmúltig a szerző gondolkodását a Washington-centrikusság jellemezte, valamint az olyan nemeztközi szervezetek formálták, mint az IMF vagy a Világbank. Intellektuális fejlődése azonban nem ért itt véget. 2010-ben elfogadta a Carnegie Endowment for International Peace in Washington felkérését, ahol a legfontosabb feladata, hogy Kínáról írjon és a Kínával kapcsolatos vitát ösztönözze. Munkája során jelentős men�-

nyiségű információt és ismeretet gyűjtött Kínában, amelyek a legtöbbször nem álltak összhangban a széles körben ismert és elfogadott nyugati narratívával. Ez arra késztette, hogy megkérdőjelezze a Kína társadalmi-gazdasági folyamatainak leírására használt konvencionális bölcsességet, tudást. E folyamat többnyire a nyilvánosság előtt zajlott, hiszen a szerző száznál is több cikket publikált olyan neves médiumokban, mint a Financial Times, a Wall Street Journal, továbbá szerkesztőségi pozíciót töltött be az alábbi lapoknál: Bloomberg, Foreign Affairs, National Interest, New York Times, Diplomat stb. Kínai felületeken is publikál; a központi véleményt tükröző Global Timesnál vagy a China Dailynél éppúgy, mint a függetlenebb Caixin és Sina.com felületeken.

Yukon HUang: Kínai talány megfejtése könyvbemutató a Bölcs Várban 5. fejezetben a szerző mélyebbre merül Kína növekedési modelljének megértésében, ezen belül is annak kiegyensúlyozatlan természetére, valamint gyenge pontjaira, az adósság- és ingatlanpiaci problémákra fókuszál. A 6. fejezetben a társadalmi és a politikai problémákat, illetve ezek gazdasági kapcsolódási pontjait mutatja be. A 7. és 8. fejezet azt tárgyalja, hogy Kína kereskedelme, tőkebefektetései és külpolitikája hogyan befolyásolták a globális gazdaságot, különös tekintettel az USA-ra és Európára. A 10. fejezetben a szerző áttekintést ad Kína jelenlegi gazdasági kilátásairól, és egy olyan keretrendszert biztosít az olvasó számára, amellyel hozzásegíti a Kína-feladvány megoldásához.

att érdekes országnak számított. Legfeljebb az ázsiai pénzügyi válság, illetve annak kezelésében betöltött szerepe vívott ki számára nagyobb figyelmet globális szinten. 2001-ben ugyanakkor Kína csatlakozott a WTO-hoz, amelyet követően a világ összeszerelő üzemévé vált, és az exportteljesítményén keresztül megváltoztatta először a globális kereskedelmi viszonyokat, majd a geopolitikai erőviszonyokat is. A Kínáról alkotott vélemények is e folyamatok mentén alakultak. A WTO-csatlakozás utáni gyors növekedés, amelynek kedvező hatásait a régió országai is érzékelték, illetve a soft power hatékony alkalmazása együtt pozitív hatást gyakoroltak Kína korábban nem éppen kedvező regionális megítélésére.

2. KÍNA ELTÉRŐ GLOBÁLIS MEGÍTÉLÉSE

Kína óriási kereskedelmi többletei ugyanakkor a Nyugat oldalán deficitként jelentek meg. A gazdasági válság során nagyszabású gazdaságélénkítő programjainak köszönhetően Kína a globális növekedés motorjává vált. Ezek együttesen felelősek annak a népszerű, ám téves véleménynek a kialakulásáért, hogy Kína az USA-t megelőzve a világ vezető gazdasági hatalmává vált. Ez a vélekedés hosszú éveken keresztül tartotta magát az amerikaiak és európaiak körében is. 2016 óta ugyanakkor – egy évtized óta először – az USA-ban a felmérések szerint

Kína külső megítélését alapvetően három tényező határozza meg: gazdasági teljesítőképessége, illetve a globális gazdaságban betöltött szerepe, a változó kül- és biztonságpolitikai aktivitása, valamint a(z) (ideológiai) nézőpont. A reformok kezdetétől egészen a 2000-es évek elejéig Kína többnyire egy elszigetelt, a közgazdászok számára is csak a különleges gazdasági modellje mi-

a kína-talány megfejtése

újra a saját országukat tekintik vezető gazdasági hatalomnak, Európában azonban a közvélekedés többé-kevésbé változatlan maradt. Eközben Kínában és a Kínával szomszédos országokban a közvélekedés az Egyesült Államokat tekintette és tekinti a világ vezető gazdasági hatalmának. Ez a szerző szerint a kereskedelmi mérlegek egy ország gazdasági ereje meghatározásában tetten érhető félreértelmezésének és túlmisztifikálásának köszönhető. Egy ország gazdasági ereje sokkal inkább az intézményeitől, a humán erőforrásaitól és a technológiai fejlettségétől függ, semmint a külkereskedelmi mérlegétől vagy a népességszámtól.

madások, a területi viták és tengeri incidensekkel kapcsolatos feszültségek egyre negatívabb irányba tolják Kína globális és regionális megítélését. A régiós szomszédok véleményének alakításában pedig a fokozódó nacionalizmus is szerepet játszik.

Ezzel párhuzamosan vert gyökeret a közgazdasági párbeszédben az előző elképzelésnek némileg ellentmondó elmélet Kína kiegyensúlyozatlan gazdaságáról, amelyet az európai és amerikai gazdasági nehézségek közepette kényelmes és népszerű megoldás volt a globális egyensúlytalanságok okaként feltüntetni.

Amennyiben az egyes régiók szerint vizsgáljuk meg Kína megítélését (pozitív-negatív), akkor azt láthatjuk, hogy az USA-ban a Kínával kapcsolatos negatív érzések 2016-ra rekordméreteket öltöttek. Európában, elsősorban a nagyhatalmi rivalizálás hiánya miatt, Kína megítélése kevésbé negatív, és kisebb a fluktuációja is, ugyanakkor országonként jelentős eltérések is tapasztalhatók. Kelet-Európában – feltehetően a szocialista múltból fakadó közös problémák miatt – sokkal pozitívabb a megítélése. NyugatEurópán belül is erősen különböznek a vélemények; annak ellenére, hogy Németországnak erős gazda-

Habár Kína külső megítélését leginkább a gazdasági tényezők határozzák meg, kül- és biztonságpolitikai tevékenysége egyre nagyobb szerepet játszik külső megítélésének alakításában. A kiberbiztonsági tá-

Elsősorban a nyugati megítélésében játszik – alapvetően negatív – szerepet az ideológiai különbözőség. Kína gazdasági felemelkedése ugyanis megrémíti, illetve elbizonytalanítja a nyugati politikai liberalizmus híveit, Kína lenyűgöző felemelkedése ugyanis ennek alapértékeit: a demokráciát, a szabadpiacokat és emberi jogok tiszteletét kérdőjelezi meg.

sági és politikai kötődése van Kína felé, mégis negatívabb a megítélése, mint az Egyesült Királyságban, ahol például a Hongkong miatti feszültségek ennek az ellenkezőjét sugallnák. A szerző szerint ezeknek a mintázatoknak a felismerése fontos az egyes országok külpolitikájának alakításában. Kína Ázsián belüli megítélése természetesen országonként változó, összességében azonban negatív irányba változott az elmúlt 10 évben. A korábbi pozitív tendenciák felfutása az ázsiai pénzügyi válság kezelésében betöltött szerepének, az ezt követő diplomáciai offenzívának, valamint a Kína és az ASEAN közötti szabadkereskedelmi egyezményeknek volt köszönhető. Afrikában és Latin-Amerikában alapvetően pozitív a megítélése, elsősorban a multipoláris világ kialakításában betöltött vezető szerepe miatt. A Közel-Kelet (Törökország kivételével) pozitívan viszonyul Kínához. A BRICS-országok kiemelkedő szerepet töltenek be a geopolitikai erőviszonyok alakításában, és nem képviselnek egységes álláspontot Kína megítélését illetően: Oroszország kivételével a csoport többi országa egy olyan versenytársat lát benne, amellyel nem tud versenyezni a globális kereskedelemben, így ezekben az országokban negatívabb a megítélése, mint a régió többi országában.

3. A KÍNAI NÖVEKEDÉSI MODELL EREDETE Kína felemelkedése a Deng Xiaoping által elindított reformoknak és az ezek nyomán lezajló gazdasági átalakulásoknak köszönhető. Deng reformjainak két markáns eleme, a területileg szándékoltan differenciált-koncentrált fejlesztés/fejlődés, illetve a bankrendszerre támaszkodó finanszírozás ugyanakkor máig ható egyensúlytalanságokat és terheket is róttak az országra. Deng szakított a Mao-érát jellemző harmonikus területi fejlődés elvével, és a gazdasági tevékenységeket, ezáltal pedig a növekedést a különleges vállalkozási zónák intézményének segítségével a partmenti területekre koncentrálta. Ezek a térségek és az itt – főként Zhu Rongji későbbi nyitási politikájának köszönhetően – felfutó feldolgozóipar az, ami Kínát a világ összeszerelő üzemévé és vezető exportőrévé tette, ugyanakkor ez tehető felelőssé jelenlegi kiegyensúlyozatlan gazdaságért, amelyet a fogyasztás szokatlanul alacsony és a beruházások szokatlanul magas GDP-ből történő részesedése jellemez. Ez a területileg differenciált fejlődés okolható a globális összehasonlításban is kiemelkedő szintű jövedelmi egyenlőtlenségek kialakulásáért is.

a kína-talány megfejtése

A Kínáról szóló híreket domináló ingatlanpiaci buborék és hitelválság problémájának gyökerei is Deng reformjaiig nyúlnak vissza. Az ekkoriban felfutó állami beruházásokat ugyanis nem a költségvetésből, hanem bankrendszeren keresztül, vagyis a lakossági megtakarításokból finanszírozták. Az ezzel a módszerrel finanszírozott állami feladatok, beruházások természetükből fakadóan nem mindig térültek meg, ezáltal ez a gyakorlat rejtett költségvetési hiányt és a nemteljesítő hitelek periodikus felbukkanását eredményezte. Ez a szemlélet, módszer a későbbiekben is tartotta magát, a világválságot követő gazdaságélénkítő programokban pedig még hangsúlyosabbá vált. Egy másik, számos ellenérzést generáló téma Kínával kapcsolatban a kereskedelmi többlete, illetve a partnerországok oldalán megjelenő kereskedelmi hiány, amely Zhu Rongji nyitási politikáját követően vált globális problémává. Kína 2001-ben csatlakozott a WTO-hoz, melyet megelőzően megtette a szükséges liberalizációs lépéseket, amelyek végül összeszerelő és exportnagyhatalommá tették az országot (ld. 7. fejezet). Ezt egészítette ki az állami vállalatok átstrukturálása és a tulajdonosi szerkezet diverzifikálása, valamint a lakóingatlanok privatizálása, amely lehetővé tette az ingatlanpiac kialakulását, az építőipar, a beruházások és a fogyasztás felfutását. 4. KÍNA KIEGYENSÚLYOZATLAN NÖVEKEDÉSE Habár Kína elmúlt évtizedekben nyújtott növekedési teljesítménye egyedülálló, gyakran éri kritika azzal kapcsolatban, hogy növekedése mind belsőleg, mind külsőleg kiegyensúlyozatlan. A belső egyensúlytalanság jele a fogyasztás szokatlanul alacsony, illetve a beruházások szokatlanul magas részesedése a GDP-ből. A fogyasztás részesedése 2000-től egészen a közelmúltig folyamatosan csökkent 45%-ról 35%-ra, ami a legalacsonyabb érték a legjelentősebb gazdaságok között, a beruházások pedig 40%-ról 48%-ra nőttek, ami pedig a legmagasabb értéket jelenti. A külső egyensúlytalanságot külkereskedelmi többlete jelenti, ami a 2000-es évek közepén-végén a 10%-ot is elérte, és ami potenciálisan destabilizáló hatással lehet a kereskedelmi partnerekre, különösen az USA-ra és Európára. A külkereskedelmi több-

let ugyanakkor azóta jelentősen, a GDP 2–3%-ára mérséklődött, miközben a belső egyensúlytalanságok egészen a közelmúltig növekedtek. A legtöbb szakértő Kína kiegyensúlyozatlan növekedése mögött a szakpolitikai torzításokat, az intézményrendszer fejletlenségét, a rosszul meghatározott árfolyam- és kamatrátákat és/vagy a kiemelkedően magas megtakarítási rátát azonosítja, a szerző ugyanakkor egyedülálló módon az urbanizáció szerepét hangsúlyozza az egyensúlytalanságok kialakulásában. Ez az elmélet más megvilágításba helyezi magukat az egyensúlytalanságokat is; a szerző nem kockázatnak, hanem egy általánosan sikeres növekedési folyamat elkerülhetetlen melléktermékének látja őket, amelyek visszatükrözik a gyors urbanizációt és a termelés regionális specializációját. A foglalkozási átrétegződés a munkaintenzív mezőgazdaság irányából a tőkeintenzív városi bázisú ipari tevékenységek felé növeli a profit arányát a gazdaságban, ez pedig felgyorsítja a beruházásokat és a növekedést. Csökkenti ugyanakkor a fogyasztás (és a munka) GDP-ből történő részesedését annak ellenére, hogy a fogyasztás nő. Ez az egyensúlytalanság a szerző véleménye szerint várhatóan magától is kiegyenlítődik, bár ez sok időt vesz igénybe. A folyamat akkor indul el az egyensúly irányába, amikor az urbanizáció lelassul, és a városi munkavállalók az ipari termelés nagyobb hányadát kapják meg jövedelemként. Ez akkor történik meg, amikor a városi munkaerő szűkössé válik, emiatt pedig a bérek emelkedni kezdenek (Lewis-fordulópont). Ez megtörténik akkor is, amikor az iparból a szolgáltatásokba áramlik a városi munkaerő, mert a szolgáltatások hozzáadott értékéből nagyobb arányban részesedik a munkabér. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kínai gazdaságban vannak olyan tényezők, amelyek miatt ezek az egyensúlytalanságok az előre jelezhetőnél lényegesen nagyobbak lettek. Ezek közül a legfontosabb a hukou-rendszer. Ennek eltörlése többek között a fogyasztás növekedéséhez, ezáltal pedig Kína kereskedelmi többleteinek csökkenéshez is hozzájárulhatna. A szerző – európai szemmel némileg szokatlan, és talán túlzóan optimista feltételezésből kiinduló – szakpolitika javaslata, hogy a középső és nyugati területek fejlesztésére irányuló, politikailag kiemelt jelentőségű beruházásokat vissza kell fogni, hiszen a kiegyenlítődés, felzárkózás előbb-utóbb magától is lezajlik a már létrejött infrastrukturális kapcsolatokon keresztül.

5. ADÓSSÁGVÁLSÁG ÉS INGATLANBUBORÉK KEZELÉSE Általánosan elterjedt vélemény, hogy Kína jelenleg egy többrétegű, komplex pénzügyi problémahalmazzal néz szembe. Ennek elemei a növekvő adósságszint, az elszabaduló ingatlanpiac és a tőkekiáramlás. A pesszimista vélemények szerint ezek közül akár egy is jelentős problémákat okozhat, és megkötheti a politikaalkotók kezét, ezek együttes kezelése pedig szinte lehetetlen. Kína adósságproblémája valóban komoly, ugyanakkor a rövid távú negatív, destabilizáló hatásai eltúlzottak. A figyelem legtöbbször a GDP-arányos adósságra irányul, amely ugyan jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben, de ezzel Kína még mindig csak a középmezőnyben van: magasabb az érték, mint a fejlődő országok többségében, de alacsonyabb, mint a fejlettekben. Ez helyénvalónak is tűnik, hiszen Kína már nem fejlődő, de még nem is fejlett ország. A probléma és a kockázat a növekedés elmúlt 7–8 évben tapasztalt mértékében van: ez a növekedés ugyanis globális összehasonlításban is jelentős volt, és még mindig tart. A változás legnagyobb része azonban megmagyarázható a hitelfinanszírozás kiterjedésével, amely szokatlanul nagy növekedést eredményezett az ingatlanárakban, amelyet pedig a magántulajdonban lévő ingatlanpiac felemelkedése alapozott meg. Az adósság növekedése éppen ezért addig nem jelent problémát, ameddig az ingatlanárak jelenlegi szintje fenntartható. Abból a szempontból is más ez az adósságprobléma, hogy az adósság nem a privát, hanem az állami szektorban koncentrálódik, így az állam pénzügyi ereje jelentős rugalmasságot biztosít az esetleges következmények kezelésére. Ennek ugyanakkor árnyoldalai is vannak, és jelentősen hozzá is járult a túlkapacitások kialakulásához; az állam által irányított gazdaságban jellemző a túlberuházás, mivel az implicit állami garanciák megóvják a helyi kormányzatokat és az állami vállalatokat a rossz pénzügyi döntések következményeitől. A szerző véleménye szerint néhány évig még eltart, mire Kína elnyeli a kialakult ingatlanállományt és csökkenti az ipari túlkapacitást, az ingatlanárak hirtelen összeomlása és a széles körű csőd azonban nem valószínű. További sérülékenységet jelent a gyenge pénzügyi szabályozás, amely különösen nehézzé teszi az elmúlt időszakban elszaporodó árnyékbanki termékek kockázatának felmérését és kezelését, valamint hogy

az állami szereplők hitelállományának jelentős része a kereskedelmi bankoknál van, a beruházásokat kereskedelmi banki hitelekből, nem pedig központi költségvetésből vagy kötvénykibocsátásból finanszírozták. A szerző szerint a fentiekből fakadóan Kína adósságproblémája megoldásának kulcsa az adórendszer reformja lehet a költségvetési bevételek növelése érdekében, amellyel csökkenthető a kereskedelmi bankokra történő támaszkodás az állami tevékenységek finanszírozásában, továbbá biztosítani kell, hogy a helytelen elosztás költségeit a felelősök viseljék: pl. csődök és büntetések szélesebb körű használata, valamint szükség van a pénzügyi rendszer szigorúbb és átláthatóbb szabályozására is. 6. NÖVEKVŐ GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI FESZÜLTSÉGEK Kína politikai társadalmi berendezkedése kétszintű, a központi kormányzat és a regionális kormányzatok egyedülálló kapcsolatán alapul. A helyi vezetők képzése és kijelölése központilag történik, és a két legfontosabb cél, a gazdasági növekedés, valamint a társadalmi-politikai stabilitás fenntartása is központilag meghatározott. Ezek eléréséhez azonban meglepően nagy szabadságot, rugalmasságot és ösztönzőket kapnak a regionális kormányzatok. Ez a rendszer egyfajta kísérleti laborként is működik, amelyben az egyes gazdasági kezdeményezéseket, reformokat először kicsiben, pilot projektként próbálják ki, és sikerességük esetén országos szintre is kiterjesztik őket. A rendszer működésének eredményeként Kínában az autoriter rezsimek között olyan egyedülálló „felállás” alakult ki, hogy a lakosság szemében a rezsim pozitív megítélésű, a negatívumokért pedig a helyi, regionális kormányzatokat teszik felelőssé. Ez a rendszer lehetővé tette a fő célkitűzések megvalósítását is, még ha ez a politikai liberalizáció megvalósításának rovására is ment. A középosztály növekedésével, valamint a globális történések iránti figyelem növekedésével azonban a társadalmi elégedetlenség nőtt: a társadalmi elégedetlenségi tömegmezmozdulások száma az egy évtizeddel ezelőtti 50 000-ről 180 000-re nőtt az elmúlt években. Ezek mögött a szerző alapvetően négy okot azonosít: növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek (1), munkaerőpiaci problémák a városokba áramló vidéki munka-

a kína-talány megfejtése

erő kapcsán (2), földhasználattal és egyéb eszközök használatával kapcsolatos konfliktusok (3), környezeti degradáció (4). 7. KERESKEDELEM ÉS TŐKEÁRAMLÁSOK Kína globális befolyásának növekedése gazdasági felemelkedéséhez, valamint a globális kereskedelemre és tőkeáramlásokra gyakorolt hatásához vezethető vissza. Ez a folyamat alapvetően megváltoztatta a Nyugathoz, a szomszédjaihoz, valamint más feltörekvő országokhoz fűződő viszonyát is. Kína kereskedelmének felemelkedését a feldolgozóipar területileg szelektált (partmenti területekre koncentráló) és a külföldi működőtőke által vezérelt felfutása tette lehetővé. 1978-ban Kína a globális kereskedelemből 1%-kal részesedett. A teljes külkereskedelmi egyenlege 20 milliárd dollár volt, amellyel 32. volt a világ országai között. 2010-re a világ vezető exportőrévé vált, a teljes áruforgalom értéke 3000 milliárd dollár volt, amely 150-szeresen haladta meg a 1978-as értéket. A 2000-es évek eleje óta a külföldi tőkebefektetéssel működő vállalatokhoz a kínai ipa-

ri export 50%-a köthető. A kereskedelem volumene mellett annak irányai is jelentősen megváltoztak. Kína átvette az USA-tól az elsődleges exportdesztináció szerepét a legtöbb ázsiai, elsősorban ASEAN-országban, mostanra pedig Kína a befektetéseik finanszírozásában is az élre tör. Ez az átalakulás elsősorban a kelet-ázsiai termelési hálózat kialakulásának volt köszönhető, amelyben Kína a központi hub szerepét töltötte be; alapanyagokat és alkatrészeket importál a hálózat országaiból, majd azokat összeszerelve reexportálja Nyugatra. A globális pénzügyi válság után ugyanakkor ez a hálózat, illetve a hálózatra korábban jellemző kereskedelmi mintázatok meggyengültek: Kína nem feldolgozóiparhoz kapcsolódó importja a gazdaságélénkítő programok miatt egészen 2012-ig nőtt, utána azonban meredeken csökkenni kezdett. A Nyugat csökkenő kereslete és a kínai gazdaság lassulása, valamint a tény, hogy Kína egyre inkább saját maga állítja elő a szükséges alkatrészeket ahelyett, hogy importálná őket, mind hozzájárultak a csökkenéshez. Mivel a kínai kereskedelmi kapcsolatok már kevésbé járulnak hozzá ezen országok növekedéséhez, a régióban kiújulnak, illetve felerősödnek a Kínával kapcsolatos ellenérzések is.

Kína FDI által vezérelt indusztrializációja, valamint a WTO-tagság által biztosított hozzáférés a nyugati piacokhoz óriási kereskedelmi többletek felhalmozását tette lehetővé. 2008-ra ez az érték már 250 milliárd dollár volt. E többlet ugyanakkor Kína egyes kereskedelmi partnereinél jelent meg hiányként. Mivel az egyensúlytalanság mértéke jelentős volt, az USA-ban és Európában Kínát tették felelőssé az elveszített munkahelyek, a bérek stagnálása miatt, és tisztességtelen versennyel vádolták. Ezek a népszerű narratívák azonban legalább két szempontból tévesek. Alaposabban megvizsgálva látható, hogy az USA külkereskedelmi hiánya és Kína külkereskedelmi többlete között nincs szoros összefüggés: az USA külkereskedelmi hiánya az 1990-es évek végén kezdett el számottevően növekedni, 2005-ben érte el a legmagasabb értéket, ugyanakkor Kína külkereskedelmi többlete 2005-ig nem volt jelentős. A csúcsot 2005 és 2008 között érte el, mellyel párhuzamosan az amerikai külkereskedelmi hiány éppen csökkent. A második pedig, hogy a külkereskedelmi egyenlegek alapvetően multilaterális, nem pedig bilaterális kapcsolatok mentén formálódnak.

A Kína külkereskedelmi gyakorlata, illetve volumene körüli feszültség másik fontos eleme az a (tév) hit, ahogy a renminbi szándékosan alulértékelt azért, hogy támogassa a kínai exportot, ezáltal pedig (tisztességtelen) előnyhöz juttassa Kínát. Kína 1994-ben egy egységes, rögzített árfolyamot állapított meg a renminbire, amely alapvetően inkább felül-, mint alulértékelt volt. A 2001-es WTO-csatlakozás után egyre nagyobb nyomás nehezedett Kínára a renminbi leértékelésére. 2005-ben már a GDP 5%-át tette ki a kereskedelmi többlet, így a fix árfolyamot eltörölve megkezdődött a renminbi felértékelése. A nominális árfolyam folyamatos felértékelése, kiegészülve a növekvő fogyasztói árak, bérek, valamint ingatlanárak hatásaival, 2015-re reálértéken a renminbi 50%-os felértékelődéséhez vezettek, miközben a nominális emelkedés csak 35% volt. Látható, hogy Kína valutatartalékai felhasználásával valójában erősebben tartotta a renminbit, mint amilyen az központi beavatkozás nélkül lett volna. A kínai valuta alulértékeltségéről szóló vélemények tehát teljesen alaptalanok, ráadásul egyre elterjedtebb vélemény, hogy az árfolyamok-

a kína-talány megfejtése

nak a kereskedelem és a világgazdaság integráltsága miatt egyre kisebb szerepe van a kereskedelmi egyenlegek alakításában. Bár az árfolyammal kapcsolatos tévképzetek egyre kevésbé meghatározók Kína megítélésében, a globalizáció negatív hatásaiért (a feldolgozóipari munkahelyek eltűnése, stagnáló bérek stb.) legtöbbször Kínát és a hozzá hasonló gazdaságokat teszik felelőssé. Valójában ez a probléma nem Kína-specifikus: az USA-ban a feldolgozóipari munkahelyek aránya már a második világháború óta, a számuk pedig 1979 óta csökken, miközben érdemi kereskedelmi kapcsolat csak 2000 után alakult ki a két ország között. A probléma az egyes országokon, illetve azok vezetőin bőven túlmutat: a technológiai fejlődés, az alacsony költségű munkaerő, az ipari tevékenységek reallokációja előbb-utóbb a fejlett országok feldolgozóipari munkahelyeinek csökkenését idézték volna elő. Ami miatt a közvélemény mégis Kínához kapcsolja a folyamatot, az az, hogy a folyamat, illetve negatív következményeinek érzékelése nagyjából egybeesett azzal, hogy Kína, valamint Délkelet-Ázsia kereskedelmi többletei jelentősen megugrottak. Kiáramló működőtőke Miközben a külföldi működőtőke beáramlása legalább 30 évre tekint vissza, a kínai tőke kiáramlása nem olyan régi jelenség, geopolitika következményei miatt ugyanakkor kiemelt figyelmet kap. A kifelé irányuló tőkeáramlások a kiáramló befektetésekből és a külföldi segélyekből tevődnek össze. A kiáramló működőtőke volumene 2008-tól kezdett el növekedni, ekkor megduplázódott az előző évhez képest. 2013-ban 100 milliárd dollár értékben ruháztak be kínai vállalatok külföldön, ami a harmadik legnagyobb külföldi befektetővé tette Kínát. 2016ban a valutatartalékok megcsappanása miatt a lendület némileg alábbhagyott, de egyes vélemények szerint 2020-ra Kína már a legnagyobb befektető lehet, külföldi eszközeinek értéke pedig várhatóan megháromszorozódik 6,4 ezer milliárd dollárról 20 ezer milliárd dollárra. A kiáramló működőtőke mellett a külföldi támogatások és a kedvezményes hitelek száma is drámaian megnőtt: a 2001-et követő 10 évben 1,7 milliárd dollárról 189 milliárd dollárra, így Kína az elmúlt

másfél évtizedben a fejlődő országok egyik legfontosabb finanszírozójává vált. Ez több szempontból is aggályokat vet fel elsősorban a geostratégiai következmények miatt, illetve amiatt, hogy aláássa a tradicionális nyugati támogatók, finanszírozók (pl. Világbank) gyakorlatait: Kína ugyanis sokkal rugalmasabban, a segélyezett országok igényeinek jobb megértése mellett biztosít forrásokat. Az is különös, hogy Kína kvázi fejlődő országként biztosít forrásokat, esetenként nála fejlettebb országoknak is. Korábban az ENSZ-szavazatok megvásárlása, ma pedig az erőforrások biztosítása, technológiához való hozzáférés, szövetségesi háló kiépítése, illetve a valutatartalékok diverzifikálása jelentik az elsődleges célt. A nyersanyagok biztosítása által vezérelt segélyek elsősorban Afrikába és Latin-Amerikába, míg a stratégiai célú segélyek inkább Délkelet-Ázsiába és legújabban Közép-Ázsiába irányulnak. 8. K ÍNA HATÁSA A GLOBÁLIS ERŐVISZONYOKRA Deng Xiaoping nemcsak a gazdaságban, de a külpolitikában is határozott, egy határozottan passzív utat jelölt ki Kína számára: az akkori iránymutatás szerint Kína nem nagyhatalom és nem is kíván azzá válni, felemelkedése békés, amely nem veszélyezteti a szomszédjait, és amelyből az egész világ profitál. 2013-ban azonban egy éles váltás következett. Kína régi nagyságának visszaállítása érdekében Xi egy aktív, fókuszált, stratégiai külpolitikát hirdetett, amely kiaknázza Kína jelentősen megnövekedett erőforrásait az ún. Kínai Álom elérése érdekében. A megvalósítás eszközei széles spektrumon mozognak: az olyan „softabb” eszközöktől, mint az export és a külföldi befektetések növelése (ld. 7. fejezet), a renminbi nemzetköziesítése, illetve infrastruktúrafejlesztések finanszírozása, kivitelezése (OBOR), az olyan „keményebbekig”, mint a dél-kínai-tengeri területi vitákban mutatott asszertivitás. A renminbi nemzetköziesítése is ebbe a sorba illeszkedik. E folyamat legjelentősebb mérföldköve az volt, hogy a sikeres lobbinak köszönhetően 2015 óta már a különleges lehívási jogok valutakosarában is benne van a kínai pénz. Ugyanakkor jelenleg még több olyan tényező van, amely megakadályozza, hogy a renminbi valóban be tudja tölteni a világvaluta szerepét. A renminbi teljes konvertibilitásának megterem-

tésével ugyanis Kínának fel kellene adni az árfolyama feletti kontrollt is. Amennyiben Kína ebben az USA példáját követné, vagy óriási kereskedelmi hiányt kellene kialakítania, vagy külföldi segélyeken keresztül kellene könnyen hozzáférhetővé tenni azt (Marshall-segély). Ezek egyike sem valószínű, így a szerző szerint a renminbi évekre vagy évtizedekre van attól, hogy valódi alternatívája legyen az USA dollárnak. Miért erőltetik mégis a valuta nemzetköziesítését, ha nem érhetők tetten az egyértelmű gazdasági előnyei? A technokraták számára ez tulajdonképpen egy „trójai faló” a pénzügyi rendszer rendkívül sürgető reformjában. A politikai vezetés számára pedig azért fontos, mert

átalakulásától, mások az alacsony minőségű és árú kínai áruk dömpingjétől félnek, Törökországnak és Indiának pedig biztonságpolitikai aggályaik vannak a kezdeményezéssel kapcsolatban.

ezzel csökkenthető Kína sérülékenysége a globális pénzügyi rendszerrel szemben, amelyet Amerika hajlamos a saját diplomáciai céljainak elérése érdekében manipulálni (a piac által alakított árfolyam miatt azonban növeli is a sérülékenységet – a szerk.). Tehát a renminbi nemzetköziesítése inkább biztonságpolitikai, semmint gazdasági indíttatású célkitűzés a szerző szerint.

Az sem segít ebben, hogy Kína sok esetben valóban nem nyílt és tiszta lapokkal játszik a kereskedelem, a külföldi befektetések vagy a legutóbbi vádak szerint a kiberbiztonság terén. A szerző szerint azonban kérdéses, hogy érdemes-e ebbe energiát fektetnie Kínának, hiszen legfontosabb érdekeinek védelme jelenleg kiemelt cél (pl. területi viták a Dél-kínai-tengeren), az ezekkel kapcsolatos ellenszenvet pedig a soft power sem képes ellensúlyozni. Kína stratégiáját igazolja az is, hogy negatív megítélése ellenére úgy tűnik, hogy a gazdasági és stratégiai érdekeit is képes érvényesíteni, hiszen több USA-szövetséges országot is sikerült beléptetnie a AIIB-be.

Kína külpolitikai stratégiájának talán legtöbb figyelmet kapó eleme az OBOR (One Belt One Road) kezdeményezés, amely nagyvolumenű és földrajzilag is kiterjedt infrastruktúra-fejlesztéseket, illetve az ezt lehetővé tevő pénzügyi eszközöket és nemzetközi intézményeket (Asian Infrastructure Investment Bank) összefogó koncepció. A kezdeményezés abból az általános felismerésből jött létre, hogy Ázsiában 2009 és 2020 között kb. 8000 milliárd dollárnyi infrastruktúra-fejlesztésre van szükség. Kína számára azért is fontos a kezdeményezés, mert ennek segítségével diverzifikálni tudja az alacsony kamatozású amerikai és európai államkötvényekben álló devizatartalékát, másrészről pedig lehetőséget biztosít az infrastruktúra-fejlesztés terén szerzett tapasztalat, valamint az elmúlt évtizedben kialakult ipari túlkapacitások felhasználására is. Kína számára fontos, hogy külpolitikai startégiáját, ezen belül az OBOR-t úgy pozícionálja, hogy annak elsődleges célja szomszédjaival, valamint Ázsián és a Közel-Keleten keresztül Európával fennálló kapcsolatainak megerősítése, illetve az érintett szereplők gazdaságának integrálása azáltal, hogy a saját és a többi résztvevő fejlődését összekapcsolja. Pénzzel és barátságos retorikával ugyanakkor nem lehet szimpátiát vásárolni, így a kezdeményezés nem aratott mindenhol osztatlanan sikert: egyes érintettek a szuverenitásuk csorbulásától, befolyási övezetek

Ezeknek az aggályoknak az enyhítésében sokat segíthetne az ún. soft power, melynek terén azonban Kína helyzete igen kedvezőtlen. Amennyiben egy ország vezetői és lakói nem vonzóak mások számára, akkor az intézkedései, lépései is kevés támogatást kapnak. Az elmúlt időszakban fokozódott a nyilvános diskurzus és az etnikai feszültségek elnyomása, a külföldi civil szervezetek, valamint az internet korlátozása, ami összeségében negatív képet fest Kínáról.

Kína, illetve Kína felemelkedése jelentősen eltér attól a modelltől, amit sztenderdnek tekinthetünk. Az első fejlődő ország, amely nagyhatalommá vált, de ezt a nagyhatalmi státuszt több szempontból is azelőtt érte el, mielőtt arra érett lett volna. A szerző ezért Kínát egy újfajta nagyhatalomként aposztrofálja. · Egy újfajta abból a szempontból, hogy lakossága

azelőtt öregedik meg, mielőtt a gazdag státuszt elérné; 2030-ra még csak a lakosság 10%-a fog a globális jövedelmek top decilisébe tartozni, miközben az USA-ban vagy Európában ez az érték 90%. · Fejlődése is atipikusnak tekinthető, ugyanis nem lineáris ívet követ: Kína három évtizednyi kétszámjegyű növekedés után még mindig csak a 200 évvel ezelőtti részesedésének felét érte el globális kibocsátásból. · Egy újfajta abból a szempontból is, hogy gazdasági teljesítőképessége nem áll arányban az ország érdekérvényesítési, illetve manőverezési képességével az érzékeny nemzetközi ügyekben. Soft powere és a szövetségesi hálója is gyenge, ami akadályozza a megfelelő nemzetközi szerepének

a kína-talány megfejtése

megtalálását is. A „normális” nagyhatalommá válását továbbá belső társadalmi-gazdasági problémái is nehezítik. A szerző – meglehetősen általános – javaslatokat is tesz Kína felemelkedésének értelmezésére és kezelésére. Véleménye szerint, bár Kína felemelkedése és érdekeinek egyre aktívabb érvényesítése nem különbözik más nagyhatalmak gyakorlatától, mégis ellenérzéseket szül. Ideális esetben Kínát nem egy elszigetelendő fenyegetésként kellene érzékelni, hanem egy olyan stratégiai versenytársnak, aki fontos szerepet játszhat bizonyos globális, nemzetközi feszültségek kezelésében. A Nyugatnak e tekintetben két választása van: nagyobb szerepet és beleszólást biztosít Kínának ezek-

ben a kérdésekben, vagy pedig keményebb hangot üt meg, mintegy válaszlépésként Kína egyre agres�szívabb attitűdjére. A kollaboratív megközelítés ugyanakkor nagyobb nyitottságot igényel mindkét fél (Nyugat/USA, Kína) részéről. A szerző szerint elsősorban a kevesebb feszültséget generáló kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére kellene koncentrálniuk a feleknek. Megjegyzi, hogy ezzel párhuzamosan Kínának is el kell mozdulni a „fair play” irányába. A regionális nézeteltérések, területi viták rendezésében is a fókusz szűkítését javasolja a szerző: először csak kisebb, a bizalomépítést szolgáló lépéseket kell tenni. Ezekben a regionális vitákban az USA-nak el kell kerülnie az egyik vagy másik fél melletti elköteleződést, illetve a provokatív lépések megtételét. Kínának pedig fel kell ismernie, hogy a viták rendezéséhez a szereplők szélesebb körű bevonására van szükség.

a kína-talány megfejtése top10 üzenet 1. K ína gazdasági folyamatainak leírására a konvencionális közgazdasági elméletek és narratívák nem alkalmasak. Ennek alapvetően két oka van, melyek az érzelmi tényezőkkel kiegészülve Kína gazdaságának teljes félreértelmezéséhez és félreinterpretálásához vezetnek. Az egyik a megfelelő elemzési keretrendszer hiánya, a másik pedig az ország mérete és regionális diverzitása, amely miatt nehéz a helyes következtetések levonása; a területi és térbeli tényezők ugyanis olyan irányban és mértékben befolyásolják a gazdasági folyamatokat, amelyet a klasszikus makroökonómiai indikátorok csak korlátozottan tudnak megragadni. 2. Kína külső megítélését alapvetően három tényező határozza meg: a gazdasági teljesítőképessége, illetve a globális gazdaságban betöltött szerepe, a változó kül- és biztonságpolitikai aktivitása, valamint a(z) (ideológiai) nézőpont. 3. A Kína gazdasági felemelkedését eredményező, Deng Xiaoping által elindított reformok és nyomukban lezajló gazdasági átalakulások két markáns eleme; a területileg szándékoltan differenciált, illetve koncentrált fejlesztés/fejlődés, illetve a bankrendszerre támaszkodó finanszírozás máig ható egyensúlytalanságokat és problémákat generáltak a kínai gazdaságban. 4. Kína adósságproblémája valóban komoly, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos félelmek eltúlzottak. Aggodalomra az adósságállomány elmúlt 7–8 évben tapasztalt, globális összehasonlításban is jelentős mértékű növekedése ad okot, miközben a GDP-arányos államadósság alapján továbbra is csak a középmezőnyben helyezkedik el. A változás legnagyobb része azonban megmagyarázható a hitelfinanszírozás kiterjedésével, valamint a magántulajdonban lévő ingatlanpiac felemelkedésével. Az adósság növekedése éppen ezért addig nem jelent problémát, ameddig az ingatlanárak jelenlegi szintje fenntartható. 5. Széles körben elterjedt nézet, hogy Kína növekedése mind belsőleg, mind külsőleg kiegyensúlyozatlan. A belső egyensúlytalanság jele a fogyasztás szokatlanul alacsony, illetve a beruházások szokatlanul magas részesedése a GDP-ből. A külső egyensúlytalanságot a külkereskedelmi

többlete jelenti, amely bár azóta számottevően mérséklődött, a 2000-es évek közepén-végén a 10%-ot is elérte, és amely potenciálisan destabilizáló hatással lehet a kereskedelmi partnerekre, különösen az USA-ra és Európára. 6. A szerző egyedülálló módon az urbanizáció szerepét hangsúlyozza a külső és belső egyensúlytalanságok kialakulásában; egy általánosan sikeres növekedési folyamat elkerülhetetlen melléktermékeként látja őket, amelyek visszatükrözik a gyors urbanizációt és a termelés regionális specializációját. 7. A korrupció sajátos, az általánosan elfogadott narratívától gyökeresen eltérő szerepet játszott Kína gazdaságában; nem akadályozta, hanem ösztönözte a növekedését, a gazdasági fejlődéssel pedig nem csökkent, hanem nőtt a szerepe. 8. A korrupció legnagyobb része abból fakad, hogy az állam kontrollálja az erőforrásokat, ami a köztes szereplők számára lehetőséget nyújt arra, hogy befolyásolják a felhasználásukat. Ezért a korrupció visszaszorítására tett kísérletek sikere végső soron azon múlik, hogy a vezetés engedi-e, hogy a piac váljon az erőforrások elosztásának elsődleges erejévé. 9. 2013-ban éles váltás következett be a Kínát addig jellemző passzív külpolitikában. Kína régi nagyságának visszaállítása érdekében Xi egy aktív, fókuszált, stratégiai külpolitikát hirdetett, amely kiaknázza Kína jelentősen megnövekedett erőforrásait. A megvalósítás eszközei széles spektrumon mozognak: az olyan „softabb” eszközöktől, mint az export és a külföldi befektetések növelése, a renminbi nemzetköziesítése, illetve infrastruktúra-fejlesztések finanszírozása, kivitelezése (OBOR), az olyan „keményebbekig”, mint a dél-kínai-tengeri területi vitákban mutatott asszertivitás. 10. Kína egy új nagyhatalom, hiszen az első fejlődő ország, amely nagyhatalommá vált, de ezt a nagyhatalmi státuszt több szempontból is azelőtt érte el, mielőtt arra érett lett volna; lakossága azelőtt öregedik meg, mielőtt a gazdag státuszt elérné, a gazdasági teljesítőképessége pedig nem áll arányban az ország érdekérvényesítési, illetve manőverezési képességével. 63

Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája

Sophia Kalantzakos

Bár Kína adottságaiból és gazdaságának méretéből adódóan nyersanyagok behozatalára szorul, a ritkaföldfémek bányászatában és kohászatában nagy versenyelőnyre tett szert a globális piacon. Sophia Kalantzakos könyve a ritkaföldfémek globális ellátási láncában monopóliumot szerző Kína esettanulmányán keresztül mutatja be, hogyan állíthatók gazdasági eszközök geopolitikai célok szolgálatába. A nyersanyagok ellenőrzése és a háborítatlan ellátás fenntartása a szerző által bemutatott történelmi példákban is kulcsfontosságú volt, ám a kínai állam gazdasági szerepvállalása új kihívások elé állította a globális gazdaság többi állami szereplőjét.

Ritkaföldfémek és Kína elsősége 2010-ben, az ún. halászhajó-incidens következtében ismét kiéleződött a Senkaku/Diaoyu szigetvita Japán és Kína között. Egy kínai halászhajó ütközött a japán parti őrség hajóival, amiben a japán fél szándékosságot sejtett. Japánban letartóztatták a kínai kapitányt, ami Kínában hatalmas felzúdulást és nacionalista tüntetéshullámot váltott ki. Sophia Kalantzakos ebből a helyzetből kiindulva veszi szemügyre a geopolitikai konfliktus gazdasági következményeit. A válság következtében olyan mértékben megromlott a két ország közötti kapcsolat, hogy 2010-ben Kína leállította a ritkaföldfémexportot Japán felé. Az elektronikaipar számára elengedhetetlen nyersanyagokhoz való hozzáférés korlátozása rámutatott a kínai kézben lévő ellátási lánc nemzetközi kockázataira. Emellett 2010-ben nagy esés következett be a kínai ritkaföldfémkivitelben, hiszen az ország 2006 óta folyamatosan csökkentette az anyagokra vonatkozó exportkvótáját, aminek hatása a 2010-es áremelésben világszerte jelentkezett. A ritkaföldfémek jelentősége immár túlnyúlik a bányászati és elektronikai ágazatokon, hiszen egyre szélesebb körben kerülnek felhasználásra. A ritkaföldfémek je-

lenleg pótolhatatlan nyersanyagok az elektronikaipar és a megújuló energiatermelés számára, így mára a közbeszéd és a nemzetközi politikai versengés és tárgyalások részévé váltak. A könyv időszerűségét adja, hogy egy hasonló folyamatot követ végig, mint amit a jelenlegi kínai–amerikai kereskedelmi viták során láthatunk. Kalantzakos a ritkaföldfémek esettanulmányán keresztül mutatja be a kínai állam gazdasági eszközökön keresztül történő világpolitikai beavatkozását (economic statecraft). A könyv kísérletet tesz a kínai geopolitikai törekvések és a gazdasági eszközök kapcsolatának feltérképezésére, ami a jelenleg eszkalálódó kínai–amerikai kereskedelmi háború jobb megértéséhez és fejleményeinek előrejelzéséhez is támpontul szolgálhat. Ritkaföldfémek: Válság folyamatban Az utóbbi években a ritkaföldfémek jelentősége széles körben ismertté vált, hiszen szerepük fontosból „kritikussá” vált. Kína egyike a maroknyi országnak, amelyek a ritkaföldfémek bányái és feldolgozása felett rendelkeznek. Versenytársaival szemben Kína előnye, hogy mind az erőforrások, bányák, mind pedig a technológia

felett rendelkezik, így a teljes ellátási lánc az ellenőrzése alatt van. Emellett az ország erős pozícióját piaci részesedésének védelméhez is felhasználja: a kínai exportkvótákat 2006 óta évről évre csökkentették, így a ritkaföldfémek világpiaci ára drasztikus emelkedésnek indult. A könyv fő témája az erőforrásverseny, mint esettanulmány a nemzetközi kapcsolatok elméleteinek vizsgálatához, különös tekintettel az ún. „economic statecraft” elméletére. A szerző fő célja, hogy bemutassa a fent említett válsághelyzet kialakulását, eszkalálódását és feloldását, ami a létfontosságú erőforrások feltételezett hiányához és jelentős geopolitikai mérlegelésekhez vezetett. A négy fő fejezetre tagolt könyv bemutatja az általános elméleti vitákat, amelyek ma meghatározóak a politikatudományban az erőforrásverseny, a nyersanyagok szűkös hozzáférhetősége és a gazdasági eszközök geopolitikai célokra történő kiaknázása kapcsán. Kalantzakos az esettanulmány alapját képező ritkaföldfémek kiterjedt használatáról, technikai fejlődésre gyakorolt hatásáról és a földfémek tulajdonságairól, valamint az ezt kihasználó iparágakról is részletesen beszámol. A könyv két történelmi analógia kapcsán ad kontextust a nyersanyagok gazdasági életen túlnyúló történelmi jelentőségével kapcsolatban. A só és a kőolaj stratégiai, védelmi alkalmazásai, technológiai fejlődésben betöltött szerepe párhuzamot képez a ritkaföldfémek felhasználásával.

Végül Kalantzakos az analógiákra felépítve elemzi Kína útját a kezdetektől a mára kialakult világszintű monopolhelyzetig, ami az ellátási lánc minden pontjára érvényes. A szerző értékeli a válság folyamatát, valamint a demokráciák által a kínai állam központosított gazdasági vezetéséből adódó nemzetközi következményekre adott válaszát. Erőforrásverseny, az ásványi anyagok szűkössége és gazdasági államvezetés A globális gazdaság számára merőben új helyzetet teremtett Kína rohamos fejlődése, ami komoly vitákhoz vezetett. A 2010-es ritkaföldfémválság rámutatott arra, hogy a korábban a technológiára korlátozódó kérdések hamar gazdaságpolitikai jelleget ölthetnek. Itt került szóba először az ún. „economic statecraft” alkalmazása, ami az állam által mozgósítható gazdasági eszközök politikai vagy egyéb célok érdekében való felhasználását jelenti. Több eszközön keresztül is alkalmazható, így bojkottok, embargók, vámkorlátozások, feketelisták, valamint export- és importkvóták által. A könyv esetében az „economic statecraft” az erőforrásokhoz való hozzáférés korlátozásában érhető tetten. A szakirodalomban az erőforrásokért folytatott versengés kétféle szemszögből értelmezhető. A fix készlet paradigma és az ún. lehetőség-költség paradigma képviselői kiélezett vitát folytattak egymással, hiszen míg az előbbi az ásványi nyersanyagokat végesnek és kimeríthetőnek tartja, az utóbbi szerint szűkösség ese-

Az író: Sopjia Kalantzakos könyvbemutatója Bölcs várban

tén az árak emelkednek, mielőtt ténylegesen kifogyna a nyersanyag, ezért megéri technológiai fejlesztésbe kezdeni, újrahasznosítás és helyettesítés céljából is. Ma azonban nem csupán azért alakul ki az erőforrások szűkössége, mert elfogynának a készletek, hanem mert a kormányok különböző okok miatt mesterséges hiányállapotot vagy az ellátási láncok megszakítását idézhetik elő. Kalantzakos szerint az erőforrásokért folytatott verseny és a fenyegető hiányállapot arra ösztönözte a fejlett államokat, hogy fejlődő országokban szerezzenek bányászati jogot. Ebből következik, hogy a gazdasági kérdés geopolitikai jellegűvé vált, ezért vált indokolttá az „economic statecraft” eszközeinek alkalmazása. A könyv részletesen bemutatja, hogy a válságban milyen szerepet játszott az, hogy az USA, Japán és az Európai Unió hogyan értelmezték Kína helyzetét, a második világháború utáni világrendben betöltött szerepét. Kína nem vett részt a háború utáni világrend kialakításában, jelentős szereplővé is csak az 1970-es években vált. Az USA Ázsia–Csendes-óceán térségi politikája az erőviszonyok átrendeződésének eredménye volt, mind a „pivot” és a „rebalance” politikája, mind pedig

a mai adminisztráció aktív Ázsia-politikája. Az ország kelet-ázsiai szövetségesei is szorgalmazzák a Kínával szembeni asszertív fellépést. Japán felelt a második világháborút követően a térség stabilitásáért. A „japán csoda” következtében meghatározó regionális erővé vált, ezt azonban az „elvesztett évtized” és Kína felemelkedése is aláásták. Japán kiegyensúlyozó pozíciója Kínával szemben egyre gyengül, amire a szigetviták kiújulása is rámutatott. Az Európai Unió már a 90-es években stratégiai célkitűzéseket fogalmazott meg Kínával fenntartott kapcsolatában. Az EU multilaterális platformokon keresztül építene együttműködéseket gazdasági és stratégiai érdekeinek maximalizálására. Kína így közvetve nagy hatással volt a világrend fejlődésére, amelyben különösen nagy szerepet játszott a fejlődő államokkal fenntartott viszony és a bilaterális partnerségi törekvések erőforrásgazdag államokkal. Kína legfontosabb nemzeti érdeke azonban a békés nemzetközi környezet fenntartása, az elszigetelődés elkerülése, a nyersanyagokhoz és piacokhoz való hozzáférés biztosítása, valamint egy multipoláris világrend előmozdítása. Méretéből, gazdasági és katonai erejéből adódóan viszont szomszédjai nem érzik teljes

Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája

biztonságban magukat, valamint a többi nagyhatalom is szükségesnek tartja szemmel tartani Kína lépéseit, így az „economic statecraft” alkalmazását is.

nére előfordulásuk nem ritka, számos kőzet és ásvány tartalmazza ezeket az elemeket, azonban alacsony koncentrációban, így kihívást jelent gazdaságos bányászatuk.

Mik azok a ritkaföldfémek? A geopolitikai háttér után a második fejezet részletesen számot ad a ritkaföldfémelemek előfordulásáról, kinyerési és felhasználási módjairól. Kalantzakos részletekbe menően ír a geokémiai és technológiai háttérről, ami szokatlan egy alapvetően társadalomtudományra koncentráló könyvben. Ennek ellenére különleges és előremutató a természet- és társadalomtudományok egymást támogató ötvözése, ami elengedhetetlen az ok-okozati kapcsolatok átlátásához. Bár gyakran szó esik a ritkaföldfémek kritikus szerepéről, Kalantzakos részletes leírása segít megérteni ezen anyagok felhasználási módjait. Az információs technológia térnyerésével, a mobilizáció és az energiatechnológia fejlődésével egyre szélesebb körben került sor a ritkaföldfémelemek felhasználására. A könnyű és nehéz ritkaföldfémek közül az utóbbiak értékesebbek és nehezebben hozzáférhetők, ezért egy bányászati projekt értékét a nehéz ritkaföldfémek mennyisége határozza meg. Nevük elle-

A könyv által felhasznált statisztikák alapján 2006 és 2016 között Kína, Ausztrália és az USA közül a kelet-ázsiai ország rendelkezett a legnagyobb tartalékok felett, míg a szintén jelentős termelő Egyesült Államok 2014-ben átszámította készleteit, amelyek alapján valójában jóval kevesebb földfémhez juthatnak hozzá, mint akár 2013-ban. 1948-ig India és Brazília exportálta a legtöbb ritkaföldfémet, viszont az 1953-ban megnyílt kaliforniai Mountain Pass bánya egészen a 80-as évekig uralta a piacot. A 2000-es évek elejére viszont az USA már a ritkaföldfémek 90%-át Kínából importálta. Az egyes ritkaföldfémek szétválasztásuk után egyedi fizikai – elektromos, mágneses, optikai, katalitikus – tulajdonságaik értékessé teszik ezeket a védelmi rendszerekben, megújuló energiatermelésben és elektronikaiparban történő alkalmazásra. A felhasználás két alapvető módja, hogy egyes anyagokban támogató szerepet töltenek be, valamint egyes termékek ös�szetevői. Az előbbi alkalmazásra példa az autóipari

kibocsátás csökkentésében, TV-képernyők, monitorok és szilikonchipek csiszolásánál való használat, míg az utóbbiakat üvegadalékok, tartós mágnesek, energiatárolók gyártásánál is felhasználják. Közvetve a védelmi iparban jelentős a felhasználásuk, ami stratégiai céllá emeli a háborítatlan ellátást. Bár rendkívül nagy szerepe van a megújuló energia technológiáiban, a ritkaföldfém kitermelésének legnagyobb veszélye és hátránya a környezet degradációja. A megengedőbb kínai szabályozás, ami sokáig garantálni tudta a versenyképes alacsony árakat, számos környezeti problémához vezetett az országban. Ez a későbbiekben akár hivatkozási alapot is nyújthat a korlátozott termelésre és exportra, ami viszont a globális piac árain is érzékelhető lesz. A ritkaföldfémekre előreláthatólag a következő pár évtizedben nem lesz használható alternatíva. Ennek következtében Kína jelentősége még inkább növekedni fog a világpiacon, annál is inkább, mivel az ország ellenőrzése alatt áll a teljes ellátási lánc, beleértve a bányászattól a kohászaton át a gyártásig. Só és kőolaj A világtörténelem során több olyan nyersanyag létezett, amelyeknek birtoklása, ellenőrzése és adóztatása stratégiai fontosságúvá lépett elő. Bár a technológiai fejlődés több esetben háttérbe szorította a régen pótolhatatlan anyagokat, az út, amit bejártak,

hasonló lehet a ritkaföldfémek mai történetéhez. Ezért vonultat fel két példát Kalantzakos, a sót és a kőolajat. A két nyersanyag a ritkaföldfémekhez hasonlóan Kína történelmében is nagy szerepet játszott. A só kínai vonatkozásai rendkívül jól dokumentáltak, ugyanis már Kr. e. 2000-ből vannak írásos emlékek a só adóztatásáról, ami az állam egyik fő bevételforrása volt. A sóellátás biztosítására, adóztatására, kereskedelmére már ekkor rendszereket dolgoztak ki, valamint a technológiai fejlődés középpontjában is ez az anyag állt. A Kr. e. 1. században előtérbe került a sóbevételek védelmi szerepe, ami azonban ellentétben állt a konfuciánus etikával, ennek megfelelően különböző sópolitikák váltották egymást. A só szerepe a hadászatban a puskapor feltalálásával nőtt meg: a salétrom használatával előállított robbanókeverék a kínai kultúra egyik legnagyobb vívmánya lett. Ezenkívül számos kultúra használta a sót; a római birodalomépítésben is fontos szerepe volt, különösen az élelmiszer-tartósítás miatt: a sózott hal számos tengerparti terület legfontosabb árucikke volt. A sózott halhoz egyenletes sóellátásra volt szükség, melynek biztosítása harcokhoz vezetett. A tartósított élelmiszerek a hosszabb háborúk elengedhetetlen kellékei voltak: a sóban tartósított halak és húsok képezték a katonák ellátmányának alapját, így biztosításuk stratégiai fontosságú volt.

Kína és a ritkaföldfémek geopolitikája

Új tartósítási technikák – mint a konzervtechnológia és a gyorsfagyasztás – miatt a só elveszítette stratégiai szerepét. A katonák ellátását új eszközökkel oldották meg, így a korábbi gazdasági érdekeltségek teljesen átalakultak. A só példája jól mutatja, hogy egy korábban szűkösnek és pótolhatatlannak ítélt nyersanyag a technológiai fejlődés során hogyan válhat egyszerű árucikké. Kalantzakos szerint fennáll annak a lehetősége is, hogy idővel a ma konfliktusokat okozó nyersanyagok hasonlóképpen pótolhatóvá válnak. A kőolaj példája eltér a fent említett analógiától, hiszen a mai napig jelentős energiaforrásnak számít. Az innovációs tézis is megkérdőjelezhetővé válik az olaj alapján, hiszen nem lett teljesen helyettesíthető, vagy pedig nem gazdaságos a helyettesítése. Ennek ellenére a klímaváltozás új megoldásokra ösztönzi az energiaipart, így juthat egyre nagyobb szerep a ritkaföldfémeknek. A kőolaj példája párhuzamot szolgáltat arra, hogy bizonyos stratégiai nyersanyagoknak nem csupán gazdasági, hanem politikai-biztonsági vonatkozásaik is vannak. Számos nemzetközi konfliktus és polgárháború alakult ki az olaj mentén, a korábbi nyersanyagokhoz képest viszont az olajválságok kialakulása hozott újat a nemzetközi politika nyersanyagokra adott válaszaiban. Az OPEC megalakulásával a tagországok nagy hatalomra tettek szert az olajforrások birtoklása révén, ami az olajválságok alatt vált nyilvánvalóvá és a világ nagy része számára fájdalmassá. A válságok során az olajfogyasztó országok közös stratégiájának hiánya szembetűnővé vált, ami egy nemzetközi rezsim, az

International Energy Agency létrehozását indokolta. Azonban ezután is gyakran használták geopolitikai célok érdekében az olaj- és földgázkészleteket. Kína az 1990-es évek óta egy „kifelé tekintő olajgazdaság”, mára pedig a világ legnagyobb energia- és olajfogyasztójává vált, ami a központi irányítású olajpolitika számára kihívásokat teremt. Az energiaszektor állami vállalatai leginkább a készletek diverzifikálásán dolgoznak. A State Energy Administration központilag szabályozza az ország energiakereskedelmét, Kalantzakos pedig megjegyzi, hogy a vállalatok menedzsmentjét a Kínai Kommunista Párt és a Politburo jóváhagyásával jelölik ki. Az 1990-es évektől kezdve Latin-Amerikában és Afrikában vásároltak olajlelőhelyeket kínai állami cégek, így biztosítva a hosszú távú ellátást. Emellett Iránnal kezdtek jó kapcsolatokat kialakítani egy újabb ellátási lánc kiépítése érdekében. A kínai olajstratégia rámutat arra, hogy Kína hogyan tekint a stratégiai erőforrásokra, s ennek következtében milyen szerepet tölthetnek be a ritkaföldfémek a megújuló energia térnyerésével. Hogyan jutott Kína a ritkaföldfém iparág vezető szerepéhez? Kínában viszonylag hamar felismerték a ritkaföldfémek stratégiai jelentőségét. 1926-ban a belső-mongóliai Bayan Oboban találtak nagyobb készleteket, ami a mai napig a világ egyik legnagyobb lelőhelyeként van számon tartva. 1990-ben a kínai kormány „védett és stratégiai ásvánnyá” nyilvánította a ritkaföldfémeket tartalmazó ásványokat, amelyeket így csak kínai céggel együtt létrehozott vegyesvállalatok

keretein belül bányászhatnak és dolgozhatnak fel külföldi befektetők. Kína központilag irányított stratégiát dolgozott ki a ritkaföldfémekhez kapcsolódó gyártási, kohászati és kereskedelmi folyamatok ellenőrzésére, egyre jobban magához vonva a globális ellátási lánc feletti ellenőrzést. Az állami tulajdonú vállalatokon keresztül külföldi területek fejlesztésével, felvásárlásával próbálták biztosítani monopolhelyzetüket, ami végső soron elengedhetetlen az ország egyre növekvő és diverzifikált energiaigényének biztosításához. A ritkaföldfémek ellátási láncán Kína először a mágnesek piacát vette célba. Az amerikai és japán mágnesek szabadalmainak lejárta után a kínai cégek hamar beléptek a piacra, ami ellenszenvet váltott ki a világpiacon, különösen e mágnesek katonai célú felhasználása miatt. A kínai cégek lépése viszont érthető, hiszen annak ellenére, hogy japán kézben vannak a szabadalmak, a termelés 90%-át Kína adja. A lelőhelyek terén a világszintű terjeszkedésre példa volt az amerikai Mountain Pass és az ausztráliai Mount Weld bányáinak felvásárlására tett kísérlet, amelyek tiltakozást váltottak ki az érintett országokból, s végül sikertelenek voltak. Ha azonban sikerült volna a felvásárlás, az Kína de facto monopóliumát jelentette volna. A kínai állam az erőforrások nagy részének birtoklása ellenére úgy vélte, hogy a ritkaföldfémek ára nem tükrözi az anyagok ritkaságát és a környezeti károkat. Mindezek együttvéve a kínai állam gazdasági eszközökkel való beavatkozásához vezettek. A kínai állam folyamatosan vezetett be kvótákat, kezdve a 2006-os gyártási, majd a 2010-es olvasztási és szétválasztási kvótával. Az exportkvótát azonban 2015-ben a WTO szabályozása miatt megszüntették. A kvóták elosztására jellemző, hogy olyan cégek kapnak nagyobb részt a kvótákból, amelyek megpróbálnak jobban megfelelni a környezeti előírásoknak. A kínai gazdasági eszközökkel végzett stratégiára a nemzetközi piac többi főbb érdekeltje, Japán, az USA és az EU különböző válaszlépéseket tett. Több módon is próbáltak nyomást gyakorolni az ázsiai országra: hazai lépéseket tettek, panaszt tettek a WTO-nál, valamint trilaterális egyeztetésekbe kezdtek. Az USA-ban Kína merkantilista intézkedései csalódottságot is hoztak a globalizációval kapcsolatban. A nyitott világgazdaságtól várt szocializáló hatás nem hozta meg a várt eredményeket, így Kína nem csatlakozott a liberális demokráciákhoz. A kínai állam gazdasági eszközökkel szerzett befolyása egyenesen az amerikai gazdasági és biztonsági érdekeket veszélyeztette.

Ennek legfőbb indoka, hogy a legtöbb modern védelmi rendszerben ritkaföldfémeket használnak, melyeknek beszerzése az amerikai esetben is jórészt Kínából történt. A kvóták bevezetése után az USA-ban felmérték a hazai előállítás lehetőségeit, a kitermelés és az előállítás azonban nehéznek és költségesnek bizonyult, nem beszélve az időfaktorról. Az amerikai törvényhozásban számos javaslatot nyújtottak be a kínai túlsúly elleni szabályozásra, például a nem-NATO országok kizárása a ritkaföldfémek beszerzéséből, ám ezek nem jutottak el a megvalósításig. 2012-ben a kínai napelemekre vetettek ki vámokat, amit a kínai cégeknek juttatott állami támogatással indokoltak. Az amerikai fél aszerint szabta meg a vámtöbblet mértékét, hogy a feltételezések szerint mennyi állami támogatásban részesült az adott cég. A belföldi válaszlépéseken kívül a nemzetközi színtéren trilaterális együttműködésbe kezdtek az érintett országok, valamint bepanaszolták Kínát a WTO-nál. Az első megoldás főként nemzetközi workshopok formájában zajlott, amelyeket eleinte széles körű érdeklődés fogadott. A válság lecsengésével viszont a lehetőségek egyeztetésének e fóruma háttérbe szorult. A WTO-nál tett feljelentés maga is az economic statecraft alkalmazása volt, hiszen egy gazdasági vitákra létrehozott platformot használtak fel politikai célokra. Kína végül elvesztette a WTO előtt a vitát, valamint elutasították az ország fellebbezését is 2015-ben. Erre azonban csupán akkor került sor, amikor a válság legnagyobb hullámai elültek, és azt sem szavatolja, hogy Kína ne használná a továbbiakban is gazdasági eszközeit geopolitikai céljainak elérésére. ÖSSZEFOGLALÁS Kalantzakos összegzésül megállapítja, hogy Kína nem csupán gazdasági, hanem geopolitikai célokra is felhasználja ritkaföldfém-monopóliumát. A szerző szerint a nyugati demokráciák nem léptek fel az állami irányítású kapitalizmussal szemben, bár erőteljesebb beavatkozásra lett volna szükség az iparágban. A demokráciák alulbecsülték a válság jelentőségét és következményeit, nem alakítottak ki egy védekezési mechanizmust. Az autonóm ellátási láncok kialakítása nélkül a globalizációs elméletek és a szabadpiacba vetett hit csupán hamis biztonságérzetet keltenek a nyugati országokban. A könyv fő témájául szolgáló ritkaföldfémek önmagukban is releváns kérdéseket vetnek fel a jövő legfontosabb nyersanyagai és elérhetőségük kapcsán, ám Kína szerepe még inkább aktuálissá teszi a művet.

KÍNA ÉS A RITKAFÖLDFÉMEK GEOPOLITIKÁJA TOP10 ÜZENET

1. A nyersanyagok ellenőrzése és a háborítatlan ellátás fenntartása a történelem során mindig kiemelkedő célja volt a nemzeteknek, ám a kínai állam egyre növekvő gazdasági szerepvállalása új kihívások elé állította a globális gazdaság többi állami szereplőjét. 2. A ritkaföldfémek jelentősége immár túlnyúlik a bányászati és elektronikai ágazatokon, hiszen egyre szélesebb körben kerülnek felhasználásra. A ritkaföldfémek jelenleg pótolhatatlan nyersanyagok az elektronikaipar és a megújuló energiatermelés számára, így mára a közbeszéd és a nemzetközi politikai versengés és tárgyalások részévé váltak. 3. A ritkaföldfémek önmagukban is releváns kérdéseket vetnek fel a globális erőforrás-versenyben a jövő legfontosabb nyersanyagai és elérhetőségük kapcsán, a ritkaföldfémek bányái és feldolgozása felett csupán maroknyi ország rendelkezik (Kína, Ausztrália és az USA közül a kelet-ázsiai ország rendelkezett a legnagyobb tartalékok felett, a 2000-es évek elejére viszont az USA már a ritkaföldfémek 90%át Kínából importálta). 4. A ritkaföldfémek ellátási lánca nagy arányban kínai kézben van, mind az erőforrások, bányák, mind pedig a technológia felett rendelkezik, ami növekvő geopolitikai kockázatokat jelent. 5. Kína nem csupán gazdasági, hanem geopolitikai célokra is felhasználja a ritkaföldfém monopóliumát. A kínai állam geopolitikai törekvéseit különböző gazdasági eszközökön keresztül éri el, mellyel világpolitikai jelentőségű beavatkozásokat képes végrehajtni (economic statecraft). 6. A geopolitikai elemzések szempontjából, a korábbiakban tapasztalt nemzetközi folyamatokban a só és a kőolaj stratégiai, védelmi al-

kalmazásai, technológiai fejlődésben betöltött szerepe párhuzamot képez a ritkaföldfémek felhasználásával. Jelenleg pedig a kínai–amerikai kereskedelmi viták során láthatunk példát ugyanerre a „konfliktustípusra”. 7. A ritkaföldfém kitermelésének legnagyobb veszélye és hátránya a környezet degradációja. A megengedőbb kínai szabályozás már számos környezeti problémához vezetett az országban. Ez a későbbiekben akár hivatkozási alapot is nyújthat a korlátozott termelésre és exportra, ami viszont a globális piac árain is érzékelhető lesz. 8. Kínában viszonylag hamar felismerték a ritkaföldfémek stratégiai jelentőségét, és központilag irányított stratégiát dolgoztak ki a ritkaföldfémekhez kapcsolódó gyártási, kohászati és kereskedelmi folyamatok ellenőrzésére. 1990-ben a kínai kormány „védett és stratégiai ásvánnyá” nyilvánította a ritkaföldfémeket tartalmazó ásványokat, amelyeket így csak kínai céggel együtt létrehozott vegyesvállalatok keretein belül bányászhatnak és dolgozhatnak fel külföldi befektetők. 9. A kínai állam az erőforrások nagy részének birtoklása ellenére úgy vélte, hogy a ritkaföldfémek ára nem tükrözi az anyagok ritkaságát és a környezeti károkat. Mindezek együttvéve a kínai állam gazdasági eszközökkel való beavatkozásához vezettek (export kvóták bevezetése, melyeket 2015-ben a WTO figyelmeztetésére törölt el). 10. A demokráciák alulbecsülték a válság jelentőségét és következményeit, nem alakítottak ki egy védekezési mechanizmust. Az autonóm ellátási láncok kialakítása nélkül a globalizációs elméletek és a szabad piacba vetett hit csupán hamis biztonságérzetet keltenek a nyugati országokban.

A geopolitika születésétől a geopolitika jövőjéig Elérkezett az idő a geopolitikai gondolkodás eddig megtett útjának felvázolására, a történeti és elméleti szintézis megteremtésére. Ezt a feladatot végezte el Szilágyi István A geopolitika elmélete című monográfiájában. A Pallas Athéné Books gondozásában megjelent kötetet Csizmadia Norbert, a PAIGEO Alapítvány kuratóriumának elnöke mutatta be. A Bölcs Várban megtartott bemutató fontos eleme volt a szerző és a kuratóriumi elnök beszélgetése a könyv által felvetett kérdésekről, például a geopolitika ötdimenzióssá vált térfelfogásáról.

A Pallas Athéné Books történetében ez az első általuk kiadott könyv, amelyet magyar szerző írt. A geopolitika fogalmát, történetét és legismertebb gondolkodóit mutatja be, tizenkét év kutatómunka eredményeként. A geopolitika, mint a nemzetközi viszonyok térbeli és részben földrajzi aspektusaival foglalkozó multidiszciplináris társadalomtudomány a 19. század utolsó harmadában, a 20. század első évtizedében jelent meg az akadémiai tudományosság, a felsőoktatás, a politikai gondolkodás és a politikai döntéshozatal világában. Mára már kikerülhetetlenné, sőt egyenesen divatossá vált a közéletben, a közbeszédben, a politikai elemzők és a politikusok, a gazdasági szakértők és a közgazdászok, az újságírók és a hírmagyarázók, a geográfusok és a történészek, a társadalomtudósok és a természettudományok képviselői körében egyaránt. A százéves múltra visszatekintő fogalom újjászületése örvendetes jelenség. A geopolitika mibenlétére vonatkozóan ugyanakkor különböző nézetekkel, értelmezésekkel és megközelítésekkel találkozunk. A felfogások és a reflexiók sokfélesége mellett a tudományterületet diszkreditáló minősítések is előfordulnak. Eljött

tehát az idő a geopolitikai gondolkodás eddig megtett útjának felvázolására, a történeti és elméleti szintézis megteremtésére. Ami a történeti utat illeti, a kötet bemutatja: az 1920as, 1930-as értizedben intézményesült német geopolitikai iskola Karl Ernst Haushoffer tábornok szellemi irányítása és tevékenysége révén szilárdult meg. Eredményeit és megállapításait azonban hódító és agresszív külpolitikája megalapozására használta fel a Harmadik Birodalom. A geopolitika ezért a második világháborút követő időszakban nemkívánatossá vált a társadalomtudományok világában. A geopolitikai gondolkodás újraéledése az 1970-es évtizedben Franciaországban következett be. Az azóta eltelt fél évszázad alatt a geopolitika elmélete gyors fejlődésnek indult. Tematikai bázisa kiszélesedett, térfelfogása ötdimenzióssá vált. A hagyományosnak tekinthető szárazföldi, tengeri és légi megközelítés mellett megjelent az asztropolitika formáját öltő űrtér vagy világűr, valamint a szélesebb értelemben vett információs szféra részét képező cybertér vizsgálata is.

SZILÁGYI ISTVÁN A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének egyetemi tanára, emellett négy doktori iskolában oktat: a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi, a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris, valamint a Földtudományok, továbbá a Szegedi Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. A Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszékének egyetemi tanára, a politikatudomány doktora. Kutatási területei: az Európai Unio; alkotmányfejlődés és regionalizmus; mediterrán politikai gondolkodás a XX. században; nemzetközi viszonyok elmélete; geopolitika, politikai átmenetek és rendszerváltások Dél-Európá-

Az öt fejezetből és bibliográfiából álló monográfia áttekinti a geopolitikai gondolkodás klasszikusainak munkásságát is. Vizsgálja a hidegháború korszakának geopolitikai rendszerét. Önálló fejezetet szentel az 1990-től kezdődő új történelmi korszak geopolitikájának is. Ezen belül feltárja a nemzetközi rendszer és a globalizáció összefüggéseit, a globális biztonság geopolitikai tényezőit. Foglalkozik a geopolitikai gondolkodás földrajzi övezetek és társadalmi berendezkedések szerinti kontinuitásának és diszkontinuitásának kérdés-

ban és Latin Amerikában, valamint a politikai és jogrendszerek összehasonlító elemzése. Kiemelkedõ nyelvismerettel rendelkezik (spanyol, angol, orosz, olasz, portugál). Eddigi munkássága során 10 könyv, 64 könyvfejezet, 108 tanulmány szerzője. Vendégelőadó volt és kutatásokat végzett spanyol, portugál, olasz, orosz, kubai egyetemeken és intézetekben. Tagja számos hazai és nemzetközi társaságnak, többek között: a Magyar Politikatudományi Társaságnak, a Nemetközi Politikatudományi Társaságnak, az MTA Politikatudományi Szakbizottságának, az MTA Nemzetközi Tanulmányok Doktori Bizottságának, a Magyar Latinamerikanisták Társaságának, a Mediterrán Történészek Nemzetközi Társaságának.

körével. Elemzi az ötdimenziós térstruktúra és a kritikai geopolitika problematikáját. A monográfia utolsó fejezete az előző részekben kifejtett gondolatok és elemzések alapján a geopolitikai és geostratégiai tényezők: a természeti és társadalmi környezet, az emberi tényezők és erőforrások, a hatalom, uralom és erő összefüggésrendszere, a geopolitikai struktúrák és szintek, a geopolitikai kódok és modellek összegzésére vállalkozik. 250 oldal, öt izgalmas fejezet a geopolitika születésétől a geopolitika jövőjéig.

A GEOPOLITIKA ELMÉLETE TOP10 ÜZENET 1. A geopolitika, mint a nemzetközi viszonyok térbeli és részben földrajzi aspektusaival foglalkozó multidiszciplináris társadalomtudomány a tizenkilencedik század utolsó harmadában, a huszadik század első évtizedében jelent meg az akadémiai tudományosság, a felsőoktatás, a politikai gondolkodás és a politikai döntéshozatal világában. Kezdetben a német Friedrich Ratzel és a svéd Johann Rudolf Kjellen nevével fémjelzett szociáldarwinista irányzat hegemóniája érvényesült. Az egyesült államokbeli Alfred Thayer Mahan tengernagy 1890-ben megjelent könyve és a skót származású Sir John Halford Mackindernek a Brit Királyi Társaságban 1904 januárjában A földrajz mint a történelem kulcsa című előadással történő fellépése azonban már a napjainkban érvényesülő és uralkodó geostratégiai irányzat színre lépését és térfoglalását jelentette. Az 1920-as, 1930as évtizedben intézményesült német geopolitikai iskola Karl Ernst Haushofer tábornok szellemi irányítása és tevékenysége révén szilárdult meg. Eredményeit és megállapításait azonban a Harmadik Birodalom hódító és agresszív külpolitikájának elméleti megalapozására használta fel. A geopolitika ezért a második világháborút követő időszakban nemkívánatossá vált a társadalomtudományok világában. A geopolitikai gondolkodás újjáéledésére az 1970-es évtizedben került sor Franciaországban a Hérodote című folyóiratot megjelentető Yves Lacoste jóvoltából. Az Egyesült Államokban az első lépést Saul Bernard Cohen: Földrajz és politika a megosztott világban című, 1963-ban napvilágot látott könyve, a fordulópontot pedig Henry Kissinger 1979-ben kiadott Fehér Házi évek című memoárkötete jelentette. Az azóta eltelt fél évszázad alatt a geopolitika elmélete gyors fejlődésnek indult. Tematikai bázisa kiszélesedett, tér-

felfogása ötdimenzióssá vált. A hagyományosnak tekinthető szárazföldi, tengeri és a légi megközelítés mellett megjelent az asztropolitika formáját öltő űrtér vagy világűr, valamint a szélesebb értelemben vett információs szféra részét képező cybertér vizsgálata is. 2. A geopolitika, mint a nemzetközi viszonyok elméletének térbeli és részben földrajzi aspektusaival foglalkozó multidiszciplináris társadalomtudomány, a politikatudomány része. Szorosan kapcsolódik a politikai földrajzhoz, a történeti földrajzhoz, a társadalomföldrajzhoz, a kulturális földrajzhoz, a regionális tudományhoz, a történettudományhoz, a közgazdaságtanhoz, a nemzetközi viszonyok elméletéhez és más politikai jellegű társadalomtudományokhoz. A geopolitikai doktrínák egyik jellemző tulajdonságát (nagy)hatalmi érdekekhez kötöttségük és történeti jellegük jelenti. A geopolitika más tudományokhoz hasonlóan saját korának terméke. Definíciója és tartalma ezért alapvető lényegének megtartása mellett a nemzetközi viszonyok rendszerében és a világgazdaságban bekövetkező átalakulásoknak megfelelően történelmi korszakonként változik. A klasszikus geopolitika kategóriarendszerét és fogalmi tartományát napjainkban ezért már nem csupán a kritikai, hanem a posztmodern geopolitikai gondolkodás is átértelmezi. A geopolitika ugyanakkor a realizmus és az idealizmus mellett a nemzetközi kapcsolatok, a nemzetközi viszonyok rendszere kutatásának harmadik, ma már tradicionálisnak számító elméleti irányzata. 3. A könyv részletesen elemzi a geopolitikai gondolkodás klasszikusainak elméleti munkásságát. Foglalkozik a szociáldarwinista és a geostratégiai irányzat képviselőinek munkásságával.

4. A geostratégiai irányzaton belül nagy hangsúlyt kapott a tengeri hatalom történelmi szerepének elsőbbségét valló Alfred Thayer Mahan admirális, a Magterület (Heartland), a Földközi-óceán és a Léna-vidék elmélet képviselője, Sir John Halford Mackinder, valamint a szocáldarwinista és a geostratégiai irányzat egyesítőjének tekinthető Karl Ernst Haushofer tábornok munkásságának az elemzése. 5. A könyv vizsgálta a légi hatalom elmélete képviselőinek, az olasz Giulio Douhetnek és a grúz származású Alexander de Severskynek, valamint az 1945 utáni új világrend elméleti megalapozóinak, a francia Raoul Castexnek és a holland-amerikai Nicholas Spykmannak a munkásságát is. 6. Harry Truman elnök 1947. március 12-i elnöki üzenete a hidegháború kezdetét jelentette. A korszak geopolitikai szempontból jelentős történéseinek összefoglalása a hidegháborúhoz vezető út stációival, a második világháború utáni nemzetközi rend alapjaival, az ezekkel kapcsolatos számos, magyar nyelven először közölt és olvasható dokumentum elemzésével, valamint a korszak geopolitikai szempontból történő újszerű szakaszolásával üzen olvasóinak. 7. 1991 december 25-e nem csupán a Szovjetunió megszűnését, hanem a szervezett kelet-nyugati konfliktusok lezárulását, a bipoláris világ végét, a nemzetközi viszonyokban bekövetkezett jelentős változások kezdetét, és az Amerikai Egyesült Államok, mint egyedüli szuperhatalom talpon maradást is jelentette. Az új történelmi korszak geopolitikája foglalkozik a nemzetközi rendszer és globalizáció, valamint a globális biztonság geopolitikai tényezőivel. 8. A geopolitikai gondolkodás kontinuitása és diszkontinuitása, a kritikai geopolitika és a geoökonó-

mia irányzatainak megjelenése fontos és alapvető újdonságot és változásokat hozott a geopolitikai gondolkodásban, megközelítésben és szemléletmódban. E ténynek is üzenetértéke van. 9. A klasszikus geopolitikai elemzés a nemzetközi politikai viszonyok szárazföldi, tengeri és légi teret magában foglaló háromdimenziós térszerkezete interaktív hatalmi hálójának és összefüggésrendszerének a vizsgálatával foglalkozott. A huszadik század utolsó harmadától kezdve a geopolitikai gondolkodás uralkodó felfogását megtestesítő elemzési keretet azonban már az ötdimenziós térfogalom koordinátái jelentik. A hagyományosnak tekinthető hármas megközelítés az űrtér, avagy világűr (Aerospace), valamint a szélesebb értelemben vett információs szféra (Infosphere) részét képező cybertér jelenségével bővült. A hatalmas méretű és minden elképzelést felülmúló, gyors ütemű technológiai és technikai fejlődés következtében az űrtér (világűr) nem csupán mindennapi életünknek, hanem a nemzetközi viszonyok rendszerének szereplői közötti hatalmi vetélkedésnek is szerves, természetes és magától értetődő részévé vált. Az aerospace astropolitika néven, valamint a cybertér ezért a geopolitikai kutatások önálló tárgyát képezi. A klasszikus geopolitika az űrkorszakba lépett. 10. A geopolitka kiemelten foglalkozik a nemzetközi rendszer hatalmi viszonyaival. Az azzal kapcsolatos elemzések a geopolitikai és geostratégiai tényezők címszó alatt foglalhatók össze. Ennek során sor kerül a nemzetközi színtéren érvényesülő hatalom, uralom, valamint annak objektív és szubjeltív alapját képező tényezők, szereplők, geopolitiai kódok és a nemzetköti viszonyok mozgástörvényeit magyarázó és értelmező világmodellek elemzésére és bemutatására.

A földrajz a történelem kulcsa Szerző: Szilágyi István

A skót származású Halford John Mackinder 1861. február 15-én Gainsboroughban született, és 1947. március 6-án Dorsetben hunyt el nyolcvanhat éves korában. Az angolszász geopolitikai iskola és geopolitikai gondolkodás egyik megalapítója és meghatározó egyénisége rendkívül mozgalmas, aktív és színes életet élt. Halford John Mackinder Geoffrey Sloan szerint pályafutása öt embernek is elegendő karriert és elfoglaltságot kínált. „Tevékenykedett a felsőoktatás, a közoktatás, a diplomácia, a politika, a felfedezés és a közszolgálat területén.” Geográfiát és történelmet tanult. Egyetemi diplomája megszerzése után 1887-től 1905-ig a földrajz profes�szora az Oxfordi Egyetemen. 1892-ben egyik alapítója és 1903-ig vezetője a Reading Egyetemnek. Három évvel később közreműködik a London School of Economics megszervezésében. 1903 és 1908 között az intézmény igazgatója. 1899-ben az Oxfordi Egyetemen segítette a Földrajzi Intézet létrehozását. Ugyanebben az évben expedíciót vezetett a Kenya hegység meghódítására. 1902-ben megjelentette a Brit-szigetek első geomorfológiai összefoglalását tartalmazó Britain and The British Seas című művet. Mackinder nevéhez fűződik az angol-búr háborút követően a földrajz önálló tudományterületként történő beemelése és intézményesítése az angol felsőoktatásba. Sir Halford John Mackinder 1910 és 1922 között a konzervatív Liberális Unionista Párt Glasgowi Camlachie körzetének parlamenti képviselője. 1919 és 1920 között jó barátjának, Lord Curzonnak külügyi államtitkárrá történő kinevezése után Dél-Oroszország brit főképviselőjeként tevékenykedik. A szóban forgó ügyben 1919 decemberében kelt jelentése, majd 1920 januárjában a brit kabinetnek tett előterjesztése a földrajzi szempontok és tudományos elemzések egymást szerencsésen kiegészítő dokumentumai. 1925-ben egyetemi tanárként vonul nyugdíjba, közéleti és tudományos aktivitása azonban nem csökken. Pályája továbbra is felfelé ível. 1920 és 1939 között a Brit Birodalmi Hajózási Bizottság elnöke. 1932–1936

között a Londoni Királyi Földrajzi Társaság alelnöke. 1942-ig számos Királyi Bizottság tagja. 1943-ban az Amerikai Földrajzi Társaság a Charles P. Daly éremmel tüntette ki. 1945-ben megkapta a Londoni Földrajzi Társaság legmagasabb elismerését. Saul Bernard Cohen szerint Sir Halford Mackinder egyik legnagyobb érdeme az, hogy előre látta a viktoriánus-korszak végét. A brit birodalmi érdekek védelmében a történelem, a földrajz, továbbá az európai és ázsiai civilizációk összekapcsolásával és a közöttük kimutatható összefüggések felvázolásával kidolgozta a kulcsövezetről (Pivot Area), a magterületről (Heartland), valamint a Földközi-óceáni Szövetségről (Midland Ocean) és

Léna-vidékről (Lenaland) szóló elméletét. A világot zárt, egyensúlyon alapuló, de állandó mozgásban és változásban lévő rendszernek tekintette. Egymást követő, egymással mégis szoros kapcsolatban lévő, eltérő jellegzetességgel rendelkező történelmi korszakokra érvényes elméleti rendszerének máig ható relevanciája és jelentősége van. Annak ellenére, hogy Mackindert a geopolitika egyik atyjának tekinti a nemzetközi tudományos közvélemény, a kifejezést a skót származású földrajztudós műveiben nem használta.

lévő, fizikailag érzékelhető távolság. A tradicionális társadalom az intenzív, gyors felbomlás és változás periódusába lépett. Új népvándorlással felérő migrációs mozgalom bontakozott ki a világban. Ennek során Nagy-Britanniát és Írországot 1871 és 1911 között több mint tízmillió ember hagyta el. Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államok lakossága húszmilliót meghaladó bevándorlóval gyarapodott. Felerősödtek az ír önállósodási törekvések is, amelyek 1922-ben az Ír Szabadállam megteremtéséhez vezettek.

A fogalom mackinderi tartalma azonban írásaiból jól rekonstruálható. Molnár Gusztáv értelmezésében „A geopolitika – Mackinder nagyon egyszerű képlete

„A globalizálódott posztkolumbiánus korszakban megváltozott tehát a szárazföldi és a tengeri hatalom közötti viszony.”

értelmében – nem más, mint a globális hatalmi egyensúly kialakításának, illetve fenntartásának racionális »módszertana«. Ahhoz, hogy a módszer hatékony legyen (vagyis a hatalmi érdekek sikeres érvényesítéséhez vezessen), nem kell más, mint a globális és/ vagy regionális szinten jelentőséggel bíró államok vagy az államiság nem minden ismérvével rendelkező, de legalább bizonyos vonatkozásokban államszerűen működő birodalmak »gazdasági és stratégiai földrajzi feltételeinek«, valamint »a vetélkedő népek relatív számának, bátorságának, felszereltségének és szervezettségének« a számbavétele. Vagyis a geopolitika módszertanával hatékonyan csak az a hatalom élhet, amely megfelelő nagyságú területtel, gazdasági erőforrásokkal és népességgel, szilárd társadalmi-politikai berendezkedéssel és ennek megfelelően stabil kormányzattal, valamint globális cselekvőképességgel rendelkezik.” A brit birodalom hanyatlása Mackinder már említett felismerése szerint éppen a brit birodalmi hegemónián alapuló globális hatalmi egyensúly került veszélybe a huszadik század fordulóján. A Brit Birodalom 1900-ban több mint harmincmillió négyzetkilométert foglalt magában, a föld lakosságának egynegyede tartozott hozzá. Mire azonban legnagyobb kiterjedését elérte, máris a hanyatlás szakaszába lépett. Ennek egyik jelét Mackinder az angol-búr háború tapasztalatai alapján, Orange és Transvaal tartományok Anglia ellen folytatott sikeres harcában vélte felfedezni. Álláspontja szerint 1900-ban véget ért a prekolumbiánus korszak. A világ a globális átalakulás posztkolumbiánus szakaszába lépett. Az új történelmi korszakban a technikai-technológiai fejlődés következtében megváltozott a tér és az idő egymáshoz való viszonya. Csökkent a köztük

A már említett gyors ütemű technikai-technológiai fejlődés és gazdasági fellendülés következtében egyre nagyobb jelentőségre tett szert a vasúti (és a légi) közlekedés és szállítás. Ez nem csupán a nemzetközi kereskedelemben, de a háborús jellegű katonai mozgások és manőverek területén is éreztette hatását. 1890 és 1904 között megépült például a transzszibériai vasútvonal. Ezáltal létrejött annak a lehetősége, hogy Oroszország fontos térségek birtokában szárazföldi hatalomból szárazföldi és tengeri hatalommá váljék. Ez a törekvés az orosz–japán háborúban már nyomon követhető volt. A globalizálódott posztkolumbiánus korszakban megváltozott tehát a szárazföldi és a tengeri hatalom közötti viszony. Az új történelmi szakaszban a hegemóniaviszonyok a szárazföldi berendezkedés javára módosultak. Ez az előny halmozottan jelentkezik a szárazföldi és tengeri jellegzetességeket egyaránt felmutatni képes Oroszország, valamint a dinamikus fejlődést produkáló Németország esetében. Mindezek a tényezők és változások veszélyeztetik a zárt nemzetközi rendszeren belül létrejött hatalmi egyensúlyt. és a brit birodalom hegemóniáját. Ennek leküzdése érdekében Mackinder egyrészt az angol érdekeket szolgáló külpolitikai és gazdasági együttműködést eredményező nemzetközösségszerű szövetség létrehozására tett javaslatot, másrészt elkerülhetetlennek látta a liberális államberendezkedés reformját.

A megváltozott geopolitikai helyzetben felhívta a figyelmet végül két, történelmi perspektívával rendelkező szárazföldi hatalom – Németország és Oroszország – közötti lehetséges szövetség veszélyeire. Felfogása szerint a kontinentális hatalmi egyensúly és a brit birodalmi hegemónia érdekében e koalíció létrejöttét meg kell akadályozni. A századelőn Mackinder az Egyesült Államok kontinentális- és világrendszer-szintű jelenlétével még nem számolt. Az Egyesült Államokat a Csendes-óceán térségére és Latin-Amerikára koncentráló keleti hatalomnak tekintette, amely az európai egyensúlyt nem közvetlenül, hanem Oroszországon keresztül befolyásolja. A vázolt gondolatmenet földrajzi-stratégiai és térségspecifikus geopolitikai következményeinek nyilvános kifejtése 1904. január 25-én történt meg. 1904: A földrajz a történelem kulcsa A jelzett napon került sor Mackinder The Geographical Pivot of History (A földrajz, mint a történelem kulcsa) című előadására a Brit Királyi Földrajzi Társaságban. „Amikor a távoli jövő történészei visszatekintenek azokra a századokra, melyekben mi élünk, és olyan perspektívából látják majd, mint mi az egyiptomi dinasztiákat – olvashatjuk Mackinder előadásának első mondatát –, nagyon is elképzelhető, hogy az elmúlt 400 évet úgy írják le, mint a kolumbuszi kort, mely nem sokkal 1900 után véget ért. Mostantól kezdve, a posztkolumbuszi korban újra egy zárt politikai rendszerrel kell számolnunk. Talán e tény valamilyen féltudatos felismerése az egész világ államférfiainak a figyelmét a területi expanzióról a viszonylagos hatékonyságért való küzdelem irányába tereli.

vizsgálatára összpontosít. „Ezért arra kérem Önöket – fordul hallgatóságához –, hogy egy pillanatra Európát és az európai történelmet Ázsia és az ázsiai történelem alárendeltjeként vegyék szemügyre, mert az európai civilizáció a szó szoros értelmében az ázsiai invázió elleni évszázados küzdelem eredménye.” Ázsia és Európa történelmét a turáni nomád törzsek inváziója elleni küzdelem alakította. Ennek más volt az eredménye Nyugaton, és más következményekkel járt az orosz és részben a lengyel sztyeppéken. „Míg Nyugat-Európa tengerparti népei elborították az óceánt flottáikkal, gyarmatosították a kontinensek széleit, és különböző mértékben adófizetőikké tették Ázsia óceáni partvidékét, addig Oroszország megszervezte a kozákokat, akik az északi erdőségekből előtörve biztosították a sztyeppe rendjét. Így Oroszország saját nomádjait állította szembe a tatár nomádokkal. A Tudor-évszázad, amely szemtanúja volt Nyugat-Európa tengeri terjeszkedésének, úgyszintén megtapasztalta, hogy Moszkvából orosz erőket vezényeltek át Szibériába. A lovasok keleti irányú, ázsiai rajtaütése majdnem olyan politikai következményekkel bíró esemény volt, mint amilyen a Jóreménység-fokának megkerülése, jóllehet e kétfajta mozgásirány sokáig nem érintkezett egymással. A transzkontinentális vasutak azonban manapság átalakítják a szárazföldi hatalom feltételeit, és sehol sincs akkora hatásuk, mint Eurázsia elzárt belső területein… Nem a világpolitika kulcsövezete-e Eurázsiának az a hatalmas térsége, mely elérhetetlen a tengeri közlekedés számára, de a múltban nyitva állt a lovas nomádok előtt, és napjainkban kialakulóban van a vasúti hálózata?”

Éppen ezért úgy tűnik, hogy a jelen évtizedben vagyunk először abban a helyzetben, hogy a teljesség bizonyos fokával megkíséreljük feltárni az összefüggést a nagyobb földrajzi és a nagyobb történeti általánosítások közt. Most először felismerhetünk valamit a világ jelenségeinek és eseményeinek valódi viszonyáról, és talán találhatunk egy formulát, mely az egyetemes történelem földrajzi okozati tényezőinek legalább is bizonyos aspektusait kifejezi.”

„A kulcsövezet tehát Eurázsia térsége, a kulcsövezeten kívül egy nagy belső peremív található.”

Mackinder előadása további részében Európa és Ázsia eltérő társadalomfejlődését meghatározó történelmi folyamatokra, és azok következményeként a civilizációs különbségek bemutatására, magyarázatára, valamint a nagy erőfeszítéseket és az azokból táplálkozó eszméket életre keltő, elemi erejű tényezők

A kulcsövezet tehát Eurázsia térsége. Oroszország pedig az az állam, amelyik a stratégiai pozíciója birtokában átveszi a hajdani Mongol Birodalom szerepét. „Azt a stratégiailag központi helyet foglalja el a széles világban, mint Európában Németország. Az sem valószínű, hogy bármiféle lehetséges

A földrajz a történelem kulcsa

1. ábra: A Kulcsövezet (Pivot Area), 1904

Forrás: Halford John Mackinder: The Geographical Pivot of History. Geographical Journal, Vol. 23, 1904, 435. o.)

társadalmi változás érintheti létének főbb földrajzi korlátaihoz való alapvető viszonyát” – fogalmazza meg zseniális meglátását Mackinder. A kulcsövezeten kívül egy nagy belső peremív található. Ott helyezkedik el Németország, Ausztria, Törökország, India és Kína. A külső peremívet Nagy-Britannia, Dél-Afrika, Ausztrália, az Egyesült Államok, Kanada és Japán alkotja. Mackinder a veszélyt a kulcsállam javára felboruló erőegyensúlyban látja. Ennek eredményeként Oroszország kiterjeszkedhetne, kiterjeszthetné befolyását és uralmát Eurázsia peremterületeire. E hatalmas kontinentális erőforrások megszerzését flottaépítésre használná fel, és ez előrevetítené egy világbirodalom megszületését. Ez megtörténhet abban az esetben is, ha Németország szövetségre lép az orosz cárral. Ezt, mivel az európai hatalmi egyensúly teljes felborulását eredményezné, mindenképpen meg kell akadályozni. Ennek sikeréhez Nagy-Britannia és Franciaország stratégiai szövetségére épülő belső és külső peremív koalíciójára van szükség. A kulcsövezet feletti birtoklás és az abból fakadó következtetések levonása nem konkrét országgal kapcsolatos előítéletek függvénye. „Földrajztudósként beszélek – folytatja Mackinder. A politikai erő tényleges egyensúlya bármely adott pillanatban természetesen egyrészt a gazdasági és stratégiai földrajzi feltételek, másrészt pedig a

vetélkedő népek relatív bátorságának, felszereltségének és szervezettségének a függvénye. Talán helyénvaló – összegzésképpen – nyíltan kimondani: ha a belső területek fölötti ellenőrzést Oroszország helyett egy új hatalom gyakorolná, ez sem csökkentené a kulcspozíció földrajzi jelentőségét.” Mackinder 1904-ben az erőegyensúly felbomlása és a brit hegemónia csorbítása szempontjából Németországot ítélte veszélyesebbnek, ezért a Franciaországgal való szövetséget támogatta. Az 1904-ben kötött angol–francia megállapodással, az „entente cordiale” kezdeményezésével Anglia megteremtette Nyugat-Európát, mint egységes geopolitikai térséget (1. ábra). 1919: a Magterület-Heartland elmélet Mackinder kulcsövezet-koncepciója a nemzetközi viszonyokban bekövetkezett változások hatására 1919-ben módosult. Az első világháború befejezése Mackindert Oroszországgal és Németországgal, valamint a hatalmi erőviszonyok jövőbeni földrajzi-geopolitikai alakulásával kapcsolatos feltevéseinek újragondolására késztette. Az 1919-ben publikált Demokratikus ideálok és a valóság (Democratic Ideals

2. ábra: Mackinder világa 1919-ben

Forrás: Saul Bernard Cohen: Geopolitics: The Geography of International Relations. Rowman & Littlefield Publishers, Inc. New York, 2009. 15. o.

and Reality) című könyvében két új geostratégiai fogalmat vezetett be. Az 1904-ben született kulcsövezetet földrajzi értelemben kiszélesítve megjelent a magterület (Heartland), valamint az Eurázsia szárazföldi térségeit és a déli magterületnek nevezett Afrikát magában foglaló világsziget (World Island) kategóriája (2. ábra). Ahogy azt a 8. ábra is mutatja, Mackinder a magterület részének tekintette az általa stratégiai kiegészítés (strategical addition) névvel illetett Kelet-Közép-Európát. Külön nevesítésre került az európai tengerpart (European coastland) és az Indiát, valamint Kínát magában foglaló ázsiai monszun tengerpart (Monsoon Coastland). „Az az egész terület, amely a szibériai jeges síkság peremvidékétől Beludzisztán és Perzsia száraz és forró partvonaláig terjed, megközelíthetetlen volt a tengeri hajózás számára. A térséget, mivel korábban gyakorlatilag járhatatlan volt, a vasútvonalak nyitották meg, s amely nyitás a közeljövőben a légi utakkal folytatódik; ez forradalmasítja az embereknek a világ nagyobb földrajzi realitásaihoz való

viszonyulásait. Nevezzük el ezt a nagy régiót a kontinens magterületének.” A koncepció újrafogalmazásának alapját az 1918 után bekövetkezett változások adták. Az első világháború befejezését követően eltűnt három nagy európai kontinentális birodalom, és Németország helyzete is megváltozott. Oroszországban a bolsevikok kerültek hatalomra. Az Osztrák-Magyar Monarchia és Törökország szétesett. Ez utóbbi Európából is kiszorult. Németország vereséget szenvedett. A szárazföldi és a tengeri hatalom vetélkedése, azaz a nemzetközi viszonyok alakulása szempontjából meghatározó jelentőségre tett szert az így keletkezett hatalmi űrt kitöltő, kisállamokra szabdalt Kelet-Európa térsége. Mackinder szerint újfent birodalmi vetélkedés színterévé vált a Nyugat-Európára és Kelet-Európára szakadt kontinens (3. és 4. ábra). Ebben a geopolitikai helyzetben megtörtént a híressé vált „Aki uralkodik” lépcsőzetes formula alkalmazásával a mackinderi stratégia újrafogalmazása. Mindez társult a németek és a szlávok közötti egyensúly megteremtésének, valamint a demokratikus ideálokból következő, egyenlőségen alapuló, teljes élettel

A földrajz a történelem kulcsa

3. ábra: Európa mackinderi felosztása

4. ábra: Európa mackinderi felosztása

Forrás: Halford John Mackinder: Democratic Ideals and Reality. A Study is the Politics of Reconstruction. Constable and Company Ltd. London, 1919, 154. o.

Forrás magyarul: Halford John Mackinder: Demokratikus ideálok és a valóság. In: Geopolitikai Szöveggyűjtemény. Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet. Budapest, 1999, 30. o.

rendelkező, angolszász mintájú szövetségi rendszer létrehozásának ideájával.

és csupán a hajózási szempontból kevésbé értékes bajorországi Duna-szakaszra mondható, hogy kívül esik rajta.

„A magterületet eredetileg a vízgyűjtő területtel kapcsoltuk össze, de a történelem nem azt mutatja-e, hogy a stratégiai meggondolások alapján ez a fogalom kitágítandó? – olvashatjuk Mackinder sorait. – Az emberi mobilitást és ezen mobilitás különböző módjait figyelembe véve egyértelmű, hogy mivel a szárazföldi hatalom le tudja zárni a Fekete-tengert, ennek a tengernek a teljes medencéjét a magterülethez tartozónak kell tekintenünk,

Még egy körülményt kell megemlítenünk, és szemünk elé tárul a magterület teljes koncepciója, ahogy az a földrajzi és történelmi tényekből következik. A Balti-tengert ma már a szárazföldi hatalom lezárhatja. A mai körülmények között a szigetlakók flottái éppúgy nem tudnának behatolni a Balti-tenger területére, mint ahogy a Fekete-tengerbe sem tudtak. A stratégiai

5. ábra: A kulcsövezet és a magterület 1919

Forrás: http://www.google.hu/imgres?imgurl=http

gondolkodás szelleméből fakadóan a magterület magában foglalja a Balti-tengert, a hajózható középső és alsó Duna-szakaszt, a Fekete-tengert, Kis-Ázsiát, Örményországot, Perzsiát, Tibetet és Mongóliát. Nyilvánvaló, hogy a magterület a világszigeten belül olyan valódi fizikai tény, mint maga a világsziget az óceánon belül, bár határai nem olyan pontosan körülhatároltak.” (5. ábra).

6. ábra: A vízgyűjtő területekkel kiegészített magterület

„Most pedig osszuk fel Európát keleti és nyugati részre egy olyan vonal mentén, melyet az Északi-tengerig húzunk, úgy, hogy Velence és Hollandia a nyugati oldalon legyen, úgyszintén Németországnak az a része, mely az európai történelem kezdetétől fogva német volt, de Berlin és Bécs már keleten vannak, mivel Poroszországot és Ausztriát a németek csupán hatalmukba kerítették, és többé-kevésbé erőszakosan németesítették. Az ennek megfelelően felosztott térkép segítségével gondoljuk át az utolsó négy generáció történelmét; ez egy újfajta összefüggés felismeréséhez vezet bennünket.” (6. és 7. ábra). Mackinder szerint Waterloo után Kelet-Európát három hatalom: Ausztria, Oroszország és Poroszország Szent Szövetsége egyesítette. Ezalatt a brit tengeri hatalom folytatta Nyugat-Európa bekerítését. 1850-ben Ausztria és Oroszország ugyanakkor nem járult hozzá ahhoz, hogy Poroszország uralkodója elfogadja az össznémet koronát, mivel ebben az esetben a hatalmi viszonyok eltolódása révén megvalósult volna Kelet-Európa és Poroszország virtuális egysége, és semmi sem szabott volna gátat a berlini vezetés térség feletti ellenőrzésének. 1850-ben tehát Kelet-Európa sajátos egysége bizonyságot nyert. Amikor azonban 1860-ban Bismarck Berlinben kancellár lett, a német egység porosz vezetéssel valósult meg. Kelet-Európa hatalmi központjává ezért Poroszország vált. A legutóbbi nagy háborúban már Kelet-Európa veszélygóca nem Szentpétervár, hanem Berlin lett. Ebből az a tanulság Mackinder szerint, hogy „Mind az inszuláris, mind pedig a félszigeti Nyugat-Európának szükségképpen szembe kell helyezkednie bármely hatalommal, mely kísérletet tesz Kelet-Európa és a magterület erőforrásainak megszervezésére. E felfogás fényében mind Franciaország, mind Nagy-Britannia politikája az elmúlt száz évben nagyfokú következetességet mutat. Szemben álltunk a félnémet cári birodalommal, mert évszázadokon keresztül Oroszország volt az uralkodó és fenyegető erő mind

Forrás: Halford John Mackinder: Democratic Ideals and Reality. A Study is the Politics of Reconstruction. Constable and Company Ltd. London, 1919, 135. o.

7. ábra: A vízgyűjtő területekkel kiegészített magterület

Forrás magyarul: Halford John Mackinder: Demokratikus ideálok és a valóság. In: Csizmadia Sándor, Molnár Gusztáv, Pataki Gábor Zsolt: Geopolitikai Szöveggyűjtemény. Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet. Budapest, 1999, 28. o.

Kelet-Európában, mind a magterületen. Szemben álltunk a Német Császársággal, mert Németország Kelet-Európában átvette az irányítást a cároktól, letiporta volna a lázadó szlávokat, és uralkodóvá vált volna Kelet-Európában és a magterületen. Amennyiben nem akarunk bajt hozni a jövőre, a jelenben nem fogadhatjuk el a háború utáni helyzet rendezésének egyetlen olyan módját sem, amely a németek és a szlávok közötti feszültséget nem rendezi véglegesen Kelet-Európában. A németek és a szlávok között

A földrajz a történelem kulcsa

„Aki uralkodik Kelet-Európán, kormányozza a magterületet, aki uralkodik a magterületen, kormányozza a világszigetet, aki uralkodik a világszigeten, kormányozza a világot..” egyensúlyt kell teremteni, és mindkét népnek teljesen függetlennek kell lennie. Nem hagyhatunk ilyen feszült helyzetet Kelet-Európában és a magterületen, mivel az a jövőben új ambícióknak ad terepet, hiszen az előző veszélyből is alig tudtunk kilábalni.” Az 1919-ben közétett mackinderi írásmű fontos részét képezik az új világrend demokratikus berendezkedésére és működésre vonatkozó fejtegetések. Mackinder leszámol a hanyatlás jeleit mutató brit birodalmi hegemóniával. Nemzetközi színtéren az államok közötti kapcsolatokban meghatározó befolyást tulajdonít a jogegyenlőségen alapuló szövetségi rendszernek. Nemzeti keretek között, az államokon belüli viszonyokban univerzális jelleggel ruházza fel az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Dél-Afrikában működő föderális berendezkedést. Támogatja a Nagy-Britanniában megnyilvánuló ír és skót devoluciós törekvéseket is. „A szövetségi hatalom, legyen szó a Népszövetségről vagy az egyes nemzetekről, teljes kifejlődésű közösségekből tevődik össze, éppen ezért természeténél fogva nem törekedhet birodalom-építésre, hiszen minden szinten az emberiesség kiegyensúlyozott rendjére támaszkodik.” Mackinder utolsó mondatai eddigi reálpolitikai megnyilvánulásaival és elemzéseivel ellentétben, a nemzetközi viszonyok elmélete Woodrow Wilson amerikai elnök által képviselt idealista paradigmájának tételeit idézik. 1943: Midland Ocean (Földközi-óceán) – Lenaland (Léna-vidék) elmélet Tapasztalhattuk, hogy Mackinder olyan folytonosan megújuló és önmagát megújító, a nemzetközi viszonyokban végbemenő elmozdulásokat jövőre orientált és rendszeralkotó jelleggel tükröző, dinamikusan változó világképet alkotott, amely az állandó mozgás és módosulás állapotában van. 1943 júliusában a Foreign Affairs 4. számában The Round World and the Winning of the Peace (A kerek világ és a béke megnyerése) című cikkében a nemzetközi

viszonyok második világháborút követő rendszerével kapcsolatban fogalmaz meg alapvető jelentőségű gondolatokat és megfontolásokat. Ebben az írásában átértékeli a tengeri és a szárazföldi hatalom egymáshoz való viszonyának stratégiai kérdéseit. Tanulmánya bevezető részében áttekinti az 1904-ben és 1919-ben megfogalmazott koncepcióját. Elveti azt az 1919 óta híressé vált tételét, mely szerint a magterület feletti uralom egyben a világsziget feletti uralommal azonos, s felteszi a kérdést: „…vajon a modern háború viszonyai között a »Magterület« néven kidolgozott stratégiai koncepcióm veszített-e jelentőségéből?” „Annak ellenére – folytatja –, hogy a magterület értelmezése és kiterjedése az elmúlt évtizedekben megváltozott, nem habozok kijelenteni, hogy az általam vázolt Magterület-koncepció ma sokkal inkább érvényes és hasznos, mint volt húsz vagy negyven évvel korábban." Mackinder 1943-as felfogásában a magterület mindenekelőtt a Szovjetunió központi részét képező Eurázsia erdő- és sztyeppövezetére terjed ki. „A magterület Eurázsia északi részét és belső övezeteit foglalja magában. A sarkvidéki partvonaltól a központi sivatagokig húzódik, nyugati határát a Balti-tenger és a Fekete-tenger közötti széles földszoros alkotja. A fogalom nem teszi lehetővé a térkép szerinti pontos meghatározást, mivel három egymástól elváló, de egymást erősítő, nem pontosan egybeeső természetföldrajzi jellegzetességen alapszik." A föld legnagyobb kiterjedésű síkságán, nagy hajózható folyókon, amelyek közül egyesek elérhetetlenek az óceánról, mivel jéggel borítottak, mások pedig olyan belső vizekbe ömlenek, mint a Kaszpi-tenger, amelynek nincs kijárata az óceánra; harmadrészt pedig olyan nagy sivatagokon, amelyek egészen az elmúlt százötven évig ideális feltételeket teremtettek a tevén és lovakon közlekedő nomádok számára. „…a Magterület tehát elegendő természetföldrajzi bázisul szolgál a stratégiai gondolkodás számára.” – fogalmaz Mackinder. „Jelen szándékunk arra irányul, hogy a kívánatos pontosság követelményeinek megfelelően kijelenthessük: a Szovjetunió területe megfelel a magterületnek, egy irány kivételével. Ezt a jelentős kivételt kijelölve, engedtessék meg, hogy meghúzzuk annak közvetlen határvonalát, amely 5500 mérföld hosszú, és amely a Bering-szorostól nyugatra, Romániáig húzódik. A Bering-szorostól háromezer mérföldnyire a határvonal átszeli a Jenyiszej folyót, amely

8. ábra: A magterület határainak változásai

Forrás: Saul Bernard Cohen: Geopolitics: The Geography of International Relations. Rowman & Littlefield Publishers, Inc. New York, 2009. 18. o.

9. ábra: Mackinder világa – 1943

Forrás: Saul Bernard Cohen: Geopolitics: The Geography of International Relations. Rowman & Littlefield Publishers, Inc. New York, 2009. 17. o.

A földrajz a történelem kulcsa

10. ábra: Földközi-óceán és a Léna-vidék

Forrás: Saul Bernard Cohen: Földrajz és politika a megosztott világban. In: Csizmadia Sándor, Molnár Gusztáv, Pataki Gábor Zsolt: Geopolitikai Szöveggyűjtemény, Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Budapest, 1999. 75. o.)

Mongólia határaitól északra a Jeges-tengerhez vezet. A terület fő jellegzetességét megjelenítő hatalmas Léna folyóról Léna-vidéknek nevezném e térséget. Ez nem képezi az oroszországi Magterület részét.” (8. ábra). Mackinder a térség kiterjedését hárommillió–három és negyed millió négyzetmérföldre teszi. Lakosainak száma azonban csupán hatmillió. Természeti erőforrásokban és ásványi kincsekben igen gazdag térségről van szó. A Léna-vidéktől nyugatra húzódik az orosz Magterület, amelynek észak–déli és kelet–nyugati irányú kiterjedése egyaránt 2500 mérföld. Lakosainak száma 170 millió. Stratégiai értéke könnyen belátható, ha egy hasonlóan kompakt területtel rendelkező állammal, Franciaországgal vetjük egybe – olvashatjuk Mackinder érvelését. Az orosz Magterület négyszer több lakossal és hússzor nagyobb területtel rendelkezik, mint Franciaország. A Heartland hatalmas erőforrásai a Léna-vidék természeti tartalékaival kiegészülve stratégiailag rendkívül előnyös pozíciót biztosítanak Oroszországnak. Ezért, „…ha a Szovjetunió e háborúban Németországot meghódítja, a föld legnagyobb

„A béke megnyerése az új koncepció jegyében: aki kormányozza a magterületet, uralkodik a világszigeten, aki kormányozza a világszigetet uralkodik a világban.” szárazföldi hatalma lesz. Sőt, stratégiailag a legszilárdabb védelmi helyzetbe kerül. A magterület a föld legnagyobb természetes hatalmi erődje. Mindezidáig a történelem létszámban és minőségben ekkora erővel rendelkező garnizont nem produkált.” A szabadság védelme érdekében ezt a hatalmi koncentrációt ellensúlyozni kell. Keleten, a magterületen szárazföldi hatalommal, Németország magára találásával, nyugaton, az észak-atlanti medencében tengeri hatalom révén. A Földközi-óceán övezetében (Midland Ocean) így találkozik Amerika, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Nyugat-Európa és a parti zóna. Az angol nyelvű népek összefogásán alapuló, az

Egyesült Államok vezette Észak-Atlanti Szövetség alkalmas arra, hogy a légi erővel kiegészült tengeri hatalom visszaszerzett előnyének birtokában a magtérség természetes hatalmi erődjét semlegesítse, a Szovjetuniót feltartóztassa. A béke megnyerése az új koncepció jegyében Aki kormányozza a magterületet, uralkodik a világszigeten, aki kormányozza a világszigetet uralkodik a világban formulát öltötte. Ez egyben biztosítja „az emberi létezés hatalmi egyensúlyát a földön. És a boldogságot, mert egyensúlyon és szabadságon alapul." – olvashatjuk Mackinder írásának utolsó mondatát (9–10. ábra). Összegzésként elmondhatjuk, hogy Sir Halford John Mackinder gazdag életpályája még gazdagabb szellemi örökséggel párosult. A brit birodalmi eszme és a tengeri hatalom dominanciája fenntartásának adott történelmi korszakokban felmerülő feltételeit tanulmányozva jutott el a kulcsövezet, a magterület, a világsziget, a Földközi-óceáni szövetség, a Léna-vidék koncepciójának megfogalmazásáig. Elméleti rendszerében központi szerepet játszik a földrajzi környezet hosszú távú, állandó, történelmet, civilizációk együttműködését, változását és viszonyát, államok és politikai entitások fejlődését meghatározó hatása. Az emberi történelmet a világorganizmus részeként magyarázza és vizsgálja. Rávilágít a földrajz és a politikai döntések közötti kapcsolatokra. A nemzetközi viszonyok alakulása szempontjából megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít az államok földrajzi elhelyezkedésének, a technikai haladás által is befolyásolt földrajzi térnek, a sajátos jellemzőkkel rendelkező övezeteknek és az ebből a tényből fakadó következményeknek. Három tudományág – a földrajz, a történelem és a nemzetközi viszonyok elmélete – párhuzamos vizsgálatával és összekapcsolásával, interdiszciplináris szemléletmódjával egyik szellemi magalapozója lett a második világháború után kialakuló nemzetközi rendszernek. A feltartóztatás doktrínájának, az Észak-atlanti Szövetség létrehozásának, az európai integráció megteremtésének, a civilizációk találkozásának és versengésének gondolata egyaránt nevéhez köthető.

új geopolitika a világ jövője

Abishur Prakash

A könyv a ma már elérhető, de még kezdetleges technológiákra vizsgál meg lehetséges fejlődési utakat. A könyv első néhány oldalán megismerkedünk a körülményekkel: 2050-et írunk, és virtuális eszközön keresztül visszatekintünk, hogy az évszázad elejéhez képest milyen változásokat indukáltak a technológiák az élet különböző területein, és ezek milyen hatásokat válthattak ki az országok geopolitikai kapcsolatrendszerében. A könyv 2016-ig nyúlik vissza, idáig vannak konkrét jelenben megtörtént események, adatok és gazdaságpolitikai lépések, valamint kialakult nemzetközi kapcsolatok és konfliktushelyzetek. Ezeket használja fel a szerző a jövő bemutatásakor. A könyv valamennyi fejezete egy külön technológiát és az annak kapcsán felmerülő geopolitikai feszültségeket mutatja be. A technológiákkal a szerző célja, hogy a gazdasági élet és államigazgatás számos területét lefedje: mezőgazdaság, egészségügy, közlekedés, állami politika, nemzetközi kapcsolatok, kutatás-fejlesztés stb. A fejezetek felépítése is egyértelmű struktúrát követ. Először belecsöppenünk egy jövőbeli feszült geopolitikai helyzetbe, majd annak megismerését követően mélyebben is bemutatásra kerül a probléma gyökere. Elő-

Abishur Prakash Abishur Prakash egy indiai származású, új-zélandi születésű író. Élete nagy részét Ausztráliában és Kanadában töltötte, a torontói Ryerson egyetemen szerzett diplomát politikatudományok területén. Fő kutatási témája a technológiai fejlődés és a geopolitika kapcsolata. Jelenleg Torontóban dolgozik egy innovációs tanácsadó vállalatnál. Munkája során számos nagyvállalatnak, startupnak és állami döntéshozónak segít eligazodni a technológiai fejlődés révén megjelenő innovatív termékek és szolgáltatások területén.

ször a technológia kialakulásának és elterjedésének, lehetséges alternatíváinak életútját ismerhetjük meg. Ezt követően néhány jelentősebb felhasználási módját ismerteti a szerző az adott technológiának, majd az államok közötti relevanciát feltüntetve kérdéseket és válaszokat próbál nemzetközi gazdaságpolitikai szinten kialakítani. A könyv célja a szerző szerint olyan helyzetek azonosítása, amelyek gondolatokat ébreszthetnek az olvasókban. Emiatt gyakran szélsőségesnek is tekinthetők a felhozott példák.

Embrionális Geopolitka A könyv első tartalmi fejezete az emberi embriók egy lehetséges kapcsolatát mutatja be a folyamatosan fejlődő, modern technológiákat várhatóan adaptáló orvostudománnyal. A technológia fejlődése következtében lehetőség nyílik majd olyan beavatkozásokra, amelyek révén a születendő gyerekek alapvető személyiségjegyeit, tulajdonságait szabadon változtathatja majd a szülő egy erre szakosodott klinikán. A szerző a fejezetben azt az alaptézist szándékozik ezzel felülírni, mely szerint egy gyerek születési országa és ennek megfelelően az elérhető állami intézmények köre minden esetben evidens. Az embriómódosítás ugyanis történhet más országban is, mint amelyben eredetileg születne a gyerek, főként azért is, mert kevés ország rendelkezik majd ezzel a technológiával. Az embriók és a születendő gyerekek alapvető tulajdonságainak kérdése geopolitikai kérdéseket vet fel. A könyv ezt egy tetszőleges indiai család példáján szemlélteti. Tegyük fel, hogy egy indiai házaspár leendő gyerekük néhány alapvető tulajdonságát az Egyesült Királyság egyik klinikáján megváltoztatja. Felmerül ilyenkor a szerző szerint a kérdés, hogy melyik országhoz tartozik ebben a helyzetben a születendő gyerek? Továbbra is indiai, mivel a szülei indiaiak? Esetleg brit állampolgár lesz, mivel az embriót nagymértékben módosították?

A válasz nem egyértelmű, amennyiben a módosítás miatt részben brit állampolgárnak is számít a születendő gyerek. A lehetségesen igénybe vehető alapellátások, egészségügyek tekintetében fontos kérdés, hogy mely ország felel az ilyen módon születendő gyerekekért. Egy újonnan világra jött ember ugyanis mindig költséget jelent a saját országnak. Viszont egy Egyesült Királyságban alaposan áttervezett, alapvetően indiai embrió kiválthatja azt a reakciót az indiai államtól, hogy nem indiaiként veszi figyelembe az alapvető tulajdonságokat megváltoztató orvosi beavatkozás miatt. A születés folyamata radikálisan változik az új technológiák miatt, ezért az érintett országoknak külön egyezmények kötése lehet indokolt. Ugyanakkor vitás esetekben valamely nemzetközi szervezet bevonása is felmerülhet (pl: ENSZ, WTO), azonban ők várhatóan nem lesznek felkészülve ilyen jellegű technológiai kihívásra. A nemzetközi vitákban egyértelmű döntést is nehéz lesz hozni, mivel az elvégzett orvosi beavatkozások nem tudni, mekkora mértékben hatnak az állampolgársági kérdésben, emiatt pedig nem lehet kimondani az előző példa alapján, hogy valaki brit vagy indiai állampolgár lesz; valamilyen köztes megállapodás, esetleg egyezmény válik szükségessé. Annak függvényében pedig, hogy egy állam számára egy ember mind költséget, mind bevételt is jelenthet, azonban eltérő életszakaszában, új nemzetközi folyamatok is megjelenhetnek. Egyrészt kialakulhatnak adóparadicsomok mintájára az effajta embriók vonat-

Abishur Prakash: Új geopolitika a világ jövője könyvbemutató a Bölcs Várban

kozásában is frekventált országok, ahol más ország kárára kiaknázhatók bizonyos előnyök. Emellett pedig a kereskedelmi megállapodásokra is hatással lehetnek, és új kereskedelmi stratégiák megjelenését is indokolhatják. Egy fontos kérdés pedig, amely további vitákhoz, vagy akár diszkriminációhoz vagy politikai feszültségekhez is vezethet, azon specifikus tulajdonságok köre, amelyek alapvető hatással lehetnek egy gazdaság működésére. Az áttervezett embriójú emberek okosabbá, rátermettebbé, erősebbé, egészségesebbé stb. is válhatnak a „hagyományos embereknél”, ami némely ország számára nem várt előnyöket jelenthet, és ez alapos átrendeződést hozhat a világ geopolitikai térképében.

Felmerül a kérdés, hogy ki felel a balesetért, mivel a jövőben egyre népszerűbbé váló űrprogramok több ország számára is lehetővé teszik az űrutazást és az ottani nyersanyagszerzési folyamatok kialakítását. Azonban a Földdel ellentétben, ahol egyértelműen beazonosíthatók országok közötti határok és felségterületek, az űrre ez nem mondható el. Ennek megfelelően az irányadó politikai lépések is hiányoznak egy űrben történő országok közötti konfliktus esetén.

ŰRURALOM

Az országok közötti űrverseny, az ismeretlen meghódítása jelenleg nem támaszt egyik ország ellen sem korlátot, hanem egy nagyszabású verseny alakult ki a nagyhatalmak között. A verseny és a megnövekvő űrbeli tevékenységek a felmerülő vitás kérdések miatt a Földre is leszivároghatnak, a konkrét döntésekre és megoldásokra ott kerülhet sor. Valamint mivel az űrt jelenleg egyik állam sem birtokolja, az onnan megszerezhető nyersanyagokra vonatkozóan sincs érvényben levő szabályozás vagy egyezmény.

A fejezet egy olyan jövőbeli, fejlett űrtechnológiára alapozó világot hoz elénk, amelynek értelmében számos ma ismert geopolitikai kérdés újraértelmeződik. A fejezetet nyitó példa egy olyan űrbeli, kínai bányászha-

Az egyik fontos kérdés a nyersanyagok exportja és importja. Az országok alapvető felépítése révén a nyersanyag-kereskedelem hasonlóan alakul évről évre. Az űrből történő nyersanyagszerzés azonban

Amint tehát az országok számára ez a technológia elérhetővé válik, ki kell alakítaniuk egy stratégiát a felmerülő kérdések kezelésére. Az újfajta embriók olyan értékessé válhatnak egy ország számára, mint ma az árfolyam vagy az energia, mivel mind gazdasági, mind demográfiai előnyökkel is járhat az egészségesebb, erősebb, célhoz kötöttebb embriók kialakítása.

jó bemutatásával kezdődik, amely megsérül egy amerikai hajó által az űrbe került törmelék révén. Az anyagi kár a kínai hajón jelentősnek mondható, illetve a rakománya is megsérült.

új geopolitika a világ jövője

képes lehet átírni egy ország kereskedelemben elfoglalt pozícióját, ami már meglévő egyezményekre vagy nemzetközi vállalatok működésére is hatással lehet. Tekintve, hogy az űrben egyelőre nincsenek országok közötti egyezmények, és az ottani területek birtoklása sem egyértelmű, a folyamatosan növekvő űrprogramok jelentős változást indukálhatnak az országok közötti kapcsolatrendszerben. Ráadásul azok célja is országonként eltérő lehet (műholdak építése, nyersanyagszerzés, ismeretlen területek meghódítása), az egyes államoknak az üzleti megfontolások miatt minél előbb szükséges lehet egy megfelelő, világszinten egységes politikát kialakítani. Bár ez vélhetően nehéz feladat lesz, mivel az űrprogramok tekintetében sem tapasztalhatók együttműködések, a legtöbb ország az önállóságra törekszik.

beszéléseket folytat az automatizációt ellenző emberek lázadásainak kezelésére, vagy az amiatt felmerülő gazdasági életben és az állami költségvetésekben kialakuló súrlódások orvoslására. Bár az automatizáció több hullámban is lezajlott már a történelem során egy-egy meghatározó technológiai újítás következtében, a jelenleg várható technológiai ugrás a valaha volt legnagyobb mértékben lehet képes munkahelyek megszüntetésére. A robotok, drónok, egyéb szoftvervezérelt automatikus rendszerek több felmérés szerint is közel 50 százalékkal csökkenthetik az emberi munkaerőigényt. Ennek megfelelően többen is aggódnak az automatizáció jelenlegi fázisának kifutásától, amely során egy gyakran vizsgált kérdéskör is újra terítékre kerülhet az állami döntéshozóknál, mégpedig a feltétlen alapjövedelem kérdése.

VESZÉLYES AUTOMATIZÁCIÓ Az automatizáció és a robotok alkalmazása megosztja az embereket arról, hogy miként hatnak majd a jövőben a munkahelyekre. Az automatizáció egy bizonyos szint felett már többnyire károsíthatja számos ember munkához jutását, ennek következtében pedig megélhetését. A fejezet egy ilyen helyzetre reakcióként vezeti be a történetet, miszerint több ország vezetője is aktív meg-

Bár manapság a gondolkodás a feltétlen alapjövedelem kapcsán amiatt merül fel, hogy a gazdaságok fogyasztásra ösztönözzék a társadalom alsóbb rétegeit, és felzárkóztassák őket, a jövőben a motiváció jelentősen átalakulhat. A nagyarányú munkavesztés indokolhatja a feltétlen alapjövedelem bevezetését, főleg olyan fejlődő országokban, ahol az automatizáció miatt az élő munkaerő iránti igény

akár 70–80 százalékkal is mérséklődhet. Azonban kérdéses, hogy az automatizáció jelent-e akkora gazdasági hasznot hosszú távon, amely képes ellensúlyozni a feltétlen alapjövedelmeket kiadási oldalon. Ugyanis manapság az állami bevételek meghatározó része érkezik a munkavállalók munkához való hozzájárulása révén, egy nagyobb méretű létszámleépítés pedig jelentősen átalakíthatja az állami költségvetés szerkezetét. A feltétlen alapjövedelem mellett választ jelenthet még a gépek által elért teljesítménytöbblet megadóztatása is, azonban ennek mérhetősége, összehasonlíthatósága nehéz, valamint a nemzetek között is konszenzus szükséges, amely konszenzusokat azonban az automatizációra való utaltság eltérő szintje és azok várható hatásainak differenciálódása megnehezítheti. Egy ilyen adózási forma, mint a feltétlen alapjövedelem, egy ismeretlen út, egyelőre nem tisztázott, milyen tényezőkkel szükséges és érdemes reagálni állami szinten az automatizációra, miközben üzleti szempontból egyértelmű előnyöket is jelenthet egy automatizált megoldás alkalmazása a vállalatok körében. Adók kivetése pedig a vállalatok területi eloszlásában is meghatározó változtatásokat eredményezhet, számos vállalat helyezheti át a székhelyét az eltérő reakciók okán.

100

Az állami és nemzetközi döntéshozói szervezetek részéről a válaszok megtalálása vélhetően nem lesz egyszerű, azonban az aggodalmakat csökkentheti az előre tervezés. Főként az új állások, pozíciók kitalálása lehet egy kritikus teendő, mivel a robotok, gépek felügyelete szükséges lehet, továbbá azon munkakörök, amelyek jelenleg nem léteznek, az ismeretlenség okán vélhetően nem végezhetők automatizáltan. Az ember továbbra is értékes munkaerő, ahogy a történelem során többször is, szükséges, hogy feltalálja magát az új, várhatóan robotokkal övezett élethelyzetben. ÉLELMISZERKLÓNOZÁS Az országok közötti területi adottságok miatt a nyersanyagok, ételek világkereskedelme viszonylag egyértelmű irányokat vesz. Mivel jellemzően más térségekben más termékeket lehet megtermeszteni, kinevelni, ez meghatározza az export-import irányát. Ezek a tervezhető irányvonalak és eltérések pedig egyensúlyban tartják a világkereskedelmet, emiatt pedig az országok egymástól való függése is meghatározónak tekinthető manapság. A jövőben viszont, ha lehetőség nyílik az élelmiszer klónozására, jelentősen átalakulhatnak a kereskedelmi viszonyok, ami az országok közötti geopolitikai beren-

új geopolitika a világ jövője

dezkedésre is hatással lehet a kialakult és berögzült kölcsönös függőségek okán. A klónozás révén az eddigi export-import irányvonalak felbomolhatnak, és versenyt generálhatnak teljesen eltérő adottságokkal rendelkező országok között azonos termékek piacán. Az efféle újító technológia az országokra hosszú távon is jelentős befolyással lehet, ugyanis, ha egy ország exportál egy nála megtermett növényt, hosszabb távon számít az abból származó bevételekre, ahhoz igazítja növekedési stratégiáját és infrastrukturális fejlesztéseit. A technológia fejlődésével a klónozást nemcsak embereken tesztelhetik, hanem kiterjeszthetik annak fókuszát. Ilyen fókuszban lehetnek az élelmiszerek, például tea, kávé, tehén laboratóriumi előállítására is lehet példa. A felmerülő geopolitikai ellentétek azonban hatással lehetnek ezek kifutására. Például, ha marhahúsexportban India versenytársává válik Kína klónozás révén, jelentős viták alakulhatnak ki az országok között, főként annak okán, hogy a klónozott termékeket vélhetően nagyobb mennyiségben és kedvezőbb áron lehet előállítani. Emiatt Kína árulhatná olcsóbban a termékét, jelentős károkat okozva ezzel India költségvetésében és gazdasági működésében. A fő geopolitikai problémát a technológia rendelkezésével az jelentheti, hogy egy ország milyen termék klónozása mellett dönt. A technikai feltételek segítségével bármi előállítható, és az alkalmazó országok nem csupán azt a terméket választhatják, amely a legnagyobb hasznot eredményezheti, hanem egy más területen rivális ország gazdaságának gyengítése is lehet a célpont, ha a másik ország által preferált exportcikkeket klónozzák. Az egyes nemzetközi kereskedelem lefolyásáért lévő szervezetek újfajta problémával néznek ezáltal szembe. Ugyanis mindezidáig az ő feladatuk arra terjedt ki, hogy segítsék a termékek áramlását az országok között, ezáltal minden állam részére eljuttatva a szükséges élelmiszereket, és megteremtve az egészséges és fair kereskedelem lehetőségét, valamint a komparatív előnyök kiaknázása révén a növekedést támogassák. A klónozás azonban új irányokat jelölhet ki ezen szervezetek működésében; szükséges kialakítani, miként kezelik ezen klónozott termékeket: korlátozzák a kereskedelmüket, vagy új csatornákat nyitnak számukra, valahogy fenntartva az eredeti termékek „eredetiségét”. A cél, hogy a klónozás miatti verseny ne okozzon maradandó károsodásokat egyes országok gazdasági kilátásaiban és működésében.

A HÁBORÚ ÚJ SZABÁLYAI A modern, főként automatizált technológia a hadiipart és a háborúról alkotott képet is változtatásokra kényszerítheti. A fejezet nyitójelenete egy olyan országok közötti konfliktus kialakulása, amely egy véletlennek köszönhető: egy kínai haditengerészeti hajó túl közel ment egy japán automatikus megfigyelőrendszerhez, és az egy potenciális veszélyhelyzetet feltételezve rakétát lőtt a kínai hajóra. A történések miatt mindkét ország szövetségesei háború kialakulását feltételezik, azonban az nem tisztázott, ki is kezdeményezte. Bár a katonaságokat is több hullámban érték a történelem során a különféle fejlődési utak, melynek révén számos technológiai újítás jelent meg, és a szerepkörök is folyamatosan módosultak, a hadseregben alkalmazott alapelvek viszonylag régóta állandónak tekinthetők. Egy ilyen alapelv, hogy az országok viszonylag egyértelműen tudják jelezni más országok számára a háború kezdetét, és hogy milyen lépések jelentik azt, hogy egy háború megkezdődött. Az automatizáció és a gépek térnyerése azonban újraértelmeztetheti ezeket

101

az alapfeltevéseket, mivel számos kérdés felvetődik ezen gépek működése és automatizált, szabály alapú döntéshozataluk alapján. A gépek, drónok vagy robotok emberek nélküli alkalmazása, és ezek felruházása önálló döntéshozatallal azonban megkérdőjelezheti, mit is tekint egy ország háború kialakulásának. Az ilyen rendszerek működése révén egy rakétakilövés valamilyen előre generált tényező miatt sem jelentheti egyértelműen a támadó ország részéről, hogy háborút szeretne, azonban a szenvedő fél ezt nem tudhatja, ő a támadást értelmezheti háború kezdetének. A technológiai fejlettség jelen szakaszában felmerül a kérdés, milyen jogokat és döntési felhatalmazásokat lehet egy automata rendszernek biztosítani, és az egyes nemzetközi szervezeteknek milyen szabályokat szükséges lefektetniük. Az automata védelmi rendszerek ugyanis számos elkerülhető háborús helyzet kialakulását okozhatják. A fő megválaszolatlan kérdést az jelenti, hogy az adott ország rendszere által okozott támadás az ország felelőssége-e, és ha igen, hogyan lehet képes ezt a potenciálisan felmerülő problémát kezelni. A technológiai fejlődés jelen szakaszában nem lehet a hadseregből sem kitiltani a fejlődést és az in-

102

novációk alkalmazását. Egyrészt mert az alkalmazható innovációk körének kijelölése nehéz lenne, másrészt azért, mert már ma is számos ország kifejlesztette automata rendszerét, ami a jövőben tovább folytatódhat. Az automata rendszerek szabálykövető magatartása és az ebből fakadó nemzetközi vitás kérdések sokkal súlyosabban is megjelenhetnek a kiberbiztonság kapcsán. A technológiától való függőség egyre nagyobb, emiatt pedig a kiberbiztonság fontossága is egyre nagyobb teret kap. A fejlett technológiák azonban ezen katonai rendszerek ellenségei is lehetnek, a kibertámadások lehetősége több ponton is felvet kérdéseket a fejlett harci technológia alkalmazása kapcsán. Egyrészt hackerek megbéníthatnak egy teljes védelmi rendszert, de rosszabb esetben támadásra is késztethetik azt. A technológiára való felkészültség mellett szükséges tehát egy egységes kiberpolitika kialakítása is nemzetközi szinten, amelyen az ENSZ is aktívan dolgozik. A modern technológia és szerteágazó hatásai révén a háborúról és annak lehetséges típusáról alkotott alapfeltevések újraértelmezése szükséges, és ehhez igazított megfelelő egyezmények és szabályok kialakítása, mielőtt még későnek bizonyulna egy intézkedés.

új geopolitika a világ jövője

TECHNOLÓGIAI TERRORIZMUS A technológiai fejlődés nem csupán a modern katonai eszközök felerősítésére és automatizálására lehet hatással, hanem egyéb, alapvetően ártalmatlan gépeket is veszélyes fegyverré alakíthat. A tárgyak, használati cikkek internetes összeköttetése számos területen kiemeli a kiberbiztonság fontosságát. Mi történne, ha egy automata gépjármű az úton közlekedve hirtelen irányt váltva a tömegbe hajtana? Az egy új helyzetet teremtene a terrorizmus megítélésében. Sajnos a terrorcselekmények száma nem csökken világszerte a jelenben sem, a terrorizmus jövője azonban még nagyobb veszélyeket rejteget. Ezekkel az államoknak kiemelten szükséges lehet foglalkozni, mielőtt a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Manapság ugyanis a terrorcselekmények bombákkal, fegyverekkel emberek által történnek, a jövőben azonban az önvezető autók, drónok, kibertámadások is veszélyeket rejthetnek a társadalom számára. Az önvezető autók és a drónok két kiemelt példája a fejezetnek, ezek részletes bemutatásával kapunk képet a lehetséges terrorizmusról a jövőben. Különösen a drónok jelenthetnek veszélyeket, mivel könnyen beszerezhetők, kis méretűek, gyakran radarok által is nehezen észrevehetők és jellemzően képesek különféle tárgyak szállítására.

A kibertámadások veszélye az okoseszközök növekedésével válik egyre fenyegetőbbé. Az állandó internetes összeköttetés minden használati tárgy esetében hatalmas támadási felületet biztosíthat terroristák számára. A terrorizmus hackerek által is végezhetővé tevékenységgé válhat. Manapság a terrorcselekmények rendszerint szervezetekhez köthetők, az emberi tényező miatt könnyebben is azonosíthatóak ezek a szervezetek, és a rendfenntartásban aktívabban lehet fellépni ellenük. A jövőben azonban a kibertámadások révén többféle területen is észrevétlenül tevékenykedhetnek. Az automata eszközök biztonsági előírásai és kibertámadásokra való felkészültsége ezért államigazgatási feladat, amely nemcsak a gazdaságot, hanem a teljes társadalmat is hivatott megvédeni. A jelenleg terjedő eszközök, okostárgyak piaci alapúak, azok biztonsági funkcióira kevés hatása van államoknak, a terrorizmustól való félelem azonban megkövetelheti a fokozott szerepvállalást. Terrorizmus esetén azonban vélhetően nem lenne egyértelmű, kié is a felelősség: a tárgyat értékesítő piaci szereplőé, vagy az államé, aki nem felügyelte megfelelően a piacra kerülő termékek biztonsági funkcióit a gazdasági előnyök kiaknázására és a fogyasztás növelésére is tekintettel. A potenciális káosz és félelem elkerülése érdekében az államoknak

103

felelősséget kell vállalniuk és nagyobb aktivitással küzdeniük a terrorizmus súlyosbodása ellen, ugyanis a ma tapasztalható akcióknál sokkal rosszabbak is felmerülhetnek egy digitális korban.

technológia eredményez, feledtethetnek számottevő hátrányokat is. Ezen hátrányok pedig jellemzően nem azonnal jönnek felszínre, kockázatosságuk hosszabb távon erősödhet. Bekövetkezés esetén pedig jelentős problémákhoz vezethetnek.

DRÓNFÜGGŐSÉG A drónok a 2010-es évek elején is népszerű termékek, bár ha a jövőt nézzük, jelentős tér van ezek szélesebb körű hasznosítására. Egy ilyen példát mutat be a szerző Ruandán keresztül. Afrikai országok helyzetükből fakadóan többször is képesek egy-egy fejlődési szakaszt átugorva ugrásszerű növekedést elérni. A drónok is ilyennek bizonyulhatnak a szállítmányozás terén, azonban a biztonsági kérdések továbbra is kiemeltek maradnak ezek alkalmazása tekintetében. A drónok egyszerűen működtethető és praktikus eszközök, számos gazdasági szektorban lehet relevanciájuk. Növekvő szerepük azonban hátráltathat más fejlesztéseket, emiatt pedig kritikus fontosságú tényezővé léphetnek elő. A drónok megfelelő működésére való utaltság könnyen kialakulhat, és egy hiba vagy egy külső támadás akár meg is béníthatja az alkalmazó gazdasági szektor működését. A drónok katonai célok mellett az egyszerű fogyasztókat, az embereket is segíthetik. Afrikában ezek alkalmazása kiemeltnek bizonyulhat. A fejletlen infrastruktúra, az eltérő terepviszonyok mellett egy gyors és egyszerű mód lehet bizonyos szállítmányozási feladatok ellátására és az emberek termékekhez való hozzáférhetőségének jelentős mértékben való javítására. Alapvető megélhetési termékek, fogyasztási cikkek szállítása is megoldható lehet drónokkal. Ez a fogyasztóknak közelebb hozza a szolgáltatásokat, az állam szempontjából pedig jelentős költségmegtakarítást jelent. Azonban a drónok ezáltal hatalmas kockázati tényezővé lépnek elő. Azok elterjedése még inkább szükségtelenné teheti az infrastruktúra fejlesztését, utak, közlekedési útvonalak kialakítását nehezen megközelíthető települések között. Egy kibertámadás tehát végzetesnek bizonyulhat a lakosság jelentős részének megélhetése szempontjából. Az alapvető szolgáltatásokhoz való nem megfelelő hozzáférés pedig jellemzően országon belüli viszályokhoz, lázadásokhoz vezethet. A drónok példája azt a geopolitikai, jellemzően országon belüli kockázatot hivatott kiemelni, amelyek az ugrásszerű fejlődés következményeként alakulhatnak ki. A hirtelen meghatározó előnyök, melyeket az új

104

Az országok közötti kockázatokra rátérve pedig az ugrásszerű fejlődési útvonalak olyan államok felemelkedését jelenthetik, amelyeket némely nagyhatalmak ellenezhetnek, nemzetközi feszültségek kialakulását eredményezve. Továbbá a drónszállítmányozás alapvető változásokat hozhat a társadalmi berendezkedésben is, amelynek nemzetközi gazdaságpolitikai következményei is lehetnek. Manapság ugyanis az urbanizáció szintje jellemzően az ország fejlettségére is utal. A modern technológia révén a városi lakosság emelésére való igény mérséklődhet, és új gazdaságpolitikai célrendszerek kialakítása válhat szükségessé. A tradicionális nagyhatalmak saját pozíciójukat tehát veszélyben érezhetik a technológia révén elérhető fejlődési potenciál mértéke miatt, az általuk adott reakciók jelentősen módosíthatják a lehetséges növekedési pályákat. A KÜLPOLITIKA VÁRHATÓ ALAKULÁSA A mesterséges intelligencia új távlatokat nyithat az országok közötti politikai viszonyok vonatkozásában. A szerző egy olyan fejlemény lehetséges hatásait vizsgálja, mely szerint Oroszország bevezet egy olyan mesterséges intelligencia–alapú rendszert, amely alacsony hibaszinten képes megjósolni, hogy egy másik ország milyen lépéseket tervez a jövőben. Az effajta előre jelzett tudás pedig segítheti a hatékony tervezést, illetve a felkészülést a lehetséges katonai és/vagy gazdasági lépések tekintetében. A mesterséges intelligencia egyre jobbnak mondható, folyamatos fejlődés jellemzi ezt a területet. A fejlődést pedig támogatják a piaci folyamatok is, ugyanis a világ által előállított adatmennyiség növekedése hatalmas sebességgel zajlik. Az ezen adathalmazban rejlő információk, mintázatok pedig rendszerint a mesterséges intelligencia-alapú rendszerek fejlődését segítik. Amennyiben országok alkalmazzák ezt az egyre pontosabbá váló technológiát, az új kockázatok materializálódásához vezethet. Egy feltételezett, más fél által kezdeményezendő háborút, ha valaki előre lát, egyrészt felkészülhet rá, másrészt azonban a tudás ismeretében ő maga is háborút kezdeményezhet az előre jelzett há-

új geopolitika a világ jövője

ború megfékezésére. Előbbi esetben a felkészülést a potenciális ellenfél is észlelné, például egyes katonai csapatok határra történő delegálásával, így ez a lépés is megnövekedett feszültséghez vezetne. Utóbbi eset pedig egyértelműen előrehozná a feltételezett háborút, amely nem biztos, hogy megvalósult volna. Manapság számos olyan gazdasági kapcsolat alakult ki, melyek miatt bizonyos felek között elképzelhetetlennek tűnik a háború rövid távon. Azonban ha egy előrejelző rendszer mégis egy ilyen gazdaságilag jól működő kapcsolatrendszerben feltételez jövőben háborút, jelentős változások alakulhatnak ki a világban. Az érintett felek nem csupán háborúba szállhatnak egymással, hanem a kapcsolataikat és megállapodásaikat is módosíthatják, akár egyoldalúan is, például valamilyen nyersanyag exportálásának azonnali megvonásával. A technológia amellett, hogy képes lehet megjósolni eseményeket, arra is választ adhat, hogy egy ország az eredmények ismeretében milyen lépéseket tegyen. Ennek fényében az országok számára perspektivikus rendszereik fejlesztése és a kiberbiztonság erősítése. Ugyanis egy kibertámadás nem csupán azonnali katasztrófához vezethet, de hosszabb távú, mondhatni észrevehetetlen hatása is lehet. Amennyiben egy rendszerbe betörnek, felmerül, hogy nem azonnal okoznak

benne törést, hanem például a rendszer által közölt eredményeket manipulálják. Emiatt az országok kiemelt erőforrásokat fordítanak már manapság is a mesterséges intelligenciára, főként a többi ország generálta verseny okán. A lehetséges kibertámadások, valamint a mesterséges döntések mögötti láncreakciók kialakulása miatt a mesterséges intelligencia dilemma elé állítja az országokat, mivel előnyöket és hátrányokat is tartalmazhat a technológia. Nem egyértelmű emiatt, hogy milyen eredményeket szolgáltathat a világ és a politikai berendezkedések számára a mesterséges intelligencia alkalmazása vagy annak mellőzése: előnyök kiaknázása, miközben kockázatokat generál, vagy önvédelem kibertámadások ellen a technológia mellőzésével, ami viszont az optimális működést hátráltatja. A technológia előretörése fejlettsége és kézzel fogható előnyei okán vélhetően nem állítható meg teljesen, azonban a lehetséges kockázatok mellett bizonyos korlátozások lehetnek indokoltak. HIDEGHÁBORÚ 4.0 Az országok energiakereslete a jövőben jelentősen átalakulhat. A kőolaj és földgáz iránti igény más, megújuló energiaforrásokra cserélődhet, amelyek közül az

105

elektromos áram lehet egy perspektivikus irány. A fejezet Kína és India között azonosít egy lehetséges geopolitikai konfliktust, aminek következménye lehet az energiatranszfer korlátozása. Manapság a földgáz egy jelentős nyersanyagnak bizonyul a világpiacon, amelynek exportőrországai kvázi monopolisztikus helyzetben vannak. A szerző ezt a helyzetet jellemzi az Oroszország és Ukrajna közötti közelmúltbeli feszültségekkel és az Oroszország által végrehajtott szankciókkal. Ez bemutatja, hogy számos ország az energiaráutaltság miatt olykor számos korlátozással nézhet szembe, amennyiben országok között feszültség alakul ki. Egy nyersanyag exportkorlátozása nemcsak a gazdaság számára jelenthet visszaesést, hanem az alapvető megélhetést is veszélyeztetheti. Jelenleg a kőolaj és a földgáz révén alakultak ki nagyhatalmak a világban, azonban a jövőben az elektromos áram lehet egy ilyen tényező. Amennyiben szélesebb körben elterjed, a nagyhatalmak szankciói sokkal nagyobb hatást válthatnak ki, mint a kőolaj és a földgáz esetében.

106

A fejezet első példájához visszatérve, egy vitás helyzet miatt Kína az Indiában üzemeltetett töltőállomásait felfüggeszti, ezzel pedig nehéz helyzetbe hozza az indiaiakat. A jövőben várhatóan hatványozottan megugró elektromos áram-szükséglet nemcsak a gyárak, termelőüzemek működését, hanem a lakóházak, kiskereskedelmi üzletek, sőt a közlekedési eszközök működését is veszélyeztetheti vitás helyzetekben. A fejezet külön foglalkozik az elektromos járművekkel és ezek hatalmas energiaszükségletével. A manapság is egyre inkább előtérbe kerülő előnyök kapcsán a jövőben várhatóan az elektromos autók és közlekedési eszközök aránya más meghajtásúakhoz képest preferálttá válik. A töltőállomások és azok üzemeltetése pedig geopolitikai kockázatot jelenthet. A jelenben főként vállalatok kezében vannak a töltőállomások, azonban a növekvő állami szerepvállalások révén a töltőállomás-hálózatok működtetői bizonyos nagyhatalmak lehetnek. Ennek tükrében pedig az orosz–ukrán helyzethez hasonló szankcionálások is előfordulhatnak a jövőben az elektromos áram-alapú eszközök tekinte-

új geopolitika a világ jövője

tében is. A nagyhatalmak közötti rivalizálás pedig elmérgesítheti a helyzetet, mivel a ma vezető hatalmak szerepe a technológia változása révén átrendeződhet. Számos kisebb ország még kiszolgáltatottabbá válhat az energiaexport versenye okán. Az országoknak figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy megértsék az átalakuló gazdasági berendezkedés mögött húzódó lehetséges geopolitikai hatásokat. Az új energia új versenyt teremt az állami intézkedések terén is, valamint a jelenlegi elektromosautó-gyártók hatalmas befolyást szerezhetnek egy olyan piacon, ahol az államok szerepvállalása is nőhet. Az elektromos közlekedési eszközök vélhetően a jövőbe mutatóak, azonban érdekes feszültségekhez vezethetnek mind az államok, mind államok és vállalatok között is. ELTÉRÍTETT EGÉSZSÉGÜGY 2030-ra a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége kifejlesztheti saját mesterséges intelligencia-alapú orvos szoftverét. Ennek köszönhetően több millió ember juthat könnyen elérhető, ingyenes egészségügyi szolgáltatáshoz. A szoftver nagy hatásfokkal képes a beteg diagnosztizálását követően kialakítani a véleményét a fennálló betegségről, és gyorsan jó döntést képes hozni az alkalmazandó terápiáról, szükséges gyógyszerekről. Néhány év sikeres működést követően globális terjeszkedést tervez a platform, amelynek révén geopolitikai problémák merülhetnek fel. Az alaptézis, amelyet a mesterséges intelligencia-alapú orvosszoftverek megdöntenek, az, hogy az egészségügy minden esetben országokhoz köthető, nem pedig határokon átívelő tevékenység. Manapság az egészségügyi szolgáltatások kínálata, azok elérhetősége és az arra szánt állami költségek egyéni szinten dőlnek el. Az országok nem szólnak bele jellemzően egy másik ország egészségügyi politikájába, önmaguk alakítják ki azt. Ennek megfelelően alakul az orvosállomány, a gyógyszeripar, valamint az ezeket a folyamatokat támogató adózási rendszerek és költség-bevételi struktúra az egészségügyben. Egy mesterséges intelligencia-alapú szoftver világméretű terjedése egyrészt jelentősen csökkentheti az orvosok iránti igényt egy adott országban, továbbá eltérő kezelések ajánlása esetén a gyógyszeripar forgalmát is mérsékelheti. Az ilyen jellegű hatások pedig az állami döntéshozók figyelmét is felkeltik. Egy mesterséges intelligencia-alapú külföldi rendszer tehát az adott ország egészségügyének alakulását veszélyeztetheti,

és alapvető változásokat hozhat az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőségben az emberek számára. A külföldi származású szoftver használata révén ráadásul számos olyan adat is kikerül az országból az emberekről, amely tudás eddig csak egy ország birtokában volt. A személyes adatok mellett a gyakori emberi tulajdonságokról, betegségekről, preferált gyógymódokról is képet kap a külföldi szoftver, amely akár egy geopolitikai eszközzé is válhat a fogadó ország számára. Amennyiben korlátozásokat vezetnének be egyes országok innovatív egészségügyi szolgáltatásokra, vélhetően az sem fékezné meg ezek terjedését, valamint az egyes államok békés együttélését veszélyeztetné. A tiltás főként a mai internetalapú világ miatt nem életszerű, egy állam nem tudja megállítani az online szolgáltatások terjedését, többféle lehetőség nyílik a digitális világban azok elérésére. A fent említett megoldás mellett azonban számos más hatása is lehet a technológiai fejlődésnek az egészségügyre vonatkozóan. A biotechnológia, a nanotechnológia fejlődése akár új irányokat is kijelölhetnek a gyógyszeripari fejlesztések terén, illetve a robottechnológia is átalakíthatja az orvosi kezeléseket. Az ezen technológiákban rejlő potenciálok egyelőre megjósolhatatlanok, azonban a jelenlegi piaci gyakorlatra jelentős hatással lehetnek. Ugyanis a legnagyobb gyógyszergyártó cégek mind fejlett országokban tevékenykednek, a fejlődés azonban más régiók felemelkedését is eredményezheti, átalakítva a piaci erőviszonyokat. A technológiára továbbá az államoknak is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, mivel a piaci átrendeződés miatt nagyobb hangsúly helyeződhet a jelenleg ismeretlen egészségügyi megoldások, robotok működésének megfelelőségére, amelyek nem mindig teljes mértékben ellenőrzött közegekből kerülhetnek ki. VIRTUÁLIS GEOPOLITIKA A virtuális valóság manapság kevésbé kihasznált terület, azonban az abban rejlő lehetőségek végtelennek tekinthetők. Egy lehetséges felhasználási területe lehet a virtuális környezetnek a befektetési típusú kvázi-széfszolgáltatások nyújtása. A fejezet azt a példát hozza fel, hogy Svájc a jövőben kialakítja saját megújult gazdasági modelljét, mely azon alapul, hogy a befektetők valódi eszközeiket digitális eszközre átváltva egy biztonságos környezetben helyezhetik el értékeiket. Ez a fajta virtuális világ pedig lehetőséget ad bárki számá-

107

ra bármely országból vagyontárgya befektetésére. Egy ilyen ötlet révén akár több országból is megindulhat a vagyontárgyak és a pénztömegek kiáramlása. A virtuális valóság a ma ismert felhasználási módokkal ellentétben számos lehetőséget rejt. Bár manapság főként még a játékok élményének fokozására alkalmazzák vállalatok, a jövőben számos földrajzi korlátozáson túlmutató lehet, és alapvető változásokat hozhat az emberi interakciók tekintetében. A virtuális valóságban jellemzően a tervezőre vagy a résztvevőre van bízva, mi végezhető el benne, így a lehetőségek határtalanok. Már manapság is olykor felmerül, hogy bizonyos programokban, főként játékokban a virtuálisan leképzett valóság egy saját gazdaságként működik. Különféle tranzakciókra, cserékre kerül sor. Ennek megfelelően a szoftvereken belül is külön gazdasági modellek, szimulációk tervezésére van szükség. A játékok teréből kilépve azonban más területekre is elvihető a technológia, egy ilyen lehet a befektetési piac, amely az adóparadicsomnak tekinthető országok ma ismert listájára is hatást gyakorolhat. Az országok számára kiemelt, hogy a saját területükön megképzett jövedelem országhatárokon belül maradjon. Ez segíti az egészéges működést és a hosszú távú gazdaságpolitikai intézkedéseket. Számos ország támogató mechanizmusokat vezetett be ezért a vállalkozások számára, illetve kötött más nemzetekkel adóegyezményeket, hogy az elért jövedelmek országhatárokon belül maradjanak. A virtuális világ megjelenése új egyezményeket és probléma esetén követendő magatartásokat, szankciókat eredményezhet, azonban a virtuális világban felötlő problémák kezelése túlmutat a mai szabályozási és rendfenntartási berendezkedésen. Kérdéses, hogy valóélet-beli szankcionálási eszközök alkalmazhatóak-e virtuális világban, és ha igen, milyen formában. A befektetési piac mellett a virtuális valóságok térnyerése más valóélet-beli folyamatokra is kiterjedhet, akár alapvető valós szituációk is könnyen a virtuális térbe helyeződhetnek. A fejezetben a virtuális életterekre és azok geopolitikai hatásaira is nagy figyelem irányul. Akár teljes városok, országok is kialakíthatják saját másolatukat, ezzel új életteret generálva a virtuális felhasználóknak. Egy ilyen leképezés azonban számos ország számára nem várt geopolitikai kockázatokat jelenthet. Egy virtuális térben ugyanis a leképezett infrastruktúra paramétereiről, gyenge pontjairól minden

108

más ország pontos képet nyerhet, amelynek révén a virtuális térben is létező államok gyengülhetnek a valóságban. Nem tisztázott tehát, hogy milyen mértékig terjedhetnek el a virtuális eszközök, mivel egyes országok korlátozásokat vezethetnek be azok elérhetősége terén. Szükséges tehát, hogy a valóélet-beli folyamatok megfelelő körültekintéssel kerüljenek átültetésre a virtuális térbe, amennyiben a technológia perspektivikusnak mutatkozik a szélesebb körű felhasználásra. A BIOTECHNOLÓGIA KIAKNÁZÁSA A technológia fejlődése a mezőgazdaság működésében is jelentős változásokat eredményezhet. A változásokat egyébiránt a demográfiai folyamatok is megkövetelik. A népesség növekedésének alakulása révén szükséges a termelés racionalizálása, az előállítható termékek számának növelése, a földek kihasználtságának növelése és hatékony mechanizmusok kialakítása. A fejlesztések egy már ma is megfigyelhető irányvonala a génmódosított termékek kialakítása, amelynek révén belső és külső hatásokra ellenállóbb és termelékenyebb termőföldek működtetésére nyílik mód. Azonban a technológia további lehetőségeket is tartogat. A biotechnológiai fejlesztések lehetővé tehetik olyan mikrochipek azonosítását, amelyek a növényekbe vagy állatokba építve nemcsak támogatják, hanem át is alakíthatják a termények fejlődését. Az internetre kapcsolt intelligens mikrochipek számos adatot közvetíthetnek (pl.: vízigény, talajösszetétel jósága, aratás optimális ideje stb.), ami számottevően magasabb hatásfokú élelmiszertermelést tesz lehetővé. A mikrochipek azonban kiberkockázatokat is hordozhatnak magukban. A technológiai kockázatoknak való kitettség miatt pedig nem megfelelő működés esetén a káros hatások az előnyöknél is jelentősebbek lehetnek. Egy hibás mikrochipsorozat vagy egy kibertámadás akár a teljes növény- vagy állatállományt azonnal képes lehet elpusztítani, csőd szélére sodorva ezzel nemcsak egyedi szinten az államokat, hanem azok kereskedelmi partnerei is érintettek lehetnek. A folyamatosan növekvő összekapcsoltság miatt pedig a kibertámadások lehetséges, hogy nem azonnal fejtik ki hatásukat. Ugyanis nemcsak a termények, az azokat működtető gépek is „okoseszközök” lehetnek, a mezőgazdaság akár teljes mértékben automatizálódhat. Ennek oka , hogy a gépek hatékonyan tudnak egymással kommunikálni. Azonban egy ilyen rendszerben történő esetleges kár mind rövid, mind hosszú távon képes le-

új geopolitika a világ jövője

het egy ország gazdaságát megrendíteni. Amennyiben pedig olyan manipuláció történik az előbbi rendszerek valamelyikében, ahol a tényleges hatások csak később jelentkeznek, még nehezebb lesz az állami reakció.

hanem a mezőgazdaság és kifejezetten az élelem jelentheti a viták forrását és az új gazdaságpolitikai irányok kialakítását. A JÖVŐ EMBEREI

A fejlődés jelen szakaszában azonban felmerülhet, hogy nemcsak a mezőgazdasági termékek, hanem más fák, bokrok stb. is okoseszközökké váljanak, egyrészt adatközvetítés, másrészt új lehetőségek kiaknázása céljából. Az ilyen folyamatok azonban sokkal sérülékenyebbé is tehetik a természeti értékeket, a technológia érintettsége miatt azok védelme felértékelődik. Negatív események bekövetkezésekor, például mezőgazdaságot érintő kibertámadás esetén azonban korábbi szabályelvet vagy történelmi visszatekintésen alapuló megegyezést sem tudnak az országok alkalmazni. Az ebben a gazdasági ágban egyelőre ismeretlen konfliktushelyzetek megoldása ráadásul nem egyértelmű. Kezelheti egy ország nemzetbiztonsági ügyként a mezőgazdaságot ért kibertámadást? Szándékozzák ilyen esetekben szankcionálni a kibertámadás kezdeményezőjét, ha az egy fontos kereskedelmi partner? Az ilyen és effajta kérdések feltűnése révén a világ nagyhatalmai a szerző szerint nem a következő pénzügyi válság vagy a terrorizmus miatt aggódhatnak,

A technológia és az orvostudomány fejlődése révén a különféle digitális eszközök a ma elképzeltnél sokkal nagyobb mértékben fonódhatnak össze az emberi életbeli folyamatokkal. Lehetőség nyílik majd különféle mikrochipek, szenzorok és egyéb eszközök emberi testbe való beépítésére, valamint az emberi szervek „feljavítására”. Ezen beavatkozások célja lehet a transzhumanizmus megteremtése, aminek köszönhetően a tevékenységek végzése hatékonyabbá és gyorsabbá válhat, az emberek által használt okoseszközökkel nagyobb mértékű összeköttetés valósulhat meg. Az emberek azáltal viszont, hogy a technológiai fejlődés szerves részévé válnak, az eszközökkel és rendszerekkel egyetemben maguk is kibertámadási veszélyforrássá válhatnak, ami geopolitikai kockázatokhoz is vezethet a technológiát üzemeltető cégek, országok és más érintettek között. Az emberek a technológia megfelelő működésére való nagyobb szintű ráutaltsága emiatt radikális kormányzati lépésekhez is vezethet.

109

Az országok közötti feszültségek lehetséges felszínre kerülését sajátos nemzeti intézkedések is befolyásolhatják. A szerző azon országokat említi, ahol egyes társadalmi csoportok eltérő jogokkal rendelkeznek. Előfordulhat ezáltal, hogy bizonyos társadalmi rétegek számára tiltott lesz a transzhumán implantátumok alkalmazása, miközben társadalmi korlátozásokat nem alkalmazó országokban mindenki számára elérhetővé válnak. Ez akkor is geopolitikai kérdéssé fajulhat, ha egy ország nemzetbiztonsági kockázatok mérséklése okán minden állampolgártól megköveteli a chipek alkalmazását. Adott a kérdés ilyen esetben, hogy egy ember, akinek az egyik országban tiltják az eszközhasználatot, a másikban kötelezővé teszik, hogyan tud a két említett ország között utazni, és ez milyen kormányzatilag vitás kérdéseket vonultat fel az érintett nemzetek között. Előfordulhat tehát, hogy két ország helyi törvényei határokon átívelnek és egymással ellentmondásba kerülnek. Ahogy a transzhumanizmus módosíthatja a geopolitikai tájképet, alapvető kérdés merül fel. Ebben a lehetséges újszerű világban a transzhumanizmus lesz-e hatással a geopolitikára, vagy a geopolitika határozza meg a transzhumanizmus lefutását?

110

KÜZDELEM AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ELLEN A klímaváltozás alakulása jelentős befolyással bírhat a különböző államok működésére. Már manapság is rendszeres napirendi téma országok között az időjárás folyamatosan elhúzódó átalakulása, a légszennyezettség mértéke és egyéb klímaváltozáshoz köthető jelenségek lefutása. A klímaváltozás konkrét kimenetele ismeretlen, azonban a ma ismert termőföldek elhelyezkedésében jelentős változásokat hozhat. Például bizonyos csapadékosabb helyek kiszáradása, a légszennyezettség vagy egyes alacsonyan fekvő területeken a vízszint megemelkedése akadályozhatja a hatékony mezőgazdasági termelést. Emellett ezen hatások a normál életvitelt is jelentősen átformálhatják. A technológiai fejlődés azonban vélhetően lehetővé teszi a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak minimalizálását, a megfelelő technológiai fejlesztéseket alkalmazó országok pedig a klímaváltozás alakulása ellenére hatékonyabb gazdasági modell mentén működhetnek. Az ilyen fejlesztések részben a génmódosításhoz is köthetők, azonban annál radikálisabb lépéseket is eszközölhetnek, akár a növények magjainak

új geopolitika a világ jövője

jelentős feljavításával. A fejezet egy ilyen ellenálló „szuperfa” (supertree) ötletét vázolja fel, amely különböző igényű növények kombinálása eredményeként a szárazságokkal és az áradásokkal szemben ellenállóbb lehet, miközben egyszerre többféle élelmiszer megtermelésére is képes. További lehetséges alkalmazási terület olyan mechanizmusok és növények kialakítása, amellyel az egyre fenyegetőbb légszennyezettség és szmog mértéke érdemben csökkenthető. Az ilyen kifejlesztett termények és technológiák jelentős kereskedelmi termékekké válhatnak az országok között. Az újfajta kereskedelmi kapcsolatoknak pedig az egymás közötti viszonyrendszerekre is érdemi befolyása lehet, egyes régiók más régiók kárára növelhetik erejüket. A klímaváltozás elleni küzdelem soha nem lesz elhanyagolható a modern világban, mivel az emberek életminőségét befolyásolja annak lefutása. Emellett azonban a változásokra nem megfelelően felkészülő országok geopolitikai hátrányba is kerülhetnek a megfelelő mechanizmusok hiánya és a kereskedelmi partnerek csökkenése révén. Viszont továbbra is nyitott kérdés marad, hogy a klímaváltozás üteme és mértéke pontosan milyen is lehet, és hogy az egyes technológiák valóban képesek lesznek-e annak mérséklésére anélkül, hogy újabb, másfajta változásokat generálnának a környezetben. LABORATÓRIUMI FESZÜLTSÉGEK Az értékes bányászati cikkek, nyersanyagok piaca jellemzően sajátos helyzetben van. Az ilyen nyersanyagok, mint például a gyémánt, főként fejlődő országokban jönnek létre, ezáltal egy fő exportcikke az adott országnak. Az afrikai országokban a gyémántexport an�nyira kiemelkedőnek tekinthető, hogy annak exportpiaca tartja működésben az ottani országok gazdaságát. A fejezet a laboratóriumban előállítható nyersanyagok kérdését vizsgálja, mivel a technológia vélhetően úgy fejlődik majd, hogy azok elkészítése is lehetséges lehet laboratóriumi körülmények között. Ez a feltevés pedig a bányászatra és exportra berendezkedett országok megélhetését, munkaerőpiacát és teljes gazdaságát is veszélyeztetheti. A technológia átrendezheti a nyersanyagokról alkotott képet, és például a gyémánt révén jelentős bevétel-átrendeződést eredményezhet az országok között. A gyémánt egy rendkívül különleges nyersanyagnak számít. Mindig is a gazdagság és a vagyon szimbóluma volt, amelynek bányászata rendkívüli körül-

tekintést igénylő feladat. A megfelelő minőségű gyémánt elkészítése ugyanis hatalmas értékkel bír, ritkasága pedig tovább emeli értékét. A korlátozott kínálata miatt a bányászatával foglalkozó országok egy stabil bevételi forrásként tekinthetnek az ebből származó exportjövedelmekre. Jól szimbolizálja ezt a jelenséget a fejezetben felhozott Botswana példája: a bányászat az ország GDP-jének 35%-át teszi ki, amely iparág mérete 94%-ban a gyémántbányászatnak köszönhető. A gyémántok laboratóriumi előállítása nem újkeletű, több évtizede felmerül annak alkalmazása. A technológia azonban idáig nem volt képes minőségben a bányászott gyémánt szintjét elérni. A 2000-es évek közepére ez azonban megváltozhat. A gyémántpiac mélyülését a technológia támogathatja, amely értékcikkekre nagyobb igény is mutatkozhat a manapság nagyméretű és későbbiekben gazdagabbá váló feltörekvő országok körében (pl.: India, Kína). Ez megteremtheti az igényt a mesterségesen előállított gyémántokra, amelyek akár képesek is felvenni minőségben a versenyt a bányászott változatokkal. A laboratóriumi gyémántok megfelelő technológia esetén tisztábbak, szebbek, fényesebbek, ráadásul olcsóbbak is lehetnek, mint a bányászott változatok. Ezen tényezők együttes fennállása esetén a ma bányászattal foglalkozó országok lehetséges piacvesztése várható, geopolitikai és országokon belüli kockázatok megemelkedését prognosztizálva. A fejlett technológia révén ráadásul egyes országok energiafelhasználása is érdemben megváltozhat. Gondoljunk csak arra, hogy számos gép működése során felhasznált melléktermék manapság jelenleg felhasználhatatlan, de a jövőben ezek optimalizálására is sor kerülhet. Ezen melléktermékek újrahasznosítása akár további előnyöket is generálhat a technológia kifejlesztőjének a bányászat kárára. A világkereskedelem tehát egy olyan problémával nézhet szembe, amely egy bizonyos régió országainak fennmaradását veszélyeztetheti. Szükséges olyan mechanizmusok kialakítása, a nemzetközi szervezetek újradefiniálása, amelyek érdemben képesek reagálni egy ekkora mértékű iparági átrendeződésre. A fő probléma a technológia térnyerésével az lehet, hogy bizonyos nyersanyagban vagy természeti erőforrásban többlettel rendelkező országok saját előnyüket elveszítik, és versenyre kényszerülnek egy eddig ismeretlen iparágban.

111

Továbbá a gyémánt csak egy példa volt a gondolatmenet bemutatására, több értékes nyersanyag is a laboratóriumi előállítás felé terelődhet. Az pedig, hogy egy ország milyen árucikket kíván előállítani, nem csupán gazdasági kérdés, hanem egy-egy döntés más országok működésére lehet befolyással. Egy ilyen technológiai fejlődési hullám a geopolitikai kapcsolatrendszerek függvényében számos kockázatot hordoz magában. ÚJ ATOMOFEGYVEREK Az egyes újfajta technológiákat adaptáló nemzetek hadseregének ereje jelentős mértékben feljavulhat a modern technológiák következtében. A fejezet fő témája az elektromágneses impulzusokra építő fegyverek (röviden EMP-k) elterjedése. Ezen fegyverek jelentős veszélyeket jelenthetnek az elektromos árammal működő katonai felszerelésekre, gépekre, esetlegesen robotokra. A második világháború és az ott bekövetkezett atomtámadások elrettentették az országokat a hatalmas erejű tömegpusztító fegyverek alkalmazásától. Azonban számos nagyhatalom továbbra is aktívan fejleszti hatalmas erejű fegyvereit, részben a hatalmi pozíciója fenntartására, részben más országok elrettentésére. Számos fegyver gyártása presztízsértékű, a technológia fejlődésével pedig az ilyen presztízs elérését célzó beruházások sokkal szélesebb körben előfordulhatnak, akár kisebb hatalmak körében is. Eközben pedig a végzetes erejű fegyverek száma és típusa jelentősen megnövekedhet, általános félelemben tartva a technológiában lemaradott országokat. Az elektromos eszközök terjedése pedig még nagyobb kockázatot jelent, ha fejlett fegyverek kifejlesztéséről van szó. Ráadásul manapság a terrorakciók mögött is hatalmas tőke áll, így fennáll a veszélye, hogy a terrorszervezetek rendelkezzenek a legújabb és legártalmasabb fegyverekkel. A kormányzati hozzáállás azonban bonyolult az ilyen fegyverekhez, mivel előfordulhat, hogy úgy okoznak végzetes problémát – akár a nukleáris fegyverekénél is nagyobbat – egy gazdaságban, hogy emberek élete nem is forog veszélyben közvetlenül. Felmerülhet tehát az EMP-k tiltása is nemzetközi szinten, vagy bizonyos korlátozások bevezetése, azonban az látszik, hogy számos területen szükséges az államoknak beavatkozniuk és felkészülniük a fegyverek átalakulására és azok hatásaira.

112

INTERNETES HÁBORÚK Az internet, mint kifejezés az 1900-as évek közepe óta folyamatosan terjedt el a köztudatban. Mára már kevesen nem ismerik a jelentését, illetve az abban rejlő lehetőségeket. Az internetnek jellemzően globális jelentése van, és mindenki ugyanazt a platformot érti alatta. Bár az internet egy nemzetközi felület, kevesen gondolnak bele annak részletes működési hátterébe. Mivel az internet alapja az Egyesült Államokban született meg, ott is fejlődött ki a ma ismert változata. Ennek köszönhetően az internet alapvető működését meghatározó informatikai eszközök az Egyesült Államokban találhatók, valamint az internetforgalom jelentős része rajtuk megy keresztül. A technológiai fejlesztések azonban az internetet is elérhetik. Egy-egy ország a fejlesztések révén saját internetalapú rendszerét is kialakíthatja, amely akár a nyilvánosság felé megosztva a mai ismert internet versenytársává is válhat. A fejlesztések között lehet például a titkosítási rendszerek megújítása, a jelenlegi Földön helyezkedő kábelhálózat lecserélése akár műhold-alapú továbbításra. Kína is aktuálisan dolgozik saját műhold-alapú adattovábbítási mechanizmusán, amely egy újfajta algoritmussal védett eljáráson alapul. Egy ilyen rendszer tehát gyorsabb és biztonságosabb is lehet, mint a ma ismert internet. Megkezdődhet az internet piacán is a verseny, sőt geopoltikai előnyét kihasználva Kína a szövetségeseinek, kereskedelmi partnereinek is kötelezővé teheti a saját rendszerének használatát, az azon keresztüli kommunikációt. A megosztott internetszolgáltatás ezáltal a gazdasági szektorok, vállalatok működését is átalakíthatja, mivel egy eddig alapvető platform helyett döntés szükséges több alternatíva közül is. Jelenleg az internet működése a nyugati nagyhatalmak, főleg Amerika kezében van, a jövőben pedig Kína, Oroszország vagy India is egy új kommunikációs térben működhet, a keleti területek dominanciáját növelve. Az ilyen fejlesztések pedig a manapság egyre fontosabbá váló globalizációt is vis�szafoghatják. A növekvő internetszolgáltató hatalmak révén pedig az internetek olyan létfontosságú tényezővé emelkedhetnek, mint a valuták. Manapság a nemzetközi folyamatokat az egyes valuták preferálása nagyrészt leképezi. Az internet is egy ilyen geopolitikai irányultságot kifejező eszközzé válhat.

ÚJ GEOPOLITIKA A VILÁG JÖVŐJE TOP10 ÜZENET 1. S zámos technológiai újítás már ma is jelen van az emberek életében, a gazdaság működésében, ezek szélesebb körű terjedésén túl azonban új, jelenlegi gyakorlatokat, üzleti modelleket alapjában felforgató újítások is előfordulhatnak az előttünk álló években. 2. A technológia az élet minden területén, minden gazdasági szektorában, akár a kormányzásban is jelentős változásokat eredményezhet. 3. A helyi szinten kifejlesztett technológiák határon átívelő hatása meghatározó lehet, egy adott fejlesztés állami felügyelete és az állami szerepvállalás ezért kiemelt.

6. A technológiai fejlődés révén új gazdasági szektorok előretörése várható, ami ezen szektorok háttérfolyamataiban is fundamentális változásokat eredményezhet. 7. A technológia fejlődése révén olyan geopolitikai feszültségek is kialakulhatnak, amelyre semmilyen érintett előzetesen nem tud felkészülni, az elhamarkodott válaszok pedig további feszültségekhez vezethetnek. 8. Az innovációk csökkenthetik az élő munkaerő iránti igényt, azonban annak mértéke nehezen megbecsülhető.

4. Egyes országok számára a digitális transzformáció csekély, míg mások számára óriási átalakulást eredményezhet, amely átalakíthatja a mai nagyhatalmak körét.

9. A technológiai fejlődés révén kialakuló innovációk időbeli lefutása máshogy történhet a különböző gazdaságokban, szükséges a konzisztens fejlődési mechanizmusok kialakítása.

5. A kiberkockázat és az az elleni védelmi mechanizmusok kialakítása kiemelt, mivel olyan területeken is lehet károsító hatása, amely egy egész gazdaság vagy társadalom fennmaradását is befolyásolhatja.

10. Az országok közötti kapcsolatrendszerben egy-egy vezető hatalom számára az innovációs lehetőségek kiaknázásának támogatása és hátráltatása is geopolitikai eszköznek bizonyulhat más országokkal szemben.

113

114

115

A ZENE PSZICHOLÓGIÁJA

Elisabeth Hellmuth Margulis Bár a világon bárki képes zenét csinálni, valamiért mégsem vagyunk elég jók abban, hogy beszéljünk is róla. Ez a körülmény számos filozófust arra indukált, hogy kijelentse: a zene kimondhatatlan. Bár a zenéről való beszéd nehézsége nem változott, a megközelítési módszerek igen. Püthagorasztól kezdődően sokan matematikai eszköztárral próbálták leírni a zene megértését, míg a zenetudományi szakértők sokkal inkább gondolnak úgy rá, mint az emberi történelem és kultúra termékére.

A zene pszichológiájának művészete és tudománya Bár a világon bárki képes zenét csinálni, valamiért mégsem vagyunk elég jók abban, hogy beszéljünk is róla. Ez a körülmény számos filozófust arra indukált, hogy kijelentse: a zene kimondhatatlan. Bár a zenéről való beszéd nehézsége nem változott, a megközelítési módszerek igen. Püthagorasztól kezdődően sokan matematikai eszköztárral próbálták leírni a zene megértését, míg a zenetudományi szakértők sokkal inkább gondolnak úgy rá, mint az emberi történelem és kultúra termékére. A zenepszichológia alternatív eszközöket kínál a megértéshez, mely szerint a zene az emberi elme eredménye. A zene kognitívtudományi megközelítése integrálja a filozófia, zeneelmélet, kísérleti pszichológia, neurotudományok, antropológia és a számítógépes modellezés elméleteit, hogy választ adjon arra, mi a zene szerepe az emberi létezésben. A könyv általi interdiszciplináris megközelítés olyan kérdésekre keres válasz többek között, hogy: mit jelent muzikálisnak lenni?; vannak emberek akik fogékonyabbak rá és ha igen, miért?; melyek azok a tényezői a zeneiségnek, melyek biológiai, melyek azok, amelyek kulturális eredetűek?; miért szeretik az emberek a zenét és miért szeretnek különféle zenéket?; mi tesz egyes előadásokat briliánssá?; miért akarnak az emberek táncolni?

116

Már a Krisztus előtti 6. században azon gondolkodtak a filozófusok, hogy miért van az, hogy néhány hang jól hangzik, néhány viszont nem. A kezdeti megfigyelések és következtetések alapvetően a matematika nyelvére vetítették le az eredményeket, illetőleg isteni eredetűnek gondolták a zenét, ezáltal az emberi tényezőt kivehették az „egyenletből”, amelyet csak a 16. századi gondolkodók kezdtek megtörni. Francis Bacon már úgy beszélt a zenéről, mint egy nagyon is emberi folyamatról, amivel az érzéseinket közvetítjük, Descartes pedig úgy vélte, hogy egyes hangokat egyszerűbb befogadni az emberi érzékelésnek, mint másokat.

A szerző önéletrajza Elisabeth Hellmuth Margulis az arkansasi Egyetem Munkatársa, tanulmányait a Columbia Egyetemen folytatta zeneszerzőként. Kutatási területe a zenét a kognitív tudományok felől közelíti meg, elsődlegesen azt vizsgálja, hogy a zenei struktúra és a zeneileg nem képzett befogadók között milyen kapcsolat alakul ki, valamint ez milyen hatással bír a zenei tapasztalatukra. Számos zenetudományi folyóiratban publikál, rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és Kanadában.

Bár a fókusz áttolódott az emberi befogadásra, az értekezők gyakran lényegesen leegyszerűsítették megállapításaikat. Hermann Helmholtz 1863-as könyve az „On the Sensation of Tone as Physiological Basis for the Theory of music” velős összefoglalását adja a kor gondolkodóinak, akik továbbra is struktúrákat, elkerülhetetlen törvényszerűségeket láttak a zenében. Egy másik trend is kibontakozóban volt Richard Wallanschek nyomán, aki a neurológia tudományát használta fel, hogy vizsgálja, mérje a zenei kérdéseket. Wallanschek úgy vélte, hogy a zene kontextustól független vizsgálata lehetetlen, mert az intellektuális információ és az érzelmi információ feldolgozása az agy más területein működik. A 20. századra a kísérleti pszichológia elkezdett foglalkozni a viselkedéstudományokkal, majd a neurotudományok megjelenésével minden fókusz az emberi tényezőre terelődött. Elsősorban az emberi nyelvvel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztak, annak elsajátításával, majd új perspektívába helyezték az ember zenéhez kötött kapcsolatát is. Rengeteg kérdést a tudomány csak úgy tud megválaszolni, ha kontrollált körülmények között vizsgálja az alanyok viselkedését. A viselkedéstudomány így mindent mérni igyekszik, amit csak egy ember megtehet, átélhet. Kézenfekvő tehát, hogy a kutatások ilyen szemszögből is vizsgálják, hogy mik azok a mozgatórugók, amelyek a zenét élvezhetővé teszik, miért fogékonyak a zenére az emberek? Végül a neurotudományok technológiai vívmányait is használhatják a zene pszichológiájának kutatói, úgyis

mint az EEG-t vagy a funkcionális mágneses rezonancia vizsgálatot, amely képet alkot az agy azon területeiről, melyek felelősek egy-egy tevékenységért. A zene biológiai eredete Az ének és a hangszeres zene minden ismert emberi kultúrában jelen van. A zene kora és univerzális jellege azt feltételezi, hogy biológiai eredetű a származása, de a zene gyakorlásának, alkalmazásának eltérő formái már a kulturális eredetre utalnak. A biológiai eredet vizsgálatához jó kiindulópont lehet, ha azonosítjuk, hogy mely zenei jellegzetességek azok, amelyek minden kultúrában azonosak. Míg a nyugat a konszonáns jellegzetességeit a matematika és a belső fül fizikájának tulajdonítják, a Tsimané, egy amazóniai, világtól elzárt kultúrát egyformán örömmel tölt el és értékeli a konszonáns és a disszonáns hangokat. A zene gyakorta jelenik meg rítusok és játékok kontextusában, a társas zenei élmények pedig gyakrabban fordulnak elő, mint az egyéniek. Ian Cross zenetudós szerint a zene lehetővé teszi a csoportok számára, hogy az öröm érzését megosszák egymással, egyfajta közvetítésként szolgáljon. Ez a megközelítés megerősíti Martin Clayton zenei néprajzkutató megállapításait, mely szerint a zene elsődleges funkciója, hogy szabályozza a mentális állapotot, közvetítsen a személyes én és mások között; szimbólum legyen és segítse a koordinált cselekvéseket. Bár a tény, hogy a

117

zenei tradíciók mind kielégítik Clayton négy funkcióját, csak egy műfaj létezik, amely ezt egyféleképpen teszi: az altatódal. Az altatók az egész világon magasabb hangmagasságban, lassabb ütemben és melegebb hangszínben jelennek meg. Az, hogy a zene ilyen kitüntetett szerepben van az emberek legkorábbi szocializációs szakaszában, arra biztat, hogy elhiggyük, az ember alapvetően muzikális lény. A 21. században elérhetővé vált, hogy a neurotudományok segítségével azonosítsák az emberi agy azon területeit, amelyek működésbe lépnek, ha zenét hallgatunk. Elvárás lehetne ennél fogva, hogy ezáltal felfedezhessük a zene központját, amely anatómialiag meghatározható, ugyanakkor a zeneiség olyan működést feltételez, ami az agyunk egyszerre több pontját hozza működésbe, egyszerre kell kezelni a tapasztalást, tanulást, a szóbeliséget, a szociális és emocionális feldolgozást. A zenehallgatáshoz nem szükséges megerőltetni magunkat vagy odafigyelni. A jelek értelmezése fizikailag magyarázható, a dobhártya stimulálásának köszönhetően. Az elsődleges hallókéreg az agy fülekhez közel lévő oldalain helyezkedik el. Ez a terület azoknál az embereknél nagyobb, akik nagy zenei előképzettséggel rendelkeznek. Az elsődleges hallókéreg felel azért is, hogy felismerjük a hangokat és elkülö-

118

nítsük azokat, amelyeket úgy írnánk le, hogy zeneiek. A motorikus kéreg felel a mozgásunk megtervezéséért és a végrehajtáshoz szükséges feladatokért. A neurotudományok azt is kimutatták, hogy a zene és a beszéd feldolgozása között nagy átfedés van, mely a közös neurális alapokra utal, és néhányan úgy gondolják, hogy a zene strukturális felépítésének, valamint a szabályszerűségének értelmezéséért az agy ugyanazon területei felelősek, ugyanakkor nehéz megállapítani, hogy a zene feldolgozásáért felelős területek milyen mélységben ölelik át az agy azon részeit, amely más funkciók feladatainak feldolgozásában is szerepet játszanak. Platón úgy gondolta, hogy a zene tanulása képes a lelkünket és egészségünket formálni. Még tanítványai is úgy vélték, hogy a zenét betegségek gyógyítására is lehet használni, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez nem csak a nyugati gondolkodásban megszületett vélemény. Számos ember ösztönszerűen fordul a zenéhez segítségért, hogy jobban érezze magát, vagy valamely módon egy-egy akadályon átsegítse. Manapság több betegség, trauma gyógyításának is hatékony eszköze a zenei tapasztalat, az afáziás betegeken – akik nem tudnak felidézni, előhívni egy korábban általuk ismert szót

a zene pszichológiája

– annak érdekében, hogy támogassák a nyelvi fejlődésüket, kezelésként a zene és az éneklés terápiás formáit használják. A csecsemők esetében is kimutatták, hogy azon gyermekek, akik tapasztalják a zenét, jobban esznek, kevesebbet sírnak, többet alszanak. Több különböző állatfaj vizsgálata arra világított rá, hogy azok képesek új énekek megtanulására utánzással, amely cáfolhatja azt az elméletet, hogy kizárólag az embernek van zenei kapacitása. Megfigyelték, hogy az énekesmadaraknál, csakúgy, mint az embernél, az énektanulás során közvetett kapcsolat van a hallásért felelős és a motorikus agyi területek között, de más állatoknál is megállapítást nyert, hogy az emberhez hasonlóan képesek szinkronizálni éneküket, ami arra is enged következtetni, hogy ezek a képességek nem egy közös őstől levezethetők, hanem önállóan fejlődtek ki a fajoknál. A zene, mint nyelv A zene és a nyelv használata között számos hasonló komponens figyelhető meg, melyek közül legadekvátabb a kommunikációs rendszer. Mindkettő komplex hangjelzéseket tartalmaz és egyszerű egységeket rendez struktúrákba.

A kognitív pszichológia kezdetben csak a nyelvet vizsgálta, mely viszonylag jól körülhatárolható hipotéziseket, módszereket, kérdéseket produkált, így adta magát az elképzelés, hogy ezt a keretrendszert a zene érzékelésénél is felhasználják, de ott, ahol ezek az elméletek megbuktak, újakat kellett felállítani, amelyek csak a zeneiségre vonatkoznak. A nyelv egyik legmeghatározóbb eleme a szintagmatan (mondattan), amely szabályokat biztosít a rendszerszerű felépítéshez. Az elemi részeket csak egy bizonyos módon lehet egymáshoz csatolni, ahogy a zenénél is, a hangjegyek meghatározott módon csatlakoznak egymáshoz. Ezeket a szabályokat az emberek többsége, mint egy gyermek, úgy sajátítja el, vagyis indirekt módon. Akik később ismerkednek meg a zenei szabályokkal, megtanulhatják, hogy mikor „rossz egy hangjegy”, így feltételezhetik a strukturális felépítést, de mit kezdünk azzal a helyzettel, ha egy zeneszerző szándékosan ír rossz hangjegyet művészeti célok érdekében. Lehet-e, hogy a zenei szabályok rugalmasabbak, mint a nyelv? Ha egy beszédet hallgatunk, agyunk megjósolja a lehetséges következő szavakat, hogy a feldolgozás egyszerű és gyors legyen, időt spórolva nekünk. Ez a tevékenység a zenehallgatásnál is működik, még azoknál is,

119

akik semmilyen zenei előképzettséget nem kaptak, ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a zeneiségnek is szintaxisa lenne. A ’60-as években Noam Chomsky azt mondta, hogy a kisbabák nem lennének képesek ilyen gyorsan megtanulni egy nyelvet, ha eleve nem rendelkeznének veleszületett nyelvi mechanizmusokkal, ami lehetővé teszi számukra különböző nyelvtani kapcsolatok elsajátítását. Ezt az elméletet a ’80-as években Fred Lerdahl és Ray Jackendoff a zenére is alkalmazta.

120

sosem került felhasználásra rajzfilmen. A tanulmány rámutatott arra, hogy bár a zene relatíve absztrakt fogalom, konkrét asszociációkat is képes megjeleníteni egy meghatározott kultúrában. Időben hallgatni

Bizonyos szintig a nyelv elsajátítása a szavak jelentésének a megtanulásában rejlik, amely egy szótárból is

A zene dinamikus képződmény, hangjegyről hangjegyre halad, nem lehet egyszerre, egyidőben előadni. Az egyik legmegkülönböztetettebb időbeli tapasztalat a zenében a metrum. Az idő funkciója, hogy mutassa, ahogy egyik ütem a másikat követi, meghatározott időközönként. A pszichológusok a zene megértéséhez módszereiket a nyelvek működésének tanulmányozá-

hozzáférhető, míg a zene esetében ilyen fogódzó nem található, a józan belátás is arrafelé mozgat minket, hogy belássuk, a nyelvi szemantika fogalma a zenére teljesen nem fordítható le. Az Arkansasi Egyetem kutatói egy ének nélküli zenekari előadást játszottak le önként jelentkezőknek, akiknek az előadás után el kellett mondaniuk, hogy véleményük szerint miről szólt az előadás. Meglepő módon a hallgatók nagy része ugyanazokkal a szavakkal írták le a történetüket. Egy Liszt-darab kapcsán sokan egy egér és egy macska (ld. Tom és Jerry) kergetőzését írták le, pedig a hanganyag

sából vették, amely nagyrészt a vizuális megfigyelésen alapult. A Gestalt-pszichológia (vagy magyarul alaklélektan) szerint az emberek úgy csoportosítanak/azonosítanak egymáshoz dolgokat, ha azok egymáshoz hasonlatosak vagy beilleszthetők egy hasonló formába. Ezek a rendező elvek segítenek megérteni a zeneművek és a hangok egymáshoz való viszonyát is. Egy sor hangjegy közül egy eltérő elemet, egy kiugró hangot könnyebb észrevenni, mintha rendszertelenül fordulnának elő különböző hangok egy minta nélküli sorban.

a zene pszichológiája

Egy klasszikus darab részletének kétszeri meghallgatása után az emberek nagyjából meg tudják határozni, hogy egyes egyedi szegmensek a darab elejéből, közepéből vagy végéből származnak, mégis egy kísérlet során, mikor konzervatóriumi hallgatóknak játszottak le egy Beethoven-szonátát, megállapították, hogy a hallgatók nem tudták felidézni, hogy az expozíciót ismételték-e vagy sem. Mikor azonban a lejátszást idő előtt megszakították, tudták, hogy valaminek következnie kellett volna. Ennek oka abban rejlik, hogy előzetes tudásuk alapján sejtették, hogy a szonáta felépítéséhez elengedhetetlenül szükséges egy utolsó mozzanat, darabrészlet.

Yo-Yo Ma helyett, bár tökéletes hangzást, a hangjegyek tökéletes reprodukcióját adná elő, embertelen lenne, egy utánzat, amely nem képes az ideális előadásra, amely abból születik, ha az előadó figyel a közönségére vagy önmagát is megjeleníti az előadásban.

A zenei előadás pszichológiája

Egy kutatás során vizsgálták az előadó szerepét a közönségre mért hatás tekintetében, mely során az előadónak többször kellett egy zenei művet előadni, különböző érzelmeket megjelenítve. A hallgatóknak meg kell kísérelni párosítani az érzelmet az előadáshoz, mely során bizonyítást nyert, hogy az előadó által használt manipulációs eszközök képesek olyan alapvető érzelmeket kifejezni, mint a boldogság, szomorúság, harag.

Az előadóművészek különleges helyet foglalnak el a nyugati zene kultúrájában. Ha két egyén képes ugyanazt előadni, mégis más válaszokat kap rá, bizonyosan megállapítható, hogy van egy másik dimenziója a zenének, ahol értékelhető az előadók közötti különbség. Az előadók manipulálni tudják a leírt zene időzítését, az artikulálását, az intonációt és a hangszínt. Ezek a módosítások már-már rendszerszintű jelenségek a zenei struktúrában, ettől válik a befogadók számára emberivé. Ha egy számítógépet ültetnénk le a közönség elé

Ugyanakkor nem csak a manipuláció az egyetlen módja, hogy az előadó kommunikáljon a hallgatóival. A kutatások kimutatták, hogy az előadó vizuális modalitása nem pusztán arra van rendkívül nagy hatással, hogy az előadást miként értékelik, de arra is, hogy hogyan hallják azt. Egy disszonáns hangot például sokkal hamisabbnak éreznek a befogadók, ha közben látják is az előadást, figyelve az előadó reakcióját az elrontott hangra. Csakúgy, mint egy erős érzelmi töltetű dalnál, bár előfordulhat, hogy a versszakok között nem mutat-

121

kozik eltérés, hajlamosak egy szomorúbb sort – amely ugyanolyan, vagy közel hasonló tónussal bír, mint egy másik versszak – eltérőnek hallani, pusztán az előadó mimikája, előadásmódja miatt. A vizuális információ nem az egyedüli nem hangzásbeli jellemvonása annak a tapasztalatnak, amely hatással van az előadás értékelésére. Például két ugyanolyan zenemű egymás utáni meghallgatása után hajlamosak vagyunk a másodikat előnyben részesíteni, jobban kedvelni, figyelemmel arra, hogy a második előadás során már volt időnk feldolgozni, jobban tudjuk értékelni, mint egy ismerős művet. Hasonlóan elfogulttá teszi a befogadót, ha azt sugallják számára, hogy két zenemű közül az egyiket egy világhírű zongorista, a másikat egy kezdő konzervatóriumi hallgató adta elő. Az információ feldolgozása kihatással lesz a minőség értékelésére. A filozófiai és tudományos kérdések gyakran keverednek össze a zene pszichológiájának egy-egy meghatározó sarokkövénél, ezalól a kreativitás sem kivétel. Mi számít zenei kreativitásnak? A pszichológia elméleti megközelítéssel élne, empirikus vizsgálatokkal körül-

122

járva a kérdést. Ugyanakkor egy előadás vagy improvizáció értékelése, hogy az vajon jó volt-e vagy rossz, nem függhet pusztán a pszichológia értékítélettől. Egy sor szociokulturális tényező vezethet oda, hogy tetszik-e nekünk egy zenemű vagy sem. Nincs olyan tudomány, amely felfedezhetné a tökéletes összetevőit egy jó műnek. Az emberi muzikalitás Mit jelent muzikálisnak lenni? Az egyik központi eleme a muzikalitásnak a hangmagasság észlelés. Bár a frekvenciák felismerése és értékelése kulturális beágyazottságtól függ (magas–alacsony, kicsi–nagy, gyenge–erős), a hangmagasság észlelése azt az érzékelést is jelenti, hogy meg tudjuk nevezni, hogy mi az a pontos frekvencia, amelyen a hang megszólal, illetőleg azonosítani tudjuk, hogy a hangjegy milyen tonális kontextusban van. A gyermekeket fogantatásuktól fogva áthatja a zene. Az édesanyjuk méhében hallják a szívdobogást, az átszűrődő hangokat, zenét. Számos tanulmány megerő-

a zene pszichológiája

síti, hogy a gyermekeknek történő éneklés megnyugtatólag hat számukra. A féléves babák már képesek észlelni a zenei szüneteket, meghatározott terjedelemig felfogják, hogy kell a zenének folytatódnia. Megfigyelték azt is, hogy a csecsemőket két hónapos korig – amíg számukra nem ismerős egy dallam – nem foglalkoztatja, hogy konszonáns vagy disszonáns szüneteket hall, míg a felnőttek között az előbbi a preferált. A csecsemőkor ugyanakkor lehetőséget is biztosít a zenei formálhatóságra, ugyanúgy, mint ahogy a nyelveket sajátítják el, képesek a zenei rendszereket adaptálni. A kisbabák már egészen korán elkezdenek a zenére táncolni, de mozgásuk nincs harmóniában az ütemmel, míg el nem érik az óvodás kort, ugyanakkor ha egy felnőttel együtt kell a gyermekeknek tapsolni, már korábban, két és fél éves korban is sikerrel járhatnak. A szinkronizáció sikere/sikertelensége jelen esetben attól függ, hogy milyen szociális helyzetben találkoznak a feladattal a gyerekek és mi motiválja őket a jobb teljesítményre. Érdekes megfigyelni, hogy a gyermekek ugyanúgy képesek érzelmeket társítani a zenei vívmányokhoz, mint a felnőttek, bár explicit módon nem mindig tudják ezt kifejezni. Több tanulmány foglakozott azzal, hogy milyen hatással bír a formális zeneoktatás a gyermek zenével való kapcsolatára, fejlődésére. E körben megállapítást nyert, hogy a tanulás során nemcsak a gyermek zenei képességei mutattak fejlődést, de számos nem zenei feladatot jobban tudott végrehajtani, fejlődött az auditív memóriája, szövegértése, nőtt az IQ-ja és javult az iskolai teljesítménye. A zenei képzettség egyik legjelentősebb eredménye lehet továbbá az emberi beszéd észlelési képességének javulása. Azon személyek, akiknek van zenei előképzettségük, képesek az emberi beszédet megszűrni zajos körülmények között is. A zenei étvágy A zenei tapasztalat egyes momentumainak karakterizálása túlmutat a pszichológia, zenetudomány, filozófia keretein, ahogy az egyszeri hallgató sem tudja sokszor leírni, elmondani, hogy milyen hatással volt rá egy koncert. Adekvát válasz lenne, hogy érzelmileg leírható egy zenei élmény, de nem mindenkire van emocionális hatással egy darab. Számos ember számára ugyanakkor a zeneiség alapvető eleme az érzelmi megszólítottság. Fontos azonban elkülöníteni két állapotot. Van, hogy valaki számára a zene örömet vagy bánatot okoz, de van, hogy a zenét valaki úgy érzékeli, hogy az az örömről vagy bánatról szól. A zene

pszichológiája számára az előbbi tapasztalók bírnak nagyobb relevanciával. A zene képes a való életből vett asszociációkat megeleveníteni, amelyek érzelmeket váltanak ki a befogadóból. Egy tábortűz melletti nyári zenélés évekkel később erőteljes nosztalgikus emlékeket ébreszthet fel. A zenepszichológusok úgy gondolják, hogy az emlékezésben a zenének periférikus szerepe van, de ez az elmélet elmulasztja feltenni a kérdést, hogy hogyan képes egy hang ilyen könnyen, ilyen erőteljes asszociációkat életre hívni? A legfrissebb tanulmányok szerint a zene sokkal élénkebben képes megidézni emlékeket, mint egy ismerős arc. A másik fontos kérdés, hogy hogyan tudja a zene felerősíteni az érzelmeket ezeknek az asszociációknak a révén? A zene az érzelmeket képes előhívni vizuális ábrázolás segítségével. Az emberek többsége a zenéhez gyakran társít, képzel el egy történetet, amelynek képei érzelmi töltetet kapnak. A zenére történő érzelmi reagálás tarthat egy rövid pillanatig, vagy erőteljes hosszan tartó állapotba sodorhat. Az emberek fele mondja, hogy a zenehallgatás hatására megdermedt, libabőrös lett az egész teste, de ez az érzés nem hasonlítható az extrém sportok által átélt élményekhez, sokkal inkább valamiféle eksztatikus, eufórikus élményhez. A zene által átélt esztétikai tapasztalatot nehéz felderíteni, az MRI-vel végzett vizsgálatok azt állapították meg, hogy az esztétikai feldolgozási folyamat az orbitofrontális kéregben játszódik le, mely a várt büntetést és jutalmazást dekódolja, és fontos szerepet játszik a függőségek kialakulásában. Pusztán abból az oknál fogva, hogy agyunk egy területe több funkcióért is felel, még nem jelenti, hogy ezeknek a funkcióknak az ismertetőjegyeinek hasonlónak is kell lennie, de következtetést lehet belőle levonni. Eszerint az esztétikai tapasztalat főképp az én számára releváns értékektől függ, például, hogy a zene milyen szociális csoporthoz kíván szólni, reprezentálni, és ehhez hogyan viszonyul a hallgató. Figyelemmel arra, hogy a zene mindenütt jelen van, érdemes feltenni a kérdést, hogy mi vezeti az emberek érdeklődését a zene felé? Valószínűtlen, hogy önmagában egy motivációs tényező elég lenne ahhoz, hogy leírjuk vagy megmagyarázzuk ezt a „függőséget”, de látható, hogy van egyfajta rendszertan benne, hogy milyen tapasztalatot kínál a zene, ami motiválja az emberi részvételt. Ilyen a mozgás, a játék, a kommunikáció, a szociális kötődés, az érzelem és az identitás.

123

A jövő A big data megjelenése számos területen fejtette ki hatását, előrejelzett járványokat, megjósolt vásárlási szokásokat. Az adatok a zenepszichológiára is hatással vannak, melyek már korábban is elérhetőek voltak, de csak a közelmúltban váltak dekódolhatóvá, a ma technikai vívmányai teszik lehetővé, hogy olyan anyagokat vizsgálhassunk, amelyre 50 éve nem volt lehetőség, és ehhez már nincs szükség emberi résztvevőkre. Lehetőség van pillanatok alatt olyan mára történelmivé vált korpuszokat vizsgálni, összehasonlítani, elemezni, melyek hozzáférése is korlátozott volt néhány évvel ezelőtt. De nemcsak ezek az anyagok válhatnak a big data alanyaivá, hanem az emberi viselkedés, szokások, amelyekről nemcsak történelmi, de élő adatokat kapunk a mobiltelefon- és internethasználat által. A mobilok ezen felül mára fiziológiai érzékelőkké váltak, felhasználási lehetőségük egyelőre nem ismer korlátokat. A Google mérnökei a felhasznált adatokból kreálnak számítógép alkotta zenét. A gépi intelligencia olyan fejlett módon képes elemezni a zenét és az eredményeket új művekhez felhasználni, hogy az embert is megtévesztené eredetisége. Az emberek 90%-ának volt már dallamragadása, mikor egy ismert dallamot sehogy sem tud kiverni a fejéből. A 2000-es években kezdték el azt a kérdést

124

boncolgatni, hogy miért nem tudunk megszabadulni ezektől a hangoktól, milyen modernkori hatás az, ami nem hagy szabadulni minket tőle. A zene pszichológiájának jövőbeli kérdései közé tartozik az is, hogy miért fogékonyabbak bizonyos dalok, hogy alanyai váljanak a dallamragadásnak, és mi különbözteti meg őket a többitől. Összefoglalás A zene pszichológiája a maga nemében kivételesen fontos vívmánya a zenetudományok körében érdeklődő olvasó számára, figyelemmel arra, hogy számtalan aspektusból vizsgálja a zene ember általi befogadásának mikéntjét, olyan kérdésekre világít rá, melyek mindennapjainkban talán fel sem merülnének, mert evidenciaként kezeljük létezésüket. A zene, mint az emberi természet egyik leghétköznapibb jelenvaló tapasztalata, mint a lélegzés, olyan szinten van velünk, hogy csak hiánya tűnne fel. Nagy eredménye a szerző munkájának ugyanakkor, hogy az, ami természetesnek tűnik, pillanatokon belül értékelődik át. Ilyen a könyvben a gyermekek zenei tanulása kapcsán végzett kísérletek eredménye, az altatódalok univerzális jellege, a nyelv és a zene kapcsolata. Szintén érdekes a szerző azon fejtegetése, hogy a zeneiség kulturális eredetű vagy a valami mélyen ösztönszerű, úgymond biológiai szükséglete az emberi fajnak.

A ZENE PSZICHOLÓGIÁJA top10 üzenet 1. N em egyértelmű, hogy a zenének kulturális vagy biológiai gyökerei vannak, mindkettő mellett vannak érvek és ellenérvek.

sal, de fejlődnek matematikai képességeik, memóriájuk, szövegértésük, javul az iskolai teljesítményük.

2. A zene nem pusztán szórakoztatási forma, hanem az emberi egészségre is érdemi kihatással van. Terápiás gyakorlatként, szellemi kapacitásunk megnövelésére, karbantartására is alkalmazható.

7. A zene érzelmi befogadása nem egyformán hat az emberekre. Egyesek képesek a zene hatására különféle érzelmi állapotokat reprodukálni, mások a zene tartalmának – és nem hatásának – tulajdonítják az érzelmi töltetet.

3. A zene nem az emberi faj sajátja és nemcsak a főemlősök, de az élővilág más szereplői is kialakították a maguk zeneiségét, és az emberhez hasonlatos módon képesek az ismétlés révén új dallamokat tanulni. 4. A nyelv és a zene megtanulásának folyamata közös tőről indul, ugyanakkor nem lehet a tanulási mechanizmusokat egy az egyben megfeleltetni egymásnak, lévén, hogy a rendszertani felépítés nem azonos. 5. A zenei előadások megkülönböztetésének lényegi eleme a vizualitás. 6. A gyermekek korai zeneoktatása nemcsak a zenével való kapcsolatukra bír érdemi hatás-

8. A zene képes erőteljes asszociációk révén emlékeket felidézni, melyek elevenebbek lehetnek egy ismerőssel történő találkozásnál. 9. A „Big data” a zenetudományokra is érdemi hatással fog bírni a megfelelő adatok kiválasztása és értelmezése révén, akár a mesterséges intelligencia által alkotott zene is képes lesz megtéveszteni az emberi észlelést. 10. A dallamragadás és a népszerű zenének a kutatása lehet a következő évek fókuszában, mely során annak vizsgálata is fókuszba kerül, hogy mely dallamok és miért lesznek népszerűek az emberek körében.

125

126

127

Az üzleti modellek radikális átalakítása

Carsten Linz, Günter Müller-Stewens, Alexander Zimmermann

Napjainkban számos vállalat olyan üzleti modell szerint működik, mely egészen eddig gazdasági korszakoktól függetlenül, általános jelleggel volt alkalmazható. E szervezetek jelenleg komoly nyomás alatt vannak a gazdaság átalakuló digitalizációs és szolgálatosodási folyamatai által, melyben rövid idő alatt radikálisan új értékteremtési láncolatok alakulnak. A kötet megannyi vállalati példa elemzése mentén mutatja be, hogyan lehet megfelelni e változásknak, miért döntöttek a vezetők az üzleti modell változása mellett, mit tettek annak érdekében, hogy véghez vigyék ezen lépéseket, és e változás hogyan befolyásolta a vállalatban rejlő lehetőségeiket.

A kötet egy lépésről lépésre haladó útmutató a vállalatvezetők számára az üzleti modell váltáshoz, tartalmazva a jelenlegi helyzetük és modelljük értékelésének menetét, annak módját, hogy a megvalósításban hogyan működhet közre a vezetőség teljes testülete, valamint a jelenlegi alkalmazottak csapata miképpen vonható be, továbbá olyan vállalatok sikeres modellváltásának történeteit ismerteti, mint például a Netflix, a Daimler, a LEGIC vagy a Knorr-Bremse. A kötet esszenciális olvasmányként szolgál mindazon üzleti vezetők, változáskezelésben érintett szakértők és vezetőképzésben résztvevő (MBA) hallgatók számára, akik a jövőtálló és az innovációra fogékony üzleti modellek iránt érdekelődnek.

128

Napjainkban számos vállalat olyan üzleti modell szerint működik, mely egészen eddig gazdasági korszakoktól függetlenül, általános jelleggel volt alkalmazható. E szervezetek jelenleg komoly nyomás alatt vannak a gazdaság átalakuló digitalizációs és szolgálatosodási folyamatai által, melyben rövid idő alatt radikálisan új értékteremtési láncolatok alakulnak. A kötet megannyi vállalati példa elemzése mentén mutatja be, hogyan lehet megfelelni e változásknak, miért döntöttek a vezetők az üzleti modell változása mellett, mit tettek annak érdekében, hogy véghez vigyék ezen lépéseket és e változás hogyan befolyásolta a vállalatban rejlő lehetőségeiket.

AMIÉRT AZ ÜZLETI MODELLEKBEN RADIKÁLIS VÁLTOZÁSRA VAN SZÜKSÉG A kötet első szakasza a vállalkozások külső környezetének oldaláról vezeti be a változások megértését, hivatkozva a 21. század változó gazdasági környezetében történő helytállásra, a versenyképesség megszerzésére és fokozására. A vállalatok szempontjából a két legfontosabb világgazdasági megatrend a digitalizálás (digitization) és a szolgálatosodás (servitization). A digitalizálás röviden az információs és kommuniká-

ciós technológia által létrejövő új megoldások fejlesztésekbe és termelésbe való bekapcsolását, míg a szolgálatosodás a fogyasztók számára történő értékteremtésbeli elmozdulásokat jelenti (közvetlenebb és mellérendelt kapcsolatok, közös fejlesztés, egyedi ajánlatok, magasabb szintű testreszabás). A digitalizáció által vezérelt négy legfontosabb változás az üzleti modellekben: 1. Termékek és szolgáltatások nagyobb léptékű, fizikai és digitális formátumot egyaránt tartalmazó, átfogó

a szerzők önéletrajza Dr. Carsten Linz vállalatvezető (SAP- Centre for Digital), az innovációvezérelt üzleti modell változások szakértője. Emellett üzleti angyalként az egyik legnagyobb európai magfázisban lévő vállalkozások tőkealapjának beruházási bizottságában is teljesít szolgálatot, továbbá számos egyéb tanácsadó testületben is részt vesz. Adjunktusa a mannheimi üzleti iskolának, ahol a vezetőképzésben oktatási tevékenységet is folytat, továbbá tanít a University of St. Gallen, a Karlsruhe Institute of Technology, valamint a Stanford Graduate School intézményeiben.

Prof. Dr. Günter Müller-Stewens a stratégiai menedzsment professzora, igazgatója a University of St. Gallen Menedzsment Intézetének. Korábban a University of St. Gallen üzleti iskolájának dékánja volt és számos mesterképzés akadémiai irányítójaként is teljesített szolgálatot, emellett nevéhez főződik a M&A Review folyóirat megalapítása is. Prof. Dr. Alexander Zimmermann a University of St. Gallen Szervezeti Kiválóság Központjának szervezeti és stratégiai menedzsment professzora.

129

kiajánlását segítik elő, melyek digitális megoldások nélkül, a fizikai térben egy helyről nem lennének megvalósíthatók. 2. Adatgazdag működési és fejlesztési környezet alakul ki és egyedi ügyletek, valamint testreszabottabb lehetőségek válnak lehetővé közvetlenül a fogyasztók számára vagy egy nagyobb értéklánc részeként. 3. Kétirányú kommunikáció a fogyasztókkal, mely személyre szabható ajánlatok (közös) kialakítását teszi lehetővé. 4. A termékek és szolgáltatások új típusú szabványosítása, ami a legdominánsabb fogyasztói igények alapján az élőmunka alapú szolgáltatásokból standardizált, szoftver alapú termék kialakítását jelenti. A digitalizálás és a szolgálatosodás következményei A szolgálatosodás megatrendjének következtében fordulatváltás, hogy a termékgyártás már szolgáltatásvezérelt módon történik, vagyis nem a termékek köré fejlesztik a szolgáltatásokat, hanem a fogyasztói igények alapján a szolgáltatások alárendeltjeként valósul meg a gyártás. E szolgáltatások egy részét a vállalatok díjmentesen nyújtják, jellemzőjük, hogy közvetlenül kapcsolódnak a profitot biztosító kulcstermékhez. Az értékalkotás folyamatában a vállalatok legfontosabb céljává a használati érték generálás vált, ahol a termékek és szolgáltatások együttesen adják a fogyasztói problémákból fakadó igények megoldását. A termé-

130

kesítés ilyen formában történő 21. századi stratégiája gyors, nem lineáris fejlődést tesz lehetővé. Ezt a szolgáltatások megismételhető, szabványosított formában történő kiajánlása és annak emberi erőforrásokkal összekapcsolódó, ugyanakkor automatizált kihelyezése biztosítja. E változásoknak történő megfelelésben a vállalatok működésbeli átszervezése is szükséges, melyben a legfontosabb egyensúlyi tényezők a kibocsájtott termékek és a szolgáltatások megfelelő aránya (hybrid balansz), valamint a digitális és fizikai eszközök helyes mértéke (figitális egyensúly). Ennek üzletmenetben és működésben történő átvezetéséhez a szerzők egy háromlépcsős változássorozatra hívják fel a figyelmet: 1. A fizikai formában megjelenő termékeket kiegészítve megfoghatatlan, a felhasználó számára plusz hozzáadott-értéket jelentő szolgáltatásokat szükséges kialakítani, továbbá kezelni kell tudni az ezzel járó komplexebb tranzakciókat, vásárlásokat. Emellett a vállalkozás által kibocsájtott javaknak szabványosíthatónak és a fogyasztók igényei szerint jól méretezhetőnek kell maradnia (szervezeti képességek). 2. Második lépésben vásárlóspecifikus kapacitások kiépítésére van szükség, melyek lehetővé teszik a fogyasztókkal való szoros kapcsolattartáson alapuló,

az üzleti modellek radikális átalakítása

közös innovációt és speciális ajánlatok kialakítását, továbbá testreszabott, holisztikus megoldások kihelyezését. 3. A digitalizáció trendjével párhuzamosan, a korábbiakban egyedi kérésként megjelenő igények alapján, melyek egyre gyakrabban fordulnak elő, új szabványok kidolgozása szükséges, melyek rugalmasan alakíthatók. A 21. századi verseny e folyamatoknak megfelelően új alapokra helyeződik, ahol már nem a jobb minőség vagy az alacsonyabb ár a döntő. A versenyképesség alapját a jó üzletszervezés és vezetés által fejlesztett kapacitások és az a szervezeti tudás jelenti, melyek a fogyasztók számára időszerűen megjelenő termékek és szolgáltatások integrált kihelyezését teszik lehetővé. A jelenlegi üzleti modell értékelése Az első rész második szakaszában a szerzők egy tipizálási módszert ajánlanak, mellyel értékelhető a vállalatok jelenlegi működése, és amely ennek eredménye alapján elmozdulási lépésekhez, lehetőségekhez kapcsolja a szereplőket. A modellek két dimenzió mentén

sorolhatók be, melyek az ügyletek befogadása (1), azok egyszerű és egymástól független jellege vagy ös�szetett ajánlatokat nyújtó és ismétlődő megjelenése, valamint a személyreszabottság dimenziója (2). A jelenkor „kimeneti gazdaságában” való érvényesüléshez e két mutató alapján a következő négy egyszerűsített üzleti modell típus alakul ki: 1. Termék alapú üzleti modell: mind az ügyletek befogadása, mind az ajánlatok testreszabása alacsony fokú. E modellben versenyelőny a technológiai áttörésekkel, költségelőnnyel, egyedi folyamatokkal, és a mérethatékonyság beállításával érhető el. Hátrányként a magas marketingköltségek, és amen�nyiben a gyártónak nincsenek a végfelhasználókhoz közvetlen eladási csatornái, a vásárlótól való relatív távolság negatív következményei állnak fenn. Példa: járműipari összeszerelő üzemek (OEM), alkatrész gyártók, szupermarketek. 2. Platform alapú üzleti modell: komplexebb megoldásokat nyújtó, ismétlődő tranzakcióval rendelkező ügyletek, alacsony testreszabottsági szinttel. E vállalkozások vezetési, üzletmenetbeli és egyéb folyamatszervezési szinten szabályozzák és meg-

131

132

határozzák az interakciók rendjét, továbbá lehetővé teszi, hogy a felhasználók számára megosztott funkciókat és eszközöket ajánljanak. A platformok saját ökoszisztémával rendelkeznek és jellemzően négy szereplőtípussal működnek: a. A szellemi tulajdont és a vezetést birtokló tulajdonosok. b. A végső fogyasztók számára értékközvetítést biztosító szolgáltatók (interface), például az applikációkhoz az okos eszközök jelentik a közvetítést. c. A platform ajánlattevői, stratégiai partnerek, akik változatos motivációval és gyakran nem fizetett munkával az árrendszeren kívül szolgáltatnak (információért cserébe), például az applikációt kí-

3. Projekt alapú üzleti modell: egyszerű, egymástól független ügyletek, magas szintű testreszabással, valamint a végső fogyasztókkal való szoros kapcsolat jellemzi. Ez egyaránt magában hordozza a fogyasztóspecifikus, értékes ismeretek felhalmozódását, ugyanakkor a termék alapú modellel ellentétben itt nem áll fenn a méretezhetőség, skálázás lehetősége, ezért a hatékonyság biztosítása nehezebb lehet. Idetartoznak például a tanácsadó vállalatok, építési vállalkozások. 4. Megoldás alapú üzleti modell: komplex ügyletek átfogó ajánlatokkal, mely magas testreszabottsági szint mellett valósul meg. A modell gyakran egymással versenyző vállalatok együttműködését szük-

náló vállalkozások. d. A felhasználók vagy fogyasztók, akik lehetnek versenytársak vagy egyszerű vásárlók is. Legismertebb fejlett változata az Amazon, melynek fejlődése során egy egyszerű, kézzelfogható termékekkel kereskedő online áruházból harmadik felek számára is eladási felületet biztosító piactérré (1), valamint felhő alapú szolgáltatások infrastruktúra szolgáltatójává (2) vált, emellett pedig hol tartalomkészítőként (3), hol tartalomgyártóként (4) szintén megjelenik.

ségelteti, annak érdekében, hogy bizonyos fogyasztói problémákra holisztikus megoldásokat hozzanak létre. Ezzel a szolgáltatók integrált funkciókat biztosító, komplett értékláncot építenek fel, mellyel szinte saját világukba zárják a fogyasztót. Árazásuk a legtöbb esetben szolgáltatási szint szerződés (Service Level Agreement, SLA) alapján történik. Ide tartozik például a Rolls-Royce, mely egy légitársaság számára a géppark teljes megvásárlása és fenntartása helyett a használattal töltött órák alapján történő fizetési lehetőségét kínálja, SLA szerződés

az üzleti modellek radikális átalakítása

alapján. A légitársasággal együttműködve a járműgyártó hagyományos, termék alapú üzleti modellje a megoldás alapú modell felé mozdult el, mellyel bevételei és kiadásai is kiszámíthatóbb és jobban kezelhetőbbé váltak. További példák e kategóriában az eszközflotta és géppark szolgáltatók. Elmozdulás a kis lépésektől a radikális változások felé A fejezet először a vállalkozások üzleti folyamatainak rendszerré szervezését, az üzleti modellek tudományos alapú történetét és megközelítésbeli evolúcióját veszi sorra az 1990-es évektől. (A szerzők ugyanakkor praktikus közlendőként már a szakasz elején megjegyzik, hogy ezen rész csupán elméleti háttér jelleggel került a könyvbe, érdeklődés hiányában e szakasz akár kihagyható.) A fejezet felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben az üzleti modellekhez kapcsolódó tudományos párbeszédek csupán az újonnan alakuló, technológiaintenzív startup vállalkozások működéséhez kapcsolódnak, az érett vállalkozások átalakulásával és versenyképességük megőrzésével már sokkal kevesebben foglalkoznak. Napjainkban az üzleti modell a vállalati értékteremtés és termelés folyamatát jelenti, elemzésükhöz és fejlődésük nyomon követéséhez 6 szempont emelhető ki: 1. Fogyasztói értékteremtés: Annak módja, ahogyan a vállalkozás kialakítja és kezeli a vásárlói igényeket. Ennek meghatározásához, leírásához használatos a fent említett két alapjellemző (ügyletek befogadása, testreszabottság). 2. A tevékenységet meghatározó rendszerek: azon értékteremtési aktivitások összessége, melyek a szolgáltatott értékek felfedezéséhez szükségesek. Ide tartoznak a „Megvegyük vagy előállítsuk?”; valamint a stratégiai partnerek meghatározásához kapcsolódó kérdések és dilemmák. 3. Vezetés, irányítás: a vállalkozás belső folyamatainak koordinálása és egymáshoz való kapcsolódása. 4. Kritikus erőforrások: fizikai, emberi erőforrásbeli, társadalmi tőke, a szervezeti képességek és menedzsment technikák tartoznak ide, melyek mind az értéktermeléshez járulnak hozzá. 5. Egyedi erőforrások: a versenyképességi előnyökhöz szükséges tudás, speciális képességek és fogyasztó megtartási, illetve bezárási (lock-in) effektusok. 6. Monetizációs mechanizmus: a vállalat profitgenerálási módszere. Az üzleti modellek fejlődésének meghatározó trendjei négy színteret rajzolnak ki az alapján, hogy mi a központi témája az üzleti modellekről szóló tudományos

párbeszédeknek. E négy színtérből három párhuzamos jelleggel jelenleg is fut: Internet korszak (1993–1999), innovációs korszak (2000– ), rendszertani korszak (2003– ), transzformációs korszak (2011– ). A szerzők a kötetben a dinamikus perspektívára, a folyamatos változások kezelésére irányítják a figyelmet, jelezve, hogy minden üzleti modell változás (2.) komoly, a vállalat stratégiájában (1.) jelentkező elmozdulást hajt végre. A radikális modell váltás e tekintetben pedig azt jelenti, hogy a végfelhasználói oldalon (frontend), a háttérterületeken (back-end) és a profitgenerálási folyamatok egyaránt történik változás, vagyis nem a korábbi modell finomhangolása valósul meg. A könyv pedig annak demarkációs vonalait mutatja meg, amelyek átlépése törvényszerűen szükséges e változások végrehajtásához. AHOGYAN AZ ÜZLETI MODELL VÁLTOZÁS LEVEZÉNYELHETŐ Egy, a korábbiakban már működő modell elhagyása elsősorban menedzsment kihívást jelent. A fejlődés két fő dimenziója, amely szimultán jelleggel is történhet, az ügyletek befogadásának jellegében történő változás és az ügyfelek számára történő testreszabottsági szintbeli eltérés. A sikeres radikális átalakulásokhoz három színtéren történő változásra van szükség: 1. Végfelhasználói oldalon, a fogyasztók által érzékelhető vállalati aktivitások, termékek, szolgáltatások és élmények terén; 2. Háttér aktivitásokban: a vállalat szervezeti architektúrája, folyamatszervezési sajátosságai, továbbá az általuk alkalmazott kritikus erőforrások (például kapacitások, technológia) változásai; 3. Monetizálási mechanizmusban: a vállalat bevételeinek áramlásában, profitgenerálási módszerében történő változás. Az ügyletek befogadásának meridiánján történő elmozdulás Akár termékből platform vállalkozás, akár projektből megoldás alapú üzleti modellre váltás történik: végfelhasználói oldalon az összetett és integrált értékközvetítésre (portfólió ajánlatok) (1); továbbá a háttérszervezetben a platform alapjainak megteremtéseként széles körű partnerhálózaton alapuló, horizontális kapcsolatok kiépítésére, a szolgáltatott értékek és termékek köré ökoszisztéma szervezésére (2) van szükség; valamint a monetizálási folyamatokban az egyszeri tranzakciók helyett a díj alapú szolgáltatási szerződések (Service Level Agreement, SLA) és különböző előfizetési formációk kerülnek előtérbe (3).

133

Újdonságot ezek tekintetében elsősorban az ökosztisztéma alapú gondolkodás jelenthet, ami sok esetben a versenytársakkal való szoros együttműködést szükségeltet, a termelési vertikum alapú hierarchikus hálózatait a mellérendelt kapcsolatokon alapuló megosztási mechanizmusok váltják fel, továbbá pénzügyi oldalról a használat alapú, valamint az előfizetéses modellek által a folyamatos fogyasztásra és bevételáramlásra helyeződik a hangsúly. Az ügyfelektől való függés csökkentése, az üzleti modellekben az ügyletek befogadási szintjének csökkentésében az egyedi értékek előállítására, a felhasználók számára a sablonszerű ajánlatok kialakítására, a bevételek áramlásában pedig az egyszeri fizetések rendszerére szükséges berendezkedni. Ennek hátterében akár vásárlói igények is lehetnek, az idegenforgalomban például a szálláshely- és közlekedési szolgáltatások foglalásához tipikusan a fogyasztói igények, egyéni preferenciák miatt alakult ki, hogy a végfelhasználók maguk foglalhassák és szervezhessék utazásaikat. A monetizálási technikákban a pénzforgalom-tervezésnek rövidebb időtávúnak kell lennie és a termékek teljes életciklusára vetítve kell megbecsülni a kapcsolódó költségeket. A felhasználók számára emellett egy egyszerűbb és átláthatóbb árazási modellt szükséges bevezetni. A testreszabottsági szint „egyenlítőjén” történő elmozdulás A magasabb testreszabottság minden esetben a fogyasztók felé kialakított kontaktpontok fejlesztéstét (1); valamint a szervezeti háttérben a skálázható struktúrától a rugalmasabb szolgáltatás-struktúra felé való elmozdulást (2), a bevételek oldaláról pedig a költségvezérelt modellről a kereslet és az egyéni használati szokásoktól függő árazási metódusra való áttérést szükségelteti (3). Ez részben a vásárlókkal való interakciók növelését okozza (közös innováció) és ezzel párhuzamosan a beérkező igényeknek történő megfelelés kapacitásait is szükséges kiépíteni. A monetizálás tekintetében a magasabb testreszabottság a költségek szigorúbb monitorozását szükségelteti, aminek a legfontosabb szempontjai az egy-egy fogyasztóval való kapcsolatok jövedelmezőségének megfigyelése (1) és a kötelezettséggel járó költségek folyamatos kontrollálása. Az árképzésben és az értékteremtésben a fogyasztók valós szükségleteinek azonosítása szükséges, és az, hogy ennek érdekében ők maguk mit képesek (hajlandóak) megtenni és mi az, ame-

134

lyet beszerzésen keresztül szeretnének teljesíteni. Összességében a tipológiai táblán (1. ábra) a keleti irányba történő elmozdulásokhoz minden esetben azon sajátos, „niche” jellegű célcsoportok azonosítása szükséges, ahol a szabványosított termékek jelenleg nem felelnek meg a fogyasztók fizetési hajlandósággal társított igényeinek. A magasabb testreszabottsági szint elérése mind a projekt, mind a megoldás alapú modell esetében a fogyasztói szükségletek mélyebb megértésén alapul, megvalósítása továbbá fejlett projektmenedzsment kompetenciákat igényel. A szabványosítottabb üzleti modellek felé történő elmozduláshoz szoftveres eszközök és franchise modellek adnak segítséget. Az egyedi termékek helyett a formalizált, gyorsan sokszorosítható termékek és szolgáltatások kibocsájtásában előny, hogy az mérethatékonysági okok alapján költségmegtakarítást eredményez. Az üzleti modell azonban csak egy részletes vállalatirányítási információs rendszerrel (ERP), erőforrás-tervezési háttérrel képes jól működni, ami például egy platform keretében együttműködő vállalatok számára magasabb átláthatóságot biztosít, továbbá amely felgyorsítja a megrendelések folyamatát. Egy ERP segítségével emellett az üzletmenetből piaci információk is kiolvashatók, melyek a jövőbeli keresleti szintek tervezéséhez és az online ajánlatok optimalizálásához egyaránt felhasználhatók. A háttértevékenységek szervezeti oldalán a szerzők a minél magasabb szintű automatizációra és a gépi munkaerő bevonására helyezik a hangsúlyt. A termelési vertikumban, a beszállítókkal való gyártásszervezésben, just-in time (JIT) szerződésekre van szükség. (A just-in-

time készletgazdálkodási és gyártás szervezési stratégia lényege, hogy csak a szükséges terméket, időzített módon és csak a szükséges, előre meghatározott mennyiségben hozzák létre.) A sikeres termékesítési modell megvalósításához a tudásmenedzsment mellett a szerzők a szervezet fejlett tudásmegosztási (kollektív) képességét emelik ki. A monetlizálási oldalon az egyszeri fizetések, vásárlások bevezetésére, az IT termékek és szolgáltatások kapcsán például licenc alapú kifizetésekre szükséges berendezkedni, ahol keresleti helyett költségvezérelt árazási modellt szükséges alkalmazni. Az ellenőrzésben és az üzletmenet megfigyelésében termékközpontú teljesítmény indikátorok beépítése jelenthet segítséget. A tömegesen kibocsájtható, standardizált értékteremtéshez, továbbá a skálázható vagy méretezhető szerkezet és a tömeges testreszabási folyamatok megteremtése szintén döntő. Az ügyfélkapcsolódások (front-end) részéről több típusú (multichannel) és egymással jól összehangolt (omnichannel) eladási csatornával offline és online értékesítési hálózat kialakítására van szükség, ahol az ajánlatokat és felhasználói élményeket weben is mindenképpen szükséges közvetíteni. A felhasználókkal való kapcsolattartásban, a kétoldalú kommunikációban pedig a közösségi média kulcsfelületnek tekinthető. A standardizáció felé történő elmozdulás kihívása, hogy a vállalkozásnak a termékeit folyamatosan új szabványok szerint kialakított és jobb ajánlatok mentén szükséges kiajánlani, „iparosítva” a korábbiakban egyedileg létrehozott szolgáltatásokat. További nehézségként merülhet fel emellett, hogy a termelésben megtalálják a szükséges mérethatékonysági határokat, amellyel költséghatékonnyá szervezhetik fix költségű munkafolyamataikat.

135

136

137

A Koreai Észjárás

Boyé Lafayette De Mente

A könyv írója, Boyé Lafayette De Mente nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy egy könyvben összefoglalja a koreai kultúra sajátosságait a mindennapi emberek számára. A szerző mondhatni már jártas az ilyesfajta témájú könyvekben, ugyanis hasonló műveket írt a japán és a kínai kultúrával kapcsolatban is. Ennek következtében ki is hangsúlyozza, hogy a koreaiak sajátos és egyedülálló személyiséggel és kultúrával rendelkeznek, ami nem hasonlítható össze más ázsiai országokéval.

Bevezetés A szerző Korean Mind című könyvének egy igen különös tagolást választott. A mű nem részekre vagy fejezetekre oszlik, hanem címszavakra, vagyis egy-egy koreai szóra, amelyet utána néhány oldalon keresztül magyaráz, majd következik egy újabb szó, amelyek abc rendben követik egymást. Elsőre azt hihetné az ember, hogy egy szótárral van dolga, amitől nem is áll messze az elképzelés, ugyanis a koreai szavak nemcsak latinbetűs átírással szerepelnek, hanem a hagyományos koreai hangul írással is, majd mögötte található az angol fordítása. Azonban ez egy szótárnál sokkal többet kínál számunkra, mivel a szavaknak nemcsak a jelentését kapjuk meg, hanem azok kulturális jelentését, sőt jelentőségét, amelyet a szerző egy rövid bevezető után végigvezet szinte az egész koreai történelmen keresztül, kezdve a korai időktől, a dinasztiákon, királyságokon át, egészen a modern időkig, vagyis napjainkig. A leírásokban nagyon nagy hangsúlyt kap a konfucianizmus és a buddhizmus, melyek nagy hatással voltak Korea életének minden szegmensére, valamint a kínai és a japán megszállás is sarkalatos pontját képezik a leírásoknak. Könyvösszefoglalóm során néhány jelentősebb fogalommal, koreai kifejezéssel igyekszem bemutatni

138

a könyv sokszínűségét és alaposságát, amely szavakat egy-egy tematika köré csoportosítok az egyszerűbb megértés kedvéért. Konfucianizmus, apakultusz, szülőtisztelet · Apakultusz (aboji): az egyik legfontosabb szó a koreai nyelvben. A szerző ezen kérdésére ugyanis az idősebb koreaiak azonnal az aboji, vagyis az apa szót említették. Ennek az oka arra a több mint öt évszázados hagyományra vezethető vissza, hogy Koreában a család és a szociális struktúra középpontjában is az apa áll. Ennek a rendszernek a kialakulása 1392-re vezethető vissza Koreában, amikor adoptálták a neokonfucianizmust a Csoszon-korban, mint hivatalos kormány-ideológiát. A koreaiak életének majdnem minden szegmensét a neokonfucianizmus ideológiája hatotta át, többek között az interperszonális kapcsolatok etikettjét és az apa szerepét tekintve is. A konfucianizmus azért is tudott a kormányzás ideológiájává válni, mert ezen gondolatmenettel a kormányzásban és a társadalomban is az uralkodó válhatott az emberek „apjává”, akinek a nép engedelmeskedik minden kérésében, mint gyerek az apjának.

· Fiúkultusz (adul): az utolsó koreai dinasztia ideje alatt a társadalom struktúrája és etikája főleg az ősök tiszteletére épült. Erre a legalapvetőbb szabály az volt, hogy az ősöknek való áldozatot a család legidősebb férfitagjának kell bemutatnia, ami azt jelentette, hogy minden családban kellett, hogy legyen legalább egy fiúgyerek, hogy ezeket a hagyományokat tartani tudja a család. · A szellemekkel való kapcsolatban maradás (chang sung): a spiritualitás már a korai idők óta a koreai kultúra része, amely a sámánisztikus hitvilágból eredeztethető. A modern korban sem veszítette el Korea a spirituális oldalát, és a mai otthonokban, közösségi terekben is megtalálhatóak például a pujok, melyeket spirituális talizmánoknak nevezhetünk. Ezek általában eperfából készült sárga vagy fehér papírok, amiken piros tintával különleges kínai karakterek vagy egyéb szimbólumok szerepelnek. A piros színnek külön szimbolikája van a kultúrában, mely a gonosz szellemek elűzésének színe. Még ha manapság egyre kevesebben is gondolják komolyan ezeknek a talizmánoknak a jelentőségét, azért nagy ünnepekkor előkerülnek szerte az ország minden táján. A betelepült külföldiek is gyakran átveszik ezt a szokást annak jeléül, hogy elfogadják a koreai kultúrát, és nem hagynak ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy elkerüljék a szerencsétlenséget. · Az anya szerepe (omoni): sok koreainak ez a második legfontosabb szava, természetesen csak az aboji, vagyis az apa után. A konfucianizmus több mint fél

évezredes ráhatása a koreai kultúrára teljesen megszilárdította benne a férfiközpontúságot, valamint a nők másodrendű szerepét és megbecsültségét a társadalomban. Azonban napjainkban már történtek előremozdulások a nők helyzetét illetően. A társas kapcsolatok, a kollektív felelősség és az öntudat · A tudat békéje (anshim): a koreai kultúra másik nagyon fontos eleme a káosz, a zűrzavar, a megszokottól eltérő dolgok (legyen az fizikai vagy mentális) kerülése, ami szintén a konfucianizmusból és a buddhizmusból eredeztethető. · Felelőségteljes döntés (chaegim): ezt a fogalmat csak családilag vagy kollektíven lehet értelmezni, semmint egyénileg vagy individuálisan. Az apa és a család kollektív felelősséggel (chebol) tartozik mindazért, amit a család egyes tagjai elkövetnek. Vagyis amikor a család egyik tagja szabálytalanságot vagy bűncselekményt követ el valaki vagy a hatóságok ellen, akkor az egész család büntetésben részesül. Ez a kollektív identitás is a konfucianizmusból eredeztethető, és a mai napig áthatja a koreai emberek mindennapjait, azonban mára már az egyének törekednek arra, hogy nagyobb egyéni felelősséget vállaljanak akár a családon, akár az üzleti életen belül. Azonban nagyon kevés esély van arra, hogy a közeljövőben a kollektivizmus teljesen eltűnjön a társadalomból, ahhoz ez a kollektív felelősségvállalás túl mélyen gyökerezik a koreai kultúrában.

139

· Az arc megőrzése (chae-myun): a Csoszon-korban az állami vezetés a konfucianizmust az ország politikai ideológiájává is tette. Pontos szabályokat tartalmazott az etikus és morális viselkedést illetően, levetítve ezt minden társadalmi szintre, és konkrétan megfogalmazva azokat. Ezeket a szabályokat a nemi identitás, kor, társadalmi osztály és a hivatali pozíció alapján történt besorolás határozta meg. Az emberek ezen kialakított szabályrendszerek mentén nagyon érzékenyek lettek a viselkedésre, és nemcsak a sajátjukra, de más emberekére is. Fontossá vált számukra, hogy ezeknek az előírásoknak megfelelően kövessék az etikett szabályait becsületük és önbecslésük megőrzése miatt. A saját és a család arcának megőrzése is nagy felelősséget ró az egyénekre, és áthatja az egész koreai nyelvet és kultúrát. · A szégyen kultúrája (changpi): a szégyenkultúra a konfucianizmus és az arc megőrzésének szoros velejárója. Az emberek próbálják elkerülni, hogy érzelmileg fájdalmat okozzanak másnak, vagy azt, hogy saját maguk legyenek ennek az elszenvedői. A legnagyobb szégyennek az számít, ha valakit lenéz a többi ember, becsmérlik vagy kellemetlen helyzetbe hozzák. Így az egyéneknek aszerint kell viselkedniük, hogy az a társadalmi státuszuknak megfeleljen, és így elkerülhetik tekintélyük elveszítését.

140

· A szabadság ereje (chayu): ez a szó a koreai életben teljesen idegennek hangzott egészen napjainkig. A korábbi koreai politikai és társadalmi ideológiába egész egyszerűen nem illett bele. A mindennapi életnek nem volt része a személyi szabadság vagy akár az önálló gondolatok. Ezeket a fogalmakat egyenesen rossznak, ártónak gondolták, amelyek csak bomlasztják a sámánisztikus moralitást, később pedig a konfucianizmus és a buddhizmus ideológiáját. Az 1910 és 1945 között fennálló Japán megszállás alatt még kevesebb személyi szabadság jutott az ország lakóinak. Majd 1945 után, miután véget ért a japán megszállás, valamelyest szabadságot kapott Korea, azonban ez az időszak drámai következményekkel járt a társadalom és a gazdaság számára is. Az 1960-as évek elején bekövetkezett gazdasági fejlődés és az elkövetkező évek nagyobb szabadságot hoztak Korea számára, manapság pedig már a koreai állampolgárok is ugyanolyan szabadok, mint Ausztráliában, Kanadában vagy Amerikában, azonban a számos hagyományos társadalmi szokás és a kulturális tabuk még ma is sok korlátot jelentenek az egyén szabadságára. · A családnak való megfelelés (chib): a konfucianizmus egyik öröksége. A gyermeki alázat még ma is áthatja a koreai mindennapokat, amely túlmutat a szülőknek való engedelmességen és tiszteletadáson. Ez

A Koreai Észjárás

a hagyomány már több mint 700 éve a koreai kultúra része, a szülőknek való feltétlen engedelmességen kívül ide tartozik továbbá az is, hogy idős korukban a gondjukat viselik. A koreai gyerekek kiskoruktól arra vannak nevelve, hogy a chib elvárásainak megfeleljenek, így elkerülve azt, hogy szégyent hozzanak a családjukra, és megsértsék a hierarchikus rendet, amely a családon belül is szigorúan jelen van. A szülők a gyereknevelésben végig arra oktatják a gyerekeket, hogy úgy viselkedjenek, mint egy család, és ne pedig úgy, mint egy egyén.

· Logikusságtól való tartózkodás (nolli): a koreaiakba hagyományosan belenevelik, hogy a szokások vezessék őket a mindennapjaikban, és ne a logika. Éppen ezért sokkal inkább szubjektívek, mint objektívek.

· A szégyen elkerülése (mangshin): a koreaiak számára a szégyen egy olyan súlyos dolog, melynek elkerülése érdekében mindent, még akár extrém dolgokat is meg kell tenniük.

· Kávézók (tabang): a koreai emberek életében nagyon fontos szerepet játszanak a kávézók. Ez az a hely, ahol szociális életüket élik, itt találkoznak egymással, akár üzleti találkozókat is itt bonyolítanak le, ide járnak olvasni, zenét hallgatni, télen ide jönnek a hideg elől, nyáron pedig hűsölni járnak be. Az áraik relatíve magasak, viszont addig maradhatnak ott a vendégeik, ameddig csak akarnak.

· Igen és nem (ne-anio): mint ahogy az a legtöbb ázsiai nemzetbe, a koreaiba is már a régmúltban belenevelődött, hogy kerüljék a konfrontációt, az ultimátumokat és az elköteleződést azzal, hogy nem mondják ki a konkrét dolgokat, gyakorta mellébeszélnek, célozgatnak vagy egyáltalán nem is válaszolnak. Ehhez a jelenséghez szorosan hozzákapcsolódik a koreaiak telepátiája (nunchi), amelyet az előbbiek okán tökélyre fejlesztettek egymás között, hogy megértsék, valóban mit szeretne a másik. A legtöbb koreai úgy gondolja, hogy ez egy olyan egyedisége a kultúrájuknak, amelyet külföldiek sosem fognak megérteni.

· A féltékenység, mint tabu (shisaem): az ősi időktől kezdve egészen 1910-ig törvények tiltották a feleségek számára, hogy féltékenyek legyenek, még akkor is, ha férjük köztudottan hűtlen. Aki megsértette ezt az elvet, az régen az életével fizetett érte, később pedig válással és becsületvesztéssel büntették.

Korea történelmében fontos jelentőséggel bír · Családi ipari vállalatok (chaebol): olyan vállalatok, amelyek szűk vagy tágabb családi irányítás alatt állnak. Ezeknek komoly szerepük volt a koreai gazdaság átalakulásában, ami 1953 és 1980 között ment végbe. A chaebolok hasonlóan épülnek fel, mint a Japán-

141

ban is ismert zaibatsuk. Koreában több mint 100 koreai cég van chaebolként bejegyezve az állam által, amelyek között megtalálhatjuk a ma legismertebb koreai márkákat is: Daewoo, Hyundai, Kia, LG, Samsung, Ssangyong. Ezek a vállalkozások a kezdeti éveikben gyakran az állam támogatását élvezik. · Akupunktúra (chisul): az egyik szokás a sok közül, ami Kínából érkezett Koreába 2000 évvel ezelőtt és a modern időkig megmaradt. Ennek lényege, hogy az életerő, ami végigjárja a testünket, annak a csatornáját különböző szervek alkotják. Ha ez az energia gyengül vagy megsérül valaminek következtében, akkor az érintett szerv, de az egész test maga sem tud megfelelően funkcionálni. Az akupunktúraklinikák ma is megtalálhatóak egész Korea-szerte, bizonyítva azt, hogy még ma is elfogadott kezelési módnak számít. · Koreai lovagok (hwarang): a hwarangok, vagy lefordítva „virághercegek”, a buddhista kultúrából eredeztethetők, akik isteni képeségekkel bírtak. Az elit csoport tagjait fiatal fiúk közül válogatják, akiket felkészítenek a harcossá válás mellett a hivatalnoki életre is. Az 1800-as évek közepére feledésbe merültek, Korea hadserege pedig egészen a második világhábo-

142

rúig gyenge maradt. Korea szuverenitásának visszanyerése után kezdték újraszervezni a hadsereget, ahol már csak a hwarangok szellemisége maradt jelen. · Elválasztott családok (isangajok): 1948-ban a Koreai-félsziget politikailag kettészakadt, és létrejött Észak-Korea és Dél-Korea. Ennek következtében rengeteg család is kettészakadt, és délen vagy északon ragadt. Észak-Koreában minden eszközzel igyekeztek megakadályozni, hogy Dél-Koreába vissza- vagy átjussanak emberek, ami a mai napig csonkacsaládokat eredményez. · Katonai kultúra (kunsa munhwa): minden koreai férfinak, aki fizikailag és mentálisan is alkalmas rá, 2–3 éves sorkötelezettséget kell vállalnia. Korea jelenleg szükséges rosszként tartja fent ezen rendszerét. · Ajándék vagy vesztegetés (noemul): az ősi Koreában a vezetőknek való ajándékozás bevett szokás volt a szolgálataikért, amit az adózás egy korai formájának is tekinthetünk. A városok és a bürokrácia kialakulása után a hivatalnokoknak, kormányzati dolgozóknak való ajándékozást megvesztegetésnek tekintik politikailag, azonban társadalmilag még mindig elfogadott és alkalmazott jelenség.

A Koreai Észjárás

Boyé Lafayette De Mente: A koreai észjárás könyvbemutató a Bölcs Várban

· Üzletemberek (shiropka): egészen a modern időkig a kereskedők és az üzletemberek, mint szakma a társadalmi hierarchia legalján helyezkedtek el, mivel úgy tartották, hogy a profit szerzése immorális.

Szokások, hagyományok

· Koreai harcművészet (tae kwon do): Koreában – a többi ázsiai nemzethez hasonlóan – a harcművészet nagy múltra tekint vissza. Korea legnépszerűbb harcművészete a taekwondo, amelynek jelentése a „kezek és a lábak útja”. Főként önvédelem céljából fejlesztették ki, hasonló a kínai kung fuhoz és az okinawai karatéhoz. Azonban ezektől elkülönülve fejlődött ki Koreában ez a harcművészeti ág, amelyet már több mint 2000 éve gyakorolnak az országban.

· Saját otthonukba való meghívás (chodae): ez is az egyik olyan szokás, amiben a koreaiak nagyban eltérnek a többi ázsiai nemzethez, főleg a japánokhoz képest. Nemcsak, hogy beengedik, de meg is hívják az újonnan megismert külföldieket az otthonaikba. Míg a japánok gyakorta bizalmatlanok és távolságtartók, addig a koreaiak sokkal nyitottabbak. Japánban hagyományosan a barátokat vagy vendégeket az otthonaikon kívül vendégelik meg éttermekben vagy bárokban. Eközben Koreában bevett szokás a férfiaknál, hogy barátokat, vendégeket hívnak otthonaikba, és ott vendégelik meg őket.

· A nagy újraegyesülés (tong il): a Koreai-félszigeten kezdetben különálló királyságok voltak, melyeket később a Shilla királyság egyesített egy nemzetté a 600-as években. Ezután egészen 1948-ig egységes maradt a félsziget, amikor is Észak- és Dél-Koreára szakadt, és a mai napig ez az állapot áll fent. A tong il, vagyis az újraegyesülés reménye politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is egy igen érzékeny és provokatív kifejezés a koreai nyelvben, ami sok frusztrációt, haragot és szomorúságot kelt a koreai emberekben.

· Tiszteletadás (chonjung): az egyik legfontosabb eleme a koreai kultúrának a feltétel nélküli tiszteletadás: a szülőknek, főleg az apának, de a férfiaknak általában, az idősebb családtagoknak, a hivatalnokoknak, az isteneknek és a szellemeknek is. Erre a tudatosságra már egészen kisgyerekkorukban elkezdik nevelni a koreai gyerekeket. Ma már ez a szokás kicsit finomodott, és mindenki maga döntheti el a saját kritériumainak megfelelően, hogy kinek adja meg ezt a teljes körű tiszteletet. Mára már az önbecsülés kezd a legfontosabbá válni, de a mindennapokban minden-

143

ki nagyon érzékeny rá, hogy megkapja a megfelelő tiszteletet. A szerző fel is hívja rá a figyelmet, hogy ha valaki koreaiakkal üzletel, ez az a szó, amit mindenképpen el kell sajátítania a siker érdekében. · Csoportszellem (chung): a koreai nép már több ezer évet túlélt úgy, hogy egy közös társadalmat alkot azzal, hogy összeköti őket a közös hit, törekvések és veszély. Ezeknek köszönhetően a koreai társadalomban kialakult a közös érzelem és az intellektualitás fúziója. · Lojalitás (chung): a koreaiak hagyományosan beépítik a lojalitást a művészetükbe, tanításaikba és a viselkedésükbe is. Tradicionális tekintetben azonban a lojalitás a mi fogalmainknál egy sokkal jobban definiált és körülhatárolt jelenség, amely a konfucianizmusból ered, és a férfiak felsőbbrendűségét hirdeti, egy autoriter, hierarchikus társadalomban, amelyben nagy szerepet kap az ősök tisztelete. Ez az, amit ma erkölcsi hozzáállásnak lehetne nevezni. A koreaiak manapság is hűségesek elsősorban a közeli családjukhoz, de tágabb értelemben a barátaikhoz, a kultúrához és az országukhoz is. · Kényszerházasság (chung mae): manapság Koreában az effajta szokás inkább az elitosztálynál figyelhető meg, akiknek fontos a szociális és a pénzügyi háttér

144

a házasságkötésben, valamint vidéken, ahol pedig ragaszkodnak a régi hagyományokhoz. Ezeknek az első és legfontosabb lépése egy asztrológiai vizsgálat, ahol a házasulandó pár tagjainál megállapítják a „négy fő oszlopot”, amely a boldog házasságuk alapjait jelenti. Ez pedig nem más, mint a születési évük, hónapjuk, napjuk és órájuk. Ha ez a vizsgálat kedvező eredményt hoz a párokra nézve, akkor a következő lépés az eljegyzési ceremónia, amelyet a lány otthonában, egy étteremben vagy egy hotelben tartanak. A két család átadja az ajándékokat egymásnak, valamint a vőlegény családja átadja a menyasszony családjának ceremoniálisan a fiú „négy fő oszlopát” tartalmazó papírt. Ezután a két család közösen kitűzi a menyegző időpontját. · Az alkudozás, mint képesség (enuri): régen a legtöbb társadalomban az alkudozás megszokott része volt a kereskedelemnek, mivel nem voltak univerzálisan meghatározott árak. Korea az egyik olyan ország, ahol ez a szokás megmaradt, és a mindennapok fontos részét képezi még ma is, főleg piacokon és kisebb családi vállalkozásokban. · Kétgenerációs családok (hakgajok): ez az egyik olyan nagy változás, ami 1990-ben lényeges eltérést mutat a koreai kultúrában a régmúlt hagyományaihoz képest. A bevett szokás az volt, hogy há-

A Koreai Észjárás

rom- vagy négygenerációs családok élnek együtt, így könnyítve meg a családok megélhetését. Azonban az 1990-es években bekövetkezett gazdasági fellendülés strukturálisan átalakította a koreai társadalom ezen szokását, ami ma már csak a vidéki családokra jellemző, a városokban már inkább kétgenerációs családok élnek.

vették át (hantcha). Majd 1443-ban a Csoszon-kor akkori regnáló királya, Sejong felszólította tudósait, hogy alkossanak egy tisztán koreai írásrendszert, ami megkönnyítené a koreaiak életét. Három évvel később megszületett a hangul koreai írásrendszer, amely már nem írásjegyeket használ, hanem betűkből épül fel.

· A koreai diákok világa (haksaeng): a szerző hosszasan leírja, hogy Korea történelmének során a diákok milyen szerepet játszottak az egyes politikai események alakításában. Majd rátér a mai helyzetükre, ahol legnehezebb kihívásuknak a sikerek hajszolását látja. Mivel már az általános iskolában is meghatározó szerepe van annak, hogy milyen érdemjegyeket kapnak, hiszen később ez dönti el, hogy milyen középiskolába veszik fel, majd egyetemre, végül pedig, hogy milyen munkát vállalhat, tehát a siker- és a teljesítési kényszer egész életük során végigkíséri őket. Folyamatos nyomás nehezedik a diákokra, főleg azokra, akik ambiciózusok, mivel jó állást csak a kiválóan teljesítő diákok szereznek. A teljesítési kényszer nemcsak az iskolák részéről érkezik a folyamatos számonkérésekkel és vizsgákkal, hanem otthon, a családi környezetben a szülők részéről is, akik forszírozzák a gyereküket arra, hogy otthon is tanuljanak minél többet.

· Gyógynövények (han yak): a koreaiak is nagy múltra tekintenek vissza fizikális és mentális betegségek kezelésében, ami a sámánisztikus hitvilágból eredeztethető, és amit gyógynövényekkel végeztek. Az egyik leggyakrabban használt gyógynövény a sámánok gyógyászatában a ginzenggyökér, amely a mai napig fontos maradt a koreai és a kínai gyógyászatban is.

· Az erő (han): ezzel az egy szóval fejezik ki a koreai szellem, erő, tűz mibenlétét, amely az emberekben ég. Úgy tartják, hogy ez az erő segített a legtöbbet abban, hogy túl tudják vészelni a japán megszállást. · Nemzeti viselet (hanbok): a koreai nép nemzeti viselete, ami nagyban eltér a japánokétól és a kínaiakétól is, azonban a történelem során több behatás is érte, ami változtatott a kinézetén; az egyik legnagyobb befolyást a mongol megszállás jelentette. · Koreai nemzet (hanguk): a koreaiak nagyon büszkék a nemzetükre, nemzetiségükre és történelmükre. Ha egy koreai külföldre költözik vagy külföldön születik, de tökéletesen beszéli a nyelvet, és hazaköltözik, már nem fogadják el teljes jogú koreainak, mivel szerintük cserbenhagyta a nemzetét. · A koreai írásrendszer (hangul): időszámításunk előtt 109-ben Kína kis királyságokat igázott le a Koreai-félszigeten, és a kínai dominanciának, valamint annak köszönhetően, hogy a koreai nép nem rendelkezett ekkoriban saját írásrendszerrel, a kínai írásjegyeket

· Koreai vállalati struktúra (hoesa): ez a koreai szó, amelyet a vállalatra alkalmaznak, azt jelenti, hogy társadalmi szerveződés, ami jól leírja, hogy a koreai vállalatok hogyan épülnek fel, és milyen szerepet játszanak az alkalmazottak életében. A kisebb cégek működésüket tekintve egy családhoz hasonlíthatóak, a nagyobbak pedig katonai szervezetekhez. A hoesa felépítése struktúráját tekintve hierarchikus, funkcióját tekintve pedig patriarchális. · Név (irum): megközelítőleg a koreaiak felének Choi, Kim, Lee vagy Pak a vezetékneve. Korea történelmében nagyon fontos szerepet játszanak a klánok, amelynek lenyomata ma is érződik az országban. A lakosság 21,7 százalékának Kim a vezetékneve, Koreában ugyanis 32 Kim-klán van. · Kozmikus erő (ki): ez az erő egy dualisztikus erő, amely a pozitív és a negatív erőkből épül fel, így meghozva a harmóniát az életbe. Kínában ez a qi, amelyet a yin és a yang, a két ellentétes erő alkot. · Kimcshi (kimchi): a „legkoreaibb” étel, amit szinte mindenki ismer. Rengeteg féle elkészítése van, amelynek alapja a kínai kel, további leggyakoribb összetevői pedig: csípős pirospaprika, fokhagyma, só, gyömbér, hagyma és retek. Legtöbbször a főételek mellé fogyasztják ezt a kifejezetten csípősre savanyított káposztát. · Korea szórakoztató hölgyei (kisaeng): A Háromkirályság idejében tűntek fel először a vonzó, fiatal lányok, akiket kiképeztek az éneklésre, táncra és a férfiak szórakoztatására; ezeket a szórakoztató képességei-

145

ket természetesen az elit körök számára mutatták be. A kiszengek fontos szerepet töltenek be Korea történelmében, politikájában, kultúrájában, gazdaságában és társadalmában, mind a mai napig találkozhatunk velük. Szerepük és jelentőségük hasonló a japán gésákéhoz. · Sámán (mudang): Korea történelmében egészen a mai napig az egyetlen olyan terület, ahol a nők vezető szerephez jutnak. Ők ugyanis a sámánizmus képviselői. A sámánok töltik be a mediátor szerepét, akik kapcsolatot tartanak a szellemek és a világunk között. Ezek között a szellemek között vannak jó és ártó szellemek is, amelyek a hiedelem szerint hatással lehetnek az életünkre. Ahhoz, hogy a harmónia megmaradjon, áldozatokat kell bemutatni számukra, vagy ki kell engesztelni őket, amelyet a mudang, vagyis a sámán végez. A mai napig léteznek sámánok Koreában, számukat azonban nehéz megmondani. Egyes becslések szerint csak Dél-Koreában negyvenezer sámán van, de más becslések szerint számuk akár elérheti a százezret is. · Padlófűtés (ondol): ez a világon az első és egyben leghatékonyabb központi fűtésrendszer. A fűtőtesteket a lakásaik alá helyezték, aminek a modernizált verzióját a mai napig is alkalmazzák a koreai otthonokban. · A 100. napi ünneplés (paik il): a premodern időkben Koreában is magas volt a csecsemőhalandóság, amely fertőzések és egyéb betegségek miatt következett be. Ezért a gyermek születése utáni századik napon ünnepelték meg születését, meggyőződve arról, hogy életben marad.

146

· Minőség, mint kulturális jellemző (pumjil): az 1960as években a japánok a jó minőségű termékeikről váltak híressé. Azonban amit kevesen tudnak, hogy a japánok az első leckéjüket a minőség fontosságáról és a minőség elérésének módjáról egy koreai mestertől kapták 100 évvel azelőtt, hogy Japán órákat, motorokat vagy elektronikai termékeket kezdett volna gyártani. Összefoglalás A mű végére érve láthatjuk, hogy a kereszténység, buddhizmus, konfucianizmus és a sámánizmus gyakorolta a koreai kultúrára és hagyományokra a legnagyobb hatást, amelyek ma egyszerre vannak jelen Koreában mindenfajta konfliktus nélkül. Ez a koreai történelem sajátosságának is tekinthető, mivel egyes korszakokban egyes vallások voltak jelen az országban, és így tudtak nagy hatást gyakorolni a szokásaikra, hagyományaikra és kultúrájukra, valamint gyakran egymásból következnek vagy egymásra épülnek, egy egységes fúziót képezve. A kereszténység és a buddhizmus sokkal észrevehetőbb, a laikusok számára is szemmel látható, azonban a felszín alatt megbújik a konfucianizmus és a sámánizmus is, ami főleg a koreaiak viselkedésében, személyiségében figyelhető meg. A könyv nemcsak a koreai kultúra iránt érdeklődők számára nyújt egy alapos összefoglalást, de azok számára is, akik meg szeretnék érteni a kultúrát és a koreai emberek gondolkodását. Gyakran találkozunk ugyanis olyan megjegyzésekkel a könyv során, amelyet az író azoknak címez, akik Koreában vagy koreaiakkal szeretnének üzletet kötni.

147

148

149

a JAPÁN ÉSZJÁRÁS

Roger J. Davies (ed.)

A könyv egy olyan, különálló esszékből álló kötet, amely a japán kultúra kulcskoncepcióit mutatja be. Az olvasmányos, ugyanakkor tudományos igényességű esszékből álló könyvből átfogó képet kaphatunk a modern Japánban jelen lévő kulturális értékekről, attitűdökről, viselkedési mintázatokról és kommunikációs stílusokról.

BEVEZETÉS A könyv egy olyan, különálló esszékből álló kötet, amely a japán kultúra kulcskoncepcióit mutatja be. Az olvasmányos, ugyanakkor tudományos igényességű esszékből álló könyvből átfogó képet kaphatunk a modern Japánban jelenlévő kulturális értékekről, attitűdökről, viselkedési mintázatokról és kommunikációs stílusokról. A kötet 28 fejezetből áll, amelyek mindegyike egy esszéből és egy diszkussziót ösztönző kérdéssorból épül fel. A fejezeteket nem szükséges sorrendben olvasni, és az olvasónak feltűnhet az is, hogy bizonyos mennyiségű átfedés is van a fejezetek között, amelyek ugyanakkor kifejezetten hasznosak, hiszen árnyalhatják, illetve más megvilágításba helyezhetik ugyanazt a fogalmat, jelenséget. Az egyes fejezetek úgy épülnek fel, hogy először a meglévő szakirodalom eredményeit összegzik, majd a saját meglátásaikat is hozzáfűzik a szerzők. A cél az volt, hogy magas szintű akadémiai szövegek jöjjenek létre, amelyek más kultúrából érkezők számára is könnyen megérthetők legyenek. Fontos megjegyezni, hogy sok koncepció Japánon belül, illetve a japánok körében is ellentmondásos. Ezek esetében a cél nem a véleménynyilvánítás volt, hanem a téma objektív feltárása. A könyv megértéséhez nem szükséges háttértudás, a kötet célja, hogy minél világosabban magyarázza el a japán kultúra sokszor nehezen érthető elemeit.

150

A könyvben bemutatott fogalmak: 1. Amai: a kétértelműség és a japánok 2. Amae: a japánok függésének koncepciója 3. Amakudari: az égből származó 4. Bigaku: a szépség japán érzékelése 5. Bushido: A harcos útja 6. Chinmoku: a csend szerepe a japán kommunikációban 7. Danjou kankei: a női–férfi kapcsolatok Japánban 8. A do szellemiség 9. Ganbari: türelem és elhatározás 10. Giri: Társadalmi kötelezettségek 11. Haragei: a kommunikáció implicit formái 12. Hedataru to najimu: a személyes tér 13. Honne to tatemae: a személyes és publikus helyzet

A szerző önéletrajza Roger J. Davies az élethosszig tartó tanulás elkötelezett híve. Nyelvészeti, illetve MBA diplomáit kanadai, egyesült királysági és egyesült államokbeli egyetemeken szerezte. Kutatási érdeklődési területeit az információs társadalom, az írott szöveg elemzés és az interkulturális kommunikáció jelentik. Ezeken a területeken graduális és posztgraduális szinten is oktat Japán kiemelkedő egyetemein, beleértve a hitotsubashi, a tokiói vagy a Waseda egyetemeket. Családjával jelenleg Japánban él.

14. A japán ie rendszer 15. I itoko-dori: külföldi kultúrák adaptálásának képessége 16. Ikuji: gyermeknevelési gyakorlatok 17. Kenkyo :a mértékletesség erénye 18. Kisetsu: az évszakok érzékelése 19. Nemawashi: az alapok lefektetése 20. Omiai: az elrendezett házasság intézménye 21. Otogibanashi: japán népmesék 22. Ryousaikenbo: „jó feleség, bölcs anya” 23. Senpai-kouhai: szenioritási szabályok 24. Shuudan ishiki: csoporttudatosság 25. Soushiki: japán temetések 26. Uchi to soto: a személyes kapcsolatok kettőssége, 27. Wabi-sabi: a japán szépségideál: egyszerűség és elegancia 28. Zoutou: ajándékozási szokások japánban CSOPORTTUDATOSSÁG Az ország földrajzi adottságai szokatlanul nagy hatással voltak a sajátos japán társadalmi szokások, berendezkedés kialakulására. Japán egy elszigetelt, hegységekkel erősen szabdalt szigetország, ami kikényszerítette, hogy az emberek egymáshoz közel, külső hatásoktól viszont elszigetelten éljenek. A klíma, illetve leginkább az általa lehetővé tett rizstermesztés pedig tovább fokozta az emberek és csoportok egymásrautaltságát. Mindezek hatására egy nagyon erős csoport-orientáltság alakult ki a japán társadalomban.

A csoportok saját viselkedési normákat alakítanak ki, amelyeket kimondatlanul is követnek. Ez a csoport-tudatosság, valamint a csoporton belüli harmónia fenntartása, akár az egyéni érdekek háttérbe szorítása árán is a japán társadalom működésének alapját jelenti (shuudan ishiki). A csoport tehát kiemelkedően fontos szerepet játszik, ez pedig maga után vonja, hogy megfelelően el kell különíteni, hogy ki az, aki a csoporthoz tartozik, és ki az, aki nem. Erre az uchi to soto fogalompár használatos. Az uchi jelentése belül, az én otthonom és házam, a csoport, amelyhez tartozunk, feleségem/ férjem. A soto ennek az ellenkezőjét jelenti: kívül, illetve más csoportok. A japánok a mindennapi életben egyértelműen megkülönböztetik a belsősöket a kívülállóktól uchi és soto csoportba helyezve őket. Bár bizonyos mértékig ez megtalálható más kultúrákban is, a japánok mindennapi életére óriási hatással van, meghatározva a társadalmi kapcsolatok és interakciók jellegét. Ez a megkülönböztetés tükröződik a japánok pszichológiai exkluzivitásában más csoportok irányába, valamint a kisebbségekkel (ainuk, koreaiak) szembeni diszkriminációban is. A külföldiek (gaijin) is egy nagy soto csoportot alkotnak, függetlenül attól, hogy mennyi ideje élnek Japánban, vagy mennyire beszélik jól a nyelvet. Az uchi to soto eredetét az ie rendszerre lehet visszavezetni. A rendszerben a háztartás egészének érdeke sokkal fontosabb volt az egyének érdekénél, ez pedig

151

egy éles határt jelölt ki a családhoz tartozók csoportja és a kívülállók között. Az uchi és soto kettősség a tradicionális japán házak elrendezésében is nyomot hagy. A ház maga élesen elhatárolódik a környezetétől, a házban ugyanakkor a falakat papírból álló tolóajtók helyettesítik, kevés privát szférát biztosítva a lakóinak. Ez egyszerre erősíti a család egységét és elszigeteli őket a külvilágtól. Amae – „Mások jóindulatától való függés”, amely a japán személyiség megértésének egyik kulcsa. Tulajdonképpen egy kölcsönös és többszintű függőségi rendszer, amely csoportharmónia és az emberi kapcsolatok harmóniája fenntartásának másik fontos tényezője. A személyes tér a japán emberi kapcsolatokban két szóval jellemezhető (hedataru to najimu), amelyek az egyének közötti fizikai és pszichológiai távolságot írják le. A hedataru egymástól elkülönített dolgokat jelent. A hedataru hiányában bensőséges kapcsolatról beszélhetünk. A najimu jelentése: valakihez kapcsolódni, ismerősség válni, vagy hozzászokni. KOMMUNIKÁCIÓ ÉS VISELKEDÉSI NORMÁK A CSOPORTHARMÓNIA FENNTARTÁSA ÉRDEKÉBEN A japánok kerülik azt, hogy világosan kifejezésre juttassák érzéseiket, gondolataikat, inkább kétértelműen fogalmaznak. Ez a jelenség az amai. A japánok nemcsak toleránsak a kétértelműséggel, ködösítéssel, indirekt és homályos kommunikációval kapcsolatban, hanem

152

sokan ezt egyenesen a japán kultúra alapvető vonásának tartják. Ennek nem feltétlenül vannak tudatában, de a használata erényt jelent, még akkor is, ha a külföldiekkel történő kommunikációban folyamatosan, a japánok közötti kommunikációban pedig gyakran problémát okoz. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy egyértelműen soha nem mondanak nemet, megkerülésére számos kifejezést használnak: pl. kicsit (chotto), hát (demo), nem olyan rossz (maa-maa). Ez utóbbit legtöbbször a „Hogy vagy?” kérdésre felelik, jelentése „megvagyok, nem rosszul”. Használják viszont úgy is, ha a saját, egyébként jó teljesítményüket kell értékelni, amivel kapcsolatban nem illik felvállalni, vagy kimondani a pozitívumokat. Ezek kifejezése arroganciát, visszatetsző magabiztosságat sugall. A pontos jelentés megértéséhez ugyanakkor a beszélő arckifejezése és viselkedésének dekódolása is szükséges. A ködös fogalmazás, a vélemény fel nem vállalása, vagy az, hogy képtelenek egyértelműen nemet mondani, gyakran irritálja, vagy hozza bizonytalan helyzetbe a nyugati embereket, feszültséget és félreértéseket szül. A kétértelműség mellett a csend (chinmoku) alkalmazása is erényt jelent a kommunikáció során. Ez általában jóval gyakoribb és hosszabb, mint amit nyugaton megszokhattunk. Úgy tartják, hogy ami igaz, az belül van, vagyis ami fontos és igaz, az csak a csenddel fejezhető ki, szóban nem. A másik ok, amiért gyakran csendben vannak, az a csoporttudatosság és az az attitűd, ami az életük szinte minden területét meg-

a JAPÁN ÉSZJÁRÁS

határozza, és amelynek lényegét a következő szólás foglalja össze legjobban: „A kiálló szöget be kell verni.” A japán emberek alapvetően nem individuumként, hanem a csoport egyik tagjaként határozzák meg magukat. Az egyes csoportok harmóniájának fenntartásában pedig kiemelt szerepe van a csendnek, a saját vélemény elrejtésének. Ráadásul a tudás vagy kompetencia felfedése rossz benyomást kelt a japánokban, az ilyen embereket udvariatlannak, éretlennek és meggondolatlannak tartják. A csend másik fontos oka, hogy azzal kevesebb félreértést lehet okozni, mint azzal, ha kimondjuk azt, amit gondolunk. Ez különösen fontos a japán kommunikációban, amely során elengedhetetlen a résztvevők közötti hierarchikus kapcsolat meghatározása. A csendnek több fajtája is van: amikor valakinek van véleménye, de visszafogja magát (enryo-sasshi), a szerelmespár csendje, amikor túlságosan zavarban vannak, hogy szóban kifejezzék az érzelmeiket. A házastársak is inkább „gondolatolvasással”, csenddel kommunikálnak olyan helyzetekben, ahol a közelség, intimitás zavarba ejtő számukra. Másrészről a csend gyakran okoz félreértéseket és feszültséget még a japánok közötti interakcióban is. A csendet olyan szituációkban is használják, amikor valakivel nem értenek egyet, dühösek valakire és nem kívánnak róla tudo-

mást venni. Tehát a csend ellenszegülést és közönyt is jelenthet, illetve lehet a felelősség elkerülésének egyik eszköze is. A nyugati kommunikáció szempontjából, ahol a véleményünket és érzéseinket hosszan, világosan és nyíltan kifejtjük, a japán kommunikáció időpocsékolásnak tűnik, hiszen a nagy része az indirekt üzenetek dekódolásával telik. Ugyanakkor vannak olyan területek, amelyben viszont a japánok nyíltabbak, pl. az olyan kérdések esetében, mint életkor, családi állapot. A nyugatiak ezt a privát szféra megsértésének veszik, Japánban ugyanakkor ezek elengedhetetlen információk a függőségi viszonyok meghatározásához. Honne to tatemae – A valódi és a külvilág felé kommunikált érzelmek és vélemények. A honne a mély érzelmeket, motivációkat jelenti, míg a tatemae azokat, amiket már a külvilág elvárásaihoz igazítottak, illetve azoknak megfelelően nyomtak el. Ez szintén a csoporton belüli harmónia megőrzése miatt alakult ki. Nem merik magukat egyértelműen és nyíltan kifejezni, tartva attól, hogy ezzel esetleg másokat is megbántanak. A haragei az érzelmek és gondolatok megosztásának implicit módja („gondolatolvasás”). Egyaránt lehet pozitív és negatív megítélésű is. Pozitív abban az értelem-

153

ben, hogy „megolajozza” a társadalmi interakciókat, negatív pedig azért, mert arra ösztönzi az embereket, hogy a valódi gondolataikat és érzéseiket elrejtsék, és ezt nemtelen célokra is fel lehet használni. Erőteljesen összefügg az „amae” koncepciójával is, hiszen a beszélő rábízza magát a hallgatóság érzékenységére, illetve arra a képességére, hogy tud a sorok között olvasni annak érdekében, hogy a beszélgetés tényleges üzenetét megértse. Például, ha valakit elhívnak ebédelni, de az illető valójában nem szeretne menni, akkor hezitálva igent fog mondani, abban bízva, hogy a hezitálását észreveszik és azonosítják valódi szándékát.

154

kommunikáció, amelyet a felek között fennálló intim kapcsolat tesz lehetővé, tehát a haragei-jel ellentétben ez nem szándékos.

A harageiben fontos szerepet kap a csend is, ugyanis azt

A japánokról az a kép él a külföldiek fejében, hogy nagyon szorgalmasak, már-már munkafüggők. Ezeket a tulajdonságokat a ganbari kifejezés érzékelteti legplasztikusabban. Ez a modern japán karakter esszenciális eleme és a történelem során fokozatosan alakult ki. A hétköznapok során a japánok nagyon sokat használják ezt a kifejezést. A ganbari alapvetően pozitív fogalom, de rámutat olyan japán karakterisztikákra is, amelyeknek negatív következményei is lehetnek. A ganbaru (a ganbari ige alakja) jelentése az, hogy valaki kitartóan

sokszor használják problémák elsimítására, konszenzus kialakítására. A honne és a tatemae kettősségével is összefüggésben van. A honne a valódi belső ént jelenti, míg a tatemae azt az oldalt, amelyet az egyén a külvilág felé mutat. Ezek megfelelő használata elengedhetetlen a sikeres japán kommunikációban, és ehhez megfelelő érzékenység szükséges. Ezért aki megfelelően tudja alkalmazni a honne és a tatemae koncepcióját, az az implicit kommunikációban is ügyes lesz. Az ishin denshin szintén kapcsolódó fogalom, amely egyfajta intuitív megértést jelent, amelyhez nincs szükség szavak vagy jelek használatára. Egy olyan telepatikus

megtesz minden tőle telhetőt (keményen dolgozik, keményen gyakorol, edz stb.). Gyakran jelenti, hogy valamilyen nagyszabású projekt kezdetén jár valaki. Különböző formáit üdvözlésként is használják. A kifejezésnek más nyelvekben nem igazán van megfelelője, még a kulturálisan közel álló koreaiban és kínaiban sem. Ez azt sugallja, hogy a kifejezés egyedi, és sajátos japán tulajdonságot fejez ki. A japánok és nyugatiak teljesen máshogy gondolkodnak a szabadidőről. Japánban a szabadidő vagy a semmittevés kellemetlen érzéseket okoz az embereknek, pazarlásnak és szégyenteljesnek érzik. Ezzel szemben a kemény munkát értékelik, nem

a JAPÁN ÉSZJÁRÁS

kitartóan próbálkozni valamivel (függetlenül az eredménytől) pedig közömbösségnek, érdektelenségnek minősül. A japánok sok tulajdonságát, beleértve a ganbarit is, vissza lehet vezetni a rizstermesztés, valamint a nehézséget okozó földrajzi és klimatikus adottságok hatásaira. A harmadik fontos faktor a ganbari kialakulásában a társadalmi mobilitás megteremtése volt a Meiji-korszakban. Ekkor eltörölték a társadalmi osztályokat és kiterjesztették a kötelező oktatást, ami megteremtette a lehetőségét a felemelkedésnek, és felértékelte az egyéni teljesítményt és erőfeszítést. Habár a ganbari az egyik legpozitívabbnak tartott jellemvonás Japánban, számos nehézséget is okoz. Ilyen pl. a karoshi, amikor valaki szó szerint halálra dolgozza magát. A japánok fanatizálhatósága (pl. a második világháború idején) részben szintén visszavezethető a ganbarira. A ganbari is átalakul, napjainkban egyre inkább felismerik a szabadidő fontosságát. A giri szintén egy olyan szó, illetve jelenség, amelynek nem nagyon találjuk párját más kultúrákban. Ez Japánban az emberi kapcsolatok egyik legnagyobbra értékelt eleme, legyen szó felettes–beosztott, szülő–gyerek, férj–feleség, fivérek és nővérek, vagy akár ellenségek közötti és az üzleti kapcsolatokról. Ha mindenképpen definiálni kell a girit, akkor egyfajta törődésként lehet értelmezni azok felé, akitől valamit kaptunk, oly mó-

don, hogy az ő boldogságukat akár a sajátunk feláldozása árán is előrébb helyezzük. Több kapcsolódó jelentés konstellációjaként is leírható: 1.) erkölcsi elvek és kötelességek, 2.) szabályok, amelyeknek a társadalmi kapcsolatokban érvényesülni kell, 3.) olyan viselkedési normák, amelyeket kötelezően követni kell, akár az akaratunk ellenére is. Kialakulására több elmélet van: a feudális társadalomban a szamurájok osztályától eredeztethető, de mint sok más japán karakterisztika, ez is visszavezethető a rizstermesztés gyakorlatára. Ez ugyanis bizonyos időszakokban nagy együttműködést igényelt. Az emberek segítséget nyújtottak egymásnak, de vártak is valamit cserébe. A giri manapság is fontos szerepet játszik a japán társadalomban, elsősorban a kiterjedt ajándékozási gyakorlatban (zoutou) nyilvánul meg. A japánok egész évben rendszeresen ajándékoznak egymásnak (zoutou). A tradicionálisan fontos alkalmakkor óriási mennyiségű pénz és javak cserélnek gazdát ajándékozás útján. Vannak évszakokhoz, az év bizonyos részeihez kapcsolódó ajándékok, de természetesen minden jelentősebb életesemény apropóján is ajándékoznak. Elvárt az ajándékozás a látogatáskor, bocsánatkérés kifejezéséhez kapcsolódóan, utazásról visszatérve stb. Egyes kutatások 43, mások pedig kb. 85 alkalmat azonosítanak, amikor ajándékozni szokás.

155

A könyv szerint 1992-ben egy átlagos vezető beosztású japán 229 ezer yent költött egy évben ajándékokra. Nemcsak a személyes érzések kifejezésére, hanem a társadalmi kapcsolatok fenntartására, ápolására is szolgálnak. Fontos eleme az ajándékozásnak a reciprocitás és a folytonosság, és az is fontos, hogy az ajándék értéke kifejezze a két fél közötti kapcsolatot, vagyis arányos legyen azzal a társadalmi kötelezettséggel (giri), amivel a másiknak tartozunk. Az alkalmak igen, ugyanakkor maguk az ajándékok nem annyira változatosak, legtöbbször praktikus dolgokat vagy pénzt ajándékoznak egymásnak. Fontos, hogy meg lehessen pontosan állapítani az ajándék értékét, épp ezért a személyes, kreatív ajándékoknak csak a közeli család és barátok körében van helyük. A külsőségek is fontosak: az ajándékokat szépen becsomagolják, vagy – elsősorban a pénzt – speciális borítékba teszik és feliratozzák. A szerénység és alázatosság (kenkyo) a megfelelő viselkedés legfontosabb elemeit jelentik Japánban. Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy egy adott személy érdemei ugyanakkorák, mint máséi, ezért a japán társadalomban társadalmi pozíciótól függetlenül mindenkinek szerénynek kell lennie. Az egyéni képesség, tehetség, tudás, illetve vagyon ki-, illetve kimutatása, ilyen formán a csoportból való kitűnés bármilyen for-

156

mája negatív megítélésű, amit jól érzékeltet „a kiálló szöget be kell verni” elhíresült mondása is. Van egy olyan vetülete is, hogy a japán emberek szóban leértékelik, eljelentéktelenítik, kisebbítik saját magukat, érdemeiket vagy pozitív tulajdonságaikat. Ebben a formában a kenkyo szintén a csoportharmóniát hivatott fenntartani. A nemawashi az a folyamat, amely során a felek a lehető legbékésebben tisztázzák az ellentétes elképzeléseket, érdekeket, kompromisszumot kötnek, vagyis lefektetik az alapokat, mielőtt végleges döntésre jutnának. Eredetileg kertészeti kifejezés, amely azt jelenti, hogy a fa gyökerét egy vagy két évvel az átültetés előtt körbe kell ásni. Már azelőtt konszenzusra kell jutni, mielőtt a döntést meghozzuk, vagyis e gyakorlat szerint nem a többség dönt, mint a demokráciában. Mivel ennek a munkának a jelentős része a háttérben zajlik, sokan negatívnak ítélik meg. Ugyanakkor nagyon fontos eszköz a csoporton belüli harmónia fenntartásában, a konfliktusok minimalizálásában. A japán társadalomban erős a vertikális tagolódás, az ehhez kapcsolódó szenioritási rendszer alapvetően meghatározza a társadalmi érintkezés módjait. Az idősebbeket a senpai, a fiatalabbak pedig a kouhai státusz jelöli. A japánok mindennapi életében arány-

a JAPÁN ÉSZJÁRÁS

talanul nagy szerepe van ennek a viszonyrendszernek, elsősorban az iskolákban és a munkahelyeken. Például nem ülnek le vagy nem beszélgetnek anélkül, hogy figyelembe vennék valaki státuszát. Az idősebb diákok, munkatársak elvárják, hogy az életkoruk, tapasztalatuk alapján tiszteljék őket a fiatalabbak, a képességeknek ebben a rendszerben nem jut jelentős szerep. Olyan�nyira nem, hogy az előléptetések és a fizetésemelések is a szenioritás alapján történnek. A szenoritási szabályok kialakulása a konfucianizmusból eredeztethető, de az ie rendszer is szerepet játszott a kialakulásában. Az 1898-as polgári törvénykönyv pedig az ie rendszer megerősítésén keresztül szilárdította meg ezeket a szenioritási szabályokat is. Ez a bonyolult viszonyrendszer természetesen a japán nyelvben is visszaköszön. A tiszteleti nyelvet keigónak hívják és három szintje van: teineigo (udvarias beszéd), sonkeigo (tiszteletteljes beszéd) és a kenjougo (alázatos beszéd). Mint sok más ősi szokás és tradíció, ez is fokozatosan háttérbe szorul a modern Japánban. Egyre inkább a képességek kerülnek előtérbe az előmenetel vagy a fizetések meghatározása során, nem pedig az életkor a meghatározó, ez pedig összességében csökkenti a szenioritási szabályok jelentőségét. Ezt a változást a nyelv is leköveti. A terjedő meritokratikus és egalitárius értékrendnek köszönhetően az alázatos beszéd

hétköznapi érintkezés során egyre inkább eltűnik, csak a formális beszédekben, üdvözlésekben és levelekben fordul elő. A JAPÁN CSALÁDMODELL Az ie szónak tradicionálisan több jelentése is van: ház, család, háztartás, csoport, amely a régi japán törvények szerinti családtagokból áll, családi vérvonal, amely a múltban kezdődik és a jövőben folytatódik. Az ie egy patriarchátuson és patrilinearitáson alapuló rendszer, amelyben a rangidős férfi döntött minden, a család egészét, vagy a családtagokat érintő kérdésben, és abszolút hatalmat gyakorolt felettük. A tagok már gyerekkoruktól kezdve megtanulták a helyüket a rendszeren belül. A vezető privilegizált bánásmódban részesült (pl. többet és jobbat kapott enni), és az egyedi öröklés rendszere miatt jelentős gazdasági hatalom összpontosult a kezében. Az ie a szamuráj osztály körében volt igazán erős, a parasztok és kézművesek között kevésbé. A vérvonal különösen fontos volt, erősítette az összetartozás érzését. A Meiji-korszakban a családi törvény nagyban merített az ie rendszerből, hiszen az állami tisztviselők ezt megelőzően döntő többségben szamurájok voltak, szélesebb körre terjesztve ki ezzel az ie elveit és értékeit. Az ie rendszer összességében nagy hatást gyakorolt a japán társadalomra és családi

157

életre. Bár a második világháború után a polgári törvények felülvizsgálata során eltörölték, az individualizmus és az egyszemélyes családok terjedésével pedig tovább csökkent a jelentősége, Japán sok részén még ma is erősen jelen van a családokban, mint egy régóta fennálló szokás, vagy erkölcsi erény (pl. továbbra is az a szokás, hogy a szülőkről a legidősebb fiúnak kell gondoskodnia, ezért a nők elkerülik a legidősebb fiúkat a párválasztásnál). A férfiak és a nők szerepe a történelem során mindig az uralkodó társadalmi berendezkedés szerint változott. Kezdetben a japán matrilineáris társadalom volt, azaz az öröklés joga a nőké volt. A férfiak és nők társadalmilag, politikailag és gazdaságilag egyenlők voltak. A Nara- és a Heian-korban bár megindult a férfiak dominanciájának növekedése, de még mindig viszonylag egyenlő volt a társadalom. A Heian-korszak végére a nők öröklési joga meggyengült. A középkorra, a Kamakura és Jamaguchi-korszakokra tehető az ie rendszer kialakulása, amelyben a társadalmi és politikai előjogok már a férfiakat illették meg. Az ie rendszer a patrilineáritás elvén alapult, vagyis az elsőszülött fiú örökölte a vagyont és a pozíciót is. A japán társadalom ebben a korszakban osztályokra tagolódott, amelyben fontos szerep jutott a nőknek is, hiszen a családokat a házasságok útján kapcsolták össze. Az Edo-korszakban a konfucianizmus hatására ismét változtak a női– férfi szerepek a „nők bent, férfiak kint” elv mentén. A

158

következő lépcsőfok a Meiji-éra modernizációja volt, amelyben az oktatást – bár nem egyenlő módon –, de biztosították a nők számára is. A cél az volt, hogy „jó feleségeket és bölcs anyákat” képezzenek a nőkből (ryousankenbo). Ez a berögződés még ma is tetten érhető a japán társadalomban (sőt újakkal is kiegészült). A következő lépcsőfokot a második világháború utáni új alkotmány jelentette, amely egyenlő jogokat garatált mindkét nem számára. 1986-ban törvényt hoztak a munkahelyi diszkrimináció ellen. A nők helyzete bár sokat javult és gyorsan változik, az életük azonban még ma sem mentes a hátrányos megkülönböztetéstől. A nyugati társadalmakhoz képest a japán nők társadalmon belüli pozíciója még mindig alacsony. Ennek okai is a konfucianizmusban keresendők, amely az következőképpen foglalta össze a nők helyzetét: egy nőnek fiatalon az apjának, felnőtt korában a férjének, idős korában pedig a fiának kell engedelmeskednie. A japán nyelv számos kifejezése magában hordozza a nőkkel szembeni előítéleteket, illetve a velük szemben támasztott elvárásokat. Ahogyan egyre több magasan képzett tagja van a társadalomnak, úgy lassan változnak ezek a berögződések és normák is. Egyre magasabb a házasodási kor, a születési ráta egyre alacsonyabb, és az egyedülállók száma is növekszik. Ennek ellenére tovább élnek az évszázadokon keresztül érvényes ideák is: ennek az a következménye, hogy bár sok nő dolgozik, a háztartási munka továbbra is teljes egészében az ő feladatuk marad.

a JAPÁN ÉSZJÁRÁS

Ikuji – A gyermeknevelés során a legnagyobb hangsúlyt a „jó gyermek” koncepció megvalósítására helyezik, amelynek középpontjában a társadalomhoz és a csoporthoz való alkalmazkodóképesség áll. Ez a hozzáállás ugyanakkor gyakran a felelősséget kerülő, döntésképtelen felnőtteket termel ki. EGYÉB SAJÁTOSSÁGOK Amakudari – Szó szerinti fordításban az égből/mennyből származó. Politikai értelemeben azt a gyakorlatot jelenti, amikor a vezető beosztású állami tisztviselők nyugdíjazásuk után biztos és fontos pozíciókat töltenek be magán vagy állami vállalatoknál. Sok szereplőnek fűződik érdeke a korrupciót magában hordozó rendszer fenntartásához: pl. a volt tisztviselőknek, akik egy biztos és nagyon jól jövedelmező pozíciót kapnak, a vállalatnak, amely működése során kihasználhatja a bennfentes kapcsolattartó által jelentett előnyöket; információkat szerezhet, megkönnyítheti a projektek engedélyeztetését, kivételt kaphatnak bizonyos szabályozások alól stb. Ugyanakkor ez a rendszer óriási terhet is ró a vállalatokra, hiszen ezek a szereplők a legmagasabb fizetést és juttatásokat kapják, ugyanakkor sok esetben inkompetensek a menedzsment és a vállalatvezetés terén. Megszüntetéséhez a kormányzat és a vállalatok szövetségének megbontására, a kormányzati működés átláthatóvá, elszámoltathatóvá tételére, az egyéni felelősségérzet növelésére, valamint az amakudari büntetésére lenne szükség. Bushido – A konfucianizmusból eredeztethető szamuráj etika, amely a hűséget és az emberséget helyezi előtérbe. Az Edo-korszakban a szamurájok támogatásával elterjed konfucianizmushoz kapcsolódóan erősödött meg a bushido is, amely fokozatosan leszivárgott a társadalom alsóbb rétegeibe is. Az iitoko-dori az a jelenség, amikor egy idegen kultúra vagy eszmerendszer szimpatikus részeit kiválogatják és beépítik a saját kulturális identitásukba, akár elméleti ellentmondások mellett is. Ez a jelenség nagyon korán bevett gyakorlattá vált és nagyban befolyásolta a japán gondolkodást. Nagyon jelentős szerepet játszott Japán gazdasági felemelkedésében is, hiszen az új technológiákat és a mögöttük lévő értékrendszereket nagyon könnyen magukévá tudták tenni. Az iitoko dori megközelítést alkalmazva a japánok különböző vallások és filozófiák, illetve kulturális értékek és fejlett technológiák együttélését is meg tudták valósítani

úgy, hogy a közöttük lévő elméleti ellentmondások feloldására is találtak módot. Ennek köszönhetően vallási konfliktusok nem nagyon léteznek Japánban, ugyanakkor ez a hozzáállás az értékek abszolút megítélésének hiányában relativizálja az erkölcsi értékeket is. Ennek pedig negatív következményei is lehetnek, hiszen egyegy szituáció megítélésénél aggályos egy relatív értékítéletre támaszkodni, amelyet az adott szituációhoz, vagy éppen a csoport által támasztott követelményekhez lehet igazítani. Kisetsu – Japánban négy jól elkülöníthető évszak van, amelyet kiegészít még az esős évszak júniusban és júliusban, valamint a tájfunok időszaka augusztus és október között. A szigetre jellemző sok csapadék tette lehetővé a rizstermesztést, amely évszázadokon keresztül meghatározta a japánok életét, és amely az évszakok váltakozásához igazodott. Az évszakok változása erős hatást gyakorolt a mindennapi életükre, eseményeikre, ezen keresztül pedig a művészetekre, irodalomra is. Annak ellenére, hogy az urbanizáció miatt a japánok is egyre inkább elszakadnak a természettől és egyre kevésbé érzékelik az évszakok változását, még mindig erős az évszak-tudatosságuk. Az évszakok váltakozásának érzékelése továbbra is fontos a mindennapi életükben, hiszen hozzákapcsolja őket a nemzetük történelméhez, kultúrájához. Otogibanashi – A népmesék alkalmasak arra, hogy összekössék az olvasóikat a történelemmel, tradíciókkal és a nemzeti karakterükkel. A japán népmesékben felfedezhetők a sajátos japán szépségérzékelés formái a természeti szépségekben, valamint az érzelmi szépség (aware) formájában. Az érzelmi szépség a türelem és a sajnálat erényeit jelenti. A japán népmesékből megérthető a természet japán koncepciója, illetve a szándék arra, hogy harmóniában éljenek vele. A japán népmesékből képet kaphatunk az ideális egyénről, akinek az akarata erős, ítélőképessége pedig kiváló. Wabi sabi – Az elegancia és az egyszerűség a japán kultúra két alapvető esztétikai minősége, amelyek ősidők óta fontos szerepet játszanak a japánok életében (építészet, költészet, kézművesség). A wabi sabi kifejezés ezt a szépséget fejezi ki, de emellett más, nehezen definiálható jelentése is van. A wabi sabiban testet öltő esztétikai értékek a középkori buddhizmusból eredeztethetők és a tradicionális japán művészet minden ágát áthatják. A wabi sabi nem látható szépség, csak belső elmélyedés útján érzékelhető, látható meg.

159

160

A JAPÁN ÉSZJÁRÁS top10 üzenet 1. A z ország földrajzi adottságai szokatlanul nagy hatással voltak a sajátos japán társadalmi szokások, berendezkedés kialakulására. Hatásukra egy nagyon erős csoport-orientáltság alakult ki a japán társadalomban. 2. A csoport-tudatosság, valamint a csoporton belüli harmónia fenntartása – akár az egyéni érdekek háttérbe szorítása árán is –, a japán társadalom működésének alapját jelenti (shuudan ishiki). 3. A japán társadalom működésének sajátosságát a „A kiálló szöget be kell verni” mondás érzékelteti legjobban. 4. A japán nyelv és kommunikáció elsődleges célja nem az információközlés, hanem a csoport harmóniájának fenntartása. 5. A japán társadalomban erős a vertikális tagolódás, az ehhez kapcsolódó szenioritási rendszer alapvetően meghatározza a társadalmi érintkezés módjait. 6. A japán társadalom egyik legfontosabb jellemvonása a ganbari, amelynek jelentése, hogy valaki kitartóan megtesz minden tőle telhetőt a cél érdekében, függetlenül attól, hogy sikerrel jár-e. Ez a gondolkodásmód áll a japánok kiemelkedő

szorgalma, munkamániája, vagy éppen a fanatizálhatóságuk mögött. 7. A földrajzi adottságok, illetve az általuk lehetővé tett rizstermesztési gyakorlat mellett a buddhizmus és a konfucianizmus (valamint a modernitás) eszméi gyakorolták a legnagyobb hatást a japán társadalomra. 8. Az iitoko-dori azt a gyakorlatot jelenti, amikor a japánok egy idegen kultúra vagy eszmerendszer szimpatikus részeit kiválogatják és beépítik a saját kulturális identitásukba, akár elméleti ellentmondások mellett is. Nagy szerepet játszott Japán gazdasági felemelkedésében, de a vallások békés együttélése és összefonódása is ennek köszönhető. 9. A japán társadalom, illetve kommunikáció sajátosságai (pl. kétértelmű megfogalmazás, csend, mint kommunikációs eszköz) gyakran okoznak nehézséget a nyugati kultúrákkal történő érintkezés során. 10. Annak ellenére, hogy a modernitás fokozatosan gyengíti őket, a múltban gyökerező szokások, tradíciók, társadalmi működési modellek még mindig jelentős hatást gyakorolnak a japánok mindennapjaira.

161

162

163

THAI MŰVÉSZET

David Teh

David Teh Thai Művészet könyvének különlegessége, hogy összeköti a művészettörténetet, a gazdaságtörténetet és a politikatörténetet, és egyetlen egészként kezeli. Bár vissza-visszanyúl a régmúlthoz, mindig a jelent magyarázza vele. Újfajta földrajzban gondolkodik, amit szintén régről eredeztet, még a nemzeti gondolkodás előttről, az együtt létező régiók korából. A művészetnek is van egy globális körforgása, az is folyamatosan változik, van belső értéke, cserélhető, inflálódhat és van egy különös szuverenitása is. David Teh azonban ezt a szuverenitást élesen elkülöníti az állam szuverenitásától, sőt még a 19–20. századi nemzettudattól is. A könyvet elsősorban a kortárs elmélete, valamint a modern művészettörténet iránt elkötelezett olvasóknak ajánljuk.

Bevezetés: A kortárs és az ő valutái David Teh rögtön a könyv elején egy érdekes példával illusztrálja, hogy a nemzetközi, globális kortárs művészet számára mégis szerepe van a helynek, országnak, nemzetnek – de rögtön hozzá is teszi, hogy teljesen máshogy, mint azt gondolnánk. Azt javasolja, nézzük meg az európai és észak-amerikai műveket szemléző Octobert, és számoljuk meg, hogy nemzeti jelzők (ország, állam, kormány…) hányszor szerepelnek. Ezután tegyük meg ezt az Ázsiai szemlével is (Asia Art Archive). Látni fogjuk, hogy az ázsiai szemlében négyszer többször fordulnak elő a nemzeti jelzők, míg a nemzetközi, nemzetek feletti stb. jelzők eloszlása azonos. Bár úgy tűnhet, hogy az ázsiai művészet nemzetibb a nyugatinál, David Teh válasza ettől eltér, az ázsiai művészet helyi gyökereiből merítve válik nemzeten túlivá. Ahogy ő fogalmaz: bár a kortárs művészet globális jelenség, diskurzusa és feltételrendszere talán helyhez kötött. A kortárs definíciójához meg kell értenünk, hogy mi a modern, illetve fel kell tennünk a kérdést, hogy a nemzeti és modern egyáltalán összeegyeztethető-e, vagy pont fordítva elválasztható-e egymástól? A jelenből kell kiindulni, nem a modern művészet múltját, vagy jövőjét definiálni. A kortárs velünk él, kurátorok és piaci szereplők nem várnak a művészettörténészekre, hogy elméleti keretekbe foglalják. David Teh szerint érdemes azt vizsgálni, hogy egy régió kortárs művészei

164

milyen értékekkel, valutákkal rendelkeznek, amelyet a globális művészeti világban is elfogadnak. A szerző Thaiföld példáján mutatja be, hogy a délkelet-ázsiai kortárs művészet, hogy alakult ki és milyen művészi valutákkal rendelkezik. Nagyon találékonynak kell lennünk a kortárs meghatározásához: hogyan értelmezhető a globálisan cirkuláló művészet anélkül, hogy lemondanánk a hely és nemzeti, regionális kontextus nyújtotta keretekről? De hogyan kezeljük az egyes kortárs műveket meghatározó konkrét tapasztalatokat a globális reakciók kizárása nélkül? A thai művészek segítenek: nekik „kortárs”-ságuk az elsődleges fizetőeszközük a nemzetiességét elvesztett jelenlét gazdaságában, ahol a lokális és a globális keresletek és ambíciók közelednek, de gyakran nem feleltethetőek meg egymással. Ország nélkül? Ez a kortárs reprezentációs tévedése. Kozmopolita művészeti találkozón (művészeti HUB) egy nemzetközi magazin szerkesztője meglepődve tapasztalta, hogy ázsiai művészek bemutatkozásukkor mind érdemesnek tartották megemlíteni, honnan jöttek, melyik országból. Két évvel később a Guggenheim Múzeum kifejezetten délkelet-ázsiai kiállítást rendezett, ahol minden művész nemzetiségét is feltüntették, hangsúlyozták. Befektetési bank állt mögötte, délkelet-ázsiai célterületei voltak a banknak. Viszont David Teh szerint vannak hamis valuták

is a kortárs művészek kezében: tradíció és a nemzeti forma. Thai nyelven a „chat” ma nemzetet jelent, de csak a nyugati gyarmatosítással vált ezzé, korábban csak születést, származást jelentett. A nemzet gondolatát Sziám külföldről importálta és a szerző szerint ezzel született meg a modern Thai művészet is. A kortárs thai művészet viszont túlmutat a modernen és visszanyúl a „chat” eredeti jelentéséhez, túllépve a nemzeten. Ez egy újfajta valutarendszer és egy újfajta földrajz.

Mit jelent a valuta, a szuverenitás, a krízis Thaiföldön? A baht elválaszthatatlan volt Bhumiboltól, a thai uralkodótól, aki garantálta a valuta értékét. Az ő képe hitelesít minden tranzakciót, és Thaiföldön börtön jár azért, ha valaki rátapos a képmására, így a pénzre is. A pénzügyi válság azért volt ennyire súlyos Thaiföldön, mert a pénzügyi stabilitáson keresztül a politikai szuverenitást is megtámadták. A válság után a gazdaság sokkal hamarabb helyreállt, mint a politikai, ideológiai válság. Thaiföld megszűnt állam

a szerzők önéletrajza David Teh a National University of Singapore egyetem adjunktusa az angol nyelv és irodalom intézetben, emellett szabadúszó kurátor és kritikus, számos kiállítást szervezett Európában, Ausztráliában és Dél-Kelet Ázsia szerte. Diplomáját és PhD fokozatát University of Sydneyn szerezte. David Teh kutatásai középpontjában a dél-kelet ázsiai kortárs művészet áll, a vizuális kultúra és a kritikai társadalomelmélet. 2005-2009 között Thaiföldön, Bangkokban élt szabadúszó kritikusként és kurátorként így testközelből figyelhette meg a thai kortárs művészet fejlődését. Legelismertebb munkái, kiállításai: – The More Things Change…, 5th Bangkok Experimental Film Festival (2008);

– Unreal Asia, 55, Kurzfilmtage Oberhausen, Németország (2009); – Itineraries, VWFA, Kuala Lumpur, Malajzia (2011); – Video Vortex #7, Yogyakarta, Indonézia (2011). – TRANSMISSION (Jim Thompson Art Center, Bangkok, 2014), – Misfits: Pages from a Loose-leaf Modernity (Haus der Kulturen der Welt, Berlin, 2017) – Returns, 12th Gwangju Biennale (2018) Teh publikált már a Third Text, Art Asia Pacific, LEAP Magazine, Art & Australia, Broadsheet, és The Bangkok Post művészeti lapokba. Ő az igazgatója a szingapúri Future Perfect-nek, egy új galériának és a kortárs projektnek.

165

lenni. Efelett, azaz a nemzeti valuta és a szuverenitás kapcsolata felett könnyű átsiklani, annyira magától értetődő. A fizetőeszköz nem csak egy eszköz, az angol current és currencies szavak azonos tőre vezethetők vissza: mindkét szóban ott van a jelenbeliség és a nemzetközi cserélhetőség is. A francia courant, azaz fut, azt jelenti, hogy a pénz sosem abszolút, sosem mozdulatlan, térben és időben folyamatosan dinamikusan alkalmazkodik. Értékét akkor ismerjük el, amikor valami eladásra kerül, amikor a pénz forogni kezd. Így van a globális kortárs művészettel is, amelynek fizetőeszközei, valutája csak akkor realizálódik, amikor bekerülnek a művészvilág körforgásába: adják, veszik, kiállítják vagy értelmezik. Thai művészet rengeteg jól konvertálható és számos értéktelen ilyen valutával rendelkezik, és ahogy az árfolyamok folyamatosan változnak úgy fluktuál a műérték történelmi koncepciója is. Túllátni a nemzeti kereteken: valóban a nemzet adja az elsődleges keretrendszerét és valutáját a modern művészetnek? A művészettörténet nagy iskolái sosem nemzetek köré rendeződtek, hanem kultúrák köré, regionális kultúrák köré, amelyek térben túlnyúltak és kor-

166

ban megelőzték a nemzeti határokat. David Teh megkísérli megtörni a nemzeti modern művészet és a globális kortárs között feszülő sémát, és nem ellentétekként, hanem művészettörténeti folyamatként, egyfajta szintézisként tekint rá. A thai kortárs művészet azért is különleges, mert egy erős monarchista fordulat és a gazdasági válság szuverenitás válsága után próbálja saját magát újradefinálni. A thai kortárs művészet új, ködösebb és kritikusabb nemzettudatot keres, amely sokkal individuálisabb, poszt-nacionalista, professzionálisabb és kevésbé hat rá nemzetpolitika. Ebből alakultak ki a thai kortárs művészek nemzetközi valutái: – a mezőgazdaságból nyert szimbolika, – Nirat: a távolság és az utazás különleges sziámi költészete, és a – Baramee: a hindu-buddhista karizmatikus erő A következő fejezetekben azt vizsgálja a szerző, hogy Thai alkotók a globális művészeti világban ezeket hogyan cserélik „törvényes fizetőeszközre” (azaz fenntarthatóságra, utópiára, konceptuálisra és a relativizmusra).

THAI MŰVÉSZET

A mozgás nélküli utazás: A thai kortárs művészet historizálása David Teh ebben a fejezetben áttekintést ad a thai művészettörténet elmúlt 100 évéről, a modern és kortárs, valamint a nemzeti és a nemzetközi küzdelmeiről. A 20. század közepén készült el Taksin király lovasszobra. A lovasszobor különlegessége, hogy bár a király bátorságát és vakmerőségét akarta kifejezni, a ló stabilan négy lábon áll, egyedül a farka lobog. Úgy tűnik, a naturalista ábrázolás hibáján kívül az alkotó Taksin király legendájával szembeni bizonytalanságát is sikerült a szoborba plántálnia. Bár Taksin király a 18. században vitte végbe tetteit, szobrát az 1930-as években a háború előtt tervezték, 1940-es években készült el, amikor Thaiföld (mint sok más ország) a világháború viharos időszakait élte. A király mozdulatlansága, a ló farkának és a király tollas kalapjának lobogása talán azt jelképezi, hogy Thaiföld megállja helyét ebben a viharban. Taksin, mint hódító király jól kifejezte a nemzeti egységet, ugyanakkor a megújulás jelképe is lett: egy mozdulatlan változás. Ilyen volt az 1932 utáni Bangkok is. Taksin szobra a folyamatos haladás és a jelen mozdulatlanságának ellentétét fejezi ki, amelynek legnagyobb iróniája és egyben metaforája, hogy a körforgalom, amely körülveszi ezt a szobrot, a hírhedt bangkoki dugók egyik helyszíne. A mozdulatlan mozgás újabb metaforája.

Mit is jelent az, hogy a nemzetképünknek túl kell mutatnia önmagán? A kortárs művészet egy különleges új jármű, amely megpróbál saját maga előtt járni. David Teh szerint rojalista elit sokszor hivatkozik arra (főleg nemzeti krízis idején), hogy számos egyértelműen pozitív változást azért nem lehet bevezetni, mert az emberek még nincsenek felkészülve rá, azonban nem az emberek felkészületlenek, hanem az állam maga. Ez tökéletesen látszik a thai kortárs művészet történelmi hányattatásaiból, ahol az állam szembenálló kortárs képes csak túllépni önmagán: túllépni földrajzi értelemben, átlépte a határokat, és tematikus értelemben is, ahol próbálkozásokkal, és néha kudarcokkal a nemzetet, mint témát lépi át. 1930 Feroci akadémia (Művészeti Akadémia) megalapításának idejében a modern (samai mai) ellentéte a tradicionális volt, és a modern egyértelműen külföldi volt, és nem hazai, belföldi. Eközben az európai modern művészet, a fasizmus zászlaja alatt újra felfedezte a római, kreált nemzeti gyökereit Európában. Taksin szobra azt is jelképezi, hogy az állam is keresi gyökereit, hogy egy történelmi perspektívából egyesítse a nemzetet. A thai művészet így rengeteg megrendelést kapott, állami mecenatúrát.

167

168

Az 1980-as években a thai művészetet gazdag Sino-Thai bankárok és pénzügyi vezetők tartották fent. A korszak sztárjait „neotradicionalistáknak” nevezik. A neotradicionalisták a buddhista és pszeudo-buddhista szimbolikát „thaisággal” töltötték fel. A korszak vis�száságait jól mutatja, hogy a londoni Buddhapadipa Wat építése nem jött volna létre az állam és a bankárok, valamint a cégek busás adakozása nélkül, mégis a 26 fiatal művész csupán a nemzeti dicsőségért és elismerésért, nem pedig pénzért dolgozott rajta. Megtehették, hiszen otthon Thaiföldön tíz év alatt az egy főre eső GDP a négyszeresére nőtt, és ezt a londoni referenciát otthon piaci sikerre és intézményi előmenetelre is fel lehetett használni. Az 1990-es évekre

„Traditions/Tensions”, szabad fordításban „Hagyományok és hanyatlások” kiállítás volt az első kitörési pont, amelyet a Chiang Mai Social Installation követett, majd számos másik projekt. Kortárs művészek egy újfajta, nem tradícionális és nem üzleti (fogyasztói) stratégiát követtek: köztereket, területekhez kötődő installációkkal. Elvetették a galériákhoz kötődő kiállítás formátumot és elkezdték használni a várost és a tereket. Alkotásaiknak társadalmi mondanivalója és sokszor valódi haszna is volt: pl. a pénzügyi válságban munkanélkülivé váló építészek a hajléktalanságból merítettek inspirációt, és elhagyatott felhőkarcolókból használható és humánus városi épületeket hoztak létre. Ezeket az alkotókat nem terhelték a konzervatív megrendelések,

megjelent az ellenoldal, akik mind a „thaiságot”, mind pedig a művészet fogyasztói behódolását erős iróniával és kritikával kezelték. Ugyanakkor ezt a fajta kritikát inkább csak otthon értették, külföldön egy nagyon egzotikus ágnak tartották, ami ugyancsak a thaiság szimbolikájával operál. Az 1990-es évek közepétől 2004-ig a thai kortárs megpróbált függetlenné válni az állami érdekektől. Ez az a korszak, amikor a délkelet-ázsiai művészet valóban megérkezik a nemzetközi piacra. Furcsa módon pont az ázsiai pénzügyi válság volt az, ami mindezt elősegítette.

sem az állami művészeti intézmények bürokráciája; és bár a „thaiság” nem tűnt el teljesen, de egyértelműen a homályos háttérbe szorult. A 2000-es évek elején megalapult az OCAC (Office of Contemporary Art and Culture), a thai kortárs művészetek intézménye, amelynek két nem mindig összeegyeztethető ideológiát kellett egyszerre megragadnia: a thaiság és a thai kultúra bürokratikus védelmét és a kreatív ipar nyelvezetét. Az intézet nagyon hamar kapott egy társintézményt, amely közvetlenül a mi-

THAI MŰVÉSZET

niszterelnök irányítása alá tartozott. Az OCAC nagyon hamar a politikai szolgálatot töltött be. A 2008-as Sziámiak mosolya kiállítás megszervezésével a 2006-os vérnélküli puccs utáni új vezetés stabilitásában segített, de ez még nem keltett nagy feltünést. A 2010-es, sok halálos áldozattal járó zavargások után „Elképzélt Béke” címmel nyitott kiállítás, ami a hivatalos álláspont szerint „az érzelmi sebek begyógyítása miatt jött létre” – ezzel a botor próbálkozással már a politikai konfliktus középpontjába helyezte magát az OCAC, és kettéosztotta a thai művészetet. Kurátorok helyett bizottságok döntöttek, érthetetlen sietséggel. Ha bárkit is kurátornak lehetett nevezni ezeknél a kiállításoknál, az maga az állam volt, ez pedig a thai művészet kimerüléséhez vezetett. Ez a rendszer kettéosztotta a thai művészeket: nemzeti oldalra, és azokra, akik nemzeten túl gondolkodnak. A 2000es ezredforduló pedig az egész világon egy általános művészeti kifáradást okozott, amiből Thaiföld (ellentétben Japánnal és Ausztráliával) csak nagyon lassan tudott kiszabadulni. Ezt a helyzetet jól szimbolizálja Ramakien: egy Rak Opera, amelyet New Yorkban, a Lincoln Centerben adtak elő 2006-ban. A thai mitológiát feldolgozó rockopera rengeteg híres művészt, köztük klasszikus és

könnyűzenei művészeket vitt a színpadra, de a ruhákon és díszleteken is neves thai művészek dolgoztak, mígnem a két megbízó össze nem veszett a színpadon, hogy ki birtokolja és ki mutathatja be egy nemzet kulturális jelképeit. Teh szerint a „Sziámi Mosoly” alkonya és hattyúdala volt ez a korszak, ahol a nemzetközi pavilonban ugyanazoknak a nemzeti kliséknek kellett megjelennie, mint például a Paradicsom Gondolája, amivel lényegében állami megrendelésre turisztikai ügynökséggé silányították a kortárst. A szerző szerint az állam nem jó producer, facilitátor, vagy tanító a művészetek területén. Ugyanakkor ebből a történelmi leckéből az is világos, hogy a kortársnak nem lecserélnie kell a múltat, hanem magába foglalnia. A kortársnak önreflexívnek kell lennie, képesnek kell lennie definiálni és újradefiniálnia saját modernitását, és ez a folyamat nem szülhet mást, csak változást. Instabil Valuták: az elégedettség művészete és politikája Ebben a fejezetben a szerző a thai pénzügyi és gazdasági válságot, valamint a gazdasági válságra, a globalizáció kritikájával reagáló kortárs „agrár” művészetet vizsgálja. Amellett érvel, hogy ez az agrár jelleg, ami

169

a Buddhizmus elégedettségérzéséhez nyúl vissza a thai művészet egy nemzetközileg is elismert értéke, valutája. Pénzügyi válsággal együtt vált az önfenttartás is a társadalom kulcskérdésévé. A modern közgazdaság és a Buddhista tanok nehezen egyeztethetőek össze egymással. A Buddhizmus fontos eleme a megelégedés azzal, ami van, ez ugyanakkor a thai embereknél azt is jelenti, hogy nem feleselünk vissza azoknak, akik felettünk állnak (megelégedünk a pozíciónkkal). Ez a feudalizmus rejtett kultúrája, amit ki is használtak a politikai diktatúrák is. Ebben a gazdasági, politikai és művészeti „elégedettség” kontextusban a thai falu a nyugati neoliberalizmus ellenszere lett és a thai nemzeti oldal szövetségese. A kortárs thai művészet nagy fordulata az volt, hogy újra felfedezte a vidéket, de máshogy mint a katonai és állami vezetők. Az olyan művészek és alkotók vezette kezdeményezések, mint a Chiang Mai Social Installation (1992– 1998), vagy az Asiatopia performansz művészeti fesztivál (1998) közvetlenül elérte a közönséget közösségi tereken kívül a művészet intézményi és üzleti struktúráin. Ezeken a helyi platformokon keresztül tudta a kortárs thai elérni a nemzetközi művészeti világ vérkeringését.

170

Miért különleges a thai rizstermesztők és a thai művészet kapcsolata? Mert egy nagyon bonyolult és ös�szetett társadalmi és gazdasági problémát akar bemutatni. Thaiföldön kétféle politika áldozatai lettek a rizstermelők: az egyik, hogy a kormány jóval a globális piaci ár felett vásárolta meg terményeiket és ezzel szavazataikat, a másik pedig, hogy a válság idején, gazdasági egyensúlytalanságokra hivatkozva visszavágta a földműveseknek szánt forrásokat. Sokan öngyilkosok is lettek. Egy ilyen komplex helyzetet nem egyszerű felvállalni és reflektálni rá. Mégis olyan művek születtek, mint egy thai földművestől kivásárolt szerződés kortárs műként való újraértelmezése, amely egyszerre jeleníti meg a mikroökonómiát és a művész kritikai pragmatizmusát is. Egy másik a thaiok által jól ismert valuta volatilitáshoz kötődik: a különleges alkotás a hiperinfláció alá esett Zimbabvei dollárból készült installáció, amelyet a feketepiacon teljes keresetét feláldozva szerzett meg a művész. Eközben a kortárs thai művészet pragmatikussá is vált: a falusiak egy utat akartak, de a művész azt mondta, nektek könyvtár kell. A könyvtárról készült egy makett, pár festmény, amelyek aukciójából a képen szereplő könyvtárat akarták megépíteni egy szegény faluban. Ki őrzi az őröket? Egy 2015-ös projekt, a fékek és ellensúlyok rendszerére, a populista kormányokra és a

THAI MŰVÉSZET

katonai vezetésre hívja fel a figyelmet. Nem csak a farmerek az egyetlen áldozatok. A projekt fő mondanivalója, hogy egyik fél sem képes belátni: a gazdasági mikro oldal és a politikai makro ugyanannak az érmének a két oldala, a föld termesztése nem zárja ki az elme megművelését. A művészet tanulságai azonban világosak: a mezőgazdaság társadalmi történelmének aktiválásához és politikájának láthatóvá tételéhez nem szükséges bevenni az ősi, „betöltött” ikonográfiát; és ahhoz, hogy valaki ragaszkodjon a művészet társadalom iránti felelősségéhez, nem kell utópisztikusnak lennie. Nirat: Távolság, utazás és honvágy, mint térbeli logika A művészek mobilitása összefüggésben van sikerességükkel. A legsikeresebb kortárs művészek egyben a leginkább mobilisak is (és ez a tény a nemzeti intézményrendszer hegemóniájának végét is jelenti). Habár a mobilitás kulcsfontosságúvá vált a kortárs (művészeti valuta) számára, egy mű belső értéke még mindig részben vagy egészben a lokálisból eredeztethető. Mi a távolság és mobilitás értéke? Újra kell értékelnünk, hogy ma mit jelent a távolság, és ez hogyan változtatja meg az önrefelexiónkat? Ha a korábbi „ott” ma már az „itt”, akkor a korábbi „ők” ma

már a „mi”. A nirat egy kora modern vers, ez a távolság költészete. A távolság először biográfiai művekben jelent meg a thai alkotóknál, majd megjelent a „hazai tér” fogalma. A távolság modern értelmezése három (irodalom)történeti folyamat metszetében jött létre: – a nemzetállam felszívta a premodern társadalmak túlkódolt térinformatikai rendszerét, – a reprodukálható adathordozók megérkezésével megjelent az információk új mobilitása, – a szerző(ség) megjelenése teljesen átalakította a modern művész szerepét. A Nirat a honvágy térbeli és kulturális értelmezése. A nirat-versek utazó versek, az utazás pedig mindig narratív folyamat, így a térbeliség értelmezése is szükségszerűen narratív. A nirat egy szerelmes utazó verse, akit kínoz a távolság, és így szubjektív is, a távolság értelmezése saját érzelmeivel keveredik össze, és a közlés célja, hogy a szerelme tudtára adja, mennyire hiányzik neki. A nirat-vers nemcsak költészeti innováció volt, hanem új korszakot nyitott a (szubjektív) helymeghatározásban is. A nirat-versek arra tanítanak minket, hogy hiába fedezte fel a globális piac a thai művészetet, a helyi, provinciális földrajz különleges valutával rendelkezik. A kortárs újra felfedezte magának a többszáz éves nirat formát és újraértelmezte azt (pl. kortárs szobrokként).

171

Baramee: Thai relációs művészet és az elvonulás etikája Az avantgarde csúcspontján a művészek különböző szerepeket vettek fel: sámánok, lánglelkűek, diszidánsok, melankolikus különcök, provokátorok, borzalmas vacsoravendégek lettek. Ez a fejezet feltérképezi a művész morális és intellektuális fennhatóságát. Mit jelent a vezetés a Thai kortárs művészetnek? Milyen a thai kortárs vezető művész? A kortárs thai művészek maroknyian voltak a pénzügyi válság után, főleg férfiak, akiknek kevés vagy semmilyen kötődésük nem volt a nemzeti akadémiához. Ugyanakkor kiterjedt nemzetközi hálózatuk volt és a „relációs” művészetre specializálódtak. Ők voltak a thai avantgarde, egy kis vezércsoport. A relációs művészet egyik korai tematikája volt az áruba bocsájtott „thaiság” kritizálása. Ironikus, hogy ez a folyamat ugyanúgy a nemzet, vallás és monarchia hármas szimbolikáját alkalmazta, így lényegében bár kritikus volt, ugyanúgy a hivatalos intézményi thaiság ideológiájának bűvkörében maradt. A thai művészek következő nagy feladata az volt, hogy ebből a bináris felosztásból (tradicionális és modern, thai és nyugati) kitörjenek. Ez volt az a pont, amikor a thai kortárs felfedezte és felhasználta a Buddhista elvonulás etikáját. A baramee rátermettséget, karizmát jelent, a szerző a thai kortárs művészek „titkos fegyverének” tartja. Ez a karizma ugyanakkor nem kedélyességet, vagy szociális elismerést jelent, hanem az irányítás és meggyőzés képességét. A kortárs előtt ez a nemzeti intézmény a király sajátja volt; a kortárs alkotók viszont képesek a nemzeti szférán túl is alkalmazni. Ez a fajta túllépés ad magyarázatot arra is, hogy számos kortárs művész hogyan lehet sikeres úgy, hogy tartózkodik a politikai állásfoglalástól. A szerző egy régi Buddhista toposszal magyarázza a thai kortárs vezéreinek, példaképeinek esszenciáját: az ülő utazó, aki egyszerre mozdulatlan és útra kész. A Buddhizmus visszavonulás/elvonulás etikája egy különleges viszonyrendszert hozott létre a globális, mozgalmas, nemzetközi kortárs művészetben. Az elzárt thai falvakba látogató idegenek karizmatikusak, kísérletezők és folyamatosan úton lévők voltak, akiket védett a visszavonulás morális pajzsa. Eleinte ezek az utazók a thai nemzeti ideológiát szállították a városból a falvakba és idegenkedve nézték őket a he-

172

lyi papok, ma a globális térből a lokális falvakba lépve a kortárs művészek pontosan ilyenek. A különbség a nemzeti ideológiában van. Ironikus, hogy a globális áramlatok világában a kortárs thai példaképek a „világról lemondó” elvonult művészek. A nemzeti keretek lebontása: kánon kívüli és radikális allegóriák A thai nemzettapasztalat a külföldi és helyi különleges hibrideként jeleníthető meg. A nemzetkép önmagából kiindulva folyamatosan azonosítani akarta önmagát, és ezáltal befelé fordulóvá vált: sokkal kevésbé figyelt az őt körülvevő társadalomra, vagy a széles világra, a valódi nemzeti kultúrára, csak a belső központi eszenciáját kereste. A thai művészet nemzeten túli újraértelmezése tovább bonyolítja a helyzetet: amint a művészek túllépnek a nemzeti reprezentáció logikáján, a kritika zavarossá válik, amely a közlés és a narratíva formájában, az elkészítésében, az unortodox rendszerében implicite benne van. A művészek új témája maga a (nemzeti) keret (rendszer), azaz a melléklet, a függelék, a parergon: olyan művek listája, amely nem fér bele a kánonba, így nem értelmezhető abban a keretben. Azok a művészek, akik ezzel foglalkoznak, nem politikai agitátorként jelennek meg, hanem elvonult, szuverén alkotókként. Délkelet-Ázsia egészére jellemző ez az elvonulás, amelyben a politikai pozíció szimbólumok és allegóriák formájában jelenik meg, kódok és metaforák rendszereként. Ezek a művek a közönség egy részét nem zavarják, míg a másik részt formálják, kritikára sarkallják. Az 1990-es évekre ez a fajta kritikai álláspont feloldódott és átvette a helyét a Buddhizmus negatív individualizmus képe (lásd: alkotói elvonulás), és „botrányos” pozitív individualizmus dialektikája. A szerző szerint a kortárs thai művészek tudják, hogy az országnak egy újfajta szuverenitásra van szüksége az új globális valóságban. A nemzetfeletti: a délkelet-ázsiai kortárs és a mi kísérti A thai művészek egyszerre tartoznak a saját nemzeti közösségükhöz és a nemzetközihez, és bár sokan tartoznak a kortárs zászlaja alá, láthatóságuk és munkájuk sokszor csak nemzeti keretben értelmezhető.

A thai nyelvben nem igazán van olyan kifejezés, hogy „nemzetközi” (international), a nana chat sokkal inkább „többnemzetit” (multinational) jelent, a köztességre nincs utalás benne, inkább az együtt-létezésen van a hangsúly. Személyekre használva ugyan van többfajta internacionalista kifejezésük is, azonban mindegyik egy-egy külföldi csoportra vonatkozik: van a külföldies-thai emberekre, a fehérekre, sötétebb bőrűekre és kínaiakra is. A délkelet-ázsiai kommunizmus csak névleg volt internacionalista, és ez az internacionalizmus sokszor konzervativizmussal, reakcionalizmussal és néha sovinizmussal is társult. A kortárs internacionalizmusa ezért muszáj, hogy óvatosan tekintsen kommunista szellemi örökségére, és kritikusan kell hozzáállnia a különböző lokális eseményekből, helyi történelemből fakadó sajátosságokhoz. Ezért a szerző olyan művészekre hívja

fel a figyelmet, akiknek művészete nemzetek feletti, vagy nemzeteken túli. A könyvben megjelent művek egy látható földrajzot alkotnak: tízből hét délkelet-ázsiai nemzetet lefedve, homályos, határvidéki identitásokon, extraterritoriális limbókon és nem időszerű egyeztetéseken keresztül egy konkrét hauntológiát jeleznek, melyet „kortársnak” is nevezhetünk, amit egy olyan brutális erő írt, amely soha nem egyszerűen nemzeti, regionális vagy nemzetközi volt, hanem mindhárom egyszerre. Ha a művészettörténet igazságos az ilyen transznacionális megújítókkal, akkor nem az internacionalizmus egyetlen egységes elképzelésében ver gyökeret, hanem ezekben a kereszteződésekben. És mielőtt egy újabb kortárst értelmeznénk, a régebbi világiasságával kell számolnunk. Valójában ez a fajta valuta sokkal idősebb lehet, mint gondolnánk.

THAI MŰVÉSZET top10 üzenet 1. A művészetnek is van pénzneme: a pénz sosem mozdulatlan, térben és időben dinamikusan alkalmazkodik. Helyi és globális egyszerre. Értékét akkor ismerjük el, amikor valami eladásra kerül, amikor a pénz forogni kezd. Így van a globális kortárs művészettel is, amelynek fizetőeszközei, valutája csak akkor realizálódik, amikor bekerülnek a művészvilág körforgásába. 2. A thai kortárs művészet nemzetközi valutái: a mezőgazdaságból nyert szimbolika, a Nirat: a távolság és az utazás különleges sziámi költészete és a Baramee: a hindu-buddhista karizmatikus erő. 3. A kortárs thai művészet nagy fordulata az volt, hogy újra felfedezte a vidéket: közvetlenül elérik a közönséget, közösségi tereken, kívül a művészet intézményi és üzleti struktúráin. Ironikusan pont ezeken a helyi platformokon keresztül tudta a kortárs thai elérni a nemzetközi művészeti világ vérkeringését. 4. A Nirat a honvágy térbeli és kulturális értelmezése. A nirat versek arra tanítanak minket, hogy hiába fedezte fel a globális piac a thai művészetet, a helyi, provinciális földrajz különleges valutával rendelkezik. 5. A baramee rátermettséget, karizmát jelent, a szerző a thai kortárs művészek „titkos fegyverének” tartja.

Ez a karizma ugyanakkor nem kedélyességet, vagy szociális elismerést jelent, hanem az irányítás és meggyőzés képességét. 6. A gazdasági, pénzügyi válságot szuverén (politikai) válság követheti, és míg a gazdasági válságból akár gyors is lehet a kilábalás, a szuverén válság elhúzódhat. 7. A makropolitika és a mikrogazdaság ugyanannak az érmének a két oldala, egyik sincs a másik nélkül, folyamatosan hatnak egymásra. 8. A szerző szerint az állam nem jó producer, kurátor, facilitátor, vagy tanító a művészetek területén. 9. Nemzetközi helyett nemzetfeletti: a thai művészet túllép a nemzeti reprezentáció logikáján. Túllépnek a nemzeti keretrendszeren a parergonba: a kánonon túlra, amelyek nem értelmezhetőek a „keretben”. Azok a művészek, akik ezzel foglalkoznak tevékeny, szuverén alkotókként. 10. A kortársnak nem lecserélnie kell a múltat, hanem magába foglalnia. A kortársnak önreflexívnek kell lennie, képesnek kell lennie definiálni és újradefiniálnia saját modernitását, és ez a folyamat nem szülhet mást, csak változást.

173

174

175

A ZEN SZELLEMisége

Sam van Schaik

Az első zen oktatók lelki nyugalomként jellemezték a meditációt, amely nyugalom az elme természetének megértésével érhető el. Ez a felismerés áll a zen középpontjában. Csak ritkán mentes valaki valamiféle hiányérzettől. Mindenki ragaszkodik különböző dolgokhoz, azonban az univerzum természetében van a változás, ezért idővel elveszíti ezeket a dolgokat. Emiatt nem lehet elmenekülni a szenvedés elől. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, bármilyen eseményt egykedvű nyugalommal kell tudni fogadni.

A ZEN GYAKORLATA Az első zen oktatók lelki nyugalomként jellemezték a meditációt, amely nyugalom az elme természetének megértésével érhető el. Ez a felismerés áll a zen középpontjában. Csak ritkán mentes valaki valamiféle hiányérzettől. Mindenki ragaszkodik különböző dolgokhoz, azonban az univerzum természetében van a változás, ezért idővel elveszíti ezeket a dolgokat. Emiatt nem lehet elmenekülni a szenvedés elől. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, bármilyen eseményt egykedvű nyugalommal kell tudni fogadni. A világ áramlását olyan kategóriákba akarjuk fagyasztani, amiket fel tudunk fogni. Ezen minták felismerése és a velük való foglalkozás az út, a megszüntetésük pedig a megvilágosodás. A zenben az út, amely során valaki a fagyott világállapotból (szamszára) indulva megvilágosodott (buddha) lesz, nem két pont között vezet, hanem a fokozatos felismerése annak, hogy ez a valami rejtve ugyan, de folyamatosan jelen van a mindennapi tudatosságban. A zen hagyományokban a meditáció kulcsfontosságú az elme szabadon eresztésében, megnyugtatva a kavargó gondolatokat és érzelmeket. Maga a „zen” szó is

176

meditációt jelent. A megvilágosodáshoz vezető úthoz egy kísérőre is szükség van, különösen az elején, ezért a tanító–tanítvány kapcsolat is kulcsfontosságú. A zen egy speciális átvitel tanító és tanítvány között (transmission), amellyel beleláthatunk saját természetünkbe és elérhetjük a megvilágosodást. A meditációk többsége az ülő meditáció kategóriájába tartozik (zazen). Az egyik módszer a „csak ülés” (shikantaza), a másik a kifejezéseken és dialógusokon

Sam van Schaik Sam van Schaik a tibeti buddhizmus elismert szakértője. A Manchesteri Egyetem Vallások és Teológia Tanszékén szerzett vallási tanulmányok PhD fokozatot 2000-ben. Disszertációját 2004-ben publikálta. 1999 óta a londoni British Library munkatársa, ahol jelenleg a Nemzetközi Dunhuang Projekt kutatási menedzsere. Korábban foglalkozott a tibeti zennel, tibeti és kínai paleográfiával és tibeti tantrikus kéziratokkal. Alkalmanként előadásokat tart a Londoni Egyetemen működő Keleti és Afrikai Tanulmányok Iskolájában. Több buddhizmus, tibeti zen, illetve paleográfia témájú könyv és tanulmány szerzője.

való elmélkedés (koan). Bevezetésként az elme összpontosításának legegyszerűbb módja a légzésre való koncentrálás, jellemzően lótusz ülésben. A „csak ülés” során a meditáló már nem figyel a légzésre vagy bármi másra, hanem csak elengedi az elméjét. Ez nem a gondolatok elkalandozását jelenti, hiszen folyamatosan jelen, tudatnál kell lenni. A gondolatok és érzelmek úgy suhannak át ilyenkor az elmén, mint „felhők az égen”. Szintén egy specifikus formát alkotnak a paradox kérdések és állítások (koan). Ide tartoznak a különböző zen tanítók életrajzaiból származó párbeszédek, illetve a meditáció során mantrázott kifejezések.

tényezőket, amelyek elrejtik előlünk valódi természetünket. Ez a fokozatos folyamat akár egy életen át is eltarthat. A megvilágosodás állapotát nem tanulással vagy intellektuális gyakorlatokkal lehet elérni, hanem a valósággal való közvetlen foglalkozással. A megvilágosodást hétköznapi tevékenységekben kell keresni, és a megvilágosodás sem tér el a normál élettől. Ahogy egy kifejezés tartja: „A megvilágosodás előtt fát vágok és vizet hordok, a megvilágosodás után fát vágok és vizet hordok.”

A zen a mahájána buddhizmushoz tartozik, amelynek az a célja, hogy minden élőlény (nem csak az egyén) megszabaduljon a szenvedéstől. Így a megvilágosodás egy erkölcsi szükségszerűség, amihez felül kell emelkedni az önérdekeken. A megvilágosodás állapota nem fejezhető ki szavakkal, ezért gyakran hasonlatokkal és metaforákkal érzékeltetik. A zen útja a megvilágosodáshoz vezető folytonos út. Az etikai alapokat a zent követők strófák kántálásával erősítik meg minden nap, ezzel megőrizve azok frissességét is.

A zen nyugati felfogásában tartósnak bizonyult az az elképzelés, hogy a zen nem vallás és nem buddhizmus, hanem a valóság közvetlen megtapasztalására irányul. Ezzel elválasztották a meditációt a buddhista kontextusától, ami a „mindfulness” típusú, buddhizmusból eredő, ám szekuláris meditációk elterjedését is segítette. A hagyományos zen gyakorlatokat Japánból, Koreából és Vietnámból kivándorolt tanítók vitték a nyugati országokba.

Paradoxonnak tűnhet, hogy a zen tanítások szerint a meditáció nem meditáció, a megvilágosodás nem megvilágosodás. Nincsenek pontos definíciók, és hiba ilyen rögzült fogalmakban gondolkodni. Hasonlóan nem a meditáció eredményezi a megvilágosodást, mert az már jelen van az elme igazi természeteként. A meditáció csak segít meggyengíteni azokat a zavaró

A ZEN NYUGATON

A zen népszerűsítésében központi szerepet kapott az a vélekedés, hogy a zen kizárólag az ülő meditációról szól. Ennek történelmi gyökerei Japán Meiji korszakáig nyúlnak vissza (1868–1912), amikor a buddhizmust bírálatok érték, és elvárás lett, hogy a modern tudományos gondolkodás szempontjából is releváns irányzat legyen. A kialakuló új zen irányzatok minimalizálták a zen kolostorokban széleskörű rituális gyakorlatokat,

177

a zazen és koan gyakorlatokat helyezték előtérbe, és a megvilágosodás megtapasztalásának fontosságát hangsúlyozták. A folyamat eredményeként a zen egyúttal a kolostorok helyett szélesebb tömegekhez is szólni tudott. A helyzet iróniája, hogy a nyugaton egy alternatív zen tradíciónak tartott irányzat már maga is átalakult Japán nyugatosodása nyomán. A nyugati követők számára vonzónak bizonyult jellemzők így tulajdonképpen nyugati forrásokból kerültek korábban a zen tradíciókba. A kántálás mindig nagy súlyt kapott a zen kolostorokban, bár ellentétben áll a széles körben kialakult képpel, amely szerint a zen szerzetesek idejük nagy részében csendesen meditálnak. A kántálás a nyugati gyakorlatban háttérbe szorult a meditációval szemben. A ZEN TÖRTÉNETE A zen történetében minden esetben felbukkan három olyan kulcsmozzanat, amelyek a tanítások átadásához kapcsolódnak. Az első szerint Buddha egyik tanítása alkalmával beszéd helyett egyszerűen felemelte a kezében tartott lótuszvirágot. Tanítványai közül csak egy értette meg a szavak nélküli tanítást, mosolyogva a felismerésen. A történet azt példázza, hogy a zen buddhizmus túlmutat a prédikációkon. A második szerint egy

178

indiai szerzetes érkezett Kínába a 6. században, amikor a buddhista uralkodó templomokat emelt, illetve támogatta a szerzeteseket. Az uralkodó kérdésére azt válaszolta, hogy ezek a tevékenységek nem jelentenek semmilyen érdemet. Eszerint korábban nem volt jelen a mahájána buddhizmus Kínában, és a zen nem az uralkodó réteg támogatásának elnyerésével, hanem az elhivatott követők révén terjedt el. A harmadik mozzanat szerint egy Huineng nevű zen követő a 7. században írni és olvasni se nagyon tudott, mégis magas szintre emelkedett a buddhista írások ismerete vagy meditációs gyakorlatok nélkül is. Ez szintén azt üzeni, hogy minden vallási szabály végeredményben üres, a ráébredés túlmutat a szavakon. A történetek történelmi hitelessége kérdéses. Például Buddha lótuszvirágos történetét először a 11. században jegyezték le Kínában, és Indiában nem is ismerték. Mindez nem csökkenti azonban azok vallási jelentőségét. Kínában a zen a 960 után uralkodó Song dinasztia alatt vált jelentőssé a kínai buddhizmuson belül. A dinasztia uralkodói bőkezűen támogatták a buddhista kolostorokat, illetve a buddhista szent iratok lefordítását és sokszorosítását. A korszak során kialakult a zen meditáció két fő stílusa, az ülő meditáció és a koan gyakorlat. Az első a régebbi zen gyakorlat továbbvitele, amely

a zen szellemISÉGe

Japánban a Soto iskola néven vált ismertté, szemben a fontosabb kifejezéseken való elmélkedést előtérbe helyező Rinzai iskolával. A Song dinasztia alatt elért fénykort követően a zen hanyatlásnak indult, azonban a kínai buddhizmus fontos irányzata maradt egészen a kommunizmus korszakáig. A meditáció sosem csupán az ülő testhelyzetben a légzésre történő koncentrálást jelentette. A vizualizáció sok esetben kulcsszerepet kapott a korai útmutatásokban, különösen a saját test elemekre bontásának elképzelése, aminek a végén a meditáló testéből csak egy váz marad. Japánban először a 13. században kezdtek iskolák kialakulni (Soto, Rinzai), bár a megelőző évszázadokban is tanították a zent. A 18. században kínai zen tanítók újabb hulláma érkezett Japánba. Az Obaku kolostorokban a szerzetesek a szerzetesi szabályok szerint éltek és rendszeres meditációkon vettek részt. A többi iskolának válaszolnia kellett az új irányzat jelentette kihívásra, ezért visszatértek a zen aranykorszakának elveihez. Ennek részét képezte a meditációs időszakok meghatározása, a szerzetesi fegyelem hangsúlyozása és a kolostor kertjében végzett rendszeres munka. Napjainkban a Soto maradt a legnagyobb zen iskola, amelyet a Rinzai és az Obaku követ. A japán zen abban különbözött a kínai gyakorlattól, hogy az iskolák specializálódtak az egyes meditációs gyakorlatokra, valamint hangsúlyozták ugyan az ön-

fegyelmet és a könyörületességet, azonban nem írták elő a cölibátust. A hagyományos szerzetesi szabályok helyett a zen szerzetesek a saját kolostoruk előírásai szerint éltek. A ZEN ELVESZETT SZÖVEGEI A 20. század elején egy kínai szerzetes számtalan ősi kéziratot rejtő zárt barlangra talált. A kéziratok elemzése alapján a barlangot a 11. század elején zárhatták le, és még az 5. századból származó kéziratokat is tartalmazott. A lelet kivételes lehetőséget biztosít a korai időszakok vizsgálatához. Több elmélet született azzal kapcsolatban, hogy a kéziratokat miért rejthették egy barlangba. A „szent hulladék” elmélet szerint a könyvek feleslegessé váltak, azonban a szent buddhista tartalmuk miatt nem lehetett megsemmisíteni azokat. Az elmélet nem magyarázza a nem vallási tartalmú kéziratok jelenlétét, és nem veszi figyelembe, hogy a kéziratok elhelyezése is lehet vallási cselekedet. A környék a 8–9. században tibeti fennhatóság alatt állt, és a központja volt a buddhista szövegeknek a Tibeti Birodalom számára történő másolásának. A könyvek első részét ekkor tehették a barlangba, amit később rituálisan elhelyezett írások követtek, míg a barlang megtelt, és lezárták azt. A lezárás okát máig nem sikerült megfejteni.

179

A többezer kézirat közül körülbelül 350 kötődik a zen buddhizmushoz. Ezekből kiderül, hogy a zen leszármazása nem megvilágosodott mesterek során keresztül történt, mint ahogy a későbbi irodalom állítja. Különböző csoportok vetélkedtek egymással, amelyek közül egyesek utólag nagyították fel szerepüket. A kéziratok közül kiemelkedik a Masters of the Lanka, amely a korábbi mesterek tanításait más, hasonló írásoktól eltérően úgy tartalmazza, hogy az életrajzi elemek kapnak kisebb súlyt. Különböző források alapján állíthatták össze, és idővel is változott, ahogy újra és újra lemásolták a szöveget.

180

Az alapvető gyakorlati tanács, amely megfogalmazódik, hogy a meditáció során mindössze nyugodtan kell pihenni a tudatosság áramában, anélkül, hogy elemeznénk vagy irányítanánk azt, vagy elterelné valami a figyelmünket. Azonban ez nehéz, ezért különböző módszerek – például vizualizáció, intellektuális elemzés – elsajátítása segít a tanítványoknak elérni azt a szintet, ahol már képessé válnak egyszerűen tudatosak maradni. A zent szorgalmasan, ám könnyeden kell gyakorolni, ragaszkodás nélkül, annak tudatában, hogy a megvilágosodás már bennünk van.

KORAI ZEN TANÍTÁSOK

Jingjue Az előszó – amely hiányzik a tibeti fordításból – nagy

Meglepően keveset lehet tudni arról, hogy a zen klas�szikus időszakában milyen gyakorlatokat tanítottak. A fennmaradt korai írások inkább elvekről szólnak, mint a gyakorlatról. Emiatt is különösen fontos a Masters of the Lanka, amelynek minden része eltérő képet fest a zenről. A kínai szövegre tizenhárom kéziratban találtak rá, amelyek egyike sem volt teljes, ezért több forrás felhasználására is szükség volt a brit, francia, kínai és orosz gyűjteményekből. A szöveg egyes részei hiányoznak a korábban készült tibeti fordításból, ami arra utal, hogy azokat később adták hozzá az eredeti szöveghez. A könyv bemutatja az egyes részeket, amelyek egy-egy tanítóhoz köthetőek, és ezeket a kínai szöveg angol nyelvű fordításaival egészít ki.

része az üresség koncepciójával foglalkozik. A meditáció nem a gondolatok és érzések elnyomásáról szól, hanem a gyakorlatot végző ül a felmerülő gondolatok és érzések ürességében. Minden dolog valami másnak köszönheti a létezését, minden kategória függ egy másiktól. Például a „hosszú” létezéséhez szükség van a „rövidre” is. Az üresség nem a nemlétet jelenti, hanem ahogy Jingjue fogalmaz: „Bár üres, mindig működik, bár működik, mindig üres.” Jingjue tanításának központi eleme, hogy a szamszára és a nirvána egy és ugyanaz. A buddhista út nem az egyikből (szamszára) vezet a másikba (nirvána), hanem a nirvána felfedezése a szamszárában. Hasonlóan a víz és a jég is ugyanaz, mégis eltérően viselkednek: a jég akadályoz, míg a víz áramlik.

a zen szellemISÉGe

Gunabhadra A kézirat a zen leszármazását Gunabhadrával kezdi, ami onnan eredhet, hogy ő fordította a szútrát először kínai nyelvre. Ez összhangban van a korabeli ábrázolásokkal, amelyekben az indiai szerzetesek fordítási készségeit és varázserejét emelték ki. A kézirat lefesti, ahogy a Kínába érkező indiai szerzetes megdöbben, miként értelmezik félre és használják ki Buddha tanításait. Szószólóként figyelmezteti közönségét, hogy milyen következményekkel jár, ha a téves úton haladnak tovább.

így nem nyomja el az alap-öntudatot. Az ehhez szükséges gyakorlat mentes az olyan ideáktól, mint a jobbá és tisztábbá válás, vagy a célok teljesítése. A párhuzam szerint a Nap is mindig a helyén van, még egy felhős napon is, és ismét láthatóvá válik a felhők távozása után. A meditációs gyakorlatok egy valódi vagy elképzelt buddha képre koncentrálnak, így próbálják a szokásos mentális folyamatokat a buddha iránti odaadással helyettesíteni, míg eltűnik a meditáló személye és a meditáció tárgya közötti kettősség.

Gunabhadra tanítása az elme nyolc aspektusát taglalja. Az öt érzék (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás) benyomásait az elme (öntudat) dolgozza fel. A hetedik szint az öntudat önző része (ego), amely ragaszkodik önképünkhöz és ezzel érzelmi következményeket idéz elő. Végül a nyolcadik szinten az öntudat alapvető része áll (basis). Az érző lényekben az ego megragadja az alapvető, semleges öntudatot és összetéveszti azt az önképpel (self), és ez a félreértés okoz minden szenvedést. Amikor az öntudatot sikerül felszabadítani az egotól, a szamszára állapota helyett elérhető lesz a megvilágosodás.

Bodhidharma Bodhidharma nem volt széles körben ismert életében, ismertsége a későbbi generációknak köszönhető, amelyek hozzá vezették vissza tanításaikat. Fő tanításait a „Két út, négy gyakorlat” tartalmazza. A belátás útja (entrance by principle) a buddha természeten alapul, egyúttal egy gyakorlat is: a fal bámulása ülés közben. A fal lehet metaforikus, de a korabeli tibeti fordítások alapján ténylegesen a falat jelentette. Ez beleillik a hagyományos buddhista békés meditációba, amelynél egy tárgy segíti a meditáló összpontosítását. Bodhidharma megközelítése számos modern zen hagyományban megjelenik, mégsem hivatkoznak rá, ami azt mutatja, hogy a korai zen különböző tanítók és gyakorlatok kölcsönhatásából alakulhatott ki.

Gunabhadra tanítása az alapoktól építkezik. Először az öt érzék felszabadítására fókuszál, ezt követően pedig az elme nem aktiválja többé az egót, ami pedig

181

A gyakorlás útja (entrance by practice) négy gyakorlatot foglal magába. Az első kettő egy párt alkot, és olyan témákat ölelnek fel, amelyeken akkor kell elmélkedni, amikor valaki szenved vagy sikeres. Az első esetben a gyakorlat lényege, hogy a jelenlegi körülmények a múltbeli életekben végrehajtott cselekedetek következményei, ezért nem másokat kell hibáztatni a szenvedésért, hanem pozitívvá kell fordítani a gondolatokat (például a másoknak történő jövőbeli károkozás elkerülése). A második eset sem marad tartós, mert minden szituációnak okai és feltételei vannak, amik múltával a szituáció is megváltozik. A harmadik és negyedik gyakorlat általánosabb megközelítést alkalmaz. A harmadik a „nem keresés”, mert a keresés kötődéshez vezet,

Így Bodhidharma egy rendszerben fűzi össze a megvilágosodáshoz vezető gyors és fokozatos megközelítéseket.

ami a szenvedés elsődleges oka. Ennek megelőzéséhez el kell gondolkodni azon, hogy minden dolog üres, ezért nincs semmi, amire törekedni érdemes. A negyedik gyakorlat szerint a buddha tanításaival (dharma) összhangban kell cselekedni.

milyen fokú elhivatottság szükséges az út követéséhez. Az extrém története szerint Huike levágta a saját karját, hogy így bizonyítsa elhivatottságát mestere előtt. Még ha ezt nem is tekintették követendő példának, mutatta a lehetséges legerősebb jelzést, és a Huike esetéhez hasonló áldozatvállalások más korabeli történetekben is megjelentek.

Összességében a tanítások nem számítanak forradalminak, azonban tömör és hathatós egészet alkotnak. A belátás útja, amelynek része a fal felé fordulva meditálás, a saját megvilágosodott természet azonnali felismerését kínálja. Ezzel szemben a négy gyakorlat fokozatos úton vezet el ennek belátásához.

182

Huike A fejezet tanításai főként a buddha természetet járják körül. Huike metaforákat használ ennek illusztrálására, mint például a felhők által átmenetileg eltakart Nap, vagy a víz folyását akadályozó jég. Az ülő meditáció szerepét hangsúlyozza, valamint azt, hogy fel kell ismerni, hogy a megvilágosodott állapot már jelen van a testben és a lélekben. Huike, Bodhidharma tanítványa a példája annak, hogy

Sengcan Sengcan jelentőségét a zen tradícióban az adja, hogy ő a kapocs Huike és Daoxin között. Sengcan későn kezdte el követni a zen utat, nem írt könyvet és hosszú időt

a zen szellemISÉGe

töltött a hegyekben bujkálva, amikor a buddhizmust elnyomták Kínában. Más tanításokhoz fűzött megjegyzései középpontjában az áll, hogy fel kell ismerni a függőség hálózatát. Eszerint bár minden dolog megkülönböztethető más dolgoktól, önállóan nem létezhet, mert különböző okoktól és feltételektől függ. Példaként az ékszereket és tükröket említi, amik tükrözik egymás képét, mégis külön-külön léteznek, azonban egyúttal össze is kapcsolódnak. Így is követni kell viszont a buddhista gyakorlatokat. Bár a zavart állapot és a megvilágosodás alapvetően ugyanaz, a meditáció fontos a bölcsesség eléréséhez. Különben az elme csak úgy viselkedik, mint egy ugráló majom, amely nem marad kellő ideig egy helyben ahhoz, hogy felismerhesse saját természetét.

leszármazása helyett azok egyre inkább szétterjedtek, Hongren keleti hegyeken lévő meditációs központja pedig a tanítások egész hagyományának adta nevét.

Daoxin Daoxin az első zen tanító, aki világos instrukciókat hagyott a meditációs gyakorlatokhoz. Három meditációs technikát ismertetett bővebben. Az első során egy buddha vizualizációja és a nevének ismétlése vezet egy tudatos állapothoz. A másodiknál az elme egy tiszta és világos természetét szükséges elérni. A harmadiknál a fizikai formák, különösen a saját test elemzése világít rá ezek ürességére.

Hongren tanításaiban az a gondolat is megjelenik, hogy a buddha természet mindenben jelen van. Nemcsak az értelmes lényekben, hanem más élőlényekben (növények) és akár élettelen dolgokban is (például egy kő). Például egy kő is hordhat köntöst és ülhet meditációban. A meditatív öntudat állapotában nem tárgyakat lát valaki, hanem csak a saját kiteljesedett tudatát.

Hongren A generációnként egy tanító modellje véget ért Hongrennel, aki tíz tanítványát is felhatalmazta arra, hogy tanításait tovább vigyék. Így a zen tanítások egyenes

A Hongrennek tulajdonított szöveg egy nem nevesített tanító és tanítványa közötti kérdések és válaszok sorozata. Az üzenete egyszerű: az elme igazi természete minden élőlényben megtalálható, azonban ideiglenesen elhomályosult. Mindig jelen van, de ez csak akkor tudatosul valakiben, amikor buddha lesz. A zen gyakorlatok célja, hogy felismerhető legyen az elme tisztasága, és utána fennmaradjon ez a tudatosság. Ez a meditáció lényege, azonban ez egy haladó szintű gyakorlat. Először meg kell nyugtatni az elmét, ülő meditáció közben elképzelve a Napot a távolban.

Shenxiu A fejezet szinte teljes egészében Shenxiu életére fókuszál a tanításai helyett. Ezt magyarázhatja, hogy írásai széles körben ismertek voltak. Nagy szerepet játszott a kérdés-válasz típusú tanítások népszerűsítésében, ami a zen koan előfutárának is tekinthető.

183

A KÖNYV RÖVID ÉRTÉKELÉSE A szerző a könyvben egyensúlyt kívánt teremteni a zen alapszintű ismertetése és a gyakorlottabb olvasók számára is érdekesnek ígérkező fordítások bemutatása között. Egyszerre mutat rá a zen hagyományok változásaira és azok folytonosságot mutató elemeire. A hangsúly a meditációs technikák bemutatása és a zen tanítók életrajza helyett a zen filozófiai hátterére és a tanítások alapvetéseire került. Gyakorlati útmutatások helyett a meditációs technikákhoz kapcsolódó alapvető elveket fektet le. A könyv bemutatja a korai zen kiemelkedő mestereihez köthető tanításokat, és ezeket a kínai szövegek angol nyelvű fordításaival egészíti ki. Utóbbinál a szerző külön köszöntet mond Galambos Imre orientalistának, a Cambridge-i Egyetem előadójának a kínai szövegek fordításánál adott észrevételeiért. Alapvetően filozófiai jellegű kötet, azonban a fejezetek között minden olvasó találhat számára érdekeseket. A könyv a zen buddhizmus iránt felületesen érdeklődők mellett a komolyabb szándékkal közelítők részére is megfelelő bevezetést és hátteret adhat. A korai zen tanítások többször megjelennek a könyv második felében, ami ismétlődésekhez vezet. Ezenkívül az eredeti kínai szövegek értelmezésének nehézségeivel a szerző is sokat foglalkozik, az angolra átültetett szövegek könnyen emészthető magyar nyelvű fordítása a fordító számára jelenthet kihívást.

A ZEN SZELLEMISÉGE top10 üzenet 1. A zen a mahájána buddhizmus része, amelynek az a célja, hogy minden élőlény megszabaduljon a szenvedéstől, amit a dolgokhoz való ragaszkodás, az ezek elvesztése miatti hiányérzet eredményez. 2. A zenben a megvilágosodáshoz vezető út nem két pont között vezet, hanem a fokozatos felismerése annak, hogy a megvilágosodás rejtve ugyan, de folyamatosan jelen van a mindennapi tudatosságban. 3. A zen hagyományokban a meditáció kulcsfontosságú az elme szabadon engedésében, megnyugtatva a kavargó gondolatokat és érzelmeket (a „zen” szó is meditációt jelent). A meditációk többsége az ülő meditáció kategóriájába tartozik. 4. A meditáció segít meggyengíteni azokat a zavaró tényezőket, amelyek elrejtik előlünk a valódi természetünket. 5. A megvilágosodáshoz vezető úthoz egy kísérőre is szükség van, különösen az elején, ezért kulcsfontosságú a tanító–tanítvány kapcsolat. 6. A megvilágosodást hétköznapi tevékenységekben kell keresni, és a megvilágosodás sem tér el a normál élettől. 7. A függőség elgondolása szerint minden dolog megkülönböztethető a többitől, önállóan mégsem létezhet, mert minden valami másnak köszönheti a létezését, minden kategória függ egy másiktól. 8. A megvilágosodás állapota nem fejezhető ki szavakkal, ezért gyakran hasonlatokkal és metaforákkal érzékeltetik. 9. A zent szorgalmasan, ám könnyeden kell gyakorolni, ragaszkodás nélkül, annak tudatában, hogy a megvilágosodás már bennünk van. 10. A zen népszerűsítésében központi szerepet kapott az a vélekedés, hogy az kizárólag az ülő meditációról szól, ezzel azonban elválasztották a meditációt a buddhista kontextusától.

184

185

186

187

A KIKAPCSOLÓDÁS EREJE

Dave Crenshaw

Az egész könyvre jellemző a szerző közvetlen, könnyed stílusa, amely megmutatkozik személyes történetek elmesélésében, humoros lábjegyzetekben. A közvetlenséget mutatja, hogy többször is megszólítja az olvasót, kérdést intéz hozzá, feladatot ad neki, növelve ezzel a kettejük közti interakciót. Maga a szerző is leszögezi rögtön a könyv elején, hogy nem filozofál, nem történelmi áttekintést tesz, nem tanít, hanem cselekvésre késztet. Ennek jegyében a műre úgy tekint, mintha személyes coachingot tartana az olvasónak. Célja, hogy ráébressze az olvasót, hogy a szórakozás és a munka nem zárják ki egymást, sőt egyazon érme két oldalát jelentik. A szórakozást nem lehet megvonni magunktól, hiszen az tesz hatékonnyá minket.

A KIKAPCSOLÓDÁS EREJE A könyv 2017-ben jelent meg. Az egész műre jellemző a szerző közvetlen, könnyed stílusa, amely megmutatkozik személyes történetek elmesélésében, humoros lábjegyzetekben. A közvetlenséget mutatja, hogy többször is megszólítja az olvasót, kérdést intéz hozzá, feladatot ad neki, növelve ezzel a kettejük közti interakciót. Maga a szerző is leszögezi rögtön a könyv elején, hogy nem filozofál, nem történelmi áttekintést tesz, nem tanít, hanem cselekvésre késztet. Ennek jegyében a műre úgy tekint, mintha személyes coachingot tartana az olvasónak. Célja, hogy ráébressze az olvasót, hogy a szórakozás és a munka nem zárják ki egymást, sőt egyazon érme két oldalát jelentik. A szórakozást nem lehet megvonni magunktól, hiszen az tesz hatékonnyá minket. Ennek megtapasztalásához az olvasónak kísérleteznie kell, ami szabadidőt igényel részéről. Tehát előfeltétel, hogy az olvasó rendelkezzen időmenedzsment képességekkel, valamint segít, ha a munkaideje is kellően rugalmas. A könyv olvasásához, tanításainak alkalmazásához elengedhetetlen, hogy az olvasó nyitott legyen, ne kibúvókat keressen, hanem őszintén, önkritikusan vizsgálja önmagát, és elvégezze a közbeszúrt tevékenységeket.

188

A könyvben jellegéből adódóan sok az önismétlés, hiszen például a személyes és családi oázisok témájában ugyanazokat a lépéseket kell elvégezni. Emellett az ismétlés nyomatékosító hatással is bír, a szerző így többször is emlékezteti az olvasót az oázisok alapelveire. Kifejezetten segítik az olvasottak gyakorlatba való átültetését az elvégzendő feladatok, amelyek végigvezetik az olvasót az oázisok megteremtésén. Szimpatikus

Dave Crenshaw Dave Crenshaw amerikai író, előadó és online instruktor, a produktív vezetők építésének mestere. Kurzusai a LinkedIn Learning platformon több mint 10 millió megtekintést értek el. Öt könyv szerzője, köztük a „The Myth of Multitasking”-é is, amelyet hat nyelven publikáltak, és az időmenedzsment területén bestseller lett. Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) diagnosztizálták, ám saját káoszából merítve tanítja közönségét időmenedzsmentre és produktivitásnövelésre, hogy így saját életükben elkerülhessék a káoszt.

(és egyben remek önmarketing), hogy a szerző saját honlapján több, a haladást segítő segédanyagot elérhetővé tett, így növelve az interakciót. Külön kiemelendő, hogy kapcsolatfelvételi és változástámogatási lehetőséget is felajánl az olvasó számára, erre több helyen is felhívja a figyelmet. A SIVATAG ÉS AZ OÁZIS Elveszve a sivatagban A szerző két, coach tapasztalatából kiragadott történettel alapozza meg a témát. Az egyik szerint egy kedvelt, tehetséges, sikeres vállalatvezető heti 80 órát dolgozott, hatalmas tempót diktált, mégis coachingot kért, ugyanis nem bírta a terhelést. A szerző szerint egyértelmű, hogy heti 60 óra munkaidő fölött időmenedzsment-problémák vannak a háttérben. Viszont fény derült arra is, hogy a heti 80 óra munkából 20 óra a World of Warcraft nevű játékra ment el. A vezető ugyanis a valós életben annyira kimerült érzelmileg, mentálisan és fizikailag is, hogy a látszatot csak úgy tudta fenntartani a családja és kollégái felé is, hogy rengeteg időt a játék képzeletbeli világában töltött el. A másik történet egy cégvezető házaspárról szól, akik egyazon vállalatnál dolgoznak, saját karrierjükben sikeresek, mégis segítséget kértek. Bár időben otthagyták a munkát minden nap, mégis hazavitték magukkal, és otthon is arról beszéltek, egymásra nem jutott idejük. Mivel a vállalat tükrözi a vezetőségének stílusát,

így a vezetők magánéleti problémái, egyensúlytalanságai kihatottak az alkalmazottakra is: elveszítették lelkesedésüket, kimerültek. Így a munkán kívüli emberi kapcsolatok hiánya magát a vállalatot is veszélybe sodorta. Mindegyik történet egy metaforikus sivatagban zajlik. Mindegyikünk életében vannak nagyon hosszú szakaszok, amelyeket meg kell tennünk, hogy a kezdőpontból a végpontba érhessünk. Ilyenkor azt érezzük, hogy az akadályok ellenére menni kell előre, keményen kell dolgozni, és majd az út végén megkapjuk a jutalmat. A szerző definíciója szerint a sivatag tehát életünk egy olyan, hosszú szakasza, amely megvonásokkal és/vagy káosszal jár. Saját sivatagunk megtalálásához áttekint néhány gyakori példát. · Nyugdíjsivatag: Sokak számára az a cél, hogy a több évtized kemény munka után, amelyet akár egy utált pályán töltenek el, egyszer elérkezik a nyugdíj, a nyugalom, a pihenés. Mégis, sok ember hiába hiszi ezt, hiszen nem, vagy csak alig rendelkeznek megtakarításokkal, így őket a sivatag túloldalán nem várja megkönnyebbülés. · Vállalkozói sivatag: A vállalkozók és vállalati vezetők úgy gondolják, hogy a befektetett idő, egészség, alváshiány, kapcsolatok feláldozása majd kifizetődik, hiszen előbb-utóbb megjelenik egy másik vállalat, ami felvásárolja őket, és beköszönt a jómódú, nyugodt élet. Sajnos ez ritkán történik meg, és bár ez a vezetőkben is tudatosul, mégis továbbra is feláldoznak mindent, hátha mégis megtörténik.

189

· Személyes sivatag: Sokrétű lehet, így például a gyermeknevelés, egy esküvő, válás, egyetemi tanulmányok, fizikoterápia befejezése, egy randira hívás, de akár a hétvége várása is lehet személyes sivatag. A félreértések elkerülése végett a szerző leszögezi: a kemény munka jó dolog, az erőfeszítéstől nem kell félni, hiszen az segít nőni és erősebbé válni, kitartónak kell lenni. Viszont a kemény munka könnyen sivataggá válhat, ha nem figyelünk. Ha addig hajtjuk magunkat, amíg el nem készül a feladat, amikor az érzelmi és mentális dehidratáció határán túlvagyunk, és megvonjuk magunktól a felfrissülést, akkor rossz úton járunk. Ha pedig ez a megvonás állandósul, hiány, káosz és kimerültség lesz. A könyv során a szerző ezt a sivatagot helyezi előtérbe, ennek elkerülése a fókusz. A sivatag-elméletet WISH névvel illeti, amely a Worth It Someday, Hopefully kifejezésből áll össze, és azt a mentális berögződést jelenti, hogy abban a reményben dolgozunk keményen, hogy majd egyszer a távoli jövőben megtérülnek áldozataink. A szerző a továbbiakban arra próbál rávilágítani, hogy ha kiélvezzük az életünket, szórakozunk, akkor javítjuk saját esélyeinket egy jobb jövőre és sikerekre.

190

Saját oázisod felépítése Az előző fejezetben bemutatott két felsővezetői történetet folytatva a szerző felfedi azok megoldásait. Az első számára azt javasolta, ha valóban fontos számára a játék, ütemezze be azt: napi egy óra a munka végén, így mielőtt hazaindul, levezeti a munka feszültségeit, kitisztítja azokat, otthon nyugodtan tud a családjával foglalkozni. Ennek hatására a heti 80 óra munka 55-re csökkent, a vezető sokkal produktívabb lett – tudta, hogy a munka végén jutalom várja, és a családi kapcsolatai is javultak. A második példában a pár számára a megoldást az jelentette, hogy mindketten ugyanazért a műsorért rajongtak, így előre beütemezett közös programjuk lett a műsor megtekintése és megbeszélése. Ennek hatására másról is beszéltek, nem a munka tette ki szabadidejüket is, a házasságuk így megmenekült. A szerző ezekre a példákra felfűzve mutatja be a WIN kultúráját, amely a Worth It, Now kifejezésből származik. Ellentétben a WISH kultúrájával, amely a feltétel nélküli kemény munka árán kiégéshez vezet, a WIN célja az, hogy minden erőbefektetés azonnal megérje. Ehhez – a sivatagi párhuzamnál maradva – üdítő, frissítő oázisokat használ. A szerző szerint ezek lehetnek bár-

A KIKAPCSOLÓDÁS EREJE

mik: egy utazás, egy fagyi, egy YouTube videó megtekintése. Ezeket bár sokan becsempészik napjaikba, mégis bűnösnek érzik magukat. Annyira a WISH rabjaivá váltak az emberek, hogy bűntudatuk van a kis pihenéstől, miközben körülöttük mindenki dolgozik. Ezzel rávilágít a WISH és a WIN közti lényeges különbségre: a WISH azt állítja, a jutalmat ki kell érdemelni; a WIN pedig azt, hogy szükségünk van rájuk (mint sivatagban az oázisra), hogy motiváltak maradjunk. Tanulmányok eredményét idézve a szerző leírja, hogy a rendszeres munkahelyi szünetek alkalmazása jelentős mértékben növeli az alkalmazottak elégedettségét és teljesítményét. Ezeket a pillanatokat tehát be kell ütemeznünk napjainkba, prioritásként kezelve őket, minden mást köréjük szervezve. Fontos, hogy ezeket mi magunk tervezzük meg, ne más szabja meg, mivel teljenek. Lehetnek bármik, amik a kemény munka során feltöltenek, örömmel töltenek el, így pedig a produktivitásunkat emelik, valamint a munkát is élvezhetőbbé teszik. A cél, hogy ezeket napi, heti, havi és évi rendszerességgel beütemezzük, és tartsuk is meg őket, ne halasszuk el őket. A folyamat önmagát erősíti, hiszen az első oázisok után látni, érezni fogjuk pozitív hatásaikat, így mindennapjaink szerves részévé, szükségessé válnak.

Önmagad boldogságának értékelése Boldogságunk és hatékonysága három oázis egyensúlyából áll össze: a személyes, családi és munkahelyi életben is megfelelő mennyiségű szórakozás kell, hogy a „szék három lába” egyensúlyt teremtsen. A személyes oázis lényege, hogy önmagunkra szakítsunk időt. A családi oázisban szeretteinkre, családunkra, barátainkra fordítsunk időt, akik szeretnek minket. A munkahelyi oázis során a munkanapba illesztett apró oázisok segítenek növelni saját és cégünk produktivitását. A szerző tapasztalatai szerint a legtöbb ember egy vagy két területen van csak egyensúlyban, pedig mindhárom területen stabilnak kell lennünk. Hogy saját helyzetünket megállapítsuk, a szerző a három területen rövid, egyszerű kérdések segítségével tesztel minket, majd az egyes oázisokon elért pontszámok alapján értékeli ki, mit kell fejlesztenünk az egyes területeken és magunkon. Az öt lépés Az oázisok kialakításához és fenntartásához 5 lépéses folyamatot kell követnünk. A szerző ezeket veszi végig a következő részekben, azonban itt röviden összefoglalja őket:

191

1. Engedély: Fogadjuk el, hogy néha jó dolog szórakozni, sőt szükséges is. Ezt azonban a fejünkben és szívünkben is tisztázni kell. 2. Felfedezés: Felnőttként sokan elfelejtettük, hogyan kell jól éreznünk magunkat. Emlékezzünk vissza gyerekkorunkra, mi okozott akkor örömöt. 3. Tervezés: Tervezzük meg szórakozásunkat. Legyen top prioritás a feladataink mellett, adja tervezésünk gerincét, eköré építsünk mindent. 4. Védelem: Néha az élet közbeszól, azonban fel kell vérteznünk magunkat a bűntudat és társai ellen, hogy kiélvezhessük az oázisokat. 5. Élvezet: Őszintén éljük meg ezeket a pillanatokat.

szórakozás mennyire energizált minket. Párhuzamba állítja egy kísérlettel, amely során egerektől dopamint vontak meg, így az ugyanazon feladatok elvégzéséhez szükséges idő növekedett. Az oázisok, a WIN elvét követve, segítenek, hogy a kemény munka folyamán felfrissüljünk, dopaminhoz jussunk, így hatékonyabbak legyünk.

A SZEMÉLYES OÁZIS

mi jelentette nekünk az örömöt, és miért szerettük. Ezt követően állítsunk össze egy listát olyan tevékenységekről, amiket érdekesnek találunk: kis dolgoktól (zenehallgatás) a nagyobb volumenűekig, a lényeg, hogy bűntudat nélkül és olcsón megvalósíthatók legyenek. Majd kategorizáljuk őket aszerint, mennyi időt vesznek igénybe és mennyibe kerülnek. Ezek ismeretében elkezdhetjük tervezni az oázisainkat.

Első lépés: Játszani szabad A WISH a gyerekektől kezdve a felnőttekig mindenhol jelen van. Felmérések szerint 2016-ban az amerikaiak 55%-a nem használta fel minden szabadnapját, összesen 658 millió szabadnapot nem vettek ki, márpedig a kutatás alapján aki több szabadnapot vett ki, sikeresebb volt a munkában. A szerző által adott feladatok rávilágítanak, hogy milyen sivatagban vagyunk, és annak mekkora súlya van. Ezt követően rövid, 1 perces pihenésre késztet minket, rávilágítva, hogy a helyesen elvégzett 1 perces pihenés,

192

Második lépés: A szórakozásod felfedezése A fejezet rávilágít, hogy sokan nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, mi okoz nekik örömet, pedig gyerekként ezekkel mindenki tisztában volt, akkor másképp tekintett a világra. A szerző feladata számunkra, hogy emlékezzünk vissza, és írjuk le, hogy 10, 15, 20, 25 évesen

Harmadik lépés: Oázisok ütemezése Célunk, hogy visszatérő mintázata legyen az oázisoknak, és ez független legyen attól, mi történik az életben vagy a munkában. Tehát először az oázisokat időzítsük, és köréjük szervezzünk mindent. Első lépés a korábban

A KIKAPCSOLÓDÁS EREJE

megírt listából a legkisebb (max. 30 perc), legolcsóbb oázis kiválasztása, amelyet rögtön el is helyezhetünk naptárunkban. A tervezés során figyeljünk rá, hogy olyan időre tegyük, amikor a legkisebb valószínűséggel szól közbe bármi. Így például munkába indulás előtt, ebéd után, munka végén, lefekvés előtt tökéletes lehet. A heti oázis egy fokkal nagyobb volumenű, talán nagyobb befektetést is igényel. Ilyen lehet akár egy óra motorozás a szabadban péntek délután. Az általános időtartama 60–90 perc. Két hét elteltével érdemes kiértékelni ezeket a programokat, valóban elérték-e céljukat. Szükség esetén módosítsunk rajtuk. A havi és éves oázisok célja, hogy megünnepeljük az elvégzett munkánkat. Ezek több tervezést igényelnek, és költségesebbek is, azonban továbbra is szem előtt kell tartanunk, hogy időben és pénzben megengedhetőnek kell lenniük: nem vállalhatjuk túl magunkat a munka és nyugalmunk rovására, a munkának el kell készülnie. Ezért érdemes hetekkel, hónapokkal előre elkezdeni szervezni, így bele fog férni az időbe. Tartsuk szem előtt, hogy ezek személyes oázisok, nem családi célt szolgálnak. A havi oázis kb. fél–egy nap időtartamú (hosszú hétvége, festés, élményfürdő). Az ismétlődés itt is fontos, ajánlott rugalmassá tenni (pl. minden hónap harmadik

csütörtökje). Persze így is megtörténhet, hogy elkerülhetetlen akadály érkezik, és változtatni kell a mintán. Ilyenkor viszont ne hagyjuk ki az oázist, hanem legfeljebb 7 napon belül pótoljuk be. Az éves oázis lehet nyaralás, de akár egy nagyobb értékű vásárlás is. A listánkról célszerű olyan elemet választani, ami jelentősebb vagy néhány napig tart, figyelve, hogy nem terhelhetjük túl magunkat anyagilag. Jó példa lehet egy hét campingezés, keresztülutazni az országon. A lényeg, hogy csak rólunk szóljon, ne a családról. Ennek visszatérő ütemezése már nehéz, ezért az éves oázis után 2 héttel érdemes kiértékelni az eseményt, és elgondolkodni a következőn. A listánk mindig segítséget fog nyújtani az oázisok kialakításában. Első körben a minta kialakítása a legfontosabb, majd ha megvalósult a rendszer, egyre inkább akarjuk majd az oázisokat. Negyedik lépés: Az oázisaid megvédése Az élet nem az előre tervezetteknek megfelelően alakul sokszor, ezért vészforgatókönyvre is szükségünk lesz. A leggyakrabban az alábbiak szólhatnak közbe: · Elfoglaltság: A sok feladatban, multitaskingban kimerül az ember, így a WIN alkalmazása kelletlen le-

193

het. Erre megoldás, hogy legyenek pufferek a napban, adjunk 10 perc időt magunknak óránként, amikorra semmit nem szervezünk, de a feladat- és figyelemváltásokat segítik. · Bűntudat: Mi miért élvezzünk oázisokat, ha mások keményen dolgoznak? Ilyenkor emlékeztessük magunkat a WIN elvére, és próbáljuk a többieket is rávenni, hogy kövessék példánkat. · Kedvtelenség: Van, hogy annyira benne vagyunk egy feladatban, hogy nem akarunk szünetet tartani. Megoldhatjuk ezt úgy, hogy az oázisok elé kis időpuffereket teszünk, és a nagyobb feladatokat az oázisok utánra tervezzük, hogy frissen kezdhessünk nekik. Másfelől az oázisoknak értéket adhatunk, akár pénzbelit, akár kevésbé megfoghatót, mint pl. mennyit segítenek az egészségünkben vagy emberi kapcsolatainkban. Ezzel elkerülhető, hogy csak akkor élvezzük ki őket, ha kedvünk tartja. · Nehézség: Leginkább a havi és éves oázisokat fenyegeti, mivel nehéz megszervezni őket, így elveszik a kedvünket. A megoldás, hogy oázis elé és után felzárkózási időt tervezünk, akár egy egész napot. Ebben át tudjuk olvasni a leveleket, be tudjuk ütemezni a feladatokat. Tehát azzal a tudattal megyünk el, hogy nem hagytunk hátra feladatot, és úgy érünk vissza, hogy van időnk felzárkózni.

194

· Költség: Mind időben, mind pénzben megengedhetőknek kell lenniük. Költsünk kevesebbet, mint amennyit megengedhetünk. Ha költségesebb egy oázis, kezdjünk el rá időben megtakarítani. Akár hozzunk létre egy külön számlát, ahova automatikusan átutalunk egy havi összeget. Persze más buktatók is közbeszólhatnak, azonban tartsuk szem előtt, hogy a sikeres emberek az akadályok láttán nem futamodnak meg, hanem megoldást keresnek. Ötödik lépés: Az oázisok élvezése Sokan nem képesek kiélvezni az oázisokat, nem érzik a boldogságot, örömöt. Mivel a világ állandó mozgásban van, folyamatosan ingerek érnek minket, érzelmileg egyre tompábbá váltunk. A WISH ezt erősíti azzal, hogy hajszol minket. Az agyban lévő vegyületek, így a dopamin is, nagy szerepet játszanak az élvezet kialakításában, így ezekre kell hatással lennünk. Ha nem érzünk érzelmeket, akkor elfalazzuk magunkat a sikertől, nincs motivációnk. A fal letörése három lépésben történik: · Mentális tudatosítás (agy): Idézzük fel a legutóbbi pozitív dolgot, ami velünk történt, és címkézzük fel, hogy miért volt jó. Éljük meg a pillanatokat, pl. taxiban utazva ne a telefonunkat nézzük, hanem a környezetünket. Ha nagy ügyfelünk érkezik, ne a lehetséges negatív

A KIKAPCSOLÓDÁS EREJE

kihívásokon stresszeljünk, hanem a pozitív dolgokat nézzük, a negatívakra pedig találjunk megoldást. · Érzelmi tudatosítás (szív): A legegyszerűbben úgy érhető el, ha megválaszoljuk magunkban, hogy éreztük magunkat az esemény hatására. Ez hozzájárul, hogy az intellektuális, figyelmi oldalról az érzelmi, kémiai vonalra álljunk át. Ha jó dolgok történnek velünk, a testünkben is pozitív reakciók lesznek, így minél több jó történik velünk, annál inkább vágyunk ezekre a jókra. · Szóbeli tudatosítás (száj): Mondjuk ki hangosan, ne csak csináljuk, hanem halljuk is, mit csináltunk, és hogy éreztünk, ez erősíti az érzelmi reakciót bennünk. Kimondhatjuk hangosan, halkan is, telefonra felvéve és visszahallgatva, leírva is. A lényeg, hogy röviden és egyszerűen, de tudatosítsuk magunkban egy ilyen visszajelzéssel is. CSALÁDI OÁZISOK Első lépés: Családi engedély A család rugalmas fogalom, beleférhet bárki, aki törődik velünk, időt akar velünk tölteni. Tehát a családtól nem sajnálhatjuk az időnket. Ennek több oka is van:

· A kapcsolatokat mindig lehet erősíteni: Az eltávolodás, gyenge kapcsolatok hátterében sokszor az áll, hogy nem töltenek elég időt egymással a felek. Pedig, ha heti legalább egyszer szakítunk időt másokra, javul a kapcsolatunk és így a teljesítményünk is. · Vannak, amik csak egyszer történnek meg, éljük meg őket: Van, hogy kihagyunk valamilyen programot párunkkal, barátainkkal. Azonban nem mindegy, hogy ez miért történik: nem érünk rá, vagy nem teszünk eleget azért, hogy megvalósuljanak ezek a programok. A halálos ágyukon fekvők egyik leggyakoribb bánata, hogy nem fejezték ki érzéseiket, nem maradtak kapcsolatban barátaikkal. · A családdal szerzett örömök növelik munkahelyi sikerünket: Ha jó a kapcsolatunk szeretteinkkel, a munkában is jobb lesz a teljesítményünk. Növekszik az önbizalmunk, sikeresebbek lehetünk. Ez igaz a család többi tagjára is. · Amit építesz, túlmutat a munkán: Szerencsés esetben a családunkban épített dolgok akár generációkon át kitartanak. Hatással lehetünk mások életére, ha időt töltünk velük. · Tartós, pozitív emlékeket generálsz: A családi oázisok pozitív élményként raktározódnak el számunkra és

195

családunk számára is, így erősítik a kapcsolatot. Javarészt ezekre a pozitív pillanatokra emlékszünk, hiszen ezek kiemelkednek a többi átlagos pillanat közül. · Megjutalmazod a családod: Nagyszerű emberek vagyunk, hiszen emberek akarnak velünk lenni, jól érezni magukat velünk. Adjuk meg nekik ezt, ne feledjük el, hogy milyen hatásunk van másokra. Második lépés: A családi szórakozás felfedezése A családi oázisok már nem rólunk szólnak, hanem szeretteinkről, így az ő véleményük számít. Ezért szükséges, hogy minden szerettünkkel listát készítsünk a lehetséges oázisokról. Lehet ez bármi: időben hazaérni, közösen vacsorázni. Azzal, hogy átbeszéljük a másikkal, hogy ezek miért jók, még őt és gondolkodását is jobban megérthetjük. Lehetséges, gyerekeinkkel nem tudunk napi vagy heti oázist csinálni, nekik egy havi rendszerességű is megfelelhet. Fontos, hogy legyünk nyitottak bármire, hiszen ez róluk szól. Harmadik lépés: A családi oázisok ütemezése Minden érintettel szükséges leegyeztetnünk az oázisokat, és olyan időpontokat kell találnunk, amelyek mindenkinek megfelelnek. Már az egyeztetés is közelebb hozhat minket egymáshoz. Figyeljünk, hogy a napi és heti oázis ne legyen egy napon, párunkkal pedig erő-

196

sen ajánlott egy heti program beiktatása. A havi oázis több tervezést igényel, rugalmasság is kellhet, ilyenkor a teljes család számára megfelelő időt kell találni, amikor egy fél–három napos program (strandolás, hosszú hétvége) megvalósítható – ügyelve rá, hogy visszatérő mintázata legyen. Az éves oázis lehet egy közös nyaralás, de akár egy értékesebb, mindenki által használható eszköz (ping-pong asztal) megvásárlása is. A költségkeretre továbbra is szigorúan ügyeljünk, és tervezzük meg hónapokkal előre ezt az oázist, figyelve rá, hogy semmi se állhasson az útjába. Az éves oázist követő 2-–3. héten pedig beszéljük át a családdal a programot, értékeljük ki, és kezdjünk gondolkodni a következő éves oázison. Negyedik lépés: A családi oázisok megvédése A családi oázisoknál is előfordulhatnak a személyes oázisoknál ismertetett problémák, de lehetnek családi gyökerű akadályok is. Ilyen lehet, hogy nem érezzük magunkat közel a másikhoz. Ilyenkor adott esetben ajánlott egy terapeuta felkeresése, hogy közösen megoldjuk a problémákat. Az is megtörténhet, hogy nem találunk közös pontot a családdal az oázist illetően. Ilyenkor emlékeztessük magunkat rá, hogy ez a másik félről szól, nem rólunk. Ha nem élvezzük a programot, gondolkodjunk, hogy alkalmazkodhatunk, változtat-

A KIKAPCSOLÓDÁS EREJE

hatunk éppen annyit, hogy jobb legyen számunkra a program. A cél, hogy kölcsönösen élvezzük ezeket a programokat. Ötödik lépés: A családi oázisok kiélvezése Egy támogató partner csökkenti a stresszt, ez jó hatással van a szívünkre is. A családi oázisok nemcsak teljesítményünket növelik, hanem emberi kapcsolatainkat is erősítik az oxitocin (és dopamin) termelésével. Ennek jegyében alkalmazzuk a személyes oázisoknál megismert három lépést: tudatosítsuk magunkban a történéseket mentálisan, érzelmileg és szóban (vagy írásban) is. MUNKAHELYI OÁZISOK A szórakozás és munka keverése Sokan abba a hibába esnek, hogy a fejükben kialakul egy kép a tökéletes munkahelyről, és aktuális munkahelyüket ahhoz hasonlítják, ezért nem lesznek elégedettek azzal. Globális szinten az alkalmazottak túlnyomó többsége nem érzi elkötelezettnek magát munkaadója iránt, miközben az elkötelezett munkavállalókkal rendelkező vállalatok jobban teljesítenek. Tehát a cél, hogy olyan munkahelyek legyünk, ahol öröm dolgozni, valamint ha szeretni akarjunk a munkánkat, csatornázzunk bele boldog pillanatokat. Bármennyi pozitív dolog is van a listánkon a munkahelyünkkel kapcsolatban, biztosan lesz negatív elem is, már csak a WISH kultúra miatt is. Ám fontos látni, hogy mindenki csinál olyat a munkahelyén, amit nem szeret. Nincs tökéletes munka. A WIN alkalmazása segíthet a pozitívabb irányba elmozdulni, munkánk eredményesebb lehet, boldogabbak lehetünk. Ezért javarészt (60%) mi felelünk, csak 20–20%-ban a közép- és felsővezetők. A munkahelyi oázisoknál az úgynevezett ultradián ritmus számít, tehát hogy naponta többször ismétlődjenek. Mindenki rendelkezik egy optimális ciklussal, ami meghatározza, meddig tud szünet nélkül dolgozni. Ez egyénfüggő, általában 90 perc és 2 óra között van. A ciklusok végén oázist kell tartanunk, hogy újra az optimális teljesítményszintre jussunk. Az oázisok kialakítása saját felelősség, minden napra be tudunk ütemezni egyet, nem függünk mástól. Gyakori probléma, hogy a vezetés adja ki ezeket a pihenőket, meghatározva akár a tevékenységet is, azonban azok általában a vezetők ízlésének megfelelők.

További probléma szokott lenni, hogy ennek idejét is meghatározzák a vezetők, pedig mindenkinek megvan, mikor produktívabb és mikor kevésbé. Így egy rosszkor kiadott szünet félbeszakíthatja a produktívabb ciklust. A lényeg, hogy az alkalmazottak egyedileg dönthessék el, mi megfelelő nekik, felsővezetőként a környezetet és lehetőségeket kell megteremteni ehhez. Optimális esetben az alkalmazott az oázist úgy tervezi meg, hogy pont az ultradián ciklusával essen egybe. Bár nagyon sok helyen úgy gondolják, hogy a túlóra és az alvás elhagyása a siker kulcsa, sokkal jobb az egészségnek, munkamorálnak és figyelemnek is, ha szüneteket tartunk. A szerző néhány vállalat heti és havi oázisainak bemutatásával illusztrálja, hogy a kötetlenebb, kreatívabb munkára serkentő munkanapok jelentősen hozzájárulhatnak a vállalat sikeréhez. Szórakozás minden nap Ha alkalmazzuk a könyvben ajánlottakat, nagy esél�lyel nagyobb kontrollt, produktivitást fogunk érezni, miközben többet szórakozunk. A könyv értékelőlapját felhasználva összehasonlíthatjuk korábbi és elért eredményeinket, így láthatjuk fejlődésünket. Ami viszont fontos: akárhol is tartunk, mindig van egy következő lépés, mindig tudunk fejleszteni – persze játékosan.

197

198

a kikapcsolódás ereje top10 üzenet 1. A munka és a szórakozás nem egymást kizáró tényezők – egyazon érme két oldala. 2. A WISH kultúrája helyett a WIN kultúrát kell meghonosítani. 3. Az apró, olcsó, egyszerű, frissítő, ám rendszeres szünetek hozzájárulnak produktivitásunkhoz. 4. „Az élet nagyon gyorsan zajlik. Ha néha nem állsz meg körülnézni, könnyen elszalaszthatod az egészet.” 5. A mai világban nem az időmenedzsment a probléma, hanem a fókuszmenedzsment. A 80-as, 90-es években lassabb világ volt, a munkaidőben kellett maximalizálni az elvégzett munka mennyiségét. Nem volt mobiltelefon, internet, minden időigényesebb volt. Napjainkban mindenki rögtön elérhető, állandóan bombáznak minket a figyelmünket elterelő információkkal. 6. Fordítsunk időt szeretteinkre – ezzel őket is jutalmazzuk, valamint az erős emberi kapcsolatok hozzájárulnak saját teljesítményünk és életünk javításához is. 7. Nincs tökéletes munkahely, bármit is hiszünk. 8. A munkahelyi szórakozás megteremtése javarészt rajtunk múlik. A vállalatvezetésnek a munkahelyi szórakozás lehetőségét és kereteit kell meghatároznia – nem a szórakozást konkrétan. 9. Az életünket mi magunk irányítjuk, nem függünk senkitől. 10. Szórakozásunk tervezése és megvalósítása közben ügyeljünk saját lehetőségeinkre, korlátainkra, ne lépjük túl azokat!

199

Bölcs Vár, a tudás háza

A képzés, az oktatás és a tudomány új központja Budán A budai óvárosháza közel 800 éves történetével a Várnegyed központjában, Buda egyik legrégebbi és legpatinásabb részében, a Szentháromság tér szomszédságában helyezkedik el. A jórészt alápincézett, emeletes, középkori épületek maradványait is magába foglaló barokk épület három homlokzata a Tárnok, a Szentháromság és az Úri utcára néz. A ház Szentháromság utcai két sarkán egy-egy erkély található, a keleti alatt egy oroszlánfej, a nyugatin Buda címere látható.

Az épület 160 éven át funkcionált Buda városházaként, 70 éven át pedig az első kerületi elöljáróság székhelye volt. Működött benne csendőrség, iskola, majd a második világháború utáni időszakban múzeumok, kutatóintézetek, ma pedig tudományos kutatóközpontnak és doktori iskolának ad helyet. A Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (jogelődje: Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány) által támogatott rekonstrukció és feltárás lehetőséget teremtett a régészeknek, a művészettörténészeknek a Budai Vár polgárnegyedének valaha volt egyik legjelentősebb tudományos kutatására. A terület és a levéltári, múzeumi anyagok teljes feltérképezése az egykori budai városházát az ország egyik legalaposabban feltárt műemléki épületévé tette. A 2014-ben megkezdett régészeti és műemléki kutatások révén számos érdekes részlet került napvilágra, többek között a török kor óta elzárt, most megnyitott pince, az egykori börtöncellák, több középkori épületmaradvány, illetve a mai épületen keresztül húzódó középkori sikátor nyomvonala. A megújított épületben ma elsősorban tudományos munka folyik, doktori iskola működik, de a nagyközönség számára nyitottak a földszinti közösségi terek, így a könyvesbolt, az étterem, a kávézó, az érmekiállítás és a helytörténeti kiállítás is. A budai Várhegy egykor szőlőtermő vidékére IV. Béla király emeltetett várat, amely a tatárjárás után, 1255-re épült meg. A történelem gyakran rajzolta át Buda képét, az elmúlt évszázadok alatt a várhoz hol hozzáépítettek, hol lerombolták azt. 1330 táján I. (Nagy) Lajos

200

király palotát kezdett építtetni, majd 1354-ben Visegrádról Budára helyezte át udvartartását. Ettől kezdve a vár és a budai városrész egyre fejlődött, bővült, egészen az oszmán hódoltságig. 1686. szeptember 2-án, három hónapon át tartó, véres ostrom után, a Habsburgoknak sikerült visszafoglalniuk a törököktől Budát, ezzel a város a Habsburgok „kincstári tulajdona” lett. A polgári közigazgatást a kamarai igazgatóságra bízták, amelynek egyik feladata a város újratelepítése, a házak, telkek kiutalása volt a császári helyőrség főtisztjeinek, katonáinak és a Budára érkező telepeseknek. A kamara igazgatója 1687 szeptemberében kinevezte Buda város tanácsának tagjait, valamint polgármesterét. Kezdetben a tanács üléseit a polgármester házában tartották, ám hamarosan szűkös lett a hely. A polgármester kabinetje és a tanácsterem mellett a fogdának és a törvényszolga lakásának is a városházán kellett helyet biztosítani. Akkoriban ugyanis a városok kiváltságai közül az egyik legfontosabb a saját igazságszolgáltatás volt, az őrizeteseket ítéletük meghozataláig a városházán vagy a vármegyeházán tartották fogva. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a sok funkció ellátásához egy külön épület szükségeltetik. A tanácsa a polgármester vezetésével 1687 decemberében a királyhoz fordult segítségért a városháza építése ügyében.

Egy évvel később azon a területen, amelyen a mai épület is áll, megkezdték az építkezést. Venerio Ceresola itáliai származású császári építőmester 1686 őszén érkezett Budára, hogy a vár újjáépítésének munkálatait vezesse. Az építész tagja volt Buda város tanácsának, és rövid ideig polgármester-helyettesként tevékenykedett. Ő volt az, aki a törökök kiűzése után a mai Szentháromság utcai kapualjtól balra és jobbra elhelyezkedő néhány középkori ház tereit a városházi funkcióra elsőként tette használhatóvá. Az építkezés több perióduson és évtizedeken át tartott. Jelentős állomás volt, amikor Johann Hölbling építőmester 1702-ben írt alá szerződést a Tárnok utca és a Szentháromság utca sarkán lévő épületrész és a sarok-

erkély megépítésére. 1702 és 1718 között több szakaszban készült el az új rész. 1714-ben a városvezetés megvásárolta az Úri utcára néző keskeny teleksávot, amelyen egykor a Jungmayer-ház helyezkedett el, és hozzácsatolta a már meglévő részekhez. Több forrás szerint a telken egy nagy torony állt, vélhetően egy középkori lakótorony maradványa. A Jungmayer-telek megvásárlása után bővült a városháza is, az Úri utca felőli udvart körülzáró épületszárnyak és az udvar árkádos folyosói 1741-ben Christoph Hamon vezényletével épültek, míg a ma is intakt állapotában látogatható főlépcsőház Matthäus Nöpauer mester vezetése alatt készült el 1770–1772 között, és ekkor kapta meg az épület egységes külső megjelené-

201

sét, kőkeretes ablakokkal és vakolt tagozatokkal tagolt barokk homlokzatát. A városháza azonban nemcsak a hivatali ügyek, hanem a szórakozás színhelyeként is szolgált. A választott polgárság gyűléstermében, a Szentháromság utcára néző hatablakos emeleti nagyteremben színielőadásokat és bálokat rendeztek. A városháza emeletén ma is ott áll az a menyezeti stukkókkal díszített kápolna, amelyet a törökök elől kimenekített, a 18. században visszakapott ereklyék, valamint a liturgikus szertartáshoz szükséges textíliák és ötvösművek számára alakítottak ki, hogy azokat méltóképpen tárolják. A kápolnát – amely akkor még a földszinten (a Tárnok utca–Szentháromság utcai sarokhelyiségben) helyezkedett el – a Szent Kereszt

202

és Alamizsnás Szent János testereklyéje tiszteletére szentelte föl 1714. szeptember 20-án Luca Natali belgrádi püspök. A Szent Keresztet az oltáron helyezték el, Alamizsnás Szent János ereklyéjét pedig az oltár előtt egy ezüstládában. A liturgikus teret az 1741– 1742-es nagy építkezés utáni időszakban a Tárnok utcai szárny emeletére helyezték át, egy addig folyosóként szolgáló térbe, amelyet átalakítottak, lezártak. A városházi kápolna áldozatul esett II. József szabályozásának: az 1780-as évek vége felé bezárták, a kincseket 1786 körül elárverezték. Ma az egykori városháza kis tornya jelzi az egykori emeleti kápolna helyét, amelynek helyreállított mennyezeti stukkóján az 1723-as tűzvészről is megemlékeznek. A tűz idején leégett a Tárnok utcai szárny tetőszerkeze-

Bölcs Vár, a tudás háza

te, helyreállítása során új fedélszéket állítottak, ekkor készült el a kápolna kis faszerkezetű harangtornya, és ekkor aranyozták be a torony bádogkupolájának csúcsán álló keresztet is. Bél Mátyás említi először a Tárnok utcai sarokerkély feliratát: DOMVS VTILITATI PVBLICAE RESTAVRATA, azaz „a köz javára helyreállított ház”, amely az 1724-es évszámot, azaz a helyreállítás idejét jelöli. 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével a budai tanács megszűnt, a budai városháza épületét az I. kerületi elöljáróság foglalta el. Egy évvel később, 1874-ben a fővárosi tanács a budai városháza épületét jelölte ki az elemi iskolák elhelyezésére. Ez a döntés újabb átalakításokat hozott. Szükség lett a hivataltól és az épületben működő rendőrszobától különálló kapubejáratra és lépcsőre, egy igazgatói irodára lakással, valamint egy téli tornateremre is. Annak érdekében, hogy a tanulók a rendőrséggel és a kihallgatásra bevitt személyekkel semmiképpen se érintkezzenek, az Úri utcában egy kétszárnyú kaput törtek a falba (ezt a kaput később visszafalazták, míg a mostani rekonstrukció során ismét méltó és közvetlen bejárataként nyílt meg az Úri utca és az épület nyugati udvara között). Az iskolák 1881-ig működtek itt, ezután az egész épületet újra birtokba vette az első kerületi elöljáróság és a

vár rendőrkapitánysága, majd egészen a második világháborúig itt is működtek. A második világháborúban az Úri utca–Szentháromság utcai sarokerkély, valamint a hozzá csatlakozó ablakok szinte teljes egészében megsemmisültek. A Szentháromság utcai szakasz emeletének egy része teljesen elpusztult a fedélszékkel, födémmel együtt. A lépcsőház és a stukkómennyezetek jó része azonban szerencsésen megmenekült. A háború okozta károkat 1947–1952 között helyreállították, ennek a felújításnak a keretében készítették az Úri utcai kapu kőkeretét is. Ezután az épületet a Budapesti Történeti Múzeum kapta meg, majd a ház 1967-ig a Vármúzeum kiállításait fogadta be, 1974-ig a Munkásmozgalmi Múzeum működött benne. Az egykori városháza 1974–1992-ig a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének, később a Collegium Budapest for Advanced Studynak adott helyet. Az egykori városháza épületét a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány működteti. Az alapítvány célkitűzései alapján a rekonstrukció az értékőrzés jegyében zajlott, az épület jelentőségéhez és a műemléki elvek tiszteletben tartása mellett, azokhoz illeszkedve, a 21. század elvárásainak megfelelően születtek újjá a terek. A feltárást a Budapesti Történeti Múzeum és a Hild-

203

Ybl Kft. végezte, a rekonstrukció terveit Szabó Levente Ybl-díjas építész vezetésével a Hetedik Műterem Kft. készítette el. A felújítások során azt a barokk architektúrát vették alapul, amely végérvényesen meghatározta a ház formáját és stílusát, ugyanakkor a kutatók feltárómunkájának nyomán előkerült középkori részleteket több helyen láthatóvá és értelmezhetővé tették, amelyek így felfedik a felbecsülhetetlen értékeket rejtő régi budai városháza épülettörténetét. A klasszikus műemléki rekonstrukció mellett a mai kor elvárásainak megfelelően számos gépészeti és elektromos rendszert építettek a házba, melyek jelentős része rejtetten, a történeti miliőt minél kevésbé zavaró módon van jelen a terekben. Az

204

Bölcs Vár, a tudás háza

épületet bővítették is: üvegezett fedést kapott a két udvar, valamint a korábban nem használt, közel 300 éves vörösfenyő gerendákból álló, a második világháborúban csak részben elpusztult padlásteret beépítették. A Bölcs Vár, a tudás háza névre keresztelt épület elsősorban akadémiai és tudományos munkának ad otthont. A Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány egy olyan tudományos műhelyt hozott létre, amely kiemelkedő színvonalú, modern oktatással közgazdasági és pénzügyi szakembereket képez tovább. A doktori iskola Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű képzésén neves nemzetközi professzorok, oktatók a gyakorlati életben már bizonyított, szakmai tapasztalattal bíró szakembereknek adnak többlettudást, egyben lehetőséget a doktori cím megszerzésére. Itt működik az alapítvány és a győri Széchenyi István Egyetem közös angol nyelvű Transzdiszciplináris Dok-

tori Programja, valamint a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében a Geopolitikai Doktori Program. Az Alapítvány célja az értékőrzés mellett az értékteremtés is. A Bölcs Vár aktuális, megújuló tudományos, ismeretterjesztő előadásoknak, workshopoknak és kulturális programoknak a helyszíne. A nagyközönség számára nyitott az alagsor és a földszint, a pinceszinten rendezvénytermek, az első udvarban egy fogadótér, az Úri utca felé eső udvarban étterem, kávézó, a Szentháromság utcára nyíló épületrészben a Pallas Athéné Könyvkiadó könyvesboltja, illetve kiállítótér foglalnak helyet. A feltárást és rekonstrukciót követően, az egykori budai városháza épülete a képzés, az oktatás, a tudomány és az ismeretterjesztés új központjává vált Buda történelmi negyedében.

205

IMPRESSZUM FŐSZERKESZTŐ Csizmadia Norbert Szerkesztőbizottság Bernek Ágnes Eszterhai Viktor Horváth Marcell Horváth Levente Körtvélyesi László Magyarics Tamás Salamin Géza Szatmári Péter Szapáry György Szilágyi István Vajas Ákos

SZERZŐINK Balsai Nikolett Cseh Katinka Csizmadia Norbert Farkas Sára Felcser Dániel Gutpintér Júlia Izsák Gábor Maráczi Fanni Sajtos Péter Tóth Gábor Zoltai Alexandra

olvasószerkesztő Kalla Szilvia GRAFIKA, tördelés Nagy Gyula KIADÓ Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány 1013 Budapest, Döbrentei utca 2. KIADÁS DÁTUMA 2019. május

A HUG

jogi információ

A Hungarian Geopolitics (HUG) a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány időszakos kiadványsorozata, amely hazai és külföldi szerzők segítségével mutatja be Magyarország és a világ aktuális geopolitika, geostratégiai illetve a két témakörökhöz szorosabban köthető tudománytématerületek (társadalomtudomány, közgazdaságtan, ) legújabb és legérdekesebb értékeit, eredményeit és változásait. A HUG célja, hogy a tudományos területek mellett átfogó tudással újabb értékteremtésre ösztönözze a geopolitika iránt érdeklődő közösséget.

A HUG (Hungarian Geopolitics) kiadvány ingyenes, kereskedelmi forgalomba nem kerülhet. A HUG-ban megjelenő írások a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) szellemi termékét és tulajdonát képzik. A kiadvány tartalmának sokszorosítása, illetve a benne foglalt tartalmak felhasználása a tulajdonos, az Alapítvány előzetes engedélyéhez kötött. kapcsolat A HUG kiadvánnyal kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit és problémáit a hug@paigeobudapest.hu címen jelezheti munkatársaink felé.

207

A PAGEO könyvműhely 4 darabos hiánypótló válogatása

George Friedman és Matolcsy György

„várd a váratlant” „döntéshozók szemével látni a világ eseményeit”

208

2019

HUNGARIA N G EOPOLITICS

HUNGARIAN GEOPOLITICS

HUG 2019 1