1
Párkány és Vidéke Štúrovo a okolie A mi lapunk - Naše noviny
2016/8
.SK
WWW.KULTURASTUROVO
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
XXVII. évfolyam - ročník
ŠTÚROVO A OKOLIE - NAŠE NOVINY / PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE - A MI LAPUNK
ÚJ LEHETŐSÉG A PÁRKÁNYI VÁLLALKOZÓKNAK Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma felállította Közép-európai kereskedelem-fejlesz tési hálózatát, melyet jelenleg 22 iroda alkot, nyolc ország területén, s ebből hét Dél-Szlovákiában található. Ilyen iroda nyílt Párkányban is, a Fő utca 53. szám alatt. Az irodalánc célja, hogy ös�szekapcsolja a keresletet a kínálattal, s ezzel segítségére tudjon lenni a kis- és középvállalkozóknak. Az irodák fő erőssége gazdag adatbázisuk, melyet folyamatosan frissítenek, bővítenek – ez lehetővé teszi, hogy segítsenek a vállalkozóknak partnerek, beszállítók felkutatásában, elősegítsék az üzleti kapcsolatok megkötését, erősítését. Emellett az iroda kiemelt célja, hogy előmozdítsa a cégek szabad mozgását a Kárpát-medence, azaz nyolc ország piacain, országhatároktól függetlenül – mondta el lapunk érdeklődésére Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártjának gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, aki sokáig lobbizott, hogy városunk legyen az egyik település, ahol ilyen iroda nyílik. Farkas Iván elmondta: a szlovákiai kereskedelmi kamarának régiónkban gyenge a beágyazottsága. Tagjai közt elvétve találni itteni vállalkozót. Ezt próbálja pótolni az iroda, mely körül idővel - ha
bölcsen lesz irányítva - létrejöhet egy erős vállalkozói kör, mely egységesen és hatékonyan tudja képviselni a régió érdekeit és a kezdő vállalkozókat is támogatni tudja. A gazdasági szakember hozzátette: a cél az, hogy az iroda teret adjon a párbeszédnek, a kölcsönös tapasztalatcserének, konferenciákat, üzletember-találkozókat szervezzen, a vállalkozókat folyamatosan tájékoztatni tudja az újdonságokról, új lehetőségekről. folytatás a 7. oldalon
NOVÉ MOŽNOSTI PRE ŠTÚROVSKÝCH PODNIKATEĽOV Ministerstvo zahraničného obchodu a zahraničných vecí Maďarska vytvorilo Stredoeurópsku sieť na podporu rozvoja podnikania, ktorú tvorí 22 pobočiek na území 8 štátov, z nich 7 sa nachádza na južnom Slovensku. Aj v Štúrove bola otvorená takáto kancelária na Hlavnej ulici č. 53. Cieľom reťazca pobočiek je spárovanie ponuky a dopytu na trhu a týmto byť nápomocným malým a stredným podnikom. Hlavnou devízou kancelárií je ich bohatá databáza, ktorá sa
neustále aktualizuje a rozširuje – pomocou nej pomáhajú podnikateľom nájsť partnerov, dodávateľov, prispievajú k nadviazaniu a posilneniu obchodných stykov. Okrem toho prioritou činnosti kancelárií je dať impulz k slobodnému pohybu firiem v rámci Karpatskej kotliny, teda na trhoch ôsmich štátov, bez ohľadu na štátne hranice, - odpovedal na náš záujem Iván Farkas, podpredseda SMK-MKP pre hospodárstvo a regionálny rozvoj, ktorý vytrvalo loboval za to, aby aj v našom meste bola otvorená takáto kancelária. I. Farkas ozrejmoval: Slovenská obchodná a priemyselná komora (SOPK) má v našom regióne slabé zastúpenie. Medzi jej členmi sa zriedka nájde miestny podnikateľ. Toto sa pokúsi doplniť kancelária, okolo ktorej – ak bude múdro riadená – sa môže zoskupiť silná podnikateľská báza, ktorá môže jednotne a efektívne presadzovať záujmy regiónu a bude vedieť podať pomocnú ruku aj začínajúcim podnikateľom. Odborník dodal: cieľom je, aby kancelária poskytla priestor na dialóg, na výmenu skúseností, aby organizovala konferencie, obchodné stretnutia a aby nepretržite poskytovala aktuálne informácie o novinkách a možnostiach. Pokračoval: tento región si zaslúži lepší osud, má veľký – doteraz slabo alebo vôbec nevypokračovanie na strane 7
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
2
RÖVIDHÍREK / KRÁTKE SPRÁVY
PÁRKÁNYBAN IGAZÁN PEZSGETT A NYÁR! AZ IDEI NYARAT PÁRKÁNYBAN MINDEN EDDIGINÉL ÉLÉNKEBB, PEZSGŐ KULTURÁLIS ÉLET JELLEMEZTE. A SÉTÁLÓUTCÁN EGYMÁST ÉRTÉK AZ ESEMÉNYEK, A VI. fORMA KULTÚRHÁZ RENDEZÉSÉBEN TIZENKÉT KONCERT ÉS NYOLC FILMVETÍTÉS TETTE SZÍNESEBBÉ A NYÁRI ESTÉKET. SZERENCSÉRE AZ IDŐJÁRÁS IS KEGYES VOLT A SZERVEZŐKHÖZ ÉS A KULTÚRÁLÓDNI, KIKAPCSOLÓDNI VÁGYÓKHOZ. A TERVEZETT KONCERTEKBŐL CSUPÁN KETTŐ MARADT EL A ROSSZ IDŐJÁRÁS MIATT.
ŠTÚROVSKÉ LETO KYPELO PROGRAMOM TOHTOROČNÉ LETO V ŠTÚROVE CHARAKTERIZOVAL DOTERAZ NEVÍDANÝ, PREKYPUJÚCI KULTÚRNY ŽIVOT. NA PEŠEJ ZÓNE SA RAD ZA RAfEST DOM STRIEDALI PREMIETANIA FILMOV S KONCERTMI, V RÉŽII MSKS OŽIVILO LETNÉ VEČERY Z PÓDIA DVANÁSŤ KONCERTOV A OSEM PREMIETANÍ. NAŠŤASTIE ORGANIZÁTOROM, ÚČINKUJÚCIM AJ KULTÚRY- A ZÁBAVYCHTIVÉMU OBECENSTVU PRIALO AJ POČASIE. Z PLÁNOVANÝCH KONCERTOV MUSELI KVÔLI ZLÉMU POČASIU ZRUŠIŤ IBA DVA.
EMELLETT ÚJRA VISSZATÉRT AZ ÉLET A KULTÚRHÁZ UDVARÁRA IS, AHOL HÁOKREM TOHO ZNOVA OŽIL AJ DVOR ROM ALKALOMMAL IS MEGRENDEZTÉK A KULTÚRNEHO DOMU, KDE BOLI TRI ZENÉS NYÁRI ESTEK ELNEVEZÉSŰ RENDEZPODUJATIA ZO SÉRIE HUDOBNÉ LETNÉ VÉNYT. AZ ÁRNYAS FÁK ALATT ÖSSZESEN VEČERY. V TIENI STROMOV PREZENTOVALO SVOJE HAT MAGYARORSZÁGI ZENEKAR SZÓRAKOZTATTA A NAGYÉRDEUMENIE DOVEDNA ŠESŤ HUDOBNÝCH ZOSKUPENÍ Z MAĎARSKA. MŰT. A FIATALSÁG SEM TÉTLENKEDETT AUGUSZTUS FOLYAMÁN NEZAHÁĽALA ANI MLÁDEŽ, V PRIEBEHU AUGUSTA ZORGANIZOKÉT NAGY FESZTIVÁLT SZERVEZTEK VALA V NAŠOM MESTE DVA VEĽKÉ POLEMIC VÁROSUNKBA. AUGUSZTUS 5-6. HUDOBNÉ FESTIVALY. V DŇOCH 5. A KÖZÖTT AZ IMMÁR HATODIK ÉVADOT 6. AUGUSTA TO BOL UŽ ŠIESTY ROČMAGA MÖGÖTT TUDÓ FORMA FEST NÍK FORMAFEST, KTORÝ PONÚKOL NYÚJTOTT LEHETŐSÉGET A KIKAPNA ODREAGOVANIE KONCERTY, CSOLÓDÁSRA, KONCERTEK, SZÍNHÁZ DIVADLO, SLAM POETRY. O TÝŽDEŇ ÉS SLAM POETRY FORMÁJÁBAN, NA TO, 13. AUGUSTA, ZAS ROZPRÚMAJD EGY HÉTRE RÁ AUGUSZTUS DIL KRV OBECENSTVA – TIEŽ PO 13-ÁN A SZINTÉN HATODSZOR MEGŠIESTYKRÁT - FESTIVAL VIBES. TARTOTT VIBES FESZTIVÁL MOZGATTA A TÝMTO EŠTE ZÁPLAVA PROGRAMEG A SZÓRAKOZNI VÁGYÓKAT. MOV NEKONČILA: CENTRUM VOĽS EZZEL MÉG MINDIG NEM VOLT NÉHO ČASU ČAKALO NA KORZE VÉGE A PROGRAMZUHATAGNAK: A VŠETKÝCH MILOVNÍKOV TANCA PÁRKÁNYI SZABADIDŐKÖZPONT IS KÉT TÁNCHÁZZAL VÁRTA AZ DVOMA TANEČNÝMI DOMAMI, TANEČNÝMI WORKSHOPMI. A ÉRDEKLŐDŐKET A SÉTÁLÓUTCÁRA, VALAMINT AUGUSZTUS VÉNA KONCI AUGUSTA SA LÚČILI S LETOM VEĽKOLEPÝM BUBBLE GÉN A NAGYSZABÁSÚ BUBBLE DAY-JEL, TEHÁT BUBORÉK NAPPAL DAY-OM, TEDA DŇOM BUBLÍN. PODUJATIE OŽIVIL NEDÁVNO BÚCSÚZTATTÁK A NYARAT. A RENZALOŽENÝ MLÁDEŽNÍCKY PARLAMENT MESTA. DEZVÉNYT A NEMRÉGIBEN ALAKULT REBRIŇÁK ORGANIZÁTORI KULTÚRNEHO IFJÚSÁGI PARLAMENT HÍVTA ÉLETRE. ŽIVOTA DÚFAJÚ, ŽE TOHTOROČA KULTÚRA SZERVEZŐI REMÉLIK, NÉ LETO BOLO NOVÝM ZAČIATEZ A NYÁR EGY ÚJ KEZDET VOLT, KOM A NA BUDÚCI ROK BUDÚ S JÖVŐRE MÉG SZÍNESEBB PROGOČAKÁVAŤ OBYVATEĽOV A TURISRAMSOROZATTAL VÁRJÁK A TOV S EŠTE BOHATŠOU PONUPÁRKÁNYIAKAT ÉS A VÁROSUNKBA KOU. VYTÝČENÝ CIEĽ SPLNILI UŽ ÉRKEZŐ TURISTÁKAT. CÉLKITŰZÉTERAZ: PREDSTAVIŤ ČO NAJŠIRŠIE SÜK MÁR IDÉN MEGVALÓSULT: SPEKTRUM ŽÁNROV A POPRI MINÉL SZÉLESEBB MŰFAJI FELHOPROFESIONÁLNYCH HVIEZDACH ZATALT BIZTOSÍTANI, VALAMINT A DAŤ PRIESTOR NA PREDVEDENIE PROFI ÉS SZTÁRFELLÉPŐK MELLETT SVOJICH SCHOPNOSTÍ AJ MIESTLEHETŐSÉGET ADNI A HAZAI ÉS NYM TALENTOM Z OKOLIA. KÖRNYÉKBÉLI TEHETSÉGEKNEK BEMUTATKOZÁSÁRA IS. PRAVDA, DO BUDÚCEHO LETA ČAKAJÚ NA ŠTÚROVČANOV INÉ A JÖVŐ NYÁRI PROGRAMOKIG TERMÉSZETESEN IGÉNYES PROGHODNOTNÉ PROGRAMY POČAS CELÉHO ROKA, O NICH SA MÔRAMOK VÁRJÁK MAJD A PÁRKÁNYIAKAT EGÉSZ ÉVBEN, MELYEKŽETE DOČÍTAŤ KAŽDÝ MESIAC NA 12. STRANE NÁŠHO MESAČRŐL LAPUNK 12. OLDALÁN MINDEN HÓNAPBAN OLVASHATNAK! NÍKA. -BOKORPR-F-
6. VIBES
VARJOS ZENEKAR
ÉRTESÍTÉSEK / OZNAMY
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
3
ÉRTESÍTÉS
OZNAM
A párkányi Városi Hivatal értesíti a tisztelt érdeklődőket, árusokat, látogatókat, hogy 2016. október 6. és 9. között megrendezi a 470. hagyományos Simon – Júda napi vásárt. Az árusok részére bővebb információ a www. sturovo.sk honlapon található.
Mestský úrad Štúrovo oznamuje váženým záujemcom, predajcom a návštevníkom, že v období od 6. októbra 2016 do 9. októbra 2016 usporiada v poradí už 470. tradičný jarmok Šimona a Júdu. Viac informácií pre predajcov je zverejnených na webovej stránke www.sturovo. sk.
Értesítjük a kistermelőket, őstermelőket, hagyományos ételeket készítőket, tájházakat, borászokat, hogy termékeiket az erre a célra kialakított külön szektorban árusíthatják 1€/m2/ nap területigénylés mellett a Szabadság téri nagy parkolón (emeletes, piros busz melletti parkoló). Jelentkezésüket személyesen szeptember 19-től a vásár kezdetéig fogadjuk. Sipos István Osztályvezető
Oznamuje drobným pestovateľom, pravýrobcom, prípravcom tradičných jedál, vidieckym domom, vinárom, že ich produkty môžu predávať za cenu 1€/m2/deň na tento účel zvlášť vytvorenom sektore, a to na parkovisku Námestie slobody (pri červenom autobuse). Vaše prihlášky prijímame od 19. októbra až po začiatok jarmoku. Ing. Štefan Sipos Vedúci oddelenia
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
4
VÁROSI INFORMÁCIÓK
GYAKORLATILAG NEM SZELEKTÁLJUK A HULLADÉKOT...
Öt lakossági fórumon vehettek részt városunk polgárai az elmúlt hetekben, melyeken a város hulladékgazdálkodási stratégiáját ismerhették meg és mondhatták el javaslataikat.Lapunk a polgármestert, Szabó Eugent kérdezte a jelenlegi helyzetről és a jövőbeni tervekről. A város hulladékgazdálkodását az Európai uniós irányelvek, a szlovák hulladékgazdálkodási program 2016-2020 szabályai, a szlovák hulladékgazdálkodási törvény és a Környezetvédelmi Minisztérium rendelkezései szabályozzák. Emellett pontosításokat tartalmaznak a városi saját rendeletei is. A városvezetés megfogalmazott célkitűzése, hogy az osztályozott hulladék mértéke az
összhulladék 50 százalékát tegye ki 2020-ra.A jelenlegi helyzetre tökéletesen illik az „elkeserítő” jelző, hiszen 2015-ben a hulladéknak csupán 4,4%-át (!) osztályoztuk. Emellett a hulladéktároló rendszer sem kellően kielégítő – vázolta a helyzetet a polgármester. Jelenleg a város éves hulladékgazdálkodása 410 000 euró költséggel jár, amibe a hulladék lerakása, szállítása és osztályozása tartozik bele. A költségekből a lakosok és vállalkozók illetékeiből erre a célra 270 000 euró fut be a városi kasszába. A hiányzó összeget a város egyéb bevételekből pótolja, ami viszont hiányzik járdák, utak közterületek felújítására vagy éppen a szociális rendszer erősítésére.
„Tenni kell. Gyorsan.” 2015-ben a városban keletkezett 3965 tonna szemétből 3789 (96%) nem került újrahasznosításra. „Ezért lenne szükség egy olyan legális és modern hulladékgyűjtő udvarra, amivel javítani lehetne ezen az arányon” – mondta el lapunknak Szabó Eugen polgármester. Jelenleg a Párkányi Kommunális Szolgáltató és Hulladékgazdálkodási Rt. látja el ezt a feladatot. Telephelyükön zajlik a gyűjtés, s a Nána Invest ipari parkban bérelt hulladék-osztályozó soron végzik a hulladék osztályozását. Ám ez az infrastruktúra nem felel meg sem a feldolgozó technológia elvárásainak, sem pedig a logisztikai igényeknek – s ráadásul ezáltal óriási kiadásokkal jár. A telephely nem rendelkezik modern edényekkel, lezárható konténerekkel, szabványos elfolyókkal sem. Ismertette: itt az idő hogy Párkány egy modern gyűjtőudvar létrehozását célozza meg. A legfontosabb kérdés: hol legyen az új telep? A megfelelő helyet sokáig keresték a szakemberek. Több alkalmas terület kiesett a számításból, mert nem a város tulajdonolja őket. Az egyetlen megfelelőnek a nánai úti autópark bizonyult. A terület csupán tárolásra, nem szelektálásra, se nem feldolgozásra szolgálna. Az önkormányzat célja az intézkedéssel a költségek csökkentése,
Számokban: 3900 tonna szemét mozgatása 270 000 euróba kerül, tehát tonnája 69 euró. További 25 eurót fizet a város tonnánként azért, hogy lerakhassa a hulladékot – ez összesen 94 eurós költség. A város úgy kalkulál, az új telephellyel tonnánként akár 80 eurót is lehetne spórolni. Hogy ez évente milyen összeget jelent az attól függ, hogy mennyire lesz a lakosság és a vállalkozók képesek csökkenteni a vegyes hulladékot a szelektív hulladék javára. 50%-os osztályozási ráta esetén ez az összeg 150 000 eurós megtakarítást jelentene évente, amit fejlesztésekre használnának fel.
Érdekesség: 670 alumínium sörösdoboz anyagából akár egy kerékpár is készülhet, 19 ezer konzervdoboz anyaga szükséges egy autó előállításához.
Viac informácií nájdete na domovskej stránke mesta: www. sturovo.sk.
a szelektált hulladék növelése és a logisztika racionalizálása. „Tudatában vagyunk annak, hogy közel a Vadaš és a lakótelep. A modern telepen a zárt tárolók és elvezető rendszer miatt bűz nem keletkezik,hiszen a szóban forgó telep nem komposztáló, hanem gyűjtőudvar. Emellett a hulladék feldolgozása a városon kívül történne majd, így hangzavarral sem járna” – szögezte le nyomatékosan a polgármester. „A feladatok nagyok. Operatívabbnak kell lennünk a hulladékgazdálkodás területén, jelenleg gyakorlatilag nincs semmink. Ha veszünk is tíz edényt, nem tudjuk azt hová elhelyezni a városban. A munkagépeknek is valahol állniuk kell: az aprítógépnek, traktoroknak, emelőknek hely kell. Ezért kell telepet kialakítaniunk.” A város jelenleg a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatára kíván jelentkezni, melyet egy modern gyűjtőudvar és technikai felszerelés vásárlására írtak ki. A telephely kialakítása ellen a környékbéli lakosok petíció formájában fejezték ki tiltakozásukat. A petíciót a hivatal átvette, s egyeztetett benyújtókkal. Ugyanakkor a polgármester úgy véli, a város lakosságával szemben nem fair, ha nem élnének a kínálkozó lehetőséggel, amivel gazdaságosabb és környezettudatosabb lehetne a város hulladékgazdálkodásra. -bokor-
INFORMÁCIE O MESTE
ODPAD PRAKTICKY NETRIEDIME... Občania sa mohli v uplynulých týždňoch zúčastniť piatich diskusných večerov, na ktorých sa oboznámili so stratégiou nakladania s odpadom v rámci mesta a mohli predniesť svoje pripomienky. O súčasnej situácii a plánoch do budúcnosti sme sa rozprávali s primátorom Eugenom Szabóom. Odpadové hospodárstvo mesta je regulované smernicami Európskej únie, Programom odpadového hospodárstva SR na roky 2016- 2020, platným zákonom o odpadoch a usmerneniami Ministerstva životného prostredia SR. Spresnené sú vlastnými nariadeniami mesta. Vedenie mesta si stanovilo cieľ: do roku 2020 zvýšiť podiel triedeného odpadu voči celkovému množstvu na 50%. Súčasnú situáciu presne vystihuje výraz „žalostná“, veď v roku 2015 sme vyselektovali iba 4,4% odpadu. Popri tom, ani systém skladovania odpadov nie je uspokojivý,vykresľoval situáciu primátor.
Momentálne stojí odpadové hospodárstvo mesto 410 tisíc eur ročne. Je v tom zahrnutá doprava, selektovanie a skládkovanie. Na pokrytie týchto nákladov sa vyzbiera do mestskej kasy z poplatkov a daní obyvateľov a podnikateľov 270 tisíc. Rozdiel dotuje mesto z iných príjmov, ktoré však chýbajú z obnovy chodníkov, ciest, údržby verejných priestranstiev, alebo zo sociálnej sféry. „Treba konať. Rýchlo.“ Z 3965 ton odpadu, vyprodukovaného v meste v roku 2015, sa 3789 ton ( 96%) nevyselektovalo. „Z toho dôvodu by bolo veľmi potrebné zriadenie legálneho a moderného zberného dvora, ktorý by pomohol tento pomer vylepšiť“- hovorí primátor Szabó. Túto úlohu v súčasnosti plnia KSOH, a.s. Štúrovo. Na svojej prevádzke odpad zbierajú a v priemyselnom parku Nána Invest na prenajatej linke odpad triedia. Táto infraštruktúra však nezodpovedá požiadavkám technológie spracovávania ani požiadavkám logistiky – a navyše prináša obrovské náklady. Prevádzka nemá moderné nádoby, uzatvárateľné kontajnery, požiadavkám nevyhovuje ani odvádzanie splaškov. Je najvyšší čas, aby
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
5
bol v Štúrove vybudovaný moderný zberný dvor. Najdôležitejšia otázka: kde má byť zberný dvor? Odborný tím dlho hľadal zodpovedajúce miesto. Viacero vyhovujúcich lokalít vypadlo, pretože nie sú vo vlastníctve mesta. Jedinou vhodnou sa ukázal autopark na Nánanskej ceste. Plocha by slúžila výlučne na skladovanie, nie na triedenie ani na spracovanie odpadov. Samospráva týmto krokom sleduje zníženie nákladov, zvýšenie podielu vytriedeného odpadu a racionalizáciu logistiky. „Sme si vedomí, že v blízkosti sa nachádza Vadaš a obytné domy. Na novom zbernom dvore vďaka uzatvoreným nádobám a systému odvodu vôd nevznikne zápach, predmetný dvor nebude kompostáreň, ale zberný dvor. Spracovanie odpadu prebehne mimo územia mesta, obavy z hlučnosti sú tiež neopodstatnené“ – prízvukoval dôrazne primátor. „Úlohy sú nemalé. V oblasti odpadového hospodárstva musíme byť operatívnejší, v súčasnosti prakticky nemáme nič. Ak aj nakúpime desať nádob, nevieme ich v meste umiestniť. Aj pracovné stroje musia byť niekde garážované: štiepkovače, traktory, kontajnerové dopravníky po-
trebujú miesto. Preto musíme zriadiť takýto dvor.“ Mesto chce v súčasnosti využiť výzvu ministerstva životného prostredia, ktorá je vypísaná na vybudovanie moderného zberného dvora s technickým vybavením. Voči zriadeniu zberného dvora sa ohradili okolití obyvatelia spísaním petície. Petíciu mestský úrad prevzal a stretol sa s jej výborom. Primátor však aj naďalej zdieľa názor, že by bolo voči obyvateľom mesta nefér, ak by núkajúce sa príležitosti zriadenia dvora, ktorým by sa odpadové hospodárstvo mesta stalo hospodárnejším a ekologickejším, nevyužili. pr-f-
V číslach: Manipulácia s 3900 tonami odpadu stojí 270 tisíc eur, teda 69 eur za tonu. Ďalších 25 eur zaplatí mesto za to, aby tento odpad mohlo uložiť na skládke – to je spolu náklad 94 eur. Mesto počíta, že zriadením zberného dvora by sa mohlo ušetriť až 80 eur z každej tony. Celková ročná suma závisí na tom, do akej miery bude obyvateľstvo a podnikatelia ochotní odpad triediť, teda zvyšovať podiel selekcie v neprospech zmesového. V prípade 50%-ného podielu triedenia by to znamenalo 150 tisíc eur úspor, ktoré môžu byť investované do rozvoja.
Zaujímavé: zo 670 hliníkových plechoviek od piva možno vyrobiť bicykel, 19 tisíc prázdnych konzerv už môže byť karosériou automobilu.
Bővebb információért kérjük tekintse meg a város honlapját: www.sturovo.sk!
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
6
HÍREK / SPRÁVY
HUSZÁROK ÉS SZEKEREK SOBIESKI SZOBRÁNÁL
A III. Sobieski János Lovas Emléktúra augusztus 4-én érte el városunkat, s tartotta tiszteletadását a jeles lengyel hadvezér párkányi szobránál. A lovastúra a törökverő tisztre és hős katonáira emlékezik, akik 1683-ban fényes győzelmet arattak a Bécset ostromló 150 000 fős török sereg felett. Ezután vereséget mértek az oszmánokra Párkánynál, melynek eredményeképpen pár nappal később Esztergom is felszabadulhatott. A dicső múltra való emlékezés és a lengyel-magyar barátság pecsétjeként szervezik meg a lovastúrát július 27. és augusztus 27. között. Az egy hónap során 15-20 fős korhű ruházatú lovasság menetel, tagjai a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium hagyományőrzői. Útjuk dunakeszi indulással, négy ország érintésével, Bécs – Pozsony – Izsa – Muzsla – Esztergom – Párkány – Rimaszombat – Lőcse útvonalon át egészen a lengyelországi Oszandecid tart. A kitartó lovasokat ott kíváncsi tömeg és lengedező zászlók, valamint a város elöljárói fogadják. A túra ötlete a két település testvérvárosi kapcsolata által
fogant, s immáron másodszor rendezték meg. A résztvevők gyakorlott lovasok, akiket nem riaszt vis�sza sem a hosszú út, sem az időjárás esetleges viszontagságai. Útjuk során csupán néhány pihenőnapot tartanak – Párkányból kilovagolva Kéménden pihentek meg. A párkányi Sobieski szobornál tartott megemlékezésen Szabó Eugen üdvözölte ünnepi beszédében a díszes menetet, a koszorúzáson az MKP, a Csemadok és a LIMESANAVUM polgári társulás tagjai is tiszteletüket tették, útjukhoz sok sikert kívántak. -bokor-
Spomienková jazdecká túra Jana III. Sobieskeho dorazila do nášho mesta 4. augusta a vzdala hold tomuto významnému poľskému vojvodcovi a kráľovi pod jeho sochou. Účastníci túry si pripomínajú veliteľa a jeho vojakov, ktorí v roku 1683 vybojovali veľkolepé víťazstvo proti 150 tisícovej tureckej presile, obliehajúcej Viedeň. Vzápätí Osmanov porazili aj pri Parkane (Štúrovo), toto víťazstvo prinieslo o pár dní aj oslobodenie Ostrihomu.
sko- maďarského priateľstva. Počas celého mesiaca jazdí 15 – 20 členná skupina historickej skupiny Vacovských husárov v dobových uniformách a výzbroji. Vyrazili z Dunakeszi a cez 4 štáty na trase Viedeň –BratislavaIža- Mužla- Ostrihom- Štúrovo- Rim. Sobota- Levoča dorazili do cieľa v poľskom Starom Saczi. Tam ich vítal nadšený dav, vejúce zástavy a predstavitelia mesta. Túra vznikla z partnerského vzťahu dvoch miest, usporiadali ju už po druhýkrát.
Jazda, ktorá sa koná od 27. 7. do 27. 8., je organizovaná ako spomienka na slávnu minulosť a spečatenie poľ-
Účastníci sú skúsenými jazdcami, od dlhej cesty ich neodradia ani vrtochy počasia. Doprajú si iba pár oddychových dní – po odchode zo Štúrova si takto odpočinuli v Kameníne. Pod štúrovskou sochou Sobieskeho pozdravil sprievod primátor mesta Eugen Szabó, vence položili predstavitelia SMK- MKP, Csemadoku a občianskeho združenia Limes –Anavum; jazdcom popriali počas dlhého putovania mnoho šťastia. pr-f-
NYÁRI SZÜNIDŐ A PÁRKÁNYI SZABADIDŐKÖZPONTBAN Az idei nyári szünet alatt is sok gyermek találta meg a kedvére való foglakozást a Párkányi Szabadidőközpontban. Heti turnusokban biztosítottuk számukra a különféle programokat. A kirándulások, mint pl. az újbarsi Bobi rancs, a lévai csillagvizsgáló és Atlantis központ, a Szalkai Tájház valamint a gútai vizimalom megtekintése, kellemes kikapcsolódást és szórakozást biztosított a gyerekeknek. A sportversenyek, táncdélelőttök, ügyes kezek műhelyei, a gulyásfőzés és a mozi látogatás, pólófestés, régi gyermek és körjátékok felelevenítése mind-mind hozzájárult a gyerekek szabadidejének hasznos kitöl-
JAZDCI A ZÁPRAHY PRI SOCHE SOBIESKEHO
téséhez. A helyi napközis táborokon kívül a gyermekeink tánc-összpontosításokon és táncbemutatókon is részt vehettek. Köszönjük mindenki részvételét a nyári programjainkban! A 2016/17-es tanévben a már ismert szakköreinken kívül a http://cvc7.webnode.sk/. oldalunkon betekintést nyerhetnek az új szakkörkínálatunkba is. Szeptember 2-án és 9-én tisztelettel várunk minden érdeklődőt a beiratkozásra. SZK
LETNÉ DENNÉ TÁBORY V CVČ ŠTÚROVO Letné prázdniny v centre boli plné zaujímavých aktivít a výletov. Deti mali možnosť navštíviť Ranč u Bobiho, vedecké centrum „Atlantis“, hvezdáreň v Leviciach, vodný mlyn v Kolárove a aj Tájház v Salke.. Okrem toho sme každý týždeň športovali, tancovali zúčastnili sa tvorivých dielní,
ale aj varili a maľovali. Okrem táborov sa naše deti mohli zúčastniť aj tanečných sústredení a tanečných workshopov, ktoré sa konali na pešej zóne. Ďakujeme všetkým, ktorí sa aktívne zapojili a už teraz sa tešíme na budúci rok. V školskom roku 2016/2017 pripravujeme nové záujmové útvary a o nich sa môžete viac dozvedieť na našom webe: http:// cvc7.webnode.sk/. V dňoch 2. 9. a 9. 9. 2016 Vás všetkých pozývame na zápis, kde sa môžete dozvedieť všetky potrebné informácie. Tešíme sa na každého z vás! CVČ
HÍREK / SPRÁVY folytatás az 1. oldalról
Farkas Iván úgy fogalmazott: ez egy jobb sorsra érdemes régió, számos gyengén vagy eddig ki nem aknázott lehetőséggel. A térség gazdasági élénkítése nem tűr halasztást. „Az iroda megnyitásával most már nyolc országgal áll városunk közvetlen napi kapcsolatban. Míg a szlovák kereskedelemi kamara legközelebbi irodája Nyitrán működik, s területünkön igen inaktív, addig ez az iroda 90 kilométerre a megyeszékhelytől, helyben szeretne nyújtani hasonló, ám regionális szolgáltatásokat” – mondta el. A szakember kiemelte: a szlovák intézmények nyitottan fogadták az iroda által képviselt gazdasági intézményt. Környi Zoltán, az iroda vezetője kiemelte: hathatós segítséget nyújtanak jogi kérdésekben is, a vállalkozókat eligazítják a bürokrácia útvesztőiben, egyértelműsítik a nehezen érthető törvényi szabályozást. Az ingyenes jogi tanácsadás mellett a vál-
lalatok pályázását is útmutatással könnyítik meg. Az iroda júniusban nyitott, azóta egyre terjed híre a vállalkozók körébe és egyre több megkeresés fut be, jellemzően a pályázatírásban és a külföldi piacokra való kijutásban kérnek segítséget. A szakemberek elmondták: többen pénzügyi támogatásért folyamodnak, ugyanakkor ők szakmai tudással szolgálnak. Ez – bár nem kezeli az akut problémákat – hosszú távon biztosítja egy vállalkozás sikerét – húzta alá Környi Zoltán. Az iroda csapata minden hétköznap 8 és 17 óra között várja a vállalkozókat. Előzetes bejelentkezésre és pontos időpont egyeztetésre is lehetőség van az alábbi telefonszámon: +421 911 420 513 A vállalkozókat csak bátorítani tudják: éljenek a lehetőségekkel, lássák el őket bőven munkával, s így közösen dolgozzanak szülőföldünk felvirágoztatásáért. -bokor-
„INTELLIGENS MOBILITÁS. ERŐS GAZDASÁG.” CSATLAKOZZ TE IS! Párkány is részt vesz a szeptember 16-22. között megrendezett Európai Mobilitási Hét nevű kampányban, melynek célja az alternatív közlekedési módok népszerűsítése. A városi autóbuszjáratokon dobozokat helyeznek ki, melyekbe a lakosok bedobhatják a nevükkel és címükkel ellátott menetjegyeiket. A szeptember 22-i sorsolás szerencsés nyertese egy évre szóló menetjegyet nyer. Szeptember 16-án „Meghívási menetre” invitálják a városlakókat. A találkozó a Városi Hivatal épülete előtt 9 órakor lesz, hogy aztán kerékpárral tegyék meg kijelölt útvonalat. A sport szerelmesei szeptember 17-én kipróbálhatják erejüket a 10, 30 és 50 kilométeres kerékpártúrákon, a következő napon pedig teherbírásukat az öt és tíz kilométeres gyalogtúrákon. A túrákra a Városi Hivatalban, a város honlapján (www.sturovo.sk) , vagy a rajt helyszínén lehet jelentkezni. Az Autómentes Napon, szept-
ember 22-én az iskola utcát lezárják a gépjárműforgalom elől, hogy az óvodások krétarajzaikkal feldíszíthessék az útfelületet. Ezen a napon színes programokat kínál a sétálóutcán az ARRIVA busztársaság, a Párkányi Összevont Magániskola, valamint elsősegély bemutatót tartanak a Szabadidőközpont fiataljai. Ezen a napon ingyenes lesz a városi tömegközlekedés használata is. A szervezők mindenkit arra kérnek, ezen a napon hagyjuk otthon az autókat, pattanjunk kerékpárra, sétáljunk nagyokat, hogy igazán autómentes legyen ez a nap. Ezúton meghívjuk a kampányban való aktív részvételre a vállalkozókat, cégeket, szervezeteket, iskolákat és óvodákat.
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
7
pokračovanie zo strany 1
užitý – potenciál. Hospodárske oživenie oblasti neznesie odklad. „Otvorením kancelárie je naše mesto v bezprostrednom dennom styku s ôsmimi štátmi. Kým najbližšia kancelária SPOK pracuje v Nitre a na našom území je veľmi neaktívna, tak naša kancelária chce 90 km od sídla kraja poskytovať podobné, avšak na región zamerané služby“- povedal Farkas. Ako dodal, slovenské inštitúcie prijali inštitúciu, reprezentovanú kanceláriou, veľmi pozitívne. Zoltán Környi, vedúci kancelárie, vyzdvihol: účinnú pomoc poskytujú aj v právnych otázkach, podnikateľov usmerňujú v labyrintoch byrokracie, vysvetľujú ťažko zrozumiteľné legislatívne obmedzenia. Popri bezplatnom právnom poradenstve napomáhajú aj s podávaním projektov podnikov.
pri písaní a podávaní projektov a možnostiach vstupu na zahraničné trhy. Odborníci nám povedali: viacerí žiadali finančnú podporu, oni však pomáhajú odbornými vedomosťami. A toto – hoci nerieši akútny problém – dlhodobo garantuje úspech v podnikaní – podčiarkol Zoltán Környi. Tím kancelárie očakáva podnikateľov každý pracovný deň od 8 do 17 hodiny. Možno sa aj objednať na konkrétny termín na telefónnom čísle +421 911 420 513. Podnikateľom odkazujú: využite príležitosť, zahrňte nás úlohami a usilujme sa spoločne o zveľadenie nášho rodného kraja. pr-f-
Kancelária bola otvorená v júni, odvtedy sa jej meno šíri, vyhľadáva ju čoraz viac podnikateľov. Pomoc hľadajú hlavne
„INTELIGENTNÁ MOBILITA. SILNÁ EKONOMIKA.“
PRIDAJ SA AJ TY!
Štúrovo sa v dňoch od 16. – 22. septembra zapojí po druhýkrát do Európskeho týždňa mobility, ktorý má medzi širokou verejnosťou spopularizovať záujem aj o alternatívne formy dopravy. V autobusoch MHD bude umiestnená schránka, do ktorej môžu cestujúci vhodiť svoje cestovné lístky označené menom a adresou. Z nich sa 22. 9. vylosuje jeden výherca, ktorý bude cestovať MHD celý rok zdarma. Dňa 16. 9. očakávame každého občana mesta na „Pozývací sprievod“. Zraz bude pred budovou MsÚ o 9.00 hod. a spoločne vyrazíme po určenej trase na bicykloch. Športovo založení si môžu v sobotu 17. septembra vyskúšať svoje sily na cyklotúrach s dĺžkou 10, 30, 50 km a v nasledujúci deň zas na pešej túre
s dĺžkou 5 a 10 km. Na túry sa môžete registrovať prostredníctvom webovej stránky mesta: www.sturovo.sk alebo na mieste štartu. Vyvrcholením týždňa bude 22. september - „DEŇ BEZ ÁUT“. Na školskej ulici bude vylúčená automobilová doprava, aby na jej asfalte mohli škôlkari kresliť svoje kriedové výtvory. V tento deň na pešej zóne ponúkne spoločnosť ARRIVA Nové Zámky a Súkromná spojená škola Štúrovo pestrý program. Mládež červeného kríža pri CVČ predvedie ukážky prvej pomoci pre deti. MHD v tento deň bude zdarma. Organizátori tohto týždňa budú radi, keď spolu s nimi vymeníte auto za bicykel a aspoň jeden deň pôjdete do práce, školy či do škôlky autobusom, na bicykli, kolobežke či pešo. Touto cestou zároveň vyzývame firmy, organizácie, školy aj materské školy na aktívne zapojenie sa do kampane.
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
8
HÍREK / SPRÁVY
GYMNAZISTI SA ZIŠLI PO 60-TICH ROKOCH
60. ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓJUKAT TARTOTTÁK AZ ÖREGDIÁKOK Büszkék vagyunk arra, hogy a front után mi voltunk az első magyar nyelven érettségizők Párkányban – írta meg lapunknak Pestiné Keserű Éva. Beszámolójában visszaemlékezett a gimnáziumi kezdetekre és beszámolt az érettségi találkozóról: Két osztálynyi diák – összesen ötvenheten – elég nehéz körülményenek között kezdte meg tanulmányait a tizenegy éves Magyar Középiskolában. Abban az időben nem voltak magyar nyelvű tankönyvek. A távolabbról, például Ipolyságról bejáró diákok, családoknál voltak elszállásokva. Voltak köztünk idősebbek is, akik munkaviszonyukat megszüntetve jöttek el, hogy megszerezhessék az érettségit. Ennek ellenére rövid idő alatt összekovácsolódott a társaság, igazi barátságok szövődtek. Nehéz volt a búcsúzás, amikor az ipolyságiak egy év elteltével visszamentek, mert városukban is megnyílt a magyar nyelvű gimnázium.
keztünk elhunyt diáktársainkról. Dr. Sándor Károly vezette a beszélgetést, mindenki szót kapott, s mi meghatottan hallgattuk egymás beszámolóját. Jó volt emlékezni, felidézni iskolai csínytevéseinket, újraélni egy-egy pillanatot. Férjem, Pesti lászló érdeme, hogy felvállalta az eddigi osztálytalálkozók megszervezését. Összetartanak bennünket a gyermekkori emlékek, nem utolsó sorban magyarságtudatunk, melyet átadhatunk gyermekeinknek és unokáinknak. Köszönetet mondunk mindenkinek, akik eljöttek a találkozóra, sok szeretettel gondolunk azokra is, akiknek egészségi állapota nem engedte a részvételt. Kívánom, hogy még sokáig élvezhessük egymás társaságát az évenkénti találkozókon. Pestiné Keserű Éva
Sme hrdí na to, že sme boli po fronte prví, ktorí maturovali v Štúrove (vtedy v Parkane) v maďarskom jazyku, - napísala nám pani Pestiné Éva Keserű. Vo svojom liste si spomenula na gymnaziálne roky a predstavila nám aj maturitnú stretávku: Štúdium na jedenásťročnej strednej škole s maďarským vyučovacím jazykom zahájilo v pomerne ťažkých podmienkach 57 študentov vo dvoch triedach. V tom čase chýbali učebnice v maďarčine. Študenti, dochádzajúci zo vzdialenejších oblastí (napr. zo Šiah) boli ubytovaní v rodinách. Boli medzi nimi aj starší, ktorí prerušili svoje pracovné pomery a prišli, aby získali maturitu. Napriek tomu sa v krátkom čase celý kolektív stmelil, nadväzovali sa ozajstné priateľstvá. Keď Šahančania o rok odchádzali,
Az 57 diákból 30 fiú és 25 lány tett érettségi vizsgát. Meg kell említenünk igazgatónkat, Dr. Bencsík Jenőt és a tanári kar tagjait Brigán Dezsőt, Fülöp Józsefet, Csizmadia Józsefet, Bozsót, Turiné Bohák Olgát, Vajda Istvánt, Vércse Miklóst, s az osztályfőnököket: Borsos Lászlót, Béres Istvánt és Baráth Pétert. A 60. érettségi találkozót június 18-án a diákinduló eléneklésével kezdtük, s mivel az utóbbi években a fiúk közül tizenheten, a lányok közül pedig heten itt hagytak bennünket – megemlé-
pretože aj v ich meste sa otvorilo maďarské gymnázium, bola rozlúčka ťažká. Z 57 študentov zmaturovalo 30 chlapcov a 25 dievčat. Treba spomenúť nášho pána riaditeľa, Dr. Eugena Benčíka, našimi vyučujúcimi boli Dezider Brigán, Jozef Fülöp, Jozef Csizmadia - Bozsó, Oľga Turiné Boháková, Štefan Vajda, Mikuláš Vércse a triednymi profesormi Ladislav Borsos, Štefan Béres a Peter Baráth. Stretávku po 60-tich rokoch sme začali študentskou hymnou a keďže v uplynulých rokoch nás opustilo 17 chlapcov a 7 dievčat, patrila im tichá spomienka. Naše rozprávanie viedol Dr. Karol Sándor, každý dostal slovo a počúvali sme jeden druhého s dojatím. Dobre nám padlo zaspomínať si, oživiť študentské šibalstvá, znova prežiť tenktorý moment. Doteraz organizoval naše stretávky môj manžel, Ladislav Pesti. Spájajú nás zážitky z detstva a v neposlednom rade naše maďarské povedomie, ktoré vštepujeme aj našim deťom a vnúčatám.
Ďakujeme všetkým, ktorí na stretávku prišli a s láskou myslíme aj na tých, ktorým účasť nedovolil ich zdravotný stav. Prajem si, aby sme si ešte dlho mohli užívať našu vzájomnú spoločnosť na každoročných stretnutiach. pr-f-
ZBER TRIEDENÉHO ODPADU OD RODINNÝCH DOMOV ZA MESIAC S E P T E M B E R OSZTÁLYOZOTT HULLADÉK GYŰJTÉSE – CSALÁDI HÁZÁKTÓL S Z E P T E M B E R B E N Ulice - utcák Komenského, Nánanská, Kasárenská, Agátová, Orgovánová, Petőfiho, Dolná, Ružová, M. Zrínskeho, Bocskaiho, Krátka, Trhovnícka, Jesenského, Széchényiho, Sobieskeho, Dunajská, Hasičská, Sv. Imricha, Sv. Štefana, J. Bema, Vajanského, J. Husa, Bruntálska, Baraoltská, Hlavná Kossúthová, Mierová, Vörösmartyho, Balassiho, Želiarsky svah, Pri majeri, M. Bela, Svätoplukova, Kozmonautov, Na výhliadke, Nárcisová, Nová, J. Kráľa, Sládkovičova, Dubčekova, Žel. rad
Dátum
Dátum
Dátum
PLASTY MŰANYAG 19.9.2016
PAPIER + TETRAPAKY
SKLO
PLASTY MŰANYAG 26.9.2016
Poznámka: obyvatelia rodinných domov môžu vyložiť sklo pred domy v deň zvozu Megjegyzés: a családi házak lakói az üveg hulladékot az elszállítás napján is kihelyezhetik
PAPÍR +TETRAPAK 5.9.2016
ÜVEG 7.9.2016
(CELÉ MESTO)
HÍREK / SPRÁVY
SZEPTEMBERBEN DALRA FAKAD A HÍD A híd dalait gyűjtik a jelenleg szolgálatot teljesítő hídőrök Párkányban. Timothy Crowley and Kate Ogley Nagy-Britanniából érkezett városunkba, mindketten a hangok, hangaztok, zajok szerelmesei, hazájukban már több hangkiállítást is szerveztek, melyeket szobrokkal, természeti installációkkal és vizuális látványprogrammal színesítettek. Nehéz elképzelni ez vajon mit jelenthet. Erről és párkányi munkájukról kérdeztük őket. A két brit művész elhatározta, hogy világot lát, s a művészeti projektek közül a párkányi hídőrséget találták legszimpatikusabbnak. Elmondták: megragadta őket, hogy tevékenységüknek a híd őrzése lesz a célja, valamint mindig is szerettek volna ízelítőt kapni erről a vidékről. Művészetük főszereplője a hang, legyen az emberi, hangszer által kiadott, vagy a természet zajai, zörejei. Párkányban is minden nap különböző hangokat rögzítenek a Duna-parton, melyeket aztán feldolgozva egy angliai folyóparton tett hosszú séta alkalmával hallgathat meg a nem mindennapi művészet iránt nyitott közönség. Timothy elmondta: a közönség jelenlétével kezdenek működni alko-
tásaik, a hangkiállítások és az egyes kísérleti projektek egyaránt. Párkányi projektjük során dalokat gyűjtenek. Bárkit szeretettel várnak, vagy látogatnak meg, aki hajlandó elénekelni nekik egy olyan dalt, ami közel áll a szívéhez – műfaji megkötés nélkül. Kiemelték: nem a szép énekhangokat keresik, hanem az éneklés mögött álló folyamatokat: kitárulkozást, kapcsolatteremtést, emberi történeteket. Szívből jövő dalokra vadásznak. Ezekből aztán elkészítik művüket, amit a hídon szólaltatnak majd meg, lehetőleg úgy, hogy a konstrukció felerősítse a dalokat, s a híd valósággal visszhangozza az itt élők énekét. Művükkel meg szeretnék mutatni, kik is a helybéliek, s milyen dallamok szegélyezik életüket. Céljuk ezzel nem a dokumentáció, hanem a pillanatnyi hangi elbeszélés. A két művész bevallotta: a nyelvi akadályok leküzdése nehéz, sokan nem is értik kérésüket, mikor azt kérik, énekeljenek nekik. Kiemelték: igyekeznek mindenkit megszólítani, de nagyon hálásak, ha valaki önként kapcsolódik be a projektbe. Hídőr házuk a hét minden napján nyitva áll. Csak be kell kopogtatni. -bokor-
KAJAK-KENUS SIKEREINK Augusztus elején a TJ DUNAJ párkányi kajakosai részt vettek a Szlovák Rövidpályás Gyorsasági Kajak-Kenu Bajnokságon. A futamokat Pozsonyban, Petržalkán rendezték meg, ahol egy állandó pályát is létesíteni kívánnak a jövőben. Gratulálunk a sportolók elért eredményeihez, és ezzel együtt edzőjüknek Maršal Zorannak is. A versenyzők júliusban, az Ifjúsági Kupán is sikeresek voltak, a harmadik helyet és ezzel a bronzérmet az Urbán-Csomor páros szerezte meg, kajakban pedig Szabados Edvin szerzett bronzérmet egyéniben. ford-br-
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
V SEPTEMBRI SA MOST ROZOSPIEVA Momentálne slúžiaci strážcovia mosta v Štúrove zbierajú piesne mosta. Timothy Crowley a Kate Ogley k nám prišli z Veľkej Británie, obaja sú milovníkmi zvukov, tónov, melódií, ruchov, doma sa prezentovali už na viacerých výstavách zvukov, ktorými oživovali sochy, prírodné inštalácie či vizuálne šou. Je ťažké si predstaviť, ako tomu máme rozumieť, čo sa pod tým skrýva. Preto sme sa s nimi o tomto, o ich práci porozprávali. Dvaja britskí umelci sa rozhodli spoznávať svet a spomedzi aktuálnych umeleckých projektov sa im najviac pozdával štúrovský Strážca mosta. Ako sa vyjadrili, zaujalo ich, že ich poslaním bude strážiť most a zároveň už dávno sa chceli pozrieť do našich končín. Hlavným protagonistom ich umenia je zvuk, či už ľudský, vydávaný hudobným nástrojom, alebo ruchy prírody. Aj v Štúrove denne nahrávajú na brehu Dunaja rozličné zvuky, ktoré potom spracované počúvajú počas dlhej prechádzky na brehu anglickej rieky tamojší poslucháči, otvorení tomuto nevšednému druhu umenia. Timothy nám prezradil: ich diela ožívajú počas spoluprá-
A párkányiak helyezései: Umiestnenie Štúrovčanov: Staršie žiactvo – Idősebb fiúk Zsolt Tóth kajak 2oo m 6. miesto/helyezés kajak 5oo m 8. miesto/helyezés Fani Halászová K1 200 m 8. miesto/helyezés K1 5oo m 7. miesto/helyezés Mladšie žiactvo – fiatalabb fiúk Szabados Edvin K1 2 km 3. miesto/helyezés Bencze Vodička K1 2 km 8. miesto/helyezés Szabados Edvin Mk1 4. miesto/helyezés Szabados Bencze Mk1 8. miesto/helyezés Szabados, Moravčík K2 2 km 14. miesto/helyezés Mladšie žiačky – fiatalabb lányok Csomorová, Urbanová K2 6. miesto/helyezés Csomorová Kajak1 7. miesto/helyezés Tamara Tóthová Minikajak1 5. miesto/helyezés
9
ce s obecenstvom, tak výstavy zvukov ako aj jednotlivé pokusné projekty. Počas štúrovského pobytu zbierajú piesne. Radi privítajú hocikoho alebo ho aj navštívia, kto je ochotný im zaspievať pieseň, ktorá je jeho srdcu najbližšia – bez rozdielu žánrov. Zdôraznili: nehľadajú pekné hlasy, skôr ich zaujíma pozadie spevu: odkrytie duše, nadväzovanie vzťahov, ľudské príbehy. Poľujú na pesničky vyvierajúce zo srdca. Z nich potom vytvoria svoje diela, ktoré zaznejú na moste, podľa možnosti zosilnené jeho konštrukciou a takto most zarezonuje spevom tu žijúcich ľudí. Svojím dielom by radi ukázali, kto sú vlastne domáci obyvatelia, akými piesňami je obrúbený ich život. Cieľom nie je dokumentovanie, ale prítomná zvuková esej. Ako sa nám umelci priznali: zdolávanie jazykových prekážok je ťažké, mnohí ani nechápu ich prosbu, aby im zaspievali. Usilujú sa osloviť každého, ale sú veľmi vďační, ak sa niekto zapojí do projektu z vlastnej iniciatívy. Dom strážcu mosta je otvorený každý deň v týždni. Treba iba zaklopať. pr-f-
KAJAK-KENUS SIKEREINK Začiatkom augusta sa Štúrovo kíl kanoistika z TJ DUNAJ,zúčastnili majstrovstiev Slovenska v rýchlostnej kanoistike na krátkych tratiach.Preteky sa konali v Bratislave -Petržalke kde sa plánuje vybudovať regulerný kanál. K výsledkom gratulujeme pretekárom, i trénerovi Zoranovi Maršalovi. Úspešní boli i v mesiaci júl na Pohári mladeže tiež na Zemníku,tretie miesto a bronzové medajle získal dvojkajaku mladších žiakov Urbanová,Csomorová, a v kajaku jednotlivcov tak isto bronz si vybojoval Szabados Edvin. Jozef Kuzel
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
10
OZNAM/ÉRTESÍTÉS
CSODÁS HANGULAT ÉS JÓ FOGÁSOK A HORGÁSZTÁBORBAN A gyermek Horgászkör polgári társulás már nyolcadszor rendezte meg hagyományos nyári horgász gyermektáborát, ezúttal július 18-21. között, egy Párkányhoz közeli magán horgásztavon. A kezdőnapon 17 gyermek érkezett a tábor helyszínére, ahol már egy hétfős csapat várta jöttüket. A horgásztábor nem csupán a horgászatról szól. A gyermekeknek a természet védelmének fontosságát hangsúlyozzuk, egymás tiszteletére neveljük őket és nem utolsó sorban kicsit kiszakítjuk őket a modern kor vívmányainak özönéből.
pergető horgászat csínját-bínját mutatta be nekünk. Este kolbászsütő versenyt rendeztünk, melynek eredményei végül a kis pocakokban landoltak.
Rögtön az első napon belefogtunk a horgászatba, hiszen a gyermekek már alig bírták kivárni az első fogásokat. Ezután következett a tábor hivatalos megnyitója, melyen a szervezők nevében Štefan Perutek köszöntötte a gyerekeket.Ezt követte az alpolgármester asszony, Kornélia Slabáková kedves köszöntője, majd Eugen Farsky , a Szlovák Horgászszövetség párkányi helyi szervezetének elnöke beszélt. E kedves ünnepség keretein belül adtuk át Tomáš Zeman horgászengedélyét, valamint minden résztvevő emlékérmét is. A megnyitót horgászat követte, melyen a gyerekek szép példányokat zsákmányoltak - Szőköl Kevin horgára például egy 9,97 kilós ponty akadt.
Az utolsó napon ünnepi ebéd után díjaztuk a győzteseket. Perutek úr köszönetet mondott Kovács Zsolt, Kelecsényi zoltán, Fejko Tomáš, Battyányi Zoltán, Drahomerecký Dalibor és Beneš Marek uraknak munkájukért, és köszönetet mondott a szponzoroknak: Párkány város és Tiszacsernyő önkormányzatainak, a Big Carp Baits, QuickTaxi, Fish House, Kotva, Rybárske.sk, MM Francia Pékség, BSV Pack cégeknek, a Szlovák Horgászszövetség párkányi helyi szervezetének és kőhídgyarmati Carpodromnak.
A második napon a tíz évesnél idősebb gyeremekek horgászversenye következett. A kisebbeket ezalatt Fejko Tomi érdekes kvízjátékkal szórakoztatta. A nyertes Szőköl Kevin lett 3, 39 kg hallal. A délutánt Szántó Tibor úrral töltöttük a Garam partján, aki legkedvesebb hobbija, a
A harmadik napon a gyermekekre több meglepetés is várt. A meglepetések közül talán a legnagyobb a rendőrség látogatása volt, ahol Hegedűs úr közreműködésével szemrevételezhettük a rendőrautót, fegyvereket és mellényeket. Ezen a napon versenyeztek a tíz év alatti gyermekek is, melynek győztese Dávid Bálint lett.
Végezetül saját nevemben szívemből köszönöm mindenkinek, akik hozzásegítették a környékbéli gyermekeket ezekhez a felejthetetlen élményekhez. Empatikus emberek, akik készek segíteni, és ez bizony szívmelengedő érzés. Horgásztáborunkról további információkat honalpunkon találhatnak: www.mladyrybarsturovo.com. Štefan Perutek ford-br
DETSKÝ RYBÁRSKY TÁBOR 2016 OZ Detský rybársky krúžok Štúrovo zorganizovalo už ôsmy ročník tradičného tábora, medzi 18-21. Júla na súkromnom rybníku neďaleko Štúrova. V deň začiatku sa zišlo 17 detí, kde už im čakal sedem členný tím. Rybársky tábor nie je len o rybárčení. Deťom zdôrazňujeme potrebu ochranu prírody, učíme ich ctiť si jeden druhého a v neposlednom rade sa ich snažíme dostať od výdobytkov modernej doby. Hneď v prvý deň sme deti pustili do rybárčenia lebo už sa nevedeli dočkať prvých úlovkov. Potom sme Detský rybársky tábor oficiálne zahájili. Slova sa ujal za organizátorov Pán Štefan Perutek, ktorý privítal deti a hostí. Následne mala milí príhovor viceprimátorka Kornélia Slabáková a predseda MO SRZ Štúrovo Eugen Farsky. Počas tejto milej udalosti sme odovzdali Tomáškovi Zemanovi rybárske povolenie a Štefan Perutek odovzdal každému účastníkovi pamätnú medailu. Nasledoval a už tak dlho očakávaná rybačka, kde deti naozaj pochytali pekné kúsky. Napríklad Kevin Szȍköl zdolal 9,97kg kapríka. Druhý deň čakala nás súťaž v love rýb detí nad 10 rokov. Mladším vypĺňal čas Tomi Fejko, ktorý mal pripravené rôzne zábavné kvízy. Víťazom rybárskej súťaže sa stal Kevin Szȍköl s 3,39kg rýb. Poobedie sme strávili pri Hrone s Pánom Tiborom Szántom. Predviedol im v praxi tajomstvá krásneho koníčka a tým je lov rýb na
prívlač. Večer mali deti súťaž v opekaní klobások „ najkrajšie opečená klobáska“, ktoré nakoniec skončila v ich bruškách. Tretí deň na deti čakalo viacero „tajných“ akcií. Víťazom lovu rýb v kategórií do 10 rokov sa stal Bálint Dávid. Jedna z prekvapení bolo návšteva Polície, kde s vedením pána Hegedűsa deti mali možnosť si obzrieť policajné auto, zbrane a vesty. Posledný deň po slávnostnom obede sme ocenili víťazov. Pán Perutek ešte na záver ocenil a poďakoval za odvedenú prácu Pánovi Zsolt Kovács, Pánovi Zoltán Kelecsényi, Pánovi Tomáši Fejko, Pánovi Zoltán Battyányi, Pánovi Dalibor Drahomerecký, Marek Beneš a spomenul sponzorov podujatia samosprávu mesta Štúrovo, samospráva mesta Čierna nad Tisou, Big Carp Baits, QuickTaxi Štúrovo, Fish House Štúrovo, Kotva Štúrovo, Rybárske.sk, MM Francúzska pekáreň Štúrovo, BSV Pack Štúrovo, MO SRZ Štúrovo, Carpodrom Kamenný Most . Na záver si dovolím v mojom mene zo srdca poďakovať všetkým tým, ktorí vedome alebo nevedome pomohli prežiť krásne chvíle deťom zo širokého okolia. Sú to skvelí ľudia, ktorí aj v tejto dobe nájdu v sebe toľko empatie, že mi srdce zovrie v skvelom pocite. O našom rybárskom tábore sa viac dozviete na web stránke www.mladyrybarsturovo.com. Predseda Štefan Perutek
SPORT /ŠPORT
MINDEN LEHETŐSÉGET MEGRAGAD A VSE Egyértelműen a labdarúgás a legnépszerűbb sportág a városi sportolók körében, jelenleg a Városi Sportegyesület 94 regisztrált focistával büszkélkedik. Emellett nagyon népszerű – főleg a lányok körében – a kézilabda, akikből az egyesület 32-t számlál, továbbá 15 súlyemelő, 12 bokszoló és 17 teniszező erősíti a csapatot. Lapunk előző számaiban beszámoltunk a különböző sportágakban elért sikerekről, most magára a szervezet működésére, felépítésére kérdeztünk rá. A Városi Sportegyesület fő célkitűzése, hogy jó kommunikációval és az anyagi források megteremtésével több gyermeknek tudjon örök sportélményeket, egészséges életmódot nyújtani. Laky Enikő, az egyesület munkatársa úgy fogalmazott: „Nem volt olyan lehetőség, amiről ha tudomást szereztünk, ne éltünk volna vele.” Hét beadott pályázatukból kettő nyertes lett, egyikhez a párkányiak és
környékbéliek szavazatai segítették hozzá a szervezetet. A Szlovák Takarékpénztártól így 3000 eurót nyertek az öltözők felújítására, a munkálatok már el is kezdődtek. A Rákóczi Szövetség kétnyelvű feliratokra kiírt pályázatán 400 eurót nyertek a magyar intézményi felirat kihelyezésére. Ugyanakkor, mivel a bejárati kapun eleddig még szlovák felirat sem volt, ezt is sikerült megvalósítani az elnyert összegből. A szervezet fő rövidtávú célkitűzése tagsági rendszerének racionalizálása és átalakítása. Emellett kiemelt projekt az épület oldalán található lépcsők felújítása is. Jövő nyáron az idei kettőhöz képest már 4-5 tábor megszervezését tervezik. Továbbá az új tanévben szeretettel várják a sportolni vágyó ifjoncokat is, egyre jobb infrastruktúrát és színvonalas edzői munkát kínálva nekik. -bokor-
ÉLMÉNYDÚS NAPKÖZIS TÁBORT RENDEZETT A VSE Játszva tanultak egy héten át azok a gyerekek, akik részt vettek a Városi Sportegyesület napközis táborában. A július 18-22. közt lebonyolított rendezvényen 7 fiú és 15 lány vett részt. A hét és tizenkét év közötti gyerekekre két felnőtt edző vigyázott, biztosítva számukra a folyamatos ismerkedést a sport világával mind elméletben, mind gyakorlatban. A hét folyamán a kicsik ízelítőt kaphattak a kézilabda, a foci és a könnyű atlétika világából is. Az egyik nap futás, a másikon távolugrás, a rákövetkezőn hajítás és súlylökés volt terítéken, s ha mindez még nem lenne elég, az együtt töltött időt különböző játékokkal fűszerezték: frizbiztek, kidobóst játszottak vagy éppen vizes ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat a kis sportolók – mondta el lapunk érdeklődésre Laky Enikő, az egyesület munkatársa. Elmondta: a fizikai megmérettetések után délutánonként elméleti előadásokat is tartottak, így a gyerekek sok érdekességet megtudhattak az olimpiáról, az elsősegélynyújtás alapjairól, az
emberi test felépítéséről és az egészséges táplálkozásról. A tanultakról a hét végén egy nagy kvízjáték során adhattak számot. A kicsik minden nap pontokat gyűjthettek, a legügyesebb közülük a nap végén kis ajándékot kapott. Laky Enikő elmondta: igyekeztek nem túlterhelni a gyerekeket fizikailag, s ezért folyamatosan odafigyeltek a kellő mennyiségű pihenésre. Ugyanakkor a szülők arról is beszámoltak, a táborból hazaérve bizony sokaknak könnyebben ment az elalvás, mint szokott. Enikő kiemelte: az egyik legnagyobb élményt a lézerharc jelentette a gyerekeknek, ami fájdalom nélkül, mégis nagy izgalommal járt. Volt, akik annyira belemelegedtek a játékba, hogy hatszor, hétszer is kipróbálták azt. A Városi Sportegyesület a jövő évben két napközis tábort is megrendez majd, egyre bővebb sportolási lehetőséget biztosítva, minél több gyerkőcnek. A jövő nyárig pedig mindenkit szeretettel várnak a kézilabda, labdarúgó, box, súlyemelő és tenisz edzésekre. -bokor-
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
11
V MŠO SA CHOPIA KAŽDEJ PRÍLEŽITOSTI V popularite športových disciplín víťazí medzi štúrovskými športovcami jednoznačne futbal, MŠO sa v súčasnosti môže pochváliť 94-mi registrovanými hráčmi. Popritom je ešte veľmi populárna – najmä medzi dievčatami – hádzaná, ich eviduje MŠO 34, ďalej je na súpiskách 15 vzpieračov, 12 boxeristov a 17 tenistov. V predošlých číslach našich novín sme písali o dosiahnutých úspechoch v jednotlivých športových odvetviach, teraz sme sa opýtali na činnosť samotnej organizácie. Hlavným cieľom MŠO je, aby dobrou komunikáciou a zabezpečením materiálnych zdrojov vytvorila čo najširšiemu okruhu detí možnosť spoznať pocit radosti z pohybu, možnosť žiť zdravý život. Enikő Lakyová, spolupracovníčka organizácie uviedla: „ Nebolo tej príležitosti, ktorej by sme sa – ak sme sa o nej dozvedeli – nechytili.“ Zo
siedmich podaných projektov dva boli úspešné, k jednému im dopomohlo hlasovanie občanov Štúrova a okolitých obcí. Takto získaných 3 tisíc eur od Slovenskej sporiteľne použijú na renováciu šatní, práce sa už aj začali. Rákócziho združenie im prispelo v rámci projektu „Za zrozumiteľné južné Slovensko“ na dvojjazyčné tabule v areáli sumou 400 eur. Nad vstupnou bránou nebol doteraz ani slovenský nápis, zo získanej sumy sa podarilo vyriešiť aj toto. Aktuálne na programe dňa figuruje racionalizácia systému členstva v organizácii. Prioritnou úlohou je aj obnova vonkajších schodov športhotela. Na budúce leto už plánujú päť táborov oproti dvom tohtoročným. A v novom školskom roku srdečne očakávajú všetky „športuchtivé“ deti, ponúkajúc im stále sa zlepšujúce podmienky a kvalitných trénerov. pr-f-
ZÁŽITKOVÝ TÁBOR V RÉŽII MŠO Pre deti, ktoré sa zúčastnili letného denného tábora, zorganizovanom mestskou športovou organizáciou, platilo doslova ono Komenského – učenie hrou. Akcie sa v dňoch 18. – 22. 7. zúčastnilo 7 chlapcov a 15 dievčat vo veku 7 -12 rokov. Venovali sa im dvaja tréneri, ktorí pred nimi odhaľovali krásy sveta športu v teoretickej aj praktickej rovine. Počas týždňa deti spoznávali tajomstvá futbalu, hádzanej a ľahkej atletiky. Jeden deň bol v znamení behov, ďalší skoku do diaľky a nasledujúci bol venovaný hodu oštepom a vrhu guľou. A keď to nestačilo, tak spoločne strávený čas si spestrovali rôznymi hrami: hádzali si frisbee, hrali vybíjanú, v pohybových cvičeniach si malí športovci vyskúšali si svoju šikovnosť, -porozprávala nám Enikő Lakyová, spolupracovníčka MŠO. Ako uviedla: po dopoludňajšej fyzickej záťaži sa po obede venovali prednáškam, na ktorých sa deti dozvedeli veľa zaujímavostí, napríklad o olympiáde, o poskytovaní prvej pomoci, o
stavbe ľudského tela a o zdravom spôsobe stravovania. Nadobudnuté vedomosti mohli prezentovať vo veľkom kvíze na konci týždňa. Malí mohli každý deň zbierať body a najšikovnejší z nich dostal na záver dňa drobný darček. Enikő Lakyová poznamenala: snažili sa nepreťažiť deti fyzickou námahou a preto kládli doraz aj na zodpovedajúci odpočinok. Aj napriek tomu boli ohlasy od rodičov, že veru po príchode z tábora mnohým išlo večerné zaspávanie ľahšie, ako inokedy. Enikő na záver vyzdvihla: najväčším zážitkom bol pre deti laserový súboj, ktorý – aj keď bol bezbolestný – priniesol najväčšie vzrušenie. Niektoré decká sa tak vžili do hry, že hrali 6-7 krát po sebe. MŠO na budúci rok usporiada dva letné denné tábory, aby zabezpečila širšiu ponuku športovania pre väčší okruh záujemcov – detí. A do budúceho leta každého srdečne očakávajú na tréningoch hádzanej, futbalu, boxu, vzpierania a tenisu. pr-f-
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
12
KULTÚRA
ÜDVÖZLI ÖNÖKET TIM ÉS KATE, A PÁRKÁNYI HÍDŐR PROJEKT ANGOL MŰVÉSZEI! A projekt keretében dalokat gyűjtünk helyi lakosoktól. Olyan dalokra lennénk kíváncsiak, amelyeknek valamilyen különleges szerepe volt az Önök életében, amelyeknek fontos mondanivalója van az önök számára. Bármilyen dalról lehet szó: pop, népdal, klasszikus, gyermekdal, stb.
KULTÚRNY KALENDÁR 2016 SEPTEMBER
KULTÚRNAPTÁR 2016 SZEPTEMBER
Azokkal, akik szívesen énekelnének nekünk, zenei kíséret nélkül hangfelvételt készítenénk. A felvételt azonnal el tudjuk készíteni, vagy megállapodhatunk egy megfelelő időpontban. Kettőtől száz éves korig, énektapasztalat nem szükséges. Segítségüket előre is köszönjük!
Tim és Kate
Kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot emailben vagy telefonon. Csak angolul beszélünk, de az emailt le tudjuk fordítani: crowleytimothy@yahoo.com, tel. 7522017
POZDRAVUJEME VÁS - TIM A KATE - UMELCI ŠTÚROVSKÉHO PROJEKTU STRÁŽCA MOSTA. Vrámci projektu zbierame pesničky od miestnych obyvateľov. Zaujímajú nás také pesničky, ktoré sú pre vás zaujímavé a zohrávajú vo Vašom živote dôležitú úlohu. Stými, ktorí by nám radi zaspievali, by sme pripravili nahrávku bez hudobného sprievodu. Nahrávku vieme hneď pripraviť, alebo sa dohodneme v nejakom termíne. Od 2 do 100 rokov, skúsenosť so spevom nie je nevyhnutná! Vopred ďakujeme za Vašu pomoc!
06.09. UTOROK / KEDD 16:00
ŠKOLA V MINULOSTI – výstava o dejinách školstva (vernisáž, Mestské múzeum Štúrovo) ISKOLA A MÚLTBAN – iskolatörténeti kiállítás (kiállításmegnyitó, Párkányi Városi Múzeum) 08.09. ŠTVRTOK 17:30
Beseda so spisovateľkou ALENKOU VÁVROVOU českou poetkou z Františkových Lázní. Miestom prednášky bude Mestská Knižnica, nám. Svätého Imricha 33 Író-olvasó találkozó ALENKA VÁVROVÁVAL a párkányi Városi Könyvtárban, Szent Imre tér 33
Tim a Kate
Kontaktujte nás cez email alebo telefonicky. Hovoríme iba po anglicky, ale emaily vieme preložiť: crowleytimothy@yahoo.com, tel. 7522017
EGYSZERŰSÖDIK A KULTÚRHÁZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATA ÜGYFÉLFOGADÓ IRODÁT NYIT A VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT AZ INTÉZMÉNY FÖLDSZINTJÉN. AZ SZERVEZET VEZETŐSÉGE AZT REMÉLI, EZENTÚL A KULTÚRHÁZBA LÁTOGATÓ LAKOSOK ÜGYEIKET KÖNNYEBBEN ÉS GYORSABBAN TUDJÁK MAJD ELINTÉZNI, MEGFELELŐ INFORMÁCIÓKAT KAPNAK ÉS KÉRÉSEIKET AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA A KOMPETENS KOLLÉGÁNAK TOVÁBBÍTJA MAJD. AZ ÚJ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT SZEPTEMBERTŐL SZOLGÁLJA KI A LAKOSSÁGOT, A FŐBEJÁRATTAL SZEMBEN KIALAKÍTOTT IRODÁBAN.
KULTÚRNY DOM ZJEDNODUŠUJE VYBAVOVANIE NA PRÍZEMÍ BUDOVY OTVORÍ MSKS KANCELÁRIU PRVÉHO KONTAKTU. VEDENIE SI OD TOHTO KROKU SĽUBUJE KVALITNEJŠIE A RÝCHLEJŠIE VYBAVOVANIE ZÁLEŽITOSTÍ OBYVATEĽOV, ZLEPŠENIE ICH INFORMOVANOSTI. ZÁROVEŇ ICH POŽIADAVKY BUDE SLUŽBUKONAJÚCI PRACOVNÍK TLMOČIŤ KOMPETENTNÝM KOLEGOM. KANCELÁRIA ZAČNE SVOJU ČINNOSŤ 1. SEPTEMBRA VO VESTIBULE OPROTI HLAVNÉMU VCHODU DO BUDOVY MSKS.
09.09. PIATOK / PÉNTEK 17:00
KRECSMERNÉ MÁRIA TERÉZIA vernisáž výstavy, Galéria Júliusa Bartu kiállításmegnyitó a Barta Gyula Galériában 17.09.
SOBOTA/SZOMBAT 14:00
ČINNOSTI SPOLKU REGIONÁLNYCH VÝTVARNÍKOV 2006 – 2016 prezentácia knihy, miesto podujatia: Kino Danubius KERÜLETI ALKOTÓ KÖR MŰKÖDÉSE 2006 – 2016 (könyvbemutató, helyszín: Danubius Mozi) 23.09. PIATOK / PÉNTEK 14:00
RAKOVINA PRSNÍKA, PREVENCIA, SÚČASNÉ MOŽNOSTI, DIAGNOSTIKY A LIEČBA interaktívna prednáška, prednášajúci: MUDr. Vladimír Bella, PhD. primár onkologického ústavu BA (miesto podujatia: Kino Danubius) MELLRÁK, MEGELŐZÉS, KORUNK LEHETŐSÉGEI, KÓRISME ÉS KEZELÉS MUDr. Vladimír Bella, PhD., a pozsonyi onkológiai intézet igazgató-főorvosának előadása a Danubius moziban
24.09. SOBOTA / SZOMBAT 13:00
BEH CEZ MOST - HÍDFUTÁS info: www.hidfutas.hu
KULTÚRA
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
13
KINO MOZI
3D DANUBIUS HLAVNÁ 6, PEŠIA ZÓNA, ŠTÚROVO, 036/751-11-07, 0905-916-433
SEPTEMBER 2016 SZEPTEMBER 02.pia 1700 KAMOŠ OBOR rodinný, fantasy 3D 7 SD USA 6€
Svet je obrovitejší ako si dokážeš predstaviť. R: Steven Spielberg, H: Mark Rylance, Ruby Barnhill, Penelope Wilton, Rebecca Hall ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 02.pé 19 BARÁTSÁGOS ÓRIÁS családi, fantasy 7 MB USA 4€ A világ hatakmassab,mint gondolnád R: Steven Spielberg, SZ: Mark Rylance, Ruby Barnhill, Penelope Wilton, Rebecca Hall ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 03.so 17 KAMOŠ OBOR rodinný, fantasy 7 SD USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------03.szo 1900 A LEGKÚLABB NAP vígjáték, dráma 12 MB NÉM 4€ A leg jobb parti az utolsó parti. R: Florian David Fitz ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 04.va 17 BARÁTSÁGOS ÓRIÁS családi, fantasy 3D 7 MB USA 6€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------04.ne 1900 NAJKRAJŚÍ DEŇ komédia, dráma 12 ČD NEM 4€ Najlepšia párty je tá posledná. R:Florian David Fitz ----------- ----------------------------------------------------------------------------06.ut 1900 BOŽSKÁ FLORENCE komédia, životopisný 12 ČT USA 4€ Fascinujúci pravdivý príbeh o najhoršej speváčke na svete. R: Stephen Frears, H: Meryl Streep, Hugh Grant, Simon Helberg ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 07.str 19 SLOBODA POD NÁKLADOM FK dokument 12 OV SR 4€ To, čo si naložíš na chrbát, musíš doniesť do cieľa. R: Pavol Barabáš ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 08.štv 19 BLÁZNIVÁ PÄŤKA komédia 15 ČD Fran 4€ Jeden za všetkých, všetci za jedného. R: Igor Gotesman ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 09.pé 19 MESTERGYILKOS: FELTÁMADÁS akció, thriller 15 MB USA 4€ A bosszú veszélyes üzlet. R:Dennis Gansel, SZ: Jason Statham, Jessica Alba ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 09.pia 21 MECHANIK 2 akčný, thriller 15 ČT USA 4€ Najali si ho. Zradili ho. Zaplatia. R: Dennis Gansel, H: Jason Statham, Jessica Alba ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 10.so 17 LOVECKÁ SEZÓNA: STRACHOPUD animovaný :) SD USA 4€ Kto sa bojí, nesmie do lesa R:David Feiss ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 10.so 19 MUŽ V TEMNOTE horor 15 ST USA 4€ Tento dom vyzeral ako ľahký ciel,kým nezistili čo sa skrýva vo vnútri. ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 11.va 17 NAGYON VADON: BOLONDOS VADÁSZIDÉNY animált :) MB USA 4€ Késő a félelem, ha te vagy az élelem R:David Feiss ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 11.va 19 VAKSÖTÉT horor 15 MB USA 4€ Ne szólj semmit. Ne hallj semmit. Ne láss semmit. R: Fede Alvarez, SZ: Jane Levy ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 14.str 19 SULLY životopisný, dráma 12 ST USA 4€ Doposiaľ nepovedaný príbeh, ktorý stojí za zázrakom v Hudsone. R: Clint Eastwood, H: Tom Hanks, Aaron Eckhart, Laura Linney ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 15.štv 17 TAJNÝ ŽIVOT MAZNÁČIKOV animovaný :) SD USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------15.csü 1900 SULLY - CSODA A HUDSON FOLYÓN életrajzi, dráma 12 MB USA 4€ Chesley Sullenberger története, aki 155 fővel a fedélzeten kényszerleszállást hajtott végre utasszállító gépével a Hudson folyón. R: Clint Eastwood, SZ: Tom Hanks, Aaron Eckhart, Laura Linney ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 16.pé 19 IDEGPÁLYA kaland, thriller 15 MB USA 4€ Mi irányítunk. R: Henry Joost, SZ: Emma Roberts, Dave Franco ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 16.pia 21 HRA O ŽIVOT dobrodružný, thriller 15 ST USA 4€ Stav sa, že to nedáš. R: Henry Joost, H: Emma Roberts, Dave Franco, Emily Meade ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 17.szo 17 BARÁTSÁGOS ÓRIÁS családi, fantasy 3D 7 MB USA 6€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------17.so 1900 DIEŤA BRIDGET JONESOVEJ romantický, komédia 15 ČD USA 4€ „Rodinný stav: Viac než komplikovaný.” R: Peter Cattaneo, H: Renée Zellweger, Colin Firth, Patrick Dempsey ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 18.va 17 A KIS KEDVENCEK TITKOS ÉLETE animált :) MB USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------18.va 1900 BRIDGET JONES BABÁT VÁR romantikus, vígjáték 15 MB USA 4€ Családi állapot: túlságossan komplikált. R: Peter Cattaneo, SZ: Renée Zellweger, Colin Firth, Patrick Dempsey ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 20.ut 19 THE BEATLES: EIGHT DAYS A WEEK - THE TOURING YEARS dokument 12 ČT VB/USA 4€ Neznámy príbeh známej kapely. R: Ron Howard, H: John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr ----------- ----------------------------------------------------------------------------21.str 1900 V MENE KRVI akčný, thriller 15 ČT USA 4€ Príbeh otca, ktorý je odhodlaný ochrániť dcéru za každú cenu. R: JeanFrançois Richet, H: Mel Gibson, Erin Moriarty ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 22.csü 19 BRIDGET JONES BABÁT VÁR romantikus, vígjáték 15 MB USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------23.pé 1900 MESTERGYILKOS: FELTÁMADÁS akció, thriller 15 MB USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------24.so 1700 BOCIANY animovaný 3D :) SD USA 6€ Nájdi svoj kŕdel. R: Nicholas Stoller, Doug Sweetland
24.szo 1900 A HÉT MESTERLÖVÉSZ kaland, thriller 15 MB USA 4€
A hét mesterlövész újra a mozivásznon. R: Antoine Fuqua, SZ: Denzel Washington, Chris Pratt, Ethan Hawke ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 25.va 17 GÓLYÁK animált 3D :) MB USA 6€ Rakj végre fészket! R: Nicholas Stoller, Doug Sweetland ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 25.ne 19 SEDEM STATOČNÝCH dobrodružný 15 ČT USA 4€ Spravodlivosť má svoje číslo. R: Antoine Fuqua, H: Denzel Washington, Chris Pratt, Ethan Hawke ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 27.ut 19 PRÁZDNINY V PROVENCE komédia 15 OV ČR 4€ Komédia, ktorá vám predĺži leto. R: Vladimír Michálek, H:Vojta Kotek, Jakub Prachař, Kryštof Hádek ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 28.sze 19 SULLY - CSODA A HUDSON FOLYÓN életrajzi, dráma 12 MB USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------29.csü 1900 IDEGPÁLYA kaland, thriller 15 MB USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------30.pia 1900 DOMOV PRE NEOBYČAJNÉ DETI SLEČNY PEREGRINOVEJ 3D fantasy 12 ČD USA 6€ Vďaka tajomným stopám Jake objaví čarovné miesto. R: Tim Burton, H: Eva Green, Asa Butterfield, Samuel L. Jackson ----------- ----------------------------------------------------------------------------30.pia 2100 DEEPWATER HORIZONT: MORE V PLAMEŇOCH thriller 15 ST USA 4€ Skutoční hrdinovia v pravdivom príbehu ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 01.szo 18 VÁNDORSÓLYOM KISASSZONY KÜLÖNLEGES GYERMEKEI 3D fantasy 12 MB USA 6€ Relytélynek hála, Jake varázslatos helyet fedez fel. R: Tim Burton, SZ: Eva Green, Asa Butterfield, Samuel L. Jackson ----------- ----------------------------------------------------------------------------01.szo 2000 MÉLYTENGERI POKOL thriller 15 MB USA 4€ Valódi hősök igaz történet alapján. ----------- ----------------------------------------------------------------------------00 02.va 17 GÓLYÁK animált :) MB USA 4€ ----------- ----------------------------------------------------------------------------02.va 1900 MÉLYTENGERI POKOL thriller 15 MB USA 4€ :)mládeži prístupné/korhatárra tekintet nélkül megtekinthető 12 mládeži prístupné od 12 rokov/12 éven aluliak számára nem ajánlott 15 mládeži prístupné od 15 rokov/15 éven aluliak számára nem ajánlott 18 mládeži prístupné od 18 rokov/18 éven aluliak számára nem ajánlott FK filmový klub/film klub SD slovenský dabing/szlovákul beszélő
ST slovenské titulky/szlovák felirat OV originálna verzia/eredeti változat ČD český dabing/csehül beszélő ČT české titulky/cseh felirat MB maďarský dabing/magyarul beszélő MF maďarské titulky/magyar felirat
ZMENA PROGRAMU VYHRADENÁ! A P R O G R A M VÁ LT O Z Á S J O G ÁT F E N N TA R TJ U K !
AKTUALIZÁCIA PROGRAMU DENNE NA:
www.kinodanubius.mojekino.sk
AKTUÁLIS NAPI PROGRAM:
www.danubiuszmozi.hu
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
14
MEGEMLÉKEZÉSEK - SPOMIENKOVÉ OZNÁMENIA
Peti utolsó mondata: „Csak az van igazán szeretve, aki tud szeretni. Szeressünk!” Fájó szívvel emlékezünk ezen a szomorú 4. évfordulón (2012. augusztus 31), amikor
Bc. PRÉM PÉTER szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot! Emlékét örökre szívünkbe zártuk. Szerető családja
Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, És nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked ragyog, mint a fényes csillag.
„Milovať a byť milovaný je najväčšie šťastie na svete.“ (Goethe) S týmito slovami spomíname na nášho milovaného syna
Bc. PETRA PRÉMA 4. výročie (31. august 2012) bez Teba, ale v duchu stále spolu. S láskou spomíname na Teba – nezabudneme. Odpočívaj v pokoji!
Nem az a fájdalom amitől könnyes a szem, hanem amelyet szívünkben hordunk némán csendesen.
Fájó szívvel emlékezünk halálának 2. évfordulóján
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk szeptember 2-án halálának 2. évfordulóján
Bolfa Évára
Janicsek Bélára
Emlékét őrző családja
Ezúton tudatom minden volt munkatársával és ismerősével, hogy bátyám
Tóth Imre 79 éves korában 2016. július 14-én elhunyt idegenek otthonában. Temetésének időpontjáról és helyéről nem kaptam értesítést. Gyászoló húga
Dňa 27. 9. 2016 uplynie rok ako nás navždy opustil náš drahý
Ladislav Zahovay Nezabúdame a spomíname. Smútiaca rodina Sv. omša za zosnulého 21. 9. o 18:00 hod. Fájó szívvel emlékezünk halálának első évfordulóján
Zahovay Lászlóra Emlékét őrzi szerető családja. Emlékmise szeptember 21-én 18:00-kor.
Felesége, gyermekei, unokái és a gyászoló család Nem foghatjuk dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk neked. Fájó szívvel emlékezünk halálának 7. évfordulóján
Kósa Irénkére Emlékét őrző családja Az én időm előbb lejárt, mint szerettem volna, De a betegség közbe szólt, én nem hetetek róla. Ne sírjatok, már többé nem szenvedek, Fájdalom csak az, hogy többé nem lehetek veletek. Fájó szívvel emlékezünk szeptember 3-án halálának első évfordulóján
Ballán Szilveszterre Felesége és gyermekei családjukkal Életed a munka volt és a szeretet, mit elfelejteni nem lehet. Megállunk a sírodnál, könnyezünk, örökre rád emlékezünk.
HIRDETÉS - INZERCIA
Fájó szívvel emlékezünk szeptember 10-én halálának 7. évfordulóján
Poradňa pražského astrológa Emila Václava Havelku, ktorý sa zaoberá astromedicínou bude v Tesárskych Mlyňanoch 11.septembra. Konzultácie sú bezplatné. Objednávky: 0908 163 778
Szuchovszki Andrásné szül. Torda Évára
Lakás kiadó (1 szoba + konyhasarok), legfeljebb két ember részére. Dám byt do prenájmu (1 izba + kuchynský kút), maximálne pre dve osoby. Telefon: 0949-420-341
Smútiaca rodina
Akik ismerték és szerették szenteljenek emlékének egy néma pillanatot. Gyászoló családja
Štúrovo a okolie – Naše noviny / Párkány és Vidéke – A mi lapunk – mesačník, vydáva Mestské kultúrne stredisko Štúrovo (Hasičská 25, 943 01 Štúrovo IČO: 00062448, DIČ: 2021073945 ). Šéfredaktor: Réka Bokor. Členovia redakčnej rady: Karin Valašeková, Kornél Hajtman, Robert Folk, Endre Kadarkai. O inzerciách sa môžete informovať na tel.čísle: 036/7511108, na e-mailovej adrese: reklama.sao@gmail.com, alebo osobne v Mestskom kultúrnom stredisku v Štúrove. Zalomenie, grafický design a tlač: SPOT DESIGN. Tlačiareň nezodpovedá za obsahovú a gramatickú stránku v článkoch a inzerciách. Redakcia nezodpovedá za obsah komerčných článkov, a za obsah komerčnej inzercie a reklamy! Registračné číslo: EV 2667/08. ISSN: 1339-200X Dátum vydania: 29. 8. 2016 Štúrovo a okolie – Naše noviny / Párkány és Vidéke – A mi lapunk - havilap, kiadja a Párkányi Városi Művelődési Központ (Hasičská 25, 943 01 Štúrovo IČO: 00062448, DIČ: 2021073945 ). Főszerkesztő: Bokor Réka. A szerkesztőbizottság tagjai: Valašek Karin, Hajtman Kornél, Folk Róbert, Kadarkai Endre. Hirdetésfelvétel a 036/7511108 –as telefonszámon, e-mailben a reklama.sao@gmail.com címen, illetve személyesen a városi művelődési központban. Grafika, tördelés, design és nyomtatás: SPOT DESIGN. A lapban megjelent hirdetések és cikkek tartalmáért és helyesírásáért a nyomda nem felel. A kommersz és lakossági hirdetések, reklámok, reklámcikkek tartalmáért a szerkesztőség nem felel! Nyilvántartási szám: EV 2667/08. ISSN: 1339-200X Kiadás dátuma: 2016. 8. 29.
HÍREK / SPRÁVY
Štúrovo a okolie / Párkány és vidéke
15
www. SMIDISERVICE .sk KLIMATIZÁCIE
Jazykový kurz z nemeckého jazyka v kultúrnom dome pre opatrovateľky, príprava na maturitu alebo na jazykovú skúšku z nemeckého jazyka!
( predaj a servis ) Panasonic ,Daikin, Gree, Toshiba, LG, Midea Neèakajte na hor?èavy, Nečakajte na horúčavy, myslite na komfort myslite na skor! komfort skôr!
Dezinfekcia autoklimatizácií ozónom, alebo ultrazvukomvým zariadením
Kamenica nad Hronom
Svodín
0915/441 670
0905/713 325
Német nyelvtanfolyam a kultúrházban gondozóknak, felkészítés nyelvvizsgára ill. érettségi vizsgára német nyelvből!