SAMU ENIKŐ

Éjszakai ügyelet

Miska későn ért haza a reptérről. Az újralátás öröme, a sok mesélni való nem hagyott minket nyugodni, és sokáig beszélgettünk a nappaliban. Forró, nyári éjszaka volt, ezért bukóra nyitottuk az ablakot, amelyik a gangra nézett, a többit pedig kitártuk. Vártuk a kereszthuzatot, de a függönyök meg sem mozdultak. A hőmérő 29 fokon állt meg. Már hajnali kettő felé járt, nagy hévvel, beleéléssel mondtuk a magunkét, amikor halk kopogást hallottunk. A vértelen kopogást hasonló hang követte. — Srácok, legyetek halkabban, a szomszédok is aludni szeretnének!

Olyan ember hangja volt ez, aki hosszú tépelődés után színre lép, és kiállva jogaiért, minden bátorságát összekaparva, vékony orgánumával pirít a hangoskodókra. Bemutatkozás híján megkérdeztem: — Ki az? — Ki? — erőltetett önbizalommal felelt. — Hát a szomszéd! Van, aki aludna!

Merőben furcsa érzés volt a függönyön és ablakon át a névtelen idegennel beszélgetni, de groteszk kedvünkben voltunk. — Név nélküli panaszt nem fogadunk el, tessék bemutatkozni! — válaszolt Miska, miközben alig tartottuk vissza kuncogásunkat. — Micsoda szemtelenség! — talán ezt a kuncogást érezte meg hangunkban, de hirtelen erőre kapott — A Robi vagyok, barmok! — s már ordított. — Nem csak aludni nem lehet tőletek, de még fel is idegesítitek az embert, mikor pihenne végre!

Robi ordítozására először Irénke jött ki. Irénke amúgy sem szívleli a fiatalembert, aki a tiltás ellenére a lépcsőházban szívja el reggeli cigarettáját, ez az affér pedig csak kapóra jött neki a kellemetlenkedéshez. Az Irénke feje fölötti lakásban tanyázó fiatal Máté viszont az idős hölgyet utálja éppen, mert a múlt pénteki házibulinak a rendőrség vetett véget Irénke közbenjárása miatt, így Robi védelmére kelt. Egyre több lakásban kapcsolódott fel a villany. Innentől két csoportra oszthattuk a lakóközösséget. A kukucskáló passzív hallgatókra, és az

aktív résztvevőkre. Ezt persze onnan tudom, hogy Miskával megosztottuk a feladatokat, s amíg ő a kanapéról tartotta a frontot, hogy el ne apadjon a balhé, én a szomszéd ablakon keresztül, az első csoportot erősítve figyeltem az események folyását. Szerencsére a ház, mint puskaporos hordó robbant fel éjnek évadján s mindenki kedvére szemére hányhatta aktuális ellenségének minden problémáját.

A Julika szemére hányhatta az új szomszédnak, hogy az ő mocskos felújítása miatt ázik a mennyezete, és az ő munkálatai miatt zárják el a vizet már negyedik napja, úgyhogy ő aztán igazán ne szóljon semmit a Kardoséknak amiatt, mert a Mari a fejére rázza a lábtörlőjüket, és a gangra tereget, és nekik kell kerülgetni a lelógó lepedőt, és ágyneműt. Az új szomszéd ezzel párhuzamosan ordította a Julikának, hogy ő aztán maradjon csöndben, mert bizony az ő macskája ürít az emelet lábtörlőire, és ha valaki ne adj Isten nem lépi át reggel a lábtörlőt, akkor csak reménykedhet, hogy nem ajándékcsomaghoz volt szerencséje, arról nem is beszélve, hogy azt a vizet, amivel a macska után felmos otthon Julika, bizony az ő autójára önti az ablakon keresztül. Egyre többen léptek passzív hallgatói állapotból aktív státuszba, így sok kis szál helyett, egy nagy gombolyag lett a veszekedésből, és a Vargáék éppen szegény első emeleti kislányt szidták hegedűtanulmányai miatt, mire a szülők erre a Vargáék fejéhez vágták, hogy az ő unokájuk meg a lichthófban ordítozott múlt pénteken is részegen, szóval ők aztán ne beszéljenek hangoskodásról.

Csodálatos káosz uralkodott, mi pedig büszke szülőkként figyeltük kedves kis közösségünket, hiszen, nem volt még olyan lakógyűlés, ahol ennyien megjelentek, és ilyen aktív minőségben részt is vettek volna. Miután nyugtáztuk, hogy mint önkéntes terapeuták, a felismerés után a kommunikáción keresztül a megoldás ösvényére segítettük ezt a kedves közösséget, lefeküdtünk, s békésen aludtunk reggelig.