SAMU ENIKŐ
Éjszakai ügyelet Miska későn ért haza a reptérről. Az újralátás öröme, a sok mesélni való nem hagyott minket nyugodni, és sokáig beszélgettünk a nappaliban. Forró, nyári éjszaka volt, ezért bukóra nyitottuk az ablakot, amelyik a gangra nézett, a többit pedig kitártuk. Vártuk a kereszt huzatot, de a függönyök meg sem mozdultak. A hőmérő 29 fokon állt meg. Már hajnali kettő felé járt, nagy hévvel, beleéléssel mondtuk a magunkét, amikor halk kopogást hallottunk. A vértelen kopogást hasonló hang követte. — Srácok, legyetek halkabban, a szomszédok is aludni szeretnének! Olyan ember hangja volt ez, aki hosszú tépelődés után színre lép, és kiállva jogaiért, minden bátorságát összekaparva, vékony orgánumával pirít a hangoskodókra. Bemutatkozás híján megkérdeztem: — Ki az? — Ki? — erőltetett önbizalommal felelt. — Hát a szomszéd! Van, aki aludna! Merőben furcsa érzés volt a függönyön és ablakon át a névtelen idegennel beszélgetni, de groteszk kedvünkben voltunk. — Név nélküli panaszt nem fogadunk el, tessék bemutatkozni! — válaszolt Miska, miközben alig tartottuk vissza kuncogásunkat. — Micsoda szemtelenség! — talán ezt a kuncogást érezte meg hangunkban, de hirtelen erőre kapott — A Robi vagyok, barmok! — s már ordított. — Nem csak aludni nem lehet tőletek, de még fel is idege sítitek az embert, mikor pihenne végre! Robi ordítozására először Irénke jött ki. Irénke amúgy sem szívleli a fiatalembert, aki a tiltás ellenére a lépcsőházban szívja el reggeli cigarettáját, ez az affér pedig csak kapóra jött neki a kellemetlen kedéshez. Az Irénke feje fölötti lakásban tanyázó fiatal Máté viszont az idős hölgyet utálja éppen, mert a múlt pénteki házibulinak a rendőrség vetett véget Irénke közbenjárása miatt, így Robi védelmére kelt. Egyre több lakásban kapcsolódott fel a villany. Innentől két csoportra oszthattuk a lakóközösséget. A kukucskáló passzív hallgatókra, és az
34
