ALBERT Ádám | Melancholy of the Disconstructed Meaning by Paksi Képtár

ALBERT Á DÁ M

Melancholy of the Disconstructed Meaning

ALBERT ÁDÁM

Melancholy of the Disconstructed Meaning

ALBERT Á DÁ M

Melancholy of the Disconstructed Meaning

PAKSI KÉP TÁR AR T GALLERY PAKS 2017

M a r k R A P P OLT Kritikus, az ArtReview és ArtReview Asia főszerkesztője

M a r k R A P P OLT is a critic, and editor-in-chief of ArtReview and ArtReview Asia

Mark

R A P P O LT

Koncept; Szorongás A thaiföldi író, Prabda Yoon Toll zárójelbe téve című novellájában a főhős arról mesél, hogy milyen is művészeti egyetemen tanulni. „Manapság már nem elég, ha csak ül ott az ember és aktokat rajzol” – írja. „Kell, hogy legyen ‚koncepciód’”. Leírja azt is, hogy az évfolyamtársai mind „teljesen odavoltak a konceptekért. Minden áldott nap az iskola falain kívül bóklásztak koncepciókra vadászva. Ha egyet sem találtak, akkor sem panaszkodott senki. Ha valaki képtelen koncepcióra lelni, ez önmagában is lehet egy koncepció… Nekem viszont még a ‚koncepció’ szó meghatározása is gondot okozott. Az egész gondolat távol állt tőlem. Csoda, hogy egyáltalán találtam valamit… a koncepció kölcsönzése is tekinthető koncepciónak.”

Concept; Anxiety ’Pen in Parentheses’ is a short story by the Thai writer Prabda Yoon in which the narrator

Mégis mi köze lehet egy bangkoki író vicces elmélkedésének – tehetjük fel a kérdést – egy budapesti művészhez, akitől amúgy nem állnak távol az aktok és kivételesen jól is rajzol? Hiszen globalizált korunk állandóan hangoztatott befolyása ilyen távolságra azért csak mégsem hathat ki? Albert olyan, a minket körülvevő világban eltemetett vagy elrejtett koncepciókat és történeteket talál meg, amelyek – ha egyszer előássa, vagy kibontja és bemutatja őket – valami fontosat mondanak el rólunk és a társadalomról, amelyben élünk. A konceptek számára nem elvont dolgok, hanem inkább fizikai jelenlétként, narratívaként, történetenként és kulturális jelként leleplezendő kódok, melyek elemeikre bonthatók majd újra összeilleszthetők finoman provokatív műalkotásokat hozva létre.

describes going to art college. ‘Nowadays it isn’t enough to just sit there sketching nudes,’ he says. ‘You have to have a “concept”.’ He describes how his classmates were ‘all into concepts. All they did each day was wander beyond the school walls to scavenge for concepts. If they didn’t find any no one complained. Inability to find a concept could be a concept in itself… I couldn’t even define the word “concept”. The whole idea was beyond me. It’s a miracle I even found any… borrowing could be counted as a concept, too.’ What, you may be thinking, do the comic

Albert Ádám Never take a trip alone (2011) kiállítása sok szempontból mintaszerű bemutatása munkamódszerének. Míg Albert korábbi műveiben (építészeti és utcanév

musings of a writer from Bangkok have to do with an artist – who, incidentally, is no stranger to sketching nudes and can draw

exceptionally well – from Budapest? Surely, despite the much-trumpeted impact of our current globalised era, things cannot go that far? Albert find concepts and histories that are buried or hidden in the world around us that, once unearthed or unlocked, and then represented can tell us something about ourselves and the society we live in. Concepts are not abstractions to him, but rather reveal themselves as physical presences, narratives, histories and cultural codes that can be deconstructed and reassembled into subtly provocative works of art. Adam Albert’s exhibition Never take a trip alone (2011), is in many ways exemplary of the way in which he works. While Albert’s earlier work (investigations into architecture and street signs, and the way in which urban centres present various taxonomies of and restrictions to our experience of the world) was ver y much generated by his own wanderings – through the streets of various European cities – this exhibition is focused not on any literal voyage, but rather on largely monochrome representations of Never take a trip alone (Johann Wolfgang von Goethe dolgozószobája), 2011 perspektíva kabinet (belső); plexi, MDF, bükkfa, rozsdamentes acél, 196 × 84 × 94 cm Never take a trip alone ( Johann Wolfgang von Goethe 's study), 2011 perspective cabinet (inside); Plexiglas, MDF, wood, stainless steel, 196 × 84 × 94 cm

the studies of the great German enlightenment thinkers Alexander von Humboldt and Johann Wolfgang von Goethe. Places where their minds, rather than their bodies, would roam: the private spaces of figures who are renowned for their public works. These

táblákkal, valamint azzal kapcsolatos kísérletei, hogy a város központjai eltérő taxonómiákat kínálnak, de egyúttal korlátozzák is a világ megtapasztalását) fontos szerepet kaptak saját útjai Európa különböző városaiba, ez a kiállítás nem egy a szó szoros értelmében vett utazást helyez a középpontba, hanem két híres felvilágosodás korabeli német gondolkodó, Alexander von Humboldt és Johann Wolfgang von Goethe dolgozószobájának nagyrészt

spaces are represented via 3-D perspective ‘peepshow’ boxes (popular during the seventeenth century), engravings, drawings and a contemporary animated 3-D digital rendering of the same spaces. The experience of viewing this is both an experience of change and the unchanging. In art-historical terms something like time travel and yet simulta-

monokróm ábrázolását. Azt a helyet, ahol nem testük, hanem elméjük szárnyalt szabadon: olyan szereplők privát terét, akiket a közösség számára alkotott műveik tettek híressé. Ezeket a tereket a – tizenhetedik században népszerű – háromdimenziós perspektivikus „kukucskáló dobozok”, rézkarcok, rajzok és ugyanennek a térnek egy kortárs 3D-s animációja mutatja be. Az installáció megtekintésének élménye egyszerre kapcsolódik a változáshoz és a változatlansághoz. Művészettörténeti fogalmakkal élve olyasvalami, mint az időutazás és ugyanakkor örökös visszatérés ugyanazokhoz a szürke, egyenesek által határolt terekhez, melyek ironikus módon annál absztraktabbá válnak, minél többször nézi őket az ember és minél inkább részletekbe menő az ábrázolás, hogy a benne gyönyörködő nézőt megtréfálja. Ily módon két ember, akik az idők során – eltérő módon – megváltoztatta a kulturális perspektívát (Humboldt a tudás holisztikus szemlélete mellett szállt síkra, egyfajta globális perspektívát hirdetett; Goethe pedig, Pankaj Mishra legújabb írásai szerint, egy olyan mozgalom tagja volt, amely az „esztétikai teljesítményen alapuló nemzeti perspektívát” alapította meg), részesévé válik az idők során a perspektíva ábrázolását szolgáló művészi eszközök látványos megváltoztatásának. A perspektíva a kultúrához és a tudáshoz hasonlóan konstruált jelenség. Minden csak máz. A konceptek mindenütt jelen vannak. Elmélkedhetünk a fénytan idők során fejlődő koncepcióján vagy éppen az alany-tárgy kapcsolatán, hogy csak két olyan területet említsünk, melyekre Albert rávilágít. Hogy mindezzel mire megyünk, az már a nézőpontunktól függ. Bizonyos szempontból a két szürke szoba tanulmányozása megismétli azt az élményt, amikor kiállításra megyünk egy művészeti galériába: próbálunk magunk körül mindennek jelentőséget tulajdonítani, miközben kínoz minket a szorongás, mert meg akarjuk találni az elemek „helyes” értelmezését, meglelni bennük egyfajta „tudást”, egyfajta „igazságot”.

neously an eternal return to the same grey, rectilinear spaces, that, ironically, become more and more abstracted the more times you visit them and the more the representation of them seeks to add detail, to tease and please the eye. In this way, two people who, in different ways, changed cultural perspective over time (Humboldt championed a holistic vision of knowledge, a kind of global perspective; Goethe, as Pankaj Mishra wrote recently, was part of a movement that founded ‘a national perspective founded on aesthetic achievement’), are implicated in more visible changes in the artistic means of representing perspective over time. Perspective, like culture, like knowledge is a constructed phenomenon. And, of course, all this is merely a gloss. Concepts are everywhere. One is invited to consider evolving concepts of optics over time as well as subject–object relations, to name just two arenas of thought that Albert opens up. Where you go with it all, of course, depends on your point of view. In a way, this study of two grey rooms replicates the experience of visiting an exhibition in an art gallery: we look for significance in everything around us and suffer too the anxiety of wanting to find the ‘correct’ interpretation of those elements; to find in them, perhaps, some sort of ‘knowledge’, some sort of ‘truth’. That is certainly something of which Albert is fully conscious. In the past he has described his process as one of taking objects that convey a clear message (a globe, a street sign, a map, the decoration on a tray),

Ez pedig egész biztosan olyasvalami, aminek Alber t tökéletesen tudatában van. A múltban úgy írta le ezt a folyamatot, hogy kiválaszt egy tárgyat, melynek világos

removing that message and then replacing it with one of his own: sometimes simple, sometimes rather more involved, always

Egy gyöngybagoly álma, 2017 előkészület, Kisterem, Budapest Dream of a barn owl, 2017 preparation, Kisterem, Budapest

üzenete van (egy földgömböt, egy utcanév táblát, egy térképet, egy tálca mintáját), eltávolítja azt az üzenetet és behelyettesíti a sajátját: ami néha egyszerű, máskor bonyolultabb, de mindig félrevezető vagy valamiképpen megzavaró. Albert gondolatmenetének világossága az értelmezéssel kapcsolatos szorongásunkat kelti fel.

disorientating or disconcerting in one way or another. Albert’s clarity of thought gives you an anxiety of interpretation. It is tempting to think that some of this was in the artist’s mind when he created Nightwatch of Anxiety #1 (2017) from the

Csábító arra gondolni, hogy valami ilyesmi járhatott a művész fejében, mikor megalkotta a Nightwatch of Anxiety #1 (2017) című művét egy gyöngybagoly teteméből, melyet holtan talált az út mentén és amely azóta kitömve és kiállítva vigyázza (mintha csak egy Minerva templom kiegészítője lenne) Albert legújabb, Egy gyöngybagoly

body of a barn owl that had been found dead by the side of a road since stuffed and mounted and guarding (almost as if an accessor y to a Miner van temple) over Albert’s recent exhibition at Kisterem in Budapest, Dream of a Barn Owl, which ran

álma című kiállítását a budapesti Kisterem galériában, mely párhuzamosan futott, közvetlenül kapcsolódva a Paksi Képtár Melancholy of the Disconstructed Meaning című nagyobb tárlatához. Mindkét kiállítás anyagokat manipulál, hogy előcsalogasson egy sor szimbolikus és kulturális történetet és jelentést. Pakson a A hatalom nárcizmusa (Bucephalus csontjai) (2017) című alkotás egy lócsontvázat tár elénk, melyet Székely Bertalan, a Királyi Mintarajz Tanoda (ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem, ahol Albert is tanít) anatómia professzora vásárolt az intézmény számára a tizenkilencedik század végén, mint a művészeti tanulmányok elengedhetetlen kellékét. Most Pakson áll, egyszerre halott és halhatatlan, elengedhetetlenül fontos és felesleges, látszólag egy tükörként felállított ónix lapba bámul (ez a fajta anyag szolgált az Art Deco épületek díszítésére), melynek durva fém kerete a moduláris modernizmust idézi. Mintha a természettudományi múzeum egyik kiállítási darabja betévedt volna egy építési vállalkozó üzletébe. És mégis, bármennyire is vicces ez a látvány, rávilágít a világot rendező, bevett elképzelések nyomaira: arra, hogy mi az építőanyagok és mi az állatcsontvázak helye a mai világban. Szól a hatalom és hiúság megszokott művészi nyelvéről: a lovasszoborról és a tükörképről. És szól a feleslegességről is: ha a csontok itt vannak, akkor nincs rájuk szükség az egyetemen; mint ahogy a többség az ónixot sem tekinti már kortárs építőanyagnak. Ezáltal egy látszólag ártalmatlan dolog is a koncepciók tárgymutatójává válik. És ha ezek azok, akkor valójában mi is az anyag vagy egy tárgy elsősorban: fizikai jelenlét vagy eszmék tárháza? Meddig tartanak ők, és honnantól kezdődünk mi?

in parallel to, and was intimately connected with a larger exhibition, Melancholy of the Disconstructed Meaning at Art Gallery Paks. Both exhibitions pivot on the manipulation of materials to bring out a variety of symbolic and cultural histories and meanings. At Paks, The Narcissism of Power (Bones of Buchephalus) (2017), features the skeleton of a horse, bought by Bertalan Székely, professor of anatomy at the Royal Academy of Drawing in Pest (now the Hungarian Academy of Fine Arts, where Albert teaches) to that institution during the latter par t of the nineteenth century as an essential tool for artistic study. It stands in Paks, at once deceased and immor tal, essential and redundant, apparently staring into a sheet of onyx (the kind of material used to decorate Art Deco buildings), held, like a mirror, in the kind of rough metal frame that articulates modular modernism. It is as if a natural history display has somehow infiltrated a builder’s merchant’s store. And yet, for much as that vision is humorous, it also reveals the trace of certain received ideas of how we order the world: the place of construction materials and the place of animal skeletons in the world today. It speaks of a received artistic language of power and vanity: the equestrian monument and the reflected image. And it speaks of redundancy: if the bones are here, they are not

Ugyanakkor Albert művészetének nem célja az egzisztenciális válság kirobbantása. Bár érinti az ismeretelmélet és a metafizika területeit, nem ez művei lényege. Még nem kell a pszichiáterhez rohannunk.

needed in the academy; just as most people would no longer consider onyx a contemporary building material. Thus the seemingly innocuous becomes an index of concepts. And if they are that, then what exactly is a

A paksi kiállításon szerepel három paraván is, Paraván I-III (2017) címmel. A rácsszerű struktúrába rendezett vasrudakból álló paravánok (némileg kigúnyolva elnevezésük

material or an object in the first place: a physical presence or a collection of ideas? And how much of that is us and not them?

alapján elvárt felhasználásukat, hiszen a rudak között nagyrészt üres terek találhatók) egy sor ambrotípiát és márványszobrot rejtenek. Olyan, mintha egyszerre töltenék be az építészet, a kiállítóeszköz és a családfa funkcióját. Kövesd a vasrudakat és így haladsz a klas�szikus szobrok képei (ilyeneket találhatsz egy művészeti iskola anatómia osztályában) felől az emlékműveket és modernista épületeket idéző makettek felé. És te, mint néző, arra kényszerülsz, hogy a rudak anyagi kapcsolódási pontjait konceptuális kapcsolatokká alakítsd, míg végig azon tűnődsz, hogy ez csupán a művész érdeklődésének és utalásainak tárgymutatója (tulajdonképpen, napjaink közkedvelt kifejezésével élve egy moodboard) vagy valami

Yet Albert’s art is not set out to be a trigger for some sort of existential crisis. While fields such as epistemology and metaphysics are implicated, they are not the essence of his output. And there is no need to see the psychiatrist yet. The exhibition at Paks also includes three screens, Folding Screen I-III (2017). Constructed of iron rods arranged in a grid-like structure, the screens (which somewhat mock the utility of that description by being largely composed of the empt y spaces

nagyobb, objektív egészről szóló tanulmány. De legfőképpen olyan ez, mint a lapraszerelt bútor: előregyártott, de neked kell összeszerelned.

between the rods) hold in place a series of ambrotypes and marble sculptures. It is as if they were are at once architecture, display mechanism and family tree. Follow

Albert Ádám maga építtette meg a paksi kiállítás központi elemét, a Mesterségek könyvtára (2017) címet viselő hétméter magas moduláris szerkezetet. Az alkotás részben Sámsondi Kiss Béla emlékműve, aki magyar építész volt és feltalálta a „furfangbeton” építési módszerét az 1940es években, ami olcsó és praktikus alternatívája lehetett volna az előregyártott beton paneleknek, amelyek fontos szerephez jutottak Magyarország háború utáni újjáépítésében. Albert nagybátyja Sámsondi Kiss tanítványa volt; és bár forradalminak számított, a „furfangbeton” soha nem terjed el széles körben, csupán egy maroknyi kőműves jóvoltából él tovább. Miért van az, hogy bizonyos jó ötletek elterjednek, míg mások halva születnek?

the metal rods and you move from images of classical sculptures (of the kind you might find in an artschool anatomy class) to models of what look like monuments and modernist architecture. And you, the viewer, are pushed to turn the material connection of the rods into a conceptual connection, all the while wondering if this is merely an index of the artist’s interests or references (surely a ‘mood board’ in contemporary parlance), or a study of some greater objective whole. More than anything it is like flatpack furniture: it is preconstructed, but the assembly is down to you.

Albert a „furfangbeton” technikát használta a Mesterségek könyvtára felépítéséhez, ami egy kétemeletes kockaszerű struktúra, oldalán négyzet alakú, ablakszerű nyílásokkal (ezek közül kettő absztrakt ólomüveg kompozíciókat mutat be, melyek szerkezetileg emlékeztetnek a művész paravánjaira) és modernista lámpabúrákat idéző, piramidális mintázattal díszített négyzetekkel. Amit hasznosnak terveztek, az dekoratívvá válik, és ami dekoratívvá válik, az kötődik egy bizonyos korhoz és ízléshez. Jellemző módon egyáltalán nem világos, hogy a címben jelzett könyvtár vajon az előttünk látható fizikai objektum vagy

Adam Albert himself constructed the Library of Craftsmanship (2017) a four-metre-high modular structure that formed the centrepiece of the Paks exhibition. In part of the work is a monument to Béla Sámsondi Kiss, a Hungarian architectural engineer who invented a ‘clever concrete’ construction technique during the 1940s that could have been a cheap and practical alternative to the prefabricated concrete panels used to fuel Hungary’s postwar reconstruction. Albert’s uncle was one of Sámsondi Kiss’s students; although praised as revolutionary, the ‘clever concrete’ was never widely used and instead lived on in the hands of a

Paraván I-III., 2017 3 db zártszelvény, 224 × 159 cm, 224 × 316 cm, 224 × 211 cm 9 db ambrotípia, 30 × 24 cm 3 db márvány objekt, 15 × 15 × 25 cm Folding screen I-III, 2017 welded iron (3 pieces), 224 × 159 cm, 224 × 316 cm, 224 × 211 cm 9 ambrotypes (collodion positive), 30 × 24 cm 3 objects, Carrara marble, 15 × 15 × 25 cm

handful of masons. Why do some good ideas spread, while others are stillborn? Albert used the ‘clever concrete’ technique to construct Library of Craftsmanship, a two-storey cuboid structure with an alter-

a tudás, amit átadnak és megtartanak azok az emberek, akik létrehozták: azon tűnődünk, vajon a mesterségbeli tudás a tárgyak vagy az emberek sajátja? A szó etimológiája a második értelmezést sugallja, de közhelyszerű, hogy mégis az elsőben látjuk tükröződni. Ugyanakkor mégiscsak úgy érezzük, hogy Albert művészete az összes kulturális és tudományos hivatkozás mellett alapvetően humanista. Világa társas világ, mely emberi cselekedetekből és gondolatokból épül fel, ahol a koncepciók egymás mellett futnak, néha elkülönülten, néha összeolvadva egymással.

nating pattern of square windowlike openings (two of which feature abstract stainedglass compositions that are structurally reminiscent of the artist’s screens) and squares decorated with a pyramidal pattern reminiscent of modernist lighting. What was designed to be useful becomes decorative, what becomes decorative is fixed to a particular time and taste. Typically it is unclear whether the library referred to in the title is the physical object in front of us or the

Nem kétséges, hogy, mint azt Prabda Yoon művészhallgatója is felismerte, a konceptek sikamlós, szubjektív dolgok. Nem tárgyakban vagy műalkotásokban lakoznak, hanem a művész, egy tárgy és a többé-kevésbé cinkos néző kapcsolatában. És, mint annak mind Yoon, mind Albert tudatában vannak, a koncepciók teljes mértékben a kapcsolódásaikban élnek.

knowledge transmitted to and retained within the people who made it: we are left wondering, does craftsmanship lie in objects or in people? The etymology of the word suggests the latter, but it is a commonplace to see it in the former. But above all there is a sense in which Albert’s art, for all its referencing of scientific or cultural systems, is a profoundly humanist one. It is a social world constructed of human actions and human thoughts, where constructs and concepts slide over each other, sometimes aligning and sometimes in flux. There is no doubt, as Prabda Yoon’s art student recognised, that concepts are slippery, subjective things. They reside not in objects or artworks but in a strange relationship between the artist, an object and a moreor-less complicit viewer. And as both Albert and Yoon recognise, concepts are entirely relational beings.

Mesterségek könyvtára, 2017 szövetszerkezetes beton, gipsz, beton, vasalás, 3 × 3 × 4 m, 2 db ólomüveg, 60 × 60 cm Library of Craftsmanship, 2017 cellular construction, gypsum, concrete, 3 × 3 × 4 m, 2 pieces of stained glass, 60 × 60 cm

H O R N Y IK S á n d o r P h D Művészettörténész, kurátor, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa

H O R N Y IK, S á n d o r P h D is an art historian, curator, senior research fellow at the Art History Institute of the Research Centre for the Humanities, Hungarian Academy of Sciences

HORNYIK

Sándor

Az alumínium tálca és az ónix tükör Albert Ádám archeológiája A klasszikus értelemben vett archeológia a Felvilágosodás korának terméke, a kifejezés jelentése azonban a huszadik század utolsó harmadában új rétegekkel bővült. Michel Foucault ugyanis rámutatott arra, hogy nemcsak a tárgyi kultúra, hanem az eszmetörténet is értelmezhető az archeológia szempontjai szerint. Ez a fajta új archeológia aztán komoly karriert futott be nemcsak a történettudomány, hanem a művészettörténet berkeiben is. Ehhez a karrierhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a relativitás és a relativizmus posztmodern szempontrendszere nagy hangsúlyt fektetett a tudományos és a történelmi objektivitás kritikájára, ami együtt járt a szubjektivitás és a személyes perspektívák felértékelődésével. Albert Ádám legújabb kiállításának címe, a Melancholy of the Disconstructed Meaning1 is a huszadik század utolsó harmadába repíti a nézőt, hiszen a dekonstrukció egy olyan értelmezési stratégia, amely a nagy irodalmi, filozófiai és politikai struktúrák ideológiai összetevőit veszi górcső alá úgy, hogy a struktúrák elemeinek viszonyrendszerén keresztül mutat rá a struktúra alkotóinak motivációira. 2

The aluminium tray and the onyx mirror Ádám Albert’s archaeology Archaeology, in its classical sense, is the product of the age of Enlightenment; the meaning of the expression, however, took on new layers of meaning in the last third of the twentieth century. Michel Foucault pointed out that not only material culture but also

A „disconstruct” kifejezést az angol nyelv nem használja, így én a továbbiakban dekonstrukciónak fordítom, de fontos megjegyezni, hogy a „dis” fosztóképző által Albert a szétszerelés aktusát hangsúlyozza, és a filozófiai konnotációk mellett a hétköznapi és a disztópikus mellékzöngék is hangsúlyossá válnak. Jacques Derrida: Struktúra, jel és játék az embertudományok diskurzusában. (1967) Helikon, 1994/1-2.

the history of ideas can be interpreted from an archaeological viewpoint. This new type of archaeology made a career not only in the study of history but also in the field of art history. The fact that the postmodern approaches of relativity and relativism laid heavy emphasis on the critique of scientific

Ebben az eszmetörténeti és logikai kontextusban értelmezhetők Albert Ádám struktúrái is, amelyek elemei és viszonyrendszerei azonban titkokat, személyes történeteket, szokatlan jelenségeket és nehezen dekódolható jelentéseket is magukba foglalnak. Ráadásul Albert nem csupán a jelentések és a jelenségek struktúráinak „játékára” épít, hanem a játék vonzerejére, formai felépítésére, design-jára is gondot fordít, hiszen az egyes elemeket esztétikai szempontokat is érvényesítve tervezi meg és hangolja össze. A paksi kiállítás középpontjában például egy titokzatos épület áll, melynek formavilága és minimalizmusa konstruktivista allúziókat kelt, miközben a neve Library of Craftsmanship, vagyis a kézművesség, és átvitt értelemben a mesterségbeli tudás könyvtára, ami nemcsak a könyvtár gazdag szimbolikus mezejét hozza játékba, de a teória és a praxis, a szellem és az anyag, a knowledge és a skill, avagy a sophia és a techné sokoldalú dialektikájára is épít. A modernista jellegű épület egyik nyílását például egy kazettás üvegablak tölti ki, amelynek különös, lombikokat idéző motívumai éppúgy utalhatnak a modern kémiára, mint az alkímiára. Egy másik ablakban pedig egy üveg armatúrát idéző dombormű jelenik meg, amely speciális falazó technikával (gipszbeton) készült csakúgy, mint a különös építmény egésze. A gipszbeton amúgy magyar találmány, furfang betonként is ismeretes, és Sámsondi Kiss Béla 3 fejlesztette ki az 1930-as években. A lényege az, hogy a betont előre gyártott és műanyag merevítőkkel rögzített gipszlapok közé öntik, ahol a gipsz erős nedvszívó hatásának köszönhetően a beton nagyon gyorsan megszilárdul. A végeredmény pedig egy elegáns, könnyűszerkezetes, de nagy teherbírású és esztétikus (márvány simaságú) beton struktúra, ami ráadásul környezetbarát is, hiszen csak minimális fazsaluzást igényel.

Sámsondi Kiss Béla (1899-1972) építész, a szövetszerkezetes építési rendszer kidolgozója. Tanítványa, Szövényi István (1943-) építész a technológia továbbfejlesztője.

and historic objectivity had a major role in this, and this change was also accompanied by the appreciation of subjectivity and personal perspectives. The title of Ádám Albert’s newest exhibition is the Melancholy of the Disconstructed Meaning1, which also transports the spectators back to the last third of the twentieth century since deconstruction is an interpretative tool, which examines the ideological components of great literary, philosophical and political structures in a way that through analysing the network of structural elements, it sheds light on the motives of those who created 2

the structures. This is the ideological and logical context in which Ádám Albert’s structures can be interpreted. However, the elements and network of these structures also contain secrets, personal stories, unusual and not easily decodable phenomena. Moreover, Albert does not only build upon the

1 The word “disconstruct” does not exist in the English language; therefore, in the text below I am going to use the word deconstruction. However, it is important to note that by using the prefix “dis”, Albert emphasises the act of dissembling, and besides philosophical connotations, common, dystopic layers of meaning are also emphasised. 2 Jacques Derrida (1967) Structure, sign and play in the discourse of human studies [Struktúra, jel és játék az embertudományok diskurzusában]. Helikon, 1994/1-2.

interplay between the structures of meanings and phenomena but on the attractiveness, formal build-up and design, as well, since he designs and orchestrates particular elements in compliance with aesthetic considerations. The focus of the exhibition in Paks is a mysterious building, whose shape and minimalism create constructivist allusions, while its title Library of Craftsmanship refers to a librar y of handicraf ts and craf tsmanship in a metaphorical sense. It does not only allude to the rich symbolic field of the library, but also builds upon the multifaceted dialectics of theory and practice, spirit and matter, knowledge and skill, or sophia and techne. Some of the openings of this modernist building display stained-glass windows, whose strange vial-like motifs could just as well refer to modern chemistry as to alchemy. In another window, there is a relief resembling a glass light fixture, which has been created with the help of a special masonr y technique (“frozen” concrete), just like the rest of this peculiar building. The “frozen” concrete or cellular construction method is a Hungarian invention; it is also known as “clever” concrete, and it was

Az üres, könyvek és polcok nélküli „könyvtár” a rejtélyes információfoszlányok nélkül, önmagában is kísérteties hatást kelt, hiszen éppúgy emlékeztet egy modernista lakóházra, mint egy posztmodern, dekonstruktivista múzeum makettjére, ami ráadásul maga is egy posztmodern, gyárépületből kialakított képtárban, pontosabban kiállítási csarnokban, azaz Kunsthalle-ban kerül bemutatásra. Az egész kiállítás ambivalens múzeumi hangulatát tovább erősítik a térben szellősen elhelyezett és igen

Melancholy of the disconstructed meaning, 2017 installáció részlet, Paksi Képtár, Paks Melancholy of the disconstructed meaning, 2017 installation view, Paks Gallery, Paks

invented by Béla Sámsondi Kiss3 in the 1930s.

Paraván I-III., 2017 3 db zártszelvény, 224 × 159 cm, 224 × 316 cm, 224 × 211 cm 9 db ambrotípia, 30 × 24 cm 3 db márvány objekt, 15 × 15 × 25 cm

The essence of the method is that con-

Folding screen I-III, 2017 welded iron (3 pieces), 224 × 159 cm, 224 × 316 cm, 224 × 211 cm 9 ambrotypes (collodion positive), 30 × 24 cm 3 objects, Carrara marble, 15 × 15 × 25 cm

the excellent water-absorbent properties

crete is poured in between gypsum sheets joined by metal reinforcement. Because of of gypsum, concrete solidifies very soon. The end result is an elegant, light-struc-

esztétikus, állványzatra emlékeztető „tárlók” is, amelyeken különleges fényképek, ambrotípiák láthatók, amelyek egy 19. századi eljárással (a szegény ember dagerrotípiája) készültek. Az állványzatok azonban önmagukban is érdekesek, hiszen egyrészt segédeszközök, másrészt viszont önálló, konstruktivista jellegű strukturális esztétikummal is bírnak. Ráadásul segédeszköz mivoltukban a szocialista Magyarország vizuális kultúráját is felidézik, hiszen erőteljesen emlékeztetnek a hetvenes évek szögvasból készített virágtartóira, amelyek szinte minden háztartásban megtalálhatók voltak. A múzeumi „virágtartók”, a muzeológiai és építészettörténeti viszonylatok, valamint a dekonstruktív esztétika együttesen a mikrotörténet felé terelik az eszmei horizontot, amit az is erősít, hogy Albert Ádám bevallottan vonzódik az Annales szellemisége felé. Az Annales iskola a történettudomány berkeiben nagyjából a hétköznapok, a technika és a technológia történetével fonódik össze, ami múzeumi kontextusban azt a kérdést is felveti, hogy vajon hogyan is nézne ki egy ilyen szempontú művészettörténet, miközben jelen esetben az talán még izgalmasabb, hogy hogyan is néz ki egy ilyen szempontú művészet.4 Albert életműve, és különösen annak második fele, amely Goethe és Humboldt dolgozószobájától Sámsondi Kiss Béla „múzeumáig” ível, attól lesz különösen izgalmas, hogy éppen egy ilyen fajta „Annales Art”-ként értelmez-

tured but heavy-duty and aesthetic (marble-smooth) concrete structure, which is also very environment-friendly, as hardly any wood is used for creating formwork for the concrete. The empty “library”, devoid of shelves and books, creates an eerie effect in itself, even without the puzzling information fragments, since it equally resembles a modernist house and the model of a post-modern, deconstructive museum. Moreover, it is actually presented in a postmodern gallery, more precisely exhibition space, i.e. Kunsthalle, which was transformed into a gallery from the building of a factory. The ambivalent, museum-like atmosphere of the whole exhibition is further reinforced by the spaciously arranged and very aesthetic “showcases” which resemble frames. They present special photographs, ambrotypes (the poor men’s version of daguerreotypes) created using a 19 th century procedure. The frames, however, are interesting in their own right since, on the one hand, they are aids, but on the other hand, they have an air of individual constructivist structural aesthetics. As an aid, they allude to the visual cul-

3 4

Az Annales iskola leghíresebb figurája, alapító atyja Fernand Braudel, akinek leggyakrabban hivatkozott munkája: A mindennapi élet struktúrái. A lehetséges és a lehetetlen. (1967) Gutta, Budapest, 2004.

Béla Sámsondi Kiss (1899–1972) was an architect, he invented the so-called “cellular construction method”. His student Ist ván Szövényi (1943–) is also an architect, who further developed the method.

hető, amely az olasz mikrotörténelemhez5 hasonlóan nem pusztán az egyedi esetekre fókuszál, hanem az olyan nagy, „mitikus” struktúrákat is vizsgálja, mint a technológia és a tudomány. Albert művészeti programja így olyan életművekkel állítható párhuzamba, mint Mark Dion vagy Kader Attia munkássága, akik szokatlan, meglepő és látszólag kaotikus és irracionális archívumokat építenek fel. Egy ilyen fajta, nem szokványos archívum sejlik fel a paksi ambrotípiákon megjelenő tárgyakon keresztül is. Az egyik állványzaton látható fényképeken nyilazó férfi izmokat feltáró, anatómiai szobra jelenik meg. A másikon pedig három emlékmű makettje, és az azokról készült fényképek is, amelyek az emlékművek allegorikus kultúráját és a geometriai stúdiumokat is megidézik. A két állványzat így együttesen az emberi test kulturális leképezését és funkcióját, biológiai és politikai szerepeit hozza játékba a klasszikus és kora modern társadalmak történelmi heroizmusának felidézésével, miközben a művészeti stúdiumok szemléltető eszközei arra is utalnak, hogy a történelem ábrázolása is csupán a design egy formája, amit az esztétika törvényei nagymértékben meghatároznak. A harmadik állványzaton négy még rejtélyesebb tárgy, egy gőzgép, egy kutya szobrocska, egy koponya és egy babérkoszorú látható, amelyek tovább tágítják a történelmi horizontot. Maguk a tárgyak, illetve hordozójuk, az ambrotípia együttesen a szürrealizmus és a démodé, vagyis az elfeledett és épp ezért érdekes dolgok kultusza felé mutat. Sőt a gőzgép és az elemire bomló koponya kapcsán akár még a steampunkra is asszociálhatunk, ami a Felvilágosodás korának kultúráját házasítja összes a modern, alternatív valóságokat generáló sci-fivel. Kicsit olyan érzése lehet

A mikrotörténelem, avagy a mikrotörténet-írás leginkább Carlo Ginzburg nevével fonódott össze, aki paradigmatikus művében nem a híres tudósok és államférfiak, hanem egy hétköznapi ember, egy molnár szemszögén keresztül mutatta be a 16. századi Itália világképét és eszmetörténetét. V.ö.: Carlo Ginzburg: A sajt és a kukacok. (1976) Európa, Budapest, 1991.

ture of socialist Hungary since they closely resemble the plant stands manufactured from angle-iron in the 1970s, which used to be present in almost all households. The “plant stands” in the museum and also the museological and architectural relations together with the deconstructive aesthetics point the ideological horizon in the direction of microhistory, which is also reinforced by the fact that Ádám Albert is admittedly attracted to the ideas of Annales. Within the study of history, the Annales school is associated with the study of everyday life and the histor y of engineering and technology, which, within the context of the museum, also poses the question what art history having such orientation would be like, or perhaps what is even more exciting in the present context: what art hav4

ing such disposition would be like? What makes Albert’s oeuvre, especially its second half from Goethe’s and Humboldt’s study to Béla Sámsondi Kiss’s “museum”, especially exciting is that it can be interpreted as a kind of “Annales Art”, which, in a sim-

The most significant representative of the Annales school is its founder Fernand Braudel, whose most often cited work is (1967) The structures of everyday life: The limits of the possible [A mindennapi élet struktúrái. A lehetséges és a lehetetlen]. Gutta, Budapest, 2004].

Plaster Modulor, 2016 ambrotípia, üveglemezen, 30 × 24 cm Plaster Modulor, 2016 ambrotype (collodion positive), on glass, 30 × 24 cm

ilar fashion to Italian micro-history 5, does not focus on specific cases, but examines such great “mythical” structures as science and technology. Thus, a parallel can be drawn between Albert’s artistic program and oeuvres such as Mark Dion’s or Kader Attia’s work, who build unusual, surprising and seemingly chaotic and irrational archives. Such a peculiar archive seems to be created from the objects depicted by the ambrotypes in Paks. The photographs in one of the frames present an anatomical statue showing the muscles of an archer. Another frame displays the models of three memorials and photographs of them, which evoke the allegoric culture of monuments as well as studies in geometry. The two frames together create an interplay between the cultural representation and function of the human body, its biological and political roles, through allusions to the historic heroism of classical and early modern societies. At the

Victory, 2016 ambrotípia, üveglemezen, 30 × 24 cm Victory, 2016 ambrotype (collodion positive), on glass, 30 × 24 cm

Microhistory, or microhistoriography is most commonly associated with the name of Carlo Gizburg, who, in his paradigmatic work, presented the world view and the history of ideas in 16th century Italy not from the perspective of famous scientists or politicians but an ordinary man, a miller. C.f. Carlo Ginzburg (1976) The Cheese and the worms [A sajt és a kukacok]. Európa, Budapest, 1991.

same time, the visual aids presented, which are used in the study of art, make reference to the fact that the representation of history is only a form of design, largely determined by the rules of aesthetics. The third frame presents four even more mysterious objects: a steam machine, a statue of a dog, a skull, and a laurel wreath, which expand the historical horizon even further. The objects themselves and their carrier medium the ambrotypes together point towards surrealism, démodé, that is the cult of forgotten and, therefore, interesting things. Moreover, the steam machine and the disintegrating skull might even remind us of steampunk, which attempts to connect the culture of the age of Enlightenment with modern science fiction, generating alternative realities. The spectator might have the feeling as if Albert recreated the alternative, surrealist reality of the 1920–30s using the historiographic tools of the 1960–70s in accordance with the popular narratives of the 21st century. Within this perspective, the montage and the unusual dream-like associations also connect to Borges’s “Chinese encyclopaedia”, which was made famous by Foucault when he showed that the language of the archive and the order of discourse greatly determine knowledge itself 6. Just like a “Chinese encyclopaedia” is unusual for European readers, Albert’s taxonomy is not easy to decipher either. This difficulty, however, the complexity of interpretation

cim nélkül (gőzgép), 2016 ambrotípia, üveglemezen, 30 × 24 cm untitled (steam engine), 2016 ambrotype (collodion positive), on glass, 30 × 24 cm

Michel Foucault (1966) The order of things: An archaeology of the human sciences [A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája]. Osiris, Budapest, 2000.

A hatalom nárcizmusa (Bucephalus csontjai), 2017 installáció; lócsontváz, 19. század vége, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészeti Anatómia Rajz- és Geometria Tanszék Gyűjteménye, 175 × 63 × 166 cm, 2 db onyx tábla, 248 × 139 × 2 cm The Narcissism of Power (Bones of Buchephalus), 2017 installation; horse skeleton 19th century, Collection of the Hungarian University of Fine Arts Budapest, 175 × 63 × 166 cm, 2 onyx slabs, 248 × 139 × 2 cm

and decoding sets another layer of time in motion: the postmodern discourse of modern historicism, which also influences Attia and Dion. At this point neither the Enlightenment or modernity nor their locally different forms create excitement but people themselves, the perspective of the individual, which then directs attention to the politics of remembrance, the problems of individual

a nézőnek, mintha Albert az 1920–30-as évek alternatív, szürrealista valóságát teremtené újra az 1960–70-es évek historiográfiai eszköztárával a 21. század elején divatos narratívák szerint. Ebben a perspektívában a montázs és a szokatlan, álomszerű képzettársítások összekapcsolódnak Borges „Kínai enciklopédiájával” is, amit Foucault tett híressé, amikor bemutatta, hogy az archívum nyelve, illetve a diskurzus rendje mennyire meghatározza magát a tudást.6 Ahogy a „kínai enciklopédia” szokatlan az európai olvasó számára, úgy Albert taxonómiája sem adja magát egykönnyen. Ez a nehézség, a dekódolás, az értelmezés komplexitása azonban az idő újabb, Attiara és Dionra is ható rétegét hozza mozgásba, az új historizmus posztmodern diskurzusát, amikor is már nem a Felvilágosodás vagy a modernitás, illetve annak lokálisan eltérő formái lesznek izgalmasak, hanem maga a személy, azaz az individuum perspektívája, ami viszont az emlékezetpolitika, az egyéni és a kollektív emlékezet problematikája felé tereli a figyelmet. Ez a problematika ráadásul ma, a technológiai konvergencia és az on line véleményformálás korszakában egyre markánsabban határozza meg a Homo Sapiens kultúráját és kommunikációját. A kiállítás további elemeinek értelmezéséhez így az is egy fontos adalék lehet, hogy Albert Ádám ma azon a tanszéken7 dolgozik, ahol egykor Barcsay Jenő és Székely Bertalan is tanított.

and collective memory. This problem defines the culture and communication of Homo Sapiens more and more markedly, especially today, in the age of technological convergence and online opinion-shaping. Therefore, the fact that Ádám Albert currently teaches at the department7 where Jenő Barcsay and Bertalan Székely used to teach might be an important piece of data in deciphering further elements of the exhibition. A big skeleton in a museum hall usually directs spectators’ thoughts towards natural sciences; in the Gallery in Paks however, Albert presents the skeleton of that particular horse which was bought by Bertalan Székely. This evokes associations with the milieu of the Hungarian University of Fine Arts: on the one hand, with the science of anatomy, and on the other, with the topos of the artist-scientist conducting experiments in chronophotography. Despite this, the skeleton facing the onyx slabs might also recall science fiction or the culture of quasi scientific body snatcher horror movies. The title “glued” to the skeleton, the taxonomical classification bones of Bucepha-

Michel Foucault: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája. (1966) Osiris, Budapest, 2000. Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia, Rajz-és Geometria Tanszék

Hungarian University of Fine Arts, Department of Artistic Anatomy and Geometry and Projection

A hatalom nárcizmusa (Bucephalus csontjai), 2017 installáció; lócsontváz 19. szd vége, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészeti Anatómia Rajz- és Geometria Tanszék Gyűjteménye, 175 × 63 × 166 cm, 2 db onyx tábla, 248 × 139 × 2 cm The Narcissism of Power (Bones of Buchephalus), 2017 installation; horse skeleton 19th century, Collection of the Hungarian University of Fine Arts Budapest, 175 × 63 × 166 cm, 2 onyx slabs, 248 × 139 × 2 cm

Egy nagy csontváz egy múzeumi térben általában a természettudomány irányába tereli a gondolatokat, Albert azonban egészen konkrétan a Székely Bertalan által vásárolt ló csontvázat mutatja be a Paksi Képtárban, ami a Magyar Képzőművészeti Egyetem miliőjére enged asszociálni: egyrészt az anatómia tudományára, másrészt pedig a kronofotográfiai kísérleteket folytatató akadémikus művész toposzára. Ennek ellenére a csontváz az ónix lapokkal szembeállítva a sci-fi, illetve a tudományos hangvételű testrablós horrorfilmek kultúráját is felidézheti. A csontvázra „ragasztott” cím, a rendszertani besorolás, a Bucephalus csontjai pedig a történelem és a mítoszok felé tereli az olvasatot, hiszen Albert Nagy Sándor lovának nevét használja. A legendás hadvezéren keresztül pedig megjelennek a 19. századi művészet legmagasabbra értékelt műfajai is: a történeti festmény és a lovas szobor. A „legendás ló” azonban nem a hallgatókkal és nem is a nézőkkel néz farkasszemet, hanem egy csiszolt ónix „tükörrel”, ami már az ókorban jól ismert és használt féldrágakő volt, amelyből díszítőlapokat és faragványokat egyaránt készítettek. A tükörsimára csiszolt lap önmagában azonban nem az ókori fürdők és nem is a barokk wunderkammerek hangulatát idézi fel, hanem inkább magának a természetnek tart tükröt, amikor a hirtelen megszilárduló, kavargó mikrokristályos kvarc esztétikáját árasztja magából. Ez az esztétika a Felvilágosodás kora óta a fenségessel kapcsolódik össze, aminek emberi, pszichológiai dimenziói a romantika korszakában váltak a festészet egyik meghatározó elemévé Caspar David Friedrichtől William Turnerig ívelően. A fenséges romantikus esztétikáját aztán az amerikai absztrakt expresszionizmus fedezte fel újra, és Jean-Francois Lyotard értelmezésében vált a reneszánsz humanizmusának és a Felvilágosodás racionalizmusának kritikáját mozgató szellemi energiává.8 Albert szempontjából azonban az sem érdektelen, hogy a növényi és a krisztallográfiai struktúrák esztétikai karrierje a

lus divert interpretation in the direction of histor y and myths since Albert uses the name of the horse belonging to Alexander the Great. This legendary general creates allusions to the most highly valued genre of 19 th century art: historical paintings and equestrian statues. The “legendary horse”, however, does not face the listeners or the spectators but stares into a polished onyx “mirror”, which was a well-known and often used semiprecious stone already in antiquity, often used for ornamental slabs or carvings, as well. The mirror-like polished slab in itself does not merely allude to the atmosphere of ancient bathhouses or to baroque cabinets of wonder, but it holds a mirror to nature itself by exuding the aesthetics of the quickly solidifying, whirling microcrystalline quartz. This aesthetic has been associated with the sublime since the age of Enlightenment, whose human, psychological dimensions became determining features of painting at the age of Romanticism, from Caspar David Friedrich to William Turner. The Romantic aesthetic of the sublime was rediscovered by American abstract expressionism, and according to Jean-Francois Lyotard, it became the intellectual energy fostering the criticism aimed at the humanism of Renaissance and 8

the rationalism of Enlightenment. It is also interesting from Albert’s perspective that the aesthetic career of plant and crystallographic structures coincided with the closer observation, description, and classification

8 8

Jean-Francois Lyotard: A fenséges és az avantgárd. (1988) Enigma, 1995/2.

Jean-Francois Lyotard (1988) The sublime and the avant-garde [A fenséges és az avantgárd]. Enigma, 1995/2.

of these structures. In view of the fact that modern capitalism held representation and marketing in high regard, it is not surprising that these “natural” structures became incorporated into the most prestigious symbols of capitalist wealth and power: the skyscrapers of the beginning of the 20 th century. Nevertheless, Ádám Albert manufactures not only mirrors out of precious stones but bookshelves, as well; still, his activities are not primarily inspired by modern skyscrapers. In his 2016 exhibition titled Taxography, the bookshelf made of polished and encrusted stone slabs did not appear to be an elegant article created for personal use; it was more like as if it were the monument of the shelf itself. At the same time, the frames were conveniently made of iron, creating a strange, ambivalent effect. The title of the work, Flat-pack landscape (Vanishing point), also added significant layers of meaning, as on the one hand, it recalled the DIY culture of IKEA and, on the other, confronted the phenomena of breaking and vanishing with the geometry of the classical perspective in a postmodern way. Instead of a classical landscape, we were left with a geometric pattern, which, because of its “material”, still evoked natural associations since we saw white Carrara marble and blue quartzite, whose metamorphic, crystalline structure pleases the eye. Another piece of Taxography, titled Pure Pragmatism, used a similarly complex minimalist approach; it was made up of 18 pieces of wooden book

Lapraszerelt tájkép (Enyészpont), 2016 vas, 127 × 21 cm, márvány inkrusztáció, 19 × 110 × 2 cm Flatpack landscape (Vanishing point), 2016 welded iron, 127 × 21 cm, marble incrustation, 19 × 110 × 2 cm

Ernst Haeckel (1904) Art forms of nature [Kunstformen der Natur]. Prestel, München, 1899.

századforduló idején egybeesett e struktúrák alaposabb megfigyelésével, leírásával és rendszerbe foglalásával.9 A reprezentációra és a marketingre mindig is sokat adó modern kapitalizmust ismerve pedig az sem meglepő, hogy ezek a „természetes” struktúrák is beépültek a kapitalista gazdagság és hatalom legnagyobb volumenű szimbólumaiba, a huszadik század elejei felhőkarcolókba. Albert Ádám azonban nemcsak tükröt, hanem könyvespolcot is készít drága kövekből, de ilyen irányú tevékenységét mégsem elsősorban a modern felhőkarcolók inspirálják. A Taxográfia című 2016-os kiállításának csiszolt és inkrusztrált kőzetlapokból álló könyvespolca nem elegáns használati tárgynak tűnik, inkább olyan mintha a polc emlékművét látnánk, miközben a tartóelemek praktikusan vasból készültek, ami fura, ambivalens hatást eredményez. A mű címe, a Lapraszerelt tájkép (Enyészpont) is jelentős mértékben hozzáad a jelentéshez, ugyanis felidézi egyrészt az IKEA DIY kultúráját, másrészt a törés és az enyészet jelenségét a klasszikus perspektíva geometriájával konfrontálja posztmodern szellemben. Klas�szikus tájkép helyett azonban csak geometrikus mintát kapunk, ami azonban „anyagából” adódóan mégis naturális asszociációkat kelt, hiszen fehér carrarai márványt és kék kvarcitot látunk, amelyeknek metamorf, kristályos struktúrája önmagában is szemet gyönyörködtető. Hasonlóan komplex minimalizmussal dolgozik a Taxográfia egy másik darabja, a Pure Pragmatism című munka is, amely 18 darab fa olvasóállványból épül fel, és egyrészt a tudás esztétikumát, másrészt hétköznapi tárgyaink inherens geometrikus „strukturalizmusát” is kiemeli. A polc és az olvasás maga pedig a művészettörténet perspektívájában átvezet a személyes archeológia folyamatához, annak történetiségéhez is, hiszen Albert a tudás rendszerének egyik lehetséges szimbólumaként Goethe és Humboldt szobái (Never Take a Trip Alone, 2011) óta újra és újra alkalmazza a könyvespolcot.

Ernst Haeckel: Kunstformen der Natur. Prestel, München, 1899.

stands and emphasised, on the one hand, the aesthetic of knowledge and, on the other, the inherent geometric “structuralism” of our everyday objects. The shelf and the act of reading itself take us to the process of personal archaeology and its historicity, as well, as Albert has been using the bookshelf over and over again as a possible symbol of the system of knowledge since the creation of Goethe’s and Humboldt’s studies (Never Take a Trip Alone, 2011). The owl, sitting on a high shelf also relates to this strange and eerie synthesis of the librar y, histor y of ideas, and taxonomy, providing an obvious historic reference to Minerva’s owl. The stuffed “real” Tyto Alba, in other words barn owl, is titled the Nightwatch of Anxiety, which might recall either Rembrandt’s Night Watch or the magical Night Watch of post-soviet fantasy.

The

owl, however, is not only a symbol or a borrowed image: its history, its story, its “birth” is closely tied to Albert’ destiny since the bird in question has been found on the highway, killed. This “personal link” and uniqueness put the institutes of the museum and the archive into a different light, since the barn owl does not only represent its own destiny but its whole species and the cultural role of this species, which adds further layers to the melancholy of the deconstructed meaning. A similar personal starting-point can be identified at the centre of his earlier big exhibition titled Bauxite-crisis, which was built around the artist’s special

10 Sergei Lukyanenko (1998) Night watch [Éjszakai őrség]. Galaktika, Budapest, 2007.

collection of aluminium trays. In the exhibition space, these trays were presented, on the one hand, as archaeological findings in the form of prints, which took the viewers back to Romanticism and Classicism, the golden age of archaeology. Next to them, however, a brilliant photograph was also displayed, which showed the figure of a smelter next to a house of cards built out of aluminium trays, delineating the historic dimensions of the crisis with reference to the land of aluminium. The Hungarian People’s Republic, owing to its significant bauxite deposits, became the eleventh greatest aluminium manufacturer of the world by the end of the 1950s, and it could have achieved an even higher rank if the Soviets had not taken the majority of the Hungarian alumina out of the countr y because they wanted this strategically impor tant (aeroplane and rocket industry) metal to be manufactured in Russian smelts. Therefore, Hungary became an alumina superpower, and the Hungarian aluminium industry, which used Soviet technology, started to decline slowly. This process reached its peak around the change of regime in Hungary, when alumina plants and aluminium smelts started to close down, one after the other. The outdated technology and amortization led to the red sludge disaster in 2010 in Devecser, when the lye used for the purification of bauxite flooded the settlement causing serious personal injuries and environmental damage. Nevertheless, Albert reflects on this environmental crisis only indirectly Never take a trip alone (Johann Wolfgang von Goethe dolgozószobája), 2011 perspektíva kabinett, plexi, MDF, bükkfa, rozsdamentes acél, 196 × 84 × 94 cm Never take a trip alone ( Johann Wolfgang von Goethe 's study), 2011 perspective cabinet, Plexiglas, MDF, wood, stainless steel, 196 × 84 × 94 cm

and in a very subtle way by placing living plant structures on an iron plant stand. The aluminium trays themselves do not really recall heavy industry; they rather evoke the

A könyvtár, az eszmetörténet és a taxonómia fura és kísérteties szintetizálására épül a magasan a polcra ültetett bagoly, amelynek történeti referenciája nyilvánvalóan Minerva baglya. A kitömött, „valódi” Tyto Alba, azaz a közönséges gyöngybagoly ráadásul a Nightwatch of the Anxiety címet kapta, ami éppúgy felidézheti Rembrandt éjjeli őrjáratát, mint a posztszovjet fantasy mágikus éjsza-

everyday visual culture of the 1960–70s and place it into a kind of archaeological context. Moreover, this context might also refer to the antimodernist critique of the museum and museology, which star ted roughly with the surrealists, then became paradigmatic in Marcel Broodthaers’s work, with

Nightwatch of Anxiety #1, 2017 preparált gyöngybagoly, ca. 20 × 30 × 20 cm Nightwatch of Anxiety #1, 2017 stuffed and mounted barn owl, ca. 20 × 30 × 20 cm

kai őrségét.10 A bagoly azonban nem csak egy szimbólum, nemcsak egy átvett kép: története, keletkezése, „születése” összefonódik Albert sorsával, hiszen egy autósztrádán talált, elütött lényről van szó. Ez a „személyesség” és ez az egyediség egyúttal a múzeum és az archívum intézményét is más megvilágításba helyezi, hiszen a gyöngybagoly nem csak fajtáját és fajtájának kulturális szerepét, de saját egyéni sorsát is reprezentálja, ami további rétegekkel gazdagítja a dekonstruált jelentés melankóliáját. Hasonló személyes kiindulópont állt a centrumában az előző nagy

his “Department of Eagles”. Broodthaers created a fictitious museum department, where he displayed all the eagles collected by him which presented different, still very personal, selections of power representation, zoology, and popular culture. Moreover, they also pointed out – in accordance with the spirit of the Chinese Encyclopaedia – the extent to which our seemingly objective and canonised organising principles are subjective and arbitrary. In terms of structure, certain elements of the Bauxite-crisis also set the personal, his-

10 Szergej Lukjanyenko: Éjszakai őrség. (1998) Galaktika, Budapest, 2007.

toric time in motion: they refer back to the

Kártyavár, 2014 giclée, 34 × 52 cm House of cards, 2014 giclée, 34 × 52 cm

kiállításnak, a Bauxit-krízisnek is, ami a művész alumínium tálca gyűjteményére épült. A kiállítótérben ezek a tálcák egyrészt archeológiai leletekként, nyomat formájában jelentek meg, ami a romantika és a klasszika archeológia hőskorába repített vissza. Mellettük azonban felbukkant egy zseniális fotó is, amelyen az alumínium tálcákból alkotott kártyavár mellett egy olvasztár alakja látható, aki a krízis történeti dimenzióit jelöli ki az alumínium országára utalva. A Magyar Népköztársaság ugyanis jelentős bauxit-vagyonának köszönhetően az 1950-es évek végére a világ tizenegyedik legnagyobb alumíniumtermelője lett, és még sokkal előkelőbb helyezést is elérhetett volna, ha a szovjetek nem szállítják el egy államközi egyezmény keretein belül a magyar timföld nagyobb részét, hogy a

previous exhibition, Descriptio, and the one before that, Never Take a Trip Alone. Such an element is, for example, the globe, photographed from a strange angle above, which might either represent the global context of Bauxite-crisis or might have an epistemological meaning, as well, in that it focuses on how representation is mediated. Shown from an unfamiliar angle, the globe becomes a work of art while its mapping function is overshadowed, which is further reinforced by the fact that the silver giclée print resembles daguerreotypes. This unfamiliar “angle”, this surprising viewpoint, characterises the whole

Bauxit krízis, 2014 kiállítás részlet, Kisterem, Budapest Bauxite crisis, 2014 exhibition view, Kisterem, Budapest

stratégiai jelentőségű (repülőgép és rakéta-ipar) fémet inkább oroszországi kohók állítsák elő. Így végül leginkább timföld-nagyhatalom lettünk, és a szovjet technológiára épülő magyar alumíniumipar lassan hanyatlani kezdett, ami éppen a rendszer váltás idején tetőzött, amikor sorra zártak be a timföldgyárak és az alumíniumkohók. A technológia elavulása és amortizációja vezetett végül a 2010-es devecseri vörösiszap katasztrófához is, amikor is a bauxit tisztítására használt marónátron öntötte el a települést súlyos személyi sérüléseket és környezeti károkat okozva. Albert azonban csak igen áttételesen, finoman reflektál erre a környezeti krízisre vas virágtar tóra helyezett élő növényi struktúráival. Bauxit krízis, 2014 kiállítás részlet, Kisterem, Budapest Bauxite crisis, 2014 exhibition view at Kisterem, Budapest

of the material of the Descriptio exhibition, where a black, a grey and a white globe also appear with the inscription “Heimat” (homeland) in Gothic script, which, because of the colour coding, might set memories of Nazism in motion, as well. This exhibition also presented world maps with the caption “context is determined by interpretive strategies”, which might as well be one of the slogans of new historicism or new art history criticising totalitarian approaches. Besides the world maps and globes, the filing cabinet and the collection of bell jars alluding to museums of

Az alumíniumtálcák sem a nagyipart, hanem inkább a hatvanas-hetvenes évek hétköznapi, vizuális kultúráját idézik fel, és helyezik egyfajta archeológiai kontextusba. Ez a kontextus ráadásul utalhat a múzeum és a muzeológia antimodernista kritikájára is, amely nagyjából a szürrealistákkal kezdődött, majd Marcel Broodthaers munkásságában, és az ő „sas osztályában” vált paradigmatikussá. Broodthaers ugyanis egy fiktív múzeumi osztályt hozott létre, amelyben az általa gyűjtött különféle sasokat állította ki, amelyek a hatalmi reprezentáció, a zoológia és a populáris kultúra különféle, de mégis „személyes” metszeteit mutatták be. Sőt rámutattak arra is – a kínai enciklopédia szellemében – hogy látszólag objektív és kanonizált rendező elveink milyen mértékben szubjektívek és esetlegesek. A struktúra tekintetében a Bauxit-krízis egyes elemei a személyes, történelmi időt is mozgásba lendítik: visszautalnak az előző kiállításra, a Descriptio-ra és az azt megelőző Never Take a Trip Alone-ra is. Ilyen elem például a szokatlan szögből, felülről fényképezett földgömb is, ami a Bauxit-krizis globális kontextusát is reprezentálhatja, de ismeretelméleti jelentése is lehet, amennyiben a reprezentáció medialitására irányítja a fókuszt. Hiszen a földgömb egy szokatlan szögből válik műtárggyá, melynek során háttérbe szorul leképező funkciója, amit az is felerősít, hogy az ezüstös csillogású giclée print a dagerrotípiákra emlékeztet. Ez a szokatlan „szög”, ez a meglepő nézőpont jellemzi a Descriptio kiállítás anyagának egészét is, ahol egy fekete, egy szürke és egy fehér földgömb is megjelenik, melyen a „Heimat” (haza) felirat látható gót betűkkel, amely a színkódból adódóan a nácizmus emlékezetét is mozgásba lendítheti. De láthatók voltak a kiállításon világtérképek is a „context is determined by interpretive strategies” felirattal, ami viszont a totalizáló szemléletmódokat kritizáló új historizmus vagy az új művészettörténet egyik jelmondata is lehetne akár. A világtérképek és a földgömbök mellett a kartotékszekrény és a természettudományi múzeumokat idéző üvegbúra kollekció is inkább tudományos, mint politikai irányba tereli a Descriptio jelentését, miközben a bemutatott „anyag” hiánya (a

natural history turn the meaning of Descriptio to a scientific rather than political direction. At the same time, the lack of presented “material” (there is nothing under the bell jars, and the filing cabinet only represents itself as a structure) creates an uncanny effect. However, emptiness enhances the kind of self-reflection that evokes the spirit of the Art of Describing, the 17 th centur y Dutch art of description and narration. It is the kind of Dutch naturalism and empiricism in the light of which, in “Northern” developed bourgeois societies, the function of both science and art was cataloguing, classifying and ruling, that is, exercising power and representing it.11 Something, or more precisely someone, still appears in this self-reflective and objectless, empty “description”: the scientist himself, the explorer who is portrayed in exotic surroundings in an old photograph. The figure of the explorer takes us even further back in time, to an earlier, in a certain respect programmatic exhibition, whose title Never Take a Trip Alone refers to a topos of the age of Enlightenment: namely that noblemen of the Grand Tour never travelled alone since in order to preserve their memories and record their experiences, they took artists along. At the centre of Never Take a Trip Alone, we do not find the scientist or the draughtsman but – with Foucault’s words – the 19 th century dispositive of knowledge: the extremely spectacular representation of Johann

11 Svetlana Alpers (1983) The art of describing: Dutch art in the 17th century [Hű képet alkotni. Holland művészet a XVII. században]. Corvina, Budapest, 2000.

búrák alatt nincs semmi és a cédulakatalógus tárlója is csupán önmagát, mint struktúrát reprezentálja) kísértetiessé teszi az egészet. Az üresség viszont erősíti azt a fajta önreflexiót, ami szellemiségében az Art of Describing-ot, azaz a leírás és az elbeszélés 17. századi holland művészetét idézi meg. Azt a holland naturalizmust és empirizmust, amelynek fényében az „északi”, fejlett polgári társadalmakban a tudomány és a művészet funkciója egyaránt a katalogizálás, a rendszerezés és az uralás volt, vagyis a hatalom gyakorlása és reprezentálása.11 Valami, illetve valaki azonban ezen túl is megjelenik az önreflektív és tárgynélküli, üres „deskripcióban”, még pedig maga

Wolfgang von Goethe’s and Alexander von Humboldt’s studies. Using digital graphics which allow anamorphic structures to be seen, Albert created modernized perspective cabinets, which allude to the 17th century Dutch perspective cabinets, in particular to Samuel van Hoogstraten’s famous room. Out of the two star-scientists of the beginning of the 19 th century, who were influential figures from an epistemological point of view, as well, Goethe became more famous as a poet although he was also interested in natural sciences. Humboldt was one of the bestknown geographers of his age, who travelled

11 Svetlana Alpers: Hű képet alkotni. Holland művészet a XVII. században. (1983) Corvina, Budapest, 2000.

the less well-known middle regions of South America and Asia, describing several new

black globe, 2013 vas tripod, műanyag, festék, 44 × 36 × 34 cm

grey globe, 2013 vas tripod, műanyag, festék, 44 × 36 × 34 cm

black globe, 2013 iron tripod, plastic, painted, 44 × 36 × 34 cm

grey globe, 2013 iron tripod, plastic, painted, 44 × 36 × 34 cm

a tudós, a felfedező, aki egzotikus környezetben áll egy régi fotográfián. A felfedező alakja pedig még messzebbre vezet vissza az időben, a korábbi, bizonyos tekintetben programadó kiállításhoz, melynek címe arra a Felvilágosodás kori toposzra is utal, hogy a Grand Tour nemesei többnyire nem utaztak egyedül, hiszen emlékeik megőrzése, illetve tapasztalataik rögzítése céljából művészeket vittek magukkal: Never Take a Trip Alone. A Soha ne utazz egyedül középpontjába azonban még sem a tudós, és még csak nem is a rajzoló, hanem úgymond – Foucault-val szólva – a tudás 19. század elejei diszpozitívja került: Johann Wolfgang von Goethe és Alexander von Humboldt dolgozószobáinak rendkívül látványos leképezése. Albert ugyanis digitális grafikákra épülő és trükkös, anamorfikus struktúráját is látni engedő, modernizált perspektíva-kabineteket hozott létre, amelyek

plant and animal species, some of which were even named after him. The two rooms, however, are not just simple representations and are not only projections of the system of knowledge of that age, as there are also two digital prints assisting the interpretation of the perspective cabinets. The prints have the captions “pictorial surface” and “representational canon” written on them besides drawings of a pair of binoculars and a library staircase. One of the prints, thus, points towards media archaeology while the other more towards the politics of aesthetics. In connection with the latter, the possibility of a scientific-historical or a cultural-historical interpretation also arises. The former would focus on the fact that both Goethe

heimat, 2013 vas tripod, műanyag, festék, 44 × 36 × 34 cm

and Humboldt worked within a given scien-

heimat, 2013 iron tripod, plastic, painted, 44 × 36 × 34 cm

sidered modernist or from a scientific-his-

tific paradigm, which can essentially be contorical point of view empirical realist. After the birth of a constructivist sociology of science and Bruno Latour’s cultural anthropology 12, this particular realism, however, is not simply a “faithful” representation of nature, but such an economic and political enterprise whose sole driving force is not an interest-free thirst for knowledge. This interpretation, focusing on the critique of scientific objectivity, can be linked to the other, cultural-historical interpretation, which is associated with perspective cabinets and capitalist visual entertainment, which, from the very beginning, only focused on entertaining the public, and thus, was not

12 Bruno Latour (1991) We have never been modern [Sohasem voltunk modernek]. Osiris, Budapest, 1999.

a 17. századi Hollandia kukucskálódobozait, illetve azok közül is Samuel van Hoogstraten híres szobáját idézik meg. A 19. század elejének két sztártudósa és ismeretelméleti szempontból is meghatározó figurája közül Goethe inkább költőként vált híressé, de a természettudományok is foglalkoztatták, Humboldt pedig korának egyik legismertebb geográfusa volt, aki beutazta Dél-Amerika és Ázsia akkor még kevéssé ismert középső régióit, és számos új növényés állatfajt is leírt, melyek egy részét róla is nevezték el. A két szoba azonban nem szimpla reprezentáció és nem is csupán a tudás akkori rendszerének leképezése, mert a kukucskálódobozokat két digitális nyomat is értelmezi, amelyeken a „pictorial surface” és a „representational canon” felirat olvasható egy látcső, illetve egy köny vtári lépcső rajzolatának társaságában. Az egyik kép így a médiaarcheológia felé mutat, a másik pedig inkább az esztétikai politika felé. Az utóbbi tekintetében ráadásul felmerül egy tudománytörténeti és egy kultúrtörténeti olvasat lehetősége is. Az előbbi azt állítja a fókuszba, hogy Goethe és Humboldt is egy bizonyos tudományos paradigma keretein belül dolgozott, ami lényegében modernistának, illetve tudománytörténeti szempontból empirikus realistának tekinthető. Ez a bizonyos realizmus azonban a konstruktivista tudományszociológia és a Bruno Latourféle kulturális antropológia12 után már nem szimplán a természet „hű” képe, hanem egy olyan gazdasági és politikai vállalkozás, amelynek nem az érdekmentes tudásvágy az egyetlen hajtóereje. Ehhez a szálhoz, a tudományos objektivitás kritikájához kapcsolható a kultúrtörténeti szál is a kukucskálódobozokkal, illetve a kapitalista látványipar megidézésével, amely azonban a kezdetektől a nép szórakoztatására fókuszált, akiket nem annyira a tudósok dolgozószobái kápráztattak el, hanem inkább az egzotikus és erotikus szcénák. Ezzel a problémával, azaz a látványipar elvárásaival Albert is tökéletesen tisztában van, és már a kezdetektől

Never take a trip alone (Alexander von Humboldt dolgozószobája), 2011 perspektíva kabinet; plexi, MDF, bükkfa, rozsdamentes acél, 196 × 84 × 94 cm Never take a trip alone ( Alexander von Humboldt's study), 2011 perspective cabinet; Plexiglas, MDF, wood, stainless steel, 196 × 84 × 94 cm

so much fascinated by studies of scientists, but by exotic and erotic scenes. These problems, i.e. the expectations of the visual entertainment industry, are perfectly clear to Albert, and he has been placing great emphasis on the elegant execution of his works, that is on design and typography. At the same time, he frequently takes a very critical stance regarding the traditional economic and political role of art, as it can be

12 Bruno Latour: Sohasem voltunk modernek. (1991) Osiris, Budapest, 1999.

witnessed in The Country of the Blind or in the infographics of Hunt the Key (Hunt the

nagy hangsúlyt fektet műveinek elegáns kivitelezésére, vagyis a designra és a tipográfiára, miközben gyakran kifejezetten kritikusan lép fel a művészet hagyományos gazdasági és politikai szerepének tekintetében, ahogy ezt a Vakok országa, vagy az „Ingatlanpanama” (Keresd a kulcsot: Ingatlanpanama a „legpestibb” budapesti utcában) infografikája is mutatja. Az esztétikumról és a design-ról azonban soha nem mond le, mert talán úgy gondolja, hogy a vonzó és jól áttekinthető látvány része az argumentáció hipermodern kultúrájának is. Sajátos archívumaiban, illetve „múzeumaiban” azonban a design-t és az esztétikát nem annyira a direkt, politikai, mint inkább az indirekt,

key: Globalisation and real estate in “the most emblematic Budapest street”). Still, he would never surrender aesthetics or design, maybe because he thinks that attractive and orderly design is a part of the hypermodern culture of argumentation. In his peculiar archives and “museums”, design and aesthetics do not really serve direct or political but rather indirect epistemological criticism, whose exact spatial and temporal location is not even easily identifiable. The starting point, Never Take a Trip Alone, seems to

Never take a trip alone (Alexander von Humboldt dolgozószobája), 2011 perspektíva kabinet (belső); plexi, MDF, bükkfa, rozsdamentes acél, 196 × 84 × 94 cm Never take a trip alone ( Alexander von Humboldt's study), 2011 perspective cabinet (inside); Plexiglas, MDF, wood, stainless steel, 196 × 84 × 94 cm

ismeretelméleti kritika szolgálatába állítja, amelynek még pontos tér- és időbeli helyzetét sem könnyű lokalizálni. A kiindulópont, a Never Take a Trip Alone mintha egy futurisztikus, alternatív jelent mutatna, a Descriptio, Bauxitkrízis, a Taxográfia és a „Melankólia” esetében azonban nehezebb belőni az időt, Albert taxonómiáinak és archívumainak idejét: letisztultságuk és funkcionalizmusuk a klasszikus modernizmust idézi, miközben rejtélyességük, titokzatosságuk inkább az irracionális antimodernizmus, illetve a modernizmus és a modernitás kritikájának levegőjét árasztja magából.13 És éppen ez a dialektika, a különféle esztétikák, illetve a mikro- és a makropolitika zavarba ejtő és elgondolkodtató keverése, valamint a történelmi és a személyes emlékezet elegyítése válik még inkább ütőképessé az elegáns és letisztult design által, ami olyan hatást kelt, mintha egy utópikus jelenben élnénk, ahol a szokatlan és egyedi történetek is ugyanolyan anyagi bázisra épülnek, amilyennel a hollywoodi scifik nagy konszernjei rendelkeznek. Egy olyan utópikus, alternatív jelenben, ahol az sem elképzelhetetlen, hogy alumínium tálcákon keresztül ismerjük meg Magyarország kultúrtörténetét és egy ónix tükörbe nézve töprengünk el az emberi tudás felépítésének természetén.

present a futuristic, alternative present, but time, the time of Albert’s taxonomies and archives, is much more difficult to determine in the case of Descriptio, Bauxite-crisis, Taxography or „Melancholy”. Their clarity and functionalism evoke classic modernism, while their mysterious and enigmatic features exude the air of irrational anti13

modernism and the critique of modernity.

It is precisely this dialectic, the perplexing and thought-provoking mixture of different aesthetics, micro and macro politics, the mixing of historical and personal remembrances made even more effective due to the elegant and pure design, which creates the effect as if we were living in a utopian present, where unusual and unique stories are built on the same material base as those owned by the great syndicates in Hollywood science-fictions. In such a utopian alternative present, it is not unimaginable that we learn about the cultural history of Hungary through aluminium trays, and we ponder about the nature of the structure of human knowledge while staring into an onyx mirror.

13 Yve-Alain Bois – Hal Foster – Rosalind Krauss: Art Since 1900. Modernism, Postmodernism, Antimodernism. Thames and Hudson, London, 2005.

13 Yve-Alain Bois – Hal Foster – Rosalind Krauss: Art since 1900. Modernism, Postmodernism, Antimodernism. Thames and Hudson, London, 2005.

Souvenir Monument (fekete), 2016 ambrotípia, üveglemezen, 30 × 24 cm Souvenir Monument (black), 2016 ambrotypes (collodion positive), on glass, 30 × 24 cm

The Idea of the Model / The Model of the Idea, 2015 kiállítás részlet, Új Budapest Galéria, Budapest The Idea of the Model / The Model of the Idea, 2015 exhibition view at New Budapest Gallery, Budapest

M ÉLY I

József

Az emlékezet műszaki rajza Albert Ádám művészi szemléletmódja

Albert Ádám alkotásainak egyik legfontosabb eleme maga a vizualizáció; műveiben olyan összefüggések válnak láthatóvá, amelyek ebben a formában korábban nem jelentek meg. Mindez távolról, összefoglaló megállapításként általánosítóan egyszerűnek tűnik, miközben az eddigi életműre közelebbről tekintő néző számára a vizuális eszközökkel megjelenített művészettörténeti, képelméleti utalásokból, társadalmi, gazdasági jelenségekből, vagy a kollektív emlékezet kiválasztott elemeiből kialakított komplex jelentésszövet rajzolódik ki. A vizualizáció elsősorban a bonyolult összefüggések világos megjelenítésére vonatkozik: Albert az általa következetesen épített rendszerben olyan személyes szemszögeket használ, amelyekből az egyes alkotóelemek – addig sokszor figyelemre nem méltatott tárgyak, képek vagy mintázatok – mások számára új kombinációban kerülhetnek új megvilágításba, illetve olyan eszközöket alkalmaz, amelyekkel az összefüggésekből leszűrt tudás a legtömörebb formában továbbadható. Lényegét tekintve tehát Albert Ádám művészi szemléletmódja sajátos pedagógiai rendszerre épül.

The blueprint of memory Ádám Albert’s artistic approach One of the most important elements of Ádám Albert’s works is visualisation itself. In his works, he makes relationships visible that were not present in that particular form before. From a distance, this statement appears to be a simple generalisation, while spectators viewing his oeuvre from close up can see a complex texture of meaning consisting of art historical and pictorial references, social and economic phenomena or chosen elements of collective memory represented using visual means. Visualisation primarily refers to the clear representation of complex relationships: in his consistently built system, Albert uses personal aspects from which individual components – pre-

M ÉLY I J ó zs e f Művészettörténész, kritikus, kurátor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára

M ÉLY I, J ó zs e f is an art historian, critic, curator, teaches at the Hungarian University of Fine Arts Budapest

viously mainly ignored objects, pictures or patterns – are presented in a new light or in novel combinations for others. Moreover, the tools he uses make it possible for him to transmit the knowledge acquired in the most

A vizualizáció döntő tényezője a nézőpont meghatározása, a művész pozíciójának rögzítése mellett a tér- és időkoordináták kijelölése a szemlélő számára. Albert Ádám alkotásainak tere két szemszögből is állandó jellemzőket mutat. Egyrészt szinte valamennyi munkája egy térbeli együttes (lehetséges) eleme, legyen az háromdimenziós installáció, kétdimenziós fotó vagy grafika; másrészt műegyütteseit mintha nem pusztán galériatérbeli kiállításra tervezné, hanem egy-egy elképzelt (üres, fehér)

succinct way. Essentially, Ádám Albert’s artistic approach is built upon a specific pedagogical system. A decisive element of visualisation is determining the viewpoint, laying down the space and time coordinates for the viewers while fixing the position of the artist. Ádám Albert’s works show constant characteristics from two respects. On the one hand, almost all of his works are (possible) elements of a spatial design, regardless of the fact whether they are three-dimensional installations or two-dimensional photos or graphics. On the other hand, it appears as if he designed his works not merely for a gallery exhibition but for an imaginary (empty, white) living room. (The most suggestive and at the same time most emblematic representation of this idea was his The Model of the Idea / The Idea of the Model installation at the 2015 Leopold Bloom award. The lack of people, missing from the surrounding objects, was especially striking in this particular conceptualisation of space.) Besides creating a virtual inner space which can be transformed into reality, potential monumentality is a key concept of Albert’s visualisation: the scale of almost all of his works appears to be alterable: they can be reduced or magnified, just like maps. It holds true for many of his works that the actual work of art appears to be a model or reduced (portable)

lakószobára komponálná. (Ennek legérzékletesebb és egyben emblematikus megjelenítése a Leopold Bloom-díj kiállításán 2015-ben bemutatott The Model of the Idea / The Idea of the Model installáció volt. Ebben a térelképzelésben különösen szembetűnő, hogy a tárgyak mellől mindenütt hiányzik az ember.) A virtuális és valóssá transzformálható belső tér kialakítása mellett Albert vizualizációjának kulcsfogalma a potenciális monumentalitás: csaknem minden művének léptéke – akár egy térkép esetében –

version of a possible “life-sized” work, which under optimal (realizable) circumstances could be magnified or projected to the surrounding world. Despite the fact that Ádám Albert’s works are built upon stiffened, “frozen” spaces in which movement is only potential and only refers to the spectators or their gaze, visualisation is a temporal process in all cases. The perspective cabinet (Perspective cabinets, 2011) modelling Humboldt’s and Goethe’s studies, which are narrative and conceptual at the same time, are emblematic representations of the method of combining space and time. Albert’s (re) constructions consist of objects having their own history and pictures carrying layers of meaning from the past under their surface; through these, time appears to enter space seamlessly, without any human interference. The elements the artist places in these frameworks, frames, and tableaus created by him are related to human memory and the idea of preserving and transmitting knowledge. The spectator can use these space- or time-fixations while constructing or reconstructing the meanings and connections. Moreover, in his imagination, the spectator can move within the virtual memory worlds created by Albert in a way similar to moving in the grid system operated labyrinth-like Esper machine – the famous image analytic

változtathatónak tűnik, kicsinyíthető vagy nagyítható. Számos mű esetében az alkotás mintha egy lehetséges „életnagyságú” mű makettje vagy kicsinyített (hordozható) verziója lenne, amely optimális (realizálható) esetben a környező világra rávetíthetővé vagy ránagyíthatóvá válna. Annak ellenére, hogy Albert Ádám művei kimerevített, „megdermedt” terekre épülnek, amelyekben a mozgás legfeljebb potenciális, illetve a szemlélőre vagy annak tekintetére vonatkozik, vizualizációja minden esetben időbeli folyamat – a Humboldt és Goethe dolgozószobáit modellező egyszerre narratív és konceptuális kukucskálódobozok (Perspektíva kabinetek, 2011) emblematikusan mutatják be a tér és az idő összekapcsolásának mód-

Never take a trip alone (Alexander von Humboldt dolgozószobája), 2011 3D animáció, 52” Never take a trip alone ( Alexander von Humboldt's study), 2011 3D animation, 52”

device from Blade Runner, where information can be gained with regard to the third dimension from two-dimensional elements. If a spectator were to view the pictures, models, or objects offered for analysis along an imaginary time line – condensed into one collection – then he might be able to identify it as a building similar to Kurt Schwitters’s Merzbau, where elements of the present and past, from a few decades or centuries ago, joined together and appeared in a new, personally motivated pedagogical cabinet of wonders. Pictures do not turn yellow or

szerét. Albert (re)konstrukciói múlttal rendelkező tárgyakból, a múlt jelentésrétegeit felületük alatt hordozó képekből állnak össze – ezeken keresztül az idő mintha magától, azaz emberi beavatkozás nélkül íródna a terekbe. A művész az általa létrehozott vázszerkezetekben, keretekben, tablókon valamennyi esetben olyan elemeket helyez el, amelyek az emberi emlékezethez, illetve a tudás megőrzésének és átadásának gondolatához kötődnek. A néző a jelentések, összefüggések konstrukciója vagy

become faded here, but as a result of their combining, they “whiten” with time, forming a cleaner, clearer structure. This is the wider context into which the white architectural elements, white objects and spaces fit. The reason why thoughts of a unitary image and space might emerge when thinking of Ádám Albert’s oeuvre is that his way of working and his approach have been quite homogenous over the past decade. The use of technical drawings, models and typographic elements, precise execution, and a limbo between an object’s personal “handcrafted” production and the illusion of industrial manufacturing are constant characteristics. Most important, however, is the consistent application of the collector’s viewpoint and approach. The approach of the collector who does not only place the items chosen or found by him in a box or in his well-defined place, but who also passionately selects from the surrounding world (or its past) items that fit his system. With regard to collecting, Albert is not so much interested in completeness but in condensing items into a given time and space, as if he was expanding an imaginary archive with each of his works or body or works, which can provide guidelines in getting to know a particular segment of the world. His interest in property and consequently in power

is also connected to the gesture and idea of collecting, which also appears in his works (for example, Art and Power, 2015) often with critical overtones (see, Hunt the key: Globalisation and real estate in “the most emblematic Budapest street). Symbols having historical context often

rekonstrukciója során ezekből a tér- és időbeli kötődésekből indulhat ki, és képzeletben oly módon közlekedhet az Albert által létrehozott virtuális emlékezeti világokban, mintha a Szárnyas fejvadász híres képelemző szerkezetében, a rácsrendszerben irányítható, a kétdimenziós elemekből a három dimenzióra vonatkozó információkat kinyerő, labirintusszerű Esper machine-ben járna. Ha a szemlélő az elemzésre felkínált képeket, maketteket, tárgyakat egy képzeletbeli időegyenes mentén, valóban egyetlen gyűjteményben összesűrítve látná, akkor talán Kurt Schwitters Merzbaujához hasonló építményként azonosíthatná, amelyben a jelen, a néhány évtizeddel vagy akár évszázaddal ezelőtti múlt elemei egymáshoz ízesülve, egy új, személyes indíttatású pedagógiai Wunderkammerben jelennek meg – a képek itt nem elsárgulnak vagy megfakulnak, hanem összekapcsolódásuk révén idővel „kifehérednek”, egyre tisztább, világosabb szerkezetet alkotnak. Ebbe a tágabb összefüggésbe illeszkednek a hófehér építészeti elemek, a fehér tárgyak és terek. Az eddigi életmű egységes képének és terének gondolata elsősorban azért merülhet fel, mivel Albert Ádám munkamódszere és szemlélete az elmúlt évtized során homogén maradt. Folyamatos jellemzője a tervrajzok, makettek, tipográfiai elemek használata, a precíz kidolgozottság, a tárgyak személyes, „kézműves” megmunkálása és ipari előállításának illúziója közötti lebegés. Mindenekelőtt azonban a gyűjtő szemszögének és szemléletének következetes érvényesítése. Azé a gyűjtőé, aki nemcsak egy dobozban, vagy jól lehatárolt saját terében helyezi el az általa kiválasztott vagy megtalált tárgyakat, hanem aki gondosan és szenvedélyesen emeli ki a környező világból (annak múltjából) a rendszerébe illeszkedő elemeket. Albertet a gyűjtés tekintetében nem a hiány talanság

appear among his visualization tools; these are often placed next to other elements of the collection redesigned and taken out of their original framework. In the installation created in 2012 in Frankfurt, we can see the palms of two hands facing upwards, holding the motif of a stylised yellow cube. The encounter of these two elements might even be interpreted as the confrontation of the organic and the geometric, which often appears in Albert’s works. However, besides these classic examples, they also allude to the posters of the 1970s, corporate emblems of the Kádár era. Albert does not evoke nostalgia with the seemingly randomly positioned (as if stencilled on the wall) pattern but creates insecurity while overwriting the memories: he creates context and demolishes it. Albert also treats typographic fragments in a similar manner, just like those pictogram elements that he used to build new systems according to his own algorithm (Pictograms, 2008, and The Country of the Blind, 2013). The elements in his collection are not accidentally found objects; all of them become part of a greater system as a result of a rigorous selection process, and they are reframed within his imaginary constructed space and corresponding time. The catchment area of his collection spans centuries; still, within its focus is the visual world of 20 th centur y Eastern-Middle-Europe, more precisely the 1950s, 60s and 70s.

Besides transforming and re-contextualising the elements of his collection, another important visualisation tool used by Albert is the imagery of technical drawings, models (Work probe, 2014), and architectural drawings, which are all directly related to his own pedagogical field, anatomical drawing. All of the above representational methods are ways of presenting the structure, the connections, and the workings of things portrayed in a static way; they are mediation tools, which, in this specific case, become a part of finished works of art. In an abstract Power and Principalities, 2015 ceruza, tus, akril /papĂr, 32 Ă&#x2014; 45 cm Power and Principalities, 2015 pencil, ink, acrylic on paper, 32 Ă&#x2014; 45 cm

sense, they are tools of condensation, which are able to transmit meanings with the help of their visual codes. The signals transmitted and transformed by these “transitional” visualisation tools which are located in between the concept and the actual work Emlékmű kékben, 2015 ceruza, tus, akril, papír, 32 × 45 cm Monument in blue, 2015 pencil, ink, acrylic on paper, 32 × 45 cm

of art can always be decoded by the spectators, as Albert always relies on such connections from art, architecture, or cultural history that are familiar or seemingly familiar to the given European, or more precisely Middle-Eastern-European population (let it

érdekli, hanem az egy helyre és egy időbe sűrítés; mintha minden művével, műegyüttesével egy imaginárius archívumot bővítene, amely támpontot adhat a világ egy-egy szeletének megismeréséhez. Szintén a gyűjtés gesztusával és gondolatával kapcsolódik össze a tulajdon, illetve ezen keresztül a hatalom problémája iránti érdeklődése, amely műveiben (többek között Art and Power, 2015) számos alkalommal kritikus megközelítésben jelenik meg (lásd: Keresd a kulcsot: ingatlan panama a „legpestibb” pesti utcában, 2010). Vizualizációs eszközrendszerében gyakran megtalálhatók a történeti kontextussal rendelkező szimbólumok, amelyeket gyakran az eredeti összefüggésrendszerükből kiemelve, újraszerkesztve illeszt más gyűjtemény-elemek mellé. 2012-ben, Frankfurtban készült installációján feltűnik két felfelé tartott tenyér, benne egy stilizált, sárga kocka motívuma. A két elem találkozása akár az Albert munkáiban gyakran felbukkanó organikus és geometrikus konfrontálódásaként is értelmezhető, de klasszikus példák mellett megidézi a hetvenes évekbeli plakátok, illetve a Kádár-kori vállalati emblémák világát is. A látszólag

be an architectural school derivable from Antiquity or a modern construction). His works can be interpreted as maps portraying these connections, on which the given objects are located as imaginary geographic units. Thus, on this metaphoric map, seemingly independent objects and images can be found, which have no organic relationship with one another: still, the interpretation of the meaning of the globe and the projected image, the architectural model and the plant presuppose the symbolism of a unified map, with a single loose system of reference in the background. (See the installation titled Descriptio, 2013.) The logic of the system is determined by the artist based on such common knowledge as the pictorial world of educational visual aids, or those invisible ratios that have infiltrated the spectators’ minds more strongly than any actual memory (like the grids of a school notebook, or

szinte véletlenszerűen elhelyezett (mintegy falra stencilezett) motívummal Albert nem nosztalgiát kelt, hanem elbizonytalanít, miközben felülírja az emlékképeket – kontextust teremt és bont. Albert ehhez hasonló módon kezeli a tipográfiai töredékeket, vagy azokat a piktogram-elemeket is, amelyekből sajátos algoritmus alapján épít új rendszereket (Piktogramok, 2008, valamint A vakok országa, 2013). Gyűjteményének elemei nem véletlenszerűen talált

the ratios of geometric bodies frequently drawn in primary class drawing lessons). Albert experiments with tools, patterns, and ratios at the borderline of the conscious and the unconscious building new models out of them, while he creates a new space for memor y which has never existed before. In order to portray the connections, he uses

Eye protection, 2012 ceruza, tus, akril, papír, fa műanyag, 157 × 270 cm Eye protection, 2012 pencil, ink, acrylic on paper, wood, plastic, 157 × 270 cm

tárgyak; valamennyi gondos kiválasztás eredményeként egy nagyobb, az általa elképzelt és megépített térre és az ebben kibomló időre szabott rendszer részeként kerül új keretbe. Gyűjtőterülete ténylegesen évszázadokra nyúlik, fókuszában mégis a 20. század, ezen belül is az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Kelet-Közép-Európájának vizuális világa áll. A gyűjtemény elemeinek átalakítása és új kontextusba helyezése mellett Albert fontos vizualizációs eszköze

A vakok országa, 2013 papír, 238 × 504 cm The Country of the Blind, 2013 paper, 238 × 504 cm

a unique combination of visual methods, and at the same time, he attempts to model the working of memory. The approach of his work could even be categorised as role modelling; parallels can be drawn with the activities of a natural scientist, an archive manager, or even a teacher. Similarly to the natural scientist, he constantly observes and seeks regularities, then places the discovered objects into his collection and classifies them. His observations of the world can be condensed into signs. Albert often poses natural and artificial worlds – plants and the environments created for them using technological tools – as opposites (see, The Model of the Idea / The Idea of the Model, 2015). In his installations, he frequently uses seemingly anachronistic projectors as technical tools; this kind of visualisation method of projection itself recalls images of projection sessions of 20 th century scientific societies, but it also draws a parallel with the technical device usage of contemporary art (see certain works of Nan Goldin or Tacita Dean). Closely related to the role model of the natural scientist is the creator or manager of an archive; it is as if all of Albert’s works came from one monumental, imaginar y archive. This imaginary institute is located at the borderline of private and collective memory. It is not merely a product of individual memor y since all the decisions of the archive creator result from the given social-historical environment and the system of connections. Neither is it an exclusively collective phenomenon since all the elements of the archive can be explained based on the creator’s own autobiography and certain subjective decisions. Albert’s

a műszaki rajzból, a makettből (Munkapróba, 2014), illetve az építészeti tervrajzból kiinduló ábrázolás, amely szorosan összefügg saját pedagógiai szakterületével, az anatómiai rajzzal. Valamennyi fenti megjelenítési mód a dolgok struktúráját, összefüggésrendszerét, működését statikusan felmutató ábrázolási forma: közvetítő eszköz, amely ebben az esetben egy kész műalkotásban jelenik meg. Átvitt értelemben olyan sűrítőeszközökről van szó, amelyek vizuális kódjaik segítségével alkalmasak jelentések továbbítására. A koncepció és a végleges alkotás közti, „átmeneti” vizualizációs eszközök segítségével

Munkapróba/BLK 1., 2014 installáció részlet, Ludwig Múzem – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest Work Test/BLC 1, 2014 installation view at Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art, Budapest

archive is a peculiarly 21st century formation, the subject of which is primarily the 20 th century wealth of information. 20 th century storage devices such as wardrobes and filing cabinets – which can be viewed as sculptures themselves (see as a possible parallel Simon Starling's art) – play an important role in his archive. The items of his archive may not really fit our age, thereby embodying the ruins of modernism: the dead-end street of Enlightenment. Nevertheless, the fact that

továbbított, átalakított jelek a néző számára minden esetben dekódolhatók maradnak, mivel Albert mindig az adott – európai, ezen belül elsősorban a kelet-közép-európai – közeg számára ismerős vagy ismerősnek tűnő művészeti, építészeti, kultúrtörténeti összefüggésekre támaszkodik (legyen az az antikvitásból levezethető építészeti tagozat vagy modern konstrukció). Művei értelmezhetők az összefüggések megjelenítésére szolgáló térképként, amelyen az egyes tárgyak mint képzeletbeli földrajzi egységek helyezkednek el. A metaforikus térképen tehát függetlennek látszó tárgyak, képek találhatók, amelyek nem állnak egymással organikus kapcsolatban: a glóbusz és a vetített kép, az építészeti makett és a növény jelentésének értelmezése azonban egyetlen térkép jelrendszerét feltételezi, hátterében egyetlen tágas referenciarendszerrel. (Lásd a Descriptio című installációt, 2013.) A rendszer logikáját a művész határozza meg, olyan közös tudásokra alapozva, mint az iskolai szemléltetőábrák képi világa, vagy azok a láthatatlan arányok, amelyek gyakran minden emlékképnél erősebben ivódtak be a nézőbe – legyen ez egy füzet vonalazásának vagy az általános iskolai rajzórákon gyakran ábrázolt geometrikus testnek az aránya). Albert a tudatos és a tudatalatti közötti mezsgyén elhelyezkedő eszközökkel, mintákkal, arányokkal kísérletezik, belőlük új modelleket készít, miközben az emlékezet számára addig nem létezett, új teret hoz létre. Az összefüggések megjelenítésére a vizualizációs módszerek sajátos kombinációját alkalmazza, ezzel egyidejűleg tesz kísérletet az emlékezet működésének modellezésére. Alkotásainak szemléletmódja akár szerepmodellek szerint is kategorizálható: a természettudós, az archívumkezelő és a pedagógus tevékenységével állítható párhuzamba. A természettudóshoz hasonlóan folyamatosan megfigyel és törvényszerűségeket keres, a felfedezett tárgyakat gyűjteményébe helyezi, rendszerezi. Megfigyeléseit a világról jelekbe sűríti. Albert gyakran állítja ellentétpárba a természetes és a mesterséges világokat, a növényeket és a számukra technikai eszközökkel létrehozott környezetet (lásd: The Model of the Idea | The Idea of the Model, 2015). Installációiban technikai segédeszközként több

they are displayed suggests that by building on these ruins, a future generation might be able to return to the way of transmission of knowledge that was believed to be valid for centuries. A parallel with Albert’s retrograde strategy can be found in Mark Dion’s archive creating and arranging activities, although the difference is that while Dion usually focuses on existing objects with well-defined contexts, Albert interferes more, and apart from a few exceptions (see Bauxite-crisis, 2014), he displays more enigmatic connections. The third ar tistic role model is the one closest to Ádám Albert’s everyday life: the approach of the teacher, where the condensation and transmission of collective knowledge also play a prominent role. Here, the pedagogical purpose provides the new context for Albert’s objects and images, which function as visual aids in this respect. He formulates the transmittable information, prepares visual aids, and by this becomes the heir to László Moholy-Nagy’s old principles. While as a teacher of anatomy he points out invisible connections in his everyday life, in the process of the artist’s trans-

Descriptio, 2013 installรกciรณ, Fuga, Budapest Descriptio, 2013 installation view at Fuga, Budapest