VÁRNAI Gyula
VÉLEMÉNYBARÁT TERMÉK OPINION-FRIENDLY PRODUCT
PAK SI KÉPTÁR ART GALLERY PAK S 2012
VÁRNAI Gyula
VÉLEMÉNYBARÁT TERMÉK / OPINION-FRIENDLY PRODUCT 2012. szeptember 22 − november 11. / 22 September − November 11 2012
FENYVESI Áron
Képletes falak
Várnai Gyula a Paksi Képtár terébe vizionált és inszcenált Véleménybarát termék címet viselő helyspecifikus installációja egy újabb nagyméretű és megkerülhetetlen objekt(um) a művész életművében. A mű az installáció-művészet, a plasztika, a konceptuális díszlet és a tárgy-assemblage műfajok határmezsgyéjére ékeli be magát, ami nem ismeretlen terep Várnai számára. A helyi fényforrásokkal erőteljesen színpadszerűen megvilágított és ezáltal valósággal levitáló, lebegő alakzat látszólag Várnai azon műveinek sorába illeszkedik melyek a fény és a tér kapcsolatát vizsgálják a maguk efemer tárgyiasságukban. A Véleménybarát termék azonban nemcsak szenzuálisan komplex, hanem konceptuálisan is, mivel több rétegű olvasatot kínál befogadói számára, mely értelmezések létrehozásában és központi fókuszának meghatározásában nagy szerepet játszik Várnai Gyula természettudományos érdeklődése, ami a művész intenciója szerint nem csak ebben, de más korábbi műveiben is több formában testet öltött már. Ilyen módon ez a darab tekinthető akár az emblematikus Várnai műveknek számító 1996-os W.H. és a 2010-es W.H. + művek, a 2006-os Idő legújabb cáfolata című
Metaphoric walls
Gyula Várnai’s site specific installation entitled Opinion-Friendly Product, which was envisioned for, and realized in, the space of Art Gallery Paks, is yet another large-scale, prominent piece of the artist’s oeuvre. The work positions itself where the genres of conceptual stage design and object assemblage meet – a terrain already familiar to Várnai. The form, which is strongly illuminated by local light sources as if on stage – and thus practically floats/levitates –, belongs in a series of works that examine the relationship of light and space in their ephemeral objectuality. Opinion-Friendly Product, however, is complex not only sensually, but also conceptually, as it offers its viewers a multilayered reading. Gyula Várnai’s interest in the natural sciences – which, as per the artist’s intention, has also manifested in numerous forms in his previous works – has played a significant role in formulating these interpretations and defining their central focus. Since an analysis of human perception and the use of mathematical and physics formulas – which are put into motion by lights and illuminated letters – comprise a central component in the Paks installation, it can be regarded as a fusion of such emblematic Várnai works as W.H. (1996), W.H.+ (2010), Neon Peace (2008), and the light installation entitled A New Refutation of Time (2006). The work in its totality is initially revealed to the viewer as a mockup of a room or building detail of 1:1 proportions – and this experience also remains present later on. In fact, the installation appears to have materialized right 5
fény-installáció, valamint a 2008-as Neonbéke fúziójának is, hiszen a paksi műben is központi fontosságú elem az emberi percepció elemezése, a fizikai és matematikai képletek használata, amiket fények és fényfeliratok hoznak mozgásba. A mű a maga totalitásában először egyértelműen egy 1:1 arányú szoba, vagy épületrész makettjeként tárul fel nézője számára, mely érzetre a későbbiek során sem akar rácáfolni. Mitöbb az installáció egyenesen olyan mintha egy steril tervezőasztalról, vagy építészeti szoftverből lépett volna ki a Paksi Képtár terébe, mely hatást csak tovább erősíti az oldalfal metszetszerű elvágása is. Vagyis egy kép – legyen az digitális, vagy kétdimenziós – válik manifesztté a művész által a harmadik dimenzióban. Várnai egy absztrakt térformát transzponál át a valós térbe, ami történetesen kiállítótér lévén szintén sajátos absztrakcióként engedi láttatni a bemutatótérre, vagy divatosabb műszóval élve showroomra is emlékeztető műgerincet. Ez a többszörösen áttételesen tematizált bemutatási helyzet, ha akarjuk lehet poétikusan 8
out of an architecture software program or off a sterile drafting table – into the space of Art Gallery Paks. This effect is further enhanced by the cross-section-like cutting of the side wall. In other words, an image – be it digital or two-dimensional – is manifested by the artist in the third dimension. Várnai transposes an abstract spatial form into real space, which – being an exhibition space – renders this “artificial spine” a unique abstraction reminiscent of a showroom display. This mode of presentation, which has been indirectly thematized on multiple levels, can be perceived as a poetic gesture of institutional critique, or even an installation of analytical methodology at the other end of the spectrum. One thing is for sure: the artist made a life-size maquette of a showroom inside a showroom. What is also for certain is that Várnai brings us face to face with a materialized idea – as also attested to by the fact that the work seems to gently lift from the floor and float in the space of the gallery. This is one of the many effects utilized by the artist, which makes it evident to the audience that the work will be perceived not in a tactile manner, but through the optic nerve. Thus, Gyula Várnai places before us – and confronts us with – a plastic apparition that has been created for the eyes. The artist’s intention to establish an enormous symbol – or to be more exact a system of successively constructed symbols – in space also becomes evident. Making these symbols seem, in many respects, more familiar than strange is part of an artist’s – especially Várnai’s – working method and strategy. What we have here is a kind of domesticated abstraction which seeks to render anthropomorphic the ungraspable, which otherwise would vanish from the exhibition space. It is as if the artist consciously meant to systematically suspend viewers’ self-confidence in relation to objects, which is grounded in the recognition of their function. It is in this manner that Várnai leads us into a chamber of secrets which hides intellectual challenges for us. At this point, viewers may justifiably ask: what exactly is the artist
9
10
intézménykritikai-gesztus, vagy éppenséggel akár analitikus módszertannal bíró installáció is a másik végletről. Egy biztos: a művész egy bemutatótermet makettezett meg életnagyságban egy bemutatótérben. És az is biztos, hogy egy materializált ideával szembesít minket Várnai – ennek a bizonyítéka az is, hogy a mű mintha finoman elemelkedett volna a talajtól és lebegne is a Képtárban. Ez is egy olyan effektus az eszközkészletből, amely által a mű olvasói számára egyértelmű válik az, hogy a mű befogadása nem taktilis módon történik majd, hanem a látóidegeken keresztül. Vagyis egy a szem számára létrehozott plasztikus jelenéssel kerülünk szembe, konfrontálódunk Várnai Gyula által, és így a szándék is evidens, miszerint egy hatalmas szimbólum, még pontosabban egymásra épülő szimbólumrendszer megalkotására törekszik a művész a térben. Az már természetesen a művészi munkamódszer és stratégia részét képzi – Várnai esetében pedig különösen – hogy ezek a szimbólumok sok szempontból inkább otthonosabbnak tűnnek semmint igazán idegennek. Valamiféle domesztikált absztrakció ez, ami antropomorffá igyekszik tenni valami megragadhatatlant, ami másképp elillan egy kiállítótérből. Mintha a művész egyébként is szisztematikusan és tudatosan függesztené fel a látogató tárgyakra vonatkozó önbizalmát, ami azon használati
modelling through his installation? Of what nature is the everyday mystery and miracle of Várnai’s work? As a first step, it is certainly worth analyzing and interpreting the installation from an iconographical standpoint, since, upon walking around it, the formulas (which are strikingly illuminated or concealed by shadows) seem to be the only obvious points of orientation. It is through decoding the algorithms, which appear as abstract elements, that the work really gains its meaning, as Várnai’s installation can, in fact, be regarded as a model for channelling information. And as long as we are able to decipher or recognize the primary surfaces of mediation – that is, the formulas – we can figure out how web 2.0 applications (which are ever present in our everyday life and daily communication channels), web search engines, and the advertising strategies of web shops are connected to this particular work by Gyula Várnai. The artist collected and processed the key elements, formulas and algorithms used by the mammoth enterprises that dominate our internet use in 11
funkcióinak felismeréséből táplálkozna – Várnai így vezet át minket egy olyan titokszobába, ami intellektuális kihívásokat rejteget számunkra. Jogosan vetődhet fel tehát ezen a ponton minden befogadóban a kérdés, hogy pontosan mit is modellál a művész alkotása, és miben áll Várnai művének hétköznapi rejtélye, vagy csodája? Első nekirugaszkodásra mindenképpen érdemes az installációt infografikai szempontból elemeznünk, értelmeznünk, hiszen a mű körbejárása során egyértelmű fogódzókat csak a hangsúlyos formában megjelenő világító, vagy éppen árnyékok mögé rejtőző képletek biztosítanak. Az absztrakt elemeknek ható algoritmusok dekódolása által nyeri el értelmét igazán a mű, hiszen Várnai ezen alkotása valójában információ-csatornázási modellnek tekinthető. És amennyiben képessé válunk az elsődleges közvetítőfelületek, vagyis a képletek desifrálására, vagy felismerésére, akkor jöhetünk rá arra, hogy mi köze is lehet adott esetben a hétköznapjainkat, és a mindennapos kommunikációs csatornáinkat elárasztó web2-es alkalmazásoknak, az online keresőmotoroknak és online-árúházak hirdetési stratégiáinak Várnai Gyula ezen munkájához. A művész ugyanis kigyűjtötte és feldolgozta azokat a kulcs-elemeket, képleteket, algoritmusokat melyeket az internethasználatunkat szinte monopol módon domináló mammut-vállalkozások használnak. A látszólag egyszerűnek tűnő Eawars képlet – ami ráadásul akár furcsa angol szójátékként is olvasható – például a google egyik esszenciális összetevője, mondhatni alappilére, hiszen az online óriásvállalat keresési szokásaink változóit monitorozva ezen képlet alapján kínálja fel számunkra a beírt keresőszavaink alapján a találatokat, amik alapján a világhálót böngésszük. Ugyanis a látszólag demokratikusan működő internet világában, az olyan alkalmazások, mint a facebook, a google, vagy az amazon előre szűrik és rendszerezik a felhasználókat elérő információkat, amit igyekeznek profiljaink nyilvántartása okán eleve felajánlani. Az emlegetett ún. PageRank, vagy EdgeRank eljárások lényege ugyanis az, hogy a számítógépeinkre települő ún. cookie-k, vagy sütik segítségével számszerűsítik affinitásunkat, kapcsolatainkat, fontosságunkat, időnket, nyelvünket, érdeklődési körünket, földrajzi helyünket és ennek megfelelően célzottan kínálnak fel számunkra választási lehetőségeket. A felvillantott 12
a rather monopolizing fashion. For instance, the seemingly simple Eawars formula – which also reeds as a strange play on words – is an essential component, one might say pillar, of how Google operates. The giant Google Corporation, which monitors the search habits of its online users, employs this formula in generating hits in response to the key words we punch in while browsing the World Wide Web. As, in the seemingly democratic world of the internet, the information that reaches us is already pre-filtered and structured by such applications as Facebook, Google and Amazon, and is offered to us as, say, means of maintaining our profiles. The so called PageRank or EdgeRank algorithms function – with the help of cookies, which are sent from websites and stored in our web browser – to turn our affinities, relationships, importance, time, language, spheres of interest, and geographical location into numbers. Based on this information, we are offered options and choices in a targeted manner. This problematic couldn’t be timelier in the 21st century, when so called developed societies have lulled themselves into a false impression of total freedom, while we are all voluntarily bowing before a kind of technological censorship as internet users. Service providers hypnotize us into an illusion of freedom, while search engines and customized search systems are continuously monitoring our habits in order to generate our consumer profile and bring to our door what they think we most need – which may not necessarily be what we think we need. Thus, the question is: could the (often) commercially driven optimalization of information be diminishing our chances for new experiences, information, and unexpected discoveries – which in a way is what Gyula Várnai’s art is all about: the possibility of a miracle occurring.
It is this uniquely paradoxical and seemingly inescapable communicational situation that Várnai has modelled in the exhibition space. The installation clearly incorporates signs that thematize the relationship between the individual and the outside world; they explore the connection between a distinctly abstract “inner” space that is perceived as closed and the external world, be it in the symbolic or concrete sense. In terms of his motifs, which he has used in many previous works, Várnai here focuses on the layer of meaning that relates to communication. The door, window, postal box, and illuminated sign, which are emphatically featured in the work, are all motifs – or, in this case, tools – that mediate and connect. They are peculiar hinges that open to other spaces, other worlds, and serve to convey information. While, at the same time, they also “fail” as functional objects: the postal box is stuck between two window panes, and the door opens to nowhere, as it has no doorknob, nor can it be opened to the other side of the installation. The non-functionality of the objects also provides them with a symbolic role. Furthermore, in this way, these objects also become interpretable as an allegory for the impossibility of information transmission – be it any mode of communication; verbal or non-verbal, written, analogue or digital. The transformation of objects into symbols doesn’t stop here, at this surface of Várnai’s work. One of the largest walls of the installation is occupied by letters and signs from the algorithmic formula that comprises the engine of Amazon.com. Part of these were arbitrarily
15
probléma-, és kérdéskör aligha lehetne aktuálisabb a XXI. században, amikor ránézésre a teljes szabadság látszatába ringatták magukat az ún. fejlett társadalmaink, miközben önként hajolunk meg egyfajta technikai cenzúra előtt az internetfelhasználóként. A szolgáltató cégek a szabadságillúziójába ringatnak minket, miközben a kereső-motorok, a személyre szabott keresési rendszerek folyamatosan monitorozzák szokásainkat, és ezek alapján gyártják fogyasztói profiljainkat, felkínálva és az ajtónk elé hozva azt, amire elsősorban szerintük – és nem is biztos, hogy szerintünk szükségünk van. A kérdés tehát az, hogy a gyakran konzumfűtötte információ optimalizálás nem veszi-e el az új élmények, információk, a váratlan rátalálások esélyét, azt amivel tulajdonképpen Várnai Gyula művészete is foglalkozik: a csoda megtörténésének lehetőségét. Várnai ezt a sajátosan paradox és zsákutcának tűnő kommunikációs kerethelyzetet modellezte a kiállítótérben is. Az installáció ugyanis egyértelműen olyan jeleket vonultat fel, amik az individuum, az egyén kapcsolatát tematizálják a külvilággal, vagyis egy sajátosan absztrakt és zártnak tekintett ún. „belső” tér összeköttetését vizsgálják a külvilággal, akár szimbolikus akár konkrét értelemben véve. Várnai korábbi művein is megjelenő, előszeretettel használt motívumainak most a kommunikációra vonatkozó jelentésrétegét rezonáltatja igazán a kiállításon. A műben hangsúlyosan megjelenő ajtó, ablak, postaláda, fényreklám mind olyan motívumok, jelen esetben eszközök, amelyek közvetítenek, összekötnek, olyan sajátos csuklók, melyek más terekre, világokra nyílnak, információ-közvetítésre szolgálnak. Miközben mégis sajátosan „elbuknak” funkcionális tárgyként: a postaláda az ablaküvegek között reked, az ajtó pedig csak vakajtó, hiszen sem kilincs nem található rajta, sem nem nyílik át az installáció túloldalára. A tárgyak nem-funkcionalitása is szimbolikus szerepkört indukál azoknak, azontúl persze, hogy így 16
separated off by the artist, so that these signs (based on abstract consensus) could be used to construct the unmistakable structure of a fireplace – cutting short the function, and abstract working method, of the formula: the selling of objects. Here, the relationship of the formula and the product takes on a different form, it is turned inside out, as the components of the formula become tools of visual-artistic recycling as an objectified product, a giant building block or a module.
az információközvetítés lehetetlenségének allegóriájaként is értelmezhetővé válnak – legyen szó a kommunikáció bármely regiszteréről, akár a non-verbálistól a verbálisig, az írottól, az analógtól a digitálisig. De a tárgyak szimbólumokká történő átalakítása nem áll meg Várnai művében csak ezen a felületen. A mű egyik legnagyobb központi falát az Amazon.com motorját képező algoritmus felirat betűi és jelei foglalják el, amiknek bizonyos részeit önkényesen leválasztotta a művész és egy egyértelmű kandallóformát épített az absztrakt konszenzuson alapuló jelekből – rövidrezárva így a képlet elvonatkoztatott munkamódszerét és annak funkcióját, vagyis tárgyak áruba bocsátását. Itt a képlet és a termék viszonya más formát ölt, kifordul, ugyanis a képlet elemei tárgyiasult termékként, óriási építőkockaként vagy modulként válnak a képzőművészeti újrahasznosítás eszközévé. Ám ami az egyes kiragadott elemek részletekbe menő analitikus elemzésénel is fontosabb az már az a fentiekben is többször említett motívum, hogy Várnai ezen műven, miként szinte minden korábbin is, a tárgyak szimbólumokká növik ki magukat a kiállítótérben. Ez már önmagában is mágikusan absztrakt folyamata az emberi percepciónak, de Várnai Gyula műveiről általánosságban is elmondható, hogy a művész műveinek egyik érdeklődési középpontjában a tárgyiasítható csoda témaköre áll. Várnai szinte egyik műve esetében sem felejti el kihagyni azt az alkalmat, hogy a tárgyakban rejtőző szimbolikus potenciált kutassa, és azzal kísérletezzen, hogy megpróbálja kitapinthatóvá tenni nézői számára is a tár18
What is even more important than a detailed analysis of specific components is the aforementioned motif – the fact that, in this Várnai piece (as in nearly all previous works), objects evolve into symbols in the exhibition space. This is, in itself, a magically abstract process of human perception. It can be said of Gyula Várnai’s art in general that objectifiable miracle is one of the main themes of his artworks. Várnai almost never misses the opportunity to explore the symbolic potential of objects and to experiment with rendering the magic – and eerie plasticity – of objects palpable to viewers. He shows his audience how unusual a seemingly ordinary structure can become: a post box in the window, a lit flashlight, or the work tools of his studio as featured on his black and white video. If object poetry existed, Várnai would deservedly be referred to as one of the important contemporary lyricists of objects. But Várnai is at least as much of a scholar as he is a “poet.” His works have more to them than meaning, magic and constellations, however, as they also attest to an affinity to mathematics and the natural sciences. Thus, Várnai’s works are the ephemeral sculptures of natural science problems as much as they are object poems. Várnai’s archetype of the artist has a kind of “user-level” polymath aspect to it. He probably applies the same momentum to handyman, DIY tasks, as he does to linking up electric wires, recording sound, and to reading Heisenberg and Steve Jobs in tandem. His art reveals a thirst for knowledge that is aimed at
19
20
gyak mágiáját, kísérteties formálhatóságát: azt, hogy milyen különleges konstrukció is az ablakban lebegő postaláda, vagy akár egy prózaian világító elemlámpa, netán fekete-fehér videóján szereplő műtermének munkaeszközei. Ha létezne tárgy-költészet, akkor Várnait joggal nevezhetnénk a tárgyak egyik fontos kortárs lírikusának. De Várnai legalább annyira tudós is, amennyire „költő”. Nem csak jelenéseket, mágiát és konstellációkat kell emlegetni művei kapcsán, mivel azoknak ugyancsak a hatókörébe tartozik egyfajta elemi reáltudományos affinitás is. Várnai művei tehát annyiban tárgyköltemények, mint amennyiben természettudományos problémák tünékeny szobrai. Várnai művész archetípusában van egyfajta felhasználói szintű polihisztorság, ami kiterjed a fény-, és az ablakkeret-festészetre is. Várnai valószínűleg ugyanolyan lendülettel barkácsol, mint amivel vezetékeket köt össze, rögzít hangot, és olvas párhuzamosan Heisenberget és Steve Jobsot. Munkál benne és művészetében is egyfajta megértési vágy, ami az érzékelésünk számára feltáruló fizikai világ jelenségeinek megértésére irányul. És talán ez a motívum teszi képessé műveinek nézőit arra a korántsem hétköznapi empátiára, hogy munkái által gondolkozzanak el azon, hogy miként működnek az őket körülvevő dolgok, amihez a képzőművészet által indukált távolság nélkül lehetetlen reflektálni. Várnai tehát navigációs modellt igyekszik kínálni mindenki számára, amely segít legalább felhasználói szinten tájékozódni abban a sajátos lenyomatban amelyre tekinthetünk úgy jelen esetben, mint információs környezetünk sajátos leképezésére. De, hogy ez mégsem didaktikus, vagy száraz módon történik, arról szerencsére Várnai elengedhetetlen lírai és poétikus hangja gondoskodik, amely a védjegyévé vált művészeti nyelven szólal meg és aminek szókészletének elemeit a magán-mitologikus aurával övezett motívumai jelentik, mint például a sokat emlgetett ajtó, betűk és számok. Ezek mind együtt jelentik Várnai Gyula képzőművészeti univerzumát, aprólékos és konzekvens munkával épített életművét, melynek egy újabb részhalmazával találkozhattunk Pakson. A sok összefüggést rejtő, és az azokra rá is világító installáció kiváló elegye Várnai Gyula művészetének, ami alkotóját a magyar kortárs közép-generáció egyik legközpontibb alkotójává tette, aki a közelmúlt és a mai magyar művészettörténetének vélhetően egyik megkerülhetetlen szerzője.
understanding the phenomena of the physical world as it is perceived through the senses. And perhaps it is this motif which renders viewers capable of the – not in the least ordinary – measure of empathy necessary for pondering, through Várnai’s art, how the surrounding world works; something that is impossible to reflect on without the distance induced by visual art. In this way, Várnai offers a navigational model that can help us get our bearings, at least at the user level, in the unique imprint that we can regard as a map of our informational environment. That all this takes place in a manner that is far from didactic or dry is ensured by Várnai’s lyrical and poetic voice, which he sounds in what has become his trademark artistic language. The lexis of this language is composed of motifs that are encircled in the aura of his personal mythology, such as letters, numbers and the so often mentioned door. All these together constitute Gyula Várnai’s universe of visual art – his oeuvre, which has been built through meticulous and consistent work, and of which we can see a new segment in Paks. The installation, which both hides and reveals many connections, is an excellent sample of Gyula Várnai’s art, which has made him one of the most prominent middle-generation artists of the Hungarian contemporary scene and probably one of the most essential authors in recent and present-day art history in Hungary.
21
VÁRNAI Gyula Vélemény barát termék / Opinion-Friendly Product 2012.09.22.−2012.11.11. Kiadó / Publisher
Paksi Képtár Felelős kiadó / Editor
PROSEK Zoltán Szerkesztők / Publication overseen by
VÁRNAI Gyula, PROSEK Zoltán Szerző / Author
FENYVESI Áron Fordítás / Translator
RUDNAY Zsófia Grafikai tervezés / Graphic design
ELN Ferenc Fotók / Photos
VÁRNAI Gyula © szerzők / authors © Paksi Képtár, 2012 A katalógus szerzői jogilag védett. A kiadó előzetes írásos hozzá járulása nélkül részleteiben sem reprodukálható. All rights reserved. Without prior written permission of the Publisher, even parts are forbidden to reproduce. Paksi Képtár H-7030, Paks, Tolnai u. 2. www.paksikeptar. hu A kiállítás támogatói / Benefactors of the exhibition
ISBN 978-615-5121-04-3