„A jó munkahelyi légkör, a szabad gondolkodás és a változatosság, ami a karon tart”

22 „A jó munkahelyi légkör, a szabad gondolkodás és a változatosság, ami a karon tart”

Vegyészmérnökként végzett, majd számítógépes rendszerszervező mérnök lett és informatikai tudományokból doktorált Jancskárné dr. Anweiler Ildikó. Dolgozott az iparban, de ott is a mérnöki számítások programozása érdekelte. 1990-ben került a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára, ahol az intézményi egyesülés után ma egyetemi docensként dolgozik. Három évig oktatási dékánhelyettes is volt, nyugdíjba vonulásával „csak” ez a megbízás került múlt időbe, a tanítás nem. Docens asszony ugyanolyan lelkesedéssel beszél az alkalmazott informatikáról, a fuzzy logikán alapuló intelligens irányítási rendszerekről, mintha most fedezné fel magának ezt a világot.

- Amikor középiskolás voltam, még nem volt informatika oktatás. Mindig szerettem a matematikát, a kémiát meg a fizikát, ezért egy vegyipari szakközépiskolába jártam, onnan mentem a veszprémi egyetemre. Az idő tájt jelentek meg a számítógépek, a nagy, üzemirányító számítógépek, amelyek még az egyetemen is újdonságnak számítottak. A rendszermérnök szakirányon lehetett ezekkel foglalkozni, így folyamatirányítás és rendszermérnök szakirányon végeztem. Ott még

Algolban programoztunk, de azóta már számos programozási nyelvet megismertem, különösen az ún. folyamatközeli jelfeldolgozó algoritmusokkal foglalkozom.

- Mi fogta meg a számítástechnika világában? - Megtetszett a programozás és az, hogy algoritmust írunk. A férjem a Péti Nitrogénműveknél dolgozott – ő is vegyészmérnök –, így a végzés után én is ott helyezkedtem el, de én már a számítástechnika csoporthoz jelentkeztem. Ott volt egy nagy R-10-es számítógép, amelyen mindenféle üzemi számításokat programoztunk, illetve egy folyamatirányító számítógép is, amelyen az egyik üzem valós idejű adatait dolgoztuk fel. Ott kezdtem továbbképezni magamat számítógépes rendszerszervező irányban, ebben láttam a jövőt. De mellette mindig megvolt a mérnöki identitásom, azaz nem az elmélet, sokkal inkább a gyakorlat érdekelt. Született két lányunk, és a gyes alatt Pécsre költöztünk, én visszatértem a városomba, mert pécsi vagyok. Amikor állást kerestem, egy ismerősömtől hallottam, hogy a Pollackon éppen oktatót keresnek egy laborba. 1990-ben léptem be az akkori főiskolára, azóta itt dolgozom. Akkor még gépész informatikusok és építész informatikusok tanultak itt, ebből fejlődött ki a mérnökinformatikus képzés. A gépész informatikusoknál tartottam folyamatirányítás, illetve szabályozástechnika gyakorlati órákat dr. Szakonyi Lajos mellett.

- Nagy váltás lehetett egy céges közegből bekerülni egy oktatói közegbe. Mi volt benne a kihívás? - Valóban nagy változás volt ez az előző munkámhoz képest, bár a főiskolán üzemmérnököket képeztünk, tehát a gyakorlati oktatáson volt a hangsúly. Sokat számított, ha az oktatónak volt gyakorlata, én is számos példával tudtam érthetővé tenni a tananyagot. A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy tanítanom kellett, holott soha nem akartam tanár lenni. Kihívásként éltem meg a szabályozáselmélet tanítását is. Emlékszem, amikor szigorlatoztam belőle, azt mondtam, hogy ez az, amivel biztos nem fogok foglalkozni az életben. És mégis. Mérnöki és informatikai képzettségem, multidiszciplináris érdeklődési köröm következtében fő szakterületemmé vált az alkalmazott (ipari) informatika: az automatizálás, az intelligens irányítások, a gépi látás, az autonóm rendszerek irányítása. Az ipari informatika állandó, rohamos fejlődésben van, az oktatásunkat ennek megfelelően folyamatosan fejlesztettük, az évek során új tematikákat, tanterveket, tantárgyakat, jegyzeteket dolgoztunk ki és vezettünk be.

- 1990-től dolgozik a karon, miért maradt itt a mai napig? Milyen fejlődési, előremeneteli lehetőséget kínált az intézmény? - A változatosságot és a szabadságot említem elsősorban. Az oktatói létnek megvan a maga szabadsága, és mivel dolgoztam üzemben, amelyre jellemző volt a hierarchia, volt összehasonlítási alapom.

Persze, itt a karon is megvan a szervezeti hierarchia, de azt a szabadságot, amit egy tantárgy kidolgozásánál, tanításánál vagy az időbeosztásban megélhetek, azt máshol nem kapom meg. Rengeteg jegyzetet írtam, laborokat fejlesztettünk, de

élveztem, mert ez mindig kihívás volt számomra. Ugyanígy fontos számomra a változatosság, nehezen bírom a monoton munkát, itt a karon pedig sokszínű a munka. Ennek alapfeltétele a fejlődésre való hajlandóság, követni a szakma előrehaladását. Mindig új diákok, új eszközök jönnek, rengeteg pályázaton vettünk részt, ez a változatosság és a szabad, önálló munkavégzés a lételemem.

- Ez magával hozza azt, hogy folyamatosan képeznie kell magát. - Amikor a főiskola egyesült az egyetemmel, előtérbe került a tudományos munka és a publikáció jelentősége. Akkor jött az egyetemre dr. Iványi Amália, aki több kollégám villamosmérnöki PhD témavezetője volt. Az én témavezetésemet is elvállalta professzor asszony, és egy összetett tematikájú PhD dolgozatot készítettem nála. Az elmúlt évtizedekben én magam is több mint 150 szakdolgozatnak voltam a konzulense. Mindig érdekeltek az újdonságok, a 90-es években találkoztam a fuzzy logikával, ami akkor még új dolognak számított. A külföldi szakirodalmat olvastuk hozzá, eleinte fakultáció keretében oktattam, majd két hallgatóval részt vettünk egy közös pályázaton a

Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettel. Fémtartályokban erjesztettünk mustot, még újdonságnak számított a reduktív bor. A fémtartályokban fuzzy elvű szabályozással változtattuk az erjedés során a must hőmérsékletét. Ezzel a munkával OTDK második helyezést értek el a hallgatók, ami országos elismerést hozott számukra.

- Nem csak magyar nyelven oktat, a külföldi hallgatókhoz talán másként is kell viszonyulni, mint a hazaiakhoz. Ma hol érhető tetten önben a tanár és hol a mérnök? - Az első években csak gyakorlatokat tartottam, ahol sokkal közvetlenebb a kapcsolat a hallgatókkal. Viszont nem lehetett elkerülni, előbb-utóbb előadásokat is kellett tartanon. A frontális oktatásban nem olyan folyamatos a visszajelzés és a kontaktus is más a hallgatókkal, ezért ezt kevésbé kedvelem. Szeretem, ha van visszajelzés, ha látom, hogy értik, miről beszélek. Mindig azt kerestem, hogy miként tudnám érdekesebbé és érthetőbbé tenni még a nehéz elméleti anyagot is, ezért rengeteg példát viszek az oktatásba, hogy lássák a hallgatók, hol van jelentősége egy-egy algoritmusnak. Például egy robot működése mögött rengeteg irányító algoritmus rejtőzik, számos kis motor és hajtás gondoskodik a megfelelő irányításáról. A külföldi hallgatók esetében már csak az

MSc-n tartok órát, róluk elmondható, hogy nagyon érdeklődők, szeretnének új ismereteket szerezni. Nemcsak az elméletre kíváncsiak, hanem a gyakorlatra is. És ha látják, hogy valami olyat tanulnak, aminek később a gyakorlati életben a hasznát veszik, az számukra is sikerélmény.

- A nyugdíjba vonulás milyen változást hozott vagy hoz az életébe? - Talán azt, hogy már nem vagyok dékánhelyettes. Három évig töltöttem be ezt a pozíciót, ebben az időszakban megtartottam az óráimat, azon kívül viszont már nem maradt időm a szakmára. Oktatási dékánhelyettesként a napi ügymenet vitele mellett törekedtem a kar oktatásszervezési folyamatainak széles körű digitalizálására és az információszolgáltatás, az információhoz való hozzáférés biztosításának fejlesztésére. Ezen folyamatok különösen nagy hangsúlyt kaptak a pandémia idején, az online oktatás koordinálásában.

Most, hogy visszajöttem a tanszékre, ismét előtérbe kerülhetett a szakmai tevékenységem. A laborunkban például van egy nagy méretű oktatóeszköz, oktatómodell négy munkaállomással, jelenleg ennek a vezérlésén dolgozunk a hallgatóimmal. Ebből is látszik, hogy rugalmasan igazítjuk a képzéshez a tantárgyi anyagokat, ha most van lehetőségünk egy új eszköz beüzemelésére, akkor ismerkedjünk meg vele, ne a megszokott „menetrend” szerint haladjunk az órákon.

A tanítás és a munkahelyi közeg is az egyetemen tart. Nagyon szeretem a kollégáimat, sok közülük a diákom volt, az egyetem elvégzése után itt maradtak és kollégák lettünk. Jó barátokká váltunk. Talán ez is az oka annak, hogy ők se kerestek más állást, és én se. A jó munkahelyi légkör, a szabad gondolkodás és a változatosság az, ami a karon tart minket.