2024 TMDK rezümé füzet

Page 1

A Tudományos Diákkörről

A magyar egyetemeken és főiskolákon működő tudományos diákköri mozgalom – építve a korábbi, a felsőoktatásban mélyen gyökerező önképzőköri tevékenység tiszteletreméltó hagyományaira – több egyetemen a tanárok és a diákok kezdeményezéseként indult az ötvenes évek elején. Az indulástól alapfeladata és lényege: a kötelező ismeretanyag elsajátításán túl, önálló kutatásokat folytató, érdeklődő, törekvő hallgatók és segítő, lelkes tanáraik „alulról épülő mozgalma”.

Ma a tudományos és művészeti diákköri tevékenység a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a hazai felsőoktatásban, a tudományos és művészeti pályára való felkészítés, felkészülés legmagasabb szintje a doktori iskolát megelőző képzési szakaszban, s mint ilyen, a doktori képzés (PhD-, illetve DLA-képzés) egyik legjobb előiskolája. Az egyetemi, főiskolai tanulmányok kezdeti időszakában induló vagy az alsóbb évfolyamokon kezdődő, folyamatos mentor jellegű hallgató-tanár műhelymunka, szakmai kapcsolat, a minőségi értelmiségi képzés fontos területe.

A PTE Műszaki és Informatikai Karán, illetve az elődintézményben folyó tudományos diákköri mozgalomnak több mint három évtizedes története van. A vezető testületek, az oktatók, a hallgatók vezetői fontos feladatként kezelték és kezelik ma is a tudományos és művészeti diákkörökben tevékenykedő hallgatókkal való foglalkozást. A diákkörök munkájának koordinálását tanszéki szinten a tudományos diákköri titkárok, kari szinten a kari Tudományos és Művészeti Diákköri Tanács (TMDT) látja el.

TMDK 2024 PROGRAM

2024. Április 22 - 26. Pécs, Boszorkány utca 2.

2024. ÁPRILIS 22. HÉTFŐ

Megnyitó

13:00

dr. Várady Géza - Tudományos dékánhelyettes

dr. Németh Pál - TMDT elnök

Terem: B-224

Orvosmérnöki és informatika tudományi szekció

13:30

Terem: B-224

2024. ÁPRILIS 23. KEDD

Gépészmérnöki szekció 14:00

Terem: B-224

Környezettudományi szekció 17:00

Terem: A-302

2024. ÁPRILIS 24. SZERDA

Építészettudományi szekció 16:30

Terem: A-215

TMDK 2024 PROGRAM

2024. Április 22 - 26. Pécs, Boszorkány utca 2.

2024. ÁPRILIS 25. CSÜTÖRTÖK

Építőművészeti szekció

17:00

Terem: A-305

2024. ÁPRILIS 29. HÉTFŐ

Oklevél átadó

18:30

dr. Várady Géza - Tudományos dékánhelyettes

dr. Németh Pál - TMDT elnök

Terem: A-008

Orvosmérnöki és informatika tudományi szekció

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

2024. ÁPRILIS 22. HÉTFŐ 13:30

Terem: B-224

Elnök

dr. Tukora Balázs - Egyetemi docens

Bizottsági tagok

dr. Csonka Dávid - Adjunktus

Sebők-Tornai Bence - Tanársegéd

8

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Biomedical engineering

Practical Applications of Machine Learning in Cardiac Arrhythmia Signal Classification

Elma Kandic

Consultant:

dr. Schiffer Ádám - Associate professor

Biomedical engineering

The Design, Modelling, and Simulation of a Polymerase Chain Reaction (PCR)

Thermocycler Based on the Thermal properties of DNA

Mhd Mouayad Ahmad Abdalla

Consultant:

dr. Sári Zoltán - Associate professor

Biomedical engineering

3D Printing Technologies and Automation in Food Processing Industry: An Innovative Marketing Approach for Health and Digital Gastronomy

Perspective

Srithuvaragan Ratnavel

Consultants:

dr. Schiffer Ádám - Associate professor

dr. Sahai Nitin

Mérnökinformatika

A Honeypotok szerepe a kiberbiztonságban

Oláh Levente

Konzulens:

Gyurák Gábor - Mesteroktató

9

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Biomedical engineering

A novel radiological software for automatically detecting the inner ear and classifying normal from malformed anatomy

Abdulrahman Alkojak Almasri

Consultant:

dr. Kisander Zsolt - Assistant Lecturer

10

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Consultant:

Practical Applications of Machine Learning in Cardiac Arrhythmia

Signal Classification

This paper explores examples of machine learning methods for the classification of cardiac arrhythmia signals. Various machine learning methods have been analyzed as tools for recognizing cardiac arrhythmias. Different machine learning methods have been implemented, including decision trees, random forests, k-nearest neighbors, support vector machines, logistic regression, and naive Bayes. The performance of all machine learning methods was evaluated using metrics such as accuracy, precision, recall, specificity, and others. The research results show promising outcomes in the classification of cardiac arrhythmia signals. The conclusion emphasizes the importance of applying machine learning methods to the diagnosis of cardiac arrhythmias and points out possibilities for further research in this field. Keywords: ECG signal, cardiac arrhythmia, classification, machine learn

12

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Consultant:

2nd place

The Design, Modelling, and Simulation of a Polymerase Chain Reaction (PCR) Thermocycler Based on the Thermal properties of DNA

Polymerase chain reaction (PCR) is a revolutionary technique for DNA amplification, today it is considered the most important technique in biotechnology as its uses range from DNA and RNA cloning, DNA sequencing, medical forensics, etc., a PCR Thermocycler is a device that cycles and holds the temperature of samples on predefined conditions, it consists of a heating and cooling mechanism, a heat block that holds the sample which have DNA/RNA in them. Commercial thermocyclers use temperature sensors to measure the temperature of the heating block rather than measuring the temperature of the samples, and by using a controller the device can control the temperature of the system. This paper introduces a new possible technique for designing a more accurate thermal controller for PCR that can allow very specific primer binding temperature control, rather than a traditional block temperature feedback control. This can be achieved by controlling the temperature of the samples based on the thermal properties of the PCR test mixture. This can be achieved by using a modelling environment and analysis and control software such as COMSOL Multiphysics and Simulink.

13

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Consultants:

dr. Schiffer Ádám - Associate professor

dr. Sahai Nitin

3D Printing Technologies and Automation in Food Processing Industry: An Innovative Marketing Approach for Health and Digital Gastronomy Perspective

Abstract Three-dimensional (3D) food printing is a recent technology that allows the development of customized and visually appealing foods. The development of new printers and recipes allows customization in shape, color, texture, flavor, and nutrition, which makes it very useful in various fields such as space exploration and healthcare. This review aims to provide a comprehensive and digital gastronomy. Exploring the impact of 3D printing in culinary arts and the role of automation in optimizing food production processes. The confluence of 3D printing technologies, automation in the food processing industry, and innovative marketing strategies represent a transformative paradigm in the realm of food production and consumption.

14

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Oláh Levente

Mérnökinformatika, 8. szemeszter

Konzulens:

Gyurák Gábor - Mesteroktató

A Honeypotok szerepe a kiberbiztonságban

Manapság minden olyan eszköz, ami az internetre csatlakozik, veszélyt jelent. Veszélyt jelent a TV, a telefonunk, a számítógépünk, a tabletünk, de az okos villanykörte is. Milyen veszély is fenyegeti ezeket az eszközöket? Hacker csoportok százai, az internetet scannelő botok ezrei. Ezek a fenyegetések mind-mind a sérülékeny eszközöket keresik. Azokat, amelyek nem rendelkeznek a legfrissebb szoftverrel, és valamilyen hibájukat kihasználva, észrevétlenül átvehetik felettük az irányítást. TMDK dolgozatomban kiépítek egy úgynevezett Honeypot rendszert, amely egy tökéletes csali a korábban említett fenyegetéseknek. Egy honeypot rendszer több olyan, direkt elavult szolgáltatással és nyitott porttal rendelkezik, amelyeket a támadók megpróbálnak kihasználni. Dolgozatomban vizsgálom a beérkezett támadások adatait, beleértve a támadás indulópontját, a támadni kívánt szolgáltatást, és a támadás módszerét.

15

ORVOSMÉRNÖKI

ÉS INFORMATIKA TUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Consultant:

1st place

A novel radiological software for automatically detecting the inner ear and classifying normal from malformed anatomy

Background To develop an effective radiological software that could read DICOM files, crop the inner ear automatically based on head computed tomography (CT), and classify normal and abnormal anatomy automatically. Methods Retrospectively we evaluated 2053 patients from 3 hospitals and extracted 1200 inner ears CTs to import, crop, and for artificial intelligence to train, test, and validate. Automated cropping algorithms based on CTs were created to crop the inner ear volume, along with a simple graphical user interface. Using crops as an input, we created a deep learning convolution neural network (5-fold cross-validation) to determine whether the inner ear anatomy is abnormal or normal. Results The newly developed DICOM viewer/software can read CT files, can crop a volume that contains the inner ear, and based on that it can make a classification if it is malformed or normal anatomy. The cropping tool provided 92.25% average accuracy. The area under the curve is 0.86 (95% confidence interval: 0.81-0.91) o. Accuracy, precision, recall, and F1 scores are 0.812, 0.791, 0.8, and 0.766, respectively.

16

Gépészmérnöki szekció

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZEKCIÓ

2024. ÁPRILIS 23. KEDD 14:00

Terem: B-224

Elnök

Kleisz Zoltán - Ügyvezető igazgató, Matro Kft.

Bizottsági tagok

dr. Cakó Balázs - Adjunktus

dr. Fülöp László - Prof. Emeritus

dr. Kurilla Boldizsár - Adjunktus

Meiszterics Zoltán - Mesteroktató

Loch Gábor - Tanársegéd

20

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZEKCIÓ

Gépészmérnök

Simson M531/M541/M551 motorblokkok optimalizálása

Horváth Áron

Konzulens:

dr. Csonka Dávid - Adjunktus

Gépészmérnök

Okos keverőkör működése a gyakorlatban

Fekete Márk

Konzulens:

Eördöghné dr. Miklós Mária - Egyetemi docens

Gépészmérnök

Személyvonat forgóváz főcsavarrugójának vizsgálata

Nagy Domonkos

Konzulens:

Vönöczky András - Nyugalmazott főiskolai docens

Gépészmérnök

Szivattyúk kaszkád vezérlésének optimalizálása

Vesztergombi Ádám

Konzulens:

Eördöghné dr. Miklós Mária - Egyetemi docens

21

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZEKCIÓ

Horváth Áron

Gépészmérnöki BSc, 4. szemeszter

Konzulens:

dr. Csonka Dávid - Adjunktus

Simson M531/M541/M551 motorblokkok optimalizálása

A Simson kismotorok technikája már a saját korában elavultnak számított. Szinte mindegyik típusnak megvannak a saját hibái. Dolgozatomban az M500-as sorozatú motorblokk típushibái közül 3 hibára keresek alternatív megoldást, amelyek a következők:

• Az olajleeresztő csavar tömítetlensége és a csavarban található mágnes gyenge permeabilitása.

• Az olajfürdős tengelykapcsolóban fellépő jelentős kopás.

• A nyomatékváltó kapcsoló mechanizmusának pontatlansága.

A fellépő hibák saját tapasztalatból és más kismotor tulajdonosok észrevételéből kerültek megállapításra. Dolgozatom célja, hogy a kismotor motorblokkja megbízhatóbb és korszerűbb legyen.

22

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZEKCIÓ

Fekete Márk

Gépészmérnöki MSc, 4. szemeszter

Konzulens:

Eördöghné dr. Miklós Mária - Egyetemi docens

Okos keverőkör működése a gyakorlatban

Előadásomban egy a pécsi távhőszolgáltató hőközpontjába beépített okos keverőszelep és szivattyú működését és mérési adatait mutatom be. A mérések célja elsősorban a keverőszelep különböző korlátozó funkcióinak és a szivattyú vezérlési módjaink vizsgálata volt. A hőközpont – ami a PTE MIK épületeit látja el hőenergiával - távfelügyeleti rendszerbe kötött, ahonnan 10 percenként gyűjtöttem a keverőkörről az adatokat. A keverőszelep lehetőségeinek megismerése céljából időnként változtattam a korlátozó funkciókon és a vezérlési módokon. Az adatokból készített diagramokról leolvasható, hogy a keverőszelep hogyan korlátozta a szelepnyitást, annak érdekében, hogy tartsa a megadott korlát értékét. Amikor egy korlát aktív, a keverőszelep a szelep zárásával csökkenti a körbe jutó primer víz mennyiségét és közben nyitja a bypass ágat, amíg el nem éri a korlátot. A korlátozás nélküli működés közben mért hőmérséklet adatokból az látszik, hogy az átlagnál magasabb belső hőmérséklet mellett a visszatérő hőmérséklet is magasabb. A visszatérő hőmérséklet egy jó visszajelzés a helyiség belső hőmérsékletéről, ezért van értelme korlátozni azt. A vizsgálat további konklúziója számomra az, hogy a korlátozó funkciók fix értéke helyett a külső hőmérséklet függvényében változó korlát alkalmazása lenne célszerűbb.

23

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZEKCIÓ

Nagy Domonkos

Gépészmérnöki BSc, 4. szemeszter

Konzulens:

Vönöczky András - Nyugalmazott főiskolai docensr

Személyvonat forgóváz főcsavarrugójának vizsgálata

Ami eltörhet az el is fog törni. Murphy mondása a mai napig megállja a helyét. Munkám során egy csavarrugó törésének tesztjét végeztem el a rendelkezésemre álló eszközeimmel. Minden törésnek története van, az elvégzett vizsgálatok, kutatás alatt ezt szerettem volna föltárni. A vasúti kocsivizsgáló szakértelmét mutatja a témám tárgya, mivel a törés kezdetekor észrevette a rugó hibáját és emiatt nem a mozgó szerelvény alatt tört el a rugó.

24

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZEKCIÓ

Vesztergombi Ádám

Gépészmérnöki MSc, 4. szemeszter

Konzulens:

Eördöghné dr. Miklós Mária - Egyetemi docens

1. helyezés

Szivattyúk kaszkád vezérlésének optimalizálása

A hatékony folyadékmozgatás napjainkban kulcsfontosságú a fenntartható energiagazdálkodás és a költséghatékony infrastruktúra kialakítása szempontjából. Az egyik ilyen megoldás a szivattyúk kaszkád vezérlésének optimalizálása, amely lehetővé teszi a rendszer rugalmasságának növelését és a költséghatékony működést. Ebben a dolgozatban a figyelmet a két, illetve egy szivattyúval történő rendszerüzemeltetés összehasonlítására összpontosítjuk annak érdekében, hogy meghatározzuk, milyen terhelés mellett érdemes be- és kiléptetni a második szivattyút. A szivattyúk jelleggörbéi elemzésével megkapjuk, hogy mely munkapontok átlépése után lesz célszerűbb már két szivattyúval ellátni a jelentkező igényeket. Az eredmények grafikonon való ábrázolásával lehetőség nyílik egy egyszerű és hatékony költséghatékonyság-javító módszer gyakorlati alkalmazására.

25

Környezettudományi szekció

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

2024. ÁPRILIS 23. KEDD 17:00

Terem: A-302

Elnök

dr. Pomezanski Vanda Olimpia - Egyetemi docens

Bizottsági tagok

Juhász Tamás - Tanársegéd

Varga Zsolt - Tanszéki mérnök

Kasza Dorina Krisztina - Környezetmérnök hallgató

Jegyzőkönyvvezető

dr. Pécz Tibor - Tudományos főmunkatárs

28

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Architecture

Analyzing the Causes behind Failed Energy Community Projects: Assessing the Sustainability Challenges and Development Phases

Naranzul Tsetsgee

Consultant:

dr. Katona Ádám László - Assistant professor

Civil engineering

Green Roofs for Sustainable Flash Flood Control in Local Communities

Muhammad Kabboush

Consultant:

dr. Pál-Schreiner Judit - Assistant professor

Környezetmérnök

A geoelektromos módszerek szerepe a környezetvédelmi feladatok megoldásában

Kőrösi Luca Zsófia

Konzulens:

dr. Szűcs István - Egyetemi docens

Környezetmérnök

Az inert hulladék ártalmatlanítási lehetőségei a hulladéklerakási járulék tükrében Pécsen és vonzáskörzetében

Füleki András

Konzulens:

Vér Csaba - Tudományos segédmunkatárs

29

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Consultant:

Analyzing the Causes behind Failed Energy Community Projects: Assessing the Sustainability Challenges and Development Phases

This research deals with the critical study of the factors responsible for energy community project failures and covers a particular area of research mostly overlooked in the literature. Through comprehensive evaluation and drawing from experiences of energy community members from eight different countries this paper brings to light the multi-faceted factors responsible for the failures of the projects. Surveys conducted bring onboard valuable opinions from different roles played with in the energy community sector. The research highlights regulatory obstacles, financial problems, inadequate community involvement, and unclear objectives as the most crucial causes of project failures. It goes further and assesses sustainability problems along with phases of development, presenting a critical and sophisticated overview of socio-cultural, economic, and legislative contexts that inform the outcomes. By focusing on failed projects, this study intends to assist with the structuring of new policies, precluded risks and future project planning, thereby improving the survival and success of energy community initiatives.

30

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Consultant:

dr. Pál-Schreiner Judit - Assistant professor

Shared 1st place

Green Roofs for Sustainable Flash Flood Control in Local Communities

Cities worldwide are undergoing sustainable transformations that raise environmental, social, and economic issues. One of these is the increasingly severe problem of flash floods due to climate change. Flash floods occur during short but intense rainfall episodes when urban drainage systems cannot correctly manage excess water. During the research, emphasis was placed on optimizing through integrated water management and using potential solutions such as green roofs. In my study, I investigated how we can achieve delayed runoff on a building’s roof in a real environment using a green roof in Latakia (Syria).

31

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Kőrösi Luca Zsófia

Környezetmérnöki BSc, 4. szemeszter

Konzulens:

dr. Szűcs István - Egyetemi docens

Megosztott 1. helyezés

A geoelektromos módszerek szerepe a környezetvédelmi feladatok megoldásában

A geofizika, a földtudományok közé tartozó tudományág, amelynek a környezetvédelem területét érintő célja azoknak a (természetes és/vagy mesterségesen előidézett) fizikai jelenségek és mérhető jellemzőinek vizsgálata, amelyek környezetünk tudományos megismerését és a társadalmi elvárások igényeit szolgálják. Módszereinek egyik nagy csoportját az ún. erőtérgeofizikai vizsgálatok alkotják, amelyek a természetes és/vagy mesterségesen létrehozott (mágneseses és elektromos) erőterek és a vizsgált környezet kölcsönhatásának interpretációjára és leképezésére irányulnak, Ezen belül a geoelektromos mérések szerteágazó módszeregyüttesét az egyenáramú és váltóáramú gerjesztés hatására kialakuló elektromágneses tér mérései fedik le. A mérési eredmények az alkalmazott módszer függvényében különböző szelvények és anomália térképek formájában kerülnek ábrázolásra és a kőzetek eltérő elektromos paramétereit, a fajlagos ellenállás és a dielektromos állandó különbségeit tükrözik. A dolgozat a környezetvédelem igényeinek megfelelő főbb módszerek felbontóképességi lehetőségeit és korlátait gyakorlati példákon keresztül elemzi.

32

KÖRNYEZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Füleki András

Környezetmérnöki BSc, 3. szemeszter

Konzulens:

Vér Csaba - Tudományos segédmunkatárs

Az inert hulladék ártalmatlanítási lehetőségei a hulladéklerakási járulék tükrében Pécsen és vonzáskörzetében

A hulladék kezelése már évezredek óta jelen van az ember életében, mára pedig már az egyik legnagyobb környezetvédelmi problémává nőtte ki magát. Folyamatosan fejlődik a technológia és az ismeretünk az anyagokról amiket termelünk, így a hulladékkezelés egy olyan ága az iparnak, mely számtalan embernek ad munkalehetőséget mind a hulladék kezelésében, mind annak kutatásában. 2021 nyarán szakmai gyakorlatomat végeztem a pécsi Quartz Kft.-nél. Itt lehetőségem nyílt betekintést nyerni nem csak Pécs legnagyobb homokbányájának, hanem emellett a legnagyobb inert hulladéklerakójának működésébe. Munkám során felhívták a figyelmemet egy érdekes jelenségre, mely végül a szakdolgozatom témája is lett. Dolgozatom során bemutatom a hulladéklerakók gyakorlati és jogi hátterét, az inert hulladék és a rekultiváció fogalmát, majd a pécsi Quartz Kft. által üzemeltetett lerakók forgalma és a Fosztóvölgyi bánya rekultivációjának hatása között vonok konklúziót a hulladék lerakási járulék vonzataira.

33

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

2024. ÁPRILIS 24. SZERDA 17:30

Terem: A-215

Elnök

dr. Zoltán Erzsébet Szeréna - Egyetemi docens

Bizottsági tagok

dr. Sztranyák Veronika - Adjunktus

dr. Paári Péter - Adjunktus

Jegyzőkönyvvezető

dr. Dányi Tibor Zoltán - Adjunktus

36

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Építészmérnök

A BIM lehetőségeinek kutatása az épületdiagnosztikában

Monoki Ferenc

Konzulens:

Bakai Nándor - DLA hallgató

Építészmérnök

Biomimikri-kaktuszok az építészetben

Pál Mónika

Konzulensek:

dr. Baranyai Bálint - Adjunktus

dr. Kokas Balázs - Adjunktus

Építészmérnök

AI alapú pontfelhő feldolgozás és automatizált BIM modellépítés

Rácz Viktor Norbert

Konzulens:

Máder Patrik Márk - DLA hallgató

Építészmérnök

Építészeti és BIM folyamatok algoritmizálása DWG alapon

Rácz Viktor Norbert

Konzulens:

Máder Patrik Márk - DLA hallgató

Építészmérnök

A pécsi építészképzés hatása Pécs kortárs építészetére

Dudás Norbert

Konzulensek:

dr. Pethes Tamás - Adjunktus

dr. Dányi Tibor Zoltán - Adjunktus

37

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Építészmérnök

A mesterséges intelligencia (MI) hatása a látványtervezésre

Molnár Tamás

Konzulens:

dr. Rák Olivér - Adjunktus

Építészmérnök

Építészeti munkafolyamatok optimalizálása az AI integrálásával

Lakatos Emese

Konzulens:

dr. Széll Attila Béla - Egyetemi docens

38

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Konzulens:

Bakai Nándor - DLA hallgató

A BIM lehetőségeinek kutatása az épületdiagnosztikában

A meglévő lakóépület állomány nagy része elavult és analóg tervanyaggal rendelkezik. Az épületfelújítás és karbantartás területe csak aránytalanul nagy költségek mellett élhet a digitalizáció adta lehetőségektől. A kutatás célja az épületszerkezetek avulásának megjelenítésére képes épületdiagnosztikai adatbázis és applikáció létrehozása, amely egyszerűsíti az adatgyűjtést és feldolgozást, és előre jelzik a felújítási és karbantartási feladatokat, gazdaságosabbá téve az épületek üzemeltetését és felújítását. A kutatás előzménye a saját szakmai pályafutásom során 1998 óta végzett épület állapotfelmérési munka, amelynek során létrejött egy kb. 25 000 épület anyagát tartalmazó adattár. A kutatás felhasználása az oktatásban segíti a épületdiagnosztika learning-curve csökkentését. A hallgatók számára kézzel foghatóbbá válik az épületszerkezetek, építőanyagok avulásának és folyamata, ami így fontos tervezési paraméterré lép elő elősegítve a fenntartható építészet megvalósítását.

40

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Építészmérnöki BSc, 6. szemeszter

Konzulensek:

dr. Baranyai Bálint - Adjunktus

dr. Kokas Balázs - Adjunktus

Biomimikri-kaktuszok az építészetben

A természetben többmillió év alatt kifejlődött az élővilág úgy, hogy az tökéletesen alkalmazkodjon környezetéhez. A természet és az élővilág működésének tanulmányozásával és a megszerzett tudással létrehozhatunk valami olyasmit, amely sokkal jobban alkalmazkodik a környezetéhez. A kutatásom során a kaktuszok bordázatát, és annak jelentőségét tanulmányoztam. A kaktusz bordái leárnyékolják a növény nagy részét, így nem hagyják, hogy a növény túl sok vizet párologtasson el, és túlmelegedjen. Ezt a kaktuszbordázatot lehetne akár épületeken is alkalmazni? A bordázott épület célja az, hogy az épületünket leárnyékolja, és ne hagyja túlmelegedni. A tanulmányomban ennek a homlokzatnak energetikai és belső komfort előnyeit-hátrányait, illetve egyéb ezzel kapcsolatos kérdést vizsgáltam meg.

41

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Rácz Viktor Norbert

Építészmérnöki BSc, 4. szemeszter

Konzulens:

Máder Patrik Márk - DLA hallgató

AI alapú pontfelhő feldolgozás és automatizált BIM modellépítés

A következő kutatás a „Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program” keretei között készült, a BIM SKILLS LAB támogatásával. A kutatás fő célja, a pontfelhő feldolgozási folyamatok automatizálhatóság szempontjából történő vizsgálata és egy olyan szoftveres eszköz létrehozása, amellyel a manuális munkafolyamatok gyorsíthatóak, esetleg kiválthatóak. Manapság az építészeti munkafolyamatok támogatásához számos esetben (pl. meglévő épület állapotának rögzítésekor) készül pontfelhő. Leginkább a precíz felmérési állományok előállítása és a felmérés sebessége teszi vonzóvá a szakma számára, azonban hagyományos feldolgozása (modellezésre való előkészítése és adataiból BIM modell építése) a létesítmények komplexitása függvényében időigényes feladat. A mesterséges intelligenciák és pontfelhő feldolgozó szoftverek fejlesztésével azonban már rendelkezésre állnak olyan AI modellek és nyílt forráskódú programok, amelyek funkcióit összehangolva elérhető lehet bizonyos szintű automatizált feldolgozás. Jelen kutatás az ingyenes, nyílt forráskódú pontfelhő feldolgozó szoftverek, valamint AI modellek funkcióinak összehangolását célozza meg.

42

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Rácz Viktor Norbert

Építészmérnöki BSc, 4. szemeszter

Konzulens:

Máder Patrik Márk - DLA hallgató

2. helyezés

Építészeti és BIM folyamatok algoritmizálása DWG alapon

Jelen kutatás a „Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány – Felsőoktatási Kutatói Ösztöndíj” Keretei között készült. A kutatás fő célja az építészeti munkafolyamatok során létrehozott DWG formátumú tervek algoritmus alapú, automatizált feldolgozhatóságának vizsgálata és a felhasználható információk mennyiségének növelése.

A kutatás ezen felül kitért a DXF, valamint a PDF formátumú fájlok programkóddal kinyerhető információinak vizsgálatára is. A kutatás eredményei rávilágítanak arra, hogy a hagyományos eljárás során előállított 2D rajzi állományokból jelenleg algoritmusok segítségével minimális mennyiségű információ gyűjthető ki. Amennyiben a DWG állományok előállítása során nem volt szempont automatizált utófeldolgozás biztosítása, akkor kiegészítő állományok létrehozása szükséges ennek lehetővé tételéhez. Jelenleg nincs fókuszban a DWG fájlok adat-, és információtartalmának algoritmusok segítségével történő elemzése, valamint a tárolt információk kigyűjtési lehetőségeinek vizsgálata, azonban ahogyan a BIM munkafolyamatok automatizálásával egyre gyakrabban lehet találkozni, úgy ennek a témának a mélyebb vizsgálata is indokolt lehet.

43

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Építészmérnöki

Konzulensek:

dr. Pethes Tamás - Adjunktus

dr. Dányi Tibor Zoltán - Adjunktus

A pécsi építészképzés hatása Pécs kortárs építészetére

Pécs Magyarország kiemelkedő építészeti emlékekkel rendelkező városa. Az itt található épületek is jól reprezentálják ezt, bemutatják a különböző korszakok stílusjegyeit és történelmi változásait is. Számos kora-modern épület is megtalálható a településen, ami részben annak is köszönhető, hogy a stílus több jelentős képviselője is Pécsről származik. Az utóbbi évtizedekben is több nívós kortárs épület megvalósult, amelyek tovább fokozzák a település vonzerejét és sokszínűségét. A XXI. században a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán fejezett és ma már az intézmény tanáraiként alkotó építészek körében végzett kvalitatív kutatásom célja az új generáció bemutatása, a kortárs építészetről alkotott véleményük feltérképezése, valamint annak kiderítése, hogy miért jelentős a pécsi kortárs építészet, és ebben milyen szerepe van a helyi építészképzésnek.

44

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Molnár Tamás

Építészmérnöki BSc, 2. szemeszter

Konzulens:

dr. Rák Olivér - Adjunktus

3. helyezés

A mesterséges intelligencia (MI) hatása a látványtervezésre

TMDK-dolgozatom fő témája a mesterséges intelligencia (MI) hatása a látványtervezésre. Az MI rohamos térnyerése rengeteg lehetőséget hordoz magában. Használatával mélyebbre tudunk nyúlni, ez magába foglalja a trendek azonosítását és az új képek generálását a megadott információk alapján. Az MI az építészet, ezen belül a látványtervezés számára is egy különösen hasznos segítség lehet, alkalmazásával a látványtervezés folyamata gyorsabbá tehető. Kutatásomban több felhasználási lehetőséget is összehasonlítok, elemzek és értékelek. A nagy nyelvi modellel és a ChatGPT különböző verzióival egyaránt foglalkozom. Összehasonlítom és vizsgálom az MI alapú szoftvereket, elemzve azok erősségeit, gyengeségeit, előnyeit és hátrányait (Promai, DALL-E 3, Midjourney, stable diffusion). Dolgozatomban a prompt írásról is szót ejtek, mely során bemutatom a helyes parancssorok alkalmazásának fontosságát a kapott végeredmény tekintetében. Bemutatom az általam kidolgozott, hatékonyan használható módszertant, mely segítségével akár egy “fehér modellből” színes fotórelasztikus képet tudunk készíteni, különböző promptok segítségével.

45

ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Konzulens:

dr.

1. helyezés

Építészeti munkafolyamatok optimalizálása az AI integrálásával

A dolgozat célja, hogy megvizsgálja az AI technológiában rejlő lehetőségeket az építészeti tervezés különböző fázisaiban nyújtott támogatás terén. A tanulmány arra kíván fényt deríteni, hogy az AI hogyan segítheti a kreatív folyamatokat, optimalizálhatja a tervezési feladatokat és javíthatja a döntéshozatalt az építészetben. A kutatás az AI-algoritmusok, a gépi tanulási technikák és a generatív tervezési megközelítések alkalmazásával foglalkozik, hogy megállapítsa, mennyire hatékonyan segítik az építészeket a tervezésben. A TDK két fő területre koncentrál: az elérhető AI modellek építészeti munkafolyamatba való illesztésének elemzésére, valamint saját, a munkafolyamatokat támogató AI alapú megoldások fejlesztésére. Az eredmények várhatóan hozzájárulnak egy optimalizált építészeti munkafolyamat-modell kialakításához, amely integrálja az elérhető AI alapú technológiákat, és open source modellekre épülő saját fejlesztésű folyamatokat, javítva a tervezési folyamat minőségét és hatékonyságát.

46

Építőművészeti szekció

2024. ÁPRILIS 25. CSÜTÖRTÖK 17:00

Terem: A-305 Elnök

dr. Ernszt András - Munkácsy-díjas festőművész, PTE MK, Adjunktus

Bizottsági tagok

dr. Molnár Tamás - Egyetemi docens

dr. Heidecker Adél - Adjunktus

50
ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Építészmérnök

Kerámiák Pécs lakóépületein

Reinhardt Krisztofer, Szintai Lajos

Konzulens:

dr. Dányi Tibor Zoltán - Adjunktus

Építészmérnök

Hogyan készítsd menedéked

Kenéz Ákos, Kiss Dioméd Zoltán

Konzulens:

dr. Dányi Tibor Zoltán - Adjunktus

Építészmérnök

Óvodai terek környezetpszichológiája

Grósz Anna Boróka

Konzulens:

dr. Tamás Anna Mária - Egyetemi docens

Építészmérnök

Muncsán népi építészet, avagy skanzent Alsószentmártonra

Grósz Anna Boróka, Kovács Lilla

Konzulens:

dr. Zilahi Péter - Egyetemi docens

Építészmérnök

Koonj Nest, otthon két főre

Grósz Anna Boróka, Kovács Lilla, Rácz Viktor Norbert

Konzulens:

dr. Zilahi Péter - Egyetemi docens

51

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Építőművészet

Mesélj az erdőről... Erdei tanösvény

Mikó Veronika

Konzulens:

dr. Németh Pál - Egyetemi docens

Építőművészet

Volt egyszer egy konyha…

Nagy Kincső

Konzulens:

dr. Németh Pál - Egyetemi docens

Építőművészet

Kis- és középtelepülések közösségi életének fellendítése közösségi terek létrehozásával

Ravasz Tamás

Konzulens:

dr. Németh Pál - Egyetemi docens

52

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Építészmérnöki

Konzulens:

dr. Dányi Tibor Zoltán - Adjunktus

Kerámiák Pécs lakóépületein

Pécs és a Zsolnay gyár története szorosan összefonódott az évek során és a gyár létezése kitörölhetetlen nyomott hagyott nemcsak az épületek homlokzatain, hanem a hozzájuk kötődő életek és sorsok alakulásában. Projektünk célja hogy feltérképezzük a város lakóépületeinek kerámiával burkolt homlokzatait, amit fotódokumentumokkal illusztrálnánk. Ezen túl fontosnak tartjuk annak a kutatását is, hogy miként járul hozzá az épületkerámia a helyi identitás formálásához, kialakításához. Nemcsak a Zsolnay gyár játszott és játszik fontos szerepet Pécs építészettörténetében, említésre méltó az olyan kortárs művészek munkássága is, mint pl. Dévényi Sándor építész és Dobány Sándor vagy Fürtös György kerámikusművészek. Ezek miatt fontosnak gondoljuk hogy ezt a területet kutassuk és bemutassuk. A gyárnak hatalmas szerepe volt nemcsak Pécs építészetének fomálásában, jelentős emlékeket az országban számos helyen járva felfedezhetünk. Azt reméljük, hogy kutatásunkkal hozzá tudunk járulni nemcsak a kerámiának, mint homlokzatburkoló anyag megbecsülésének növeléséhez, de talán még a kortárs építészeti turizmus gazdagításához is egy olyan, az egész város területére kiterjedő lista megalkotásával, amely átfogó képet nyújt a városunkban fellelhető építészeti emlékekről.

54

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Kenéz Ákos, Kiss Dioméd Zoltán

Építészmérnöki BSc, 6. szemeszter

Konzulens:

dr. Dányi Tibor Zoltán - Adjunktus

Hogyan készítsd menedéked

Olyan témát szerettünk volna választani, amely valamilyen globális problémára hívja fel a figyelmet és keres rá megoldási lehetőséget. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a szakmánk milyen nagy hatással képes lenni a rászorulók lakhatási helyzetének javításában. Ezért fogott meg bennünket a szolidáris építészet témája. Utazásaink során sok helyen a világban ugyanarra a tapasztalásra jutottunk, hogy a méltó lakhatási körülmények biztosítása a társadalom minden tagja számára még a fejlett országokban is problémát jelent, így Magyarországon is egyre többen szorulnak ki a lakhatásból. Az ilyen helyzetben lévő embertársainknak szeretnénk segítséget nyújtani az által, hogy egy ismertető füzetet készítünk el, ami alapvető építészeti, statikai elveket, eszközöket és anyaghasználatokat mutat be, aminek felhasználásával egy kis menedéket, átmeneti otthont képesek létrehozni, amely hőszigetelt és nem ázik be. Fontosnak tartjuk a füzet átláthatóságát és érthetőségét ezért lépésről lépésre mutatnánk be egy menedék építését. Kutatásunkban nagy hangsúlyt kap a körforgásos gazdaság szerepe az anyaghasználat és annak beszerzése, hiszen az építőanyag a legdrágább minden építés során.

55

Grósz Anna Boróka

Építészmérnöki Osztatlan, 8. szemeszter

Konzulens:

dr. Tamás Anna Mária - Adjunktus

3. helyezés

Óvodai terek környezetpszichológiája

Életünk minden egyes percét meghatározza, hogy milyen környezetben vagyunk. Hatást gyakorolnak ránk a színek, a fény erőssége és színhőmérséklete, a formák, a zajok és még megannyi eleme mindannak, ami körülvesz. Különösen igaz ez zárt terek esetén, ahol a természetes környezettel csak kis mértékben vagy egyáltalán nem létesül kapcsolat, mesterséges falak, idomok közé szorulunk. Egy felnőttre is nagy hatást gyakorol a környezet, kisgyermekkorban azonban ez nagyobb mértékű, mivel az idegpályák még fejlődésben vannak. A túl sok inger ép úgy negatív hatású lehet, mint a túl kevés. Egy átlagos gyermek 3-6 éves koráig jár óvodába, tehát 3 éven át nevelkedik ugyan azokban a terekben. Ennek következtében egy óvoda belsőtéri kialakítása rendkívül fontos a megfelelő fejlődés biztosításához. Kutatásom első szakaszában a környezetpszichológia és reformpedagógiai irányzatok tekintetében végeztem előtanulmány. Ezt követően épületelemzéseken keresztül kerestem a választ, milyen tervezési szempontok alapján születtek meg az egyes intézmények. Inspirációt merítettem egy japán építészcsoport munkásságából, akik saját, szigorú szempontrendszerük alapján terveznek bölcsődéket és óvodákat, immár több, mint 33 éve, mely idő alatt több mint 540 intézmény valósult meg. Előrébb jár-e Kelet a környezetpszichológia alapú tervezésben, mint Nyugat? Vajon milyen tervezési elveket állíthatunk fel az óvodatervezés során a környezetpszichológia alapján? Saját gondolataimat vizuális segédlettel tettem érthetőbbé.

56
ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Grósz Anna Boróka, Kovács Lilla

Építészmérnöki Osztatlan, 8. szemeszter

Konzulens: dr. Zilahi Péter - Egyetemi docens

Muncsán népi építészet, avagy skanzent Alsószentmártonra

Alszószentmárton egy teljes mértékben beás cigányság által lakta falu az Ormánságban. A helyiek szeretnék hagyományaikat megőrizni az utókor számára, így egy skanzen létesítését szeretnék a faluban. A megfelelő kialakítás háttértanulmányát végeztük, mely során bemutatjuk a cigány csoport faluba történő letelepedését, és népi építészetüknek elhagyását. A skanzen jobb hasznosítása érdekében a faluban felmerülő hiányra is megoldást kívánunk nyújtani egy közösségi térrel. A tanulmány a társadalomtudomány és építészet határán táncol, miközben próbálja megválaszolni: Mi dolga lehet egy építésznek egy skanzenben?

57

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Grósz Anna Boróka, Kovács Lilla, Rácz Viktor Norbert

Építészmérnöki Osztatlan, 8. szemeszter, Építészmérnöki BSc, 6. szemeszter

Konzulens:

dr. Zilahi Péter - Egyetemi docens

Koonj Nest, otthon két főre

Csapatunk terve a „Volume Zero – Tiny House Competition 2023” versenyre készült. A tervezési feladat egy 300 négyzetláb (27.8 négyzetméter) bruttó alapterületet meg nem haladó lakóépület tervezése volt, mely két fő lakhatását tudja biztosítani. A lakásnak az alapvető szükségletek kiegészítése mellett nappalival, rekreációs térrel és dolgozószobával is rendelkeznie kellett. A feladathoz egy elszegényedett egyedülálló szülő és gyermeke részére terveztünk otthont. A belső terek kialakításánál figyeltünk arra, hogy mindkét félnek saját privát tere alakulhasson ki, valamint a lakás minden pontja megfelelő megvilágítást kapjon. A kialakult épület egy fa borításos, fa könnyűszerkezetes lakóépület lett, mely önmagában telepíthető szinte bármilyen környezetbe, akár egy panelház tetejére is, kihasználva a nehezen hasznosítható területeket.

58

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Mikó Veronika

Építőművészet BA, 4. szemeszter

Konzulens:

dr. Németh Pál - Egyetemi docens

Különdíj

Mesélj az erdőről...

Erdei tanösvény

A kültéri szabadidős tevékenységek mindig is közkedveltek voltak. Az utóbbi időben népszerűvé váltak a tanösvények, amik különféle témák köré épülnek. A turisták, akik ezeket az útvonalakat választják, nem csak a természet közelségét élvezhetik, hanem valamilyen tudást is szereznek. A pályamunkámban én is megterveztem a magam tanösvényét. Ennek terve egy már létező turisztikai létesítmény részét képezi a Gemencben. A tanösvények általában egy túraútvonalhoz tartoznak, mint bizonyos távonként kitett táblák ismeretterjesztő szöveggel. Én inkább ezeket egy központba koncentráltam, ez a központ helyezkedik el a túraútvonal elején, és a kirándulás megszerzése előtt itt szerezhetik meg a tudást a látogatók. Az erdővel, annak növényeivel és állataival foglalkozik. Interaktív megoldásokkal ellátott állomásokból áll, minden pontnak egyedi funkciója és design-ja van. Az emberi érzékszerveket felhasználva mutatja be a turisták számára az erdő különféle oldalait. A projektben ötvöződik egymással a modern technológia és az anyatermészet.

59

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Nagy Kincső

Építőművészet BA, 6. szemeszter

Konzulens:

dr. Németh Pál- Egyetemi docens

1. helyezés

Volt egyszer egy konyha…

A vidéki épített örökségünk meghatározó részét képezik a gazdasági épületek. Ezek formai jegyeinek és motívumkincseinek megismerése az első lépés afelé, hogy a modern kor építészetében lenyomatot képezzünk belőlük, ezzel megőrizve évszázados múltjukat. Az elmúlt idők rohamos fejlődésének következményeként átalakult mezőgazdasági struktúra már nem tart igényt ezekre az épületekre. Napjainkban egyre több megvalósult tervet találunk mind lakóépületté való átalakításra, mind közösségi funkciót ellátó pajtArt kezdeményezésekre. Ezek mindegyike a meglévő formavilág megőrzését tartja szem előtt, és ennek keretein belül alakít ki új tereket. Tapasztalataim alapján Erdélyben még nagyobb jelentőséggel bírnak, így ezekből inspirálódva tettem kísérletet itt, a Dél-Dunántúlon egy kiüresedett alapítványi pajta felélesztésére. „Kezdetben volt egy konyha” mottóval kezdtem a mai igényeknek megfelelővé, hasznosíthatóvá tenni egy pajta épületet, amelyben valóban nem volt más, mint egy konyha.

60

ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZEKCIÓ

Ravasz Tamás

Építőművészet MA, 2. szemeszter

Konzulens:

dr. Németh Pál - Egyetemi docens

2. helyezés

Kis- és középtelepülések közösségi életének fellendítése közösségi terek létrehozásával

A magyarországi kis- és középfalvak (1500-2500, illetve 2500-5000 fős községek) többsége a Kádár-korban nyerték el mai formájukat. A kor városépítészeti elemei között jelentős hiányosságok mutatkoztak, aminek következtében elveszett a köztér funkció: helyüket felvonulási terek és művelődési otthonok vették át, melyek alkalmasak ugyan a közösségi élet szervezett működésére, azonban a spontán társasági együttlétre nem. Az elméleti kutatás mellett gyakorlati példákon keresztül vizsgálom azokat a köztereket, melyek valós problémákkal küzdenek. Ehhez saját szülőfalum, a Békés megyei Nagyszénásra esett a választásom. A tervezési programban a célom egy olyan települési stratégia kidolgozása, mely mikrobeavatkozásokkal, akár a közösség bevonásával revitalizálja a szocializmus térszervezésének áldozatul esett „régi” (akár egyes településeken középkori) közösségi tereket (főként köztéri funkciókat), Nagyszénás mintapéldáján levezetve.

61

GALÉRIA

Építőművészeti szekció

Orvosmérnöki és Informatika tudományi szekció

Építészettudományi szekció

GALÉRIA

Gépészmérnöki szekció

Környezettudományi szekció

Gépészmérnöki szekció

GALÉRIA

Oklevél átadó

GALÉRIA

TMDK REZÜMÉ FÜZET 2024

FELELŐS KIADÓ: PTE MIK

dr. Várady Géza - Tudományos dékánhelyettes

dr. Németh Pál - TMDT Elnök

dr. Pécz Tibor - TMDT Tudományos titkár

dr. Molnár Tamás - TMDT Művészeti titkár

Flesser Anita - Grafika és szerkesztés

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.