Evangeliumi Hirnok, Julius 2019

Page 1

VOL. JULY, 2019. 2010. VOL.111. 102. NO. NO. 7. 9. SEPTEMBER

111. 9. Évf. 7. szÁm, 2019. JÚLIUS 102. ÉVF. SZÁM, 2010. SZEPTEMBER

Hungarian Baptist Convention of North America

Since 1908

Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség lapja

“AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK HATALMA” (Róma 1:16)

AZ ARATÓK ÖRÖME ÜLDÖZÖTT SZABADOK 2Mózes 14:1-14 „... és örvendeznek előtted az aratók jött és bejelentette: holnap megkezdjük kalászokat, megérleli a vetést. Az ember

örömével...” 9,3)Mindez pedig pél1Korintus (Ézs 10:11. daképpen történt velük, Újra megérkezett a szépfigyelmeztetényár, és vele sül íratottaratás. meg Sokunk nekünk, részére akik azfeledheutolsó az áldott idõkben élünk. elevenednek fel ilyentetlen élmények kor. Mások számára - főleg városokban apostol szerint biblikus dolog - ezPál talán nem sokat mond. párhuzamot vonni Izráel egyiptomi Még jól emlékezem, milyen nagy kékivonulása, pusztai vándorlása és előtt. hívõ szülődés volt családunkban aratás életünk különbözõ között. Ezt Édesapám kiment aállomásai mezőre, megvizsgálta mennyire érett a gabona, majd haza2 Móz 14.1 Azután így beszélt az ÚR Mózeshez: 2 Szólj Izráel fiaihoz, hogy Ki Isten szavára hallgat forduljanak meg, és verjenek tábort PíHahírót elõtt, Migdól és a tenger között, Baal-Cáfón elõtt. Vele szemben táboKi Isten szavára hallgat, rozzanak a tengernél. 3 Hátha azt gonÉs tanácsait követi, dolja fáraó, hogy eltévedtek Izráel fiai Hű aengedelmességének ezen a földön,jutalmát körülzárta õket a puszta! 4 Bőséges veszi. Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözõbe vegye õket, és megmutatom Áldást nyer már itt földön, dicsõségemet a fáraón és aegész haderején. Bűnök átka elaznem éri. Akkor megtudják egyiptomiak, hogy én Nehézazmegpróbáltatásokban vagyok ÚR. És így cselekedtek. 5 Isten jelentették szeretetétEgyiptom érzi. királyának, Amikor hogy elmenekült a nép, megváltozott a fáraónak szolgáinak indulatahoz, a nép Mindenésügyben jó döntést iránt, és ezt mondták: Mit tettünk?! ElA csapdákat elkerüli. bocsátottuk szolgálatunkból! 6 Nem leszIzráelt prédaa ellenségnek, Befogatott a fáraó a harci kocsijába, és Ha veszély jön, azt megérzi. maga mellé vette a hadseregét. 7 Maga mellé vett hatszáz válogatott harci kocsit, vetése bőven harci terem, az Aösszes egyiptomi kocsit. Három Családja szükséget lát. ember volt mindegyiken. 8nem Az ÚR megkeMindennap megtapasztalja, ményítette a fáraónak, Egyiptom kiráIstena gazdagító áldását.vette Izráel lyának szívét, és az üldözõbe fiait, Izráel fiai pedig hatalmas kéz segítségével vonultak ki. 9 ér, Az egyiptomiak Ha földi útja véget tehát üldözték õket - avárja. fáraó minden lova, Isten szeretettel harci kocsija, lovasa és hadereje - és utoEngedelmes tanítványát lérték õket, amikorfogadja. a tenger mellett táboDicsőségébe roztak Pí-Hahírótnál, Baal-Cáfónnal "Eljön majd idő -közeledett. így szól az Izráel Úr -, amiszemben. 10 A az fáraó fiai pedig föltekintettek, látták, hogy az kor nyomon követi a és szántó az aratót, a egyiptomiak eredtek. Ekkor anagy szőlőtaposó autánuk magvetőt. Must csorog hefélelem el aõket, és segítségért kiálÁmos 9:13 gyekről fogta és ömlik halmokról." tottak Izráel fiai az ÚRhoz. 11 Mózesnek Gergely pedig ezt mondták: NincsIstván talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál

az aratást! Másnap alig pirkadt,táboroindultesszük estérõl-estére kolorádói tunk nagy lázzal a mezőre. Még a harzásunk istentiszteleti alkalmain. A hét maton köteleket készítettünk a kévéket mottója: Együtt a cél felé! bekötni, amikor a harmata felszáradt, Éppenésúgy vándorlunk cél felé, édesapám imádságban megköszönte Ismint Izráel népe Egyiptomból, a tennek, át hogy a vetés pusztán Kánaán felé.beérett, és itt van az aratás. Áldását kérte a munkánkra, és beindult a várva-várt aratás. törA történetbõl kiderül, hogyBibliai bár Izráel téneteket idézve,Egyiptomot, ezek között mégis a BoázEés fiai elhagyták szolgái köszöntése is sorra került, amely gyiptom sehogy sem akarja elhagyni így szólt: éppen akkor jött BetIsten népét.„Boáz Amikor elindulnak, a teljes lehemből, és így szólt az aratóknak: Az egyiptomi haderõ üldözõbe veszi õket, ÚRbár legyen Ők így válaszoltak: és végreveletek! szabadok, mégis üldözött Áldjon meg téged az ÚR! (Ruth 2:4) Mi szabadok. énekelve, örömmel végeztük az aratás nem K ékönnyű t e mmunkáját. b e r c s o p oOlykor r t l kellemes étezik: szellő ringatta az aranykalász-tengert, rabszolgák és üldözött szabadok. mely szemet-szívet gyönyörködtető élElõször a rabtartó természetérõl mény volt. kell valamit megjegyeznünk. A tízedik csapás után a áldott fáraó jövemég Ézsaiás próféta a Messiás azon éjszakán magához hívatta telérőlaz beszél alapigénkben. A kegyelem Mózest és Áront, ésrendkívüli ezt mondta nekik: és béke áldott idejét megviláInduljatok, menjetek az én népem gításban tárja elénk. A ki többek között beközül fiaival együtt, és szél a Izráel nagy örömről, melyetmenjetek az „aratók tiszteljétek Urat, ahogyan kívántátok. öröméhez”azhasonlít. Az aratás valóban rendkívülijuhaitokat örömöt jelentett az aratókVigyétek és marháitokat is, nak. Az aratók öröme fontos igazságokahogyan kívántátok, csak menjetek! ra emlékeztet. Kérjetek áldást rám is! 2Móz 12:31, 32. AAz 2Mózes ezt olvasIsten 14:5-ben ígéretérepedig emlékeztet suk: Amikor jelentették Egyiptom kiráNóénak, éselmenekült általa az újavilág lyának, hogy nép, népének, megválaz emberiségnek ígérte meg Isten ezt mondva: „...míg a föld lészen, vetés és bennünket meghalni? Mit tettél velünk, aratás, hideg meleg, nyár és tél, nap miért hoztál ki és bennünket Egyiptomból?! és Nem éjszaka meg nem neked szűnnek!” (1Móz 12 megmondtuk még Egyip8:22) Éshogy minden mérsékelt tomban, hagyj évben, nekünk abékét, hadd égöv alattazélő emberek szemtanúi vaszolgáljuk egyiptomiakat?! Mert jobb gyunk az beteljesedésének. Nem nekünk, ha ígéret az egyiptomiakat szolgáljuk, mint ha meg a pusztában halunk meg!Szerető 13 De szűnik a vetés és az aratás. Mózes ígyvalóban felelt a gondoskodik népnek: Ne féljetek! Istenünk rólunk. Álljatok helyt, és nagy meglátjátok, hogyan Minden aratáskor öröm tölti el az szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert aratók szívét, mert a nékünk tett drága ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, ígéretét haladéktalanul úgy soha többé nem fogjátokbeváltja. látni õket.Re14 ménységgel vetőmagot, fölAz ÚR harcol vetjük értetek,elti apedig maradjatok dünk eső és napsugár által megtermi a veszteg!

elvégezi a maga munkáját, megműveli tozott a fáraónak és szolgáinka indulataa földet, jó Istenünk pedig beérleli a kaláa nép iránt, és ezt mondták: Mit tetszokat az aratásra. Ebben a szent bizotünk?! Elbocsátottuk Izráelt a szolgányosságban nagy örömmel és énekléssel latunkból! folyik az24 aratás. Istentelt beváltja ígéretét! Talán óra sem el a fáraó két mondata között. Mintha Emlékeztet az Istentudathasadásos által adott, lenne a fáraó.áldott Elõbbkenyérre jóindulatáról biztosítja a népet, aztán gyorsan meggonAz aratók öröme ezt is magába fogdolja magát. Egyszerûen nem adja fel! lalja. Igen nagy áldás az életet fenntarahogy sem adja fel, tó Mint kenyér. Ezt aŐ,gonosz az aratással nyújtja még a golgotai veresége után sem. nékünk. Amikor már alig van eleség a Lehullottak kötelékeid, szabad magtárban, újraa megtölti az Úr gabovagy, tele van a szíved a szabadok örö-A nával, és új kenyeret ad asztalunkra. mével, bizonyságot teszel a Szabadíföldműves embernek, de mindenkinek tóról, már-márörömet azt gondolod, is, ez és rendkívüli jelent. Bárhogy nem nincs is többé dolgod a kísértõvel. Aztán könnyű munka az aratás, mindennek hamarosan rá kell jönnöd, hogy aésnyoellenére fel-felcsendül az öröm hála modban és ajkáról fenyegeta jóságos pusztulással ének az van aratók Isten vagy ismét rabszolgasággal. Neaz csodálmagasztalására, aki megőrizte aratás kozz ezen, de így ne iséletünket félj, mert táplálja. a te Szabaheteit, hogy Ma dítód nagyobb, kegyelme is lelki szemeim előtt van,erõsebb, mikor amint hívő atestvérek legfenyegetõbb támadás.énekelve aratnagy örömmel tak. Igaz, hogy ma már sokan vannak, Milyen rabszolgának lenniis akiket nem volt is érdekel az aratás, nem Egyiptomban? Elõbb kellemes volt. tudják annak módját, sem fontosságát. Menet közbenkorban derült ki, hogy Jákób Gépesített élünk, egyreutódai kevenem polgárok sebbegyenrangú emberre van szűkségEgyiptomban, az aratáshoz. hanem Szinte De nincskényszermunkások. olyan ember, akinek ne lenne észrevétlenül történt az átmenet. szűksége a friss, puha kenyérre. Mózes Jóknak idejében már a fiúgyermekeiket megölik folytatás a 3.szalmát. oldalon és a vályogvetéshez nem kapnak folytatás a 3. oldalon A TARTALOMBÓL EnglishAsection - pages 8-9. TARTALOMBÓL Youth Conference in Venice, FL. English Articles - pages 8-9. A Book tolelkipásztor Read: The Story of Meghívó beiktatásra Karl and Theresia Faulkner és ifjúsági találkozóra Ifjúsági találkozó Venice, FL-ban Beszámoló a kolorádói családi Kelownai tapasztalat csokor táborozásról Távol és mégis közel: hírek Istenfélelem, megelégedéssel Berettyóújfaluról Evangélium az Athéniaknak Úti beszámoló - Kulcsár Sándor


2.2010. oldal szeptember

2019. július 3. oldal

Egyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. Jobb Magyarországi A SZERKESZTŐ ROVATA Baptista Egyház lett volna szolgaként meghalni Egyip- Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet Július. Talán a nyár is megérkezik a hóMire a kezünkbe3.kerül az újság, várhaoldal tomban. Kiderül, hogy van a népnek 4100éppen Berettyóújfalu, Eötvös 2. tóan a szövetségünk éviu.közgyűnap során. Vezércikkünk máris az araAz élet gyötrelem, de azért van mit enni, hite, de még nagyon gyenge az a hit. Ha www.baptista.hu/berettyoujfalu lésén veszünk részt jó-néhányan. Szeremutat. A mezőgazdasági és a lelki (USPSfokhagyma # 716-300) és uborka, és tásra van húsosfazék, jól mennek a dolgok, tisztelik az fontos Urat, tettel várunk mindenkit, akit érdekel az aratásra egyaránt életbevágóan a tisztességes temetéshez14: való jogukat is Jobb de ha balul ütMagyarországi ki valami, máris páni- Baptista Kedves Testvéreink KriszEgyiptomból? 2Mózes 10, 11. Egyház POSTMASTER: észak-amerikai magyarJézus baptista mis�mindannyiunk számára. megtarthatták. Az életchanges egy merõ kolnak és bûnbakot keresnek. Kielhunyt volt a tusban! Send address to: kinlódás, szió-munka. Tegyünk meg, amit csak Egy jeles magvetőre, a 100 éve ett volna szolgaként meghalni EgyipBaptista reménytelenség és halál. De hát ezis jobb, nagy hibás,magyar hogyBerettyóújfalui idebaptista jutottunk? KedvesGyülekezet Amerikai Magyar Baptista a azért, hogy az evangélium lelkipásztorra, a tehetünk Evangéliumi Hírnök a semmi, és hogy úgyManager sincs van kilátás a ennél Mellesleg, sok keresztyén tart ezen a Szövetség! mi Eötvös nyelvterületünkön Subscription omban.mintKiderül, népnek német ajkú és4100 származású Meyer HenBerettyóújfalu, u. 2. – gyülekezetetöbbre. Fogadjuk el a helyzetet,MI és48195 az adott rikre szintenemlékezünk a hitéletében.Mészáros Kálmán inkben, magyar lakta városnegyedek12409 Devoe St. SOUTHGATE, „Nem igazságtalan az Isten, hogy hite, de keretekben mégPeriodicals nagyon gyenge a hit.testvér Ha www.baptista.hu/berettyoujfalu próbáljuk elviselhetõvé tenni. ben, sőt, világszerte terjedjen! Kísérjük Ekkor Mózesnek eszébe jut Isten írásával. A lelkipásztorok mind elfeledkezzék Postage Paid at az a ti cselekedeteitekrõl és a imádsággal a közgyűlésünk munkáját! Hányan tengetik az életüket ma is Wyandotte, MI and Additional Offices ígérete. 2Mózes 6: 6-8. Isten megígérte, magvetők, imádkozzunk értük – szó- szeretetrõl, melyet tanúsítottatok ól mennek a dolgok, tisztelik az Urat, az Õ ezzel a rabszolga-gondolkodással? lít fel megszabadítja erre Novák testvér Ebben hónapban különösen sokat hogy õket áhítatmagyaaz egyipto- neve Published monthly by iránt,a amikor szolgáltatok és isszolde ha balul üt ki azBaptist valami, the ÍgyHungarian tengette életétConvention Izráelmáris míg el pániKedves Testvéreink Kriszrázata. Gerzsenyi Sándor lelkipásztor imádkozzunk fiataljainkért. A Ráma Támiak kezébõl, és beviszi népét az ígéret gáltok aJézus szenteknek.” (Zsid 6:10) North aAmerica, Inc.és ki nem édesapja, Gerzsenyi igehirdetési nembûnbakot jöttofhozzá Szabadító bor a közgyűlés előtt és után egy-egy földjére. tehát,Albert nem kell félni a kolnak és keresnek. Ki volt a Akkor tusban! vázlataiból idézve szól a haszontalan hétig fiataljaink gyermekeink / Szerkesztő: hozta õketEditor a szolgaság házából. Köszönjük, hogyésgondoltak ránk számánejelen veszedelemtõl, mert ez csak egy REV.ide DR. A. GÉZA HERJECZKI ra biztosít csoportos, bibliai foglalkozászolgáról, s egyúttal egy, az élete végéhibás, hogy jutottunk? héz helyzetünkben. Kedves Amerikai Magyar Baptista rövid epizód a nép életében. Nem ez a 1370 Michigan Blvd., Azután pedig az erdélyi missziós ig hűséggel szolgálni kívánó lelkipász- sokat. Imaházunk augusztus végi leomlása és Milyen a miPark, Szabadítónk? 2Mózes vég, aIsten folytatást ígért. Most az a Lincoln MI 48146 Mellesleg, sok keresztyén tart ezen Szövetség! út következik: július 18-31 között. torról. Nincs egyedül ezzel a vágyával, lebontása után jó reménységgel va12:42-benTel: találunk különös monda- dolgunk, hogy erõsen ráálljunk Isten (313) egy 382-3735 szándékával – mi is így érzünk. gyunk hogy erről Isten az megsegít Mit afelõl, tudhatunk útról? benzinten tot a hitéletében. Istenrõl. herjeczki@yahoo.com szavára. Így bátorítja Mózes a népet: Ne nünketazegyIsten, új az és szép hajlékotlévő építeni „Nem igazságtalan hogy A kelownai testvériségtől elköszönő Virrasztott az Úr azon az éjszakán, Fiataljaink Érmelléken roma Kéziratot, cikket, megjegyzéseiket féljetek! Álljatok helyt, tapasztalataiból és meglátjátok istentiszteletek céljára, az Õ neve dicsõEkkor Mózesnek eszébe jut Isten lelkipásztor az ottani amikorakihozta õket Egyiptomból. Ez az hogyan szabadít gyülekezetekben fognak szolgálni, két szerkesztő címére kérjük. elfeledkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a A munkálatokat jövõ tavasszal ma az Úr benne- ségére. oszt meg velünkmeg néhányat. Hiányolni csoportban, Püsök Dániel és Kulcsár az Úré A szerkesztő bizottság tagjai:megígérte, gérete. éjszaka 2Mózes 6:volt. 6-8. Isten kezdjük meg, addig az a nem terveteket! 2Mózes 14:Vass 13, 14. melyet Õ várt is dr. Gergely testvért, tanúsítottatok Attilaés azlelkipásztorok vezetésével. Micsoda ebben a fogjuk miszeretetrõl, Gergely evangélium István, Püsök van Dániel zéssel engedélyek beszerzésével Mózes nem okosabb, mint a nép, csak itt az Evangéliumi Hírnökben is, hiszen hogy megszabadítja õket azPedig egyipto- neve iránt, amikor szolgáltatok Vakációs Bibliaheteket Szabó István és szol-szerveznek az mondatban?ésVirrasztott az Úr. hisz Istenben, és a hit beszédét mondja gyakran és készségesen írt, osztotta meg foglalkozunk. ottani roma gyerekeknek,végrehajesténként Our address on the internet: Izráel õrizõje nem szunnyad és nem Tervünk és szándékunk miak kezébõl, és beviszi népét az ígéret gáltok a szenteknek.” (Zsid 6:10) velünk az Úrtól kapott gondolatait és tovább az üldözött szabadoknak. Ha evangélizációt is tartanak. Tizenhét http://www.evangeliumihirnok.net alszik. Mit jelent az, hogy virrasztott az tására fogjuk fordítani a kedves testvérek gyülekezete eseményeit. AzÕÚr áldását által fiatalunk vesz részt ebben a szolgálatban. herjeczki@yahoo.com Istenaaz aki, akkor teljesíti az beszédét. számunkra eljuttatott összeget: azonaddress: az éjszakán, amikor kell kihoztafélni öldjére.ÚrE-mail Akkor tehát, nem kívánjuk Ebben hitttovábbi Mózes.életére, magyarországi $5,000, Könyörögjünk, hogy az Úr nyisson azaz ötezer dollárt. népét Egyiptomból?/ ELŐFIZETÉS SUBSCRIPTION Köszönjük, hogy gondoltak ránk neszolgálataira. elen veszedelemtõl, mert ez csak egy ajtókat előttük; nyissa meg minél több Ha azt kérdezte volna valaki MózesEmberileg szólva – Isten mindent $25.00 annually Ezúton is megköszönve testvéreink fiatal szívét! Tegye ifjainkat alkalmas Egy újonnan kiadott, eredetileg 20 évhéz helyzetünkben. tõl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? félretett és népére figyelt azon övid epizód acsak népazandÕéletében. ez a segítségét, kérjük továbbra is a minket Send subscription change of addressNem to eszközeivé! Kérjük, hogy őrizze és őket vel ezelőtt megjelent könyvet ajánlok Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, az éjszakán. A szabadulás minden azutazásaik Úrra figyelõ imádságaikat! Minden Imaházunk augusztus végi leomlása és Előfizetést, címváltozást erre a címre kérjük: során! kedves olvasóink figyelmébe. „Whither vég, Isten folytatást ígért. Most az aGoest” hogy: Nem tudom. Ha valaki azt kér- szolgálatukra Istenünk áldását kívánjuk. mozzanatát felügyelte, BÉLA FÜR,személyesen Subscription Manager Thou („ahova mégy”) címmel lebontása után jó vadezte volna: Mózes, te mondd meg ne- reménységgel minden pillanatot figyelõ tekintetével 12409 Devoe St.ráálljunk Isten MIT MONDASZ MAJD? dolgunk,kísérthogy erõsen Faulkner Károly és Terézia misszionáTestvéri szeretettel a Berettyóújfalui künk, hogyan szabadít meg Isten Isten megsegít bengyunk afelõl, hogy végig. Hát kicsoda ez a rabszolga, rius Southgate, MI 48195 házaspár élettörténetét jelentették "Monda pedig a Lélek Filepnek: Baptista Gyülekezet nevében: Tel.: (734)nép, 284-7107 rongyos hogy aza Isten bennünket ebbõlegy a lehetetlen helyzetbõl? zavára.koszos, Így bátorítja Mózes népet:meg Neaz éppen éveegy meghalt Terézia nünket új és szép hajlékot építeni járulj oda és csatlakozzál ehhez a furbill@hotmail.com gondoskodik róluk, és testvérnő Mózes csak azt válaszolhatta Papp8:29) Dániel lelkipásztor barátai. A 110 oldalasvolna, angol szekérhez!" (Csel éljetek!személyesen Álljatok helyt, és meglátjátok istentiszteletek céljára, az Õ neve dicsõ** mindent félretéve* figyel rájuk? hogy: Nem tudom!ajándékként Egyet azonban tuSzatmári István gondnok nyelvű könyvből kaptunk Ha az a szekér Tiszteletbeli elnökmeg / Honorary President 1500 évvel késõbb ismét virrasztott Lisztes Tibor presbiter dok! Az Úr harcolgyülekezetünk értetek, és a lehetetnéhányat minden számáségére. A munkálatokat jövõ tavasszal hogyan szabadít ma az Úr bennehazaér anélkül, REV. SÁNDOR KULCSÁR kertben, azon a az Isten a Gecsemáné ra. A tábori konferencia során szívesen lenbõl is ki tud vezetni, mert Õ az Úr. 6468 State Road # L1 kezdjük meg, addig a hogy nemfelülnél várta bakra terve=========================== eket! 2Mózes 14: 13,azon 14.a pénteken, adunk csütörtök példányt az érdekPARMA, OHéjszakán, 44134 Ez abelőle bibliaiegy-egy hit. Hinni azt jelenti, koa gazda mellé, rev_skulcsar@yahoo.com azon a húsvét hajnalon,mint amikora anép, mi csak zéssel és Isten az mond, engedélyek beszerzésével lődőknek. molyan veszem azt, amit ha mit mondasz majd Mózes nem okosabb, VÁRJ MÉG! szabadításunk történt. az Úrnak, Fülöp? annak ellentmondani SZÖVETSÉGI TISZTSÉGVISELŐK Végülminden néhány gondolatban alátszik Ráma is. táfoglalkozunk. Józsué 3:16 (2Móz 14,21-22) Sõt, személyes bizonyságom van arhisz Istenben, és a hit beszédét mondja És ha autóra, Elnök / President: Nemalkalmainkról tudom, hogyanésszabadít meg, csak bori a fiataljaink nyári Tervünk és szándékunk végrehajról, hogy velem együtt virrasztott az Úr missziós vagy helikopterre száll REV. DR. ISTVÁN GERGELY várok hiszek benne, és amit nekem ovább 28az üldözött Ha rá ésútjáról. 225évvel East 80th Street egy szabadoknak. az Úr keres Megállt a víz. ezelõtt téli estén, amikor mond, tására fogjuk fordítani a kit kedves testvérek megteszem. A többi pedig az Õ NEW YORK, NY 10075 és veled kerestet? Minthogyha óriási kéz is lehulltak a rabtartóaz bilincsei. sten az rólam aki, akkor teljesíti Õ beszédét. gergelyis@gmail.com feladata. Útat nyitni a tengeren, lefé-eljuttatott összeget: által számunkra 112. KÖZGYŰLÉS tartotta volna föl, S ha az Írást Alelnök / Vicepresident: kerekét, homályt Ebben hitt Mózes. Üldözött gyõztes szaba- kezni a harcikocsik REV. DÁNIELszabadok, PÜSÖK kezébe sem veszi embered?megállt, $5,000, azaz ötezer RÁMA TÁBOR, bocsátani az egyiptomiakra... mind a dollárt. 7379 Islington Ave. dok. Elindultak tehát. Nem volt teVagy ha állandóans rakásra gyûlt, Woodbridge, ON, L4L 1W2, CANvalaki MózesHa azt kérdezte volna 2019. július feladata. Õ 5-7. viszi véghez a Jézusróltestvéreink a szupersztárról feszült, lekommunikáció. Nem lehetett mobil- Szabadító Úr pusokdaniel@yahoo.com Ezúton Hit is által megköszönve szabadítást kegyelembõl. fobeszél neked, telefonon rákérdezni a sor elején, hogy hullám hullámra hõkölt. õl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? Titkár / General Secretary: tábor gadhatodIfjúsági el. Hit által élhetsz szabadon, s te nem a szótés Megállt segítségét, kérjük továbbra is atalálod minket ISTVÁN SZABÓrendben van-e. Közel két hátul minden Ráma, június 30 július 5. a kereszthez ─ 11 E. Michigan Ave. Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, bár mindig üldözötten, de ugyanakkor milliós nép, asszonyok, gyermekek, egy percre, az Úrra figyelõ imádságaikat! PALATINE, IL 60067 mit mondasz Minden majd gyõzelmesen, mert az Úr hadakozik öregek, juhok, barmok, szekerek, végeamíg a túlsó partra szaboek@sbcglobal.net Gyermek táborozás hogy: Nem tudom. Ha valaki azt kéraz Úrnak?kívánjuk. szolgálatukra Istenünk áldását láthatatlan konvoj. A Veres tenger part- érted. át nem értünk. Pénztáros / Treasurer: Ráma, július 8-14. Az a szekér, A tengerparton a halál kapujában ZSIGMOND BALLA megpihennek. dezte volna: mondd Egymeg neján tábortMózes, vernek, 2518 E. McKittrick Place s minden szekér Várj még Uram! Isten pedig megnyitotta számukszer csak felröppen a hír, az egyiptomi álltak, Ifjúsági missziós út Erdélybe Brea, CA. 92821szabadít meg Isten Testvéri szeretettel a künk, hogyan ─ Berettyóújfalui ha hozzá nem csatlakoztál is ─el! sereg közeledik. Kitör a pánik a tábor- ra az élet kapuját, és õk átléptek a haKezed ne vedd zsigmond@sbcglobal.net lassan hazaér. 2019. július 18-31. Baptista Gyülekezet nevében: Még mindig itt vagyok, ban. ebbõl Elõl a tenger, az ellenség. lálból az életbe. bennünket a lehetetlen helyzetbõl? * mögöttük ** Herjeczki Géza sokan. A nép elõbb segítségért kiált Istenhez, még mindig itt vagyunk Q Press Graphic Design Studio Ezt a lépést te se halogasd! Mózes aztán csak azt válaszolhatta volna, neki Mózesnek: Papp Dániel lelkipásztor 2124pedig Rose Villa Street,esik Pasadena, CA 91107 Mit VisitLukács our Web site at www.evangeliumihirnok.net Herjeczki Géza (1977) János tettél velünk, miért hoztál ki minket

ÜLDÖZÖTT SZABADOK folytatás az 1. oldalról

hogy: Nem tudom! Egyet azonban tudok! Az Úr harcol értetek, és a lehetet-

Szatmári István gondnok Lisztes Tibor presbiter


3.2010. oldal szeptember

AZ ARATÓKSZABADOK ÖRÖME ÜLDÖZÖTT folytatásazaz1.1.oldalról oldalról folytatás

ésAzgonoszoknak kenyeret Isélet gyötrelem, de azértrendel van mitazenni, ten. Hadd teljen meg szívünk és szánk van húsosfazék, fokhagyma és uborka, és aza iránta való hálával és dicsérettel, mertis tisztességes temetéshez való jogukat Őmegtarthatták. méltó erre. Megváltó Urunk tanít Az élet egy merõ így kinlódás, minket imádkozni mennyei Atyánkreménytelenség és halál. De hát ezis jobb, hoz a kenyérért: ki vagy a mint a semmi, és„Mi úgyAtyánk, sincs kilátás ennél mennyekben... a mi mindennapi kenyetöbbre. Fogadjuk el a helyzetet, és az adott rünket add meg nékünk ma!” (Mt tenni. 6:11). keretekben próbáljuk elviselhetõvé Ő megadja szükségleteinHányan kérésünket, tengetik az életüket ma is ket, mi apedig adjunk néki örvendezéssel ezzel rabszolga-gondolkodással? hálát.Így Aztengette aratók öröme ez. Izráel míg el az életét nem jöttEzhozzá a Szabadító nem csak egyéni,és ki nem hozta õket a házából. hanemszolgaság közösségi öröm Aratni nem megyünk,2Mózes hanem Milyen a egyedül mi Szabadítónk? másokkal. Az öröm is mindazoké, akik 12:42-ben találunk egy különös mondaaratnak. Az Úr Jézus Krisztus egyénetot Istenrõl. ket és népeket az egyaránt Az Virrasztott Úr azonmegérint. az éjszakán, aratók örülnek, hogy szükségleteik bizamikor kihozta õket Egyiptomból. Ez az tosítva vannak, ugyanakkor azokra is éjszaka az Úréde volt. gondolnak, nincsen Micsodaakiknek evangélium vankenyerük. ebben a Az éhezőnek Virrasztott egy darab az kenyér nagy mondatban? Úr. Pedig örömet okoz. Isten népe az aratáskor Izráel õrizõje nem szunnyad és nem ezekre gondol. Lásd Boáz és Ruth alszik.isMit jelent az, hogy virrasztott az példáját. szedegessen, sőt kihozta azt is Úr azonHadd az éjszakán, amikor mondja szolgáinak, hogy a kévékből húnépét Egyiptomból? zogassanak ki Ruthnak és Emberileg szólva – kalászokat, Isten mindent maradjon az ő mezején. Az aratók öröfélretett és csak az Õ népére figyelt azon me a szegényeket, a nincsteleneaz átöleli éjszakán. A szabadulás minden ket is. Megosztott öröm, mert felügyelte, igaz az ige mozzanatát személyesen szava: jobbpillanatot adni, mint kapni.tekintetével Az aratók, minden figyelõ most is, mint a múltban együtt dolgozkísért végig. Hát kicsoda ez a rabszolga, nak és együtt részesednek az áldásban. koszos, rongyos nép, hogy az Isten Isten gondoskodó szeretetét osszuk személyesen gondoskodik róluk,meg és nagy örömmel másokkal is! Amit mindent félretéve figyel rájuk? vet az ember, aztévvel fogjakésõbb aratni,ismét mondja az ige, 1500 virrasztott ésazaki szűken vet, szűken is arat.azon Istena Isten a Gecsemáné kertben, népe ezt jól éjszakán, tudja. (2Kor 9:6,a Gal 6:7-8) csütörtök azon pénteken, Hadd minden ember azonrészesedjen a húsvét hajnalon, amikoraz aarami tási örömünkben! szabadításunk történt. Sõt, személyes bizonyságom van arEz emlékeztet a végső nagy örömre ról, hogy velem együtt virrasztott az Úr Már mostezelõtt azon örvendezhetünk Meg28 évvel egy téli estén, amikor váltónk szava szerint, hogy Őhozzá tarrólam is lehulltak a rabtartó bilincsei. tozunk. Nevünk fel van írva a mennyben!Üldözött (Lk 10:20)szabadok, Egyszer eljön az aszabaNagy gyõztes Nap, Isten tehát. nagy aratása lesztee dok.amikor Elindultak Nem volt világ felett. Angyalai által egybegyűjti lekommunikáció. Nem lehetett mobilazokat, akikrákérdezni az Övéi a amennyei magtártelefonon sor elején, hogy ba, a konkolyt pedig tűzre veti. Akkor hátul minden rendben van-e. Közel két számot adniasszonyok, mindenki minden tettémilliósfognép, gyermekek, ről. Lejár juhok, a kegyelem, és szekerek, meg kell jelenöregek, barmok, végeniláthatatlan Krisztus ítélő széke Kriszkonvoj. A előtt. VeresAkik tenger parttust, az Ővernek, váltságát elfogadva örültek ján és tábort megpihennek. Egye szer földön azfelröppen aratók örömével, fogják csak a hír, az ezt egyiptomi hallani: „Jól van... menj be a te Uradnak sereg közeledik. Kitör a pánik a táborörömébe!” 25:23) Az aratás öröméban. Elõl a(Mt tenger, mögöttük az ellenség. nek teljessége ez, amely örökké fog A nép elõbb lesz segítségért kiált Istenhez, tartani. aztán pedig neki esik Mózesnek: Mit lp.minket tettél velünk,Kulcsár miért Sándor hoztál ki

2019. július 3. oldal

Meyer Henrik Egyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. Jobb Magyarországi Baptista Egyház A GABONAMAG ("szinte Istenből szólunk” 2Kor 2,17) lett volna szolgaként meghalni Egyip- Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet tomban. Kiderül, hogy 4100 Berettyóújfalu, u. 2. A magvető kezébe vette,van a népnek Hazájának hazánkatEötvös választotta hite, de mégsírvermébe nagyon gyenge az a hit. Ha www.baptista.hu/berettyoujfalu járta útját, melyre rendeltetett barázdák vetette, jólÍgy mennek a dolgok, tisztelik az Urat, Övezze most ez ünnep alkalmából kezdődött az életáldozat. de ha balul üt ki valami, máris pánia megkülönböztetett Kedves Testvéreink szeretet. Jézus Kriszkolnak bûnbakot keresnek. Ki volt a tusban! Hogy és kenyér legyen asztalunkon, Hitünknek elszánt legelső munkása hibás, hogy ide jutottunk? Kedves A morzsalékból madárnak jusson, seregekAmerikai tértek megMagyar beszédeBaptista nyomán. Mellesleg, sok keresztyén tart ezen a Szövetség! Hirdette ő az ÚR Igéjét A mag nyugszik súlyos hant alatt. szinten a hitéletében. Pesten,igazságtalan Újpesten, Óbudán. „Nem az Isten, hogy Ekkor Mózesnek Meghalt, nincs többéeszébe semmi jut éke,Isten elfeledkezzék Elhagyta abiztos anyagi értékit és a ti cselekedeteitekrõl ígérete. 6-8. Isten Hogy 2Mózes új életbe6:menjen át amegígérte, léte, az ÚR nyitotta bement szeretetrõl, melyet kapukon tanúsítottatok az- Õ hogy megszabadítja õket az egyipto- neveLátta Újvidék, Szalonta, Szép aranykalásszá dicsőüljön. iránt,Temesvár, amikor szolgáltatok és szola Karasica partja,(Zsid s Budapest. miak kezébõl, és beviszi népét az ígéret gáltok a szenteknek.” 6:10) földjére. tehát, nem kell félni a A halál Akkor nagy misztériumát Bihardiószeg is, amint zokogva Köszönjük, hogygyászbeszéd gondoltak ránk neEgyveszedelemtõl, kis búzaszem kimért sorsán jelen mert ez csakátegy sírásba fulladt alatt, héz helyzetünkben. - Kornya Mihálytól, hogy búcsúzni Ha nézed, megérted.Nem ez a rövid epizódjobban a nép életében. Imaházunk kellett -augusztus végi leomlása és vég, Isten folytatást ígért. Most az a Gerő Sándor lebontása után egykor, jó reménységgel vamint Dávid keserű maradt. dolgunk, hogy erõsen ráálljunk Isten gyunk afelõl, hogy Isten megsegít benMertegy ilyen ő. Utánozhatatlan. szavára. Így bátorítja Mózes a népet: Ne nünket új volt és szép hajlékot építeni Krisztust hirdette Magyar baptista féljetek! Álljatok helyt, és egyházmeglátjátok istentiszteletek céljára,mindenek az Õ nevefelett! dicsõSzinte szólt! jövõ Övezze áldás: A Istenből munkálatokat tavasszal hogyan szabadít meg ma az Úr benne- ségére. történészek tanácskozása a megkülönböztetett szeretet. kezdjük meg, addig a nem várt terveteket! 2Mózes 14: 13, 14. zéssel és az engedélyek beszerzésével Kárász Izabella (1992) Budapesten Mózes nem okosabb, mint a nép, csak foglalkozunk. hisz Istenben, és a hit beszédét mondja Tervünk és szándékunk végrehajtovább az üldözött szabadoknak. Ha tására fogjuk fordítani a kedves testvérek Isten az aki, akkor teljesíti az Õ beszédét. által számunkra eljuttatott összeget: Ebben hitt Mózes. $5,000, azaz ötezer dollárt. Ha azt kérdezte volna valaki MózesEzúton is megköszönve testvéreink tõl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? segítségét, kérjük továbbra is a minket és Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, az Úrra figyelõ imádságaikat! Minden hogy: Nem tudom. Ha valaki azt kér- szolgálatukra Istenünk áldását kívánjuk. dezte volna: Mózes, mondd meg neTestvéri szeretettel a Berettyóújfalui künk, hogyan szabadít meg Isten bennünket ebbõl a lehetetlen helyzetbõl? Baptista Gyülekezet nevében: Mózes csak azt válaszolhatta volna, Papp Dániel lelkipásztor hogy: Nem tudom! Egyet azonban tuSzatmári István gondnok Lisztes Tibor presbiter dok! Az Úr harcol értetek, és a lehetetlenbõl is ki tud vezetni, mert Õállnak: az Úr. Erdélyi Alexander Koloman (SK), Benkő Ferenc, A Meyer Henrik emlékmű előtt =========================== Kiss Vix Josef Kiss Ez aZoltán bibliai(RO), hit. Hinni azt (AU), jelenti, ko-Lehel (RO), Dr. Mészáros Kálmán, Dr. Borzási István (RO),azt, Kübler Dr. Herjeczki Kornél és Kelemen Sándor Tomi (RO). molyan veszem amitJános, Isten mond, ha VÁRJ MÉG! annak minden ellentmondani látszik is. A Kárpát-medence különböző országA tanácskozást követően a wesselényi Józsué 3:16 (2Móz 14,21-22) Nem tudom, hogyan szabadít meg, csak részeit képviselő magyar baptista egy- utcai gyülekezet lelkipásztorával Kübler várok rá és hiszek benne,azés amit nekem háztörténészei ebben esztendőben János és Dr. Herjeczki Megállt Kornél gyülekea víz. 2019. 8-án, Budapesten tartották mond,május megteszem. A többi pedig az Õ zetvezetővel Minthogyha kiegészülve, óriási fölkerestük kéz soron tanácskozásukat. feladata.következő Útat nyitni a tengeren, lefé-A Mayer Henrik budakeszi temetőben tatartotta volna föl, munkaértekezlet helyszíne a Budapestlálható sírját, ahol a baptista történelmet kezni a harcikocsik kerekét, homályt Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet értékelő és kutató hálás utókormegállt, képviselői bocsátani az egyiptomiakra... mindköa s rakásra gyûlt, zösségi háza volt. idézték föl Isten áldott szolgájának gazSzabadító Úr feladata. Õ viszi véghez a feszült, A tanácskozás helyéül választott temp- dag életútját, majd egy rögtönzött férfiszabadítást kegyelembõl. Hit által fohullámra hõkölt. lom történelmi jelentőségű. A Wesselé- kari énekkelhullám és imádsággal zárult a meggadhatod el. Hit általalapító élhetszlelkipásztora szabadon, Megállt nyi utcai gyülekezet emlékező alkalom. bár mindig üldözötten, de100 ugyanakkor egy percre, Meyer Henrik (1842-1919) esztendőA sírkövön olvasható Isten gyõzelmesen, mert az Úr hadakozik vel ezelőtt lépett át az örökkévalóságba. amíg a bibliavers túlsó partra igéjének mai hirdetői számára is irányérted.is megemlékeztünk tanácskozásunk Róla át nem értünk. A tengerparton a halál kapujában során. Az általa épített templom falán mutató bátorítás: "Az okosok fényleni égbolt, és akik sotalálható dombormű és munkásságát fel- fognak, mint a fénylőVárj álltak, Isten pedig megnyitotta számukmég kakat igazságra vezettek, mintUram! a csillaidéző emléktábla egyátléptek hálakoszorút ra az élet kapuját,előtt és õk a haKezed ne vedd el! gok, mindörökké." (Dániel 12,3) Soli Deo elhelyezve emlékeztünk a baptista törtélálból az életbe. Még mindig itt vagyok, Gloria! nelem kimagasló alakjára és Kárpát-memég mindig itt vagyunk sokan. Eztkülönböző a lépést te népei se halogasd! Dr. Mészáros Kálmán, dence felé végzett evangéliumi ugartörő tevékenységére. Herjeczkiegyháztörténész Géza (1977) Lukács János


4.2010. oldal szeptember

ÜLDÖZÖTT SZABADOK folytatás az ÁHÍTAT 1. oldalról

Akkor megtudjátok, hogyvan azért Az élet gyötrelem, de azért mitküldenni, tem nektek ezt a figyelmeztetést, hogy van húsosfazék, fokhagyma és uborka, és érvényben maradjon a Lévivel kötöttis a tisztességes temetéshez való jogukat szövetségem - mondja a Seregek Ura. megtarthatták. Azvele, élet egy kinlódás, Szövetségem volt életmerõ és békesség reménytelenség és halál. De hát ezis szövetsége. Azért adtam neki, hogyjobb, félmint a semmi, és úgy sincs kilátás ennél jen engem. Félt is, és megalázkodott netöbbre. Fogadjuk el a helyzetet, és az adott vem előtt. Igaz tanítás volt a szájában, tenni. éskeretekben nem volt próbáljuk álnokságelviselhetõvé az ajkán. Békességben és becsületesen előttem, Hányan tengetik az élt életüket ma és is sokakat megtérített a bűnből. Mert a ezzel a rabszolga-gondolkodással? pap Így ajkaitengette őrzik azazIsten ismeretét, és taéletét Izráel míg el nítást szájából, hiszen aésSeregek nem várnak jött hozzá a Szabadító ki nem URának követe ő! Mal 2,4-7 hozta õket a szolgaság házából. Az Isten és ember között fennálló Milyen a mi Szabadítónk? „szövetséget” csak az engedetlen2Mózes ember 12:42-ben találunk különös mondaronthatja meg. Isten egy elkötelezettségére a léviták és Dávid utódai iránt, korábban, tot Istenrõl. Jeremiás prófétaazemlékeztette kortárVirrasztott Úr azon az aéjszakán, sait. Jer 33,20-21 A következő 150Ez eszamikor kihozta õket Egyiptomból. az tendő eseményeinek, a Babiloni fogság éjszaka az Úré volt. tanulságainak, majd a visszatértek ma-a Micsoda evangélium van ebben radék erejét megpróbáló mondatban? Virrasztott újrakezdésnek az Úr. Pedig most Istennem kegyelmes ígérete ad Izráelújból õrizõje szunnyad és nem irányt. Malakiás próféta évszázadoalszik. Mit jelent az, hogy virrasztott az kon emlékeztetett, Úr átívelő azon azeseményekre éjszakán, amikor kihozta kezdve Mózes és Áron elhívásával, akik népét Egyiptomból? a nép képviseletében az „élet és békesEmberileg szólva – Isten látták mindent ség szövetségének” szolgálatát el. félretett és csak az Õ népére figyelt azon Karizmatikus vezetők sora, és a Tempaz körüli éjszakán. A szabadulás minden lom szolgálatra rendelt papok számozzanatát személyesen felügyelte, zai származtak Lévitől. minden pillanatot tekintetével Engedjük, hogy afigyelõ Malakiástól vett kísért végig. Hát kicsoda ez aminket, rabszolga, idézet megszólítson most a koszos, rongyos nép, hogy az Isten Krisztusban megváltottak közösségét, gondoskodik róluk, és azszemélyesen “egyetemes papságot” is! Az Újszömindent félretéve figyelnem rájuk? vetség szolgái ugyanis csak lelki1500 évvel ismét pásztorok, vagykésõbb elöljárók. Azvirrasztott apostoli tanítás szerint, Jézus Krisztus az Isten a Gecsemáné kertben, uralma azon a alatt válik valóra az “élet békesség csütörtök éjszakán, azon és a pénteken, szövetségében” és remélt azon a húsvét ígért hajnalon, amikorjó.a Az mi egykori papság történt. Törvényben előírt szolszabadításunk gálata volt a mi Főpapunk Sõt,előképe személyes bizonyságom van armunkájának. Alázatosságában, igazról, hogy velem együtt virrasztott az Úr ságosságában, isteni képességében és 28 évvel ezelõtt egy téli estén, amikor készségében a bűnös ember megigazítárólam is lehulltak a rabtartó bilincsei. sára, Jézus Krisztusban válnak valóra a szövetség ígéretei Isten ésgyõztes ember között. Üldözött szabadok, szabaAz Újszövetség szolgái ezért dok. Elindultak tehát. Nem tehát volt Jétezus Krisztusra mutatnak. Az elhívott és lekommunikáció. Nem lehetett mobilszolgálatát hűséggel végző lelkipásztor telefonon rákérdeznibáránykája, a sor elején,azhogy maga is a Főpásztor Úr hátul minden rendben van-e. Közel két tanítványa, és csak azután tanító és vemilliós nép, asszonyok, gyermekek, zető. Mások figyelmét az Úrra irányítva, öregek, barmok, szekerek, végenem lehetjuhok, felületes. Nem származásáláthatatlan konvoj.aASzentlélek Veres tenger partnak jogán, hanem megbíján tábort vernek, megpihennek. Egyzása szerint végzi a szolgálatát. Már az szer csak felröppen a hír, azfeltűnt egyiptomi őskeresztyén gyülekezetben (Pál sereg közeledik. Kitör a pánik a táborapostol csak így taníthatott róla), hogy Elõl aLelkének tenger, mögöttük az ellenség. a ban. Krisztus ajándékaiban igen gazdag lehet asegítségért helyi közösségek éleA nép elõbb kiált Istenhez, te,aztán amennyiben fogadjuk pedig nekikészséggel esik Mózesnek: Mit azokat. Ő pontosan hogy tettél velünk, miérttudja, hoztál ki melyik minket

2019. július 3. oldal

közösség milyen kihívásokkal nézJobb épEgyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. pen szembe, ismeri egyen egyenként lett volna szolgaként meghalni Egyip-a lelkeket, és gondoskodó szeretettel vitomban. Kiderül, hogy van a népnek gyáz mindnyájunkra. Mennyei Atyánk hite, de még nagyon gyenge az a hit. Ha gondoskodását élvezve növekszünk jól mennek a dolgok, tisztelik az Urat, együtt is az Isten ismeretében. Így is. de ha balul üt ki valami, máris pániIsten megismerése ugyanis a vallás/hikolnak és bûnbakot keresnek. Ki volt a tünk gyakorlásában folytatódik - nem hibás, hogy ide jutottunk? csak vasárnap, a megváltottak közössok keresztyén tart ezen a ségiMellesleg, alkalmain. Krisztus-követekként szinten a hitéletében. élve – otthon, iskolában, munkahelyen Ekkor Mózesnek eszébe jutŐIsten – tanuljuk és tanúsítjuk, hogy az szolígérete.igazán 2Mózes 6: 6-8. Isten megígérte, gálata nem ceremoniális cselekhogy megszabadítja az egyiptomény, hanem akarataõket szerinti életvitel: az embervilág ott és úgy, ahomiak kezébõl, szolgálata és beviszi népét az ígéret gyan Ő teszi – tehát, velünk. Vele földjére. Akkor nem kellszolgálva félni a tanulunk Róla, és így mert tanítunk másokat. jelen veszedelemtõl, ez csak egy Az Újszövetség tanítását követő rövid epizód a nép életében. Nem lelkiez a pásztor szolgálata minderről egy érthevég, Isten folytatást ígért. Most az a tő példa. Amennyiben híján van a helyi dolgunk, hogy erõsen ráálljunk Isten gyülekezet jólétéért megkívánt áldozaszavára. Így bátorítja Mózes a anépet: Ne tos szeretetnek és hűségnek, szószéki féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok szolgálat „álnokság az ajkán.” Olyan hogyan szabadít meg ma az Úr benne„tanítást várnak szájából” ugyanis, ami teket! a2Mózes 13, 14.követéhez. méltó Seregek14: Urának Imádkozzunk a lelkipásztorokért, Mózes nem okosabb, mint a nép, csak hogy az Úrhozésésa hit feladataikhoz hűséhisz Istenben, beszédét mondja gesek legyenek! tovább az üldözött szabadoknak. Ha Novák József Isten az aki, akkor teljesíti az Õ beszédét. Ebben hitt Mózes. Ha „HASZONTALAN azt kérdezte volna valaki Mózestõl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? (?) volna, Erre MózesSZOLGA” csak azt válaszolhatta hogy: Nem tudom. Ha valaki azt kérA kapitalizmus egyik meghatározó dezte volna: Mózes,számított mondd meg nekulcs-kifejezésének a „prokünk, hogyan szabadít megAbban Istena fit”, a tőke-haszon, a nyereség. történelmi korban ismert foglalkozások bennünket ebbõl a lehetetlen helyzetbõl? voltak: „summás”, a „cseléd” ésvolna, egyéb Mózes acsak azt válaszolhatta ilyen Ezek szerint a hívő hogy:ínyencségek. Nem tudom!– Egyet azonban tulelkipásztorok a „szolga” dok! Az Úr harcol értetek, éskategóriába a lehetettartoztak. kézhez kaptam lelkilenbõl is kiAmikor tud vezetni, mert Õ az Úr. pásztori diplomámat, az avatók között Ez a bibliai hit. Hinni azt jelenti, koédesapám a lelkemre kötötte, hogy én molyan veszem azt,Szentlelkének amit Isten mond, ha mától kezdve Isten a sumannak vagyok. minden ellentmondani látszikmais. mása Alázattal öltöttem Nem tudom, szabadít meg,szerint csak gamra azt azhogyan ige-palástot, mely várokmár rá ésIsten hiszek benne, és amit nekem most szolgája leszek, és illik mond, megteszem. A többi nem pedig az Õ tudnom, hogy „a tanítvány feljebbvaló az ő Útat Mesterénél”, a szolga az feladata. nyitni a sem tengeren, leféőkezni Uránál. a harcikocsik kerekét, homályt Summásnak, vagy cselédnek lenni bocsátani az egyiptomiakra... mind a igen degradáló állapotnak tűnt az ateizSzabadító Úr feladata. Õ viszi véghez a mus korszakában. SummásHit édesapámat szabadítást kegyelembõl. által foebből a megalázó állapotából a Teológigadhatod el. Hit által élhetsz szabadon, ai Szeminárium kapuja felé kezdte terelbár mindig üldözötten, de ugyanakkor getni egy buzgó rákoscsabai atyafi, Tóth gyõzelmesen, mert az Úr hadakozik Lajos bácsi. Engedte apámat tanulni, sőt aérted. házi istentiszteleteket is kezdte átenA tengerparton a halál kapujában gedni neki, hogy áhítatot vezessen. álltak, Isten pedig megnyitotta számukA latin „summa” kifejezés jelentése: mindenek foglalata,ésazõkösszesség, telra az élet kapuját, átléptek aa hajesség. lálból az„Summa életbe. rerum” – a felsőbbség egész hatalma, illetve annak a képviEzt aEzlépést te se halogasd! selete. kiválóan magában foglalja a lelkipásztori hivatás Lukács lényegét,János vagyis el-

ismerését, minősítését. Vagyis: a jó lelMagyarországi Baptista Egyház kipásztor Isten Szentlelkének a summáBerettyóújfalui Baptista Gyülekezet sa. Mindenes. A lelki-szellemi háború 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 2. szervezője, vezére. Aki ez ellen tiltakowww.baptista.hu/berettyoujfalu zik, az nem más, mint ellenforradalmár. Ismert helyzet, hogy már egy éve a Kedves Testvéreink Jézus KriszKiskőrösi Filadelfia Szociális Otthon tusban! lakója vagyok, feleségemmel együtt. Kedves Amerikai Szokták kérdezni Magyar látogató Baptista barátaim, Szövetség! testvéreim: „És neked most mik a terveid?” – Jó kérdés. Szeretnék válaszolni, „Nem igazságtalan az Isten, hogy de inkább vissza-kérdezek: „Szerinted elfeledkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a egy öreg-otthonban milyen terveket szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az Õ lehet iránt, készíteni? neve amikor szolgáltatok és szolÉnaaszenteknek.” drága Jézus(Zsid „summása”, alkalgáltok 6:10) mazottja voltam egész életemben. Legtöbbször az Úr házával egyberánk építve Köszönjük, hogy gondoltak ne-volt a helyzetünkben. családi otthonunk is. – Vajon most héz megváltozott a hivatásom, azon felül, Imaházunk augusztus végi leomlása és lebontása utánmegöregedtem? jó reménységgel vahogy kissé Szerintem gyunk afelõl,végét hogycsak Istena megsegít a hivatás sír-keresztbentudja nünket egy új és az szép hajlékothogy építeni jelezni. – Tehát a tervem, amíg istentiszteletek az Õ szívem-hitemneve dicsõdrága Uram céljára, meghagyja ségére. munkálatokat jövõ tavasszal elmémA működési állapotát, addig őt kezdjük meg,vágyom, addig a törekszem nem várt tervekívánom, szolgálzéssel az engedélyek beszerzésével ni – és írással, igehirdetéssel, személyes foglalkozunk. vallástétellel, mindig és mindenképpen, Tervünk és neki szándékunk végrehajbenne bízva, élve. tására fogjuk fordítani a kedves testvérek általLelkipásztor számunkra édesapánk eljuttatott beszédvázlaösszeget: $5,000, azaz ötezer dollárt. tait /diszpozícióit/ Laci bátyám legépelte /még az írógépes korszakban/, és ez a két Ezúton is megköszönve testvéreink könyvecske mindkettőnk segítségét, kérjük továbbra is a könyvespolminket és ékessége. Időnként Minden bele-beleazcának Úrra az figyelõ imádságaikat! olvasunk, nagyra Most – a szolgálatukra Istenünkértékeljük. áldását kívánjuk. „haszontalan szolga” címszót keresgélve rábukkantam apánk aegyik igehirdetéséTestvéri szeretettel Berettyóújfalui nek egy kedves részletére. Baptista Gyülekezet nevében: Megosztom olvasóimmal. Csupán annyit fűzök hozPapp Dániel lelkipásztor zá, hogy nekem volt kitől tanulnom! Szatmári István gondnok „Az utolsó ítélet alkalmával az Úr JéLisztes Tibor presbiter zus nem csak az elkövetett bűnök miatt =========================== mond ítéletet, hanem az elmulasztott jócselekedetek miatt is. Ítéletet mondott az Úr JézusVÁRJ a paprólMÉG! és a lévitáról, mert nem tettek3:16 semmit a beteg érdekében. Józsué (2Móz 14,21-22) A dúsgazdagról, mert meddő életet élt. Azokról, akik másokat is a kárhozat Megállt a víz.mélyébe taszítottak. „Éheztem, és nem adkéz tatok ennem”.Minthogyha – A magvetőóriási példázatátartotta volnarészesül föl, ban a „talajnak” három fajtája megállt, az rosszallásban: Mt 13. – Elmarasztalja s rakásra gyûlt, ígérgető fiút. A haszontalan polyva tűzre feszült, kerül. A konkolynak is meg kell égnie. – hullám hullámra Hiába ég a gyertya, ha rajta ahõkölt. véka! Haszontalan szolga az, akiMegállt tudna jót cselekedni, és nem cselekszi. Aki bíegy percre, ráskodik más felett. Aki az igazságot amíg a túlsó partra a maga javára fordítja. át nem értünk. Jézus a nagy „élet-szépítő”! Akivel Várj még találkozott, annak széppé tetteUram! az életét. Kezed neannyi vedd el! Soha annyi szomorú lélek, beteg mindig itt vagyok, árnyék, annyiMég terhelt élet még nem rajzott amég világon, mint őkörülötte. Jött a mindig itt vagyunk sokan. bűnös asszony, hozta összetört életét, mint egy eltaposott, besározott virágot. Herjeczki Géza (1977)


5.2010. oldal szeptember

AzÜLDÖZÖTT Úr Jézus rálehelt erre a virágra, és SZABADOK az nem csak tisztává lett, de olyan küfolytatás az 1. kezdett oldalrólragyogni, hogy lönös fényben évezredek sötét ködén Az élet gyötrelem, de keresztül azért van is mitfelénk enni, világít, mint a szentek könnytől ázott livan húsosfazék, fokhagyma és uborka, és lioma. a tisztességes temetéshez való jogukat is Jött Zákeus, a kőszívű kizsákmányoló, Az életaz egyaranyat merõ kinlódás, a megtarthatták. kegyetlen uzsorás, szomreménytelenség és halál. De hátelnyomoezis jobb, jazó kalmár, és hozta a maga mint amegkövesedett semmi, és úgy sincs ennél rodott, lelkét,kilátás Arany-hetöbbre. Fogadjuk el a helyzetet, az adott gyen állva is szánalomra méltóéskoldus, próbáljuk elviselhetõvé tenni. dekeretekben átsugárzik rajta Jézus szeretete. És Hányan tengetik az életüket is íme, ő szórja, szórja szét kincseit,ma míg ezzel a rabszolga-gondolkodással? koldussá válva – egy király boldog gazÍgy tengette az Mesterét. életét Izráel míg el dagságával fogadja A ragasznem embere jött hozzá a Szabadító és lesz. ki nem kodás az áldozat embere Jön az ábrándozó, bűn-terhelt hozta õket a szolgaság házából. Mária, leül Jézus lábaihoz, és lelke mélyén ismeretlen, boldog szépségek ébredeznek, Milyen a mi Szabadítónk? 2Mózes mint ahogy a néma 12:42-ben találunkéjszakában egy különösemelgetmondanitot kezdik fejüket az álom burkából kipatIstenrõl. tanóVirrasztott virágok, és süppedő ködök az mély, Úr azon az éjszakán, omló kárpitján keresztül kezd átragyogamikor kihozta õket Egyiptomból. Ez az niéjszaka a diadalmasan támadó Nap fönséges az Úré volt. ereje. Micsoda evangélium van ebben a Ott, fenn a kereszten, a borzalmak kamondatban? Virrasztott az lator, Úr. Pedig pujában rátekint a haldokló és ő Izráel õrizõje nem szunnyad és nem még ezt az életet is a megbocsátás, az alszik. Mit jelent az, hogy az örök üdvösség olyan földönvirrasztott túli fényéÚrragyogja azon az be, éjszakán, amikor kihozta vel hogy lehullanak róla Egyiptomból? a népét démoni gonoszság véres, szennyes Emberileg szólva szépséges – Isten mindent rongyai, és a menny királyi félretettburkolja és csak az népéretetemét. figyelt azon palástja beÕkihűlő Aláaz éjszakán. A szabadulás hanyatló fején pedig láthatatlan minden korona mozzanatát személyesen felügyelte, ragyog: egy sugár az Isten végtelen szeméből.” Albert igehirdetési minden (Gerzsenyi pillanatot figyelõ tekintetével vezérfonalából idézve) kísért végig. Hát kicsoda ez a rabszolga, koszos, rongyos nép,pontos hogy jelentése: az Isten A „servus” /szervusz/ személyesen gondoskodik róluk, és rabszolga. – Szívem buzgó vágya, hogy mindent félretéve figyel rájuk?ügyéért, amíg tehetek valamit Krisztus évvel késõbb akarom ismét virrasztott addig1500 folyton szolgálni az Urat, az„azért Isten ajött, Gecsemáné kertben, és azon aki hogy ő szolgáljon, adjaa éjszakán, azon a pénteken, azcsütörtök ő életét váltságul sokakért”. Kicsoda a hű éshajnalon, bölcs szolga? Akia kiazon a húsvét amikor mi adja szolgatársainak az eledelt idejében. szabadításunk történt. – EzSõt, voltszemélyes a mára elkészített lelki van eledel. bizonyságom arAki adott, annak neve legyen ról,ételt, hogyitalt velem együtt virrasztott az Úr áldott! – Ámen. 28 évvel ezelõtt egy téli estén, amikor Gerzsenyi rólam is lehulltak a rabtartóSándor bilincsei. Üldözött szabadok, gyõztes szabadok. Elindultak tehát. Nem volt teKELOWNAI lekommunikáció. Nem lehetett mobiltelefonon rákérdezni a sor elején, hogy TAPASZTALAT CSOKOR hátul minden rendben van-e. két „Jézus bejárta a városokat és aKözel falvakat milliós nép, asszonyok, gyermekek, mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a öregek, országának juhok, barmok, szekerek, végemennyek evangéliumát, gyóláthatatlan konvoj. A Veres tenger partgyított mindenféle betegséget és erőtlenján tábort vernek, megpihennek. Egységet. Amikor látta a sokaságot, megszáncsak felröppen a hír,ésaz elveszettek egyiptomi taszer őket, mert elgyötörtek sereg mint közeledik. a pánik táborvoltak, a juhokKitör pásztor nélkül.a Ekkor ban. Elõltanítványaihoz: a tenger, mögöttük ellenség. így szólt Az az aratnivaló sok, de aelõbb munkás kevés: kérjétek tehát az A nép segítségért kiált Istenhez, aratás munkásokatMit az aztán Urát, pedighogy nekiküldjön esik Mózesnek: aratásába.” Mt 9,35-38. tettél velünk, miért hoztál ki minket

2019. július 3. oldal

Mi is láttuk2Mózes a magyarok társadalmi és vallási feszültség, Egyiptomból? 14: 10, sokaságát 11. Jobb Magyarországi Baptista Egyház ipari Kelownán és környékén. Megindító volt és természeti katasztrófa, terrorcseleklett volna szolgaként meghalni Egyip- Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet olyan idős magyarokkal találkoznunk mény sem nyugtalanította éjszakai tomban. Kiderül, hogy van a népnek 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 2.piheés beszélgetnünk, akik az angol nyelvet nésünket. hite, de még nagyon gyenge az a hit. Ha www.baptista.hu/berettyoujfalu csak részbena értik, éstisztelik őszinténazkeresik Unatkozásra nem volt okunk! A jól mennek dolgok, Urat, a magyar igehirdetéseket, a magyar be- Kelownai Magyar Keresztyén Misszió de ha balulalkalmakat. üt ki valami,Ismerkedtünk máris pániKedves Testvéreink Kriszszélgetési alkalmain több vallási Jézus felekezet tagjai kolnak és bûnbakot keresnek. Ki volt a tusban! igen elfoglalt magyar felnőttekkel. Ők találkoztunk. Mindenkin felismerhető hibás, hogy ide jutottunk? Kedves Amerikai Magyar Baptista remekül boldogulnak az angol gyüle- jellegzetes sajátossága. Egymást kiegéMellesleg, sok keresztyén tart ezen a Szövetség! kezetekben és társadalomban. Viszont a szíthetjük. Egymás életét színesebbé, szinten a hitéletében. gyermekek és fiatalok java része alig tud többoldalúbbá tehetjük. „Nem igazságtalan az Ugyanakkor Isten, hogy a Ekkor –Mózesnek jut Isten magyarul tisztelet a eszébe kivételnek! Az ő elfeledkezzék bibliaismeret szintje szélesebb a ti cselekedeteitekrõl sávban és a ígérete. 2Mózeshibátlan. 6: 6-8. Isten megígérte, szeretetrõl, angol kiejtésük mutatkozik. Bár, tanúsítottatok mi magyar istenhívők melyet az Õ hogy az egyiptoValómegszabadítja igaz: a világon õket elképesztően szét- neve kisebbségben vagyunk, de összefoghairánt, amikor szolgáltatok és szolszóródott magyarok megőrizték még gáltok tunk!a Nagy Főpapunk ezért imádkomiak kezébõl, és beviszi népét az aígéret szenteknek.” (Zsidis6:10) földjére. Akkor tehát, nem kell félni a Köszönjük, hogy gondoltak ránk nejelen veszedelemtõl, mert ez csak egy héz helyzetünkben. rövid epizód a nép életében. Nem ez a Imaházunk augusztus végi leomlása és vég, Isten folytatást ígért. Most az a lebontása után jó reménységgel vadolgunk, hogy erõsen ráálljunk Isten gyunk afelõl, hogy Isten megsegít benszavára. Így bátorítja Mózes a népet: Ne nünket egy új és szép hajlékot építeni féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok istentiszteletek céljára, az Õ neve dicsõhogyan szabadít meg ma az Úr benne- ségére. A munkálatokat jövõ tavasszal kezdjük meg, addig a nem várt terveteket! 2Mózes 14: 13, 14. Mózes nem okosabb, mint a nép, csak zéssel és az engedélyek beszerzésével hisz Istenben, és a hit beszédét mondja foglalkozunk. Tervünk és szándékunk A Kelownai Magyar KeresztyénvégrehajMisszió tovább az üldözött szabadoknak. Hagyülekezettől Vass testvérek Gergely tására fogjukelköszönt fordítani adr.kedves Isten az aki, akkor teljesíti az Õ beszédét. lelkipásztor, és 3 éves szolgálat után által számunkra eljuttatott összeget: visszaköltözött Magyarországra. Ebben hitt Mózes. $5,000, azaz ötezer dollárt. képek a gyülekezet pünkösdi ünnepén Ha azt kérdezte volna valaki Mózes-Akészültek. és családja / EzútonAislelkipásztor megköszönve testvéreink tõl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? a zenekar szolgálata / búcsúzó szavak.és segítségét, kérjük továbbra is a minket Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, az Úrra figyelõ imádságaikat! Minden fokozottabb megoszhogy: Nem tudom. Ha valaki azt kér- szolgálatukra Istenünk áldását kívánjuk. tottságukat. Ha más dezte isvolna: Mózes, nem bántana ben-mondd meg neTestvéri szeretettel a Berettyóújfalui künk, hogyan szabadít meg Isten nünket, mi erőfeszítés nélkül ebbõl is képesek bennünket a lehetetlen helyzetbõl? Baptista Gyülekezet nevében: vagyunk egymást seMózes csak azt válaszolhatta volna, Papp Dániel lelkipásztor bezni. Magányosokra, hogy: Nem tudom! Egyet azonban tuSzatmári István gondnok lelki-szellemi sebesülLisztes Tibor presbiter dok! Az Úr harcol értetek, és a lehetettekre, reménytelenekre lenbõl is ki tud vezetni, mert Õ az Úr. =========================== találunk. Mindenkinek Ez a bibliai Hinni azt jelenti, koszüksége vanhit.Jézus molyan veszempásztorazt, amit Isten mond, ha gyógyítására, VÁRJ MÉG! annak minden ellentmondani látszik is. ságára, szabadítására, Józsué 3:16 (2Móz 14,21-22) Nem tudom, szabadít meg, csak vezetésére éshogyan vigasztavárok ráMi és hiszek benne, és amit nekem lására! megpróbálMegállt a víz. mond, megteszem. A többi pedig az Õ tuk Őt képviselni több-kevesebb sikerrel. zott és imádkozik! Ezen kívül tennivaló Minthogyha óriási kéz Kelownán lejártnyitni az időnk. Helyünkleféürül. bőven volt. A betegek, az idősek, a mafeladata. Útat a tengeren, tartotta volna föl, Ismét időszerű drága Megváltónk felgányosok élete tele van váratlan fordukezni a harcikocsik kerekét, homályt megállt, szólítása: tehát az aratás Urát, lattal. bocsátani „kérjétek az egyiptomiakra... mind a s rakásra gyûlt, hogy küldjön az aratásába.” Szabadító Úr munkásokat feladata. Õ viszi véghez a Csaknem mindig jó körülmények feszült,köHálásak vagyunk Teremtőnknek és szabadítást kegyelembõl. Hit által fomeg missziónk hullám hullámra összejövehõkölt. Gondviselőnknek British Columbia, zött tarthattuk gadhatod el. Hit által élhetsz szabadon, teleit a helyi legnagyobb angol (baptista) Megállt benne pedig Kelowna, káprázatosan bár mindigkörnyezetéért, üldözötten, de ugyanakkor mipercre, házigazgyönyörű tájaiért. Éghaj- gyülekezet épületében. Aegy dánk is annak vezetőségébe tartozik. gyõzelmesen, mert az Úr hadakozik amíg a túlsó partraValata, időjárása emlékeztetett bennünket a magyar át nem értünk. aérted. már jól ismert magyarországira, erdé- lóban hívőiesen viszonyultak A tengerparton halál kapujában lyire. A belélegzetta levegő oxigéndús, misszióhoz és hozzánk: családomhoz is. álltak,Kivételt Isten pedig megnyitotta számukfriss. képez az erdőtüzek idő- Jó volt tőlük bérelni lakásunkat! Várj még Uram! szaka, amikor a napkorongot is elhomára az élet kapuját, és õk átléptek a haAmikor segítségre szorultunk Kezed ne vedd ael!belyosítja terjengő füst. illeszkedésünkkor vagy ittkésőbb lálból aza életbe. Még mindig vagyok, is, mindig találtunk áldozatkész, megérmég mindig itt vagyunk sokan. AEztvilághíradók megtekintése köza lépést te se halogasd! ben villant belém: mennyire áldott és tő lelki-szellemi testvéreket. Ráadásul értünk. Herjeczki Géza (1977) jó dolgunk van! Semmilyen politikai, rendszeresen imádkoztak Lukács János


6.2010. oldal szeptember

Reméltem, hogy több, közösségünkön ÜLDÖZÖTT SZABADOK kívüli magyar ember lelki gondozásában folytatás az 1.deoldalról vehetek részt, általában nem igényelték. Tartanak az erőszakos Az élet gyötrelem, de azérttérítéstől. van mit enni, Azthúsosfazék, is tapasztaltuk, hogyéstöbbször a van fokhagyma uborka, és családi események, találkozások, üna tisztességes temetéshez való jogukat is neplések fontosabbak az istentiszteletek megtarthatták. Az élet egy látogatásánál. Mi másként merõ látjukkinlódás, és gyareménytelenség és halál. De hát ezis jobb, koroljuk ezt. mint semmi, gondunkat és úgy sincsviselte kilátásanyaennél Istena jobban többre. Fogadjuk el a helyzetet,Igaz, és az adott gilag, mint arra számítottunk. erre keretekben elviselhetõvé tenni. több eszköztpróbáljuk is használt, amik kölcsönöHányan tengetik az életüket is sen kiegészítették egymást. Tehát, ma semezzel a rabszolga-gondolkodással? mi jót és szükségest sem nélkülöztünk. Így tengette az életét Izráelaki míg el Előnyösebb a helyzete annak, végnem jöttletelepedik hozzá a Szabadító és ki mint nem legesen Kanadában, annak, akinek három országban hozta õket a szolgaság házából. is kell rendezze családi és hivatalos dolgait, ügyeit. Ez olykor komoly és elhúzódó Milyen a mi Szabadítónk? 2Mózes kihívást jelenthet. 12:42-ben találunk egy különös mondaHálásak tot Istenrõl.vagyunk azokért, akik lélekben-szellemben nöVirrasztott az Úrerősödhettek, azon az éjszakán, vekedhettek ittlétünk alatt! Azokért amikor kihozta õket Egyiptomból. Ezis, az akik közösségünkön éjszaka az Úré volt. belül is keresték az anyanyelvük használatánakvankarbantarMicsoda evangélium ebben a tását. mondatban? Virrasztott az Úr. Pedig Legalább négy rákos beteg látványos Izráel õrizõje nem szunnyad és nem feljavulását tapasztaltuk meg! Érdemes alszik. Mit jelent az, hogy virrasztott értük is imádkozni! Más betegeken az is Úr azon az azÚr! éjszakán, amikor kihozta könyörült népét Egyiptomból? Sajnáltam, hogy nem tudtam még jobEmberileg szólva Isten mindent ban angolul. Nem elég a– jártasság a teofélretett és csak az Õhanem népéreszükséges figyelt azon lógiai szaknyelvben, a az éjszakán. A szabadulás minden mindennapi szóhasználat részletes ismemozzanatát felügyelte, rete is. Szinténszemélyesen őszintén sajnálom, hogy minden pillanatot figyelõ tekintetével csak egy idő eltelte után ismertem meg kísért végig.részben) Hát kicsoda ez a rabszolga, (azt is csak a hallgatóim lelkiszellemi és igényeit. koszos,befogadóképességét rongyos nép, hogy az Isten Ha valaha, valahol szükség volt és a személyesen gondoskodik róluk, Szentlélek kiáradására és rájuk? megelevenítő, mindent félretéve figyel megerősítő munkájára, a mivirrasztott kelownai 1500 évvel késõbbaz ismét magyar közösségünk! Mikertben, is több országaz Isten a Gecsemáné azon a ból kerültünk össze: Erdélyből, Magyarcsütörtök éjszakán, azon a pénteken, országról, Szerbiából, Szlovákiából. azon a húsvét hajnalon, amikor aMár mi többfelé dolgoztunk, küzdöttünk elképszabadításunk történt. zeléseink megvalósításáért. Többnyire Sõt, személyes bizonyságom van artúljárunk életünk derekán. Ünnepelni is ról, hogy velem együtt virrasztott az Úr szeretünk. Még nem mondhatjuk, hogy 28 évvel ezelõtt egy téli estén, határoamikor révbe értünk! A szerető Istennek rólam is lehulltak a rabtartó bilincsei. zottan terve van velünk. „Isten élő Lelke, jöjj, áldvagyõztes szállj le rám... Üldözött szabadok, szabaIsten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt... dok. Elindultak tehát. Nem volt Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent...telekommunikáció. Nem lehetett Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj,mobilrákérdezni a sor elején, hogy S telefonon majd a végső harcon át mennybe fölragadj! hátul van-e. Közel két Oldj fel,minden küldj el,rendben tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, győzedelmet adj!” milliós nép, jöjj, asszonyok, gyermekek, öregek, juhok,zarándokok barmok, szekerek, vége„Népmilliók, láthatatlan konvoj. A Veres tenger partTéged, Uram, keresnek. ján tábortszavad, vernek, megpihennek. EgyHallasd ó, Megváltóm, szer csakvezérül felröppen a hír, az egyiptomi S küldd Lelkedet! Hadd közeledik. leljenek fényt és erőt, sereg Kitör a pánik a táborZúgjon örömár; ban. Elõlének, a tenger, mögöttük az ellenség. vagy, Jézus, Isten Fia, kiált Istenhez, ATenép elõbb segítségért Mindörökké Úr s Király!” aztán pedig neki esik Mózesnek: Mit Vass Gergely, tettél velünk, miért hoztálKelowna ki minket

2019. július 3. oldal

IFJÚSÁGI -Magyarországi A NYITOTT BIBLIA Egyiptomból? 2MózesTALÁLKOZÓ 14: 10, 11. Jobb Baptista Egyház lett volna szolgaként meghalni EgyipBerettyóújfalui Baptista Gyülekezet GYÜLEKEZETBEN -- VENICE, FLORIDA, 2019. május 24-26 tomban. Kiderül, hogy van a népnek 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 2. rátalál. És amikor mi már érzelmileg Örülök hogy elmehettem Florihite, de még nagyon gyengeén azisa ahit. Ha www.baptista.hu/berettyoujfalu dai Ifjúsági aTalálkozóra, és hogy részt hozzá vagyunk nőve vagy kapcsolódjól mennek dolgok, tisztelik az Urat, va ehhez Testvéreink a kincshez, akkor vehettem ezenütazkiélménydús programon. de ha balul valami, máris pániKedves Jézus jövünk Krisz- rá és leljük meg igazán a kincs igazi értéNagyon tetszett az egész hétvége, amiért kolnak és bûnbakot keresnek. Ki volt a tusban! Mert Amerikai a földi kincsek rádöbbentenek kifejezetten vagyok az Úrnak. Kü- két. hibás, hogy hálás ide jutottunk? Kedves Magyar Baptista arra, hogy ezek a kincsek sohasem leszlönösen hálás sok vagyok azért, hogy az Úr Mellesleg, keresztyén tart ezen a Szövetség! megóvott szinten a bennünket hitéletében.- jó néhány családot, nek elegek vagy úgymond felcserélhető„Nem igazságtalan Isten, hogy ek az életben, és hogyaz a gazdagság meg akik autóval utaztunk Floridába - minden Ekkor Mózesnek eszébe jut Isten elfeledkezzék a tinem cselekedeteitekrõl a fizikai jólét fog választ adniésaasok bajtól, balesettől, meg azért is hogy nem ígérete. 2Mózes 6: 6-8. Isten megígérte, tanúsítottatok az Õ gond-teljesmelyet hiányérzetünkre. ért el minket a forgószél az úton hazafe- szeretetrõl, hogy megszabadítja õkethallottuk az egyiptolé. Ahol megpihentünk, hogy neve iránt, amikor szolgáltatok és szolmiak kezébõl, és beviszi ígéret gáltok a szenteknek.” (Zsid 6:10) milyen nagy kárt okozottnépét aznapazéjszaka földjére. Akkor tehát, nem kell félni egy városban (Dayton, OH), és láttuk ais Köszönjük, hogy gondoltak ránk nejelena kárt, veszedelemtõl, mert ezutunkat, csak egy ezt ahogy folytattuk az héz helyzetünkben. rövid epizód a nép életében. Nem ez a autópályáról. Imaházunk augusztus végi leomlása és A sok mellett az Most igei üzenevég, Istenélmény folytatást ígért. az a lebontása után jó reménységgel vatek közül is megmaradt egy pár nagyon dolgunk, hogy erõsen ráálljunk Isten gyunk afelõl, hogy Isten megsegít benjó gondolat, amit szeretnék szavára. Így bátorítja Mózes megosztani. a népet: Ne nünket egy új és szép hajlékot építeni Az első nap a tanítás szólt, hogy istentiszteletek céljára, az Õ neve dicsõféljetek! Álljatok helyt,arról és meglátjátok az emberek inkább „lecserélni” szok- ségére. A munkálatokat jövõ tavasszal hogyan szabadít meg ma az Úr benneták dolgaikat az életben, minthogy kezdjük meg, addig a nem várt terveteket! 2Mózes 13, 14. Most rátérnék abeszerzésével második nap valami jobbra14:„felcserélni” (trade- zéssel és pedig az engedélyek Mózes nem okosabb, mint a nép, csak témájára, ami az Isten előtt kedves, down, trade up). Híresek vagyunk hisz Istenben, és amegegyezni, hit beszédét ami azmondja foglalkozunk. tiszta párkapcsolatról szólt. A legfonrossz alkukban Tervünk és szándékunk végrehajtovább az rosszra üldözött szabadoknak. Ha tására tosabb, hogy eldöntsük minden párkapután ismét vezet, és az életünket fogjuk fordítani a kedves testvérek csolat előtt, kiben fogunk bízni. Életünk Isten azteszi. aki, akkor teljesítiegy az Õ beszédét. tönkre Ez sajnos gyakori fo- által számunkra eljuttatott összeget: első nagy Krisztus kell, hogy gyatkozásunk. Már a világ kezdete, azaz $5,000, Ebben hitt Mózes. azaz szerelme ötezer dollárt. a bűnbeesés óta azvolna igazatvalaki hamis, ideig- legyen. Aztán higgyük el, hogy a JéHa azt kérdezte MózesEzúton szerelmi is megköszönve történetetestvéreink a legszebb, lenes dolgokra vagy ígéretekre zusunk tõl: Mikor teljesíti Isten,hamis amit megígért? segítségét, kérjük ami továbbra is alétezett minket és legjobb sztori, valaha ezen cseréltük le. Szükséges megjegyezzük Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, figyelõ Minden világon. Ha imádságaikat! az Úrban bízunk, nyuazt, hogy az életben a mi döntéseink és aza Úrra hogy: Nem ellenére tudom. Ha valaki lecseréléazt kér- szolgálatukra Istenünk áldását kívánjuk. godtak lehetünk a jövőre nézve, mert Ő elvárásunk a dolgok dezte volna: Mózes, mondd meg nemár előre tudja, és jobban tudja mint mi, se mindig kudarcot és cserbenhagyást Testvéri szeretettel a Berettyóújfalui künk, hogyan szabadít könyve meg Isten ki lesz a megfelelő társunk, és hofog okozni. A prédikátor 1,17 hogy Baptista Gyülekezet nevében: gyan fog kialakulni ez a kapcsolat. Mi bennünket ebbõl a lehetetlen helyzetbõl? pontosan erről beszél: “Amikor azonban csak a pillanatnyi helyzetet látjuk, Ő Mózes csakmagam, azt válaszolhatta volna, rászántam hogy megismerjem Papp Dániel lelkipásztor tudja a jövőt. NekünkIstván annyit kell tenahogy: bölcsességet, megismertem az eszteNem tudom! Egyet azonban tuSzatmári gondnok nünk, hogy elkötelezzük lenséget is.és Megtudtam, Lisztes Tibormagunkat presbiter a dok! Az és Úroktalanságot harcol értetek, a lehetetlelki és testi tisztaságra, és imádkozunk hogy erőlködés.” lenbõlezisiskihasztalan tud vezetni, mert Õ az Úr. a jövőbeni házastársunkért, miközben =========================== AEzMáté evangéliuma 13,44-ben olvasa bibliai hit. Hinni azt jelenti, konyitott szemmel járunk. tuk hogy “hasonló a mennyek országa a molyan veszem azt, amit Isten mond, ha A következő VÁRJgondolat MÉG!az volt, hogy szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet annak minden ellentmondani látszikmajd is. hogyan várhatjuk ki azt14,21-22) az időt, amikor az ember miután megtalált, elrejt, Józsué 3:16 (2Móz Nem tudom,elmegy, hogyan szabadít csak társat keresünk, meg hogyan tudjuk ezt örömében eladja meg, mindenét, várok van, rá és hiszek benne,aésszántóföldet.” amit nekem az időszakot eltölteni. Egy pár jó tippet amije és megveszi a víz.le a kaptunk arról, hogyanMegállt győzhetjük mond, megteszem. többiazpedig az Õ Azt jegyeztem meg A ebből igeversből, Minthogyha óriási kéz kísértéseket, és mit kell nézni, amikor feladata. Útat nyitni a tengeren, leféhogy az ige a szántóföldet az evangélitartotta volna föl, keressük a társunkat. Az egyik jó módumhoz Jézus pedig nem más, kezni ahasonlítja, harcikocsik kerekét, homályt megállt, szer a kísértések legyőzésére, hogy az mint a benne levő kincs amire az ember bocsátani az egyiptomiakra... mind a s rakásra gyûlt, Szabadító Úr feladata. Õ viszi véghez a feszült, szabadítást kegyelembõl. Hit által fohullám hullámra hõkölt. gadhatod el. Hit által élhetsz szabadon, Megállt bár mindig üldözötten, de ugyanakkor egy percre, gyõzelmesen, mert az Úr hadakozik amíg a túlsó partra érted. át nem értünk. A tengerparton a halál kapujában álltak, Isten pedig megnyitotta számukVárj még Uram! ra az élet kapuját, és õk átléptek a haKezed ne vedd el! lálból az életbe. Még mindig itt vagyok, még mindig itt vagyunk sokan. Ezt a lépést te se halogasd! Lukács János

Herjeczki Géza (1977)


7.2010. oldal szeptember

Egyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. Jobb lett volna szolgaként meghalni Egyipfolytatás az 1. oldalról tomban. Kiderül, hogy van a népnek Az élet gyötrelem, de azért van mit enni, hite, de még nagyon gyenge az a hit. Ha van húsosfazék, fokhagyma és uborka, és jól mennek a dolgok, tisztelik az Urat, a tisztességes temetéshez való jogukat is de ha balul üt ki valami, máris pánimegtarthatták. Az élet egy merõ kinlódás, kolnak és bûnbakot keresnek. Ki volt a reménytelenség és halál. De hát ezis jobb, hibás, hogy ide jutottunk? mint a semmi, és úgy sincs kilátás ennél Mellesleg, sok keresztyén tart ezen a többre. Fogadjuk el a helyzetet, és az adott szinten a hitéletében. ni, mint egy jónak keretekben próbáljuk elviselhetõvé tenni. Ekkor Mózesnek tűnő eszébehazugságot. jut Isten Hányan tengetik az életüket ma is ígérete. 2Mózes 6: 6-8.Mert Isten megígérte, a választ, ezzel a rabszolga-gondolkodással? hogy megszabadítja õket egyiptoamit az keresünk, Így tengette az életét Izráel míg el miak kezébõl, és beviszi népét az ígéret egyedül Őáltala nem jött hozzá a Szabadító és ki nem földjére. Akkor tehát, kaphatjuk nem kell félni a meg, hozta õket a szolgaság házából. és cserébe jelen veszedelemtõl, mert ez csak csak egy annyit Nem kér, hogy rövid epizód a nép életében. ez a Milyen a mi Szabadítónk? 2Mózes vég, Isten folytatást ígért. bízzunk benne. Most az a 12:42-ben találunk egy különös monda- dolgunk, hogy erõsen ráálljunk Isten Végül még tot Istenrõl. szavára. Így bátorítja Mózes a népet: Ne szeretném megGyülekezeti csoportok és szolgálatuk A torontói Virrasztott az Úr azon az éjszakán,az ifjúságin: féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok említeni, hogy a fiatalokkihozta éneke /õket a chicagóiak énekelnek detroiti csoport. amikor Egyiptomból. Ez az / ahogyan szabadít meg ma az Úr bennevendéglátó Nyitott éjszakakell az Úré volt. Úrnak szolgáljunk minél többet, Biblia Gyülekezet – a14. lelkipásztor és a teket! 2Mózes 14: 13, Micsoda van más ebben például az Úr evangélium házában, nehogy ve-a testvérek – nagy szeretettel fogadtak Mózes nem okosabb, mint a nép, csak mondatban? Virrasztott az Úr. Pedig gye el a figyelmünket. Közben kereshebennünket, amiért szintén hálásmondja vagyok hisz Istenben, és a hit beszédét Izráel õrizõje nem szunnyad nem tünk olyan személyeket, akikkel és leülheés köszönöm nekik. Jó volt Floridában, alszik. Mit jelent akikben az, hogy virrasztott az tovább az üldözött szabadoknak. Ha tünk imádkozni, megbízunk, jó volt a gyülekezetben, és nagyon jó azon ismerjük, az éjszakán, amikor kihozta Isten az aki, akkor teljesíti az Õ beszédét. ésÚrakikről hogy rendszeresen volt együtt lenni a fiatalokkal. Ebben hitt Mózes. népét Egyiptomból? imádkozni fognak értünk a társkeresésHa azt kérdezte volnaNorbert valaki MózesErdőközi szólva – Istenszánjuk mindent ben.Emberileg Legyünk engedelmesek, el tõl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? magunkat szent életre.figyelt A másikfélretett éstiszta, csak az Õ népére azon Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, ban azt kell keresnünk először, hogy az iséjszakán. A szabadulás minden hogy: tudom. Ha fiatal valaki nevében azt kérhogyan szeretiszemélyesen és hogyan szolgálja az mozzanatát felügyelte, Azt Nem hiszem több Úrminden Jézust.pillanatot Ha valakit pedigtekintetével már megdezte volna: Mózes, mondd meg figyelõ is mondhatom, hogy nagyon áldásosneés szerettünk, deHát az eltér az ez Atya akaratákünk, hogyangazdag szabadít megtalálkoIsten kísért végig. kicsoda a rabszolga, élményekben ifjúsági tól, akkor rongyos nem helyes koszos, nép,tovább hogy folytatni az Isten zón bennünket ebbõlrészt a lehetetlen helyzetbõl? vehettünk Floridában májusezt a kapcsolatot. A feleségünk,róluk, férjünk személyesen gondoskodik és ban. Mózes csak azt válaszolhatta volna, Rengeteg olyan dolog hangzott el a Isten ajándéka, amit csakrájuk? nekünk tarmindent félretéve figyel prédikációk alatt, amiből hogy: Nem tudom! Egyet mindannyian azonban tutogat. Nemévvel szabad elvenni a másét. Mi -dok! jómagam - útbaigazítást 1500 késõbb ismét virrasztott Az Úrisharcol értetek, ésésa lelkierőt lehetetpedig ugyanúgy ajándékok leszünk Avezetni, konferencia témája az Isten a Gecsemáné kertben, azonaza meríthettünk. lenbõl is ki tud mert Õ az Úr. arő számára. Ezért kell imádkozni, hinni, ról Ez szólt, hogy valamennyien különböző csütörtök éjszakán, azon a pénteken, a bibliai hit. Hinni azt jelenti, koés bízni benne teljesen. Mert nem jó elkerülhetünk, ésmond, ilyenkor azon aa dolgokat, húsvét hajnalon, a mi helyzetekbe molyan veszem azt, amit Isten ha sietni főleg egyamikor ilyen nagy nehéz eldönteni, hogy melyik út a helyeszabadításunk történt. annak minden ellentmondani látszik is. döntést, mint ez. Ha nem Jézus van az életünkben Sõt, személyes van ar- sebb. Utolsó tippként bizonyságom pedig, ha gondok Nem tudom, hogyan szabadít meg, csak az első helyen, akkor olyan dolgokra fóról, hogy velem együtt nem virrasztott Úr várok rá és hiszek benne, és amit nekem jönnek a kapcsolatban, jó, haazmakuszálunk, és olyan helyzetekbe sodor28 évveltartjuk ezelõtt aegy téli estén, gunkban titkot, hanemamikor érdemond, magunkat, megteszem.amik A többi Õ hatjuk nem pedig adnakaz igazi rólam is lehulltak amegvárni rabtartó bilincsei. mes meghallgatni, egymást feladata. Útat nyitni a tengeren, leféelégtételt. ilyen esetben. Nem biztos, hogy mindig a harcikocsik homályt Néhány évvel ezelőttkerekét, az én figyelmem gyõzteskapunk szaba- kezni mindÜldözött a ketten szabadok, egyforma választ bocsátani az egyiptomiakra... mind a lankadni kezdett, és nem Jézusra fókuElindultak volt teazdok. Úrtól. Az se jó, tehát. hogyhaNem egymagunk Szabadító Úr feladata. Õ viszi véghez a száltam, nem az ő ígéreteire és igazsálekommunikáció. Nema lehetett mobilpróbáljuk megjavítani kapcsolatot a szabadítást Hitéletemben által fogára. Több kegyelembõl. csalódás ért az telefonon rákérdezni a soréselején, mi módszereink szerint, ezért hogy jó a és az életem kügadhatod el.barátoktól, Hit által élhetsz szabadon, társaság, mégpedig a jó,van-e. hívő Közel társaság, hátul minden rendben két keresztény lönböző területein, amik miatt megkebár mindig üldözötten, de ugyanakkor mert készen a segítségre, és akmilliós nép,állnak asszonyok, gyermekek, ményítettem szívem, Istenre gyõzelmesen,a mert az és Úr nem hadakozik kor csökken az esélyünk arra, hogyvégeegy öregek, juhok, barmok, szekerek, hanem az engem ért csalódáborzasztó követünk el tenger Isten akaérted. láthatatlanhibát konvoj. A Veres part- figyeltem, sokra.tengerparton Úgy éreztem,aénhalál akarom átvenni rata kapujában jánellen. tábort vernek, megpihennek. Egy- az A életem feletti irányítást. EltávolodAmikor Jézusra hallgatunk a saját kíálltak, Isten pedig megnyitotta számukszer csak felröppen a hír, az egyiptomi tam a gyülekezetemtől és a keresztény vánságaink helyett,Kitör akkora még ra az élet kapuját, és õk aátléptek hasereg közeledik. pánikhaa kétely tábor- közösségtől. Kerestem helyema más isban. vanElõl bennünk, vagy ha valamit nem a tenger, mögöttük az ellenség. gyülekezetekben, lálból az életbe. közösségekben, de értünk, fog kiált adni Istenhez, Ő, mint A nép jobb elõbbválaszt segítségért nem találtam önmagam, sehol. Ezt a lépést te se halogasd! bárki Bárneki nemesik mindig könnyű, Mit de aztánmás. pedig Mózesnek: érdemesebb egy nehéz választ elfogadÉreztem, hogy Isten a közelből Lukács Jánosfigyel tettél velünk, miért hoztál ki minket

ÜLDÖZÖTT SZABADOK

2019. július 3. oldal

és nem hagy magamra, de Egyház minél inkább Magyarországi Baptista telt az idő, a szívem annál keményebb Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet lett, és annál jobban távolodtam 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 2.Istentől. Elkezdtem a hitem és az életemben www.baptista.hu/berettyoujfalu hozott korábbi döntéseket megkérdőjelezni. Minél inkább halványult az evanKedvesésTestvéreink Jézus tapasztalt Kriszgélium Istentől korábban tusban! áldások emléke, annál bizonytalanabb KedvesésAmerikai lettem, annál többMagyar kérdőjelBaptista merült fel Szövetség! bennem: mennyire van szükségem Istennel kapcsolatra, miért hogy tartsam „Nemszoros igazságtalan az Isten, meg a parancsolatait, vagy hogy elfeledkezzék a ti cselekedeteitekrõl ésmiért a várjak türelmesen arra, amit Ő szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az megÕ ígért. neve iránt, amikor szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.” 6:10) Miközben egyre (Zsid bizonytalanabb lettem, és Istennel már nem volt szoros Köszönjük, hogy gondoltak egy ránkfiút, ne- aki kapcsolatom, megismertem héz helyzetünkben. nem keresztény családban és nem evanImaházunk augusztus végi leomlása és géliumot hallva nőtt fel, hanem a „világlebontása jó jóreménységgel vaból” jött. után Eleinte ötletnek tűnt, hiszen gyunk afelõl,éshogy Isten megsegít ha kedves jó embernek tűnik,benmiért nünket új ésArra szép hajlékot építeni lenne egy rossz? gondoltam, hogy istentiszteletek céljára, az Õőtneve dicsõmajd idővel Isten talán is megérinti, ségére. munkálatokat de az A igazság az, hogyjövõ erre tavasszal igen kevés kezdjük meg, addig a nem várt terveesélye volt, mert én magam is távol volzéssel és az engedélyek beszerzésével tam Istentől. Ültél már a hullámvasúton foglalkozunk. becsukott szemmel, mert végrehajnem merted Tervünk és szándékunk kinyitni a szemed, és nem mertél lenéztására fogjuk fordítani a kedves testvérek ni? Valahogy is így éreztem magam. által számunkraéneljuttatott összeget: Becsuktam a szemem, $5,000, azaz ötezer dollárt. mert legbelül tudtam és éreztem, hogy a Jó Istennek Ezútonáldása is megköszönve testvéreinkHonincs azon a kapcsolaton. segítségét, továbbra is a minket kívül és gyan is kérjük lehetne! De figyelmen azhagytam, Úrra figyelõ imádságaikat! Minden mert, ahogy a hullámvasúton szolgálatukra Istenünk áldását kívánjuk. is, úgy a kapcsolatban is voltak emelkedők, ahol tulajdonképpen úgy éreztem, Testvérivagyok, szeretettel a Berettyóújfalui boldog és voltak mélyebb ponBaptista Gyülekezet nevében: tok is, amikor nagyobb súrlódások is voltak a köztünk különböző értékPapplévő Dániel lelkipásztor rend miatt. Én próbáltam megváltoztatSzatmári István gondnok Lisztesmindketten Tibor presbiter ni őt, és ő is engem, a saját elképzelésünk szerint. Őszintén, soha =========================== nem éreztem magam igazán boldognak, nem éreztem békességet, valami hiányVÁRJ MÉG! zott: Jézus az életem középpontjából, és abból a kapcsolatból. Józsué 3:16 (2Móz 14,21-22) A Jó Isten két és fél év után becsuka víz. ta ennek a kapcsolatnakMegállt az ajtaját, amit óriási akkor nagyon Minthogyha nehezen éltem meg kéz és fotartotta volna föl, gadtam el, de az akkor megélt mélypont hozott újra közel Istenhez, ésmegállt, hozta el a s rakásra gyûlt, vágyat a szívembe, hogy Őt kövessem. „Jesus is better” - ahogyfeszült, a konhullám hullámra hõkölt. ferencia mottója is mondja, mert MegálltköJézussal élni, és őt az életünk egy percre, zéppontjába helyezni minden világ amíg a túlsó partra által kínált dolognálátjobb. nem értünk. Ha van olyan dolog az életedben, amin érzed, hogy nincs Isten tedd le Várj áldása, még Uram! Isten elé, hogy szabadítson meg tőle Kezed ne vedd el!minél előbb. Amihez mi ragaszkodunk, Még mindig itt vagyok, és amit mi akarunk irányítani, annál Istenmég mindig itt vagyunk sokan. nek sokkal jobb terve van számunkra. Elekes Herjeczki GézaNoémi (1977)


8.2010. oldal szeptember

Ifjúsági találkozó a Nyitott BibÜLDÖZÖTT SZABADOK liafolytatás Gyülekezetben, Venice, Floriaz 1. oldalról dában? Igen! Megtörtént, és tele va-

gyunk emlékekkel! Az életszép gyötrelem, de azért“Jézussal van mit enni, jobb!” szólt a témánk! van húsosfazék, fokhagyma és uborka, és aHálásan tisztességes temetéshez való jogukat köszönjük a három vendégis megtarthatták. AzJared élet egy merõ kinlódás, lelkipásztornak, Wyndham, Huli reménytelenség halál. De háthogy ezis jobb, Sándor és PüsökésDánielnek, szémintfelkészültek a semmi, ésésúgy sincs kilátás ennél pen hatékonyan szólták többre. Fogadjuk el a helyzetet, és azSzent adott Isten üzenetét a fiatalok felé. Isten Lelke már péntek este négy megtérést keretekben próbáljuk elviselhetõvé tenni. is kimunkált. Két személy már a bemeHányan tengetik az életüket ma is rítésre jelentkezett! Reméljük, hogy ezzel aisrabszolga-gondolkodással? lesznek még mások is! Hisszük, hogy Így tengette az életét Izráel míg el többen meghozzá is újultak lelkileg! és ki nem nem jött a Szabadító hozta õket a szolgaság Köszönjük a nagy házából. szövetség, valamint az Ifjúsági Szövetség a tá- 2Mózes Milyenésa vezetőinek mi Szabadítónk? mogatását, nélkül nem monda12:42-ben amely találunk egy különös lett lehetséges ez az iftot volna Istenrõl. júsági találkozó. Köszönjük Virrasztott az Úr azon az éjszakán, a amikor Venice-i Magyar Háznak, kihozta õket Egyiptomból. Ez az hogy kibérelhettük éjszaka az Úré volt. a helyet. Hálásan köszönjük a detroiti Micsoda evangélium van ebben a Juhász Sándor és Zsófiának, mondatban? Virrasztott az Úr. Pedig hogy szá- és nem Izráelfőztek õrizõjemindenki nem szunnyad mára az egész hétvégén. Naalszik. Mit volt jelentminden! az, hogyKövirrasztott az gyon finom Úr azona Kulcsár az éjszakán, amikor kihozta szönjük Krisztina, népét Gabriella Egyiptomból? Lipták és Kulcsár Lídia és a Emberileg szólva – Isten mindent többi önkéntesek segítségét is. Nagyon félretett és csak aza Õ népére figyelt azon szépen köszönjük Mikó Tibor és Ildikó az éjszakán. A szabadulás támogatását, valamint mindenki minden más támozzanatát mogatását, aki személyesen pénzügyileg isfelügyelte, támogatta minden pillanatot figyelõ tekintetével ezt az találkozót. kísért Hát kicsoda ez Biblia a rabszolga, Különvégig. köszönjük a Nyitott Gyükoszos, rongyosa segítségét, nép, hogy hogy az Isten lekezet tagjainak bár személyesen gondoskodik róluk, és kevesen vagyunk, szépen helytálltunk. mindentvagyunk félretéve figyel Hálásak a Pál rájuk? Róbert, Tóth 1500 évvel Sándor, késõbb Kulcsár ismét virrasztott Tibor, Kulcsár Alex és az IstenAttila a Gecsemáné kertben, azonla-a Kulcsár családjainak is, akik csütörtök éjszakán, azon a pénteken, kásukat megnyitották, szállást adtak, és azonfelül a húsvét ezen is sokathajnalon, áldoztak.amikor a mi szabadításunk történt. Jézussal jobb az élet! Ha itt voltál és Sõt, személyes van armegtapasztaltad eztbizonyságom az ifjúsági találkoról, hogy velem együtt virrasztott az Úr zón, kérünk oszd meg velünk az élménye28 évvel ezelõtt egy téli estén, amikor idet az Evangéliumi Hírnök lapjain is! rólam is lehulltak a rabtartó bilincsei. Kulcsár Attila Üldözött szabadok, gyõztes szabadok. Elindultak tehát. Nem volt telekommunikáció. Nem lehetett mobiltelefonon rákérdezni a sor elején, hogy hátul minden rendben van-e. Közel két milliós nép, asszonyok, gyermekek, öregek, juhok, barmok, szekerek, végeláthatatlan konvoj. A Veres tenger partján tábort vernek, megpihennek. Egyszer csak felröppen a hír, az egyiptomi sereg közeledik. Kitör a pánik a táborban. Elõl a tenger, mögöttük az ellenség. A nép elõbb segítségért kiált Istenhez, aztán pedig neki esik Mózesnek: Mit tettél velünk, miért hoztál ki minket

2019. július 3. oldal

Egyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. Jobb lett volna szolgaként meghalni Egyiptomban. Kiderül, hogy van a népnek hite, de még nagyon gyenge az a hit. Ha This conference wastisztelik more than just jól mennek a dolgok, az Urat, sunshine and beach waves. I am thankful de ha balul üt ki valami, máris pánithat I had opportunity continue builkolnak és the bûnbakot keresnek. Ki volt a ding friendships with the rest of the hibás,my hogy ide jutottunk? Hungarian youth. However, my Mellesleg, sok keresztyén tartprimary ezen a goal was to build my relationship with szinten a hitéletében. theEkkor Lord and learn to listen to the Holy Mózesnek eszébe jut Isten Spirit’s in6-8. my life. believe that ígérete.guidance 2Mózes 6: IstenI megígérte, God used each message that shared hogy megszabadítja õket azwas egyiptowith us that weekend to speak wisdom miak kezébõl, és beviszi népét az ígéret into our lives. One message that stuck földjére. Akkor tehát, nem kell félni a jelen veszedelemtõl, mert ez csak egy rövid epizód a nép életében. Nem ez a vég, Isten folytatást ígért. Most az a dolgunk, hogy erõsen ráálljunk Isten szavára. Így bátorítja Mózes a népet: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok hogyan szabadít meg ma az Úr benneteket! 2Mózes 14: 13, 14. Mózes nem okosabb, mint a nép, csak hisz Istenben, és a hit beszédét mondja tovább az üldözött szabadoknak. Ha Isten az aki, akkor teljesíti az Õ beszédét. Ebben hitt Mózes. with fromvolna Friday night, when Hame aztwas kérdezte valaki MózesPastor Jared Windham about the tõl: Mikor teljesíti Isten,shared amit megígért? need for us to give everything, volna, so that Erre Mózes csak aztupválaszolhatta we canNem gain tudom. Jesus. This was taken hogy: Ha valaki azt from kérMatthew 13:44, wheremondd a man meg stumbles dezte volna: Mózes, neupon a field andmeg sells Isten all his künk,a treasure hogyaninszabadít possessions in order to go and buy that bennünket ebbõl a lehetetlen helyzetbõl? field. In csak the same Pastor Windham Mózes azt way, válaszolhatta volna, spoke about tudom! the gospel being the field hogy: Nem Egyet azonban tuand theértetek, treasure. all dok!Jesus Az Úrbeing harcol és aAbove lehetetelse, Jesus needs to be the focus of all lenbõl is ki tud vezetni, mert Õ az Úr. we Ez do.aWe needhit. toHinni put everything bibliai azt jelenti,aside koand share with our friends, colleagues, molyan veszem azt, amit Isten mond, ha parents and even strangers that Jesus annak minden ellentmondani látszik is. is our greatest treasure. During the Nem tudom, meg, csakat weekend, thehogyan youth szabadít also spent time várok rá és hiszek benne, és amit nekem the beautiful Siesta Key beach where we mond, and megteszem. A többi pedig az Õ swam played volleyball. Saturday feladata. Útat nyitni a tengeren, lefémorning we had the opportunity to go kezni a harcikocsik kerekét, homályt bocsátani az egyiptomiakra... mind a Szabadító Úr feladata. Õ viszi véghez a szabadítást kegyelembõl. Hit által fogadhatod el. Hit által élhetsz szabadon, bár mindig üldözötten, de ugyanakkor gyõzelmesen, mert az Úr hadakozik érted. A tengerparton a halál kapujában álltak, Isten pedig megnyitotta számukra az élet kapuját, és õk átléptek a halálból az életbe. Ezt a lépést te se halogasd! Lukács János

kayaking in mangrove tunnels at Lido Magyarországi Baptista Egyház Key, which was one of the highlights Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet of my Berettyóújfalu, trip as well. I know thatu. God 4100 Eötvös 2. will touch many hearts through the Open www.baptista.hu/berettyoujfalu Bible Church in Venice and I will keep praying Hungarians in Venice Kedvesthat Testvéreink Jézus Krisz-are interested in hearing the good news that tusban! Jesus offers them! Magyar Baptista Kedves Amerikai Viki Weisz Szövetség! Florida’s first time azhosting youth „Nem igazságtalan Isten, ahogy elfeledkezzék ti cselekedeteitekrõl és a conference awas definitely a success! szeretetrõl, tanúsítottatok az Õand Everythingmelyet was so well prepared neve iránt, amikor szolgáltatok és szol- I it was such a good time for everyone. gáltok 6:10) but I’m got soa szenteknek.” much out of (Zsid each sermon just going to share part of what stuck to Köszönjük, gondoltak ne-was me from onehogy of the sermonsránk which héz helyzetünkben. on Saturday night. Pastor Huli Sandor Imaházunk augusztus végi leomlása és started off saying beforeva-you lebontása utánwith jó reménységgel even start pursuing a relationship with gyunk afelõl, hogy Isten megsegít bensomeone, must first “fall in építeni love with nünket egy you új és szép hajlékot Jesus”. I’ve heard thisazsaid before but it’s istentiszteletek céljára, Õ neve dicsõjust such an intimate way to tavasszal think about ségére. A munkálatokat jövõ how your relationship withvárt Jesusterveshould kezdjük meg, addig a nem zéssel és once az engedélyek be and you fall in beszerzésével love with Jesus, foglalkozunk. you are satisfied and that’s the first Tervünk és szándékunk végrehaj“relationship” you should be having in tására fogjuk fordítani a kedves your life. Once that happens,testvérek you’ll see által eljuttatott howszámunkra much it affects your összeget: relationship $5,000, azaz ötezer dollárt. with others too. Another point he made Ezúton is Kulcsar megköszönve that Laura and I testvéreink were talking segítségét, kérjük and továbbra a minket about together reallyisliked wasés how azheÚrra imádságaikat! saidfigyelõ once you say yes to Minden a woman/ szolgálatukra Istenünkyou’re áldásátsaying kívánjuk. man for marriage, no to all the millions of other women/men. It’s Testvéri szeretettel a Berettyóújfalui the same way withnevében: Jesus too. Once you Baptista Gyülekezet say yes to following Jesus and loving Papp Dániel lelkipásztor him, you’re saying no to all the millions Szatmári of worldly desires thatIstván are outgondnok there. Just Liszteswith Tibor presbiterelse like you can’t cheat someone when you’re in a relationship; you most =========================== definitely cannot cheat with Jesus (and that’s more important). It’s a really cool VÁRJ MÉG! perspective to look at it that way. Józsué (2Móz 14,21-22) And yes,3:16 I thank all the hard work and preparation that everyone did to make Megállt a víz. this conference AMAZING! Minthogyha óriási kéz Rebecavolna Juhasz tartotta föl,

megállt, s rakásra gyûlt, feszült, hullám hullámra hõkölt. Megállt egy percre, amíg a túlsó partra át nem értünk.

Várj még Uram! Kezed ne vedd el! Még mindig itt vagyok, még mindig itt vagyunk sokan. Herjeczki Géza (1977)


9.2010. oldal szeptember

Sunday was the closing day of ÜLDÖZÖTT SZABADOK Hungarian Baptist Youth the folytatás az 1. oldalról Conference in Venice, Florida and we an awesome conclusion our Azheard élet gyötrelem, de azért van mittoenni, series on why “JESUS IS BETTER.” van húsosfazék, fokhagyma és uborka, és Dániel Püsök, temetéshez Pastor of the Hungarian a tisztességes való jogukat is Baptist ChurchAzinéletToronto, megtarthatták. egy merõCanada, kinlódás, challenged us using Genesis 16:7-8 and reménytelenség és halál. De hát ezis jobb, answering the questions: “Where have mint a semmi, és úgy sincs kilátás ennél you come from? elWhy are you többre. Fogadjuk a helyzetet, és azhere? adott Where are you going?” keretekben próbáljuk elviselhetõvé tenni. WeHányan have tengetik also heard songs maand az életüket is testimonies from the youth groups of ezzel a rabszolga-gondolkodással? Chicago and Toronto. Így tengette az életét Izráel míg el We jött werehozzá challenged once ésagain to nem a Szabadító ki nem discover Jesus, “The greatest treasure” hozta õket a szolgaság házából. Matthew 13:44 and start loading off all our stuff in order to obtain Him above Milyen a mi Szabadítónk? 2Mózes everything else! 12:42-ben különösservice, mondaFollowingtalálunk the egy worship tot Istenrõl. everyone was invited to join us for a free Virrasztott Úr azon lunch, that was az prepared forazuséjszakán, by Sánamikor kihozta õket Egyiptomból. az dor and Zsófia Juhász, who served asEzour éjszaka az Úré volt. chefs for the entire weekend! They did a Micsoda job evangélium van ebben phenomenal for breakfasts, lunchesa mondatban? Virrasztott az Úr. Pedig and dinners! Also, thank you Sandor for Izráel õrizõje nem szunnyad és nem all the extras that you surprised us with: alszik. Mit az, hogy virrasztott az Smoked ham,jelent oranges, the fantastic fruit Úr azon az really éjszakán, amikoryour kihozta soup, etc. We appreciate sernépét vice andEgyiptomból? leadership in this area. Emberileg Isten mindent After lunch,szólva the – youth visited félretett és csak az Õand népére figyelt that, azon Downtown Venice following azheaded éjszakán. minden we out toAtheszabadulás white sand covered mozzanatát személyesen felügyelte, Siesta Beach, that was voted #1 Beach in minden pillanatot figyelõ tekintetével the USA several times. We enjoyed the beautiful sunshine, played kísért végig. Hát kicsoda ez avolleyball, rabszolga, talked androngyos made newnép, friends, to koszos, hogylistened az Isten the beat of the “Drum Circle andróluk, enjoyed személyesen gondoskodik és a mindent beautifulfélretéve Florida sunset! figyel rájuk? Thank everyone coming! 1500you évvel késõbbfor ismét virrasztott Thank again for all ofazon oura az Isten ayou Gecsemáné kertben, speakers accepting oura invitation: csütörtökforéjszakán, azon pénteken, Jared Sándor aHuli azon Windham, a húsvét (Sarasota) hajnalon, amikor mi (Detroit) and Dániel Püsök (Toronto). szabadításunk történt. Don’t forget! Life is better, van much Sõt, személyes bizonyságom arbetter withvelem Jesus,együtt because “JESUS IS ról, hogy virrasztott az Úr BETTER!” 28 évvel ezelõtt egy téli estén, amikor rólam lehulltak rabtartó bilincsei. (takenisfrom AttilaaKulcsar's Facebook) Üldözött szabadok, gyõztes szabadok. MISSIONARY Elindultak tehát. Fund Nem volt telekommunikáció. lehetett mobilThe purpose: Nem supporting the telefonon rákérdezni elején, hogy missionary initiativesa sor of our young people. Donations thisKözel fundkét hátul minden rendbenfrom van-e. will be nép, allocated by the Missionary milliós asszonyok, gyermekek, and Benevolence Board at végeits öregek, juhok, barmok, szekerek, mid-year konvoj. meetings. The tenger written láthatatlan A Veres partapplications addressed to the MBB ján tábort vernek, megpihennek. Egyshould state the goals and the szer csak felröppen a hír, aztrip, egyiptomi duration of the mission and sereg közeledik. a pánik a táborshould include aKitör letter of support ban. tenger,ofmögöttük az ellenség. fromElõl theapastor the applicant. A nép elõbb segítségért Istenhez, Contributions can bekiált mailed to aztán pedig neki esik on Mózesnek: the Treasurer (address page 2). Mit tettél velünk, miért hoztál ki minket

2019. július 3. oldal

Whither Thou Goest Egyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. Jobb lett volna szolgaként meghalni EgyipThe Story of a népnek tomban. Kiderül, hogy van and Terezia Faulkner hite,Karl de még nagyon gyenge az a hit. Ha jólAmennek a dolgok, tisztelik Urat, Modern Day Ruth andazBoaz de ha balul üt ki valami, máris pániHow mysterious and inexplicable are kolnak és bûnbakot voltthe a the ways of God inkeresnek. dealing Ki with hibás, hogy ide jutottunk? lives of His own. Time and distance sokOceans keresztyén ezen a areMellesleg, as nothing. and tart continents szinten a mere hitéletében. become steppingstones used to consummate those experiences ordained Ekkor Mózesnek eszébe jut Isten for our lives by 6: the6-8. King ofmegígérte, Kings and ígérete. 2Mózes Isten Lord Lords. So it was the lives hogy of megszabadítja õket that az egyiptoof American missionary, Karl Faulkmiak kezébõl, és beviszi népét az ígéret ner, and Hungarian refugee, Terezia földjére. Akkor tehát, finely nem kell félni a Toth, should become interwoven jelen veszedelemtõl, mert ez csak egy threads in the tapestry of God's manifest rövid epizód a nép életében. Nem ez a beauty and grace. There wasfolytatást little to set KarlMost apart az from vég, Isten ígért. a other fun loving boys inráálljunk his community dolgunk, hogy erõsen Isten in the days I. It was szavára. Ígyfollowing bátorítja World MózesWar a népet: Ne aféljetek! time when the world was trying to reÁlljatok helyt, és meglátjátok establish direction and regain some kind hogyan meg ma az Úr benneof moralszabadít and spiritual equilibrium. The teket! 2Mózes 14: 13, 14. young lad participated in the activities of nem okosabb, a nép, csak theMózes local Baptist church,mint though perhaps at that time, he too dedicated hisz Istenben, és was a hit not beszédét mondja to listening to eitherszabadoknak. the words of Ha the tovább az üldözött preacher or the Word of God. Isten az aki, akkor teljesíti az Õ beszédét. All this quickly changed when Karl EbbenJesus hitt Mózes. made the Lord of his life. He soon Ha azt volna valaki Mózeslearned, askérdezte do all new believers, that no tõl: Mikor Isten, amit megígért? man meets teljesíti Christ in a real experience of Erre Mózes csak aztthe válaszolhatta volna, salvation without impact reaching into verytudom. depthsHa of valaki his life.aztAskérthe hogy:theNem Holy Spirit led Karl through those early dezte volna: Mózes, mondd meg nedays his Christian walk, he found his künk,of hogyan szabadít meg Isten path leading to Biola University in Los bennünkettoebbõl a lehetetlen helyzetbõl? Angeles prepare for a ministry that Mózes csak azt válaszolhatta volna, God was about to reveal. Influenced by a hogy: Nem tudom! tucourse he'd taken in Egyet Jewishazonban evangelism, Karl's heart touched to és volunteer for dok! Az Úr was harcol értetek, a lehetetmissionary service among theaz Jewish lenbõl is ki tud vezetni, mert Õ Úr. people Central Ez aof bibliai hit.Europe. Hinni azt jelenti, koAfter years of educational preparation, molyan veszem azt, amit Isten mond, ha Karl at last found himself in the midst of ellentmondani látszik is. aannak dreamminden fulfilled on a steamship Nem tudom, szabadít csak bound forhogyan Europe. But meg, turbulent várokominous rá és hiszek benne, és amit nekem and sounds, starting as a whisper and growing to a pedig roar, az were mond, megteszem. A többi Õ heard throughout the acontinent. feladata. Útat nyitni tengeren, Those leféwhispers were fed by kerekét, the risinghomályt ground kezni a harcikocsik swells of hate, deceit, and anger, fostered bocsátani a by politicalaz andegyiptomiakra... military leaders mind ready to Szabadító feladata. Õ viszi véghez a usher in theÚrhorrors of war. szabadítást kegyelembõl. Europe stood poised on Hit the által brinkfo-of gadhatod that el. Hit által élhetsz szabadon, mayhem seemed to mock the very presence of üldözötten, God. Satan de appeared to be bár mindig ugyanakkor lingering brieflymert before man to gyõzelmesen, az loosing Úr hadakozik the awful fury of his own passions and érted. hatred. It was a loosing that would bring tengerparton a halálcalling kapujában intoAquestion the spiritual of all álltak,servants. Isten pedig megnyitotta számukGod's raAt azthat élettime, kapuját, ésthat õk átléptek a hadoors had previously lálbólopen az életbe. been to Karl were now shut. With his situation so drastically altered, Karl a lépést te se halogasd! wasEzt forced to change plans. Was all of this the product of aLukács mistake on God's János

part? Or had Karl misinterpreted Magyarországi Baptista Egyház the messages he'd received? What seems so Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet unexplainable to man is really crystal 4100ifBerettyóújfalu, u. 2. For clear seen from God'sEötvös perspective! www.baptista.hu/berettyoujfalu these were the circumstances He used to move Karl from Poland to Hungary. Kedves Testvéreink JézusheKriszIt was in Hungary that met the tusban! family who would later bring Karl's Kedves Amerikai Magyar Baptista future wife with them to America, when they escaped during the revolution in Szövetség! 1956. How God used a background of „Nem igazságtalan az Isten, hogy to war, disaster and family separation elfeledkezzék a ti cselekedeteitekrõl és your a bring these two together will touch szeretetrõl, melyet tanúsítottatok heart and increase your faith. az Õ neveUnfolded iránt, amikor szolgáltatok szol- is on the pages thatésfollow, gáltok a szenteknek.” 6:10) day Ruth the amazing story of(Zsid a modern and Boaz. Terezia Toth had left behind Köszönjük, hogy ránk ne- her the world she hadgondoltak known not only héz helyzetünkben. relatives, church and ability to earn a Imaházunk augusztus végi leomlása és living, but even her language and social lebontása jó reménységgel customs. után Everything in this new vaworld gyunk afelõl, hogy megsegít ben- in was different andIsten strange. Trusting nünket új és szépshe hajlékot építeni to God's egy sovereignty, was willing istentiszteletek céljára, az Õfamily neve dicsõbe parted from the only she had, ségére. munkálatokat jövõ tavasszal when A they moved to California, so that kezdjük meg,remain addig behind a nem in vártOregon terve- to she could zéssel engedélyek beszerzésével marryésa az stranger! foglalkozunk. Terezia knew that this was the Lord's Tervünk és life. szándékunk végrehajwill for her That somehow, Karl tására fogjuk fordítaniredeemer" a kedves testvérek was her "kinsman sent by által számunkra eljuttatott összeget: God for aötezer futuredollárt. purpose that only He $5,000, could azaz foresee. Although she did not love Karl yet, is andmegköszönve could not even Ezúton testvéreink communicate with ishim beyond segítségét, kérjük továbbra a minket és to words in their Bibles, Terezia azpointing Úrra figyelõ imádságaikat! Minden trusted her Istenünk Savior enough to echo the szolgálatukra áldását kívánjuk. words of Ruth's vow of centuries earlier, Testvéri szeretettel a Berettyóújfalui "Whither though goest, I will go; ... Baptista nevében: where Gyülekezet thou lodgest, I will lodge: ...thy people shall be my people, and thy God Papp Dániel lelkipásztor my God..." And Karl responded in kind. Szatmári István gondnok That touching vow, spoken in the Lisztes Tibor presbiter hush of the church sanctuary just a short distance from where Karl first gave =========================== his heart to the Lord, was to produce a uniqueVÁRJ story. It MÉG! is a story punctuated with fears and anxious moments, Józsué 3:16 sprinkled with (2Móz tears of14,21-22) sorrow and joy. It would take a span of twenty years, a world war, a revolutionMegállt and a personal a víz. humbling of these two people to kéz bring Minthogyha óriási them both to the exact placevolna in time tartotta föl,and history that such a vow was possible. megállt, This is a story of slove lost and love rakásra gyûlt, found; a story of what can happen when feszült, the human will permits itself tohõkölt. be broken hullám hullámra and allows Christ to have His Way inside the heart. Terezia has writtenMegállt this book egymemory percre, of in dedication to the loving a túlsóshe partra her dear husband.amíg Although speaks nem értünk. of yesterday, it is with át a sense of vitality and intensity of life that indicate a living faith that remains a reality for her today. Várj még Uram! Kezed ne vedd el! Prologue by Virgil R. Savage Még mindig itt vagyok, Roseburg, OR. 1989 még mindig itt vagyunk sokan. Ask for the book at the Rama Camp or from your Pastor (for free). Herjeczki Géza (1977)


2010. szeptember 10. oldal

Istenfélelem ÜLDÖZÖTT SZABADOK - megelégedéssel folytatás az 1. oldalról Recept – vagy titok? Az élet gyötrelem, de azért van mit enni,

van fokhagyma uborka, és Mi,húsosfazék, akiknek a XXI. századéselején lasa tisztességes temetéshez jogukat is san kifogy a lába alól az való út, szeretünk megtarthatták. Az élet egy merõiskinlódás, visszaemlékezni… Legalább én így vagyok vele. Felvetődik bennem kérreménytelenség és halál. De hát ezisa jobb, dés: század. elején minta aXXI. semmi, és úgy sincsvajon kilátástudjuk ennél még, mitFogadjuk jelent az a többre. el aistenfélelem? helyzetet, és azHát adott megelégedés? keretekben próbáljuk elviselhetõvé tenni. Ahogy gyermekkoHányanvisszatekintek tengetik az életüket ma is romra, főként az 50-es évekre, a fő beezzel a rabszolga-gondolkodással? nyomásom a napsütés – de tudatában Így tengette az életét Izráel míg el voltam annak is, hogy körülményeink nem jött hozzá a Szabadító és ki nem nagyon is szűkösek voltak! hozta õket a szolgaság házából. A teher, a gond inkább szüleim vállát nyomta ugyan, és ők igyekeztek minden Szabadítónk? 2Mózes tőlükMilyen telhetőta mi megtenni azért, hogy ne12:42-ben egy különös künk, háromtalálunk gyermeküknek ne mondakelljen tot Istenrõl. hiányt szenvedniük. Már gyermekkoromban tudtam kívülről ezt azon a szépazéneket: Virrasztott az Úr éjszakán, Dicsérdkihozta az Urat, lelkem, / Dicséramikor õketénEgyiptomból. Ez az jed őt hálatelten, / Minden helyen és éjszaka az Úré volt. mindenütt, / Azevangélium Alkotót s Üdvözítőt. / Di-a Micsoda van ebben csérjed reggel jó korán, Nap és mondatban? Virrasztott azfölkeltén Úr. Pedig alkonyán, / Hajnalban, délben s éjjelen, Izráel õrizõje nem szunnyad és nem Dicsérjed, alszik. Mitáldjad jelentszüntelen! az, hogy virrasztott az Talán ez volt a napsütés titka? An�Úr azon éjszakán, amikoröntudatkihozta nyit tudok,az hogy gyermeki népét Egyiptomból? lanságomban is megvigasztaltam vele Emberilega szólva Isten mindent édesanyámat gondok– között, mikor félretett csak az Õ népére figyelt azon egy melegésnyári napon a teknőben luaz éjszakán. A szabadulás minden bickoltam kisöcsémmel, az ablaknál, a mozzanatát személyesen felügyelte, IV. emeleten! Arra nekünk sohasem volt pénzünk, hogy strandra menjünk – és minden pillanatot figyelõ tekintetével énkísért a lubickolás közben ezt az énevégig. Hát kicsoda ez aéneket rabszolga, keltem. koszos, rongyos nép, hogy az Isten A szegénység...gondoskodik hát, ez akkor azt hiszem, személyesen róluk, és nagyjából Emlékszem, úgy mindent általános félretéve volt. figyel rájuk? 11 éves anyukám eljárt 1500forma évvellehettem, késõbb ismét virrasztott dolgozni, meg egyedülkertben, voltam odahaaz Isten én a Gecsemáné azon a za, hogy öcsikém hol volt, azt nem tudom. csütörtök éjszakán, azon amár pénteken, De nekem egy szép nyáreleji, szüniazon a húsvét hajnalon, amikor mi dei napon kedvem szottyant elmenniaegy szabadításunk kis felfedező útratörtént. (akkoriban az ilyen utaszemélyes bizonyságom arkat aSõt, szülők még viszonylag bátranvan megról, hogy velem együtt virrasztott az Úr engedhették gyermekeiknek), és a Margit28 évvel egyAtéli amikor sziget jutottezelõtt eszembe. bajestén, csak az volt, rólam is lehulltak a rabtartó bilincsei. hogy – mint sokan másnak - nekem se volt egy lyukas kétfilléresem se a zsebemben (az nemrég ment ki a „divatból”, haszÜldözött szabadok, gyõztesill.szabanálatból, gyerekkoromban egy villamosdok. Elindultak tehát. Nem volt tejegy gyereknek 34 fillérbe került. mobilAztán lekommunikáció. Nem lehetett felcsapták fillérre! Volt is általános feltelefonon35rákérdezni a sor elején, hogy zúdulás! hátul minden rendben van-e. Közel két Eszembenép, jutott azonban gyermekek, a MÉH! A milliós asszonyok, papírért olyan keveset adtak, hogy azöregek, barmok,foglalkozni. szekerek, végezal nem juhok, volt érdemes De láthatatlan konvoj. A Veres partvolt otthon egy dobozban soktenger kicsi üveg, ján tábort vernek,is, megpihennek. fehérek is, zöldek azokért, ha Egytiszszer csak felröppen hír, az ták voltak, adtak 20 afillért egyegyiptomi zöldért, közeledik. KitörTehát a pánik a tábor30sereg fillért egy fehérért! nekiálltam ban. Elõlmosni, a tenger,ésmögöttük ellenség. üvegeket össze isazjött talán A nép úgy 2.50elõbb vagy segítségért 3.50 – márkiált nemIstenhez, vagyok biztos Azzal bátran nyaaztán benne. pedig neki esikmár Mózesnek: Mit kamba szedhettem várost!kiOdafelé tettél velünk, miérta hoztál minket

2019. július 3. oldal

35 fillér, villamossal végig a budai DuEgyiptomból? 2Mózes 14: 10, 11. Jobb na-parton, ott a Margit-hídon gyalog lett volna szolgaként meghalni Egyip-a szigeti leértem a szötomban.lejáróhoz. Kiderül, Mikor hogy van a népnek kőkút felé (nem tudom, az akkor műköhite, de még nagyon gyenge az a hit. Ha dött-e), megajándékoztam magam egy jól mennek dolgok, tisztelik az Urat, szelet csokisa nápolyival, ami egy egész de ha balul üt ki valami, máris pániforintba került. Ez luxusnak számított! kolnak és bûnbakot Ki volt a Szép napos idő volt,keresnek. ha jól emlékszem, hibás, hogy ide jutottunk? már kora délután... Aztán végigsétáltam Mellesleg, soktudom, keresztyén tart ezen a a szigeten. Nem a többi pénzecsszintenmire a hitéletében. kémet vertem el... de mire haza kelMózesneknem eszébe jutpénzem Isten lettEkkor volna mennem, maradt aígérete. villamosra, így6:gyalog mentem végig 2Mózes 6-8. Isten megígérte, ahogy Duna-parton, a Margit-hídtól a Mómegszabadítja õket az egyiptoricz Akkorazazígéret még miakZsigmond-körtérig. kezébõl, és beviszi népét simán ment... ma már nem vállalkoznék földjére. Akkor tehát, nem kell félni a ilyen komoly gyalogútra! ez csak egy jelen veszedelemtõl, Szóval, mi se éltünkmert túlságosan nagy rövid epizód a nép életében. ez a lábon. De boldogultunk – és Nem boldogok vég, Isten folytatást ígért.Mindenesetre Most az a voltunk, mint hívő család. hogy erõsen ráálljunk adolgunk, szegénység velejárója nekünk azIsten volt, szavára. Ígykönnyű bátorítjavolt Mózes a népet:öröNe hogy olyan egymásnak met szerezni! Sosehelyt, volt probléma, hogy féljetek! Álljatok és meglátjátok mit vegyünk ajándékba, úgyÚrse, hogy hogyan szabadít meg ma az benneateket! szülők a gyerekeknek, 2Mózes 14: 13, 14. meg fordítva sem. Hamar milyen csekélyMózes nemkitaláltuk, okosabb, mint a nép, csak ségnek örülne a másik... Igen, úgy van, hisz Istenben, és a hit beszédét mondja ahogy az ige mondja, „Igen nagy nyetovábbazazistenfélelem, üldözött szabadoknak. Ha reség megelégedéssel.” Isten az pontos aki, akkor teljesíti az Néha Õ beszédét. Milyen fogalmazás! persze Ebben hitt Mózes. ácsingóztunk erre-arra... de igazából azt kérdezte volna valaki És MózesnemHahiányzott nekünk semmi! ha pl. mi meglátogattuk tõl: gyerekek Mikor teljesíti Isten, amit nagynénémegígért? met, nagyszüleimet, akik Piliscsabán Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, laktak és szép nagy Ha kertjük volt, hogy: Nem tudom. valaki aztnagykérmamám mindig jól telerakta kosarundezte volna: Mózes, mondda meg nekat gyümölccsel, zöldséggel,meg és gyakran künk, hogyan szabadít Isten kaptunk egy-egy pipikét vagy nyuszikát bennünket ebbõl a lehetetlen is, nagyapám jóvoltából... Ő helyzetbõl? a szó szoros Mózes csak azt válaszolhatta volna, értelmében látástól vakulásig dolgozott, hogy: Nem tudom! Egyet azonban tués amit előteremtett, sok-sok éhes szájat dok! Az meg! Úr harcol elégített Csakértetek, ő nem és volta lehetetmegelélenbõl is ki tud vezetni, mert Õ az„Kevés Úr. gedve sohasem egyvalamivel: az eső... kevés az hajtogatta Ez a bibliai hit.eső!” Hinni– azt jelenti, egykore. Hát,veszem gondolom, elkelt volna több, molyan azt, amit Isten mond, ha mert eső nagy áldás... de látszik többnyire annakazminden ellentmondani is. azért volt elég! Főként mi, azmeg, ott összeNem tudom, hogyan szabadít csak gyülekezett gyerekhad voltunk ezen a várok rá és hiszek benne, és amit nekem véleményen – mindig jobban örültünk, mond, megteszem. A többi pedig azeső Õ ha sütött a nap, mint ha zuhogott az feladata. Útat nyitni a tengeren, lefé– nagyapám nagy örömére... Még ha be kezni a harcikocsik is fogtak minket egy kerekét, kis kertihomályt munkábocsátani az egyiptomiakra... mind se a ra, főként ribizliszedésre... Kisöcsém maradhatott ebből Õ a munkából... Szabadító Úrki feladata. viszi véghez és a amikor nagynéném megkérdezte, szabadítást kegyelembõl. Hit által úgy fofél óra múltán, van már, örömgadhatod el. Hitmennyi által élhetsz szabadon, mel jelentette: „A lábosdealja már félig bár mindig üldözötten, ugyanakkor tele van!” gyõzelmesen, mert az Úrtudok hadakozik Szóval, még ma is hálás lenni a érted. szűkös körülményekért... és hogy a szeA nem tengerparton a halál kapujában retet volt szűkiben! álltak, Isten pedig megnyitotta számukManapság, ha pénzre van szükségem, ra az élet és õkmegyek, átléptekésa nem haakkor nemkapuját, a MÉH-be kezdek üvegeket mosni, hanem a lálból azeléletbe. bankba. Viszont – jaj de nehéz kitalálni, Ezt mivel a lépéstszerezzek te se halogasd! kinek örömet egy-egy születésnapra vagy karácsonyra! Lukács János >>>

"Új bor,Baptista új tömlő" Magyarországi Egyház Máté 9:17Gyülekezet Berettyóújfalui Baptista 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 2. "Mindenki, aki a mennyek országában www.baptista.hu/berettyoujfalu tanítvánnyá lett – mondja az Úr Jézus -, hasonló az olyan gazdához, aki ót és újat Kedves Testvéreink hoz elő kincseiből." (Mt Jézus 13:52). KriszOlyan ót, tusban! ami mindig új. Az egyháznak az a feladata, hogy a folyton változóBaptista világban, Kedves Amerikai Magyar az örök evangéliumot a kor nyelvén, a Szövetség! ma élők számára érthetően szólaltassa „Nem igazságtalan az Isten, hogy meg. elfeledkezzék a tiaz cselekedeteitekrõl a Korunkban új felismerések,ésfelfeszeretetrõl, melyet tanúsítottatok az Õ dezések szédületes gyorsasággal köveneve iránt, amikor szolgáltatok és szoltik egymást. és magukkal ragadják az gáltok a szenteknek.” (Zsid 6:10) embert is. A körülöttünk levő világban sok minden, hogy ami régen bizonyosnak Köszönjük, gondoltak ránk ne- látszott, bizonytalanná lett. Nem csodálhéz helyzetünkben. kozhatunk, ha a ma emberében kételyek Imaházunk augusztus végi leomlása és támadtak.után Az jó embereket sok csalódás lebontása reménységgel vaérte. Sokan hátat fordítottak egygyunk afelõl, hogy Isten megsegítaz benháznak, az egyházi nünket egymert új éscsalódtak szép hajlékot építenivezetőkben. Mások úgyazvélik, hogy a tuistentiszteletek céljára, Õ neve dicsõdományos felfedezésekjövõ szükségtelenné ségére. A munkálatokat tavasszal teszik Isten A mai kezdjük meg, létének addig afeltételezését. nem várt terveemberéselveti a babonát,beszerzésével a képmutatást, zéssel az engedélyek a tekintélyuralmat, a régi szokásokat, foglalkozunk. és szándékunk aTervünk tartalmatlan kegyességet,végrehajés ezeknél tására fogjuk fordítani a kedves testvérek többet keres. Ha nem alkarjuk magunáltal összeget: kat számunkra félrevezetni,eljuttatott látnunk kell, hogy az $5,000, azaz ötezer dollárt. a "jóságos arcú öreg úr", akit az egyház Istennek prédikált, valószerűtlenné vált. Ezúton is megköszönve testvéreink Egy olyan "istenke", madonsegítségét, kérjük továbbraakit is a egy minket és ringat az ölében, nem kelt Minden bizalmat a aznaÚrra figyelõ imádságaikat! küzdő emberben. Haáldását az egyház nem tud szolgálatukra Istenünk kívánjuk. ennél többet nyújtani, ízét vesztett sóvá lett, amit kivetnek, nem jó semmire. Testvéri szeretettelmert a Berettyóújfalui A régi, törvényvallásos Baptista Gyülekezet nevében:életkeret nem bírta el Krisztus evangéliumának új boPapp Dániel lelkipásztor rát. Ma az egyházhoz képest az életkeret Szatmári István gondnok változott meg. Az új tömlőbe új bor kell. Lisztes emberének Tibor presbiter Az új tömlő korunk "valóságigénye." Ideje, hogy az egyház ne ön=========================== magát prédikálja, ne dogmáit hirdesse, hanem aVÁRJ szó és tett beszédével a "ValóMÉG! ságot" tárja az emberek elé, Aki "tegnap (2Móz 14,21-22) ésJózsué ma és 3:16 mindörökké ugyanaz." Azt a Jézus Krisztust, aki nem volt valaha és víz. és lesz valamikor, hanem Megállt Aki volt,a van óriási kéztud lesz. Aki célt,Minthogyha értelmet és tartalmat tartotta föl, és adni az ember életének ezenvolna a földön megállt, az örökkévalóságban egyaránt. Atyánk! Megértettük, hogy Tegyûlt, nem fols rakásra tozgatod régi, szakadozott életünket, feszült,hanem újjáteremted, kiönthesd abba hullámhogy hullámra hõkölt. az evangélium és a SzentlélekMegállt új borát. Herjeczki Andrásegy (1919-1996) percre, detroiti lelkipásztor 1976-83, 88-89. amíg a túlsó partra át nem értünk. Várj Uram! „Az Úrnak áldása, az még gazdagít meg, Kezed(Péld ne vedd el! és azzal nem jár bánat!” 10:22). mindig itt vagyok, Köszönöm,Még Uram, gondoskodó jósámindig itttudom… vagyunk de sokan. godat!még A titkát nem áldását tapasztalom! Williams Anikó Herjeczki Géza (1977)


2010. szeptember 11. oldal

Evangélium Athéniaknak ÜLDÖZÖTTaz SZABADOK

melyet vettem 2Mózes az Úr Jézustól, hogy biEgyiptomból? 14: 10, 11. Jobb zonyságot tegyek az Isten kegyelmének lett volna szolgaként meghalni Egyipfolytatás az 1. oldalról missziós útján evangéliumáról.” Pál apostol a második 20,24 Károli) tomban. Kiderül, (ApCsel hogy van a népnek jutott el Athénba. Mit keresett az akkori A de második missziós útja Az élet gyötrelem, de azért van mit enni, hite, még nagyon gyenge az amáshogy hit. Ha világ kulturális központjában, „egyemint tervezte,tisztelik de engedett van húsosfazék, fokhagyma uborka, és alakult, temi városában”? Világot és látni ment, jól mennek a dolgok, az Urat,a Troászból az pánieurómint én is az év elején? A szívébe a tisztességes temetéshez való jogukatírtis Szentléleknek, de ha balul üt aki ki valami, máris földrészre irányította (ApCsel 16,6Jézus Krisztusról evangéliumegtarthatták. Az életszóló egy merõ kinlódás, pai kolnak és bûnbakot keresnek. Ki volt a 10). Milyen jó, hogy már túl vannak a mot vitte magával mindenhova, ahoreménytelenség és halál. De hát ezis jobb, jeruzsálemi hibás, hogy ide jutottunk? gyűlésen, amelyen a pogávamint csak eljuthatott. És nem csak úgy, a semmi, és úgy sincs kilátás ennél nyok Mellesleg, sok keresztyén tarthatározezen a közötti missziómunkáról hogy „nem tehetett másként”,és az hanem többre. Fogadjuk el a helyzetet, adott szinten a hitéletében. tak (ApCsel 15), Pál még az apostolok tudatos engedelmességből. Ő ugyan keretekben tenni. Ekkor Mózesnek Isten egyetértését is maga eszébe mögött jut tudhatta, nem volt ott,próbáljuk amikor aelviselhetõvé távozó Megváltó Hányan tengetik az életüket ma el is miközben a pogány görögök között hirígérete. 2Mózes 6: 6-8. Isten megígérte, így szólt tanítványaihoz: „Menjetek ezzel az a rabszolga-gondolkodással? hogy Krisztust. megszabadítja õket az egyiptoszerte egész világba, hirdessétek az dette Valahogy mindig azt gondoltam, hogy Így tengette az életét Izráel míg el miak evangéliumot minden teremtménynek!” kezébõl, és beviszi népét az ígéret lehetett Pál számára ezen az úton (Mk de tudott e megbízásról. A Athén nem16,15), jött hozzá a Szabadító és ki nem földjére. Akkor tehát,munkaterület, nem kell félnis aaa célpont, munkatársa, által megfogalma- legfontosabb hozta õket aLukács szolgaság házából. jelen veszedelemtõl, mert ez csak egy zott missziós programot is jól ismer- kevés eredményt látva bizonyára elszomorövid epizód a nép életében. Nem ez a rodva, talán lelkesedését is elveszítve ment hette: „Ellenben erőt kaptok, 2Mózes amikor Milyen a mi Szabadítónk? vég, Isten folytatástFebruári ígért. Most a tovább Korinthusba. utunk az során eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim 12:42-ben találunk egy különös monda- dolgunk,meg, hogy ez nemráálljunk így volt. Isten hogy erõsen lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában értettem Istenrõl. éstotSamáriában, sőt a föld végső hatászavára. népet: Ne Athén Így - abátorítja ma 5 Mózes milliós a világváros Virrasztott az Úr azon az éjszakán, ráig.” (ApCsel 1,8). Legjobban azonban -féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok akkor egy kis „egyetemi város” volt, kihozta õket Egyiptomból. Ez az egészen a amikor föltámadott Jézussal való személyes eltörpültmeg a hatalmas, hogyan szabadít ma az Úrfélmillió benneéjszaka az Úré volt. lakost is meghaladó mellett. teket! 2Mózes 14: 13,Korinthus 14. Micsoda evangélium van ebben a Pál a rövid, de csodálatos missziós úttönem okosabb, mint a nép, csak mondatban? Virrasztott az Úr. Pedig rés Mózes után – Filippi, Thessalonika Berea hisz Istenben, beszédét és mondja Izráel õrizõje nem szunnyad és nem városokba vitteéselaazhitevangéliumot – dél tovább az üldözött szabadoknak. haladva (menekülve) Athénon Ha kealszik. Mit jelent az, hogy virrasztott az felé Isten az ment aki, akkor teljesíti azNem Õ beszédét. Korinthusba. kerülte Úr azon az éjszakán, amikor kihozta resztül Ebben Mózes. el ezt ahitt kultúrális-tudományos közponnépét Egyiptomból? tot, de nem az itteni munka lehetett Ha azt kérdezte volna valaki Mózes-a Emberileg szólva – Isten mindent célja. Itt „csak” megvárta (talán Luktõl: Mikor teljesíti Isten, amit megígért? félretett és csak az Õ népére figyelt azon áccsal együtt), hogy Szílás és Timóteus az éjszakán. A szabadulás minden Erre Mózes csak azt válaszolhatta volna, mozzanatát személyesen felügyelte, hogy: Nem tudom. Ha valaki azt kérminden pillanatot figyelõ tekintetével dezte volna: Mózes, mondd meg nekísért végig. Hát kicsoda ez a rabszolga, künk, hogyan szabadít meg Isten koszos, rongyos nép, hogy az Isten bennünket ebbõl a lehetetlen helyzetbõl? személyesen gondoskodik róluk, és Mózes csak azt válaszolhatta volna, mindent félretéve figyel rájuk? hogy: Nem tudom! Egyet azonban tu1500 évvel késõbb ismét virrasztott dok! Az Úr harcol értetek, és a lehetetaz Isten a Gecsemáné kertben, azon a lenbõl is ki tud vezetni, mert Õ az Úr. csütörtök éjszakán, azon a pénteken, Ez a bibliai hit. Hinni azt jelenti, koazon a húsvét hajnalon, amikor a mi molyan veszem azt, amit Isten mond, ha szabadításunk annakahol minden ellentmondani látszik Pál második történt. missziós körútja / az Aeropaguszon, Pált "meghallgatták" a városis. Sõt, személyes bizonyságom van ar- / közepén vezetői, háttérben az Akropolisz a 2500hogyan éves Parthenon. Nem tudom, szabadít meg, csak ról, hogy és velem együttkapott virrasztott az Úr is megérkezzen. addig sem nekem maradt találkozás az akkor megbízás várok rá és hiszekÁm benne, és amit 28 évvel ezelõtt egy téli estén, amikor lángolt a szívében, amiről a Galácia le- tétlen: „Miközben Pál Athénban várta mond, megteszem. A többi pedig az Õ rólam például is lehulltak bilincsei. vélben ezt aisrabtartó írta: "De amikor őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy feladata. Útat nyitni a tengeren, leféúgy tetszett annak, aki engem anyám a város tele van bálványokkal. Nap mint keznivitázott a harcikocsik kerekét,a zsidókkal homályt méhétől fogvaszabadok, kiválasztott és kegyelme Üldözött gyõztes szaba- nap a zsinagógában bocsátani az egyiptomiakra... mind a által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel, dok. Elindultak tehát. Nem volt teSzabadító Úr feladata. Õ viszi véghez a énbennem, hogy hirdessem őt a népek a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott lekommunikáció. Nem lehetett mobilközött, nemrákérdezni tanácskoztam testtel és hogy vér- talált.” szabadítást kegyelembõl. által célja fo(ApCsel 17,16k) AzHit apostol telefonon a sor elején, rel.” (Gal 1,15k) lehetett. Pál ma Chicagadhatod el. Hit által(Ha élhetsz szabadon, hátul minden rendben van-e. Közel két Korinthus góból Detroitba jönne, nem kerülné el Tudatosan vágott neki missziós útjabár mindig üldözötten, de ugyanakkor milliós nép, asszonyok, gyermekek, a jóval kisebb Lensinget – Michigan főinak – előkészítve azokat, amennyire legyõzelmesen, mert az Úr hadakozik öregek, juhok, barmok, szekerek, végea parlamenttel, s azután a méghetett – például munkatársa(ka)t válasz- városát érted. Ann láthatatlan konvoj. A Veres(Antiochiai) tenger part- kisebb Arbort, egyetemi központot tott magának, a gyülekezet A Ugyanarról tengerpartona aKrisztusról halál kapujában ján tábort kirendelését vernek, megpihennek. Egy- sem. szólna imádságát, is kérve-fogadálltak, Isten pedig megnyitotta számukszer csak felröppen a hír, az egyiptomi mindhárom városban, de három eléggé va. Nem fáradt bele egyhamar a szolra az élet kapuját, és õk átléptek a hasereg közeledik. Kitör a pánikútja a táborprédikáció során.) gálatba – harmadik missziós vége különböző ban.isElõl tenger, mögöttük az ellenség. lálból az életbe. felé ezt amondta: "De semmivel sem Vannak, akik kudarcnak vélik Pál A nép elõbb kiált Istenhez, gondolok, mégsegítségért az én életem sem drága athéni Én eddig sem úgy Ezt aszolgálatát. lépést te se halogasd! nékem, csakhogy az Mit én gondoltam, görögországi utazásom óta aztán pedig nekielvégezhessem esik Mózesnek: PálJános apostolt, s futásomat örömmel, és hoztál azt a szolgálatot, Lukács tettél velünk, miért ki minket pedig még jobban értem

2019. július 3. oldal

Magyarországi Baptista Egyház Berettyóújfalui Baptista Gyülekezet 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 2. www.baptista.hu/berettyoujfalu Kedves Testvéreink Jézus Krisztusban! Kedves Amerikai Magyar Baptista A MABAVISZ elnöksége: Szövetség! Elnök: dr. Gergely István (Amerika) „Nem igazságtalan Isten, hogy Alelnökök: Papp Jánosaz(Magyarország) elfeledkezzékPardi a ti cselekedeteitekrõl és a Félix (Erdély) szeretetrõl, tanúsítottatok az Õ Főtitkár: melyet Durkó István (Magyarország) neve iránt, amikor szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.” (Zsid 6:10) IMÁDKOZZUNK

EGYMÁSÉRT Köszönjük, hogy gondoltak ránk nehéz helyzetünkben. A Magyar Baptisták VilágszövetImaházunk végi leomlása és ségébe hat augusztus magyar baptista szövetség lebontása jó reménységgel va- a tartozik. után Aki szeret messzebbre látni gyunk afelõl,környezeténél hogy Isten megsegít benközvetlen - az Evangénünket új ésolvasói szép hajlékot építeni liumi egy Hírnök bizonyára ilyenek istentiszteletek céljára, Õ neve dicsõ-élő - és imádkozni is az kész távolban ségére. A munkálatokat tavasszal test-véreiért, annak azt jövõ ajánljuk, hogy a kezdjük meg,sorrend addig szerint a nem tegye várt tervekövetkező azt. zéssel és az engedélyek beszerzésével foglalkozunk. Hétfőn a magyarországi baptista Tervünk és ésszándékunk testvérekért az egyházvégrehajvezetőiért, tására kedves testvérek Pappfogjuk Jánosfordítani elnökérta és munkatársaiért. által számunkra eljuttatott összeget: Kedden a Romániában élő magyar $5,000, azaz ötezer dollárt. baptista testvérekért és a szövetség Ezúton is megköszönve vezetőiért, Pardi Félix testvéreink elnökért és segítségét, kérjük továbbra is a minket és munkatársaiért. az Úrra figyelõ imádságaikat! Minden Szerdán Istenünk az Észak-Amerikában szolgálatukra áldását kívánjuk. és Ausztráliában élő magyar baptista testvérekért és a szövetség vezetőiért, Testvéri szeretettel a Berettyóújfalui dr. Gergely Istvánnevében: elnökért és munkaBaptista Gyülekezet társaiért. Papp Dániel lelkipásztor Csütörtökön a délvidéki magyar Szatmári István gondnok baptista testvérekért és apresbiter szövetség Lisztes Tibor vezetőiért, Nyúl Zoltán és Nagy Tibor =========================== lelkipásztor testvérekért. Pénteken a felvidéki magyar baptista VÁRJ MÉG! testvérekért és a szövetség vezetőiért, Józsué 3:16lelkipásztorért (2Móz 14,21-22) Dóczé Bálint és munkatársaiért. Megállt a víz. SzombatonMinthogyha a kárpátaljai óriásimagyar kéz baptista testvérekért és a szövetség tartotta volna föl, vezetőiért, Nagy Csaba lelkipásztorért megállt, és munkatársaiért.

s rakásra gyûlt, feszült, az Areopágoszon elmondott hullám hullámrabeszédét hõkölt. is. (Az athéni tartózkodásáról a CselekedeMegállt tek könyve 17-dik része szól, követkeegy apercre, ző idézeteket onnan veszem.) amíg a túlsó partra Lukács feljegyzése szerint át nem„háborgott értünk. a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal.” Nem maradt tétlen, és Várj még Uram! nem magában füstölgött, hanem „Nap ne vedd el! mint nap vitázott aKezed zsinagógában a zsiMég mindig itt vagyok, dókkal..., a főtéren pedig azokkal, akiket mindig- itt vagyunk sokan. éppenmég ott talált.” Egy részét még ma is láthatjuk annak, amit Pál látott. Az Akropolisz csodálatos romjait – általában Herjeczki Géza (1977) a


sérülékeny szobrok, bálványok nélkül. (A Parthenon akkor már majdnem 500 éve állt.) Pál, ha háborgott is lelkében, bejárta és megtekintette szentélyeiket (23v). Miről vitatkozott/beszélt velük? „Jézust és a feltámadást hirdette” (18v). Vagyis: bár az areopágoszi beszédéről fennmaradt jegyzetben nem olvassuk Jézus nevét, Athénban ugyanazt az evangéliumot hirdette, mint mindenütt, pl. hogy Jézus a Krisztus. Athén bölcsei előtt azonban nem ugyanabban a stílusban és nem ugyanazokat az érveket használva szólt, mint a piactéren, az utcán vagy a zsinagógában. A bálványimádó előkelőket, városi vezetőket, az epikureus és sztoikus filozófusokat „nagyon vallásos embereknek” nevezi, majd számukra érthető módon mondja el, hogy a „mennynek és földnek Ura” nincs emiatt meghatódva, sőt! Egyértelművé teszi, hogy „a tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (30v). A kényelmetlen üzenetet folytatva igazságos ítéletről beszélt, amit a feltámadott (Jézus) „mond majd az egész földkerekség fölött.” Természetesen az athéniak fölött is, ha meg nem térnek. Máshonnan elzavarták Pált ilyen helyzetben, az athéni vezetők "csak" udvariasan elutasították. Ez a nehezebb Pál számára. Pontosabban az evangélium terjedése ilyenkor torpan meg. Vagy mégsem? Athénben ma is élnek keresztyén gyülekezetek. A némelyek által sikertelennek tartott areopáguszi beszéd után azt olvassuk, hogy néhányan megtértek, „közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű as�szony és velük együtt mások” (34v). Ha egy ilyen „nehéz” talajban is eredményes a magvetés, akkor egész biztosan jó volt az elvetett mag. Az evangélium a világ kulturális központjába is eljutott. Köszönjük, Pál, hála Néked, Krisztus! Herjeczki Géza

Evangéliumi Hírnök, 2019. július 12. oldal

Ady Endre: Az Isten-kereső lárma Neved sem értem, Istenem, De van két, árva, nagy szemem S annyi bolondot látok, Hogy e sok bolondságból Nagy ijedelmemben, Uram, hozzád kiáltok. Próbáltam sokféle mesét, De, hajh, egyik se volt elég: Szivemben, idegimben Kiabáló, nagy lárma Téged keres, Fölség, Isten, a tied minden. Száz éve halt meg Ady Endre

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Mt 11,28-30


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.