1 minute read

Újrakezdés

Next Article
Fekete kabóca

Fekete kabóca

Újrakezdés

Olyan településről költözött a városba, ahol nem volt mozi, színház, gimnázium, és hébe-hóba nyitott ki a kultúrház. Itt a kávéházaktól a fodrászatokig, az összes épület aljában, mindenből akadt több. Ellentétben az otthon határtalan szántóföldjeivel, senkiése rétjeivel és saját kis végtelenjeivel, itt össze volt zsúfolva a lehetőség, a szórakozás, a kultúra, a porszívózaj, a villamos színe, és az egymás hegyén-hátán élő emberek úgy összetömörödtek egyetlen szoros helyre az univerzumban, hogy az ember ösztönösen összehúzta magát, és várta az ősrobbanást. Érezte, hogy az élet vertikális kiterjedésű. Az emberek parkolnak, utaznak és vásárolnak a föld alatt, míg jóval a fejük fölött laknak és szórakoznak. Kihasználják a koordinátarendszer minden irányát, de az x tengely egyre fogy, az origó pedig már történelmi városrész, anekdoták adják meg a pontjait. Petőfi még oda gyalogolt el. Az y tengely pedig egyre többet ér.

Advertisement

This article is from: