-
XX. évfolyam 9. szám
2010. május 8.
Szentendrei olvasnivaló, kéthetente Miakich a laktanyáról Perel dr. Filó András Ingyen alma
Foci végeremény
3. old. 5. old.
Ál vízművesek
A kamerák látják
2. old. 4. old.
Életképek
Fő téri könyvesbolt
Ára: 95 Ft
5. old.
6-7. old.
Hivatali mókamester
8. old.
8. old.
12. old.
Gyöngyszem...
Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szentendrét a Dunakanyar gyöngyszemének. Távolról, a magasból talán még mindig annak látszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna az ország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben a sorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutat be, melyek csak közelrõl láthatók és bizony, hamis gyöngyök.
Fő tér 12.
Évente egyszer betesszük ebbe a rovatunkba, mintegy 10 éve. Turista csalogató. Mert az idelátogató, de az itt lakó sem nagyon tudja, hogy a tervek szerint egy év múlva, talán, itt lesz Szentendre „vendégháza“. Addig meg minek rendbehozni? Ha már oly régen ilyen? Legalább a kapu be van csukva, mert belülről se „semmi“!
Térfigyelő kamerák
Bekamerázzák városukat. Ennek előnyeit mindneki hangoztatja, mi sem vonjuk kétségbe, de kételyeinket is leírjuk a 6. oldalon, mert véleményük szeint bizony lehetnek hátrányai is.
Elismerés
A Magvető Kiadó kapta meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) Év kiadója díját, amelyet a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon adtak át vasárnap; az Év vidéki könyvesboltja a váci Lyra könyvesbolt lett, az Év fővárosi könyvesboltja pedig az Írók boltja. Az Év vidéki könyvesboltja versenyben 45 üzletre érkezett szavazat az MKKE-ben, a legtöbb a váci Lyra könyvesboltra. Második a miskolci Géniusz könyvesbolt lett, a harmadik a szentendrei Líra könyvesbolt. Az Év fővárosi könyvesboltja az Írók boltja lett, második a Libri Mammut könyvesbolt, a harmadik pedig a Millennium Könyvesház.
2010. május 8.
A város vagyona II.
Mint egy hónappal ezelőtt megígértük, a város vagyonának sorsával foglalkozó sorozatunkat a volt szovjet laktanyával folytatjuk. Ennek elvesztéséért sokan a rendszerváltozást követő első polgármesterünket, Németh Gábort hibáztatják, „állítólag” ő mondott le a tulajdonjogról, pontosabban nem szerezte meg. Pedig nem így történt (érdekes, mint hallottuk, erre a Képviselőtestületi határozatra Miakich Gábor sem emlékezett.
„6/1991. jan. 10. hat. Szovjet laktanya „Németh Gábor polgármester tájékoztatja a jelenlevőket a volt szovjet laktanya ügyében folytatott tárgyalásokról, a tárgyalások során kialakult elképzelésekről, illetve a hasznosítás sorrendjéről. A laktanya hasznosítására a Máltai szeretetszolgálat igényt nyújtott be, négy cél megjelölésével. Az irányelvek szerint akkor kerülhet sor a hasznosításra, ha az önkormányzat egyetért a felhasználási céllal. A hasznosítás sorrendjében a közösségi cél megelőzi a gazdasági hasznosítást.
Kérdést tett fel: Szentirmai Zoltánné, Szalay Gáborné, dr. Stiegler Róza és Paulina László települési képviselő. A kérdésekre a választ Németh Gábor polgármester megadta. A napirendhez hozzászóltak: Németh Lajosné, Paulina László, dr. Kovács Béla, Osvay András, Berényi Péter, Szabados János és Németh Gábor települési képviselők. A hozzászólásokban kifejtették, hogy a közösségű célú hasznosítással a szenynyvíztisztító közelsége miatt nem értenek egyet. Szentendre Város Települési önkormányzatának Képviselő Testülete 15 szavazattal 2 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozza: Szentendre Város Önkormányzati Képviselő Testülete a volt szovjet laktanya közösségi célú hasznosításával a szenynyvíztisztító közelsége miatt nem ért egyet. Felkéri a Polgármestert, hogy a Pénzügyminisztérium Zárolt Állami Vagyon Kezelő és hasznosító Intézményét a határozatról tájékoztassa. Felelős: Németh Gábor polgármester Határidő: azonnal“ Azt, hogy kiké volt a két ellenszavazat, ma már nem tudjuk biztonsággal kideríteni. A laktanya ügyét legjobban talán Miakich Gábor ismeri, aki 90-94 között helyi, 94-98-ig országgyűlési képviselő volt, 98-06-ig pedig Szentendre polgármestere. Vele beszélgetünk.
2
Szentendrei - Emlékszik erre a döntésre? - Nem emlékszem, arra azonban igen, hogy nem lehetett „lemondani” a laktanyáról, csak el lehetett mulasztani megszerzését a vagyonátadó bizottságnál. Volt egy prioritási sorrend, emlékezetem szerint: az oktatási és az egészségügyi hasznosítás álltak az első két helyen, harmadikon a gazdasági célú. Aki az első célt vállalta, az kaphatta meg. A „Fehérházat”, a Dunakorzó 18. alatti irodaházat pl. azért kapta meg a város, mert oktatási célra kérte, azután ott működött a szak-munkásképző varrodája. Az Ön által idézett döntésre nem emlékszem, húsz év után már keve-rednek a testületi döntések a beszélgetésekkel. Tekintve, hogy akkor már túl voltunk az említett irodaház megszerzésén, biztosan felmerült ez a lehetőség a volt szovjet laktanya kapcsán is. - A 22 hektárt a Nerek Alapítvány kapta meg, róluk elég gyorsan kiderült, nem tudják megvalósítani kitűzött céljukat. - Ez csak később derült ki, amikor már az alapítványon belül is viták voltak. 94-98 között valamilyen döntésnek születnie kellett, mert amikor a 98-as választás után az önkormányzat ügyvédet cserélt, már folyt a per. A tulajdonjogot azon az alapon szerettük volna megszerezni, hogy amikor a NEREK tulajdonba kapta a területet, az önkormányzat nem mondott le elővásárlási jogáról és azzal is érveltünk, hogy nem valósult meg az alapítvány célja. Legkevésébé sem rohamléptekkel haladt a per, évente tartottak egy, néha két tárgyalást. - Ön tud valamit a NEREKről? - Nem tudom, működik-e még. Időközben ügyes szerződésekkel jogokat szerzett a területen az MI Ferencváros Mérnök Iroda, velük is tárgyaltunk, kerestük a kompromisszumot, melynek révén a város is rész tudott volna venni a hasznosításban, de ez is meghiúsult, többek között azért, mert az MI és a NEREK között is megromlott a viszony. Az önkormányzat kezében erős adu a szabályozási terv elkészítése, ill. engedélyezése, mely nélkül a tulajdonos sem tud fejleszteni. Mint a világon bárhol, mi is megpróbál-
tunk ezért cserébe a város érdekeit érvényesíteni, de az adott helyzetben, már mindenki pereskedett mindenkivel, ez sem sikerülhetett. - Mennyire határozza meg a 22 hektár sorsát a szennyvíztelep és a kutak közelsége, pontosabban a védőtávolság? - Ezek miatt csak a terület egy részén lehet konkrét fejlesztéseket végrehajtani, igaz a szennyvíztelep lefedésével jelentősen csökkenthető a védőtávolság, bár meg kell mondani ennek igen magas a költsége. - Ön szerint van még valamilyen lehetősége a városnak? - Sok éve nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, ezért határozott választ most nem adhatok. Egy biztos: Az a cél, amiért az alapítvány megkapta ezt a vagyont, nem teljesült és 20 év után már arra sem lehet hivatkozni, hogy kevés volt az idő. - Arról, mint képviselő tudott, hogy a Később Piliscsabára költözött Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Esztergomban letelepedett Suzuki is megkereste az önkormányzatot? Mindkettő a volt laktanya területére gondolt. - Informálisan igen, de ezt ma már nehéz időben elhelyezni, emlékezetem szerint az első ciklusban ilyen előterjesztést nem tárgyaltunk. Az Ön által említett határozat elfogadása esetén az egyetemi cél szóba sem jöhetett a volt orosz laktanya területén, a gyár számára pedig kicsi volt a terület, a már említett védőtávolságokról nem is szólva. H. G.
RUHAJAVÍTÁS ZSUZSÁNÁL
Szentendre, Kucsera F. u. 3. Nyitva: hétfõtõl péntekig 7.30 - 15.30-ig Ebédidõ: 12-13-ig Telefon: 06-30 438-2326
Hírlap
3
XX. évfolyam 9. szám
Perel dr. Filó András
- Ahhoz képest, ahonnan négy évvel ezelőtt indult a Jobbik, ragyogó eredményt értek el, közvetlenül a választások előtt azonban még ennél is sikeresebb szereplésben reménykedtek. - Így van, én magam is 20 % fölötti eredményt vártam. Országosan ez csaknem bejött, a Dunakanyarban azonban csak 13 %ot szereztünk. Annak viszont örültem, hogy mindegyik településen több szavazatot kaptam, mint a párt. Az Európa Parlamenti választásokhoz képest számszerűen Szentendrén is több szavazatot kapott a Jobbik, de mivel többen mentek el szavazni, arányaiban kevesebbet. Ennek oka elsősorban az, hogy a Fidesz-es médiumok iszonyatosan erős támadást indítottak a Jobbik ellen, elsősorban a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és néhány elektronikus média is. Mind a Jobbikot, mind annak a jelöltjeit megpróbálták lejáratni. Én sem maradtam ki ebből, de mivel rám nem tudtak mit mondani, a szüleimre szórtak rágalmakat. Természetesen bepereltem ezeket a médiákat. Óriási viszhangja volt annak is, hogy Kertész Péter feljelentett engem közösség elleni izgatás miatt, az viszont már nem jelent meg a médiákban, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában a feljelentést elutasította. Természetesen Kertész Péter ellen is indítottam személyiségi jogi pert és hamis vád miatt feljelentettem. Nekem személy szerint ilyen gyalázatos kampányom még nem volt, bizonyára sokan féltek attól, hogy ha bekerülök az országgyűlésbe, akkor valóban lesz felelősségrevonás. Tűzzel, vassal hajtottam volna, de így se reménykedjenek, mert a Jobbik nem fogja hagyni. - Másfél hónappal ezelőtt azt nyilatkozta a Hírlapnak: Szeretnék fogni a Fidesz kezét, amikor fogalmazza a törvényeket. - A kétharmados törvényekre értettem azt, hogy a Fidesz remegő kezét majd fogja a Jobbik, nehogy valamit elírjanak. Ezt a lehetőséget nem kaptuk meg, hamarosan kiderül, hogy él vagy visszaél kétharmados többségével. Ebben az országban élek én is, elemi érdekem tehát, hogy jó kormányunk legyen. Minden lehetőségük megvan arra, hogy kivezessék az országot ebből a bajból. - Valóban megvan a lehetőségük? - Magyar viszonyok között igen, de továbbra is Washington, Tel Aviv és Brüsszel fogja
megszabni a gazdaság politikánkat. - Választások voltak, választások jönnek, a helyi, önkormányzati. Úgy tudom, a Jobbik már építi csapatát. - A Fidesz házatájáról különböző választójogi változtatásokról hallani. Ezek között pl. az is szerepel, hogy a helyi testületek létszámát úgy csökkentik a felére, hogy csak egyéniben választott képviselők lesznek. - Én erről nem hallottam. - Én hallottam olyan tervről is, hogy törlik a kompenzációs listát ami azt jelentené, ha nem követ el őszig a Fidesz kapitális hibákat, akkor narancsliget lesz az egész ország. - Ez azt jelentené, csak a többségnek lenne képviselete. - Igen, de azt is lehet hallani, hogy a közvetlen polgármester választás helyett a képviselő-testület választaná a polgármestert. - 90-ben ez a rendszer működött, nem tűnt rosszabbnak a mostaninál. - Kétségtelen, a Képviselő-testület működését elősegítené, de a demokráciát nem. Én amellett vagyok, hogy a nép közvetlenül válassza a polgármestert, mint ahogy a köztársasági elnököt is, így lehet a hatalmi ágakat egy kicsit különválasztani. Gondoljon bele, a Fidesz a szavazatok 52 %ával ért el 68 %-os többséget. - Én nem gondolom, hogy ilyen alapvetően változtatnának, bár van rá lehetőségük. Amennyiben a választási rendszer lényege változatlan marad, gondolom, Ön lenne a Jobbik polgármester jelöltje Szentendrén. - Volt szó erről, de előbb még a párton belül kell tisztázni dolgokat. Nem hallgathatom el, hogy vannak olyan körülmények, melyek a dunakanyari szervezetnek nagyon nem tetszettek. Ilyen volt a területi és az országos lista felállítása is. Először ezeket kell kibeszélnünk. H. G.
Elhunytak
Péter Zsuzsanna 66 Csanádi Ferenc 65 Lippai Géza 70 Dudor József 80 Dr. Bertalan Ferenc Stefánovics János 76 Tasnádi Józsefné 77 Kelemen Józsefné 78 Sebők Jánosné 80 Dr. Dragon Pál 65 Maczik Jánosné 67 Kovács Miklósné 70 Mohácsi Lajosné 82 Kinál Paula 59 Papp Antalné 95
év év év év 81 év év év év év év év év év év év
ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr.
Túzoltósági hírek Vihar Szentendrén
Május 5-én, szerdán délután rég nem látott vihar és felhőszakadás söpört végig Szentendrén. A hirtelen lezúduló nagy menynyiségű vizet a csatornarendszer nem tudta elvezetni, így a városban több helyen özönvízszerű áradás alakult ki. A 11-es főút busz pályaudvar melletti szakaszán, a Vasúti villasoron és a Kossuth Lajos u.-Bükkös part kereszteződésében járhatatlanná váltak az utak. A Bogdányi utcában több üzlet, lakás és pince is víz alá került. A Szentendrei Tűzoltóság ügyeletére több mint húsz jelzés érkezett a vízkárokkal kapcsolatban. A lánglovagok a történelmi városrészben több órán keresztül szivattyúzták a vizet. A Rendőrségnek is akadt dolga a vihar miatt. A városban több helyen útlezárásokkal, terelésekkel akadályozták meg a nagyobb dugók kialakulását. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően személyi sérülés nem történt. A forgalmi rend a késő esti órákra állt helyre a városban. Leomlott a fal Visegrádnál
Megcsúszott a támfal május 3-án, hétfőn a késő esti órákban Visegrádnál. A törmelékek mintegy 30 méter hosszan borították be az úttestet. Az eset során senki nem sérült meg. A tűzoltóknak több nagyobb szikladarabot kellett eltávolítaniuk az úttestről. A szentendrei tűzoltók megtisztították az úttestet és újra két sávon haladhat a forgalom, de a közútkezelő további omlásveszélyre figyelmezteti a közlekedőket. A reggeli órákban a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai vizsgálják meg, hogy milyen módon lehet megakadályozni az esetleges újabb omlást. Lángolt az ABC
3. 5. 9. 7. 9. 13. 17. 17. 18. 18. 22. 22. 22. 24. 24.
Kigyulladt a szentendrei Pismány ABC. A lángok április 24-én, szombaton, éjjel félegy körüli időben csaptak fel a 20x5 nm alapterületű raktárban, ahol nagy mennyiségű élelmiszert raktároztak. A tűz oltását a hármas riasztási fokozat szerint, mintegy 20 szentendrei és fővárosi tűzoltó végezte. A munkálatok a kora reggeli órákig tartottak. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják Benke Donát tű. ftörm. szóvivő
2010. május 8.
4
Alma, piros, ingyen?
Akciózik a Földművelési Minisztérium. Néhány éve egy-egy pohár tejet kaptak ingyen az általános iskolások, most almát, pirosat. Hiszen melyik iskola igazgatója mondaná azt, nem kér belőle? Ha egyszer ingyen van és házhoz is hozzák? Aztán lepakolja a fuvaros a néhány rekeszt, elvileg darabra annyit, ahány kisdiák van és jön a meglepetés: almának éppen alma, ami bennük van, de ahogy mondják, egy jobb érzésű malac is fintorogva fordulna el. Dió nagyságú, ütődött, megbarnult, nyilván léalmának sem sikerült eladni. A szállítólevél tanúsága szerint a DATÉSZ (Dél-Alföldi Termelő és Értékesítő
Szövetkezet, Móréhalomról küldte. Az áru megnevezése: alma, piros, értéke ÁFÁ-val együtt 41 Ft/db! Mennyi férhet ebből egy kilóba, 8-10 darab? Akkor kilója 400 forint körül van, a legszebb zöldalma is olcsóbb ennél! Ezt, ennyiért eladni, „nem semmi”! Vajon mekkora lehet a szorzójuk, naponta hány rekesz almát szállítanak ki? Óriási üzlet. Úgy tűnik, a DATÉSZ a sors kegyeltje, legalábbis ez derül ki az AgrárInfo internetes kiadványból, képünk alatt. Alma, piros. Mindezt persze csakis gyerekeink érdekében teszi a minisztérium. g
Tőkét emelt a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Zrt. a dél-alföldi tészek másodlagos kereskedelmi szervezetében, a Dél-Alföldi Termelői Értékesítő Szervezetek Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-ben (DATÉSZ Zrt.) – jelentette be Gráf József agrárminiszter csütörtökön Mórahalmon. Az állami tulajdonú cég a 135 millió forintos tőkeemeléssel 75 százalékos tulajdont szerzett a kilenc, Békés, Csongrád és BácsKiskun megyei tészt tömörítő cégben, továbbá 465 millió forint tagi kölcsönt nyújt a vállalkozásnak a piaci kamatozásnál kedvezőbb
feltétellel – mondta a miniszter Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel, mórahalmi polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. néhány héten belül hasonló nagyságú hitelt nyújt a cégnek. Az uniós forrásokkal és minisztériumi támogatásokkal együtt összesen 1,6 milliárd forráshoz jut a DATÉSZ Zrt., valamint a tészek és a szövetkezetek tagjai, ez lehetővé teszi a kereskedelmi tevékenység újraindítását – közölte Gráf József. (AgrárInfo)
Szentendrei
Pályázati felhívás
Az Aquapalace Kft. pályázatot hirdet a Társaság ügyvezetői álláshelyének betöltésére. A Társaság Szentendre Város Önkormányzatának többségi tulajdonában álló, a városi uszodát és szabadidőközpontot üzemeltető szervezet. Az ügyvezető feladata: * A Társaság magas színvonalú szakmai tevékenységének irányítása, munkáltató jog gyakorlása a társaság munkavállalói felett; * A Társaság piaci pozíciójának, szerepének megerősítése; * Együttműködés a tulajdonosokkal; * A társasági szerződésben meghatározott feladatok ellátása. A pályázatnak tartalmaznia kell: * A pályázónak a Társaság feladatrendszerére vonatkozó szakmai koncepcióját és a 2010-as üzleti évre vonatkozó részletes terveit; * A pályázatban meghatározott feladatok végrehajtására vonatkozó részletes szakmai, üzemszervezési, vezetési, gazdálkodási, marketing és PR elképzeléseit. A pályázathoz csatolni kell: * a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, * a pályázó iskolai végzettségét igazoló okiratok másolatát, * három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, * arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a pályázóval szemben nem állnak fenn a Gt.ben foglalt összeférhetetlenségi okok. A pályázat elbírálása során előnyben részesül, aki: * gazdasági és/vagy jogi egyetemen szerzett oklevéllel, * legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, * hasonló területen működő gazdasági társaságban szerzett vezetői gyakorlattal rendelkezik * egy világnyelvet tárgyalási szinten ismer * szentendrei, vagy kistérségi lakóhellyel rendelkezik. A megbízás 2010. június 1-től tölthető be és 2011. június 30-ig tart (azzal, hogy 2013. június 30-ig meghosszabbítható). Bérezés megegyezés szerint (igényt kérjük a pályázatban megjelölni.)
A pályázók a pályázatok elkészítéséhez a következő dokumentációt kapják meg: * Társasági szerződését, * 2009. I. félévi adatokat tartalmazó számviteli beszámoló * 2009. decemberében készült szervezeti vizsgálati jelentés. További információ Panyi Zsolt, Felügyelő bizottság elnöktől kérhető (30/289-3647). A pályázat elbírálásának rendje: A pályázatokat a Taggyűlés 2010. május 30-ig bírálja el. A pályázat eredményéről az érintettek írásbeli értesítést kapnak. A pályázat benyújtásának helye és ideje: A pályázatot egy példányban, zárt borítékban, 2010. 05. 21. 12 óráig Szentendre Város Polgármesteri Hivatala- Központi Iktatójába kell benyújtani, „Társaság Ügyvezetői pályázata“ megjelöléssel.
Hírlap
5
XX. évfolyam 9. szám
Életképek Szentendrén vagy bárhol (?)
Mindent a vendégért Egy anyuka bérletet váltott az uszodába. Gyerek beteg lett, nem tudott menni egy hétig. Lejárt a bérlet érvényessége. Elment, megkérte az éppen ott lévő hölgyet, hosszabbítsák meg egy héttel a bérletet. Ifjú hölgy nincs döntési helyzetben, majd a főnök. Jöjjön vissza! Visszament. Hozzon igazolást. Vitt. Rendben, majd telefonon értesítik. Nem tették. Később visszament anyuka, mert szüksége lett volna az igazolásra. Elveszett. Az uszoda kihasználatlan. Nem jelentett volna semmilyen többlet költséget a nagyvonalúság. Ha megteszik, – biztos vagyok benne – anyuka ismét vett volna bérletet. Így azonban többet lábát sem teszi be. Közvéleménykutatás Néhány héttel ezelőtt a Young & Partners Communication telefonos közvéleménykutatást végzett Szentendrén. Vezetékes telefonon hívtak fel embereket, s először a nemük, koruk,
Parkolás A fotónkhoz nincs mit hozzátenni. Legfeljebb csak
végzettségük és családi állapotuk iránt érdeklődtek, miközben megpróbálták biztosítani a megkérdezetteket, kilétük titokban marad. Hm. Az első kérdés a Szentendrén történt változásokról szólt. Aki itt bíráló választ adott, az kiesett a játékból. Aki tovább jutott azt először a szentendrei fejlesztések
mert egy megrakott VW Transporternek kitörött a kereke. Csak nem kátyúba lépett? Lehetett volna Szentendrén is, mondjuk egy verőfényes vasárnap délután a 11-esen.
nagyszámúságáról és nagyszerűségéről, majd pártpreferenciájáról és szavazási hajlandóságáról faggatták. Kiváló marketing ötlet. A város vezetése közpénzen bebizonyítja, milyen jól működtek. Hiszen a bíráló választ adók nem szerepelnek a mintában.
Természetesen énekszó és dal köszöntötte. Természetesen a Postás-strandon. A választék viszont bővült. A sör és virsli mellett lehetett kapni szittya pitát is. Voltak, akik a múltatba révedtek, ha nem is könnyes szemmel. Kapható volt minden, amire csak szükség lehet és az is, amire nem. A felvonulók kérték elmaradt.
Autózni jó! Péntek, 7.45. Közlekedési hírek. Áll a budai rakpart a Margithídtól a Petőfi-hídig,
annyit ha ekkora autóval nem megy, próbálkozzon inkább rollerrel.
Ismét itt van volt május elseje
Útjavítás A 12. oldalon lévő írásunk a szentendrei útjavítások rejtelmeibe avatja a Kedves Olvasót. Képünkön eme nagyszerű eredmények elérésének módját láthatják. Az egymástól 1-2 méterre lévő árkokat sem nyitják egybe, hogy egy „nagyobb”, összefüggő útfelületet javítsanak ki. Inkább külön-külön minden kátyút. Így lesz igazán tartós. Talán még az őszi esőket is ki fogja bírni. cf
Vízműveseknek adták ki magukat csalók Szentendrén
Vízműveseknek adták ki magukat és csatornaellenőrzésre hivatkozva próbáltak meg bejutni sárga egyenruhát viselő ismeretlenek néhány szentendrei otthonba közölte a Duna-menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. titkársági osztályának vezetője csütörtökön. Gombás Ernő elmondta: a napokban több olyan bejelentés is érkezett Szentendréről, amely szerint néhány emberből álló, sárga egyenruhás csoport jelent meg családi házaknál, lakásoknál azzal, hogy ellenőrizni akarják a csatornát. Mint hozzátette, félő, hogy a magukat vízműveseknek kiadó ismeretlenek rossz szándékkal, esetleg a lakásokban tartott értékek megszerzése érdekében járják a várost, ezért a vízművek óvatosságra inti a fogyasztókat. Közlése szerint munkatársaik valóban rendszeresen, szúrópróbaszerűen ellenőrzik a csatornákat a hozzájuk tartozó, Pest megye északi részén fekvő 65 település 600 ezer fogyasztójánál, de ezekről a bejárásokról előre értesítik a lakókat. Munkatársaik emblémázott kék egyenruhában, céges autóval érkeznek, s céges igazolványt tudnak felmutatni - hangsúlyozta Gombás Ernő. Kitért arra: az ellenőrzésekre egyebek mellett azért van szükség, mert többen - szabálytalanul - a szennyvízcsatornába vezetik az ingatlanjukon összegyűlt esővizet. A legközelebb május 3-tól Fóton lesz ilyen vizsgálódás. Álvízművesek felbukkanásáról korábban a megye más területeiről - Budakalász, Gödöllő és Veresegyház térségéből - is érkeztek bejelentések, ezért a DMRV Zrt. fokozott óvatosságra kéri a környék lakosságát. A megtévesztéssel összefüggő esetleges bűncselekményről egyelőre nincs a cégnek tudomása - közölte Gombás Ernő. (www.stop.hu)
6
2010. május 8.
Vidéken harmadik:
A
Ferge Lajos, a Líra Könyv Zrt. könyvesboltjának vezetője: - A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján minden alkalommal megválasztják a legjobb kiadót, és az év kereskedőjét. Ez utóbbi címet eddig nagykereskedések kapták meg, idén azonban első ízben a minőségi kereskedést folytató könyvesboltok is kaptak elismerést. Külön kategóriában versenyeztették a fővárosi és a vidéki boltokat;, utóbbiak versenyében a váci Lyra nyert, második a miskolci Géniusz lett, mi pedig a harmadik díjat kaptuk meg. Budapesten az Írók boltja lett az első. - Milyen szempontok alapján értékelték a boltokat?
Reformkori reklám
- A szempontrendszer nem ismert, de mivel a bírálóbizottságban a könyves szakma avatott szakemberei voltak, nyilván a minőségi könyvkereskedést értékelték. A vásárló, amikor belép egy üzletbe, megérinti annak atmoszférája, sajátos hangulata. Hozzánk szeretnek bejönni az emberek, hazaiak és külföldiek egyaránt, mert ennek a boltnak van hangulata. Így volt ez harminc évvel ezelőtt is, akkor is volt informáló szerepe a boltnak, ma is egyfajta kommunikációs központ . Visszatérve a kérdésre: amikor a bírálóbizottság tagjai ellátogattak hozzánk - inkognitóban - egy szakember szemével vizsgálták az árukészletet, azt, hogyan rendezzük el a könyveket, miként zajlik az élet a boltban. Gondolom, akkor is a szakma íratlan szabályai szerint foglalkoztunk a vásárlókkal. Így megfigyelhették a kiszolgálás minőségét, a vásárlókkal való bánásmódot, vagy éppen a megrendelés felvételét, ha az adott cím abban a pillanatban éppen hiányzott, tájékoztattuk, hogy megrendeljük és három napon belül itt lesz, ha a könyv egyébként kapható. Rend volt a boltban, nyilvánvalóan barátságosak voltunk, vagy adott esetben megértettük a vásárló kívánságát, ha arra volt szükség akár idegen nyelven is. A mi szakmánkban egy japán turistával is
F ő
kommunikálni kell. Gondolom, ezek lehettek a bírálat szempontjai. - Számomra ebben a díjban az a legfurcsább, hogy mint „vidéki” könyvesbolt kapták. Próbáltam utánanézni a szó eredetének, az etimológiai szótár szerint a „vidék” szó már a XIV. században felbukkan, de eredete ismeretlen. Ekkoriban még Veszprém vidéke vagy éppen Szentendre (és) vidéke lehetett a jelentése. Az egészen más értelmű vidékies szó már XIX. századi, nyilván amikor már kialakult a városias és a vidékies élet. Ma már, Magyarországon ezt a szót abban az értelemben használják, hogy az egész ország a fővárosból és annak „vidékéből” áll. Ön Tahitótfalun lakik, tehát vidéken? - Közigazgatási értelemben igen, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a főváros közelsége miatt és az agglomerációhoz tartozás okán, nem vidéki. A kérdés második részének értelmében. Ne a pejoratív értelmét nézzük a szónak, bár abban igazat adok Önnek, szerencsésebb lett volna, ha egyszerűen a könyvesboltok versenyét hirdetik meg, tekintet nélkül arra, Budapesten, Szentgotthárdon, vagy éppen Gyöngyösön van. Természetesen nagyon eltérő közegben működnek a boltok akár az adott hely kulturális életét, akár a kereskedelmi ellátottságát nézzük. Keményen gazdasági vállalkozásokról van szó, de két-
Szentendrei
t é r i
ségtelenül van a könyvesboltok zömének – így a miénknek is kulturális missziója, és úgy vélem ez az árukínálat összetételében is megmutatkozik. Szentendrének van egy sajátos imázsa, hogy a kultúra és a művészetek városa, ez a máz hál’ Istennek, még nem kopott le városunkról. Ezzel mi naponta szembesülünk, amikor az idelátogatók keresik az ilyen jellegű könyveket. Nem mond ellent ennek az, hogy az átlag, hétvégi turista lehet, hogy éppen itt akarja megvenni azt a sikerkönyvet, amit hét közben a lakóhelyén nem tudott. Ezért igyekszünk a hosszas nyitva tartási időben – 9-20 óráig – a vásárlók rendelkezésére állni. - Azt gondolom, nagyon jó lehet könyvek között dolgozni, hangulata van. Azt nem kérdezem meg, szereti-e a könyveket, feltételezem. De emlékszik még rá, melyik volt az első, amit olvasott? - Az bizonyára valamilyen meséskönyv lehetett, nem igazán emlékszem rá. Arra azonban igen, hogy felső tagozatos koromban ismerkedtem meg a magyar klasszikusokkal, Gárdonyi, Jókai, Molnár Ferenc regényeivel a Verne-könyvekkel, vagy éppen May Károly indián történeteivel. - Milyen könyveket kedvel? Sajnos, kevés időm van az olvasásra, az értékes irodalmat szeretem, a szépirodalmat, legyen az magyar író vagy külföldi, kortárs vagy klasszikus.
7
Hírlap
vet megvásároltak, mára teljesen eltűnt. Ezért érezzük a válságot hoszszantartónak és súlyosnak, mert még mindig csökkenő tendenciát mutatnak az elemzések. - Lassan húsz éve vezeti a Fő téri könyvesboltot. - Pontosabban ’94 óta. Előtte a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárban és utódintézményeiben dolgoztam többféle beosztásban és területen. Végzettségem tekintve népművelés-könyvtár szakon szereztem diplomát Debrecenben illetőleg az ELTE-n. Igazából soha nem akartam könyvtáros lenni, nekem az a munka túl statikus, nem nagyon tudok egy helyben ülni. Ez inkább nekem való: a boltban is vagyok, beszerezni is járok, találkozom vásárlókkal és beszállító partnereinkkel egyaránt. - Állásban van, vagy vállalkozó? Kezdetben alkalmazottként, 1999 óta pedig alvállalkozóként dolgozom a Líra Könyv Zrt.-nél. Horváth Gusztáv
k ö n y v e s b o l t
- A kortárs hazai írók közül kitől olvasott mostanában? - Nagyon kedvelem Grecsó Krisztián, Háy János könyveit, de említhetném Cserna-Szabó András, vagy Závada Pál regényeit is. Ebben a kérdésben meglehetősen régimódi vagyok, elsősorban a történetmesélős írásoknak vagyok az olvasója. A posztmodern szövegirodalom nem túlzottan köt le. - A 90-es években nagyon sok volt a tényirodalom, elsősorban a múlt
század történelméről, nagyon sok önéletrajz vagy inkább visszaemlékezés jelent meg. - Vannak könyvek, melyek ’89 előtt nem jelenhettek meg, de fontosak. Ezekből jobban ráismerünk tegnapi és mai magunkra, a körülöttünk zajló folyamatokra. Közhely, hogy ma már minden megjelenhet, cenzúra, korlátok nincsenek, ugyanakkor a piac sem állít fel minőségi korlátokat. Jó érzés látni azt, hogy a szépirodalom visszanyerte pozícióit, a kortárs magyarok közül Spirónak a Feleségverseny című regénye tavaly óriási siker volt, az újdonsült Kossuth díjas Rakovszky Zsuzsának szinte minden könyve sikerlistás valamennyi terjesztőnél. De említhetném a bestseller
kategóriában Coelho könyveit, amelyek mindegyike többedik, 5-6. kiadásnál tart. Sikeresek a mára klasszikussá vált Márai naplói, regényei, Wass Albert történetei. - Ma már ők a klasszikusok, a mi fiatalkorunkban még Jókai volt. Nemrég elővettem egyik regényét, nagyon nehéz olvasni. - Ez így igaz. Volt is kísérlet arra, hogy néhány klasszikust átírtak, pl. Az Aranyembert vagy A Kőszívű ember fiait lerövidítették. Ezek azonban nem hoz-
tak átütő sikert egyelőre. Olvashatatlannak találtam a dialógusokat a cselekmény és jellemábrázolás nélkül. - Sokat utazunk, terjed-e a hangos könyv? - Igen, teret hódít, de a mostani kemény válság ezt a területet is érinti. E tekintetben jelentősen csökkent a forgalmunk, tudomásul kell venni, hogy a családi költségvetésben kultúrára kevesebb marad. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy lecsökkent az olvasók tábora, hiszen a könyvtárhasználók száma emelkedik. Kétségtelen, és szerencsére van egy olyan réteg is, mely többet vásárol az átlagnál, ezt természetesen örömmel nyugtázzuk. Sajnálatos tény azonban az, hogy az értelmiségi derékhad, akik rendszeresen, legalább havonta egy köny-
Véradás 2010. május 19.
A Magyar Vöröskereszt véradást szervez Szentendrén a Pest Megyei Könyvtárban, 2010. május 19-én 1018 óráig. Kérjük Önt, vegyen részt véradó napunkon, hogy minden rászoruló számára biztosítva legyen a pótolhatatlan, életet mentő vér. A véradásra kérjük, feltétlenül hozza magával személyi igazolványát és TAJ kártyáját. Önzetlen segítségét minden rászoruló nevében köszönjük!
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete
XX. évfolyam 9. szám
RENDKÍVÜLI FELVÉTELI A
PETZELTBEN! A Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskolában rendkívüli felvételi eljárás keretében május 3 - május 14. között az alábbi tagozatokra várjuk a 8. osztályos tanulók jelentkezését: szakközépiskola: 01 – vendéglátás–idegenforgalom szakmacsoport 02 – kereskedelem-marketing szakmacsoport szakiskola: 03 – elektrotechnika-elektronika szakmacsoport 05 - vendéglátás–idegenforgalom szakmacsoport 06 - kereskedelem-marketing szakmacsoport Jelentkezni félévi bizonyítvánnyal és felvételi kérelemmel az igazgatóhelyettesi irodában lehet. A szakmai gyakorlatot színvonalas szállodákban, üzletekben, vállalatoknál töltik diákjaink. Iskolánkban a tanulóknak lehetőségük van a Leonardo program keretében külföldi tanulmányi utakon, külföldi szakmai gyakorlaton részt venni. Érdeklődni Csepreginé Volosinovszki Mária igazgatóhelyettesnél lehet: személyesen Szentendre, Római sánc köz 1., vagy telefonon: 06 26 312 167, vagy e-mailen: info@petzeltj.hu. Családi házak,nyaralók,közintézmények generál kivitelezése, szerkezet építése részfeladatok elvégzése. - utólagos alapmagerősítés, - kőműves munkák, - szigetelés, - ács-tetőfedés, - villanyszerelés, - gyengeáramú rendszerek, - homlokzati hőszigetelés, - gipszkartonozás, - festés,mázolás, - burkolás,parkettázás, - térburkolás, kertépítés, munkákat vállalunk.
Tervezés, műszaki ellenőrzés
Cégünk referenciáit a www.bovillbau.hu megtekinthető. Elérhetőségünk bodnar.imre@bovillbau.hu telefonon 06/20/243-30-64 fax 06-26-385-413
2010. május 8. Ha az orrunkat vakarjuk
8
A kamerák látják!
Sorra jelennek meg kis táblácskák Szentendrén, melyek arra figyelmeztetik azt itt lakókat és az ide látogatókat, vigyázzanak, mert kamerák figyelik minden mozdulatukat. Az önkormányzat 32 millió forintért rendelte meg a térfigyelő rendszer kiépítését a MULTI-ALARM Zrt-től. A rendszer folyamatosan épül ki, a már elkészült rész jelenleg „teszt” (próba) üzemben működik. Végre! – mondják sokan és ezt bizonyítja, hogy mióta felmerült ennek lehetősége folyamatosan, egyre több helyre szeretnék a lakosok kiterjeszteni ezt a megfigyelést. Pedig az elmúlt években országosan folyó szakmai vita azt (is) bizonyítja, nemcsak előnyei lehetnek a rendszernek. Nézzük, mit mond az önkormányzati rendelet! Szentendre Város Önkormányzat Képviselőtestületének rendelete a közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól valamint a Közterületi Térfigyelő Rendszer létrehozásáról …5. § (1) Az Önkormányzat az 1. § (1) bekezdésben meghatározott illetékességgel létrehozza a Közterületi Térfigyelő Rendszert (továbbiakban: Térfigyelő Rendszer). (2) Az Önkormányzat a Térfigyelő Rendszer üzemeltetésével és kezelésével a Közterület-felügyeletet bízza meg. (3) A Térfigyelő Rendszer azon műszaki eszközök összessége, amely biztosítja a közterületi képfelvétel jogszabályban előírt módon történő rögzítését és továbbítását. (4) A Térfigyelő Rendszer működésének célja: a) a közbiztonság növelése, a közterület általános rendjének biztosítása, b) a Térfigyelő Rendszer által lefedett területen található vagyon megóvása, felügyelete c) a Közterület-felügyelet tevékenységének, a rendőrség bűnüldöző munkájának segítése, a két szervezet közötti együttműködés erősítése, d) a lakosság, a Városban dolgozók, a Városba látogatók biztonságérzetének növelése, a jogsértések visszaszorítása. (5) A közterület-felügyelő a Térfigyelő Rendszer üzemeltetésére és kezelésére, az azzal készített álló- és mozgókép felvételek rögzítésére, törlésére, felhasználására, továbbítására, valamint a fentiekben nem említett bármely más adatkezelésre kizárólag a Kftv.ben, egyéb központi jogszabályban, illetve az ezen jogszabályok alapján a Jegyző által kibocsátott, a Térfigyelő Rendszer működésére
vonatkozó adatkezelési szabályzatban meghatározottak szerint jogosult. Azt, hogy nem egyszerű dologról van szó bizonyítja az (5) pont, mely a térfigyelő rendszert (Szentendrén) üzemeltető közterület-felügyelők eljárásának módját a róluk szóló törvény mellett „egyéb” központi jogszabályok alapján, a jegyző által kiadott adatkezelési szabályzat határozza meg. Miről is van szó? Sokak szerint csak azokat zavarja a megfigyelés, akik rosszban sántikálnak. Nemcsak őket. Azt gondolom, néhány utópisztikus regény (pl. Orwell: Szép új világ) és film már bőven ecsetelte, mi mindenre lehet használni a megfigyelést. Az ördög itt is a részletekben rejlik. Ki figyeli a lakókat? Biztosított, hogy magánterületet nem láthat? Mit rögzít? Meddig tárolhatja? Rögzíthet és tárolhat felvételeket akkor is, ha azokon semmi sem utal bűncselekményre? Ha csak sétálgatnak rajta emberek? És ami talán a legfontosabb: Ki tekintheti meg a felvételeket? És melyeket? Azokat is, amiken csak beszélget két, három ismerős? A szakmában nagy vita folyt arról, kik üzemeltessék a figyelő kamerákat. A többség egyetértett abban, hogy szerencsés lenne, ha csak a rendőrség, de sajnos ez nagyon drága. Maradtak tehát kényszerből a közterület felügyelők, a gond velük az, hogy főnökük a városvezetés. Nehéz elképzelni, hogy ellent tudjanak állni, ha XY meg akarja nézni, mi történt mondjuk előző nap délután a Városháza előtt, ki, kivel beszélgetett. Rémeket látok? Nem hinném, előfordult, hogy a Polgármesteri Hivatal dolgozója nem mert megállni, beszélgetni velem, mondta, találkozzunk később, máshol. Ettől persze még jó, hogy kiépül ez a rendszer. Dr. Molnár Ildikó jegyzőt megkérdeztük, elkészült az adatkezelési szabályzat. Reméljük, következő számunkban olvasóink is megismerhetik. A kiépítés sorrendje a Képviselő-testületi döntés szerint: - Belvárosban: Városház tér (2 db mozgó kamera) , Templomdomb (2 db mozgó kamera), Fő tér (3 mozgó kamera), Dumtsa J. utca (3 mozgó kamera, Bercsényi utca (1 db fix kamera), Gomba Étterem (1 db mozgó kamera), Bogdányi u (4 db fix kamera),Lázár cár tér (1 mozgó kamera), Bolgár u. (1 db mozgó kamera), Piactér (1 db mozgó kamera) - HÉV állomás (2 db mozgó kamera) - Kossuth L. utca (Posta) (1 db mozgó kamera - Szentendre Város Egészségügyi In-
Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött.
Szentendrei tézményei Kanonok utcai főépületének környéke - Püspökmajor lakótelep: CBA áruház, Széchenyi tér, Kisposta, Széchenyi tér parkoló, Sportpálya, Károly utca - Bajcsy-Zs. u., Kaiser’s Parkoló Amennyiben a rendelkezésre álló összegből további helyszíneken lehetséges térfigyelő kamerák telepítése, az alábbi sorrendben az alábbi helyszíneken kíván az önkormányzat térfigyelő rendszert kiépíteni: - Vasvári lakótelep bevezető útjai - 11-es út főbb és problémás kereszteződései (OMV kút-Budakalászi út, Dobogókői út, JET-Lidl, Rózsa u. és köz, Dunakorzó déli csatlakozása, Vasúti Villasor, Római Sánc u., Bükkös patak híd, Szentlászlói u., Egres u., Barackos u., Dunakorzó a Gazdaboltnál, Plus áruház, Pap szigeti lehajtó, BerkenyeVárkonyi Z. u., Barackvirág u., Határcsárda) - PMKK - Szoborkert, Rodin - Kálvária tér - Barackos-Törökvölgyi sarok, Barackos úti buszforduló - Izbégi Általános Iskola, Fenyves kocsma a Szentlászlói úton - Temetők - Kőzúzó utca - Vasúti Villasor, Füzespark, Klub Petrol - Boldogtanya bevezető útjai. Úgy látjuk, a lista időközben némileg változott, olyan helyeken is találtunk táblát, mely nem szerepelt az előzetes tervekben, más heéyekről elmaradhat. Figyeljünk tehát a figyelmeztető táblákra és, elnézést a tréfáért, ne sétáljuk arrafelé más, esetleg éppen egy közterületfelügyelő férjével, feleségével. Ne viselkedjünk neveletlenül, különösen akkor ne, ha Szentendrén viszonylag ismertek vagyunk. Reméljük, nem lesz semmi gond és senki, aki lát(hat)ja a felvételeket, nem fog visszaélni ezzel. H. G.
www.digitalisnyomda.net
Hírlap
SPORT
Kispályás labdarúgó bajnokság II. osztály
VIII. forduló, 2010. április 24. Izbégi Sasok-Ultra Violák 1:3 Törköly FC.-Tico Tico 0:3 SinaVill-Püspökmajor III. 2:0 A BRIGÁD-Izbégi Sasok 3:1 Gépház-Unicum 1:7 SinaVill-Káosz 1:0 Végeredmény Csapat Lg:Kg Pont 1. Káosz 56:26 39 2. Tico-Tico 48:33 34 3. Sina Vill 34:37 29 4. Püspökmajor III. 37:37 27 5. A Brigád 47:48 27 6. Ultra Violák 45:40 25 7. Törköly FC* 43:44 25 8. Unicum 46:44 20 9. Gépház 22:44 14 10. Izbégi Sasok 34:57 14 A Törköly csapatától 3 büntetőpont levonva. Gólkirály: Roska János (Unicum) 30 gól Feljutott az első osztályba: Káosz, Tico Tico Kiesett: Gépház, Izbégi Sasok
I. osztály
VIII. forduló, 2010. április 24. Kéményseprők-Piramis 5:1 Phoenix-Izbég 4:1 Máj FC.-Anonymus 1:4 Püspökmajor II.-Kéményseprők 0:0 Mazda Mirai-Boka Junior 0:4 Máj FC.-Magyar Méz 1:1
Végeredmény Csapat Lg:Kg Pont 1. Boka Junior 52:25 41 2. Püspökmajor II. 50:17 38 3. Kéményseprők 36:15 38 4. Mazda Mirai 51:38 29 5. Izbég 51:31 28 6. Phoenix 35:44 28 7. Piramis 48:51 19 8. Máj FC. 24:58 14 9. Anonymus 27:58 13 10. Magyar Méz 24:64 8 Gólkirály: Renczés Gábor (Mazda) 25 gól
Bajnok: Boka Junior Kiesett a másodosztályba: Anonymus, Magyar Méz
9
XX. évfolyam 9. szám
Tavaszi koncertsorozat
Nyilvántarási szám: 00901/2009
a szentendrei Péter-Pál templom nemrég elkészült orgonáján. május 15., szombat 16 óra M. Charpentier:, J. S. Bach H. Purcell, G. F. Händel, Liszt Ferenc: művek Virágh András orgona, Schuster Andrea hegedű, Gion Zsuzsanna mezzoszoprán és Petz Pál trombita.
Tudás, mellyel célba érsz! OKJ-s képzések Szentendrén.
Még csatlakozhat: - kereskedelmi ügyintéző (45 e Ft, távoktatás), - protokoll és utazás ügyintéz eFt), - óvodai dajka (60 eFt), - rendezvényszervező (45 eFt)
(80
Külföldi gyakorlati munkahelyek. Távoktatás is! Ingyenes dzolgáltatások: tudásszint felmérés, képzési tanácsadás. Bővebb információ: 06 20 589-0771,
Mindegyik hangverseny műsora 55 perc. Jegyek a helyszínen és a szentendrei Tourinform irodában kaphatók. 26 / 316 117
Vállaljuk kádak, zuhanykabinok és jakuzzik telepítését, beszerzését és egyedi kivitelezését! Rövid határidővel, garanciával. Érdeklődni lehet: 06 20 51-12-136 vagy a www.uhs.hu honlapon.
Kisgép centrum
június 12., szombat 16 óra M. Charpentier: Te Deum Intrada G. Caccini: Ave Maria A. Vivaldi: B-dúr kettősverseny II. a-moll Concerto III. W. A. Mozart: Agnus Dei Menüett Liszt Ferenc: Tu es Petrus F. Schubert: Ave Maria J. S. Bach: d-moll toccata, air és fúga
TETŐSÍK KFT.
Vállal tetőszerkezet-építést, tetőátfedést, tetőtér beépítést és bádogos munkákat garanciával! 2025 Visegrád, Rákóczi utca 2/C.
Telefon: 06 (20) 949 5437 www.tetosik.hu e-mail cím: tetosik@freemail.hu
Gépkölcsönzés, javítás, értékesítés építőipari gépek barkácsgépek kerti és mezőgazdasági gépek, munkaruházat munkavédelmi eszközök. Szentendre, Dózsa Gy. út 20. 26/313 385, 30/96 45 836 E-mail: kisgepcentrum@postafiok.hu www.epitoiparigep-kolcsonzes.hu
2010. május 8.
.
APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS
Szentendre Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet gyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatok ellátására Feltételek: - magyar állampolgárság - büntetlen előélet - egyetemi szintű általános orvos, jogász, szociológus, pszichológus, szociálpolitikus, humánszervező vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; vagy egyetemi vagy főiskolai szintű szociális munkás, pedagógus szakképzettség; vagy főiskolai szintű egészségügyi felsőoktatásban szerzett szakképzettség; vagy főiskolai szintű gyógypedagógus, szociálpedagógus, szociális szervező, személyügyi szervező vagy államigazgatási és szociális igazgatási szakképzettség - felhasználói szintű MS Office ismeret - közigazgatási versenyvizsga vagy a versenyvizsga alóli mentesség igazolása A jelentkezéshez csatolni kell: - szakmai önéletrajzot; - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány; - iskolai és egyéb szakképesítések hiteles másolatát; - közigazgatási versenyvizsga letételét igazoló dokumentum (amennyiben nem rendelkezik a pályázó mentességgel) A munkakör határozott időre szól ( próbaidő hat hónap) Bérezés: a Ktv. szerint A kiválasztásnál előnyt jelent: - hasonló munkakörben szerzett tapasztalat - szentendrei vagy kistérségi helyismeret Ellátandó feladatok: - gyermekek védelembe vételére irányuló eljárások lefolytatása - gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezésével kapcsolatos eljárások lefolytatása - rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításával kapcsolatos eljárások lefolytatása - ügygondnok, eseti gondnok kirendelésével kapcsolatos feladatok - a gyermek családi jogállásával kapcsolatos ügyek intézése - gyámsági és gondoksági ügyekben környezettanulmány készítése beszámolók, statisztikák készítése - egyéb jegyzői gyámügyi hatáskörbe tartozó feladatok ellátása A munkakör betölthető: a pályázat elbírálást követően azonnal Leadási határidő: 2010. május 18.
10
A pályázat elbírálásának határideje: 2010. május 27. A szakmai önéletrajzot írásban a Polgármesteri Hivatal címére (2000 Szentendre, Városház tér 3. kérjük eljuttatni zárt borítékban. Pályázattal kapcsolatos szakmai információt dr. Gerendás Gábor irodavezető (Tel: 26-503-361) nyújt. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: gyámügyi ügyintéző
INGATLAN
Külön bejáratú saját kertes lakás kiadó a Pismány lábánál az Eper utcában. Iá.: 60 000 Ft. Telefon: 06 30 223-6975. Garzonlakások kiadók az Eper utcában 40.000 Ft/hő. 06 30 2236975
Lakás kiadó márciustól Szentendrén, a Vajda Lajos utcában. Egy szoba, 39 m2, felújítva, gázkonvektorral, mérőórákkal felszerelve. 40 eFt/hó + alacsony rezsi + 2 havi kaució. Tel.: 06 30 951 0803 és 06 30 491 9508 Belvárosi, kétgenerációs családi házat kisebbre cserélnék. T.: 26 314-199. Tahiban 120 m2-es ház 120 m2es pincével, ugyanekkora beépíthető tetőtérrel, 200 nöl telekkel eladó vagy szentendrei kisebb házra, öröklakásra cserélhető. Ár: 29 millió. T.: 385-387.
Május 1-től Szentendrén, Pismány lejtőjén családi ház kiadó! 3 szoba, nappali, 2 fürdőszoba, 2 WC, garázs, gondozott kerttel. T.: 328 413, 06 20 375 1596. Mobilház elhelyezése céljából Szentendrén kisebb telket vagy telekrészt vennék! Tel.: 06 20 236 1261.
Családi ház eladó. 134 nm-es ház 314 nöles telekkel eladó. HÉV, busz gyalog 5 perc. Irányár: 36 millió Ft. Telefon: 26 318-115. Szentendrei lakótelepi mini-garzon bútorozottan kiadó, olcsó rezsivel. Egy havi kaucióval. Tel.: 20 257 8483
Albérlet! Szentendrén központi helyen különbejáratú szoba kiadó. Telefon: 06 20 242 0927.
Szentendrei
Füzesparkban 2 szobás lakás, hosszútávra kiadó, érdeklődni: 06 30 547 4090. Szentendrén 3017 nm iparterület eladó, mellette 3127 nm bérbeadó. Érd.: 06 20 371 8148
Pannónián 350 nöl bekerített telek rendben tartásért kiadó. Víz, villany, kis faház van rajta. Tel.: 30 212 9798 Budakalászon 170 nm-es ház 560 nm-es telken, 15 éves, eladó. 6 szobás, jó beosztású, nagy belmagasság, plusz tetőtér. Ára 49 millió forint. HÉV-től, iskolától 6 percre. Tel.: 30 724 3421.
SZOLGÁLTATÁS
Asztalos munkát vállalok, fából mindent. 36 30/319-7278. 26/318-219. Diplomamunkák, szakdolgozatok, névjegyek elkészítése. Fénymásolás, hőkötés, spirálkötés rövid határidővel. 312-858, egész nap.
Villany- és antennaszerelés, parabola is. Kisgépjavítás. Tel.: 316-710 (este) vagy 06 30 9914732, Mócsai. Víz-, gáz- és fűtésszerelést, kisebb javításokat vállalok teljes ügyintézéssel. Tel.: 30 9706-475.
Családi házak, lakások villanyszerelése, javítása. Érintésvédelmi, villámvédelmi, gáz közmű előtti EPH mérés és felülvizsgálat. Tel.: 06 20 844-2333.
Társat keres? Hívjon, segítek! 06 30 557-5346, Anna. Műbútorasztalos vállalja 40 éves szakmai gyakorlattal antikstyl bútorok restaurálását. Kárpitos munkával is. Egyedi bútor készítését is vállalom. Telefon: 06 30 944-2206.
Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok garanciával. 06 20 472 2509, 06 20 490 8599. Ötvös tárgyak felújítása! Hummel 26 311 734.
ADÁSVÉTEL
Volkswagen Caravelle 2,0 benzines 1987 cm3 62 kW (84 LE). Gyártási év 1995, nyilvántartásba vétel: 1995.09.21. Fehér színű, 8 üléses/személyes, vizsga 2011. május 22., zöldkártya 2010 május 8., koccanásoktól eltekintve sérülésmentes, garantált km: 292 032. Irányár: 550 eFt. 06 30 9660951. 2 éves sárga méncsikó eladó. Kiváló felépítésű, nagyon szép. Tel.: 30 212 9798
OKTATÁS
Matematika-fizika szakos tanár korrepetálást vállal: Tel.: 312 962. Matematikából magyar és német nyelvű tankönyvekhez korrepetálást vállalok. Tel.: + 36 30 855-3543.
EGYÉB
Eladó/kiadó Szentendrén irodának, üzleti vállalkozásnak főútvonal mellett 20 nm-es helyiség. 2,9 M, illetve 3,9 M összegért. Bérleti díj 30-35 eFt/hó. 06 30 8767-934. Nagyértékű ingatlanok birtokba vehetők voltak 5 M; 8 M forintért, KORÁBBAN Szentendrén. 06 20 533-0067.
Iroda kiadó az Eper utcában a volt ingatlanos helyén. 06 30 2236975. Üzlet kiadó a Pap-szigeten 06 30 223-6975.
Szentendre belvárosában üzlethelyiség, iroda kiadó. Tel.: 06 20 266-0277.
javítása, Gizella:
BÚTOR-ÉPÜLETASZTALOS GYÁRTMÁNYOK: GYORSASZTALOS nonstop: (javítás, csere), ANTIKOLÁSOK, MŰANYAGNYÍLÁSZÁRÓK (javításuk is, színfelújítással), INGATLANREKONSTRUKCIÓK – ORSZÁGOSAN LEGKEDVEZŐBB ÁRAKKAL. 06 26 309-032, 06 20 533-0067. www.koordinex.iweb.hu
Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. Névjegyek, szórólapok
Kandalló építés, vízfűtéses, légfűtéses. 06 20 594-4458.
www.digitalisnyomda.net 30 952-1972
Hírlap
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Tel.: 26/312-657; fax: 26/312-647 e-mail: dmh@dunakanyar.net web: www.szentendreprogram.hu
Május 8. szombat, 20 óra, DMH Barlang BIN JIP – koncert A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip, jelentése koreaiul: üres házak) mögött négy sokoldalú, fiatal zenész rejtőzik: Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Józsa András, a.k.a Andrew J. A csapat nem akarta elkapkodni a színre lépést: több, mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású - triphop, elektro és nu-jazz hatásoktól sem mentes -, mégis dalközpontú műsorukat. Belépőjegy: 600 Ft A PANKKK támogatásával Május 13. csütörtök, 18.30, P’Art Mozi PACSKOVSZKY JÓZSEF szentendrei helyszineken forgatott filmjének premier előtti szentendrei ősbemutatója A VÁGYAKOZÁS NAPJAI ff. magyar filmdráma, 104 ‘ Május 14. péntek, 18 óra, P’Art Mozi MUZSIKUSPORTRÉK Halmos Béla népzene kutató népzene történeti előadás sorozata MULATSÁG - a béke és a zene napjai magyar, dokumentumfilm 50’ „Magyarországon van egy város, Nagykálló - ennek határában nyaranta több száz táncházrajongó gyűlik össze és ver sátrat egy erdővel övezett, tóparti tisztáson. Énekelnek, muzsikálnak, táncolnak, szőnek-fonnak, faragnak, korongoznak, lovagolnak, tábortüzet raknak, esznek.isznak s közben jókat beszélgetnek - egyszóval jól mulatnak.Mindezt tehetik, mert az egyik legismertebb hazai táncházzenekar, a TÉKA EGYÜTTES a gondos házigazda ebben a népszerű népművészeti táborban. Itt a komoly tanulástól a spontán szórakozásig mindennek megteremtik a lehetőségét.Vendégként sok, a táncházmozgalomból jól ismert muzsikus és táncos is szerepel filmünkben, amelyben nincsen dialógus, nincs sztori s így csak a táncra, zenére és a látványra támaszkodva mutatjuk be a TÉKA TÁBOR életét.“ Május 15. szombat, 10-24 óráig, MűvészetMalom udvara (Bogdányi u. 32.) SZENTENDREI DOBBANÁSOK IV. 10:00 Kékvölgy Zeneiskola bemutatója 11:00 Repülő Serpenyők – a Solymári Waldorf Iskola zsonglőr csoportjának bemutatója 12:00 Magonc együttes – az Óbudai Waldorf Iskola együttese 13:00 Írmag Együttes 14:30 Ablak a napra együttes
11 16:00 Kékvölgy Zeneiskola bemutatója 17:00 Pál Tamás – Megasztár 18:00 Ádok Zoli – Kiscsillag 19:00 Zuboly együttes 20:00 Áldás és Átok együttes (kékvölgyi gyerekek és szülők együttese) 20:30 Meztelen Diplomaták 22:00 Kistehén Zenekar (Little cow dinamikusok) A programok alatt táncház, kézműveskedés, eszem-iszom (büfé) Jegyek a helyszínen kaphatók: Gyermek 500 Ft, felnőtt 1500 Ft, családi jegy: 2500 Ft, diák és nyugdíjas: 1000 Ft A teljes bevételt a Kékvölgy Zeneiskola hangszerkészletének bővítésére fordítják. Szervezők: Kékvölgy Waldorf Iskola szülői közössége, Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. Médiatámogató: Pesti Est Május 25. kedd, 17 óra, P’Art Mozi VALAMIKOR RÉGEN…Szentendrei utcák, házak, emberek 5. A Szamárhegy Török Katalin vetítéssel kísért várostörténeti sorozata Május 29. szombat, 10-19-ig, P’Art Mozi SÁRKÁNYOS CSALÁDI NAP A P’ART MOZIBAN Papírsárkány készítés, sárkány-totó, sárkányvár építés, csapatsárkány készítés , sárkányos Mesefilmek vetítése 10 óra ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT (színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 92 perc, 2010, 12 év) 16 órától (rossz idő esetén: SÁRKÁNYSZÍV ( színes, magyarul beszélő, amerikai film, 103 perc) 16 órától (jó idő esetén) Duna-parti programok: sárkányeregetés, sárkány akadályverseny sárkányhajós evezés a Dunán Kiállítások: MűvészetMalom 2000 Szentendre, Bogdányi u. 32. Tel.: 26/301-701, e-mail: muveszetmalom@fibermail.hu; web: www.muveszetmalom.hu Nyitva: hétfő kivételével 10-18 óráig. Március 27. – május 30. CSÍKSZENTMIHÁLYI RÓBERT ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA Május 14 – 30. (félkész épület) EURÓPAI FÓRUM. FIATALOK. MA… - FOTÓKIÁLLÍTÁS Ifjúság. Jogviták. Erőszak. Megelőzés! De hogyan? A család ma… Megnyitó: május 14. péntek, 17 óra 20:00 SZÖKŐHÉV (100’) kh.:12
Molnár Bertalan festőművész grafikai kiállítása május 4-től 28-ig, hétfőtől péntekig, 8-18 óráig tekinthető meg a Polgármesteri Hivatal I. emeletén.
XX. évfolyam 9. szám H E L Y K Õ L R U S B É G I Szentendre, Dózsa Gy. u. 8. Telefon/fax: 06 26 312-822; tel.: 06-26 505-042
Ápr. 30-án, 17 órakor Ötórai Tea Közreműködik a Klub „Mediterrán” együttese Helye: Étterem Április 28., 17 órától ANGOL TÁRSALGÁS Helye: Kossuth terem Április 27., 14 órától NYUGDÍJAS KLUB KLUBNAPJAI Április 29., 17 órától JOGI TANÁCSADÁS (ingyenes) dr. Nádasdy József jogtanácsos Április 27., 18 órától A KINIZSI TÁNCCSOPORT próbái Helye: Büfé
Előzetes: Színházbusz indul május 5-én a Madách Színházba a Sors bolondjai c. darabra. A Helyőrségi Családi Napot (horgász- és főzőversenyt) 2010. június 5-re szervezzük.
Viharveszély! Ne kockáztassa házát, elektromos berendezéseit!
VILLÁM ÉS TÛZVÉDELEM minõségi, német anyagokkal, precíz munkával. Mervill Nagy Péter, 06/30 9607-904. www.makft.eu
Új Szentendrei Hírlap a Hírmondó Kft. lapja. Felelõs kiadó: a Hírmondó Kft. ügyvezetõ igazgatója Felelõs szerkesztõ: Kõszegi Judit Szerkesztõség és kiadóhivatal: Szentendre, Huba u. 6. Hirdetésfelvétel: - a HÉV végállomásnál lévõ
zöldséges melletti újságos pavilonban; - Elõd u.15. Tel.: 314-700; valamint a szerkesztõség telefonján. E-mail: hirlap@szenhir.hu Tel.: 26 316-011, 20 4280-849 20 4555-704 Fax: 26 500-533 Nyomdai elõkészítés: Hírmondó Kft. Nyomda: D,Sign Kft., Szentendre ISSN: 12190772
12
2010. május 8.
Mókamester van a Hivatalban? Civilek is megvizsgáltatnák a minőséget, bár látható Rózsa utca
Szentendrei alvállalkozóként a BOLA 95 Kft. Műszaki ellenőr OVIBER Kft. A garanciális javításokat a garanciális időn belül a kivitelezést végző BOLA Kft. minden alkalommal elvégezte. Csányi utca - lakossági összefogással megvalósult útfelújítás kivitelező Vandi Bt. műszaki ellenőri feladatok Polgármesteri Hivatal; garanciális javításokat a kivitelező elvégezte. Bogdányi utca - kockakő burkolat felújítása kivitelező ÉPKOR Kft; műszaki ellenőr Sarokkő Bt.,első évben a garanciális javításokat érvényesítettük majd a cég jogutód nélkül megszűnt. Összeállította H. G. és segítői
Csányi utca
Három héttel ezelőtt kérdést tettünk fel dr. Molnár Ildikó jegyzőnek, melyben azt kértük, nevezze meg azokat az elmúlt három évben történt útfelújításokat, ahol a megrendelő önkormányzat garanciát érvényesített. Válasza megérkezett, köszönjük. Idézünk belőle, mellékeljük az adott utcán készült fotókat. Nem gondoljuk, hogy Jegyző Aszszonynak érteni kellene az útkészítéshez. De azt gondoljuk, sőt, biztosak vagyunk benne, hogy valaki nagyon megtréfálta, amikor a „garanciális javítások” elkészültéről tájékoztatta. Meglehet, az Együtt Szentendréért Egyesület kamarai szakértőt kér fel.
Tisztelt Horváth Gusztáv! Az utóbbi három évben elvégzett útfelújítások, javítások során érvényesített garanciális munkálatokkal kapcsolatos kérdésére az alábbi választ adom: A beruházások garanciális bejárásait minden esetben a munkák műszaki ellenőre hívja össze. Útfelújítások során elvégzett munkák az utóbbi három évben- ahol a garanciális javításokra szükség volt (részletek, a szerk): Rózsa utca- Vasúti villasor- Szatmári utcaés Radnóti utca; kivitelező a Swietelsky,
Szatmári utca
1 %
Továbbra is várjuk támogató segítségüket! Kérjük adójának 1 %-ával támogassa a Nagycsaládosok Szentendrei Egyesületét! Adószámunk: 19186395-1-13 Számlaszámunk: 6470007610006667 Dunakanyar Takarék Szövetkezet Nyilvántartási szám: 00901/2009
CSANA
azaz családi napközi! Ha saját gyermeke mellett még 2-3 másikkal is elbír, akkor vágjon bele! 40 órás tanfolyam a működtetésről! Előadások: Hétfő: 12-15 óráig, csütörtök: 11-14 óráig, Holdas udvar. 06 20 589-0771, iroda@tanpalyaudvar.hu www.tanpalyaudvar.hu