XX. évfolyam 10. szám
2010. május 22.
Szentendrei olvasnivaló, kéthetente Püspökmajor jól járt ... ... és ismét jól jár
2. old.
3. Menekülés Szentendréről 4. Mókamester 5. Újabb botrány 6-7. Hírmondó 8. Sportsiker 9. Megnyugtató válasz 9. Vihar a Dunakanyarban 12.
Az aszfaltozott Csányi utca
old. old. old.
old.
old. old. old.
old.
Gyöngyszem...
Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szentendrét a Dunakanyar gyöngyszemének. Távolról, a magasból talán még mindig annak látszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna az ország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben a sorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutat be, melyek csak közelrõl láthatók és bizony, hamis gyöngyök.
Lakótelepi „honfoglalás, Szentendre, 2010.
Ára: 95 Ft
Civil kontroll
Az elmúlt három évben felújított, javított szentendrei utakról szóló írásunknak nagy visszhangja volt. Már amikor a fotókat készítettük mutatták a környéken lakók, még ezt, meg ezt fényképezzük le, hogy lehet ilyen munkát végezni…és mondták, mi, hogyan készült. Ennyi pénzből lehetett volna jót is csinálni… Persze, az emberek nem bíznak abban, bárki is felelősségre lesz vonva. Következmények nélküli ország. Kellene végre Szentendrén is egy olyan szervezet, mely megvédi a lakosság érdekeit, mert az elmúlt húsz év, nemcsak városunkban, országosan is azt bizonyította, választott testületeink erre nem hajlandók vagy nem képesek. Van ellenpélda is. A 2. oldalon olvasható riport azt bizonyítja, a Püspökmajor lakótelepi Baráti Kör – és önkormányzati képviselőik – az elmúlt években is sikeresen képviselték választóik érdekeit. -g-
Gát
Mint ismeretes a Duna gát belvárosi szakaszának felújítása (részben mobil gáttal) északon csak a Yacht kikötőig tart. Lakossági fórumokon rendre felmerül, miért nem épül tovább, egészen a 11-es útig. A pályázatokat kezelő Pro Szentendre Kft. szerint a korábbi pályázat felső korlátja egy milliárd forint volt, ezért pályáztak csak kisebb szakaszra. (Vajon hagyományos módon sem fért volna bele a továbbépítés?) Szintén a Kft. információi szerint ezt a korlátot már eltörölték, a képviselő-testület felkérte őket, vizsgálják meg a további lehetőségeket. Ide tartozik, hogy előzetes becslések szerint a mobil gát üzemeltetése évi 6-8 millió forintba fog kerülni. Az elemeket a Tűzoltóság területén felépítendő raktárban tárolják majd.
2010. május 22.
Az önkormányzat kiemelten támogatja a Püspökmajor lakótelepi lakosokat, ha úgy tetszik a távhő szolgáltatást. Sok ember megnyerhető egy ilyen intézkedéssel, ugyanis ha elindul egy, a távhő rendszerből történő kilépési hullám, könnyen összedőlhet az egész szolgáltatás. 2008-ban kb. tíz millió forintos költséggel már kiépítették, ahol eddig nem volt, a társasházankénti mérési lehetőségeket. Ennek mintegy folytatásaként elfogadta a képviselőtestület, hogy akik sikerrel pályáznak állami forrásra a lakáson belüli, egyedi szabályozás és mérés kiépítési költségeinek felére, azok számára az önkormányzat biztosítsa a másik 50 %-ot. Ingyen valósíthatják meg tehát a távhőszolgáltatás egyik legnagyobb hiányosságát, az egyedi spórolás lehetőségét. Szebeni Lajossal, a Püspökmajor Lakótelepi Baráti Kör elnökével erről beszélgetünk. - A mostani ülésén 318 lakás támogatását hagyta jóvá az önkormányzat. Ennek összköltsége mintegy 31 millió forint, az Öko program keretében ugyanannyit ad hozzá az állam. - Meggyőződtek tehát a püspökmajoriak arról, hogy érdemes ezt megcsinálni? - Ezt még nem állítanám, ez még hátra van. Döntő lesz, miként számolnak el egymással egy-egy társasházon belül. A Baráti Kör vezetői össze fognak ülni a közös képviselőkkel és javaslatot fogunk tenni arra, milyen legyen a hőközpontokban mért hőmennyiség- és a lakás légköbmétere szerinti elszámolás aránya? - Ez az a bizonyos svájci modell, melyről korábban már beszélt Ön? - Nem egészen, aszerint az arány 70-30 %-os lenne, mi 60-40 %-ot javaslunk. Ennek indoka elsősorban az, hogy nagyon sok olyan távhő vezeték van, mely végig megy az elsőtől a negyedik emeletig, közben úgy adnak le hőt, hogy azt nem lehet szakaszonként, lakásonként mérni. Természetesen a közös képviselők más arányokat is javasolhatnak, a társasház lakói dönthetnek másképp is. Mi csak tippeket adunk. Amit a képviselőtestület most megszavazott, annak a 201011-es fűtési szezonban már működnie kell. Erre a szezonra mi azt javasoljuk, tekintsék a társasházak ezt próbaidőnek. Ez alatt azt
2
Szentendrei
Püspökmajor jól járt.. értjük, hogy havonta és ugyanúgy fizessenek mint eddig, a szezon után mutassák ki, melyik lakás mennyit fogyasztott ténylegesen, de ezt ne érvényesítsék, tehát ne legyenek visszatérítések és pótlólagos befizetések. Lássák az emberek, hogy ki takarékoskodott és ezért járna neki mondjuk 20 ezer forint vissza, és ki az, aki nem spórolt és ezért pótlólag be kellene fizetnie a 20 ezer forintot. Így kellene meggyőzni az embereket, ne szakadjon már az első évben a nyakukba az, hogy egyiküknek utólag be kell fizetni, másikuk pedig visszakap, az első fűtési szezont „ússza meg” mindenki. Így is lesz megtakarítás, ha az összes lakó közül csak egy is jól használja a lakáson belüli szabályozás lehetőségét, igaz, nem akkora, mintha élesben menne az új rendszer. Remélem, a „próbaüzem” mindenkit meg fog győzni és a következő fűtési szezon után senki nem mondhatja, őt átverték. Természetesen ezek csak a Baráti kör ajánlásai, a közös képviselők eltérhetnek ettől, a társasházak tulajdonosai pedig saját belátásuk szerint szavaznak. - Van-e információjuk a korábban már megvalósult lakásonkénti szabályozás és mérés eredményeiről? - Csak felületes információim vannak. - A korszerűsítés önkormányzati támogatásának fedezete a kibocsátott kötvény, tehát hitel. Nem lakótelepiek fölvetették, miközben a püspökmajoriak kapnak 30 millió forintot, a nem itt lakókat is terheli majd a visszafizetés. Például Izbégen nem korszerűsítenek fűtést önkormányzati, tehát közös pénzből. - Ez így van. Úgy tudom viszont, ott más fejlesztés folyik közös pénzből. Horváth Gusztáv
KIVONAT
Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 10-i üléséről készült jegyzőkönyvéből 17. Előterjesztés a CONCERTO communities: the way to the future pályázat benyújtásáról Előadó: dr. Dietz Ferenc polgármester Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 239/2008. (VI. 10.) Kt. sz. határozata: 1. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az ÉMI Kht-vel közösen pályázatot nyújt be az FP7-ENERGY-2008-TREN-1 8.4. CONCERTO communities: the way to the future pályázati felhívásra. 2. Az 1. pontban meghatározott pályázatot nyújt be projekt javaslat elkészítésének támogatására az ÉMI Khtvel közösen NKTH-hoz. 3. A CONCERTO pályázat műszaki gazdasági előkészítésének elkészítéséhez felmerülő szakértői munkákhoz legfeljebb 5 millió Ft-ot biztosít a 3,5 milliárdos kötvény terhére. 4. A határozat 3. pontjában meghatározott összegen felüli esetleges további önrész biztosításáról a későbbiekben dönt.
A 3. oldalon a szintén a Püspökmajor lakótelepieket érintő Concerto programról olvashatnak riportot. Ez a képviselő-testületi határozat azt mutatja, a Concerto önrészét nem vállalta át legalábbis eddig - az önkormányzat, bár néhányan a közös képviselők közül is ezt gondolják - és mondják.
Hírlap
3
...és ismét jól járhat
Dr. Matolcsy Károly építészmérnök, az ÉMI Nonprofit Kft. kutatási és vállalkozás-fejlesztési főosztályának vezetője az utóbbi tíz évben európai projekteken dolgozik. Egy éve szentendrei lakos.
nem a fióknak készülnek, hanem a való életnek, az ezek segítségével megvalósuló beruházásokat, korszerűségeket be is kell mutatni, „demonstrálni”. A program lényege ugyanakkor az is, hogy közösségeket támogat abból a célból, hogy részint minél
- A program pontos neve: PIMES, a Concerto maga a pályázati kör, az Európai Unió 7. számú keretprogramjához tartozik, mely kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik, kiemelten energetikai, fenntarthatósági kutatási és demonstrációs témákat finanszíroz. A demonstrációt ebben az összefüggésben nehéz pontosan lefordítani, talán minta programnak nevezhetném, mely egy milliárd forint nagyságrendben ítél meg városrészeknek támogatásokat. Amin mi is nyertünk, már a harmadik felhívás volt, az első kettőben mintegy 45 város nyert. Nemzetközi konzorciumok, társulások pályázhatnak csak, a több ország városaira kiterjedő projektek általában jobban teljesítik a hozzáadott európai érték bírálati szempontot. Nagyon sikeres ez a program, mert az ennek segítségével megvalósuló kutatások
kevesebb, részint minél inkább „zöld”, tehát megújuló energiát fogyasszanak. Fontos szempont a kapcsolt energiatermelés megvalósítása és igénybe vétele is, mindezek segítségével a környezet terhelés csökkentése. - Miért részesül előnyben az olyan pályázat, mely több országra terjed ki? - Az EU azt gondolja, ami speciálisan magyar probléma, azt oldja meg a Magyarország által finanszírozott kutatás-fejlesztés, ők olyan programokat támogatnak, melyek több tagállamban hasznosíthatóak. A programot tekinthetjük akár egy Európa bajnokságnak, ahol csak nemzetközi válogatottak nyerhetnek. A demonstráció elvileg megvalósulhat csak egy országban is, de ez elég ritka. - Szentendre milyen konzorciumban vesz részt? - Összesen 14 partner fogott
össze, a csapat „kapitánya”, a koordinátor egy norvég régió, a megvalósítás, a demonstráció három helyszínen: egy, a norvégiai Dale területén (Stavanger mellett), a spanyolországi Vitoria-Gasteiz-ben és Szentendrén történik majd. Az ÉMI mind a pályázat menedzselésében, mind a kutatás-fejlesztési és a demonstrációs részben is részt vesz, hazai partner még a VSz Zrt. és a távhőszolgáltatás területén szakértő Meteor Bt. - Mi fog megvalósulni és mikor? - Mint említettem, a program célja az energia hatékonyság növelése és megújuló energiák használata. Reményeink szerint Szentendrén négy lakótelepi épület: egy Hamvas Béla utcai, egy „angol” ház, egy Radnóti utcai társasház, egy óvoda, valamint egy új irodaház az ÉMI Ipari Parkban és a VSz ZRt. telephelyének korszerűsítése valósul majd meg. Az egész projekt, a forint árfolyamától függően kb. öt milliárdos, ebből az EU támogatás három milliárd, a magyar rész ennek mintegy harmada. A támogatás a kutatás-fejlesztési feladatoknál 75%, a menedzselésnél és tréningnél 100 %, az épület korszerűsítéseknél 50 %. Ennek másik fele önrész kell legyen, melyre szintén megpróbálunk pályázati úton pénzt szerezni. Idén és a jövő évben még az előkészítő munkák zajlanak, elsősorban a kutatás-fejlesztési rész. Az épületek korszerűsítésére csak ezután kerülhet sor. - Pontosan mire? Az energia hatékonyság érdekében utólagos hőszigetelés a homlokzaton és a tetőkön, nyílászáró csere és felújítás, napterek építése, árnyékolás készülne. Megújuló energiatermelést a napelemek, kollektorok elhelyezése, biogáz hasznosítás és hőszivattyú jelentené. Tervezzük a kapcsolt energiatermelést is mindhárom helyszínen, tehát az ÉMI telepen, a VSz Zrt. telepén
XX. évfolyam 10. szám
és a Püspökmajori lakótelepen is. - A Fűtőműben már működik egy gázmotor. - Ennek jelenlegi gázfelhasználását kívánjuk részben megújuló energiaforrással kiváltani. - Úgy érzem, a program sikere elsősorban attól függ, sikerül-e a lakosságnak biztosítani az önrészt. - Véleményem szerint nem rossz arány, hogy a pályázat biztosítja a bekerülési költség 50 %-át, a Panel- és az Öko programnál ez csak 33 % volt. - Utóbbinál az önkormányzat fedezte a teljes önrészt, a város költségvetéséből. - Az óvodánál és az önkormányzati tulajdonú lakásoknál ez most is megtörténhet, a magántulajdonosoknak, mint mondtam, pályázatokon is igyekszünk segíteni a fizetendő összeg 20 – 25 %-ra csökkentésében. Az EU 50 euro/m2-es támogatást ad, lakásonként a bekerülési költség kb. 1,5 - 2 millió forint lesz. - Mi valósult már meg ezen az úton idehaza? - Legjobb példa erre az óbudai lakótelep legnagyobb épülete, mely az Árpád híd felüljárójával szemben látható, ma már színesben. H. G.
RUHAJAVÍTÁS ZSUZSÁNÁL Szentendre, Kucsera F. u. 3. Nyitva: hétfõtõl péntekig 7.30 - 15.30-ig Ebédidõ: 12-13-ig Telefon: 06-30 438-2326
4
2010. május 22.
Szentendrei
„Városfejlesztés 2010”
Menekülés Szentendrére menekülés Szentendréről
„A város soha nem látott fejlődés előtt áll …” – nyilatkozta több alkalommal Dietz Ferenc polgármester. „A munkálatok a város fejlődéséhez elengedhetetlenek, az itt lakók életkörülményeinek javítását szolgálják.” Városunk „fejlődése” valóban áttörés előtt áll. A 2010-es 11es évek az eddigieknél is jelentősebb változásokat tartogatnak az itt lakók számára.
rész alakult. A betelepülők a helybeliek egy részével a főváros és Szentendre között folyamatosan ingázó, gyökértelen réteget alkot, amely – bár gazdasági lehetőségei általában lehetővé tennék – városunknak aránytalanul kevés hasznot, viszont jelentős probléma- és költségnövekedést termel. Kisvárosi, természetközeli életmódról nincsenek ismereteik, tapasztalatuk, ahhoz idomuló szokásaik, így városunk korábban természetes életébe nem képesek beilleszkedni. Ezeket az értékeket csak a régiek ismerik. A mértéktelen építkezések miatt a közterületi zöldfelület 6,3 %-ra csökkent.
A változások visszavonhatatlanul határozzák majd meg Szentendre jövőjét, sorsát. S hogy milyen jövőt épít városunk vezetősége, abból már napjainkban is ízelítőt kaphatunk.
Lakóhelyünk külsőségeiben és belső értékeiben katasztrofális átalakuláson ment át az elmúlt évtizedben, ami az utóbbi 3-5 évben fokozódott fel leginkább. A lakosság létszáma az inváziószerű betelepülés következtében kritikus méreteket öltött. A településünk legnagyobb értékét jelentő kül- és belterületi zöld övezetekre rászabaduló nagyvárosi ”menekültáradat” valamint a főváros közelségét kereső, de ott lakni nem hajlandók tömege elpusztította természetes, élő környezetünk nagy részét. A pismányi üdülőövezetben új város-
A lakosság – és a járművekkel ingázók - létszáma drámaian megnőtt. Óriásira nőtt a közlekedési terhelés. Olyan útvonalakon, amelyeket nem ekkora forgalomra terveztek és építettek, így nem képesek elviselni a fokozódó terhelést. Az alattuk húzódó közművek (víz, csatornarendszer) úgyszintén. Ezeket az útvonalakat pedig a legtöbb esetben nem is lehet átalakítani. Szűkek és nem bővíthetők. A város területén nagy forgalmú, problémás közlekedési
csomópontok alakultak ki.
Elviselhetetlen mértékűvé vált a légszennyezettség és a zaj. A jelenlegi lakossági létszámhoz képest igen kevés a bölcsődei, óvodai és iskolai férőhelyszám. A meglévő közintézmények fenntartása is nehézségeket okoz. A csatornázottság elégtelen, a belterületen magas a földutak száma. A növekvő hulladék és szennyvízmennyiséget a város már nem sokáig tudja kezelni. Sajnos egyebeket sem, mert Szentendre eladósodott. Városunk döntéshozói mindezek ellenére 2010-re mégis előirányozták a déli iparterület bővítését és további nyugati fekvésű településrészek belterületbe vonását, beépítését. Mindezekkel együtt pedig a település lakosságának és forgalmának további növelését. A lakosság egy része megkezdte a menekülést. A korábban csendes, de jelenleg a járműforgalom által leginkább sújtott lakóövezetekben egyre több az eladó ingatlan. Az ingatlanok viszont egyre kevésbé piacképesek. Értékük rohamosan csökken. Akik vásárolnak, csalódnak. Ez a Szentendre nem az, amire vágytak. Kerítéseikből erődöket emelnek, hogy valamelyest csökkentsék a zajt, a port és a benzingőzt. Ez a tendencia viszont, megoldja a belterületbe vonást sürgető szűk tulajdonosi kör ingatlanproblémáit. Nem szükséges a külterületeken fekvő szántóföldjeiket és legelőiket mely területek egyes részei
kivételes természeti értéket képviselnek és jelentős régészeti lelőhelyeket is tartalmaznak – belterületté nyilváníttatni és beépíteni. Már az elmúlt évben is több mint 1200 eladó ingatlan közül válogathattak a város különböző pontjain. A forgalom és a zaj pedig nyilván nem zavarja őket, mivel elképzeléseikből eleve a főváros túlzsúfolt peremkerületének képe rajzolódott ki. Mi több! Mivel a meglévő iparterület sem telt meg, ott eladó és bérelhető területeket, épületeket is szép számmal találnak, tehát újabb iparterületek létrehozása is teljesen felesleges. Városunk megőrizheti természeti értékeit. Abban az esetben, ha egy új, valóban Szentendre érdekeit szem előtt tartó, felelős képviselőtestület meghozza az elkerülhetetlen városmentő döntéseket:
A lakosság növekedésének – beköltözéseknek – leállítását, a belterületbe vonások és további építkezések teljes leállítását, az ingázás jelentős csökkentését, közintézmények létesítését azokon a lakóterületeken, ahol nincsenek ilyenek, gyermekek számára is biztonságos gyalogos útvonalak kialakítását, zöld szigetek meghagyását, parkok létesítését, Pomáz és Szentendre között védőövezet létrehozását, a zöldterületek rendeltetésszerű használatának szabályozását! Kelemen Zsolt
Hírlap Hozzászólás a Szentendrei Hírlap május 8-i cikkére.
2008. április 24-én a Csányi utcai lakók képviseletében szerződést kötöttem a Vandi Bt-vel a Csányi utca mart aszfalttal történő burkolására a szerződéshez mellékelt ajánlat és kivitelezési terv alapján. Ezek szerint a kivitelező 10 cm vastag, bitumennel itatott, mart aszfalt építését vállalta a megadott méretekben és két kereszteződésnél 5 cm vastag AB 11 jelű aszfalttal történő burkolását. A vállalkozó kötelessége volt építési naplót vezetni, amelybe a megrendelő műszaki ellenőre bejegyzést tehetett volna. Amikor én próbáltam beleszólni, hogy pl. az átfolyót rossz helyre tették, az önkormányzat képviselője azt mondta, ne szóljak bele, hagyjam őket dolgozni, majd a garanciális javításoknál áttetetik. A szerződésben megjelölt műszaki ellenőr az önkormányzat részéről Tőkés József úr volt. Az út építése határidőre megtörtént. A munka átvételénél az önkormányzat képviselője (Virág János), aki műszakilag volt felelős aláírta, így nekem kötelességem volt fizetni. A garanciális javítás határidejének lejárta előtt figyelmeztettem (interneten), hogy melyek a hibák, ne mulasszák el a bejárást és felvenni a hibajegyzéket. Ettől kezdve vártam és sürgettem a garanciális javítást. 2009. május 18-án levélben közöltem a kivitelezővel, hogy mivel sem Ő, sem az Önkormányzat nem ad választ a garanciális javítás időpontjára, kénytelen vagyok, mint megrendelő bejelenteni a garanciális javításokhoz való ragaszkodásunkat. Egyben közöltem a kijavítandó hibákat. Ezek után hosszú huzavona kezdődött. A Vandi Bt. nem tartotta jogosnak igényünket, ezért jogi segítséget kértünk az Önkormányzattól. Kun Csaba alpolgármester úr válaszában arról tájékoztatott, hogy a kivitelező a hibák többségét nem vitatja és… készek a garanciális körbe tartozó úthibák kijavítására. (2009. 06. 05.) Ezek után a kivitelező engem semmibe vett. 2009. 06. 12-én kaptam egy levelet „Tisztelt Partnerünk” megszólítással, melyben Varga Emil a Vandi Bt. nevében közölte, hogy az út túlterhelését bizonyító keréknyomokat talált az aszfaltban, ezért a garanciális javításra vonatkozó igényünket elutasította. Megállapítása szerint az út kifogástalanul járható volt és ilyen állapotát 2-4 évig megőrizte volna ha gondosan használjuk. 2009. július 22-én a Vandi Bt. értesített, hogy (jelenlétem nélkül) megegyeztek abban, hogy felkérik a szomszéd asszonyomat, jelölje ki a javítandó részeket. Ez a javítás megtörtént, valamint egy, valahol megmaradt meleg aszfaltot kérés nélkül leborítottak az alattam lévő telek elé. Ezt úgy vettem észre, hogy kimentem a zajra. Varga Emil úr fennhangon közölte, hogy ez ajándék és garanciális javítást továbbra sem csinál. Utolsó tértivevényes levelemben közöltem
5
XX. évfolyam 10. szám
Tényleg van Mókamesterünk a Vandi Bt-vel, hogy az Alpolgármester úr levele szerint cégének képviselője elismerte a május 18-i hibajegyzékemben rögzített észrevételeim többségét, ezért továbbra is várom a jelzett hiányosságok megszűntetését.
lenőrzés miatt nincs járható utunk. Örömmel venném, ha szakértő megnézné utcánkat és engem is felkeresne. Szentendre, 2010. május 11. H. J-né
Végezetül nem fogadom el a garanciális javítás megtagadására felhozott érveket, mert az utcában semmilyen építkezés nem folyt csak a szokásos szemétgyűjtés, esetleg tüzelő szállítás, nehéz jármű itt nem közlekedett. Az elvégzett javítást nem tekintem garanciálisnak, vagyis az a mai napig nem történt meg. A tulajdonosonként kifizetett 70 ezer forint, valamint az önkormányzat azonos értékű hozzájárulása kidobott pénz volt. A Vandi Bt. levelében jelzett 4-5 éves állapot megőrzést meg lehet nézni, egyes szakaszokon nincs is út. Én, mint az Útépítési Társulás elnöke nem mondok le és nem mondhatok le további igényünkről, mert a hanyag kivitelezés és el-
A Csányi utca aszfaltozása, mint azt remélhetően felvételünk is bizonyítja, botrányos. Ha sikerül független szakértőt találnunk, ez az utca nem maradhat ki az ellenőrzésből. A szentendrei utak felújításáról szóló, Mókamester van a Városházán című írásunkhoz többen, szóban is fűztek észrevételt. Két Kedves Olvasónk is jelezte, hogy ilyenkor, tavasszal, az aszfaltozások és a kátyúzások beindulásakor „üzletemberek” járják a várost, elsősorban Pismányt, anyagot és szaktudást felajánlva aszfaltozást kínálnak. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az önkormányzat által megrendelt utakból hiányzik. -h-
2010. május 22. Tavaly novemberben az Index internetes hírportált idéztük, amikor beszámolt egy, az izbégi focipályán történt SZEFI-Piliscsaba utánpótlás mérkőzésről, közöltük természetesen a SZEFI edzőjének, Fitos Józsefnek a véleményét is. Ezúttal a Kőzúzó utcai pályát bérlő Dunakanyar SE miatt kényszerült a szentendrei önkormányzat Ifjúsági és Sport Munkacsoportja állásfoglalásra, mert Dunakanyar SE sorozatosan játszatott hamis igazolással serdülőkorú játékost. Emiatt 21 pontot vontak le tőle és az edző, Batári Csaba lemondásra kényszerült a Pest Megyei Labdarúgó Szövetségnél betöltött tisztségéről. Feltűnő, hogy mindkét eset gyerekeket (is) érint. Talán azért, mert az ő foglalkoztatásukból, úgy tűnik, meg lehet élni, szüleik nem kevés tagdíjat fizetnek. Véleményünk szerint meg kellene fontolni az önkormányzatnak, hogy a mindig szűkös költségvetésből továbbra is támogassák-e ezeket az egyesületeket, ne fordítsák-e a sportra szánt forrásokat kizárólag az amúgy kiváló eredményeket elérő felnőtt és öregfiú csapatok támogatására, melyekbe lelkes edzőik, támogatóik betesznek és nem kivesznek pénzt. Azonos mércével Az Ifjúsági és Sport Munkacsoporthoz eljutott dokumentumok szerint továbbra sincs nyugalom a Kőzúzó úti focipályán, és környékén. Munkacsoportunk megdöbbenéssel értesült a
6
Szentendrei
Újabb botrány
Dunakanyar SE háza táján kialakult eseményekről, és a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi döntéseiről, melyek nem csupán a Dunakanyar SE-t, hanem minden városunkban sportoló, sportot szerető embert érinthetnek. A sajtóban Szentendre neve bizonyítottan, ítéletekkel alátámasztva került negatív megvilágításba. A Dunakanyar sportegyesület szabályos bérleti szerződésben vállalta, hogy a város tulajdonában álló sportingatlanon a városban, illetve a környéken élő gyermekek számára sportoktatást végez. Ennek módja, a sportra nevelés folyamata az egyesület belső magánügye ugyan, ám a bérbeadó önkormányzat részéről jogosan elvárható lenne, hogy ezt a tevékenységét a vonatkozó törvények, előírások, és etikai normák szerint végezze. Különösen fontos ez akkor, amikor az érintett korosztály a kisiskolások köre, ahol az erkölcsi alapok megszilárdítása is az edző, a nevelő feladatai közé tartozik. A bérbeadó önkormányzat ezeket az elvárásait a bérleti szerződés megkötésekor jóhiszeműen nem rögzítette, bízva abban, hogy az egyesületnél dolgozók számára mindez nyilvánvaló. Fentiek figyelembevételével
javasoljuk, hogy a város tegye nyilvánvalóvá elhatárolódását az ismert jogsértésektől, és szólítsa fel a Dunakanyar SE-t hogy az ilyen magatartást folytató Batári Csabával vizsgálja felül együttműködésük feltételeit,hiszen ezek a cselekedetek nem csak városunk nevét helyezik negatív kontextusba,hanem minden itt élő polgárt felháborítanak. Annak érdekében, hogy a jövőben esetlegesen előforduló hasonló cselekmények miatt a város felelőssége kizárható legyen, a sportingatlanokkal kapcsolatos szerződések kiegészítését javasoljuk néhány etikai előírással. Bár szomorú tény, hogy a városi futball életet ilyen események tarkítják, nem zárhatjuk be a pályákat, nem bonthatunk szerződést, mivel több száz gyermek sportolásának biztosítása elengedhetetlen. Javíthatunk a helyzeten viszont, ha mindenkit egyenlő mércével mérve kialakítunk egy olyan erkölcsi normarendszert, mely biztos alapokra helyezheti a partneri viszonyokat a sportban, és a pályákon. Ifjúsági és Sport Munkacsoport
Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja A Felügyelő Bizottság a Dunakanyar SE II. osztályú férfi U 13-as korosztályú bajnokságában résztvevő csapatával szemben az … eredménnyel végződött mérkőzéseken megszerzett pontjaival megegyező számú, összesen 14 büntetőpontot és mérkőzésenként további 11, összesen 7 büntetőpontot, mindösszesen 21 büntetőpontot állapít meg egyszeri alkalommal. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja A grémium (az elnökség, a szerk.) …egyhangúlag elfogadta Batári Csaba, az Edzőés Utánpótlás Bizottság elnökének írásban benyújtott lemondását. A személyi változás nem volt előzmény nélküli: Batári Csaba még januárban számot adott a szövetség szűk vezetésének azon ügyről, amelyről a közelmúltban több sajtótermék is beszámolt, és amelyben az utánpótlásvezető által irányított Dunakanyar SE sportszervezetét a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a közelmúltban elmarasztalta.
Lemondott a szentendrei elnökség
Beszélgetés Varga András, volt elnökkel. - A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség Pest megyei kihelyezett bizottsága tizenegy éve működik. Az első évben Török István, Csobánka polgármestere volt az elnöke, azóta én vezettem. Polgári foglalkozásom hivatalos katonatiszt. Emellett játékvezetőként, ma már csak ellenőrként is segítem a környék labdarúgását. Tagja vagyok a Pest megyei szövetség elnökségének is. - Mi a feladata a kihelyezett versenybizottságnak?
7
Hírlap A térségbe tartozó bajnokságokban elsősorban a volt budai körzet csapatai vesznek részt, de az M0-ás híd megépülése óta már a Duna másik oldaláról is tartoznak ide, pl. Göd,
visszajelzést kaptunk a csapatoktól, jó volt itt dolgozni. Úgy gondolom, méltatlan körülmények között kellett befejeznünk. - Mik voltak ezek a „körülmények”?
Dunakeszi II. Feladatunk a felnőtt, az utánpótlás és az öregfiúk bajnokságának működtetése. A bajnokság elején a nevezések, igények alapján mi készítjük el a sorsolást, egyeztetve a csapatok képviselőivel. Hozzánk tartozik a játékvezető küldés, a jegyzőkönyvek feldolgozása, ma már számítógéppel és a fegyelmi bizottság összeállítása, tevékenységük feltételeinek biztosítása. A versenybizottságot öten alkottuk: Staller János, Bárányos László, Hollós István, Kajári József és én. A számítógépes feldolgozásokat Kiefer Brigitta végezte. - Testületileg mondtak le? - Mielőtt én lemondtam telefonon valamennyi kollégámat felhívtam, tájékoztattam őket, milyen döntést fogok hozni és megkérdeztem, vállalják-e a további működtetést, ebben az esetben ilyen javaslatot tettem volna. Valamennyien azt mondták, ők is befejezik. Bár tudomásom szerint próbálták őket rábeszélni, de nem folytatják, legfeljebb játékvezetőként. Társadalmi munkában végezték? - A legteljesebb mértékben. - Akkor végképp nem értem, ha valaki önzetlenül végez egy ennyire nem népszerű munkát, miért nem hagyják dolgozni? - Nem tudom megmondani, én több, mint húsz évet töltöttem a labdarúgásban, tavaly ünnepeltük tizedik évfordulóját a korábbi szentendrei szövetségnek, ma versenybizottságnak. Nagyon sok köszönetet és pozitív
- Több esetről is beszámolhatok. Tavaly augusztusban, a bajnokság első fordulójában, a Dunakeszi II. – Pilisszentlászló mérkőzésen labdával, szándékosan megrúgták a játékvezetőt, aki ezt követően lefújta a találkozót. A kivizsgálás, a felek meghallgatása után a fegyelmi bizottság meghozta a döntést, a vétkes csapat, Pilisszentlászló megkapta az ilyenkor szokásos büntetését. Ezt megfellebbezték a megyei szövetségnél, műhibára hivatkozva újrajátszást kértek. A megyei szövetség nem erősítette meg a mi döntésünket, hanem, formai hibákra hivatkozva visszaadta az ügyet. Újabb határozatunkat a pilisszentlászlóiak ismét megfellebbezték. Mi a versenyszabályzat alapján jártunk el, ők a „játékszabályzatra” hivatkoztak, melybe valaki, aki bizonyára sosem látott ilyen mérkőzést, beleírta azt a képtelenséget, hogy az inzultus után még öt percet várni kell és csak utána szabad lefújni. Ami a leghihetetlenebb, tudomásom szerint máig nem sikerült a megyei szövetségnek döntést hoznia ebben a cseppet sem „szövevényes” ügyben. - Mi volt a második ügy? - Ezzel párhuzamosan zajlott a SZEFI – Piliscsaba mérkőzés tárgyalása, mely az Index internetes hírportál révén országosan ismert lett. A meccset egy fiatal, tehetséges bíró, Szedlák Bálint vezette, aki már a mérkőzés alatt is határozottan fellépett a szentendreiek edzőjével, Fitos József-
XX. évfolyam 10. szám fel szemben. Jelentésében leírta azt is, mi történt a meccs után. Az edző sok mindent elismert, de tagadta a jelentésben leírt tettlegességet, ezt a fegyelmi kivizsgálás során sem tudtuk bizonyítani. Mérlegelve a különböző szempontokat olyan döntést hoztunk, mely bár őt hónapra szólt, de tekintve a holtidényt, gyakorlatilag két hónapra tiltotta el Fitos Józsefet a „sport tevékenységtől”. Természetesen ezt is fellebbezés követte és a megyei szövetség ebben az esetben is azt a gyakorlatot folytatta, hogy csak a fellebbezőket hívják meg a fellebbviteli tárgyalásra, a többi érintett felet, ebben az esetben pl. a játékvezetőt és az ellenőrt nem. Ilyen körülmények között csökkentették Fitos József büntetését. Természetesen nem ez a gond, ehhez joguk van, hanem az, hogy meghallgatásunk nélkül, ugyanúgy, mint a dunakeszi esetben. - A harmadik esettel telt be a pohár? - Igen. A bajnokság ötödik fordulója után, még októberben versenybizottságunk hivatalos lapjában értékeltük a csapatok tevékenységét, ebben megfogalmaztunk kritikai megjegyzéseket is. El kell ismernem, tévedhettünk is, nem hivatalos információk alapján is véleményt mondtunk. Részben elmarasztaló véleményünk miatt a pilisszentlászlóiak a versenybizottságnál rosszhiszeműséggel vádoltak bennünket. A másik négy megnevezett csapat nem tiltakozott, tehát feltehetően nem volt alaptalan, amit leírtunk. Két kollégámat beidézték, bár jelezték, nem tudnak, kívánnak megjelenni, engem, aki a felelőse vagyok
kiadványunknak be sem idéztek. Ennek ellenére most, márciusban mindhárman fegyelmi büntetést kaptunk. - Az Önök lemondása után ki veszi át munkájukat? - Természetesen a bajnokság megy tovább. Az már látható, hogy legalábbis hiányos lett a csapatok folyamatos tájékoztatása, a héten lesz megyei elnökségi ülés, ott szóvá fogom ezt tenni. A többi feladatot átadtuk a megyei szövetségnek, ők fogják küldeni a játékvezetőket, az általunk eddig foglalkoztatottak aszszisztensek lesznek. Az öregfiúk bajnokságát egy „koordinátor” fogja intézni, az utánpótlás bajnokságokat a megyei versenyiroda. - Nyilván nagyon sok olyan ismeret hiányzik a megyénél, mely Önöknél az elmúlt évek alatt összegyűlt, formális és informális egyaránt. Jó valakinek az, ami történt? Elirigyelték a munkájukat? - Nem tudom, tőlünk senki sem kért elnézést, meg sem köszönték a munkánkat. Talán túl sokat „kukorékoltam”, talán egy-két nagyhangú edzőnek nem tetszettem. De nagyon jól jellemzi a labdarúgás helyzetét, hogy egy U 16-os mérkőzésen és azután történtek kapcsán egy volt válogatott labdarúgó arra kényszerül, hogy magánvádas pereket indítson több szinten, többek ellen, jó híre vélt vagy valós megsértése miatt. Ha erről szól az utánpótlás focija, akkor a magyar labdarúgás nagyon rossz felé halad. Horváth Gusztáv
8
HÍRMONDÓ
2010. május 22.
Temető
Mint arról beszámoltunk, az új köztemető koncessziós kialakítására kiírt pályázatra senki sem jelentkezett, így az önkormányzat saját erőből kénytelen elkezdeni a munkákat. Az első ütemben kb. 72 millió forint értékben tereprendezésre, talajcserére és kerítés építésére kerül sor. Fedezetet az a fejlesztési hozzájárulás nyújt, melyet a Dózsa György út mellett, a HEMO-val szemben lévő, összesen mintegy 24 ezer m2 nagyságú terület megvásárlója fizet a szabályozási terv szándéka szerinti módosításáért.
Rendelőintézet
Bár még nem zárult le a rendelőintézet felújítására és bővítésére kiírt kivitelezői pályázat, a testület tárgyalt arról a fontos kérdésről, hogy az építkezés alatt hová költöztessenek át egyes szakrendeléseket. Két lehetőség került szóba. Az egyik a V 8ban lévő egészségügyi központ + a játszóház, a másik a 11-es melletti nagy parkolóban jelenleg üresen álló Provincia hotel. A költözés előzetesen becsült költsége mindkét esetben 65 millió forint. A képviselők hosszabb vitát követően az utóbbit választottak igaz, az előzetes ÁNTSZ véleményt egyik esetben sem kérték meg.
Pap sziget
az evangélikus egyháznak. Az ezt kísérő problémákról már írtunk, ami miatt végül az egyház is az átadás elhalasztását kérte anyagi jellegű. Egy jogszabály változása miatt az önkormányzat által adott támogatást le kell vonni az egyházaknak járó normatív támogatásból és ennek hiányában nincs meg a fedezet a működtetésre. Kérdés, hogy ezek után mi lesz a halaszthatatlan felújításokkal? Horváth Hegyi Olivér lelkész úr szerint az evangélikus egyház továbbra is elkötelezett egy szentendrei óvoda átvétele iránt.
Herend
A Belváros egyik színvonalas üzletét a Herendi Porcelánmanufaktúra a Bogdányi utcában az önkormányzattól bérli. Tekintve, hogy már ők is veszteségesen működnek, kérték a bérleti díj csökkentését. 20 %-oshoz hozzájárultak a képviselők.
Már márciusban is
Idén február 26-tól március 1-ig is nagyon magas volt a Bükkös patak szintje, a rohanó víz több helyen károsította a vízbekötéseket, a patak medrét és a bicikli út részűjét. Az önkormányzat összesen 4 millió forintot szeretne kapni a „Vis major” keretből, melyet 1,7 millió forint saját forrással egészít ki teljes helyrehozás érdekében.
Mint azt már megszokhattuk, ismét – megkésve – pályázatot írt ki az önkormányzat a Pap sziget strand működtetésére. Remélhetően a kemping tulajdonosa, Mészáros János ismét elvállalja.
Szentendrei
FELHÍVÁS
Pest Megye Közgyűlése nagyra becsüli a megyei települések környezetfejlesztési tevékenységét, az épített és a természetes környezet minőségének javítására és a település karakterének, építészeti értékeinek megőrzésére tett erőfeszítését. Fentiek elismerésére 2010-ben is meghirdeti a „Kulturált Települési Környezet Díj” pályázatát, valamint a megyében épülő színvonalas lakó- és középületek díjazására alapított „Pest Megye Építészeti Nívódíj” pályázatát. A beadási határidő mindkét pályázat esetében 2010. június 30. A részletes pályázati hirdetmények Pest Megye Önkormányzatának Közlönye 2010. évi 3. számában, a polgármesteri hivatalokban, Pest megye főépítészének irodájában tekinthető meg, valamint letölthető az internetről, Pest megye honlapjáról (www.pestmegye.hu). A Közgyűlés a díjakról októberi ülésén dönt, a díjak kiosztása december 4-én, a Megyenapi ünnepség alkalmával történik.
Sipos Sándor gázkészülék javító Szerviz, karbantartás, üzembe helyezés. Cirkók, kazánok,
boylerek, konvektorok, tűzhelyek és egyéb gázkészülékek javítása. Tel.: 30 9413 468
Zeneiskola
A Vujicsics Tihanér Zeneiskola fenntartója a Pest megyei önkormányzat már korábban közölte, jelenlegi formájában nem tudja biztosítani a zeneiskola működését. A szentendrei önkormányzat jelezte, hajlandó részt vállalni az iskola finanszírozásában. A jelenlegi tanszakok és létszám megtartásához, a megyei önkormányzat kimutatása alapján az állami normatíván felüli, un. fenntartói kiegészítő támogatás felét, 2010-re 22 millió forintot kért a megye, melyre a helyi képviselők rábólintottak. A megye és a város közötti megállapodás csak egy évre szól.
Evangélikus óvoda
Több képviselő-testületi döntés is szólt a Pannónia utcai Hétszínvirág óvoda átadásáról
Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. Névjegyek, szórólapok
www.digitalisnyomda.net 30 952-1972
Hírlap
SPORT
9
SPORT
XX. évfolyam 10. szám
Újabb sportsiker a Chazar András (volt Bárczy) iskolában
2010. május 12-én a kis szentendrei csapat a Pest megyei atlétikai bajnokságon szerepelt Gödöllőn. A gyerekek a mostoha körülmények ellenére -szakadó esőben-nagy csatában, szép eredményt értek el. 100 m leány Virág Laura I. helyezett Kislabda hajítás leány Virág Laura-III. helyezett Virág Laura 100m-en elért első helyezésével kivívta az országos döntőben való részvételt. Felkészítő tanár: Mihály Norbert Fotón balról jobbra Wolf József, Virág Adrienn, Rózsa Levente, Szabó Imre Dénes tanár úr, Farkas Marika, Virág Laura, Cziferi Nikolett, Král Ferenc.
Megnyugtató levélváltás a figyelő kamerákról
Tisztelt Horváth Gusztáv! …A rendszer éles indításához figyelmeztető táblákat kell elhelyezni (32 kamera lesz, a szerk.) és az adatkezelést az adatvédelmi biztosnak nyilvántartásba kell vennie. A figyelmeztető táblák jó része már a helyére került, de adminisztratív okok miatt a 11es út mentén elhelyezendő táblák telepítése még várat magára. Az adatvédelmi biztosnak a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet már megküldtük, hogy az összes kamera telepítését követően azonnal tudjuk indulni. A fentiek alapján tehát a rendszer beindítására még nem került sor, adatigénylésre még nincs lehetőség. A felügyelők a meglévő kamerák használatát gyakorolják, hogy az éles indulást követően maximálisan kihasználhassák a lehetőségeket. Az éles induláskor a lakosságot széleskörűen tájékoztatni fogjuk … Tisztelettel Dr. Molnár Ildikó jegyző
Tisztelt Jegyző Asszony! Köszönöm, örömmel írom megszokott, gyors válaszát. Bár nem értem pontosan, mit jelent ebben az összefüggésben az „adatkérés“, netán azt, mi lakosok is kérhetjük a felvételek megtekintését? - nem volna sze-
rencsés. Ugyancsak örömmel nyugtáztam, hogy az Ön által említett adatkezelési szabályzat véglegesítése előtt kikéri az adatvédelmi ombudsman véleményét. Ez garancia az itt lakók számára, de azt szeretnénk, ha a jószándékú szentendrei polgárok véleménye is fontos lenne ebben a kérdésben. Kérem higyje el, cikkünk megjelenése után többen mondták el véleményüket, egyikből idézek: - Ha lemegyek sétálni a feleségemmel és a fenekére verek, nem szeretném, ha másnap a Blikkben látnám a fotót! Ez nyilván nem történhet meg, bár ezt ma Magyarországon, különösen Szentendrén, ahol ennyi közismert személy lakik, nehéz bármiről is kijelenteni. Ezért azt javaslom, az adatkezelési szabályzat véglegesítésében ha nem is a lakosság, de legalább az őket képviselő testület is részt vehessen. Nem titkolhatom ellenérzésemet amikor arról tájékoztat, jelenleg, igaz „próbaüzemben“, már folyik a szentendreiek megfigyelése, az így nyert információk kezelése számomra bizonytalan. Az itt lakók 99,9 %-hoz hasonlóan sosem kívántam és ezután még kevésbé kívánok autókat feltörni vagy graffitiket rajzolni, bár néhány belvárosi épület talán hasznát látná. Ragaszkodom viszont, összhangban olvasóink vé-
leményével magánéletem zártságához még akkor is, ha ennek egy része szükségszerűen a közterületeken zajlik. Írom mindezt azért, mert a kamerákat kezelők, tudtommal, szentendrei lakosok, akik ismerhetnek bennünket, „megfigyelteket“. Kérem ezért, a „próbaüzemet“ szüntesse meg az adatkezelési szabályzat elfogadásáig. Az országos tapasztalatok szerint a térfigyelő kamerák elhelyezése helyes döntés volt az önkormányzat részéről, ennek szigorú szabályozása (ahol nem tapasztaltak bűncselekményre utaló eseményt, a felvételek azonnali törlése) és ismertetése a lakossággal véleményem szerint elengedhetetlen bármilyen megfigyelés megkezdése előtt. Néhány évvel ezelőtt voltam Londonban, ahol az emlékezetes metró merénylet után gyakorlatilag az egész várost bekamerázták és ennek a londoniak örültek. Legyen ez Szentendrén is így, bár a 32 kamera talán túl sok (költség-hatékonyság), meglehet ágyúval lövünk verébre, de ennek megítélése nyilván nem a jegyző, hanem a képviselő-testület illetékessége. Üdvözli Horváth Gusztáv Tisztelt Horváth Gusztáv! …A kamerák helyszínének ki-
jelölésére a Képviselő-testület döntésével összhangban került sor. Épület esetében a tulajdonos hozzájárulásával történik és figyelemmel voltunk arra, hogy a kamera a lehető legnagyobb területet lássa be…. Az adatkezelés, ezen belül különösen az adattovábbítás (felvételek harmadik személy részére történő továbbítása) kizárólag a törvényben meghatározottak szerint történhet (mellékelem a jogszabály kivonatát) – ezekben az esetekben azonban a törvényi előírások szerint kötelesek vagyunk a felvételt kiadni…. A csoportvezető tájékoztatása szerint a rendszer használatának begyakorlása megtörtént és mivel érdemi intézkedéshez a felvételek jelenleg még nem használhatók, ezért azon kérésének, miszerint szüntessük be a próbaüzemet, gyakorlatilag már eleget tettünk – reményeink szerint azonban néhány hét múlva már az éles indításról tájékoztathatom. Tisztelettel Dr. Molnár Ildikó jegyző A jogszabály szerint a felvételeket, ha nem merült fel bűncselekmény gyanúja, öt nap alatt kell megsemmisíteni. A felvétel egy eljárásra hivatott szerv vagy a felvételen szereplő személy számára továbbítható, ha az illető „jogainak érvényesítése érdekében” kéri. H. G.
2010. május 22.
10
.
APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS
Szentendre Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala munkatársat keres vagyongazdálkodási ügyintézői feladatainak ellátására.
Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság - büntetlen előélet, - vagyonnyilatkozat tétel; - B kategóriás jogosítvány - felsőfokú iskolai végzettség: egyetemi szintű közgazdasági szakképzettség; - közigazgatási versenyvizsga vagy a versenyvizsga alóli mentesség igazolása A jelentkezéshez csatolni kell: - szakmai önéletrajzot; - motivációs levelet; - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt; - iskolai és egyéb szakképesítések másolatát; - közigazgatási versenyvizsga letételét igazoló dokumentum (amennyiben nem rendelkezik a pályázó mentességgel) A kiválasztásnál előnyt jelent: önkormányzati vagyongazdálkodás területen végzett gyakorlat, - szentendrei helyismeret A munkakör határozatlan időre szól, a munkaidő heti 20 óra, a próbaidő hat hónap. Bérezés: a Ktv. szerint A munkakör betölthető: a pályázat elbírálását követően azonnal A pályázat benyújtásának határideje: 2010. június 15. A pályázat elbírálásának határideje: 2010. június 25. Ellátandó feladatok: önkormányzati vagyongazdálkodási feladatok ellátása, vagyongazdálkodási koncepció végrehajtásában aktív közreműködés A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Szentendre Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (2000 Szentendre, Városház tér 3.) Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 03-28-2010, valamint a munkakör megnevezését: vagyongazdálkodási ügyintéző. Pályázattal kapcsolatos további információt Puhl Márta irodavezető nyújt a 06-26/503- 373-as telefonszámon.
INGATLAN
Lakás kiadó Szentendrén, a Vajda Lajos utcában. Egy szoba, 39 nm, felújítva, gázkonvektorral, mérőórákkal felszerelve. 40 e Ft/hó + alacsony rezsi + 2 havi kaució. Tel.: 06 30 951 0803 és 06 30 491 9508.
Tahiban 120 nm-es ház 120 nm-es pincével, ugyanekkora beépíthető tetőtérrel, 200 nöl telekkel eladó vagy szentendrei kisebb házra, öröklakásra cserélhető. Ár: 29 millió forint. T.: 385 387 Füzesparkban 2 szobás lakás hosszú távra kiadó. Érdeklődni: 06 30 547 4090. Szentendrén 3017 nm iparterület eladó. Mellette 3127 nm bérbeadó. Érd.: 06 20 371 8148.
Budakalászon 170 nm-es ház 560 nm telken, 15 éves, eladó. 6 szobás, jó beosztású, nagy belmagasság, plusz tetőtér. Ára 49 millió Ft. HÉV-től, iskolától 6 percre. Tei.: 30 724 3421. Külön bejáratú saját kertes lakás kiadó a Pismány lábánál, az Eper utcában. Iá: 60 000 Ft. Telefon: 06 30 223 6975. Belvárosi, kétgenerációs családi házat kisebbre cserélnék. Tel.: 26 314-199.
SZOLGÁLTATÁS
Szentendrei
Víz-, gáz- és fűtésszerelést, kisebb javításokat vállalok teljes ügyintézéssel. Tel.: 30 9706 475. Családi házak, lakások villanyszerelése, javítása. Érintésvédelmi, villámvédelmi,. Gáz közmű előtti EPH mérés és felülvizsgálat. Tel.: 06 20 844 2333.
292 032. irányár: 550 e Ft. 06 30 966 951.
OKTATÁS
Matematika-fizika szakos tanár korrepetálást vállal. Tel.: 312 962.
Műbútorasztalos vállalja 40 éves szakmai gyakorlattal antikstyl bútorok restaurálását. Kárpitos munkával is. Egyedi bútor készítését is vállalom. Telefon: 06 30 944 2206. Szobafestés, mázolást, tapétázást vállalok, garanciával. 06 20 472 2509, 06 20 490 8599. Ötvös tárgyak felújítása. Hummel 26 311 734.
javítása, Gizella:
BÚTOR-ÉPÜLETASZTALOS GYÁRTMÁNYOK: GYORSASZTALOS nonstop (javítás, csere), ANTIKOLÁSOK, MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK (javításuk is, színfelújítással), INGATLANREKONSTRUKCIÓK – ORSZÁGOSAN LEGKEDVEZŐBB ÁRAKKAL. 06 26 309 032, 06 20 533 0067. www.koordinex.iweb.hu Asztalos munkát vállalok., fából mindent. 36 30/319 7278, 26/318 219.
ADÁSVÉTEL
Volkswagen Caravelle 2,0 benzines 1987 cm3, 62 kW (84 LE). Gyártási év 1995, nyilvántartásba vétel 1995. 09. 21. fehér színű, 8 üléses/személyes, vizsga 2011. május 22., zöldkártya: 2010. május 8., koccanásoktól eltekintve sérülésmentes, garantált km:
EGYÉB
Eladó/kiadó Szentendrén irodának, üzleti vállalkozásnak főútvonal melletti 20 nm-es helyiség, 2,9 M, illetve 3,9 M összegért. Bérleti díj 30-35 ezer Ft/hó. 06 30 8767 934. Iroda kiadó az Eper utcában, a volt ingatlanos helyén. 06 20 431 7240
Üzlet kiadó a Pap szigeten. 06 30 223 6975 Szentendre belvárosában üzlethelyiség, iroda kiadó. Tel.: 06 20 266 0277.
SZENT ANDRÁS Könyv- és kegytárgybolt (Kucsera Ferenc u. 2.) Te l e f o n : 26 303-189
Kőműves, ács, tetőfedő munkák, külső-belső felújítások, kertrendezés. Kisebb megbízásokat is szívesen teljesítünk. 00 36 30 311 9231.
Diplomamunkák, szakdolgozatok, névjegyek elkészítése. Fénymásolás, hőkötés, spirálkötés rövid határidővel. 312 858, egész nap. Villany-és antennaszerelés, parabola is. Kisgépjavítás. Tel.: 316 710 este. 06 30 9914 732, Mócsai. Kandallóépítés, vízfűtéses, légfűtéses. 06 20 594-4458.
Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. Névjegyek, szórólapok
www.digitalisnyomda.net 30 952-1972
Hírlap
11
XX. évfolyam 10. szám SÁRKÁNYOS NAP A P’ART MOZIBAN május 29-én
10 óra Így neveld a sárkányodat (színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 92 perc, 2010, 12 év) 10 óra SÜSÜ, A SÁRKÁNY (színes, magyar bábfilm, 53 perc, korhatár nélkül) 11 óra PAPÍR BÁBKÉSZÍTÉS 11 óra PAPÍRSÁRKÁNY KÉSZÍTÉS SÁRKÁNY TOTO 12 óra SÁRKÁNY VÁR ÉPÍTÉS Közben ebéd a Sárkánykonyhából: SÁRKÁNYRAGÚ LEVES SÁRKÁNY SÜ-SÜTI (Laticelleken délutáni gyermekaltatásra lehetőség van.) 14 óra CSAPATSÁRKÁNY KÉSZÍTÉS SÁRKÁNYTOTO ÉRTÉKELÉS - fődíj : sárkány szív torta 16 órától jó idő esetén: DUNAPARTI PROGRAMOK: SÁRKÁNYEREGETÉS SÁRKÁNY AKADÁLYVERSENY SÁRKÁNYHAJÓS EVEZÉS A DUNÁN 16 órától rossz idő esetén: FILMVETÍTÉS: SÁRKÁNYSZÍV (színes, magyarul beszélő, amerikai film, 103 perc)-nagyterem SÜSÜ A SÁRKÁNY: (A sárkány: ellátó vállalat, Süsü a rettentő ) (színes, magyar bábfilm, 53 perc, korhatár nélkül)- kisterem KIÁLLÍTÁS A GYERMEKKÖNYV ILLUSZTRÁTOROK EGYESÜLETÉNEK SZENTRENDRÉN ÉLŐ TAGJAINAK MUNKÁIBÓL
Új Szentendrei Hírlap a Hírmondó Kft. lapja. Felelõs kiadó: a Hírmondó Kft. ügyvezetõ igazgatója Felelõs szerkesztõ: Kõszegi Judit Szerkesztõség és kiadóhivatal: Szentendre, Huba u. 6. Hirdetésfelvétel: - a HÉV végállomásnál lévõ zöldséges melletti újságos pavilonban; - Elõd u.15. Tel.: 314-700; valamint a szerkesztõség telefonján. E-mail: hirlap@szenhir.hu Tel.: 26 316-011, 20 4280-849 Fax: 26 500-533 Nyomdai elõkészítés: Hírmondó Kft. Nyomda: D,Sign Kft., Szentendre ISSN: 12190772
Több idős olvasónk szeretne leülni, a buszra várva.
2010. május 22.
Házak csúsztak meg, fák dőltek ki
12
A Tűzoltók beszámolója az özönvízről
Szentendrei
látot. Az akadály megszüntetése után a víz visszatért a medrébe. Szentendrén az Akácfa utcában három családi ház alapját mosta alá a víz. Az épületek mellől közel 150 m3 föld csúszott meg, mintegy 300 négyzetméteres területen, 4-5 méter mélységben. A lakóépületekből 12 személyt kellett az éjszaka folyamán kiköltöztetni, őket rokonoknál szállásolták el. Leányfalunál és Tahitótfalunál nagy mennyiségű hordalék került az útra. Személyi sérülés sehol nem történt.
Szélvihar
Vihar Szentendrén
Május 5-én, szerdán délután rég nem látott vihar és felhőszakadás söpört végig Szentendrén. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű vizet a csatornarendszer nem tudta elvezetni, így a városban több helyen özönvízszerű áradás alakult ki. A 11-es főút busz pályaudvar melletti szakaszán, a Vasúti villasoron és a Kossuth Lajos u., Bükkös part kereszteződésében járhatatlanná váltak az utak. A Bogdányi utcában több üzlet, lakás és pince is víz alá került. A Szentendrei Tűzoltóság ügyeletére több mint húsz jelzés érkezett a vízkárokkal kapcsolatban. A lánglovagok a történelmi városrészben több órán keresztül szivattyúzták a vizet. A Rendőrségnek is akadt dolga a vihar miatt. A városban több helyen útlezárásokkal, terelésekkel akadályozták meg a nagyobb dugók kialakulását. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően személyi sérülés nem történt. A forgalmi rend a késő esti órákra állt helyre a városban.
Mindenkitől türelmet kérünk
A május eleji esőzés csak ízelítő volt abból, ami 15-én, szombaton este zúdult a Dunakanyar területére. Dunabogdányt nem lehetett Tahitótfalu felől megközelíteni a 11-es főúton. Ennek oka, hogy a Stampok horgásztó gátja átszakadt, és mintegy 40 centiméteres víz borította az utat. A gátszakadás következtében 4-5 autós maradt
a víz fogságában. A bajba jutottakat a tűzoltók drótkötelek segítségével húzták ki a területről. A rendőrség lezárta az érintett útszakaszt, az autósokat elterelték.
A hétvégi földcsuszamlások után fakidőlésekhez és vízszívatáshoz riasztották a szentendrei tűzoltókat, akik a rendkívüli időjárás miatt az elmúlt 24 órában több mint nyolcvan riasztást kaptak. Egy átlagos napon tíz tűzoltó teljesít szolgálatot a szentendrei tűzoltóságon. Jelenleg több mint harmincan dolgoz-
különleges szerrel akár 37 méteres magasságban is tudnak dolgozni a lánglovagok. A tűzoltók fontossági sorrendben vonulnak a helyszínekre, így előfordulhat, hogy az elöntött pincékhez és garázsokhoz nem érnek ki azonnal. Az esetek többsége a fakidőlésekről szól, de több jelzés is érkezett vízkárokról.
Köszönetnyilvánítás
A szentendrei területekről folyamatosan érkeztek a jelzések a tűzoltóságra, melyek főként vízkárral kapcsolatosak. A tűzoltók homokzsákokkal próbálják megakadályozni a további vízbetörést, illetve szivattyúk segítségével távolítják el a pincékből a vizet. A Bükkös patak felett átívelő fahidat tűzoltó tömlőkkel rögzítették egy fához, mielőtt azt a víz elsodorta volna. Szentendrén, a Mandula közben a megáradt Bükkös-patak hordaléka megakadt egy híd korlátján, emiatt a patak kilépett a medréből, és a víz beömlött a környező épületek kertjeibe. Ott szintén homokzsákokkal avatkoztak be a tűzoltók, illetve vágófeszítő és korongos roncsvágó segítségével eltávolították a kor-
nak a különböző helyszíneken. Munkájukat segíti a közelmúltban kapott Iveco Magirus típusú létra szer is, melyet a mai nappal állítottak hadrendbe. Ezzel a
A szentendrei tűzoltóság köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki türelmével és bárminemű segítségével a tűzoltók munkáját elősegítette ezekben a viharkáros időkben. Az elmúlt napokban több száz riasztással kellett a tűzoltóknak megbirkózniuk az egész kistérség területét tekintve. Köszönjük a lakosság segítségét és gondoskodását, nem utolsó sorban említve a Surányi Cukrászda valamint az Ébredj Magyar Nemzeti Egylet élelmiszerrel, teával, tejjel, kávéval való támogatását. Benke Donát tű. ftörm. szóvivő