Új Szentendrei Hírlap 2010.07.03.

Page 1

XX. évfolyam 13. szám

2010. július 3.

Szentendrei olvasnivaló, kéthetente Rejtvényfejtő Klub? 2. old. Előre kell menni? 3. old. Filó beperelte a .... 4. old. 20 éves a REC 5. old. MÖE 6. old. Kádár nem jött el 7. old. Szendrőiek Szentendrén 8. old. Görzenál 9. old. Állatvédő sarok 12. old.

Gyöngyszem... Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szentendrét a Dunakanyar gyöngyszemének. Távolról, a magasból talán még mindig annak látszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna az ország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben a sorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutat be, melyek csak közelrõl láthatók és bizony, hamis gyöngyök.

Ára: 95 Ft

Rendelőintézet Mint már többször írtunk róla, a kezdetben 80 millió forintosnak gondolt önrész helyett mintegy fél milliárd forint saját forrást igényel, összesen 1,3 milliárdba kerül a szentendrei rendelőintézet tervezett bővítése és felújítása. Az építési munkákra kiírt közbeszerzési pályázatot június 24-i, rendkívüli ülésén eredménytelennek nyilvánította a testület, mivel a hét jelentkező közül hat pályázata érvénytelennek bizonyult (!). Közülük a legolcsób is 60 millió forinttal volt drágább a városi költségvetésben rendelkezésre álló összegnél. Ez a közbeszerzés csak az építési munkákra vonatkozott, az új rendelők felszerelésére, erre 300 millió van beállítva, külön eljárást indítanak. Tekintve, hogy a projektet 2011. február 28-ig be kell fejezni, az önkormányzat most közlemény nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít, melyen mindegyik, korábban is jelentkezett cég indulhat. H. G.

Félig (sem) kész

Dietz Ferenc polgármester „ünnepélyese” átadta a fiataloknak a Kőzúzó utcai Görzenált. Ezeken a kazánlemezeken vajon milyen mutatványokat lehet majd csinálni? cikkünk a 9. oldalon

Bottlikné Kárász Arankát a legtöbben bizonyára közös képviselőként ismerik a lakótelepen, a Hamvas Béla utcában. Pedig a nyugdíjas tanárnőnek már több könyve megjelent, jelenleg éppen alma mátere, a Móricz Zsigmond Gimnázium múltját kutatja. Vele készített riportunk a Hírlap következő számában fog megjelenni, most, ízelítőül néhány általa fellelt dokumentumot idézünk a gimnázium múltjából. (6. oldal)

Hajójárat a Dunán Legutóbbi számunkban megírtuk, egy szentendrei vállalkozó hajójáratok indításához – és kikötéséhez – kért és kapott engedélyt az önkormányzattól. A nagyon hiányzó régi-új szolgáltatásról az MB Travel Service ügyvezetőjével, Őry Botonddal beszélgettünk. (3. oldal)


2

2010. július 3.

Szentendrei

Rejtvényfejtő klub?

Barna Viktor nyerte az idei TOP12-öt

A hagyományosan az évad első versenyén a tavalyi évi pontverseny 12 legjobb mester fokú versenyzője, valamint a kategóriába frissen felkerült mesterjelöltek kapnak meghívást. A legendás rejtvénykészítő, pécsi rejtvényfejtő, Drelicska Attila nevét 2002 óta viselő versenyre ezúttal is Csobánkán került sor. A versenyzőknek Gyócsy Géza különösen nehéz rejtvényével kellett megbirkózniuk, három óra fejtés után ez teljes mértékben egyedül a szentendrei Barna Viktornak sikerült, aki idén már harmadszor, így egyben véglegesen megnyerte a 2002-ben elindított vándorkupát. (Rejtvényfejtők Országos Egyesületének honlapja) - Barna Viktor vagyok, 37 éves közgazdász. Európai uniós támogatásokkal foglalkozom saját cégemben, mindössze két éve lakom Szentendrén. - Mióta foglalkozik rejtvényfejtéssel? - Régóta, már a középiskolás éveimben rengeteg rejtvényt fejtettünk egyik osztálytársammal, aki a mai napig jó barátom. Akkor Miskolcon laktunk, volt ott egy rejtvényfejtő klub, csatlakoztunk hozzájuk. Lassan húsz éve járunk már versenyekre is. - Idejövet gondolkodtam, mióta is létezik a rejtvény, a delphoi jósdáig jutottam vissza, az ő jóslataik is megfeleltek egy-egy rejtvénynek. Talán a találós kérdések is ide sorolhatók. - Így van, a rejtvény egy nagyon széles fogalom, rengeteg dolog bele tartozhat. A találós

kérdésektől a betűrejtvényeken át a logikai feladványokig. Minden olyan dolog, ami megmozgatja az emberek fantáziáját a megoldás kitalálása érdekében. A mostani versenyek természetesen jóval behatároltabb területen zajlanak, három águkat említeném: a klasszikus keresztrejtvényt, a logikai rejtvényeket és a manapság nagyon népszerű kvízt, amikor érdekes kérdésekre kell választ adni. A keresztrejtvény története A legenda szerint egy fokvárosi fegyenc volt az, aki egy helyi lapnak felajánlotta „keresztszó-fejtörőjét”. Victor Orville angol földbirtokos közlekedési kihágás miatt töltötte büntetését a fokvárosi börtönben. Ott, a cella falán az ablakrácsokon keresztül beszűrődő fény által kirajzolt árnyábrát töltötte ki önmaga szórakoztatására. A ma ismert keresztrejtvény ősének, a világ első keresztrejtvényének tartott fejtörő 1913. december 21-én jelent meg a The New York Sunday World című amerikai újságban. Készítője a lap egyik újságírója, Arthur Wynne, aki jelentős változást hozott a rejtvénykészítés történetében. Wynne olyan „gyémántkristály” alakú ábrát szerkesztett, amelyben már függőlegesen és vízszintesen is más-más szót lehetett megfejteni. Ezt követően egyre több, az olvasók által készített rejtvény érkezett a szerkesztőhöz, aki ezekből válogatva már állandó rovattá tudta tenni a keresztrejtvényt. . Mindegyiknek megvan a maga logikája, amire rá kell érezni? - Igen, de a jelentős részük rutin, emellett sokszor szükséges a logikus gondolkodás. - Mekkora a rendszeresen rejtvényfejtők tábora? - A keresztrejtvényt fejtők mozgalmában Magyarországon több ezren vannak, de versenyekre csak pár száz ember jár. Ennek elsősorban az az oka, hogy az utazási költségeket nem mindenki engedheti meg magá-

nak. Logikai versenyekből világhálózat is van, nemzetközi versenyekkel. 2007-ben Rio de Janeiroban honfitársunk, Madarassy Pál lett a világbajnok. Jövőre Magyarországon lesz a világbajnokság, első alkalommal egy időben megrendezve a Sudoku világbajnokságot a logikai rejtvények versenyével. Aki számít, itt lesz, Európából, Ázsiából. Amerikából, a világ számos országából. Az első magyar keresztrejtvény Magyarországon 1925. január 22-én jelent meg az első „keresztszórejtvény”; a Ma Este című hetilap hasábjain – a néhány éve elhunyt – Kristóf Károly tollából. Bár felépítése és nyelvezete nem teljesen felel meg a mai szokásoknak, mégis igen érdekes történeti kuriózum. A keresztszórejtvény mellett a nyeremény is nagyon újszerű volt. Az akkoriban divatossá lett mahdzsong játékot sorsoltak ki a helyes megfejtők között. Ezt követően néhány hét múlva szinte minden újságban helyet kapott a népszerű fejtörő. Sikerére jellemző, hogy a kiadók egymást túllicitálva próbáltak minél több olvasót meghódítani: például a Pesti Napló egyik keresztrejtvénypályázatán a fődíj egy körúti bérház volt. Napjainkban pedig már több mint 100 rejtvényújság közül válogathatnak az újságos standokon az érdeklők, a legismertebb rejtvényújság a Füles 1957. február 3-án, 53 évvel ezelőtt jelent meg először. - Gondolom, ezen Ön is indul. - Nem valószínű, mert én keresztrejtvényekben vagyok igazán jó, azok viszont erősen függenek a nyelvtől. Nemzetközi versenyeket ezért logikai feladványokból rendeznek. Inkább a szervezők táborát fogom erősíteni. - A rejtvények gyártása egy külön iparág. Ön is készít?

- Igen, már elég régóta, jó tizenöt éve. Nagyon jó dolog, gyerekeknek, ismerősöknek is csinálok, pl. születésnapi meglepetésnek. Ha az ünnepelt megfejt egy rejtvényt, talál egy továbblépési lehetőséget, pl. hogy hol találja a következőt, a sor végén rendszerint megtalálja az ajándékot. Nagyon jó szórakozás, családi körben is. - Hány gyereke van? - Kettő, 13 és 11 évesek. Ők is szeretnek rejtvényt fejteni, az általános iskolájukban már szerveztem is rejtvényfejtő szakkört és versenyt. - Milyen múltja van pl. a keresztrejtvénynek? - Az első magyar keresztrejtvényt Kristóf Károly újságíró készítette, a Ma Este című hetilap hasábjain jelent meg 1925. január 22-én. Kicsit eltér a maitól, de a szavak már keresztezik egymást. - Ön miért fejt rejtvényt? - Mert nagyon jó kikapcsolódási lehetőség, kihívás, szórakoztató és egyúttal tanulni is lehet belőle. - A számítógép ezen a területen is tért hódít? - Vannak honlapok, ahol lehet rejtvényt fejteni, mindenfélét. Ugyanakkor a rejtvények készítésére is készültek már programok. - Szívesen indítana Szentendrén egy rejtvényfejtő klubot? - Hogyne, Gödöllőn már működtetünk is egyet. H. G. Kérjük, ha valakit érdekel egy ilyen klub indítása küldjön egy e-mailt a szerkesztőségbe vagy hívjon fel minket! (a szerk.) „A keresztrejtvény a szivar és a whisky mellett az unalom legnagyobb ellensége... Aki nem találja meg az élet boldogságát, annak ezek a fehér-fekete kockák menedéket kínálnak.” (Winston Churchill) „A rejtvény és a költemény, ha nem is egy anyaméh gyermekei, de ugyancsak közeli vérrokonok… A rejtvényfejtők tán maguk sem sejtik, hogy midőn valamit kitalálnak, azt a szellemi gyönyört próbálgatják, mint amikor a költők valamire rátalálnak.” (Illyés Gyula)


3

Hírlap

XX. évfolyam 13. szám

Őry Botond: Előre kell menni...

- 1985-ben árufuvarozó kisiparosként kezdtem, egy IFA teherautóval. Ez is Szentendréhez kötődik, mert az azóta elhunyt Högl Károly segítségével jutottam hozzá. Ketten felújítottuk, fuvaros lettem. Azt gondolom, édesapámtól örököltem a nagy autók szenvedélyes szeretetét, ő a Hungarocamion-nál dolgozott, a 60-as évek elejétől. Csak félig legálisan ugyan, de párszor körbejártam vele Európát. Két évig fuvaroztam az IFÁ-val, amikor adódott egy lehetőség: ha tudok szerezni egy mikrobuszt, akkor bevesznek egy budapesti személyszállító céghez. 87-ben ez még nagyon ritka lehetőség volt, kértem tehát kölcsön és vettem egy kilenc személyes Volkswagen kisbuszt. Egyik napról a másikra abbahagytam a teher fuvarozást és egy amerikai filmes társaságot szállítottam. Ekkor még bent laktunk Óbudán, de édesapám már kint élt Szentendrén. - Ekkoriban már lehetőség volt mindenféle vállalkozásra. - Igen, de nagyon korlátozottak voltak az anyagi lehetőségek, ezért kicsiben kellett kezdeni. Egy busszal kezdtem tehát én is, ebből fejlődött föl lassan, fokozatosan a vállalkozásom. Különböző utazási irodáknak, szállodáknak, filmgyárnak dolgoztam, megismertem az idegenforgalom, a turizmus piacát. 92ben társammal létrehoztuk az MB Travel Service-t, az igényes személyszállítást tűztük ki célul.

A ma már 18 éves cégnek igen jó a piaci megítélése. - 92-ben azért már nem lehetett olyan könnyű, akkor már sokan voltak a piacon. - Nagyon sokat tettünk azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak és mindkettőnknek volt a hátunk mögött már 4-5 éves tapasztalat. Nyugodtan mondhatom, törekvéseinket siker koronázta, ma már negyven autóbuszunk van és tulajdonrészünk néhány turisztikai irodában is. A Balaton mellett, Tapolcán is nyitottunk egy irodát. Az ottani szállodák, iskolák, és más megrendelők számára is a fővárosival azonos színvonalat biztosítjuk. - Mióta lakik Szentendrén? - 92-ben, amikor a céget alapítottuk, akkor költöztem ki, építkeztünk. Szeretem ezt a várost és szeretnék részt venni „felvirágoztatásában”. Közel lakom a Skanzenhez, így láttam, hogy a rengeteg látogatónak nincs kulturáltan megoldva az odajutása. Felkerestem Cseri urat, elmondtam elképzelésemet és idén áprilistól, a hétvégeken már óránkénti járatokat indítunk Budapestről a Madách térről a Szentendrei Néprajzi Múzeumba, nagyon kedvező áron. Így, a Skanzenba látogató vendégeknek nem kell gépkocsiba ülniük, végigpöfögni a 11-esen, nem kell parkolót fizetniük és, ha akarnak, megihatnak egy pohár sört is. A Skanzen számára nagy lehetőség, hogy értékesítési

hálózatunk által bekerül az idegenforgalom vérkeringésébe. A szállodák portáján már ajánlják különböző programjaikat. Számunkra pedig előny, hogy felkerültünk a Skanzen honlapjára. Az oldalt az ország minden szegletéből látogatják, így, ha pl. egy tanár Békéscsabáról elhozza az osztályát Budapestre, meg tudja nálunk rendelni a fuvart a Skanzenba és vissza a pályaudvarra, nem kell terelgetnie ötven gyereket. - Manapság, egy recesszió idején sokan csak őrzik helyzetüket, Önök pedig mennek előre, invesztálnak. - Én úgy érzem, akkor kell leginkább előre menni, amikor kevésbé megy az üzlet. Mi hosszú távon fektetünk be és azt gondolom, optimisták lehetünk. A tavalyelőtti és a tavalyihoz képest megnőtt az utazási kedv.

- Úgy értesültünk, hogy egy új személyszállítási ágazatot indítanak, de nem a szárazföldön. - Egyrészt én mindig új szolgáltatásokon töröm a fejem, másrészt pedig nagyon szeretem a

Dunát, mely Európa egyik „főútvonala”. A rajta történő személyszállítást nemhogy fejlesztenék, sorvasztják, megszűntetik a járatokat. Azt gondolom, olyan szolgáltatást kell nyújtani, mely kellemes érzéseket kelt az emberekben: szép hajókkal, szép környezetben, útvonalon, kellemes társaságban kívánjuk szállítani az embereket. Gyakorlatilag egy vízi taxi szolgáltatást valósítunk meg Budapesten és vonzáskörzetében, mely nem menetrendszerinti, hanem rendelhető. Két 8-10 személyes hajóval indulnánk, az első júliusban a vízen lesz, kevéssel utána a másik is. - Tudomásom szerint ez a fajta minőségi vízi személyszállítás igen költséges szolgáltatás. - Biztos nem mindenkinek lesz lehetősége igénybe venni, de azért nem lesznek olyan magasak az árak. 10 + 2 fős hajókról van szó, ha egy út árát tíz főre lebontjuk, akkor ez is egy elérhető szolgáltatás lesz. Pontos összeget akkor tudok csak mondani, ha már elindult, ha már vízen

vagyunk, ha már ismerünk minden költséget. - Gondolom, lesz rajta hűtőszekrény, ha kívánják zene is szól majd… - Minőséget szeretnénk nyújtani, érezzék úgy, akik igénybe veszik, hogy a pénzükért megfelelő szolgáltatást kaptak. Jó érzéssel távozzanak és keltsék jó hírünket. Annak idején ezzel indítottuk a buszozást is, amit ígértünk, megtartottuk, meghozta a gyümölcsét. Horváth Gusztáv A dunai hajójáratról részletes információkat az info@dunaráma.hu e-mail címen kaphatnak. A szerk.


2010. július 3.

4

dr. Filó András pert indított Mint közel egy évvel ezelőtt a Hírlap is beszámolt róla, Filó András és telekszomszédja, Rigó István építkezni szeretne az izbégi focipályával közel szemközt, a Bükkös jobb partján lévő ingatlanaikon. Mintegy fél évvel ezelőtt azt kérték az önkormányzattól, minősítsék át a területet sportcélú felhasználásúból lakóövezetté, ám ezt a testület többsége nem szavazta meg. Ez a kérdés tehát egy időre eldőlt, azonban – úgy tűnik – az önkormányzat nemcsak a lakóház jellegű beépítést nem tette lehetővé, hanem arra sem adott lehetőséget, sportcélú beruházást hajtsanak végre a tulajdonosok, ugyanis nem rendelkezett az ingatlan megközelíthetőségéről. dr. Filó András ezért feljelentést tett „ismeretlen tettes” ellen, az ügy mögött politikai megkülönböztetést sejt. Filó és szomszédja még 2004-ben (polgármester Miakich Gábor) 4,5 millió forintot fizetett be az önkormányzat egyik alapítványára annak érdekében, hogy telküket kivonják a mezőgazdasági művelésből és átsorolják sportcélú felhasználásúba. Hogy ez a megoldás menynyire jogszerű, ne firtassuk, tény az, hogy bevett gyakorlat volt. Az átsorolás meg is történt. Időközben szándékuk megváltozott és lakóterületi besorolást szerettek volna, ami nem sikerült. Ettől függetlenül, mivel a telekalakításhoz az önkormányzat hozzájárult, azt a Földhivatalban be is jegyezték, köteles lenne a város gondoskodni a közúton történő megközelíthetőségről, mely nem történt meg. dr. Filó szerint ezzel jelentős hátrány érte őket, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Ebből idézünk. Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Tárgy: Feljelentés hivatali visszaélés miatt. Tisztelt Osztályvezető Úr ! A tulajdonomat képezi a Szentendre 0188/73 hrsz.ú külterületi ingatlan, mely a 32/2004. (VIII. 30.) sz. helyi önkormányzati rendelet alapján K-Sp1 besorolású, beépítésre szánt terület. A telekszomszédom Rigó István a 0188/30 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa. 2004-ben 4 millió 500 ezer forintot (jómagam ebből 2 millió 500 ezret) fizettünk be az önkormányzat egyik alapítványának számlájára azért, hogy ez a fajta átminősítés megtörténjék. A megállapodás szerint – mivel az ingatlanoknak nincs közúti kapcsolata – az önkormányzat hozzájárul ahhoz, hogy a Szentlászlói útról önkormányzati területen keresztül megépüljön a közúti kapcsolat. Ennek szellemében határozott 2004. november 08.-án jogerős végzésben a telekalakításról …Építésügyi hatósági engedély többek között akkor adható ki, ha a tervezett építménynek kapcsolódása a

közlekedési hálózathoz biztosítható. Itt tehát úgy alakított telket az önkormányzat, és úgy tette beépíthetővé az ingatlanokat, hogy semmiféle megközelítési lehetőséget nem biztosított. Hivatkozva a megállapodásunkra – amely a 2004-es helyi rendelet elfogadása előtt született – az önkormányzat a 412/2005. (XI.15.) Kt.sz. határozatában elvi hozzájárulását adta a tulajdonát képező 8503 hrsz.-ú ingatlanon keresztül történő közúti kapcsolathoz. Az eltelt öt (5) év alatt, különböző kifogásokkal és feltételekkel sorozatban odázta el a döntést. 2009. október 09.-én kelt levelében tájékoztat a jegyző arról, hogy a képviselőtestület elutasította az előterjesztést, amely a közúti kapcsolatot engedélyezte. Miután felhívtam a figyelmét arra, hogy itt törvényi kötelezettsége van az önkormányzatnak, akkor 2009. november 13.-án kelt levelében a jegyző kérte, hogy szerezzem be a közúti kapcsolat kialakításához szükséges közútkezelői hozzájárulást. Ehhez el kellett készíttetnem a műszaki terveket. 2010. április 12.-én kaptam meg a Magyar Közúttól

a hozzájárulást az elkészült tervek alapján. Ezt elküldtem az önkormányzatnak még aznap. Az önkormányzat képviselőtestülete 2010. június 10.-én azonban ismét elutasította a hozzájárulás megadását annak ellenére, hogy az általa kérteknek mindenben megfeleltem. Úgy gondolom, hogy a jogszabályok (törvények) egyértelműen előírják a közúti kapcsolat biztosítását az önkormányzat felé. Ebben egyébként 2004-ben meg is állapodtunk. Tehát a jogellenes magatartás tényszerű. A leírtakból egyértelmű a károkozás megléte is, hisz 6 éve nem tudjuk megközelíteni az ingatlant, és így építeni sem lehet rá. A fenti tényállás alapján feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés bűncselekmény elkövetése miatt. Az ismeretlen tettest(eket) a szentendrei önkormányzat képviselőtestületének tagjai és a polgármesteri hivatal illetékes köztisztviselői között keresném, akik – mivel részt veszek az országos és a helyi politikában – feltételezhetően politikai okokból követik el a jogellenes magatartást. Szentendre, 2010. június 14.

Szentendrei

Helyreigazítás Az Új Szentendrei Hírlap 2007. szeptember 27-én megjelent, XVII. évfolyam 16. számában „A város csapatának játékosai – Ami egy per hátterében áll” című cikkében közölt azzal a valótlan állítással, hogy dr. Filó András által a Szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület és Kun Csaba ellen indított perben hazugságon kapták Kun Csaba alpolgármestert megsértettük Kun Csaba jó hírnevét és becsületét. A jogsértésért bocsánatot kérünk Kun Csabától.

Kis híd – a szigetre Új, lényeges fejlemény ugyan nincs a hányatott sorsú, Szentendrét Szigetmonostorral, ill. a Szentendrei szigettel összekötni hivatott un. „kis híd” ügyében, de elkészült egy ezzel kapcsolatos dokumentum, előzetes vizsgálati dokumentáció. Ez tárgyalja a lehetséges helyeket, melyekről a szentendrei Városüzemeltetési, Környezet- és Műemlékvédelmi Bizottság véleménye a következő: - A híd határcsárdánál történő megépítését csak gyalogos és kerékpáros forgalomra tartják elfogadhatónak. Gépkocsiforgalmat csak abban az esetben engedélyeznének, ha egy alagúton keresztül lehetőség lenne az egyidejűleg elkészített, Szentendrét nyugatról elkerülő útra való közvetlen csatlakozásra, az Egres utcánál. - A Postás strandnál történő megépítést is csak akkor támogatnák, ha megépülne a nyugati elkerülő út. A 11-esre vagy a Dunakorzóra való rácsatlakozást ebben az esetben is el kellene „húzni” észak vagy dél felé, kikerülni a Belvárost és/vagy Pannónia telepet. - Korlátozás nélkül elképzelhető a híd csatlakozása a Dera pataktól délre, a 11-es és a tervezett elkerülő út leendő csomópontjához.


Hírlap

Olvasóink írják

Hudek Mihály a lejárt sírokról: - Olvastam a közérdekű közleményként megjelent listákat és feltűntek régi nevek, ismerősök. Talán címe is lehetne ennek a beszélgetésnek az: Hol, sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak? – így, kérdőjellel. Tudnak-e egyáltalán valahová leborulni? Exhumálják ezeket a sírokat vagy rátemetnek? Olyan kérdések merültek fel bennem, hogy aztán mik lesz velük? Hova kerülnek? Az emberi méltóság? Ha meglátunk egy nevet eszünkbe jut, ismertem Őt, régen úgy mondták, magja szakadt. Nincs már hozzátartozója, esetleg távol él, nincs pénze megváltani a sírhelyet, ha jól tudom, ma már százezer forint fölött van, furcsállom. Én úgy érzem, sok szentendrei nevét olvasva, legyen egy közös sírhelyük, esetleg – a bontásból sok sírkő is kerül – azokból csinálni egy emlékoszlopot, amiken ezeket a neveket mind fel lehetne sorolni. Ha ismerős, régi rokon vagy barát halottak napján a temetőben jár, gyújthasson egy szál gyertyát. Nagyapám, édesapám apja az I. világháborúban az olasz fronton halt meg és az olaszok elküldték az iratait, a rangjelzését, azt, hogy hová temették, hányas parcella hányas sírhelyébe. Az ellenség is megadta halottainknak a tiszteletet. Ezek a kérdések halmozódtak fel, ezért szóltam Önnek. Régen, az egyházi temetőkben felállítottak egy közös keresztet a távol meghalt, eltűnt katonáknak, talán lehetne egy ökumenikus emléktáblát is készíteni. Talán civil kezdeményezés is megoldhatná ezt, közadakozásból, de igazság szerint az önkormányzatnak kellene ezt megcsináltatni. Talán el kellene hamvasztatni az összes csontot, így nem kerülne sokba és kevesebb helyet foglalna. Mindenképpen a jelenlegi köztemetőben kellene megvalósítani ezt a kegyeleti aktust, ahová őket eltemették. Azt sem értem, hogyan lehet egy eltemetett neve „olvashatatlan”. Nincs, nem volt nyilvántartás? Nem akarok vádaskodni, de utána kellene nézni.

5

XX. évfolyam 13. szám

Környezetünkért díjat kapott a 20 éves REC Ma ünnepli alapításának 20-ik évfordulóját a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC). A nemzetközi konferencia résztvevői megismerkedhettek a hazai székhelyű nemzetközi szervezet alapítása óta eltelt 20 esztendő eredményeivel és a közeljövő feladataival. Az eseményen számos külföldi miniszter és szakértő mellett a magyar kormány képviseletében részt vett Fazekas Sándor Vidékfejlesztési miniszter és Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A miniszter beszédében hangsúlyozta, meg van győződve arról, hogy mindazok a problémák, melyekkel a világ szembesül, például az éghajlatváltozás, vagy a hagyományos erőforrások kimerülése egyben nagy lehetőségeket is kínálnak. A REC fontos szerepet játszik a kárpát-medencei összefogásban és segíti hazánkat, hogy aktívan befolyásolja az EU környezetpolitikáját. A miniszter a születésnap alkalmából Bonifertné Szigeti Mártának, a REC ügyvezető igazgatójának a KÖRNYEZETÜNKÉRT díjat adta át.

A REC szentendrei központú nemzetközi szervezet, amely 17 országban működtet helyi irodát; ezek közül 10 uniós tagország. A mai nappal Svédország és az Egyesült Királyság is csatlakozik a REC-hez, ezzel az alapító okirat aláíróinak száma 32-re emelkedik. “Az elmúlt 20 évben központba kerültek a környezettel kapcsolatos kérdések a diplomáciában” – mutatott rá a miniszterek mai plenáris ülését megnyitó beszédében Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. „Ezek a kérdések kiemelkedő szerepet töltenek be olyan fontos témák megtárgyalásában, mint az energiagazdálkodás, a klímaváltozás, a biodiverzitás, az élelmiszerbiztonság, a vízgazdálkodás, valamint a szennyezés csökkentése, illetve a fenntartható fejlődés. Az ilyen típusú működési kihívások leküzdésében az egyik legfontosabb eszköz a többoldalú diplomácia és együttműködés. Ennek következtében Magyarország kife-

jezetten büszke arra, hogy alapító tagja és egyben házigazdája is a REC-nek.” A REC alapító okiratát 1990. június 20án írták alá, első irodája Óbudán volt. 20 évvel ezelőtt a REC ünnepélyes megalakulásán részt vett Antall József és Göncz Árpád, akkor hivatalban lévő miniszterelnök, illetve köztársasági elnök is, valamint jelen voltak Ausztria, az Egyesült Államok, és az Európai Bizottság képviselői. Természetesen azóta sok minden megváltozott a REC és az általa segített és képviselt régió életében is. “A közép- és kelet-európai országok még épphogy csak szembesültek az új geopolitikai helyzettel, amikor 1989-ben George Bush akkori amerikai elnök budapesti látogatásakor anyagi támogatást ajánlott fel egy regionális környezetvédelmi központ megalapításához” – emlékezik vissza Jaakko Henttonen, a REC igazgatótanácsának elnöke. “A REC pontosan tükrözi azokat a változásokat, amelyek az elmúlt két évtizedben Európában zajlottak, és maga a REC is fontos hatással volt ezekre a fejleményekre a történelemnek ebben az emlékezetes időszakában.” “A REC körülbelül 300 projektet visz évente, köszönhetően annak a nagyságrendileg 12 millió eurós évenkénti támogatásnak, amelyet nemzeti kormányok, nemzetközi szervezetek, illetve az üzleti szféra biztosít számára” – mondta Corrado Clini, az Olasz Környezetvédelmi Minisztérium főigazgatója, a REC igazgatótanácsának korábbi elnöke (2003-2009), jelenleg a REC Közgyűlésének elnöke. Az 1990 és 2009 közötti időszakban a REC több mint 164 millió euró összértékben kapott anyagi támogatást, illetve egyéb adományt és felajánlást. Jelenleg támogatásának 38%-a európai országoktól származik, további 25%-ot az EU biztosít. Japán 15, az Egyesült Államok pedig 14%-kal járul hozzá a költségvetéshez. Fontos itt megemlíteni azt a tényt is, hogy egy ellenőrzött és átlátható folyamat keretében a REC mintegy 5500 alkalommal nyújtott anyagi támogatást civil szervezeteknek, 12 millió eurót meghaladó összértékben azért, hogy támogassa a civil társadalom megerősödését a régióban. A környezetvédelem terén kifejtett előremutató tevékenysége és jelenlegi erőfeszítései mellett a REC-nek fontos szerep jutott a politika terén és a gazdasági szférában is. Bonifertné Szigeti Márta úgy fogalmazott a 20 éves évfordulóval kapcsolatban, hogy “örömmel, és megelégedettséggel tölt el”, de megjegyezte, hogy hosszú út áll még előttünk. greeninfo


2010. július 3.

Szentendrei

6

Megalakult, a szentendrei Móriczos Öregdiákok Egyesülete Gimnáziumunk fennállásának 50. évfordulóján (2005-ben), Ámon József lelkes szervező munkája eredményeként, az első négy évfolyam diákjait próbáltuk egybegyűjteni. Sokan először léptük át az „új Móricz” küszöbét. Idővel felismertük egymást, ami nem volt egyszerű ennyi év után. Kialakultak beszélgető csoportok, amelyek magját a régi osztálytársak alkották. Sorjáztak az emlékek, és úgy éreztük, jó lenne, ha ezt a megtalált közösséget tovább építenénk. Tavaly is találkoztunk, de rájöttünk, hogy nagyon sok diáktársunkról nem tudunk semmit, mert az évek során az ország különböző részeibe költöztek, és nem tudjuk az elérhetőségüket. A mai fiataloknak ez nem jelentene gondot, az Interneten lehet tájékozódni ilyen téren is. Már-már elcsüggedtünk, de Marosvölgyi tanár úr állandóan lelkesített bennünket, és javaslatára megkezdtük az Öregdiák Egyesület alapjait lerakni. Kialakult az ötletgazdákból egy aktív csoport, és megtettük az alapítványhoz szükséges első lépéseket. A számítógépet aktívan használók természetesen honlapra is gondoltak. Ma már elmondhatjuk, hogy megszületett honlapunk, amely a Szentendrei Móriczos Öregdiákok Egyesülete nevet viseli. Innen megtudható, hogy már is milyen ingyenes szolgáltatásokat tudunk felajánlani: Telefonos tanácsadás egészségügyi, jogi, kertészeti témákban. SOS segítség lelki krízis esetén. Álláskeresés, kínálat. Osztálytalálkozók szervezése. Ez az út könnyen elérhető a számítógépet használók számára: szentendrei Móriczos Öregdiákok Egyesülete begépelésével, vagy a Móricz Zsigmond Gimnázium honlapjáról (www.mzsg.hu). Mit tehet a többi érdeklődő? Van erre is megoldásunk: Jelentkezési lapokhoz juthatnak úgy, hogy beszerzik azokat a Fő téri könyvesboltban, vagy a PMK-ban (Pest megyei Könyvtár, Pátriárka u. 7.), vagy a Püspökmajor Lakótelep Könyvtárában. Az éves tagdíj 2000 Ft. Aki telefonon akar érdeklődni, megteheti minden nap este 20 óráig: 06-30-5953681 vagy a 06-20-943-2093.telefonszámon. Ha valaki levélben akar érdeklődni vagy jelentkezni: Móricz Zsigmond Gimnázium Öregdiákok Egyesülete 2000 Szentendre Kálvária út 16. Természetesen a gimnázium portáján is kaphatunk jelentkezési lapot. A rend kedvéért az internetes címet is megadjuk: oldshit@dunakanyar.net

Ezúton is megköszönöm a Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatójának, Kerezsi Csabának, hogy azonnal felkarolta ügyünket, színhelyet adva összejöveteleinknek és aktív közreműködést ígérve számos területen. Kérünk mindenkit, aki olvassa híradásunkat, mondja el Móriczos ismerősének. Köszönettel: Bottlikné Kárász Aranka (1958-62.)

50 évvel ezelőtt kapta nevét a Móricz Zsigmond Gimnázium A Művelődésügyi Minisztériumhoz kérvényt írt Mikulási igazgató úr (az akkor még Állami Általános Gimnázium igazgatója), melyben kéri, hogy az elkészült gimnázium neve Móricz Zsigmond Állami Gimnázium legyen. Indokai: A helyi szervekkel már egyeztetett. A növendékeket a városból és a Szentendrei járás területéről vesszük fel. Móricz közvetlen környezetünk kiemelkedő alakja, akit Szentendrén tisztelet övez. Életének jelentős részét itt töltötte a szomszédos Leányfalun, és jelentős alkotásainak sorát is itt írta. A Tanácsköztársaság alatt kifejtett tevékenysége miatt Szentendrén tartották fogva. Nevét csak egy gimnázium viseli Budapesten. A januári kérvényre 1 hónap múlva kapta meg a minisztériumi beleegyezést. Ezután Kádár Jánost hívta meg az 1960. ápr. 2-re tervezett iskolaavatásra és névadó

Itt indult a Móricz

ünnepségre. Idézet a levélből: „A szentendrei Állami Általános Gimnázium 1955-ben alakult, a Szentendrén működő egyházi gimnázium ellensúlyozására (Ferences Gimnázium). Lépésről lépésre fejlődtünk. 1956-ban Kádár elvtárs személyes intézkedése biztosította a gimnázium létét és fejlődését. A közel 6 millió Ft-os beruházással épült korszerű épületünk elkészült. Ezért köszönetet mondunk pártunknak és személyesen Kádár elvtársnak. Kádár elvtársnak a gimnáziumunk érdekében tett személyes intézkedése adott bátorságot arra, hogy új épületünk elkészülésekor felkérjük az avatásra. Amennyiben Kádár elvtárs elfogadja meghívásunkat, de az ünnepély időpontjának módosítása szükséges, szívesen alkalmazkodunk…” A meghívásra Szirmai István, a Központi Bizottság titkára válaszolt Kádár János megbízásából: „Rendkívül sajnálom, hogy más irányú elfoglaltságom miatt ünnepségükön nem vehetek részt. Gondoskodtam azonban arról, hogy a Központi Bizottság ünnepségükön képviseltesse magát. Így távolról is együtt örülök Önökkel gimnáziumuk felépítésének. Munkájukhoz sok sikert és örömet kívánok.” Tanárok, diákok lázasan készültek a gimnázium névadó ünnepére. Addigra már elkészültek az egyenruhák és –sapkák is. Az avatás napja április 3-ra változott. A névadó ünnepélyre Móricz Virágot, a nagy író egyik leányát sikerült meghívni, aki szép beszédet tartott. Az ünnepre elkészült iskolánk zászlaja is, amelyen Móricz Zsigmond nevét olvashattuk. 69/1961 A Pest megyei Tanács V. B.


7

Hírlap Művelődésügyi Osztályától az igazgatónak: „Kérem jelentse, hogy az 1959/60-as tanévben első osztályba felvett, az alábbiakban megjelölt tanulók a gimnázium nyilvános tanulói-e jelenleg és mi volt szüleik foglalkozása a felszabadulás előtt. Ez utóbbi adatot a tanulók szüleinek előző lakhelye szerinti községi tanácstól szíveskedjék beszerezni. A jelentést 1961. okt. 31-ig tegye meg. A tanulók: B. E., H. M., J: M., K. M., Sz. M.” 81/1961 A Pest megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya megadta az irányelveket a tanulók iskolai öltözetének kialakításához. Az iskolai tanítási napokon a fiú- és lánytanulók munkaköpenyben járjanak. Ennek bevezetését ebben az évben csak az első osztályosok számára teszik kötelezővé. A kereskedelemhez alkalmazkodva, öt év alatt kell bevezetni. A lehetséges modelleket elküldik, azokból kell kiválasztani egyet. A döntéshez figyelembe kell venni a SZMK, a tantestület, az ifjúsági szervezet véleményét. Ünnepi alkalmakkor: - a fiúk sötétkék nadrágot vagy öltönyt és fehér inget, - a lányok sötétkék rakott szoknyát, puplin egyenblúzt viseljenek. A lányoknak meg kell engedni, hogy hideg időben, a köpeny alatt nadrágot viseljenek. Kívánatos, hogy a tanulók gyakorlati foglalkozásokon, az iskolai köpeny helyett

munkaruhát viseljenek. Azok az iskolák, ahol már bevezették az egyenruhát és a diáksapkát, továbbra is viselhetik azt, amiben megállapodtak. Iskolaváltoztatás után a tanuló továbbra is viselheti az (előző iskolai) egyenruháját. 143/57 Érdekes határozatot hozott a Városi Tanács V. B. 1957 márciusában: Felkérik a pedagógusokat, hogy a város iskoláiban tegyenek lépéseket az ősi szőlőkultúra viszszaállítására. Maguk is vegyenek részt az újjátelepítésben. Ilyen földterület korlátlanul áll rendelkezésre. Az iskolákban felkelthetik a jövő nemzedék érdeklődését a szőlőkultúra iránt. Pest megyei Hírlap 1959. 44. szám Járási atlétikai verseny, Honvéd sporttelep Leány 100 m-es síkfutás Kárász Aranka, Állami Gimnázium Kóczián Erzsébet , Állami Gimnázium Maja Gyöngyvér, Ferences Gimnázium Fiú távolugrás Szabó Gábor, Állami Gimnázium Női magasugrás Lonczkor Erzsébet, Állami Gimnázium Szélesi Erzsébet, Állami Gimnázium Fiú magasugrás Szabó Gábor, Állami Gimnázium Tamás Károly, Állami Gimnázium

XX. évfolyam 13. szám

Közérdekű közlemény A szentendrei köztemetőben sok sírhely rendelkezési joga lejárt. Sokan tévesen azt hiszik, hogy erről külön értesítést kapnak. Az érvényes jogszabályok azt írják elő, hogy hirdetőtáblán vagy újságban kell meghirdetni. Ennek megfelelően az Új Szentendrei Hírlap hasábjain több folytatásban közzétesszük a lejárt koporsós sírhelyek névszerinti jegyzékét. Nyomatékosan kérjük a hozzátartozókat, hogy a sírhelyek újraváltását minél előbb tegyék meg, mivel a betelőben lévő köztemetőben a lejárt sírhelyek fenntartása nem sokáig lehetséges. Informálódni a köztemető irodájában lehet hétköznap 8-16 óra között személyesen vagy telefonon a 06/26 303 015 számon. Oleandro 2000. Temetkezési Kft. a köztemető üzemeltetője A köztemető 3. parcellájában lejárt sírhelyek 6 43 Turai Lászlóné 6 48 Bonifárt Kálmán, Kálmánné 6 49 Koren Mihály, Mihályné 6 50 Monostori János 6 51 Zsolt Péter, Péterné 6 52 Farkas László, Lászlóné 6 53 Kimár János, Jánosné 6 56 Szularszky Jánosné 6 57 Ormándy Géza 7 1 Somos Károly 7 13 Németh Géza 7 21 olvashatatlan szimpla 7 27 olvashatatlan szimpla 7 28 Paróczai Imre, Imréné 7 30 Krachler Paula 7 31 Majoros József 7 41 jeltelen, tujafa van rajta 8 5 Babinszki család 8 15 Laám Ödön dupla 8 33 Thaller Nándor 6 43 Turai Lászlóné 6 48 Bonifárt Kálmán, Kálmánné 6 49 Koren Mihály, Mihályné 6 50 Monostori János 6 51 Zsolt Péter, Péterné 6 52 Farkas László, Lászlóné 6 53 Kimár János, Jánosné 6 56 Szularszky Jánosné 6 57 Ormándy Géza 7 1 Somos Károly 7 13 Németh Géza 7 21 olvashatatlan szimpla 7 27 olvashatatlan szimpla 7 28 Paróczai Imre, Imréné 7 30 Krachler Paula 7 31 Majoros József 7 41 jeltelen, tujafa van rajta 8 5 Babinszki család 8 15 Laám Ödön dupla 8 33 Thaller Nándor A köztemető 7. parcellájában lejárt sírhelyek 1 2 Galata Mária 5 6 Turai István 5 7 Simon Lajosné 5 9 Lőrincz Imre, Imréné 5 20 Molnár Ottó, Ottóné 5 24 Győrffy Iván, Ivánné 5 32 Veres József 5 38 Sztraka József 5 46 -

szimpla szimpla szimpla dupla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla dupla szimpla szimpla szimpla dupla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla szimpla dupla szimpla szimpla szimpla dupla szimpla szimpla szimpla szimpla -


8

2010. július 3.

Szendrői vendégek Szentendrén

Szentendrei

Nagyot tévedtünk Legutóbbi számunk Két harmad című cikkében azt írtuk, „az eddigi öt önkormányzati választáson egyedül 94-ben sikerült Németh Lajosnénak civilként, egyéniben győzni.” Magam sem értem, miként felejthettem el, hogy 90-ben hárman is, Jolsvai Arisztidné, dr. Kovács Béla és Tóth István is véghezvitte ezt a bravúrt. Talán az zavart meg, hogy a képviselőtestületben már egy frakciót alkottak. Jolsvainét 94-ben ismét képviselővé választották Izbégen, tehát mondhatjuk, egyéniben eddig Ő a legsikeresebb civil, reméljük, idén lesznek követői. Hibámért elnézést kérek. Horváth Gusztáv

Folytatódik a csillaghullás a magyar honvédségnél Zolnaí Jánosné, kísérő tanár - Tizenhét tanulóval jöttünk, itt, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban kilenc tanuló kapott szállást, a többiek az izbégi iskolában vannak. - Nagy baj van Szenrdőben? - Otthon nagy a baj, a tanítást is két héttel korábban be kellett fejeznünk, mert az egyik, az iskolába vezető híd beszakadt, járhatatlan, az épületet pedig teljesen körbevette a víz. A Bódva annyira megduzzadt, hogy volt, ahol napokon keresztül másfél méteres víz volt a lakásokban. - Hány gyerek jár a szendrői általános iskolába? - 561 tanulónk van, a tagiskolával együtt. Szendrő nagy település, 4 és félezren lakják. - Hogyan kerültek Szentendrére? - Nagyon sok önkormányzat és iskola felajánlotta a segítségét a bajbajutottaknak, szívesen fogadnak táborokba gyerekeket. Így kaptuk mi is a lehetőséget, Szentendrén. Hétfőn, 21-én érkeztünk, péntekig

maradunk. Nagyon sok programot szerveztek számunkra és nagyon – nagyon kedvesek az emberek. Úgy látom, a helyi vállalkozók is támogatnak bennünket, voltunk már vendégek palacsintázóban, fagyizóban is. - Talán egy tartósabb kapcsolat is kiépülhetne a két iskola között. - Már mondtam is az Igazgató Úrnak, hogy nagy szeretettel várjuk őket, bármikor jöjjenek. Táborozási lehetőség mifelénk is van, gyönyörű a Bódva völgye, Aggtelektől sem vagyunk messze. Bár nehéz helyzetben van ez, az ország szélén lévő térség, a táj nagyon szép, aki egyszer járt ott, visszavágyik.

*

Gyűjtés és adományozás révén egy kamion és két teherautónyi bútor, tartós élelmiszer, tisztítószer, takaró, stb. gyűlt össze a Polgármesteri Hivatal szervezésében, melyet eljuttattak Szendrőre. A Települési Önkormányzatok Szövetségében Dietz Ferenc, szentendrei polgármester kezdeményezte az „Árvízi Testvértelepülés” mozgalmat.

A szendrői várrom

Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. Névjegyek, szórólapok

A múlt héten egy dandártábornokot már gyanúsítottként hallgatott meg a katonai ügyészség, ő valószínűleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) személyzeti főosztályvezetőjeként dolgozott eddig. Leváltották a HM szentendrei kiképzőbázisának vezetőjét is. A nyomozó hatóság egyelőre nem árul el semmit arról, hogy ezek az ügyek milyen kapcsolatban vannak a HM háttércégeinél leleplezett eddigi vesztegetésekkel. MNO - PK

Padlástörténelem a Magtárban Péreli Zsuzsa Munkácsy-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész „Padlástörténelem” című kiállítása nyílik a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2010. július 2-án, pénteken 17 órakor. A kiállítást Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitja meg. Közreműködik majd Sáfár Mónika és Tolcsvay László. A kiállításnak az új, Észak-magyarországi falu tájegység uradalmi Magtár épülete ad otthont. A tárlat 2010. szeptember 12-ig látogatható. A kiállított művekben az érzékeny, a válaszokat kereső művészt fedezzük fel. Legyenek azok, az őrségi falujárásoknak emléket állító kárpitok (Három testvér, Egy kercaszomori búcsú emlékére, Felsőszenterzsébeti üdvözlet), amelyekben az elmúlás, egy életmód, egy világlátás, vagy éppen egy konkrét parasztház elmúlásának háttere jelenik meg.

www.digitalisnyomda.net 30 952-1972


Hírlap

9

Átadták a Görzenált

„Június 22-én a Kőzúzó utcában valami újat, valami nagyon fiatalosat adtak át: egy „görzenál” parkot - mindazok örömére, akik iskola után nyugodt, biztonságos helyen szeretnének görkorcsolyázni, bringa- és deszkatrükköket gyakorolni, együtt tölteni a szabadidőt.” Ezt olvashatjuk az önkormányzat hivatalos honlapján. A továbbiakból kiderül, hogy csak „az eddig elkészült elemeket” tudták kipróbálni, tehát még nincs „teljesen” kész. Hanem ami már kész van, az elég lehangoló. Agyonhasznált, máshol levetett „elemek”, felgörbülő lemezek (legalább festették volna le), rossz illeszkedések, melyek veszélyesek is lehetnek. Igen mutatósak a betonból (!) készült padok, 60-as évek szocreálját idézik. A hevenyészett aszfaltozásról a környékben dolgozók elmondták, az itt lévő gazt, cserjést kivágták, zúzott kővel be-

takarták és máris jöhetett az aszfalt. Nem kell hozzá két év. és az egész hepe-hupás lesz, meglehet, ez volt a szándék? Üröm az örömben? Vagy inkább arról van szó, Szentendrén ismét csak félig csináltak meg valamit? (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a polgármester úr szerint Szentendre „diák-polgármestere” volt az ötletadó. Pedig, gondolom, Ő is emlékszik rá, Horváth Győző, püspökmajori képviselő már 2002-ben kezdeményezte egy Görzenál megépítését, de akkor nem találtak helyet neki. Persze, úgy hallottuk, Horváth Győzőt nem indítja újra a Fidesz, talán azért, mert kétszer kiszavazott a frakcióból, nem támogatta a távhő díjak, szerinte indokolatlan mértékű emelését.) -h-

XX. évfolyam 13. szám

Saját kávézójában verték meg Norbit, lezárult a nyomozás A rendőrség a zsarolásra nem talált bizonyítékot Schobert Norbit év elején brutálisan megtámadták a saját kávézójában - állítólag egy üzleti ügy miatt. Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság indított nyomozást, zsarolás és önbíráskodás miatt. A fitneszguru elmondta, remekül érzi magát, de gyakran jár a rendőrségre, ahol támadóival is szembesítették. Azt állítják: hirtelen felindulásból ütötték meg őt, mert sértegette őket. Ez azonban nem igaz. Meg akarják úszni a dolgot - szögezte le Norbi a Napi Ásznak. A hirtelen felindulásból elkövetett testi sértés ugyanis kevésbé büntetendő, mint a zsarolás. Norbi elárulta: az eljárás lezárult, nem akarta ügyét bíróságra vinni. Norbi egyébként egy kifizetetlen számla miatt vitatkozott össze támadóival. Mint az atv.hu megírta, egyikük korábban így nyilatkozott: „A pofontól szerintem jobban meglepődtem, mint ő, mert ő tudta, miért kapta én meg nem tudtam, hogy pofon fogom vágni. Hiszen, ha pofon akarom vágni, nem ott vágom pofon, ismerem a kávézót, tudtam, hogy kamera van és különben is megbeszéltük, hogy rendezni fogja a tartozásokat”. Napi Ász/ma.hu/atv.hu

Nyári táborok A II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. és Gimn. valamint a Farkasvár DSE nyári táborozási lehetőségei. 1. Úszótábor Időpont: 2010 júl. 12-16., júl. 19-23. Helye: II. Rákóczi F. Ált. Isk. és Gimn. 2. Nyári gyermektábor a szentendrei szigeten Időpont: 2010 jún. 28- júl. 2., júl. 5-9. Helye: Szentendrei sziget 3. Cselgáncs tábor Időpont: 2010 július 12-16., júl. 19-23. Helye: II. Rákóczi F. Ált. Isk. és Gimn. 4. Vándortábor Időpont: 2010 július 5-9. Helye: Erdőbénye A táborokról bővebb felvilágosítást az iskolai sportfaliújságról és a táboroztató szaktanároktól és oktatóktól lehet szerezni. (Greffné Láng Helga, Mészárosné Jónás Márta, Szirze Adrien, Molnárné Kárpáti Klára, Hajdu Tamás, Dévai Ferenc, Tasnádi László)

SZENT ANDRÁS Könyv- és kegytárgybolt (Kucsera Ferenc u. 2.) Te l e f o n : 26 303-189


10

2010. július 3.

APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Szentendre Város Önkormányzat Jegyzője felhívást tesz közzé iskolapszichológusi és gyermek szakpszichológusi feladatok ellátására Ellátandó feladat: a 2010/2011es tanévben a pszichológiai, lelki megsegítésre szoruló tanulók és szüleik ellátása, konzultáció, terápiás foglalkozások biztosítása a négy önkormányzati fenntartású iskolában. A két szakfeladat ellátására egy álláshelynyi időkeret megosztásával kerül sor. A feladat ellátásának időtartama: 2010. szeptember 1. - 2010. december 31-ig megbízási szerződés alapján Pályázati feltételek: büntetlen előélet; magyar állampolgárság; egyetem, pedagógiai szakpszichológus vagy tanácsadói szakpszichológus végzettség pedagógiai vagy iskolapszichológusi legalább 5 éves szakmai gyakorlat A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Jó szintű kapcsolatteremtő készség, empátia, kommunikáció szentendrei helyismeret Juttatások: megegyezés szerint, melynek alapja a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglalt rendelkezések A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: Szakmai önéletrajz; Iskolai végzettséget igazoló okmányok másolata; 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány Pályázat benyújtásának ideje: 2010. július 26. (hétfő) Pályázat benyújtásának módja: Postai úton, Szentendre Város Önkormányzat Jegyzőjének címezve (2000 Szentendre, Városház tér 3.) Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: pszichológus A pályázat elbírálásának határideje: 2010. augusztus 13. A pályázattal kapcsolatban további információkat Schinkovits Lajosné közoktatási referens ad a 26/503-332-es telefonszámon.

INGATLAN Lakás kiadó Szentendrén, a Vajda Lajos utcában. Egy szoba, 39 nm, felújítva, gázkonvektorral, mérőórákkal felszerelve. 40 e Ft/hó + alacsony rezsi + 2 havi kaució. Tel.: 06 30 951 0803 és 06 30 491 9508.

Külön bejáratú saját kertes lakás kiadó a Pismány lábánál, az Eper utcában. Iá: 60 000 Ft. Telefon: 06 30 223 6975. Egyedül álló nő részére szoba kiadó. 06 26 303-212. A Füzesparkban 2 szobás lakás, hosszú távra kiadó. Tel.: 06 30 574-090. Albérlet Szentendrén! Külön bejáratú szoba kiadó fiatal férfi vagy hölgy vagy fiatal házáspár részére. Tel.: 06 20 242-0927. Lakótelepi minigarzon bútorozottan kiadó Szentnedrén. 20 2578483. Szentendrén, az Avar utcában ikerház első fele, 90 nm, kert használattal eladó. Tel.: 06 20 6615760. Szentendrén különböző méretú és övezeti besorolású ingatlanok kedvező áron, tulajdonostól eladók. Tel.: 20 326-7111.

SZOLGÁLTATÁS Diplomamunkák, szakdolgozatok, névjegyek elkészítése. Fénymásolás, hőkötés, spirálkötés rövid határidővel. 312 858, egész nap.

Szentendrei Asztalos munkát vállalok., fából mindent. 36 30/319 7278, 26/318 219. Kandallóépítés, vízfűtéses, légfűtéses. 06 20 594-4458.

felújítással), INGATLANREKONSTRUKCIÓK – ORSZÁGOSAN LEGKEDVEZŐBB ÁRAKKAL. 06 26 309 032, 06 20 533 0067. www.koordinex.iweb.hu

OKTATÁS Matematika-fizika szakos tanár korrepetálást vállal. Tel.: 312 962.

EGYÉB Eladó/kiadó Szentendrén irodának, üzleti vállalkozásnak főútvonal melletti 20 nm-es helyiség, 2,9 M, illetve 3,9 M összegért. Bérleti díj 30-35 ezer Ft/hó. 06 30 8767 934. Egy olcsó nyaralási lehetőséget kínáltak a keszthelyi nagycsaládosok! Keszthely belvárosában, strandtól 10 percre régi kertes családi házban külön bejáratú 2 szobás összkomfortosmú vagy kis gyerekes családnál természetesen olcsóbb! Irányár létszámtól függően: 9000Ft/nap/ család Júliusra még van hely! Üdülési csekket nem tudunk elfogadni. Érdeklődni :Csütörtökiné Erzsi tel: 06/30-375-0613 vagy esti órákban 83/315-951

Villany-és antennaszerelés, parabola is. Kisgépjavítás. Tel.: 316 710 este. 06 30 9914 732, Mócsai.

Szentendrén a Hév-végállomáson, a Kaiser’s mellett üzlethelyiség bérbeadó.Tel: 06-30/986-2726 A Velencei-tavi Vörösmarty Ifjúsági Tábor szabad kapacitása erejéig szeretettel és jelentős kedvezménnyel várja nagycsaládosok jelentkezését az alább felsorolt időpontokban. Több mint 50 %-os NOE SZÁLLÁSKEDVEZMÉNY a Velenceitónál. Nagycsaládosok és hozzátartozóik részére, 500 méterre a velencei szabad strandtól kínáljuk a még szabadon maradt szobáinkat. Szállás: 900,- Ft/fő/éj Napi 5-szöri étkezés: 1600,Ft/fő/nap (3 főétkezés + uzsonna, pótvacsora ingyenes) Még szabad szobák: 2010. július 7-13. 2010. július 19 – augusztus 4. Fényképek és további információ megtekinthetők a http://www.iranymagyarorszag.h u/velencei-tavi_vorosmarty_ifjusagi_tabor honlapon, valamint kérhetők a zoldizsolt@gmail.com e-mailen vagy a 20-9929-601 telefonszámon. Szeretettel várjuk érdeklődésüket! Zöldi Zsolt, táborvezető

Soproni egy szoba + konyhás, 1 hetes üdülési jog, a Solar Club Hotelben eladó. 20 4280-849.

Szorgos Vakond Szolgálat

Víz-, gáz- és fűtésszerelést, kisebb javításokat vállalok teljes ügyintézéssel. Tel.: 30 9706 475.

Fűnyírás

Családi házak, lakások villanyszerelése, javítása. Érintésvédelmi, villámvédelmi,. Gáz közmű előtti EPH mérés és felülvizsgálat. Tel.: 06 20 944 2333. Műbútorasztalos vállalja 40 éves szakmai gyakorlattal antikstyl bútorok restaurálását. Kárpitos munkával is. Egyedi bútor készítését is vállalom. Telefon: 06 30 944 2206.

Szentendre belvárosában üzlethelyiség, iroda kiadó. Tel.: 06 20 266 0277.

Javítás

Szerelés

Ötvös tárgyak javítása, felújítása. Hummel Gizella: 26 311 734. BÚTOR-ÉPÜLETASZTALOS GYÁRTMÁNYOK: GYORSASZTALOS nonstop (javítás, csere), ANTIKOLÁSOK, MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK (javításuk is, szín-

Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. Névjegyek, szórólapok

Minden, ami megkönnyíti életét! Havi átalány is! 20 4280-849 szorgosvakond@ hotmail.com

Ügyintézés

www.digitalisnyomda.net 30 952-1972


Hírlap

11

SZENTENDREI TEÁTRUM –ÉS NYÁR 2010 Július 9. – augusztus 29. Júl. 15, csütörtök, 20.30 óra, MűvészetMalom udvara Eső esetén: PMK PÉTERFY BORI & LOVE BAND Belépőjegy: 2500 Ft Júl. 16., péntek, 20.30 óra, Művészet-Malom udvara (Eső esetén: PMK) PANNON FRESKÓ a Magyar Állami Népi Együttes táncjátéka Közreműködnek hangfelvételről: az együttes népzenészei, Bognár Szilvia, Palya Bea, Sebestyén Márta énekesek, valamint meghívott zenészek Zene: Sebő Ferenc Rendező, koreográfus: Mihályi Gábor Belépőjegy: 2500 Ft Júl. 17. szombat, 20 óra, Művészet-Malom udvara (Esőnap: július 18. vasárnap) Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ A Veszprémi Petőfi Színház előadása Szereplők: : Őri Ádám, Eperjes Károly, Bajcsay Mária, Meszléry Judit, Kőrösi Csaba, Gula Péter, Bakody József, Dobra Mária, Nyirkó István, Kuna Károly, Szűcs László, Szalma Tamás Rendező: Bereményi Géza Belépőjegy: 2500 Ft Júl. 23. péntek, 24. szombat, 20.30 óra, MűvészetMalom udvara (Nyilvános főpróba: július 22. csütörtök. esőnap: július 25. vasárnap) Peter Pavlac: DOLCSAJA VITA magyarországi ősbemutató! Leonid Iljics Brezsnyev lányának, Galina Brezsnyevának története, valóság és fikció Az előadás Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével jött létre. Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos Galina: Csákányi Eszter, Oleg: Molnár Áron Alkotótárs: Ardai Petra Belépőjegy: 3000 Ft Júl. 30. péntek, 20.30 óra, Művészet-Malom udvara (Esőnap: augusztus 2. hétfő) Szergej Medvegyev: FODRÁSZNŐ A Csokonai Színház, Debrecen előadása Szereplők: Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila Rendező és látványtervező: Viktor Rizsakov Belépőjegy: 2500 Ft Júl. 31.szombat, 19 óra, MűvészetMalom udvara JAZZ FESZTIVÁL Fellépők: FINUCCI BROS QUARTET DRESCH QUARTET BORBÉLY MŰHELY SZALÓKY ÁGI : KARÁDY-EST Belépőjegy: 3000 Ft GYEREKELŐADÁSOK Vasárnap délelőttönként 10 óra, MűvészetMalom udvara Belépőjegy: 1000 Ft Július 18. KERESZTANYA CSÁKÁNYI ESZTER GYEREKMŰSORA Július 25. LÁDAFIA-MESE - KABÓCA

BÁBSZÍNHÁZ Augusztus 1. ÓZ HATALMAS VARÁZSLÓ! - TRAMBULIN SZÍNHÁZ Augusztus 8. FUTRINKA UTCA - FOGI SZÍNHÁZ Augusztus 15. HÁROM SZÉKLÁB KALÁKA EGYÜTTES JAZZ ÉS FOLK ESTEK A BARCSAY UDVARBAN Szombatonként 19 órakor Belépőjegy: 2000 Ft Július 17. MITSOURA Július 24. PRÍMÁSTALÁLKOZÓ Július 31. SZVORÁK KATALIN Augusztus 7. SZÁSZCSÁVÁSI ZENEKAR Augusztus 14. VUJICSICS EGYÜTTES Augusztus 27-29. Apor-híd, Dumtsa Jenő u. – Fő tér V. SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre ismét változatos művészeti és gasztronómiai programokkal várja vendégeit késő éjszakáig. A város kulturális intézményei, civil és művészeti szervezetei, valamint üzleti vállalkozásai összefogásával ötödik alkalommal sorra kerülő három napos rendezvény alatt művészeti bemutatók, kiállítások, szabadtéri koncertek, játékos gyerekprogramok várják a hozzánk látogatókat. Különleges élményt nyújt majd vasárnap este a zenés gyertyaúsztatás a Dunán. A Dumtsa Jenő utcában idén is lesz iparművészeti és kézműves vásár. A rendezvény részletes programjáról az augusztus elején megjelenő műsorfüzetből és a www.szentendreprogram.hu honlapon lehet majd tájékozódni. Jegyek kaphatók: TOURINFORM SZENTENDRE (Bercsényi u. 4. . Tel.: 26/317-965, 26/317966) Az INTERTICKET országos hálózatában: www.jegy.hu Új Szentendrei Hírlap a Hírmondó Kft. lapja. Felelõs kiadó: a Hírmondó Kft. ügyvezetõ igazgatója Felelõs szerkesztõ: Kõszegi Judit Szerkesztõség és kiadóhivatal: Szentendre, Huba u. 6. Hirdetésfelvétel: - a HÉV végállomásnál lévõ zöldséges melletti újságos pavilonban; - Elõd u.15. Tel.: 314-700; valamint a szerkesztõség telefonján. E-mail: hirlap@szenhir.hu Tel.: 26 316-011, 20 4280-849 Fax: 26 500-533 Nyomdai elõkészítés: Hírmondó Kft. Nyomda: D,Sign Kft., Szentendre ISSN: 12190772

XX. évfolyam 13. szám

H E L Y K Õ L R U S B É G I Szentendre, Dózsa Gy. u. 8. Telefon/fax: 06 26 312-822; tel.: 06-26 505-042 jún. 25-én 17.00 órakor Ötórai Tea a Klub „Mediterrán” együttesével Június 9., 16., 23., 30., 17 órától ANGOL TÁRSALGÁS Helye: Kossuth terem Június 8., 15., 22., 29., 14 órától NYUGDÍJAS KLUB KLUBNAPJAI Június 10., 17., 24., 17 órától JOGI TANÁCSADÁS (ingyenes) dr. Nádasdy József jogtanácsos Június 10., 24., 18 órától a Szentendrei Honvéd Kulturális Egyesület KÉPZŐMŰVÉSZ TAGOZATÁNAK összejövetelei Előzetes: 1) Sporthorgász, Szabadidő és Természetvédelmi Tábor 2010. július 6-tól és 9-től Balatonkenesén, részletes információ a klub irodáiban. 2) Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató lesz 2010. augusztus 7-8-án Kecskeméten. A nyugállományú katonák kedvezményes belépőjegyet igényelhetnek (2000.- Ft)


12

2010. július 3.

Szentendrei

Városi Ki Mit Tud

ÁLLATVÉDŐ SAROK Az Árvácska Állatmenhely legfrissebb hírei Június 25-én, pénteken meglátogatta állatmenhelyünket a PEDIGREE Mars cég vezetősége, HEGYI BARBARA művésznő, az állatvédelem ügyének nagykövete társaságában. A kíséretben érkezett újságírók több országos napi és képeslapban jelentetnek meg képes riportot az eseményről. Velük érkeztek az Izbégi Óvoda 20 óvodása az óvó nénik vezetésével.

Mint arról előzőleg már beszámoltunk, Egyesületünk hivatalos pályázaton 2 millió forintot nyert a PEDIGREE Mars pályázatán, mely összeget az év decemberében kapunk majd meg. GAZDI KERESŐ: fiatal Schnauzer keverék kutyusok nagy választékban! DANI, max. 1 éves schnauzer

Szentendre Város Önkormányzata 2010 őszén „Városi Ki Mit Tud” versenyt rendez az általános és középiskolák tanulói számára. A versenyre a következő kategóriákban lehet nevezni: - ének, zene - vers, mese és próza - tánc, mozgás - humor A produkciókat neves, Szentendrén élő művészekből álló zsűri fogja értékelni. A jelentkezési lap 2010. szeptemberétől az iskolákban és a város honlapján lesz megtalálható. Jó pihenést kívánunk a nyárra, és szeptembertől várjuk jelentkezéseteket a versenyre!

Tájékoztató

A menhelyi kutyusok és cicák meglátogatása után a vendégek közös kutya sétáltatáson vettek részt. Hegyi művésznőnek nagyon megtetszett MACI nevű kutyánk, vele sétált sokáig. A művésznő mesélt a gyerekeknek saját kutyáiról, majd plüss kutyusokat osztottak ki az óvodások között.

DETTY, max. 1 éves Schnauzer

A patakok kiáradásának következtében keletkezett károk felmérése megkezdődött városunkban az érintett területeken. Az előre becsült összeg 80 millió forint. A kár helyreállításának egy részét az Önkormányzat saját költségvetéséből, másik részét pedig a város által benyújtott vis maior pályázatból kívánja fedezni. A munkálatok megkezdése az időjárás alakulásától, illetve a közbeszerzési eljárásoktól függ. Az utóbbi lefolytatásáig kérném szíves türelmüket. Polgármesteri Hivatal

ÁFIGYELEM új állatorvosi RENDELÕ Leányfalun Móricz Zs. u. 22. (Fő út)

Még több kutya/cica: www.arvacska.hu/gazdikereső Segítsen megelőzni a társállatok ill. kóbor állatok nem kívánt szaporodását! Regisztráltassa és ivartalaníttassa házi kedvencét állatorvosával! H.R.

Elhunytak A nyári állatvédelmi táborban résztvevő gyerekek segítettek a rendezvény lebonyolításában.

Kovács Józsefné Háfra Mátyás Básits Miklós Maczó Imréné Vida János Pancsor Istvánné

80 év 76 év 87 év 95 év 70 év 93 év

jún. 3. jún. 9. jún. 8. jún. 14. jún. 19. jún. 29.

Dunapart Állatorvosi rendelő Kedvencek belgyógyászati, sebészeti, szülészeti ellátása, gyógykezelése - Védőoltások (veszettség is!) - Műtétek - Útlevél kiállítás - Microchip beültetés Leányfalun és Szentendrén háznál történő kezelés esetén nincs kiszállási díj! Tel.: 06-26/381-790 Ügyeleti telefon: 06-30/954-3192 Nyitva: Hétköznap 9-12, 15-19 Szombat 9-12 Rendel: Dr. Kovács Zoltán


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.