Új Szentendrei Hírlap 2010.09.11.

Page 1

XX. évfolyam 17. szám

2010. szeptember 11.

Szentendrei olvasnivaló, kéthetente Fidesz-KDNP 2. old. Iposz 3. old. Jobbik 4. old. MSZP 5. old. TESZ 6. old. Jóslás helyett lopás 7. old. Pillanatfelvételek 8. old. Halálos baleset

Programok

Kérdések Dietz Ferenchez

Befejeződött a kopogtató cédulák gyűjtése az október 3-i önkormányzati választásokra, úgy tudjuk, senkinek sem okozott gondot. Három párt és két civil csapat mellett három teljesen független jelölt is harcba indul a helyekért. Nemcsak a képviselő- és polgármester jelöltek listáját közöljük, hanem a Jobbik, az MSZP, az Ipartestület és a TESZ programját is. Dietz Ferenc polgármester úr, a FIDESZ és a KDNP jelöltje elmondta, ők a 2006-ban, a képviselő-testület által egyhangú szavazással elfogadott Dumtsa terv végrehajtását kívánják folytatni, de válaszolt a közeli jövőt illető kérdéseinkre. A programok a 2-6-ik oldalakon találhatóak.

- A jövőt illető terveket bontsuk két részre: arra, amihez pénz kell és arra, amihez nem. - Úgy gondolom, hogy mindenhez kell pénz, a különbség csak abban van, hogy mennyi. A jóakarat csak nagyon kevés dologhoz elég. Ha tervekről beszélünk, akkor a „kályhától” kell elindulnunk, ez pedig a Dumtsa terv. Ezt a jövőképet korábban minden képviselő elfogadta, ezért álságos új választási programról beszélni. „A cél az, hogy egy olyan alapdokumentum szülessen, mely bármely választási eredménytől függetlenül a város fejlődését szolgálja. Adott egy politikai szándék, amelyhez csatlakozni lehet.” (2007. május 15. testületi ülés Fülöp Zsolt képviselő) Ebben tizenkét nagyprojektet emeltünk ki, közülük nyolc megvalósítása folyik 4,5 Mrd Ft értékben. A Pannónia telepi vízelvezetés elkészült, a Barackos-Egres utcák felújítása ebben a hónapban fejeződik be, csakúgy, mint az ovisuli program. A régészeti feltárással megkezdődött a szakorvosi rendelő bővítése és felújítása is, jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik. Az építkezést jövő év augusztus végéig kell befejezni. - Úgy tudom, a beruházás alatt a rendelések egy része a volt Provincia szállóba költözik. (folytatás a 2. oldalon)

9. old. Moszatos kolbász 12. old.

Gyöngyszem... Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szentendrét a Dunakanyar gyöngyszemének. Távolról, a magasból talán még mindig annak látszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna az ország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben a sorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutat be, melyek csak közelrõl láthatók és bizony, hamis gyöngyök.

Ára: 95 Ft

Amit nem látunk ... ... az nem is létezik. Dunakorzó 18. előlről és hátulról. Az épület mögött csak a szentendreiek fordulnak meg, elől a turisták sétálnak.


2

2010. szeptember 11. FIDESZ-KDNP program:

A Dumtsa terv - Előzetes, szóbeli megállapodásunk életbe lépése a közbeszerzési eljárás lezárásától függ. Tovább menve a nagy programokon: a belvárosi Duna szakasz gát tervezése lezárult, a támogató döntés után kaphatjuk meg a pályázaton elnyert 1,3 milliárd forintot. A Belváros rehabilitációjának terveit, a lakosság észrevételei alapján részben átdolgoztuk, szintén jóváhagyási szakaszban van, és utána ősszel elkezdődhetnek az előkészítő munkák. - Az új fejlesztési miniszter jelezte, néhány rehabilitációs programot le fognak állítani. - Szentendrén nincs ilyen probléma. Azok a programok vannak veszélyben, melyek öncélúak, a mienk átfogó, egységes város arculat mellett a minőségi turizmus fejlesztését is célozza. Sőt, folytatni szeretnénk a programot a Duna korzó megújításával, és az átépített Tourinform Irodában működő TDM Kft. lesz a helyi turisztika irányítója. - Ideje ennek, mert én úgy tudom, Szentendrén a turizmus ráfizetéses, többe kerül a Belváros takarítása, mint amennyi – közvetett - bevétel befolyik a vállalkozókon, vendéglősökön keresztül. Megoldás szállodák építése lehet. - A számok valóban azt mutatják, hogy a takarítás, a kulturális rendezvények sokba kerülnek, de ráfizetésről nem beszélnék. A művészetek, a kultúra mindenhol pénzt igényel és nincs kimutatható gazdasági nyeresége. Szállodák építésére két projekt is elindult, mindkettőt nagyon fontosnak tartom. A Castrum-ban a Pest megyei önkormányzattal közös elhatározásunk egy régészeti témapark, egy nyitott restaurátor műhely és egy öt csillagos szálloda építése. Előzetes megállapodást már kötöttünk, a közeljövőben a lakosság elé visszük elképzeléseinket. A Pap szigeten a mai camping területén körvonalazódnak egy szálloda tervei. Szándékaink szerint a sziget éppúgy nyitva maradna a nagyközönség számára, mint Budapesten a Margitsziget, hasonlóképpen működne a strand is. Itt még szükséges a szabályozási terv módosítása, tehát ebben az esetben is számítunk a lakosság véleményére. Mindezekhez társítani kell természetesen a városi közlekedés fejlesztését is a tehermentesítő és egyéb utakkal együtt. - A nagy projektek pályázati önrészére már felhasználtak 790 MFt-ot. Tudjuk, ennek fedezete a kibocsátott 3,5 milliárd forint értékű kötvény. Miből fogja a város ezt visszafizetni, különös tekintettel arra, hogy 2012-től kezdődik a tőke törlesztés is? - A visszafizetés egy későbbi kérdés, először azt kell megvizsgálni, hogy érdemes volt-e kibocsátani a kötvényt? Meg-

győződésem, hogy Szentendrének élnie kellett ezzel a lehetőséggel. Ha nem tettük volna, nem lett volna semmilyen fejlesztési lehetőségünk, miközben vissza nem térő alkalom volt az európai uniós források igénybevétele. Ugyanakkor, sok más településsel ellentétben nem éltük fel, nem költöttük működési kiadásokra, hanem tervszerű fejlesztésekkel a pályázatok útján megtöbbszöröztük. Az említett 790 MFt-tal a befektetett eszközök állománynövekedése az elmúlt 4 évben meghaladta a 3 Mrd Ft-ot, azaz a város vagyona ennek több mint négyszeresére növekedett. Erről az Állami Számvevőszék is elismerően nyilatkozott. A teljes összegből megmaradt részt viszont úgy kell hasznosítanunk, hogy abból biztosítsuk a teljes visszafizetést. Az is tény, hogy az elvégzett fejlesztések is „termelnek nyereséget”. A Belváros rehabilitációjával nőni fognak idegenforgalmi bevételeink, a szakorvosi rendelő korszerűsítése több OEP finanszírozást hoz, a sok felújított óvoda és utca azt eredményezi, hogy kevesebbet kell majd üzemeltetésre és kátyúzásra költenünk és így tovább. - Van néhány olyan terület, ahol az elmúlt években többlet kötelezettségeket vállalt az önkormányzat, az egyik ezek közül az oktatás. 2003-ban az önkormányzat átadta a megyének a Móricz Zsigmond Gimnázium, A Petzelt Szakképző Középiskola, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és a Vujicsics Zeneiskola működtetését. Tavaly utóbbi kettő nagyon nehéz helyzetbe került, Szentendrének kellett kiegészítő forrásokat biztosítani számukra. Vállalható ez jövőre is? - Sok függ az állami költségvetéstől, de abban biztosak lehetünk, hogy az önkormányzat mindent meg fog tenni működőképességük megőrzése érdekében. Büszkék lehetünk rá, hogy Szentendrén nem kellett bezárni oktatási intézményt, sőt, bővítettük a bölcsődét és az óvodákat is. - A sport területén is jelentősen megnőtt az egyesületek támogatása, miután az önkormányzat átvállalta a terembérletek 80 %-ának finanszírozását. Ez tartható lesz-e? - Idegenforgalom, sport, közlekedés, felsőoktatás és városüzemeltetés: ezek lesznek a közeljövő kiemelt területei, mert a nagyprojektek sikeres befejezése mellett a szentendreiek életminőségének növelése a célunk. Nemcsak a jelenlegi támogatási rendszert szeretnénk fenntartani, hanem folytatni kívánjuk a fejlesztéseket a Kőzúzó utcai és az izbégi sporttelepen is. Segíti törekvéseinket a javuló törvényi háttér, az, hogy a kiemelt sportágak

Szentendrei sokkal könnyebben juthatnak támogatáshoz, ehhez kell igazítani sport koncepciónkat is. Mi érdekeltek vagyunk a labdarúgásban, a kézilabdában és a vízilabdában is. - Végére hagytam az elmúlt ciklus legnagyobb beruházását, az uszodát. Rengeteg tévhit kering körülötte, már azt is „pletykálják”, hogy a helyi választások másnapján, október 4-én bezár. - Ez természetesen nem igaz, az elmúlt napokban ismét bejártuk. Meggyőződtem róla, hogy „belakták”, jól működnek az egyes egységek, legújabban a Bio bolt. Biztos vagyok benne, hogy 2011-ben bevételeik el fogják érni működési költségeiket, de a lízing díj fizetése továbbra is az önkormányzatra marad. Ne felejtsük azonban el, az oktatás, az egészségügy éppúgy nem működne támogatás nélkül, mint a sport. „Uszoda a Szentendreiekért!” programunkat az orvosi hetilap 151. évfolyam 28. száma is példaként említette más települések számára. A kérdés nem az, hogy működjön-e az uszoda, hanem az, hogy minél kevésbé terhelje a város pénztárcáját. - Nézzünk azokra a témákra is, melyek nem, vagy csak kevés pénzbe kerülnek, például a civilekkel való együttműködés! - Úgy gondolom, a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb lehetőségük volt beleszólni a város irányításába, erről szól „A városháza házhoz jön” lakossági fórumsorozat, a munkacsoportok működése, a városi érdekcsoportok közötti mediáció, valamint az országos rendezvényeink. Beindult „Szentendreiek vagyunk” lokálpatrióta program, amellyel az identitástudat erősítése a célunk. Megalapítottuk a Civil Díj-at, elismerve ezzel is a városunkért végzett munkájukat. Megalkottuk a civil rendeletet, mely keretet ad az egyesületek és az önkormányzat együttműködésének. Rengeteg dologban megkerestük a civileket, a Dumtsa tervtől a belváros megújításáig. Kértem a képviselőket, hogy hozzanak létre maguk körül tanácsadói kört, mely egyúttal a lakosság tájékoztatását és a lakossági ötletek, kérések becsatornázását is szolgálja. Két-három olyan téma van, melyeket mindenképpen szeretnék a civilek elé vinni, az egyik a már beindított örökbefogadási program kiterjesztésével az értékleltár megalkotása, a másik a közte-rületek, parkok jobb hasznosításáról, fokozott virágosításról szólna. Végül harmadikként a köztisztaság javításával kapcsolatban is elkezdtem közvetlenül megkérdezni a szentendrei lakosokat. A város-üzemeltetés jelenlegi helyzetével sem vagyok megelé-gedve, a kisebb hibák, lyukak, gödrök, erőfeszítéseink és eddigi eredményeink ellenére még mindig napirenden vannak, ezért ezt a területet a VSZ Zrt-től vissza kell venni a hivatal hatáskörébe. Célunk változatlanul az, hogy a lakosság igényeit szem előtt tartva tegyünk meg mindent a városunkért, hiszen csak ez az ami számít most is és a jövőben is. Horváth Gusztáv


3

Hírlap

XX. évfolyam 17. szám

A Szentendrei Kistérségi Ipartestület programja A 118 éves múltra visszatekintő Szentendrei Ipartestület úgy döntött, részt kíván vállalni a város vezetésében. Az Ipartestület már hosszú ideje és több esetben próbálta mások önkormányzati képviselőjén keresztül érvényesíteni a helyi szakemberek és munkavállalóik érdekeit, azonban azok a törekvések eddig látható eredménnyel nem jártak. Ez a tradicionális és szakmai szervezet, ezért döntött úgy, hogy az önkormányzati választáson minden körzetben jelöltet állít, sőt a jelöltek közül listát is indít annak érdekében, hogy a töredékszavazatok se veszhessenek el. Más civil szervezetekkel együttműködve indulunk azért, hogy ezek képviselete is megjelenhessen a települési önkormányzatban. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy választási kampányban az összes látható szereplő megjelöli azokat a célokat amelyeket meg kíván valósítani. Aligha elítélhető okból ugyanazok a szlogenek szerepelnek gyakorlatilag az összes helyen, ilyenek: - az utak állapota - a közbiztonság - a patakok tisztasága - élhető szentendre - „okos szentendre” stb. A magunk részéről pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy mindegyik fent említett cél fontos és egyes esetekben azonnali feladatokat is jelent. Küldetésünk, hogy érték alapú politizálás valósuljon meg Szentendrén, ahol a különböző döntéshozatali folyamatokban a tisztesség, a becsület, az okos puritánság és a közgazdasági racionalitás erényként jelenik meg. Érdemnek tekintjük, hogy a polgármesteri hivatal döntései legyenek átláthatóak, szakmailag megalapozottak. Meg kell próbálni szakítani a kéz kezet mos sikamlós utakat jelentő elvétől, el kell utasítani a „mutyizásokat”. Rövid távú feladatnak tekintjük, hogy létre jöjjön egy városgondnoki hálózat amely aktív nyugdíjasok bevonásával rendszeresen ellenőrzi a patakok, játszóterek és parkok állapotát, a problémákról tájékoztatja az erre rendelt és városi pénzből finanszírozott ellátórendszereket. Lényeges feladat az is, hogy a zöld szigetek hulladék gyűjtői mellett kialakuló szemét hegyek az oda elhelyezett konténerekbe kerüljenek. Sürgető és egyes körzetek számára fontos a mobilgát és az új köztemető koncepciójának felülvizsgálata, ezek mindenki számára nyilvánvaló előnyeinek és hátrányainak bemutatása és szükség esetén az ésszerű döntések meghozatala.

A város gazdálkodását lényegesen érintő probléma a Vizesnyolcasnak elnevezett uszoda helyzete, az erre fordított közkiadások nagysága és az ezzel elért szolgáltatás minőségének aránya. A nehezen kezelhető helyzetet súlyosbítja, hogy a gazdasági recessziók időszakában egyes szolgáltatások igénybevétele csökken. Szándékaink szerint kutya kötelessége egy települési önkormányzatnak megkérdezni a lakosait elégedettségükről, problémáikról, esetleg az élhetőbb város érdekében meghozandó intézkedéseiről. Ezeket természetesen nem csak a formális lakossági fórumokon, hanem kérdőíves módszerrel a reprezentatív mintát elérő számmal és szakszerű feldolgozással kell megtenni. Egyszerűen megoldható kérdésnek tartjuk azt, hogy a Szentendrén gépjármű után adót fizetők minden övezetben élvezzenek mentességet a parkolás után kötelező fizetés alól (jelenleg a 3. övezetben fizetni kell). A Szentendrén adózó vállalkozók cégük reklámozására 1 m2 ingyen területet kapjanak. Álláspontunk szerint Szentendre hírnevét Európában, de a világ más tájain is öregbítenék, ha a különböző turisták által vásárolt dísztárgyakon a Szentendrén adót fizető boltosok, külön befizetés nélkül is használhatnák a város nevét. Egyre feszítőbb probléma a város lakosságának korcsoport változása miatt a fiatal generáció lakáshoz jutása. Szentendre város lakosságának állandó bővülése miatt a problémát kezelni szükséges. Ehhez azonban szakítani kell a presztízsberuházásokhoz fűződő érdekek beszámításának gyakorlatával és a lehetőségekhez mérten a vagyonpolitikai elvvé kell tenni a bérlakásépítést. Jelöltjeink eredményes szereplése esetén a bejutott képviselőink 1 Ft tiszteletdíjért vállalják feladatuk elvégzését. Az egyes körzetekben kiszórt anyagaink tartalmazzák a körzetekre vonatkozó megoldási javaslatainkat. Támogató szervezetek: Szentendre Gyökerei Baráti Társaság Európai Civil Koordináció Egyesület Izbégi Szomszédok Öntevékeny Közhasznú Egyesülete Belvárosi Védegylet Szentendrei Lokálpatrióták Egyesülete Diamond 2000 Táncegyesület Szamos Marcipán Múzeum Cukrászda Szentendre, Dumtsa J. u. 14. (06-26)310-545

Kárpát-medencei református tanévnyitó Miskolcon Közösen nyitották meg a Kárpát-medence református közoktatási intézményei a 2010/2011-es tanévet a miskolci Kossuth utcai református templomban. A rendezvényen magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki intézmények képviseltették magukat. Az ünnepélyes tanévnyitó istentiszteletet díjátadás zárta, amikor is a Magyarországi Református Egyház Zsinatának döntése értelmében az idei év kitüntetettjeinek átadták a Makkai Sándor-díjat. A díjazottak között volt Hagymási Gyuláné berettyóújfalui óvodavezető, P. Tóth Béláné nyugalmazott szentendrei iskolaigazgató (képünkön jobbra) és Tőkés Zsolt, a Székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatója. A díjak átadása során Dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke laudált.

Zenebölcsi - zeneovi Szeretettel várok minden énekelni szerető családot zeneovi és zenebölcsi foglalkozásaimra! Zenebölcsi csütörtökönként lesz a zeneiskola nagytermében 9.15 és 10 órai kezdettel. Havi egy alkalommal szombat délelőtt is tartunk zenebölcsi foglalkozást 10 órától, hogy a gyerekek családi körben, szüleikkel, testvéreikkel együtt is eljöhessenek, illetve a bölcsisek is visszalátogathassanak hozzánk. Első alkalom szeptember 25-én. További alkalmak: október 16. november 27. és december 11. Zeneovi keddenként 17.30-tól a zeneiskola 26-os termében. Beiratkozás szeptember 14-én kedden az első foglalkozáson. Jelentkezés szükséges e-mailben vagy telefonon. További információk www.zenebolcsi.hupont.hu +36-70-977-59-30 Bokorné Forró Ágnes


2010. szeptember 11.

4

Szentendrei

Jobbik:

Választási program 2010 A 2006-os választások idején megfogalmazott programunkon – sajnos – nem sokat kellett alakítanunk, mivel az elmúlt 4 évben a Város nem fejlődött semmit, sőt az akkori pénzügyi helyzet akár rózsásnak is tekinthető, a jelenlegihez képest. A 2006-os kampány idején még az MSZP-s városvezetést ostoroztuk, mert a működésük alatt kb. 1 milliárd forintra nőtt a Város adósságállománya. A jelenlegi FIDESZ-es vezetés ezt jócskán megfejelte, és most közel 7 milliárd forintnál járunk, miközben nem hogy nem fejlődtünk semmit, hanem egyre élhetetlenebb a Város. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a vezetés, és az általa irányított képviselőtestület nem karolt fel egyetlen lakossági kezdeményezést sem az elmúlt 4 évben. Minden beruházási program felsőbb utasításra, mondhatnánk úgy is, hogy pártutasításra indult, avagy lehetetlenült el. Ennek véget kell vetni! Közlekedés A 4 évvel ezelőtti programunkat azzal kezdtük, hogy össze kellene fogni a Városban és a térségben lakó országgyűlési képviselőkkel egy szentendrei lobbi csoport létrehozása érdekében, hogy megvalósíthassuk azokat a fejlesztéseket, amelyekre a Városnak nagy szüksége van, de azokat egyedül, önerőből nem tudja megvalósítani. A helyzet nem változott, nem csökkent az országgyűlési képviselők száma (Budapest után a legtöbb képviselő a Városunkban lakik), bár átrendeződés történt, de nem csökkent a feladatok száma sem. Első, és legfontosabb feladat a Szentendrét elkerülő út mielőbbi megvalósítása. Egész egyszerűen ez stratégiai kérdés, hisz nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a 11-es út a legforgalmasabb időszakokban nem képes a zökkenőmentes forgalom lebonyolítására, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a 11-es útra is csak több lámpaváltással lehet kijutni a levezető utakról. Az elkerülő útra – a tervek szerint – minden város-

rész rákapcsolódik, és közvetlen Szentendre határában csatlakozik a 11-es útba. Az ebből adódó forgalomcsökkenés lehetővé tenné, hogy a városi szélső sávok parkolósávként funkcionáljanak. Nagyon fontosnak tartjuk ebben a tárgykörben az ún. KisDuna híd megvalósítását is a Szentendrei szigetre, az ÉTI-ÉMI között meglévő K-Ny-i feltáró út (közút? az volt!) segítségével. Ezekkel az intézkedésekkel nemcsak a forgalom csökkenthető, hanem a levegőszennyezés és a zajterhelés mértéke is megfelelő szinten tartható. A Város vezetésének egy ilyen program megszervezésének és lebonyolításának az élére kell állnia! Irigykedve nézzük egyes dunántúli települések utcáit, sehol egy kátyú, az útpadka ápolt, az oszlopokon virágok, a parkok gondozottak. Ezekhez képest Szentendre …..! Példát kell vennünk ezektől a településektől. Maradjunk még a közlekedésnél annyiban, hogy immár 12 éve szerepel a programunkban a Bükkös-patak jobboldali befolyása, a Duna, a Postás strand és a Duna korzó által határolt mintegy 4 hektáros terület, amely leginkább szemétlerakóként funkcionál, és ami a legfontosabb, önkormányzati tulajdon. Ezt a területet élővé kívánjuk tenni. Részleteiben is ismertetni fogjuk a választókkal a tervünket, de annyit elárulhatunk, hogy ezen a területen egy időszakos (árvízfüggő) parkoló kialakításán is gondolkodunk, csökkentve illetve részben megszüntetve a belvárosi parkolási gondokat. Egészen speciális közlekedési problémákkal küzd Pismány, Petyina, Tyukos dűlő, Boldogtanya, ahol nem csak a burkolattal van gond, hanem az út szélességével és a csapadékvíz levezetéssel is. Ezeken a területeken meg kell vizsgálni az egyirányúsítás lehetőségét is, elkerülendő a balesetveszélyes helyzeteket. Pannónia telepen viszont több utcában is fekvőrendőrt kell lefektetni, mivel a forgalom az utóbbi időben felgyorsult.

Egészségügy 4 éve a szakorvosi rendelő korszerűsítésével kezdtük ezt a fejezetet. Sajnos még mindig itt tartunk. Felül kívánjuk vizsgálni az összes e tárgyban született szerződést, és amennyiben szükséges elindítjuk a megfelelő eljárásokat. Nem változott az az igényünk sem, hogy a járásnak szüksége van egy úgynevezett katasztrófa központra, hogy az egyre gyakoribbá váló szív – és agyi katasztrófák elszenvedőin még időben lehessen segíteni. A Városnak fel kell vállalnia több szűrővizsgálat finanszírozását, hogy megelőzhessük a nagyobb baj bekövetkeztét. Oktatás Támogatjuk, hogy Szentendre is belépjen az Egyetemi Városok közé, vagyis azt, hogy kihelyezett karok vagy szakok működjenek a Városban. Erre már vannak igen komoly kezdeményezések. Sport A költségvetés rendkívül keveset áldoz a sportra. Miközben a gyermekeink többsége egyre hízik, egészségtelenül él (dohányzik, kábítószerezik, iszik), nem sportol, addig olyan civil szervezeteket támogat a Város, amelyekre szinte semmi szükség. Szentendre hagyományainak és adottságainak leginkább megfelelő sportágakat kell csak támogatni! Lassan ott tartunk, hogy abban a Városban, ahol korábban 6 (!) labdarúgópálya volt, mára nem marad egy sem. Nincs már a Városban felnőtt labdarúgó csapat, de az öregfiúkat is elüldözték Visegrádra. Ez ellen a leghatározottabban fel fogunk lépni! Aki a labdarúgást csak üzleti vállalkozásnak tekinti, annak nem lesz helye a helyi sportéletben. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a versenysport és a tömegsport között, ugyanúgy, mint a felnőtt és gyermeksport között. A támogatandó verseny-

sportágak közé soroljuk a szabadtéri sportágak közül a labdarúgást és a vízi sportokat, míg a teremsportok közül szintén a labdarúgást, valamint a kézi – és röplabdát, a kosárlabdát és a vízilabdát – amennyiben helyet kapnak az uszodában. A nemzetidegen „sportágak” (pl. baseball) működtetését piaci alapra kell helyezni! Nem mehetünk el szó nélkül az uszoda beruházás mellett sem. A jelenlegi városvezetésnek ez talán az egyetlen kézzelfogható munkája, de ez sem okozott nekünk, városlakóknak felhőtlen örömet. Itt is megvizsgálunk minden szerződést, az első kapavágástól kezdve az üzemeltetési szerződésig. Úgy gondoljuk, ezzel a beruházással jelentős anyagi kár érte a Várost. Ha van felelős, akkor megtaláljuk. Hivatal Nem tartozik közvetlen a képviselőtestület alá a Hivatal működése, de a lakosság elsősorban itt találkozik az önkormányzattal, és a hivatalt vezető jegyzőnek a képviselőtestület a munkáltatója. Amennyiben a polgár úgy érzi, hogy méltánytalanul bántak vele a Hivatalban, úgy az önkormányzatra haragszik. Éppen ezért azt szeretnénk, hogy a Hivatal dolgozói nem ellenségeket, hanem ügyfeleket lássanak a betévedő vagy behívott polgárban. Az ajánlócédula gyűjtése során nagyon sokan panaszkodtak egyes irodák köztisztviselőire, kérve, tegyünk rendet. Éppen ezért külön figyelmet fordítunk a jogsértések elszenvedőinek segítésére. Kezdeményezők leszünk az esetleges hivatali visszaélések feltárásában és felszámolásában. (Részletek)

RUHAJAVÍTÁS ZSUZSÁNÁL Szentendre, Kucsera F. u. 3. Nyitva: hétfõtõl péntekig 7.30 - 15.30-ig Ebédidõ: 12-13-ig 06-30 438-2326


5

Hírlap

XX. évfolyam 17. szám

Az MSZP programja Embert próbáló feladatra vállalkozik az, aki ma Szentendrén elindul polgármester-jelöltként az önkormányzati választáson. A város gazdasági helyzete, a sok elindított, de még be sem fejezett beruházás, a lakosok változást váró észrevételei kemény munka elé állítják majd az új polgármestert. A szentendrei szocialisták polgármester-jelöltje Magyar Judit, szüleivel, férjével és egyetemista fiával él Vasúti villasor környéki családi házukban. Közgazdász végzettségű, több nyelven beszélő negyvenes éveinek közepén járó asszony, aki számára nem idegen az önkormányzati munka – bár polgármester-jelöltként először méreti meg magát. Az elmúlt két önkormányzati időszakban nemcsak helyi szinten dolgozott bizottsági elnökként és szerzett tapasztalatot a közigazgatás gazdasági-pénzügyi területén, de tagja volt a KözépMagyarországi Regionális Fejlesztési Tanács Gazdasági Bizottságának is. Tudására, tapasztalatára nagy szüksége van a városnak, hiszen az elmúlt négy évben felhalmozott adósságállomány soha nem látott méretet öltött. Szentendre is azok közé, a Fidesz által vezetett települések közé tartozik, melyek a 20062010-es önkormányzati ciklusban nagymértékű adósságot halmoztak fel a város lakóinak terhére. Ennek az adósságnak a kezelése az egyik legfontosabb feladat a városban. A városi média tele van a jelenlegi városvezetés által elért eredményekkel, a 11 nagy projekttel, melyek közül néhányat sikerült csak megvalósítani, miközben az emberek nem látják ezeknek az eredményét. Sajnos jogosan elégedetlenek a város tisztaságával, az utak minőségével, a csatornázottság helyzetével, az óváros állapotával, az iskolai-óvodai férőhelyekkel, a Polgármesteri Hivatal ügyintézési rendszerével, a temető körül kialakult helyzettel, a gát állapotával, a rászoruló családok lakhatáshoz jutásával, az idegenforgalommal és számos egyéb, naponta jelentkező problémával.

Magyarán: sokan elégedetlenek azzal az életminőséggel, ami Szentendrén található. Úgy érzik, ez a város többre hivatott! Különleges épített, kulturális és természeti adottságai lehetőséget adnak arra, hogy hagyományait és értékeit megőrizve valódi európai, modern kisváros váljék belőle. Olyan, ahol a lakosok szeretnek élni, ahol unokáink is élvezik mindazokat az eredményeket, amelyeket elődeik elértek, és nem a korábban felhalmozott adósságot törlesztik, korlátozva saját terveik megvalósítását. Magyar Judit programja három, fő, egymással szoros összefüggésben lévő irányvonal köré csoportosul. Az első és legfontosabb irányvonal a város profiljának megtalálása. Valamikor a 70-es években kialakult Szentendre hírneve, amely sajnos az elmúlt 20 évben megkopott. Nem húzható tovább egy olyan fejlesztési irány megvalósítása, amely Szentendrét hosszú távra visszaállítja régi fényébe. Ennek kialakulásához régi/új utakat kínál. A „hagyományosnak nevezhető” polgármester-jelölti programelemeken túl két, ez ideig nem megfelelő módon kiaknázott területet említ. Az

egyik az idegenforgalom és a turizmus kérdése, amivel profi módon gazdálkodva a város anyagi helyzete is stabilizálható. Ezzel összefüggésben és elkülönülten is, a másik terület a nagy lehetőséget kínáló művészeti élet fellendítése. Olyan érték halmozódott fel településünkön, ami máshol nem található meg Magyarországon. Ennek mellőzése már-már bűn. A mű-vészetet nemcsak a klasszikus módon kívánja hasznosítani a város számára, hanem a modern művészeti ágak segítségével és segítésével akár új „iparágként” kezelné azt. Az elképzelések megvalósításához felhasználná a városban összegyűlt civil kurázsit művészeti és gazdasági szempontból is. A modern európai kisvárosi törekvéssel összhangban a fejlesztéseket a fenntarthatóság jegyében valósítaná meg. A kifejezés – fenntartható fejlődés – sokaknak nem mond semmit. Ha azonban tartalommal töltjük meg, akkor az emberek egyetértenek a célokkal. A program arról szól, hogy gyermekeink és unokáink jövőjére is

gondolunk döntéseink során. Azon túl, hogy az elkövetkező években az országgal szemben elvárások vannak ezen a területen, a városban megvalósítandó bárminemű fejlesztés során, legyen az vagyongazdálkodás, energiaracionalizálás, oktatás, sport, egészségügy, közlekedés, környezetvédelem, új beruházás, a végrehajtást fenntarthatóság figyelembevételével kell elvégezni. A zökkenőmentes megvalósítás érdekében létrehozna egy szakértőkből álló fejlesztő társaságot, amelynek feladata lenne a városfejlesztési tevékenység ellátása a tanácsadástól a megvalósításig. Természetesen annak érdekében, hogy az itt élők számára kiegyensúlyozottan működő város legyen Szentendre, elsődleges feladatnak tekinti a város gazdasági helyzetének stabilizálását, az óriási adósságállomány konszolidálását. Olyan városi működést szeretne elérni, amelyet az emberek nem érzékelnek. Ez azt jelentené, hogy rendben mennek a dolgok. A városfejlesztési feladatok közül kiemelten kezeli – többek között – az új köztemető megépítésének ügyét és a gát életveszélyes szakaszának megerősítését is. Magyar Judit Szentendre jelenét és jövőjét másképp alakítaná, az itt élő emberek érdekében.


2010. szeptember 11.

6

Szentendrei

Az Egyesület és támogatóinak programja (részletek)

Támogató, jelölt állító egyesületek: Élő Táj Egyesület Izbégi Baráti Kör Pismány Barátainak Egyesülete Püspökmajor Lakótelepi Baráti Kör Szeresd Szentendrét Egyesület Rosa Lutheri alapítvány, Lovasílyász Hagyományőrző SE „A világ egy életveszélyes hely. De nem is annyira a gonoszok miatt, akik alakítják, hanem inkább azok miatt, akik tetteiket elnézik, és engednek nekik.” Albert Einstein 1. Városrészek mindenkinek Az önkormányzati testületek létszáma jelentősen csökken, ezért egy önkéntesekből és egyesületekből szerveződő civil városi háló kiépítése mindenképpen fontos. Az így kialakult aktív közösség előkészíthet, véleményezhet anyagokat az önkormányzati ülések számára. Ha részt vesz a testületi üléseken, a döntésekről első kézből nyújthat tájékoztatást az őt a képviselő-testületbe küldőknek. A VÁROSRÉSZEK létrehozása a jövő Szentendréjének alapját jelenti. Legyen az a Belváros, Pannónia, a Kertváros, Püspökmajor, Izbég és Pismány: egy–egy önszerveződő, saját identitását is építő városrész. Ezért Szentendre településfejlesztési koncepcióját, szerkezeti tervét és a folyamatban levő szabályozásokat felül kell vizsgálni az új szempontok alapján is. Az új szerkezeti terv a Városrészek-koncepció térszerkezeti következményeit teremtse meg, de a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás miatt szükséges települési szintű szabályozásoknak szintén feleljen meg. A rendszerváltás óta húzódó belterületbe vonási problémát a 2002-2004-ben már megfogalmazott konszenzus alapján, de az eredeti tulajdonosok, főleg a szentendrei családok tisztes jövőjét, hasznát biztosítva, azok megelégedésére oldja meg az új testület oly módon, hogy a város viszont korlátozza a beköltözéseket, illetve saját közösségi területeit biztosítsa a folyamat során. A belvárosban lakó, munkahelyeket teremtő tulajdonosokkal a konszenzusteremtés érdekében át kell tekinteni a Duna és a Belváros kapcsolatát. Nem gátolva a már szerződött kötelességek teljesítését, a Duna menti városokkal, a római limes európai koncepcióival együtt át kell gondolni a városi folyópartok hasznosítását, különösen a várható

időjárási szélsőségek miatt. A 2011 – es EUelnökség prioritása a Duna-koncepció. 2. Korosztályok közötti hídról A bölcsődei, óvodai szolgáltatásoknak hatékonyabban kell segíteniük a családok életét, például oly módon, hogy a lakóhelyen legyenek gyalogosan is elérhetőek. Az a szükséges és jó megoldás, ha mind fenntartói, mind módszertani szempontból sokszínű bölcsődei és óvodai hálózat alakul ki Szentendrén. A „nőbarát város” cél nem kielégítő. A program csak a lakosok egy részét érinti, de nem segíti a jövő nemzedék értékrendjének számunkra fontos városi közösségi és családi alapjainak megerősítését. Mi valódi családbarát önkormányzat megteremtését tűztük a zászlónkra. A gyalog is megközelíthető gyermekintézmények, a játszóterek, közterületek biztonsága, valamint készség és erőnlétfejlesztő programok, továbbá a helyben megtermelt élelmiszerekkel történő közétkeztetés a közösségi támogatás minimumát jelentik. A „felnőtt várostól” elvárható dolgok, tárgyak események nem csupán a legkisebbek igényeit szolgálnák ki, hanem közösségi terei, kulturált mozgásvagy pihenési lehetőséget nyújthatnak az összes korosztály, a kismamák, a kamaszok és a nyugdíjasok számára is. Megteremtenék a közösségek korosztályos együttélését. Célunk „közterek” sokaságának létrehozása. 3. A mobilitásról A városi zsúfoltság és a tehermentesítő utak története, jelene jövője. Utópia: egy úttal megoldani az egész város közlekedésszervezését. A jelenleg a legnagyobb szentendrei kényelmetlenség a zaj, légszennyezés a lakóterületi közúti forgalom miatt van. A „tehermentesítő” úttal a probléma áthelyezése történik meg a pótolhatatlan természeti értékek rovására. Az út kilobbizott helye - de csupán a léte is - további területi növekedést generál, a Kőhegy és a Tófenék védtelenné válik. Az uralkodó szélirány miatt némi keveredés után továbbra is a városba kerül a szenynyezés. Ráadásul az észak-déli közlekedés továbbra is a kertvároson tör magának utat, azaz csak a zajterhelés egy részét lehet exportálni a jelenlegi természet közeli területekre, melyek nagy részben a tulajdonosaik mezőgazdasági tevékenységének felhagyása miatt védett területekké váltak. Az infrastruktúra, a közintézmények és az utak hálózati hierarchiájának helyes kialakítása a legfontosabb várospolitikai kötelesség. A mérnöki gondolkodás előtérbe helyezendő e probléma megoldásánál. Egy új útnak – vagy inkább egy úthálózati átszervezésnek - elsősorban a mai problémát kell megoldania, nem generálhat további bel-

területbe vonási igényeket. Nem a belső utak - vagy hiányuk - okozzák a problémát, hanem a óvodák, iskolák centralizált elrendezése. A Pismány és a Csicserkó területén nem csak bölcsődék, óvodák, de iskola is építendő, ezzel csökkenteni lehetne a belvárosi iskola-többletet. Ennek az iskolának fontos intézményi feladata a oktatáson kívül az egyéb lakossági intézményi hiányok pótlása. 4. Pártkormányzat vagy önkormányzat Szentendre számára a mai „gazdasági helyzetben” csak a gazdasági önállóságra törekvés, a polgárai számára pedig az átlátható, fenntartható működés a megoldás. A várospolitikának vállalnia kell a változó követelményekhez alkalmazkodó, az itt élők részvételével történő, a gazdasági és kulturális lehetőségek folyamatos újraformálását, azaz csupán szervező, de egyben gondoskodó és tudást generáló önkormányzati szerepek nélkül Szentendre működése a jövőben szinte lehetetlen lesz. A jövő társadalmi berendezkedése az önfenntartó közösségek számára biztosítja a valódi önrendelkezést. Egy radikális „beruházó önkormányzati magatartással” igaz fejlesztési pályára léphetünk, de a pillanatnyi erőfitogtatás csak a jövő vagy a környezet rovására történhet meg. Szentendre számára a múlt és jövő értékeire épülő jövőkép, a helyes arányok és a saját arculatok, legendák kitalálása gyökeres szemléletváltást kíván a döntési folyamatokban, a vezetés jogosultságában és felelősségében. A TESZ által képviselt civil szervezetek efelé nyitnának kaput. Az összefogásban, melyben - a közös energiákat felhasználva - valódi, közösségi érdekű, megvalósítható programok, tervek és kis öntevékeny fejlesztési lehetőségek vannak, és azok sokaságából bárki és bármelyik településrész, érdekcsoport megtalálhatja a számára legszimpatikusabbat és az adottságaihoz leginkább igazodót, ezzel munkahelyek, értékek, működő helyi gazdaságok és megélhetés teremtődhet. Ezzel az új aktivitással újraformálhatjuk a helyi közösségek, vállalkozások, családok kapcsolatrendszerét. A jó önkormányzat a bajok megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A megelőzés mellett fontos túlélési adottság a sokféleség, mind a megoldásokban, mind a szervezeti kultúrában. Mindez szembe megy a tőke és a hatalom koncentrációjára való törekvésekkel, de a szükséges változási lehetőségek közül a legéletképesebb kiútnak látszik Szentendrén. A teljes program Vasárnaptól elérhető a: www.tesz2000.hu .


7

Hírlap

XX. évfolyam 17. szám

A 2010. évi önkormányzati választás képviselő-jelöltjei: Jelölő szervezet Fidesz Jobbik IPOSZ MSZP TESZ Függetlenek

1. 2. 3. 4. 5. Tolonics Gyula Dicső Zoltán Kun Csaba Kiss Károly dr. Pázmány Annamária Dr. Filó András Czimbula Péter Berkesi Attila Hopka Károly Gyenes András Valentin Sándorné Nagy Gábor Szente Jánosné Dubecz Zoltán Kelemen Sándor Benkovits György Radványi G. Levente Magyar Judit Hankó László Trenka István ifj. Lator László Némethné Tóth Ágota Fekete János Kis Imre Fülöp Zsolt Bodó Tibor 6. 7. 8. 9. 10. Fidesz Zakar Ágnes Hidegkuti Gergely dr. Török Balázs dr. Dukai Miklós Pintér Ádám Jobbik Szatmári László Szklenka Miklós Csentős Balázs Holló István Zimits Béláné IPOSZ Sima Antal Dragon József Komár Gábor Ilonka Csaba Hampel Mihályné MSZP Andresz Csaba Sass Szabolcs Trenkáné Dr. Jarmalow I. Rédei Ottó Lontai Tamás TESZ Fülöpné Molnár M. Ligeti Imre Maholányi Pál dr. Széles Katalin dr. Hidvégi Krisztina Függetlenek ifj. Papp Ferenc Szarka Károly Polgármester-jelöltek: Fidesz Jobbik IPOSZ MSZP TESZ dr. Dietz Ferenc dr. Filó András Magyar Judit dr. Ligeti Imre

KITEKINTŐ

Kék hírek: Mondom a jövőd, csak add a pénzed! Jóslás helyett lopás. Az ország több városában kereste áldozatait az a három nő, akik jóslás közben igyekeztek kifosztani az időseket. Előfordulhat, hogy megyénkben is járt a fifikás trió. Aki találkozott velük, kérjük segítse a nyomozást! – Három nővel szemben folytat lopás miatt büntetőeljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság. A 83 éves, szigetszentmiklósi, az 51 éves, dunaújvárosi és a 35 éves, fóti nőt egy 30 ezer forintos lopással és egy lopási kísérlettel gyanúsítják a sárbogárdi nyomozók – tájékoztatott minket Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője Július 26-án a trió legidősebb tagja bekéredzkedett egy 79 éves kislóki asszonyhoz azzal az indokkal, hogy szeretné elvégezni dolgát. Közben két társa a ház előtt várta a kocsiban. Használta a vécét, majd megkérte az idős nőt, mutassa meg neki a tenyerét, hogy jósoljon belőle. Közben megtakarított pénze után érdeklődött, és amikor a sértett elővette 30 ezer forintját, elkérte tőle, és úgy tett, mintha egy papírba csomagolná. A köteget az ágyon található párna alá tette, majd közölte az asszonnyal, hogy az ágyat simogassa meg, és így szerencséje lesz. A furcsa szertartás után búcsút mondott, beült társai mellé az autóba, majd elhajtottak. Csak akkor vette észre a néni, hogy becsapták, amikor visszament otthonába. Látta, hogy a párna alatt lévő papír üres, nyoma veszett a pénzének.

A három asszony aznap egy rétszilasi háznál is próbálkozott. Bement, majd míg az ott lakó idős férfi a WC-n tartózkodott, átkutatták a házat. Mivel azonban megzavarták őket, innen üres kézzel távoztak. A szemtanúknak sikerült feljegyezniük annak a szürke Suzukinak a rendszámát, amivel a tolvajok elmenekültek. Messzire azonban nem jutottak. A bejelentéseket követően ugyanis a Sárbogárdi Rendőrkapitányság Ügyelete értesítette a környező kapitányságokat a keresett autóról, és a benne ülő három nőről. A triót Mezőfalván fogták el a rendőrök. Mind a hárman gyanúsítottként lettek kihallgatva a lopási ügyekben. A 35 éves nő előzetes letartóztatásban van, a 83 éves asszony házi őrizetben, míg az 51 éves nő szabadlábon védekezik. Az eljárás során kiderült, a hármas korábban az ország több településén is követett el hasonló bűncselekményeket. Terhelő adatok merültek fel arra, hogy a hármas követett el lopásokat Várpalotán, Gyöngyösön, Gyömrőn, Mosónmagyaróváron, Rétságon, valamint Szentendrén is. Azonban valószínűsíthető, hogy ezeken kívül, jártak még más településeken is. Ezért kérik, hogy akinél a képen látható három személy járt, és sérelmére hasonló bűncselekményt követett el, vagy azt megkísérelte, az jelentkezzen a Sárbogárdi Rendőrkapitányságon a 25/460-046, vagy 25/460-116-os telefonszámon. Gyorsan rendőrkézre került a három nő, egyelőre nem tudni, kiket vertek még át. baon.hu Bádogos, tetőfedő szigetelő, ács. Gipszkartonozás. Megbízható, gyors, pontos! 70 578-1468, 26 630-384.

Elhunytak Dr. Maria Baumgartner 70 év jún. 9. Szobi Balázs 37 év júl. 7. Debreczeni Károly66 év júl. 8. Hornyák István 68 év júl. 9. Németh Tibor 55 év júl. 11. Dózsa Rezső 63 év júl. 11. Pálmai Gyuláné 65 év júl. 12. Lakatos Ágnes 46 év júl. 14. Csuport Dénes 57 év júl. 14. Gulyás Józsefné 85 év júl. 16. Hochhoffer István Józsefné 60 év júl. 17. Kiss Józsefné 85 év júl. 20. Csére Ferencné 84 év júl. 21. Pap Ferencné 95 év júl. 27. Kádár József 74 év júl. 27. Sáfrány Jánosné 88 év júl. 27. Valentin Antalné 86 év júl. 28. Muszka Lajos 88 év júl. 29. Szentkláray László 60 év aug. 1. Mengyi Ferencné 81. aug. 2. Bay Gyuláné 85 év aug. 5. Dr. Losonczy Sándorné 63 év aug. 12. Rektor Andrásné 80 év aug. 13. Végh Józsefné 66 év aug. 15. Peredy Jenőné 86 év aug. 19. Körössy János 90 év aug. 19. Bölcsföldi Tibor 62 év aug. 22.

Kedves leendő Városgazda Egyesületi tagok! Mint a felhívásban írtam, szeptember 11én tartanánk az első ismerkedő és esetleg alakuló gyűlésünket. Amennyiben mindenkinek megfelel, szombaton 15 órakor találkoznánk az Izbégi Iskola ebédlőjében Mária utca 1. C (új) épület. Ha valaki nem tudja hol van, hívjon a 30/952-1972 telefonon. Szombat előtt elküldöm az alapító okirat tervezetét, hogy át tudja mindenki nézni. Kérek visszajelzést, hogy jó e az időpont és mindenki tud-e jönni. Kádár Péter


8

2010. szeptember 11.

Szentendrei

Pillanatfelvételek Szentendréről Július második csütörtökén reggel fél 9-re találkozót beszéltünk meg kedves német ismerőseinkkel, akik átutazóban városunkban szálltak meg. Az Eper utca és a Dunakanyar krt. sarkán üdvözöltük egymást. Rövid sétára invitáltam őket, a „külvárosi” hajóállomás érintésével, a Duna mentén haladva. A Szamos cukrászdában finom kávé és sütemény mellett beszélgettünk, majd felmentünk a Templom dombra és a Bogdányi utcán sétáltunk vissza a kiindulási helyre. Útközben a következő benyomásokat szereztük: Dunakanyar krt: A zebránál szerettünk volna átjönni az úttesten, de jó pár autó elhaladt balról is, jobbról is, míg végre egy udvarias autós átengedett. Vendégeink meglepődtek: -Nálunk ilyesmi nincs!-jegyezték meg. Következett a lejáró a Barackos közbe. Szégyelltem magam, hogy csak bukdácsolva lehet a szűk helyen közlekedni. Az utat eltorlaszolták, sáncot építettek a kerítés mellé és kőrakás foglalja el az utat. Ezzel akadályozzák a fel- és le közlekedést. Elgondolni is rossz, milyen nehézéségek árán lehet feljutni babakocsival, biciklivel vagy csomagokkal. Ki szólhatna ezért? Kinek jelezze az évek óta fennálló helyzetet? Tudomásom szerint a rendőrök is itt szoktak fotózni. Az Ady Endre úthoz közeledve észre veszik ismerőseim a Duna felől érkező nagy füstöt. Megrémülnek: - Tűz van! Megnyugtattam őket, aggodalomra semmi ok, mindennapos dologról van szó. – Nálunk ilyen nincs, nem szabályozzák a tűzgyújtást? –De igen. – volt a válaszom. – Akkor hol vannak az ellenőrök? Van egyáltalán? Még nem találkoztam velük. A lakosok figyelmeztetnek, a hét bármely napján, bármelyik

időpontban találhatóak az „indián füstjelek”. Ki foglalkozik ezzel? Lesétáltunk a Dunapartra, megnézzük a kútfúrást. Dolgoznak az emberek. Reménykedünk, mondom, hátha feltör a melegvíz. Pár év múlva még az is előfordulhat, hogy itt fürödhetnek a termál vizű medencékben. Nézelődés tovább. Látvány: Elhanyagolt, lepukkadt hajóállomás, több zsák szemét éktelenkedik a lejáró sarkán. Mellette kajak-oktatásra váró gyerekek vidáman nevetnek, cukkolják egymást. Mi nem, mert látjuk, nem tudunk a Czóbel sétányon végigmenni, nincs tovább az út. Két híd is van, az egyik rogyófélben, másik kitéve a patak túlsó partjára. Visszafordulunk, irány a város. Keresem a jelzést, mely felhívja a turista, kiránduló figyelmét: Ne menj a Czóbel sétány felé, mert akadályba ütközöl! – de nem találunk ilyet. A Rév állomáshoz érkezve ismerőseink érdeklődnek, látván a homokzsákokkal megerősített gátat. Pár héttel ezelőtt, a Duna áradásakor ez is védte a várost. Memento? Haladjunk tovább! A belvárosi hajóállomásnál felmentünk a gátra, hogy onnan nézzünk körül. Az Ady Endre útra érve gondozatlan járda, kihajló növényzet akadályozza egymás mellett haladásunkat. Búcsúzáskor röviden megbeszéljük a tapasztaltakat, látottakat. Pironkodva mondom: - Szentendre hat wenig Geld. (Szentendrének kevés a pénze, a szerk.) Vendégeim: - Es ist nicht nur Geld. (Nem csak pénz kérdése, a szerk.) Szentendre, 20010. augusztus Egy szentendrei polgár

Szeptemberben induló tanfolyamaink: Szeptember 2. 16 óra Kereskedelmi ügyintéző távoktatás 45 000 Ft Szeptember 11. 8 óra Óvodai dajka 100 óra 60 000 Ft Szeptember 14. 15 óra Külföldi munkavállalásra felkészítő angol illetve német nyelvtanfolyamok Szeptember 16. 15 óra Valutapénztáros 40 óra 30 000 Ft Banki befektetési termékértékesítő 100 óra 90 000 Ft CSANA 40 óra 50 000 Ft Bővebb felvilágosítás: iroda@tanpalyaudvar.hu v. 20 589-0771. www.tanpalyaudvar.hu nyilvántartási szám: 00901/2009 Személyesen: Szentendre, Kör u. 4, minden nap 8-12 óráig

Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. Névjegyek, szórólapok

Kedves Vendégünk! Tisztán érzékelést és képességeket fejlesztő előadássorozat indul a V-8 uszoda és szabadidőközpontban.

Az esemény sorozat helyszíne a V-8 nagy konferenciaterme. Az előadás ingyenes, és 2010. szeptember 17-én 17:00 órakor kezdődik.

Témák: Feltétel nélküli szeretet, Merkaba, benső Piramis, Angyalok, Mesterek és Mi, lelki védelmek, spirituális csatorna kiépítése, tisztán érzés fejlesztése, csakrák fejlesztése, érzékenység fejlesztése, tér érzékelés, harmadik szem megnyitása, látás, hallás, érzés és tudás fejlesztése, kézzel való érzékelés, Atlantisz tudás, a kristályok és szimbólumok, az Univerzum és a világok létezése, energiái. Sok szeretettel várunk mindenkit, akik úgy érzik több lehetőség, és képesség szunnyad bennük. Azokat, akik mind ezt szeretnék fejleszteni biztos alapok mellett, vagy akik éppen csak egy kis elengedésre, egy kis nyugalomra vágynak.

Az előadó és tanfolyamszervező:

Vass Gyula Tűzsólyom Táltos, sámán Az egységes, ősi, teljes teremtés általi energiák alkalmazója Szellemi közvetítő, lelki útkeresők segítője „Atlantisz alámerülése után a tudás és a rendszer mely által e képességek aktivizálhatóak, az emberek elől rejtve lett. S csak kevés kiválasztottnak adatott meg az ismeret, az adomány, hogy mediális képességeit felélessze. Gyermekkorban még számos dolgot megérzünk, látunk vagy hallunk, de szüleink és a társdalom ezt a fajta érzékenységet szép lassan kineveli belőlünk. Az érzék feletti érzékelés viszont fejleszthető, számos gyakorlat, technika és praktika segítségével. Kellő gyakorlás és elszántság árán feléleszthetjük és képezhetjük magunkban természet adta képességünket, és a létünk számos területén megkönnyíthetjük általa az életünket.” Sok szeretettel várunk mindenkit! Vass Gyula Tűzsólyom és a V-8 csapata

www.digitalisnyomda.net 30 952-1972


9

Hírlap

SPORT

SPORT

Új területi vezető fociban

Kézilabda NB I/B

Hajdu Gábor, az önkormányzat Sport Munkacsoportjának (volt) vezetője egy évre szerepet vállalt. - Régi barátom, Fekete Miklós nemrég felhívott. Elmondta, hogy új szelek fújdogálnak a magyar labdarúgásban, az MLSZ élén óriási változások történtek. A Pest megyei szövetség élére Ő került. Arra kért, segítsek neki abban, hogy nálunk is változások legyenek és ennek érdekében vállaljam el a Nyugat-Pestmegyei Szövetség vezetését. Örömöm nem volt „felhőtlen”, mert amenynyire szeretem a labdarúgást, annyi bajom is volt vele az elmúlt években, az önkormányzat sport munkacsoportjának vezetőjeként. Tekintettel azonban sok évi barátságunkra azt válaszoltam Fekete Miklósnak: ha tudok segíteni, elvállalom. Azért is döntöttem így, mert két tapasztalt és a labdarúgásért lelkesedő kolléga segíti munkámat, az egyik Mezey Miklós, akit Szentendrén sokan ismernek, a másik egy pilisvörösvári testnevelő. Mi szervezzük tehát a térségben a megyei III. osztályú felnőtt, az öregfiúk és valamennyi korosztályos bajnokságot. Közel 80 csapat tartozik hozzánk, a terület nagyobb, mint a volt járás, mivel a megyeri híd megépülése óta a váci körzet is ide tartozik. - Gondolom, még tiszteletdíjat sem kapnak. - Nem, erre inkább áldozunk.

Szeptember 11-én a Móricz Gimnázium csarnokában: Szentendre KC – Vác KSE Felnőtt: 18 órakor Ifi: 16 órakor Szurkoljunk együtt!

ÁLLATMENHELYÜNK MEGTELT! Már jelenleg is a menhely befogadóképességénél jelentősen nagyobb állat létszámmal dolgozunk. A 2008. évi adótámogatásunk már augusztus elejére elfogyott, a 2009. évi felajánlott 1%-ok összegét az APEH csak október-november hóban utalja át. Kérjük a T. Lakosságot, hogy további értesítésig ne hozzanak be több kutyát vagy cicát, mert legjobb szándékkal sem tudjuk elhelyezni, eltartani őket. AZ UTCÁN TALÁLT GAZDÁTLAN KUTYUS ESETÉBEN HÍVJÁK A HELYI GYEPMESTERT. Szíves megértésüket köszönjük! Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesület www.arvacska.hu Observer Bpest Médiafigyelõ Kft. 1084 Bp. VIII. ker. Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 * Fax:303-4744 http://www.observer.hu

Fiúk, lányok! A Szentendre Kézilabda Klub szivacskézilabda (labdás ügyességfejlesztő) edzést indít első és második osztályos tanulók részére a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban. Kedden: 15,45-16,45 Csütörtökön: 15,45-16,45 Havi tagdíj: 3000 Ft/fő Az első edzés időpontja 2010. szeptember 14. az edzéseket a szentendrei férfi NB I/B-s kézilabdacsapat játékosai és edzői vezetik. Jelentkezni lehet: Perényi Zoltánnál (30 3636457) Lehőcz Zoltánnál (30 8228771), ill. az első edzésen.

XX. évfolyam 17. szám

Tájékoztató Tisztelt szentendrei lakosok! Pannónia telepről több bejelentés érkezett arról, hogy a pincékben víz jelent meg. Az Önkormányzat megkereste a Nádastói - csatornát és a Dera - patakot kezelő vízügyi szervezeteket és tájékoztatta a lakossági bejelentésekről. A Nádastói - csatornát üzemeltető Középdunamenti Beruházó Szolgáltató és Kereskedelmi Vízgazdálkodási Társulat / 2013 Pomáz, Rákóczi Ferenc u. 74./ 2010. aug. 18-i nappal, kaszálás után a szintezési és a lakosság által behelyezett „viszszaduzzasztó gátak” elbontását és a kotrási munkálatokat megkezdte. Egyidejűleg vízügyi szakértőt bíztak meg a pincékben megjelent víz okának további kivizsgálására. Az ügy másik érintettjét, a Dera -patakot kezelő Közép Duna Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Szakasz 1 Szakaszmérnökségét / 1211 Budapest, Szabadkikötő ut. 2. (Kwassay zsilip) / tájékoztatattuk a Pomázi Társulat által megkezdett munkálatokról. Egyidejűleg a Hivatal kezdeményezte, hogy mielőbb végezzék el a hidrotechnikai berendezések rendeltetésszerű működéséhez szükséges munkálatokat. Polgármesteri Hivatal

Halálos baleset a 11-es főúton Végrehajtási eljárás indult Norbi cége ellen Több százezer forinttal tartozik az adóhatóságnak Schobert Norbert cége, amit a fitneszedző elfelejtett befizetni. Végrehajtási eljárás indult ellene - írja a Blikk. Gáspár Győző után most Schobert Norbert cége került fel az APEH végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájára. A fitneszguru jól menő cégei - több Update étterem, pékség, üzletlánc - közül a szentendrei Update Café cége húzta ki a gyufát az APEH-nál. Norbi az esethez hozzátette, hogy szimpla emberi mulasztás okozta a problémát: könyvelője szabadságon volt, ő pedig elfelejtette befizetni az adójárulékot. Az APEH inkasszózta számláját, de már elutalták az összeget, és a késedelmi bírságot is megfizették. Az APEH ugyan jogosult, de nem köteles fizetési felszólítást küldeni az adótartozóknak, és csak nagyobb tartozások esetén küld ki végrehajtót, kisebb összeges esetén a számlák inkasszózásával hajtja végre a fennálló tartozás kiegyenlítését. (Blikk)

2010. szeptember 8-án az esti órában Tahitótfalu és Dunabogdány között a 11-es úton, a Tahitótfalu irányából érkező motoros , Suzuki motorkerékpárjával az előtte haladó BMW-nek ütközött. Az ütközés következtében a motoros meghalt. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére az adott útszakaszon teljes útzár volt. Weszelits András helyettes szóvivő


10

2010. szeptember 11.

APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Gyesen lévő anyuka gyermekmegőrzést vállal csecsemőkortól. Kertes házban, Pismány lábánál. Tel.: 70 570-2607. Szakképzett gondozónők tartósan segítségre szoruló idős emberek vagy beteg gyermek ápolását, gondozását vállalják. Számlaképesek vagyunk, gépkocsival rendelkezünk. Tel.: 06 30 557 9782, 06 30 381 0314. A Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány szolgáltatásfejlesztési és módszertani programjaihoz programvezető keres. Az új munkatárs feladatai elsősorban: - Projektek fejlesztése, tervezése, vezetése és végrehajtása elsősorban hazai szinten - Szociális szolgáltatók munkájának segítése tanácsadással - Szociális jogszabályokkal kapcsolatos jogszabályok véleményezése, értékelése, javaslatok kidolgozása, együttműködve a Kézenfogva Alapítvány szakmai stábjával. A jelölttől az Alapítvány a következőket várja el: - felsőfokú végzettség (szociálpolitikai, szociális munka, jogi, közgazdasági, teológiai stb.) - projektvezetési tapasztalat (adminisztrációs, szervezési ismeretek, beszámoló készítési tapasztalatok) - projektszemléletű munkavégzés - a fogyatékos szociális szolgáltató szervezetnél szerzett 5 éves tapasztalat - magas szintű számítógépes ismeretek (Microsoft Word, Excel, PowerPoint, Internet) Előnyt jelent: - angol nyelv magas szintű ismerete és gyakorlata - jogosítvány Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 20. A jelentkezéseket magyar és angol nyelvű EUROPASS formátumú önéletrajz, és a fizetési igényt is tartalmazó motivációs levél formájában küldjék az oneletrajz@kezenfogva.hu címre.

INGATLAN Lakás kiadó Szentendrén, a Vajda Lajos utcában. Egy szoba, 39 nm, felújítva, gázkonvektorral, mérőórákkal felszerelve. 40 e Ft/hó + alacsony rezsi + 2 havi kaució. Tel.: 06 30 951 0803 és 06 30 491 9508.

Külön bejáratú saját kertes lakás kiadó a Pismány lábánál, az Eper utcában. Iá: 60 000 Ft. Telefon: 06 30 223 6975. Szentendrén különböző méretú és övezeti besorolású ingatlanok kedvező áron, tulajdonostól eladók. Tel.: 20 326-7111. Szentendrén a HÉV és buszvégállomástól 200 méterre 65 m2-es, külön bejáratú, tetőtéri lakás kiadó. 06 20 347-4002. Szentendrén, vegyes övezetben 684 m2-es telek kis hétvégi házzal eladó. Irányár: 12,5 M Ft. Telefon: 06 30 281-9689. Családi ház eladó Tahi, Viola utcában. 300-948. Szentedre egyik legszebb területén, kertvárosi részen 90 négyszögöles, összeközműves telekrész igényesnek eladó. Beépíthetőség 30 %. Irányár: 12 M Ft. 06 30 605-7199. Eladó ! Tulajdonostól 2009-ben 90 %-ban felújítva,( nyílászáró, víz, csatorna, gáz, villany.) Jól megközelíthető autóbusszal, (két buszmegálló). Közvetlen szomszédságban közért, gyógy-szertár, Posta, 5 percre iskola, óvoda található. Nettó méretek: ház 86.7 m2, tároló 12 m2, udvar 400 m2, viakolor 50 m2, (beton garázsalap aknával). Irányár: 17.9 m Ft Érdeklődni lehet: 06-20-9445-385, (tulajdonos).

56 m2-es felújított lakás kiadó a Püspökmajor lakótelepen. 06 20 592-2847. Eladó Szentendrén, a Püspökmajor lakótelepen IV. emeleti, 41 2 m -es lakás panoráma kilátással. Irányár: 9,3 M Ft. Érd.: 06 20 3370384. Szentendrén, a Püspökmajor ltp-n kiadó 1 szoba, főleg diáknak. 45 000 Ft, rezsivel. Tel.:06 20 363 4587 Eladó ! Tahitótfalun a hegy felöli oldalon, 1443 m2 belterületi telek 15 %-ban beépíthető lakóházzal. 25 m széles, panorámás, víz a telken, közművek a telek előtt. Irányár: 10.5 m Ft. Érdeklődni lehet : 06-20-9-888-226

Szentendrei

Magas, diplomás lakásra társat keres, 37 éves korig. 300 948 Szentendrén, a 11-es főúton, a Paprikabírói utcai parkolóval szemben, 42 nm-es üzlet és iroda, két autó részére saját parkolóval, hosszú távra kiadó. 06-20/9455362 Eladó ! Surány IV. 837 m2 belterületi telek, 18 m széles, 15 %-ban beépithető, lakóházzal, (gáz a telken) , halastótól 60 méterre.eladó. Irányár : 4.9 m Ft. Érdeklődni lehet: 06-20-9-888-226 A Püspökmajor lakótelepen eladó egy 42 m2-es, földszinti lakás. Irányár: 9,1 M Ft. Érdeklődni: 06 30 331-8241. Szentendrén, Pismányban eladó épület a Csóka út és a Vándor út sarkán. 30 m2, a telek 450 nöl. Víz, villany, gáz bekötve. Irányár: 15 M Ft. Tel.: 30 9526-375. Családi ház eladó Szentendrén, az Eper utcában. 262 m2 hasznos lakótér, 450 nöles telekkel. Parkosított, medencés, garázs és borospince. Irányár: 60 M Ft. Tel.: 30 9526-375.

Fakivágás ! - Fák kivágása Alpintechnikával - Fasebészet, gallyazás - Darabolás - Telek tisztítás - Cserje irtás - Zöldhulladék elszállítás Érdeklődni lehet: 06-20-9888-226

Kőműves, ács munkák, kertrendezés. Kisebb megbízásokat is szívesen teljesítünk. 30 3119231. KÉPKERETEZÉS www.adeko.hu 06 26 327 881

Ács – bádogos – tetőfedő – szigetelő (hang és hő) és szerkezetkész ház építése. Megbízható. Tel.: 70 578-1468.

Kandallóépítés, vízfűtéses, légfűtéses. 06 20 594-4458.

OKTATÁS Matematika-fizika szakos tanár korrepetálást vállal. Tel.: 312 962.

SZOLGÁLTATÁS Diplomamunkák, szakdolgozatok, névjegyek elkészítése. Fénymásolás, hőkötés, spirálkötés rövid határidővel. 312 858, egész nap. Villany-és antennaszerelés, parabola is. Kisgépjavítás. Tel.: 316 710 este. 06 30 9914 732, Mócsai. Asztalos munkát vállalok., fából mindent. 36 30/319 7278, 26/318 219. Víz-, gáz- és fűtésszerelést, kisebb javításokat vállalok teljes ügyintézéssel. Tel.: 30 9706 475. Családi házak, lakások villanyszerelése, javítása. Érintésvédelmi, villámvédelmi,. Gáz közmű előtti EPH mérés és felülvizsgálat. Tel.: 06 20 944 2333. Műbútorasztalos vállalja 40 éves szakmai gyakorlattal antikstyl bútorok restaurálását. Kárpitos munkával is. Egyedi bútor készítését is vállalom. Telefon: 06 30 944 2206. Ötvös tárgyak felújítása. Hummel 26 311 734.

Digitális nyomda a Holdas udvarban, a Posta mögött. Névjegyek, szórólapok

javítása, Gizella:

Tánctanfolyam indul Szentendrén szeptember 14-től. Felnőtt és szenior korúak részére tánctanfolyam indul a HEMOban. Kezdő: minden kedden 1819.30-ig, haladó minden csütörtökön 18-19 óráig. Tervezett táncok: rocky, rumba, salsa, linedance, cha-cha-cha, keringő, tangó, country … Érdeklődés: 06 30 279-3393 vagy sarmany@ottano.hu. Olasz nyelvoktatás diplomás magántanárnál Szentendrén. Első óra ingyenes! Várom hívását: Kámán Anna (06-30-316-3335). Német nyelvoktatás kezdőtől a nyelvvizsgáig. 20 589-0771

EGYÉB Eladó/kiadó Szentendrén irodának, üzleti vállalkozásnak főútvonal melletti 20 nm-es helyiség, 2,9 M, illetve 3,9 M összegért. Bérleti díj 30-35 ezer Ft/hó. 06 30 8767 934. Eladó Szentendrén 3 db üzlet (61, 17 és 12 m2) a Kucsera és a Dumtsa J. utca sarkán lévő épületben. Irányár: 55 M Ft. Tel.: 30 9526-375.

www.digitalisnyomda.net 30 952-1972


Hírlap

11

XX. évfolyam 17. szám

H E L Y K Õ L R U S B É G I Szentendre, Dózsa Gy. u. 8. Telefon/fax: 06 26 312-822; tel.: 06-26 505-042

MUNKAVÁLLALÁSRA is alkalmas OKLEVELE (3 nyelvű) adó MASSZŐRTANFOLYAM indul SZENTENDRÉN: szeptember 22-én, BUDAPESTEN : szeptember 18-án. Ára:45 000 Ft (részletfizetés) Érdeklődni: 06-30/30-21-487 Nyilv.szám:14-0032-06

SZIGÜ Temetkezési Zrt. TEMETKEZÉS

Szentendre, Sztaravodai u. 33. Telefon: 26 312 124 Ügyelet: 30 9865 639 Új Szentendrei Hírlap a Hírmondó Kft. lapja. Felelõs kiadó: a Hírmondó Kft. ügyvezetõ igazgatója Felelõs szerkesztõ: Kõszegi Judit Szerkesztõség és kiadóhivatal: Szentendre, Huba u. 6. Hirdetésfelvétel: - a HÉV végállomásnál lévõ zöldséges melletti újságos pavilonban; - Elõd u.15. Tel.: 314-700; valamint a szerkesztõség telefonján. E-mail: hirlap@szenhir.hu Tel.: 26 316-011, 20 4280-849 Fax: 26 500-533 Nyomdai elõkészítés: Hírmondó Kft. Nyomda: D,Sign Kft., Szentendre ISSN: 12190772

Szept. 11-én 12 órakor A Kossuth Lajos Katonai Főiskola Harckocsizó Tanszékén 30 éve végzett tisztek találkozója Helye: Étterem Szept. 14-én 15 órakor Kézimunka kiállítás a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub szervezésében Helye: Rendezvényterem Szept. 17-én 9 órakor Részvétel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar nyílt napján Busz indul a Helyőrségi Klubból. Szept. 28-án 14 órakor Főzzünk együtt” Demény Mihálynéval – a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub szervezésében Helye: Étterem Szept. 29-én 10 órától Budapesti és szentendrei katonanemzedékek találkozója Helye: Kiképző Bázis és Helyőrségi Klub - megemlékezés Hadik Andrásról és Bem Józsefről. - vetélkedők, sportversenyek - beszélgetés Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal Szept. 30-án 17 órakor Ötórai Tea Közreműködik a Klub „Mediterrán” együttese Helye: Étterem Számítógépes tanfolyam indul kezdőknek szeptember 14-én! Szeptember 14-től minden kedden 1012 óráig számítógépes tanfolyamot tartunk nyugdíjasok részére a Klub internet szobájában. Vezeti: Rácz Mihály nyá. alezredes. Szeptember 15., 22., 29., 17 órától ANGOL TÁRSALGÁS Szeptember 14., 21., 28., 14 órától NYUGDÍJAS KLUB KLUBNAPJAI Szeptember 9., 16., 23., 30., 17 órától JOGI TANÁCSADÁS (ingyenes) dr. Nádasdy József jogtanácsos Szeptember 23., 18 órától a Szentendrei Honvéd Kulturális Egyesület KÉPZŐMŰVÉSZ TAGOZAT Szept. 14.,16.,21.,23.,28.,30., 18 óra a KINIZSI TÁNCCSOPORTpróbái


2010. szeptember 11.

Az vagy, amit megeszel Nemrégiben, vásárláskor megakadt a szemem egy lecsókolbász összetételének leírásán. Igen csak elcsodálkoztam mennyi „izgalmas” dolog fér is bele egy egyszerű kolbászba. Mikor az üzletben tovább sétálva a tepertős pogácsával szembesültem, úgy éreztem, felfedezésemet meg kell osztanom Önökkel. A konyhaművészetben kevésbé jártás olvasóink kedvéért mellékelem nagymamám szakácskönyve szerinti hozzávalókat is. A kettő különbsége azt hiszem, önmagáért beszél. „Reál” lecsókolbász Gyártja az ÁSZ-KOLBÁSZ Kft., Szigetszentmiklós Összetevők: sertéshús (30 %), sertésszalonna, víz, sertés bőrkepép, (sertésbőrke, víz, keményítő, zselésítő anyag: nátrium alginát, feldolgozott euchema moszat, sürítőanyag: guar-gumi, stabilizátor: nátrium karbonát, színezék:karminsav, étkezési savak: tejsav, citromsav), marhahús, konyhasó, szójafehérje, fűszerek és fűszerkivonatok, burgonyakeményítő, emulgeálószer: difoszfát, sűrítő anyagok: guar-gumi, feldolgozott euchema moszat, konjak, ízfokozó: nátrium glutamát, antioxidáns: nátrium –(D-eritroaszkorbát), tartósítószer: nátriumnitrit, színezék: karminsav, füst. Nyomokban zellert és mustárt is tartalmazhat. (Még moszat is!) Nagymama szerint a kolbászba kell: hús, só, bors, pirospaprika és víz. Tepertős pogácsa Forgalmazó: Óbudai Sütőipari Zrt., Szigetszentmiklós Összetevők: búzaliszt, víz, sertéstepertő, E-sertészsír, élesztő, só bors, sütőszer (búzaglutén), vérsavó para és digliceridjeinek mono és diacetil borkősav észterei, növényi olaj, ízjavító aszkorbinsav, enzim, fényező, tejprotein, tejcukor, savanyúságot szabályozó nátriumkarbonát. A termék tej, tojás, szójaszármazékot, diót, mustárfélét és szezámmagot nyomokban tartalmazhat. Nagymama szerint a pogácsába kell: tepertő, liszt, tojás, só, tejföl, élesztő, zsír. Hurrá! Éljen az élelmiszeradalékanyaggyártás!

Sipos Sándor gázkészülék javító Szerviz, karbantartás, üzembe helyezés. Cirkók, kazánok, boylerek, konvektorok, tűzhelyek és egyéb gázkészülékek javítása. Tel.: 30 9413 468

12

KITEKINTŐ

Bezárt a Kmetty-kiállítás, költözik a Ferenczy Múzeum Újabb állomásához érkeztek a szentendrei múzeumi beruházások és átalakítások: szerdától ideiglenesen zárva tart a Fő téri Kmetty-kiállítás, október 1-től pedig néhány hónapra a Ferenczy Múzeum is becsukja kapuit. A Kmetty János - Kerényi Jenő kiállítás bezárásának technikai okai vannak, amelyek összefüggnek a már zajló, illetve most kezdődő szentendrei múzeumi nagyberuházásokkal, vagyis a Kovács Margit kerámialiállítás felújításával, a múzeumi igazgatóság új épületével és a Ferenczy Múzeum elköltözésével - közölte Czene András, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága vezetője. A Ferenczy család műveinek és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának otthont adó Ferenczy Múzeum bezárásának oka, hogy az épületet az egyházi kárpótlás keretében visszakapja a szerb egyház. A Ferenczy-gyűjtemény a szentendrei Kossuth Lajos utcában álló műemlék Pajor-ház felújított és bővített épületében kap majd helyet, ahol további kiállítóterek, valamint irodák és a raktár is lesz. A múzeumi igazgatóság új épülete a jövő év végére készül el. Az igazgató elmondta, hogy a Ferenczygyűjtemény ideiglenesen raktárba kerül, de feltehetően egyes részei kiállításra indulnak a megyében. A múzeum szakkönyvtárának még nincs biztos helye, az egyik lehetőség, hogy a Megyeháza épületébe kerül.Az ideiglenes Ferenczy-kiállítás a jövő év elején nyílik meg Szentendrén és ekkor lesz újra látható a Kmetty János - Kerényi Jenő kiállítás is – mondta Czene András. (MTI)

Szentendrei 2010. október 1-én l8 órakor a Móricz Zsigmond Gimnázium aulájában a Móricz Zsigmond Gimnázium Öregdiákjai Egyesületének vendége MAJNEK ANTAL munkácsi püspök, az iskola volt tanulója. A beszélgetésre a gimnázium minden régi és mai tanulóját szeretettel várjuk.

Különleges irodalmi élményt kínál a BKV versvonata Reklámok helyett az ezekre kijelölt helyen amatőr fiatalok verseit olvashatják szeptemberben a szentendrei HÉV egyik szerelvényén az utasok. A BKV tájékoztatása szerint szentendrei, amatőr költők osztják meg gondolataikat a HÉV-en, köszönhetően a BKV, az Epa Média és a Forgács Művészeti Társaság és Alkotóműhely Egyesület együttműködésének. „A BKV járművein nem ez az első alkalom, hogy rímes vagy rímtelen irodalmi alkotásokkal, költők és írók műveivel találkozhatnak utasaink. A versvonat azonban különleges és újító kezdeményezés, hiszen helyi (ma még) amatőr költők osztják meg gondolataikat egy hónapon át mindazokkal, akik kíváncsiak rá.„ - olvasható a BKV honlapján. hirado.hu/MTI

Magyar dal napja: 33 színpadon Budapesten kívül immár tíz vidéki település, köztük a magyar dal első fővárosa, Eger ad otthont a magyar dal napja koncertjeinek szeptember 12-én. Presser Gábor, a magyar dal napja ötletgazdája elmondta, az országos fesztivál fellépőit a jelentkező programhelyszínek választják ki, nincs központi szervezés. A kezdeményezés egyik fő célja, hogy az ismert fellépők mellett mindenütt helyi előadók, tehetségek is koncertezzenek. Az először a 2008-as Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján megrendezett magyar dal napja koncertjeire tavaly már országszerte 25 helyszínen mintegy 45 ezren látogattak el. Ebben az esztendőben tíz vidéki település csatlakozott a kezdeményezéshez, közülük először állít színpadot Boldog, Debrecen, Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Szentendre és Szombathely, így országszerte 33 színpadon szólhat a magyar dal szeptember 12-én. (MTI)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.